Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, a csodálatos valentinozós adás is nekem jut, meg vagyok én áldva ezzel. A kommentszekcióban pedig tegnap este kívánságműsor volt, szóval még extra feladataim is vannak.. Meg vagyok én áldva veletek is.
PP van ma és ennél többet nem is tudnék elmondani róla, ha nem egy „valentinnap, valentinnap” rigmussal nyitná a műsort és nem egy rózsaszín póló lenne rajta. De az van.
Mivel holnap kiválasztás, mi más lehetne a kreatív kérdés, minthogy szerintünk ki lesz a kiválasztott. Nehéz ilyenkor nekem nem túl ronda szavakkal elküldeni a szerkesztőket a picsába, úgyhogy maradjunk ennyiben, hogy szerkikéim, menjetek a picsába.
Ki ismeri jobban a párját kvíz volt a párbaj előtt, ahol a két szőke csaj volt természetesen a középpontban, Bálint a játékmester, Vivi és Robi pedig a ponttáblakezelő közönség szerepet kapják.
Első kérdéssel rögtön bele is csapunk a közepébe: hány szexuális élménye volt eddig a lányoknak?
Mármint ez most mit jelent? Kérdezem én naívan, mert Virágnak csak ott bent volt mondjuk 40, ebből 20 anális, 15 orális és 5 vaginális behatolás, de orgazmusa talán egy sem… Vagy a kérdés arra vonatkozik, hogy hány pasival feküdtek le egész életükben?
Mindenesetre ők így értelmezik és Merci 3at ír, Moh 4et. Moh tudja jobban, mert Mercikének 3 volt a villa előtt – nem helyileg a villa előtt, ti gonoszok, hanem időben- és Ő maga is berakta néha egy kicsit, néha meg nagyon. Mercike elfelejtette bizony, hogy Őt itt a kamerák előtt is megcsinálták.
Dani 11et írt, mert egy úr és nem akart nagy számot írni, Virág próbált diszkrét maradni és annyit írt: sok.
Mi a kedvenc étele a lányoknak?
Moh: csoki, Merci: csoki. Ehhez is lenne azért nekem megmondásom: Mercike ha így folytatja, akkor 30 évesen olyan szintű hízásnak fog indulni, amitől Schobert Norbi is pánikrohamot kap. Mert most, 18 évesen, amíg ezerrel pörög az anyagcseréje, most is tudott 60 nap alatt 10 kilót hízni… 15 év múlva, amikor majd lelassul az az anyagcsere, akkor olyan sebességgel pörögnek majd fel a kilók rá, hogy Ő lesz a Plussize Barbie kétlábon járó mintadarabja. Ne legyen igazam és valami rejtélyes behatásra változzon meg Mercike.
Virágék: csirkerizs mindkettejüknél, ami lehet hogy igaz, de hogy nem azt fogyasztja leggyakrabban Virág, az tuti. Hanem az energiaitalt és saját bevallása szerint is azon élt.
Van egy csomó unalmas kérdés unalmas válasszal, azokat nyilván kihagyom, nincs ma nálam annyi betű, hogy mindegyikre jusson.
Ki az álompasija a csajoknak?
Moh: Manuel, Merci: Zayn. Én ezek közül csak Manuelt láttam már, nagy baj lenne, ha valakinek az a kis nyikhaj lenne az álompasija, a másikról gőzöm sincs hogy kicsoda és nem nézek utána, gondolom valami agyontetovált repper hülyegyerek, de még azt se tudom, hogy magyar-e egyáltalán :D Micsoda tájékozatlan egy Fálki vagyok én.
Virág: nemtudom a nevét.
Dani: Kösz.
Ezek után mi van a táblájukra írva:
Virág: Dani
Dani: Én.
Jajjjjjjdecuki.
Mi az álommunkája a lányoknak?
Moh: Repper, Merci: Repper
Dani: Kávézó, Virág: életművész. WTF???? Viráganyuka biztosan ezen a ponton is büszke volt a lányára.
Ide most tényleg nem szeretnék írni semmit, mert nem bírja el a virtuális papír. Csak az a mém jut eszembe, amikor is két leány találkozik és a következő párbeszéd zajlik le közöttük:
- Te mivel foglalkozol?
- A közösségi oldalaimmal és influenszer vagyok!
- Jaaaaa, én sem értek semmihez.
Dani is ledobja a láncot és részéről itt véget ért a játék, mert ennyire még az Ő szerelme sem lehet idióta. De, lehet.
Tudod, Dániel, Ledneczky „nem értem, de büszke vagyok rá” Virág a Te párod.
Mi az álomrandija a lányoknak?
Moh: görkori, Merci: Párizs. Testvérem, nagyon olcsón akarod Te ezt megúszni :D
Dani: gyertyafény és kád, Virág: vacsi. Na itt mondjuk nincsenek nagy igények. Gondolom csirkerizs vacsorára, utána energiaital és rendelkezésreállás.
Milyen fóbiájuk van a lányoknak?
Virág: Ezt tudom.
Drága kiesett, szerencsétlen szerelmes anyukabiztosbüszkerám tulajdon… Rólad szól a kérdés baszdmeg, még jó hogy tudod. Istenem baszdmeg…
Mercimó: Nágyonkígyó
Dani: bezártság, Virág: köldökfóbia
Dani előtt lepörög az élete… Szüksége van neki erre, tényleg? Fog ez a lány annyi pénzt hozni, mint amennyi agysejt elpusztul a butaságai miatt?
23-23 lett az eredmény, úgyhogy döntő kérdés van:
Milyen kosaras melltartót hordanak a lányok?
Mercike: Ezt még én sem tudom.
Mercikeriport: A kinti életben esetleg, talán, ha valami csoda folytán, néha, netántán, esetleg, valószínűleg nem de ha mégis igen melltartót kellene hordanom és vásárolnom, akkor csak bemennék egy boltba és felpróbálnám. Nemtudom mi az az ABC. Ezt mondjuk az önfejlesztés hetén is megtudtuk az angol órán, de a kosárméretben se megy neki. Én egy 75-80B-t tippelnék most, hogy meghízott.
Moh: C (mennyire vakon vagy Te öcsém), Merci: A
Dani: B, Virág: 70B (az mondjuk tényleg nem sok, bár én magam is a kis melleket szeretem, de valójában kit érdekel ez, hogy az egyszerű posztíró Fálki milyen melleket szeret, ugye)
Párbaj előtti este van és Mercikében beindult a bizsergés. Neki itt el kell búcsúznia Mohtól és Moh legnemesebb testrészeitől, úgyhogy beindul a zaklatás és a spermaszerző hadművelet megint.
Ahogy a live kommentek között olvastam, megint ment a Moh ekézés és én sem szeretném megvédeni, amiért hagyta magát leszopni ez a hős, de… De.
Én igenis azon az állásponton vagyok, hogy
1: Moh az évad első pillanata óta hárítja Mercit és pár elborult pillanatot leszámítva kb menekül előle, próbál kitérni Mercike csókjai elől tettekkel és szavakkal is,
2: Moht eddig meg nem kaptuk hazugságon, tehát ha Mohriport azt mondja, hogy Ő elmondta sokszor Mercikének hogy ne, akkor én elhiszem neki. Az ágyából is el akarta küldeni ugyanebben a jelenetben.
S gondoljunk bele abba, hogy fordított esetben mennyire hangos lenne már mindenhol mindenki, amikor is a nő ezerszer nemet mond, de a pasi csak megy, csak bújik, csak nyúlkál, csak fogdos… Az ugye rögtön erőszak és #metoo és jézusom hogy fordulhat ez elő és mennyire felháborító.
És itt csatolnám akkor be az 1994-es Zaklatás című filmet Demi Moore-ral és Michael Dougles-szal, ami ennek a tökéletes példája, csak ott meg nemi munkahelyi pozícióval való visszaélés is van.
Aki nem látta volna: A csaj erőszakosan rámászik a pasira és addig manipulálja és provokálja, amíg annak elborul az agya és megkezdődik az aktus. Aztán közben kapcsol a férfi, hogy hohó, mégse.
A történetben az a kulcs, hogy véletlenül fel lett hívva egy üzenetrögzítő, ami rögzítette azt, ahogyan a buli elején MD harmincegyszer mondott nemet. Visszanéztem most… Szerencsére Moh-t és Mercit is 0-24ben veszi a kamera es hányszor is mondott Moh eddig nemet Mercinek?
Biztosan több, mint harmincegyszer. Esetleg naponta harmincegyszer.
Szóval igen, oké, Moh megdugta már a kiscsajt amikor nem bírt magával és most is hatalmas áldozatot hozott, hogy Mercinek jobb estéje legyen és megkaphassa amit akar, de…
Ha Mercike mondott volna ennyiszer nemet 90 napon keresztül és Moh megy oda nyúlkálni és mászik rá nonstop, az már 2021ben minimum egy keresztrefeszítés, igaz?
Párbajreggelen pasimegbeszélés Moh és Robi között, ahol Moh ecseteli, hogy Mercit nem lehetett leállítani és végül hagyta magát leszopni.
Mercike közben reggelit csinál és neki nagyon jó volt, hogy Mohval alhatott, meg a fehérjeadag is jól esett neki.
Valentinnapi blokk, sok karaktert nem használnék el erre se: Vivi nem akar szerelmes lenni, de ajándékot szeretne kapni. Mármint a szerelmesek és a szerelem ünnepén, értitek.
Itt most nekem valami nem tiszta… Ezek az ápoltak vajon miért 13-án szombaton tartották a Valentinnapot? Csak és kizárólag azért, hogy két pár is részese lehessen még az ünnepnek??? Vagy ez most mi? Mert Virág ugye 13-án, szombaton este esett ki, amikor Mercike is kieshetett volna, ebben a Valentinnapi ajándékrendelgetős mókában pedig még bennevannak mindannyian. Valakinek valami ötlet?
Mercike természetesen rendelt Mohnak ajándékot, ahogy Dani is Virágnak és Virág is Daninak, Moh viszont nem. Hisz Ő nem szerelmes, minek is kellene… Aztán amikor kapcsol, hogy mennyire ciki is ez, akkor gyorsan berongyol a riportba és kér Mercikének valami kis lényegtelen apróságot, neki aztán mindegy, legyen plüssmaci. Vagy mégjobb, legyen plüssunikornis.
Danitól közben megtudtuk, hogy Virág még soha nem kapott ezen az ünnepen senkitől semmit. Én pedig ismét ledöbbenek, hogy milyen szerelmi élete lehetett ennek a kislánynak eddig, ha még egy nyamvadt plüssmacit se kapott soha attol a sok pasitól, akik megfordultak benne.
A proliúr hatalmas csokrot rendel, rózsaszirmokból csinál szívecskét az ágyra és a giccs összes formájával gondol a kis tulajdonára. Aki ettől persze teljesen meghatódik, ahogyan Ő maga is Virág versikéjétől.
Moh melegítőt kap.
De kurvahosszú már ez az adás.
Párbaj előtti búcsúzás előtti búcsúzkodás Virágtól:
Bálint köszön mindent, jó haverok voltak és minden fasza, Virág szerint viszont Bálint kicsit eltávolodott tőlük.
Ezt a két fiú is megbeszéli a dohányzóteraszon, hogy nincs szó eltávolodásról, de itt már ahogy fogynak az emberek, más preferenciák is vannak, mint a barátság.
Daniék nagyon szeretik egymást, szerelmesek és ne legyen sírás. Jóvan. Virág pedig ha esetleg kiesik, akkor mire megy utána az ura is, addigra anyukával letárgyalja a dolgokat.
Remélem a kamera előtt a JLB-ben, mert arra is jó vagyok egy HV-ra.
Párbaj utáni visszaérkezés, aholis Mercike elmondja Daninak, hogy sajnálja. Mivan?
Dani böki oda, hogy ez egy ilyen játék, ne beszélj mar butaságokat, majd sokkot kap, amikor megtudja, hogy 75,5 – 25,5 lett az arány. Ugye, doktor szöszi?
Dani elmondja, hogy mit jelent neki Virág:
Mint az erdőnek a fák, mint fiúnak a lány.
Ennél szebb szerelmi vallomást már rég hallottam, lehetne ez a rapkarriert tervező Daniel első slágerének első sora:
Readonly D: Virág
Mint az erdőnek a fák, mint fiúnak a lány.
Ezt és ezt jelented nekem Te, kisanyám
Gyere ide megnevellek és jó lesz neked
Te fizeted majd az S-es Mercedesem
Az utolsó 100 komment: