Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X93 – Zaklatás, Te vagy az?

2021. február 15. 15:15 - Fálki

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, a csodálatos valentinozós adás is nekem jut, meg vagyok én áldva ezzel. A kommentszekcióban pedig tegnap este kívánságműsor volt, szóval még extra feladataim is vannak.. Meg vagyok én áldva veletek is.
PP van ma és ennél
többet nem is tudnék elmondani róla, ha nem egy „valentinnap, valentinnap” rigmussal nyitná a műsort és nem egy rózsaszín póló lenne rajta. De az van.

kepernyofelvetel_1210_egyedi.png



Mivel holnap kiválasztás, mi más lehetne a kreatív kérdés, minthogy szerintünk ki lesz a kiválasztott. Nehéz ilyenkor nekem nem túl ronda szavakkal elküldeni a szerkesztőket a picsába, úgyhogy maradjunk ennyiben, hogy szerkikéim, menjetek a picsába.

Ki ismeri jobban a párját kvíz volt a párbaj előtt, ahol a két szőke csaj volt természetesen a
középpontban, Bálint a játékmester, Vivi és Robi pedig a ponttáblakezelő közönség szerepet kapják.

kepernyofelvetel_1211_egyedi.png

kepernyofelvetel_1212_egyedi.png



Első kérdéssel
rögtön bele is csapunk a közepébe: hány szexuális élménye volt eddig a lányoknak?
Mármint ez most mit jelent? Kérdezem én naívan, mert Virágnak csak ott bent volt mondjuk 40, ebből 20 anális, 15 orális és 5 vaginális behatolás, de orgazmusa talán egy sem… Vagy a kérdés arra vonatkozik, hogy hány pasival
feküdtek le egész életükben?
Mindenesetre ők így értelmezik és Merci 3at ír, Moh 4et. Moh tudja jobban, mert Mercikének 3 volt a villa előtt – nem helyileg a villa előtt, ti gonoszok, hanem időben- és Ő maga is berakta néha egy kicsit, néha meg nagyon.
Mercike elfelejtette bizony, hogy Őt itt a kamerák előtt is megcsinálták.
Dani 11et írt, mert egy úr és nem akart nagy számot írni, Virág próbált diszkrét maradni és
annyit írt: sok.

kepernyofelvetel_1215_egyedi.png

kepernyofelvetel_1217_egyedi.png



Mi a kedvenc étele a lányoknak?
Moh: csoki, Merci: csoki. Ehhez is lenne azért nekem megmondásom: Mercike ha így folytatja, akkor 30 évesen olyan szintű hízásnak fog indulni, amitől Schobert Norbi is
pánikrohamot kap. Mert most, 18 évesen, amíg ezerrel pörög az anyagcseréje, most is tudott 60 nap alatt 10 kilót hízni… 15 év múlva, amikor majd lelassul az az anyagcsere, akkor olyan sebességgel pörögnek majd fel a kilók rá, hogy Ő lesz a Plussize Barbie kétlábon járó mintadarabja. Ne legyen igazam és valami rejtélyes behatásra változzon meg Mercike.
Virágék: csirkerizs mindkettejüknél, ami lehet hogy igaz, de hogy nem azt fogyasztja leggyakrabban Virág, az tuti. Hanem az energiaitalt és saját bevallása szerint is azon élt.
Van egy csomó unalmas kérdés unalmas válasszal, azokat nyilván kihagyom, nincs ma nálam annyi betű, hogy mindegyikre jusson.
kepernyofelvetel_1218_egyedi.png

Ki az álompasija a csajoknak?
Moh: Manuel, Merci: Zayn. Én ezek
közül csak Manuelt láttam már, nagy baj lenne, ha valakinek az a kis nyikhaj lenne az álompasija, a másikról gőzöm sincs hogy kicsoda és nem nézek utána, gondolom valami agyontetovált repper hülyegyerek, de még azt se tudom, hogy magyar-e egyáltalán :D Micsoda tájékozatlan egy Fálki vagyok én.
Virág: nemtudom a nevét.
Dani: K
ösz.
Ezek után mi van a táblájukra írva:
Virág: Dani
Dani: Én.
Jajjjjjjdecuki.

kepernyofelvetel_1220_egyedi.png

kepernyofelvetel_1221_egyedi.png



Mi az álommunkája a lányoknak?
Moh: Repper, Merci: Repper
Dani: Kávézó, Virág: életművész. WTF???? Viráganyuka biztosan ezen a ponton is büszke volt a lányára.
Ide most
tényleg nem szeretnék írni semmit, mert nem bírja el a virtuális papír. Csak az a mém jut eszembe, amikor is két leány találkozik és a következő párbeszéd zajlik le közöttük:
- Te mivel foglalkozol?
- A
közösségi oldalaimmal és influenszer vagyok!
- Jaaaaa, én sem értek semmihez.
Dani is ledobja a láncot és részéről itt véget ért a játék, mert ennyire még az Ő szerelme sem lehet idióta. De, lehet.
Tudod, Dániel, Ledneczky „nem értem, de büszke vagyok rá” Virág a Te párod.

kepernyofelvetel_1223_egyedi.png

kepernyofelvetel_1224_egyedi.png

kepernyofelvetel_1226_egyedi.png

kepernyofelvetel_1229_egyedi.png



Mi az álomrandija a lányoknak?
Moh: g
örkori, Merci: Párizs. Testvérem, nagyon olcsón akarod Te ezt megúszni :D
Dani: gyertyafény és kád, Virág: vacsi. Na itt mondjuk nincsenek nagy igények. Gondolom csirkerizs vacsorára, utána energiaital és rendelkezésreállás.
kepernyofelvetel_1230_egyedi.png

Milyen fóbiájuk van a lányoknak?
Virág: Ezt tudom.
Drága kiesett, szerencsétlen szerelmes anyukabiztosbüszkerám tulajdon… Rólad szól a kérdés baszdmeg, még jó hogy tudod. Istenem baszdmeg…
Mercimó: Nágyonkígyó
Dani: bezártság, Virág:
köldökfóbia
Dani előtt
lepörög az élete… Szüksége van neki erre, tényleg? Fog ez a lány annyi pénzt hozni, mint amennyi agysejt elpusztul a butaságai miatt?

kepernyofelvetel_1232_egyedi.png

kepernyofelvetel_1237_egyedi.png




23-23 lett az eredmény, úgyhogy döntő kérdés van:

kepernyofelvetel_1240_egyedi.png
Milyen kosaras melltartót hordanak a lányok?
Mercike: Ezt még én sem tudom.
Mercikeriport: A kinti
életben esetleg, talán, ha valami csoda folytán, néha, netántán, esetleg, valószínűleg nem de ha mégis igen melltartót kellene hordanom és vásárolnom, akkor csak bemennék egy boltba és felpróbálnám. Nemtudom mi az az ABC. Ezt mondjuk az önfejlesztés hetén is megtudtuk az angol órán, de a kosárméretben se megy neki. Én egy 75-80B-t tippelnék most, hogy meghízott.
Moh: C (
mennyire vakon vagy Te öcsém), Merci: A
Dani: B, Virág: 70B (az mondjuk tényleg nem sok, bár én magam is a kis melleket szeretem, de valójában kit érdekel ez, hogy az egyszerű posztíró Fálki milyen melleket szeret, ugye)

kepernyofelvetel_1242_egyedi.png

kepernyofelvetel_1243_egyedi.png





Párbaj előtti este van és Mercikében beindult a bizsergés. Neki itt el kell búcsúznia Mohtól és Moh legnemesebb testrészeitől, úgyhogy beindul a zaklatás és a spermaszerző hadművelet megint.
kepernyofelvetel_1244_egyedi.png
kepernyofelvetel_1245_egyedi.png

Ahogy a live kommentek
között olvastam, megint ment a Moh ekézés és én sem szeretném megvédeni, amiért hagyta magát leszopni ez a hős, de… De.
moh_egyedi.jpg

Én igenis azon az állásponton vagyok, hogy
1: Moh az évad első pillanata óta hárítja Mercit és pár elborult pillanatot
leszámítva kb menekül előle, próbál kitérni Mercike csókjai elől tettekkel és szavakkal is,
2: Moht eddig meg nem kaptuk hazugságon, tehát ha Mohriport azt mondja, hogy Ő elmondta sokszor Mercikének hogy ne, akkor én elhiszem neki. Az ágyából is el akarta
küldeni ugyanebben a jelenetben.
S gondoljunk bele abba, hogy fordított esetben mennyire hangos lenne már mindenhol mindenki, amikor is a nő ezerszer nemet mond, de a pasi csak megy, csak bújik, csak nyúlkál, csak fogdos… Az ugye
rögtön erőszak és #metoo és jézusom hogy fordulhat ez elő és mennyire felháborító.
És itt csatolnám akkor be az 1994-es Zaklatás
című filmet Demi Moore-ral és Michael Dougles-szal, ami ennek a tökéletes példája, csak ott meg nemi munkahelyi pozícióval való visszaélés is van.
Aki nem
látta volna: A csaj erőszakosan rámászik a pasira és addig manipulálja és provokálja, amíg annak elborul az agya és megkezdődik az aktus. Aztán közben kapcsol a férfi, hogy hohó, mégse.
A
történetben az a kulcs, hogy véletlenül fel lett hívva egy üzenetrögzítő, ami rögzítette azt, ahogyan a buli elején MD harmincegyszer mondott nemet. Visszanéztem most… Szerencsére Moh-t és Mercit is 0-24ben veszi a kamera es hányszor is mondott Moh eddig nemet Mercinek?
Biztosan
több, mint harmincegyszer. Esetleg naponta harmincegyszer.
Szóval igen,
oké, Moh megdugta már a kiscsajt amikor nem bírt magával és most is hatalmas áldozatot hozott, hogy Mercinek jobb estéje legyen és megkaphassa amit akar, de…

Ha Mercike mondott volna ennyiszer nemet 90 napon
keresztül és Moh megy oda nyúlkálni és mászik rá nonstop, az már 2021ben minimum egy keresztrefeszítés, igaz?
Párbajreggelen pasimegbeszélés Moh és Robi között, ahol Moh ecseteli, hogy Mercit nem lehetett leállítani és végül hagyta magát leszopni.
Mercike
közben reggelit csinál és neki nagyon jó volt, hogy Mohval alhatott, meg a fehérjeadag is jól esett neki.

Valentinnapi blokk, sok karaktert nem használnék el erre se: Vivi nem akar szerelmes lenni, de ajándékot szeretne kapni. Mármint a szerelmesek és a szerelem ünnepén, értitek.
Itt most nekem valami nem tiszta… Ezek az ápoltak vajon miért 13-án szombaton tartották a Valentinnapot? Csak és kizárólag azért, hogy két pár is részese lehessen még az
ünnepnek??? Vagy ez most mi? Mert Virág ugye 13-án, szombaton este esett ki, amikor Mercike is kieshetett volna, ebben a Valentinnapi ajándékrendelgetős mókában pedig még bennevannak mindannyian. Valakinek valami ötlet?
Mercike
természetesen rendelt Mohnak ajándékot, ahogy Dani is Virágnak és Virág is Daninak, Moh viszont nem. Hisz Ő nem szerelmes, minek is kellene… Aztán amikor kapcsol, hogy mennyire ciki is ez, akkor gyorsan berongyol a riportba és kér Mercikének valami kis lényegtelen apróságot, neki aztán mindegy, legyen plüssmaci. Vagy mégjobb, legyen plüssunikornis.
Danitól
közben megtudtuk, hogy Virág még soha nem kapott ezen az ünnepen senkitől semmit. Én pedig ismét ledöbbenek, hogy milyen szerelmi élete lehetett ennek a kislánynak eddig, ha még egy nyamvadt plüssmacit se kapott soha attol a sok pasitól, akik megfordultak benne.
A proliúr hatalmas csokrot rendel, rózsaszirmokból csinál szívecskét az ágyra és a giccs összes formájával gondol a kis tulajdonára. Aki ettől persze teljesen meghatódik, ahogyan Ő maga is Virág versikéjétől.
Moh melegítőt kap.

kepernyofelvetel_1249_egyedi.png

kepernyofelvetel_1250_egyedi.png

kepernyofelvetel_1251_egyedi.png




De kurvahosszú már ez az adás.

Párbaj előtti búcsúzás előtti búcsúzkodás Virágtól:
Bálint k
öszön mindent, haverok voltak és minden fasza, Virág szerint viszont Bálint kicsit eltávolodott tőlük.
Ezt a két fiú is megbeszéli a dohányzóteraszon, hogy
nincs szó eltávolodásról, de itt már ahogy fogynak az emberek, más preferenciák is vannak, mint a barátság.
Daniék nagyon szeretik egymást, szerelmesek és ne legyen sírás. Jóvan. Virág pedig ha esetleg kiesik, akkor mire megy utána az ura is, addigra anyukával letárgyalja a dolgokat.
Remélem a kamera előtt a JLB-ben, mert arra is jó vagyok egy HV-ra.

kepernyofelvetel_1252_egyedi.png

kepernyofelvetel_1253_egyedi.png



Párbaj utáni visszaérkezés, aholis Mercike elmondja Daninak, hogy sajnálja. Mivan?
Dani
böki oda, hogy ez egy ilyen játék, ne beszélj mar butaságokat, majd sokkot kap, amikor megtudja, hogy 75,5 – 25,5 lett az arány. Ugye, doktor szöszi?
kepernyofelvetel_1256_egyedi.png

Dani elmondja, hogy mit jelent neki Virág:
Mint az erdőnek a fák, mint fiúnak a lány.

Ennél szebb szerelmi vallomást már rég hallottam, lehetne ez a rapkarriert
tervező Daniel első slágerének első sora:

Readonly D: Virág

Mint az erdőnek a fák, mint fiúnak a lány.
Ezt
és ezt jelented nekem Te, kisanyám
Gyere ide megnevellek és jó lesz neked
Te fizeted majd az S-es Mercedesem

1376 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:15:37

És tényleg nem 1/2 8-ra let kész

Fálki 2021.02.15. 15:15:43

bazzeg... 1 kurva másodperc :D

2021.02.15. 15:16:12

Háháhá, érdemes feliratkozni követőnek, jön értesítés hogy új poszt van! :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:16:13

Most komolyan 1x nem volt elég? :-)

2021.02.15. 15:16:36

@Fálki: gyorsabb a netem :)))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:17:46

@silvermansarah: Kicsit későn néztem a csengőre. :-) De engem nem izgat hányadik vagyok, csak a derék posztíró nem bírja, ha a saját írásánál nem első. Komplett ovi. :-)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 15:17:49

kapjátok be!

fálki rád telefonáltak megy a poszt írd első és enter :)))
hát majdnem sikerült :PPP

Fálki 2021.02.15. 15:19:51

@Majom1Parádé: Szerintem lassan lekoccolhatnál rólam.

Pont leszarom, hogy szerinted mi ovi és mi nem az.. de ha jol megnezed, nem csak en jatszom ezt az elsőzős játékot és nem csak a saját posztjaim alatt.

Szóval tetszik vagy sem, ovi ez vagy sem szerinted, minket ez szórakoztat.

De azt bírnám tényleg, hogyha a jovoben inkább nem szólnál hozzám. Koszontem.

kozi001 2021.02.15. 15:20:17

TizenketteDicsak buksi?

etikette 2021.02.15. 15:22:25

Vajon lesz meg valami izgalom az utolso ket hetben? Vagy csak futjuk a szokasos koroket, Dani bofog fingik fasztvakar, Merci nyomul Mora es zabalja a csokit...esk visszasirom az elso heteket...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:28:38

@etikette: Azt gondolom az utolsó hét túl sűrű lesz így. Amolyan kapkodós. Hogy ez "minőségben" mit hoz majd kiderül.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 15:29:57

@Fálki: @silvermansarah: majomparádénak igaza van álljatok le vele , ez tiszta Óvoda .Szeretném holnaptól egyedül tolni , biciklire sem ülünk fel négyen :)

Fálki 2021.02.15. 15:30:21

@Majom1Parádé: Igen, ahogy a posztírók kozul kb csak en jarok ide kommentcsetelgetni is.

Ne haragudj ezert.

Tenyleg nem tudom eldonteni, hogy Te egy troll vagy vagy csak a kákán is csomot kereso unatkozo valaki...

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 15:32:37

@Majom1Parádé: jah mobilnetről , sárkány barlangból.Még azért bízok , hogy feljebb kerülök , kizárások , dopping , belső kereskedés ,meto , stb.

kösz fálki a posztot.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 15:34:38

merci - helyes pasee kombó meg egy esettanulmány.
moo nem tudna olyat tenni amin megsértődne merci.

alma_szósz 2021.02.15. 15:35:39

Zayn amúgy tényleg nem rossz pali, nekem speciel soha nem jött annyira be, de nagyon sok lánynak ő az ideálja. (amúgymeg nem rapper)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:36:16

@Fálki: Egy vén fax majom vagyok, akinek q más az értékrendje, mint a tied. Balszerencsére van pofám ezt le is írni. :-)

Fálki 2021.02.15. 15:37:23

az a #meeto ott a kozepen valojaban #metoo, majd javitva lesz.

Fálki 2021.02.15. 15:38:35

@Majom1Parádé: Nincs ezzel bajom, irjad le. De elmondtad mar egyszer, ketszer, hányszor kell még?

Értem én hogy zavar ez téged, de nem fog változni. Szóval hiaba kommenteled ezt majd oda minden Falki poszt alá....Érted.

.Zsu 2021.02.15. 15:39:30

@Fálki: köszi a posztot Fálki!!
az előző persze sokkal jobb lett, de nem sokon múlt. ;))

a Moh dologgal kapcsolatban, megfordítom a dolgokat.

Van a Merci aki nagyon szeret összebújni a Mohval, ad neki puszikat, együtt alszanak, de a fiú szerelmes lesz többet akar.
Szexelni akar, csókolózni mindent. De a csaj nincs oda érte, csak arra kell neki h a fiú a simogatás utáni vágyát kielégítse, meg minden nap csináljon neki reggelit.
Viszont minden bújciban benne van, csak a csókokat utasítja el mosolyogva miközben csípőjét tolja Moh farkához, és kihívó vele.
Moh folyamatosan a riportban arról számol be h mennyire nehéz neki a helyzet, mert Merci nem utasítja el teljesen, és érzi hogy szüksége van rá, mégis nincs oda érte és ez nagyon fáj neki.
Merci teljes közönnyel mosolyog, hogy nagyon aranyos a Moh, de ennyi. A játék elejétől fogva kijelentette h itt bizony nincs olyan férfi aki megütné az ő magas szintjét.
Este mégis fogdossa Moht, és amikor benyúl a bugyijába hagyja magát és engedi Mohnak h kinyalja. Közben el is élvez.
részemről ebben a szituban ugyanolyan megkérdőjelezhető lenne Mercike is, mint most ahogy Mohát megkérdőjelezem. ugyanúgy együttéreznék a fiúval, és nem mondanám azt h ez egyértelműen erőszakos zaklatás pl.
vagyis hát nem jobban mint most Mercinél teszem.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.15. 15:42:12

@Fálki: tényleg megérne egy beszélgetést, hogy Merci nyomulása Mohára nem-e meríti ki a szexuális zaklatás fogalmát.

Mondjuk hasonló koromban nekem nem volt nagyon ellenemre amikor így zaklattak, nyomult rám egy lány, de most már lehet, hogy nem tetszene.

Egyszer volt olyan, hogy szó szerint megkellet lépnem az egyetemi buliból (azok az áldott Kertészetis évek Budán)... így utólag vicces, akkor egy kicsit furi volt ...

Fálki 2021.02.15. 15:42:24

@alma_szósz: Koszi, nemtudtam, meg nem is erdekelt hogy ki az, azert nem mentem utana.

.Zsu 2021.02.15. 15:45:20

Zayn a GigiHadid babydaddyje, és a One Direction fiúegyüttes tagja.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:46:08

A poszt tök jó lett.
A szavazatok százalékának összege ez esetben 101%. (Hurrá, a VV10 is jobban teljesít!)
Arra tippelek, hogy azért hozták előre a Valentint, hogy mindenki kaphasson (még) ajándékot.
Bezzeg Bálint NÉVNAPjáról én egy szót sem hallottam - biztos baromira nem figyeltem oda -

.Zsu 2021.02.15. 15:47:13

@Majom1Parádé: azt majd rendesen a napján fogják/ünnepelték meg. a maiban lesz benne.

cavanagh 2021.02.15. 15:48:29

Ennél jobban nem is érthetnék jobban egyet, mint a poszt írójával Mercike zaklatásával kapcsolatban.

_Pipp 2021.02.15. 15:48:40

Köszi a posztot Fálki! A Merci - Móóh szitu teljes EKG.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:48:50

@Fálki: Annyiszor fogom odakommentelni ahányszor eljátszod. :-)

Fálki 2021.02.15. 15:49:25

@Majom1Parádé: És kkor én vagyok ugye az ovodás... :D

Fálki 2021.02.15. 15:50:14

@Majom1Parádé: direkt irtam azt oda, cimezve is volt valakinek, ha jol figyeltél. Tegnap elutottem veletlenul es ennyi lett, amit egy elesszemu doktor észre is vett. Csak ezert kerult ez ma bele.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:50:26

@.Zsu: Köszi, ezt nem tudtam. Akkor ez így teljesen rendben is van.

Fálki 2021.02.15. 15:50:53

@_Pipp: @cavanagh: keblemre, felebarátaim :)

_Pipp 2021.02.15. 15:51:27

@.Zsu: Zayn én is elvinném egy körre. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:52:00

@Fálki: Ez nem is kérdés. :-) Főleg mivel az apád lehetnék.

Fálki 2021.02.15. 15:56:07

@_Pipp: @.Zsu: Most csak ránéztem... Zayn Malik?

De hát ez nem is fehérbőrű... komolyan ez a girhes gyerek nektek is akkora nonplusultra?

.Zsu 2021.02.15. 15:59:59

@Fálki: hát sztm helyes pasi eléggé. nem azt mondom, hogy komoly kapcsolatra vágyom vele, de na, nem rossz. :)))
és mi az h "hát nem is fehérbőrű?" ez nálad probléma?

Krétagarbó 2021.02.15. 15:59:59

@Brigante: @Fálki: én ezt amiatt nem tartom szexuális zaklatásnak, mert Moh nem a szexet utasítja el Mercivel kapcsolatban, hanem az érzelmi szálat. Hogy nem akar vele csókolózni is ezt mutatja, az ugye a szexualitáson belül is az érzelmi részt "jelent". (Ugye a kurvák sem csókolóznak a delikvenssel, mert könnyebben alakulhat ki érzelem.)
Ha Moh bármikor is határozottan és érthetően a tudtára adta volna Mercinek, hogy nem kívánja még megpocsikolni sem, akkor persze más lenne a szitu, de itt egyelőre odáig jutott a srác, hogy egy-egy dugásra/szopásra benevez, de ennél több nem kell neki Mercikéből. Ezek után én ezt nem értékelem zaklatásnak.

Krétagarbó 2021.02.15. 16:02:50

@Fálki: jó, hát tizenévesen biztos tetszett volna, nah.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 16:04:14

@Fálki: gazdag, tetkó , séró .(mint egy magyar futbalista)

_Pipp 2021.02.15. 16:04:31

@Fálki: bevallom őszintén nekem bejönnek a közel keleti pasik, volt is egy arab származású barátom fősulin :D

Fálki 2021.02.15. 16:06:48

@.Zsu: Nehéz lenne erről itt nekem publikusban nyilatkozni... :D

@Krétagarbó: Egy barátom azt mesélte, hogy csókolznak a kurvák, csak az extra.
Én nemtudom hogy ez mit jelent :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 16:07:25

@Krétagarbó: szerintem sem zaklatás , ha moo el akar határolódni el tudna , de az egojának jól esik , simogatja hiúságát.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 16:08:03

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Viszont lehet kicsi neki a szerszáma vagy túl nagy és akkor az előbb felsoroltak mit sem érnek. :-) (Gondolom a csávó azért "cseppet" gazdagabb, mint a magyar focisták átlaga)

.Zsu 2021.02.15. 16:08:16

@Fálki: kicsit ezzel is nyilatkoztál mondjuk. :))

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 16:09:30

@Fálki: és nagy valószínűséggel ideális nőknek mert 160 centi magas és 47 kiló , így egy nő nincs mellette veszélyben , könnyen ki tudja dobni a lakásból , ha véletlenül vállalhatatlanra szívná magát kólával.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 16:11:23

@Fálki: én is így tudom , de csak hallottam természetesen.
Úgy hallottam , ha azt írják barátnő feeling akkor a csók benne van a tarifába de lehet hogy nem.

2021.02.15. 16:12:27

Ez nem zaklatás Fálki. A két csaj leírta miért.

Fálki 2021.02.15. 16:12:30

@.Zsu: Ahhoz már csak 17 cm kellene neki, hogy igazi férfinak számitson. Ármándó is itt bukott meg :D :D :D

Fálki 2021.02.15. 16:12:48

@silvermansarah: Termeszetesen tudom, hogy nem az.

Krétagarbó 2021.02.15. 16:12:57

@Fálki: persze, én is csak a Pretty woman-ből szedtem az infót:)

2021.02.15. 16:13:07

@Fálki: jó, de más nem biztos :))

.Zsu 2021.02.15. 16:14:20

@silvermansarah: ez a pojáca Zayn gyerek, akit nem tudott a Fálki h kicsoda, és jóképűnek tituláltuk itt páran :)

2021.02.15. 16:14:23

@Krétagarbó: abban van a Linderines csaj hálóingének prototípusa! Tudom mert kislánykorom kedvenc filmje volt. Lehet röhögni :)))

2021.02.15. 16:14:55

@.Zsu: fú, akkor rá se keresek, 185 alatt nem köszi :D

_Pipp 2021.02.15. 16:16:44

@silvermansarah: Nem az, csak fordított esetben mit kapna Móh... Mercit pedig inkább sajnálják. Na én nem sajnálom. :D

2021.02.15. 16:17:24

@_Pipp: a te dolgod Pipp. :))

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 16:19:38

majd a sípcsontját eltörik azt nyújtják , ma már minden megoldható.

Krétagarbó 2021.02.15. 16:21:51

@.Zsu: és még szerintem növésben van:))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 16:22:50

@silvermansarah: Akkor Te sem lehetsz egy alacsony csajszi. :-)

Krétagarbó 2021.02.15. 16:22:53

@silvermansarah: szerinted én min nőttem fel?:)

.Zsu 2021.02.15. 16:23:07

@silvermansarah: nem röhöglek ki, hisz múltkor is megmutattam a könyvet amit imádtam tinilányként.
na de, a pretty woman, fuhh... :D az a film kivisz a világból.
egy gazdag másokáltal sármosnak mondott férfi beleszeret egy prostiba.
NEM.
nincs ilyen.
:DD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 16:23:19

@Krétagarbó: 28 évesen hová nőne már a "gyerek"? :-)

Krétagarbó 2021.02.15. 16:24:17

@Fálki: nálam mondjuk bukott már 195 cm-es pasi is, pedig olyan Zayn féle pofija is volt, csak kék szemekkel. A kék szem nálam eleve bukó, férfiatlan.

sztropNat 2021.02.15. 16:26:26

@.Zsu: "...másokáltal sármosnak mondott férfi" Tetszik ez a jelző Richard Gere-re.:D Magam sem értem ő mitől lett akkora sármőr.. 30 évesen is egy fura 50esnek nézett ki.

Krétagarbó 2021.02.15. 16:26:40

@Majom1Parádé: azt hittem fiatalabb. Nem néztem a CV-jét na:D

.Zsu 2021.02.15. 16:28:28

@repuloezustmokus: köszönöm, nekem is szemet szúrt :D de én azért nem forszíroztam, mert ez sztm nem megmagyarázható dolog, h kinek mi tetszik.

2021.02.15. 16:28:36

@Krétagarbó: nekem ezek a kattanásaim:
Legyen magas
Szakáll előny
Ne legyen cingár

Ami nagyon nem: KOPASZ

Ami nem érdekel: szemszín, hajszín, tetkó van/nincs

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 16:29:19

@Krétagarbó: (Mondom ránézek má' a csávóra ott írta a fényképe mellett, hogy 93-ban született. De télleg nem néz ki annyinak)

2021.02.15. 16:29:24

@sztropNat: őszes haj.
Amúgy nem olyan jó pasi, közepes kategória

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2021.02.15. 16:29:33

Én nemhogy a cikket, de már a kommenteket sem olvasom...

2021.02.15. 16:30:40

@Majom1Parádé: nem vagyok alacsony, de lomblegelő sem. :))

Krétagarbó 2021.02.15. 16:32:55

@.Zsu: de hát mondják is a film végén: "Welcome to Hollywood! What's your dream? Everybody comes here; this is Hollywood, land of dreams. Some dreams come true, some don't; but keep on dreamin' — this is Hollywood. Always time to dream, so keep on dreamin."

Adamadam 2021.02.15. 16:33:28

Köszi a posztot, szokás szerint jó lett!
Kis off: a napokban rákerestem vv8 Somára, hogy mi lehet vele. A videókban meglepően értelmesen beszélt és szó volt a vv-s nyereményről is. A 36 millióból 25-öt kapott kézhez, tehát durván 30%-ot levesznek a nyereményből. Meglepően értelmesen költötte el egyébként, van két lakása, az egyikben lakik a másik ki van adva.

2021.02.15. 16:33:46

@Krétagarbó: te is kívülről tudod?
:))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 16:33:52

@silvermansarah: Ja, hát sejtettem, hogy nem 155 vagy, mert ugye ahhoz a 185 "nem felérős" lenne.

_Pipp 2021.02.15. 16:34:21

@silvermansarah: engem attól ver ki a víz, ha egy pasinak piercingje van, nem tudom miért, mert nekem is volt sokáig :D

2021.02.15. 16:34:34

@Adamadam: 25 millióból hol vett 2 lakást, Mátészalkán?

2021.02.15. 16:35:04

@_Pipp: jajj, azt nem szeretem, fáj ha ránézek.

Krétagarbó 2021.02.15. 16:35:30

@repuloezustmokus: @.Zsu: mindenkinek más jön be. Nekem a szép barna szemek, többek között.

2021.02.15. 16:36:16

@Majom1Parádé: jajj, igen, ez a poén lényege, majmóca

_Pipp 2021.02.15. 16:36:24

@silvermansarah: Veled nem akartak összejönni sokszor alacsonyabb pasik? Én is ilyen magas vagyok, és sokszor előfordult h tőlem alacsonyabb srácok udvaroltak, bezzeg a magasabbak elkerültek :D mondjuk nekem onnan már oké, ha egy magas velem

mozambikizombikini 2021.02.15. 16:37:03

@Brigante: @Fálki: Ferfiakat is lehet zaklatni es itt az a szivas Mohnak, hogy egy ponton tul para lett volna neki ugy leepiteni Merci kozeledeset, ahogy Viviet Balint. (Balint eleg ridegen es undok modon tolta, veszitett is akkor a sztem par szazalekot, de ez az egy lehetoseguk van ilyenkor osszezarva)
Hiszen az egesz jatek a kinti nepszerusegrol szol. Minel tovabb vart Moh ezzel, annal nagyobb csorba esett volna a kinti megitelesen - szerinte legalabbis. Szoval beleesett egy csapdaba. En nagyon vegyesen erzem Moh felelosseget ebben, mert ha ugy vesszuk, akkor ez forditott esetben mar aldozathibaztatasnak minosulne. "Miert volt Moh akkor tul kedves Mercivel? O volt a felreertheto... Olyan jeleket kuldott Merci fele, hogy.. egyutt zuhanyzott vele meztelenul!" Nalam siman kimeriti a #metoo-t ez a kapcsolat, erzelmi zsarolassal es nyulkalassal. Nagyon kellemetlen ezt nezni. Ezert akartam volna, hogy Merci maradjon most kint, viszont Virag annyira lehetetlen stilussal rendelkezik, hogy abban a pillanatban, ahogy megint rivaldafenybe kerult a bejatszasokban, keptelen lettem volna ra szavazni.

Van egy haverom, akinek volt egy bipolaris exe. Kenytelen volt szakitani a lannyal, mert annyira brutal dolgokat tett neha, amikor lent volt. Ezek utan a lany 1 even keresztul zaklatta, mindenfele ijeszto voodoo dolgokat kuldott a sracnak postan. Vegul haverom lecserelte a szamat es elkoltozott, azota is alneven van fenn a fb-on.
Az a gond, hogy ezt nehezebb megitelni, hiszen Merci milyen kis cuki, jajj szegeny kislany hogy szenved, bezzeg a Moh csak kihasznalja. Eleg osszetett, de valami Mero Vera kielemezhetne szerintem ezt is, ha mar..

.Zsu 2021.02.15. 16:38:27

@Krétagarbó: wow, ok én így csak a büszkeség és balítéletből tudok idézni. :))

_Pipp 2021.02.15. 16:38:47

@Adamadam: a VV után Soma sokáig az RTL-ben dolgozott, nem tudom még ott van-e, szóval nem kallódott el:)

2021.02.15. 16:39:12

@_Pipp: nem. Én nem is látok a saját magasságomban/alatt. :D
A férjem mondja múltkor hogy a szomszéd srácnak milyen szép arca van, és tényleg. 2 éve lakik itt, észre se vettem.
Amúgy nekem nem nagyon voltak nyomulóim, elég introvertált vagyok, így legtöbbször már ismertem valahonnan akivel összejöttem.

Krétagarbó 2021.02.15. 16:42:01

@silvermansarah: tényleg megmagyarázhatatlan dolgok ezek. Én a magasságon nem rugóztam soha, igaz, nálam azért nem nehéz magasabbnak lennie egy pasinak (165 vagyok), a szakáll régebben annyira nem jött be, de amióta divat, a férjemen pl. tetszik a borostánál kicsit hosszabb és normálisan kezelt szakáll. Girnyó test nekem sem jön be, de mondjuk a hatalmas muszklik sem. Legyen szép arányos:) A szemszínt magam sem tudom megmagyarázni, nekem a kék szem férfiben nem bejövős, annak ellenére, hogy látom, ha valakinek szép egyébként, de nekem valamiért nem kellene.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 16:44:22

@Krétagarbó: Nem neked szól, csak ide tudom kapcsolni a Hófehérke paródia egy részletét:
"Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki a lexebb a környéken?"
Tudja a kórság -válaszolta a tükör. Egy egysejtűnek egy másik egysejtű.
És Neked?
Nekem az a szép tükrös ajtó ott szemben.
De ki a szebb, Hófehérke vagy Én? - kérdezte nyomatékosan a gonosz mostoha
Nekem mindegy. Nekem az a szép tükrös ajtó...
Ekkor a mostoha elővette dúsan aranyozott tükörzúzó kalapácsát és apró darabokra törte vele a tükröt.
Azóta a tükrök mindig hazudnak annak, aki beléjük néz"

2021.02.15. 16:44:33

@Krétagarbó: ez ilyen, megmagyarázhatatlan. Nekem pl kiütésem lesz Bradley Coopertől, szerintem sorozatgyilkos feje van. :DDD
A kis mell/nagy mell stb. is ilyen, ki tudja miért jön be ennek ez, annak meg az.

Krétagarbó 2021.02.15. 16:44:35

@silvermansarah: a végét csak, a kedvenc mondatom volt:)

Krétagarbó 2021.02.15. 16:48:06

@silvermansarah: 2017-ben, ha esetleg még vett fel hozzá valami hitelt, simán vehetett 2 garzon Bp-en is. (nyilván nem mindegy ezen belül is, hogy hol.) De az árak utána kezdtek csúnyán elszállni .

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 16:48:11

@repuloezustmokus: Néha azért kényelmetlen az a 25 centi amennyivel magasabb vagyok az asszonynál. :-)

_Pipp 2021.02.15. 16:48:41

@silvermansarah: Nem tudom miért tartottak vonzónak, vagy miért tartanak vonzónak egy magasabb nőt a pasik, vagy véletlenül megtalált az a pár, akinek ez az esete. :D Mindenesetre volt, hogy csak emiatt nem jöttem össze valakivel, egyszerűen nem tudtam túltenni magam ezen.

2021.02.15. 16:51:08

@_Pipp: lehet ám hogy volt ilyen, csak nem emlékszem.
De szerintem nem. Lehet hogy nem számított nekik a magasság, inkább a szép pofi?

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.15. 16:51:34

@_Pipp: olyan neked nem volt aki magasabbnak tartotta magát?

2021.02.15. 16:51:40

@repuloezustmokus: ő meg túl szép. Tőle sem bizsergek be.

Krétagarbó 2021.02.15. 16:52:12

@repuloezustmokus: rákerestem, tényleg olyan. kicsit ijesztő.

ficekence 2021.02.15. 16:57:15

@Fálki: Köszi, nagyon jó volt! :)

Fálki 2021.02.15. 16:58:40

@ficekence: :) :*

De mindig dícsérsz :)

Kábel Barát 2021.02.15. 16:59:09

Ne keverjük már ide a szekszuális zaklatást. Moh pulzusa soha nem emelkedett meg, ha Merci közeledett. Sem az izgalomtól, sem a kiszolgáltatottságtól. Nem kellett soha rettegnie attól, hogy mi lesz, ha Merci megint rámászik. Merci bújik, idegesítő, de fenyegetőnek egyáltalán nem mondható. Moh meg csak annyit tesz ez ellen, hogy azt mondja, hogy nem lehet és a testbeszéde az totál 0. Nem erősíti rá a verbális kifejezésére. Mohnak nem kell védekezinie, nem kellemetlen az egész neki. Nekem nézőként sokkal kellemetlenebb az egész, mert már rohadtul unom, úgy 2 hónapja. Sőt, még ő megy oda, hogy mi a baj babuci? Ez nem zaklatás. Ez imponál neki, jót tesz az egójának, egy önző faszkalap. Nem azért mert nem szánja meg és nem dugja meg, hanem azért mert nem képes férfi módjára annyi határozottságot mutatnia, hogy a szefó Mercike is fogja az adást. Csak pont annyira mond nemet, szándékosan, hogy adja fel Merci a próbálkozást. Ha Merci bevágja a durcit, akkor meg egyből mászik rá.

mozambikizombikini 2021.02.15. 17:00:32

@repuloezustmokus: Az feltunt, hogy csak "relative" magasabb pasikat raktak a VV-be? Szerinted ez tudatos? Mindenki 185 feletti.
A KSH szerint a 15 ev folotti magyar ferfiak atlagos magassaga 176 cm.

ficekence 2021.02.15. 17:01:01

@Fálki: Én szeretem, ha elsőzöl, az ugysem számít. :)) így legalább tudok rád tagelni.

2021.02.15. 17:01:44

@Kábel Barát: ekg.
Plusz Merci nincs hatalmi helyzetben, nem a főnöke, nem erősebb fizikailag, stb.

ficekence 2021.02.15. 17:02:43

@Fálki: Mert nem kell megnéznem ezt a borzalmat.

_Pipp 2021.02.15. 17:03:05

@silvermansarah: nem tudom mi tetszett nekik bennem :) de lehet ez csak engem zavart ennyire, több olyan párt láttam már utcán sétálgatni, ahol a srác alacsonyabb:)
@repuloezustmokus: dehogynem:D

mozambikizombikini 2021.02.15. 17:03:13

@Kábel Barát: Nem szexualis zaklatas, de mindenkeppen egy passziv agressziv viselkedesi forma, nemi bena manipulalasi probalkozassal.... nyilvan nem tudatos, de attol meg megerne egy elemzest a reteknel.

Kábel Barát 2021.02.15. 17:11:26

@mozambikizombi: Moh mondta akár egyszer is, hogy zavarja, hogy Merci állandóan próbálkozik? Nem, soha. Annyit mond, hogy: nem lehet. Indokot sem hallottunk soha. Miért nem lehet? Nem tetszik neki Merci? Másba szerelmes? Nem a lányokat szereti? Próbálta valaha is meggyőzni Mercikét, hogy fejezze már be a próbálkozást? Lehet, hogy igen, de adásba tuti nem került, pedig érdekes lett volna. Nekem már nagyon herótom van ettől a nyűglődéstől, kb. semmire nem fogok emlékezni belőlük, csak erre a szánalmas vergődésükre.

2021.02.15. 17:12:34

@mozambikizombi: ez nem passzív-agresszív, gyerekek, ne használjunk már ilyeneket úton útfélen hogy személyiségzavar, meg passzív-agresszív.

ficekence 2021.02.15. 17:16:17

@Kábel Barát: Egyszer a fiúknak mondta, hogy nagyon hiányzik neki a volt barátnője, minden nap eszébe jut.
Szeretné ujből felvenni vele a kapcsolatot.
Talán úgy gondolja, ha nem viselkedik megfelelően, akkor ennek lőttek.
Egyébként igazad van. Tetszik az egójának ez a közeledés.

evacat 2021.02.15. 17:23:39

Nálam az verte ki a biztositékot, hogy hónapok óta megy a huzavona, Merci nyomul, Moh menekül, a riportban és a beszélgetésekben mindig arról beszél, hogy ő nem akar semmit a lánytól, nem tehet semmiről.
Ha ezt kivesszük a játékából, akkor mi marad? Semmi. Tehát ő is erre az adok - kapokra alapoz. Ezzel akarja megnyerni a 36 millát.

Amit és főleg ahogyan elővezette tegnap Robinak az eseményeket, az pedig bicskanyitogató volt. Azok a grimaszok, a sokat sejtető pillantások.....
Anyám /ha még élne/ azt kérdezné tőle: Mó te most panaszkodsz, vagy dicsekszel?

evacat 2021.02.15. 17:25:24

@evacat: Hát ezért nem fogok én rá szavazni sskk.

mozambikizombikini 2021.02.15. 17:31:37

@Kábel Barát: Moh hasznalva az onuralmat, probal szimpi lenni a kameraknak, szerintem o es Robi rendelkezik a legnagyobb onfegyelemmel bent. Ok nyerni mentek oda (ahogy Balint is). Igy nem is fogod megkapni ezeket az erveket kristalytisztan. Sot, kicsit a szerkik kezeben is vannak ezek a valaszok. Nekem is herotom van a Moh-Merci parbeszedektol, foleg, amikor Moh visszagugyog hasonlo tonusban... azzal kinozni lehetne embereket...

Szerintem (ez tenyleg csak az en ertelmezesem, ahogy en latom ezt, ill. a tapasztalataim alapjan (szoval nem szeretnem hosszasan megindokolni)). Moht jobban izgatja hogyan elhet es mit mukodhet Robi, mint Merci akarmije. Szamomra inkabb Moh a bi es Robi egyertelmuen meleg. Talan pont tegnap mondta ki Moh, hogy Robi a fiukat szereti, erre Merci kijavitotta Moht, hogy "is!". (Aham. ;)
Nem gondolom, hogy Moh teljesen tisztaban van sajat magaval. Bedobnanak nekik nehany extasyt, kamerak lekapcs... Meglepodnenek sajat maguk is. Ment valami poenkodas is jo par resszel ezelott, hogy Robi mikor "vilagosodott meg" es hogy Mohnak meg van ideje erre jutni. De ez csak az en benyomasom, siman lehet faszsag. :)

- Konkret kerdesedre pedig: igen, megmondta Mercinek parszor, hogy fejezze be a probalkozast, illetve utalt az excsajara is. (Bar az inkabb duma volt szerintem).

EU2020 2021.02.15. 17:32:55

@evacat: Ezzel is egyetértek, bocs, nem olvastam minden kommentet, de engem is ez zavar, ez a határtalan árulás. Gyere ide baba, rám számíthatsz baba, ugorj az ölembe baba, hadd dörgölőzzem hozzád baba, na de a csók baba?? Hát mondtam már, hogy azt neeem. Na gyre ide baba...így tovább. Aztán meg a pornós bajusz alatt somolyogva mondom el a kamerák előtt, hogy hát én nem tehetek róla, hogy nekem jó volt, csak úgy hagytam magam a nagy rábeszélésre, mert nem vagyok én semmi jónak az elrontója, pláéne ha magamról van szó. Ja hogy ott van egy másik ember is a másik oldalon? A reggeli is finom, a kakaó is fincsi, milyen jó nekem. Ja hogy én is készíthetnék reggelit? Én is moshatnék? Magamnak? Magamra? Vagy még másnak/másra is? Tényleg vannak ott mások is?

evacat 2021.02.15. 17:39:59

@EU2020: te még jobban megfogalmaztad, mint én. EKG

mozambikizombikini 2021.02.15. 17:40:02

@silvermansarah: Tudom, hogy ez neked szakmaba vag es nem is akarnam ezt tulokoskodni. Nyilvan te jobban ertesz ehhez mint en. ;)

DE:
1. "ne használjunk már ilyeneket úton útfélen hogy személyiségzavar" - en hol hasznaltam azt a szot, hogy szemelyisegzavar? :D Vagy ezt csak igy altalanossagban irod, hogy a forumozok dobaloznak nagy szavakkal?

2. nekem volt olyan parkapcsolatom, ahol a masik fel passziv-agressziv volt. (nem en, a foldi halando diagnosztizaltam, hanem a terapeuta...) es Merci nagyon sok helyen kimeriti ezeket a pontokat.

Szivesen irok par peldat, bar az hosszabb ideig fog tartani. :) Szoval csak akkor gyujtom ossze, ha valaszolsz ra. :P ;)

sztropNat 2021.02.15. 17:43:40

@mozambikizombi: "egy ponton tul para lett volna neki ugy leepiteni Merci kozeledeset, ahogy Viviet Balint. (Balint eleg ridegen es undok modon tolta, veszitett is akkor a sztem par szazalekot, de ez az egy lehetoseguk van ilyenkor osszezarva)"
Mondjuk én Bálintot olyan szempontból továbbra sem értem, hogy Vivi csak zavarba jött tőle mikor kettesben vacsiztak. De lesütött szemmel fészkelődött és még dekoncentráltabb volt, mint általában.. szerintem őt indokolatlan volt ilyen mértékben agresszióval kiábrándítani magából, mert Piniből én nem nézem ki ezt a Mercikés "csak rád fekszem egy kicsit.." nyomulást. Na meg Bálintból se a "na jó gyere, de csak kicsit.." bénázást. Az a legtisztább, hogy ott határolódna el élesen, hogy NEM, ezen felül nem kell egyéb helyzetekben is belekötni, meg gúnyolni és pofákat vágni rá ha megszólal.

LaciHogyVoltol 2021.02.15. 17:44:12

@silvermansarah: Nekem meg ez a vesszőparipám amikor csajok kijelentik, hogy a delikvens ne legyen KOPASZ. A kopaszság ergó kb. egy betegség, sajnos nagyon sok férfit érint és hidd el, hogy akit érint annak iszonyatos nehéz feldolgozni és nagyon aláássa az önbizalmát, főleg ha még ilyen kijelentéseket is olvas.

És ezt csak azért emeltem ki, mert pl. egy nő minden lelkiismeret furdalás nélkül kijelentheti, hogy ne legyen egy férfi kopasz, meg simán beszólnak a férfiaknak, ha látják, hogy ritkul a hajuk, de ha egy férfi esetleg megjegyzi, hogy nem szereti a kövér nőket, vagy elejti a hölgy előtt, hogy "azért felszaladt 1-2 kiló" akkor ő a legalja utolsó bunkó...pedig mint mondtam ha valaki kopaszodik kétrét görnyedhet sem fog tudni ellene tenni, a köverség meg még a legdurvább esetekben is azért többnyire kezelhető...ok, van aki soha nem lesz 40 kiló vasággyal, de normális diétával meg edzéstervvel még a legdurvább hormonális betegség mellett is 70 kiló alatt lehet tartani egy nőt, ellenben próbálj meg akár egyetlen hajszálat növeszteni egy férfi fején aki genetikailag hajlamos a kopaszodásra...

mozambikizombikini 2021.02.15. 17:46:20

@sztropNat: Ezt nagyon-nagyon adom, szerintem o siman beszart ettol a szitutol es tultolta... Nekem nem jott be "az a Balint". Csak probalom megerteni a mierteket es elkepzelni, mennyire osszetett egy -egy hasonlo szitu meg a kinti eletben is... nem hogy egy versenyben, X kamera elott...

Ármándójózsi 2021.02.15. 17:49:47

@Fálki: Jó az írás, kölönösen a Meci - Moh kapcsolatelemzés, igen egyetértek fordított esetben Moh már fel is lenne akasztva, vagy négyfelé tépve, vagy kerékbe törve, szabadon választott, mert ugye hestegmitúúúúúú, a faszomat, azt!!!

mozambikizombikini 2021.02.15. 17:51:57

@LaciHogyVoltol: LOL! EKG! :))) Nyilvan senki nem akarja bevallani sajat maganak sem, hogy kisse feluletes egy kapcsolat elejen. :P

(Nem, nem vagyok kopasz es a BMI-m is 19 korul van. Viszont tenyleg ez megy korulottem, amit irtal, en meg csak fogom a fejem, amikor ezeket a kovetkezetlensegeket hallgatom.)

sztropNat 2021.02.15. 17:52:06

@mozambikizombi: Én ebben hajlottam arra a "megfejtésre", akik szerint a bezártság miatt már Bálintnak nem lett volna ellenére Vivi, és emiatt akart ilyen nyers feszkót maguk közé.

Mert az nekem továbbra is rejtély, hogy Vivi aranyos kis együgyü megszólalásaira gőzölög Bálint feje és nem győzi "izomból helyre rakni", Dani "úgymond..annak ellenére..hablaty" úr meg akkora kebelbarátja. Hát én az ő monológjait nem bírom tikkelés nélkül végighallgatni, még jó, hogy felvételről nézem és tovább tudom tekerni.

mozambikizombikini 2021.02.15. 17:53:23

@LaciHogyVoltol: A kedvencem, amikor Elon Muskot a hajbeultetesevel fikazzak. Ha meg kopasz lenne, akkor az lenne a baj. :D

mozambikizombikini 2021.02.15. 17:54:13

@sztropNat: Hu, hat ez nekem is rejtely, de elokerult erre mar vagy 3 fele megfejtes itt a HV-n. :)

LaciHogyVoltol 2021.02.15. 17:55:58

@mozambikizombi: Na ez meg a másik...ha kopasz akkor fúj, ha meg ültettet be magának hajat akkor meg az gáz. Akkor az a szerencsétlen férfi, aki szimplán a genetikai öröksége miatt kopaszodik csak ássa el magát a föld alá vagy örüljön ha valami mocsárlény lány rámosolyog... hát akkor ennyi erővel egy csaj se sminkelje magát, ne festesse a haját, ne legyen műhaj, póthaj stb... és akkor meg lehet nézni, hogy ala natura ki mennyire jól néz ki. Mert állítom, hogy a férfiak 90% alapjáraton "jobb pasi", mint amilyen "jó nő" lenne a nők 90%-a smink és egyéb trükközések nélkül...

sztropNat 2021.02.15. 17:56:05

@mozambikizombi: És melyik tűnt a legvalószínűbbnek? :D

alma_szósz 2021.02.15. 18:01:32

Látom a srácoknak nagyon betalált ez a kopasz téma , na akkor képzeljétek el hogy így áll valaki (kb mindenki mert az norma) minden testrészedhez, minden viselkedésedhez és mindenhez amit mondasz
mert ilyen a nőknek

Spitzbauer 2021.02.15. 18:02:17

@Fálki: Jó a posz'. Tetszik a végén a Laár pour L'art-os minőségű rap is. Az nekem is feltűnt, hogy Prioli olyan jól gondolkodik allegóriákban, hogy neki, fiúnak, olyan Virgyács, azaz a lány, mint fiúnak a lány. Zseni! És EKG, hogy ez a Zayn semmi különös. Tucat. De inkább csak 11. :-D

_Pipp 2021.02.15. 18:02:17

@mozambikizombi: ez egy nagyon érdekes megközelítés :D Móh és Robi még össze is illenének. :D

_Pipp 2021.02.15. 18:03:07

@LaciHogyVoltol: szerintem nem gáz a hajbeültetés, nagyon sok szorongástól megóvja az embert, csak sajnos kevesen engedhetik meg maguknak

LaciHogyVoltol 2021.02.15. 18:04:43

@alma_szósz: Megsúgom tök ugyan ez van a pasiknál. Ugyanúgy beszólnak a testalkatodra, a ruháidra, hajadra...és ugye ott van még az örök téma: a méret :D :D :D A férfiak is megbeszélik egymás között, hogy az aktuális barátnőnek "babapinije" van vagy "selyemsonka", de azért ritkán lehet hallani, hogy "bocsi, de nálam ez a pini típus/méret, nagyon nem téma..." mint szakítási ok :D :D :D

_Pipp 2021.02.15. 18:05:52

@alma_szósz: hát nem tudom, szerintem a nők kritikusabbak egymással szemben, mint a férfiak a nőkkel szemben (ezzel most nem védeni akarom őket, mert tisztában vagyok vele h a pasik is kritizálják a nőket, de sztem kevésbé és elnézőbbek is 1-2 dologgal kapcsolatban). De ez csak saját tapasztalat.

LaciHogyVoltol 2021.02.15. 18:05:56

@Spitzbauer: Mert az azatán marha elegáns. Öltöny + sapka...nem lehet minden alkalomra sapkát hordani. Plusz alapból vannak olyan helyek, ahol egy férfinak illik levennie a sapkát / kalapot, mint pl. vendégségben, templomban, etc...

readonlyvv 2021.02.15. 18:09:22

ha jó pasi vagy akkor mindegy hogy tükörsima a fejed, de ha szar arc vagy akkor lehet annyi hajad mint soma mamagésának akkor is kuka. nőként úgy látom, ez a hajkérdés túl van dimenzionálva. de mit értek én hozzá :D

Spitzbauer 2021.02.15. 18:11:24

@mozambikizombi: Tetszik a fejtegetés. Az nem kérdés, hogy Lóbelt meleg, mint a radiátor. Láttam, hogy titokban kézzel vasalt :-DDDD. Megnézném, ahogy Mú beadja a neki a delerát, illetve az ánuszát. Őzike elélvezne.

Vagy hogy van ez a mélyentisztelt(hölgyeiésuraim) melegeknél? Lóbelt szeretné beadni az ő derekát? Vagy cserélnek?

.Zsu 2021.02.15. 18:12:42

@Spitzbauer: cserélgetnek, az az ideális.

mozambikizombikini 2021.02.15. 18:12:56

@sztropNat: En spec. pont arra tippelek, amit te is irtal... :) Tultolta sajnos a ridegseget, de ugye o az, aki tudatosan probal jatszani az elejetol fogva. Balint volt az, aki megemlitette, hogy bekoltozes elott athivott valakit magahoz, szexualis ertelemben. O mar eleve ugy akart bekoltozni, hogy legalabb bekoltozeskor rendben van, mert tudta, hogy inseges idok jonnek majd es ugye o az, aki eredetileg maszturbalni sem akart a kamerak elott. Szoval nekem ugy tunt, eleg tudatosan keszult erre a bekoltozesre, igy hat nem hagyhatja, hogy holmi pinikek eltereljek a vert az agyabol. :D

_Pipp 2021.02.15. 18:14:12

@.Zsu: általában nem cserélgetnek, megvan h ki hol van :D legalábbis a barátaimnál

.Zsu 2021.02.15. 18:18:23

@_Pipp: az enyémeknél meg cserélgetnek :D
de amúgy azt mesélték h megvan az elején h ki melyik tábort erősíti
egy passzív meleg barátom mondta több év passzívbefogadasos paftnerek után amikor ő volt egyszer az aktív h imádta és akarja ezt is. :))

Spitzbauer 2021.02.15. 18:20:13

@.Zsu: Hát még sosem kérdeztem meg ezt komolyan. Biztos? Nekem mondjuk egyikhez se lenne kedvem, de ez legyen az én bajom. Azért a börtönös filmekben, amikor van egy tetovált 150 kilós izomagy, és mindenkit, de főleg a feminin köcsögöket megparittyázza, megnézném, hogy cserélnek-e? :-DDDDDD

Spitzbauer 2021.02.15. 18:21:43

@_Pipp: Statisztikailag kéne, hogy legyen, de nincs és tudtommal nem is volt olyan (=bubó) barátom, akitől ezt megkérdezhetttem volna.

Post Modern Prometheus 2021.02.15. 18:22:21

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/jdgubqo77
TOP3:
- Robi: 40.13% [63]
- Vivi: 31.21% [49]
- Bálint: 23.57% [37]

mozambikizombikini 2021.02.15. 18:28:14

@Spitzbauer: :D Ez meg kulon :D --> "Láttam, hogy titokban kézzel vasalt"

Krétagarbó 2021.02.15. 18:29:11

@LaciHogyVoltol: szerintem ezt a kopasz témát félreértetted. Nem szólt be senki senkinek a kopaszság miatt. Arról beszélgettünk, kinek mi tetszik/mi nem tetszik a férfiakban. Sarah megjegyezte, hogy neki nem tetszik, ha egy férfi kopasz. Nem beszólt, nem lefikázta a kopasz férfiakat, egyszerűen elmondta az egyéni preferenciáit. Ami mindenkinek van, nyilván neked is. Senki nem akad ki azon, ha azt mondod, hogy neked a kismellű/nagymellű/egyszálbelű/farosabb menyecskék tetszenek. Ezzel nem leszólod a preferenciádon kívül esőket, csak elmondod, hogy te mit látsz szépnek és kívánatosnak a te ízlésed szerint.

_Pipp 2021.02.15. 18:29:17

@.Zsu: Egy meleg pár ismerősöm volt, ahol mind a két fél volt aktív és passzív is, de mind a kettő nagyobb nő volt, mint én ... :D @Spitzbauer: az én ismerőseimnél ez így van, de mindig van kivétel, és kísérletezgetés stb.

.Zsu 2021.02.15. 18:32:02

@Spitzbauer: ennyire nem vok benne a témában, pár ismerősöm van aki meleg és persze részletesen kikérdeztem őket :DD
meg amit írtam az az ideális, nem így történik a való életben ez.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 18:40:41

@mozambikizombi: BMI d 19 akkor grétagarbónál kihullottál , cingár vagy :)

@LaciHogyVoltol: hajbeültetés már van és nagyon sok helyen van magyarországon , olyna leszel mint a pázsit , szívesen :P
vagy ott a paróka szebbnél szebb van , ha nem lenne dús pihe hajam az alpecintől , hajam sem lenne , akkor rocker parókám lenne.
Menne hozzá az ördögvilla.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 18:41:47

nekem nincs meleg ismerősöm mondjuk vidéki vagyok.

.Zsu 2021.02.15. 18:46:21

@Krétagarbó: vagy csak annak vallja magát

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 18:48:05

szerintetek várni kell vv13-ra , hogy meleg sexet mutassanak és Amszterdam arcul csapjon vagy már ebben a szériában meg lesz (moh-Robi) , Illetve elég lesz a kémia vagy fentebb említett kémiai vegyület a siker kulcsa?

2021.02.15. 18:49:58

@LaciHogyVoltol: bocsánat ha bántó voltam, én a borotvált kopaszra gondoltam. Nem az időskori kopaszodásra, nyilván nem fogok elválni ha a férjem haja kihullana.

LaciHogyVoltol 2021.02.15. 18:50:06

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Igen, csak egy hajbeültetés normális helyen 3-4-5 milla. Na ezért egy nő már olyan melleket tud csináltatni, hogy besza-behu...és azok még az árukat is visszahozzák :D :D :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 18:55:39

@Krétagarbó: a vidéki meleg pestre költözik vagy megyeszékhely , a pesti meg Marseille vagy Amszterdam?

@repuloezustmokus: rövid hajam van , de ha kihullana a mai világban , ahol ennyi vegyszer van jelen mindennapjainkban és az éghajlat is rohamosan változik megeshet.
Barna a szemem , sajnos nem kék. De a gyerekeim kék szemű anya esetén 50 %-ban kék szeműek lesznek .

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 18:57:27

@silvermansarah: most már vérig sértődtünk kopasz férfi honfitársaink miatt..Főleg az alacsony és kopasz.(Hobbit 8 . ba viszont peter jackson még meghívhatja)

Lilith.Inanna.1 2021.02.15. 19:00:18

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Az semmi. En tudok olyat is,valaki olyan goromba,meg a haja is elhagyja. Legyint.

2021.02.15. 19:02:48

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): sajnálom ha bárkit megsértettem, nem ez volt a komment szándéka.
Azt azonban nem adom, hogy a férfiak nem kritizálnak, számtalanszor hallottam kissé illuminált férfiaktól társaságban, akár más nők előtt is kibeszélni nőt undorító módon. Selyemsonkapini, lógó csöcs, parizercsöcs, pofákat vág mikor élvez, visít, puncifingott, hadd ne soroljam.
Mindezek nem általános preferenciák hanem konkrét embert kibeszélések. Úgy hogy a nők közül bármelyik gondolhatja mondjuk, hogy akkor ha nekem lóg a mellem, vagy mittudomén, ne feküdjek le senkivel, mert másnap az egész város tudja?
Nem csak a férfiak még a férfiméret van kibeszélve.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 19:03:25

@Lilith.Inanna.1: volt egy haverom eléggé kopaszodott , de mindig próbálta elrejteni . aztán a főnökétől hajszárítót kapott ajándékba.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 19:05:09

@silvermansarah: engem nem sértettél meg vicceltem , de úgy láttam másnál betalált.

2021.02.15. 19:06:08

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): ja igen, hát most így sikerült a válasz, nem neked szántam.
Mai programom: mentegetőzés.

Lilith.Inanna.1 2021.02.15. 19:06:44

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Aljas huzas volt.Amugy szerintem nem gaz ,ha valaki kopaszodik v kopasz. Nem is ertem miert problema.

MsIreneAdler 2021.02.15. 19:07:07

@Fálki: tetszett a poszt, ezerszer jobban, mint az öfi :)
Btw mi pont Zsu-val nagy ekágézások közepette megállapítottuk, hogy poén persze a "hős" Moh, de Merci most igencsak túlment egy határon ezzel.

Krétagarbó 2021.02.15. 19:09:19

@Fálki: én rá egy mödansziéban emlékszem, honaljig oldalt felvágott fürdőruhában.

2021.02.15. 19:09:35

@Lilith.Inanna.1: senki nem mondta hogy gáz. Egyik kopasz kattant, épphogy csak a kopaszok tetszenek neki, és a pasijának is folyton a fejét fogdozza, hogy milyen jó puha simis.
Bálintot pl Gina szőrös majomnak nevezte. Az is genetika ha valaki szőrös.
Aztán befejeztem a mentegetőzést, mert nem volt bennem egy deka bántó szándék sem.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 19:09:49

@Fálki: jó lett a posztcsi, teccikellek...csak az a fránya matek.... :*

Krétagarbó 2021.02.15. 19:13:39

Megyek, tornázom egyet, mert a férjem jobban szereti a vékony nőket. De szerencsére ezt velem beszéli meg, nem a haverjaival:D

2021.02.15. 19:16:04

@Krétagarbó: én meg eszem egy joghurtot, és nezem ahogy a többiek bevacsiznak. :((

.Zsu 2021.02.15. 19:16:15

@MsIreneAdler: így így. :)))) kellemetlen volt ez most nekem is.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 19:17:58

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): de nem azért írta el, hogy betámadjátok, hanem ezt most direkt nekem címezte :)

hereverő heverő 2021.02.15. 19:18:21

@Krétagarbó: mutasd meg neki Vandát, utána sosem kell tornásznod és minden este kapsz majd bonbont is.

Vagy... rosszabb esetben nekem szép barna szemem van, tudod...

TheLynx70 2021.02.15. 19:19:39

@Fálki: Köszönöm a posztot! :) Mindjárt visszaolvasok, utána pedig visszanézem, mert szigorúan ez a sorrend. :D

Kosztarika 2021.02.15. 19:21:17

Sziasztok :)

Érzésem a következő: megfáradt a műsor és ezzel párhuzamosan a kommentszekció.
Olyan, mintha iszapban dagonyáznánk, rágódunk egy dolgon ezerféleképp.
Ha nincs új téma, "hajánál fogva" rángatunk elő pl. kopaszságról 20 poszt. :)))
Én is readonly módban vagyok inkább és bevallom nem könnyű még az sem.
Na de ma estétől talán felpörögnek az események, lesz meglepi, lehet új szemszögből kibeszélni a lakókat, mert ez így már uncsi.

readonlyvv 2021.02.15. 19:24:18

@LaciHogyVoltol: ezzel diszkréten lekurvázod a szilikonos nőket. na itt van a baj nem a fej tetején.

Lilith.Inanna.1 2021.02.15. 19:25:53

@silvermansarah: Tudom,hogy nem volt benned banto szandek,fel sem merult bennem. Leirtam a velemenyem es epp ezert nem is neked cimeztem. Nem gondolom,hogy barmi rosszat irtal volna. Nyugodj meg,lepjunk tul rajta. Oke? :)

hereverő heverő 2021.02.15. 19:26:38

@Kosztarika: szia szia. Most majd kapsz jól hideget meleget és bit is. Ro bit.

2021.02.15. 19:27:18

@Lilith.Inanna.1: nincs részemről senki felé harag, egyszerűen 0 bántó szándék volt bennem és itt mentegetőzöm, hihetetlen. :)

Fu Szekh Li 2021.02.15. 19:28:25

@Kosztarika: EKG, most én is csak olvastam, nem volt mihez hozzászólni. Mindegy, van ilyen is :)

hereverő heverő 2021.02.15. 19:28:42

@readonlyvv: a természet igazságos. Aki rosszul lát az jobban hall. Akinek rossz a szaglása az jobban lát. Akinek kisebb az egyik melle, annak nagyobb a másik.

Kosztarika 2021.02.15. 19:29:40

@hereverő heverő:
Állok elébe. Akkor is leírom a véleményemet, mert nekem is lehet.
(Gábor is megmondta. :)))

hereverő heverő 2021.02.15. 19:30:42

@Kosztarika: majd én mögéd állok. Csak le ne hajolj mert mindketten itt kárhozunk el :)

Lilith.Inanna.1 2021.02.15. 19:30:46

@silvermansarah: Ugyan mar nem kell,nincs is miert. Hagyd a csudaba. :) :*

hereverő heverő 2021.02.15. 19:33:42

@silvermansarah: tényleg nincs miért. Gondoljunk csak Bruce Willisre a kopasz pasira, vagy Balázs Palira akinek sok haja van de minek... no para, mindenkinek más tetszik.

Fu Szekh Li 2021.02.15. 19:34:30

@Kosztarika: Szerintem mindegy neki, de az biztos, hogy nagyon :)

hereverő heverő 2021.02.15. 19:34:58

@Kosztarika: igen, szeretném állva... de már csak a meleg levegőt fújja. Ha siker véletlenül állni, persze

Raspberry Cake 2021.02.15. 19:36:32

Remélem midegyikőtöknek remekül telt február 14-e:)) Nagyon bízom benne, hogy Dani lesz a kiválaszott ma, jót tenne Bálint játékának, ha mielőbb kiesne. Szerintem Moh, Merci és Robi rá fogja tenni a jelét, Dani Moh-ra vagy Robira, Vivi és Bálint Mercire.
@silvermansarah: Végre egy sorstárs, eddig szinte mindenki furán nézett rám amiatt, hogy sskk nem tudom elképzelni, hogy kopasz pasim legyen. Tőlem lehet rövid, hosszú, szőke, barna, fekete haja, csak legyen és bele lehessen túrni:DDD

hereverő heverő 2021.02.15. 19:39:18

@Raspberry Cake: szia Sütike, akkor neked Zámbó Jimmit ajánlom, tök szépen lehetett túrni a haját

Fu Szekh Li 2021.02.15. 19:39:54

@hereverő heverő: Szerinted mára mennyi maradt neki?

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.15. 19:40:30

@hereverő heverő: vagy akinek rövidebb a lába annal hosszabb a másik

Kosztarika 2021.02.15. 19:40:41

@Raspberry Cake:
Szia Sütike.
Rád pattant a már majdnem szerencsésen kidobott gumicsont? ;))))

hereverő heverő 2021.02.15. 19:42:38

@Fu Szekh Li: hát a fene tudja. Pár éve leszólt a rajongóknak, majd megkérdezzük legközelebb

Fu Szekh Li 2021.02.15. 19:42:43

@Kosztarika: Úgy tűnik bumerángra rágta a társaság.

mozambikizombikini 2021.02.15. 19:43:58

@silvermansarah: Szerintem itt csak felrecsetelesek mentek am el egymas mellett. :D Szerintem mindenki magara vett valamit abbol, ami nem ra vonatkozott. (En mondjuk nem. :D :D :D) Semmi okod nem volt megntegetozni, plane nem egy anonim forumon ismeretleneknek. LaciHV kommentje sztem csak arrol szolt, hogy lam-lam, minden embernek szamitanak a kulsosegek is, nem csak a ferfiaknak. (Mert ugye altalaban az a sztereotipia)

En pont feljebb irtam valakinek, hogy tok fura, de ebbe a szeriaba csak 185 cm feletti sracokat valogattak be, pedig a KSH szerint a magyar pasik atlaga 176. Ez vajon veletlen? :D Valami alapjan csak folyik egy casting...

.Zsu 2021.02.15. 19:44:05

@hereverő heverő: szóval @silvermansarah: balázs palit választod igaz? :DD

Kosztarika 2021.02.15. 19:44:10

@hereverő heverő:
Akkor gyere el reggel és fújjál egy kis meleg levegőt az autóm szélvédőjére. :D

tvbuzi 2021.02.15. 19:45:37

@mozambikizombi: juhú, legalább a magasságom több az átlagnál

Fu Szekh Li 2021.02.15. 19:46:51

@hereverő heverő: Ja, hogy te rajongó vagy... :DDD

MsIreneAdler 2021.02.15. 19:47:11

@.Zsu: na jól van. Azt hittem már, hogy csak álmodtam :D. Szóval Fálki nem figyelt!! Ejjj :)

hereverő heverő 2021.02.15. 19:47:26

@Kosztarika: azt hiszem lenne nagy közönsége egy ilyen mutatványnak :DD

mozambikizombikini 2021.02.15. 19:48:06

@tvbuzi: Fogadd oszinte gratulacionkat! Kivanunk jo egeszseget, boldogsagot es meg tobb sikert az eletben! :D

hereverő heverő 2021.02.15. 19:49:43

@Fu Szekh Li: persze, van itthon oltárom is, még a családi címeremben is van egy kakas berettával a csőrében

Gia 2021.02.15. 19:50:35

Az a Mercimó név a posztból tök aranyos. :-)

.Zsu 2021.02.15. 19:50:59

szerintem jobb hogy át lett beszélve ez a kopasz kérdés, meg a külsőségek kérdése.
senkiben ne maradjon semmi feszkó, mert akkor gyomorfekély lesz meg magas vérnyomás.
kommentformatumban és alapból leírva másképp jön le úgyis minden. még csak a csetelésre sem hasonlít a dinamikája annak ami itt megy.
meg volt itt már mindenféle off, és én azon az állasponton vagyok h ezzel semmi baj nincs. :)))

hereverő heverő 2021.02.15. 19:52:43

@Kosztarika: ezt bóknak veszem, köszönöm

Raspberry Cake 2021.02.15. 19:56:13

@hereverő heverő: Szia Heverő:)) Erre csak ennyit írnék: Del mortuis nil nisi bonum. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam.
@Kosztarika: Szia:)) Mentségemre legyen mondva, a kommentem elküldése után olvastam csak a tiedet. Pusztán @silvermansarah után megörültem annak, hogy nem csak én vagyok így a kopasz pasikkal:)) Ez nem jelenti azt, hogy piszkálni, bántani vagy megsérteni akarom őket. Fordított esetben, abszolút el tudom fogadni, ha valakinél az alacsonyságom vagy bármilyen külső tulajdonságom miatt szóba sem jöhetek. Ezzel le is zártam ezt a kérdéskört.

Kosztarika 2021.02.15. 19:56:53

@.Zsu:
Aki egy fórum miatt magas vérnyomást kap és gyomorfekélyt, mert nem tudja helyén kezelni a dolgokat, az meg is érdemli.

Krétagarbó 2021.02.15. 19:56:56

@Kosztarika: ezt most elképzeltem:DDD

Hajrá Robi!!! :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 19:57:54

helló és halló.
PP tegnapi outfitjéről meg kívánom jegyezni, hogy basznámszájba a sztájlisztját azért a babarózsaszín rettenetért, amit ráaggatott erre a szerencsétlenre.

Fu Szekh Li 2021.02.15. 19:58:40

@Kosztarika: Reggel még tán menne is neki.

.Zsu 2021.02.15. 19:58:53

@Kosztarika: ja meg nyilvan koltoi tulzas volt :)))

Kosztarika 2021.02.15. 19:59:07

@Raspberry Cake:
Nem számonkértelek, csak.. nem írom le mégegyszer. :))))

hereverő heverő 2021.02.15. 19:59:15

@.Zsu: a külsőségekről parttalan vitatkozni mert ami tetszik az egyiknek attól herótja va a másiknak. Az egész embert kell nézni mmkk. Ezt is sokszor megtárgyaltuk itt már szerintem. Én pl 162 cm magas vagyok és 119 kiló, kopaszodom mint dr Bubó és mégis imádnak a lányok. Fizetésnapkor leginkább.

Krétagarbó 2021.02.15. 19:59:34

@hereverő heverő: semmiképpen nem szeretném, hogy lecsapja Ármándó kezéről:)
Amúgy tuTTam, hogy rád mindig számíthatok:)))

.Zsu 2021.02.15. 20:02:23

@hereverő heverő: jaja, én kommenteltem is feljebb, h nem lehet ezt megmagyarázni és nem is kell, h kinek mi tetszik vagy mi nem.

Krétagarbó 2021.02.15. 20:03:32

@úgymond olvasó mmkk: szerintem meg pont illett az egyéniségéhez. Ebben meg tudta mutatni, amit képvisel, igazából :D

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 20:03:40

@mozambikizombi: 176? nem véletlenül indítom úgy az ismerkedést bármilyen hímnemű egyeddel, hogy hány centi magas vagy.. (bár életem összes férfija közül egy van, aki velem egy magasságú, a többiek mind alacsonyabbak pár centivel, szóval megszoktam.. csak reménykedem, hátha egyszer..)

hereverő heverő 2021.02.15. 20:04:03

@úgymond olvasó mmkk: félek ez PP saját választása volt Valentinre. Az ölelkező kutyákkal.... én inkább trollkodásnak gondolom, fricskának.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 20:05:36

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): csá.

@Krétagarbó: az egyéniségét nem vettem számításba, csak megláttam ezt a rózsaszínt, és leszállt a lila köd :DDD

Kosztarika 2021.02.15. 20:06:03

@úgymond olvasó mmkk:
Oszt hány vót az a pasi VIRÁGszálam? Sok? :D

TheLynx70 2021.02.15. 20:06:44

Visszaolvastam, de vakarom a fejem, inkább elengedem az egészet. :) Az én uram nagyon kopaszodik, csak három éve vagyunk együtt, nem is magas, nem is jóképű, de ezerszer inkább őt választom, mint Brad Prittyet :) Mert személyiségben messze a legszebb férfi, akivel valaha találkoztam. :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 20:07:37

@Kosztarika: beleszámít az is, akit le akarok tagadni? akkor kettő. legalábbis addig mindenképpen el tudok számolni :DDDDDD

_Pipp 2021.02.15. 20:07:46

@úgymond olvasó mmkk: átérzem a problémát :D mondjuk kevésbé ismerkedem online, főleg mostanában lett kicsit sok az online tér, vágyom vissza a valóságba :)

Kosztarika 2021.02.15. 20:09:44

@úgymond olvasó mmkk:
Már csak egy kérdés: egyszerre kettő? ;)))

hereverő heverő 2021.02.15. 20:09:54

@_Pipp: vigyázz, Ármándo mindjárt megkérdezi, hogy lány vagy-e.

Raspberry Cake 2021.02.15. 20:10:36

@Kosztarika: Egy percig sem vettem annak:))
Virággal egy friss interjút itt találtok nlc.hu/sztarok/20210215/vv-virag-dani-parbaj-interju-valovilag/
Zenét már régen linkeltem, így jöjjön egy régi kedvenc www.youtube.com/watch?v=QLNr3_YNeJc

hereverő heverő 2021.02.15. 20:10:44

@TheLynx70: na így kell ezt. Akkor még nekem is van remény így alacsony dagadtan

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.15. 20:13:20

@TheLynx70: így van, gondolom amikor leveszi a kabátját, akkor...

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 20:13:40

@Krétagarbó: én irigylem a barna szeműeket, az olyan szép :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 20:14:20

@Kosztarika: hülyének nézel te engem? kinek kéne egyszerre kettő, mikor néha az egy is sok? nem vagyok mazochista :DDDD

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 20:15:37

@_Pipp: én perpillanat sehogy sem :) barátnőim szokták mondani, hogy láttak itt vagy ott egy jó pasit, az első kérdésem mindig az, hogy "és magas?" :D

_Pipp 2021.02.15. 20:16:51

@hereverő heverő: néha már magam sem tudom :)

.Zsu 2021.02.15. 20:18:13

@Raspberry Cake: páratlan páros voltak ők ketten,
dani és virág egy kottafüzetben
páratlan páros, ket buta kis dallam, egymás seggében

Raspberry Cake 2021.02.15. 20:22:45

@.Zsu: Kíváncsi leszek a szülei rekaciójára a JLB-ban. Szerkesztők helyében beküldtem volna nekik egy kilincsre akasztható ne zavarj táblát, hogy azt használják, ha szexelnek, igaz, akkor a többiek nem tartózkodhattak volna szinte semennyit a hálóban:DD

Krétagarbó 2021.02.15. 20:22:52

@úgymond olvasó mmkk: megértem, egy barátnőm szerintem hasonló magas, mint te. Egy idő után feladta, és azt mondta, leszarja, h a pasi alacsonyabb. Amióta elengedte ezt a dolgot, él, mint Marci Hevesen:))

_Pipp 2021.02.15. 20:23:19

@Raspberry Cake: ez menthetetlen... nem érti :D Fru2.0

Kosztarika 2021.02.15. 20:23:40

@.Zsu: :DDD

Voltak durva vitáink, és úgy beszéltünk egymással, ahogy, de melyik kapcsolatban nincsenek ilyen viták? A négy fal között teljesen másképp viselkedik egy pár, mint a többi ember előtt."
Igaza van. Ha itt ez moderált veszekedés volt, kint már csattant volna a saller.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 20:26:03

@Krétagarbó: én is elengedtem, már nem mondom, hogy léccccilegyenvelemegymagaaaaaaaas, mert úgysem lesz :) csak álmodozom róla még néha :D

Kosztarika 2021.02.15. 20:26:46

@hereverő heverő:
Mert a belsőd gyönyörű. Látni akarom.
Már fenem a kést. ;)

Krétagarbó 2021.02.15. 20:28:35

@.Zsu: inkább csak Dani volt seggben:))

.Zsu 2021.02.15. 20:28:58

@Kosztarika: Szeretném fejleszteni a hangomat, és énekléssel foglalkozni, közös számokat is készítenénk Danival

biztosvoltamebben :D

Kosztarika 2021.02.15. 20:32:23

@.Zsu:
Ha nem jön be, nyithatnának nyilvános wc-t. (Ha az sem, akkor ..házat.)

TheLynx70 2021.02.15. 20:32:55

@Kosztarika: Heverőt ne. :) Inkább Ppuput, még soha nem ettem tevepúpot. :) És neki is gyönyörű lehet a belsője. :)

Kosztarika 2021.02.15. 20:35:05

@TheLynx70:
Ő már rágós.
de belenézhetünk. ;)

Krétagarbó 2021.02.15. 20:36:51

Virág: “ Erősnek gondolom a kapcsolatunkat, szerintem jól fogunk működni együtt. A Villában kitapasztaltam, mi az, ami nem fér bele neki.”

hereverő heverő 2021.02.15. 20:37:08

@Kosztarika: és @TheLynx70:
Kifordítva mindenki rózsaszín

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 20:40:32

virdzsi, virdzsi, te tátott szájjal mész a faszerdőbe.

TheLynx70 2021.02.15. 20:41:31

@Kosztarika: "A máját enném meg, nagyszemű babbal...!" By Hannibal Lecter. :)

Kosztarika 2021.02.15. 20:41:42

@Krétagarbó:
Pl. Rápillantás valakire az utcán, fürdőruha, alkohol, buli, vélemény, csinosan öltözés, smink, haj, tanulás.. ez mind nem fér bele. Csak amiről mi is tudunk.
Még jó, hogy ő cseppet sem alárendelt.

Kosztarika 2021.02.15. 20:43:43

"úgymond olvasó mmkk
1 perce
virdzsi, virdzsi, te tátott szájjal mész a faszerdőbe."

Ami nem csoda, mert tugggyuk, hogy élvezi.

EU2020 2021.02.15. 20:44:45

@Krétagarbó: én is tornáztam, pedig a pasim mindenformán szeret és elfogad, és ezt még a haverjaival is megbeszélné, ha lenne ideje:)) (ez kacsintós akart lenni)

hereverő heverő 2021.02.15. 20:47:04

Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 20:53:13

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Ez csak akkor igaz, ha Neked is valamelyik szülőd kék szemű de legalább az Ő szüleik közül valaki kék szemű.
(Nekem mindkét szülőm barna szemű, de a nagypapám kék szemű volt. nekem is kék szemem van)

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 20:55:22

Nekem a lelkem a legszebb basszátok meg! és ELSŐ mint mindig !

Mámma 9tű vagy 10tű lesz ?

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 20:57:18

@Majom1Parádé: nálunk muter barna, apa meg kék. nagyszülők-dédszülők szintén a barna-kék vonalon mozogtak, én meg lettem zöld. ha nem női postás dolgozott volna anno a faluban, gyanakodnék :))))))

TheLynx70 2021.02.15. 20:58:29

Én továbbra is azt gondolom, hogy ha Merci megfogta Moh péniszét, hát megfogta. :) Héliumhanggal. :) Amennyiben nem szerette volna elengedni (Moh szerint) az is az ő dolguk. :) ) Bánja a bront, ragadjanak egymásba. :) ) De mind a kettő benne van bőven. ;)

Kosztarika 2021.02.15. 20:58:30

@SelyemSonkaPini:
Szíjja :) 22 h

Ma annyi baromságot hordott össze a Főni, hogy alig várom, hogy élvezhessem Merci és Virág magasröptű megnyilvánulásait és IQ-ját, azaz egy magasabb szintet. :(

hereverő heverő 2021.02.15. 20:59:16

@úgymond olvasó mmkk: nekem sárga. Apám kukorica volt, anyám meg egy kémcső.

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 21:00:06

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: 1 óra múlva kezdődik az Ápoltak Viadala!

MsIreneAdler 2021.02.15. 21:02:04

@ppupu: el fogok aludni addig :'(

hereverő heverő 2021.02.15. 21:02:32

@ppupu: szia Ppupu, vigyázz a púpjaidra.

És végre tényleg eltűnök, joccakát mindenkinek

Gia 2021.02.15. 21:04:12

@MsIreneAdler: A BV meg éjfélkor kezdődik..Bár tudom Te nem nagyon nézed.

Kosztarika 2021.02.15. 21:04:42

@hereverő heverő:
Helyileg hol kezeltek?
(Vagy fognak.. de nem a génjeidet ;)

MsIreneAdler 2021.02.15. 21:05:44

@Gia: az a baj, hogy (remélem Ármandó nem figyel:) se Vandát, se Győzit nem tudom elviselni, így a vége felé meg pláne.

Fu Szekh Li 2021.02.15. 21:09:20

@hereverő heverő: Persze, mindig csak ígérgetsz...

TheLynx70 2021.02.15. 21:10:18

@Kosztarika: Kedves ember. :) Kedvelem! Eszperente nyelven... ez engem meglepetett, eleve e nyelvezet! :DDD

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 21:10:38

Kedves Fálki!

Köszi, tök jó volt. Átpörgettem többször a képeket, de sehol sem látom a csillámpónis Mercedes képeket, hüpp hüpp

Krétagarbó 2021.02.15. 21:11:09

@Kosztarika: az a lényeg, hogy így már jól fog működni a kapcsolatuk...

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 21:11:46

@TheLynx70: Te csak ne pályázz a tevepúpokra... Figyelek ám

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 21:14:12

@ppupu: most még csak a púpokat akarja..

Kosztarika 2021.02.15. 21:17:09

@TheLynx70:
Egyes embereket szeretek e helyen, de melyek nem egyenesek lesznek, nem.
Jelzem, te egyes leszel. :))

TheLynx70 2021.02.15. 21:17:59

@úgymond olvasó mmkk: Nekem elég egy púpja is, a másikat meghagyom. :) Elvégre pputu teve. :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 21:21:03

@Majom1Parádé: pontosan
nagyapám apám kék szemű , négy recesszív allél .

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 21:22:46

@TheLynx70: a teve először csak a púpját nyújtja, aztán a végén a komplett teste kell

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 21:25:18

egy két ppupu teve egyszerre hány nőt tud kielégíteni?

TheLynx70 2021.02.15. 21:26:43

@Kosztarika: Nem mekeghetek ellent neked, mert teljesen egyben leledzek veled, eleve egyet ettem veled. :D

SirLemming 2021.02.15. 21:27:35

@úgymond olvasó mmkk: Szeretem a zöld szemű nőket. Just sayin'

Kosztarika 2021.02.15. 21:28:37

@TheLynx70:
Elvek egyeznek, kedvellek. :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 21:29:37

@SirLemming: a zöld szemű nők is szeretnek téged?

Van der Waals 2021.02.15. 21:29:42

Helló!
Egész megsajnáltam Danit.
Bálint a héliumos lufival meg roppant... hogy is mondjam ötletes!

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 21:30:28

@TheLynx70: kosztarika barátném nem tudja halálra szekálni, ha megeszed. ne legyél ilyen vele :))))

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 21:30:32

nem sima zöld vagy szürke?az valami brutál ritka valószínű a kék változata lehet.(nagyfaternak volt ilyesmi szegény megboldogult nagyfateromnak)
akkor gyerekeink 50%-a lesz kék szemű

Ármándójózsi 2021.02.15. 21:30:44

@TheLynx70: Perverz tehenek. Fejetek tele eme felesleges terhekkel. Ereszkedjetek lejjebb, mert egekben esztelen fejetek...

MsIreneAdler 2021.02.15. 21:32:38

Nem bírom, valaki ébresszen fel :)!!

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 21:33:51

@MsIreneAdler: csinálj 20 guggolást 20 fekvőtámaszt akkor felpörögsz , egy ideig

SirLemming 2021.02.15. 21:34:09

@úgymond olvasó mmkk: Szerencsére nem mind, bajban is lennék. Sőt olyan is van aki utál. Tuti van.

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 21:36:47

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Hármat, de csak mert szerény

@TheLynx70: Nemtom számít-e, kopasz teve vagyok, de a szemem sötétkék.

Ármándójózsi 2021.02.15. 21:36:49

Te ne perlekedj velem esztelen! Nem kerestem veled egyetlen ebet sem! Ne terelj feleslegesen...

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 21:38:04

@SirLemming: nincs olyan sok zöld szemű nő, hogy mindegyik érzést produkáljuk feléd :)))))

Kosztarika 2021.02.15. 21:38:34

@Ármándójózsi:
Szemtekenkedsz? Elegem lesz, megverlek. :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 21:38:58

@Kosztarika: te tetted e tettetett tettet, te tettetett tettek tettetett tettese, te!

TheLynx70 2021.02.15. 21:38:59

@úgymond olvasó mmkk: Csakis Kosztarika után fogok feltakarítani, tehát a maradékot fogom csócsálni. :)) Remélem marad egy kevés zsíros is. :) Púp! :)

Kosztarika 2021.02.15. 21:40:21

@ppupu:
Az a láma szeme, láma szeme.
Személyiségzavaros vagy? Vagy mutáns láma?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 21:40:33

ppupu teve tett szeget e lencselevesbe ,
szerecsen emberek leszegett fejjel ettek ,
szerencse én nem ettem belőle.

SirLemming 2021.02.15. 21:42:08

@úgymond olvasó mmkk: Nem is lenne rá igény. Egy elég is volna a megfelelő érzelmekre hangolva. :D
De tényleg ritka sajna. :/

Kosztarika 2021.02.15. 21:42:39

@úgymond olvasó mmkk:
Ezt lepetyegni nem lehet.. neked ment. :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 21:43:43

@SirLemming: minden zsáknak van foltja :)

@Kosztarika: nézd meg, megint nem vette be a cavintont, meg van róla győződve, hogy ő egy láma..

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 21:44:07

@Kosztarika: Most akkor ilyen apró genetikai defekteken élcelődsz, milyen tesó vagy Te?
Na és ha van egy kis láma is bennem? Még mindig jobb mint a ló-darázs :DDD

Ármándójózsi 2021.02.15. 21:44:09

Nem teheted! Szerelemmel kereskedem, szeretetel tele nevem, ezt Neked nem engedhetem, mert szemedben eszem vesztem, elveszek...

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 21:44:38

@repuloezustmokus: disco fénynél , mojito koktéllal a kezedben ? nagyon szép lehet .

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 21:44:57

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Te egy igazi Petőfi vagy, kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk :DDD

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 21:46:32

@repuloezustmokus: 50 %esélyed volt kékre nekem is , de nekem barna lett :)))
jól ment volna a világos barna hajamhoz világoskék mezben.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 21:49:04

@Ármándójózsi: szerelemmel kereskedni nem a bigámisták szoktak?

Kosztarika 2021.02.15. 21:50:33

@Ármándójózsi:
Irogatsz itt a semmibe már másodszor.
Jelezz, mert nem felel ember..

Kosztarika 2021.02.15. 21:52:41

@ppupu:
Mikorra várod a kislámát? Természetes ellés lesz vagy császár?

Ármándójózsi 2021.02.15. 21:53:10

@Kosztarika: Elcsesztem...mert nem jeleztem... :( Teljesen elkeseredtem. :'(

Fu Szekh Li 2021.02.15. 21:54:06

@úgymond olvasó mmkk: Stricik, kurvák, mondjuk nem tudom, Józsi melyik...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 21:54:57

Sziasztok, szép estét! :))

@Fálki: Köszönjük szépen Moha glóriáját! :-)))

Kosztarika 2021.02.15. 21:55:28

@Ármándójózsi:
Ne vedd lelkedre, gyere keblemre:)

SirLemming 2021.02.15. 21:55:32

@úgymond olvasó mmkk: Télapó is átverés volt... nem hiszek már a mesékben.

@Kosztarika: Eme ember semmibe mereng? Nem. Eleme szerelem, de esete nem kezelhetetlen.

TheLynx70 2021.02.15. 21:55:56

Eszperente versenyben ketten verseltek legterjedelmesebben. :) Nyunyó és Ármándó Józsi! :D

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 21:57:01

@Kosztarika: Az kéne még... Már van kettő... Ezekkel sem bírok

Ármándójózsi 2021.02.15. 21:57:12

@Kosztarika: Kebled kedvemre lenne, megyek erejem telve! :)

Kosztarika 2021.02.15. 21:58:46

@Ármándójózsi:
El kell eresszetek, lesem betegeket ;)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.15. 21:59:44

@ppupu: szerintem máskor mondd neki hogy babiccscs

Kosztarika 2021.02.15. 21:59:45

@TheLynx70:
Én nem? Belebetegszek. :(((

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 22:00:16

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: Kezdődik az Ápoltak Viadala!

TheLynx70 2021.02.15. 22:00:19

@repuloezustmokus: De csakis rózsvirágból, jön a tavasz. :) (Remélem, mert a telet már nagyon utálom.) :)

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 22:01:03

@repuloezustmokus: Köszi, ez nagyon jó ötlet. Én sem gondoltam volna, hogy Petőfire megsértődik.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:01:11

sziasztok :))) ez egy hosszú öfi lesz :))) sok piát hoztam a konténer mellé :DDDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:01:18

Olvastam a Vircsi-féle interjút, és komolyan el kellett gondolkodnom annál a résznél, amikor azt nyilatkozta, hogy a kezdeti hibája után visszavett és elkezdett nőiesen viselkedni... én vajon melyik adót néztem? o . o

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.15. 22:01:46

@TheLynx70: Júlia szép leány egykoron kimöne
Búzavirág-szödni a búzamezőbe,
Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magát ott mulatni.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:02:25

@Mók_Ica: Szia Móki! ^^ Jól tetted... bár nem tudom, mit akarnak 2 órában most, ha eddig elég volt a 40 perc...

tvbuzi 2021.02.15. 22:02:43

Attól függetlenül igazából kíváncsi vagyok ki kire rak

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.15. 22:02:50

@Kiégett Hobbynyúl: szerintem arra gondolt hogy nem osztotta az észt, hanem horgolt esténként

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 22:02:54

@Mók_Ica: @Kiégett Hobbynyúl: Hellóóóó kollégák, köszi a konténert. Ezt a nőies dolgot én se értettem, de hát az ápoltak máskor beszéltek már hülyeségeket.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:03:08

drága Fálki, gigabigszuper like és köszi a glóriát moha feje köré :DDDDD

SirLemming 2021.02.15. 22:03:09

@Mók_Ica: Jó estét, mi a választék?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 22:03:33

szemmel verem kecses feneked ,
kezemmel tekerem veretes szekered.
kerekperec lepke teker lefele,
dani te meg húzz kifele.(mire háromig számolok)

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 22:03:36

@Mók_Ica: helló! húzódunk is közel, ne kelljen sokat futni :DDD

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:03:38

ZENEI TÉREN ??? Így hívják a pénzért szopást ?

Mók_Ica 2021.02.15. 22:03:58

@tvbuzi: @Kiégett Hobbynyúl: úgy éreztem kell az a pia a konténer mellé :DDD

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 22:04:01

Ez kicsit olyan mintha egy temetésen lennének az ápoltak, nem ? Nagyon morbid

Cimili2 2021.02.15. 22:04:37

@tvbuzi: igazaból én is.:)
szia mindenki!!

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:04:38

@repuloezustmokus: Ja, hogy így nevezik... érteeeem. :D
@ppupu: Szia! Akkor már ketten vagyunk, de ahogy láthod, a horgolás a megoldás. :D

Mók_Ica 2021.02.15. 22:05:11

@.Doktor.Szöszi.: jó lesz a bulika itt is :DDDD üveg poharat nem hoztam..... csak műanyagot....

daniella még mindig könnyesen taknyos.... vagy taknyosan könnyes????

.Zsu 2021.02.15. 22:05:17

@Mók_Ica: ahh, en majdnem bealudtam. mit iszunk?

TheLynx70 2021.02.15. 22:05:38

@Kosztarika: Neked nem kell szerepelned ebben versenyben, felmentett leszen. :)))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:05:39

@tvbuzi: Szia! :)
@Mók_Ica: Feltétlenül. Most jön a Dani nyekergés, aztán a Moha-Merdzsó vergődés... :DDDD

peachcat 2021.02.15. 22:06:00

felti... fel, h amig nincs mellette, virag eszhez ter.

.Zsu 2021.02.15. 22:06:21

Dani attól félti Virágot h meggyőzik arról, h ne legyen vele.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:06:26

@.Zsu: van gin, pezsgő, bor és házipálesz is akad.... ki mit iszik tegye fel a kezét :DDDD

Adamadam 2021.02.15. 22:06:29

Ez amúgy miért teljesítmény, hogy valaki sokáig eljutott ebben a játékban? Ha valaki nem teljesen mocsár mint Rencsa vagy Digo akkor könnyen eljut eddig. Ha szimpatikus konfliktuskerülő, akár kicsit tuja is akkor meg egyértelmű, hogy itt van, lásd Robi és Moh.

Cimili2 2021.02.15. 22:06:30

@Mók_Ica: milyet hoztál?? cak alkoholosat?? én meg hoztam soksok fánkot, h ne éhezzetek.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 22:07:20

@Mók_Ica: hosszú esténk lesz, hoztam én is a készleteket :DDD

@.Zsu: bármi IS :DD

.Zsu 2021.02.15. 22:07:35

Dani most vhogy jobban hasonlít a facebookos kölyök énjére. elveszett kiskutya.

Kosztarika 2021.02.15. 22:08:04

Mercin borzalmasan áll a fehér gatya. Most látszik, hogy ő is x-fx-faktoros. A lábában mindenképpen van x.

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 22:08:04

@Kiégett Hobbynyúl: Bakker Te egy orákulum vagy. A nyekergés már folyik

tvbuzi 2021.02.15. 22:08:11

Brühühű, adjatok egy papírzsepit

SirLemming 2021.02.15. 22:08:20

@Mók_Ica: Páleszt, ofc. Köszi. :)

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 22:08:23

@.Zsu: Dani hangja kurvára irritál...

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 22:08:23

@Fu Szekh Li: szerintem egyik sem, de nehogy meglássa, hogy nem vagyok róla rossz véleménnyel

@SirLemming: ez nem mese, ez zsák meg folt :)

Mók_Ica 2021.02.15. 22:08:28

@Cimili2: van zéró kóla, bubimentes víz, teJa és tejecske is :DDD fánk... nyami :DDDD

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): zeva nyunyoka :D

.Zsu 2021.02.15. 22:08:37

@Adamadam: ez a "halottról" jót vagy semmit udvariaskodás

Kosztarika 2021.02.15. 22:08:41

@.Zsu: én nem fogom megsajnálni.

_Pipp 2021.02.15. 22:08:48

Móh szerint ők egy szórakoztató pár :D jó estét:)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:09:12

@repuloezustmokus: Meg... láttuk, hová vezetett. :D
@Adamadam: Ez egy jó kérdés. Azt viszont megfigyeltem, hogy amikor 5-6-ba ott vannak, akkor mindig erre hivatkoznak, meddig voltak bent. Ez valami kiváltság lehet. Kb. olyan, mint az olimpikon, aki kimegy és kiesik, utolsó lesz... stb.... már elnézést.

Cimili2 2021.02.15. 22:09:36

@.Zsu: sajnáltatja magát. nála még frú is külömbül viselkedett.

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:09:44

Dani megmutatta mit tud... hát meg baszod...

Post Modern Prometheus 2021.02.15. 22:09:49

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/jdgubqo77
TOP3:
- Robi: 39.88% [65]
- Vivi: 30.67% [50]
- Bálint: 24.54% [40]

Mók_Ica 2021.02.15. 22:09:58

@Kosztarika: hozéra ütött a lába :DDDD

@tvbuzi: dobtam, egy egész dobozt :D

@SirLemming: töltöttem, egs

.Zsu 2021.02.15. 22:10:05

@.Doktor.Szöszi.: @Mók_Ica: na akkor a bármiből kérek, sokat.

moháék nagyon vakon vannak :DDD

Adamadam 2021.02.15. 22:10:10

@.Zsu: igen, ez is benne van. De saját magukat is sokszor nyertesnek nevezik azzal, hogy idáig eljutottak. Pedig ez még önmagában nem nagy teljesítmény. Főleg, hogy ha jól emlékszem 13-an indultak és most vannak 6-an. Ha nem lenne ennyire begyorsítva a végjáték, akkor ez még messze nem a vége lenne. Talán a vv4 volt 140-150 nap körül, itt meg alig van 100 nap

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:10:17

@_Pipp: Hali! Ahaaaa... ők is a cseh 2-t nézik, főleg Moha, aki szerint ők színes egyéniségek. :DDD
@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Jó éjt! :)

Kosztarika 2021.02.15. 22:10:34

Proliur polirozza magát. Megint.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:10:54

@SelyemSonkaPini: szó szerint :DDDDDD mind a 3 porton teljesített.....

Aliceinchains 2021.02.15. 22:10:58

Dani szomorában lobotómiát követ el orrtúrás formájában

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 22:11:02

@.Doktor.Szöszi.: Engem már mindegyik hangja nagyon irritál, de ez bőgés a legjobban... Mi lett a férfiakkal 2021-re ?

SzabadEzANév? 2021.02.15. 22:11:12

Bálint csókolgatja danit. Blehh

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:11:15

Azon röhögök, hogy Daniella pár napja azt nyilatkozta, őt aztán nem viselné meg annyira Vircsi kiesése... látjuk. :DDDDD

.Zsu 2021.02.15. 22:11:36

@Kosztarika: nem felejtünk.
@Cimili2: mert ő egy érzékeeny fijúú

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:11:40

@SzabadEzANév?: Most búcsúzik a 36 millájától. Illetve megy Daniella felcopása.

peachcat 2021.02.15. 22:11:42

o istenem dani... o maga a szentlelek. most sajnalja meg mindenki.

Nátha ellen bálna 2021.02.15. 22:12:02

Mú, ti vagytok a Multiverzum legszórakoztatóbb párosa, és hihetetlen mélységeitek vannak. Minden este miattatok kapcsolom be a televíziót.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:12:23

@Aliceinchains: jajjjj.... ezen felröhögtem :D

daniella történetei elnyavalyogva..... borzalmas..... most ihatok újra..... pffff

Cimili2 2021.02.15. 22:12:25

ez az értelmetlen dani duma. a fülem is bele fájdul.

princejesus 2021.02.15. 22:12:28

Dani nagyon nagyra van magával, közben meg egy kisfiú

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:12:30

@Kosztarika: EKG ő már több világháborút is végigszenvedett...

Kosztarika 2021.02.15. 22:12:34

Nincs Virág, Dani beszél Mohval.

tvbuzi 2021.02.15. 22:12:42

Na, mindenki meghatódott?

tvbuzi 2021.02.15. 22:13:07

Vivinek konténert!!!!

SzabadEzANév? 2021.02.15. 22:13:10

Dani lecserélte a képét a Virágra... Bárcsak ki is menne az ajtón

.Zsu 2021.02.15. 22:13:17

@Adamadam: jó de ők csicskagyászok. :D

ha most proliur nem lenne szomorú akkor az lenne gáz.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:13:19

bakker..... vivike...... azért a wc nem egy konténer...... :DDDDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:13:26

@tvbuzi: Persze... van mellettem egy 100-as zsepi csomag is.

Ármándójózsi 2021.02.15. 22:13:27

@Mók_Ica: Van még hely a konténernél...

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 22:13:49

én is így vagyok tőlük....hánynom kell....:S

Mók_Ica 2021.02.15. 22:13:50

@tvbuzi: ott a klotyó...... rányomja renáta recskájára..... szegény wc :DDDDD

_Pipp 2021.02.15. 22:13:52

Vivcsi kicsit túltolta az alkoholt :D Kellemes képkockák ezek, egészségére mindenkinek:)))

Kosztarika 2021.02.15. 22:13:53

@SelyemSonkaPini:
Írtam neked korábban. De helyesbítek. Egy agyi szinten vannak a Főnivel.

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:13:53

Vivcsi már háttérbe szorult... műsorozik egyet !

gazo 2021.02.15. 22:13:56

@tvbuzi: Én Vivcsó hányásán igen. Máson nem. Jégből vagyok

tvbuzi 2021.02.15. 22:13:58

Vivi a riportban is hányt, nálam ezzel megnyerte az évadot

Cimili2 2021.02.15. 22:14:02

@Mók_Ica: hallod??? fogni kell a haját.:))))))

Mók_Ica 2021.02.15. 22:14:20

@Ármándójózsi: neked igen :DDDD

@Cimili2: kösziiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 22:14:25

Danika hüpp hüppü, de édes.. ja nem

nicu71 2021.02.15. 22:14:26

Fu de idegesítő Dani gyászos nyekergése,picsogása,meg külön ahogy Bálint együtérzést mímelve ölelgeti

Egyfejű 2021.02.15. 22:14:31

Állatok farsangja, szevasztok! Mi történik? Ma este nem kaptam engedélyt VV-nézésre.

princejesus 2021.02.15. 22:14:33

Vivi kamu meghánytatja magát hogy vele foglalkozzanak

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 22:14:40

@Nátha ellen bálna: végre bevallottad. ugye, hogy könnyebb lett a lelkednek?

Mók_Ica 2021.02.15. 22:15:18

@_Pipp: erre iszunk, hogy elnyomjuk a saját hányingerünket :DDD

SirLemming 2021.02.15. 22:15:19

@Mók_Ica: Köszike! Mindjá érzem a bugit, megy a VillaTor!

@úgymond olvasó mmkk: Oh hát na. Talán. Egyszer. Ki tudja hol...
Virág és Dani példája is mutassa, hogy működik. :)

Kosztarika 2021.02.15. 22:15:30

Vivi HÁNY. Bálint kérdezi: lenyúljak megint?
Vivi: nem, undorító az UJJAD.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:15:58

@SelyemSonkaPini: ekg. Pontosan ez történik. Alakítani kell...

_Pipp 2021.02.15. 22:15:59

@Mók_Ica: 2 feles gin rendel, egészségedre :D

evacat 2021.02.15. 22:16:02

Hol az alja? Még ennél is van lejjebb?

gazo 2021.02.15. 22:16:18

Dancsó másnap is cry me a river

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:16:25

DAni seggbekúrt egy párnát ? Jól értem ?

Cimili2 2021.02.15. 22:16:39

@SelyemSonkaPini: megdugja a párnát daniella?

Mók_Ica 2021.02.15. 22:16:39

@Egyfejű: szia, daniella nyafog és sír, vivi hánykolódott......

virdzsit helyettesíti a párna és a takaró..... és megint azok a fránya könnyek..... nem sajnáltam meg danit....

_Pipp 2021.02.15. 22:17:04

Dehogynem Dani, tudsz tenni érte, menj ki hozzá gyorsan:))))

peachcat 2021.02.15. 22:17:04

nem tudod kontollalni.. ez hianyzik neked. pff dani

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:17:09

Komolyan, nem lehetne ezt a párbajt előrébb hozni, mondjuk már szerdára? Nincs kedvem Daniella szenvedését nézni.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:17:18

@_Pipp: tonikkal vagy tisztán? :DDD

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:17:24

Hát szombatig könnyne elkutvul a Virág az igaz.... énis aggódnék

Kosztarika 2021.02.15. 22:17:26

Danikám valld be: az a bajod, hogy Virág nincs kontroll alatt.

tvbuzi 2021.02.15. 22:17:41

Kérek szépen egy kényelmes helyet a konténernél...!

SirLemming 2021.02.15. 22:17:53

@Aliceinchains: Csak megtisztította a terepet szomorkodás előtt...

@tvbuzi: De mitől... komolyan...

Hmm.. Ancsa ma tényleg csini?

@Egyfejű: Virág 'Temetése', utána Halotti Tor. Dani pityereg egyfeszt, Vivi rókázik.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:17:57

@SelyemSonkaPini: Jól. :D
@Cimili2: Meg. :D Azért ez a kemény...

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 22:18:00

@Mók_Ica: és ezt kell egész héten nézni, hogy Daniella nyíg....

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:18:30

Most Viviv is veszített nálam kb 10%-t

princejesus 2021.02.15. 22:18:31

Szerintem Robi nem Danira rakja a lehet mert reménykedik benne hogy a Virág hiánya miatt őt is be támadja hátulról

Mók_Ica 2021.02.15. 22:18:41

vivcsó 2 koktéltól kidőlt??? én nem vagyok egy nagy ivós.... de azt még én is meg tudom inni.....

Mók_Ica 2021.02.15. 22:19:19

@Ármándójózsi: maradj itt és igyál közben :DDD

_Pipp 2021.02.15. 22:19:21

@Mók_Ica: tonikkal jobban csúszik, de ha muszáj megiszom tisztán is :D ránézek Danira akkor duplát is :D

Egyfejű 2021.02.15. 22:19:37

@Mók_Ica: @SirLemming: Köszönöm a helyszíni közvetítést!

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.15. 22:20:05

szegény Dani, annyira magányos, de már nem sok van hátra, és nemsoká ujra találkozhat Virivel

gazo 2021.02.15. 22:20:07

@Mók_Ica: lehet zombie koktél volt

Mók_Ica 2021.02.15. 22:20:10

kiabálj bálint, hogy te nyertél és mindjárt előbújnak :DDDD

Kosztarika 2021.02.15. 22:20:57

Bálint mintha kicsit fogyott volna.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:21:06

na végre, hogy az eszükbe jutott felköszönteni bálintot

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:21:48

@princejesus: Á, Daniella nem az esete. :D
@Mók_Ica: betársulok a konténer mellé :DDD
Na, csak felköszöntötték Bálát.

PYT 2021.02.15. 22:21:52

Vivi a retkes-szaros wc-t ölelve a dzsuvás padlón töltötte az éjszakát és a másnap reggelt is? Aaaz igen, guszta.

.Zsu 2021.02.15. 22:22:17

@Mók_Ica: hát most van nekik 02.14. szal időben vannak.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:22:49

@Mók_Ica: Ez mekkora lett volna. :D Sajnos nem jutott eszébe.

.Zsu 2021.02.15. 22:23:10

@PYT: az éjszakát az ágyban töltötte.

princejesus 2021.02.15. 22:23:11

Na ez a villamesterség lehet jól jön a Daninak

Mók_Ica 2021.02.15. 22:23:26

@_Pipp: egyiket tonikkal kapod, a másikat tisztán :DDD

@gazo: vagy egy long island ice tea.... az is ütős....

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:23:53

hopp egy szó nélkül lett szünet :)

tvbuzi 2021.02.15. 22:23:55

Anikót kihagyták a reklám előtt, ez tetszik

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 22:24:08

Na, szóval Dani a villamester, így magát küldheti szavazategyenlőség esetén párbajozni.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 22:24:19

@SirLemming: sose lehet tudni, hol és mikor :)

Mók_Ica 2021.02.15. 22:24:20

várom a tegnap beharangozott agysebészeti napot vagy hetet.... :DDDD

PYT 2021.02.15. 22:24:31

@.Doktor.Szöszi.: remélem, nem, mert ez baromi unalmas volt eddig... mi ez te, óriás csecsemő hogy ennyit nyig férfi létére? még jó, hogy annyira "erős"... ja nem.

Ármándójózsi 2021.02.15. 22:24:44

Mondjuk most én kurvára nem értek egyet azzal, hogy Vivi csak rájátszott... Nem úgy nézett ki.

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:24:53

@Mók_Ica: Én szartam volna bele, hogy sehol senki: VÉGRE! :D

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 22:25:40

@Mók_Ica: én fél pohár bortól képes vagyok kidőlni. #nemiszikakinembírja

Mók_Ica 2021.02.15. 22:26:18

@Ármándójózsi: lehet az ártott meg eki ennyire, amit bálint mondott..... energia italt ivott és alkoholt plusz nem evett.... nem bírta a gyomra....

Cimili2 2021.02.15. 22:26:34

@Ármándójózsi: én is azt néztem, h falfeher volt.

Ármándójózsi 2021.02.15. 22:26:37

@SelyemSonkaPini: Ja. Mindenki kiesett s gecibe? Ok, akkor nyertem, jöhet a kurva 36 misi és már megyek is a picsába...

.Zsu 2021.02.15. 22:26:56

@Ármándójózsi: EKG
de felőlem rá is játszhatott volna 100x inkább ez mint dani letargiája.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:27:24

@úgymond olvasó mmkk: én is, de vivi nem nézett ki részegnek..... inkább olyannak, mint akinek megviselte a gyomrát amit magához vett.....bálint is azt mondta, hogy nem ivott sokat...

Egyfejű 2021.02.15. 22:27:47

Hallom, Vivinek is kellett konténer :D

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:27:50

"Orbán Viktornak előkóstolója is van,"

Fosik a geci......

2021.02.15. 22:28:07

Valaki Long Island Ice Teat említett? Itt vagyok! Kéjem! :-)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:28:09

@Mók_Ica: Valószínű. Nem ivott sokat, nem az volt a ludas.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:28:20

@Cimili2: @Ármándójózsi: szerintem nem részeg volt, hanem szarul lett......

2021.02.15. 22:28:33

@SelyemSonkaPini: Leszakadnál a politikáról? Köszi.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 22:28:39

@PYT: maradjunk annyiban, se nem erős, se nem férfi...meg sem kell szólalnia, és irritál...ha megszólal, pusztít is...

nicu71 2021.02.15. 22:28:48

@PYT: george ezzel a maxi változattal még undorítóbb.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 22:29:08

@Mók_Ica: nekem is a gyomrom fájt anno a kollégiumban mindig, nem a fejem :)))

2021.02.15. 22:29:26

@Mók_Ica: Üres gyomor, energiaital, fasza kis savtúltengéses taccs, amit az alkohol megdob. Nem kellemes.

Ármándójózsi 2021.02.15. 22:29:29

@Mók_Ica: Én is ezt mondom. Szerintem kurvára nem játszott rá, annál sokkal szarabbul nézett ki...

Mók_Ica 2021.02.15. 22:29:41

@VV10 Velőtrázó Vélemény: keverek neked egyet...... aztán nehogy kihányd nekem :DDDDD egyél is valamit....

@SelyemSonkaPini: mivan??? ez komoly???

@Kiégett Hobbynyúl: sztem is

2021.02.15. 22:29:50

@nicu71: az egész Erste az

Cimili2 2021.02.15. 22:30:12

na a szünetet kihasználva, Fálki köszi a posztcsit!!

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 22:30:15

@SelyemSonkaPini: ahhoz képest szarul néz ki az öreg

2021.02.15. 22:30:42

@Mók_Ica: Buli alaplé. Kéjem! De egynél több nem ildomos, pont elég.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:31:17

@úgymond olvasó mmkk: kinek mi a gyengébb :DDD

@VV10 Velőtrázó Vélemény: @Ármándójózsi: kis "mérgezés".... az elég jól kiüt....

na, és tényleg agysebész hét lesz :DDDD

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:31:23

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Leszarom hogy neked mi tetszik vagy nem!
Mi vagy Te , tematika meghatározó vagy mifaszom ?

nicu71 2021.02.15. 22:31:32

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ha számlám lenne ott ,emiatt a dzsordzsi miatt azonnal megszüntetném a gechibe.

2021.02.15. 22:31:32

Miért kell a három napokat hétnek nevezni?

.Zsu 2021.02.15. 22:31:58

@VV10 Velőtrázó Vélemény: nálam is! nagyon meghozza az alapkedvet

Mók_Ica 2021.02.15. 22:32:04

meg kell fejteni a tyúk vagy a tojás kérdését......

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 22:32:45

Vivi lefeküdtél a sárkányokkal? A Vivi kriptonitja...

Ármándójózsi 2021.02.15. 22:32:49

Merci bulája fehér...
Zene: Lady Gaga :)

Mók_Ica 2021.02.15. 22:33:11

vivinek továbbra is falfehér a színe...... ilyenkor nem kellene vmi gyógyszer neki??

tvbuzi 2021.02.15. 22:33:31

Te kezded :DDDDDDDD

SzabadEzANév? 2021.02.15. 22:33:42

MINDENKINEK VÉGIG KELL MENNI VIVIN!

TheLynx70 2021.02.15. 22:33:47

@Egyfejű: Szívem, sárkánytojás? :) És nem haraptad le a kezüket? :)

Cimili2 2021.02.15. 22:34:11

@VV10 Velőtrázó Vélemény: sztem nem frankó, h mindig rászólsz.

.Zsu 2021.02.15. 22:34:14

jaj bár ne tudnám átérezni Vivi állapotát, de sajnos áttudom :DD

Egyfejű 2021.02.15. 22:34:31

@TheLynx70: Nem tőlem szerezték, eskü :)

Mók_Ica 2021.02.15. 22:34:40

dr vv ..... bakker...... erre innni kell!!! :DDDD

princejesus 2021.02.15. 22:35:18

Vivi nagyon túljátsza a sajnáltatást

mozambikizombikini 2021.02.15. 22:35:45

@Mók_Ica: Vagy az a gyalazatos kaja elozo naprol, foldon fozott heringtekercs, meg az unikornis torta 10 kg vajjal.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 22:35:55

Dr, Ro, Dr. Mo és Dr Da és Dr Merciiii :-)

Mók_Ica 2021.02.15. 22:35:57

ajjajjjjajj..... jól kezdődik....... mindenkitől távol áll a tudomány..... :DDDDD

Egyfejű 2021.02.15. 22:36:02

Most mi van amúgy? Őrült tudósok, Dexter laboratóriuma? Egész izgi így kisakkozni a kommentekből, hogy mi folyhat odabenn. :)

.Zsu 2021.02.15. 22:36:30

aztakurva, raptudomány.
jó lesz ez a HÉT

SirLemming 2021.02.15. 22:36:30

@úgymond olvasó mmkk: Biztos? Nincs megírva valahol? Sokat segítene a formaidőzítésben.

Raptudomány. :D

Vivi nyomora már kezd vicces lenni. Uh de rég voltam két napig másnapos.

PYT 2021.02.15. 22:36:34

@.Doktor.Szöszi.: engem is, és az a fej, amivel mászkál ott bent... nem csak most, egy ideje már, zéró humorérzék, unott fej, áh, télleg húzhatna már haza.

Viszont ez a "tudományos" hét ez üt... xdddd

Nátha ellen bálna 2021.02.15. 22:36:41

Merci bármit mond, közben belesandít egy kamerába vagy egy tükörbe. Ha az olvasás így menne neki!

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:36:45

@Mók_Ica: Vicces hét lesz ez. :DDDDDDDDDD
Mit fognak felrobbantani? :D

Mók_Ica 2021.02.15. 22:36:53

@mozambikizombi: már csak a felsorolás olvasásától is hányingerem van.....

górcső.... mi az a górcső??? :DDD

tvbuzi 2021.02.15. 22:37:28

Mi az a górcső? Amit ja megfogsz nem engedsz el :DDDD

Cimili2 2021.02.15. 22:37:29

@.Zsu: nem lehet jó. én még életemben nem hánytam, csak itt Móki kontenerébe.

TheLynx70 2021.02.15. 22:37:39

Mi az a górcső? :DDDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:38:07

déer... ja doktor... Medzsó továbbra sem tud olvasni, csoda, hogy a recept sem ment? :D

PYT 2021.02.15. 22:38:16

@.Zsu: a bulira gondoltam, vagy az még délután volt?

.Zsu 2021.02.15. 22:38:17

jaj nekem ez tetszik :DD

gazo 2021.02.15. 22:38:17

Remélem beadnak nekik egy kis vajsavat...

Mók_Ica 2021.02.15. 22:38:20

@Egyfejű: moha és merci kísérletezni fognak, róbert és vivi matematikai képletekkel közelít a megoldáshoz.... dani és bálint főzni fog...... háááááááááááááááát....

@Kiégett Hobbynyúl: a villát :DDD

2021.02.15. 22:38:40

@Cimili2: Szerintem annyi hely van politizálni, bármely oldalon is áll az ember. Itt nem hiányzik.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 22:38:46

tojásnak van vegyjele...anyám borogass...

.Zsu 2021.02.15. 22:39:04

@PYT: ja azt hittem úgy érted h a wcben elaludt :))

nicu71 2021.02.15. 22:39:09

@Mók_Ica: breaking! Ma fiatalka munkatársaim negkérdeztem h mi az a földteke....Egyik se tudta!
Pedig a dalt ismerik,éneklik.De lövésük se volt.Tehát Mercike egyáltalán nem butább mint kortársai.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:40:03

főtt tojásnak néz ki.... de ha azt így megfogják, akkor az szétmállott volna.....

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 22:40:05

Mikor robbantják fel magukat??? Az olyan vidám lenne :D

Cimili2 2021.02.15. 22:40:06

na jön a húsvét merciéknél, festik a tojást.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:40:46

@Mók_Ica: Persze, és visszahívják Gabent, hogy akkor már adja el, ha lejet. :D
@.Doktor.Szöszi.: Látod? Mindig tanulunk valamit...

gazo 2021.02.15. 22:40:47

Tojást bele kell tenni ecetsavba, ilyen gumilabdás lesz

PYT 2021.02.15. 22:40:59

@.Zsu: szerintem se játszott rá, csak kurvaundorító volt az egész, proliúr szarós jelenetei urán már csak ez hiányzott (nem).

Mók_Ica 2021.02.15. 22:41:47

@nicu71: jövőnk zálogai..... rohaGGYak meg, ha kiváltom.... - by Hofi :DDDD

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:42:32

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Attól még nem kell beleugatni folyton.
Átugrod és kész!
Van akit meg érdekel, egy két komment elhangzik aztán megyünk tovább.
Szóval megköszönném ha nem szólnál rám....

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 22:42:38

@Mók_Ica: nekem az jutott eszembe, az unokahugomnak ilyen stresszlabdája vagy milye van...kínaiban árulják öccáé...:DD

SirLemming 2021.02.15. 22:42:49

@úgymond olvasó mmkk: Hmm. Lehet benne valami. Egy könyvvel könnyebben boldogulnék. :(
De! Van tipped merre nézzek az égen? :D

Úristen gyerekek. Miket adtak be nekik amúgy? Ételfestékes víz? Van ötletük mit keressenek?

Mók_Ica 2021.02.15. 22:42:56

moha is a farkába kapaszodik...... ez biztosan valamilyen biztonságérzetet ad nekik

Kosztarika 2021.02.15. 22:43:10

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Lehet, hogy nem hiányzik, de akkor sincs jogod helyretenni. Itt nincs alá és fölérendeltség. Ne jatszd a tanító bácsit, kérlek. Köszönöm

Mók_Ica 2021.02.15. 22:44:01

@.Doktor.Szöszi.: az állaga nekem olyan szilikonosnak tűnik.....

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:44:02

@SelyemSonkaPini: JAh és csak a szünetekben olvasok és belökök egy egy érdekesebb hírt...
nem állandóan csak Te fóbiás vagy

gazo 2021.02.15. 22:44:18

Latinul nem nagyon vágják a témát

nicu71 2021.02.15. 22:44:30

@PYT: igen,igen,a glóbusz

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:45:04

Szegény tyúkok most mennek haza. Krumplivá avanzsáltak. :D

Egyfejű 2021.02.15. 22:45:28

Má megint a sárkány tojása, Bálint? És domesztosziiiii?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 22:45:29

Domesztoszi tojás by Zsolt gazda. :-)))

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:45:52

Vivi nem matekzseni... pedig én arra tippeltem :)

Cimili2 2021.02.15. 22:45:54

@VV10 Velőtrázó Vélemény: túl sokat nem politizál, ennyi sztem belefér. előző évadokban is volt bőven, mégse szólt Sixx. valahol cikinek érzem, h állandóan rászólsz. és mindig csak te, senki mást nem zavar. és igen, lehet máshol is, de biztos itt érzi magát jól.

2021.02.15. 22:46:20

Akkor további jó politizálást. Mindent szét kell baszni. Grat.

tvbuzi 2021.02.15. 22:46:24

Ha nekem lenne a feladatom matekozni azonnal feltépném a kijárati ajtót és hazamennék enni.

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 22:46:25

@nicu71: Ha sokáig tart ez a tudományos rész, rövidesen elpusztul a Föld. Ezek képesek vegyi fegyvert gyártani véletlenül tojásból meg vanilinből :DDDDD

PYT 2021.02.15. 22:46:30

@.Zsu: dehogyis xdd a két jelenetsor között, gondolom, hajnalban azért csak aludhatott; de engem kiborít, amikor azt látom, hogy valaki ott öleli azt a mocskos wc-kagylót, a feje-haja belelóg... nem tudok nem arra gondolni, hogy mennyire retekben élnek ott bent az ápoltak, nem éppen "higiénikás" ez a mód, ahogy Vivcsó ott kornyadozott. Persze azért sajnizom...

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 22:46:38

@Mók_Ica: az a cucc is szilionos,, nagyon undorító, ahogy nyomkodja a tenyerében...

Mók_Ica 2021.02.15. 22:46:48

egyenletet kapott vivi és lóbelt...... sztem ez nem annyira nehéz

vivi nem szereti a többismeretes egyenleteket :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Kosztarika 2021.02.15. 22:47:00

Szerintem titokban magyar vakcinát gyártanak. :)

nicu71 2021.02.15. 22:47:06

@SelyemSonkaPini: Nyugodtan ird ide néha ha úgy érzed, többségünket nem zavarja,sőt.Az ételkostolót pedig nem is hallottam még/bár abszolút nem meglepő.

gazo 2021.02.15. 22:47:11

Több ismeretes egyenlet :) kotans :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:47:33

@tvbuzi: ekg. A szigorlat után az összes létező matekkönyvemet kihajítottam. :DDDD

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 22:48:01

@Kosztarika: csak szólok... rajtad fogják tesztelni... szegény :DDD

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 22:48:04

@Kiégett Hobbynyúl: :DDD

@ppupu: elég lenne, ha a magukat robbantanák fel...:)))

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:48:41

@nicu71: Köszi! :) Persze hogy be fogom írni.
Engem is meglepett, lehet nem is igaz, de ezt olvastam... egy poént megér

Mók_Ica 2021.02.15. 22:49:00

@.Doktor.Szöszi.: sejtem mi az....

dr vvmerci nem túl tudományosan csókolgatja dr vv mohát.... aki megint ÁLDOZAT.... .szegény, sztem alig várja, hogy kikerüljön a villából és elfusson merci elől.....

.Zsu 2021.02.15. 22:49:13

@PYT: jaja persze de olyan állapotban nem törődik ilyesmivel az ember :))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 22:49:26

Na, nektek mi jött ki az egyenletre?

Nátha ellen bálna 2021.02.15. 22:49:34

Merci egy szexuális zaklató.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:49:43

@Kosztarika: lehet, de abból énnem kérek :DDDDDD

tvbuzi 2021.02.15. 22:49:49

@Kiégett Hobbynyúl: szigorlat? az valami betegség??

Kosztarika 2021.02.15. 22:50:04

@ppupu:
Kő-papír-ollózok veled. Csalni fogok és te leszel az áldozat. Te már úgyis mutáns vagy, neked mind1.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 22:50:19

Ha szénné égett, ezt már Daniék is tudják. Meglesz a palacsinta...

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:50:58

Mohék nagyon tudományosak:D Nővérkéznek :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 22:51:07

Moh tényleg azt mondta Mercinak, hogy söpörjenek le mindent az asztalról és dugjanak rajta...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:51:12

@Majom1Parádé: Semmi, még véletlenül sem. :D
@tvbuzi: Az volt...

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 22:51:26

@Kosztarika: Tudhattam volna, hogy megint az én púpommal akarod verni a csalánt. :DD

Kosztarika 2021.02.15. 22:51:34

@SelyemSonkaPini:
Mi a csodálkozás tárgya? A királyoknak mindig is volt.

Thats What She Said! 2021.02.15. 22:52:10

Ez egy nagyon frankó ofi lett, gz @Falki !

Kosztarika 2021.02.15. 22:52:14

@ppupu:
Azért nem bánnád te azt ;)))

phobya 2021.02.15. 22:52:23

@SelyemSonkaPini: A fóbiás az én vagyok, legfőképp a politikától... De igaza van, valóban nem hiányzik ide a politika, van erre millió más fórum és topic. Köszönöm

_Pipp 2021.02.15. 22:52:30

Húh, szóhoz se jutok..

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:52:31

Azért Moh kihasználja Mercit....

Mók_Ica 2021.02.15. 22:52:54

na, most ránéztem ancsára... ma cuki piroskának öltözött :DDDD

tvbuzi 2021.02.15. 22:52:57

Evett már valaki túrós-nutellás palit??

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 22:53:01

@Kosztarika: A csalánt.??? Hát normális vagy Lujza ??? :DDDDDD

.Zsu 2021.02.15. 22:53:11

Mohán most nagyon látom h a nézőknek játszik. ők a szórakoztatóbb pár Mercivel, és nagyon cukik és viccesek a laborban.
aha.

SirLemming 2021.02.15. 22:53:26

@Majom1Parádé: Láttad a fejét? Csak érdekelte a reakció. Merci egyből satuhó visszagyí patkófék.

Vivi aranyköpés mára: "ez be fog fosni" :D

Jó ez a rész...

Nátha ellen bálna 2021.02.15. 22:54:03

@SelyemSonkaPini: Igen, de Merci is egy cekcuális ragadozó.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:54:30

@SelyemSonkaPini: azt azért érzékelted, hogy mennyire megfordultak a szerepek, amikor moha azt mondta, hogy lesöpörhetnék az asztalt és szexelhetnének rajta merci "nővérkével"??? merci rögtön átment osztósba..... érdekes volt..... :DDDD

Cimili2 2021.02.15. 22:54:47

@tvbuzi: ja, sorban egymás után.

princejesus 2021.02.15. 22:54:52

@tvbuzi: egész jó, túrót, kakaóval, csokival meg hasonlókkal jó keverni. Lásd túrórudi

PYT 2021.02.15. 22:55:00

@.Zsu: túúdomm ;)) csak kívülről szörnyű látvány volt, ahogy szegénykém ott kuporgott abban a koszlott wc-ben, ahol egy-két napja proliurat csodálhattuk meg, amint fingik-fosik, broáf.

gazo 2021.02.15. 22:55:02

@tvbuzi: ölég jó, olyan mint a túró rudi bundában

readonlyvv 2021.02.15. 22:55:36

mi történt? érdemes visszanézni?

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:55:38

Nem az utolsó két hétre fogok megváltozni.....
Köszönöm

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 22:55:44

@tvbuzi: sskk nem akarok túrós-nutellás palacsintát enni...:S

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:56:25

@Mók_Ica: Igen, de Moh csak poénból mondta szerintem

SzabadEzANév? 2021.02.15. 22:56:29

@readonlyvv: szerintem vicces a mai, csak egy kis dani szomorkodást kell néha skippelni de amúgy jó

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:56:54

@.Zsu: Korai volt elkezdeni... emellett pedig nem hiszem, hogy túl sokat változtatna a megítélésén az eddigiek fényében.

PYT 2021.02.15. 22:57:01

@SirLemming: szerintem is, végre előrukkoltak a szerkik valami elmés-vicces dolggal, amit még nem láttunk az eddigi VV-kben..

Mók_Ica 2021.02.15. 22:57:09

@readonlyvv: szerintem igen.... az első reklámig mondjuk főleg daniella nyígott, de azóta egész jó :D

_Pipp 2021.02.15. 22:57:11

@.Zsu: az összefoglaló elején gyakorlatilag ezt meg is beszélték Mercivel, aki szintén nagyon sokszor a kamerának játszik :D

Cimili2 2021.02.15. 22:57:13

@readonlyvv: á, adásszünet volt.:))))

Mók_Ica 2021.02.15. 22:57:30

fiúk, nektek adják a liderint :DDDD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 22:57:47

Na, megjött a kedvencetek a lyderin. :-)))

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:57:55

Ppupuuuuuuuuuuuu! LÁTTAD ? :) A selyem seggűt....

readonlyvv 2021.02.15. 22:58:10

@Cimili2: vmi azt súgja, hogy átversz

Cimili2 2021.02.15. 22:58:24

@SelyemSonkaPini: mi így szerizünk, amilyen vagy.:))))

Mók_Ica 2021.02.15. 22:58:31

@SelyemSonkaPini: ettől még érdekes volt ez a "szerepcsere" hirtelen :))))

.Zsu 2021.02.15. 22:58:33

@PYT: jaj énis tudom h érted, de lusta vagyok kifejteni mert mobilról tolom. :))
undi volt persze, ha mellettem hánynak én egyből úgy érzem nekem is kell.

TheLynx70 2021.02.15. 22:58:47

@tvbuzi: Én még soha nem ettem palit. :))) Ppupura már gondoltam evésileg, de csak a púpjára. :)

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 22:59:08

@Mók_Ica: @Majom1Parádé: KÖSZI, remélem látta a báttya is...
még ábrándozok...

readonlyvv 2021.02.15. 22:59:22

@Mók_Ica: azt is megnétem, a férfi könnyeket ki nem hagynám :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 22:59:32

Ha már gyökérkedek, akkor Pfizertől inkább a Viagra, mint az oltás. :-)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 22:59:34

@SelyemSonkaPini: Ne is változz. Így vagy jó. :-)))))

PYT 2021.02.15. 22:59:49

@Mók_Ica: gondolta, végre eljött az ő ideje, most visszatérnek a hagyományos pasi-csajszi szerepjátékhoz.... /de persze nem.

.Zsu 2021.02.15. 22:59:50

@_Pipp: igenigen, biztos amiatt volt nekem is feltűnőbb.

Mók_Ica 2021.02.15. 22:59:58

szagolt már valaki napraforgót??? én nem, de nem is szeretném a ruhámon érezni......

Kosztarika 2021.02.15. 23:00:00

@SelyemSonkaPini:
Pedig azt hittem csak azért vagy Itt, hogy szórakoztasd a komm. szekciót. Főleg a readonly szakosztálynak kellene megfelelned. :DDDD

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 23:00:48

@SelyemSonkaPini: Battyameg... pont a konyhába voltam csokirazzián...

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:00:49

@Cimili2: Mingyá elpirulok...

Mit iszol ? :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:00:50

@PYT: Á, arra nem képes, elbukta már.

Ármándójózsi 2021.02.15. 23:01:02

@SelyemSonkaPini: Lattam hát, csak úgy csattogott! Izé...kattogott az agyam...

Egyfejű 2021.02.15. 23:01:10

Lécci, Mercike, sárkányokról!

Mók_Ica 2021.02.15. 23:01:14

@readonlyvv: akkor neked külön élvezet lesz :DDD

ki mondta, hogy ecetbe áztatták a tojglit? annak igaza volt :DDDD

@PYT: sztem nem direkt volt.... merci reakcióa zsigerinek tűnt nekem....

readonlyvv 2021.02.15. 23:01:27

di disz disszre diter disszter á hagyjuk

Cimili2 2021.02.15. 23:01:30

na már a disszertációt írják. robi baz, ki se tudja mondani.:))))))

PYT 2021.02.15. 23:01:31

@Ármándójózsi: ja, ha csak az nem.. xdddd

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:01:40

@ppupu: Jézusgyerele ! De sajnállak Tesó ! :( ELMESÉLJEM MILYEN VOLT ?

Nátha ellen bálna 2021.02.15. 23:02:11

@Cimili2: Egyik se tudja kimondani. Szerintem azt hiszik, hogy valamilyen étel.

.Zsu 2021.02.15. 23:02:17

jaj, már most várom a holnapi posztot :DD

Mók_Ica 2021.02.15. 23:02:27

kell írniuk egy disszertációt..... hát elég nehéz lesz, ha nem tudják mi is az :DDDDD

Ármándójózsi 2021.02.15. 23:02:36

@PYT: Mankaaaaaa ❤️❤️❤️

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:02:51

A disszertációval mindenkinek problémája akadt. :D

Cimili2 2021.02.15. 23:02:58

@SelyemSonkaPini: nem vagy te olyan kis elpirulós.:))))))))

TheLynx70 2021.02.15. 23:03:03

Disztercátióm van, tyűűű apukám!! :DDD

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 23:03:12

@SelyemSonkaPini: Köszi Vírem, de megnézem gyorsan a youtubon, nehogy ne tudjak elaludni

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:03:54

@Mók_Ica: HA így váltogatták volna ( Moh és MercI) eddig végig, sokkal jobbak lettek volna

Gia 2021.02.15. 23:04:05

Vivi is átvette a "beszélek"-et..

Gia 2021.02.15. 23:04:42

@Gia: És keveri az asztrológiát a gasztronómiával :-)

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:04:42

@Cimili2: Miből gondolod , hogy nem ? :)

Nátha ellen bálna 2021.02.15. 23:04:49

UniverzIum. Jól hallottam azt a második i-t?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:04:53

Van olyan szöveg, amit Daniella felolvasás nélkül elmondani?

Ééés Lóbelt ezt most eltalálta. :D

.Zsu 2021.02.15. 23:05:31

@tvbuzi: majd légyszí küldd át. kellenek a vizsgához majd nekem is.

SirLemming 2021.02.15. 23:05:32

@PYT: Végre. Kiszabadultak a kreatívok a kovidosztályról.

@Mók_Ica: Desszertációnak ott a palacsintarecept.

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:05:39

@Gia: Mindegy is, mindkettő a nyelvészettel foglalkozik ! :D :D

2021.02.15. 23:05:48

Többször kértem már normálisan, de én ugatok bele, igen. Évadok óta ez az egy minimum volt itt, ez akkor most ad acta. Ki a fasz kíváncsi arra hogy pro vagy kontra ilyen politikai baromságnak ültök fel? Előkóstoló baszki, persze. Ott az Ezalenyeg, a másik oldalnak meg mondjuk 888, lehet ott baromkodni. Ennél többre tartom az itteni társaságot.

Cimili2 2021.02.15. 23:06:26

@Kiégett Hobbynyúl: mercike viszont jól tud beszélni, főleg a semmiről.

Nátha ellen bálna 2021.02.15. 23:07:03

@.Zsu: Akkor Mercikének eddig van "a' űregyetem", továbbá az "univerzium".

Mók_Ica 2021.02.15. 23:07:14

@SelyemSonkaPini: igen, szórakoztatóbb lett volna.....

@Kiégett Hobbynyúl: az olvasással is van egy-két problémája.... de ki figyeli ezt? :DDDD

tvbuzi 2021.02.15. 23:07:28

Kiszolgáltatott helyzetben vannak :DDDD

TheLynx70 2021.02.15. 23:07:37

Innováció? :))) Ezek már a csúcsra törnek. :)

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 23:08:20

amikor Daniella beszél, annyira nem hangsúlyoz, hogy mindig ez jut eszembe:
a királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem...

Mók_Ica 2021.02.15. 23:08:29

merci prezentációs előadást tart :DDDD

evacat 2021.02.15. 23:09:55

Mi történt, hogy másfél óra lesz a napi öfi?
Mondjuk az első fél óra Dani nyavajgást és Vivi okádást simán kihagyhatták volna.

Valószinű, hogy eredetileg máshogy tervezték a kihivás-jelölés-párbaj napokat és most
itt álltak a lefoglalt műsoridővel, hát kitöltik.

Nátha ellen bálna 2021.02.15. 23:11:04

@ppupu: És ha inkább őket küldenénk oda?

Mók_Ica 2021.02.15. 23:11:27

moha találmánya elég jó :DDDD

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 23:11:47

@evacat: három hónap után valaki megtalálta a műsortervet. Asztán most kapkodás van

SirLemming 2021.02.15. 23:12:00

@.Doktor.Szöszi.: Nagyon kell koncentrálnom hogy felfedezzem a mondatok elejét/végét. :D

@ppupu: Frászt. holnap már szervezi a VillaCampust.

.Zsu 2021.02.15. 23:12:05

@.Doktor.Szöszi.: nagyon fájdalmas ahogy felolvas, se pontok se vesszők, se hangsúly.

Mók_Ica 2021.02.15. 23:12:06

@evacat: az öfin kívül még lesz ma egy kiválasztás is

gazo 2021.02.15. 23:12:31

Majd mindjárt megkérdem az adjunktust, a műsor végén adjunk tust? :P

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 23:12:50

@Nátha ellen bálna: Sajnos úgy érzem néha, hogy mi vagyunk kevesebben egyszerűbb nekünk a költözés + válogathatunk :DDD

Nátha ellen bálna 2021.02.15. 23:12:58

Mú nem egy tudományos típus. Pedig én azt hittem.

Cimili2 2021.02.15. 23:13:01

@Mók_Ica: azt kukáltam, ez valami fogkrém adagoló szerkezet volt.

evacat 2021.02.15. 23:14:11

@Mók_Ica: Hát ez-az, eddig simán megoldották kiválasztással együtt másfél órában.
Ma erre kettő jutott.

SirLemming 2021.02.15. 23:14:21

@Mók_Ica: Ennyi. Produktizálható. Eladod úgy, hogy travel whatever + 40% az árra.

_Pipp 2021.02.15. 23:14:29

Vivcsó klónozni akarja magát.. :D:D:D nekünk annyi

Mók_Ica 2021.02.15. 23:14:51

ójajjj... vivi belelendült a feltalálásba...... meneküljünk :DDD

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 23:14:57

Jesszusfasza... Vivi belelendült az orvostudományba... Meneküljetek

Nátha ellen bálna 2021.02.15. 23:15:22

Kádban fürdesz naponta, órákat?

Mók_Ica 2021.02.15. 23:16:07

@SirLemming: igen, sztem nem is annyira hülyeség..... még az is lehet, hogy már létezik....

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:16:17

@Mók_Ica: Moháé értékelhető. :D Vivi meg a végén elárasztja magával a piacot. :D

Ármándójózsi 2021.02.15. 23:16:38

Egyszer sem láttuk, hogy ezt játszották volna...

SirLemming 2021.02.15. 23:16:40

Dani kitalálta a léghokit?

Mók_Ica 2021.02.15. 23:16:52

baktérium? análdugó? :DDDDDDDDDDDdd sírok......

evacat 2021.02.15. 23:16:59

Irigylem Vivit. Én szerda óta döglődök, piritós-tea kombóval. Ő meg már disszertációt ir, találmányt vezet elő.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:17:03

Análdugó... jól van Merdzsó. :DDDDDDDDD

TheLynx70 2021.02.15. 23:17:17

Nem szoktam elköszönni, mert általában random bealszom, de most jóccakát mindeninek. :)

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:17:19

ANÁL DUGÓ ! mondja Merci

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:17:53

Bálint okos. A hímneműek többsége mindig a távirányítót keresi, mert az a Teddy macijuk. :DDDD

gazo 2021.02.15. 23:18:30

Ha valamelyik a spanyolviaszt prezentálná annak megajánlanám a 36 Misit

Cimili2 2021.02.15. 23:18:55

bála is elég pihent agyú, meg lusta is.:))

Nátha ellen bálna 2021.02.15. 23:19:09

ledolgozza az életét egész nap

Egyfejű 2021.02.15. 23:19:12

@TheLynx70: Szia,hiúz! Én is megyek asszem, holnap meló, felét úgyse láttam...majd holnap. Jó éjt mindenki!

Mók_Ica 2021.02.15. 23:20:50

@Cimili2: csak kénylemes :DDD

@Egyfejű: jó éjt :)))

SirLemming 2021.02.15. 23:21:23

@Mók_Ica: És létezik. '97-ben szabadalmaztatták, US5908257A, de 2018-ban lejárt.

Mercinek a fejében lehet tényleg rózsaszín pillecukor van a fejében.

.Zsu 2021.02.15. 23:22:04

"az exek mindig rosszak" :DD

Mók_Ica 2021.02.15. 23:22:30

@SirLemming: wow :DDDD akkor moha feltalálta a spanyol viaszt :DDDD ettől még jó ötlet volt

Ármándójózsi 2021.02.15. 23:22:59

@.Zsu: Én soha nem mondanék Rád ilyet...

Mók_Ica 2021.02.15. 23:23:19

ma ancsa haja is jó..... piroska vagy pi-rosszka?? :DDDD

Mók_Ica 2021.02.15. 23:23:54

@Ármándójózsi: nem lesz ex vagy nem lesz rossz? :DDDD

Gia 2021.02.15. 23:24:40

Csak úgy:
A TOP 6 Horoszkópja:
Bálint : Halak ♓
Robi : Mérleg ♎
Moh : Ikrek ♊
Merci : Oroszlán ♌
Vivi : Bak ♑
Dani : Vízöntő ♒

Ármándójózsi 2021.02.15. 23:25:18

@Mók_Ica: Már ex. Rossz nem lesz. Vagy ha igen, inkább hallgatok...

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:25:27

Lassan azért már jöhetne a kiválasztás....

SirLemming 2021.02.15. 23:25:52

@Mók_Ica: Robi ötlete is létezik.
De! Semmi gond, ők legalább értelmes dolgot hoztak össze abszolút minuszból indulva.
Nem olyan egyszerű valami újat kitalálni. :)

nicu71 2021.02.15. 23:26:01

Huhhh végre reklám.Ez most nagyon tömény volt,kell egy kis felüdülés. .

Cimili2 2021.02.15. 23:27:30

@Gia: érdekes, köszi. robi tényleg olyan, mint a mérlegek.

SirLemming 2021.02.15. 23:28:39

@gazo: Nem hiszem hogy tudják mi az... :D

@Gia: Kéne ebből egy mindenki is táblázat, hozzátéve az eddigi top 3mat, azzal is lehetne menni egy kört hogy ez alapján jósolni játék elején. :D

Mók_Ica 2021.02.15. 23:31:17

vivi haján mi van? borotvahab vagy tejszín?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:31:33

@SirLemming: ekg. Meglepően értelmes volt szerencsére. :)))
No, nézzük a kiválasztást... persze nem hallanak, ami ugyancsak nem meglepő.

Mók_Ica 2021.02.15. 23:31:40

bálint feje tiszta Rumcájsz :DDDD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 23:32:37

Dani nadrág nélkül indulj a riportszobába és (dugd meg ott Virágot)

.Zsu 2021.02.15. 23:32:41

@Ármándójózsi: hát Te persze h nem.. de nekem át kellett élnem, ahogy egy percig sem gyászoltál és rárepültél az összes nőnemű lényre.
nehéz időszak volt na...

Mók_Ica 2021.02.15. 23:32:47

no, ancsiból is előjött a cinikus domina.....

princejesus 2021.02.15. 23:33:00

@Mók_Ica: remélem purhab beleszáradva

SirLemming 2021.02.15. 23:33:18

Anikó ma osztályfőnökös.

tvbuzi 2021.02.15. 23:33:20

"ketten meg induljatok el a tábláért"
VV Anikó

Cimili2 2021.02.15. 23:33:53

@.Doktor.Szöszi.: így könyebben meg tudja vakargatni.:)))

Mók_Ica 2021.02.15. 23:34:07

@princejesus: nagy valószínűséggel valóban az :DDDD (de akkor az a hajáal együtt fog lejönni csak :DDD )

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:34:21

@Mók_Ica: Megint kezd átmenni hajléktalaba. :D
@.Doktor.Szöszi.: Csodásan fest, nem tudom, mi a probléma. :-))))) Vagy nem.

nicu71 2021.02.15. 23:34:41

@princejesus: ipari ragasztó, és a "doktorok"most próbálnak rájönni,mivel kéne kiszedni...xd

.Zsu 2021.02.15. 23:34:47

5 perccel előtte beszólhatnának nekik h üljenek le arra a redvás kanapéra, ruhában és figyeljenek.
felbaszom magam az ilyen hibákon.

Kosztarika 2021.02.15. 23:35:15

Dani jegeli a tökét. :D

Ármándójózsi 2021.02.15. 23:35:16

@.Zsu: Te viszont most is bántasz...

tvbuzi 2021.02.15. 23:35:57

Én veszélyben érzem magam

nicu71 2021.02.15. 23:36:22

@Kiégett Hobbynyúl: de legalább a szeméről elmúlt az árpa...az olyan botzalmas volt

.Zsu 2021.02.15. 23:36:39

@Ármándójózsi: mert bosszúszomjas perszóna vagyok :DD

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:36:44

@.Zsu: Sok minden kellene, de carnak bele. :-(

Cimili2 2021.02.15. 23:37:08

@tvbuzi: :DDDDDDD mmkk megvédünk.

Mók_Ica 2021.02.15. 23:37:17

@.Zsu: akkor nem lett vola meglepi, hogy ma kiválasztás lesz....

.Zsu 2021.02.15. 23:37:53

@Mók_Ica: azon az 5 percen semmi sem múlik.

Mók_Ica 2021.02.15. 23:38:24

@Kiégett Hobbynyúl: sztem még nem esett annyira szét és az arcszőrzete is elég konszolidált

Kosztarika 2021.02.15. 23:39:27

Ha Dani lesz a kiválasztott Bálint rá fogja beszélni, hogy Robit vigye ki.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 23:40:04

Danin csak lila kendő volt, az is gyökérségből...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:40:04

@Mók_Ica: Mondjuk igaz, bár kezd durvulni. :D

Daniella, hülyén gondolkodsz, de sebaj. Bála pedig végleg leírta magát... marad Daniella háta mögött.... kár érte

Cimili2 2021.02.15. 23:40:37

daniella képes elvonatkoztatni a HUB-tól?

Gia 2021.02.15. 23:41:14

Robi senki elől nem vette el a kendőt..

Mók_Ica 2021.02.15. 23:41:18

@Kosztarika: jaja.....

@Kiégett Hobbynyúl: a döntő előtt kikerázzák, ne aggódj :DDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:41:18

@Kosztarika: Nem baj az, akkor fognak pofára esni, amikor Lóbelt lazán kint fogja hagyni. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 23:41:36

Még nem voltál kint Robi, ezér kiviszlek... De Dani úgyis megszopja, ez a lényeg....

princejesus 2021.02.15. 23:41:48

Nem kellenek ide már indokok , vég játék van

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:42:04

@Gia: Nem hát, de ez beakadt nála.
@Mók_Ica: Reméljük. :D

Mók_Ica 2021.02.15. 23:42:07

@Kiégett Hobbynyúl: akkor majd bálint nagyot fog nézni :))))

Kosztarika 2021.02.15. 23:42:47

Ezek még mindig azt hiszik, hogy az alapján szavazunk hogy ki mit tud mondani a másikra? Vagy hogy a párbajon dől el bármi?
Vakegerek.

Mók_Ica 2021.02.15. 23:42:55

valóban dani, te nagyon jó vagy, rajtad nem fog ki senki..... ja, nem is

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:43:12

@Majom1Parádé: Meg bizony. :D Daninak pedig nagyon nagy az arca, Bála meg tart Lóbelttől, adja alá a lovat.

tvbuzi 2021.02.15. 23:43:21

Dani mondókájának van értelme?

Mók_Ica 2021.02.15. 23:43:22

@Kosztarika: dehogyis, a kortársbeszéden múlik MINDEN is

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:43:49

@Mók_Ica: Alig várom, komolyan mondom. Akkor fog leesni Bálintnak, hogy nagyon rosszul gondolkodott.

Cimili2 2021.02.15. 23:43:50

@Mók_Ica: mekkorát fog zakózni.

Mók_Ica 2021.02.15. 23:43:56

@tvbuzi: nem szokott lenni.... csak jár a szája és nem mond semmit

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:44:15

@tvbuzi: Sose volt, csak pakolgatja a szavakat egymás után. :D

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:44:19

Én se értem hogy eshetett ki Virág.... pedig mindenben példaértékű volt....

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 23:44:23

Igen, gyökérke halvány lila fingod sincs, ezért TE is kiesel a gecibe. :-)

readonlyvv 2021.02.15. 23:44:29

olyan vészjósló zene ment mintha a Derrick ment volna. erre csak Bálint és Dani beszélget.

princejesus 2021.02.15. 23:44:34

Szóval Dani ugyan azokat az érveket hozná Moh ellen mint Renátó, tényleg nem sokat gondolkodik

Mók_Ica 2021.02.15. 23:44:44

és még mindig.... virdzsi az elején gáz volt, de aztán dani felemelte és virdzsi kinyílt :DDDD aham.....

tvbuzi 2021.02.15. 23:45:10

Fosch 9 elszólta magát

Kosztarika 2021.02.15. 23:45:10

@Kiégett Hobbynyúl:
Nem hát. Egyrészt visszamegy Lobi, másrészt Bálintnak feketepont.
Hajrá Lobi!

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:45:18

@Majom1Parádé: Gondolod, hogy valamit rosszul csináltak ? :D

Kosztarika 2021.02.15. 23:45:46

@tvbuzi: éppen írtam. ;(
Mit mondott?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:45:46

@Cimili2: Bizony. Így kell elrontani egy végjátékot.

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:46:02

@Kosztarika: Bálint kénytelen Lobira rábeszélni Danit hátha kiveri... izé kinn hagyja :)

Mók_Ica 2021.02.15. 23:46:27

ancsa szájában is összekeveredtek a betűk.....

tvbuzi 2021.02.15. 23:46:29

@Kosztarika: hogy Dani phárbajozik szombaton

evacat 2021.02.15. 23:46:44

Ma megint elhangzott kedvenc kifejezésem,:........., de ezt már mindegyikük mondta.
Egyszer szivesen meghallgatnám, fejtsék ki kicsit bővebben.
Én nem tudom, mit képviselnek. Illetve amikre gondolok azok leirása már
nem tűrne billentyűzetet.
Képviselni sok mindent lehet, egy eszmét, egy életformát, egy vallást, egy táplálkozási formát, stb, csak azt nem amit itt három hónap alatt láttunk tőlünk.

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:46:49

@Mók_Ica: Hát kinyílni tényleg kinyílt... USB3 ugye...

readonlyvv 2021.02.15. 23:46:51

fálkiban nyomja: kedves és kedvtelenek :D

tvbuzi 2021.02.15. 23:47:05

Dani mindig csapkodja a kezéhez a jelet, idegesítő

Mók_Ica 2021.02.15. 23:47:38

@SelyemSonkaPini: jajj.... az a rózsa :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:48:54

imádom Mercit, DE ITT VAN, így rárakom ismét :D :D

Cimili2 2021.02.15. 23:48:56

@tvbuzi: mert túlságosan is magabiztos. tutira veszik, h amit ő képvisel, az tetszik kint az embereknek.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:49:13

@SelyemSonkaPini: Nem fogja, bármennyire reménykedik.

.Zsu 2021.02.15. 23:49:57

az én innovációs tervem egy olyan gép, ami totál random szavakat dobál ki és fűzi egy történetté össze és a végén még így is értelmesebb mondatok állnak össze mint amire Dani képes.

Mók_Ica 2021.02.15. 23:50:55

na, dani vivit is viheti :DDDD

Gia 2021.02.15. 23:50:59

Hopp kihívja Vivit?

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:51:43

Miért lenne benne biztos ? Vivcsónak kurva mindegy ki jön vissza csak essen ki valaki !

Ármándójózsi 2021.02.15. 23:52:17

Vandiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii. ❤️❤️❤️

_Pipp 2021.02.15. 23:52:27

na a tyúkok is majd jól összeszarják a villát :D

SirLemming 2021.02.15. 23:52:27

@Mók_Ica: @Gia: Magas lett ez a labda így... Igazából megint Bálint úszta meg az öriharit.

Mók_Ica 2021.02.15. 23:52:36

na bakker..... jól teleszarják az udvart ezek a tyúkocskák.....

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 23:52:42

nna, most még tyúxaros is lesz az udvar....

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 23:52:44

Danika totálisan idióta, ha azt gondolja, hogy Vircsi 25%-hoz képest jelentősen többet kaphat...
Követheti a csaját odakintre. :-)

Cimili2 2021.02.15. 23:53:15

léptem, jók legyetek!!:)))

Gia 2021.02.15. 23:53:31

@SirLemming: Remélem Bálint a nyereményt is megússza..Hajlá Lobi!

tvbuzi 2021.02.15. 23:54:03

Megsértődött :((((

Post Modern Prometheus 2021.02.15. 23:54:05

Dani VS Fantomkép: strawpoll.com/reczxwzfq

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/jdgubqo77
TOP3:
- Robi: 40.12% [67]
- Vivi: 29.94% [50]
- Bálint: 24.55% [41]

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:54:14

@Cimili2: Szia Cica jójéjt és sok kandúrt ! :)

_Pipp 2021.02.15. 23:54:33

@Mók_Ica: utolsó 2 hétre is jusson pár kelés, afta, pattanás, fertőzés, ebola pestis :D

Gia 2021.02.15. 23:55:10

@Majom1Parádé: Valamiért Dani azt hiszi,hogy népszerü kint.Pedig a tesója levelében is benne volt,hogy ez a hajó elment.Sőt,ki sem kötött..

_Pipp 2021.02.15. 23:55:22

jó éjt, jó vandázást, további jó eszmecserét :)

Kosztarika 2021.02.15. 23:56:17

Biztosan lehet tudni, hogy a tikok nem terjesztik a covidot?
Merthogy ember nem mehet be 3 méteres távolságra, a tyúkokat meg fogdossák.

Mók_Ica 2021.02.15. 23:56:21

@Post Modern Prometheus: óóó... vivi is megelőzte bálintot? szééép :))))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 23:56:28

@Mók_Ica: Szegény Lóbelt majd azt is takaríthatja. :DDD
@Majom1Parádé: Pedig hiszi, és mivel Bála Mohát erősnek tartja, Lóbelttel megy majd.
@Cimili2: Jó éjt! :-)
@Gia: Én is! Hajlá Lóbelt!

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 23:56:48

@Gia: Sőt a többiek is azt hiszik benn...
Lehet hogy virág nevelését máshogy élték meg ?

Mók_Ica 2021.02.15. 23:57:19

@_Pipp: ja,az is.... és vajon ki fogja feltakarítani a piszkot???

Kosztarika 2021.02.15. 23:57:23

@Gia:
Meg a szerelme is KO-val esett ki.

Ármándójózsi 2021.02.16. 00:00:42

Ezt a morikálós Ancsát én hogy utálom...

SirLemming 2021.02.16. 00:01:25

@_Pipp: @Cimili2: Jó éjt, pápá!

Vandából megint bohócot csináltak... akkor már inkább a tegnapi szett.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.16. 00:01:33

Jaj Vandácska, csak ne azt told, mint a múltkori komolykodásnál, mert az nem jó. :(

Ármándójózsi 2021.02.16. 00:02:06

Vanda csillagom, voltál már szebb, de nem baj, így is.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 00:02:21

@Kosztarika: Ja, nem ugrik át az unikornisról a sárkányra és onnan Mercire.

nicu71 2021.02.16. 00:02:46

Vanda most azt mondra hogy Sumaher? Máskor mindig Sumakert mondott

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 00:03:41

JÓ ÉJT Drágáim ( és ócskáim :)

.Zsu 2021.02.16. 00:05:14

te úristeeen :DDDD
igazi BV kontent

Mók_Ica 2021.02.16. 00:05:21

@SelyemSonkaPini: jóéjt :)) liderines szép álmokat :)))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.16. 00:05:54

@nicu71: Megtanították, hogyan ejtse a saját nevét. :DD
@SelyemSonkaPini: Jó éjt! :)))

Mók_Ica 2021.02.16. 00:05:55

@tvbuzi: igen, ez egy baszki..... :))))) nyeles fing volt.....

tvbuzi 2021.02.16. 00:06:39

Nyelestől jött a fing

Mók_Ica 2021.02.16. 00:06:49

hormonokat szavaz be az alkohol..... aham.....

tvbuzi 2021.02.16. 00:08:15

Moh pössentés közben is evett

Kosztarika 2021.02.16. 00:08:24

@Mók_Ica:
Errefelé úgy mondják szangott.
Fingnak indul,....:)

Ármándójózsi 2021.02.16. 00:09:01

Pont a kakaóscsiga közepét nem szereti????? Az a legjobb, a széle szar...

Mók_Ica 2021.02.16. 00:09:10

@Kosztarika: az a "derült égből Polly" filmben volt :))) jó film :)))

Kosztarika 2021.02.16. 00:10:43

@Mók_Ica:
Láttam, de nem tudom onnan ered-e.
Jennifer és a vak görény. :D

Ármándójózsi 2021.02.16. 00:10:46

@Gia: Régen minden jobb volt...

Mók_Ica 2021.02.16. 00:11:36

@Kosztarika: én ott hallottam először :))) és igen J+a vak görény :)))

Gia 2021.02.16. 00:11:37

Hűha,Bálint....

Ármándójózsi 2021.02.16. 00:11:42

Odacsulázott a köcsög az udvarra...

.Zsu 2021.02.16. 00:11:43

a testnedvek évada ez

Gia 2021.02.16. 00:12:27

Bálintnak libero kellett volna a névnapjára..

SirLemming 2021.02.16. 00:12:30

@Kosztarika: Oha. Nagyfater mondta így.
@tvbuzi: Aztán harizott egyet Bálint szendójából... Jó este lehetett.

Gia 2021.02.16. 00:13:03

Bálint csulabá2.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 00:14:29

Face-en is páran vakon vannak, mert azt hiszik Daninak bárki ellen van esélye visszamenni. :-)

.Zsu 2021.02.16. 00:14:39

egyszer egy barátnőm segíteni akart nekem így h lenyúl a torkomon. nagyon rosszul voltam de nem tudtam hányni.
sskk ne csináljátok senkivel! a világ legrosszabb ötlete volt :D

Kosztarika 2021.02.16. 00:15:10

Bálint Vivinek: " hova hugyozzak a szádba?"
Paraszt.

tvbuzi 2021.02.16. 00:15:59

@.Zsu: nyúltam már le hölgynek

Ármándójózsi 2021.02.16. 00:16:24

Ennyit Vivi rájátszásáról...

Mók_Ica 2021.02.16. 00:16:32

lóbelt vicces, azt mondja, hogy vivi most leveti a bőrét és megismerik az igazi énjét :))))))

.Doktor.Szöszi. 2021.02.16. 00:16:57

@.Zsu: és csak egy bv alatt az összes testnedven végig is érünk...

Mók_Ica 2021.02.16. 00:17:32

@Ármándójózsi: megállapítottuk közösen, hogy tényleg szarul volt

Kosztarika 2021.02.16. 00:17:48

@Majom1Parádé: mégiscsak ott vannak többen, meg agyizoknik az instán. Nehogy baj legyen. :(((

.Zsu 2021.02.16. 00:18:09

@Gia: nem, ő megúszta de mivel az ember a másik torkát nem úgy érzi mint a sajátját (jéé)
ezért napokig fájt utána a torkom.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.16. 00:18:09

@Mók_Ica: Igen, miután kiderült, hogy nem is evett.

Kosztarika 2021.02.16. 00:19:26

Bálint megint alázza Vivcsót. Pffff

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 00:19:37

@Kosztarika: Biztos hülyén gondolom, de aki NEM szavazott Vircsire az mi a retkes ******* szavazna most Danira? Vagy aki Mercire szavazott az ugyan miért ne Mohra/Robira szavazna inkább, mint Danira?

nicu71 2021.02.16. 00:22:21

@Kosztarika: neeem.Vannnak eltévedtek,meg vakon levők,de Daniella repülni fog,ez garantált,fb többség szerint is.Meglepi kizárva.

Kosztarika 2021.02.16. 00:22:47

@Majom1Parádé: az eszemmel tudom (csodálom, hogy Dani és Bála em jött rá) de most Virágmentes hét lesz. Nehogy az IQ lightok felejtsenek.

SzabadEzANév? 2021.02.16. 00:24:33

Csodás volt ez a röpke két és fél óra VV

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.16. 00:25:11

@nicu71:Igen, épp most néztem én is.
@Majom1Parádé: A világ legjobb kérdése, és ami tényleg fura, hogy Bála szentül hiszi, hogy esetleg Daniellának esélye lehet.

No de mára én is eltolom a bringát. Jó éjt nektek, jó szórakozást az éjszakai műszaknak. :-)))

Ármándójózsi 2021.02.16. 00:25:15

Végre nem a reszelésekkel megy el a BV fele...
De továbbra is azt kérdezem, a Dani által emlegetett már állítólag hónapok óta játszott játékból miért nem láttunk semmit és jobbára nem is tudtuk, hogy ilyet nyomnak...???

SirLemming 2021.02.16. 00:25:16

@Kosztarika: Inkább piás... :D

@Ármándójózsi: Ugyan. Még elején második jelenet után látszódott hogy kakukk a csaj nem oszkárdílyra hajt.

Hát jó. Ez a BV nem biztos hogy megérte, késő van.

Álmodjatok szépeket mindahányan csak vagytok.

Kosztarika 2021.02.16. 00:25:47

@SzabadEzANév?:
Igen. Csoda, hogy kitartottunk és túléltük. Pár agysejt kivételével.

Kosztarika 2021.02.16. 00:28:10

@SirLemming:
Az hogy piás, nem mentség. Ilyet sskk nem mondunk.

Jó iccakát mindenkinek. Van mit kipihennünk.

Fálki 2021.02.16. 00:29:24

Botrány volt ez a mai rész baszdmeg.

Ennyi ostoba ember egy rakáson kibebaszottul fárasztó már. Engem teljesen kirakott az észből.

Ármándójózsi 2021.02.16. 00:34:47

@Fálki: Nekem meg bejött tesó! :DDD Ezek agyhalottak az tény, de én elég jól elvoltam ezzel. :D

Fálki 2021.02.16. 00:35:24

@.Doktor.Szöszi.: Konkretan rosszul ereztem magam, komolyan.

Ennyire buta, semmirekello, tudatlan ostoba paraszt az osszes... Eddig is oket neztem es tudtam hogy ilyenek, de ez a mai tenyleg nagyon fájt.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.16. 00:36:40

@Fálki: holnap majd jönnek a tyúkok, emelik a színvonalat :D

Fálki 2021.02.16. 00:42:44

@Ármándójózsi: Az a baj, hogy szerintem az ostobasag egy pont alatt mar nem vicces. És itt ebbe a mai részben mar tenyleg nem volt kb semmi, csak a bizonyiteka annak, hogy ezek Bálint és Robi kivételével semmihez sem értő, IQ80 véglények. Biztos kitárgyaltátok Ti ezt itt élőben...

Ráadasul szerintem a Moh-Merci tudomanyoskodas a nyugiban megintcsak scriptelt jelenet volt.

.Zsu 2021.02.16. 00:45:27

@Ármándójózsi: ekg.
én elvoltam ezzel a résszel. még mosolyogtam is.

Fálki 2021.02.16. 01:41:51

@Kiégett Hobbynyúl: @Mók_Ica: Szivesen dragaim :) Kedvellek benneteket :)

@ppupu: Bocsánatot kérek pupos baratom, egy dologra volt sajnos csak kapacitasom és az a glória kellett hogy legyen :)

Post Modern Prometheus 2021.02.16. 03:20:55

Dani VS Fantomkép: strawpoll.com/reczxwzfq
97.50% (39 - 2.50% (1 a jelenlegi állás a Fantomkép javára.
Szerda este 23:00-ig tudtok erre szavazni.

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/jdgubqo77
TOP3:
- Robi: 40.94% [70]
- Vivi: 29.82% [51]
- Bálint: 23.98% [41]
Szombat 22:30-ig tudtok erre szavazni.

2021.02.16. 03:27:57

A hányással megvolt az összes testnedv.

Fálki 2021.02.16. 03:30:23

@silvermansarah: Aztan magacska meg mit keres itt f4kor?

ficekence 2021.02.16. 05:49:23

@SelyemSonkaPini: Ekg. :)))))))))))))))))

Jó reggelt.

ficekence 2021.02.16. 05:57:59

@SelyemSonkaPini: Nem kell megmagyarázni. Azt csinálsz amit akarsz, még soha nem alakult ki vita a hír miatt.
Nekem pl. tetszik.

2021.02.16. 06:44:39

@Fálki: hajnalban is van élet! :))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.16. 06:57:50

Na a tegnapi adásból megnéztem a kiválasztás előtti biztonsági zónás esélylatolgatást, és a kiválasztást. Hihetetlen, hogy a legjobb hatban, az abszolút végjáték kezdetén Dani még képes volt Vivinek felhánytorgatni, hogy meglepte a tőle kapott jel, merthogy ő eddig mindig védte Vivit, nemhogy az lepte volna inkább meg, hogy Bálinttól még mindig nem kapott jelet. Szerintem nem lesz csavar a kihívásban, a következő párbaj Dani és Moha lesz, és utána lesz egy lány párbaj még. Az egyetlen kérdőjel számomra, hogy a négyből a háromba kerülésért milyen párbaj lesz. A négybe szerintem Bálint, Robi, Vivi és Moha fog bejutni, közöttük egyelőre nem érzem még, hogy ki kit fog kihívni....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.16. 07:04:26

@Post Modern Prometheus: Kicsit túlzottnak érzem Bálintnak Vivi mögé sorolását, hogy Robi megelőzte az nem lep meg, mert jelenleg talán Robi látja a legjobban az erőviszonyokat, ő még pl. soha sem támogatott kiesett játékost, viszont a játékát akkor is jóval biztonságibbnak érzem, mint pl. a Bálintét. Nem tudom, hogy összességében melyik teljesítményével érdemelt ki Vivi 30% szavazati arányt.

kipcsak harcos 2021.02.16. 07:05:01

@SelyemSonkaPini: tudtommal nincs állandó előkóstolója a doktorminiszterelnökúrnak, csak a Gulyás Gergely hízik mellette gyanúsan :D
Egyébként is már nem a Gundel, hanem a HM vitéz Szurmay Sándor (egyebek mellett neves horgász volt) Budapest Helyőrség Dandár katonaszakácsai főznek a karmelita számára (gondolom megbízhatóbbak) :D

kipcsak harcos 2021.02.16. 07:09:42

@SelyemSonkaPini: már megint nem kékült a link link :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.16. 07:12:19

@kipcsak harcos: Érdekes nekem ez a link inkább zöld, mint kék.

2021.02.16. 08:12:18

megnéztem a másik felét is.
A gallus gallus domesticus ovum-ot ki lehetett találni (nőknek főleg) az ovulációból, mert ugye a petesejtet sok nyelvben "tojásnak" hívják, illetve a domesticus a magyarban is használt domesztikált állatokból rögtön kitalálható. A gallus gallus-szal teljes tévúton voltam :D úgy okoskodtam hogy a franciák gallok, nekik meg a kakas a jelképük, tehát tyúk lesz. :D
Vagyis tyúktojás.
B55-t tudja aki valaha sütött, a többi könnyű volt.
Adok magamnak 0.9 pontot

A képletet megoldottam 1 pont

Összeadva a pontokat tudományosan megállapítom, hogy okosabb vagyok, mint egy villalakó :DDD

kipcsak harcos 2021.02.16. 08:17:01

@VV Erőlegény: egyébként nekem mindegy, hogy kék vagy zöld, hiszen így is érthető, de legyen neked ...

2021.02.16. 08:26:14

A hét kérdése számomra: KI RAKOTT RENDET A SZEKRÉNYBEN??
A disszkertáció-diszkriminálicicinók alatt felfigyeltem rá!!!!! Összehajtogatott ruhák voltak benne!!!

Kosztarika 2021.02.16. 08:55:59

@silvermansarah:

Nem olyan nagy rejtély az. ;) Merci párbajozni ment, ruhák kukászsákba be. Merci vissza, ruhák a helyükre. Gombócban nem fért be a szekrénybe, összehajtogatta. 3 napig rend lesz. :)

Kosztarika 2021.02.16. 08:58:38

@kipcsak harcos:
Nem értem.. akinek vv szerepel a nevében, annak muszáj???

.Zsu 2021.02.16. 09:05:41

@VV Erőlegény: én pl Vivire szavaztam, és nem teljesítményt nézek hanem ki szimpatikus. számomra egy jószívű kedves bolondos lány, akin jókat tudok nagyon szórakozni. emberi számomra.
kedvelném a taktikus, okosabb játékot is, de sem Robi, sem Bálint nem képviseli igazán. Robi talán jobban, de az ő ellenében is számomra Vivi szerethetőbb. :))

Kábel Barát 2021.02.16. 09:06:30

Gyerekek, ebben a tegnapi műsorban több content és kreativitás volt, mint az egész évadban. Picit tartottam, hogy Vivi hányására lesz felépítve az este, de utána egész jópofa és szórakoztató részre sikeredett. Moh-ról is kiderült, hogy egy ótvar nagy gyökér. Pornón szocializálódott hülyegyerek. A nőkről alkotott képe semmivel sem különb, mint Rencsinek meg Daninak. Még annyival rosszabb is, hogy használat után eldobja őket, mint a zsepit, amibe törölte. Tegnap kiderült, hogy Mercivel azért kezdett, mert szerinte a nézők kíváncsiak, hogy a két cukiság vajon kibékül-e holnapra? A zaklatás is megborult tegnap, miután beflash-elt neki vmi kémiaszertáros kaland és az asztalon a petricsészék között akarta meghágni Mercikét, aki nem is tudta hova tenni a dolgot. Ja és amikor Vivi hányt és röhögve fogdosta a farkát, hogy milyen vicces lenne, ha segítene meghányatni, úgy hogy lenyomná a farkát a torkán.

SirLemming 2021.02.16. 09:17:22

@.Zsu: Egy régebbi cikk a témában, kicsit konyha, de úgy tűnik gyári beállítás, hogy az bizon kék vagy ződ. :D
www.psychologytoday.com/us/blog/brain-babble/201504/when-it-comes-color-men-women-arent-seeing-eye-eye

.Zsu 2021.02.16. 09:30:51

@SirLemming: igenigen :))
de pont ezért jó h itt vegyesen vunk és ilyen tök hasznos infokkal tudok szolgálni. :)))))

SirLemming 2021.02.16. 09:32:34

Ja igen: Szép jó reggelt mindenkinek, előbb lemaradt.
Picit másnapos vagy Móki páleszétől...

@úgymond olvasó mmkk: Meddig? Má beállt a nyakam.

Alig pár millió év és a Naprendszer a Tejút síkja 'fölé' kerül és kitisztul a kép. Azt lehet megvárom és akkor nem kell a sorok közt olvasni. :D

No, felveszem a meeting formációt, kezdődik a nap.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.16. 09:40:26

@.Zsu: én pl a feladatokra úgy tekintek hogy le kötik az apoltakst..de nem döntő

2021.02.16. 09:43:06

@SirLemming: illetve miért jobb navigátorok a férfiak, és találnak meg lokálisan dolgokat meg hamarabb a nők. (Apu, hol van Afrika? Nem tudom kérdezd anyádat, ő szokott pakolni) www.sciencedaily.com/releases/2015/12/151207081824.htm

2021.02.16. 09:43:37

@SirLemming: mindenre is a tesztorszteron a válasz :D

2021.02.16. 09:44:24

@Kábel Barát: Welcome to Moh utáló klub!

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.16. 09:45:49

@silvermansarah: a kakaó abban a cukros dobozban van amire az van írva hogy feketebors..
Erre gondolsz?

.Zsu 2021.02.16. 09:47:37

@repuloezustmokus: énis :)) azért tudom értékelni a kitartásukat és ügyességüket

úgymond olvasó mmkk 2021.02.16. 09:47:45

@SirLemming: nem tudom, nem vagyok orákulum. a nyakad épségére vigyázz :D

úgymond olvasó mmkk 2021.02.16. 09:48:55

@silvermansarah: Bálint utáló klub nincs? abba belépnék szívesen

2021.02.16. 09:50:35

@úgymond olvasó mmkk: de, azt is én vezetem :DDD gyere-gyere :))

2021.02.16. 09:59:22

@Kábel Barát: ja, igen és kiderült hogy kitaláltak játékot, Dániel elárulta hogy söröskupakkal gombfociznak Bálinttal. Végre kiderült mi a barátságuk alapja :DD
Nehezményeztük hogy miért nem játszanak valamit, hát plusz pontokat gyűktöttek be hogy kiderült, azért valamit mégis csinálnak a döglésen kívül.

mozambikizombikini 2021.02.16. 10:00:13

Most neztem csak vissza a kivalasztast, nagyon-nagyon birnam, ha Dani Vivit vinne, mert "fajt neki Vivitol a jel". Aztan Vivivel szemben maradna kint. :D Na az legalabb egy pici csalafintasag lenne a kiszamithatosagban.

mozambikizombikini 2021.02.16. 10:03:00

@Kábel Barát: Ejha! Akkor lehet erdemes visszaneznem? Ha jol emlekszem Balint mar lesajnalta Moh kekszualis fantaziait, parszor be is szolt neki, hogy "teee, pornosgyerek, te" meg hasonloak. :D

2021.02.16. 10:03:16

@úgymond olvasó mmkk: na még ezt gyorsan elmondom. A férjem nem nézi a VV-t, csak néha belenéz ha kapcsolgat (én ált. reggel laptopon nézem vissza) és fogalma sincs ki kicsoda, csak tőlem.
Tegnap belenézett, és mivel Vivit csak általam ismeri :DD megkérdezte reggel, hogy az a szőrös gyerek a Bálint aki cseszteti a Pinikét??
Pinike :DDD
Emlékezett rá, hogy Pininek hívom, csak megtoldotta még.
Úh. ezentúl Vivi nekem Pinike. :D

2021.02.16. 10:05:18

@mozambikizombi: szerintem DaniTesó lányt nem vinne, mert az milyen már alábbvalót vinni.
Moha már többször már igen kemény pornó jeleneteket idézgettet a BV-ben, többnyire nőalázókat.
Mondjuk tévében lehet nem beszélnék ezekről a helyében.

.Zsu 2021.02.16. 10:08:59

@silvermansarah: akkor én most Pinike rajongó vagyok? :D

ForniT #TeamPini 2021.02.16. 10:09:24

Sziasztok! A Hogyvoltokat olvasom mmkk. :D De most hozzá kellett szólnom. :D Fel vagyok háborodva, vagy inkább csak nézek, mint a vett malac... Tegnap elolvastam VV "Életeeeeem" Virág NLC-s interjúját. Sírok. Gyalázat. :D

mozambikizombikini 2021.02.16. 10:10:09

@VV Erőlegény: @.Zsu: En is igy vagyok, ahogy Zsu. Balint szimpatizansbol Robin at megerkeztem Vivihez, mint legszimpibb. Szivesebben lenne egy taktikusabb a kedvencem, de olyan hibak halmozottak fel mindharmojuknal, hogy most eppen igy all a dolog. Nyilvan nem Vivi fog nyerni, de nekem o most a legszimpibb. Robi konnyebb helyzetben volt amugy, mert o meg nem volt parbajozni, Balint es Vivi is szivesebben allt volna Merci moge, mint Virag moge, teljesen egyertelmu. Csak azert valasztottak Viragot, mert o allt mogottuk minden parbajon, mig Merci kihatralt. Robinak nem volt ilyen iranyu Merci tapasztalata.

2021.02.16. 10:10:16

@.Zsu: igeeeeen, és én is :DDD
Tegnap mekkora találmányt talált fel, amivel segít rajtunk (pénzért!)
Én vennék Pinike masinát, mondjuk nem 10 millióért :D
annyit nevettem rajta. :D

Fálki 2021.02.16. 10:11:15

@ForniT: Szia, linkeld legyszi :)

ForniT #TeamPini 2021.02.16. 10:12:01

Köszönöm, hogy meghallgattatok. :D

mozambikizombikini 2021.02.16. 10:14:07

@silvermansarah: :D najo, latom, tenyleg visszakell nezzem ezt a tegnapi adast.

.Zsu 2021.02.16. 10:16:57

@Fálki: feljebb már beszéltünk róla sokat, én még dalt is költöttem :D

@ForniT: szija! :))
kommentelj sokat velünk itt a végén.
Virág teljese vakon van, de ha így boldog akkor hajrá neki. csak magát tudja megmenteni.
totál buta kisgyerekként viselkedik, én azért szurkolok neki, h más megvilágításba helyezi a dolgokat. ha ez megtörténik ahhoz is sok hónapot tippelek.

Fálki 2021.02.16. 10:18:41

@ForniT: Atya ég! Ennek nagyobb baj van a fejében, mint Frunak.

.Zsu 2021.02.16. 10:19:34

@repuloezustmokus: írtam h kisgyerekként viselkedik, de helyesbítek. még az.

Fálki 2021.02.16. 10:20:09

@.Zsu: Én meg a posztcsi végén írtam dalt, de nem nagyon hallottam, hogy az ellenpélda duó bármelyik tagja is azt gyakorolná rajtam kívül... Én gyakorlom, Vivi ugye most nem tudja, Te meg másra fókuszálsz és nem a közös karrierre..

mozambikizombikini 2021.02.16. 10:20:36

@ForniT: "ééééleteeem.."
"Nem tudtam, mennyire kedvelnek a nézők, de próbáltam odatenni magam."

- hat oda. Lattuk, hallottuk. Erdekes egy JLB lesz tole. Vegyes erzeseim vannak vele kapcsolatban meg mindig. Amilyen irritalo, annyira sajnalom is szerencsetlent.

.Zsu 2021.02.16. 10:23:00

@Fálki: ja de a posztot csak átfutottam, láttam, hogy nincs benne a nevem, és akkor ugrottam is a kommentekhez. :))))

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.16. 10:23:24

@.Zsu: 19 évesen még nem vagy felnőtt fejben.... szerintem ilyenkor még van mindenkiben ez a nekem senki ne mondja meg gondolkodás..

ForniT #TeamPini 2021.02.16. 10:23:49

Oké, tinédzser....de kitalálni, hogy bemegyek a Vellába, ott tenni, amit tett, az már oké? :D És ezzel együtt borzasztó okosfelnőttként viselkedni.... :D Jézusgyerele, nagyon buta ez a lyány. :D

.Zsu 2021.02.16. 10:23:56

@Fálki: nem kell egy lapon emlegetni őket, két szorosan egymás melletti halmazban, de hasonló mélységekben vannak.

mozambikizombikini 2021.02.16. 10:24:04

@silvermansarah: Az nekem meg mindig eleg mokas, hogy a "legszebb lany Fru" jott ossze a "legrondabb srac Renatoval". Miket hoz ki az emberbol a vella. (utobbit Renato orditotta Virag arcaba "amikor bejottel, mindenki megbaszhatott volna, meg en is, a legdagadtabb" - vagy valami ilyesmi)

ForniT #TeamPini 2021.02.16. 10:25:58

Egyébként pedig mit okoskodok én itt? :D Ki vagyok én a VV SZTÁROKhoz képest. :D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.16. 10:26:55

@mozambikizombi: én is az vagyok..
Amikor rögtön lehulyezett mindenkit azt akkor betudtuk annak hogy részeg..csak én most már azt mondom hogy ez az alsptermeszete..gondoljunk a villamestersegre..
Másik apja anyja..anyjának nem bízom

.Zsu 2021.02.16. 10:27:46

@ForniT: okoskodunk mi itt mindannyian, ne aggódj.

Kosztarika 2021.02.16. 10:29:48

"Szeretném kihasználni, hogy közszereplő és ismert lettem. Sok pozitív hozadéka is van ennek a műsornak, szeretnék a médiában tevékenykedni." By Virág és by by Virág.

Na ezért olyan a média, amilyen. Mert egyik-másiknak sikerül.

2021.02.16. 10:30:00

@mozambikizombi: influenszer lesz, vlogger és kávézó egyben. Szegény kislány.

2021.02.16. 10:30:26

@Kosztarika: Gina is topmodell lett azóta (nem)

Fálki 2021.02.16. 10:31:38

@silvermansarah: Életművész!!! Meg is mondta.

Ármándójózsi 2021.02.16. 10:31:58

@ForniT: Szia, Te lány vagy? :S :D Amúgy örülünk, hogy itt vagy, de aztán most nem ám ennyi után lelépni, tessék kommnetelni, már kevesebb, mint 2 hét van hátra!!! ;) :)))

K_Attila 2021.02.16. 10:32:32

@silvermansarah: Az ovumot ilyen nőbiológiai megközelítésből is könnyű volt érteni, de nekem az ab ovo latin modoroskodásból jött át először.

Kosztarika 2021.02.16. 10:33:06

@silvermansarah:
Neked aztán van fantáziád. : D
Én ezt elképzelni sem tudom.

2021.02.16. 10:33:26

@mozambikizombi: legszebb lány, hát ja, vakok közt a félszemű, ugye. Mondjuk most ránéztem az instájára, szereti magát a leányzó, meg kell hagyni. A filtert is szereti. :))) + kitörölt minden VV-s nem szerkesztett képet, szenzációs :D

2021.02.16. 10:34:20

@K_Attila: tényleg :))) ez nem jutott eszembe.

Kosztarika 2021.02.16. 10:34:35

@Fálki: ezt azok szokták mondani magukra, akik sok pénzt keresnek, de titkolják mivel. :)

2021.02.16. 10:34:56

@Fálki: az milyen és mennyi egy órára? ;)

Fálki 2021.02.16. 10:36:37

@Kosztarika: Akik semmihez sem értenek.. Ahogy írtam is.

@silvermansarah: Majd a piac beárazza a kislányt fél év múlva...Mondjuk aki ilyen trehány, arról nem szokott jo velemeny lenni...

2021.02.16. 10:37:52

@Fálki:
Opciók:
a) leérettségizik és kitalálja mi legyen belőle
b) azon agyal hogy lehet munka nélkül pénzt keresni

Virág: béééééééééééééééééééééééééé

mozambikizombikini 2021.02.16. 10:37:56

@repuloezustmokus: pont igy. Lehet, hogy ez a Virag by Dani meg egy szerethetobb karakter mint az eredeti verzioja.

Kosztarika 2021.02.16. 10:40:12

@Fálki: hát nem. De legyen neked.. :)

ForniT #TeamPini 2021.02.16. 10:40:46

@Ármándójózsi: Erre majdnem azt válaszoltam, hogy csupán egy nemtelen sellő. :D Mit számít egyébként? :D (Tudom, hogy mindenkitől megkérdezed.)

mozambikizombikini 2021.02.16. 10:41:20

@silvermansarah: Igen! :D es Virag is kigazolta az o instajarol, ami nem volt elonyos. (mondjuk megertem oket, neha tenyleg nagyon szar kepeket toltottek fel roluk.) Viszont Fruzsi szinte alig hagyott fent. Megneztem volna a nagytakaritast.

.Zsu 2021.02.16. 10:41:51

@mozambikizombi: ez már nekem is eszembejutott. megnéztem volna egy daninélküli virágot.
tippre minden buliban másra mászott volna rá. többet ivott volna. veszekedett volna. lehet még egyik agresszort is kizáratta volna :D

2021.02.16. 10:42:02

@Kosztarika: Gina mondta a saját szájával hogy modell lesz! Nem én fantáziáltam ki :D

2021.02.16. 10:43:07

@mozambikizombi: virágét nem néztem, de rákeresek

K_Attila 2021.02.16. 10:44:05

Robi ismételgeti a táblánál, hogy "az exszel", amit mindig úgy értek, hogy "az Excel".

Ármándójózsi 2021.02.16. 10:44:57

@ForniT: Na ugye, hogy tudod, hogy megkérdezem? :D Semmit nem számít, de most ennyire titkos? :)))

Fálki 2021.02.16. 10:45:00

@ForniT: Mindig igy kezdi, Te is tudod... Aztan jonnek a privát uzenetek, smsek, fáradhatatlan nyomulas... Nagyon nagy Don Juan a mi Ármándónk.

De vigyázz, mert asszem most megint Kosztarikával vannak egy EKG-n, aki nagyon rovid porazon tartja és bizony minden rezduleset figyeli :)

K_Attila 2021.02.16. 10:47:30

@.Zsu: (home)office rabszolgák vagyunk.

2021.02.16. 10:47:47

@K_Attila: igeen
Mikor a V side reppelt, folyton azt értettem hogy Viszály, mondom ez a nevük??? :D

.Zsu 2021.02.16. 10:48:12

@K_Attila: jaj ne is mondd, most is 6 táblázat meg van nyitva. síírok :)))

Ármándójózsi 2021.02.16. 10:48:14

@Fálki: Te figyike...összekevertél magaddal ezekkel a privát üzenetekkel, SMS-ekkel, meg már-már kínos nyomulással. Ez pont nem én vagyok. :DDD

Kosztarikával pedig csak időnként megtiszteljük egymást! Nincs abban semmi rossz. :))))

K_Attila 2021.02.16. 10:51:14

@ForniT: Tőlem sose kérdezte :(

2021.02.16. 10:52:02

@mozambikizombi: kiesett volna a lilakendő utáni második bebaszása után

2021.02.16. 10:52:44

@.Zsu: Dani elvileg a rosszlányok-os hirdetést is látta.

Fálki 2021.02.16. 10:52:56

@Ármándójózsi: Persze-persze, hárítsd csak a dolgot és told rám.

Kosztarika 2021.02.16. 10:53:36

@Fálki:
El vagy te tévedve. A pórázzal meg az olyanfajta ekg-val is. :P

.Zsu 2021.02.16. 10:55:03

@silvermansarah: nem hiszem én azt el. kamuszaga van. több100 lányból megjegyezni egy ilyen tucatot, mint Virág azon a képen. ha nem azért mert üzleti érdekek fűzik hozzá...

ForniT #TeamPini 2021.02.16. 10:55:51

@K_Attila: De miért? Diszkriminál? És ha igen, miért diszkriminál? :D

Ármándójózsi 2021.02.16. 10:57:16

Egyébként most kaptam az infót a FB figyelő ismerősömtől, hogy lehet, mégsem lesz olyan sima az esetleges Dani - Moha párbaj, ugyanis a Dani fun egybites barmok, akiknek az emlékezete kb 24-48 óráig terjed, már istenítik a kedvencüket, hogy mennyire emberi és, hogy megsajnálták és sokan csatlakoznak hozzájuk... Elképesztő... :/
Úgyhogy most annak szurkolok, hogy inkább Robit hívja ki, ellene biztosan kiesik.
Faszom sem kíváncsi ennek a mosolytalan baromnak a fejére már... :(

ForniT #TeamPini 2021.02.16. 10:57:43

@Ármándójózsi: Lyány vagyok tessék. Szende szűz. De leginkább Fornit. :D

Ármándójózsi 2021.02.16. 10:59:18

@ForniT: És annyira megfejthetetlen, mint az ENIGMA, vagy mi az ott az avatarodon? :DDD

K_Attila 2021.02.16. 11:00:03

Megmondom, mit utálok: amikor a "légy szíves"-t nem egyeztetik a többesszámú alannyal. Itt jön át, hogy Anikó is csak egy magasra jutó villalakó.

Ármándójózsi 2021.02.16. 11:00:36

@Fálki: Nem hárítok és tolok én semmit, aki tudja az úgyis tudja. ;) :DDD

_Pipp 2021.02.16. 11:03:00

@Ármándójózsi: Most én is olvastam a hozzászólásokat, eddig talán ez a legmegosztottabb, úgyhogy ha Móh-t hívja ki, akkor szoros lesz.... jobb lenne ha Robit vinné, de nem nézek ki csavart ezekből.

Valinda1 2021.02.16. 11:03:27

@silvermansarah: huha :D folytatódhat az "influenszerkedés" :D

Virág sztoriból az is kiderült, hogy ma van Proli születésnapja.

Magentax 2021.02.16. 11:03:34

Sziasztok!
Most néztem vissza a tegnapi adást.
Mi történt, tán meghalt a Virdzsóka? Gusztustalan volt az az "oltár", amit állítottak neki, hogy ömlengjenek róla (mikor mindenki utálta amúgy), fekete keretben a fényképe, még jó, hogy gyertyákat nem gyújtottak. Ráadásul mindenki full múltidőben "emlékezett meg" róla - tisztára, mintha meghalt volna....

SirLemming 2021.02.16. 11:05:06

@úgymond olvasó mmkk: Remélem azért kanál van, nem tudok pálcikával ldvest enni. :(

@silvermansarah: Jó cikk, kb minden benne van ami lényeges.
Kár, hogy nincs időm jobban belemenni, bár így kevesebb az off. :D

Magentax 2021.02.16. 11:05:58

@K_Attila: Ha odafigyelsz, elég hajmeresztő bakikat produkál szinte az összes műsorvezető, bemondó....Van, akinek konkrétan drukkolok, hogy ki tudjon végre nyögni egy épkézláb mondatot.

Valinda1 2021.02.16. 11:07:21

@Valinda1: Ja és Virág már elment a körmöshöz meg a szempilláshoz is. :)))

Babarózsaszín Betonkeverő 2021.02.16. 11:07:40

Ezek mind Inverz Önértékelési Zavar ( IÖZ ) szindrómában szenvednek. A betegek egytől egyik tudás/tapasztalat/erőfeszítés/továbbképzés és bármilyen skill nélkül óhajtanak seggvakarással a csúcsra jutni és a továbbiakban élni, mint Marci Hevesen. Mert megérdemlik.

ForniT #TeamPini 2021.02.16. 11:08:34

@Ármándójózsi: Az egy régi írógép, kérlek alássan.

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 11:08:35

Kedves FiceKence !
Külön köszönöm a szavaidat, tekintve, hogy kettőnknek van egy kissé viharos múltunk ! (De az már a múlté, idén erős EKG van soxor:)

Csak percekre vagyok, mert erősen dolgozom (kőtörés és uránbányászat) !

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 11:09:51

@Babarózsaszín Betonkeverő: Ez azért sok ifjú (és nem annyira ifjú) honfitársunkra igaz!
ÉS van is akiknek sikerül (hogy csak egy középkorú gázszerelőt említsek:)

Babarózsaszín Betonkeverő 2021.02.16. 11:11:21

@SelyemSonkaPini: az legalább gázt szerelni megtanult egyszer. Nem védem, ne értsd félre, de legalább papíron van egy szakmája.

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 11:11:37

Faszom verjem bele, már megint írt a fővájár... ezt minimum meg kell válaszolnom , hogy
miért nem csinálom meg :)

Magentax 2021.02.16. 11:11:42

@Valinda1: Jééééé...pedig proliúr a tegnapi egész adásban azon vekengett, hogy most mi lesz Virággal? Nem tudja fogni a kezét, nem tud segíteni neki - szegény kisjány lehet, még járni sem tud...

mozambikizombikini 2021.02.16. 11:13:06

@silvermansarah: Aaah ez csak egy atlagos insta promo foto... :)

Meg az X evvel ezelotti cegunk csinalt neha insta kampanyokat. Sirt a lelkem, hogy altalaban milyen holgyek lettek kivalasztva ra. Ez a foto meg az egyik legtermeszetesebb lett volna kozottuk. :D
Volt egy amerikai csaj, akivel heteken at ment a cseteles, mert egyszeruen nem fogta fel milyen kepet kell csinalnia, valszeg enyhen retard volt. Vagy csak "nem jo kepessegu." Telefonon/ videocallban nem lehetett elerni, mert mindig "olyan elfoglalt" volt. Kapcsolattarto kollega foloslegesen kidobott orabet is beleszamolva, ill. hogy 1 - 2 kivetellel merhetetlen volt a posztolt videoik es kepeik hatasa, 3 honap utan felfogtak a cegnel, hogy folosleges penz- es termekpocsekolas ez az influenszer tema.
Anno, meg az elejen tul lett ez az insta hype-olva, de egy jo 4-5 eve nagyon lefutott dolog ez mar. Max. ha tenyleg jol megtervezett a kampany es megfeleloen kivalasztott emberek vesznek reszt a kampanyban. Egy VVsenki soha nem lesz hatasos influenszer. Remelem lassan minden cegnel felfogjak, hogy ennek igy nincsen ertelme. (Lattam, Fru mar influenszerkedik is: Kapott egy ajandek ruhat. Ezeket mondjuk szerintem pont megerdemlik, ha mar ingyen bohockodtak nekunk, ebben az idei fapados VVben alig kaptak jo cuccokat. )

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 11:13:12

@Babarózsaszín Betonkeverő: Persze értettelek amúgy is más kategória
Amiről Te írtál az valahogy korszellem is....
A tetűbaszó reklámok is ezt sugallják meg az Elbaszott Feleségek stb. műsor is
SŐT a VV is !

Fálki 2021.02.16. 11:13:17

@Magentax: Tulajdonképpen normális élet nélkül vegetált a kislány 18,75 évig és csak onnantól világosodott meg, hogy talalkozott vele, minden kislányok onzetlen vezetojevel.

K_Attila 2021.02.16. 11:13:30

@Babarózsaszín Betonkeverő: Elég kamu szakma. Mit lehet szerelni a gázon? Az csak úgy kavarog, alkatrészei sincsenek.

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 11:15:29

@Magentax: És ha már járni se tud, bizony könnyen beleül egy kósza faszba !
NA ettől tart(hat) Dani!

ForniT #TeamPini 2021.02.16. 11:15:33

Kedves kommenttársak! Ugye, nem felejtettétek el, hogy a következő Ikszfaktorban már VV Bikicsunájvirág is megméretteti magát?! Úgy izgulok.

Fálki 2021.02.16. 11:16:01

En mondjuk el sem tudom kepzelni, hogy kozvetlenul a kiesésuk utan mi jarhat a fejukben, de 24 órán belul /Fru esetén belllllllllllul/ valahogy mindegyiknek prioritás lesz, hogy az instáját kigyomlálja.

Borzasztó generáció ez.

Ármándójózsi 2021.02.16. 11:16:19

@ForniT: Ja, tudom, de így nem üt akkorát, mintha az lenne, amit én említettem. ;) :D

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 11:16:48

@K_Attila: Nekem ez a poén tetszett ! De ezzel lehet, hogy ellened hangolok sokakat! :D :D

sztropNat 2021.02.16. 11:16:57

@Magentax: hát én azt bírtam mikor Dani előadta, hogy neki mennnnnyiiiiireee fááááájjt mikor Virágot írni látta. Rögtön bevillant, mikor valamelyik buli előtt szétlelkiterrorizálta Virágot, aki felpuffadt arccal, kisírt szemekkel ült az asztalnál a lelakott köntösében, míg Proli úr ott dajdajozott a táncparketten a többiekkel.

Fálki 2021.02.16. 11:17:00

@ForniT: Előre megmondom, hogy teljesen jogtalanul el fogjak rugdosni minimum a mentorházig, mert az úgy sztori lesz, amirol majd irhat a Blikk.

Babarózsaszín Betonkeverő 2021.02.16. 11:18:23

@SelyemSonkaPini: Pontosan. Korszellem. Ezeknél már nincs olyan, hogy mittudomén tűzoltó leszek, mer az hős. Vagy vadakat terelő juhász, esetleg űrhajós ( nem kívánt rész törlendő ). El sem indulnak egy úton. Majleszvalami alapon élnek bele az életbe.

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 11:19:48

@sztropNat: Ez azért van mert ő mindig tudja (minden egyéb mellett), hogy hol a jóizlés és főleg a TISZTELET határa ! Virág meg simán túlmenne ezeken....

Babarózsaszín Betonkeverő 2021.02.16. 11:20:45

@K_Attila: Annyira kamu, hogy nézd meg, milyen magasra lehet jutni belőle. Szerintem nagyon érthet hozzá, biztos remek szakember.

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 11:22:12

@Babarózsaszín Betonkeverő: Persze vannak ám nagyonnemilyenekis ! Csak azokat nem látjuk a VV környékén meg ezeknek nem is barátai ismerősei rokonai..
ÉS még számtalan lepra helyen nem látjuk őket!
Bennük bízom.... ha egyáltalán még....

mozambikizombikini 2021.02.16. 11:22:33

@Fálki: ... ahol elenekli majd azt a musicalt, amit 15 evesen megtanult. :)
Szerintem is ez lesz, kb. mintha vigaszdijnak szantak volna ezt neki, ha mar ekkora hulyet csinalt magabol a csatorna segitsegevel.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.16. 11:23:28

@Fálki: Orákulum Te vagy az? :DDDDDDD

Kosztarika 2021.02.16. 11:24:24

@Ármándójózsi:
Én ezt mondtam tegnap, de lehurrogtak. :((
Instán is több a Dani pozitív.

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 11:25:44

@ForniT: Azért egyet 10táznék 10telettel : az Xfaktor NEM tehetségkutató, hanem inkább VV szerű szórakoztató műsor
Ahol egy PP vagy egy Dallos Pogi a mentor és zsűri.... Jézusgyerele !

Babarózsaszín Betonkeverő 2021.02.16. 11:26:21

@SelyemSonkaPini: én is hallottam már olyanról, aki látott már ilyet.. egyszer...

Ármándójózsi 2021.02.16. 11:26:29

@Kosztarika: Elég gáz ez, fel sem tudom fogni, hogyan lehetséges... Néhány embernek tényleg kb. 48 órára visszamenőleges csak az emlékezete.. :/

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 11:27:31

Mámmeg telefon, hogy "világít az urán, mi csinájjak?" Hát kapcsold le, ha meg nem sikerül akkor fussál....

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.16. 11:28:57

@Kosztarika: Danit kedvelik..szerintük Virág volt rá rossz hatással

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 11:29:34

@Ármándójózsi: Sajnos más téren is így van ez soxor....
SŐt van az a tétel, hogy egy csorda együtt sokkal hülyébb, mint a tagok átlagos hülyesége

.Zsu 2021.02.16. 11:30:10

@Ármándójózsi: ez para, mondjuk végre lesz egy izgibb párbaj akkor.
úgyis Mohát hívja ki, mert ő az ősellensége :D

Babarózsaszín Betonkeverő 2021.02.16. 11:30:52

@SelyemSonkaPini: 'Ebben az esetben nyomja meg a piros gombot és nyugodjon békében'

úgymond olvasó mmkk 2021.02.16. 11:31:28

@.Zsu: megmondták tegnap a humán térfigyelő rendszer tagjai is, hogy Mú tisztelettudóbb, mint Daniella, ezért esett ki Virág. logikusan következik ebből, hogy Daniella kiesik Mú ellen.

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 11:32:19

@repuloezustmokus: Az tény, ha nincs Virág Dani egész más játékot mutat... de nem tudom milyet
Pl. ha nincs csaja egész "erkölcscsősz tulajdonos" mivolta nem derül ki !
Lehet hogy TISZTELET mániája se...

Ármándójózsi 2021.02.16. 11:33:12

@.Zsu: Ja, "ősellensége", ez is milyen már... ppppfff.... :(

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 11:33:44

@Babarózsaszín Betonkeverő: Kiderült, hogy semmi gond: csak a vészjelző lámpa gyulladt fel.
Azt simán kikapcsolták, az rutin !

KékCsöcsűPini 2021.02.16. 11:35:16

@Ármándójózsi: Mert TISZTELETLEN vót a geci többször is, hiába kérte szípen a Dani !

Elmondható a VV10 a TISZTELET jegyében telik ! ( tisztelet a kivételnek :)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.16. 11:36:03

@SelyemSonkaPini: úgy vannak vele hogy Bíró nélkül egy kedves jófej pasi

peachcat 2021.02.16. 11:36:24

azt várom, hogy dani szexuális élete mikor lesz téma. azt miért nem találgatja senki, h ő vajon hány csajjal volt és hány csajjal lesz még a villa után... annyira unalmas már a slut shaming. mintha egy nő értéke, emberi mivolta bárhogyan is kapcsolódna a szexualitásához.

kipcsak harcos 2021.02.16. 11:36:44

@.Zsu: úgy jó, hogy nem fekete? Francba ezekkel a színekkel :D

.Zsu 2021.02.16. 11:40:51

@peachcat: EKG. nagyon utálom ezt.

@kipcsak harcos: :D nem jó!
de majd én leszek a színkisegítőember.

@úgymond olvasó mmkk: és nekik vajon az unokák letöltik az appot, és szavaznak helyettük? :D

ForniT #TeamPini 2021.02.16. 11:43:09

Egyébként rettentő rossz véleménnyel vagyok a mostani széria résztvevőitől. Sosem szerettem, ha valaki úgy igyekszik a saját faszságait palástolni, hogy rászáll egy másik emberre, hiszen amíg a "csoport" vele foglalkozik, addig sem derül ki, hogy ő maga mekkora szar. Még ha ez tudományosan nem fogalmazódik meg a kis buksijában, de ezt teszi. Mindegy is, csak felhúzom magam. megint. :D

mozambikizombikini 2021.02.16. 11:43:53

@.Zsu: Most hirtelen elkacerkodtam a gondolattal, eleg nagy poen lenne, ha Moha esne ki es Dani vissza.

.Zsu 2021.02.16. 11:45:51

@mozambikizombi: jaj éénis. és nem is lenne ez olyan rossz :D sőt, menjen Moha, hajrá Dani!! :DD

sztropNat 2021.02.16. 11:49:02

Én azt bírtam, ahogy Bálint úgy tette a jelet Mercikére, hogy hát ő mindenkivel milyen baromi jóban van és hát egyszerűen nem tudja kire rakni.. Most komolyan gondolja, hogy Pini folyamatos basztatása mindenki szemében a játékos heccelés kategória? Ha már ennyire nem tudja kire rakni még Vivire is jobban megértettem volna, mert külső szemmel olyan mintha már az is irritálná mikor szerencsétlen lány levegőt vesz.

ForniT #TeamPini 2021.02.16. 11:52:27

Bálint pedig elég nagy csalódás volt nekem. Értelmesebbnek gondoltam, és főleg, hogy kedvesebb lesz, kiáll a gyengékért stb. Erre egyre inkább elveszni látszik a tapasztalt megmondóember-szerepben, egyszersmind Dániellel való rohadt nagy (ál)barátságával.

2021.02.16. 11:54:25

No, csak azért, mert köszönés és indoklás nélkül nem szokásom lelépni sehonnan, elköszönök a fórumtársaktól. Az indoklást megosztom, mert tudom, hogy nem egyedi a véleményem, de nem fogják vállalni, hogy szélmalomharcba kezdjenek. Én sem kezdek abba, mert nincs értelme, csak leírnám így végezetül a meglátásaim.

Felüdülés volt ide járni és teljesen ismeretlen és nagyon különböző emberekkel beszélgetni hol on, hol off témákban. Remélem én is hozzá tudtam tenni valamennyit. Tegnap azonban végérvényesen elegem lett. Életünk nagy részét eluralja a politika, annak is a teljesen felületes, cirkusznak szánt felső máza. A legprimitívebb ösztönökre, az emberi irigységre kihegyezve, kész szófordulatokkal, agyatlan visszhangot kavarva. Nagyon kevés hely van, ahova nem férkőzik be és nem ír felül mindent. Pár évig ez itt is rendben volt, kis kilengésekkel. Magam is poénkodtam az ereszes dolgon az idei évad során, amikor kapcsolni lehetett valamihez. De jó pár napja egyre masszívabban ment itt az a gyakorlat, hogy egy-két user teljesen off módon propagandista troll módra önálló kontentként kezdte terjeszteni az igét. Tehette volna bármely oldal felé elhivatottan bárki, engem (és tudom másokat is) ez baromira zavar. Azon még túllendülök, hogy valaki önálló gondolkodásra képtelen módon kész paneleket mantrázik, magát járatja le és teszi zárójelbe bármely más mondandóját. De ha valaki ezt szóvá teszi, hogy legalább a direkt politikát hanyagoljuk itt, annak beszólni ezért, nos ez nálam már nem fér bele. Sajnálom, de kurvára nem okés ami itt az előbb is ment gázszerelő ügyben, mert bár magam sem értek egyet dolgokkal, de ezek mind olyan felületes politikai humbug dolgok, amik csak az emberek közti szakadékot növelik. Bárkivel szívesen elpolitizálok, tudok mondani jót és rosszat bármely pártról értékek, tények mentén, de arra is megvannak a megfelelő helyek. Ez pedig nem az. Elhiszem, hogy aki hasonló véleményen van, annak ez jó poén, de nem itt. Úgyhogy részemről ennyi, el lett baszva, tönkre lett téve ez számomra. Sajnálom. Pedig én kértem, hogy ne. Legalább másoknak ne kelljen itthagyni a hv szekciót a primitív direkt politizálás miatt. Sziasztok.

mozambikizombikini 2021.02.16. 11:54:59

Lehet, hogy csak en kepzelem bele, de mintha a Balint-Vivi-Robi harmas helyett most mar Moh-Merci-Robi nyomna. Mercike kifurta Vivit a pixisbol, Dani meg elszippantotta Balintot a triumviratusbol.
Egyebkent a Moh-Merci-Robi csapat kevesbe humoros nekem, mint az eredeti triumviratus.

mozambikizombikini 2021.02.16. 11:59:08

@peachcat: Ahhoz meg eleg patriarchalis kozegben elunk, hogy ez megforduljon. Az gyakorlatilag dicseretnek hatna Daninak. Lasd Renato nevetseges bemutatkozo videoja.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 12:00:41

A korlátolt agyú majom nem tudja elképzelni, hogy Daninak bármilyen esélye legyen egy párbajon bárki ellen. Az idióta szekció persze gondolkodhat másképp...

mozambikizombikini 2021.02.16. 12:00:42

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Nemaaar, csomoan nem politizaltak /tunk.. Naaa... Vagy ha valaki belekezdett, szinte rogton abba is hagyta. Mar csak 2 het!

mozambikizombikini 2021.02.16. 12:01:48

@Majom1Parádé: En sem, de vicces lenne. :D Szerintem amugy csak hangosabb a Dani fan club.

Ármándójózsi 2021.02.16. 12:03:52

@mozambikizombi: Igazából szerintem itt elég sokan teljesen félreértik és félreismerik Mohát, de már teljesen mindegy erre a másfél hétre, elengedem ezt is...
Nincs olyan lakó, beleértve a fantomképet is, akire ne szavazék 1000x inkább, mint a kőarcú taplóra. Mokicának nincs annyi konténere, hogy ne legyen tele, ha csak rá gondolok erre az okoskodó magától elszállt stricire...

Spitzbauer 2021.02.16. 12:04:29

Sz'asztok!

Szégyen, de tegnap elaludtam. Most néztem vissza.
@Kosztarika: Ezt honnan gondolod? Szerintem, nem. Ha mégis, akkor azért, mert Bála azt hiszi, hogy Lóbelt gyengébb, mint Mú.
Sokat gondolkodtam, hogy miért Bálintnak drukkolok, és miért nem Robinak, és rájöttem: Csak! :-DDDD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 12:05:00

@.Zsu: Bocs, ha megint téged talállak meg a hülyeségeimmel...
Két grafikus beszélget:
Képzeld új csajom van
Zsír, és milyen?
90-60-90
Ne bazz, sötétlila? :-)))

sztropNat 2021.02.16. 12:05:46

@ForniT: Én azt bírom, hogy a viselkedése miatt még egyre rondábbnak is látom Bét.. ahogy lenyírta a szakállát jobban érvényesül, hogy - vélhetően - bucibb lett a feje, na meg a Renátó által elbaszott haja, a mosásban nem tönkrement megmaradt nem túl jó ruhái.. Ahogy ő is tespedve osztja az észt és bullyngol. Tényleg egy ilyen második kanRenátót látok személyében, ahogy hesszel a kanapén és bunkózik. Mintha nem is az lenne, aki beköltözött. Amikor meg feladatokban előadja a lelkes ripacsot, egyre jobban látom azt a személyt, ami a mocsárcsapatnak feltűnhetett hajdanán.

Spitzbauer 2021.02.16. 12:09:09

@mozambikizombi: Szerintem, trollkodásból, de én is Prolira szavazok. Illetve Lóbelt ellen, mert Bála ellenlábasa, illetve Mú ellen, mert nem kedvelem a Marcival való viselkedését.

Proli egyébként őszintén hiszi, hogy ő jót (~csodát) tett a "kislánnyal", és ezt a nézők is látták...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 12:11:54

@Spitzbauer: Most bocs, de ezért lehet az a q pérbaj szoros, mert trollkodnak egyesek.
Egy nagy pacikukit!Zúgjon csak a ki a gyökér Danika 90-10-zel! :-)

Spitzbauer 2021.02.16. 12:13:53

@.Zsu: Jaja, ez sem tetszik Múban.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 12:14:43

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Át kell ugrani minden xart és kész. Te írj csak az ápoltakról meg az egész kuplerájról ami jól esik, mással ne foglalkozz. :-)

Spitzbauer 2021.02.16. 12:14:53

@Majom1Parádé: Esetleg annyit tudok tenni, hogy most nem szavazok. Megfelel? ;-D

.Zsu 2021.02.16. 12:17:22

@VV10 Velőtrázó Vélemény: jaja de nemááár. nekem is van pár téma amit nagyon nem szeretek, de annyi más pozitívum van itt, hogy egyszerűen ha néha van egy egy ilyen akkor afelett átsiklok.
persze a te döntésed, csak nem ez a fő vonal itt. sőt, százalékokban sztm kb 5%a a fórumnak.
sajnálom, hogy ez neked így betalált, és ha tényleg úgy érzed nem akarod tovább az ittenni részvételt akkor szia, és minden jót :))))

@Majom1Parádé:
ez annyira rossz volt, h felnevettem (főleg mert én is dolgozom néha színkódokkal)

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.16. 12:18:57

@SelyemSonkaPini:
"ZENEI TÉREN ??? Így hívják a pénzért szopást ? "
Egyrészt :DDDDD
Másrészt ki tudja? Ha van Rákóczi tér, biztos van valamelyik kisvárosban egy Zenei/Zeney tér is. Ott kiteljesedhet

Spitzbauer 2021.02.16. 12:19:44

Hogy a műsorról is írjak: Még mielőtt elaludtam, egész jókat rötyögtem azon, hogy VV Vivien micsoda f@szerdőben szaladgál nap mint nap. Tudom, hogy nem polkorrekt, de vicces, ahogy szívatják. :-DDDDDDD
Ja és remélem, nem veszitek polidizálásnak, de már említettem, hogy a polkorrektséget utálom a legjobban. Asszem.

sztropNat 2021.02.16. 12:21:34

@Spitzbauer: Jaja.. hisz mit gondolt miért esett ki? "Talán rossz tanácsokat adott neki a párbaj előtt." Ha meg kevés százalékot kapott az meg a kezdeti viselkedése miatt volt nyilván, mikor Proli még nem vette a szárnyai alá.
De én ezt annyira bírom, ahogy Virág és Dani meg vannak győződve, hogy ők játszanak/játszottak. Hát mindegyik döglött és csinálta a munkanélküli napi rutinját.. Fetrengés-evés-alvás-dugás..

Spitzbauer 2021.02.16. 12:23:51

@Ármándójózsi: Ja! Tegnap én is gondoltam a sok sírás-rívásból, hogy most Proli kijátsza a sajnálatkártyát. Szerintem is kétesélyes a phárbhaj, mert az én X bites agyam is kezd felejteni. Illetve Mú kezd nem bejönni. (X>=1)

Spitzbauer 2021.02.16. 12:25:58

@sztropNat: Ja, Proli borzasztóan buta egyébként. Virág nem, de ő meg becsicskult, aztán meg annyira beleélte magát, hogy megbutult ő is.

ForniT #TeamPini 2021.02.16. 12:26:17

@sztropNat: Én azt hiszem, a (kanapén való) tespedés és társai jól tükrözi azt, hogy rohadtul nincsenek lefoglalva, semmi feladat, de még a saját környezetükre való odafigyelés sincs meg. Úgy is telik az idő, hogy nincs elvárás, elég az ottlét. Kaja, pia mindenmás megvan, még ha bunkó, gonosz stb. (Én meg ezt nézem. :D) Nincs inger, és nincs túl sok ész sem játszani, a szó szoros és átvitt értelmében sem.

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.16. 12:28:16

@.Doktor.Szöszi.:
"amikor Daniella beszél, annyira nem hangsúlyoz, hogy mindig ez jut eszembe:
a királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem..."
Na meg nem mindegy, hogy Szegény ember vízzel főz, vagy szegény ember vizel, főz. Ja, de! Daninál ez is egyszerre megy

Babarózsaszín Betonkeverő 2021.02.16. 12:28:32

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Érintett vagyok a mai gázszerelő témában ( a többiről nem tudok nyilatkozni ),ezért próbálom árnyalni: mi itt egy céltalan, ambíció nélküli, üresfejű generációról beszélgettünk, ami - szerintem - társadalmi probléma. Ehhez kapcsolódott K.Attila megjegyzése és azt hiszem, abban sokan egyetértünk, hogy ezt a generációt ( TISZTELET a kivételnek ) nagyban befolyásolják többek között ezek a jelenségek is. Politikáról nem esett szó, propagandát pedig nyomokban sem tartalmazott. Pusztán egy párhuzam volt, én legalábbis látom az összefüggést. Peace

úgymond olvasó mmkk 2021.02.16. 12:30:41

@.Zsu: nem merek hozzájuk szólni, nem kérdeztem meg :DDDDD

Kábel Barát 2021.02.16. 12:31:30

Ha Dani Moh-t választja én Daninak fogok drukkolni. Nem Dani miatt, csak szeretném látni, hogy az önelégült pornógyerek hogy reagálna a kiesésére.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 12:31:37

@Spitzbauer: sokat lendítene a helyzeten. :-)

Vajon nem jutott eszébe egyik párbajgyőztesnek sem, hogy más % arányokat mondjon?
Mondjuk 85-15 helyett "gyökérségből" 52-48-at mondani. :-)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.16. 12:32:11

@Gézamalac (Szerencsés Dániel): én az Alvássy téren szeretnék kiteljesedni momentán

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 12:34:32

@Spitzbauer: Ha valaki tényleg megsajnálja Danikát, akkor MINDENKÉPPEN ki kell küldeni Virág után! Lásd Fru és Renato esetét.

.Zsu 2021.02.16. 12:36:20

@Babarózsaszín Betonkeverő: tisztelettel belepofátlankodnék ebbe, és sztm nem az volt a kiakadás, és az elbocsájtó szép üzenet oka.
estefelé ment kicsit direktebben politizálás pár kommentben.

@úgymond olvasó mmkk: jaj ha találkozom ilyen nénivel leinformálom :DD csak ezért megyek majd boltba.

2021.02.16. 12:37:00

@Babarózsaszín Betonkeverő: Önmagában a tieddel semmi gond, meg mondom az se gond, ha valaki valamire felfűzi, de most már napok óta egyre több az ilyen tartalom. Ezek után még én lettem megszólva, hogy miért írom be mindig, hogy hagyjuk a politikát. Azért, mert ha valaki ide röffenti minden kontextus nélkül ezt az előkóstoló baromságot, az nettó politizálás. Persze még én kussoljak. Hát nem. Normálisan kértem már többször is. Minél több az ilyen kontent, annál többször előjön. Ez egy folyamat.

sztropNat 2021.02.16. 12:38:22

@ForniT: Emlékszem engem már anno is meglepett ez a a kontraszt a semmittevést illetően.. mikor bejöttek az első valóságshow-k én a Big Brothert néztem az osztálytársaim meg a VV-t, így volt hogy kíváncsiságból átkapcsoltam. És tán ez volt a legszembetűnőbb különbség számomra, hogy míg a BB-ben folyamatosan kaptak valami feladatot a VV egy ilyen munkanélküli tároló luxus elfekvőnek tűnt.

De az tényleg nagyon látszik, hogy főleg Moh-ban és Bálintban nagyon gyülemlik a fel nem használt energia, ahogy basztatták Vivit miközben hányt.. mint a kollégista kis pöcsök.
Nem értem miért nem fognak össze és csinálnak sajáttestsúlyos edzést az udvaron? Hisz vélhetően kint mindnyájuk életének aktív része volt a sport.

Babarózsaszín Betonkeverő 2021.02.16. 12:39:01

@.Zsu: azért írtam, hogy a gázszerelős témához tudok csak hozzászólni.. kvázi megszólítottnak éreztem magam. bár a kirohanásból én is durvább előzményeket sejtek.

Gia Gianea 2021.02.16. 12:39:02

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Én is utálom a politikát,mindig átugrom.

Gia Gianea 2021.02.16. 12:40:25

@sztropNat: Szerintem szoktak edzeni,néha mutatták már.

mozambikizombikini 2021.02.16. 12:40:35

@Ármándójózsi: En megertelek teged is. Nekem Moh elegge kozombos, de nyilvan inkabb pozitiv, mint negativ. Nem erzem sunyinak, meg stb. Amit szoktak rola irni.
Csak amiatt szavaznek max. Danira vele szemben, hogy egy kicsit kevesbe legyen lejatszott a vege fele.

mozambikizombikini 2021.02.16. 12:41:24

@Spitzbauer: Mondom en! Mi taktikazunk helyettuk idekint. Eszem megall.

Babarózsaszín Betonkeverő 2021.02.16. 12:42:17

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Vágom. De a nagy számok törvénye alapján - ahogy a közéletben - itt sem tudod elkerülni, hogy felmerüljön. Sztem csak magadnak csinálsz pluszfeszkót.

.Zsu 2021.02.16. 12:44:42

@Gia Gianea: énis átugrom.
meg a body shaminget is. bár azt nehezebben.

sztropNat 2021.02.16. 12:49:25

@Gia Gianea: Én Robiból nézem csak ki a rendszeres edzést (őt tán többet is mutatták, hogy ott szaladgál), meg valóban Bálint egyszer emelgetett egy széket.. de jelenlegi külsejét nézve, azt gondoltam, hogy ez olyan Vivis "most guggolok kettőt" szalmalángszerű elhatározás lehetett.:D
Persze lehet, hogy igazad van, csak napi egy órácska edzéstől is várnám a csodát, hogy kevésbé legyenek agresszívak.

mozambikizombikini 2021.02.16. 12:49:46

@Kábel Barát: LOL, gyulnek a trollok, eddig mar vagy 5-en vagyunk.

Kosztarika 2021.02.16. 12:52:00

@Babarózsaszín Betonkeverő:
@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Nem értem mire ez a már-már fóbia?
Annyi mindenről esett már szó itt, hajjaj.
Jobban is megidmertünk egyeseket, mint az szerettük volna.
A politika is az életünk (nagy)része, óhatatlanul felvetődik.
Mivel hallgatólagos megegyezés van a politikamentességről ezért 1500 kommentből kb. 10 búcsúzik. És???
Aki ennyit nem tud elviselni, görgesse át.
Ahogy te, Velő elvárod, hogy azt a pár kommentet ne írja le senki, más is elvárhatja, hogy joga legyen leírni és ne szóljanak rá.
Vihar a biliben.

2021.02.16. 12:53:19

@.Zsu: Sokáig én is átugrottam. De ha valaki kérés ellenére ezt folytatja itt, akkor lehessen már szólni neki. Engem a visszaszólás akasztott ki, hogy hagyjam békén, erre ugrottam. Amikor ez felmerül egy fórumon, akkor azt már megmételyezte ez a fertő. Ezért pedig az a hibás, aki behozta ide a politikát. Miért nem lehetett ezt tiszteletben tartani, pláne ha megkérik rá többször is?

2021.02.16. 12:56:46

@Kosztarika: Tolerancia bajnokság. Vicc. Eddig kurva jól elbeszélgettünk, most meg... és ezt nem veszitek észre. Ez a baj.

mozambikizombikini 2021.02.16. 13:00:52

@sztropNat: Igeeeen! En is igy latom.
Amikor bezartak a fitnesstermeket itt nalunk, en is agresszivva valtam home office alatt. Minden addigi munkatarsam elkezdett idegesiteni. Aztan rendeltem egy ugralokotelet. Azota jo megint.

mozambikizombikini 2021.02.16. 13:03:08

@VV10 Velőtrázó Vélemény: En is atugralom oket, es en is azert telepultem erre a forumra, mert a napi hirek elol menekultem.

.Zsu 2021.02.16. 13:03:20

@VV10 Velőtrázó Vélemény: de ha 200 kommentelő közül 2 megbántott, de ott a többi, és a kommentek 90% nem politizál, akkor miért választod a csoport elhagyását, és nem másban gondolkozol?
együtt alakítjuk a fórumot.

Kosztarika 2021.02.16. 13:04:04

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Most is jól elbeszélgetünk, csak te rugózol ezen.
Idézet tőled: " Engem a visszaszólás akasztott ki, hogy hagyjam békén, erre ugrottam. "
Mit kellett volna csinálnia? Kussolni, mert te (egyedül!!) azt mondtad. Vissza sem szólhat? Wtf?

Kosztarika 2021.02.16. 13:08:48

@mozambikizombi: azért te is emlegetted orbanisztánt, ha jól emlékszem. :DDD

sztropNat 2021.02.16. 13:10:30

@mozambikizombi: Hát én már félve nézek a Belevalóvilágba, mert tényleg ez a terror, amit Vivire mérnek.. Azt a szemlekötőst én félbehagytam, mert tényleg borzasztó volt nézni.

Ilyenkor amúgy Mercike is süllyed a szememben, mikor bekapcsol gangsta üzemmódba és helyesel a fiúknak, hogy milyen buta, meg idegesítő Vivi. (ezt pont ő merészeli mondani?!?) Persze Merci amúgy is tudott ezeregy dologgal irritálni, de egyetértettem, hogy alapvetően olyan kis jólelkűnek tűnik (jó, + a Moh-zaklatás szerintem is necces), erre a Viviterrorvonatra ő is mindig szívesen felszáll, ha már úgyis mindenki ott van.

Kosztarika 2021.02.16. 13:13:41

@sztropNat:
Ekg.
Ráadásul Vivi érdeklődö, lásd kvíz, hírek. A lexikális tudása is kicsivel több, mint Mercié, szóval pont neki nincs joga lebutázmi.

Spitzbauer 2021.02.16. 13:14:10

@sztropNat: a BV-ben Bála tegnapi, a Vivi bolygó lényeiről tartott előadása priceless volt :-DDDD. Persze nem volt túlzottan polkorrekt...

Iridiel 2021.02.16. 13:16:38

a tegnapi Belevalónál undorítóbb részt ki se lehetett volna találni... Bálint beszart a gatyájába, Mo eszik és közben hugyozik, Vivi hány és közben mindhárom fiú röhög a feje felett 0 együttérzéssel

mozambikizombikini 2021.02.16. 13:19:10

@sztropNat: Draga SztropNat! Szivembű szótá!

"de muszaj Vivi, ezt muszaj muszaj" , ismetelgeti Mercike Balint seggeben.
Ezt ilyen bandazos seggnyalasnak ereztem Mercitol,de hat nyilvan unatkoznak es legalabb tortenik valami veluk ilyenkor. Akkor nagyon megoleltem volna Vivit, rossz volt nezni nagyon. Plusz a Vandacskat is elkuldtem volna a Gyozike seggebe, ahogy ezt felkonferalta.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.16. 13:19:11

látom érzékenyek vagytok a melegfrontra

Fálki 2021.02.16. 13:19:20

Balhé van és nem én vagyok basztatva... Mi lett ebből a helyből is :D :D :D :D :D :D

Kosztarika 2021.02.16. 13:21:57

@Fálki:
Ez nem balhé.. eszmecsere :DDD

úgymond olvasó mmkk 2021.02.16. 13:22:14

@Fálki: mondanám, hogy adj rá okot, de inkább ne. elég nekem ármándó utálása meg a púpos szívatása, a te basztatásod nincs benne a munkaköri leírásomban :D

.Zsu 2021.02.16. 13:22:20

merkúr retrográd van biztos

Fálki 2021.02.16. 13:24:36

@úgymond olvasó mmkk: Majd mindjart jon a Fuszekli, aztan lesz kivel eszmétcserélned :D

2021.02.16. 13:25:41

@VV10 Velőtrázó Vélemény: én is szóltam már korábban, hogy politikát ne, nem itt a helye, maradj és többen is jelezzük alkalmasint. Jó?

Sargabogre 2021.02.16. 13:25:47

@sztropNat: és Bálint se tudta jól a "Földteke"/"teke" jelentését, ha jól emlékszem, azt mondta, hogy "A Földnek ezen a részén". Hát nem. De azért okoskodik és rohadt irritáló már, ahogy Vivit bántja. A szemletakarást nem akartam elhinni. Ilyenen mikor gunyolodnak utoljára az emberek? oviban (se)? iszonyú megalázó és bántó volt. és előtte Vivi csomoszor jelezte, hogy ez neki nem esik jól, ha már Bálint akkor paraszt, hogy magától nem vette észre.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.16. 13:26:21

@Fálki: a mai eszmecserém kb. a 90-es évek szar zenéire terjedne ki, azt meg senki sem szokta értékelni. jobb a békesség :D

Fálki 2021.02.16. 13:26:48

@úgymond olvasó mmkk: Dedede, abban en is bennvagyok, emrt imadom.

Fálki 2021.02.16. 13:27:15

@úgymond olvasó mmkk: Csak veled azert ez nem egyszeru.

2021.02.16. 13:27:53

Nézzetek szét a neten, mindenhol megy az agyatlan politikai őrjöngés. Korábban itt nem volt, mert ez így volt jó. Aztán jött egy, aztán kettő-három, és most már egyre több. Kérés volt, hogy ne. Mi alakítjuk a fórumot, miért ne lehetne szóvá tenni? De most eljutottunk oda, hogy én vagyok a hülye. Szerintem a 9853245 egyéb fórum tökéletesen alkalmas ezen dolgok megéneklésére. Ne én legyek már a hunyó. Tudjátok ez a baj, hogy hagyjuk mindenen eluralkodni ezt. Cinkos aki néma, pláne ha azért, mert neki azonos a nézete a beíróval. De ebben az országban nagyrészt a fele így, a fele úgy gondolja, sokan meg kerülik az egészet. Az egész politikát, mint témát hagyjuk. Nincs elég más off?

.Zsu 2021.02.16. 13:27:54

volt egy kolleganőm aki folyamat tolta horoszkóp tartalmakat, a végén már az egész részleg poénkodott ezzel.
és néha amikor vmi konflikt adódott kommunikációs félreértésekből, vagy feszkóbb volt a helyzet nyomta ezt a retrográd dumát.
na és megnéztem és tényleg olyan időszakban vagyunk február 21ig
tessék. a merkúr tehet mindenről :DD

"Nehézségek a kommunikációban, és a kommunikációs eszközök működésében.
A Merkúr bolygó retrográd szakaszban ködösséget okoz, ami a kommunikációban is megjelenik, ezért törekedjetek arra, hogy ne akarjátok senkire ráerőltetni saját elképzeléseteket. A másik probléma lehet, hogy saját gondolataitokat erőltetve, elbeszélhettek egymás mellett, vagy félreérthetitek egymást.
Az idegrendszeri pörgésnek köszönhetően pedig jó esetben csak belefáradtok saját gondolataitokba, rosszabb esetben ingerlékennyé, türelmetlenné válhattok."

úgymond olvasó mmkk 2021.02.16. 13:29:52

@Fálki: dehogynem, sokkal egyszerűbb, mint ahogy azt bárki gondolná, de jobban szeretem, ha nem így tűnik. még a végén ármándó is megkedvelne, mi lenne velem?

.Zsu 2021.02.16. 13:32:54

@Fálki: meg lehet azt oldani :))

úgymond olvasó mmkk 2021.02.16. 13:33:10

@Fálki: le kéne tagadnom, hogy lány vagyok. minimum.

Fálki 2021.02.16. 13:34:11

@úgymond olvasó mmkk: Ha beindul Armando, akkor szerintem neki egy bizonyos ponton tul mar mindegy.... :D

2021.02.16. 13:34:15

@silvermansarah: Ez nem rólam szól, meg most ez olyan mintha kéretném magam, pedig nem. Például itt ez a jó kis off téma a kilencvenes évek szar zenéről, ezt fájna itt hagyni.

Részemről lezárom a témát, megpróbálom ezt a két hetet már kihúzni. Max ilyen zenékkel: youtu.be/HDsCeC6f0zc

2021.02.16. 13:35:08

@.Zsu: A Merkúr max arról tehet, hogy sokat kellett várni a Wartburgra anno a családnak.

2021.02.16. 13:35:56

@Sargabogre: nem csak azt nem tudta, felkérdezi Pinikét, aztán múltkor rosszul értelmezte valamelyik mondást is, és kijavította Pinit (rosszul) a Brexites okoskodását hagyjuk is, nem tudja mi a vakcina, stb.
Meg bunkó is, tegnap a távirányítós találmánynál is elkezdte,hogy ajánlom minden szingli férfinak, aztán kapcsolt és hozzátette hogy meg nem szinglinek is. :/
A hú de megbasznám a Fruzsit se volt éppen elegáns kamerák előtt.

2021.02.16. 13:38:29

@.Zsu: retrográd a merkúr
A villában Dani már nem kúr.

Beindítom Virgács repkarrierjét

Fálki 2021.02.16. 13:38:34

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Szóval megvolt az 5 perc figyelem és mégis maradsz? :)

.Zsu 2021.02.16. 13:39:11

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ehhez azt hiszem túl fiatal vok, mert nem értettem mire gondolsz :D
de legugliztam és kiokosodtam az összefüggéseket :)))

sztropNat 2021.02.16. 13:39:36

@Sargabogre: Ja, a covidos védőoltásról nem is beszélve.. Ráadásul annyira szereti beismerni ha tévedett, mint DaniRenátó. Mikor mondták Robiék, hogy vélhetően nem a már megbetegedetteknek adják be a védőoltást, látszott a fején, hogy "na jó, lapozzunk..".

2021.02.16. 13:40:25

@Fálki: Mondtam, hogy ez lesz. :-) Azt is borítékoltam, hogy te leszel aki megjegyzi. Ilyen böszmeséget sem csinált még senki...

Fálki 2021.02.16. 13:40:45

Visszaneztem ezt a tegnapi Bv-t.. Mi gyalázat volt ez is megint...

.Zsu 2021.02.16. 13:41:21

@silvermansarah:
retrográd a merkúr
A villában Dani már nem kúr.
a HV néha dúl-fúl
és PP drogokhoz nyúl

2021.02.16. 13:43:37

@Fálki: Hát találtunk már néhány közös pontot az ízlés terén. Hogy áll a puzzle?

Fálki 2021.02.16. 13:44:59

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Sose lesz kész :D

most azt találtam ki, hogy mire vége ennek a VVnek nevezett pokolnak, addigra legyen meg, de nem látom a végét....

Sziont mér elkezdtem keresgetni az újat? nincs vmi ajánlásod?

Fálki 2021.02.16. 13:45:47

Na, akkor az utolso mondatod megegyszer:

Viszont már elkezdtem keresgélni az ujat! Nincs vmi ajanlasod?

.Zsu 2021.02.16. 13:46:51

@Fálki: én nagyon bírtam :DD trash tévézés <3

zellerlevél 2021.02.16. 13:47:13

Tegnap már harmadszor aludtam el az összefoglalón. És most sincs kedvem visszanézni.

2021.02.16. 13:47:51

@Fálki: Rakd ki a VV logót :-) A múltkor linkelt hard rock szekciósból nem rendelsz? Vannak jók.

A kilencvenes éveket meg értékelni kell. Például akkor még rémisztő képződmények ilyet énekelhettek világslágernek: youtu.be/QtTR-_Klcq8

Fálki 2021.02.16. 13:50:04

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Az nem tetszett annyira.

A The Offspringet viszont én bírtam. Nem pont ezt a mainstream szarsagot amit itt nyomtak, hanem pl ezt:
www.youtube.com/watch?v=C6jz1hewTzA

mozambikizombikini 2021.02.16. 13:53:32

@.Zsu: Ez jo! :D Nem mondanam, hogy ertem, mit jelentenek ezek, meg amugy is sem vagyok asztrologia fan.. viszont egy altalam elfelejtett telefonhivas miatt tegnap buktam olyan 300-400 CHF kozott (remelem legalabbis, hogy nem tobbet). Mara volt beirva a naptaramba egy a hivas, amirol kiderult, hogy felreertettem valamit penteken es tegnap volt. :S Lehet elkezdem elhinni? :D

Es akkor mit lehet ez ellen a Merkur ellen tenni? Ne beszelgessunk fontos dolgokrol kozeli/ tavoli ismerosokkel, munkatarsakkal/ ugyfelekkel? :D

.Zsu 2021.02.16. 13:54:11

@VV10 Velőtrázó Vélemény: nagyon szeretem az Offspringet :DD
2x voltam koncertjükön is.
szal jöjjön egy harmadik youtube link:

youtu.be/eFvtLhxmx9U

Fálki 2021.02.16. 13:55:13

@mozambikizombi: Nem asztrologia az.. GASZTROLOGIA, mint tegnap megtudtuk.

.Zsu 2021.02.16. 13:55:42

@mozambikizombi: a merkúr retrográd megtanít arra h alaposabban és odafigyelőbben kommunikáljunk :) elvileg.
erről szól ez az időszak. ne kapkodjunk, számoljunk el 10ig, és legyünk körültekintőbbek.

mozambikizombikini 2021.02.16. 13:57:38

@.Zsu: Zsir! Akkor most lecsekkolom a naptaramat a hetre. :D Eljen a GASZTOLOGIA!

.Zsu 2021.02.16. 13:59:17

@mozambikizombi: :DDDD
felelősséget nem vállalok a tanácsadásért! ha valami nem jön össze az a csillagokban így volt megírva.

MsIreneAdler 2021.02.16. 14:01:04

Sziasztok! Dani lett a kiválasztott, ha jól olvastam. Megint egy sima párbaj... Kicsit unalmas lesz.

2021.02.16. 14:01:29

@Fálki: Imádom! A Smash az egyik legjobb album szerintem. A Not The One a kedvencem, szövegben is erős.

youtu.be/381-ba6HJgc?t=2026

MsIreneAdler 2021.02.16. 14:02:13

@zellerlevél: ugyanez a helyzet velem is :)

mozambikizombikini 2021.02.16. 14:02:31

@.Zsu: Ahhh, mar keso.. beled tettem minden bizodalmam. :DDD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 14:03:54

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Na, így kell ezt. Minden politikára beraksz valami tutkó kis zenét és el is van sikálva. :-)

Fálki 2021.02.16. 14:05:49

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Az a bajom veluk - is -, hogy elkurvultak. Adott volt egy nagyon jo rockzenekar és a nepszerusegert és jol lahtato osszegért gondolom eladták magukat ilyen MTV-s softrock bohócoknak.

2021.02.16. 14:07:45

@Fálki: Igen, sajnos ezzel egyet kell értenem.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 14:07:53

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Elég sokat éltem a 90-es években, de ezt még sose hallottam. Pláne nem világslágerként emlegetve. :-)

.Zsu 2021.02.16. 14:07:57

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ahh, nagyon elmennék már koncertre.

ez egy nagyon érdekes offspring feldolgozás. teljesen más stílus. nekem bejött ez a zenei újraértelmezés:
youtu.be/p-wQY6j2hMk

.Zsu 2021.02.16. 14:09:37

@Majom1Parádé: "Elég sokat éltem a 90-es években"
20 évet? :D

2021.02.16. 14:14:51

@VV10 Velőtrázó Vélemény: nem az hogy kéreted magad, hanem én bírlak és ekg, hogy ne legyen politika, pont azért (is) menekülnünk ide.

2021.02.16. 14:16:04

@MsIreneAdler: olvass vissza Ádler Ircsi, állítólag a svéd armada már készül Proliúr megsegítésére.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 14:17:31

@.Zsu: Ha két végéről égettem volna a gyertyát akkor mondhatnám, hogy igen, de nem így volt. Mondjuk az a 10 év volt a legbulisabb korszakom azért. :-)

.Zsu 2021.02.16. 14:19:07

@silvermansarah: hosszú másodpercekig gondolkoztam ki az a svéd Amanda

Fálki 2021.02.16. 14:19:32

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Mekkora muzsika a Crazy Train... atyafasz

Egybol megyek is onnan ide:
www.youtube.com/watch?v=-fWw7FE9tTo

K_Attila 2021.02.16. 14:22:55

@.Zsu: Az engem is zavar. A makacs ostobaság, önimádat és rosszindulat megérdemli a kritikát, egy arcforma nem.

2021.02.16. 14:24:22

@.Zsu: :DDD
Jajj, ezen jót nevettem

mozambikizombikini 2021.02.16. 14:32:27

@K_Attila: @.Zsu: Ezek engem vilageletemben nagyon bantottak. Persze van a kedves cukkolas, meg van az amitol osszeszorul a gyomra az embernek. Reggel raneztem Vivi instajara, mar el is indult ez a baromsag:

"_molnarlea
Hú baszki vivcso tényleg kancsal vagy

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.16. 14:33:19

@MsIreneAdler: Én nem rá akartam rakni, de a végén csak rá rakom. Annak srácnak van lelke....

Moha nekem nem begyere... felőlem mehet haza... tényleg nem csinált semmit a gyerek az elmúlt 3 hónapban ... ahogy a neve is mutatja, megtapadt a villa falán és ennyi....

2021.02.16. 14:36:17

@Brigante: megtapadt a villa falán
:DDDDDDDDDDD

2021.02.16. 14:38:19

@mozambikizombi: amúgy Ancsa is kancsal, és?

.Zsu 2021.02.16. 14:39:18

@K_Attila: örülök h ugyanígy gondoljuk :))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 14:39:46

@Brigante: Szerencsére a többségnek a Danika a "nembegyere" :-)

Fálki 2021.02.16. 14:40:30

@silvermansarah: A tegnapi adasban kifejezetten jol nezett ki, a musor borzasztó kellemetlen volt szerintem, de végre orom volt ranezni. Idén eloszor tetszett nekem, pedig korabban meg majdnem raraktam a szex, szerelem, hazassag listamra is.

MsIreneAdler 2021.02.16. 14:42:29

@silvermansarah: komolyan? Ez azért jó hír, mert most felélénkültem :). Egyébként nem vagyok Dani párti, de Mohtól is már elment a kedvem...

@Brigante: mondasz valamit. Most, hogy nincs ott Virág, biztosan kevésbé lesz unszimpi Dani. Lehet, hogy van szíve, de szegénykémnek olyan primitív berögződései vannak, hogy őrület. Mondjuk Moha se áll közel hozzám.
Én örülök, ha izgi lesz a párbaj!

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.16. 14:47:03

@Kosztarika: én azon vagyok kiakadva, hogy pl. Vivi nem lenne egy buta lány, viszont a műveltsége miatt egyáltalán nem tudja az eszét használni.

Komoly gondok vannak az iskolákban. Ugyanezt láttam Virágon és Mercin is. Mind a kettőjük átlagos intelligenciával rendelkezik, de hiányoznak az alapvető információk amivel a "hardver" tudna működni.

Hogyan lehet így gyerekeket kiengedni az utcára????

Fálki 2021.02.16. 14:48:00

@Brigante: Mert melegedni es aludni jartak az iskolába. Mercike basszus konkretan az ABC-t se tudja....

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.16. 14:52:17

@Majom1Parádé: Dani csinált hülyeségeket, kíváncsi lennék mennyibe rágatta bele Renátó! Mert emlékszek néhány beszélgetésre amikor hergelte az embert. Dani és Virág volt az évadban aki egyértelmű jellemfejlődésen ment át! Ez nálam sem elég a fődíjra, de több, mint amit Moha elért...

@MsIreneAdler: nem védem, mert nincs miért, de a szerencsétlen olyan háttérrel rendelkezik, hogyha akart volna akkor sem tudna hétköznapi emberkét viselkedni... viszont van szíve, mégha esze nincs is sok...

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.16. 14:57:36

@Fálki: erről beszélek! Hogy a pékbe lehetne ezekből a srácokból értelmes felnőtt ha a kilégzésen és belégzésen kívül nem tudnak semmit?

@silvermansarah: esküszöm fájt.... eszembe jutott a vicc: Jött a matektanár két ismeretlennel...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 15:00:18

@silvermansarah: EKG. Virág max. szexuális szolgáltatásokban meg aláztatásban fejlődött. :-(

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 15:02:52

@Brigante: Na, ez jó volt - matektanár 2 ismeretlennel. :-)

kozi001 2021.02.16. 15:06:47

@MsIreneAdler:
Nem szavazok én se.

Suttyó vs Sunyi.
Essen ki mindkettő!

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.16. 15:08:13

@Majom1Parádé: @silvermansarah: konkrétan elkezdett hülye q-va helyet, elkényeztetett kislányként viselkedni.

Leállt a piálással... próbálta magát a konyhában hasznosítani. Próbált nem csak egy szexuális tárgyként létezni, hanem elkezdte felfedezni milyen az amikor (Dani a maga alacsony szintjén), nőként kezelik és nem csak lyukként (lásd: én még sosem kaptam virágot Valentin napra).

Virágnak konkrétan segítségre lenne szüksége, hogy emberré váljon... vannak olyan dolgai amik értékesek, csak amiatt nem tudja használni mert olyan szinten el van hanyagolva, mint egy kóbor kutya.
Ha megvakargatod a füle tövét te leszel a király nála... csak neki nem a füle tövét kell megvakargatni...

kozi001 2021.02.16. 15:08:28

@Majom1Parádé: Bármelyik nyer, az lesz a kövi kieső!

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.16. 15:09:18

@kozi001: én a Virág/Merci párbajon voltam ugyanígy

bel ami 2021.02.16. 15:12:14

Danit csak akkor utálom,
ha a műsorban meglátom.
Ezért inkább nem is néztem.
Talán…
…hétfőtől még lesz egy hetem?

kozi001 2021.02.16. 15:12:22

@silvermansarah: Valóban. Anno rá is szavaztam, nem a két alkesz balfékra!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 15:13:02

@Brigante: Ebben van igazság. Viszont nem látunk bele rendesen az életébe. Mert ugye mi a fészket csináltak vele a szülei az elmúlt 18 évben, hogy "ez" lett belőle?

Kosztarika 2021.02.16. 15:17:10

Van új poszt :) Elsők már nem lehettek :DDD

.Zsu 2021.02.16. 15:19:32

és dobogósok sem. muhahaha :D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.16. 15:22:27

@Majom1Parádé: énekverseny közös futás kajak a Dunán.. hirtelen nocisedes

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.16. 15:28:51

@repuloezustmokus: Aha, így má nem halok meg olyan hülyén. :-)

MsIreneAdler 2021.02.16. 15:41:50

@Brigante: ha véded sincs semmi gond. Én azt is szívesen olvasom, hogy miért gondolnád úgy :)

@kozi001: erről van szó :)
süti beállítások módosítása