Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X92 – Gasztrógyalázat és eggyel kevesebb

2021. február 14. 19:48 - Fálki

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, itt az újabb párbaj, megint eggyel kevesebb ápolt lesz bent, nekem pedig most nincs annyira sok időm, úgyhogy kicsit kevesebb lesz a duma és több lesz a kép, a végeredményt úgyis tudja mindenki, az ostoba cicaharc meg szerintem nem is igazán izgi.
Valentin-nap előestéjén vörösbe öltöztetik Ancsát, a lábai egészen szürreálisan vékonyak, a nyakába pedig valami vállalhatatlanul aranyszínű vagy aranyozott ilyen himbilimbit raktak, az én szemem képtelen ezt befogadni, ahogy a köldökvonal fölé húzott nadrágot is…
kepernyofelvetel_1129_egyedi.png


kepernyofelvetel_1133_egyedi.png

Kérdés is van: szelfiepárbaj vagy versolvasás legyen a
szünetben instán.. nagyon kreatív. Teljesen mindegy mi lesz, én nem nézem, a kommentelők között várom a jelentkezőt, aki leHogyVoltolja és ezzel beléphet Ő is a Fálki Corporésönbe, ppupu es silvermansarah mellé. Épül szépen ez a csapat is, plusz nekem ugye Vivivel és a szívemnek oly különleges .Zsu-val egy zenei formációnk is van, az Ellenpélda Duó.


Felkelnek az ápoltak és már
jön is a levél, hogy a párbajozókra vár egy-egy kényszerzubbony és az ellenfél csapat gondoskodása. Nem lenne annyira rossz ötlet az, ha hosszútávon, hetekig így tartanánk őket. De nem csak a párbajozókat, hanem az összes ápoltat… Na majd a következő évadban.. Ó, abban inkább mégse.

kepernyofelvetel_1135_egyedi.png

kepernyofelvetel_1137_egyedi.png



Fika-ügy van, mert Mercikének pont most van olyan érzése, hogy fikás az orra. De nem olyan kifújható, tudjátok, hanem ez a száraz.
Komolyan kérdezem, hogy volt-e az idei évadban olyan testnedv, váladék vagy bármi egyéb
gusztustalankodás, amit ezek a nyomorultak nem merítettek ki… Vivi kijelenti, hogy ő nem fikázza meg Mercikét, Bálint lesz a hős fikamentesítő, aki egy zsebkendő segítségével második próbálkozásra megoldja a problémát. Tartalmas percek voltak.

kepernyofelvetel_1138_egyedi.png

kepernyofelvetel_1141_egyedi.png




Virág fogát Robi mossa, ami a Proli urat biztos hogy jól felbaszta, de most moderálja magát, mert nem akar plusz stresszt rakni a kis párbajozó gondozottjára. De a nézésén latszik, hogy neki nem fér ez bele, hogy Robi
közel megy az Ő tulajdonához, aztán még bele is nyúl.
kepernyofelvetel_1145_egyedi.png

Mercike okos. Ezt most épp azzal
bizonyítja, hogy egy asztalon levő pohárból kéz nélkül próbál inni, ami egészen addig sikerül is, amíg a pohár bizony vízszintes állapotba nem kerül és az összes üdítő az asztalra nem folyik.

kepernyofelvetel_1146_egyedi.png

kepernyofelvetel_1147_egyedi.png

kepernyofelvetel_1148_egyedi.png

kepernyofelvetel_1149_egyedi.png


Virág szerint ezzel a kényszerzubbonnyal őket kettejüket
büntetik. Vivi szerint pedig azokat, akiknek kőrbe kell ugrálni őket...Szerintem meg minket. Az egész évaddal.

Előpárbaj is van itt kéremszépen, ami ma gasztropárbaj, ráadásul háromfogásos
menüt kell készítenie a két szőkeségnek, akik egy-egy segítőt is választhatnak maguk mellé, nyilván mindegyik a kaniját választja.
Mercike arcán öröm, mert azt gondolja, hogy a Mohmenüt kell majd elkészíteni és az neki rutinosan megy már: kakaó, omlett vagy virslistojás.
Ehhez képest megy a fújolás, amikor megtudják, hogy angolnatekercset kell készíteni előételként.
kepernyofelvetel_1151_egyedi.png
Mindkét csapat egészen felfoghatatlanul bénázik, írásban én egyetlen dolgot emelnék ki:
A receptben az van, hogy az angol
nát szét kell nyitni. Moh mester ezt úgy olvassa, hogy szét kell nyújtani.
Így megszületik a gasztrot
örténelem és minden Tv-s műsorok első sodrófával nyújtott angolnája. Ahogy mondom, szó szerint értsétek, ezek a zsenik SODRÓFÁVAL nyújtják az angolnát baszdmeg. Priceless.
Tölteléket is készítenek hozzá, szerintem borzalmasan gusztustalan ez amit csinálnak.. Nemtudom egy normális szakácsnál hogy néz ez ki, de én nem kívántam meg ezt az ételt.
Ezen már csak a tálalás segíthet...

kepernyofelvetel_1152_egyedi.png

kepernyofelvetel_1154_egyedi.png

kepernyofelvetel_1158_egyedi.png

kepernyofelvetel_1160_egyedi.png




Zsűri is van,
ezúttal Szilágyi „Martfűi aprajafalva” Vivien, Ollári „lilakendős” Róbert, Filipánics „mindentmegeszek” Bálint és jómagam.
Vivinél az első nem volt nyerő, mert nyers volt a hal, 6os, a második finom volt és jó volt a tálalás 9.
Robinál
az első töltelék legalább jó volt, 5, a másik guszta volt 7
Bálintnak sehogy se
jött át a nyers hús, 6, a második tányér rendben volt 8.
Én gonosz, szőr
összívű Puzsérróbert leszek és 2 pontot adok mindegyikre, mert pusztító volt nézni azt, ahogy ezek a dolgok készültek és nem enném egyiket sem jószívvel. Így 1-0 Virágéknak.

Főétel: Harcsapaprikás túróscsuszával.
kepernyofelvetel_1161_egyedi.png
Itt semmi nem
történik szerintem, leszámítva azt a borzasztó mellettelevést, amit Virág bemutat. Neki ez nem tetszik, Ő ezt nem akarja, nincs hozzá kedve, mi értelme van.. És jönnek a hasonló válogatott nyafogások. Dani, mint segítő a kezébe veszi a gyeplőt és így tulajdonképpen ez nem egy Merci vs Virág gasztropárbaj, hanem Merci vs Dani… Talán be lehetett volna szólni nekik szerkesztőileg nagytestvérhangon, hogy na..
Nyilván borzasztó bénázások vannak, de valószínűleg én is bénáznék azért,
úgyhogy ezért nem kutyázom őket.
Merciriport bevallja, hogy neki annyi tudása van erről a halról, hogy
hal. És van bajsza.
Két fontos dolgot tudunk még meg konyhaművészetileg:
Az egyik, hogy a tk az a tasak
rövidítése.
A másik pedig, hogy nehezen lehet három kanál paradicsomot kiporciózni. Mert az nem paradicsom ugye, hanem pirospaprika….

kepernyofelvetel_1163_egyedi.png

kepernyofelvetel_1165_egyedi.png

kepernyofelvetel_1166_egyedi.png

kepernyofelvetel_1167_egyedi.png

kepernyofelvetel_1169_egyedi.png

kepernyofelvetel_1171_egyedi.png

kepernyofelvetel_1172_egyedi.png



Zsűri:
Vivi: Az első ételben finom a t
úróscsusza 8pont, a másiknak viszont a tálalása, de rossz volt a hal 7pont.
Robi: Az
első 8, a második 7, mert ott hiányzik a szalonnatepertő.
Bálint: komment nélkul 7 és 8
Fálki: Nekem most esik le, hogy kajaversenyt pontozok úgy, hogy nem tudok kóstolni… A tornázással azért kicsit más volt a helyzet. Adok egy 6ost mindegyik csapatnak, mert 1-1 marhaságot mondtak mindketten.
Így 1-1, a desszert
dönt.


kepernyofelvetel_1173_egyedi.png
A desszert pedig unikornistorta, amitől Mercik
e boldogabb mint valaha, mert az édességnél csak az unikornisokat szereti jobban és igen, Moh azt is megerősíti, hogyha Mercike állatként születhetne újra, akkor unikornis szeretne lenni.
A képek beszéljenek helyettem, de Virág persze kijelenti, hogy ehhez sem ért. Az eddigi 90 nap alatt
kiderült már, hogy mi az, amihez igen? A dugás nem számít, mert abból nem lehet megélni… Ja, várj…
Huhú, gramm-dekagramm-kilógramm átváltási harc
jön, komoly tétben mernek fogadni, hogy fogalmuk sincs.
Virágriport szakdolgozatot véd ebben a
témakörben:
- Én tudom azt, hogy a gramm és a deka
között egy nulla az átváltás. Tehát 10 deka, az 100 gramm. Illetve deka és kiló között is …. 10deka az 0,01kg; grammban pedig: 100 gramm az 0,001kg. Úgyhogy ebben az átváltásban én nagyon topon vagyok.

kepernyofelvetel_1176_egyedi.png

kepernyofelvetel_1178_egyedi.png

kepernyofelvetel_1179_egyedi.png

kepernyofelvetel_1180_egyedi.png



Kérem kapcsolja ki. Az én agyam bizony ledobta a láncot.

Zsűri:
Vivi: Nagyon jó volt minden 9 és 9
Robi: Csak a
külsőt tudom osztályozni 8 és 7
Bálint:
Nehéz volt a döntés 8 és 8
Fálki:
Könnyű volt a döntés, mert nem szeretem az ilyen mázas, marcipános, krémes tortákat és én valóban át tudok váltani mértékegységeket, úgyhogy 3-3 pontot adok.
A gasztropárbajt Merciék nyerték.

Beszólogatásos rész, ezúttal pódiumra kell kiállni a párbajozóknak.
Mercit Dani és Virág próbálja belenyomni a szarba a Moh-s viszonyát,
a nőiességét és az agresszióját emlegetve. Teljesen lényegtelen, leszámítva azt, hogy Mercike bevallja: Ő bizony szerelmes Mohba. Nincs új a nap alatt, mi ezt eddig is tudtuk.
Virág saját magát kitartónak és háziasnak nevezi, aki mm
kk megtesz mindent egy feladat sikeréért. Robi zsebében nyílik a bicska, csak képletesen ugye, miszerint hejjj, Virágocska, ott amikor villamester voltál akkor mit is ettünk és miért is fulladtunk bele a mocsokba? Jó, az úgy volt, de én mindent megtettem. Ez vmi BaukóÉva szindróma.
Moh sem tudja
türtőztetni magát és ha az ő asszonyát bekérdezik, akkor bedobja a vállról indítható gecigránátot: Te Virág, ha már a nőiességnél tartunk, akkor hogy is van az, hogy Te 19 évesen mar számontartani sem tudod, hogy hány pasival feküdtél le?
kepernyofelvetel_1181_egyedi.png


Gól.
Pááááááááááááááárbaj.
Merci az első, aki ugyanabban a ruhában van, mint az előző párbaján, uh nem kell a képkivágással szenvednem, majd használom azokat.
Mercike mindenkit szeret, mindenkivel jó élményei vannak és minden szuper. Jóvan,
köszönjük, örülök hogy gyorsan tudunk haladni.
Virágon v
alami egészen elbaszott ing van… Én előszór azt hittem, hogy Danié.. Vagy valami pizsama. Vagy én nemtudom, majd a kommentelők leszedik rólam a keresztvizet, hogy az a ruha nagyon szép és nőies és modern és bármi. Nem értek én ehhez se, mint Virág.
Virág szerint is mindenki
nagyszerű, csodás élményei voltak és a szerelme.. Na az mindennél többet megér. Én pedig már látom, hogy a mai párbajon a szerelmem szó lesz a sláger, nem pedig az igazából. Csak itt most elhangzott már háromszor.

kepernyofelvetel_1182_egyedi.png

kepernyofelvetel_1188_egyedi.png

kepernyofelvetel_1189_egyedi.png



Stúdió.
A nézők kiabálnak a két szőkeség pedig eleinte nagyon szolid. Merci szerint
jól indult a viszonyuk, aztán félrementek, Virág szerint neki egy komoly trip volt ez az egész, mert Őt a villa nevelte.
Anikó: A villa vagy Dani?
Mindkettő.
Újabb két szerelmemezés és Virág már felnőtt, büszke nőként ül ott.
Mivan?!
Egy hete
derült ki, hogy trehány, pazarló, másokra tekintettel nem lévő buta kis szexmasina vagy.. Mire vagy Te büszke?
Virág a szerelméről beszél továbbra is folyamatosan, újabb 3-4 szerelmemezés.
Mercike pofákat vág.
Nagyon izgalmas… Nem.

kepernyofelvetel_1186_egyedi.png

kepernyofelvetel_1192_egyedi.png

kepernyofelvetel_1193_egyedi.png

kepernyofelvetel_1195_egyedi.png

kepernyofelvetel_1194_egyedi.png




A szavazást Anikó lezárja, Virág pedig nem érti, hogy kortársbeszéd miért nincs, holott neki az a 1,5%nyi szavazat fog hiányozni, amit Dani reppelt volna le a nézőknek.
Én úgy látom egyébként, hogy itt Virág vagy kapott valakitől valami jelet vagy a nézőtéren jelenlévő Merciszurkoló
i fölényből következtette ki, de látszik rajta, hogy tudja mi lesz a vége.
Az én tippen 61-39.

De lófaszt, megint hatalmas
különbség van és 75,5 – 25,5 Merci javára.
Miniinterjú: Virág nem érti, de büszke.. Ez lesz a sírjára is írva, komolyan.

kepernyofelvetel_1196_egyedi.png

Visszatérés: Semmi extra, Dani mintha csalódott lenne, a
többiek nyakában Merci és mi is majd csak ma este tudjuk meg, hogy miért nem voltak kortársbeszédek, valamint Mercike felsorolja, hogy ott volt a stúdióban Soma, Bazsi meg a Szinti. És Greg is. Ezeket ismernem kellene, hogy kik ezek?
Mármint ha a korábbi szereplőknek volt kötelező jelenesük, akkor azt megértem… De ha megint kiderül, hogy itt mindenki ismert mar a Vv előtt is mindenkit, akkor egyre nagyobb szarban lesz ez az évad a színvonal tekintetében.


komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.02.14. 19:50:06

@.Doktor.Szöszi.: megosztozunk, gyere ülj mellém!

Fálki 2021.02.14. 19:50:44

@.Doktor.Szöszi.: hahhahahahahhahajahahahahhahhaha

.Doktor.Szöszi. 2021.02.14. 19:52:09

@Fálki: kapsz Te még! :P

@silvermansarah: ülök, olvassunk együtt ! :))

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 19:58:48

yeahhh végre az első százban :DDD

@Fálki: Ne is álmodj róla, a Marson vagyok, nem érek rá.

kipcsak harcos 2021.02.14. 20:00:17

Még blackjack-ben is 25ömre az ellenfelem 26ot húzott :)
Ilyen az a nap amikor minden sikerül :D

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 20:02:07

Átmásolom ide ha már vagy 20 percig tartott begépelnem a régi topikot meg már úgy sem másolja senki:

Egyébként tudom, hogy a nagyon nagyon kisebbséget gyarapítom ezzel a véleménnyel, de én Virdzsire szavaztam tegnap és reméltem, hogy kiüti Mercikét.
Félreértés ne essen, Virdzsi is nagyon hátrasüllyedt a favorit listámon, pedig a játék elején a hashtages gonoszkodás miatt pár hétig a legelején volt.
DE MOST, HOGY ELKEZDTEM VISSZANÉZNI A SZÉRIA ELEJÉT, HOGY LÁSSAM MILYENEK VOLTAK AZ ÁPOLTAK A BEKÖLTÖZÉSÜKKOR ÚJRA FELLÁNDOLT BENNEM A MÉLY MERCIKE UTÁLAT.
Annyira mélységesen buta és rosszindulatú az a lány. Az elején nagyon mullban nyomta a kretént és iszonyatosan alaptag volt a Digó féle mocsárcsapatban és a 11-12. részben nagyon mocskolta Bálintot a mocsárlakóknak, aztán amint megnyerte az első párbajt hogy átállt oda...persze után még bepróbálkozott 1x kitúrni onnan a nagy vadat, amikor Gina szekerét próbálta meg megtolni...
De ami a legjobban nem tetszik benne hogy mennyire hajtogatta, hogy róla senki ne beszéljen a háta mögött, meg, hogy ne hozzák fel a Mohval való kapcsolatát ellene, mert az magánügy, erre ő tipikusan rendszeresen ezt csinálja, csak nála is fellelhető az a nárcisztikus szmélyiségzavar, amikor a "más szemében a szálkát is, a sajátjában pedig a gerendát sem". Vivit anno hogy felkérdezte, hogy miért nem a szemébe mondja a dolgokat, amikor volt az a nagy össznépi összeveszés a "ki-kiről-kinek-mit mondott" tengelyen, erre a Fru-Vivi párbaj előtt megint mit tolt ott Csulátónénak a dohányzóban: hogy milyen mélysötét Vivi és nem lehet elviselni, meg most, hogy felállt a mélypontról nagyon nagy játékosnak tartja magát, pedig mekkora egy senki...erre amint visszajött Vivi egyből ment a lincselés, hogy "én téged is mennyire szeretlek és nekem mind1 volt, ki jön vissza"...
Tegnapi viselkedése is undorító volt a párbajon, mert tényleg okádék a Proli Úr - Virág kapcsolat, de azok után amit fent írtam, hogy ő mindenkit hogy leszólt aki akár csak TANÁCSOT akart neki adni a Moha ügyben, azután elég érdekes volt, hogy mennyire bekóstolta Virágot ebben a témában a párbajon. És bár ritkán értek egyet Proli Úrral (szívem szerint a top10-be nem tettem volna bele Danit, Renátó és Digó után mehetett volna 3ként a levesbe, ha én dönthettem volna erről), de abban igazuk van, hogy azért van különbség aközött, hogy kapcsolatban szexelek a kamerák előtt, vagy csak hagyom magam Mohnak, hogy egy egészségügyit beléürítsen, így akármennyire voltak undorítóak a Virág-Dani "anal session"-ök, Mercike tényleg ebben a topisban bölcsebb lett volna ha hallgat.
És megint visszaértük oda, ami megjegyzésemmel kivertem anno ÁrmandóJózsinál a biztosítékot (mert akkor hozzá tettem, hogy leütném, de most nem erre célzok), hanem hogy igazából leginkább ami zavar Merciben az az, hogy az emberek hogyan állnak hozzá. Ha fele ennyire nem lenne "blokkolnám" kategória, már rég utálat tárgya lenne és kintről figyelné a villaeseményeket, de neki rendszeresen elnézi mindenki a "de teliheverném" megnyilvánulásait, a köpönyegforgató ide-oda állok, lavírozok a csapatok között játékmenetét, a rosszindulatú megjegyzéseit, azt hogy milyen emberekkel veszi körül magát (Digó, Renátó, Gina, Fru), ami azért sok mindent elárul valakinek a jelleméről, és azt, hogy ennyire lemegy papucsba ha Mohának akad 2 jó szava hozzá. Tipikus esete, hogy ha valaki kicsit is jó nő mindent megúszik. Mint ahogy most volt egy cikk az "Új Indexen", hogy kb. ugyanazért a zaklatási botrányért mennyire meghurcolják a kommentelők Marilyn Mansont aki ronda, mint a bűn, de Armie Hammer-nél azok a kommentek dominálnak, hogy "engem zaklathatna 0/24-ben". Nagyon jól lefesti, hogy mennyire felszínes világban élünk...

.Doktor.Szöszi. 2021.02.14. 20:04:15

@Fálki: azokat a százalékok hogy jöttek ki? XD

evacat 2021.02.14. 20:05:40

Mindig szerettem volna az élbolyban lenni.
Hurráááááááááááááá!!
Vagy nem sikerült?

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.14. 20:05:44

@LaciHogyVoltol: a világ mindig is felszínes volt...egyébként án kicsit sajnálom Virágot...nekem o a csalodás ebben az évadban

Fálki 2021.02.14. 20:06:49

@.Doktor.Szöszi.: csak elütés, kötekedő őnagysága :)

2021.02.14. 20:07:02

@LaciHogyVoltol: én nem blokkolnám Mercit sskk

_Pipp 2021.02.14. 20:08:13

@LaciHogyVoltol: teljes mértékben EKG, kb. ugyanez a véleményem Merciről, nagyon jól összefoglaltad, pont emiatt nem is szavaztam végül tegnap egyikre se...

2021.02.14. 20:09:28

Most hogy beelsőztem végre, elegánsan lelépek, köszönet a posztért! Puszcsirudi csumpikák!

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 20:10:19

ELSŐ ISMÉT és MINDIG !

Egy találős kérdés : HOGY nevezzük Fálkit ha ő írja a postot ?

_Pipp 2021.02.14. 20:10:56

@silvermansarah: sziaaa:) szép estét neked:)

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 20:11:01

@silvermansarah: Rágjem le a szíved csaj'e : csókolgatom a kiskezed Üdv neked !

2021.02.14. 20:11:01

@LaciHogyVoltol: (a nárcisztikus személyiségzavar SSKK nem illik Mercire, de nagyon-nagyon nem.)
A többivel sem értek egyet, de a véleményed tiszteletben tartom.

2021.02.14. 20:11:52

@SelyemSonkaPini: szia Pini, mentem romantikázni :)

Ego0123 2021.02.14. 20:11:59

Virágra szavaztam, bírtam, mert laza volt. Igaz ő sem észlény, de Merciből a butaság sokkal jobban dől.

Fálki 2021.02.14. 20:12:20

@LaciHogyVoltol: Borzasztóan nagy tévedésben vagy, ha azt hiszed hogy Mercikenek narcisztikus szemelyisegzavara van.

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 20:13:06

@Fu Szekh Li:
Jó estét, szép Bálint napot, az egyedülállóknak meg:
Extra super műbránert illetve egy melegítős önjáró műpinit ! :D

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 20:14:09

@SelyemSonkaPini: Válasz a találós kérdésemre:
Ha Ő írja, akkor ő a POST TATA! :D D :D

Fálki 2021.02.14. 20:14:53

@silvermansarah: Szépen egy perc kulonbseggel... :D

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 20:15:39

@Fálki: Bocs Tesó ! Nem cikiből, csak belém csapott ahogy bejöttem ide és nem tudtam megállni :D

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 20:16:05

@silvermansarah: Pedig szerintem nagyon is illik rá a N.SZ.Z.
De már kezdem azt hinni, hogy ez ilyen generációs probléma a millenialeknél meg az utánuk jövő nemzedéknél.
És tipikusan azoknál rajzolódik ki a legjobban akik mindig hangoztatják, hogy "tisztesség, őszinteség" holott ha valaki tényleg a szemükbe mondja, akkor a legapróbb negatív kommenten, visszajelzésen vérig sértődnek (Egyébként Mercike ezt is produkálta a 11. részben, amikor először írhattak név nélküli kommenteket egymásnak, ő is mindenkit egyből le "kétszínű, szarházazott", csak ugyan Fruval szemben neki ezt is meg lehet bocsátani), amikor meg ők pocskondíroznak másokat akkor "ez csak az én véleményem, véleményem már csak lehet, nem?", és nem veszik észre, hogy ugyanazt csinálják, amit máson számonkérnek...

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 20:18:52

@LaciHogyVoltol: Mercike egy kis gettó svéd csajszi. ÉS persze hogy ne nyerjen. ÉS ellene fogok szavazni bárkit visz ki , kivéve Danit!
De virágot sokkal jobban utáltam sőt elkezdtem gyűlölni is, ami szomorú dolog, de ez van...

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 20:22:50

helló és halló.

@Fu Szekh Li: www.youtube.com/watch?v=JvgBbpz_uvU (nem fog annyira fájni, mint a tegnapi, a valentinnapról jutott eszembe)

Fálki 2021.02.14. 20:29:47

@LaciHogyVoltol: Ha egy szakember elmondja neked, hogy nincs igazad ezzel kapcsolatban es egyaltalan nem illik Mercire az a cimke, amit rá szeretnél aggatni, akkor azt el fogod tudni fogadni?

TheLynx70 2021.02.14. 20:29:55

@Fálki: Köszönöm a posztot, csudajó volt. :) A fikázástól megdöbbentem, de annyi minden történt már ebben az évadban, és még nincs vége... :)
A gasztronómiáról annyit, hogy az angolna nagyon finom hal, ha jól van elkészítve. A recepteket nem tudom honnan szedték a szerkesztők, még most sem értem, miért kell ledarálni a harcsát a paprikáshoz, és gombócokat gyúrni belőle?? :O Ez kb. olyan, mintha darált sertéshúsból szeretnénk pörköltet készíteni. Lehet, de minek? :)

TheLynx70 2021.02.14. 20:30:40

@TheLynx70: A tortákról meg konkrétan Pini vibrátora jutott eszembe. :D

mozambikizombikini 2021.02.14. 20:31:07

"Miniinterjú: Virág nem érti, de büszke.. Ez lesz a sírjára is írva, komolyan." :DDD

TheLynx70 2021.02.14. 20:31:48

Tényleg, ma felköszöntik Bálintot? Hiszen nevenapja vagyon. :)

Fu Szekh Li 2021.02.14. 20:31:56

@úgymond olvasó mmkk: Nekem édesapám azt szokta mondani, hogy biztos a farkára léptek :D
Amúgy tromfnak ez, de ha gondolod, elkezdhetünk kontratenor felvételeket is feltöltögetni :)
www.youtube.com/watch?v=d8nBzrhd8Ro&ab_channel=Ren

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 20:32:46

@Fálki: szerintem sincs neki, a nárcisztikus ember nem ilyen

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 20:33:56

@Fu Szekh Li: sportszelet reklámmal kezdődik. most komolyan képes ezt tenni velem a tecső este fél 9-kor? :DDDDDDDDD

mozambikizombikini 2021.02.14. 20:35:05

Ezt peidg Viragnak kuldenem, ha megis olvasna a "hogyvoltot":

youtu.be/VI4ssGtfdxw

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 20:35:30

@Fu Szekh Li: amúgy meg, fáj a fejem megint, nem bírok tisztességes zenét befogadni :)

Fálki 2021.02.14. 20:37:38

@úgymond olvasó mmkk: Nyilvanvaloan nem az, de Lacihogyvoltol annyira nyomja ezt, hogyha nem képes elmozdulni errol az allaspontrol, akkor hiaba mondjuk neki szakmabeliek akárhányan is..

Van der Waals 2021.02.14. 20:41:50

@LaciHogyVoltol: hali.
Apósom - sajna csak egyik - papírja nárcisztikus személyiségzavar. Nagyon nem ilyen, hidd el! 2 perc után menekülünk ha épp front van vagy elég amit a lánya mesél gyerekkorából, azt hiszem még a vv-be se férne be, bár tivy után ez meglehetősen bizonytalan.

SirLemming 2021.02.14. 20:42:35

@Fálki: Lyuly. Eddig csak sarah-t láttam. Vagy te is pszihomókus?

@úgymond olvasó mmkk: Gyün lassan a meleg idő...

@SelyemSonkaPini: No kb ez a szitu. Hogy kerek a csaj segge az nem menti meg.

Fálki 2021.02.14. 20:43:14

@SirLemming: Igen. És ha jól tudom, PYT is.

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 20:43:16

@úgymond olvasó mmkk: A Mosolyogjon Kartársnő egy tisztességes zene.

Fu Szekh Li 2021.02.14. 20:43:52

@úgymond olvasó mmkk: Ez biztos elmulasztja. Ahogy a Temptations dal alatt lágyan zúg a Volga :)
www.youtube.com/watch?v=z0afvh0YnhI&ab_channel=KULTURVARDER

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 20:48:09

@Nátha ellen bálna: :))))))))))))))))))))))))))

@SirLemming: gyüjjék is ki az ágy alól, bár azt túlzásnak érzem, hogy pénteken -15, szerdán meg +10

@Fálki: galamb és a sakktábla. nem hiszem, hogy meg lehet győzni erről. (engem sem lehet sokmindenről, hiába mondja azt nekem valaki, hogy az epres milka finom. nem az, és pont :))

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 20:50:12

@Fu Szekh Li: tengermély tisztelettel jelentem, hogy ép állapotomban is felkérdeznélek, hogy ez mi, ezt így hogyan, most meg pláne.

_Pipp 2021.02.14. 20:50:40

Nárcisztikus személyiségzavara szerintem sincs Mercikének, de a jellemzés többi részét én adom. :) Ha nárcisztikus lenne már úgy leuralta volna Móht, h pislogni sem tudna a kis cuki savó szemeivel :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 20:50:59

@LaciHogyVoltol: az elejéből semmit nem láttam a vv-ből , de ha amiket írtál megtörténtek akkor csak simán napraforgó meg szarkeverő,18 évesen mi más tudna lenne egy ismeretlen közegben?
Belegondolsz az élet már redukálta is. Megalázó , ahogy szerelmesként mászik rá Mohára , aki meg játszik vele.Sok igazságot írtál , Viszont nekem 100x inkább mercedesz mint marutti(V).

Valakivel tegnap vitáztam , hogy V biztos nem csúnya meg jó alakja van , ha szépségversenyekre járt . Szóval én másra gondoltam akkor , más képre .Kevertem Vt mással sorry.

@Fálki: szakember és szakember között óriási különbség van :legyen az asztalos , hasi sebész vagy pszichológus.

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 20:51:49

Mercike nem nárcisztikus, hanem sárkányszakértő. Az erdélyi alfajra specializálódott.

MsIreneAdler 2021.02.14. 20:52:14

@LaciHogyVoltol: érdekes, amit írsz. Nekem ennyire nem "akadt" be Merci. Én még mindig többre tartom, mint Virágot. Nyilván nem tetszett, ahogy Mónak nyekergett meg tukmálta magát, nulla tartással. Viszont máskor egész hatékonyan kiállt magáért, úgy, ahogy Virdzsi soha.
Azt meg, hogy a jó nők megúsznak mindent szerintem az ezt lehetővé tévő pasikon is kérd számon. Hidd el, nálam még egy csinibaba sem élvezett előnyt semmiben, akár a feje tetejére is állhatna :)

MsIreneAdler 2021.02.14. 20:54:37

@Fálki: jó lett a poszt, bár kissé lassan készült, mint a Luca széke :) :P

EU2020 2021.02.14. 20:54:43

@LaciHogyVoltol: szerintem gyűlölködsz, és nem kéne. Ahonnan másoltad a véleményed, oda már irtam

Fálki 2021.02.14. 20:56:41

@MsIreneAdler: Sajnos kibebaszottul tele volt a mai napom, meg a tegnapi éjszakám is, uh ez tényleg ilyen SOS HV lett.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 20:57:32

@repuloezustmokus: át kell értékelnem sokmindent az emberekkel kapcsolatban

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 20:58:02

@Fálki: Nem tudom mi bajod van velem és miért vetted a fejedbe, hogy engem nem lehet meggyőzni dolgokról. Eléggé praktikus gondolkodásúnak tartom magam és hivatalosan mérve 158-as az IQ szintem, úgyhogy ha normálisan mondanád akkor valószínűleg felfognám, de csak annyit írtál, hogy "nem az".

Egyébként most utána olvastam a hivatalos diagnózisnak is, mert én TÉNYLEG NEM VAGYOK SZAKMABELI és bár Renátóra vagy Danira jobban illene, én Mercire is rá tudnám húzni, mert ugyanúgy le van benne Éva amit én írtam: hogy a legkisebb negatív visszajelzést támadásnak veszik és vérig sértődnek, ami a megsebzett önbecsülésükből ered. Egyedül az agresszivitás fizikális megjelenése, illetve a mások önbecsülésének az aláásása nem illik Mercire, de ahol olvastam a "tüneteket" is írták, hogy nem feltétlenül jelentkezik az összes...

De akkor nevezd meg, hogy minek hívja a szakma azokat akik azt hiszik, hogy minden cselekedetük maga a megtestesült tökéletesség és a legkisebb önkritika gyakorlására is alkalmatlanok és egyből támadó pozíciót vesznek fel és akkor NEKED ELHISZEM, hogy az mercike és nem N.SZ.Z-s...

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 20:58:51

@MsIreneAdler: Luca is van a vellalakók között?

Egyfejű 2021.02.14. 20:59:45

@Nátha ellen bálna: Szólított valaki? :) Jó estéket!

MsIreneAdler 2021.02.14. 21:00:11

@Fálki: nem kell magyaráznod, elhiszem, hogy van más dolog is, csak a véredet szívom. Természetesen így is hálásak vagyunk, a munkádért :)

SirLemming 2021.02.14. 21:02:07

@Fálki: Jah PYT még ehhez nem írt. Azért nálad meglepett.
Éjszakai műszakból nem tippeltem volna rá, de gondolom osztályon kellhet éjszaka is doki.

@úgymond olvasó mmkk: Igen. Ma már preventív algoval kezdtem a napot, majd keddre várom a szenvedést.

@Nátha ellen bálna: @_Pipp: pontosan. Közel sincs hozzá a kiscsaj. Az, hogy a védekezést támadással oldja meg az más kávéház.

Egyfejű 2021.02.14. 21:02:10

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): @úgymond olvasó mmkk: Nekem csak a sima Milka a finom. :) Mesterem,milyen cuki az új avatarod!

MsIreneAdler 2021.02.14. 21:02:16

@Nátha ellen bálna: mostanában minden öfin bealszok, szóval akár be is költözhetett egy Luca :). Na és te merre tekeregtél?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 21:04:17

@úgymond olvasó mmkk: nem vagyok édes szájú , néha kívánom az édességet tudod érzem az ízlelő bimbóim gyenge rezonanciáját , amint leadja az agyamnak , hogy - Cukor kell! Szerezz cukrot bármi áron! AGy a mozgatórendszernek .-Vázizom pattanásig feszülve keress cukrot , csokit , mignont , rigójancsit !Ha kell ölj! (de nem jellemző)

@repuloezustmokus: szija Mókuska!

@EU2020: lacihogyvoltnak jó meglátásai szoktak lenni.Kicsit túltolta a bringát.

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 21:05:18

@MsIreneAdler: Kérném alázattal, én tengerszerte úszkáltam. :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 21:05:24

@repuloezustmokus: holtig csalódik az emberek csokoládé preferenciáit illetően

@SirLemming: preventív algo? ez tetszik :)

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 21:05:53

@Egyfejű: Jó estét! Csak nem Erdélyből??

Fálki 2021.02.14. 21:05:56

@SirLemming: Nem a szakmámban dolgozom :) Illetve nem ebben :)

Fu Szekh Li 2021.02.14. 21:07:07

@úgymond olvasó mmkk: A legendás finn rockegyüttes koncertje a Vörös Hadsereg zenekarával és más meghívott vendégekkel :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 21:07:54

@Fu Szekh Li: most már csak az érdekel, miért?

mozambikizombikini 2021.02.14. 21:08:46

@LaciHogyVoltol: Visszaterve erre, amit az elozo bejegyzesben kezdtunk el: Nem hinnem, hogy tudatosan csinalna Merci az ilyesmiket. Ez a mocsar-kotodes is inkabb arra utal nalam, hogy sokfelet erez egyszerre. Nem hinnem, hogy megtudja jatszani, amikor azt mondja, "most mar ott tartunk, hogy azok az emberek maradtak bent, akikkel a jatek folyaman mar legalabb egyszer kozel ereztuk magunkat egymashoz." - Hasonlo mondatot vartam volna a tobbi villalakotol is, hogy megjegyezzenek valami hasonlot a kivalasztasnal, de valamiert keptelenek voltak ra. Talan Vivi volt az egyetlen, aki tenyleg szenvedett a "ki moge alljak"-on.. Hiszen Mercit lelkileg relative kozel erzi, Virag viszont fizikailag moge allt, amikor szuksege volt ra. (Igaz Virag inkabb allt Fru ellen, mint Vivi mellett).

Pedig nem lennenek ettol kevesebbek, ha hozzatennek ezeket a komplex erzeseiket a donteseikhez, sot....
Pl.: "Most mar nem utalunk itt senkit, de mivel ez egy jatek, valasztani kell valakit. Nem vagyunk ellensegek, csak ellenfelek." - en valami ilyesmi rizsat tolnek legalabbis. :)

Nyilvan ezek az emberek soha eletukben nem sakkoztak, de ott is ez a lenyeg. Talan kevesen tudjak, de a sakk az egyik legkompetitivebb jatek. Mar azelott ledontod a sajat kiralyodat, mielott valos mattot kapnal, ha latod, hogy nincs visszaut. Nem akarod latni pszichologiailag, hogy mas dontse le. Viszont ami a legfontosabb, soha, de soha nem nezheted le az ellenfeledet, az szinte mindig pofaraeses lesz elobb-utobb. Na most Virag pontosan ezt a lesajnalast rontotta el... raadasul valami nagyon gyerekes modon. Nem emlekszem, hogy Merci barmikor is tolt volna hasonlo fellengzoseget. Ugyanez ervenyes Balintra, Mohra, Vivire. Egyikojuk sem volt ennyire lekezelo az ellenfelevel szemben, mint Virag. Virag "Danibodyguardmegmondoval" a seggeben nagyon rossz iranyba ment el a parbaj elott.... es bar nem kedveltem, ott raktam at a szavazatomat Mercire. Strategiailag (a dontore nezve) en jobban szerettem volna, ha Virag megy vissza.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 21:09:16

szija süsüm!
gombócartúrnak hívják.beceneve :gombi de nem vv gombi.

@LaciHogyVoltol:akkor legyen az merci nyomokban nárcisztikus :)

Egyfejű 2021.02.14. 21:10:06

@Nátha ellen bálna: Draconis Transilvaniensis, szolgálatára :)

.Zsu 2021.02.14. 21:10:42

@mozambikizombi: szeretem az okfejtéseidet olvasni mindig :))

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 21:10:53

@LaciHogyVoltol: Semmiképpen nem szeretnék beleszólni vitátokba Fálkival, (ja már beleszóltam, mindegy). Azt nem, tudom a szakma hogy hívja amit Te felsoroltál, én az ilyen embereket általában csak "buta f@sznak" hívom és próbálom elkerülni. De én sem vagyok szakmabeli. :DDD

Fu Szekh Li 2021.02.14. 21:10:59

@úgymond olvasó mmkk: Én maradok az étcsokinál, 70 és 85 % közötti kakaótartalommal.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 21:12:55

@Egyfejű: én a fagyival vagyok így a fagyi legyen fagyi ne tegyen bele egy kiló csokit vagy fagyasztott extrahált szárított medvehagymát.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 21:13:02

@Fu Szekh Li: mondanám, hogy madarat tolláról, embert csokijáról.. de.. öööö.. jó. az étcsoki egy fokkal elfogadhatóbb, mint az epres milka :DDDD

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 21:15:53

@mozambikizombi: Igen, én is úgy gondolom, hogy nem tudatos, de ez nem mentség. Valahol alapból mi emberek nem vagyunk "tudatosak", mert mindent a saját "szemüvegünkön" keresztül látunk és úgy értelmezzük a látottakat, ahogy szeretnénk...egyesek ezt nem tudják elfogadni és hiszik, hogy az ő "látásmódjuk" mindenképp superior másokéhoz képest. A játékban tipikusan ilyen volt Renátó, Dani, kis mértékben Bálint is és (már csak félve merem megjegyezni) szerintem Merci is.
Aki eddig meg tudta követni magát, és be tudta ismerni, ha valamiben nem volt igaza, az ha jól emlékszem csak Moh és Vivi voltak a bentiek közül...bár egyik esetében sem tudtam eldönteni, hogy tényleg belátták, hogy nem volt igazuk vagy csak így akartak kihátrálni egy-egy konfliktusból...

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 21:15:54

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): nem vagyok nagy rajongója a mindenféle ízesítésű fagyinak, de egyszer pécsen ettem olyan finom levendulás fagyit, hogy azóta is zokogok, mert sehol máshol nincs olyan :D

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 21:16:45

@LaciHogyVoltol: Pont azzal köszöntem be ma én is, hogy Mercike hogyan lehet szimpatikus valakinek. Már a falra tudnék mászni, ha bármit mutatnak, ahol együtt vannak a képernyőn Múval. Amikor Higiénika rászállt, és tettlegességet akart kihozni Merciből, akkor még sajnáltam. Amióta minden párbaj előtt megy összevissza, mint a szaró galamb, azóta már csak fáraszt és untat.

Tegnap a párbajon lehetett hallani, hogy kábé milyen társasága lehet a vellán kívül. (Értsd: nagyjából a helyi cigánysor ülhetett be a nézőtérre.) A bemutatkozójában is valami olyasmiről beszélt, hogy neki olyan pasi kell, aki leveri a diszkóban azt, aki beszól Mercikének. Szóval lehet sejteni az értelmi szintjét. ("Influenszer vagyok, aztán hagymát pucolok.")

Nekem azért gáz, mert nincs egy olyan mondata vagy megnyilvánulása, ami ne megjátszott lenne. És annyira átjön ez az erőltetettsége, hogy nem szívesen nézem, ha mutatják. Szekunder szégyen. (Egyébként személy szerint nekem nem "jó nő".)

.Zsu 2021.02.14. 21:16:47

mmkk jó az a poszt amiben szerepelek. :DD (végtelenül egyszerű nekem örömet okozni)
szal ez is csodálatos. igaz kicsit sokat kellett rá várni. @Fálki: de köszönjük :)
van neked sürgetőbb dolgod a HVnál?

Egyfejű 2021.02.14. 21:17:00

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): pedig mekkora gasztroélmény lehet a töpörtyűs vagy a lazacos fagyi .... :D

Fu Szekh Li 2021.02.14. 21:17:10

@úgymond olvasó mmkk: Akkor mesélj, hogy neked mi a kedvenced!

EU2020 2021.02.14. 21:17:23

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): szerintem lacihogyvolt Renátó maga, vagy Daniella bátyja. Érthetetlen ez a gyűlölet, amit okád

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 21:17:30

@repuloezustmokus: pedig azt vettem egy dobozzal gondoltam ketten megesszük :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 21:17:42

Azért ennyire nem kellett volna elsietni a posztcsit... :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 21:18:32

@EU2020: Szerintem nem, mert Rencsike képtelen ilyen szintű összeszedett szövegelésre.

mozambikizombikini 2021.02.14. 21:18:34

@Fálki: Ugy olvastam, hogy SOS HIV :D Koszi a poszotot, elvoltunk addig a masik alatt, dontvörri.

Egyfejű 2021.02.14. 21:18:47

@úgymond olvasó mmkk: Fuszekli megelőzött, de én is kíváncsi vagyok.

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 21:18:55

@úgymond olvasó mmkk: Madarat tolláról, embert kabátjáról. (Hogy a régi Kreténből idézzek.)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 21:19:44

@Fu Szekh Li: proli asszonyság vagyok, sztracsatellás boci, barackos-kekszes boci, meg a bármilyen fin carré.

Fu Szekh Li 2021.02.14. 21:20:17

@Egyfejű: Egyszer olvastam, hogy csináltak kovászos uborka levéből. Na arra kíváncsi lettem volna.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 21:21:20

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): nem vettem belőle sokat , két kilós.

@EU2020: én eddig ezt nem figyeltem meg , hogy gyűlölködne. Rám meg jó hatással van a magas intelligencia. Megnyugtat.

@Egyfejű: 4 van , a képen lévő 12 éves .Ezenkívül még van három nyolc hónapos.

Egyfejű 2021.02.14. 21:21:50

@Fálki: A posztért újfent jár a köszönet, hogy szavamat ne feledjem itt a csokizások között.

MsIreneAdler 2021.02.14. 21:22:21

@Nátha ellen bálna: jó kifogás :). Mindegy, üdv újra "itthon"!

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 21:23:08

@Nátha ellen bálna: :)))))) hiányoztál innen, mondták már?

Egyfejű 2021.02.14. 21:24:18

@Fu Szekh Li: arra mondjuk én is, imádom nyáron hidegen :)

.Zsu 2021.02.14. 21:24:37

@EU2020: érdekes, én gyűlöletet a te kommentedben is felfedezek :))

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 21:24:47

@Egyfejű: Idvezlem Vlad Tepes báttyát! Hátha ösmered szegrűl-végrűl.

Cimili2 2021.02.14. 21:25:04

@Fálki: köszi a posztcsit!!:))

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 21:25:08

@úgymond olvasó mmkk: utána meg a futópad az otthonod :)

@Fu Szekh Li: szeretem a kovászos ubit szoktam csinálni.

@repuloezustmokus: külön-külön szeretem
csak vicceltem nem eszünk medvehagymás fagyit , DE!

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 21:25:26

@.Zsu: csak követik az általam már sokszor népszerűsített viselkedési formát: nem előítéletesek, mindenkit egyformán utálnak :)))))

SirLemming 2021.02.14. 21:25:55

@Fu Szekh Li: Uh. Ilyen felvezető után csak rávetem magam... :D

@Fálki: no ja, én se az eredetiben ténykedem, kéne némi idő hogy visszaszedjem az alapnál mélyebb dolgokat.

@úgymond olvasó mmkk: gondolom izlés kérdése, kb pár évente változik mihez van kedvem. Van hogy mogyis csoki 1 évig aztán meg keserűcsoki. Ha ukrán csokihoz jutok akkor meg majdnem bármit, kétpofára. :D

Random muzik:
youtu.be/WhBoR_tgXCI

EU2020 2021.02.14. 21:25:57

@.Zsu: ez tényleg érdekes

MsIreneAdler 2021.02.14. 21:26:13

Fagyit ennék... Miért lehet ez :)?

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 21:26:30

@úgymond olvasó mmkk: Most elpirultam, és úgy érzem magam, mint akit hájjal kenegetnek. Hiányoztak az értelmes, összefüggő, témához kapcsolódó kommentjeim? :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 21:27:42

a gyűlölködés a gyengék fegyvere
mi MMA sok horganyzott colos vascsővel térden megfogjuk aztán , ha földre kerül befejezzük.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 21:27:44

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): azt nem mondtam, milyen gyakorisággal fogyasztom a korábban nevesített édesipari termékeket :P (barackos-kekszes már csak étcsokisban van, sztracsatella ritkán, a lidl-be meg csak akkor megyek, amikor öngyilkos hajlamaim vannak, hozzá vastag buxtárcával)

Egyfejű 2021.02.14. 21:27:48

@Cimili2: Szia, cimiliiii! Már vigyorgok megint....

mozambikizombikini 2021.02.14. 21:27:55

@.Zsu: Làvcsi van! ;) Meg akkor en is hadd kuldjek Balintnaposat is, nemar csak az Armando!

Cimili2 2021.02.14. 21:28:49

@MsIreneAdler: nemtom, de ilyenkor jó enni, mert nem olvadozik, ergo tovább tart.,:))

.Doktor.Szöszi. 2021.02.14. 21:29:05

@MsIreneAdler: most jól eszembe juttattad a sóskaramellás jégkrémet...de erős leszek :))

Egyfejű 2021.02.14. 21:29:07

@Nátha ellen bálna: Nem nagyon mozdulok ki a barlangból, mert röpképtelen fajta vagyok,de megizenem neki.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 21:29:16

@SirLemming: ukrán csoki, hah. 1000 éve nem ettem :)

@Nátha ellen bálna: érezd magad megtisztelve :P

.Zsu 2021.02.14. 21:29:36

@úgymond olvasó mmkk: na jólvanakkor, már megijedtem h kivételezünk. :)))

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 21:29:51

@repuloezustmokus: az csak ürügy lesz , hogy megyünk a domboldalba medvehagymázni :)
jajj de jól hangzik.

@MsIreneAdler: terhes vagy

Egyfejű 2021.02.14. 21:29:55

@MsIreneAdler: Nem is értem, ilyenkor fagyit? :D :D

sztropNat 2021.02.14. 21:30:43

Úgy meglepett Virág mikor a kiesése utáni első interjújában ecseteli, hogy nagyon kíváncsi lesz szülei mit szóltak a játékához. - Játékához?! Én komolyan meg voltam győződve, hogy az első esti ivászata után kb elfelejtette miért is ment oda, ezért jobb híján csak nyaralt, evett-ivott-fetrengett Danival.
Az is hány hete volt utoljára, hogy Robival mintha lettek volna taktikai sutyorgásai, de az utolsó olyan alkalomnak is az lett a vége, hogy "Proli úr erről miért nem tudott?!", így Virág az utolsó embertől is elszigetelődött, akivel még Prolin kívül szóba állt.
Az meg kifejezetten ellenszenves volt, hogy Robiéknak még csak oda sem köszönt a párbaj előtti búcsúzása során..

mozambikizombikini 2021.02.14. 21:32:27

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): :))) dejoooo, en sem erzem gyulolkodesnek @LaciHogyVoltol: es nekem is bejon, hogyha valaki ervelesekkel elemezget hosszabban egy ezen a forumon talan "antivelemenynek" minositett gondolatot. :D Nem kell folyton egyetertenunk, ez benne az izgi.

MsIreneAdler 2021.02.14. 21:32:34

@Nátha ellen bálna: ezt imádom :D:D. Szoktam belőle idézni!

@.Doktor.Szöszi.: én a legtöbb fagyit nem szeretem, de a sós karamellás, na az ott van a szeren! Azt bármikor!

@Cimili2: igaz, bár itt, ahol most vagyok meleg van :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 21:33:00

@Nátha ellen bálna: a sok buta férfiak.. :)))))))) hülye :DDDD

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 21:33:30

@sztropNat: virágnak szerintem sem volt játéka , ült egy ágyon , mint egy pedáns kollégista:)

MsIreneAdler 2021.02.14. 21:33:46

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): miből gondolod :)?? Doktor Balboa rendel :)?

Fu Szekh Li 2021.02.14. 21:34:39

@SirLemming: Ha lesz rá időd, nézd meg a Leningrad Cowboys menni Amerika című nagyszerű filmet is :D

Egyfejű 2021.02.14. 21:35:51

@MsIreneAdler: Én nem vagyok nagy fagyis, de a Haagen-Dazsnak azért vannak nagyon fincsi ilyenjeik.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 21:37:09

@repuloezustmokus: te repülő mókus vagy én repülő sárkány , ezt a gurulást nem értem , ha tudunk repülni . Nem fogod beadni , hogy volt ilyen egy romantikus csaj filmben.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 21:37:43

ha kinézetre nem, de ízlésre én is Gombóc Artúr vagyok. Tök mindegy, csak csoki legyen.
a szekrényem jelen pillanatban a következőket tartalmazza:
300g Triolade Milka, Roshen Dark 70%, Anidor 70% Modere, Nestlé L'aterrier 150g Ganache with salt, Nestlé L'atellier salted caramel, heidi Amaretto, 1,5 zacskó Mozart Kugeln, Zöldteás Kitkat, 5 féle szaloncukor (összesen kb. 1/2 kiló), 17 db 5g-os csokimikulás + 4 desszertbonbon válogatás.
:-))

MsIreneAdler 2021.02.14. 21:37:57

@sztropNat: nem is ez a nagy show, hanem, hogy mindezt küzdésnek adta elő!!! Ő küzdött meg játszott. Ezt mondja a kiesés utáni interjúban...

MsIreneAdler 2021.02.14. 21:39:54

@.Zsu: én nem nagyon vagyok oda érte, nyaron kb nettó 2-3 gombóc, ami lemegy. Jégkrém inkább. De leginkább a sajtos pogi :D

@Egyfejű: igen? Még a végén ráguglizok :)

Fu Szekh Li 2021.02.14. 21:40:18

@MsIreneAdler: A nagy hideg előtt, úgy három napja, bementem a Mekibe egy fagyiért. Mondjuk tölcséreset nem adtak :(

SirLemming 2021.02.14. 21:41:40

@úgymond olvasó mmkk: Te át akarsz verni engemet! Akkor még nem is volt Ukrajna...
Barackos-kekszes viszont nagyon. Jó. Pont.

@Fu Szekh Li: Aha! Oké azt hiszem megvan.
Alexandrovot volt szerencsém élőben is hallani, önmagában is egy élmény, ők voltak a hívószó.

@MsIreneAdler: ugye a sós karamella az csak típus aminek ez a neve de nem sós igazából... Ugye?

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 21:42:31

@Majom1Parádé: Wow...te aztán tényleg ínyenc vagy. Nálam csak a teljes Kinder paletta fedezhető fel: Pingui, MaxiKing, tejszelet a hűtőben, Maxi, Country, HappyHippo és ChocoBons a polcon :D

30 éves koromra még nem érettem meg eléggé az étcsóki megszeretéséhez viszont...és a sós csokikat sem preferálom

Egyébként EU-nak üzenem sok szerettél, hogy nem gyűlölködöm. Csak meglepődtem, hogy itt is ennyire egy irányúak voltak a kommentek (pro-Merci és anti-Virág), holott a Mercike virágágyásában (pun intended) is bőven akad gyomolyi való gaz...

MsIreneAdler 2021.02.14. 21:43:07

@Fu Szekh Li: na abból a karamellás....nyami. Mondjuk rég jártam feléjük. Higiéniai okokból nem adnak gondolom...

Mók_Ica 2021.02.14. 21:43:32

sziasztok :)

@MsIreneAdler: ekg, sajtos pogi mmkk ... nyamiiiiii

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 21:43:50

többet meg nem írok laptopról, mert sokkal jobban túltolja az autocorrect-et, mint a telefon :D

Egyfejű 2021.02.14. 21:43:51

@repuloezustmokus: Van egy ilyen dokumentumfilm,falusi nénikkel-bácsikkal forgatták a szexualitásról. Ehunn: www.youtube.com/watch?v=xaqfWX-ztS8

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 21:43:56

@repuloezustmokus: mekis fagyi mekis krumplival.

@SirLemming: de, sós. pont úgy :) volt anno sóspereces milka, azt is nagyon szerettem.

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 21:44:48

Egyébként az meg iszonyat lol, hogy azzal vádoltak meg, hogy Renátó vagy "Dani bátyja Gyuri" vagyok, amikor leírtam, hogy ez a két karakter, akit még Mercikének is kevésbé kultiválok...

MsIreneAdler 2021.02.14. 21:44:55

@SirLemming: de, sós. Jobban kihozza az édes ízt. Kóstold meg! Süti is ban ilyen.

@repuloezustmokus: hupp, lehet mégis terhes vagyok :D???

Egyfejű 2021.02.14. 21:45:35

@repuloezustmokus: Ja, és ott is gurulnak, hengergőznek befelé a domboldalon, onnan jutott eszembe. :D

MsIreneAdler 2021.02.14. 21:45:45

@Mók_Ica: főleg ahogy én csinálom, a fornetti elbújhat mögötte :D

_Pipp 2021.02.14. 21:46:01

@Majom1Parádé: azigen :D igazi ínyenc vagy :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 21:46:18

@Mók_Ica: sajtos pogi a kedvencem.

sajtos rudat is nagyon szeretem. Ki csinál nekem?

Egyfejű 2021.02.14. 21:46:29

@repuloezustmokus: Csak beszélnek róla, teeee :)

Fu Szekh Li 2021.02.14. 21:46:50

@SirLemming: Én voltam anno a koncertjükön, amikor erre jártak. Jó buli volt :)

.Zsu 2021.02.14. 21:47:07

@LaciHogyVoltol: mert ez a trükköd ismerd be!
átlátnak az emberek az álcádon! :)))))

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.14. 21:47:09

@Egyfejű: mindig ugy kezdik aztan mire magadhoz térsz vab 3 gyerked

_Pipp 2021.02.14. 21:47:18

@LaciHogyVoltol: Nekem is a Kinder a kedvencem, kb minden ami az, illetve mostanában a gyümölccsel töltött étcsokikra kattantam rá :D

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 21:47:27

@úgymond olvasó mmkk: Mondjuk a sós karamella trendet sem értem. Az gyakorlatilag csak annyi, hogy adnak hozzá egy csipet sót, ami pont csak kiemeli az ízét, ez már rég óta bevett gyakorlat, de valamiért mostanában mindenre ami karamellás oda kell írni, hogy 'sós karamella', mert most az a trend...

A sós csoki az viszont más kategória. Egyszer egy svéd Nestle csokival nagyon megjártam és rendesen kaparta a torkomat a só, mintha zacskóstól öntöttem volna a torkomba...rendesen rosszul lettem tőle. Azóta kerülöm...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 21:47:48

@LaciHogyVoltol: Lehet, mire olyan vén majom leszel, mint én azokat is mexereted. :-)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 21:47:58

@LaciHogyVoltol: melléd álltam tesó , Renátó megvédi a rokonait.

.Zsu 2021.02.14. 21:48:03

@mozambikizombi: :)))))
a szívecskét meg köszönöm

Fu Szekh Li 2021.02.14. 21:48:09

@MsIreneAdler: SirLemming ilyen fürge volt? :DDD

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 21:50:01

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Mellékelnék magamról egy képet, hogy végképp eloszlassam azokat a tévhiteket, hogy Renátó vagy Dani családjába tartozom...de pont Asztalos Mercédesz óta tudjuk, hogy vannak szőke, zöld szemű svédek... :D :D :D

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 21:50:03

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: 10 perc múlva kezdődik az Ápoltak Viadala!

bel ami 2021.02.14. 21:50:29

Hova tűnt a kis Virág,
ki megnyílt az ágyon át?
Daniféreg foga rág,
és letéphet bokrétát.
Oh, mondd, ki érti ezt,
mondjátok, mért van ez?

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 21:52:13

@LaciHogyVoltol: Azért a "szőkeség" nem teljesen IStentől eredezik nála....
csak mondom :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.14. 21:52:59

@LaciHogyVoltol: en nagyon szeretem az edes-sos kombinaciot, azert talalom jonak a sos karamellat is.

Kosztarika 2021.02.14. 21:53:02

@ppupu:
Sziasztok.

Ppupu! Hoztad az igazolást a tegnapi hiányzásodról??
Elő ne forduljon mégeccer! :)

Egyfejű 2021.02.14. 21:53:19

@LaciHogyVoltol: Csak egyvalami: szó nincs arról, hogy annyira Mercit preferálnánk, és ne látnánk, hogy rajta is bőven van mit kikalapálni. Ez most csak arról szólt, hogy essen ki Virág hamarabb. Mondjuk, én személy szerint plusz egy pontot megítéltem Mercinek, mert hisz a létezésemben :D
@Mók_Ica: Szia, Mók!
@repuloezustmokus: Gyorsabban kell repülni..... :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 21:53:26

@bel ami:
AZért van , mert HUB nyitott
volt mindenre de szívott,
ami nem szívószál volt.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 21:55:11

Sziasztok, szép estét! :)

@Fálki: Köszi a posztcsit, erről teljesítmény lehetett ám írni. :D
@LaciHogyVoltol: Merdzsó minden, csak nem nárcisztikus, előbb mondanám rá, hogy infantilis.
@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Betársulok melléd, a sajtos rudat és a pogit is imádom. :D

MsIreneAdler 2021.02.14. 21:55:45

@Fu Szekh Li: SirLemming mmkk fürge, de most miért is :D?

Fu Szekh Li 2021.02.14. 21:56:58

@MsIreneAdler: Khmm... hogy is mondjam...
a lehetséges terhességedre gondoltam :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 21:57:08

@úgymond olvasó mmkk: külön-külön szeretem.

@Majom1Parádé: másnak italbárja van neked meg csokibár.

Gia 2021.02.14. 21:58:38

Sziasztok!Köszönöm a posztot.
Még jó,hogy van itthon barackos boci dzsoki..

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 21:58:51

@Kosztarika: Jelentem degusztációs tudományos konferencián vettem részt. Sajnos a sok fajta alkoholos ital tudományos alaposságú elemzése közben éjjel fél háromkor vettem észre, hogy elhanyagoltam a kötelességemet. Mindenkitől elnézést kérek, igérem megjavulok.

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 22:00:01

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: Kezdődik az Ápoltak Viadala!

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 22:00:33

@Kiégett Hobbynyúl: szija nyuszó köszi a tegnapi öfit ma már semmi új nem volt :)
ezekből bármennyit meg tudok enni, nem tudok megállni. :))))

@repuloezustmokus: én pedig már akartam reszelni a fagyasztott élesztőt , hogy futtassam az asztal körül.

Ármándójózsi 2021.02.14. 22:00:47

@ppupu: Vandaaaaaaaaaaaaaaa❤️❤️❤️

tvbuzi 2021.02.14. 22:01:10

Itt a lét a tét. Szeva

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 22:01:20

Szeretném jelezni, hogy a csoki, süti, kaja, emlegetése indokolatlan agressziót fog kiprovokálni belőlem.

Gia 2021.02.14. 22:02:09

@ppupu: csoki süti kaja:-)

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:02:23

@úgymond olvasó mmkk: Hát, hogy ő is mindenkit egyformán utál, ééééérted. Vagy ez nem vót tisztességes zene?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:02:26

@Egyfejű: Szia! ^^
@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Szívesen. Jobb, hogy nem láttad, az a hal másodszor is meghalt. :DDD
Én is, ez a baj. :D

Jóvan, PP megint túlpörgött. :D

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:02:35

@Fu Szekh Li: jaaa :))). Neem :D

@repuloezustmokus: balboa betette a bogarat? :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 22:02:40

amúgy úgy indult az egész nem eszünk csokit , mi lett belőle ,Itt csak mindenki édesség bűnöző , valakinek egy egész szekrény tele van balaton szelettel meg túrógombóccal.

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 22:03:03

@Gia: Megy érted a lefüggönyzött fekete autó, szadista

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:03:11

@tvbuzi: Jó estét! Figyelj, mert Gaben egyre jobban jön föl!

tvbuzi 2021.02.14. 22:03:27

Virinek ez nem gáz?

_Pipp 2021.02.14. 22:03:43

és még mercike kedvenc kajája is a csoki

SirLemming 2021.02.14. 22:04:25

@Fu Szekh Li: Jaj mán, arról csak tudnék. Meg az előzményekről is. De HV szekció látja lelkem ártatlan vagyok.

@MsIreneAdler: @úgymond olvasó mmkk: @repuloezustmokus: Nahát. Oké, ha majd belefutok elásom az előíteleteimet mélyre. Végülis az őzike se rossz áfonyával.

@ppupu: és azóta elkezdődött már?

tvbuzi 2021.02.14. 22:04:28

Egyébként Viri szerint így kellett volna válaszolni:
- kevés
- sok

peachcat 2021.02.14. 22:04:31

remelem nem csak a csajokat slut shamingelik, es rakerdeznek arra is, h a fiuk hany csajjal szexeltek.

Mók_Ica 2021.02.14. 22:05:23

hááááááááááááát..... nem túl érdekfeszítő

tvbuzi 2021.02.14. 22:05:53

Viri mikor vesztette el a szüzijét?

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:05:57

Megint random sorrendben látjuk a történéseket, mert tegnap már leadták, ahogy Moh számonkéri Virágot ezért, hogy azt mondta, hogy "nem tudja hány férfival volt"...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:06:17

Az azért kemény, hogy ha Virdzsi 16 évesen vesztette el az ártatlanságát, alig 3 évvel később nem tudja, hány pasival volt együtt. :DDDD

Ezt leszámítva -na jó, az egészet-, eddig marha unalmas.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 22:06:45

Dani - Én, -- aha, na takarodjatok.....

SirLemming 2021.02.14. 22:06:47

@LaciHogyVoltol: északon menő a sós medvetalp/bocskorszíj is azért rándult össze a gyomrom a sós karamelltől de így jobban felfogtam, köszi.

tvbuzi 2021.02.14. 22:06:50

@peachcat: a lányok párbajoznak úgyhogy most nem

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 22:07:35

@Kiégett Hobbynyúl: el sem hittem hogy ütéssel nyújtják az angolnát :)

Ármándójózsi 2021.02.14. 22:07:49

@Mók_Ica: Aszittem ma már nem kell konténer, de mégis...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 22:08:27

Virág kedvenc munkája - cumika :-)

Mók_Ica 2021.02.14. 22:08:46

eme játék és a tegnapi párbaj között érett vajon igazi nővé virdzsi??? életművész.... pffff

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:09:01

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Persze, mert sikeresen félreolvasták a nyitást nyújtásnak. :DDDD

tvbuzi 2021.02.14. 22:09:28

Akkor Viri 3 év alatt megszámlálhatatlan csávóval volt együtt? Ok, lapoztam

Mók_Ica 2021.02.14. 22:09:33

@Ármándójózsi: gyere nyugodtan... PP megjelenése óta itt pihegek......

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:09:40

@Egyfejű: akkor 2 és fél év alatt lett nem tudja, hogy mennyi pasija??

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:10:42

@Majom1Parádé: Az belefér az életművészbe. :DDD

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 22:10:48

@MsIreneAdler: Amilyen szintre tudja inni magát... egyesek kimaradtak :DDD

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:10:55

@tvbuzi: ok, látom ugyanzon akadtunk ki :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 22:10:59

@MsIreneAdler: lehet számolni nem tud és nem is volt sokkal .

Egyfejű 2021.02.14. 22:11:28

Ja, hogy a köldöke az tabu! :D

.Zsu 2021.02.14. 22:11:44

én ezt a játszást most adom, szeretem az ilyen feladatokat. :))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:11:47

@MsIreneAdler: Igen... erre mondtam, hogy durva. :D

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:12:02

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Szerintem csak nem akart visszakérdezni, hogy a fizetős kuncsaftokat beleszámoljuk-e? :D

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:12:08

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): de mit válaszolt pontosan a mennyire??? Arról lemaradtam.

Adamadam 2021.02.14. 22:12:10

@Egyfejű: ezek szerint Virinek van még olyan testnyílása ami tabu:DD

tvbuzi 2021.02.14. 22:12:23

Unikornis nem biztos, hogy létezik. Kösz Moh

Gia 2021.02.14. 22:12:31

Virág kirepült..

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 22:12:35

Repülni akarsz, Virág? tegnap teljesült! :-)

Egyfejű 2021.02.14. 22:12:41

@MsIreneAdler: Amnézis vagy lobotómia, ezt tudom elképzelni,biztos nem a nagy szám az oka. :)

Ármándójózsi 2021.02.14. 22:12:46

@.Zsu: Mondjuk most nagyon röhögök!

readonlyvv 2021.02.14. 22:13:21

@tvbuzi: sárkányos Mercivel dream team :D

.Zsu 2021.02.14. 22:13:24

"UNIKORNIS: nem biztos ilyen létezik" - Moh
létezik az, a sárkányok mellett él békességben.

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:13:36

Meg az ábécét se tudod, Mercike.

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:13:47

@Egyfejű: lehet az a szerencséje, különben oda is dugnának neki valamit :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 22:14:36

@MsIreneAdler: jótól kérdezed én is a nyuszótól tudom. nem nézem. :)

@LaciHogyVoltol: persze , mert ha munka az nem számít csak ami szerelemből volt.

readonlyvv 2021.02.14. 22:14:43

szegény Dani azt hiszi bezártságérzés miatt nem szereti Virág, ha átöleli

Adamadam 2021.02.14. 22:14:47

@Egyfejű: nem hittem volna, hogy van még hely rajta ahova nem lehet dugni. Azt láttuk, hogy Dani nyúlkált az orrába így az szabad, talán még a füle lehet tabu a köldök mellett

Egyfejű 2021.02.14. 22:14:47

Mi az a serpenyő ott a hóban?

tvbuzi 2021.02.14. 22:15:02

Merci nem szokta használni az abc-t??

Mók_Ica 2021.02.14. 22:15:29

héliumos dugás jön.... ha jól következtettem a felkonfot....

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:15:50

Nem hallgatom ezt a nyekergő idiótát.

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:16:03

@Mók_Ica: nekem most kell a konténer :)

Ármándójózsi 2021.02.14. 22:16:19

@Nátha ellen bálna: Egyem a kis drága héliumos hangját a kis cukkernak!

Egyfejű 2021.02.14. 22:16:30

@.Zsu: Itt lakik egy a szomszéd barlangban :)

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:17:00

Nem úgy néz ki, mint aki "nem szeretne elmenni" :D

tvbuzi 2021.02.14. 22:17:06

Megszokott dolog :DDDDD

Adamadam 2021.02.14. 22:17:39

Persze Moh, meg lettél erőszakolva:DD

tvbuzi 2021.02.14. 22:17:42

Szívja magába az erőt Merci

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:17:52

Beletörődött Moh...beszarás :D:D

.Zsu 2021.02.14. 22:18:17

Moh farkában nagy erő rejlik.

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:18:17

Na Mercike épp prezentálja mennyivel különb Virdzsinél...

Az meg külön vicces, hogy Moh letudta annyival, hogy "engedtem had csinálja"...

.Doktor.Szöszi. 2021.02.14. 22:18:19

Moh feláldozta magát :DD

gazo 2021.02.14. 22:18:25

Ekkora egy suttyót

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:18:25

De aki rosszlányozza Virágot, annak megvan ugye, hogy Merci is az?

Ármándójózsi 2021.02.14. 22:18:32

@Mók_Ica: Moha feltöltötte Mercikét a párbajra...

Mók_Ica 2021.02.14. 22:18:34

moha jól feláldozta magát.... tuljadonképpen ő ott sem volt...... merci kiszolgálta magát..... kb.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.14. 22:18:43

sziasztok! Jó8! nyunyó papi eltekeri a biciklit !
sziasztok szeretteim!

Adamadam 2021.02.14. 22:19:00

@Nátha ellen bálna: Merci elvileg sosem csinálta pénzért, szóval nem ugyanaz a kettő

Mók_Ica 2021.02.14. 22:19:11

@Ármándójózsi: ja... felröhögtem ezen :)))))

Kosztarika 2021.02.14. 22:19:15

Moh már megbánta. Látszik a fején. :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:19:52

@Mók_Ica: Ugye? Moha olyan kis rendes... komolyan mondom, már csak egy glória hiányzik a feje fölül. :D
@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Jó éjt! :)

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:19:52

Amúgy ezek tudják, hogy a virslibe sütött tükörtojáson kívül más reggelik is léteznek?

Mók_Ica 2021.02.14. 22:20:14

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): jó éjt

moha micsoda úriember..... tényleg így beszélnek erről a fiúk???

tvbuzi 2021.02.14. 22:20:16

Szerintem hallottam :DDD

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:20:16

Jajj ez már nekem kínos....

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:20:19

Ha a barátaim reggel pl. mennek állás keresni, akkor én is engedem, hogy leszopjanak...
hátha úgy jobban megy nekik...
Most mit sértődgetjek meg....

_Pipp 2021.02.14. 22:20:42

Szegény Móh, mindjárt megsajnálom :D

tvbuzi 2021.02.14. 22:20:46

Én is kérek reggelit!!!!!

Mók_Ica 2021.02.14. 22:21:07

@Kiégett Hobbynyúl: rajzolunk majd neki egyet :))))

Ármándójózsi 2021.02.14. 22:21:21

@Mók_Ica: Nem Ica...sokkal úgyabban igazából.

Adamadam 2021.02.14. 22:21:41

Robin amúgy azt látom, hogy nem szerelmes de többet érez Merci iránt. Neki elég kellemetlen lehetett hallgatni Moh élménybeszámolóját

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:21:46

Meg kell követnem saját magamat: Mercike Kinder Bueno-t reggelizik Kinder Maxi Kinggel...aztán csodálkozik, hogy lassan jobban hasonlít a beköltözéskori Amandára, mint a beköltözéskori saját magára :D :D :D

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:21:49

@LaciHogyVoltol: Engedem hadd menjen ! Szaladjon ki belőlem egyetlen... stb. :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:22:02

@Mók_Ica: Oké, de nem vagyok hajlandó személyesen átadni neki. :DDD

Mók_Ica 2021.02.14. 22:22:05

@SelyemSonkaPini: igazad is van, így kell eztetet :DDDD te is kapsz egy glóriát, mint moha

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:22:05

@Majom1Parádé: Háááááááááááááááááááááááááááááááááááááát... Szerintem a Merci tankönyvbe illő qrva, de elfogadom, ha valakinek más a véleménye. :)

gazo 2021.02.14. 22:22:08

Nem nem
De de
Nem nem
De de

Elnézest hány perces vitára fizetett be fél órásra vagy öt percesre?

Öt percesre. Plusz szpi.

alma_szósz 2021.02.14. 22:22:09

képzeljétek el ha fordítva lettek volna a nemek, ha a srác mászik rá így a lányra

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:22:25

@SelyemSonkaPini: ez egyértelmű :). Így viselkedik egy igaz barát. Engedi leszopni magát nagy kínok között, hogy a másik ne legyen stresszes :D

.Zsu 2021.02.14. 22:22:30

megsértődés lett volna ezért Moh inkább engedett :DDDD
jaj szegény fiú.

@Nátha ellen bálna: én nem rosszlányozok senkit, de te miért mondod ezt?
sztm egyik lány sem kurva attól, hogy élvezi a szexet. testileg felnőttek, vannak vágyaik. ezért senkit nem kéne lenéznünk.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 22:22:43

Robi, nem felejti el visszanézni a mai öfit. :-)

.Doktor.Szöszi. 2021.02.14. 22:23:30

@tvbuzi: ne már! megdobállak csokival!! :DDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:23:59

@SelyemSonkaPini: Megértelem Pini, tényleg, ezt így kell csinálni, hát láttuk most is. :D
Aztán nem feljelenteni kekszuális zaklatásért, mert az nem szép dolog. :-))))

.Zsu 2021.02.14. 22:24:29

@SelyemSonkaPini: még nekik kiváltság, hogy megtehetik. megtiszteled őket szájba.

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:24:32

@Majom1Parádé: Milyen csalódott lesz amikor majd csak emojikat fog látni :D :D :D

Ármándójózsi 2021.02.14. 22:24:34

@MsIreneAdler: Pontosan! Az ilyen típusú önfeláldozás tőlem sem ál távol...

tvbuzi 2021.02.14. 22:24:37

@.Doktor.Szöszi.: csináld már! csináld már!!!

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:24:52

@Majom1Parádé: Ezt SEM, meg azt sem, amikor Danielláék miatt nem tudott aludni. :D
@Mók_Ica: Megegyzetünk. Majd mindig odanyomom a tévéhez, amikor Mohát mutatják. :DDD

mozambikizombikini 2021.02.14. 22:24:54

@alma_szósz: akkor mar MeroVera lenne a hatodikon :)))

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:24:56

@.Zsu: Nem nézem le, csak untat. De nem a nőietlensége miatt (inkább így nevezem akkor), hanem azért, mert nincs egy őszinte pillanata, és minden megnyilvánulása erőltetett.

SirLemming 2021.02.14. 22:24:57

Jáj jáj miről maradhattam le...

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:25:09

@.Zsu: MErcikét nem gondolnám kurvának.... Kis ösztönlénynek igen...
Az nem világos, hogy Mohval ő is elélvezett végül ? Mert akkor az tényleg jó a párbaj előtt...
ellazítja.

Adamadam 2021.02.14. 22:25:15

@.Zsu: Virágról került elő egy fotó amin rosszlányokos táblával a kezében pózolt, meg messenger beszélgetések kifotózva az állítólagos stricijével. Emiatt mondják rá, hogy prosti (volt). Volt is egy jelenet amikor Daninak "hirtelen" beugrott, hogy ő látta róla ezt a képet, aztán Virág megmagyarázta, hogy csak a képet csinálták meg, de utána mégse lett prosti:D
Az nem lenne gond, hogy mindketten szexelnek, mert felnőtt emberek.

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:25:22

@.Zsu: azért én megértem, hogy nem kockáztatott egy sertődést :).
Egyébként ez a nyomulás most szerintem túl ment egy határon.

Mók_Ica 2021.02.14. 22:25:25

@LaciHogyVoltol: megnézi a bv-ben emojik nélkül :DDDD

.Doktor.Szöszi. 2021.02.14. 22:26:14

@tvbuzi: jóvanmá! megsoroztalak 4-5 lindt nuxor mogyorós csokival!! :DDD

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:26:31

@Ármándójózsi: szinte sejtettem, hogy te is ilyen igaz barát vagy :)

Mók_Ica 2021.02.14. 22:26:38

@Kiégett Hobbynyúl: vagy megkérjük az öfi íróját, hogy tegye moha feje fölé a glóriát :))))

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:26:39

Hátrafordultam a LINDOR szóra és nem értettem hogy hol a csaj segge...
Egy nagy barna csoki volt csak a TV-n :D :D

_Pipp 2021.02.14. 22:26:58

@LaciHogyVoltol: majd írni kell neki, h a BV-t nézze vissza inkább :))

.Zsu 2021.02.14. 22:28:06

@Nátha ellen bálna: ja én azt hittem, h lekurváztad de akkor tévedtem :))

@Adamadam: jaja ezt vágom persze, ne sérts meg Adam ős VV10 néző vagyok :))
csak nekem az jött le h a 2 lány benti viselkedésére utaltak, és ezért kérdeztem rá külön :))

evacat 2021.02.14. 22:28:07

Hányinger ez a Moh. Eddig amikor dicsérték, lapitottam, biztosan én látom rosszul.
Köszönöm szerkesztők, hogy ezt betettétek.
Innesttől /by Fru/ nincs miről beszélni, amikor Moh jó tulajdonságait soroljuk.

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:28:16

@SirLemming: egy heroikus tettről: Moh, hogy ne legyen sértődés, engedte Mercinek, hogy leszopja. Rendes srác, nem?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 22:28:19

@SelyemSonkaPini: Van egy olyan gyanúm, hogy nem. Legalábbis klasszikus értelemben nem. :-(

mozambikizombikini 2021.02.14. 22:28:48

@.Doktor.Szöszi.: ugy olvastam, hogy "linuxos mogyoros csokival".... asszem elpalyazok, igy lassaban halad a melo HV-val parhuzamosan, pedig olyan jo neha idekukkantani...

// joejszakat gyerekek, bucsuzik a Füles mara...

Mók_Ica 2021.02.14. 22:28:50

@Ármándójózsi: csak közeli barátokra érvényes az önfeláldozásod vagy szólhatunk mi is, ha interjúra megyünk és le kell venni rólunk a feszültséget??? :DDDDD

.Zsu 2021.02.14. 22:28:56

@MsIreneAdler: EKG. ez nagyon nem volt okés

SirLemming 2021.02.14. 22:29:25

@Ármándójózsi: :D

@LaciHogyVoltol: Lehet kéne olyan szavazás a fehér nacija mikor mondja azt hogy reccs...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:29:27

@Mók_Ica: Ki írja a holnapit? Fálki?

@Ármándójózsi: Mielőtt elfelejtem... neked is boldog Bálint napot! :-)))

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:29:49

@Ármándójózsi: :D

@Mók_Ica: szerintem tudod te erre a választ :D

Adamadam 2021.02.14. 22:30:06

@.Zsu: Sejtettem, hogy tudod csak vannak részletek az elejéről amire én se mindig emléksze:D

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:30:19

@Mók_Ica: Lányokra Nálam akkor is érvényes ha csak FELE barátaim ! :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:30:36

@SirLemming: Nem akarod tudni. :D Azaz már tudod, mert @MsIreneAdler: leírta. :D Kap is glóriát, mert egy hős.

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:31:18

@.Zsu: Hát, mondjuk egy idegennel kufircol, akivel nincsenek és soha nem is voltak együtt. Lehet, hogy ez nem kurválkodás, de nem is éppen a romantika csimborasszója.

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:31:32

A telibevert kurva VALENTIN napot viszont rettenetesen utálom !

Mók_Ica 2021.02.14. 22:31:50

@MsIreneAdler: jobb azért előr tisztázni ezt :DDDD

@SelyemSonkaPini: annyira rendes vagy :DDDDD

SirLemming 2021.02.14. 22:32:07

@MsIreneAdler: Köszi, közben összeraktam. Mondjuk valóban, Mercinek előbb hagynám mint a vacogós fogú lónak, de kizárólag úgy, hogy ÉN teszek szívességet tehát jön eggyel.

@mozambikizombi: Pingvines csoki azért van, lehetne linuxosnak is hívni. :D
Jó éjt!

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:32:12

Ezt a Moha gyereket azért ütném pék- és szívlapáttal.

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:32:28

@Mók_Ica: Egy csupaSZÍV ember vagyok :)

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:32:29

Csak könyörgöm Valentín-napi rappel ne készüljön Dani Virdzsónak...

Mók_Ica 2021.02.14. 22:32:45

dani a romantikás...... elmorzsoltam egy meghatott könnycseppet.....ja, nem

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:34:20

Inkább egy erdélyi plüss sárkányt kért volna Moha Mercinek...

SirLemming 2021.02.14. 22:34:27

@Nátha ellen bálna: Valszeg ezt a srácot többet taperolta már 3 hónap alatt mint az összes többi fasziját összesen. :D

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:34:33

nEhéz ügy ez... Moh a kezdet kezdetén rosszul döntött... azóta szív
Viszont kihasználja a helyzetet... szóval baszódjon meg, nem nyer !

Mók_Ica 2021.02.14. 22:34:36

@Kiégett Hobbynyúl: elszégyellte magát..... és kér.....

@SelyemSonkaPini: eddig is tudtam, hogy csupaSZÍV vagy, csak nem sejtettem :DDDD

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:34:45

Héé... Dobjatok már be valami plüss szart Mercinek. Naaa. Kösssziii

tvbuzi 2021.02.14. 22:34:52

Az életemezéstől teljesen kivagyok

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 22:34:53

Vajon eszükbe jutott, hogy BÁLINT-nak névnapja van? :-)

edimörfi 2021.02.14. 22:35:13

Annyira eredeti ötlet az ágyon az a szív. Ja, nem.

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:35:20

@SirLemming: ez egyértelmű, hogy te tennél szívességet :D:D

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:35:30

Mohnak miért kell ilyen hangon olvasni a levelet? Ha "csak haverok" akkor minek a "cukiskodás"?

tvbuzi 2021.02.14. 22:35:53

Konténert!!!! Köszönöm ❤️

Mók_Ica 2021.02.14. 22:35:55

@SelyemSonkaPini: nem tud már ebből kihátrálni..... majd kint menekül.....

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:35:55

@SelyemSonkaPini: ekg.
@Mók_Ica: Miután ezt kibeszélték a többiekkel... ez annyira gáz.
@Majom1Parádé: Nem tudom, eddig nem úgy tűnik.

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:35:57

@Mók_Ica: Drága Ica! Annyira meghatottál : TE Akkor is jöhetsz ha NEM munkainterjúd lesz másnap ! :)

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:36:05

@Nátha ellen bálna: Ma nagyon egy EKG-n vagyunk :D :D :D

.Zsu 2021.02.14. 22:36:06

@Nátha ellen bálna: de most a Mohára gondolsz? és ha férfi lefekszik egy ismeretlennel arról is ezt gondolod?

@Adamadam: igazándiból nagyon rossz a memóriám. a fontos dolgokat elfelejtem, erre spec teljesen emlékszem :DD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 22:36:12

Dani menjen már .... hogy kiküldte Virágot!

SzabadEzANév? 2021.02.14. 22:36:32

Mennyire romantikus, hogy a dani kiküldi azt az embert aki írta neki a levelet... Még mindig meglep mennyire nyomorult

tvbuzi 2021.02.14. 22:36:44

Még még hétig?? Azt mi nem szeretnénk

Ármándójózsi 2021.02.14. 22:36:57

Imádom ezt két kis drágát, Mercit és Mohát!!!

Mók_Ica 2021.02.14. 22:37:11

@Majom1Parádé: eddig nem úgy tűnik......

@tvbuzi: gyere :))))

@Kiégett Hobbynyúl: moha lesz a kövi kieső

.Zsu 2021.02.14. 22:37:13

@LaciHogyVoltol: :DDD pedig erre van esély.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.14. 22:37:21

@tvbuzi: nemám kihányod a csokikát Teeee!!!! :)))))

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:37:25

-Nézd meg mi van rá rva!
-Made in China?
:D

gazo 2021.02.14. 22:37:31

Nyugi Dani reméljük nem kell két hétig olvasgatni a levelet

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:37:38

Az van ráírva: IMÁDLAK RENCSI ! :D :D :D

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:37:49

Mercitől közben lopott pillantás a kamerába.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:37:57

@Mók_Ica: Csak akkor ha Robit viszi. Daniella ellen visszamegy.

tvbuzi 2021.02.14. 22:38:34

@.Doktor.Szöszi.: neeeem, azt a fogammal szűröm!!

Mók_Ica 2021.02.14. 22:38:41

@SelyemSonkaPini: óóóóó, meghatódtam :DDDD köszönöm!!!

.Doktor.Szöszi. 2021.02.14. 22:38:43

decathlonban akciós volt a melegítő? :)))

SirLemming 2021.02.14. 22:38:48

@MsIreneAdler: Egy plüss claymore? www.plusharmory.com/Shop/index.php?route=product/product&path=59_64&product_id=58

@SzabadEzANév?: Mé? Ez nem romantika? Hát ne lássa már... a bármit is. Vagy vmi.

OriginalBlackMamba 2021.02.14. 22:39:28

Phu, ez a Moh-Merci sztori egyre kellemetlenebb...

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:39:36

@MsIreneAdler: Jah :D Egy tájidegen műlófaszkodásnak tartom !
ÉS pénzrablási probálkozásnak... a kereskedelem részéről

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:39:38

@SelyemSonkaPini: De dög vagy. :DDDDD Vagy ez megmaradt Grincstől és most felhasználták, mi? :D

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:39:52

Melegítő bakker...ehhez képest a Terminátor 3 a romantika csúcsa :D

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:40:43

BÁLINT VESZTI A PONTOKAT !!! és a nyerést

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:41:04

@Mók_Ica: Lesz még Moha-Robi párbaj a végén. Valószínű, hogy az lesz az utolsó.

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:41:30

@Kiégett Hobbynyúl: Csak ott sántit a dolog, hogy Moht nem nagyon zavarta volna...
HA jó a méret :D

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:41:43

@.Zsu: Kinek mi fér bele. Férfiként én sosem feküdtem le ismeretlennel, elég abszurd dolognak gondolom. Merci sokat játszik, általában nem őszinte. Szerintem megszokta a kinti dolgokat, és a vellában is köll neki a "hús". Ennyi. Ne! hiszem, hogy Múban bárki is látna bármit.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:42:04

@SelyemSonkaPini: Nem kicsit. :-((( Sajnálom, mert az elejétől toronymagas favoritom volt...

.Zsu 2021.02.14. 22:42:08

Mohának 4 kiló lidlis virslit, és 20 db farmtojást kellett volna kérnie ajándékba Mercinek, hogy készíthessen neki még soksok reggelit :))

.Doktor.Szöszi. 2021.02.14. 22:42:15

@MsIreneAdler: instán kb. egy hete volt egy szavazás, hogy Merci fekete melegítőt szeretne adni neki, mert ez Moh minden vágya...megszavazták, most megkapta..

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:42:23

Fúúú...azért Mercinek a segge ebben a melegtő naciban már nagyon nem a "blokkolnám' kategória.
Ha gonosz akarnék lenni (és akarok) azt mondanám, nem véletlen, hogy Moh is csak furulyáztatta...

SirLemming 2021.02.14. 22:42:27

@Ármándójózsi: @OriginalBlackMamba: Hát ez nekem már sok. Cukorbeteg lesz a TV-m.

@.Doktor.Szöszi.: Sajnos. Jobb nem futotta ki a büdzséből.

Bálint meg most költözik be a mocsárba?

Mók_Ica 2021.02.14. 22:42:28

két őszinte férfi beszélget.... ja, nem..... konténert!!!!! még jó, hogy itt vagyok mellette :DDDD

tvbuzi 2021.02.14. 22:42:39

Buliról nem lesz semmi?????

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 22:42:45

Kész, Bálint most végleg elásta magát azzal, hogy kitart Danika mellett.

SzabadEzANév? 2021.02.14. 22:43:07

Bála : "énközelállokhozzáddani" "nefelejtsdhogymellettedállok" "kapcsolatvanköztünk" "számíthatszrámdani"
Hát ez a bála el van veszve

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:43:10

@Kiégett Hobbynyúl: ÉN elengedtem Bálintot... LObi és Pini akikre szavazok

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:43:10

@SelyemSonkaPini: EKG. :DDDD Moha vigyorogva viselte volna, tuti.

.Zsu 2021.02.14. 22:43:11

@Nátha ellen bálna: jólvan, megértelek. köszi.

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:43:28

@SelyemSonkaPini: jah, akkor jó. Azt hittem van valami spéci okod :)

@SirLemming: Merci nem értékelné :(

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:44:13

@SzabadEzANév?: Azt gondolom fél Danitól és nem akar vele párbajozni....
NEM ÉRTEM ennyire vakon van ?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:44:27

@Majom1Parádé: El.
@SelyemSonkaPini: Én is. Lóbelt az első nálam, Pini a második.

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:44:54

Ezek még tényleg elhiszik, hogy a párbajon dől el, hogy ki megy vissza?!?!

tvbuzi 2021.02.14. 22:45:01

Egyszerűen nem bírom elengedi a konténer szélét :((((((

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:45:14

@.Zsu: Mit TE is Kisbogaram ? Te is szeretnél jönni, akkor is amikor nem interjúra mész másnap ?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 22:45:23

Nem, Vircsike, a lőtéri kutyának sem jön be, amit képviselsz...

Ármándójózsi 2021.02.14. 22:45:24

@SelyemSonkaPini: Mi televert vödörnek mutogatják már ezt a sok szart, a visszajövetelre nem lesz időőő, az érdekelne!

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:45:27

Ezt mán akartam kérdezni, hátha itt tudja valaki: a lányok miért legyezik magukat, ha a sírás kerülgeti őket?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:45:49

@SelyemSonkaPini: A fenét fél, Mohát erősebbnek tartja, ezt többször is hangoztatta. Azt nem értem, hogy miért nem vált le róla, amikor ezernyi indoka lehetett volna, és egyszer el is kezdte, aztán visszatáncolt.

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:46:13

@Ármándójózsi: NAAAAAAAAAAA MOST JÖN illetve megyevissza !!!!

Mók_Ica 2021.02.14. 22:46:14

@tvbuzi: fogom a homlokodat, ne aggódj..... te pedig majd fogod az én hajamat... amikor én hányok.....

SzabadEzANév? 2021.02.14. 22:46:23

Jöjjenek a FÉRFIkönnyek

Mók_Ica 2021.02.14. 22:47:04

moha kédése: hát ez hogy???

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:47:07

@Nátha ellen bálna: hogy a kibuggyanó könnycsepp rögtön felszáradjon és ne kenje el a sminket (amúúgy meg nem tudom :D)

gazo 2021.02.14. 22:47:10

Nehogy meghulkosodjon Danyi

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:47:13

@Nátha ellen bálna: Ha megindul a sírás a szemfestéküket akarják "szárítani" a legyezgetéssel...legalábbis szerintem :P

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:47:23

@Nátha ellen bálna: Ezt látták a tévében. :D Egyébként nem tudom, ilyet sose szoktam. :D

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:47:29

MI A VÉREERES FASZOMAT SAJNÁL EZ A HÜLYE PICSA ???? MIT??????
75 25 wheeheheeeeee

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:48:06

Kinn volt a cigánysor, Mercike.

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:48:27

Mint fődnek a ganyé ! Ez neki a Virág ! :D

SzabadEzANév? 2021.02.14. 22:48:33

Mint fán az erdőnek a fánk a fiúnak a lány

Mók_Ica 2021.02.14. 22:48:35

erdőnek a fák.... ezt jelenti daninak virág..... óóóó.. romantika, romantika......

edimörfi 2021.02.14. 22:49:48

Bála gyerek másodpercről másodpercre megy össze a szememben.

.Zsu 2021.02.14. 22:49:49

@SelyemSonkaPini: :DD aranyos vagy, h erre gondolsz. arra feljebb reagáltam ;))
de én is engedem el a Bálintot, ezt mondtam.

Daninak azért van szíve. lelkis fiú.

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 22:49:53

Bálint is Mercikét parodizálja éppen :D :D :D
Pont annyira nem vicces és idegesítő... úgy barátilag le is szophatná Proli Urat, mint Merdzsó a hokist :P

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:49:56

Dani mindjárt seggbe tolja Bálintot ha sokat héliumozik :D :D :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 22:49:57

Bálint megirigyelte Merci héliumát! :-)

tvbuzi 2021.02.14. 22:50:07

Tele lesz a BV Dani recskázásával

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:50:15

Vivcsó most fogja elcseszni azzal, hogy megy Bála után? Ne már...

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:50:17

Nnnnnnnnna kezdik az "adsz egy csókot, nem, miért nem, mert nem" témát. Essen már ki valamelyik, könyörgööööm!

Cimili2 2021.02.14. 22:50:22

na sikerált ide érnem, sziasztok.

Mók_Ica 2021.02.14. 22:50:29

moha azért nem csókolja meg mercit...... buta kis hélium ez a marci.....

gazo 2021.02.14. 22:50:49

Na most Moh már mánja hogy Marci jött vissza

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:51:17

hOPPÁ HOLNAP KIVÁLASZTÁS !

SirLemming 2021.02.14. 22:51:20

B Legalább jófej a haverjával, sebaj.
Moh azért picit reménykedett, hogy Virág jön vissza. XD XD

Ármándó, Jön Vanda!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 22:51:39

Dani kapott 76%-ot, hogy övé lesz a zöld kendő

tvbuzi 2021.02.14. 22:51:46

@Cimili2: de jó neked, hogy eddig nem voltál itt :DDDD

OriginalBlackMamba 2021.02.14. 22:52:16

Nem nem nem nem nem nem és nem bírom ezt már....

.Zsu 2021.02.14. 22:52:16

@Nátha ellen bálna: ebbe sosem gondoltam bele :DD
de azt hiszem ez segít megállítani a könnyeket, kiszárítjuk ilyenkor a szemünkből :))

Mók_Ica 2021.02.14. 22:52:17

@tvbuzi: dehogyis... ő most szomi....

@Cimili2: szia cicus :D

Cimili2 2021.02.14. 22:52:32

@tvbuzi: érdemes visszaolvasni, vagy nézni??

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:52:49

@SelyemSonkaPini: Tegnap bekerült a menetrend. :-)) Szoros két hét lesz.

Ármándójózsi 2021.02.14. 22:52:53

@SirLemming: Igeeeeeen!!!
Vandácskaaaaaaaaaaaa. ❤️❤️❤️

Cimili2 2021.02.14. 22:53:07

@Cimili2: annyit láttam, h dani sírt.

Mók_Ica 2021.02.14. 22:53:10

holnap agynélküli agysebészeti tematikus hét indul.....

SzabadEzANév? 2021.02.14. 22:53:24

@Ármándójózsi: Győző pár napig nem lesz azt mondta

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:53:39

@.Zsu: ez lehet a magyarázat :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:54:06

@Ármándójózsi: Reménykedjünk benne, hogy a Hozé által bejelentett hosszú szabadság kitart a finálé végéig. :)

Mók_Ica 2021.02.14. 22:54:40

a hangtechnikusok rohadtul moNNYanak le.... fel kell nyomnom a hangerőt,hogy értsem is amit az ápoltak beszélnek, utána minden köztes cucc leordítja a fejem..... pfff

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:54:46

@.Zsu: Engem komolyan érdekelt, csak sosem jutott még eszembe megkérdezni. :) A szemfestéken kívül sok ötletem nincs. Vagy talán arra gondolnak, hogy nyugtatólag hat vagy ilyesmi, és sikerül megállítani a sírást?

tvbuzi 2021.02.14. 22:54:54

@Cimili2: love volt végig. letáboroztam a konténernél. talán a vetélkedőt érdemes megnézni

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:55:06

Ha már ilyen szépen összejöttünk megismétlem a hírt :
Egy óra múlva a tolvaj gazember dagadt svéd kinyírja a KLUB rádiót a demokrácia nevében !

Mók_Ica 2021.02.14. 22:55:25

@Kiégett Hobbynyúl: csak hételején nem szokott lenni.....

Cimili2 2021.02.14. 22:55:39

@Kiégett Hobbynyúl: ne álmodozz, nem bírja ki kamera nélkül!! sajnos.

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:56:13

@Ármándójózsi: Köszönöm ez tényleg begyorsul a végére mint az állat !

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:56:44

@Nátha ellen bálna: ja lehet addig is másra koncentrál az ember lánya. De érdekes férfiaknál ezt nem láttam sosem. Mindjuk vicces elképzelni :D

Ármándójózsi 2021.02.14. 22:57:06

Saturday Sun sálálálálááá...

Egyfejű 2021.02.14. 22:57:12

Pajtások, aki marad, annak jó mókázást, aztán meg jó éjszakát! Megyek, megetetem az unikornist, oszt alszom. Pá!

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:57:23

@SelyemSonkaPini: Aha.
15-én (hétfőn) kiválasztás
17-én (szerdán) kihívás
20-án (szombaton) párbaj
22-én (hétfőn) kiválasztás
24-én (szerdán) kihívás
25-én (csütörtökön) párbaj/kiválasztás és kihívás
26-án (pénteken) párbaj
27-én (szombaton) finálé

Cimili2 2021.02.14. 22:57:25

@tvbuzi: oké, köszi!!
@SelyemSonkaPini: felháborító!!!:((

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:57:49

@Ármándójózsi: Köszke. Nekem nem enged linket elküldeni valami miatt. :-((((

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:57:50

"15 éves cserediákkal szexelt a tanárnő, a férje végignézte"

De rossz helyen jártam suliba......

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:57:57

@SelyemSonkaPini: Igen, de 10 év után végre eszébe jutott az állatvédelmi kérdőív. (Sertésekre is vonatkozik, úgyhogy ez a részéről önvédelem is.) Viccen kívül: ennek örülök, és ez lesz a legelső "nemzeti konzultáció", amit kitöltök.

allatvedelem.kormany.hu/

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 22:59:04

@SelyemSonkaPini: :-(((
@Mók_Ica: Az lehet, de még 6-an vannak és mivel nem lesz hármas párbaj, így oldották meg.
@Cimili2: Ez az én bajom. :DDDD
@Egyfejű: Jó éjt! :)

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 22:59:13

@Nátha ellen bálna: Írta itt Kipsák, hogy személyi adatok is vannak rajta és hogy kubatov lista!

evacat 2021.02.14. 22:59:23

Ma megint elhangzott kedvenc kifejezésem, most épp Virág szájából:
.........AMIT ÉN KÉPVISELEK........., de ezt már mindegyikük mondta.
Egyszer szivesen meghallgatnám, fejtsék ki kicsit bővebben.
Én nem tudom, mit képviselnek. Illetve amikre gondolok azok leirása már
nem tűrne billentyűzetet.
Képviselni sok mindent lehet, egy eszmét, egy életformát, egy vallást, egy táplálkozási formát, stb, csak azt nem amit itt három hónap alatt láttunk tőlünk.

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 22:59:36

@MsIreneAdler: Mondjuk Chuck Norris vagy Steven Seagal így sírna. :D

MsIreneAdler 2021.02.14. 22:59:40

@SelyemSonkaPini: szeretted volna, ha tanárnő ferje néz, miközben ügyködsz a feleségén :)?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 23:00:44

@Ármándójózsi: Le, mint a borravaló. :D Viszont én már nem kockáztatok, még itt meghúzom magam, aztán szerezhetek be járókeretet. :DDD

MsIreneAdler 2021.02.14. 23:00:50

@Ármándójózsi: nem, veletek vagyok elfoglalva :D

tvbuzi 2021.02.14. 23:00:58

A kedvenc botsáskám

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 23:01:20

@SelyemSonkaPini: A tanárnő egész jó, a férje okádék, de azzal nem kellett kúrni !

SirLemming 2021.02.14. 23:01:35

@Kosztarika: Juj. De jó színe van a szemének.

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 23:01:53

@SelyemSonkaPini: Nem tudom, majd megnézem, hogy pontosan mit kérdez. Nem zavar nagyon, ha személyes adat. Miért ne adnám a nevemet ahhoz, hogy fontos nekem az állatvédelem?

tvbuzi 2021.02.14. 23:01:56

@MsIreneAdler: vagy szeretné ha a felesége tanárnő lenne?!?!

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 23:02:15

@MsIreneAdler: Abban az időszakban szartam volna rá :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 23:02:18

Na, mit csinál Lóbelt, hogy még jelet se kapott?

nicu71 2021.02.14. 23:02:54

Elég girhes ma Vandácskánk..Ilyen béna szerkó,haj,smink kombó már már büntetés.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 23:03:31

Lóbelt azért nem kapott kiválasztójelet, mert különben éhenhalnának és megenné őket a retek. :DD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 23:04:23

Moh is vagy 8 igazábólt tolt hirtelenbe...

KékCsöcsűPini 2021.02.14. 23:04:30

PONT MOH beszél ? A kurvanagy megúszós kis geci ....

Kosztarika 2021.02.14. 23:04:31

Ezt miért nem az öfiben adják le???????

.Zsu 2021.02.14. 23:05:17

@Kosztarika: pontosan erre gondoltam.

MsIreneAdler 2021.02.14. 23:05:19

@SelyemSonkaPini: jah, mondjuk jah :D
De te mindig ilyen érdekes híreket hozol. Mint a rabló, akit szexszel tartóztattak fel :)

Ármándójózsi 2021.02.14. 23:05:23

Szóbaelnyedtetek... - Dani.

Cimili2 2021.02.14. 23:05:39

szóba enyeledtetek- by dani

Adamadam 2021.02.14. 23:06:26

@Nátha ellen bálna: Semmi személyes adatot nem tartalmaz amit amúgy ne tudnának rólad. Most töltöttem ki, név, email cím, és hogy hány éves vagy. Ennyi kell a kitöltéshez. Ezek az infók egy átlagos ember facebook profilján is kintvannak

nicu71 2021.02.14. 23:06:34

@.Zsu: Dani megint kimondta,"szóba elenyedtetek" ezt is a szokásos nyekergéssel.

Ármándójózsi 2021.02.14. 23:06:52

@Cimili2: a Tied a jó, én elcsesztem a pötyögésnél...

nicu71 2021.02.14. 23:07:24

@Cimili2: és senki sem javitja ki,ez a gáz igazán...

Cimili2 2021.02.14. 23:08:37

@Ármándójózsi: én meg azt hittem, h a tied a jó, így rákerestem a helyesírás.mta.hun.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 23:09:41

Vivi jól elküldte Bálintot a gecibe....

Cimili2 2021.02.14. 23:10:38

@Majom1Parádé: hálából leragasztják az egyik szemét.:DDD

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 23:10:41

Mercike miért a lábával mutogatja, hogy mit tegyenek Vivi szemére...undorító ahogy beletapos az elsősegélydobozba...

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 23:10:47

@MsIreneAdler: De most jut eszembe, hogy vannak például olyan homók, akik direkt nőiesen viselkednek. Lehet, hogy ők így sírnak?

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 23:11:24

@Adamadam: Köszi szépen, erre gondoltam én is!

Cimili2 2021.02.14. 23:12:13

hú, virág a nézésével ölni tudna.

Mók_Ica 2021.02.14. 23:12:19

@LaciHogyVoltol: kényszerzubbony van rajta......

egyébként én azt olvastam, hogy pasik szexinek tartják a kicsit kancsal nőket..... szóval vivi szexi :DDD

Adamadam 2021.02.14. 23:14:16

@Nátha ellen bálna: Nincs mit! A többi kb ugyanaz a szisztéma mint a többi ilyen konzultáció, hogy mindenre igennel szavazol. A korábbiakat nem töltöttem ki, ezt viszont igen. Egyiknél se merült fel, hogy a nemre nyomjak. A végén felteszi a kérdést, hogy felvehetik-e a veled a kapcsolatot tájékoztatás céljából, itt lehetett elutasító választ is adni. Sose értem azokat akik pont ettől vagy a vakcina regisztrációtól féltik az adataikat:D
Ha a kormány tudni akar rólam valamit, akkor 10 percen belül tudnak mindent, főleg ilyen alap adatokat

Cimili2 2021.02.14. 23:14:28

@Mók_Ica: meg ha hamisan énekel.:DDDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 23:15:16

@Mók_Ica: Azért az mindent elmond, hogy ezt 3 hónap után sikerült észrevenni. :DDDDD
Csak ne énekeljenek, könyörgöm.

nicu71 2021.02.14. 23:16:05

Ez rohadt vicces volt.Leragasztották Vivi szemét,mert muszáj

Mók_Ica 2021.02.14. 23:16:12

@Cimili2: @Kiégett Hobbynyúl: pedig énekel..... :DDDDD és nem ismeri a földteke szót..... :DDDD

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 23:16:53

@Kiégett Hobbynyúl: Hát ha napi 24-ben Vivi fejét kellene bámulnom én is próbálnék más fele nézni... :D :D :D

Mók_Ica 2021.02.14. 23:17:05

és virdzsi sem tudja mi az a szó......

Nátha ellen bálna 2021.02.14. 23:18:16

@Adamadam: Persze. Kit érdekel? Akkor szüntetem meg az e-mail címem, amikor akarom. A koromat meg az is meg tudja saccolni, aki rám néz. :)

Mók_Ica 2021.02.14. 23:18:29

jön az emojik nélküli moha marci

SirLemming 2021.02.14. 23:18:29

@Adamadam: Pont az a bajom, hogy mindenük megvan, ne kérjék be újra és újra. Azért van ügyfélkapum meg minden franc, hogy központosítva csinálhassak dolgokat. Nem egy n+1 weboldalon szeretném megadni a dolgaimat amit amúgy nem teszek ki, főleg facebookra nem. :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 23:18:39

Na, végre kiderül Merci kapott-e valamit cserébe Mohtól.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 23:18:59

@Mók_Ica: Halláskárosodást fogok szenvedni a végére. :D
@LaciHogyVoltol: Az más kérdés, és meg is érteném, hidd el.

Mók_Ica 2021.02.14. 23:20:09

@Majom1Parádé: a jelek szerint csak furulya volt......

Fálki 2021.02.14. 23:20:32

@LaciHogyVoltol: Semmi bajom nincs veled, ne erts felre. Sőt.

Bőven az ertelmesebbek kozott tartalak itt szamon, csak annyira nyomtad ezt a Merci narcisztikus vonalat, hogy muszaj volt MEGKERDEZNEM, hogyha szakemberek mondjak el neked, hogy hibas diagnozist allitasz fel, akkor azt hajlando vagy-e elfogadni. En azt feltetelezem, hogy igen.
De ha nem, akkor én pl feleslegesen nem koptatom a billentyuzetet.

Béke.

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 23:20:53

Szegény Bálint...nem tud úgy fordulni az ágyban, hogy ne "maszatolást" lásson... :D

Adamadam 2021.02.14. 23:21:05

@SirLemming: tudsz csinálni ideiglenes email címet ha valahova kell de nem szeretnéd megadni a sajátod. Ez később is jól jöhet. pl: temp-mail.org/hu/
A korodra is beírhatsz mást, mert csak számot kell beírni nem születési dátumot. A neved meg ugye adott:D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 23:21:18

Aha, szóval megin Danika qrta Vircsit...

Ármándójózsi 2021.02.14. 23:21:31

Carpe Diem - Álomhajó
www.youtube.com/watch?v=vDRBAPrCr2I&ab_channel=Magneoton

@SelyemSonkaPini: Azért ez is odabasz akár Liderin helyett is, nem??? :DDD

LaciHogyVoltol 2021.02.14. 23:21:42

Vanda sem nagyon vágja a földtekét...még Google segítséggel sem...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 23:22:17

Éjfélkor lesz a bv... csodálatos... tényleg.

Mók_Ica 2021.02.14. 23:22:20

wandácska sem agysebész.... ehhez a csodás megfejtéshez a google kellett neki..... a földteke jelentéséhez...... simán beköltözhet a vv11-be :))))

.Doktor.Szöszi. 2021.02.14. 23:22:57

@Majom1Parádé: és remélhetőleg utoljára kellett néznünk...

.Zsu 2021.02.14. 23:23:03

Vanda feje kicsit révbulás volt most :D jaj de mennyivel jobb mint a Hozé.

MsIreneAdler 2021.02.14. 23:23:06

@LaciHogyVoltol: élmény lehet ilyen szobában aludni...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 23:23:43

@Mók_Ica: Ne akarj rosszat Fálkiéknak. :D Nem biztos, hogy ők értékelnék ezt, maximum Ármándó, mert akkor minden egyes nap láthatná. :DDD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 23:23:58

@.Doktor.Szöszi.: Erre szerencsére elég jó esély van, persze még Danika búcsúfilmjében benne lesz pár villanás...

nicu71 2021.02.14. 23:23:58

@Mók_Ica: elképedtem...inkabb maradt volna csöndben.A kulcssszó az "E " földtekén.Vandácska.....

Ármándójózsi 2021.02.14. 23:24:03

@Fálki: Kérlek szépen!!! Olyan gyönyörű volt!!! Naaaaaalégysziiii....

.Doktor.Szöszi. 2021.02.14. 23:24:07

@Fálki: jut eszembe, a szelfipárbajt tegnap élőben leközvetítettem, sőt Daniella kortesbeszédét is :))

SzabadEzANév? 2021.02.14. 23:25:01

Csori vanda nem tudja használni a guglit

Mók_Ica 2021.02.14. 23:25:03

@Fálki: akkor kérlek moha feje fölé az egyik képre rajzolj egy glóriát a holnapi öfiben, mert ő egy szent, amiért ilyen jószívűen engedett marci szájának..... :DDDD

SirLemming 2021.02.14. 23:25:21

@nicu71: No. Ez pl nekem már nem begyere volt. Szerencsétlen csajt így csesztetni ezzel a fassággal, ráadásul úgy, hogy elején mondta hogy NEM akarja már sok volt.
+ arra az egészségügyi csomagra akár szükségük is lehetett volna.
+ szemmel nem bohóckodunk, nem nyomkodjuk.

@LaciHogyVoltol: :D

Holnap éjfélkor BV? Várja meg a köldökszöszpöndorítő metadémon, hét közben lesz az már, vaze.

plutopluto 2021.02.14. 23:25:42

De miért lesz a holnapi összefoglaló 120 perces? A kiválasztás maximum 30 perccel szokta meghosszabbítani a műsoridőt.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 23:25:47

@Mók_Ica: Igen, a gondolkodás neki sem az erőssége.

Pillecukor 2021.02.14. 23:26:06

Nekem kifejezetten kínos volt, hogy falkában támadták Vivit és röhögtek rajta, hogy beégették.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 23:26:21

@Fálki: Szuper. :)) @Mók_Ica: val beszéltük, hogy Moha akkora hős volt azzal, hogy engedett Mercinek, hogy rajzolnánk neki lóriát, vagy megkérjük a holnapi poszt íróját, hogy tegyen egyet a feje fölé. :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 23:27:19

@Kiégett Hobbynyúl: glóriát banyek... már én is elhagyom a fogalmazásgátlómat.

MsIreneAdler 2021.02.14. 23:27:27

@Pillecukor: én sem mulattam úgy rajta, mint Vanda...

SzabadEzANév? 2021.02.14. 23:27:44

Hogy mindenkiből többet lássunk és felelős döntés következtében tudjuk odaítélni majd a 36 milliót, ezért az adásidőt megkétszerezik a szerkik

MsIreneAdler 2021.02.14. 23:28:46

@Kiégett Hobbynyúl: na most erről eszembe jutott a fogamzásgátló :)

A lányok szednek valamit, mert gumit nem láttam sehol?

SzabadEzANév? 2021.02.14. 23:29:22

@Pillecukor: @SirLemming: előző széria Zsuzsuja is leginkább annak köszönheti, hogy nyert, hogy bent annyira támadták meg bullyingolták... Még az is lehet, hogy Vivinek az előnyére válik ez

Fálki 2021.02.14. 23:29:26

@Kiégett Hobbynyúl: @Mók_Ica: Szóval most már ott tartunk, hogy nemhogy beleirkalok neha kommenteloket a HV-ba, de még kívánságkosár is van....

Érdekes fejlemények ezek, lassan egyre jobban orulok, hogy mindjart vege, mert ki tudja miket talalnatok meg ki :D :D

De persze, értetek bármit.

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 23:30:06

@SirLemming: Bálint rendszeresen felkérdezi Vivit és hülyére veszi. Mondjuk nem nehéz, de igen valóban gusztustalan a dolog, nem véletlenül csökken Bálint népszerűsége a házi szavazásunkon.

@plutopluto: De hát most. is itt tobzódunk, nem mindegy, hogy mikor van a BV legfeljebb visszanézed, sokat nem fogsz veszíteni :DDD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 23:30:39

@MsIreneAdler: Vivi és Merci nem dug, Vircsinek meg nyilván van bogyója még a régi szép időkből...

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 23:32:36

@Fálki: Én szeretnék kérni Merciről egy csillámpónis fotót. Lehet? Ha már úgy is kívánságműsor Fálkival van.

MsIreneAdler 2021.02.14. 23:34:00

@Majom1Parádé: Merciben azért nem vagyok biztos. Azért volt ott valami.

SirLemming 2021.02.14. 23:34:10

@Adamadam: Köszi, hasznos lesz ha HVra akarok majd scripttel spammelni. :D
Btw.: Tudom, hogy mit tehetnék még ÉN pluszban.
Csak nem akarom. Ez ennyi.
Azért van ez a sok cécó minden körül, hogy kedves állatpolgárnak csinálnia kelljen valamit. Ergo nagy ívben szarnak amúgy a véleményre, nem is különösebben propagálják (legalábbis az eus környezetvédőset annó pl semennyire asszem) és még gatelve is van. :)

A többit le se írom, mert nem ide való.

Gia 2021.02.14. 23:34:43

Nem mutatták,hogy Merci kapott-e végül plüss unikornist.

MsIreneAdler 2021.02.14. 23:34:45

@Fálki: jól értesültem? Nálad lehet kívánni? :D

Fálki 2021.02.14. 23:35:02

@Majom1Parádé: Sokkal előbb :)

@ppupu: NINCS kívánságműsor. Illetve egy kommentszekció-lakónak van, remélem magára ismer ;)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 23:35:25

@MsIreneAdler: Passz. Egyszer már tippeltek Vircsike terhességére, de akkor még nem tudták, hogy Daniella akciózásaiból nem lesz gyerek, így arra tippelek, hogy nem.
@Fálki: Unikornist nem kérünk, ígérjük, itt csupán úgy véltük, hogy ez kihagyhatatlan magas labda. :-))) Köszönjük szépen, örök hálánk.
A 11-ben látszódni fog a szavazatainkon is. :DDDDD

MsIreneAdler 2021.02.14. 23:36:20

@Gia: kapott...most mutatták, ahogy játszott a szarvával :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 23:36:43

@MsIreneAdler: Még jó, hogy nem az ment a tortára. :D

Adamadam 2021.02.14. 23:37:38

@SirLemming: Azt hiszem a blog.hu védve van scriptes spam ellen, de ha netán mégsem az elég gáz:D
Amúgy szíve joga mindenkinek eldönteni, hogy kitölti-e. Nem is szerettem volna senkire ráerőszakolni, csak arról írtam, hogy semmi titkos adatot nem kértek. Ha nem is lesz eredménye ennek, (amire sajnos van esély) akkor legalább a saját lelkiismeretemnek jobb lesz, hogy kitöltöttem. Mint amikor valaki el se megy szavazni aztán bosszankodik, hogy nem a neki tetsző pár nyert, na ezt a bosszankodást most megspórolom ezzel.

.Zsu 2021.02.14. 23:37:45

@Fálki: én kívánság nélkül is benne leszek a posztban szóval mindeeegy is :))

MsIreneAdler 2021.02.14. 23:39:19

@Majom1Parádé: de egyszer párszor eltűnt azért Moh kisvonatja Merci alagútjában, még Moh is mondta, hogy aztán kivette.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 23:39:19

@Adamadam: Nincs védve. A múltkor is volt egy mátyás király nevű gyökér, ki 3 percenként spammelte, hogy minek nézzük és hasonlók....

Fálki 2021.02.14. 23:40:08

@.Zsu: Micsoda magabiztosság...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 23:40:13

@MsIreneAdler: Miss Kiskun óta tuggyuk, ha csak a hegyit tolta be az érvénytelen. :-)

Fálki 2021.02.14. 23:40:40

@Majom1Parádé: Az nem script volt szerintem, hanem vmi hulye kopipasztázott.

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 23:40:59

@Fálki: Ugye, figyelj Főnök, csak szólok, hogy a @Kiégett Hobbynyúl: zsarolni próbál. Intézzek valamit az ukrán tevemaffiánál?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 23:41:48

@Fálki: Na tessék. Van szíved? :D
@MsIreneAdler: Most miért? legalább hasonlított volna. :DDDDD

MsIreneAdler 2021.02.14. 23:42:50

@Majom1Parádé: azért ezt nem mondanám. Bár egyik gimis osztálytársnőm mondta, hogy ő neeem feküdt le a sráccal, csak az történt, hogy betette neki és elnent :D

Fálki 2021.02.14. 23:42:54

@ppupu: Betoncipőt rá. Mint a méltán híressé vált betoncipős Joe De Mirora...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 23:43:45

@ppupu: Áááá, az nem így néz ki. :D Jönnek a patások? Majd hadrendbe állítom a vérnyulakat. 8)

.Zsu 2021.02.14. 23:44:04

@ppupu: nana, @Kiégett Hobbynyúl: egy kiváló egyezséget kötne, amit sztm érdemes lenne megfontolni. ne tattikázzátok túl ezt.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.14. 23:44:33

@MsIreneAdler: azt tudjuk, végülis melyik portot használta Daniella Virdzsin csatlakozásra?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 23:44:36

@Fálki: Látszik, hogy nem olvastad. Le is írta a kis gyökér, hogy automatikusan tolja az üziket. Dzsudibínek 2x is törölnie kellett egy halommal.

SirLemming 2021.02.14. 23:44:37

@Adamadam: Az elmúlt hetekben pont a VV posztok alatt volt automata, 3 perces időzítővel. :D
Értem persze amit írsz, csak másképp vélekedek bármilyed adatról.

@.Zsu: bérelt helyed van? :D

@SzabadEzANév?: Nos ez megtörténhet. Kérdés a BV mennyire népszerű. :)

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 23:44:45

@Fálki: Хорошо шеф, все сделаем в лучшем виде.

Fálki 2021.02.14. 23:46:00

@Majom1Parádé: Azt nem Ő irta, hanem hereverő. Itt voltam, én intezkedtem.

Szerintem nem script volt.

Ármándójózsi 2021.02.14. 23:47:01

@ppupu: Nem merem leírni, hogy nem csak el tudom olvasni, hanem félig-meddig értem is... :D

Fálki 2021.02.14. 23:47:21

@Ármándójózsi: Nekem a google segitett.. :)

MsIreneAdler 2021.02.14. 23:48:05

@.Doktor.Szöszi.: jó oké. Bár azt nem tudjuk, hogy végül megkapta-e Virág rendesen az aranydákót.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 23:48:49

@Fálki: Már mindegy, a lényeg, hogy azóta nem fordult elő. :-)

Ármándójózsi 2021.02.14. 23:48:51

@ppupu: Köszi, de inkább ezzel nem dicsekednék. :DDD

.Doktor.Szöszi. 2021.02.14. 23:49:10

@MsIreneAdler: azt hiszem nekem ez már TSI :DDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 23:49:33

@Fálki: Elavult módszer, ráadásul nem is biztos. Adjak tippeket? :-)))
@.Zsu: Ugye? Tisztességes volt, de ha nem, hát nem. :D Mókiiii, nem lesz glóriánk. :D
@MsIreneAdler: Katasztrófa volt, na. Kicsit. :))))
@ppupu: Aha, ahaaaa, ahaaaaaa, hát persze. :DD

readonlyvv 2021.02.14. 23:49:48

@ppupu: megkaptad az orosz vakcinát?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.14. 23:50:00

@ppupu: Nade 3.0, 3.1 vagy 3.2? Vagy Thunderbolt? :-)

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 23:50:14

@Ármándójózsi: ugyan, oroszt és kínait kell tanulni manapság, angolul úgy is sokan tudnak. Az egyik csak bejön :DDD

Ármándójózsi 2021.02.14. 23:51:12

@ppupu: Kínait. A szemem már most úgy áll...

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 23:52:00

@readonlyvv: Ja, azóta vodkát iszok, szamovárba melegítem a teavizet, és Olgának szólítom az asszonyt.

readonlyvv 2021.02.14. 23:52:51

@Fálki: van vmi oka, hogy egyre parább az avatarod?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.14. 23:53:34

@.Doktor.Szöszi.: Úgy-úgy. Épp azt néztem, ha kivenné a hajgumit... esetleg... :DD

Adamadam 2021.02.14. 23:54:16

@SirLemming: @Majom1Parádé: erről pont lemaradtan, ha tényleg script volt az durva egy ekkora oldalnál. Azt hittem már évek óta alap, hogy védve van. De ha 3 percenként küldte akkor az könnyen lehet, hogy simán copy paste volt és emberünknek volt annyi szabadideje, hogy manuálisan küldözgette. Elég olcsó játék egyébként

Fálki 2021.02.14. 23:54:44

@Adamadam: Manualis volt, hidd el nekem.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.14. 23:54:53

@readonlyvv: az őrületbe kergetjük, azért :DDD

@Kiégett Hobbynyúl: :DDD

Gia 2021.02.14. 23:55:49

@readonlyvv: Azért egyre parább az avatarja,mert haragszik azokra,akiknek nincsen.:-P:-)))

Adamadam 2021.02.14. 23:56:18

@Fálki: Neked elhiszem:D
Fura lelki világra vall felnőtt emberként manuálisan spammelni egy nyilvános fórumot

MsIreneAdler 2021.02.14. 23:56:46

@Adamadam: nem, ő egy viszonylag ismert troll. Ezres nagyságrendben képes kommentet generálni. Ez azért copy-paste-tel nem kis meló. Persze nem lehetetlen.

ppupu #Fantom for President 2021.02.14. 23:56:52

@Majom1Parádé: USB3 ebben az esetben csak a port sorrend HUB-on. A típus meg a teljesítmény nem számít. Ha egyszer Dani portolta, akkor már univerzális, bemegy oda a USB type C, Thunderbolt, de akár a mikro USB stb...

Gia 2021.02.14. 23:57:29

@Adamadam: Ha még csak a lelkével lenne baj..:-)))

Fálki 2021.02.14. 23:57:40

@readonlyvv: Jaaaa, nem. Semmi extra,

Eleinte ugye saját magam voltam, aztán Berlin lelkitársam a La casa de Papelből, most pedig fureszbácsi lett ugye... Egyreszt mert épp játék megy a villában én pedig szeretek játszani egy játékot; masreszt mert az első két rész szerintem nagyon jó; harmadreszt pedig mert nagyon tetszik a zenéje.

SirLemming 2021.02.14. 23:57:43

@Fálki: Ő írta, még akkor is amikor először betért ide. Jópár szorszámozott nicket elfogyasztott.
Az időzítésből és a relatív gyors váltásokból arra gondolnék egy random script kiddie lehetett. De ha nem script, akkor se nagy kaland összekattinthat bárki erre alkalmas eszközt free toolokban. Szerencsére nem volt túl kifinomult a taktika, főleg ha nem IPban-t kapott.

De oké, el tudom képzelni azt is ha manuálisan csinálta volna egy állampolgár... azért meglepne ha valakinek bármilyen okból lett volna pár órája másolgatni, legalábbis akkor nagyobb loser lenne mint így. :D

Na jó. Alvó, hajnalban máris kelni kell, talán ki se hűl a kommentfal az éjszakai műszak után. :D

readonlyvv 2021.02.14. 23:58:04

@.Doktor.Szöszi.: @Gia: oh értem :) eddig csak belami okozott hideglelést :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.15. 00:00:41

@MsIreneAdler: Tiszta szerencse, hogy csak most először láttam a ténykedését, nem többször. Ez gyakran előfordul nála, vagy csak amior rájön az 5 perc?
@SirLemming: Jó éjt! :)

Én is eltolom mára bringát. Jó éjt nektek, jó szórakozást az éjszakai műszaknak! :-)))))

MsIreneAdler 2021.02.15. 00:01:49

@Kiégett Hobbynyúl: két másik blogon láttam eddig "személyesen", de már ott is ismerték.
Jó éjt :)

readonlyvv 2021.02.15. 00:02:25

@Fálki: így értem. de kegyetlen ez a fej, ha megjegyezhetem :)

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 00:03:00

@MsIreneAdler: megnyerted a megromlott minyonokat a hűtőjéből :)))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 00:03:07

@ppupu: Most egy darabig szünetel az adatáramlás azon a HUB-on, mert kikerült az aranypöcs hatóköréből...

MsIreneAdler 2021.02.15. 00:03:39

@.Doktor.Szöszi.: gyanítom valami ilyesmi nívós nyereményre számíthatok :)

Fálki 2021.02.15. 00:04:49

@MsIreneAdler: Én is talalkoztam mar vele, egy politikai blogon asszem, ott is fenyegetozott mar ezzel, hogy egy orat raszan az eletebol és telespammeli zsidózással az aktualis blogot...

Tipikus szunyogvállú jpgmatyi homeofficeos senkiházi lehet.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 00:05:47

@SirLemming: Jó kis proxy szerver aztán jöhet a kommentcunami mondjuk Kongóból. :-)

MsIreneAdler 2021.02.15. 00:06:39

@Fálki: én párkapcsolati blogon láttam, szerintem erre matyizik. Nem tudok mást elképzelni.

ppupu #Fantom for President 2021.02.15. 00:07:20

Jóéccakát kollégák, még nem hevertem ki az éjjeli degusztációs konferenciát :DDD
Meghallgatom még a Másnapos dalt és elájulok :D

www.youtube.com/watch?v=xnZvS_RD-No

Fálki 2021.02.15. 00:08:26

@ppupu: Azt hittem ez az, amikor a Paksi talajrészegen próbál énekelni :D

Jó éjt ppupu!

.Zsu 2021.02.15. 00:11:05

@.Doktor.Szöszi.: jó az avatarod csajje, mondtam már?

Ármándójózsi 2021.02.15. 00:12:08

Mindenkinek jó éjszakát, én is mentem olvasni! :)))

MsIreneAdler 2021.02.15. 00:12:48

Megyek aludni!
Jó éjt mindenkinek :)

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 00:13:35

@.Zsu: még nem mondtad, de köszi! :)

Fálki 2021.02.15. 00:16:00

Ármándó és Irén egyszerre... Érdekes.

.Zsu 2021.02.15. 00:16:54

@Fálki: nekem is feltűnt. érted még a látszatot sem tartják fent.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 00:20:56

@.Zsu: ráadásul ármándó az előbb még álmos volt, most meg már olvasni megy...a fedősztori is bukta :DDD

Fálki 2021.02.15. 00:21:13

@.Zsu: De hogy pont Ármándóval....

Fálki 2021.02.15. 00:21:35

@.Doktor.Szöszi.: :D :D :D Micsoda balfékek ezek :D

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 00:23:55

@Fálki: nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint mi :DDD

mozambikizombikini 2021.02.15. 00:28:00

Na, beleneztem ebbe a szemleragasztos cuccba. Hat nekem ez nem annyira volt humoros. Lehet, hogy oregszem, netan tul szenzitiv lettem.. de nagyon orulok, hogy Vivi leszedte azt a csufsagot magarol. Ugy megoleltem volna... Jo lesz mar, ha kijonnek onnan lassan, mielott kart tesznek egymasban unalmukban.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 00:32:47

@mozambikizombi: szerintem csak Vandácska találta szórakoztatónak, illetve a ő se magától, a szerkik mondták neki, hogy ez nagyon vicces...

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 00:33:55

@Fálki: lebuktál, nem szenvedsz velünk bv-n :)))

mozambikizombikini 2021.02.15. 00:34:11

@Fálki: nem tudom, meg nem neztem vissza a mai adast, csak itt morzsazgattam:

rtl.hu/rtl2/valovilag/belevalovilag/hoppa-ezt-meg-senki-sem-tudta-vv-vivirol-vv-balint

Utalok vasarnap este mokolni, aztan ilyenkor ragogumiztatom az agyamat.

De ez most nem annyira bejovos.

.Zsu 2021.02.15. 00:35:29

@Fálki: ahha. mert h Vivi bandzsa, és Bálint meg akarta javítani a szemét.

@mozambikizombi: de ezt nagyon szeretik, h Vivi kárára poénkodnak. Robi is.
nem látok ebben olyan nagy problémát, néha tényleg túltolják, pl most Vivi erősen jelezte h ne. de alapvetően meg benne van ezekben.

Fálki 2021.02.15. 00:38:20

@.Doktor.Szöszi.: jaja, nem nezem azt soha.. Mert 23 perc a musorido, amibol van 9 perc bejatszas, a tobbi 14 meg ennek a ket molylepkeagyunak a ripacskodása.. És a 9 perc erdemi tartalombol is max 3 olyan, ami tenyleg lekot.. Szoval kurvara rossz biznisz azt nezni.

@.Zsu: Néha sajnos már nagyon túltolják ezt és bántó amit művelnek.

.Zsu 2021.02.15. 00:42:25

@Fálki: én már csakazértis nézem. plusz sokszor van benne szórakoztató tartalom.

mozambikizombikini 2021.02.15. 00:44:05

@.Zsu: Ja hat lehet, hogy Vivi elvezi, hogy addig is foglalkoznak vele, en meg kicsit morcosan dolgozom igy vasarnap este, de ezt nezve most kifejezetten kellemetlenul ereztem magamat, foleg, ahogy mondta a szinten "osszekotozott" Mercinek, hogy "hadd bujjak ide". - szerintem ez most sok volt. :/ de lehet, hogy csak nekem. Emtommaaaa... Megoleltem volna Vivit, na.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 00:49:50

@Fálki: igaz, de mindig van 1-2 bejátszás, aminek az öfiben lett volna a helye, emiatt érdemes megnézni, közben meg lehet szidni Hozét...:DD

Fálki 2021.02.15. 00:51:14

@mozambikizombi: @.Zsu: @.Doktor.Szöszi.:
Fú, basszátok meg, ez kurva kellemetlen volt.

Oké, Vivi egy kicsit tenyleg bandzsa és akkor mi van. Nem vészes, szerintem még jól is áll neki.
Egyreszt nem kell ilyen onkentes segitoknek lenni, akik azonnal keresik a megoldast és meg ha félig komolyan, félig szivatásból is csinálták, akkor is gáz.

Amikor ott a nappaliban pedig konkretan korulveszik, lefogják és ráülnek a tiltakozása ellenére, az nettó erőszak.

Ne már baszdmeg, hogy ilyen megtortenhet.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 00:54:03

@Fálki: ráadásul Vandácska úgy konferálta fel, hogy az eddigi legviccesebb jelenet, szóval ja. én sem nevettem...

.Zsu 2021.02.15. 00:55:45

@mozambikizombi: én is éreztem már ezt, megértelek.
a mostani nem ütött annyira szíven, de többször éreztem azt h ottlennék énis a csapatukban, és erősíteném a női erőket, és bevédeném Vivit. simán visszatudnék poénkodni vmit a fiúknak.

mozambikizombikini 2021.02.15. 00:56:06

@Fálki: Akkor nem en vagyok a fasz megsem?
Ajjdejo.. Koszi!

En olyan kellemetlenul ereztem magam, utana meg azert, mert hogy talan az en humorerzekem rozsdasodott be? Foleg amikor odabujt Mercihez.. (aki nem tudta visszaolelni, hiszen osszekotve volt az is.) Tenyleg megsajnaltam.

.Zsu 2021.02.15. 00:56:39

@.Doktor.Szöszi.: amikor ezt kimondta tudtam h nem lesz vicces.

mozambikizombikini 2021.02.15. 00:58:14

@.Zsu: ♥️

Na most mar tenyleg balra el. Joejt es koszi Falki a posztot, a tobbieknek meg a kommentaradatot.

Fálki 2021.02.15. 00:59:41

@mozambikizombi: oszt mé csak a Zsu kap szivecskét?

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 01:00:34

@.Zsu: valahogy én is sejtettem....

.Zsu 2021.02.15. 01:06:35

@Fálki: mert engem itt szeretnek az emberek kérlek :))
(és én is őket)

Thats What She Said! 2021.02.15. 02:14:57

Vagy inkább jó éjszakát ? ( ha már mindenki alszik ...

Post Modern Prometheus 2021.02.15. 04:46:05

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/jdgubqo77
TOP3:
- Robi: 42.45% [59]
- Vivi: 30.22% [42]
- Bálint: 21.58% [30]

ficekence 2021.02.15. 05:03:10

@Fálki: SOS ide,SOS oda, nagyon jó lett a poszt, köszi. Meg sem nézem, annyira jól leírtad.

2021.02.15. 07:56:18

@.Zsu: ez a ha én ott lennék nekem is mindig megfordul a fejemben, és mindig arra jutok hogy 5 perc múlva nyomnám a csengőt. :DD

úgymond olvasó mmkk 2021.02.15. 08:19:37

korán reggel a boltban a Piroska néninek és Éva néninek álcázott humán térfigyelő rendszer megállapította, hogy Virág azért esett ki, mert Moh tisztelettudóbb, mint Dani. ezt adjátok össze.

Forgalmista 2021.02.15. 08:19:51

@Fálki: az a "Szemszélű lány" :D

Csakazertis2018 2021.02.15. 08:25:30

Sziasztok, tegnap nem engedett be az ipadem, hogy kommenteljek.. pedig szerettem volna, visszanéztem a párbaj egy részét. 2 dolgot vettem észre, az egyik csak érdekes, a másik kicsit fontos lehet..
Mercike, mikor felállt integetni, a melle alatt kirepedt a kis body-ja, úgyhogy ebben már nem fogja végig vinni a showt .. Pedig úgy láttam ez alapdarab nála.
A másik pedig Virág. Ha az én lányom lenne ( lehetne ), a világból kiszaladnék a BV-s összefoglaló után. Hogy ő erre büszke, ezt játéknak nevezi ? Hogy semmiféle szégyenérzet nincs benne ?? Az egy dolog. De ami ennél jóval ijesztőbb, hogy a kisfilmjében, amikor bement, csinos ruhákban járt , haja megcsinálva ( bejátszásban Robi göndörítette), diszkrét műköröm.. Ahogy mélyült Danival a ( bántalmazó) kapcsolata, ez gyönyörűen megjelent az öltözködésében is. Egyre igénytelenebb, topisabb lett, nehogy valaki észrevegye, és emiatt Dani mérges legyen, hogy esetleg tetszik másnak is...
Kimenni a párbajra ezzel a copffal, minimál sminkkel, Dani ingében ( ? ) , lerágott körmökkel...
2 eshetőség van.. 1. úgy érzi megszerezte az alfa hímet, neki már nem kell szépnek lennie.. 2. fél.. fél attól, hogy bárki ránéz, és Dani emiatt dühös lesz. Fél, ha kiöltözik, akkor Dani lekurvázza.. a körömrágás se utal egy hű de boldog kapcsolatra.
Ezt az átváltozást már Fru-nál is meg lehetett figyelni, bár ő azért még igényes ( higénika ) maradt, melegítőben is...

.Doktor.Szöszi. 2021.02.15. 08:31:38

@tvbuzi: neem, ők csak savaztak :DDD

2021.02.15. 08:31:57

@úgymond olvasó mmkk: tegnap a BV-ben hazugságon kapták. Az ő verziójában a szopika úgy volt, hogy ő váltig tiltakozott, hősiesen ellenállt Merci ajkainak. A felvételen egy kurva szót nem szól, de nyomja le Merci fejét a takaró alá.
Amúgy is gusztustalan ez a kiss and tell, még ki se nyílt a szeme, már újságolta Robinak hogy leszopták.

2021.02.15. 08:38:15

@Csakazertis2018: Virágnak ha esze van, eltűnik a reflektorfényből amilyen gyorsan lehet. Átfesti a haját, nevet változtat, leérettségizik és keres magának érdeklődési kört, meg szakmát.

Csakazertis2018 2021.02.15. 08:41:59

@silvermansarah: szerinted erre mennyi a reális esély úgy, hogy elmondta, ő büszke magára, és ügyes volt ???

2021.02.15. 08:49:45

@Csakazertis2018: semennyi, szakmai ártalom hogy tanácsokat osztanék :(((((

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 08:50:59

@silvermansarah: Dehát már érdeklődési köre és ebből adódóan szakmája is lesz !

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 08:51:23

Dehát már VAN ( ez kimaradt)

Sepsidzsi 2021.02.15. 09:10:12

Viràg ha nagy lesz kàvèzò lesz.

.Zsu 2021.02.15. 09:15:50

@Sepsidzsi: igen, álommeló :DDD

@silvermansarah: sztm én az első mosdóra menésig bírnám :D

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 09:19:01

@úgymond olvasó mmkk: Szíp jó reggelit Drága Húgom ! Aligse látlak esténként....
Most meg dógozok, csak néha tudok lenni...

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 09:20:29

Apropó Virág.....
Erről alkottam egy mondást ( lehet hogy már létezett, de Nálam ezt Virág ihlette) így szól:
"Hogy a geci egye ki a szád szélit!"

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 09:21:28

@Sepsidzsi: Tényleg, ezt mondta is, mire Dani valami olyasmit mondott, hogy az már rendben de azon kívül...

2021.02.15. 09:22:42

@úgymond olvasó mmkk: otthagytad a mamókákat? Teljesen random off: kétféle mamóka létezik a boltokban: a Tolakodó, aki nem fél hogy megcsapkodom, amiért erőszakoskodik, és az Aranyos, aki megkér hogy: Fiatalasszony!! Levenné nekem a lisztet/sót/akármit.
:))

2021.02.15. 09:29:45

Ki lesz ma kiválasztva?

alma_szósz 2021.02.15. 09:32:13

@silvermansarah: na ezt én is észrevettem, egy szó el nem hagyta a száját, se fejrázás semmi
a nyomta a fejét a takaró alá dolgot én hajsimogatásnak láttam, de valószínűleg neked lesz igazad

LaciHogyVoltol 2021.02.15. 09:35:16

Érdekes látni, hogy Robinak mennyire felment a renoméja...pedig azon kívül, hogy jól teljesít a feladatokban (szerintem) a játékhoz eddig nem sokat tett hozzá. Szerintem ő kb. ilyen kizárásos alapon lett favorit sokaknál: szép lassan mindenki valamivel elvágta magát (Dani, Bálint, Merci, Moh) és a végén ő maradt...

Én továbbra is úgy vagyok, hogy NEM adnám neki oda jó szívvel a 36 millát. Ezen akkor fog tudni változtatni, ha kiderül, hogy fejben ügyesebben sakkozik, mint amennyire mi gondolnánk.
A következő 2 párbaj úgyis a Dani - Moh, Merci - Vivi kötelező körök lejátszása lesz és utána lesz érdekes, hogy mi történik közvetlenül a döntő előtt.
Eddig mindenki azt hitte, hogy de facto akkor Robira fog rápattanni a zöld és sor kerül az első párbajára (amit szerintem sokáig bent úgy is számoltak vele, hogy az utolsó lesz neki), de most ügyesen helyezkedik. Vivinél első helyen van a bentiek között, Mercinél másodikon, ha esetleg Vivi esne ki Merci ellen, még akkor is ki tud hozni egy Merci - Bálint párbajt, ha:

Moh --> Robi
Merci --> Bálint
Bálint --> Merci
Robi --> Moh
Ha itt sikerülne vagy neki, vagy Bálintnak villamester poziban lennie, akkor kiválaszthatnák Mercikét, aki szerintem mostmár Bálintot vinné Moha és Robi ellenében.

Ha meg Vivi marad bent, akkor ha Bálintot sikerül a jó oldalán tartani (bár itt ezért lennének nehézségek, mert szerintem Bálint már érzi, hogy neki meg kellene szabadulnia Robitól a finálé előtt), akkor ki tudna hozni egy Vivi - Moh párbajt, tehát egy kis ügyeskedéssel Robi párbaj nélkül egyenest a TOP3-ba tudna pozicionálni magát...

De egyébként egy hármas párbaj is veszett érdekes lenne most, Merci, Moh, Robi fognak Danira tenni, ha Dani, Vivi, Bálint összefogna és közülük valaki lenne a villamester, akkor ők megint megzöldezhetnék Mercikét, aki kihívná Danit és ha csavarként Daninak meg kellene nevezni egy harmadik párbaj ellenfelet, akkor ő beránthatná Moht a képletbe, és bár neki már nagyon kevés esélye van bármilyen párbajt megnyerni, de Mercike-Moh egy hármas párbajban még egymás elől lopkodnák el a szavazókat, míg Dániel bázisa megmaradna neki, így tudná a lehető legkevésbé megalázó vereséget elszenvedni...

Cérnahuszár 2021.02.15. 09:40:36

@Csakazertis2018: van egy harmadik változat, az hogy virágnak nincs önálló személyisége
olyan mint egy kaméleon, felveszi az aktuális környezetének hatásait hoyg elfogadják
olyan mint a csak a rocco fivéreiben, ha szorgalmas pasija van akkor iskolába jár, ha bűnöző akkor ő is így él
amikor bement a villába, akkor a csapassuk közegből jött, ahol ez volt a trend, igyunk és éljünk a mának, egyik ágyékról a másikra. A műsorba meg ilyen karakter kellett, benézték hogy igazából azt adja elő amit a másik szeretne.
aztán alkalmazkodott danihoz, az ő enyém vagy elvárásaihoz, nemiszol, nemtanulsz, stb
Ha így van ahogy gondolom, nagyon nagy munka lenne hogy megtalálja saját magát, amit tényleg ő akar, és nem azért olyan amilyen, mert az aktuális környezetébe azzal tud beilleszkedni hogy elfogadják.

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 09:45:55

@LaciHogyVoltol: a hármas párbaj flvetést nem értem, hiszen megadták a további menetrendet... NEM ?

2021.02.15. 09:48:41

@alma_szósz: gyengén nyomta, nem ilyen állatul, de na.

alma_szósz 2021.02.15. 09:52:07

@SelyemSonkaPini: nem lesz hármas párbaj, 25.-én csütörtökön lesz egy párbaj majd kiválasztás, majd kihívás és utána pénteken az utolsó párbaj, szombaton döntő

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 09:53:19

@alma_szósz: Én is ezt mondom, ezért nem értettem Laci felvetését.....

2021.02.15. 09:56:47

Ez érdekes, amiket írtok. Dani tegyük fel kiválasztott, visszi Mercit megvendettázni Kicsimet. Merci vissza, Bála megszabadul a Dani nehezéktől. Rámegy Robira, és megpróbáők a befolyásolni a többieket?
Danit erősnek hiszik, ha kiesik ott lesz kamillázás.
Már most is van mondjuk, mert megdőlt az indra mítosz, bár Bála elejtette múlt héten hogy Merci esélyesebb Virágnál.
Robi fejébe nem nagyon látni bele, nagyon nehéz olvasni a csávót, ezért (is) kedvencem.

2021.02.15. 09:57:53

@silvermansarah: ja igen, Moh-t is viheti.

Ármándójózsi 2021.02.15. 10:00:02

@silvermansarah: Nem fogja Mercit vinni. Vgay Moh-t viszi, erre van nagyobb esély, vagy Robit, de lényegtelen, mert úgyis kint marad.

mozambikizombikini 2021.02.15. 10:03:44

@Fálki: Hahahahaa! Jogos, jogos! Akkor neked benne sok-sok bonbonnal:

LaciHogyVoltol 2021.02.15. 10:06:07

@SelyemSonkaPini: Nekem ez a megadott menetrend kimaradt...Hol lehet megnézni?

Ármándójózsi 2021.02.15. 10:11:05

@silvermansarah: Az insta mítosz már a Frú - Vivi párbajon megdőlt.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 10:11:14

@silvermansarah: Ha lenne esze. De nincs. Erre nincs. :-( Így aztán továbbra is Dani lesz a fő műsorszám. Bár az is lehet előrelépés, ha nem megy vissza ribanckodni, hanem marad az aranyfaroknál.

LaciHogyVoltol 2021.02.15. 10:11:17

@Fálki: Amúgy ezen már én is elgondolkodtam, hogy a villaszabályzat egyébként mit határoz meg "kizárást érdemlő erőszaknak", mert a fiúk amikor poénból birkóznak, ütik egymást párnával, vagy múltkor azt hiszem Bálint vágott hozzá egy ásványvizes flakont 1 méterről Robi lábának (vagy lehet hogy fordítva volt) valami poénkodás közben, az mennyivel jobb annál, hogy annó VV4 Zsuzsi az asztal egyik oldaláról hozzávágott pár NARANCSOT VV Olivérhez? Őt ezért kizárták... én bent lennék tuti annyira paráznék ettől, hogy még egy istenesebb párnacsatába sem mernék részt venni...

Spitzbauer 2021.02.15. 10:11:40

Jóreggelit!
A hétvégén se térerőm nem volt, se erőm a végére, se RTL II ott, ahol voltam. Tegnap este elkezdtem visszanézni, de belealudtam, áttekertem. Nem is kellettem én ide: papírforma eredmény. Kicsit át is olvastam itt fejjebb. Tök sok EKG még a Marcit szapulókkal is, de Marcit talán azért lehet (jobban) szeretni, mert ő önerőböl van ilyen magasan - alacsonyan, de az alap családi körülményeihez képest folyamatosan küzdi fel magát, - míg Virág a decens szülők mellől küzdötte le magát Proli mellé, illetve Proli alá, a szó átvitt és valódi értelmégben is.
@Csakazertis2018: Ezzel nagyon EKG, ez így is van minden bántalmazó kapcsolatban szerintem: a faszi kiöltözve elmegy szórakozni, a nő otthonkában varrja a gyerekek lyukas zokniját. Ha együtt kell megjelenni, és biztos a kontrol, akkor kiöltözhet a nő, és általában csinos is, vagy a legcsinosabb, de szemet lesütni, a bókokra nem reagálni, még egy mosollyal sem. Ez a "helyes" viselkedés. Hajrá!

Ha valaki esetleg emlékszik: a Virágraírogatós feladatnál mit írt rá a (mostani) gazdája? Ez jutott tegnap eszembe, amikor néztem, hogy mindannyiunk Dhíghaóúúja az irta, hogy "aljas". Meg Recska akkor kelt ki igazán először magából: azért nagy pacsi Virgácsnak.

De nem is tudom, hogy Virgácsnak nem lenne e jobb az alapjában jólelkű Proli fennhatósága, mint az alkoholista világkurvája életmód, amit eddig folytatott. Elnézést, hogy egy kicsit megkérdőjelezem a PC mainstream-et...

.Zsu 2021.02.15. 10:13:42

@LaciHogyVoltol: szerintem számít a szándék is. ha veszekedésből, haragból történik "bántási" céllal, akkor azt is nézik. Merci is csomószor ponkodásból ütögette a srácokat.

.Zsu 2021.02.15. 10:15:58

@Spitzbauer: Proliúr a "SUTA" jelzőt írta Virágra. vagy vmi ilyesmit, röhögve. vagy h béna nemtom mmár, a suta rémlik nagyon.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 10:17:23

@LaciHogyVoltol:
Egy - NEM lesz 3-as párbaj, viszont az okfejtésed remek. Csak ennyi esze senkinek sincs bent.
Kettő - Már elég régen elmondta itt a társaság zöme, hogy EGYIKNEK SEM adná oda a nagy zsét.
(ha mindenképpen valaki megkapja - márpedig ez 99,9%-ra bekövetkezik, akkor én Robinak adnám)

mozambikizombikini 2021.02.15. 10:21:45

@Cérnahuszár a naív: Ez a kameleon otlet tetszik. Mintha meg a beszedhangja is elkezdett volna ilyen Dani-fele galuskasodast. Maskulonben en tartom ezt, hogy a hozzad kozelallo emberek hatnak rad motivacioban, meg ha tudatalatt is. Ezert is fontos hogy kikkel veszed korul magad, kikkel logsz. Virag meg annyira gyerekagyu, ra sokszorosan igaz. Pont ezert lehet, hogy tudna ra hatni egy terapeuta, akit esetleg tisztelne es akkor kozel enged magahoz. Nyilvan egy terapeuta nem azzal kezdene, hogy nekiall kritizalni es Danit gonosznak kialtani ki. Az igy nem fog menni senkinek Viragnal. Kulonben valszeg Dani nem egy gonosz ember es tenyleg szereti Viragot is, csak D-nek meg olyan komoly onertekelesi problemai vannak/ kisebbsegi komplexusa, hogy neki meg azert kene kimaszni ebbol.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 10:22:23

@Spitzbauer: Mint látszik az utolsó bekezdéssel EKG (én is leírtam) :-)

mozambikizombikini 2021.02.15. 10:23:46

@.Zsu: Aha suta volt. Balint azt irta, hogy a villa szelleme. Viviet nem mutattak amugy. Legkocsogebb ha jol emlekszem Renato meg Fru volt. Fru irta a visszataszitot, Digo az aljast. Moha talan a konnyuverut?

.Zsu 2021.02.15. 10:24:14

@Spitzbauer: "De nem is tudom, hogy Virgácsnak nem lenne e jobb az alapjában jólelkű Proli fennhatósága, mint az alkoholista világkurvája életmód,"
ezen kicsit én is elgondolkoztam, és sskk nem vagyok az alárendelt kapcsolatok képviselője, de tény, hogy proli úr fennhatósága mellett Virág legalább nem züllik le a piásribancos életmódba.
itt van egy olyan felvetés, h kint Dani futtatná a csajt, de én ezt egyszerűen nem nézem ki belőle.

Spitzbauer 2021.02.15. 10:25:51

@.Zsu: Most kezd majd izgi lenni.

Az elején ugye Prolinak én voltam a legnagyobb támogatója, aztán nagyon kiesett a pixisből. Most megsajnáltam egy picit, és Mú meg nagyon unszi, ahogy Marcival viselkedik. Úgyhogy ha Proli-Mú phárbhaj lesz, nem is tudom, kire savazzak. Egyelőre.

LaciHogyVoltol 2021.02.15. 10:25:57

@Majom1Parádé: Igen, igazából én is tudom, hogy ezekre már nincs esély.
De az igazán szomorú nem az, hogy a JÁTÉKOSOKnak nincs esze ilyenekre, hanem, hogy még a SZERKESZTŐKnek sem! Pedig ilyen húzásokkal meg lehetett volna keverni az állóvizet, egy hármas párbaj ehéten és jövőhéten egy szimpla sokkal érdekesebb lett volna, mint erőltetetten bezsúfolni 2 párbajt jövőhétre...és merőben más végeredményt is hozna szerintem...

Sőt szívem szerint én most a két hétben egy négyes párbajt tartanék :D Na az odabaszna. 6 emberrel amúgy is jobb showt lehet csinálni mint 5-el vagy 4-el a maradék napokra...bár itt Daniel már gyakorlatilag nem tényező.
Érdekes lenne egy Dani kiválasztott, Moh kihívott, aki kihívja még Robit vagy Vivit, és annak függvényében Robi kihívja Bálintot vagy Vivi kihívja Mercit

és akkor lenne egy

Dani - Moh - Robi - Bálint

vagy

Dani - Moh - Vivi - Merci

négyes párbaj, amiből csak 1 megy vissza, ami függvényében akkor vagy Vivi - Merci - Bálint/Robi vagy Bálint-Robi - Merci/Moh/Vivi top3 lenne. Az első kifejezetten érdekes lenne, mert ilyen sima 1-1-es párbajokkal a 2 lány 1 fiú felállás a döntőben már gyakorlatilag kivitelezhetetlen...

Spitzbauer 2021.02.15. 10:27:43

@.Zsu: Köszi, az még ott is a legjobbak között volt. Esetleg azt is tudod, mit írt Bála?

.Zsu 2021.02.15. 10:28:09

@mozambikizombi: Vivi vmi olyasmit írt h nem lehet észrevenni őt. láthatatlan, vagy észrevehetetlen. a párbajos összefoglalóban mutatták. most vissza akartam nézni rtlmoston, de még nincs fent.

kozi001 2021.02.15. 10:28:52

@.Zsu: Igazából viccelődött Dani, hogy lányokat futtatna és hozatna külföldről.
Ez is persze a Belevalóban, amit nem néz senki.

.Zsu 2021.02.15. 10:30:01

@Spitzbauer: lehet azóta kiszúrtad @mozambikizombi: írta feljebb a megfejtést :)))

.Zsu 2021.02.15. 10:31:18

@kozi001: de komoly okfejtés ment arról, hogy amit művel Dani az tipikus esete ahogy a stricik befűzik a csajokat, és kvázi szolgasorba nevelik.
nem a belevaló miatt.

kozi001 2021.02.15. 10:32:08

@Spitzbauer: Én utáltam Proli Úrat, ahogy belépett hogy ő a "Proli Úr" és imádjatok.
Facés rajongói, a drágalátos öccse és Gáspár betelefonálói is mind kritikán aluliak, de mára már halkabbak.
Én utáltam mindkettőt, de mostanra már annyira nem érdekel ez a szezon se.

kozi001 2021.02.15. 10:34:36

@.Zsu: Én erről beszélek mióta Ez a Dani-Virág kapcsolat van. Hogy a "Dani nem tehet róla"! De Tehet Róla!
18 éves naív, butácska, éretlen csajt farrba tosz, oralizál és akkor ő a "szerelmem".

Hívd akkor kapcarongynak vagy lyuknak te gyökér proli!

mozambikizombikini 2021.02.15. 10:35:36

@LaciHogyVoltol: En is gondolkodtam mar ezen. Egyebkent itt is tisztan latsziklatszik, hogy atmentek unatkozo ovodasokba es csak "rosszalkodnak", szoval gondolom ezert sem veszik komolyan az "utlegeleseket".

www.instagram.com/p/CLSeKn0KDxg/?igshid=xviiapssslyh

Cérnahuszár 2021.02.15. 10:36:36

a bv-ben láthattuk hogy nagyon terelik a bandát afelé hogy robit szórják meg jelekkel mert ő még egyet se kapott
viszont ahogy összefoglalták ajátékosok, azért nem kapott robi jelet mert vagy nincs konfliktja, vagy meg tudja azt beszélni, ------> ezért veszélyes lehet mert a nézők kedvelik. Persze lehet hogy épp ezért utálják, mert tuja, és a tuját senki nem szereti :))) a gondolkodásuk szerint
de lehet bejön a csatorna manipulációja és robit szórják meg, igazából senki nincs lekötelezve érzelmileg neki így könnyebb választás, robi meg kiviszi danit?

kozi001 2021.02.15. 10:36:46

@Spitzbauer: Amit mondasz kb egy bizonyos csoport "csicskáztatására" emlékeztet...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 10:37:56

@LaciHogyVoltol: Az első résszel teljesen egyetértek.
Nagyon jól látszik, hogy a szerkik az "ahogy esik úgy puffanik" módszert alkalmazzák. Szerintem az lett volna a minimum, hogy rendesen kiszámolják milyen ütemben kell kiejteni a lakókat, hogy a tervezett utolsó napra normálisan kijöjjön a Finálé. Ehelyett jól összezsúfolták a végét.
Tényleg csak ilyen marhaság ugrott most a fejembe, hogy anno a szivatómatából lehetett volna olyan "büntetést" kapni aki nem kapja el a bogyót, hogy "részvétel a következő 3-as párbajon"
Mondjuk beépíthettek volna "random" 3as párbajokat pl. a tanulós hét utánra. Azok akik a leggyengébben teljesítenek a TANÁR szerint 1-1 területen azok 3-an mennek párbajra. leggyengébb angolos, akrojógás, zenélő,... (mittomén mi volt még, lyukas az agyam)

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 10:38:22

@.Zsu: Igen tipikus strici munka sőt azt kell mondjam , hogy annak zseniális !
kérdés, hogy tényleg az-e... ÉN hajlok rá !

_Pipp 2021.02.15. 10:40:46

Jó reggelt!

Tegnap amikor Móhh ecsetelte Robinak, hogy lelkileg felkészítette Mercit a párbajra, utóbbi is jól elnevetgélt rajta, pedig elvileg kedveli Mercit, de mégsem magyarázta el Móhnak, hogy ezzel több kárt okoz a lánynak, mint örömöt. Vagy szarik az egészre és nem akar konfliktust, vagy szerinte nincs ebben semmi rossz.
Szerencsétlen Mercit is elküldeném egy pszichológushoz ha kijön, mert Ő csak ad, reggelit készít, kielégíti minden téren, de konkrétan semmit nem kap vissza.

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 10:42:03

@SelyemSonkaPini: AZ állandó seggbe kűrás ás utána szopatás is ennek tud része lenni!
Olvassátok el a KURVAPECÉR című könyvet ! Kézikönyv striciknek... illevte önéletrajzi ihletésű
egy strci írta

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 10:44:03

@_Pipp: Robi helyében én se konfrontálódtam volna Mohval. Minek?
és ki nem szarja le mecrit ? nekem csak jobb ha gyenge mindenki más...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 10:44:58

@Cérnahuszár a naív: Ha Robi kapná a zöld kendőt nyilván fiút vinne ki ( a lányokkal pláne jóban van) Dani lenne a legkézenfekvőbb, hiszen Vircsike alacsony %-al búcsúzott, pedig Dani spanjait senki nem akadályozta, hogy a csajra voksoljanak. Robi ezt tuti tudja. Moh-val sincs baja, Bálintot meg túl erősnek tartja, hogy "csak úgy" első párbajra kivigye. Szerintem.

Cérnahuszár 2021.02.15. 10:45:15

@_Pipp: nekem az fordult meg az agyamban, hogy robinak tetszik merci. Azért nem szól, mert nem teheti....Merci annyira rá van állva mohra hogy robi közeledését kiröhögné. Mintha együtt járnának robival cigizni, pedig robi nem dohányzik. Ha merci végzett, robi bemegy vele, nem marad kit a többiekkkel.

_Pipp 2021.02.15. 10:45:27

Kíváncsi vagyok hogy alakul a mai kiválasztás, tippem:
Bálint --> Merci
Merci --> Dani
Dani --> Merci (Robi?)
Robi --> Dani
Mó --> Dani
Vivi --> Merci

Vagy megszórják Lóbeltet?

kozi001 2021.02.15. 10:46:41

@_Pipp: Pszichológus 1. lecke: Ne kezdjen kint pesti külvárosi csávóval, akinek csak fullos pláza cica kellene, és nem vidéki fruska.!

_Pipp 2021.02.15. 10:48:01

@SelyemSonkaPini: azt gondolod van benne ennyi tudatosság? :D
@Cérnahuszár a naív: valahol én is így érzem, h tetszik neki, viszont ha valaki tetszik nekem, kötődöm hozzá, arra próbálok hatni, ha nem is Móhba állok bele, megpróbálnék elbeszélgetni a kislánnyal, bár...... már olyan régóta megy ez, lehet én is magasról leszarnám, csak legyen vége, markoljam fel a 36 millát :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 10:48:43

@_Pipp: Ki a villamester? Vagy az idióta szerkik egy ilyen szavazási helyzetben mondhatnák azt: OKé 3-3, TI mentek egymással párbajra.

Cérnahuszár 2021.02.15. 10:50:22

@_Pipp: a lovagias férfiak nem ilyenek, tisztelik a másik partnerét :)
mi nők simán "furkálunk, szétszedünk" ha tudunk :)
mostbehúzomanyakam

_Pipp 2021.02.15. 10:50:50

@Majom1Parádé: Nem tudom ki az, elkerülte a figyelmem, vagy ilyen fontos dolgot nem osztottak meg velünk, de kétlem, h ezt mondanák a szerkik, nem fosztanának meg minket a kihívás izgalmaitól :P

K_Attila 2021.02.15. 10:50:58

@LaciHogyVoltol: Kicsit is jó nő? Szerintem egyáltalán nem az.

Cérnahuszár 2021.02.15. 10:54:22

@_Pipp: bár várj csak, robi savazta őket amikor az egyik szokásos sértődök.mivanbabó műsor ment, közbeszólt nekik hogy "tudom mi jön, meci megsértődik, aztán 2 perc múlva meg ráugrik mohra, aztán nem alszom veled, aztán mégis" valamelyik adásban volt, utána rátette a kabátját a szék támlájára robi

mozambikizombikini 2021.02.15. 10:54:37

@.Zsu: Sot, ez hozzatartozik ehhez a "trash rapper vagyok" eletmodhoz.

Nem akarok vadaskodni, meg hogy feljelentsenek, de errol a H*** nevu eloadorol konkretan tudom, hogy kb. 3 eve meg egeszen biztosan Baselben "menedzselte" a csajat. (Most epp fogalmam sincs, hogy ez tart-e, azota mar kevesbe jarok Baselbe).

Egyszer, amikor kozos geppel jottunk haza, kesett az esti repcsink es a srac bemindenezve rament egy masik futtatottra, amit a baratnoje szova tett.
Hat ez lett belole:

www.google.com/amp/s/24.hu/kulfold/2018/10/02/verekedes-wizz-air-basel-budapest/amp/

Amugy a kapitany olyan badass volt, hogy nem hittem el. Le is videoztam emlekbe.

_Pipp 2021.02.15. 10:54:43

@Cérnahuszár a naív: amúgy tényleg nem tudom miért merült fel bennem, hogy szólna Merci érdekében, fiúkból áll a baráti társaságom (direkt nem írtam férfiakat :D), és ők értelmes, tanult emberek, mégis sokszor tárgyiasítják a nőket
de talán azért gondoltam, mert félig meleg, bennük azért több az empátia :D

Cérnahuszár 2021.02.15. 10:57:54

@_Pipp: lehet. Most épp ujrabutolom afejem, mert közben eszembe jutott hogy lehet azért lógott robi mercivel mert a párbajra készültek. Csak én gondoltam ebbe többet mint ami van

.Zsu 2021.02.15. 11:00:57

@mozambikizombi: dedurva, az kemény, köszi a sztorit.
látom Danin ezeket a jeleket, ahogy @SelyemSonkaPini: is írta.
és nem döbbennék meg ha fél év múlva lenne róluk egy ilyen hír, de egyelőre az érzem, hogy Dani egy elbaszott kisebbségi komplexusos kisfiú, aki magának akarja megtartani ezt a csodalényt.

K_Attila 2021.02.15. 11:05:08

"Hány szexuális élménye volt a lányoknak?"
Ezt miért érti mindenki a szexuális partnerek számának? Szexuális élményből csak a villában volt nekik vagy 80.

_Pipp 2021.02.15. 11:08:03

@mozambikizombi: az kemény :D mondjuk semmi jót nem néztem ki a srácból, és annyira alja a munkássága is, poénból szoktuk hallgatni házibulikban mikor már senki nem szomjas :D fura, hogy nem ment végig a médiában az eset, bár nyilván megvannak a kapcsolataik, és szerintem nyílt titok abban a közegben

valóban idol egyes körökben, youtubeon is sokszor a felkapottak között van, ByAlexen nem lepődök meg, ő is egy igaz suttyó

Cérnahuszár 2021.02.15. 11:08:55

@_Pipp: az a hülye ördög a vállamon dumál, hogy milyen jó lenne robi-merci páros, robi nem unatkozna mert merci időként pasisan viselkedik, hozza a minityson figurát, máskor meg madzagot kell kötni rá mert elrepül a sok héliumtól

_Pipp 2021.02.15. 11:10:49

@Cérnahuszár a naív: ez most kurva szarul fog hangozni, de szerintem Robi jobbat érdemel :D és egy biszex srác, inkább a meleg felé billen, legalábbis akiket én ismerek azoknál így van

mozambikizombikini 2021.02.15. 11:12:07

@.Zsu: Nincs mit. ;) En is inkabb az utobbinak erzem Danit, foleg ezzel a "most mar gyerekeket szeretnek" dumajaval.

Aztan, ha tele lesz a Vircsi instaja muhajjal, LV-vel es Michael Kors-sal par ev mulva, akkor azert lehet majd sejteni, ha megsem igy volt.

alma_szósz 2021.02.15. 11:12:17

@mozambikizombi: azta, azért nem néztem ki volna belőle
nem hiszem hogy még most is menedzseli a csajt, nem olyan régen született gyerekük,
nem biztos hogy pont attól a lánytól de a hosszútávú barátnőjétől

LaciHogyVoltol 2021.02.15. 11:16:39

@Cérnahuszár a naív: Többen írták ezt a Robinak tetszik Mercit, de szerintem nem így van. Eleve én Robinak a nagy biszexualitásában sem hiszek annyira, legalábbis ebben a full egyenlő esély felállásban nem, szerintem ő (jelenleg) tuti inkább a pasikra gerjed. Tegnap is ahogy hallgatta Moh beszámolóját, inkább Mercike szájából irigykedett a kolbira, nem Mercikére...annó szerintem ez a "legerotikusabb villaélményem az volt, amikor láttam Mercit zuhanyozni" is full kamu volt, amikor rendesen nyáladzott Bálint sztriptízére a Ginás párbaj előtt...szerintem csak tudja, hogy Magyarországon melegként nehezebb érvényesülni, de mivel a bentlakók és nézők is az első 2 megnyilvánulása után egyből levágták, hogy itt van valami, ezért takarózik ennyire a biszexualitással. Az ok, hogy voltak régebben barátnői, de szerintem sok "closeted" melegnek van/volt, lásd: Szájer József, Gulyás Gergely... :D

Cérnahuszár 2021.02.15. 11:19:36

@mozambikizombi: mikvannak
megnéztem a videót, a csávóról fogalmam sincs, de a klipben levest evő nénikét már láttam reklámokban, ezt a hajszerkezetet nem lehet elfelejteni
a ház ahol forgattak, meg eladó, láttam egy hirdetésben
katasztrófa vagyok, ideje elővenni a defibrillátorom

mozambikizombikini 2021.02.15. 11:19:48

@_Pipp: Ugye? Gondolom ilyen szemelyisegi jogok.. Pedig ez eleg durva attrocitas, lefejelni egy legiutaskiserot. Illetve amig kijott a repteri biztositas, nem hagyhattuk el a gepet. Ott ult az egesz gep, eleve nagy keses utan, ejjel, meg plusz egy orat.

Vegre megerkezik egy vekony no meg egy kb 160 centis pasi, mint rendorok. Ilyet szol a kapitany (meg mindig a srac hatan terdelve) "Ez most komoly, hogy magukat birtak kuldeni ennyi ido utan? Mi van, ha nagyobb a problema?" Epic volt a kapitany.

_Pipp 2021.02.15. 11:24:33

@mozambikizombi: mondjuk akkor még lehet nem volt ismert, nem tudom, így utólag meg senki nem akar ebből problémát magának, mint ahogy te sem, ami érthető... de bassza meg annyira fel tud idegesíteni, h miket megúsznak egyesek, és még rajonganak is értük.....

mozambikizombikini 2021.02.15. 11:25:48

@Cérnahuszár a naív: Azert a nenit igy felismerni, az igen. :)))) Remelem jol kerestek statisztakent a nenik/ bacsik legalabb.

Engem amugy a ByeAlex duhitett fel ebben a sztoriban a legjobban, mentoralja a feltorekvo ifjusagot abban a tehetsegkutatos musorban, kozben meg ilyen arcokat nepszerusit a sajat rajongoi koreben? Remelem Vircsit nem o fogja..

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 11:31:19

@_Pipp: Ki ez a retek akiről írtok ?

mozambikizombikini 2021.02.15. 11:32:30

@_Pipp: En mar akkor is felismertem. Mondjuk lehet, hogy csak azert mert Dancso kiparodizalta par szamukat. Raneztem, hogy mi a szar ez, aztan lattam, hogy az eredeti szamon mar ott a tobb millios megtekintes.

Ez a Dancsos parodia:
youtu.be/zZBCbC3PAUs

Nem is kellene talan annyira csodalkozunk a Renato/ Dani viselkedesi formakon. Digo siman bevallotta a musorban, hogy utott mar meg not, arca se rezdult.. es mar ki is adta az uj klipjet...

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 11:32:42

"A Pest Megyei Kormányhivatal levélben kérte a háziorvosokat, hogy személyesen vegyék át a koronavírus elleni oltóanyagot, és annak szállításához gondoskodjanak hűtőtáskáról, valamint jégakuról."

Ennyit a rohadék dagadt vajdáról, ennyit nem képes megszervezni a fasszopó nyomorult...
Add ide baszdmeg anyád, azt beadom magamnak....

mozambikizombikini 2021.02.15. 11:34:46

@alma_szósz: Remelhetoleg az mar valaki uj. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 11:36:52

@mozambikizombi: kilóhúsz de miből? Mert mondjuk gyémántból elég sok lenne :-)

LaciHogyVoltol 2021.02.15. 11:37:27

@mozambikizombi: Sokat elmond a zene minőségéről, hogy Digó 3 nappal a kiesése után már megírt, felvett és leforgatott egy klippet egy új számhoz...és ezek az emberek komoly zenésznek/rappernek tartják magukat...

Az is olyan tipikus, hogy amikor nincs semmi mondanivalójuk csak arról rappelnek, hogy "mindenem a családom" és Proli Úr is folyton ezt nyomatja. Aztán utána meg simán végignézné ő a nagy családcentrikus, hogy Virdzsi összeveszik a szüleivel miatta...no comment

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 11:38:14

@SelyemSonkaPini: Be ne add, még szeretnénk pár évadig olvasgatni a tolladból! :-)

KékCsöcsűPini 2021.02.15. 11:38:47

@mozambikizombi: Ez a Dancso parodia jóvolt :D NA már tisztába jöttem :)

alma_szósz 2021.02.15. 11:39:52

@_Pipp: ismert volt, ez a faszi olyan körökben mint a Proliúr már ilyen 7-8 éve ismert

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 11:40:51

@mozambikizombi: Itt az eredeti is egy nagy rakás, sskk nem hallgatnék ilyet. :-)

_Pipp 2021.02.15. 11:43:27

@mozambikizombi: ez a Dancsó videó most vicces volt :D inkább nem kedvelem a srácot, mint igen :D
Nem is tudtam, hogy Digo is betört a zeneiparba, le vagyok maradva :(

mozambikizombikini 2021.02.15. 11:43:51

@LaciHogyVoltol: :) Igen, ez a "mindenem a csaladom is mennyire" kliseje ezeknek a Digo - fele slagereknek. Remelem azert Dani kap egy metronomot ajandekba, mielott kidob valami nyari slagert. :D

_Pipp 2021.02.15. 11:45:32

@SelyemSonkaPini: VICC az egész :D mondta itt a háziorvos, hogy megkapták a vakcinaszállítmányt (kemény 5 db-t!!), de csak a port, a hozzá tartozó feloldó anyagot (elfelejtettem a szakmai megnevezését) elfelejtették elküldeni, így azt az 5 nyugdíjast sem sikerült beoltani :D

Csakazertis2018 2021.02.15. 11:47:00

@Cérnahuszár a naív: igen, ez is lehetőség.. nem tudom melyik miatt sajnáljam jobban...

mozambikizombikini 2021.02.15. 11:48:09

@Majom1Parádé: Ugye? Egy luxy orahoz meg keves.
Update: most megneztem es Kors orat lehet azert kapni kilohuszert, szoval nem is akkora luxy ez az ora ugy latszik. Akkor visszaszivom, lehet, hogy megis karora gondolt a kolto.

mozambikizombikini 2021.02.15. 12:12:16

@LaciHogyVoltol: Robi szerintem is inkabb meleg, mint biszex. Teny, hogy nem affektal melegkent, de az csak egy sztereotipia az emberek fejeben, hogy minden meleg ilyen vagy olyan. Eleg sok meleg ismerosom van, akik egyaltalan nem affektalnak. Apro gesztusokon persze (nekem legalabbis) egyertelmu.

Szerintem egyszeruen nem akart azzal jonni, hogy teljesen meleg, talan jobban is jar igy. Magyarorszagon csinjan kell banni ezekkel az informaciokkal.

Nekem ez a "coming outja" a tobbiek fele a Falky altal is tobbszor megirt scriptezesre hajazott. Mintha ez egy feladat lett volna a srácoknak "felkerdezni" az uj lakot. A stab biztosan tudott errol, amikor Robit kuldtek uj lakonak.

Hozzad hasonloan en is inkabb Robi es Moh kozott erzek nemi "bebizsergest." Balint meg inkabb amolyan platoinak tunhet szamara, ahogy Vivinek is.. Lanyokkal valo kapcsolatan en erzem ezt a "kishugom" hangulatot. A 3 lanyzo meg valoban ugy is viselkedik/ viselkedett vele, mint egy "kishug".

kozi001 2021.02.15. 12:24:09

@mozambikizombi: Erre nem is emlékeztem.
Mondjuk Digó nekem már ilyen hajléktalan szintű volt.

kozi001 2021.02.15. 12:25:06

@LaciHogyVoltol: Örülök is h Virág esett ki hamarabb. Pár napig tudnak vele beszélni a szülei+barátai.

kozi001 2021.02.15. 12:26:25

@mozambikizombi: "Teny, hogy nem affektal melegkent, de az csak egy sztereotipia az emberek fejeben, hogy minden meleg ilyen vagy olyan."
VV szinten VV9 Greg meg VV8 Zsolit azért tolta rendesen az affektálást :P
Az utóbbit mondjuk bírtam.

Kábel Barát 2021.02.15. 12:30:30

888 komment volt, nem hagyhattam.

kozi001 2021.02.15. 12:39:53

@VV Erőlegény: Nincs.
Ha Merci megy akkor is Danit viszi.

Pacsi egyébként MErcinek.

Először hallottam bentről h Danira és Renátóra azt mondta vki h úgy beszélnek a csajukkal, mint egy kutyával.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.15. 12:47:31

@silvermansarah: Ha Merci újra megy párbajozni, és Danit viszi ki, vagy Dani őt, akkor nem érdekel a hélium hangja, nem érdekel a Moh féle "tedd be" mozgalom, akkor Merci nálam nagyot nő a ranglistán és átugorja mind Mohát, mind Vivit, mind Robit. Akkor a szimpátiaszavazatom vagy Bálinté, vagy Mercié. Három párbajt nyerni nem kis VV teljesítmény!

K_Attila 2021.02.15. 12:50:14

Digóról azóta is mindig azon mulatok, hogy azt posztoltátok, hogy úgy beszél, mint a szinkronos Forrest Gump.

_Pipp 2021.02.15. 12:51:34

@VV Erőlegény: de nem feltétlenül Mercit szeretik ennyien, hanem Danit utálják, vagy épp Virágot és Amandát nem szerették, Merci Danin kívül szerintem mindenkivel szemben kinn maradna

.Zsu 2021.02.15. 12:57:51

@K_Attila: jaj és tényleg, mármint emlékszem erre, és most újra nevetek :DD

.Zsu 2021.02.15. 12:59:31

@_Pipp: Merci és Vivi között is elég szoros lenne.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 13:10:31

@.Zsu: Nálam Merci visszajonne Dani, Moh és Bálint ellen.

2021.02.15. 13:12:03

Robit megszórni jó nagy hülyeség, mert mindig a kiválasztott van előnyben. Gondolkozhat úgy is, hogy viszi a Nagyvadat, ha nem tudja legyőzni minek bent vergődni. Viszont az meg akkora bátorság, hogy vissza is mehet.
Ha Robi/Vivi nem esélyesek, akkor oda is lehet adni Bálintnak a pénzt, le se kell játszani.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 13:15:13

@silvermansarah: ja ha Robi kint hagyja Bálintot akkor Neki lehet odaadni a zsét.

2021.02.15. 13:15:59

@Majom1Parádé: de Robi csak akkor vinné, ha ő a kiválasztott. Sztem.

budapest23 2021.02.15. 13:26:07

@silvermansarah: az elején néhány ember pedzegette, hogy lehet hogy bálint beépített ember (ami ugye tekintettel a múltjára egy jó nagy duplacsavar lenne...)
mindenesetre HA így van, akkor most már lassan kihozzák és ezesetben még lehet egy nagyobb meglepetés a vége...

.Zsu 2021.02.15. 13:26:41

@Majom1Parádé: és Vivi és tételezzük fel, h megtörténhetne Moh ellen? ott ki menne vissza nálad Merci ellen?

2021.02.15. 13:29:03

@budapest23: én ezekben nem hiszek

budapest23 2021.02.15. 13:34:51

@.Zsu: nem engem kérdeztél, de daniúrtól megtanultam, hogy férfiként mindenbe beleugathatsz :) úgyhogy válaszként azt mondom, hogy merci lassan szerintem szinte mindenki ellen visszajönne... tiktokqueen mindent visz.

budapest23 2021.02.15. 13:36:26

@silvermansarah: van ez a kellemes dialógus, hogy "én nem hiszek Istenben", mire a hívö elmosolyodik és közli, hogy az mindegy, az a lényeg, hogy Ö hisz benned... :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.15. 13:42:51

@Ármándójózsi: @silvermansarah:
nem lennék meglepődve, ha Dani kivinné Vivit. Ez legalább logikus lépés lenne...
Mondjuk egy Merci Vivi párbaj is benne van a levegőbe...

Mindegy nyomjuk Vivit a top3 -ba :)

budapest23 2021.02.15. 13:46:28

@repuloezustmokus: hahahahaaahahahaaaaaahahaaaaaa ;D köszöm, közben felsegítettek a padlóról.

_Pipp 2021.02.15. 13:47:39

@Brigante: ha Merci vagy Dani lesz a kiválasztott, egyértelmű gyávaság lenne, ha Vivit vinnék, mert sztem még mindig nem tartják túl erősnek, viszont így a finishben már semmi értelme erre apellálni... bár eddig sem láthattunk túl bevállalós húzást egyiktől se :D langyos víz ez a széria ebből a szempontból is

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.15. 13:48:12

@budapest23: nem röhög..na jó..de Mercike állítólag új instat kapott..

kozi001 2021.02.15. 13:49:45

@_Pipp: Bálint nem hülye. A 25%-ból valszeg leszűri, hogy Daniék kapcsolata nem volt népszerű.
Ha van esze kihátrál belőle.
Akár rá is rakhatja.

(én jobban örültem volna ha nem is haverkodik vele dehát...)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.15. 13:53:50

@_Pipp: ezzel a szériával az egyik legnagyobb gond az, hogy a mocsárcsapat annyira mélyen volt népszerűségben, hogy még a fantomkép önmagában is kiütötte volna őket... a kasztingon ment el ez az évad... a negatív karakterek kellenek, de ennyi?????

A VV Szinti baszus nekem nincs meg... ez az aki a Kirisztiánnal lefeküdt, de nem úgy gondolta (Krisztán ezután ment rá a VV Özvegyre) ????

Lilith.Inanna.1 2021.02.15. 13:56:32

@Brigante: En tuti nem nyomom Vivit a top 3- ba.

_Pipp 2021.02.15. 14:01:35

@kozi001: Te úgy láttad van esze? :D Tegnap is héliumhangon vigasztalta, ölelgette, puszilgatta a síró barátját, és megerősítette, hogy mellette fog állni akármi történjen. Egyik legnagyobb csalódás nekem az Ő "barátságuk"....

@Brigante: Ginát nem feltétlenül szánták negatív karakternek, ha kicsit több esze lett volna és kevésbé jön ki a svéd habitusa, és úgy látta volna a helyzetet, miután kiesett nem feltétlenül lett volna ennyire negatív játékos, de ez a sok HA... úgyhogy nem is érdemes firtatni.
Daniellát a múltja miatt be sem engedtem volna a villába, Rencsi se feltétlenül tűnt egy agresszív állatnak a válogatón.

kozi001 2021.02.15. 14:06:13

@Brigante: VV Cinti. Krisztián első skalpja valóban.
Nem sok időt volt pedig bent.

Fu Szekh Li 2021.02.15. 14:07:13

Halihó!
Mivel a VV-ben ma lesz Bálint nap, ezért még aktuális :)
www.youtube.com/watch?v=0fxOsCVY2iQ&ab_channel=PerpetuumJazzile

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.15. 14:08:01

@_Pipp: na Dani múltjáról lemaradtam, utána olvasok. Ginával egyetértek és szerintem Amandáról se gondolták volna sokan, hogy ennyire nem erős karakter lesz...

@Lilith.Inanna.1: hát, ha Moha/Merci/Dani vagy Vivi közül kellene választani akkor nálam Vivi a befutó.

budapest23 2021.02.15. 14:08:44

@repuloezustmokus: azt ha kicsit is okos és az elmúlt két-három RTLes adás-szereplése után helyböl beleírathatta a szerzödésébe mint fizetség, függetlenül attól hogy megnyeri a versenyt vagy sem a végén.

Azért röhögtem, mert még agymosottak között is beépített embernek azért gógyisan kell mozogni, különben az egész úgy hülyeség ahogy van... és hát ugye merciröl beszélünk. amúgy+ persze lehet, hogy az egész valóban úgy hülyeség ahogy van, és bálint simán csak vvbálint és nem rtlbálint.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.15. 14:09:00

@kozi001: akkor ezért nem volt meg :) mármint nekem :D

Fu Szekh Li 2021.02.15. 14:11:45

@Lilith.Inanna.1: Azért vannak itt olyanok, akik tolnák keményen...

mármint a top 3-ba.

.Zsu 2021.02.15. 14:15:53

@budapest23: megtisztelsz kérlek, végrevalahára :)), szeretem amikor igazi férfiak hozzámszólnak.
nagyon kivi lennék egy statisztikára mennyi tiktok rajongó nyomatja a szavazatát VV ügyben.
de sztm is felerősíti neki.

.Zsu 2021.02.15. 14:17:49

@Fu Szekh Li: én is készültem, egy igazi klasszikussal, eme jeles napra:

youtu.be/t_a1uJvzrY4

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.15. 14:21:51

@silvermansarah: Lehet arra fogadásokat kötni, hogy lesz-e Robinak párbaja egyáltalán, vagy párbaj nélkül gyalogol be a hármas döntőbe. @_Pipp: Ginát és Digót, biztos, hogy mocsárnak szánták. Dani és Renátó közül inkább Danit gondolhatták mocsárnak, Renátó szerintem szituáció függő volt, ugyanúgy, mint a lányok (Virág, Fru és Merci). Vivi, Bálint, Robi, Moha nem volt mocsárnak szánva, és Gábor, valamint Amanda szerintem különcként/kakukktojásként kerültek be a csapatba.

Fu Szekh Li 2021.02.15. 14:22:29

@.Zsu: És ezen még a néhány napja elhunyt Chick Corea játszott :)

Krétagarbó 2021.02.15. 14:28:28

@Fu Szekh Li: jézusom, nem gondoltam volna, hogy a golf ilyen veszélyes sport :D

alma_szósz 2021.02.15. 14:30:29

@VV Erőlegény: a kisfilmje alapján inkább taktikusként

mozambikizombikini 2021.02.15. 14:30:58

@kozi001: :))) Pedig Digo amolyan falkaveziiiir(szeruseg) volt a kezdeti mocsarnak. Balint jol raerzett (vagy kapott sugast szerkiktol?), hogy a fejetol buzlik a hal es igy lehet majd apritani a mocsarat. Ha jol emlekszem Viragon kivul az osszes csaj (Merci es Vivi is) Digo moge allt be Balinttal szemben. (Sot, Moha is) Szerintem Virag is csak Dani miatt allt Balint moge. Szoval nekem ugy jott le, hogy az az agressziv novero testesitett meg eleg sok minden "tiszteletremeltot" a gyengebb karakteru jatekosok szemeben. Vagy csak feltek tole. :D Szerintem ez sokat elarul a castingrol. Dani valszeg azert veri magat arra, hogy Balint melle allt akkor, mert ezzel gyakorlatilag Balintot valasztotta a "tesokkal" szemben. Persze ez csak az en olvasatom. :)

Krétagarbó 2021.02.15. 14:31:26

@_Pipp: szerintem Merci ki fogja vinni Vivit, ha Mercit választják ki. Nem hiszem, hogy fiút hívna ki. És azt sem gondolom, hogy Merci menne vissza Vivien ellenében.

_Pipp 2021.02.15. 14:33:15

@VV Erőlegény: persze, alapvetően én is úgy gondolom, h Ginát annak szánták, csak a JLB után 2%-al nőtt a szememben, de azt tegyük hozzá h nulláról indult :D

Spitzbauer 2021.02.15. 14:35:51

@kozi001: Pedig vannak ilyen "rendes" családok is. A lexebb, hogy a faszik még dícsérik is nejüket, hogy milyen csinos, de Renátózni kezdenek, ha te is megdícséred, vagy csak ránézel.
És igen, a Qrvák és a stricik is így nyomják, csak ott kevesebb a féltékenység, de az sem biztos. Viszont akkor elég skizofrén a helyzet.... :-D

kozi001 2021.02.15. 14:41:24

@_Pipp: A gonosz sith/halálevő csapatból nálam igazából Digó(püffedt fejű hobó), Renátó(abúzív melák) volt negatív.
Gábor sztem nem tudta melyik rendezvényre jött.
Ginán én még nevetni is tudtam. Ahogy lezúgott az asztalról meg egy borítékolást 3szor el kellett neki mondani. Persze az arcomra fagyott volna a mosoly, ha mondjuk a szomszédom lenne a família... :P
Amandára lehet tényleg ráférne vmi szakértői segítség. Mivel fiatalon soványabb volt, lehet h a kövérséget nehezen viseli és ezért rosszindulatúbb.
Fru meg inkább megtévedettnek tartom.

Csakazertis2018 2021.02.15. 14:42:41

Top3 ? Talán Moh/Vivi, Bálint és Robi lesz benn. Én Robinak adnám. Egyfajta fájdalomdíjként, hogy az ő normalitásával ennyit kibírt benn :) egyébként is imádom az őszinte rácsodálkozásait, annyira naívan őszinte tud lenni. egyébként tuti a való életben nem ennyire konfliktuskerülő, van neki véleménye mindenről, csak megtartja magának.. talán Vivivel beszélheti meg..

kozi001 2021.02.15. 14:45:29

@mozambikizombi: Biztosan Digóval lett volna.
Dani mindig is a tesókkal volt el.
Ginával meg Renátóval nagy volt az egyet értés.
Amikor meg megvalósult a nagy, igazságos 7-es, akkor fapofával és savanyú tekintettel ülnek a kanapén amíg levél van, aztán uzsgyi vissza a kamatyágyra.

kozi001 2021.02.15. 14:47:12

@kozi001: Dani sztem Bálintban csak vmi kezdeti focista sporttárs összefogási kapcsolatot láthatott.
Csak aztán kiderült, hogy annyira nem is suttyó...

kozi001 2021.02.15. 14:52:32

@mozambikizombi: Azért nem tudok ezzel a rossz castinggal, annyira mit kezdeni, mert bár igazad lehet.
De a VV9-ben is borzalmas volt a casting. Radics, Csoki, Krisztián, Greg, Reni-féle szubhumánok?
Ezekhez képest Csulátó sztem nebuló.

Csak ott az abúzív, családon belüli erőszak típus helyett inkább a nyílt erőszak és szájtépés ment.

_Pipp 2021.02.15. 14:53:35

@kozi001: Digó rettenetesen alpári, együgyű erőszakos, buta, idióta volt. De értem, hogy az önbizalomhiányos fiatal csajok mit ettek rajta. "Jajj gyere ide babám, hadd adjak 2 puszit arra a gyönyörű arcocskádra, h egyem a buládat" tipusú faszi, és minél egyszerűbb valaki, annál jobban szereti az ilyen embereket.
Gábor már a beköltözésekor is nagyon creepy volt, én félnék tőle ha találkoznánk. :D
Amanda is tipikusan olyan, mint itt a faluban sok asszonyság, akik ha találkoztok a szemedben aranyosak "szia drágám, láttam kirándult a család, annyira szépen a gyerekek" ha hátad mögött " a kurva anyjukat, miből van ezeknek pénze nyaralni" kategória, még azt sem zárnám ki h szegény szellemileg egy kicsit visszamaradott.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 14:54:00

@.Zsu: Nem teljesen értem a kérdésed. Inkább leírom a pillanatnyi sorrendemet, úgy egyértelmű lesz.
1. Robi
2. Vivi
3. Merci
4. Moh
5. Bálint

6. messze messze egy másik galaxisban Dani. :-)

Fálki 2021.02.15. 14:58:39

@kozi001: Az a casting egyaltalan nem volt annyira rossz. Ott volt a harom főgyoker, Radics, Csoki, Krisz, akik mellett garantalt volt a trash és mellejuk bebasztak a pornofaktort Ginu, Cintike és Vivi személyében és meg is volt az a hat ember, aki viszi a showt.

Csak ezek a gyokerek nem ugy viselkedtek, ahogy a tervben volt, szepen kicsinaltak egymas és/vagy hagytak magukat masok altal kicsinalni és ott vége is volt mindennek, SOS terveket kellett szovogetni... S ez lett belole.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.15. 14:58:44

sziasztok!

"Vegre megerkezik egy vekony no meg egy kb 160 centis pasi, mint rendorok. Ilyet szol a kapitany (meg mindig a srac hatan terdelve) "Ez most komoly, hogy magukat birtak kuldeni ennyi ido utan? Mi van, ha nagyobb a problema?" Epic volt a kapitany."
jajj ezen jót nevettem.

alma_szósz 2021.02.15. 15:01:38

Amanda tipikusan az a csaj aki kedves,cserfes, bulizós, bevállalós a felszínen de egy igazi klasszik mean girl belül, tipikus pletykás, rosszindulatú szarkeverő.
Az elején Vivit hittem ilyennek de ott nagyon pozitívat csalódtam.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:07:52

Amúgy az jutott eszembe, hogy mi nézők is eléggé vakon vagyunk az egyes bentlévők szurkolótáborát illetően. Egyedül Daniét sejthetjük a Virág által kapott 25%-ból.
De eddig az összes párbajon alighanem "mindenki" tábora szavazott a győztesre és az aktuális agyhalott (és akkor még meglévő társainak) tábora a vesztesre.
Szóval szerintem a mocsárlakók(+Virág és Dani) összeségének tábora kb. 1/3 akkora, mint Robi+Bálint+Vivi+Merci+Moh tábora. De egyenként ez utóbbiak táborának hozzávetőleges méretét sem tudom, csak halvány becslésem van, ami alighanem eléggé pontatlan.
Ezért sem szorgalmaznék egy 3-as párbajt amiben Danika benne van, mert ugye túl szoros lenne. Mondjuk 40-35-25%. De ott lenne némi esélye Daninak, hogy valami trükkel az egyiküket megelőzi.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.15. 15:09:20

@.Zsu: Tiktok rajnogók.... szerintem Virágnak nagyobb volt a rajongó tábora... ha tévedek, akkor Merci a Tiktokból qva jól megfog élni a villa után...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:12:47

@metatroll: Na, az lenne a szép, ha Bálint tábora is Dani ellen szavazna...

LaciHogyVoltol 2021.02.15. 15:13:15

@_Pipp: Tökéletes karakterjellemzések.

Visszanéztem az első 13 részt mert unatkoztam és kíváncsi voltam mennyit változtak az ápoltak (leginkább belsőre, de pl. Bálintnál tényleg sokkoló volt, hogy mi lett 3 hónap alatt egy helyes, igényes pasiból...) és megint elförmedtem, hogy pl. a Digó mekkora egy tapló barom volt. Az idő mindent megszépít. Ez a tetű volt az egyetlen, aki amikor Vivi mesélt a megerőszakolásáról nyíltan lehazugozta meg fullba nyomta a tipik áldozathibáztatást.
És utána a Gina hányszor olvasta Bálint fejére, hogy az egyszer elvileg lealkoholistázta Digót (eddig még vagy nem értem el, vagy ezt nem mutatták, mert én nem is emlékszem erre), de basszus arra az emberre csak rá kellett nézni, meg meghallgatni a hanghordozását és látni lehetett, hogy az ő szervezetében vagy a pia vagy a drogok már helyrehozhatatlan hibát ejtettek...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:14:18

@metatroll: Szóval releváns lenn, ha Bálint TUDNÁ, hogy a tábora DaniRA szavaz.
De ezt nem tudhatja, mert nem feltétlenül így lenne.

bel ami 2021.02.15. 15:16:41

A vellában nincs több kislány, csak kettő, csak kettő.
Az egyiknek három fiú jut, ámde – egyik se nem fekvő.
A másik meg szegény Mohát kergeti, hergeli,
de csak nagyon ritka, ha az beteszi, kiveszi.

LaciHogyVoltol 2021.02.15. 15:17:23

@Majom1Parádé: Sosem volt mérvadó, hogy ki kit támogat egy párbaj során, ha megnézed az Insta kommenteket ott is látszik, pl. Bálintnak kismillió üzenet érkezett a "Szavazz Virágra!" képe alá, hogy "Te vagy a legjobb Bálint, de most HAJRÁ MERCI!"...nem is értem az ápoltak miért tulajdonítanak ennek akkora jelentősséget.

És tudom, hogy "már megdőlt az Instagram szabály", de azért ott Bálint még mindig 63 vs 36-re vezet Robi előtt, simán lehet, hogy "kevésbé értelmiségi körökben" Robinak nem fut annyira a szekere, mint mi hisszük...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:20:33

@silvermansarah: Nagyon poénos, mikor már rég begyűjtötted. :-)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.15. 15:23:42

@LaciHogyVoltol: én mindig a top3-ig tippelek, onnatól lutri az egész.

Most csak azt nem látom, hogy ki lesz a 3. a Top 3-ból Vivi vagy Merci ... mert szerintem Moha nem fog odaérni..

mozambikizombikini 2021.02.15. 15:24:52

@kozi001: Lehet amugy siman, hogy a focival kezdodott a kozos kalandjuk es csak emiatt nem Digo iranyaba indult meg Dani az elejen. :)
Nem tudom, hogy ez rossz castingnak szamit-e, utoljara a VV7-et lattam es ott ugye volt egy Vikcsu es egy Renit, akiket szivesen szajbavagtam volna neha. :))) Szerencsere kiestek az elejen. Azelott meg csak a VV4-et neztem, ahol volt ugye egy Bauko Eva. :D

alma_szósz 2021.02.15. 15:25:58

arról hogy Bálint beépített lenne: azért nagy különbség van aközött, hogy valaki beépített ember vagy behívott.
Azt simán el tudom képzelni, hogy nagyon kevés volt a jelentkező és a castingosok felvették a kapcsolatot pár volt RTL-es arccal, biztos van egy adatbázisuk, szerintem Vandácskát is így szedték össze.
Ezzel alapjáraton semmi baj, a tehetségkutatókban évek óta csinálják, én ismerek olyat akit hívtak ilyen műsorba töbször is.
Ha Bálint át is ugorhatta az alap castingot nem jelenti azt, hogy a szerkik ellátják őt mindenféle infókkal, ő is ugyanolyan villalakó mint az összes többi.

mozambikizombikini 2021.02.15. 15:28:06

@LaciHogyVoltol: Szerintem nem kifele van jelentosege, hanem befele. Anno Balintnak is rosszul esett, hogy Merci vegul Gina moge allt a parbaja elott. Ez volt az egy oka, ami miatt legutobb Mercire rakta a jelet. Ugyanez volt Vivi eseteben is az indok. Ilyenkor mar mindenbe probalnak kapaszkodni.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:33:27

@mozambikizombi: Igen, a tipikus indokkeresés. Van akinél nyilván bejön, másoknál meg nem.
Nekem nem kell túlcifrázni: NYERNI akarok és úgy gondolom most RÁD kell tennem, mert az visz közelebb a győzelemhez. :-)

LaciHogyVoltol 2021.02.15. 15:40:39

@Majom1Parádé: Ezzel csak az a baj, hogy ha valaki ezt így kimondja az nem viszi közelebb a nyereményhez. Mert általában a taktikai lépések azok, amikor egy erős játékost valaki mással akarunk párbajoztatni, hogy elkerüljük a direkt ütközést. Pl. ha Robi azt hiszi, hogy Bálint erős, és őt kint hagyná, de lehet Merci visszajönne Bálint ellen mert...nem tudom, mert kevés a lány bent? akkor tehetné Mercire a jelet, hogy vigye ki Bálintot. Ellenben ha nyiltan kimondja a táblánál, hogy azért teszem rád a jelet mert veled akarom kiejtetni Bálintot, akkor az egész terv borul, mert akkor már csak azért is őt fogják kivinni párbajozni...szóval ezért kapaszkodnak bele ezekbe a hülye indokokba, mert amit tényleg gondolnak azt nem érdemes kimondaniuk...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.15. 15:58:34

@LaciHogyVoltol: Nyilván azt sose mondanám ki, hogy "Mercivel akarlak kint hagyatni vagy Te hagyd kint Nekem x.y-t"
Ahogy írtam nyilván sokaknak az a nyerő - mármint néző/szavazónak - ha ilyen valós indokok mentén teszik a jeleket. Én ebben nem vagyok ilyen magas igényű (erre írtam az általános indokot)
süti beállítások módosítása