Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X90 – Emberiség és nagydolgok

2021. február 12. 15:20 - Fálki

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, Ármándó végre előkerült önkéntes száműzetéséből, szóval mindenki megnyugodhat, nem az Exatlonba castingolták be. És a Kék Osztriga bárba se.
Ma is én vagyok és ha igazak a hírek, akkor már csak két hét van vissza az idei Ápoltak viadalából, szóval az igazi izgalmak még csak most
jönnek. Főleg azért, mert eddig még nem voltak.

Puskás „troll” Péter a mai porondmester, akitől sok napja elvehették a bemindenezéshez szükséges dolgokat, mert egészen zakkantan konferálja fel az ünnepet, aholis Virág tizenkilenc éves lett.

kepernyofelvetel_1047_egyedi.png



Virág szerint így már csak három év van
közte és Dani között. Remélem csak viccből mondta.
Virágriport arról beszél, hogy
természetes dolog az öregedés, Ő már érzi a csontjain hogy nem 18 és ezt el kell fogadnia. Micsoda okos lány ez és már az adás elején belémteszi az ideget az ilyen mondataival, 1perc32mp adásidő és 15 sor után megbántam, hogy elvállaltam ezt a pénteki írást. Dzsudi, nem akarod inkább mégis Te írni?
Danihumor: Nem is tudta, hogy eddig eláll a szar.
Nagyon nevetek.
Ja, nem.

kepernyofelvetel_1050_egyedi.png

kepernyofelvetel_1051_egyedi.png

kepernyofelvetel_1052_egyedi.png




Daniriport azzal kezdi a reggeli interjút, hogy „húdeszétrobban a segglukam”,
aztán sorolja a szokásos kreatív kívánságlistát: egy torta 19es számmal, egy toll és egy papír hogy tudjon szerelmes rapszóvéget írni, két közös vászonkép és egy köntös, mert a mostani már nem jó.
Nekem meg itt jut eszembe, hogy vasárnap
Valentin nap és ha minden jól megy, akkor ez a párocska bizony vasárnap már nem fog együtt analizálni romantikázni.

Mercike, tudjátok, az a lány aki tudja hogy ciki és égő amit Móval csinál és Ő nem is szokott ilyet és Mó ne is szóljon hozzá és
elköltözött a közös fészekből, na Ő kialkuszik egy pénteki közös alvást, merthogy szombaton ugye párbaj. Szlépka úr természetesen beleegyezik ebbe, de továbbra is él a szabály: szopni, dugni, ujjazni, fogdosni lehet, de CSÓK nincs. Mert az túl van a határon.

A zuhanyzóban Virág guggolva szőrtelenít
intim területen és mindenféle gázok is távoznak eközben belőle, amit Daniel természetesen közelről figyel, miközben a riportban elhangzott szöveget vágják alá, miszerint Ő nem mentalista, de ismeri Virág összes gondolatat. És Ő nagyon sokszor bizonyította már, hogy nagyon szereti, de csak akkor, amikor Virágot nagyon sok minden elbizonytalanítja. Tényleg ez hangzott el.

kepernyofelvetel_1053_egyedi.png

kepernyofelvetel_1054_egyedi.png



Miközben Virág tovább folytatja a zuhanyzóban a borotválkozást és a fingást, Hapci törp reggelit készít az Ő kis tulajdonának, szív alakú virsliben sütött szív alakú tükörtojás.

kepernyofelvetel_1057_egyedi.png

kepernyofelvetel_1058_egyedi.png

kepernyofelvetel_1059_egyedi.png
Közben kiderül, hogy Danitól már Gina is kapott ilyet korábban, itt lefagy a Virág 1.0 szoftver és bontják az asztalt, mert Virágnak így már nem is kell ez a kaja.
Virágriport szerint ha ez az egész a való életben
történik, akkor Ő még a tányért is ledobja, mert ettől Ő bizony nagyon ideges lett.
Drága 19 éves Virág: Dani mar
előtted is mondta valakinek hogy szereti, előtted is szexelt már más lányokkal, előtted is aludt már mással, előtted is nevelt már meg lányokat, szóval érted… Tudom hogy nagyon okos lány vagy, csak pontosan annyi eszed van, amennyi kintről látszik.

kepernyofelvetel_1065_egyedi.png

kepernyofelvetel_1073_egyedi.png



Eközben Mercikére már külső segítség nélkül nem is megy fel a nadrág, Mohnak kell belerázni az asztalossonkákat a farmerbe.

kepernyofelvetel_1060_egyedi.png

kepernyofelvetel_1063_egyedi.png

kepernyofelvetel_1064_egyedi.png

kepernyofelvetel_1068_egyedi.png




Megtudjuk a dohányzóteraszon, hogy Virág orra egy igazi fikamező és Dani szeretné ha a fikamezőorrú lány felvenné a lila kendőt. És
jön az a rész, amit tényleg nem értek. Nem, nem, nem és nem. Egyszerűen képtelen befogadni az én egyszerű Hvíró agyam, hogy amíg az úr nagydolgát végzi nyitott ajtónál, addig a tulajdonának miért kell ott állni mellette és szurkolni.
És még Virág nyitja kijjebb az ajtót baszdmeg!
Nem érdekel, hogy
közben miről beszélgetnek, de ez mi????

kepernyofelvetel_1074_egyedi.png

kepernyofelvetel_1075_egyedi.png

kepernyofelvetel_1076_egyedi.png

kepernyofelvetel_1077_egyedi.png

kepernyofelvetel_1078_egyedi.png



Szülinapi zsúr: tiara, lufik, bohócsapi, díszek, brownietorta, málnaöntet és még Robitól ajándék is van, ami egy hangjegyes nyaklánc.
Mindenki boldog és csodálatos érzés ez Virágnak és
hiába szeretnék valami rosszindulatú dolgot idekárogni, nem tudok. Jófej volt mindenki hogy feldíszítették a pecót és készültek, hogy a kis csitrinek legalább ez a napja szebb legyen mint a többi.
Daniel még egy saját dalt is elrappel neki, persze a
szöveget olvassa, mert azt már megtudtuk, hogy neki a művésznévé ReadonlyD lesz. Vicces lesz majd a tállyai falunapon, amikor Szintiboy után a kis mappájával felmegy a színpadra.

kepernyofelvetel_1082_egyedi.png

kepernyofelvetel_1083_egyedi.png

kepernyofelvetel_1084_egyedi.png

kepernyofelvetel_1085_egyedi.png

kepernyofelvetel_1086_egyedi.png

kepernyofelvetel_1087_egyedi.png

kepernyofelvetel_1088_egyedi.png

kepernyofelvetel_1089_egyedi.png

kepernyofelvetel_1098_egyedi.png

kepernyofelvetel_1100_egyedi.png

kepernyofelvetel_1101_egyedi.png



Lilakendős RTL -féle sumákolás:
Mercike és Robi beszélgetnek róla, hogy Robi nem meri elvenni. De meri.
Na és akkor most mi van? Semmi.

kepernyofelvetel_1103_egyedi.png

kepernyofelvetel_1104_egyedi.png

kepernyofelvetel_1108_egyedi.png



Nem kellett volna ezzel simlizni.. értem én, hogy kell az adásidő, de ennek így semmi értelme nem volt, csak jól fel lett baszva az, aki figyelt.
Nekem nagyon scriptgyanús egyébként ez a jelenet, borzasztó erőltetett a kommunikációjuk és a
röhögés is.
Robiriport viszont végre kimondja azt, amire én már két napja várok, hogy ez bizony taktika volt, mert legalább láthatja, hogy ki mit szól hozzá.
Danielláék természetesen az egyetlenek, akik nem értik, hogy ez most mi, Virág még azt is ki meri mondani, hogy Robi igazán megkérdezhette volna Őt, mielőtt felveszi. Hogy mi? Az ott nem neked volt odarakva, hogy kelljen az engedélyed ahhoz, hogy más felhúzza.
Természetesen nem értik, hogy ez bizony taktika.
Dániel ismét kakil, s
ezúttal szerencsére nem csak láthatjuk, hanem hallhatjuk is a folyamatot, Virág természetesen nyitott ajtónál nézi az ura küzdelmét. Elértük a mélypontot, én azt gondolom.
kepernyofelvetel_1114_egyedi.png

De nem, még lehet ezt fokozni, mert Virág
eközben kijelenti, hogy Robiban nincs emberiség. Az emberiség mint olyan, az emberek összessége. Én örülök, hogy az nincs Robiban. Meg bennem sincs és bennetek sincs, kedves olvasók és higgyetek nekem: mindenkinek jobb így.
Virág pedig egy buta, igénytelen lány, sajnálom szegénynek a szüleit, hogy ezt kell látniuk. Tényleg.
Nem szeretném ideidézni a Virág
összest az elmúlt 90 napból, de volt itt csatakrészeg megroggyanás,a konyhaművészet meggyalázása, napi szintű anális szex, csúnya leoltogatás, trehányság, pazarlás, ez a közös WC-zés…. Komolyan mondom, ez a trash legalja, amit ez a lány képvisel.

Virág új k
öntöst és egy zavaros üzenetet kap az anyukájától, amiben többféleképpen el van neki burkoltan mondva, hogy ki kellene mászni a proli úr seggéből.
kepernyofelvetel_1118_egyedi.png

Szó szerint
következik Viráganyuka:
„Drága kislányunk, Virdzsike, hiányzol. Ma van a 19.
születésnapod, nagyon nagyon boldog szülcsinapot kívánok neked apa, a tesó, a mami, a barátok és az ismerősök nevében. Nagyon szeretünk és nagyon sok érzés kavarog bennem, nagyon sok kérdésre keresem a választ. Azt is tudom, hogy Te pontosan tudod, hogy mire gondolok és pontosan tudod azt is, hogy mit mondanék neked, ha találkoznánk, hiszen Te voltál a borsó és én voltam a héja. Nagyon szeretlek és tudom és elfogadom azt is, hogy más ember vagy mint én, saját gondolataid vannak és saját döntéseket hozol, saját személyiséggel rendelkezel és annak minden felelősségével együtt.
Van úgy viszont és ezt neked tudnod kell, hogy van ami neked jó, másoknak viszont rossz. És ez fordítva is így van. Kívánom, hogy válj azzá, akivel szívesen élnéd le a saját életed. És még ha nehéz is a tegnap, soha ne feledd, hogy ma mindent újra lehet kezdeni. Hozz egy bátor döntést és engedd el az életedből azokat a dolgokat és személyeket, akik nem tesznek jót neked, mert tudod nagyon jól és ezt sulykolom beléd: a lelki béke mindennél többet ér.
Nőcinek
születtél, nagyon nőcis is vagy, imádom a köntösödet és hidd el, hogy ez egy nagyon nehéz feladat, nőnek lenni. De viszont ez egy csoda és ajándék. És hidd el, apa, a tesó, mama és én itt vagyunk és megpróbáljuk valóra váltani az álmainkat. Nagyon szeretünk, legyen csodaszép napod, millió puszi blabla, annyit szeretnék még mondani: Az élet játék. S lehetsz játékszer vagy játékos, Te döntöd el.”

Fúbaszdmeg.
Egyrészt úgy érzem, hogy lesz ebből még JLB Virág Hv, másrészt inkább pár gondaltban beillesztett kérdőjelen és a csodálatos közhelyek újraolvasásán kívül én nem fűznék ehhez hozzá semmit, ez a Ti dolgotok lesz, kedves olvasok és kommentlakók. Nagy itt a baj anyuka szerint, én egyelőre ennyit tennék csak hozzá.

Dani természetesen kiakad, Virág pedig nem érti, hogy anyuka miért nem támogatja ezt a kapcsolatot. Fruzsi, Te vagy az?
Bálint és Robi próbálja kivenni az anyai
üzenet élét, de Virágot ez jól láthatóan megviseli. Robi tapint rá a lényegre: A szülők a való életben nem látnak bele ennyire mélyen a gyerekük párkapcsolatába. Ez teljesen jogos, igen, de ha ez egy egészséges párkapcsolat lenne, akkor nem zavarná anyukát se, amit lát.
Dani egyre hangosabban nem érti, jönnek a szokásos szavak: tisztelet, nem hat meg, anyuka maradi, nem érdekel, ledegradál.

kepernyofelvetel_1121_egyedi.png

kepernyofelvetel_1122_egyedi.png

kepernyofelvetel_1123_egyedi.png



Daniriport szerint nem létfontosságú neki ilyen anyóspajtásokkal társalogni, akik így állnak hozzá. Tesó, szerintem meg az. Mert
különben fogsz baszni ezzel a nővel is, akit már ügyesen beidomítottál.
Virág szerint gáz van, mert eddig is mindig anyának lett igaza.
Daninak ez csak olaj a tűzre és elgurul a gyógyszer, mert Őt senki ne keverje
össze a sok nyomorulttal, aki korábban Virág életében jelent volt.

Kihívás, ami után rögtön csapatot is kell választani. Csak Viviben vannak kérdések, mindkét oldalra vannak pro és kontra érveit is.
Merci
mögé megy Moh és Robi
Virág
mögé Dani és Bálint
Vivi pedig
Virágot választja, szerintem teljesen jogosan, Robit viszont ez meglepi.

kepernyofelvetel_1096_egyedi.png

kepernyofelvetel_1097_egyedi.png

1051 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.02.13. 16:30:38

@Cérnahuszár a naív: gondolom elfelejtette, azért nincs törölve

TheLynx70 2021.02.13. 16:41:00

@silvermansarah: Ttttyyűűű, Cintia! :DD Nagyon öregnek érzem magam. :))

TheLynx70 2021.02.13. 16:42:39

@silvermansarah: És miért pont Cintia? Az Esmeralda már nem is jó? :)

Kosztarika 2021.02.13. 16:47:07

Ő meg Dani anyuka. Úgy tűnik, Virág ellen nincs kifogása. :)
www.facebook.com/wh.viktoria.5

Krétagarbó 2021.02.13. 16:50:08

@alma_szósz: ciki:))) szakadok Proliúron.

Megnéztem a volt ccshaját, legalábbis akivel szívecskézték egymást a régi FB profilon, hát őt már eladták külföldre...

Krétagarbó 2021.02.13. 16:51:20

@silvermansarah: a Cintia nevűt? Nézd meg a profilját a csajnak, mi lett belőle. Pfffej...

MsIreneAdler 2021.02.13. 16:53:54

@Kosztarika: hmmm, anyuka aztán bátean hadználja a "szépítőt" :D:D

SirLemming 2021.02.13. 16:55:17

Jesszus. Ezt nem merem megnézni. Majd öfizzetek. :D

Ármándójózsi 2021.02.13. 16:55:29

@.Zsu: Természetesen az utóbbit választanám.

TheLynx70 2021.02.13. 16:56:49

@Kosztarika: Fiataloknál (talán) elfogadom, hogy kiposztolják az egész "életüket" nyilvánosan, de egy ilyen korú nőnél olyan szinten nevetséges és szomorú :(

Kosztarika 2021.02.13. 16:57:18

@MsIreneAdler:
www.facebook.com/profile.php?id=100001275260460
Ő a bátyja.
Érdemes megnézni a névjegyadatoknál a családtagokat és a másik nevet. :DDDD

Kosztarika 2021.02.13. 17:00:31

@Krétagarbó:
De amit a vv fikaevőkről mond, az sem rossz :D

Krétagarbó 2021.02.13. 17:01:35

@Kosztarika: már semmin nem csodálkozom.
Azt láttad, hogy volt idő, amikor még a Belevaló adását is megosztotta. Most már inkább nem teszi :DDD

Krétagarbó 2021.02.13. 17:02:02

@Kosztarika: azt hol írja? nem találtam.

alma_szósz 2021.02.13. 17:03:29

@Kosztarika: vele 3 közös ismerősöm van, egyre gázabb

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.13. 17:04:19

@Ármándójózsi: Nyilván kell.
Szerintem, ha a csajszi elégedett a "szolgáltatással", akkor a többi rész mellékes.

Fálki 2021.02.13. 17:04:44

@alma_szósz: Te melyik rokona vagy Proli urnak?

Lebuktál.

Fálki 2021.02.13. 17:06:18

Cintia nem is kurva :D :D :D

KékCsöcsűPini 2021.02.13. 17:07:38

Báttya volt veszélyes kisállat befogó !

Kosztarika 2021.02.13. 17:08:11

@Krétagarbó:
www.facebook.com/Cintushkaa
Görgess le a bejegyzéséknél.
(Dani volt csaja)

Fálki 2021.02.13. 17:08:37

Micsoda suttyogyokerputricigany ez az egesz familia.. atya ég

Cérnahuszár 2021.02.13. 17:08:54

én ezt a gyöngyszemet lementettem, kár lenne ha elveszne mert zártra teszi a profilját.

2021.02.13. 17:09:01

@Fálki: Cintia egy szexbaba! Humanoid! Elem nem tartozik hozzá.

Kosztarika 2021.02.13. 17:09:17

@alma_szósz:
Khmmm khmmm
Ne reklámozd. ;)

Krétagarbó 2021.02.13. 17:09:26

@silvermansarah: az lejött, de hol? Melyik kép alatt?

MsIreneAdler 2021.02.13. 17:11:25

@Kosztarika: basszus, van egy közös ismerősöm vele :D
Azért még maradhatok :))?

2021.02.13. 17:11:44

@Krétagarbó: rálépsz a Cintia profilra, és görgess át pár posztot.

Krétagarbó 2021.02.13. 17:11:46

@Fálki: @silvermansarah: aztakurva! :)

Összehasonlítva a 2012-13-as képeivel, amik Dani "kölyök" FB profilján vannak, háát. Egy helyes kislány volt, miért lesz valakiből ilyen , ilyen nem is tudom micsoda???

MsIreneAdler 2021.02.13. 17:12:00

@alma_szósz: na megnyugodtam, az cikibb :D

Kosztarika 2021.02.13. 17:12:39

@SelyemSonkaPini:
Dani is. Megszelídítette Virágot. ;))

Fálki 2021.02.13. 17:13:55

@Krétagarbó: Mert igy 20 euroval/frankkal tobbet kerhet el egy órára...

Kosztarika 2021.02.13. 17:15:11

@silvermansarah:
Az a szörnyű, hogy a Danival közös képen még egy normális (vagy annak látszó??) "kislány" volt.

Krétagarbó 2021.02.13. 17:16:00

@silvermansarah: @Kosztarika: közi, közben megvan, én csak a képeit nézegettem, és azok alatt kerestem a kommentet először.

Krétagarbó 2021.02.13. 17:18:54

@Kosztarika: igen, döbbenet. Megnéztem Cintia anyját is, úgy tűnik, neki így is tetszik a lánya...

Kosztarika 2021.02.13. 17:22:51

Borzasztóak vagyunk, hogy ezen csámcsogunk. (Hello Fru)
DE:
Kiteszik, normálisnak vélik ezt a fajta megjelenést, viselkedést, tehát megérdemlik.

TheLynx70 2021.02.13. 17:23:29

@silvermansarah: A "gomba" jobban hangzott, már éppen felröhögtem. :DDD Kár volt kijavítanod. :DDD

Kosztarika 2021.02.13. 17:26:24

@MsIreneAdler:
Gyorsan tölts le valamit a gépedre, ami segít írni a vakoknak, mert muszáj kommentelned!! ;)
A vv-t bv-t meg hallgasd, a csattogásból felismered mikor van eksön. :DD

.Doktor.Szöszi. 2021.02.13. 17:28:47

@Kosztarika: de ha szerencsénk van, a holnapi öfi/bv-ben lesz hozzá szerencsénk utoljára, és szegény Virdzsinagyinak sem kell a sátrazásokat naplózni. :DD

TheLynx70 2021.02.13. 17:30:05

Ma nincs posztcsi? :) Pedig már rendeltem hamburgert (Fálki emlegette a gyorskajákat), marlenkát, meg egy kevés vodkát, amit Véres Mariként óhajtok fogyasztani, mert már régen volt. :) Szerdáig facér vagyok, az uram az ország másik végében tartózkodik. Éljen! :D

Kosztarika 2021.02.13. 17:33:11

@.Doktor.Szöszi.:
Mi lesz MOST Győzővel??
Semmi ki-be-ki-'ki-be... :)))

.Doktor.Szöszi. 2021.02.13. 17:37:40

@Kosztarika: remélem Hozé is elhúz bánatában bárakárhova...MOST....:)))

Ármándójózsi 2021.02.13. 17:39:46

@Kosztarika: De, most telóról, de a gépen is látszik egyébként!

TheLynx70 2021.02.13. 17:40:14

@Fálki: "Bámuló szemei odatapadtanak." A képernyőre, ahogy a költő mondaná. :)

Kosztarika 2021.02.13. 17:41:46

@Fálki:
Nanana... hozzám nem volt köze Ármandónak. Még ;))))

.Doktor.Szöszi. 2021.02.13. 17:42:33

@TheLynx70: vodkát ne felejts el félretenni a "minden ledegradállak és igazából utáni iszunk egy felest" játékra :DD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.13. 17:45:55

Ha vége az egésznek a kutyát nem fogja érdekelni a sok gyökér további sorsa.
(Engem már most sem az ilyen Virág meg Dani félék.)

TheLynx70 2021.02.13. 17:47:27

@.Doktor.Szöszi.: Isten őrizz, akkor nagyon berúgnék, és nem az a cél. :))) Igazándiból.

Ármándójózsi 2021.02.13. 17:47:35

Apropó, holnap Vandaaaaaaa!!! <3 <3 <3

Ha már a múltkor a szerkik felszopták azt az FB-s gyászhuszárt, akkor Vandácska igazán felszo...megemlíthetne engem szolgálati közleményként, miközben a kis kezecskéivel szivecskét formál. :)))

Ármándójózsi 2021.02.13. 17:49:41

@Kosztarika: Nem, mert belefutottál életed egyik legnagyobb tévedésébe... :/
193...ugye... :(

TheLynx70 2021.02.13. 17:50:30

@Majom1Parádé: Most miért mondod? :)) Olyan fájintos szerelmespárok alakultak ki a villában, akiknek a sorsa a jövőben nagyon be fog teljesedni. :)))

Fálki 2021.02.13. 17:53:30

@Ármándójózsi: Sose volt még neki olyan jó, kicsi.

Kosztarika 2021.02.13. 17:53:51

@TheLynx70:
Úgy érted lesz miről irni a bulvárlapoknak? 1-2 hónapig, vagy az első "látlevélig"..

Kosztarika 2021.02.13. 17:55:22

@Fálki:
Egy darabig én is azt hittem, de hamar elmúlt. :P :P

Cérnahuszár 2021.02.13. 17:55:22

@Kosztarika: ezen csámcsogunk...de akkora konc
basszus próbálok rájönni milyen kitüntések vannak dani mellyén, most vagy hindeburg kereszt, vagy a francia Croix de Guerre
szerintem az egyik az francia becsületkereszt.
az egyenruha francia lehet mert van vállbojt, viszont a kalap (először azt hittem poénból porolót tart a kezében) az meg osztrák zweispitz

Kosztarika 2021.02.13. 17:57:30

@.Doktor.Szöszi.:
Pedig még be is vallotta, hogy "kicsi"
Tanúsíthatom. Biztos nagy autóval ellensúlyozza. :DDD

TheLynx70 2021.02.13. 18:02:52

@Kosztarika: Igazándiból, ja! Úgy értem. :)))

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.13. 18:09:36

kiderül itt fél banda dani téglái és egyben rokonai.

ármándó neked itt mindenki megvolt fálki és az én kivételemmel?

.Doktor.Szöszi. 2021.02.13. 18:11:36

@Fálki: inkább Te vigyázz a számmal Mr.193cm!

@Kosztarika: jegyzetelek :DD

Fálki 2021.02.13. 18:12:46

@.Doktor.Szöszi.: Én mindig mindenre vigyázok :)

_Pipp 2021.02.13. 18:17:22

@silvermansarah: atyaúrriiiiiisten lelki traumát szenvedtem míg visszaolvastalak benneteket :D

ezek olyanok mint itt a Kalános család a a cigánysoron :D

Fu Szekh Li 2021.02.13. 18:22:13

Üdv Hogyvoltlakók!

Hogy vagytok, mit csináltatok ezen a szép napon?

Fálki 2021.02.13. 18:23:08

@Fu Szekh Li: Én az Ármándó osszest olvastam vissza :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.13. 18:24:00

@_Pipp: meg sem néztem a képeket , mert itt több emberen a veszettség biztos tünetei jelentkeztek.

@Kosztarika: hatalmas grat az 1000.ért.

@Fálki: nem jött még meg az admin jogom.Így hogy bannoljak?

@TheLynx70: @.Doktor.Szöszi.: orosz rulett , vodka , rossz cicák!

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.13. 18:25:19

@Fu Szekh Li: szia fuszekhli! Én itt vagyok a többiek a cigánysoron fejben és lélekben.

_Pipp 2021.02.13. 18:30:29

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): nem para, a kínai vakcina az ellen is hatásos

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.13. 18:31:10

@Fálki: én nem csak olvastam mentettem is , miután megkérdezem lány-e ?Ha igen , akkor idézek valami ármándósat.

TheLynx70 2021.02.13. 18:33:50

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): "Én legalább szerelemből szeretkezek.) By Virág. :) Most nézem vissza a tegnapot. :DD

TheLynx70 2021.02.13. 18:37:36

Nem tudom férfiszemmel nézni Vircsit, de nekem nagyon kehes: :) Én is ilyen voltam ennyi idősen, ehettem akármit. Ez elmúlt, visszasírom azokat az időket. :)

Kosztarika 2021.02.13. 18:38:52

Hátha van, akit érdekel. Van új poszt. :))

Ármándójózsi 2021.02.13. 18:42:59

@Kosztarika: Hagyhattad volna őket, olyan jól elvoltak itt. :DDD

Fálki 2021.02.13. 18:54:55

@Fu Szekh Li: Esettanulmanyt írok róla.. Muszáj.

Ármándójózsi 2021.02.13. 19:01:18

@Fálki: Felejtsd el... Hidd el, jobban jársz. ;)

SirLemming 2021.02.13. 19:03:26

@TheLynx70: Csak lapos. Mifelénk úgy mondják: elöl deszka hátul léc.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.13. 19:07:13

@Fálki: szombat este nincs jobb dolgod?? :DD
süti beállítások módosítása