Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X89 – A Robminátor

2021. február 11. 14:50 - Laura Ingalls

 kepernyofelvetel_166.jpg

 A 89-es számú összefoglalót Ancsa vezeti fel nekünk méretes zakóban - ami ennél fogva inkább kabátnak tűnik - és hatalmas fejű gumicsizmában. Hamarosan kiderül kit hív ki Merci – mondja Ancsa – ám előtte lehull végre a lepel, a hét millió nézőt (LehetEgyVéleményemGábor után szabadon) foglalkoztató kérdésről: wtf van az utolsó lila kendővel. Nos az van, hogy beállítottak a készítők az udvar közepére egy cölöpöt, amire rátettek egy üvegfalú dobozt, amibe betettek egy lila kendőt amit egy műanyag kéz szorongat és küldtek egy levelet a Hét Törpének, hogy aki hamarabb hozzáér, övé a szajré. Hapci olvassa fel a levelet, ami után kis képzavar támad, hogy meddig is lehet birtokba venni a kincset. Kuka szemüvegben ül és magához képest sokat beszél, de cserébe hülyeséget, majd Tudor rántja helyre a dolgokat, hisz szövegértésben ő a legjobb: 48 óráig, a következő kihívásig lehet magukévá tenni a kendőt, utána auf wiedersehen lila kendő és védettség úgy zusammen, mert Szendéről is lekerül amit jelenleg birtokol és a párbajról visszatérő sem kap újat. Minden szempár Morgóra szegeződik, mert a jelenlegi állás szerint Szundi őt fogja kihívni. Szokása szerint Morgó durcizik, háborog kissé, hogy szíve szerint megragadná a védettséget most azonnal, két kézzel és el sem engedné soha többé, mert mégis ki az a hülye aki párbajra akar menni, de meglepő módon sikerült fejben levezetnie, hogy ha ő most védett, akkor Hapci lesz a másik párbajozó, mert Szundi a többi törpét nem vinné párbajra.
Vidor cigizés közben finoman presszionálja Kukát, hogy amennyiben ő veszi ki az üvegkoporsóból a rohadt almát, akkor Szundi azt hív ki akit akar (Morgót) és senki nem szólhatna semmit, mert Kukának minden joga meg van, hogy bevédje Szundit. Kuka nem szeretne ily módon beavatkozni a játék menetébe. Meg úgy egyébként sem, nem hiába hívom Kukának. Mindeközben Morgó Ilonával beszélget (házi nyúl) a hálóban, amit Hapci bejövetele szakít meg. Morgó próbálja kicsikarni Hapciból, hogy áldását adja arra, hogy rámarjon a lila kendőre és mondja ki, hogy szívesen megyek helyetted párbajra Szundival, de Hapci sem most jött le a falvédőről és csak annyit mond: ahogy érzed szívem és ezt variálja perceken keresztül.

kepernyofelvetel_167.jpg

kepernyofelvetel_168.jpg

kepernyofelvetel_170.jpg

kepernyofelvetel_171.jpg

kepernyofelvetel_172.jpg

kepernyofelvetel_174.jpg

kepernyofelvetel_175.jpg

kepernyofelvetel_176.jpg

A Villampia záró napján elérkeztünk a férfi döntőhöz. A döntősök első erőpróbája a kispályás fejfoci. Egyszerűek a szabályok: csak fejjel lehet érinteni a labdát, aki egyéb testrésszel érinti szabálytalankodik, így ellene büntetőt értékesíthet a másik fél. Bálint nagy lendülettel veti bele magát a küzdelembe, Robi az elején picit óvatosabb. A meccs alá a szerkik olyan zenét kevertek amiben erősen dominál a dob. Dani és Vivi kezében meg duda van. Namármost. Azt képzeljétek el, hogy reggel óta úgy érzem magam, mintha egy éket ütöttek volna a fejembe a bal szemem helyére és most minden egyes dudálást és dobütést úgy érzek, mintha az éket csapkodnák egyre mélyebbre, bele a fejembe, egészen az agyamig. Mondhatom kiváló.
A véletlen úgy hozza, hogy egy alkalommal Bálint kezéhez hozzáér a labda, így Robi beguríthatja a labdát Bálint kapujába (mert a büntető alatt üres a kapu). Ezután Robi számára hamar világossá válik, hogy csak így tudja megnyerni a meccset. Mármint, hogy büntetőket harcol ki Bálinton. Bálintnak ez későn esik le. A második félidő vérmes küzdelmet hoz, amit Merci közvetít (bár ne tenné). Bálint is rúg (bólint) végre egy gólt, aminek Virág úgy örül, hogy az angol nézőknek is gyorsan elmondja az állást: váJn, vagyis vÁn pojnt! Húúúú…
Végül Robi nyert 6-1-re. Robi a riportban azt mondja, hogy reméli erre úgy fognak emlékezni az emberek még 20 év múlva is, mint a híres magyar kis bajnokságra amikor a magyarok is hat gólt rúgtak az angoloknak. Nos, ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, ízlelgesse mindenki a magyar kis bajnokságot.

kepernyofelvetel_178.jpg

kepernyofelvetel_179.jpg

kepernyofelvetel_180.jpg

kepernyofelvetel_181.jpg

kepernyofelvetel_182.jpg

kepernyofelvetel_184.jpg

kepernyofelvetel_187.jpg

A férfi döntő második versenyszáma a súlyemelés. Amellett, hogy kinyomva kell tartaniuk egy kétkezes súlyzót a fejük felett, még egy-egy lány is a nyakukba ült. Robi nyakéban Virág, Bálint nyakában Merci, az eső meg szakad. Igen, ezek a szerencsétlenek lányokkal a nyakukban, súlyzóval a kezükben állnak az udvaron a szakadó esőben. Fergeteges. Mindkét fiú kapja a biztatást, Robi erős extrát kap Virágtól, amin én nagyon meglepődöm, mert tényleg ügyesen bátorítja, hogy ne adja fel. A párbajt Robi nyeri és megköszöni a végén Virdzsinek a segítséget. Mindkét srácnak jár a keksz, mert egyáltalán nem volt könnyű a feladat.

kepernyofelvetel_188.jpg

kepernyofelvetel_189.jpg

kepernyofelvetel_190.jpg

kepernyofelvetel_191.jpg

kepernyofelvetel_192.jpg

A következő versenyszám a díjugratás. Amennyiben ezt is Robi nyeri, úgy ő lesz a nyertese férfiágon a Villampiának. Most elgondolkoztam kicsit, hogy ha Bálint nyer akkor vajon még hány számban akarják őket nyúzni? Mindegy is, kezdődik! Elég Móricka módon a villa nappaliját és hálóját csinálták meg díjugrató pályának. A villa ajtajából indulva a háló felé, majd azt körbeugrálva a konyhán keresztül a nappalin át vissza a háló irányába halad a kör és mindenféle akadályokon kell átugrálniuk, illetve azok alatt átbújniuk. Mindösszesen 99-szer. A srácok felültek a szopórollerre és nincs leszállás. Az első néhány kört nagyon megtolják, Bálint vezet, Robi pedig nem akar lemaradni. 8 kör után Robi átveszi a vezetést és szép lassan lehagyja Bálintot. A versenyszám végére Bálintnak 31 köre maradt hátra. Megcsinálta tisztességből, nem akarta feladni, de jóval hamarabb rájött már, hogy ez a hajó bizony elment. Mindketten teljesen kimerülnek a végére. Robi azért megy még egy 100. ún. tisztelet kört. Bálint meg terminátornak hívja és szerintem is elképesztő milyen akaratereje van és mentálisan mennyire erős. Mert ez bizony már nem kizárólag a fizikumon múlt. Bár a súlyemelést is fejben nyerte meg Robi.

kepernyofelvetel_194.jpg

kepernyofelvetel_195.jpg

kepernyofelvetel_196.jpg

kepernyofelvetel_198.jpg

kepernyofelvetel_200.jpg

kepernyofelvetel_201.jpg

Miután Mó, Bálint és Robi megkapták érmeiket a Villampián való szereplésükért, Robinak a riportba kellett mennie, mert ott várta a nyereménye. Mikor Robi belépett a riportba kicsit csalódottan nézett körül, hogy itt nincs semmi, ám aztán elkezdett csörögni egy telefon. Édesanyukájával beszélhetett néhány percet, aki biztosította kicsi fiát szeretetéről és arról, hogy anyai szíve kicsattan a büszkeségtől. A biztatás mellett közbe vetette anyu, hogy Robika tartsa meg magának a gondolatait, majd gyorsan másba kezdett, mert az ilyenekért ejnye-bejnye jár. Mialatt Róbertünk anyuval tárgyal, Virdzsó Daninak rage-el. Ő is szeretett volna a szüleivel beszélni a nyúl helyett. Rosszul esett neki, hogy ő nyulat kap, Robi meg telefonhívást. A nappali után Virág már a fürdőszobában, a zuhany alatt sír. Taknya, nyála egyben van, galuskásan beszél, Dani csitítja, ölelgeti, ez van, nyugodj meg, nem változik semmi ha hisztizel akkor sem. Nem baj, legalább hallották és jelentőségteljesen belenéz a kamerába. Amíg ő bent itatja az egereket Robi már rég befejezte a telefont és a nappaliban hallgatják a fürdőből kiszűrődő hangokat Mercivel, Vivivel és Móval. Egyikük sem érti a királydrámát és ezúttal én sem érzek együtt Virdzsóval.

kepernyofelvetel_215.jpg

kepernyofelvetel_220.jpg

kepernyofelvetel_221.jpg

kepernyofelvetel_222.jpg

kepernyofelvetel_223.jpg

kepernyofelvetel_224.png

kepernyofelvetel_226.jpg

kepernyofelvetel_227.jpg

kepernyofelvetel_228.jpg

kepernyofelvetel_229.jpg

kepernyofelvetel_230.jpg

A kihívás előtt még megmutatják nekünk hogyan küldték ki a kis nyomikat a rettegett lila kendő színe elé az udvarra, hogy megmondják neki miért nincs rá szükségük. Bizony, bizony, a kendő nem kell senkinek. Olyan ez az üvegdobozban lévő kendő, mint valami kórság. Egyenként nézik meg a falusiak mi a fene az, de nem merik megérinteni, félnek tőle, mint a tűztől. Az az ördög maga. Ha netalántán hozzáérnének, leharapná a kezüket, vagy lerohasztaná, sőt a lábuk is oda lehet. Ki tudja? Lehet, életük végéig gyötörné őket a betegség amit úgy hívnak népharag. Miután végül mindenki túlélte a találkozást az udvaron tanyázó lidérccel, mégis történt egy kis atrocitás. Merdzsó a hálóban hergelte Ilonát, értsd: odanyomkodta Ilona orra elé az ujját, az meg azt hitte eleség és ráharapott. Virdzsi röhögve dicsérte meg kis háziállatát, a vérnyúl meg csak szuszogott magának, mintha mi sem történt volna. Hogy Ilona nehogy rákapjon Merci ízére a szerkik gyorsan összecsomagoltatták a gazdájával, így tehát a Hét Törpe megint heten maradt. Ilona 1 napot töltött a villában. Szevasz Ilona, jó volt veled, vár az utca.

kepernyofelvetel_231.jpg

kepernyofelvetel_232.png

kepernyofelvetel_235.jpg

kepernyofelvetel_236.jpg

kepernyofelvetel_237.jpg

kepernyofelvetel_240.jpg

kepernyofelvetel_242.jpg

kepernyofelvetel_243.jpg

kepernyofelvetel_244.jpg

Végre elérkezett a várva várt pillanat, amit Anikó az adás 22. perce óta folyamatosan ígér, hogy mindjárt kezdődik, most már tényleg mindjárt pillanatokon belül kezdjük, aztán cirka 60 perc elteltével tényleg elérkeztünk a kihíváshoz. Abszolút érdektelen a sztori, Ancsa idétlen kérdéseket intéz a lakókhoz, viszont kiderül, hogy Virágnak szülinapja van. Ide pedig be kell szúrnom, hogy a szülinaposok rendszerint legalább levelet (vagy akár hívást) szoktak kapni otthonról, ami elvezet oda, hogy nem értem mi a f.szért rage-elt Virág vagy fél órát Robi telefonhívása miatt, ha 2 napra rá szülinapja van és egyébként is látja majd a pereputtyot a párbajon.
Amíg dünnyögök Ancsa kiszólítja Mercit a riportba, ahol szintén nem történik semmi különös, majd elérkezik a kihívás. Merdzsó röviden beszél, nem haragból hívja ki az ellenfelét, majd megkéri Bálintot, hogy álljon fel. Nyújtja felé a kendőt és megkéri arra is, hogy kösse rá Virágra. Virágnak valószínűleg egy zabszem sem férne be – pedig Dani dolgozott rajta elég keményen az elmúlt két hónapban, hogy akadálytalan legyen a bemenet – és Bálintban is megállt egy pillanatra a levegő. Nekem tetszett, a lakók is nevetnek. Merci azt mondja idén ezt még senki sem csinálta, neki meg sz.r volt a szövege és szerette volna feldobni valahogy. Sikerült. Este láthatjuk hogy sikerült Virág szülinapja és hallhatjuk az anyukájától kapott hangüzenetet. Hogy is volt azzal a hisztivel?
Jövő héten jövök, pusszantás, szevasztok.

kepernyofelvetel_246.jpg

kepernyofelvetel_247.jpg

kepernyofelvetel_248.jpg

kepernyofelvetel_249.jpg

1085 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mozambikizombikini 2021.02.12. 10:51:35

@Cérnahuszár a naív: Huh, ezek ijesztoek! Maradok a piros piramisnal. :D

_Pipp 2021.02.12. 10:53:29

@mozambikizombi: Ezen dolgozik, és nagyon ügyesen lavíroz, nagyon büszkék vagyunk rá, mert olyan kis kicsi még, és bőven a kortársai fölött van fejben, bár arra nem tudtuk rábeszélni, hogy lehet több lehetősége lenne, ha egyetem után dobbantana, sőt egyetemeken rengeteg lehetősége lett volna külföldön is tanulni. Makacs, na. :D

Cérnahuszár a naív 2021.02.12. 10:54:05

@mozambikizombi: ugye? biztos jól végzik a dolgukat ilyen ábrázattal
elüldözhetnék ezt a hideget is, pár órája próbálom felcopni magam mint amanda a tükörnél hogy elinduljak
nem sikerül...

_Pipp 2021.02.12. 10:55:19

Elolvastam Daniella kártékonykodott, felügyelőtiszt stb. Úgy gondolom, hogy az RTL-nek el kellett volna határolódnia a szerepeltetésétől, nem vet jó fényt a csatornára, hogy kvázi kis bűnözőket tolnak, de Győzi után már semmin sem lepődök meg.

.Zsu 2021.02.12. 10:55:33

@silvermansarah: nem emlékszem már ki kapta meg azt a kommentet, de az volt a lényege h Virágnak Bálint jobban az este, vagy bejön neki. és Bálint is megkapta h bejön neki Virág.
az első bulik között Virág totál rajta volt Bálinton, ölelkezett vele, meg rácsimpaszkodott, és ebben Bé is partner volt. ugye emiatt akadt ki Amanda Virágra, mert lestipistopizta a pasit :DD (2 nap után)
na és nekem az volt az érzésem, h ha B akarta volna, megcsinálhatta volna Virdzsikét. és Moha ugyanúgy.
csak Dani volt aki akarta ezt legjobban, és sikerült rabszolgasorsra hajtania.

2021.02.12. 11:01:30

@.Zsu: valami ilyesmi, akkoriban még marha sokan voltak bent, már nem emlékszem ki kire mászott, de Virdzsi csatak részeg volt az megmaradt. :D

.Zsu 2021.02.12. 11:04:41

@silvermansarah: csak olyan érzésem volt, és semmi ócsárolás nincs bennem, h nem annyira számított neki, h kivel kavar össze, volt ott jópár potenciális partner a kavarásra.
és persze ebben az alkohol is erősen benne volt. vigyáznia kell ezzel a tinilányoknak (is).

mozambikizombikini 2021.02.12. 11:05:05

@_Pipp: Tanuljon ott! Annal jobb nincs is! ;)
Networking, gondolkodasmod, nyelv, reputacio. Teljesen mas nemzetkozibb kornyezetben tanulni. Ha barmin valtoztathatnek a multbol, szerintem ez lenne az egyetlen. Talan tartanek egy ev szunetet erettsegi utan, nyelvtanulas ezerrel es ugy csobbannek a felsooktatasba. Szoval lehet, hogy eppenseggel tesod csinalja bolcsen.
Drukkolok igy latatlanul is!

mozambikizombikini 2021.02.12. 11:06:05

@Cérnahuszár a naív: sajnos en lemaradtam az amandas tukorrol, de kezdek kivancsi lenni. :D

2021.02.12. 11:07:07

@.Zsu: jaja. Nekem Gina csöcse ugrik be, egyfolytában mutogatta :D

_Pipp 2021.02.12. 11:09:29

@mozambikizombi: Köszi a nevében is! Tervezi, most akar majd nyelvvizsgázni, és kitalálni mégis mi lenne az, amire éveket szán és örömmel csinálja.

Húh, hát ezt én is másképp csinálnám, egyértelmű, nem itthon mennék egyetemre, és nem 18 évesen.

2021.02.12. 11:09:29

@.Zsu: vigyázni kell az alkohollal, persze. Én 19 évesen sem, meg 25 évesen sem, meg semmikor sem ittam magam földrészegre. Valahogy átjött hogy az úgy kurva ciki lenne.

alma_szósz 2021.02.12. 11:10:39

@.Zsu: Virágot ha akarta volna tényleg bárki megcsinálhatta volna, de Bálintnak tuti nem jön be a csaj ha jól emlékszem ezt el is mondta, szerintem annál a 30 éves palinál aki 18 éves kislányokkal kavar, főleg kamerák előtt komoly problémák vannak

2021.02.12. 11:12:37

@alma_szósz: Bálintnak Frú jött be :DD

.Zsu 2021.02.12. 11:14:22

@alma_szósz: szerintem sem jön be neki. :)
inkább azt szerettem volna hangsúlyozni h V. nyitottabb volt a különböző pasitípusokra.

2021.02.12. 11:15:18

@.Zsu: V.-nek vannak gondjai, maradjunk annyiban.
:(((

.Zsu 2021.02.12. 11:15:59

@silvermansarah: hát, jó neked :DD én nem mindig voltam ennyire figyelmes, és okos.
18 évesen plánesőt.

2021.02.12. 11:17:29

@.Zsu: nemá :DD
Mondjuk én elég kontroll mániás vagyok, ezért nem jön be a részegeskedés szerintem. Ahogy érzem, hogy indokolatlanul jó a kedvem, abbahagyom. :D

MsIreneAdler 2021.02.12. 11:18:15

@alma_szósz: pedig Virág az ölébe is ugrott, amikor Bálint beköltözött. Emlékszem Amandára, hogy védte a "pasiját" :D

2021.02.12. 11:19:39

@MsIreneAdler: Amanda egyébként minden rosszindulat nélkül nekem kicsit értelmi fogyatékosnak tűnt. Olyan furán is nézett néha, mintha nem lenne ott.

alma_szósz 2021.02.12. 11:23:02

@MsIreneAdler: én is emlékszem, annyit nevettem rajtuk akkor

MsIreneAdler 2021.02.12. 11:25:15

@silvermansarah: valami volt. Egy kis asperger talán. Bár inkább ilyen műveletlenséggel, önmagával semennyire sem tisztában lévő személyiséggel párosuló nagy arc tüneteit mutatta :)

Egyfejű 2021.02.12. 11:25:40

Éljen a bivaly éve, sziasztok!

mozambikizombikini 2021.02.12. 11:27:53

@silvermansarah: De jo otlet a hatar felismeresere!

Bar en nem vagyok kontroll manias, sot imadom, ha indokolatlanul jo a kedvem. :D Ugyhogy beletelt egy idobe, hogy megertsem milyen veszelyes a party-alkoholizalas. Azert is tetszett nekem, hogy Vivi ezt is jol latja sajat magarol 21 evesen, sot ha jol emlekszem, Merci is mondott valami olyasmit, hogy 17 eves kora ota nem iszik alkoholt. (Jesszus, milyen intenziv tinedzserkoruk lehetett?!) Persze volt, hogy Merci is ivott neha, aztan meg is banta, ahogy Vivi is. Nem full retardaltak ezek az apoltak! Talan mintha Digo is ezt a tanacsot adta volna Ginanak, hogy vigyazzon az alkohollal.

mozambikizombikini 2021.02.12. 11:31:47

@Egyfejű: YEEEE!

(Van, hogy kinai cegekkel kell egyutt dolgoznunk es imadom, ahogy megpihennek ujevkor! Ilyenkor van eselyunk beerni oket. :P)

Krétagarbó 2021.02.12. 11:32:31

@silvermansarah: megnyugodtam, hogy nincs komolyabb pszichés problémám e tekintetben:)))

Egyfejű 2021.02.12. 11:33:40

@MsIreneAdler: Van az a helyzet, amikor több, mondjuk, falusi iskolából felkerülnek a legjobb tanulók egy városi középiskolába, és ott derül ki, hogy aki otthon színjeles volt, az itt csak erős közepes, és akkor újra kell pozicionálja magát, ami adott esetben zavart jelent neki az erőben. Valami ilyesmi zavart láttam én Amandán, hogy jött egy olyan közösségből, ahol esetleg ő volt a hangadó, a jópofa partiarc meg hasonlók, ebben az új közegben, az itteni erőviszonyok között meg nem működött, és nem tudta kezelni.

.Zsu 2021.02.12. 11:34:22

@silvermansarah: hát nekem meg kellett tanulnom a határaimat.
szerencsére sosem kerültem nagyobb bajba, de voltam egyetemista, kollégista, volt egy szemeszter amit végigbuliztunk. de nem bánom, összeségében jó volt nagyon :))

Krétagarbó 2021.02.12. 11:36:46

@Cérnahuszár a naív: szerencsére a héten vagyok HO-on, ki nem teszem a lábam, csak ha nagyon muszáj. De úgy intézem, hogy ne legyen az sskk:)

_Pipp 2021.02.12. 11:40:23

@.Zsu: Én is szerencsés vagyok, hogy sosem kerültem bajba, pont ugyanezen a vonalon mentem végig. Gimiben is kollégista voltam, de akkor még nem ittunk alkoholt, felkerülve egyetemre, főleg első évben volt ereszd el a hajam, suli mellett vendéglátóztam, na hát azok még jobban tudnak bulizni, mint az egyetemisták. Sokszor kiesett a hazaút. Viszont amikor munka után, az éjszakain láttam, hogy lányok mennyire szét vannak csúszva, alszanak a buszon végtelenül, elfelejtenek leszállni, az pocsékolja meg őket aki akarja, magamba szálltam, és elkezdtem odafigyelni rá, hogy ne aljasodjak le ennyire. Mára maradt az 1-2 sör és ennyi. :D

Krétagarbó 2021.02.12. 11:41:55

@.Zsu: dettó. Én is feszegettem a határaimat anno egyetemista koromban. De csak a szépre emlékezem (jelentsen ez bármit:)

Egyfejű 2021.02.12. 11:47:17

@VV10 Velőtrázó Vélemény: De rég nem hallottam! És ettől viszont megkívántam egy kis Patricia Kaast :)

Krétagarbó 2021.02.12. 11:48:15

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ez tényleg jó off volt, az eredeti is kedvenc nekem is.
(És mikor utazhatunk már? Kérem vissza a régi életemet!!!:)

Egyfejű 2021.02.12. 11:48:43

Mér csinálja a majom, hogy nem kékül be, akinek válaszolok? :(

2021.02.12. 11:53:25

@Krétagarbó: nincs :D nekünk így jó :))

EU2020 2021.02.12. 11:54:18

@.Doktor.Szöszi.: kint majd folytatja striciként, az szintén Büntető TK-i tényállás

SirLemming 2021.02.12. 11:56:21

@Egyfejű: Ha ráfrissül az oldal valami miatt akkor nem kékül. :/

.Doktor.Szöszi. 2021.02.12. 11:59:03

@Krétagarbó: olyanra gondolsz, amikor az ember lánya egyenesen a Pepitából ment be előadásra:? :DDD

2021.02.12. 12:00:09

@.Doktor.Szöszi.: jó, olyan volt hogy még egy kicsit jó kedvem volt ZH-n. :D

Krétagarbó 2021.02.12. 12:04:22

@.Doktor.Szöszi.: szerintem volt olyan, bár megmondom őszintén, az előadások közül
meglehetősen szelektáltam:)

Krétagarbó 2021.02.12. 12:12:21

@silvermansarah: nálunk nem voltak anno ZH-k. Csak félévkor, de volt tantárgy, amiből csak év végén kollokviumok és szigorlatok. Amikor április végén-május elején ráébredtél, hogy még a könyved sincs meg az adott tantárgyból, hát az felbecsülhetetlen volt...

Egyfejű 2021.02.12. 12:16:59

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Olvasom, hogy tegnap szomorkodtál, amiért senki nem cuppant rá Az idő uraira. Üzenem, hogy cupp! Ez egy klasszikus-ikonikus stb.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.12. 12:20:32

Látom nincs új posztcsi, de ugye Vircsi szülinapjáról nemigen lehet bármit írni. 19 évesen is ugyanolyan kis ribi, mint 18-ba' volt.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.12. 12:21:26

@Krétagarbó: Félévkor hogy vizsgáztál, ha csak április-májusban kezdted el keresni az irodalmat? :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.12. 12:25:41

@Egyfejű: Bocs zöldike, a majom nem kékül. :-)

2021.02.12. 12:30:27

Bazzeg, most jött decathlonos hírlevelem, nem hiszem el, hogy 5000 forintos futócipőt küldtek be nekik :DDD
www.decathlon.hu/ferfi-futocipo-run-100-id_8351755.html

Krétagarbó 2021.02.12. 12:37:38

@Majom1Parádé: írtam, hogy volt olyan tantárgy, amelynél csak év végén volt 1 vizsga, arra az esetre értettem.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.12. 12:38:44

@silvermansarah: de csak azért, mert ez volt a legolcsóbb ;))

Egyfejű 2021.02.12. 12:39:07

@silvermansarah: Hallod, VVVVélemény? vagyunk itt többen is :)

Egyfejű 2021.02.12. 12:49:49

Süsü vagyok, na, Velőtrázó Véleménynek akartam címezni, hogy örüljön az övéhez hasonló véleményeknek :D

MsIreneAdler 2021.02.12. 12:51:53

@Egyfejű: na pont ezért szeretem ezt a blogot és az itt kommentelőket, mert mindig ír valaki valami új és szuper meglátást, mint most te Amandával kapcsolatban :)

Egyfejű 2021.02.12. 12:52:37

Szórakozik velem itten az izé, nem engedett neked válaszolni, Silvermansarah.

MsIreneAdler 2021.02.12. 13:02:06

@Egyfejű: igen, de annyira tetszett, a kommented, hogy kevésnek találtam a három betűt :)

alma_szósz 2021.02.12. 13:04:38

@repuloezustmokus: nálunk is akkor még nem tutam hogy hol az a bizonyos határ

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.12. 13:20:04

@Krétagarbó: Oké, közbe rájöttem. Nálunk sok ZH volt, a kedvenceim a közös Zh-k voltak. Azt úgy kell érteni, hogy együtt írtuk és mindenki ugyanolyan jegyet kapott. :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.12. 13:22:03

@silvermansarah: Arra a 99 körre elég volt, többet meg minek is bírt volna. :-)

Egyfejű 2021.02.12. 13:37:43

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Hát ja. Az alapszituáció is elég stresszes lehet egy kisgyereknek, bizonyos kiszólásokat eleve csak felnőttek vagy nagyobbak tudnak kódolni, és maga a végkifejlet se feltétlenül jár a szorongásokat feloldó katarzissal a kisebbek számára.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.12. 13:39:02

Idióta Virág még ott pampog, hogy Robi mér vette fel poénból a lilát?
Az igazi poén az lett volna, ha Merci az első pillanatban kimegy és elveszi a lilát. :-)
Vagy Vivi dupla lilában nyomta volna tovább. :-)

mozambikizombikini 2021.02.12. 13:40:34

@Majom1Parádé: :))) Ez nagyon jo! Az egyik kedvenc beveteli forrasom anno az volt, hogy matekszigorlatokat irtam masok "neveben". Kozben szanaszet fostam magamat, szoval hozta a desszantos, extremsport hangulatot is.

mozambikizombikini 2021.02.12. 13:42:49

@Majom1Parádé: az bejott volna, ha vivi bejatsza a "lüke vagyok" karaktert, "ugyse kell senkinek a lila" es rarakja a masik lilajara.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.12. 13:43:12

@mozambikizombi: Azért az más. Nálunk legális csapatmunka volt.
Buktam meg én is úgy, hogy a kidolgozott tételeket odaadtam egy csoporttársamnak a vizsgán. :-)

_Pipp 2021.02.12. 13:51:12

@Majom1Parádé: ekg, megadták neki a lehetőséget, h felvegye, de végig azt tolta, h akkor gyávának fog tűnni stb.... de Virág vergődésénél, csak az gázabb, h Bálint is így gondolta, közben Móéknak a kanapén előadta h jól tette Lobi

Cérnahuszár a naív 2021.02.12. 14:17:45

@_Pipp: hát ez az, döntött hogy nem kell kendő, utána ne kérjen már számon senkit
nem az ő tulajdona a kendő hogy csak ő dönthetett volna hogy kell vagy sem

ppupu #TEAMPINI 2021.02.12. 14:21:54

@Cérnahuszár a naív: Bakker megszívattál. Felraktam a pénzfüzéreket ahogy mondtad, meg mindent mást is. Mikor az elefántokat kezdtem el keresni, megjelent a NAV és lefoglalt mindent. Azt mondták hogy ennyi 500 euróst még pénzfüzérben nem láttak. Olyan furcsán mosolyogtak.
Most akkor mi legyen?

Cérnahuszár a naív 2021.02.12. 14:50:03

@ppupu: csúsztass oda nékik egy kis baksist

Krétagarbó 2021.02.12. 14:53:11

@mozambikizombi: én ennél sokkal lúzerebb voltam. Volt, hogy kriminológia vizsgán súgtam egy barátomnak, és az enyémet vette el a tanár és vágott UV-ra. Mondjuk elsőre is tudtam az anyagot, de bosszantó volt emiatt még egyszer vizsgára menni.

Krétagarbó 2021.02.12. 14:55:03

@Cérnahuszár a naív: sékelt inkább, maradt még a vadmalacos businessből szerintem.

Cérnahuszár a naív 2021.02.12. 14:56:51

@Krétagarbó: azt hittem azt már eldorbézolták
gyanúsan eltűntek egy időre
+ tele vannak euróval

ppupu #TEAMPINI 2021.02.12. 14:59:07

@Krétagarbó: Te csak ne kotorász a sékeleim között. :DDD A vadmalacos biznisz áll, mert a megrendelő rendszeresen eltűnik. Mondjuk kaptam megrendelést kóser vaddisznó sonkára.

hereverő heverő 2021.02.12. 14:59:46

@Cérnahuszár a naív: Nyomtassak neked is holnapra ugyanennyit mint nekik van?

mozambikizombikini 2021.02.12. 15:01:12

@Krétagarbó: Milyen jo sztori ez is! Nem tudom milyen sulin tanitanak kriminologiat, de eleve viccesen hangzik... Igy viszont, hogy te voltal a KRIMINALIS.. ehehehe. :P

Ugy sajnalom valahol azokat, akik nem elhettek at ezeket a fura es utolag vicces helyzeteket. :(

ppupu #TEAMPINI 2021.02.12. 15:01:33

@Cérnahuszár a naív: Előkerül Vadmalac, utánna kb 2 hónap :D

ppupu #TEAMPINI 2021.02.12. 15:03:14

@hereverő heverő: Visszaírt a NAV, aszonták keresik a nyomdát. Csak szólok.

hereverő heverő 2021.02.12. 15:03:33

@Cérnahuszár a naív: oké, indítom a nyomdát. Szerintem este 9-re végzek is, fél11-re felpakoljuk a raklapokat a kamionra, olyan éjfélkor találkozunk nálad. Van targoncád?

hereverő heverő 2021.02.12. 15:04:33

@ppupu: keressék csak, majd rájuk uszítom a vérnyulat

Fálki 2021.02.12. 15:19:18

@mozambikizombi: Ugye megengeded nekem, hogy szerintem az legyen?

Fálki 2021.02.12. 15:22:56

@mozambikizombi: Bocsánat a hangnemért, nem neked szólt, benéztem a nicket :)

Fálki 2021.02.12. 15:30:30

@mozambikizombi: olvasd el az új posztot, ott lesz benne a válasz :)

Krétagarbó 2021.02.12. 15:32:21

@ppupu: eszembe sem jutna kotorászni a sivatagi tevemaffia vezetőjének zsebében, ennél azért jobban féltem a saját kis tyúkszaros életemet:D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.12. 16:01:24

sziasztok!

arra nem gondoltatok , hogy V eddig is a testéből élt .Most ha kiesik emelhet a tarifán esetleg puncs.hu-n golddiggerkedhet.
Tehát a vv-ben sem csinált mást mint kint , teljesen azt adja amit kint is csinál.Mindenki láthatja minden usb port szabad és bármikor és bárhányszor.
Virágnak a vv10 a MAGA A PORTFÓLIÓ!
süti beállítások módosítása