Hogy volt?

Való Világ 10X84 – Sic transit gloria VV10

2021. február 06. 17:31 - dmr94

Na jó, valljuk be ez így egy ordas nagy clickbait, nemhogy a jelen szériának, valószínűleg magának a műsornak sem létezett soha semmilyen dicsősége de ha az ápoltak kellően hatásvadász címekkel kapták a róluk szóló híreket akkor engedtessék meg ugyanez nekünk is. Ám ha már szóba került, az esetleges hanyatlás legfeljebb abban érhető tetten, hogy a csodahetes együtt maradásával egyre ingerszegényebbek a napok, azt pedig, hogy ez jó vagy rossz, döntse el mindenki maga miközben visszagondol a megboldogult ŐSZINTE csapat intellektustól sugárzó aurájára.

vv10x84_00.png

Ismét Maszk Péter mászik az arcunkba a kezdeti pillanatokban, majd láthatjuk a rokonoktól kapott videókat, amik túlnyomórészt csak egymás után összevágott képek kreatívnak nem igazán nevezhető feliratokkal. A villalakók nagyon izgatottak, Moh nem is tudja hogy üljön le a kanapéra. Bálint kisbabáról és kéztörésről értesül, Mercike blokkja szintén nem túl izgi és kimerül a család-tesók-kutyák-gyerekek kvartettben, Dani kapja az igazán SÚÚÚLYOS HÍREKET, jelesül, hogy Ferike megnősült, Gyurcsi pedig elkezdett edzeni és ha 10 évvel fiatalabbak lennének azt hinném a család ex-miniszterelnökünkről nevezte el porontyait.

Moh nővére a szemét műttette meg, apukája a karácsonyi vacsora sikerén felbuzdulva jelentkezett a Konyhafőnökbe, döntős a hokicsapat, készül az autó, amivel nem is volt semmi baj de a sztoriból az jön le, hogy Szlépkáéknál Szlépkané hordja a nadrágot. Robi végre tényleges videófelvételeket kap, amik szinte kivétel nélkül kisgyerekeket mutatnak úgyhogy reméljük Bayer Zsolt nem nézi a műsort mert már rántaná is elő a melegek=pedofilok kártyát. Virág alig ismeri fel a szobáját mert abban rend van és nem a mostani putri életvitelét tükrözi, szülei aranyosak, van nagymama és nyuszi is, valamint egy kép, amin feltehetően anyukája figurázza ki lánya villabeli énjét.

Vivi részét óriási várakozások előzik meg, a társaság nagyobb marketinget csinál Martfűnek a műsor alatt, mint eddig bárki és ha így folytatják, a végén még a Magyar Turisztikai Ügynökség gyárt majd ebből esettanulmányt. Vivi anyukája nagyot megy, fullos kaják és még fullosabb körmök, kolbászevés plusz az elmaradhatatlan család, gyerekek, kutyák és a húsbolt-étterem kombó is kinyitott.

Az insta követőkkel továbbra sincsen bírás, szó (és emoji) szerinti átiratban csodálhatjuk meg kommentjeiket, ezúttal a Virágnak címzetteket. Valaki szerint ő egy flaska és bár a szóhasználat minden bizonnyal helytelen, Dani végülis valóban gyakran használja őt úgy, mint egy laposüveget: zsebből elő, szájhoz emel, majd vissza a zsebbe amikor elég volt. Van itt még kétszínűség, Mercikével való beef, irigység, jó/rossz énekhang és természetesen fókuszban a Danival való kapcsolata/alárendeltsége. Megkapja, hogy nem tud beszélni, elhanyagolja magát, nem úgy néz ki, mint az instafotóin (nahát!), valaki szerint pedig egyenesen a női nem szégyene, ebben pedig gazdájával ismét megtalálják a közös vonást magukban.

A Dankó-mankó név különösen találó hiszen a sok seggbekapitány után lehet tényleg azért támaszkodik folyton a srác vállára mert nehezére esik a saját lábon való járás. Valaki szerint Daninak igazából Fru jött be és Virág puszta B-terv, amit a proli úr egy kedves "gyere ide szamaram!" kiszólással reagál le. Összességében bármennyire is "erőlködnek" a nézők, Virág bizalma megingathatatlan, ő nem szeretne változtatni, érzi ugyan, hogy elkényelmesedett de továbbra is inkább Dani ruháiban fog mászkálni. A többiek egyébként nem meglepő módon kurvára unják ezt az egészet, Virdzsó pedig valamiért azzal magyarázza a bizonyítványt a riportban, hogy ha ő ide egyszer bekerült akkor csak tud értelmesen beszélni. Mintha ez valaha is követelmény lett volna. Konstatálja, hogy azt hitte tudja kezelni a negatív kritikát de rájött, hogy mégse és ő ugyan szereti kicsípni magát de a Dani képben manifesztálódó felettes énje erről rendre lebeszéli mert nem szereti ha igényes és valljuk be, takaró és köntös alatt úgysem látszana. Végül a fürdőben jutnak arra a konklúzióra, hogy bizony ők a szégyenpár. Nos igen, Fru és Renátó párosának távozásával igen széles horizontok nyíltak meg ezen a fronton.

Tiniszerelmek 3276. epizód: Mercike a kanapén mászik, nyomul, bújik, Moh ölel majd pattint, Robi is tudja mi következik. Szerelmesvagy-nemvagyok-deigen-hagyjál-nemérzeksemmit-babó-faszomazegészbe. Szokásos sértődés, végletekben gondolkodás, szobában vigasztalni próbálás, sírás, Mercike talán először szerelmes, Moh az asszertivitás kibaszott királya (nem), "női logika, amiben nincs semmi logika", végül a riportban tiszta fejjel értékelik a helyzetet, hogy azért mégse kéne lemenni minden nap kutyába. Ezt egyébként úgy érzem megteszem én is azáltal, hogy hajlandó vagyok írni erről minden alkalommal.

Ennek ellenére másnap ugyanúgy reggelit készít neki és el is mondja, hogy hiába a mosolyszünet, továbbra is ellátja majd az anyuka szerepet (főzés, mosás, stb.) és Armandka segge alá tol mindent. Virágot úgy tűnik mégis meghatotta néhány üzenet és elkezdi kikerázni magát, aminek Dani nem annyira örül de nem nagyon lehet érteni mit akar motyogni, jobb esetben csak a lány önbecsülését próbálja boostolni, rosszabb esetben már előre féltékenykedik. Mi több, a közvélemény Bálintot is változtatásra sarkallja és szemtanúi lehetünk amint megszabadul arcszőrzetétől. Itt pacsi a szerkesztőknek, ahogy a borotválkozás közben azt a riportját vágják be, ahol arról beszél mennyire könnyű arc és név nélkül írogatni és, hogy nem kell foglalkozni ezen véleményekkel. Óriási ováció fogadja a végeredményt, ő maga is meglepődik, úgy emlékezett nagyobb álla van. Robi szintén rácsodálkozik, hogy "milyen kis feje van" és valóban éles a váltás, Bálint junior személyében gyakorlatilag új villalakót köszönthetünk, fiatalodott vagy 5 évet, Moh szerint vikingből egyenesen nindzsává változott.

Végül jönnek a bulvárhírek saját magukról, amikkel kapcsolatban erős kételyeim vannak, hogy valaha megjelentek bármilyen portálon de ez nem is túl lényeges. Mindannyiukról nyilatkozott valamelyik hozzátartozójuk, ezeket olvashatják és mindegyik pontosan annyira izgalmas amennyire sejtenénk: semennyire. Hallhatjuk Merci családi drámáit és hogy bátyja mintha csalódott volna benne, Moh anyukája nem bánná ha fia összejönne Mercikével de szerinte kisfia még nincs túl az exén, ő pedig még nem szeretne unokázni, gyanítom így is alig győzi a sok kakaókészítést, nem férne el egy újabb éhes száj. Vivi anyukája szintén hiányolja, hogy nem ölelheti meg lányát és megjegyzést tesz annak testsúlygyarapodására is. Dani TESÓja szerint TESÓja keveset mutat magából odabent, hiába a jó duma, úgy érzi ez kevés lesz a győzelemhez. Nahát,  úgy látszik mégiscsak van némi szürkeállomány ott a Kovács családban!

Virág édesanyja valami olyasmit mondott, hogy Dani nem igazán az a tipikus álomudvarló és lányának Bálint sokkal inkább zsánere. Virdzsó nem érti mi a gond a bánásmóddal, amiben részesül odabent de azért majd elgondolkozik rajta mert lehet elvakítja őt a szerelem. Dani pedig Renátó után szabadon hasonló módon jelentkezik be családlátogatásra. Bálint szerint az öcskös jól látja a benti dolgokat és esélyeket, nem véletlenül az ő testvére. Robi anyukája, Ica pedig arról nyilatkozott, hogy csak a műsorból értesült fia szexuális orientációjáról de no worries mert támogatja őt minden körülmények között. Róbert némi félreértést szimatol, ő elvileg már coming outolt családja előtt de úgy tippel nem kapott kellő figyelmet mert szülei válása miatt elég zavaros volt a helyzet akkoriban.

A végén még Mercike nyíg valamit, hogy úgy érzi csalódást okozott testvérének, PP pedig valami videót mutogat anyósáról, ami szintén nem érdekel senkit. Kiválasztottnak Virágot várják a legtöbben, ma ez is kiderül, én most búcsúzom de ha minden jól megy jövő héten kétszer is jelentkezem majd.

vv10x84_67.png

vv10x84_68.png

vv10x84_69.png

654 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alma_szósz 2021.02.06. 17:44:39

Nagyon köszi és minden elismerésem az összes hogyvoltot írónak hogy ezekből a mérhetetlenül unalmas adásokból képesek vagytok ilyen jókat írni.

MmeChauchat 2021.02.06. 17:48:48

Gloria vincit amor.
Latin hét lesz.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 17:53:39

fákk 7?ez még olimpián sem pontszerző.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 17:54:39

grat szellemlányka !vald be Fálki nem rokon.

Sepsidzsi 2021.02.06. 17:58:20

A cikkek igaziak, mindet olvastam... ègő vagy nem bevallom :)

kozi001 2021.02.06. 18:04:26

@Cérnahuszár adraconis.0.01:
Na! MerciTesóra még az szuper igényes Moh se mondana nemet! :P

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 18:06:12

nagyszerű volt , én azt szeretném te írd mindet ,de nem kívánok rosszat. dmr94 köszi.

Cérnahuszár a naív 2021.02.06. 18:06:56

@kozi001: várj, én a srácra gondoltam :D
ő merci tesója?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 18:10:39

eredeti win 98 telepítő lemez eladó(angol)

Cimili2 2021.02.06. 18:16:38

én és pini vagyunk az elsők. :PPPPP
a posztcsi pedig szuper, köszi szépen!! :)

kozi001 2021.02.06. 18:17:28

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Ja. Benéztem. Bocsi. :) A srác a tesó valszeg.

Post Modern Prometheus 2021.02.06. 18:21:54

SokaDIKK

Elméletbeli Merci VS Virág párbaj: strawpoll.com/k24z3q32u
87.65% [71] - 12.35% [10] a jelenlegi állás, Merci javára.
[Ezt szerintem ma, ahogy meglesz a kiválaszott, le is zárom majd.]

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/eowf3cq4g
TOP3:
- Bálint: 37.14% [39]
- Robi: 32.38% [34]
- Vivi: 24.76% [26]
Vivi elég stabilan jön fel :)

szellemlanyka 2021.02.06. 18:22:13

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Tudomásom szerint nem ismerjük egymást és a Keresem a családomnak című műsornak se tudnék témát szolgáltatni. :)

szellemlanyka 2021.02.06. 18:24:26

Oh, franc, miért nem lehet utólag itt mondatot szerkeszteni? :( Mindenesetre ma bejöhetne egy lottóötös is, ha már a poszt abban a pillanatban jelent meg, amikor az alsó fertályom érintette a széket a tulipán ültetés után. :)

Raspberry Cake 2021.02.06. 18:32:01

Találtam egy Bálinttal készült nyári interjút
www.youtube.com/watch?v=6jFSSU767eA

SelyemSonkaPini 2021.02.06. 18:40:34

@Cimili2: Sziasztok !

MAS is ELSŐ vagyok, de megosztva Cimili2-val ! :D
És ha latin nap, hát legyen : Coito ergo sum !

MsIreneAdler 2021.02.06. 18:41:58

HuszonötöDIKK :)
Szép estét mindenkinek!

hűholélek 2021.02.06. 18:52:43

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Szerintem Kozi001 is. Azért van ott az a :P

Egyfejű 2021.02.06. 18:53:54

Az előző poszt alatt kialakult terefere margójára: Varietas delectat! Villalakóknak intésül: Vox populi, voc dei! :) Kösz az új posztot! Majd későbbecske még visszajövök.

Raspberry Cake 2021.02.06. 18:54:36

@Fu Szekh Li: Pop Csabi szerintem is az, nagyon nem való neki ez a műfaj:DD

Cérnahuszár a naív 2021.02.06. 18:57:28

@hűholélek: nem, az a lógó nyelv most a nyalintanám meg én is azt a cépke lányt ott hátul
nem a debolondvagy cernahuszár öltöm ki rád a nyelvem :D

megfigyelhető amúgy hogy a fiúk rögtön a lányt skubizzák :D
és a lánynak is van egy gyönyörű szeme valóban

SelyemSonkaPini 2021.02.06. 19:04:42

@Fu Szekh Li: filozofiai értelemben szigoruan !

Cérnahuszár a naív 2021.02.06. 19:10:14

@szellemlanyka: most én is mit nem adnék egy radírért
túl hávéztam magam, cerna balra el

MsIreneAdler 2021.02.06. 19:17:20

@Raspberry Cake: köszi a linket, de egyszerűen olyan szintű a háttérzaj, hogy nem bírtam meghallgatni :(.

hereverő heverő 2021.02.06. 19:32:46

Én is ellovagolok a naplementébe. Az éjszakás műszakot üdvözlöm, szerintem ma Mókinak extra konténereket se kell hoznia.

Sziasztok

*integet

Kosztarika 2021.02.06. 19:37:34

PUSKÁS PETI!
Szép volt a "bemindenezve" de ezt használják más fórumokon is.
Bizonyítékot kérünk, hogy olvasol minket (es ettől vagy egyre jobb)
TESSÉK BEMONDANI A MŰSORBAN KULCSSZÓT:....... EKG!!!!
:)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 19:38:59

@repuloezustmokus: eszünk egy tálból? szeretem! sonkás?

@hereverő heverő: szia heverő!

@Cérnahuszár adraconis.0.01: hát ezt én sem értem :P

Post Modern Prometheus 2021.02.06. 20:00:24

Nem tudom tegnap volt-e szó róla, de Bálint helyében tuti csak akkor borotváltam volna le a szakállamat, és ezt se jelentettem volna be, ha bekerülök a döntőbe, és a döntő reggelén, meglepetés-szakállnyírással kezdtem volna :D [és így szakáll nélkül, messziről, hunyorogva, félszemmel, napszemüvegben, háttal állva kicsit hasonlít a fiatal Brendan Fraserre.]

Elméletbeli Merci VS Virág párbaj: strawpoll.com/k24z3q32u
88.24% [75] - 11.76% [10] a jelenlegi állás, Merci javára.
[Ezt szerintem ma, ahogy meglesz a kiválaszott, le is zárom majd.]

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/eowf3cq4g
TOP3:
- Bálint: 36.11% [39]
- Robi: 32.41% [35]
- Vivi: 25.00% [27]

SirLemming 2021.02.06. 20:05:41

Hinnye jól megtoltátok az előző postot, most értem a végére.

@hereverő heverő: Joccak!

@dmr94: az idézett bulvárcikkek valósak, legalábbis párat tuti itt is láttam linkelve.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 20:08:24

@SirLemming: hát én egy cikket sem láttam , de csak tegnap tudtam meg proli miért proli szóval nem dicsekszek, nyomok pár egy kezes fekvőtámaszt.

@Ego0123: szia !

@úgymond olvasó mmkk: hány meccset láttál ma? :)

Van der Waals 2021.02.06. 20:15:40

Helló!
Robi tényleg búza?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 20:20:16

@Van der Waals: búza ára 8ezer /múzsa , szóval Robi egyre értékesebb lesz.

SirLemming 2021.02.06. 20:25:06

@úgymond olvasó mmkk: Amit előzőben már nem válaszoltam meg: 30-40 közé saccoltalak.

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Oda se neki a legtöbb cikk az tényleg érdektelen töltelék.

.Zsu 2021.02.06. 20:25:18

sziasztok!
nagyon köszi a posztot! :))
a csatornának elege van Virágból, vagy nem tudom. az instakommenteknél is nagyrészt negatív hangvételűeket kapott. nagyon osztják.
meg bennem felmerült a kérdés, h 17-18 évesen hogy tart fent egy lakást? h él egyedül? otthonról kap erre pénzt? mert nem dolgozott kint semmit elvileg.

és Merci nyomulása is idegesítő, de engem Moh sunyiskodó félmosolyai, miközben a lány szenved és rí neki, jobban felhúznak. máskor is mondtam ezt már, de egyre többször látom, h lenézi a lányt. kis rajongójának tekinti.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 20:29:11

@Van der Waals: :P
úgy gondolom a múzsák karcsúak voltak 50 kilónak veszek egyet, átváltás a görög mitológiában
3.45 múzsa/búza , miben kéred a kifizetést múzsában vagy búzában?(pisztácia elfogyott)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 20:31:28

@.Zsu: szívesen sokat szenvedtem vele :)
vagy a testéből vagy gazdag pártfogóból aki lehet családtag vagy ernyedt kiöregedő hím vagy nótafa.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.06. 20:32:00

@SirLemming: még gondolkodnom kell, hogy ezt most bóknak vegyem-e e. e. de rosszul saccoltál :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 20:35:24

@úgymond olvasó mmkk: pedig 3 ismeretlenes egyenletből számolta ezek szerint helytelenül.
:)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.06. 20:41:09

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): hogy lennék 52, mikor az előző poszt végén lepődtem meg, hogy van nálam fiatalabb kommentelő? :)))))

.Zsu 2021.02.06. 20:44:02

tudom ez már ki lett tárgyalva előző poszt alatt, de szeretnék csatlakozni azon kommentelő társaimhoz, akiknek jobban tetszett Bálint szakállal.
majd megszokom így is, de gyorsan növessze vissza!

.Zsu 2021.02.06. 20:44:55

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): mindenki vegye magára azt ami rá tartozik :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 20:45:59

@.Zsu: kinek a pap kinek a papné. de döntsenek a csajok B hogy szebb?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 20:47:50

@.Zsu: magamra veszem : csíkos ing nyakkendő , szövetnadrág félcipő sármos mosoly? felöltöztem .

úgymond olvasó mmkk 2021.02.06. 20:51:22

@repuloezustmokus: meg ne mondd neki, hogy már 5 dédunokám is van

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): szerintem sehogy se szép

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 20:51:55

@repuloezustmokus: persze megyek hozzád carbonarara , mit gondoltál gumicsimmába meg sárga háti permetezővel megyek?

Van der Waals 2021.02.06. 20:52:43

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): a múzsák mértékegysége nem a kiló hanem hány embernek voltak a múzsái. Tehát 1/ (múzsa/ fő) mert az mégse járja hogy kis tört szám legyen az eredmény. Az pedig axióma, hogy egy ember reggelire 250 g búzát tud megenni bármilyen formában így 1/(múzsa/fő) =250 g/fő azaz a múzsák súlya annak függvénye hány személynek a múzsái. Azt még kidolgozom hogy lehet a múzsákhoz való vonzódást meghatározni de a fentit veheted törvénynek!
(Utánanéztem RoBI hogy áll a nőkhöz és férfiakhoz)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 20:55:42

@repuloezustmokus: biztos , hogy te nem Melpomené vagy , mert ő nem finom carbonaraval kínált hanem egy az egy egész rántott tyúkkal :)

.Zsu 2021.02.06. 20:56:07

jaj ma 9kor kezdünk nekem meg még nincs kész a teám, hát Csupi mi lesz így?

úgymond olvasó mmkk 2021.02.06. 20:56:27

@repuloezustmokus: az ötödiket eddig a szekrényben tartottam

nicu71 2021.02.06. 20:56:54

Belenéztem a Dalba,amig várom a MŰSORT...szekunder szégyen...ennyire kormánypropagandikus ,vonalas dalversenyt/?/ a szocializmusban se láttam még .Zeneileg is rettenetes.
Senkinek se ajánlom.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.06. 21:00:15

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): végulis mindig van nála egy kés..gondolom hogy fel tudja vágni a hust

.Zsu 2021.02.06. 21:00:21

@úgymond olvasó mmkk: hosszas számításaim és kutatásaim során, én azt mondom, hogy 27 vagy 28. sajnos ennél pontosabb eredményt nem tudott a szuperszámítógépem adni.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 21:00:40

Sziasztok, szép estét! :-)

Ugye ma nem lesz Mercike szenvedés? :D

tvbuzi 2021.02.06. 21:02:25

PP milyen snassz ruhában nyomja

.Zsu 2021.02.06. 21:02:48

jaa, h ők dönthetik el milyen típusú kommenteket kapnak? mivaaan?
ezt csak én nem tudtam? :DD

tvbuzi 2021.02.06. 21:03:01

Bakker, Bála hogy megváltozott szakáll nélkül

Cimili2 2021.02.06. 21:03:24

halihó, jöttem én is.:)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 21:03:38

@.Zsu: azt mondta múltkor újabb diplomát szerzett ha nem tanfolyam volt és már 3 diplomás akkor szórással minimum 33.Szóval letettem róla.

tvbuzi 2021.02.06. 21:04:28

Éhes vagyok pedig még nem is volt reklám

úgymond olvasó mmkk 2021.02.06. 21:04:33

@.Zsu: 28 leszek idén, igen :))

@tvbuzi: ich habe Sie vor langer Zeit in kunstvollem Deutsch begrüßt: guten Abend!

.Zsu 2021.02.06. 21:04:45

@tvbuzi: de Vivi miért dönthetett erről? lemaradtam

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 21:04:45

@.Zsu: Eddig ilyen nem volt. Én is lemaradtam. :D
Reméltem, legalább halvány reménysugár lesz rá. :DDD
@Cimili2: Szia! ^^

Cimili2 2021.02.06. 21:05:43

@tvbuzi: küldök gofrit és csokikrémet mellé.

edimörfi 2021.02.06. 21:06:03

Bála gyerek nem valami szimpi módon viselkedik.

tvbuzi 2021.02.06. 21:07:04

@.Zsu: csak úgy, majd biztos a többiek is választhatnak

SirLemming 2021.02.06. 21:07:10

@úgymond olvasó mmkk: Bocsiiii. Maradtam az eredeti elképzelésemnél, no, nem képleteztem. :)

gazo 2021.02.06. 21:07:18

@edimörfi: lehullt a szakáll álarc

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 21:08:17

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Szia! ^^

Kíváncsi leszek, a többiek mire szavaznak majd, mit akarnak hallani. :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 21:08:41

@repuloezustmokus: igen túl széles látókörű higgadt embernek ismertem meg(hiába néztem 6 évad criminal mindsot kidobhatom a profilozó szaktudásom a pébe.)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.06. 21:09:28

@tvbuzi: akartam reklamálni, hogy én itt a maradék fél agysejtemet lassan de biztosan kopó német nyelvtudásomra használom, te meg ezt nem értékeled. szerencséd!

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): @SirLemming: pedig legalább ötször megbeszéltem másokkal már ezt a témát, de hát, férfiak.. tudjuk :D

.Zsu 2021.02.06. 21:09:34

@tvbuzi: de eddig már megvolt a társaság nagyrészének ez a "feladat", és most volt először h mutatták h dönthet vki pozitívat akar vagy negatívat vagy vegyeset.

gazo 2021.02.06. 21:09:41

Vivi a riportos sminkben mint egy 50es madám Párizs külsőből

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 21:10:03

közvetítsetek tömören mint dmr és elegánsan , mint Egerszegi Krisztina az olimpián.

MmeChauchat 2021.02.06. 21:10:27

ezeket titokban programozzák hátul
2 adás között
de silanyan

Cimili2 2021.02.06. 21:11:01

fújjjj, dani megint böfögött.

ppupu #TEAMPINI 2021.02.06. 21:12:11

Ezt nem kellet volna, a hangszenzoraim kiégtek.

Cimili2 2021.02.06. 21:12:24

@ppupu: nagy adag c vitamintól hamarabb kijózanodsz.:)))

tvbuzi 2021.02.06. 21:12:37

@gazo: dehogy, azoknak van ízlésük

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 21:12:37

@Cimili2: lehet valaki rákötötte a fejét a szódára 10 percre. :)

.Zsu 2021.02.06. 21:12:43

@Fálki Vivi készül a duóra! illene már nekünk is egy próbát tartani, még a végén leénekel minket...

nicu71 2021.02.06. 21:13:12

@Cimili2: pont mikor Virdzsi skálázni próbált...a bunkója Mindegy én röhögtem.

ppupu #TEAMPINI 2021.02.06. 21:13:28

@Cimili2: Csak eszembe jutott a klasszik vicc a rókáról, nyusziról, meg a bagolyról

barby03 2021.02.06. 21:15:31

Hogy gondolja Virág, hogy Dani bárminek tudja a szövegét? mindent eddig papírról olvasott, amikor éneklős feladat volt.

Cimili2 2021.02.06. 21:16:04

bála, inkább ne danolj!!:))

SirLemming 2021.02.06. 21:17:47

@úgymond olvasó mmkk: Voltak félrevezető kommentek és elvesztettem a fonalat, vállalom hogy lekvár vagyok. :_( Meg tucc bocsátani?

@ppupu: Ugye nem fognak egész este kornyikálódni?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 21:17:51

Azt hiszem ezt az éneklést senkinek sem kellene erőltetnie. :DDDDDDDDD

.Zsu 2021.02.06. 21:18:19

12 éves gyerekek ottalvós buliban hülyéskednek a nappaliban

régen egy ilyen x faktor koncepcióra felhúztak volna több napot, kaptak volna támogatást, gyakorlási lehetőséget. most meg seprűnyéllel énekelgetnek :D

ppupu #TEAMPINI 2021.02.06. 21:18:20

@SirLemming: Nem, mert rájuk robbantom a Camponát.

gazo 2021.02.06. 21:18:33

Jégszív + Marci priceless

SirLemming 2021.02.06. 21:19:25

@Cimili2: Hallottam már erre pro-kontra mindenfélét.
De áratni csak nem árt, nálam is benne van a repertoárban.

@barby03: A remény hal meg utoljára.

Még tán Robinak van a legkevésbé fos énekhangja.

ppupu #TEAMPINI 2021.02.06. 21:19:41

Ennyire nem utálhatnak minket a szerkik

Cimili2 2021.02.06. 21:20:12

@.Zsu: télleg, régen énektanci is oktatta a villalakókat.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.06. 21:20:14

az a mi szerencsénk, hogy nem X-faktor hét van, csak x-faktor este.....

gazo 2021.02.06. 21:20:48

Virdzso jó is lenne egy Kozsó produkcióba

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 21:20:49

@Cimili2: Most ez a tesco gazdaságos verzió. :DDDD

ppupu #TEAMPINI 2021.02.06. 21:20:55

Azt a f@szom Virágnak majdnem van hangja

SirLemming 2021.02.06. 21:20:58

Virág... o.O
Tényleg túljutna a nulladik selejtözőből.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 21:21:32

@gazo: Aha, maximum oda, máshová nem. :D

MmeChauchat 2021.02.06. 21:21:40

konyorgom
mér a legcikornyabb dalokat kell?!?

nicu71 2021.02.06. 21:21:51

@SirLemming: juhé. Virdtsi megtolta!!!!Egesz jol nyomja,sőt!!Bár a muzikált kibaszottul utálom.

.Zsu 2021.02.06. 21:22:23

Virág azért nem volt rossz na. képezhető a hangja.
az én tehetségem a Vivi szintjén mozog éneklésügyileg.

P.Y.T. 2021.02.06. 21:22:35

Virgácsnak amilyen kellemetlen a normál orgánuma, annál kellemesebb az énekhangja, hmm, meglepő... Amúgy az ilyen énekes feladatokat a hátam közepére nem kívánom, ha ezt akarnám nézni, ott az X-faktor, de azt se akarom..

Cimili2 2021.02.06. 21:22:38

oké, dani, akkor hallgasd 0-24ben virdzsi éneklését.

TheLynx70 2021.02.06. 21:22:38

Gáspár Laci?? :DDDD Az is tesó! :D

MmeChauchat 2021.02.06. 21:22:58

há ez ölég szar x fucktor promo

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 21:23:31

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Vivi megkapta a rajongói kommenteket, amiknek nagyon örült.
X-faktor estét tartottak, azaz próbáltak, de az összes produkció maximum a vicces, katasztrofális kategóriába illene bele. Szerencsére ezt tudják magukról, kivéve Virág. :D

P.Y.T. 2021.02.06. 21:23:41

@.Doktor.Szöszi.: hála a magasságos mindenségnek! xd

ppupu #TEAMPINI 2021.02.06. 21:23:48

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): 10 percen keresztül rettenetes kínokat kellet kiállnioa annak, aki nem találta a mute gombot a távirányító.
Meglepő módon Virág volt a legkevésbé borzalmas. És most szünet van. Remélem jön a kedvenc reklám popsink.

TheLynx70 2021.02.06. 21:23:53

Egyébként sziasztok! :)

Egyfejű 2021.02.06. 21:23:56

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Nem, én általánosban, nyolcadikban tanultam latint.

Cimili2 2021.02.06. 21:24:14

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): kornyikáltak, örülj, h nem hallottad!!

nicu71 2021.02.06. 21:24:22

@PYT: nézd a Dalt a szünetben.A maradék életkedved is elmegy,garantálom....

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 21:24:38

@.Zsu: Nem rossz, viszont annyira egykaptafa, hogy kb. semmit nem érne el a pénzkidobáson kívül.

MmeChauchat 2021.02.06. 21:25:05

regenerálni kell a bélcsatornát

TheLynx70 2021.02.06. 21:26:29

@nicu71: Én nem szégyenkezen, hogy a VV-t nézem, de a Dal-nál elpirulnék. :DDD

SirLemming 2021.02.06. 21:26:47

@PYT: Oh, hi! Long time no see! Remélem maradsz is. :)

@Cimili2: Engem is lesokkolt a csaj, nem csodálom ha Dani jobban ráfixálódott.

@.Zsu: Nekem énekelhetsz, csak a jobb fülem fogom majd be. :)

P.Y.T. 2021.02.06. 21:28:46

@gazo: hát kb xdddd de Virgács legalább összekapja magát most a riportszobás jelenéseire; nem volt szimpi, ahogy beszólogatott a nega kommentekre, de legalább figyelembe veszi azokat, ez nálam pozitív - de sajnos még így is a villa-hierarchia legalján van...

TheLynx70 2021.02.06. 21:29:08

Olyan szép pattanásaik vannak a villabélieknek, hogy megkívántam a kamaszkort. :)

Egyfejű 2021.02.06. 21:29:40

@PYT: Nekem is kellemes meglepetés volt a hangszíne.

P.Y.T. 2021.02.06. 21:29:55

@SirLemming: my pleasure, mindenképp ;) végre 7vége vaaaaan, ráérekk ;))

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 21:30:03

@Cimili2: beléptem az énekkarba gimnáziumban haverom unszolására , mert előző évben Angliába utaztak. Azt viszont nem mondta vegyes karral fel is kell lépnünk.Aztán versenyen azt mondta a zsűri a tenor fiu kart meg lehetett volna erősíteni mély hangú lányokkal. Hát bassza meg.S kurvára nem mentünk külföldre csak ahova mindig eljutottam sporttagozatosként a Balatonra.
De az égés nem ez volt , hanem mikor évzárón baráti köröm meglátta , hogy az énekkarban vagyok . Mindig lehet lejjebb süllyedni.

.Zsu 2021.02.06. 21:31:03

@SirLemming: miért csak a jobbat? :) szeretetből és tiszteletből, h azért mégiscsak meghallgass, vagy a bal füledre amúgysem hallasz jól? :)

Egyfejű 2021.02.06. 21:31:53

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Én viszont a középiskolás énekkaromnak köszönhetem az első magyarországi (külföldi) látogatásomat. :)

P.Y.T. 2021.02.06. 21:31:59

@TheLynx70: xdd de az összesnek, még a harminc körüli Bálának is, hihetetlen... (vagy csak szimplán a szexmegvonás?)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.06. 21:32:44

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): remélem jol kieresztetted a hangod

én is voltam énekkaros, de aztán kiraktak

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 21:33:20

@Egyfejű: hoppácska nah a sárkánysag mégis csak királyság . :P

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.06. 21:33:43

@TheLynx70: szinte már nosztalgikus érzések lesznek bennem

Egyfejű 2021.02.06. 21:34:22

@repuloezustmokus: Rájöttek,honnan jön a zaj? :D csak tréfa :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 21:34:36

@repuloezustmokus: nincs rossz hangom viszont a szöveget nem ismertem :P

P.Y.T. 2021.02.06. 21:36:08

Amennyit nyígtunk itt Bálint szakálltalanításáért, nekem annyira fura most így, nem tudom megszokni... ;) Olyan kis pocokszerű feje van, vagy nemtom, lehet, a hízása miatt ilyen furi?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 21:36:23

@repuloezustmokus: de ugye nem azért mert megmutattad az erődet?

TheLynx70 2021.02.06. 21:36:53

@PYT: Szerintem össze-vissza zabálnak mindent, amit most mondanak is. :) Nem tesz jót! Mondjuk én is megetttem ma egy szál füstölt kolbászt lilahagymával és kenyérrel, frankfurti levest, fokhagymás-sült sertéscombot mustárral és sajtos kiflivel... :DDDD

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 21:37:13

@PYT: ne a külsőségre menj , keresd a belső erőt!

.Zsu 2021.02.06. 21:37:43

@PYT: jobban látszik az egomán arrogáns feje

P.Y.T. 2021.02.06. 21:38:11

Na megint a Vivike show... f.sz kivan ettől, totál megértem Bálát, hogy elege van már.

.Zsu 2021.02.06. 21:38:30

@TheLynx70: na valami desszert rml lecsúszott ezek után.

edimörfi 2021.02.06. 21:38:57

@PYT: Azért ezt nézhetjük onnan is, hogy Bála átment tahó parasztba.

P.Y.T. 2021.02.06. 21:39:06

@.Zsu: nekem nem... csak simán pocok, kertipocokk xddd

alma_szósz 2021.02.06. 21:39:37

hát Bála most tényleg egy köcsög fasz

villamospótló 2021.02.06. 21:39:46

nyugodj bele Billy... ize Vivi, az vagy, egy allat!

gazo 2021.02.06. 21:39:52

Bálint tényleg nem érti. Dani meg igen, hoppá

TheLynx70 2021.02.06. 21:40:37

@.Zsu: Az a szerencse, hogy nem vagyok édesszájú, de lehet egy túró rudit lenyomok, mert még éhes vagyok. :) Ezek a vellalakók meg veszekednek? :O Csak nem?

P.Y.T. 2021.02.06. 21:40:44

@edimörfi: persze, nézhetjük; de én nem úgy nézem; én falnak mennék ettől a primadonnáskodástól.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 21:40:59

Vivcsóka azért most drámázik rendesen. Műbalhé. Valóban ha olyan marhára zavarná, akkor tenne ellene, ahogy el is kezdte Robival. A többiek röhögnek saját magukon is.

SirLemming 2021.02.06. 21:41:12

Bálint most túltolja. Értem mit akar mondani, de rosszul kezeli a szitut. Mint ráspollyal hámozni a gombát.

@PYT: Oh. Kex az jó pattanás ellen? Daniék akkor valóban nem szexelnek.

@.Zsu: Utóbbi. Ha tényleg annyira rossz... ennyi fórt megérdemlek.

.Zsu 2021.02.06. 21:41:44

na, balhé van, helyes :DD most a Dani kiakadása enyhített Bála, és Vivi összeszólalkozásán. :D

Cimili2 2021.02.06. 21:43:07

@tvbuzi: dani megint olyanba szólt bele, amihez semmi köze.

edimörfi 2021.02.06. 21:43:08

@PYT: Vagy primadonnáskodás, vagy valóban ilyen. Ezt azért kívülről nehéz eldönteni.

TheLynx70 2021.02.06. 21:43:24

Bálintnak elszállt az agya... :) Elfeljtette a tattikát.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 21:44:14

@Cimili2: Neki lehet, csak másnak nem. :D

gazo 2021.02.06. 21:44:25

A baj ott lehet, ha csak annyit ekézi Bála Vivit, amit mutatnak, nap mint nap, 100 napon át, az nem biztos hogy egy idő után nem unja meg és kapja fel a vizet...

tvbuzi 2021.02.06. 21:44:31

@Cimili2: de attól függetlenül méne szólhatna bele? :DDDDDD

P.Y.T. 2021.02.06. 21:44:52

@SirLemming: szerintem náluk szimplán az elégtelen tisztálkodás és a full trash táplálkozás lehet a ludas... ;p

ppupu #TEAMPINI 2021.02.06. 21:44:53

Mercinek sikerült magát transzvesztitára sminkelnie magát

P.Y.T. 2021.02.06. 21:46:16

Merga is választhatott vajon, hogy csak a pozitív komikat adják-e be neki?

tvbuzi 2021.02.06. 21:46:45

Mercike látja a buláján

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 21:46:58

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Volt előtte-utána fényképezkedés, láthatták, mennyit változtak a beköltözés első napjához képest.
Viviven kiakadt, hogy hízott, Bála beszólt neki, ebből lett egy műbalhé, így a képen a lányok egy zsák krumplival helyettesítették őt, mert nem volt hajlandó szerepelni a közös képen. :D
Merdzsóka meg üzeneteket kap éppen...

TheLynx70 2021.02.06. 21:47:33

@ppupu: És tényleg! :) Egyébként roppant szarul néz ki mindegyik, mintha leépülni mentek volna be a kaszárnyába. :O

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 21:47:48

@gazo: Ebben van valami, de fordítva is működik. 100 napon át elviselni Vivit sem lehet éppen egyszerű. Majd megoldják.

alma_szósz 2021.02.06. 21:47:55

@gazo: EKG, én már korábban felkaptam volna a vizet

.Zsu 2021.02.06. 21:49:31

@PYT: ki tudja már mi történik ebben a műsorban...maguk a készítők sem talán.

MmeChauchat 2021.02.06. 21:50:13

rajottem, h szuperterjesztők lehettek a villalakok -
azért zártak be őket

Cimili2 2021.02.06. 21:50:31

@tvbuzi: INNENSTÜL felőlem bele szólhat.:)

P.Y.T. 2021.02.06. 21:51:02

Merga mennyivel szimpatikusabban reagálja le a negatív kommenteket, mint Virgács, ég és föld... (pedig rajta is látszik, hogy mennyire rosszul viseli).

SirLemming 2021.02.06. 21:51:11

@ppupu: :D Kb. Épp azt nézem, hogy gyááá miez.

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Merci épp kap hideget-meleget. Kb a Moh-Merci kapcsolat vonalon. Kapta az ívet a hangja miatt, van aki azt írja jobb így több kilóval, a héliumhangjára is kapott negatívot - erre az volt a reakció hogy apukájával beszélt így. Stb.

TheLynx70 2021.02.06. 21:52:03

Nekem Marciról most egy hernyó jutott eszembe, biológiai értelemben. :) Mivel tudjuk, hogy van metamorfózis, ezért még láthatunk pillangót is! :)

.Zsu 2021.02.06. 21:52:31

persze h a Danival történő konfliktus is a Vivi hibája...:D
értem én a Bálát, és idegesítő lehet a Vivi, meg uncsi lehet ez, de a Danis dolog azért az túlzás

edimörfi 2021.02.06. 21:53:51

@PYT: Mindegy, én így látom. Hidd el, kb. 50X annyi infóm van Viviről, mint Neked, de mivel személyesen nem ismerem, nem tudom, hogy játszik-e (primadonnáskodik-e), avagy az életben is ilyen.

SelyemSonkaPini 2021.02.06. 21:53:55

@.Zsu: Bála már elkezdett játszani Dani ellen és ehhez Vivit használja ugyesen

alma_szósz 2021.02.06. 21:53:59

Bálintban egy csepp empátia sincs

ppupu #TEAMPINI 2021.02.06. 21:54:18

Úgy látom PP-nek mára elfogyott a cuccos. Olyan enervált ma :DDDD

etikette 2021.02.06. 21:54:41

Mo faszert vagott pofakat vegig mialatt Merci olvasta az uzeneteket es reagalt rajuk?

SelyemSonkaPini 2021.02.06. 21:54:44

@edimörfi: Igen ez egy örök kérdés....
Egyre hajlamosabb vagyok elhinni hogy direkt csinálja Vivvi

mozambikizombikini 2021.02.06. 21:55:34

Kedves @dmr94 Nagyon koszi a posztot!
A cim is bejovos, nekem egy "sic transit gloria "D"undi"-val a felszedett kilokra is reflektalhatna. :D

etikette 2021.02.06. 21:55:42

@SelyemSonkaPini: pont erre gondoltam en is hogy megy a Dani furas, helyezkedes...ugyes ez a Balint fiu

SelyemSonkaPini 2021.02.06. 21:55:51

@alma_szósz: Nem is kell, ez nem az a rendezvény...
ügyesen lehetőleg nem alpárian ki kell csinálni mnidenkit az idő során...

.Zsu 2021.02.06. 21:56:40

@SelyemSonkaPini: hát h mennyire ügyesen azt nem tudom, az attól függ h mi ezzel a célja. ha az h Danival a kötelékük lazuljon akkor eléri, de ha a nézők szimpátiája akkor részemről ez bukó.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 21:57:03

@SelyemSonkaPini: Bingó. :-)) Tudja, hogy Vivi lesz a mérleg nyelve.

gazo 2021.02.06. 21:57:37

@Kiégett Hobbynyúl: Vivi gyakorlatilag ráhagyta, mert Bála semmi konszezusra nem mutatott hajlandóságot. Pedig az eddigiekből simán lejött, hogy Vivit igazaból zavarja ha nem elégedett önmagával, azzal talán nem kellene húzni. Annyit kelllett volna mondania, oké, te se haragudj hogy ezzel “szívtuk a véred”.

P.Y.T. 2021.02.06. 21:58:25

@Kiégett Hobbynyúl: pontosan, én már szálanként kezdtem volna kitépdesni a haját kb attól, amit lenyom folyton és folyamatosan... baromi idegesítő egy stílusa van, amikor affektál azzal a lelassult beszédével, az akadozó nyelvével, a maga sajátos modoroskodásával... pfff, én maximálisan megértem Bálát - ha a nyers stílust, amit elővesz olykor, azt éppen én se díjazom, de meg tudom érteni, hogy gyakran kifogy a türelemből, elvégre mindennek van határa...

.Zsu 2021.02.06. 21:58:29

@SelyemSonkaPini: nekem ez akkor nagyon bejönne, ha a riportszobából bevágnának Bálinttal egy szöveget, h ezek a tervei, és tudatosan csinálja. így meg olyan meehh

TheLynx70 2021.02.06. 21:58:44

Ki lesz a kiválasztott? :) Mert én elég sötétben vagyok az utóbbi napokban.

readonlyvv 2021.02.06. 21:59:06

nem kell Mot sajnálni Merci "zaklatása" miatt, mert valójában ugyannyira szüksége van a nyomulásra. idegállapotba jönne ha Mercike leszokna róla.

etikette 2021.02.06. 21:59:52

@TheLynx70: szerintem Viragot szorjak meg...

MmeChauchat 2021.02.06. 21:59:59

@TheLynx70: sztem Peti. azért olyan szomi

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 22:00:10

@gazo: Magamat nézve, meg azt, hogy ez mekkora bolhából elefántot kreálás volt Viviven részéről... Bála lehet, nem simogatta meg a feje búbját, de ettől sokkal de sokkal nyersebben közöltem volna a véleményemet vele. Pedig szeretem Vivit, de ez a díváskodás most sok volt, főleg úgy, hogy utána kijelentette, nem is a súlyfelesleg zavarja, holott az elején ezért nyígott.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 22:00:54

@.Zsu: Ha megfigyeled, erről leszoktak, vagy nem mutatják. Régen mentek az ilyesmik, most viszont egy darab sincs.

nicu71 2021.02.06. 22:01:01

@mozambikizombi: Sic transit Gloria Dundi -avagy mázsán innen ,mázsán túl.Egykori Gálvölgyi paródia

tvbuzi 2021.02.06. 22:02:06

Borzalmasan néz ki Pini a riportban

TheLynx70 2021.02.06. 22:02:36

@MmeChauchat: :D Peti meg kihívja izét... Móóuunikát (nem jut eszembe a neve. :( )

gazo 2021.02.06. 22:03:18

@Kiégett Hobbynyúl: jah azt mondta is hogy az zavarta ahogy megint rámentek emiatt.. Bála lehet taktikázik, de ha a bolha ügy lezárása szimpibb, a nézők felé azon csak nyerhet.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 22:03:57

@PYT: Pontosan ezért nem ítélem el én sem Bálintot. Nem volt ez olyan durva most, mint pl. Rencsula vagy Daniella bármikor.

.Zsu 2021.02.06. 22:04:02

@Kiégett Hobbynyúl: megfigyeltem én, de erről a szereplők szoktak le, nem a műsor nem mutat ilyesmit, nem? szal én így vettem.

Egyfejű 2021.02.06. 22:04:28

Moh: eddig kicsit szerény voltam, de mostmár tökéletes vagyok.

P.Y.T. 2021.02.06. 22:04:57

Ezek az instás követői számok azért eléggé félreviszik az ápoltakat...

MmeChauchat 2021.02.06. 22:05:58

@Egyfejű: esetleg a szemüvegével meg javithatna.
VVKrtek

edimörfi 2021.02.06. 22:06:43

@PYT: Ja. Virágé a legtöbb, de nem tudok egyetlen embert sem, aki ne győztesen jönne vissza ellene a párbajról.

SirLemming 2021.02.06. 22:07:21

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Most insta követő számokat kapnak.
Vki más írja le a konkrét számokat mert nem jegyzeteltem.

Cimili2 2021.02.06. 22:07:42

@Kiégett Hobbynyúl: messze nem volt olyan durva és bántó. sztem vivi érzékenyebb, ha bála kritizálja.
dani szerint mohnak azért ugrott meg a követői száma, mert kockahasa van.:DDDDD

tvbuzi 2021.02.06. 22:08:31

Lehet profitálni az Instiből?

MsIreneAdler 2021.02.06. 22:08:40

Na szép jó estét :)
Még időben!

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 22:09:18

@gazo: Ha valami zavar, akkor azt az elején leszögezem. Viszont ha hagyom, hogy 1000-szer viccelődjenek ezen, és én is vigyorgok, valahogy hiteltelenné válok, amikor 1001-nél besértődök. Csupán ebből indultam ki.
@.Zsu: Ezt nem tudom. Vagy nincsenek is erre irányuló kérdések esetleg, és ezért nem látunk ilyesmit?
@PYT: Remélem, mert Lóbelt csak az 4-5. így, holott... kizárt. :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.06. 22:10:35

jo8 nektek csumpirudik.
jo8 mókuska :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 22:10:40

@Cimili2: Egyetértek, én is így érzem. :)
@MsIreneAdler: Szia! Teljesen, még nem választottak. :D

nicu71 2021.02.06. 22:11:03

Huhaaa aztaaa !196 kivetőm van a VV indulása óta.Kezdek aggódni.

SirLemming 2021.02.06. 22:11:32

Az a baj ha a majmócák azt hiszik ettől majd lesznek valakik. :D

@MsIreneAdler: Még választogatódás előtt, kb épp időben.
A kommentek közt elszórva össze lett foglalva 1-1 blokk nyunyónak, ha kéne egy gyorstalpaló. :)

gazo 2021.02.06. 22:12:12

Rencsinek 24k a követője

.Doktor.Szöszi. 2021.02.06. 22:12:37

@SirLemming: ezeket a számokat most néztem ki instáról, már pici nőttek azóta, ami elhangzott
Virág 62000
Bálint 59800
Merci 39500
Moh 44200
Robi 33500
Dani 37600
Vivi 19800
Virág 62100

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 22:12:58

Virdzsi mit fog dolgozni? :DDDDDDDDD

.Zsu 2021.02.06. 22:14:09

@MsIreneAdler: szijóó!:)

@Kiégett Hobbynyúl: ja ez simán lehet, h semmi ilyesmire nem kérdeznek rá. tudják irányítani ezeket simán.

Cimili2 2021.02.06. 22:14:37

@SirLemming: ránéztem. jelenlegi: bála 59,8 ezer
moh 44,2
merdzsó 39,5
virdzsi 62,1
vivcsó 19,8
dani 37,6
robi 33,5

barby03 2021.02.06. 22:14:40

@Kiégett Hobbynyúl: beküldik neki a tankönyveit :D

MsIreneAdler 2021.02.06. 22:14:40

@Kiégett Hobbynyúl: jó kérdés! Fel is röhögtem rajta :D

tvbuzi 2021.02.06. 22:15:52

Nekem 52 követőm van :P

Etk 2021.02.06. 22:16:07

Sziasztok, Peti elhunyt zenesztarsat gyászolja, azért ilyen most

Őzláb Gida 2021.02.06. 22:16:26

Szerintem, Bálint és Vivi kapcsolata nagyon is problematikus Bálint játéka szempontjából. Míg Vivi egyértelműen csak nyert azzal, h Bálint és Robi környezetben van. Ezzel szemben Bálint legérzékenyebb pontja Vivi. A játékban eddig elkövetett legnagyobb hibája is kettőjük konfliktusából adódott és most megint kapja itt is sorban a negatív kritikákat egy gyakorlatilag mondvacsinált hisztike miatt. Szóval, én nagyon is megértem, miért reagál ilyen hevesen néha.

tvbuzi 2021.02.06. 22:16:38

Dani sem dolgozott?

.Zsu 2021.02.06. 22:17:34

@Etk: ohm basszus és tényleg :(((

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 22:18:00

@.Zsu: Egyszer talán megtudjuk az igazságot. :D
@etikette: Fetrengve végül is lehet azt kezelni. :D
@barby03: Azokat használná ágytámasznak. :-)))))

ppupu #TEAMPINI 2021.02.06. 22:18:08

@tvbuzi: Nekem 6. De így legalább van hova fejlődni

mozambikizombikini 2021.02.06. 22:18:20

@alma_szósz: +1 ;)
... Mostanaban egyre tobbszor kerul eloterbe, hogy Balint nehezen bir magaval meg az indulataival. Gondolom tenyleg a "hokihiany", de neha Vivivel szemben is nagyobb taho tud lenni, mint amit o maga neheztelt pl. Renatoval szemben. Ettol picit elszomorodom, de tudjuk be a "villaletnek". Remelem, ha kijonnek, felismeri ezeket a tulzasokat.

Viszont vegyuk figyelembe, hogy (Renato, Fru, Virag, Dani, ---- Moh, Merci) -vel szemben nekik harmojuknak (Balint, Robi, Vivi) nincsen semmilyen szexualis megkonnyebulesre lehetoseguk... Akar egy kis olelgetes, osszebujas, szeretgetes, nagyon sokat szamithat egy hasonlo stresszhelyzetben, kiveve, ha mondjuk szociopata vagy. :)

Fel is csesz rendesen amikor pont egy Fru-Merci-Virag okoskodik Vivirol, hogy mennyire gyenge jellem. Hat eppen Vivi az egyetlen a lanyok kozul, aki nem tudott "feltoltodni" olelesekkel... Minden "pasisabb" torodesert, figyelemert cserebe el kell viselnie legalabb haromszor annyi "bratyos piszkalodast"....

(Nem tudom, hogyan mondjak ezt magyarul, de a "teasing"-re gondolok)

Cimili2 2021.02.06. 22:18:31

@Etk: aaa télleg azé lehet, h ma nem tolt semmit.

tvbuzi 2021.02.06. 22:19:05

Merci tud számolni??

Cimili2 2021.02.06. 22:19:33

@ppupu: DDDDDDD legyen 7??? bekövethetlek.:)))

mozambikizombikini 2021.02.06. 22:20:33

@nicu71: Ezt nem vagom, de majd rakeresek! Koszi!!!

gazo 2021.02.06. 22:22:20

@Őzláb Gida: ez oké ( én emlekszek Gabent is hogy leordította, oké ő még idegesítőbb volt) de ne feledjük a V L B hármashoz mindhárman kellenek, ha ennyire idegesít valaki, amit minden részben el is mond B, akkor nem foglalkozok vele, nem engedem magamhoz közel, nem lógok vele mindig.

Cimili2 2021.02.06. 22:22:33

@ppupu: ilyen neven csak egy csajszit talaltam.:DDDDD

MsIreneAdler 2021.02.06. 22:22:53

@Kiégett Hobbynyúl: azt már csak éjjel 18-as karika mellett fogjuk talán látni :)

SirLemming 2021.02.06. 22:23:47

@repuloezustmokus: Hát de hallottad, abó má lehet kint kárriert csinálni...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 22:23:52

@mozambikizombi: ekg.
Nyehe, én nyertem, mert nekem nincs instakövetőm. :D Egy darab se. Igaz, instám sincs. :D

mozambikizombikini 2021.02.06. 22:24:44

Nalam nagyon jol fel Vivi... Nem csinalt Vivi semmi extrat, csak Balint, Robi, Moh es a tobbiek basszak el eppen a sajat jatekukat. Vivi mar annyi mindent elbenaskodott az elejen, hogy bizonyos szempontbol meg jobb is igy, mert nem csalodik a jatekaban az ember.

P.Y.T. 2021.02.06. 22:26:13

@Kiégett Hobbynyúl: hát azt látjuk a Belevalóban esténként éppen eleget, nemtom, te még kíváncsi vagy rá? ;pp engem inkább a proliuraság munkája érdekelne, mármint a legális munkája... ;)

TheLynx70 2021.02.06. 22:26:28

Miért kell fent lenni az instagramon? :O Én enélkül már nem is nyerhetek? :O

SirLemming 2021.02.06. 22:28:25

@MsIreneAdler: Az durva lenne. :D
Most a statiszta szerep jutott neki, de gondolom Dani lesz a Strici, Virág az áru Moh meg aki elviszi? Á, abból gyors szerepvesztés lesz.

P.Y.T. 2021.02.06. 22:28:25

@Cimili2: szerintem is, ordít róla, hogy odavan érte, biztosan azért veszi a lelkére jobban...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 22:28:59

@MsIreneAdler: Majd Hozénál esetleg. :D
@PYT: Hogyneeee, pont annyira mint a Merci-Moha szenvedés. :-)))) Ott a pont, arra én is kíváncsi lennék, vajon milyen alibi meló az. :D
@TheLynx70: Látod, mi elbuktunk. :D AZ insta az alap... a többiről nem is beszélve.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.06. 22:29:02

@TheLynx70: bocs, de alap hogy fent legyél., sot nyomatni kell a tiktok vidiket is

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 22:30:00

@SirLemming: A végkifejletet se felejtsd el... verekedés és kék hírek. :DDDDDDD

Cimili2 2021.02.06. 22:31:28

@Kiégett Hobbynyúl: dehogy alap, de van akinek jó, ha fent van. pölö nekem is jó.
na kezdődik a kivalasztás. sztem virdzsi lesz az.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.06. 22:31:43

@PYT: legális?..na az pont nincs :DDD

MsIreneAdler 2021.02.06. 22:32:15

@SirLemming: nem. Hiszen Moh rá sem nézhet! De Moh mit dolgozott?

@Kiégett Hobbynyúl: ott bizony!

Nekem 17 követőm van, de még csak most regisztráltam :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 22:32:21

@TheLynx70: naracsosat vagy dinnyéset? Vagy maradtál a hagyományosnál? :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 22:33:36

@Cimili2: Majd megismerkedek vele közelebbről. :-)
@MsIreneAdler: Máris? Az kemény. :D

No nézzük, ki lesz a szerencsés.

TheLynx70 2021.02.06. 22:33:49

Rájöttem miért néz ki Bálint furcsán! Nincs szakálla! Mondom, hogy sötétben vagyok, majd visszanézem. Vagy nem... :)

Őzláb Gida 2021.02.06. 22:35:37

@gazo: mondjuk Gábor egy teljesen más helyzet volt, szerintem. Ott olyan bicskanyitogató volt a szitu, ahogy emlékszem, teljesen váratlanul, h a felcsattanás ott sem lepett meg. Persze nyilván van Bálintban is agresszió és elég vehemencia is hozzá. De Vivit szerintem kedveli, jól elszórakoznak, ez mindenkinek jó. Robinak is, neki is, Vivinek is. De a balhékat azért főként Vivi generálja és így lassan 3 hónap után néha elszakadhat a cérna. Azét azt is vegyük észre, h a birka türelmű Robi sem adott igazat Vivinek egyszer sem. Persze ő nagyon ügyesen a szóváltásokból végül kimarad.

TheLynx70 2021.02.06. 22:35:55

@Kiégett Hobbynyúl: Hagyományost, mert hagyományőrző (is) vagyok. :)

P.Y.T. 2021.02.06. 22:36:04

@mozambikizombi: ez igaz, de vedd figyelembe kérlek azt is, hogy éppen ezekkel a teasingekkel került képernyőre az esetek nagy százalékában, pl. a neki érkezett kommentek közt is volt olyan, amiben említették is ezt, hogy mennyire bejövős, ahogy heccelik Bálinték... és olyasmiről is volt szó korábban, hogy a lányok (Grincs, Merci) is emiatt féltékenykednek (irigykednek) rá...

SirLemming 2021.02.06. 22:36:59

@Kiégett Hobbynyúl: Nem maradt lakó a helyszínelőt játszani. :/
Esetleg Renátó berohanhatna, Fru meg mentő helyett ha már futtatja őket az RTL.

@MsIreneAdler: Kockásra unta magát szvsz.
Szar volt ez a feladat... Kb 1-2 óránál többet nem látok bele nyilván marhára unták magukat.

mozambikizombikini 2021.02.06. 22:37:01

@gazo: Pontosan! Kicsit kezd hipokrita lenni ez az eredetileg viccesnek szant macso duma Balinttol... Nem csak Vivi koszonheti neki a "rivalda fenyt", ez visszafele is igaz.... az oltogatas tette oket mokasabba a tobbieknel... Balintnak is szuksege volt "egy Vivire" ehhez a "musorhoz".

Legutobb azon mosolyogtam el magamat a BV-t nezve, ahogy Balint eppen produkalta magat on-castingot tartva unalmaban... a jelenetben probalja bevonni Mercit illetve Moht a jatekba, de az egesz scene csak akkor valt humorossa, amikor Vivi benyitott a szobaba es teljesen random hozzatette a sajat baromsagat...

Nagyon sajnalnam, ha Balint ezt az adast nem fogna fel... :(

MsIreneAdler 2021.02.06. 22:37:55

@repuloezustmokus:
@Kiégett Hobbynyúl:
hát nem ma regisztráltam, pár hete! Nyugalom :D. Az normális, hogy tök idegenek is követnek?

barby03 2021.02.06. 22:38:54

minek makogott ennyit Dani? se füle se farka...

.Doktor.Szöszi. 2021.02.06. 22:40:32

@MsIreneAdler: nekem pont ezért privát az instám, hogy boldog boldogtalan ne tudjon bekövetni...sokaknak csak a követőszám a lényeg..követésért követést kérnek...

MsIreneAdler 2021.02.06. 22:40:42

@.Zsu: azzal szerinted pénzt is keresett?

@SirLemming: nem, ez így gáz volt, hogy hárman meg csak lébacoltak...

TheLynx70 2021.02.06. 22:41:01

Én a vicc kedvéért megszórnám Bálintot és Robit jelekkel. :)

Cimili2 2021.02.06. 22:41:17

@MsIreneAdler: totál normális, ez nem fészbuk. úgy kalkulálnak, h te is viszont követed és van akinek nagyon számít, h mennyi követője van.

SirLemming 2021.02.06. 22:41:18

@barby03:
Fordítok:
- Ha egyenlőségnél Robi őt jelöli akkor legyen zabszem a seggében.
- Erős vagyok, gyertek, ha mertek.
- A szavazatmegoszlásos analízise akár igaz is lehet.

mozambikizombikini 2021.02.06. 22:41:37

@PYT: Igen, teljesen egyetertek azzal, amit itt lebetuztel. :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 22:42:50

@MsIreneAdler: Jótól kérdezed, de gondolom igen, ha abból indulok ki, hogy az ápoltakat is tök idegenek követik. :D

MsIreneAdler 2021.02.06. 22:43:09

@repuloezustmokus: üzit nem. Csak stalkerkodnak, de nem értem...

@.Doktor.Szöszi.: azt néztem, hogy ezt hol lehet beállítani, de mindjárt meg lesz. Nem gondoltam volna, hogy bárkit érdekel a fiókom, ezért nem foglalkoztam ezzel.

Cimili2 2021.02.06. 22:43:39

@.Doktor.Szöszi.: ha engem privát fiókkak akar valaki követni, megteheti, de privat fiókot sosem követek vissza.

mozambikizombikini 2021.02.06. 22:44:01

@repuloezustmokus: Ugyehogy! ¯\_( ͡❛ ͜ʖ ͡❛)_/¯

SirLemming 2021.02.06. 22:44:02

@MsIreneAdler: Simán rotáltam volna a feladatokat, oszt kész.

Nnno. Vivi Bálintra rakja? Kiüti magát a top3ból?
The plot thickens....

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.06. 22:44:13

@MsIreneAdler: mit nem értesz? ne legyél már ennyire..na érted:)

Cimili2 2021.02.06. 22:44:31

@Cimili2: kiveve, ha máshonnan ismerem az illetőt.

SirLemming 2021.02.06. 22:46:06

Btw. Segítsetek.
Mit tesznek kiválasztás előtt a borítékba ha most vekengnek?

.Zsu 2021.02.06. 22:46:55

@SirLemming: hogy érted? leírják csak a nevet, itt meg ki kell fejteniük h miért

tvbuzi 2021.02.06. 22:47:23

Mercit betattikázzák kihívónak

SirLemming 2021.02.06. 22:47:58

@.Zsu: Minek adják le a nevet borítékban ha most ott a kezében a jel és oda teszi ahova akarja? Vagy kötelező arra tennie aki nevét a borítékba is leadta?

tvbuzi 2021.02.06. 22:48:16

@SirLemming: a nevet akire a jelet rakják. Az indoklás miatt vekegnek.

MsIreneAdler 2021.02.06. 22:48:42

@SirLemming: a neveket előre leírják, hogy izgi sorrendben tudják őket szólítani, és ne változtathassák meg a döntésüket, szerintem.

tvbuzi 2021.02.06. 22:49:00

@SirLemming: igen. Kötelező arra rakni

barby03 2021.02.06. 22:49:35

@SirLemming: azért hogy ne változtassa meg közben. ugyanarra rakja, akit felírt

nicu71 2021.02.06. 22:49:58

Megy a szavazat Mercyre

TheLynx70 2021.02.06. 22:50:06

Nekem bejött Robi! :) Kezdem egyre jobban kedvelni. :)

tvbuzi 2021.02.06. 22:50:35

Attól függetlenül igazából

barby03 2021.02.06. 22:50:37

kár hogy nem proli úr megy....

SirLemming 2021.02.06. 22:50:45

@tvbuzi: @MsIreneAdler: @Cimili2: Ok, köszi.

Érdekes a belső dinamika, Merdzsó kiválasztása meglepett. Bálint volt végül a biztonsági játékos...

MsIreneAdler 2021.02.06. 22:50:48

@repuloezustmokus: értem :D. Boldog boldogtalant bekövetnek, hogy visszakövessék őket! De ennek vége :)

princejesus 2021.02.06. 22:51:18

Bálinthoz szerintem Merci közelebb áll mint Virág, nem értem a jel rakását

.Doktor.Szöszi. 2021.02.06. 22:51:38

@Cimili2: igen, nekem pont ez a lényeg, hogy csak az ismerőseim követhessenek, random kutyák, panellakások, törökök, görögök, akárkik ne...

.Zsu 2021.02.06. 22:52:09

@MsIreneAdler: neeeem. csak próbáltam viccelődni h nem csinált semmit csak "verte a faszát" ami ugye egyben a hokizott is, és h vicces mert h igaz az is h ténylegesen jégkorongozott. de a fejemben állt ez így csak össze. :DD

na Merci lett, kicsit meglepődtem. de így is úgy is, Merci Virág párbaj lesz a vége.

Post Modern Prometheus 2021.02.06. 22:52:31

Elméletbeli Merci VS Virág párbaj végeredmény:
87.50% [77] - 12.50% [11] Merci javára.
Merci VS Fantomkép: strawpoll.com/y3zqcgg13

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/eowf3cq4g
TOP3:
- Bálint: 35.78% [39]
- Robi: 33.03% [36]
- Vivi: 24.77% [27]

barby03 2021.02.06. 22:52:48

@princejesus: proli úrral való látszólagos barátsága miatt nem rakta rá

.Zsu 2021.02.06. 22:53:07

@SirLemming: így így, h ne befolyásoljon senkit az h na ő rámrakta a jelét, akkor bosszúból én meg rá fogom. előre átgondolt legyen :)

Egyfejű 2021.02.06. 22:53:33

@TheLynx70: Milyen hagyományokat őrzöl, hiúz koma? Egyébként Robi ekg.

TheLynx70 2021.02.06. 22:54:10

@barby03: Bekaphattya! Ezért volt most Robi tökösebb legény! :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 22:54:14

@TheLynx70: Nekem is. :D
@tvbuzi: Moha csak 4-szer mondta abban a pár mondatban.
@barby03: Az a következő héten lesz, megy Vircsi után haza.
@mozambikizombi: Majd ha regelek, küldök e-mailt és igen. :)))

Mercikére szavazok is, nehogy elfeljtsem.

MsIreneAdler 2021.02.06. 22:56:10

@.Zsu: jaa. Akkor csak én vettem ezt ilyen szigorú anyagias értelemben :D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.06. 22:56:29

@MsIreneAdler: ja értem, akkor ok, mert egyébként nem vágtam

princejesus 2021.02.06. 22:56:34

Ha így haladunk a Top 3 előtt lesz egy Moh-Bálint vagy Moh-Robi párbaj

Cimili2 2021.02.06. 22:57:24

@MsIreneAdler: ez érdekes, mert en soha nem kerestem rájuk, kivéve, ha valaki megkerdezte, h kinek mennyi a követője. a fotóikat meg depláne nem néztem meg.

Cimili2 2021.02.06. 22:58:50

ki lesz ma a bv-ben?

TheLynx70 2021.02.06. 22:58:54

@Egyfejű: Bármilyent megőrzök, csak szólj! :) Az uram közben itt röhög, ő nem hisz az őrzési képességemben, de nem kell vele foglalkozni. Itt is megírták már sokan, nem szeret, mert se nem ver, se nem köp szájba, senemsemmi...

MsIreneAdler 2021.02.06. 22:59:03

@repuloezustmokus: igen, ennyi. Fúrta az oldalam a kíváncsiság, mert mindig itt beszélgettek, hogy ilyen kép meg olyan insta :D. Nekem felesleges az egész.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.06. 22:59:45

@Cimili2: asszem Győzi...de nem biztos

MsIreneAdler 2021.02.06. 23:00:17

@Cimili2: én bevallom, megkukkoltam őket! BV-t ma nem nézek :(. Kitartás!

TheLynx70 2021.02.06. 23:00:32

@princejesus: Én nem bánnám, de azért Danit valahogy ki kellene rakni.:)

MsIreneAdler 2021.02.06. 23:01:55

@repuloezustmokus: jah, most tegyem fel a sütiket meg a kötött zoknikat :D?

Cimili2 2021.02.06. 23:01:57

@MsIreneAdler: nem ciki, ha valaki megnézi őket, nekem nincs ra időm.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.06. 23:02:49

már most jobb B és V, mint Őzi...:DD

P.Y.T. 2021.02.06. 23:03:22

@tvbuzi: ez jó lépés volt, már Merci szempontjából, mert kihívónak lenni helyzeti előnnyel jár... van bizonyos "hatalma" bent a zöld kendőnek, középpontba kerül a viselője, a többiek a társaságát keresik, stb... miközben kihívottnak lenni, ill. inkább eljutni odáig, hogy kék kendő kerüljön valakire, az lényegesen kellemetlenebb pozi szerintem.

MsIreneAdler 2021.02.06. 23:03:38

@Cimili2: már hogy ne lenne ciki :D???

Egyfejű 2021.02.06. 23:03:47

@TheLynx70: akkor ő is úgy van, mint nálunkfelé a férfiember: egyszer már megmondta, hogy szeret, aztán ha változik valami, akkor szól.

P.Y.T. 2021.02.06. 23:04:34

"asztali póz"..? wtf? xdddd

SirLemming 2021.02.06. 23:04:40

@.Zsu: Érthető. Na akkor 10 év után ezt is megtudtam, megy ez nekem!

@princejesus: Csak ők tudnák Moh bájvigyorát eltakarítani, ha van eszük ki is viszi valamelyikük.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 23:05:34

@princejesus: Ez egészen biztos. Nem tudják elkerülni sehogyan sem.
@PYT: Nyilvánvaló, legalábbis most még igen. Aztán a végén nem lesz ez olyan egyértelmű.

princejesus 2021.02.06. 23:05:50

@TheLynx70: most kiesik Virág, utána Dani-Moh párbajon kiesik Dani. Kiválasztják megint Mercit aki kiviszi Vivit, Vivi visszajön győztesen. Bent marad Vivi, Moh, Robi, Bálint. Kiválasztják Moh-t aki vagy Robit vagy Bálintot hívja mivel Vivi védett, Bálint vagy Robi visszajön és Robi, Bálint, Vivi döntő lesz

.Zsu 2021.02.06. 23:06:27

ilyen játékokat csinálhatnának többször :))

.Zsu 2021.02.06. 23:07:03

a helyes válasz az túlzás :D közelebb volt a válasz inkább

P.Y.T. 2021.02.06. 23:08:09

Nem tetszik Bála jelenlegi szakálla, eldöntöttem, és már tudom is, hogy miért: mert a nyaka is szőrös, nincs formára trimmelve-borotválva az a szakáll (kéne ehhez egy barber, jah), és így nem szép, nem jó, nem szexi.

Upsz, PP kapott egy finom oltást? ;ddd

Cimili2 2021.02.06. 23:08:30

@.Zsu: és mennyire nem hianyoznak rencsuláek.

Cimili2 2021.02.06. 23:11:01

moh fején több hajpakolás landolt.

gazo 2021.02.06. 23:11:05

@princejesus: ez az optimista verzió. Nem biztos hogy Vivi visszajönne Merci ellenében

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 23:11:50

@gazo: Ahogy az sem biztos, hogy Robi visszajönne Moha ellen. Sajnos.

mozambikizombikini 2021.02.06. 23:13:11

@princejesus: Ez a forgatokonyv tetszene nekem.

SirLemming 2021.02.06. 23:13:35

@PYT: Eh, nem nagy kaland állvonalig borotválni rendes borotvával máris egy fokkal jobb.

Btw. Ki fog feltakarítani? Robi?

P.Y.T. 2021.02.06. 23:13:46

@princejesus: proliúr a válasz, akivel viszont jóban van Bé, és totál kiakadna, ha a Virágocskáját támadná meg a legjobb barija.... na abból lenne aztán konfliktus-ámokfutás, földindulás és minden földi jó, amiről a szerkik csak álmodni bírnak mostanság... ;)

gazo 2021.02.06. 23:14:06

@Kiégett Hobbynyúl: sőt legyek megkövezve egy álszakállal, de Prolit se írnám le teljesen. De ettől lehet érdekes a vége :)

Cimili2 2021.02.06. 23:14:36

milyen erdekes, h vivi tud normalisan is beszélni és nem csak olyan vontatottan.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 23:16:26

@gazo: Proli Moha ellen biztos, hogy kiesik, túl sokan utálják, hiába nagy a család.
@Cimili2: De jó, hogy erre felfigyeltél te is. Ugye, hogy ugye? :-)))

P.Y.T. 2021.02.06. 23:16:28

@princejesus: ez korrekt lenne, csak hogy itt már nem lesz lila kendő/védettség, ezzel nem számoltál...

P.Y.T. 2021.02.06. 23:17:30

@Cimili2: na ez az... ekg arra az éles szemedre cimilikém ;)

.Zsu 2021.02.06. 23:17:37

@PYT: nagyon bírtam volna ezt :)

Cimili2 2021.02.06. 23:18:08

@Kiégett Hobbynyúl: proliúr milyen irigy szemekkel nézi robi megkoronazasát.

princejesus 2021.02.06. 23:18:22

@PYT: Most még lesz nem? Top 5-be nem lesz lila kendő de szerintem lila kendő nélkül is hasonlóan történne

P.Y.T. 2021.02.06. 23:19:40

@SirLemming: azt mondod? én nem értek hozzá, de akkor mehet be neki az újabb üzi, hogy ugyan formázza mér meg azt a szakáll-maradványt, plz! (+10%) ;))

.Zsu 2021.02.06. 23:19:54

Dani elvicceskedhetnéd azért, ez egy játék.

MsIreneAdler 2021.02.06. 23:20:59

@PYT: van benne valami... De szerintem azért jobb, mint az az ősember szakáll.

SirLemming 2021.02.06. 23:21:20

Dani azért nem erőlteti meg magát, ofc.

Így is, a bejátszó jobb volt mint bámelyik másik BV műsörvezetős bejátszó eddig.
PP ha olvasod, komolyan gondoltam.

P.Y.T. 2021.02.06. 23:21:25

@princejesus: most még igen, de a következőn már talán nem, és az azután következőn már tuti nem lesz védettség.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 23:21:37

@Cimili2: A dohányzónál már ment a magyarázás, miért is veszített Proli és Virdzsi. :D

LaciHogyVoltol 2021.02.06. 23:21:48

Ez az arrogáns faszbDanibegy játék kedvéért nem tud leterdelni, mert "ő senki előtt nem térdel"... Remélem Moh jó durva szazalekkulonbseggel fogja kint hagyni és letori a szarvát rendesen!

gazo 2021.02.06. 23:21:56

@Kiégett Hobbynyúl: próféta beszéljen belőled, én emlékszek ahogy anno Dávid kiesett az idióta Vivien ellenében.

nicu71 2021.02.06. 23:22:04

@.Zsu: de ő nem térdel le senki előtt.Még viccből se ..

TheLynx70 2021.02.06. 23:22:33

@princejesus: Ámen! :) Nem biztos, hogy Vivi visszamegy, és egy Dani-Moh párbajnál sem vagyok biztos Moh győzelmében. Sokan vannak a svédek az országban... :)

P.Y.T. 2021.02.06. 23:24:00

@MsIreneAdler: hát, én most így már nem is tudom... asszem meggondoltam magam, inkább a bozont, azzal bölcsebbnek tűnt legalább ;)) ja, és láttad a vidit, amit süti belinkelt ma? ott azért bejövősi volt, na! ;)

Cimili2 2021.02.06. 23:24:10

@Kiégett Hobbynyúl: a megmagyarázáshoz mmkk ertenek.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 23:24:11

@gazo: Arra én is, most viszont nem lesz ideje javítani Virág kiesése után. Arra pedig ki vannak hegyezve, amit vele és együtt művelnek.

tvbuzi 2021.02.06. 23:24:22

@LaciHogyVoltol: szerintem a térdsérülése miatt nem tud térdelni

P.Y.T. 2021.02.06. 23:25:20

@TheLynx70: szerintem is, ez a két párbaj erősen kétesélyes.

Cimili2 2021.02.06. 23:25:31

elköszönök, szep almokat nektek is, meg magamnak is.:))

P.Y.T. 2021.02.06. 23:26:22

@Kiégett Hobbynyúl: abban mindíg nagyon jók, igen

TheLynx70 2021.02.06. 23:27:56

@PYT: Viszont Moh is tökös volt, hogy rácsapta a jelet Danira. :) Ő is játszhatott volna megúszóst, de nem tette.

SirLemming 2021.02.06. 23:28:49

@tvbuzi: Vagy mert térdelni a Virág dolga.

gazo 2021.02.06. 23:29:58

@Kiégett Hobbynyúl: nem vagyok se családtag, se svéd, nálam nagyon beégett, amikor moha egy bv-ben azt ecsetelte nagy büszkén, hogy szereti alázni a nőket aktus közben, ha szerinte megérdemlik. Gondban lennék, ha nekem kellene köztük választani. De a többség valószínűleg a hokis mellett dönt.

P.Y.T. 2021.02.06. 23:30:30

@.Zsu: lenne alapanyag a szerkik számára, az biztos is, de Bála sskk nem hülye ;pp

P.Y.T. 2021.02.06. 23:31:44

@TheLynx70: igeinigen, az tetszett nekem is :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 23:32:57

@Cimili2: Jó éjt! :-)
@gazo: A kettő közül azért még mindig Moha a jobb. Legjobb lenne, ha ketten esnének ki egyszerre egy hármas párbajon. :D

TheLynx70 2021.02.06. 23:34:33

@gazo: Én azért döntenék a hokis mellett, mert lehet, hogy nagy arccal ezt mondta, Dániel viszont gyakorolja naponta, és még mást is.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 23:36:04

Az igazán tökös, taktikai húzás az lenne Mercitől, ha nem Virágot vinné, hanem Proli urat, hogy bosszantsa a kislányt. :D

TheLynx70 2021.02.06. 23:37:20

Tényleg, most jut eszembe, hol van Ármándó? :o

.Zsu 2021.02.06. 23:37:33

@t@gazo: ha szerinte megérdemlik....végtelenül szimpatikus adalék ez... fantasztikus szexuális kultúrája van ennek a csávónak is.

@PYT: hát ilyen szinten biztosan nem az :))

P.Y.T. 2021.02.06. 23:38:20

@gazo: nem ezt mondta; valami olyat mondott, miközben a szexről és a poreszről beszélgettek, hogy egyszer kipróbálna ő is egy olyan poreszes pozit, ahol rendesen szájbak**na egy nőt, de csakid olyat, akit amúgy alázni akarna... szokvány boytalk; nem szép éppen, de nem is ugyanaz, mint amit te írsz, erősen sarkítva.

.Zsu 2021.02.06. 23:38:35

@Kiégett Hobbynyúl: ugyanez jutott eszembe!!! :DD de Merci ilyen "tisztességes" és nyomatni fogja h na a 2 nő mérettesse meg magát.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 23:40:30

@TheLynx70: : És Malac, Qqts, többiek?
@.Zsu: Ez a baj. xD

MsIreneAdler 2021.02.06. 23:41:03

@PYT: láttam, ott tényleg helyes. De engem az a törpapa szőrzet már nagyon zavart. Mondjuk a fonott, copfolt haja még gázabb volt.

.Zsu 2021.02.06. 23:41:37

@PYT: na így azért árnyalódik a dolog.

TheLynx70 2021.02.06. 23:42:33

@.Zsu: Egyem azt a csigabiga fejét, ezen én is nevetnék. :) És nyomnék rá egy lájkot! :)

SirLemming 2021.02.06. 23:43:12

@PYT: Nem tom ha valakit alázni akarnék össze nem bújnék vele... Nehezebb lett volna azt mondania, hogy olyannal csinálna ilyet aki igényli/benne van?

P.Y.T. 2021.02.06. 23:43:48

@.Zsu: mondom, átlagos boytalk, a hokis öltözőben komolyabbak is mentek, abban biztosak lehetünk; jah és igen, a pornón nevelkedett nemzedék, sajnos ezt tudják, ezt ismerik... majd ha egyszer tényleg összejön egy milffel (amiről az elején ábrándozott, hogy beküldhetnének a szerkik egyet, stb), az megtanítja, amire kell; vagy ha szerelmes lesz, ráérez szépen magától... (vagy nem;)

Őzláb Gida 2021.02.06. 23:44:50

@PYT: megint EKG, nekem is jobban tetszik szakállal, de ha ránéztek a régebbi (VV előtti) képeire az instán, láttok néhány fincsiséget :D. Szerintem, az lett volna a legjobb megoldás erre a szakáll problémára, h csak rövidebbre nyírja, nem tolja le ennyire. Így most valóban lett egy kis pocokfej, de szerintem azt a +10 kg okozza és az a hülye sapka csak mégjobban kihozza.

P.Y.T. 2021.02.06. 23:46:08

@MsIreneAdler: a haja most is nagyon gáz, valaki megnyírhatná rendesen, főként hátul; egyedül Robi haja néz ki valahogy, pont azt néztem ma...

Egyfejű 2021.02.06. 23:46:11

Szevasztok mára, alukáljatok jól! :)

TheLynx70 2021.02.06. 23:46:48

@MsIreneAdler: Jóvanna! :) Ő a keresztfiam! Darth Maul! :D Csak feltűnik, ha nincs itt. :)

TheLynx70 2021.02.06. 23:49:10

@Egyfejű: Jóccakát Sárkányjány! :)

MsIreneAdler 2021.02.06. 23:49:10

@PYT: igen most azért bocsánatos, hogy mindent próbál vele csinálni, mert baromi szarul vágta le Rencsi.

@TheLynx70: ja, én csak segítettem szólítani :D

P.Y.T. 2021.02.06. 23:49:28

@Őzláb Gida: részemről is ekg, szerintem is a +10 kg miatt olyan furi most, és amikor először tolta le, egészen oké volt, csak azután még ráment rövidebb beállítással is, na az már nem javított rajta, de jó hír: hamar megnő neki.. ;)

TheLynx70 2021.02.06. 23:51:09

@MsIreneAdler: Verjük agyon, ha előkerül? :D

P.Y.T. 2021.02.06. 23:51:56

@MsIreneAdler: tragikusan, jah... gondolom, azóta is röhög a markában kint, hogy ennyire sikerült elcsesznie Bé fejét... a kis rohadék xdd

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.06. 23:52:22

@PYT: Csak azért, mert Rencsi nem nyúlt hozzá. :DDD

@Egyfejű: Jó éjt! :

Mára én is eltolom a bringát. Jó éjt nektek és jó szórakozást, ha vállaljátok az éjszakás műszakot. :D

.Zsu 2021.02.06. 23:53:37

@Kiégett Hobbynyúl: jóéjt neked nyúl!

én is lelépek, nagyon álmos ez a nap.
sziasztok kommentlakók!

TheLynx70 2021.02.06. 23:54:10

@Kiégett Hobbynyúl: Jó éjt, ne számolj sok bárányt! :))

P.Y.T. 2021.02.06. 23:54:54

@SirLemming: nem gondolta szerintem ezt át, csak mondott egyet ő is, a többiek is, tudod, hogy megy ez... kétlem, hogy komolyan gondolta.

TheLynx70 2021.02.06. 23:54:56

@.Zsu: Néked is jóccakát, aludj fekve! :)

MsIreneAdler 2021.02.06. 23:56:59

@TheLynx70: kikap, az már biztos :D! Valami bünti kell neki...hmmm...

MsIreneAdler 2021.02.06. 23:58:24

@PYT: de hogy lehet ilyen hülye Reni? Ennél szarabb reklám nem is kell neki...

P.Y.T. 2021.02.07. 00:00:47

@Kiégett Hobbynyúl: tényleg, mi van itt, mi ez a lazaság? a megjelenési kötelezettség az már smafu? ;)

P.Y.T. 2021.02.07. 00:04:09

@MsIreneAdler: ez külön vicces, ahogyan a kicsinyessége felülkerekedet[ a józan eszén, és még csak észre sem vette, hogy saját magát járatta le ezzel... tipik rencsulai észjárás xdd

TheLynx70 2021.02.07. 00:04:25

@MsIreneAdler: Pölö leírja százszor: "Te lány vagy?" :DDD

SirLemming 2021.02.07. 00:05:33

@MsIreneAdler: Legalább nyígott volna eszközökért. Vagy ha látja/érzi hogy gáz lesz akkor ne csinálja.
De egyik sem.

@PYT: Tegnapi infó hogy él, készül Tom Brady hetedik superbowl győzelmére. :)