Hogy volt?

Való Világ 10x83 - Aurea mediocritas

2021. február 05. 07:35 - Dzsudibí

 Folytatódik a "Mit kíván üzen a Magyar Nemzet" sorozatunk, ezúttal Bálint kap szívhezszóló bókokat és herecsavargató kritikákat. Többen úgy gondolják, hogy rettenetesen unalmas, rosszindulatú és okoskodó, egyesek még azt is sejteni vélik, hogy titkon szerelmes Virágba. Bálint cáfol, ő sosem tudott Virágra nőként tekinteni, hiszen 12 évvel fiatalabb nála, úgyhogy emiatt nincs esélye, Dániel kényszeredetten köszörülgeti a torkát a sarokban, hogy azért róla se feledkezzünk mán meg, majd elégedetten simogatja meg a mellényzsebében lapuló tulajdoni lapot. Bálint továbbá öltözhetne jobban, és a szakállt is elengedhetné, mert akkor legalább 20%-al nőnének nyerési esélyei, állítja egy kedves néző, és bár a szám önmagában nekem kicsit túlzásnak tűnik, ám mégis remek képet fest arról, hogy valójában milyen tényezők befolyásolják a szavazókat a párbajokon úgy nagy általánosságban, ezek itt meg a taktika szót használják mantrájukként. Érdemes továbbá megemlíteni a magyar Steven Seagal párost, Mercikét és Robit, akiknek arckifejezése végig rezzenéstelen marad a felolvasás során, minden bizonnyal taktika van emögött is, nem akarják leleplezni véleményüket mimikájukkal, és nem feldolgozási problémák. Beszéljenek hát helyettem a képek, érdemes nézni az arcokat. 

3_24.png

1_1_2.jpg

2_27.png

11_18.png

12_17.png

13_16.png

14_16.png

23_6.jpg

24_14.png

25_14.png

26_14.png

27_14.png

28_2.jpg

29_14.png

30_12.png

31_12.png

32_12.png

33_12.png

34_12.png

Nem múlhat el adás anélkül, hogy kapnánk egy kis ízelítőt Mó és Merci mindennapi szenvedéseiből, a helyszín a szokásos, ágyban fetrengés közben támad ismét Mercike - de akkor ne simogassa Mót? - deee, csak találják meg az arany középutat - olyan nincs - jelenti ki Merci, Horatius meg ennél a pontnál akkorát fordult a sírjában, hogy a temetőőr azóta is a gyors halálért sírva könyörögve menekül az ellenkező irányba. Mercike nem akar hülyét csinálni magából, nyuszikáááám, olyan aranyos vagy, ezt a pontot már olyan réges-régen elhagytuk, hogy az idei ötödikes történelemkönyvek az őskor fejezetben külön tárgyalják. Az arany középút fogalmát egyébként a tegnapi dugtunk is meg nem 3-4 huzatos k•rás nekem abszolút kimeríti, hát milyen más gesztus üzenhetné még ennél is tisztábban, fontos vagy nekem, mint barát, de sosem lesz közöttünk semmi több. Mercike nem biztos benne egyébként, hogy szerelmes, de ha biztos lenne sem vallaná be egy olyan embernek, aki nem viszonozza érzéseit, szerencse, hogy viselkedését is ilyen tűpontosan tudja kontrollálni. A vége persze az, hogy 100ról visszaveszünk nullára, Merci kijelenti, hogy többet nem szól Móhoz, és a kettő átlaga valóban kiadja az arany középutat. 

ke_pernyo_foto_2021-02-05_5_46_18.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_00_33.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_00_34.png

Jönnek a várva várt hírek, ezúttal foci a téma, és hiszitek vagy nem, de ez sokkal több reakciót generál, mint a gazdasági és politikai hírek. Valami van a Barcával, de leszarom, az olasz focit nem szeretem, a hír viszont parázs vitát szít, mely vitában semmilyen szerepet nem játszik egyébként, hogy Mercike még mindig/már megint  be van rágva Móra. Mercike szerint a focisták túlfizetett bazári majmok, és igazságtalan az, hogy a tanárok például sokkal kevesebbet keresnek, és mindezt egyáltalán nem azért mondja, mert Mó szerint azt kapják, amt megérdemelnek. Egy ponton Mercike Robiba is beleköt, de aztán hamar észreveszi, hogy a gépfegyvert nem tartja biztos kézzel, akarata ellenerére kicsit elszabadult, és minden mozgó célpontra tüzel, így gyorsan korrigál, ezért megbeszélik, hogy Mercike rá fog hajtani Szoboszlai Dominikra, ha kiszabadul. Nem tudom ki az a Szoboszlai Dominik, de nem lennék most a helyében, a jóisten kegyelmezzen neki.

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_10_13.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_10_13_1.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_10_34.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_10_50.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_14_10.png

febr_-05-2021_07-07-07.gif

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_18_29.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_14_14.png

Breaking news: Szoboszlai Dominik február 4-én a késő esti órákban ismeretlen helyre távozott, tartózkodási helye ismeretlen, életjelet magáról azóta nem adott. A Budapesti rendőrfőkapitányság kéri, hogy aki a férfi jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó számon. 

A hírek után Mercike felpattintja magára szokásos arcmaszkját, amit Mó elirígyel tőle, és megkéri, hogy neki is tegyen fel egyet, és ez az a pont, ahol kibékülnek egymással, mert hát nehéz is haragudni egymásra, amikor mindketten úgy néztek ki, mint egy zsé kategórás tinihorror főszereplői. És akkor most szeretném hosszú perceken át állva tapsolni Pétert, aki ez alatt az évad alatt nemcsak hogy felnőtt a feladathoz, de messze túl is teljesítette:

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_22_08.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_21_09.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_21_52.png

Másnap reggel. Mercike reggelit készít Mónak, majd szépségét méltatja - kitaláljátok hol?? - naná, hogy az ágyban fekve. "Te is szép vagy" - feleli gépiesen Mó, ám erről az is eszébe jut, hogy le kéne vágnia a körmeit. Nem vagyok benne biztos egyébként, hogy nem egy korábbi jelenetet vágta be ide teljes egészében, mert van egy olyan szar érzésem, mintha ezt a dialógot már hallottam volna valahol, valamikor, a képek alapján döntsétek el ti. Innen persze hamar átlépünk a következő fázisba, vagyis Mercike megsértődik, de komolyan, hát a faszomat is már, én ehhez rohadtul öreg vagyok.

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_36_40.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_39_33.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_39_36.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_39_37.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_43_07.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_43_23.png

Mi a fáma tesó? A mai adást Vivi és Bálint szerkesztik, és esküszöm gyerekek, én ezen néhány ponton még nevetni is tudtam, például ezen:

febr_-05-2021_07-08-18.gif

de az sem rossz, hogy a legkellemetlenebb témákat figurázzák ki, mint Mó és Dani kapcsolata, vagy Mó és Merci félkúrása. 

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_52_59.png

febr_-05-2021_07-08-58.gif

966 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ken Adams79 2021.02.05. 07:49:02

A végén mondta PP, hogy most nem volt "bemindenezve"

Ken Adams79 2021.02.05. 07:49:46

Megint jó lett ez az írás, Dzsudibi, köszi

etikette 2021.02.05. 08:04:11

5 percig rohogtem a maszkos puskason... annyira hulye :) :)

etikette 2021.02.05. 08:10:12

Eskuszom meg a farokvakaro hulyegyereket es a csajat is szivesebben nezem mint ezt a szanalmas Merci Mo evodest...3/4 adas ezzel megy el. Baromi uncsi

Krétagarbó 2021.02.05. 08:18:29

Jó volt a poszt, köszi! Csak szólok, hogy az ötödikes történelemkönyvben nincs őskor fejezet. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a törikönyv az ókorral kezdődik.

MsIreneAdler 2021.02.05. 08:26:11

Jó reggelt!
Jó kis poszt, köszönjük szépen!

2021.02.05. 08:32:22

Jó reggelt!
Azt hiszem én most ezt elengedem, a tegnapi adás meggyőzött, hogy ez nem érdekel már.
Jó volt izgulni azon hogy a mocsári szörnyek kikerüljenek, és dögunalom lett az eggész, azt meg minek nézni hogyan pukkan le a maradék társaság, ősember, pattanásos arc, és köntös/melegítő szintre.

Cérnahuszár 2021.02.05. 08:37:51

nehéz eldönteni hogy most csók volt, vagy leharapta bálint a vivi orrát, én az utóbbira szavazok
jókat röhécseltem megint, köszi :D
az breaking király volt

Gia 2021.02.05. 08:37:53

@silvermansarah: A mai kiválasztás után pedig csak lesz valami történés...

Gia 2021.02.05. 08:39:20

Dzsudi köszi,remek lett!Én az őskor-os részen derültem a legjobban.

Krétagarbó 2021.02.05. 08:41:07

@silvermansarah: a kiválasztással talán kicsit felpörögnek az események.

Cérnahuszár 2021.02.05. 08:43:00

@etikette: engem mindegyik lefáraszt, már elkezdtem beszélni a tévéhez hogy merci hagydmáreztabba nelégyhülye
nehéz lobbizni mellette így, eléggé lerúgja a lécet
nemsokára a lekarmolom az arcomat jön

etikette 2021.02.05. 08:47:18

@Cérnahuszár adraconis.0.01: szegeny elegge leegette magat ezzel a viselkedessel. En meg mindig azt mondom hogy tobb feladatot kellene nekik adni mert unatkoznak. Egymasnak mar nem fognak esni mert kikerultek a rendbontok. De ne legyen mar ennyire unalmas az utolso par het...

Ken Adams79 2021.02.05. 08:47:59

@Gia:
Gondolom egyik társaság kiválasztja Danit (vagy a tulajdonát), ők majd kihívják Mo-t vagy Merdzsót.
1 hétre rá "visszavágó".

Egyébként tényleg most úgy tűnik, hogy egy egész jó kis baráti társaság jött bent össze (már amennyire 7 ember lehet barátja egymásnak... még "idekint" is sok a 7 ember együtt...áskálódás van mindig)

Cérnahuszár 2021.02.05. 08:49:24

@etikette: nekem nem unalmas, csak amikor merci nyígása jön, meg daniék ágyjelenetei, akkor

media1.tenor.com/images/f422b978b5bc5b3781e9ca535d884748/tenor.gif?itemid=11170163

Cérnahuszár 2021.02.05. 09:13:16

@etikette: ja, talán leesik a szerkinek hogy ezt a merci-moh témát nagyon túltolták, nem lehet 60x eladni
más téma kell

Kosztarika 2021.02.05. 09:16:32

Nagyon jó lett a poszt, köszi Dzsudi. :

PUSKÁS PETI!
Szép volt a "bemindenezve" de ezt használják más fórumokon is.
Bizonyítékot kérünk, hogy olvasol minket (es ettől vagy egyre jobb)
TESSÉK BEMONDANI A KULCSSZÓT:....... EKG!!!!
:)

SirLemming 2021.02.05. 09:35:35

Hajnali Dzsudiposzt!
Kár volt az előző alá pötyögnöm. :D

@Kosztarika: Remek ötlet!

.Zsu 2021.02.05. 09:51:23

nagyon jó lett a poszt, köszi.
Puskás nagyon vicces. most újra felnevettem a maszkos arcán
Merci Robi arcai...hát ezeket a képeket meg külön köszönöm :DD

mocskosmacska 2021.02.05. 10:07:19

Én tudjátok mit csináltam volna velük? Most már nem lenne jó, mert kiesett a grincs, villaanyó és gina is. Na szóval a jóindulatú, okos nők folyamatosan azzal jönnek, hogy Vivi buta. (Nem tudom, hogy mennyire okos vagy nem okos, de az biztos, hogy nem butább, mint ezek a nők) Szóval én kitöltöttem volna velük egy iq tesztet. Biztos vagyok benne, hogy egynek - kettőnek nagyon az értelmi fogyatékosság körül mozgott volna.

mocskosmacska 2021.02.05. 10:11:27

Amikor grincs, gina, a villaanyó és merci éppen butáznak valakit mindig eszembejut örökbecsű ismerősöm mondatai, aki ezt szólta a lányához, amikor annak rossz eredményű lett a terhességű vércukor vizsgálata, és az orvos azt mondta, hogy ne egyen annyi cukrot és egy hónap múlva jöjjön vissza kontrolla.
- Hát mi azt, hogy valaki ne egyen cukrot! Cukrot enne kell! Hát az orvosok buták. Nem baj lányom, egyél csak nyugodtan cukrot, amennyi jó esik, mert a vizsgálat reggelén már nem eszel cukrot. Az orvosok buták, nem fogják észrevenni.

2021.02.05. 10:14:56

Szerintem nem unalmas ez a hetes, hanem ingerküszöb fölött pörgették az évadot eddig is és most sem képes váltani a szerkesztői gárda, ők akarják kreálni a konfliktusokat és nem hagyják maguktól kialakulni azokat. Simán lehet szimpla vicces versenyeket csinálni apró-cseprő jutalmakért, szóló, páros verzióban, minden egyes küzdelem feszültségforrás. Virágot meg annyira utálják már szerintem, hogy bazi nagy lóláb, hogy ki akarják tenni a stáb részéről. Mondjuk ez sikerülni is fog, annak ellenére, hogy én Mercit ejteném ki, ha ők párbajoznak, mert Virágot bárki kiejti, Mercit meg nem.

Gia 2021.02.05. 10:21:00

Fentebb mai kiválasztást írtam,de azóta már megvilágosodtam,hogy ma nem szombat van,hanem péntek.:-)

SirLemming 2021.02.05. 10:28:45

@Gia: De jó! Akkor nem kell küzdenem a túlóra elszámolóval.

Gia 2021.02.05. 10:29:04

Arra tippelek,hogy a legjobb híradó versenyt Moha és Vivcsó nyeri meg.Ti?

2021.02.05. 10:34:45

@Gia: Bálint és Vivi fogja

Gia 2021.02.05. 10:39:43

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Lehetséges,de sztem az nem az eredményt fogja tükrözni.Bár volt benne eredetiség.

Fálki 2021.02.05. 10:42:27

En csak annyit szolgálati kozleményelkén ide, hogy ezt tenyleg nekem kellett volna írni, mert az SB miatt csereltuk ezt a mait Dzsibutival a vasarnapira.

Szóval se hulye, se hazudós nem vagyok, Dzsibuti viszont feledékeny és nem szeret aludni :-)

2021.02.05. 10:47:13

@Fálki: Látod, nem kellett volna nyígni, megoldódott. Sipirc kirakózni. :-)

mocskosmacska 2021.02.05. 10:48:23

Már két napja nem nézem, mert most már kicsit sok és unom. Főleg a merci-moh nyüglődést. Az érdekes lenne, hogyha a másik kiesne, akkor mi lenne vele. Mohval tudom mi lenne, ő eddig is elvolt Bálintékkal, az menne tovább. Merci viszont nem tudom.

.Zsu 2021.02.05. 10:51:21

@Fálki: ez mondjuk akkor még kellemetlenebb, ha már elkezdted megírni.

Fálki 2021.02.05. 10:53:20

@.Zsu: Szerencsere nem, viszont az otlet megvolt, csak elotte ra akartam pillantani itt valamire és nezem h 10x83... Jaaaaaa, akkor tudod emaileket irkalni inkabb, semmint hogy ezt csinaljam. :-)

Kosztarika 2021.02.05. 10:53:41

@Fálki: Mivel te annyira jó fej vagy, hogy már éjszaka megírtad a reggeli kávénk mellé, tegyétek ki nyugodtan, nem fogunk megsértődni, mert mi is jó fejek vagyunk. ;)
Érdekes is lenne látni, hogy ugyanazokat a történéseket melyikőtök hogyan látja, ki mit emelne ki stb.

Fálki 2021.02.05. 10:56:34

@Kosztarika: Ez a nagy szerencse, hogy nem írtam meg éjjel, mint a mult szombatit...

Szerintem is erdekes lenne egyebkent egy ilyen, de mivel ezeknek a netto 43 perces részeknek a feldolgozása is minimum 1,5-2 óra és mindez ingyenmunkában ugye, mert csak a kommentelésért jár pénz, mint tudjuk.... Így szerintem nemnagyon lenne kozottunk olyan, aki bevállalna egy ilyen párhuzamos mókát.

Kosztarika 2021.02.05. 11:00:48

@Fálki:
Kár. :(

Szóval 11-kor akartál nekiállni egy 2 órás melónak, aztán mire élesedik...
Szerintem ki akarsz éheztetni minket, hogy akkor is örüljünk, ha kevésbé sikeredik. Jó taktika. :)))))))))

dmr94 2021.02.05. 11:03:03

@VV10 Velőtrázó Vélemény: fuh, erre mondja a "művelt" internet, hogy why not both?
Én egy nagyobb mosollyal nyugtáznám ha Virág és Mercike egyszerre esnének ki egy hármas párbaj keretében, nem tudom mennyire elképzelhető, hogy lesz ilyen intézmény az évad során.

Esetleg az lehetne még érdekes nyilván ha a párokból esik ki egy-egy ember, neadjisten pont Virág és Moh maradna bent négyük közül utoljára.

Fálki 2021.02.05. 11:03:54

@Kosztarika: Majd vasárnap szolgálati kozleményelek egyet ezzel kapcsolatban, lesz benne két jó hír, meg egy relatív jó :-)

Krétagarbó 2021.02.05. 11:05:11

@Gia: nekem Virág-Robi páros tetszett a legjobban.

Fálki 2021.02.05. 11:07:02

@Gia: Én nemtudom...Én egyiken sem nevettem. De még csak nem is mosolyogtam.

Bálintéké legalább kreatív volt, az arcfestéssel és a titkos csókkal.

Egyfejű 2021.02.05. 11:08:02

@Fálki: Sziasztok! Köszönet a posztért, így én is képbe kerültem. Nekem is egyre többször van mostanság, hogy egy másik műsor miatt elengedem a VVt, pláne ha az olyan izgi, mint az esti Exatlon volt. De ha már idáig követtem, akkor maradok a végkifejletig. Egyébként az jutott eszembe, hogy milyen jó kis váratlan húzás lehetne, ha valahogy Mercikére kerülne a jel, és idegből, vagy valamiféle megvilágosodás folytán Moht vinné ki párbajra, azzal az indokkal, hogy így nem tud együtt élni vele. Ki hova állna? (Nyilván tudom, hogy ez nem fog megtörténni, de álmodozni lehet.)

Kosztarika 2021.02.05. 11:09:08

@Fálki: úúútálom az ilyen mézesmadzagot. Vagy mondod vagy nem, vagy beteszed vagy nem, vagy bekapod... vagy bekaphatod. :DDDD

Fálki 2021.02.05. 11:10:18

@Egyfejű: Szívesen :-)

Hahaha, nekem is ez jutott eszembe, hogy az mekkora csavar lenne, ha a Heliumbarbie idegből rábaszná a Mohra a kék kendőt... Sajnos nem fog ez megtortenni, de nagyon adnám.
Szerintem Dani állna egyedul Mercike mellé.

Fálki 2021.02.05. 11:11:39

@Kosztarika: Itt várt készen a lilakápi is....

Nem fogom elfelejteni, hogy megint a bekapásról beszélsz :-)

Kosztarika 2021.02.05. 11:17:38

@Fálki:
Addig örülj, míg csak beszélek róla és nem uszítom rád a specialistát, Virágot. :D

Fálki 2021.02.05. 11:18:44

@Kosztarika: Hjajjj... Rosszabb ez a lány mint az Amanda, komolyan.

Elkergetnem, ha a kozelembe jonne.

Egyfejű 2021.02.05. 11:18:57

@Fálki: Esetleg Vivi női szolidaritásból vagy mert "most neki nagyobb szüksége van rá", s egyúttal behúzhatna a maga számára is egy-két jó pontot a nézőktől, hogy nem áll bosszút, amiért Merci Fru mellé állt.

Gia 2021.02.05. 11:19:19

@Krétagarbó: Én is Robiék és Moháék közt lavírozok igazándiból.Ami biztos,hogy Merci-Dani nem alkotott kiemelkedőt.

Gia 2021.02.05. 11:20:26

@Egyfejű: Á,Vivi azon gondolkozik,hogy Mercire rakja a jelet.Nem állna mögé sskk.

Fálki 2021.02.05. 11:21:31

@Egyfejű: Sskk nem allna oda, mar multkor is mondta... Mivel egyszer mar odaallt és aztan nem kapta vissza Merciketol azt a bizonyos odaallast.

Gia 2021.02.05. 11:23:44

@Fálki: neutánozzá..:-P:-)

Egyfejű 2021.02.05. 11:23:53

@Gia: @Fálki: Igaz, igaz. De kár, hogy ezt a forgatókönyvet sose fogjuk látni! :)

Fálki 2021.02.05. 11:23:59

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Mifele oldal ez a kontra? Sose hallottam meg rola, de ez a cikk vérgagyi.

Fálki 2021.02.05. 11:24:26

@Gia: Majd azt én tudom. :D

Kosztarika 2021.02.05. 11:24:27

@Gia:
Csak te utánozhatod magadat? ;))))

Gia 2021.02.05. 11:24:36

Hopp 2x.Már én is utánozom magamat.Még valaki?

Fálki 2021.02.05. 11:27:54

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Már látom... Ennek a csodalatos cikknek az írója Both Hunor, 13. vk képviselőjelöltje... Nekem mindegy hogy melyik politikai oldalhoz huz, de nem kellene ilyen szinvonaltalan szarokat irkalnia. Valszeg egyaltalan nem kellene irkalnia, de ilyet aztan tenyleg nem.

2021.02.05. 11:37:41

@Fálki: Hát nem sok színvonalas cikket lehet olvasni mostanában, szinte hetente ha egy jó születik oldaltól függetlenül. Nem maga az írás, ha nem a benne lévő gondolatiság (politikai részt vegyük le, lényegtelen ebből a szempontból), az az ellentmondás, ami puszta képmutatás mind az RTL mind egyes cégek részéről.

Sepsidzsi 2021.02.05. 11:58:06

Sziasztok! Ez zseniàlis volt, òriàs màzli hogy tegnap este itt evett a fene ìgy nagyot ütött a hìrek rèsz. Nem szoktam nèzni ki a szerző, de Dzsudi humora annyira egyedi hogy pàr mondat utàn tudom, ha ő volt. Szerintem miatta szoktam ide! Èlmèny egy-egy ìràsa.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.05. 11:58:09

@Fálki: valóban a Bálint-Vivi páros mutatott némi kreativitást, és szerintem jobban betaláltak, mert sem Dani, sem Moh mosolya nem volt őszinte..nekem ez kifejezetten tetszett..

Plusz nemcsak arra kellene gondolni nekünk nézőknek a szavazásnál, melyik páros volt a legjobb, hanem arra is, hogy tuti lesz más következménye, a nyerőpáros jutalmat kap, akár a lila kendőt is bevethetik, és ez befolyásolhatja a párbajt...

Fálki 2021.02.05. 11:59:54

Hozok egy zenét, csakhogy egyutt unnepeljuk a penteket és a kiválasztást, ugye @Gia: :D

www.youtube.com/watch?v=Qq4j1LtCdww

alma_szósz 2021.02.05. 12:07:37

na a VV instagram sztorik alapján Bálintnak mégiscsak kell az a +20 százalék mert leborotválta, vagy legalábbis rövidebbre vágta a szakállát

Fálki 2021.02.05. 12:13:30

@alma_szósz: Nagyon nagy hiba.

Mármint normalis szinten tartani egy szakallat nem az, de a tobbiek is le fogjak vagni, hogy a vélhető plusz% volt itt a motivacio.

Fálki 2021.02.05. 12:14:40

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Az NFL-ről pl igencsak kiváló cikkek szuletnek nap mint nap :c)

mozambikizombikini 2021.02.05. 12:23:25

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Nahat, pont ezt erzem es pont igy! :D Talan te vagy eltitkolt ikertestververem?

LaciHogyVoltol 2021.02.05. 12:25:11

Nagy pacsi annak a nézőnek, aki számonkérte Bálinton az igénytelen öltözködést, de még nagyobb pacsker Rumcájsznak, amiért nem vágta rá zsigerből, hogy "Mer ebből a fostos Cipóóó & Baszból nem lehet várat építeni!" :D

Egyébként Mercike "nyolcvanx" napnyi tevékenykedéséből egyedül a sporthírek iránti lelkesedésével tudok azonosulni :D Amúgy tök igaza van, hogy túlfizetettek a focisták, de mondjuk tényleg nem egy tanárhoz kellett volna őket mérni, hanem mondjuk egy A listás hollywoodi színészhez, mert "at the end of the day" mindkettő csak egy előadó a cirkuszi porondon és egy hollywoodi Blockbustert is megnéznek annyian mint egy WorldCup döntőt, mégis 10x annyit keres egy Top100-as bérezésű focista, mint egy Top10-es bérezésű színész...

Amúgy meg @VV10 Velőtrázó Vélemény - nyel full EKG abban, hogy bár "lately" Mercike szórakoztatóbb volt, mint Virág (bár most Merdzsó is megint teljes erőbedobással készül felszállni a full idegesítő párkapcsolati vonatra, amin Virdzsó már 2 hónapja törzsutas, Mercike meg eddig még csak heti bérleteket váltott alkalom adtán), mégis a kettejük párbaján én még mindig Virágra szavaznék, mert Mercikében még benne van a potenciál, hogy belerondítson az ideális Bálint-Robi-Vivi top3-ban, Virágnak még egy győztes párbaj már csak "halottnak a csók" kategória lenne...

2021.02.05. 12:31:50

@Fálki: Alice Cooper, kiváló! De ez jobban passzol ide, nem? youtu.be/N__yGuSz7PM

.Zsu 2021.02.05. 12:32:31

@LaciHogyVoltol: "e még nagyobb pacsker Rumcájsznak, amiért nem vágta rá zsigerből, hogy "Mer ebből a fostos Cipóóó & Baszból nem lehet várat építeni!" :D"

ezen felnevettem :DD full igaz, amikor néztem akkor is ez jött le. h hát bazmeg mert ocsmány ruhákat kapnak :D és a fiú szponzor cuccok sztm ezerszer trébbek.

amúgy a többivel is EKG, de én még amellett vagyok h Merci menjen vissza.
bár ha Virág menne vissza legalább tovább rontanák egymás esélyeit prolisággal.

Fálki 2021.02.05. 12:33:12

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Sajnos en csak a Poisont szeretem tole, főleg szaunazas kozben tudok teljesen masik dimenzioba kerulni, ha ez felcsendul.

2021.02.05. 12:38:12

@LaciHogyVoltol: Na végre valaki vette a lapot. Számomra is szempont a Top3-ba Bálint-Robi-Vivi eljuttatása, de minimum az, hogy Vivi legyen a lányok közt legtovább jutó lakó. Mint azt már kifejtettem, a hármasból meg azért Vivinek drukkolok, mert a fiúk a lóvé nélkül is meg tudták alapozni a kinti hasznot az eddigiekkel. Marci boldoguljon az Insta iparban az ismertebbé válás miatt, Moh szintén ezzel, nekik szerintem ez a kimaxolása a sztorinak. Virágnak sajnos nem oszt nem szoroz, várja a szexipar és a kitartottság, Kávboj meg ugyanmár kategória.

2021.02.05. 12:40:17

@Fálki: Akkor The Sisters of Mercy esetleg? youtu.be/qDuW3NvjqJY

Gia Gianea 2021.02.05. 12:41:43

@Fálki: De tsúnya vagy!:-D Direkt azért javítottam magam,hogy ne más koppintson az orromra.Grrrr! :-))

LaciHogyVoltol 2021.02.05. 12:42:20

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Full EKG! Én is ugyanígy látom. Mert ha valami szerkesztői bravúrral megoldanák, hogy mindenképp Bálint és Vivi közül valaki hulljon most ki, akkor én Bálintot nézném inkább tovább, de ha ez a kettő bejut a döntőbe, akkor meg Vivinek adnám a pénzt, mert pont ahogy le is írtad, ő olyan "Zsu" kategória, hogy szórakoztató volt nézni, ezt nem lehet tőle elvitatni, de márföldekről látszik, hogy benne nincs erős média potenciál, tehát nem fog tudni jelentős pénzt kifacsarni a VV-s szerepléséből, úgyhogy inkább legyen boldog a 36 millával, Bálint meg majd becsajozik kint és mehet az új fullos bringával a Nyerő párosba, vagy valami ilyesmi...

Fálki 2021.02.05. 12:42:24

@Gia Gianea: Érdekes.. Múltkor még kedves voltam :D :D

Fálki 2021.02.05. 12:43:20

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Nem igazán sikerül beletalálnod az ízlésembe... :D

alma_szósz 2021.02.05. 12:45:04

@LaciHogyVoltol: én Bálintot a Barátok köztben tudnám elképzelni, de abból már nem lesz semmi

2021.02.05. 12:48:59

@Fálki: Hát már sosem ropjuk együtt? youtu.be/JPuVYti3WVc

mozambikizombikini 2021.02.05. 12:54:21

Koszi a posztot @Dzsudibí ! A breaking nyuz is zseni, meg ez is:

" Nem vagyok benne biztos egyébként, hogy nem egy korábbi jelenetet vágta be ide teljes egészében, mert van egy olyan szar érzésem, mintha ezt a dialógot már hallottam volna valahol, valamikor, a képek alapján döntsétek el ti. Innen persze hamar átlépünk a következő fázisba, vagyis Mercike megsértődik, de komolyan, hát a faszomat is már, én ehhez rohadtul öreg vagyok."

Beletekertem ebbe "retard kindergartenbe", ott ahol Merci azt mondja " ne szolj hozzam" ... ... erre hova vitt a tekeres? Hat pontosan egy masik Merci-fele "ne szolj hozzamba".

Elkezdtem megkedvelni a dzsordzs-os reklamot.

- Akkorat rohogtem, mondom ilyen nincsen, ilyet kitalalni sem tudnek! :D

Fálki 2021.02.05. 12:56:18

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Ezt pl imádom, nagyon nevetek mindig rajta :D

Koszi, ropjuk :D

SirLemming 2021.02.05. 12:56:25

@VV10 Velőtrázó Vélemény: @LaciHogyVoltol: Jó az érvelés, végső soron a BRV trió tagjaitól nem sajnálnám a győzelmet, itt az ideje a többieket leszalámizni.
Moh lehet a sötét ló ha utolsó párbajra marad.

2021.02.05. 12:58:00

George. Hatalmas innováció, nyáron már lesz Google Pay is. Röhej. :-P

fintechzone.hu/megerkezett-george-a-jovo-digitalis-bankolasa/

mozambikizombikini 2021.02.05. 13:00:59

@LaciHogyVoltol: Eddig az adasig en is hasonloan voltam, de ma konkretan megfajdult Merdzsotol a fejem... meg ugy is, hogy tekertem, mint a minatamokus. :S Ennel mar Virag csendesen erjedo hullaszaga is kevesbe fajdalmas. De ja BRV, MMKK.

naty77 2021.02.05. 13:01:37

@Fálki: még a végén kiderül hogy szoktuk együtt szaunázni. ;)

Fálki 2021.02.05. 13:02:53

@naty77: Azt mondod? :) Én orulnék :)

2021.02.05. 13:06:03

@SirLemming: Virág most kimegy, viszi Marcit, bébipióca vissza, lila. Mehet Kávboj, aki Virág kiesése miatt sebzett vad lesz, viszi a hokist. Moh vissza, de védett. Itt Marci-Vivi lesz sajnos, ami kétesélyes. Ezért kéne most Virág vissza, védett. Kávboj-Moh párbaj, hokikuki vissza. Virág bárki ellen off, Vivi az egyetlen csaj a villában. Ettől függetlenül mint látszik, a Top 3-hoz Pininek a MM duó egyikét le kellene győznie. Vajon Bálint és Robi támogatása elég lesz hozzá?

naty77 2021.02.05. 13:06:40

@Fálki: van a szaunás csapatunkban egy srác, aki a VV szerkesztője volt, ha jól emlékszem a 8as szériában. ;)

2021.02.05. 13:07:29

Egyedül a Kávboj-Mohoki csörtében nem vagyok biztos, sok véglény kedveli Dánielt.

2021.02.05. 13:07:59

@naty77: Zsóóóóóti :-)

2021.02.05. 13:09:29

Bárhogy is kalkulálok, elbaszarintott dolog volt, hogy Moh mehetett Vivi helyett párbajra Csulátóval. Onnantól szar a matek.

mozambikizombikini 2021.02.05. 13:10:12

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Nekem viccen kivul nagy elmeny volt, hogy valaki elarulta, mirol szol ez a reklam. :D Nem elek Mo-n, de megtartottam a magyar accountomat az Erstenel, mivel ott kezdtem el a lakastakarekomat. Szoval homaly voltam az utobbi evekben a magyar "bankommal" kapcsolatban es eppen mostanaban kezdtem el filozgatni rajta, hogy ez egy kisse talan flegma es felelotlen a reszemrol.

Arra mondjuk pont nem szamitottam, hogy egy VV10 miatt jovok picit jobban kepbe financialis dolgokkal. :D
Egyebkent maga a reklam sem olyan rossz, mint amennyire altalaban faj.

Cérnahuszár 2021.02.05. 13:15:56

@VV10 Velőtrázó Vélemény: 5 delikvensnél már nincs lila, bárki kivihető nem?
így moh nem lesz védett

2021.02.05. 13:18:07

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Akkor rá kell hajtania a triónak arra, hogy moh és marci közt feszkó legyen

Fálki 2021.02.05. 13:22:22

@mozambikizombi: Szerintem egyebkent pont ezert is jo a kommentszekcio, mert amellett hogy itt onolgatunk meg offolgatunk egy csomo minden mast megtanulunk egymastol az eletrol és kiderulnek olyan dolgok, amik amugy soha.

Fálki 2021.02.05. 13:23:27

@naty77: De merrefelé járkáltok Ti? Mert en elsosorban ugye Baranya + Balatonpart és évente egyszer-kétszer Ausztria és Erding.

2021.02.05. 13:27:01

@Fálki: van akiről több is mint szerette volna :-)

.Zsu 2021.02.05. 13:29:27

@mozambikizombi: nekem is az volt. én azt gondoltam, h ez valami egyértelmű dolog, és csak én nem értem :)))

Fálki 2021.02.05. 13:30:30

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Van akirol tobb, mint amit szerettek volna a tobbiek :D :D

naty77 2021.02.05. 13:30:35

@Fálki: akkor nem egy helyre járunk, bár Siófok néha... Ráckeve, Ballószög, Erzsébet.
De a szaunaszeánszokat receptre írnám fel mindenkinek 30 felett.

Fálki 2021.02.05. 13:32:37

@naty77: Bizony ám, heti kétszer minimum :)

Fálki 2021.02.05. 13:35:01

Muzsika

Joker c. film reszletei, mogotte pedig az Elveszíted Önmagad c. nóta. Nézni is kell, mint a zsák és a folt...

www.youtube.com/watch?v=Iw5BiCxOR-c

Gia 2021.02.05. 13:42:48

Úgy látom a face-n,hogy nem aratott osztatlan sikert Bálinték híradója..

Fálki 2021.02.05. 13:50:47

@Gia: Mi ott a megmondás?

MsIreneAdler 2021.02.05. 13:57:50

@Gia: ezt hol nézed, melyik csoportban?

alma_szósz 2021.02.05. 13:59:05

@Gia: pedig 49 százalékkal nyerte a szavazást

.Doktor.Szöszi. 2021.02.05. 14:01:45

@Gia:
Virág és Robi: 19,90 %
Vivi és Moh: 18,76 %
Merci és Dani: 11.92 %
Vivi és Bálint: 49,42 %

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.05. 14:02:27

Köszi az öfit Dzsubi, jó lett :) !

ficekence 2021.02.05. 14:07:26

@ Dzsudibí . Köszi az összefoglalót!. :))

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.05. 14:10:43

@VV10 Velőtrázó Vélemény:

Most lesz egy:
Merci-Virág (Merci lila)-> legjobb 6-os

Dani-Moha (Szerintem Moha lila) ->legjobb 5-ös (és volt már olyan, hogy innen nincs senkinek lila)

Meric-Vivi - legjobb 4-es
Moha-Robi -

kozi001 2021.02.05. 14:21:05

Jaj de jó. Még egy rész Moh+Merci.

Inkább ejtsen el 6 tányért a Vivi.

kozi001 2021.02.05. 14:21:45

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Akik Gáspárhoz betelefonálnak tuti Dani rajongók :P

Gia 2021.02.05. 14:23:44

@alma_szósz: Nem is értik a face-n.:-)

MsIreneAdler 2021.02.05. 14:42:42

@Gia: néztem vannak ilyen privát csopik, oda nem merek belépni :D. Attól félek feldobná az ismerőseimnek, hogy tag vagyok :)

mocskosmacska 2021.02.05. 14:50:24

Én Virágon és Danin érzem, hogy mehetne már. Igazából nem szórakoztatók, és nem is szimpatikusak.

SirLemming 2021.02.05. 15:01:45

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Sőt az első kollektív WTF Gina körül volt. Ha kiktatta volna Renátót egy hónapja...

Gia 2021.02.05. 15:01:49

@MsIreneAdler: Erre való a kamu face.;-)

Fálki 2021.02.05. 15:01:51

@mocskosmacska: Nem csinálnak konkretan semmit!!!

MsIreneAdler 2021.02.05. 15:04:31

@mocskosmacska: szerintem már be sem játszák az összes szexjelenetüket, mert már az sem nagy szám. Ilyen hatodik mellékes történés.

MsIreneAdler 2021.02.05. 15:05:21

@Gia: nincsen olyanom :(. De köszi az ötletet :D

Fálki 2021.02.05. 15:11:43

@MsIreneAdler: Nemsokat tudok tenni sajnos ezügyben.

MsIreneAdler 2021.02.05. 15:14:42

@Fálki: akkor ezt a posztot el is engedhetjük kommentelés szempontjából sajnos :(

Kosztarika 2021.02.05. 15:17:42

@MsIreneAdler: ne etesd a trollt, majd éhendöglik. ;)))

MsIreneAdler 2021.02.05. 15:18:20

@Kosztarika: milyen troll? Nincs itt semmi különös :)

Kosztarika 2021.02.05. 15:20:38

@Fálki:
Növekszik a hozzászóládok száma.
Negativ reklám is reklám. Jó lesz ez. ;)))

Post Modern Prometheus 2021.02.05. 15:25:41

Elméleti Merci VS Virág párbaj: strawpoll.com/k24z3q32u
86.49% [64] - 13.51% [10] az állás Merci javára.

Szimpátuaszavazás: strawpoll.com/eowf3cq4g
TOP3:
- Bálint: 37.50% [36]
- Robi: 31.25% [30]
- Vivi: 25.00% [24]

hereverő heverő 2021.02.05. 15:27:30

@MsIreneAdler: @Kosztarika: Ez nem klasszikus troll, hanem egy troll által elengedett script. Minden 3 percben beküldi ugyanazt a kommentet. A regisztrációkat törlik, de amíg nincs admin, addig az ilyen balfaszok sajnos játszódni fognak.
Sosem értettem azt akinek ez okoz örömet, az interneten ezerszámra vannak ilyen scriptek úgyhogy még csak nem is tudás vagy teljesítmény van mögötte.

Kosztarika 2021.02.05. 15:30:02

@hereverő heverő:
Valaki mégiscsak elvarázsolta innen. Jeeeee :D

hereverő heverő 2021.02.05. 15:31:50

@Fálki: még nem egészen, ujra regisztrált. Talán új IP címről is, nem tudom.

Gia 2021.02.05. 15:32:39

Már megint miről maradtam le??Csak egy kicsit nem figyelek oda...

Fálki 2021.02.05. 15:35:12

De jó, hogy ezt Ő így megtalálta magának.

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 15:38:18

Ez a JOZSEF nekem gyanús... Egy ideje már nem láttam Armandót :D

Kosztarika 2021.02.05. 15:39:38

@ppupu: lereszkedett az ereszen. :DD

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 15:40:34

@Kosztarika: Hát ezaz... beléb@szhatna közben a villám :)

Gia 2021.02.05. 15:40:57

jóhogyittvagymikormész

MsIreneAdler 2021.02.05. 15:41:20

@Fálki: képes ezren felüli kommentszámot generálni egymaga, sajna már volt ilyenhez "szerencsém" :(

Kosztarika 2021.02.05. 15:41:35

@ppupu:
Van villád?? Segítek, fogom a nyelét ;)))

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 15:43:14

Mivel gyakorlatilag van, hogy órákig csak offtopicolunk, egy idő után már fel sem fog tűnni, hogy dobálja magát, sőt köszönünk majd neki, megkérdezzük mit evett :DDDD

Fálki 2021.02.05. 15:43:24

@ppupu: helló púpos! Mennyi ido mulva kezdodik ma a VV? :D

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 15:44:24

@Kosztarika: Kiugrok az OBI-ba oszt veszek egy klasszik tehéntrágya hajigáló vasvillát, az úgy se baj ha van a háznál

SirLemming 2021.02.05. 15:45:02

Ah random script kiddie n+1 hazaszabadult töri témazáró után.

@hereverő heverő: Csak, mert megteheti. Nem kell több hozzá. A lényeg, hogy másnak nd legyen fun, neki meg mindegy megy a poresz vagy házimunka mellett.

Fálki 2021.02.05. 15:45:05

@MsIreneAdler: nincs ezzel baj, mindenki szabadon lehet hulye.

Kosztarika 2021.02.05. 15:46:27

@ppupu:
Azt hittem van otthon. Vagy teveszarra más villa kell? :D

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 15:46:27

@Fálki: Kérdezz Mester, mindent IS tudok

Fálki 2021.02.05. 15:47:30

@ppupu: kb 16:45re oda kellene ernem ma a termeloi piacra. Szted mikor kellene elindulnom?

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 15:47:40

@Kosztarika: Mi kúltúr tevék vagyunk b@szod alásan... Nem sza@runk összevissza... Csak fajanszba

Cérnahuszár 2021.02.05. 15:47:54

@szajer_jozsef_11: súgd a fülembe hogy banzááááj
de a következő regben mindenképp légyszi

Gia 2021.02.05. 15:48:16

Olyan jó itt tölteni az időt ezzel a faja kis realityvel,erről olvasni és írni.Mi tök szuperek vagyunk.Mind. :-)

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 15:48:29

@Fálki: Akkor szedd össze magad mert késésben vagy.

Cérnahuszár 2021.02.05. 15:49:54

mátyás királyból szájer lett, ez nem lecsúszás?
höhö

Gia 2021.02.05. 15:52:32

@ppupu: Tökéletesek vagyunk,nem tudtad?:-)

Fálki 2021.02.05. 15:53:36

Most olvasom ezt az Armie Hammer botrányt, ami van... na ez a kemény, nem Renátó viselkedése...

SirLemming 2021.02.05. 15:53:46

@Gia: A többesszámot vitatom.

Kosztarika 2021.02.05. 15:54:41

@hereverő heverő:
Mi lehet a hátizsákban???

Jut eszembe, ezt időnként vetettem, hogy biztosan célba érjen. ;)

PUSKÁS PETI!
Szép volt a "bemindenezve" de ezt használják más fórumokon is.
Bizonyítékot kérünk, hogy olvasol minket (es ettől vagy egyre jobb)
TESSÉK BEMONDANI A KULCSSZÓT:....... EKG!!!!
:)

SirLemming 2021.02.05. 15:55:30

@MsIreneAdler: Nyugalom, a hosszú élet ritka.
De az IDDQD segít.

Kosztarika 2021.02.05. 15:55:39

@Kosztarika: nem vetettem.. beteszem. :D

Gia 2021.02.05. 15:59:03

@Fálki: Elolvastam,sajnálom szegény feleségét.Amúgy még egy filmjét sem láttam a pasinak,számomra ismeretlen volt.

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 15:59:07

@Kosztarika: :DDDDD , most szurkolok, hogy tényleg bemondja...

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 15:59:58

Csak érdeklődnék, hogy az NDK turmixgép, a levehető oldalú, hogy megjött-e már?

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 16:00:50

Olléééé már van V12 csatornásból :DDDD

hereverő heverő 2021.02.05. 16:01:44

@Kosztarika: tedd be, tedd be !

héliumhang, ráfekvés: Hát miért nem teszed már be?

Fálki 2021.02.05. 16:02:47

@Gia: En sem tudtam h kiez... Ugye a nagy baj az, hogy gyerekek is vannak, nem csak feleseg.. meg mindenfele random baratnők.

Nagyon beteg sztori.

Fálki 2021.02.05. 16:05:17

@Gia: Jah es ugye Marilyn Manson is bukik épp megfele...

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 16:05:30

@Fálki: Nekem mostanában a közüzemi szolgáltatókkal folytatott telefonos és e-mailes kommunikáció során vannak ilyen fantáziáim mint ennek a jó képességű Hammernek. Szükségem lenne kezelésre vagy ez normális?

Raspberry Cake 2021.02.05. 16:08:39

Jeles nap a mai, ugyanis Working Naked Day van:)) Nagyon sajnálom, hogy a labdarúgó-válogatott EB-re való kijutása, a férfi kézilabda-válogatott VB 5. helye, a női vízilabda-válogatott olimpiai kvótaszerzése nem lett megemlítve a sporthírek között, hogy csak 3 jelentősebb eredményt emeljek ki a közelmúltból. Bálint&Vivi zseniálisan mutatott görbe tükröt a 2 villapárnak a híradóban, szerintem megérdemelten nyertek, én is rájuk szavaztam:))
Minden szülőnek így kellene hozzáállnia a gyermekéhez, mint Robi anyukája.
www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/vv-robi-biszexualis-edesanyja-musorbol-tudta-meg/swje08t
Bence, Bálint tesója is nyilatkozott a Blikknek.
www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/vv-balint-testver-nyeremeny-valovilag/fz74em5

Kosztarika 2021.02.05. 16:11:46

@ppupu: amig van önkontroll és csak fantáziálsz, addig nincs baj. Büntetni legalábbis nem lehet.
Ha pl. a káromkodások egyik leggyakoribbika, ami női felmenővel történő intim viszony kialakítására biztat, megvalósulna, sok lenne a vérfertőző kapcsolat. Gondolati szinten én is javaslom az itteni szájernek...

MsIreneAdler 2021.02.05. 16:13:39

@Gia: fő a szerénység :D

@Kosztarika: nagggyon kíváncsi vagyok!!

mocskosmacska 2021.02.05. 16:16:21

@Raspberry Cake: Engem megdöbbentett, hogy nem is sejtette ezt a fiáról, holott bizalmas kapcsolatban vannak. Illetve ez is megdöbbentett: "„Elfogadta, hogy hiányos öltözetben lánybúcsúkon lép fel, nekem pedig az a fontos, hogy jól érezze magát. Mindenben támogatom.”" Ha az én fiam lenne stripper, akkor beszélnék vele arról, hogy ez mi miatt nem lehet egy hosszútávú életcél. Egy blikk cikk alapján senkit sem lehet megítélni, de ez alapján Robi anyuka nekem nem szimpi. (Aztán lehet, hogy tévedek, mert ez csak egy blikk cikk.)

Kosztarika 2021.02.05. 16:16:36

@MsIreneAdler: ezért kell gyakran betenni a kommentemet, mert a sok hozzászólás között elveszik.
Szóval nem "feltűnési viszketegségből" (vagy hogy mondják a villában. )

Fálki 2021.02.05. 16:19:20

@Kosztarika: perszehogy nem azéééééééért :D

mozambikizombikini 2021.02.05. 16:22:26

@Fálki: Tul sokat nezegette a "Szerb filmet"

MsIreneAdler 2021.02.05. 16:24:36

@Kosztarika: csak hajrá :)! Én is szeretném hallani PP szájából, hogy EKG!!!

Raspberry Cake 2021.02.05. 16:26:51

@mocskosmacska: Példaértékű az, ahogyan elfogadja a gyereke szexuális orientációját, sok szülő erre képtelen. Azt én is furcsállom, hogy eddig nem tudott róla. Valóban nem életcél, de Robi emellett bartender a BB'Z-ben, láthatóan nagyon odateszi magát bármilyen feladatról van szó, biztosan sokra fogja vinni ilyen mentaliással az életben:))

hereverő heverő 2021.02.05. 16:35:06

@Fálki: néha én ezeket már feltűnési vágynak gondolom, mondjuk Armie esetében pont nem, az rettenet gáz. Azt hiszem, őt most kellene elkezdeni kezelni amíg nem lesz belőle Hannibal.
Manson esetében viszont nem tudom mit higgyek, tőle sosem állt távol az ilyen polgárpukkasztás, viszont ha ez annak lett szánva akkor túllőtt a célon ráadásul rosszkor.
Szvsz azért nem zörög a haraszt...

SirLemming 2021.02.05. 16:36:35

@ppupu: Csak a norvég teflon.

@Raspberry Cake: Köszi az energiát amivel kihalászod számunka a szemétből a gyöngyöket.
Blikkre magamtól évente egyszer tévedek.

hereverő heverő 2021.02.05. 16:41:01

@Raspberry Cake: a pornószinésznek meg a dressed working day az ünnep :) azért kiváncsi lennék egy csapat meztelen kőművesre ahogy februárban épp lazán falaznak egy szál bakancsban.

Raspberry Cake 2021.02.05. 16:46:27

@SirLemming: Szívesen, HV kommentelőkért mindent:))
@hereverő heverő: :DDD Home office-ban megvalósítható, ha nem kell videóhívást indítanod:))

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.05. 16:51:13

@hereverő heverő: MMAs (10 év) és futsalos (30év) és nem szeretem a vizet . hiszen sárkány vagyok.

SirLemming 2021.02.05. 17:03:04

Péntek van, partot ért a gálya
Megpihen az elcsigázott vállalati rab máma.
Reméli mindenki kienged az este
A Villa legyen velünk, majd este.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.05. 17:07:51

@szajer_jozsef_14: nem szeretném a dealered bántani ,de felütötte a cuccod szárított tehénszarral.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.05. 17:10:27

@SirLemming: nem írok verset mert mókuska nem szereti a verseket csak a sexet.

hereverő heverő 2021.02.05. 17:10:57

@SirLemming:

Péntek van, partot ért a gálya
Kellemes a WC meghitt magánya
Reméli mindenki: kienged az este
És nem fog kifolyni ott alul a teste.

Hangos rotyogástól visszhangos éjjel
Lakótelep csatornája viszi a zajt széjjel
Nem kellett volna koszt a kínaitól
megszabadulnál a hasmenés kínjaitól.

Krétagarbó 2021.02.05. 17:17:40

@Fálki: az tényleg nagy csavar lenne, ha Mercike kihívná Móht azzal, hogy nem tudja máshogy elkerülni, és érzi, hogy ennek a kapcsolatnak valahogy véget kellene vetni. Eskü, Mercinek adnám a szavazatom.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.05. 17:20:48

@hereverő heverő: @SirLemming:

túl sok itt az író és a sárkány,
leszáradt a kidőlt bükk fa a szárán,
hazahoztam itt díszeleg,
szekrényként tetszeleg.

mocskosmacska 2021.02.05. 17:21:14

@Krétagarbó: Nem tudom, hogy ebben az esetben kinek drukkolnék, de érdekes lenne.

hereverő heverő 2021.02.05. 17:21:35

@Krétagarbó: EKG. Sajnos erre semmi remény, Merci akkor érzi jól magát ha van ez a "kapcsolat" és mindent meg fog tenni hogy amíg benn vannak addig moha közelében legyen. Aztán odakinn már sokkal nagyobb lesz a merítés és hamar meg fog vigasztalódni egy remélhetőleg rendes pasival. Lehet hogy naív vagyok, de szeretném hinni, hogy Mercibe most beleszerelmesedett 7 millió 20 éves ember, akik csak arra várnak hogy szerethessék a kis hélium hangocskáját.

hereverő heverő 2021.02.05. 17:23:43

@mocskosmacska: Én azért Mercinek, mert Mohának nem derogál kihasználni a lány szerelmét (már amennyire ez szerelem) minden viszonzás nélkül. Pasiként engem ez a viselkedés felháborít és taszít

2021.02.05. 17:26:29

@hereverő heverő: Nekem mindkettejük viselkedése szánalmas.

hereverő heverő 2021.02.05. 17:26:43

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester):

túl sok itt az író és a sárkány,
kikukkantok a kertkapu rácsán
előttem egy kis lovag feszeleg
hiszen a lovának a fasza lóg.

(utolsó rím nem saját hanem Lővy)

hereverő heverő 2021.02.05. 17:31:08

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Ez nem vitás, mégis a mohával tudok kevésbé azonosulni. Megvezeti a segges asztalost a húzd meg - ereszd meg játékkal. Merci legalább becsületesen tartja magát egy irányhoz, még akkor is ha tudja, hogy zsákutca.

Kosztarika 2021.02.05. 17:32:19

PUSKÁS PETI!
Szép volt a "bemindenezve" de ezt használják más fórumokon is.
Bizonyítékot kérünk, hogy olvasol minket (es ettől vagy egyre jobb)
TESSÉK BEMONDANI A MŰSORBAN KULCSSZÓT:....... EKG!!!!
:)

kipcsak harcos 2021.02.05. 17:33:18

@Kosztarika: akkor annak nem öltözöm be, pedig terveztem :D

SirLemming 2021.02.05. 17:35:06

@hereverő heverő: @nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester):
Sólet esetén az altáj
Csak másnap renget alapot,
De annyiban az analízis jogos
hogy 8 után mostanság csak a csatorna zajos.

Lám Balboa is beszállt az unaloműzésbe így majdnem este
Lessz nemulass ha mókus megorrol, a beste.

Eresszoökevényünk is eltűnt egy időre.
Kielemeztük amit ki lehet az ide idényben.
Elnézést hát azoktól kiket ezek a durva faragványok
Mentális dagonyába küldenek legott.

Ha címeres költő lennék sírnék eme sorokon...

Kosztarika 2021.02.05. 17:39:32

@kipcsak harcos:
Én már nem tudom eldönteni, melyik avatarodat utálom a legjobban. Mindet.

kipcsak harcos 2021.02.05. 17:41:27

@Kosztarika: pedig elhiheted, hogy nagy a választék még :D

SirLemming 2021.02.05. 17:41:55

@Kosztarika:
PP-t várja a HV a kijáratnál!
Néha vicces lenne ha tényleg lenne ráhatása a műsorra az itteni kollektívának. Ennél torzsebb közösség nem tudom van-e.

@hereverő heverő: Azon szomorodtam el, hogy riportban Merci pontosan jól érzi mi a szitu de visszamegy a pofonért. Játék vagy sem, de emberi volt. Tökéletes leképezése megannyi zsákutcának ami kívülről annyira egyértemű... de az érintett mégse rántja félre a kormányt.

hereverő heverő 2021.02.05. 17:43:24

@Cérnahuszár adraconis.0.01: na már a hóban is migráns van, mégis igazuk lesz

mozambikizombikini 2021.02.05. 17:53:29

Elegge aberralt, de nekem ez a Moha - Merci szal elkezdte szimpive tenni a Virag - Dani vonalat. :D Ha nincsen ez a szanalmas lavsztori, valszeg Dani sokkal viccesebb karakterre valik es meg az is lehet, hogy most eppen kedvelnem. Nyomokban nemi kreativitast tartalmaz a srac, Virag sajnos tovabbra is 0, de mar kevesbe irrital, mint Mercedesz, sot most mar egy Virag - Moh parbajon is Viragot valasztanam. Nem gondoltam volna, hogy idaig jutok. :)))

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.05. 17:58:22

mi volt a tegnapi vvban és bvban?már ami szaftos dolog volt:P

Gia 2021.02.05. 18:02:43

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): A BV-ben Dani és Virág mozgatták a takarót a nappaliban..

bel ami 2021.02.05. 18:04:10

Túl sok itt az író, és túl sok a sárkány.
És túl sok a Dani.
Olyan ő nekem, mint egy bűzös ártány.
Ki kéne ejteni.

Gia 2021.02.05. 18:04:44

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): A szaftot konyhai papirtörlővel törölte le Virág az arcáról..

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.05. 18:05:46

@mozambikizombi: sajnos nem nézem ,de szerintem is gyerekes a helyes pasi -ostoba szőke love story.
pont így működik ez a való életben is.

MsIreneAdler 2021.02.05. 18:09:56

@Gia: jujj, ne is emlegesd. Előtte meg arról panaszkodott, hogy a szemébe ment...

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.05. 18:16:36

@bel ami: régen te voltál a primer poéta ,
ma meg már az is ír aki nem ray Liotta.

@MsIreneAdler: az nem is igazi férfi aki szaruhártyán(cornea) keresztül nme tud pörköltet felszívni.

MsIreneAdler 2021.02.05. 18:21:13

@VV10 Velőtrázó Vélemény: hát egyszerre volt undorító és szomorú az a jelenet. Olyan szánalmas volt, ahogy törölgette magát...meg is sajnáltam egy kicsit.

SirLemming 2021.02.05. 18:28:19

@hereverő heverő: Én a célom elértem, bár díjat érte nem kaptam - nem értem.

Ha nagyon idegesítő szóljatok. Pls. :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.05. 18:37:00

@SirLemming:én is csak utólag olvastam
nekem nem gáz , persze ha elmész beírom hogy szar volt :P

mozambikizombikini 2021.02.05. 18:41:35

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): BV: a Merci-nyekergesen kivul pl. az, hogy finganak, sokat ...

... illetve egy Mr. Beanbe illo szexjelenetek Daniektol 2 LILA pled alatt, Barbapapazva. (mondjuk az ilyeneket pont vegigtekerem, nemtom ezek kit szorakoztatnak annyira, hogy folyton be kell vagniuk.. nem leszek meglepve, ha a VV11-ben tampon csereket kell majd attekergetni...)
Bar talan igazsagtalan vagyok kicsit... mert az pl. mokas volt, ahogy Dani, mint "josportolo" bemelegitett es ranyujtott a Barbapapazashoz.

Balint oncastingba kezdett es szerepjatekoztatja sajat magat unalmaban, kesobb bevette Mercit is, akit Moh probalt instrualni. Szerencsere megerkezett Vivi, aki nem ertette milyen komoly casting zajlik eppen a szobaban, igy hat kinjaban rault Balint hatara azzal a szoveggel, hogy "megyunk Kanizsara" - ezzel pedig egy kovetkezo szintre emelte a roleplayinget.

Aztan kiderult meg, hogy Robi kulon-kulon tudja tancoltatni a farpofait.

+ Megszuletett "Dios György" by Vivi.

Dani mindekozben kifustolte magukat a konyhabol, mint valami tomjenezo husveti körmenet.

Merci meg nyomott egy lajtos foodpornot Robinak, vifonlevessel.

Cérnahuszár 2021.02.05. 18:49:47

@mozambikizombi: köszi, újra röhögök
annyira abszurd ez az egész vv
XDDDDD

Sepsidzsi 2021.02.05. 18:51:50

@MsIreneAdler: totàlis EKG! Nem hittem el hogy szerencsètlen màr megint az arcàròl törölgeti, ès a fb-n egy nèni ma ràvilàgìtott hogy Dani a gecis kezèvel előbb összetaperolta a papìrtörlőt, ami utàna tuti ment vissza a komyhàba, majd mondta megy kezetmosni...

Kosztarika 2021.02.05. 18:53:41

@Sepsidzsi:
Ő legalább tervezett kezet mosni. Virág nem készült semmiféle mosdásra. :(

mozambikizombikini 2021.02.05. 19:00:46

@Cérnahuszár adraconis.0.01: En is rohogtem am magamban, amikor BV-ztem. :D Foleg, hogy mindekozben egy tobb oras videocallban voltam, ahol mindezt titokban kellett megtennem es hat tiltott gyumolcs, ugye... (Kinai developer kollega szerintem konkretan aludt az utolso fel oraban, de neki konnyu, mert - elore is bocsi, antiPC kovetkezik... az o szemformajaval nem lehetsz 100%-ig biztos benne, hogy nyitva van-e a feje. Igy a BV nekem nagyon is jol jott, hogy ebren tartson)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.05. 19:01:44

enniy jó pasi sehol sincs mint itt, hamarosan jönnek a nőstények alapduma
: Baby Move?

mozambikizombikini 2021.02.05. 19:03:20

@mozambikizombi: "nyitva van-e a szeme* " nah, nem feje..

edesistenem... elolvastam ezt a Hammeres dolgot by @Fàlki aztan tessek, mar uton is vagyok kannibalizalodni.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.05. 19:04:41

@Kosztarika: Dani biztos nem hagyja hogy a szentnedüt lemossa

hereverő heverő 2021.02.05. 19:10:46

@Kosztarika: Dani csak meglocsolta Virágot hogy el ne hervadjon. Slaggal locsol egy proli úr.

hereverő heverő 2021.02.05. 19:11:35

Szép estét sok verset és kevés veszekedést. Sziasztok

Kosztarika 2021.02.05. 19:12:54

@hereverő heverő: Akkor tápoldatozhatna is, mert egy penészVirág az a nő, kivül-belül.

Fu Szekh Li 2021.02.05. 19:16:32

@MsIreneAdler: szembesült az igazsággal...

SirLemming 2021.02.05. 19:35:29

@Kosztarika: Annyira be akartam írni már ezt párszor...

kipcsak harcos 2021.02.05. 19:44:25

Én nem tudom szereplőink hol rendelik a kajákat, hogy 5-10 ezer Ft-ot költenek naponta.
Nekem a mai AUTENTIKUS vacsorám: 1165 Ft csülkös pacalpörkölt sós burgonyával + 165 Ft kovászos uborka.
kepkuldes.com/image/1dCDzR
Futár hozza reggel az ebéddel együtt - ami nagyjából 1800 Ft leves + főétel - és leteszi a lakásajtóm elé egy asztalra.

Kosztarika 2021.02.05. 19:54:57

PUSKÁS PETI!
Szép volt a "bemindenezve" de ezt használják más fórumokon is.
Bizonyítékot kérünk, hogy olvasol minket (es ettől vagy egyre jobb)
TESSÉK BEMONDANI A MŰSORBAN A KULCSSZÓT:....... EKG!!!!
:)

Post Modern Prometheus 2021.02.05. 19:59:53

Elméleti Merci VS Virág párbaj: strawpoll.com/k24z3q32u
87.18% [68] - 12.82% [10] az állás Merci javára.

Szimpátuaszavazás: strawpoll.com/eowf3cq4g
TOP3:
- Bálint: 37.50% [39]
- Robi: 31.73% [33]
- Vivi: 25.00% [26]

SelyemSonkaPini 2021.02.05. 20:07:09

Mintha ismerném ezt a rohadt állatot, hoigy baszná teherbe a halott kurva anyját a ravatalán !
Mindenféle blogot szét szokott kommentezni, de csak kapjalak el kibelezlek Te féreg !

mocskosmacska 2021.02.05. 20:07:36

@hereverő heverő: Megértem, hogy mi a bajod Mohval, nekem is kifejezetten ellenszenves az, ahogy Mercivel viselkedik, másokkal viszont kedves és aranyos. Merciből meg néha nagyon kijön a rosszindulat. Szóval nekem egyik sem a kedvencem.

Gia 2021.02.05. 20:09:16

Nem szoktam káromkodni,de már érik...

mocskosmacska 2021.02.05. 20:10:38

Szerintetek, ha Dani nem talál rá virágra, és így nem ismerhetjük meg a totális birtokolni vágyó énjét, aki megalázza a párját, aki mi lett volna? Szerintem akár nyerésre is lett volna esélye.

SelyemSonkaPini 2021.02.05. 20:10:44

@szajer_jozsef_15: Nem, mert Te a halott kurva anyádat baszod a ravatalán te szardarab !

mocskosmacska 2021.02.05. 20:11:26

Valamelyik hv írónak nincsen jogosultsága, hogy szájer józsit kidobja?

kipcsak harcos 2021.02.05. 20:11:42

@SelyemSonkaPini: én valamilyen matyiként ismerem.

SelyemSonkaPini 2021.02.05. 20:11:55

@mocskosmacska: Én úgy érzem, hogy nem tudta volna megállni, hogy ne "okítson" mindenkit mindig
vagy mindig egy egy valakit !

SelyemSonkaPini 2021.02.05. 20:12:21

@kipcsak harcos: Azaz igen ! Az csinál mindenfelé ilyet...

SelyemSonkaPini 2021.02.05. 20:13:20

@mocskosmacska: Vagy legalább mi darabonként nem tudjuk beállítani, hogy az övét ne mutassa ?

Kosztarika 2021.02.05. 20:14:21

@SelyemSonkaPini:
Nyugodj meg... nem ér ennyit ez az agyament. :)

mocskosmacska 2021.02.05. 20:20:44

@SelyemSonkaPini: Igen, ez igaz. De van egy szórakoztató proli oldala is, amit jelenleg eltakar az, ahogy neveli és védi Mohtól az asszonyt.

mocskosmacska 2021.02.05. 20:21:41

@SelyemSonkaPini: Én betettem a kedvencek közé.

etikette 2021.02.05. 20:23:16

Ez a szajerjozsi spam vajon a Renato lehet?

mocskosmacska 2021.02.05. 20:25:36

@etikette: Biztos vagyok benne, hogy nem Renato az. Öt értelmes mondat le van írva nyelvhelyességi és helyesírási hibák nélkül.

etikette 2021.02.05. 20:26:19

A bvben az is kiderult hogy Viragnak miert eleg csak az energiaital meg egy fel szelet csoki egy nap, a szukseges vitaminikat es asvanyi anyagokat oralis befecskendezes soran juttatja szervezetebe. Milyen trukkos

etikette 2021.02.05. 20:27:11

@mocskosmacska: lehet a Fru adta a szajaba a szavakat :D

mocskosmacska 2021.02.05. 20:29:49

@etikette: Hát, Fru is úgy szokott nyilatkozni, hogy mondja a szavakat egymás után, de nincsen igazán értelme a mondatnak. Azt el tudom képzelni, hogy felhívták az alsó tagozatos tanító nénijüket és tanácsot kértek.

Gia 2021.02.05. 20:30:29

Látjátok milyen jó,hogy van Avatarunk?Igy könnyebben lehet megtalálni a lényeget.

Gia 2021.02.05. 20:31:53

Szegénykének a VV alatt bele kell majd húznia,mert többen leszünk.:-)

Kosztarika 2021.02.05. 20:32:16

@Gia: ... illetve kikerülni a szemetet. :)

mocskosmacska 2021.02.05. 20:33:05

@Gia: Ne adjál neki ötleteket.

Gia 2021.02.05. 20:36:33

Hajrá Józsi!Döntsük meg a kommentelés világrekordját egy poszt alatt. :-P

Kosztarika 2021.02.05. 20:48:12

PUSKÁS PETI!
Szép volt a "bemindenezve" de ezt használják más fórumokon is.
Bizonyítékot kérünk, hogy olvasol minket (es ettől vagy egyre jobb)
TESSÉK BEMONDANI A MŰSORBAN A KULCSSZÓT:....... EKG!!!!
:)

Gia 2021.02.05. 20:50:34

@Kosztarika: Te is oszd meg olyan sűrűn,mint a józsi báttya.:-)

Kosztarika 2021.02.05. 20:51:32

@Gia: igyekszem megtörni az őrületet. ;)

Cimili2 2021.02.05. 21:02:50

@Kosztarika: besegítsünk a megosztásba??

Kosztarika 2021.02.05. 21:03:52

@Cimili2: hát persze, köszönöm. :)

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 21:04:51

Esetleg visszaköltözhetünk az előző poszthoz

Krétagarbó 2021.02.05. 21:08:41

@SirLemming: igen, engem is ez enyhít sokat Mercivel kapcsolatban. Nagyon emberi volt.

Cimili2 2021.02.05. 21:09:03

@Kosztarika: hallgassunk inkább Pupura, költözzünk vissza.

Cimili2 2021.02.05. 21:11:20

de előtte egy megosztás: KOSZTARIKA 2021.02.05. 20:48:12

PUSKÁS PETI!
Szép volt a "bemindenezve" de ezt használják más fórumokon is.
Bizonyítékot kérünk, hogy olvasol minket (es ettől vagy egyre jobb)
TESSÉK BEMONDANI A MŰSORBAN A KULCSSZÓT:....... EKG!!!!
:)

Cimili2 2021.02.05. 21:13:37

na oké, ki lett dobva a pinibe. :DDDD

Krétagarbó 2021.02.05. 21:18:13

@Gia: az édes jó anyukáját, vagy 60 kommentet szemetelt ide.

SirLemming 2021.02.05. 21:19:38

Majd ha ránéz a vackára hogy nem megy újrakezdni.

Gia 2021.02.05. 21:19:55

@Krétagarbó: trehány,mint Virág:-)

Cérnahuszár 2021.02.05. 21:20:07

fog is még, valami önkéntes keresztes hadjáratot folytat :D

kár hogy nincs humorérzéke szegénynek, inkább jönne vv-t savazni, ne világmegváltani

Kosztarika 2021.02.05. 21:22:47

VV- n edzettek vagyunk, egy kretén magában meg sem kottyan. :)

Kosztarika 2021.02.05. 21:26:25

@hereverő heverő: Te? Ilyenkor? Itt?
Jajj, de jó! Szercsi van ;))))

SelyemSonkaPini 2021.02.05. 21:42:47

Itt is meg ott is vagyunk ?

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 21:43:50

Tiszta a levegő?
még 18 perc, fürcsi, rágcsi, üdcsi legyen bekészítve, szexcsi... ja bocs az egy másik sexció

Gia 2021.02.05. 21:44:37

@SelyemSonkaPini: úgy fest.Próbáljuk meg itt.

Kosztarika 2021.02.05. 21:45:22

@SelyemSonkaPini: Most csak itt vagyunk, mert eltakarodott/eltakarították. :)

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 21:46:20

@SelyemSonkaPini: Liderines reklámra mi a mai jelszó? Kék popsi ?

Kosztarika 2021.02.05. 21:46:57

@ppupu:
Szia teve bácsi, megmostad a pupu popót? ;)

Gia 2021.02.05. 21:50:05

Akartok röhögni?Amikor a posztban elkezdtem olvasni,hogy Szoboszlai Dominik ismeretlen helyre távozott egy pilanatra komolyan vettem.Aztán leesett..:-DDD

Krétagarbó 2021.02.05. 21:50:21

Ma lesz, hogy mindegyik ápoltnak családi képeket, riportokat adnak be? és ilyen sírós, örülős lesz a hangulat? Vagy csak álmodtam? (Csak nem a VV-vel álmodom...:)

Krétagarbó 2021.02.05. 21:56:33

@Gia: Köszi. Addig Madonnát hallgatok a VH1-on.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 21:58:26

Sziasztok, szép estét!
Nem tudom, ki takarította el Józsit -az ereszről-, de gratulálok neki. :D

SirLemming 2021.02.05. 21:59:41

Gyá de izgis mingyá kezdődik jujdejó jujdejó jujdejó.

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 22:00:23

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: Kezdődik az Ápoltak viadala!

Kosztarika 2021.02.05. 22:00:53

Aki még nincs 16 annak hess a pitsába!

mocskosmacska 2021.02.05. 22:01:11

Azt lehet tudni, hogy a főcímdalt ki énekli?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:01:22

@Krétagarbó: Basszus, kicsit se vagyok fáradt... Maradonát olvastam hirtelen, és meg kellett néznem még egyszer, mert nem állt össze a kép. Tudom, igyak egy kávét. :DDD
@Cimili2: Szia! ^^
PP ma se normális, csodás. :)))

mocskosmacska 2021.02.05. 22:01:38

Most ti is azt érzetétek, hgoy PP ilyen Barney Stinson imitátor?

Krétagarbó 2021.02.05. 22:01:45

@ppupu: köszi ppupu:)

PP bemindenezve..? Lila fehér felsőben nyomja, dózsadrukker?

mocskosmacska 2021.02.05. 22:02:53

Daninak palotapincsije van! Ez nagyon üt.

Cimili2 2021.02.05. 22:03:39

most vettem csak észre, h daninak vámpíros fogai vannak.

tvbuzi 2021.02.05. 22:03:53

Merszike tesója Koncsita?

Krétagarbó 2021.02.05. 22:04:04

Ferike haver? Csak kérdezem.

Mercike apja milyen fiatal.

mocskosmacska 2021.02.05. 22:04:23

Azt a karácsonyi vacsit felzabálnám.

mocskosmacska 2021.02.05. 22:05:23

ABC sorrendben kapják az üzeneteket?

Bálint
Dani
Merci
Moh

Krétagarbó 2021.02.05. 22:05:33

@mocskosmacska: már értem, most a Villában Virág a palotapincsi

mocskosmacska 2021.02.05. 22:07:05

Ilonka nyuszi nagyon cukker.

Cérnahuszár 2021.02.05. 22:07:05

hogy ülnek, robi-vivi-moh-merci egy kupac, dani-virág másik kupac. bálint meg külön

mocskosmacska 2021.02.05. 22:07:30

Virág család nem üdvözli a vejüket?

Cimili2 2021.02.05. 22:07:39

baz, virdzsi nagyija naplózza virdzsiek dugasait??

Krétagarbó 2021.02.05. 22:07:43

Jelzés Virágnak, hogy öltözzön néha "fel". A köntös-fekete felső kombó uncsi

Kosztarika 2021.02.05. 22:07:46

Viràg mamája minden nap beírja a naplóba: ma is seggbedugták ...

Krétagarbó 2021.02.05. 22:09:17

Vivi anyja mekkora forma:D

tvbuzi 2021.02.05. 22:09:25

Pini anyukája fogazott

Krétagarbó 2021.02.05. 22:10:04

@tvbuzi: na már itt vagy, azér' ám:)

mocskosmacska 2021.02.05. 22:10:54

Ezzel szerintem befolyásolják a játékot. Mercinek adnak tanácsot a párbajhoz.

Kosztarika 2021.02.05. 22:11:00

Merci feje, mikor szidják Virdzsit. :DDDD

Mók_Ica 2021.02.05. 22:11:06

helló... nézem, csak ide felejtettem el írni :)))

a képek jók voltak voltak, főleg amit vivi kapott :)))

tvbuzi 2021.02.05. 22:11:52

Viri csak negatív komcsikat kap??

Mók_Ica 2021.02.05. 22:12:04

@Krétagarbó: minyon :))) gru kis sárgái :)))

Cimili2 2021.02.05. 22:12:10

na virdzsi megkapta, h igénytelen.

mocskosmacska 2021.02.05. 22:12:22

Nem szimpi, ahogy virág kommentálja kommenteket. Az jön le belőle, hogy mindenki hülye aki kritikát fogalmaz meg vele szemben.

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 22:12:31

Hogy idézzem Virágot: Hááát....

Kosztarika 2021.02.05. 22:12:37

Osztják Virágot rendesen.

Mók_Ica 2021.02.05. 22:12:41

hupsz.... megkapta virdzsi, hogy sub......

gazo 2021.02.05. 22:12:42

Kemény amit Virdzsi kap, gondolkodhat

Krétagarbó 2021.02.05. 22:12:50

@mocskosmacska: szerintem is. Amúgy is, Virágot ütik rendesen...

Mók_Ica 2021.02.05. 22:13:47

@Cimili2: kimerített a hét..... örülök, hogy péntek van.....

gazo 2021.02.05. 22:14:55

@Cimili2: valószínű, az esélyt megkapta. Majd ha kiesik, rádöbben.

Cimili2 2021.02.05. 22:14:56

@Mók_Ica: pihenj itt köztünk!!❣

mocskosmacska 2021.02.05. 22:14:57

Daninak tényleg bejött a grincs? Én nem vettem ezt észre. Meg ha renátó megkapta azt a csodát, akkor dani is megkaphatta volna. Szerintem a grincsnek teljesen mindegy, csak legyen vele valami szerelemi szál, ami miatt azt hitte, hogy majd bentartják.

Kosztarika 2021.02.05. 22:14:59

Virág, ha kint negatív kommenteket fog kapni, ugyanúgy reagál majd, mint Renátó. Mindenki hülye.

SelyemSonkaPini 2021.02.05. 22:15:59

vIRÁG NEM LETT SZIMPATIKUSABB... finoman fogalmaztam :)

gazo 2021.02.05. 22:16:19

Dani nem szerti ha Virga kinyalja magát :D :D

tvbuzi 2021.02.05. 22:16:46

Nem csak arcmaszkot, hajlakkot is veszek bakker

mocskosmacska 2021.02.05. 22:16:54

Moh-Merci nyüglődés kezdődik. Menekülnék.

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 22:17:09

Úristen hová jutott ez a világ... Dani hajlakkot fúj a hajára? Ráadásul ipari mennyiségben...

Mók_Ica 2021.02.05. 22:17:09

lóbelt jól látja a következő merci-moha részt....

mocskosmacska 2021.02.05. 22:17:24

@gazo: Az ilyen birtokolni vágyó férfiakra ez jellemző. Nehogy más is megnézze a nőjét.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:17:26

@Mók_Ica: Szia! ^^

Virág is ugyanolyan elutasító mint Rencsula. Vajon miért? :D

Egyébként olvastam, hogy Bála olyan negatív kommenteket kapott, amiket sehol nem lehetett olvasni, így valószínűsítik, hogy ezt a kiesettek írták. :D

Krétagarbó 2021.02.05. 22:17:42

Jujj , azt hiszem nem szeretném látni Danit póló nélkül még egyszer.

tvbuzi 2021.02.05. 22:17:53

Dani nem szereti ha Viri csini, mert Moh akkor egyből keresi a szemkontaktot :DDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:18:06

@Mók_Ica: Naná, mert olyan mint egy brazil szappanopera. :-)))))

mocskosmacska 2021.02.05. 22:18:16

@SelyemSonkaPini: Engem is, amit Mohval levágnak az rettenetes.

Kosztarika 2021.02.05. 22:18:35

Eljött a nyígás ideje. Moh'Merci

edimörfi 2021.02.05. 22:19:01

Merci úgy távolodik, hogy közeledik.

mocskosmacska 2021.02.05. 22:19:03

@tvbuzi: Mohnak be kell kötni a szemét, vircsi fejére meg zsákot húzni, akkor dani egy kicsikét talán megnyugodna.

Cimili2 2021.02.05. 22:19:20

@Kiégett Hobbynyúl: én már csak röhögök raktuk. és inkább ezt nezem mint rencsuláékat.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:19:22

Lehetne egy nap, amikor ezt a nyüglődést nem kell nézni? Most komolyan kérdezem. Szerkik, nem történik semmi, csak Mercike és Moha szenvedése?

Mók_Ica 2021.02.05. 22:19:55

most idegesít merci hélium hangú nyígása......

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 22:19:59

Én a gyerekeimmel akkor beszéltem így mikor 1,5 2 évesek voltak...

mocskosmacska 2021.02.05. 22:20:22

@Kiégett Hobbynyúl: Én is könyörgöm a szerkesztőknek, hogy merci-moh nyüglődést többet ne tegyenek bele.

mocskosmacska 2021.02.05. 22:20:54

Ha moh azt mondja, hogy "most már tényleg", akkor az úgy is lesz.

Kosztarika 2021.02.05. 22:20:57

Valamelyik essen már ki, rohadtul unom ezt a nyüglődést.

plutopluto 2021.02.05. 22:21:05

Akkora szekunder szégyenérzetem van már Moh és Merci nyűglődésétől, hogy kénytelen voltam lenémítani a tv-t...

Ego0123 2021.02.05. 22:21:16

@ppupu: wax 3 fajta, zselé, lakk.. ez most normál

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 22:21:33

@Krétagarbó: Jó van na.. inkább bevágtam őket a hidegvíz alá :DDD

mocskosmacska 2021.02.05. 22:21:33

Mercit egyrészt sajnálom, másrészt pedig idegesít.

gazo 2021.02.05. 22:21:59

Nem hiszem el, hogy ez a helium hang természetes Marcinál, vagy Moh közelében spontán magfúzió indul el a torkában

Cimili2 2021.02.05. 22:22:09

pp, bökd már ki, h ekg!!!

SirLemming 2021.02.05. 22:23:09

@gazo: Mondjuk elég jó hangulatjelző.

tvbuzi 2021.02.05. 22:23:13

Bálint lenyesi a szakállát

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:23:18

@Cimili2: Ezzel egyetértek, Rencsulát és Grincset soha többé. :D
@mocskosmacska: Talán egyszer teljesül a kívánságunk, nem csak akkor, amikor az egyikük kiesik. :D

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 22:23:22

@Ego0123: Mivé lesz a világ... Megyek levadászok egy mammutot oszt megfürdök a vérében, na az férfias lesz :D

Mók_Ica 2021.02.05. 22:23:32

@Cimili2: ha kimondja, akkor tuti olvas minket :))))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:24:13

@gazo: :DDDDDDDDD
@Cimili2: PP mocsok, csak utalgat.

Mók_Ica 2021.02.05. 22:24:31

@Krétagarbó: daniella nem lesz boldog..... :))))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:24:58

@Mók_Ica: Nem azt mondta Fálki, hogy nem olvas, de beszélgetnek,? Akkor azért képben lehet.

Cimili2 2021.02.05. 22:25:29

@Mók_Ica: na mar a reklámban is pp.

Mók_Ica 2021.02.05. 22:25:34

@Kiégett Hobbynyúl: gondolod, hogy az ekg-ról is beszéltek?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:25:58

@ppupu: Na azt megvárom. Az agyarát hozd el legyél szíves, mert nagyon értékes. Alig tudtam beszerezni egy picike darabot megcsiszolva. :D

Mók_Ica 2021.02.05. 22:26:05

@Cimili2: mondjuk ez a száma pont tetszik :)))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:26:57

@Mók_Ica: Szerintem nem, kivéve, ha mindenki úgy felel neki, hogy ekg. :DDDD

Krétagarbó 2021.02.05. 22:27:35

@ppupu: ööööööö, lehet, h félreértettem? Azt hittem, lufihangon beszéltél anno:)

Cimili2 2021.02.05. 22:27:58

@Kiégett Hobbynyúl: és mit csináltál vele?? fogpótlás??

Ego0123 2021.02.05. 22:29:14

@ppupu: helyes, de csak miután széttéptél egy kardfogú tigrist

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:29:16

@Cimili2: Dehogy. Gyűjtöm az ásványokat, fosszíliákat és társait. Nagy becsben pihen a megalodon fogaim mellett. :-)))

Egyfejű 2021.02.05. 22:30:26

J'stét! De megráznám azt a Merci lányt, bakker!

mozambikizombikini 2021.02.05. 22:30:36

@gazo: :DD Merci valojaban a KGB-vel mukodik egyutt, az o segitsegevel tesztelik a legujabb generacios idegmerget. Hol vannak ma mar egy VVMercihez kepest az oldschool Novichok ugynokok?

Atropint akarok!

Mók_Ica 2021.02.05. 22:31:04

merci tipikus lábtörlő-lány szerepet osztott magára.....

Ego0123 2021.02.05. 22:31:17

na ilyen nekem is kellene

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:31:33

Bála hogy megváltozott... nem tudtam, hogy a szakállnyírás után Merdzsó lesz belőle...

gazo 2021.02.05. 22:32:30

@mozambikizombi: csak a baj hogy nem rá hat, hanem ránk :)

Cimili2 2021.02.05. 22:32:48

@tvbuzi: ezt nem kellett volna!!!!! :))

Krétagarbó 2021.02.05. 22:32:49

Mercike milyen reggeliket rittyent minden nap. Cuki tőle, csak csendben csinálja.

Kosztarika 2021.02.05. 22:32:50

Mitől ilyen ótvar sebes Virág keze (már régóta)????

Mók_Ica 2021.02.05. 22:32:58

upsz... virdzsi magára vette a negatív kommenteket.....daniella pedig lebeszélné....

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 22:33:02

@Krétagarbó: neeem, csak olyan szájbarágósan

MsIreneAdler 2021.02.05. 22:33:09

Na itt is vagyok :)

@tvbuzi: dettó. Májkrémes kenyér lesz ebből...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:33:36

@Mók_Ica: Aha, de azért letagadja, hogy zavarja. :D

mocskosmacska 2021.02.05. 22:33:50

Bálint rájött arra, hogy a nézők= szavazók.

Cimili2 2021.02.05. 22:33:52

@Mók_Ica: danitól hánynom kell.

mocskosmacska 2021.02.05. 22:34:32

@Kiégett Hobbynyúl: De amiket mond, hogy ő soha nem foglalkozik a negatív kommentekkel. Pedig néha azokkal is kellene.

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 22:34:38

@Ego0123: na jóóóóó, de csak a nagy érdeklődésre való tekintettel

Cimili2 2021.02.05. 22:34:38

@MsIreneAdler: kapsz te is minyá. most miattatok fogok enni.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:34:53

@mocskosmacska: Eddig arra tippeltem, hogy azért nem szedi le, hogy a műsor után ne rohanják le az utcán.

gazo 2021.02.05. 22:35:04

Törpapából Törpojáca lesz ?

mocskosmacska 2021.02.05. 22:35:29

Nem tudom, hogy mi miatt kell megsértődniük, meg leszólniuk a kommentelőket. Ők vállalták ezt, amikor jelentkeztek ebbe a műsorba.

Mók_Ica 2021.02.05. 22:35:36

bálint mennyivel helyesebb így :)))

Kosztarika 2021.02.05. 22:35:39

Mennyivel jobban néz ki Bálint! :))

Krétagarbó 2021.02.05. 22:35:51

Remélem Sarah nézi:)))

Látod Sarah a borostás Bálintot?

Cimili2 2021.02.05. 22:35:54

bála minusz 10 év.

mocskosmacska 2021.02.05. 22:36:12

Nálam az rtl klub logoja eltakarta Bálint fejét. NÁlatok is?

ppupu #TEAMPINI 2021.02.05. 22:36:25

hoppááá Merci mingyá rámegy Bálintra

Cérnahuszár 2021.02.05. 22:36:29

oda a szakáll brühühü

gazo 2021.02.05. 22:36:59

Fiatalodott Bála egy tizest

edimörfi 2021.02.05. 22:37:01

Nem azt mondta Bálint korábban, hogy azért nem szabad levágnia, mert egy fotózási projektben kell részt vennnie a VV után?

mocskosmacska 2021.02.05. 22:37:02

Szerintem is jól áll neki.

Cimili2 2021.02.05. 22:38:09

ez jó lesz, beadják az interjúkat a rokonokkal .

mocskosmacska 2021.02.05. 22:38:11

Én tényleg sajnálom Mercit, de nem szeretem azt, ha könnyfakasztós történettel próbálják befolyásolni a nézőket.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:38:14

@mocskosmacska: Ezzel nem lenne baj, ha jól értelmezné, mert az számít, hogy ki mondja, és ha építő jellegű, akkor érdemes megfogadni. Vircsike viszont full tagadásban van, közben pedig nagyon is érdekli, mit szól a külvilág. Ez így nem fér össze. :)

mocskosmacska 2021.02.05. 22:39:22

@Kiégett Hobbynyúl: Egyértelmű, hogy virinek szakember kellene, de ahogy mondtad, full tagadásban van.

SirLemming 2021.02.05. 22:39:41

Bálint sokkal nyúlbélább a szakálla nélkül.

Krétagarbó 2021.02.05. 22:40:07

Bálint most nem tud elbújni a szakálla mögé. Jobban látszódnak a "gondolatok" az arcán.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:41:10

Bálának jót tett a szakálltalanítás. :D

@mocskosmacska: Én sem, de látod, minden reality-ben behúzzák ezt a szálat.

Kellene, és keményen leválasztani Danielláról.

MsIreneAdler 2021.02.05. 22:41:22

@Cimili2: pritamin paprikával... :P

Mók_Ica 2021.02.05. 22:42:01

ez a rész nekem tetszik.... emberi... és a lakók is elgondolkodnak....

barby03 2021.02.05. 22:42:09

Bálintnak márcsak a haját kéne megcsinálni, csak Csulakiraly elrontotta.

kipcsak harcos 2021.02.05. 22:42:26

Én is levágom a körszakállam :) :D

MsIreneAdler 2021.02.05. 22:42:32

@Cimili2: reggel sült kovászos fehérkenyér... :D

tvbuzi 2021.02.05. 22:42:40

Megvolt az attól függetlenül

Krétagarbó 2021.02.05. 22:42:45

"Ami a játékát ítéli" - gondolom "a játékát illeti" helyett . Dani olvasni sem tud, ezért beszél hülyeségeket.

mocskosmacska 2021.02.05. 22:42:57

@MsIreneAdler: Én Danianyuka párolt káposztáját meg krumpliját meg húsát enném meg.

Cimili2 2021.02.05. 22:42:59

mintha dani anyukaja nem örülne virdzsinek.

mocskosmacska 2021.02.05. 22:43:34

Hu, most Bálint sem mehet majd viri közelében?

Mók_Ica 2021.02.05. 22:44:13

@Cimili2: virdzsi anyukája sem örül daniellának.....

mocskosmacska 2021.02.05. 22:44:19

@Cimili2: Szerintem sem. És virág fején látszott, hogy érzi ezt, és rosszul esik neki. Meg is sajnáltam.

MsIreneAdler 2021.02.05. 22:44:21

@mocskosmacska: jöhet az is, de előtte a májkrémes kenyér :D

Cimili2 2021.02.05. 22:44:25

@MsIreneAdler: már 1 maxi kinget majszolok.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.05. 22:44:46

@Cimili2: Ahogy Vircsi anyuka sem örül Daniellának. :DD

Mók_Ica 2021.02.05. 22:44:57

@Krétagarbó: ilyen apróságok nem számítanak daniellának :))))))))))))

edimörfi 2021.02.05. 22:45:54

Tyűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű! Virág eddigi faszijai közül Dani toronymagasan a legjobb. Megint csak tyűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű!

Egyfejű 2021.02.05. 22:45:57

@Cimili2: az cicáknak nem való ám :)

SirLemming 2021.02.05. 22:46:28

@MsIreneAdler: Saját készítés?

@Krétagarbó: Sokkal barátságosabb feje van az tuti.
De ennyi idő után fura.

Cimili2 2021.02.05. 22:46:32

@Kiégett Hobbynyúl: ja, de már családlátogatasokat vizional proliúr.

mozambikizombikini 2021.02.05. 22:46:35

Na, hova lett ez a hires Szajerjozsef algoritmus, aki minket molesztalt egesz delutan? Erzek nemi osszefuggest...

Balint -> szakall le -> Szajerjozsef-script balra el.

Vajon mindez csak a veletlen muve lenne?

Cimili2 2021.02.05. 22:47:20

@Egyfejű: csak az való, meg milka.:)))

mocskosmacska 2021.02.05. 22:47:38

@edimörfi: Az a gond, hogy ezt még el is tudom hinni. Nem véletlenül kötött ki a rosszlanyok.hu-n. Valószínűleg nem sok tiszteletet kapott a férfiaktól.

Mók_Ica 2021.02.05. 22:47:50

upsz..... lóbelt családja nem tudta a biszexualitást, viszot a reagálásuk mindenképp pozitív...

MsIreneAdler 2021.02.05. 22:48:21

@SirLemming: nem, egy random pék sütötte, én meg jól megvettem reggel a boltban :)

mocskosmacska 2021.02.05. 22:48:45

@mozambikizombi: A szakáll az arcszőrzet, mint a bajusz. És kinek volt bajsza? Hitlernek. Ebből egyértelmű, hogy az mögött a nácik állnak.

Egyfejű 2021.02.05. 22:48:45

@Cimili2: épp azt tolok én is :)

Mók_Ica 2021.02.05. 22:48:49

@Krétagarbó: ezt nagyjából sejtettem, ekg-n szoktunk lenni :)))

Cimili2 2021.02.05. 22:48:50

@edimörfi: milyen lehetett a többi. valahol ez is az igénytelenségére vezethető vissza.

edimörfi 2021.02.05. 22:49:13

@mocskosmacska: Elhnni én is el tudom, hogy olyan faszijai voltak. Inkább elképzelnem nehéz őket. :D:D

Cimili2 2021.02.05. 22:49:47

@Egyfejű: ekg csoki ügyileg.:)))

tvbuzi 2021.02.05. 22:49:53

Egész életemben (19 év)

mocskosmacska 2021.02.05. 22:50:06

@Mók_Ica: Ha valamelyik fiamról így tudnák meg egy ilyen intim dolgot, magam alatt lennék és nagyon átgondolnám a dolgokat. Az zavarna, hogy eddig nem vettem észre, meg eddig nem mesélte el nekem. Arra gondolnék, hogy akkor még sem olyan őszinte és bizalmas a kapcsolatunk, mint hittem.

Mók_Ica 2021.02.05. 22:50:22

@Egyfejű: @Cimili2: ne csináljátok már..... nem akarom megkívánni a csokit..... :))))))))

Ego0123 2021.02.05. 22:50:24

@mocskosmacska: Logika. Van akváriumod? :):):)

Krétagarbó 2021.02.05. 22:51:10

Amúgy a 3 ffi egy 19 éves lány életében sok vagy kevés? Én azért most nem éreztem, hogy húha, de menő, hogy "csak" 3 volt eddig.

Mók_Ica 2021.02.05. 22:51:46

@mocskosmacska: megtudtuk a körülményeket is, lóbelt elmondta.... nem olyan könnyű ez....

gazo 2021.02.05. 22:51:49

@mocskosmacska: ez esetben nagyon okosan és Robit támogatóan nyilatkozott a mama, még ha vannak bizonytalan gondolatai is, azt nagyon helyesen megtartja magának

tvbuzi 2021.02.05. 22:51:54

Jajdejó, nem Győző lesz

MsIreneAdler 2021.02.05. 22:52:38

@Krétagarbó: pont erre gondoltam én is. Hogy ez akkor most kevés?

Mók_Ica 2021.02.05. 22:52:42

@Ego0123: @mocskosmacska: lóóóóógika :)))))))))))))))))

@Krétagarbó: jó kérdés.....

Ego0123 2021.02.05. 22:52:43

@mocskosmacska: Ezt nagyon szeretem, ha fél szavakból is megértük egymást! EKG! EKG!

mozambikizombikini 2021.02.05. 22:53:10

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Mercike latvanyosan rapalyazott az osszes (meg) elerheto kukira a villaban. Vivi pedig bolcs tyukanyo modjara feltve orzi az eddig elert kigyoidomitasanak lajtos eredmenyeit.

mocskosmacska 2021.02.05. 22:53:12

@edimörfi: Nem kell elképzelni, ott van rencsi a példának.

gazo 2021.02.05. 22:53:24

@mocskosmacska: hoppá nekem sincs....munkahelyi számít? Mert akkor van.

Krétagarbó 2021.02.05. 22:53:27

@Mók_Ica: nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek...

Kosztarika 2021.02.05. 22:53:42

Hát, ma nem olvasott minket PP. De ne adjuk fel ;))

Mók_Ica 2021.02.05. 22:54:08

@gazo: nagyon szimpatikusan nyilatkozott, igen... és nekem lóbelt kiegészítse is szimpi volt....