Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X82 – A visszarázódás rögös útja

2021. február 04. 12:19 - Laura Ingalls

kepernyofelvetel_608.jpg

Helló Dolly! Akarom mondani Ancsa, mert Ancsa köszönt minket és úgy néz most ki, mint a szegény ember Dita von Teese-e. Mielőtt igazán belemerülnék az összehasonlításba és megkérdőjelezném előbbi megállapításom, már kezdődik is az első bejátszó. A Ki a legzavaróbb? és a Ki a legpazarlóbb? szavazás után a villalakók megtartották – nem feladatot kaptak, hanem megtartották hisz mindig van talonban néhány mágneses jel és egy mágnestábla – a Ki a legrendetlenebb? szavazást. Virdzsi napok óta kapja az ívet, most is magasan veri a mezőnyt. Sub pondere crescit palma – tartja a mondás, bár úgy látom Virág nem nő, cserébe’ a teher agyon fogja nyomni. Miután újabb lapokat írnak tele a lakók – legfőképp Merci, Mó, Vivi és Dani - Virdzsó szennyesének kiteregetésével az említett nőszemély készülő életrajzi könyvéhez (melynek munkacíme A villalét gyötrelmei avagy fogalmatok sincs miket kellett elviselnem miattatok) Virág maga is kiáll a táblához és elmondja, hogy tulajdonképpen ő nem rendetlen. Vagyis az volt, de már megváltozott. Nem ért egyet az elhangzottakkal és panaszosan hozzáteszi, hogy Dani után is pakol. Azt hámozom ki a védőbeszédből, hogy mire Dani után elpakol már nincs kedve a saját dolgaival foglalkozni. Voltaképpen így tényleg ő a legtrehányabb. Végül Bálint védi meg a mundér becsületét s bár Virágot is rendetlennek tartja, mellette a többiek is simán versenybe szállhatnának (Robi kivételével). Elkezdi sorolni, hogy ki-mit hagy itt és ott, nem takarít, nem pakol és egyébként is, Dani te vagy a legrosszabb, mert Virág pakol helyetted! Habár Virdzsi és Bálint jele Dani neve alatt landol, ez sem változtat a szavazás végeredményén: Virág a legrendetlenebb lakó. Az eredményhirdetés után Virág és Dániel azon vitáznak a konyhában melyikük rendetlenebb. Miután Dániel kifigurázza pártfogoltja ablaktisztításnak csúfolt tudományát, a pártfogolt körbe megy a nappaliban és demonstrálja, hogy nem csak ő hagy ott a villa különböző pontjain ezt-azt. Hiába, amennyi erőfeszítésedbe kerül a védekezés Virdzsi, addig ki is dobhattad volna amiket találtál, ahelyett hogy mutogatod.
A legrendetlenebb jutalma, hogy visszavonásig neki kell a többiek el nem pakolt dolgait rendezni. Mivel a hálóba nem léphet be, így ez az egyéb helyiségekre (nappali, konyha) korlátozódik. De nem ám hozzászoktok hogy én pakolok! – mondja vigyorogva. Afelől nyugodt lehetsz Virágom, hogy Életed Megkeserítőjén kívül senki nem akar és nem is fog hozzászokni ahhoz, hogy te takarítasz utána.

kepernyofelvetel_590.jpg

kepernyofelvetel_556.jpg

kepernyofelvetel_557.jpg


A bejátszó után Ancsa felteszi a napi kérdést: visszamehet-e Virág a hálószobába? Nos én nagyon izgultam, hogy lesz-e humora a szavazóknak és szerencsére volt, így a szavazók 85 %-a úgy döntött, hogy Virág továbbra sem aludhat a hálóban. Hogy ez számít-e a hálószoba zajszintjénél arra valamelyest választ ad a következő anyag. Robi, Mó és Bálint a tiszta jakuzziban ünneplik, hogy végre itt van február első napja. (Mindig is gyanús volt nekem, hogy többször 2 napos csúsztatásban kapjuk az összefoglalókat.) Lecsúszik egy-két wiszkikólasörrel és mi másról lehetne beszélni, mint a nem létező szexuális életükről. Bálint kanos. Na neeee! Nem hittem volna. Robi bőszen hallgat. Viszont Mót kifaggatják wtf van? Mó jelentőségteljes pillantásokkal és orra alatt elnyomott félmosolyokkal hozza a fiúk tudomására, hogy minden IS volt, de három-négy után kivette, mert nem szabad! Mivel a villában vannak benn már jópár ideje és folyamatosan kapja az ívet Mó és nehéz visszautasítani Mercit és egyébként is megkapta, hogy gyorstüzelő, úgy dönt, hogy miután elsötétült a háló, kialudtak a fények, felteszi a romantikus kérdést: K.runk? Mégis mit mondhat erre egy lány? Merci mosolyogva adja át magát az áhított lovagnak.
Bár Mó nem Turi Dani és Merci sem Bira és lehet, hogy ez a részlet így kiragadva nem olyan vicces, mintha az egészet olvasnátok, de eszembe jutott Karinthy Így írtok ti-je és a Népiesch amikor Turi Dani megkívánja Birát:

"Dani akkor nem szólt, hanem eccercsak nagybüszke himdagadás fogta el: - a két szeme elnyálladt, betaknyadzott a hévtül: kicsurgott a pörses, duzzadt férfiszája: - a nyakaere félméterre kilógott és ugy megszoringatta zekéjét, hogy kicsattant a golyvás hátulja. Azzal csak félkézbe kapta a jánt, egyet roppantott és megcsóválta a feje fölött. Ugy lett meg a ján, aztán visszaesett mint a rongy, nyaflán, szétnyulva, kehesen."

kepernyofelvetel_571.jpg

kepernyofelvetel_573.jpg

kepernyofelvetel_575.jpg

kepernyofelvetel_576.jpg

kepernyofelvetel_577.jpg

kepernyofelvetel_578.jpg

kepernyofelvetel_579.jpg

kepernyofelvetel_581.jpg


Mennyivel viccesebb lett volna, ha Merci elküldi Mót a francba. Szenvedj ahogy én szenvedtem! – felkiáltással, teátrális kézmozdulatokkal és hajdobálással kísérve. Dobálás egyébként volt, Robi dobta vagy inkább csapta arcon Vivit a párnájával, amikor Vivi arra készült, hogy bemászik a közös ágyba. Ezalatt Mó akciózott a sarokban Mercivel. Ekkor látom, hogy nincs is teljes sötétség, mert Viviéknél ég az ágy felett a lámpa. A kiabálás után mikor elcsendesednek Bálint közli, csak úgy mellesleg: kurel van…k.rnak! Ekkora befejezik az akciót és Merci tagad: nem is! Ezek után Mó nem fogja lemosni magáról, hogy gyorstüzelő.
Reggel Merdzsó nagyon boldog volt, de aztán ez hamarost megváltozott. Mó ugyanis úgy viselkedett, mint egy átlagos villareggelen és villanapon, hisz nem történt semmi különös. Egy cseppel sem lett kedvesebb, egy cseppel sem lett szerelmesebb. Kínosan beszélgetnek a cigizőben, egyikük sem említi az előző estét. Gyerekek.

kepernyofelvetel_587.jpg

kepernyofelvetel_588.jpg

kepernyofelvetel_589.jpg

Zajlanak az esti híradó előkészületei. Ezúttal Dani a szerkesztő, Merci pedig a bemondó. Ötletelnek, forgatnak, egész jól szórakoznak. Egy ponton Dani felteszi a kérdést: és a narráció az most úgy az mi?
- Az nekünk nem kell! Azt mi nem csinálunk – vágja rá Merci.
- Hát az nem is olyan vicces – mondja Dani.
- Az bonyolult. – így Merci.
- Bonyolult? Mér bonyolult? – érdeklődik Dániel. – Mer’ nem tudjuk mi az! – válaszolja meg a saját kérdését. Igazatok van, nem kell itt ilyen bonyolult dolgokkal tölteni az időt, mint a narráció.

kepernyofelvetel_591.jpg

kepernyofelvetel_592.jpg

kepernyofelvetel_593.jpg

kepernyofelvetel_594.jpg

kepernyofelvetel_595.jpg

A Visszarázódás Hete újabb fontos eseményhez ért. Hogy segítsék a villalakók Anikó szavaival élve visszaintegrálódását a kinti életükbe, a villában elhangzott titkos beszélgetéseket fednek fel nekik. Hogy ez mennyiben fogja őket segíteni a korai kelésben, vagy abban hogy visszarázódjanak a napi rutinjukba azt nem tudom, azt viszont tudom hogy kiválóan alkalmas feszültséggenerálásra ami esetlegesen a következő kiválasztásokra és a játék hátra lévő részére is hatással lehet. Vagy nem.
Bálint az első delikvens. Látja szkriptelve Dani és Virág beszélgetését, amikor Dani arról beszél, hogy Bálinttal elszaladt a ló, Virágnak meg azért habzik a szája, mert Bálint agresszív. Ez akkor történt, amikor Daninak nagy arca lett az apukás telefon után és Bálintnak is elmondta egy cigi mellett, hogy Dani miatt támogatták a többiek az első párbaján. Bálint a beszélgetés leiratát olvasva feszült lesz, magyarázatot vár, de valójában nem kap. Dániel magyarázza a magyarázni valót, de mellébeszél mint mindig. Azt értékelem, hogy vállalta, hogy ezeket ő mondta, egyébként csak rizsázott.
Ezután újra Dani szavait írják le, ismét Virággal beszélgetett és Mót ekézte. Mót nem hatja meg, tudja hogy Dani nem kedveli és nem akar az olvasottakról beszélni. A várt veszekedések és kiabálás elmaradt. (Talán azt lehet megemlíteni, hogy Dani szavai Robit kihozták a sodrából.) Többnyire csendesen vette tudomásul mindenki, hogy mit mondtak róla a háta mögött. Leginkább a riportban adtak hangot annak mennyire meglepődtek és a hallottak után picit megváltozott a véleményük erről vagy arról. Bár a csendesebb fogadtatáshoz az is hozzájárulhatott, hogy egy-egy élesebb kritikát a megfogalmazója nem vállalt fel (pl.: Virág nem vállalta magára amit Merciről mondott, vagy Vivi sem merte elmondani, hogy Danit az első napokban prolinak nevezte.) Talán később lesz meg ezeknek a soroknak a következménye, vagy hatással lesznek akár a kiválasztásokra, de miután kiestek a véglények sejthető volt, hogy nem lesz hangos csicskagecizős kutyapicsázás.
Képeken mutatom milyen titkok láttak napvilágot.

kepernyofelvetel_596.jpg

kepernyofelvetel_597.jpg

kepernyofelvetel_598.jpg

kepernyofelvetel_599.jpg

kepernyofelvetel_600.jpg

kepernyofelvetel_601.jpg

kepernyofelvetel_602.jpg

kepernyofelvetel_603.jpg

kepernyofelvetel_604.jpg

kepernyofelvetel_605.jpg

kepernyofelvetel_606.jpg

kepernyofelvetel_608.jpg

kepernyofelvetel_609.jpg

A feszültnek szánt pillanatok után zárásként Merciéket nézhetjük és a híradójukat. Merdzsó kissé kedvetlenül készül, nem tetszik neki a szett amit kapott, ő ilyen ruhákat nem venne fel…soha. A frizurát Dániel álmodja meg s az eredményt meglátva kicsit talán betekintést nyerünk abba, mi zajlik a zseni elméjében. Nem sok jó…
Merci nem pályázik tévés babérokra szerencsére. Lelkes, sokat bakizik, belenevet az átkötő szövegekbe, de elsőre azért nem rosszabb, mint a többiek és összességében ez a híradó is szórakoztató volt.
Előzetest nem kapunk az esti adáshoz és ezt már nem is én írom majd.
Egy kis off topicot engedjetek meg a képek előtt így a végére. Korábban elcsíptem néhány kommentet az NFL-lel kapcsolatban és most szeretném megragadni az alkalmat, hogy picit a másik irányba mozdítsam a mérleg nyelvét, mert erős Brady túlsúlyt véltem felfedezni. Egyébként is minek Tom Bradynek egy hetedik aranygyűrű? Ennyi gyűrűt felhúzni olyan giccs. Vagy láncra teszi és a nyakába rakja? Én azt mondom ideje szögre akasztani Uncle Tomnak azt a sisakot és hagyni a feltörekvő csillagokat érvényesülni. IkszDé. Hajrá Mahomes, hajrá KC, de legfőképp éljen Andy Reid! Mindenkinek nagyon szép hetet kívánok és a tojáslabda fanoknak jó szurkolást a hétvégére, remélem nagyon izgalmas meccset fogunk látni, győzzön a jobb! Pusszantás.

kepernyofelvetel_611.jpg

kepernyofelvetel_612.jpg

kepernyofelvetel_613.jpg

kepernyofelvetel_614.jpg

kepernyofelvetel_615.jpg

kepernyofelvetel_616.jpg

kepernyofelvetel_618.jpg

kepernyofelvetel_620.jpg

kepernyofelvetel_621.jpg

kepernyofelvetel_622.jpg

kepernyofelvetel_623.jpg

kepernyofelvetel_624.jpg

kepernyofelvetel_627.jpg

 

787 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KékCsöcsűPini 2021.02.04. 23:31:41

MMKK megint nincs mostanában (hogy szürcsöljem a vérit neki) ?

.Zsu 2021.02.04. 23:32:05

@SelyemSonkaPini: Virág Dani mellett/miatt görényesedik.

KékCsöcsűPini 2021.02.04. 23:32:45

@Fálki: OK értem, de mégis más mint Fru volt... mert az "normál" üzemben evett borzalmasan

SirLemming 2021.02.04. 23:33:05

@MsIreneAdler: Még szerencse hogy nem Dani vagyok IRL.
VV után remélem nem lesz sokat képernyőn. Bár amennyi kertévét néztem az elmúlt években... tőlem mindenki más IS szenvedhet tőle. :D

Cérnahuszár 2021.02.04. 23:33:15

@Fálki: kiváncsi leszek ő milyen nézői oltásokat kap
lehet hogy meglepődünk, bent meg főleg, nem lesz benne rossz
most a bálintét se lehetett annyira karakteresnek mondani, mint pl amit dani meg virág kapott
bálintéból érezhető volt hoyg kedvelik a nézők, ez biztos feltűnik daniéknak

Cérnahuszár 2021.02.04. 23:34:35

@.Zsu: jaja, most rajta volt hogy ezt nem hiszem el

KékCsöcsűPini 2021.02.04. 23:34:52

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Igen Dani nagyon veszi ezeket kintről is bentről is.... jó az orra ehhez...
Csak éppen úgy látom, nem jó következtetéseket von le belőle...
vagy elviszi az egoja

SirLemming 2021.02.04. 23:37:31

@Fálki: Dédanyám kedvenc poénja volt. Meg a varangyokkal ijesztgetés. Én meg elvettem a botjait.

Sepsidzsi 2021.02.04. 23:39:35

Fru ma elmagyaràzta hogy ő csak jóìzűen eszik, a barinője meg is szokta kìvànni töLLe amit eszik mèg ha nem is szereti amit fru fal, rencsi szerint meg mondenki így evett a villàban

MsIreneAdler 2021.02.04. 23:39:43

@SirLemming: ez már egy jó kezdet, ha nem vagy Dani :D

Igazából mit csinál a villában? Kefélnek Virággal. Ennyi. Max a pornóban lehetnevezek alapján jövője.

MsIreneAdler 2021.02.04. 23:41:12

@SelyemSonkaPini: gyanúsak. Ármándó se nincsen.... Ejj ejj

Fálki 2021.02.04. 23:42:26

@Sepsidzsi: Nyilvan, mindenki ugy evett, csak azt a csunya szerkik nem mutattak, ezert mi csunya nezok csak azt lathattuk, hogy o szerelme eszik ugy, mint egy vagtazo vadmalac.

Tyűűűűűűűű

Forgalmista 2021.02.04. 23:42:28

@.Zsu: inkább hagyjuk... sokszor éjszaka teli hólyaggal ébredve arra "vágytam", h ne kelljen kimenni pisilni. Aztán jött egy combtörés, és kellett volna, na nem ment :)

MsIreneAdler 2021.02.04. 23:43:34

@Sepsidzsi: komolyan? Még ezt is megmagyarázta, hogy nem is úgy van?

Cérnahuszár 2021.02.04. 23:44:15

erről jött egy ötlet, a szerkik direkt ne tegyenek be rosszat robiéba, még akkor se ha akad
felkavarná a dolgokat bent, és robit is megnézhetnénk, vajon elbízza magát?

SirLemming 2021.02.04. 23:47:34

@Sepsidzsi: Értem. "Én így szállok le a bicikliről."

Sőt, vicc is van ilyesmi:
- Miért nem sír a kislány mikor elesik a biciklivel?
- ???
- Mert a kormány átszúrta a tüdejét...

- Csókolom, lejöhet Pistike játszani?
- Gyerekek, Pistike tegnap előtt meghalt...
- Tudjuk, de a labdáját azért elkérhetjük?

@MsIreneAdler: Oh. Nevelgeti a Virágot mint egy jó kertész. Csak leragadt a dugványozásánál meg a tápoldatnál.
Poreszhez szvsz kevés mint sünben a dauer. Kint azért nem lesz havertesó a világ neki sem, de nem féltem, ha KELL dolgozni akkor dolgozik és kész. Csak... én ne tudjak róla semmit.

Fálki 2021.02.04. 23:50:38

@Cérnahuszár adraconis.0.01: En inkabb azt csinalnam, hogy valamelyik egyaltalan nem kap uziket.

Cérnahuszár 2021.02.04. 23:52:38

@Fálki: már csak virág, vivi és robi maradt akivel ezt el lehet játszani
sőt kevesebb, mert valaki szösszeneteit már összevágják a mai adásra

2021.02.04. 23:54:17

@Fálki: Én a többi játékossal megíratnám Robinak a kérdéseket, mialatt a Riportban csücsül, de olyanokat, amikre szélsőségesen kellene aztán reagálniuk. Utána persze a normált is megkapná.

Cérnahuszár 2021.02.04. 23:55:19

@Fálki: virággal nem lehet megjátszani hogy nem kap üziket, tudja hogy mennyien követik mert lekérte, vagy vivi vagy robi, melyiknek jó ha jelentéktelenbe rakják?

Sepsidzsi 2021.02.04. 23:55:20

@MsIreneAdler: jaja semmi nem ùgy van... nekem az a vèlemènyem(ha lehet egy) hogy rencsula elment egy kèt szeànszra a pszichològussal, ùgyhogy minden ok, fruèknàl is kapott ùj esèlyt, de a lènyeg baromira nem ment àt neki csak az hogy a negatìv kommentekre nem kell reagàlni, frunak nyomta vègig a làjv alatt hogy nem kell, hagyjad, csak a jòt olvasd be.

MsIreneAdler 2021.02.04. 23:58:49

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ez digitális ökoszisztéma csak nekem ilyen ellentétes fogalomsk? Gondolom azt hivatott kifejezni, hogy a digitális lesz majd természetes, de akkor is. Amúgy meg mi munka lehet/lehetett egy ilyen átállás... Belegondolni is elképesztő.

SirLemming 2021.02.05. 00:02:00

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Az ötlet nem bullshit, csak marhára nem izgat.

2004 óta minden banki franckarikát neten intézek de most már legyen hozzá telcsi, app, írjam be, okézzam le, meg a tököm.

2021.02.05. 00:02:01

@MsIreneAdler: Évek óta fejlesztik a cégcsoportnál, láttam anno kint reklámot róla. A szlovákok is már használják, csak itt adják el nagy nóvumnak. Bullshit az egész.

Fálki 2021.02.05. 00:02:06

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Siman meg kell mondani Viragnak, h mivel zavaro, trehany es pazarlo vagy ezert neked nincsenek kommentek. Problem solved.

MsIreneAdler 2021.02.05. 00:03:10

@Sepsidzsi: akkor ez a pszichológus ilyen elvégzendő feladat volt. Pipa. Mehet minden ugyanúgy, hiszen volt egy két beszélgetésen, rendben van minden.

Fálki 2021.02.05. 00:03:24

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Esetleg a tobbiek is osszebeszelhetnenek, h amig Vivi kapja ezeket, addig feltunoen ne foglalkozzanak vele.. Vagy vesszenek ossze direkt... Vagy barmi. Csak valami tortenjen mar, mert ez borzaszto.

2021.02.05. 00:04:21

@SirLemming: Én a Rafinál vagyok, alapvetően elégedett vagyok, igaz nem standard ügyfélként. De a netbank és az app szerintem rendben van, fejlesztgetik, de nem gyártanak mellé ideológiát, nekem megfelel.

SirLemming 2021.02.05. 00:07:07

@MsIreneAdler: ökoszisztéma itt az egymásra épülő eszközrendszert jelenti, az eredeti fogalomhoz csak annyi köze van hogy az is összefüggő dolgok/élőlények rendszere.

2021.02.05. 00:09:04

@Fálki: Nem ez a borzasztó, hanem hogy ötlettelenek, hogy mit kezdjenek velük. Mesterségesen akarnak konfliktust gyártani, de nem megy nekik. Hát persze, mert ezek nem olyan véglények mint a másik csapat volt, velük máshogy kell bánni. Amikor békén hagyják őket ők még külső behatás nélkül is csinálják a műsort, a belenyúlások eddig nem vitték előre a sztorit. Ebből látszik, hogy az RTL a sötét oldal reflexióira, szélsőséges dolgaira állt rá. Most tanácstalanok, mert ez nem trash már. Szerintem sokkal érdekesebb, más. Nekem nem alapkövetelmény, hogy az ingerküszöbömet rugdossák folyton. Elvagyok a laza baromkodással is.

MsIreneAdler 2021.02.05. 00:10:23

@VV10 Velőtrázó Vélemény: persze, ez a jövő, hogy minél gyorsabban, minél több helyről tudjál bankolni. Nekem csak fura, hogy per Georgenak kell majd nevezni egy rendszert... Ők tudják.

Cérnahuszár 2021.02.05. 00:10:56

@Fálki: hát a végén lehet hogy ezzel járna a legjobban
így lehet hogy nem jelentéktelenbe lenne rakva, de bizonytalanság lenne a többiekben, hogy nem tudják hányadán állnak vele a nézők

2021.02.05. 00:11:16

@SirLemming: testreszabható, moduláris netbank, egy kis mesterséges intelligenciával, nem ökoszisztéma az, az csak a marketing

Fálki 2021.02.05. 00:13:19

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Pontosan.
Egy humoros, vicces, baromkodos, okorkodos VV legalabb annyira erdekes lenne, sot, mint egy csicskagecizős.

Csak ezek az egydimezios ostoba faszok ezt nem latjak.

Vagy mi vagyunk ugye azok és mi nem latunk valamit...:)

2021.02.05. 00:14:01

@MsIreneAdler: a telómon egy perc alatt bőven elintézek egy utalást, megnézem az egyenleget, tranzakciókat, ugyanez a gépen is, ha többet akarok, akkor nekem egy dedikált ügyintéző kell, nem george

Fálki 2021.02.05. 00:15:11

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Az a baj, h szerintem az egesz egy faszsag.

Mert a szerkesztocsapat donti el, hogy ki hany kommentet kap es azok kozul is milyeneket. Szoval soha nem lesz ugyanolyan a merleg ket nyelve.

MsIreneAdler 2021.02.05. 00:15:27

@SirLemming: pont ez az, hogy a köztudatban erről az egyszerű emberke, mint én élő dolgok rendszerére szerveződésére asszociál. Így szerintem más is megrázkódik amikor ezt a szóösszetételt meghallja.

Cérnahuszár 2021.02.05. 00:15:44

@VV10 Velőtrázó Vélemény: csak bólogatok
nekem ez ma a végszó, jó éjt minednkinek

MsIreneAdler 2021.02.05. 00:17:36

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Vandával beszéltél már a t-homenál :D?

2021.02.05. 00:19:38

@Fálki: Úgy érzik ez a trash irány kell, a megbotránkoztatás. Ezt akarták most is tolni, amivel csak annyi volt a baj, hogy az RTL képmutatása derült ki belőle. A másik, hogy felültek a social media vonatra, de kurvára nem értenek hozzá. Marci egy hisztis kis görcs, de az Instája fel volt építve, sokat tolt bele. A VV stáb meg sutba vágta szar tartalommal, filterezetlen képekkel. Káosz.

Ettől függetlenül a Bálint-Robi-Vivi trió kiválóan működik és rengeteg lehetőség van bennük, mert egész egyszerűen különbözőségük ellenére remekül muzsikálnak. Az igazi dráma, hogy csak egy nyerhet.

SirLemming 2021.02.05. 00:20:33

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Persze értem én, a nagyközönségnek egyszerűbb azért az ökoszisztéma, ő csak a frontenddel fog találkozni. :)

Igazad van egyébként, HW vendoroknál az "ecosystem" kifejezés mást takar user szinten. Ott több szolgáltatás is függ attól, hogy bevásárlod-e magad. Lásd nvidia Turing és felette: experience / gsync / dlss / raytracing, stb. Itt valódi összefüggés van pénztárcától függően.

2021.02.05. 00:21:45

@MsIreneAdler: Nincs rá szükségem, más csatornákon intézem a T-s dolgaim. Katasztrófa. De tudnék én erről mesélni, saját tapasztalatot, napokig. Mármint az ilyen automata, call centeres, chatbotos tévutakat, amikről előre megmondtam, hogy nem működnek.

SirLemming 2021.02.05. 00:26:54

@MsIreneAdler: Jogos észrevétel. Ökoszisztémába nálam kevésbé élő dolgok is beletartoznak, pl tengerek áramlása, felhők mozgása, hőmérsékletingadozás, stb. De lehet, tévesen. :)

Mindenesetre ez itt marketing. Jól hangzik meg minden miközben arról szól, hogy kevesebb mókusnak kelljen fizut adni.
Ha 80%os pontossággal megoldja a butAI a dolgokat akkor kevesebb élőerő kell.

A név meg adott cég fasságán múlik, valamiért szeretik ezeket emberi névvel elnevezni, felteszem azért hogy emberibb legyen a chatbot amíg végigszalad az adatbázisain.

SirLemming 2021.02.05. 00:30:52

Na jó. Leöljük a bulit szakmázással. A törzsidőm meg messze.

Megyek egyengetem a kis népeim egy kicsit Rimworldben aztán hunyás. :)

Btw egész jó a zenéje, pl.:
www.youtube.com/watch?v=bgBY_5n4zuI

MsIreneAdler 2021.02.05. 00:30:55

@VV10 Velőtrázó Vélemény: szerintem a maga nemében nem rosdz. Viszont attól még rohadtul távol áll, hogy személyre szabott befektetési vagy hitelekkel kapcsolatos tanácsokat adjon.

MsIreneAdler 2021.02.05. 00:33:53

@SirLemming: jó éjt!
Ez a Rimworld nem is rossz, rákerestem:)

SirLemming 2021.02.05. 00:49:34

@VV10 Velőtrázó Vélemény: :) Lehetne erről is sokat értekezni. Mikor teszteltem szerettem a szélsőséges példákat ha olyan megoldást akartak amiket user kezébe nem adnék. Vagy amikor egy bug úgy akart maradni, mert hát nem olyan fontos.

@MsIreneAdler: Oh, megleptél. :)
Mint egy drog. Azt kezdesz vele amit akarsz. Majdnem végtelenbe módosítható. A legviccesebbtől-legdrámaibb tengelyen képes szitukat összehozni.
Egész estés mesélésbe azért nem kezdenék itt. :)

Jó éjt, álmodjatok szépeket!

Forgalmista 2021.02.05. 01:34:59

Holnap pont nincs munka, erre mindenki aluszik, mire visszaérek... csak én szedek itt bérescseppet?

Forgalmista 2021.02.05. 01:37:00

Mondjuk ahogy a szerencsém ismerem, tuti holnap 8-kor hívnak vmi halaszthatatlan ügyben...

SirLemming 2021.02.05. 01:38:33

@Forgalmista: Magamravállalom, az offot is szétoffoltam.

Forgalmista 2021.02.05. 01:42:24

@SirLemming: én is azt teszem: ma hallottam egy ügyvédnőt beszélni, és a pult mögül úgy kaptam rá a fejem, mintha madzaggal rántanák: VVVivi hang és stílus :)))

Forgalmista 2021.02.05. 01:48:17

Ja, és nagyon érdekelne a fiúk/férfiak és lyányok/nők véleménye a villabeli párok/nempárok esetében. Pl. inkább a nőket idegesíti Mercike alázkodása, pasik szerint bunkó Bálint Vivivel, ilyesmi... mert így esetleg képet lehet kapni a jövőről

Forgalmista 2021.02.05. 01:52:40

Csak arra gondolok (de mostmár én is alszom, ígérem), h a sok szavazás mellett lehetne olyan is, h pl. nő vagyok és Merci idegesít/ férfi vagyok és Merci idegesít stb. Érdekes lehetne :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.05. 07:41:16

Sziasztok! Részleteiben elengedtem a szériát. Nem tud már lekötni, 10 napja nem nézem már az adásokat. A szereplőkről meg van már a kialakult véleményem, továbbra is tartom, amit már a második-harmadik héttől kezdve kristálytisztán látni lehet, hogy csak Bálint és Robi közül kerülhet ki a végső győztes. Én még mindig Bálint párti vagyok, de a verseny közöttük egyre szorosabb.

Krétagarbó 2021.02.05. 08:20:58

@VV Erőlegény: helló, már gondoltam is, hogy úgy eltűntél. Ennyire nem tetszik? Szerintem még van benne lehetőség, jó most lenyugodtak a kedélyek kicsit a mocsár kiesésével, de előbb utóbb meg kell bontaniuk a nagy hetest. Abból pedig lesznek konfliktusok.

MsIreneAdler 2021.02.05. 08:27:27

@SirLemming: mi olyan meglepő? Szeretem a stratégiai játékokat is.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.05. 08:35:13

@Krétagarbó: Elmondom mi fog történni. Legközelebb Merci-Virág párbaj lesz (ezzel nem mondok újat, ez szinte 100%), kiesik Virág, utána Dani-Moha (sokkal kisebb eséllyel Dani-Bálint, ha addigra megszűnik a 100% taktikai szövetség közöttük, és elfajul a már most is érzékelhető konfliktus), kiesik Dani, utána Vivi-Merci, kiesik Merci, de itt már nem lesz védettség többé, a legjobb négybe Bálint, Robi, Moha és Vivi jut be. A hármas döntő előtti utolsó párbaj sok esélyes, lehet, hogy itt már Robi is megpróbál párbajra kerülni valakivel, de itt már bárki párbajozhat bárkivel, egy párbajt zárnék csak ki a négy között a Bálint-Moha párbajt.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.05. 08:39:04

@VV10 Velőtrázó Vélemény: filterezetlen képek, nincs képek alatti leírás, és semmi kapcsolat a kovwtokkel

SirLemming 2021.02.05. 09:21:21

Jobb reggelt!

@Forgalmista: Max közönségszavazósba tudnám elképzelni. Tippem az, hogy nem lépik meg, túl hosszú lenne a lista.
Bent meg riportszobás interjúkban lehetne talán. Lehet volt is ilyen csak nem adták le.

Itt is lehetne szavaztatni, bár itt kb ismert hogy ki nő/férfi, az alapján azt mondanám kb univerzálisan bosszantó pl Merci reménytelensége. Bálint-Vivi dinamika megosztóbb. :)

@VV Erőlegény: Értelek. Nagy meglepire nem számítok nálam is rezgett már a léc de ezt a pár hetet már csak beáldozom.. utána úgyis VV11ig off.

@MsIreneAdler: Eredetileg random kilépőnek szántam gondolván a kutya se reagál, rossz beidegződés.
Abban nőttem fel, hogy a gaming mint olyan egy megfoghatatlan, káros valami, fuj. Főleg nőknél. Ha "kiderült" az olyan volt nagyjából mintha fogyatékos de legalább buzi lenne az ember.

Szóval azért rá tudok csodálkozni, ha valakit érdekel és látja is benne a fantáziát.

RTS-ek meg az alap zsánerem volt. Taktikai játékok kevésbé.
Kedvenc?

MsIreneAdler 2021.02.05. 10:55:32

@SirLemming: nagyon igaz. Ha jót akarsz, ezt ismerkedéskor ugyanúgy titkold el, mintha kocadohányos vagy szerencsejáték függő lennél :). Férfiak esetében legalább gondolnak erről valamit. Nőknél ezt nem igazán tudja hova tenni a "rendszer" de ott is sokszor inkább negatív dolognak számít.
Az RTS-ek közül azokat szeretem, amik nem feltétlenül csak a harci stratégiákra vannak kihegyezve, inkább szeretek ugye kereskedni, építeni, mint csihipuhizni. Szóval azt mondanám, inkább a szimulációs játékok kötnek le (kötnének, ha lenne időm). A nagy kedvenc, (és itt nem röhög ki) a Theme Hospital :)

Krétagarbó 2021.02.05. 11:12:43

@VV Erőlegény: oké, hogy kiszámítható, de ez azért az előző évadokra is igaz volt. Nekem tetszik az, hogy viszonylag kulturáltabb bent a hangnem, nem megy a kutyapicsázás, hangos veszekedések. Talán a szerkik kicsit megmozgathatnák őket jobban, de a híradós kontentek a héten szerintem pl egész jópofák voltak. Én örülnék, ha maradnál, hiányoznak az elemzéseid:)

SirLemming 2021.02.05. 12:18:10

@MsIreneAdler: pontosan.
Bár már fordítva vagyok. Ma már direkt szóbahozom ha van rá alkalom. Ha ezek miatt leszek feketelistás úgyis halva született az egész, nem fogom teljesen letenni talán sose.

Jelenleg aktívan dohányzom is az se titok, előbb utóbb elmúlik, kezdem unni. Amúgy se lehet rejtegetni. Szerencsejáték nem jellemző, kockázatkerülő vagyok.

Management játékokat is szeretem. :D
Régi Bullfrog játékok legendásak.
"Staff Announcement, Incoming patients with Bloaty Head"
Egész jól koppintották a 2Point Hospitalban, külön kiemelt figyelmet szenteltek az announcernek.

MsIreneAdler 2021.02.05. 13:56:13

@SirLemming: végülis igazad van, akinél ez kizáró ok, azzal úgysem működne. Én 4 éve tettem le a cigit, nem volt könnyű, de jobb nélküle. Viszont megértem azt, aki még nem áll készen.
Nagyon szerettem azt a játékot. Most karácsonykor is nosztalgiáztam vele kicsit :D

SirLemming 2021.02.05. 14:50:54

@MsIreneAdler: Semmi sincs kőbevésve és tárgyalási alap lehet.
De a játékot nem tervezem teljesen kitenni az ablakon, bár sokkal kevesebb időt szánok rá.
A dohány más tészta, ahhoz annál több motiváció és tanulás kell, mert a stresszkezelésem jelenlegi alapja.

TH intrója gyerekként inkább ijesztő volt azért, de közel áll hozzám. Legutóbb az eredeti Rollercoaster Tycoon-t vettem elő nosztalgiázni. Azt is ajánlom, aranyos.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.05. 16:22:34

@MsIreneAdler: röné gratula én is letettem pedig én egy félisten vagyok.
@SirLemming: tedd le öcsém sokkal könnyebb leszel!

Kosztarika 2021.02.05. 16:24:05

PUSKÁS PETI!
Szép volt a "bemindenezve" de ezt használják más fórumokon is.
Bizonyítékot kérünk, hogy olvasol minket (es ettől vagy egyre jobb)
TESSÉK BEMONDANI A KULCSSZÓT:....... EKG!!!!
:)

MsIreneAdler 2021.02.05. 18:08:09

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): gratulálok neked! Félistenként biztosan ezerszer nehezebb dolgod volt :D:D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.05. 18:19:28

@MsIreneAdler: sokkal erősebb és éberebb voltam a cigi punnyasztott , sőt néha nem is esett jól
lehet ak47et kevertek bele?
de a jó csajok nem cigiznek ezt vésd a fejedbe:)

ppupu #Fantom for President 2021.02.05. 21:07:05

Amíg a x83 trollkodó paraszt script muxik, addig használjuk ezt

Gia 2021.02.05. 21:07:21

@SelyemSonkaPini: jó,de mindjárt jön az elmebeteg is..

ppupu #Fantom for President 2021.02.05. 21:07:59

@Gia: Akkor megyünk eggyel visszább :DDD

Gia 2021.02.05. 21:08:22

Biztos nincs tv-je és már a szekrényajtót is telibeverte.:-)

KékCsöcsűPini 2021.02.05. 21:10:31

Hát ha automata tényleg, akkor nem biztos

Kosztarika 2021.02.05. 21:11:19

Tele van a világ elmebetegekkel.
Mi ebben a jó neki??? Sosem fogom megérteni. :(

ppupu #Fantom for President 2021.02.05. 21:12:48

@SelyemSonkaPini: Így van, majd egy idő után észreveszi esetleg... akkor tovább állunk...

Kosztarika 2021.02.05. 21:13:50

@SelyemSonkaPini: délután egyszer már változtatott a szövegen. Nyilván automata, de ellenőrzi időnként a reakciókat. Ezért kell ignorálni, mert, ha látja, hogy felhozatal, annál inkább csinálja.
Hogy rohadjon meg! :((((

Gia 2021.02.05. 21:14:15

@Kosztarika: Én sem.Mit élvez ezen?Ráadásul nálunk azt a reakciót sem kapja meg,mint mondjuk a face-n..
Hátravinni..lelőni.

ppupu #Fantom for President 2021.02.05. 21:14:59

Elmentem fürdeni, meg hasonló de jövök majd
MÉG 45 perc :D

Cérnahuszár 2021.02.05. 21:15:04

@Kosztarika: azt hiszi számít valamit hogy ezt csinálja
de csak neki fontos, azért görcsöl ennyire rá
semmi nem fog változni akármennyit is erölködik

Kosztarika 2021.02.05. 21:19:24

@Cérnahuszár adraconis.0.01:
Engem a másik poszt alatt se zavart, simán átpörgettem. VV- n edzettek vagyunk, egy kretén magában meg sem kottyan. :)

Gia 2021.02.05. 21:20:57

Elméletileg tiszta amott a terep.

SirLemming 2021.02.05. 21:24:07

@Cérnahuszár adraconis.0.01: nem görcsöl. Leszarja. Azzal hogy bekavar ő elért mindent az életben.

Gia 2021.02.05. 21:28:46

@SirLemming: Pedig ez a mi homokozónk.:-D

Cérnahuszár 2021.02.05. 21:29:34

@SirLemming: dehogynem görcsöl, hányadik regnél is tart? 17? tiszta görcs az ember mert nem tudja elengedni, folyton viszsaregel

SirLemming 2021.02.05. 21:34:01

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Automata az egész. Egy random gyerek leszedett egy scriptet és azt futtatja a gépén amíg csinálja anyunak a bünti házimunkát vagy hokizik matekházi helyett.

Ilyesmit még én is összeraknék záros határidőn belül pedig nem vagyok programozó.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.05. 21:34:26

@Gia: és nem szeretjuk ha a fejunkre dobálják a homokot

Cérnahuszár 2021.02.05. 21:40:26

@SirLemming: nem érted
oké hogy automata, de órák óta foglalkoztatja a dolog, figyeli mikor dobják ki aztán visszajön
be van feszülve mert nem az van amit ő akar

readonlyvv 2021.02.05. 21:47:45

hello george! újra aktív a chatbot?

SirLemming 2021.02.05. 22:15:14

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Hát jó. Ha én csinálnám auto lenne az új reg is. Nem bonyi.
süti beállítások módosítása