Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X81 – Mi a fáma című tesó?

2021. február 03. 13:25 - Laura Ingalls

 

kepernyofelvetel_529.jpg

Négy héttel a jubileumi évad vége előtt úgy döntöttek a műsor készítői, hogy ideje megtartani a Visszarázódás Hetét. Értem én, hogy ennek most van értelme, mert hét csimpit érdekesebb kiidegelni, mint négyet, de a célt semmiképp sem éri el a nyuvasztás, ha vasárnaptól visszaállunk arra amit 79 napig csináltunk. Ámdeazonban: ahogy már párszor elmondtam nem értek a lovakhoz, szóval nagyvonalúan eltekintek az előbb leírtaktól és lelkesen várom mit tartogat a Visszarázódás második napja. Drága Péterünk azt meséli, hogy kedvenceinknek papírra kellett vetniük mennyit költenek egy egész napi élelemre, majd arról kellett dönteniük ki folytatja a legpazarlóbb életmódot a villában.
Merdzsó otthon nem nagyétkű, úgy cirka 1000 pénzt költ naponta ételre a napi cigi és innivaló mellett. Igazán érdekelne, hogy az ezresből kijön a haribo és a napi csoki, plusz egy kifli meg egy joghurt, vagy 1000 a rendes étel és azon felül a csokika? Virág a napi költést 5000 forintra saccolja. Nagyon ritkán főz – értsd: soha – inkább rendel, vagy lemegy egy kifőzdébe és így van meg a napi kétszeri kajcsi. Ami igazán meglep Dánielünk tízezres költése. Mit eszik ez az ember egy nap? Aranyat rágcsál?
Nem okoz meglepetést a ki a pazarló? szavazás eredménye. A lakók egy emberként tudják (tudnák, de akkor nem lenne kontent) azonnal rávágni a kérdésre, hogy Virááág és még Virág is egyetért ezzel. Mindegy, hogy banán, csoki, energiaital, vagy bárakármi Virág csak a felét eszi és issza meg annak ami a kezébe akad. Belekortyol a tejbe, a pulton hagyja és megromlik, a villa minden helyiségében hagy energiaitalos dobozt – nem sajnálja senkitől – és Dani hiába igyekszik jó konyhamalacként betakarítani a maradékot, sajnos így is a kukában landol sok minden. Viszont a mosogatószerrel kiválóan spórolsz – mondja Bálint. Robi azt mondja, majd megtanulja Virág mi a magyarok Istene hogyan kell spórolni, ha Danival egy háztartásban fognak élni, amire Dani azt mondja úgy készülök, hogy többet kell teremteni. Ahha, többet. Teremteni. ...
Virág ahhoz képest, hogy milyen volt a beköltözéskor sokat változott – legalábbis ezt állítja – de neki így jó. Vivcsó cigizés közben meg akarná mondani a tutit, de Virdzsi nem akar változni, így az egész beszélgetés értelmetlen. A Teremtő is megmondja, hogy hiába neveli a kislányt, nem tud vele mit kezdeni. Én szívesen megnevelgetném A Teremtőt egy fatestápolóval, elsősorban azért hogy érezze a törődést, másodsorban meg azért, hogy megtanulja hogy illik viselkedni az embertársaival.

kepernyofelvetel_456.jpg

kepernyofelvetel_458.jpg

kepernyofelvetel_459.jpg

kepernyofelvetel_461.jpg

kepernyofelvetel_462.jpg

kepernyofelvetel_463.jpg

kepernyofelvetel_464.jpg

Mivel Virdzsi pazarol legjobban, mostantól visszavonásig a Nagy Testvér állítja össze a napi étrendjét és csak azt ehet és ihat amit beküldenek neki. Természetesen egy napra 5000 kutyinkát ér a beküldött élelem és ha bármi másba bele találna nyalni, nagggyon súlyos büntetés lesz a jutalma. Virdzsó kiborul, hogy ötezerből lesz reggeli?, ebéd? és vacsora is? De hát otthon csak kéccer eszik! Ötezer? Betegek ezek? Akkor írhatott volna hatezret is! Igen, írhattál volna hatezret is. Egyébként pedig tápláló lencsefőzeléket kap vacsorára virslivel és fasírttal, szóval nem olyan rossz az. Az más tészta, hogy 18 évesen én sem ettem lencsefőzeléket, évekkel később kedveltem meg a lencsét, így egy nagyon-nagyon-nagyon parányi együttérzés van bennem a vacsorával kapcsolatban, ami tovaszáll, mikor kiderül, hogy két kanál után ott hagyja az ennivalót és még a fasírtot és a virslit sem eszi meg, hanem lefekvéskor Daninak kínálgatja. Miért büntetteek? – nyöszörgi. – Nem elég, hogy a tanyasi hét okádék vooolt… Végső kétségbeesésében azt mondja küldjenek be neki ötezerér’ alapanyagot és majd főz. Az a baj Virágom, hogy olyan alapanyagot kapnál amiért szintén sírna a kicsi szád, szóval tökmindegy. Ezután azon sopánkodik, hogy még a ragya is kiverte, de ezt aztán már tényleg nem értem, mert én meg voltam róla győződve, hogy azért keni magát azzal a gusztustalan narancssárga alapozóval, hogy eltüntesse a pattanásait. Mondom, nem értek a lovakhoz.

kepernyofelvetel_467.jpg

kepernyofelvetel_468.jpg

kepernyofelvetel_469.jpg

kepernyofelvetel_470.jpg

kepernyofelvetel_471.jpg

kepernyofelvetel_472.jpg

Virág, aki az alvást nem értékeli, az a pihenést nem érdemli! – szól reggel a villarádióból. – Merci, az éjszakai alvást nem pótolja semmi! – szakítja meg a zenét újra egy feddés.
Kelj fel, mert büntit kapunk! – lökdösi meg Mercit Mó, aki még szintén az ágyban fekszik. Majd újból Virágot ébreszti a rádió és ezzel egészen egyértelművé vált, hogy amíg a tetszhalott állapotból ki nem mozdul Virág – és Merci – addig fogja hallani a kellemes ébresztést. Merci remélte, hogy nem veszi észre senki, hogy ő még mindig alszik, de rá kellett jönnie, hogy a közvetlenül az ágya mellett elhelyezett kamera a tükör mögött mindent IS lát. Egy próbát azért megért.
Virág csudi reggelit kap: kávé, 1 lityó narancslé, túró, sajt (medve), alma, kenyér, víz. Hús nincs, nem is hiányzik. Ezúttal Virágunk elégedett. Végre. Bár kakaóval és / vagy tejeskávéval szokta indítani a napját, de egye fene most lemond a tejről.
Eközben Robi és Vivi a kiválasztásról matekoznak. Ki népszerű, ki nem népszerű? Ki tudja? Ki-kire rak? Nem lehet biztosan megmondani. Ájjjj, de nehéz ügy!
Szerintem viszont nem eszik olyan forrón azt a kását. PP is próbálta már többször lázba hozni az egyszeri nézőt, hogy most aztán égszakadás-földindulás, egymásnak kell esnie A Hetesnek! Borítékolható egy Virdzsi-Merdzsó és egy Dani-Mó párbaj a következő két alkalomra. Amíg odáig elérünk tovább változnak a viszonyok és kikristályosodik ki kivel hányadán áll. Ezen csak az változtathat, ha random lila kendőket küldenek be puszira. Akkor lesz meglepetés, egyébként mindenki nyugodjon le a ..csába.

kepernyofelvetel_480.jpg

kepernyofelvetel_481.jpg

kepernyofelvetel_482.jpg

kepernyofelvetel_483.jpg

kepernyofelvetel_484.jpg

Vivi és Mó készítik a Mi a fáma tesó? mai adását. Vivi a hírtől, hogy ő lesz a szerkesztő nagyon bebizsergett, hiszen egész héten erre várt! (Ezzel ugyan lelövöm a napi szavazás eredményét, de ha ettől bebizsergett Vivi, akkor mi lesz vele akkor amikor megtudja, hogy őt szavazták meg a nézők Bálint párjának az utolsó adáshoz! Tyűűűű....)
Vivcsóék szuperül összedolgoznak, az első nagyszerű ötlet, hogy Vivi lánynak sminkeli majd Mót. Mó gondolkodás nélkül rábólint, nem vagyok biztos abban, hogy tudja mire mondott igent. Szöveget írnak, forgatnak, viccelődnek végig. Mó egész jól kezeli a kamerát, Vivi meg Viviskedik, kicsit darabos az a zoom, de a végtermék szempontjából hívjuk ezt effektnek.
Mó a riportban elmondja, amit már korábban hallhattunk tőle: tévés szeretne lenni és szívesen vezetne például X-Faktort. Hohóóó! Rettegjen mindenki, itt a konkurencia! Puskás Úr kezdhet félni, mert ArmandMó a helyére pályázik!

kepernyofelvetel_485.jpg

kepernyofelvetel_486.jpg

kepernyofelvetel_487.jpg

kepernyofelvetel_488.jpg

Mielőtt megtekinthetnénk Vivi és Mó fámáit, A Teremtő, vagy világi nevén Dániel reakcióját nézhetjük a hozzá intézett üzenetekre. Az instalakók Dánielt vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem szeretik. Megosztó, na! A legtöbb kritika aZmiatt éri, hogy nagyképű, sokat gondol magáról és Virágot degradálja és ezáltal Virág a szolgája / kutyája. A keksz meg azért jár neki, mert nagy forma, vezéregyéniség és ezek által a top háromba várják. Dani hozza a formáját, puszi annak aki szereti, aki meg nem az nem tudja mit beszél és egyébként is az élethez fel kell nőni és mutassatok még egy ilyet ha tudtok! – mondja a sokat megélt Dani Úr.
Aki igazán megdöbbent a kommenteken az Virdzsi volt. Itt volt az ideje egy reality checknek, de mégsem jutott el az üzenet Virágig. Az, hogy Danilandben az asszony dolga a szülés és a háztartás vezetése, meg az hogy parancsra széttegye a lábát sajnos a viselkedése alapján egyértelmű volt. Az egyik üzenet után el is mondta, hogy ez nála így megy: ő viszi haza a lóvét, az aktuális csaja meg vigyázzban állva várja az Úr hazatértét. Az viszont, hogy Virág nem gondolkodik el azon, hogy mindez jól van-e így, hanem letudja egy rosszindulatúak és undorittóak az emberekkel, nagyon szomorú.

kepernyofelvetel_507.jpg

kepernyofelvetel_508.jpg

kepernyofelvetel_509.jpg

kepernyofelvetel_510.jpg

kepernyofelvetel_511.jpg

kepernyofelvetel_512.jpg

kepernyofelvetel_513.jpg

kepernyofelvetel_514.jpg

Egy tízes skálán mennyire vagy hülye? – kérdezi Bálint Vivitől. – Melletted 10-ből 10-es. Mert hülyévé teszel. – feleli Vivi Bálintnak, aki szívja a vérét míg Vivi Móra vár, hogy elkészüljön és kezdhessék az esti Mi a fáma tesó?-t. Vivcsó tűkön ül, türelmetlenkedik mikor lesz már kész Mó, mert sminkelni kellene, ám amikor Mó Vivi mellé áll, hogy készen vagyok!, Vivi visszakérdez: elszívhatok egy cigit? Nem volt időd elszívni mialatt sürgettél?
A stúdió felé menetelve Mó egyre bizonytalanabb azzal kapcsolatban, hogy tényleg jó ötlet-e nőnek sminkeltetnie magát Viviennel. Jó lesz! Én már most vigyorgok. Oda lesznek a csajok. – mondja Vivi sminkelés közben. – Főleg Robi! – teszi hozzá komolyan.
Vivi tudta, hogy be kell durvulnia smink terén és viccesre kell vennie a figurát. Egyszer élünk Mó fiam, feltűnőnek kell lenned a híradóban – meséli Vivi ajkát lebiggyesztve és haját dobálva a riportban. Vivi szerint Mó fullos lett, nagyon extra a smink és biztos örülni fognak a többiek, hogy Mót ennyire csábosba rakta. Nos a smink valóban nagyon extra és a folyamat míg elkészült nagyon vicces volt. Rengeteget nevettek, látszik, hogy Vivi imádja, hogy kifestheti Mót, Mó pedig élvezi az egészet és szórakoztatja mit csinál vele, belőle Vivi. Mialatt Vivi az utolsó simításokat végzi Mó arcán, Mó a következőt mantrázza csukott szemmel csücsörítve: Szép jó estét!, Szép jó estét kívánok!, Szép jó… Ne izguld túl! – szakítja meg Vivi. – Nem izgulom túl! Szép jó estét

kepernyofelvetel_525.jpg

kepernyofelvetel_526.jpg

kepernyofelvetel_527.jpg

kepernyofelvetel_528.jpg

kepernyofelvetel_530.jpg

kepernyofelvetel_531.jpg

kepernyofelvetel_532.jpg

kepernyofelvetel_533.jpg

kepernyofelvetel_534.jpg

kepernyofelvetel_535.jpg

Elkezdődik az esti Villa Híradó a súlyos hírekkel. Várható módon sokkot kapnak a srácok, mikor Mót meglátják, ez meg is adja az alaphangulatot. A híradó alatt szakadnak a röhögéstől és van is miért, nagyon viccesre sikerült. Mót beköszönéskor elviszi a kameraláz és a Mi a fáma című tesó-nak a 2. adását konferálja fel. A hibáját észrevette, egy halvány mosoly és kis fejbiccentés mutatja a zavart az erőben, azonban nem esik ki a szerepéből és konferálja is az első hírt ami a lakók alváskorlátozásáról szól. Kicsit darabosan beszél, időnként bólogat, de én azt mondom, hogy Puskásnak reszkethet a térde, mert ez a Mó… ez a Mó… nincsenek rá szavak, reszkessél PP e’van.
A végére Peti elirigyelte Mó sminkjét és az utolsó két percben nőnek álcázva feszít. El kell keserítenem PP-t, Mó sokkal csinibb.
Holnapra (vagyis ma este) olyan információkat kapnak a lakók, amiket eddig nem tudtak! Váááá! ... Nincs elég vita, muszáj generálni néhányat.

kepernyofelvetel_536.jpg

kepernyofelvetel_537.jpg

kepernyofelvetel_538.jpg

kepernyofelvetel_539.jpg

kepernyofelvetel_541.jpg

kepernyofelvetel_542.jpg

kepernyofelvetel_543.jpg

kepernyofelvetel_545.jpg

kepernyofelvetel_546.jpg

kepernyofelvetel_547.jpg

kepernyofelvetel_548.jpg

kepernyofelvetel_549.jpg

kepernyofelvetel_550.jpg

kepernyofelvetel_551.jpg

kepernyofelvetel_554.jpg

kepernyofelvetel_555.jpg

907 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kosztarika 2021.02.03. 13:42:42

@Ármándójózsi:
Na végre, égre-földre kerestelek. Jó, hogy előkerültél. :))))

Charlie100 2021.02.03. 13:42:52

Hányadikk is vagyok?

Ármándójózsi 2021.02.03. 13:43:07

@Laura Ingalls:. Ha egyszer kiadom az emlékirataimat, a "Hogyan lettem nála az első?" kiemelt fejezet lesz, megígérem! :)))
A posztcsi, minőségi mint mindig, bearanyozta a napomat! :)

Kosztarika 2021.02.03. 13:47:06

@Ármándójózsi: Érzéki(!!!!) csalódás?? :DDDD

Köszi a posztot Laura, szuper, mint mindig. :)

mozambikizombikini 2021.02.03. 13:50:38

Szerintem Vivi tenyleg segiteni szeretett volna. Nem hinnem, hogy ezt megjatsza. Szamomra pl. egyertelmu, hogy Merci korabban bulemias volt, Virag meg anorexias, Vivi pedig felismerte ezt es bar kicsit benan, de probalt valamit foglalkozni ezzel.. (En is lazan felismerem a mai napig, koszi tancos mult. :))

kozi001 2021.02.03. 13:51:40

Lemaradtam.
Indulok a nyuvasztaló fesztiválra!

Gia 2021.02.03. 13:52:28

Nem reagáltatok így leírom,hogy Rencsi az új profilképén a piros rúzsos Fruval van.Az első vita alkalmával le fogja szedni a képet..

ficekence 2021.02.03. 13:56:35

@Laura Ingalls: Köszi a posztot, nagyon jó lett. :)

Laura Ingalls 2021.02.03. 13:58:08

@Ármándójózsi: háhá :D ez a minimum :D
@Kosztarika: @Gia: én is köszi és szívesen :)

Gia 2021.02.03. 13:59:11

Vivcsó az adásra szerintem még javított Moh sminkjén,mintha a rúzsa is jobb lett volna,mint a fenti képen.

Spitzbauer 2021.02.03. 14:02:05

Laula: a "Teremtő"-n behalok :-DDDD. De a többi is ül, gratula!

Kosztarika 2021.02.03. 14:09:57

@Gia: Nem volt instám. Halált megvető bátorsággal letöltöttem és regisztráltam a vv miatt. De amit látok, kár nézni. :(((
Nem tetsző képeket, kommenteket törlik, Rencsike meg zavartan röhögcsélve hazudozik élőben Gáborral.
Mégsem kell insta. :(

2021.02.03. 14:10:40

@Gia: azért mert Renáta önhatalmúlag posztolgat, félrevezető képeket. Tavalyi karácsonyi szerelmes képeslap...
Miért ő rakja fel, és nem a gonosz törpe?
Nyomásgyakorlás very much?

LaciHogyVoltol 2021.02.03. 14:35:33

Egyébként én is nem rég összeszámoltam, hogy amikor nem diétáztam én is simán napi 7000-10.000 Ft-ot meg tudtam enni. Ez úgy jött össze, hogy reggelire mondjuk számoljunk 1000 Ft-ot, ebédre általában rendelek (home office), ahol csomószor a csomagolás meg a szállítás megdobja az kijön mondjuk 3000-5000 Ft környékére attól függően, hogy desszertet és üdítőt is kérek-e vagy csak magát a kaját és ezek után még estére becsúszott pár édesség ami szintén kitehet 1000-2000 Ft-ot akár...amúgy tényleg borzalmas, főleg ha belegondolunk, hogy más összesen nem ekeres annyit amit én kajára képes vagyok elverni...

Egyébként azon külön röhögtem, hogy Virág a Campona-s Főzelékbárból kapott lencsefőzit, egyből felismertem az elviteles dobozt meg a feltétválasztékot is :D Mivel én is itt lakom villaközelben, onnan én is szoktam hozni kaját és nincs vele az égegyadta világon semmi baj, kicsit sajnáltam őket, hogy így leszólta a kaját Virdzsi... (egyébként én a lencsefőzeléket már kiskoromban is szerettem)

Moh sminkje meg megint csak kihangsúlyozza amit itt már kitárgyaltunk: brutál szemöldöke van a srácnak! Nézzétek meg a screenshot-okon látszik, hogy Vivcsó nem húzta túl, csak simán kifestette, és így, hogy nem szőke, mint alapból lenne hanem barna nagyon brutál! :D Eszméletlen vastag és amorf, alapjáraton nem pártolom a férfi szemöldök szedést (bár a sajátomat én meg szoktam igazítani, márcsak olyan szinten, hogy 1-2 szál néha hosszabbra nő akkor azt kihúzom), de ezzel szerintem már kezdeni kellene valamit...

LaciHogyVoltol 2021.02.03. 14:36:35

@silvermansarah: Ezt pont néztem, hogy ez a kép Gonosz törpének is fent van az Instán. Ő már szépen letakarította azokat a borzalmakat amiket posztoltak helyette a szerkik, és a villalétéből marad összesen 3 kép, közülük ez az egyik...

SirLemming 2021.02.03. 14:46:21

@Ármándójózsi: No hello, mi volt veled, rendesen eltűntél.

@Charlie100: 7.

@LaciHogyVoltol: :D Így valóban jetis az a szemöldök. Lehet hogy Vivinek őt is kezelésbe kéne venni mint annó Bálintot.

mozambikizombikini 2021.02.03. 14:46:29

@silvermansarah: Pontosan ez volt az elso gondolatom....Brutal passziv agressziv pattern.. (szamomra)

mozambikizombikini 2021.02.03. 14:48:41

@LaciHogyVoltol: ;) pont errol irtam par oraja, de erdekes, ja... ha "picolooogus" lennek es keresnek egy PHD temat, tuti valami ilyesmit valasztanek.

Gia 2021.02.03. 14:49:48

Frunátóék leendő gyerekeinek neve Dominik és Amira..

Spitzbauer 2021.02.03. 14:57:43

Most nézem, hogy Mú olyan a címképen, mint Joker a Batmanből. :-D

Magentax 2021.02.03. 14:59:18

Sziasztok!
A tegnapi történésekről....
Proliúr és Virág iszonyatosan ostobák. A beküldött insta kommentek alapján azért valamit leszűrhettek volna a kinti megítélésükről. Virággal kapcsolatban csupa negatívum, proliúr is sokkal több hideget kapott, mint meleget.
Ahelyett, hogy lehülyéznék, lerosszindulatúznák a nézőket, inkább el kéne gondolkodniuk.
Proliúr hiába hangoztatja, hogy ő ezzel meg azzal nem ért egyet, a nézői szavazatokat a puffogás maximum negatív irányban fogja befolyásolni.

Spitzbauer 2021.02.03. 15:04:30

@LaciHogyVoltol: Akkor, ha üzenni akarunk a gyogyósoknak, leszaladsz a vellához, és bekiabálsz, lécci? Én már üzenném is a "teremtőnek", hogy "Kapja be! (de ne az enyément) :-D

A szemöldőkkel én is így kezdtem pár éve: ha megnőtt egy szál kitéptem. Ma már inkább 1-2 havonta megnyírom a szakállnyíróval....

SirLemming 2021.02.03. 15:05:16

@Spitzbauer: Azaz! Arra kellett volna Vivinek rámennie. :D

villamospótló 2021.02.03. 15:08:19

szerintetek hogy fog még 4 ápolt kiesni 27-éig, ha a héten nem lesz párbaj?

Gia 2021.02.03. 15:18:53

@villamospótló: Majd biztos lesz 3-as párbaj.

alma_szósz 2021.02.03. 15:30:49

@Gia: a Zsoltis évadban is volt valami ilyesmi

LaciHogyVoltol 2021.02.03. 15:31:08

@Spitzbauer: Simán!

Egyébként ha jól láttam a frissen ültetett almafákat már el is takarították a villa elől, úgyhogy sajnos Fruzsika nem fogja látni "kinőni" az elültetett csemetéket :D :D :D

Gia 2021.02.03. 15:37:43

@LaciHogyVoltol: Az is vicces volt,hogy valami olyasmit mondott,hogy arról enne almát,mert tudja,hogy bio...Kész..Mit gondol,hogy tutira nem permetezné be soha senki?

LaciHogyVoltol 2021.02.03. 15:38:09

@Gia: Tuti. Én is ezt számoltam, hogy szombathoz képest 3 hét és finálé. Még ha négyes döntőt akarnak akkor is ki kell baszarintani 3 hülyét onnan addig. Utolsó héten ugye még szokott lenni közvetlen a finálé előtt egy párbaj szerdán vagy pénteken. Szóval akkor a mentrend olyasminak kellene lennie:

február 13 top7 --> top6 (a.k.a. Virág-Merci párbaj)
február 20 vagy top6 --> top5, esetleg top6 --> top4 hármas párbaj
február 24/26 --> utolsó párbaj top5/4 --> top4/3
február 27 --> Döntő

Amúgy ha lenne a szerkiknek humorérzékük behúznák most a 3-as párbajt. El kellne érniük, hogy Virág legyen mindenképp a kiválasztott (ugye még Mercike is saszos, ha Bálint és Vivi behúzná Robit is hogy rá tegye). De az lenne szép pofára esés, ha Virzsó zöld kendőt kapna, kihívná Mercit, és utána dobnák be, hogy akkor Merci nosza, válassz 3. párbajozót...és mivel Vivin pont lila van, Moht/Bálintot nem fogja kihívni, Robitól pedig fél Mercike rákötné Danira, és akkor Virág és Dani közül mindenképp csak 1 folytathatná...ráadásul nekik még egymás elől is el kellene happolni a szavazatot a bennmaradásért :D De szép lenne, rámutatna, hogy miért nem érdemes "örök szerelmet" játszani a villában (abból jól még senki nem jött ki) :D :D :D

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 15:43:53

ELSŐ ! ismét és megint :)

Helló röfik !

Gia 2021.02.03. 15:43:55

@LaciHogyVoltol: Robi olyan jót játszott tegnap is Mercivel a BV-ben,hogy félő,hogy nem rakna Mercire jelet.

2021.02.03. 15:43:59

@LaciHogyVoltol: és az felhatalmazza Rencsibabát hogy peofilképnek használja? Ez annyira büdös, meg is nézem Frubaba reagált-e rá.

Gia 2021.02.03. 15:49:28

Azt láttam face-n,hogy Robi és Fru is volt epizódszereplő az ÉNB-ben.Ha ez igaz akkor tényleg elég belterjes ez az egész.

mocskosmacska 2021.02.03. 15:50:09

Ha a szerik már megrendeztek egy öko hetet, akkor nem ilyen szar műanyag elviteles dobozba kellett volna virágnak beküldeni a kaját, hanem valami elmosható éthordóban.

MsIreneAdler 2021.02.03. 15:56:01

@Ármándójózsi: lassan két napja felénk se nézel, ármandooouuuzunk, aggódunk, keresünk, erre te beelsőzől itten???
Hát mingyáá mondok erre valamit (síp síp síp) :D::D

MsIreneAdler 2021.02.03. 15:57:00

@Laura Ingalls: szuper poszt! Szeretem, ahogy és amiket írsz :)

Cérnahuszár a naív 2021.02.03. 16:11:05

@Gia: hát elég ügyesen utánozzák egymást :)

LaciHogyVoltol 2021.02.03. 16:11:47

@Gia: Szerintem ha Vivi és Bálint leadnák neki, hogy "mi a fáma", akkor simán Mercire tenné. TaTTikus a gyerek. Bár nincs mitől félnie, de szerintem ő arra játszik, hogy megússza a párbajokat és egyenes ágon jusson a döntőbe. Már tegnap is felkérdezte Vivit a harci helyzetről. Szerintem Bálinthoz hasonlóan ő sem feltétlen akarja meghúzni Proli Úr bajszát amíg végképp nem kötelező, ezért tenné szerintem Bálint és Robi is Virág előtt Mercire... de hozzáteszem, szerintem igazuk is van. Ha Bálint és Vivi "nézze el" neki, hogy effektíve ellenük kampányolt a párbajuknál, mert "a másiknak jobban szüksége volt rá", akkor ő meg ne vegye zokon a kiválasztójeleket...

SirLemming 2021.02.03. 16:12:50

Unatkozom. Se meeting se vészhelyzet. Kösz hogy elolvastad. Bocs, hogy élek. Nyaff. :D

hereverő heverő 2021.02.03. 16:17:56

@SirLemming: és @MsIreneAdler: Költözzetek össze, a többit pedig odjátok meg közösen, had ne adjak tippeket :)

etikette 2021.02.03. 16:21:35

Birom ezt a hetet nagyon. Tok jo hogy lehet vegre rohogni rajtuk/veluk. Parbaj helyett lehetne zsakbamacska lottosorsolas hogy pl az all a kihuzott cetlin hogy Balint vagja le a szakallat, vagy hagyd el a villat most,

etikette 2021.02.03. 16:22:52

Marmint aki azt huzza ki az hagyja el a villat...szoval megsporolnak egy parbajt. Mar nincs sok ido hatra es kellene nekik valami sokkolo

etikette 2021.02.03. 16:24:25

@mozambikizombi: Merci mondta is hogy bulimias volt azert tud ledugni egy banant a torkan a gyomraba es visszahuzni...csori

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 16:25:22

@etikette: Van az a helyzet amikor ez hasznos képesség....

Spitzbauer 2021.02.03. 16:33:00

@LaciHogyVoltol: Ha lenne egy olyan hármas most, akkor a Proli/Teremtő házaspár kiesne. És lenne nagy felzúdulás a titkon (tiktokon), meg a hasonló szennymédiákon, hogy egymás ellen uszította a retek őket, és ez nem volt fair. Bár a retket ismerve, és a szerikik is olvasnak minket, erre mostmár van sansz.

kozi001 2021.02.03. 16:39:49

@LaciHogyVoltol: Itt a Keletinél a kifőzdében 1400 a menü a ha jól tudom. És abba még leves is van.
Vagy hozzanak Virág két adag kínait. Meg se fogja tudni enni. :)

SirLemming 2021.02.03. 16:49:09

@MsIreneAdler: Végül kiszolgáltam magam és nekiálltam puhítani az IT-t, hogy menjen a requestem gyorsabban, meglepően gyorsan meggyőztem őket :/

@hereverő heverő: Az már home office lenne a javából. :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 16:56:21

@Ármándójózsi: @.Doktor.Szöszi.: @Gia: most ti nyertetek de ficek simán húzta az első két helyet.
nem alélok el tőletek

2021.02.03. 16:57:24

Moh sminkkel kapcsolatban és szemöldökileg egyetértek. A gyereknek a fogai szépek, meg rohadt jó orra van. :)) A többi része felejtős.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 17:01:30

RENÁTó
HALLOM OLVASOD a hogy voltot, és hogy mennyire kemény vagy nőkkel szemben
holnap megyek Szombathelyre kiállhatsz egy MMA s ellen. a mester ellen.

MsIreneAdler 2021.02.03. 17:02:11

@SirLemming: olvasom, hogy
"Végül kiszolgáltam magam és..." Na mondom túl sok lesz itt az infó, de megnyugodtam, nem lett az! :)

Gia 2021.02.03. 17:02:57

@silvermansarah: És szinte mindig mosolyra áll a szája.:-)

mozambikizombikini 2021.02.03. 17:03:32

@etikette: Oh, errol lemaradtam igy konkretan, de ez volt a megerzesem a lanyokkal kapcsolatban (Virag, Merci) es nem tudom Vivi tud-e ezekrol, de ugy tunik nekem, hogy probal segiteni nekik.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 17:04:59

@MsIreneAdler: hallottam röné! azért ez az ország elég kicsi.

mozambikizombikini 2021.02.03. 17:07:00

@MsIreneAdler: Honnan gondolod, hogy "olvas" ? :DDDDD

- bocsiii, ez talan bunko volt... :P Orulnek, ha a szereplok olvasnanak "hogyvoltot".

EU2020 2021.02.03. 17:10:05

@silvermansarah: Moh: vizenyős szemek, pornóbajusz, hülyehaj, nem vonzó arc. A teste legalább kisportolt. Lelkileg stabil, de nem mindig áll ki magáért, agyban nem túl erős. Ingatag fiúka.

Ha egy lány játszaná benn ezt a szűzkurva szerepet, az első körben kiszavazták volna.

2021.02.03. 17:11:29

@MsIreneAdler: várjál: gondolod hogy olvas?
:D

2021.02.03. 17:13:55

@EU2020: jó, ezt így nem akartam leírni, de igen.
Az orra akkor is jó. :))

2021.02.03. 17:14:30

@Gia: mondjuk az fura, olyan Jokeres

SirLemming 2021.02.03. 17:14:56

@MsIreneAdler: Oh hát a világért se botránkoztatnálak meg. Délután legalábbis. Nem felejtettem ám el hogy van privát pókelhárítód, én meg csak egy Lemming vagyok. :)

EU2020 2021.02.03. 17:17:26

@silvermansarah: kénytelen vagyok leírni, mert hetero nőként szeretnék jó pasikat is látni, ha már értelmes hímet nem lehet beválogatni egy ilyen trash-be (nem lehet???) De úgy tűnik ezt is férfiak szerkesztik, jöhet az átlag alja. De legalább szép lenne, könyörgöm, beszélnie se kell, legyen tuja, üljön valahol és nézzen ki jól. Ilyen jelentkező nincs?

kozi001 2021.02.03. 17:18:14

Sms: "Dani! Nem értem az elején bírtalak kommenteket."
Valaki lopja a kommentjeimet a facéról. :P

Rrami 2021.02.03. 17:20:32

Virág a legjobb módját választja annak, hogy fentebb jöjjön a nézőknél. Ennyire hogy felejthetik el, hogy hol vannak? A kamerát még megértem, hogy annyira megszokják, hogy sokszor eszükbe sem jut. Ezek a nézői kommentek azt hittem kicsit visszarántják a földre. Tartok tőle, hogy Dániel kórója a kinti életben még flegmább és igénytelenebb annál, mint amit most a tévében mutat.

Gia 2021.02.03. 17:20:39

@EU2020: A pasik is panaszkodtak már a benti csajokra..

MsIreneAdler 2021.02.03. 17:24:25

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): értem, csak én nem hallottam!

@mozambikizombi:
@silvermansarah:

Legyetek kedvesek! Elijesztitek!
(miután felfogta, hogy ez bizony sertés :))

@SirLemming: nem botránkozás volt, inkább csodálkozás! Ajjaj, ha lemegy a nap...jön a vérlemming :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 17:25:34

@silvermansarah: Renátó olvas és veled szeretne beszélni! állítólag nem vagy szimpatikus neki.
hatalmas szerencséd hogy a mester itt van.

SirLemming 2021.02.03. 17:29:37

@Gia: A benti csajokból leginkább az eszet hiányolom továbbra is. Többet ér mint a kosárméret. Vivinek csillan meg néha a szemében az értelem de az se túl sok.

@EU2020: Nem teljesen elveszett azért, stabilan hozza kb ugyanazt a szerepet és ha belelátja magát a top 3-ba nem téved hatalmasat.

2021.02.03. 17:30:30

@EU2020: ki akar bemenni tengerimalacnak egy elzárt terráriumba? Nincs az a pénz.
Maradnak a nyomik.

EU2020 2021.02.03. 17:32:41

@SirLemming: a benti fiúkákból pedig minden hiányzik, az ész, a szépség és az arányérzék is.

EU2020 2021.02.03. 17:33:11

@Gia: hát ja, de azért Mercikét mind levarrná

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 17:33:27

"Berlinbe kerül Esterházy Péter hagyatékának jelentős része"

EZ A SZÉGYEN BASSZAÉG !

2021.02.03. 17:33:44

@SirLemming: Marci kifejezetten szép (kisminkelve)

2021.02.03. 17:34:16

@EU2020: a Fogast is. Fúj.

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 17:41:18

@silvermansarah: Úgy én is kifejezetten.... bizonyos körökben :D :D

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 17:43:29

"Száz óra közérdekű munkára ítéltek Új-Zélandon egy nőt, aki 947 pozsgás növényt, köztük több száz ritka kaktuszt próbált becsempészni Kínából a testére erősítve"

Vót vér a pucájában.... A piniben is volt vagy 20 kaktusz, gondolom

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 17:45:12

@EU2020: ÉN nem ! Én Vivit....
ÉS Frút, ha nem ismerném és csak vacsora után találkoznék vele életemben először....

SirLemming 2021.02.03. 17:45:14

@silvermansarah: És amikor szemcsiben van (csendben) akkor értelmesnek is néz ki.

@MsIreneAdler: Az ám, mindenképpen. :D Nem fogja se fokhagyma se szenteltvíz!
Cserébe jámbor állat, nem bánt az senkit.

2021.02.03. 17:46:17

@SelyemSonkaPini:
Alcím: A mátészalkai közmunkás Új-Zélandon próbál boldogulni

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 17:46:23

"Áder János ellenőrizte a magyar haderőt, elégedett volt az eredménnyel
Talán egy mosoly is átfutott az arcán."

EGY MOSOLY ?? HÁT MIYLEN VILÁG EZ, MINDENKI ELKURVULT ???

2021.02.03. 17:47:15

@SelyemSonkaPini: Frú malacfejű. A teste jó, az igaz.

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 17:49:01

@silvermansarah: Ha jól írták, akkor Kínából vitte Azt írták Kínából... oda azért a dakoták ritkán jutnak el

mozambikizombikini 2021.02.03. 17:49:41

@SelyemSonkaPini: te most trollkodsz, vagy ez egy valos hir?

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 17:49:41

@silvermansarah: Pontosan ! Szerintem is. A szeme is szép, de a fejéig nem jutnék el sose :)

2021.02.03. 17:49:54

@SelyemSonkaPini: alábecsülöd őket :))

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 17:50:31

@mozambikizombi: MInd valós, most olvasgatok és az érdekeseket hozom ide ...
A minap is volt a szopós rabló, az is igaz volt

Lilith.Inanna.1 2021.02.03. 17:50:35

Hol tudom a tegnapi reszt visszanezni?

EU2020 2021.02.03. 17:52:08

@SelyemSonkaPini: a fiúfelhozatalból viszont zéró választási lehetőség, pedig tisztelet az van részemről. A pornóbajusz (Móh), a homless kinézet a képernyőn áttüremkedő szaggal (Bólint) és az arcra futtatott fanszőrzet + nem szexi test (Robi) kizáró tényezők, a csúnya arc+gusztustalan test kombó nőgyűlölettel megbolondítva (Ergya Daniella) pedig hányás. De mit értek én a striciképzéshez

2021.02.03. 17:53:12

@EU2020: Robi teste jó lenne, ha nem lenne csámpás.
Bálint jól nézett ki, amíg nem lett homeless.

SirLemming 2021.02.03. 17:53:41

@Lilith.Inanna.1: Ha választanom kéne a szobámban nézném. Troll off.

Foggalmam sincs. Amit nem látok élőben az kaputt.
RTLMOST?

Gia 2021.02.03. 17:53:57

@Lilith.Inanna.1: RtlMost-on még ingyenes.

2021.02.03. 17:54:23

@EU2020: Dani csöcse sem szexi?
:DDD

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 17:56:05

@EU2020: Fiúkkal nem foglalkozom sexuálisan nézve...
de Bálint szerintem tud jól kinézni
Moh olyan kis homiba oltott Hitler-jugend kinézetű...

de nem bizsergek a témára csumpirudik :)

2021.02.03. 17:57:12

@SelyemSonkaPini: Moh szerintem szláv (orosz/lengyel) kinézetű

SirLemming 2021.02.03. 17:59:05

@silvermansarah: Mondasz valamit.

Valaki photoshop bajnok varrjon rá matrózruhát és pontozzuk le.

Rrami 2021.02.03. 17:59:29

@SelyemSonkaPini: ez marha soknak tűnik, szerintem is szóba jöttek ott a testnyílások is:)

EU2020 2021.02.03. 17:59:34

@silvermansarah: Daniella csöcse az egyetlen, amire adok egy kettest.
Szlavovics Mohnak ma lecsekkolom az orrát és majd riportálok

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 18:00:21

@SelyemSonkaPini: gyüjtöm a kaktuszokat.

@silvermansarah: szerintem a nő legyen sexi :)

@Lilith.Inanna.1: csumpirudi.eu.hu

EU2020 2021.02.03. 18:02:32

@SelyemSonkaPini: Daniella is homiba oltott, gondolom ezt akarja ezzel az ERGYA viselkedéssel ellensúlyozni, pedig lebukott: megmutatta a csöcseit

kipcsak harcos 2021.02.03. 18:08:01

@EU2020: a VV10 végére makulátlanul beszélünk cigányul :D

EU2020 2021.02.03. 18:10:54

@kipcsak harcos: :)))személy szerint nagyon igyekszem

Krétagarbó 2021.02.03. 18:30:02

@SirLemming: tudok egy kis munkát. Küldjek?:)
2 napja csak dől befele. Mindenkinek most dugult ki a segge...

úgymond olvasó mmkk 2021.02.03. 18:31:22

@Krétagarbó: munkát én is tudok adni bárkinek, felszálltam hétfőn a szopórollerre rendesen

Raspberry Cake 2021.02.03. 18:36:49

Renátó felkeresett egy pszichológust, illetve Fru anyukája látja rajta, hogy szereti Frut. További részleteket itt találjátok nlc.hu/sztarok/20210203/vv-renato-pszichologus-vezekles-vv-fru-kozos-jovo/
Szerintem Bálint sármos, mondjuk a szakállát rövidebbre vághatná, olyanra, mint amilyen a beköltözésekor volt (tudom, kell neki egy fotózáshoz a műsor után). A haja hátul nem lett jól levágva, de önmagában a hosszabb, hajgumival összefogott haj nagyon is bejön:)) Feneke és lábai semmi kivetnivalót nem hagynak maguk után:PP Magyarország legvonzóbb pasija azonban véleményem szerint Mádai Vivi fogorvos férje, Szabó Zoltán.

Krétagarbó 2021.02.03. 18:38:03

@silvermansarah: mondjuk azután a lepedőakrobatika után csodálom, hogy SSPini megkívánná. Ki örül egy fadarabnak?

hereverő heverő 2021.02.03. 18:41:08

@Raspberry Cake: De csak azért ez a véleményed, mert engem még nem láttál :P :D

Krétagarbó 2021.02.03. 18:42:20

@úgymond olvasó mmkk: ők is? Én Szabó Zsófit hallottam csak. Hát mi folyik itt Gyöngyösön???

hereverő heverő 2021.02.03. 18:42:24

@Krétagarbó: Az ácsom örülne, a múltkor keresett egy darab gerendát.

Raspberry Cake 2021.02.03. 18:43:47

@úgymond olvasó mmkk: Olvastam, hogy a Tényekben jelentette be. Ha jól értem, akkor még nem váltak el, csak fognak.

MsIreneAdler 2021.02.03. 18:44:21

@repuloezustmokus: csak tud, ha neg tudott sértődni az insta kommenteken :D

@Raspberry Cake: köszi az extra infót! Az a pasi tényleg nagyon jól néz ki, de ami a legjobban tetszik benne, hogy nem ilyen üres, buta a tekintete. Nekem a hosszúhajú copfos, fonott Bálint nem gyere be :(

Raspberry Cake 2021.02.03. 18:46:07

@hereverő heverő: Lehetséges, hogy te túlteszel rajtuk, semmi sincs kizárva:DD

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 18:46:57

szabó zsófi rájött eddig migránssal járt

úgymond olvasó mmkk 2021.02.03. 18:51:26

@Raspberry Cake: rádióban hallottam még délután, azt hittem, már lezajlott a procedúra :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.03. 18:57:19

@Krétagarbó: biztos rosszat tett nekik a karantén (és nem feltételezem rosszindulatúan, hogy mádai egy másik pasi kedvéért szerepel valamelyik pénztáros lőrinc-féle újság címlapján, hogy de fasza nő lett az elmúlt egy évben)

@hereverő heverő: :DD

Raspberry Cake 2021.02.03. 18:59:17

@MsIreneAdler: A tekintete és a mosolya tetszik benne a legjobban:)) A fonott haj nekem sem annyira, saját magamon sem szeretem.
@repuloezustmokus: Nincs ezzel semmi gond, mindenkinek más az ízlése. Nem akarok senkit meggyőzni, csak a saját nézőpontomat osztottam meg:))

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 19:00:55

@Raspberry Cake: Arról nincs hír, hogy szájbaköpte-e már azóta a psichológust ?
Vagy csak a szekrényeket ( és a kanapét) verte szét a rendelőben ?

Raspberry Cake 2021.02.03. 19:02:45

@SelyemSonkaPini: Nincs, írj neki privát üzenetet és kérdezd meg, ha már kommentelni nem lehet nála. Nem kizárt, hogy választ nem fogsz kapni csak tiltást:DD

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 19:03:54

@repuloezustmokus: Az nőkmél is tud jó lenne...
pl. tehénszemű Héra vagy kobaldcsöcsű Heléna stb.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 19:10:41

leesett mit tesózol mókus 2 napja.
elolvastam az öfit háháh
és holnap mókuska és nyunyó rakja ki a Tesó magazin első oldalát csak .....

SirLemming 2021.02.03. 19:12:38

@Krétagarbó: @úgymond olvasó mmkk: :D Jó trükk, felteszem mire betanulnék már mindegy. :)

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 19:16:06

@repuloezustmokus: Úgy érted, hogy nem pofátlanok ? :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 19:21:09

hallo sziasztok ez a - Hello tesók , szökik a málna külön kiadás a báttörfláj mókuskával és nyunyoval az MMA sal.kérdezitek mennyire leszünk jók?
Hát amennyire steven segal az utolsó filmjeiben kb annyira.
Bögrét lehet tőlünk rendeli 10 euro és mindketten rajta vagyunk.
persze sok-sok bögrét meg kell vennetek , hogy kirakjatok bennünket,
Ez nem a boros bochkor akiknél még a kiégett HOBBynyúl is jobb.
Ez a két szőke müsora.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 19:24:37

lehet betelefonálni első emberkénk már látom selyem sonka pini
nah egy troll te itt nem kérdezhetsz és a válaszunk igen rendelhetŐ!

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 19:25:52

kedves olvasó mkk kérdezhet úgymond (igazándiból)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 19:27:19

@repuloezustmokus: jól mondja kedves kedvenc kolléganőm
internetes felületes kattintsatok ránk.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 19:28:53

és nem azért mondom , mert ezután kapjuk a pénzt ,
de .

SirLemming 2021.02.03. 19:30:48

Mivel az állatkerti medvék ~89%-a nem látta meg az árnyékát tegnap, feltehetően közeledik a tavasz meg a romantika.

youtu.be/o80c2xgX3QA

úgymond olvasó mmkk 2021.02.03. 19:31:08

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): ha adok 15 eurót, kapok egy képet a kislábujjadról?

úgymond olvasó mmkk 2021.02.03. 19:32:24

@SirLemming: tavaly lety, batyni fognak a matykák

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.03. 19:32:40

@úgymond olvasó mmkk: a kiegészitok kozott van nyunyo kislábujj kiegészito. webshopban keresd.

Lilith.Inanna.1 2021.02.03. 19:33:18

@SirLemming: Ha tehetem,...de nem tudom minden este megnezni. :)
Koszonom.

Lilith.Inanna.1 2021.02.03. 19:33:54

Koszonom mindenkinek a segitseget. :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 19:34:46

s az első betelefonáló egy igazi tesó RENATÓ!
- Szia Reni , mi a véleményed , hogy minden negatív rekordot megdöntöttél és nem te lettél a legélesebb kés a villában?
-Nem azt adták le az rtl a hibás, Akkora nyuszifül voltam tojást raktak volna az anuszomban husetkor.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 19:36:28

@úgymond olvasó mmkk: olyan sexi kis lábujjam van hogy 30 euro.
olyan kis cipő által formált mini kérdőjel.

SirLemming 2021.02.03. 19:38:33

@úgymond olvasó mmkk: hoty a villám battyon belyélyük. Visítanak mint virdzsi a nemszex kötyben.

Krétagarbó 2021.02.03. 19:39:34

@SirLemming: ideje is lesz. Ez a tél már uncsi.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.03. 19:40:18

@Krétagarbó: ez nem is tél, még rendesen gurulni sem lehetett a havas domboldalrol

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 19:40:21

@repuloezustmokus: hát őszintén szólva neked más testrészem adom

úgymond olvasó mmkk 2021.02.03. 19:41:52

@Krétagarbó: nekem nincs macskám, csak a két szomszédé mindig az ablakom alatt tartja a randevúját az éjszaka közepén :DDDD

SirLemming 2021.02.03. 19:46:32

@Krétagarbó: Ez a tél lófasz és esti fény. Nagyon bosszant. Pedig úgy az igazi a tavasz amikor olvadás is van, a minuszból +10 lesz, stb. Nem februárban nyíló hóvirág meg 20 fokos delta két nap között.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.03. 19:48:28

@SirLemming: meg amikor van a nagyvihar, és másnap tavasz. az régen mindig volt, de most nincsen egy jo ideje

SirLemming 2021.02.03. 19:54:41

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Roston vagy pörköltnek?

@repuloezustmokus: Lesz még januári beach party a Balatonnál úgy érzem. :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 19:54:58

Nincsen már nagy vihar,
Minusz 30 fok és hófalak
vártuk májusban , de nem jött
ma meg már másnap tavasz,
s a szerelem is előbbre tart
már ismerkedés előtt behal..

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 20:00:51

@repuloezustmokus: ne smilezz elfenekellek nem tudod megakadályozni ....

SirLemming 2021.02.03. 20:00:52

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Illik hozzád. Amúgy is panaszkodtál hogy konzervatív itt a népség.
Egyébként igen. Gonosz vagyok.

Egyébként frankó a vers.

mozambikizombikini 2021.02.03. 20:08:58

@LaciHogyVoltol: ez eleg mokâs lenne :D en birnam :D

úgymond olvasó mmkk 2021.02.03. 20:10:40

a kommentszekciót tényleg elérte a tavasz

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 20:14:18

mókussal szedjük a tojást
keze végig a fenekemen
azt mondja ne feszítsd!
mondom neki csak tojást szedek.

SirLemming 2021.02.03. 20:18:22

@úgymond olvasó mmkk: Őket feltétlen. Drukkolok, máris jobb love story mint a twilight. (Disclaimer: A mémet ismerem nem a filmet.) Nekem meg a véremben van, tavaszi gyerek vagyok.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.03. 20:21:00

@SirLemming: én oszi gyerek vagyok..de ez szerintem senkit sem izgat, de azért mondom:)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 20:25:25

@repuloezustmokus:
vízkeresztkor születtem
égi áldás volt mindenkinek
de volt egy problemo
karácsony után senki nem ünnepelte.(nem az én hibám mama)

Fu Szekh Li 2021.02.03. 20:28:27

Tépett Dani egy virágszálat,
Már tudhatod a tél halott
Nyunyó mókust ritkán láthat
Ó dicső tavasz virágszálak
De vár még reá tudhatod

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 20:28:44

nincsen ajándék csak úgymond olvasok,
MMKK a sportegyesületem lassan elhallgatok,
fálki múltkor megsértődött rám , mert nem írtam vissza,
A hal sem integet a horgásznak itt vagyok tesó egyél meg.(balzac)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 20:31:50

@Fu Szekh Li:
Tudás , mennyire sértő mondat
a szerelem sem szedhető ,mert nem gomba.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 20:33:16

@úgymond olvasó mmkk: beleírtalak a versbe ez olyan , mintha előre hoztam volna a locsolkodást.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.03. 20:46:50

@repuloezustmokus: válaszoltam a kommentjére, nem elég?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 20:49:52

elolvastam az öfit , laura kitettél magadért tetszett,
magam előtt láttam az egészet
habár nekem fálki és dmr a kedvencem kezdhetnek reszketni
mint pp a déli széltől(mindig lehet tükörre felkenődni)

Fu Szekh Li 2021.02.03. 20:51:59

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester):
hiába várva
kábítod magad, ez a
szerelemgomba

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 21:00:41

Na ismét i (tt) am !

Mi van röfik ?

úgymond olvasó mmkk 2021.02.03. 21:00:46

@repuloezustmokus: szóval, küldenem kellene neki egy szmájlit minimum.

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): tessék, egy szmájli :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 21:01:20

@Fu Szekh Li:
szerelemgomba ? mást látok
szivárványon ülő lidérc integet
biztos bevizsgáltattad a NÉBIh-nél?
mókuskám énekel, igazi szirén.

Fu Szekh Li 2021.02.03. 21:05:44

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester):
Integet a lidérc?
Énekel a mókus?
Nem tudom, mit szedtél,
de irány a Rókus!

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 21:05:59

ELég lanyhán nyomjátok kedveskéim... MI van alszik a brigád ?

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 21:06:59

vagy rossz helyen járok és ez a PIM online tagozata ?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 21:09:29

@repuloezustmokus:
túl jó és szép a szemed
megrezdül minden ,
ahogy végig nézel rajtam szemérmetlenül ,
elzsibbad a testem ,libabőr nélkül.

Fu Szekh Li 2021.02.03. 21:10:07

@SelyemSonkaPini: Ja, csend van és hullaszag. Mi is unatkozunk. De majd ha kipcsak harcos Németh helyett Demeter Szilárd képét rakja ki...

SirLemming 2021.02.03. 21:11:38

@úgymond olvasó mmkk: Árpilis talán? :)

@SelyemSonkaPini: Az én koromban már a délutáni szunyóka életelixír...

@Fu Szekh Li: Ez kijön! Hivatalosan mi a neve ezeknek? Verslábak?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 21:11:48

@Fu Szekh Li:
A Rókus rég bezárt ,
a valóvilág nem egy vár.
S nem is szeretem,
hiszen mókus egy sincs bent.

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 21:12:12

"Nyugodtan el lehet dobni a télikabátot. Akár 17 fok is lehet."

Szar már ez is ! :(

Fu Szekh Li 2021.02.03. 21:13:06

@SirLemming: csak az hiányzott a végéről, hogy: Beszél majd az utókor...

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 21:14:23

@Fu Szekh Li: Már az Arrogáns is elég kemény volt a Demetertől sokkot kapnék

úgymond olvasó mmkk 2021.02.03. 21:14:26

@SelyemSonkaPini: te meg ne panaszkodjál, téli kabátban nem tudod stírölni a női hölgyeket, anélkül meg igen.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 21:15:29

@SelyemSonkaPini:
ez nem a PIm és nem a PUF
Úgymond olvasó MMKK nah azaz igazi cucc.
Ráírsz , végsimitod arcát , kérdőn néz,
Pedig csak mindenki a mosolyából él.

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 21:15:37

@úgymond olvasó mmkk: Erőt egészséget Alezredes Asszony !

Post Modern Prometheus 2021.02.03. 21:15:43

Közkívánatra: Merci VS Virág: strawpoll.com/k24z3q32u
83.87% [52] - 16.13% [10] Merci javára jelenleg.

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/eowf3cq4g
TOP3:
- Bálint: 36.56% [34]
- Robi: 31.18% [29]
- Vivi: 25.81% [24]

SirLemming 2021.02.03. 21:16:55

Tavasz közelg,
szIrénes álom kábítja lelkem...
nehéz nekem a rímelés,
mikor nincs bennem vegyszer.

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 21:17:11

@úgymond olvasó mmkk: Drága Szívem Királynője én bármiben tudok bámulni bárkit :)
De az tény a késő tavasz a legjobb, amikor nőstény egyedek felszabadulván kivetkőznek magukból :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.03. 21:17:18

@SelyemSonkaPini: köszöntem ma már egyszer, de lásd, kivel van dolgod: csá bébi :)

@Krétagarbó: csillagos ötöst adok :D

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 21:18:26

Na azért már gyülekeznek a nagyvadak :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 21:19:29

holnap 17 fok lesz ,s levágjuk a kacsát
jól evett vicces volt , de nem szerette a darát.
egyben sütjük , bőrét ropogósra ,ahogy
Mókuska szereti az ünnepnapokon. :P

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 21:19:42

@úgymond olvasó mmkk: NEm láttam, nem voltam egy ideje csak most jöttem!
De örülök, hogy köszöntél ( nyalom a szemed fehérjét)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 21:22:26

@repuloezustmokus: fórumozóknak ha melegük van eldobálják a ruháikat.(tudnunk kellene hol laknak)

SirLemming 2021.02.03. 21:22:38

@Fu Szekh Li: Minössze 28 év kellett mire leesett hogy kókler.

@úgymond olvasó mmkk: Emlék, de legalább nem kapufa. Addig nem írtam ide míg át nem rágtam magam az egész irománytengeren. No nem emlékszem mindenre és sok mindent keverek is de úgy napi 3 órát beletettem dec végétől hogy ledaráljam a sok ezer hsz-t. (Volt poszt amihez 4000 született.)

Hát hogy nézett volna ki ha csak úgy random beírok. :D

úgymond olvasó mmkk 2021.02.03. 21:23:11

mindenki osztja itt az észt,
a sorozatgyilkos imádja a kést.
versek kelnek, jönnek, mennek,
össze-vissza utalgatnak a felek.
időjárás, szerelem, tavaty,
előbb-utóbb ebből lesz a kamaty.
a velláról meg egy szó esik, förtelem,
PP rosszul néz ki rúzsban, úgy döntöttem.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 21:23:34

@repuloezustmokus: nem nézem így nincs kedvencem, de ha te vivinek szurkolsz akkor én is.

SirLemming 2021.02.03. 21:25:38

@úgymond olvasó mmkk: őő... nem? Azért az már durva lenne, no. Pálesszel is lehet rozsdát leszedni.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.03. 21:27:02

@SirLemming: de a pálesz nem vegyszer :) (az áprilisra visszatérve, durva, hogy mire nem emlékszel)

kipcsak harcos 2021.02.03. 21:27:04

@SelyemSonkaPini: @Fu Szekh Li: óhajotok meghallgattatott :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.03. 21:28:06

@úgymond olvasó mmkk:
PP a délnyugati széllel jött a studióba,
annyira nem könnyű , hogy teleportáljon a plutóra.
Így csak mi látjuk a naprendszeren belül ,
kettőt ugrik ,szökell s ez nekünk semmibe sem kerül.

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 21:29:26

"Magyarország 5000 adag vakcinát kap Bangladestől, amit szegény országoknak gyártanak
Ezt a vakcinát Indiában gyártják a térség szegény országai számára."

Aztakurva ! Itt a végén már áztatott lószarral is fognak oltani ! :D

kipcsak harcos 2021.02.03. 21:30:23

@SelyemSonkaPini: @Fu Szekh Li: óhajotok meghallgattatott :D

kipcsak harcos 2021.02.03. 21:31:40

@kipcsak harcos: miért nem kékül (linkelhető)?
Demeter a hibás, utálja a blogmotor IS! :D

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 21:31:48

@kipcsak harcos: Kösz Tesó ! Benned is g*ciség, ezt bírom ! :D

kipcsak harcos 2021.02.03. 21:34:24

@SelyemSonkaPini: ne törleszkedj alvezérségemhez :D

Kosztarika 2021.02.03. 21:37:44

@SelyemSonkaPini: @kipcsak harcos:
Az ember mindig jobbra számít, de...

Krétagarbó 2021.02.03. 21:39:04

@kipcsak harcos: szerencsére felismerhetetlenül távoli a képen

kipcsak harcos 2021.02.03. 21:39:52

@SelyemSonkaPini: engem ma már elküldött valaki megdögleni az erdőbe, mert azt merészeltem írni, hogy csak akkor oltAKOZOM orosz vakcinával, ha az illetékes EU-hivatal is engedélyezi :(

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 21:39:54

@Krétagarbó: NEEEEEEEEEEEEEE!
Mindjárt felrak egy közelit ! :D :D

bel ami 2021.02.03. 21:40:04

Mit irkálnak?
Ezek költők?
Hát igencsak
amatőrök!

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 21:40:44

@kipcsak harcos: Az aki ezt írta Neked ezért, az bassza szájba a jó kurva édesanyját !
Ennyike :)

SirLemming 2021.02.03. 21:41:06

@úgymond olvasó mmkk: Nézőpont kérdése. Sok minden tekinthető vegyszernek. A szerelem is kémia meg elektromosság, nem csoda.
Attól még fene jó érzés tud lenni.

(Ugyan. De azért örülök, kicsit kihúztam magam.)

kipcsak harcos 2021.02.03. 21:41:12

Valahogy Kakaduékat nem tartom elég illetékesnek ez ügyben (sem). :(

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 21:43:46

"Nem kell az Orbán-kormánynak Banglades vakcinája"

Na..... végre valami pozitívum...

Krétagarbó 2021.02.03. 21:44:16

@SelyemSonkaPini: a 30 évvel ezelőtti rogánnál nincs pusztítóbb, nyugi:D

Fu Szekh Li 2021.02.03. 21:46:07

Itt van most Nyunyo de Balboa
Heves mint egy kanos mormota
úgymond olvasva
repülve mókusra
esel majd barátom arcodra :)

SirLemming 2021.02.03. 21:48:37

@SelyemSonkaPini: nem brahiból adták volna az ikrek szétválasztása végett?

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.03. 21:49:43

@Fu Szekh Li: jam így lesz..amennyit ugrál, meg szorja itt a szavait..

Fu Szekh Li 2021.02.03. 21:52:06

@bel ami:
Mik vannak itt?
Limerick, haiku?
Írj csak te is!
Lássuk van-e iq?

.Zsu 2021.02.03. 21:53:58

szijaaaaaasztoooook!

hiányoztatok már. nem néztem VV-t vasárnap óta, nem olvastam HV-t. tisztára le vagyok maradva. ki mit evett, ki mit ivott? voltak konténerek? kire mozdult rá Ármándó?
most ledaráltam az utóbbi 3 részt. és ezek a gondolataim. már biztos mindent is kibeszéltetek, de olyan nincs h nem osztom meg veletek a gondolataimat :)))

Virág nem mosott kezet, mikor Moh bement pofátlanul és alsógatyában zuhanyzott.

Merci azt mondta h precedens, wtf? ismer ilyen szavakat?

kivagyok, amikor a 2 literes üdítőt üvegből isszák miért nem öntik ki pohárba? (egyéni probléma tudom)

Nagyon cukin örültek Vivinek a többiek. Helyreálltak az erőviszonyok.

ha koliban éltek volna pár évet, simán menne nekik a zajban!fényben alvás.

Végre volt szó kicsit a kinti hírekről. Látszott a fejeken ahogy próbálják egyesek feldolgozni az infókat :D
Aranyos volt a Robi h Mercinek a rúdtáncos filmmel magyarázta el a válságot.
Dani – gyásznapok = nyugasztaló fesztivál :DD

Virág szeretne kimenni az űrbe és űrlényekkel találkozna..ezen hangosan felnevettem :DD

nagyon nyomja a csatorna Virágot. De számomra érdektelen, a “szenvedése” nem szórakoztat.

Bálint nagyon figyelte Dani instára kapott kommentjeit, láttam a taktikus agytekervényeit mozgolódni.

Jól áll a villalakóknak amikor csinálnak vmit, kapnak feladatot.

Bálint fonatos haja szörnyű :D

Puskás Petinek kellenek a ruhái. Kedvelem őt.

ennnyike. jajj és lemaradtam a top 5 filmes játékról is.

kipcsak harcos 2021.02.03. 21:54:10

@SelyemSonkaPini: szó szerint ezt írta:
Nyugodtan, kimehetsz az erdőbe, szabadon megdögleni !
Ezt válaszoltam: Le style est l' homme même
Ekkor valami zavar támadt az erőben, mert befejeztük az emelkedett diskurzust :D
Lehet, hogy rásegített egy másik kommentelő. Ő stílusváltás nélkül írt, az övében:
Ahelyett,hogy itt kampányolsz a csürhének,inkább zabálj be jól turul-engedélyes ruszki-vakciból,idióta !

.Zsu 2021.02.03. 21:56:20

@kipcsak harcos: de enélkül az engedély nélkül nem is lehet, nem?

SirLemming 2021.02.03. 21:56:38

@.Zsu:
Ármándó veled együtt tűnt el
Jópofa lesz ha hirtelen kommentel
Gyanúsak vagy ti nektek nékem
Biztos dúl a lamúr csak tőlünk féltek

Krétagarbó 2021.02.03. 21:57:42

@.Zsu: mindennel egyetértek egyet kivéve: bár voltam kolis, csak tök sötétben tudok elaludni.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.03. 21:58:32

segítség! a szállodában nincs rtl2..tud valaki linket, ahol nézni tudom ezt a sz@rt? :DD

kipcsak harcos 2021.02.03. 22:00:00

@Krétagarbó: ha csak ez a baj?

Krétagarbó 2021.02.03. 22:00:14

Ppupu KEZDŐDIKKK, hol vagyol?

Mók_Ica 2021.02.03. 22:00:24

jóestét, jóestét :)

Mók_Ica 2021.02.03. 22:01:12

úristen..... azok a virgácsok.... :o

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:01:51

Sziasztok, szép estét! :)))

Majdnem lekéstem. :D

kipcsak harcos 2021.02.03. 22:02:00

Diszkriminálva vagyok :(
Már megint nem kékült :( ☹️

SirLemming 2021.02.03. 22:02:03

@.Doktor.Szöszi.: Szálloda? Akkor kikapcsolódni tessék ne ápoltakon agyvérezni. (Fogalmam sincs.)

Krétagarbó 2021.02.03. 22:02:55

@Mók_Ica: hellóka:)

Igazából, a betét elől marad. pfejjj.

.Zsu 2021.02.03. 22:03:01

@SirLemming:
Ármándó és köztem már nagyon régen vége
azóta a szívem mint a megszáradt mignon széle
A fővárosunkban jártam-keltem, bizseregtek a szívek
visszatértem, itt vagyok már, és örülök a sok rímnek

kipcsak harcos 2021.02.03. 22:03:05

@Kosztarika: nem tudok kedvetekre tenni, pedig mennyi kiválósággal kedveskedem :)

Krétagarbó 2021.02.03. 22:03:33

@kipcsak harcos: mindegy, láttam, de csúnya vagy:DDD

Cimili2 2021.02.03. 22:03:46

@Cimili2: virdzsi ne magyarazkodj, nem hiszek neked!!

Mók_Ica 2021.02.03. 22:03:58

@Krétagarbó: szia :)

kérdés, hogy az a betét vadiúj vagy esetleg használt.....

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:04:02

@.Doktor.Szöszi.: Sajnos nem, de hidd el, legalább neked nem fog kelleni a konténer. :))))
@Mók_Ica: @.Zsu: Sziasztok! ^^

.Zsu 2021.02.03. 22:04:44

@Krétagarbó: szijaaa, megértem, én meg csak fényben, de ennek nincs köze a kolihoz :)

@Gia: szijóóó :))

@.Doktor.Szöszi.: onlinestream.live/rtl2/videoplayer/6142-2

Kosztarika 2021.02.03. 22:05:07

Dani tattikázik?? Rájött, hogy Virág lehúzza?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:05:23

@Krétagarbó: Szia! ^^

Vircsi minden szavazást meg fog nyerni? :D

SirLemming 2021.02.03. 22:05:24

Ápoltak Viadala már megyen
Pupu nem szólt baj is lett menten.
Ki ki kapkod távkapcsolója után
Remekbeszabott est lesz ez eztán.

Egyfejű 2021.02.03. 22:05:45

Jó estét, jó estét,
kedves hogyvóttársak,
én es csak megjövék
ápoltakat nézni,
ápoltakat nézni,aj,
kommentet olvasni.

.Zsu 2021.02.03. 22:05:49

@Kiégett Hobbynyúl: szija Nyúúl :)))

Virág egyszerűen unalmas.

Mók_Ica 2021.02.03. 22:05:53

@Krétagarbó: az biza nagyon pfffejjjjjjj

bálint ekg :))))

Cimili2 2021.02.03. 22:06:17

@Krétagarbó: sziamia!! virdzsinek nincs más ruhaja?? lassan rárohad.

Krétagarbó 2021.02.03. 22:06:47

@Kosztarika: próbál kicsit leválni, nekem is ez az érzésem.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:07:27

@.Zsu: Sziamia! :-) Elveszett azzal, hogy bemászott Daniella hátsójába.
@Cimili2: Proli úrnak valószínű ez az elvárása... ehh

Cimili2 2021.02.03. 22:07:51

valaki ébressze mar fel Puput es tvbuzit!!

2021.02.03. 22:07:54

@.Zsu: Virág egyszerűen személyiség nélküli valami. (Vettem magyar ékezetes billt, észrevettétek?) :-)

Krétagarbó 2021.02.03. 22:07:54

@Cimili2: nah, a köntös is megvan még:)

Mók_Ica 2021.02.03. 22:08:31

rém rendes család zene..... sírok :))))) love and marriage :))))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:09:04

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Áhá... most már tudom, mi volt annyira furcsa. :D

Egyfejű 2021.02.03. 22:09:05

@Mók_Ica: van néha humoruk a szerkiknek a zeneválasztásnál :)

Mók_Ica 2021.02.03. 22:09:36

óóóó..... virdzsi fog elpakolni mindenki után..... hihihiihi

gazo 2021.02.03. 22:10:24

Micsoda tragikus történet, trehányságszavazás, nahát

Mók_Ica 2021.02.03. 22:10:32

@Egyfejű: jaja

ancsi haja úgy néz ki, mintha tölcsér lenne a fején......

Cimili2 2021.02.03. 22:10:35

@Mók_Ica: nem is érti. van egyaltalan valami, amit felfog??

Krétagarbó 2021.02.03. 22:10:41

Ancsának rencsó csinálta ma a frizuráját?

tvbuzi 2021.02.03. 22:10:47

VV Anikót már a fodrász is szopatja

2021.02.03. 22:10:48

öüóőúéáű aaah :-P

Qqts 2021.02.03. 22:11:59

RANDOM OFF KOMMENT ™️®️©️

.Zsu 2021.02.03. 22:12:16

@VV10 Velőtrázó Vélemény: igen, üres porhüvely.

@Krétagarbó: nekem bejön ez a frizkóó :))

Mók_Ica 2021.02.03. 22:12:51

@Cimili2: csak amit daniella elmagyaráz neki :))))

Qqts 2021.02.03. 22:13:11

Dobtam egy gyors nem szavazatot.

Cimili2 2021.02.03. 22:13:18

tök jó a hangulat, h frúék kihúztak a vellából.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:14:24

@Qqts: Betársultam, genya vagyok. :DD
@Cimili2: Ugye? :D Aztán majd a szerkik kavarnak, és lesz vita.

SirLemming 2021.02.03. 22:14:31

@Qqts: Oh, kaméleon néni! Üdv újra, mostanság nagyon keveset látunk... :/

Moh meg közben elbassza azzal hogy megb*ssza.

.Zsu 2021.02.03. 22:14:32

@Qqts: jó, h írtad, most gyors énis.

Mók_Ica 2021.02.03. 22:14:32

no, moha rámozdult mercire????

Krétagarbó 2021.02.03. 22:15:23

@Mók_Ica: nem is zavartatják magukat...

.Zsu 2021.02.03. 22:15:59

ezt egyáltalán minek mutatják? ekkora emojik, kitakarják az egész képernyőt.

Mók_Ica 2021.02.03. 22:16:25

@Krétagarbó: nem... még beszélgettek is a többiekkel...... de legalább mercike megnyugodott, pedig csak egy eü ürítés volt..... bocsi....

SirLemming 2021.02.03. 22:16:35

@Mók_Ica: Mondjuk ennyi nap után egy szálkás deszkára is rámásznék nem egy ilyen csajra....

2021.02.03. 22:16:48

Marci nem rokona véletlenül Pomezanski Györgynek?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:16:54

@Mók_Ica: Rá... hiba volt, na mindegy. Lehet, féltékeny Lóbeltre. :DDD

Mók_Ica 2021.02.03. 22:16:59

@.Zsu: bv-ben megnézhetjük majd....

Cimili2 2021.02.03. 22:17:09

@.Zsu: majd a behalokban hozé fogja megmutatni MOST.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.03. 22:17:14

@.Zsu: Őzi akarja majd mutatni biztos :))

Krétagarbó 2021.02.03. 22:17:20

Úgymond Olvasó, hallod a zenét? Deutsche Musik cakk-cakk

Mók_Ica 2021.02.03. 22:17:51

@SirLemming: ez ok.... de ott a nyugiszoba.....

.Zsu 2021.02.03. 22:18:24

már megörültem Stromae-nek, h az a reggeli zene, de valami habi német stromae vótez :(

Mók_Ica 2021.02.03. 22:18:49

@Kiégett Hobbynyúl: ja, bálint és lóbelt is ki van éhezve..... ők max vivire ugorhatnának rá....

nicu71 2021.02.03. 22:18:54

@.Zsu: majd Hozé megmutatja kitakarás nélkül.Szinte màr làtom a kéjenc fejét hozzá...

Cimili2 2021.02.03. 22:19:08

most merci várt egy vallomást.

2021.02.03. 22:19:15

Na ezt jól megbánták.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:19:23

@Mók_Ica: Igaz, bár Lóbelt menne másra is már. :D

.Zsu 2021.02.03. 22:19:34

@.Doktor.Szöszi.: @Mók_Ica: @Cimili2: alig várom h mutassák a ritmusra mozgó paplanokat :D

SirLemming 2021.02.03. 22:19:53

@Mók_Ica: Ok, ezt adom.

Moh viszont most vesztett nálam. Csak érzi hogy a csaj nem erre számított.
Mercit magának kereste a lelki törtést, ok, de picit sajnálgatom.

Krétagarbó 2021.02.03. 22:19:54

@Cimili2: tudja ő, hogy nem lesz vallomás.

gazo 2021.02.03. 22:19:58

Moh nem tudja mi történt és hogy. Ez hülye.

.Zsu 2021.02.03. 22:20:10

@nicu71: fuhhh, rögtön beugrott. fhúj

Mók_Ica 2021.02.03. 22:20:27

jaj, hát ezért nincs most nyugiszoba.... ott a híradó stúdió.....

legönbizalommal dúsabb..... aham....

Cimili2 2021.02.03. 22:20:32

atyaég. véletleül ráneztem ancsára. nem kellett volna.:DD

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:20:55

@Mók_Ica: A nyugiszoba most a híradós szoba, vagyis akkor az kilöve. :D
@Cimili2: Arra várhat....

2021.02.03. 22:21:12

csapatmegosztás? kavboj szleng

Cimili2 2021.02.03. 22:21:20

@Krétagarbó: tudja, de azert reménykedett. ezért szomorú.

Mók_Ica 2021.02.03. 22:21:47

@Cimili2: ugye? :))))

@Kiégett Hobbynyúl: igen, már láttam ....

2021.02.03. 22:21:48

baszki, elfelejtettem, hogy van ékezet: Kávboj szleng

nicu71 2021.02.03. 22:21:53

Jo esz ez a mai miafáma

SirLemming 2021.02.03. 22:21:58

@Krétagarbó: Saját naivitása. Jelnek vette pedig csak... ő tartotta oda magát hónapokig. Ambivalens. Csak a lánynak van szíve. Ezért sajnálom picit.

Kosztarika 2021.02.03. 22:22:13

Nem csinálunk narrációt, mert nem tudjuk mi az. (Dani, Merci)
:DDD

Krétagarbó 2021.02.03. 22:22:36

Ancsának minden összekötő szöveget olvasni kell? Nem tud 2 percnyi szöveget fejből mondani?

Cimili2 2021.02.03. 22:23:02

szavaztam. naná, h nem.

Mók_Ica 2021.02.03. 22:23:06

én merci helyében nem engedtem volna mohának.....

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:23:13

@Kosztarika: Ezen hangosan felröhögtem. :DDDD Bár legalább bevallották. :D

2021.02.03. 22:23:47

@Krétagarbó: Tudna ő, csak élőben mindig rápofáznak a fülére, ami zavarja.

2021.02.03. 22:24:25

@Mók_Ica: Engedni? Hónapok óta ő követelte.

Cimili2 2021.02.03. 22:25:56

@VV10 Velőtrázó Vélemény: mekkorát koppant volna moh, ha nem engedi.:)))

SirLemming 2021.02.03. 22:26:18

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Van benne valami, ha ő húzza be a satut húzhatta volna, nem első pozitív jelre reszelni.

Nu de hol vannak a törpiek? Lemaradnak... :((

Krétagarbó 2021.02.03. 22:26:23

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Kávbojban valahogy összekeverednek a betűk meg a szavak. Elképesztő, mennyire nem tudja kifejezni magát. Csak hányja magából kifelé a szavakat összefüggéstelenül. A VV7-ben Zsu beszélt Danihoz hasonlóan.

Qqts 2021.02.03. 22:27:03

Csokozon mindenkinek :))

Egy indokolatlan youtube lyrics video:
youtu.be/HsCe0rsDGFE

Ego0123 2021.02.03. 22:27:23

@Krétagarbó: Mi lehetett ? nem voltam gyors a Shazammal.

Krétagarbó 2021.02.03. 22:27:38

@Mók_Ica: 18 évesen sem? tapasztalatlan, rutintalan még.

LaciHogyVoltol 2021.02.03. 22:27:40

@nicu71: Akkor mi nagyon más műsort nézünk. Szerintem pont ezek ketten akik se nem viccesek, se nem kreatívak, csak magukat nagyon annak hiszik..

Mók_Ica 2021.02.03. 22:27:59

@VV10 Velőtrázó Vélemény: igen, de mindig visszautasítást kapott...... most viszont minden előzetes (ráutaló magatartás, csók, tipitapi, stb) nélkül, moha meghágta..... csak merci még kislány.... és azt érezte, hogy ezzel révbe ért mohánál.... pedig rohadtul nem

Krétagarbó 2021.02.03. 22:28:39

@Qqts: Sziaaa:) Jössz vagy mész?

Cimili2 2021.02.03. 22:28:40

@Qqts: hú de sokat táncoltam erre a zenere.

TheLynx70 2021.02.03. 22:28:47

Lehet, kilógok a véleményemmel, de én nem sajnálom Mercit. Szánom, de nem sajnálom. Nem tudok mit kezdeni a nyikorgós, hisztizős, ötéves énjével, amivel megpróbálja kizsarolni a szerinte őt "megillető" érzelmeket.

Krétagarbó 2021.02.03. 22:29:02

@Ego0123: Nem tudom sajnos, csak a nyelvet ismertem fel.

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 22:29:02

Ez a Dzsorzs-os baromság mit hirdet ?

nicu71 2021.02.03. 22:29:09

@Krétagarbó: és ami engem zavar hogy a hablatyolás vég nèlküli, pontot soha nem tesz,csak mondja és és és mondja

Mók_Ica 2021.02.03. 22:29:17

@Krétagarbó: igen, pont ezt írtam Velőtrázónak én is ... még kislány....

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:29:50

@TheLynx70: Van egy olyan érzésem, hogy nem lógsz ki. :D

Qqts 2021.02.03. 22:29:52

@Krétagarbó: jottem, csak tobben koszontottetek es lerendeztem egy egyben csokozonnel :))

@Cimili2: orias nota ❤️

Mók_Ica 2021.02.03. 22:30:01

@SelyemSonkaPini: erste telefonbank lesz, asszem

SirLemming 2021.02.03. 22:30:21

@Qqts: Kiírt szöveggel szürreális. :D De bejátszhatták volna emojik helyett a légyott alá. :D
(Bár nem értem a szöveget, ofc.)

@Mók_Ica: EKG... csak nem ilyen szépen írtam

.Zsu 2021.02.03. 22:31:05

@Krétagarbó: nem képes egyszerűen beszélni tényleg.
@TheLynx70: EKG

Ego0123 2021.02.03. 22:31:13

@Qqts: Gyerekkorom óta hallgatom és most olvastam el a szöveget először.:)

Qqts 2021.02.03. 22:31:25

@SirLemming: iiiiiigen. A legjobb a kukanela kiirva

Krétagarbó 2021.02.03. 22:31:37

@SelyemSonkaPini: állítólag ERSTE, valami új online bankosdi.

princejesus 2021.02.03. 22:31:47

Azért ezt a beszélgetést le vetíteni kurva nagy manipuláció

.Zsu 2021.02.03. 22:31:59

szarkavaróós rész, dejó. ezzzaz :D kár h nem videókat vágnak be, de talán így még hatásosabb.

tvbuzi 2021.02.03. 22:32:03

Proli úr felemelte Baleszt és ez a hála?!?!

Mók_Ica 2021.02.03. 22:32:19

daniella egy rohadt nagy tapló..... ez a kontrollálatlan böfögés és fingás és farok fogdosás undorító..... tiszta tompika, aki nem tud disztingválni..... pfffejjjjj

Cimili2 2021.02.03. 22:32:33

dani már megint mindent tud. jobban, mint bárki.

2021.02.03. 22:32:42

konfliktusgenerátor

Krétagarbó 2021.02.03. 22:32:47

Na, régen volt már feszkó.

tvbuzi 2021.02.03. 22:33:27

Dani alatt vágják a fejszét!

Cimili2 2021.02.03. 22:34:18

@tvbuzi: s latom a szemen, h bosszút forral. fújj ez a böfögés.

edimörfi 2021.02.03. 22:34:20

@Krétagarbó: Az RTL kitalálta, hogy lehet villámgyorsan egymásnak ugrasztani mindenkit.

Mók_Ica 2021.02.03. 22:34:24

@Qqts: a kedvencem..... és tudom kívülről..... gáz vagyok, tudom.... :))))))))

Krétagarbó 2021.02.03. 22:34:38

@Mók_Ica: Fújjj, na ezt nem bírnám sokáig tolerálni.

tvbuzi 2021.02.03. 22:35:20

Buta de rafinált! Pont mint én!!

2021.02.03. 22:35:25

Hókotrószájú visszajár kísérteni minket.

nicu71 2021.02.03. 22:35:40

@LaciHogyVoltol: pedig az ilyen feladatokban jók voltak eddig,erre alapozom a véleményt

Krétagarbó 2021.02.03. 22:35:41

Ezt a Fru-t nem akarom látni már!!!

Kosztarika 2021.02.03. 22:35:47

Nem voltam felkészülve Fru látványára. :(((

SirLemming 2021.02.03. 22:35:50

@tvbuzi: Konkrétan kiássák alóla a fát amibe a fejsze van vágva.

.Zsu 2021.02.03. 22:36:28

mi volt benne durva? :D Merci istenem, nem volt benne káromkodás, attól még iszonyat bántó ha valakit lebutázol.

Egyfejű 2021.02.03. 22:36:32

@TheLynx70: Az én érzéseim is kettősek. Egyrészt tényleg szar lehet, hogy belezúgott valakibe , akitől nem tud távolmaradni, konkrétan és átvitt értelemben se, és aki még ráadásul nem is kezeli egyértelműen és korrekten a helyzetet, ezzel a mostani húzásával pláne. Viszont,ahogy mondod, az a mód, ahogyan próbálja kicsikarni a szeretet, illetve "törődést", remélve, hogy ezzel megfordítja a dolgot, finoman szólva is zaklatás, és nagyon irritáló.

Ego0123 2021.02.03. 22:37:04

@SelyemSonkaPini: Ezt pontosan tudom, mert a feleségem ott dolgozik, és most ezt kell nyomatni.:):):) XXI. század, online minden. Csak azt felejtik el az emberek, hogy mindig a bank jár jól, akkor is amikor azt hiszed, hogy te.

Mók_Ica 2021.02.03. 22:37:46

@Qqts: ez a másik, ennek a szövegét is tudom.....

SirLemming 2021.02.03. 22:37:58

Oh. Vörösödik Robi feje. Szakállszínű lesz. o.O

Qqts 2021.02.03. 22:38:18

@Mók_Ica: eeeez nem ciki, hanem nagyon cool

2021.02.03. 22:40:40

Addig jár a Marci a Mohra míg meg nem pocsékolják.

EU2020 2021.02.03. 22:40:41

Daniella kommunikációja, testbeszéde minden szinten aluli

SirLemming 2021.02.03. 22:40:43

@Mók_Ica: Erre Sansokant küldeném, de... megkíméllek tőle titeket :)

Krétagarbó 2021.02.03. 22:41:03

Vivien letagadja, nem szép...

2021.02.03. 22:41:14

@tvbuzi: Pogány Judit méltó utódja.

Krétagarbó 2021.02.03. 22:41:35

Dani, én felvállalom: Proliúr vagy nah:)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:41:41

@princejesus: Ezért lett volna jó, ha bevágják nekik, nem csak felolvassák. :DD

2021.02.03. 22:41:44

@SirLemming: Volt egyszer vagy nem is volt...

2021.02.03. 22:42:03

@Krétagarbó: Szerintem nem is emlékszik.

princejesus 2021.02.03. 22:42:38

@Krétagarbó: annyira az elején volt hogy szeeintem már nem is emlékezett rá hogy ezt mondta

Mók_Ica 2021.02.03. 22:42:58

@SirLemming: :)))) a Zeredetit??? :))))

2021.02.03. 22:43:01

Vártam, hátha ki derül "Ki lopta el Zsuzsu személyes tárgyát".

Krétagarbó 2021.02.03. 22:43:19

@VV10 Velőtrázó Vélemény: nekem nem úgy tűnt az arca, mimikája. Sztem tudta.

Cimili2 2021.02.03. 22:43:26

@Kiégett Hobbynyúl: nem is ertem, h miert nem jatszottak be nekik.

Ego0123 2021.02.03. 22:43:52

@Mók_Ica: Királyok vagytok, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer megtudom, hogy mi ezeknek a szövege és ki énekli.

2021.02.03. 22:43:56

@Mók_Ica: Ez a Ráma vaj című szám nálam.

tvbuzi 2021.02.03. 22:44:04

Nem ragadt át VV Anikó, te is villalakó vagy azért csinálod ilyen szarul a műsorvezetést.

Adamadam 2021.02.03. 22:44:12

@Krétagarbó: biztos, hogy tudta hogy ő mondta. Idegesen tette a fejét mint aki nem tud semmit

Mók_Ica 2021.02.03. 22:44:23

merci: úgy nézek ki,mint a bátyám..... - sírok :))))))))))))))))

SirLemming 2021.02.03. 22:44:47

Irene meg kihagyja....

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Linkelj. Lehet meg sincs. Pár évet annó nem itthon töltöttem gyerekként van ami kimaradt.

Mercinek nem tetszik, de nem rémes, sőt.

Krétagarbó 2021.02.03. 22:45:10

@Adamadam: nekem is úgy tűnt, zavart mosoly, stb...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:45:12

@Cimili2: Én sem. Úgy lett volna izgalmas. :D

SirLemming 2021.02.03. 22:45:21

@Mók_Ica: Amennyiben az az olasz... akkor igen. :)

Mók_Ica 2021.02.03. 22:46:14

@Ego0123: Afric Simon :))) királyság és tuti buli zene.... :))))

@VV10 Velőtrázó Vélemény: most már tudod, hogy mi is a szöveg pontosan :))))

SirLemming 2021.02.03. 22:48:07

Merci nagyon tud bosszantani de van benne ami miatt ari, szerethető egy csajszi.

2021.02.03. 22:50:34

Mi a fáma Marci egy jövőbeli fellépése: youtu.be/LI0odS2HXCA

Krétagarbó 2021.02.03. 22:51:38

85% megszavazta a nem-et Virágnak. Beszédes ez is.

Cimili2 2021.02.03. 22:51:51

nyert a NEM.:DDDD így jártál virdzsi.

tvbuzi 2021.02.03. 22:51:51

Pitsába, megint lemaradt az előzetes

nicu71 2021.02.03. 22:52:18

@SirLemming: pontosan.És olyan kis bájos arcocskája van,engem megvesz kilóra.Pedig az elején utáltam.

Cimili2 2021.02.03. 22:52:26

@tvbuzi: ezt mindig tőled tudom meg. nagyon résen vagy.

Mók_Ica 2021.02.03. 22:52:30

@Qqts: bakker.... ezt is imádom :)))) kösziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii :)))) (ezt nem tudom azért kívülről)

Thats What She Said! 2021.02.03. 22:52:38

Elolvastam a posztot, és tisztelet az írójának mert nem káromkodik benne. De ahogy emlékszem az előzőekben sem. Respect :)

Qqts 2021.02.03. 22:53:29

@Mók_Ica: jaj oltari kiraly muzsikak ❤️

tvbuzi 2021.02.03. 22:53:42

A szerdai betelefonálós Győzőt kihagyom.
Sayonara!

Ego0123 2021.02.03. 22:54:40

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ez a tinédzserkorom volt, de tényleg

2021.02.03. 22:54:49

Ez a mai Allee helyén volt: youtu.be/JNYnBCIOxC0

Qqts 2021.02.03. 22:55:58

Addig muzsikaltam, amig lemaradtam az ofirol.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:56:21

@tvbuzi: Juj, tényleg. :-((( Most vagy végigszenvedem, vagy letiltom Győzit. :D

Krétagarbó 2021.02.03. 22:56:42

@tvbuzi: én is! nem oldom fel a gyerekzárat ma:) Jó éjt!

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:56:56

@Qqts: Ki bizony. :D Több mint 80% arra szavazott, hogy kint marad. :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.03. 22:57:21

@Krétagarbó: Jó éjt! Esküszöm, neked a legjobb. :-)))

Ego0123 2021.02.03. 22:58:05

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Kiváló! Ha vége lesz és kijutok Prágába megint, akkor a Kilőtt szem nevű helyen el kellene énekelni , fent a színpadon. A fiam megtanulta Józsin, blázsint csehül.

Qqts 2021.02.03. 22:58:31

@Kiégett Hobbynyúl: @VV10 Velőtrázó Vélemény: juuuuhuuuu. Most ugy erzem, tenyleg szamit a szerkiknek a velemenyem

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 22:58:53

KÖSZÖNÖM MINDENKINEK AZ INFÓT GEORG ügyben !
Így utólag akkor nem vsztettem semmit :)
Én a LISterines selyem segget szeretem egyedül !

SelyemSonkaPini 2021.02.03. 22:59:59

Virágot már látni is felidegesít
Mercit meg hol igen hol nem !

JOL LÁTTAM hogy PINI is letagadta magát a beszélgetésben ?

2021.02.03. 23:01:16

Belevaló aláfestő kontent: youtu.be/JomB400ziNQ

MsIreneAdler 2021.02.03. 23:01:26

Hú így kell átaludni az öfit :D
Lemaradtam valamiről? :)