Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X78 – Csumpirudi és puszi kicsikéim

2021. január 31. 08:15 - Fálki

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak! Ahogy már tegnap mondtam is, ma társaságban nézzük a VV-t, olyanokkal, akik tudják hogy mi ez, de nem láttak egyetlen percet sem az évadból. Igen Ármándó, van közöttük lány.
Live HV-zok, mondom rá a telefonomra az okosságot, aztán ebből készül majd az írás, úgyhogy csak a képek kivágása miatt lesz szükségem az RTLmostra. Kedves vendégeinknek ha lesz hozzáfűznivalója, akkor azt vastag betűvel jelzem.
Évi és Jenő, örülök hogy priviztünk ;)

kepernyofelvetel_599_egyedi.png



PP a mai porondmester, aki porondmesternek is öltözött, én képtelen vagyok befogadni az ilyen jellegű ruházatot, amikor egy csíkos nadrág mellé felsőtestre kerül vmi matricáspóló, ráadásul környakú, arra meg egy bordó zakó.
A közönség soraiban ott van VV9Greg, aki vajon hogy került oda? Ki hívta? Aki nem ismerné, annak elmondom, hogy Ő a magyar Ken baba vagy miafasz, aki azt nyilatkozta egyszer, hogy Ő egy nemtelen sellő. Még a mentőben is ütném az ilyet.
kepernyofelvetel_597_egyedi.png

Párbaj van ugye ma, úgyhogy lehet szavazni milyen minipárbaj legyen az instán: vizespólós szépségverseny vagy Kazinczy szépkiejtési verseny. Ezek csak az én vágyaim, valójában dekázás lesz vagy rúdtánc.

kepernyofelvetel_601_egyedi.png

Queen – We Will Rock You-ra ébrednek a nyomoroncok, Dani és Bálint szokás szerint a konyhában kezdik a napot, gondolom KV-cigi, meg pár apróság, amikor is olyan történik, ami ott benn nagyon ritkán: reggel Mercédesz megjelenik a konyhában. Azt álmodta szegénykém, hogy kiesett, de aztán felébredt, megfogta az ágyat és rájött hogy nem. Ennek örömére Mohnak csinál reggelit, ahogy a mama szokta. Megfelelő mennyiségű kakaópor, megfelelő hőmérsékletű tejjel elkeverve, ahogy a mama szokta. Omlett három tojásból, ahogy a mama szokta. Szerencsétlen lány nem tud leszakadni erről a gyerekről, aki 75 napja mondja neki, hogy nem lesz ebből semmi. Ritka idegesítő pióca lehet ez a szőke cigánylány.

kepernyofelvetel_606_egyedi.png

kepernyofelvetel_607_egyedi.png

kepernyofelvetel_610_egyedi.png

kepernyofelvetel_612_egyedi.png




Pár puszi a jutalom,
aztán valami motyogás után megint megsértődik 15 percre a csáje, ki is vonul dohányozni.
Közben riportmerci végre a könnyeivel küszködve bevallja magának és nekünk is, hogy hiába ment le kutyába, Moh arra se gerjedt rá, úgyhogy nincs az a pucsítás, ami segíthetne ezen a szitun.
Nem segíthet ilyenkor más, csak a piócás ember. Ezt meg én mondom.
kepernyofelvetel_619_egyedi.png

Előpárbaj is van. Minek baszdmeg? Jutalom úgyse jár érte, de az idő legalább megy vele, jah.
kepernyofelvetel_620_egyedi.png

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, szijapeti, lelkesedik ezen a héten már bármire Vivien, mert Ő már jobban van,
amikor PP Hófehérke nyolcadik törpéjeként bejelentkezik. Adjunk neki nevet a kommentszekcióban!
Az udvaron lesz némi majomkodás, s ez most
szó szerint, mert az állatkerti sétáról megmaradt egyik majomjelmez és a Renátó által telefingott másik majomjelmez újrafelhasználása következik.
Be
kell öltözniük a jelmezbe az ápoltaknak, egy halom legóból ki kell válogatni a pár kisautót, majd azokból egy VVX – VV 10, ééééééééééértitek- formát kirakni. Ki volt az a bemignonozott szerkesztő, aki ezt kitalálta? A VVX-be én még látnék is fantáziát, de ahhoz mondjuk az kellett volna, hogy az egész evád alatt ezt nyomja a csatorna. Természetesen majomkodniuk is kell ezeknek a szerencsétleneknek, természetesen gorillául, nem csimpánzul.

kepernyofelvetel_626_egyedi.png

kepernyofelvetel_629_egyedi.png

kepernyofelvetel_624_egyedi.png



A kapafogú kapucnis pulcsiban úgy néz ki, mint egy férfi. Renátó, kérlek ne keresd meg és bántalmazd a későbbiekben a barátaimat, nem tudták, hogy a Te tulajdonod.

kepernyofelvetel_623_egyedi.png

kepernyofelvetel_625_egyedi.png


Fru nyer, semmit nem számít, 1-0.
Második feladat: Vizes tányérokat dobálnak nekik és el kell kapni. Ez is mi?
Frunak volt speciális
technikája, ahogy Ő elmondta, mert nem csak a kezeivel igyekezett elkapni őket, hanem magához is szorította. Ezt mondjuk Te pont jó hogy gyakoroltad, mert otthon is számíthatsz hasonlókra. Vivinek ahogy nézem mindegy, mert az egyik érkező tányér átcsúszik a kezei között, a másikat elüti, a harmadikat két kézzel blokkolja maga előtt. Szerintem ez a lány a koronát náthát se tudná elkapni...
Fru nyer, 2-0.

kepernyofelvetel_631_egyedi.png

kepernyofelvetel_636_egyedi.png



A harmadik feladat igazi csajos meló, egy vibrációs gépen térdelve kell kisminkelni magukat. Semmi extra nincs ebben se, egyik se rajzol magának Jokerszájat vagy
húzza ki a szemét fülig, ügyesek voltak mindketten gondolom, tehát ezt is Fru nyeri valami rejtélyes oknál fogva, 3-0.

kepernyofelvetel_642_egyedi.png

kepernyofelvetel_645_egyedi.png

kepernyofelvetel_646_egyedi.png


De most
jón PP szerint a legeslegkomolyságosabb feladat valaha. Vendégek jönnek hozzájuk és se verbálisan, se nonverbálisan sem lehet velük kommunikálni.
A két anyukát vitték be nekik vagy vetítették oda, ezt nem tudom
eldönteni, de mindegyik ápolt kemény volt és kibírta 5 percig, hogy ne beszélgessenek a rég látott anyukával.

kepernyofelvetel_647_egyedi.png

kepernyofelvetel_648_egyedi.png

kepernyofelvetel_649_egyedi.png

kepernyofelvetel_650_egyedi.png



Én mondjuk rendesen szartam volna erre a h
ülye tétnélküli feladatra és örömmel beszéltem volna anyámmal az utolsó 20 másodpercben. Azért csak akkor, hogy a győztesnek ne adjak lehetőséget arra, hogy kihasználja a szitut. Ki a francot érdekel egy ilyen előpárbaj, amikor állandóan azon nyígnak, hogy mennyire hiányzik nekik anyuka szoknyája. Nem beszélve arról, hogy én már 20 éve nem élek anyámmal egy háztartásban, ezek ketten pedig tudtommal igen.
Még
a balatonfenyvesi nyaralóövezetben is egy szónak száz a vége, ugye Doktor Szöszi, szóval azért mindkét ápolt megállapítja, hogy az anyukája nagyon büszke volt rá. Mindezt nézésből.
Mindketten kapnak érte 4-4 pontot,
úgyhogy a semmit nem számító előpárbaj végeredménye:
Jöjjenek a profilképek, jöjjenek a százalékok, Fru 7 – 4 Vivi.
kepernyofelvetel_651_egyedi.png

Fruzsika
szerint anyukája úgy nézett végig rajta, mintha egy kincset látna. Ezt az önfelszopást baszdmeg, aztakurva. Az anyukája büszke és ha bármi rosszat is csinálna, akkor is büszke lenne , mert egy anya feladata ez. Én nemtudom, a mi családunkban ez nem így van… De nálunk is vannak bajok.

Vivinek szól a Nagytestvér, hogy a telefonjára
üzenet érkezik. Mercikén már annyira elhatalmasodott a telefonnyomkodási függőség, hogy azonnal reagál (aki esetleg nem ismeri: youtube, Mónika show – Kiborul a bili) az értesítőhangra és Ő akarja megnézni. Amíg nem derül ki, hogy anyuka küldött videóüzenetet, addig mehetett a buli, de ezt Vivcsó egyedül szeretné inkább megnézni. Úgyhogy szól is Robinak, hogy menjenek ki a teraszra együtt megnézni :D

kepernyofelvetel_653_egyedi.png

kepernyofelvetel_654_egyedi.png

kepernyofelvetel_657_egyedi.png


A szőke lány nem a másik csapathoz kampányol?
Vivianyu szerint csodálatos volt látni az Ő kis okos lányát sok hónap után – miért, nincs TV otthon? –, egész Martfű apraja-nagyja szurkol, hazavárják a kis csumpirudit, de azért menjen még vissza.
Vivi a hálóban lévőknek gyorsan el is meséli, hogy egész Martfű
aprajafalva neki szurkol és ott lesznek a párbajon. Hasonló szavak, valóban :)
Robi szerint azt is elmondta az anyuka, hogyha
megnézte a videót Vivien, akkor menjen vissza a konyhába főzni, mert Robi már nagyon éhes :D :D Imádom ezt a csávót. Nem úgy.
Fru is kap
üzenetet: ha Fruzsika azt kiabálta volna, hogy szeretlek, akkor bizony Ő is visszakiabált volna, egyébként nagyon várta már ezt a napot. Amikor a lánya kiesik?
kepernyofelvetel_659_egyedi.png


Egymásnakmegmondásos rész
jón:
Fru szerint Vivi
hazudós, megbízhatatlan, feltűnési viszketegsége van – neki is?- és az értelmetlen mondatai miatt kifigurázzák.
Vivi szerint Fru csak féllábon tud állni és világrekordot
dönteni, valamint unalmas.
Hatalmas pislogások vannak mindkét fél részéről, valamint pofavágás és
szemöldökráncolás.
Borzasztó.
Még Vivi szimpatizánsai szerint is Fru nyerte a szópárbajt. Tehát az előpárbajt és a szópárbajt megnyerte, a párbajon meg lesz majd 20%-a, biztos nagy
öröm lesz ez neki.

kepernyofelvetel_661_egyedi.png

kepernyofelvetel_665_egyedi.png

kepernyofelvetel_673_egyedi.png

kepernyofelvetel_678_egyedi.png

kepernyofelvetel_682_egyedi.png

kepernyofelvetel_686_egyedi.png

kepernyofelvetel_663_egyedi.png

kepernyofelvetel_664_egyedi.png

kepernyofelvetel_668_egyedi.png

kepernyofelvetel_674_egyedi.png

kepernyofelvetel_676_egyedi.png



Instára érkéső nézői kérdések
jönnek:
-Vivi, miért csinálsz úgy, mintha buta lennél, amikor nem vagy?
-
Juuuuuj de cuki vagy, szeretlek és köszi, bohókás vagyok én, nem buta.
Nem szakadt le a plafon, úgyhogy jómunkésemberek építhették.
-Fru, miért vagy most más, mint amikor bennvolt Csulabá?
- Az is én voltam, csak akkor párkapcsolatban voltam és megmutathattam az érzelmes énemet.
Annak bizony mindannyian örültünk, főleg amikor a szemmaszkos fadarab énedet mutattad, miközben a paraszt döngetett hátulról.
-
Vivi, te tudsz egymagad is dönteni?
- Nekem vannak sajat gondolataim is, b
ár tudom hogy lehetetlen és hihetetlen ezt elhinni.
PontZsusan, akarom mondani Pontosan így, ahogy mondod drága.
-
Fru: Dani és Virág szerinted kétszínű?
- Igen.
Dani: Miért? Meg tudod indokolni?
Fru: Igen, meg tudom. De inkább nem vagy az, hagyjuk.
Jó.
Két lényegtelen kérdés, azokat kihagyom.
- Vivi, miért
nem kapaszkodsz fel Bálint és Robi hátán?
Bálint: Nincs is ott hogy nem, mit olvasol te? :D Pedig pont pár nappal ezelőtt dicsérték meg, hogy milyen sokat
fejlődött olvasásban..
Szóval helyesen így szól a kérdés, hogy
miért kapaszkodik fel:
- Szeretem őket, oszt kész.
Robi szerint se tattika ez, mert Vivi nem is tudna olyat.
- Fru, becsicskultál Renátónak és mentél utána ostobán és vakon?
-
Igen. Igen és mivel a szerelmem, ezért neki van igaza.

kepernyofelvetel_692_egyedi.png

kepernyofelvetel_694_egyedi.png

kepernyofelvetel_697_egyedi.png

kepernyofelvetel_699_egyedi.png

kepernyofelvetel_700_egyedi.png

kepernyofelvetel_702_egyedi.png

kepernyofelvetel_704_egyedi.png

kepernyofelvetel_706_egyedi.png



Papírfrunak és papírvivinek lehet elmondani, hogy ki mit is gondol róluk valójában. Mindenki beszél összevissza, csak Bálint szerint beteges és furcsa az, hogy neki ilyen bábokhoz kell beszélnie, mígnem érkezik az atombombaszállító, Virág:
- Fru, te gonosz
törpe. Te megjátszod magad, gonosz vagy, undorítóan viselkedsz és kételkedtem a hirtelen jött szerelmedben is. Utállak és nem akarlak itt látni a villában.
Pacsi, kicsi, ezt jól odatetted, kár hogy a szemébe nem mondtad meg ebben a két hétben.

kepernyofelvetel_709_egyedi.png

kepernyofelvetel_710_egyedi.png

kepernyofelvetel_712_egyedi.png




Kezdődjön végrémár a párbaj, mert borzasztó unalmas ez.
Vivi
jön ki előszór, elbúcsúzik mindenkitől, nagy közös ölelés, ahova Fru is odamegy… Na az mi? :D
Vivi
egyébként halál lazára veszi, sportcipő, sportzokni, leggings és egy fekete kapucnis pulcsi. Azt tudtátok, hogy a kapucni anagrammája a puncika? Most már tudjátok :D
Ez például egy olyan dolog, amiért lehet szeretni ezt a csajszit.
Fru a
második, rendesen ki van kerázva és minden maradéktól akitől okádni tudna ugye egy pacsival köszön el, Mercikével pedig megfogadjak az örökbarátnőség egyik alapszabályát: Bebasznak mint a csacsi, ha minden jól alakul.

kepernyofelvetel_727_egyedi.png

kepernyofelvetel_725_egyedi.png

kepernyofelvetel_718_egyedi.png



Smalltalk van, mintha mindenki valami nyugtatógázt
szívott volna. PP nem túl aktív és az előre megírt kérdések se túl fantáziadúsak, a két nőszemély pedig vigyáz arra, hogy ne bántsák meg egymást. Most már minek, ugye. A százalékok úgyse itt dőlnek el.
Fru szerint Ő komoly, Vivi meg nem; Vivi szerint Ő
sokszínű, Fru meg nem.
Ilyen egyszerűségek puffogtatása megy,
a barátaim pedig elkezdték kirakni az asztalunkon lévő puzzle-t, mert annyira unalmas ez, ami itt van.
Mindenki kedvenc biebere próbálja faggatni őket, hogy valami kis sározás legyen már, de nem kaphatóak ezek erre, felesleges beléjük a szó. Jöjjenek a kortársak, menjen vissza Vivi, Ádler Irén adjon nekem madártejet, aztán menjen mindenki a dolgára.
Vivit Robi képviseli és a mélypontról való felállásra hegyezi ki a mondandóját, aminek a végére Bálint is becsatlakozik és elhangzik a mai bejegyzés címe is: Csumpirudi és puszi kicsikéim.
Merci a másik kortárs – ki más lenne ugye..- aki arról beszél hogy Fru egy őszinte ember – én kérek elnézést-, kitartó és elvesztette a szerelmét.
Szeretne még vele együtt sírni, na meg ugye amit nem felejthetünk el, az ígért csatakrészegség.

kepernyofelvetel_729_egyedi.png

kepernyofelvetel_731_egyedi.png

kepernyofelvetel_733_egyedi.png



Tippelek gyorsan egy 72-28at, természetesen a Grinc
s legyen alul. Szemtakaróban.
64,87 vs 35,13, úgyhogy megint sokkal
többet összekukázott az, akit hetekkel ezelőtt meg mindenki gyűlölt, de ilyen ez a popszakma.
kepernyofelvetel_738_egyedi.png

Jaaaa, az instán lévő rúdtáncversenyt elfelejtettem, azt a kommentek
között valaki majd HV-zza le. Ppupu, Te nekem dolgozol még? Mert akkor megcsinálhatnád :)

A visszatérésnél természetesen mindenki ünnepel és dobálják Vivit a levegőbe, csak Mercike szomorú, akinek az elmúlt 75 nap alatt még egy dabar jó taktikai dontést sem sikerült hoznia...

kepernyofelvetel_744_egyedi.png

kepernyofelvetel_743_egyedi.png

kepernyofelvetel_745_egyedi.png







1205 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gia 2021.01.31. 08:25:01

@Gia: Még nemvolvastam,de biztos yoo.. :-))) Csak megláttam és lecsaptam. Megyek olvasni.

hereverő heverő 2021.01.31. 08:30:14

Fálki ez jó poszt lett, grat. Több nőt a közeledbe!

Kosztarika 2021.01.31. 08:42:18

Sziasztok. Köszi Fálki.

Csakazertis2018 2021.01.31. 08:45:54

Sziasztok, köszi a hajnali posztot !! Meg sem nézem ma, tegnap inkább a Netflix ment..
Renátó nem volt ott ?

.Doktor.Szöszi. 2021.01.31. 08:48:10

@Fálki ez állat lett...
a rúdtáncverseny semmi volt, bár Frunak láthatóan van gyakorlata...én speciel a dekázásra szavaztam, megnéztem volna Frut abban a cuccban...de én gonosz vagyok..és most már celeb is... <3

kirakó mér' nincs még kész? :DD

ficekence 2021.01.31. 09:04:36

@Falk i: Nagyon jó a poszt, köszi szépen! Ilyen korán? Grat!!

Gia 2021.01.31. 09:04:41

@Csakazertis2018: Ott volt Rencsi,de egyszer sem mutatták.Csak abból értesültünk róla,hogy Fru említette.A Belevalóba sem hívták meg.

Gia 2021.01.31. 09:05:35

@Gia: Vagy ha meghívták volna se megy be.

SirLemming 2021.01.31. 09:09:13

Rendben volt a poszt, nem is volt a párbajban több, papírforma kb sok fillerrel.

Extra tartalom javaslatok a gyűjtői kiadáshoz:
- BV-t elvitte hátán Rencsi belsőségeinek Fru hormonjai által indukált felértékelődése, a te tolmácsolásodban lett volna benne kakaó.
- Párbeszéd átirat a baráti társaságból, gondolom volt elmés-epés villalakó elemzés.

+ jópont hogy nem elsőzted le az első X helyet.

.Zsu 2021.01.31. 09:20:15

korai Fálki poszt, hátmitörténik itt kéremszépen :)))
nagyon köszi! a kapucni - puncika dolog a tudástáramból hiányzott :D

ja és hozzászoktatsz itt a celebséghez Fálki, vigyáznom kell nehogy beképzelt picsa legyen belőlem :))))

Krétagarbó 2021.01.31. 09:25:06

Fálki, tudtam én, hogy tudsz te. Még a -1 fokban az utcán trappolva sem tudtam letenni, csak olvastam és olvastam. Tudom, h sokat nem számít a véleményem, de humoros lett a poszt. Köszi!

Ármándójózsi 2021.01.31. 09:31:36

@Fálki: Ezt most nagyon odaraktad Tesó!!!

Krétagarbó 2021.01.31. 09:34:36

@úgymond olvasó mmkk: fos 9-t megcsípted, Guten Morgen! :)

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 09:36:40

@Krétagarbó: végre elértem valamit az életben :DDDDDDDDD

Krétagarbó 2021.01.31. 09:38:01

Tegnap BV-ben Fru nem akarta elhinni, h Rencsi már tegnap este hazaviszi. Nekem úgy tűnt, mint aki azt hitte, lesz egy éjszakája a tanúvédelmi eljárás keretében eltűnni, és most jön rá, hogy mégsem. Valahogy félelemmel vegyes volt az az öröm.

Krétagarbó 2021.01.31. 09:39:00

@úgymond olvasó mmkk: büszke is vagyok rád, ha ez számít valamit:)

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 09:40:21

@Krétagarbó: természetesen, nagyon sokat jelent :))))))

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 09:40:50

A rudtancolast Vivcsoo ellazaszta, Fru meg párszor leguggolt

És a Bv_ben megtudtuk hogy milyen szép Renátó belseje.
Ja és hogy Szombathely bikajae megy majd Szolnokra Fru kocsijával.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 09:43:29

@repuloezustmokus: rencsó szombathelyi? eh, az egyik kedvenc városom

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 09:48:20

Ja igen.

És Fru nem akar közös bjutivalalkozast Rencsoval mert féltékeny lenne a lányokra akiknek R vágna a haját..

tvbuzi 2021.01.31. 09:50:17

Csatlakozom az előttem szólókhoz. Ebből a tollból eddig a legjobb.

tvbuzi 2021.01.31. 09:51:43

@úgymond olvasó mmkk: Szombathelyben mi a jó? Nem kötekedek csak érdekel.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 09:52:09

@Krétagarbó: a másik sopron :)))

@tvbuzi: schönen sonntag, ich hoffe, dass du kein bater bist.

tvbuzi 2021.01.31. 09:52:51

@Krétagarbó: a mai vasárnapi ebédet már együtt nyomják.

tvbuzi 2021.01.31. 09:53:44

@úgymond olvasó mmkk: gugli fordító: szép vasárnap, remélem, hogy nem vagy apa.

Thats What She Said! 2021.01.31. 09:53:45

Jó reggelt :) most úgy amúgy erről a renatorol hallgat a csatorna és dugdossa?

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 09:53:49

@tvbuzi: na nézd, én itt kedveskedek neked a világ legszebb nyelvén, te meg elővetted a kötőtűdet :DDDDDD

Krétagarbó 2021.01.31. 09:55:08

@tvbuzi: a bater nekem sem volt meg a google-on. Pedig vagy 11 évig próbáltak németül tanítani is.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 09:56:55

Katert akartam írni, nem Batert.

Ego0123 2021.01.31. 09:56:55

Poszt király! Ha ránézek egy kapucnira ezentúl a puncika jut az eszembe. Igaz, eddig minden másról is, de most kifejezetten.

Egyfejű 2021.01.31. 09:57:50

Nahát, kelek fel és új poszt van! Fain :) Beszédesek Fru arcai a szópárbaj alatt, milyen kéjesen élvezi a másik félben való taposást, elemében van.

tvbuzi 2021.01.31. 09:58:43

@úgymond olvasó mmkk: ja, akkor nem nehéz volt hanem olasz?

Krétagarbó 2021.01.31. 09:59:45

@Ego0123: ja köszi , akkor nem. Mondjuk a suliban ez nem volt tananyag. Nem az életre neveltek:)

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 10:00:09

bazdmeg :DDD diszgráfiás. asszem nem kéne ma sokat kommentelnem

Egyfejű 2021.01.31. 10:00:57

Amúgy csak nekem rémlik az, hogy Renátó kiesésekor Fru Virág ölelő karjaiban vigasztalódott?

Ármándójózsi 2021.01.31. 10:02:29

@úgymond olvasó mmkk: Ez úgy nagy általánosságban is igaz... :/
(Nem áááámm, tudod, hogy én pinivel voltam, hogy hiányoztál!!! :D )

Ego0123 2021.01.31. 10:05:53

@Krétagarbó: Igen és sem ott tanultam. :) Csak ilyeneket. Gimnázium I. osztály (akkor nem volt ilyen hülyeség, hogy 9, 10,11,12)Tananyag. 1. lecke.
Wilkommen in Lepzig

- Guten Tag Anna
- Guten Tag Martina. Endlich bin ich da!
-Wilkommen in Lepzig!

Nets 2021.01.31. 10:16:27

@Krétagarbó: Megpróbálta ezt a pár percet a nem túl erős színészi játékával letudni, aztán menni sírni. Tipikus kirakatember, mindig a tökéletességet kell sugározni. Ki a tök örül annak, hogy kiesik és veszít valamiben? Még hozé is megjegyezte, hogy ilyet még nem látott.

Aki szerint meg rönátó jobb mint a 36 milla, az vagy orbitálisat kamuzik, vagy végtelenül ostoba.

Kosztarika 2021.01.31. 10:16:47

@Fálki: Nagyon jó a poszt, de ..A ééérted?? ..A :)

bel ami 2021.01.31. 10:18:08

Utcára nyílik a vellaajtó,
kivánszorog rajta a szegény Fruzsingó.
Ott várja Renátó, meg a bandája,
Nagy pofon csattan, de Fruzsi nem bánja.

Renátó magyaráz: megérdemelted,
a fejed odabent jól elvesztetted.
Mióta kijöttem, csak kurválkodtál:
Robira kétszer is rámosolyogtál.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 10:18:22

De korán kelt a posztíró! vagy le sem feküdt? :-)

Krétagarbó 2021.01.31. 10:28:05

@Ego0123: ugyanez francia óra gimi 1. osztály:

Daniel est arrivé à Paris. :D

Krétagarbó 2021.01.31. 10:30:15

@Nets: igen, vártam mikor hullik le az álarc és lesz egy kicsit emberibb Fru. Nem lett az.

Fálki 2021.01.31. 10:31:16

@Majom1Parádé: lefekudt hajnalban f4korul, amikor kész lett ez a remekmű, aztán reggel az admin élesítette.

K_Attila 2021.01.31. 10:33:39

Fru szénfekete szemöldöke olyan természetesnek hat, mint a polivinilklorid.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 10:35:46

Fálki eddigi legjobb poszt , nagyon osztottad őket ,rengeteget nevettem.
Nagyon felszívtad magad .(remélem nem doppingolsz)
"Igazándiból" csak hétfőre vártam a posztot.
megyek megfőzöm az ünnepi ebédet.

Gia 2021.01.31. 10:37:56

Fru többször elmondta,hogy mennyivel több százaléka lett,mint az urának.Ezért tuti szorulni fog..

kozi001 2021.01.31. 10:41:10

Pfej! Látom csillámpóni Greg is ott flexelt az Erzsébet utalványért.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 10:43:36

@Gia: Innenstől, hogy kiestek engem q....ra nem érdekel mi történik velük. :-)
Mosmá' Merci és ribancVirág az új fókusz. :-) Vagy Danika is elhúzhatna a retekbe végre!

Gia 2021.01.31. 10:45:55

@Fálki: Remek lett az iromany,gratula!:-)Eccer engem is beleszőhetnél Andersen.;-))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.31. 10:46:42

Mikor meglattam Greget azt hittem miatta fog kiesni Vivi :O
Ilyen tamogatot senkinek se kivanok :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.31. 10:47:45

@K_Attila:
Az a fekete szigeteloszallag tok jol allt neki.
Ja nem :))

Gia 2021.01.31. 10:48:23

@kozi001: Greg kedvence Lobi,így természetesen szurkol Lóbelt havercsajának.

Kosztarika 2021.01.31. 10:50:57

Mennyire jó már, hogy a párbajozó szívszerelme nem fért be az első sorba, de még a közönséget is csak egy röpke pillanatra mutatták - miatta.
Még Győzőnél sem kapott lehetőséget, pedig oda minden szemét befér. :D

SirLemming 2021.01.31. 10:52:40

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Azt olvastam "lefőzöm"... biccentettem is, hogy pörkölt végéből pálinka, ez kemény mint balboa.

SirLemming 2021.01.31. 10:54:46

@Kosztarika: Még úgy se hogy 10 éve spanok. Azért Győzi se százas de igazán elmagyarázhatná neki a saját nyelvén, hogy mi a helyzet.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 10:55:07

@SirLemming: falun bármiből is főznek pálinkát

Ken Adams79 2021.01.31. 10:55:30

Első! Jeeee
Végre sikerült!

kozi001 2021.01.31. 10:56:16

@Gia: Hú! Amikor a Finálé után Lobi elküldi Csillámfaszlámapónit a fenébe , arról egy Live-ot plz!
Fizetek!

.Zsu 2021.01.31. 10:56:34

Hófehérke és a 8 törpe
Tudor, Vidor, Morgó, Szundi, Szende, Hapci, Kuka és Ripacs

Ármándójózsi 2021.01.31. 10:57:36

@Kosztarika: Nem volt a BV-ben Renátó??? Ezt nem tudtam, mert nem néztem direkt. Kurva sokat hánytam már előtte és féltem, hogy már epét fogok... :(((

Ármándójózsi 2021.01.31. 11:00:47

@Ken Adams79: Látod!!! Ezért nem szabad soha feladni!!! ;) :D

K_Attila 2021.01.31. 11:01:10

Miért viszik azt a kamu bőröndöt a stúdióba? Ennél sokkal több cuccuk van.

Kosztarika 2021.01.31. 11:03:43

@K_Attila: abba kapaszkodnak, mert bent megtudták, hogy a forog a föld. :D

Gia 2021.01.31. 11:23:03

@kozi001: Gyanús,hogy Greg és Lobi személyesen is ismeri egymást...

Ármándójózsi 2021.01.31. 11:27:24

Ugye nincs még túl korán ebédelni??? :/ Marhára éhes vagyok már... :)

Gia 2021.01.31. 11:32:31

@Ármándójózsi: Nincs korán én gyakran szoktam ilyenkor.

Spitzbaue® 2021.01.31. 11:33:02

@Gia: Úgy érted, "behatóan" ismerik egymást? :-DD

Spitzbaue® 2021.01.31. 11:33:57

Egyébként jojreggelit! Jó a posz, @Fálki: !

Krétagarbó 2021.01.31. 11:34:35

@Ármándójózsi: most reggeliztem. Igaz, villásreggeli volt.
Jó étvágyat!

SirLemming 2021.01.31. 11:35:23

@Niemandhäuser: Gondolod volt mélyanálízis? Amilyen belterjesnek hírlik az RTL lehet épp Greg protezsálta bele. A VVillába.

Gia 2021.01.31. 11:35:28

@Niemandhäuser: Az szerintem már túlgondolás.:-)

Krétagarbó 2021.01.31. 11:36:21

@Gia: szerintem elég szűk kor, nagyjából ismerheti egymást mindenki. De ha nem, most már mint villacelebek, legalábbis úgy tesznek.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 11:37:04

@Gia: biztos, amilyen belterjes a társaság

Ármándójózsi 2021.01.31. 11:40:51

Köszi Mindenkinek!!! :))) Mivel én a reggelit (szinte) mindig kihagyom, igy akkor most már lelkiismeret-furdalás nélkül rárabolhatok az ebédre! :)))

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 11:41:53

@Gia: igen mert Greg Lobelt beköltözése el is cdillamkodott..

SirLemming 2021.01.31. 11:42:29

@Ármándójózsi: Na. Még egy reggelikerülő. Nekem se megy a reggelizés. Ebéd is inkább 1-2 fele aztán óra szundi. Hétvégén.

Kosztarika 2021.01.31. 11:42:55

@Ármándójózsi: mit eszel, marhát?
( merthogy azt írtad "marhára éhes vagyok :D )

Sargabogre 2021.01.31. 11:44:48

Danit sajnos még sokáig kell majd nézni, mert senki se fog konfrontálódni vele a jelrakással (egy ideig). Bálint szerintem csak taktikából jópofizik vele, tudja, hogy egy suttyó gyökér, de azt is, hogy valamiért szava van bent. Vagy Merci vagy Virág lesz a következő kiválasztott, de mindegy is, mert egymást hívnák ki. Na náluk fogalmam sincs, kire szavznék :( talán Virág jobb lenne, ha előbb esne ki, vajon mi lesz Proli úrral nélküle.

ficekence 2021.01.31. 11:45:54

Változtattam az avatáromon, egy ideig Merci fan leszek. Szerintem őt küldik párbajra, de ha nem akkor is.

SirLemming 2021.01.31. 11:47:38

@Sargabogre: Jó gondolat.
Dani legnagyobb gyengepontja Virág. Most kéne kiütni.
Szólóban nehezebb lesz.

Kosztarika 2021.01.31. 11:49:31

@Sargabogre:
Proli megbolondulna, hogy mit csinálhat Virág odakint. Főleg, mert tudja, hogy az asszony nem bírja sex nélkül.
Naggyon haragudna Mercire, ha kiejtené Análkát.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.31. 11:52:10

@Sargabogre:
Proliurnak Virag csak egy segito , mint Donkihotenak a kis kopcos.
Nem fog megzuhanni Virag nelkul, megallas nelkul fog partizny Balintekkal.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.31. 11:53:41

@repuloezustmokus:
Greg csak azert szurkol Vivinek mert leszeretne pippantani Lobeltet.

Ármándójózsi 2021.01.31. 11:54:34

@Kosztarika: Ez így tűpontos!!! Marha gulyáslevest. Jelenleg. :)

K_Attila 2021.01.31. 11:56:26

Igazából:

Merci: IIIII III
Vivi: IIIII IIII
Peti: I
Fru: IIIII (I)
Dani: II
Virág: IIIII IIII
Moh: II

SirLemming 2021.01.31. 11:58:22

@K_Attila: mint jelent 1 rudi és milyen asszociációban? A többit érteni vélem. :D

Charlie100 2021.01.31. 11:58:54

Ez szuper volt Fálki! Vagy aki így jobban érti: #Fálki #szuper volt .
Sok boldogságot Frunak a közös élethez álmai lovagjával! Sajnos tényleg szüksége lesz a sminktudására. Az önsorsrontó nő tankönyvi példáját remekül bemutatta nekünk. THX!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.31. 11:59:39

BV-ben Fru kicsattano boldogsaggal mondja hogy vegre megtalalta elete szerelmet, mert az eddigi kapcsolatai szarok voltak.
Nem adok 2 hetet es blikk cimlap lesz a monoklis feje :)

K_Attila 2021.01.31. 11:59:58

@SirLemming: A tegnapi műsorban elhangzó igazábólok mennyisége, a zárójelben régebbről visszajátszva.

SirLemming 2021.01.31. 12:01:51

@K_Attila: Ah kemény. Még jó hogy a "szerelmem" volt az ivós hívószó és nem ez.

Charlie100 2021.01.31. 12:02:20

@szociál: szerintem se zuhanna meg. De azért itt emlékezzünk meg a legendásan kemény csávó TivTivyre, aki ott bömbölt miután kiesett mellőle az utánfutó.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.31. 12:03:47

@Charlie100:
Azt az evadot nem neztem, Fannisbol is par reszt.

Charlie100 2021.01.31. 12:08:02

@szociál: kb ezt adta elő mint Dani. Embert faragott a villában a nőből. Aztán ment a zokogás amikor az kiesett. De nem kicsit.

ilona12 2021.01.31. 12:10:01

@szociál: szerintem se, sőt ! Mintha kezdené kapisgálni, hogy Virág egy nehezék, ami lefelé húzza. Lehordta Virágot, amiért megszólalt Fru vádjaira - azt mondta, hogy ő meg tudja magát védeni, ne reagáljon, ha őt támadják. Az se véletlen, hogy javasolta a szexmentességet a játék hátralévő részében. Rájött, hogy jobban a játékra és a tattikára kell koncentrálnia. Rencsula kiesése is intő jel volt neki. Addig azt hitték, ők az érdekesebbek a párkapcsolatukkal, kefélésekkel, Rencsula mondta is röhögve, hogy a többiek idegesek, bezzeg ők kiengedik a gőzt és attól ilyen lazák és szórakoztatóak.

Sargabogre 2021.01.31. 12:12:37

@szociál: mivel nárcisztikus (lehet?) és kell neki, hogy folyamatosan alázhassa Virágot, szerintem megzuhanna kicsit.

Kosztarika 2021.01.31. 12:16:47

@Charlie100:
Nem utánfutó, hanem zsiráf, mellesleg Fálki örök kedvence Zserike. :)

K_Attila 2021.01.31. 12:17:52

Nem tudom, tegnap komizta-e valaki, hogy rossz minden válaszlehetőség a matekhez, mert |14| helyes válasz.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.31. 12:18:48

@ilona12:
En is igy erzem hogy Viragot probalja leepiteni, tuti varja mar a parbajat, ezert nem is basztatja Mor ne hogy most neki kelljen menni parbajozni.
@Sargabogre:
Sztem Virag semmit nem jelent neki, talan kicsit szomoru lesz de nem tolja tul mint Mercike, azok a mukonnyek oscart erdemeltek volna.

Kosztarika 2021.01.31. 12:18:58

@Charlie100:
Nem utánfutó, hanem zsiráf, aki Fálki örök kedvence Zserike. :)

Kosztarika 2021.01.31. 12:25:01

@Ármándójózsi:
Ne kötözköggyé, mennyé enni. Csukd be a szád, mert kilátszik a marha. :DDD

Charlie100 2021.01.31. 12:26:47

@Kosztarika: Elnézést, nem tudtam. Akkor legyen
Zsiráf. Amúgy egy egész normális csaj volt, már amennyire emlékszem.

SirLemming 2021.01.31. 12:29:00

@Charlie100: Zsiráfra kérek definíciót.
Az nekem hosszú üvegedényvamiből csapolhatod amit belezeszel. Nyilván murvával kevésbé működik mint sörrel.

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 12:30:32

@Fálki: Elnézést főnök, hogy ilyen későn készült el a feladat, de nem szoktam még hozzá, hogy ilyen korán kikerülnek az öfik becses kezéből. A sékeleket nem kell utalni, kintlévőség kezelő menedzsereim Oleg és Valerij személyesen mennek majd el értük.

A nézők által megszavazott rúdfitnesz verseny Peti mormogásával majd felajzott hörgéseivel kezdődik, tutira kell nekem is ebből a cuccból amit használ, ezekben az ingerszegény pandémiás időkben jól jöhet még. Komoly munkavédelmi büntire számíthat a csatorna, az instant rúdfitnesz felszerelés kifejezetten inog, de hát ebben a tecsó gazdaságos VV évadban ezen már nem is kell meglepődni.

Vivi indítja a fitneszt, szexi kabala felszerelésében sétálja a körbe a rudat, néha egyik lábát ráfonja, majd hátsójával polírozza a jobb sorsra érdemes eszközt. A közönség megőrül a produkciótól, az óbégatásba néha mintha hangos röhögés vegyülne. Vivin látni, hogy magasról leszarja az egészet, de vigyorog mint a tejbe tök és hasonló stílusban fejezi be a performanszot. Peti szerint magasra tette a lécet. Milyen lécet Te szerencsétlen? Ez RÚD.

Fru következik, akin látszik, hogy komolyabban veszi a feladatot, próbál erotikusan mozogni (ez rúdfinesz Te… nem rúdtánc a lokálban), sőt van olyan pillanat amikor egyik lába sem érinti a talajt. A produkció tartalma kb egyezik a korábbi versenyző szerencsétlenkedésével, csak a csomagolás tér el. Itt már veszélyes pillanatok is vannak, fejkörzés közben majdnem kiveri saját szemét a hajával.Van egy sportszerű nehezítés, folyamatosan lejjebb kell húzkodni a szoknyáját, nehogy később Renátó kiverje a fogait, mert túl sokat mutatott meg combjaiból.

Az egésznek semmi értelme nem volt, amit Peti a végén az “Én kérek elnézést” felkiáltással erősít meg.
Az hogy ezért a szarért be kellett regisztrálnom az instagrammra, na az sokba fog kerülni Fálkinak, de se baj, a Sivatagi Teve Terrorkomamndó nem felejt.

SirLemming 2021.01.31. 12:30:39

@SirLemming: Typo hegyek hova legyek... "üvegedény amiből" és "beleteszel".

Kosztarika 2021.01.31. 12:31:15

@Charlie100: Nincs miért elnézést kérni. :)
Azért lehetett rajtuk is röhögni bőven. Egy reggel azt tárgyalták Tivyvel, hogy kérjen-e esemény utáni tablettát mert nem tudták melyik testnyilásba sikerült az esti dugás.
Amúgy ja, normális volt, bár ennek ellentmond, hogy összejött az istenbarma Tivivel.
( a telo kijavitott Tibire, még jó, hogy észrevettem :DD)

kozi001 2021.01.31. 12:33:47

@Kosztarika: Sztem Tiv Tivy kezdte az "este dugom, napközben levegőnek" nézem hagyományt a VV-ben. VV9 Hunor folytatta. Valamilyen szinten Moh is ilyesmi.

Ármándójózsi 2021.01.31. 12:35:33

@Kosztarika: Mit kilátszik, ki is esett, ahogy olvastalak :DDD

Krétagarbó 2021.01.31. 12:40:19

@Kosztarika: számomra értelmezhetetlen volt, hogy Zseri ezzel a guruló málnával összeszűrte a levet. Szerintem a kiesése után ő is így volt ezzel.

Charlie100 2021.01.31. 12:40:24

@Kosztarika: Hú, ezt már nem volt meg, de tényleg kemények voltak a nem tudom hova tettem sztorival. Hát, sok nő normálisnak néz ki, míg meg nem látod a párját, nála fogjuk rá az összezártságra. Mondjuk a Zseri kiesése utáni videón amit fentebb belinkeltem, megint röhögtem egy jót. Zseri a gyógyító Szűz Mária. :)

Krétagarbó 2021.01.31. 12:42:07

@Charlie100: és colos kurva is egyben ugye...

Charlie100 2021.01.31. 12:42:30

@Krétagarbó: Igen, Ő valószínűleg "kijózanodott", ahogy kikerült a villából. Kiváncsi vagyok Fru meddig nyoma majd az önámítást. Bár, ha ez a legjobb kapcsolata eddig...

kozi001 2021.01.31. 12:44:46

-Mi a baj?
-Ha rajtakaplak, hogy odahaza focit nézel, nem kapod meg az aranydárdát!

prnt.sc/xwzzr3

Kosztarika 2021.01.31. 12:46:13

@úgymond olvasó mmkk: a málna helyett most Fru szökik nemsokára.

Krétagarbó 2021.01.31. 12:46:27

@Charlie100: Zserinek szerencséje volt, hogy a kiesése után volt ideje egyedül átgondolni a kapcsolatot. Fru szarabbul járt, már tegnap éjszaka ment érte Renátó a műsor után. Be is volt ijedve Fru ettől, már a BV-ben is látszott rajta, hogy egy zabszem nem férne fel a seggébe.

kozi001 2021.01.31. 12:47:10

@úgymond olvasó mmkk: Büntetett a málna, mint Fru szemöldöke.

Fálki 2021.01.31. 12:48:10

@Kosztarika: Direkt írtam így, hogy reagálnod kelljen ;)

Krétagarbó 2021.01.31. 12:48:42

@Kosztarika: tényleg, szökött az a málna, nem gurult:)
Olyan negatííív vagyok ma.

2021.01.31. 12:49:18

Lóbelt igencsak jól festett a fekete garbóban.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 12:50:16

@Kosztarika: :DDDDD

@kozi001: a 24.hu-n a kisesését egy ilyen szemöldökös képpel illusztrálták, durva volt

@Krétagarbó: mi van negatíííííív?

Kosztarika 2021.01.31. 12:50:23

@Fálki: Nem "kellett". Kussolhattam volna, de "igazából, úgymond őszinte vagyok. Te meg köcsög. :))))

Fálki 2021.01.31. 12:50:30

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Ki is fényképeztem a későbbiekre. Meglepően jó fotóim vannak most Lóbeltről.

2021.01.31. 12:51:12

@úgymond olvasó mmkk: azt a szemöldök festést én nem értem. Elvileg tartós, miért van rajta 3 naponta???

2021.01.31. 12:52:43

@Fálki: fekete garbós Lóbelt jöhet bármilyen mennyiségben. Ha Bála összeszedi a fejét, a fehér tapadós felső is, köszönöm!
:))

2021.01.31. 12:53:23

@Kosztarika: ne ríjjá, mindenki nem férhet be egy posztba ;)

2021.01.31. 12:53:52

@Ármándójózsi: lehet a gonosz törpék szőre gyorsabban nő

2021.01.31. 12:54:24

@úgymond olvasó mmkk: az enyém meg eleve sötét, hehe :D

Kosztarika 2021.01.31. 12:55:17

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő):
Ezért kell rövid nevet választani. A szülőknek. Nektek meg nicket. ;))

2021.01.31. 12:56:51

@Kosztarika: én nem akarok szerepelni :))

Ármándójózsi 2021.01.31. 12:58:38

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Aztán olyan hosszú lenne, mint a haja és megkérdezné tőle Csulabá, hogy te ezt hátulra, vagy oldalra fésülve hordod?

Kosztarika 2021.01.31. 12:59:06

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő):
Hidd el én sem akartam. De ha ez ember egyszer elindul a celebek lejtőjén, nincs megállás. :D

Charlie100 2021.01.31. 12:59:17

@Krétagarbó: Tényleg? Az kemény! Csulabá már viszi is a mátkáját? Akkor nem csodálom hogy volt para! ( bocsesz, nem nézem a BV-t, ilyen epic pillanatokról maradok le)

2021.01.31. 13:00:30

@Ármándójózsi: annál fogva húzná a barlangba

Ármándójózsi 2021.01.31. 13:01:50

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): :DDD Basszus, de ELKÉPZELTED haj hosszúságú szemöldökkel, mert én igen. :D Brrroááfff...:DDD

2021.01.31. 13:02:29

Az az undorító Greg sokkolt. Még ennyi a hozzáfűznivalóm, a többit leírtátok. :)

ui: Ted Bundy megnézné Reanátó belsejét, de hát már nem él. ;)

Kosztarika 2021.01.31. 13:04:03

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő):
Renátónak én is levágnám a fejét de csak a felét, mert empatikus vagyok és szelíd. :)

2021.01.31. 13:04:06

@Ármándójózsi: igen, kevésbé undorító mint Renátó Frúval való közösülése illetve szeretetből köpködése. ;)

kozi001 2021.01.31. 13:04:18

@úgymond olvasó mmkk: Az szép. :) Valami Drakula menyasszonya lehetne így.
De a tohonya szekrényverőt persze ahhoz se lehet hasonlítani.

2021.01.31. 13:04:57

@Kosztarika: kicsir most félek tőled, mint tegnap a lidérc anyukáktól.

Kosztarika 2021.01.31. 13:08:41

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő):
Ne félj, csak a rossz embereket bántanám, azokat is csak néha és csak gondolatban. :)

Krétagarbó 2021.01.31. 13:21:57

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): tegnap képet kaptam Fru és Renátó nemi életéről, eddig csak hallottam róla. Azért én Rencsi helyében elgondolkoznék, h vajon miért kellett Frunak az a szemfedő. Meg hát na, az a passzív fadarab hozzáállás...

Krétagarbó 2021.01.31. 13:24:03

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Greg - azon túl, h nemtelen sellő, magyar barbie és csillámfaszpóni - számomra ismeretlen. Tavalyi széria kimaradt. Milyen karakter volt?

hereverő heverő 2021.01.31. 13:32:31

@Krétagarbó: pont mint a külseje. Nézz rá és mindent tudsz.
Páváskodó, sértődékeny, két- sőt sokszínű.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 13:35:32

@K_Attila: Nem annyi vót megadva legfelső válasznak? (Csak kb. 10 secre láttam Peti hüjje feje mellett)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 13:37:18

@Ármándójózsi: Nincs, ebédelj csak. Jó étvágyat! vagyis mire ezt leírom, már egészségedre!
De ne felejtsd el behajtani a madártejet a felajánlóján!
(Én is beizzítottam most a rakott krumplit :- )

Ármándójózsi 2021.01.31. 13:42:27

@Majom1Parádé: Köszi Tesa, rajta leszek, ne aggódj! ;) :)))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 13:43:12

@Majom1Parádé: Be, csak a majom elfelejtette a melegítőt becsatlakoztatni a szuflaadó röfibe...
Oszt' mán' lecsipogott, venném ki erre jéghideg.. :-)

MsIreneAdler 2021.01.31. 13:53:06

@Fálki: Tetszik a posztcsi, jár érte a madártej, most lett kész!
Ha kihűlt, küld.fény.post :)

Ha egyszer ma végzek, leülök, és széjjel kommentelem magam itt veletek :)))

mozambikizombikini 2021.01.31. 13:53:45

Erre a parbajra most mar teljesen nyilvanvalo valt, hogy valoban az osszes csaj feltekeny lett Vivire a sracok figyelmeert.
Azt mondja Fru a parbajon, Vivi nem erdekes es nem vicces, csak a fiuk teszik azza. :D Mondja raadasul mindezt ugy, hogy a Renatos kalandjaig kb zero karakter volt. Na, akkor ki porgott megis Rencsipelon egy kis figyelemert? Elvan tevedve a csajszi eleg komoly szinten.

Krétagarbó 2021.01.31. 13:57:43

@Majom1Parádé: ez most övön aluli volt.

Ugyanitt (kicsit rágós) marhapörköltemet és/vagy sült lazacomat egy tepsi rakott krumplira cserélném.
Jelige: “A krumpli sajnos hízlal”

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 14:01:36

@Krétagarbó: engem ki lehet vele kergetni a világból :))

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 14:02:42

@Krétagarbó: az azért túlzás, hogy utálom, de nem lopta be magát a szívembe

K_Attila 2021.01.31. 14:04:41

@Majom1Parádé: Nem, a 14 csak az egyik lehetséges megoldás, a másik a -14, a kettő együtt |14|, ami a gyökvonás eredménye.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 14:05:11

@Krétagarbó: Jókor mondod. pedig a lazacra elcseréltem volna. :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 14:06:45

@K_Attila: Na, ezt tuti senki nem találta volna el. Ezek agyhalottak, nem matematikusok.
Ez a szerkikre is vonatkozik, tehát halálbiztos, hogy egyiknek sem jutott eszébe a -14, mint gyökvonás eredménye.

Krétagarbó 2021.01.31. 14:08:48

@úgymond olvasó mmkk: két kedvencem van: a rakott krumpli és a cukorborsó főzelék. Sajnos az előbbit nem tudom kevésbé hízlaló módon elkészíteni, az édesburgonyás verzió, jó jó, de nem az. Így ritkán - amikor csalónapot tartok - betegre eszem magam igazi rakott krumplival.

hereverő heverő 2021.01.31. 14:30:33

@Krétagarbó: figyelj Kréta, csináljuk azt, hogy elbiciklizel hozzám, teleeszed magad rakott krumplival, bepuszilunk két unicumit egyet előtte egyet utána aztán miután magunkhoz térünk hazabiciklizel. Akkor le is van tudva a kalória, az én formámnak meg úgyse árt már semmi :)

Krétagarbó 2021.01.31. 14:37:23

@hereverő heverő: az ajánlat megfontolandó. Az aszaltszilvás unicum a kedvenc:)

Rrami 2021.01.31. 14:37:55

Magyarország szégyellje magát, hogy visszaküldte Pinit (by Frumama)

Amúgy sziasztok, most olvasok vissza:)

hereverő heverő 2021.01.31. 14:43:36

@Krétagarbó: ja, és az összes Kraftwerk IS megvan :))

hereverő heverő 2021.01.31. 14:45:12

@Rrami: Frumama meg szégyellje magát, hogy ennyire vakon van. Én nem szeretném, de sanszos hogy neki kell majd ápolnia a lánya testét-lelkét a vadbarom után.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 14:45:44

@Krétagarbó: kaján se fogunk sose összeveszni :)

@hereverő heverő: te grál lovag!

Rrami 2021.01.31. 14:50:10

@mozambikizombi: Hát érdekesek Fru meglátásai, az biztos, meg nem is túl erős érveket talált. Egyébként nekem Fru jobb karakter volt a többi lánynál, kivéve Vivit. Szerintem azzal pecsételte meg a sorsát, mikor Rencsivel összeállt. Mondhatni, hogy ott taktikázta el magát. Azonban voltak benne olyan dolgok, amiket a játék szempontjából bírtam (szimpatikus nem volt, még mielőtt), de hát nehéz műfaj ez a VV, ahogy Fru is megjegyezte tegnap. Egyetlen dolgot sajnálok, hogy nem Virág ment kifelé, mostanra az lett a helyzet vele, hogy még Héliummercinél is nehezebben tudom elviselni.

mozambikizombikini 2021.01.31. 14:51:08

@Rrami: En szegyellem is magamat az orszag neveben, nagyon. Mi ez a 35%?

Rrami 2021.01.31. 15:13:10

@mozambikizombi: Szégyellhetjük is :) Nos igen, Mercit biztos nem fogják az eszéért elrabolni:)) Tegnap kicsit megsajnáltam, mikor pityergett, de továbbra is távol áll tőlem a személyisége is, meg a világa is, de még így is inkább ő, mint Dani kórója. Apropó Virág, az előzetes szerint a nappaliba zavarják ki éjszakára, hát ezen felröhögtem :D Volt már ilyen büntetés egyáltalán? Pedig sok félkegyelmű megfordult a vévékben, de hogy valakit kirakjanak oda, mert végképp nem tudnak pihenni a többiek tőle... Ez kész :D Mondjuk én az udvarra küldtem volna, mert a nappali elég közel van. Egy pokrócot neki, aztán szevasz.

Őzláb Gida 2021.01.31. 15:17:26

@Rrami: Szerintem meg Frumama szégyellje magát, ha elnézi, h a lánya belemenjen egy ilyen bántalmazó kapcsolatba Rencsivel.

Egy hat betűs szó írja le legjobban a teljesítményét:kudarc.

hereverő heverő 2021.01.31. 15:18:15

@Rrami: volt, vv Macit kiküldték, mert úgy horkolt hogy kilengtek a szeizmométerek.

Őzláb Gida 2021.01.31. 15:19:27

@hereverő heverő: Mire bepötyögtem, te is és még jópáran. EKG :)

hereverő heverő 2021.01.31. 15:20:54

@Őzláb Gida: EKG. Sajnos Frumama nem olvas hogyvoltot.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 15:24:51

@mozambikizombi: Hülyének lenni mindenkinek elidegeníthetetlen joga !
És Mergo él ezzel !
Két dolog:
1 ELSŐ mint mindig

2. Jó a psozt és felfigyeltem a "kapucni-->puncika" -ra, nagyon tetszik és még van benne lehetőség, MUTATOM IS MOST:
-cin-kupa (nem kell magyarázni)
-apucink
-cin-kapu
-cink-apu ( ál apa, csaló apa stb.)
-kanpuci ( becézett hím egyed )
-punicka ( helyi szerb,horvát nemzetiségieknél a pina becézése, kiejtése : punyícská )
-kupinca ( kicsit térfásan a kupica pálinka megnevezése )
-kunpaci ( a kunok híres törpe lova )
-ciapunk ( az CIA punkok közé beépített ügynöke )

2021.01.31. 15:27:38

@Rrami: Frumamának üzenem, hogy sósavval se mossa le a Renátó hírét a lányáról, úgyhogy inkább bújjon el, ne az észt ossza

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 15:27:44

@Rrami: Én Virágot sokkal jobban utálom, de msot el kell gondolkodni azon, hogy mi a jobb a játék feszültségének....
Még nem tudom, de ha Virág marad az nagyobb feszültségforrásnak látszik!
Vélemények ?

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 15:29:04

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Frumama szépen egyenes derékkal becsülettel tud veszíteni !
MInt Trump ! :D :D

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 15:29:59

Jut eszembe, már megvolt a vasárnapi ebéd....
Rencsi talán már a verésnél tart, de lehet h. még csak az ebéd utáni kúrásnál...

Rrami 2021.01.31. 15:30:32

@hereverő heverő: bocs, erre nem emlékeztem.

Szolnokiak! Rencsi átlépte a városhatárt, gázspray legyen nálatok, biztos ami biztos

2021.01.31. 15:30:53

@SelyemSonkaPini: Én Dánielt megnézném a csicskája nélkül és Marcit kevésbé utálom már mint a kórót

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 15:32:04

@SelyemSonkaPini: Ja, csak Trumptól elcsalták az elnökséget, Fru meg alap volt, hogy kiesik a történtek után.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 15:32:24

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Igen ez tetszene nekem is, de nem lehet, hogy ez könnyebbség lenne Daninak ? Mert azt nem akarnám !

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 15:34:49

Jelenleg a Dani-Virág páros a legidegesítőbb számomra az ápoltak közül... mondjuk amúgy igazából kb nem érdekelnek, most kissé megcsömörlöttem a VV-től. Szükségem lenne valami feltöltődésre, lehet valami árgyú sorozatból kéne megnéznem vagy 40 részt, az helyre billentene.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 15:35:23

@SelyemSonkaPini: Akkor az oltást is beadatod, mi? :-)

Dani essen ki előbb, aztán Virág. és kell a faxnak a feszülség, abból már elég volt eddig. Mosmá' szép nyugiba Lóbelt nyerje meg. :-)

2021.01.31. 15:35:55

@SelyemSonkaPini: nem hinném, mivel az egoja az egekben van, tegnap már a bábúnak is magyarázott a nyugiban, hogy azért az pozitívum, hogy őrá (az Észlények vezérére) hallgatott NÉHA. :D
Ő nevel ki mindenkit is, meg húz fel a gegiből magához, Dánieli magasságokba.
Azt is megnézném hogy mit művel azzal aki kint hagyta a Virágocskáját, hát kivel szarik most?

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 15:36:15

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Nem a púpom, a .... hagyjuk, depresszióba estem.. talán egy két fiatal tevelány fel tudna dobni, főleg, ha nem a hátukon van a púpjuk

hereverő heverő 2021.01.31. 15:37:09

@SelyemSonkaPini: Fru már tegnap megvolt szemfedőben, ma ebéd és ebéd utánra a kedves mamára is szakít egy szájbaköpésnyi időt mert Csulabá egy igazi úr.

2021.01.31. 15:37:22

@ppupu (ex vérteve): vannak oldalak ilyesmire, úgy hallottam ismerősöm ismerősétől ;)

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 15:38:54

@Majom1Parádé: Nem adatom be, mert nem bízok az oroszokban a kínaikban és O1G-ben !

De én ezt a mocskos állat önhitt barmot közelébe se engedtem volna a hatalomnak USA.ban, szóval ha elcsalták volna is annyit mondok hála IStennek, hogy ez történt !
Ó az nagyban mint Renátó és Dani kicsiben !

mozambikizombikini 2021.01.31. 15:39:02

@Rrami: az teny, hogy az egyik legertelmesebb lany a Fru volt valoszinuleg a jatekban, de sajnos ezzel egyutt talan az egyik legarrogansabb es legrosszindulatubb is. (nem a legagresszivabb, az egyertelmuen Gina volt) Talan o volt a legelegedettebb is onmagaval, meg azzal amit "o kepvisel" (sic!) es soha nem fordult meg a fejeben, hogy esetleg o volna a helikopter, emiatt neha megsem tunt olyan ertelmesnek. Szoval nagyon vegyes karakter, az teny, sajnos a rosszindulato affektalasatol es neha meg a nezesetol is rosszul voltam a vegere. Birtam volna, ha o korabban esik ki, mint Gina, pedig o is eleg tenyerbemaszo tudott lenni, csak mas, (talan kulturalisan) szamomra kellemetlen kicsattanasa miatt.

Az anyukak arcat figyelve en ugy ereztem, hogy Fru anyukaja sokat szenvedhet, hogy igy kell latnia a kislanyat a TV-ben. Kivetkozve onmagabol, Renatostul. Ehhez kepest Vivien anyukaja stabilabbnak tunt. Persze ez csak az en intuiciom. Szerinted ok tenyleg ilyen nagyon buszkek, vagy belul faj a szivuk a lanyokert?

Merci - Virag, eleg nehez dontes lesz, de mar rosszul vagyok szegeny Virag pizsomaskodasatol.. :D Miert olyan nehez feloltozniuk? Plane ha influenszerkedni akar kesobb, miert nem probalja megmutatni a divatos oldalat? Merci legalabb probalkozik csini lenni, raadasul jol tancol. Ha nem csinal nagy baromsagot addig, akkor Viraggal szemben meg mindig inkabb o lesz a nyertesem.

Egy Vivi- Merci parbajon szerinted kinek lenne nagyobb eselye? :D

Szamomra eleg erdekes, hogy valszeg egyaltalan nem mukodik ez a "buzditom a rajongotaboromat, hogy X-re szavazzanak" . :D

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 15:40:58

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Meggyőztél: Vesszen Virág
és lássuk utána Daniella vérzivataros bukását :D

Rrami 2021.01.31. 15:42:10

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): ha nem félnék, akkor átadnám az üzenetet:D

@SelyemSonkaPini: idei szériában még az Amandás párbajnál sem érvényesült az, hogy mi lenne a jobb játék szempontjából. Én is úgy látom, ahogy te egyébként. Számomra a Merci-Virág párbaj lesz az, ami végre izgalmakat tartogat. Elvileg ott Mercinek áll a zászló, de... Egyrészt ott lesznek akik úgy vélekednek, hogy a feszkó miatt küldjük vissza Virágot, másrészt a csaj insta követői is akothatnak, szóval érdekes lesz, feltéve, ha lesz egyáltalán.

2021.01.31. 15:43:44

@mozambikizombi: attól függ mikor lenne a párbaj. Még bent van Proli, Moh, meg a két alfa, most Vivi nem is mehet párbajra, ha Merci visszajön egy szókék párnájáról (vissza fog) kérdés hofy addig ki kivel veszuk-össze. Most Moh-Dani kezd egyre jobban feszülni, Vivi lehet nem megy már, marad a top 3-ban, és ott harmadik lesz.

MsIreneAdler 2021.01.31. 15:44:26

@Rrami: Frumama beteg... A lányát ország világ előtt megmásuta egy pohos gyökér, és még mi szégyelljük magunkat :)? Eszem megáll.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 15:44:43

@mozambikizombi: Egy megjegyzés "anyukák" ügyben :
Soxor látni az X-factor elején, hogy az anyukák (és egyéb családtagok), nyomják buzdítjál tömjénezik és istenítik a kurvaszar értékelhetetlenül eneklő/előadó gyermeküket !
Ahelyett , hogy óvnák attól hogy ország röhögjön rajuk napokig....
És tanulnak belőle ?? Szinte soha !

hereverő heverő 2021.01.31. 15:45:17

@SelyemSonkaPini: és @silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő):
Én az agytröszt helyében Robira pakolnám a jeleket. Robi pedig ugye azt választ akit akar, kipattintja a proktológus urat és onnét már csak egy lépés a hármas döntő. Moha bárki ellen kiesik, csakúgy Virág és Merci is.

2021.01.31. 15:45:53

@MsIreneAdler: és visszamegy egy kisvárosba. Tyűűű, mi lesz ott!

2021.01.31. 15:48:16

@ppupu (ex vérteve): biztos hogy nem, Robi megúszhatja párbaj nélkül, és Prolival alig beszél, nem is nagyon látjuk őket találkozni se (:D) nem tudná mivel indokolni hogy őt viszi.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 15:48:55

@hereverő heverő: Igen ez igaz, de Te is tudod, hogy ilyen NEM lesz !
A MErci Virágon meg ÉN is gondolkodok, hogy hova tegyem.
Szívem szerint MErcire. de kérdés mi a szarabb utána a bentieknek, mert arra teszem:D :D

Rrami 2021.01.31. 15:49:02

@ppupu (ex vérteve): én meg pont most vagyok úgy, hogy újra elkezdem nézni a teljes adásokat:) Ma lesz Dani-M csörte, meg aztán Virágnak büntetés. De mondjuk még így is messze van a következő kiválasztás (előbbre lehetett volna hozni), no az viszont már érdekes lesz, hogy ki kire tesz.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 15:49:06

@SelyemSonkaPini: Na, legalább ez jó hír, hogy életben maradsz. :-)

MsIreneAdler 2021.01.31. 15:49:52

Csatlakozom azokhoz, akik Virágot látnák falakon kívül. Nekem semmi feszültséget nem tartogat, hogy fekete garbóban ül, szenved, vonaglik nappal, éjjel meg ordítva élvezi Dani "gyengéd" mozdulatait. Szóltak neki, büntit kapott, de nem érdekli. Hát engem sem.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 15:50:43

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Indokolni azér tudnÁ:

"Ö áll tölem a legtávolabb , nem tudok azonosulni vele, mások vagyunk ( főleg én höhhhöööhöÖ)
és úgymond más a nevünk is"

2021.01.31. 15:50:49

@Rrami: Lefogadom hogy Mohtól ez lesz a leghangosabb dolog amit az előzetesben láttunk, ha Dani utána nem megy (vagy Bálint be nem csatlakozik veszekedni) hagyni fogja ennyiben.

2021.01.31. 15:51:26

@SelyemSonkaPini: ez nem Lóbelt, ez a dricc-egylet féle logika.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 15:51:37

Ti min gondolkodtok a Merci Virágon? Nekem egyértelmű, hogy a bárcásnak kell mennie.
Amúgy majd begyorsítanak aztán jön a focista ütemterv: szerda-szombat és hullanak kifelé, mert mingyá vége az egész kuplerájnak. :-)

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 15:51:56

@Majom1Parádé: Azért az sajnos nem biztos... mert a vírus létében viszont hiszek :(

mozambikizombikini 2021.01.31. 15:52:25

@SelyemSonkaPini: Ugye, hogy fura dolog ez? Nem tudom felfogni, hogy mi lehet a valosag, ami belul zajlik az anyaknal. Bar en nem vagyok anyuka, de ha latnam, hogy hulyet csinal magabol a kislanyom orszag-vilag elott, illetve bevonz egy ilyen Renato-felet maganak... Hat akkor szerintem keptelen lennek arra, hogy ez ne fajjon.

2021.01.31. 15:52:27

@MsIreneAdler: húzzon ki, de ne a nappaliba, hanem vár az utca Virág!

2021.01.31. 15:53:08

@mozambikizombi: be se engedném a lányom a villába, ott kezdem.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 15:53:49

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Bálintnak finoman szítania kell a Moh-Dani viszályt, Mohnak meg csöndesen válaszolgatnia...
Utána simán tudja verni Daniellát !

2021.01.31. 15:56:20

@SelyemSonkaPini: igen, kíváncsi leszek, hogy ezt tudja-e okosan. Dani be tud butulni, és rászáll arra, akira megsértődik.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 15:56:24

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Most erre mondok egy talán kicsit romantikus választ (aztán majd megerősítitek) : abban hiszek, hogy a személyes példámmal, és a nevelésemmel valamint a közvetített értékrendemmel ELŐ SE fordulhat ilyen eset a lányommal !

MsIreneAdler 2021.01.31. 15:57:30

Még Frúval meg a szerelemmel kapcsolatban annyit mondanék, hogy ha nem is olyan valódiak és hatalmasak az érzései Rencsi felé, ebben a helyzetben nincs túl sok választása menteni, ami menthető. Megkefélték kamerák előtt. Ha azt mondja nem szerelmes Renátóba, akkor ő bizony csak egy szexéhes ribanc. Így viszont ő csak egy áldott, romantikus kis lélek, aki nem bírta megállni, hogy a szerelmével össze ne bújjon... Hát nem jobban hangzik, mintha beismerte volna, hogy viszketett a pini? (ez csak egy verzió :)

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 15:58:08

@mozambikizombi: Én apuka vagyok... Mondjuk ha rajtam múlik egyik gyerekem sem fog részt venni ilyen faszságon. Ha mégis csak bekerül egy ilyenbe, akkor nem tudom mit csinálnék. Agyon még sem verhetem. Annál jobban szeretem, hogy "kitagadjam". Nagy dilemma lenne.

2021.01.31. 15:58:37

@SelyemSonkaPini: ebbe a majomketrecbe sskk nem engedném a lányomat, ahol a wc-ben kamera van, és feladat lehet hogy sztriptízelj, valamint a Föld összes sötét állatjával zárják össze

2021.01.31. 15:59:02

@ppupu (ex vérteve): befenyegeteg hogy kitagadod.

mozambikizombikini 2021.01.31. 15:59:14

@Majom1Parádé: Begyorsitas nagyon jo lenne! Foleg, hogy most mar kezd erdekesse valni, kire rakja pl. Balint a jelet? En ezt a multkori "Vivire rakjuk, mert megbeszeltuk" - dolgot is mar meguszosnak ereztem a reszukrol.
Csak ne kezdjenek lila kendoket osztogatni a szerkik. Kinezem beloluk sajnos. Moh- lilakendo elvetelevel is meguszta Dani, hogy konfrontacioba keruljon egy uj emberrel.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 16:00:40

@SelyemSonkaPini: Lehet, már titokban át is estél a víruson.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 16:01:56

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): az nem majomketrec, mert ÉN biztos nem tenném be oda a majompofám. :-)

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 16:01:58

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Ez a fenyegetősdi manapság már nem nagyon megy :( Én is abban bízom mint @SelyemSonkaPini: .

2021.01.31. 16:02:06

@mozambikizombi: Bálint ott betojt hogy Vivit kikergette, hamar kapcsolt hogy ezt javítani kell. Azon a héten nagyon túltolta a Vivi basztatását, és úgy jött volna ki hogy miatta adja fel, valamint jött volna egy új ember, aki tudja hogy kintről ki erős , stb

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 16:02:11

szerintem, ha otthon minden rendben van érzelmileg, akkor csak úgy senkinek nem jut eszébe 18-19 éves korában ilyen módon "elszabadulni" otthonról, hogy bemegy a vellába.

2021.01.31. 16:02:35

@ppupu (ex vérteve): akkor mint Bála szülei, eltűnsz.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 16:02:42

@mozambikizombi: Ja, nem, mert máshol kurvázott Dani papus. :-)

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 16:03:05

@mozambikizombi: Egészen biztos, hogy Dani apunak az igazi indoka ez volt.

MsIreneAdler 2021.01.31. 16:03:13

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): nagyon kíváncsi vagyok az ő utóéletére... Remélem kap segítséget, mikor kijön és rászakad ez az egész show idekint.

2021.01.31. 16:06:44

@MsIreneAdler: azért az hosszú sztori lenne. Az RTL felajánl nekik pszichológust, x alkalmat, de egy ilyen séma amiben ő van (minden csávóm ilyen volt) évek mire felismeri/változtat, hogy tudat alatt ilyet keres. Remélem én is, de kérdéses nagyon. :(

MsIreneAdler 2021.01.31. 16:09:30

@úgymond olvasó mmkk: maxi ekg. Pl Virág már 17 évesen külön költözött. Ne mondja nekem senki, hogy a gimi utolsó évében borítani sulit, családot, lakhelyet az normális családi háttérre vall.

MsIreneAdler 2021.01.31. 16:10:19

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): ja hát komolyabb dolgok fognak kelleni oda én is azt hiszem...

2021.01.31. 16:10:54

@MsIreneAdler: vagy Virágra gondolsz?

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 16:11:55

@MsIreneAdler: vannak ilyen elvetemültek, mint virág :D

mozambikizombikini 2021.01.31. 16:12:36

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): :))))) na de ha mar egyszer csak megis megtortent, minden tiltakozasod ellenere?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 16:13:50

@MsIreneAdler: Ha valaki 17 évesen kurvának áll, az vajon milyen családi háttérre utalhat? :-)

2021.01.31. 16:14:01

@mozambikizombi: nem tudom, lányom nincs.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 16:15:43

@Majom1Parádé: majd egyszer megírom a memoáromat, és ezt a kérdéskört is belefoglalom, neked dedikálva :))))))))

2021.01.31. 16:15:44

@Majom1Parádé: Virág még most is gyerek, ez a lehető legrosszabb, már nem kiskorú, a szülő semmit sem tehet vele, de még lázad. Szerintem etikátlan 21 év alatt beengedni valakit ilyen műsorba.

Rrami 2021.01.31. 16:17:21

@mozambikizombi:
"Szerinted ok tenyleg ilyen nagyon buszkek, vagy belul faj a szivuk a lanyokert?"

Több témát is megpendítettél, amiket külön is ki tudnék vesézni. A kérdésnél maradva, ezen én is gondolkoztam, mit érezhet valójában. Az látszik a közösségi oldalakon végzett tevékenységéből, hogy nehezen viseli a Frús kritikákat, ezt azért valahol megértem. Viszont mondjuk egy olyat megengedhetett volna magának, hogy belátja azt, amikor felhozták, hogy ellentmondásba keveredett Fruzsina önmagával (pld a játék elején tett kijelentései szemben a Renátás afférral). Szerintem nem büszke, de ezt így nem fogja bevallani. Én olyan hozzászólásokat is láttam bőven, ahol Fru külsejét csúfolják, na az ilyesmi nekem valahogy sosem jött be, gondolom hogy eshetett ez az anyjának. Vivianyuka kisugárzása megnyerőbb egyébként, szimpatikusabbnak tűnik.

"Egy Vivi- Merci parbajon szerinted kinek lenne nagyobb eselye? :D"

Erről pont az előbb írtam egy másik kommentben, én jelenleg nem tudok dönteni. Mercit kicsit esélyesebbnek látom, őt ugyanis nem utálják annyira intenzíven. Azt szokták felhozni, hogy elviselhetetlen a hangja meg a tapadása, ami szerintem is így van, de Virág meg már lassan salemi boszorkánnyá válik a nép szemében. Viszont ott van a boszi instája, amire Virág úgy támaszkodik, mint saját hadseregére:) Szóval nagy harc lesz, várom.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 16:17:45

@úgymond olvasó mmkk: Oké, majd szóljál. ha még megérem, elolvasom.

alma_szósz 2021.01.31. 16:18:09

VV Zsuzsutól megkérdezték mit gondol Viviről és azt válaszolta, hogy nem kedveli. Biztos nem tetszik neki a sok hasonlítgatás.

mozambikizombikini 2021.01.31. 16:18:16

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Pontosan igy latom en is! Gyakorlatilag egyedul o es Robi, akik ertik mi johet le a nezoknek egy-egy szitubol. Talan nekem neha mar tul sok Robi "humanizmusa" de nem gondolom azt, hogy jobban kene ertekelni a zsigerbol kicsattano embereket, mint azokat, akik probalnak nemi onuralmat gyakorolni es emberibb modon reagalni egy konfliktusra.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 16:18:46

@Rrami: Nem arról volt szó, hogy Vircsi ribcsi Insta követőinek többsége savazza, mint állat?

mozambikizombikini 2021.01.31. 16:19:26

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Adom ezt is! Mercit is veszelyes volt berakni. Onmagukra nezve.

2021.01.31. 16:19:58

@Majom1Parádé: a maradék meg látens pedofil

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 16:20:16

@alma_szósz: Virágot nem fenyegeti az a veszély, hogy VV-t nyerjen. :-) Ennyit az összehasonlításokról. :.--)

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 16:20:47

@Majom1Parádé: attól félek, én se érem meg.. :DDDD

2021.01.31. 16:21:07

@mozambikizombi: Robi szerintem ilyen józan csávó alapból. Bálint ravaszabb, és jobban is szeret központban lenni.

mozambikizombikini 2021.01.31. 16:22:13

@Rrami: Nem lattam a Fruanyu aktivizalodast. Nyilvan nem reagalhat teljesen oszinten. Hat sajnalom ot elegge, meg Virag muterjat is. Bar valahol nekik is van felelosseguk, ha a lanyuk ennyire tevuton van, teljes magabiztossaggal.

Krétagarbó 2021.01.31. 16:22:28

@SelyemSonkaPini: ezen még én is gondolkodom. Egyszer így gondolom, másszor máshogy.

Rrami 2021.01.31. 16:22:48

@MsIreneAdler: Van a mama, hozzá kapcsolódik a szégyelljük magunkat, meg van anyu, aki viszont a szemet szemért elvet vallja, és nem szégyell lemenni az ellen szintjére, megszínesítve közleményét különféle indián átkokkal:))

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 16:22:57

@úgymond olvasó mmkk: Akkor most mondok egy csúnyát is Kedves Sz.K. ! :
Mifelénk évszázadok óta erős dogma, hogy az ember színe fehér. Így egy Rencsi féle nem jut el még a lehetőség közelébe sem.
Tudom ez nem szép dolog, én kérek elnézést !

2021.01.31. 16:23:01

Nem tekerek most vissza, de aki azt írta hogy Gina jobb fej mint Frú, csapja szájon magát! :)))

MsIreneAdler 2021.01.31. 16:23:23

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): most a segítséggel rá gondoltam igen.

@úgymond olvasó mmkk: sajnos vannak. De ez nem ilyen celeszületett dolog. Itt anyu meg apu is hibás.

@Majom1Parádé: leginkább semmilyenre...

2021.01.31. 16:25:56

@MsIreneAdler: Virág esetében az amit amúgy írtam, már nagykorú, ha nem hajlandó elfogadni a segítséget, nagykorúként azt csinál, amit akar. :(

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 16:26:08

@SelyemSonkaPini: ebbe inkább nem megyek bele, mert boszorkányüldözés lesz belőle :)

@MsIreneAdler: igen, az ilyen helyzetek nagy többségében vastagon benne van a kedves anyuka és/vagy a kedves apuka.. vagy bármely "felnőtt", nagykorú családtag.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 16:28:45

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): ÉS Virág nem is tetszik nekem semmilyen porcikáját tekintve se !
KÍvül se belül is, alul se felül se !
Ugyanakkor Deni nélkül talán picival jobb lett vona a játéka... bár ahogy kezdte.....
FRU viszont nagyságrendekkel szórakoztatóbb lett volna a Hányadék nélkül !
Akkor is lehetett volna utálni minta villa Gonosz Tórpéjét, de egész más hangulatban...

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 16:30:03

@úgymond olvasó mmkk: Nem,nem énse akarnám , csak az igazság kedvéért, csak Neked elmondtam:)

2021.01.31. 16:30:43

@SelyemSonkaPini: mert gyerektestű. A zenélős performanszon a kis fekete szoknya fehér blúzban úgy néz ki, mint egy 13 éves. Meg meztelenül is. Fúj.

2021.01.31. 16:31:40

@SelyemSonkaPini: nem tudom ki volt, de Gina Magyarország szégyene helyett az Univerzumé

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 16:32:07

@MsIreneAdler: Iren Nővér, nagyon megtetszett a gondolatsorod, arról, hogy mit is mondhatna egyebet Frú, ha nem akar még rosszabb színben feltűnni.
Kívánom önzetlenül, hogy ez legyen az igazság, és maradjon el ez mindenképp lélekromboló kapcsolat!

2021.01.31. 16:32:22

@SelyemSonkaPini: te voltál! Szégyelld magad össze!! :D

mozambikizombikini 2021.01.31. 16:32:42

@Rrami: najo, ezt muszaj leszek csekkolni most mar.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 16:34:16

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Igazad lehet és a tudatalattim felismeri ezt bármit is tesz, mond és csinál Danival....
Mondjuk Danié miért nem így reagál ?

Rrami 2021.01.31. 16:34:59

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Ja igen. Félálomban voltam, de fel-fel riadtam a PP rikkancsokra , és arra emlékszem, hogy Moh kicsit emelkedett hangon, karjait inkább kérdően, mintsem fenyegetően széttárva kérdezi Daniurat, hogy már miért ne tartózkodhatna a fürdőben azzal egyidejűleg, mikor Virág a wc-t használja:D Sírok komolyan

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 16:35:43

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): @úgymond olvasó mmkk: Mocskos némberek vagytok ! :D :D :D
Ne használjátok ki, hogy rövid az emlékeztem !! Nem én voltam , tudom jól !
Mitől változnék meg egy pillanat alattt ?

mozambikizombikini 2021.01.31. 16:36:00

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Lol, lehet az enyemet ertetted felre. :D

Valami olyasmit írtam, vagy akartam irni, hogy nekem Fru eleg nagy csalodas lett, mert ertelmes lanykent indult, de a rosszindulat elinditotta a ginaosvenyen es nekem pl. izgibb lett volna, ha amanda utan fru esik ki, nem gina. Akkor sok minden valtozott volna. Lasd Renato - Gina kapcsolat, talan Gina is elkezd barizni masokkal. Passz. De a parok a leguncsibbak, legirritaloabbak ebben a szeriaban.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 16:36:53

@Rrami: Remélem nagyon gyorsan eljutunk oda, hogy Danika és Vircsi ribcsi egyáltalán nem tartózkodhatnak többé a Villában!

Fu Szekh Li 2021.01.31. 16:37:25

@Majom1Parádé: Defiiníció: Egy nemnegatív 'a' szám négyzetgyöke az a nemnegatív 'b' szám, amelyre b^2=a.
Tehát a helyes megoldás tényleg 14 volt.

2021.01.31. 16:38:26

@SelyemSonkaPini: Dani mire nem úgy reagál? Nem értem, bocsi.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 16:39:17

@SelyemSonkaPini: esedezem bocsánatodért, nem is értem, hogy suhanhatott át a fejemen ez a gondolat :DDD

@Fu Szekh Li bután rafinált vagy rafináltan buta: ön sprechen magyarszki?

Krétagarbó 2021.01.31. 16:39:26

@hereverő heverő: azért nem mernek ilyenre még csak gondolni sem bent, mert ha véletlenül akár jól is érzik az erőviszonyokat (ugye bentről már, mint kint - és mi szavazunk), akkor is bizonytalanok benne. És nem hiszem, hogy egy ilyen bizonytalannak tűnő győzelemért Robi kockáztatna.

2021.01.31. 16:40:10

@mozambikizombi: Lehet :))
Én Ginát pontosan addig se akartam nézni, amíg kellett. :)))
Fú, az a nő!

2021.01.31. 16:42:00

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): egyébként Frú szvsz mindenképp a dricc egyletben kötött volna ki, és kimutatta volna a fogai (hehe) fehérjét

Krétagarbó 2021.01.31. 16:43:13

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): én sem. Bár 18 felett nem tudod megtiltani. Ott már csak reménykedsz, hogy anno olyan nevelést (példát stb..) kapott, hogy eszébe sem jut ilyesmi.

2021.01.31. 16:45:11

@Krétagarbó: megboldogult Vekerdy úr mondása, hogy 10 év felett már nem lehet gyereket nevelni. Ekgzom, nagyon szerettem őt.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 16:45:26

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): majdnem írtam, hogy tuti, hogy Bálint megnyeri, aztán eszembe jutott valami. az előzőben is meg voltam róla győződve, hogy megnyeretik sopron don huanjával, a kollégista szívek összetörőjével.. aztán mégis Zsuzsu nyert :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 16:46:38

@Fu Szekh Li bután rafinált vagy rafináltan buta:
Ja, bárki gyárthat bármilyen definíciót csak szóljon a többieknek is, hogy Ő ezt érti az adott dolgon. :-)

2021.01.31. 16:46:45

@úgymond olvasó mmkk: Mondjuk őt nem mindenki csordában támadta? Azt a Zsuzsut.

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.31. 16:48:12

@Fálki: tetszett a posztcsih nagyon.
Puskás Peti 8. törpeként felvehetné keresztségben a Cuccos, a Speedy vagy a Vegatörp nevet.

Krétagarbó 2021.01.31. 16:48:17

@úgymond olvasó mmkk: ez sokszor nem szabadulás otthonról, hanem egy út a sikerhez, a celeb- léthez. (Ami tudjuk, hogy faszság, de ők nem így gondolják.)

2021.01.31. 16:49:19

@Krétagarbó: mert gyerekek. Egyetértek veled 100%.

Rrami 2021.01.31. 16:49:25

@Majom1Parádé: Én már most is inkább őket küldtem volna csatába, na de ami késik... Tegnap majdnem én is tampont dugtam a fülembe, mint Bálint, Virág hangja végett a nagy bábus beszéd alatt (Dani meg rég ebben a szakaszban van). Merciéket lekörözték, amit azért nem hittem volna.

Krétagarbó 2021.01.31. 16:49:34

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Bála szülei eltűntek? Lehet, hogy visszkeresem a karácsonyi posztcsit. (Szerintem adást nem tudok visszanézni, azt csak ilyen fizetős rtl most-on lehet, ugye? ezért nem fizetnék.)

2021.01.31. 16:50:09

@úgymond olvasó mmkk: az is lehet szempont, a nézők megsajnálják és bent tartják, aztán meg kedvenc lesz, mert esendő.

Fálki 2021.01.31. 16:50:18

@Krétagarbó: Az osszes adas visszanezheto, ingyen.

2021.01.31. 16:51:25

@Krétagarbó: nem hinném hogy te elrontanád a lányod, okos és józan csaj vagy te. :)))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 16:52:20

@Fálki: Ha az idióták tárolnák a régi regisztrációkat is. Így viszont kapják be, annyira nem izgat. Ami szembejön abba belenézek. :-)

2021.01.31. 16:52:54

@Krétagarbó: hát én SSKK nem láttam őket. Se karácsonykor, se újságcikkben, se sehol. Az öccse volt talán karácsonykor (?) meg egyszer telefonált.

2021.01.31. 16:53:46

@Fálki: vagy visszaolvasható ;)

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 16:54:28

@Majom1Parádé: az enyém is eltűnt valahol az éterben

2021.01.31. 16:55:09

Na, én elhúztam filmet nézni! Csumpirudi kicsikéim!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 16:55:37

@úgymond olvasó mmkk: És mindenféle marhaságokat írnak, hogy kérjek kódot a szolgáltatómtól.
Meg a jó édesanyukátokat, azt...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 16:56:21

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): Oszt' mit nézel ami izgalmasabb, mint az agyhalottak kivesézése?

Krétagarbó 2021.01.31. 16:56:30

@mozambikizombi: saját szituját Moh-val is tűpontosan elemezte tegnap Merci, pedig sokszor a saját helyzetünkben a legnehezebb tisztán látni. Emiatt írtam már régebben is, Merci érzelmi intelligenciája elég fejlett. Gondolom ahol szocializálódott, az problémás erősen: ez a gettóstílus, művelődésre/tanulásra való hajlam teljes hiánya és az ebből fakadó kulturális igénytelenség legtöbbször hozott/ellesett dolgok.

alma_szósz 2021.01.31. 16:57:10

@Krétagarbó: valami egyszer volt, talán Dani panaszkodott hogy az apja nem volt a vidiben és erre mondta Bálint hogy az ő szülei is ilyenek és még valamit amire nem emlékszem pontosam

Bálint anyukája egyébként tanár.

Fu Szekh Li 2021.01.31. 16:57:38

@Majom1Parádé: Matematikában a valós számok halmazán ez a négyzetgyök definíciója.

Cérnahuszár 2021.01.31. 16:58:05

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): lehet hogy bálint védi a családot, elég ha őt kutyázzák a vv miatt, mindig van akinek meg ő nem tetszik
ha jól emlékszem egyáltalán nem volt kiakadva hogy nem szerepelt a családja
a többiek családja meg naív ezen a téren, ahogy látjuk el is véreznek a médiában

2021.01.31. 16:58:28

@Majom1Parádé: szerintem valami régit a gépről. Össze kéne írnom az 5 kedvencet (ami 5 különböző/genre?) Azon is agyalok még.
Majd megírom mit választottam mára.

mozambikizombikini 2021.01.31. 17:00:56

@Fálki: nekem a regebbiekre mar azt irja, hogy fizetos. :( kb az utolso 20 epizodot lehet talan ingyé'?

MsIreneAdler 2021.01.31. 17:01:30

@SelyemSonkaPini: csak okoskodok amúgy, egyáltalán nem biztos, hogy így is van. De ugye anyunak meg nagyinak nem mobdhatja, hogy muszáj volt szexelnem, Rencsi meg épp k~znél volt :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 17:04:35

@Fu Szekh Li bután rafinált vagy rafináltan buta: Mondjuk igen.
Igazándiből nem is láttam az eredeti feladatot, amire savazni kellett. :-)

Krétagarbó 2021.01.31. 17:06:50

@Fu Szekh Li bután rafinált vagy rafináltan buta: na jó, most már be lehet fejezni. Szerinted miért mentem jogra?
(Amúgy most az ált. 5-es matekot gyűröm, ha kell a gyermekkel tanulni, most mintha kicsit jobban menne. De lehet, hogy anno ez még ment, és 1-2 év múlva pont olyan hülyén fogok állni a matekkönyv felett, mint amikor érettségizni próbáltam belőle:)))

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 17:07:34

@Fálki: Aszontad főnök írjam meg, kénytelen vótam. Ööööö izé főni... oszt sékel lesz e ? Me a bótba a tevecsemegét azt csak sékelért adják ám.

ilona12 2021.01.31. 17:09:20

@MsIreneAdler: Volt olyan villalakó a VV10-ben, aki nem csonka családból származik?

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 17:09:24

@Krétagarbó: múltkor próbálkoztam a 10 éves matekházijában segíteni. meg is oldottuk a feladatot szépen. másnap átmentem valami másért, és mutatta a füzetét, a matektanár odaírta, hogy ez így nem jó. a megoldás helyes, a levezetés helyes, de kábé 18 éve tanították így utoljára, úgyhogy bárki is segített, lesz szíves a mostani módszereket használni. azt hittem, lemegyek hídba :DDDDDDDD

Krétagarbó 2021.01.31. 17:11:43

@silvermansarah (kvalifikált butaságszakértő): én meg veled abban is, hogy rosszfejség a csatorna részéről, hogy a 18-21 közötti korosztályt is beengedik a villába. Gyakorlatilag gyerekek (még ha jogilag már nem is.)
De hát csak a sékel számít.

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 17:12:43

@úgymond olvasó mmkk: Ne is mond... Én mindig elég jó voltam matekból, meg a munkámhoz is mindig kellett, de amikor a gyerek matekházijában próbáltam segíteni feladtam. El is gondolkoztam, hogy beszélőt kérek a matektanártól. Aztán persze győzött a szégyenérzet. :DDD

Krétagarbó 2021.01.31. 17:12:57

@Fálki: köszi, akkor megnézem. Kíváncsi vagyok a hozzátartozókra.

Cérnahuszár 2021.01.31. 17:13:30

@MsIreneAdler: amit nézni bírtam a liezonjaikból, nem az jött le hogy nem tudott parancsolni a szenvedélynek
inkább hogy hagyta megtörténni a dolgokat :S
a szégyen így is úgy is zsákolva

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 17:14:42

@ppupu (ex vérteve): ha nekem egyszer gyerekem lesz, akkor remélem, olyan apja lesz, aki reálos beállítottságú. különben elég szar élete lesz a csimotának, én csak nyelvekből voltam jó :D

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 17:15:12

@Krétagarbó: Képzelj el egy VV-t 40-60 év közötti szereplőkkel... Este Gézu bácsi bedobja a felső protkót a pohárba. Gizi néni meg vasárnap reggeltől vizet hajt. Jeaaah vicces lenne.

Krétagarbó 2021.01.31. 17:16:36

@Cérnahuszár adraconis.0.01: lehet akkor, hogy ez egy tudatos, megbeszélt dolog.

Fu Szekh Li 2021.01.31. 17:18:10

@úgymond olvasó mmkk: Ez mondjuk így totál hülyeség volt a tanártól. Ha a levezetés és a megoldás is helyes, esetleg még a gyerek is megértette, akkor kötelesége elfogadni. Kivéve, ha az volt a feladat, hogy az adott módszerrel oldjátok meg.

Krétagarbó 2021.01.31. 17:19:31

@úgymond olvasó mmkk: jaja, bennfoglalás és társai... hülyét kapok tőle, egy csomó dolgot máshogy tanítanak. Nem tudom egyébként, hogy van -e jelentősége, ettől majd könnyebben megy a deriválás vagy az integrálás?!

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 17:19:44

@Fu Szekh Li bután rafinált vagy rafináltan buta: összezavarjuk a gyerekeket az ósdi, egyszerűbb, könnyebb módszereinkkel :D azóta inkább németezek vele.

Cérnahuszár 2021.01.31. 17:20:16

@Krétagarbó: én is csak találgatok
azt a magyarázatot választom ami közel áll hozzám :)
amivel együtt tudok élni érted XD

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 17:20:48

@Krétagarbó: nekem sokkal egyszerűbben tanították, de a 18 évvel ezelőtt már régen volt.

Krétagarbó 2021.01.31. 17:22:30

@ppupu (ex vérteve): azért a 21-40(/45 akár ) között is lehetne válogatni, és az talán érdekesebb lenne, mint azt nézni, hogy gyereklányok meg gyerekfiúk hogyan gondolják a felnőtt létet. (közük nincs még hozzá, és ez most nem bántás volt, nekem sem volt sok ennyi idősen.)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 17:23:21

@Krétagarbó: Azokat nem is tanulják, csak emelt szinten. A sima érettségiben nincsenek ilyenek...

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 17:24:23

@Majom1Parádé: ja ja, nálunk is csak okosmatekosok tanulták Yodamesterrel

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 17:24:37

@Majom1Parádé: kezdő tanárnéni, még azt hiszi, szentírás, amit a főiskolán tanítottak neki.. majd kinövi :)))))))

Krétagarbó 2021.01.31. 17:24:52

@úgymond olvasó mmkk: igen, csak azt nem értem, hogy miért változtatták meg. Ettől később könnyebb lesz nekik megérteni nehezebb dolgokat? Vagy csak mert?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 17:25:36

@úgymond olvasó mmkk: 18 év? Akkor még nagyon zsenge korban vagy most is. :-)

Fu Szekh Li 2021.01.31. 17:25:44

@Majom1Parádé: Van olyan, hogy a feladatban előírják, hogy hogyan oldd meg, mert ilyenkor azt a módszert gyakorolod. De ha nincs odaírva, akkor bármilyen helyes levezetést és megoldást köteles elfogadni. Legfeljebb kérheti a segítőket, hogy az általa tanított módszert gyakoroltassák a gyerekkel.

kozi001 2021.01.31. 17:25:48

@ppupu (ex vérteve): VV4, VV6-ban volt 40-es. :) VV6-ban már kibukott gyorsba.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 17:27:55

@Krétagarbó: fogalmam sincs. nem is értem. pl. a kivonást már nem is fentről lefelé csinálják, hanem lentről felfelé, visszafele. leírják egymás alá a két számot, és nem úgy van, hogy nyolcból öt mennyi, hanem úgy, hogy mennyi kell az öthöz, hogy nyolc legyen.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 17:28:23

@Fu Szekh Li bután rafinált vagy rafináltan buta: 10 éveseknél? Örüljünk, ha bárhogy meg tudja oldani helyesen.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 17:29:04

@Majom1Parádé: én nézem a kézilabdát, legnagyobb örömömre a francicák kikaptak a bronzmeccsen, így már mindegy, ki nyeri a döntőt :)

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 17:31:49

@kozi001: @Krétagarbó: Nem gondoltam komolyan, csak egy perverz felvetés volt.

Én biztos, hogy valami alsó korhatárt kikötnék (és nem a 18-at), mert egy kialakulatlan, még gyerekes személyiséget egy ilyen próbatétel egy életre megnyomorítani. És papolhatnak nekem a picológus segítségéről meg egyéb faszságokról... Ahogy néha nézem Virágot meg Mercit egy lelki pedofil shownak tűnik az egész.

Fu Szekh Li 2021.01.31. 17:38:47

@Majom1Parádé: Hogy őszinte legyek, nem ismerem az alsós módszertant (lassan már semelyiket sem), tanítónéninek megmondták, hogy hogyan tanítsa, ő meg teszi a dolgát. Nincs is ezzel baj.
De ha pl. csak a kétjegyű számok szorzása a tananyag, és nem a kétjegyű számok szorzása biszembaszom módszerrel, akkor fogadja el, ha valaki ezt elsajátította, tökmindegy, hogy hogyan.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 17:39:41

@úgymond olvasó mmkk: Én is úgy tanultam, hogy 5-höz mennyi kell, hogy 8 legyen. :-)

SirLemming 2021.01.31. 17:41:32

@úgymond olvasó mmkk: Mint a történeted mutatja nagyjából mindegy ha már más az elvárás. :D
Max szívesebben megy utána az új módszertannak.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 17:41:36

@Fu Szekh Li bután rafinált vagy rafináltan buta: Mostanában a lepke módszer megy. :-) De ha okos a tanár, akkor úgy tanítja hogy a gyerekek a legjobban megértik. Ha látom, hogy az osztály zöme nem érti, akkor mindenképpen más módszerrel kell megpróbálni megtanítani.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 17:41:44

@Majom1Parádé: én nem. mégiscsak én vagyok a hülye ezek szerint? :DD

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 17:44:14

@Majom1Parádé: nekem is így rémlik, és én a kilencvenes évek végén tanultam kivonni

kozi001 2021.01.31. 17:44:33

@ppupu (ex vérteve): Nekem mondod? Szerintem Danit büntetni kellene kis túlzással...

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 17:44:46

@SirLemming: megfogadtam, hogy soha többet nem fogok matekozni egyik gyerekkel se :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 17:46:26

@úgymond olvasó mmkk: Ha gond van a matekkal, kűdd át Fuszeklihez vagy hozzám. :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 17:47:33

Ami a kézit illeti még elég szoros 7-6

Cérnahuszár 2021.01.31. 17:59:52

@kozi001: nekem nagyon bejött tegnap ez a rúdtánc
szeretem ha valaki nem áll be bazári majomnak

Fu Szekh Li 2021.01.31. 18:21:29

@Majom1Parádé: Lepke módszer? Ahogy Ármándó csajozik?

mozambikizombikini 2021.01.31. 18:21:59

@silvermansarah: Siman lehet! Ezzel a "basszuk fel Mercit, hogy majd meglokje Amandat es akkor kizarjak a szerencsetlent" - attituddel. Hat ehhez kell egy gyomor es lelkivilag. Szerintem ezen meg tan Amanda is elcsodalkozott.

Plane, hogy Fru valszeg pont azzal elt vissza, hogy naiv Mercike kozel kerult hozza az elejen es felismerte ezt a fajta impulziv gyengeseget. ...eeees akkor o kantalt fairplayrol Vivinek. Hiszen Fru ertekrendejeben nincsen helye a "feladasnak" (de ugy latszik a gonoszsagnak igen).

Ha erre a szitura gondolok Mercivel szemben, vagy akar amikor nagy arccal magyarazta Daninak, hogy majd kiviszi Danit es kint hagyja, meg Viragnak arrol, hogy omaga Ms. Fru mennyivel igenyesebb no, mint Virag (amugy ebben egyetertek vele), de mindezek utan szerinte Dani es Virag a ketszinu, mert nem allt moge... na ez a fejjel-lefele, lekvar teszi el a nagymamat arc... asszem meg most is nagyon feltud bosszantani ez a kigyo-no. Gonoszabbnak erzem, mint Gina es Amanda a hatvanyra emelve. Eskuszom megkonnyebbultem, hogy ezek a rettenetesek/ alpariak/ epesek mar nincsenek ott.
Most mar talan lehet majd szorakozni a "tattikazasokon", ami nekem elegge next level a gyulolkodos epizodokhoz kepest. :D

Amugy ezt a bejatszast, ahol Amandanak nyomja Fru a "zarassukkiMerciket" videot latnia kellett Vivinek a bevagasokbol, vagy nem? Amig vartak Frut a studioban, Vivi mar ott volt bent. Vagy olyankor befogjak szemet, fulet? :D

Ha ezt most pl. elmeselne bent Mercinek, megint az menne korbe, hogy Vivi a szarkavaro, pedig Frunal kepmutatobb szarkupac szerintem nem nagyon volt ebben a szeriaban.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 18:26:50

@silvermansarah: pontosan, Fru ott volt ahol lennie kellett..nem is értem miért látják egyesek ezt máshogy..

Fu Szekh Li 2021.01.31. 18:35:00

@repuloezustmokus: foglalt pecséttel :) Mi a helyzet nyunyókával?

mozambikizombikini 2021.01.31. 18:39:00

@Fu Szekh Li bután rafinált vagy rafináltan buta: @úgymond olvasó mmkk: Pontosan azt akartam irni erre, amit FuSzekhLi ... Szerintem valami antitalent matektanart foghattatok ki, ilyen hozzaallas nem letezik semmilyen tudomanyban... :D Sot, sokkal inkabb arrol kell szoljon, hogy legyel kreativ, egy megoldashoz nem csak egyfelekeppen jutsz el, stb... Se a matematika sem semmilyen termeszettudomany nem az a bemagolos, "hany harciszeker ment a Muhi csataba?" cimu beseggelos badarsag, persze itt is van, amit egyszeruen csak meg kell jegyezni. :D

(Mernok vagyok es mindig retttttttenetesen felbosszant, amikor mar az altalanos iskolasokkal megutaltatnak minden fele real tantargyat.)

Ajanlom a "Brilliant" nevu applikaciot, en amolyan par perces "jatek-applikacio" helyett hasznalom amig tomegkozlekedek, vagy ilyesmi... en most eppen a "Solar Energy" temakort nyomom, de van benne kozepsulis matektol kezdve nagyon sok jo topik. Azt hiszem a legmeglepobb a trigonometria volt talan eddig, azokbol, amiket probaltam rajta, teljesen mas, sokkal eletszerubb logikai osszefuggeseket mutat meg, mint ahogyan anno en tanultam egyetemen.

(www.brilliant.org)

// bocsi az offert, de mindig faj latnom a hasonlo sztorikat. :)

Fu Szekh Li 2021.01.31. 18:43:59

@mozambikizombi: Mostanában már a történelem is elég képlékeny, hisz tudod:
Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt :)

mozambikizombikini 2021.01.31. 18:48:47

@kozi001: oszinten szolva nekem bejon ez a cinikus hozzaallasa, bar valoszinuleg nem tudatosan csinalta, de ilyen alazos feladatokbol nem is nagyon tudom, hogyan lehetne kijonni jobban. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 18:50:15

Közben a dánok csak bedarálják a svédeket....

mozambikizombikini 2021.01.31. 18:51:31

@Fu Szekh Li bután rafinált vagy rafináltan buta: Szivembol szoltal! :DDD Bar a kedvencem meg mindig, igaz nem emlekszem pontosan (talan Hofi?):
"Ha szereted a totenelmet es a kolbaszt, nem akarod tudni, hogyan keszult." :)

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 18:52:28

@Fu Szekh Li bután rafinált vagy rafináltan buta: a krumpli gurul. já?

@mozambikizombi: sosem voltam magolós típus, max a memoritereket mondtam vissza szó szerint. sok múlik a tanárokon, valóban. ötödikben a matektanárom (aki egyébként azóta nem is tanít) mondta azt, hogy ha megfeszülök, sem kaphatok nála jobb jegyet, mint hármas, mert nem vagyok jó matekból és pont. négy évig szenvedtem kettes és hármas között félúton, aztán a gimiben kaptam egy csodálatos tanárnőt, aki megmutatta, hogy mégsem vagyok annyira hülye :))))

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 18:54:27

@Majom1Parádé: szegény kapus mekkorát kapott az arcába

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 18:56:33

@úgymond olvasó mmkk: az a baj hogy a magolás annyira mélyen benne van az emberek fejében hogy már alapbol ugy állnak neki, és nem tudnak mit kezdeni azzal ha nem ugy akarod hogy csinálják..

SirLemming 2021.01.31. 19:02:54

No, ez a kézi VB done.
És az egyiptomiak majdnem hazaküldték őket.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 19:04:26

NA újra....
1. menéztem a rúttáncot... Vivi embertelenül szar volt, Fru-ra meg ismét azt mondom NEM érdemli meg ezt a jó testet ! Ha csak azt betartja, hogy ő nem pasizik benn és folyamatosan Renyhét hessegeti , benn van az 5-ben !

2.a matematika világa csodálatos, csakhát nem igazán alkalmas a tömeges tanításra...
a mostani módszer sokkal modernebb, de látva hogy a tömegek mennyire barmok, lehet hogy nem való nekik ez....

Gia 2021.01.31. 19:07:02

@SelyemSonkaPini: Én is megnéztem a vidit.Itt mutatják azon részét is a lelátónak,ahol Renátó csücsült.

mozambikizombikini 2021.01.31. 19:08:55

@úgymond olvasó mmkk: Pontosan ezeket a tanarokat rugdosnam arcba kemenyen... Nekem nagyon nagy szivfajdalmam, hogy mar a 8-10 evessel is kepesek elhitetni, hogy "figyi te ebbol ugy ahogy van, szar vagy..." Szerencsetlen gyerek meg nyilvan elhiszi es egeszen erettsegiig kuzd ezzel az egesszel, amihez jon az elavult poroszos stilusu fizika/ kemia oktatas, nehany helyen meg a biologiat is borzalmasan tanitjak. Mikozben meg csak a tanrend szar es elavult, valamint a tanar tevesztett palyat. A tudomany is nagyon kreativ temakor, de annyira szetkapcsoljak mar idejekoran a gyerekeknel a muveszetet es a technologiat, hiaba van ott pl. Leonardo Da Vinci...nalam ez vorosposzto marad valszeg orokke. (Az osszes charity tevekenysegemet olyan oktatasi metodusokra es intezmenyekre fokuszaltam az elmult par evben, ami szembemegy ezzel az osdi, konzervativ es bizonyos szempontbol nagyon veszelyes tanitasi modszerrel.) Ha mar gyerekkorodban total abban a hitben szenvedted vegig az ilyen tipusu orakat, hogy "aaaa, ehhez en hulye vagyok, csak eljem tul", akkor sokkal nehezebben fogsz belemerulni es megerteni, megis mi tortenik velunk most es a kozeljovoben, amikor az algoritmusok kezdik meghatarozni a vilagot, vagy a data-security dolgokat, ami a mindennapi eleted resze egyebkent... esetleg megerteni a blockchain mukodeset. Szerintem ez az igazan nagy bune ezeknek a tipusu matektanaroknak es meg csak fel sem fogjak. :D

Na, de most abba is hagytam, mielott "beginazodom" sajna ez a tema tenyleg pillanatok alatt felbosszant. :D Remelem legalabb neked nem vette el a kedvedet a gyermek ostoba tanarja attol, hogy tovabbra is mentoraljad a kis "Ugymond Olvaso MMKK Junior"-t matekbol. :D

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 19:10:52

@mozambikizombi: nem az én gyerekem, szerencséjére :D nem okozott nagy törést, illetve a gimis tanárom elfeledtette, de annyira, hogy főiskola mellett természettudományos jellegű területen dolgoztam :) szerencsére nem lett belőlem mérnök :DDDD

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 19:11:20

@mozambikizombi: a természettudományos tárgyaknak elég hamar elveszik a lelkét...és az egész nem szól másról mint végtelen képletekröl...

Fu Szekh Li 2021.01.31. 19:14:42

@mozambikizombi: Amikor még tanítottam, mindig mondtam a kölyköknek, hogy az iskola az életre nevel. Megtanít arra, hogy bejárj egy olyan helyre, amit nem szeretsz, és olyat csinálj, amit nem szeretsz.

mozambikizombikini 2021.01.31. 19:16:08

@úgymond olvasó mmkk: Huh! Jo hirek!
(Marmint nem ez: "szerencsére nem lett belőlem mérnök :DDDD")

Tisztelet a gimis tanarodnak! :)

2021.01.31. 19:21:38

@mozambikizombi: ekg 99%. Az egy % amivel nem értek egyet, hogy Frú igényesebb bárkinél. Akinek egy retek Renátó köpköd a szájába. Illetve az is borzasztó igényes, ahogy eszik (disznóéknál se), valamint a Renátó mellbimbajának nyalogatása is gyomorgorgató és nem csak azt puszilgatta.
Az igényesség nem csak fürdés és smink kérdése.

mozambikizombikini 2021.01.31. 19:22:24

@repuloezustmokus: Tudom sajnos. :(
Es nagyon zavar, hogy az ilyen 18+ os Virag/ Merci fele gyereklanyok vegul ugy hagyjak el az iskolapadot, hogy nahat, ennek a mateknek, fizikanak, kemianak amugy mennyire semmi ertelme nem volt mar, csak szivattak minket vele. :D Es a valahol tenyleg ez tortent, mert pont az osszefuggeseket nem lattak soha meg.

@Fu Szekh Li bután rafinált vagy rafináltan buta: Na hat remelem azert te nem voltal az a "pofanvernivalo" matektanar :D

@SelyemSonkaPini: Szerintem ez attol fugg. En azt gondolom, hogy egy innovativabb tanitasi modszer elengedhetetlen lesz a jovoben. Talan ennek a hulye covidnak az elsodleges elonye is az lehet, hogy felporgeti majd az oktatas fejleszteset. (A masik remelhetoleg a homeoffice elfogadasa bizonyos munkakorokben :D)

2021.01.31. 19:23:02

@mozambikizombi: az oktatás nekem is gina-szinten felbaszós téma.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 19:27:13

hu mennyi matekos :)
én kémiás vagyok .

mozambikizombikini 2021.01.31. 19:27:20

@silvermansarah: Oke.... nyertel! Elsosorban a Virag-fele pizsomazasra gondoltam, illetve a trehanysagra, de amugy ja.... a kapucnis fekete pulcsi 0-24, meg a kamerak elotti szemfedos-baszas, igy belegondolva talan megsem tunik olyan nagyon igenyesnek. :D Lehet, hogy azokra a fura szemoldokfestegetesekre erti, amivel nekem mondjuk a Disney-s boszorka elmenyt nyujtotta. :D Azoknal a szemoldokfestegeteseknel meg Vivi csale, muanyag lepke-koc-szempillaja is igenyesebb. :D

mozambikizombikini 2021.01.31. 19:28:31

@silvermansarah: Ugye?? Hat az lenne jovonk, basszameg.... Kulonben lathatjuk, hogy mivel allunk szemben (VV10) :D

2021.01.31. 19:28:53

@silvermansarah: még eszembe jutott Frú igényesség: közös pisilés Csulaúrral, illetve közös fürdés: nézd Renátó pisilek!
Mindez tévében ugye, mert otthon miattam ott pisil ahol akar.

2021.01.31. 19:30:00

@mozambikizombi: Virág is egy igénytelen állat, de Flúúzsina semmivel nem különb. ;))

2021.01.31. 19:31:30

@mozambikizombi: nem irigylem aki most vagy a jövőben vállal gyereket, egyre rosszabb lesz az oktatás (senki nem megy tanárnak)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 19:32:13

@silvermansarah: ne feledjuk magolni konnyebb mint gondolkodni....aztán jon a szulo hogy jaj hát miért nem dicsérték meg Joskat hogy felmondta a konyvet...
tehát alapbol ugy állnak neki otthon hogy...

2021.01.31. 19:32:53

@mozambikizombi: ijesztő volt azzal a bohóc szemöldökkel :D

2021.01.31. 19:34:10

@repuloezustmokus: jó, de az oktatás azért nem a szülő dolga. Főleg ahol dolgozik mindkettő.

2021.01.31. 19:35:34

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): jó, de akkor mi lesz a nem okos szülő gyerekével? Merci lesz belőle, vagy Proliúr, vagy Gina.

2021.01.31. 19:36:42

@mozambikizombi: ezek belevalósak, én reggel szoktam visszanézni, hogy áttekerjem Győzőn meg a szőke nőn.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 19:37:31

@silvermansarah: igaz nem , ha hamar el kezdenek foglalkozni vele sokkal könnyebben halad majd az iskolában , szerintem hatalmas előny.

2021.01.31. 19:38:02

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): itt a hogyvolton? El kell gondolkodnom, melyik csapatba álljak és kit ejtsek ki a gecibe... :D

mozambikizombikini 2021.01.31. 19:38:30

@repuloezustmokus: igen, es ennek
megkozelitesnek van most nagyon vege.. .
Ott a google, mindenkinek ingyenesen elerheto... + rengeteg dolgot lehet modellezni AI-val, igyhat egyre kevesbe van szuksege a tarsadalomnak olyan emberekre, akik nem latjak az osszefuggeseket.

Ez volna talan az oktatas legfontosabb iranyvonala a kovetkezo 5-10 evre.

MsIreneAdler 2021.01.31. 19:39:10

@silvermansarah: Fru meg az igényesség :) :). Nagyon jól összefoglaltad!
Egyébként tegnap, mikor Győzivel beszélgetett, és bejátszottak neki dolgokat, azt hiszem egyedül arra mondta, hogy ciki volt, mikor a cipőjéről dicsekedett :). A többi nem.

2021.01.31. 19:40:44

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): abszolút, de azért fizetsz adót, meg pl Merci is azért fizetett adót a gyárban ahol dolgozott, hogy az összes magyar gyerek oktatása finanszírozva legyen. Annyira gyűlölöm az ingyenes oktatás, meg ingyenes egészségügy kifejezést, hogy nem tudom elmondani.

2021.01.31. 19:41:24

@MsIreneAdler: ja, hát igen. Fogalmatlan az a nő.

2021.01.31. 19:41:46

@repuloezustmokus: szerintem sem :)
Mi a probléma?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 19:43:00

merci és fru valószínű tanulni sem akart , szóval azzal nem értek egyet hogy a tanár lehet csak szxx , néha az alapanyag.

2021.01.31. 19:43:42

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): a pedagógus egyik dolga a motiválás ;)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 19:47:23

@silvermansarah: liberális vagy és megértelek .Azt mondod mindenki egyenlő esélyt , oktatást , egészségügyet kapjon.
Szerintem ilyen soha nem lesz , de igazad van.

2021.01.31. 19:48:17

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Frú azt mondta a bemutatkozó videójában hogy Szolnokon, valami elit gimibe járt. Ott érettségizett és szövegkörnyezete van, meg ilyeneket mond hogy Bálintban van emberiesség.

2021.01.31. 19:49:09

@silvermansarah: emberiség, faxom az autocorrectbe

SirLemming 2021.01.31. 19:49:48

@mozambikizombi: Inkább abban segítettek volna hogy megtaláljam ami érdekel és tudom majd csinálni hivatás szinten is akár.
Marhára nem izgat hogy valaki mérnök vagy pék lesz amíg amit csinál az hasznos és élvezi csinálni.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 19:50:08

@silvermansarah: nem szeretnék párbajozni olyannal ,akinek Sarah Conor a nevében van :)

2021.01.31. 19:50:18

@úgymond olvasó mmkk: egyébként amikor azt mondta hogy ő higiénikus, akkor is azt akarta mondani hogy igényes, mert nem tudja a higiénia mit jelent.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 19:50:27

@silvermansarah: nos, most nem az online oktatásrol beszélek, amikor a szerencsétlen szulonek kell megtanitani a gyereket mindenre, hanem a normál bejárósra. és nem olyan családokra ahol értelmiségi emberek vannak, akik nyitottak az uj dolgokra, hanem vidéki, falusi iskolákra. anyám tanár volt...nm nem a magold be a konyvet típus, hanem olyan aki gondolkodásra probalta sarkalni a diákokat...de vért izzadt mire megértették a szulok..igen oket mondom hisz ok jarnak szuloi, meg fogadoorakra, és adott esetben képesek otthon tanulni a gyerekkel..bár szerintem egy hatodikos tanulkjon magátol, hogy nem nem az a jo, ha a gyerek fejbol elmondja a konyvet, és ha belekérdeznek akkor néz mint csacsi a kodben..
erre mondom azt hogy magolni egyszeru..leulsz aztan csinalod...gondolkodni picit nehezebb
remélem átjon amit akarok, és félre ne értsd nagyon sok baj van az oktatással, de a legnagyobb baj hogy mélyen beivodott dolgok vannak mindenki fejében....

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 19:51:09

@silvermansarah: igen, a Verseghy gimibe járt, egyszer meg is találtam a tabloképét

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 19:52:30

@SirLemming: pontosan nah ez 100% EKG

@silvermansarah: lehet fizetős volt és azt hitte elit.
Hát nemcsak járni kellett volna. :P

2021.01.31. 19:52:47

@repuloezustmokus: ebbe ne menjünk bele, mert messze visz szerintem. :)

2021.01.31. 19:53:32

@repuloezustmokus: na. Ott is büszkék rá biztosan, mint az anyjáék. :D

MsIreneAdler 2021.01.31. 19:58:18

@silvermansarah: szerintem annyira nem lehetett elit az az elit... Mondjuk én nem vagyok híve ezeknek a versenyistállóknak amúgy sem. Frúról mindig az jut eszembe, hogy "na feltették a szart a polcra, most meg azt hiszi magáról, hogy lekvár" :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 19:59:08

@repuloezustmokus: hát jah falusi iskolákban jó nagy szórás lehet.Biztos van kitűnő oktató és csapnivaló is.Választásod sincs.

SirLemming 2021.01.31. 20:03:35

@repuloezustmokus: A magolással nem az a baj, hogy magolás. Inkább az, miért magolsz? 10+ éven át azért jár a jegy, a vizsgaeredmény. Mit kezdesz a bemagolt prózával? Egyből felejted is el mert jön a következő tantárgy.

Ezen technikával lehet finomítani, de hosszútávon amit nem használsz az úgyis elfelejtődik.

MsIreneAdler 2021.01.31. 20:03:39

@SirLemming: az a baj, hogy rohadtul nem érdekel senkit, hogy a gyerekeket mit szeretnének. Nincs idő, kedv, pénz, affinitás a kicsit személyre szabottabb okratásra. Azért látok jó példát, nem begyepesedett, fásult, hanem lelkes tanárokra, de azokat majd gyorsan visdzahúzzák az egyenmocsárba :(

Fálki 2021.01.31. 20:04:16

@repuloezustmokus: Ehhez a tablohoz azert kellett fantazia :D :D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 20:05:14

@SirLemming: én nem magoltam...jo nem is voltam kituno, de volt gyerekkorom és nyaram is:)

MsIreneAdler 2021.01.31. 20:05:36

@repuloezustmokus: köszi! Hú láttad volna a mi tablónkat :D:D

SirLemming 2021.01.31. 20:06:41

@repuloezustmokus: Heh. Már itt is kicsit koravénnek néz ki. Milyen gyerekkora lehetett...

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 20:07:49

@repuloezustmokus: Az valaha megyeszinten (de még országosan is) jó gimi volt.... ma nem tudom

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 20:08:36

@Fálki: mindig ez a vége..nálunk is eloszor sportosztály, akkor legyen olyan hogy mindenki a kedvenc sporteszkozevel fotozkodjon le...jaj nem jo, mert nem jo, mert akkor..
ok, akkor valaki benyogte hogy ugyis egyházi az iskola, akkor mindenki feje folott legyen gloria, vagy pl a lányok fityulában legyenek...de mondták hogy máshol idétlenkedjunk...:D

Thats What She Said! 2021.01.31. 20:09:26

@MsIreneAdler: nagyon nehéz manapság tanárnak lenni. Kis túlzással állítom, hogy a szárnyalni képes tanár keze annyira meg van kötve hogy nagyon nagyon nehéz a szxrbol várat építeni.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 20:11:01

@SirLemming: nem tudom, én ugyanugy néztem ki 18 évesen mint 14 évesen...ugyanabban ballagtam el..

Thats What She Said! 2021.01.31. 20:12:17

@Thats What She Said!: és higyjetek el, a gyerek anyag nem nagyon számít!

mozambikizombikini 2021.01.31. 20:12:39

@SirLemming: EKG... (vagymiazisten, meg mindig nem vagyok ebben biztos, hogy ez azt jelenti-e amit gondolok.) Szoval 100% :) En a tanaraim nagyobbik reszevel elegge szar viszonyban voltam. :D

Azota meganalizaltam, hogy en miert nem kedveltem oket. Oket meg valoszinuleg az idegesitette, hogy nem probalok belesimulni a rendszerbe, pedig a jegyeim alapjan lehettem volna megbizhato fogaskerek. Ezt a mostani oktatasi rendszer alapvetoen az "Industrial Age"- re epitettek, ami mondjuk inkabb az az idoszak, amikor nekiindul urbanizalodni a nepesseg a foldekrol be a varosba, azon belul is a gyarba... Most meg tapossuk ezerrel az "Information Age"-et... itt az ideje a valtasnak az oktatasban is. Ezeket a "gyerekeket" nem tudod mar ugy idomitani mindenfele mondvacsinalt "tisztelned kell engem, kulonben kormost kapsz" dumakkal. Mindekozben meg sajnalom is az ilyen Merci feleket. Szoval fel kell fogni, hogy egyszeruen komoly valtozasra van szukseg az oktatasban, minden szempontbol. VV10 eleg jo pelda erre is. :D

Fálki 2021.01.31. 20:13:06

@repuloezustmokus: Azért ez tulzas. A mi gimink is "elitgimi" volt anno, de megis mindig figyeltunk arra, hogy ne induljunk tenyleges esellyel a vilagtortenelem legunalmasabb tabloi versenyen... De ezutan mar felesleges is megrendezni azt a versenyt, mert ez a kép minden évben automatikusan nyer.

MsIreneAdler 2021.01.31. 20:13:46

@Thats What She Said!: igen. Ez is nagy baj. Aki nem a három indok miatt lett tanár (tudod: június, július, augusztus :D), annak nagyon leleményesnek kell lennie, hogy jól tudja végezni a munkáját. Nekik kellene minden segítséget megadni.

SirLemming 2021.01.31. 20:14:03

@repuloezustmokus: Én is csak nemszeretem tantárgyból vagy ha sűrű volt a program, fősulit meló és sok túlóra mellett toltam. :) Akkor még örültem hogy pont kivezették a szigorlatokat, ma már sajnálom.

@MsIreneAdler: Utópia tömegoktatásban a személyre szabás. Ellenben sokkal komolyabban lehetne venni minden mást: család szerepét, objektív felmérőket, gamificationt hogy legyen "elértem valamit érzés", stb. Mankókat. Mert az ok hogy az is szar volt ahogy minket tanítottak, de ma már előrébb tart a tudomány.

Persze még mindig nem a mélyszegény zsákfalu alkoholistájának 8 gyerekéről beszélek.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 20:15:06

Azért egyet tisztázzunk : a kormánynak az az érdeke, hogy a buta szülők gyerekei nagy tömegben maradjanak buták! Maximum focizzanak: ott a sok kibaszott stadion!
Az elit meg majd tanulhat az MCC-ben meg hasonló helyeken !
A vén szarházi oktatási miniszter gyerekei is német elitiskolába jártak, miközben lenyilatkozza a vén gazember, hogy a magyar állami iskola szuper színvonalú !

mozambikizombikini 2021.01.31. 20:15:46

@repuloezustmokus: Nekem atjott es egy velemenyen vagyunk! :) Ez egy hosszu folyamat lesz, viszont mar most elkellene kezdeni! :D

MsIreneAdler 2021.01.31. 20:15:55

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): nekem mindegy, nem zavar :) (igazából nem is ez az igazi nevem ám :D)

Thats What She Said! 2021.01.31. 20:16:03

@mozambikizombi: sosem lehetett poroszos módszerrel tiszteletet kivívni. A tanár a személyiségével, a gyerekek szeretetével, az elragadó tanításával vívja ki a gyerekek tiszteletet. Ez pedig tok mindegy milyen világot élünk, mindig így lesz.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 20:16:08

@SelyemSonkaPini: Mint a kínai vakcina is ugye... azt is lenyilatkozta, mert a gyógyászati miniszter is ő

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 20:16:26

@mozambikizombi: persze el kell kezdeni, csak nem lesz rogton hurrá murrá:D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 20:16:56

@SelyemSonkaPini: nagyon kevesen fociznak sportolnak , ezért belterjes ezis.

Thats What She Said! 2021.01.31. 20:17:59

@SelyemSonkaPini: szuper színvonal mi? Tablafilc nincs az iskolákban meg fénymásoló papír...

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 20:18:50

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Sok semmirekelő szarházi, felmarják a milliós fizetést a semmi színvonalra. De ők még a vírus idején is támogatva lettek.... Pfőőőőőőjjjjh

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 20:19:44

@MsIreneAdler: msi gondoltam valami számtek alkatrész
Röné mert francia vagy
Adler ,mert kódolod a Stadlert :P

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 20:19:49

@SelyemSonkaPini: ne nyisd meg a híroldalakat, futnak be a vagyonnyilatkozatok. agyvérzést kapnál, lelkem, azt meg nem szeretném.

MsIreneAdler 2021.01.31. 20:20:51

@SirLemming: azért vannak olyan országok, ahol ez működik, mármint, hogy a gyerek igényeit és képességeit is figyelembe veszik. De itthon ez még fényévekre van.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 20:21:18

@SelyemSonkaPini: és már ottis visszaosztás van.
fradinál videotonnál vannak 30 milliós fizetések havonta , mondjuk a fradi visszatermelte.

MsIreneAdler 2021.01.31. 20:21:49

@repuloezustmokus: ezt egy tanártól hallottam ráadásul... :)

Krétagarbó 2021.01.31. 20:22:00

@SelyemSonkaPini: ez most megint messzire megy, de ekágézlak. nekem is az az érzésem, hogy direkt verik szét teljesen az oktatást. de ez világtendencia is, nem csak nálunk van ugyanez.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 20:23:19

@úgymond olvasó mmkk: Ne is mond... már nem olvasok híreket csak elvétve annyi a gazemberség a haver-barát stb. körül semmi se változott itt a ROKONOK óta !
De arra gondoltam ha a vezérkan nem a focit szeretné hanem pl. síelni, akkor az Alföld már hegy lenne azóta ! NA az még mennyibe fájna...

Egyfejű 2021.01.31. 20:23:31

Szevasztok! Sok összetevős probléma ez az oktatósdi. Voltam a barikád mindkét oldalán.

SirLemming 2021.01.31. 20:23:34

@mozambikizombi: Egyelőre a deficitet kezdhetnénk azzal hogy ami tankönyvben full átlag proliként hibát találok azt tűzrevetjük. Attól nem lesz jobb az oktatás ha tableten olvassa ugyanazt a ganét ppt preziként.

@SelyemSonkaPini: Van jó oldala is, csak nem társadalmi: kisebb lesz majd a konkurenciám a munkaerőpiacon.
Relocation package meg nincs mindenhol hogy mindenre hozzanak indiaiakat.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 20:23:56

@repuloezustmokus: nagyon jó profilozó vagyok , láttam a criminal minds első 6 évadját.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 20:24:42

@SelyemSonkaPini: na, majd ha én leszek a miniszterelnök.. lesz itt roxfort, meg seprűn repdesés :DDDDDDD

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 20:24:45

@Krétagarbó: Igen ez igaz, USA-ban már nagyon régen ez volt/van
Csak itt közben verik a nyálukat, hogy minden a legfaszább...

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 20:25:26

@Egyfejű: süsü nem szeretnélek a barikádon látni , hiszen csak egy fejed van :)

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 20:26:17

@SirLemming: Én se magam miatt mondom.... nekem se okozna gondot elhelyezkedni...
ha akarnék dolgozni :D

SirLemming 2021.01.31. 20:26:22

@MsIreneAdler: Tiipelnem kéne azt mondanám északon.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 20:27:06

@úgymond olvasó mmkk: Hmmm nem tudom egy kviddics pálya mibe kerül :)

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 20:28:06

@Krétagarbó: EZ is igaz ! Csak hát a pofátlanságnak is van teteje... illetve kéne legyen... De nincs

Egyfejű 2021.01.31. 20:28:50

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester):Mesterem, köszönöm, aggódsz. Váltottam is nyugisabb foglalkozásra :)

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 20:29:30

@SelyemSonkaPini: olcsóbb lenne, mint egy átlag stadion :))

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 20:30:28

@úgymond olvasó mmkk: ezt úgy értsük a gyerekeket seprüre ülteted aztán óriás csuzlival kilövöd?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 20:32:28

@SelyemSonkaPini: kis pálya vagy nagy pálya?:P
Levegőben lehet játszani nem kell telket venni :)

SirLemming 2021.01.31. 20:36:03

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): És a légtérhasználati díj? Mibű lesz akkor alkotmányos felár?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 20:37:10

@SirLemming: majd a játékosokat drónra vizsgáztatjuk, csak lesz kiskapu:P

mozambikizombikini 2021.01.31. 20:38:49

@repuloezustmokus: Hehehe.. ez jo, anyam is Verseghy-s volt. :D

Elvileg ez tenyleg egy "erosebb gimi" a megyeben, bar nekem nincs viszonyitasi alapom ezzel kapcsolatban. Amugy en abban sem vagyok biztos, hogy elonyos-e mindenki szamara ez a versenylo-istallo kozeg. Valakinek bejon, de pl. sok "Fazekas"-os emberket ismerek, akik lelkileg elegge megszenvedtek a "valogatott osztalyt", hiaba voltak jokepesseguek. Frunal eltudom kepzelni, hogy alapvetoen egy jokepessegu gyereknek tartottak, bekerult egy eros kornyezetbe, aztan mivel elsore nem vettek fel ugy es oda, ahova akarta, elindult a "maga utjan" -amire amugy olyan buszke es mindig elmondja, amikor teheti... Viszont a "maga utjan" nem eppen olyan emberekkel logott, akik felfele huznak.

Erre is jo pelda, hogy ahelyett, hogy Balinttal, Robival netan Amandaval akarta volna szorosabbra fuzni a szalakat a tesok iranyitottak a mindennapjait. (BTW ha egy picit mashogy alakulnak a dolgok es pl. Balint - Robi - Fru - Amanda - Mercedesz, a MILFnek titulalt escort lany, aki idejekoran kiesett - es esetleg Moh kezd el felepiteni egy csapatot, biztos vagyok benne hogy egesz mashogyan alakult volna a ritmus es talan viccesebb is lehetett volna ez az evad. Gondolom nem ismerik fel a bentlakok azokat a patterneket, amiket valszeg a kinti eletben felismernenek. Ez reszben talan nem is az o hibajuk. Inkabb az a szep, amikor valaki igen (Robi, Balint es szerintem utolag Amanda is latja, kintrol.)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 20:42:28

@mozambikizombi: Fru alapbol beképzelt személyiség, ami megneheziti a dolgokat

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 20:43:33

"Menczer Tamás bejelentette, a kormány megelőzte Brüsszelt"

Na jó van akkor, már kezdtem aggódni !

SirLemming 2021.01.31. 20:47:27

@repuloezustmokus: Arra gondoltam vala hogy Fru most elvileg 24 de ha azt mondaná 30 simán elhinném. A tablóképét meg tegnap is lőhették volna pont ua.

mozambikizombikini 2021.01.31. 20:47:46

@SirLemming: @Thats What She Said!: @silvermansarah: @repuloezustmokus:

(@...es meg sokan masok)

Ennek viszont baromira orulok, hogy ennyire hasonloakat gondol az oktatasi reform lehetosegerol egy ennyire heterogen, differens es eleg sok szempontbol random tarsasag. :)))

Mar ezert megerte VV10-be belekezdeni.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 20:48:27

@SirLemming: nem öregedett az elmult években:DD

szerintem Moh helyezkedik...

mozambikizombikini 2021.01.31. 20:52:15

@repuloezustmokus: :D :D :D :D

Amugy Balintot szvsz pont azert utalhatta ki a mocsar, mert befostak, hogy ertelmesebben es mersekeltebben kommunikal, mint ok, egyszeruen nem tudtak az egesz Balint jelenseget hova tenni. Ergo kisebbsegi erzeseik lettek, igy hat rasutottek, hogy "a Balint, az egy szinesz" es ezt hajtottak 0-24. :D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 20:53:47

@mozambikizombi: igen, igazi ibseni karakter a Bálint, vagy inkább Szophoklesz drámáiban tudna csillogni

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 20:58:00

"Hétfőn néhány régióban mínusz 12 fok is lehet éjszaka, csütörtökön viszont akár 16 fok is lehet nap közben."
Már a Földanyánknak is tele van a töke az egésszel !

mozambikizombikini 2021.01.31. 21:01:59

@repuloezustmokus: hmmm... nem is rossz otlet! Egy Ibsen Vadkacsa-ban eltudnam kepzelni Balintot a nagyarcu (egyebkent szamomra szimpi) Gregers szerepeben, aki szeretne megvaltani a tobbieket, hiszen o okosabbb es elesebben latja a szitukat a tobbieknel. Sajnos azonban a bugyutak kozotti osszes eredmenye abban merult ki, hogy a nagyon torekeny Hedvig kinyirta magat. :D

(Ugymond Balint is jofej akart lenni, de ezzel azt erte el egy ponton, hogy Vivi a szar lelki problemaival csak a megszarabba sullyedt, amit Balint vegul azzal "enyhitett", hogy Vivit a sajat erdekeben parbajra kuldte.... ez elsulhetett volna maskent is...) :D

SirLemming 2021.01.31. 21:03:53

@SelyemSonkaPini: Hőhullámok... Ingadozó hangulat... "Változókor"?

@úgymond olvasó mmkk: A tél nem úgy néz ki hogy hó és kb máciusig minusz X?

Kosztarika 2021.01.31. 21:08:58

@SelyemSonkaPini:
Ha már kormány, akkor maradjunk az autós hasonlatnál.
Ha a kocsi első kereke kiesik, egy darabig gurul tovább mindkettő, de sosincs jó vége. :(
És hiányzik az a kerék. Az autónak (is)

Rrami 2021.01.31. 21:09:16

@mozambikizombi: Ez jó:) Én Vivit valamiért egy fanyar ízű orosz regényalakhoz társítom.

Ezt meg Frunak küldöm (Masochism Tango magyarul):
www.youtube.com/watch?v=z5Ux-plJexc

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 21:16:27

@repuloezustmokus: jó kérdés ,valószínű Evianba ásványvízért.

@mozambikizombi: és én vagyok a sokan mások :/

@Rrami: renató volt Kreon az Antigonéba.

Rrami 2021.01.31. 21:18:29

@repuloezustmokus: :DD:D Polizei visszafordítja hamar

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 21:18:49

@úgymond olvasó mmkk: a mínusz 12 az ok hétfőn, de csütörtökön a plussz 16 !

Krétagarbó 2021.01.31. 21:19:31

@SelyemSonkaPini: akkor hét közepén lesz mire fogni a fejfájást :DDD

Na röhögj már inkább, hagyd a picsába a híreket.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 21:21:11

@SelyemSonkaPini: elsivatagosodunk, nem hiába kaktuszaim vannak+!

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 21:22:12

jól fog jönni , hogy PUPUval jóban vagyok:)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 21:25:38

@repuloezustmokus: szóval végtagjaid magadra tekerted , mint egy fonott megkelt kalács?

SirLemming 2021.01.31. 21:25:45

@kawazu: Ezt a linket meg úgy olvastam, hogy big brothel... Nem is mertem csak jnkognitoban nyitni.

@úgymond olvasó mmkk: Harmadnapra feltámadsz azért? :D

mozambikizombikini 2021.01.31. 21:31:40

@Rrami: :DDD NAjoooohhhh....:D

Hjajj.... egyebkent keptelen vagyok lecsekkolni a tegnapi BV-t folyton megallitom, annyira irrital Fruzsina testbeszedetol a hangjan keresztul a mondanivaloja. Probalom nem utalni pedig, de megis rosszul vagyok tole. Ennel meg Ginaet is gyorsabban porgettem vegig. :D

kawazu 2021.01.31. 21:42:24

@Krétagarbó: Nincs mit :)
Megtisztelsz!!!

kawazu 2021.01.31. 21:43:24

@SirLemming: :D :D :D valojaban hivhatnak ugy is

Egyfejű 2021.01.31. 21:45:16

Lesz ma valami izgi? Nem emlékszem az előzetesre.

mozambikizombikini 2021.01.31. 21:46:36

@Rrami: Most megint megallitottam a tegnapi BV-t (kb tizedszerre), es erre valtottam vissza. :D Jo lenne megosztani ezt a performanszot Fruval is. :)))
Hiaba irrital a csaj, mindekozben meg mindig nagyon sajnalom is.

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 21:47:06

@Egyfejű: Virágok kiküldik a szerkik a hálóból mert ??? sokat visít szex közben ?? horkol ?? hangoskodik ??

Kosztarika 2021.01.31. 21:47:42

@Egyfejű:
Hello mindenki! :)

Dani beleköt Mohába, Virágot kib@ssza a nagy tesó a hálóból aludni, mert hangosan élvezi Danit.

Kosztarika 2021.01.31. 21:49:18

@repuloezustmokus:
Nem tudom. De nem ő volt hangos :DDDD

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 21:50:25

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: 10. perc múlva kezdődik az Ápoltak Viadala

Egyfejű 2021.01.31. 21:51:22

@ppupu (ex vérteve): @Kosztarika: Köszi!

Krétagarbó 2021.01.31. 21:52:31

@ppupu (ex vérteve): Bödőcs megy éppen, ha vki szereti

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 21:52:57

@Krétagarbó: én ráskó esztert nézem onlány :)

Egyfejű 2021.01.31. 21:53:43

@Krétagarbó: Gyárá, állj, gyárágyárá, állj, állj!

Rrami 2021.01.31. 21:54:58

@mozambikizombi: én el sem kezdtem, nem éreztem magam elég erősnek a BV-hez:) Úgy szoktam csinálni, hogy kivárom, amíg megnézik a többiek, és majd ők elmondják mi volt benne:)) Tartok tőle, hogy Fru nem mazochista, Renátó viszont egy agresszív barom, így másik táncot fognak eljárni.

Kosztarika 2021.01.31. 21:55:56

@ppupu (ex vérteve):
Hogy eljátszottad a kakukkot az órában és odafigyelsz ránk, nehogy lemaradjunk. :)

Krétagarbó 2021.01.31. 21:56:15

@Egyfejű: imádom!

És tényleg így beszélnek Zalában:)))))

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 21:56:25

@Rrami: Nem lesznek sokáig együtt az biztos...

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.31. 21:57:22

Sziasztok, szép estét! :)

Alig várom, hogy Vircsike repüljön a hálóból. Gondolom a hiszti elmaradhatatlan.:D Éééés utolsó alkalommal kell nézni Grincset. Apró örömök. Tényleg, megvolt az első ebéd vajon? :-))

Kosztarika 2021.01.31. 21:57:48

@Egyfejű:
Imádom Bödőcsöt, pláne mióta nagyon szembe megy az.. autópályán.

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 21:58:15

@Kosztarika: Valakinek rendet kell itt tartani, különben teljesen elkanászodtok. Terelgetlek itt benneteket gyerekek.

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 21:59:00

@Kiégett Hobbynyúl: Ez az ebéd dolog engem is érdekel, vajon megvalósult ?

mozambikizombikini 2021.01.31. 21:59:02

@Rrami: :))) Ok, akkor a te peldadbol okulva ezennel abbahagyom az onsanyargatast a tegnapi BV-vel. :D

Kosztarika 2021.01.31. 22:00:09

@ppupu (ex vérteve):
Én nem lehetek KANász, legfeljebb nőstényász.

Kosztarika 2021.01.31. 22:01:05

@kipcsak harcos:
Jujjjj de jó, hogy jöttél. Hol hagytad a nagy fejedet?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.31. 22:01:28

jó tvzést nektek
nyunyónak fellőtték a pizsit (nem igaz mert nincs pizsamám)
jo8!
Jo8 mókusom!

mozambikizombikini 2021.01.31. 22:02:40

@Kiégett Hobbynyúl: Fuuuuuuezannyira jo, hogy nincsen tobbe mocsar, max ha megkerdezi oket Gyozi a BV-ben az egyebkent nem relevans velemenyukrol, de meg az is konnyeden atporgetheto, nem kapcsolodik kesobbi szituaciokhoz. Boldogsaggal tolt el, hogy jelenleg Virag es Dani a legidegesitobb, az eddigi kiesettekhez kepest meg igy is feludules mind a ketto. :D Hallelujah!

Kosztarika 2021.01.31. 22:03:02

Fru azt hiszi van még 4 hete a villában. :DDDDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.31. 22:03:05

@ppupu (ex vérteve): Túl nagy a csend, és az mindig gyanús. :)
@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Jóccak!
@Mók_Ica: Szia Móki! ^^ Gyere a konténerhez. :D

Cimili2 2021.01.31. 22:03:22

@Mók_Ica: szijja Móki, meg mindenki!!:)

tvbuzi 2021.01.31. 22:04:13

Dani mond valamit aztán egy teljesen mást?

Mók_Ica 2021.01.31. 22:04:22

@ppupu (ex vérteve): hallottam, hogy szóltál és ideértem :)))

@Kiégett Hobbynyúl: @Cimili2: tali a konténernél :))))

mocskosmacska 2021.01.31. 22:05:05

@Kosztarika: Szerintem meg volt róla győződve, hogy Vivi ellen visszajön.

tvbuzi 2021.01.31. 22:05:17

Csonkolok mindenkit!

mocskosmacska 2021.01.31. 22:05:51

Fru még úgy is idegesítő, hogy utoljára hallom.

mozambikizombikini 2021.01.31. 22:06:00

@repuloezustmokus: En egyszer azert kaptam intot, mert egy osztalytarsam irt nekem levelet a pad alatt. (o nem kapott) Par evvel kesobb meg azert kaptam ugyancsak intot, mert amobaztam. (akkor sem kapott a masik fel). Ezekkel az igazsagosztokkal nemtom mi van, vagy hogy milyen filmet neznek, de szivesen megkerdeznem oket. Virag nagyon irritalo, de ha Danit nem buntetik, csak ot, akkor inkabb vagyok Virag mellett. :D

kipcsak harcos 2021.01.31. 22:06:14

@tvbuzi: a fiatalka. Már ügyesebben ... folytatás rád bízva :D

mocskosmacska 2021.01.31. 22:06:20

Fru is dugott úgy, hgoy mások is ott voltak? Vagy nem?

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.31. 22:06:25

@Cimili2: Szia! :)
@Mók_Ica: Foglaltam helyet. :D
Grincs hogy kavar. :DDDD

Mók_Ica 2021.01.31. 22:06:31

@Kosztarika: dettó :)))))))))))

@mocskosmacska: igen, nagyon biztos volt benne

Cimili2 2021.01.31. 22:06:51

köcsög merci visszamondja frúnak, amit a többiektől hallott. pföjjjjj

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:07:24

Miért kell Fru fejét nézni, mikor már kiesett... elmúlt... kit érdekel

Thats What She Said! 2021.01.31. 22:08:03

Nem tudjatok, lehet vhol neten nézni online a belevalot?

tvbuzi 2021.01.31. 22:08:29

Konténert!! Ezek isszák a fürdővizet!!!

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:08:44

Figyelitek.. a dzsaku oldala teljesen le van pusztulva

mocskosmacska 2021.01.31. 22:09:14

Ők találták ki, hogy kitisztítják a jakut, vagy a szerkik rászóltak, hogy legyen valami móka - kacagás?

Cimili2 2021.01.31. 22:09:36

@ppupu (ex vérteve): ha, nagyon gáz. kijavíttatnám az ápoltakkal.

Mók_Ica 2021.01.31. 22:09:50

@tvbuzi: @ppupu (ex vérteve): ez azt jelenti,hogy a beköltözés óta ugyanaz a víz van a dzsakuban????????????????????????????????? guszti..... broáf

LaciHogyVoltol 2021.01.31. 22:09:54

Bálint sem túl okos ha azt hitte hogy egy 50 méteres csövön keresztül Szájjal kiszívja a jakuzziból a vizet...

mocskosmacska 2021.01.31. 22:11:03

@tvbuzi: Igen. Egyszer voltam olyan jaukba, hogy látszott, hgoy bőrdarabok úsznak a vízben. Ilyen ritkán tisztított közjakuzzi volt. Szerintem is is ilyen lehetett.

Mók_Ica 2021.01.31. 22:11:47

na,most van virág a wc-n....... és moh ment fürcsizni.... balhé lesz

Kosztarika 2021.01.31. 22:12:00

@Mók_Ica:
Nyilván beköltözés óta ugyanaz a víz, ha most kezdenek ötletelni a leeresztési technikán. Broáffff

mocskosmacska 2021.01.31. 22:12:13

@Mók_Ica: Bálint is ment fürcsizni. De abból nem lehet baj.

tvbuzi 2021.01.31. 22:12:17

Virág még kezet se mosott

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.31. 22:12:31

@ppupu (ex vérteve): Szarul néz ki, nem is kicsit.
Azért ezen a tisztításon jót röhögtem. :DDDDDDD

Cimili2 2021.01.31. 22:12:41

kezdődik a balhé.:DDDDD

mocskosmacska 2021.01.31. 22:13:06

Bálintnak szépen kivillant a kőműves dekoltázsa.

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:13:16

Vihar a biliben... Vihar a budiban :D

Cimili2 2021.01.31. 22:13:19

@tvbuzi: máskor se, mar megfigyeltem.

mocskosmacska 2021.01.31. 22:13:43

Dani tényleg azt hiszi, hogy annak a Mohnak, aki Mercikét is lepattintotta, annak az ő igénytelen, lepukkant nője kell?

nicu71 2021.01.31. 22:14:28

@ppupu (ex vérteve): már kb 2 héttel a beköltözés után elkezdödött az amortizálódása.

Mók_Ica 2021.01.31. 22:14:29

@Kosztarika: jaja.... undi

@mocskosmacska: még nem ért oda bálint....

egyébként min akadt ki ennyire daniella????, műbalhé

mocskosmacska 2021.01.31. 22:14:30

"így kell tekintettel lenni a másikra" - mondja aki hat ember előtt szokott kettyinteni.

Cimili2 2021.01.31. 22:14:35

szarok rá, de percekig ezen rugózik.

Adamadam 2021.01.31. 22:14:49

@mocskosmacska: Na ezaz. Pont a málló arcú kis prosti kéne Mohnak:DD

Kosztarika 2021.01.31. 22:15:13

Dani: " ..enged az ember egy kicsit a gyeplőből.."
Mióta írja Ő a szabályokat a villában??

mocskosmacska 2021.01.31. 22:15:20

A grincs sminkben alszik?

tvbuzi 2021.01.31. 22:15:38

Virág feje büntet

Mók_Ica 2021.01.31. 22:15:40

kiscsónak van fru fején????????

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:15:58

@Kosztarika: Mert ő az "Önkéntes Kiváló Mérvadó"

Kábel Barát 2021.01.31. 22:16:14

Hú de várom már, hogy Dani is kint maradjon 15%-al!

mocskosmacska 2021.01.31. 22:16:24

Mióta renátó kiesett, én is csak forgolódok.

SirLemming 2021.01.31. 22:16:42

Azt vettem észre ha 'balhés' rész megy lelohad a lelkesedésem....

tvbuzi 2021.01.31. 22:16:48

Mióta Renátó kiesett nem tud aludni szegénykém, konténeeeert

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.31. 22:17:06

@Mók_Ica: Annak tűnik... de miéééért?
Mercikétől erős kijelentés volt, hogy gondolkodik. :DDDDDDDD

Adamadam 2021.01.31. 22:17:12

@Cimili2: de tényleg, ha nincs rajta smink mindig azt figyelem lepotyog-e darabokban:D

mocskosmacska 2021.01.31. 22:17:30

Senki nem meri kimondani, hogy mások előtt baszni gáz? Látszik, hogy mindenkit kurvára zavar, de nem merik kimondani, mert attól félne, hogy besavanyodottnak gondolják a többiek. Ez tök szánalmas.

Egyfejű 2021.01.31. 22:18:25

Danit saját gondolatai zavarják az alvásban :)

Mók_Ica 2021.01.31. 22:18:51

@Kiégett Hobbynyúl: igen, a kérdésem nekem is: miért???

tvbuzi 2021.01.31. 22:19:01

Mikor lesz kiválasztás?

Thats What She Said! 2021.01.31. 22:19:22

@mocskosmacska: nem mehetnek ki a nyugiba? Miért nem mennek oda dugcsizni?

mocskosmacska 2021.01.31. 22:19:41

Igaz, az a baj, hogy Virág csak nevetett ezen. Annyi nem jutott el az agyáig, hogy ez full gáz.

Mók_Ica 2021.01.31. 22:19:48

borzalmas ez a gondolkodás virdzsi részéről.....

Cimili2 2021.01.31. 22:20:13

@mocskosmacska: és látod, nem érdekli, magasan leszarja. méltó bünti, h kint kell aludnia.

Mók_Ica 2021.01.31. 22:20:33

@Thats What She Said!: jaja, tegnap én is ezt kérdeztem.....

Cérnahuszár 2021.01.31. 22:20:52

virág nem a fénybenjáró

Kábel Barát 2021.01.31. 22:20:56

Virág úgy néz ki, mint akit kihánytak.

tvbuzi 2021.01.31. 22:21:19

Kéne egy levél, hogy Dani nem alhat kint

SirLemming 2021.01.31. 22:21:23

@Kábel Barát: Permanens másnapos feje van.

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:21:26

@mocskosmacska: Virág folyamatosan sötétedik. Ő az új fényresötétedő kislány

mocskosmacska 2021.01.31. 22:21:30

@Cimili2: az lenne a méltó bünti, hogy valaki elbeszélgetne vele az intimitás fogalmáról. Még csak 18, úgyhogy talán lenne valami hatása.

Mók_Ica 2021.01.31. 22:21:40

eddig a többiek nem tudtak aludni tőled virdzsi..... most te nem fogsz..... ennyi

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:21:51

@tvbuzi: Kéne egy levél, hogy Dani nem dughat kint

Kosztarika 2021.01.31. 22:22:20

A fény miatt ne aggódj Virág megörökölheted Fru szemkötőjét.

Cimili2 2021.01.31. 22:22:47

@tvbuzi: mé, kint fog aludni??

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 22:23:15

@mocskosmacska: Á, dehogy. Vircsi ribcsi má' velejéig romlott.

Mók_Ica 2021.01.31. 22:23:41

@Cimili2: virdzsi megkérte.... daniella pedig azt mondta, hogy nyilván megy vele....

tvbuzi 2021.01.31. 22:24:15

@ppupu (ex vérteve): eddig csak fényre csúnyuló lányokról hallottam (egy dalt)

Cimili2 2021.01.31. 22:24:22

@Majom1Parádé: az hát, nem 15 éves, lehetne már ennyi esze.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 22:25:23

@Majom1Parádé: Egyre inkább ezt érzem én is: egy hülye ótvar kurva !
a szó negatív értelmében !

Egyfejű 2021.01.31. 22:25:31

@mocskosmacska: @Mók_Ica: @Cimili2: Ez az, ami mostanra rohadtul zavar Virágban. Ez a blazírt, életunt, leszarom viszonyulás mindenhez.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 22:25:54

@Kábel Barát: Én is erre várok jelenleg a leginkább. Aztán szorosan mögötte jön a csajának a végleges Villán kívül bekövetkező alvása. :-)

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.31. 22:26:46

@Kosztarika: Tegnap azt is megtudtuk, hogy miatta, ŐJabbasága miatt javult a kapcsolat Múval. Na persze. Ha nem köt bele percenként, tényleg nincs vita. Aztán az is kiderült, hogy Vivit is ő emelte fel tulajdonképpen. Virág kiművelése alap, a tesókódex szerint erre a tüneményre senki szemet nem vethet. De akkor hogy fogja odakint futtatni? (fejet vakar)

Kosztarika 2021.01.31. 22:26:48

@SelyemSonkaPini:
Ennek van pozitív értelme is? :DDDD

mozambikizombikini 2021.01.31. 22:27:29

@Cimili2: Mmercike kezd Viragszintre ereszkedni nalam is... barcsak o is latta volna Fru tervet a Merci-kizaratasra... :S Egyik legalja resze volt az evadnak.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.31. 22:27:32

@tvbuzi: @ppupu (ex vérteve): ekg. AHogy képesek értelmezni, Daniella kiköltözik Vircsike mellé és ott folytatják, ahol bent abbahagyták.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 22:28:07

mmmmmmmmm a kék seggű csaj van megint !
Ezek is mennyit kúrnak ! :D

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:28:08

@SelyemSonkaPini: Liderines reklám van, jeahhhh a csaj feneke még mindig bejön

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:28:54

@SelyemSonkaPini: 1 másodperccel voltál gyorsabb... Rajongói klubbot kéne alapítanunk :D

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 22:28:54

@Kosztarika: Így jobban belegondolva lehet hogy nincs :D :D

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.31. 22:29:06

@Egyfejű: Ezt nem is csodálom. Kevés ilyen zavaros fejű hülyegyereket látni.

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 22:30:03

@ppupu (ex vérteve): Tényleg :) Hiába na "vannak jól bevált finom régi dolgok" ,mint a fasztudja milyen csoki az öregnek, és a kékseggú nekünk :D

Cimili2 2021.01.31. 22:30:27

szerkik, küldjétek be azt a levelet, h a dani nem alhat kint!!!!

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 22:30:39

@Kosztarika: Megnézem majd, de most folyt. van...

mozambikizombikini 2021.01.31. 22:30:50

@mocskosmacska: Ez nagyon jo. :D Kar, hogy Moh nem mondja ezt igy ki Daninak.

Mók_Ica 2021.01.31. 22:31:35

bakker.... fru mennyire azt hiszi, hogy ő megy vissza.....

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.31. 22:31:45

Aha, aha, ahaaaaa, a végén kiderül, nem is Renáta fodrász, hanem Lóbelt. :D Simánmegcsinálja Merci haját. :DDD

Cimili2 2021.01.31. 22:32:08

robi sokkal jobb fodrász, mint rencsula.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 22:32:27

Robi milyen faszán megcsinálta Merci haját! :-)

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.31. 22:32:36

@Mók_Ica: Ezer %-ra vette, hogy megveri Vivit. Nagy volt a koppanás. Még a 35%-nak is mennyire örült, mert több, mint Rencsikéé. :D

Kosztarika 2021.01.31. 22:32:47

@Gézamalac (Rencsibaba stircelve az igazi):
Mondjátok már meg pasiszemmel.
Hogy lehet dugni egyáltalán Virággal? Hogy lehetnek/lehettek kuncsaftjai??
Ne gyertek a sminkkel. A tartása, járása, a pattanásai (a melle helyén is). Feneke sincs... nem értem.

mocskosmacska 2021.01.31. 22:33:39

@mozambikizombi: Pedig nyugodtan kimondhatná. Dani bunkóbb már nem tud vele lenni.

mozambikizombikini 2021.01.31. 22:34:39

@Egyfejű: meg a betuket is csak olyan immel-ammal morzsolgatja a nyelve es a fogai kozott, mint egy Csanyi Sandor, dioval az szajaban.

Mók_Ica 2021.01.31. 22:34:52

a pasik szeretik az elesett, pátyolgatnivaló lányokat..... sztem ezért kedvelik vivit

mocskosmacska 2021.01.31. 22:35:23

@Kosztarika: Én sem értem, hogy hogy lehet virágot megkívánni. De erről inkább férfi nyilatkozzon.

Cimili2 2021.01.31. 22:36:07

merci nem is gratulalt vivcsónak.

mocskosmacska 2021.01.31. 22:36:37

@Mók_Ica: Én el tudom képzelni, hogy jól el tudnak vele hülyéskedni.

Mók_Ica 2021.01.31. 22:36:48

@Kiégett Hobbynyúl: igen...

bakker, renáta beszólogatott a párbajon..... pfff
egyébként szerintem max. pár hétig marad együtt fru renátával.....

Adamadam 2021.01.31. 22:36:59

@mocskosmacska: Én se kívánnám meg. Borzasztó ahogy kinéz. Még sminkkel néha összerakja az arcát, de úgy se egy nagy eresztés

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 22:37:04

@Mók_Ica: a szorakoztato, laza flegmákat..szerintem ezért szeretik vivit

MsIreneAdler 2021.01.31. 22:37:11

Nem tudom nézni, szóval ti vagytok a szemem és a fülem :)

SirLemming 2021.01.31. 22:37:21

Azé szinezi a storyt Vivi.

Cimili2 2021.01.31. 22:37:21

mekkora köcsög a rencsula, h párbaj közben bekiabált vivinek, h talpnyaló.

Mók_Ica 2021.01.31. 22:37:36

@mocskosmacska: persze.... de főleg a vérét szívják, ahogy bálint is mondta

Mittudomki 2021.01.31. 22:37:38

@Kosztarika: A sok vén kéjenc csak a kora miatt cuppant rá..igénytelen lehetett az összes :D

Cimili2 2021.01.31. 22:38:28

@mocskosmacska: jé, te fiú vagy?? lánynak gondoltalak. :))

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 22:38:31

@Kosztarika: simán lehetnek kuncsaftjai, nem kell bombatest és arc ahhoz a munkához

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:38:44

@Kosztarika: @mocskosmacska: @Mók_Ica: Min csodálkoztok? Mindenkinek más az izlése. Vannak akik pl. a nagyon nagyon telt csajokat szeretik... Minden zárba akad kulcs :D

mocskosmacska 2021.01.31. 22:38:56

Mit sírnak a kiesések miatt? Eggyel kevesebb vetélytárs. Ok, értem, hogy megkedvelték egymást, de pár hét múlva úgyis találkoznak.

Mók_Ica 2021.01.31. 22:39:08

@repuloezustmokus: lehet

@SirLemming: jaja, pp is megemlítette :)))))))))))))))))))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 22:39:23

Nem, Moh! Merci szexelni akar veled.

Petike, te inkább ne dumálj, mert nem emlékszel semmire :-)

peachcat 2021.01.31. 22:40:07

vivi megallas nelkul kamuzik... nagyon kememy

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.31. 22:40:51

@Kosztarika: Hát az nekem nehéz lenne :D, de megpróbálom beleélni magam a helyükbe és arra jutok, hogy van az az állapot, amikor minden mindegy. Pl. kamionozol és már úton vagy 2 hete. Az út menti lányok aztán mindennek kinéznek, csak vonzónak nem, mégis "foglalkoztatva vannak".
Virág vonzereje talán a relatív hamvassága, meg a gyerekteste .... már akinek ez bejön.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 22:40:57

@ppupu (ex vérteve): na de mo van akkor, ha elromlott a zár?

mocskosmacska 2021.01.31. 22:41:01

@MsIreneAdler: Az felejthetetlen volt, a vv10 legerősebb jelenete.

Mók_Ica 2021.01.31. 22:41:18

@ppupu (ex vérteve): én nem a kinézettel kapcsolatban gondolkodtam el..... hanem hogy szeretik a pátyolgatnivaló lányokat a fiúk..... :)))

@úgymond olvasó mmkk: ja.... én is kezdem kapizsgálni..... :)))))

MsIreneAdler 2021.01.31. 22:41:34

@ppupu (ex vérteve): a kora miatt nem, de folyamatosan kislányozza Virágot...

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.31. 22:41:40

Amikor Vivi azt fejtegette, hogy bebizsergett a kis ... szíve, én kapásból mondtam vele együtt, hogy pinije.

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:42:00

@úgymond olvasó mmkk: kihívják a zárszerelőt :D vagy cserélik a zárat

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 22:42:01

@ppupu (ex vérteve): így van., látom te érted ezeket:)
egyébként tényleg..van akik a teltre buknak, van akik az átlagosra...ilyen ez

Mittudomki 2021.01.31. 22:42:04

@ppupu (ex vérteve): Hát nála tízszer jobb tizenévesek vannak azon az oldalon szóval biztos lehetsz benne hogy több 40+ kuncsaft volt ott mint 20 körüli..Dani csak az ingyen puncira csúszott rá,fizetni ö se fizetne érte elhiheted :)

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 22:42:17

@MsIreneAdler: diiiihiiiiiigooooohoooooouuuuu még mindig úgy hiányzol, mint mókusnak az erdőtűz

Mók_Ica 2021.01.31. 22:42:49

@ppupu (ex vérteve): vagy a kulcsot!!! :DDDDDDDDDDDDDDDD

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:42:51

@Mók_Ica: mondjuk az a férfi egónak jót tesz valóban

gazo 2021.01.31. 22:43:17

Bálint a dícséret közben miért veri agyon Vivit? Szerintem kek zöld a karja...már többször megfigyeltem mielyen durván nyúl hozzá, mikor visszajött akkor is a nyakát fojtogatta..

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 22:43:28

@Mók_Ica: hogyan kell pátyolgathatóvá válni?

SirLemming 2021.01.31. 22:44:08

@MsIreneAdler:
-Jakuzzit szereltek a fiúk (le akarták engedni) kevés sikerrel, fröcskölt a víz eláztak a srácok.
-Moh fázva elment meleg zuhanyt veni de Virdzsi épp WCzett, ezen Dani berágott. (Közben bálint is kisgatyóban rohangált meg villantott kőműves dekoltázst.)
- Dani-Moh cicaharc.
- Táblán kellett a lakóknak megjelölni azt akitől nem tudnak aludni.
- Virdzsi "nyert". ->Alhat kint. Dani aszondja alszik ő is kint vele.
- Vivi visszatérése, bulija. Kicsit színezi a kinti eseményeket, nem vészes.

Ha kihagytam valamit majd többiek kipótolják. :)

Mók_Ica 2021.01.31. 22:44:18

@ppupu (ex vérteve): jah....

@úgymond olvasó mmkk: tőlem hiába kérdezed.... :DDDDDDDD

mocskosmacska 2021.01.31. 22:44:38

@gazo: Nekem is feltűnt. Ilyen erőszakos dominancia kifejezésnek tűnik.

tvbuzi 2021.01.31. 22:44:53

Rencsi habzó szájjal nézi az öfit?

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:45:11

@Mittudomki: Nemtom... a fizetős változatról egyelőre nem volt szó. azt hittem csak úgy általánosságban beszélünk

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 22:45:32

@Mók_Ica: kár. holnap felkérdezem apámat, hogy hol maradt a tudás átadásának ezen része

gazo 2021.01.31. 22:46:44

@mocskosmacska: volt pár alkalom, például ahogy Gáborral is ordított. Ha alfa helyzetben érzi magát akkor nagyon agresszív lehet a nem behódolókkal szemben....próbálja leplezni, de néha kijön belőle

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:46:56

@tvbuzi: Lehet hogy a Sivatagi Teve Terrorkommandó rövidesen megrendelést kap?

Cimili2 2021.01.31. 22:47:16

de jó, kint sem tudnak aludni"DDDDD

tvbuzi 2021.01.31. 22:47:29

Daniék nem mernek inni :DDDD

Mók_Ica 2021.01.31. 22:47:31

@úgymond olvasó mmkk: ok :))) aztán oszd meg a tudást velem is.....

Mók_Ica 2021.01.31. 22:48:15

virág... de sajnállak, hogy nem tudsz aludni..... ja, nem is.....

MsIreneAdler 2021.01.31. 22:48:17

@repuloezustmokus: olyan fura halszeme volt...

@úgymond olvasó mmkk: még most sem értem azt a gyászt...

@SirLemming: köszönöm szépen :*. Abba a dzsakuba be nem tenném a lábam...

mocskosmacska 2021.01.31. 22:48:18

@gazo: Általában nagyon kulturáltan meg szimpatikusan adja elő magát, de ez itt-ott lehullik róla, és kijön belőle az agresszív állat.

Adamadam 2021.01.31. 22:48:29

Dani és Virág is az orrukat piszkálják. Gusztusos...

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 22:49:19

@Mók_Ica: el fog hajtani. vagy felemlegeti, hogy 3 éves koromban életveszélyesen megfenyegettem, hogy soha többet ne merjen rózsaszín ruhát adni rám. azt hiszi, ezzel visszavág

gazo 2021.01.31. 22:49:29

Dani mindjárt robban, remélem

MsIreneAdler 2021.01.31. 22:49:41

@Adamadam: ugyanmár...szerintem azok után, amit tőlük lartunk, ez már smafu...

Mók_Ica 2021.01.31. 22:49:48

@Adamadam: közben daniella a körmét is rágcsálja..... igényesen

úgymond olvasó mmkk 2021.01.31. 22:50:28

@MsIreneAdler: én sem. alig volt benn, nem tett nagy hatást ginán kívül senkire

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:50:34

PP-nek enyhe őrület csillog a szemében...

Mók_Ica 2021.01.31. 22:50:43

@úgymond olvasó mmkk: hát ezért nem tudjuk meg sosem.... :))))

tvbuzi 2021.01.31. 22:51:31

Holnaptól VV Anikó :((((

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 22:51:35

NA, 87% mondta, hogy Rencsiék kapcsolata pacikuki ideig fog tartani. Fru érdekében remélem, hogy minél kevesebb

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 22:51:36

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: A BV-ben Vandálka lesz

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 22:52:17

Holnap kapnak pár kinti infót... WTF?

Mók_Ica 2021.01.31. 22:52:27

@Majom1Parádé: én az első pofonig tippelem.....

gazo 2021.01.31. 22:52:30

Hirtelen a Diegot Digonak olvastam

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.31. 22:52:32

Vircsike... eddig tőled nem aludtak, nem egy éjjelt, most hirtelenjében zavar, hogy jól érzik magukat? Így jártál...

Remélem Hozé hosszabb ideig nem lesz, és marad Vanda. Hurkatöltés nélkül.

MsIreneAdler 2021.01.31. 22:52:45

@úgymond olvasó mmkk: aztán kiderült, hogy azt a hatást is Gina túlozta el... :)

tvbuzi 2021.01.31. 22:52:46

@úgymond olvasó mmkk: gina rencsin vonaglott a dzsakuban

Cimili2 2021.01.31. 22:53:02

@tvbuzi: te írtál nekik, h ö legyen??

MsIreneAdler 2021.01.31. 22:53:51

@repuloezustmokus: igen, nekije. Olyan vizenyős, üres volt a tekintete. Nem?

SirLemming 2021.01.31. 22:54:39

@MsIreneAdler: :) Milyen élményektől fosztod meg a dzsakut...
De megértem, úgy tűnik két hónapja tényleg nem igen volt takarítva.

A maradéka a műsornak arról szólt, hogy a maradék csapat 4 oszlopos tagja marha jól érezte magát miközben Daniés kint morogtak hogy ők nincsenek bebaszva így aludnának már.

Azért Robi csínye Bálint ellen szokás szerint Vivit csattant, Moh (asszem) őt vágta halántékon párnával mikor Robi lovagiasan betolta az ajtón a lányt. (sejtette hogy kapni fog)

Most jön Ármándóné Vanda a BVvel.

.Doktor.Szöszi. 2021.01.31. 22:54:47

nézzétek mit tett ki Rencsa pár perce instára:

www.instagram.com/p/CKuZVI0gzrX/

tvbuzi 2021.01.31. 22:54:50

@Cimili2: :DDDDDDD
naaaaaaaaa :DDDDDDD

Mók_Ica 2021.01.31. 22:55:07

@MsIreneAdler: és hozzá apró malac szemei voltak......

MsIreneAdler 2021.01.31. 22:55:13

@tvbuzi: gyere, itt a madártej, egy adag maradt. Mondjuk az nem laktató.

mocskosmacska 2021.01.31. 22:55:28

Tipp a következő kiválasztása:
Moh: Dani
Dani: Moh
Merci: Virág
Virág: Merci
Vivi: Merci
De kire teszi Robi és Bálint?

Kosztarika 2021.01.31. 22:55:42

@Mók_Ica: dehogy. A fikát eszi. Nem először. :((

ÁRMANDÓ!!! Jóóózsi, hol vagy??Remélem te is körömrágva ülsz már a tv előtt, mert különben lemaradsz Vandácskáról! :D

tvbuzi 2021.01.31. 22:56:07

@.Doktor.Szöszi.: törölte az összes gyalázó kommentet és kikapcsolta a hozzászólásokat :DDDDDDDDD

tvbuzi 2021.01.31. 22:56:33

@MsIreneAdler: köszönöm, de nem szeretem

mocskosmacska 2021.01.31. 22:56:49

@.Doktor.Szöszi.: Renátó már csak renátó marad.

Egyfejű 2021.01.31. 22:56:52

@Mók_Ica: Peti szavaival, talán nem kellett volna letojókázni a többieket a hálóban :)

Valinda1 2021.01.31. 22:56:56

@.Doktor.Szöszi.: hirtelen az összes komment is eltűnt a képei alól :D

Mók_Ica 2021.01.31. 22:56:58

@.Doktor.Szöszi.: ótvar ez a renáta..... szerencsére már kint van és nem mérvadó.... olyan,mint maaaaaaaargit :)))))

.Doktor.Szöszi. 2021.01.31. 22:57:02

@tvbuzi: most élőznek is gáborral...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 22:58:23

@Mók_Ica: Ahelyett, hogy már most kiválasztanák az oltásukat.
na jó, inkább nem írom le mit gondolok...

Mók_Ica 2021.01.31. 22:58:39

@Kosztarika: mindegyik undi.....

@Egyfejű: igen, igen .... visszanyalt a fagyika

Krétagarbó 2021.01.31. 22:58:46

@mocskosmacska: A hetes nyilván bomlik, ők is erről beszéltek. Vagy Dani-Virág párost bontják meg (de hogy melyiket küldik, nem tudom), vagy Mercit pakolják meg. Talán Mercit Moh miatt nem fogják még, és így marad Virág (aki majd kihívja Mercit.)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 22:59:18

@tvbuzi: "Vasedény vagyok, megjött a turmix. Érdekel valakit? Anyádat! "

Cimili2 2021.01.31. 22:59:20

@.Doktor.Szöszi.: hozzá a akartam szólni, de letiltotta a hozzászólas lehetőséget.

.Doktor.Szöszi. 2021.01.31. 22:59:26

@tvbuzi: mazochista vagyok :DDDD

Fru otthon van a családjával, ez derült ki eddig

MsIreneAdler 2021.01.31. 23:00:20

@SirLemming: nem tudom, szerintem ott egy ilyen fürdőzés után koszosabbnak érezném magam, mint valaha. Ha elnézem a villában milyen retek és igénytelenség van...
Na a BV-t már talán tudom kukkolni :)
Köszi a tájékoztatást, ha nagy leszek, meghálálom :)

Mók_Ica 2021.01.31. 23:00:24

@.Doktor.Szöszi.: ezen a képen egyenesen ijesztő..... az a tekintet..... brrrr
www.instagram.com/p/CJ1Grn7gpiN/

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 23:00:34

@mocskosmacska: Ha igazán poénosak lennének, ők is egymásra raknának. :-)

.Doktor.Szöszi. 2021.01.31. 23:00:36

belevalóban lesz vmi meglepetés, azt mondja
nem szólt be Vivinek senki

mozambikizombikini 2021.01.31. 23:00:58

@gazo: Lehet, hogy ilyen latens szadista, aki meg magarol sem tudja. A VV kolesz meg tuti, kihozza mindenkibol a legsotetebb oldalat. :D

tvbuzi 2021.01.31. 23:01:23

Anyám borogass! Mi ez a frizura??

Mók_Ica 2021.01.31. 23:01:43

vandácska most jött a fejmosóból... és nem volt idő a hajszárításra.....

Egyfejű 2021.01.31. 23:01:51

@Mók_Ica: jesszuspepi, mért kellett ezt nekem megnézni, megálmodom, felsírok

SirLemming 2021.01.31. 23:02:19

Vivi kiszínezte ez tény, de semmi különöset nem tett hozzá, valóban keményebb volt a szokásosnál. Ez az ő fejében má iszonyat leoltásnak is hathat.

Krétagarbó 2021.01.31. 23:02:24

Azért Vivi tényleg kiszínezi a történteket. Kicsit olyan, mintha előadná azt is, amit csak szeretett volna mondani, amivel szeretett volna Frunak visszavágni.
És hát Hobóba még mindig szerelmes, nem sok eséllyel.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 23:02:28

@MsIreneAdler: ja ja
Gábor megint Renatoval élozik...de semmi extra..csak szokásos

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.31. 23:02:48

@Mók_Ica: Ó jaj... korai volt az öröm. :-(
Bár Vandának is felrobbant a feje. :D

Mók_Ica 2021.01.31. 23:03:30

jók ezek a játékok.... ki találja ki?

.Doktor.Szöszi. 2021.01.31. 23:03:49

ez egy barom...sugárban hányok...

mozambikizombikini 2021.01.31. 23:03:53

@ppupu (ex vérteve): valami kozepesen szarul felutott olcsobb kokain, nemi vodkaredbullal.

MsIreneAdler 2021.01.31. 23:03:54

@repuloezustmokus: ez a Gábor, azt hittem több esze van...

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 23:04:25

Renato most vicces hangulatában van...értsd majdnem szétveti a feszultség..

Egyfejű 2021.01.31. 23:06:08

@Mók_Ica: Mentsük meg Bélát...akinek több lelke is volt :D

Kosztarika 2021.01.31. 23:06:25

Renátó szerint minden hozzászóló, negatív lommentelő beteg, idióta, a nézők hülyék, mindenki már az első castingon kiesnek.
Valaki a szájbaköpésről kérdezte és élőben annyit válaszolt: téged is szájbaköplek mindjárt.
Meglepetést ígér a belevalóban.

tvbuzi 2021.01.31. 23:07:19

Brooooooáááffffff

Cimili2 2021.01.31. 23:07:26

@Kosztarika: ez komoly?? télkeg orvosi eset.

Valinda1 2021.01.31. 23:07:48

Nooooo miért kell foglalkozni vele már??

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 23:08:11

EZ AZ ÁLLAT MIT KERES ITT ??? ROHADJ MEG RTL ! A KURVA ANYÁTOKAT !

LaciHogyVoltol 2021.01.31. 23:08:28

Renátó nem megosztó... őt mindenki egyetemesen utálja...

Cimili2 2021.01.31. 23:08:33

@Mók_Ica: van instád?? bár sztem a nélkül is meg tudod nezni.

Kosztarika 2021.01.31. 23:08:37

Na neee :((((((((((
Renátó képernyőn.BV
Retek MONNYON LE!! GRRRRR

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.31. 23:08:46

@Kosztarika: Ő sosem fogja belátni, hogy hibázott volna. Kizárt. Ő Mr. Tökéletes...

Ez a híradó mi? Muszáj volt szerkik? Ez a szerencsétlen még olvasni sem tud rendesen...

Mók_Ica 2021.01.31. 23:08:47

@Egyfejű: a Bélák a gyengéim, még jó hogy megmentem :))))

@Kosztarika: itt van, fostalicska hírekkel

tvbuzi 2021.01.31. 23:09:00

Ennek a híreknek mi értelme? Semmi új infó

MsIreneAdler 2021.01.31. 23:09:03

@repuloezustmokus: nem is tudom. Droid volt, de nem tűnt ostobának...

SzabadEzANév? 2021.01.31. 23:09:25

MIÉRT SZEREPELTETIK RENÁTÓT???

SirLemming 2021.01.31. 23:09:25

@Kosztarika: Itt a meglepi. Győzi helyett renátós bejátszó.

@MsIreneAdler: Oh, hát ja. Irány a zuhany a pezsgés után. :)

csodalámpa 2021.01.31. 23:10:16

Rencsi kit pippantott le, hogy berakták a BV-be?

KékCsöcsűPini 2021.01.31. 23:10:42

EGy szar volt az egész "hírfolyam" EZ MINEK KELLETT ?
BAszódj te ÁLLAT, AKI EZT KITALÁLTAD !

nicu71 2021.01.31. 23:10:44

@tvbuzi: olyan mint a tv2 tények.Csupa rosszindulatú bulváros álhír.

.Doktor.Szöszi. 2021.01.31. 23:10:50

@Mók_Ica: az instagramon lájvozik gábor és renató...bármelyikük insta oldalára felmész, tudsz csatlakozni

SirLemming 2021.01.31. 23:10:55

Szegény Vandát majdnem megdícsértem hogy milyen ari a dzsekiben de most elment a kedvem mindentől.

Mók_Ica 2021.01.31. 23:10:56

@LaciHogyVoltol: ekgekg

@Cimili2: van, csak live-ot nem tudom hol kell nézni (nem vagyok aktív instás.... boomer vagyok :))) )

SzabadEzANév? 2021.01.31. 23:11:15

RTL: csinál egy beszélgetést az erőszakról
Szintén RTL: kiesése után is szerepelteti az erőszaktevőt aki miatt kellett beszélgetést szervezzen az erőszakról

MsIreneAdler 2021.01.31. 23:11:35

Renátó mit keres a képernyőn már?

Cimili2 2021.01.31. 23:11:46

@repuloezustmokus: én nem követtem be, de azért látom. igaz, van insta fiókom, valszeg azért latom.

MsIreneAdler 2021.01.31. 23:12:51

Micsodaaa? Az idősek facebook-oznak :))???

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.31. 23:13:09

@Cimili2: én bekovettem hogy tudjam mi van..
most a szagokrol van szo...

Cimili2 2021.01.31. 23:13:27

@Mók_Ica: én meg nalad is boomerebb vagyok.,:))

Cimili2 2021.01.31. 23:14:06

@repuloezustmokus: de úgyse lehet hoźzászólni??

mozambikizombikini 2021.01.31. 23:14:16

@SirLemming: Egyetertek.... Vivinek van egy ilyen mas tipusu szemelyisegzavara, kifestegeti a dolgokat stresszhelyzet utan. (Stresszhelyzet lehet termeszetesen potitiv is) Ezt valoszinuleg mondtak neki a kinti eleteben sokszor es mivel nem total sotet, felfogta, hogy tenyleg van valami agymenese, amit o ilyen kurvabenan fordit le a kulvilagnak: Reszegen szoktam hazudni is. :D
Volt egy hasonlo munkatarsam, neki tenyleg tilos volt cegesbulin inni, mert osszevisszahablatyolodott. Ellenben jozanul is olyan tempoban beszelt, mint Vivi, aki mintha mindig picit pityokas lenne.

MsIreneAdler 2021.01.31. 23:14:20

@SzabadEzANév?: nem csak neked tűnik picikét ellentmondásosnak...

MsIreneAdler 2021.01.31. 23:15:03

@tvbuzi: síroook, öreg vagyok :)

Cimili2 2021.01.31. 23:15:15

@Mók_Ica: sztem a lájvot fent a történetekben látni, de csak ha beköveted.

Egyfejű 2021.01.31. 23:17:18

Mérnem mondták be, hogy a következő képsorok alkalmasak a nyugalom megzavarására - teljesen felkészületlenül ért a híradó!

.Doktor.Szöszi. 2021.01.31. 23:17:21

Bálint irigy Renátóra, mert Fru Renátó mellé feküdt be

Kosztarika 2021.01.31. 23:17:42

Megkérdezték R- től, hol van Fru.
"Otthon a családjánál"

Mégsem hívták meg ebédre? Fru el tudott szakadni tőle önszántából, vagy lekötözték otthon?

MsIreneAdler 2021.01.31. 23:18:26

@SirLemming: zuhany??? Egy tonna fertőtlenítő :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 23:18:43

"A kókusz olyan, mint amikor bele akarsz nyalni a szőrős pinámba" by Vivi

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 23:21:23

"Nem is vagy igazi Buzi, Lóbelt"
Robi most megkúrja a Vivit...

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.31. 23:22:07

@mozambikizombi: Na, hát majd elfelejtettem a legfontosabbat. Köszi! Alfalfa csak egy lehet

tvbuzi 2021.01.31. 23:22:21

Őzikelábak ❤️

nicu71 2021.01.31. 23:23:16

Vandi zavaróan túltolja ezt a seggtémát . ..Amugy jó a Bálint bullja.

ppupu #Fantom for President 2021.01.31. 23:23:17

Szerintem ezt a Belavaló Világot inkább Alávaló Világnak kéne hívni.

tvbuzi 2021.01.31. 23:23:30

Jó éjszakát minden kedves boomer fb felhasználónak és páholylakónak!

SirLemming 2021.01.31. 23:23:50

@MsIreneAdler: Bent.... Fertőtlenítő... :D :D
Közben Bálint tolt egy kis showt a hölgyek nagy örömére.

Cimili2 2021.01.31. 23:24:21

@tvbuzi: jó éjt, holnap gyere!:)

SzabadEzANév? 2021.01.31. 23:24:31

Vivi Robi Bálint döntőt akarok

Egyfejű 2021.01.31. 23:27:00

Na, a belevalós sokk után én is fekszem, jó éjt mindenki!

SirLemming 2021.01.31. 23:27:01

@tvbuzi: Jó éjt!

Abban igazuk van, hogy trendek szerint az FB felhasználóbázis öregszik, a 'lázadás' az insta meg mittomén.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.31. 23:28:41

Eltolom a bringát én is, muszáj lesz kiheverni ezt a BV-t. :D
Jó éjt nektek, jó szürakozást! :-)))

MsIreneAdler 2021.01.31. 23:29:07

@SirLemming: lemaradtam róla, kimentem inni :), sebaj!

Ego0123 2021.01.31. 23:29:33

@tvbuzi: Jó éjt!Schöne Träume!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.31. 23:30:06

Az öregmajom aszongya, az ilyen tiktokokat be kéne tiltani, mert qva xarok. és a kis csicskák egész nap azt bámulják...minden helyett is.

Ego0123 2021.01.31. 23:30:52

@tvbuzi:a 17 éves fiam régóta mondja , hogy az öregek vannak a facén

mozambikizombikini 2021.01.31. 23:37:40

Valaki arulja mar el nekem, honnan a picsabol van Moh-ban ekkora onuralom.
rtl.hu/rtl2/valovilag/ez-tortent-vv-vivi-visszaterese-utan-a-villaban

Szeretnem ezt megtanulni es komolyan mondom, nem hiszem, hogy minden csak a kameraknak szolna ez a reszerol, ezt nem tudod eljatszani ezen a szinten. Meg Balint is elbassza neha, aki pedig valoban gondolkodik a tobbiekhez kepest. :D

mozambikizombikini 2021.01.31. 23:44:16

@SirLemming: REDITT!!!! ;)

Most pont egy sokmillios nerd trollkodasnak vagyok en is a reszese. :)))))) Kb a redittes geek-ek a wallstreet ellen. :)))))))))

Szoval kurvajo hetvegem van, legyaktuk Frut + a wallstreet-es szokevenyek egy reszenek is jonehany almatlan ejszakakat okoz(ott) a sok troll egyutt! ;) :D

SirLemming 2021.01.31. 23:54:41

@mozambikizombi: Reddit az már komoly hely.
Ez az a buli amikor feltolják egy cég árfolyamát aztán hagyják a pitlibe? Nem mentem utána mire jó ez, minden centet sajnálnék érte.

@MsIreneAdler: Elszakadt Bálint gatyója amit aztán tangaszerűen behúzott a farpofái közé.

mozambikizombikini 2021.02.01. 00:07:15

@SirLemming: ööööööööö... errol most nem szeretnek nyilatkozni pontosabban, de teny, hogy a corona osszehozott egy halom geek arcot, akar boomerekrol, akar introvertalt arcokrol beszelunk... :) szoval en eleg jo velemennyel vagyok a mostani "fiatalsag" egy reszerol, nem temetnem a jovonket a "maifiatalsag" miatt. :) De ez olyan osszetett, nem akarom szetoffolni a VV-t, bar ez a mostani szeria is ebben erosit meg. A lenyeg, hogy amivel mi tudunk segiteni (a sajat jovonken is btw), az az oktatas reformacioja lehetne, kulonben ketfele szakad a vilag, orszagoktol fuggetlenul. Lesznek a VVMercikek/ VVFannikak vilaga, akik akar jobb sorsot is erdemelhettek volna... ellepontozva az Ivanka Trump vilaggal. Ez nyilvan nem fair es sosem lesz az, de ha tudunk erteni tenni, hogy jobb legyen, akkor miert is ne? :D

SirLemming 2021.02.01. 00:29:11

@mozambikizombi: Nem akarok nagyon mélyen belemenni de az ilyen akcióknak mindig vannak 'ártatlan' áldozataik. Nagyon szép az üzenet, csak a 'beleszarok a következményekbe' felfogás nem az ami számomra a jövőt jelenti. Inkább ijesztő.

Viszont aluka idő van, bb. :)

csodalámpa 2021.02.01. 01:04:07

@mozambikizombi: versenyszerűen sportolt, ne felejtsük el (nem a megye háromban volt valami bitlábú bohóc), az azért ad némi önfegyelmet és önuralmat.

2021.02.01. 07:00:57

Nekem nem tetszik ez az új Bálint. Hangoskodik, alpári, és az sem tetszik hogy cibálja meg rángatja a Pinit erőből. Most ezt valamiért túltolja, szerintem nem vicces.
:(

2021.02.01. 07:02:05

@csodalámpa: milyen csapatban volt?

Maximista vagyok 2021.02.01. 07:10:29

Jó reggelt bloglakók :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.01. 07:51:02

@repuloezustmokus: megirigyelte a szerepet? eh

@Maximista vagyok: jó reggelt napfény :P

Sargabogre 2021.02.01. 08:19:58

Moh nem csak néz, hanem fürdik is! Daniék szerintem akkor sose mennek strandra, mert ott több száz férfi csinálja ugyanezt! Hallatlan.

Cérnahuszár 2021.02.01. 08:40:44

még az ülőpárnán is dekkek vannak

mohn röhögtem, amikor bálint kiadta az ultimátumot: ha bármiféle inzultus ér, bármilyen fizikális mentális.....
erre moh, igen, odamegyünk és azt mondjuk álmodj rosszakat

de a legjobb az volt, daniék savanyú arccal nézték a viháncolást, ki voltak rekesztve.

hereverő heverő 2021.02.01. 09:08:30

@Maximista vagyok: Ilyen korán reggel? Dehogyis.
Valami rövidet inkább. Kettőt.

Maximista vagyok 2021.02.01. 09:11:16

@hereverő heverő: át kell állítani az órát New Yorkra

Krétagarbó 2021.02.01. 09:13:29

Jó reggelt!

@silvermansarah: talán csak a párbaj miatt volt kissé túlpörögve, illetve utána bulikáztak is. majd meglátjuk. Ha továbbra is ilyen marad, akkor hajrá Robi lesz. (bár így is gondolkodom rajta)

hereverő heverő 2021.02.01. 09:14:57

@Maximista vagyok: Jó ötlet. Akkor még fiatal az éjjel, menjünk, igyunk :)

Cérnahuszár 2021.02.01. 09:21:39

kértek villamesét?
leírtam

Cérnahuszár 2021.02.01. 09:32:33

V: Volt egyszer
B: egy királylány
M: akinek volt
V: egy vizilova.
B: ....
B: ezt a vizilovat
M: elnevezte Bélának
V: Béla nagyon
B: szerelmes volt
M: egy másik
V: vizilóba.
B: Azonban ez a másik viziló
M: azt sem tudta hogy
V: létezik Béla.
B: Ezért a királylány
M: felkereste Bélának
V: a szerelmét.
B: Megkérte Béla nagybátyját
M: Károlyt, hogy
V: segítsen.
B: Mivel a királylány nem bírta el a vizilovat, ezért darut bérelt.
M: De se a királylány, se Károly nem tudta vezetni.
V: Ezért felkerestek egy darukezelőt.
B: Ez a darukezelő, beleszeretett a királylányba.
V: A királylánynak is tetszett a daru.

Cérnahuszár 2021.02.01. 09:32:52

B: Béla és Károly az éj leple alatt odaosontak a szomszéd kocsmába.
M: Amikor meglátta Károly, Béla szerelmét,
V: a vizilovat, a csábos vizilovat
B: rájött, hogy a szerelem erősebb a rokoni szeretetnél.
M: Így eltervezte hogy ő hódítja meg a lány vizilovat.
B: Károly rögtön nekiesett Bélának, hatalmas szájával sebet ejtett
M: Ezt észrevette a lány viziló, akit ilonának hívtak, és megtudta hogy érte megy a csata.
V: A csábos Ilona viziló kétségbe esett, hisz két nagy viziló küzdött érte.
B: Béla gyakorlatilag kilehelte az utolsó lelkét is,
V: szegény Béla
B: de hatalmas küzdőszellemről tett tanúbizonyságot, így kitépte Károly első két lábát.
V: juuuuuj
M: Majd ezek után nagy nehezen odavánszorgott Ilonához, és elmondta, a kegyeiért küzdött meg a nagybátyjával.
V: Ilona úgy volt vele, hogy...szereti Bélát.
B: Béla gyakorlatilag már majdnem elvérzett, ám ne feledkezzünk meg Károlyról. Kiben még mindig volt élet.
M: Odavonszolta magát első lábak nélkül, és kitépte Béla szívét.
V: Ekkor Béla az életét vesztette.
B: Mivel a királylány orvosira járt, ezért
V: visszarakta a szívét Bélának
B: én jövök nem?
V: de akkor mondjad
B: nem.
V: mooondjad

Cérnahuszár 2021.02.01. 09:33:10

B: először Károly földön heverő lábát pillantotta meg.
M: Ekkor még nem látta hogy Bélának nincs helyén a szíve,
V: és ekkor a királylány úgy döntött hogy Bélának vissza fogja varrni a szivecskéjét
B: A műtét, sikerült. Béla szíve újra a helyén. Károly továbbra is az életéért küzdött.A darus megsajnálta Károlyt.
Felemelte daruját, és azt a hatalmas vasgolyóval akkorát baszott Károlyra, hogy elrepült egy másik kontinensre.
M: Így a darus és a királylány vígan éltek, mig Béla és Ilona úgyszintén.
V: Ééééés megtörtént a nászéjszaka. Összeházasodott a kettő viziló.
B: csóválja a fejét
V: Most elrontottam a végét?
B: Dehogy....az egészet.
M: Mi a tanulsága az egésznek? Dobog akkor is a szíved akkor is a lányért,....ha meghalsz.

MsIreneAdler 2021.02.01. 09:41:20

Szép jó reggelt!

@silvermansarah: szerintem kicsit túltolja ezt a haverosdit Bálint. Nem mer normálisan nyúlni Vivihez, hogy nehogy túl intimnek tűnjön a helyzet, ezzel is éreztetni akarja, hogy ő aztán nem akar semmit a lánytól. Bár a kisfiúk meg pont így viselkednek, ha tetszik nekik egy kislány :). Szóval nem tudom. Minden esetre nekem is feltűnt, hogy durva.

Krétagarbó 2021.02.01. 09:47:05

@Cérnahuszár adraconis.0.01: erről most eszembe jutott ez a dal:

youtu.be/WdklfFguuYw

"Csak múlna már el, nem is én vagyok ez már..."

2021.02.01. 10:12:01

@úgymond olvasó mmkk: nem tudom mi okozza, de remélem abbahagyja. :))

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.01. 10:13:27

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Köszi a mesét! Jó volt reggeli közben visszaolvasni. Szegény Lábnélküli Károly.

KékCsöcsűPini 2021.02.01. 10:17:07

@Cérnahuszár adraconis.0.01:
"B: Ez a darukezelő, beleszeretett a királylányba
V: A királylánynak is tetszett a daru."

Ez annyira kibaszottul Vivis ! :D :D :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.01. 10:20:35

A királylány biztos Vivi, de ki a darus? A vizilovak kiléte is kissé homályos

MsIreneAdler 2021.02.01. 10:37:17

@repuloezustmokus: nem gondolok én semmire :). Bár ki tudja? Ennyi nap bezártság után már Vivi is kezd "jó nő" lenni Bálint szemében :D. Ezt pedig ilyen túlzott haveri hátbavágásokkal szeretné palástolni...

Krétagarbó 2021.02.01. 10:37:57

@úgymond olvasó mmkk: úgy érted, megnézi a belsejét, mint Fru Rencsiéit?

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.01. 10:41:51

@MsIreneAdler: én pl nem értem mi bajorok Vivivel..nem olyan rossz

hereverő heverő 2021.02.01. 10:44:22

@repuloezustmokus: nekem pl. semmi bajom nincs vele. És nem is ronda

Cérnahuszár 2021.02.01. 10:48:24

@MsIreneAdler: ahogy most néztem a BV-t, a 79-est, 16.10-kor Bála ütögeti a fejét az ablakba önkéntelenül
sztem nagyon elege van, csak nagy az önkontrollja

KékCsöcsűPini 2021.02.01. 10:50:06

Moh hogyan bírja ki, hogy Meri segge hozzányomva fexenek és merci effektyve úgy leszopja
az újját, hogy ÉN éreztem a ....?
Lehet hogy asexuális ?

SirLemming 2021.02.01. 10:50:13

@MsIreneAdler: Vagy tényleg megszerette a "hülye fejét" mint egy testvért. Öcsémmel voltunk kb ilyenek 20 éve.

2021.02.01. 10:50:19

Van valami hír Flúról, vagy Rencsi bezárta a pincéjébe? ;)

kozi001 2021.02.01. 10:51:22

@csodalámpa: Káromkodásra nem működött ezek szerint a versenysport önuralma.

kozi001 2021.02.01. 10:54:34

@silvermansarah: Nekem izgalmasabb a Fru After, mint a papírforma párbajok.
Szavazni kéne vhol h meddig lesznek együtt.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.02.01. 10:59:06

Danit de telibevernem egy krikett utovel.
Az anyjaba elkuldenem ,de Mo megint halveru pfff.

hereverő heverő 2021.02.01. 10:59:07

@SelyemSonkaPini: Azt én is néztem. Szerintem Mercike valóban szerelmes a Mohába, reménytelenül. Én nem kéretném magam ennyire, de hát én öreg is vagyok meg ronda is.

hereverő heverő 2021.02.01. 11:02:03

@SirLemming: Nálad is csökkentett üzemű próba? Agyfaszt kapok...

kozi001 2021.02.01. 11:02:33

@szociál: Végre! Nem csak én! :)

hereverő heverő 2021.02.01. 11:07:54

@repuloezustmokus: Szerintem egyiküknek se lenne esélye külön sem. Róluk pl tök el tudom képzelni, hogy odakinn összejönnek és együtt is maradnak egy ideig. Mohán múlna a dolog, nem a lányon.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.02.01. 11:08:47

@kozi001:
Ez egy vicc hogy mindenbe bele durrog.
Ejjel ugy kikuldenem oket a tarsalgoba kefelni mint a huzat, senki se kivancsi paprikajancsifejuviragnak a nyogeseire.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.01. 11:09:37

@hereverő heverő: győzelemre nem..bár Mohnsk inkább..de ezzel ami van mindketten vesztenek

Cérnahuszár 2021.02.01. 11:12:00

@hereverő heverő: ezt én is
sztem moha kint lejátsza

Maximista vagyok 2021.02.01. 11:12:22

Bréking Nyúz!

Gondolom sokan aggódtatok már VV "missdubaiénavillábannemkefélek" Fru miatt, hogy mi lett vele mióta kizuhant a picsába. Nos, állást ajánlottam neki amit elfogadott így mától a szemétégetőnél igénybevehető. Egy ezres egy kör, a SZÉP kártya összes zsebét elfogadjuk. Gina is nekem dolgozik, de őt Kamaraerdőre raktam és full ingyenes, néha tarhál egy cigit.

Ennyike :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.02.01. 11:15:33

Most nezem ezt a xart es tenyleg kikuldtek a nappaliba viragot :))
Korrekt dontes.

hereverő heverő 2021.02.01. 11:15:36

@Maximista vagyok: te is Degecen születtél úgy látom :)

hereverő heverő 2021.02.01. 11:19:54

@Maximista vagyok: mondjuk azt nem mondtad, hogy mi van benne egy körben (ami egy ezres). Futni kell egy kört a szemétégető körül, és ha elkap akkor belém harap a fogaival?
igazi fuckfittnessz

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.01. 11:20:15

@SirLemming: Volt egy okostojás, aki automatikusan elküldte ugyanazt a szöveget 3 percenként hsz-ként.

mocskosmacska 2021.02.01. 11:22:03

@Maximista vagyok: Én meg reggel átnéztem a borsot és a blikket, hogy mi lehet a grinccsel, de még nincsen róla hír, eljárás indult rencsike ellen testi sértés miatt.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.01. 11:24:14

@mocskosmacska: most mennek a mézeshetek, majd márciusban.

Cérnahuszár 2021.02.01. 11:28:30

@Majom1Parádé: újrakezdte, csak most kifejezetten nekem címezve, mert elkövettem a hibát h írtam neki
this is the beginning of a beautiful friendship

Spitzbaue® 2021.02.01. 11:29:27

Kicsit le vagyok maradva, jojreggelit! @Fálki: posztjában a vendégek minden beszólása priceless.

Tegnap hiába volt a nagy ööm é bódottá, hogy Vandál van, berakták Recskát híreket olvasni. Így elrontani az ember estéjét... (Egyébként, a hírolvasásban is xar volt, és gondolom, ezért még pénzt is kapott. Nemhiába, ő Őzike országos haverja. De kiszavzásnál arról volt szó, hogy nem akarjuk nézni ebben a műsorban, nem?)

hereverő heverő 2021.02.01. 11:30:11

@Cérnahuszár adraconis.0.01: úgy kell hagyni, had játsszon. hamar meg fogja unni.

Cérnahuszár 2021.02.01. 11:32:41

@hereverő heverő: én ráérek,
majd újra banolják, törlik a hülyeségeit mintha nem is lenne.
erre elmegy jó sok ideje, pedig a mondás úgy szól hogy Hagyj magad után nyomot a földön

hereverő heverő 2021.02.01. 11:33:00

@úgymond olvasó mmkk: Lesz az február is. Képzeld el, ha Fru ránéz a hentesre és kér egy kiló hosszúkarajt... hát még ha nőgyógyászhoz megy, az még meg is fogja tapizni azt az arany nőt

hereverő heverő 2021.02.01. 11:34:03

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Én már tavaly is hagytam nyomot, letérköveztem a kocsibeállót

mozambikizombikini 2021.02.01. 11:34:23

@Cérnahuszár adraconis.0.01: valoszinuleg rettenetesen unatkoznak, meg jo, hogy neha otletelgetessel mulatjak a napot. Egesz kreativok, mint pl. ez a Vivi show is. Szerintem mostanra mar komolyan gondoljak, hogy megakarjak csinalni. :) Moh valami olyasmit mondott a vegen, hogy "huuuuudevarommar" :D

Cérnahuszár 2021.02.01. 11:36:54

@hereverő heverő: nálunk is van térkő, akkor jó vagyok

cavanagh 2021.02.01. 11:38:09

@Niemandhäuser: engem ez nagyon dühít. menjen a picsába az rtl, 1 hétig sajnálkoznak meg népnevelnek Mérő Verával, aztán meg rehabilitálják ezt a beteg barmot.

hereverő heverő 2021.02.01. 11:42:54

@cavanagh: dehogy népneveltek, csak kummantottak. Mérő Verának kellene lépnie, nem az RTL-nek, azok eddig se csináltak semmit. Csakhogy semmi lehetőségünk sincs arra, hogy bárhogyan is beleszóljunk a magánéletükbe, most már Renó úgy veri meg az asszonyt ahogy akarja, egészen addig amíg Grincs fel nem jelenti. Mondjuk nem lesz ez hosszú életű kapcsolat idekinn, ebben ezer százalékig biztos vagyok, normális körülmények között ez nem fog működni.

Spitzbaue® 2021.02.01. 11:47:05

@cavanagh: Igen, te pontossabban megfogalmaztad, amit én is gondolok. ;-) Monnyon le!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.01. 11:48:37

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Ja, hát azonnal az egész blog.hu-ból ki kellett volna tiltani. De minimum a hogyvolt-ból

KékCsöcsűPini 2021.02.01. 11:52:39

@Maximista vagyok: Te aztán jól tájékozott vagy ezen helyek mivoltáról ! (Mondjuk én is, mert rögtön tudtam melyik, hol, miért ) :D

Spitzbaue® 2021.02.01. 11:52:53

@hereverő heverő: Mi egyébként, itt elefántcsontz tornyainkban ülve, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Grincs egy rosszindulatú, buta liba (körmös), Recska meg egy még ostobább agresszív tahó (borbély). Mármint agyilag mind a kettő zokni, nem mindig fogják fel, hogy milyen rendezvényen is vannak, csak azt érzékelik (néha), hogy az ő mátrixukban valami hiba van.
Ki lettek szavazva, menjenek egymást gyalulni. De bármennyire is undorító Grú, amit kapni fog a "szerelmétől", azt nem érdemli meg. Senki sem érdemli meg.

KékCsöcsűPini 2021.02.01. 11:55:03

@hereverő heverő: Furcsa dolog ez...
Kezdetben nagyon sajnáltam Fru-t, de lassan lassan úgy érzem, hogy megérdemli ezt.
Amilyen telibetekerten vérgeci, aljadék, kétszínű volt az összes többi kb. normális vv társsal hát alig volt más mint Recska !

2021.02.01. 12:01:46

@Niemandhäuser: nekem van nagyszerű ember ismerősöm aki fodrász. Nem ettől lesz ostoba valaki. Frufru mint megtudtuk komoly giiben érettségizett.

ficekence 2021.02.01. 12:02:25

@SelyemSonkaPini: Milyen az a telibetekert vérgeci? A gép sem érti, mert aláhúzta. :))

2021.02.01. 12:02:43

@SelyemSonkaPini: sztem Fru anyja letiltja Csulabáról, ott egy érdekes família van a látottak alapján, nagymama, anya, két lány. Férfit nem láttam. (Ti?)

KékCsöcsűPini 2021.02.01. 12:04:40

@ficekence: annyit jelent mint "kibaszottul szemét,aljas" :)
Csak ÉN nem írok ilyet, mert finomlelkú lettem, mióta megváltoztam ! :D

ficekence 2021.02.01. 12:09:07

@SelyemSonkaPini: Helyrehozhatatlan érdemei vannak az biztos, de azért örülök, hogy a prognosztizált 10 % nem jött be.

Most Merci mellett vagyok, szerintem vagy kiválasztott, vagy kihívott lesz.

Krétagarbó 2021.02.01. 12:10:20

@silvermansarah: matriarchátus. Vagy imádkozó sáskák, és az aktus után a hímegyedeket megették reggelire:)

Krétagarbó 2021.02.01. 12:11:10

@SelyemSonkaPini: akartalak is dicsérni, hogy egyre szebb a szövegkörnyezeted:D

ficekence 2021.02.01. 12:11:56

@silvermansarah: Én nem láttam a családot csak az anyukáját. Az ő arcán nagyon nagy szomorúságot láttam, de lehet, hogy a fekete miatt, nem is értettem Frú milyen büszkeséget vélt felfedezni.

Egy felnőtt gyereket, már nagyon nehéz terelgetni, szerintem Frú elég határozott, csak az idő dönti el, hogy alakul a kapcsolata.
Én menekülnék.

Spitzbaue® 2021.02.01. 12:13:43

@silvermansarah: Láttuk, hogy milyen "fodrász" a mi Recskánk. Az érettségi meg úgy látszik nem garancia az ostobaság ellen. Egyébként az én gimnáziumi osztályomból 2 embernek nem lett végülis diplomája, de egyik sem lett körmös: az egyik jobban tanult az egyetemen, mint én, idő előtt elment és külföldön csinált karriert, a másik meg menő kiskereskedő lett.
Azért van bennem egy kis szekunder szégyenérzet, mert a szakmájuk alapján ítéltem meg őket. Igazad van.

2021.02.01. 12:23:05

@Krétagarbó: :D vagy fekete özvegy család :D

2021.02.01. 12:23:39

@repuloezustmokus: dehogynem. mint az éjszaka.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.01. 12:28:42

@silvermansarah: nem nem..valszeg tudnál vele beszélgetni..csak nagyon fura világképe van..

2021.02.01. 12:29:17

@repuloezustmokus: én nem szeretnék vele beszélgetni. ;)

SirLemming 2021.02.01. 12:38:31

@hereverő heverő: Morgató volt az ipari katasztófa szirénákra? Mifelénk soha nem hallani semmit.

hereverő heverő 2021.02.01. 12:44:46

@silvermansarah: Én igen. Én szivesen elbeszélgetnék vele (a grinccsel), mondjuk kiváncsi lennék a miértekre, és hogy vajon mi olyan fenemód szép annak a seggfej pufirizsának a belsejében.

hereverő heverő 2021.02.01. 12:45:37

@SirLemming: jaja, amióta home office vagyok, azóta mindig hallom. A kutyu meg vonyít szerencsétlen.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.01. 12:48:53

home office.. ti urak, ti urak

SirLemming 2021.02.01. 12:50:19

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Szvsz n+1 script kiddie. Pontosabban az se kell hozzá. Lehet VPN mögött sincs.

2021.02.01. 12:53:46

@hereverő heverő: ha segítséget kap, rájön hogy semmi. Látatlanban azt mondanám, ezt a mintát látta gyerekkorában, mint párkapcsolat, és teljesen rosszul ítéli meg hogy mi az "erős férfi".
Voltak ilyen elszólásai, hogy nőnek nem áll jól (Marci kapcsán, de egy 22 éves FÉRFINAK igen (az agresszív viselkedés), vagy hogy ha rosszat csinál (a Frú) megverheti (a Renátó)
De ezt csak mondom, nem ismerem a családját, csak azt látom hogy nincs apa, de nem tudom miért (vált-el? hagyta el őket?) szóval ez csak találgatás.

SirLemming 2021.02.01. 12:54:02

@úgymond olvasó mmkk: Nem mindig jó bár a kora reggeli meetingre így fixen "beérek". Viszont könnyebb hízni, nincs napi 90-120 perc bkv meg séta.

Krétagarbó 2021.02.01. 12:54:39

@úgymond olvasó mmkk: jövő héten én is úr leszek, vagyis úrhölgy:) amúgy nem szeretem, de most várom, kicsit kialszom magam.

2021.02.01. 12:55:39

@SirLemming: ne is mondd, én is elkurvultam a diétával, ma egyek bevásárolni, aztán helyrebillentem magam, mielőtt elkezdek hízni. :///////////////

mozambikizombikini 2021.02.01. 12:58:04

@Niemandhäuser: Akartam is mondani, hogy ez a lesajnalas picit sznob volt toled. :D :P (Bar most mar kezdem erteni az avatarodat - ami ugye egy paraszt, szinten picit absztraktabb szintre emelve... :D)

Egyertelmu, hogy Recska nem azert ilyen, mert "barber" - btw ha jol ertem, o nem is fodrasz, hanem barber, azaz "ferfifodrasz/ szakallkezelo". :D
Lehet, hogy elfogult vagyok, de nekem pont van egy kedves fodraszos sztorim. Amikor kulfoldre koltoztem, (talan picit tudatosan is) nem voltak magyar ismeroseim, igy nem is beszeltem magyarul, max cseten. Aztan az elso anyanyelvi haverom itt egy szlovakiai magyar fodrasz srac volt es azota is egyik kedvenc helyem a szalonjuk, ahol nagyon vicceseket es tartalmasakat beszelgetunk (magyarul). :D Baromira ugyes es ertelmes srac, 4 nyelven beszel folyekonyan, napi szinten es szerintem meg 1-2 ev, aztan sajat (sikeres) szalont tud nyitni. Mar most sokkal inkabb a sajat maga ura, mint a legtobb (akar 3 diplomas) irodista.

A kormos es a fodrasz is eleg kreativ szakma szerintem, bar en magam soha nem valasztottam volna. :D Jobban szeretem, ha nem vagyok fizikailag is a munkamhoz lancolva. Szoval ha valaki felkarolna ezt a 2 szerencsetlent, talan meg lenne is benne nemi bjuti - uzleti lehetoseg, mar ha nem nyirja ki addig Rencsi Frut.
(Valamikor mar irtam, hogy VV Szandika is fodrasz lett, ugyfelkor epitesere siman mukodhet egy hasonloan bugyuta "VV ismertseg".)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.01. 12:58:26

@SirLemming: mi számít kora reggelnek? én ma 7-re jöttem :)

@Krétagarbó: nahát, nahát, skandallum :))

SirLemming 2021.02.01. 12:59:15

@silvermansarah: Naja. Mindössze semmin se változtattam úgy jöttek a kilók. Aztán gondolkodtam el rajta hogy irodában rohangálas meg lépcsőzés ennyit számítana míg lemegyek bagózni... Most lehet küzdeni.

Kezdésnek a következő meetinggel. :D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.01. 13:02:22

@mozambikizombi: vannak a jajistenem hát mit csináljak fodrászok..

mozambikizombikini 2021.02.01. 13:06:46

@repuloezustmokus: :))) Volt nemi zavar Renato arcan, amikor Mercike tonkrevasalt hajat csonkitotta. Olyat pedig nem is lathattunk, amikor Fru hajat kezelesbe vette volna. :D Frunak nem kellene paraznia a Renatohoz erkezo holgykoszorutol, szerintem o tenyleg kifejezetten ferfifodrasz. Ellenben Robi nagyon tuti fonatokat rittyent. :D

hereverő heverő 2021.02.01. 13:09:04

@silvermansarah: Nem biztos még az sem, hogy nincs apa. Lehet, hogy csak irtózik a TVbe kerüléstől. Én pl. utálnám, ha a kollegáim ezzel basztatnának, hogy láttunk este a TVben, és milyen jó csöcse van a lányodnak.

hereverő heverő 2021.02.01. 13:10:41

@Krétagarbó: Én pl. szeretem, de ehez hozzá tartozik hogy olyan a munkám, hogy én oszthatom be az időmet.

Spitzbaue® 2021.02.01. 13:11:38

@mozambikizombi: Igen, eredetileg Spitzbauer (csúcsparaszt). Csak ki lettem baszcsizva by sixx és most meg már nem tudom, hogy miként lehetne a nicket (vissza) változtatni. Az email cím úgyis új, mert a blog az alapján ítél. Azért a Niemandhäuser sem rossz. Akinek nincs a német nyelvben jártassága, nekem sem túl sok, azok kedvéért, ez azt akarja jelenteni, hogy senkházi, de persze németül nem így lenne, ez is csak egy szóvicc.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.01. 13:12:30

hajlá Lóbelt! nincs kedvem dolgozni :(

mozambikizombikini 2021.02.01. 13:15:08

@Niemandhäuser: Spitzbauer!! :D Kurvajo. :))))))))) A Niemandhäuser is megvolt (nemet nyelvteruleten elek) de a Spitzbauer nagyon adja, szerintem meg remlik is kicsit. :D

Nekem is volt egy masik nickem a VV7 alatt, de hasonloan nem jutok hozza by sixx

Cérnahuszár 2021.02.01. 13:15:08

@Niemandhäuser: kattints rá a nevedre a kommentfolyamban, adatlap, beállítás és ott átírhatod

2021.02.01. 13:15:51

@hereverő heverő: azért mondtam hogy csak feltételezés. :)))

2021.02.01. 13:18:16

@úgymond olvasó mmkk: nekem nem csak dolgozni, de semmihez se.
Virág-ing és Dani-ing van. :DDDD

kozi001 2021.02.01. 13:30:05

@Krétagarbó: Puskás szerint is színezett Pini.

kipcsak harcos 2021.02.01. 13:50:08

@Cérnahuszár adraconis.0.01: a tiltott nicket itt nem használhatja (át tudja írni, de ITT nem használhatja).

mozambikizombikini 2021.02.01. 13:54:47

@repuloezustmokus: Ahhh... :D Egyebkent igen. :))) Ovobacsi. :D

Zsenialis forma Robi, egeszen biztos vagyok benne, hogy o pl. pozitivan jon majd ki ebbol a szereplesbol.

Ezert sem etikus ilyen eppenhogy nagykoru embereket (Merci, Virag) beletolni a musorba, egyszeruen nem fair.
Robi, Balint egeszen mashogyan ertekelik ugyanazt a szituaciot, mint egy Virag, Dani. Dani szerintem elegge streetsmart, volt benne potencial az elejen, de ahhoz meg neki sincsen eleg tapasztalata... es ilyen szempontbol osszevonom Mercivel.

Sargabogre 2021.02.01. 13:56:34

egyébként Virág mit tart egyáltalán jogosnak az őt ért kritikákból? amikor leszólták, hogy redva vsan és nem takarít meg nem csinál semmit, akkor mindenki hülye, ő nem. még a Proli úr is megmondta neki, hogy dehát igazuk volt. én azt se értem, hogy ezt ennyi ideig hogy tűrték a többiek, hogy minden éjjel ott kúrálnak a szobában. azon lépjünk túl, hogy ez milyen emberekben merül fel, meg kiket nem zavar, hogy ott alszik (vagy nem alszik) körülüttük x ember, ők már nappal is leszarják az egészet.. de még neki áll feljebb, hogy 1. szóvá teszik 2. büntetést kap. erről se ő tehet gondolom.

Sargabogre 2021.02.01. 13:58:34

@mozambikizombi: szerintem Robi fogja megnyerni.

tvbuzi 2021.02.01. 14:02:21

@úgymond olvasó mmkk: kedv nélkül is lehet dolgozni. én egész életemben kedv nélkül dolgoztam

Maximista vagyok 2021.02.01. 14:18:05

Milyen jó is dolgozni... Mi a francot csinálnék otthon? Fúj!

Maximista vagyok 2021.02.01. 14:22:30

@úgymond olvasó mmkk: sicc mosogatni! Hogy néz ki a konyha? Szégyeld magad.

hereverő heverő 2021.02.01. 14:28:02

@Maximista vagyok: Ne is gyere haza, jól elvagyunk itthon a feleségeddel :)
... de én mindjárt elmegyek, szerintem ő is.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.01. 14:30:34

@Maximista vagyok: ahogy hagytad, drágám, úgy néz ki.

Maximista vagyok 2021.02.01. 14:31:22

@úgymond olvasó mmkk: nálad robbant fel a tűzhely tejbegríz készítésnél

mozambikizombikini 2021.02.01. 14:41:55

@tvbuzi: uh.... ezen valtoztatnod kell!!!!

hereverő heverő 2021.02.01. 15:06:41

@tvbuzi:
Fiorentina - Lazio 2:0, 1
Catania - Pisa 0:0 X

Hedo a nokedli szaggató 2021.02.01. 17:56:28

Sziasztok! Le vagyok maradva, de se kedvem, se időm, se erőm pótolni. Majd in médiaszreksz beleugrok újra
süti beállítások módosítása