Gleb átutal fél misit Suponevnek, aztán kérdezi csak, hogyvolt. Á, nem volt para, mondja amaz, simán elhitték a tűzharc-mesét, senki sem gyanítja, hogy én vagyok a tégla. A kopasz ezen felbuzdulva rátesz még egy lapáttal: írd majd azt a jelentésbe, hogy Szafronov ölte meg a társad, így a rendőrség elvégzi helyettünk a piszkos munkát.
Ariszát ezúttal ipari láncokkal kötik meg, míg Barsz Szafronovot fenyegeti, hogy vagy megműti a húgát MacGyver módra néhány raktárban talált metszőollóval, vagy ő is kap egyet a pisztoly béléséből. A doki húzódozik, kórházba kéne vinni, mondja, hát mégsem műthetem meg egy salgó polc alatt; de a báty hallani sem akar a TB alapú operációról, hisz a húga árva kiskorú, azaz borítékolható hogy utána bedugnák a nevelőotthonba. A másik szobában közben Lara, a hacker csaj próbálja Ariszát feltörni, de a robot lány vele is közli, hogy mivel nem jogosult felhasználó, maximum tárgyalhat vele, erőszakoskodnia teljesen felesleges – úgyhogy ráveszi a csajt, bizonyosodjon meg róla, hogy a Szafronovok jól vannak.
Közjátékok: Alla egy telefonra kapott hír után mégis ráveszi a férjét, hogy forduljanak vissza. Ira meglátogatja a kórházban Varlamovot, aki persze semmiről nem tud semmit, úgyhogy a lány kitálal a Petrenko-gyilkosságról.
Zsanna egyre szarabbul van, úgyhogy Lara gyorsan le akar lépni, mielőtt a rendőrség megérkezik és elhangzik a “Nem-nem, a halott csajt le az asztalról!”, de Arisza megfogja egy keresztkérdéssel, úgyhogy leveszi a robot karpereceit, és még épp időben érnek oda a tinilányhoz, akit végül Arisza éleszt újra. Ezalatt Barszék még mindig úton vannak a műtéthez szükséges gyógyszerekért, mikor Jegor megjegyzi, hogy hová a francba megyünk, már elmentünk 3 patika mellett – igen, ahogyan a Terminátor 3-ban, itt is állatkórházba tartanak az altatókért. Jegor túl sokat kérdez, úgyhogy Barsz kiteszi a kocsiból és ott hagyják az autópálya mellett – AHOL OTT VÁRJÁK ALLÁÉK! Hogy miért volt Barsz ilyen nagylelkű, jó kérdés, vagy halálra idegesítette a kis takony, vagy Szafronov keze van a dologban, és gondolom pénzt kaszált ezzel. Jegor persze nem akar Ausztráliába menni, de Lev atyai beszéde után mégis beszáll a kocsiba – persze ehhez elhangzott mostohafater szájából az ígéret, hogy miután egy valag pénzt költött rá hogy ő is kiutazzon, akár vissza is vesz neki repjegyet, csak legyenek má’ kint, mert Alla nélküle nem jön sehova ugye.
A Likvidátorok megérkeznek az állatrendelőbe, az egyikük régen ott melózott, de lecserélték egy robotra, szóval nyilván felveti hogy tegyék tönkre bent az összes gépet, ám a sejtparancsnok elzárkózik. Odabent kettéválnak, természetesen mialatt Barszék kirabolják a rendelőt, a srác a másik helyiségekben két marokkal abálja a gépeket. Amikor az expultos le akarja kapcsolni, egymásnak feszülnek, plusz még befut a rendőrség is és megállnak a furgon mögött, végül Szarvason kívül mindenki cserben hagyja Barszot, és kivárják a lázadó likvidátorral, amíg a hekusok elhúznak. Barszék simán beszállnak a kocsijukba és lelépnek, mialatt a két rendőr fánk és kávé mellett viccet mesél az autóban – klasszik.
Vissza a raktárba: A Jegor Leadása Hadműveletre a B) válasz volt a helyes, Arisza erre leoltja az apukat, hogy inkább Soniát kellett volna idehozatnia, hisz úgy állna helyre a Szafronov-szisztéma. Mialatt hárman megbeszélik az élet nagy dolgait, ahol olyan örökzöldek hangzanak el, mint a "majd megérted, ha lesznek gyerekeid", vagy a "minden család rendszer", esetleg a "vagy az élethez kell pénz, vagy a túléléshez", mikor Zsanna ismét rottyon lesz, úgyhogy Georgij közli az őket őrző faszival, hogy márpedig beviszi a kórházba – éppen ekkor toppannak be Barszék. Szafronov hozzálátna a műtéthez, viszont vért nem hoztak a fiúk, Barsz szerint egyezik a vércsoportjuk, szóval nem gáz. A doki felhívja rá a figyelmét, hogy nem ártana az RH faktorban is biztosnak lenni, mert ez pont az az eset, ahol csak egyszer játszhatod el, hogy tévedtél; de a báty nem kér a kioktatásból, tuti ami tuti, úgyhogy megkezdődik a beavatkozás a takarófóliákból eszkábált műtősátor alatti félhomályban.
A Cronosban Viktornak interjúja van Moby kövérebb kiadásával a robot lány körüli szenzációról és rémhírekről, aminek a végén megajándékozzák az énekest riportert egy Ariszára beváltható utalvánnyal. Később Maszlovszkij hívja Viktort, hogy Borját nem lehet megjavítani, az óvodában(a hideg kirázott) nincs több gyerekrobot test, mert Viktor mindet kidobatta mikor megcsinálták a kisfiút, így viszont nem láthatja Szveta, mert elvesztené az eszét – erre a mondatra Viktor felkapja a fejét, és ízlelgeti a lépcsőn felfelé menet.
Arisza négyszemközt lebuktatja Larát, hogy miután összekapcsolódtak, nyilván tud róla hogy letöltött fájlokat az adattárából – majd könyörögni kezd a lánynak, hogy ne adja át ezeket Barsznak, de Larát nem hatja meg a kívánságműsor. Barsz meggyanúsítja Szafronovot, hogy ő köpött valakiknek az előző részben látott találkozóról, szóval árulja el, kik voltak Glebék az álarcosok, de mivel a doki sem tudja, ezért nem engedi szabadon, hanem kiüti egy sokkolóval. Lara átadja a videókat, és Ariszát kéri cserébe, Barsz nyilván nem adja, úgyhogy maradnak a pénznél, mikor a srác megnyitja a fájlokat, mit ad Isten, épp az kerül először a szeme elé, melyben Szafronov elmondja hogy értesítette a KBCS-t korábban, az már más kérdés hogy nem a KBCS ment ki végül a helyszínre, hanem Glebék, de ezt már úgysem hiszi el senki. Meg is zsarolja a dokit, hogy vagy kitálal Arisza viselt dolgairól az internet népének, vagy senki sem tudja mi lesz, mert Barsz nem mondja el a másik verziót. Lara titokban megpróbálja kiszabadítani Ariszát, de Barsz nyakon csípi – aztán őt csípi nyakon a robot, és a csípéstől el is ájul, a csajok meg fogják a mobilját és olajra lépnek Szafronovostul.
Közjáték2: Jegor kihallgatja, ahogy az anyja és Lev arról beszélnek, hogy Alla úgysem maradna Jegor nélkül Ausztráliában, úgyhogy majd kitalálnak valamit – mire a srác meglép a minszki lakásból, vissza Moszkvába.
Viktor tényleg semmitől sem riad vissza, megmutatja Szvetának Borja szétroncsolt testét, az asszony pedig fájdalmában van olyan hülye, hogy még Toropov füle hallatára akarja felhívni az apját, amit a szobája magányában is megtehetne, és akkor lehet hogy a faszfej férj nem kötözné meg és venné el a kommunikációs karperecét. Vagy de. Viktor elmondja a feleségének, hogy régen nagyon szerette, de őt hibáztatja Borja haláláért, és nagy csalás volt a Korai Nyugdíjazási Program, hiszen a gyára nem is képes legyártani olyan robotokat, mint Arisza. A terv szerint őt, Szvetát beviteti a diliházba, azzal az indokkal hogy rátámadt – ekkor egy kisollót döf a saját combjába, ő pedig elrepül külföldre az állami támogatással a zsebében, aztán Loszev úr magyarázkodhat a miniszternek hogy ki fingott bele a nulláslisztbe.
Facebook kommentek