Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X74 – Zsolt gazda, rap-répák, vastehén, vagy amit akartok

2021. január 27. 15:30 - Laura Ingalls

kepernyofelvetel_372.jpg

Ancsa köszönt minket a 74. összefoglaló elején. Azt kell mondjam, ma nagyon egyben van: jó a smink, jó a séró és ez a lehetetlen anyagú felső is jól áll neki. Hozzá képest Virdzsó és Merdzsó eléggé le vannak rongyolódva, nem tesz jót nekik a Gazda-Hét. Azzal kezdünk, hogy a két jobb sorsra érdemes a hálóban ücsörög az ágyon, mert megkapták feladatnak, hogy tisztázzák a kapcsolatukban lassan Mariana-árkot képező konfliktus gyökereit. Nos, az leszögezhető rögtön a legelején, hogy egyik lány sem a szavak embere. Merdzsó rengeteget beszél, de a mondat végére sohasem kerül pont és nehezen lehet megérteni a mondandója lényegét. Virdzsónak viszont az összetett mondatalkotás mellett az artikulálás is nehézséget okoz, így hozzá is minimum jeltolmács kellene. Mindenesetre ivós játékot kezdhetnék a sok degradálásra és némi tiszteletezésre építve, de azt hiszem nem lenne ez olyan jó ötlet tekintve, hogy a munkahelyemen vagyok. Plusz az is szempont, hogy nem szeretném hazáig tolni az autót. Újdonság nem hangzik el: Merci elmondja, hogy nem akarta megsérteni Virágot, rosszul esett neki, hogy azt hitte ők ketten ha nem is barátok, de azért legalább haverok és Virág nem közölte vele semmilyen formában a problémáját, hanem a kiválasztótáblánál vágta a fejéhez, hogy Merdzsó sok vagy, elviselhetetlen és nem akarok veled együtt élni. Virág továbbra sem érti mi ezzel a baj. Megmondom én. Az, hogy a szemébe mosolyogtál, aztán meg kupán vágtad egy jellel, hogy egyébként az idegeimre mész. Virágot degradálja Merci, lábbal tiporja, Merci a táblánál bunkó volt és Virág mindent jól csinál és csinált, Merci meg menjen ahova szeretne a sérült lelkével, itt kérem Virág az áldozat. Nos így állunk, nincs itt semmi látnivaló. A többiek a jelenet alatt a nappaliban várják türelmesen a vitává ért megbeszélés végét. Dani Vivcsónak segít a konyhában, de ugyanott fogadásokat lehet kötni, hogy mivel zárul a vita. Szerinte Merci kiviharzik és úgy lesz done. Végül ugyan Merci hagyja el először a hálót, de együtt álltak fel, nem volt most semmilyen vihar. Merdzsó túl enervált a napi 5000 kalória csoki és gumicukor adagja nélkül.

kepernyofelvetel_379.jpg


Újabb kakaskukorékolós jó reggel virrad a lakókra, dübörög a Dallas főcímdala, ez a nap is csupa móka, s kacagás lesz. Reményeim szerint. Robi eteti az állatokat, Bálint feji a műanyag tehenet és a műanyag tyúkok is megtojták már a tojásaikat. micsoda abszurd ez? Műanyag tehén....

Dani és árnyéka az ágyukon nyomorognak csipásan. Virágnak nem gyere be ez a koránkelés, meg a Gazda-Hét úgy ahogy van. Meg az életmód sem. Rendes parasztoknál, tanyán nem éheznek szerintem úgy, mint mi. Nem? – szakérti meg a helyzetet Virág. Dani egy büfögéssel felel az elmés mondatra. Én meg nem tudok ehhez mit hozzáfűzni.
Merdzsó a hangos kukorékolásra panaszkodik a riportban és ezt a problémát egyébként át tudom érezni. Amikor a sötét éjszakában 2:20-kor a szomszédok rohadmányos kakasa elkezd óbégatni az én mosolyom sem őszinte. Akkor meg főleg nem őszinte, amikor bekapcsolódnak a többiek és legalább 4 kakas felelget egymásnak és természetesen egymásra tromfolnak, mert mindegyik a leghangosabban kukorékoló megtisztelő címre hajt. Szóval van bennem némi belső feszültség kakasszó ügyben, de azt nem adom, hogy Merci ahelyett hogy segítene valamit a többieknek, vagy legalább odaállna biodíszletnek melléjük, már megint a dohányzósarokban kuporog.
A reggeli műszak után Robi és Bálint arról beszélnek vajon Vivinek ki ellen lenne esélye egy párbajon. Frú személye a közös nevező. Viszont úgy néz ki, hogy egyre jobban kijönnek a gonosz törpével. Megdicsérik, hogy szívós, kitartó, részt vesz a feladatokban, aranyos, mosolygós és értelmesen el lehet vele beszélgetni. Mióta a véglények kiestek mellőle megváltozott a viselkedése. A fiúk úgy gondolják, Fruzsina ha nem keveredik rossz társaságba, vállalható lett volna a villalét alatt.

Vivi tök jó villamester. Nekem tetszik ahogy leosztotta a feladatokat és birtokba vette a konyhát. Ez a jelenet is úgy indul, hogy Dani megkérdezi tőle mit fognak ma enni. Ezután leülnek együtt és megbeszélik a rendelést, mire van szükség, mit tudnak adni cserébe. Vivi és a fiúk között zajlik a párbeszéd. Közben Dani elmondja Bálintnak, hogy az apukája megtanította kenyeret sütni, de már nem emlékszik, de azért süssenek idebenn kenyeret, mert nem nagy cucc, jó lesz. Óh-hohó! Szerintem is! Főleg, hogy onnan indítunk, hogy kell-e bele sütőpor. Nekem egyébként van élesztőmentes kenyérreceptem amit meg lehet csinálni sütőporral is, de itt nyilván nem erről szól a diskurzus.
Sajnos a másik három lány érdemben nem tud hozzátenni a beszélgetéshez. Merdzsó továbbra is a csoki és gumicukor miatt sír és nem fér a fejembe, hogy ő vajon tényleg ezen élt az elmúlt 19 évben? A kanapén fekve tekintete elhomályosul. Délibábot lát. A távolban Kinder Maxi Kingek, Túró Rudik, Snickersek és Haribo macik lejtenek őrjítő táncot és csábítják Merdzsónkat. A lány ábrándosan néz a finomított cukorral teli szép jövőbe.
Robi még győzködi a cigizőben Vivit, hogy biztosan kell a sütőpor a kenyérbe, hogy levegős legyen és megemelkedjen, de nem kap Vivitől megerősítést. Lesz még ennek folytatása ebben biztos vagyok.

kepernyofelvetel_388.jpg

kepernyofelvetel_389.jpg

kepernyofelvetel_390.jpg

kepernyofelvetel_392.jpg

Ezután azt nézzük végig, hogy magas ágyást csinálnak a lakók. A mondás a következő: összeasztaloskodják a ládát, utána veteményeznek. Megtöltik a ládát földdel, beleteszik amit a raktárban találnak, egy csodaszerből cseppentenek a növényre nem 4, nem 2, hanem pontosan 3 cseppet és várják a csodát. Ha jól dolgoztak, másnap, vagy harmadnap répa lesz a magas ágyásokban. Oh boy, én azt a csodaszeres répát nem akarnám megenni, de azért azt szívesen megnézem mit alkotnak a gyökerek.
Párban csinálják a feladatot: Robi Frúval dolgozik, Merci Móval, Vivi Bálinttal és a borravaló akik egyébként is, már semmit sem csinálnak egyedül. Amíg a társaság nagy része lelkesen elkezdi a munkát, Dani előbb egy cigit szív el, utána meg letelepednek az utánfutójával együtt a nappaliban és evés közben figyelik mit csinálnak kint a többiek. Miután tele a pocak, kivonulnak, felmérik a terepet, majd Virág rákérdez: nah életem, hogy kezdünk neki? Kiváló kérdés, a baj a többes számmal van. Virág beszél, Dani büfög. Imádnivalóak. Robi és Frú készül el leghamarabb, utána Merci és Mó, majd Vivi és Bálint. Épp befejezik a cseppentést, amikor Zsolt gazda bejelentkezik, hogy itt a vége, aki még nem készült el az éhen marad, mert ennyi idő volt a feladatra. A Lusta Házaspárt különösebben nem hatotta meg, hogy nem tudták befejezni a feladatot, egy mosollyal veszik tudomásul, hogy így jártak, nem lesz répájuk.
Zárásként Robi kérésére Frú és Merci énekelnek a magas ágyásoknak, hogy jobban nőjenek a répák. Virág végülis el tudja képzelni, hogy a növények is érző lények, de úgy gondolja, hogy Frú dalolásától inkább megállnak a növésben. Én meg valahogy úgy érzem, hogy bármilyen fejlődőkorban lévő élőlény megállna a növésben, ha Virdzsót kellene hallgatnia miközben riportozik.

Bár Dániel nagyon ajánlkozott, végül Robi áll neki kenyeret sütni. Kerül abba a tésztába minden. Rengeteg liszt, hisz nyolcan vannak. Tej, víz, só, palacsinta tészta, sütőpor és nagy valószínűséggel élesztő is, de azért erre nem vennék mérget. Robi receptje egyedülálló, ahogy a technika is amivel a tésztát gyúrja. Azt mondják akkor dagasztottad elég ideig a kenyeret, ha lecseppen a homlokodról az izzadság. Bár az a tészta olyan sűrű, hogy alig lehet gyúrni, de Robi cseppet sem verejtékezik. Attól tartok nem ezen fog múlni a siker. Robi nagyon bizakodó, szerinte két kézzel fognak kapni a pékek a különleges receptért. Édesjézus, annyira röhögnék ha ebből egy ehető valami sülne ki!

Mezőgazdasági kvíz perceink következnek! Merdzsó az első áldozat. Zsolt gazda megkérdezi izgul-e? Merci szemlesütve válaszol, hogy nem, csak nem akar annyira butának tűnni. Édesem, most picit megsajnálom. Sajnos az a vonat már rég elment.
Az első kérdés: hány négyzetméter egy hektár? Az első válasz: 100. Ájjjjjj…majdnem. A második válasz: 1000. Ne add fel, már csak egy tizedesjegy… A harmadik válasz: 10000. Júúúújjjj nagyon jó vagy öcsém, ez az!
A következő kérdés: hogyan lesz a napraforgómagból napraforgó? Ezt Bálint és Dani válaszolják meg helyesen. Elveted a napraforgó vetőmagot, oszt’ megnő.
Ezután arra vár választ Zsolt, mivel etetnék a lakók a tehenüket. Igazság szerint semmi gondom a válaszokkal, átsiklok a „szalma az növény?” kérdés felett ám mikor Virág azt mondja, hogy legeltetné a tehenet és „gazat” adna neki, majd mikor Zsolt visszakérdez „gazat?” és Virdzsó megerősíti, hogy igen „gazat”, ebben a pillanatban tényleg úgy érzem nincs remény.
Mit kell tenni a földdel, ha ugaron van? – hangzik a következő kérdés. Itt is megáll a tudomány. Mi lehet az az ugar? Eszik, vagy isszák? Puszta; kietlen föld; az kint van a levegőn… úgy van, kint van.

Mi a különbség a borjú és az üsző között? – kérdezi Zsolti. Bevallom, erre most rákerestem, mert nem voltam biztos benne. Íme a fogalom: a nőivarú marha az első ellésig, kortól függetlenül. A legjobban az tetszett, amikor Robi visszakérdez: üsző??? Jól mondtad? Vivi elsőre a birkához kapcsolja a főnevet, de gyorsan javít, szarvasmarha. Jajj te Zsolt gazda, teljesen zavarba hozod ezt a jányt! Pedig séróból nyomná ha nem lennél ilyen daliás!
Mi az a betyárkörte? – mikor elhangzik a kérdés, Bálint izomból felnevet. Én még nem hallottam ezt, így erre is rákerestem. Akit érdekel a megoldás, hallgassa meg Virágot és Danit. Bezzeg ezt tudják…
Ezután mezőgazdasági gépeket kell felismerni képről, amiért szintén nem fogom bántani egyiküket sem és egyébként is, rávezetéssel sikerül azért megoldani.
Merdzsó a végére még alakít egy nagyot. Hol található Európában domesztikált sárkány? – Mercit teljesen felvillanyozza a kérdés. Ugyehogyugye? Megmondtam, hogy vannak sárkányok! - nagyon örül magának. És most ezt is megmondja hol élnek: Erdélyben. Bizony ám! Aki eddig nem tudta, annak most szólok én is, hogy ebben az elvarázsolt mesevilágban Erdélyben még élnek sárkányok.

kepernyofelvetel_428.jpg

kepernyofelvetel_429.jpg

kepernyofelvetel_430.jpg

Végül a "kenyér" is kikerül a sütőből. Azt gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy a képződményt csúfolhatjuk ugyan kenyérnek, de inkább emberölésre alkalmas szerszám lett belőle. Bár a kés nem tört bele, de tartom, hogyha Robi tarkón csapná vele Dánielt, utána annyira sem lehetne érteni mit mond, mint eddig.
Úgy néz ki ez a sárkány-kérdés központi probléma Merdzsó mindennapjaiban. A kanapén ülve Frú segítő szándékkal tisztázni akarja: nem léteznek. Mire Merci visszakérdez? Igen? Mondták is? De mondták is? Drága kenyér. Nem hiszek a fülemnek. Mercédesz tényleg hiszi, de tényleg hiszi, hogy vannak sárkányok és hangosan felordít, hogy egyszer és mindenkorra tisztázni kell: van sárkány, vagy nincs sárkány g.ci? Robi és Bálint tovább szívatja, hát hogyneeeee! Varánuszgyíksárkány! (Majdnem.) Jó’ van de a erdélyi sárkány érdekelne! Hogyne lenne! – feleli Bálint. Tedd a szívedre a kezed! – utasítja Merdzsó. Miért? – mosolyog Bálint. Nagyon remélem ezzel mégis tisztázódott a sárkánykérdés.

Kezdődik az esti műszak – mondja Zsolt gazda a lakóknak. Mó és Robi öltözzön, mert odakint lesz dolguk. A többiek pedig kukoricát fognak morzsolni, csutkáig. Majd megszámolják szemenként (sic!) a mennyiséget és mozsárban apróra törik, hogy utána megetessék a műanyag tehénnel és a műanyag tyúkokkal. Azért most jól kiszúrtak a gyökerekkel. Bármit is kell Robiéknak csinálni, ennél biztosan jobb.
Amíg a kevésbé szerencsések két zsáknyi kukoricát morzsolhatnak a villában, addig Robi és Mó fát ültetnek a villa mellett. Érdekes ötlet a januári faültetés, de a Gazda-Héttel kapcsolatban nem akadok fenn semmin úgy döntöttem. Mindegy nekem ha -5 fokban fát ültetnek, csak csináljanak valamit. (Halkan jegyzem meg, hogy ver iz de maszk Mr. Zsolt? Jeszterdéj még volt, tudéj meg már smafu?)
Miután kigyúrták magukat ültetésből elméletben és felülemelkedtek a tényen, hogy ritkán ültetünk télen fát, Zsolt gazda irányításával gyakorlati tudásukat is megcsillogtathatják a fiúk. Míg a fiúk fát ültetnek (bár inkább csak mélyedéseket ásnak), Merci odabenn puffog a kukoricamorzsolás miatt. Hosszasan. Tudod mit Merdzsó? Nem az élet kemény, hanem te vagy csicska.

kepernyofelvetel_436.jpg

kepernyofelvetel_438.jpg

kepernyofelvetel_439.jpg

A lemmingek legújabb kalandjai a vajköpülés mellett a kiválasztásról szólnak majd. Jah, és mindenki jegyezze meg: kombájn = vastehén! Epic.

1127 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ficekence 2021.01.28. 12:05:16

@Ármándójózsi: Jaj, nemán, ne haragudj.!! A véleménnyel és a tisztelettel próbáltam Gáborra utalni. :))) Azt hittem vicces vagyok, de ezek szerint nem. :(
Viviről sok mindent írtam már, a hazugságairól a kihívás előtti manipulációiról, még egyszer nem szeretném. Ami nálam lényeges, hogy haza akart menni. Úgy gondolom segíteni kell neki. Ahogy te Frúnak a gonosz énjét nem tudod elfelejteni én Vivinek ezt a döntését sérelmezem.

Ja és nem magától mondott le róla, több estén keresztül / én nappal/ nézhettük, hogy felváltva győzködik , ugyanmár maradjon a villába. Persze nem volt önzetlen, be voltak ijedve, hogy valakit beküldenek helyette. Aztán egyszerre csak kivirult, volt nincs depresszió / ami egy komoly betegség/ szerintem mindenkit átvert. Tehát a bentmaradás sem a saját döntése volt.

Hogy még valamit mondjak. Nem tudja rendesen kimondani az e é betűket az affektálás miatt, idegbajt kapok a rolla szótól ami róla lenne / Robi is/ és végül nem bírom ahogy rángatja a száját.

Ármándójózsi 2021.01.28. 12:11:39

@ficekence: Köszi, hogy összefoglaltad és elnézést, hogy félreértettelek. :)

Ahogy így leírtad egyben öszesúrítva, az indokaidat, azt kell mondjam teljességgel elfogadom. És megértem. Én nem így látom továbbra sem, de ezek érvek és így teljesen korrekt a véleményed. :)))

Ármándójózsi 2021.01.28. 12:13:25

@Ármándójózsi: Az "öszesúrítva" érdekes szó, de én "összesűrítve"-t akartam írni. :D

Spitzbaue® 2021.01.28. 12:13:33

@Majom1Parádé: Hát igen, a proli családé a jövő (két párbaja, szerintem).

@Gia: Milyen Bálint csapat? Itt egy csapat volt, Dhígaóúé, a többiek "csak maradék" voltak, ahogy ezt VV(a)Gina is oly elmésen(?) megjegyezte. Szép csapat, gratula, de valamiért úgy érzem alacsony a támogatottsága. A nézők nagyon vakon vannak. Mit látnak ezek (=mi, nézők)? :-DDD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.28. 12:14:49

@ficekence: Ez is egy elfogadható érvelés. Még jót is tenne Fru-nak, ha minél tovább távol maradna Rencsitől. Megnyerni viszont úgysem fogja és a saját kárán fogja megtanulni, (amit amúgy nem kívánok neki), hogy nagyon rossz lóra tett Rencsivel.
A Poll-ok egyelőre Vivi fölényt mutatnak, mondjuk még talán korai kijelenteni, hogy simán 80-20 lesz, de szombatra már ez jobban látszani fog.

ficekence 2021.01.28. 12:16:15

@Ármándójózsi: Ennek örülök, mert a Vajákot kedvelem, persze a sündisznót is. :))

ficekence 2021.01.28. 12:23:01

@Majom1Parádé: Láttam a szavazás eredményét, Frú nagyon elszúrta az elején, nem lett volna szabad Renátónak engedni. Saját bevallása szerint, ha jól emlékszem azt mondta, nem bízik senkiben és ez a srác viszont őszintén szereti. Elhitte, utána már nem volt megállás bekerült ebbe a szenny társaságba és ezt nem tudja e lfeledtetni senkivel. Megértem.

Előzőleg leírtam, ha Vivi Virágot viszi, akkor mi előbb jutunk igazi műsorhoz mert hárman borulnak be az agyukba Dani, Virág, Renátó. Tudom... nagyon gonosz vagyok. :))

Fálki 2021.01.28. 12:24:26

@ficekence: Egy valamire itt en is reagalnek azert, bocsánat :)

"Hogy még valamit mondjak. Nem tudja rendesen kimondani az e é betűket az affektálás miatt, idegbajt kapok a rolla szótól ami róla lenne / Robi is/ és végül nem bírom ahogy rángatja a száját."

Ez engem is borzasztoan felbasz a valo eletben is. Pécsi polgárként én leggyakrabban egyebkent pestiektol vagy az agglomeracioban eloktol hallom a leggyakrabban ezeket: Nállllam, Tőlllllem, Róllllam.

S van meg ugye Fru és a szolnokiak szavajarasa, az innestol, onnastol.. MEg Frunak van meg egy, ami most nem jut eszembe.

De ezek tenyleg olyan dolgok, amik basszák az ember fulet, de remelem senki nem szavaz csak ezert valaki mellett/ellen.

Gia 2021.01.28. 12:24:53

@Niemandhäuser: Csak az ismeretlen winnetou írt "kék szinü Bálit csapat"-ról,én nem.:-)

Gia 2021.01.28. 12:27:54

@Fálki: És mit szólsz ahhoz,pl.hogy:"azon a hellyen"?Én kész vagyok tőle.Pedig mindenhol egyre gyakrabban hallani..

Fálki 2021.01.28. 12:29:34

@Gia: Igenigen, ugyanaz ez is. De ha ezt halljak abban a kozossegben ahol elnek és senki nem jelzi nekik, hogy ott nincs annyi massalhangzo, akkor soha nem fog valtozni semmi.

Gia 2021.01.28. 12:31:05

De a tv-ben is sűrűn elhangzik..Akár a riporterektől is,F1,stb.

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 12:34:21

Helló röfik ! :)

@ficekence: Hallod csaj'e ! Teljesen egyet kell értsek Józsi Tesvíremmel, amikor ezt írja rólad :
"Ahogy így leírtad egyben öszesúrítva, az indokaidat, azt kell mondjam teljességgel elfogadom."

És még azt tenném hozzá, hogy éppen ezért folyton hánykolódom a Vibri iránti pozitív és negatív hullámok között ! ( Nyilván Frú ellenében 110%-kal tolom őt, mert az elefánt nem felejt, ez nem kérdés) Még az orrhangú szövege is zavar, de ugyanakkor azt is érzem, hogy ha
összekerülnék vele, gondolkodás nélkül zsigerből ráhajtanék, és seperc alatt tolnám mint a lopott cangát ! De ez zsigeri dolog, nem tudok tenni ellene.
Minthogy úgysem fogja megnyerni a fődíjat azt hiszem inkább a pozitív iránynak engedek feléje.
DE nagyon szeretném megtudni pusztán tudományos kíváncsiságból, hogy igaz-e amit TE gondolsz róla ! Az áldepressziójával kapcsolatban tuti igazad van ! A rafináltságában kétkedek... de fasztudja....
Bizonytalank vagyok... VAGY MÉGSE :D

Fálki 2021.01.28. 12:35:36

@Gia: igen, de azoknak kotelezo beszedtanarhoz jarni - legallllabbis regebben az volt-, ugyhogy ott van esely arra, hogy orvosollljak a problemat.

ezeknek senki nem szól, mert nem is lehet. Ha teljesen normalisan szolnal hozzajuk segito szandekkal, akkor is kiakadnanak, hogy mit grammarnacizol, ugy mondja ahogy akarja, mert neki is lehet egy velemenye.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.28. 12:36:01

@ficekence: Ha Danit vitte volna, akkor még jobban jártunk volna. :-) (Nálam most d a közellenség)

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 12:36:48

@ficekence: Ebben is EKG ! szóról szóra ! ( amit a majomP-nek írtál )

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 12:38:26

@Majom1Parádé: Virág Dani nélkül egy kis darab fosszál.... igaz vele is :)
ÉN megmondom kerek perec nagyon utálom Virágot
Amilyen fiatal olyan romlott, buta, fellengzős, semmirekellő...

Fálki 2021.01.28. 12:38:56

@SelyemSonkaPini: Helló első!

Ebbe is belepofázok, bocsánat.

Ha jol olvastam a kommentszekcioban jelenlevo pszichologusok - ketto tuti van- velemenyet, akkor egyetertettek abban, hogy figyelemre vagyik a draga es szo sincs itt semmifele depressziorol.

Amit pedig a zsigeri dolgokrol irtal, azzal maximalisan egyetertek, volt is itt mar errol szó, hogy ez az baszógép tipusu csaj, akit egyszer akarsz, de akkor nagyon. Utana mar konnyen elengeded, de amig nincs meg, addig fesziti az.... agyadat.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.28. 12:39:06

@SelyemSonkaPini: Ilyen nickkel nem támogathacc mást csak a zöld kendős csajt.
Szerintem Fru-ban amúgy több van, mint a Virág+Merci párosban együttvéve. Csak Rencsike kikapcsolta az eszit nekije. :-)

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 12:39:23

@Majom1Parádé: Vibritől azt se csodáltam volna, ha elsőre kihívja saját magát és elemzi, hogy akkkor biztosan ő megy vissza, de meg hazais :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.28. 12:43:20

@SelyemSonkaPini: Danika ugyanez csak még beképzelt gyökér is hozzá, mer ő má 22. Az a típus, akit addig ütni kell, amíg mozog. Frura meg ugyanez a mondás csak "dugni-val". :-)

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 12:43:37

@Majom1Parádé: Ebben nagyon igazad van, de a gonosz törpe-séget azért elkezdte már Renyhe előtt is művelni. Agyilag messze a két értelmi árvízkárosult felett van
És persze neki van a legjobb teste a csajok közül benn, de kinn is !
( arcával is ki tudnék békülni talán, hanem lenne az az evésmódja és
ha feledhetném a szájonkúrt illetve a szájkontúrt :D )

ficekence 2021.01.28. 12:45:32

@SelyemSonkaPini: Azt mondom Pinikém, ne fogd vissza magad, tudom én mi forog a fejedben már rég óta, de tudod én lány vagyok nálam ezek nem érvek.

Valóban nem nyeri meg a fődíjat ezért kellett volna magunknak egy kis szórakozást rendezni, ha Virágot hívja ki, de ez a vonat már elment. Na az a semmilyen kihívás, az volt benne a fordulat, hogy nem volt fordulat.

Rafinált olyan szempontból, hogy kedves barátnődet Zsút utánozza ostobaságban, csodálom, hogy nem ismered fel. :)) Már Ginát is megkérte, hogy ne hívja ki.
Viszont nincs benne rosszindulat, ez igaz.

Ha kijön, ne hagyj magadban hiányérzetet! :))

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 12:45:37

@úgymond olvasó mmkk, a PP rajongó sárkányfűárus: Alkotmányos szép jó reggelt Tengeri Violám !
Mi a félrevert hónaljmankós fittyfene történt a nevedddel ? Olyan hosszú mint a Lobi pöcse ! :D

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 12:48:10

@ficekence: Azt mondod , hogy valójában kicsi se ostoba csak játssza végig ?
nem tudom.... nők ezt jobban felismerik az igaz....
(Egyébként Zsú szerintem valóban ostoba volt általában, de magához való esze azért megvolt rengeteg negatív erővel)

úgymond olvasó mmkk 2021.01.28. 12:48:23

@SelyemSonkaPini: már nem :)))))))) ellepték a migráncsok a házunkat, képzeld el.

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 12:49:08

@repuloezustmokus: Úgy értem, hogy itt kinn az életben. szerintem igen jó testű.
Igaz kicsit kicsi nekem....

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 12:50:37

@úgymond olvasó mmkk: Már tényleg nem :D
EZt a migráncsos állítást lehetne részletezni ? ( HA nem indiszkrét)

Gia 2021.01.28. 12:50:51

@Fálki: Akartam kérdezni,hogy mi volt Amanda ikertestvérével?Már ha jól értettem,hogy volt neki.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.28. 12:53:08

@SelyemSonkaPini: fullon van a ház utca felőli oldala azokkal a sokpettyes katicákkal, amire egyszer a tv2-ben azt mondták, migráns katicák.. azóta én is úgy hívom őket :DDD

Fálki 2021.01.28. 12:53:18

@Gia: Nem ertetted jól :D

Én azt mondtam, hogy a pár évvel ezelotti, 20 kiloval konnyebb Amanda kb az ikertestvere lehetne egy korabbi exemnek.

SirLemming 2021.01.28. 12:56:25

@úgymond olvasó mmkk: Harlekin. Kiszorijják a normál katicákokat.

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 12:57:35

@úgymond olvasó mmkk: Értem, hát érdekes ez, mert pl. felénk még egyet se láttam...
ÉS az a bizonyos mezei poloska invázió is úgy zajlik, hogy időnként találtam 1-et botorkálni benn,
de összesen kb. 5-t nyár óta

úgymond olvasó mmkk 2021.01.28. 12:58:06

@SirLemming: tényleg, harlekin. annyian vannak, mint a rosseb. jön a tavaty :)

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 12:58:50

"Katalinka szállj el
a kurva anyádat,
hogyha itt maradnál
szétkenem a szádat "

EMLÉKSZEM ERRE OVI-ból ! :D

úgymond olvasó mmkk 2021.01.28. 12:59:02

@SelyemSonkaPini: poloska nálunk sincs, nem tudnak feljönni a szobákig, messze van az anyaföldtől :)

Gia 2021.01.28. 12:59:46

@Fálki: Hát akkor tényleg jól félreértettem.:-))

úgymond olvasó mmkk 2021.01.28. 12:59:58

@SelyemSonkaPini: ezt fogom elénekelni nekik, ha hazaestem meló után. ha nem a szövegtől, akkor majd az énekhangomtól fognak elmenekülni :DDD

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 13:01:10

@úgymond olvasó mmkk: Repülni is tudnak, nálunk az emeleten is találtam már, sőt főleg ott...
ott szokott nyitvalenni nyílászáró

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 13:02:09

@úgymond olvasó mmkk: A Harlemben jártam óvodába.. ez van :)

kozi001 2021.01.28. 13:03:46

Na végre láttam Robit összehúzott szemmel, nemcsak tágra nyitott szemekkel.
+10 masculinity
:P
prnt.sc/xr9914

úgymond olvasó mmkk 2021.01.28. 13:05:02

@SelyemSonkaPini: tényleg? a rohadékok :))) imádom a dalt :))

@Krétagarbó: az biztos :)))

ilona12 2021.01.28. 13:05:33

@ficekence: " szerintem mindenkit átvert. Tehát a bentmaradás sem a saját döntése volt." - ez a kettő nálam kizárja egymást. Vagy megjátszotta a depressziót hogy ne kelljen párbajozni - akkor átvert mindenkit (rajtad kívül). Akkor viszont a bentmaradás saját döntése volt, mert eleve esze ágában se volt feladni - hisz csak megjátszotta magát - igaz ?

Spitzbaue® 2021.01.28. 13:06:16

@Gia: Még fogantatásuk előtt kihívta párbajra és kinnhagyta a pitsába a kheccit. Szó szerint így történt :-DDDD

alma_szósz 2021.01.28. 13:07:29

a VV párbajos instagram posztja alá valaki odakommentelte hogy ´like aki Vivire szavaz´, jelenleg 2900 kedvelésnél jár és a többi komment is mind Vivi mellett/Fru ellen szól

nagyon utálom ezt a típusú likevadászatot de itt azért rávilágított arra ki áll nyerésre

Ármándójózsi 2021.01.28. 13:08:43

@SelyemSonkaPini: Aszongya "nyílászáró" , büszke vagyok Rád, Testvérem, a kistornyosi pisilős szűz, Szent Análka hugyozza végig a lábadat! Ez egyébként különös szerencsét jelent a helyiek szerint.

ficekence 2021.01.28. 13:09:04

@Majom1Parádé: Ahhoz túl gyáva, azt még a hülye is ki tudja sakkozni, hogy Frú mennyire gyenge lehet.

Dani nálam kezdettől fogva egy igazi rémálom. :(

ficekence 2021.01.28. 13:11:02

@SelyemSonkaPini: Csak elleszünk egymás mellett! :))

Rrami 2021.01.28. 13:12:56

Bennem van egy kis kétely, erre a tegnapi répa-kalandra rátérve. Mi van olyankor, ha sejtik, hogy nagy baromság, amit feladatba kapnak, de félvén attól, hogy büntetést jön, ha megtagadják, inkább végigcsinálják. Nem hiszem el, hogy a Bálint-Robi-Vivi triónak nem esett le, hogy csak szívatják őket.

kozi001 2021.01.28. 13:13:23

@ficekence: Vivi szerintem arra rakta akit Bálint és Robi mondott/sugallt neki.
Ők meg úgy gondolják h Fru a leggyengébb.
Valójában inkább Virág jelenleg, de mindegy.

Fru kitartásával erősödik amúgy a feladatokkal, de nincs már ideje.
Vivi túl erős, és most h a balhésok kint vannak, gyakran megtalálja a kamera a flúgosságával.

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 13:14:41

"Szlovákiában fontolóra vették az anális tesztek alkalmazását"

Háááááát az meleg helyzet lesz :D

ficekence 2021.01.28. 13:15:35

@SelyemSonkaPini: A feladatoknál látszik, hogy ott van a szeren. Jó az is számít, hogy az összes lány közül ő van olyan közegben, ahol munka van. Ha jól tudom a szülei éttermet üzemeltetnek. Valaki írta, hogy társadalmi rendezvényeken is részt vesz. Igen, szerintem kicsit rájátszik az ostobenkóra.

Engem az is zavar, ahogy Bálintra rátapad. Az a szerencsétlen nem meri lekoptatni, mert felénk nagyon rossz üzenete lenne a dolognak. Csak gondolj bele, ha téged folyamatosan követne és figyelne valaki. :))) De tényleg. :))

Rrami 2021.01.28. 13:16:45

@alma_szósz: ezen nem vagyok meglepve, bár még nem néztem meg a tegnap este óta felrakott szavazásokat a többi oldalakon. Viszont Fru régebben alig kapott pár százalékot vagy like-ot, ebből sejtem, hogy nem erősödhetett meg túlzottan.

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 13:17:48

@Ármándójózsi: EZen hangosan felröhögtem Tesvírem ! Láttam magm előtt ahogy a mamik vonulnak a szent elé, az meg időnként kispirccel egy egy sárgát (ami pl. feltőrő gyógyvíz)
a pinijéből (ami perzse egy bő szoknyával takart rész)
ÉS VALÓBAN gyógyhatású pl. egy fekélyes lábszárra :D :D

Fálki 2021.01.28. 13:18:35

@Rrami: Most sem áll jobban.. Szinte sehol.

Nagy kulonbseg lesz szombaton megint.

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 13:19:45

@ficekence: Persze hogy elleszünk, ha nem írkálsz baromságokat, hanem sőt, akkor én híven dicsőítelek, láthatod :D
De az is lehet, hogy csak megöregedtem és egy romantikus vén szar lettem ezért barizok :D :D

ilona12 2021.01.28. 13:20:28

@SelyemSonkaPini: szerintem csak az eredeti cikk fordítójának vette el a figyelmét a VV Dani-Virágos sztori. Valójában a széklet vizsgálatáról van szó :)

ficekence 2021.01.28. 13:21:58

@ilona12: Csavaros. :))) de ez a műsorban nem így jött le. Mint írtam elég sokat kellett nézni, ahogy mindenki külön-külön és együtt is beszélt vele, sőt ráparancsoltak, hogy azonnal menjen a riportba és mondja vissza.

Majdnem röhögött, miközben egy fél ország, bocs 7 millió ember nem tudott aludni kerek egy éjszakát.

Ellentmondás?? Az egész az. :)

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 13:22:48

@ficekence: Na ott nagyot nőtt a szemembe,a mikor a sok semmirekellő ribanc csak ott fagyoskodott a disznóölésen ő meg csinált mindent sőt irányított!
A fiük se csináltak még ilyet, az látszott de azok azért nekiestek ! (Talán Dani nem, erre nem emlékszem) Virág egy darab szar volt, Merci dettó.. Fru meg sunnyogott ...

Krétagarbó 2021.01.28. 13:25:07

@SelyemSonkaPini: sztem nem bírták a covidot, én is megállapítottam, hogy jóval kevesebb volt belőlük, mint korábban. Na nem hiányoztak amúgy.

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 13:25:15

@ficekence: Meg tudnál győzni... plána ha női praktikákat is bevetnél :D

Dehát a név kötelez: maradok Vibri fun !
Viszont árgus szemekkel vizslatom majd az árulkodó jeleket.
Ha bármi bizonyítékot látsz kérlek jelzed rögtön !!

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 13:27:50

@Krétagarbó: Úgy legyen ! Nekem se hiányoztak ! HA megfogod annyira maradandőan büdös !!

Nekem kislánykori emlékem, amikor egyszer egy szőlő fürtbe haraptam és elroppantottam egy ilyen kis bogarat..... el lehet képzelni ! Nem, nem lehet , azt érezni kell :(

ficekence 2021.01.28. 13:28:12

@kozi001: Ez bentről egy nagyon jó gondolatmenet. Rencsi eredménye után természetes, hogy Frú a leggyengébb. Őket nem érdekli a műsor, a bent maradás a tét! Mint tudjuk csak 1 maradhat.

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 13:28:39

@úgymond olvasó mmkk: Csak ártatlanul barátkozom Szívem Csillámló Vérvirága !

ficekence 2021.01.28. 13:30:28

@SelyemSonkaPini: Én meg elég vén szar vagyok ahhoz, hogy bármilyen baromságot leírjak.
Na, űberelheted

ilona12 2021.01.28. 13:30:43

@ficekence: én arra gondoltam, azért csinálja, mert a fiúk mind a ketten megdorgálták, pletykásnak mondták, és úgy érezte, szövetségesek nélkül maradt. A Bálint azt mondta, semennyire se bízik benne, a Robi nem ennyire egyértelműen, de szintén a Bálintnak adott igazat. Ha ez így marad, a Vivi játékának annyi. A fiúkat akarta maga mellé állítani. Amint a fiúk észbe kaptak, hogy akármilyen pletykás Vivi (legfeljebb nem adnak neki fontos infókat) jobb, mint egy frissen beküldött új játékos (védettséggel az 1. hetekre), visszakoztak. Azóta nem piszkálják, hanem segítik Vivit. Probléma megoldva, Vivi a tattikus?

SelyemSonkaPini 2021.01.28. 13:31:10

@ficekence: Azt hiszem Bálin sokkal jobban meglovagolta ( höhöhöhö) Vivit , mint Moh Mercit !
Nem rúgja el, haverkodik vele, oltja keményen de többnyire barátilag.
Egyébként az ominózus kizavarást sem úgy élte meg Vibri mint mi, csak indulatos szófordulatnak vette és azt bánta, hogy összevesztek az ő faszséága miatt

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.28. 13:32:20

Azert az kemeny hogy Balint is beallt zseblampazni a repat.
Ennyi faeket bmg :(

Krétagarbó 2021.01.28. 13:34:03

@SelyemSonkaPini: voltál kisPini is? Na ne mondd:)))

ficekence 2021.01.28. 13:34:31

@SelyemSonkaPini: Erről beszélek, máskor is lehetett látni, hogy a gyakorlati dolgokhoz van érzéke, amikor a többinek lila gőzük sincs. Ezért gondolom, hogy időnként megjátsza magát.

Egyébként megértem. Ez egy játék. Játszani kell és ő ezt teszi. Nyerni akar.
Párszor már eszembe jutott, amikor Virág vinnyog, hogy ezek az emberekl egyáltalán belegondoltak abba, milyen nehéz megkeresni 36 milliót.

Ha naponta hideg vízben kellene fürödnöm, nem ehetnék csak zsíros kenyeret csapvízzel azt is bevállalnám és még többet.

ficekence 2021.01.28. 13:36:49

@SelyemSonkaPini: Ne rőhőgtess. Most írtam, hogy vén vagyok. :))

Azt sem tudom mi az a praktika. :))

Krétagarbó 2021.01.28. 13:38:31

@SelyemSonkaPini: én amúgy Vivin nem látom, hogy annyira beleszerelmesedett volna Törppapába. Nyilván nem lenne ellenére, végül is nem rossz egy barátság extrákkal, de max ennyit látok bele.

ficekence 2021.01.28. 13:40:27

@ilona12: Kedves Ilona üdvözöllek ! Azt hittem egyedül vagyok. :( Pont így van, én is így látom. A fiúknak, különösen Bálintnak a kirohanás után nagyon gyorsan visszavonulót kellet fújni, mert ott volt Rencsula példának. Már az is taktika, ahogy viselkednek vele. Okos!

Rrami 2021.01.28. 13:41:55

@Majom1Parádé: most nézegetem a többi oldalt, és ez a párbaj lehet, hogy szorosabb lesz a 80-20nál. Vivi ellen a feladásával érvelnek. Majd meglátjuk.

ficekence 2021.01.28. 13:42:24

@SelyemSonkaPini: A két fiúnak legalább annyira jól jön Vivi követése, mint Vivinek az ő állítólagos barátságuk.
Most, hogy a csatorna ennyire nyomja Vivit, így ők is porondon lehetnek. Még a végén kiderül, hogy a nő a porondmester. :)))

Magentax 2021.01.28. 13:43:54

@úgymond olvasó mmkk: Na de a poloska tud ám repülni is. :D

Ármándójózsi 2021.01.28. 13:49:32

@Laura Ingalls: Húúúúúú, futás van, hátha lehet elsőzni!!! Feltéve, ha még nem vitte el valaki,, úgyeeee??? :DDD :DDD :DDD

Magentax 2021.01.28. 13:55:32

@Rrami: Mondjuk Vivi éppenséggel nagyon megörült reggel, hogy 1 éjszaka alatt kinőttek a répák, ezek szerint mindent jól csináltak.
Ha annyira átláttak volna a szitán, jóval előbb jelzik a riportokban, hogy amit csináltatnak velük, az full gáz, de hát feladat, az feladat.

Cérnahuszár a naív 2021.01.28. 14:08:28

@ficekence: szerintem ezek játékok vivitől
piszkálgatja bálintot, mert tudja nem fog lépni, így lehet
zsolt gazdánál bajban volt, mert a gazda beleállt, visszakérdezett neki, hogy tényleg tetszem?
vivi nem győzött ámuldozni hogy ezt most miért kérdezi?
egyszer mondta valaki hogy buszos kislány, amig fent van a buszon és az ablakon szemez minden rendben van, de ha felszáll az illető, csak lesüti a szemét

az ostobenkó beállítás meg azért van, mert nem engedték szóhoz jutni, sose tudta elmondani rendesen mi van mert a szavába vágtak, ő meg elhallgatott mert egyszerre csak egy beszél....

ficekence 2021.01.28. 14:28:30

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Fentebb én is írtam, hogy játszik és meg is értem, hiszen erről szól ez a dolog, nyerni akar. Ez is egy gyengeség nála, hogy hagyja magát elnyomni. Persze ezért én nem ítélem el, de én más vagyok, talán azért nem szimpatikus ez a tulajdonsága sem. Engem biztos nem tudnának kizavarni a szobából, ahol ugyanolyan jogom van tartózkodni , mint másnak. Számomra az a jelenet tragikomikus volt.

TheLynx70 2021.01.28. 19:19:10

Ledobódott az atombomba, hogy ilyen csend van? Vagy rossz helyen vagyok? :O

Ármándójózsi 2021.01.28. 19:20:41

@TheLynx70: Kicsit, de látom, jól elvagy. :D

TheLynx70 2021.01.28. 19:26:24

Rossz helyen vagyok, azt hittem átmentem. :D Akkor utolsó! :D

TheLynx70 2021.01.28. 19:27:33

@Ármándójózsi: Fáradt vagyok na, és senki nem szól, hogy magammal beszélgetek. :D

Ármándójózsi 2021.01.28. 19:49:55

@TheLynx70: Dede, én szóltam, nem hagytalak magadra! :D
süti beállítások módosítása