Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10x73 - Erdélyi sárkányok, avagy a külföldiek esznek disznóhúst?

2021. január 27. 07:12 - Dzsudibí

A szemfülesebbek bizonyára észrevették, hogy ez a poszt egy teljes napot késett, a még szemfülesebbek pedig azt is, hogy valamilyen oknál fogva az összes Facebook posztunk eltűnt. Az összeesküvés-elméletek rajongóit szeretném ezúton is megnyugtatni, a két esemény között összefüggés ugyanis nincs, míg előbbi főleg annak a számlájára írható, hogy a hogyvoltíró is csak ember (bármennyire is máshogy tűnik néha), addig a második okára még nem sikerült rájönnünk, és nincs hozzá közünk. Mindenesetre ráállítottuk a CIA-t és az FBI-t is az ügyre, akik kiemelten kezelik a nem mindennapi esetet (már a Facebook posztokat, nem azt, hogy Dzsudibí egy Homo Sapiens).

Jómagam, egy sajtótájékoztatóval egybekötött fotózáson a kilencvenes évek derekán:

1200x803.jpg

Folytatódik a gazda-hét a villában, kakasszóra kelhetnek nyomoroncaink, melynek a többség kevésbé örül, nem úgy Vivi, aki 3 hónapja nem hallott kakast kukorékolni, és a kora reggeli martfűi flashback energiával tölti fel fáradt testét egy pillanat alatt. Lehet kivonulni az udvarra tehenet fejni meg tojásokat összeszedni parasztok! - áll a levélben, szeretnék mindenkit megnyugtatni, minden állat műanyagból van, már persze akit megnyugtat, hogy újabb felelsleges  baszom méretű plasztik hulladékokat gyártottunk abból a célból, hogy néhány agyilag zokni nem tudjon kárt tenni igazi hús-vér testvéreikben. Fru örül, mert az igazi tehén biztosan agyon akarná taposni, szeretnélek megnyugtatni Fru, teljes biztonságban vagy, már amennyiben nem olyan tehenet küldenek be, aki nézte az eddigi 72 részt. Vivinek kurva gyanús ez az egész, közli velünk összeráncolt szemöldökkel a riportban, mert ezeknek a csirkéknek taraja van, én nem igazán tudok igazságot tenni, lévén városi gyerek vagyok, vagyis még azt sem biztos, hogy kiszúrnám, ha műanyag kacsák lettek volna szétszórva az udvaron, mindenesetre valaki szóljon majd Vivinek, hogy egyébként kibaszottul mindegy, hogy kakas, csirke, vagy ló, mert műanyag díszlet az összes, tehát egészen biztosan nem az ő kloákájukból származnak az eldugott tojások. 

ke_pernyo_foto_2021-01-27_4_36_33.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_4_36_36.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_4_36_38.png

Zsolti gazda bejelentkezése szakítja félbe a reggeli munkát, aki közli a lakókkal, hogy a raktárban hagyott nekik egy csomó sertésalkatrészt meg recepteket, tessék szépen nekilátni a feldolgozásnak, máskülönben éhenhalnak. Nem tudom nem észrevenni, hogy a Nagytétényi úton még sötét van, a gazdánál meg már világos, mely alapján azt a következtetést vonom le, hogy nem élő bejelentkezés, hanem Zsolt gazda felvételről pörög (vigyázni kell velem, kurva rafinált vagyok), ami csak azért vices, mert ezek szerint már előre megelőlegezték a lakóknak, hogy képtelenek időben odagyűlni a TV elé, és felvették a lebaszást is, hogy milyen kibaszott lomha lusta társaság ez. Azért érzem én a törődést a szerkesztők részéről is, akik megtehették volna, hogy élő állatot küldenek be a raktárba, és akkor garantáltan éhen pusztulnak a nyomoroncok, így azért már csak sikerül betölteni a húst a kolbásztöltőbe - feltéve, hogy előtte ledarálják, mert kinézem én ezeből azt is simán, ahogy egymás fejét leüvöltve próbálják beletömni a bélbe az egész sertéscombot. Mercike nincs jól, a raktárnak hátat fordítva az udvart vizslatja falfehér, hányingertől grimaszba torzult arccal, és szerintem tiktok titkon azért imádkozik, hogy ne kelljen most igazi állaton is kirakósat játszaniuk. Saját bevallása szerint kellett egy kis idő, mire eljutott az agyáig, hogy most ezt kell csinálni, amin rajta kívül senki nem lepődött meg, még a levegővételnél is kettővel előre kell gondolkoznia, hogy aztán időben sikerüljön beszívnia az éltető oxigént kicsiny szájacskáján keresztül. 

ke_pernyo_foto_2021-01-27_4_57_54_1.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_4_57_54.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_4_58_06.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_4_58_11.png

A lányok elfoglalják helyüket a munkához az emelvényen, na ne gondolja senki, hogy dolgoznának, innen azonban remek kilátás nyílik a melósokra és szuperül lehet fintorogni, meg azt mantrázni, hogy én EHHEZ hozzá nem nyúlok baszdmeg, miközben a fiúk Vivi vezényletével és különböző szerszámok segítségével módszeresen nekiállnak meggyalázni az állat darabjait. Vivi egyébként szerintem látott már messziről olyat, aki volt disznóvágáson, legalábbis igen nagy magabiztosággal instruálja a fiúkat, hogy mit hogy vágjanak, és milyen irányba fröcsögjön a vér, szóval kezdem azt hinni, lehet, hogy a csirke-kakas kérdésben is neki volt igaza (jöhetnek majd a kommentek, hogy a gyesznyó vérét a feldarabolás előtt kieresztik, köszi!). Vivi csillogó szemekkel ecseteli a riportban, s fehér paripán érkező herceg az egy dolog, a világkörüli utazás meg egy másik, na de disznóvágás a VV-ben, az maga a megtestesült ÁLOM. Kinek mi. Merci szerint a kondérban rotyogó húsdarabok látványa kandesz (becézve kandi), ettől függetlenül ő nagyon bokis. Alábbi mondat lefordításához fordítóirodák jelentkezését emailben várjuk.

ke_pernyo_foto_2021-01-27_5_23_08.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_5_23_14.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_5_23_18.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_5_30_20.png

jan_-27-2021_06-38-05.gif

jan_-27-2021_06-37-21.gif

jan_-27-2021_06-36-20.gif

jan_-27-2021_06-38-43.gif

Bálint nagybátyjának van egy farmja, ahol minden, hangsúlyozom MINDEN fajta állat van, még sárkány is. Tényleeeeg? - kapja fel a fejét Mercike - persze, mondja Bálint rendíthetetlen nyugalomal, mondjuk ő nem látta, mert legutóbb még nem volt, amikor ő arra járt, nagybátyja sajnos csak utána vette a sárkánypiacon. Mercike először azt hitte, Bálint hülyéskedik, de mostmár tudja, hogy nem, mire sikerül szerencsétlen teljesen megkavarni egy életre, amikor lebasszák, hogy Mercike, ne legyél már ennyire segghülye, sárkányok nincsenek. Merci arcán látszik, hogy agya 110 százalékon pörög, nem könnyű feldolgoznia az imént hallottakat, és ezzel egy időben továbbra is két levegővétellel előre megtervezni az O2 bevitelt, dehát azt mondták téLLeg van, ilyen erdélyi sárkány, mondja magabiztos arccal, nem Mercike, amit a Harry Potterben olvastál, az nem egy helyszíni tudósítás Roxfortból. Merci szerint amúgy undorító ez az egész műfaj, mit gondolhatnak erről vajon a külföldiek, akik ugyebár nem esznek disznót? - vár segítséget Frutól, aki érezhetően nem annyira biztos a dolgában, de azért tippre szerinte Németországban meg Angliában esznek például. Az elkészült kolbászokat és fel nem használt disznó alkatrészeket aztán becserélhetik egyéb árukra, többen nehezményezik, hogy nincs tururudi, meg csoki sem. A műsoridőből ismét tetemes idő elmegy Bálint újabb nagymonológjával, Ő TUDTA, hogy majd a húsokat kell fizetőeszközként használni, mert ő tud mindent, csak azt nem tudta, hogy mi mennyibe fog kerülni, mert azért mindent még ő sem tudhat. 

ke_pernyo_foto_2021-01-27_5_07_18_1.png

Villamester választás, melynek apropóján értékelik Virág heti teljesítményét, már ha értékelésnek hívhatjuk azt, hogy sorba rendezik, Virág mi mindent NEM csinált. Virágnak minden idejét elvitte az önfejlesztő héttel járó pluszfeladatok sora, így arra már nem jutott ideje, hogy a szalámit visszabassza a hűtőbe, miután evett belőle. Feladatokat nem osztott ki, így senki nem tudta mit takarítson. Ettől függetlenül szerinte jó villamester volt, a többiek meg le vannak szarva az ellenkező véleményükkel. Az új villamester egyhangú szavazás alapján Vivi, aki Bálinttal neki is áll a konyha restaurálásának, a szendvicssütőre szavak nincsenek, beszéljenek hát helyettem a képek, a kitakarítását nemes egyszerűséggel bőséges mennyiségű zsíroldóval oldják meg, én néha tényleg csodálkozom, hogy ezek a nyomorultak ilyen sokáig képesek voltak életben maradni. Egyébként csak egy egészen rövidke gondolat részemről, mellyel még véletlenül sem Virágot szeretném megvédeni, de ha látom, hogy a konyhában a mosogatóban már lassan szirmot bontanak az előző heti ételmaradékokból kicsírázott újfajta életformák, akkor nekiállok eltakarítani magamtól, nem várok arra, hogy valaki utasításba adja. Köszönöm.

ke_pernyo_foto_2021-01-27_5_58_58.png

jan_-27-2021_06-39-20.gif

Utolsó feladat trágyalapátolás, amit még csak mi tudunk, a lakók nem. Hogy ne kelljen a bentragadt szarszaggal még két hétig küzdeniük agyilag zokni kisbarátainknak, így a kiválasztottak - Dániel és Mercike - külső helyszínen fogják végezni a munkát, akik most még örülnek, mert nem tudják mi vár rájuk. Virág féltékeny pillantásainak kíséretében készülődnek, Vivi útravalót is csomagol nekik egyem a szívét, majd felteszi azt a teljességgel jogos kérdést, melyet hasonló helyzetben minden anyuka feltenne mentális kihívássokal küzdő gyermekeinek: "Tudtok viselkedni?" Hamar kiderül, hogy a bentragadt szarszaggal kapcsolatban tévedtem, a külső helyszín ugyanis a villa melletti placc, ahol már várja hőseinket egy tetemes méretű kupac szar, illetve egy jókora földterület, melyen a kulát - ahogy Mercike fogalmaz szakszerűen - egyenletesen szét kell teríteniük. Hogy ne legyen ennyire egyszerű, a trágyában még madzagok is vannak, amiket ki kell szedegetni, Dani nem szégyenlős, és nem húzza az időt a kesztyű felvételével, puszta kézzel rángatja le a szaros vasvillába gabalyodott spárgákat.

ke_pernyo_foto_2021-01-27_6_12_24.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_6_12_36.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_6_12_42.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_6_13_34.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_6_13_35.png

Pontos.

jan_-27-2021_06-40-24.gif

Szakszerű.

jan_-27-2021_06-41-28.gif

jan_-27-2021_06-39-51.gif

Lapátolás közben Zsolt gazda szeretné hasznosan tölteni az időt, amennyire csak lehetséges, és nem csak a testet hanem az elmét is edzeni, ezért egyszerű kérdéseket tesz fel a lakóknak. Például, hogy honnan eredhet a szarvasmarha trágya elnevezés. A trágyáig már el sem jutunk, mert Mercikével az alapoknál kell kezdeni, azaz tisztázzuk, hogy a szarvasmarha az nem két külön állat, hanem egy. Mercike bizonytalan, kérdő hangsúllyal ejti ki a száján a bika szót, amikor Zsolt gazda arról kérdezi, a tej honnan származik, de aztán Mercike magától rájön, hogy annak nincsen izéje. Ez biológia órán szerintem megérne egy erős egyketted alát, de én már csak ilyen vajszívű vagyok. Hogy ne csak mindig ekézzem Dánielt egyébként, azt el kell ismernem, hogy már majdnem szimpatikus, hogy nem rinyál, hogy melózni kell, sőt, kifejezetten élvezi, illetve a végén még a szerszámokat is összeszedi, de aztán eszembe jut, hogy mégiscsak Dánielről beszélünk, így a hirtelenjött szimpátiám hamar el is illan, mint erős délkeleti szélben a nagytétényi szarszag. Eközben az odabent maradtak békésen fogyasztják jól megérdemelt vacsorájukat, Vivinek bejön Zsolt gazda, de nagyon, Bálint reakciója epic.

ke_pernyo_foto_2021-01-27_6_26_16.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_6_26_16_1.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_6_26_16_2.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_6_26_16_3.png

ke_pernyo_foto_2021-01-27_6_26_17.png

422 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csakazertis2018 2021.01.27. 07:37:00

Köszi a hajnali posztot, Dzsudibí !

Fu Szekh Li 2021.01.27. 07:42:31

Jóvót Dzsudi, köszi.

ficekence 2021.01.27. 07:45:31

Köszi a korai posztot, nagyon tetszett.

ficekence 2021.01.27. 07:46:09

Áthoztam a hajnali kommentemet.

Jó reggelt! Rengeteg a komment, csak lájtosan olvastam.

Azért a lányokat nem írnám le ennyire, bár elég szarul álltak a feladathoz, ami ugye becsületbeli ügy.
Vidéki lyány vagyok 1-2 disznóvágást megéltem már, nálam a az iszonyat ott kezdődött amikor leszúrták a disznót. Az a hang beleég az ember jobbik lelkébe, még a szüleimet is utáltam abban a pillanatban. Persze mindenki tudta, ezért soha nem mulasztották el, megkérni, hogy tartsam a tálat, fogjam a lábát, stb. Utálom a belsőségeket nézni nem birom a tüdőt, a vesét. Az én konyhámba még soha nem főtt pacal és csak halálom után fog. Esetleg.
Na ebből kiindulva inkább megértéssel nevettem rajtuk, :))) A fejük végig epic. :))

5 jó thlirrelt kérni igazi lelketlenség, mert nálam akár 100-as lista is lehet. :))
Így hajnalban:
Tökéletes másolat
Tortura
Legbelső félelem /itt muszáj Amerikai história X, bocs
Dejavu
Mindig az ördöggel,,, ez a legutolsó amit láttam a Netflixen, szerintem szenzációs, Tarantinós.

2021.01.27. 07:47:05

Jó reggelt! Kösz a posztot!
A belevaló qkurvajó a Vivi sóval, érdemes rtlmoston nézni, úgy át lehet tekerni a műsorvezetők vergődésén.

2021.01.27. 07:51:26

még a kenyérsütéshez hosszászólnék azért. Azt szerintem kevesen tudnak, én is úgy 30 körül kezdtem egyáltalán foglalkozni vele, gyesen, akkor volt rá idő (partner a gyurmázáshoz :D) meg próbálgatni ezzel-azzal, aszkorbinsav, tejsavó, anyámkínja. Úgy pár hónap mire tényleg jó lesz.

kipcsak harcos 2021.01.27. 08:05:51

Nem tudtam kivárni, hogy F9-es legyek :D

2021.01.27. 08:12:35

Ja, és Proliné olyan szinten basz fel lassan, mint anno Dzsina.
Semmihez nem értő, ostoba, lusta picsa.

Csakazertis2018 2021.01.27. 08:31:57

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): egyetértek.. az elején, még Dani előtt volt egy-egy szimpatikus pillanata, de ez nagyon régen volt...

etikette 2021.01.27. 08:38:22

De jo lett a poszt! Vegre egy vicces het :) csak remelni tudom, hogy nem az osszes mai 20on eves ennyire eletkeptelen csak jol valogattak ;)

etikette 2021.01.27. 08:44:14

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): igen szerintem is nagyon gaz hogy mennyire nem ert semmihez meg osztonosen sem...ja de bocs egy dologhoz igen

hereverő heverő 2021.01.27. 09:06:37

Lóreggelt. Dzsudi, mindig élvezem az írásaidat (nem mintha a személyem valamit is számítana), és köszi a korai posztot!

K_Attila 2021.01.27. 09:15:30

Ez a világos-sötét dolog engem is megzavart, és azzal oldottam fel, hogy délután beszélgettek az operettparaszttal, és besötétedett, mire kimentek ganajozni.

budapest23 2021.01.27. 09:21:32

Huszonkettedik.
(Mai segitö szándékú kommentadagom kipipálva)

Spitzbaue® 2021.01.27. 09:23:02

@Dzsudibí: Még csak az elején tartok az olvasásnak, de ezek szerint te a 90-es évek elején még homo sapiens neanderthalensis, azaz Neandervölgyi (és nem homo sapiens sapiens) voltál. A neved alapján eddig nőneműnek gondoltalak, míg a képeden egyértelműen hímnek tűnsz, de ezen a mai LMBTQ világban már nem akad fenn senki. Vagy a fotós vagy te? Jó a kép, na.
:-DDDD

K_Attila 2021.01.27. 09:23:56

Az poén lett volna, ha mindenki felsorakozva vár a tévé előtt, és a gazda a felvételről sürgeti őket, hogy hol vannak már.

Ármándójózsi 2021.01.27. 09:30:24

@Dzsudibí: Ez elolvasás után is nagyon jó!

Ármándójózsi 2021.01.27. 09:34:49

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Mi ez a kilóméter hosszúságú nick??? Coming out?

kozi001 2021.01.27. 09:46:14

@silvermansarah(erdélyi_sárkány):
Azt a tegnapi Merci vs Virág vitát tényleg fájdalmas volt hallgatni.
Titánok harca.
"Ledegradálsz"/"kiállok magamért" hegyek!

Krétagarbó 2021.01.27. 09:46:14

@Ármándójózsi: majd nézd meg a naptárt, milyen névnap volt tegnap.

hereverő heverő 2021.01.27. 10:01:12

@Krétagarbó: már hazavitte úgyis, pontzsu, pyt és doktorszöszi összekötözték neki aranyszallaggal dobozban.

Spitzbaue® 2021.01.27. 10:01:14

@kozi001: Az nagyon csicskagyász volt. Elváló igekötővel is megjelent: "Nem degradállak le."

Ezen kívül, Marci kvízje eléggé Észbontók-pozitív volt. Nem hiába, ott kezdte a média pálya/-ámokfutását. Nekem tetszik a héliumos hangja, de ilyen szintű butasággal élőben nem találkoztam még sosem.

kozi001 2021.01.27. 10:04:52

@Csakazertis2018: Virág annyira, hogy tőle tudom elképzelni egyedül hogy kint is együtt marad egy darabig a VVs pasijával.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.27. 10:08:26

Köszi Dzsubi! Bearanyoztad a napomat!

Az feltűnt nektek, hogy Virágnak néha nem forog a nyelve.... valamikor normálisan beszél, de amikor stresszben van olyan, mintha beakadna az r betű neki...

Most vagy én vagyok túl művelt (nem , nem , nem hiszem) vagy a srácoknál van komoly metális deficit...

Van erdélyi sárkány -> ez most komoly? Ne már! Ez a lány melyik bolygón él?
Kik esznek malacot -> baszki a felvágott a boltba mi a pékből van? Ahogy én tudom a franciák fényen élnek... legalább néha a Paprika tv-re rákapcsolhatnának

Viszont az tényleg hatalmas, hogy Robi, Bálint és Moha faarccal tudják oltani őket :)

Róbertre visszatérve: élesztő nélküli kenyér... istenem... de legalább sütőport rakott bele a drága... nembaj fiam, legalább küzdesz az életben maradásért...

Komolyan azt érzem, hogy a világ megérett a resetre...

ppupu #Fantom for President 2021.01.27. 10:18:17

Köszi Dzsubi! Jó ízűen röhögtem a reggelim mellett.

ppupu #Fantom for President 2021.01.27. 10:21:34

Nekem is az. jutott eszembe agyhalottak között vannak akik az általuk fogyasztott élemiszerek egy részét természetes eredeti állapotukban nem ismernék fel. Azt, hogy azzal csinálni is kell valamit, kvázi legyilkolni, feldolgozni, ahhoz hogy fogyasztható legyen... úúúúú az nálunk a tudományos fantasztikum kategóriájába tartozik

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.27. 10:24:49

@Niemandhäuser: szerintem nem buta a lány, hanem műveletlen.

Egyébként ez majdnem mindenkire igaz! Egy IQ-teszten, nem hiszem, hogy nagyot buknának, de egy műveltségi/általános tudás felmérésen kevés kivétellel égnének, mint a Reichstag...

Kábel Barát 2021.01.27. 10:25:35

Aki eddig kételkedett abban, hogy Merci megjátszotta magát az Észbontókban, az a sárkányos kérdés után meggondolhatja magát. Hogy a francban lehet ekkora sötétségben élni? Mi a fene lehet egy ilyen ember agyában? Mi a francot tud ez a világról vagy bármiről? Milyen üresség lehet ott. Egy kutya értelmesebb bazz. Iszonyatos félelmet érzek, ahogy beleképzelem magam a bőrébe.

Csakazertis2018 2021.01.27. 10:26:31

@kozi001: sajnos igen.. egy súlyos bántalmazó kapcsolatban fog loholni Proli Úr után.. ha benn ilyenek, mi lesz kinn ???
Isteni lesz egy családi ebéd, ahol ott ül Virág Dani apukájával, aki végig nézte mit csinál fiacskája a kislánnyal...

Magentax 2021.01.27. 10:27:05

Sziasztok!
Ennyire nem történik már semmi, azt kell néznünk perceken keresztül, ahogy proliúr szarik?

Tényleg kiakasztó, hogy ezek mennyire ostobák. A baromfi, a disznó és a marha általános iskola, alsó tagozatos tananyag. Ezek még általánosba sem jártak?

Magentax 2021.01.27. 10:29:14

@Brigante: Nekem is van sütőporos kenyérreceptem és Robiénál ezerszer jobban néz ki a késztermék. Nyilván nem lesz olyan magas és "szellős", mint ha kovásszal készült volna, de azért jó.
Viszont dícsérendő, hogy egyáltalán megpróbálkozott vele.

Kosztarika 2021.01.27. 10:31:36

Köszi Dzsudi szuper a poszt, mint mindig. :)

mérges nokedli 2021.01.27. 10:32:10

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Tényleg nagyon jó volt, őszintén tudtam nevetni rajtuk!

Illetve az tűnt még fel nekem, hogy amikor Vivi tanácsot adott az idegállapotban lévő Mercinek a Virággal való parttalan vita után, annyire összeszedetten és normálisan mondta el, hogy egy pillanatig az a konteó rajzolódott ki a fejemben, hogy bőven rájátszik a napi bugyutaságára, és sokkal értelmesebb mint amit előad. Aztán persze lehet hogy csak beleképzelem, de olyan szép lenne :D

Spitzbaue® 2021.01.27. 10:33:10

@Brigante: Igaz, erre gondoltam, szerintem sem buta egyébként.

MsIreneAdler 2021.01.27. 10:37:56

Köszi a posztot @Dzsudibí :)
Szegény Merciről egy lány jutott eszembe, aki anno a társaságunkba keveredett. Elég butus volt ő is, elhitettük vele, hogy a metrót szél hajtja, illetve hogy a vákum húzza egyik megállóból a másikba, azt lehet érezni, mikor jön a szerelvény :D. Kicsit kételkedett, hogy miért nem szippantja be az utasokat is a rendszer, de megnyugtattuk, hogy egy elektromos erőtér védi őket/minket :) Tudom, tudom, gonoszak voltunk.

ppupu #Fantom for President 2021.01.27. 10:42:22

@mérges nokedli: Vivi változása érdekes... Nekem olyan. mintha átkapcsolták volna nála az IQ kapcsolót. Biztos van nála 3-4 kapcsoló állás és most fejlebb kattant.
Kb így

1. állás - Normál élettani működés funkciók + Alap IQ
2. állás - +10 IQ, nyivákolási együttható -10%, beszéd funkció +10%
3. állás - Hisztéria funkció kikapcs, értelmes mondatok funkció bekapcs.
4. állás - ... és így tovább

Ármándójózsi 2021.01.27. 10:42:39

@MsIreneAdler: Nebassz!!! Ez nem így van??? :O :O :O Nem mondod, pedig én egy csajtól hallaottam. :O

ppupu #Fantom for President 2021.01.27. 10:45:08

@Niemandhäuser: Jó, jó szeretünk általánosítani, hajlamosak vagyunk a "műveltség, olvasottság" hiányát butaságnak mondani, na de azért ez a sárkány história érdekes :DDD

kozi001 2021.01.27. 10:47:01

@Brigante: Egy Magyar Mennydörgőt hozzon már valaki Mercinek a Harry Potterből. :)

De ha a rap számokban beszélnének sárkányokról, akkor tudná :P

mozambikizombikini 2021.01.27. 10:50:08

Most neztem vissza a "belevalo bejatszasokat" ( Vandat gondosan attekerve) ...

2021.01.27. 10:52:40

@Ármándójózsi: domesztikált transzilvániai dragon vagyok :)))))

ppupu #Fantom for President 2021.01.27. 10:52:56

Képzeljétek el, mennyire megzavarná Mercit, ha megnézné a "Hogyan neveld a sárkányod" filmet + "Sárkányszív" a "Trónok harcát" pedig látta valszeg. Az Ő személyes univerzumában ezek után végül is nem meglepő, hogy a sárkányok létezésének valószínűsége elég magas.

Magentax 2021.01.27. 10:54:49

@ppupu (sivatagi sárkány): Nekem azért az, hogy valaki nem tudja, mi az a szarvasmarha és hogy "malacot" nem csak nálunk esznek az emberek - nem műveltséghiány, hanem egyértelműen totál sötétség.
Mondjuk, Vivi sem piskóta, állítólagos vidéki lány létére úgy tudja, hogy taraja csak a kakasnak van...ez is no comment.

2021.01.27. 10:54:52

@mozambikizombi: az hatalmas! Bála és Robi, a Vivi sókezdőképeiről: ülünk a mezőn kávjbojcuccban, Vivis krtyával a kezünkben..
Vivi: én meg egy kempingbiciklivel áthajtok
Robi: esküvői ruhában!

Gurultam a röhögéstől :DD

Csakazertis2018 2021.01.27. 10:56:03

@Niemandhäuser: biztos, hogy nem buta csaj, hiszen jóban van, beszélget sokat Robival és Bálinttal is. Én azért kezdtem kedvelni, és felfigyelni rá, mert Robi barátja. És ha Robi normális ( egyenlőre úgy tűnik), akkor ő sem lehet annyira buta..

Ármándójózsi 2021.01.27. 10:58:17

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Azt látom. :))) Nem lehetnél csak egyszerűen sárkány? Akár házi is? Az rövidebb. :DDD

alma_szósz 2021.01.27. 10:59:17

@mérges nokedli: nekem a demarkációs vonal kommentje óta egyre gyanúsabb

mozambikizombikini 2021.01.27. 11:01:10

@mérges nokedli: en ebben szinte teljesen biztos lettem mostanra.
Sot, megkockaztatom, hogy a "butasag kartya" egy fajta vedekezo mechanizmus szamara, nem tudatos.
Volt egy szobatarsam az egyetemen, minimum 4 evig eltunk egyutt. Nagyon hasonlo kettősséget ereztem az elejen nala.. Aztan par honap utan osszefoglalta, elcsodalkozva, hogy megfejtette sajat magat es azert szeret velem logni, mert ugy erzi, hogy a tarsasagomban a sajat hangszinen beszel. (?! Akkoriban nem ertettem teljesen)

Mindekozben, amint stresszhelyzet volt a suliban, vagy barhol, visszament "Vivibe".
Nem hiszem, hogy ez tudatos naluk, de kifejezetten ra emlekeztet neha. (nyilvan az edukacio mas, inkabb csak a hangulati elemek hasonloak)

ErdélyiSárkánylány 2021.01.27. 11:01:49

Sziasztok. :)
Nem is emlékszem mióta, talán a Survivor óta vagyok lelkes követője, olvasója a társaságnak. :) Gondoltam most már én is beköszönök. :D

mozambikizombikini 2021.01.27. 11:03:54

@silvermansarah(erdélyi_sárkány):
szerintem (ha nem jatszak tul a jovoben) , eppen egy eleg fain musorotletet rittyentenek az RTL-nek. Szoval a kreativitasbol alulteljesitett csatorna helyeben felkarolnam oket. :D

2021.01.27. 11:04:53

@repuloezustmokus: a kovászos is haladó :)))

2021.01.27. 11:05:39

@alma_szósz: az deMargációs volt, nem? :DDD

hereverő heverő 2021.01.27. 11:05:43

@ErdélyiSárkánylány: Szia, üdv itt köztünk. Ármándóval ne törődj, az utóbbi időben alig bírja felhúzni a nadrágját :P :D

Ármándójózsi 2021.01.27. 11:06:02

@ErdélyiSárkánylány: Figyi, de igérd meg, hogy nem mondod el senkinek, imádom, sőt egyenesen rajongok a sárkánylányokért!!!

2021.01.27. 11:06:02

@repuloezustmokus: nem, én hölgyemény vagyok, ún. lánysárkány.

ErdélyiSárkánylány 2021.01.27. 11:06:25

@repuloezustmokus: nem, én erdélyi sárkánylány vagyok :D

2021.01.27. 11:06:35

@repuloezustmokus: jajj, baszki van mégegy példány!!!

mozambikizombikini 2021.01.27. 11:07:44

@Csakazertis2018: Ez is nagyon jo meglatas! En is hasonloan jutottam erre a kovetkeztetesre. Ha valakinek van eselye kamatoztatni a villabeli szerepleset ertelmes modon (nem escort karrierre gondolok), akkor az kb. ez a 3 ember.

ErdélyiSárkánylány 2021.01.27. 11:08:46

@hereverő heverő: követem az itteni történéseket is, nem csak a villán belülieket :D

K_Attila 2021.01.27. 11:09:32

Ez nem tájékozatlanság, hanem mélysötét ostobaság.

2021.01.27. 11:11:46

@ppupu (sivatagi sárkány): Vivi mikor bement is 1-es fokozatban tolta, utána volt egy lassú időszaka, most megint pörög.

.Zsu 2021.01.27. 11:11:58

hejhó!
nagyon köszi a posztot @Dzsudibí! szuperséges lett.

"nem Mercike, amit a Harry Potterben olvastál"
hát persze, olvasott :D könyvet :D
szerintem egyszerűen amilyen környezetből, családi háttérből jöttek a műveletlenebb villalakók, nem motiválta őket senki, h fejlesszék magukat. a szülők otthon nem olvastak, és nem volt fontos a művelődés. a családi, baráti értékrendszerben ezek nem szerepeltek.
beszűkűlt világképük alakult ki. Marci életében senki nem tanította meg a lánynak azt h érdeklődéssel tekintsen az új ismeretekre, járjon utána a dolgoknak.
a fejlesztő hét is sztm belőle váltotta ki a legfurcsább reakciókat. nem tudott mit kezdeni sokszor magával h most mit csináljon ott az iskolapadban :)

ErdélyiSárkánylány 2021.01.27. 11:12:05

Igazából azért jöttem, hogy bebizonyitsam, hogy Erdélyben igenis léteznek sárkányok :D Én vagyok az egyik :P :D

úgymond olvasó mmkk 2021.01.27. 11:12:45

@hereverő heverő: ne nevess :D nem is tudom minek jöttem, de már megyek is

Ármándójózsi 2021.01.27. 11:12:54

@ErdélyiSárkánylány: Óóóóhhh... De akkor azt tudnod kell, hogy a mellkasomban nagy és érző szív dobog és ezért már sokan sokszor illettek engem negatív jelzőkkel, de a sárkánylányok mindig is a gyengéim voltak... ❤️

És Vanda...

Cérnahuszár 2021.01.27. 11:13:21

@Niemandhäuser: ln se, mercikét elengedtem
vivinek drukkolok
kedvenc szösszenetem ami megerősít:
" Vivi csillogó szemekkel ecseteli a riportban, s fehér paripán érkező herceg az egy dolog, a világkörüli utazás meg egy másik, na de disznóvágás a VV-ben, az maga a megtestesült ÁLOM."
szeretem a bolond embereket

2021.01.27. 11:13:42

@ppupu (sivatagi sárkány): Szerintem Süsü zavarta meg kiskorában.

2021.01.27. 11:14:36

@Magentax: jó, mondjuk Moha sem tudta hogy mi az avokádó, sem azt hogy mi az ugar.

.Zsu 2021.01.27. 11:16:09

@MsIreneAdler: tényleg gonoszak voltatok :DDD

MsIreneAdler 2021.01.27. 11:24:59

@Ármándójózsi: nem, sajnos nem így van. Hiába érzed úgy :)
@.Zsu: hidd el, te sem bírtad volna megállni :D. Olyan "oh honey" típus volt, mint Katy Perry a HIMYM-ben.

MsIreneAdler 2021.01.27. 11:26:04

@ErdélyiSárkánylány: üdv neked! Mindig jól jön egy sárkány a háznál :)

Spitzbaue® 2021.01.27. 11:26:16

Na most óvastam ee'. Jóvót Dzsudi. Köszke!

2021.01.27. 11:28:06

@MsIreneAdler: én bírom az ilyeneket, Marcika ellentétben Bakonyi úrral, vagy GInával legalább nem hangoztatja hogy ő mekkora lángelme.
Egyik haverom még tinikoromban váltig állította, hogy Bob Marley él, mert ő látta az MTV-ben. :D
Rá is hagytuk. :D

Spitzbaue® 2021.01.27. 11:31:01

@Cérnahuszár invexo: Ja, ez már olyan Zsuzsu 2.0 kezd lenni. De a verziószámon is látszik, hogy jóval fejlettebb/felhasználóbarátabb, mint az 1.0, mert ha ugyanolyan, vagy nagyon hasonló lenne, akkor 1.1, vagy 1.3 lenne.
Intelligens ember változtatja a véleményét: én hyperintelligens vagyok, mert az elején Zsuzsu ugyanúgy a kedvencem volt, mint Proliúr, de nagyon megváltoztattam a véleményemet mindkét esetben.

.Zsu 2021.01.27. 11:31:44

@MsIreneAdler: ja persze, megértem, amikor mondok viccből vmi faszságot, és vki tök komolyan visszakérdez, h téényleg?? akkor alap h faarccal mondom neki h persze, és hozzáteszek még nagyobb faszságot :DD

Magentax 2021.01.27. 11:32:08

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Na tessék!
Szegény Merdzsókát meg hogy félrevezették, hogy nincs is erdélyi sárkány :DD

MsIreneAdler 2021.01.27. 11:32:19

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): az is jó lehetett :). Hiszen, akit az MTV mutat, az nem lehet halott! Mondjuk én most láttam 2Pacet a jutyubon, akkor ő is él? :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.27. 11:32:32

Tök jó lett a poszt, késett, mint a MÁV, túlvagyunk rajta. :-)

Miután pár évig kotnyeleskedtem kenyér és kalácssütés közben, elmondhatom, hogy lehet kisérletezgetni, de az ehető kenyérhez a liszten a vizen a són meg a kovászon kívül nemigen kell más. :-)

Spitzbaue® 2021.01.27. 11:33:37

@ppupu (sivatagi sárkány): A posztírók, és a blogolók is, renszeresen felteszik a kérdést, hogy hogy maradtak ezek eddig életben. Jogosan teszik fel.

Spitzbaue® 2021.01.27. 11:35:10

@Dzsudibí: És akkor ma lesz még egy posztcsi?

2021.01.27. 11:37:33

egyébként lehet nincs is bent élesztő, hiszen eddig minek rendeltek volna, most meg nem tudnak.

hereverő heverő 2021.01.27. 11:39:48

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Kenyér viszont van benn, kovászt tudnának csinálni. De még azt sem tudják mi az a kovász, azt hiszik hogy beszédhibás patkoló ember.

2021.01.27. 11:42:20

@hereverő heverő: azért a kovász feladja a leckét okosabbaknak is, talán Szily próbálkozott vele a 444-en, aki azért butának nem nevezhető, rosszindulattal sem.

Cérnahuszár 2021.01.27. 11:44:01

@Majom1Parádé: ha kicsit péksütisebbre akarod akkor teszel bele pár kanál tejföl, vagy tejet, és némi cukrot, mert az élesztő arra jobban rákap.

ez nekem annyira fura hogy nem tudják hogy élesztő kell a kenyérhez, na jó a 20-as generációnál oké, de bálinték már maholnap 30
A disznó bontásnál látszott hogy ők már láttak ilyet, nem estek kétségbe, amig a lányok ültek mint a verebek a dróton

(kieg. odakocoktam a kölökhöz aki sskk nem néz VV-t, hogy szerinte mi kell a kenyérhez, felsorolta. Még azt is hogy a sütőbe kell víz egy edénybe hogy párologjon, nagyobbra dagadjon a kenyér. 16 éves. én meg büszke.)

2021.01.27. 11:45:31

Ma lesz kihívás? Szerintetek kit választ Pini? Csináljuk poll-t?

2021.01.27. 11:49:24

@Cérnahuszár invexo: hány ápoltat írjak bele? Frú, Virág, Merci? vagy minden nyomoroncot?

mozambikizombikini 2021.01.27. 11:50:00

@Cérnahuszár invexo: hat nezd, en pl. glutenerzekenykent csakis a specko Szaffi lisztet hasznalom (sajna nem szponzorom, pedig jo lenne, mert nem elek Mo-n, igy eleg nehez beszereznem). Na abba a keverekbe kb. semmi mast nem raksz bele a son meg a citromleven/almaeceten kivul. Tuti sikerelmeny 1 ora alatt.

Cérnahuszár 2021.01.27. 11:50:01

vajon milyen párosítással küldenek ki külső melóra most ápoltat?
fru-bálint lenne jó

ErdélyiSárkánylány 2021.01.27. 11:50:37

Virág még szarás közben se képes leszkadni Proliúrról. Ott őrzi a wc előtt.

Gia 2021.01.27. 11:53:21

Biztos Fru lesz a kiválasztott,Vivcsó nem kockáztat.Remélem ma adnak neki tanácsokat a lakók.

Magentax 2021.01.27. 11:54:37

@Cérnahuszár invexo: Én a Moh-Virdzsó párnak örülnék :D

2021.01.27. 11:54:56

@Ármándójózsi: Done. De gyros-t csinálhatsz. :D

mozambikizombikini 2021.01.27. 11:56:26

@Gia: sztem fura is lenne, ha Viragot valasztana, Fru-ra tobb oka van. Egymasra tettek a jelet es Fru anno talpnyalonak nevezte, kifejezetten Vivit is, illetve kozolte, hogy hanyingere van toluk (Attol a csapattol, akikkel ugye most egyutt nevetgel). Viraggal sztem nincsen hasonlo logikai hatter.

2021.01.27. 11:57:24

@mozambikizombi: indokolhatja azzal is hogy feszkót kelt, és a nyugalom megzavarására alkalmas hangokat hallat a veszekedés során. :D

2021.01.27. 11:58:23

@Cérnahuszár invexo: Virág egyedül opció nincs? :D vagy Ginával

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.27. 11:59:43

@Niemandhäuser: Bocsi, de ha télleg hyperintell lennél, akkor eleve tudtad volna, hogy Danika egy q nagy gyökér állat. :-)

Nets 2021.01.27. 12:02:11

@mozambikizombi: Szerintem tényleg ennyire butuska, de a védekező mechanizmusban egyetértek. Amikor úgy érzi gáz a helyzet, így próbálja a szitut feloldani, és abból a szempontból végülis lehet jó, hogy inkább nevessenek egy nagyot az egészen, mint teljes kiégés legyen belőle. Visszább lehetne venni a butasági szinten, mert sokszor túl van tolva, de a lazább hozzáállás nem gond.

Mostanában megfigyeltem Vivin, hogy eddig eljátszotta a 10 éves butus kislányt, akinek lélegezni is segítség kell, de amikor a napokban támogatni akarták (nem bántóan) pl. a Tik-tok-os táncnál vagy egyéb esetekben, akkor mindenkit elküldött a búsba és még tolta a sértődöttet, mondván ennyire tartotok, hogy egyedül nem vagyok képes egy ilyet megcsinálni? Kicsim, végig ezt az arcodat mutattad, nem kéne akkor meglepődni, hogy a környezeted így áll hozzád.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.27. 12:03:12

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Bele lehet mindet, de Bálint, Robi és Moh aligha kap szavazatot.

Ármándójózsi 2021.01.27. 12:03:31

FIGYELEM SZAVAZÁS!!!

KIT HÍV KI VIVI MA PÁRBAJRA???

ITT LEHET SZAVAZNI -> strawpoll.com/foceksksx

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.27. 12:04:13

@Ármándójózsi: VIGYÁZZ A SÁRKÁNYLÁNYOKKAL! Ezek ráülnek a tojásaidra és addig nem állnak fel róla amíg ki nem keltik.

Ármándójózsi 2021.01.27. 12:04:38

@Ármándójózsi: Őőőő, bakker lekéstem... Fülemen a telefonnal mondjuk nem csoda... :(((

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.27. 12:06:49

@Ármándójózsi: Ziher, hogy Fru, de Virágnak jobban örülnék!

Én nem akarom még egyszer végignézni, Dani székelési problémáit, miközben Virág nem mer kimenni a WC elől... ez nekem elég bizar ....

Cérnahuszár 2021.01.27. 12:08:03

@Nets: azt írta itt valaki hogy introvertált
akkor nagyon is zavarhatja ha körbeállják, és mindenki vele foglalkozik, neki meg meg kell felelni
ez egybe vághat azzal ahogy az elején bement, amig ki nem ismerte az embereket, félrevonult
most meg hogy marháskodik bálintékkal, a feje sem olyan mint az elején, nem olyan elutasító

Ármándójózsi 2021.01.27. 12:08:03

@Brigante: És a bizarral még óvatosan is fogalmaztál... Bbrrrooooáááffff...

csendesülő 2021.01.27. 12:08:29

@Ármándójózsi: nálunk erre azt szokták mondani, hogy nem kötelező csak erősen ajánlott! :)

Nets 2021.01.27. 12:09:03

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Nekem tiniként olyan konteóm volt, hogy Michael Jackson valójában nem halt meg, csak elege lett a csesztetésekből és a médiából, ezért egy napsütötte szép helyre menekült koktélok armadájának társaságában.

Ármándójózsi 2021.01.27. 12:10:59

@csendesülő: Ismét egy új vendég! Örülünk Neked, gyere gyakrabban és szólj hozzá! ;) :)))

(Ppsszt..., ezt most mire írtad, bocsi, de nem tudom... :) ))) )

2021.01.27. 12:11:28

@Ármándójózsi: legyen a tiéd a hivatalos, neked van energiád többször is linkelni a poll-t :)))

Ármándójózsi 2021.01.27. 12:13:39

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Köszi, de nyugodtan lehet a Tiéd is, én elkéstem, nem vettem észre, hogy készítettél már egyet... :((( Szerintem egyébként most már hagyjuk bent mind a kettőt, legközelebb meg egyeztetünk. ;) :)))

.Zsu 2021.01.27. 12:14:21

@Ármándójózsi: már meg sem kérdezed h lány-e?

Nets 2021.01.27. 12:15:06

@Cérnahuszár invexo: Ezzel nem lenne semmi baj, főleg ha valós az önbizalomhiánya is. Nekem még 1 emberrel is zavaró lenne együtt élni (aki nem a párom), nemhogy ennyivel, mert kell a saját tér. Nem a félrevonulás a gond, hanem hogy közben úgy viselkedett mintha az ételt is meg kell rágnia a többieknek mielőtt a szájába veszi, vagy a torkán akadna. Nem egy önálló képet adott magáról, hanem egy tévelygő kislányét, ezért is tartották bent a leggyengébbnek sokszor.

Fu Szekh Li 2021.01.27. 12:16:21

@Ármándójózsi: Nem kéne minden új csajt felajzott csivavaként megjelölni :D

Cérnahuszár 2021.01.27. 12:18:29

@Nets: még most is annak tartják, ő volt a táblán legalul mindenkinél
izgulok hogy sikerül neki a kiválasztás és párbaj

Krétagarbó 2021.01.27. 12:19:48

@Magentax: a szaráson én is kiakadtam. Hogy Daninak éppen szorulása van, az pont eggyel több infó volt, mint amire kíváncsi voltam vele kapcsolatban.

Krétagarbó 2021.01.27. 12:31:38

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Köszi, szavaztam. Frú vezet toronymagasan eddig.

Ármándójózsi 2021.01.27. 12:33:47

3 SZAVAZÁS IS VAN FOLYAMATBAN JELENLEG!!!

1. ÚJ!!! KIT HÍV KI VIVI MA ESTE?
ERRE KÉT HELYEN IS LEHET SZAVAZNI ITT -> www.strawpoll.me/42521607
ÉS ITT -> strawpoll.com/foceksksx

2. KIRE SZAVAZOL A KÖVETKEZŐ PÁRBAJON? ITT -> strawpoll.com/ywrca43dh

3. KI NYERJE A 36 MILLIÓT? ITT -> strawpoll.com/ozyp3xep1

MINDENKI SZAVAZZON!!! AZ IS AKI CSAK OLVASSA EZT A BLOGOT, TOPICOT!!!

Krétagarbó 2021.01.27. 12:34:13

@ErdélyiSárkánylány: Üdv itt!

Nekem meg pont úgy tűnt, hogy Dani kért ezt azt tőle, míg a WC-n ült, olyan érzésem volt, mint aki ott akarja tartani trónolás közben is a közelében. De lehet, hogy csak én vagyok nagyon Proliúr ellenes.

Krétagarbó 2021.01.27. 12:38:31

@Fu Szekh Li (karibi kalózsárkány): nah, még egy sárkány. Még hogy nem léteztek :DDD

Gia 2021.01.27. 12:39:35

Merszike gyorsan megutálta az uborkafejű gazdát..Kicsi csernusi stílusa van valóban. :-)

Gia 2021.01.27. 12:40:53

Minyá átkeresztelkedem Drakula Dragonra. :-D

Magentax 2021.01.27. 12:41:05

@Krétagarbó: Ott akarhatta tartani maga mellett. folyamatosan magyarázott neki, akkor is, amikor kiküldte, hogy hozzon be neki valamit a klotyóra.
Egy másodpercre sem akarja szem elől téveszteni, mert a végén még elincselkedi magát a "kislány".

katemoss 2021.01.27. 12:43:45

@Ármándójózsi: mikor hirdetsz eredményt? Jobb lenne ez a szavazósdi, ha a voks leadása után láthatnánk az aktuális állást. :)

Gia 2021.01.27. 12:44:37

@Magentax: még véletlenül Moh ráemeli tekintetét...Meg kellett akadályoznia.:-))

Ármándójózsi 2021.01.27. 12:45:38

@katemoss: Szerintem látható az állás, nem??? :S
Neked ni ott egy Results gomb (link)??? :S

Nets 2021.01.27. 12:45:45

VV10 három szóban: incselkedés. tisztelet. vélemény.

2021.01.27. 12:47:03

@katemoss: láthadod. Show results-ra klikk.

Gia 2021.01.27. 12:47:10

@katemoss: nézd meg az eredményeket,miután szavazol.

katemoss 2021.01.27. 12:48:12

@Ármándójózsi: jajajaja... bocsánat... :D csak az elsőnél egyből kiadta, és nem kellett semmire kattintani. így már ok, én voltam a bamba nyúl.. :D

Ármándójózsi 2021.01.27. 12:49:31

@katemoss: Már megijedtem, hogy úgy van beállítva, hogy csak én láthatom, mert akkor mondom az gáz... :D

katemoss 2021.01.27. 12:50:06

akkor már csak az a két kérdésem van, ki volt az az elvetemült, akinek Fru vagy Virdzsó a legszimpibb??? :D

csendesülő 2021.01.27. 12:51:39

@Ármándójózsi: Ja, bocs. Na ezért kommentelek ritkán, mert még reggel nyitottam meg az oldalt és csak most értem oda, hogy elolvassam. Közben meg pörögtek a hozzászólások amiről lemaradtam. De sokszor jókat nevetek csak nem mindig tudom követni ezt a hihetetlen mennyiségű komment áradatot.
Szóval bocsi, üdv mindenkinek!
A komment a Dzsudibí felé küldött válaszodra volt, mármint hogy a disznó vérét leeresztik aprítás előtt. Ez ugyan nem kötelező csak erősen ajánlott...

Ármándójózsi 2021.01.27. 12:51:56

@katemoss: Azt is láthatod a "Who Voted For What" táblázatban, csak jó eséllyel nem merte a nickjét vállalni, vagy nem is írogat ide. :DDD

Krétagarbó 2021.01.27. 12:54:26

@Nets: ledegradáltad őket most ezzel? :)))

Ármándójózsi 2021.01.27. 12:54:26

@csendesülő: Jaaaaaaaaaa :DDD
Azért csak gyere és csatlakozz Te is, ülj fel velünk erre az őrület Train-re. :DDD

katemoss 2021.01.27. 12:56:25

@Ármándójózsi: haha, tényleg nem csak néznem kéne, hanem látnom is.. :D és ezt a szavazást máshol is közzé tetted?

Berborosz 2021.01.27. 13:06:16

@Krétagarbó: Degledarálta - ahogy Kroki mondta volna...

Ármándójózsi 2021.01.27. 13:06:27

@katemoss: Amelyiket én hoztam létre azokat nem. (Ez látszik a szavazás címe alatt a nick-ről.) Amelyiket Fridzsy, szerintem azokat ő sem publikálta a blogon kívül.
Fridzsy egyébként = Post Modern Prometheus-al.

Magentax 2021.01.27. 13:06:59

@Krétagarbó: Bizony.
Itt éppen azt veséztük - asszem 2 napja - hogy proliúr vajon lányokat futtat?
Ezt tulajdonképpen beismerte a tegnapi beszélgetésében Virággal, amikor azt mondta, hogy szerez egy nőt az unokatesójának.

2021.01.27. 13:07:21

@Ármándójózsi: én mondjuk lusta vagyok beírni azt hiszem m betű vagy valamilyen betű voltam. Majd legközelebb figyelek.

Fálki 2021.01.27. 13:11:56

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Egészen biztos vagyok benne, hogy azert kell oda nevet is beírni Ármándó szavazásába, hogy tudja szűrni ki a lány és mehessen hódítani....

2021.01.27. 13:14:09

@Fálki: :DD
most nézem egyiknél már sára vagyok

Ármándójózsi 2021.01.27. 13:16:03

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Egyébként ha a nickeddel regsztrálsz oldalra (mondjuk az alap nickeddel...), akkor létre is tudsz hozni szavazást, illetve automatikusan kitölti egy szavazásnál, ha be vagy lépve.

Fálki meg hülyeségeket beszél, ne torődj vele... :/

Krétagarbó 2021.01.27. 13:18:09

@Berborosz: jah, Kroki. Vajon itt van valahol? Melyik mocsárban bujkál? :)

Krétagarbó 2021.01.27. 13:19:11

@csendesülő: pont akartam mondani, hogy vajon Józsit felkérdezte e már valaki, hogy ő fiú?

Rrami 2021.01.27. 13:20:31

@ppupu (sivatagi sárkány): (Nini, púpos sárkány) Szerintem éppen az a gond, hogy Merci láthatott valamilyen sárkányos filmet, vagy Harry Potter pont azon részébe nézett bele, mikor megérkezett a magyar mennydörgő, ezért kavarodhatott össze. Megértem őt, nekem is volt egyszer képzelgéses időszakom :D

Pink Martini 2021.01.27. 13:22:59

Sajnos eléggé eltér, hogy Vivi nagy valószínűséggel kit fog kihívni illetve hogy én kit szeretnék, hogy kihívjon (és kint hagyjon). Dani az, aki engem ritka mód irritál...

.Zsu 2021.01.27. 13:25:17

@Krétagarbó: még nem láttam h Józsi nyilatkozott volna erről. bármi lehet.

2021.01.27. 13:25:27

Szaporodnak a sárkányok, lassan Hibbant sziget leszünk. Ízé.. eddig is, de nem úgy

Ármándójózsi 2021.01.27. 13:25:41

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): A regisztráció nem ám valami szitokszó, kedves sárkányka... :D

Krétagarbó 2021.01.27. 13:26:52

@Pink Martini: szerintem Dani még nagy falat lenne neki, vagy ha nyerne is ellene, az szoros lenne. Virág vagy Frú a megfelelő párbaj ellenfél most, de Frú annyira semmilyen most villaszingliként, hogy ellene még a műtehén is visszajönne, akit a lemmingek fejnek reggelente.

.Doktor.Szöszi. 2021.01.27. 13:28:29

@Fálki: most nem érek rá megnézni, de nincs olyan külön oszlop, ahol a nemet kell jelölni? lány-e vagy? I- N XDDDD

csendesülő 2021.01.27. 13:28:53

@Krétagarbó: Hát ebben a mai világban én ilyeneket nem feszegetek. Amíg csak baráti a közeledés, mindegy hogy fiú vagy lány, sőt felőlem papucsállatka is lehet. ¯\_(ツ)_/¯

Fálki 2021.01.27. 13:29:36

@Pink Martini: @silvermansarah(erdélyi_sárkány): Az fel sem merül, hogy taktikából is lehetne választani, jányok?

Nem mindig azt kell vinni szerintem, aki felbasz.

Ha lenne itt a kommentek kozott kivalasztas, kihivas és párbaj, akkor kivalasztottkent és se biztos hogy azt vinnem, aki a legjobban irrital / @Ármándójózsi: /, hanem azt, aki ellen a legjobb eselyekkel mennék / @vadmalac/.

Viccelek, ármándót vinném, hátha a párbajon megkérdezné Anikót, hogy lány-e... Utana meg ugyis csak vele foglalkozna.

Krétagarbó 2021.01.27. 13:29:50

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): ez most olyan magas labda, de nem csapom le, mert megint sértődés lesz belőle:)))

2021.01.27. 13:30:37

@Krétagarbó: mi kedves sárkányok vagyunk, a komodóiak irtó gonoszak, megrenátoznak seperc.

Spitzbaue® 2021.01.27. 13:30:38

@Majom1Parádé: Pedig az vagyok :-DDDD. Tudtam, hogy gyökér, de attól még szimpi volt. A gyökérség megmaradt, a szimpátiám nem.

Fálki 2021.01.27. 13:31:25

@.Doktor.Szöszi.: Az lesz majd a kovetkezo szavazása, hogy
[ ] Fiu vagyok
[ ] Lány vagyok és szivesen adok elerhetőséget Armandonak

:D :D

Ármándójózsi 2021.01.27. 13:31:41

@Fálki: Tegenisetucc, Te csicskagyász... :/

2021.01.27. 13:32:00

@Fálki: én sokkal taktikusabb vagyok nálad, meg se mondom ki basz fel.
Háhá!

.Zsu 2021.01.27. 13:33:59

@Fálki: akkor én fiú vagyok!! :D

Fálki 2021.01.27. 13:35:05

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Akkor majd azt mondom, hogy tudom.

Na akkor leszel igazan nagy bajban.

Krétagarbó 2021.01.27. 13:35:24

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): ja, mi lennénk utána a nyálon lőtt (sárkány)lányok :D

youtu.be/kXrqa-cIOCw

Ezt Frúnak is küldöm sok szeretettel:)))

Fálki 2021.01.27. 13:35:54

@Ármándójózsi: Jó, ez nem egy rendes blogmotor, mint pl a Logout...

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.27. 13:36:53

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): egyszer ismertem egy férfit aki a feleségére sárkány ként hivatkozott

Fálki 2021.01.27. 13:37:08

@Krétagarbó: Sajnos ez nem jó, mert azt énekli a Galla, hogy Miért tartja mindig szorosan csukva a száját. Fru szerintem nemhogy mindig nem tud olyat, de talán soha. :D

2021.01.27. 13:40:27

@repuloezustmokus: nekem az a kínai jegyem, szóval....gondolhatod

2021.01.27. 13:41:02

@Fálki: én sosem vagyok bajban

Fálki 2021.01.27. 13:42:25

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): téééényleg? És a pofád sem szokott égni ezerrel, amikor emailt írsz?

Ármándójózsi 2021.01.27. 13:43:19

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Mert jól csinálod! :)
De ha tehes lennél a Mészáros Lőrinctől akkor azért ismerd el, hogy bajban lennél... :D

2021.01.27. 13:43:21

@Fálki: SSKK nem ég a pofám
;))))

2021.01.27. 13:44:01

@Ármándójózsi: fújj bazmeg, miattad kihányom az ebédet

Fálki 2021.01.27. 13:44:30

@Ármándójózsi: Az mondjuk hasonlat :D :D :D :D

Spitzbaue® 2021.01.27. 13:44:33

@Ármándójózsi: TéLLeg Józsi, a régi avatároddal is ugyanilyen stilusban és rendszerességgel írtál, és akkor másnak tünt mert valami decens figura volt. Mindig azt hittem, hogy az ertéel hiradós gyerek, aki csak a retek kettőn kap adásidőt. Az volt? Ugyanígy @Krétagarbó: -nál is elgondolkodtam, hogy mennyire értékelnénk máshogy az írásait, ha az avatarja mondjuk Fred Kueger lenne. ;-)

ErdélyiSárkánylány 2021.01.27. 13:44:45

Az én kínai jegyem is a sárkány....meg néha igazi házisárkány tudok lenni....szóval ...:D

2021.01.27. 13:46:38

@ErdélyiSárkánylány: melyik nő nem? Minimum havi 1x . ;)))))))

Ármándójózsi 2021.01.27. 13:47:11

@Niemandhäuser: Micsoda??? Az eredeti Ármándós avatarról beszélünk??? :S És, hogy az avatarok fényében a mondanivaló megváltozik, azt mondod? Érdekes felvetés és könnyen lehetséges is. :)

Krétagarbó 2021.01.27. 13:48:24

@repuloezustmokus: én meg ismertem egy férfit, akinek a feleségét tényleg így hívták :D

ppupu #Fantom for President 2021.01.27. 13:49:36

@Rrami: De Neked elmúlt az a képzelgéses időszak, ugye ? :D

Fálki 2021.01.27. 13:50:35

@Krétagarbó: Nekem is van Sárkány vezetéknevű csapattarsam, akiknel nagy dillema volt, hogy a jovendobeli hogy is vegye fel az ura nevét.

Legyen Sárkányné.. vagy Sárkány-Horváth Rozi...

Vegul az ember oldotta meg a kerdes, amikor is kijelentette, hogy Te a nevem nélkül is sárkány vagy... :D

Ármándójózsi 2021.01.27. 13:50:38

@ErdélyiSárkánylány: Na, látom, Te sem leszel már az én sárkányom, mert már valaki másnak a házija vagy. Elkapkodtad... :/

ppupu #Fantom for President 2021.01.27. 13:51:50

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Te kezdted ez a sárkányos dolgot. Belőlem csak perverzió tört ki

2021.01.27. 13:51:53

@Krétagarbó: nekem Tompák vezetéknevű, ami nyilván olyan mint a tót, de hát szegény, na

Krétagarbó 2021.01.27. 13:52:30

@Niemandhäuser: van akinek így is rémálom szerintem:)

Fálki 2021.01.27. 13:53:07

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Exkollegina: Ribancz Lászlóné Makacs Timea

Na az lehetett egy élet...

2021.01.27. 13:53:34

@ppupu (sivatagi sárkány): én imadlak ppupu, most az ellenfeleim feljegyzik: sára tud azonosulni ppupuval, együtt tud élni vele, nem degradálja LE

Spitzbaue® 2021.01.27. 13:55:29

Bár gondolom keveseket érdekel, de tudom, hol van Gy. Őzike. Időutazást hajtott végre, és régi amerikai filmekben szerepel: www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=3854880241230547&id=100865409965401

2021.01.27. 13:55:36

@Fálki: én azt sem értem, akinek van gyönyörű lánykori neve (pl. Vörösmarty) és felveszi a férje extrém ronda nevét

Krétagarbó 2021.01.27. 13:56:22

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): most nem írom le, hogy mi volt a Sárkány vezetéknevű csaj keresztneve - érthető okokból - de na. Jobban már nem tudtak a lányukkal később sem kicseszni szerintem...
Találkoztam már pár olyan vezetéknévvel, amelyeknél nem is értettem, hogy miért nem cserélték már le - nem most de - pár száz évvel ezelőtt?!

ppupu #Fantom for President 2021.01.27. 13:56:29

@Fálki: Az egyszerű Vég Béla ezek mellett már csak futottak még kategória

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.27. 13:57:28

@Krétagarbó: én azon gondolkodtam hogy bizonyos emberek bizonyos nevekkel hogy jönnek össze adott nevű emberel

Ármándójózsi 2021.01.27. 13:57:35

@ErdélyiSárkánylány: Azt már meg sem merem kérdezni ezek után, hogy az a fekete kis izé, mit csinál ott melletted??? Megtisztel? Vagy le??? :S

Krétagarbó 2021.01.27. 13:58:01

@Fálki: ez jó :DD

És tulajdonképpen egy idő után minden - tudod 40+ karót nyelt - nő a nevére kerül :DDD

2021.01.27. 13:58:13

@Krétagarbó: kajak, én sem értem őket. A szülők meg, akik humorosak, remélem sokat szenvednek. Szegény KariGeri is Szilveszter. Kurva vicces, háhá

Fálki 2021.01.27. 13:58:38

@Krétagarbó: Nekem volt egy kartyapartnerem, akirol honapokig csak annyit tudtunk, hogy Ő Barna. Zsolti unokatestvere, jofej gyerek, szerettuk.
Aztan egyszercsak kiderult, apuka Világos Tibor, anyuka Világos Zsuzsa, a gyereket pedig gondolták jól megszivatjak, mert az vicces.

Nem veletlenul nem kívánta Ő megosztani a teljes nevét...

.Zsu 2021.01.27. 13:59:21

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): na ezt én sem értettem sosem.
@Krétagarbó: én is ismerek Sárkány vezetéknevű lányokat, de sztm a Sárkány az tök jó név. nekem bejön.

Fálki 2021.01.27. 13:59:46

@Krétagarbó: Sejtettem, hogy azért meg is szúrsz. Neked pont nem kellett volna, azt magadravenni :)

ppupu #Fantom for President 2021.01.27. 14:00:58

Én nem értem, hogy manapság ez "né" dolog mire jó. Szerintem mindenkinek van szép vagy kevésbé szép vezetékneve, de minek ezt ezzel a "né" dologgal bonyolítani. Ha nagyon nem tetszik a vezetékneve cserélje le férje nevére.

Laura Ingalls 2021.01.27. 14:02:42

@Niemandhäuser: lesz, arra vár hogy élesítsék ;)

Krétagarbó 2021.01.27. 14:03:05

@Fálki: Vastagné Meleg Eufrozina

(valaha tanított)

.Zsu 2021.01.27. 14:03:14

@ppupu (sivatagi sárkány): EKG
de a legjobb amikor az eredeti neve teljesen eltűnik, és Kovács Józsefné lesz. hol az identitásod, ki vagy te? ennyi, Kovács József felesége?

Krétagarbó 2021.01.27. 14:04:12

@Fálki: ez nem szúrás volt, röhögök rajta:))

Ha szúrok, nem beszélgetek. Kurva nagy bosszú, mi?

Krétagarbó 2021.01.27. 14:06:33

@Niemandhäuser: Jajj bakker, tényleg mindenkinek van egy hasonmása:)

Ármándójózsi 2021.01.27. 14:06:40

@ErdélyiSárkánylány: Ez is egy irány. :D Mondjuk én nem művelem. :DDD

ErdélyiSárkánylány 2021.01.27. 14:07:46

@.Zsu: Vagy Kovács Dánielné (Virdzsó) :)))

ppupu #Fantom for President 2021.01.27. 14:08:06

@.Zsu: Pontosan... Szégyenli magát? Vagy ennyire meg akar felelni a zurának? Vagy mutatni akarja, hogy na engem má aztán elvettek feleségül. Régebben ez más volt, de a mai időkben ez mindig furcsa nekem. + Nem tudom rendesen beírni a telómba... Mert most akkor Józsefné a keresztneve ???? :D

Krétagarbó 2021.01.27. 14:08:40

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): igen, ezen mi is jót nevettünk a kollégákkal, amikor egy ügy kapcsán kiderült.

Ármándójózsi 2021.01.27. 14:10:37

Nagyon szeretnék egyszer @Laura Ingalls: -nál első lenni!!! NEMÚGY!!!
De mennem kell, ezért az nem ma lesz... :(

.Zsu 2021.01.27. 14:12:47

@ppupu (sivatagi sárkány): sztm igen. ő nem Marika többé, hanem Józsefné :)))
én azt is imádom, és konkrétan ismerek ilyet, aki elvált a férjétől, és utána meghagyta ilyen formában a nevét, h kovács józsefné (nyilván nem pont ezt). mert ugye megtarthatod a férjed nevét válás után is.
na ez nagyon beteg már sztm :D

@ErdélyiSárkánylány: na azt tuti :D

Krétagarbó 2021.01.27. 14:12:48

@.Zsu: azért lehet humorforrás, főleg ha lány az illető. Mondjuk nekem is olyan vezetéknevem van, amivel viccelődtek gyerekkoromban sokat, utáltam is. Aztán amikor férjhez mentem, csak nem cseréltem le. Ma meg már nem vicces, inkább csak ritka, nem egy szimpla Tóth, Kiss, Nagy, Szabó vagy Kovács.

Remélem most jó sok kommenttársat megsértettem, nem állt szándékomban:)

Laura Ingalls 2021.01.27. 14:14:40

@Ármándójózsi: XD egyelek meg, ebbe nem lehet nem belepirulni... ikszdé

ppupu #Fantom for President 2021.01.27. 14:14:56

@repuloezustmokus: három generáció múlva milyen vezeték nevek lesznek már ?

Kovács-Kormos-Balogh-Neubauer Mária ?

Zeniális

Spitzbaue® 2021.01.27. 14:15:35

@Laura Ingalls: Hurrá! (Levizsgázott Deutsch Tamás! - Hofi -)

Ármándójózsi 2021.01.27. 14:15:47

@.Zsu: A világ legbetegebb dolga, hogy a nő megtarthatja a volt férje nevét evör!!! Így lesznek a dupla Kovács Józsefnék is például... Ami meg már a csúcs... :/

Spitzbaue® 2021.01.27. 14:16:55

@Krétagarbó: meg hason Mása se rossz :-DDD

Post Modern Prometheus 2021.01.27. 14:16:59

Köszi Dzsudi, jó lett, mint mindig <3
Erdélyi sárkányom ugyan nincs, nem vagyok Bálint nagybátyja, de nagyon tudnám értékelni, ha Deathwingnek most lenne kedve elhozni a kataklizmát. Megnézném Merci arcát [is] közben :D:D

Vivi VS Fantomkép: strawpoll.com/ywrca43dh
93.36% [197] - 6.64% [14 ] a jelenlegi állás Vivi javára [ez az első olyan párbaj - talán -, ahol nem izomból vezet a Fantomkép, bár a végkimenetel szinte itt is "papírforma" lesz, reményeim szerint]. Szavazni ma este 22:30-ig tudtok erre, úgyhogy aki ma még nem tette meg annak még van lehetősége, éljen hát vele! :D Aztán az adás után hozom a következő szavazást.

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/ozyp3xep1
TOP 3:
- Bálint: 36.16% [111]
- Robi: 35.50% [109]
- Vivi: 17.26% [53]
Érdekes ahogy Bálint és Robi között most nagyon minimális a különbség, és egyik percben még az egyikük vezet, majd egy másodperccel később, már a másik. Úgyhogy tessenek ide is szavazni, azok akik még nem tették meg [egyébként Dani továbbra is 0 szavazattal rendelkezik, amit néha még így is soknak érzek nála]. :D

.Zsu 2021.01.27. 14:17:34

@Krétagarbó: jó de a gyerekek gonoszak (a felnőttek is mondjuk) én szemüveges kisgyerek voltam, sokszor fél szememet leragasztották...sztd? :D kaptam a csúfolást rendesen.
plusz a vezetéknevemmel is viccelődtek, pedig nincs kifejezetten olyan nevem.
ha be kell szólni vkinek akkor igen kreatívak tudnak lenni a kölkök. :))

Krétagarbó 2021.01.27. 14:18:04

@ppupu (sivatagi sárkány): azért ez a szüleink korában kőbe volt vésve. Eszükbe sem jutott nem Gipsz Jakabnénak lenni, legalábbis itt Magyarországon. Erdélyben inkább a lánykori vezetéknevet cserélték le a férjük vezetéknevére, mert ott meg az volt a szokás. Nekem ezzel voltak averzióim, férjem erőltette volna, de nem akartam (pedig szebb a vezetékneve az enyémnél, és jól is hangzott volna a keresztnevemmel együtt). Valahogy azt éreztem, hogy nincs szívem eldobni az apámtól "örökölt" nevet.

ppupu #Fantom for President 2021.01.27. 14:18:47

@Ármándójózsi: Dr. Kovácsné Dr. Fehér Mónika, de a férjét Tóth Istvánnak hívják :D

.Zsu 2021.01.27. 14:19:29

@Ármándójózsi: igeeen, így van. az illető volt férje is újranősült, és a 2. feleség is "Kovács Józsefné" lett. miéért? :))))

Krétagarbó 2021.01.27. 14:20:03

@ppupu (sivatagi sárkány): asszem csak kettő lehet, nem spanyolosodunk:) de megnézem majd a jogszabályt, ha érdekel.

.Zsu 2021.01.27. 14:21:27

@Krétagarbó: akkor meg is válaszoltad h egyes fura nevek miért nem tűnnek el és változtatjk meg :))

Krétagarbó 2021.01.27. 14:22:35

@.Zsu: erről mindig a Németh Lászlóné miniszter asszony jut eszembe. Mindenki azt találgatta, hogy oké, hogy Németh Lászlóné, de mi lehet a neve? :D

Krétagarbó 2021.01.27. 14:24:27

@.Zsu: jó, azért van az a név, ami esetén megbeszéltem volna apámmal a névcserét:)
(pl. Buzi - létező vezetéknév)

MsIreneAdler 2021.01.27. 14:26:06

Mindenkinek tök jó neve, meg avatárja van, csak nekem nem... Brühühü

Fálki 2021.01.27. 14:27:21

@MsIreneAdler: Szerintem az Áder Jánosné Irén az nagyon szép név.

ErdélyiSárkánylány 2021.01.27. 14:27:31

@Krétagarbó: Erdélyben még most is jellemző, hogy a lányok felveszik férjük vezetéknevét, bár mostanában van már példa arra is, hogy megtartják lánykori nevüket.
Én is felvettem férjem vezetéknevét.
Erdélyben viszont nem használatos a -né.

Krétagarbó 2021.01.27. 14:30:36

@MsIreneAdler: X éve, amikor regisztráltam, tudod mennyit agyaltam, hogy valami jópofát találjak ki? Aztán csak ennyire futotta. De már úgy hozzám nőtt.

MsIreneAdler 2021.01.27. 14:31:05

@Krétagarbó:
@.Zsu:

Mikor egy nem közvetlen kollégának címeznél levelet, aki pl X Tiborné... Nem írhatod, hogy "Szia Tiborné" . Hanem előtte telefonálsz párat, hogy mi a ketesztneve nekije :D Kész vagyok tőle :)

.Doktor.Szöszi. 2021.01.27. 14:31:15

@Krétagarbó: ne nézd, jól emlékszel. csak 2 tagú lehet :))

Krétagarbó 2021.01.27. 14:32:09

@ErdélyiSárkánylány: Igen, szerintem a román törvények miatt ez a -né változat nincs. Ez speckó magyar szabályozás gondolom.

MsIreneAdler 2021.01.27. 14:36:19

@Fálki: neeem :). Sárkanyosat akarok, mint ppupu!

@Krétagarbó: nekem tetszik a neved! IRL én közepesen szívtam meg, egyébként. Nem olyan gyakori a nevem, de van egy velem egykorú esztergomi nő, akit ugyanúgy hívnak. Onnan tudom, hogy hasonló területen ketestünk állást egyszerre, és két cégnél is elcserélték az önéletrajzainkat. Végül engem értesítettek, hogy nem kaptam meg az állást, aztán hívtak, hogy ja de mégis én :D

mozambikizombikini 2021.01.27. 14:37:19

@Fálki: szépa`élet ilyen nevvel :DDD mondjuk en ismerek par "Hrecska" vezeteknevu sracot.

Fálki 2021.01.27. 14:37:50

@MsIreneAdler: Bennszülött magyar házisárkány.

Na?

Fálki 2021.01.27. 14:39:47

@mozambikizombi: Nekem volt Töcsmeg nevű osztálytársam, akit a tanárok is Töcsinek vagy Töcskösnek hívtak..
Szopka meg alattunk járt pár évfolyammal, neki se lehetett könnyű.

.Zsu 2021.01.27. 14:40:58

@MsIreneAdler: miért mi a baj a tiéddel? én szeretem :)))

na ez még kész őrület lehet, vadászni a keresztnevek után.

@Krétagarbó: jó világos, ezek tényleg érthetetlenek h miért léteznek :) de az alap indíttatás sztm ugyanaz. a hagyomány, az apjának az édesapja is ugyanezzel a névvel élt stb.

bel ami 2021.01.27. 14:41:08

@Post Modern Prometheus:
Ha ezt Vivi tudná,
biztos Danit vinná.
Node sajnos nem tudja,
Ezért jön majd Fruzsina.

Fruzsi hopp, Fruzsi hopp,
Renátó neked a top.

Krétagarbó 2021.01.27. 14:41:38

@Fálki: ha sárkányosodnék most itt átmenetileg, akkor a "zsebsárkány" toldatot használnám (nem utal semmire, nem röhögni!). @MsIreneAdler: Irén, nem tetszik?

Krétagarbó 2021.01.27. 14:43:22

@Krétagarbó: ha tetszik, viheted! ez lemaradt:)

Fálki 2021.01.27. 14:43:31

@Krétagarbó: Neeem, ez nem egy kisegítő osztály volt :)

mozambikizombikini 2021.01.27. 14:44:15

@Fálki: Töcsmeg. Najolvanam. Ez mar tenyleg tulzas. Ezt nem tudod magadtol kitalalni sem. :D

Errol jut eszembe egy olasz baratnom, tinedzserkorunkbol. Agrippina volt a neve es akkoriban mentek ezek a betunyaklancok ezerrel. Jott hozzank latogatoba, mindekozben nyakaban logott a "PINA" kirakva.
Igy mentunk hat balatoni diszkozni: o + a nyaklanca. Sracoknak mondjuk jol jott, hogy van mivel megszolitani. :D

.Zsu 2021.01.27. 14:44:58

@Fálki: én Retkes vezetéknevűt ismerek.
és a kedvenc vezetéknevem az a: ROMOLHATATLAN
sztm mindent visz :)))

Fálki 2021.01.27. 14:46:31

@mozambikizombi: Mennyire ideális helyzet volt az. Teljesen legitim módon mondhattad azt bármikor, hogy szereted a Pinát.

Fálki 2021.01.27. 14:46:59

@.Zsu: Van itt a megyénkben ilyen ismert focista is :) Marmint Retkes.

Spitzbaue® 2021.01.27. 14:50:22

@Ármándójózsi: @Krétagarbó: Nem emlékeztem hirtelen, de @bel ami: volt az, akit a téma illusztrálásához kerestem. BEL AMI RULEZ! :-D

Cérnahuszár 2021.01.27. 14:50:39

@Fálki: na erre nem gondoltam hogy ezt írod.
sherlockosra mertem volna fogadni, hogy azért jön be

Rrami 2021.01.27. 14:53:15

@mozambikizombi: Nekem egy olyan ismerősöm volt, aki pénisz alakú medált hordott a nyakában. Nem mentem vele sehová sem, még az utcára se ki :)

Fálki 2021.01.27. 14:54:18

@Cérnahuszár adraconis.0.01: Kibeszéltük egyszer korábban már éjszaka hogy honnan van a nickje és a jelenlevok közül úgy rémlik, hogy nem sokan tudták. Én kifejezetten szeretem a Sherlock temakort, úgyhogy nekem könnyű dolgom volt :) De ettől függetlenül én Áder Irénnek hívom, mert így viccesebb :)

Spitzbaue® 2021.01.27. 14:54:18

@MsIreneAdler: Ritkán hallgatom Balázsékat (mert később keleK :-), de egyszer betelefonált valamilyen Józsefné, és Balázsék végig, kb.15-ször úgy szólították, hogy Kedves Józsefné, vagy csak Józsefné, legyne szíves/kedves, stb.. Feküdtem a röhögéstől. Szerintem ők is. A nő meg, mintha misem történt volna, hót komolyan válaszolgatott a kérdésekre.

2021.01.27. 14:54:45

@Fálki: Retkes a villában is van pár darab (élőlény)

MsIreneAdler 2021.01.27. 14:55:14

@Fálki: ööö :D

@.Zsu: áh, csak irigy vagyok, hogy Merci "tiszteletére" páran sárkányos nevet vettek fel :)

@Krétagarbó: ez egyébként nem rossz, utalhatna arra is, milyen praktikusan kevés helyet foglalok el :D. Bár így leírva kicsit hajaz arra, hogy zsebzsötem, nem tudom miért!

2021.01.27. 14:55:18

@Niemandhäuser: Ármándó Józsefné
:DDD
bírnám ha megjelenne egy sodrófával :D

Nets 2021.01.27. 14:55:52

@Rrami: Nem mondta mi miatt?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.27. 14:56:16

@bel ami: a vége nem jó

Fruzsi hopp , fruzsi hopp
Renátó meg csatt.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.27. 14:58:17

mennyi sárkány lett itt, amíg dolgoztam

Rrami 2021.01.27. 14:59:04

@Nets: szerintem úgynevezett művészi szabadság végett, de sose kérdeztem rá.

alma_szósz 2021.01.27. 14:59:14

a Money Heist kitalálójának a neve Alex Pina, mindig mosolygok egyet ha meglátom

MsIreneAdler 2021.01.27. 14:59:47

@Niemandhäuser: na pont ez az. Sosem tudnék így nevet változtatni, hogy az előzőt meg leirtom a francba, nyoma se maradjon... Tudom, régen nem volt nagyon más opció.

Cérnahuszár 2021.01.27. 15:01:17

@Fálki: hát akkor erről lemaradtam
fáziskésés kimaxolva nálam megiont

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.01.27. 15:04:49

@Fálki: te írod az új posztot mester?
mert ha igen várom , már mindenből vettem tartós élelmiszert :P

úgymond olvasó mmkk 2021.01.27. 15:05:17

@Ármándójózsi: pont volt egy páciensem, születési neve Kis Piroska, az első házasságában Nagy Piroska lett. megtartotta ezt a nevet, majd az új házasságában is úgy hívják, hogy Nagy Piroska. megtarthatja az előző férjes nevét. ami a pláne, hogy ha úgy nyilatkozik, akkor az újabb házasságban a születendő gyerekek kaphatják a Nagy vezetéknevet is. nem a születési neve, a megtartott előző férjes neve. szerintem ez a durva.

mozambikizombikini 2021.01.27. 15:05:49

@alma_szósz: @Fálki: :))) nagyon cuki.
A jelenlegi lakok kozul sztem Robinak van a legmenobb neve: Ollàri. :D
//...ooolari-ollari-oooo...

Spitzbaue® 2021.01.27. 15:06:28

@MsIreneAdler: Anyám, anyósom keményen né-nek nyomják, nyomták. Ők tök büszkék (voltak) rá. Mikor a nejem semmit nem vett fel az én nevemből, főleg praktikus okokból, ugyanis se a vezetéknevem, se a keresznevem nem átlagos, és külön kell betűzni egy W miatt (valamint útlevélcsre, stb.), anyám fullra fel volt háborodva. Pedig ha vadidegennek bemutatkozom, vagy felveszem a telefont, akkor többen nem értik mit mondtam, és később esik le nekik, hogy ez egy név volt. Most ott tartunk, hogy a szervízben, egy megrendelésnél inkább én is az ő nevét mondom.

Fálki 2021.01.27. 15:06:36

@alma_szósz: az egyik amerikai major sportágban volt pár éve olyan, hogy egy csapatban játszott a talán perui Pina és a kanadai Puncee.

Nehezen lehetett nevetés nélkül kibírni, amikor olvasta az ember a csapatösszeállítást... Mondjuk nekem a Vagina nevű edző nagyon hiányzott.

Fálki 2021.01.27. 15:07:38

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Nem, Laura írta a mait, már kész van, csak admin jóváhagyásra vár. Én vasárnap és hétfőn vagyok mindig.

edimörfi 2021.01.27. 15:08:42

@Fálki: Az én általános iskolai igazgatómnak viszont Bugyi volt a vezetékneve. Elég vicces volt, amikor bemutatkozott: Bugyi igazgató vagyok.

Fálki 2021.01.27. 15:09:45

@Niemandhäuser: Könyörögve kérlek, írd meg nekem privátban ezt a csodálatos nevet, amit viselsz :) Wlasics, Wladar, Wukovics, Wilbertovics, Wolf - ról hallottam már :)

Fálki 2021.01.27. 15:11:49

@edimörfi: Ha balhé volt, a Bugyi beírt egy igazgatóit az ellenőrzőbe :D

"Péter fia ma is berakta a Trabantomat két fa közé a barátaival , ezért igazgatói megrovasban részesítem. Tisztelettel: Bugyi Nándor"

mozambikizombikini 2021.01.27. 15:12:09

@Niemandhäuser: Detto.
Nekem eleg fain vezeteknevem van, skszor vissza is kerdeznek, hogy ez-e az igazi nevem, vagy csak valami muvesznev. Emiatt nekem pl. egyertelmu volt, hogy nem veszem fel a ferjem nevet, ami ezzel szemben egy eleg altalanos vezeteknev.
Termeszetesen ezt az individualis hozzaallasomat aztan nem igazan fogadtak akkora ovacioval az idosebb csaladtagok.. Par ev utan aztan elvaltunk, ugyhogy utolag elgondolkodtam, volt-e vajon valodi osszefugges a nevfelvetelre valo hajlandosag es a kapcsolatunk tartossaga kozott. :D

Krétagarbó 2021.01.27. 15:18:37

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): szerintem előbb utóbb valaki megvicceli és jönni fog:)

.Doktor.Szöszi. 2021.01.27. 15:19:17

@Niemandhäuser: nekem németes vezetéknevem van, nem túl bonyolult, de állandóan betűznöm kell...viszont az is biztos, sskk nem fogom senki nevét felvenni :))

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.27. 15:20:53

@ErdélyiSárkánylány: Szia!
Csak nem vagytok rokonok Silvermansarah-val? Ugyanaz a sárkánynemzetség?

Krétagarbó 2021.01.27. 15:22:35

@Niemandhäuser: a férjem vezetéknevének első szótagja GA. Amikor házasodtunk, mindig azon röhögtünk, hogy ő is változtat: ő lesz GA, én meg GAné :D

úgymond olvasó mmkk 2021.01.27. 15:22:43

@.Doktor.Szöszi.: barátnőm (most már) férje olyan hisztit csapott az anyakönyvvezetőnél, hogy a csaj nem hajlandó felvenni a nevét, hogy zengett a hivatal. de az anyakönyvvezető cuki volt, megkérdezte, hogy miért nem veszi fel ő a menyasszony vezetéknevét.. rögtön csend lett :D

ErdélyiSárkánylány 2021.01.27. 15:23:38

@Gézamalac: Nem tudom Ő milyen nemzetségből való. Akár lehetünk is rokonok.

Krétagarbó 2021.01.27. 15:24:30

@Fálki: Jajj, még egy: emlékeztek Vitrayra, amikor a műkorcsolyát közvetítette? Mekkorát nőtt ez a kis Pötsch? (Anette Pötsch)

:DDD

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.27. 15:24:46

Én magamhoz veszem majd az én uram nevét

ErdélyiSárkánylány 2021.01.27. 15:25:05

Én ismerek Szopos vezetéknevűt, rövid o-val....de akkor is

Krétagarbó 2021.01.27. 15:25:19

@Niemandhäuser: baszki, én lehet, hogy ismerlek? :)

LaciHogyVoltol 2021.01.27. 15:26:23

@Post Modern Prometheus: Azért az durva, hogy a háziszavazáson Fru beelőzte a Dani-Virág kettőst.

Amúgy azzal, hogy Anikó tegnap azt mondta, hogy jelenleg a Merci-Virág ellentét a legnagyobb a villában nem értenék egyet, mert én még mindig a Dani egója - Moh jelenléte konfliktusra tenném le a voksomat, de valahol tényleg érdekes, hogy miért futtatnak ezer éve megkezdett történetszálakat a vella lakók és miért nem fightolják le ezeket a köröket inkább most. Értem én, hogy amikor feladta Vivi a játékot megbeszélték, hogy ez lesz, de azóta elég szépen magához tért, szerintem most pont "nincs szüksége" erre. És valahol már a Renátó - Moh párbaj is elég légbőlkapott volt, Renátónak Bálinttal kellett volna mennie, szóval igazából az 5.-6.-7. párbajnak így kellett volna alakulni:

5. Renátó vs Bálint - 95%-5% Bálint javára
6. Dani vs Moh - 65%-35% Moh javára
7. Virág vs Merci - 60%-40% Merci javára

szerintem...

LaciHogyVoltol 2021.01.27. 15:30:24

Folytatva az előző kommentemet akkor már

8. Fru - Vivi - 75%-25% Vivi javára

9. Robi (gondolom kiküldték volna, hogy ne jusson döntőbe párbaj nélkül), aki kizárásos alapon Moht hívta volna ki - 55% - 45% szerintem Robi javára, bár ez két esélyes lett volna

10. TOP BITCH FIGHT: Vivi vs Merci - remélhetőleg 51%-49% Vivi javára (a szőke cigánylány szerintem kint elég népszerű, bármennyire idegesítően sötét is...)

Döntő

Bálint vs Robi/Moh vs Merci/Vivi

50% - 30% - 20%

Fálki 2021.01.27. 15:33:48

Lehet hogy van új posztcsi...

.Doktor.Szöszi. 2021.01.27. 15:35:05

@úgymond olvasó mmkk: én nem is értem a felháborodást, hol van az leírva, hogy a nőnek mmkk fel kell vennie a férje nevét. ez olyan középkori nézet. plusz egy csomó idő és energia az iratok beszerzése. nekem van olyan iratom, amin még a dr. sincs rajt, pedig nem tegnap volt..

egy ismerősöm lánykori neve Horváth Tímea, hozzáment egy Horváth vezetéknevű sráchoz, a házassági neve Horváth Tímea lett, és az összes iratát kicserélték beleírva, hogy ez a Horváth nem az a Horváth. ha nem látom a saját szemeimmel, nem hiszem el. :))

Krétagarbó 2021.01.27. 15:38:47

@.Doktor.Szöszi.: Ha már... akkor miért nem Horváthné Horváth Tímea? Vagy Horváth-Horváth Tímea? :)))

Fálki 2021.01.27. 15:45:06

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): Jó, de az nem magyar, remelem..

Jastrzembski

2021.01.27. 15:45:45

@Fálki: nem úgy tűnik :DDD

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.27. 15:54:45

@Krétagarbó: Nem vagy extrán proliellenes, mert különösen ellenszenves a figura.
Én most egyben néztem a két utolsó belevalót, ezért nem tudom, melyikben volt, de és az milyen, hogy Virágnak azt pedzegette, hogy ahhoz mit szólna, ha Daniella lányt szerezne valamelyik haverjának. Importálna egyet. Virág szerintem nem is sejti, hogy nem vetélytársról, hanem kolléganőről beszél Jabba.
Az a jelenet meg különösen bájos volt, amikor Virdzsó kijelentette, hogy neki majd egy Consuela fog takarítani, mert ő nem fog ráérni, Jabba pedig közben egy vizespalackkal ütögette a tenyereét, baseball ütőt képzelve bele.

Rrami 2021.01.27. 16:08:01

@Gézamalac: "Virágnak azt pedzegette, hogy ahhoz mit szólna, ha Daniella lányt szerezne valamelyik haverjának. Importálna egyet." De ezt hogyan értette?

Natália Zsanna Zarawales 2021.01.27. 16:23:13

@silvermansarah(erdélyi_sárkány): "még a kenyérsütéshez hosszászólnék azért. Azt szerintem kevesen tudnak, én is úgy 30 körül kezdtem egyáltalán foglalkozni vele, gyesen, akkor volt rá idő (partner a gyurmázáshoz :D) meg próbálgatni ezzel-azzal, aszkorbinsav, tejsavó, anyámkínja. Úgy pár hónap mire tényleg jó lesz."
Vagy itt 1 1szerű recept, ami elsőre is menni fog. Kívül ropogós, belül puha. Lapos kenyér/ pizzatészta

Hozzávalók:

* 1kg fehérliszt (BL55) szitáld át - az a biztos, + 1ek. tengeri só - zsupsz bele és keverd össze.
* 600 ml langyosított tisztított vízbe 1 cs. friss élesztő + 1 tk. kristálycukor + 3 ek. olívaolaj
+ 1 kk. fokhagyma por (opcionális) ... nem kell felfuttatni, csak hozzáadod a szárazanyaghoz és géppel 3 perc/ kézzel 10 perc összedolgozod. 1 óra pihentetés után tetszőlegesen felhasználható. Készíthető belőle Pl. 4db normál pizza, 2db 75dkg bagettforma kenyér vagy 4-6db kerek laposkenyér - ebben a formában üreges lesz mint a pita.

Ez a tészta hűtőben (kiporciózva) 4-5 napig tárolható. Sütés: pizza program vagy alsó-felső sütés: 200 °C, kb. 25 perc

Spitzbaue® 2021.01.27. 16:24:07

@Fálki: Ez egy anoním műfaj, de írhatnám, pl. hogy Horowitz Félix :-DDD
@Krétagarbó: Minden lehet, kb. egy idősek vagyunk. Kutatok az emlékeimben, hogy ki végzett Pécsett az ösmerősök közül, de Gané nem ugrik be. ;-)

Fálki 2021.01.27. 16:27:09

@Niemandhäuser: Ha nem, nem. Tudom hogy az, de gondoltam ha neked belefér, akkor orultem volna :)

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.27. 16:29:24

@ppupu (sivatagi sárkány): Ha a mostani vezetéknevek egy része foglalkozásokból alakult ki, akkor 100 év múlva lehet Ingatlanközvetítő Evetke vagy Rendszerfejlesztő Quanon is akár.

Benszülött zsebsárkány 2021.01.27. 16:30:18

@Niemandhäuser: szerintem nem kell ezt erőltetni. Mindenki vegye úgy fel, vagy ne vegye fel a másik nevét, ahogy akarja.

Spitzbaue® 2021.01.27. 16:36:30

@Benszülött zsebsárkány: Persze, én tökre egyetértettem a nejemmel. Én már csak tudom mit vállalt volna fel... :-D

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.27. 16:50:55

@ErdélyiSárkánylány: Szintén erdélyi sárkány. Azt nem tudom, hogy Magyar Mennydörgő vagy Havasi Redősszárnyú-e. Majd ő elmondja, ha akarja

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.27. 16:56:20

@Rrami: Szerintem keverte az exportálnival és a haver Svájcban menedzseli a "szobalányokat". De hát mit tudhatom én, nem értek a showbusiness-hez

Krétagarbó 2021.01.27. 17:00:41

@Niemandhäuser: mondjuk akkor még nem voltam gané:)

De én is gondolkoztam, a helyesírás nem stimmel. A tiéd jobb.

Fálki 2021.01.27. 17:12:00

@Benszülött zsebsárkány: De ehhez nem kellett volna uj reg, a reginek is valtoztathatod a nevét :)

Benszülött zsebsárkány 2021.01.27. 17:14:01

@Fálki: tudom, de így sem rossz, ezzel még bohóckodok kicsit, aztán elteszem ínségesebb időkre :D

ppupu #Fantom for President 2021.01.27. 17:17:59

Szerencse, hogy nem lengyelek vagyunk ilyen városnévvel mit harcolnánk:
Przemyśl
Mire kimondod csomó van a nyelveden

2021.01.27. 17:23:42

@Natália Zsanna Zarawales: igen, ez tök jó kis recept :)))

Benszülött zsebsárkány 2021.01.27. 17:34:13

@Fálki: nem, csak addig variáltam, hogy tűzbenszületett legyen-e, hogy így maradt :D
Jujj, de most mondhattam volna, hogy igen! Nem? :)

PYT 2021.01.27. 18:27:38

Rendkívüli módon elszaporodtak itt az erdélyi sárkányok, gondoltam, felveszek gyorsan egy online okájés képzést és már végeztem is vele, csaxólok.

Ármándójózsi 2021.01.27. 18:42:34

Sárkány ellen sárkányfű...

Krétagarbó 2021.01.27. 19:04:37

@Ármándójózsi: Sárkányfűárus már asszem volt itt régebben.

Ármándójózsi 2021.01.27. 21:39:44

No more comments please...Closed!
süti beállítások módosítása