Hogy volt?

Való Világ 10X70 – Javuló tendencia

2021. január 23. 17:01 - dmr94

Peti ismét bemindenezett állapotban fogad minket, ennek állít emléket a bejegyzés végi galéria ám előtte nézzük hogyan telt az ápoltak utolsó "tanulós" napja. Minden bizonnyal a tetőfokára hágott már a fáradtság és a stressz a benti mostoha körülmények miatt, így egy kis meditációs foglalkozás várja őket, ami 8 darab polifoam matracban és néhány percnyi fetrengésben ölt testet, hogy nehogy kibillentse aktívnak még véletlenül sem nevezhető mindennapjaik komfortzónájából a villalakókat.

vv10x70_06.png

Fru agya nyilván Renátón jár közben, Vivi elgondolkozik (sic!) és a gyantát hiányolja bár utóbb rájön, hogy teljesen mindegy mert a szőrtelenítő krém már kimarta az egész „tanösvényt” az orrából. Dani instant horkolós mélyalvásba szenderül mert állítása szerint kimerült és nyűgös, Robinak nem sikerül lemennie alfába, Merci és Virág gondolatai pedig említést sem érdemelnek. Moh inkább a motivációs tréneri vonalra szándékozik lépni és a létminimum alatt élők Szabó Péterét igyekszik megformálni, így ebben a rendkívül kompetitív mezőnyben Bálint maga a Zen Buddha, ahogy egyedüliként képes nyugton maradni és elraktározni magába valami hasznosat az egészből.

Mohnak talán bűntudata támadt az előző napi történések miatt, így a seggénél megragadva kapja fel és dönti ágyba a szobába lépő Mercit majd puszilgatja végig ezáltal egy kanos hősszerelmes és egy a gyerekével játszó szülő szürreális keverékét megalkotva. A békülős dedózásból szó szerint csak a köldökbe fújás hiányzik de legalább a kislány boldog mert újra nőnek van titulálva és mert kapott cigit mint az kiderül a jelenet közben.

vv10x70_13.png

Vivi eszmefuttatása a konyhában: ő még álmában is gondolkodik, ez milyen menő már! Állítása szerint ő éber alvó mióta beköltöztek, Robi nem érti, én még ennyire sem, Bálint idegei pedig kötélből, hogy mindezt hallgatni tudja. A lány viszont állítása szerint örül a reggeli klasszikus zenés ébresztőnek mert ettől műveltebbnek érzi magát. Mutatjuk, így örül neki:

vv10x70_19.png

Ha nem lenne elég mindez, Bálint még rátesz egy kis trombitálással és furulyázással, amivel a DaniVirág párosnál húzza ki kicsit a gyufát. Látjuk, ahogy Moh megint "elfelejti" a súlyokat felcsatolni, majd következik a jógaóra. Moh és Merci relatíve jól nyomják, Renátó legnagyobb örömére Fru és Robi is, Virágék már kevésbé sikeresek de a blokk zömét ismét Vivi bájos(?) bénázása teszi ki. Párja szerint neki mindenhol súlypontja van és látjuk is, ahogy a hármasból a legtöbb munkát minden bizonnyal a seggfogdosó spotter szerepét betöltő Moh végzi. Önkritikája legalább mindkettőjüknek van, Vivi szerint a fejlődése leginkább abban merül ki, hogy egyre kevesebbet sikítozik a gyakorlatok közben.

A zenélést illetően sincs túl szignifikáns előrehaladás, a táncoló majom mindenesetre találó metaforája lehet "művészeinknek", én pedig konstatálhatom, hogy sikerült a Való Világból megismernem egy zenét, ami lassan másfél milliárd megtekintésnél jár a YouTube-on. Dani gitáros házi praktikákat igyekszik osztani Vivinek, Robi izomból fogja be a furulya lyukait, Bálint pedig már szinte egész nap trombitálva közlekedik. Csak nehogy a végén Gina galambok képében reinkarnálódott rokonai rabolják el, mint ahogy a denevérek Lusta Dicket a Macskafogóban.

Egy főpróba erejéig összeáll a zenekar és egyszerre szólhat mind a 4 hangszer, amit nehéz jellemezni de talán a szubadditivitás és a negatív szinergia jöhet szóba, mint szalonképes jelzők. A tanárok nehezen leplezik véleményüket és tájékoztatják a bentieket, hogy készüljenek, mert itt bizony koncertezni kell holnap. Ez még Bálintot is lesokkolja pedig a legkevésbé pont neki kell szégyenkeznie. A kulcs azonban a JAVULÓ TENDENCIA, ami ennek a hétnek egyértelműen a sláger eufemizmusa és tudhatjuk, hogy ahányszor elhangzik, akkor az azt jelenti, hogy ugyanolyan szar a produktum, mint azelőtt.

vv10x70_42.png

vv10x70_43.png

Sajnos angolórából is ez az utolsó, nem is értem Bandi bá hogy bírja ezt az elképesztő színvonalat. Dani nagyon motivált és lelkes, önbizalma is az egekben amikor az angol királynővel való találkozást szimulálják, ami természetesen nem Mr. Prolinak lenne megtiszteltetés hanem nyilván fordítva. Kovács úr még valami olyan megjegyzést is tesz, hogy ő ezelőtt sosem tanult angolul, ami csak további kérdéseket vet fel. Endrú felolvas nekik egy történetet, ami gyakorlatilag a villalét mesei köntösben, majd többnyire hiába várja, hogy leessen nekik a tantusz. Robinál és Vivinél teljes homály, Fru kapizsgálja de aztán random stúdiókról nyökög, egyedül Bálint értette meg a "tanulságot". PP helyesen tapint rá Merci fejlődésére, azaz, hogy a lány már magyarul is elfelejtett beszélni.

vv10x70_51.png

Csilla is értékeléssel zárja a hetet, hátha sikerült átadni valamit a fenntarthatóság kapcsán, elégedettnek persze nem elégedett de látszik a JAVULÓ TENDENCIA. Vivi szerint igyekeztek szelektíven szemetelni, majd dönthetnek, hogy maradjon-e ez az ínséges állapot vagy jöjjön vissza a habzsidőzsi. A legnagyobb huzavona Danival megy, aki amolyan Wishről rendelt Donald Trumpként jelzi, hogy köszöni szépen de inkább kilépne a 22. kerületi klímaegyezményből. Hiába próbálja mind az előadó, mind Bálint tudomására hozni hogy ez a legkevésbé sem róla szól és nem ezért csinálják, a kretén nem érti és nem hajlandó feladni a korlátlan fogyasztást.

Szintén nem kér holmi hippiségből Virág (surprise!), Fru, Merci és Moh sem, bár utóbbi próbálja némiképp kevergetni a szart a téma körül. Robi, Vivi és Bálint érzik csak a felelősséget és állnak ki határozottan a változás mellett, ami így viszont nem megy át pedig érdekes törésvonal lehetne ennek mentén a lakók között, ami feszültséget okozhatna és még triggerelni is lehetne némelyik prolit vele. Bálint még kint osztja a népet döntésük miatt, neki ez szívügye, Virág nem érti (miért is értené?), szerinte Bálintnál valami elszakadt és megváltozott. Én pedig Csillának üzenem, hogy ha a villalakóknál nem is járt átütő sikerrel, engem bármikor zaklathat bármivel.

vv10x70_63.png

Végül az illemtan oktatás utolsó fejezetét is megtekinthetjük, hármat találhatunk mi a konklúzió: hát persze, hogy JAVULÓ TENDENCIA!! Itt Mohval megy a huzavona a szabályszegések körül, aki szerint ez csak egyfajta gyermeki lázadás és szóba kerül Bálint nagyon "kreatív és konstruktív" büntetése is. Szerintem egyébként roppant erőltetett mind a magázódás, mind a puszta káromkodás kontextus nélküli negatív fetisizálása.

vv10x70_70.png

vv10x70_00.png

Moh a sorozatos kihágások miatt nagyobb volumenű retorzióval nézhet szembe mert a KIMONDOTT SZAVAKNAK SÚLYA VAN (hogy egy újabb ordas közhely sorozatos puffogtatásával  bővüljön a műsor). A srác úgy spekulál, hogy vagy elveszik tőle a lila kendőt vagy nem vehet részt az előadáson de a döntés végül a melegvíz kollektív megvonása, ami ott hirtelen mintha nem érintené meg őket túlságosan, Moh szerint is lófasz habbal. Ma kiválasztás, a többség szerint Vivi és Fru a zöld kendő legfőbb várományosai.

vv10x70_77.png

És akkor jöjjön az ígért PP parádé elmosódott sceenshotokon keresztüli bemutatója:

1394 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.24. 18:25:36

@úgymond olvasó mmkk: nekem sem de ezt itt nem hangoztatott mert megteazpnek asszonyok

Krétagarbó 2021.01.24. 18:25:57

@Ármándójózsi: Moha helyes kölyök, még bármi is lehet belőle, ha egyszer megférfiasodik:)

Ármándójózsi 2021.01.24. 18:26:20

@vágtázó vadmalac: Jelenleg langyos víz, nincs konkrét topicszétcsesző OFF, gyakori még a mellék ON, pl. Bálint fasza. De én próbálom más irányba vinni a dolgokat, gondolom, megérted. :)))

Kosztarika 2021.01.24. 18:26:26

@Krétagarbó:
A régi képein, kevesebb szőrrel, zokni-papucs nélkül bejövős. ;)

SirLemming 2021.01.24. 18:27:55

@vágtázó vadmalac: Na eddig a pontig örültem neked. Nem tartott sokáig.

Mesélj röviden mi volt veled? Itt már aggódtak a népek páran.

MsIreneAdler 2021.01.24. 18:29:44

@alma_szósz:
@silvermansarah:

Nyilván ez egy kisarkított poén. Tény, hogy jó felépítésű srác a Bálint, de valóban talán csak a többi láma között tűnik kivételesnek, érettebbnek!

MsIreneAdler 2021.01.24. 18:30:25

Ja hogy mégis elment az a komment :D

Hedo a nokedli szaggató 2021.01.24. 18:31:49

Vivi kérlek vidd ki Análkát és hagyd kint a gecibe! Köszönöm szépen

.Zsu 2021.01.24. 18:32:57

@vágtázó vadmalac: világvégére készülnek az emberek, az rtl szemét kapitalista fasz, jövőre fálki és adamadam amikor versenyeznek én leszek a műsor egyik szerkesztője. ja és, ppupu elengedte képzeld az összes tartozást. csodálkoztam énis, de elfogadtam persze. :))))

MsIreneAdler 2021.01.24. 18:33:11

@úgymond olvasó mmkk: semmi gáz, ha nem jön be Bálint, ezért nem kell mea culpázni :)

@SelyemSonkaPini: azon csodálkoztam volna, ha nem olvasod félre ;)

@Ármándójózsi: meg kell értened: Mohért rajonganom, úgy, hogy még Bálint is iszonyúan fiatal hozzám, már ultra gáz lenne :D

Kosztarika 2021.01.24. 18:33:49

@Hedo a nokedli szaggató:
Ezer éve nem láttalak. :(
Jó, hogy jöttél. :)))

Ármándójózsi 2021.01.24. 18:33:55

@vágtázó vadmalac: Megpróbáéom értelmezni a képet...
Az ott látható hölgy a nem elhanyagolható méretű vaginájában egy konyhamalac lakik annak minden hozzávalójával és képességével??? :S

MsIreneAdler 2021.01.24. 18:34:25

@vágtázó vadmalac: szia malacka! Emlegettelek, hiányoltalak, meg minden. Na de nem hiába csörgettem a sékeleket, csak idetaláltál :D

Ármándójózsi 2021.01.24. 18:35:55

@Hedo a nokedli szaggató: Csókolom Hedó néni a bal...orcáját!!! :))) Jó, hogy tetszett jönni, kell egy kis fülledt erotika. :D

Ármándójózsi 2021.01.24. 18:38:33

@MsIreneAdler: Közben csak halkan jegyzem meg, hogy küldtem ám valakinek egy békülős idézetet, de le sem szarta... Vagyis igen, pont, hogy leszarta... :(((

MsIreneAdler 2021.01.24. 18:42:36

@Ármándójózsi: lehet nem jó idézetet választottál. Megesik néha... Szomorkodjak veled, sajnáljalak kicsit? (vagy feltúrod azt a k... netet és guglizol egy épkézlábabb idézetet!! Mire vársz? Most!) :D

SirLemming 2021.01.24. 18:44:54

@MsIreneAdler: Manapság az is menő ha a nő az idősebb.

@vágtázó vadmalac: Ah jó. Akkor semmi extra. Megfordult a fejemben a depi és az önként vaddisznópörivé válás is, de se VV se sékel ennyit nem ér.

Legfontosabb hírek:
-VVibri eltörte a VVCkefét.
-Proletár Dánielnek kistesója lesz és ezt önnön atyja bagólesőjéből hallhatta aki amúgy büszke rája.
-Vivi a kiválasztott, megy arénába.
-Rencsi idekint is hozza a formáját, fullkretén üzemmód megmaradt.

@Hedo a nokedli szaggató: Próféta beszéljen belőled, az lenne a combos fordulat.

Ármándójózsi 2021.01.24. 18:45:41

@.Zsu:

"Szomjúság volt, éhség - te voltál a gyümölcs.
Bánat volt és romok - te voltál a csoda."

Fu Szekh Li 2021.01.24. 18:46:51

@Ármándójózsi: Ah, elvtársnő, oly kegyetlen! Miért utasítja vissza érzéki, bővérű szerelmemet? Nem látva látja-e, szívem, vajon dagadzó vesszőmet toporzékolni a nadrág prűd rabságában? Nem inkább nagysád öle is készségesen harmatos?

Látni látom a parttalan, hatalmas botozatot, mely nyilván kész a vadállati ugrásra, ám ön oly csúf!

Istenkém no, hisz nekünk, férfiaknak szabad egy kissé csúnyáknak lennünk!

Igen, igen, de ön, barátom, felettébb visszaél e szabadsággal…

Ármándójózsi 2021.01.24. 18:49:53

@Fu Szekh Li: Ez nagyon szép!!! És különösen romantikus! Te valamit nagyon tudsz...én meg szemmel láthatóan nem... :(((

SirLemming 2021.01.24. 18:53:39

@Ármándójózsi: kapisgálod már, hogy miért jött neki össze a "Fu Szekh Li-manőver"?

Ármándójózsi 2021.01.24. 18:56:26

@Fu Szekh Li: IMÁDOM Esterházyt!!! Komolyan!!! Mint okos embert is imádtam, nem csak mint írót! :)

@SirLemming: Most már igen. :)))

.Zsu 2021.01.24. 18:58:01

@Ármándójózsi: mi ez Ármándó elbocsájtó szép üzenet?

Ármándójózsi 2021.01.24. 19:04:15

@.Zsu:

"Mert sehol se vagy, mindenütt kereslek,
nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád,
mindig mutat valahol a világ
s mindig elkap, bár kereső szememnek
tévedései is hozzád vezetnek."

úgymond olvasó mmkk 2021.01.24. 19:07:36

@Ármándójózsi: szóval miattad ömlik a nyál a telefonomból meg a laptopomból is

úgymond olvasó mmkk 2021.01.24. 19:10:00

@Ármándójózsi: csak viccűtem, szabó lőrinc jöhet bármikor :)))))))

nyunyo.de.balboa 2021.01.24. 19:12:46

sziasztok ! Tordast küldjék vissza a vv 10 be!

SirLemming 2021.01.24. 19:13:20

"Fönséges éj!
Az égen tündökölve ballag
A nagy hold s a kis esti csillag.
Fönséges éj!
A harmat csillog a gyep bársonyán,
Bokor sátrában zeng a csalogány.
Fönséges éj!
Az ifju mostan megy szeretője után...
S most megy gyilkolni a zsivány.
Fönséges éj!"
(Petőfi, Fönséges éj)

nyunyo.de.balboa 2021.01.24. 19:15:42

@Ármándójózsi: ármi gyönyörű idézet , de szerintem zsu felhőben ,réten , napban szerintem nincs kizárásos logikai alapon . Nagy valószínűséggel passzív háromszögeléssel (ahogy jack Bauer tanította) gép közelben lehet lakott területes vagy járműben.
de csak tipp

MsIreneAdler 2021.01.24. 19:17:15

@SirLemming: szerintem az annyira nem menő,mint mondjuk fordítva. Balintnál is 10 évvel vagyok idősebb :)

Fu Szekh Li 2021.01.24. 19:18:30

@Ármándójózsi: @SirLemming: Csaxólok halkan, hogy a sikerhez néha saját művel is elő kell állni :)

nyunyo.de.balboa 2021.01.24. 19:19:16

@MsIreneAdler: most már csak azt lenne jó tudni bálint mennyi.

Ármándójózsi 2021.01.24. 19:19:45

@nyunyo.de.balboa: Ebben van logika Nyunyókám!!! :))) Már megbocsáss a közvetlenségemért! :)

Ármándójózsi 2021.01.24. 19:21:00

@Fu Szekh Li: Tudom, de úgy terveztem, hogy azt személyesen olvasnám fel, mert itt már így is csupa nyál minden...

Krétagarbó 2021.01.24. 19:21:19

@SirLemming: Fu szekh li manőver, ez jó:)

nyunyo.de.balboa 2021.01.24. 19:24:12

ennyi nyál a 80-as évek horror filmjében nem volt talán A massza volt a címe de lehet nem.

SirLemming 2021.01.24. 19:25:52

@MsIreneAdler: Hamvas 35 körülre saccoltalak. Volt kollégám aki +7 különbséggel választott. Macront meg tudjuk.
Manapság max a törvény tilthatja meg, ember nem. Az meg ilyesmit csak extrém lefelé szabályoz. A többi csak konvenció amit magára szed az ember.

Csak számolni kell azzal hogy esetleg nem lesz holtomiglan holtodiglan tartós.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.24. 19:32:06

@SirLemming: Mindegyik villalakónak az apja lehetnék, az "ovisoknak" a nagyapja is. :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.24. 19:33:36

@Ármándójózsi: A menők egyáltalán nem fűzik/kötik be a cipőt. csaxólok. :-)

úgymond olvasó mmkk 2021.01.24. 19:34:31

@Majom1Parádé: most megnéztem, ki hány éves a wiki szerint.. és megint megdöbbentem, hogy virág még csak 18, merdzsó meg 19

Fu Szekh Li 2021.01.24. 19:34:43

@Ármándójózsi: Ha nem jössz itt vele elő, akkor nem tudod majd személyesen felolvasni :)

Ármándójózsi 2021.01.24. 19:34:56

@Majom1Parádé: Azért kell!!! :DDD Én nem kötöm, fűzöm be, elintézi maga. :)))

Fu Szekh Li 2021.01.24. 19:37:25

@SirLemming: Állítólag az ideális korkülönbség az, ha a nő életkora=a férfi életkora + 7 év.

Ármándójózsi 2021.01.24. 19:37:27

@Fu Szekh Li: Most más dolgokon jár az eszem és összecsapni pedig nem szeretném, megérted ugye? :) És most sok a nyál, legfeljebb titokban, máshol jövök majd elő vele. :)))

Fu Szekh Li 2021.01.24. 19:38:19

@Fu Szekh Li: férfi életkorának a fele + 7 év, bocs, elírtam.

úgymond olvasó mmkk 2021.01.24. 19:38:48

@Fu Szekh Li: el se tudom képzelni, hogy fiatalabb pasim legyen

MsIreneAdler 2021.01.24. 19:39:16

@nyunyo.de.balboa: legjobb tudomásom szerint 30.

@SirLemming: IRL annyit sem szoktak rám többet mondani :D
Persze, ha belegondolunk, a kor csak egy szám. Inkább azért lenne furcsa ez nekem, mert nincs ebben tapasztalatom.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.24. 19:39:54

@SirLemming: így van, én is megkezdtem a kezdőmilfesedést

Fu Szekh Li 2021.01.24. 19:40:24

@Ármándójózsi: Nem nyálasnak kell lenni, hanem frappánsnak!

.Doktor.Szöszi. 2021.01.24. 19:42:44

@Ármándójózsi: remélem, mint alapító tagot, nem felejtettél ki a poszter darabszámnál XP

történt valami? fog történni? vagy mehetek olvasni?

SirLemming 2021.01.24. 19:43:05

@Majom1Parádé: Itt az átlagéletkor relatív magas, nem csodálkozom. Illetve de, egy kicsit.
Mindig szerettem az idősebb generációt (már ha szorult bele ész), jobb tőlük tanulni mint a saját hibáimból.

@Fu Szekh Li: Hogy matekozták ki? Érzelmi érettség?

Ármándójózsi 2021.01.24. 19:44:42

@.Doktor.Szöszi.: Természetesen nem felejtettelek ki.
Mehetsz. Majdnem mindenki elment innen... :(

úgymond olvasó mmkk 2021.01.24. 19:44:51

@Fu Szekh Li: nem álltam még neki matematikázni, de ez érdekes.

Ármándójózsi 2021.01.24. 19:45:53

@Ármándójózsi: u.i.: Ma sem lesz világvége, ha ez megnyugtat.

2021.01.24. 19:48:19

@Kosztarika: az a flipflop zoknival pusztító. A másik a Mohás féltédig felhúzott fehérzoknija. :D

Fu Szekh Li 2021.01.24. 19:49:50

@SirLemming: Őszintén szólva már nem emlékszem rá, hogy hol olvastam, de valahogy megragadt bennem. Nyilván csak bizonyos korlátokkal igaz, pl mit kezd egy 90 éves fazon egy 52 éves nővel?

úgymond olvasó mmkk 2021.01.24. 19:50:09

@silvermansarah: volt az előző munkahelyemen egy kollégám, aki egész nyáron a világosbarna szandál-fehér sportzokni kombinációban hódított

.Doktor.Szöszi. 2021.01.24. 19:50:22

@Ármándójózsi: megnyugtatsz. pedig már kezdtem azt hinni lesz, mert akartam menni fürödni, de tesóm mondja, nincs melegvíz...már melegítettem volna a vizet, mikor eszembe jutott, nem vagyok én csövesbánat vellalakó, és felmentem a másik fürdőbe...:))))

2021.01.24. 19:53:20

@Fu Szekh Li: akkor most beadom a válópert. :(

Ármándójózsi 2021.01.24. 19:53:36

@.Doktor.Szöszi.: Pedig már vágtál is fel flakonokat, ugye? :)
Szeretem, ahogy mindig feltalálod magad!!! :)))

2021.01.24. 19:54:53

Ma már nem lesz új poszt?

Fu Szekh Li 2021.01.24. 19:55:48

@silvermansarah: De olvastad a javított változatot is: @Fu Szekh Li:

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.24. 19:57:11

@Fu Szekh Li: én olvastam, de bevallom megkeveredtem benne a sok sinuscosinusban

Fu Szekh Li 2021.01.24. 19:58:59

@silvermansarah: Fálkinak kéne megírnia, úgy tudom, de lassan eltűntnek nyilváníthatjuk.

Fu Szekh Li 2021.01.24. 20:00:59

@repuloezustmokus: Ha már az osztás és az összeadás se megy, akkor futás vissza a villába!

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.24. 20:01:47

a Bálintnak hátul miért ilyen a haja???

.Doktor.Szöszi. 2021.01.24. 20:02:28

@Ármándójózsi: megtisztelsz! de a flakonokat elvitték pénteken a kukások a magánügyükbe...:))

MsIreneAdler 2021.01.24. 20:03:40

@repuloezustmokus: kezdőmilfesedés :)? Az milyen nálad?

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.24. 20:08:12

@hereverő heverő: vagy ha nem elég andys akkor vesz neki egy fánkot

MsIreneAdler 2021.01.24. 20:12:38

@repuloezustmokus: jah, akkor nálam is elkezdődött egy ideje :D

SirLemming 2021.01.24. 20:15:08

@Fu Szekh Li: Vajnanézás, vagy művész. Művészeknél láttam extrém különbségeket.
Ámbátor Benkő Dani Bazsarózsája is golddigga szvsz.
De. Ha nem is kezd vele semmit testileg... lelkileg lehet kielégítő társ.
Papíron.

Gia 2021.01.24. 20:27:14

@Kosztarika: Lekéstem a triumvírátust.. :-/

Krétagarbó 2021.01.24. 21:31:10

@úgymond olvasó mmkk: sokáig én sem tudtam volna. Aztán a férj -4 év. (Na jó, csak 3,5:)))

.Zsu 2021.01.24. 21:52:35

@Ármándójózsi: no ez azért nagyon szép volt Ármándó :)))) <3

.Zsu 2021.01.24. 21:57:06

@Krétagarbó: nekem valahogy mindig úgy jött össze, h fiatalabb pasim volt.
de nem kikötés :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.24. 22:11:44

Na, takarodjon a csati, szóval ezért bukta Moh a lila kendőt.

P.Y.T. 2021.01.25. 01:30:32

@Krétagarbó: úgy tűnik, egyelőre vezetek a -7-esemmel, jeejj! ;) és nálam a matek is stimmel (férj+7 év=én;) xdd

P.Y.T. 2021.01.25. 01:33:35

@repuloezustmokus: Rencsula fodrász-skillje jóvoltából...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.25. 10:39:54

38:05-től nézzétek, mondjuk az egész műsor jó, de innen foglalkoznak a VV-ben történt dolgokkal Puzsérék.

www.youtube.com/watch?v=-wfQmC-gg-w

Ármándójózsi 2021.01.25. 11:32:57

Nem kellene elrontani a játékot, különben is, a topic zárva!!! :P :D

kozi001 2021.01.25. 11:40:27

@Majom1Parádé:
1. Úgyse viszi ki Moht!
2. Úgy kell neki!
süti beállítások módosítása