Megsértődés Merci Módra Pirított Fru Morzsákkal Díszítve
Végy egy kisebb darab Mercit és egy előző nap láb-, és kézsúlyokkal bepácolt Mót az ágyon. Ételünk akkor lesz tökéletes, ha az összetevők szigorúan baráti kapcsolatban vannak, erre a piacon érdemes rákérdezni vásárláskor. Helyezd őket az ágyra, majd dobj fel egy teljességgel ártatlan témát, például Mó testének lefürdetését. Hagyd, hogy az összetevők összeérjenek egymás mellett, fontos, hogy ez idő alatt a hozzávalókhoz hozzányúlni nem szabad. Egy ponton Merci fel fog tenni egy ártatlannak tűnő kérdést (Miért vagy velem mindig bunkó?), melyre Mó összetevő válasza mindegy is. Akkor tudjuk, hogy ételünk jó úton halad, ha Merci összetevő hangja elkezd nyávogóssá válni. Eközben egy másik ágyon tegyük fel a Fru morzsákat főni, ezzel más teendőnk a továbbiakban nincs is, hagyjuk, hogy a morzsák maguktól főjenek a saját levükben, mennyei irigység és féltékenység illattal árasztva el a konyhát. Visszatérhetünk a másik ágyhoz, ahol időközben Merci és Mó már kellő hőfokra hevültek, ez az a pont, ahol Mó megsérti valamivel Merci hozzávalót (hogy mivel, az nem lényeges), esetünkben Mó hozzávaló szerint Merci kevésbé nőies, amikor olyanokat mond, hogy szétbaszom a fejedet. Hagyjuk, hogy Merci átmásszon egy harmadik ágyra magától (ne mozgassuk!), és takaróba bugyolálva érjen tovább. Ekkorra a Fru morzsáknak már készen kell lennie arra, hogy kuncogással tovább segítsék Merci érését. Ételünket ezután előmelegített poharakban tálaljuk, még melegen fogyasszuk, mert úgy a legjobb!
Balhés Merci magában
Végy ismét egy Mercit. Adj neki házifeladatot angolul. Haladó séfek adhatnak hosszabb házit, mellyel nem csak az angol nyelvet, de az ABC-t is gyakorolhatja. Hagyjuk, had' próbálja meg magától elmondani az ABC-t, ha szeretné bizonyítani, hogy ő ezt már tudja, úgysem fog neki sikerülni. Hagyjuk különvonulni, máshogy nem ragaggya meg az agya, meg ha egyedül próbálkozik, még viccesebb. Hagyjuk kiborulni, amikor realizálja saját határait a C-nél.
Sikoltozó Vivi Robi ágyon tálalva
Fogj egy Vivit. Ha a tálaláskor szeretnénk, hogy ételünk igazán mutatós legyen, hosszú nadrág helyett adjunk rá seggközépig érő pöttyös bugyit. Fogjuk meg a Robinkat, tegyük a tetejére Vivit. Hagyjuk addig sikoltozni, amíg bírjuk. Igyekezzünk még azelőtt elfogyasztani, mielőtt folyékony halmazállapotban távoznának maradék agysejtjeink a fülünkön keresztül.
Monologizáló Fru sós könnyekkel hintve
Végy egy kisebb Frut. Helyezd az ágyra, kérdezz tőle bármit, ami Renátóval kapcsolatos. Hagyd beszélni levegővétel nélkül arról, hogy már jobban van, mert őt a jóisten szereti és segíti, had' bizonygassa, hogy már nem sír. Ezek után hagyd magától sírni.
Sértődős Merci kicsit máshogy
Végy egy szokásos Mercit. Öltöztesd fel az évszaknak megfelően, majd add ki a feladatot, hogy fotózkodnia kell az instaprofiljához. Tedd ki az udvarra időjárástól függetlenül, úgyis baja lesz vele mindenképp. Kérd meg az egyik villalakót (a recept szempontjából mindegy melyiket), hogy készítsen róla fotókat. A többi villalakót helyezd el hallótávolságon belülre, hogy ők is fotózzák magukat. Hagyd, hogy Merci minden képet visszanézhessen magáról, és hangosan elégedetlenkedjen. Néhány perc után, amikor Merci már megfelelő állagú, és szünet nélkül picsog, dobd mellé a többi villalakót, hogy ismételjék el sirámait, és utánozzák, ahogy a haja, a fények, a testsúlya, vagy a tőzsdei árfolyamok miatt nyavalyog. Ha megfelelően készítettük elő Mercikénket, kellő mértékben meg fog sértődni, és elviharzik. Ha újra elöjön, folytathatjuk azzal, hogy megkérdezzük, mi a baja. Ételünk íze még teltebb lesz, ha Mercikének van korábbi sérelme is, például hogy nem tartják nőnek, amikor azt mondja apró öklét rázva, hogy szétbaszom a fejedet. Tegyük egy kicsit ismét Mó közelébe, és hagyjuk, hogy a hozzávalók reakcióba lépjenek egymással. Közepes lángon, néha megkeverve készre főzzük, és közben hagyjuk, hogy a magáét mondja. Tálalás előtt rögzítsük arcát sértődött csücsöri pozícióban.
Vivi a'la nature
Fogj egy Vivit. Adj a kezébe szőrtelenítő krémet, és hagyd, hogy az orra belsejébe kenje. Várd meg, amíg lemarja az ornyálkahártyáját. Figyeljünk arra, hogy eztuán gyorsan tálaljuk és fogyasszuk el, mielőtt valamilyen más módon kárt tesz magában.
Villalakók angolosan
Fogj egy marék villalakót. Tedd be őket egy angolórára, és szórd meg őket néhány csipet kérdéssel. Hagyd, hogy Mercike a maga szintjén fejezze ki magát, és azt mondja, "my szótáram very very bővült, very very szavakkal", vagy Virágot kibontakozni azzal, hogy "I am angry for me, because I forget too - vagy - much ENGLIS language". Ha Robi elakadna ott, hogy a pirate állat vagy sem, segítsd ki egy kisebb spatulával, és próbáld meg kitalálni, milyen állatra gondolhatott instead. Ha már eleget rotyogtak a saját levükben mélytányérba merve tálald őket. Nem baj ha kicsit kihűlnek, mert hülyébbek már úgysem lesznek.
Illemtudó villalakók szuszpenzorban szuvidálva
Végy egy Mót. Hagyd, hogy kihágást kövessen el, majd büntesd meg érte. Hagyd, hogy a büntetését töltve újabb kihágást kövessen el, és büntesd tovább. Ha a büntetés büntetését sem teljesíti maradéktalanul, büntesd még tovább, és küldd ki az illemtanóráról. Ezután hagyd, hogy Dániel kapjon az alkalmon, és maga is bevallja bűnét, hogy éjszaka a pisiléshez nem vette fel a szuszpenzort, mert nem találta a sötétben, és ezek után önként és dalolva vállalja magára ő is azt a büntetést, hogy ne kelljen az illemtan órán részt vennie. Amikor látod a reményt megcsillanni a szemében, hogy "büntetésből" megúszhatja az órát, akkor hűtsd vissza egy a nyakába öntött dicsérettel, hogy önként színt vallott, és hagyd, hogy csalódottan hátradőljön székében. Amikor már elég csalódott, Virággal hozass be a raktárból egy kis chilis lóbalzsamot, kenesd be Dani kezét vele, és vetesd le vele a szuszpenzort, bátorítva arra, hogy akkor mostantól nyugodtan vakargassa magát ágyéktájon. Ezután Bálintnak adj a kezébe egy tollat és papírt, majd írasd le vele háromszázszor, hogy "A szabálykövetés erény". Ha ezekkel mind végeztél, hagyd, hogy hozzávalóid szabadon távozzanak, és folytassák ugyanolyan gyökér üzemmódban, mintha nem csináltál volna velük semmit.
Nyugodalmas hajnali szunyókálás Bálinttal
Végy egy Bálintot, adj trombitát a kezébe. Instruáld, hogy hogyan szólaltassa meg a hangszert, hagyd, hogy kicsit szenvedjen. Ha van kéznél füldugó, használd, hogy a vérnyomásod ne menjen fel, ez a nyugodt alvás rovására mehet. 20-30 perc eltelte után ültesd Bálintot a riportba, és kérdezd meg, hogyan kell megszólaltatni a trombitát, majd hallgasd, ahogyan hosszasan és részletesen ecseteli, hogy hogyan feszítette meg különböző módon a szájizmait, hol lazította, milyen irányba és milyen erővel fújta a levegőt. Félidőnél húzz magadra egy vékonyabb pokrócot, és hagyd, hogy maguktól lecsukódjanak a szemed. Vigyázz, hogy a laptopot még időben tedd le az öledből, vagy tégy magad mellé egy párnát, hogy a föld helyett oda essen le, miután elaludtál.
Gondtalan nevetés a legnehezebb időkben is
Végy egy nagy csokor bazári majmot. Adj a kezükbe bármilyen hangszert, hagyd őket kicsit gyakorolni, had' érezzék, hogy mesterei lettek a hangszerüknek. Onnan tudod, hogy eleget gyakoroltak, hogy egy idő után elkezdenek valami teljesen mást csinálni, például rappelni teljesen értelmezhetetlen dallamra, cigizés közben. Ha ez kész, ereszd őket közös térbe, és kérd meg őket, hogy játszák el egyszerre az eredeti dallamot. Hagyd, hogy a téma már az első pár hangnál szétessen, és mindenki játszhasson a maga tempójában. Tekints el attól, hogy a bábeli zűrzavar rojtosra széjjelbassza az összes idegedet, koncentrálj bazári kis majmaid erőlködő fejére. Ha befejezték, röhögd ki őket izomból, majd ne felejtd el megdícsérni őket, hogy mennyit fejlődtek, hogy legyen kedvük máskor is szórakoztatni téged.
Facebook kommentek