Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X68 – Rá, rá, ráv jor bót!

2021. január 21. 11:23 - Laura Ingalls

 

kepernyofelvetel_315.jpg

A mai nappal a Vízöntő jegyébe léptünk - ezt reggel hallottam a rádióban – és megtudtam, hogy mi vízöntők rendkívüliek vagyunk, különlegesek, intellektusunk nem mindennapi! Ha nem kapaszkodtam volna éppen két kézzel a kormányba, még meg is veregettem volna a saját vállam, hogy érezzem a törődést.
A nyomoroncok tegnap reggel biztosan érezték a törődést, mikor Mozart Requiemjére ébredtek. Igazán humoránál volt a Johnny aki ezt az ébresztő muzsikát választotta. A gyászzene tökéletesen illik a reggeli hangulathoz. Mivel a büntisúlyokkal kellett aludni, az éjszaka mondhatni álmatlanra sikeredett sokaknak. Robi 10+ kilóval próbált aludni, majd reggel elkészülni. Mó nem zavartatta magát, ledobta a kéretlen terhet és berongyolt a budiba egy utána visszaveszem!-mel. Ebbű bünti lesz komám!
Bálint hangulata is igazodik a zenéhez, amikor meglátja a konyhát. Mindjárt eret vág magán, vagy inkább a többieken. Ezt a disznóólat! Mosatlan edényhalmok, mindenféle lom és el nem pakolt ennivaló, ételmaradék a pulton. Innen nézve is borzalmas látvány, hát még amikor ott állsz a csatatér közepén és azt mérlegeled ezt most el kell pakolnom, vagy egyenként fojtom meg egy kávéskanál sósavban a lakótársaimat. Sósavat nekik azt mondom, de Bálint nem ilyen véres szájú és kegyetlen, így legyint egyet. Dögöljetek ti meg, lefosom.

kepernyofelvetel_298.jpg

kepernyofelvetel_299.jpg

 

kepernyofelvetel_301.jpg

kepernyofelvetel_303.jpg

kepernyofelvetel_304.jpg

Ökomókus Csilla néni tartja az első órát. Kukázzunk gyerekek, nézzük meg hogyan megy a szelektív hulladékgyűjtés. A szelektálás jól megy, viszont a szerves kukában csúnya dolgok vannak. Az első bűnjel a banánhéj. Igazi komposztálóba ilyet nem teszünk, mert tele van kemikáliával. Viszont nincs bünti, mert most igazi komposztáló sincs. A következő bűnjel egy félig elfogyasztott kakaós csiga. Ej, ej, ej, szégyelljétek magatokat! – jön azonnal a dorgálás. Éééés … Vivi előhúz egy egész rántott húst! Retorzió lesz és skandallum! Borzalom! Mi-hi-hi-ért csináljátok ezt? Mert két napig a pulton volt és nem akartam, hogy valaki megegye a romlott húst! – feleli Robi. Most derül ki, hogy Virág amellett hogy nem túl okos, még rendetlen is. Nem teszi vissza az ételt a hűtőbe, nem pakol el maga után, sőt a hűtő ajtaját is nyitva hagyja. (Meg sem lepődöm azon, hogy a konyha úgy néz ki ahogy, mert most Virág a villamester.) Virág az egész jelenetből a következőket emeli ki a riportban: Vivcsó volt a hülye, hogy megmutatta Csilla néninek a rántott húst, mert égő. Egyébként is, Virág rántotta a húst és milyen dolog, hogy ezt dobják ki. Az a tény, hogy ha beteszi a hűtőbe nem romlik meg és nem kerül a kukába, az nem jut el az egybites agyáig. Miután vége az órának Bálint rákiabál Vivire, hogy nem kellett volna kivennie a húst a kukából, Dani és a többiek csatlakoznak. Vivi azzal védekezik, hogy tele volt a kuka ételmaradékkal. Jól tetted, hogy kivetted, ne dobjatok ki ennivalót! Pont. Ezután Bálint mégis önkritikát gyakorol és hozzáteszi, hogy mindenki nyakig benne van a pazarlásban. Ennyike.
A házi feladat az, hogy a lehető legtöbb műanyagot távolítsák el a lakók a villából. Elkezdenek dobozokba, üvegekbe és poharakba kiönteni mindenfélét (tejet, testápolót, öblítőt, olajakat stb.), de erősen döcög a folyamat. Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, Mó hangot ad annak, hogy ez a környezetvédelem nem az ő kenyere. Átfogalmaznám helyette: ez SEM.

Itt van újra Uncle Andrew és a kezdő csoportnak tart fejtágítást. Vivi bombasztikusnak hívja az ő kis négyesüket és nem áll messze a valóságtól. Le a kalappal Andrew előtt, én kockásra marnám magam Mercitől, Virágtól, Vivitől és Danitól. Bemelegítő beszélgetés – erős túlzás a beszélgetés szó – után éneklős feladat van. Megkapták leírva a Raw your boat liriccset és miután átbeszélték, el kellene énekelni. Uncle Andrew számtalanszor mondja hogy „Ró jor bót", mire simán elkezdik ’Rav’-val és mikor fordítani kellene a szuperprodukció után a szöveget, Merci a „Ró” elhangzása után instant rávágja ’Ráv’. Küzd, mint malac a jégen, de közös erővel sikerül összehozni egy kissé móricka fordítást. Merci hűen példázza mit is csinál a nyelveket nem beszélő egyszeri magyar: egyre hangosabban beszél és kalimpál. Minél nehezebben megy a fordítás, annál hangosabban mondja a szavakat és különböző kézmozdulatokkal segíti az érthetőséget. Uncle Andrew is fennhangon beszél, hogy pariban legyenek. Milyen érdekes, hogy ilyenkor sehol sincs Merdzsó cincogása. Rá sem lehet ismerni! Ezután mágnestáblán kell állatokat összepárosítani színekkel. Andrew mondja melyik állatot milyen színű korongra tegyék, az ovisok meg több kevesebb sikerrel végrehajtják az utasításokat. Kretén Dániel picit megakad a circle szónál, circle-purple, Virág don’t segít, aztán valahogy mégis összejön ez a feladat is. Merdzsónak gondoz okoz, hogy a shitet, vagy a sheepet rakja a megfelelő színű körre, nekem meg közben bevillan a Drót és a bűvös szó a kormányzótól (vagy csak polgi?): Shiiiiiiiiiit!
Míg Vivi kisebb sikereket ér el a nappaliban az angol óra közben, a hálóban Özvegy Éleslátásúné, Mó, Robi és Bálint rajta nevetnek. A téma az, hogy Vivi úgy alakítja a tevékenységeit, hogy Bálint közelében lehessen. Nekem ez nem vicces sorry. Ez már a sokadik, hogy a barátai Vivin nevetnek és nem vele. Értem én, hogy kiakasztó lehet nap, mint nap vele lenni, de ez a képmutatás netovábbja.

Akrojóga. Vivcsó újra visít. Mivel a feszítés nem megy neki, a belső feszültség enyhítését hangeffektekkel oldja meg. Mindenki azzal dolgozik amije van, nem? Egyébként meg egyre ügyesebb. Amíg az erő az akrojógásokkal van, addig Merdzsó valahogy kezd átbillenni a sötét oldalra. Behívja ugyanis Mót a nyugiba, hogy a maga kis egysejtű módján megtartott prezentáció keretében / útján rávegye az úriembert, hogy megd.gja. Nem kell ezt szépíteni, ezt szeretné már hetek óta. A következőkkel akarja vonzóvá tenni magát: a lány (tehát Merdzsó) érett nő, lakott már egyedül, dolgozott már gyárban és bejárta már … majdnem egész Magyarországot. Most őszintén. Ezt az ajánlatot ki tudná elutasítani? Segítek: Szlépka Armand Úr. Sértődés a vége természetesen. Merdzsó nem bír magával, pedig ő is érzi, hogy ez egyre megalázóbb. Awkward.

kepernyofelvetel_343.jpg

kepernyofelvetel_345.jpg

kepernyofelvetel_346.jpg

kepernyofelvetel_347.jpg

kepernyofelvetel_348.jpg

kepernyofelvetel_349.jpg

kepernyofelvetel_350.jpg


Kezdetét veszi a mai hangszeres 5 perc. Míg a furulyás szekciónak Bálint segít elsajátítani a Dance Monkeyt és a billentyűsök a nappaliban gyakorolnak, addig Vivcsó gitározni tanul a nyugiban. Ha lehet egy véleményem: mivel nincs zenei előképzettsége, sem hallása, sem ritmusérzéke bátor vállalás a kezébe nyomni egy gitárt, de éljenek a kihívások azt mondom!
Míg Vivi lelkesedéssel pótolja a hiányosságait, Merdzsó akkorákat ásít a nappaliban, hogy látni mit ebédelt. Ő nem tudja, nem érdekli, nem csinálja és egyébként is mikor fújná a hangszert „az oxigén kimegy A agyából”. Viszont bele akarna sípolni az előadásba, mert csak úgy random szeretné fújkálni a furulyát. Oh boy, ez kibírhatatlan.
Egyelőre addig eljutottunk, hogy Vivi penget az egyik kezével, a másikkal meg igyekszik lefogni a húrokat, de az akkordok nem felismerhetőek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Robi nem ismerte fel, hogy Vivcsó a Dance Monkeyt gitározta. Nem baj! Innen szép nyerni, hajrá Vivi!
Nem bírom szó nélkül hagyni: Ancsa sokadik alkalommal humorosnak szánt megjegyzésekkel nyírja a kedvenc gyökereimet. Ideje önkritikát gyakorolni Anikó: 1. nem vagy vicces, 2. nem a zenetanárnak kellene felmondani, hanem sokkal inkább neked egy-egy ilyen jól sikerült összefoglaló után, 3. csak egy féllel vagy okosabb, mint akiket kritizálsz, 4. az első három együtt, 5. megérett a meggy.

kepernyofelvetel_356.jpg

kepernyofelvetel_357.jpg

kepernyofelvetel_358.jpg

kepernyofelvetel_359.jpg

kepernyofelvetel_360.jpg

 

kepernyofelvetel_361.jpg

kepernyofelvetel_362.jpg


Auntie Eleonóra nekem nagyon fura. Ma kicsit kilóg a lóláb. Hosszasan beszél és azt vettem észre, hogy elkezdett idegesíteni. Erőltetettnek érzem ahogyan beszél és azért mert választékosan próbálja kifejezni magát, de nem akar neki összejönni. Én például nem szoktam tudatosan tudni valamit, hanem tudatosan csinálok valamit, vagy tudom, hogy mit csinálok. A szokásaimat sem szoktam letenni, hanem változtatok rajtuk és az érzelmeimet nem változékonyan fejezem ki, viszont ha mindenáron ezt a szót akarjuk használni, akkor változatosan. Az egész bejátszó alatt inkább ezen kattogok és emellett elhalványul a téma, hogy miért beszélnek csúnyán a gyökerek. Viszont új erőre kapok, amikor a herevakarás kerül szóba. Miért fogdosod, s vakarod non-stop a zacsit Kretén? – kérdezi Ms. Illem. Há’ mer’ tripperes lett a trapperem…- mondja Kretén. … Az én világomban mindenképp így hangzott a válasz. Egyébként meg mindegy is mit hadovál, hogy bemelegszik és nagyon izzad, vagy szűk a gatya és igazítja vagy bárakármi miatt is, de nagyon tré amit csinál, így Kretén és Mó szuszpenzort kapnak 24 órára. Mót nem hatja meg, hokizáskor is ezt viseli. Viszont Kreténnél az ellenkezőjét fogják elérni, mert a majom folyamatosan igazgatni fogja a csomagját a műanyag burok miatt. És már látjuk is ahogy prezentálja az előző mondatomat.
Megmondom én mit kell csinálni: nyissz! Problem solved. Question?
Jah és egyébként a büntisúlyokat mindenki levehette magáról, kivéve Mót, mert neki az a büntetése a reggeli súlytalan wc-zés után, hogy visszavonásig viselnie kell mindet. Nemcsak a szavaknak, hanem a tetteknek is súlya van. Muhahaha!

Az esti adásban Merci idegösszeroppan, amit ki más okozhatna, mint Mó. Ha nem lenne ez elég baj, még meg is fogják büntetni, mert nem viselte a szuszpenzorát másfél órán keresztül. Őrület mik vannak. Ezt viszont már nem én hogyvótozom, jövő héten találkozunk. Pusszantás.

954 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csakazertis2018 2021.01.21. 11:29:14

második :) végre elcsíptem egy dobogót.. az én koromban ez azért már érdem :)

Magentax 2021.01.21. 11:34:21

Sziasztok!
Laura, köszi a posztot, megint szuper lett :DDD

Gia 2021.01.21. 11:38:51

Szerintem is szuper lett Laula,nagyon kösziii! :-)

MsIreneAdler 2021.01.21. 11:40:07

Nagyon tetszik a poszt, de ez ugye nem újdonság!
Kíváncsi leszek Moh milyen büntit kap még Merci mellé :D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.21. 11:40:17

tetszik, és Ancsa miért kapott pedagógusjelmezt?

Gia 2021.01.21. 11:41:40

@repuloezustmokus: Ancsa nyugdíjas leopárdnak öltözött...

MsIreneAdler 2021.01.21. 11:42:54

@repuloezustmokus: ezen én is gondolkodtam. Ő egy csinos nő mégis folyton ilyen mammer szerkókat adnak rá. Lehet Belevaló Vanda mellé szánják kontrasztnak?

tvbuzi 2021.01.21. 11:43:44

Anikós rész miatt plusz pont. Ugyanolyan szar mint Győző.

Magentax 2021.01.21. 11:45:35

Ez a Merci egy borzalom. Moh helyében ordítva rohannék a villa másik sarkába, ha csak elindul felém.
Hogy képes egy luvnya ennyire erőszakosan nyomulni?
Ezt a némbert nem tanította meg senki, mit jelent az a szó, hogy "nem"?

MsIreneAdler 2021.01.21. 11:46:27

@tvbuzi: igen! Egyébként pont azért nem tetszik a gúnyolódása mert ezen a héten végre látok a lakókon valami életkedvet, tenniakarást, nem csak fetrengést meg egymás mocskolását. Szóval rosszul esett ez most nekem is :D

Magentax 2021.01.21. 11:47:13

@tvbuzi: Szerintem Győzi sokkal elviselhetetlenebb, mint Anikó.
Győzivel ellentétben Anikó azért képes összefüggő mondatokban beszélni, már nem is bakizik annyit és nem hord össze annyi baromságot

MsIreneAdler 2021.01.21. 11:47:45

@repuloezustmokus: mittomén. Lehet Anikónak is ilyen Dani-Rencsi pasija van, aki miatt nem hordhat dögös rucit.

Ármándójózsi 2021.01.21. 11:48:39

@Laura Ingalls: Én már nem is merek semmit mondani...
Talán csak annyi: 6. majd a szamár megissza!
Visszafogottan: Ez is egy jól sikerült összefoglaló volt a tegnapi adásról, megragadva a lényeget, hűen ábrázolta a Villában lakók ténykedéseit, viselkedését. Köszönjük az erre szánt idődet, jól szórakoztunk.

Magentax 2021.01.21. 11:49:12

@MsIreneAdler: Úgy hallottam, a Weisz Fanni volt férjével kavar.

Gia 2021.01.21. 11:49:19

@Magentax: Ancsa legalább nem imádkozik,nem énekel és nem pózol a végén..

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2021.01.21. 11:49:54

reméltem titkon, hogy az lesz a büntetés a sok pöcsvakarásra, hogy súlyokat tesznek rájuk, de nincs humora a szerkiknek

Kábel Barát 2021.01.21. 11:50:30

Az elmúlt 2 napban annyira nem volt tartalom, hogy a felénél elkapcsoltam és még a HV-t is lusta voltam végigolvasni? Csak én vagyok így ezzel? Aztán gondolkoztam, hogy miért és rájöttem, hogy nincs nagyon kit utálni. Nincs balhé. ezek nélkül meg tényleg egy színvonaltalan szar az egész :)

Gia 2021.01.21. 11:50:42

@Magentax: Hagyma szerintem uralkodó tipus.Csodálkozom Anikó választásán.Bár Aurelió után........

Gia 2021.01.21. 11:52:36

@Kábel Barát: Ha balhé van,akkor meg az a baj..Moh és Merszi a maiban többször összeugrik majd.Persze Rencsó színvonalát nem tudják majd hozni.

Gia 2021.01.21. 11:53:28

@MsIreneAdler: Igen,együtt voltak Auval 2-3 éve,felvállaltan.Pár hónapot bírt Anikó.

Magentax 2021.01.21. 11:54:56

@Gia: Párt cseréltek. Weisz Fanni Bókay Gergővel jött össze, aki Anikó (asszem) férje volt

Magentax 2021.01.21. 11:56:06

@MsIreneAdler: Mondom, Weisz Fanni volt férjével, Hajmásy Péterrel jár.

MsIreneAdler 2021.01.21. 11:56:59

@Gia:
@repuloezustmokus:

Na szép, ezt nem is tudtam, mondjuk egyiket sem követem figyelemmel. Nekem abszolút nem illenek ők össze.

MsIreneAdler 2021.01.21. 11:57:50

@Magentax: nem tudom, linaz a Weisz Fanni :(. Guglizok, és már jövök is :D

Magentax 2021.01.21. 11:58:20

@MsIreneAdler: Siketnéma modell, jeltolmács.

Gia 2021.01.21. 11:58:25

@Magentax: Anikónak nem volt a férje a Gergő.

.Doktor.Szöszi. 2021.01.21. 11:58:36

@Kábel Barát: nem vagy vele egyedül....tegnap ráadásul a Belevalóban volt egy rész, ami ugyanaz volt, mint az előző napi összefoglalóban a Dani-Virág angolozás a kinti kanapén...nem hiszem el, hogy ennyire nem történik semmi...

Magentax 2021.01.21. 12:00:18

@Gia: akkor csak együtt éltek, ezt konkrétan nem tudom, csak eltátottam a szám, amikor olvastam, hogy Anikó és Fanni párt cseréltek. :DD

hereverő heverő 2021.01.21. 12:02:01

Házastársamat Társasházra cserélném! Méretbeli különbségek nem akadály.

Futaki Bátor
+36 91 2556734

hereverő heverő 2021.01.21. 12:16:38

ÉÉÉs Laura, köszi a posztot - most már végig is olvastam, ami így munkaidőben nem kis teljesítmény nálam. Ancsás részhez EKG, mercis részhez EKG. Moha és Danis részhez EKG. De legnagyobb EKG a Vivis részhez.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 12:27:11

@hereverő heverő: Nem vagy Te még túl fiatal ennyi EKG-hoz? :-)

Csakazertis2018 2021.01.21. 12:36:33

Anikóék párt cseréltek. Azt nem tudom ki volt az ő volt párja, csak annyit, hogy szerkesztő ( ?? ) az ENB-ben, ahol szerepelt Anikó is. Van egy közös kisfiuk. Fanniék meg benne voltak valamelyik páros játékban, ahol feladatokat kellett megoldani, igazából ott se a srác, se Fanni nem voltak szimpatikusak.
Anikót a Házasodna a gazda műsorvezetőjeként bírom, itt kicsit lenéző néha. Azért lehetnének kikacsintásai, hogy mi hogy volt az ő idejében a villában.
Meddig tart egyébként a VV? Ha most szombaton kiválasztás, szerdán kihívás ( ? ) , szombaton párbaj, akkor még nagyon sokáig fog tartani.. a végén nem szokták kicsit felpörgetni ?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 12:41:37

Én is elolvastam a posztot, nem akarom dicsérni, de jó lett.
Anikó helyretételével nagyjából egyetértek, egy dolgot viszont ne felejtsünk el, még így is mérföldekkel a többi műsorvezető előtt jár, főleg a műsorvezetőnek épelméjű ember által nem nevezhető Vanda és Győzike megfigyelése után.

Ármándójózsi 2021.01.21. 12:45:00

@Majom1Parádé: Nana!!!! Vandával azért vigyázzunk!!! ^^
Persze nagyon mélyről indult, de legutóbb a sütögetősben már egészen jó volt. És ugye... <3 <3 <3
:DDD

Krétagarbó 2021.01.21. 12:47:05

Nah, én is végigértem a poszton, csak annyit mondanék Uncle Andrew legnagyobb örömére: That's the shit!

Vivivel én is így vagyok: utálom, hogy rajta (és nem vele) nevetnek a "barátai". Ancsa indokolatlanul felsőbbrendű viselkedése kiakaszt, azért még emlékszünk a napraforgó fosch9re, aki hol Olivérre mászott rá, hol meg Bécire.
És igen, az illemtanárnő erőltetett és úgy adja elő a mondanivalóját, mint aki öt perce próbálta meg memorizálni azt, csak hát nem jött össze. Hol van egy Görög Ibolyától ugye...

Nekem Moh szimpi, egyelőre őt tenném első helyre, de szorosan követi Robi. Bálintnál idegesít, hogy túlságosan is tisztában van azzal, hogy szellemileg a vakok közt ő félszemű. Ez nem áll jól neki (sem).

Gia 2021.01.21. 12:47:51

@Csakazertis2018: Anikó a gyermeke apjától már rég külön élt.Az utolsó párját cserélte el Fannival,nem a szerkesztő pasit.Az idősebb is jóval amúgy.

Krétagarbó 2021.01.21. 12:49:42

@Majom1Parádé: Hát ha hármójukat nézem, inkább szégyen egy ilyen társaságban szerepelni, nem nevezném érdemnek, hogy egy paraszthajszállal de kitűnik közülük.

Szia Majom, örülök, hogy látlak:)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 13:06:20

@Krétagarbó: Én is örülök Neked <3
(lehet a végéig itt is leszek már. :-) )

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 13:09:32

@Ármándójózsi: Ja, hát a buta majom nem bír ám a rothadó banánfájára felkucorodni az összefoglaló után, még maradni kell a Belevaló idejére is a digitális csősz karmai között. :-)

ilona12 2021.01.21. 13:10:07

@Magentax: nem néma, csak siket, de van hallókészüléke és azzal hall

.Zsu 2021.01.21. 13:10:24

nagyon jóóó lett a poszt. imádom a stílusod Laura :))) köszönöm széépen :)
nagyon ekgézok mindent amit írtál, és most ennél jobban nem fejtem ki, mert már úgyis megtettem tegnap, és meg mert nagyon sok a melóm.
persze azért idejöttem kommentelni, de csak még mielőtt többszáz érkezik, és elveszek az áradatban.

@.Doktor.Szöszi.: ez nekem is feltűnt. de az is eszembejutott h ezek annyira agyalágyultak h ugyanazon poénkodnak mint előző reggel.

@hereverő heverő: na, tökéletesen megfogalmaztad az érzéseimet :))))

ilona12 2021.01.21. 13:13:06

@Krétagarbó: hol meg a Szandikát ujjazta a paplan alatt...

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.21. 13:14:02

Laura, Köszi a posztot! Legalább valami vidámság a munka óráiban :) !

Ez a megoldás, legalább a szaporodásra való hajlamot is erősen korlátozná: "Megmondom én mit kell csinálni: nyissz! Problem solved. Question?"

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.21. 13:16:47

@Csakazertis2018: emlékeim szerint valamikor februárban lesz vége! Ha vége lesz akkor #hiányoznifogtokhogyvoltosok

.Zsu 2021.01.21. 13:20:08

@MsIreneAdler: ja azért neked még emelem virtuális kalapomat/koronámat, és fogadja konfettiesős tapsikolásomat kedves hölgyem :))

hereverő heverő 2021.01.21. 13:24:41

@Majom1Parádé: Oh nem hiném. Tankérem, én már basztam is! De sajnos nem tudom kivel, mert éppen nagyon részeg voltam

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 13:29:50

@hereverő heverő: Mondta az 5 éves Pistike, miközben nagyot szippantott az elektromos cigijéből. :-)

MsIreneAdler 2021.01.21. 13:30:27

@.Zsu: jesszusom...izé, köszönöm szépen :). Mivel érdemeltem én ezt ki :D??

K_Attila 2021.01.21. 13:32:23

Dani minden nap legalább egyszer elmondja, hogy 22 éves. Szerintem az önismeret hiányát jelzi, hogy mindig ezzel próbálja magát definiálni és a viselkedését indokolni.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.21. 13:36:12

Viviről... nem szép, hogy kinevetik a háta mögött, de jelentkezzen aki még nem tett ilyet soha.
Én tettem, utána szégyelltem is magam. Amióta benőtt a fejem lágya, már nem teszem. Bálinton látom, hogy tudja, hogy ez nem volt helyes dolog. A többieknek meg nem esik le....
Mondjuk lehet, hogy én is besz....nék ha arra ébrednék, hogy Vivi néz a másik ágyról :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.21. 13:40:24

@Magentax: @MsIreneAdler:

Hajmásy Péterről nekem csak ez jut eszembe, gőzöm sincs egyébként ki a csávó... ha nem mondjátok azt se tudom , hogy létezik....

www.youtube.com/watch?v=ljAQ8inST5w

Sargabogre 2021.01.21. 13:45:03

szegény Vivi.. amikor mondta, hogy nincs zenei előképzettsége, az volt az első gondolatom, hogy "nem lepődöm meg", olyan, mintha ez a lány semmihez se értene meg nem érdekelné semmi. amúgy én őt imádom, egyik kedvencem, csak hát hogy egy klasszikust idézzek: "A Vivi.. az Vivi" :D

K_Attila 2021.01.21. 13:57:12

Ha már a bazmegot büntetik, a sikítást és a tesót is kellene, azok sokkal irritálóbbak.

Laura Ingalls 2021.01.21. 13:58:06

@MsIreneAdler: puszi :) és én is kíváncsi vagyok ... az én tippem: használnia kell a szerszámot Merdzsóval :p nah, az igazi büntetés lenne XD

@Ármándójózsi: pusszantás ;)
@hereverő heverő: cuki vagy, húh mennyi EKG :D
@Krétagarbó: @.Zsu: @Brigante: köszi és mindenkinek kösz és szivi és puszi :*

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 14:01:15

ELSŐ ! ismét megint úgymond.....

EZ jó írás volt TesóNővér ! Jobb volt mint az adás és összeszedettebb is :D

Egyszer fiatal koromban nyomult rám egy svéd csaj a strandon a barátnője meg segítette
Végén elmenekültem :)

.Doktor.Szöszi. 2021.01.21. 14:01:58

@.Zsu: én sskk nem nézem ki belőlük, hogy kétszer ugyanúgy elő tudnak adni egy párbeszédet....főleg nem egy nap múlva :))

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 14:03:41

Egyébként szerintem ez hülyeség, hogy a muanyag csomagolásból mindenféle poharakba, üvegekbe kell áttöltögetni a cuccokat...
HA azt mondják : rendeljetek amiből lehet üvegeset azt megértem !

.Zsu 2021.01.21. 14:03:52

@MsIreneAdler: hát az aranyérmes helyezésed miatt :))))

@K_Attila: és tényleg. hát ezt tudja felmutatni. ennyit :D amúgyis kisebbségi komplexusai vannak, és nem véletlen h fiatalabb lánnyal jött össze, mert ha másban nem is, években fölébe tud kerekedni.

.Zsu 2021.01.21. 14:05:54

@.Doktor.Szöszi.: azt én kinézem belőlük h másodszorra is ugyanazon a béna poénon röhögnek.

MsIreneAdler 2021.01.21. 14:06:11

@Laura Ingalls: vaagy Merci tenyere lesz a szuszpenzor ezek után :D

MsIreneAdler 2021.01.21. 14:07:12

@.Zsu: jaaaj köszönöm, de tényleg. Már el is felejtettem. Talán mert rajtad kívül senki sem gratulált nekem :(... Sírok is egy sort :)

Krétagarbó 2021.01.21. 14:07:45

@K_Attila: szerintem csak azért mondja el minden nap, hogy nehogy elfelejtse:D

Spitzbaue® 2021.01.21. 14:09:16

Laula, te jól ílsz, na! Köszi!

Krétagarbó 2021.01.21. 14:09:18

@ilona12: jujj tényleg.

Na Ancsa, szerintem taka van:)

Cérnahuszár 2021.01.21. 14:11:16

@SelyemSonkaPini: ha még poharakba...de kiveszik a műanyag zacsiból a répát, gondosan elhelyezik egy műanyag dobozban. A csirkemell szintén.
hát jó.

Spitzbaue® 2021.01.21. 14:13:10

@Kábel Barát: A tegnapelőttiben nagyon jó rész volt, amikor a parasztok próbáltak nem káromkodni, és mikor kicsúszott 1-1 bazmeg, akkor az öröm és káröröm közös élményén lehetett isztozni velük. Jól is volt megvágva, én röhögtem. Recskán meg sosem.

.Zsu 2021.01.21. 14:13:13

@Krétagarbó: :DDDDDD jó, ez nyert nálam.

sztropNat 2021.01.21. 14:21:35

@K_Attila: Ebben az a legviccesebb, mikor Virágéhoz képest meg úgy említi, mintha ez mekkora kor lenne. A 18 éves az kislány, az a 4 év előny meg rengeteg behozhatatlan élettapasztalatot takar.

K_Attila 2021.01.21. 14:26:14

@sztropNat: Igen, ezzel a Virág fölötti magas státuszát is szokta jelezni. De továbbra sem értem azt, hogy a leereszkedő kislányozás melletti felnőtt funkciókra miért használja.

Fu Szekh Li 2021.01.21. 14:27:13

Jó volt a poszt, kösz Laura.

Szeretném mindenkinek megmutatni ezt a kommentet:
hogyvolt.blog.hu/2015/01/20/valo_vilag_7x65_a_pattanasig_feszult_zsakok_ejszakaja/full_commentlist/1#c25817293

Egy ártatlan hozzászólás volt, az első. Most meg itt táncoltunk a szobában kiingattakkal :)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.21. 14:30:00

@K_Attila: de mi van ha Dani szerint nem használja felnőtt dolgokra..

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 14:32:13

@Brigante: De hát most is azt teszed és mi is. Kibeszélünk másokat a háta mögött és nincs lelkifurkánk miatta.
Az tényleg nem szép a szerkesztőktől, hogy csak ezt vágják be, mert a lakókat ismerve mindenkit kibeszélnek, aki éppen nincs jelen.

Spitzbaue® 2021.01.21. 14:32:31

@Krétagarbó: Az illemtanár néni egyáltalán nem illedelmes, nem tudja, hogyan illik viselkedni, illetlen, illetéktelen, illékony.

Gia 2021.01.21. 14:35:24

@Niemandhäuser: mit is toltak még túl?Talán a javuló tendenciát?Valami ilyesmi 3x is volt.

Spitzbaue® 2021.01.21. 14:37:27

@Fu Szekh Li: A régi szép idők, amikor még Spitzbauer voltam... ;-D

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 14:40:13

@Krétagarbó: Na igen, kb. ennyit bír megjegyezni. Se az általa írt rapszöveget, se a csaja helyes bemenetét, semmit.

Krétagarbó 2021.01.21. 14:42:38

@Fu Szekh Li: This is the beginning of....:)
Ez már a találkozó után volt? Nem emlékszem, hogy melyik VV után taliztunk anno.

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 14:42:56

@SelyemSonkaPini: Max. EKG. Ez kb. annyira öko mint amikor a vegánok környezettudatosságról papolnak, de avokádót, kókuszolajat, meg más egzotikus dolgokat esznek teleszájjal, elfeledve, hogy miattuk esőerdők hektárjait írtották ki, beleértve az ott élő állatokat.

.Zsu 2021.01.21. 14:46:52

@Fu Szekh Li: erre már múltkor is rá akartam kérdezni, h ez nektek h smint volt :)))
elmeséled? ezután kezdtetek egymásnak kommentek alapján szimpi lenne? vagy előtte a találkozón kezdődött a vonzalom?
kérlek csepegtess a romantikus lelkemnek vmi jót is, ha már ilyen nyűgös napom van.

Spitzbaue® 2021.01.21. 14:59:42

@Gia: Annyira nem néztem, de hogy minden van itt, csak tendencia nincs, az biztos.

Egyébként már csak kettőt kell aludnunk és itt a kivi. Szerintem tök (itt nem illetlen, mert a tökéletesen rövidítése) mindegy, hogy Grincs vagy Vivi lesz az, a phárbhajra ők ketten mennek. Talán azért volna jobb Grincset kiválasztani, mert Vivike még a végén elfelejtené, hogy kit is kell vinni, oszt nézegethetünk.
Azt is megnézném, hogy Grincs, hogyan viselkedne a ződdel a kezén. Menne a smúzolás rendesen. Az is érdekes lesz, hogy Marci odaáll-e mőgé annak ellenére, hogy Grincs kidegelte és direkt ki akarta záratni. A Daniella házaspár mögé áll, az biztos, viszont addig még hetet kell aludni.

Krétagarbó 2021.01.21. 15:00:36

@Fu Szekh Li: egyébként köszi a megosztást, kicsit beleolvasgattam az akkori kommentekbe, jó volt nosztalgiázni:)

MsIreneAdler 2021.01.21. 15:01:34

@Fu Szekh Li: mindig így kezdődik. Egy kommenttel, egy üzivel. Mindig. :D

Krétagarbó 2021.01.21. 15:03:48

@Gézamalac: jó de nem a barátaink. Vagy neked azok?

sztropNat 2021.01.21. 15:06:09

@Gézamalac: "Az tényleg nem szép a szerkesztőktől, hogy csak ezt vágják be, mert a lakókat ismerve mindenkit kibeszélnek, aki éppen nincs jelen."

Szerintem amúgy tényleg nagyobb százalékban fordulhat elő, hogy "Vivin lehet röhögni", ahogy a "ki nem érdemli meg a fődíjat?" beszélgetőkörben is - az ügyeletes hogyvolt író is kiemelte - mindenki megúszósan őt jelölte meg. Na meg a "kit cserélnél le a kutyára.." és egyéb játékokban az oldalborda Virág is hajtogatja, hogy Vivinek aztán nincs önálló véleménye.
Nekem az az érzésem, hogy mivel Bálint is ennyire nyíltan őt szereti piszkálni, ezért a töltelék is úgy érzi, hogy azzal nem lő mellé, ha Vivin élcelődik egy kicsit a háta mögött.

Krétagarbó 2021.01.21. 15:08:27

Bocs @Ármándójózsi: a flood miatt. Dolgozom és így egyszerűbb most nekem:DD
De szégyellem magam érte, majd felveszek pár decathlanos súlyt a kezemre-lábamra.

Fu Szekh Li 2021.01.21. 15:10:04

@Krétagarbó: Nem, az márciusban volt. Katánál még képet is találsz a FB-n.

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 15:10:44

@Krétagarbó: Miért, ők egymás barátai? Én azt hittem, hogy ellenfelek egy nyereményért. Legjobb esetben is csak szövetségesek egy ideig, amíg az egyéni érdekek ezt engedik.
Tudom, hogy sokszor úgy beszélünk róluk, mintha az ismerőseink lennének, de azért ne emeljük az ő "barátságukat" oda, mintha a vietnámi háborúban egymás mellett vívnának élet-halál harcot és utána örökre egymás vérszövetségesei, lekötelezettjei lennének.

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 15:20:14

@sztropNat: Igen, a csordaösztön. Nem véletlenül csúszott meg Vivi. Mondhatja bárki, hogy ő nem ért semmihez, meg nincs két értelmes mondata, de én mégis azt látom, hogy amikor (mindegy, hogy csak szerkesztői utasításra) a kiskutyákhoz beszélt, akkor eléggé összeszedett, kerek mondatokat hozott össze. A kutyák nem szakították félbe, nem néztek rá gúnyosan és nem szóltak közbe, ezért a gátlásai kicsit oldódtak.

Csakazertis2018 2021.01.21. 15:20:31

@Gia: köszi az infokat ! Úgy látszik nem vagyok erős bulvárban. :) köszi a többieknek is, hogy írtátok mikor lesz vége..
ahogy itt olvasom a kommenteket, egyre biztosabb vagyok Moh győzelmében. Egyébként ő még el sem verné a pénzt szerintem. Az amit Mercike művel vele , nekem ugyanolyan durva, mint Renátó.. szegény srác, néha már sajnálom. Robiban pedig van potenciál egy későbbi műsorvezetésre is akár, imádom, amikor elkerekedett szemekkel néz. :)

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 15:25:41

@Gézamalac: Arra lennék Kivi hogy dug a Vivi pini !
Ott is lassított felvétel van ?
Meg ilyen beszólások: Mééééééééééééggg (15 sec) , méééééééééég (15sec)
Nee ... hagyd... abba! (45sec) stb.

Gia Gianea 2021.01.21. 15:26:14

Vajon mikor lesz már kész a Jöttem,láttam,tapló voltam műsor Rencsóval?Megnézném..

Krétagarbó 2021.01.21. 15:30:02

@Gézamalac: hát a mindennapi értelemben nem is, de a villalét eléggé összesűríti a teret és az időt. Az érzelmek is máshogy alakulnak, sokkal intenzívebb(nek érzik), amíg bent vannak. Nem véletlen, hogy Frú azóta sír -rí a rabszolgahajcsárja után.

Csakazertis2018 2021.01.21. 15:30:23

@SelyemSonkaPini: neeeee.. vizuális típus vagyok :) egyébként a lányok közül nekem ő lenne benn a barátnőm, úgyhogy ne bántsuk. :)

Spitzbaue® 2021.01.21. 15:38:28

@Csakazertis2018: Lóbelt tényleg Chippendale: de inkább csak Chip.
Az Retek hőskorában volt vasárnap délutánonként ilyen dizni rajzfilmdömping: Gumimacik, Kacsamesék, stb. és abban volt Chip and Dale, két mókus tesó (tezsvír). Na, Lóbelt pont úgy néz ki mint Chip. (Dale-nek szünet volt a fogai között)
www.jing.fm/clipimg/full/25-251472_nut-clipart-chip-dale-chip-and-dale-kh2.png

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 15:40:01

@Csakazertis2018: Igazából nekem külsőre és testileg is bejön Vivi ! ÉN kérek elnézést !
A legjobb nő pedig kétségtelenül Fru, csak a szájszervét kellene kicserélni, dehát senki sem tökéletes !
Csak hát mind olyanok mint az orosz bicikli : ereszt a belsőjük vagy ha nem akkor meg van tekerve !

sztropNat 2021.01.21. 15:45:39

@Krétagarbó: Engem ez őszintén ledöbbent, ahogy Fru gyászol.. mármint tényleg olyan mint, aki kivételesen nem magát siratja, mert egyedül maradt a szupercsapatból, hanem valóban hiányolja a terrort és hogy néha a szájába köpjenek.
Kíváncsi vagyok fog-e oldódni, vagy ő a kieséséig Renátó özvegyeként fog szerepelni.

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 15:47:35

@SelyemSonkaPini: Lehet, hogy meglepődnél. Szerintem túlfűtött, de csakis sötét szobában, ahol nem kell szégyellnie magát

bel ami 2021.01.21. 15:54:01

Ha Vivi kiválasztott lesz
kit vinne magával?
Akárki lenne az ellen,
Vi-t várnám lilával.

hereverő heverő 2021.01.21. 15:54:03

@Gézamalac: Majd tesz a babapinire is műszempillát és akkor már világosban sem fogja szégyellni.

hereverő heverő 2021.01.21. 15:54:45

@bel ami: óóó ez nagyon szép :) Ráadásul igaz is.

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 15:54:51

@Krétagarbó: jó, az igaz, hogy besűrűsödik az idő és véges a tér, ezért azt hiszik, hogy éreznek valamit. Nem tudják magukat elfoglalni külső ingerek híján, de Vivinek pl. elég kiterjedt baráti kör köszönt be. Nem is vette jó néven, amikor a fiúk oltogatták, csak nem spontán és nem bírt nekik visszavágni. Azt ő is látja, hogy ez nem barátság, legfeljebb a Robival való kapcsolata hasonlít néha kicsit ehhez.
A fekete özvegy meg folyamatosan kontrollálja magát és szerintem már régen a kameráknak játszik.

Krétagarbó 2021.01.21. 15:56:07

@Gézamalac: szerintem meg még nagyon tapasztalan (és a többi is), hiába is gondolják ezt most másként. Ha Vivi talál majd egy hozzáértőt/hozzá értőt, még akármekkora sexmachine is válhat belőle. Remélem egyébként, hogy tényleg megtalálja azt, aki kicsit felpumpálja az önbizalmát, mert rossz nézni, hogy mennyire nem szereti és értékeli most magát és ezt a többiek milyen ócska módon támadási felületként használják (sokszor szerintem nem is tudatosan, de hát az ember már csak ilyen, a legkisebb ellenállás felé megy).

K_Attila 2021.01.21. 15:56:45

@bel ami: Ha a tévében van Győzike,
A nézők nézni győzik-e?

Post Modern Prometheus 2021.01.21. 15:56:48

Köszi a posztot :)

Én évadról-évadra egyre jobban bírom Anikót, lehet ez már a Stockholm-szindroma :D PP-t nagy nem kedveltem az elején, mikor elkezdte, de most már őt is megszerettem.

@Niemandhäuser: Ne, eddig én azt hittem, hogy Chip & Dale között az a különbség, hogy az egyik Magnumnak, a más Indynek van öltözve, most már nem tudom nem látni ezt is :D

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/ozyp3xep1
TOP 3:
- Bálint: 36.61% [41] és Robi: 36.61% [41]
- Vivi: 14.29% [16]
- Merci: 7.14% [8]
Na ilyen se volt még...

hereverő heverő 2021.01.21. 15:58:23

@Gézamalac: Nem hiszem, hogy Higiénikának lett volna egyetlen olyan pillanata amikor nem a kamerának játszott. A szemfedő is azért volt rajta állandóan mikor Rencsula becsempészte a gyíkot.

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 15:58:41

@hereverő heverő: :DDDD
A mai világban bárminemű szőr a pini környékén? A bentiek szerint nagyon fújjjj!
Bár, ha tud vele pislogni, akkor még kerülhet nyerő helyzetbe

hereverő heverő 2021.01.21. 15:59:44

@K_Attila:
a szegedi őzike
szerntetek őzik-e?

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 16:00:23

@hereverő heverő: EKG. Nagyon számító és tudatos, csak az ítélőképessége pocsék

hereverő heverő 2021.01.21. 16:02:57

@Gézamalac: Én nem szeretnék egy olyan nőt, aki még onnan is árgus szemekkel figyeli minden mozdulatomat :)
Szőr témában nem vagyok kompetens, nekem van egy preferenciám, de hogy mi a divat azt nem tudom.

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 16:03:35

Pinának Oltnak egy a hangja ! Vagy Dunának ? Mindegy is !

Győzikét nem érzékenyítő tréningre kellene küldeni, hanem a büdös picsába !

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 16:04:20

@Niemandhäuser: És tényleg Chip! :DDD Én az Alvin és a mókusokra asszociáltam, de az ő nevüket nem tudom fejből

Post Modern Prometheus 2021.01.21. 16:06:01

@Krétagarbó: rejtély vajon miért... :D eddig is mondjuk max 2-3 szavazatot kaptak csak

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 16:06:07

@hereverő heverő: Nekem még azt tanították az iskolában gyermekkoromban, hogy akkor jó
ha "szőrös a pina és lucskos" !

Gondolom ez a pedofília burkolt elvetését is jelentette...

K_Attila 2021.01.21. 16:07:35

@hereverő heverő:
Megint látszott Ancsa
Szkinhedes bakancsa.

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 16:08:46

@Krétagarbó: EKG. Remélem, hogy talál egy terapeutát, aki kicsit átforgatja a gondolkodásmódját. Túl fiatal még ahhoz, hogy az egész életét háttérben, mások által elnyomottan élje le az önbizalomhiánya miatt. Ha elégedett lesz önmagával, vagy legalább is elfogadó, akkor talán párt is találhat magának.

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 16:09:34

@K_Attila: Én úgy tudom Ancsa is svéd származású, nem ?

.Zsu 2021.01.21. 16:10:32

@Gézamalac: @hereverő heverő: egyetértek, de ha ő ezt Mind játssza amit csinál, akkor azt hiszem elkezdek félni tőle. nem tudom az olyan pszichopata lenne. és ahogy ő eddig viselkedett ebből kizárnám.
sztm tényleg elhiszi, hogy érez valamit, és tényleg kivan amiért nincs ott a köpködős.
ahogy ezt csinálja az már kameránakmutogatás, és nézőknek sajnáltatja magát.

.Zsu 2021.01.21. 16:12:00

@bel ami: @K_Attila: @hereverő heverő: ezeket imádom :DD
itt nevetgélek a kommentjeiteken, hát hiába, könnyű nekem örömet szerezni :))

Krétagarbó 2021.01.21. 16:12:58

@SelyemSonkaPini: Jajj Pini, hangosan röhögök:DD

Csak senki nem hiszi el az irodában, hogy a szerződések ilyen viccesek:)

hereverő heverő 2021.01.21. 16:13:00

@.Zsu: egy szóval: affektál. Nekem meg ökölbe szorul a talpam tőle.

Ezt meg csak úgy, mert jó. Már volt sokszor, hiszen alapmű
www.youtube.com/watch?v=BBtLMLQfiRo

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 16:13:11

@hereverő heverő: Nem kell aggódni. Szerintem ELNÉZŐ lenne.
Én sem mondom el, szerintem mi guszta azon a tájékon, de költői kérdésem, hogy ha a teljesen csupasz valaki szerint az egyedüli elfogadott, az ugye szakállat, bajuszt sem visel?

K_Attila 2021.01.21. 16:14:28

@SelyemSonkaPini:
Ki szól hozzám, nini?
Selyemsonkapini!

Krétagarbó 2021.01.21. 16:14:51

@Gézamalac: én nem küldeném egyből terapeutához. Szinte kamasz még, egy jó barát vagy faszi ezt még helyrerakja. De aztán lehet, hogy tévedek, mit értek én a lovakhoz.

Fu Szekh Li 2021.01.21. 16:15:32

@.Zsu: (bocs, sétáltunk egyet)
Szerintem az első hónap elég jól lekövethető a blogban. Február végén kezdtünk el levelezni,, azután messenger, telefon, és májusban találkoztunk először. Ehhez mondjuk az is kellett, hogy akkor én még fehérvári voltam, ő meg akkor is, most is kolozsvári.

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 16:16:38

@K_Attila:
Üdvözöllek K_ati,
Az én nevem K.Kati! :D

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 16:16:46

@SelyemSonkaPini: Az iskolában mi? Csak nem a Pinanistákhoz jártál?

Fu Szekh Li 2021.01.21. 16:18:25

@Krétagarbó: Nekem az a közös döntőnézés még mindig jó emlék :)

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 16:19:01

@Krétagarbó: Nem tudom melyik "szerződésemre" reagáltál így, de köszönöm ha vidám percet okozhattam :)

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 16:22:23

@Gézamalac: Drága Tesvírem, hát mit gondolsz káromkodni hol tanultam ?
Hát az oviban !
És sexuális alapműveltséget hol kaptam ? Hát általános alsóban !
TE NEM ? :D

Krétagarbó 2021.01.21. 16:22:58

@Fu Szekh Li: megtaláltam a brokkoli fejet:) Március 3. volt.

Gia 2021.01.21. 16:26:29

Moh azt a büntetést kapta,hogy el kell hagynia az illemtan órát.... Naaagy bünti.. (Nem.)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.21. 16:27:00

@Gia: és háromszor korbe kell futnia az arénát

Fu Szekh Li 2021.01.21. 16:27:11

@repuloezustmokus: Ugye? :) Te akár még emlékezhetnél is rá.

Gia 2021.01.21. 16:27:34

@repuloezustmokus: Cakumpakedli elégedetlen magával,de ezért csak magát hibáztathatja Mercike..

mézescsók 2021.01.21. 16:27:55

@Fu Szekh Li: Kösz a linket! Magamtól sosem jutott volna eszembe visszakeresni a régi dolgokat.
Kicsit elméláztam azon a szérián. Izgalmasabb karakterek voltak benne a jelenlegieknél.
Szóval még egyszer kösz.

Más:
A poszt nem tetszett. Nem kell szeretni a villalakókat, de a - szerintem - gyűlölködő hangnemre sem szolgáltak rá. Ez csak egy műsor. "Minden, amit hallunk, vélemény. Minden, amit látunk, nézőpont. Nem a valóság." (Marcus Aurelius, de nem garantálom, hogy szószerint idéztem.)

Fu Szekh Li 2021.01.21. 16:30:42

@Krétagarbó: Tök érdekes volt olvasni, ahogy bejelentkeztünk onnan ide a blogra :)

Gia 2021.01.21. 16:32:23

@Fu Szekh Li: Én meg nem találtam magamtól egy hozzászólást sem,pedig már akkoriban is aktív voltam. :-(

Gia 2021.01.21. 16:34:44

Láttam,egy vidit Mohról,amelyben az exét emlegeti Bálintnak.Sokat gondol rá,álmodik vele és talán az első útja is hozzá vezet majd.Én úgy tudom már bepasizott a csaj..Igy nem csak Merszike koppan,hanem Moha is.

hereverő heverő 2021.01.21. 16:36:27

@mézescsók: Bár ez a te véleményed, és én tiszteletben tartom, de engedd meg nekem hogy ellentmondjak. Én semmi gyűlölködő hangnemet nem tudtam felfedezni benne, maximum enyhe feddést amit viszont jogosnak tartok. Mi itt az öfik karikatúrába fordított képét kapjuk, és mint ilyen a karikatúrának igenis sarkítania kell azokat a pontokat amiket ki szeretne pellengérezni. A feddésre pedig alaposan rászolgált mindegyik benn szaladgáló kis fehér egerünk.

Magentax 2021.01.21. 16:36:59

Lehet, hogy már volt - mit gondoltok, mi lesz Moh büntetése?
Miot szóltok egy kék kendőhöz?

Magentax 2021.01.21. 16:38:08

@Magentax: vagy elkobozzák a lilát?

hereverő heverő 2021.01.21. 16:38:18

@Gia: hajaj, én egyszer néztem bele az elmúlt évadok hogyvoltjaiba, és egyből egy versike jött szembe velem valami hereverőtől, amit így utólag is szégyellek. Valamelyik idei kommentszekcióba linkeltem is :) Szóval nem kell keresni a saját beszólásokat

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 16:40:29

@Magentax: El kell tűrnie , hogy Mercike megerőszakolja, ez lesz a büntije.

.Zsu 2021.01.21. 16:42:36

@Fu Szekh Li: köszii :))) gondolom sosem gondoltátok volna h a ValóVilág által találjátok meg a párotokat :D
majd ha lesz egyszer pár üres órám jól lenyomozom a románcotokat, aztán írok belőle egy forgatókönyvet, és jó pénzért eladom a Netflixnek. :))

Gia 2021.01.21. 16:42:40

@Magentax: Fentebb írtam a büntit.

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 16:42:43

@hereverő heverő: Belém kötöttél te gyász ? Hát hol a tisztelet?
Tiszteljél meg geci! És ne írjál amikor én írok ! Ne nézzé, ne nézzé !
Vigyél ki a picsába aztán ott tisztelenkedjél !

kozi001 2021.01.21. 16:43:11

Bálint, hogy ki van akadva Vivire.
Arra emlékeztet amikor VV8 Zsolti akadt ki VV8 Vivienre az akrobatikus feladatnál.

hereverő heverő 2021.01.21. 16:43:49

@SelyemSonkaPini: Pardon, csicskageci, ha kérhetném! :D

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 16:44:26

@SelyemSonkaPini: Picsába, visszaolvastam és MAGAMRA reagáltam véletlenül :D :D
De barom vagyok :D :D

hereverő heverő 2021.01.21. 16:44:39

@SelyemSonkaPini: ezt te írtad elsőre is. Nem tudom mit iszol, de kérek belőle

Fu Szekh Li 2021.01.21. 16:45:52

@.Zsu: Hát...
nem.
A jogdíjat meg várjuk :)

hereverő heverő 2021.01.21. 16:47:34

És én lassan becsicskulok elsimulok én tulok, kikapcsulok
holnap veletek ugyanitt
vagy másutt
sziasztok, szép estét - vigyázzatok, lehet hogy ma még jövök!
pápá

Fu Szekh Li 2021.01.21. 16:47:50

@hereverő heverő: nem iszik, szív. De ha jó anyag, én is kérek :D

Magentax 2021.01.21. 16:50:00

@Gia: E lkell hagynia az illemtanórát?
Ez bünti? Ennek csak örül :D

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 16:55:12

@SelyemSonkaPini: Tesó! Tisztejjé' mán meg azzal, hogy nem feltételezel rollam ijent! Már a zanyatejjel szíttam magamba a szép szavakat és magvas gondolatokat.

Krétagarbó 2021.01.21. 16:56:11

@Fu Szekh Li: na ezt este visszaolvasom:))) köszi

Gia 2021.01.21. 16:56:14

@Fu Szekh Li: Köszi,beleolvastam.Azért az a Robin egy jó nagy tuja volt..

Gia 2021.01.21. 16:57:11

@Magentax: Nem nagy bünti,de olyan megalázottan indult a szoba felé Moha.

Krétagarbó 2021.01.21. 16:58:00

@SelyemSonkaPini: most már egyedül vagyok az irodában, úgyhogy téLLeg hangosan röhögök:DDDDD

Krétagarbó 2021.01.21. 16:58:30

@Gia: egy szép tuja volt azért.

Gia 2021.01.21. 17:01:31

@Krétagarbó: csúnya nem volt az biztos.

kozi001 2021.01.21. 17:06:44

Ha Anikó egy felest tol műsor előtt, akkor bejelentkezéskor az illemtanár 3 felessel indít Dani és Moh előtt! :P

kozi001 2021.01.21. 17:17:17

VV Moh: "Egyáltalán nem szeretnék ezen változtatni megmondom őszintén!"

Már az ük-ük-ük nagyapám is káromkodott honfoglaláskor!
Jó nekem így tirpákon!

"Minden társaságba előfordul!"
Nem csak nálad suttyókám!

mézescsók 2021.01.21. 17:21:32

@hereverő heverő: Átgondoltam. A gyűlölködő kifejezés talán tényleg erős kicsit, az enyhe feddés pedig enyhe. A villalakók többségét kiosztotta elég rendesen, van akit jobban, van akit kevésbé. Elfogultságot, néhányukkal szemben - kivéve a butuska, ügyetlenke Vivit, akinek éppen csak a fejecskéjét nem simizte meg - kifejezett rosszindulatot éreztem az írásban. Ennyire nem alja népség.
Ez is csak egy vélemény és egy nézőpont. Ebből következően több szót nem is érdemel.

Ármándójózsi 2021.01.21. 17:26:50

A búbánatos faszom tisztelje meg , aki baszik nem megtisztelni a másikat, hogy szopjon lovat minden reggel!!!

UTOLSÓÓÓ!!!

Hogy verjem bele már ebbe is!

Ármándójózsi 2021.01.21. 17:28:53

@Fu Szekh Li: Azta, de régen láttam és hogy megöregedett az öreg. :O

Gia 2021.01.21. 17:34:37

@repuloezustmokus: Bence Lukács,Fót.Olyam Mohaszerű.Úgy látszik ilyen a zsánere a hölgynek.

Fu Szekh Li 2021.01.21. 17:35:12

@Gia: Nem nagyon maradt más vállalható karakter a végére.

Ármándójózsi 2021.01.21. 17:35:48

@Fu Szekh Li: Nem rossz értelemben mondtam, csak régen nem láttam, érted?
Most utálol??? :'(

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 17:43:19

@hereverő heverő: @K_Attila:
Győzike vagy Gőzeke, mindegy.
Mondja Gézuka

Ármándójózsi 2021.01.21. 17:51:42

@Fu Szekh Li: Nem tudom... Ezt csak Te tudhatod...
Viszont visszamentem az időben...arra pontra, amit megjelöltél...és... mit mondjak, az igazat nem merem, úgyis elég gáz vagyok már itt...

Fu Szekh Li 2021.01.21. 17:54:18

@Ármándójózsi: Nem is tudtam, hogy időutazó vagy :D Mesélj!

Ármándójózsi 2021.01.21. 17:58:57

@Fu Szekh Li: Nagyon meghatódtam...nagyon...
(Na, most jobb?)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 18:06:55

Én is visszamentem, egyből meg is láttam a majomfejem, ahogy tömtem bele a banántot.
Aszittem Fu-szek-Lee régebben kezdtél itt.

.Zsu 2021.01.21. 18:14:22

@Fu Szekh Li: persze alap, meg majd egyeztetünk melyik színész és színésznő játsszon el titeket.

Fu Szekh Li 2021.01.21. 18:19:11

@Majom1Parádé: A nick elég régi, de a hogyvolton csak a VV7-nél kezdtem kommentelni. 2014 szilveszterén meguntam Conchobart :)

nincsvelemenyem 2021.01.21. 18:21:00

@Fu Szekh Li: Itten romizol, meg filmről álmodozol, de szép is együtt. Séta közben kaptam az első pofont ma, de megérdemeltem, néztem. Többé nem fogok. Bejöhetek már a szobába? Kissé hideg lett kint

Fu Szekh Li 2021.01.21. 18:22:47

@Ármándójózsi: Megírtam a közvetlen címem. Mire a blog.hu-ról megérkezik az üzenet...

Ármándójózsi 2021.01.21. 18:50:25

@hereverő heverő: Inkább ne kisérletezzetek... :(

Csak a mihez tartás végett, akiről már (régen) lemaradtam...

Alicia Keys

hereverő heverő 2021.01.21. 18:52:29

@Ármándójózsi: én azért rágugliznék Dannira a helyedben :)

Ármándójózsi 2021.01.21. 18:57:24

@hereverő heverő: Megtettem. Nem kellett volna... :(

@repuloezustmokus: Akár. Mjúzikel.

@Fu Szekh Li: Igen, ő bejövős. :)

hereverő heverő 2021.01.21. 19:02:43

@Ármándójózsi: Ok, elfogadom. Nekem amúgy a fiatal Patsy Kensit.

Ármándójózsi 2021.01.21. 19:03:06

Megint megnéztem az utolsó mohikánt...megint, mindig, újra és újra libabőőőőr...
Baj van velem??? :S

hereverő heverő 2021.01.21. 19:05:28

@Ármándójózsi: Nem, dehogy van. Én a Koyaanisqatsi-val vagyok ugyanígy.

.Zsu 2021.01.21. 19:05:37

@Ármándójózsi: te azt minden héten megnézed?

Pink Martini 2021.01.21. 19:05:53

Sziasztok!
Alkalomadtán örömmel csatlakoznék ezen színes kommentelő társasághoz, félszeg óvodás üzemmódban... :)
Beengedtek?

.Zsu 2021.01.21. 19:07:37

@repuloezustmokus: mármint @Fu Szekh Li: csaját/pártját/kedvesét/tubicáját a GalGadot alakítsa?

Ármándójózsi 2021.01.21. 19:07:46

@hereverő heverő: Jöjjünk közelebb...
Péter Szabó Szilvia...
Annó tűzbe mentem volna érte!!! És ez nem vicc!!!

.Zsu 2021.01.21. 19:09:32

@Pink Martini: szijaaa! gyeree és írj sokat! :))

engem így fogadott @Ármándójózsi: amikor először írtam és azóta lelkes kommentelő vagyok.
szal welkám

Ármándójózsi 2021.01.21. 19:10:01

@Pink Martini: Nem csak úgy, hanem durván nagylányos OFF-olósba is be! :D
Te lány vagy amúgy? Mert ezt jobb az eleján tisztázni. :DDD

hereverő heverő 2021.01.21. 19:11:07

@.Zsu: na Zsu, neked harangoztak. Kereshetsz új férjet

Ármándójózsi 2021.01.21. 19:12:22

@.Zsu: Azért nem. Csak mostanában amióta szó volt róla, kétszer.
(Nem valószínű, hogy ezt bárki is megérti, de ja...)

Ármándójózsi 2021.01.21. 19:13:47

@hereverő heverő: Vadakat terelő juhász. :)
De minden akadályra rámegyek, ha muszáj!!! :D

.Zsu 2021.01.21. 19:14:56

@hereverő heverő: jaj igen, ezt csinálja tudod a latin vér, nem bír magával. na nem védem. el is távolodtunk, max éjszakánként engedek neki egy kis simit
az a baj h azt hittem h majd én megváltoztatom.
:((((

nincsvelemenyem 2021.01.21. 19:15:18

@Ármándójózsi: Mai világban ilyen kérdést feltenni??? Na de uram :) Lányok amúgy csak az oviban vannak

.Zsu 2021.01.21. 19:15:55

@Fu Szekh Li: :D ja igen, nem hallottad még? ez a legújabb szöveg.

hereverő heverő 2021.01.21. 19:16:33

@Fu Szekh Li: :DDDD Igazi csajozos duma: Leszel az ifjúsági ügyekért felelős államtitkárom bébi?

.Zsu 2021.01.21. 19:17:13

@Ármándójózsi: jaja, emlékszem, én még nem láttam bevallom töredelmesen, de listámon van.

hereverő heverő 2021.01.21. 19:17:52

@.Zsu: azaz éjjel néha megsimogathatja a kutyát?

Fu Szekh Li 2021.01.21. 19:19:49

@hereverő heverő: Akkor már inkább az igazságügyminiszterem :)

SirLemming 2021.01.21. 19:20:15

@Ármándójózsi: ezt az állatos kifejezést is kb csak magamtól láttam eddig.

De ha már illemtan meg mifene, 2 cemeteszsák a .Zsudra, hogy megtanuld a szavaknak van (Z)súlya.

Pink Martini 2021.01.21. 19:20:22

@hereverő heverő: @.Zsu: @Ármándójózsi: Köszönöm mindenkinek! :)
Igen, nőnemű vagyok.
Nagylányos offolás csak miután felengedtem ;)

Ármándójózsi 2021.01.21. 19:21:18

@nincsvelemenyem: Mit mondhattam volna? Te már nő vagy? Vagy: Asszonynak tetszik lenni? :DDD

.Doktor.Szöszi. 2021.01.21. 19:22:06

@Ármándójózsi: a múltkor az egyik adón Star Wars hétvége volt, minden nap néztem az aznapi részeket és az ismétléseket is...szóval ja...

.Zsu 2021.01.21. 19:22:06

@Ármándójózsi: kezdjük ott h Semmit!
ezt minden este el kell játszanunk?

hereverő heverő 2021.01.21. 19:22:37

@Pink Martini: De el kell énekelned nekünk az Una notte de Napoli-t. Lehetőleg hajnal egykor amikor Ármándó már készül lefeküdni

Ármándójózsi 2021.01.21. 19:25:48

@.Zsu: De ugye azt tudod, hogy szeretlek??? :S
És ha látnám itt, hogy ez legalább egy kicsit is kölcsönös, biztosan bírnék a latin véremmel...

Hogy mondjam el, hogy vágyom, rád,
Hogy szeretem a bõröd illatát,
Ha bennem élsz a szívem is ég,
Hadd legyek újra meg újra a tiéd!

<3 <3 <3

nincsvelemenyem 2021.01.21. 19:26:45

@Ármándójózsi: Maradjunk annyiban, hogy nem vagyok ovis :)

Ármándójózsi 2021.01.21. 19:28:58

@nincsvelemenyem: Te vagy @Pink Martini: is??? :O
Mert én tőle kérdeztem. Ő pedig ovis, le is írta!!! :D

Fu Szekh Li 2021.01.21. 19:33:20

@nincsvelemenyem: Lehet, hogy ő már eldöntötte, hogy mi a neme abból az 58 lehetőségből.

Ármándójózsi 2021.01.21. 19:34:19

@hereverő heverő: Azé, linkelni nem mertem. :DDD :DDD :DDD

Pink Martini 2021.01.21. 19:40:03

@hereverő heverő: legyen inkább a Sympathique. Vagy a Brazil. Ha már Nápoly, akkor a Santa Luciával kedveskednék az elalvóknak

SirLemming 2021.01.21. 19:43:11

@Pink Martini: Jó estét, jó csatlakozást.
Szórakozásod legyen felhőtlen, de kommented ne legyen felelőtlen.

Üdv.:
Az itteni állatkert egy tagja.

Krétagarbó 2021.01.21. 19:43:23

@Fu Szekh Li: hú, elolvastam a kommenteket. Vki Dennisre azt írta, hogy rövid időn belül a Tisza mélyén vagy pár tonna aljzatbeton alatt végzi...és aztán tudjuk mi történt, nem pont vele...:(

Krétagarbó 2021.01.21. 19:47:46

@Pink Martini: hopp becsuktuk az ajtót. Már bent vagy:)

Fu Szekh Li 2021.01.21. 19:53:07

@Ármándójózsi: Annyi nem van mostanság...
(és milyen kevés igen)

Ármándójózsi 2021.01.21. 19:55:28

@Fu Szekh Li: Nem tudom, hogy látod-e, de az újabb, immár ki tudja hányadik szerelmi vallomásomra sem reagál a szívem hölgye... :( Így legyen az ember hűséges...
De, ja... Csak a nemek.

etikette 2021.01.21. 19:56:06

Kerlek valaki mondja azt, hogy ezek rajatszanak. Ennyire nem lehetnek butak a mai 20-on evesek. A csapbol is angol szavak folynak zene tv sorozatok reklam mindenhol ott van az angol. Baszki a katica csoport ovodasai tobbet tudnak angolul mint ezek a szerencsetlenek. Komolyan az allatokat es a szineket sem ismerik? Na neeee...sirok...tenyleg ez a generacio ennyire kreten vagy hogy sikerult ezt a par primitiv semmirekellot kivalasztani? Es nem, az sem segit hogy Balint valamennyire tud. Szerintem ennek kene az alapnak lennie...

.Zsu 2021.01.21. 19:57:35

@Ármándójózsi: .
jólvan a szeretet az megvan persze, na de a tisztelet? különben sem tudtam rendesen kibontakozni érzelemkimutatás terén, mert nem bírsz magaddal.
nincs más megoldás, énsem leszek ezentúl ilyen szűklátókörű.

azért persze mindig tudod milyen fain dalszövegekkel lehet kiengesztelni

Fu Szekh Li 2021.01.21. 20:11:17

@Ármándójózsi: Mondjuk én nem erre az 58 nemre gondoltam :D
De a párom azt üzeni, hogy menj át egy kicsit Mohba!

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 20:16:03

Jó estét Tezstvírek!

Mostanában mikor olvasom az öfit, mindig eszembe jut, hogy le a kalappal az öfi írók előtt. Értelmes anyagot írni a vella életéből mostanság nem volt egyszerű. Bár mióta elindult ez a hét azért alakul a dolog. Az előzetesben ahogy Dani vakarja a szuszpenzort az vidám.

Látom bővült a kórterem, újabb kommentelők érkeztek és Józsinak már csillog a szeme :DD

hereverő heverő 2021.01.21. 20:17:02

@ppupu: ha még cdak a szeme csillogna de sajnos már csillog alatta a padló is

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:17:14

@Ármándójózsi: Nem mindegy hogy valaki nő vagy nem ?
MAJD AZ LESZ egy idő múlva ! :D :D

hereverő heverő 2021.01.21. 20:18:39

@SelyemSonkaPini: így, de ezt kimondani olyan molettys :)

hereverő heverő 2021.01.21. 20:19:45

@repuloezustmokus: amennyiben nő az ellenfél, a hanyattvágódás a cél

.Zsu 2021.01.21. 20:20:48

@hereverő heverő: köszönöm, hát ez a tökéletes dal ide! pontosan kifejezi az érzéseimet.
:))))

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:22:29

@Fu Szekh Li: Már megváltoztam! A Kis drága MMKK jány miatt...
De aztán ő elmaradt és én visszaestem :(

.Zsu 2021.01.21. 20:22:35

@hereverő heverő: jólvan ezen meg felnevettem :DD

Ármándójózsi 2021.01.21. 20:23:36

Na, csak sorban:

@Fu Szekh Li: Amikor ignoráltam, az sem volt jó, ha teperek érte az sem jó... nem, azt hiszem én ezt most itt elengedem... :(
Ja és csókoltatom a párod , ha ez nem túl nagy megtisztelés, így ismeretlenül! :)

@hereverő heverő: Neméridelátni!!! :P :D

@SelyemSonkaPini: Mindkettőre EKG, de vigyázz, mert az a teherbekúrt TISZTELET, majdnem megint elmaradt, a tetves kurva életbe már! NA!!!

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:25:04

@Ármándójózsi: Ú tényleg... a TISZTELET-ről megfeledkeztem, baszom alássan !

hereverő heverő 2021.01.21. 20:27:37

@Fu Szekh Li: na, a matematikus bmeg. Csakis akkor értelmezhető, ha az ellenfél monoton nő.

Fu Szekh Li 2021.01.21. 20:30:20

@ppupu: rukkola, meg lófasz (by Edina)

hereverő heverő 2021.01.21. 20:30:38

@ppupu: túl sok benne a fokhagyma. A többi oké.

Krétagarbó 2021.01.21. 20:31:57

@Ármándójózsi: nem baszki. de leeshetett volna:D

Fu Szekh Li 2021.01.21. 20:31:59

@hereverő heverő: Azért egy monoton nő elég ijesztő tud lenni.

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:32:01

@Krétagarbó: Az a helyzet hogy elfelejtettem a régi nickem...
Aztán lettem Ginacsöcse... de az meg kiesett ( nem a csöcse hanem a csaj, a csöcse az mindig kinn volt)
Így lettem selyemsonkapini, mert VIVI mindig ezzel jött :D
Kiskezitcsókolom :)

hereverő heverő 2021.01.21. 20:32:49

@Krétagarbó: persze! A legjobb, hogy amikor ginacsöcse volt, még ő maga sem emlékezett az eredeti nevére :)) de felvilágosítottuk. Arra emlékezett, hogy úgymond olvasó magas, de nem szerette a "lóbaszó" jelzőt.

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:33:15

@Fu Szekh Li: Léteznek szigorúan monton növő, de korlátos sorozatok ! csak mondom...
nők meg pláne :D

Krétagarbó 2021.01.21. 20:33:41

@hereverő heverő: én meg vártam, hogy mikor lesz már vége ennek a steak sütő teflon (vagy hogyan hívják) reklámnak és kezdődik a zene.

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:33:57

@hereverő heverő: Így volt igen... ÚGYMOND hooooooooooooooool vaaaaaaaaaaaaaaagy ?

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:34:47

@Ármándójózsi: Hát csak hogy Krétácska tisztán lásson, visszamenőlegesen is :)

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 20:35:59

@Fu Szekh Li: @hereverő heverő: Látom megfogtátok a lényeget. A steaket nézzétek... a steaket...
nyami

Krétagarbó 2021.01.21. 20:36:04

@SelyemSonkaPini: Jó, most már otthon röhögök hangosan, nem az irodában:D

És itt szóltak, hogy te voltál a moletty???? :DDDDD

(Jó, kicsit megértem, én ahányszor belépek ide - egy kisebb idő elteltével - mindig új jelszót kérek, a franc sem emlékszik már a régire:)

hereverő heverő 2021.01.21. 20:36:50

@Krétagarbó: igen, én volzam. A nickjéről ráismertem, eskü

Krétagarbó 2021.01.21. 20:37:39

@hereverő heverő: de szerintem a moletty előtt is volt más neve, de arra már én sem emlékszem.

Ármándójózsi 2021.01.21. 20:38:00

@SelyemSonkaPini: Én már azon is betegre röhögtem magam, amikor meg voltál javulva ÚOMMKK miatt. :DDD De most is, persze. :DDD
Azért ő elég sokat van emlegetve, még részemről is, pedig engem (ő is) utál... :)

Fu Szekh Li 2021.01.21. 20:38:38

@ppupu: Azt nem, mert éhes leszek a pezsgő mellé :)

Krétagarbó 2021.01.21. 20:39:22

Csak azt nem mondjátok, hogy koncsita is itt bujkál valahol :DDDDD

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:39:44

@hereverő heverő: Igen így volt!
Elfelejtettem na....
De beírtam, hogy mire emlékszem és kire :)
Megjegyzem a "LÓBASZÓ" volt a kulcsszó, de MEG NE SÉRTŐDJ KEDVES ! (ha olvasod)

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:40:40

@Ármándójózsi: Hát téged ki nem utál Tesó ? :D
Oké én nem. de azzal nem vagy kisegítve :D

Krétagarbó 2021.01.21. 20:40:40

@SelyemSonkaPini: hát mit mondjak, imádtalak mindig:)))

Krétagarbó 2021.01.21. 20:41:21

@Fu Szekh Li: nem jó, idézned kellett volna a posztom, amire válaszolsz:)

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:41:47

@Krétagarbó: SZerintem is volt, több évadot végigbaromkodtam már :D
De én se emlékszem magamra...

Ármándójózsi 2021.01.21. 20:42:08

@SelyemSonkaPini: Ez végülis igaz. :)
Nekem már az is siker! :D

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:42:28

@Krétagarbó: Köszcsi egyelek le Drága Húgom !

Fu Szekh Li 2021.01.21. 20:43:24

@SelyemSonkaPini: Vigyázz, mert ennyi alkohol után már nem biztos, hogy fel fog állni :D

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:43:31

Halványan emlékszem egy vörös csizma avatárra is.... de őt nem láttam idén :(

Fu Szekh Li 2021.01.21. 20:44:14

@Krétagarbó: Bizonyítsd be, hogy idéznem kellett volna a posztod!

Krétagarbó 2021.01.21. 20:44:17

@SelyemSonkaPini: volt valami kannás v. kancsós v. valami ilyesmi, nem? Vagy az más volt?

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:44:30

@Fu Szekh Li: Milyen alkohol ? ÉN saját jogon vagyok sötét....
Nem kell nekem ahhoz semmi segítség !
TISZTELET baszod , tisztelet ! :D

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:45:03

@Krétagarbó: TAlán kannácska ? Ismerős....

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:45:54

@hereverő heverő: Nem vagyok mindig, mert sajnos dolgozom soxor.....
ÉS nem nézek vissza 100-nál többet !

Krétagarbó 2021.01.21. 20:46:15

@SelyemSonkaPini: a vöröscipős Dottyka, én sem láttam most, bár csak pár napja vagyok itt.

De volt egy vörös csizmás profilképes csajszi, talán beácska is. De szerintem Dottyra gondolsz (a vöröscipellősre)

Ármándójózsi 2021.01.21. 20:46:24

@SelyemSonkaPini: Jóhogy nem köcsög... Tudod, ugye, megunt mi hiányzik...

Fu Szekh Li 2021.01.21. 20:46:25

@SelyemSonkaPini: Ja bocs, megadom én neked a riszpektet ecsém. Na!

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:46:56

@Krétagarbó: Szerintem igen rá !
Régi szép idők.....

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:49:34

@Krétagarbó: Mondanám, hogy "Persze majd pont Te tudod jobban !"....
De nem mondom, mert tényleg úgy van :D :D

úgymond olvasó mmkk 2021.01.21. 20:51:16

@SelyemSonkaPini: hátbazdmeg :DDDDDDDDDD heverő könyörög, hogy szánjalak már meg, szóljak már hozzád néhány jó szót, mert itt rimánkodsz, hogy hol vagyok.. erre mi az első szó, amit meglátok? a lóbaszó.

Krétagarbó 2021.01.21. 20:53:04

@Ármándójózsi: köszi:)

Hát fiúk, egy élmény volt, most gyorsan összedobom holnapra az ebédem, aztán vagy jövök egy közös esti lemmingköpködésre vagy nem. :)))

Fu Szekh Li 2021.01.21. 20:55:12

@repuloezustmokus: ja, elfoglaltuk a kommentmezőt, az újak meg pislognak valahol, hogy kik ezek a trottyosok, és miről beszélnek :D

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:56:19

@úgymond olvasó mmkk: Jézusgyerle ! Csókolom a kisgezed, baszomalássan !
Djó hogy látleak ! má írni se tudok....

úgymond olvasó mmkk 2021.01.21. 20:56:55

@Ármándójózsi: még egy komment, nur für dich: ne érezd magad különlegesnek, mindenkit egyformán utálok :))))))))))

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:58:22

@úgymond olvasó mmkk: Az nem ugy volt...Csak Krétácskának világítottuk meg az eseményeket...

SirLemming 2021.01.21. 20:58:54

@úgymond olvasó mmkk: De jó téged is látni. :)
Egész jó kis osztálytalálkozó hangulat lett, maradhatnál.

.Zsu 2021.01.21. 20:59:01

@Fu Szekh Li: én a kommenteket is olvastam. a felét értem annak ami történik épp. :D

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 20:59:20

@úgymond olvasó mmkk: Józsit szard le ! Úgy tűnik azt kedveli.... legalábbis a probálkozásaiból :d

Ármándójózsi 2021.01.21. 20:59:56

@úgymond olvasó mmkk: Igen, ez tényleg Te vagy, nem ellopták a nickedet! :)))
Úgy tudsz megalázni, hogy még hálálkodnom is kelljen. :DDD

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 21:00:24

@úgymond olvasó mmkk: Mé tüntél el ? Férjhő mentél ?
Vagy túlterhes vagy ?

Látod mivé lettem nélküled :(

úgymond olvasó mmkk 2021.01.21. 21:03:47

@SirLemming: hát, ez kedvesebb invitálás, mint a lóbaszózás.. még a végén meggondolom

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 21:04:44

@úgymond olvasó mmkk: Hogy vagy mindig Kedves nővér ?
( kezdem magam felépíteni)

Fu Szekh Li 2021.01.21. 21:06:17

@.Zsu: Osztálytalálkozó van a legalább 6 éves nickek között :)

úgymond olvasó mmkk 2021.01.21. 21:06:27

@Ármándójózsi: valóban, ez jobban hozzám illik, mint berúgni az ajtót, oszt belekiabálni az éterbe, hogy szevasztok parasztok.. eh.. akarom mondani kollegák, visszatértem :)))))))

úgymond olvasó mmkk 2021.01.21. 21:07:32

@SelyemSonkaPini: nem mentem férjhez, nem kérted meg a kezem :)))))

Ármándójózsi 2021.01.21. 21:07:52

@SelyemSonkaPini: Én szorítok, hogy ne csússz vissza megint... És ha hiányzik a régi éned, majd megpróbálom felidézni, ha megengeded nekem Tesa, TISZTELETTEL!

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 21:08:36

@úgymond olvasó mmkk: vagy így is kezdheted :

MI VAN RÖFIK ?

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 21:11:33

@Ármándójózsi: Kedves uram, köszönettel veszem kedves szavait!
Élek a felajánlott lehetőséggel!

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 21:12:07

@úgymond olvasó mmkk: Mit csináljak Szívem Királynéja 5nél ?

Ármándójózsi 2021.01.21. 21:13:53

@SelyemSonkaPini: Kérd má meg, me lecsúszol! Róla!!!

SirLemming 2021.01.21. 21:15:13

@Fu Szekh Li: Ebben a tekintetben én kakukk vagyok, csak a reg régi elvoltam (néha) olvasással meg a (rajtatok/veletek) röhögéssel. A komment szekció élhetőbbé teszi ezt a trágya műsort.

.Zsu 2021.01.21. 21:15:34

@Fu Szekh Li: igenigen, ez lejött :)))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 21:15:51

@Fu Szekh Li: Há, akkor én is benne vagyok a 6-ban. Bár a majmok nemigen tudnak jól számolni...

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 21:15:58

@Ármándójózsi: Nem tehetem :( Az ügyvédem már így is magához nyúl !
( Mármint nem magához Józsi úr, hanem sajátmagához az ügyvéd... érted)

SirLemming 2021.01.21. 21:18:20

@úgymond olvasó mmkk: Ugyan, kérem. Csak ne a VV végén gondold meg. Maradj oszt pont. :)

Ármándójózsi 2021.01.21. 21:19:16

@SelyemSonkaPini: Óóóóó, hogy basszalak nyakon egy bivalyherével, mi a bánatós lófaszér nem tudsz ennyi áldozatot hozni, hogy a káromat húzzam az ánuszrózsádba...

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 21:20:03

@SirLemming: Igen marajd MMKK, ha időd engedi és szórd ránk sugaraidat....

Főleg rám, a többit leszarom!
Hopp még vannak hézagok a pajzson...

úgymond olvasó mmkk 2021.01.21. 21:20:18

@Ármándójózsi: ember legyen a talpán, aki hosszabb időt kibír velem.. az meg, hogy valaki elvegyen.. hát..

hereverő heverő 2021.01.21. 21:21:00

@SelyemSonkaPini: rés a pajzson vagy pajzs a résen?

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 21:21:25

@Ármándójózsi: Nem sért az erős fogalmazás... mert az őszinte törődést érzem benne!
Megkönnyezem szavaidat sensey ! Áldott légy és nagy tudású !

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 21:22:15

@hereverő heverő: Előtürmkedik a régi énem... így értettem!

De dolgozok rajta kibaszottul !

SirLemming 2021.01.21. 21:22:34

@SelyemSonkaPini: Az egy tésztaszűrő, nem pajzs. :D

Ármándójózsi 2021.01.21. 21:23:12

@úgymond olvasó mmkk: Jó, elvételről szó sem volt. Csak megkér. :)))

SirLemming 2021.01.21. 21:23:24

@úgymond olvasó mmkk: Mesélj. Milyen rémtettekre vagy képes? :D

Krétagarbó 2021.01.21. 21:24:05

@úgymond olvasó mmkk: nyugi, anyám is mindig ezt mondta rám. Hálás is a férjemnek:D

úgymond olvasó mmkk 2021.01.21. 21:25:04

@Ármándójózsi: azt nem mondtad, mire kérjen meg, igaz

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 21:28:50

@Krétagarbó: Ő is előszeretettel variált a a nickneveit, de mindig felismerhető volt, mert a lényeg nem változott. Meg a stílusa. :-)
DR. DOTTYKA, A VÖRÖS CIPELLŐS, KATGIMIS ANGYAL

hereverő heverő 2021.01.21. 21:32:27

Nekem mennem kell barátaim. Lejárt a munkaidőm, irány haza. Szép estét!

Ármándójózsi 2021.01.21. 21:32:36

@SelyemSonkaPini: Ez az!!! Nem csalódtam benned! Most már becézhetlek is és Te is engem punus! :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 21:33:28

Miközben mész hazafelé még írhatnál. :-) Vagy addig anya tartja a frontot?

Ármándójózsi 2021.01.21. 21:34:58

@Majom1Parádé: Mindent ugyanabból a heverőből csinál, nincs olyan, hogy hazamegy... :)

Krétagarbó 2021.01.21. 21:37:42

@Majom1Parádé: apa mosdik anya főz.

Talán a 10es kezdésre készen van a cukorborsó főzelék:)

úgymond olvasó mmkk 2021.01.21. 21:38:09

@SelyemSonkaPini: de mire kérsz, még mindig nem tudom

Ármándójózsi 2021.01.21. 21:38:37

@úgymond olvasó mmkk: Látod, látod??? Megvolt és még mielőtt kimondtad volna az ötöt!!! :)))

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 21:38:48

Kicsit e kell mennem.....
De visszagyüvök!

Heverő : Jójéjt Tesa !

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 21:39:35

@Krétagarbó: Kuktában főzöd? Már csak 20 perc. :-)

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 21:39:48

@úgymond olvasó mmkk: Aszonták kérjelek meg.... megkértelek
a mire mindegy is....
de pl. hogy maradj velünk ! vagy Velem... ilyenek

Fu Szekh Li 2021.01.21. 21:40:28

@Ármándójózsi: Mindig is az volt a kedvenc viccem, hogy megy a csiga hazafelé.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 21:40:32

@Ármándójózsi: Milyen igazad van! Buta majom ezeket mindig elfelejti. :-)

Krétagarbó 2021.01.21. 21:41:03

@SirLemming: nekem ez olyan mint a cigi. Nem tudtam sohasem csak olvasni. Vagy nem is olvastam, vagy írtam is.

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 21:41:34

@úgymond olvasó mmkk: Hát kiskezit tsókolom ténsasszony !

úgymond olvasó mmkk 2021.01.21. 21:41:39

@SelyemSonkaPini: meglatom :) most megyek aludni, be kell potolnom 3 het nem alvast

úgymond olvasó mmkk 2021.01.21. 21:42:09

@ppupu: szervusz kisfiam. haggyal aludni, majd jovok egyszer vagy nem.

Krétagarbó 2021.01.21. 21:42:24

@Majom1Parádé: már 1 órája főzöm. És zsenge, mint Úgymond csajszi életkora.

SirLemming 2021.01.21. 21:43:02

@úgymond olvasó mmkk: Megérte 3 hetet nem aludni?
Joccak.

Pink Martini 2021.01.21. 21:44:49

@SirLemming: @Majom1Parádé:
@Krétagarbó: @repuloezustmokus: Sziasztok, köszönöm :)

@Ármándójózsi: van véleményem :) Nem válaszoltam volna valamire?

Ármándójózsi 2021.01.21. 21:46:37

@Pink Martini: Haljak meg, ha tudom, hogy ezt most mire írtad. :D
Azt sem tudom már én miket írok itt összevissza. :DDD

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 21:51:05

@úgymond olvasó mmkk: Kicsit kekec vagy kiscsillag. Elgurult a gyógyszer?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 21:51:56

@Krétagarbó: Illetlen majom erre azt tudja mondani, hogy ilyen nickkel nem lehet zsenge... :--)

Cimili2 2021.01.21. 21:52:41

@ppupu: drága Pupu, kiabálj, ha kezdődik!!

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 21:53:53

@Cimili2: Azta fatyom... de jó hogy szólsz... mindjárt kezdődik :DDD Én még aszittem hogy olyan 9 óra körül van :D

SirLemming 2021.01.21. 21:54:35

@Krétagarbó: Megértem. Ha jó egy közösség és szívesen veszel benne részt akkor pláne. Ahogy változott a munkám és a felelősségi köröm egyre jobban értékeltem ha magam vagyok a gondolataimmal. Kb VV után megint lehúzom a rolót szvsz egy ideig, de most per pillanat élmény értelmesnek (tűnő) emberekkel kommunikálni.

Megint elkalandoztam, sok volt ma a meeting. :)

7 perc a kezdésig.

Kosztarika 2021.01.21. 21:55:54

@ppupu: szia Tata, hogy ityeg a púp? :)

Ármándójózsi 2021.01.21. 21:56:39

@Kosztarika: ❤️❤️❤️
Imádlak! Mondtam már?

SirLemming 2021.01.21. 21:57:14

@Kosztarika: Azta, még egy híresség! Szia, remélem maradsz. :)

Kosztarika 2021.01.21. 21:58:22

@Ármándójózsi: a szót már ezerszer hallottam tőled, csak minden nap másnak mondtad. :D

Ármándójózsi 2021.01.21. 21:59:23

@Kosztarika: Jaaaaa... De Téged is!!! :DDD
(Láttad, átmentem mobilra, csak a szívecskék miatt!!! ;) :))) )

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:00:00

Sziasztok, szép estét! :)

Extra adag pattogatott kukoricával készültem a drámára, ha esetleg kér valaki. No meg fülhallgatóval, hogy ne halljam a nyígást. :D

Kosztarika 2021.01.21. 22:00:07

@SirLemming: úgy tűnik nem bírom nélkületek. És volt valaki, akinek hiányoztam. :)

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:00:16

@Majom1Parádé: 60 alatt minden pini zsenge... utána meg érett :D :D

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:00:25

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: Kezdődik az ápoltak viadala!

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:01:00

@SelyemSonkaPini: Azért most benyaltam a forró szarig Csajok !

.Zsu 2021.01.21. 22:01:28

@ppupu: enélkül már el sem tudom kezdeni nézni. :DD

na ma végre PP.
ÉN hiányoltalaaaak!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 22:01:55

4 napig Peti bohóckodik....

Komolyan veszik-e? Ezek ugyan semmit...

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:01:57

@ppupu: Köszke. :D
@SelyemSonkaPini: Tyűűűűű, tesó. Ez bátor kijelentés volt, de tudd, hogy támogatlak, akárhogyan is döntesz. :DDDDDD

.Zsu 2021.01.21. 22:03:32

@Kiégett Hobbynyúl: nálam gyümölcssali van, csere érdekel?

Gia 2021.01.21. 22:04:05

@Kosztarika: Már csak Kukucs hiányzik..

Cimili2 2021.01.21. 22:04:07

merci átment kiscsoportosba?

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:04:20

Basszus ez most nem tartozik szorosan ide... De kib@szott büdös a lábam! Újra kamaszodni kezdenék?

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:04:23

@Cimili2: Szia! ^^
@ppupu: Tállal adom, mert nem szeretném csuzlival kicsapni a szemed. :D
@.Zsu: Ó, persze. :-))) A cserekereskedelem az igazi.

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:04:31

@Kiégett Hobbynyúl: Köszönöm... kérdés milyen értelemben támogatsz...

Kosztarika 2021.01.21. 22:05:32

@ppupu: küggyek egy patakaparót?

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:05:35

@ppupu: TISZTELETem tevepata Uram !

.Zsu 2021.01.21. 22:05:41

@Cimili2: sztm a napkban PMSezik a csaj.

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:06:06

@Kiégett Hobbynyúl: Tesó... tudtam hogy bízhatok benned

Mercike úgy olvass angolul mint én németül...

Ármándójózsi 2021.01.21. 22:06:55

@Gia: Nekem ő is hiányzik, de nem merem leírni, mert félreértené és azt hinné bántani akarom...

tvbuzi 2021.01.21. 22:07:10

Fru túl jól érzi magát

.Zsu 2021.01.21. 22:07:10

Megmondom az őszintét!!!

SirLemming 2021.01.21. 22:07:57

@Kosztarika: Többek közt nekem is, így kerekebb a HVilág.

@ppupu: Új papucs esetleg? Vettem nyáron egy stramm de műbőr cuccot. Azóta visszatértem a törött parafához.

Pink Martini 2021.01.21. 22:09:24

Az az angol ABC nagyon fájt...
Jól láttam, hogy Daninak szőrtelen a lába???

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:09:27

@SirLemming: ÉN már volt hogy megmostam a lábam..... javított

Cimili2 2021.01.21. 22:09:29

@tvbuzi: pont azt figyeltem én is. rossz vége lesz, h nevetett.:DD

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 22:09:50

:DDD Vivi úgy kapaszkodik Robia, mint valami folyondár.

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:10:03

@SirLemming: Hibáztam... bementem az irodába... ott meg baromi meleg volt... én meg téli cipőben voltam... egy hétig most biztos nem megyek arra :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:10:08

@SelyemSonkaPini: Tisztelettel jegyzem meg, mindenben. Még az eldelemet is megosztom veled és a kólámat is. :-)))
@ppupu: Ez csak azért van, mert nem tudom, hol az elsősegély láda.:D

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:10:32

@Pink Martini: Mert legyantázták neki feladat keretében

tvbuzi 2021.01.21. 22:10:50

@Pink Martini: a múltkor legyantázzák, feladat volt

SirLemming 2021.01.21. 22:11:12

@Ármándójózsi: Most már csak meg tudják idézni a többiek.

Közben Mercivel jól kicsesztek. Miért nem ül le vele valamelyik jobb angolos legalább fonetikus átiratot csinálni?
Vivi meg végre egyszer hallgatott a szép (tényleg) szép szóra.
Mindjárt meghatódok vala.

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:11:16

mONDJUK HA NEM TUD SEMMIT ANGOLUL AKKOR FASZSÁG EZ AZ EGÉSZ...

Cimili2 2021.01.21. 22:12:02

csak úgy megjegyzem, Móki nagyon fegyelmezetlen, napok óta lóg az esti műszakról.

Krétagarbó 2021.01.21. 22:12:25

Így kopogtat a sors az ajtón:)

nicu71 2021.01.21. 22:12:30

@Pink Martini: a multkori párbajcsapat feladat a szőrtelenítés volt,Danit meg Bálint lábát gyantázták időre.

Mók_Ica 2021.01.21. 22:12:45

@Cimili2: meghallottam, hogy szólítottál :) itt vagyok.... kicsit késtem.....

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:12:53

Lobi !!! ne szólj hozzá !

tvbuzi 2021.01.21. 22:13:13

De értelmes ez a Fru, ja, nem

Cimili2 2021.01.21. 22:13:33

@Cimili2: mmkk itt a helyed Móki.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:13:38

@SelyemSonkaPini: @SirLemming: ekg.
@Cimili2: Igen, ő sincsen. :-(

Lesz itt balhé, Grincs Robival beszéli meg a dolgait.... a póló után.

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:13:44

Már én se sírok ugymond.... Rágondolok és hányok !

Mók_Ica 2021.01.21. 22:14:06

@ppupu: igenisssssssss :DDDDD

@Cimili2: ❤

Krétagarbó 2021.01.21. 22:14:16

Ez a Moh cuki. Nálam nyerő<3

.Zsu 2021.01.21. 22:14:46

Moha amikor beszél mindig mintha kicsit mosolyra állna a szája.

Krétagarbó 2021.01.21. 22:14:54

@Mók_Ica: már keresni akartalak, ha ma sem jöttél volna:) Minden ok?

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:15:15

Van valami friss hír kancig... Renátóról?

Mók_Ica 2021.01.21. 22:15:25

@Kiégett Hobbynyúl: vagyok már :DDDD

@Cimili2: köszi :DDDD volt egy kis dolog..... de inkább most kikapcsolódnék :DDDD

.Zsu 2021.01.21. 22:15:36

@Kiégett Hobbynyúl: azokután h Lobi nyííltan letapogatta!!! tiszteletlenül!

Krétagarbó 2021.01.21. 22:15:38

@.Zsu: nekem bejön az ilyen mosolygós arc, száj;)

Ármándójózsi 2021.01.21. 22:16:39

Kezdenek végre Való Világosan viselkedni. Most indul a műsor.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 22:17:16

El is lőtt vagy 5 káromkodást 10 sec alatt. :-)

.Zsu 2021.01.21. 22:17:24

@Krétagarbó: külsőleg kicsit az öcsémre emlékeztet :)) ettől nehezen tudok elvonatkozatni :)

Mók_Ica 2021.01.21. 22:17:29

@Krétagarbó: csak annyit mondok, munka ...... egyébként minden ok, köszi :DDD

@Kiégett Hobbynyúl: pusz-nyusz

@ppupu: remélem elment vacsira fru családjához.... és ő volt a vacsi :DDDDDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:17:50

@ppupu: Szerencsére én nem találkoztam semmi róla szóló hírrel. :DDD
@.Zsu: Pláne. Grincs meg felhúzta a lábát a karja helyére. :D

Krétagarbó 2021.01.21. 22:18:00

Igenis ember vagyok talpamon!

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:18:07

Merci saját dugába dőlt :D :D

Mók_Ica 2021.01.21. 22:18:23

@Krétagarbó: megmondta, ő a lányos anyukák kedvence :DDDD

Cimili2 2021.01.21. 22:18:25

@Majom1Parádé: na már kárál. rossz hallgatni.

Krétagarbó 2021.01.21. 22:18:44

@.Zsu: nekem szerencsére nincs öcsém:D

.Zsu 2021.01.21. 22:18:57

valaki dugja már meg a Mercit, mindjárt bemegyek és én megteszem

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:19:06

Mercinek fogja már be valaki a száját... de tényleg.

Mók_Ica 2021.01.21. 22:19:24

balhé van..... popcornt és kóláááááát ide :DDDDD

SirLemming 2021.01.21. 22:19:32

@SelyemSonkaPini: :D Még mindíg jobb mint a fűrész, az tuti.
Bár az permanens megoldás.

@Majom1Parádé: Átment a csaj hisztis gyerekbe aki nem kapta meg barbiehoz a szelfibotot.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:19:33

@.Zsu: Ott van Vivi vibrije. Kérje kölcsön. xD

tvbuzi 2021.01.21. 22:19:38

@.Zsu: ezzel megtisztelnéd Moht

Adamadam 2021.01.21. 22:19:53

Merci szerepelt az Észbontókban, azt hittem megrendezett, de ő tényleg ilyen buta

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:19:57

@Mók_Ica: Adom, mára készültem. :-)))))))

.Zsu 2021.01.21. 22:20:08

@Krétagarbó: Bálint egyik rokonomra sem hasonlít, hál istennek :))))

Mók_Ica 2021.01.21. 22:20:22

nem vagyok te, mert akkor olyan lennék, mint te..... :DDDDDDDD

tvbuzi 2021.01.21. 22:20:29

Legalább nem héliumba nyomja

Cimili2 2021.01.21. 22:20:39

párbaj moh és merci??DDD

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:21:14

@SelyemSonkaPini: A b@szatlanság szörnyű gondokat okoz.

A hisztéria az a betegség, amit a nők kapnak meg és a férfiak halnak bele.

Kosztarika 2021.01.21. 22:21:24

Merciből kibújt a Merci.

edimörfi 2021.01.21. 22:21:30

@ppupu: Rencsi éppen egyenesíti a kaszát.

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:21:34

vivi :D :D :D :D
orra belsejét szörteleníti :D :D :D

tvbuzi 2021.01.21. 22:21:34

@Adamadam: az Anikó showban is szerepelt

Mók_Ica 2021.01.21. 22:21:46

@Kiégett Hobbynyúl: nyitom az ablakot :DDDD

vivike szőrtelenítő krémet kent az orrába..... hát ez remek...... :DDDDD lóbeltet szerizem..... :DDDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:21:48

@Cimili2: Ahhoz el kellene bújniuk a szaunában. :D

Jaj Vivi....

tvbuzi 2021.01.21. 22:22:01

VV Pini elvitte a showt

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:22:17

PP kemény nyomhatja a cuccost :D

Adamadam 2021.01.21. 22:22:34

@tvbuzi: Azt nem láttam, de meg se lepődök. Gábor is szerepelt benne, elég belterjes lehetett a casting.
Merci azt hiszem az Észbontók 7. évad 10. részében szerepelt

tvbuzi 2021.01.21. 22:23:16

A csaj a cipó a fiú meg a baxx?

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:23:23

Háh, Moha mehet az óráról. A többiek hogy fogják irigyeln, hogy nem kell az "illemtanár" modoros, okoskodó stílusát hallgatnia. :DDDDDDD

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:23:36

MOh köcsög voltál, ezért a büntetésed: Merci levágja az álló fütyid, elköti a végét és
magába gyömöszöli !!

Mók_Ica 2021.01.21. 22:23:45

ez a bünti, hogy ki kell mennie az illem óráról??? hümmm.......

SirLemming 2021.01.21. 22:23:48

@SelyemSonkaPini: Ez meg mi, de tényleg. :D Az ötletet díjazom, de na.
Vagy ha azt mondja, hogy otthon is így tolja és bejött.

Cérnahuszár 2021.01.21. 22:23:51

vivi lenyűgözött :D
most először

tvbuzi 2021.01.21. 22:24:23

@edimörfi: feni a kaszát vagy keni a faszát?

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:24:46

@Mók_Ica: Ügyesen, mert drága ám az üveges. :-))))
A jelek szerint igen. :D

Mók_Ica 2021.01.21. 22:25:07

mi lesz ez a george, amit ennyire reklámoznak?

tvbuzi 2021.01.21. 22:25:33

@Adamadam: a fogatlan csávója ki volt akadva rá, mert túl sokat tiktokozik

SirLemming 2021.01.21. 22:25:40

@Kiégett Hobbynyúl: @SelyemSonkaPini: @Mók_Ica: Várjátok ki a végét. Hátha átültetik egy kis magánórára Győzivel vagy Csides Katával.

Mók_Ica 2021.01.21. 22:26:41

@tvbuzi: nem csodálom, hogy rácuppant mohára egy OLYAN fej után :DDDDD

Mók_Ica 2021.01.21. 22:27:12

@SirLemming: győzi, mint illem tanár..... brrrrr......

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 22:27:14

@ppupu: Érdekel valakit? :-)
(vasedény vagyok, megjött a turmix. érdekel valakit? anyádat...)

Cérnahuszár 2021.01.21. 22:28:04

tényleg igazak lehetnek a legendák, hogy rá kell írni a mikróra hogy macskát ne száríts benne....azt is biztos megteszi valaki

Adamadam 2021.01.21. 22:28:11

@tvbuzi: Meg se lepődök. Az észbontókban is nagyot alkotott, ugyanilyen buta volt mint a vv-ben.
A kajájából visszavehetnének kicsit, mert hízik mint a malac. A combján lévő tetkó pedig baromi előnytelen, ahogy hízik úgy fog deformálódni

Kosztarika 2021.01.21. 22:28:21

@.Doktor.Szöszi.:
Vicaverze. :DD
mekkora tapló, önelégült barom.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 22:28:23

@Mók_Ica: Nemtom, de most majd ezzel baxtatnak az ismik.

Cimili2 2021.01.21. 22:28:51

@Mók_Ica: na az milyen pasi volt. ez mindent elárult mercikéről.

.Zsu 2021.01.21. 22:29:16

@.Doktor.Szöszi.: megpróbáltam ezt, de most nincs hozzá lelki erőm.
te megnézted össze tudod foglalni? mentegetőzik és semmiben nem hibás?

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:29:45

@.Doktor.Szöszi.: BAszki csaj'e Ez a féreg még okádékabb !

.Zsu 2021.01.21. 22:30:20

@Adamadam: az összes tetkója előnytelen

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 22:31:33

@SelyemSonkaPini: @Majom1parádé: Ugye, hogyha nem valami gúnyolódós van mellette, akkor össze tudja kapni magát? Én mindig is bírtam

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:31:40

@SirLemming: Szerintem még örülne is nekik. Az ápoltak megmagyarázhatatlan módon kedvelik Hozét. :D
@.Zsu: Pffffff.

.Zsu 2021.01.21. 22:31:55

az angol tanárbácsi nagyon cukkiii

Adamadam 2021.01.21. 22:32:01

Merci miért erőlteti a rappelést? Nem megy neki ez se

Krétagarbó 2021.01.21. 22:32:13

Merci fejlődik. Kár, hogy vissza.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 22:32:25

Ez a Merci tényleg nagyon-nagyon durva....

Ármándójózsi 2021.01.21. 22:32:31

@.Doktor.Szöszi.: Ez nagyon, nagyon büntet!!! Agyonverném egy fűzfavesszővel. Mert az kurva sokáig tart és nagyon fáj...

.Doktor.Szöszi. 2021.01.21. 22:32:44

@.Zsu: nem néztem végig, csak belepörgettem, de annyi a lényeg, h semmi nem úgy volt, ő nagyon fasza csávó, meg ilyenek..majd később megnézem..

SirLemming 2021.01.21. 22:32:51

@.Doktor.Szöszi.: Beletekertem. Saját elmondása szerint kommunikál a lány szüleivel.

Rettegj, félj és borzadj...

@Mók_Ica: Bünti kell Mohnak. Győzi talán jutalom? :D

Mók_Ica 2021.01.21. 22:32:52

@Majom1Parádé: ő rajzfilmes majmocska volt :DDDD

csak folytatásképp: (rohadj le a kivehető ajtóddal együtt) :DDDDDDDD

Krétagarbó 2021.01.21. 22:33:21

Médium a fejlődése Daniellának:DDD

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:34:32

Ez itten szerintem nem vicces, ez kínos

.Doktor.Szöszi. 2021.01.21. 22:34:37

@Ármándójózsi: nincs agya...úgyhogy max agyhelyen...a többi stimm...

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:34:44

Na, komoly életcél... sok követő instagramon. :DDDDD Ez a nem mindegy.

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:35:33

@Krétagarbó: Végül is minden pirate hajón van parrot :DDDD

Krétagarbó 2021.01.21. 22:35:38

@Kiégett Hobbynyúl: sajnos nincs egyedül a korosztályában

Krétagarbó 2021.01.21. 22:36:17

PP mennyivel jobb Ancsának. Mégha bakizik is.

.Zsu 2021.01.21. 22:36:19

@.Doktor.Szöszi.: azt hiszi h minél tovább hangoztatja akkor így is lesz.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:37:01

@Krétagarbó: Tudom, és ez rendkívül szomorú. :-(
@ppupu: pirate vagy parrot... nem mindegy? P-vel kezdődik. :DDDD

Adamadam 2021.01.21. 22:37:01

Fujj de rühellem ezt az illemtanárt

.Zsu 2021.01.21. 22:37:33

@Krétagarbó: százezerszer!

nyilván direkt ilyen irritáló az illemtanárnéni, és nálam el is éri a kivagyok tőle hatást :D

Mók_Ica 2021.01.21. 22:37:46

mo, ez kihágás volt......

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 22:37:50

@Mók_Ica: Gyere be, vedd meg az egész boltot. Jöttek norvég teflonok, baromi rondák. :-)

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:38:17

Moh a mázlista, és Dani már szökni akar :))))

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:38:20

Azért MOH menjen a kurva anyjába ! ennyi !

DAni viszont karakán most !

Mók_Ica 2021.01.21. 22:38:25

daniella rögtön kap a lehetőségen és ő is kivonulna az óráról önként....... höhöhöhöhö

SirLemming 2021.01.21. 22:38:28

Jön az illembányarém.
(Gyere vedd meg az egész üzletet. Jöttek norvég telfonok...)

.Zsu 2021.01.21. 22:38:49

@ppupu: elképzeltem milyen lehet az ágyban ez a nő :D

Adamadam 2021.01.21. 22:38:52

Dani csak ki akart menni:D
Igaza is van

princejesus 2021.01.21. 22:38:55

Dani menekülne az óráról

Cimili2 2021.01.21. 22:39:12

illemtanci unszimpi.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.21. 22:39:24

látdzik hogy Moh-nak tele van már a töke Mercivel..

Krétagarbó 2021.01.21. 22:39:25

Ez a nő tanít is nekik valamit vagy csak büntetni jön?!

.Zsu 2021.01.21. 22:39:38

canestent adjatok neki, ne lóbalzsamot

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:39:41

@.Zsu: Kérlek ne rontsd el az estém :DDDD

Cimili2 2021.01.21. 22:40:09

@Mók_Ica: néha annyira nem is buta.

Ármándójózsi 2021.01.21. 22:40:19

@.Zsu: Ezt inkább el sem képzelem... Ott vezényelne, én meg kurvára megtagadnám...

Mók_Ica 2021.01.21. 22:40:21

@Majom1Parádé: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD én csak Weiner elvtársra várok.....

@ppupu: ugye? :DDDDD

ez az illemtanci elég irritáló.....

.Doktor.Szöszi. 2021.01.21. 22:40:27

Virág fog szívni....nem mossa le rendesen Daniella a kezéről...háááát..:)))

.Zsu 2021.01.21. 22:40:39

@ppupu: jólvan akkor látod magad előtt te is :DD

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:40:47

@Krétagarbó: Csak büntet.... nevetséges. Én önként és dalolva hagytam volna ott az órát. :DDDD

Adamadam 2021.01.21. 22:41:01

Jólvan, Mrs baszatlan picsa ma se tanított semmit csak bünteti őket

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 22:41:02

le kell írni, hogy HÁROMSZÁZ aztán annyi. :-)

tvbuzi 2021.01.21. 22:41:16

Ha nem írja le kirakják a vellából?

Kosztarika 2021.01.21. 22:41:21

Dani bekeni a kezét és Virág pinije fog bizseregni/égni.

Mók_Ica 2021.01.21. 22:41:46

@Cimili2: persze, főleg ha valami lógásról van szó :DDDD

.Doktor.Szöszi. 2021.01.21. 22:42:01

@Kosztarika: ezt írtam én is az előbb :))

.Zsu 2021.01.21. 22:42:03

@Ármándójózsi: ááhhh, nincs tagadás! a nő diktál. az lesz amit ő akar.

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:42:17

Azért Moh egy sunyi geci, ezt már tisztán látom !

Krétagarbó 2021.01.21. 22:42:40

Zenetanár mennyivel kellemesebb.

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:42:47

Vivi menj ki a nyugiszobába és soha többet ne gyere vissza :DDD

Mók_Ica 2021.01.21. 22:42:55

virág és dani, nektek a hálószobát rendeztem be :DDDDDDD csak a szokásos helyükre mentek :DDDDDDDD

.Doktor.Szöszi. 2021.01.21. 22:43:00

@SelyemSonkaPini: ha szerencsénk lesz Őzi meg is mutatja...

Adamadam 2021.01.21. 22:43:14

Kár, hogy a villalakók nem veszik lazábban. Anno simán elhülyéskedték ezeket. Megnéztem volna ezt az illemtanárt mit kezd egy Attilával, Olivérrel. Biztosan szabotálták volna

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:43:32

@Mók_Ica: Virág te fuvolázol majd, Dani meg köcsögdudál !

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:43:43

@Kosztarika: hahaha ha még csak a pinije... égni fog ott az összes USB csati

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:44:04

@Cimili2: Én is. Azért sem csinálnám meg. :D
@SelyemSonkaPini: Eddig is az volt, csak nem ennyire nyilvánvalóan.
@ppupu: Gonosz vagy. :DDDDD

Krétagarbó 2021.01.21. 22:44:22

@.Doktor.Szöszi.: Szerintem Virág még egy lóbalzsamos ujjnak is örülne:)))

Cimili2 2021.01.21. 22:44:48

na már csak egy trombita hiányzott a vellából. jut eszembe, nekem is van itthon. megfújjam, felébresszem a szomszédokat??

.Zsu 2021.01.21. 22:44:56

@Adamadam: EKG
semmi pimaszkodás, ellenállás. tiszta uncsik.

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:45:12

@Kiégett Hobbynyúl: Nem is, de hát a tapasztalatok ezt mutatják

Mók_Ica 2021.01.21. 22:45:23

annyira jó, hogy a trombita mg azután is szól, hogy bálint elveszi a szájától.....

princejesus 2021.01.21. 22:45:26

@SelyemSonkaPini: sunyi geci, de legalább nem rosszindulatú sunyi geci mint néhány villatársa

Ármándójózsi 2021.01.21. 22:45:45

Az ujjacskája... egyem a kis szívét!

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:45:48

@Adamadam: ekg. Sírva köszönt volna el a nőci.
@Cimili2: Legyél szíves, aztán mondd el, mit reagáltak. Ha olyat, kisípoljuk, ígérem. :-)))

Mók_Ica 2021.01.21. 22:46:14

@Cimili2: mindenképpen :DDDDDDD ha elkergetnek, gyere ide nyugodtan :DDD

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:46:20

Harmonikát nekik, meg hárfát... azt Mercinek :D

Adamadam 2021.01.21. 22:46:26

@.Zsu: rengeteg ötletem lenne szabotálni, már azzal kikészíteném, hogy direkt értetlenkedek. Néha "véletlenül" káromkodnék neki egyet. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb feladná:D

Mittudomki 2021.01.21. 22:47:06

@Adamadam: Pedagógia érzéke nulla ennek a hibbant némbernek :D próbálták volna szabotálni,mindet kukoricára térdepeltette volna oszt ennyi..értelmetlen a szerepe a nőnek csak vergődik a képernyön hogy figyelmet kaphasson.

Cimili2 2021.01.21. 22:47:08

@Mók_Ica: nem izgat, nekik meg a vadállat kutyajuk ugat egész nap.

Mók_Ica 2021.01.21. 22:47:08

ez a furulya szekció elég morbid...... :DDDDD

Krétagarbó 2021.01.21. 22:47:42

@Mók_Ica: ekkora tüdővel....? Höhöhö

.Zsu 2021.01.21. 22:48:08

@Adamadam: remélem bejutsz a villába :))
(jól emlékszem ugye, h volt erről szó? :))

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:48:53

@ppupu: Jogos. :D
@Mók_Ica: A legsúlyosabb. :DDDD Remélem, mindenkinél van füldugó. :DDD

Mók_Ica 2021.01.21. 22:48:59

baromi jó periódus érzéked van.... ilyet még nem hallottam, de majd alkalmazom a jövőben :DDDD

@Cimili2: akkor pedig itt a bosszú ideje :DDDD

Cimili2 2021.01.21. 22:49:04

@Adamadam: bírni fogom, ha jövőre megteszed.:DDD

Cérnahuszár 2021.01.21. 22:49:06

azt a qva macskazene :DDDD

princejesus 2021.01.21. 22:49:17

@Ármándójózsi: hát Moh-tól rosszindulatúságot még nem láttam egyik adásban se, de ahogy érzed

Adamadam 2021.01.21. 22:49:27

@Mittudomki: Egy jó szakközepes osztály kellene neki adni. Az ilyen tanárok előbb-utóbb sírva vonulnak ki a teremből. Aki ennyire nem ért a nyelvükön, és ennyire rossz tanár azt a diákok elüldözik.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 22:49:31

Ú, ez a kakofónia nem vót sámli

Krétagarbó 2021.01.21. 22:49:36

@Mók_Ica: ezt még nekem sem mondták:DDDD

Kosztarika 2021.01.21. 22:49:38

A kommentszekciót kellene rászabadítani illemnénire. Egyből vihetnék neki a muszájkabátot is. (kényszerzubbony)

Mók_Ica 2021.01.21. 22:49:45

@Krétagarbó: aperiódus érzék pedig kíváló.... ez igazi ajándék a tüdőhöz :DDDDD

.Zsu 2021.01.21. 22:49:57

ez nem olyan lényeges, csak ki kell adnom magamból: nagyon idegesít amikor ágyneműhuzat nélkül van a villában a paplan, és abban fetrengenek. most Moh is a dohányzóban így tolta, de ez szokásuk amúgyis.

Adamadam 2021.01.21. 22:50:28

@.Zsu: @Cimili2: ez a terv, reményeim szerint jövőre is lesz a tanárnő és idegesíthetem:D

Krétagarbó 2021.01.21. 22:51:12

Ennyi volt? Győzi neeeeeeeeee.

Mók_Ica 2021.01.21. 22:51:27

rtl most és beszélgessünk róla ..... mi eddig is ezt tettük ......

Mók_Ica 2021.01.21. 22:52:38

@Adamadam: majd küldj valami jelet nekünk és rád fogunk mindig szavazni :DDDDD

Ármándójózsi 2021.01.21. 22:52:39

@princejesus: Én sunyiságot se, arra mondtam.

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 22:52:46

Ez tetszik : kollektív bünti ! :)
Én most berágtam a kibaszott Mohra! komolyan....

Cimili2 2021.01.21. 22:52:58

@Mók_Ica: eskü, h megtenném, de sajnos nagyon jóban vagyok velük. arra gondoltam, h felveszem az ugatást végtelenítve, kiteszek egy hangfalat a házuk felé irányítva és éccaka lejátszanám nekik órákon keresztül. de az az áldott jó szívem nem engedi ezt.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:53:20

@Kosztarika: Fálki majd szól PP-nek, hátha beküldik ide. :D
@Mók_Ica: Ezt nem ám elviccelni kérem szépen. Nagyon komolyan mondták, hallottam, láttam. :D
@Adamadam: Drukkolunk.

Na, melegvíz megvonás illemtanci miatt... a helyükben ezt is körbe röhögném. Lehet melegíteni is.

SirLemming 2021.01.21. 22:53:33

@Kosztarika: Akinek volt hasonló stílusú tanára abban egyből ébredne az erő sötét oldala, esélye se lenne.

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:53:43

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY
Tisztelt kollégák!
Nem sokára kezdődik az a műsor, amit csak erős idegzetűeknek ajánlok. Mindenki csak saját felelőségre hagyja a TV-jét az RTL II csatornán.

Allah legyen velünk!

princejesus 2021.01.21. 22:53:50

Na most fogják szeretni a Moh-t, bár szerintem én sem tudnám elviselni azt az illemtanárt

.Zsu 2021.01.21. 22:53:55

@Adamadam: hát remélem összejön, nagyon adnám.
majd légyszí csinálj ilyen HV easter eggeket, vhogy mindig fűzd bele a mondandóidba a "hogy volt" frázist. nekünk meg itt inni kell mindig egyet, amikor elhangzik adásban.

Mók_Ica 2021.01.21. 22:54:00

@Cimili2: hát ez sem jobb, mint a trombita

Kosztarika 2021.01.21. 22:54:15

@Mók_Ica: mert ha nem tudjuk, hogy ő, akkor találgatjuk majd, hogy ki ez a tiszteletlen tapló paraszt. ;))

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 22:54:38

@Adamadam: Ezt én akartam írni!
Múval jól kicseszett, hogy nem kellett tovább hallgatnia a hülyeségeit.
A Harry Potter rózsaszín bűbájos gyilkosa lehet a példaképe, hogy Bálinttal büntetősort írat.

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:54:51

@Mók_Ica: Kicsit fázis késésesek a lelkeim a csatornán

Cimili2 2021.01.21. 22:54:53

@Adamadam: emléxem rá, h Fálkival ez a tervetek. de honnan fogunk felismerni?? Fálkival fogsz aludni?

Mók_Ica 2021.01.21. 22:55:30

@Kiégett Hobbynyúl: sose hallottam még így mondani..... de hát a zene tanci jobban tudja.... :DDD

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 22:55:35

@.Zsu: Ne csináld, májat kell majd cserélnünk...

Ármándójózsi 2021.01.21. 22:56:14

@Cimili2: A nézéséről, meg a járásáról. :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:56:37

@SirLemming: ekg. Bár az ilyet gyerekek közelébe sem engedném igazság szerint.

Mittudomki 2021.01.21. 22:56:44

@Adamadam: Konkrétan így ennek a tantárgynak semmi értelme nem volt,még mindig az elsö nap anyagán pattog..miközben más is belefér az Illem tanítás fogalmába.Most komolyan 20+ embereket akar leszoktatni a kötőszavakról...röhej ez a nő úgy ahogy van

Adamadam 2021.01.21. 22:57:04

@.Zsu: Tetszik az ötlet, majd néha 1-1 felhasználónevet elejtek a riportszobában:D
Ha minden igaz Fálki is jelentkezik, ha szerencsénk van akkor ketten fogunk bent hogyvoltozni

.Zsu 2021.01.21. 22:57:09

@ppupu: kommented sorait rezignáltan fogadtam, majd sóhajtottam egy nagyot...ám legyen. készen állok feladatra

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:57:21

@Mók_Ica: Én se, de én tudatlan barbár vagyok, aki még az ilyen gestapo giziket is dafke idegesítené. :DDD

Cimili2 2021.01.21. 22:58:29

@Adamadam: nagyon drukkcsizok nektek.

Ármándójózsi 2021.01.21. 22:58:35

@Adamadam: Ne szarkodjál itt, tegyél be egy real képet avatarnak! :)
De ne maszkosat!!! :D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.21. 22:58:45

@Mittudomki: szerintem csak ezt tanulta meg hamargyorsan, pedig lehetnének szituácios játlkok is..

Adamadam 2021.01.21. 22:58:46

@Cimili2: Megoldjuk szerintem, a névből sejteni fogjátok plusz hagyunk easter egg-eket. Ekg-zunk, elsőzünk, fosch9-est emlegetjük:D
Illetve a VV Fálki is elég sokatmondó lesz

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 22:58:47

@Kiégett Hobbynyúl: Lehetne a főzőlapon, igen. Amúgy meg Moh-t meg akarják utáltatni? A többi is ugyanazt gondolta, mint Ő, csak épp nála jött ki.
A nagyokos szerkik, ha beválogatták őket, akkor hagyják is a maguk módján bent dorbézolni.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 22:58:52

@Mittudomki: Az. Zseniálisan mutatta meg, hogyan kell kudarcot vallani... persze azt várja, hogy komolyan vegyék.
@Adamadam: Ez szuper ötlet. Máskülönben véletlenül titeket szavazunk ki elsők között, azt meg nem lehet. Valami egyezményes jel kell. :-))))))

Mók_Ica 2021.01.21. 22:59:18

@ppupu: mondjuk jobb későn mint soha .... de vártunk volna egy interakciót vagy bármilyen közbeavatkozást, amit egy fizikai erőszaknál megtesznek azonnal.....
és értem én, hogy büntit kapnak mo szabályszegése miatt, de sem renáta, sem dani nem kapott semmilyen jelzést a szerkiktől, amikor lelkiterrort vagy alázást vagy bármi olyasmit tettek, amiért most az rtl most-ot ajánlgatja a csatorna......

Adamadam 2021.01.21. 23:00:41

@Ármándójózsi: A kilétem egyelőre maradjon titok. Épp elég lesz amikor 7 millió(:DD) ember fogja látni hogy tusolok. De ha bent leszek arról tudni fogtok:D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.21. 23:01:10

az illemtancinak olyan sütöhangja van jottem rá

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 23:01:35

@Majom1Parádé: Simán megoldható bármi, persze ők kétségbe esnek... Mercike lefagyott konkrétan. :D
Nem tudom, mi a cél, ahogy azt sem, miért hitték, hogy ezt a stílust majd a végletekig tűrik a vellalakók.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 23:01:59

@Mók_Ica: nem is tudom minek ajánlgatja, mikor alig lehet hozzáférni, hiába van vagy 10 éves regisztrációm, minden marhaságot kérdez és aztán nem enged belépni. Oké, akkor felejtős. :-)

tvbuzi 2021.01.21. 23:02:04

Azt hittem Vanda lesz :((((
Győzőt hagyjuk

Mók_Ica 2021.01.21. 23:02:10

@repuloezustmokus: nem tudom ez mmit jelent, de nagyon jól hangzik :DDDDD

Ármándójózsi 2021.01.21. 23:02:13

Vaaaaannndddaaaaaaaaa hooolllvvvaaaggyy???

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 23:02:24

@Adamadam: Most ezzel arra célzol, hogy viseljük el BV-t Hozéval... csak miattad? :DDDDDDD

Cimili2 2021.01.21. 23:02:39

@.Zsu: az nem jó, mert akkor túl kicsi az arc.

.Zsu 2021.01.21. 23:02:52

@Adamadam: fúú dejólesz nektek utána végignyálazni miket írtunk rólatok. :)))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 23:03:15

@Adamadam: Drukkolok, de tudjátok mit kell alakítani, hogy a "bizottság" kellően odavalónak értékeljen benneteket?

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 23:04:09

@Majom1Parádé: Elég, ha azt mondják, fodrászok... olyan hajat ők is tudnak vágni, mint Renáta. :D

Ármándójózsi 2021.01.21. 23:04:11

Bálint igazi pasi, tud spórolni a vízzel.

Mók_Ica 2021.01.21. 23:04:25

ez a meztelen fürdőzés mutatás tényleg érdekes a szerkik szerint??? pffff

.Zsu 2021.01.21. 23:04:28

BV néző nem voltam rendszeresen. itt vannak kérem férfi nem szervek mutogatva? :OO
tisztára elpirulok

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 23:05:27

@Kiégett Hobbynyúl: Ő azért került be, mert Győzi haverja nem a vágótudása miatt. :-)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.21. 23:05:52

@Mók_Ica: hát ilyen hanggal kommunikálnak a háztartási gépek

Adamadam 2021.01.21. 23:06:18

@Kiégett Hobbynyúl: @.Zsu: az nagyon tetszene hogy visszaolvassak 100 akárhány hv-t magunkról.
@Majom1Parádé: ez még egyelőre számomra is kérdéses, esetleg vannak tanácsaid?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 23:06:52

@Mók_Ica: 1x esetleg. De régen nem volt ilyen flanc, egy csomóan fürödtek normálisan meztelenül.

Ármándójózsi 2021.01.21. 23:07:28

@.Zsu: És azt észre vetted, hogy mit csinált Bálint a fürdés elején?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 23:08:40

@Adamadam: Egyelőre konkrétan nincs, de mindenképpen meg kell próbálni a fejükbe mászni, mit akarnak a VV 11-től - tervezik egyáltalán, hogy lesz? -

nicu71 2021.01.21. 23:08:48

Uristen nagyon röhögök

.Zsu 2021.01.21. 23:09:18

@Ármándójózsi: bevallom h kicsit leblokkoltam :D mit csinált?

Mók_Ica 2021.01.21. 23:09:22

virágnak és danielának nulla humorérzéke van......

SirLemming 2021.01.21. 23:09:54

Be kellett volna tolni az X-akták zenéjét.

Kosztarika 2021.01.21. 23:10:03

@.Zsu: A faszokra gondolsz?? 69 napja mutogatják őket minden nap 22- től 23 óráig.

Krétagarbó 2021.01.21. 23:10:22

@tvbuzi: le is tiltotta a TV megint a BV-t.

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 23:10:22

@Mók_Ica: Szegény Dani bizonyos dolgokban olyan sötét, hogy világít a szájában a negró

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 23:10:35

@Adamadam: Biztos, hogy lenne mit. :-)))))

nicu71 2021.01.21. 23:10:40

@ppupu: és a wc sex még csak most jön....

.Zsu 2021.01.21. 23:10:43

@ppupu: sztm is. jobban szórakozom.

Cimili2 2021.01.21. 23:10:46

@ppupu: ez most marha jó volt.DDDD

Adamadam 2021.01.21. 23:11:11

@Majom1Parádé: szerintem nem engedik el és annyi bőrt lehúznak róla amennyit csak lehet. De szerintem jövőre még nem biztos, inkább 2023 körül lesz vv11 szerintem. Kivéve ha ennek a mostaninak magas a nézettsége, akkor lehet indul hamarabb is

SirLemming 2021.01.21. 23:11:25

Ezt a klotyósat vki értelmezze... mert én nem merem.

Krétagarbó 2021.01.21. 23:12:35

@ppupu: baszki , közvetítsetek már pls:)

Cimili2 2021.01.21. 23:13:02

@Mók_Ica: csak folyamatosan szexelnek, más nem is erdekli őket.

Ego0123 2021.01.21. 23:13:27

@tvbuzi: Nem azt mondta tegnap, hogy ma Vanda lesz?

.Zsu 2021.01.21. 23:14:09

a Robi mindig kokettál a Mercivel

Krétagarbó 2021.01.21. 23:14:12

@Mók_Ica: nem is emlékszem. Tegnap tűnt fel, ahogy kezdődött a BV, megjelent Győzi és elsötétült a képernyő :)))) és kérte a kódot. Ma is ugyanez a nappaliban a másik TV-n.

Mók_Ica 2021.01.21. 23:14:15

@Krétagarbó: kex a wcben..... virdzsi ül, dani áll..... aztán virdzsi háttal... dai tolja......
lóbelt uhanyozik és merci bemegy a wcre.... és héliumhangon csodálkkozik, hogy lóbelt meztelenül fürdik.....

Cimili2 2021.01.21. 23:14:57

@Krétagarbó: höle merci bemnet pisilni és visitozik, h a robi miért meztelen. há mert épp zuhanyzott.

Ármándójózsi 2021.01.21. 23:15:04

Ugye, hogy egyre jobb a játék???

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.01.21. 23:15:50

@Adamadam: ha csak 2023, akkor lesz időtök felkészülni.

Mók_Ica 2021.01.21. 23:15:52

némely betűm lemarad, egyik másik duplázódik..... pffff.....

vivi danolássza az ájszkrím dalt..... de nekem ez szavalásna tűnik...... neki nincs jó periódus érzéke....

nicu71 2021.01.21. 23:16:33

@Adamadam: magas a nézettség,csatornaátlagon felül,a minap elemezték a sorozatwikin.

Mók_Ica 2021.01.21. 23:16:41

@Krétagarbó: akkor nem is a készüléken van gyerekzár, hanem ez alapból jár a csomagotokhoz :DDDD

Ego0123 2021.01.21. 23:17:43

@nicu71: és a dec.24-i adás volt a legkevésbé nézett

Mók_Ica 2021.01.21. 23:18:02

@Kosztarika: kiküszöbölni.... :DDDDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 23:18:14

@Ármándójózsi: Igaz. Daniella-Virág meg.... erre már nincsenek szavak. :DDD
@Krétagarbó: Nagyon rendes tévétek van. :)))))

Cimili2 2021.01.21. 23:18:16

nekem teccik így vivi haja. felcsúszott a füle.

Adamadam 2021.01.21. 23:18:55

@nicu71: ennek örülök, akkor várható a folytatás:D
@Majom1Parádé: muszáj lesz, készülés nélkül nincs értelme bemenni, abból lesznek aztán a Vivi féle "nem tudtam hova jöttem" szituk.

Mók_Ica 2021.01.21. 23:19:13

kimostad a kádat???.... milyen kádat??? .... a puncikádat :DDDDDD

jajjjjjjjjjjjjjjjj :DDDDDDDDDD

Cimili2 2021.01.21. 23:19:13

@Kosztarika: akkor jól hallottam. és nekik fel sem tűnt.

.Zsu 2021.01.21. 23:19:24

@Kiégett Hobbynyúl: nem sokat láttunk belőlük, de egyszerűen tudom h Virág nem élvezte. csak tudom. :D

nicu71 2021.01.21. 23:20:39

@Ego0123: én akkor is néztem xd. Kurva unalmas volt pedig

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 23:20:45

Lehet, hogy Lobi előbb-utóbb megkívánja Mercikét ?

.Zsu 2021.01.21. 23:21:43

@ppupu: ugyehugye? rendesen flörtöl vele.

Mók_Ica 2021.01.21. 23:21:46

@ppupu: már eteti.... kézből..... :DDDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 23:22:11

@.Zsu: Általában nem szokta. :D
@Cimili2: Majd leragasztja. :D

Mók_Ica 2021.01.21. 23:22:28

mert velünk érdemes velünk tartani..... aham győző..... pffff

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 23:22:47

Ha kizárom Hozé eszetlen óbégatását, akkor egész élvezhető a műsor

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 23:23:56

@Cimili2: @Mók_Ica: @.Zsu: Lesz itt még meglepetés. Csak nem tudom melyik USB portot használja majd . :DDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 23:24:05

@ppupu: Meg, meg. Főleg ha még Mercike is tapad rá Moha helyett. Bár sajnálnám Lóbeltet azért.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 23:24:22

@ppupu: Azt, amelyiket Daniella. :DDDDDDDDD

Ármándójózsi 2021.01.21. 23:24:39

Ez volt eddig a legjobb műsor -Győzőfasz -WCbekúrás :DDD

Kosztarika 2021.01.21. 23:24:55

@ppupu: A füle és az orra még szűz terület, asszem.

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 23:24:59

@Kiégett Hobbynyúl: Végülis abban otthonosan mozog Lobi khm.. :D

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 23:25:09

@Kiégett Hobbynyúl: Vagy Merci intézi el egy felcsatolhatóssal :DDD ffffúj de perverz állat vagyok szágyenlem magam

.Zsu 2021.01.21. 23:25:51

@ppupu: ekg. nevetgéltem rajtuk. most érezhető igazán h nincs a recska meg a többi.

sztm már Mercinek mindegy, csak vhová tegyék be neki :DD

plutopluto 2021.01.21. 23:26:00

Az ezekhez hasonló anyagokból kellene 40 perc, a szerelmes évődésekből pedig 20.

Ármándójózsi 2021.01.21. 23:26:15

@Kosztarika: Azért én erre nem vennék mérget, csak nem mutatták... :D

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 23:26:15

@ppupu: EZ nem perverzió... csak emberismeret Merciről :D

Kosztarika 2021.01.21. 23:26:22

@Kosztarika: bocs ppupu, azt hittem Dani-Virág párosról beszélsz.
De már értem a kérdést. :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 23:26:29

@ppupu: Nem lepődnék meg, emékezve a tegnapi bv-re, meg azokra, ahol Mercike át akarta venni a férfi szerepet még Mohánál. :D

.Zsu 2021.01.21. 23:26:47

@Kosztarika: a hónaljáról se felejtkezz el!

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 23:26:58

@SelyemSonkaPini: Teljes mértékben. :D Gyakorlott,na. :D

KékCsöcsűPini 2021.01.21. 23:27:11

Vivi eltörte a wc kefét.... ki más... DE NEM a SZARja volt olyan kemény... :D :D

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 23:28:53

@Kiégett Hobbynyúl: Egymásra találnak... és Lobi a jövő héten már latexben lesz... Merci meg csépeli ostorral a hátsóját....

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 23:29:08

@Kosztarika: A füle már egyik villalakónak se szűz, mert a hamis furulyaszó batyta mindenki hallójáratát.

Krétagarbó 2021.01.21. 23:29:51

@Cimili2: jobban áll neki, ha fel van kötve a haja

Kosztarika 2021.01.21. 23:30:19

@.Zsu: Ha át lehetne lyukasztani a női testet, Virágot már szitának lehetne használni.

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 23:30:21

@Kosztarika: Ez csak pillanatnyi állapot... Dani nagy felfedező. Egy igazi EXPLORER

Krétagarbó 2021.01.21. 23:32:50

@Kiégett Hobbynyúl: kicsit maszkulin a viselkedése sokszor

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21. 23:33:14

A popsi az új pini, Lóbelt 2021 Múja? Akkor nem lesz benne az utolsó 3-ban

.Doktor.Szöszi. 2021.01.21. 23:35:08

@Kosztarika: mindig a vicc jut róluk eszembe, h kuss, ott fúrok lyukat magamnak, ahol akarok..:))

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 23:36:37

@ppupu: Csak nehogy eljussanak odáig, amivel Mercike mindenkit sokkolt, amikor kijelentette, hogy ő felvágná, megnézze, mi van belül. :D Remélem, Lóbeltnek több esze van ennél, nem cseszheti el egy ilyen szállal.
@Krétagarbó: Bizony.

ppupu #Fantom for President 2021.01.21. 23:39:49

Virágszálaim eldobom a billentyűzetet, olvasok egy kicsi aztán még lehet vissza nézek egy kicsit.

Viszont kezdek aggódni Vadmalac miatt, remélem nem lett belőle pörkölt.

Ármándójózsi 2021.01.21. 23:42:24

Ha nem lenne bent Dani, vagy Virág ez egy kurva jó, élvezhető műsor lenne és fogadjunk, hogy mi is többet írnánk róla itt. Még Kuszafog is feljönne és itt a válasz arra a kérdésre, hogy mi lett volna ha nem szerelmesedik bele abba a csicskagyász vadállatba. Ettől még ő egy gonosz törpe marad, de tudna vidám pillanatokaz is okozni. És igen, nekem ez az igazi való világ, ahol még a veszekedések is ilyen Merci-Moh szinten zajlanak, ahogy ma láttuk és nem az üvöltözős, alázós alja szinten...

Kosztarika 2021.01.21. 23:43:40

@ppupu: a vadmalacokra vadászati tilalom van. De a sékelekért kinyírhatták. :(

Ármándójózsi 2021.01.21. 23:45:02

@Kosztarika: Mondjuk én is aggódom érte és most nem a sékelek miatt... :(

.Zsu 2021.01.21. 23:45:05

@ppupu: szija teveúr, majd ha még visszanézel meséld el mit olvastál :)

Kosztarika 2021.01.21. 23:46:09

@Ármándójózsi:
Imádom azt az okos kis fejedet.
(amelyik a nyakadon van!)
Buksisimi :)

Ármándójózsi 2021.01.21. 23:47:20

@Kosztarika: Zavarba hozol... (elpirultam smiley)

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.21. 23:48:06

@ppupu: Jó éjt! :-)))
Fálki sincs.
@Ármándójózsi: ekg.

Mára én is eltolom a bringát. Jó éjt nektek! :-))))

Gia 2021.01.21. 23:49:25

Bála elintézi,hogy Vivi menjen párbajozni..
Egyébként amikor Vivi az ágyon ülve vigyorgott egészen szép volt.Jól áll neki a mosoly és a copf.

.Zsu 2021.01.21. 23:50:24

@Ármándójózsi: hiányzik innen a vadmalac.
a judaista népnevelő bizottság figyelte az internetes tevékenységeit, és a rabbija eltiltotta őt tőlünk.

Kosztarika 2021.01.21. 23:52:47

Miután az állatkert bezárt, a nyúl és a teve is alszik már, még megnézem Renátó videóját és elmegyek rémálmodni.
Jóccakát mindenkinek. :)

Ármándójózsi 2021.01.21. 23:53:44

És ugye még azt mondják, hogy ennek a műsorfajtának nincs jövője... Olyan biztosan nincs, amilyen irányba megy évadról évadra, de sokan mondtuk már, hogy az ilyennek, amit ma láttunk és nagyrészt a belevalóban, annak szerintem lehetne. Persze mi itt többségében ezt szeretjük, mert könnyed szórakozást akarunk, felhőtlen nevetést, elgondolkodást, izgalmas esélylatolgatást. És nem folyamatos fejet fogást, szemeltakarást, kínos pillanatozást, és emellé tömény unalmat...

Krétagarbó 2021.01.21. 23:54:54

@ppupu: @Kiégett Hobbynyúl: jó éjt!

Én is megyek, see you soon:)

.Doktor.Szöszi. 2021.01.21. 23:56:10

@Kosztarika: ha nagyon mazochista vagy, van egy első része is a videónak XD
jóéjt!

Ármándójózsi 2021.01.21. 23:57:43

@.Zsu: Lehet, hogy ez történt??? De vajon m lehet az oka? A kapzsiság? A szószátyárkodás? A kapcsos zárójelek használata smiley-nak??? Ki tudja...

Malackaaaaaaaaa!!!! Ne törödj a látszattal, mi igazából szeretünk!!! <3

Ármándójózsi 2021.01.21. 23:58:59

A nyugovóra térőknek jó éjszakát, szép álmokat!!! :)

.Zsu 2021.01.22. 00:00:18

@Ármándójózsi: fogok mostmár szerezni nézettségi adatokat, mert érdekelne h melyik korosztályban igazán nézett. tippre akik a VV indulásakor voltak fiatalok, belőlük maradt egy masszívabb nézői kör.
de kikéne termelnie egy fiatalabb nézői csapatot is, h fennmaradjon, de nem hiszem h ebben sikerrel járna.

MsIreneAdler 2021.01.22. 00:01:21

Mist ébredtem :)! Történt valami érdekes?

.Zsu 2021.01.22. 00:02:53

@MsIreneAdler: khm, háát, én egy dolgot ki tudnék emelni :DD

MsIreneAdler 2021.01.22. 00:03:39

@.Zsu: emeld már ki nekem lécci, ha ráérsz :D!

SirLemming 2021.01.22. 00:04:16

Malac tegnap is failholtra melózta magát.
Vagy csak elhasználta a havi karakterkvótát.

SirLemming 2021.01.22. 00:05:15

@.Zsu: Bálintnak kukija van és nedves a bőre ha zuhanyzik? :D

.Zsu 2021.01.22. 00:07:02

@MsIreneAdler: találd ki ezek közül melyik:
folytatódott az önfejlesztő hét
marci és moha torzsalkodtak
fru nézegette a naptárját
bálint meztelenül fürdött

Ármándójózsi 2021.01.22. 00:08:53

@.Zsu: Jó, végülis az én okoskodásom is tulajdonképpen csak tipp, mert én (mi) ezt szeretnénk látni, aztán lehet, hogy az meg másokat, innen körön kívül nem érdekelne, de azért ezt kétlem.
Az első széria volt az etalon. Azt kellene tudni "másolni", persze új ötletekkel stb. Meg tudta verni az előbb indult BB-t, mert sokkal érdekesebb, változatosabb volt. És ebben tagadhatatlan érdemeket szerzett Á. A. A kinti programok, a belátogató vendégek, a sokkal komolyabb és ötletesebb tematikus hetek és a sokkal jobb szereplőválogatás kiegészítve a sokkal motíváltabb stábbal, akinek kihívás volt elkészíteni magas színvonalon azt a műsort.

Nosztalgia OFF

MsIreneAdler 2021.01.22. 00:08:54

@.Zsu: meztelenül?? Ne már! Azannya :D
(Bálint csupaszon is jóféle, én ezt már az elején megállapítottam)
Ja meg a többi izé amit írtál az is érdekes ám :)

Ármándójózsi 2021.01.22. 00:11:32

@MsIreneAdler: Összefoglalom Neked. Bálint belepisilt a zuhanyzóba. Ahogy minden rendes pasi és szerintem nő is teszi. :DDD

MsIreneAdler 2021.01.22. 00:14:50

@Ármándójózsi: ezt honnan tudjuk :)? Mármint ha diszkréten odapisil az nem látszik.

.Doktor.Szöszi. 2021.01.22. 00:17:31

@MsIreneAdler: már fent van az rtlmoston a belevaló :DD

.Zsu 2021.01.22. 00:17:39

@Ármándójózsi: én akkoriban még kisleány voltam igencsak, de emlékszem h nekem eleinte a BB sokkal jobban tetszett, és a VV nagyon nem volt szimpi.
aztán bele bele néztem, és persze megszerettem, a Villarappet pl a mai napig kívülről tudom :D
nincs igénye a csatornának arra h fejlesszen ezen a formátumon. ami kb most is újdonság az a tiktokozás, meg a nagy lepukkantság. sajnálom ezt, mert sztm tök jó formátum.
és én abszolút veled vagyok, és nekem is a maihoz hasonló hangulatú VV-k jönnek be.
(mondjuk akkor is nézzük ha szar...:D - de ez egy speciális faja a lakosságnak:))

MsIreneAdler 2021.01.22. 00:19:24

@.Doktor.Szöszi.: oh, köszi szépen, de félek úgy megdobogtatná a szívem, hogy utána már nem tudnék visszaaludni :)

.Zsu 2021.01.22. 00:19:48

@MsIreneAdler: a Józsi figyel ezekre a pisilős dolgokra.

Ármándójózsi 2021.01.22. 00:21:57

@MsIreneAdler: Premier plánban mutatták és miközben Mohával beszél, kecsesen lefelé írányítja a szerszámot a kezével ahogy kell és ott is a golden shower, csak a lefolyóba. :DDD

MsIreneAdler 2021.01.22. 00:22:21

@.Zsu: jó, neki nem vonja el a figyelmét Bálint maga, szóval tud ilyesmire is koncentrálni :D

MsIreneAdler 2021.01.22. 00:24:16

@Ármándójózsi: ja, hogy nem egyedül volt... Hát mondjuk egy közös zuhanyzás alkalmával nem biztos, hogy szeretnék oldalba brunyálva lenni :D. (Bálint ide vagy oda)

Pink Martini 2021.01.22. 00:25:06

@Ármándójózsi: nekem úgy rémlik, a korábbi szériákban mintha több játékos lett volna képes értelmes(ebb) mondatokban kifejezni magát. Bár lehet, hogy csak az idő szépíti az emlékeket....

.Zsu 2021.01.22. 00:26:03

@MsIreneAdler: igenigen. más szemmel nézi.
engem a kezdeti sokkos állapot, mert erre nem voltam felkészítve, elvonta a figyelmem. :)))

Ármándójózsi 2021.01.22. 00:26:11

@MsIreneAdler: Áááájjjjj, egyedül volt a zuhanyzóban, azért is mondom, hogy ment a lefolyóba, Moha fogat mosott közben. :D

.Zsu 2021.01.22. 00:27:49

@MsIreneAdler: :D :D :D
értem, akkor te a brunyálás előtt húzod meg a határt :D

hhogy ily késői órán toppantál be? fárasztó nap volt?

.Doktor.Szöszi. 2021.01.22. 00:30:31

@.Zsu: tényleg belepisilt...megnéztem...a biztonság kedvéért kétszer is...XDD

Ármándójózsi 2021.01.22. 00:33:04

@.Doktor.Szöszi.: Nem hisztek nekem mi? :D Sólyomszem!!! :DDD

SirLemming 2021.01.22. 00:34:18

@.Zsu: Bocsi, spontán jött. :)

Megyek csicsika az állatkert többi tagja már rég húzza a lóbőrt.

(Jó Bálintozást nektek aztán) álmodjatok szépeket.

.Zsu 2021.01.22. 00:34:56

@.Doktor.Szöszi.: elhittem én már akkor is amikor @Ármándójózsi: írta :))
de azért fő a duplaellenőrzés Szöszi ;))

.Zsu 2021.01.22. 00:36:34

@SirLemming: jaj dehogyis, mulattam a kommenteden :))

jóééjszakát!
lassan én is ágybabújok szokás szerint még telóról lehet benézek.

pusszantás!

MsIreneAdler 2021.01.22. 00:39:02

@Ármándójózsi: oh, akkor még van remény! Bálint, zuhanyzom veleeed!!

MsIreneAdler 2021.01.22. 00:41:47

@.Zsu: ja, hát valahol meg kell húzni, nem? Ha engedem a pisit, mi lesz a következő, amit leművel a zuhany alatt :D??
Igazából az egész hét rohadt fárasztó volt, a mai nap különösen, de ez egy jó nap volt legalább :)

MsIreneAdler 2021.01.22. 00:53:15

@.Doktor.Szöszi.: asszem a solyóm szeme elaludt :D

.Doktor.Szöszi. 2021.01.22. 01:00:26

@MsIreneAdler: nagyon úgy néz ki :D

mindenki alszik, megyek én is...

jó éjszakát!

PYT 2021.01.22. 04:49:55

@.Zsu: @Ármándójózsi: @vágtázó vadmalac: annyira de annyira veletek vagyok ebben, az elmúlt két nap öfije nagyon tetszett, olyan jó kis klasszikus reality fílinget hoztak, de még a Belevalók is, főként a mai, nagyon top volt - oké, kivéve a wc-ben oralizáló (hogy is híjják ezt abban a szubkulturában, human toilette? vagy vmi ilyesmi, Fálki jobban tudná;)) szal, a proli-párost én szívesen elfelejteném, ők már nagyon uncsik és szánalomra méltók is egyben, mert a világon semmi egyebet nem hoznak, mint a perma szexet, de annak is a legaljább fajtáját, én nemtom, miért, de valamiért annyira de annyira taszítóak... Ettől eltekintve most jó a műsor, ezt az irányt kéne megtartaniuk a szerkiknek, szerintem.

Na csak ennyit akartam, visszaolvasni most még mindig semmi időm, csak erre az utolsó kommentoldalra futotta, és már megyek is pihire, mert az ünnepek körüli jó kis lazulások után most hirtelen elborított a munka és maga alá is temetett; hiába akartam én minden nap benézni ide, egyszerűen nem maradt rá energiám, de hiányoztatok, hétvégére jövök, talán már holnap is, addig meg csak annyi, hogy... - just wait for it - ...

PYT 2021.01.22. 04:50:42

UTOLSÓÓÓ!!™©®

Nets 2021.01.22. 05:08:21

Kezdem egyre inkább azt érezni, hogy megfogják nyeretni Vivivel a játékot az emberek, mert minden nem szivárványos megszólalás felé a bántalmazás kategóriába van gyömöszölve, Renátóval egy lapon említve.

A manipulációi miatt sajnálnám leginkább, de ha ez kell, akkor élvezzék felőlem.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.01.22. 05:42:13

@SelyemSonkaPini: Úgy tudom, hogy államvizsgára készül.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.01.22. 05:47:06

@Fu Szekh Li: Én is belenéztem a linkbe, tényleg jó régen itt vagyok már én is. A VV7-et ritkán szoktátok idézni, szerintem egy nagyon jó, és izgalmas kis széria volt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.01.22. 05:59:23

@.Zsu: Van derékra köthetős dildód ? :-D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.01.22. 06:23:09

@PYT: Nagy nosztalgia party volt ma a komment szekcióban. Sajnos én is csak utólag olvastam. Fuszekli kezdte késő délután egy VV7-es komment részlet linkkel. Többeket bevonzott read onlyból is. Szeretném megkérdezni, hogy Te PYT előtt milyen neveken futottál itt ?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.01.22. 06:23:56

@PYT: Nagy nosztalgia party volt ma a komment szekcióban. Sajnos én is csak utólag olvastam. Fuszekli kezdte késő délután egy VV7-es komment részlet linkkel. Többeket bevonzott read onlyból is. Szeretném megkérdezni, hogy Te PYT előtt milyen neveken futottál itt ?

Krétagarbó 2021.01.22. 06:40:49

@VV Erőlegény: nagyon megosztó széria volt. Pl. Zsú-t teljesen eltérően ítéltük meg, és ezekből jó nagy csaták voltak a komment szekcióban.

Krétagarbó 2021.01.22. 06:42:25

@VV Erőlegény: PYT is régi tag? Ki ő?:) Izgi.

ficekence 2021.01.22. 07:03:52

@VV Erőlegény: Szerintem... OH MY lehetett. Neki voltak ilyen lendületes, lényeglátó megnyilvánulásai és ő is mindig későn jelentkezett be.

ficekence 2021.01.22. 07:06:36

@Nets: Egyetértek, én is ezt látom, de nagyon remélem, hogy ez a manipulatív nő nem nyeri meg a főnyereményt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.01.22. 07:39:39

@ficekence: Sztem is illenek a stílusjegyek, de szerintem még Oh my... előtt is voltak nikkjei. Oh my nagyon hasonló volt... Remélem, hogy felfedi a VV-s kilétét!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.01.22. 07:47:08

@Krétagarbó: De pont ezért volt izgalmas. Nekünk pl. VV7 Edina nem volt ellenszenves karakter (bár kétségtelen, hogy néha egy kicsit sokk volt), de nagyon sokan őt érezték a mocsár központnak Lacival, míg nekünk a mocsár a Dennis/Fanni páros körül volt inkább, aztán a kettő között valamikor a műsorfolyam utolsó negyedében hirtelen felbukkant a tapétamintából Robin, és elvitte a díjat.

ficekence 2021.01.22. 07:50:02

@VV Erőlegény: Nekem is voltak nikkjeim, de mindig elfelejtettem a jelszót, ha emlékeztetőt kértem utána nem engedett be, inkább még egyszer regeltem.

Krétagarbó 2021.01.22. 07:55:30

@ficekence: a profilképed viszont régi:)

TMG 2021.01.22. 08:05:34

@plutopluto: 58 - 2 legyen az arány és a szerelmi évődés ebben a 2.

Krétagarbó 2021.01.22. 08:07:13

@ficekence: én is elfelejtem mindig a jelszót, de kértem újat. Sajnáltam volna a nicknevem.

ficekence 2021.01.22. 08:09:39

@Krétagarbó: Szeretem ezt a képet előtte Motkány voltam a Jégkorszakból. Ebben élem ki a gyerekes énemet. :)

ficekence 2021.01.22. 08:12:46

@VV Erőlegény: Zsolyo voltam, még levelet is váltottunk. Kommenteltem, inkább olvasta. Ha szóltam azt is megbántam. Ide kikapcsolódni jövök. Tavaly Selyempini, alias Moletty mindenféle hülyének állatnak.... stb elhordott. Na..erre nincs szükségem. Vivivel kapcsolatban már most is volt kioktatásom, vissza is húzódok, egyébként is rengeteg az OFF, amire nem vagyok kiváncsi.

ficekence 2021.01.22. 08:27:48

@VV Erőlegény: Jajaja, még Encek is voltam. :)))

ficekence 2021.01.22. 08:30:41

@Krétagarbó: Rád kezdettől fogva emlékszem a kreatív neved miatt. Nagy VV rajongó vagyok, az ismerőseim előtt titkolom, a családom nem éééértíííí!!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.01.22. 08:35:33

@ficekence: Bocsi, ezt pedig már tudni kellett volna (mert már megbeszéltük, de elfelejtettem), és más nem voltál ?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.01.22. 08:42:10

@ficekence: Sztem nem szabad ilyenekre megsértődni. Fálkira sem, meg Malackára sem, Molettyre meg főleg. Nagyon sokan vannak/vagyunk itt a komment szekcióban kettős, meg többes énnel, ezeket pedig váltogatjuk, és hol a szimpatikusabb, hol a kevésbé szimpatikusabb énünkkel kommentelünk. Szerintem mindig egy kis távolságtartással kell szemlélni az eseményeket. A nikkek túlnyomó többsége szerethető sztem. Én megpróbálok mindenkinél az általam érdekesnek vélt dolgokkal foglalkozni. Méltányolom mindenkiben, hogy hasonló az egyik hobbink (szeretjük a valóság showkat iszonyatosan részletesen kiértékelni ).

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.01.22. 08:45:30

@ficekence: Kréta név és avatar választása sztem 110%-osan ütős kombó, persze ehhez még azért kellenek az értelmes kommentek is ! :-)

Ármándójózsi 2021.01.22. 08:49:02

Láttam, hogy Ármándót kihagytad...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.01.22. 08:55:39

@Ármándójózsi: Téged a régiek között tartalak nyilván!

KékCsöcsűPini 2021.01.22. 09:03:43

Heló Röfik!-hogy klasszikust idézzek :)

Van egy jó hírem Ficekencének : Már nem haragszom rá, sőt nem is emlékszem, hogy ekéztem volna :)
Ettől még biztos igaz. Ha igen akkor scak egy oka lehetett: VAdbarom Zsút támogatta !
( Az a nő még ma is felbasz idegileg ha eszembe jut, de állítólag azóta is olyan....)
De már (még:) NINCS harag Húgom ! nyújtom a békejobbom... hopp ez nem az volt, na most :)

Vivi annyira át tud forgatni engem:
1 vérhülye ez -
2 tetszik nekem mint nő, nagyon ez +
3 nem gonosz ez nagyon +
4 de beszél összevissza és hazudik mint állat (nem rosszindulatból) ez -

Szóval...... De ha megnyeri nem szurkálom össze a vudubabáját.... talán :D :D

KékCsöcsűPini 2021.01.22. 09:04:42

@VV Erőlegény: Kösz az infot MMKK-ról, bár tök véletlen hogy megláttam így reggel :D

KékCsöcsűPini 2021.01.22. 09:10:48

Most mennem kell: Az Erő Legyenek vVeletek és sose hagyjon el a Remény !
JAh és a TISZTELET ! A kibaszott kurva életbe TISZTELET, csicskagyászok !!!
Mert aki itt tiszteletlen azt szájbaköpi és lekurvázza Renátó de Tshula nemeslelkű don !

ficekence 2021.01.22. 09:28:19

@VV Erőlegény: Jajj, dehogy sértődtem meg. :))) Csak nem szeretek házhoz menni a pofonért. Inkább hagyom, mert nagyon gáz ilyen emberek miatt ölre menni kommenttársakkal. :)) Persze mindenkit birok, hiszen itt lopom a napot évek óta. :))

ficekence 2021.01.22. 09:30:25

@SelyemSonkaPini: Nekem is van egy jó hírem, akkor sem és most sem érdekel a véleményed. Te ilyen vagy és én elfogadlak, hiszen most is itt vagyok.... a francba. :))

.Zsu 2021.01.22. 09:41:48

@vágtázó vadmalac: @PYT: sziasztook! :)))
jó látni titeket, jöttök amikor tudtok/ráértek.

@VV Erőlegény: idáig nem gondoltam bele az akciótervbe :D
más eszköz is megfelelő ilyesmire nem? vagy ez a legprofibb?
+itt valaki posztonként váltogatja a nickeit, esetleg épp ahogy kedve tartja? omg. tiszta őrület.

@ficekence: én nagyon bírtam h tök más pl. Vivivel kapcsolatban a véleményed.
mert pl engem is kimozdítottál a komfort gondolataimból, és megvizsgáltam a dolgokat más aspektusban is.
uncsi amikor mindenki egyetért.
itt (féligmeddig) emberi karakterek vannak, fura is lenne ha mindenki azonos véleményen lenne.

ficekence 2021.01.22. 09:51:00

@.Zsu: Ennek örülök, nem mindenki volt ezen a véleményen, nem is hangoztatom naponta, nincs szükségem a kioktatásra. Az a baj és tényleg, hogy nagyon jól ismerem a hozzá hasonló embereket elég sok bajt hoztak az életembe. Egyszer sajnos volt alkalmam beszélni egy szexuálisan bántalmazott nővel, nagyon megrázott a beszélgetés, sokáig pátyolgattam a lelkét. Utána azt látom a VV-van, hogy Vivike vad idegen embereknek meséli a történetét, pedig csak nem tudta elvégezni a paraván mögötti feladatot és ezzel hárított. Mindezt és az azóta történteket is látom, a kiiválasztás előtti színjátékot és azzal, hogy ennyi embert megvezet csak még dühösebb leszek. :))) Persze nem komoly.
süti beállítások módosítása