Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X57 – Megüthetsz, ha rossz vagyok

2021. január 10. 13:10 - Fálki

Sziasztok kedves ValóVilág-függő kispajtásaim, olvassuk meg együtt, hogy mit néztünk meg tegnap együtt a villalakók tegnapelőttjéről.
Puskás úr a mai porondmester és az eheti sziporkázásai után szerintem ma is hozzá fogja tudni tenni a magáét.
kepernyofelvetel_196_egyedi.png



Még mielőtt belekezdenénk a nézői kérdésbe és az összefoglalóba, engedjetek meg nekem egy rövid személyes bekezdést:
Elnézést kérek mindenkitől a kommentszekcióban, akit valaha is megbántottam. Soha nem volt szándékos, nem akartam csak azért is, dafke is megmutatni. Egyszerűen én így érkezek meg, hogy berúgom az ajtót, aztán szerzek ezzel szimpátiapontokat és antipátiapontokat is, aztán a béka segge alól próbálom visszakaparni magam, amikor úgy alakul. Most pedig úgy alakult.

Naszóval, hagyjuk a picsogást, nézői kérdés:
Felelősségteljesebbé tenné a villalakókat, ha pár napig gondját viselnék egy kutyának?
Igen – Nem.
kepernyofelvetel_197_egyedi.png

Nekem mindegy, hogy mi lesz a válasz, nem is szavazok, de könyörgöm szerkik, NE KÜLDJETEK BE kutyát.
Ez se nem vicces, se nem cuki dolog. Annak a szerencsétlennek jó esetben van gazdája, aki gondoskodik róla és szereti, nem kell összezavarni. Ha pedig nincs neki, akkor nem kell az, hogy pár napig legyen neki 9, aztán pedig megint a nagy üresség.
Légyszi, ne küldjetek be kutyát.

A Csodálatos Férfival kezdünk, akinek ma rossz napja van. Ma is. Emiatt Fruzsinak is rossz lesz. Ma is.
De szép szerelem ez, irigykedem rájuk. Nekem 13 hónapja nem volt ilyen, de mit értek én ehhez se…
Onnan indulunk, hogy a Csodálatos Férfi gondolom cigizésből hálószobába menet jól hallhatóan közli a kintiekkel, hogy Ő bizony ma kint alszik. Mármint a villán kívül, ugye? Kérdezhetné ezt az egyszeri Vvnéző, de nem kérdezi, hanem majd szavaz, ha megy párbajra ez az ember.
Kicsi tessék-lássék szöszmötöléssel próbálja jelezni az Ő szíve választottjának, hogy itt lenne az ideje megkérdezni Őnagyságától, vagyis Tőle, a Csodálatos Mindig Mindent Jól Gondoló Férfitól, hogy miért is nem a hitvesi ágyban tervezi tölteni az éjszakát. Fru rendes asszony, megkérdezi.
Renátó bizony nem akar vele aludni, mert gusztustalan.
F: Miért?
R: Nemtudom. De tudom. De nem akarom elmondani itt benn, mert nem akarom elrontani Fru a kis játékodat.
F: Mire gondolsz?
R: Mindegy, több dolog, lassacskán összerakom, hogy nekem megint mindenben igazam van és Te ezeket nem érzékeled és le is szarod….
F: .. De elmondanád, hogy mire gondolsz?
R: Beszélek!! Úgyhogy jah, érdekes egy személyiség vagy, szarok rá hogy mit csinálsz, kivagytenekem.
F: Mit tettem?
R: Nem akarom én a szádba rágni, de ez nem egy mai probléma.
F: Mivan?! Este amikor szexelni kellett, akkor nem volt semmi gond?
R: (Csendben van. )
F: Te amúgyis hogy beszélsz velem napok ota? A szerelmeddel?
R: Látod Fruzsina, ez a baj hogy állandóan visszakérdezel. Meg a cselekedeteid.
F: Meg tudnád mondani, hogy mik ezek?
R: Tudnék mondani, de nemtudom.

Ahj, nembírom tovább, azthittem valami értelmes kommunikáció lesz itt. De nem.
Fruzsina szerint addig volt csak jófiú a Csodálatos Ember, amíg megszerezte Őt, azóta meg kutyába se veszi.
Renátó szerint gondolhatja így, csak ebben az az ellenérv, hogy blabla, És Még Mindig Beszélek Ugye, Asszony, Te Meg Hallgatsz.
Nyekergés tovább, Renátóban akkora ideg van, Fru pedig ezt tudja és igazi terroristának tartja szerelmét, a Csodálatos Férfit.
Emberünk 5 perc kínlódás után végre kiböki, hogy mi is a baja. Ki nem találnátok, pedig egy hárombetűs szó az. Na? Tippek? OTP? BKV? Neeeeem. Mutatom, most: Moh.
Fru ebben a pillanatban láthatóan összezavarodik és nem érti hogy melyik rendezvényen van. Mert a rendezvény amúgy jó, csak sok a köcsög.
Szerintem minden önuralmára szüksége van, hogy ne röhögje mind a 32 fogával szembe ezt a felőrültet. Bocsánat. Csodálatos Férfit.
Mindenfele hülyeséget beszél az ember, többek közt a zuhanyzásról, a zöld kendőről, Fru pedig tényleg tapsot érdemel azért, mert ezt faarccal és csak a szemöldöke félhúzásával végig tudta hallgatni.
Végül oda lyukadunk ki, hogy mindkettő szeretné, ha a másik kitakarodna a közös ágyból. De szép lenne, istenem.
Ne beszélgessünk, mert hányok tőled – mondja ezt az egyik hányós, mindegy is szerintem hogy melyik, de szerintem se beszélgessetek, mert másoktól veszitek el az értékes műsoridőt.
És a zárszó. Visszahallgattam párszor, szó szerint idézem A Csodálatos Férfit:
„ Bár itt lenne valami szakadék gecis ribanc és visszaadhatnám. Megnézném TE hogy reagálnál.”
Tímár Fruzsina ledobta a láncot.
kepernyofelvetel_198_egyedi.pngkepernyofelvetel_199_egyedi.pngkepernyofelvetel_202_egyedi.pngkepernyofelvetel_205_egyedi.pngkepernyofelvetel_206_egyedi.pngkepernyofelvetel_208_egyedi.pngkepernyofelvetel_210_egyedi.pngkepernyofelvetel_210_egyedi.png kepernyofelvetel_211_egyedi.pngkepernyofelvetel_213_egyedi.pngkepernyofelvetel_214_egyedi.png

Mercike közben besétált a jelenetbe -melltartó nélkül, egy trikóban és szöszmöszmackóban- és rögtön megy a pletyi, hogy mi baja a kandisznónak.. Együtt röhögnek, de a pletyaszagra visszajön a hős és már idegállapotban van.
kepernyofelvetel_218_egyedi.png
Kis trashtalk még van, ezt Fruzsina a saját módján szeretné lezárni és utasítja Renátót, hogy pakoljon ki az ágyból és menjen onnan a faszomba.
Renátó is a maga módján szeretné rendezni a nézeteltérést és már repül is az első pofon BASZD MEG MAGAD, ÚGY JÖN IDE EZ AZ EGÉSZ HOGY RÓLA BESZELÜNK AZÉRT. S ezt nem én kiabálom nektek, hanem Ő üvölti a szerelme arcába.
Legyen már vége. Ennek a szegmensnek és ennek a szerelemnek is.
Fruzsina szomorú és remélem látja már, hogy nem lesz annyira jó itt a négy kerék, három gyerek közös ház projekt… Mert elég sokat kell majd a házban agresszívan közlekedő és sérüléseket okozó fürdőszobaszekrényre hivatkozni majd…Vagy a komondorra.
Riport, Fru: Meg fogjuk tudni ezt beszélni. Wtf, épp most láttad, hogy hogy lehet beszélni ezzel az előemberrel.
100%osan megbízik benne és családot tudna alapítani vele. Én meg pislogok, mint a karácsonyi ponty a fenyőfás szatyorban.
Ha ez a kapcsolat is csőd lesz, akkor Fru feladja a párkeresést. Ne haragudj Te jány, de milyen pasijaid voltak neked eddig?
kepernyofelvetel_220_egyedi.pngkepernyofelvetel_224_egyedi.pngkepernyofelvetel_226_egyedi.png

De hosszú 13 perc volt ez. És szomorú.
PP szerint szégyen, én EKGzok, a kis menyasszonyom meg nem érti, hogy mi az az EKG… Ejnye Te, Te sem vagy valami kiművelt HV kommentszekcióból. Valaki megírná majd a kommentek közé légyszi, hogy mi is az az EKG?

A nők ne adjanak teret annak, hogy a férfi így beszéljen velük és ne normalizálják egy kapcsolatban se ezt a beszédstílust. Péterek gondolata. A Puskásé, meg az enyém.

Jutalomata.
Ezzel mondjuk én nem vagyok kibékülve továbbra se. Ott élnek a luxusban, annyi dolguk van, hogy néha tiktokra vagy instára feltolnak valami gagyi kontentet, emellett napi két komoly vagy komolytalan világrekorddal próbálkoznak és ezen kívül a dögles, cigizés, semmittevés van.
És akkor ehhez még jönnek nekik a jutalmak. Na ne már.
Nekem továbbra is vesszőparipám az, hogy a nagy semmittevés közben miért nem csinálnak valami karitatívat?
Lehetne kirakni pl puzzle-ket, amiket aztán az RTL szépen bekereteztetne és mehetne vmi gyermekotthon vagy kórház falára.
Nem azt mondom, hogy dolgozzanak es varrjanak gyerekzoknikat – bár azt is lehetne ugye, tuti lenne rászoruló, de pl lehetne szendvicseket is csomagolni, amit aztán az erre szakosodott szocmunkások vagy a bringások vagy bárki odaadhatna a hajléktalanoknak.
Vagy épp lehetne rongyszőnyegeket csinálni, amik mehetnének állatmenhelyekre a kutyák alá.
Ehhez képest ezek még a semmittevés mellé jutalmakat is kapnak.

Az első versenyző Moh, aki mivel Mercikével alszik továbbra is, így meztelen. Vagyis az öltözés fontosabb reggel, mint a labda, uh ez bizony reménytelenül bukó. Levette az átkot. Jól értettem? Az meg mi lehetett? :D
Dani kilenc herevakarás közben elkapja és az állatkerti sétát választja. Én meg most mondom, hogy kivinni benneteket onnan nem fognak, uh jó kis digitális séta lesz ebből.
kepernyofelvetel_227_egyedi.png
Fru görkoris randit választana, de ki a faszt vigyen magával ugye… Nyilván A Csodálatos Férfival a villa falain belül még csak-csak mutatkozni kell, de az utcán vagy valami nyilvános helyen.. a-a.
Renátó közben rémálmodik egy riasztást a kiskanapén, én meg kuncogok magamban, hihih.

Dani és Renátó cigányul köszöntik egymást a dohányzóteraszon, aztan Dani ajánlja fel a rongyosra olvasott „Hogyan bánjunk a nőkkel?” c. 40000 oldalas enciklopédiáját kölcsönbe Rencsulának, hogy ezzel segítse a Fruval való kibékülést. Renátónak nem kell az a könyv, hisz tud Ő mindent, meg nem is érdekli. Ugye qqts.
Ezen sorok írása közben kapom az emailt egy ismerősömtől, aki antikváriumot üzemeltet, hogy Kovács Dániel beadott egy új, érintetlen könyvet, szerinte olvasatlanul, mert csak az elején a fekete-fehér nőalak lett kiszínezve. Mindent értek.

Fru odaér, fenn a keze… Aztán ki bírja ejteni. Ezt nem hiszi eeeeel, de téééélllleg. És még hót egymerőadta víz is lett. Akkor szoli se lesz.
kepernyofelvetel_228_egyedi.pngkepernyofelvetel_229_egyedi.png

Vivi minden jelzésnél azonnal visítozni kezd, hogy ne, Ne, NE, mert Ő éppen mindig csinál valami fontosat, amit nem lehet félbehagyni. Most is, az ágy alatt, de nem tudom megfejteni hogy mit.
Robinak kellene elkapni, de megfruzsinázza és lekapja a duplajelet, aminek a Grincs örül.. Mert Ő már ugye nyilván számolgat… Ha nem ők ketten viszik el, akkor az tuti a vesztüket okozza.
kepernyofelvetel_230_egyedi.pngkepernyofelvetel_232_egyedi.png

Mercikének már kis emelvény is van építve, hogy a cső végén kaphassa el a labdát. Mert egy 2.20 magasról érkező tenyérnyi méretű műanyaglabdát röptében nem lehet. Nyilván okosak és leleményesek, hogy odarakták azt a valamit, de balfaszok is, hogy csak így tudják megoldani ezt a rendkívül nehéz feladatot. Merci és gondolom Moha görkoris randira mennek, gyanítom vagy az udvarra vagy a nappaliba es ott lesz a gördiszkó.
kepernyofelvetel_235_egyedi.png

Dani ebéd után a maradék felett és a kólásüvegek között próbálja az enciklopédiában olvasottakat az életének minden tapasztalatát bevetve kibékíteni Renátót és a változatlanul nyitott szájjal most épp Snickers-t evő Frut kibékíteni. Renátó annyit fűz hozzá, hogy mindegy az egész, mert ezek ketten itt szopják-nyalják egymást, még jól ki is röhögi a szerelmét, aki szerint Renátó meg egy ilyen köcsög. És amúgy az, mert most a beszélgetés közben épp a saját orrszőreit tépkedi és dobálja szét.
Vajon abban a barlangban, ahol ez a neander-völgyi lakott, milyen komfortfokozat lehet?
Bakonyi Renátóné Tímár Fruzsina. Ízlelgessétek ezt velem. Mert bizony megint Frunátó percek jönnek, amikor is végre a kamerába is belemondja a nőcske, hogy azért Ő azt nem úgy gondolta teljesen egészen, hogy ennyire rövid lesz a póráz. Nemhogy rövid lesz kisanyám, kis is lesz az valahova kötve.
Bálint nem bírja már tovább és rákérdez Frunál, hogy mi a pálya, mire amaz meg elmondja, hogy Renátó szerint Ő és Moh állandóan egymás seggében vannak. Bálint hangosan felröhög, Moh lefordul az ágyról olyan sokkot kap, Mercike pedig a nemlétező bajsza alatt mosolyog.
kepernyofelvetel_236_egyedi.pngkepernyofelvetel_237_egyedi.png
- Moh baszdmeg, rám nem jössz rám? - kérdezi Bálint, mert ez a csávó tényleg a legnagyobb DonJózsi a villában. Nem, nem ÁrmándóJózsi, mert abból csak egyetlen egy, megismételhetetlen van.

Dohányzóterasz.
Bálint, Merci és Lóbelt győzködik Renátót, hogy vakon van ezzel kapcsolatban. Is.
Jön Moh is, Ő se érti.
A szerkiknek itt viszont jár a pacsi, mert bevágnak két jelenetet, ami ide passzol.
1. Moh elmegy Fruzsi mögött – Renátó ökle ökölbe szorul.
2. Moh megköszöni Fruzsinak az ébedet és még azt is mondja, hogy ügyes. - Renátó nézéssel öl, mint Steven Seagal.
kepernyofelvetel_239_egyedi.png

Olyan Renátón ez a saját maga által készített ruha, mintha vmi börtönegyenruha lenne. Elkalandoztam megint….
kepernyofelvetel_238_egyedi.png
Vissza a teraszra, még egy jelenet, ahol fogdossa az asszonyt a sportológyerek. Kikockáztam azt a jelentet, ott Fruzsi meg a Bálintot fogdosta meg. Fú, Renátó, innen mondom neked tezsvírem, more ebbű baj lesz. Ezek itt szerelmi háromszögeznek. Meg a Merci is ottvolt a háttérben, szerintem Ő is bennevan!
kepernyofelvetel_240_egyedi.png

Moh nem kér elnézést, mert nincs miért és kb sokkot is kapott a dolog miatt. Megérkezik a kavboj - Egy kavboj, mit tehet,
egy kavboj, ha tripperes.
Egy kavboj, nem indián,
egy kavboj, nem mohikán…..-, aki azonnal elkezdi darálni hogy ez a Moh gyerek magának köszönheti ami történt vele.
Látszólag megbeszélik, de amikor Moh bemegy, akkor Dani rámarkol a koronaékszerre és tudjuk mit jelent ez. A villában garantált kiválasztójelet.

Dani Virággal szeretne menni a zállatkertbe mert szereti. Virágot életében
előszór viszik randira, szép élete lehetett neki is. Mindenkit kizavarnak, redőny le és jön az állatkerti séta.
kepernyofelvetel_241_egyedi.png
Ezek meg nem értik, hogy ez az.
Mindkettő azt hitte, hogy majd helikopterrel viszik őket afrikai szafarira és ott vörös szőnyegen közlekedhet majd VVVVVVVVVVVirág és VVDani.
A kintiek
közben állatjelmezeket kapnak, ezek ketten pedig levelet. Levelet kaptak lajf, nana nanana, lajf isz lajf.
Belépőket kapnak és még mindig nem esik le nekik, hogy szivatva vannak. Imádom :D
Pillanatok alatt csinosba vágják magukat és várják a hintót
vagy a helikoptert.. Mindegy, csak mehessenek állatsimogatóba.
kepernyofelvetel_247_egyedi.png
A kintiek közben beöltöznek, Bálint az oroszlán, Renátó a majom -…-, Robi az elefánt.. és egyelőre a többit még nem tudom, mert megy fel a redőny, ez a két nyomorult meg elsőre teljesen elszontyolodik, aztán szerencsére poénra veszik. Fruzsi a krokodil, Merci a malac, Vivi pedig a kisebb majom.
Renátónak ezt adjuk meg azért, mert elviszi a showt a majomkodásával és a riportban is elmondja, hogy próbálta odatenni magát, hogy a két ápoltnak szebbé tegye a randiját. Tőlem ez érne +1%ot haver, ha mennél párbajra és az remélem már legalább 8 lesz neked.
kepernyofelvetel_242_egyedi.pngkepernyofelvetel_243_egyedi.pngkepernyofelvetel_244_egyedi.pngkepernyofelvetel_245_egyedi.png
Szerkikéim, nektek is jár a pont, jó volt ez.

PP is produkálja magát a stúdióban elefántjelmezben és visszaköt oda, hogy Ő bizony Az álarcos énekesben is bohóckodott.

Rekordkísérlet egy lila kendőért. Ne ne basszatok fel szerkikéim, most dicsértelek meg benneteket, erre megint ajándéklilakendőzés?
Hangkitaltas, ahogy Szlopacsek úl mondja, 2 pelc a lekold.
Vivien 17mp-ig bírja azt a nyekergést, amit Ő hangkitartásnak hív, én meg fagyhalál előtti állapotnak. Vagy vmi agyhalál közeli éberkóma. Bálint szerint is olyan, amilyen, Vivienes.
kepernyofelvetel_249_egyedi.pngkepernyofelvetel_250_egyedi.png
Senki nem veszi túl komolyan, pedig ugye lila kendő is van, de elröhögik, kvv Lóbeltet, aki ebbe is bele tudja motiválni magát és közel egy percig húzza, majd le is nyilatkozza, hogy a villában ez bizony a Robis dolog.
Lóbeltolás. Jelentése: Kihozni magadból a maximumot, plusz még 10-20%. Ma már láttunk ugye fruzsinázást, vivienelést és azért szerintem az első szegmenst nyugodtan nevezhetjük renátózásnak. És még van nekünk ugye a danizás is. Ami egyfelől lehet a nőkkel való bánásmód és a kötelezően poppolóba történő szexuális aktus is.

Riadó, riadó, Bálint vigyázz. Leesik. Bálint ideges ettől és minden ilyen apróságot kudarcként értékel. Van a táblán instant fényképező. Az minek nekik? Tudom mi az, de van telefonjuk, nem?
Fru az öfi elején mielőtt Renátó osztani kezdte, ugyis azt nyomkodta. Mondjuk hogy minek, az megint csak rejtély, mert gondolom ilyenkor semmilyen funkció nem elérhető nekik rajta. Biztos vmi kényszer. Nomindegy, Bálint leveszi a kézikonzolt. Az is minek…

PP bohóckodik még egy kicsit az elefántjelmezben, aztán betekintést ad kopaszodó fejtetejére. Köszönjük Peti, nopara, így is szeretünk. Anikónak meg babahajai vannak végtelen mennyiségben. Szóval átlagban a VV műsorvezetőinek hajmennyisége egészséges szintű :D Ő is jót röhög ezen. Nem ezen, mert ezt én írtam, hanem azon hogy neki is leesik hogy láttuk a hajhiányt.
kepernyofelvetel_254_egyedi.pngkepernyofelvetel_255_egyedi.pngkepernyofelvetel_256_egyedi.png

Vivi cigivel a szájában, egykézzél kapja el a jutalomlabdát, igazi sittes megoldás, imádnivaló :D
privát vacsorát választ.
kepernyofelvetel_270_egyedi.png

Frunátóék között a teraszon feszült csend, aztán kis egymásrámosolygás és gondolom most fog megtörni a jég.
kepernyofelvetel_260_egyedi.png
Ideje volt, de remélem nem lesz ez hosszú, mert mara elég már belőlük, ráadásul kiválasztósdi is lesz, ott is szerepelhetnek majd. Közben a Tampa 9-0ra vezet a Washington ellen.
Van egy kis okfejtés A Csodálatos férfitól, miszerint Moh vagy Ő megy párbajozni és vagy visszajön vagy nem. Az mondjuk elég nagy okosság, harmadik opció szerintem még soha nem volt. Senki nem változott párbaj közben mondjuk Vasemberré és olyan se volt még, hogy lehetett volna arra szavazni, hogy egyik párbajozó se menjen vissza, hanem helyettük mondjuk a vágtázó vadmalac. Bárcsak pont most lenne ilyen.
Jön a szokásos Mohzás, merthogy Fruzsi még be is nyal Moh valogába. Bizony.
És Fruzsina ne köpje magát orrba. Vagy szembe.
Fru eleinte megint a pokol egyik bugyrát éli meg, hogy ennek a hülyének a marhaságait kell hallgatnia, aztán rajön, hogy inkább otthagyja a picsába, kinek van erre szüksége alapon.

Riport, Fru, ma már nemtudom hányadszor, de veszik ki belőlem az energiát ezzel rendesen.
Mercike a szakítást javasolja mind a saját, mind Fru élet- es párkapcsolati tapasztalataira támaszkodva és itt jön el az a pillanat, amikor Fru arcára rá van írva, hogy mennyire rossz lovon ült Ő egész életében. Mert csak ilyen majmokba bonyolódott bele, aki akkora madárnak nézték, amekkorának hagyta magát.
kepernyofelvetel_263_egyedi.png

Dani lába a Wckagyló szélén, közben Renátó hajszobrászkodik kapucnispulcsiban. Szép pillanatkép.
kepernyofelvetel_264_egyedi.png

Renátó riport: Negatív a közeg, ezért vagyok én is negatív.

A hálószobában megint Frunátóék, legyen már elég.
Fru felteszi a millió dolláros kérdést:
- Ha itt ennyitől így kiborulsz Renátó, akkor kint mi lesz, megütsz?
Emberünk meg nem mond erre se semmit. Hát most hazudjon?

Fruzsina egy párt szeretne maga mellé, aki megütheti, ha Ő valami rosszat tesz.
Ez elhangzik így konkrétan a szájából.
2021-ben.
Komolyan????
Erre Renátó megenyhül és kifliznek. Szent a béke.
kepernyofelvetel_265_egyedi.pngkepernyofelvetel_266_egyedi.png
Kapott engedélyt rossz viselkedés esetén a verésre.
Nem térek magamhoz. Hajnali 3:15 van, eddgi 2656 szó és 17417 karakter a HV, kb 2 órája írom és képek még nincsenek.
De ez most rendesen fejbevágott engem is, pedig nálam azért magasan van az ingerküszöb.
Csókolóznak és Fru családot szeretne alapítani ezzel az emberrel.
Nó komment. Nem nektek nó komment, kedves kommentelők, Ti nyomjátok csak. A holnapit is én írom és amíg nem lesz 1500 komment, addig azt nem fogjuk élesíteni.

És még a kiválasztás is visszavan ma.
A kutyás kérdésben 67%kal az igen nyert, de esküszöm a székem mellett térdelve fogom írni a HV-kat ezentúl, kedves szerkik, így könyörgök, NE KÜLDJETEK BE kutyát.

A kiválasztás előtti smalltalkot nem HV-zom, mert soha nincs ott semmi izgi, csak szarkavaró kisvideók meg szimpatikuskodás. Kezdjünk inkább bele, de előtte tippelek:
Renátó 5 /Bálint, Merci, Vivi, Robi, Moh/
Moh 4 / Frunato, Kavbojék/

De mindegy is, mert szerintem úgyis egymást viszik.

Fru, taktikailag szavaz, pedig eddig szívből szavazott, Moh.
Bálint, nincs oka rá, hogy ne rá rakjon, Renátó
Dani, barátból ellenség, Moh
Merci, ne tarts velem két lépés távolságot és haverkodjunk, Renátó
Renátó, szokásos fikázás, gusztustalankodás, lehet egy véleményem, Moh
Moh, hülyegyerek vagy Te, Renátó
Virág, nem tudok vele együtt élni, Merci
Vivi, nem tudtam vele azonosulni, Renátó
Robi, ha menni akarsz, akkor menj, Renátó

kepernyofelvetel_268_egyedi.png
Renátót láthatjuk tehát jövő szombaton a párbajon.

Vége.

877 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MmeChauchat 2021.01.10. 13:20:05

nem ér.
de megüthetsz

tvbuzi 2021.01.10. 13:23:40

Fálki, nem tudod mi az az EKG?!?! De égő...

tvbuzi 2021.01.10. 13:25:00

Valamelyik szériában mondta egyetértés gyanánt egyik vellalakó a másiknak, hogy mi egy ekg-n vagyunk.

MmeChauchat 2021.01.10. 13:36:05

nyilván nem mondhattak EEG-t, ahhó agy is kellene

Ego0123 2021.01.10. 14:07:18

Állatkert jó ötlet volt.

2021.01.10. 14:09:55

nem jutalomata kellene, hanem korlátozni a párok együtt töltött idejét. én például a nyugiba se engedném őket átcuccolni, dani-virág 24/7 ketten döglik/seggbekúr/szopik és csak cigizni jön ki.

Párterapeutát is küldenék be, nem opcionálisan, hanem edukatív jelleggel, ahol végre elmondják hogy ezek a kpacsolatok bent toxikusak, hogy a tinik akik nézik felfogják.

KUTYÁT NE. SSKK, de főleg amíg a pszichopata bent van, ha felrúgja mikor idegbe jön, esküszöm móodamegyek és megfojtom a kibaszott párbajon.

Kosztarika 2021.01.10. 14:10:20

@Fálki:
Ami jó, az jó. Ez most az.
Grat.

2021.01.10. 14:10:48

*oda
már én is mót látok ott is ahol nincs.

Magentax 2021.01.10. 14:13:56

Fálki, köszi a posztot, remekül megragadtad a lényeget. :D

Belevalót néztétek? Mercikét tuti "véletlenül" már lerúgtam volna az ágyról. Hihetetlen ez a nyomulós, erőszakos kis szuka.

kozi001 2021.01.10. 14:16:28

@Magentax: Minek fekszik oda eleve a hokis!
Van már ágy. Foghatja magát és átfeküdhet máshová!

Magentax 2021.01.10. 14:17:30

@silvermansarah: EKG :DD
Régebben nem is lehetett csak úgy bemenni a nyugiba, azt ki kellett érdemelni. Jutalomként adták, hogy ot lehet valaki.
A kutyát én is ellenzem. Szegény kis állatka, már előre sajnálom.

Magentax 2021.01.10. 14:18:41

@silvermansarah: Moh aludni próbált, ez a kis bige meg piszkálta, döfködte, rámászott, lehúzta a gatyáját...

2021.01.10. 14:19:21

@Fálki: Kihagytad a kiválasztásnál Rencsula élőben elhangzott elítélő nyilatkozatát Moha viselkedéséről miszerint: a barátot nem kúrjuk meg, meg verettetjük vele, vagy valami ehhez hasonló.
Erkölcsi kódex Csulabától.

2021.01.10. 14:19:38

@Magentax: nem volt TEDD BEEE, eh

Magentax 2021.01.10. 14:20:08

@kozi001: Ez a némber bárhová utánamegy. Feküdt már Moh máshová, ez meg ott visítozott, hisztizett, csapkodott és a másik helyen sem hagyta békén.

2021.01.10. 14:22:30

@Magentax: esküszön Vivi a legnormálisabb, pedig ő is messze van a normálistól. Kérdés hogy mennyire kezd el koslatni Bálint után, azzal még felzárkózhat. :(

szavakat terelő juhász 2021.01.10. 14:25:25

Esküszöm annyira egyetértek azzal, hogy NE KÜLDJENEK BE KUTYÁT KÖNYÖRGÖM NE SZERENCSÉTLEN KUTYA, hogy muszáj volt életemben először ide kommentelni : D Köszi a posztokat.
(Mondjuk ha Bálint kutyáját teszik be akkor egye-fene talán pszichológiai sérülés nélkül megússza.)

Magentax 2021.01.10. 14:27:15

Az előző posztnál felmerült, hogy ebben az országban mennyire természetes, hogy a nő alacsonyabb rendű a faszinál.
A BV-ban a beszélgetésekből azért lehet következtetni, ki hogyan szocializálódott.
Fru szerint természetes, hogy 1-2 év alatt összeszedik a házravalót rencsóval (muhahahaha - tán kábítószert akarnak csempészni vagy bankot rabolni?), aztán ő háziasszony lesz, otthon marad, nevelgeti a gyerekekt, míg rencsóka lopj....izé...megkeresi a pénzt.
Dani szerint is az asszony dolga a házimunka, gyerekszülés, majd ő eltartja a családot, az asszony meg otthon várja meleg pin...izé vacsorával...
Ezek hol élnek? Valami alternatív valóságban?

ficekence 2021.01.10. 14:27:35

Kitettél magadért Fálki, köszi a posztot, ez most nagyon jó volt.

2021.01.10. 14:29:34

@szavakat terelő juhász: Bálint nem engedné, az a kutya ül, fekszik, behívható, következetesen lett nevelve. Ezt egy hét alatt tönkre lehet baszni, például kuncsorgásra szoktatni.
Szerintem amúgy se engedné be, néha látszik már Bálá fején hogy a fasza tele van a véglényekkel, dehát ingyé' nem adják a 36 milliót.

2021.01.10. 14:31:13

@Magentax:
"Fru szerint természetes, hogy 1-2 év alatt összeszedik a házravalót rencsóval (muhahahaha - tán kábítószert akarnak csempészni vagy bankot rabolni?), aztán ő háziasszony lesz, otthon marad, nevelgeti a gyerekekt, míg rencsóka lopj....izé...megkeresi a pénzt.
Dani szerint is az asszony dolga a házimunka, gyerekszülés, majd ő eltartja a családot, az asszony meg otthon várja meleg pin...izé vacsorával...
Ezek hol élnek? Valami alternatív valóságban?"
VÁLASZ ERRE
+ éjszaka nem az apa kel fel a gyerekhez.
Fru 1879-ben él.

Magentax 2021.01.10. 14:31:16

@repuloezustmokus: Inkább egy halvérű, sótlan, megalkuvó kis papucsállatka. Senkivel nem mer összeveszni - Daninál se kéne úgy puncsolnia, semmit nem csináltak Virággal.
Újra mutatták a jelenetet, először Dani volt az, aki elkezdte ölelgetni Mercit (Ginával még szárazbaszást is imitált), erre kezdtek el táncolni Virággal, hogy "féltékennyé" tegyik azt a pöcsvakaró kis gyökeret.

dorinkaa 2021.01.10. 14:31:19

@Magentax: hallgatni is rossz volt. De ezekben a "kapcsolatokban" is mar a kiszolgaltatott szerepet toltik be onszantukbol, ez az irany. A masik borzalom a gyerekvallalassal kapcsolatos megnyilvanulasa volt daninak

2021.01.10. 14:32:27

@dorinkaa: Daninak kell is a béranya, mert popsiba nehéz lesz megtermékenyíteni a Virógot. :D

Magentax 2021.01.10. 14:33:46

@silvermansarah: De rencsó, Dani és Virág is...

dorinkaa 2021.01.10. 14:34:11

@silvermansarah: de amm ok komolyan csak "ugy"csinaljak?

ficekence 2021.01.10. 14:34:53

EKG-t szerintem Alekosz mondta. De lehet, hogy nem jól emlékszem. A Netflix itt forgatja az Utolsó királyság című, véleményem szerint nagyszerű sorozatot és Bálint oda készül a viking seregbe statisztának.
Mó nagyon rossz helyzetben van. Tudja, hogy a lánynak mennyi követője van a közösségi oldalakon és nem meri igazán megbántani, mert az őt gyengítené. A szerkesztőknek kellene egy kicsit beavatkozni, mert a srác képtelen kibontakozni.
Vivi továbbra is idegesít Pont úgy affektál mint annó Zsuzsu.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.10. 14:35:53

@tvbuzi: Aurélió mondta az EkG-t-. Én is Szociáltól tudom (Még két évvel ezelőtt osztotta meg velem)

2021.01.10. 14:36:49

@dorinkaa: önbevallás alapján, mert hát Dani szerint az nem szex.

nem kommentálnám.

Magentax 2021.01.10. 14:37:28

@dorinkaa: Danika majd megtanulja, mi a magyarok istene, ha egyszer tényleg beleszeret valakibe és rájön, hogy nem csicskul be mindenki úgy, mint Virág..

2021.01.10. 14:38:49

@Magentax: Dani inkább strici archetípus, Virágnak apakomplexusa van, Rencsi szociopata.
Moh csak megfelelni vágyó személyiség.

szavakat terelő juhász 2021.01.10. 14:39:30

@silvermansarah: Persze, de ha már mindenáron be akarnak oda hajítani egy kutyát akkor az valamelyiküké legyen ne teljesen idegen ebet kínozzanak meg. Talán ha az egyiküké a többi agyhalott tiszteletben tartja.

2021.01.10. 14:41:05

@szavakat terelő juhász: ha beküldenek kutyát megszállom a villát, mint az amcsi csőcselék a Capitoliumot.
:)

Magentax 2021.01.10. 14:43:17

@silvermansarah: Pedig, ha jól emlékszem, megszavazták a hülye nézők...

2021.01.10. 14:45:04

@Magentax: remélem hamar dobják az ötletet, szavazás ide vagy oda.

Magentax 2021.01.10. 14:46:15

Annyi itt a szerelmespár, akik örökre terveznek, régebben volt ilyen papás-mam-s hét a villában. Párokat alkottak, mű kisbabát neveltek, akit pelenkázni, etetni kellett, ha felsírt és általában éjjel bömbölt, meg kellett osztaniuk a feladatokat.
Kíváncsi lettem volna Dani és rencsó hogyan kezelik ezt a helyzetet. A hét végére Fru és Virág totálisan kimerült és kialvatlan lett volna. :D

szavakat terelő juhász 2021.01.10. 14:46:42

@silvermansarah: Borzasztó lenne ha tényleg betennének oda egy blökit, az a kismadár az elején is csoda hogy nem kapott sokkot tőlük : D

Magentax 2021.01.10. 14:47:54

@szavakat terelő juhász: Többször bevittek már élő állatot az ápoltaknak.

2021.01.10. 14:49:28

@Magentax: Ezeknek???
a többi szériában nem volt ennyi sötét állat azért.

szavakat terelő juhász 2021.01.10. 14:50:08

@Magentax: Ó, ez az első alkalom, hogy nézem, rábeszéltek, hogy olyan, mint egy dokumentumfilm az emberi dolgokról és tényleg : D

Magentax 2021.01.10. 14:52:00

@szavakat terelő juhász: :DD
Az előző évadok némelyikében még némi értelmet is fel lehetett fedezni. Ennyire trash irányba talán csak ez és az ezt megelőző évad ment el.

2021.01.10. 14:52:09

@szavakat terelő juhász: kiváló kísérlet szociológusoknak és pszichológusoknak. mindegyik ilyen összezárós reality. Az megvan hogy ezt nem engedélyeznék mondjuk egy egyetemnek, hogy mint pszichológiai kísérlet megcsinálják? Tévébe megoldják egy szerződéssel. Kabaré.

ppupu #Fantom for President 2021.01.10. 14:53:44

Ötvenegy.
Köszi Falki. Szerencsétlen kutya.
Ja szeretném jelezni, ezek előbb utóbb kijönnek onnan, tehát : Szerencsétlen Világ

szavakat terelő juhász 2021.01.10. 14:57:56

@Magentax: Direkt megtiszteltek akkor vele, belenyúltam a jóba XD Vérlázító amúgy : D

szavakat terelő juhász 2021.01.10. 14:58:35

@silvermansarah: pont a minap gondolkodtam azon, hogy a börtönkísérleteket tiltják, de itt kb, főleg az influenszer héten hasonló leosztás is volt : D

Sepsidzsi 2021.01.10. 15:01:14

Ha lehet egy vèlemènyem akkor VVzsuzsu jò par fokkal sötètebb vivinèl, olvasni nem tud baszki, vivi tènyleg olyan hernàdi juditosan adja elő, lehet naìv de nem satufèk.

2021.01.10. 15:02:50

@Fálki: jó lett, báttya!:]

"Senki nem változott párbaj közben mondjuk Vasemberré és olyan se volt még, hogy lehetett volna arra szavazni, hogy egyik párbajozó se menjen vissza, hanem helyettük mondjuk a vágtázó vadmalac. Bárcsak pont most lenne ilyen."

híres lettem!*.* akciauchan - 2 sékelért - adok autogramot (kóser csülöknyomot), csak most, csak itt, csak hv-s arcoknak!:'D

nagyon messze vagyunk még az előirányzott 1500 db komment-mennyiségtől, pedig 7 óra múlva már jön is a vasárnapi adás, én meg azt akarom, h Fálki hajnalban már megírja, és beélesítse a hv-t legkésőbb holnap reggel hétre.:]

a plakátot (a v1.0-ásat) igazán bedobhattad vóna a galériába, a végére - most, h már elárultad a teljes "pógári" nevedet, kedves Sólyomszem Péter!:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

hiába a kanossza-tipegés, a nefelejcsek NEM FELEJTENEK!:'D

kepkezelo.com/images/dk747qbcfgyf0vnp54ku.png

2021.01.10. 15:03:40

@szavakat terelő juhász: én se láttam mindet, de ilyen renátó-dani féle arcokra nem emlékszem, sem szájbacsulázásra. meg régebben mintha nem mutatták volna a maszturbálást, fingást, böfögést, egymás arcába tüsszentést, de mondom nem láttam az összeset.

2021.01.10. 15:05:03

@vágtázó vadmalac: pedig besegítek újoncként én is meg Szavakat terelő is. :)

szavakat terelő juhász 2021.01.10. 15:11:51

@silvermansarah: Őszintén szólva ezek a dolgok engem még kevésbé borítanak meg mint az a masszív romantikának álcázott nőgyűlölet, kutyába alázás és a lányoktól az a hozzáállás, hogy ez oké, a nézőket így akarják megvenni hogy akkor eljásszák a jókislányt, vagy a mártírt vagy nem tudom : D

Rrami 2021.01.10. 15:14:30

Mikor derül ki, hogy beviszik-e a kutyát? Mikor meghallottam PP-től, azonnal összerándult a gyomrom, hogy jaj csak azt ne.

2021.01.10. 15:19:08

@Sepsidzsi: arról senki sem tehet, ha egy kicsit (v akár jobban) gyépés. zsuzsu (vv9) és vivi (vv10), ha hosszú évekre bezárták volna őket vmi elit tanodába, majd felsőoktatási intézménybe, akkor sem valószínű, h wannabe-filozófia professzorokként távoztak volna onnan. kissé egyszerűek, na bumm, ez nem bűn. vannak idegesítő szokásaik is, ez is tény.

de mindketten emberek tudtak elég hosszú időn keresztül maradni, olyan körülmények között, ahol a legtöbb - akár náluk "intelligensebb" - játékos már kezdett lemenni kutyába. (vivit és a jelenlegi brancsot persze még korai teljes egészében analizálni, elvégre kb a félidőnél járnak csupán.)

nem geciségből, v nagyképűségből írom, de intelligensebb, és míveltebb humanoidnak tartom magam a zsuzsunál, de azt az ívet, amit az a csóri kapott kb. 0-24-ben a sok neander-völgyi suttyó gyökértől (beleértve a "legjobb" barátjától, szövetségesétől, gregtől), azt én biztos, h nem tudtam volna elviselni annyi időn keresztül, akkor sem, ha naponta egy lavórt telesírok.

szóval és tettel, ha nem is tartom egy végtelenül szimpatikus figurának zsuzsut, én tőle sajnáltam legkevésbé a szottyos főnyereményt az előző szériában.

Ecotrans 2021.01.10. 15:20:40

Ezt amit ez a fru lenyomott, nem akarom elhinni. Szerintem ezt már csak vmi külső utasításra csinálja, de ha nem akkor maximálisan magának keresi a bajt.
Jelenleg moha helyében nagyon könnyen el tudnám érni hogy ezt az agresszív barmot pikk pakk kizárják, bár ahhoz be kellene vállalni a pofont.
Aztán meg az is lehet hogy a kancigó ezzel talált egy kapcsolódási pontot a másik agysebésszel, és így próbál átevezni a népszerűbb csapatba, de ezzel már jócskán elkésett.

KékCsöcsűPini 2021.01.10. 15:20:58

ELSŐ, kiskezitcsókolom, baszomalássan!

ÉS mégegy különbség. ZSUZSU rosszindulatú, gonosz köcsög szemét volt, VIVI NEM AZ !
VIVItől nem sajnálnám!, bár elszórná szerintem....

2021.01.10. 15:21:56

@silvermansarah: a nicked névadóját (feltéve, ha az amerikai komikáról lettél elnevezve) jó ideig az egyik legjobb/legkekszibb zsidó nőnek gondoltam, sőt, még a humorát is csipolom sok esetben.:]

drxmarton 2021.01.10. 15:22:33

Sziasztok,

Ez volt már?

zselehajstudio.hu/mobil.php

Hasznos a magamról rész.

Kíváncsi leszek árt-e majd az üzletnek a bennt mutatott hozzáállás.

readonlyvv 2021.01.10. 15:24:00

ez most tényleg jó lett, tesó

2021.01.10. 15:26:47

@vágtázó vadmalac: persze hogy ő, shalom tezsvérem!

kozi001 2021.01.10. 15:28:28

@Magentax: Nem baj. Majd ha kirepül Mohcsing megoldódik a probléma!

2021.01.10. 15:29:34

@ficekence: azt mar leforgattak, a legujabb evadot, egyertelmuen fotozast mondott

2021.01.10. 15:31:01

@Fálki: Jo lett, bar jo volt ezuttal az alapanyag is hozza. Koszi a Kavboj legitimalasat.

Sepsidzsi 2021.01.10. 15:32:59

@vágtázó vadmalac: èkàgèzom mindet, ùgy gondolom hogy magas iq nèlkül is lehet valaki tisztalelkű mint ez a zsuzsu csak azt magyaràztam hogy vivi mègha butàcska is de nem zsuzsu szintű buta.
Greg gusztustalan volt nemis bìrtam màr a vègèt nèzni, beokàdok tölle. Jobban meg lett vezetve zsu mint amanda asszem. Szerintem vivi nèha kicsit direkt a sajàt maga paròdiàja, ezèrt is tetszik ennyire ez a hernàdi juditos hasonlat.

Magentax 2021.01.10. 15:35:01

@drxmarton: Ki sem néztem volna ebből a promitív tuskóból...

2021.01.10. 15:36:32

@Rrami: sztem már vasárnap-hétfőn a vágóhídra hajtják a jobb sorsra érdemes blökit.

onnantól kb az alábbiakat lesz kénytelen elviselni:

faszturkász proli úr: a túrós-szaros (ugye rendszeresen matat virdzsó "kloákájában" manuálisan is) kezével simogatja, egy soron következő bebaszós bulin az órákon át tartó üvöltözésével, full agresszív kisugárzásával halálra rémíti

virdzsó assszony: faszturkász úr szerszámjáról a kezére gyűlt túró-maradványokkal, kakibaktériumokkal simizgeti a kutyust

csulás, a gargoyle: a saját és fru mféle váladékaitól szutykos kezét beletörölgeti a kutyusba, egy soron következő bebaszós bulin az órákon át tartó üvöltözésével, full agresszív kisugárzásával halálra rémíti, sőt, neki ehhez még bebaszós lájv se fog kelleni, mint azt már párszor megmutatta

fru: a sok tyűűűűűűűűűűűűűűű-zéssel agyrákot okozhat a blökinek

merdzsa: ha vmi oknál fogva rákattan, onnantól a nyekergésével (affektálás, danolászás) fogja terrorizálni, elgvégső esetben zoofíl kapcsoltra kényszeríteni a négylábút (TEDD BE! parancsszavakkal való utasításokat hallok már "lelki" füleimmel.:D)

mohás: egyértelműen - az első pillanattól - rá akar majd menni, ha rá mer nézni a kutyára, az már több mint bizonyíték, h szexualizálna vele, ha hozzá is szól, az meg egyértelmű jele lesz annak, h elhálták a nászt a blökivel

2021.01.10. 15:37:01

@drxmarton: na, akkor kuldjuk majd a navot kicsit megnezni mibol jott ez ossze, bejelent-e mindenkit rendesen, ugye?

2021.01.10. 15:38:15

@SelyemSonkaPini: azokkal az arcokkal, akikkel össze volt zárva az elejétől zsuzsu a 9-ben, egy teréz anyából is max. pár nap leforgása alatt elő lehetett volna csalni a rosszindulatot:]

Rrami 2021.01.10. 15:39:01

@kozi001: Sajnos Mo még bent lesz sokáig

2021.01.10. 15:39:41

@vágtázó vadmalac: errol a tyuuuuuurol jut eszembe, hogy ha eleg sokszor mondod es kitartva ahogy frumixer szokta onnastul neked is ilyen akaszthato felso fogsorod lenne

Magentax 2021.01.10. 15:39:54

@vágtázó vadmalac: Jaja, különösen a Renyhe becenevű végtelenül harsány, közönséges és rosszindulatú ténsasszonyság.

Magentax 2021.01.10. 15:42:47

@Rrami: De ha Moh kiesne, akkor kire féltékenykednének a gyökerek? Tiszta vicc, egy ilyen savószemű, se hús, se hal papucsállatkától fosnak a hős lovagok - pl. Dániel, az ő feszes bürkéjével. :D

2021.01.10. 15:43:43

@Magentax: "De ha Moh kiesne, akkor kire féltékenykednének a gyökerek? "

akár a szekrényajtóra is

ppupu #Fantom for President 2021.01.10. 15:43:47

@vágtázó vadmalac: Perverz négylábú vagy malac, magamban már el is sirattam a szerencsétlen kutyát és elkezdem a gyűjtést a zoopszichológusra, akik majd kezeli a jószágot, ha a TEK kimenekíti a villából, mert rá mert nézni Frura vagy Virágra, esetleg valamilyen perverz indíttatásból meg is nyalta valamelyik szupernő kezét.

2021.01.10. 15:44:05

@Sepsidzsi: kb. az elejétől fogva vivi-fan vagyok, az sem fájna, ha vmi átmeneti elmebaj miatt elkezdene pityeregni bálint után, h említett úriember pocsékolja meg. amíg nem megy le olyan ortó buckalakó szintbe, amibe már a játékosok zöme sikeresen lement, addig jár neki a rispekt részemről. szavazni ebben a szériában nem szavazok soha, mert nem hiszek benne. csak telepátiás úton küldöm a mféle protest voksokat, h kik essenek ki éppen.:Đ

Rrami 2021.01.10. 15:45:16

Van valaki, akinek nem hernádivivi a legszimpatikusabb lány bentről? Szerintem már biztosan kijelenthető, hogy az összes többi leírta magát, bármit is tesznek, nem jutnak fel a felszínre. Remélhetőleg álmoska sem fog lesüllyedni

2021.01.10. 15:47:56

@vágtázó vadmalac: Báa, Lobi és Pini nekem is a top 3

2021.01.10. 15:48:09

@VV10 Velőtrázó Vélemény: "onnastul neked is ilyen akaszthato felso fogsorod lenne "

áh, én nem merem kísérteni asorsot, mert nem rajongok az arabokért különösebben, szal nem szeretnék dubai-ba menni, h ott kelljen a foxabira valót összeszopni-baszni (pláne fru rossz példájából tanulva, h hiába járt arrafelé, minden más fancy világi hívságra futotta, csak fogvasra nem, ugye...):Đ

Magentax 2021.01.10. 15:49:04

@Rrami: A maradékból egyértelműen Vivi vezet toronymagasan. Kár, hogy olyan kevés műsoridőt kap, pedig vannak humoros dolgai és beszólásai.

TMG 2021.01.10. 15:49:22

@silvermansarah: Vivi?! Mitől normális?? Max hogy ne, csinál kb semmit. Ha megszólal azzal sem vagyunk beljebb... nehogy már az nyerjen, aki semmit nem csinál csak tujul?

evacat 2021.01.10. 15:50:23

Már az adásban is megfogta a szememet a mosókonyhai budi állapota, de Fálki is beszerkesztett egy képet. Ennyi igénytelen ember! S persze tisztelet a műszaknak is!
Ott vannak vagy tízen egy budira, s akkor a vészhelyzet esetén használható pótról két hónap alatt sikerült letörni a deszkát.
Komolyan, mint a zártosztály férfirötyije.

2021.01.10. 15:51:40

@TMG: Pini attól hogy jól viseli a zrikát, ha pityereg is nem tolja túl, pedig két jómadár oltogatja rendesen, a rosszindulatúak meg folyamatosan nyírják, a háta mögött, szemébe is, és folyton ő a legesélyesebb, akire mint gyenge szar pakolnak, ehhez képest jó fej. A cigivel a szájában labdaelkapás hatalmas volt pl.

2021.01.10. 15:52:09

@ppupu: a kézmegnyalás nem is jutott eszembe, de pont azért, mert kb azt láttam magam előtt, h az a csóró blöki folyamat be lenne feszülve, fosva, és menekül egyik sarokból a másikba a kajabáló, őt erőszakosan megszeretgetni akaró gyépések elől. mondjuk, most jobban belegondolva, beküldhetnének vmi hardcore harci kutyust, aki megszaggatná a kancikat csak úgy jácczásiból:] elvégre mégis csak 2021 van, lehetne már vmi minimális vér a műsorban.=D

2021.01.10. 15:53:15

@vágtázó vadmalac: lehet hogy Dubajban idomították be erre az alárendelt szerepre a arabokok? Oo

Rrami 2021.01.10. 15:53:26

@Magentax: Hát Bálintra vagy Robira :D Tegnapiban tetszett a Kill Billből lopott zenei aláfestés a Renátás féltékenység megmutatásánál. Pont így képzelem el az agyát olyankor. Igen, számomra is vicc, hogy pont Mó az, akire rá vannak feszülve. Na majd lesz meglepődés ha kijönnek, itt még igazi férfiak is előfordulnak :P Kár, hogy azt már nem fogja venni a kamera.

Rrami 2021.01.10. 15:55:57

@vágtázó vadmalac: maximum Godzillát küldeném be, nekik, de még őt is sajnálnám. Egy élethű mű kuty lenne a legjobb, nem hiszem, hogy rájönnének, hogy nem is igazi. Csak bökdösnék szerintem, de nem értenék

2021.01.10. 15:56:13

@silvermansarah: én nem féltem amúgy pinit, láthattuk, h kint full normális, jó arc baráti köre van (és abszolút vállalható családja), szal ő simán boldogulni fog az életben, attól függetlenül, h hányadikként esik ki (én persze - kieséses alapon - neki adnám a nyereményt, de hát ez nem rajtam múlik).:]

2021.01.10. 15:58:59

@silvermansarah: frunak - saját elmondása szerint - már itthon megkezdődött a trenírozása, gondolom, kis tini korában (13-14). ezt boncolgattuk a hajnali offban amúgy, és nekem továbbra is az a meglátásom, h ha már 42-jére is önként s dalolva sétál bele vki egy bántalmazó kapcsba, akkor ott - sajna-bajna - már ő is sáros, nemcsak az agresszív dezső, aki terrorizálja.

Magentax 2021.01.10. 15:59:23

@Rrami: Bálintra nem mernének féltékenykedni, egyrészt mert már sok párbajról visszajött, tehát nem szabad belekötni - másrészt, rencsó már többször lebuzizta Bálintot. Lóbelt meg bevallottan biszex, habár a viselkedése alapján mintha inkább a fiúkhoz vonzódna jobban.

MsIreneAdler 2021.01.10. 15:59:51

Őszintén remélem, hogy ahogy az állatkerti séta esetében is, a kutyával is lesz valami csavar. Pl ilyen robotkutyit kapnak, ha kapnak. Nem való oda élő állat hozzájuk.

Rrami 2021.01.10. 16:01:04

@Magentax: MerciMoról nekem mindig beugrik aTetsuo c. japán film, ott volt egy elég felzaklató képsor, mikor a nő enerváltan, ámde kitartóan követte a férfit, aki pánikszerűen próbált elbújni előle, és... Nem folytatom, de Mercinek már nem sok kell, hogy átváltozzon

readonlyvv 2021.01.10. 16:01:40

@Rrami: jelen. VV Annamarira emlékeztet, mondjuk erről nem tehet. de nyafog mmkk, vergődik ha elveszik a sminkjét közben meg egy tuja.

ppupu #Fantom for President 2021.01.10. 16:03:36

@vágtázó vadmalac: Harci kutya ötletet megvettem. Bár szerintem egy rozsomák vagy méhészborz még izgalmasabb lenne... Esetleg egy klasszikus csíkos bűzösborz?

evacat 2021.01.10. 16:04:05

@MsIreneAdler: Én is jobban örülnék egy plüsskutyának, de attól tartok, nincs a szerkesztőkben annyi rugalmasság, hogy menet közben kitaláljanak egy ujabb változatot. Erre a hétre kutyát terveztek, akkor kutya lesz! Mert az már ki van találva.
Eddig mindig volt valami mozgó állatka, egyszer csikos cica, volt malacka, mostan kutya lesz!
Meg egyébként is, az is hoz pár uj nézőt a hétre, ugyis kezd leülni a műsor.

MsIreneAdler 2021.01.10. 16:04:16

@Magentax: Robi saját bevallása szerint is mostanában fiúkkal randizott. Azt mondta, ő az emberek lelkét nézi, nem a nemét, vagy valami ilyesmi hagyta el a száját.

Magentax 2021.01.10. 16:04:37

@Rrami: Nem láttam azt a filmet, de Merci nyomulása számomra még Fru és Virág folytonos üzekedésénél is visszataszítóbb.

2021.01.10. 16:05:11

@Magentax: ehhez képest egész jól bevörösödött mikor részegen a Mercis befantáziálást mesélte. Képzelem ha MOHameg mesél ilyet Grincsről, Renátó mit rendezett volna.

Spitzbaue® 2021.01.10. 16:07:43

@ficekence: @Brigante: Az EKG Auréliótól jött. Azért nem azt írom, hogy az agyából pattant ki, mert nem vagyok benne biztos (a kipattanásban igen :-)...

MsIreneAdler 2021.01.10. 16:07:53

@evacat: ettől félek én is. Szeretném hinni, hogy még van remény, hátha látják az ellenkezést, és nem merik behúzni, hogy állatka kerüljön oda hozzájuk. Bár ugye megszavazták a nézők...igaz a kérdés már megint csavarosan volt feltéve.

2021.01.10. 16:08:34

@MsIreneAdler: a robotkutya nem rossz, ilyen tamagocsis, hogy fel kelljen kelniük pisiltetni :D

MsIreneAdler 2021.01.10. 16:10:52

@silvermansarah: aha, nyilván valami szopatós kell :)
De nekem nagyon tetszik @Magentax: ötlete, a síró babákról is. Ahogy ovasom, hogy mi volt a belevalóban, ezeknek tényleg nulla fogalmuk van erről a témáról.

evacat 2021.01.10. 16:10:54

@MsIreneAdler: Ez esetben még csavarosságra se nagy szükség volt, ahhoz, hogy igen legyen a válasz. Feltették a kérdést, hát persze, hogy legyen! Már nyomja is a nép.
Az aki átgondolja, hogy mivel jár egy állat vállalása, általában nem nyomkodja a 24!RTL-t.

2021.01.10. 16:11:03

@Magentax: Virág keze Bálint vállán volt valamelyik élőben, miközben B félmeztelen volt. Asszem amikor Peti sorsolt, de nem biztos, mégse féltékenykedik rá DaniStrici

Rrami 2021.01.10. 16:11:08

@Magentax: Én bírom Robit :D Felőlem lehet teljesen homo is, bár nála sem tudok azonosulni azzal a táncos munkával, de mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Egyébként nekem annak idején Gabennél megfordult az a fejemben, mikor hirtelen elkezdett Bálintba beleállni és kötekedni, hogy talán beleszerelmesedett úgymond, és így jött ki rajta. Más értelmes magyarázatot nem tudtam összeszedni, pedig akkor még minden részt becsülettel végig néztem. Vivit meg a BV-re tartogatják, de ezt csak kommentekből tudom, ugyanis nem volt bátorságom még megtekinteni egyetlen részt sem idén, Győzőnek hála.

csodalámpa 2021.01.10. 16:12:02

Max plüskutyát ezeknek a fogyatékosoknak! Eskü feljelentem a szerkiket állatkínzásért, ha élő kutyát bevisznek ezeknek. Oké, Bálint valószínűleg tudna vigyázni rá, de inkább hagyjuk. Amúgy szerencsétlen kutya arra a narancssárga rekortánszerű undormányra végezné a dolgát? Na jó, esetleg valami exkutyaviadalós ideggyenge bultype-ot beküldhetnének, mondjuk olyat, amelyik szájzárat kap, ha meghallja azt, hogy "tesó" és különösen allergiás a tezsvírekre :D megnézném, ahogy becsicskítja a kutyu Rencsit meg Dancsit a két nagy kan(disznó)t. XD XD

2021.01.10. 16:12:36

@ppupu: btw akár egy - amúgy kiba cuki*.* - kacsacsőrű emlőst is kaphatnának, miután a mérgét a karmolások nyomán a szervezetükbe juttatja a sutyerákoknak, nem győznénk pukkadozni a nevetéstől, ahogy agonizálnának a fájdalomtól maguk alá szarva-hugyozva.;]

index.hu/tudomany/til/2019/08/22/kacsacsoru_emlos_elviselhetetlen_fajdalmat_okozo_mereg_morfium/

Cérnahuszár 2021.01.10. 16:12:55

igazi kuttyot nem küldhetnek, a korona az zoonózis
ebben reménykedek, kizáró ok.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 16:13:00

Sziasztok! :)

@Fálki: Köszi a posztot, ez jó lett. :D
@silvermansarah: Bele, de nem azért, mert Mercit ecsetelte. Nagyon de nagyon elgondolkodott azon, mit is mondjon, de nem merte Bálint sztriptízét említeni. Merci-féle az bezony kamu volt. :D
@MsIreneAdler: Igen, ezt mondta. A robotkutyát maximálisan támogatom. Más élőlényt a közelükbe nem engednék. :D Bár még az is egy csavar lehetne, ha egy már kiesett játékos beöltözve jelmezbe jelentené a kutyát.

Rrami 2021.01.10. 16:13:48

@readonlyvv: Igen, a sminkes-ügyet kicsit túlzásba vitte, még Vitay is jobban viselte, mikor a Matulában elvettek tőle mindent. Na de akkor neked ki van a legjobb helyen lányok közül? Merci?

MsIreneAdler 2021.01.10. 16:14:14

@evacat: igen, azért akárhogy is, de sajnos nem a felelős állattartók országa vagyunk. Kíváncsi vagyok, mi lesz.

2021.01.10. 16:14:55

@vágtázó vadmalac: akkor már kommodói varánuszt annak a nyála is mérgező, agresszív is, harap is. :D

Lukás főhadnagy 2021.01.10. 16:17:24

Ez csak nekem maradt ki az összefoglalókból?

rtl.hu/rtl2/valovilag/10-evad-54-resz-extra-vv-renato-a-nyugiszobaban-szegte-meg-a-tizparancsolat-egyiket

Gondolom itt nem a felebarátod feleségét ne kivand megre gondoltak...

kawazu 2021.01.10. 16:17:55

Sziasztok szep napot a tarsasagnak!
Koszi Falki jol tolod!
Szoval par adat a face csoportbol.
A rencsike az kesz leirta magat
pl jan 6. an kiirt szavazas "Ha ez lenne a parbaj"
szekrenyajto - 501
reno - 21 :D
De szinte mindenki egyetert hogy menni kellene egyuttal a kis szerelmenek es a danieknak.
A mostani szituhoz
Fantom - 253
reno - 15
egy masik szerint tuti Moh lesz a kihivott ott pediglen
Moh - 462
reno - 23
Amit a ket testver kepvisel akkor is elfogadhatatlan ha csajaik ezt engedik.
Tenyleg nem ertem miert nincs vmi szankcio a reno testbeszede azert arulkodo,siman terrorizalni akar.Dani meg mindenkinek jot akaro szereto barat a Vircsikerol meg mar csak a burka hianyzik .Szanalom.Nem volt az veletlen hogy az apja es a huga nem uzent neki karikor.
Es azt a velemenyt osztom hogy azert akarta ez a barom a zoldet mert a Balinton lila van,sztem nagyon fel tole.
Jah meg ket szavazas
"Ha ez lenne a finale"
Balint - 484
Robi - 211
Dani - 69
es "Ki a legviccesebb?"
Vivi - 561
Balint - 57
Merci - 38
Nah tovabbi szep napot mindenkinek!

MsIreneAdler 2021.01.10. 16:18:07

@Kiégett Hobbynyúl: az mekkora ötlet!! Remélem olvasnak :)!!
Egy férfi ismerősöm Robi nyilatkozatára a következőt reagálta : "kib@szott szép lelke kell legyen valakinek, hogy elnézzem neki, hogy f@sza van" :)

Spitzbaue® 2021.01.10. 16:18:24

@Rrami: Szerkik! Küldjetek be egy veszett kutyát. Pár nap múlva kicsit habzó szájjal menne tovább a só: Világszenzáció lenne, a TV-társaságok könyörögnének a sugárzási jogokért. Szívesen!!!!

2021.01.10. 16:19:38

@silvermansarah: a komodói varánusz az azért nem jó, mert nyilván alapból (okkal-joggal) fosnának tőle, nem csak a lyányok, de a srácok is. a kis - ránézésre - dögönyözni való platypus meg olyan meglepit okozna, amit ha túl is élnek, nettó egy életre elmegy a kedvük attól, h mféle állatokra rámenjenek, mert épp kényszeres tapogathatnékjuk támad.

MsIreneAdler 2021.01.10. 16:20:01

@kawazu: nagyon szépen köszönjük az infókat :)

2021.01.10. 16:20:34

@vágtázó vadmalac: ketrecbe berakhatnák egy napra

ja, nem, tényleg szar ötlet, igazad van.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 16:22:59

@MsIreneAdler: Állítólag szoktak. :D Ha már járvány van, akkor nem tehetnek be élő kutyust, állatot igen. A kiesettek meg... meg... na mindegy. :D (Azok is sírva könyörögnének egy nap után, hogy mentsék ki őket. :D)
Ez mekkora duma. :DDDDDDDDD

Rrami 2021.01.10. 16:25:17

@vágtázó vadmalac: Nekem is átsuhant az agyamon, hogy ha már állat, csakis egy agresszort küldenék be, de azt hittem én vagyok antiszoc :)

@kawazu: Szekrényajtó - Renó :D Igen, gondoltam, hogy valahogy így állhat. Kíváncsi leszek kit hív ki. Vivi lett a legviccesebb?

MsIreneAdler 2021.01.10. 16:25:30

@Kiégett Hobbynyúl: tényleg a járvány! Annyi mindent erre fognak, most legalább valami jó is lehetne!
Igen, én is vihogtam rajta egy sort :)

Rrami 2021.01.10. 16:29:29

@csodalámpa: Egyetértek. PP-nek kéne írni, mert ő is állatbarát, hogy csináljon valamit. Hátha.

2021.01.10. 16:32:50

szerintetek hogyan alakulnának a támogatói csoportok, amennyiben renáta mohást, avagy vivit hívná ki párbajra (nekem csak kettejük neve merül fel, mint potenciális kihívott, még akkor is, ha bálint ledobná magáról a lilát időközben.)

renáta szövetségesei (amennyiben mohás a kihívott):

fru, dani, virdzsó

renáta szövetségesei (amennyiben vivi a kihívott):

fru és akár még dani, virdzs, és - hobbi-traitor - merci, megismételve a ginás mutatványát a múltkorról:]

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 16:32:53

@MsIreneAdler: Az egyetlen jó, komolyan mondom. Felelős gazdi nem engedné be a kutyáját, ez biztos, de talán még menhely sem. :D

kawazu 2021.01.10. 16:37:04

@MsIreneAdler:
Nincs mit :)
Annyit meg hogy 100% egyetertek veled amiket tegnap irtal a reno fru kapcsan.
RRAMI : Nagyon nepszeru a Vivi en is csodalkoztam,bar valojaban nincs min tenyleg kis luke de nem rosszindulatu elvan a kis vilagaban :) en nagyon birom
Csak ne essen szerelembe mert abbol nem jon ki jol

kawazu 2021.01.10. 16:41:28

@vágtázó vadmalac: off
lattam hogy megosztottal egy plakatot amin Te es Falki szerepel :D
Azt ugye Te csinaltad?
Remelem mert ugy vicces :D

2021.01.10. 16:46:32

@kawazu: erre a kérdésre csak úgy válaszolhatok - az ügyvéd team-em tanácsára -, hogy: deháténottsevótam!;]

princejesus 2021.01.10. 16:47:47

@Rrami: érthető szerintem hogy Vivi a legviccesebb, Robi Bálint Vivi trió jól működik együtt

MsIreneAdler 2021.01.10. 16:48:50

@Kiégett Hobbynyúl: menhelyből eleve nagyon nehéz kutyához jutni, nem gondolom, hogy csak úgy a villába odaadnák. Egyik kollégámnak azért nem adták ki a kutyit, mert gond volt, hogy napközben egyedül lett volna az eb, amíg ő dolgozik...mondjuk, mint minden más kutya is...

örökéletingyensör 2021.01.10. 16:49:51

Hali! Örülök neki h renátó a kihivott,meg hogy rengetegen látják milyen valójában.Itt Szombathelyen is elég nagy arca van,de valójában kurva nagy hangember :D Csak a barátai védik,jórészt azzal a narrativával, hogy a Bálint az rtl beépitett embere,mert szerepelt az énb-ben.Az nem zavarja őket,hogy azóta nagyjából meg lehetett látni milyen tipik balfasz a rencsike :D Már csak ezért is remélem,h vki mást visz ki,nem Bálintot hergeli bele a párbajba,ne tudja "megmagyarázni" hogy miért esett ki.

MsIreneAdler 2021.01.10. 16:50:04

@kawazu: köszi, akkor már nem érzem magam akkora ufónak.
Azóta is a Renátó - szekrényajtó szavazati arányon röhögök :D

PYT 2021.01.10. 16:52:46

@Fálki: köszi a posztcsit Fálkipapa, mega lett, és akkor most kiderült, hogy mégsem malackával malackodtatok tegnap éjjel, miközben valahogy, egészen véletlenül és szokatlan módon, egyidőben voltatok távol a kommszekciótól... ;)

Ami a villapszichológus bevetése témát illeti, újragondolva a dolgot arra jutottam, hogy az nagyon nem lenne fair a játékostársakkal szemben. Mert gondoljon bele mindenki, ha pl. Rencsula elborul, csúnyán beszél Grincs-nejével, behívatja a terapeuta, mit mondana neki? Ej ej Rencsike, nem szabad ám így beszélni egy nővel, csúnya dolog és nem is píszí, mit mondana rá? Nem azt, hogy de én ilyen vagyok, magamat adom és szívbű' játszom, csakis... És tenne rá magasról, hogy mire is szeretnék a figyelmét felhívni...
És akkor mégis mivel tudna hatni a makacs tök-agyára a szegény terapeuta, "de ember, gondolkozz, a NÉZŐNEK nem ez jön be"..? Jah, ezzel igen, de ez tényleg inkorrekt beavatkozás lenne a játék menetébe, szal nem, ez nagyon nem lenne fair a többiekkel szemben...

Másik szempont, hogy a csatorna ezekben a realitykben láthatóan nem a szereplők karakterfejlődésére helyezi a hangsúlyt, hanem sokkal inkább a 77 magyar népmese szintjén kíván szórakoztatni, ahol a sok viszontagság után végül a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig látványosan elbukik egy-egy nemes (vagy kevésbe nemes) párbajban, és mindenki boldog, megvokt a katarzis. Ezért hagyják tombolni a szociopatákat, sőt, épp erre castingolják őket, mert ebből lesz műsor, és rating és szponzorok...

PYT 2021.01.10. 16:53:22

Bocsánat a terjedelemért ;)

Qqts 2021.01.10. 16:54:38

@hereverő heverő: milyen erdekes, hogy pontosan ugyanezt a szot akartam leirni. mindkettotoknek respect :)))

MsIreneAdler 2021.01.10. 16:56:22

@PYT:
"miközben valahogy, egészen véletlenül és szokatlan módon, egyidőben voltatok távol a kommszekciótól... ;)"

Te is észrevetted? Valamint nem ez volt az első eset... :D
(aluminiumcsákó fel, indul a konteózás :)

Sepsidzsi 2021.01.10. 17:00:17

@kawazu: nagyon ekg hogy vivi nem jön ki jòl ha beszerelmesedik. Ès sztem bàlint se jön ki jòl ha egyre többet fogja pampogva osztani mert nem mindig vicces, sòt vivi se tudja eldönteni mindig hogy viccel-e

Qqts 2021.01.10. 17:02:12

@Fálki: Koszcsi a posztcsit. Hozzatennem, hogy ha irni nem tudok, akkor olvasni sem. Kulonben meg nem is erdekel

PYT 2021.01.10. 17:02:33

@kawazu: ez rohadtjó, köszi, a szekrényajtós párbajon felnevettem.. xddd örülök, hogy a rencsulai viselkedést kb minden platformon elítélik, ennek így kelle lennie...

Sepsidzsi 2021.01.10. 17:02:36

@örökéletingyensör: imàdom a benfenntes infòkat! Aki ismer olyat akinek az ismerőse ismer valakit, minden rèszletre kivàncsi vagyok. Legyenaz alekosz vagy renàtò, mindegy

2021.01.10. 17:02:39

@PYT: háló, PYT!:D

látom, elirigyelted tőlem az 5000 karakteres hsz-eket.:Đ

amúgy igazán szárnyra kaphatna egy olyan konteó is végre a hv-n, h Fálki meg én valójában egy azon ember vagyunk, és egymásnak irkálunk, mert ezzel a módszerrel hatékonyabban tudjuk tönkre tenni a fórumot.:ĐĐĐ

teljesen felesleges bármilyen mentálhigiénés szakembert beküldeni bármelyikükhöz is, semmit nem tudna kezdeni velük egy egyszeri 1-2 órás session alatt. ha lesz is esetleg ilyen próbálkozás a csatorna részéről, sanszos, h szopacsek bácsit, a lecsúszott statisztát láthatjuk majd ebben a szerepben is "brillírozni".

Dallasbird 2021.01.10. 17:03:11

Láttam már a legelsö szériákat is,nem érdekel hogy irányitott vagy sem,anno olyat is plekáltak hogy a saját maguk szerint alakult történések újravétele elöfordul(ergo nem mondják meg mit tegyél,de megkérik öket hogy játszák el újra,voltak ilyen kameranézet vált és más ruha volt rajta jelenetek régen),de amikor Daniék elhitték hogy kimehetnek nagykabát és STRANDPAPUCS volt rajta ! Januárban ritkán megy az ember az utcára strandpapucsba,vagy csak túl sokszor láttam Mel Gibsontól az Összeesküvés elmélet cimü filmet ? xD Vélemény ? Most akkor lapos vagy nem lapos a föld ? :)

2021.01.10. 17:04:10

@MsIreneAdler: :Đ na pont ezt írtam közben a PYT-nek:Đ szemfüles vagy, Irén!^^

PYT 2021.01.10. 17:04:54

@MsIreneAdler: én csak most vettem észre, és ezt is Velőtrázó figyelemfelhívására, de köcce hogy szólsz, ezek szerint ez tendencia, na majd figyeljünk rájuk.. ;ddd

2021.01.10. 17:07:16

Vivi nem tuja, a harom parfuggesben elo noi egyed mindegyike csak a partneruk relaciojaban letezik, de semmivel nem aktivabbak vivinel. A bv videok alapjan lazan kenterbe veri oket es a tobbiekre fozest akkor meg nem emlitettem.

Qqts 2021.01.10. 17:07:47

@vágtázó vadmalac: nem hiszem, hogy egy szemely lennetek, mert Falki jofej...

ANNYIRA BOCSI ERTEEEE :Dddd
Olyan nagyon magaslabda volt, hogy szinte konyorgott a trollkodasert

2021.01.10. 17:08:18

@PYT: latod es megmondtam, hogy nem leszek nevesitve Falki altal a Falco poen miatt

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 17:11:00

@MsIreneAdler: A fene tudja, mert szoktak amolyan menhely reklám miatt ilyesmiket megépni, de azért most remélem, nem fogják megtenni, legalábbis nem a vv-n keresztül.
@princejesus: Nagyon is jól. Innen látszik, hogy nem kell a felesleges vita és egyéb, hanem lehet így is.

Tényleg kíváncsi vagyok, ki lesz az első most, aki ki meri mondani, hogy azért tesz jelet a másikra, mert erősnek gondolja, tattikából muszáj... stb.

örökéletingyensör 2021.01.10. 17:11:09

@kawazu: Ő volt,de hogy miért azt nem tudom...valami nő miatt volt,h a renátó levarrta a csajt,és a faszija meg ment revansot venni.Itt sokan kedvelték,felületesen ismerték,illetve nem ilyennek :D talán ez fog változni,ha kiesik.

2021.01.10. 17:11:53

@Qqts: lel.:ĐĐĐĐ

am. a mai posztcsit olvasva, amikor megemlített téged is név szerint, egyből az ugrott be, amikor anno kis q-val írtam a nickedet, és instant le lettem oltva, h NAGYBETŰVEL legközelebb!:]

PYT 2021.01.10. 17:12:18

@vágtázó vadmalac: szijja malacom :* ilyen konteo nem merülhet fel, mert annyira átüt mindkettőtök személyisége a hozzászólásaitokon, hogy egyszerűen kizárt, kizárt és kizáárt, szal nem ;p ;dd

Utolsó bekezdésedre meg: ez is igaz, már csak ezért sem lenne értelme, plusz pandémia van, be sem tudnának küldeni senkit, az online terápia meg totális holtvágány...

Qqts 2021.01.10. 17:13:20

@vágtázó vadmalac: ugyanez ugrott be nekem is ott

2021.01.10. 17:14:15

@PYT: villapszichológusnak azért lenne éertelme, hogy az "áldozatokkal" elbeszélgessen.
A Fru féle viselkedés egy tanult viselkedés, amikor sorra ilyen bántalmazó kapcsolatokba megy bele valaki, az többnyire azért van, mert vagy ilyen mintát látott, vagy az első abúzer beidomította, és elhitette vele hogy ezt érdemli (gaslighting-nak hívják ezt a folyamatot)
Ha Fru-n nem is segítene, legalább a műsort néző tinik felfognák, hogy ez NEM NORMÁLIS viselkedés.

Virág is lelki beteg, olyan szeretethiányos, hogy bármit megtesz hogy "szeresse" valaki, pont az ilyen lelki alkat lesz prostituált.

PYT 2021.01.10. 17:14:53

@VV10 Velőtrázó Vélemény: igazad lett megint, pacsi, és mit tanultunk ebből? lehet őt oltogatni büntetlenül továbbra is, jeeej! xddddd (bezzeg vadmalac celeb lett;))

MsIreneAdler 2021.01.10. 17:15:17

@Dallasbird: na milyen jó, hogy már rajtam az alucsákó :)!
Igazából valóban kicsit sok az anomália ebben a műsorban ahhoz, hogy teljesen elvessük azt az elméletet, hogy bizony itt a szerkesztők direkt és konkrétan belenyúlnak a dolgokba. A legdurvabb ugye Virág rosszlanyokos sztorija volt.
Szóval a föld lapis szerintem is :)

kawazu 2021.01.10. 17:15:21

@örökéletingyensör: Koszi :)
Hat nepszerubb nem lesz az biztos

2021.01.10. 17:16:07

en max azt tudnam elkepzelni hogy ilyen tultolt aggresszional meg meetoo eseteknel valami jatekon vagy egyeb dolgon keresztul bedobnak a temat megvitatasra, mondjuk egy tipik anonim alkoholista szeansz modon

MsIreneAdler 2021.01.10. 17:16:21

@vágtázó vadmalac: már megint leírzam, mit gondolsz :D Lehet mi vagyunk ugyanaz a személy...nem :)?

2021.01.10. 17:17:28

@PYT: en nem vagyok ilyen egocentrikus, nem igenylem a nevesitest, de a kavboj beemeles jol esett

2021.01.10. 17:18:07

@VV10 Velőtrázó Vélemény: "latod es megmondtam, hogy nem leszek nevesitve Falki altal a Falco poen miatt "

sztem csak nem akarta túltolni, mert a mostaniban 3-an is szerepeltünk (Qqts, Ármándó és szerénytelenségem), de a holnapiban biztos téged is bele fog csempéZni.:Đ ha mégsem így történik, akkor csinálunk a nevében egy kamu insta oldalt, és a csövesbánat győzit fogjuk azzal követni, lájkolni folyamatosan, h majd a bv-kben név szerint kajabálja a more, hogyaszongya: és ma is üdvözlöm legjobb barátomat, sukár-szíp-tes'véremet, Fálkííít, csumidázom a száját nekije!:]

readonlyvv 2021.01.10. 17:21:50

@silvermansarah: azt hittem ő kint az volt. olyasmit nyilatkozott, h neki a középkorú pasik jönnek be, az olyan PR szagú mondat volt. feltételezem onnan kerültek ki a kuncsaftjai vagy bocsika, a sugardaddyk.

2021.01.10. 17:22:10

@silvermansarah: pszichomokus nem kell nekik, ellenben meghirdetnem tiktokra vagy instara, hogy figurazza ki a plebs a villalakokat es ebbol egy best ofot betolnek nekik a tv-re, jobban utne mint a kamu felkerdezesek amiket beraktak

2021.01.10. 17:23:54

@readonlyvv: ha az volt, a fejem rá, hogy valami Dani féle csávó nyomására

MsIreneAdler 2021.01.10. 17:25:30

@silvermansarah: maximális ekg. Ki lehetne jobban domborítani, hogy ez nem normális nő-férfi viszony. De! Lehet, hogy nekünk igenyünk van erre, és szívesen látnánk, ha műsorban valamiféle tanulság, vagy oktató jelleggel bármilyen komoly téma feldolgozásra kerülne, csakhogy az átlag nézőket ez nem érdekli. A csatornát meg az érdekli, mit akar a nép : kenyeret és cirkuszt. Nem céljuk feloldani a párok közötti konfliktust, mikor az teszi ki az esti összefoglaló 90 százalékát. Ez nem a társadalmi célú hirdetés vagy valami nonprofit műsor. Sajnos.

2021.01.10. 17:25:45

pomodoro pollmeteusz :) pollja jelenleg igy all 112-2, (98,25%-1,75%)

strawpoll.com/wj5juv53j/r

2021.01.10. 17:28:57

@silvermansarah: "villapszichológusnak azért lenne éertelme, hogy az "áldozatokkal" elbeszélgessen."

lenne értelme, kint, és ott is csak akkor, ha rendszeresen, nettó hónapokig járnának hozzá.

szvsz, a bentiek (a már kiesett arcokat is számolva) közül, kb. bálint kivételével mkire ráférne egy inkább hosszabb, mint rövidebb tündérhegyre való beköltözés; intenzív pszichoterápia, a nagyon agresszív lyányokra-fiúkra gyógyszeres kezelés is. persze ez a büdös életben nem fog bekövetkezni, ezeknek az emberkéknek a zöme, max. akkor kerül kontaktba a mentálhigiénés hálózattal, amikor már kvázi menthetetlenek (ld. bb évi esete).

a hazai mentális stichekkel rendelkezők zömét csak annyi különbözteti meg mondjuk a ny-európai, v észak-atlanti sorstársaiktól, h utóbbiaknál arányosan több embernél megfigyelhető a betegségtudat, és az önkritikára való hajlam, amiből következik a segítségkérés, és elfogadás cucc is ugyebár. mifelénk, ha vhol elhangzik, h esetleg el kék menni egy pszichológushoz, 10-ből 9 ember úgy reagál, h: KURVA ANYÁDAT, én nem vagyok egy szájbakúrt őrült (közben már habzik a szája, és céklavörös a feje:D).

MsIreneAdler 2021.01.10. 17:31:27

@kawazu: azért az nem kis bunyó lehetett, ahol a felek kölcsönösen(!) 8 napon túl gyógyuló serüléseket okoztak egymásnak. ..

2021.01.10. 17:31:54

@vágtázó vadmalac: a hazai pszichomokik sem alkalmasak azt a szerepet betolteni mint pl az usa-ban

PYT 2021.01.10. 17:37:23

@silvermansarah: olyan napi szinten elbeszélgetős pszichológus van bent, em? Ő a villanővér... Vagy ő nem az? Azt tudom, hogy még az eredeti BB-ben pszichológus volt a nagytestvér, még ment is a találgatás sokáig a személyéről, aztán mintha a BB elkaszálása után felfedték volna, valami ilyesmi rémlik, de a nevére mér nem emlékszem...

De komolyabb terápiára egy ilyen játék keretein belül nincs mód vsz, főleg nem a nyilvánosság előtt, meg nem is lenne korrekt a többiekkel szemben felhívni egyes jétékosok figyelmét arra, hogy vakvágányra futott a stratégiájuk, tovbbra is azt gondolom. A népnevelést nem így kellene abszolválni, hanem mondjuk, az egyik tematikus hét lehetne ilyen lazább csoportterápiás beszélgetések sora, ahol személyeskedés nélkül lehetne felhívni a figyelmet egy-egy tipikus párkapcsolati zsákutcára, stb..

2021.01.10. 17:37:36

@MsIreneAdler: most magamnak írok - as usual as -, szóval, abban mi lenne a pláne, ha csak 2 személyiséggel tolnám a romboló munkásságomat, evidens, h ehhez kapásból kell legalább 3, és most már lebuktattuk magunkat, h te is csak egy újabb identitás vagy, amit megtévesztő mód használok.:]

lehet írnom kéne a netfliKSZnek, h van egy igazi csövesbánat, zs-kategóriás pszichothriller-sci-fi-vígjáték ötletem, ami arról szól, h unalmamban kreáltam sok tucatnyi profilt, és azokkal (valójában forevör alone mód), saját magammal évődök, vitázok, filozofálgatok, okoskodok, veszek össze estébé egy lecsúszott valóság show fórumán. natürlich, lenne fekete, transz, törpe, ázsiai, rabbi, testi és szellemi fogyatékos, meleg, leszbikus, túlsúlyos, pánszexuális identitásom is, így a kvótarendszernek hála az összes díjat megnyerhetném 2022-ben, minden píszít alkalmazó fesztiválon.:O

2021.01.10. 17:40:05

@VV10 Velőtrázó Vélemény: teljesen egyetértek, mmint a hazai vs államokbeli differenciát illetően, csak ezt már nem akartam hozzátenni, elvégre, aki vágtázza akár minimálisan a témát, az tudja enélkül is.:']

úgymond olvasó mmkk 2021.01.10. 17:40:59

@Fálki: most szereztel egy pirospontot. megtisztellek, de nem ugy, ahogy Gabor tiszteli meg a tobbieket (es nem ugy, ahogy Armando, a felreertesek elkerulese erdekeben) :)

2021.01.10. 17:41:34

@PYT: na, már megint egyetértek - saját magammal.xD

MsIreneAdler 2021.01.10. 17:42:56

@vágtázó vadmalac: mi vagyunk a hétfejű sárkány :D
A Netflixre máshogy nem is kerülhet a film ötleted, csak ha a karaktereid fittyet hányva minden normalitásnak, olyan szinten sokszínűek, hogy az már sok(k). :) De én már kezdem megszokni a kvóta dolgokat, és ha a sztori jó, akkor teszek rájuk.

PYT 2021.01.10. 17:48:35

@vágtázó vadmalac: mondjuk, ez a teljes lakosság minimum felére igaz, csak hát egy olyan országban élünk, ahol az eü ellátórendszer nem a legpengébb, a mentálhigiénés ellátás pedig végképp nincs a priorizált topikok közt...

PYT 2021.01.10. 17:50:05

@vágtázó vadmalac: megszóltál a karakterhalmozás miatt, hát most szerényen tolom.. ;pp

kawazu 2021.01.10. 17:50:22

@MsIreneAdler: Uriemberek ha talkoznak :D
gondolom jatszott az ollo,nyeles borotva, hajszarito stb :D

2021.01.10. 17:55:55

@MsIreneAdler: én kerülöm, mint a leprát a streamer cégek gyártásában készült filmeket (kényszerességből maximum a régi kedvenc rendezők munkáit szoktam megnézni, ha ők hajlandóak beadni a derekukat, és hát sajnos, hajlandóak:]), de ettől még különösebben nem fáj, h emberek százmilliói fogyasztják a netflixes, amazonos, hulu-s, disney+-os, apple tv-s etc kontenteket, mert nívóban ugyanazt hozzák, mint a 2010-es években gyártott hollywood-i stúdiófilmek. amik szintén vérgyenguszok voltak, műfajtól függetlenül, ha a korábbi évtizedekben (pölö 1960-2000) készült kisebb, vagy nagyobb költségvetésű filmekkel vonunk párhuzamot.

engem az bánt csak, h azt a rendszert (értsd: szigorú produceri beleugatás) teljesen elengedték, és ennek köszönhetően felejthetőbbnél felejthetőbb tartalmak közül lehet csupán szemezgetni, amennyiben kortárs filmet nézne az embőr, és nem vmi oldschoool-al nosztalgiázna.:/ régen sok minden rosszabb vót, de a mozifilmek általános színvonala, forgatókönyvei biztosan nem.:')

PYT 2021.01.10. 17:58:43

@örökéletingyensör: hát ez tényleg szép, és nagyon belesímul a profiljába... egyben hihetetlen, hogy csak most, cca ötven nap elteltével derül ki... köszi az infót.

2021.01.10. 18:00:07

@PYT: ", ez a teljes lakosság minimum felére igaz"

legyen az egy kövér 85-90%.:] bár a jó ideje tartó pandémiás polipudlipötty pöcsömség okán simán felkúszott ez a szám 95-99%-ra az empirikus tapasztalataim szerint. még szerencse, h a migráncsokra és a buzikra, avagy a pirézekre rá lehet kenni mindent, h ha majd esetleg kitántorgunk ebből a covidos agyhalálból, mki tudja, h mféle magánéleti bajaiért kiket is kell hibáztasson, saját magát leszámítva.:]

PYT 2021.01.10. 18:11:54

@VV10 Velőtrázó Vélemény: igen, csak ott vannak azok a fránya insta-követők, valaki betette tegnap, hogy míg a háromszoros párbajgyőztes Bálintnak nagyjából 48e van, az önállóan létezni, gondolkodni képtelen Virágnak ötvenvalahány-ezer van, Vivinek meg megalázóan kevés.... Azt mondod ezek plusz a tiktokos követők nem nézik, nem szavaznak? Mert szerintem de, és így Vivi hiába brillíroz a Belevalóban, az kevés lesz.

evacat 2021.01.10. 18:13:14

@PYT: az első BB-ben Végh József volt a Nagy Testvér.
Ő kriminálpszichológus, túsztárgyaló volt. Értett hozzá mit csinál.
Aztán még
Ehhez képest ma szerintem egy segédszerkesztő ül a fal másik
oldalán, hogy jegyzeteket készitsen az ápoltak monológjáról.

PYT 2021.01.10. 18:15:50

@vágtázó vadmalac: hát ö... ö... megint egyetértek, csak én nyuszi voltam, és nem mertem ekkora számot bedobni - de azért odatettem egy "minimumot" amolyan megúszósan, pont emiatt. ;))

Koszliderc 2021.01.10. 18:18:56

@Magentax: Bálintra, mintha ilyen gyönyörűségekre lenne szorulva.

2021.01.10. 18:19:28

@PYT: ne légy bátortalan, attól még nem leszel gina szintjén kezelve - feltételezem legalábbis -, ha hangot adsz a véleményednek, mely esetlegesen eltér másokétól. szóval, csak köményen, PYT!:]

LaciHogyVoltol 2021.01.10. 18:22:25

Na végigrágtam magam a kommentszekción. Nem tagtelek 1esével, inkább csak leírom a véleményemet, ha lehet és megtiszteltek vele ha elolvassátok :)

Pszichológust beküldeni vagy akár csak videokonferencián át bevágni párterápiás jelleggel annyiban lenne értelme, hogy szerintem minden pár egyik felének átmenne az üzenet: szerintem Moh felfogná, hogy neki kellene egyszer és mindenkorra végérvényesen leépíteni HéliumGirlt, ha még minimális esélyt szeretne magának hagyni a nyereményre, és talán Frunek és Virágnak is átjönne valami a "hagyjátok már ezeket a balfaszokat a p*csába, a nézőknek se lesztek szimpatikusak ettől a szubmisszív viselkedésformától, amúgy meg a villán kívül CSAK JOBB pasik élnek, mint ez a két kan cigány". Merci, Dani és Renátó viszont menthetetlen, egyik se venne fel semmit a szakvéleményből, Dani és Renátó esetében még a pszichológus vagy a videókonferencia berendezés fizikai épségét is félteném a válaszreakciótól...

Robi szerintem is kamuzott amikor azt mondta, hogy Mercike zuhanyjelenete indította be legjobban a villában, egyértelmű hogy ezerszer jobban felizgult minden alkalommal, amikor Bálint elhalad mellette "in his Sunday best" (=mackónadrág-fehérzokni-tangapapucs kombó). Szerintem csak azt próbálja elkerülni, hogy besztereotipizálják a "token b*zi" szerepbe, amit az elmúlt 2 szériában Greg és Zsolti töltött be.

Amúgy én is remélem, hogy Bálint most nem dobja be a lilát, vagy ha mégis akkor is Renátó berezel és Moht vagy Vivit párbajoztatja meg, több szempontból is:
1. mert akkor Renátó nem hivatkozhat Bálint ÉNB-s múltjára, mint döntő faktorra, se a műsor előtti követőbázisra, mert olyan egyikőjüknek sem volt
2. ha tényleg kijön valami történelmi rekord szavazatarány, mondjuk egy 90-10%, akkor a bentiek szerintem nem fogják tudni egyértelműen eldönteni, hogy ez mennyire Renátó ellen szólt és automatikusan atomerősnek fogják gondolni akár Vivi, akár Moh megy vissza, aminek érdekes lenne a hatása a játék további részére. Megnézném Dani mennyire merné Moht kóstolgatni a jövőben, illetve Robi és Bálint se mernék azért annyira hülyének nézni Vivit, mint a poénkofásaik során lejön...

Amúgy Virág nyerési esélyeinek az lesz az utolsó szög a koporsójában, amikor a Renátó-Moh párbajon csak azért áll be Renátó mögé, hogy elkerülje Proli Úr lesújtó haragját, tekintve, hogy milyen vitája volt Renátóval (veréssel lett befenyítve), illetve, hogy Mohval mennyire jól kijöttek az összekötözős héten. Ha lenne egy kis sütnivalója a lánynak kihasználná ezt a lehetőséget a leszakadásra, mert a nézők szemében az Dani ellen sülne el nagyon rosszul, ha alpárian szitkozódna Proli Úr, mert a csaja Moht meri visszavárni a villába...

PYT 2021.01.10. 18:22:42

@evacat: áh köszi, tényleg... de a villanővér vagy ki, aki a vv-ben töltené be ezt a szerepet, az sosem volt képzett szakember?
Azért azt én ultrafelelőtlenségnek tartom; és nem is a meginterjúvolásukra gondolok, amikor kommentálnak történéseket, mert arra jó egy segédszerki is, hanem azokra a privát beszélgetésekre, ami rendben tartja őket valamennyire mentálisan - régen volt ilyen, emlékszem, mondták egyes szereplők, hogy be lehet csengetni egy-egy ilyenre és sokat segített is nekik... az se lett volna szakember? Pfff...

2021.01.10. 18:23:06

@Fálki:

Fááááál-kííííííííííí hóóóóóól vaaaaaty?
vajonhovamehettél?:')

ha esetleg vmi BDSM buliban csapatod, most már hagyd abba, és gyere inkább kommentelni, az sokkal jobb.:]

evacat 2021.01.10. 18:28:10

@PYT: A régebbi évadokban biztosan szakember volt. Még volt olyan is, hogy azt is beadták,
hogy mit kérdezett. De ma már..... Látod, olyannyira spórolnak, hogy ilyenre biztos nem költenek.
Mint ahogy emlékeim szerint két-három hetente jött fodrász, körmös, mindenkit megszépitett, volt ott hajfestés, frizura, minden.
Most meg kihasználják, hogy Renátó férfi fodrász. Kiváncsi leszek, hogy fog ma kinézni Merci.

Ez most nagyon Tesco gazdaságos kivitel mindenben.

PYT 2021.01.10. 18:34:16

@vágtázó vadmalac: mert eddig úgy láttad, hogy becari kisnyúl vagyok? ;p xdd (inkább csak nem akartam senki lelki érzékenységébe gázolni, mert az a 98% igen nagy szám, abba innen is beleesünk sokan;))

Koszliderc 2021.01.10. 18:39:54

Nem kiskutyát küldenék be, hanem sterilizáló orvosokat. Elég csak belegondolnom, hogy szaporodnak és sírva kucorodok a sarokba.

PYT 2021.01.10. 18:40:58

@evacat: jah ja, ezt már hiányoltuk is, hogy most csak diy-kodnak mind haj, mind körmök terén, és ha nem lenne bent fodrász meg körmös..? és most maguknak főznek, régebbi szériákban meg emlékszem, rendelték a készételt, ami dobozokban kiporciózva érkezett be nekik egyéni megrendelésre... Persze, az nm is baj, ha főznek magukra, az is egy hasznos elfoglaltség, de hogy mentálhigiénés szakemberen spóroljanak az tényleg durva és veszélyes is lehet... mégis csak izolálva vannak tizen-pár magukban, és nincs szelep, ahol ventillálhatnák az egyre gyűlő feszültséget? (Háha olvassák és megválaszoltatják nekünk PP-vel..)

readonlyvv 2021.01.10. 18:42:16

@vágtázó vadmalac: sajnos nincs új a nap alatt, keress rá Lillee Jane-re.

Lukás főhadnagy 2021.01.10. 18:42:32

@MsIreneAdler: Hát ebbe bőven belefér egy felrepedt szemöldök - ha öltéssel kell zárni-, törött ujj vagy orrcsont, kisebb felszíni sérülések,de egy egyszerű KO találat is ha az agyrázkódás következményei 8 napon túl fennállnak.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.10. 18:42:48

@PYT: a kovetes nem jelent feltetlenul aktivitast is.

readonlyvv 2021.01.10. 18:43:22

Lillee Jean lesz az nem Jane

PYT 2021.01.10. 18:44:27

@vágtázó vadmalac: kismenyasszonya meglehet, felfedezte itteni casanovai ténységét, aztán jól eltiltotta, mint proliuraság virdzsit a bikiniben flangásától.. ;p xddd

2021.01.10. 18:45:23

@LaciHogyVoltol: ekágé szinte mindennel kapcs, amit írtál. (bár ez olyan kicsit, mintha a saját korábbi leírt véleményemet ekágéznám, de ez mondjuk engem nagyon nem zavarna.:'D)

egy dolog, amiben mást gondolok: dani valszeg ugyanolyan agresszív kis pöcsfejű cigóként viselkedne továbbra is, ha mohás 70, vagy akár 99%-kal térne vissza renáta ellen. ebben a dologban - meglátásom szerint - ugyanolyan buta és következetlen lenne, ahogy gina is az volt; a benne fortyogó, logikát nyomokban sem tartalmazó teóriája alapján stuffolná magát továbbra is 0-24-ben, h ő gyűlöli a "kék szemű köcsögöt", mert csak. ha nem a vellában, bekamerázva lennének, a fejemet teszem rá, h megállás nélkül paraszt gecizne, gádzsó kutyázna, azaz echte rasszista lózungokat pufogtatna mohással szemben...

így 50x nap után, már egyre látványosabban rottyon van az összes versenyző idegileg, de közülük is leginkább renáta és dani kezd komolyabban megreccsenni, és nem azért, mert esetleg maguknak már bevallották, h a nyereményre 0% esélyük van, hanem amiatt, mert az a közeg, amiből szalajtották őket nem tanította meg nekik az indulatkezelés legelemibb módját sem. ők valszeg egész életük folyamán abban szocializálódtak (digó és gina ugyanez a halmaz), ahol a családjuk, barátaik, haverjaik feszt nyalnak nekik, polírozzák a semmire az egójukat, és ha vki olyan kerül az útjukba, aki nem ájul el tőlük, uram bocsá' szóvá is meri tenni bizonyos hibáikat, gyengeségeiket, ott instant verbális és/v fizikai agresszióval reagálnak.

és itt ugye feszíti őket rendesen az, hogy nemhogy a másik embert nem lehet pofán baszni, miközben konstans viszket a tenyerük/öklük, de még a berendezést sem apríthatják kényük-kedvük szerint. a meditációról meg valószínűleg azt gondolnák, h az vmi kizárólag buziknak való megúszós-fitnesz, szal ők, köszönik szépen, de inkább maradnának idegbeteg, erőszakos faszkalapok, ha már egyszer ezt a viselkedést eltűri - és sok esetben piedesztálra emeli - a jelenkori, elbaszott magyar roncstársadalom...

2021.01.10. 18:46:30

@Koszliderc: "Nem kiskutyát küldenék be, hanem sterilizáló orvosokat. Elég csak belegondolnom, hogy szaporodnak és sírva kucorodok a sarokba. "

nagyon adom;]

PYT 2021.01.10. 18:48:43

@repuloezustmokus: nem persze, de azért a Merdzsó-Amanda párbajnál hozzájárulhatott a rekord szavazatkülönbséghez, gondolom... És ha belegondolok, amennyiben én influenszerkednék, biztosan felhívnám a követőim figyelmét rá, hogy megyek a vv-be, kövessenek ott is; és ha mind nem is, de egy részük biztosan követne és szavazna is rám...

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.10. 18:53:41

@PYT: Amanda olyan antiszemélyiség volt hogy ellene e sarki fikusz is ilyen iránnyal jott volna vissza

2021.01.10. 18:54:10

@readonlyvv: rákerestem, nagyon felületesen beleolvastam vmi everipedia nevű oldalán lévő biográfiájába, de nekem csak kb. annyi jött le, h egy csúnyácska, ducibb alkatú, zsidó származású lány (a fejét elnézve transznő), aki veri magát a soc.media felületein - és elég nagy sikerrel, a követők számát elnézve.

PYT 2021.01.10. 19:04:13

@VV10 Velőtrázó Vélemény: azért azt a pár sékelt (malac, hallod?;) azért vasald be rajta jogdíjként, ha már creditet se adott neked.. ;))

MsIreneAdler 2021.01.10. 19:04:17

@kawazu: na igen, gondoltam, hogy nem úgy kell elképzelni a jelenetet, mint valami kung fu filmet :D

alma_szósz 2021.01.10. 19:04:23

@vágtázó vadmalac: az a lényeg, hogy az 1 millió követőjének 90 százaléka kamu és volt pár olyan posztja, ahol odaszerkesztette magát a Met gálára meg óriásplakátokra, kamu paparazzi képeket posztolt magáról, azt állította, hogy az apja Jimmy Hendrix (ha jól emlékszem, de valaki ilyen kaliberű) dobosa volt

MsIreneAdler 2021.01.10. 19:05:56

@Lukás főhadnagy: köszönöm a felvilágosítást. Nem igazán vagyok otthon az ilyen combatekben, hogy hogyan is zajlik, mitől 8 napon túl gyógyuló ez vagy amaz :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 19:09:06

@repuloezustmokus: Renáza ellen is nyugodtan oda lehetne tenni egy képkeretet is, hasonló lesz a végeredmény.

MsIreneAdler 2021.01.10. 19:09:56

@vágtázó vadmalac: én fogyasztó vagyok. Nem tagadom, nem vagyok büszke rá, de nem is szégyellem. Valóban leginkább a nosztalgia jegyében választok filmet, bár az is igaz, hogy én inkább sorozat kedvelő vagyok (tudom tudom a legrosszabb:). A tvből egyedül a vv-t nézem.

2021.01.10. 19:10:48

@PYT: ha vki leírja, h "sékel" azt nem is a lelki füleimmel hallom, hanem a röfi orromat megcsapja a fincsi pénz illata.<3<3<3

PYT 2021.01.10. 19:11:14

@repuloezustmokus: hát jó... majd kiderül, ha kimegy Moh, vagy mondjuk, Virdzsi.

PYT 2021.01.10. 19:12:48

@vágtázó vadmalac: xddd mintha szarvasgombát szimatoltál volna ki? ;))

ficekence 2021.01.10. 19:15:57

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Tudom, hogy fotózást mondott. Gondolom a vikinges soryt amúgy sem dobta volna be. Egyébként én úgy tudom, hogy az 5. évadot a jövő, vagy az utána való héten kezdik. Persze csak másodkézből tudom, minden lehetséges.

PYT 2021.01.10. 19:16:48

@alma_szósz: ez nálunk a Mága Zoltán effektus... xdd

2021.01.10. 19:17:22

@PYT: az osszes villalakonak tiltva van utalni a bekoltozesre, egy nappal elotte raktak ki a social media feluleteikre mar az rtl-esek

van pszichomokus most is

2021.01.10. 19:18:57

@vágtázó vadmalac: kitessekelt? ki kikicsodat es hany sekelert?

2021.01.10. 19:21:14

@PYT: mit kezdjek en sekellel? amugy is tokioeknak jarna

Trashpanda 2021.01.10. 19:21:37

Szerintem túlgondoljátok ezt most, mármint a villabeli párkapcsolatokat és azzal kapcsolatos problémákat. Továbbra is, amit a műsorban látunk, az egy műsor, nem a valóság. Plusz joggal gondolhatjuk azt, hogy kevés köze lesz a kinti valósághoz, párok nem maradnak együtt, vagy ha igen akkor semmi közünk hozzá. Harmadrészt ne legyünk álszentek, semmi olyan nem történt ami a valóságban nem fordulna elő pont így. Csúnyán beszélő pasi plusz kutyába lemenő csaj vagy épp mazo csaj aki még szereti is, meg nyomuló csaj friendzonelva. A valóságban sem pofázunk bele ilyenekbe, mert nem tudhatjuk, hogy nem-e így szeretik-e a felek. Ráadásul itt tudjuk az interjúból, hogy de, van, aki pont így szereti. Persze, a 16-18 éves fiataloknak mondjuk el, hogy a párkapcsolati erőszak bűncselekmény és ne hagyják magukat (PP és Ancsa ezt meg is teszi) de ennél többet nem kell / nem érdemes / nem lehet.
Valaki írta is, hogy egy belenyúlás vagy igazságtalanul ártana a résztvevőknek, vagy a többieket hozná szintén igazságtalanul hátrányos helyzetbe (mentális támasz, ami másnak kevesebb vagy nincs). Mi van ha nekik pont az a taktikájuk, hogy egy jó-rossz párkapcsolatot játszanak ami sokkal jobb eséllyel és több szimpátiát hoz nekik mint másnak a sminkeken sírás vagy a szituációs színház?

2021.01.10. 19:23:35

@alma_szósz: @readonlyvv: áh so! most már vágtázom a dolgot akkor.:]
btw, én emiatt nem törnék pálcát ominózus miss transz röfi felett, ugyanis számomra ezek a csillió lájkok, követések jobbra-balra akkor is totálisan visszatetszőek, szánalmasak, ha nagy ritkán nem vmi teljesítmény nélküli szerencsétlen vergődéséhez köthetőek. semmi meglepőt nem látok tehát abban, h a komolyabban megborult elmék mindent megtesznek annak érdekében, h ennek a fals trendnek (értsd: minél több követő, lájkoló biorobot toborzásának) élnek. ofkorsz, ha bárkinek is jobb lesz attól, h x számú vadidegen követi őt, és makog bele az életébe kéretlenül a különböző netes felületeken, az nekem nem fáj, legyenek ettől boldogok.:]

kozi001 2021.01.10. 19:23:55

Ez a dekkezés de kínos. Ez régen nem volt nem?

ficekence 2021.01.10. 19:25:03

@Niemandhäuser: Még ez is lehet, ennyi ápolt között már mi sem látunk néha tisztán. :)

2021.01.10. 19:28:56

@MsIreneAdler: nem akartam beléd állni, még kódolt megfogalmazásban sem - felőlem annyi sorit, meg streamer gyártású filmet fogyasztasz, amennyit csak szeretnél, jól esik.:] nyilván neked is, meg rajtad kívül több százmillió embernek ez vmilyen szintű örömet tud okozni, és egy kis napi betevő endorfin adagra őrültség lenne nemet mondani véleményem szerint, szóval csak hajráf-hajráf!=)

2021.01.10. 19:29:31

@MsIreneAdler: nincs baj a netflix nezessel, ha az ember nem hagyja magat befolyasolni, de van amikor mar az en ingerkuszobomet is atviszi a tultolt piszi tartalom

amig ejteni tudom a tortenetbol a gender es egyeb divatos szalakat addig nincs baj, egyszeruen kontraproduktivnak tartom hogy mindenbe ezt rakjak bele

ugyanakkor tele van remek egyeb kontenttel is mindegyik stream platform

netflixen ott a glitch, ami ausztral, a dead to me, a last kingdom, az i am not ok with this es ezernyi mas

az apple tv-n meg nagyon jo volt es most jon a masodik evaddal a Servant es fergeteges a Tehran (utobbit ajanlom neked malac), kihagyhatatlan mindketto

2021.01.10. 19:33:47

@PYT: "xddd mintha szarvasgombát szimatoltál volna ki? ;)) "

sokkal jobb, egy kiló szarvasgomba hiába lenne arányaiban (csilliószor) értékesebb, mint egyetlen rozsdás, koszos sékel érme, utóbbit vizionálva reflexszerűen denszelhetnékem támad:

i.pinimg.com/originals/f4/41/cd/f441cdf93b59d7dae1ce269d56bb02c3.jpg

PYT 2021.01.10. 19:36:49

@vágtázó vadmalac: váháhááá, ezek de cukkerek xdddddd megértelek am ;)

2021.01.10. 19:39:43

@VV10 Velőtrázó Vélemény: még5 és bau tokiót és tituszt tessékelte egy guruló sékelért, bár ez csak egy pletyka.:]

btw te is ősbelgás vagy? én én már lassacskán 20 éve követem a munkásságukat, és nagyon csípem a lemezeiket (persze, egyre több, töltelékszám kerül az albumokra, na bumm, hallgatom helyettük azokat, amik tetszenek). emberileg teljesen vállalhatóak a mai napig szvsz.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.10. 19:40:14

@PYT: akkor tudjuk meg ha olyannal mennek ki aki normálisabb

2021.01.10. 19:40:53

@ficekence: novemberben kezdtek forgatni nalunk az otodik evadot

2021.01.10. 19:42:23

@Trashpanda: mindez meg valahol meg is allna, ha nem az rtl-en menne

PYT 2021.01.10. 19:48:50

@VV10 Velőtrázó Vélemény: akkor az rtl-esek értesítették a követőket, lényegében mindegy, hogy kitől, csak tudjanak róla és kövessék, és miért ne követnék, ha aktív followerek?

De hogy te micsoda bennfentes infók tudója vagy... ;) A pszichológusnak meg örülök, mert kell oda nagyon.

2021.01.10. 19:50:15

@vágtázó vadmalac: voltam szigeten tilos satorban olyan koncertjukon amikor alig volt kozonseg, annyira ismeretlenek voltak

mostanra kifulladt a dolog

Sepsidzsi 2021.01.10. 19:50:25

A zenegèpbe bulira biztos kèrtem volna 1-2 belgàt, anèlkül nàlam nincs youtube diszkò

PYT 2021.01.10. 19:52:44

@vágtázó vadmalac: én is, én is, ééén iiis!!!!! imádtam őket régen (2004.. áh, de jó volt!;))

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.10. 19:54:10

@PYT: nem arrol van szo hogy semmi osszefugges nincs, de az hogy kovetsz vkit még nem jelenti azt hogy aktívan koveted a tartalmait. ha van instád akkor gondolom ez neked is meg van, hogy ugyan k9vetsz egy x számu embert, de csak y-ra reagálsz posztonként...és minél nagyobb a követöszám annál inkább elöjön ez a jelenség...bár itt ez még senkit sem érint.

2021.01.10. 19:54:33

@VV10 Velőtrázó Vélemény: köszcsi az ajánlót, de én a soriktól teljes mértékben elzárkózom jó ideje. egyedül a south parkot követem nyomon rendületlenül (bár minek, mert többnyire sírni lenne kedvem az epizódok színvonalától:D). hébe-hóba magamra erőszakolok egy 3-4-5 részes mini-seriest, de persze azoktól is rendszerint pityergek, h ált. a kezdő részek után leülnek, mint egyszeri renátó, miután megevett egy fél ökröt.:]

kivételt tennék persze, ha vmi álomcsapat kezdene dolgozni egy - akár évtizedekre belőtt sugárzású - series-en. charlie kaufman, joel és ethan coen, todd solondz, lars von trier, spike jonze, michel gondry írnák (és akár esetenként rendeznék) a részeket, rajtuk kívül még benne lenne a projektben david lynch, yorgos lanthimos, park chan-wook, mike leigh, paul verhoeven, michael haneke, david cronenberg és pedro almodóvar.:D

saját, önálló, nem túl ütős projektek nem érnek, sajna (péel lnych twin peaks negyedik évad, park chan-wook újabb angol nyelvű reboot/remake sorozatterve és társaik...):D

2021.01.10. 19:55:15

@PYT: nem bennfentes info, minden evben lenyilatkozzak, a hetedikben volt balhe mert egy csajt a bekoltozes elott vettek ki a csapatbol

PYT 2021.01.10. 19:57:58

@Trashpanda: amit mondasz, megállna, ha ezek ott bent Bálint és Robi kivételével nem lennének annyira egybites ösztönlények, akik képtelenek lennének egy adott szerepet konzekvensen vinni hónapokon át... hozzá úgy, hogy sose essenek ki a szerepükből... eh, kizárt dolog szerintem.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.10. 19:59:01

a másik meg az hogy más az hogy kit akarsz nézni, és más az hogy kinek adnád a pénzt...
egyébként szerintem ez az amit a legtobb villalako nem ért meg..

PYT 2021.01.10. 19:59:50

@VV10 Velőtrázó Vélemény: na miket tudsz Velő, én erről is lemaradtam... és miért kapták ki a csapatból, azt lehet tudni?

2021.01.10. 20:04:27

@vágtázó vadmalac: jo hat lehetne meg sorolni rendezoket, most leginkabb egy Hal hartley filmet neznek meg szivesen, de az Amateurnal o sem csinal jobbat mar es az is 94-es

2021.01.10. 20:06:02

@VV10 Velőtrázó Vélemény: @PYT: pernye, h már nem ugyanaz a svung, mint 15-20 éve, de azért még mindig össze-összedobnak albumonként 2-3 olyan számot, amin első hallásra kurva nagyokat lehet vigyorogni, és még zeneileg is egész jók (pedig én nagyon nem ezt a szcénát preferálom, sokkal inkább az agyrákot okozó punk & metal alműfajokban utazgatok).

asszem, abban nem lesz köztünk vita, h az első négy (öt) lemezük vót a csúcs (majd megszokod, gólem, bokor-zsóti, zigilemez), de én még a legutóbbi, 2017-es csumpán is találtam 1-2 olyan tracket, amin szakadtam (tértivevény, alternatív).

bëlga - tértivevény (csumpa 2017)
www.youtube.com/watch?v=cm8vzS9khNs

de ami fontosabb, a mféle (akár tehetségesebb, akár full ripacs, antitálentum) honi zenészek közül emberileg toronymagasan kiemelkednek a mai napig. a foscsi alaptörvényünkbe bele kéne farigcsálni, h ezentúl csak a tan kapuján végzett emberkék dobhatnak össze zenekart, legalábbis olyat, amely bekerülhet a mainstream-be.:]

PYT 2021.01.10. 20:08:28

@repuloezustmokus: igen, ez mennyiségfüggő is, én nem követek magyar insta-accokat sskk, fogalmam nincs, mi megy itt, nem néztem rá egyik játékos se insta, se tiktok (olyan appom sincs, annyira nem én vagyok a célcsoportja) oldalára sem, nekem ez a vv már ilyen oldskool tévés cucc marad... szal nem tudom, annál a közönségnél, aki ezeket a huszonéves "influenszereket" követi, hogy van ez, mire hajlandóak a követettjeikért, lehet, hogy neked van igazad és semmire...

Post Modern Prometheus 2021.01.10. 20:10:14

Renátó VS Fantomkép: strawpoll.com/wj5juv53j
[Szerda 22:30-ig lehet szavazni]

2021.01.10. 20:10:36

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ú, nekem az nagyon nem gyütt be hartley bácsitól.:'( de ízlésen nem fogunk vitatkozni, veszekedni.:] a henry fool és a the unbelievable truth megvolt már a direktor úrtól? nekem azok vótak a legszimpibbek, bár azok sem kiba nagy kedvencek, csak szimplán jaú kis indie cuccok.:]

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.10. 20:15:38

@PYT: nem semmire, de pl nekem most ugy tunik hogy Virzsinek hiába van a legtobb kovetoje, az utobbi idoben már nem jelenik meg ez a képeihez jovo reakciokban, Moh-nál ez meg van, de ugye megint ott van hogy más egy kattintással láljkolni meg más az hogy szavazol is vkire.....

PYT 2021.01.10. 20:15:42

@VV10 Velőtrázó Vélemény: huhh, milyen lehetett ez a csajszi, ha Rencsula beköltözésre alkalmasnak találtatott.?

2021.01.10. 20:16:33

@tvbuzi: jo de az inkabb harom rovidfilm

PYT 2021.01.10. 20:17:44

@Post Modern Prometheus: és Rencsula kapott két egész szavazatot..? Egyiket Kipcsak kollégától... xddd

2021.01.10. 20:18:33

@vágtázó vadmalac: nekem erdekes modon a henry fool nem jott be

PYT 2021.01.10. 20:20:49

@repuloezustmokus: hmmm... érdekes, és az tök jó, hogy te figyelemmel kíséred ezeket, nem árt tudni ilyena plusz infókat is, köszi :)

MsIreneAdler 2021.01.10. 20:25:30

@vágtázó vadmalac: nem éreztem úgy, hogy belém álltál volna, annál sokkal de sokkal több kell, legalább egy kis rosszindulatot kellene éreznem irányomban tőled :)
Erről jut eszembe, ha valakivel valamiben nem értek egyet, az nem azt jelenti, hogy felvételt nyert automatice az ellenségeim nemlétező listájára, hanem csak annyit, hogy nem vagyunk egyformák. Viszonylag nehéz nálam elvágnia magát bárkinek is, de magam is meglepődtem, volt, akinek sikerült.
Szóval semmi gáz, ha nem szereted a Netflixet, én meg igen. Igazából VV-t nézünk, szóval mindketten gázok vagyunk :D

2021.01.10. 20:26:31

ha muveszfilemkrol beszelunk, en legutobb az egyik nagy kedvencemet neztem ujra, kusturicatol

2021.01.10. 20:26:31

@VV10 Velőtrázó Vélemény: a henry fool 137 percéből rengeteget ki lehetett volna ollózni, szvsz abban nem volt több egy átlag 80-90 perces indie filmnél, de ha volt szerencséd a trilógia másik két darabjához (fay grim, ned rifle), azokhoz képest a henry még mindig egy eredeti, és helyenként meglehetősen vicces fekete komédia. a fiatal parker posey-t még a legócskább, '90-es években készült filmekben is imádom nézni.*.*

MsIreneAdler 2021.01.10. 20:32:30

@VV10 Velőtrázó Vélemény: el sem tudom képzelni, miben befolyásolhat a Netflix. Nyilván én is erősen szelektálok a műsorok között, de már konkrétan vicces, ahogy várjuk egy új sorozatnál, hogy vajon mikor jelenik meg/kiből lesz a leszbi, a transznemű, a kínai-afro-amerikai indiánnő. Ha a sztori feledteti a kvóta kisebbség kötelező szerepeltetését, akkor nézem, ha nem, akkor annyi. Ebben maximálisan ekgzlak:)

2021.01.10. 20:34:04

@MsIreneAdler: jó, de ha egyszer mégis felkerülnék a nem-létező halállistádra, mképp írd be caps lock-kal a kommentek közé, nehogy vakon legyek.:Đ a vv nézéssel nem csupán gázosak vagyunk, hanem - kokreténen - a legalját testesítjük meg, ezt el kell fogadnunk és kész.:Đ

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Fálki csak nem bánja, ha éppenséggel arthouse cinema topic-kal offoljuk szarrá a posztját.:Đ am. sem ő, sem Ármándójózsi nem ír, szóval nekem most az a konteóm, h együtt mentek bulizni, ami olyan jól sikerült, h még a kijárási limit után sem értek haza.:O

alma_szósz 2021.01.10. 20:36:18

@repuloezustmokus: de mostmár a szavazás is egy kattintás, én eddig rögtön a kiválasztás után rányomok az egyikre aztán kész

2021.01.10. 20:36:30

@vágtázó vadmalac: valamivel ossze kell kalapalni az eloirt kommentszamot, mi megtesszuk a magunket

evacat 2021.01.10. 20:36:32

@Lukás főhadnagy: félre nyomtak?
Szerintem idekeveredett Renato két haverja, vagy két troll.

PYT 2021.01.10. 20:40:53

@vágtázó vadmalac: erre hatalmasat ékágéznék, ha nem bánod, nekem a Jön amGólem volt az abszolút fav album, annak minden számát kívülről fújtam anno, maxi hangerőn az autóban, ahogy ahogy a csövön kifér, teli torokból ordítva, aaz jó volt... (de akkoriban még kis manka voltam;) xdd

PYT 2021.01.10. 20:41:49

@evacat: vagy Gy.Őzi és becses neje... ;))

PYT 2021.01.10. 20:42:57

@evacat: vagy a koszldérc és dhígaúúúú! xdd

evacat 2021.01.10. 20:45:02

@PYT: Lehet. Bár, ha ők lettek volna, akkor csatlakozott volna hozzájuk a rokonság is.

Nbl 2021.01.10. 20:48:30

@Post Modern Prometheus: Szia, nem írtad oda mi a kérdés, lehet az a 3 azt hitte, h kit kell kiszavazni :)

2021.01.10. 20:49:13

@MsIreneAdler: az jo ha nem engeded hogy befolyasoljanak

ellenben az, hogy mindenhol mindenfele kisebbseg ezerszeresen tulhuzott kepviseletet nyomjak az a normalitas ellen hat

ott van star trek discovery ami vegre egy, a multjahoz kepest jol megirt dolog, de eroltetetten bele vannak rakva szinesboruvel, azsiai szarmazasuval, meleggel, gendersemlegessel es ez rohadtul zavar

no nem azert mert homofob meg rasszista lennek, mert tavolrol sem, barataim kozt is van mindenfele, de ami manapsag zajlik az beteg

legyen meleg karakter, rendben, de miert kell mindenben es miert kell mindenhol jopofa vicces fazonokkent szerepelniuk? miert nem lehet egy buzi tomeggyilkos?

es ez nem politika most reszemrol, hanem egyszeruen boduletes, hogy ennyire tultol a mainstream mindent es el tudom fogadni, hogy baromi sok konzervativ, kereszteny embert ez hazavag, azt is aki amugy nem politizal, mert ez a teljes mindennapunkat atszovi es igy mar mindenkeppen belesodornak a politikaba olyanokat is akik addig nem voltak aktivak

de abban is biztos vagyok, hogy a legtobb ilyen bevonzott ember az hallgat es nem az ezt szito emberek oldalan lep majd be ha szukseges, mert minden dolog addig mukodik, igy a pc is, amig az nincs tultolva, felulreprezentalva, mert ez az egyensulyi helyzet

na elkalandoztam, sorry

PYT 2021.01.10. 20:50:36

@evacat: igaz, és hát azt tudjuk is, hogy az egyik Kipcsak komtárs.. ;)

PYT 2021.01.10. 20:51:38

@Nbl: már három?? trollok, tuti xddd

MsIreneAdler 2021.01.10. 20:52:22

@vágtázó vadmalac: jobbat tudok: egyenesen privátba fogom rádkiabálni hörögve, hogy halál, hálááál :D

2021.01.10. 20:56:12

@PYT: a gólemen van jó pár - az idő próbáját is faszán kiálló - slágör, de nekem anno is és még ma is az a legeslegkedvencebb részem, amikor a királyok a házban c. topogós dalocskában jön a vonós effekt "a mohácsi csata után, a csele patakban" sorok előtt. real extázis.:Đ
ha erre nem ekágézol, nem használhatod soha többé magadra a manka megszólítást!:Đ

ha vkit érdekel esetleg, 3:38-tól:

www.youtube.com/watch?v=1DrpfWGcvyQ

2021.01.10. 20:59:49

@MsIreneAdler: ha nem reagálok utána, akkor csillió százalék, h ijedtemben elvitt egy infarktus, akarom mondani a covid-nájntín, na, figyeljek má' oda! o.O

Qqts 2021.01.10. 21:09:22

RANDOM OFF KOMMENT ™️®️©️

KékCsöcsűPini 2021.01.10. 21:12:29

Baszomalássan újra itt !

@MsIreneAdler: És köpjél a szájába is !

Qqts 2021.01.10. 21:13:40

RANDOM OFF KOMMENT ™️®️©️

KékCsöcsűPini 2021.01.10. 21:15:43

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Én Moh-ért se rínék nagyon, de Mercike kurvára idegesít !

MsIreneAdler 2021.01.10. 21:16:37

@VV10 Velőtrázó Vélemény: én elhiszem, hogy bosszant, de én úgy vagyok vele, hogy nem hagyom, hogy hatást váltson ki belőlem. A Discovery szuper példa, én, aki imádja ezt a műfajt, végül ejtettem a sorozatot, egy idő után az én ingerküszöbömön is túljutott. Nem fájt a szívem érte. A Star Warsért már annál inkább.
Úgy gondolom, ezek abszolút kikerülhető problémák, egy hithű keresztény biztos vagyok benne, hogy tud szelektálni és nem néz ilyen tartalmakat, hacsak nem direkte jól meg akar botránkozni.

2021.01.10. 21:17:22

@Rrami: lehet tippelni, a messze a legjobbat

MsIreneAdler 2021.01.10. 21:17:54

@vágtázó vadmalac: mondtam már, hogy másfél méter vagyok...? (és ide vmi kemény beszólást képzelj már oda lécci!) :D

Rrami 2021.01.10. 21:19:32

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Meg csak végletekben gondolkodnak. Ez a bizonyos kötelező "más" karakter csak meleg lehet. Holott vannak ennél érdekesebb dolgok is.

MsIreneAdler 2021.01.10. 21:20:20

@SelyemSonkaPini: uh, azt nem vállalom, azt sskk, még a halállistámon lévőknek sem :)
Meg különben is, az nem a szerelem jele inkább? Ilyen vicces évődés, mint mikor régen az udvarló ellopta a lány keszkenőjét, és elszakadt vele.... Csak ez már amolyan poszt modern cucc :)

Rrami 2021.01.10. 21:22:26

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Nem ér, hogy tippeljek, mivel nem ismerem az egész munkásságát, de legyen az Underground vagy A cigányok ideje

2021.01.10. 21:25:02

@Rrami: Azt tartom zsakutcanak, hogy azonnal kilog a lolab ha egy szereplot erzekenyites celjabol tesznek be es ezzel a lendulettel adjak neki az armor plotot vagy totalisan egyszinu - persze pozitiv - karakter lesz.

2021.01.10. 21:26:47

@Rrami: Underground, egyertelmu. Abban a filmben benne van az egesz Balkan eleterzes. Plusz az a zene, imadom. Alapmu a film es a filmzene is.

Rrami 2021.01.10. 21:28:20

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Igen! Én is észrevettem már ezt. Meg a sztereotípiákra (pozitív vagy negatív) építenek, tisztelet persze a kivételnek.

Rrami 2021.01.10. 21:31:19

@VV10 Velőtrázó Vélemény: :) Egyébként nagyon régen láttam azt a filmjét, meg is volt, vagy van is valahol, de csak annyi maradt meg belőle, hogy tetszett. Újra kellene nézni.. Lent vannak egy pincében/bunkerban, és nem tudják, hogy véget ért a háború? Innen indul, igaz?

2021.01.10. 21:40:35

@MsIreneAdler: "mondtam már, hogy másfél méter vagyok...? "

vmi rémlik, de azért sosem rossz, ha időről-időre újra előkerül, mert sok infó jön-megy itten, nap nap után.:]

vizuálisch típusként bevillant, milyen szépen festenénk egymás mellett állva, Irene.:D
és erről persze egy - pár nappal korábbi - kommentem ugrott bé:

hogyvolt.blog.hu/2021/01/08/valo_vilag_10x55_-/full_commentlist/1#c39589100

no offense, még mielőtt jönne a "möghósz, piggy!" kiáltás pü-ben.:Đ

MsIreneAdler 2021.01.10. 21:46:52

@vágtázó vadmalac: a komment sajnos nem látszódik, viszont észrevettem, hogy valaki valamiért Schobert Norbit ekézi a poszt alatt :D

KékCsöcsűPini 2021.01.10. 21:56:05

@MsIreneAdler: Segítek vírem:
"mondtam már, hogy másfél méter vagyok...? baszd meg magad, csicskakurva majomgeci buzi, f húzzál innen a faszomba, ki vagy te .....Teeeee csöves gyász!"

Így egyszuszra ennyike :) ( VV10-ből tanultam:)

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 21:58:04

Szép estét, sziasztok! :-)
@SelyemSonkaPini: :DDDDDDDDDDDDDD

KékCsöcsűPini 2021.01.10. 21:59:49

@Kiégett Hobbynyúl: A vírem kérte: " (és ide vmi kemény beszólást képzelj már oda lécci!) :D"
nem hagyhattam! Nem köphetem magam szembe magam !

2021.01.10. 22:00:41

@MsIreneAdler: "számológépen" müxik pedig, többször is csekkoltam.

a 10x55ös posztcsiban vót, az alábbi hsz:

vágtázó vadmalac 2021.01.08. 21:34:48

de nem fonti, ami fonti az az, hogy kezdőőőődiiiiiiiikkkkkkkkkk a kedvencz nívódíjas mísorunk! (ppupu és mki gyeeeeeeeeere-gyereeeeeeeeeeee!:D)

2021.01.10. 22:00:54

Na, a tv2 kozben engem is at tudott razni, Mihalik Eniko oriasi volt, Metzker Vikit meg en is Fresh Andinak neztem. Az RTL ebben nalam veszitett megint, az alarcos ehhez kepest gyengebb volt masodjara is

mocskosmacska 2021.01.10. 22:01:17

Fru tudja, hogy egy jó asszony mindent megbocsát.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:01:41

@SelyemSonkaPini: Mindenképp. Csalódtam volna, ha nem érkezik. :DDDDDDD
Mellékesen azért mellétenném a vígszínházas ku.vát is, rib.ncot is. :D Ezek mind-mind elhangzottak ám. :DDDD

Mók_Ica 2021.01.10. 22:01:42

92,72% a fantomképnek :DDDDDD

mocskosmacska 2021.01.10. 22:01:51

Renátóból már mindenkinek nagyon elege van.

2021.01.10. 22:01:58

fantomkép, gyereeeeeeee!:Đ

mocskosmacska 2021.01.10. 22:02:17

Tele lesz szerelemmel? Akkor lehet, hogy inkább aludnom kellene.

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:03:15

@SelyemSonkaPini: wow :D. Igen, ez abszolút illene hozzám:D:D

tvbuzi 2021.01.10. 22:04:03

Vivien mikor mondja, hogy tedd be?

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:04:28

Most mit vártunk? A szekrényajtó is visszamenne ellene :)

mocskosmacska 2021.01.10. 22:05:12

Szalonna van a levesben? Ti is úgy látjátok? ez most ciki, de nem ismerem fel a kajákat, amiket Vivi és Bálint eszik.

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:05:37

Párterápia :D! Tessék!

mocskosmacska 2021.01.10. 22:06:00

Renátótól és a Grincstől a legelső tényleg poénos dolog az volt, hogy rátettek a párterápiára.

Spitzbaue® 2021.01.10. 22:06:21

@MsIreneAdler: Ráadásul a szekrényajtónak vannak érvei is Recska ellen.

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:08:58

Ennek a korizásnak mi értelme?

Mók_Ica 2021.01.10. 22:09:20

hááááááááááááááááát.... eddig uncsi..... az egyetlen jó hír, a párbaj százalékok állása......

mocskosmacska 2021.01.10. 22:09:33

@MsIreneAdler: Mondjuk én nem akarom, hogy Fru jól járjon. Minél előbb essen ki, aztán kerüljön el egy jó szakemberhez, aki segít a számtalan problémáján. (És akkor talán a rosszindulata is alább megy, ami nagy előny lesz a környezetének.)

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:09:37

@MsIreneAdler: Erre még én sem jöttem rá, de biztos remek randi lehet.

mocskosmacska 2021.01.10. 22:10:10

Nem, a "kamu barátság" egyáltalán nem volt hülyeség Mercitől.

budapest23 2021.01.10. 22:10:28

Most látom a streamet, akkorát röhögtem amikor mutatták a 93%-os nemRenátó-fantomképet, hogy majdnem felébredtek a szomszédok.

tvbuzi 2021.01.10. 22:10:31

Megkívántam egy hamburgert

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:10:42

@Mók_Ica: Meg lesz az a rekord. :DDD Ebben a szériában nagyon hasonlít a fantomkép. :D

princejesus 2021.01.10. 22:10:59

Remélem Sztropacsek tarjta a pár terápiát

mocskosmacska 2021.01.10. 22:11:15

@tvbuzi: Én is. Tök benyomnék egyet.

2021.01.10. 22:11:46

pont elvettek a hangot de szerintem balint azert akarta frura terelni vivit hogy renato ne vihesse parbajra azert mert jelet rakott ra vivi

Mók_Ica 2021.01.10. 22:12:43

@Cimili2: @Kiégett Hobbynyúl: jó ez a fantomkép.... :DDDDD ezzel az eredménnyel ki lennék békülve..... bár szerintem pont emiatt mutatták meg, hogy ne ilyen megalázó százalékkal essenki renáta.....

Cimili2 2021.01.10. 22:13:12

@tvbuzi: én is. megrendelted már??

PYT 2021.01.10. 22:13:29

@VV10 Velőtrázó Vélemény: csak most tudok bekapcsolódni, de szupeeer, ez isteni!!! Rencsula rekordot fog dönteni xdddddd

mocskosmacska 2021.01.10. 22:14:05

Most megsajnáltam Vivit.

malevil2050 2021.01.10. 22:14:14

Ölég mááááááááááááááááááááááááá!

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:14:46

@mocskosmacska: attól függetlenül, hogy jót akarunk-e neki, ez a helyzet. Bár ugye a szekrényajtó is nagyot üt, ha belefejel...

Cimili2 2021.01.10. 22:15:11

@Mók_Ica: pedig nagyon megérdemelné. alig tudok írni, becart a laptopom, és egy kis netbookon nyomom. baromi lassú. :(((((((((((((

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:15:21

@Kiégett Hobbynyúl: életem legjobb randija vokt még nekem is!!

PYT 2021.01.10. 22:15:41

@Mók_Ica: idén nagyot megy a fantomkép, el kell ismerni xdddd

tvbuzi 2021.01.10. 22:15:44

@Cimili2: kedden vagy csütörtökön elmegyek a Bamba Marha hamburgereshez

Mók_Ica 2021.01.10. 22:16:03

@Cimili2: persze, hogy megérdemelné, ekg :DDDD

Mók_Ica 2021.01.10. 22:17:00

@PYT: igen-igen... ő az abszolút nyertese a vv10-nek :DDDDDD

Cimili2 2021.01.10. 22:17:55

@tvbuzi: tripladuplát kérjél!! :))

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:18:08

@Mók_Ica: Én is, de nagyon. A szavazók helyében azért is tolnám a fantomra, majd a kihívottra, hogy még megalázóbb legyen majd. :DDDDD

tvbuzi 2021.01.10. 22:19:07

@MsIreneAdler: állítólag k. Jó. Több helyen is van, nem tudom még melyikbe megyek.

mocskosmacska 2021.01.10. 22:19:12

Bálint is jó agresszív tud lenni a nőkkel.

Mók_Ica 2021.01.10. 22:19:30

@Kiégett Hobbynyúl: nagy a család.... szerintem nagyobb százaléka lesz.....

princejesus 2021.01.10. 22:20:12

Bálint Vivivel való konfliktusával biztos vesztene pár százalékot a szavazói közé

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:20:13

@tvbuzi: én is rákívántam, hogy Mohék ott zabvantották :)

Mók_Ica 2021.01.10. 22:20:48

vivi nem szeretne magának fájdalmat..... de már fáj neki......

mocskosmacska 2021.01.10. 22:21:05

Merci mindjárt rohan pletykálkodni.

PYT 2021.01.10. 22:21:15

Az instakövetők száma nagyon félre fogja Virdzsit vinni, már a ma délutáni beszélgetésünkből kiindulva - köszönet @repuloezustmokus: kommtársnak, aki megosztotta, hogy hiába van pl pont Virágnak a legtöbb követője, az aktuális tartalmainak lájkjai csökkenő tendenciát mutatnak...

princejesus 2021.01.10. 22:21:18

Merci mi a faszt pletykál egyből

tvbuzi 2021.01.10. 22:21:18

Vivi hangja olyan mintha az orra be lenne dugulva.

mocskosmacska 2021.01.10. 22:21:51

A grincs hogy próbál mindenkivel jóban lenni. Így még gyomorforgatóbb, mint amikor bunkó.

Mók_Ica 2021.01.10. 22:21:51

pp :D most pp-vel ekg-zok :DDDD

PYT 2021.01.10. 22:22:56

@princejesus: jah, nem hiába ez volt a legrémesebb rémálma, nem ostoba fiú ő...

Mók_Ica 2021.01.10. 22:23:22

@tvbuzi: mindig így beszélt......

renáta bosszút állt merci haján...... nem is értem, miért engedte meg merci, hogy renáta a hajához nyúljon????

Cimili2 2021.01.10. 22:23:34

bálint is pasiból van. nem látja, amit rajta kívül mindenki.

Mók_Ica 2021.01.10. 22:24:46

@Cimili2: csak mert nem akarja látni..... tudja, csak nem sejti..... :DDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:24:51

@Cimili2: Szerintem látja ő, csak nem akart teret adni ennek, és nem véletlenül. Ő és Robi tudják, hogy ezek a párkapcsolatos történetek sosem jönnek jól egy ilyen játékban. Vivi is érzi.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:25:13

@Mók_Ica: Nyehe. "Tudtam, csak nem sejtettem". :DDDDDDD

KékCsöcsűPini 2021.01.10. 22:25:14

Aranyos ez a Vivi... én bírom, kurvuljak el !

Szerintetek is REnyhéjé a 92 % ? :)

tvbuzi 2021.01.10. 22:25:24

Ha ez így megy tovább a fantomkép nyeri a VV-t.

Adamadam 2021.01.10. 22:25:31

@Mók_Ica: Nem hinném, hogy bosszúból vágja rosszul a haját. Renátó akkármekkora f@sz a villában, a való életben azért van egy egész jónak tűnő fodrászata. És Bálint haját is tök jól megcsinálta.
Ettől még lehet szar ember, de szakmailag szerintem nincs vele gond.
zselehajstudio.hu/index.php

Cimili2 2021.01.10. 22:26:27

@Mók_Ica: valszeg orrsövényferdülése van. azok beszélnek így.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:26:34

@SelyemSonkaPini: Ahaaa, egészen biztos. Másé nem is lehet. :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:27:01

@Adamadam: Szerintem sem. Igazából nem értem, mi baja van Mercikének, tök jó frizurát csinált neki.

2021.01.10. 22:27:19

@Cimili2: Hogyne latna a vonzalmat, csak remelte, hogy nem jutnak odaig hogy vivinel ez erzelmeket jelentsen, ezert is szologat be ennyit

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:27:37

@SelyemSonkaPini: Így van. :))) Ezzel a döntővel ki is békülnék.

KékCsöcsűPini 2021.01.10. 22:27:47

@Adamadam: HA nő lennék nem mennék többé oda....
habár : Kérek két kibaszott nagy fülest és egy szájbacsulát !

- 4000 Ft lesz ! Extra turha +600 !

2021.01.10. 22:28:17

@Kiégett Hobbynyúl: nem azert mert csulatorol van szo, de odaig igaza volt, hogy azt le kellett csapni a vegerol, de amit krealt az egy fos

pomac 2021.01.10. 22:28:26

@Adamadam: volt...már nincs neki a covid elvitte ,azt mondta

Adamadam 2021.01.10. 22:29:02

@SelyemSonkaPini: Én sem leszek nála törzsvendég az tény. Ettől függetlenül vannak emberek, akik szakmailag jók emberileg pedig hulladékok. Más szakmában ugyan, de sok ilyet ismerek.

Adamadam 2021.01.10. 22:29:48

@pomac: Na ezt nem tudtam, pedig a fodrászok dolgozhattak végig. Ettől függetlenül volt neki, és gondolom hajat vágni nem felejtett el.

pomac 2021.01.10. 22:30:31

@Adamadam: akkor mondta mikor papolniuk kellett mire menne a nyeremény

Cimili2 2021.01.10. 22:30:48

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ja, ez állhat a háttérben. na ezen is látszik, h milyen normális pasi.

KékCsöcsűPini 2021.01.10. 22:31:22

@Adamadam: Tényleg a fodrászok dolgoztak/dolgoznak !
Akkor lehet, hogy nem szerették a vicceit ( "Ronda kurva vagy" ajándék pólót adott vagy borotválásnál szájbacsula )

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:31:45

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Amennyit így az előzetesből láttam, nem tűnt borzalmasnak, na demajd most kiderül, lehet, igazatok van. Majd utána nyilatkozom. :D

mocskosmacska 2021.01.10. 22:33:06

Vivi miért hiszi azt, hogy grinccsel kell megbeszélnie a szerelmi problémáját?

Adamadam 2021.01.10. 22:33:14

Valaki írta ma itt, hogy 2019-ben egy szombathelyi fodrász összeverekedett egy pasival, és állítólag Renátó volt ez a fodrász. Valakinek elszerette a nőjét és ebből volt a balhé (ha tényleg igaz a sztori). Szóval lehet két hajvágás között kiosztott egy fülest:D

Cimili2 2021.01.10. 22:33:25

vivi megbízik fruban?? hihetetlen.

Mók_Ica 2021.01.10. 22:33:26

@Adamadam: nem vitatom, hogy milyen tudása van, mint fodrász.... de ha az alany sírva megy el, az nem jó......

2021.01.10. 22:33:58

Ez nem bensosegesebb beszelgetes Frumixer

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:34:01

Azt hittem vicc, hogy moh körmözni megy.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.10. 22:34:24

@pomac: meg vmi más is, ha jol vettem ki szavaibol

tvbuzi 2021.01.10. 22:34:50

@Cimili2: úgyis mindenkinek elmond mindent :DDDD

PYT 2021.01.10. 22:34:54

@MsIreneAdler: és Rencsula tűri ezt..?

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:35:56

Hmm... halál roncsolt Merci haja a sok szőkítéstől...

mocskosmacska 2021.01.10. 22:36:05

Szerintem jó lett Merci haja.

PYT 2021.01.10. 22:36:15

Rencsula meg tépett hajról beszél, de nem is cakkozva vágja a haját... Ért ez egyáltalán ehhez?

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:36:36

Én az égegyadta világon semmi változást nem latok Merci haján!

Mók_Ica 2021.01.10. 22:36:51

bocsi, de nekem ez egyáltalán nem tűnt profi hajvágásnak, amit merci hajával művelt renáta......

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:37:09

@mocskosmacska: Szerintem is. Nem lett olyan szörnyű, ahogyan lereagálta.

2021.01.10. 22:37:13

Moh mi a faszert ker bocsanatot

pomac 2021.01.10. 22:37:30

@repuloezustmokus: nekem csak ez ragadt meg a felét átpörgetve néztem :D

mocskosmacska 2021.01.10. 22:37:47

Én félnék Moh helyében, hogy Renáto eljátssza Sweeney Toddot.

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:37:56

@PYT: látod :). De ugye Fru csak a körmöket nézheti.

mocskosmacska 2021.01.10. 22:38:28

Grincs akkor most azonnal visszamond mindent Bálintnak?

Mók_Ica 2021.01.10. 22:38:32

értem én ezt a tesco gazdaságos fodrászolást és körmözést..... de ha már ezt kérik a szerkik, akkor adjanak már rendes eszközöket nekik......

PYT 2021.01.10. 22:39:43

@Mók_Ica: ezt nem így kell vágni, hanem tincsenként felfogni és nem egyenesen vágni, hanem ferdén v-alakban bevagdosni, ilyenn farkasfog-szerűen.. még az első hullám alatt a mesterfodrász barátom megmutatta...

Hedo a nokedli szaggató 2021.01.10. 22:39:55

Ez annyira páekapcsolati muki, amennyire szopacsek doki????

mocskosmacska 2021.01.10. 22:40:20

Ez az. REnátó nem agresszív, hanem érző szívű.

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:40:27

@tvbuzi: na jól van. Vagy ez a neve, vagy már ketten is perverzek vagyunk :)

Mók_Ica 2021.01.10. 22:41:14

merci hélium hangon sír..... broáf

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:41:17

Ezt a hisztit.... az óvodában csinának ilyet. :DDD

tvbuzi 2021.01.10. 22:41:18

Daniék akcióztak?

Cimili2 2021.01.10. 22:41:32

merci, dugulj már el!!

mocskosmacska 2021.01.10. 22:41:58

@Hedo a nokedli szaggató: Valószínűleg igen. Ha kicsit is szakember lenne, akkor nem vállalna ilyen nyilvános terápiát.

Lukás főhadnagy 2021.01.10. 22:42:01

@Hedo a nokedli szaggató: Szerintem a Berki faterja... Tuti rokonok...

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:42:08

Nem, még mindig nem látok ilyen egetverő változást, úgy hisztizik, mintha kopasz lenne.

2021.01.10. 22:42:16

Tyuuuuu ez a testbeszed Csulatotol

Mók_Ica 2021.01.10. 22:42:32

Pilát Gábor (1971. április 15. –) magyar író, előadó. A párkapcsolatokkal foglalkozó hazai irodalom egyik szereplője.

hu.wikipedia.org/wiki/Pil%C3%A1t_G%C3%A1bor

tvbuzi 2021.01.10. 22:42:39

@MsIreneAdler: csak a fülünk perverz :DDD

budapest23 2021.01.10. 22:43:09

@Mók_Ica: Te komolyan hiszed, hogy ezek valós értékek és nincs belenyúlva?

Cimili2 2021.01.10. 22:43:17

@tvbuzi: mindig, és állandóan, éjjel-nappal. irigy vagy??:)))))))))))

mocskosmacska 2021.01.10. 22:43:18

Mercit is küldjék ki a pszichomókushoz.

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:43:40

Eddig is semmilyen szalma volt, most is...

2021.01.10. 22:44:00

Merci ebben a sapeszban Mercinem

Mók_Ica 2021.01.10. 22:44:00

fru és renáta - hiteltelen, bármit is mondtok.....

PYT 2021.01.10. 22:44:16

@Mók_Ica: ezt bárki mondhassa... ;)) gyanús nekem, hogy nem azt mondta, hogy párkapcsolati terapeuta, hanem konzultáns, vagy tanácsadó? Ésnhogy bíztatja őket...

tvbuzi 2021.01.10. 22:44:20

@Cimili2: most lebuktam és még perverz is vagyok :DDD

Spitzbaue® 2021.01.10. 22:44:37

@Mók_Ica: ...Őróla nevezték el a piláteszt...

Lukás főhadnagy 2021.01.10. 22:44:48

@mocskosmacska: Mekkora lett volna ha a Csernus tartja...

mocskosmacska 2021.01.10. 22:45:04

Nos, ez egyértelmű, hogy nem ért semmihez. Ennek a két embernek komoly problémái vannak, és ezekről szó sem volt ,hanem valami felületes, szirupos maszlag.
Az igazi páteraparuták most verik a fejüket a falba.

PYT 2021.01.10. 22:45:06

"vágtunk" azt mondja Rencsula?

tvbuzi 2021.01.10. 22:45:31

Moh végre bókot mondott Mercinek

malevil2050 2021.01.10. 22:45:32

Kapcsoljátok má ki ezt a nyíkorgó idegent!!!!!

PYT 2021.01.10. 22:45:38

@Lukás főhadnagy: az biztos, de ő tényleg szakember

Spitzbaue® 2021.01.10. 22:45:45

Na végre kezdődik a mai műsor!

tvbuzi 2021.01.10. 22:46:15

@mocskosmacska: ha kijönnek úgyis szétmennek

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:46:23

@tvbuzi: csak a fülünk, igen igen :)

princejesus 2021.01.10. 22:46:48

@mocskosmacska: 5 percet se láttunk belőle, nem biztos hogy hülyeségeket mondott

mocskosmacska 2021.01.10. 22:46:52

@tvbuzi: Igen, de a mindkettő cipelni fogja tovább a súlyos problémáit, ami miatt a környezete is szopni fog.

PYT 2021.01.10. 22:47:07

@mocskosmacska: ez nem volt képzett terapeuta, max valami önjelölt coach

mocskosmacska 2021.01.10. 22:47:21

@princejesus: 99,999999999%-ig biztos vagyok benne, hogy csak ilyeneket mondott.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.10. 22:49:13

@Hedo a nokedli szaggató: gépészmérnökböl lett tréner.
viszont az igaz hogy a Berkinek nem apja, de a Berki egy idoben mindig ettol a csokatol idezett meg egyutt mentek kondozni

Lukás főhadnagy 2021.01.10. 22:49:29

Olyan kár hogy Mohkus nem tud golyókat növeszteni magának....

PYT 2021.01.10. 22:49:36

Ez a Virág is akkora gyökér lett már, mint a proli pasija.

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:49:59

@repuloezustmokus: hogy micsinalni mentek együtt?? :)

Adamadam 2021.01.10. 22:50:18

Virágnak az a baja, hogy Merci beleszól dolgokba. Persze, mert neki kuss a neve:D

PYT 2021.01.10. 22:51:23

@Lukás főhadnagy: szerintem csak nem akar lemenni kutyába, ismeri már Rencsula vitastílusát... kinek kéne ez?

princejesus 2021.01.10. 22:51:57

@Lukás főhadnagy: Igen, kicsit jobban oda szólna a Daninak vagy Rencsinek akkor sokkal jobb lenne.
Mercinek meg igaza van most, szemébe is megmondhatta volna. Illetve valóban az első nap a pináját mutogatta meg mindenkire rá mászott hogy őt figyeljék

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:52:05

@Adamadam: Kb. Magának választotta, akkor meg maradjon csendben. Senki nem mondta, hogy be kell "csicskulni" Proli úrnak.

pomac 2021.01.10. 22:52:34

@PYT: ha így folytatja a top 5 -ben se kerül be

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:52:39

Jó, Virág így meg úgy. De tegye fel a hkezét, akit nem zavarna 0-24ben hallgatni a héliumos hangját Mercinek!

PYT 2021.01.10. 22:52:46

Pusinak nagyon kinyílt a csipája, de imádom a stílusát xdddd

Mók_Ica 2021.01.10. 22:53:16

milyen cselesek a szerkik..... :DDDDD ahol az előbb a 92,72% volt. oda tették renátát..... megbocsátom nekik a mutogatást.... :DDDDDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:53:21

Te jó ég... szegény kiskutyák.

Cimili2 2021.01.10. 22:53:24

baz, mégis küldtek be a szerkik kutyákat.

tvbuzi 2021.01.10. 22:53:24

Megjöttek a gugyág

tvbuzi 2021.01.10. 22:53:37

@Cimili2: megszavazták a nézők

Koszliderc 2021.01.10. 22:53:40

Isten óvja azokat a drága kutyulikat.

csodalámpa 2021.01.10. 22:53:55

NEMÁRBAZDMEG!!!!!!!!4444!!

PYT 2021.01.10. 22:53:57

Istenem, de cuki kutyiiiik........♡♡♡

Adamadam 2021.01.10. 22:54:03

@Kiégett Hobbynyúl: Ekg, nem is mondtam hogy sajnálom emiatt. Csak látszik, hogy azért zavarja Merci, mert ő nem egy elnyomott valaki ott bent

mocskosmacska 2021.01.10. 22:54:06

Szegény kutyák. Ez kurvára nem kellett volna a szerkiktől. Inkább küldenének be pár magányos nyugdíjast.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:54:24

@MsIreneAdler: Egyiket sem kultiválom. :D Virág viszont nagyon csúnyán letornázta magát a lista alsó felébe.

Cimili2 2021.01.10. 22:54:29

@Mók_Ica: ja, nekem is egyből feltűnt. :)

nicu71 2021.01.10. 22:54:42

Devlám..egy csapat kutya érkezett a vellába

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:55:10

Pont ilyen kutyulira vágynék, remélem vigyáznak rájuk az eszementek.

Mók_Ica 2021.01.10. 22:55:13

a házi szavazásunk még jobb: 98%-2% (148 vs 3 szavazat)

Mók_Ica 2021.01.10. 22:56:23

@mocskosmacska: ilyen covid-terhes időkben??? :DDDDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:56:24

@Adamadam: Ez így is van egyébként. Igazság szerint a 3 "párból" egyedül Merci nincs elnyomva, ha azt nézzük. :DDD

MsIreneAdler 2021.01.10. 22:56:47

@Adamadam: nem, pont ellenkezőleg. Ő aztán kézbe veszi a dolgokat. Minden értelemben :)

SzabadEzANév? 2021.01.10. 22:56:57

Hívjátok az állatvédőket! Ezeknek nem való a kutya, még egy amőba felügyeletét sem bíznám rájuk

Mók_Ica 2021.01.10. 22:57:51

@Kiégett Hobbynyúl: nem, mert ott ő gyakorol nyomást mohra, főleg éjszakánként......

Lukás főhadnagy 2021.01.10. 22:58:22

@PYT: Van egy vonal amit Rencsi folyamatosan átlép, és csak csodálni tudom Bálint meg Moh higgadtságát amiért nem veszik fel a kesztyűt.

Csak ha legalább verbálisan nem szállnak szembe akkor az a vége,hogy igazolva látja magát a gyökér, hogy bármit és bárkivel megtehet. Én mondjuk a Fruval szembeni terrorját se bírtam volna szó nélkül kívülállóként sem...

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.10. 22:58:57

@Mók_Ica: ja ja onnan Moh-t kell kimenteni. Megyek érted drága MOH:D

PYT 2021.01.10. 22:58:58

@pomac: remélem is, mert pont nem csinál semmit a mélytorkozáson meg azon kívül, hogy odatartja a hátsó bejáratát a proli pasijának, akivel napjosszat csak a nyugiiban döglenek. Tényleg, régebben oda kiváltság volt bejutni a pároknak, ezek mivel is nyerték meg maguknak?

2021.01.10. 22:58:58

a kopasz párkapcsolati tanácsadó tag pár hónap/év múltán olvassa a neten, hogyan verte agyon renáta, majd darabolta fel fruzsina holttestét, és szórta széjjel a maradványokat a lány szüleinek háza előtt, csak annyit mond majd: tttttyűűűűűűűűűű, anyukám!:]

KékCsöcsűPini 2021.01.10. 22:59:02

Én dobbermanokat kúdtem volna

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 22:59:06

@Mók_Ica: Igen. Bár bevallom, engem ez a beteges tapadása kiakaszt, viszont Moha nagyon csúnyán adja alá a lovat, őt is ütném.
Rájöttem, Bálint, Robi, Vivi trión kívül mindegyiket csapnám. :DDDDD

KékCsöcsűPini 2021.01.10. 23:00:01

Lehet, hogy Fru már pozicionál Rencsi nélküli bennlétre....

Qqts 2021.01.10. 23:00:58

Hát ööö
Ez most igy hirtelen minden gondolatom az adassal kapcsolatban

Adamadam 2021.01.10. 23:01:10

@Kiégett Hobbynyúl: Ők annyira nem is egy pár, de tény hogy nincs elnyomva. Sőt, inkább akaszkodik Mohra. Virág viszont egyre kevésbé szimpatikus. Az elején bement, akkor nagyon lejáratta magát. A szerkik bevédték egy lila kendővel és szépen fel is küzdötte magát. De sajnos Dani szexjátéka lett önálló gondolatok nélkül, így pedig szerintem esélye sincs nyerni.
Merci hangjától én is hülyét kapok amúgy, szóval nem őt akarom védeni.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 23:01:18

@vágtázó vadmalac: Erősen esélyes. :D
@SelyemSonkaPini: A kiválasztás után az arcára volt írva minden, ő már akkor tudta.

2021.01.10. 23:02:27

Vanda ez a ruha kurva randa

tvbuzi 2021.01.10. 23:02:29

Sumakker alkata bejön

nicu71 2021.01.10. 23:02:32

Juj de jo Vandi van.Ez az!

kipcsak harcos 2021.01.10. 23:02:44

Ez fájt! Százalék v szavazat?

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 23:02:58

@Adamadam: Ugyanezt gondolom. Sajnálom bizonyos szempontból, mert amíg nem ment így Daniella után, voltak értelmes meglátásai, sőt, nagyon is jól látta a dolgokat. Így viszont tényleg elbukta az egész játékot.

Lukás főhadnagy 2021.01.10. 23:03:51

@PYT: EKG... Bármit is jelentsen...

Spitzbaue® 2021.01.10. 23:04:19

Egy proli a pokolban is proli, na

PYT 2021.01.10. 23:05:00

@Lukás főhadnagy: egyetértek veled, gondolom, arra játszanak Bálinték, hogy előbb-utóbb úgyis kitaktikázza magát a villából Rencsula, és úgy is lesz.
Azt viszont direkt figyeltem, hogy Rencsula nagyon rafkós, mindíg úgy intézte, hogy csak ketten legyenek az agressziv kirohanásaikor Frúval szemben; ha bejött valaki, elhalkult, vagy visszavett, vagy kiment... Nem biztos, hogy látták,
hallották a többiek...

budapest23 2021.01.10. 23:06:28

@PYT: Te hullákon gyakorlatoztál?!?!?! Jesszusom mik vannak ma már...

PYT 2021.01.10. 23:06:31

Grincs a fogfetisiszta.. (mondjuk, az ő fogsorával érthető;))

tvbuzi 2021.01.10. 23:07:18

Zalai újságlapok??

Mók_Ica 2021.01.10. 23:07:22

asztronómia..... aham.... pfffff

2021.01.10. 23:07:27

Viragot leirtam, Diegot nem ismeri

szegeny Kavboj nem tudja hogy meghalt Maradona

argo001 2021.01.10. 23:07:32

Ez a Schumacher Vanda egy BNI (büdös nagy idióta).

2021.01.10. 23:08:07

@tvbuzi: Zalaegerszeg egy igenyes varos, korulveszi puszta, sivatag es Sagod

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 23:08:55

Merci és az oroszlán.... ezt inkább hagyjuk. :DDDDDD

Mók_Ica 2021.01.10. 23:09:06

szerkik :DDDD a felirat állat lett :DDDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 23:09:20

Robi hogy kimondta, hogy Rencsula pszichopata. Ezt imádom tőle. :D

nicu71 2021.01.10. 23:11:07

Hahah Vv Fru tisztánláto

MsIreneAdler 2021.01.10. 23:11:12

@Lukás főhadnagy: már belevalóban is szerepelt ám!

tvbuzi 2021.01.10. 23:11:18

Van aki még bedől az asztrológiában??

2021.01.10. 23:11:40

vv fru tisztánlátó szerint magamnak való vagyok és pénzorientált (sékel!:DDDD), vanda, ne hazudgálj, biztos te is csipolod a sékelt!:] skorpi-powa!^^

PYT 2021.01.10. 23:11:52

Skorpió pont nemnezek, amit grincs összehord, és a mérleg se, meg a bika se... Mú mondta jól (tanultam asztrológiát, bocsánat xddd)

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 23:12:21

@tvbuzi: Az a baj, hogy amit az emberek többsége ebből lát, vagy kap, az nevetséges. Azok hirdetik magukat.

2021.01.10. 23:13:05

Megint meg kell allapitanom hogy ocsmany ez a ruha

PYT 2021.01.10. 23:13:57

@vágtázó vadmalac: csipolja, jah, jól beszélsz malacom.. ;)) de most ez a Vanda tényleg Sumakkernek mondja magát, what the actual f.ck!? xddd

tvbuzi 2021.01.10. 23:14:29

Elég ha elszívsz egy cigit :DDDD

2021.01.10. 23:15:18

Fujd mar fel Virag

PYT 2021.01.10. 23:15:24

Megint egy 17 perces dolog van a jómunkás lánynak?

tvbuzi 2021.01.10. 23:15:28

Vivien a faszleső :DDDD

PYT 2021.01.10. 23:16:56

A fiúk meg pisilni se engedik be szegény perviVivit magukhoz, annyira para a lány? xddd

2021.01.10. 23:17:25

Ovadoc melle kozelebb van a koldokehez mint a nyakahoz

tvbuzi 2021.01.10. 23:17:50

@Kiégett Hobbynyúl: nem véletlenül hívják áltudománynak, bocs

MsIreneAdler 2021.01.10. 23:18:01

@VV10 Velőtrázó Vélemény: muszáj itt kontráznom: kivagyok tőle, főleg, ahogy csípőre teszi a kezét.....

budapest23 2021.01.10. 23:18:43

@PYT: "ezt nem így kell vágni, hanem tincsenként felfogni és nem egyenesen vágni, hanem ferdén v-alakban bevagdosni, ilyenn farkasfog-szerűen.. még az első hullám alatt a mesterfodrász barátom megmutatta... "

Orvostanhallgatókról tudom, hogy hullákon gyakorlatoznak, de most már fodrászok is? Hát mi folyik itt Gyöngyösön?!

2021.01.10. 23:19:21

a parizsi lany Csepregi Eva

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.10. 23:20:39

@PYT: így van, én sajna nem hallottam mit mondott, de biztos nem ugy van

2021.01.10. 23:21:34

@MsIreneAdler: De legalabb azt mondana olyankor, hogy ingyom-bingyom

2021.01.10. 23:22:51

Sokk vaker Vanda

2021.01.10. 23:23:56

@MsIreneAdler: De a gibbonok aranyosak

tvbuzi 2021.01.10. 23:25:12

@MsIreneAdler: egy botsáska de nekem a nyeszlettek tetszenek ezért szerintem teljesen jó

SzabadEzANév? 2021.01.10. 23:25:18

A mai nap legjobb jelenete megint a Belevalóban volt, a Merci - Robi : Találkozás egy régi szerelemmel (nem nem nem) szösszenete.
(Jó az énekhangjuk basszus)

EU2020 2021.01.10. 23:25:19

Azért ez igen érett áldozathibáztató duma, gratulálok:
"A nők ne adjanak teret annak, hogy a férfi így beszéljen velük és ne normalizálják egy kapcsolatban se ezt a beszédstílust." Szeeretném halkan megjegyezni, hogy az agresszió és az arra adott válaszok teljes felelőssége az agresszort terheli. Nincs olyan, hogy mér vett fel mini szoknyát, minke ment oda, mér adott teret stb.

Ha valaki hogyvoltot ír vagy műsort vezet, az azért felelősség...

2021.01.10. 23:27:24

Falki megint halas temakat kapott, a mazlista.

Lukás főhadnagy 2021.01.10. 23:28:05

@EU2020: miért lenne az? Azt jelenti,hogy ne hagyják hogy így bánjanak velük,vagy ha mégis erre vetemedne valaki akkor ne normalizaljak,hanem inkább vessenek véget a kapcsolatnak.

Spitzbaue® 2021.01.10. 23:29:20

Ma mind a VV, mind a BV egy fos volt. Cakát!

2021.01.10. 23:29:57

Ma meg nem toltam be zenet, nem usszatok meg youtu.be/b_Z9w9QjmHQ

2021.01.10. 23:31:19

Legyen a hv-hoz kapcsolhato zene is youtu.be/bvxYT7C-lIU

2021.01.10. 23:32:46

@PYT: ikken, k-val ejti a nevét, de hát miért is ne, szíve joga. attól még, mert ominózus vezetéknév német eredetű, és emiatt a legtöbb helyen a prajszos, erősebb "h" hanggal ejtik, akadnak mféle ufó etimológiai kivételek. és izé, akkor mostantól a te megszólításod is az lészeh, h PYT (aka manka) tisztánlátó?:'D btw, kapk egy dzsukel jóslást, ha elárulom h skorpi vagyok, bak aszcendenssel, a csájníz zodiákus jegyem meg (meglepő mód!) piggy?:]

KékCsöcsűPini 2021.01.10. 23:33:02

-Olyan vagyok mint egy bili
- De a legszebb bili, baba ! Még én is beléd pisilnék és kakilnék !
Ez így elhangzott !

PYT 2021.01.10. 23:35:23

@budapest23: ááááááá csak leesett végül.. xdddd ez jó volt, bár én a covid hullámra gondoltam, de elismerem, ez jobb ;))

Lukás főhadnagy 2021.01.10. 23:35:24

@SelyemSonkaPini: Jaja,az priceless volt...

Csak nehogy Mercike elmenjen a kaka-pisi irányba hogy meghódítsa Mohát....

PYT 2021.01.10. 23:36:36

@SelyemSonkaPini: azt hittem, behaluztam, de akkor télleg igaz, bakker, ezek betegek.. xdddd

2021.01.10. 23:36:55

@SelyemSonkaPini: én azon nyeherésztem egyet, bevallom. de - sztem - teljesen jogos oltás volt, mert élőben valszeg órákon keresztül ezt mantrázta visítva-nyüszögve, h ő egy bili, úgy néz ki, mint egy bili és így tovább. ez még nekünk is sok(k) volt, összevágva, 1-1,5 percben.

2021.01.10. 23:37:01

Nemreg meg HUB a negyedik helyen allt nalam, de ez az elhuzodo danielitis nevu korsag mar Mercinem moge lokte.

2021.01.10. 23:39:09

@repuloezustmokus: " ez engem is felizgatott most bevallom"

ez nem tudom, melyik kommentemre jött, ugyanis ma (is) egy kicsit túltoltam a hsz-biciklit.:'D

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.10. 23:39:12

@tvbuzi: Én is annak tartom, ne aggódj.:DDD

Lukás főhadnagy 2021.01.10. 23:39:29

Mondjuk azt máig nem értem hogy tudnak ilyen szinten féltékenynek lenni egy 200 m2es villába bezárva...

2021.01.10. 23:40:29

@VV10 Velőtrázó Vélemény: nálad most, h áll a szimpi-lista? körmöld má' ide, ha megtisztelnél minket:] köszönet:]

2021.01.10. 23:42:28

@Lukás főhadnagy:
"Mondjuk azt máig nem értem hogy tudnak ilyen szinten féltékenynek lenni egy 200 m2es villába bezárva...

Qqts 2021.01.10. 23:42:31

@EU2020: azert ezt igencsak ki kell tekerni, hogy ebbol -a kiragadott reszletbol- aldozathibaztatast olvasson ki az ember.

2021.01.10. 23:43:39

@Lukás főhadnagy: az immaterialis javak legfontosabbika a villaban a pina, mast nem tudnak birtokolni

PYT 2021.01.10. 23:46:07

@vágtázó vadmalac: neeeeee, ez nem erősebb há volt, hanem dupla kááá!!! És olyan ez az én füleimnek, kb mint a *nein" frankón "ei"-vel... xdd és nem, nem vagyok tisztán látó se halló, se semmi okkultista baromság ögal foglalkozó, csak felvettem két szemesztert anno asztrológiából, amit spec személyiségtipológiában remekül tudok hasznosítani.. ;pp az egy dolog, hogy egyesek jövőbe látásra próbálják használni - ezzel bulvárszintre lehúzni és lejáratni - az asztrológiát, de attól még az arra pont nem alkalmas ;pp szumma, nem tudok neked jósolni és faxa kis titkos sékellelőhelyeket se tudok megsúgni, bánod? ;))

2021.01.10. 23:47:52

@vágtázó vadmalac: vivibri, torppapa, lobelta, mercinem, hub, mohoki, kavboj, frumixer, csulato

2021.01.10. 23:48:59

@PYT: utobbit nem tudsz? zsinagoga

Lukás főhadnagy 2021.01.10. 23:49:30

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Igaz, a "tartást" és az "értelmet" már beköltözéskor sem birtokolták...

PYT 2021.01.10. 23:50:20

@vágtázó vadmalac: ill. hozzák a kinti mintáikat és adaptálják a beszűkült élettérre, hogy otthonosan érezhessék magukat benne..

2021.01.10. 23:51:14

@Lukás főhadnagy: frumixerben es csulatoban van kitartas, csak nem ugy

EU2020 2021.01.10. 23:51:48

@Qqts: szerintem meg ez tök egyszerű, ilyen nem jut eszembe és nem írom le. A tér az igen szűkös odabenn, nincs hova elbújni, és napi szinten látjuk, halljuk, mi mindent kell végighallgatni meg eltűrni a beválogatott bikáktól. A prímet a mélyen primitív Daniella viszi Virág integritásának teljes megtörésével, Frúban még van szikrája az ellenállásnak, de futnia egyelőre nincs hova

2021.01.10. 23:52:27

mercibol olloval hycomat lett

PYT 2021.01.10. 23:52:53

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ezek szerint te tudsz ;)) én még sosem jártam zsinagógában, de majd vadmalac megerősíti, vagy nem. ;)

Gia 2021.01.10. 23:53:07

Klassz lenne ha a párbaj alatt megmutatnák a százalékot a vellalakóknak.De minimum a párbajozóknak.

Qqts 2021.01.10. 23:54:29

@EU2020: Fru pedig ki tud allni magaert, ha akar. Ezt mar bizonyitotta. Rencsulat is osztotta mar. Szoval tovabbra sem aldozathibaztatas. Egesz egyszeruen egy velemeny. Ezt valoban nem szabad hagyni. Maskent gondolod? Megoldas, ha hagyja/turi/elviseli?

PYT 2021.01.10. 23:54:40

@VV10 Velőtrázó Vélemény: fejem rá, hogy szándékosan 'nyomorította meg' Csulabá'... nagyon pitiáner xd

Gia 2021.01.10. 23:56:57

@PYT: Irnám,hogy akkor Bálintot miért nem,de a végső frizkó neki sem túl előnyös.Nyakli csirke lett.

Lukás főhadnagy 2021.01.10. 23:58:02

@EU2020: "Virág integritása"? Az a nézés ahogy Virág Danira néz és amit leművelt amikor a Proliopata megpróbálta lezárni a kapcsolatukat sok mindenről árulkodott de integritásról nem.
Latom a szándékot részedről,de szerintem perspektívát kellene váltanod,mert túl sokat feltetelezel ettől a gyereklánytól.
Fru mar más tészta, elbizonytalanodtam,hogy a Gina-Amanda-Reni tengely torzitotta-e el,vagy valóban ilyen az igazi személyisége.
Rencsike kiesése után benne még lehet fantázia,hogy visszajön a játékbe. Bálint és Merci már nyitott felé,igy ha Moh jön vissza mat nem egyértelmű hogy ő a következő kieső.

Gia 2021.01.10. 23:58:16

@EU2020: Fuss For....Fruzsina,fuss... :-)

2021.01.10. 23:58:40

@PYT: sok zsinagogaban jartam mar, de hogy oda kitessekelt azt nem tudom

2021.01.11. 00:00:37

@Qqts: Frunal a tilt tur tamogat evolucio zajlott le hogy tortenelmi peldaval eljek

de hogy jo peldaval alljak elo... na ezt befejezi a tobbi belga rajongo

PYT 2021.01.11. 00:01:01

@Qqts: folytatás lemaradt: taktikai szálat visz és végig akarja vinni mmkk, mert bárhogy alakul, ő csak profitálhat belőle; ha netán túlzottan bevadulna Rencsula, akkor majd mártírszerepet vesz fel és a nézők sajnálatára játszik, az Virágnál is bejött a legelején - ha az a hesteges megbélyegzős játék nem lett volna, és nem dajnáljuk meg, kb az utolsók közt lenne a szimpátia-listán, mert mindenki annak látná, ami (egy olcsó igénytelen, szexszel könnyen manipulálható lotyónak).

PYT 2021.01.11. 00:01:43

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ma nagyon sziporkázol Velő.. xdddddd

Lukás főhadnagy 2021.01.11. 00:02:52

@Qqts: Szerintem akkor lett volna áldozathibáztatás ha azt írta volna: "Ezert nem szabad beleszólni a morgós mackótok monológjába csajok, vagy ha mégis akkor ne csodálkozzatok ha szájba vernek!".

2021.01.11. 00:06:07

@PYT: keszulok a dolgos hetkoznapokra, mar elore latom mi var ram meloban

PYT 2021.01.11. 00:06:29

@EU2020: nincs Virágnak olyanja, éppen azért tudja ilyen könnyedén manupulálni a prolik legprolibbika, az a szerencsétlen, jobb sorsra érdemes lány mindenkihez képes rácsavarodni és totálisan hozzáidomulni egy parányi szeretetmorzsáért, ezt mutatja bent, és amit az előéletéről tudni lehet, sajns az is..

Qqts 2021.01.11. 00:07:08

@PYT: hat nagy szaju lany. Lotyonak nevezni eros. Egy kislany. Epphogy nagykoru. Valoszinuleg 10 ev mulva majd fogja a fejet, hogy uristen ezt en tenyleg megcsinaltam?!
Mi is voltunk annyi idosek, mint o. Mi is csinaltunk hulyesegeket, amiket ma mar eszunkbe se jutna. Nem?

Jo oke, nem latta x ezer nezo h szexelunk vagy ilyesmi, de na. O megis csak egy epphogy felnott ember. Betoltotte a 18-at, azthiszi ove a vilag, mennyire felnott, majd rajon, hogy nem ugy van az.

MsIreneAdler 2021.01.11. 00:08:05

@EU2020: arra biztatni valakit, hogy álljon ki magáért, nem azt jelenti, hogy ellenkező esetben őt tesszük felelőssé amiért bántalmazzák. Teljesen igazad van abban, hogy mindig az agresszor a hibás, nem pedig az áldozat . De úgy gondolom segíteni, megtanítani valakit kilépni egy ilyen kapcsolatból, hogy legközelebb ne kerüljön ilyen helyzetbe nagyon fontos. Ez pedig anélkül nem megy, hogy nem mondjuk el neki, mit kellene máshogy csinálnia. Sokan egyébként ezt gondolják áldozathibáztazásnak.

Qqts 2021.01.11. 00:08:36

@Lukás főhadnagy: szerintem is. Vagy azt irja, nem sajnalom naganak kereste..vagy megerdemli, minek kezdett vele...egyik sem lett leirva.

Az aldozathibaztatas meno szo lett, mint a metoo

2021.01.11. 00:09:37

@Qqts: de azert azt irjuk hub javara azt, hogy o legalabb biztosan tudja, hogy kavboj mikor van szarban

2021.01.11. 00:11:00

@PYT: standupos? ruhellem oket, egyedul szomszed nenieket csipem es most kulonben is fekszem a kadban

Qqts 2021.01.11. 00:11:24

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ezt most igy nem ertem. Hub=Virag? Mondjuk ez sem segit, az egesz mondanivalodat nem ertem

Gia 2021.01.11. 00:11:28

@Qqts: Én nagyon bízom benne,hogy ha Fru és Virág kikerül akkor szülői/ baráti tanács hatására átértékeli majd a kapcsolatát.Virág lesz nehezebb eset..

Lukás főhadnagy 2021.01.11. 00:11:36

@Qqts: Nekem is az utobbi jutott eszembe először...

2021.01.11. 00:14:16

@Qqts: par napja megallapitottuk itt kozosen, hogy viragot annyi nyilason hasznalja kavboj, mintha egy tobb csatlakozos hub lenne

ha nem vagy otthon ilyen computeres teren akkor nem ertheted ha csak nem baratkozol ossze guglival

mi nem vilagos meg? valaszolok ha addig ki nem hul az arnikaolajos forrovizem

Lukás főhadnagy 2021.01.11. 00:15:03

Kis pikáns kitekintés,de nekem ez az egész Daniella ANALizalta Virágot a takaró alatt bűzlik....

Legalábbis eddigi empirikus tapasztalataim alapján az nem úgy van,hogy hopp rossz helyre csúszott...

PYT 2021.01.11. 00:16:12

@Qqts: persze, de egy ismert prostioldalon exponálni magát azért az kicsivel több, mint ifjonti bohóság, és amit itt mutat be napi szinten a pronyó partnerével, az is csak ezt erősíti, hogy olcsó - oké, legyen "kislány", miközben a felnőttek ligájában játszik, és igen olcsón adja magát, most minek hívjam? És miért legyek képmutató? Hogy tíz év múlva mi lesz vele..? Valahogy kétlem, hogy happy end, sajnos az eddigiek alapján valószínűbb, hogy addigra teljesen lezüllik... Szomorú sors, igen. És én is sajnálom...

PYT 2021.01.11. 00:18:28

@PYT: ja, a drogabúzust kifelejtettem, sajnos az is játszik nála, és játszani is fog, ami csak felgyorsítja az útját lefelé...

Qqts 2021.01.11. 00:18:32

@Gia: remelem, ha visszanezi, hogy kintrol ez hogyan is nezett ki, mar akkor atertekelik. Egyik sem hulye. Bizonyitottak, hogy atlatjak a dolgokat. Az erzelmek bonyolitjak a dolgot.

@Lukás főhadnagy: Az egesz metoo herce-hurca tul lett huzva, ezzel szepen elvitte a hangsulyt a lenyegrol. Nagyon szomoru. A problema komoly. Sok mindent lehetne irni ezzel kapcsolatban.

2021.01.11. 00:18:36

@Lukás főhadnagy: a buzlik helyenvalo itten :)

sajnos attol tartok itt a tagulasi egyutthato azert nagyban segiti a tevekenyseget

MsIreneAdler 2021.01.11. 00:19:55

@Lukás főhadnagy: több eset van.
1. valamiért bekamuzzák, ami érthetetlen és felesleges lenne
2. Virág sajnos ennyire spontán befogadó hátulról, bizonyos okokból
3. valamivel olajozottá teszik a gépezet működését
4. Dani olyan szinten aprócska, hogy nem omoz nagy traumát

2021.01.11. 00:21:08

@PYT: há' nu, ők zalába', meg ki tudja hány dzsenerésön óta - a tradíciót ápolgatván - így ejtik a saját vezetéknevüket, nekem ez nem fáj, inkább sajnázom szegényt, mert mo-n a trükkösebb, idegenebb hangzású neveket folyamatosan megerőszakolják - saját tapasztalat.:]

csalódtam benned, direkt nem akarod elárulni a jövő(me)t, h épp merre csámborogjak a gettó területén belül, ha azt szeretném, h vmi sékelekkel jól kistafírungozott, törpe növésű (170 cm alatti) top modellbe botoljak, aki mindenáron egy magamfajta "szociopatással" szeretné romba dönteni a saját életét.:Đ

nagyon csecse kis zsinagógák vannak itt, judapöstön, én mképp javasolnám, h csekkolj le egyet-kettőt irl, kezdésnek vagy a dohányt mondanám, vagy a páva utcait; az előbbi kívülről is impozáns darab (ójrópa második legnagyobb zsinije btw), belülről mind a kettő nagyon tetszetős, és ennek megállapításához, élvezetéhez nem kő még csak vallásosnak sem lenni.
elgurult sékeleket a padlón persze nem érdemes keresni, mert hát... az antiszemitizmus lenne.:ĐĐĐĐĐ

img.discogs.com/wx3TTifOlEJyv1bbZR4-_c4Lv7M=/fit-in/600x579/filters:strip_icc():format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-3782830-1392079100-5559.jpeg.jpg

PYT 2021.01.11. 00:22:01

@VV10 Velőtrázó Vélemény: kádban... hogy mi?? ;)) és nem szereted Bödöcsöt meg Kőhalmit..? ohh... ezt nem is értem ;)

Qqts 2021.01.11. 00:22:12

@VV10 Velőtrázó Vélemény: koszonom a kioktatast. Google-t ismerem. A szg-hez kapcsolodo periferiakkal is elboldogulok. Ilyen stilusban felesleges ram pazarolnod a draga idodet :) elvezd ki a pancsolasod, nem viselnem jol, ha miattam lenne diskomfortos a spa elmenyed...

2021.01.11. 00:24:23

@vágtázó vadmalac: a pava utcai szep, a dohany utcai monumentalis, de nekem a rumbach tetszett a legjobban, de hat mittomen a deformatus

2021.01.11. 00:26:05

@Qqts: nem kioktatni akartalak, nem volt vilagos amit irtal, de hat armandojozsi (aki ma soros Falkinal) is elbaszta a szmajlik hijan.

Lukás főhadnagy 2021.01.11. 00:26:12

@MsIreneAdler: Valóban elképzelhető szcenariok... A 2esbe jó Boomerként bele sem akartam gondolni egy 18 éves lány esetében...

2021.01.11. 00:27:01

@VV10 Velőtrázó Vélemény: amibe tolnak sékelt, azok elég szépek, főleg belülről, nekem még az óbudai is tetszik, de oda - elvi okokból - irl nem szívesen tenném be a lábom' - a chábád nem a chaverim.:]

PYT 2021.01.11. 00:27:18

@vágtázó vadmalac: jósolnék én neked fényes jövőt, de ha egyszer nem értek hozzá (értsd: nem vagyok eléggé pofátlan ahhoz, hogy behazudjak egyet neked;)? Terveztem amúgy egy zsinagóga-látogatást már régóta, csak ez valahogy mindig elmaradt, de majd igyekszem pótolni, értettem ;))

MsIreneAdler 2021.01.11. 00:27:29

@Lukás főhadnagy: szerintem egyikbe sem szeretne belegondolni az ember egy 18 éves lány esetében... :)

2021.01.11. 00:29:36

@PYT: en elsosorban magamat szorakoztatom a faraszto es olykor erthetetlen poenokkal, ingyen, ezzel nehez versenyezni olyan eroltetett jopofasaggal amit ok tolnak - mint kathato itt sem erdekel, hogy kinek vicces amit irok, a tobvsegnek biztos tumacs.

de nekem alapbol a standup eroltetett, a klasszik kabare elegansabb volt

Lukás főhadnagy 2021.01.11. 00:29:45

@PYT: KAP nálam már második helyen,előzi Kőhalmit...

MsIreneAdler 2021.01.11. 00:30:28

@PYT: franc, pedig akartam volna jósoktatni én is! :)

Lukás főhadnagy 2021.01.11. 00:34:55

@MsIreneAdler: Lehet Frunak is jós kellett volna,hogy látja-e a négy kerék,harom szoba, két gyerek triptichont a nemes lovaggal...

PYT 2021.01.11. 00:35:05

@VV10 Velőtrázó Vélemény: anyám, ez nagyon komoly xdddd de sajnos igaz is egyben..

MsIreneAdler 2021.01.11. 00:36:16

@Lukás főhadnagy: nagyon remélem, hogy a szülei, akik végignézték ezt a csodás bimbózó szerelmet, majd közbeavatkoznak

2021.01.11. 00:36:24

@PYT: pedig benned vót minden bizodalmam, h vmi nők lapjás/blikkes tutiságot kiolvasol a zodiákus jegyeimből. *sóhaj* így kénytelen leszek magamnak jósolni.:Đ

skorpió: féltékeny, szexmániás, iligy faszfej vagy, és ezt mki tudja rólad. mindenért nyüszögsz, mert egy válogatós, maximalista faszfej is vagy. a jegy szülöttei szinte kivétel nélkül mind nárcisztikus pszichopaták voltak, ergo, sanszos, h te is az vagy. a kedvenc színed/számod/évszakod a sékel(es).:]

az aszcendenses, csájníz zodiákusosat most hanyagolom is, félő, h ott is csupa jó dolgok derülnének ki.:]

PYT 2021.01.11. 00:38:07

@MsIreneAdler: de a jóslás az egy másik "szakma" ;)) mondjuk úgy inkább, hogy javarszt szélhámosság, gondolom, meet én még nem jártam jósnál..

PYT 2021.01.11. 00:39:58

@vágtázó vadmalac: ez vicces, de teljesen másról beszélünk, ez a bulvárasztrológia, ebben nem vagyok otthon, mondom, mert totális baromság xdddddd

Lukás főhadnagy 2021.01.11. 00:40:21

@MsIreneAdler: Azon hangosan felröhögtem amikor Fru arra biztatta Rencsit hogy menjen el vasárnapi ebédre hozzájuk barátkozni ameddig ő bennt van... Epic jelenet lenne...

MsIreneAdler 2021.01.11. 00:42:08

@PYT: jujj, én egyszer jártam. Barátnőm oda meg vissza volt egy látótól,vagy mitől. Elmentem én is, fura volt. Lerajzolta a lakásunkat pontosan és elvileg minden gonoszt ki is űzött belőle. Csak pislogtam. De többet nem mentem :D

PYT 2021.01.11. 00:42:52

@VV10 Velőtrázó Vélemény: nálam Hofi az elévülhetetlen klasszikus, de azért az említett két standupost is kedvelem nagyon. :)

MsIreneAdler 2021.01.11. 00:43:40

@Lukás főhadnagy: uh, szerinted beengedik? Vagy van az a pénz Fruzsiéknál, amennyiért nem vágják tarkón Rencsit?

PYT 2021.01.11. 00:44:00

@MsIreneAdler: komolyan..? pfff, én félnék rohadtul....

2021.01.11. 00:47:33

@PYT: Hofi az tudott eloadni, egyeb dolgait hagyjuk, de amit csinalt a szinpadon az alap

Valahol Markos-Nadassal bezarult nekem ez, azota ritkan viszik at az ingerkuszobon, mert nincs mega maiakban a szakmai alazat

Galla meg Laarek mas teszta, de ok szakmailag nagyon ott vannak

2021.01.11. 00:48:03

@MsIreneAdler: szerintem mar elkoltoztek

2021.01.11. 00:48:35

@VV10 Velőtrázó Vélemény: "de nekem alapbol a standup eroltetett, a klasszik kabare elegansabb volt "

sajna-bajna, nagy igazság, báttya.

a hazai híg fost, amit stand up-nak csúfolnak az elmúlt uszkve 15 évben, a kezdetektől óriási arcpálmázások közepette, konstans szekunder szégyenérzettől sújtva figyeltem egy darabig.
eleinte még a kőhalmit és bödőcsöt különválasztottam a többi pofajenő faszkalaptól, mert bennük még minimálisan éreztem vmi skillt. bödőcsőt már sok éve elengedtem, kb megérkezett a többi béna, erőltetett faszjózsi mellé sajnos. és pont a napokban, kíváncsiságból (miután láttam is egy videót kőhalmival a 24.hu-n), leszedtem a nyetről egy 2019-es pörfomanszát (pályatévesztési tanácsadó 1-2). tragikus vót; a 1,5 órában kb. 2-3 közepesen gyengécske (rövid) poén volt, amit keveselltem egy hozzá hasonló figurától.

folyamatosan agyalok azon, h ebben a kiba országban miért nincs legalább egy, huzamosabb ideig(!) vicces ember?:/

lehet, ez is a turáni átok része (titkos záradéka)?:D hogy a kárpát-medencében az irigy hónaljmirigy, sas jóska meg a duma színházas gyászbélák és lujzák uralhatják le a humor műfaját kizárólagosan?

PYT 2021.01.11. 00:48:39

@Lukás főhadnagy: és még lehet is... vagy szerinted kihagyná a csatorna a lehetőséget, hogy elkísérjék egy stábbal, és csináljanak belőle egy extrát a fókuszba, vagy a "jöttem, láttam, buktam.." vagymi címmel futó kísérő műsorba? ;)

Lukás főhadnagy 2021.01.11. 00:49:26

@MsIreneAdler: Ha lesz ilyen az RTL tuti közvetíteni fogja...

2021.01.11. 00:49:33

Leteszem a lantot, hatott az arnika, ellazultam, meg epp elkaptam a fellott pizsit.

MsIreneAdler 2021.01.11. 00:49:34

@PYT: igeeen ijesztő volt. Csak a ketesztnevemet tudta, szóval sehol nem nézhetett utána hol lakom, az alaprajzot meg pláne nem tudhatta. Az egész nő egyszerű volt, semmi flikk flakk. Semmi homály, semmi kristálygömb. Én nem vagyok egy nagy vudus, de ott történt valami.

MsIreneAdler 2021.01.11. 00:52:10

@Lukás főhadnagy: ezt megtippelni sem merem. Nincs az az rtl, ami miatt beengedném Rencsit a házamba. Főleg ha néztéka műsort és látták mit csinál.

kozi001 2021.01.11. 00:53:19

Az a Kill Bill zene Renátóhoz :D

Lukás főhadnagy 2021.01.11. 00:54:47

@vágtázó vadmalac: Érdemes élőben megnézni őket, azért mas élmény. Bödőcs szerintem korszakos zseni, Kőhalminál bízom hogy visszatalal a horhoz, KAP nagyon erős lett az elmúlt 4-5 évben szerintem, esetleg még Kiss Ádám és Hadházi jöhet szóba...A többiek szerényebb képességűek az tény.

Én az amerikai "nagyagyukban" csalódtam nagyot, nekem túl nyers és vulgaris humort tolnak ami nekem nagyon meguszos érzetet keltett...Mintha alsós fiúk licitalnanak egymásra. De kinek mi jön be.

kozi001 2021.01.11. 00:58:55

@Lukás főhadnagy: Amcsik közül Bill Burrt szoktam nézni. Chris Rock is jó.
Ők valóban inkább ezt a kékgallérosabb humort hozzák.
Nálunk ez Hofi volt. Most nem nagyon van. Talán Hadházi.

PYT 2021.01.11. 01:00:51

@VV10 Velőtrázó Vélemény: @VV10 Velőtrázó Vélemény: Vastyúkék még Gallával régen jók voltak, nagyot szóltak, amikor behozták ide ezt a fajta humort, de mára elfáradtak szerintem, talán Galla nem, de őt már ritkán látni... Markos-Nádas dettó, a hugyosjózsibácsit mindenki vágta egykor, vicces is volt meg eredeti, de ezzel ki is fújtak nagyjából, mert azóta jobbára csak ismétlik magukat; be-becsatlakozott még hozzájuk néha a kis Karinthy és Boncz Géza, ezek is jók voltak, de egy idő után megint csak azt éreztem, ismétlik magukat, és mintha egyre fáradtabban nyomnák, vagy nem is tudom, mintha már nem tudnák felvenni a fonalat, ezért leszoktam róluk már nagyonnrég... De Bödöcs és Kőhalmi nekem friss és aktuális, nekem bejön a humoruk maximálisan.

2021.01.11. 01:03:17

@PYT: "ez vicces, de teljesen másról beszélünk, ez a bulvárasztrológia, ebben nem vagyok otthon, mondom, mert totális baromság xdddddd "

manka, aszittem levágod, h csak húzom az agyad.:Đ
évtizedek óta olvasgatok mféle ezotériával, asztrológiával, tarot-val etc. foglalkozó okosságokat (nem, nem a kiskegyed asztro-rovata szintű dolgokra kell gondolni). ekg van közöttünk a xx-xxi. századi kommercializált csapásiránnyal kapcsolatban is.

akadnak azért a mo-i spirituális körökben is egész jó fej, autentikus figurák, péel az öreg kazanlár ámin emil, v szász ilma. de személy szerint én jobban csipolom azokat, akik a racionálisabb vonal mellett, kíváncsiságból birizgálják akár a spiritualitást, akár az okkultizmust. popper peti bácsi, feldmár andrás, alejandro jodorowsky, müller péter sötöbö.
nagy kár, h - egyelőre nagyon úgy tűnik - nem érkezik színvonalas utánpótlás a helyükre.:/

ha tudtok esetleg hozzájuk fogható 30-as, 40-es arcokat mondani, azt kíváncsian várom.:]

PYT 2021.01.11. 01:03:48

@Lukás főhadnagy: ez sajnos a tipikus amerikai humor, élvezhetetlen számomra is...

2021.01.11. 01:04:10

@MsIreneAdler: " és elvileg minden gonoszt ki is űzött belőle."

azóta vagyok hontalan!:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

PYT 2021.01.11. 01:06:30

@Lukás főhadnagy: Bödőcs, Kőhalmi képernyőn is átjön, erőteljesek nagyon és én kifejezetten szeretem Kőhalmi retro-humorát, valamint igazad van, KAP mostanában tényleg egyre jobb, a többiek jobbára töltelékek, hogy az erőteljeseket kiemeljék és ennyi.

PYT 2021.01.11. 01:08:51

@VV10 Velőtrázó Vélemény: az ingatlanpiac pang éppen, még a fővárosban is, nem hogy vidéken, szal passz, hogyan tudnának ilyen válságos időkben hirtelen lakhelyet cserélni? Maradnak, ennyi ;ppp

PYT 2021.01.11. 01:12:19

@MsIreneAdler: komoly.... na de miért mentél el hozzá, volt kérdésed, vagy csak ez a tisztítás vagy mi? Én mindig azt gondoltam, ez merő humbug, hókuszpókusz... aztán milyen lett a lakás, miután megtisztította, volt valami érezhető hatása? Komolyan érdekel, ;ég sosem találkoztam senkvel, aki volt ilyennen...

PYT 2021.01.11. 01:15:10

@MsIreneAdler: uhh, dehogyis, nincs az a pénz, képzeld el, naívan beengeded, aztán harmadnap arra mész haza, hogy a vírekkel befoglalták a lakásod, és neked 'utcaajtó, nyílj ki'... ;) és ez nem vicc.

PYT 2021.01.11. 01:17:05

@vágtázó vadmalac: xddddx nálad is a vírek jártak, vagy az éjjellátó, izé, tisztánlátó spiritiszta-ateista?

2021.01.11. 01:18:26

@Lukás főhadnagy: a megúszás és az amerikaik, hááát, ez pont fordítva van sztem; a magyarok azok, akik az esetek 99%-ban megúszós poénokat írnak, és adnak elő.

ha megnézel az utóbbi 30-40 évből néhány, random SNL adást/epizódot, nyilván olyasmiket, amik nem az amcsi belpolitikára vannak kihegyezve, mert azok nálunk nem tudnak úgy ülni (ahogy fordított esetben egy ovi-s, v fletós poént, paródiát sem vágtázna a kutya sem kb, a magyarokon kívül), na ott kb. midnen van, csak megúszás nincs. ráadásul ezt tudják úgy hozni, h az álságos tv-s cenzúrába is még belefér, értsd, nincs fákkozás, de még a többi tiltólistás kifejezés (shit, cunt etc) sem hangzik el, és mégis, ha akarnak, akkor annyira erős kontentet gyártanak, h csak kamillázik az ember, h oké, nincs szókimondó kocsis beszéd, ahhoz képest bizonyos jelenetek valóban 18pluszosra sikerednek szinte (pedig ugye cenzúrázatlan meztelenség, explicit szex sem látható nyilván).

aláírom, h nagy számok törvénye szerint, ott sem lehet térdcsapkodós miden geg, minden poén, de arányaiban egy-egy sikerültebb adás, felveszi a versenyt a honi humor komplett 10-15 évével, és ezt nem hungarofóbiától vezérelve írom.

az amcsiknál pont az van - szvsz -, ami itthon a legtöbb előadóból hiányzik: az előadói készség, hofit is leginkább ez utóbbi tulajdonsága emelte ki a posványból, és ezért üt még x évtizeddel később is egy csomó előadása akár, mert ahogy beszélt, gesztikulált, ahogy a mimikáját használta, az maga a nagy betűs, valódi MŰVÉSZET, és azt hofi nevében utólag is kikérem, h egy hadházi szerű antitlentummal egy lapon legyen említve. ez kb olyan mintha a hazai shy guys fiúcsapat lenen összehasonlítva a queen-nel.

budapest23 2021.01.11. 01:20:11

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Nem Hofi "egyéb dolgait" kéne hagyni, hanem azt az anyagi érdekböl és féltékeny kivagyiságból írt pamfletet, ami az "egyéb dolgok"-ról szóló kamu fámát elindította!
www.youtube.com/watch?v=xB3CWEGJurw

2021.01.11. 01:20:29

@PYT: na, PYT, nézd meg, má' megint elüldöztél mkit!:DDDDDDDDDDDDDD
biztos nem az én jóféle észosztásomat unták meg, az lehetetlen!:Đ

budapest23 2021.01.11. 01:45:56

@PYT:
- Seinfeld standuposként elsösorban a sorozatával tetszett meg, hihetetlen de a kilenc évadot és 200+ adást úgy tolták végig, hogy még ma is metoo-konform minden humor, mégis vicces volt, és politika is nulla szinten volt. Ez azért teljesítmény (ami Seinfeld mellett a másik írót és ugyancsak jó sorozatot vivö Larry David-et dícséri)
- Andrew Dice "eszemfaszommegáll" Clay :))) Ha lehet, pont az ellentéte, minden humora maximálisan 18plusszos (nursary rhime, 1989: "roll roll roll your cunt gently down my prick, merrily merrily merrily merrily then you´ll suck my dick"...) de mindamellett hihetlen öszinte, eredeti, éles és tiszta ("raw" ), sztem nagyon tiszteletre méltó anyag már több mint 40 éve.
- George Carlin, a politikai és "megfigyelö" humor fantasztikus alakja, hihetlenül okos, pontos és felkészült. Keress rá a tízparancsolatot egyparancsolattá egyszerüsítö anyagjára, jó ajánló sztem.
- Marc Maron, szinte a fájdalomi önanalizáló (nem úgy! perverzek!), csendes, selymesen csordogáló öröm
- Sebastian Maniscalco. Sztem átkozottul vicces, cool, plusz jól tolja a digó bevándorló figurát, és az egyik beszólásnál látszott, hogy kib* gyors is fejben!

Tudom egyébként ajánlani a fent említett Seinfeld netes sorozatát, a "Comedians in Cars getting Coffee-t" amiben mostanra már vagy 100 amcsi standupossal meg egyebekkel is (pl., most tessék kapaszkodni, Obamával is - elnöksége alatt! - együtt tolták a barmolást) csinál hangulatos, hát minek is hívjam, talán podcast-szerüséget?! Abból csomó modern- meg legmodernebbkori fö- vagy mellékállasban vicces alakra rá lehet érezni és esetleg kattanni.

Az angolok közül mondanám
- Dylan Moran-t, amit kikérne magának, lévén ír, és akinek a Black Books-ja nálam örökös top five a vicces sorozatokban
- Count Arthur Strong, akit/amit vagy imádni vagy gyülölni lehet, mert végülis egy kitalált - és a való életben, ha találkoznék vele, valszeg büntetöjogi tételeket érö reakciókat provokálóan idegesítö - figura, de aki a helyzet- és nyelvi komikum egy olyan magasiskoláját adja, amit ritkán látni sztem
- Simon Amstell, az önsanyargató zsidó homoszexuális humor mestere, egy tök jó abszurd tv-sorozattal (Grandma´s House)
- Jimmy Carr. Mesterien szemét és qrva vicces :)

Persze szubjektív ez is mint minden.

budapest23 2021.01.11. 01:53:31

@vágtázó vadmalac: amit kihagytál: profizmus és alázat. (Tudnék még más magyar foglalkozást is mondani, nagy dunaparti épületben pl., ahol a többség ezeknek híjján van, khmm.)
Amcsiban akkora a választék, hogy kegyetlenül kiszóródik idövel mindenki, aki (legalábbis többségük esetében, hiszen peches kivételek is erösíthetik a szabályt) nem érdemes jobb sorsra. Ha megnézed pl., kik kapnak vicces sorozatot Angliában vagy Amerikában, általában mind elötte sikeres stand-up karriert építettek fel! És az más kérdés, hogy a sorozat/tv formátum majd hogy müködik nekik, de addig is mire ismertek lesznek, olyan rutinnal, hackle-reakcióképességgel, anyaggal, rögtönzöképességgel és egyéniséggel rendelkeznek, hogy az felveszi a versenyt bárminemü "tálentummal", amit pl. jó esetben (Hofi, Sándor György, korai Nagybandó, korai Fábry) maximumként kap a magyar szemlélödö.

PYT 2021.01.11. 01:55:26

@Mók_Ica: ezt csak most látom, és akkor igen, jól sejtettük, hogy az égvilágon semmi kompetenciája, képesítése nincs a párkapcsolati tanácsadásra, szimpla önjelölt coach, nyersen szólva: sarlatán.

PYT 2021.01.11. 01:58:16

@vágtázó vadmalac: csak fel akartam zárkózni melléd, és..... sikerült!!!!! xdddd

budapest23 2021.01.11. 01:58:51

@budapest23: "Andrew Dice "eszemfaszommegáll" Clay :))) Ha lehet, pont az ellentéte, minden humora maximálisan 18plusszos (nursary rhime, 1989: "roll roll roll your cunt gently down my prick, merrily merrily merrily merrily then you´ll suck my dick"...) de mindamellett hihetlen öszinte, eredeti, éles és tiszta ("raw" ), sztem nagyon tiszteletre méltó anyag már több mint 40 éve."

Most hogy mondom (hogy egy kicsit ON-oljak is megint) szerintem pl. Daniban van egy kis valami Andrew Dice Clay habitusából, és épp kezdek rájönni, hogy ez az egyetlen komponense az ö viselkedésének és hadaró dumázgatásából is, ami számomra szimpatikus, miközben viselkedése és virágos bánásmódja/meglátásai nekem kifejezetten visszataszítóak.

PYT 2021.01.11. 02:00:27

@budapest23: hmm, ez aztán a részletes lista... átböngészem és adok esélyt nekik, köszönöm, hogy beletetted a munkát. :)

PYT 2021.01.11. 02:05:34

@budapest23: ezt is köszi, nekem ez eddig kimaradt teljesen...

PYT 2021.01.11. 02:14:30

@vágtázó vadmalac: sajnos nem, nem tudok, és még az is lehet, hogy nem is kell frissítés, adtak eleget a nagy öregek, dolgozzunk most már azokból... keleti filozófiákkal hogy állsz, amúhy? (és naná, hogy levágós, hogy húzod az agyam, vsak mint rendesen, már hozzá vagyok edződve xdd ugyanakkor nem hagyhatom kommtársainkat abban a tévhitben már mégse, hogy tudok jövendőt mondani, nem vagyok én koszlidérc, te!;))

PYT 2021.01.11. 02:34:23

@vágtázó vadmalac: hú amit Hofiról írtál, azt nagyon adom, nagypapám hatalmas rajongója volt, és átültette belénk, unokánkba is; ő még látta élőben nem is egyszer a rendszerváltozás elött és mindig azt mndta, hogy a sikere nagyrészt azon múlt, hogy elképesztő színpadi jelenléte volt. Ezt nem lehet szorgalommal elérni, ezzelszületik az ember, vagy nem. Igaza lehetett nagyapámnak, mert a felvételekől is átjön a karizmája, ami egyszerűen odaszegezi az embert a fotelbe ha egyszer elkezdi őt nézni, tényleg korszakos zseni volt...

2021.01.11. 02:47:41

@budapest23: feleslegesnek éreztem az általad is megemlített két tényezőt, tulajdonságot (profizmus, alázat) megemlíteni a magyar vonallal kapcsolatosan, mert azt gondolom, h azok is tisztában vannak vele, h a hazai humoristák ezzel nem igen vannak felvértezve, akik esetlegesen rajonganak értük.

vágtázom, h sokan a stand up-os közegből kerülnek a különböző sorozatokba, tévé-, ill. mozifilmekbe. szubjektív véleményem, h ez a váltás - az esetek zömében - nem tesz nekik jót, persze nem financiális értelemben. egy maszívabb snl-es jelenlét mellett/után leginkább csak a nem észak-atlanti (usa, kanada) közönség körében növelik számottevően a népszerűségüket, ami lehetne akár pozitívum is, de mivel legtöbbször kritikán aluli, tehetségtelen balfasz rendezők/forgatókönyvírók produkcióiban vállalnak szerepeket (hol több, hol kevesebb gázsiért) akik nem ismerték a korábbi munkásságukat, azok beskatulyázzák őket a tingli-tangli (nálunk kb. irgymirigyéknek megfeleltethető) nívójú produkciók debiljeinek. oké, felnőtt, és többnyire eléggé értelmes emberek, szóval ez a saját döntésük.

engem csak azért szomorít el, h itthon ennyire leeresztett a színvonal, mert a humor az abszolúte nem pénzfüggő, ergo lehet - és sztem kell is időnként - párhuzamot vonni az amcsi, v az angol szcéna és a magyar között. kint is, és nálunk is felülreprezentált a zsidó származású alkotók aránya (ez sztem önmagában nem baj, zsidóként azt vallom, h lehet egy zsidó vicces - zsidók és nem zsidók számára egyaránt -, meg szánalmas, humortalan balfasz is.
és mivel az nem pénzfüggő, h vki - akinek tehetsége van hozzá - írjon, és mellette akár elő is adjon, nem fér a fejembe, h nálunk sem a hivatalos platformokon (péel dumaszínház), sem a mféle, alulról szerveződő, 0 sékelből kivitelezhető csatornákon (péel youtube), miért nincs senki, aki nem a langyos, megúszós borzalmakat tolja kizárólagosan?

kb. az van, h amióta hofi meghalt, aki tényleg egy kiemelkedő figura volt, instant vitte magával a sírba a magyar humort. és azóta sacperkábé mki kényszeresen jópofizik, ha kell, ha nem (most a tök basic, átlagemberekről beszélek), formális és informális keretek között a saját, béna poénkodásaikat tolja boldog-boldogtalan, bármerre mész, és nyehegnek. siralmas.

az utóbbi években gyakorlatilag akkor tudok egyszer-egyszer nevetni, v elmosolyodni, ha elolvasok egy vitriolosabb tóta w. publit, v puzsér vmelyik jól összeszedett őrjöngését.
tisztában vagyok vele, h egy marginális kisebbséghez tartozom, mert a többségnek jó az, ami van. showder klub, ihm, nevesíteni sem vagyok hajlandó youtube-os arcok és csatornák, a régen még vmennyire színvonalasabb, de már hosszú-hosszú évek óta szörnyen megfáradt arcok (laár, galla, fábry etc.), baginacsa (lyézusereje)... lassan ott tartunk, h még bayer zsóca is befér ebbe a társaságba.-,-'

nu, mindegy, e'van, egyetlen szerencsém, h azért még - egyelőre - nem kötelező ezt szeretni is.;]

budapest23 2021.01.11. 02:55:22

késö éjjeli utóirat, Hofihoz.
Egy youtube klipp alatt találtam hsz-ként:
"Én gyerek voltam,jött Monorra.Én voltam már csak a művház udvarán,meg az orgonista.Egy fellépésről jött fehér mertcivel.Nem volt jókedvű mert ott mesélte a kollégájánek,hogy az úton látott egy súlyos autóütközést.Meghalt egy kisgyerek.Odajött velem néhány szót váltani.Nincs pénzed,kérdezte.Gyere nyugodtan velem vagy.Sajnos nem mentem,haza kellett mennem,az öltözőig kisértem,ott megpuszilt,és elsírta magát....gondolom még a halott kisgyerek látványa élt nála.Aztán fergeteges 1 órát adott a dugig telt művház szinpadán...ennyxi."

Ennyi. Profizmus, alázat. Emberség.

2021.01.11. 03:04:11

@PYT: bezony, ez az, ami nekem hiányzik - kb. 20 éve - a honi előadókból. nem akarok képmutató karcsi lenni, szal vállalom, h van egy tonnányi olyan hofis anyag (akár csak audió, akár mozgóképfelvétel), ami manapság már egy félmosolyt sem tud az én fancsali pofámra rántani, mert ad1: feltornászódott a Zingerküszöb a csomolungma tetejéig, ad2: x évtizedes távlatból, bizonyos utalások, poénok már nehezen, v akár semennyire sem értelmezhetőek az én generációm (1983-as y) számára sem. pár napja - már nem is tudom, miért - rá kellett keresnem a kiskabosra, asszem pont vmi olyan perfomanszát kezdtem el nézni, ami a születési évemben lett még rögzítve anno. ahogy kicsoszogott az öreg a színpadra, már majdnem elsírtam magam. JELENLÉT & KARIZMA. a műsor abszolút nem volt egy térdcsapkodós/tárdkalács-szétforgácsolós valami, de mégis nagyokat sóhajtozva, mosollyal a pofámon néztem végig, és persze akkor is azt kérdezgettem az univerzumtól, h mi a pék veres lapátjáért nem lehet legalább egy újabb kiskabosa ennek a búval ba.. ...bonázott országnak, ha már egy új hofit nem is érdemes várni/kérni.:]

a válasz rövid vót és velős:
coub.com/view/1n9oc

2021.01.11. 03:17:24

@PYT: 10 évig voltam a négere, na jó, csak a gépíró alkalmazottja, kvázi szerkesztője egy írónak, aki meglehetősen ezoter-sérült volt, és fekete öves india-fanatikus; járt rendszeresen ki putrisztánba a féllábú leprás gurujához.:] én a hinduizmust, és úgy en bloc indiát sosem csipoltam, most sem csipolom. a krishnás vonal sem vonzott soha. magán a buddhizmuson belül vannak szimpatikus csapásirányok, de összességében semelyik vallás és/v ahhoz vmennyire köthető filozófiai ösvény nem tudott ámulatba ejteni. tindézserként eprsze sátánista akartam lenni, de amikro jobabn belemélyültem, rájöttem, h ez sajnos ugyanolyan rossz mambo-jambo, mint azok a monoteista - ábrahámita -vallások, amiket zsigerből utálok kisgyerekorom óta.:]

én azt gondolom továbbra is, h igenis, kurvára kellenének magyar tanítók, mesterek, ahogy humoristák is. ettől függetlenül nyilván nem kell szemétre/máglyára hajítani a régi öregek által ránk hagyományozott fantasztikus írásokat, összegyűjtött bölcsességeket sem.

bár nem szívesen említem egy mondaton belül poppert, feldmárt (őket kettejüket csipolom a legjobban talán) csernussal, de már kb. ott tartok, h már egy imrét is meg kő becsülni, mert nála látványosan csak rosszabbak jönnek az ezoter/pszicho vonalon.:Đ szóval, ez az, amit eléggé gyászosnak érzek/gondolok.:D erre a kommentemre nettó 666 ekg-t várok, különben megidézek egy kecskeszellemet.):]]

budapest23 2021.01.11. 03:22:50

@vágtázó vadmalac: egyetértünk, mint általában. a két pontot azért mondtam csak, mert csomó kinti elöadó pont azt mutatta meg, hogy ez a két faktor mennyire fontos és mennyi mindent kompenzál. Mert a tehetség/genetika hozhat egy (szorgalom, müveltség, profzimus, alázat, nevezzd aminek akarod) 80%-on még húszat, de a 80-at nem pótolhatja, ha az elöbbiek hiányoznak.

Annyit még mondanék talán engedményképp, hogy régen, amikor itthon kisebb volt a választék és több a (politikai mellett azért minöségi ellenörzést is ellátó) sorompó, így általában aki felbukkant a tv-ben, meg is "érdemelte" saját lábon (stand-up, haha :D) és hozta is a ma már nosztalgiázásra okot adó színvonalat.

Amint ez a szürö megszünt, és a mennyiség fontosabb lett a minöségnél (müsorgyártás, tv/rádió-adók száma stb. - lásd ATV-s "kabarék"), a korabeli figurákból rögtön kiszóródott (illetve hát itt maradt, de bárcsak ne...) az, aki nem saját lábán állt, hanem mások zseniális dolgait adta csak elö.

Az amcsi dolgot én is úgy látom, hogy ritkán müxik a tv-sorozat, az általam említettek azért is kaptak helyet, mert ebben sztem kivételek voltak. A modernebb kori SNL-gárdák szinte egyik alakja se tudott minöségi sorozatot megcsípni/teremteni, talán Amy Poehler (Parks & Recreation) és Andy Samber (Brooklyn 99) kivételével. Nekem nem tetszett már különösebben se a Last Man on Earth (Will Forte, Christen Schaal), se a Undateables (Chris D'Elia, Brent Morin, Ron Funches). Ott szerintem abban lehet az ok, hogy megpróbálják a rövid jelenetekre és poénokra kihegyezett SNL-formátumot ill. fílinget ráeröszakolni egy komplett epizódra vagy sorozatra.

Egyszóval én minden évadban átfutok 2-3 epizódot, de nem várom, hogy ebböl a 2010 utáni generációból valaha is egy Murphy, Belushi, Chase, Baldwin, Letterman, Crystal vagy - föhajtás! - Bill Murphy születne.

A valódi stand-up sztem sajna már jó ideje nem az SNL tájékán keresendö/található, hanem a kis/nagy klubokban, ahonnan jó esetben nem az SNL-be, hanem egy önálló esttel a Netflixre vagy HBO-ra vezet az út.

2021.01.11. 03:29:47

jó éjt, srácok, alvadnom kell, és sékelekről álmodnom, h hnap is tudjak spammelgeteni a hv fórumon - sokak bánatára, kevesek örömére.:]

lajla tov!

budapest23 2021.01.11. 03:39:43

@vágtázó vadmalac: Én ezo-vonalon két végpontot szerettem meg, az egyik Szepes Mária, akit volt szerencsém személyesen is ismerni, és a másik ö:
www.youtube.com/watch?v=YkRWhmkxtj8
Nekem e két véglet közé nemnagyon fér semmi :) és ezt csak azért mondom, mert Poppert nem tartom ezotérikus szerzönek, ö "egyszerüen csak" hihetetlenül sokoldalúan müvelt, érzékeny és intelligens ember volt.
A fenti kettö közti terepet általában "parasztvakítás", minösített esetekben "faszság" címszóval tudom le.

ficekence 2021.01.11. 04:57:47

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Jó, de valahol azt írtad, hogy leforgatták. Szerintem meg április, vagy május lesz a forgatás vége.

Nets 2021.01.11. 06:15:05

@Qqts: A kislányos résszel egyetértek, a többinek a jövőjét nem látom. Bár nyereménye nem lesz, de sajnos hasonló sorsot vizionálok, mint BB Évinél - szét fog hullani az elméje, miután a világ mocskát tapasztotta magára.

Brutálisan kemény lesz mikor Dani megtudja a múltját ha kijön, simán eltudom képzelni hogy agyonfogja verni. Nagyon komolyan figyelni kellene a gyereket miután elhagyja a villát, mert ez nem vicc.

Ha valahogy el is különítik tőle/sikerül elkerülnie a lánynak, akkor mindenhol bele fog rúgni ahol csak szerepel, biztosan azzal kezdve, hogy csak kihasználta a rbancot, semmilyen érzelme nem volt.

Nets 2021.01.11. 06:31:22

Amúgy a legutóbbi BeleValóban Robié a legjobb pillanat:

Fru: Találd ki mi Rencsike csillagjegye!
Robi: Pszichopata?

Sargabogre 2021.01.11. 06:39:23

@Nets: a tegnapi részeket még nem láttam végig, de szerintem Dani nem "asszonyverő", az Renátó inkább. Dani a verbális bántalmazó típus lehet. De szerintem ahogy kijönnek, kb offolja Virágot amúgy is, minek utazgasson hozzá, ha így is egy csomó bula rá fog tapadni (sajnos). Én inkább Frut félteném, bár ő megmondta, hogy lehet ütni (te jó ég...). Na neki egy igen komoly terápia kéne + 1 távoltartási végzés Rencsikétől.

Gia 2021.01.11. 07:56:32

@Sargabogre: Én úgy értelmeztem,hogy Fru nem veretni akarja magát,egyszerűen csak azt vezette le,hogy hogyha nem csinált semmi rosszat,akkor nem érdemel sem csúnya beszédet,sem mást.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.11. 09:04:46

Jó reggelt Mindenkinek!

Úgy látom, Renátónak vége lesz, mint a Twin Peaks-nek. Vagy amúgy keresztapáson: Renátó szombaton már a halakkal alszik...

www.youtube.com/watch?v=hK2gWfGWVYo

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.11. 09:16:22

@Gia: ha nem köszön elég hagosan csak akkor fog kapni egy pofont?

Egyébként Renátó javára legye mondva: normális szakmája van, normálisan tud kommunikálni ha nem gurul el a gyógyszere. Nekem a kezet kezdetén a top3-ban volt. Mondjuk azóta leépítette magát, de ez legfőképpen a Fruval való kapcsolata miatt van.

Tanúság a jövőre nézve: Fálki ha be akarsz költözni a villába, ne csajozz be - lányok ne fiúzzatok be. Mert kifordítja a személyiségeteket.

Ha végig gondoljátok Renátó balhéinak a 99%-a amiatt volt mert vagy Fruval veszett össze, vagy Frura volt féltékeny. Egész egyszerűen ebbe a játékba nem fér bele egy kapcsolat és pont.

Viszont a srácnak mindenképpen dühkezelési programra kellene mennie (
Jack Nicholson-hoz) és valamit kezdeni kellene a kóros féltékenységével.

Fru: meg remélem, hogy csak játszik itt, mert ha nem akkor valószínűleg jóval sérültebb és betegebb, mint Virág és Vivi összesen. Neki is pszichológiai segítségre lenne szüksége....

prakp 2021.01.11. 09:18:50

@vágtázó vadmalac: Javaslom a Bödőcs Londonban keresőszót... Egyben csak enkóron találtam meg, de részletek vannak a túbon is. Ha az neked lapos, akkor lófaxt a seggedbe.

Gia 2021.01.11. 09:21:09

@Brigante: Áh..Rencsinek Fru nélkül is elrúgták a pöttyöst már az elején.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.11. 09:29:04

@Gia: az is Fej miatt volt, mert féltékeny lett Bálintra. Csak a gyökér nem tudta megfogalmazni mi a kínja. Utólag volt egy beszélgetés közöttük amikor kiderült . Jut eszembe, még össze se voltak jőve Fruval és máris úgy kezelte, mint egy vagyontárgyat...

Összeségébe javaslom Frúnak, hogy fusson addig míg tudd..., nem lesz jó vége...

Gia 2021.01.11. 09:32:22

@Brigante: Irtam is tegnap,hogy Fuss Forest,vagyis Fruzsina..
Renátó iszonyatosan lejáratta magát..

2021.01.11. 09:32:37

@Brigante: Frumixer mar nem jatszik szerintem Csulatoval. Az elejen nagyon probalt taktikazni, ami mas jatekosok fele meg megvan most is, de valasztott kanjaval kapcsolatban atlepett egy parhuzamos valosagba. Tippre annyira panikba esett amiatt hogy rossz lora tett hogy kikkel fog kokettalni, hogy be akart allni egy eros melle es Csulato volt kezenfekvo megoldas. Aztan olyan dolgokkal ruhazta fel ami csak az o fejeben letezik, a negativat ignoralja, mert akkor ott lenne a kegyetlen valosag. Az arcan ott a rajongas a fodrasz gyerek fele, de a teste meg pontosan az ellenkezojet sugallja. Mohoki kihivaskori jelezese az elejen es a mostani nexusuk meg a Mercivel valo ambivalens kapcsolata egyertelmuen arra utal, hogy neki a maleszaju kellett volna az altala elkepzelt jatekhoz es Csulato is erre erzett ra, nem pedig egy kamu ellenseget krealt, de a konkret dolgokat o is csak behaluzza.

Nets 2021.01.11. 09:43:49

@Brigante: Személyiségzavarosnak tűnik a pali, de persze nem vagyunk szakemberek, nehéz megítélni. Biztos hogy nagyon messze van a normálistól.

A sz*rkeverései később is kijöttek volna, csak nem Fruval, hanem másokkal lettek volna erősebb ütközések. Emlékezzetek vissza, hogy mikor Digo még bent volt, hogyan lavírozott és adott ki infókat Bálintéknak például a jelrakásokról, közben meg végig arra verte magát, hogy ő milyen hűséges és gerinces.

Nem hiába látták be Amandáék is az adások visszanézése után, hogy a nagy barátok mégsem voltak azok, csak vágóhídra küldték őket.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.11. 09:46:48

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ezt mondom én is. A Csulátónak (ahogy hívod) eléggé alul reprezentált mind az érzelmi, mind a verbális kommunikációja.

Olyan, mintha nem is tudom.... hát nem egy XXI.-században élő ember lenne... pedig a lelke legmélyén érzem a jóságot, nagyjából, mint Luke Dart Vedernek....

Qqts 2021.01.11. 10:11:21

@Nets: remelem nem lesz igazad. Igaz, hogy van par rossz pelda, de nem minden valosagshow szereplo elete siklott ki. Bizzunk benne, hogy o nem erre a sorsra jut majd

Sargabogre 2021.01.11. 10:13:40

fú a mercis jeleneteket már nem vagyok képes végighallgatni :D néha atomhéliumban nyomja.

MsIreneAdler 2021.01.11. 10:13:50

@Gia: a nagy baj azzal, amit Fru mondott (többek között), hogy a későbbiekben nem ő fogja meghatározni mi az a rossz, amiért majd kapni fog. Viszont Renátó már beleegyezésnek vette, hogy ha (Rencsi szerint) csúnya dolgot tesz majd Fru, akkor közös megegyezéssel jár majd neki a pofon. Hisz ő mondta, hádde neem?
Szóval jobb, ha megfogadja a tanacsod, és fut!

kozi001 2021.01.11. 10:32:25

@Brigante: Semmi érzelem. Maradjon inkább csak a biztonsági játék a csajokkal, mint amit Tiv Tivy, Hunor meg még páran csináltak!
Este ürítésre jó, nap közben meg észre se veszed.

budapest23 2021.01.11. 10:53:55

@MsIreneAdler: Engem - férfiként is, söt - leginkább az idegesít már-már rühellés-méretben, ahogy Renátó láthatóan bármi érzelmi kötödés nélkül a legundorítóbb, legalpáribb, suttyó agresszív szavakkal beszél "szíve választottjával", amint beindul a pislogásos agyelborulás nála. Az, hogy közben még arra is figyel, mások elött ne tegye illetve lehalkítsa magát és Frút, ha valaki potenciálisan hallhatná a faszságait, csak megerösíti bennem is azt, amit Robi oly zseniálisan és ösztönböl levett, hogy ez az ember komoly pszichopata (szociopata), ráadásul mint láttuk nagyon komoly indulatkezelési hiányosságokkal. (Digo is ilyen szerintem, csak neki nem jutott elég idö "kibontakozni". Bálint erre az "ütöttél már ugye nöt" kitéttel szépen ráérzett, úgy tünik, hacsak nem volt bennfentes infója...)

Kivételesen nagy öröm számomra, hogy a vv-szavazóképes lakosság 93 százaléka úgy tünik, hasonlóan gondolkodik. Kizártnak tartom, hogy rencsike valaha ezt visszaolvassa, pláne magához nyúljon emberileg emiatt, de ezek nagyon kezelendö dolgok lennének egyébként, ha valaki társas lényként, emberközösségben kíván normális életet élni majd valamikor.

Spitzbaue® 2021.01.11. 11:26:13

@Brigante: Nana, azért amikor Bálintnak nekiment, hogy "Kurva! Kurva!", annak semmi köze nem volt Grincshez. Recska ilyen és kész. Egyébként nekem ő volt a legszimpibb a beköltözéskor, még mikor Bálára tette a duplát az se volt baj, de Dhíííígóóóóú "csapatában" ráült a szopórollerre, ami nagyon begurult, és le se szállt ezidáig, már a bányában rollerezik.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.11. 11:26:29

@kozi001: ez se oké. Az esti ürítést rendezze le maga, saját kezűleg. Ha nincs közöttük semmi, akkor fölösleges vele megalázni a hölgyet, lejáratni mind a hölgyet, mind magát.

Fura ez, nekem nem menne ha nincs meg a kémia... ha megvan akkor meg b...tod a haditervet.

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.11. 11:27:22

Sziasztok! :-)

@Nets: Igen, Robi beszólásán hatalmasat röhögtem én is. :D
@MsIreneAdler: @Gia: Maximális ekg. Ha neki nem is, nagyon remélem, hogy a környezetének, családjának lesz annyi esze, hogy a közelébe sem engedik Renátának.

Spitzbaue® 2021.01.11. 11:28:53

@VV10 Velőtrázó Vélemény: EKG, plusz még hozzátenném, hogy ez egy kitűnő példa, hogy a nők mennyire betudnak dőlni a szép szavaknak, ha sokat mondják nekik.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.11. 11:29:57

@Niemandhäuser: azért ment neki Bálintnak, mert Bálint kifejtette, hogy megdugná a Grincset....
Ez valamikor később fejtették ki...

Csak az idióta nem tudta elmondani, hogy mi nyomja a ??? lelkét ???
Komoly gondok vannak a sráccal..., de szerintem ezt mindenki látha

Spitzbaue® 2021.01.11. 11:32:36

@Sargabogre:Nekem meg kimondottan tetszik a héliumos, tök jókat röhögök rajta. És nem is rajta röhögök, hanem csak a hangon amit kiad: kb. mint Nádas Gyuri a húgyos Józsival, elégvolt csak megszólalni, már mindenki dölt a röhögéstől a hang miatt.

Spitzbaue® 2021.01.11. 11:34:42

@Brigante: Igaz. igaz, de az is benne volt, hogy Bála elmesélte Múnak, hogy letérdelt előtte. Az verte kin nála ott jobban a biztit. De valóban, már akkor is írogattuk itt, hogy milyen mentalitás az, hogy ha tetszik neki egy nő, akkor a másik már rás se nézhet, nem hogy még esetleg tessen is neki... Pfhejjj

kozi001 2021.01.11. 11:35:47

@budapest23: 'Digo is ilyen szerintem, csak neki nem jutott elég idö "kibontakozni".'
Én ennek mondjuk örülök.

hereverő heverő 2021.01.11. 11:36:46

@Niemandhäuser: Ez oltári nagy marhaság, már ne is haragudj. Aki olyan, az bedől a szép szavaknak, tök mindegy nő vagy férfi. Aki pedig tapasztaltabb, okosabb, ravaszabb, gyanakvóbb, stb... az nem dől be a szép szavaknak.

kozi001 2021.01.11. 11:37:25

@Brigante:
Én tudom.
De sokan csinálták pedig.
VV9-ben a "hú, de jóképű" Hunor ugyanezt csinálta.
De a nézők többsége egyszerűen nem vette figyelembe...

budapest23 2021.01.11. 11:38:36

@kozi001: Még jó... :) Képzeld, ezek itt hetek óta egymást húznák felfelé Renátóval kettesben... lettek volna már olyan kék meg lila foltok egykét villalakón...

budapest23 2021.01.11. 11:44:24

@hereverő heverő: Én amúgy zsinórmértéknek mindig azt nézem, máshoz (különösen hierarchiában alább levönek tartott) emberrel szemben hogy viselkedik valaki, na abban aztán megmutatkozik az igazi énje.
Volt már barántnöm, aki egy "agyilag kicsit lassú" jóbarátomról viszonylag lesajnálóan nyilatkozott és nagyon ridegen bánt vele. Eközben - friss szerelem, hja... - velem meg persze maga a cukormáz volt. Aztán amikor besürüsödtek felettünk a felhök pár hónap után, én is megtapasztalhattam a ridegséget.
Azóta mindig azt figyelem, emberek hogy bánnak azokkal, akikhez semmi úgymond "érdekük" nem füzödik. Pincér, portás, beosztott, stb.

Nagggyon tanulságos!!!

Spitzbaue® 2021.01.11. 11:44:27

@hereverő heverő: Én nem csak a magam példáján írtam ezt, én figyelem a környezetem, és ez így van, próbáld ki! Kezdd el a legszebb, legelérhetetlenebb nőnek mondogatni, hogy mennyire teszik, mennyire okos, kedves, mennyire egyetértesz vele, milyen jók a meglátásai, milyen szerencsés, aki ővele lehet, aki esteleg a férje lesz, vagy a gyereke(!) és mantrázzad, amikor csak tudod. Persze, az se baj, ha neked is vannak vonzó tulajdonságaid, és nem vagy nagyon csúnya/öreg/házas, de egyik sem akadály. A vellában, meg minden felgyorsul: a való életben, sokkal tovább is eltarthat, mint 2 hét. De szerintem 80-90%-ban működik.

kozi001 2021.01.11. 11:44:46

@budapest23: Nekem Digó már a kiskocsmákba ülő alkeszek és a hajléktalanok közti skálán inkább már az utóbbiakra emlékeztetett.
Jobb, hogy kint van sztem.

Olyan, mint Radics. Jó hogy gyorsba elhúztak

hereverő heverő 2021.01.11. 11:47:36

@Niemandhäuser: Te nekem nagyon tetszel. nagyon szép vagy, különösen a bajszod tetszik. Igazán szerencsés lehet akit magaddal vonszolsz az ágyadba, kicsit irigylem is. Te annyira kedves vagy mindenkihez, egy igazi főnyeremény! Mondtam már hogy bejössz nekem?

Kiégett Hobbynyúl 2021.01.11. 11:48:04

@budapest23: Ez így van. Az ember jelleme ilyen esetekben mutatkozik meg igazán, illetve akkor, amikor nála valaki gyengébb és védtelenebb, valamint egy vitában. Nem is kell semmi más, ez így bőven elég.

2021.01.11. 11:50:56

@budapest23: ez nagyon jo, magam is gyakorlom evtizedek ota

LaciHogyVoltol 2021.01.11. 11:51:45

Engem meglep, hogy itt mennyien Mercikével side-olnak a Virágos "balhéban".

1. Mercike tényleg elviselhetetlen.
2. Miért kellene minden konfliktusokat megbeszélni/megoldani. Ha elhullik a maradék mocsárlény (Frunátó), utána úgyis egymásnak kell menni, ebben az esetben meg sokkal jobb belekapaszkodni bármely kis konfliktusba is, és erre felhúzni a párbajokat, mint vakon választani egy szerencsétlent...
3. Mercike megint nem tagadta meg a vonós vérét azzal, ahogy odament Virághoz a konyhába tetemrehívni. Plusz ez az egész "te mutogattad itt a pinádat...." mire gondol? Arra, hogy Virág első naptól meztelenül zuhanyzik vagy mi, mert olyan nekem nincs meg, hogy Virág mutogatta volna a "pini"-t. (tradmark by VV Vivi). És ez is megint olyan tipik volt, hogy Mercike magát rakja magasabbra mert ő "odament Virághoz" és "nem a táblánál arcoskodott", holott ő sem azért mert oda, hogy érdemben megbeszéljék az ellentéteket, hanem csak hogy kiadja a benne lévő frusztráltságot, amit abszolút nem tud kezelni és egyből sértegetni meg alázni kezdett...tipikus cigó, lepcsizhat Recskával és Proli Úrral...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 11:51:53

Szazalekokat durrantsak be a villaba lecciiii !!!! :)

Spitzbaue® 2021.01.11. 11:52:37

@hereverő heverő: Első körben jó lesz. Fejlődőképes vagy. Nincs bajszom. Most. ;-D

LaciHogyVoltol 2021.01.11. 11:56:37

Plusz amit még nem írtam le az előzőben, nekem annyira nem tetszik Mercikében ez a "rólam beszélni sem lehet, hozzám ha rossz hangulatom van szólni sem lehet, rám jelet sem lehet tenni". Miért ki ő? Ritkán side-olok Renátóval, de ahogy őt is elővette amiért Moh-ra rá olvasta, hogy azért b*szni jó neki a Mercike...mert ez Mercikére nézve volt megalázó. Kicsim, te magadat alázod meg azzal, hogy önként odapucsítasz a Mohának, nem azzal aláznak meg, hogy ezt ki is mondják...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 12:02:55

Vivikenek bizsergett vacsi kozben aww jooooj :)

hereverő heverő 2021.01.11. 12:03:42

@szociál: gondolom rezgőre volt állítva a telefonja a zsebében.

budapest23 2021.01.11. 12:07:23

@szociál: Az mondjuk egy érdekes szociális kísérlet lenne... a) levenné-e Renátó, hogy ö a 7 százalék? b) hogy reagálna az eszmélésre, milyen taktikát találna ki a hátramaradó 7 napra? c=) Frú hová tenné magát? Rugalmas elszakadó hadmüvelet, vagy mint a ragtapasz, rissz, oszt jónapot?

Azért is kérdezem, mert pl. a Gina-Bálint párbajon pont mutatták Gina arcát, mikor mégcsak fantomokkal de bemutatták a százalékokat, és lement rajta az eszmélés, hogy kizárt, hogy neki lesz kétharmadja egy már 2x visszament szereplövel szemben... Na az pl. emberileg kifejezetten izgalmas két másodperc volt, azt végigkövetni. Ha ilyesmiböl lenne egy komplett hét, ráadásul egy ekkora ösztönlénnyel mint Renátó, tuti tapadnék a képernyöhöz.

Másrészt viszont belegondolva... minek szegény Renátót még extra frusztrálni erre a pár napra?! Hadd élvezze még pár napig az alvó hát dugását, oszt bájbáj.

LaciHogyVoltol 2021.01.11. 12:10:12

@budapest23: Nem gondolná túl, fogná és kizáratná magát. Nem viselné el az egója a pofont, inkább ő osztana ki 1-2-t, cigó kultúrkörökben azt többre becsülik.
Az, hogy simán feladja, szintén nem engedné a büszkesége...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 12:11:19

@hereverő heverő:
Akinek nincs zsebe az feldugja, igy jart Vivike

@budapest23:
Latni akarom a fejeeeeet!
Biztos kizaratna magat meg aznap.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 12:12:37

@LaciHogyVoltol:
100000% hogy osszeveszne mindenkivel es vagy a szekrenybe vagy Balintba verne bele.

budapest23 2021.01.11. 12:12:39

@szociál: Nyugi, szombaton látni fogod, az lesz a széria sztem legjobb wtf-pofája :)

budapest23 2021.01.11. 12:12:54

mmint ha maradna így a százalék...

budapest23 2021.01.11. 12:13:40

@szociál: vagy Bálintot a szekrénybe zárná és úgy püfölné, a kettöt együtt... :DDD

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 12:14:02

@budapest23:
Renata mikor megtudja es Fru feje mikor vissza megy a fantomkep ,ikertornyok :))

hereverő heverő 2021.01.11. 12:14:42

@budapest23: Azért én Csulabával nagyon szivesen végeznék ilyetén kisérleteket. Bár amennyire vakon van, még elhinné, hogy övé a 93%, aztán amikor kiengedik akkor romba dönti a Camponát mert elcsalták a választásokat.

2021.01.11. 12:16:30

Kiváncsi leszek h Pini elengedi-e a Bálint témát. Ha igen, marad a top 3-ban Bálinttal, Lobival.
Bár Lobiban látok némi helyezkedő beütést, de hát nem barátságokat meg házasságokat kötni mentek be (legalábbis a normálisabbja)

Kábel Barát 2021.01.11. 12:18:34

@budapest23: én ott és akkor Gina arcán azt láttam, hogy "Úristen, ennyivel győztem? Hát van igazság, látják az emberek! Álmomban sem gndoltam volna, hogy ennyien, ennyire szeretik azt amit képviselek és hogy ennyien díjjazák a bátorságomat és a korrektségemet!"

budapest23 2021.01.11. 12:22:21

@silvermansarah: Ha pini=Vivi, ez szerintem megdumált taktika, hogy tuti screentime-ot kapjon a szerkiktöl, mert kinéz neki egy Renátó féle gyáva kihívás (a tökös Moh vagy Bálint lenne) és arra rá akarnak most két hetet gyúrni. Okosak ezek ;)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 12:24:37

@hereverő heverő:

:))

De nem hihetne azt mert a fantomkep a masik :)

MsIreneAdler 2021.01.11. 12:25:23

@budapest23: na igen. Ezért latolgattuk azt valamelyik nap, hogy Rencsi képes lenne napokig megjátszani a hősszerelmest, mikor Fru kiesik, és amikor a lány nem számít rá, na akkor jönne a fekete leves, hogy kivel, mit csinált ő nélküle bent a villában. Egy felkar megfogásából meg Moh állítólagos érintéséből is mekkora balhé volt. Ezért abban biztosak lehetünk, hogy lesznek kifogásai a sunyi kis elmebetegnek. Ha Fru esne ki előbb és neki lenne esélye végignézni, ami lement róluk, akkor talán felvilágosodna, vagy ki tudja.

LaciHogyVoltol 2021.01.11. 12:29:44

@szociál: Ááááá...Bálint túl nagy falat neki, ő biztos nagyot üt. Mohval merne már csak arcoskodni, biztos ő kapná a kizárató taslit...

MsIreneAdler 2021.01.11. 12:29:56

@LaciHogyVoltol: max ekg. Virág ott és akkor nyilvánította ki a véleményét, ahol és amikor kellett. Most minden egyes héliumos nyekergésre nem fog szólni. (Más kérdés, hogy ha meg Mohra rakta volna a jelet, akkor az lett volna, hogy Dani beszélte rá. Sőt, ha ez megtörténik, szavazat egyenlőség esetén Fru a villamester Moht küldte volna.)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 12:33:10

@LaciHogyVoltol:
Lattam megint Fru ala nyultal !!! es szall egy pofon a szelben :)
Mo pedig eldol, Mercike arcara ul ad egy gyogypuszit a nunusaval, szep kis epizod lenne :)

budapest23 2021.01.11. 12:35:48

@MsIreneAdler: Nemtom, én nem sok minden jót nézek ki Frúból - ha neki az utólagos öfik kellenének ahhoz, hogy levegye, Renátó inkább sose legyen "gyermekei apja", vazeg azok után, amit dühböl pszeudo-okok menti viták során a fejéhez b@sz ez a dagiságot meg még mittoménmit túlkompenzáló kis eröszakos pöcsgyerek, akkor úgyis minden mindegy már annak a csajnak ;)
Ráadásul azért ö is eléggé elvágta magát emberileg nálam azzal, ahogyan Mercit direkt szabotálta és húzta, húzta, húzta a lagalpáribb provokatív "kommunikációs" trükkökkel napokon át, hogy kihozzon belöle egy kis mini-gutát és ajtóverést az Amandás párharc elött... nyenyenyenyé, nyenyenyenyé, csak mondta-mondta neki, mint egy folyamatosan piszkálódó tyúk, komolyan mondom. Megérdemel az is mindent, amit itt kap.
Menjen mindkettö el a képernyöröl, ne kelljek ilyen embereket nézni. (tudom, nem kell).

Ezerszer inkább héliumos pucsítás reggeltöl estig, mint ezek közül bárki.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.01.11. 12:44:27

@LaciHogyVoltol: Az a rész megvan a BV-ből Laci, amikor Gaben egyszer egy buli éjszakáján váratlanul, és kéretlenül benyitott Virágékhoz a nyugiba akkor, amikor szerintem Dani már lehet, hogy totál alkohol komában aludt, Virág meg bugyi nélkül úgy fordult le a billegő ágyról félájultan a nyugiban, hogy a kopaszra borotvált "pini"-je másodpercekig sokkal jobban kivehető volt, mint Sharon Stone-nak bármely képkockán az Elemi Ösztönben?

Spitzbaue® 2021.01.11. 12:49:46

@hereverő heverő: @MsIreneAdler: Megnéztem a fodrászatának a honlapját: hát ott is meg van említve a RÓLUNK rovatban, hogy legalább 2 évig az éjszakában volt, amiből nehéz volt kijönni. Ez számomra bűnözői, de minimum félbűnözői kapcsolatokat jelent. Nehéz egy ilyenfajta szocalizálódás után játszani egy játékban. Még ha ott is a TV. Ezzel nem mentegetni akarom, inkább arra gondolok, hogy ő tényleg egy rossz ember.

2021.01.11. 12:53:32

@budapest23: jaja Pini=Vivi
igazad lehet

Spitzbaue® 2021.01.11. 12:53:42

@budapest23: Totális majális ÉKÁGÉ!

2021.01.11. 12:54:50

budapest23:
Bálinton lila van

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.11. 12:59:40

@LaciHogyVoltol: szerintem Moha is Merci rokonsága miatt nem díjazza a kapcsolatot... , hogy mondjam... nem kellett volna bele menni Moha... vagy ha belemész vállald a dolgokat!

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.01.11. 13:01:05

@szociál: nem kell, úgy sem fogják elhinni én szeretném kiélvezni a pillanatot amikor Moha mondja bent a százalékot.

A legjobb az lenne ha Vivit vinné, mert akkor mindenki lehalna :D

2021.01.11. 13:13:21

@Brigante: En nagyon drukkolok, hogy Vivit vigye.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 13:14:15

@Brigante:
Sajnalom hogy megkaptak a kutyakat, ez meg hozhat Reninek 5%-ot :(

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 13:16:00

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Vivi ellen se lesz 20-nal tobb Gedeonbacsinak.

Reni mosolygos kepa ala oda irhatnak hogy Ted Bundy

2021.01.11. 13:24:56

@szociál: pont ezert akarom, hogy vivit vigye

Spitzbaue® 2021.01.11. 13:26:50

@szociál: @VV10 Velőtrázó Vélemény: nekem mindennél fontosabb lenne, hogy 10 alatt maradjon. Ha ez Moha ellen jön össze, akkor inkább Moha. Ha Pini ellen is, akkor valóban jó lenne Pini is.

2021.01.11. 13:27:18

epic jelenet lenne amikor parbaj vegen megmutatjak a fantomkepeket a szazalekokkal, vivi osszeomlana, csulato az egekben erezne magat, aztan jonnenek a fotok

Spitzbaue® 2021.01.11. 13:27:49

@silvermansarah: az nincs odanőve, odabetonozva, bármikor leveheti.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 13:31:21

@VV10 Velőtrázó Vélemény: @Niemandhäuser:
Meg egy nyiras ,meg ket kutyasimi es mar fel is kuszott 25-re.
Meg Fru kezet is megkeri, az kb 2% plusz.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 13:33:02

@VV10 Velőtrázó Vélemény:

:))))))

Es Gyozi megkerdi mit rontottal el szerinted?

kozi001 2021.01.11. 13:35:50

@Brigante: Moh "vállal dolgokat"? :DDDD
Az a faszi olyan sunyi 6 másik!

Spitzbaue® 2021.01.11. 13:39:44

@szociál: Ha meglesz a kihívás, onnantól olthatatlan vágyat fog érezni az oltásra, a beleállásra, az 10% minusz. Csak a végén nehogy negatív legyen. ;-D

budapest23 2021.01.11. 13:39:50

@szociál:
renátó válasza erre: "szerintem túl öszinte voltam. az emberek úgy látszik azt szeretik, ha valaki hazudik, ha valaki csal, a szemedbe mondja az egyiket és a kést a hátadba szúrja a másikkal, ha mindenféle szaros játékot játszik. én nem ilyen vagyok, én az elején is mondtam, öszinte leszek, és ha ez az embereknek ott bent vagy itt kint nem tetszik, akkor sajnálom, de én más nem leszek, mint ez.
nem hiszem, hogy bármit rosszul csináltam volna, és semmit nem bánok meg. azoknak kéne megbánni, akik úgy játszanak, hogy folyton mást mondanak és mást tesznek. azok játszanak, nem én. én végig öszinte voltam."

hereverő heverő 2021.01.11. 13:43:06

@budapest23: ...ez nagyon EKG. Szó szerint ezt fogja mondani.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 13:45:04

@Niemandhäuser:
:)
@budapest23:
Pont igy :)
Ha ujra kezdenem akkor sem valtoztatnek, ez a masik amit a gyepesek mondanak.

budapest23 2021.01.11. 13:50:26

az tetszene még hogy ha gyözike a maga ketszámjegyü iq-jával félremondana egy kérdést, ami ezáltal kicsit rosszul esne Renátónak, az lazán leteremtené élö adásban is. (Tán még egy szekrényajtó is bánná...)
Mindig "tetszik" ahogy, amint elöször megszólítják az élö adások során, kioktató, bicskanyitogató módon visszaszól (tkp. beszól) a müsorvezetönek. "renátó..." kezdené Anikó, "neked is jónapot Ancsa" jön a válasz, kis variánsokkal, de fílingben ugyanígy mindig. Figyeljétek meg... Ez ilyen "tessék engem megtisztelni" hozzáállás lehet.

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.11. 14:09:28

@MsIreneAdler: A 4. pontra tippelnék, de legalább is ceruzavastagságú. Nem véletlenül babrálja mindig

kozi001 2021.01.11. 14:11:44

Dani. A hetes megmarad. Mi jóban vagyunk.
+2 perc: Mohra pakol.

Gia 2021.01.11. 14:35:10

@VV Erőlegény: Igen,Mercinek abban igaza volt,hogy a vv elején amikor Virág berúgott és mindenkit lealjasozott akkor eléggé kivetkőzött magából és nem csak képletesen.Nekünk jobban csak a nyugiszobában meg az udvaron mutatták,de a többiek utána célozgattak rá,hogy sokkal durvább volt a helyzet.

Spitzbaue® 2021.01.11. 14:36:24

@budapest23: Hát igen. Játszik ő. Részéről ez a játék része, hogy jópofa, de határozott.
Csak hát ugye, nem jópofa.

Spitzbaue® 2021.01.11. 14:36:56

@kozi001: Matekból sosem volt erős v.színűleg.

Spitzbaue® 2021.01.11. 14:38:19

@K_Attila: Aurélió csak ott xart és csak Auréló xart ott abban a szériában. Én is ott xarnék, ha bent lennék. Ha van deszka, ha nincs.

Spitzbaue® 2021.01.11. 14:39:47

Nekem az a lényeg, hogy Bála nyerjen, mert neki szurkolok. A többi nyomoronc meg járassa le magát, ahogy akarja.

Post Modern Prometheus 2021.01.11. 14:51:18

Renátó VS Fantomkép: strawpoll.com/wj5juv53j
3 - 158 a jelenlegi állás a Fantomkép javára

szellemlanyka 2021.01.11. 14:52:49

Atyaég! Hát, hogy lesz meg így az 1500 komment? Mikor lesz már következő poszt a szigorúan csak olvasók kedvéért? :)

evacat 2021.01.11. 14:54:10

@K_Attila: Ez is a csapat és az RTL igényességét bizonyitja.
De arcmaszk, pinimosó, tusfürdő nem hiányozhat.
Valamelyik jelenetben simán oda volt támasztva a deszka a fajansz mellé.
Kiváncsi vagyok megcsináltatják-e valamikor.
Pont olyan, mint falu alsón a kocsmai reterát.

K_Attila 2021.01.11. 14:56:34

Esetleg Dani vagy Reni reflexből ellopta.

Spitzbaue® 2021.01.11. 15:01:46

@szellemlanyka: Émmá egy csomót írtam.

Fálki! Jöhet a poszt most, mert nem lesz meg az ezeöccá estig.

MsIreneAdler 2021.01.11. 15:05:23

@budapest23: nem kell félteni Frut. Gonosz kis teremtés ő, és meg is fogja bánni, hogy akár taktikából, akár hirtelen fellángolásból magára engedte ezt a Renátó fiút. Ettől függetlenül nem kívánom neki az elkövetkezőket.
Azért mindig eszembe jut, hogy vajon belőlem most mit hozna ki egy ilyen bezárt helyzet, vagy mit hozott volna ki felnőtt életem kezdetén.
Szerintem eléggé elszakadtak ők már a valóságtól, ezért segítene, ha visszanézné az adásokat

Spitzbaue® 2021.01.11. 15:10:11

@Post Modern Prometheus: Ha lehet egy véleményem, nem vagy őszinte, mert 164-3 :-D

Magentax 2021.01.11. 15:15:26

Sziasztok!
Kíváncsi lennék, a múltkor miért kellett annyira rohanni, hogy a párbaj után rögtön jött a kiválasztás, most meg hirtelen annyira ráérnek, hogy lesz 2 hét a következő párbajig.

Mercike folyamatos, vég nélküli nyüszítését már nem bírom elviselni.
Amúgy rencsó tényleg csúnyán elcseszte a haját. Na, az ő fodrászüzletébe se mennék, az hétszentség.

Sepsidzsi 2021.01.11. 15:20:26

Tyű hàt nekem is megvan a vèlemènyem ès az nem az hogy rencsò fodràsznak elmegy. Bàlintè konkrètan annyira szar hogy nem bìrtam nem nèzni, annyira szar hogy ha kimegy az egèszet tolhatja le. Mòè is gàz ès robin is làtszik hogy hozzànyùlt! Nullàs utàn jön a nulla hàrmas nem mentsèg. Merci virnyogàsa meg most először totàl jogos volt a szememben, mire azt összenöveszti màr menni fog a vv11. Mèg jò hogy jòl àll neki az a konty.

katemoss 2021.01.11. 15:20:59

Sziasztok! Ehhez az évadhoz még nem kommenteltem, de minden nap olvaslak benneteket. Most sincs különös hozzáfűzni valóm, általában mindennel EKG, főleg, hanem off.
Csak egy beírással hozzájárulok az 1500-hoz, mert már várom az új posztcsit!

LaciHogyVoltol 2021.01.11. 15:22:27

@VV Erőlegény: Ok, de azt ugye te is levágod, hogy mennyire nem egyenértékű a kettő?
Virág tett egy jelet Mercire azzal az indoklással, hogy "feltűnési viszketegsége van" és erre Mercike ezzel tudott visszavágni? Virágnak azért lenne feltűnési viszketegsége mert egyszer seggrészegen villantott és ez sokkal rosszabb lenne, minthogy a hidrogénszőke agyhalott reggeltől estig Pikachu hangon sipítozik és mindenen óvodásokat megszégyenítő durcikat és sírásokat vág le?
OK, leírom, hogy mocskosul lerészegedni sem egy jó tulajdonság, főleg fiatal lányoknál eléggé visszataszító, de akkor legalább mondta volna azt Merci Virágnak, hogy "lehet, hogy én a kamerának teszem magam, de te meg egy undorító alkesz vagy" és akkor azt mondom 1-1. De ezt felhozni példának, hogy Virág miért lenne nagyobb "attentionseeker" mint Mercike enyhén szólva is hatalmas öngól!

Rrami 2021.01.11. 15:39:03

Nem láttam a tegnapit (se), de tényleg oda merték tenni a fejüket Rencsi kezei alá, akinél olló is volt?!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 15:40:43

@Sepsidzsi:
Bálinté sztem olyan MadMaxes , de Mercié elég brutális avantgard fosh hajzat lett.

A BV-s Mót ismerve én előre féltem a kiskutyákat : jajj

Lehet a kiskutyákat azért küldték be hogy adja fel Bálint, mert ugye őt kint várja egy, lehet megreccseNIK a kitkutáktól :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 15:45:51

@budapest23:
" az tetszene még hogy ha gyözike a maga ketszámjegyü iq-jával félremondana egy kérdést, ami ezáltal kicsit rosszul esne Renátónak, az lazán leteremtené élö adásban is. "

Ezek bálványozzák Győzikét, a vérük, nekik olyan ő mint Semjénnek a Viktor, egy SzentIstenVezér .

Gia 2021.01.11. 15:48:46

@Post Modern Prometheus: 172/3 a szavazás állása jelenleg.

Spitzbaue® 2021.01.11. 15:54:35

827 posztnál vagyunk. 828.

Spitzbaue® 2021.01.11. 15:55:11

Nyomjuk meg, gyerekek, mindenki írjon 10 OFF-ot. 829.

Spitzbaue® 2021.01.11. 15:56:29

Rencsula egy lótetű (eredetileg, Gazsi bácsi)

Spitzbaue® 2021.01.11. 15:57:30

@Fálki: Most akko' kell a ezeöccá vagy nem?

Fálki 2021.01.11. 15:58:28

Kellene, de ne egyedul :D

2021.01.11. 16:00:27

@szociál: nem tudod elengedni ezt a politikai szalat, latom

2021.01.11. 16:08:02

kicsit húzzunk bele, kommenteljük be az ebédünket, vagy a kutyánk nevét :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.01.11. 16:09:35

@VV10 Velőtrázó Vélemény:

nyuggerként éhendöglöttem volna, vagy most szednének le a lélegeztetőgépről és tolnának a tepsibe

MsIreneAdler 2021.01.11. 16:14:07

@Gézamalac: én az összes variációt szánalmasnak és /vagy roppant kiábrándítónak találom.

2021.01.11. 16:16:20

@repuloezustmokus: székelykáposzta :D
Luna

2021.01.11. 16:17:06

még beírom a Rencsúnya tippelt kieső százalákát 91%

MsIreneAdler 2021.01.11. 16:18:16

@silvermansarah: még nem sikerült, sajnos most nincs :D

2021.01.11. 16:19:15

oink.

ezt a tempót tartva, kb. a szerdai kihíváskor lesz élesítve az újabb Fálkis poszt.(:

#jöjjelezeöcczá

szellemlanyka 2021.01.11. 16:25:38

@silvermansarah: tegnapi húsleves, és Brúnó. :D

MsIreneAdler 2021.01.11. 16:28:00

Csak hogy szaporítsam a szót. Ma reggel ezt a zenét hallottam, egy autóból szólt max hangerőn. Odanéztem, és egy dauerolt hajú, ősz nénike headbangelt a volán mögött :)

youtu.be/UCxgbOBVSfM

evacat 2021.01.11. 16:34:07

Kutyákra visszatérve. Amikor a karácsonyi üzeneteket vetitették, még viccelődtünk is, hogy majdnem mindegyiknek egyenkutyája volt, lehet körbevitték a felvételhez. Ezért aztán reménykedjünk, hogy arra a négy-öt napra, amig egy villahét tart, talán össze tudják szedni
magukat annyira, hogy rendesen ellássák őket.

Bálintnak pl nagyon hiányzik a sajátja és amikor meglátott egyet az udvaron, megszoktuk, már hogy semmi nem hozza ki a nyugalmából, de most tőle szokatlan módon gyorsan-lelkesen rohant ki érte.

PYT 2021.01.11. 16:44:11

@VV Erőlegény: igen, én is emlékszem rá, és arra is, hohy ez már nappal, ébresztő után volt, ekkor szokták ugyanis a portokban az elemeket cseréltetni a villamesterrel... a másik dolog meg az, hogy Virág sem tiltakozott, hogy sosem történt olyan (mármint pinimutogatás), csak azt nehezményezte, hogy kiért kell ezt Mercinek felhoznia, mikor ez "akkor" volt, most meg már nem mutogatja magát... Ha nem cáfolta, nyilván volt olyan, különben magát a rágalmazást nehezményezte volna...

PYT 2021.01.11. 17:15:59

@budapest23: semmi nem áll távolabb tőlem, mint hogy Rencsulát védjem bármivel kapcsolatban, most sem az a szándékom, csak fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy ez a fickó alpári agressziv szociopata, de koránsem ostoba. Személyiségzavaros, de nem hülye, pontosan látja mi folyik körülötte, ezért is egyre elborultabb, tudja, hogy szombaton bukni fog egy hatalmasat, ugyanúgy, mint mocsári társai - nem véletlenül küldte őket harcba maga helyett, szondázta velük a helyzetüket kint, a kintiek szemében.

Szóval, az megvan, amikor fáradhatatlanul küzdött Fru kegyeiért, és amikor az végül beadta a derekát neki, nemmhogy örült volna, de átment gyanakvóba, hogy netán Fru csak taktikai megfontolásból legyeskedett leereszkedni az ő pohos testéhez, stb... Ott is tisztán látta a helyzetét. Az most egy másik dolog, hogy Fru a saját dugába dőlt, és időközben ténylegesen vonzódni kezdett hozzá, de az elején még nem volt róla szó, nagyon is taktiksan állt a Rencsulában számára rejlő lehetőséghez...

De amire ki akarok lyukadni az az, hogy Rencsula pontosannlátta azt s, ahogy Fru lement a létező leggonoszabb, legrosszindulatúbb gonosz grincsbe, amikor Amanda párbaja előtt tudatosan hergelte Mercit addig, mígnem kihozta belőle a zsigeri dühöt, és azt is hallotta, amikor Fru büszkélkedett a skilljével a mocsárcsapatnak a nyugiban, hogy bárkiből képes kihozni a legrosszabb énjét, és nem fél kihívni bárkit, hogy szanaszéjjel alázza egy párbajon, stb... Márpedig Rencsifiú nem felejt, gondosan regisztrál az agya mindent, ami a játékhoz kell - láttuk a táblánál, majd a cigizőben kint, ahogy Mó ellen se felejtett ki semmit, amit valaha begyűjtött róla -, és ugyanígy raktározza el azt is, hogy Fru mire képes, ha a cuki máz lemállik róla adott esetben, pontosan látja, ki is ő, és ezért nem veszi kutyába se, ezért enged meg magának ilyen stílust és hangnemet vele szemben, mert valójában lenézi, amiért ilyen aljasságokra képes, rothadt legbelül.

Nem csak hogy nem tiszteli, nem becsüli, egyenesen lenézi őt mindezek miatt, és ez a valódi oka annak, hogy az ő kapcsolatuk eleve halálra van ítélve. Mert a tiszteletet, megbecsülést nem lehet imitálni, max alakoskodni ideig-óráig, de olyankor mindig előbukik a valódi viszonyulása Frúhoz, amikor helyzet van, amikor elveszíti a kontrollt és szabad folyást enged az indulatainak.

(Bocsi a terjedelemért, igyekeztem tagolni;)

pomac 2021.01.11. 17:46:55

@VV Erőlegény: akkor ő volt a villamester és elemet ment be cserélni.

PYT 2021.01.11. 17:55:41

Jah, azt majdnem elfelejtettem leszögezni, hogy nem, szerintem sem ok mindez arra, hogy Rencsula bántalmazza bármilyen módon Frút, és Fru sem érdemli meg amiatt, mert olyan, amilyen, csak a Renátót motivációinak egyikére szerettem volna rávilágítani> és arra, hogy a kapcsolatuk miért nem fog működni kint - mert hogy meg fogják próbálni, abban biztos vagyok. Már csak azért is, hogy igazolják a nagyközönség előtt, hogy nem olyan számító aljas dögök ők, nem, hogy csupán érdekből (taktikából) használják egymást odabent - dehiszen a "kapcsolati tanácsadó" is megerősítette őket ebben, hogy van keresni valójuk egymás mellett, hát nem? Igaz szerelem volt köztük akár tetszik nekünk, akár nem, és majd ők kint megmutatják, hogy mennyire.... Aztán belebuknak szépen és szétválnak, valszeg nem túl szépen.

De igen, megérdemlik egymást, és jah, rossz nézni őket, ideje otthon folytatniuk.

Pinát Gáborné párkapcsolati tanácsadóné voltam
(és mentem én is a friss posztcsihoz, csá) ;)

MsIreneAdler 2021.01.11. 18:09:08

@PYT: szerinted már offolhatok kicsit itt a regi posztnál, hogy válaszoljak a jósnős kérdésedre :)?

PYT 2021.01.11. 18:24:11

@MsIreneAdler: persze, lécci, válaszolj!!!!!!! :))

PYT 2021.01.11. 18:27:05

@vágtázó vadmalac: xdddddd de ha egyszer itt van akomi, amire válaszoltam...? különben is, akar a fene hullámokat vetni (pláne aratni), csak hangot akartam adni a véleményemnek, mert nekem is lehet egy véleményem, nem-e? a büdös besztelébenbe mán! ;pp ;)

PYT 2021.01.11. 18:29:23

*(friss posztcsihoz amúgy se mernék ilyen hosszút kommentelni, még megakasztanám a pörgést, istenments!;))

PYT 2021.01.11. 19:13:14

@vágtázó vadmalac: xddd dolgozzanak csak meg a sékeljeikért ;pp

MsIreneAdler 2021.01.11. 19:27:31

@PYT: azért mentem el, mert kíváncsi voltam, a barátnőm nagyon odáig volt meg vissza. Egyébként egy régi házban laktunk akkoriban és nem mindig aludtam jól, a gonosz lelkek voltak hidd el az utolsók, amikre ezzel kapcsolatban gondoltam. Na most utána alig akartam elhinni, de jobb lett. Ami ugye lehet attól is, hogy lenyugodtam, vagy tudja bánat. De nem ez volt a fő kérdésem. A munkahelyem izgatott akkor. Egy nagyon fontos infót vártam tőlük. Azt mondta a nőci, hogy ez éppen történik, és hamarosan meg lesz a pozitív válasz, nagyon hamar. Mire hazamentem ott várt az e-mail.... Asszittem berosálok :) Ez kb 8 éve volt. Azóta minden amit mondott a barátnőmnek is, az bejött, nemrég emlegettük is. És itt nem ilyen homályos kétértelmű utalasokról volt szó.
Nem mondanám magam spiritualisnak, nagyon nem. Abban viszont hiszek,hogy sokkal több van a világban, mint amit mi fel tudunk a kis agyunkkal fogni. Lehet eljön majd az idő, mikor ennek a jósnőnek a képessége egy abszolút hétköznapi különlegesség lesz, mint pl az, hogy valaki a zenében tehetséges. Egyszer majd meg fogjuk tudni ezt magyarázni, le fogjuk tudni írni, addig meg marad a magic kategória.

MsIreneAdler 2021.01.11. 19:30:43

@vágtázó vadmalac: ennél többet már nem tudok tenni azokért, akik nem bírják az offokat, mint hogy a már kivesézett posztok alatt tesszük, amit teszünk. Jó nyilván írhatnék privátban is, de azért nem vetem el annak esélyét, hogy esetleg mást is érdekel :). Meg aztán szerintem kábé már mindenkit kellett volna privátban zaklatnom, az meg milyen már :)?

MsIreneAdler 2021.01.11. 20:53:18

@vágtázó vadmalac: ez tényleg egy olyan téma, amit nem lehet a vv-re visszavezetni, ennyire nem szetetném tönkre tenni más szórakozását. Azt nem értettem, hogy egy igen forró bv-s jelenet után (amit én még mindig nem láttam :) vajon miért nem fért bele az értekezésünk a pornóról vagy egyéb szexuális preferenciákról. Ez teljesen homály.

budapest23 2021.01.11. 20:57:10

@MsIreneAdler: más dolog az országvilág elötti tévés popping (a petting Dani féle változata) és más dolog arról nyíltan beszélni. Prüd ország lennénk vagymiafasz.

MsIreneAdler 2021.01.11. 21:12:28

@budapest23: de ezt olyan jó lenne, ha valaki elmagyarázná. Hogy egy derekas, premier plán seggbekuki után békésen szundikált, majd reggel elolvasta itt, hogy bdsm, hentai, nyanya(broáf) poresz, és rögtön megbotránkozott. Mikor nézi, hogy Dani szopatja Virágot, az ok, de ne kommenteljünk róla, mert az már a fertő. Hihetetlen.

PYT 2021.01.15. 00:22:21

@MsIreneAdler: húúú, hát ez.... durva, köszi, hogy megosztottad :) A kérdésedre meg, hát, sztem sosem tudjuk meg a választ... (én se értettem és azóta se, de mindegy). Hihetetlen, tényleg.
süti beállítások módosítása