Hogy volt?

Való Világ 10X54 – Történet a köpködő negyedistenről

2021. január 07. 13:35 - Laura Ingalls

 

kepernyofelvetel_72.jpg

A földkerekség legnagyszerűbb férfijával indítunk, aki a következő húsz percben mást sem csinál, mint kiválóságát bizonyítja. Azzal kezdi, hogy megorrol szíve hölgyére amiért nem eszik vele sonkás szendvicset, hanem inkább az ellennel tömi a kolbászt és a hagymát. Az érzékeny férfiú zuhanyzás közbeni köpködéssel fejezi ki szívfájdalmát, amit a szeretett hölgy nehezen tud értelmezni, azonban úgy dönt, hogy lefekvéskor ölelésekkel halmozza el lovagját engesztelésképpen. Sajnos azt nem tudhatta, hogy a többi villalakó lefekvés előtt visítozva hergeléssel kíván egymásnak jó éjszakát és bár ők jól szórakoznak, Fruzsina szívének választottja ezen a héten világrekordot akar NYERNI és azt kialvatlanul nem lehet, ezt már az álmoskönyvek is megírták. Így tehát durcásan vonul ki a szobából és azzal köszön el, hogyha bármelyik társa legközelebb szóvá teszi, hogy Őnagyszerűsége éjszaka horkol, nemes egyszerűséggel arcon és/vagy szájba találja köpni a háborgót. Az elegáns kilépő után Fruzsina jövőbeli gyermekeinek édesapja cigarettázni vonul, a szerelmes nő pedig követi. Hiba volt. Az udvaron újabb sérelmét adja elő a férfi, akinek középső neve Bölcsesség. Szíve hölgye elutasítja őt, sokszor, nagyon sokszor. Miközben az ékesszólás első számú képviselője beszél, megvilágosodom. Fruzsina azért olyan elutasító, mert Renátó nagyszerűsége zavarba ejtő. Ez a hím egy félisten. Mit fél? Negyed! A napra lehet nézni, de rá nem. Ezért van, hogy elzárkózik az érintés elől, mert attól fél, hogy az ő romlott lénye megrontaná a tisztalelkűség szobrát. Legszívesebben betenné egy kapszulába a férfit és kilőné az űrbe, hogy onnan ragyogja be fényével az egész galaxist. Milyen szép is lenne….

kepernyofelvetel_78.jpg

A fényesség maga és aki a fényt visszaveri:

kepernyofelvetel_72.jpg

kepernyofelvetel_75.jpg

kepernyofelvetel_70.jpg

kepernyofelvetel_73.jpg

Másnap reggel a Szivatómata kelti a gyökereket. Jó érzékkel Virágot szólítja, aki a harmadik dudáláskor eszmél fel, s mire egyáltalán az ágyból sikerül kimásznia a gumilabda már a földön hever. Annyira világtalan, hogy fel sem fogja mi történik körülötte. Ezek után még döntést is kell hoznia, mit vonjon meg a közösségtől? A sütőre esik a választása. Annyira egybites mindegyik, hogy hamarabb veszik el maguktól el a sütőt, mint a felező bulit, mikrót és mosogatógépet, vagy a szakállnyírót. Mégis megáll az élet ha 3 napig nem lehet szakállnyírózni? Bálint már lassan két hónapja kerüli az eszköz használatát! Vagy esetleg három napig mosogatni kellene mindenkinek maga után nem mosogatógépet használni? Megnézném én azt, hogy hány egysejtűnek van ezek közül otthon mosogatógépe…
Miután mindenki visszarendezi magát vízszintesbe újra működésbe lép A Gép. Ezúttal Renátó A Nagyszerű a kiválasztott, neki kell elkapni a labdát. Kellene. Őméltósága ez alkalommal Mercivel vitázik a hálóban az előző esti köpködéses elszólásáról és önnön nagyszerűségéről, így nem tisztelte meg a jelenlétével az udvart időben. Büntetésként a szakállnyíró elvételét választja. Ez ma az első pozitív megmozdulása. Ezután barátilag befejezik Mercivel a vitát arról, illendő-e szembe köpni a másikat. Nem jutottak konszenzusra. Miután a negyedisten elegendő fényt juttatott Mercire, kedvesét sem akarja megfosztani önmagától, így beheveredik az ágyba a nő mellé. A fényt, most egy pohár és kanál keltette csörgés jelenti az ébredező Fruzsina füle mellett közvetlenül. Szerelmi évődésükre nem találok szavakat. Ehol az igazi szerelem képekben:

kepernyofelvetel_87.jpg

kepernyofelvetel_89.jpg

kepernyofelvetel_90.jpg

kepernyofelvetel_91.jpg

És a maradék:

Miközben a negyedisten arájával múlatta az időt a hálószobában, a Szivatómata Mercit szólította magához, de ezúttal sem sikerült időben a labdához érni. Most a fali konnektoroknak intenek búcsút ideiglenesen az egysejtűek.
Ezután lehetőséget kapnak – kettőt is! - a lakók, hogy megszabaduljanak a Szivatómatától. Az egyik megdönthető világrekord a tyúktojás állítás. 12 darab tojást kell egymás mellé állítani 1 perc 32 másodperc alatt a rekord beállításához. Virágé a megtisztelő feladat. A lelkesedése a nullával egyenlő és ennek megfelelően a teljesítménye is. A feladat egyáltalán nem volt könnyű, de nem hívnám helytállásnak Virág mutatványát. A másik rekordkísérletre Renátó negyedisten jelöltetett ki, ő húzta ugyanis a legrövidebbet a tészták közül. 1 perc alatt 13 vizes pólót kell felvennie a rekord beállításához. Negyedistenhez méltatlanul viselkedett, hisztizett végig, hogy természetesen a daginak kell csinálni a feladatot, lehetetlen egyébként is teljesíteni, ma sem fog világrekordot nyerni és nem lesz telefonálás a rokonoknak, feladja! Nos aki itt nem nyert, cserében viszont veszített az én vagyok, amiért végig kellett hallgatnom ezt a félkegyelműt. Mit fél? Negyed.

A meg nem döntött világrekordok után a Szivatómata tovább szivat. Míg Virág Dani lába között tölti az időt a nyugiban, Frúnak kellene elkapni az udvaron a leeső labdát, de a negyedisten az utolsó pillanatban ráordít, hogy MÓ!!! Mó elkapja a gumilabdát, de utána megy a vita kinek kellett volna elkapni és ahelyett, hogy Virág a nyugiban szedné rendbe magát, a száját törölgetve mondja odakint, hogy szerinte Frút mondott a hangosbemondó. A vita Virág közreműködése után sem dőlt el, így a helyzetet egy levél tisztázza: Frú nevét mondta a Szivatómata, ezért gongszóig el kell döntenie melyik luxust felejthetik el a gyökerek. Frú jófej akar lenni, ezért a kozmetikumokat választja, mert így nem büntet mindenkit. Arra nem gondolt, hogy a fogalmat tágan értelmezik a szerkik és a fogkrémen kívül minden szépségápolási, test- és arcápolási szert be kell vinniük a raktárba. Akit ez legjobban megviselt szegény kis Vivcsó volt.

Két részletben nézhetjük Vivien drámáját. Az első felvonásban a dekorkozmetikumaitól és arcápolóitól válik meg, meggyászolja a termékeket és egy hektoliter könnycseppet hullajt. Aztán jön az újabb csapás, kiderül, hogy mindent is megvonnak a gonosz szerkik, így a második felvonásban majdnem harakirit követ el Vivienünk. Ezalatt a többiek kiválóan szórakoznak és addig sem gondolnak arra milyen rossz lesz szappan nélkül zuhanyozni. Mielőtt egy rakás kép mutatná a királydráma többi résztvevőjét is, mindenképp meg kell említsem, hogy az esti adásban felezőbulika lesz és természetesen minden ami egy bulikával együtt jár. Szerencsére erről már nem én tudósítalak titeket. A következő randevúnkig pedig pusszantás.

1050 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LaciHogyVoltol 2021.01.08. 17:07:55

@I Kent Get No Satisfaction: Ez már annyira lejárt szöveg.

Bármilyen műsort meg lehet nézni bármilyen intelligencia szinten. A különbség csak annyit, hogy mit látsz bele és hogy csapódnak le benned a látottak...ugye vannak, akik "példaképet" látnak ezekben az iskolázatlan, munkaképtelen ingyenélőkben, de ha azért ha elolvasnád itt a kommenteket láthatnád, hogy itt nem ezen a szinten megy a társalgás...

Gia 2021.01.08. 17:10:02

@VV Erőlegény: Pont hiányolni akartam én is.

Mittudomki 2021.01.08. 17:11:55

@LaciHogyVoltol: Hát ha ez valami akkor Viviröl is tudjuk hogy nem megy be a Balatonba,mert valami sikló közel ment a pinijéhez...Baba Pinije,nem saláta...és elspriccelt egy elmebeteg idegen akciójától :D voltak ilyen ki hogyan miért szexuális megbeszélések,ez minden "haveri " társaságban előfordul ki vetít ki nem..de ettöl még mint személyiség nem sok mindent lehet megtudni az illetőről..mint ahogy Virág rosszlányos szerepvállalása se mutat semmi devianciát összességében.

panamcat 2021.01.08. 17:17:48

Dániel elmebetegsége és bántalmazó viselkedése egyre durvábban kezd elfajulni. Nagyon szeretném már kint látni, nem érdekel, ha ennek az ára, hogy a Frunátó páros még egy-egy hetet bentmarad. Tegnap már az is baj volt, hogy Moh nem nézett rá...gheci ijesztő az ember.

Raspberry Cake 2021.01.08. 17:18:13

@LaciHogyVoltol: Igen, illetve azért, mert a divatházak mintadarabjai, amiket viselnek, ugyanarra a szabványméretre készülnek, egy alacsonyabb lányon már nem állna ugyanúgy az adott ruhadarab.
@MsIreneAdler: Azt az adást csak a Renátótól való elköszönéséig láttam, közben hívtak, utólag sem néztem vissza. Mit mondott és milyen nyelven?

MsIreneAdler 2021.01.08. 17:24:19

@Raspberry Cake: szerintem cigányul búcsúzkodott vagy valami ilyesmi lehetett. Az európai alap nyelveket azért ismerem, és ennek ellenére nem értettem, amit mondott :)

K_Attila 2021.01.08. 17:28:12

Random TYŰŰŰŰŰŰŰŰ ANYÁM komment.

K_Attila 2021.01.08. 17:32:57

@Niemandhäuser: VV Maci emlékvillanás: ő volt az a Fekete László klón, aki néha elmondta, hogy "nem vagyok egy ALEN DOLEN".

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.01.08. 17:49:10

@Pepita Offélia: De jó lenne, ha bejönne ez a forgatókönyv. Ez esetben Moht próbálnám visszaszavazni a villába.

Raspberry Cake 2021.01.08. 17:52:43

@MsIreneAdler: Akkor nem maradtam le semmi lényegesről:)) Azon a nyelven az én tudásom is kimerül abban az egy mondatban, hogy tavesz baktalo muro phral (=legyél szerencsés, testvérem):DD

mérges nokedli 2021.01.08. 17:54:00

Nem olvastam végig az összes kommentet, szóval lehet hogy olyat írok amit már más is leírt :)

Nekem alapvetően szimpatikus Virág, de Dani egyre inkább elszeparálja a többiektől, ami rossz hatással van Virág játékára (Dani játékának már hetekkel ezelőtt betett saját maga és a prosztó viselkedése), és szegény lány ezt nem látja be, amin igazából nem is csodálkozom, 18 évesen ezt elég kevés ember látná át hideg fejjel egy ilyen mikroközösségben, zéró külső inger mellett.

Robi, Bálint és Vivi hármasát változatlanul kedvelem, Robi és Bálint között alapvetően én annyi különséget látok, hogy Bálint picit "hangosabb" ember, nehezebben bír csendben maradni 1-1 szituban, de legtöbbször kalapot emelek előtte, ahogy viseli ezt a sok gyökeret - én erre azt hiszem nem lennék képes. Mindketten - Robi és Bálint - értelmesek, főleg a benti viszonyokhoz képest, tudatosak, nem felejtették még el, hogy miért is mentek be. Vivi pedig a tipikus butácska de szerethető karakter, nem látom reálisnak hogy ő nyerné meg, inkább a két fiú közül valaki.

Qqts 2021.01.08. 17:59:29

RANDOM OFF KOMMENT ™️®️©️

Spitzbaue® 2021.01.08. 18:06:53

@Raspberry Cake: Még két rosz pont Daniellának.

Gia 2021.01.08. 18:07:06

@Qqts: Mi van az avatarján kedves?A macskát persze felismerem..

Spitzbaue® 2021.01.08. 18:07:41

@Gia: Csillámfaszmacska :-DDD

Qqts 2021.01.08. 18:09:43

@Gia: kopasz szisza. Ez van rairva: amikor rad nyitnak mikozben pancsolsz :)

Spitzbaue® 2021.01.08. 18:10:44

@K_Attila: Ja, és nem volt nyaka, így ha félre akart nézni egész felső testtel kellett elfordulnia. És ő is fogyni ment be, de valami kajakóma miatt fel kellett adnia.

MsIreneAdler 2021.01.08. 18:11:11

@Raspberry Cake: nem, semmi tájidegen dolgot nem láttunk tőle. Azért kíváncsi leszek, ha végignézi az összefoglalókat, eljut-e bármi az agyáig.
Milyen háttérmunkára gondolt vajon?

MsIreneAdler 2021.01.08. 18:12:51

@Niemandhäuser: én ezekre nem is emlékszem :). Mik voltak!

Gia 2021.01.08. 18:13:29

@Qqts: Egyszer a cicám becsúszott a vízbe,miközben fürödtem.Annyira nevettem,hogy alig bírtam kihalászni.:-)

Raspberry Cake 2021.01.08. 18:13:48

@Qqts: Hatalmas pacsi az avatarodért, kanadai kopasz cicám van, ismerős ez az arc:DD Legtöbb ember szerint csúnyák, szerintem a leggyönyörűbbek<33

K_Attila 2021.01.08. 18:15:37

@Qqts: A nézők 92,01%-a a két előző profilképedet kéri vissza!

Qqts 2021.01.08. 18:16:39

@K_Attila: ezt tenyleg Gina apukaja mondja nekem?

MsIreneAdler 2021.01.08. 18:17:22

@Raspberry Cake:
@Qqts:
Nekem tetszik, hogy nem hullajtja a szőrét. Szerintem nem is csúnya, szóval tiszta jó kis háziállat.

Qqts 2021.01.08. 18:17:27

@Raspberry Cake: nagyon bejon a kopasz szisza. Olyan kis görcs, olyan kis csufi, hogy az ember kenytelen szeretni

Kutyabenge vakarék 2021.01.08. 18:18:33

Én csak csendben figyelem az eseményeket. Fru kiejtette Amandàt, és Ginàt. Szerzett egy Védőistent Renàtó képében. Szerintem tattikàzik a csajszi, és nem is rosszul.

Raspberry Cake 2021.01.08. 18:19:02

@MsIreneAdler: Fruval és Renátóval szemben talán felnyílik a szeme, saját viselkedésében nem hinném, hogy fog bármi kivetnivalót találni. Szerintem a következő VV szerkesztője szeretne lenni, mint oly sok ex VV-s:))

Ármándójózsi 2021.01.08. 18:19:11

@Raspberry Cake: Szia Sütike! Kellemes estét kívánok!

Legtöbb ember

Qqts 2021.01.08. 18:21:03

@Gia: Draga maradek Viirem, megertem.
@MsIreneAdler: lattalak am, sziia neked is :))

Gia 2021.01.08. 18:24:02

@Kutyabenge vakarék: Majd nézzük csak meg a mai adást,szerintem Csulátóék megint összevesznek..Nekem nem kellene ilyen védelem.

2021.01.08. 18:24:18

@MsIreneAdler: "Milyen háttérmunkára gondolt vajon? "

amire a dologtalan, öntelt ostoba agyával gondolhatott, az vmi olyasmi, h beül kolosi székébe, és onnantól mkinek üvöltve parancsolgathat a szabolcsi stílusában az ertéelnél, és ezért havi sok milliót hozzá vágnak.

a valóság: még takarítónak sem alkalmaznák, és ahhoz is kevéske, h előre láthatólag rendeszeresen visszahívják majd, égetni magát, mint ahogy azt egy-két gyépéssel azért - nagy kegyesen - megteszi a csatorna, ld. szefós soma.

Qqts 2021.01.08. 18:26:37

@K_Attila: megszavaztatnad az ujat is a nezokkel?

Kutyabenge vakarék 2021.01.08. 18:28:24

@vágtázó vadmalac: mindenki tud afféle újságíró, avagy riporterként munkàt képzettség nélkül elleni, akinek elég laza az erkölcse, s elég mély a torka.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.08. 18:28:57

@vágtázó vadmalac: Én még azt sem bíznám arra a luvnyára hogy pl hozzon egy pohár vizet, mert elveszti a fejét oszt rádönti visitva...

Raspberry Cake 2021.01.08. 18:29:25

@MsIreneAdler: Így igaz, legalább nem kell miatta naponta porszívózzak:DD
@Qqts: Ráadásul nagyon bújós, valamint imádja a gyerekeket:))
@Ármándójózsi: Szia Mr. 191 cm:))

Kutyabenge vakarék 2021.01.08. 18:31:35

Szerintem Viràgot többre vihette volna.... Itt könyörög ennek a Daninak. Borzasztó nézni.

K_Attila 2021.01.08. 18:32:32

@Qqts: A nézők emberi mivoltukból kivetkőzve trágár üzenetekkel bombázzák az instagram oldalt és a tiktokot, követelik vissza azt a maszkos vagy maszkótlan lányfejet.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.01.08. 18:32:35

@Qqts: Én most vettem egy hiuzt egy holnapi szulinapi bulira

Ármándójózsi 2021.01.08. 18:34:55

Ha már cica, akkor nekem vagy a sima mezei házimacska, csak ne legyen nagyon hosszúkás a pofija, vagy és ezt amikor először megláttam nem gondoltam volna Ő:

www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=484Himalaja_perzsa.jpg

Gia 2021.01.08. 18:37:21

@Ármándójózsi: Na pont egy ilyenem van itthon picit világosabb pofival. :-) Imádolom. :-)

2021.01.08. 18:38:50

@Kutyabenge vakarék: nem is azt állítottam, h itt mifelénk, az észak-balkánon, ahol sok száz éves tradíciója van az uram-bátyám rendszernek, és a kényszeres (felfelé történő) seggnyalásnak egyaránt, ne lehetne nagyjából bármelyik ágazatban érvényesülni, amennyiben a) hajlandó a delikvens az elveit - már ha egyáltalán voltak neki - örökre elfejteni b) amíg jön a della megbízhatóan, zokszó nélkül tartja magát a szopok-nyalok-gombot varrok gyakorlathoz, és csak a pénzcsapok elzárása után - 10-20-50 évvel - sírja tele a meetoo-s panaszaival a világot.:]

Hedo a nokedli szaggató 2021.01.08. 18:39:46

@Raspberry Cake: a csupi cicus nagyon éééédes! Nekem bengáli kandúrom van, Semmáel :)

Ármándójózsi 2021.01.08. 18:40:08

@Gia: Nem csodálom!!!
Amikor én először megláttam, úgy voltam vele, hogy nem barátkozom meg a kis nyomi pofijával. De mostanra már nagyon bírom!

2021.01.08. 18:42:01

@repuloezustmokus: sztem egyetérthetünk abban, h vmi nem túl bonyolult közmunkát leszámítva, mást nem érdemes rábízni a rikácsoló debil ribizlire. nem hímsovinizmusból írom, de nekem különösebben az sem fájna, a tezsvírei ürítőedényeként végezné vmi kies földút mellett.:'D

Kutyabenge vakarék 2021.01.08. 18:42:23

@repuloezustmokus: nem is fogok. Hogy Viràg eddig jutott, sztem kedves csalàdjànak köszönhető. Szép hangja van, no nem listàkat döntetlen, de tehetséges, kicsit. A kurvàlkodós dolog sztem nem igaz.

Raspberry Cake 2021.01.08. 18:44:52

@Ármándójózsi: 11 éves korom óta szfinxet akartam, most 8 hónapos a drágaságom:)) Nem volt könnyű olyan albérletet találnom, ahova jöhetett velem, de miatta bármire képes vagyok. A perzsák is tetszenek, a házimacskák annyira nem.

2021.01.08. 18:45:21

@Ármándójózsi:

engem már észre sem veszel, szóra sem méltatsz, bús panda leszek, Ármándó.:D
hát ezért adtam a nyilas házmester besúgó vonalon tippet, h te is rákerülj A plakátra?:D

kepkezelo.com/images/fm4nwsp3o09vh4jugpsy.png

Gia 2021.01.08. 18:45:37

@Ármándójózsi: Nekik pont szép a pofijuk,mert az anyjuk sziámi.A sima perzsa valóban nagyon nyomi.

Qqts 2021.01.08. 18:46:10

@repuloezustmokus: az mondjuk eleg cool.

Voltam mar par fura buliban, de ez egeszen izgalmas bulinak hangzik :))

Kutyabenge vakarék 2021.01.08. 18:48:56

Sajnos, ti egy zrt közösség vagytok.

Gia 2021.01.08. 18:49:32

@kawazu: Mekkora egy szöarédarab ez a Rencsó...Emlékszel amikor az elején még Fru csillogó szemekkel áradozott a riportba,hogy Renátó úgy néz rá,mint egy kincsre..."Aha"...Meg nyilván a tenyerén is hordozza..Cccc

Ármándójózsi 2021.01.08. 18:49:34

@Raspberry Cake: Aztán lehet (biztos), hogy megszeretném, de nekem nagyon-nagyon furcsa szőr nélkül...
Amúgy, inkább macskás vagyok, mint kutyás, bár volt kutyám is. Most semmi nincs. De tervben van egy gyönyörű akvárium, szép és olyan nyugtató.

2021.01.08. 18:49:57

@Raspberry Cake: mki látja,h ez egy matematikai feladvány akart lenni.:D
11 éves koromtól (...) 8 hónapos a macska most.

ha nem lennék gyárilag diszkalkuliás, és értelmezni tudnék az összeadás-kivonásnál bonyibb műveleteket, ill. megoldóképleteket, akkor biztos ki tudnám számolni még a fogantatásod időpontját is ezredmásodperces pontossággal.:D

Gia 2021.01.08. 18:51:28

@Kutyabenge vakarék: Részvénytársaság?:-) Nem tudom mi a baj,de ne szívd mellre..

Ármándójózsi 2021.01.08. 18:52:16

@vágtázó vadmalac: Háj!

Csak szólok, hogy nemsokára aktualitását veszti a plakát rám vonatkozó része.

Raspberry Cake 2021.01.08. 18:52:20

@Hedo a nokedli szaggató: Az enyém is kandúr, Guillaume Grégoire, ha rossz fát tesz a tűzre, csak akkor hívom magyarul Vilmosnak vagy Gergelynek:DD

Kutyabenge vakarék 2021.01.08. 18:52:48

@Gia: köszönöm. Nehéz nektek jót írni....

2021.01.08. 18:54:13

@Ármándójózsi: most már nem használhatol emtikonokat ezzel a nickeddel SÓÓÓÓÓÓÓóóóÓÓÓHA!:] legalábbis, ha erre céloztál.;D

Kutyabenge vakarék 2021.01.08. 18:55:31

@Gia: Amúgy sztem Fru a legnagyobb manipulátor. Kivàgatta Amandàt, Ginàt. Szerzett magnak egy testőrt, Renàtó személyében.

Spitzbaue® 2021.01.08. 18:55:34

@kawazu: Nagyon jellemző. A végén még Grú is Recskára pakol ;-D

Qqts 2021.01.08. 18:55:40

@kawazu:
Mondjuk, ha tenyleg megcsinalta a pudingos kalacsot akkor ne csodakozzunk az indulatokon

Raspberry Cake 2021.01.08. 18:56:32

@Ármándójózsi: Biztos vagyok benne, igazi kis szeretetgombóc:)) Én is macskás vagyok, kutyám majd akkor lesz, ha kertes házban fogok élni.
@vágtázó vadmalac: Segítek:)) Kicsit több, mint 14 évet vártam rá.

2021.01.08. 18:56:37

@Kutyabenge vakarék: nem nekünk kell jót írni/írnod, hanem amit te annak gondolsz, h szted jaú, és ki akarod adni magadból, azt szépen gépeld ide az őrjöngőbe. de vmi dzsukel-rajos avatart/profilképet érdemes feldobnod magadról, mert azt nagyon csipoljuk errefelé.:]

Spitzbaue® 2021.01.08. 18:58:29

@Kutyabenge vakarék: Nekem ilyen testőr nem kéne. Hogy úgy beszéljen velem, mint a kutyával, ha ásítok, szájba köpjön, és ha felteszem a szemtakarómat, hátulról megdugjon?

Raspberry Cake 2021.01.08. 19:00:25

@Ármándójózsi: Édes kis macikutya, akarom mondani csau-csau:))

Kutyabenge vakarék 2021.01.08. 19:00:41

@Gia: trimvír. Ha melyre szívnàm, az asszonynak nem kéne Szilikon

Ármándójózsi 2021.01.08. 19:02:58

@Raspberry Cake: Igen és ez az első smiley Téged illet hosszú.hosszú idő után!!! :)))
Úgysem látják, már mindenki a másikban van. ;) :)

2021.01.08. 19:03:01

@Raspberry Cake: nekem ez még mindÉg bonyolult, gina osztálytársa voltam a kisegítőben, tudod.:D onnan ballagtunk el kéz a kézben, 25 évesen, azaz, nem is ballagás volt, csak kibasztak, mert már nem akarták a tanárok/vezetőség, h tovább járjuk az alsó tagozat harmadik osztályát.:]

TheLynx70 2021.01.08. 19:06:31

@Ármándójózsi: És ő ki? Olyan japán kutyfajtának tűnik, de nagyon gyermek. :) Persze lehet, hogy tévedek.

Ármándójózsi 2021.01.08. 19:10:21

@TheLynx70: Kínai, de a ferdeszemű köcsögök ették... :(
Ilyen volt gyermeknek, de nem sokat változott, mikor felnőtt lett. Nem túl eredetien, de Maci, Mackó volt a neve. :)

Kutyabenge vakarék 2021.01.08. 19:21:46

@Ármándójózsi: nekem is 17 évig. Aztán lefújták, minket meg összevetve kiraboltak.

Kutyabenge vakarék 2021.01.08. 19:27:13

@Kutyabenge vakarék: sok főiskolàsok, egyetemista. Hentes vagyok. Vannak kurvàk az asszony mellett. Az asszony valami mikrobiológus. Meg epidemiológiai szar kurva

Rrami 2021.01.08. 19:43:52

@Sepsidzsi: ugye? :D Meg a beszédmodora is olyan, csak a hangja nem

Kutyabenge vakarék 2021.01.08. 19:54:33

Imàdni való kis kurvàk. Csak asszony ne tudja!
süti beállítások módosítása