Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10X08 - Észak-fok, tiktok, idegenség, lidérces, messze fény

2020. november 22. 15:24 - khar0n

Peti nagy lendülettel köszönt minket ezen az elátkozott estén. Úgy kísér minket ma végig a retteneten, mint egy infantilis, szadista Vergilius Dantét a Pokolban. Nyomasztó rész lesz tehát a mai. Peti lezárja a nézői szavazást, azaz megtudjuk, hogy a lakosság (rendőrségi szóvivős dialektusban „lakóság”) szerint ki generálja a legtöbb sztorit a villában. A legkevesebb szavazatot kapó búcsúzik. Rutinosabb néző azért sejthette, hogy ez a végkimenetele a szavazásnak, de azért szerintem lehetne ezt azért előre is jelezni, vagy a kérdés lehetne konkrétabb (ki húzzon haza sürgősségileg). Mercédesz lett a legutolsó, 1.14%-kal. Átütő sikernek ezt legfeljebb egy kamupárt mondaná, mert már pont nem kéne visszafizetnie az államtól kapott kampányfinanszírozást.

1.png

Tovább
komment

Better Than Us - Episode One

2020. november 21. 14:30 - hektor_

Ah, kezdeni sosem könnyű egy sorozatot, főleg úgy, hogy gondoltam már legalább egy éve nem írtam hogyvoltot, és rendesen kijöttem a gyakorlatból, aztán lecsekkoltam, kijött ugyanaz az eredmény, azaz már 13 hónapja (ősanyák, szevasztok!). Szóval a Netflixen böngészve szembe jött a Better Than Us, vagyis a Luchshe, chem lyudi című orosz sorozat, aminek már az első része meggyőzött, és úgy kezdem el írni is, hogy még csak hatot láttam, pedig 16 van - ilyen sem volt még, bár 2020 ezekről az "ilyenekről" asszem többet tudna mesélni. Bár vanna benne óriási faszságok, de egyébként ruszkiföld, vodka és erőszak az első reklámblokk előtt, megfejelve high tech robotokkal, kell ennél több? Na, vágjunk is bele, szigorúan orosz szinkron 5.1.

1.jpg

Tovább
komment

Való Világ 10X6 - Amanda befenyít

2020. november 20. 14:29 - khar0n

Üdv, én is új vagyok, mint Laura, és kicsit szégyellem is magam, hogy ilyen jó részt kaptam, miután Dzsudibíéknek 5, szerintem elég unalmas nap jutott. Puskás Peti köszönt minket, sok erőt kíván Anikónak, meg nem nevezett ok miatt. Rákeresve kiderül, hogy Anikónak valamilyen sürgős, komolyabb műtétje lesz holnap. Én is kitartást kívánok, bár aki Alekosszal és Baukó Évával közel 5 hónapot élt egy fedél alatt komolyabb emberölési kísérlet nélkül, abban biztosan bőven van kraft. Peti utal Klág Dávid telexes Való Világ kritikájára (aminek sok állításával lehetne szerintem vitatkozni), amiben csurig spurizott Tillaként lett megemlítve.  Amúgy vicc és gonoszság nélkül együtt érzek vele: én is olyan munkát végzek, amire alapvetően alkalmatlan vagyok és én sem töröm össze magam a fejlődésért. Népi hősöm vagy Peti, hajrá.  

1.png

Tovább
komment

Való Világ 10X05 - Hát nem mondom, hogy izé...

2020. november 19. 16:31 - Laura Ingalls

nyito_aniko.png

Üdvözlök minden olvasót, ebben a szezonban én is csatlakozom a VV hogyvolt-írók kis csoportjához. Remélem, hogy jól fogtok szórakozni az írásokon (nagyon fogok igyekezni, hogy így legyen és szánom bánom, hogy így megcsúsztam az írással) és azt is remélem én is jót mulatok majd a gyökereken mialatt írom a posztokat.

Anikó tanító nénis kis kontyban azzal köszönt minket, hogy mindenki nyugodjon meg, mert végre teljes létszámmal fog dübörögni a jubileumi VV, ugyanis este beköltözik Mercédesz és Bálint. Még szerencse, mert annyira izgultam mikorra töltik fel az állatkertet, hogy az álmatlan éjszakáktól ma reggelre idegállapotba kerültem.
Szigorúan hívja fel Anikó a figyelmünket: Mercédesz nem összekeverendő Mercivel és Digó nem Diégó, majd hozzáteszi, hogy magnéziumot szed, hogy ezt a jó formát megtartsa amit most mutatott – már a nevek prezentálását illetően. A mai briliáns kérdés: kit pocsékolnak meg először a lányok közül? Tessen szavazni, én az ötből az egyikre tippelek.

gabor_ebred.png

Tovább
komment

Való Világ 10x4 - Elemezd inkább az aktuális realitást

2020. november 18. 11:26 - Dzsudibí

Ancsa jutott mára megint, akinek rémlik, hogy valami külföldi nevű csávó költözött be tegnap, Di-vel kezdődik, forognak a kerekek, mi a faszom is volt te, DIÉGÓ, csak egy kicsit ment mellé Ancsám, négyes alá. Ancsa aggódik Merci miatt (mondhatott volna ladát is, ötös), ugyanis Vivi, Amanda és Gina úgy döntöttek, Merci ki van közösítve. Amanda szerint Merci az a karakter, aki rácsavarodik más, erős karakterekre, hogy magát erősítse, Vivi szerint Merci buta, Ginának meg az a baja vele, hogy nem bírja ki, ha nem a középpontban van, aranyos, hogy milyen tűpontos leírást adott ez a három nyomoronc saját magáról. Eközben Merci nagyon el van foglalva azzal, hogy Renátóra rácsavarodva a középpontba terelgesse saját magát azzal, hogy óvszert húz a fejére, merthát ugye nem valami okos szegénykém.

ke_pernyo_foto_2020-11-18_9_07_35_1.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_9_07_56.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_9_08_28.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_9_08_33.png

Tovább
komment

Való Világ 10x3 - Buggyasztott tojás

2020. november 17. 07:36 - Dzsudibí

Tegnap óta megjavították a könyöklőt, így Ancsa nyugodt szívvel nehezedhet rá, míg elsorolja nekünk az összes válaszadási lehetőségünket a napi szavazásra, vagyis hogy ki szerintünk a legőszintébb villalakó, nem tudom nem észrevenni, hogy a felsorolásból véletlenül kimaradt a szoli. Ma reggel Mónak kell ugye reggelit készítenie, aki mindössze két dologtól fél az életben: a főzéstől és a mosástól, elképzelem, ahogy egy háromgyerekes anyuka teljesen átlagos hétköznapját a kegyes halálért könyörögve rettegi végig. A látottak alapján egyébként Mónak nem csak ezektől, de az olvasástól és szövegértelmezéstől is tartania kéne egy kicsit, az instrukciók a buggyantott tojáshoz egy magasabb falú edényt javasolnak, mire Mó magabiztosan markol rá az első serpenyőre, amit meglát, egyébként meg a leírás nem írta, hogy mihez képest magasabb, ugye. Nem kell sokáig várni a nehézségre, a sütőlap fárenhejnben mér, Mó pedig olyan messziről és olyan lendülettel bassza bele a felütött tojásokat a vízbe, hogy ránézésre is kurvajó tojásleves lesz belőle.

kepernyofoto_2020-11-17_4_32_09.png

kepernyofoto_2020-11-17_4_35_44.png

kepernyofoto_2020-11-17_4_38_55.png

Tovább
komment

Való Világ 10x2 - Ginának az összes teste fekete

2020. november 16. 11:44 - Dzsudibí

ke_pernyo_foto_2020-11-16_9_57_45.png

Péter fogad minket, a kreatívosokat idén egy fémforgácsoló üzemből válogatták össze, a napi kérdés, hogy legyen-e Digónak bulija, csak remélni merem, hogy a szavazóknak van annyi humorérzéke, hogy egy nagy kövér nemet szavaznak meg a végére, a kurvaéletbeismár. Egyébként meg szeretnék innen megkérni egy teljesen random rtl-es dolgozót, hogy fogjon már meg egy kurva taknyos zsepit és tömködje be Peti könyöklője alá, mert halálosan idegesít, ahogy minden mozdulatnál dűlborul az egész szar, köszönöm. A beköltözés utáni pillanatokkal kezdünk, aztakurva, defain, halloooood, illetve ezek tetszőleges variációi szökkennek szárba a villa különböző pontjairól, majd Merci és Amanda teszik fel a 20 milliós kérdést a fiúknak, ki az, aki horkol, mert mind a ketten csak teljes csendben és nyugalomban tudnak elaludni. Nem tudom, hogy Digó arakeresése, vagy ez indokolja-e jobban, az

Akkor mégis mi a faszt keresel te itt?

kérdés felvetését. Gábor és Mó azonnal birtokba veszik a dzsakut, Gábor itt a meleg vízben tudta magát életében először elengedni úgy igazán, nagyon nyugasztaló érzés ez neki, és legalább 2 karót ki tudott engedni a seggéből a további bentragadt 10 közül. 

ke_pernyo_foto_2020-11-16_9_21_52.png

ke_pernyo_foto_2020-11-16_9_21_56.png

Tovább
komment

Az ifjú Indiana Jones kalandjai Chapter 16/2 - Tales of Innocence / Morocco, 1917

2020. november 16. 11:38 - Gabba

Amitől tartottunk, bekövetkezett: a pártállam végül bedarálta az Indexet is, kedvenc blogunk ennek következtében nyilván szintén ki fog múlni. A posztolók leléptek, én is sokáig gondolkoztam, mit tegyek, végül arra jutottam, hogy ezt a sorozatot még végigviszem, aztán valszeg más fórumon folytatom munkásságomat. Addig is nézzük Indy barátunk újabb kalandját!

Amint azt a múltkori posztban jeleztem, ez az epizód nem volt része az eredeti sugárzásnak, sőt pár évvel később forgatták csak le. Így került rá a DVD kiadásra párban az előző, Hemingway-es résszel és emiatt öreg Indys bookend sincs hozzá. Az összekötő átvezetésből megtudjuk, hogy a lábadozó Indyt egy Sofia nevű nővér kíséretében elküldték Velencébe új feladatért. Szent Márk tér, gondolák, romantika stb., nem csoda, ha ilyen hangulatban az első új feladat Indy számára Sofia nővér elcsábítása rögtön érkezés után a helyi kórházban (ospedale), ami természetesen könnyen kivitelezhetőnek bizonyul. A sikeres akciót követően Indy az egyik múzeumban találkozik a helyi titkosügynök parancsnokkal, aki nagyon elégedett Indy eddigi katonai- és kémtevékenységével és megbízza egy új feladattal: Marokkóban kell a németek felforgató tevékenységét megakadályoznia.

indiana16_2_01.JPG

Tovább
Címkék: Indiana Jones
komment
süti beállítások módosítása