Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X45 – A driccmadár újra leszáll

2020. december 29. 11:47 - Fálki

Kellemes kikapcsolódást kívánok minden VV-n belül és VV-n kívül élő ápoltnak, ezúttal külön köszönteném a kommentelők kozul Adamadamot, akivel megbeszéltük hogy jövőre mi is jelentkezünk, okosabbak és tattikusabbak leszünk mint a bentiek és valamelyikünk majd úgyis megnyeri. Szóval egyrészt az idei lesz az utolsó hv-széria – mert ugye olyan műsorról minek hv, aminek már az elején tudjuk a végeredményét? –, másrészt szerkikéim, lehet agyalni már most, hogy hogyan kívánjátok megnehezíteni a dolgunkat.

Nagyonvékonylábú Anikó a mai kommentátor, akivel kapcsolatban megint csak van eszembejutásom. Anno mennyire béna volt amikor elkezdte ezt az egész műsorvezetősdit, most meg már nem annyira béna. Szóval az előrelépés megkérdőjelezhetetlen.

kepernyofelvetel_86_egyedi.png

Napi kérdés: Szeretnénk, hogy nézői kérdések kerüljenek be a villába? Naná, de csak a hogyvolt.blog.hu – ról. Bárki kérdezhet, főleg a triumvirátus, a friss reg.-gel érkező megmondóemberek, csak Ármándó Józsi nem, amíg nem vezekelt elég ideig a blogposzt el nem olvasás miatti bűnéért. Viccen kivul: Igen, legyenek kérdések, csak Ármándó Józsi ne kérdezhessen.

 

 

Virág és Dani évődésével kezdünk. Gondolom Dani paraszt, Virág sír, szokásos lemez, aztán megalázkodás. Közben körülöttük mindenki csókolgat mindenkit, hatalmas vonaglások vannak, főleg Ginától, aki annyira szomorú a Turbómalaca nélkül, hogy másnapsemmirenemfogemlékezni állapotúra issza magát.
kepernyofelvetel_88_egyedi.png
kepernyofelvetel_87_egyedi.png
kepernyofelvetel_90_egyedi.png
kepernyofelvetel_89_egyedi.png

Virág megy pincsizni Danihoz, aki szépen mondja: „Mész innen!”

Közben a háttérben szól a 4FClub örök slágere, a Balatoni láz.

Napfény járja át a szívem újra

csak egyszál bikinit hoztam el az útra

Újra érzem a Balatoni lázat

Budapest várhat míg vége van a nyárnak

 

Micccccsoda klasszikusan szar bulinóta ez, erre indul a szokásos Virágsírás, ezúttal a hálóban. Dani is bemegy valamiért és folytatja a felemelő Mészinnen! -ezést, Virág meg persze anál annál inkább menne rá.

Semmi újdonság nincs az egészben, hacsak annyi nem, hogy Bálint és Dani véleménye meredeken elüt a dologról és ez még a későbbiekben egy kis éket verhet közéjük.
kepernyofelvetel_92_egyedi.png

Virág közben azzal dobálózik, hogy feladja az egész játékot és bent Bálint épp ezt mondja a többieknek, hogy Virágot mar nem a játék érdekli, hanem Dani.. S megint igaza van. Remélem jövőre nem lesz egy Bálinthoz hasonló karakter a játékban, mert az meg fogja nehezíteni a dolgunkat Adamadammal. Vagy majd mi is alapítunk egy triumvirátust odabent.
kepernyofelvetel_91_egyedi.png

 

Reggel van, Virág továbbra is azon lamentál, hogy mi lesz vele, ha Danival nem tudják megbeszélni ezt újra. Mi lenne, kislány? Semmi, mert úgyis felveszed a pincsiszerepet megint. Nem emlékszik az éjszaka minden egyes percére a drága, de arra igen, hogy Bálintnak sírt ésatöbbi, minden a szokásos.

 

Loooooevéééééél. Amanda búcsúlevele Ginát a raktárban várja, gondolom szépen lassan írta, mert tisztában van a barátnője olvasási képességeivel. Leírja a Turbómalac, hogy hagyta magát befolyásolni, mert szíve szerint Vivit vitte volna. Hoppá! Megsározza egy kicsit Frunátóékat, merthogy nem biztos hogy a legjobbat akarták neki. Naugye, mondtam én, hogy nem olyan buta leány ez az Amanda.. De ha átlátta, akkor miért hagyta maga körül burjánzani azt a két mérgező idiótát?
kepernyofelvetel_95_egyedi.png
kepernyofelvetel_94_egyedi.png

Gina Danival beszéli meg „a titkot”, hogy ne hagyja magát befolyásolni.

 

 

Jön a pároshét, de előtte még Dani-Virág csata utáni tárgyalás első felvonás a dohányzóteraszon:

Daninak nincs erre szüksége, Őt nem értik meg, Itt volt a lehetősége Virágnak hogy bizonyítson. Virág sajnálja, ölelésre vágyik, könyörög.

Virág ezután bemegy a nyugiba és nézi ahogy Vivi és Bálint alszik. Ez mennyire félelmetes jelenet :D Mint valami slasher első pár képkockája, amikor a kiborult főszereplő pont rossz pillanatban találkozik két ártatlannal..

kepernyofelvetel_96_egyedi.png

Bálint egyébként Al Bundy-t megszégyenítő módon könyékig a nadrágjában turkálva alszik, majd megállapítja, hogy szerinte is Virág baszta el.

Romeltakarítás második fejezet, ágy:

Virág nagyonszereti, necsináljaezt – Dani inkább cigizni megy, Virág most az ágyon sír és úgy érzi, ez olyan mint egy szakítás.

Dani a teraszon mondja a frissen felébresztett Vivinek és Bálintnak, hogy nem az kell, hogy összebújás meg seggbekuki, hanem Őt hallgassák meg és fogadják el az érzéseit. Vivi feje elég sokatmondó, miközben a seggbekukirol van szó, neki még egy istenes szárazbaszás sem jött össze, hogy nemhogy valami ilyesmi.. Igazságtalan egy világ ez, na.

kepernyofelvetel_103_egyedi.png

Harmadik felvonás, nyugiszoba. De unalmas már ez.

Hétből hatan ottvannak, Moh elnézést kér, amiért belekeveredett ebbe, sőt, talán katalizátora is volt a dolgoknak, Daninak meg már mindegy, mert Ő elbontotta ezt a szálat.

Virág továbbra is bújna, ahogy a prücskök tudnak csak, Dani meg nem.

Virágnak hiányzik Dani, Dani szerint pedig ez így lesz később is.

Vivi közben energiaitalt reggelizik és lehet hogy most jutottunk el tényleg oda, hogy ennek vége lesz.

Daniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii kérleeeeeeeeeeeeeeeeeeeek. Olyan ez, mint a Dhííígóóózás már.

Virág sír. Dani pedig nem tud vele mit csinálni, semmi extra. Nincs csók, nincs bújci, nincs faszverés, nincs seggdugi. Semmi.

Na majd meglátjuk.

 

 

Végre párosodnak, nézzük ki kit kap. Moh olvassa fel a levelet, Gina egyből felcsattan, hogy neki bizony nehéz napjai vannak, Moh válasza csípőből: szexelni nem kell.

Merci – Renátó, S igen kispajtás, láttam rajtad, hogy Te meg a gonosz törpe úgy gondoltátok hogy Ti majd itt összebilincselődtök, de neeeeeem. Mondjuk ennek szemmel láthatóan senki nem örül. Én igen.
kepernyofelvetel_98_egyedi.png

Moh – Virág és Moh nagy sohajtás mellett rázza egy kicsit a fejét

Gina – Bálint, miiiiiiiiiiiíííííííííííííí, ne gecizzetek – mindenki tudja gondolom hogy kinek a szavai ezek, anélkül hogy leírnám.

Fru – Robi, ami egy tokeletes alkalom Frunak arra, hogy újrarajzolja a határokat.

Dani – Vivi

 

Bilinccsel lesznek összekötve 0-24, kivéve a bilincsmentes egy órában, ami minden este fog sorrakerülni. Ezen kívül együtt alszanak, együtt csinálnak mindent. Gina megint driccmadarazik egyet a párosításnak köszönhetően… Bálint próbálja viccesre venni.

 

Merci és Renátó rögtön megbeszélnek mindent, Renató magyarázza a hülyeségeit szokás szerint, hogyha esetleg Merci maradt volna kinn a párbajon, akkor most esne le neki, hogy neki – Renátónak- mindenben igaza volt. De baszdmeg báttya, segítek neked is: Mivel nem Ő esett ki, ezért valószínűleg nem neked volt igazad. S jah, jó módszer az, hogy fordított kommunikáció mögé rejted az ostobaságodat, csak van olyan, aki átlát ezen.

Merci felemás cipőben standupol, ami nekem bejön, anno annyi idősen én is toltam ezt :D

kepernyofelvetel_101_egyedi.png

Gináék első wc-s kalandja Bálint éneklésével teljes mert Gina enélkül nem fog tudni fingani.

Dani pedig máris farokverést imitál Vivi leláncolt kezével :D :D

 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Qqts 2020.12.29. 11:48:27

RANDOM OFF KOMMENT

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 11:58:45

koszcsi! (anyad picshajat blogmotor, harmadszorra kuldom el!)

2020.12.29. 12:01:28

Koszonjuk O HV szadista felistene hogy ismet megorvendeztettel minket szavaiddal.

Qqts 2020.12.29. 12:01:48

Falki miert bantod a kicsit?
Amugy vinnyogva olvasom soraidat.

Egy beton biztos szavazotok van! Szereny szemelyem :)

Fálki 2020.12.29. 12:06:22

@Qqts: Nem bántom, én így szeretek.

2020.12.29. 12:07:21

@Fálki:
Mindig van mit tanulni...

Cérnahuszár 2020.12.29. 12:07:34

falki le a kalappal, meg tudtad írni a tegnapit.
"Virág ezután bemegy a nyugiba és nézi ahogy Vivi és Bálint alszik. Ez mennyire félelmetes jelenet :D Mint valami slasher első pár képkockája, amikor a kiborult főszereplő pont rossz pillanatban találkozik két ártatlannal.."

ezt gondoltam én is tegnap, nem érdekli ezt a lányt hogy alszanak, nem érdekli hoyg másoknak is van élete, felkelti őket és rögtön nyomja a problémáját, amit nem tud kezelni.
Nagy pislogva próbálnak megfelelni a feladatnak bálinték, de hát a sok szónak is egy a vége, ezt a lányt azonnal ki kell venni onnan, pszichológiailag alkalmatlan.
szerintem rajta már az sem segít ha pár napra leválasztották daniról a láncokkal.

Qqts 2020.12.29. 12:08:10

@Fálki: s Alice ágyába igy kerult egy lofej

Qqts 2020.12.29. 12:09:08

@Cérnahuszár a nagyi: legyszives.
Egy szonak is szaz a vege.
Koszonom

GinaCsöcse 2020.12.29. 12:10:12

ELSŐ ! mint mindig ...

Qqts 2020.12.29. 12:13:03

@hereverő heverő: 9 mp. Ennyin mult. Nem tudom feldolgozni.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 12:16:33

@GinaCsöcse: csak azért nem lettél első, mert a szívedet akartam megszerezni, és feltartottalak!

2020.12.29. 12:19:48

@Qqts:
mit Alice atolelt es bekesen aludt tovabb

2020.12.29. 12:21:59

@Qqts:
Majd elmulik mint az LSD trip

Ármándójózsi 2020.12.29. 12:23:37

@Fálki: Amúúúúgy, csak akkor fog működni a triumvír a tizenegyben, ha én is bemegyek. Bár benned kb. annyira bíznék, mint a cirkuszi késdobálóban, akinek tetőtől talpig csupa heg a segédje...

Fálki 2020.12.29. 12:28:35

@Qqts: Lehet róla szó, de ahhoz meg bizonyitanod kell, hogy Dani szavaival eljek.

Fálki 2020.12.29. 12:29:23

@Ármándójózsi: El is olvastad a mait, torpeferfi? vagy csak megint jossz ide osztani eszt?

hereverő heverő 2020.12.29. 12:34:18

@Qqts: Kosztarika tuti doppingolt, ezért ez a 9 másodperc.

MsIreneAdler 2020.12.29. 12:35:39

Köszi a posztot!
Én örülnék neki, ha ez a Dani-Virág sztori a végére érne. Rossz nézni. Ez már nem az évődés kategória.

@Alice from madness: az előző poszt alatt olvastam, hogy hiányolod a villalakók részéről a határozottabb fellépést Dani ellen. Őszintén szólva én is reméltem, hogy legalább egy valaki felvilágosítja Virágot, mekkora szarba ragadt bele. Viszont nem vagyok biztos benne, hogy a bentieknek ez a bántalmazó kapcsolat olyan egyértelmű (és nem csak észbéli képességük és EQjuk miatt). Nekik pl nem feliratozzák, amiket ezek egymásnak sugdosnak, nem hallják a privát beszélgetéseiket úgy, mint mi. Ők annyit vesznek az egészből, hogy veszekednek, kibékülnek, hol egyik anyázik, hol a másik szalad el duzzodva, aztán éjjel meg megy a cuppogás. Többen vigasztalták Virágot, nyugtatták Danit. Sőt mikor Renátó neki akart menni Virágnak, ami konkrét helyzet volt, akkor Bálint közbe is avatkozott. Mint ahogy ha a szomszéd veri a nejét, én is hívnám a rendőrséget, de egy veszekedés miatt nem tudom átcsöngtnék-e, hogy kiderítsem kinek van igaza.
De úgy gondolom, hogy a szerkesztőknek, akik látják ezt teljesen, na nekik kellene belenyúlniuk ebbe. Virágnak nekik kellene segíteniük. Ha már ezer lila kendővel befolyásolják a játékot, egy emberi lény lelki egészségének megóvása már ne legyen akadály.

Gia 2020.12.29. 12:37:44

Érdekes...Amikor Gina elmondta az udvaron Daninak,hogy mit írt neki az Amanda,akkor hipp-hopp véget ért a jelenet.Nem hallhattuk mi a reakció Frunátóék ráhatására..
Remélem a nézői kérdések közõtt lesznek majd jók.Biztos Virágék is kapják az ívet..

Ármándójózsi 2020.12.29. 12:39:01

@Ármándójózsi: Egyébként a földrengéstől is...

2020.12.29. 12:41:05

@Gia:
Hat....ha kozossegimedia alapu kerdesek lesznak akkor egeszen biztosan emelni fogjak a villa szinvonalat....

2020.12.29. 12:41:22

@Alice from madness:
Lesznak...azzzz.....
Lesznek

Fálki 2020.12.29. 12:41:41

@Ármándójózsi: Elkonyvelheted Te itt, hogy Adamadammal beveszunk harmadiknak... de egyreszt akkor a buzivonaton tied a kozepso ules, masreszt az csak tattika lesz. S az elso adando alkalommal ki fogunk rakni magunk kozul.

De majd a kiesésed után én pár napig Áááááármáááándóóóózni fogok sokat, hangosan, hogy kintrol is lasd hogy mennyire fontos voltál nekem.
Nem.

Gia 2020.12.29. 12:42:46

@Alice from madness:A lakók ki fognak akadni,és ez jó.

Gia 2020.12.29. 12:43:51

@Fálki: Ármándiiiiigóóó..... :-D

Cérnahuszár 2020.12.29. 12:45:11

@Qqts: nem nektek szólt, a csatornának. Akkor is elmondom, ha vivit kitették a családon belüli erőszak napján a sztorijával demonstrálásként, akkor most ezt fejezzék be, mert szemen köpik magukat hogy ők meg ilyet adnak le.

Ármándójózsi 2020.12.29. 12:46:01

@Fálki: Ebben az esetben lefetyelj nátriumkloridot, jegenye.

Fasza volt, amikor poszt írás közben mozgott minden...

Qqts 2020.12.29. 12:49:33

@Fálki: en magam vagyok a bizonyitek. A letezesem elegendo ok es indok.

Mi kell meg?

Kosztarika 2020.12.29. 12:49:53

@hereverő heverő:
Pssszt, még a végén lepisiltetnek velem valamit, vagy valakit. :DD

hereverő heverő 2020.12.29. 12:50:01

@Ármándójózsi: honnét írsz? Pécsi barátom már kérdezte, hogy itt Pösten is volt-e rengés. Ránéztem a hasamra és.. igen

Qqts 2020.12.29. 12:50:40

@Fálki: @Ármándójózsi: sikitoznek rajtatok. A parbajon vadabb lennek, mint Amanda. A parbaj vegen, meg porognek, mint Eva.

Nem, amugy nem csinalnek ilyeneket.

hereverő heverő 2020.12.29. 12:50:45

@Kosztarika: jelöld körbe Fálkit, hívom a WADA-t

hereverő heverő 2020.12.29. 12:51:44

@Qqts: de én igen. Esetleg megkérem a kezed mint Simon Charlottét

K_Attila 2020.12.29. 12:52:05

Amandának alighanem segített a tévénéző ismerősi kör rájönni, hogy folyásolva volt be.

Qqts 2020.12.29. 12:52:48

@hereverő heverő: tobb pesti kollegam irta, hogy ereztem-e. A szembe hazban lako baratnom lanya erzekelte, de a baratnom nem.
En ugyancsak nem, de szerintem abban az idoben pipiltem.

Ármándójózsi 2020.12.29. 12:53:14

@hereverő heverő: Budaörs. Elég durva volt, persze csak érzésre. Tartott kb. 15 másodpercig, ami ha mozog minden, nem is kevés.

Fálki 2020.12.29. 12:53:44

@hereverő heverő: Pécsen elég komoly volt :o)

@Ármándójózsi: :D :D :D

@Qqts: Ez így elég vékonyka... Ráadásul ezzel a melynovesu Áááááháááááháááármááááándóóóóóval fújsz egy kovet...

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 12:54:16

@Qqts: A párbaj után meg threesome, mi? :)

Qqts 2020.12.29. 12:54:51

@Fálki: olyan stabil vagyok, hogy egy foldrenges meg se kottyan?
Mit bizonygassak?

MsIreneAdler 2020.12.29. 12:55:13

@K_Attila: de azt a levelet még bent megiratták vele, mintha lett volna olyan bejátszás, hogy a szaunában körmöli. Szóval valaki más segített neki.

WICKEDWITCH 2020.12.29. 12:55:34

Sziasztok! :)
@Ármándójózsi: @hereverő heverő: nálunk is volt (Tolna megye déli fele), itt olvasgattam, aztán beszédültem...

Qqts 2020.12.29. 12:56:06

@Bo(a)rder Gamer: a harmas amugy nem egy rossz dolog

Ármándójózsi 2020.12.29. 12:57:41

@MsIreneAdler: Valamit írt as zaunában, de közel sem biztos, hogy annak a levélnek ez volt a tartalma. Aztán ki tudja? Lehet tényleg rájött, hogy ezt a kihívást elbaszcsizta...

hereverő heverő 2020.12.29. 12:58:25

@Qqts: jaj nekem is volt olyan hogy úgy pipiltem hogy közben földrengést éreztem. Aztán hazatántorogtam, lefeküdtem és tényleg, ingott az egész ágy pedig nem is hajón lakom. Talán rókáztam is a.. földrengéstől persze.

@Ármándójózsi: tudom, én átéltem az 1986-os berhidai rengést egész közel. De most semmit nem éreztem itthon.

Kosztarika 2020.12.29. 12:59:04

@Fálki:
Jó hogy itt vagy. Meg kell beszélnünk valamit. Elhanyagolsz engem, ezért megbántva érzem magam. Ezt senkitől nem tűröm el.
Kapsz egy utolsó esélyt. Ha nem élsz vele "mész innen!"
:DDDDD

hereverő heverő 2020.12.29. 12:59:38

@WICKEDWITCH: te vagy az edénygyárról elhíresült településen ugye? Vagy rosszul emlékszem?

Fálki 2020.12.29. 13:02:12

@Kosztarika: Jóhogynem majd Te mondod meg. Viselkedjé'.

<3

hereverő heverő 2020.12.29. 13:04:02

@Ármándójózsi: vigyázz csak, majd jól begináznak aztán megnézheted magad másnap.

MsIreneAdler 2020.12.29. 13:04:09

@Ármándójózsi: azért Amanda fején néha néha látszott, hogy az neki is sok, ahogy Fru tolja. Lehet úgy logikázott (na jó ezen felröhögtem :), ha nem tér vissza az részben annak lesz köszönhető, hogy Frunátóék rossz tanácsot adtak neki. Főleg miután végignézte, hogy martak rá a lila kendőre ők ketten.
Aztán ki tudja, hogyan történt. Lehet ez is olyan rejtély marad, mint hogy Dani hogyan tudott Virág rosszlányokos fotójáról ott hirtelen, és a lanynak így volt lehetősége "tisztáznia" magát.

Kosztarika 2020.12.29. 13:04:34

@Fálki: tudnám folytatni, de ezzel itt másokat bántanánk.
Máshonnan közelíti;)))

Ármándójózsi 2020.12.29. 13:04:52

@Qqts: Má, megbocsássá, hogy nem vagyok kíváncsi skyscraper mogyorójára...

Qqts 2020.12.29. 13:05:15

@Fálki: @Kosztarika: atlatok rajtatok.
Milyen erdekes, hogy elbuktam az elso kommentet. Milyen erdekes, hogy Falki irta. Milyen erdekes, hogy Kosztarika az elso.

Ez a szinjatek nyilvanvalova tette a nyilvanvalot! Ti titkon szovetkeztetek!

Fálki 2020.12.29. 13:06:01

@MsIreneAdler: Ú, ott mennyire kilógott a lóláb, Te jó isten... És arról se előtte, se utána nem is volt szó... Mondjuk ha tenyleg kurvalkodott volna ez a kis csitri, akkor tuti lett volna rola valahol valakinek mas anyaga is, nem lehet azt eltuntetni csak ugy.

2020.12.29. 13:06:10

dániel, aka proli úr és az ő - khm - szubkultúrája, melynek elvitathatatlan központi eleme a család szentsége (már akkor is reflexszerűen a bökő után kapkodnak, ha vhol egy kisiskolás szavalni kezdi józsef attila mama c. versikéjét) előszeretettel tiszteli meg az őseit az olyan elszólásokkal, hogyaszongya: azanyámbasszammeg. (konkreténen a tegnapi adásban is elsütötte.)

ezzel csak arra próbáltam utalni, h ezekben a körökben a logikát számon kérni teljes mértékben mission impossible.

avagy, ha nem szegregálod magad egy ősembertől (függetlenül attól, h az milyen etnikumú/vallású/kekszuális orientációjú), akkor ne legyél meglepve, ha lecsapkod egy kőbunkóval, és a hajadnál fogva bevonszol a barlangjába.

Qqts 2020.12.29. 13:06:12

@MsIreneAdler: en is igy lattam. Amikor elcsuklo hangon kerte, hogy egy kicsit hagyjak, akkor esett le neki a dolog.

hereverő heverő 2020.12.29. 13:06:18

Amanda is olvas minket. Mindjárt jön is, már régóta olvaslak titeket de most regisztráltam...

WICKEDWITCH 2020.12.29. 13:08:14

@hereverő heverő: jól emlékszel :)))
@úgymond olvasó mmkk: én arról, hogy földrengés volt

hereverő heverő 2020.12.29. 13:08:58

@vágtázó vadmalac: no de hogy szeparálod magad ha 1:össze vagytok zárva 2:neked (ez esetben virágnak) pont annyi a sütnivalója mint az ősembernek?

bel ami 2020.12.29. 13:11:15

A vellában van egy Virág,
kit Daniféreg foga rág.
Féregirtót beküldeni?
Vagy a Danit kiküldeni?

Ármándójózsi 2020.12.29. 13:11:46

@Qqts: Már a szívemet is becsuktam ezek után...

MsIreneAdler 2020.12.29. 13:12:23

@Fálki: ugye? X-akták. Valami olyan porhintés volt, hogy most jutott eszébe, hogy az egyik haverja mutatta neki még kint.... Aha. Annyi sebből vérzett a sztori, hogy magyarázni sem kell. Nem is értettem, miért foglalkoznak ezzel anbyira. Hisz ha kurva is volt, nem ő lett volna az első a VV-k történetében. Sőt anno már BB Évi is kotyogott ilyesmiről. Ez egy felesleges kör volt.

hereverő heverő 2020.12.29. 13:13:52

@Ármándójózsi: de jó, akkor Qqts most szabad :)
@Qqts: este a paplanom alatt várlak egy szeretkezésre. Vigyázz, elkezdem nélküled ha késel

MsIreneAdler 2020.12.29. 13:14:19

@Qqts: na akkor nem csak én vettem ezt így észre.

Fálki 2020.12.29. 13:14:55

@hereverő heverő: 1. Pontosan ugyanugy, ahogy mindenki mastol szeparálodik. Beszélgetni lehet, egyutt bulizni es okorkodni lehet, de minden mas OFF.
2. Nyilvan azert nem fog ez megvalosulni, mert buta mint Gyozike és VV9 Zsuzsu szerelemgyereke, ezért kellene neki a kulso segitseg ehhez.

A valo eletben lehet h segitene neki komolyabban vmi baratnoje, de ott bent a villaban en mint jatekostars igenis hagynam abban a mocsarban vergodni, aminek a kozepéig bemászott és én mint szerkeszto szinten hagynam, mert egyszer egy lila kendovel mar meg lett mentve a picsaja. Ha nem tanult belole, akkor el lehet jutni egy parbajig vagy ki is lehet jonni sajat akaratbol.

2020.12.29. 13:15:16

@bel ami:
Minden alkalommal fraszt kapok az avatarodtol de birom ezeket a beirasaidat :)

MsIreneAdler 2020.12.29. 13:17:49

@Fálki: báár. Most jut eszembe, a képen lehet Vircsi még nincs 18. Szóval egy kiskorú prostituált már gondolom gond lett volna. Talán ezért kellett a lánynak elmondania, hogy nem történt ilyesmi. De amúgy passz :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 13:19:31

@hereverő heverő:
pécsen is volt, majdnem befostam nacimba

hereverő heverő 2020.12.29. 13:20:15

@Fálki: oké, de mint szerkesztő neked lenne esélyed kirángatni a riportba és felvilágosítani a sötét kis agyát hogy ez nem egészen true love. Ha azt válaszolha hogy beki ez kell mert isteni bizsergető érzés ahogy ujjazni tud akkor oké. Ha rádöbben akkor is oké. Viszont így hagyni mindent és vállat vonni nem oké. Danit is be lehetne rángatni és befenyíteni valamivel. Vagy mint vadembört és ádinát kiküldeni őket egymással pározni...párbajozni

Fálki 2020.12.29. 13:21:37

@MsIreneAdler: De az ott szerintem nem egy kiskoru es nem egy prostitualt.

Az volt esetleg a szandek, de aztan idaig jutottak.

Ha Ármándó Józsiról készülne egy ilyen rosszlányokos kép, attól még nem lenne kurva. Vagy...?

Ármándójózsi 2020.12.29. 13:22:13

@szociál: Nyugodtan valld be, hogy egy szóval többet írtál le. Nem volt ott semmiféle majdnem.

hereverő heverő 2020.12.29. 13:22:18

@Fálki: dehogynem. Ármando meg lenne kurva.

Fálki 2020.12.29. 13:22:59

@szociál: Nocsak-nocsak, foldim. Aztan még Ginara akartal szavazni, dikk.

Kosztarika 2020.12.29. 13:23:00

@Qqts:
Így még nem hallottam... "szövetkeztek"

2020.12.29. 13:23:10

@hereverő heverő:

valójában egy kis áldozathibáztatást is elrejtettem - nem is annyira kódoltan - a sorok között.:]
tartom magam ahhoz továbbra is, h rengeteg embert nem lehet megmenteni, mert csak. (ez nem zárja ki azt, h ne kelljen x időközönként próbálkozni a megmentésükkel, ha ezzel a saját lelkiismeretünket képesek vagyunk vmelyest megnyugtatni, ill. erkölcsi kötelességünknek érezzük).

az emóciós hullámvasúton fel-le száguldozni, pláne napokon-heteken keresztül, biztos nem túl kellemes, de a virdzsi bent, a vv vellában ezerszer jobb helyzetben van, mint péel egy indiai/pakisztáni/venezuelai estébé zsákfalucskában élő nőnemű, akinek az égadta egy világon soha nem lesz esélye még csak 2 másodpercre sem kiszakadni a középkori terrorból.

kecifei módon én azoknak tartogatom a sajnálatomat, akiknek - feltehetőleg - sosem jutott alapjáraton.
virág és sorstársai szimplán csak esendő, naiv hülyék/áldozatok, és ezt nem haragból, avagy (nő)gyűlöletből írom.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 13:24:19

@Ármándójózsi:
boxeralsóban álltam a szoba közepén és agyaltam vegyem fel a gatyámat, vagy inkább fogjam a tv-t hogy ne dőljön le :)
és mozgott a talpam alatt a panel durván, 4. emelet.
Gondolom aki 10-esben lakik a tetején az lábon kihordott egy infarktust.

Fálki 2020.12.29. 13:25:24

@szociál: Pajtásom csaja épp furdott, épp a tizediken és allitolag eleg komolyan mozgott a víz korulotte.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 13:26:15

@vágtázó vadmalac:
Frunak se kell iránba utazni hogy tudja milyen az ha nincs egyenjoguság, Renike mellett megtanulja hogy semmit se csinálhat, ha ránéz egy palira, durr egy füles ököllel :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 13:27:30

@Fálki:
horvátoknál tuti durva volt, ha itt ennyire lehetett érezni, ott nem csak a befőtt esett le

Ármándójózsi 2020.12.29. 13:29:22

@Fálki: Aha... Akkor ez vagy nem a pajtásod csaja volt, vagy ha igen, akkor meg nem állítólag...

2020.12.29. 13:31:25

@vágtázó vadmalac:
Bennem nem a kurvanagy empatia tombol, ezen keszsegem egy buszjegy kockajaban elferne . Szimplan az igazsagtalansagot es a gyengebbek kihasznalasat nem birom. Meg a fergeket.

K_Attila 2020.12.29. 13:31:27

@MsIreneAdler: Körmöl valamit a szaunában, de úgyse tudjuk meg, hogy azt kapta-e Gina.

MsIreneAdler 2020.12.29. 13:32:14

@Fálki: azért minimum megtévesztő, hogy hiányos öltözékben egy olyan táblát tart a kezében, amire egy fizetős szexet kínáló oldal neve van írva. Ez egy ráutaló magatartás :) Azért egy ilyen dologra lehet én is rákérdeznék. Armandójózsinál is :).
Egyébként meg az a kurva, akire mondják, édesmindegy mit csinálsz.

Kosztarika 2020.12.29. 13:32:22

@szociál:
Ne is Iránban akart menni, hanem Dubajba. Csak e reptérre menet véletlenül lehajtott a nulláról Nagytétény felé.. és ha már ott volt azt gondolta kurválkodni ott is lehet.
Bőrszínben sem nagy a különbség Reni és a sejkek között, megbecsülésben sem, helyén van minden.

2020.12.29. 13:33:04

@szociál:

a fru-renátó rilésönnek kizárólag egyetlen káros hozadéka lehet hosszabb-rövidebb távon: ha utódokat szabadítanak erre a planétára.

nem kívánom effektíve egyikük halálát sem, de képmutató sem vagyok, ergo, ha jövő héten, vmi csoda folytán nyilvános karóba húzás lenne az osztályrészük frunátóéknak a campona közelében, karamellás popcornnal, üccsivel és egy kilétes cigivel készülnék az alkalomra.:]

Ármándójózsi 2020.12.29. 13:33:18

Ohhh...basszus!!! Meghalt Pierre Gardin, én meg pont most akartam öltönyt venni...

MsIreneAdler 2020.12.29. 13:34:07

@K_Attila: a terv a következő. Túszul ejtjük Amandát, és megkérdezzük, ő írta-e a levelet. Egyedül viszont kevés leszek az akcióhoz, kehet ketten is... :)

Ármándójózsi 2020.12.29. 13:35:47

@MsIreneAdler: Egy öreg barátomtól származó idézet ide kívánkozik:
"Nincsen kurva, mind egyforma!"

GinaCsöcse 2020.12.29. 13:36:15

@Ármándójózsi: És veszteségesek a telibebaszott stadionok ! (ugyanott olvastam:)

2020.12.29. 13:36:57

@Ármándójózsi:
Cardin? Nem?
Amugy vedd csak meg az elozo kollekciobol, temetesre ugyis kell.

2020.12.29. 13:37:18

@Kosztarika: azt kifelejtetted, h reni valszeg piti bűnözésből kell, h a herbálra valót összeszedje (maguknak), egy random sejkkel ellentétben, akinek a pár deka/kiló kokó előteremtése sosem okozna különösebb nehézséget.(:

pusztán emiatt is szívderítő, h frunak - per pillanat - egy kárpát-medencei teve-jockey jutott csupán.

Kosztarika 2020.12.29. 13:37:57

@GinaCsöcse:
"Baszdmeganyám ez a való világ" :((

Ármándójózsi 2020.12.29. 13:38:03

@Alice from madness: De, persze. Azt hittem azt írod, hogy vegyem le róla.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 13:39:05

@GinaCsöcse: akkor nem veszek neked stadionbelepot ;)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 13:39:19

@Fálki:
Megint remeg gec :O

@Kosztarika:
Renike dubajba nem logna ki a sorbol tiszta arab feje van, de a valaga a gatyajabol biza kilogna .

@vágtázó vadmalac:
Veszett a vilag, ahogy nic cage mondana :)

2020.12.29. 13:40:12

@Ármándójózsi:
Basszus, mennyivel jobb lett volna. Ehh. Nem vagyok formaban.

Kosztarika 2020.12.29. 13:41:19

@vágtázó vadmalac:
:DDD
De azt reméli nyernek BRUTTO 36 millát.
Igaz, hogy az már egy lakásra sem elég, nemhogy házra, kutyára, gyerekre.
Reméljük a repjegyet megtartotta.
Mostmár Renit is támogatnia kell majd anyagilag.

Gia 2020.12.29. 13:42:36

@úgymond olvasó mmkk: Én onnan tudtam meg,hogy rengés volt,hogy a face-n a szomszéd üzlet tulajdonosa kiírta. :-) 5 lépésre van,tehát nekem is éreznem kellett volna,de semmi.Máskor szólhatnának előre,olyan kíváncsi lennék,hogy milyen érzés.Akkor lehet,hogy nálatok is volt csak nem vetted észre.

2020.12.29. 13:45:33

@Alice from madness:

lyaly, igazságtalanság, meg fírgek.^^
asszem nem mondok újat, pláne neked nem, de a fenti problémakört jelenleg csak vmi ütősebb biológiai hadviseléssel és/vagy a teljes nukleáris arzenál eldurrogatásával lehetne orvosolni.

addig nem érdemes kvázi vadidegenek szenvedésén/féreg megnyilvánulásain huzamosabban befeszülni.

Kosztarika 2020.12.29. 13:45:57

@Gia:
Sürgősen regidztrálnom kell a fészbúkra, különben minden földrengésről lemaradok. :(
;))))))

2020.12.29. 13:48:37

@vágtázó vadmalac:
Nemtudom feltunt e h ennel a posztnal osszesen ennyit szoltam ehhez hozza.

Mas: A karobahuzasos programot adnam igy egy az egyben csak mondd meg mi az a kilétes cigi.

(Szepen megoldottad a helyzeted, riszpekt

Ármándójózsi 2020.12.29. 13:49:00

@Kosztarika: Gondolom, voltál már úgy istenigazából megtisztelve. Na, ez nem olyan.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 13:51:14

@Kosztarika: akkor nem te vagy fenn a facebookon szenyorita dominika, a domina néven? :O

2020.12.29. 13:51:59

@Kosztarika:

nem hiszem/nem izgat, h hosszabb távon együtt marad a kinti életben a két untermensch, de azt itt is vágtázza a többség, h miután megkaparintották a maguk tyúkszaros kis 15 másodperces "hírnevét", itt, csürhenisztánban kvázi celebekké avanzsálnak, és ha meg nem is élnek ebből hosszabb távon, de egy génselejt renátó lazán elszór egy-két zabigyereket a mucsai haknizások során.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.29. 13:52:38

@Fálki: Nagyon jó volt a poszt, és jó volt ez a komment is ÁrmándóJocónak! :-D

2020.12.29. 13:53:02

@Alice from madness: kilétes cigi -> brog, ofkorsz.:]

mocskosmacska 2020.12.29. 13:53:42

@Fálki: Én is a tizediken lakom. Nemcsak a víz mozgott, hanem minden. Megijedtünk.

Kosztarika 2020.12.29. 13:56:51

@úgymond olvasó mmkk:
Semmilyen formában nem vagyok a face-n , domina meg esténként néha-néha, csak a változatosság kedvéért. ;))

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 13:56:54

@GinaCsöcse: most fogok szerelembe esni veled végleg!

Fálki 2020.12.29. 13:59:01

@úgymond olvasó mmkk: Nemá', pedig Te jó magas vagy... Biztos hogy vele?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 14:01:42

@Fálki: a szerelem vak, állítólag. én nem hiszek benne. mármint a szerelemben

Qqts 2020.12.29. 14:03:56

Aaaaahaaaaarmaaaaaandoooooo bruhuhu

2020.12.29. 14:04:01

@szociál:

mega off:D

dévidlincs nagyjátékfilmek sörrendben, mert csak:Đ

the elephant man 9*
inland empire 9*
blue velvet 8*
mulholland dr 8*
the straight story 8*
wild at heart 8*
eraserhead 7*
lost highway 7*
twin peaks: fire wlak with me 3*
dune 2*

a többség magasabb pontszámon állt, de mivel x évente rívaccsolgatom őket (a két leggyengébb gyászkoporsót leszámítva:D), vmi kopik, vmi felértékelődik.

hja, és a világ szopjon lovat, amiért lynch 14 éve(!) nem kap arra pízt, h legalább egy újabb dv-kamerával felvett nagyjátékfilmet forgathasson. (a béndzsi shortjait az elmúlt 10-20 évből ne feszegessük.)

on:D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 14:06:56

@Qqts: áhhhhárrrrmáhhhhánndóhóóóóú!

Qqts 2020.12.29. 14:07:53

RANDOM OFF KOMMENT

2020.12.29. 14:09:51

@Alice from madness: párhuzamosan e-cigizgetek és dohányzom, igaz, időnként sikerül(t) leszoknom 1-2 hónapra.:]

brog az egy ideje nem játszik, amikor mégis, akkor kizárólag a világ legveszélyesebb cucca mellett teszem le a garast, ami emberek csillióival végez hetente, azaz füvcsih.:'D

GinaCsöcse 2020.12.29. 14:10:31

@Fálki: Nem vagy alacsony Tesó ! Ok annyi nem ,mitna Drágaságom, de csak centikkel maradok le.
Tűsarkúban simán verem ( ha ő meg lapossarkus)

GinaCsöcse 2020.12.29. 14:11:02

Mármint : NEM VAGYOK :) csak lemaradt a vége

Kosztarika 2020.12.29. 14:15:15

@Qqts:
Ne díjjá tesó, vagy ríjjun együtt?
Az én love storymnak is vége, de csakaezértse sírok egy pasi után se, mégha 193 cm is. :D

Fálki 2020.12.29. 14:15:42

@GinaCsöcse: Érdekes, hogy Te akarod megmondani, mennyire nem vagyok alacsony :D :D :D

GinaCsöcse 2020.12.29. 14:15:44

@Kosztarika: Ahogy a költő mondja:
A szerelem sötét verem,
Én se látok, gyere velem!

A szerelem sötét verem,
mingyá felvágom az erem !

A szerelem sötét verem,
A faszomat beleverem !

2020.12.29. 14:16:03

egy ideális (centiméter-fasiszta) világban mki ki kéne írja a nickjében, h milyen mély/magas.:]

én törpekeci vagyok (173 cm), biztos emiatt (is) vagyok sokszor olyan brájgesz.:'D

p.s.: csalódtam magamban, mint amanda, h magamat akartam adni (szívvel jácczani!), de még 24 óra sem telt el, és már hozzáigazodtam a konstans offolásos dolgokhoz, nem sok választ el az ekg rendszeres beírásától sem.:[

Pamutbojt 2020.12.29. 14:16:54

@Cérnahuszár a nagyi: Bálinték tök jól kezelték ezt szerintem (hogy Virág rájuk tört és darálta a fájdalmát). Ebből is látszik, hogy ez már nem egészséges ragaszkodás. Remélem, a villapszichológus (ha nem fiktív alak) azért ránézett a lányra.

GinaCsöcse 2020.12.29. 14:19:21

@vágtázó vadmalac: :D egész szórakoztató tudsz lenni Disznó tesó !És már nem is írsz olyan hosszan, ami dicsérendő ! Pedig ahogy indultál... Azt hittem kicsinálnak a kollégák :)

Fálki 2020.12.29. 14:20:14

Minden tiszteletem a nőké, az itt jelenlevőké főleg, de szerintem azert itt erosen tul van reagalva ez a Virág-féle nyekergés.

Én bírom a kiscsajt - foleg miota kiderult, hogy konnyen nyilik a hatso is nála - , de szerintem ez az egesz a reszerol nem tobb annál, minthogy szerelmes és nyuszit a ferfi utan, aki jatszik vele.

Dani nyilvan egy paraszt, ezt is tudom-tudjuk, de azert nem kell rogton éves nagygyulest osszehivni, mert egy 18 éves kis picsa sirdogal valaki utan/miatt.

GinaCsöcse 2020.12.29. 14:21:21

@Pamutbojt: Ahogy Vivi "kezelte" az kb. annyi volt mint amikor lehugyozok egy tuját és az
"sztoikus egykedvűséggel tűri"

Kosztarika 2020.12.29. 14:21:42

@vágtázó vadmalac:
Kezdelek csípni tesó, pedig...
no de fátylat a múltra! ;)

K_Attila 2020.12.29. 14:22:15

Azt ismeri valaki, hogy [random Monty Python vagy Douglas Adams poén, amit 30 éve mindenki ismer, de azért megpróbálok vele bennfenteskedni, a végén kacsintós szmájlival]?

Pamutbojt 2020.12.29. 14:23:01

@GinaCsöcse: Mondjuk jah. :D Akkor módosítok. ahogy Bálint kezelte... :D

Cérnahuszár 2020.12.29. 14:24:21

@Pamutbojt: én úgy döntöttem amig virág és ez a helyzet bent van, nem asszisztálok tovább a műsorhoz, komment formájában sem. Nem vagyok celeb, nem fog ez fájni a csatornának.
Mégis ezt döntöttem, ez olyan mint amikor nem vásárolok olyan cégtől aki állatszőrméket árul.
További jó szorakozást nektek.

GinaCsöcse 2020.12.29. 14:25:15

@Fálki: Szerintem elsősorban nem Vircsit sajnáljuk ( az én empátiámmal ez eleve érthetetlen szókapcsolat is :) , hanem Danit ekézzük, aki magán túlmutatóan rohadt geci és kimeríti lelki abúzus fogalmát, úgy hogy még csak nem is tudatos illetőleg észre sem veszi !
Mert ez így természetes (szerinte és sokak szerint)

Kosztarika 2020.12.29. 14:25:56

@Fálki:
Hányszor ígérgetted a lilakápit, meg a csak én-t, de csak a szád nagy. Semmi romantika, semmi kedvesség? :(
:D

GinaCsöcse 2020.12.29. 14:27:32

@K_Attila: Ha csak én nem értem, akkor fossatok le, de elmondja valaki, hogy MIVAN ???

Fálki 2020.12.29. 14:28:55

@Kosztarika: Hááát.. akkor tenyleg vége, ha ilyen vagy és rogton a lilakápival jossz.

Egyebkent most lett kész a leves, delutan pedig grillezek vajhalat.

De ha nem kell, akkor nem...

Kosztarika 2020.12.29. 14:30:21

@Fálki:
Megkönnyebbültél, hogy velem mondattad ki, amit nem mertél??

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 14:30:56

@GinaCsöcse: sose hordok magassarkut , eletem! :)

2020.12.29. 14:31:28

@Fálki:

undok dolog, de újfent egyet kell értenem, ahelyett, h vmi kamu provokálást generálnék.
virdzsit sajnázni eddig a hashtages lincselésnél lehetett leginkább, ahol a mai napig nem is értem, h a picsába tudott annyira kömény maradni, h nem bőgte rommá magát, miközben azt az ívet, amit akkor kapott a legtöbb kőkemény sittes is pityeregve, bezuhanva élte volna meg.

amiatt, mert ez a jelenlegi érzelmi kötődéses csónakázása a proli úrral zátonyra fut(ni látszik), szvsz nem érdemel alanyi jogon extra buksi simit.

Fálki 2020.12.29. 14:32:50

@vágtázó vadmalac: Undok dolog egyetérteni velem?

Fálki 2020.12.29. 14:34:09

@Alice from madness: Kosztarikával vége, csak a kápim kellett neki.

Nem hozunk össze valami finom fetish D/s-t ;)

2020.12.29. 14:35:04

nem, ne vedd magadra; bárkivel - akár saját magammal is - egyetérteni szabályellenes.:]

K_Attila 2020.12.29. 14:35:57

@GinaCsöcse: Pedig ez volt a legjobb kommentem idén :(

Gia 2020.12.29. 14:37:48

Cseppet reménykedem abban,hogy Virág tényleg elcuccol Proli úrtól,de ez az összekötözős játék közbe jött és lehet,hogy utána megint kibékülnek.Ha Virág azt tudja mondani Daninak,hogy nagyon hiányzol,miközben egy ágyon ülnek a nyugiszobában...

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 14:38:59

@K_Attila: tudsz te ennél jobbat is. de mit adtak nekünk a lómaiak?

Pamutbojt 2020.12.29. 14:43:08

@Cérnahuszár a nagyi: Hűha. :-( Akkor remélhetőleg hamar kikerül egyik vagy másik, és mielőbb visszatérsz!
Bár Virág nyitó jelenete sem volt éppen visszafogott. Még az is megeshet, hogy Dániel esetleges kiesése után (vagy a végleges "szakításuk" után) talál magának más lehetőséget, hogy rommá alázza magát....

Kosztarika 2020.12.29. 14:44:29

@Fálki:
Jellemző, te is olyan pasi vagy, 10 perc után már túllépett :(
Alice, tiéd a lepattanó, viheted, ha kell én nem ilyenre hajtok.
:DDDDDD

Pamutbojt 2020.12.29. 14:46:18

@Gia: Én kíváncsi lennék Virág proliúrmentes játékára.

Gia 2020.12.29. 14:47:59

@Pamutbojt: Én is.De csak akkor fog leszakadni,ha Dani konokul nem békül,vagy kiesik.

Gia 2020.12.29. 14:52:21

Ha kiesnek a rosszak Dani Móra teszi majd Virág miatt a jelét.Azt mondta nem felejt.Ráadásul össze is vannak most láncolva,újabb ok a mondvacsinált pikkelésre.Csoda amúgy,hogy Merszike nem féltékeny.

2020.12.29. 14:55:40

@vágtázó vadmalac:
Hoztad az elvartat es mindenki mas is, bocs h en mondom meg

Gia 2020.12.29. 14:56:46

@Pamutbojt: vedelni fog mint állat..

2020.12.29. 15:02:06

@Fálki:
Nekiallt hisztizni mi? Nem tudja hogy kell viselkedni egy Úrral

2020.12.29. 15:02:41

on topic
(folytatva a tegnap elkezdett szimpátiJa rangsoroláscht, ahol bálint vót az első helyen, ezüstérmes meg vivi)

3, robi (legalább olyan nagy különbséggel lemaradva vivi után, mint amennyire előbbi volt bálinttól)

a játéka nem különösebben szimpatikus számomra, a villában történő viselkedése viszont - a többi idegbajos, a disztingválást vmi egzotikus tiktok cselendzsnek gondoló fogyatékoshoz képest - említésre méltó.

mizantróp és debil ufóként nem szokásom különbséget tenni ember és ember között (mkit demokratikusan és egyenlő arányban utálok), ergo nem érdekel/zavar, h meleg. ami bassza a kilincsorromat a melegségével kapcsolatban, az leginkább az, h önhibáján kívül el kell játszania, az előző szériákhoz hasonlóan neki is a díszbuzi szerepét.

ezt csak akkor lehetne elkerülni, ha tudatosan, legalább 2-3 - felvállaltan - meleg karakter lenne egy-egy szériában. amíg az a koncepció része, h egyfajta kvótának kő megfelelni, addig valóban normális, önazonos homoszexuális karaktereket nem fog kitermelni magából az amúgy lgbt támogató rtl sem.

az kiderült mki számára, h nem egy gyépés srác a bobby. talán egyedüliként volt képes érett, felnőtt ember módjára átlátni, h miképp kell a pénzzel bánni. szóval, ha megnyerné a nettó, v bruttó 36 misit, sanszos, h ő tudná a legokosabban azt felhasználni a bentiek közül.

ettől függetlenül, én neki nem (sem) tudok jó szívvel drukkolni, mivel alapjáraton nem tartom szórakoztatónak a karakterét/játékstílusát. a 40x nap alatt szinte kizárólag csak safety game-et tol(t); bekuckózott a langymeleg, "maradékból" összeálló akolba, és azon felül, h a feladatokban odateszi magát tisztességgel, nem csinál mást, mint konfrontációmentesen tujul/telel.

a kekszuális orientációján, és az átlaghoz képest - esetlegesen - jobbnak mondható közgazdasági skilljein túl semmi kiemelkedőt, extrát nem vélek benne felfedezni. nem vagyok meleg, de ettől még elismerem azt is, h egy jó kiállású pali, teljesen rendben van a fizikuma, póneme.

(na, kurva jófej leszek, és nem használom fel a maradék 3 ezer karaktert, mert villanővérként odafigyelek már a vérnyomásotokra is!)

Qqts 2020.12.29. 15:05:38

Aaaahaaaarmaaaahaaandooooo

2020.12.29. 15:06:18

@Alice from madness:

hjam, nem törpént sámli különösch itten, ergo azért nem dicsérlek meg külön, mert ezt konkreténen láttad jönni, akkor lennél csak lehordva, ha - a te eszeddel - nem láttad vón'.:]

Qqts 2020.12.29. 15:06:20

@Fálki: meg ki se hult a klaviaturad, te mocsok. Maris masnak irkalsz vele

Qqts 2020.12.29. 15:08:51

Milyen jol ajvekolok mar?
Kossz orrlyuk, hogy megtanitottad

2020.12.29. 15:09:40

@vágtázó vadmalac:
Nem volt nehez az elso kerdes utan

2020.12.29. 15:12:02

@Alice from madness:

/me rezignáltan konstatálja, h manapság má' csak max. 3 percig tart minden tschoda, meh.:]

2020.12.29. 15:14:13

@vágtázó vadmalac:
Bezzzzzeg a mi idonkben a hirnev 15 percig a csoda meg 3 napig tartott.

Kosztarika 2020.12.29. 15:16:43

@Alice from madness:
Én küldtem el, yóvan?!
Különben most belőled hová tűnt hirtelen a női szolidaritás?
:DDDD
Mondtam, lepattanó, viheted ;)

Qqts 2020.12.29. 15:18:24

@úgymond olvasó mmkk: Igazabol ma Kosztarika es en is hoppon maradtunk (vagyis en kaptam egy szerelmes notat meg, lattam ám!)
Szoval a Triumviiir az orok :))

Falki az Vííír, az olyan mint a testvír, csak Triumvír. Igy. Nagybetuvel. Konzekvensen triumviratuskent hivatkozik rank. Enyhe no!

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 15:19:39

@Qqts: en is mindeg hoppon maradok, mar keszitem a petrezselymet, amit arulni fogok

Qqts 2020.12.29. 15:20:48

@úgymond olvasó mmkk: Balnaval stabilan pureztek. Elfogadjatok, hogy a vilagrol teljesen mashogy gondolkoztok es ez igy szep

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 15:32:17

@hereverő heverő: ezt meg se lattam..

@Qqts: en nem vagyok elfogado szemelyiseg, mirol beszelsz?

2020.12.29. 15:32:24

@Qqts:
Ez mondjuk legalabb kurvajo viszont!

Qqts 2020.12.29. 15:32:47

@Alice from madness: né na na né ha pontosak akarunk lenni

Qqts 2020.12.29. 15:36:28

@Alice from madness: persze h jo. Itt luktet az alvilag az aortamban

hereverő heverő 2020.12.29. 15:38:25

@úgymond olvasó mmkk: im shipping up to Boston :) De a paddy jo mmkk

hereverő heverő 2020.12.29. 15:39:58

@Qqts: De lázadok. Most akkor kicsit közelítek hozzád:
www.youtube.com/watch?v=_ng1ovEr46c
örökzöld.

Kosztarika 2020.12.29. 15:45:23

@hereverő heverő:
Ameddig a föld kerek, mindig lesznek rockerek! :)))

Qqts 2020.12.29. 15:50:22

@Alice from madness: azert headbang utan hozni a fullos fekete buxat es mutogatni kinyujtott karral komoly kihivas.
Allom a sarat, minden mufajban IS csaszar vagyok

2020.12.29. 15:53:27

@Qqts:
Hat mondjuk Petikere a gettobuxa tulzas.

En mindben nem vagyok otthon. De amiben otthon vagyok az tuti jo

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 15:54:19

@Alice from madness: a szerenysegben es a visszafogottsagban vagy leginkabb otthon ezek szerint

2020.12.29. 15:55:36

@úgymond olvasó mmkk:
Es ezek csak a kevesbe jo tulajdonsagaim

Qqts 2020.12.29. 15:59:36

@Alice from madness: nyilvan vicceltem, hisz a nota is egy vicc. Ismerhetnel mar ennyire Alice

2020.12.29. 16:01:35

@Qqts:
Le lettem oltva basszus.

hereverő heverő 2020.12.29. 16:01:50

@Alice from madness: de ez színtisztán blues, akár az eredeti (ami tulajdonképpen népdal). Hát jó, akkor kalandozzunk a műfajok között

Reggelire ébresztő (már sokszor volt) www.youtube.com/watch?v=o6rBK0BqL2w
és csak: www.youtube.com/watch?v=e6Kyap5BTfo

Morachiolit ne, természetesen ismerem.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 16:05:09

@Alice from madness: urjezus, hat meg ennel jobb tulajdonsagaid is vannak? csak amulok es bamulok

2020.12.29. 16:09:55

@úgymond olvasó mmkk:
Tudom, neha nekem is nagyon nehez, hogy ilyen vagyok.
Nem is farasztanalak inkabb Titeket ezzel

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 16:11:53

@Alice from madness: ha ferfi lennek, es hinnek a hazassagban, rogton megkernem mindket kezedet!

Kosztarika 2020.12.29. 16:13:41

@úgymond olvasó mmkk:
Legalább Úgy, ahogy Rencsó levenné a lila kendőt. :DDD

hereverő heverő 2020.12.29. 16:13:55

@úgymond olvasó mmkk: én hiszek a házasságban. Előző életemben csiga voltam.

hereverő heverő 2020.12.29. 16:21:58

No és ezt pedig mindenkinek csak úgy, búcsúzóul a mai napra. Sziasztok
www.youtube.com/watch?v=_o3DbgayFNc

*integet

Post Modern Prometheus 2020.12.29. 16:23:42

Köszi a posztot, és ha mentek a 11-be, fixen tiétek a szavazatom :D

@Cérnahuszár a nagyi: Még az előző poszt végéről:
,,én még hozzá tenném azt is hogy virág is hagyja el a villát, Most."
Felőlem aztán az egész gárdát lecserélhetnék, egyikük sem hiányozna.

@MsIreneAdler: Csak az X-aktákra kaptam fel a fejem :D

@Fálki: Így, szerintem is itt leginkább az a helyzet, hogy - azon túl, hogy Dani egy faszhuzat -, Virág még csak 18 és valószínűleg nem sok vagy nem túl jó tapasztalatokkal rendelkezik. Plusz ott bent szerintem minden minimális inger - legyen jó vagy rossz -, totálisan felértékelődik és sokkal intenzívebben élik meg, mintha kint történne. Mintha nem emlékeznénk Iza és Trakker, Edinka és a Hogyishívják meg legutóbb a Özvegy Radicsné Vivi és Krisztián "kapcsolataira". Egyik sem volt különb ennél szerintem, csak azokban több volt az adok-kapok, de itt valószínűleg csak Virág korából és tapasztalatlanságából adódóan nincs meg a "balance".

Gina vs Fantomkép [szerda este 22:00-if, aztán jön az "éles"]: strawpoll.com/bo4z3qqpp
Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/u1vcyf8u5

Adamadam 2020.12.29. 16:28:34

Köszönöm az említést Fálki, napom fénypontja volt!:D
A hír igaz, megyünk a vv11-be és kőkemény taktikával visszük végig. De nem ilyen gagyi Moh féle tuja taktikával, hanem vv5-öt idézővel:D

Kosztarika 2020.12.29. 16:29:57

@Post Modern Prometheus:
Vajon ki az az egy, azaz 1 aki Frura szavazott? : DDDDDD

Kosztarika 2020.12.29. 16:31:29

@Kosztarika:
..higy Dani egyet SEM kapott, azon nem csodálkozom.

2020.12.29. 16:32:36

@Adamadam:
2 nappal ezelottire reagalva 90%ban en is EKG vagyok veled es mar a profilkeped eleve egy plusz inditast adott nalam

hereverő heverő 2020.12.29. 16:32:49

@Kosztarika: Az mézescsók volt. Lejjebb mutatja is ki kire szavazott.

2020.12.29. 16:33:15

@úgymond olvasó mmkk:
Annyira birom hogy Neked leesett

Post Modern Prometheus 2020.12.29. 16:35:43

@Kosztarika: Én tudom, de köt a titoktartás :D [nem tudom ti látjátok-e a neveket, amiket megadtok, vagy csak én]

Post Modern Prometheus 2020.12.29. 16:36:11

@Post Modern Prometheus: @hereverő heverő: Akkor az előző hsz-em tárgytalan :D de a titoktartás továbbra is köt :'D

Kosztarika 2020.12.29. 16:39:17

@Post Modern Prometheus:
Látjuk. Asszittem titkos.
Mondjuk én más nevet írtam be. :ĎDDDDDDD

hereverő heverő 2020.12.29. 16:46:05

@Kosztarika: te voltál az Anal Intruder 2000?

Kosztarika 2020.12.29. 16:47:45

@hereverő heverő:
Nem. A Balaton. Ment a tv-ben a sorozat, mikor szavaztam. :DDD

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 16:49:02

Volt valami akció/pletyka/szekszuális irányultságok megtárgyalása/esetleg ON topic délután itt? Érdemes visszapörgetni?

Post Modern Prometheus 2020.12.29. 16:53:09

@Kosztarika:
Én sem voltam biztos benne, hogy azt csak én látom, vagy publikus adat
Mekkora játékos vagy! :D:D:D:D [Nekem sem az itteni nickem van beírva mondjuk xdd]

Kosztarika 2020.12.29. 16:56:03

@Bo(a)rder Gamer:
Hajjaj..
De a nap híre: szakítottam Fálkival, mert elhanyagolt és nem volt romantikus. : DDD

2020.12.29. 16:57:58

@Bo(a)rder Gamer:
Csakaszokasos. Semmi erdemleges :)

Qqts 2020.12.29. 16:58:53

RANDOM OFF KOMMENT

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 16:59:14

RANDOM OFF KOMMENT RANDOM OFF KOMMENTJE

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 17:04:42

@Bo(a)rder Gamer: próbáltam táncba hívni @GinaCsöcse: urat, de nem vót tám vevő, úgyhogy elmentem petrezselymet árulni

2020.12.29. 17:09:22

@Qqts:
Ez mikor tortent? :O

Ármándójózsi 2020.12.29. 17:10:06

Mi a rák történt itt kérem szépen, amíg nem voltam???

2020.12.29. 17:11:05

@Ármándójózsi:
Kell neked kivancsinak lenni.
Te dobtad Qqts-ot?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 17:13:14

@Ármándójózsi: megérdemelted! dobtad a víremet, fájjon egy kicsit a füled!

MsIreneAdler 2020.12.29. 17:13:58

@Post Modern Prometheus: szerettem az X-aktákat! Köszi a szavazásos linkeket :)

Ármándójózsi 2020.12.29. 17:14:40

@Alice from madness: Éééééénnnn??????
Szerinted én akartam "édeshármast" azzal az égimeszelővel???

2020.12.29. 17:15:53

@Ármándójózsi:
Hat nem akartal Falkival harmasban enyelegni? Ejnye :(

Ármándójózsi 2020.12.29. 17:17:47

@Alice from madness: Nem.
És továbbra sem akarok. Nem mondom, hogy nem jön be Falky, de pinairígy vagyok!!!

Qqts 2020.12.29. 17:18:01

@Ármándójózsi: neeem egeszen igy volt DE tisztelem annyira az egyutt toltott idot, hogy nem allok neki sarat dobalni.

Nem megyek le papagajkutyaba es nem leszek csicskagyasz

Kosztarika 2020.12.29. 17:18:49

@Ármándójózsi:
Hogymivan? Vírem, te kikezdtél a +2 centivel mielőtt kidobtam??? :((

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 17:19:01

Mindenkinek köszönöm az update-t :))) Úgy tűnik a mai nap a Szenvedélyek viharában film volt. :)

@Qqts: Sajnálom, pedig úgy tűnik összeilletek. Mi történt nyuszi? Vagy átugorjak a szomszédba és személyesen akarod elmesélni? :)
@úgymond olvasó mmkk: aki Téged nem becsül, azt tán meg sem érdemel...
@Alice from madness: Semmi szaftos Nálad? Beuncsiztál?
@Kosztarika: Hmm, hát ha ezt a nap híreként kommentálod, és ismerve az előzményeket is, akkor szerintem Téged jobban megvisel ez a sztori, mint őt...:))) .Nem mindegy melyik végén áll az ember...:)

2020.12.29. 17:19:13

@Ármándójózsi:
Ejj. Es a szabad tiszteletadas?

2020.12.29. 17:19:40

@Bo(a)rder Gamer:
En csak Teged vartalak Gamer

Qqts 2020.12.29. 17:21:35

@Kosztarika: csak tuzet akar szitani a viirek kozott. Ne dolj be neki

Ármándójózsi 2020.12.29. 17:21:35

@Kosztarika: Nem akartam kavarni, hogy szólok Neked, de ja így történt...
De nem az exedre haragszom, őt megértem, nem voltunk annyira jóban úgy látszik, hogy ne menjen rá a szerelmemre...

Kosztarika 2020.12.29. 17:22:02

@Bo(a)rder Gamer:
Észrevennétek, ha megviselne ,)))
Kő kövön..

Ármándójózsi 2020.12.29. 17:24:21

@Alice from madness: DE PINAIRÍGY VAGYOK!!!! És ezt nem szégyellem bevallani
Mindnkinek hesspicsába van a barinőmtől, ha úgy próbál közeledni.

2020.12.29. 17:25:22

@Ármándójózsi:
Meg jo hogy megmaradtunk a haversagnal

Qqts 2020.12.29. 17:26:23

@Ármándójózsi: ontsunk tiszta vizet a poharba. Tabla dobta fel a harmas temat, amirol ALTALANOSSAGBAN beszeltunk, hogy nem ordogtol valo dolog. Mire te belekeverted a Falkit, mert orokke rajta jar az eszed, amiota megtudtad, hogy magasabb. Direkt el sem olvasod a neked szant posztjait. (Verciki) raadasul emiatt balheba keveredsz es EN, mint egy igazi dricc madar vedelmeztelek teged. Mindenkitol.
Szoval! Sokkal tobbet pakoltam ebbe a kapcsolatba, mint te. Mikozben te itt mindenkinek oda tisztelegtel.

Kosztarika 2020.12.29. 17:29:18

@Qqts:
Tudtam, hogy csak a nőkben lehet megbízni. ;)))))

Qqts 2020.12.29. 17:30:54

@Qqts: miert irtam tablat? Gamerrel targyaltunk rola

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 17:31:07

Drámákat teremtünk és teremtünk újra, amelyeket aztán elfelejtünk csak drámának tekinteni. Tévedésből valóságnak látjuk, aztán pedig a fájdalom, az öröm és újra a fájdalom örvényében hányódunk. Végül felvirrad a nap, amikor más távlatok felé fordulunk. Képesek vagyunk hátralépni és egy bizonyos távolságból nézni a drámát. A fájdalom csökken, a bölcsesség és a dráma humora nyilvánvalóvá válik.

Ármándójózsi 2020.12.29. 17:31:24

@Qqts: Jól van, akkor menjünk bele itt mindenki előtt, hogy Falky igenis felajánlkozott gyertyatartónak és Neked tetszett az ötlet. Szóltam szépen, hogy ezt ne csináld, mert nekem nem fér bele, de Te csak azért is leálltál megint vele (is).
És azt is mondtam, hogy ne igyál, mert attól olyan fejed van... Ja. Várj. Ezt nem is mondtam.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 17:34:11

@Kosztarika: persze, persze, még jó h nem videochat a platform :)))
@Qqts: vigasz... vagy bosszú... csak h tudjam hogy készüljek :)
@Ármándójózsi: tegnapelőtt is kértelek, figyelj jobban...:)
@Alice from madness: a hangsúly ismerete nélkül kicsit gyanakvó vagyok Veled kapcsolatban :)

Qqts 2020.12.29. 17:35:07

@Ármándójózsi: i-vel irja a nevet. Tiszteld mar meg, ha o legalabb megemlit a posztjaiban -helyesen- akkor te is rendesen irod a nevet. Koszonom

Qqts 2020.12.29. 17:35:59

@Bo(a)rder Gamer: attol fugg...mit hozunk ki belole

Ármándójózsi 2020.12.29. 17:40:20

@Bo(a)rder Gamer: Most már úgyis mindegy mire kértél, én Vele terveztem a jövőben, már 2 kutyánk és 9 macskánk is volt, na meg a pulyák természetesen, 3 lány. Meghitt, meleg otthon, kandalló, előtte hatalmas medvebőrrel amin ott fekszünk mindketten ahogy az édesanyánk megszült, na nem olyan kisdedként, de meztelen és én akkor...
Jesszusom, mit csinálok én??? Ez kiment???

Kosztarika 2020.12.29. 17:41:47

@Qqts:
Fogd vissza magad vírem, mer rád fogják hogy laza az erkölcsöd.
:)

Ármándójózsi 2020.12.29. 17:42:55

@Qqts: Megkérlek, hogy ne szóljál bele jó???
Ő egy másik Falky...
Köszönöm.

Nbl 2020.12.29. 17:44:13

@Fálki: Ha 18 éves, akkor sok ideje nem volt rá legálisan ... rosszlanyok.hu-ról meg volt fotó róla, mi más anyag kellene még, valaki aki elmondja, h töcskölte pénzért?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 17:45:11

mikor kerültem be a barátok közt szereplői közé?

2020.12.29. 17:45:56

@Nbl:
Olyan jo, hogy van meg ma is aki mindent elhisz ami barmilyen kepernyon jelenik meg. Ha az ugy nez ki akkor az ugy is van. Plane ha mondjak is melle

2020.12.29. 17:46:45

@úgymond olvasó mmkk:
Azthiszem nehany hete castingoltatok at a VVbol a testvereiddel

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 17:48:56

@Alice from madness: tényleg nem kellett volna meginni a vellában azt az ismeretlen eredetű löttyöt

Nbl 2020.12.29. 17:56:22

@Alice from madness: Eddig akiről híre ment bármilyen realityben még senkiről sem derült ki utólag, ráadásul Virág is elismerte, ez utóbbi szted nem elég nyomós érv?

Nbl 2020.12.29. 17:56:45

@Nbl: Senkiről sem derült ki utólag, h nem igaz, sorry.

2020.12.29. 17:59:13

@Nbl:
Virag elmeselese a nyomos erv.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 18:00:58

@Qqts: Téged dobtak. Választhatsz. Ne mondd, h nem vagyok megértő :)
@Ármándójózsi: ...na, fejezd be a sztorit...nem ment??? :) sok más férfival is megesett. Keblemre (na, na nemúgy), bro, meghívlak egy valamire :)
@Alice from madness: naa, pont ilyennek :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 18:07:34

diiiiiiiiiihiiiiiiiiigohhhhhhhhhhóúúúúúúúúúúúúú

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 18:07:52

@Nbl: @Alice from madness: Amúgy titeket érdekel, h igaz vagy sem? Mármint befolyásolná az ő megítélését? Komolyan kérdem, inkább magam miatt, mert az enyémet egy cseppet sem.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 18:10:45

@úgymond olvasó mmkk: Neked is hiányzik, ugye? :) magam is így vagyok ezzel.

Qqts 2020.12.29. 18:11:52

@Bo(a)rder Gamer: delutan mar kisirtam magam. A bosszu nem motival. Nem is erdemes, latod, hogy azonnal ellenem fordult.
Amig ideersz, bemelegitesnek tekergozom egyet
youtu.be/RQa7SvVCdZk

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 18:14:09

@Bo(a)rder Gamer: minden percben hiiiiiiiiiijjjjjjjjjjáááááááányzíííííííííííííík

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 18:14:36

@Ármándójózsi: megint nem figyelsz...minden szónak jelentősége van. :) és én csak kedves próbáltam lenni az italmeghívással, mert bírlak. :) de ha belekezdtél, fejezd is be :)

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 18:22:36

@Qqts: mert még érez irántad azért teszi ezt. és a klip meg sírás együtt bosszút sejtet, te sem vagy túl @Ármándójózsi: -n. Ez meg így nem lenne korrekt részemről. Hozzátok rendbe, gyerekek. (de ha mégsem megy, tudod, itt leszek a szomszédban :)))

Ármándójózsi 2020.12.29. 18:23:08

@Qqts: Azért ez csúnya dolog volt, hogy azt mondod ellened fordulok. Nem tudom olvastad-e az előző, jövőbelátó posztomat...
Azt nehéz ellened fordulásnak nevezni.
Nekem még mindig Te vagy az, akivel elképzeltem az életem, amíg a világ világ és azon túl is, amíg egy fekete lyuk magába nem szív mindent a létező és nem létező valóságból.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 18:24:08

@úgymond olvasó mmkk: Tudom, tudom. nekem is :). De majd elmúlik, hidd el. Jobb lesz. Az idő és a bulvárhírek minden sebet begyógyítanak.

Qqts 2020.12.29. 18:26:41

@Ármándójózsi: youtu.be/onzL0EM1pKY

Szovegre jol figyelj

Hí téjszt lájk jú onli szvidőőr!

Nbl 2020.12.29. 18:29:52

@Bo(a)rder Gamer: Engem csakis annyiban, h ahogy tegnap is írtam, elnézve a múltját és a jelenét, erősen sanszos, h a jövőben durván ki fogja használni egy (vagy több) stricijellegű személy.
Az ő megítélésével kapcsolatban számomra irreleváns.

HufnágelSteve 2020.12.29. 18:32:16

Kedveskéim, ti mind úgy picsogtok, mintha még sose lettetek volna semmilyen "háremszögben". Irigylitek egymástól a saját, vagy a másik testét, azaz "testfukarok" is vagytok. Én bezzeg énekelhetném, hogy "szeresd a testem, baby", mert nekem van, meg kövér májam (ami pöttyös), és vastag zsírszalonnám (rajtam is , meg a hűtőben is).

Qqts 2020.12.29. 18:34:14

@Nbl: remeljuk, hogy neki nem az van megirva, mint szegeny Fanninak.
Mondjuk remelem senkinek nem az van megirva.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 18:39:13

@Nbl: EKG. Sajnos én is ettől tartok az ő esetében. Nagy kár lenne egyébként érte, mert sok van abban a lányban, baromira nem mindegy milyen társ mellett válik felnőtté.

Ármándójózsi 2020.12.29. 18:39:48

@Qqts: Thanks for the memories, even though they weren't so great...
Értem... :(

Qqts 2020.12.29. 18:48:27

@Ármándójózsi: sajnalom, te mocskoltad be. Pedig delutan tobbszoris irtam, hogy Aaaahaaaarmaaahaaandoooo. Teljesen kiszakadt a szivem

Kosztarika 2020.12.29. 18:51:42

@Qqts:
Egy jó kis csajos buli?
Kezdjük szolmizálással: dodo mitiszó? ;)

Qqts 2020.12.29. 18:53:14

@Kosztarika: vettem pezsgot, hivom a taxit

Ármándójózsi 2020.12.29. 18:55:24

@Qqts: Nem gondoltam, hogy egy ilyen vita miatt szétmegyünk, de kénytelen vagyok elfogadni a döntésedet.

MsIreneAdler 2020.12.29. 19:02:30

@HufnágelSteve: testfukar :D:D
Ez kész.
Hova tévedtem! Ez valami brazil szappanopera, nem tudom követni se már, ki kivel van. :)

2020.12.29. 19:02:45

@Bo(a)rder Gamer:
Nalam nem befolyasolja se a jelenlegi mgiteleset sem. Akkot sem befolyasolna ha egy nagy rosszlanyokos mufaszt lobalva ment volna be es vegigugette volna elso ejjel az osszes sracot. Sot. A benti viselkedese alapjan azt se mondom, hogy O egy ilyen aldozattipus es jujjujj mar ennyi idosen hova jutott ws huhamileszvelekint mer csak ilyen faszikkal fog porogni. nem gondolom magam pszichologusnak, hogy megmondjam ezt 40 adas alapjan, de masok majd megteszik helyettem versenytlobogtatva a diplomajukat es hasonlo kepzettsegeiket.Most bennevan egy szituban ami tarthatatlan mert ha eddig nem voltak neki akkor ezutan lesznek traumai, ennyit gondolok meg h alapvetoen aki bement ahogy bement az egx eletrevalo porgos kiscsaj. Volt.

Kosztarika 2020.12.29. 19:02:50

@Ármándójózsi:
Majd ha ivott egy kicsit elmondom neki, hogy csak azért voltál féltékeny, mert szereted. RáDdumálom, ígérem. ;)

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 19:06:16

@Alice from madness: @Nbl: Jó, akkor úgy látszik, mi hárman ebben egyetértünk. Mármint, h nem releváns a múltjának ez a része, akár így volt, akár nem.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 19:07:55

Sár és Gyűlölet van az alján
minden csillogó, nagy szerelemnek. /Radnóti/

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 19:11:02

@vágtázó vadmalac:

Lynch már öreg sajna, sok filmet nem fogunk látni tőle, de Gaspar Noe és Nicolas Winding Refn még sihederek :)

Nic Cage se fos minden filmben mostanában, Mandyben és a Looking glassben végre régi önmagát adta, nem pojácáskodott.

Vince Vaughn is jó a drámákban, Bünető ököl, Kegyetlen zsaruk (Gibsonnal) Arkansas :ugral

GinaCsöcse 2020.12.29. 19:11:16

Mi a faszvan meginitt ? (köszöntem:)

hereverő heverő 2020.12.29. 19:12:01

@GinaCsöcse: temeg kabbe tövig tesó
(Én is köszöntem)

2020.12.29. 19:12:28

@Bo(a)rder Gamer:
Azt kell h mondjam, hogy jo a musor Digoooo nelkul is.
tenor.com/bakwF.gif
De azert lehetne jobb is

2020.12.29. 19:13:11

@szociál:
Vaughn barmiben jo........

MsIreneAdler 2020.12.29. 19:13:19

@Bo(a)rder Gamer: ugyanígy gondolom én is, nem ő lenne az első prosti a villában. Szerintem sokakat nem érdekel az előélete, nem ez alapján ítélik meg. Nem apácának jelentkezett (elvileg még ott sem számítana :) Pont ezért tartottam borzasztóan erőltetettnek ezt a hajánál fogva előrángatott magyarázkodást, hogy ő csak így meg úgy, de amúgy meg dehogy...

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 19:14:58

@GinaCsöcse: heverő most már tényleg írd neked, nézd meg! és vegyél észre, a kurvaéletbőlkifolyólag!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 19:15:30

@Alice from madness:
igen neki minden jól áll, vígjáték, dráma, True detektívben is odatettemagát

GinaCsöcse 2020.12.29. 19:15:48

@hereverő heverő: Nem csalódtam, nyalom a víred! :)

2020.12.29. 19:16:01

@Ármándójózsi:
Megtiszteljelek csak ugy haverilag 2 sor kozott?

Ármándójózsi 2020.12.29. 19:17:12

@Kosztarika: Köszönöm szépen! Azt is, hogy Te megértesz engem...
És itt szeretném elmondani, hogy elítélem Fálky-t is és Fálki-t is, hogy nem értékelték a szerelmedet. Én láttam, hogy őszinte volt, a lilakápi után azt gondoltam, Ti egymásnak vagytok teremtve!

GinaCsöcse 2020.12.29. 19:17:23

@úgymond olvasó mmkk: Nemcsak hogy észrevettelek, hanem vissza is olvastalak most ahogy bejöttem! Mondjuk kibaszottul nem értettem amit írtál, nagyon magasröptű volt és majdnem sírtamis! (Nem a Radnóti, az előző)

evacat 2020.12.29. 19:17:48

@kawazu: Megnéztem a bejátszást.
Vivi a ronda kabátjában üldögél Danival a kereveten és cigiznek.A bilincs Vivi bal kezén és
Dani jobbján, akin szintén van egy vékonyabb felső. Hogy vették fel a kabátot?

2020.12.29. 19:18:23

@szociál:
Mondjuk szerintem mas-mas okbol mindegy szamunkra h miben szerepel, abban jo

GinaCsöcse 2020.12.29. 19:18:44

@Ármándójózsi: MI a szar lett a pofáddal Tesó ? Úgy nézel ki , mint egy redvás Télapó !
Elébb egy sármos csávó voltál....

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 19:18:50

@GinaCsöcse: próbáltam valami drámait keresni, József Attilát túlzásnak éreztem volna, ezért lett egy random bullshit :))))))))

Fu Szekh Li 2020.12.29. 19:19:56

Stét mindenkinek!
Megint pörögtök, én meg lusta vagyok visszaolvasni. Hogyvoltozná valaki nekem a kommentszecciót?

GinaCsöcse 2020.12.29. 19:20:11

@úgymond olvasó mmkk: Jobb lett, mint amit egy mesterséges intelligencia prg. ír ! :D

Ármándójózsi 2020.12.29. 19:20:31

@Alice from madness: Bocsáss meg nekem, de most nagyon nincs ehhez kedvem... És ez nem a személyed ellen szól!
Tisztellek Téged mint NŐT, mint EMBERT, mint Troll-t.

2020.12.29. 19:20:59

@GinaCsöcse:
...Felkialtassal baszta ki Gina Csocse a villaajtot es ezzel tolta fel az ajto mogott allo Renato/Daniel orrat az arcuregebe....

kawazu 2020.12.29. 19:21:15

@evacat: Ott a pont :D :D :D
en nem is ertem :D :D :D

2020.12.29. 19:22:06

@Fu Szekh Li:
Kerlek ne. Kerlek. Tenylegne

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 19:22:47

@GinaCsöcse: azé' túlzásokba ne essél, babám! a szívedet már megettem, most jön a tüdőd :))))))

Ármándójózsi 2020.12.29. 19:22:57

Nem biztos, hogy folytatnom kell a már valamikor elkezdett személyes rangsoroló posztomat, de nem ússzátok meg! :D

Ugye ott tartottunk, hogy az első 3 helyezett megvolt Bálint Robi és Virág személyében, ebben a sorrendben.

A negyedik helytől már olyan versenyzők következnek, aki vagy közömbösek, vagy nem szimpatikusak nekem. Emiatt nehéz sorrendet felállítani közöttük, de azért próbáljuk meg.

Kis különbséggel a 4. helyre befutó Moh. Nehéz döntés volt, mert van egy csomó hülyesége és a Mercis dolgot is rosszul kezeli szerintem, de nekem, nem annyira gáz, mint itt a topicban is néhány kommentelő társamnak. Fiatal, tapasztalatlan, nem igazán gondolkodik, csak csinál, kimond dolgokat amik nem válnak az előnyére sokszor.

5. helyen Merci van nálam. Ő is inkább a semmilyen kategóriát erősíti, mint, hogy ellenszenves lenne. Rá is igaz ami Moh-ra, nagyon fiatal, tapasztalatlan és nem túl okos. Nincs benne rosszindulat, nyilván ha felhúzzák egy baromi nagy hülyeséggel akkor ugrik, de ez mindenkinél így van, valamilyen formában. A legnagyobb bajom vele, hogy nem sok vizet zavar, sokszor megúszik a háttérben, de ez természetesen a 4. helyezett Moh-ra is igaz.

6. jelen pillanatban Vivi. Ő is a semlegesek népes csapatát erősíti nálam. Néha azt sem veszem észre, hogy egyáltalán bent van a villában. Nemrég egy hosszabb poasztban kifejtettem valakinek válaszul, hogy mit gondolok róla, ezt most nem akarnám elismételni. Tudom, hogy azt mondjátok a BV-ben sokkal többet látszik és vicces is meg minden, de én azokat nem nézem, így kénytelen vagyok ennyivel beérni.

A 7. helyre sikerült magát letornásznia nálam Dani-nak... Szomórú vagyok, mert amúgy nagyon csípem a beszólásait, a feleket amiket vág, vicces karakternek tartom. De amit Virággal művel, az vállalhatatlan. Haragszom is rá nagyon emiatt, mert látom benne az emberséget, szerintem nagyon jó szíve is van, de az ahogyan a nőket kezeli (mondjuk itt bent most Virágot) az undorító. Hogy mi áll emögött, tényleg a renszeresen megcsalt fél totális elfordulása a nők tiszteletétől, vagy valami más, nem érdekel. A viselkedésére nincs felmentés...

A "maradékról" majd egy következő posztban valamikor. :)

2020.12.29. 19:24:15

@GinaCsöcse:
Naaaaa....AI-okat nem fikazni, GPT-3 nagyon jo kis cikket irt a Guardianbe.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 19:25:28

@Alice from madness: Biztos, h van aki élvezi :) :) és van, aki kevésbé :):) ilyen műfaj ez :)
@MsIreneAdler: Azért ez így szar lehetett neki tv-ben, akár igaz, akár nem. Nem is érdekel. Sajnos szerintem sokaknál számít a megítélésében, mert könnyen ítélkezünk és szeretünk is. És pont emiatt volt a magyarázkodás is olyan, amilyen.

GinaCsöcse 2020.12.29. 19:27:07

@Alice from madness: Most ebből szót se értettem.. illetve egyet : Guardianbe. :)

Fu Szekh Li 2020.12.29. 19:27:32

@Alice from madness: Mert? Történt valami? Tényleg nincs kedvem ennyi kommentet végigolvasni.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 19:27:51

@Ármándójózsi:
Sorrend nálam annyiban változik, hogy Mercikeh 4. Mó meg 5. többi passzol

GinaCsöcse 2020.12.29. 19:28:59

Mán a fődnek is elege van a sok kis gecibű : e'kezdett rengenyi !

2020.12.29. 19:29:53

@Fu Szekh Li:
Pont azert mert semmi erdemleges es a sok troll neki fog itt allni megirni a semmit :)

hereverő heverő 2020.12.29. 19:31:42

@Fu Szekh Li: ArmandoJozsi és Qqts szakítottak, közben Fálki és Kosztarika szakítottak. Ezután Don Pikacsu megdugta a szamarat egy medvebőrön, de kiderült hogy a szamár a rég holtnak hitt nagybátyjának az unokaöccsének a sofőrje.

Kosztarika 2020.12.29. 19:33:18

@Alice from madness:
Még szerencse, hogy van köztünk egy ilyen okos, hideg fejjel gondolkozó hölgy, aki némaságra inti a pórnépet.
;)))))

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 19:33:36

@hereverő heverő: don pikachu :))))))))))))))) emékszel? :)))))))))))))))

Kosztarika 2020.12.29. 19:34:52

@hereverő heverő:
Bazmeg, most troll lettél, mert klaviatúrát ragadtál.

GinaCsöcse 2020.12.29. 19:36:02

@Alice from madness: Köszi Tesica ! A "nem fikázni" -t azt a priori nem értem :)
De a többit köszi , hogy elmagyaráztad :)

MsIreneAdler 2020.12.29. 19:36:32

@Fu Szekh Li: halvány lila gőzöm sincs mi folyik itt és a többség így van ezzel :). Néha komolyan azt hiszem eltévedtem.

GinaCsöcse 2020.12.29. 19:37:32

fé'nyóc mút : kicsit e'mék ! majd gy'ök nemsoká....

hereverő heverő 2020.12.29. 19:37:57

@GinaCsöcse: nem fikázni azt jelenti, hogy ne fújd az orrod a cipőpucoló férfi fejére

Kosztarika 2020.12.29. 19:38:04

@hereverő heverő:
Sok képességem van, a távolbalátás nincs köztük. Valamit megfogtál az biztos.

Qqts 2020.12.29. 19:38:05

@Ármándójózsi: ettem, jobban vagyok. Kinekulhetunk.

hereverő heverő 2020.12.29. 19:38:33

@GinaCsöcse: elmék..a mi relációnkban cimbi? Oximoron

Fu Szekh Li 2020.12.29. 19:38:46

@hereverő heverő: Egyszer már linkeltem a szamárshowt, mos nem fogom. A szerelmesek meg tanulják meg értékelni egymást! Ezt most nekik szeretettel:
youtu.be/P8tTwXv4glY?list=PLhrjLxfhlrq2NAAU54zRte6lsJSMZjlD6&t=100

hereverő heverő 2020.12.29. 19:41:15

@Qqts: ne add fel női mivoltod, büszkeséged végvárát! Tök jó vibriket lehet kapni manapság

2020.12.29. 19:43:02

@Fu Szekh Li:
Pedig egy jo kis szamarshow akarhanyszor jo.

Ármándójózsi 2020.12.29. 19:45:10

@Qqts: Szerelemben nincs büszkeség, úgyhogy: ❤️❤️❤️

És Ti többiek, az vesse rám az első követ, aki ellent tudna állni egy ilyen csodálatos Nőnek!

hereverő heverő 2020.12.29. 19:47:15

@úgymond olvasó mmkk: biztos voltam benne hogy valaki megkérdezi. Hallottam. Armandótól.

Qqts 2020.12.29. 19:47:40

RANDOM OFF KOMMENT

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 19:48:31

@Qqts: RANDOM OFF KOMMENT RANDOM OFF KOMMENTJE

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 19:49:40

@hereverő heverő: tudod, hogy lecsapom a labdákat, amiket feldobálsz nekem :)

Qqts 2020.12.29. 19:50:00

@úgymond olvasó mmkk: RANDOM OFF KOMMENT RANDOM OFF KOMMENTJÉNEK RANDOM OFF KOMMENTJE

Fu Szekh Li 2020.12.29. 19:50:10

@Alice from madness: Most még nem vagyok olyan hangulatban. Most már szinte biztos, hogy egyedül szilveszterezek, és ezt még fel kell kicsit dolgoznom. Jim segít, de a szamárshowig még kell egy kis idő. De azért neked, meg @hereverő heverő: -nek:
www.youtube.com/watch?v=KZuPn4j8zuM&ab_channel=DN94

hereverő heverő 2020.12.29. 19:50:27

@Ármándójózsi: én tök jól ellenállok mert engem meg se környékezett. Egy hős vagyok.

Kosztarika 2020.12.29. 19:51:07

@Ármándójózsi:
Mondtam én, hogy megpuhítom. Arról nem volt szó hogy te is puha leszel. ;))))

2020.12.29. 19:54:10

@Fu Szekh Li:
Ohh :(
Nekem is iden lesz az elso ilyen mar nem is tudom miota, bar nalam ez most oromteli dolog.
Nalad viszont tudom h nem, ugyhogy sajnalom. :/ De mar kezd derengeni a feny az alagut vegen

Ármándójózsi 2020.12.29. 19:55:16

@Kosztarika: Csak a megilletődöttségtől!!!

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 19:57:29

@hereverő heverő: hadd kérdezzelek már fel, az emailjeidet látod telefonról?

Ármándójózsi 2020.12.29. 19:58:40

@Qqts: Szeretem a RANDOM OFF KOMMENT-jedet is!

HufnágelSteve 2020.12.29. 20:00:08

@Fu Szekh Li: Nézd meg a Shop-stop 2. részében "Kellyt és Szexi Dögöt", megváltoztatja felfogásod a szamárshow-ról ;)

2020.12.29. 20:01:35

@HufnágelSteve:
Le vagy maradva, mar hetekkel ezelott kielemeztuk

Qqts 2020.12.29. 20:04:54

@Ármándójózsi: Malacnak koszonheto.
Ki van mentve jegyzetbe. Veszelyesek, mert baaaaarmikooooor felbukkanhatnak.

hereverő heverő 2020.12.29. 20:04:57

@Qqts: Megértem, nekem csak 18. De az átmérője.

Qqts 2020.12.29. 20:07:10

@úgymond olvasó mmkk: egyeNlore meg en magam sem tudom, mikor jonnek elo. Egyszer csak hopp. Ott van.

hereverő heverő 2020.12.29. 20:07:21

@Qqts: igen. Ezt a szakítós napokra tartogatom

Ármándójózsi 2020.12.29. 20:08:45

@Qqts: Malacka jó utra tért és meg kell mondjam nagyon sok mindenben egyezértek vele és jól, viccesen fogalmaz. A kurva rövidítéseit elhagyhatná, de már kezdem megszokni.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 20:08:50

@Qqts: felkészültem várom a megfelelő válasszal a kommentet.

Kosztarika 2020.12.29. 20:09:28

@hereverő heverő:
Úúú, még a gondolat is borzasztó. :(
Ki akar minden este szülési fájdalmakat átélni?!

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 20:11:01

zokogjatok, zenei ízlésem egy kis szeletének bemutatója következik
www.youtube.com/watch?v=n2oGLO_9Bpw

hereverő heverő 2020.12.29. 20:11:23

@Kosztarika: látod, és nem is neked kell cipelni 0-24

Fu Szekh Li 2020.12.29. 20:12:24

@hereverő heverő: Többször hittem már, hogy ez a név valami pornószínészé :D
Nem tudom, valahogy nem fognak meg, nekem túlságosan szalonzene. Akkor már vigyék túlzásba, mint Liberace:
www.youtube.com/watch?v=tYxWMZTEIro&ab_channel=BiggestLiberaceFan
www.youtube.com/watch?v=q9nO9Ro_kd4&ab_channel=showmanlee

2020.12.29. 20:13:05

@úgymond olvasó mmkk:
A kepi vilaga tokjo a klipnek

Ármándójózsi 2020.12.29. 20:15:40

@Kosztarika: Nem válasz, de köszönöm, jövök Neked eggyel! ❤️
Úgy éreztem mintha hetek óta csak tétován bolyonganék a Szaharában, víz nélkül amíg össze voltunk veszve.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.29. 20:16:48

@hereverő heverő: 18 az átmérője, mi vagy te, légkalapács vagy kenguru???

Qqts 2020.12.29. 20:17:00

@Ármándójózsi: kell melle egy kodfejto program, de ezt mar tegnap is elmondtam h ertelmes. Engem nem zavar a hossza sem. Kenyelmesebb a rovidebb komment, de ha o igy szereti kozolni a gondolatait akkor tegye igy.
Amennyiben igaz, hogy 13 ev hallgatasat tortuk meg, az nem semmi. Megint csak alatamasztja, hogy durvan jo arcok vagyunk.

Hedo a nokedli szaggató 2020.12.29. 20:18:37

Ma mikor kezdődik a téged viszlek a gheczybe és kint is hagylak telenovella 564. epizódja?

Kosztarika 2020.12.29. 20:19:20

@Ármándójózsi: "Azért vannak a jóbarátok.." :)

Fu Szekh Li 2020.12.29. 20:20:00

@Qqts:
egyszer csak ott volt
agyam szakadt párkányán
lustán dorombolt

Bougie 2020.12.29. 20:20:57

Digo új számát se hagyjátok ki, ha jól látom szerepel a klipben Luca is. Mondjuk nekem semmivel sem tetszik jobban, mint az előző zenéje, azaz ez is szörnyű:D
www.youtube.com/watch?v=tw_Nug_woUc

Qqts 2020.12.29. 20:22:00

RANDOM OFF KOMMENT

Kosztarika 2020.12.29. 20:22:13

@Hedo a nokedli szaggató:
Már megy. ITT. De a 9875 rész. :D
(22 h)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 20:23:11

RANDOM OFF KOMMENT RANDOM OFF KOMMENTJE

Ármándójózsi 2020.12.29. 20:24:45

@Bougie: Az nagyon gáz, hogy én még egyiket sem látta és azt sem tudom ki az a Luca??? Hallani hallottam már róla, ő az akinek kikaparja a szemét Gina szombat késő este, de nem tudom, hogy néz ki. És lehet, hogy nem is érdekel?

Kosztarika 2020.12.29. 20:28:05

@Ármándójózsi:
Én sem nyomok rá, mert majd veri a mellét a kis gyökér, hogy hányan "tekintették meg"

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 20:28:51

@Alice from madness: szeretem a klipjeiket is, ezzel ijesztegetem az embereket :)))))

hereverő heverő 2020.12.29. 20:28:53

No én mára meguntam, lehajtom fájós fejemet a párnámra. Egyetek bérleteket, álmodjatok széfeket

Hedo a nokedli szaggató 2020.12.29. 20:29:23

@Qqts: @Kosztarika: hálásan köszönöm, megtisztelve érzem magam

Kosztarika 2020.12.29. 20:30:38

@Ármándójózsi: figyi tesó, súgó valamit. A vírem örülne ha összetartozásotok jeléül valami kaméleonos avatárod lenne. ;)
Este meghálálja. Ne mondd meg, hogy én szóltam. ;))

Qqts 2020.12.29. 20:32:50

@hereverő heverő: sajnalom, hogy faj a fejed. Keressek ra egy Grabovojt?

Ármándójózsi 2020.12.29. 20:34:19

@Bo(a)rder Gamer: Neked is Tesó az önfeláldozást!

Fu Szekh Li 2020.12.29. 20:34:29

@Qqts: Lehet, hogy csak nekem akar szexelni az asszonyal.

Ármándójózsi 2020.12.29. 20:36:00

@Kosztarika: Kicsit gyanús a kaméleon, de csendben leszek, köszi, hogy szóltál!

2020.12.29. 20:36:03

@Ármándójózsi:
Gamer meg az onfelaldozas olyan mint en meg a fairplay.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 20:37:07

@Ármándójózsi: Látom, most legalább figyeltél :). El is várom és be is hajtom :)

Qqts 2020.12.29. 20:37:46

@Bo(a)rder Gamer: ur voltal, Gentleman

@Fu Szekh Li: Sosem hasznaltam meg ezt kifogaskent. Egy legkalapacsnal lehet en is raszoknek erre a dumara. Azert azt meghajtani is eros.

HufnágelSteve 2020.12.29. 20:39:10

@Fu Szekh Li: Ha már haiku, mire válasz, honnan jött?
Itt járt egy macska
Talán csak női fajta.
Tétován furcsa.

Bougie 2020.12.29. 20:41:13

@Ármándójózsi: Ejnye, pedig azt is belinkeltem annó:D Luca a barátnője, aki megbocsájtotta neki a Ginával való bűnbeesést:)
@Kosztarika: Ez a veszély nem hinném, hogy fenyegető, még alig 1000 ember nézte meg:D

Kosztarika 2020.12.29. 20:43:19

@Bougie:
Majd besegít a rtl. Az első után is reklámozták a bv- ben.

Fu Szekh Li 2020.12.29. 20:43:51

@Qqts: Hülye autocorrect: ő nem akar az asszonnyal, azért fáj a feje :D
Fel sem tételeztem rólad, merem én azt ?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 20:48:38

aki a fejfájást használja kifogásnak a szex elkerülése érdekében, az egyéb aljasságokra is képes.

Fu Szekh Li 2020.12.29. 20:48:47

@HufnágelSteve:
Qqts-nak reppent
hogy tudja meg miből lesz
RANDOM OFF KOMMENT

GinaCsöcse 2020.12.29. 20:51:48

Tolok egy észbontókat, merd látom itt nagy a punnyadás

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 20:54:10

@GinaCsöcse: megunták a drámázást meg a romantikázást :)

GinaCsöcse 2020.12.29. 20:54:58

@úgymond olvasó mmkk: Én hű vagyok Hozzád ! Az évad kezdetén is rögtön Téged kerestelek !

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 20:56:09

@Alice from madness: @Qqts: Mindkettőtöknek tudok egy mondattal válaszolni a hatékonyság jegyében...Ki minek gondol, az vagyok én annak :))
Vajon hol hallottam ezt? :)

2020.12.29. 20:57:54

@Bo(a)rder Gamer:
Szerintem Weöres Sándor... :)

Qqts 2020.12.29. 20:58:37

@Fu Szekh Li: en ertettem. Arra irtam, hogy azt meghajtani is eros. Teljesen megertem, ha o inkabb fejfajast szimulal, ahelyett, hogy mukodteti a szerkezetet

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 20:59:43

@GinaCsöcse: tudom, bébi :)))

@Bo(a)rder Gamer: miért gondolsz különc rokontalannak? :)

Fu Szekh Li 2020.12.29. 21:00:52

@Qqts: Még elájulna szegény

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 21:01:31

@Fu Szekh Li: a szavak leheletnyi káosza érthetetlen eufóriába ejthet.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 21:02:17

@Qqts: vízzel? fúj. abban szexualizálnak a halak.

Qqts 2020.12.29. 21:02:33

@GinaCsöcse: ne menj meg. Mert barmikor lecsaphat a...!

Qqts 2020.12.29. 21:02:59

RANDOM OFF KOMMENT

Kosztarika 2020.12.29. 21:04:39

@Qqts: sosem jelent jót a távolmaradás. Túl hosszú lesz.

Fu Szekh Li 2020.12.29. 21:05:24

@Qqts: Lecsapott, kiterültem.

HufnágelSteve 2020.12.29. 21:06:07

@úgymond olvasó mmkk: Én Halak vagyok és a fröccsöt is szeretem:)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 21:06:17

RANDOM OFF KOMMENT RANDOM OFF KOMMENTJE

Qqts 2020.12.29. 21:08:02

@Fu Szekh Li: titkon az a vágyunk ugymonddal, hogy vki tovabb viszi, amikor ugymond tovabb viszi

Qqts 2020.12.29. 21:08:54

Lattatok milyen jokepu Armando az uj fotojaval?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 21:10:00

@Kosztarika: mindig lelép. mindig! múltkor is rákényszerített, hogy írjak neki privátban, oszt azóta se vette észre :)))))))))))))))

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 21:10:23

@Alice from madness: @úgymond olvasó mmkk: egyik sem. de a helyes választ sajnos nem adhatom meg, mert akkor olyat kellene tennem, amit nem akarok/nem szabad/nem tesz jót/nem előremutató.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 21:10:36

@HufnágelSteve: megsúgok egy titkot: nem szeretem a bort.

Fu Szekh Li 2020.12.29. 21:12:35

@úgymond olvasó mmkk: bár lehet hogy mondatod pátosza mérhetetlen mély sötétséget rejtett.

HufnágelSteve 2020.12.29. 21:15:06

@úgymond olvasó mmkk: Nem baj, majd megiszom én, akár vízzel, akár anélkül. Van szatmári szilvapálinkám, Jamesonom, Becherovkám, Stroh rumom és pezsgőm is.

Kosztarika 2020.12.29. 21:16:01

@Qqts: Nahát. Micsoda ötlet. Ez felér egy gyűrűvel Vírem! Két kaméleon... meg sok kicsi ;)))

GinaCsöcse 2020.12.29. 21:17:32

Hogy lehet itt privátban írni ? és olvasni :)

Kosztarika 2020.12.29. 21:18:47

@HufnágelSteve:
Egy Szatmári kérhetek én is? :)
Most, hogy szingli lettem, nem kell megkérdeznem senkit hogy "ihatok-e" by Virág

2020.12.29. 21:19:46

@HufnágelSteve:
En a Jamesonra es a pezsgore vevo vagyok

Fu Szekh Li 2020.12.29. 21:20:22

@GinaCsöcse: Rákattintasz, feljön az adatlap, és jobb oldalon ott az üzenetküldés lehetősége...

HufnágelSteve 2020.12.29. 21:21:27

@Kosztarika: @Alice from madness: Rendezhetünk bulit, de virtuálisan küldve nem túl hatásos.

Fu Szekh Li 2020.12.29. 21:22:34

Csíkos hátú kolléga járt ma erre? Írt szépen és hosszan?

GinaCsöcse 2020.12.29. 21:24:43

- Mi a campus ?

- Az az ördög, apukám mindig azt mondta kicsi koromban : kis kampusz !
És Télapó barátai... ja nem is ellenségei ! A virgács más néven :D

Kosztarika 2020.12.29. 21:24:46

@HufnágelSteve:
Mondd a cimet, munkáltatói engedélyt szerzünk a kijárási tilalom kijátszására.
Ha a rtl nem igazolja, hogy párbajon leszünk közönség, akkor írunk magunknak.

HufnágelSteve 2020.12.29. 21:28:29

@Kosztarika: XXI, ker., ha még érdekel küldőm priviben ;)

2020.12.29. 21:28:51

@HufnágelSteve:
De en csak igy letezem :((((

Kosztarika 2020.12.29. 21:30:08

@HufnágelSteve:
Ahogy látom mindenki ràkapott a privire, de ki marad itt akkor?

HufnágelSteve 2020.12.29. 21:30:12

@Alice from madness: Ahogy Poe madara mondaná, KÁR-kár.

Kosztarika 2020.12.29. 21:31:29

@Fu Szekh Li: teljesen normálisan, sőt humorosan és nem túl hosszan.

Qqts 2020.12.29. 21:33:16

@Kosztarika: en itt vagyok!

Te is ereztetek? Ez egy utorenges?

Qqts 2020.12.29. 21:33:54

RANDOM OFF KOMMENT

Kosztarika 2020.12.29. 21:35:02

@Qqts:
Felénk (Győr) semmi nem volt, sem ma, sem tegnap.

GinaCsöcse 2020.12.29. 21:35:18

@Qqts: NEm ! Ez én voltam.... káposzta utórengés

2020.12.29. 21:35:26

@Fu Szekh Li:
Mar a legveresszajubbak is befogadtak es a kezdeti arc utan malacka is szepen betagozodott sajat nagy banatara, se hosszu kommentek, se beefeles

HufnágelSteve 2020.12.29. 21:36:05

@Qqts: Szerintem csak sokan eregettünk egy időben hátszelet, mert semmit se éreztem.

Qqts 2020.12.29. 21:36:54

@Kosztarika: en az 5.-en nem erezetem. A szomszed a 7.-en megijedt.

A kollegam ram gyanakodott. Szerinte en okoztam a foldrengest

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 21:37:15

@Kosztarika: tsók a megyeszékhelynek, prostis hajókázós borkainak meg lóf@sz ;)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 21:37:45

RANDOM OFF KOMMENT RANDOM OFF KOMMENTJE

Qqts 2020.12.29. 21:44:39

Igazabol csak fel akartalak kesziteni benneteket a RANDOM OFF KOMMENT-re, de beszedtemat adtam

2020.12.29. 21:44:43

@Fu Szekh Li:
Mondjuk varhato volt ez a vegeredmeny, egy kerdessel be lehetett vinni az offolasba

Qqts 2020.12.29. 21:45:36

@GinaCsöcse: korai ez még.

Ppupu nagyon elotte szol. Amikor latod a kommentjet nyulj a taviranyitoert, annyira pontos.

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 21:46:56

de még nem kezdődik. az ÉNB pusztítja egyelőre az agysejteket.

Qqts 2020.12.29. 21:50:29

@Alice from madness: 2 vallra fektetted. Onnan gyerekjatek volt atmenni rajta a perzselovel.

Igazad volt a befogadassal kapcsolatban is, de ez szerintem megint az alap csapat erdeme leginkabb.

Hatasos belepore vagyott, meglepte, megkapta a valaszt is. En meg morgolodtam rajta kicsit (nem csak en), de nem buta. Kelloen flugos ide. Passzol a kirakosunkba

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 21:51:38

@Alice from madness: Erre tevegelek, mert eme teve eredete remek tere eme .... eddig jutottam...

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 21:52:08

kikerem magamnak, hogy elfogado es/vagy befogado lennek. ne rontsatok el az imazsomat.

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 21:52:54

Rá kellett jönnöm, hogy a VV előtti reklámok jobbak mint az ÉNB

Qqts 2020.12.29. 21:55:00

@ppupu: hely! Ez lehetne e mese vége

Azthiszem az -é az ér

Kosztarika 2020.12.29. 21:55:46

@ppupu: ...egyenes emberek egyetemes egylete, mely eleve ezen remek szerepekben leledz.

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 21:56:47

@Qqts: Megvettem... de kicsit átírtam, értelme nem lett több de olyan rímelős lett.
Erre tevegelek, mert eme hely eme teve remek eredete.

2020.12.29. 21:58:23

@Qqts:
Tevedes, en csak teszteltem rajta valamit ami erdekelt es megallapitottam hogy nekem gyerebe.
Aztan a tobbi az az O beilleszkedni akarasa es a csapat hmmmm....nagylelkusege volt.

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 21:59:07

@Kosztarika: Na jóóóó, tényleg megzuhantam agyilag az év végére... Úgy csikorogtak a fogaskerekek, de semmit sem sikerült össze eeeznem

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 21:59:46

Na kiscicák. Kezdődik az ámokfutás

HufnágelSteve 2020.12.29. 21:59:53

@ppupu: Eme teve leve nem eledele embereknek, de vele tevegelhetnek messze.

Kosztarika 2020.12.29. 22:00:44

@ppupu: nem tehetsz ellene, engedd el. ,)

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:01:09

Anikó az előnytelenül öltöző verseny nyertese lett ma megint

HufnágelSteve 2020.12.29. 22:01:21

Lyukas zsák/szoknya Anikón.

nicu71 2020.12.29. 22:02:04

@ppupu: én a kisgyereket szeretem akinél nem indul az autó,OMV Maxmotion

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:02:28

Felesleges az infót közölni, mindegyiknek PhD-ja van minimum.

HufnágelSteve 2020.12.29. 22:02:57

Gina jól aludt, mert kurjongat.

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:03:15

@nicu71: Én az eredeti "Az orromat is tiszticcsa" fan voltam

nicu71 2020.12.29. 22:04:01

Bálint szeme határozottan javuló képet mutat,hálistennek.

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:04:30

Driccmadárnál csikorognak a kerekek

Cimili2 2020.12.29. 22:07:06

@ppupu: amanda nélkül könnyebben megy neki.

Qqts 2020.12.29. 22:07:59

Ti ebbol ertetek barmit?

Cimili2 2020.12.29. 22:08:31

a f@szé sutyorognak.

Kosztarika 2020.12.29. 22:09:07

Szart se hallani. Grrrrr

MsIreneAdler 2020.12.29. 22:09:16

Tökömet már... Idekapcsolok, erre sutymorognak...

HufnágelSteve 2020.12.29. 22:10:08

Ki kérte ezt hosszan, főleg felirat nélkül sutyorgó Frunátóékat.

Cimili2 2020.12.29. 22:10:20

ezért nem jár bünti?? vagy néha ledobhatják a bilincset??

Kosztarika 2020.12.29. 22:11:18

Frut Bálinttal kellett volna osszebilincselni. Ha Robiból ekkora cirkusz van, mi lett volna Bálinttal?!

GinaCsöcse 2020.12.29. 22:11:48

Minden csaj hülye itt a VV-ben ?
Vagy az életben is ????

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:12:19

Megjött Dani szopatni Vernyákot

GinaCsöcse 2020.12.29. 22:12:51

Flu is becsicskult.....

NA megint a Dani faszom Virág nyígás

Kosztarika 2020.12.29. 22:13:04

@tvbuzi: az sem rossz, de Bálintra féltékenyebb lenne Rencsi.

HufnágelSteve 2020.12.29. 22:13:15

@Cimili2: 1 óra meghirdetett szabadidő.
@Kosztarika: Bár Malacka nem szereti EKG.

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:13:16

@Kosztarika: Én is reménykedtem, kár hogy nem így történt, Recska feje folyamatosan torz lett volna

Qqts 2020.12.29. 22:13:21

@Cimili2: egy orat kapnak estenkent

GinaCsöcse 2020.12.29. 22:13:29

@úgymond olvasó mmkk: CSak kérdeztem.... hogy az életben is ilyenek a csajok ?

tvbuzi 2020.12.29. 22:13:38

@ppupu: jó estét kíván, de az este el van baszva ha meglátja az ember

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:14:47

@tvbuzi: Ez a sok kedves antipatikus fiatalemebr

tvbuzi 2020.12.29. 22:16:01

Dugni is így fognak?

GinaCsöcse 2020.12.29. 22:16:03

@úgymond olvasó mmkk: Hát én nem ilyenekkel kezdtem eddig...
De lehet hogy az volt a kivétel :)

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:16:21

Szasztok!

Ma el voltam utazva, de nézem. Csak azt nem értem, MI AZ, AMIT VIRÁG TETT A BULIBAN?
Köszi a felvilágosítást.

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:16:32

Bakker Dani megvakargatta Virdzsi fejét, mint én szoktam a kiskutyáknak.

GinaCsöcse 2020.12.29. 22:17:09

Most tényleg együttérzek Ginaval :(

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 22:17:34

@GinaCsöcse: nem minden jány ilyen, mint ezek :)

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:17:44

Bálint úgy néz ki ebben a sapkában meg melegítőben, mint a nehéz fiúk a Keménykalap és Krumpliorrban.

Qqts 2020.12.29. 22:18:05

@Niemandhäuser: semmit

Mohval huztak kicsit Dani agyat, hogy “feltekennye teszik”, aztan tenyleg az lett

Cimili2 2020.12.29. 22:19:02

na héliumhoz jutott.

Kosztarika 2020.12.29. 22:19:04

Gina semmilyen szabályt nem tud betartani.

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:19:44

Recska az őszinte, a dolgos, stb. mingyá beleszeretek. Broáf!

Qqts 2020.12.29. 22:21:01

Nem jogos a bunti. Marmint, hogy Balint is kapott.

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:21:17

@ppupu: szerintem azok a nehéz fiúk egy lakókocsiban laktak... szegény Tímár Béla pl. Ők voltak a kommunista, vagy ahogy akkor mondták, komonista hajléktalanok.

tvbuzi 2020.12.29. 22:22:25

Ez jó lesz!! :DDDD

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:22:41

Renátó nem c*gány? Mert teljesen úgy viselkedik. ;-)

Cimili2 2020.12.29. 22:23:19

frú eddig vakon volt.

Cimili2 2020.12.29. 22:24:22

@Niemandhäuser: svéd
@Qqts: nem hát, tök igazságtalan.

Kosztarika 2020.12.29. 22:24:27

@Cimili2: oda a ház,gyerek, csak a kutya maradt neki.

HufnágelSteve 2020.12.29. 22:24:35

Rencsó is "testfukar", sőt agyhalott és péklapát pozitív megint.

Mittudomki 2020.12.29. 22:24:37

Na sikerül megmenteni Fru seggét megint ha Rencsit viszi ki :D de ki mögé állanak többiek :D

nicu71 2020.12.29. 22:24:47

Na beindult a C type alaptalan ultaindokolatlan ámde viharos féltékenység.Előre boritékoltam.

Ármándójózsi 2020.12.29. 22:25:19

A legjobb, hogy az így is rövid összefoglaló felét, megfejthetetlen motyogás tette ki...

Qqts 2020.12.29. 22:26:19

Most fogjuk latni a foldrenges epicentrumat. Mar mindent ertek

kipcsak harcos 2020.12.29. 22:26:24

@tvbuzi: úgy vagyok ezzel a svéddel, mint vaddisznó volt az EKG-val. Nem tudom honnan ered. :O

HufnágelSteve 2020.12.29. 22:27:38

@kipcsak harcos: A dakota ellentettje. A sziú-apacs és egyéb törzsek túl egyértelműek.

Cimili2 2020.12.29. 22:27:48

@Kosztarika: :DDDDDDDDD
@HufnágelSteve: nálam nem megint, hanem mindig.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 22:29:34

@HufnágelSteve: egy ősi dakota mondás szerint ha megsérted a dakotákat, maga OV fog éjszaka a füledbe suttogni mindenféle mockosz kisz dolgot.

kipcsak harcos 2020.12.29. 22:29:37

@HufnágelSteve: erre - nagy eszemmel - én is rájöttem a szövegkörnyezetből, de mégis mi az eredete?

csodalámpa 2020.12.29. 22:29:51

Ha Fru most kap az alkalmon és kifarol Renátó mögül, plusz provokálja is még egy kissé, akkor nyerhet magánal mégegy hetet a vellában.

tvbuzi 2020.12.29. 22:30:15

VV Anikót is lecserélhetnék már

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:30:39

@Jack stereo: Hja, téLLeg. MindÉg elfelejtem!

kipcsak harcos 2020.12.29. 22:31:05

@Kosztarika: az biztos, hogy nem szeretnék gúnyolódásod célpontja lenni :DDD

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 22:31:24

Mar megint Dani es Virag.
Beteg ez a lany, hazhoz megy a pofonert.
Elengedtem ezt is.

Qqts 2020.12.29. 22:31:35

@Cimili2: Fru nem gondolta, hogy Rencso agressziojanak valaha is o lesz az elszenvedoje.
Na az en nezoi kerdesem meg is fogalmazodott. Fru: meg mindig elfogadhato Rencso agressziv viselkedese?

HufnágelSteve 2020.12.29. 22:31:48

@úgymond olvasó mmkk: Olyat is ettem már, sőt háromszor elmondtam, hogy Kampókéz, majd kisütöttem és mind megettem.

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:32:02

@tvbuzi: Hívja ki VaGina, akkor kétesélyes lesz a phárbhaj. És a végén: Anikó, irány az utca.

Qqts 2020.12.29. 22:33:01

@kipcsak harcos: azthiszem a svedek szoke kek szemu vilagos boruek. Emiatt alkalmazzak a hiperpigmentaltajra a sved cserediak kifejezest

Cimili2 2020.12.29. 22:34:03

frú megérdemli. mégis mire számított??

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:34:27

A Svéd Recska megint bekancigányosodott...

HufnágelSteve 2020.12.29. 22:35:06

Azért egy Bálinttal összekötésnél ez még érdekes is lehetett volna, de Robinál :O ?

SzabadEzANév? 2020.12.29. 22:35:13

Renátónak szándéka az egész villát magára haragítani. Hogy miért? Azt még ő se tudja, de minden esetre nagyon jó úton halad.

Cimili2 2020.12.29. 22:35:55

@Qqts: ja, nem számított rá, mert annyira kurv@ okos.

Qqts 2020.12.29. 22:36:51

@Cimili2: mintha ironiat ereznek. Mintha jogosnak tartanam. Mintha prudzkolve nevetnek :D

tvbuzi 2020.12.29. 22:37:36

Nem szólt rá Robira! Büdös kurva!

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:38:25

Hélium héliumhoz jutott és felpörgött.

tvbuzi 2020.12.29. 22:38:40

Fru nem érzi a gázt. Kovid?

Cimili2 2020.12.29. 22:38:53

húúúh, már fenyegetőzik is. bosszúálló pöcs!!!!

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:39:07

@tvbuzi: Azt a kancigány mindenit.. nem úgy viselkedett Frucska ahogy köl.

SzabadEzANév? 2020.12.29. 22:39:52

Ez a három abúzuson alapuló párocska a villában már rendesen beteges. Mint egy diliház, de a szó legkomolyabb értelmében.

csodalámpa 2020.12.29. 22:39:55

Mercike meg elveri Moh-t :D

HufnágelSteve 2020.12.29. 22:40:21

Ez a büfögés olyan, akár Rencsó.

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:40:34

@ppupu: Ki ízelitő a nem oly távoli jövőből.

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:40:47

Kis ízelitő a nem oly távoli jövőből.

GinaCsöcse 2020.12.29. 22:40:54

Ezt a Renátót a Dunába kell dobni egy kóvel a nyakán !

tvbuzi 2020.12.29. 22:41:03

Ha valaki hozzáér az asszonyhoz mindkettőre halál!

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:41:38

Hát Fru... A tattika túlnőtt rajtad. A beszoktatás nem sikerült, a hiéna megharapta a gondozót.

princejesus 2020.12.29. 22:41:48

Fru mintha az ereit készülne felvágni

GinaCsöcse 2020.12.29. 22:42:10

Gina megmondja ! Gina egyre szimpatikusabb, ez borzasztó ! :(

peachcat 2020.12.29. 22:42:22

komolyan, h mindegyik pali ezt a szexista szart nyomja. hogy a noknek hogy kellene, meg hogy nem viselkedni. mintha visszarepultunk volna vagy 30 evet, tenyleg ez a "mai fiatalok" kozott normalis?

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:42:30

Recskának türelmi zónája van... Csak kiderült hogy másodállásban strici

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:42:45

Miért nem tudom sajnálni a gonosztörpét?
Nem vagyok empatikus?

De Recskát sajnálom. Le.

nicu71 2020.12.29. 22:42:47

@SzabadEzANév?: Ugye?es az előbb tök jó volt a párhuzamos szerkesztés.Rencsi most meg Ginának is sok,pedig azonos vérmérséklet..

tvbuzi 2020.12.29. 22:42:59

Azt hittem Robi benyögi, hogy dehát meleg vagyok bazz

HufnágelSteve 2020.12.29. 22:43:02

@GinaCsöcse: Nem elég, saját súlyával egyezőnél több kell, mert még felpuffad és undorítóbban feljön.

Kosztarika 2020.12.29. 22:43:02

Az oilyan faszik legszivesebben bemennének a földhivatalba, nevükre iratnák a nőt, hogy hivatalos tulajdoni lapjuk legyen.

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:43:43

Dani ad tanácsokat Recskának toleranciából. Hahhhahhahhha!

MsIreneAdler 2020.12.29. 22:43:43

Ó Renátó. Még Robira is féltékeny, mit csinálna Bálinttal?

Kosztarika 2020.12.29. 22:44:03

@ppupu: főállásban, szívem, főállásban rodáztat.

Cimili2 2020.12.29. 22:44:05

a kinti tesóknak meg köll ám mutatni, h ő nem csicskult be.

2020.12.29. 22:44:24

dikk, ez itt van! - by dani:D

én is egy törcsivel a fejemen bujkáltam/ok.:ĐĐ

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:44:27

@MsIreneAdler: Én azt a párt javasoltam tegnap: Bála-Grú. Tök jó lett volna.

Pamutbojt 2020.12.29. 22:44:50

@peachcat: Csak bizonyos "kultúrákban"....

GinaCsöcse 2020.12.29. 22:44:54

Fúúúúúúúúúúúúj ezek az ótvar cigányok pfőőőőj
A Mercike se különb ám semmivel !
Egy mondata: " Ha én szoktam akarni valakit, az úgy szokott lenni , most miért nem"

kipcsak harcos 2020.12.29. 22:45:17

Ennek már pia sem kell :DDD

plutopluto 2020.12.29. 22:45:38

Összebilincselős héten chillis babot esznek? Jól átgondolták ezt?

Kosztarika 2020.12.29. 22:45:52

Kint már csattant volna Fru arcán... nem puszi.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 22:45:53

@GinaCsöcse:
Renike villan kivul mar osztotta volna a nyakast Fruzsikanak.
Egy meleg csavora feltekeny gecc :))))
De ugy se lesz vege ennek a kapcsolatnak se, holnap ossze vackolnak, pfff

MsIreneAdler 2020.12.29. 22:45:53

@Niemandhäuser: igen nekem is egyből ez jutott eszembe.

GinaCsöcse 2020.12.29. 22:46:11

NA Fure védi ! MEGÉRDEMLED akkor A KURVA ANYÁDAT TE hülye picsa !

Zabkása 2020.12.29. 22:46:12

És hány ember van ilyen kapcsolatban... mint ez a büdös cigó, vagy akár mint Virág is... de ez a frusztrált dagadék :D de most Fru még magyarázza, hogy muszáj, hogy ilyen legyen egy pasi? Meg még bocsánatot kér? :D meg is érdemli, remélem a villán kívül még egy sallert is kap ez a gyökér

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:46:12

És megérkezett Virdzsi V2.0 Fru yeahhhh

Nbl 2020.12.29. 22:46:21

Nem jó ez a Frunátó balhé, még a végén elkezdik sajnálni a gonosz törpét a népek.

princejesus 2020.12.29. 22:46:22

Egy szerető férfi ilyen, ez is beteg

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:46:22

Nehogy most kibéküljenek, inkább üsse meg!

Cimili2 2020.12.29. 22:46:27

na baz, jól látom?? még frú kér bocsánatot.

Jack stereo 2020.12.29. 22:46:38

Èdes istenem Fruuuu,bazmeg te hülyèbb vagy mint eddig gondoltam

tvbuzi 2020.12.29. 22:46:42

Mi az, hogy innestől?

csodalámpa 2020.12.29. 22:47:11

nah, Fruzsika becsicskult. Debutavagy bmeg.

Kosztarika 2020.12.29. 22:47:27

Hu, de ideges lettem. Még Fru kér bocsánatot. Minden nő hülye baszd meg?????

MsIreneAdler 2020.12.29. 22:47:40

Minden nő ilyen végtelenül buta abban a vellában?? Mi az hogy bocsánatot kérnek folyton a semmiért?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 22:47:42

nahát, ezek a farokkal rendelkező véglények!

Pamutbojt 2020.12.29. 22:47:59

@Cimili2: Pedig ő akarta becsicskítani Rencsót....

MsIreneAdler 2020.12.29. 22:48:13

@Kosztarika: akkor egyszerre durrant el az agyunk :D

Cimili2 2020.12.29. 22:48:18

@tvbuzi: idézni csak pontosan szépen!! :)) innenstől volt az. :DD

Zabkása 2020.12.29. 22:48:25

És most emlékezzünk vissza, ahogy Renátó a lába nyomát szopkodta az udvaron a Grúnak.... most meg kinyílt a pofája

plutopluto 2020.12.29. 22:49:02

Kár volt erre a sztorira pazarolni a műsoridőt.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 22:49:18

nocsak, hát a vaginás véglények is ostobenkók benn. micsoda váratlan fordulat!

Cimili2 2020.12.29. 22:49:29

@Pamutbojt: igen, ezen röhögök is. :DDDD

Ármándójózsi 2020.12.29. 22:49:45

Ez meg mi a lófasz??? Azt mondja Kuszafog, hogy így kell viselkedni egy FÉRFINEK??? Mi van??? Hová keveredtem??? Ezek tényleg megérdemlik egymást...

tvbuzi 2020.12.29. 22:49:51

Vettem észre :DDDDD

Zabkása 2020.12.29. 22:49:55

Micsoda kortes beszédet tolt magának előre :D na tudjuk a feladatot! 99-1-ra kiszavazni a picsába ezt a gyökeret. Még az asszony telóját is ellopom szavazni :D

Nbl 2020.12.29. 22:50:04

@csodalámpa: Becskicskították, szarrá alázták.

princejesus 2020.12.29. 22:50:05

Zártosztályról válogatták a lakókat? Mi a fasz

SzabadEzANév? 2020.12.29. 22:50:11

@plutopluto: Nem volt kár mert nagyon remélem hogy most már mindenféle Renátó fannak leesett mekkora egy gyökér ez a Rencsi és kiesik. Szégyen az emberiségre

tvbuzi 2020.12.29. 22:50:47

Győzőt nézze az Anikó

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:51:34

@Ármándójózsi: Jó az avatárod! Most hogy a posztcsiba benne voltál, nem is lehet akármilyen.

Kosztarika 2020.12.29. 22:51:45

Recska: "kiszopatom" és lrfekszik Fru mellé, aki de szeretlek mondattal fogadja.
Kedves Fru, én adnék neki egy fejőgépet max. fokozaton, hogy a feje is leszakadjon.

Zabkása 2020.12.29. 22:51:46

Na a lila kendős levél meg egyértelmű reagálás arra a szerkiktől, hogy mindenki fellázadt

pomac 2020.12.29. 22:51:48

ez a fals duma nincs rajta logo ...

Mittudomki 2020.12.29. 22:52:13

Na leesett a kreatívoknak mi a népakarat :D le a kamu lilákkal

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:52:21

@Zabkása: Hero vagy. Én kényszerítem majd az asszonyt, most ez a divat. Nem figyeled a VV10-egt ?

Spitzbaue® 2020.12.29. 22:52:23

Nebassz! Akkor ezek szerint Grúra is tehtették volna a jeleket? Lóf@sz a pitsájába ezeknek a szerikiknek!

SzabadEzANév? 2020.12.29. 22:52:30

Lol már a kendőket is hamisítják a kínai piacon? Kici óccó lilakendő? :)))

nicu71 2020.12.29. 22:52:37

@tvbuzi: azt reméltem Vandi lesz

csodalámpa 2020.12.29. 22:52:40

Nah Gina, rajtad a világ szeme, remélem Renátónak nem sikerül fullos lilát szerezni...

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 22:52:40

ezek nem férfiak, és nem nők. oszt csók.

Cimili2 2020.12.29. 22:52:43

miiii? ez a lilakendő lófaszcsi és nem ad védettséget? akkor meg mi értelme??

Ármándójózsi 2020.12.29. 22:52:49

Remélem Vivi szerzi meg a kendőt. Mindenki más ellen biztos Gina távozása.

Zabkása 2020.12.29. 22:53:02

@ppupu: jogos :D lebaszok kettőt, a házamból nem szavaznak ki :D aztán még ő kérjen bocsánatot, a kutya cseléd.... (jaj bocsi kisnyuszikám :D )

Qqts 2020.12.29. 22:53:04

@Ármándójózsi: orulok Kicsim, hogy igy latod

GinaCsöcse 2020.12.29. 22:53:16

Szerintem ezek csak színházaznak, hogy felbasszam magam az égbe....
És sikerült :D

MsIreneAdler 2020.12.29. 22:53:27

@Ármándójózsi: na ezen, ezen kaptam fel a vizet. Olyan végtelenül ostoba egy sötét luvnya, hogy összekeveri az alpári prosztó hisztizést a férfias határozottsággal.

Adamadam 2020.12.29. 22:53:48

@Cimili2: csak a kiválasztásra adott védelmet

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:53:56

@Zabkása: Na, more... Látom megemberelted magad.. Ez az tesóóóó

Zabkása 2020.12.29. 22:54:03

@Ármándójózsi: most hívja ki Renit :D

@Cimili2: Hát szerintem azért, mert mindenki behisztizett, hogy belenyúltak. Értelme így csak az, hogy szavazni nem lehetett rájuk.

Zabkása 2020.12.29. 22:54:33

@ppupu: hallod dikk te se szójjá be! Mert ha teccik ha nem, én leszek a győztes basszameeeg

Mittudomki 2020.12.29. 22:54:59

@Ármándójózsi: Pont hogy fordítva..Vivi ellen necces..Fru-Renátót szerintem kinn hagyná(persze Virág ellen nincs sansza Ginának)

Cimili2 2020.12.29. 22:56:27

@Mittudomki: dehogy esett le!! olvassák a hvt.

princejesus 2020.12.29. 22:56:30

Úgy is Bálintot fogja kihívni, ennyi miatt nem hívja ki Rencsit

kipcsak harcos 2020.12.29. 22:56:33

@SzabadEzANév?: nem tudhatjuk, hogy a SVÉDEKNEK (itt tanultam) mi imponál :D
Könnyen lehet, hogy Renátó köreiben most lett ember :DDD

pomac 2020.12.29. 22:56:40

@csodalámpa: ez is helyes meg a másik alak is

HufnágelSteve 2020.12.29. 22:56:51

@nicu71: Az biztos, hogy kategóriákkal jobban néz ki, ráadásul nem is ajnározza magát (Gőzeke saját magát igyekszik felsz.pni, de a béka feneke alulról távcsővel szintről nehéz)

Ármándójózsi 2020.12.29. 22:57:07

@Zabkása: Persze, akkor tuti visszamenne, de én azzal nem számolok, hogy a saját "csapatából" tenne valakire. Sajnos. Mert Renátót szívesen látnám kibaszva a gecibe...

Qqts 2020.12.29. 22:57:14

RANDOM OFF KOMMENT

Cimili2 2020.12.29. 22:57:50

@Adamadam: értem, köszi! nem tudom mindig figyelni, soxor pont akkor hívnak telón, visszanézni meg nincs időm.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 22:58:13

RANDOM OFF KOMMENT RANDOM OFF KOMMENTJE

Zabkása 2020.12.29. 22:58:44

@Ármándójózsi: ne adjuk fel, hogy ma/holnap összebalhéznak :D

@ppupu: Jólvan nyugi tesóóó vágod?! Csak be voltam baszva, de már elmúlt (((farokmarkolás végig)))

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 22:58:53

@kipcsak harcos: Ebben biztos lehetsz. Most aztán megemberelte magát Recska, a kinti haverok most látják igazi férfinek.

Ármándójózsi 2020.12.29. 22:59:10

@Qqts: Drága, már annyira egyformák az avatarjaink, hogy azt hittem én írtam be a "RANDOM OFF KOMMENT"-et.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 22:59:16

Bameg Fru megy bocsanatot kerni ennek a tikkelo ideggyenge nigganak, vicc

Pamutbojt 2020.12.29. 22:59:18

@Zabkása: :D Nagyon jó kis beszéd volt, és cseppet sem volt felesleges, sem kínos. :D

@SzabadEzANév?: Renátó fan????? :D Volt ilyen???

GinaCsöcse 2020.12.29. 22:59:59

@ppupu: Egyébként ez akár igaz is lehet ! Végre helyrerakja a fehér gádzsit !

Zabkása 2020.12.29. 23:00:20

@Pamutbojt: és cseppet sem kontraproduktív :D

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 23:00:48

@Zabkása: Na akkó jó van, már azt hittem karatéjos kardos találkozó lesz a klánjaink között

2020.12.29. 23:00:50

a zenei szerkit üdvözlöm, ma is felhasznált két favorit cuccot:

david lynch - the night bell with lightning

www.youtube.com/watch?v=T8ZhfKRNDV0

wendy carlos, rachel elkind - the shining (main title)

www.youtube.com/watch?v=pylfy_L6Bjs

Zabkása 2020.12.29. 23:00:51

Reni aztán majd tuti kint azzal magyarázza, hogy meg volt rendezve, ezt kellett hoznia... a nagy büdös lófaszt

Qqts 2020.12.29. 23:01:10

@Ármándójózsi: mar tobbszor neztem en is, hogy ilyet nem is irtam.

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 23:01:44

@GinaCsöcse: Hát nem beszélek én hülyeséget, more. OKJ-s kancigány tanfolyamom van.

Zabkása 2020.12.29. 23:02:06

Lesz a BV-ben most ez a balhé? Mert ha nem, azt a maradék 10 agysejtemet megmentem és kikapcsolom a khecibe

HufnágelSteve 2020.12.29. 23:02:32

Aki kapcsolatban van Gőzekével szóljon neki, hogy a sötétségén nem segít a rakás csillogó holmi.

Ármándójózsi 2020.12.29. 23:03:21

@Qqts: Nem lehet, hogy azért, mert már eleve hasonlítottunk egy kicsit?

Pamutbojt 2020.12.29. 23:03:40

@Zabkása: " és cseppet sem kontraproduktív :D" --- Igen, főleg! :D :D :D
De legalább kint mondták a haverok, hogy " Így is van tesssssssa....."

Qqts 2020.12.29. 23:03:41

Hogyan lett ebbol az aranyos pufi nagy mackobol egy ilyen gusztustalan visszataszito FIREG?!

Tavaly mindenki fiireg volt

Zabkása 2020.12.29. 23:04:15

@Pamutbojt: dehogy mondták ezt. “Ezaz báttya!” - na ezt mondták :D

Qqts 2020.12.29. 23:04:21

@Ármándójózsi: voltam mar jobb formaban is, de sosem hasonlitottam Gyuri bara

Kosztarika 2020.12.29. 23:04:31

@Ármándójózsi: hogy te micsoda férfi vagy! Hogy jött az ötlet? Zseniális az egyforma avatar! Grat. :)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 23:05:06

Na Renike dobd le a lilat had vigyen Gina

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 23:05:59

Ja rájöttem, Győző maga a 18 karikás

Zabkása 2020.12.29. 23:06:30

Én ezt a Győzőt nem hiszem el... hogy a faszomba képes ez létezni, nem felejt el levegőt venni, meg még fizut is kap meg képernyőt...

MsIreneAdler 2020.12.29. 23:06:40

@szociál: áh, ábrándozz csak. Gina szerint is ilyen az igazi férfi :(. Tegnap Daniról magyarázta Virágnak, hogy azért viselkedik így, mert szereti...

Ármándójózsi 2020.12.29. 23:06:55

@Qqts: Az eredeti avatar egyébként az igazi Hosé Armando volt. Emlékszel?

Pamutbojt 2020.12.29. 23:07:14

@Zabkása: Jó""" van na, akkor azt... :D

Kosztarika 2020.12.29. 23:07:33

@Ármándójózsi:
Qqts sosem látszott télapónak, szerintem. De lehet hogy tévedek.

Qqts 2020.12.29. 23:07:54

@Ármándójózsi: majd tartok egy random napot sajat keppel. Varatlanabb lesz, mint a RANDOM OFF KOMMENT

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 23:08:24

@Qqts: ugyanabban a masodpercben irtunk kommentet

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 23:08:38

@MsIreneAdler:
:(
Balint ellen 0%-a lenne Ginanak, vahjon Vivinek meg marad a lila?

Qqts 2020.12.29. 23:09:21

@úgymond olvasó mmkk: osszeer a lelkunk. Teljesen ratok hangolodtam. En vagyok a blogmotor maga

HufnágelSteve 2020.12.29. 23:09:23

Moh fosik Rencsótól és/vagy rokonságától?

Zabkása 2020.12.29. 23:09:25

Ha én bent lennék lila kendővel akkor, amikor iszonyat biztonságban érzem magam, akkor simán feldobnék valami fogadást vagy versenyt másokkal, és bedobnám a kendőt, a másik meg mondjuk az inasom lenne egy hétig. Szerintem a nézők imádnának érte, ha nem vagyok veszélyben akkor veszteni nem vesztenék, meg max lenne egy inasom egy hétre :D a szerkik meg már írnák a kövi évadhoz a nevem a stábba :DDD

Qqts 2020.12.29. 23:10:09

Herevero lebukott! Ezert lepett le! A Rencsi haverja.

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 23:10:12

@MsIreneAdler: @Pamutbojt: Mi a f@sznak kell magyarázkodni Recskának, kijött egy helyzetből "győztesen" és most lecsicskítja magát.

Zabkása 2020.12.29. 23:10:15

@szociál: Bálintot ki merné hívni bárki 2 győzelem után?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 23:10:33

@ppupu: meg kell vesztegetned a hallgatásomért..

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 23:11:47

@Zabkása:
Renata ki, mert tokos kemeny csavo

Ja nem

Zabkása 2020.12.29. 23:11:49

Na Renikének kiderült az egyik komplexusa... a kis fasza :D

MsIreneAdler 2020.12.29. 23:12:02

@szociál: jó kérdés. Egyedül Vivi ellen lenne némi esélye. Na majd meglátjuk. Bár nekem nem tetszik ez a kendős trükközés...

SzabadEzANév? 2020.12.29. 23:12:04

Rencsinek kicsi a fasza. Már érthető, az összes agresszió ebből fakad nála.

Zabkása 2020.12.29. 23:12:19

@szociál: annyira, amennyire egyből markolt a lila kendőre :D

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 23:12:40

@úgymond olvasó mmkk: Én vállalok minden balhét. Csak teszteltelek, elbuktál :)))))))

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 23:13:23

@ppupu: csak várj, te nyugdíjas dromedár :))))

SzabadEzANév? 2020.12.29. 23:13:26

Na ezt jól megbeszéltük :))

Zabkása 2020.12.29. 23:13:41

@SzabadEzANév?: na neszopass h ezt most így egyszerre :D ezt IS... hát mindjárt rád szavazok

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 23:13:49

@SzabadEzANév?:
Akkor biztos kamionnal jar, mert a kis pocsuek nagy autot vezetnek, kompenzalando

MsIreneAdler 2020.12.29. 23:15:01

@ppupu: nem tudom nézni a belevalót azért kérdeztem. Renátón meg ne keress logikát :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 23:15:05

@MsIreneAdler:
Gina csak essen ki, ne hogy egy kis orome legyen a tikkelo Renikenek

Zabkása 2020.12.29. 23:15:16

@szociál: őt max ilyen lepattant 16 éves fekete suv-ban tudom elképzelni, amibe 3ezerért tankol

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 23:16:26

ennek a kendőzésnek mi értelme volt?

SzabadEzANév? 2020.12.29. 23:17:05

@Zabkása: Ott van Győző előtt az asztalon a papír, szerintem azt kell :D

Zabkása 2020.12.29. 23:18:05

@SzabadEzANév?: ugorj már be érte :D nem merek Győzi közelébe menni, mert vagy a diliházba kerülök, vagy a kékfénybe

Zabkása 2020.12.29. 23:20:31

Itt senki nem bírja ki estig a kakerázást?

SzabadEzANév? 2020.12.29. 23:20:33

Ezek a kakidalok nagyon jók :))

Zabkása 2020.12.29. 23:20:48

@ppupu: csak azért mondod, mert feka vagyok?

MsIreneAdler 2020.12.29. 23:20:49

@szociál:... akiről most olvasom hogy nincs megáldva odalent :D. Azért kárörvendek kicsit!

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 23:21:15

@úgymond olvasó mmkk: AZ RTL-ben a válságstáb szintén erre keresi a választ :)

Zabkása 2020.12.29. 23:21:25

Na erre a dagadt meztelen Rencigányra szarás közben nem számítottam...

SzabadEzANév? 2020.12.29. 23:21:58

@Zabkása: Amúgy szerintem a Győző mai outfitje alapján simán csak megvakulnál a közelében, ettől a sok flittertől :)))

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 23:21:58

Remélem a Véda is lefotózza győzit

Zabkása 2020.12.29. 23:22:56

@SzabadEzANév?: nem elképzelhetetlen... most is fáj a szemem, de akkor rejtély megoldva

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 23:23:00

@Zabkása: Legyééé kérlek politkorrekt. Az afroeurópai.

MsIreneAdler 2020.12.29. 23:23:06

@ppupu: köszönöm szépen előre is!

Kosztarika 2020.12.29. 23:23:54

Győzi az elköszönésnél úgy áll be, mint Jézus a kereszten.
Szögem is van, kalapácsom is, meg is tenném. Bumm a fejbe.

Qqts 2020.12.29. 23:23:57

Tenyleg senkinek nem jutott eszebe a csiga-biga gyere ki cimu nota?!

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 23:24:03

@MsIreneAdler: Nincs mit tesa, bármit megtudok igérni

Ármándójózsi 2020.12.29. 23:24:14

@ppupu: Nem afró az Te. Indieurópai.

HufnágelSteve 2020.12.29. 23:24:27

@Zabkása: Rémálmodj királylány helyett pucéran pucsító Rencsóról :)

Zabkása 2020.12.29. 23:24:31

@ppupu: gecc mekkorát felröhögtem :DDDDDDDDDD CÉSZ - az új BLM

@szociál: Flinstone edition - alul már kirohadva

Ármándójózsi 2020.12.29. 23:24:55

@Qqts: De, de én azt máskor szoktam énekelni... :D

SzabadEzANév? 2020.12.29. 23:24:59

Jó ez a VV csak sok a köcsög

HufnágelSteve 2020.12.29. 23:26:07

Gőzeke triplán péklapát pozitív, de hosszába-keresztbe jó mélyen "annál" is inkább.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 23:26:44

@Zabkása:
Es villog az osszes hibajelzo a muszerfalon, mert szervizre mar nem futja

Qqts 2020.12.29. 23:26:58

@Ármándójózsi: nevetek, de azé’ ne má’ :Dddd

Qqts 2020.12.29. 23:27:43

@SzabadEzANév?: maris itt a majus elseje? Akkor lassan itt a szulinapoooom juheeeej! Ma bebaszok

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 23:28:03

@Ármándójózsi: Aszonta feka. Az nem lehet indoeurópai. Ja... amúgy meg nen nyitok vitát, mondtam már hogy OKJ-s kancigány vizsgám van, csak nekem lehet igazam. :DDD

Ármándójózsi 2020.12.29. 23:28:42

@Qqts: Jó, nem ezzel szoktam indítani, de ha már megvan az összeszokás akkor olyan kis aranyos, nem? :D

Qqts 2020.12.29. 23:29:20

@ppupu: lesznek ma ufo eszlelesek salgotarjan fele. Ezt a szettet az uregyetembol is kiszurtak

Zabkása 2020.12.29. 23:29:24

@ppupu: basszameg, erre befejezték már az OKJ képzéseket... pedig ez nekem is kéne!

ppupu #Fantom for President 2020.12.29. 23:32:12

@Zabkása: Így jártál tesó... de ha igazolod, hogy az összes részt megnézted a VV10-ből esélyes, hogy megkapod.

@Qqts: A 21-es világítani fog végig :)

Kosztarika 2020.12.29. 23:32:18

Idegállapotba kerültem Frunátótól, meg sem tudok szólalni, pedig ez nem jellemző. :(

Zabkása 2020.12.29. 23:33:00

@ppupu: screenshot az rtlmost oldalról, hogy már láttam.. amit nem ott néztem, ott aznap meg itt kommentelgetek :D DONE!!!

Ármándójózsi 2020.12.29. 23:35:41

Engedjétek meg nekem, hogy ezzel a kis poszttal elbúcsúzzak Tőletek, vár a Valhalla. Érezzétek megtisztelve magatokat annak a tiszteletével akit csak szeretnétek, kivéve @Qqts: Őt én szeretném 110%-ban megtisztelni!

Találkozunk valahol, valamikor ez volt Ármándójózsi!

Szép álmokat szerelmem és szerintem ne baszcsizz be! <3

Qqts 2020.12.29. 23:38:47

@Ármándójózsi: nyugodalmas jo ejszakat Kicsim ❤️
Nem fogok inni, csak vicceltem. Majusban nincs ilyen hideg.

Qqts 2020.12.29. 23:39:46

@Kosztarika: talald meg a hangod Viiirem

Fálki 2020.12.30. 00:07:48

@Nbl: Szerintem egy darab kép volt rola, ahol egy rosszlanyokos tablaval all, semmi tobb.

kawazu 2020.12.30. 00:18:13

@kawazu: bocsi ez nem neked ment mert szem nem erted
sorry!!!!

Ármándójózsi 2020.12.30. 00:47:47

Közben megszállt az ihlet és egy kicsit elszakadva a játéktól (AC Valhalla, ha eddig ez valakinek még nem volt egyértelmű), úgy gondoltam befejezem a kéretlen véleményezését a villalakóknak.

Ugye az előző posztomban eljutottunk a nagyobbik brancs végére és ezzel egyben azoknak a szereplőknek a végére is, akik csak semlegesek, vagy kevéssé szimpatikusak nekem. Jöjjön hát, szebben nem tudom megfogalmazni, az alja...

8. helyen egyértelműen Gina áll. Róla is elég hosszan írtam nemrég, ebből csak annyit ismételnék meg, hogy bár szóban negyon szépen tudja hangsúlyozni a kitartást ez a valóságban, ha arra kerül sor nyomban szertefoszlik amint munkára, feladatra, vagy bármilyen "megterhelő" dologra kerül a sor, ami nem cigizés, vagy piálás. A kitartása egyedül Digóóó felé töretlen, aki persze köszöni jól megvan nélküle kint a barátnőjével. Írtam azt is, hogy nagyon látszik milyen közegben szicializálódott, ha ezt a viselkedést egyáltalán annak lehet nevezni. Nagy szíve van az biztos, de a szája is hasonlóan nagy és eléggé ocsmány. Nekem egyáltalán nem szimpatikus, csak azért került a 8. helyre, mert meglepően van még nála lejjebb is.

A 9. helyezésért ismét nagy a versenyfutás, de nem úgy, ahogy gondolnátok. A maradék 2 játékos ugyanis mindent megtesz, hogy még ennél is lejjebb kerüljön. Lehet, hogy ezt a helyezést ki sem kellene osztanom, hanem inkább a 10. helyet kellene megosztani Renátó és Fru között, mind a ketten nagyon rászolgáltak.

Elsőként a két 10. közül Fru. Ilyen gonosz, manipulatív, rosszindulatú nővel egy kezemen meg tudnám számolni, hogy mennyivel találkoztam az életemben. Hihetetlenül arrogáns és beképzelt, igaz ezt el lehet mondani a párjáról Renátoról is. Ezenkívül végtelenül ostoba, képtelen felismerni, hogy ezt a viselkedést senki nem tolerálja sem odabent, sem idekint. Teljesen vakon van. Kifejezetten ellenszenves.
Renátó... A mai teljesítményével feltette az i-re a pontot, bár az az érzésem, hogy nem ez volt az utolsó, még sok pontot fog felpakolni, csak győzzük "i" betűkkel. Egy igazi gyökér, akiről az ég világon semmi jót nem lehet elmondani. Hangember, akinek kurva nagy szákja van, de ha arra kerül a sor, hogy nem a 40 kilós Virágot kell korházba juttatni, hanem nagy fasszal ki kellene menni párbajozni, rögtön becsicskul és még a gyavaság jelzőjét is magára vállalva, szorongatja a kika kendőt, ami mögül természetesen ismét megjön a bátorsága az kőbunkó viselkedéshez
Nem, hogy ellenszenves, kifejezetten irritáló, hányingert keltő. Egy rohadék.

Nos itt a vége fuss el véle. Ez az én véleményem szilveszter előtt 1 nappal az eddig látottak alapján.

Malacka büszke lehet rám, még őt is lepipáltam senki álltal nem olvasott 500 soros szómennéssel. :)

Post Modern Prometheus 2020.12.30. 01:21:56

@Fálki: Ezt mondta Virág is, hogy csak elkészültek a képek, de elvileg fel se lettek töltve az oldalra, mert meggondolta magát, vagy mi. Én legalábbis így emlékszem, hogy a szaunában a Daninak ezt ecsetelte. Kikerülni meg feltételezem úgy tudott, hogy aki a képet csinálta, az tovább küldte haveroknak, úgy meg viszonylag nagyon gyorsan körbe tud érni ha egy körön belül mozognak, és ezek szerint Dani pont abban a körben mozog.

2020.12.30. 01:26:56

@Ármándójózsi:

na, de ármándójaúzsi! el akarod venni a - mindennapi - kenyeremet, azaz pászkámat, h már te is kisregényekkel állsz elő?:Đ

ma eléggé be volt punyadva a kommentszeksön, ezért sem éreztem különösebb késztetést, h on- és offopic agymenéseket körmöljek - bizonyára pityeregtek is páran emiatt.

örülök amúgy, h még mindÉg pozitívan állsz hozzám, az irritáló (tinis:D) rövidítéseim dacára is. ezekről - sajna - nem tudok leszokni; csak akkor hagyom el őket, ha vmi hivatalosabb hangvételű levelet fogalmazok.

renátóval kapcsolatban mögvan közöttünk az egyetértés. nálam a mega-irritáló halmazba még simán befér(t) mellé a csövesbánat digó, és a magát entellektüelnek eladni próbáló (és emiatt vhol még a natural born dzsipiknél is szánalmasabb) gábor. belőlük áll(t) össze a bottom 3 az idei szériából.

K_Attila 2020.12.30. 01:31:04

Ha lehet egy tiszteletem, Fruzsina tattikából kért bocsánatot, és tattikailag magyarázta félre az elvárt maszkulin jellemzőket, mert pillanatnyilag fontosabb neki, hogy Reni megmaradjon a szerelmes kiskutyájának, mint a saját igaza.

K_Attila 2020.12.30. 01:33:21

Kleiszthenész i.e. 508-ban Tattika lakosságát 10 phülére osztotta.

2020.12.30. 01:41:35

@K_Attila: nem akarok renátóschan kötözködni veled, de neked miért nem az a nicked ezzel a profilképpel, h dzsina apukája, a szárnyas dekkvadász?:Đ

frunál csupán egy dolog nem "tattika" bent a villában: az ócska, már évtizedekkel ezelőtt is kizárólag az igénytelen (wannabe) kekszmunkások által preferált szájkontúr alkalmazása.

nekem - és valszeg nektek is - tök mindegy, h a kinti életben a renátó fogja majd ököllel, és/v viperával a fogszabályzását megoldani, vagy egy másik, agresszív semmirekellő.:]

nem azt propagálom, h megérdemli (majd esetlegesen) a testi fenyítést, csak annyit merészelek (nem píszí mód) hangoztatni, h számára empátiával, sajnálattal nem fogok tudni szolgálni, még ha el is ássa vki hat láb mélyre, ahogy a szerencsétlen prostitált fannit.

K_Attila 2020.12.30. 01:49:39

@vágtázó vadmalac: a nevem a stabilitás, ami láncként köti össze a változó képeket.
Valamiért úgy képzeltem, hogy Fannit nem simán elásták, hanem valami módon teljesen dezintegrálták, mert valaki, akit elfelejtettem, hogy ki, de involvált volt az eltűnésében, azt nyilatkozta, hogy soha nem fogják megtalálni. Ez persze jelenthet egy egyszerű elásást is egy jól megválasztott helyen.

2020.12.30. 01:57:02

@K_Attila: az elásást csak az egyszerűség kedvéért írtam, meg amiatt, mivel egyelőre nem tudni, h savban lett feloldva, v egy disznófarmon falták be a távolabbi rokonaim. szvsz a civil lakosságnál, csak az illetékes hatóságokat izgatja kevésbé, h mi lett vele.
bezzeg, ha egy miniszterelnök lányának esküvőjén ellopott okostelefon lett volna, nem csak egy noname proli, aki örömlányként dolgozott, akkor már sanszos, h sikeresen felgöngyölítették volna az ügyet. vátevör.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.30. 07:16:06

@Ármándójózsi: Ha már benne vagyunk a sorrend állításokban, én is adok egyet, valószínűleg nem sok emberrel leszek teljes EKG-ban. :-) Az én sorrendemben a szimpátia/aktivitási mutató a játéknak jelenlegi szakaszában (a nyitó rész vége felé járunk, ezután a párbaj után lépünk a középjátékba) 40%/60%, azaz a játékosok megítélésénél kb. 40% a szimpátia arány (a végjáték felé növekedni fog kb. 60%-ra), és 60% az aktivitási mutató (lehet pozitív is, és lehet negatív is, vagy taktikai, illetve lehet egy olyan része is, hogy valami meglepetést még várok a játékostól, de ennek az aránya a végjátékig kb. 40%-ra fog csökkenni). Tehát fentiek alapján:
1, Bálint (szimpátiából 40%, aktivitásból 50%) = 90% (a Bálint aktivitási mutatóját elsősorban a taktikai felkészültsége teszi ki)
2, Robi (40%, 40%) = 80 % Itt még megjegyezném, hogy szerintem csak ez a két játékos nyerheti meg a szériát (amennyiben a szerkik nem lépnek be valamilyen kiszámíthatatlan módon a játékba, az ő kárukra), és ez már hetek óta kiderült. Ha Bálint hibázik egy nagyobbat, és Robi nem, akkor Robi lehet, hogy a végén megelőzheti Bálintot.
3-5 Fru (10%, 40%) = 50% (az aktivitási mutatója kicsit szubjektív, van megelőlegezett későbbi meglepetés faktor is benne, és jó lenne, ha valahogy leválna Renátóról, és elkezdene más irányban kavarni)
3-5 Virág (20%, 30%) = 50% (a szimpátiamutatójában benne van, hogy nekem nem jön be ez a virnyákolása Danival, ha befejezné, akkor erősödhetne a szimpátiamutatója, nagyon-nagyon halványan és titkosan esélyes lehet a végső győzelemre is, ha valami fatálisat hibáznak az előtte álló fiúk)
3-5 Dani (10%, 40%) = 50%
6-8, Vivi (30%, 10%) =40%
6-8, Gina (10 %, 30%) = 40% Itt jegyezném meg, hogy Gina aktivitása véges, ez a maximuma, amennyit esetleg erősödik szimpátia vonalon, annyit csökkenni fog az aktivitása).
6-8 Merci (20%, 20%) = 40%
9-10 Moha (10%, 20%) = 30%
9-10 Renátó (10%, 20%) = 30%

Na várom a "nem EKG"-kat ! :-D

hereverő heverő 2020.12.30. 07:43:56

@VV Erőlegény: Lóreggelt. Nem EKG :)

Amúgy majdnem. Én Frut lejjebb tenném a listán, mert megelőlegezett aktivitást adtál neki. Viszont úgy ne nyerjen senki versenyt, hogy MAJD még lehet benne valami de MOST épp semmi. Szerintem tök egy szinten vannak Vivivel és Virággal.

kozi001 2020.12.30. 07:59:01

@VV Erőlegény:
Bálint, Robi
Többiek
.
kutyám
.
ganajtúró
.
béka segge
.
lapostetvek, gyűrűsférgek
.
tirpák proli Daniella, Mohcsing

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.30. 08:03:01

@hereverő heverő: Ezt EKG-nak veszem. :-D Amúgy Fru vonatkozásában a szubjektív pontozásom 10%-os csökkentését abszolút megértem.

Még egy dolgot szeretnék elmondani. A játék kezdete óta folyamatosan olyan álláspontból kommentelem a játékot, amivel azt a vágyam fejezem ki, hogy ezt a hatalmas szakadékot az 1-2-es játékos és az összes többi között valahogy csökkentsem, azaz a kommentjeimben megjelenik egyrészt hogy a műsor miatt szeretném, hogy 1 es és 2-es játékos helyzete kicsit gyengüljön, illetve a többi valahogyan zárkózzon hozzájuk, és tegye szorosabbá a végjátékot, miközben persze valahol örülök annak is, ha a különbség megmarad közöttük. Viszont legközelebb egy sokkal kiegyenlítettebb és több esélyes castingot szeretnék látni. Ez a folyamatos kendőkkel benyúlás a játékba a műsor halálát jelenti sztem. Most éppen ki akarnak venni egy-két lila kendőt a kihívás előtt.... Bakker akkor mondják meg a riportban, Gina, azt akarjuk, hogy ezzel, vagy azzal párbajozzál...!

Ármándójózsi 2020.12.30. 08:03:50

@VV Erőlegény: Nyilván, csak az elejével értek egyet, de érdekes a szempont, hogy külön választottad a szimpátiát és belevettél még egy faktort az aktivitást. Ha így nézzük, akkor akár lehet is jó a sorrend, csak én képtelen vagyok eszerint osztályozni.
Nekem az aktivitás nem játszik, mert a sorrendem pusztán a pillanatnyi szimpátián alapul, függetlenül a játékban mutatott aktivitással. Illetve abból az aktivitásból pedig különösen nem kérek, ami Ginát, Fru-t, Renátót jellemzi.

Itt kell azonban megjegyezzem, hogy az én személyes sorrendem valószínűleg jócskán eltér a nézők többségének szimpátia sorrendjétől. És szerintem éppen ezért Bálint nem fogja megnyerni ezt a játékot. A legnagyobb esélye erre jelenleg Robinak és Virágnak van szerintem.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 08:16:00

@Ármándójózsi: ha irnek, mindenkeppen kulom udvozolnem a hogy volt onlajn magazin kommenteloit

Ármándójózsi 2020.12.30. 08:17:35

@Ármándójózsi: u.i.: Nem is beszélve Fálki-ról, aki, ha úgy tartaná kedve ennél nagyságrendekkel jobbat összedob a reggeli egészségügyi ideje alatt. (Értsd: szarás).

(Puncs off)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.30. 08:18:18

@Ármándójózsi: Teljesen megértelek, ez az alapvető nézőpont különbség közöttünk, ezért tőlem még nem igen kaptál "nem EKG", vagy ezzel egyenértékű, véleményt sztem, mert hogy így is lehet látni az eseményeket (de sztem ez az egyszerűbb :-D). Én viszont a játék nyitó és közép részében izgalmas és fordulatos brazil szappanoperát szeretnék látni, a végén persze nyerjen a legszimpatikusabb, de nálam nyerhet a főgonosz is (ha zseniálisat alakít). :-D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 08:22:07

@VV Erőlegény: tipp a brazil szappanoperához: Jocly TV, Sorozat+, Izaura TV. nem.kell megköszönnöd.

Fálki 2020.12.30. 08:38:49

@Ármándójózsi: Nagyon kaparsz, Ármándó :o)

Zabkása 2020.12.30. 08:41:08

@Ármándójózsi: Ármándó! Hol a többinek a leírása? Nagyon elolvasnám, de nem találom :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.30. 08:41:46

@úgymond olvasó mmkk: Eléggé rég óta úgy érzem, hogy egy folyamatosan kóstolgató, és beszólogatós, kellemetlenkedő nick vagy az irányomban, bár ugye arccal is ismerjük egymást valamennyire az EKG csoportból, és nem köszönetképpen mondom, de az előre megírt szappanoperák nyilván nem hoznak lázba, de egy ilyen műsorfolyamnál szívesen veszem, ha abba az irányban mennek az események, engedj meg kérlek ennyi személyes preferenciát, és a triumvirekhez képest véleményeltérést, a részemről. PEACE !

Ármándójózsi 2020.12.30. 08:45:04

@Fálki: Próbálom helyrehozni a hibáimat és árnyalni a rólam kialakított képet Benned... A magam egyszerű, de őszinte módján. (Mindent megbánós smiley)

hereverő heverő 2020.12.30. 08:46:13

@Ármándójózsi: az árnyalni nem egyenlő a kinyalni igével

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 08:50:50

@VV Erőlegény: felreertettel, nem kotekedesbol szoltam hozzad, vicceskedni probaltam, de latom nalad az nem megy at sose :) (ki az, aki koran reggel kotekedik?)
oszinten: kinezed akar a lakokbol, akar a szerkesztokbol ennyi evad utan, hogy izgalmassa, fordulatossa, "brazil szappanoperassa" tudjak tenni a musort? ahhoz minimum porig kellene egetni az egeszet, soval behinteni a helyet, es teljesen uj iranyba vinni a koncepciot ugy, ahogy van. engem pl. rohadtul untatnak a szerelmi szalak akkor is, ha rendesen meg vannak csinalva, te meg ezt keresed benne, ez oke. abban azert megegyezhetunk, hogy amit most csinalnak benn szerelmi szal neven, az inkabb idegesito vergodes, ugye?

Ármándójózsi 2020.12.30. 08:50:54

@Zabkása: Az első rész, még talán az előző, vagy a két nappal ezelőtti őfiben. A másodikkal is legalább ennyire bizonytalan vagyok. Vagy ennek az öfinek az OFF cunamitengerében, melynek lelkes gyártója vagyok én is vagy a tegnapiban.
De nem lehet nick hozzászólásra keresni? Ha rákattintassz? Mondjuk sokkal akkor sem vagy beljebb, de legalább a szerelmi életemmel tisztában leszel a végére.

hereverő heverő 2020.12.30. 09:00:38

@Ármándójózsi: Mi a fene ez a kaméleonos avatar? Összeköltöztél Qqts-al?
Az igazi Fernando Colunga images.latintimes.com/sites/latintimes.com/files/2017/08/29/fernando-colunga.jpg sokkal jobban állt :)

Magentax 2020.12.30. 09:00:41

Most néztem vissza a tegnapi részt.
Huhh, micsoda egy undorító kancigány ez a rencsike. A Fruról is megvan a véleményem, egyetért azzal, hogy egy pasinak basztatni kell a nőjét akkor is, ha az nem csinált semmit.
Hát, megérdemlik egymást!
Azt is marhára bírtam, hogy pont a Dani osztja az észt rencsikének, amikor egy nappal azelőtt épp ő csinált ekkora műbalhét. Az jó volt, ahogy Virág visszavágott neki, hogy tán neki sem kellett volna b@szást imitálnia Ginával és akkor nincs ez az egész.
Egyébként biztos voltam benne, hogy Dani 1 napig sem bírja majd ki b@szás nélkül, ezért gyorsan "megbocsájt" majd Virágnak.
Azért szörnyű, hogy ezek a mai tizen-huszonegynéhány éves lányok milyen szarházi kis pincsikutyák. Egyiknek sincs semmi tartása, önbecsülése, az egyik jobban nyikog a f@sz után, mint a másik.

Pamutbojt 2020.12.30. 09:05:23

@VV Erőlegény: Az aktivitást én sem tudom figyelembe venni a sorrendben, mert az aktivitás többnyire kimerül ordenáré üvöltésben meg rosszindulatú mocskolódásban.
Az elején nálam is Bálint és Robi áll (bár Robi már inog), utána tanácstalanság, nincs tovább.
A legalja sajnos a fajtárs-brigád (Reni, Dani, Gina, Merci) és Moh + Fru. Ez természetesen nem előítélet, csak így sikerült a casting, erről nem tehetek. :D Vivi semmilyen, Virág meg....na őt nem tudom, mert Dani mellett nem mutat semmit, csak a nyűglődő szívszerelmest. Proliúrtalanított változatban megnézném azért, de erre nem sok esély van.

Zabkása 2020.12.30. 09:06:31

@Ármándójózsi: miért, összejöttél Fruval? :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.30. 09:09:33

@úgymond olvasó mmkk: Még ebből a hozzászólásodból sem érzem a sugárzó lakótársi lelkesedést irányomban, de örülök, ha ismételten félreértettelek (néhány nappal ezelőtt is megtörtént ez már közöttünk, és azt hiszem, hogy közben is volt más egy-két lightosabb verbálisan elkövetett pengeváltásunk), viszont máskor lsz. használd az emojikat, mert tényleg nem szeretnék senkivel sem személyeskedő kommentvitákba keveredni, és mivel mindketten tudjuk egymásról, hogy hús-vér emberek vagyunk, nem csak egyszerű HV nickek. Én elfogadom a Te preferenciáidat, sőt egyet is értek velük. Nekem sem hiányoznak a hosszú ideig tartó, és unalomba fulladó szerelmi szálak, sem az egyoldalúak (Dani-Virág), sem a fél kamuk (Merci-Moha), sem a full kamuk (Fru-Renátó), maximum addig, amíg kialakulnak, és aktivitást váltanak ki a szereplőkben, később már ezeknek a kapcsolatoknak a mihamarabbi szétválása, és újabb kapcsolatkombinációk kialakulása izgatnának, mint egyik sarkalatos pillére, és mozgatórugója az aktivitásnak ezekben a műsorokban. Ez kb. így működik a brazil szappanoperákban is, ott kb keresztül-kasul csalják egymást a szereplők. De persze jó lenne, ha humorosak is lennének a játékosok, meg meglepőek is lennének, meg korrektek, de kiszámíthatatlanok. Elfogadom, hogy szted ez nincs így, valóban, de én még attól lehetek egy idealista néző !

Qqts 2020.12.30. 09:12:18

Madarcsicsergos, termeszeti katasztrofaktol mentes, napsuteses, mosolygos, boldogsagos reggelt kivanok Kicsimnek, TriumViiiiireimnek es a mindenkiknek.

Ma kivalasztas, egyelore a kek kendot Balint csuklojara vizionalom, amit sajnalom, mert nagyon korrekten jatsza Ginaval a lancosdit. Abban biztam, hogy ez majd -minimum- akkorara nyutja a szemet, mint az orrlyuka. Tevedtem, massziv az utalat fele. Sajnalom, mert Gina kezd normalizalodni, inkabb legyen bent o, mint az a PlussMackonak alcazott Fíííreg

Ármándójózsi 2020.12.30. 09:12:27

@hereverő heverő: Pppppsszzttt... Dolgozom rajta. Egyelőre csak megtisztelem.

WICKEDWITCH 2020.12.30. 09:16:50

Jó reggelt! :)
Kihagytam pár részt a tegnapi előtt, de arra jutottam, hogy a gonosz törpe még annál is sokkal ostobább, mint amilyennek gondoltam (pedig az sem volt túl hízelgő). @K_Attila: pont ezt akartam kérdezni. Én még ott tartottam, hogy tattikából van együtt Renátóval, de valamennyire már próbált kihátrálni mögüle, mert felfogta, hogy a nézőknek talán Gábor nem volt szimpatikus. Ezt most Amanda kiesése még jobban meg kellett volna erősítse, ez után a hiszti után pedig minimális arcvesztéssel ki lehetett volna hátrálni az ölebe mögül, és pár rövid emlékezetű nézővel még meg is sajnáltathatta volna magát. Erre jön ezzel a szánalmas meghunyászkodással. Ez melyik univerzumban tehet jót a játékának??? Ne értsétek félre, szerintem megérdemli, amit kap, csak értetlenül állok az ostobasága előtt...

Qqts 2020.12.30. 09:23:30

@Ármándójózsi: h barki is kepbe kerul a szerelmi eleteddel. Igy is azthiszik, hogy a Fruert dobog :(

Ármándójózsi 2020.12.30. 09:24:50

@Qqts: Dehogy baj Kicsikém, egyenesen büszke vagyok rá, Rád!!!

Fálki 2020.12.30. 09:25:10

@Qqts: Én mondjuk azt hittem, hogy Renátót preferálja a Frunátó kapcsolatból...

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 09:26:32

@VV Erőlegény: abban igazat adok, hogy az emojikat hasznalnom kellene, megszokasbol nem teszek (a regi telefonomon mindig osszeomlott a hv, ha emojiztam), megprobalok figyelni ra a jovoben. pisz :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.30. 09:27:16

@Pamutbojt: Az a helyzet, hogy mindenkivel, akivel egyetértünk Bálintban, és Robiban, az a VV10 szempontjából gyakorlatilag EKG sztem, a maradék sorrend gyakorlatilag lényegtelen, és ez a fő problémám. Megint egy F1-es hasonlat (lehet, hogy már mondtam is), de az F1 halála, amikor Hamilton 10-20 másodperccel a második helyezett Verstappen (ha éppen nem esett ki), vagy Bottas előtt kocsikázik és a legnagyobb gondja, hogy három körrel a verseny vége előtt belefér-e nála még egy kerékcsere a legjobb köridőért járó +1 pontért, miközben a közvetítésben nem is mutatják a magányos körözését, hanem jobbára azt látjuk, hogy Raikkönen, Vettel, és Grosjean hogyan vívnak ádáz csatát a nulla pontot jelentő 12. helyért. Ja és az F1 random alkalmazott lila kendőjét pedig safety carnak hívják! :-D

Qqts 2020.12.30. 09:28:00

@Fálki: na te neee. Minden posztodban szansz neki par sort. Aztan ahogy meglattad, hogy kirakta a szurom mondva csinalt okkal dobtad a vilag egyik legjobb nojet. (az Ugymond es a Gia mellett)

Gyanus vagy te nekem Falki

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.30. 09:28:13

@úgymond olvasó mmkk: OK, lsz figyelj rá, és oldjad a görcsömet! :-)

Ármándójózsi 2020.12.30. 09:30:09

@VV Erőlegény: Húúúú, azért ez kurva nagy EKG különösen az F1 hasonlat miatt!!!

Ecotrans 2020.12.30. 09:33:58

Amúgy most mi is lesz ezekkel a kendőkkel? Valahol azt olvastam hogy csak azok fognak védettséget kapni akiknek VV logó is van a rongyán, a többiek nem.

Qqts 2020.12.30. 09:36:07

@Ecotrans: ez ma derul ki. Elvileg. Az elozetesben szerepelt, de iden kiderult, hogy az elozetes nem mindig szerepel az adasban

Qqts 2020.12.30. 09:36:39

RANDOM OFF KOMMENT

Pamutbojt 2020.12.30. 09:37:22

@VV Erőlegény: Pont így. Szépen levezetett hasonlat. :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 09:39:48

RANDOM OFF KOMMENT RANDOM OFF KOMMENTJE

Qqts 2020.12.30. 09:39:57

@hereverő heverő: veszelyes, barmikor lecsap. Nagyon dramai. Ugymondot imadom, mindig tovabb viszi.

Ármándójózsi 2020.12.30. 09:40:11

Most mennem kell, de ez csak jó hír mindenkinek, látva, hogy a ma reggeli kb. ~50 hozzászólásból 49 az enyém...

Qqts 2020.12.30. 09:40:42

@Ármándójózsi: meghallgattam ám :) ❤️

Pamutbojt 2020.12.30. 09:40:46

@Ecotrans: Ezt senki nem tudja. Az idei a random lila kendők évada.

Qqts 2020.12.30. 09:50:45

@Pamutbojt: igen, de ettol elvezhetetlen a jatek. Reszemrol mindenkepp. Amennyiben most el is veszik azt a kendot, akkor sem viszi se Renatot, se Frut. Kivalasztasnal biztos h kozuluk kerult volna ki a 4. parbaj egyik resztvevoje.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.30. 09:52:06

@Magentax:

" Huhh, micsoda egy undorító kancigány ez a rencsike. A Fruról is megvan a véleményem, egyetért azzal, hogy egy pasinak basztatni kell a nőjét akkor is, ha az nem csinált semmit.
Hát, megérdemlik egymást! "

Elvonult bőgni Fru, és végig matekozta hogy tudja végig vinni a játékot, egyedül nem tudja, úgy érzi, mert nem hiányzik neki még egy ellenség, Renike tuti szívta volna a vérét minden nap.
Ezért inkább bele ment abba hogy elviseli a kancigót.
De amint kilép a villaajtón tuti elküldi a vérbe ezt a tikkelő romát, gondolom a szülei se igen szeretnének egy cigány pereputtyot hazára.

Szerelmi szálakat engedjük el, vagy tegyék bele a BV-be, és az érdekesebb részeket amik nem ezekről a nyüszítő szerencsétlenekről szól mehet a VV-be.
Dani - Virág románc a szememen jön ki táskákba, Fru - Nigga "románctól" meg rókáznom kell sugárba.
Inkább nézem ahogy Robi össze jön Móval, mint ezeket baccameg.

hereverő heverő 2020.12.30. 09:55:48

@Qqts: Elvileg Rinó (nem elütés, i betű) nem is kaphatott volna lilát, mert leverte a szekrényt. De a f@szkalap szerkesztők megelégedtek a 100 miatyánkkal a kizárás helyett. Erre most kap lilát de sajnos nem a szeme alá. Aztán már úgysincs semmi haszna, akkor kiderül, hogy nem is biztos az a lila. De egyelőre senki sem tudja kinek van logó a kendőjén.

Szerkik, titeket is elvihetne az a kisbusz a Campona körül, amiben az aprómajmok laknak. De én még betennék hozzátok 3 kangorillát is, csak az íze kedviér'. Faszkorbács.

Raspberry Cake 2020.12.30. 10:03:26

Földrengésmentes napot mindenkinek, visszatértem közétek:)) 5 összebilincselt párból 3-at eltalátam, sajnálom Bálintot, hogy GHB-val rakták össze, nem keveset szív miatta. Rencsi és Dani birtoklási mániája beteges, egy percet nem bírnék ki ilyen mentalitású pasik mellett, nemhogy még elnézést kérjek és pitizzek nekik. Továbbra is GHB irritál a legjobban, mindenkivel szemben őt szeretném kiejteni, hiába próbálják a szerkesztők szinpatikusabbnak feltüntetni az elmúlt pár napban, nekem nem szelektív a memóriám, nem felejtek:DD Robinak hatalmas respect, hogy a buliban szólt Fruskának, hogy felejtse el azt a borzalmas szájkontúrozást, amit az agresszív szerelme nem mert neki megmondani:DDD
Fálki, köszi az új fejlécet, látom intézkedtél az ügyben:)) A posztodból viszony hiányoltam, hogy Bálint Marseillaise-t és Fradi indulót énekelt, ezek fontosak ám:P

Raspberry Cake 2020.12.30. 10:06:10

@Raspberry Cake: *szimpatikusabbnak, kijavítom, mielőtt valaki beszólna miatta (hülye telefon:DD)

Pamutbojt 2020.12.30. 10:07:09

@Qqts: Igen, ezzel az alapkoncepciója változik a játéknak, kicsit túlzásba vitték a szerkik a váratlan fordulatosdit, illetve nem biztos, hogy jól értelmezik.....

Pamutbojt 2020.12.30. 10:10:08

@hereverő heverő: A szerkik lehet, hogy leragadtak ott, hogy "cirkusz, balhé kell a népnek" - ezt pedig R és G (és néha D) szolgáltatja. Ha gettóstíl, gettóstíl, nekik mindegy, csak balhé legyen. Csak ez már a mocsár alatti szint, sajnos.

hereverő heverő 2020.12.30. 10:16:29

@Pamutbojt: EKG. És ez a szerkik értelmi szinvonalát is mutatja. nem hiszem, hogy a csatorna vezetése kifejezetten kéri a balhlét, meg a tahó gyökér játékosokat

2020.12.30. 10:18:08

oink.

azabaj #1: amíg egymás után, menetrendszerűen hullik ki a 3 legunszimpatikusabb biorobot (gina-varnyú, fru-pocok, rencsi-gyesznó), addig ugyanazokat a hót unalmas köröket kell/lehet nézni az összefoglalók jelentős részében. ezért - szvsz - nem az egydimenziós "játékosok" hibáztathatóak, hanem a magukat kurva okosnak & pengének gondoló ertéles casting crew tagjai (elljenek sünt, de lehetőleg a húgycsövükön keresztül, h emlékezetesebb legyen:Đ).

azabaj #2: mivel a játék szabályrendszere sacperkábé olyan gránitszilárdságú, mint drága hazánk alaptörvénye (azaz, ha épp úgy áll a dolog, akármikor bele lehet nyúlni, me' úgysem fog soha pampogni miatta senki), így tényleg akkor és ott szopatják a nézőket, amikor és ahol csak kedvük támad. miközben ennek a játéknak elsősörben arról kék szólnia, h az alantas szórakozásra vevő fogyasztók igényeit kiszolgálja, ergo az önként jelentkező, nagykorú humanoidokat szopassa, akár bruttó, akár nettó 36 misivel gyarapszik majdan a játék végén valaki.

Raspberry Cake 2020.12.30. 10:24:46

@hereverő heverő: Gratias tibi ago. Ilyen szép üdvözlést sem kaptam még itt senkitől:))

hereverő heverő 2020.12.30. 10:27:58

@vágtázó vadmalac: Nem tudjuk, hogy azért ilyen alja taplókat válogatnak be, mert nem jelentkezik értelmesebb (hajlok efelé) vagy direkt a taplókat keresik, az értelmesebb aspiránsok kihullanak első körben. Mindenesetre a játékosok szinvonala meghatározza az egész műsort, egy pszichológus nyilván pontosan képben van olyan téren, hogy mennyi bezártság után fognak elkezdeni veszekedni, mikor fognak dugni, mikor fullad dögunalomba és semmittevésbe az egész.
Szerintem érdekes műsort lehetne összehozni a 3-4 legértelmesebb szereplővel is, csak mozgatni kellene őket, ezt pampogjuk itt már 3-4 széria óta. Nem is kellene hozzá pénz, csak kreativitás.
No és pont az nincs.

2020.12.30. 10:29:56

Ha van tortenes azabaj, ha nincs tortenes azabaj. Ha a szerkik generaljak a tortenest azalegnagyobbaj.

En otletesnek tartom, hogy adtak a lilakat a kivalasztasra es most csavarkent (a lakoknak is es nekem nezonek is) kozoltek h kihivason csak az vedett akinek a kendojen van logo. Szamomra pont errol szolna egy reality hogy en se tudom elore mi fog tortenni es vannak benne fordulatok, amire senki nem szamit. Mivel a bentlevok nemigen jatszanak sajnos, igy kulso behatassal tortenik ez meg. Most varhatom kinek van logoja es a zurzavarban az amugy is elbizonytalanitott Gina kit hiv ki. Ugyhogy en elegedett vagyok jelenleg.

2020.12.30. 10:32:19

dikk, új fejlécz!:Đ

jaúszándékú kritikai möglátásom ezzel kapcs.:
bár egyik versenyzőnek sem szeretnék maszturbálni a stock fotójára, de az egész alakos megoldással (24"-os monitoron, 1080p felbontásban) konkreténen lúfasz nem látszódik belőlük.:Đ
ha csak klasszik mugshot-ok lettek vón beszórva, ahol max. szegycsontig látszanak, akkor még a kiesett 3-4 másik szerencsétlen is felfért volna.:]

a grün-schwarz-weiß szentháromságot viszont elmondhatatlanul csipolom (ha vkinek mond vmit a type o negative zkr neve, akkor az már vágtázhatja is ennek az okát).:]

Raspberry Cake 2020.12.30. 10:33:38

@Alice from madness: Szerintem szimplán olvasták az emberek hőbörgését fészen es instán a lila kendők miatt, így utólag próbálják menteni a menthetőt ezzel a lépéssel, amit ma fogunk látni. Gondolom, így sem lesz nagy meglepi, ha lekerül Viviről a kendő, akkor őt viszi ki, ha nem, akkor marad Bálint.

GinaCsöcse 2020.12.30. 10:35:00

ELSŐ !
Sziasztok Tesók és Tesinák !

ppupu #Fantom for President 2020.12.30. 10:45:02

Jobb hajnalt itt a földrengésektől rázkódó való világban!
Összefoglalnám a reggelt:
1. Szereztem magamnak egy lila kendőt, ne csak ezeknek az agyhalottnak legyen, bármikor jól jöhet még (A benzinkutas furcsán nézett rám a kúton, de ő nem írogat itt, tehát nem számít)
2. Bakker változott a hogyvolt fejléc
3. Csöpög a nyál a kommentszexcióból a sok szerelmes évődéstől
4. Így hajnalban izzik a processzor, hogy feldolgozza @vágtázó vadmalac: írását, de van remény (Vadmalac nem akarok beléd állni... eskü :) )
5. Esik ez a kibaccot eső, ma már 3x áztam el ki be ugrálva a kocsiból és a bepárásodott maszkon keresztül alig kaptam levegőt. Ezért sztrájkot hirdettem és ma már semmi értelmeset nem csinálok (mondjuk eddig sem, de ilyen apróságon most ne akadjunk fenn)

2020.12.30. 10:45:20

@hereverő heverő: erről, ha érdekel, írtam hosszabban, szömélyesch mögtapasztaláschom alapján:

hogyvolt.blog.hu/2020/12/28/valo_vilag_10x42_rencso_nem_erti/full_commentlist/1#c39510052

(még nem próbáltam konkrét kommentet linkelni, ha nem müxene, akkor leírom az időbélyegzőjét.)

@Alice

ha van vmi épkézláb történés - az a legkisebb baj.:]
de ennyi erővel még az is kiderülhet, h azok a kendők, amiken lesz rendes, nagy méretű vvbb logó, és már mki azt hiszi, h namostmár ezek autentikus darabok, az utolsó pillanatban szólnak, h lyaly, mégsem, hiszen nincs rajtuk a trademark ™, copyright © és/v registered trademark ® szimbólum/jelzés, szóval csak csövesbánat kínai piacos hamisítványai voltak az eredetileg is csöves kínai piacos rongyoknak!:]

Kosztarika 2020.12.30. 10:48:21

Lónapot!
"Sok sikert kívánok mindenkinek a párkapcsolati életében!"
(Renátó)

hereverő heverő 2020.12.30. 10:49:09

@ppupu: hát szép napot neked is cimbora. Én ugyan dologzom, de csak a cicát dugtam ki az ajtón megnézni esik-e az eső. De lehet hogy a macska is csak a kommentszexióból csöpögő nyáltól lett vizes (mert nedvesedni már nem tud amióta volt egy érdekes műtétje)

2020.12.30. 10:49:31

@vágtázó vadmalac:
Nekem ezzel se lenne gondom a fent emlitett okokbol. :)

@Raspberry Cake:
Ha figyelmesen elolvasod amit irtam, csak annyit irtam h a bent levok nem jatszanak igy kulso behatas van - ertem ezalatt a lilak bekuldeset. Az, hogy a logos dolog eredetileg is volt (mondjuk logika alapjan hamarabb voltak bent a logos es a logotlan kendok mint ahogy felhordult a nep, mert bekuldes elott nehez lett volna nemtetszest nyilvanitani a bekuldes miatt), vagy nezoi rahatas (elobb emlitettek mistt ez erdekes lenne) az mindegy is szamomra. Vegre van tortenes es nekem ez jo.

Qqts 2020.12.30. 10:49:31

@vágtázó vadmalac: megihlettel, ha bekoltoznek akkor a szemelyes targyam egy lilakendo lenne. De nem sima csicskagyasz kendo. Nem ám! Logos!

Qqts 2020.12.30. 10:52:50

@hereverő heverő: ne legyel undok. En szereny szemelyed is kedvelem :) azt azthiszem meg engedelyezi Armando.

Este a BV-bol kiderult, hogy Rencso spanja vagy, lebuktatott. Szoval nem kell jatszanod tovabb, hogy nem kedveled.

GinaCsöcse 2020.12.30. 10:52:53

@hereverő heverő: Én ugyan dologzom, de csak a cicát dugtam... EDDIG mertem elolvasni :D

ppupu #Fantom for President 2020.12.30. 10:53:23

@hereverő heverő: meterológiai cica? :))) Időképre be van kötve ?

ppupu #Fantom for President 2020.12.30. 10:54:52

@GinaCsöcse: @hereverő heverő: Erre szokták mondani: " Én ha dolgozom a titkárnőt dugom"

hereverő heverő 2020.12.30. 10:55:27

@vágtázó vadmalac: sikerült linkelni, és el is olvastam. Ezek alapján mindkét feltevés igaz: kis kivételtől eltekintve csak a suttyók jelentkeznek, és beválogatva is csak a legsötétebbje lesz.
Nagyon felemelő ezt tudni :(((( (ez nem neked szól hanem a castingnak - neked köszi a leírást)

2020.12.30. 10:57:00

@ppupu: tschá, ppupu! mi az, h már belém se akar állni senki?:'( lassan elő kell kaparnom a lelkem legmélyén szunnyadó renátó-dani-gina totemállatot, hacsak nem akarunk vmi elbaszott angol teadélután joviális szereplőivé válni - az eső már nagyjából megvan hozzá aláfestésnek. véletlen? aligha.:]

bájdövéj, mi a falloszt csinálsz egy lila kendővel irl? v ez csak viccz vót, v vmi divattrend, netalán van vmi valós funkciója, szimbolikája? péel unatkozó hogyvoltozókkal szolidaritást érző emberek kell hogy viseljék, és ebből hamarauchan vmi globális mozgalom fog kinőni. és a legközelebbi "oszkár-díly" ceremónián nem a csöves, lejárt lemez time up kitűzőkkel pózerkodnak majd a mféle zabhegyező hírességek, hanem hv-s lila kendőket kötnek magukra. ésésés az lesz a legmenőbb, aki nekem üzenget, beszól, nem pedig a dzsórdzsklúni, aki azt sem tudja, h melyik harmadik világbeli országgal arcoskodik éppen a sok közül.:DDDD

hereverő heverő 2020.12.30. 10:57:46

@Qqts: Azt hiszem tévútra vezetett titeket az a farok. Miből vontad le ezt a téves következtetést, hogy Rinó spanja lennék?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 10:58:19

@hereverő heverő: én meg ügyeletes vagyok, hogy rohadna meg az, aki kitalálta. négyig józannak lenni ma is meg holnap is, hát ki bírja ezt ép ésszel?

Qqts 2020.12.30. 10:59:20

@hereverő heverő: tobben egyetertettunk ebben. Mindenki tudja. Nezd meg es rajosz te szeles atmeros

Raspberry Cake 2020.12.30. 10:59:47

@Alice from madness: Értettem, hogy mit akartál mondani:)) Annak én is örülök, ha van történés, akár külső behatásra is, de nem mindegy a hogyan. Ennek ebben a formában utólagos szívatásszaga van. Ha nem lázad a nép a kommentszekcióban, akkor kevés sansz lett volna, hogy utóbb jelentősége lesz a kendőn lévő lógónak vagy annak hiányának, legalábbis szerintem.

hereverő heverő 2020.12.30. 10:59:56

@vágtázó vadmalac: mert bástya elvtársat már meg se akarják ölni. szokd meg, és ne kisértsd a sorsod. szerintem.

ppupu #Fantom for President 2020.12.30. 11:01:47

@vágtázó vadmalac: Hááát törölgetem a rácsöppenő dizelt az autóról a benzinkútnál. hüpp hüpp.. aszittem menő leszek a lilá kendővel.

Qqts 2020.12.30. 11:02:19

@ppupu: kendo nelkul is meno vagy. Kendozetlenul meno

2020.12.30. 11:07:42

@hereverő heverő: nekem kiesik a szériából a 4-5-6-7 (max. azokat a nagyon elhasznált zs-kategóriás celebeket vágom ezekből az évadokból, akikről hébe-hóba jön vmi hír, h épp mekkorát szartak, és annak mennyire jó íze is volt saját elmondásuk alapján). szóval amennyire vissza tudok emlékezni, talán a vv8-ban szereplő zsolti az a személy, aki gyárilag nem volt teljesen ostobenkó (a játéka/viselkedése az utolsó hetekben-hónapokban már szörnyen irritáló volt ettől függetlenül).

a többi, a csatorna és/v saját maga által intelligensnek eladni kívánt szereplő sacperkábé a vv10-es gábor szintet tudta csak hozni; bizonyára 1x-2x beleolvasott egy értelemező kéziszótárba, de az teljesen kiégette az agyát, és azóta kizárólagosan mambo-jambo fasságok esnek ki a szájszervükön.

ppupu #Fantom for President 2020.12.30. 11:08:26

megyek leheveredek egy kicsit korán keltem pihenni kell egy kicsit... az én koromban... :)))))

Qqts 2020.12.30. 11:09:04

@ppupu: jo ppihenest ppupu ppapa

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 11:15:15

@ppupu: jó éjszakát, te nyugdíjas dromedrár

Qqts 2020.12.30. 11:16:31

@Raspberry Cake: nem igy gondolom.
Most a szerkik egy lepessel elottunk jartak.
Amit akartak elertek, Rencso es Fru segge bevedve. A nezok “hatalmat” kaptak a kezukbe, amikor rakerdeztek ki nem erdemelte meg. Amit jol szettrollkodott a nep es direkt Frura es Renatora szavaztak.
En ugy ertelmeztem, hogy vki bevalthatja a logotlat kendojet valodi logosra. Gondolom ezert versengeniuk kell.
Nekem izgalmasabb lett volna, ha ezert a 4 kendoert megkuzdenek a kivalasztas elott. Annak lett volna nezoi szemmel ertelme.

Raspberry Cake 2020.12.30. 11:18:11

@Alice from madness: Az idei tevékenységük alapján én nem sok kreativitást, ötletességet nézek ki belőlük. Szemmel láthatóan nincsenek eléggé lefoglalva, a nap nagy részében unatkoznak a lakók. Vagy csak a vágás lenne ennyire rossz?? Volt egy se eleje, se vége hierarchia/influencerhét, egy fokkal élvezhetőbb munkahét, valamint a mostani összebilincseléses hét (ha ez egyáltalán tematikus hétnek mondható), amivel csak azt akarták elérni, hogy kicsit változzanak a lakók közti viszonyok. Ez 46 nap alatt nekem édeskevés.

hereverő heverő 2020.12.30. 11:27:06

@Qqts: Tigrisekkel! Tigrisekkel küdjenek, mert a medvék most alszanak ugyis.

Raspberry Cake 2020.12.30. 11:29:16

@Qqts: Igen, valahogy muszáj volt nekik a fő konfliktusgenerátor párost bevédeni. A ki nem érdemelte meg szavazást is elrontották, mert Peti nem az elején mondta meg, hogy mindenképp a 2 különálló csapatból válasszunk 1-1 embert. A szavazásnak eddig nem is lett következménye, azt hittem, hogy emiatt lekerül a kendő Fruról és Viviről. Én úgy értelmeztem, hogy mind a 4 lilát vissza kell adniuk, és egyikük kaphat valódit, aki megnyer valamilyen feladatot vagy feladatokat összesítetten. Az egyik vagy egyetlen feladat tuti futópados lesz, nézd meg a tegnapi instasztorit, ott viszont csak a 3 lány van a képen.

GinaCsöcse 2020.12.30. 11:29:56

@úgymond olvasó mmkk: ÉN IS lelkem ! Dettó ! Én mondjuk úgy gondoltam, hogy ezen a két napon már a faszomse akar semmit csinálni, csak nem fognak basztatni ! Eddig bejött :)
De tény, hogy állófasszal ( ti. vigyázzban:) ülök a gépnél egész nap

GinaCsöcse 2020.12.30. 11:32:21

- Mi a gép ?

- Az valami vidéki lehet, tuti !
- Mintha lenne ilyen falusi gép....
- Az az ! Egy fajta földművelőgép !

(Észbontók)

GinaCsöcse 2020.12.30. 11:32:42

Elbasztam : MI A KOMBINÉ ? volt a kérdés :D :D

GinaCsöcse 2020.12.30. 11:34:49

- Melyik folyó folyik át Párizson ?

- A Duna biztosan nem !
- A Tisza ? Van három ami felűlről folyik...
- De a Duna nagyon hosszú, az biztos elfolyik Párizsig !
- Jóvan akkor legyen a Duna !

GinaCsöcse 2020.12.30. 11:43:43

@Alice from madness: Én a gépen nézem a viasat oldaláról

Raspberry Cake 2020.12.30. 11:44:25

@GinaCsöcse: Melyik évad melyik részében volt benne Merci? Azt az 1 részt megnézném:))

Qqts 2020.12.30. 11:44:39

Elgondolkodtato az a musor.
A valaszadok azzal a tudattal mennek ne, hogy ok milyen butak? Direkt? Nem ertem. 10 ezer ft-ert meg egy koktelert?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 11:46:18

@GinaCsöcse: én meg viszem magammal mindenhová a telefont.. de megmondtam, hogy agyoncsapom, ha megszólal. eddig csend van :))))))

GinaCsöcse 2020.12.30. 11:47:13

@úgymond olvasó mmkk: Le kell némítani, akkor biztosabb :) (Nálam is itt van persze:(

GinaCsöcse 2020.12.30. 11:47:55

@Qqts: Volt benne ? Ezt nem tudtam...

GinaCsöcse 2020.12.30. 11:50:40

@Qqts: Pedig mindenki esküdözik, hogy nem csinált műsor. A szereplő színészek is mndig azt mondják, hogy ezt így egy laikus nem tudja eljátszani!
Én évadok óta nem tudom eldönteni!
Ráadásul ezek NEM a síkhülye emberek ! Hanem csak úgy átlagosak, Soxor látni, ahogy felderengenek bennük az évekkel előbbi tanulmányok, aztán minden összekeveredik!
EGy biztos: a hülyébb mindig hangosabb ÉS lehúzza magához a másikat (aki bizonytalankodva jóbbat mond)

Gia 2020.12.30. 11:51:45

Érdekes.Tegnap Mersziék nyertek,levették a bilincset Rencsóval,ezt a riportban is elmesélték,ahol is még mindig ott volt a bilincs Merszi jobb csuklóján....
Most gondolom amúgy addig játszanak,amíg mindenki ki nem szabadul a rabságból.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 11:52:30

@GinaCsöcse: az életveszélyes fenyegetés mindig hat, drágám :)))))))

Raspberry Cake 2020.12.30. 11:54:47

@Qqts: @GinaCsöcse: Volt, valahol olvastam még régebben, csak azt nem, hogy pontosan melyik adásban.
@Kosztarika: Merci:)))

GinaCsöcse 2020.12.30. 11:58:16

@Kosztarika: Phhhhhhhhhhhuuuuuuuuu de durván van kifestve
ÉS szerintem MAGÁT adja akármit mondotok !

GinaCsöcse 2020.12.30. 12:00:27

A Zemplénben tavasszal 350 hárfát ültettek környezetvédők

- minek annyi ?

- Szerintünk nem igaz, mert annyit nem ültettek tavasszal ! :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 12:10:50

@GinaCsöcse: meghozod a kedvem az észbontókhoz :DDDDD

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 12:40:18

@GinaCsöcse: mije volt santa maria kolombusz kristófnak? az anyukája! :DDDDDDD

kipcsak harcos 2020.12.30. 12:44:46

@Kosztarika: mindig meglepsz, hogy Te miket is tudsz?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 12:48:35

Mercike szerint busójárás volt 1241-42-ben. nincs több kérdésem.

Kosztarika 2020.12.30. 12:49:30

@kipcsak harcos: ugyehogyugye, ha tudnád. ;)
:DDDD

kipcsak harcos 2020.12.30. 12:57:33

@Kosztarika: ügyes, egyből lecsaptad :DDD

Kosztarika 2020.12.30. 13:00:09

@kipcsak harcos:
Többet nem mondhatok ( bár demokrácia és szólásszabadság van

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 13:01:08

@Kosztarika: az ölésben segítek szívesen ;)

Qqts 2020.12.30. 13:06:31

Meghallgattam melo kozben.
Az agyam lesorvadt a helyerol.
Amit a gyokvonassal muveltek tobb, mint sok

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 13:09:10

@kipcsak harcos: ne aggódj, nem szeretem a pacalpörköltet, nem fogok fogyasztani belőled :DDDDD

kipcsak harcos 2020.12.30. 13:15:32

@úgymond olvasó mmkk: pedig készültem. Ilyet is tudok. Itt éppen pizzát szolgálok fel NER-társaimnak :D

Kosztarika 2020.12.30. 13:17:08

@úgymond olvasó mmkk:
Én sem, de egy nagy üstben, lassú tűzön, éjfélkor körbetáncolva... ;))

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 13:20:04

@Kosztarika: törzsi tánc is jár a fiatalembernek?

Kosztarika 2020.12.30. 13:23:14

@úgymond olvasó mmkk:
Nem, abból ő több órás rotyogás után mit sem fog látni. A tánc a saját szórakoztatásunkra és élvezetünkre szolgál.

Qqts 2020.12.30. 13:25:07

RANDOM OFF KOMMENT

Qqts 2020.12.30. 13:25:29

Ez annyira varatlan volt h meg en is meglepodtem

Gia 2020.12.30. 13:29:10

Belenéztem az Észbontókba és ez színészkedés.Mercike pontosan tudja,hogy nem hárfát ültetnek,hanem hársfát.A többi szereplő persze ettől lehet szimpla gyökerentyű..

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 13:31:52

RANDOM OFF KOMMENT RANDOM OFF KOMMENTJE

K_Attila 2020.12.30. 13:31:53

A kedélyes társalgás közepébe agresszíven beböfögött RANDOM ON KOMMENT.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.30. 13:33:21

@Kosztarika: megnyugodtam, a jófejkedés még hagyján, de a rituális törzsi tánc a húsa megpuhulásáért már túlzás lenne

Kosztarika 2020.12.30. 13:40:59

@Gia: tegnap a levél felolvasásakor rögtön közölte, hogy nem tudja mi az a karabiner. Ráadásul ő pont nem műkörmös tanfolyamra, hanem asztalosképzéste járt, ami elég férfias szakma.
A karabiner ismeretéhez nem kell diploma, az észbontókhoz sem.
Túlságosan semmiképp nem kell megjátszaniuk magukat a szereplőknek. ;)

Qqts 2020.12.30. 13:42:39

@Kosztarika: annyiban igaza van Gianknak, hogy asztaloskent illik vmit konyitani a fakhoz

kipcsak harcos 2020.12.30. 13:43:21

@úgymond olvasó mmkk: látod, úgy kell azt csinálni, ahogy (koszt)Arika. Megadja a módját. Te csak simán felfalnál ha szeretnél :DD

Gia 2020.12.30. 13:43:48

@Kosztarika: Viszont volt valami kvíz bekerüléskor,illetve a vellában is és ott nem volt agyhalott.

Gia 2020.12.30. 13:44:20

@Qqts: Köszi vííírem. :-)

Kosztarika 2020.12.30. 13:44:56

@Qqts:
Én is pont tegnap vettem egy hársfa ágyat. Fenyőt, vagy tölgyet akartam, de nem volt. ;))

Kosztarika 2020.12.30. 13:48:52

@Qqts: undok? Én? Összekeversz valakivel, tesó. :)

Qqts 2020.12.30. 13:49:49

@Kosztarika: vicceltem, odatettem a vigyori fejet. Hogy is gondolhatnek ilyet te rolad draga Viirem?

K_Attila 2020.12.30. 13:51:26

Merci asztalos és ágyas is.

kipcsak harcos 2020.12.30. 14:07:38

@úgymond olvasó mmkk: legfeljebb eldöntitek Arikával egy párbajon, hogy ki ehet meg :(

Gia 2020.12.30. 14:10:30

Van új poszcsi..

Kosztarika 2020.12.30. 14:11:14

Van új posztcsi Laurától, csaxólok! :)
süti beállítások módosítása