Hogy volt?

Való Világ 10x42 - Rencsó nem érti

2020. december 28. 08:09 - Dzsudibí

ke_pernyo_foto_2020-12-28_5_27_00_1.png

Mercivel és Móval kezdünk, Merci háromvonalas cé hangján nyekergi Mónak élete nagy bánatát, hát Mó miért nem szereti őtet? Mó vígasztalja, szereti, csak nem úgy, de Merdzsónak ez nem elég. Ő csókokat akar, meg gyűrűt az ujjára, amit gyaluláshoz aztán levehetne a műhelyben. Mó a villatündérnek meséli Merci szerelmének egyértelmű jeleit, nézi őt alvás közben is, ami szerinte cuki, szerintem meg egy cseppet kétségbeesett, de majd bizonyára minden megváltozik, ha elég sokat basztatja Mót azzal, hogy miért nem tudja szerelemmel szeretni őt. A nyávogás megy tovább, Mó azonban kitartóan tartja magát eredeti kijelentéséhez, nem szerelmes Mercibe, nem is lesz, miközben cuppanós csókokkal teríti be Merci arcocskáját illetve a seggét markolássza felváltva, mi is pont így szoktuk a haverjaimmal egy-egy jól sikerült estén múlatni az időt. Szerencsémre azonnali visszaigazolás jön Petitől is, Bencussal ők is így tolják, mondjuk egy ilyen sorozatot szívesen néznék meg róluk a Best-ben jövő héten.

1_48.jpg

Úgy tűnik, a Jézuska is nézi a VV-t, lila kendőt küld ajándékba az ápoltaknak, kettőt-kettőt csapatonként. Bálintéknál az összes fiú azonnal lemond az ajándékról, így a védettség Virágra és Vivre kerül, Digó maradványhordájában már kissé árnyaltabb a helyzet, Gina ugyanis kijelenti, neki nem kell kendő, menjen a védetsség Frunátónak, amivel láthatóan egyiküknek sincs komoly problémája. Azzal már annál inkább, amikor Mó meglepődik azon, hogy Rencsónak nagy vót eddig a pofája, hogy kit hagy kint a gecibe meg hányszor, most meg magára rántotta a lilát hirtelen, és hagyja, hogy Gina menjen. Renó neki is megy Mónak rendesen, van itt kérem kurvázás, meg kutyázás, de nekem mégis az a rész tetszik a legjobban, amikor Renátó kifejti Mónak, hogy ő nem érti ezt a játékot, de bezzeg ő. Robi maga a megtestesült svájci nagykövetség, szerinte mindkét félnek hagyta el igaz szó a száját a vita során, így nem tudná megmondani, ki nyerte, én meg azt mondom, Robikám, nem itt kell két kapura játszani. 

2_42.jpg

Párbaj utáni pillanatok, Gina siratóasszony performansza ezúttal elmarad, Rencsó meg nem érti. "Nem jövök rá" - néz maga elé zavarodott tekintettel, pedig legalább olyan nehéz ez, mint egy két darabos kirakósjáték. Párbaj után rögtön kiválasztás, mindenki szeretetből teszi Ginára, jól jellemzi egyébként az ellencsapat összeszedett és taktikus játékát, hogy hárman négyfelé pakolják a jeleket. A kiválasztás feszültségét levezetendő egy kis bulika kövekezik, Gina megfogadta, hogy ő nem bulizik, mert azért mégiscsak a barátnőjét vesztette el, max megiszik egyet kettőt, kicsit táncol, aztán megy aludni, de szigorúan semmi több! De aztán jött ez a fránya kiválasztás, és akkor viszont meggondolta magát, ő a maradék időbe mindent bele akar pakolni, amit lehet. Táncához csatlakozik Robi és Dani is, utóbbi ugyan csak néhány másodpercre, ám ez mégis elég, hogy Vircsi kiakadjon, Dani meg megint úrként kezeljen egy köztük kialakult vitát. Nem mondok azt hiszem nagyot, ha azt állítom, hogy a műsor eddigi legmélyebb pontja, amikor Dani a szócsata hevében egy jól irányzott böfögéssel válaszol Vircsinek, szeretném ezúttal Dánielnek és kedves szüleinek mélységes tisztelettel üdvözletemet küldeni, igazán büszkék lehetnek erre a kis csodára, akit neveltek. 

3_45.jpg

4_41.jpg

5_34.jpg

1729 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.12.29. 10:08:20

@Nbl:
Nemhat. A haveri korodben sem. Az iskolaban sem. A munkahelyen sem. Utcan plane nem. Mert hat mit fognak szolni. Majd mas beleszol en meg megtapsolom mert igy ugy erezhetem picit reszem volt benne.
Esetleg a 4 fal kozott szolok,de ott meg nem vagyok ott.
Hagyjuk.

2020.12.29. 10:08:56

@VV Erőlegény:
Tudod mikor derul ki h hajlamos vagy ilyesmire? Amikor belekerulsz.

Ármándójózsi 2020.12.29. 10:10:09

@Nbl: Neeem, valamennyire azért igaza van Elíznek, még ha hülyítem is. Tényleg felemelhetné sokkal jobban a hangját Bálint, vagy akár Robi is, a többiekből nem nézem ki, de amit írsz az is árnyalja a képet és talán az is, hogy talán onnan bentről nézve ez nem olyan egyértelmű, mint innen.

Gia 2020.12.29. 10:11:51

De kár,hogy Frut Robival láncolták össze.Bálinttal kellett volna,hogy Rencsó ideges legyen.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 10:14:19

@VV Erőlegény:
Aztan aludt ra egyet es Daninak adott igazat :)
Virag is kb ugy tudja megvedeni magat mint Vivi.

Nbl 2020.12.29. 10:15:25

@Ármándójózsi: Akkor ezen az alapon miért nem a szerkiket marasztaljátok el, h nemcsak megtűrik, de még publikálják és ezzel pénzt is csinálnak belőle a csatornának? Ha valakin, akkor rajtuk sokkal inkább számonkérhető lenne, h nem a MeeToo szellemében járnak el vagy alkottak szabályokat .

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.29. 10:15:29

@VV Erőlegény: Amúgy pedig, itt kb. 40 kamera össztűzében, és 8-9 lakótárs közelében nincs is annyira veszélyben emiatt, mintha ugyanez a világtól elzárva történne közöttük. A stáb és a pszichológusok bármikor közbe tudnának lépni, ha akarnának. Nem hiszem, hogy Virág szerepet játszik, de akár még az is elképzelhető lehetne, ha nagy színész lenne, hogy tudat alatt erre építette a taktikájának egy részét is, mondjuk ha ez kiderülne, azt tudnám értékelni, mert akkor nagyon jól játssza.

Qqts 2020.12.29. 10:16:05

@Bo(a)rder Gamer: sokan ugy erkeznek, hogy azt irjak. Regota olvaslak benneteket. Ergo ismeri az itteni szokasokat. Az EKG nem iden, hanem sok eve utotte fel a fejet. Aki olvasta, lathatta.
Egy eleg vulgaris pelda, de pelda:
Mi az a bordelyhaz? Egy hely, ahol meg fognak dugni. Ha te ennek tudataban bemesz, ne lepodj meg, ha megdugnak.

Ezzel egyutt lehet zavaro. Meg is ertem, de ha vki tudja, hogy mi van itt es ezt vallalva jon, akkor ne a koznek kelljen megvaltoznia, hogy az egyennek jo legyen.
Nem kotelezo hasznalni. Szerintem.

Ezen gondolataim minden rosszindulattol mentesek, hiszen kedvellek kedves Gamer es orulok, hogy hozzank csapodtal, hiszen ezzen SZERINTEM ertekesebbe tettex ezt a csapatot

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.29. 10:19:41

@Alice from madness: Azért komoly pszichológiai teszteket is kitöltetnek velük a casting során, legalább is régebben így volt...

Ármándójózsi 2020.12.29. 10:20:28

@Qqts: Azt akartad mondani, hogy aki kurvának áll ne csodálkozzon, ha megbasszák?

Qqts 2020.12.29. 10:21:51

@Ármándójózsi: igen is, meg nem is. Direkt nem azt irtam, hogy kevesbe lrgyen kozhelyes, bar lenyegeben ugyanazt irtam.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 10:23:32

@Alice from madness: koszonom, hogy teped helyettem a szadat. en is ezt probalnam megmagyarazni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.29. 10:24:50

@Qqts: Ha még mindig Vágtázó vadmalac váltotta ki belőled ezt a hozzászólást. szeretném megjegyezni, hogy már annyit mea culpázott az utolsó hozzászólásaiban, hogy én már csak egy szelíd tengeri malacot láttam benne.

Ármándójózsi 2020.12.29. 10:25:05

@Qqts: Jó, csak gondoltam segítek, mert kezdesz Malackásan terjengősen írni.

Qqts 2020.12.29. 10:26:30

@VV Erőlegény: nem. En azt elengedtem az iccaka.
Errol a gondolatrol irtam. Ez szol mindenkinek, aki magara veszi.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 10:27:10

@VV Erőlegény:
Mind megbukna a teszten.
Casting lenyege az hogy kulonbozzenek, ki mennyire serult ez masodlagos.
Legalabb a fele legyen roma, ez fontos.
Egy meleg is legyen, ez is kotelezo az elso evadtol.

2020.12.29. 10:28:11

@úgymond olvasó mmkk:
Hat...lassan jobb ha befogom a szamat mert utana meg siras lesz h csuuuuunya csuuuuuuuunya Alice milyen vaaaaaagy....nem en fogom megvaltani az embereket.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.29. 10:30:27

@VV Erőlegény:
Stockholm szindtomaja lett Viragnak :)
Nem tud elszakadni a tuszejtotol :))

Kosztarika 2020.12.29. 10:31:22

@Qqts: drága Virem, ezt most benézted pöppet! :)
Gamer azt írta Erőlegénynek, hogy nem kell mindenben egyetérteniük, vagyis ekgzniük. Olvasd újra. ;)))
Köze nincs az EKG-hez.
Ekg-zol???

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 10:31:36

@VV Erőlegény: cicuka, amikor nem borkairol koltottem verset ejszaka, akkor kommenteken keresztul a bantalmazasrol beszeltem. nem varom el toled, hogy vegigolvasd az ejszakai termest, de sajnos nem csak neked magyarazok, hanem mindenkinek

Ármándójózsi 2020.12.29. 10:31:53

@Alice from madness: Azt bezzeg ugye nem látod meg, hogy én tulajdonképpen EKG-zom Veled??? Engem meggyőztél és részben igazat is adtam Neked.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 10:32:12

@Qqts: Ha jól értettem malackáról beszélünk. Bevallottan vannak betegségei, ami miatt én másképp állok ehhez a dologhoz, próbáltam neki tanácsokat adni a beilleszkedéshez. (ok feljebb). Elfogadom, h zavaró számodra és nyilván többeknek is és nem akarsz ezzel küzdeni, negligáld.
Köszönöm, megtisztelsz, csak Ármándó meg ne tudja :))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.29. 10:33:29

@szociál: A kötelező betelepítési kvóta... :-D

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 10:34:43

@Kosztarika: Szerintem csak rossz üzire válaszolt, de azért nagy nehezen megfejtettem, h melyikre gondolt. :) Arra meg válaszoltam fentebb.

Qqts 2020.12.29. 10:36:22

@Kosztarika: geccc mekkora vakon vagyok. Ez a nem ekg mar olyan, mint a voros poszto. En meg ugyebar bika...

@Bo(a)rder Gamer: Maxi bicsi-bocsi. Ugy ertelmeztem, hogy mar teged is zavar ez az ekg-zas.

Lehet szuksegem volna par nap hv megvonasra?

Kosztarika 2020.12.29. 10:37:37

@Bo(a)rder Gamer:
De kiálltam most melletted. ;)
Értékeld. Lehet, hogy AMÚGY is új pasi után kell néznem, mert Fálki lassan lepergett kocka lesz, ha így folytatja. ;))

Nbl 2020.12.29. 10:38:51

@VV Erőlegény: Ezt mondom én is, ráadásul a villában nem csak a többiek vannak ott, hanem a szerkik is, közvetve mi, nézők is ... kérdezem, h az itteniek közül volt esetleg valaki a rendőrségen feljelentést tenni?

Ármándójózsi 2020.12.29. 10:39:59

Csak kérdezem Lányok, Fiúk, nem kellene szólni valamelyik blogírónak, vagy szerkesztőnek, vagy adminnak, hogy Dzsudibí visszafelé számozza a bejegyzéseket???

2020.12.29. 10:40:18

@Ármándójózsi:
Ertekelem, ha ugymondom es Gameren kivul valakihez meg elert az a ket bejegyzes es legalabb nehanyszor megforgatta a fejeben nyitottan a vilagra :)

Kosztarika 2020.12.29. 10:42:09

@Ármándójózsi:
Valahol már leirtam, de engem nem olvas senki

2020.12.29. 10:43:03

@Nbl:
Meg nem, de tudod mit? Munka utan nekiulok es felveszem a kapcsolator a Nanevel es az RTL-el is. Vicc nelkul koszonom, hogy emlekeztettel erre h talan nekem sem csak a pofamat kellene itt jartatnom, ha mar ekkorara nott.

Ármándójózsi 2020.12.29. 10:44:39

@Kosztarika: Olvasni olvaslak, csak én sem vagyok mindig itt, megtisztelni meg nem is mernélek, mert ugye +2 oszt fosok Tőle, de akkor Te is kiszúrtad már tegnap.

Kosztarika 2020.12.29. 10:44:52

@Alice from madness:
Elért Alice, hidd el, engem biztosan, de nem kellett, mert amúgy is így gondolom.
Sajnos nem fogjuk megváltani a világot, akárhogy igyekszünk.
Relax. :)

2020.12.29. 10:51:28

@Kosztarika:
Megprobalni attol meg meg kell.

Post Modern Prometheus 2020.12.29. 10:53:38

Jo reggelt!
Visszaolvasgattam amiket irtatok a resz kezdete ota.
A teljesseg igenye nelkul:
- Az elejen leirtam, hogy mit gondolok Danirol, akkor le lettem baszva, hogy ne iteljem mar meg korabbi irl tapasztalatok alapjan, na tessek. Szoval Dani taka haza.
- Frunato alapbol huzzon haza, mert csak.
- Mohval nekem csak annyi a bajom, hogy nagyon biztonsagi jatekot tol, de ha Rencsiket tudja igy huzni, legyen. Egyebkent a BV-s kinyilatkoztatasaival nincs bajom. Anno kozepsuliban fiu osztalyba jartam, Moh egy gyenge kis utanzat ahhoz kepest amit 27 srac nap, mint nap tolni tud mar-mar nosztalgikus hallgatni. :D
- A 3 hazazavart hulye helyett hozzak be a csere jatekosokat.
- Gina csak akkor tudna visszajonni, ha Rencsi levenne a kendot vagy Danit vinne most ki.
- Merci vicces volt.
- Tobb Vandat, semennyi Gyozot a kepernyore.
- Az ekezeteket majd kepzeljetek oket a helyukre, koszi :D

Gina vs Fantomkep: strawpoll.com/bo4z3qqpp
Szimpatiaszavazas: strawpoll.com/u1vcyf8u5

Kosztarika 2020.12.29. 10:55:14

@Alice from madness:
Segíteni csak azon lehet, aki hagyja, urambocsá kéri. Egyéb esetekben felesleges próbálkozás, vagy illetéktelen beleavatkozás is lehet.
Szerintem.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.29. 10:55:25

@Ármándójózsi: Csak icipici tiszteletet mutatott, ne aggódj, küzdj érte :)
@Qqts: Nem, azzal semmi problémám, azaz EKG. :)
@Kosztarika: Figyelek :). Láttam, és értékelem is :). Keringő? :))) btw mi a gond? Hanyagol?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 10:56:30

@Alice from madness: ha csak egy ember elgondolkodott azon, amit irtal/irtam, mar megerte, tenyleg.

2020.12.29. 11:00:29

@Kosztarika:
Aha.
Nem, akkor nem ment at.

2020.12.29. 11:02:04

oink.

reflektálnék, mert csak.:Đ

@VV Erőlegény: köszike, riszpökt.:]

@motoros anyu: ezt nem vágtam, mi volt, vátevör, nem is akarom.;]

@Alice: gondolom a Zelemzésre írtad a kérdést, nem, nem tudom, mögsemmisült, de amúgy még tervezem a lakók profilját ide-idekörmölgetni, megpróbálva nem mind az 5000 karaktert felégetve/komment.;]
btw, az ufó stílusomból h-h nem volt evidens, h ciszdzsender heteró kan(malac) vagyok?

@Bo(a)rder Gamer: köszcsih, riszpökt.:]

@Ármándójózsi: neked is köszi, tündérbogár vagyol.:Đ

@Niemandhäuser: szintén köszi, hála.:] a sixx személyével kapcsolatos möglátásaid is helytállóak, natürlich. pár éve lőttem róla egy mega-giga hardcore kepcsört vmi - észosztós indexes - videóból, amit kincsként őrzök a külső vinyón. ha szeretnéd, megleplek majd vele vmely piros betűs, államszocialista ünnepnap alkalmával.=Đ

2020.12.29. 11:04:50

@úgymond olvasó mmkk:
Jahm....
Ettol fuggetlenul mostmar rakerdezek, hogy most ezt igy akkor hogyafaszomba hagyjuk. Marmint nem itt.
Mert igen az h reszegen osszefeszulnek a felagyalagyultak az nekem belefer. Higienika szarkavarasa belefer. De az h hetek ota egyre jobban ki van keszulve valaki es szep lassan megsemmisitesre kerul mentalisan az nalam nem fer bele.
Legyen egy nezoi szavazas, hogy Dani viselkedese belefer-e. Ha arra szavaz h igen akkor ennyi. De ha arra szavaz, h nem, akkor ennek megfeleloen cselekedjen a csatorna felolem szerkesztoi csavarral.

2020.12.29. 11:05:59

@vágtázó vadmalac:
Szeretek biztosra menni es az ilyen megjegyzeseimre altalaban kenyszert ereznek az emberek h szint valljanak

2020.12.29. 11:09:44

@Nbl:
Pont errol beszeltem feljebb...

Kosztarika 2020.12.29. 11:11:20

@Alice from madness:
Tételezzük fel, azt mondja a csatorna, ok, a nézők megszavazták, Dani lelki terrorban tartja Virágot, ez bántalmazás, zárjuk ki.
Mi lenne Virággal mentálisan, tudván, hogy a "szerelme" miatta esett ki???

Cérnahuszár a naív 2020.12.29. 11:13:25

@hereverő heverő: de szerintem nem segít vivinek a ciczafül, mert nem nagyon kommunikál
csak vihorászik jobbára, arra van jobb eszköz, mr alkohol

2020.12.29. 11:13:41

@Alice from madness:

szvsz te is vágtázod, h az rtl/szerkik magasról leszarja/ák, h xyz hímnemű egyed kapcás rongyként bánik-é (egyszer, v akár állandósult jelleggel) egy hölggyel.
a maximum, amit kompenzáció gyanánt tesznek, h jó farizeusokhoz méltón az egyik beszélő fejen (aka műsorvezetőn) keresztül kommunikálnak némi ejnye-bejnyét. jobb esetben még a tudatos vágással hangsúlyozzák, h ez az ő mega-píszí világképükkel valójában nem összeegyeztethető, de amúgy köszönik szépen, ők a reklámbevételek ösmeretében, habzón mossák kis kacsóikat pilátus szappannal.

Kosztarika 2020.12.29. 11:13:53

@Kosztarika:
Félre ne értsétek, nem védem Danit, sőt, végtelenül felháborító a viselkedése, de még mindig azt mondom, ilyet azzal lehet csinálni, aki hagyja.

Qqts 2020.12.29. 11:13:58

@Kosztarika: ez abban az esetben igaz, ha ismer tobb lehetoseget es ugy valaszt. Ha csak egy utat lat honnan tudhatna, hogy valaszthatna masmilyet is?
Ha vki vilag eleteben csak vanillia fagyit kapott, honnan tudhatna, hogy amugy a citrom sokkal faszabb?

Qqts 2020.12.29. 11:17:27

@Kosztarika: nem kell kiesnie. Egy edikacios het azonban rajuk ferne. Hogy miert nem helyes valaki lelket szanaszejjel forgacsolni, hogy miert nem helyes masok arcaba papagajkutyazni.
Bar ahhoz kell intelligencia, hogy ezekef felfogjak es beepitsek, az hosszabb ido, mert az, hogy ok igy viselkednek es ez a norma naluk, az sem egy het alatt alakult ki.

mocskosmacska 2020.12.29. 11:17:53

@Nátha ellen bálna: Erre van valami jogszabály? Szóval, ha valami műsorban öngyilkosság van, vagy a blikk ilyesmiről ír, akkor mindig kiírják alulra, hogy ha ilyen helyzetben vagy, hol tudsz segítséget kérni. Illetve a Mónika show verekedős jeleneteinél is kiírták mindig, hogy az agresszió nem megoldás. Szóval nekem úgy tűnik, hogy a problémás viselkedést jelezni kell. Szóval az így jogilag rendben van, hogy mutatnak egy bántalmazó kapcsolatot mindenféle felirat vagy magyarázat nélkül?

Genialisszimusz 2020.12.29. 11:18:03

Figyel benneteket a Nagy Testvér!

2020.12.29. 11:18:29

@Kosztarika:
Ottvan korulotte 5 ember aki megvigasztalja.
Es nemtudom tegnap lattad e Viragot a riportban vagy csak nezted.

Szoval egyebkent ha neked a baratnodet rendszeresen uti a faszija, tudsz rola, a lebeszeles nem hasznal, megmagyarazza miert jo ember a Pisti, akkor hagyod es nem fordulsz senkihez h mit tehetnel mert a baratnod nem akar segitseget?

mocskosmacska 2020.12.29. 11:19:03

@Kosztarika: Szerinte jót tenne neki hosszú távon. Legalább egyszer ki lenne mondva az, hogy ez az egész beteg, teljesen fasz a szereleme. Szerintem ő még nem találkozott ilyen véleménnyel.

2020.12.29. 11:19:28

@Kosztarika:
Igen, megeroszakolni is csak azt szoktak, aki miniszoknyaban van

mocskosmacska 2020.12.29. 11:20:41

@Kosztarika: A legtöbb bántalmazott nő olyan családból jött, ahol ez volt a természetes, így meg sem fordul a fejükben, hogy az ököljog nem normális.

2020.12.29. 11:21:24

@vágtázó vadmalac:
Nezd, en az RTL tevekenysegenek befolyasolasahoz pici vagyok. De ha itt tepem a pofamat hogy senki nem csinal szart se, soooot meg Virag a hisztis a hulye a miert hagyja, akkor talan illik erdemben is beleallnom a dologba, nem itt. Ha nem tortenik semmi, az is egy tanulsag.

2020.12.29. 11:22:02

@Qqts:

az áldozat típusú nők (meg férfiak, semlegesneműek sötöbö-sötöbö) zöme sanszos, h ismer, ha nem is első kézből, de a közeli ismerettségi körén belül pozitív (ellen)példákat, h miképp funkcionál egy nem bántalmazó rilésönsip.

önmagától megmenteni senkit nem lehet, hacsak nem gondoljuk azt, h minden egyes individuumnak óleránddövörld államilag ki lehet utalni egy-egy ultra korrekt, szerető társat (tetszőleges nemmel, stílussal, és mféle egyéb skill-lel felruházva).

GinaCsöcse 2020.12.29. 11:23:08

Mi a fasz van fiatalok ? ( Ez volt a köszönés :)

Látom Agresszív malacka is szépen betagozódott és nem is ír hülyeségeket! Üdv a klubban Tesó !
( ha sért, akkor a tesót ignoráld nyugodtan :)

Aszongyátok Mercike vicces volt ? ez igaz, de azért mélyről jött neki ez a tempó....
Recska szerintem összefosná magát tőle egy sikátorban este :D

Kosztarika 2020.12.29. 11:26:14

Kiforgatjátok a szavaimat. Amit írtam, nem aldozathibáztatás, mert lassan úgy tűnhet, mintha azt képviselném pedig NEM!
Még az is lehet, hogy a látottak hatására néhány nőnek felnyílik a szeme és kilép a kapcsolatából vagy segitséget kér. Így legyen.

GinaCsöcse 2020.12.29. 11:26:32

@Alice from madness: Félreértés ne essék : Dani nem gondolja, hogy rosszat tenne, sőt !
Korrekt úriember, hiszen ha Virág akar menni, ő elengedi !
De tedd szívedre a kezedet : a Semjén, Köteles Laci, O1G féle söpredék különb ?
Nem is beszélve a komondoros fasszopóról!

GinaCsöcse 2020.12.29. 11:27:39

@úgymond olvasó mmkk: Rágjam le a szemöldöködet Szívem csücske : LÁTLAK TÉGED !

Néked külön Szííííííííííjjjjjjjjjjjjjjjjjjaaaaaa :)

2020.12.29. 11:28:53

@GinaCsöcse:
Egyik sem kulonb.

@Kosztarika:
Elore szolok, most nem fogsz kedvelni ezert. De

Szerintem rakd le mostmar azt az asot mert megint az a mondadot vege h remelhetoleg az aldozat cselekszik.

2020.12.29. 11:29:34

@GinaCsöcse:
Merciketol meg en is megijednek, nem olyan pollydoll mint amit eload

mocskosmacska 2020.12.29. 11:29:43

@Kosztarika: Nem akartalak megbántani, meg nem gondolom, hogy áldozathibáztató volnál. A bántalmazó kapcsolatban élők viselkedése tényleg nagyon logikátlan tud lenni egy átlagos környezetben nevelkedett ember számára.

Kosztarika 2020.12.29. 11:31:43

@Alice from madness:
Senkit sem lehet akarata ellenére megmenteni.
És most már részemről ez a téma off.

GinaCsöcse 2020.12.29. 11:33:20

@Alice from madness: Bizony bizony ! szerintem is ! EKG !
Két héliumos ündibündizés között belédbassza a halefet és meg is forgatja a biztonság kedvéért!
ÉS még csak 19 !

2020.12.29. 11:33:44

@Alice from madness:

én mögértem, h téged okkal-joggal irritál/háborít fel a dani-féle "hölgykezelés" - lett légyen az egy show-műsorban prezentálva, v akár irl.
a magam részéről pesszimista-realista hemüvegen keresztül szemlélem a világ eseményeit, és ezért azt állítom, h errefelé, buckaland magyarországon még mindig a lúgos orvosoknak meg a bnőjüket - csak egy hajszál híján - agyonverő, ultra agresszív pélóknak áll a zászló.

kimondva, a hardcore trollokat leszámítva, persze mki/a többség látványosan elítéli ezeket az eseteket, de a balkáni pszichét ismerve, biztos te is tudod, h a legtöbb azt gondol(hat)ja a kis buksi fejében, h minél jobban bántalmazza = annál őszintébben szereti.

2020.12.29. 11:34:39

@GinaCsöcse:
Lehet, hogy foproba volt

Qqts 2020.12.29. 11:36:01

@Kosztarika: ekg!

En nem felteteleztem, hogy aldozat hibaztatas lenne reszedrol. Mas szemmel nezed a habitusodbol kifolyolag.

2020.12.29. 11:36:20

@vágtázó vadmalac:
Ezzel teljes mertekben EKG de attol meg nekem nem kell a nyajjal mennem es felrenezni.

Plane hogy igencsak veszelyes ez a fajta elethez valo hozzaallas, mert konnyen benn eghetsz egy etteremben mert senki mas sem mozdul (tru story)

GinaCsöcse 2020.12.29. 11:36:47

@Kosztarika: Nem szívesen, DE egyet kell értenem veled. ( Megjegyzem NEM rólam mintázták az
empátia hősszobrát :)
Van még egy téma amiben ultra-nőpárti vagyok : az abortusz kérdése !

Aki kihordja azt a kibaszott Alient azé minden joga amíg ki nem pottyan ! Utána már NEM, mert kijött belőle !

GinaCsöcse 2020.12.29. 11:39:23

@úgymond olvasó mmkk: Te eszed Kicsim, a Te szíved joga ( ehheheee szíved érted)

GinaCsöcse 2020.12.29. 11:40:29

@Alice from madness: Ilyenkor keresel egy idevágó gifet vagy mifaszom ? Én egy hétig se találnék :D

Qqts 2020.12.29. 11:41:24

@vágtázó vadmalac: szerintem fel sem tunik neki egy normalis kapcsolat. Annyira a kitaposott utat tartja helyen valonak.
Sajat boron tanulosak ok. Tapasztalat utjan.

A masik kommented utolso mondatat en mashogy latom. Bantalmazas utan egy lehelletnyi pici kedvesseg -egy ideig- nagyon durvan felertekelodik. Remenyt ad. Irrealisan nagy ertekkel bir.
Egy ido utan mar az sem teszi ot boldogga es jon a depresszio meg a kilatastalansag. Hiszen addigra az onbizalma szepen le lett nyomva, tudatosan vagy tudatalatt.

Cérnahuszár a naív 2020.12.29. 11:41:27

@Alice from madness: tedd azt, írj az rtl-nek. Ne minket győzködj hogy csak dani tehet erről, csak a dani sara, hanem lépj.

@Post Modern Prometheus: én még hozzá tenném azt is hogy virág is hagyja el a villát, Most.
Egy sérült ember, nem tudja kezelni ezt a helyzetet, semmi keresnivalója ebben a játékban.
Feltenném a kérdést a csatornánál hogy mégis ki írta alá a lapját hogy ő ribanc, és jó lesz oda ebben a szerepben. Qvára benézte a karaktert.

és most sztem visszaülök a kezemre.

2020.12.29. 11:41:38

@Alice from madness:

eszem ágában sem volt javasolni, h ne légy lázadó, és ne bántsa ez-az-amaz az igazságérzetedet. sőt, még egy minimálisch rispektet is küldök, amivel szabadon gazdálkodhatsz.:]

úgymond olvasó mmkk 2020.12.29. 11:43:35

amúgy azon gondolkodám, hogy vajon tényleg annyira komoly pszichológiai vizsgálatnak vetik-e alá az ápoltakat, mint amennyire gondoljátok, vagy csak csináltatnak velük egy rorschach tesztet, oszt csók.

Qqts 2020.12.29. 11:46:50

RANDOM OFF KOMMENT

Kosztarika 2020.12.29. 11:48:52

@Qqts: random VAN ÚJ POSZT!!!!

Qqts 2020.12.29. 11:49:54

@Kosztarika: 9 kibebaszott masidpercen mult, hogy a RANDOM OFF KOMMENT legyen ott az elso

KILENC MASODPERC

2020.12.29. 11:52:39

@Qqts: kecifei leszek (again), de szvsz az áldozatok többsége a saját negatív élményeik kapcsán/után sem tanulják meg, h amit tolnak/bevonzanak domináns-underdog (pár)kapcsolatok, azok helyett/mellett létezik egy terrormentes szeretetnyelv is a világban.
biztosan előfordul számos pozitív előjelű példa, h x év(tized) után lujzát/bélát végre kiemelték a pokolból, és jól megérdemelten happy end-del zárult a kis története.

hangsúlyozom, h nyilván próbáljunk meg segíteni azoknak, akik saját magukon nem tudnak/akarnak, de párhuzamosan el kell azt is fogadni, h mindig lesznek tömegek, akiken nem lehet sehogyan sem segíteni, mert csak.:]

Nátha ellen bálna 2020.12.29. 12:14:49

@GinaCsöcse: aztaq, nyolcvanhetedik emberi jogi vita Dani és Virág kapcsolatáról, ehhez meg senki egy szót se... Az igen.

2020.12.29. 18:32:40

Az igazi bántalmazó kapcsolat különben REncsi-Fru lesz, ha kimennek.
"Flu" a büdös életben nem fog megszabadulni a REnitől, aki simán pofánbassza részegen, ha meg ott akarj ahagyni falkában fog a rokonaival utánamenni.
Ráadásul kijelenti hogy egy 28 éves férfinek "jól áll ha agresszív". Renáta ezt naponta levetíti majd neki.
süti beállítások módosítása