Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X39 – A gonosz törpe és az Oscar-díjas tudósok

2020. december 23. 13:27 - Laura Ingalls

07-58.jpg

Post nubila phoebus – ez jutott eszembe, mikor reggel kinéztem az ablakon és megláttam milyen takony idő van már megint. Egyszer biztos lesz phoebus, csak lenne már az az egyszer, mert nem emlékszem mikor találkoztunk utoljára. Aztán elkezdődött az összefoglaló, mert karácsony -1. napon, vagy szenteste 0. napon (amelyik jobban tetszik) mi mást is csinálhatnék, minthogy a lemmingeket nézem reggel 7-kor. Aztán a hangulatomnak megfelelően indul az adás, ugyanis a Fantasztikus Négyes akcióba lendül. Fru Amandát hergeli Merdzsó ellen. Vidd ki, mert most meggyengült! Amanda válasza: akkor majd te kiviszed! Fruzsinával nem lehet dűlőre jutni ha belelendül, így tovább nyomatja az érveket és közben mesteri tervet sző: addig hergeli Merdzsót amíg az majd ütni akar. Ez már sokkal jobban tetszik Dundusnak, azonnal felcsillan a szeme: szerinted ki tudnád belőle hozni, hogy mondjuk meglökjön? Ki! Vágják rá kórusban Frú és szerelme aki megtisztelte a szekrényajtót egy lökéssel ami mellett most épp Dzsina haját fazonírozza elmélyülten. De ne erre menjünk – teszi hozzá Rencsi. Megsúgom: de, erre mennek… Frú tüzeli Dundust, hogy majd szálljon be a vitába és rendes forgatókönyvet ad neki, hogy tudja mikor lesz a belépője. Miután megtárgyalták a hogyant, az egész azzal indul, hogy Fruzsinánk a Proli Úrral száll vitába. Mosás-gate. Kiderül, hogy Frú felelős a mosásért, előző nap össze is gyűjtötte a törcsiket, de nem mosta ki, Dani meg sípol, hogy most mibe törölje a kis testét. Ha tudtok főzni magatokra, akkor mossatok magatokra! – így Fruzsina. Dani oltja Frút, Frú meg Danit, hogy Virággal beszélhetsz így, de velem nem. Igazából mindketten gyökerek, egyiknek sincs igaza. Frú elérte a célját, Dani idegesen kiabál. Örülök, hogy ki tudtam, hozni ezt belőled. – mondja vigyorogva. Egy ilyen kijelentéstől melyik fogyatékos nem dühödne be még jobban a lakók közül? Közben Frúnak Mó is beszól, amire a válasz „kussoljá’!” nagyjából és a srác elkushad. Mindenkinek van hozzáfűznivalója, de Frúval érdemben vitatkozni felesleges, mert mindig behoz egy új témát, addig csavarja a dolgot, hogy a végén már azt sem tudják min vitatkoznak. De Fruzsina-landben Fruzsina győzedelmeskedett és ez a lényeg. Danink a riportban duzzog, szerinte Frú egy gonosz kis törpe. Hogy ezt a gonosz törpe eltervezte-e, vagy csak így sikerült azt nem tudni, de ez kellőképpen feltüzelte ahhoz, hogy két lábbal tudjon beleállni Merdzsóba. A szerencsétlen azonnal elveszítette a meccset, meg sem tud szólalni, Frú nem engedi, ömlik belőle a hülyeség. Frú addig hergeli, hogy a kislány tényleg idegállapotba kerül, ehhez hozzáteszi a magáét Amanda is, mire Merdzsónk felpattan a nappali kanapéjáról és a hálóba menet belecsap először az öklébe, aztán az ajtóba. Amanda meg Dzsina élvezik a műsort, kéjesen vigyorognak „Majdnem kaptam egy pofont.” mondja Amanda. Én meg teljesen elfáradtam ettől a negyed órás fröcsögéstől. Fruncsi megérdemlik egymást, már értem miért került össze a két félkegyelmű.

02-09_fru.jpg

02-40_dzs_a_masik_helyett.jpg

11-19.jpg

13-05_csicskitotuz.jpg

A csicskítótűz és a 15 perces one man show után (ami azzal zárult a hálóban, hogy Fruncsi még nyomatták a hülyeséget Dundusnak, hogy most vigye ki Merdzsót, mert kint hagyja, mint a szart), Robi, Bálint és Dzsina csónakáznak. Vivinek nem volt kedve az udvaron heverészni a hidegben – amit teljesen megértek, mégis milyen jutalom ez? – így Bálinték Dzsinát hívták meg, hátha kifázik megint a méhe. Ám, Dzsina most nem panaszkodik a hidegre, úgy tűnik minden belső szerve bírja a hideget ha csak fetrengeni kell. Először nem értem miért ezt a fogyatékost vitték ki a fiúk az udvarra, de aztán lőn világosság: próbálják picit Amanda ellen hangolni, kis éket verni az örökbarátnők közé. Nem érzed úgy, hogy Amanda úgy táncol ahogy te fütyülsz? – szól a kérdés. De én nem szoktam neki fütyülni! – hangzik a válasz. Fütyülsz baszdmeg és hazudsz! – jut eszembe a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten elhíresült jelenete, de itt nem ezzel folytatódik a beszélgetés. Sajnos. Dzsina átlát Robi szitáján és megfordult az egybites agyában, hogy manuperálni akarja. A fürdőben mindent elmond Aminak, aki miután megemésztette a hallottakat, cigizés közben így fordul Dzsinához: rettenetesen bánt, hogy engem ellened akarnak hangolni. Vagy még inkább: Amit az bántja, hogy Dzsinát akarják Ami ellen hangolni. Csak hogy hűek legyünk a valósághoz. Van itt még néhány „feléd”, meg „kicsim” és elefánt könnyek, majd a slussz poén: Amanda egy korrekt úrinő. Oh boy… A korrekt úrinő még álmodozik picit arról, hogy kint hagyja Vivit és utána Mercit kizáratja a g.cibe. Ez azért érdekes, mert a mai kérdés az, hogy szerintünk egyértelműen megnevezte-e Amanda a párbajellenfelét. Szerintetek ez egyértelmű? „Kiviszem a Vivient, kint hagyom…” – szerintem igen. Meglátjuk hogy döntöttek a nézők, van rá kb. 12 percük. Amennyiben szabályszegésre szavaznak, úgy retorzió és skandallum: ha Amanda Vivit hívná ki holnap, megtiltják neki és mást kell megneveznie. Ájj kárámbá, de izgalmas…

22-44.jpg

25-05.jpg

27-41.jpg

29-06.jpg

31-07.jpg

31-22.jpg

A következő bejátszó a két akadémikussal indul. Fröcsögnek egy sort megint, majd Dzsina meglát egy galambot és üdvözült arccal így szól: Úristen az apa! Én majdnem leestem a székről, de Ami ugyanolyan átszellemülten kérdez vissza: Igen? – nem b.meg, az egy madár és azt nézi kik azok a félkegyelműek odalent g.ci. Ilyen galamb szokott jönni Dzsinához otthon is, ezért tudja, hogy édesapját látja. Dzsina ezután így szól: Szeretlek. Drága kenyér, kiégtem.
Ezután Merci megkapja a büntetését az ajtóba boxolásért: rózsaszín párnákat kell viselnie a kezén visszavonásig. Azzal minden érdekes lesz. Vajon a budin leveheti? Mó magáénak érzi a büntetést: eteti, itatja, cigizteti Mercit, mindent megcsinál amit Merci nem tud. Mondjuk ezzel simán visszaélhetne…

32-17.jpg

32-26.jpg

33-00.jpg

33-38_galamb.jpg

33-49.jpg

34-47.jpg

34-52.jpg

35-43.jpg

35-57.jpg

35-59.jpg

36-20.jpg

Vacsoraidő. Robi rántott húst süt. Dzsina szereti a hasát, ergó kidobja a kukába az elveit és eszik abból amit más főz. Lelkiismeret-furdalás nélkül, hiszen ÉHES. Amandával habzsolnak az étkezőasztalnál, ügyes gyerek ez a Róbert, különbül rántja a húst, mint egy nő. Dzsina elégedett. Ha Vivi csinálta volna, Ami nem evett volna belőle. Ami is elégedett. Renátó csatlakozik, ő is elégedett. Tudjátok ki nem elégedett? A gonosz törpe. Meghalna, ha enne a vacsorából. Mer’? A Robi csinálta! – Frút nem hatja meg. Rencsi odamegy könyörögni a naccs’gos asszonynak, hogy méltóztasson enni, legalább a rántott sajtból, mert azt ő csinálta. Naccs’gos asszony tolja befelé a bounty-t és kérődzve közli, nem éhes hagyja őt békén mindenki. Ezután kivonul a nyugiba, az utánfutója meg :utána. ’deges vagy? Nem a f.szt nem! – vigasztalja Renátó. Ez itt most a kaja gate: megbeszéltük hogy nem eszünk velük, erre tessék! Fruzsina hányni akar a képmutatástól és meghalni és inkább meghalna, minthogy egy asztalhoz üljön a képmutatókkal és jellemtelenekkel és megint be akar hányni. Megint ott tartunk, hogy mindenki hülye, de neki még a seggében is feje van. Az ágy sem bírja a magasröptű eszmefuttatást és leszakad Fruncsi alatt. Ezek után azért naccs'gos asszony visszamegy a konyhába és mialatt azt halljuk, hogy ő mindig betartja azt amit megfogadott, jól beleeszik a pulton lévő ételbe.
A nézők úgy látták Ami szabályt szegett, így holnap nem hívhatja párbajra Vivienünket. Pedig micsoda párbaj lett volna! ... NOT ... Meglátjuk hamarosan hogyan dönt Dundus és láthatjuk majd a rokonok üzenetein síró-rívó gyökereket is. Alig várom!

37-26.jpg

38-00.jpg

38-44.jpg

39-00.jpg

39-24.jpg

43-07.jpg

939 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kosztarika 2020.12.23. 13:35:14

Meg nem olvastam, előbb jöttem megköszönni. Csak jó lehet!

malevil2050 2020.12.23. 13:40:52

Áthozatal:

Embörök! Itt igazságokat keresni ? hmm, lehet de szigorúan csak az "i" nélkül. Ez a 120 ezredik VV és még mindig nagy az erkölcs meg fair dolgok utáni kereslet. Jó reggelt kívánok! Uff.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 13:43:35

@úgymond olvasó mmkk: Igen a lapok most készülnek, ezért néha kimegyek a teraszra :))))
Netán küldjek, ha elkészül ?

mézescsók 2020.12.23. 13:44:35

Ezek szerint a tegnapi öfi érdekes volt. Megnézem.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 13:46:45

@ppupu: imádom a hatlapost, a harmadik kedvenc sütim a citromszelet és a macskaszem után :))))))

gizmO.o 2020.12.23. 13:48:58

Dzsubi után Laura a második kedvenc költőm, belőlük írtam a phd-t is az űregytemen!

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 13:49:17

@úgymond olvasó mmkk: macskaszem az az édes teasütemény?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 13:50:47

@ppupu: www.nosalty.hu/recept/macskaszem
nálunk ez a macskaszem, csak nincs megtöltve a széle :))

Kosztarika 2020.12.23. 13:50:58

@úgymond olvasó mmkk:
Mi?? Vírem, te megeszed a macska szemit??? Fújjjj

Az milyen?

Fu Szekh Li 2020.12.23. 13:55:04

@ppupu: és a női szeszéllyel hogy állsz?

Fu Szekh Li 2020.12.23. 13:56:01

@Kosztarika: lehet, hogy még a macskapöcsét is...

Fu Szekh Li 2020.12.23. 13:58:09

@ppupu: Ez a szalakális változat, azért mész ki a teraszra?

Fermina Daza 0413 2020.12.23. 13:58:38

Amúgy csak én érzem úgy, hogy Mercit jobban megszopatták a párnás kesztyűkkel, mint Renátót a szereléssel + százszor bocsánatkéréssel? Pedig Rencsónál az ajtó is elszakadt

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 14:00:57

@Fu Szekh Li: a szalakáli az emberiség ellen elkövetett legnagyobb bűnök egyike

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 14:01:34

@Fu Szekh Li: Itt szorgoskodik egy mellettem a konyhában. De marha jókat süt :))
Igen a szalakális változat

Kosztarika 2020.12.23. 14:02:21

@Fermina Daza 0413:
Bezony bezony... ez sokkal nagyobb cumi.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 14:02:51

@úgymond olvasó mmkk: Szag alapján, ja. De azért a süti finom vele, nem ? :)

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 14:03:49

@Fermina Daza 0413: Azért érzed így mert jobban megszopatták. De Moht is.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 14:05:00

@Kosztarika: Csillagocskám mér belém se kötsz? Most akkó bújdossak el?

Fu Szekh Li 2020.12.23. 14:05:50

@Fermina Daza 0413: Lehet, hogy nagyobb, de róla gondoskodik a horda, másrészt valószínűleg meg akarják állítani a folyamatot.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 14:06:31

Most mongya asszony, hogy régebben fent volt az öfikben, hogy mikor készült az adott felvétel. Ez mostan mé nincsen így?

Fu Szekh Li 2020.12.23. 14:08:31

Anikóról az az integetős kép zseniális :D

Laura Ingalls 2020.12.23. 14:10:32

pusszantás és szívesen ;)

@gizmO.o: :D az egy nívós egyetem úgy érzem XD

hereverő heverő 2020.12.23. 14:14:09

@Laura Ingalls: én is köszi és a képek isteniek!

Kosztarika 2020.12.23. 14:14:41

@ppupu:
Nagyon szívesen beléd kötök, csak sürgősen szereznem kell egy kötőtűt. Milyen vastag a bőröd?
Az arcodon nagyon, azt tudom.
:DDD

mocskosmacska 2020.12.23. 14:14:47

@úgymond olvasó mmkk: Nagymamám mindig azzal készített egy cukros sütit. Imádtam. Most adtál egy jó ötletet, lehet, hogy holnap megsütöm.

mocskosmacska 2020.12.23. 14:15:26

@Fu Szekh Li: Női szeszélyt, meg mindig a másik nagymamám sütött. Lehet, hogy azt készítek holnap.

Kosztarika 2020.12.23. 14:16:02

@ppupu:
Továbbmegyek, régen volt online adás is. ;(((

Laura Ingalls 2020.12.23. 14:17:29

@hereverő heverő: :D pedig mindig megfogadom, hogy nem fényképezek ennyit, aztán elvisz a lendület... És ha ki tudnám kockázni, akkor mi lenne! :p

Fu Szekh Li 2020.12.23. 14:18:55

@mocskosmacska: Most már döntsd el, hogy melyiket ! :D

Fu Szekh Li 2020.12.23. 14:20:18

@Laura Ingalls: Jó ez így, ne fogd vissza magad :)

hereverő heverő 2020.12.23. 14:20:55

@Laura Ingalls: nyugodtan fényképezz bármennyit, egy vevőd már van rájuk személyemben. Mmkk

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 14:21:39

@Kosztarika: Onlány adás? mire gondolsz életem? Mostan levagyok lassulva, mert süti teszt után vagyok.
A bőröm mint egy tatuté

Kosztarika 2020.12.23. 14:24:53

@Laura Ingalls:
Személyes kedvencem Fru beállása a teraszon. Mint egy rossz képregényfigura, eltaláltad, hogy odakívánkozik a buborékszöveg.
Zseniális.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 14:25:32

Most pedig elmegyek halászléért.

Kosztarika 2020.12.23. 14:29:59

@ppupu:
Gyere a vállamra, büfizzél, jobb lesz a pocidnak. :D
Online stream. Ne tedd magad butuskábbnak, mint amilyen vagy. Azon lehetett QQTSkálni, tudod...

Fu Szekh Li 2020.12.23. 14:30:40

@Kosztarika: Az izgalmi állapottól felgyorsul a lélegzésük, és kiszárad a szájuk.

Gia 2020.12.23. 14:31:28

@Kosztarika: Mert kiszárad a szájuk a sok szájkaratétól. :-)

Kosztarika 2020.12.23. 14:32:17

@Fu Szekh Li:
Aha. Olyan nekem is szokott lenni izgalom esetén. Nyalogatok is, de nem a szám szélét. ;)

Fu Szekh Li 2020.12.23. 14:33:07

@Kosztarika: Akkor mégiscsak pasi vagy??? :DDD

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 14:36:29

@Kosztarika: Két válaszom van: mikor rájönnek, h az életük mekkora szopás, annak minden jelét el akarják tüntetni.
A másik, h Fru nem idegbeteg csak nála is - ugyanúgy mint Gabbennél - előjön, h egy tudatosan felvett szerepet akar játszani nagyon meggyőzően és ennek a kényszeres erőlködésnek a jeleit látod.

Kosztarika 2020.12.23. 14:37:44

@Fu Szekh Li:
Most mit írjak, szopogatok? Nem arról volt szó és a nyalogatás is belefér. Emlékeidben sincs meg, mit szoktál érezni?
:DDD

Gia 2020.12.23. 14:41:07

Estére készülniük kell a szerkiknek műsor hosszabbítással,ha Amanda bedobja a Vivi kártyát.Kivi vagyok,hogy mi lesz..

Kosztarika 2020.12.23. 14:42:58

@Gia: Èn nem örülök, hogy nem viheti Vivit. Kellett volna annak a lánynak a lila kendő. :(

Fu Szekh Li 2020.12.23. 14:43:18

@Kosztarika: Jóvanna, azért ezt nem lehetett kihagyni, de bocs.
(Egyébként meg tényleg csak az emlékekben van meg a határon túli kapcsolat meg a rohadék járvány miatt)

Gia 2020.12.23. 14:44:34

@Kosztarika: Annak én sem örülök,de Amanda és bandájának koppanásának igen.

Kosztarika 2020.12.23. 14:45:28

@Bo(a)rder Gamer:
Első válaszra: :DDD
Másodikra: Frunak nem kell eljátszani, hogy aljas és rosszindulatú mert az.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 14:49:41

@Kosztarika: ez így van, viszont a taktikus, szálakat mozgató irányítói szerep az felvett de legalábbis erőltetett.

Kosztarika 2020.12.23. 14:49:51

@Fu Szekh Li: Nagyon rossz lehet, főleg karácsonykor. Sajnálom. :(

@Gia: Nekik mindegy. Amanda mindenképp kiesik. Szerintem a csapat is tudja. Amanda talán(?) reménykedik még.
Ha Vivi ellen jött volna vissza nagyobb lenne a koppintás mert őt gyengének tartják.

Kosztarika 2020.12.23. 14:54:09

@Bo(a)rder Gamer:
Nem hiszem. Ő ilyen domináns személyiség. "Lecsicskit" mindenkit
Szerinte Moht, szerintem Renátót is és valószínűnek tartom, hogy a kinti életben is mindig ezzel próbálkozik. Akinél nem megy, azt nem tűri maga mellett. Lásd: Renátóval " az lesz, amit én mondok, én akarok." Így indított.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 15:00:06

@Kosztarika: Az ugatás az zsigerből jön neki ez nem is kérdés. Az izgalmat nála az okozta, hogy vajon tudja-e hozni az előre kitalált tervét, Merci provokálását. Rágörcsölt a terv kivitelezésének sikerére, hasonlóan Gabbenhez, akinél ugyanez pislogásban testesült meg.

2020.12.23. 15:00:08

@Kosztarika: Majd koppanhat Fru Vivi ellen, az neki megalázóbb lenne.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 15:10:05

@VV10 Velőtrázó Vélemény: valszeg ez lesz a kövi kör, persze csak ha a szerkik is ezt akarják.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.23. 15:10:55

Sziasztok!

Köszi az öfi-t.

Hogy őszinte legyek mind a két banda megéri a aga pénzét! FruNátóék ostobák és gonoszok.
BálintRobi, meg okosak és rohadékok.
Ez előbbit nem elemzem, látványos amit csinálnak.
Bálint Robi sorozatos lelki ?terror? amit nyomnak az viszont erős.
Gábor valószínűleg emiatt fordult le róluk csak szegénykém még ő maga sem tudta megfogalmazni.
Ahogy Ginát elkezdték győzködni és fűzni Amanda ellen az nekem visszatetsző volt, ilyet még Attilától sem láttam anno ....

Fu Szekh Li 2020.12.23. 15:13:43

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Lehet, hogy ez volt az egész cirkusszal a célja, hogy ő választhassa magának Vivit. Tulajdonképpen be is jött, csak még nem tud róla :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.23. 15:14:03

@Kosztarika: Amand/Vivi ha nem jön össze lesz Merci/Amanda. Amikor Gina vagy Fru kiviszi Vivit és Vivi jön vissza, no ott fog megreccsenni Renátó!

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 15:14:23

@Brigante: Alapvetően EKG, kivéve Gabben motivációját. Gabben szerintem elhatározta, hogy megkezdi az ő egyéni játékát (előlépve a tuja mögül), csak sok frontot nyitott, elvesztette a kontrollt a folyamatok felett, a többi pedig már történelem.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 15:15:52

@Fu Szekh Li: Ha komolyan mondod, akkor nem EKG.:) Fru szerintem csak 1 lépéssel előre tud és szokott gondolkodni (a maga módján).

Cérnahuszár a naív 2020.12.23. 15:22:26

@Kosztarika: érdekes hogy szerinte lecsicskította moh-t, és nem vette észre moh somolygását, csak ráhagyta, nem volt kedve huzakodni vele

Fu Szekh Li 2020.12.23. 15:28:21

@Bo(a)rder Gamer: Nem kell nagy ész ahhoz, hogy párbaj után ki lesz a következő célpont. Ha Amanda visszamenne, akkor is 6:4 a másik csapatnak. Jobb, ha bent marad egy gyengének gondolt ellenfél, akit kivihet.
És Frut sem kéne lebecsülni. Szerintem ő a legokosabb abban a csapatban.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 15:43:19

@Fu Szekh Li: Az uccsó mondat nagy EKG, és nem becsülöm le Fru-t, másfél hete is azt írtam, egyike azoknak (Bálint, Dani, Robit még nem tudom megítélni, hogy ő ilyen vagy játszik, mellett), akiknek van tudatosság a játékában és most felejtsük el az egyéb tulajdonságait, mert ebből a szempontból nem releváns. Egyetértek azzal is, hogy jobb ha nagyobb merítésből választva ítélteted meg magad egy párbajon, de mégis valahogy kétlem a tudatosságát. A megnyilvánulásai - beleértve a testbeszédét is alapján - azt érzem, hogy ő kerülné a párbajokat, ameddig csak lehet.
Ettől még az általad említett párbaj a legvalószínűbb ebben (IS) egyetértünk :)

Fu Szekh Li 2020.12.23. 15:54:40

@Bo(a)rder Gamer: Lehet, hogy kerülné, de szerintem bent is látszik, hogy nem tudja. Ginát eleve sokkal erősebbnek gondolják, Rencsit meg azért nem vinnék ki a hangadók, mert fiú. És ha csak egy lépéssel tud előre gondolni, ez pont annyi :D

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 16:07:16

Halászlé projekt megoldva.
@Fu Szekh Li: Nem főzök halászlevet, mert csak anyáink reklamálnak érte. Jó halászlevet meg csak sok halból tudok főzni, ráadásul csak a paszírozottat szeretem. Én majd elmegyek Szegedre nyáron, ott több kedvenc halászleves helyem is van.

@Kosztarika: Ha ha ha az szép lenne a válladon büfiztetnél. Csak nem tudom, hogy tartanál meg 130 kg élő marhahúst :)))

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 16:12:32

@Alice from madness: Tetszik, csak a csóka stílusa kicsit idegesítő.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 16:13:35

@Kosztarika: régen még a régen régenje is jobbvót, mondtam mán!

@ppupu: most passzíroztam a halat :)))

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 16:14:54

@Fu Szekh Li: Egyébként szerintem pont Frunak nem okozna gondot fiút kivinni. Lehet, igazad van, és végiggondolta, én inkább az irányított időnyerést érzem nála, ezt nem tudhatjuk, de majd meglátjuk :)

2020.12.23. 16:15:33

@úgymond olvasó mmkk:
Remelem elotte kinyirtad. Bar ha nem akkor erdekesebb mutatvany

Cérnahuszár a naív 2020.12.23. 16:17:10

@Alice from madness: mi vesz rá egy férfit hogy ilyen zákót applikáljon magára?

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 16:18:01

@úgymond olvasó mmkk: Hero vagy... Büszke vagyok rá, hogy ismerhetlek. Csatlakozom @Alice from madness: -hez remélem már halott szegény pára.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 16:19:46

@Alice from madness: Jééé DP, mármint a blogger...:) (érti aki érti :))

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 16:20:45

@Alice from madness: Szemelvények a videó kommentjeiből:
Ezek olyan sötétek , hogy a kutya melléjük harapna!
Főzés közben hallgatom. Mire vége lett, elszáradt a mentám, a bazsalikom is fonnyad, és könnyzik a snidling..M
Ezek olyan hülyék, hogy ha lovak lennének, tolnák a szekeret.
Csóri Peti nagyon le lehet égve anyagilag, ha mar az elozo videoban is ez a zakó volt rajta :'(
Jáj morék dikkh megint a villa lakó szörnyetegek..jáj devla ..

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 16:22:33

@Alice from madness: @ppupu: apa intézett minden mást előtte, utána, én csak passzíroztam

Bougie 2020.12.23. 16:24:03

@Cérnahuszár a natív: Ezek szerint nem láttad az ezt megelőző (#5) videóját, abban is ugyanez a zakó van rajta:D

Brazen01 2020.12.23. 16:26:05

Ez a Fru egy aljas, proli, irigy, tahó csaj. És valószínűleg gyakorló pszichopata. Olyan ügyében manipulálja a sleppet, hogy öröm nézni. Merci meg nem egy Dirac, nem is Schrödinger - simán hagyta magát provokálni. Előjött az igazi énje, amit determinálja szocializáltsága.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 16:26:24

@úgymond olvasó mmkk: Remek, ahelyett, hogy kiadta volna kicsi lányának, aki csak a hogyvoltban posztolgat.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 16:27:13

@Brazen01: Imádom mikor tudományos vagy.

Brazen01 2020.12.23. 16:27:56

@ppupu: ennyi barackpálinka után, vazze. Megtisztelsz, Bro.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 16:30:05

@Brazen01: Dobjá rá egy Vicodint oszt a Nobel-díj se lesz már messze :))

Cérnahuszár a naív 2020.12.23. 16:30:07

@Bougie: hátszóval.....még győzi is megörvendeztet egy-egy új darabbal...

Bougie 2020.12.23. 16:34:37

@Cérnahuszár a natív: Lehet, hogy Petié is Makány Márta kollekciójából van:)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 16:34:50

@ppupu: három dolog szent ebben a háztartásban: a halászlé, a marhapörkölt meg a paprikás krumpli. ezekhez élő ember apán kívül nem nyúlhat, mert kitör a harmadik világháború.

Brazen01 2020.12.23. 16:34:56

Amúgy meg Fru apenia chronica dolorosa tüneteit mutatja. Régen mutatott be fellációt.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 16:36:15

@úgymond olvasó mmkk: Amúgy ez teljesen normális álláspont. Milyen igaza van. Azt hiszem bírom apádat :))

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 16:38:51

@Brazen01: Kigugliztam. Lepetéztem. Vagy gyorsan igyá még 10 páleszt, vagy most hagyd abba :-DDDDD

Bougie 2020.12.23. 16:42:10

@Brazen01: Én jószívű lennék, adnék karácsony alkalmából nekik Renátóval 1 kameramentes órát, hátha a potenciális coitus után normálisabban fog viselkedni:D

Cérnahuszár a naív 2020.12.23. 16:44:32

@Bougie: az lenne aztán az igazság pillanata nekik....renátó meglátogatná a wc-t, és mminden tiszta lenne

Kosztarika 2020.12.23. 16:45:16

@ppupu: jajj, te, oszk ár dílly az!!

Brazen01 2020.12.23. 16:46:44

@Bougie: érdekes és vizuálisan fájdalmas maszatolás venne kezdetét...az a telesz@rt fuszekli test, ahogy rátelepszik a leprechaun testére....komoly lenne. Azt hiszem a Grincs gyorsan szembesülne a valósággal. Pláne, ha tűrnie kellene arca lefetyelését.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 16:46:59

@Kosztarika: De hát állítólag doki... Mi a tököt csinálna egy Oszk ár díllylyal. Életre keltené?

Kosztarika 2020.12.23. 16:47:21

@úgymond olvasó mmkk:
Akkor fogjatok be segíteni ez zombit, az már - a hagyományos értelemben - nem élő ember. ;)))

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 16:48:44

@Brazen01: Tesóóóó, gusztustalan vagy... Mikor Recska elkezdi nyalogatni Fru fejét mindig felfordul a gyomrom... Fúúúúj.

Kosztarika 2020.12.23. 16:50:35

@ppupu: Gina szerint a tudósok oszk ár díllyat kapnak. Én meg tanulok az okosabbtól.
;))))

Brazen01 2020.12.23. 16:50:39

@ppupu: mindig Munch “Sikoly” C. korszakos műve jut eszembe legott!

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 16:55:36

@Brazen01: És tényleg hasonlít a csaj feje a képre. Zseniális

2020.12.23. 16:56:18

♥️ is in the air (ne csak en elvezzem, tolem ma mast ne varjatok, rapakoltunk mint a villatesok

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 16:56:44

@Kosztarika: És megint beigazolódott, hogy műveletlen paraszt vagyok...

Bougie 2020.12.23. 16:57:20

@Cérnahuszár a natív: Erről jut eszembe, ha a szerkesztőknek van humora, akkor Renátó következő büntetésének (ha lesz ilyen, én megelőlegezem, hogy igen) része lehetne az is, hogy a wc kitakarítása közben el kell ismételnie többször azt, hogy "Elnézést, hogy telibevertelek.":DDD

Bougie 2020.12.23. 16:59:22

@Brazen01: Nyugi, szerencsére a nézők nem látnának semmit belőle:)

Ármándójózsi 2020.12.23. 16:59:49

@Brigante: Érdkes a véleményed, csak szerintem köszönő viszonyban sincs a valósággal. De lehet Neked is egy. :D
Ha visszakérdeznék, hogy ugyan sorold már el, hogy mi volt a "terror" amit Bálinték nyomnak, mit tudnál válaszolni? Gina győzködése? Dehát pont így látjuk jonéhányan innen is, amit neki elmondtak. Vagy ott bent nem szabad elmondani, mert akkor "rohadékok"?
Aztán Gábor az okos, aki meglátta bennük ezt és lefordult róluk... Ugyan, az egy másik VV lehet. Gábor a hülye, aki mutatni akart valamit, hogy ne legyen rajta narancssárga mellény, ezért bekóstolta a hálóban a csajokat kavarásképpen, csak ez akarata ellenére kicsúszott a kezéből és mérhetetlen ostobasága miatt, hihetelen szarul reagálta le. Egy nyomorult kis pozőr volt...

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 17:01:48

@Alice from madness: Én állat megnéztem.... de de de tetszett... Most akkor el kell mennem pico anál itikushoz??

Ármándójózsi 2020.12.23. 17:06:36

Mielőtt ismét elmerülök a Valhallába még annyit szeretnék mondani, hogy bírnám, ha Amanda lányos zavarában amikor megtudja, hogy Vivi nem pálya, ösztönből Fu.ra rakná, ha már vagy 7-en azt mondták ellene visszajöhetne. Abban a pillanatban debrői! Már raknám is át a szavazatot Amandára. :D

kipcsak harcos 2020.12.23. 17:12:39

@Kosztarika: így könnyű 'elsőzni' :DDD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.23. 17:13:55

@Brigante: Annyit tennék hozzá, hogy Bálint és Robi között talán az a különbség, hogy Bálint (jobban) alkalmazza a lelki terror, és/vagy a kiközösítés eszközét a játékban, Robiban ezt kevésbé érzem. Ő inkább csak periferikusan csapódik (egyelőre) a mainstream felé a villában. A véleményét sokkal jobban becsomagolja, de jól helyezkedik! Robi játékosabb, Bálint erőszakosabb, és helyenként görcsösebb ! Nálam amúgy ezek a ellenfél beugratási, vagy (mint ahogy az most Fru részéről történik provokálási) kísérletek nem verik ki a biztosítékot, ez sztem része a taktikai eszköztárnak.

Ecotrans 2020.12.23. 17:14:41

Sokkal nagyobb buli lenne, ha az volna a bünti hogy Vibri választhatná ki a másik párbajhőst. Az meg rámutatna a hollóasszonyra.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 17:16:50

@VV Erőlegény: könyörgöm mindenre, ami szent, soha többet ne mondd egy emberre, hogy játékos

Fu Szekh Li 2020.12.23. 17:18:48

@úgymond olvasó mmkk: lehet, hogy ő is kicsi de játékos :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.23. 17:21:10

@úgymond olvasó mmkk: Miért? Azt értem Robi esetében játékosságnak, hogy valahogy mindig mosolyognak a szemei, élénk a tekintete, ritkán rácsodálkozóak, de őt én még soha nem láttam haragosnak azóta, mióta belépett a villába.

Spitzbaue® 2020.12.23. 17:26:29

@malevil2050: áthozatal: igaz, igaz, viszont az alpári, agresszív, alantas viselkedésre még kisebb (a kereslet)

Spitzbaue® 2020.12.23. 17:29:00

Laura, nagyon jó a poszt, köszi!

2020.12.23. 17:37:44

@ppupu: Milyen Nobel-díj? Oszkár-díly!

2020.12.23. 17:38:28

Látom már más is beírta, csak még nem olvastam odáig. Akkor meg ekg, mentem vissza a kolhozba.

Kosztarika 2020.12.23. 18:03:12

@úgymond olvasó mmkk:
Úszik már az a hal újra, Vírem??

Post Modern Prometheus 2020.12.23. 18:09:17

Köszi Laura a posztot :D

Én ma végtelen fáradságom okán csak read only leszek, kivéve ha fel tud majd ébreszteni a tetemrehívás, de olvasni olvaslak titeket :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 18:11:39

@Post Modern Prometheus: én is alvást terveztem a tetemre hívás idejére :D

Post Modern Prometheus 2020.12.23. 18:13:49

@úgymond olvasó mmkk: az a baj, hogy egy órája keltem fel a délutáni szunyából, most ittam meg a kávém, de nada, zero, semmi :D pedig akadna még dolgom VV-ig

Kosztarika 2020.12.23. 18:14:18

@Post Modern Prometheus:
Mit szeretsz olvasni?
A vv tattikát már kiveséztük, így főként off-ra van esélyed. Árra is csak akkor, ha a mindent utolsó pillanatra hagyó komtársak előkerülnek.
Szerintem erre nem sok remény van. Megszokott módon az ünnepek előtt már mindenki ki van nyúlva, mint puputeve az úthenger alatt.
:))

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 18:15:03

@Post Modern Prometheus: jóvanazúgy :D egy jó kis délutáni szunya sose rossz

Post Modern Prometheus 2020.12.23. 18:16:36

@Kosztarika: Jajj hát tőletek bármit szívesen olvasok, ha off, ha nem :D

@úgymond olvasó mmkk: De nem ám! :D

K_Attila 2020.12.23. 18:25:11

Milyen szomorú dolog, ha valaki csak egy bélférges városi galambként tud reinkarnálódni.

Spitzbaue® 2020.12.23. 18:25:17

@Ármándójózsi: Hát igen, az lenne ám az igazi műsor! VV Gonosztörpe és VV ályogvető igazi ámofutást rendezne, VVaGina sem tudná hirtelen hová álljon, de Bálintékat igazán nehéz helyzetbe hozná. És nem ez a célja? Akkor hajrá!!! (Mármint Bálonték nem tudnák eldönteni, ki mögé álljanak).
Tényleg nagyon ütne ez a széria akkor már. Meg Renáta is valószínűleg...
Persze a s(z)avazatomat, akkor kénytelen lennék áttenni, mert Frufrura senki ellenében nem szavazok, ezt ünnepéyesen megígérem.

Hedo a nokedli szaggató 2020.12.23. 18:30:46

@Fu Szekh Li: én pék lapátot kérek karira, jó forrót! Szeretném megsimogatni frut, többször is, nekifutásból, figyelmeztetés nélkül! Még a mentőben is ütném, míg mindkét karom le nem szakad! Na, a teringettét

2020.12.23. 18:33:16

@Kosztarika:
Eddig meggyes futyulost...de elfogyott....van masik

Fu Szekh Li 2020.12.23. 18:34:39

@Alice from madness: Jim jó haver, de folyton elpárolog.

Hedo a nokedli szaggató 2020.12.23. 18:35:11

Én reggel (mikor visszanéztem a műsort) nagyon megsajnáltam a Mandát! Ahogy fru nyomta neki a süket dumát és rohadtul nem értette meg fru, hogy húzzon a vérbe. Valaki már felvetette és tetszik az ötlet, vivi után vágja ki, hogy frut viszi :D

Fu Szekh Li 2020.12.23. 18:37:34

@Hedo a nokedli szaggató: Há mi ez a nagy indulat? Odaégett a bejglid?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 18:44:39

@Alice from madness: én is. most éppen narancsos teLYát (délután ittam pezsgőt is, de csak muszájból.)

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 18:59:01

Jó estét kévánok az úri proli társaságnak! Asszem ma csak béköszönök, mert kezd kigyünni a karácsonyi debrezzió. Rendrakás kész, még egy kis irataprítás van hátra, azt minnyá megejtem. :) Takarítás nagy része kész, a többi majd az ünnepek után, a tegnapi melóval veszítettem egy takarítós napot.

Nagyon várom, hogy Amandán röhöghessek, már most is derültem egy jót, amikor elképzeltem. :) Amúgy ha Vivit mondja, utána szerintem kap egy meghatározott gondolkodási időt, nem kell azonnal rávágnia a választ. Lehet zavarában kiviszi Mindzsót. :D

Az a tapasztalatom, hogy a pizza valamelyest segít a debrezzión, úgyhogy rendelek egy ilyet: erős-tejföl, bacon, tarja, kolbász, hagyma, jalapeno, mozzarella.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 18:59:53

@Nátha ellen bálna: arany ember, tejföl alappal eszi a pizzát :))))))))))

Fu Szekh Li 2020.12.23. 19:04:08

@úgymond olvasó mmkk: Csak azt nem értem, hogy miért nem macskapöcse paprikával és pálpusztai sajttal?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 19:06:45

@Fu Szekh Li: egy átlag makka pöcse kevés egy pizzára :DDD és ízlésekről,pláne pizza ízlésekről nem kérdezek fel. ha úgy jó, akkor úgy jó :DDD

Kosztarika 2020.12.23. 19:09:14

@Fu Szekh Li:
Egy kis surströmminggel megbolondítva. ;)

Fu Szekh Li 2020.12.23. 19:11:56

@úgymond olvasó mmkk: De úgy lenne igazán magyaros :D
Ez nem karácsonyi ugyan, de nekem teccik:
www.youtube.com/watch?v=viJBRg2zA_A&ab_channel=wwozneworleans

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 19:13:00

@Fu Szekh Li: inkább kínais :DD (a zenét elmentettem, majd telón meghallgatom.)

Fu Szekh Li 2020.12.23. 19:15:28

@úgymond olvasó mmkk: Akkor tényleg több kéne rá a macskából :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.23. 19:59:15

@Ármándójózsi: egy nagyon erős taktikát játszik Bálint, viszont az emberség keretein belül mozog. Az ellenfél csapatába próbál éket verni. Politikailag ügyes! Hozzáteszem, nem visszataszító amit csinál! Gabennal kapcsolatban, akár igazad is lehet, elfogadom.
Ha odabent lennél, pokoli nehezen tudnál mit kezdeni Bálinttal, Frunátóékat, meg elkell küldeni a pékbe és kész is vagy.
@VV Erőlegény: nekem is abszolult beleférnek, mivel ez a játék része.

Összességében, a villa megint mutat egy jófajta esettanulmány. Engem szórakoztat.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.23. 20:01:30

@Ármándójózsi: az Amanda/Fru viadal esetét EKG. Hidegrázást kapok Frutól... ha a fiamnak ilyen barátnője lesz, eret fogok vágni magamon.

malevil2050 2020.12.23. 20:22:48

Jaj ha ezt Gábrovics Gáborová megélhette volna!

Mók_Ica 2020.12.23. 20:34:34

@malevil2050: de nem élte meg dadus!!! :DDDDD

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 20:35:38

@malevil2050: tiszteletteljes vélemények sokaságát hallhatnánk tőle!

2020.12.23. 20:37:07

@úgymond olvasó mmkk:
Mikozben oszinte es ember maradna

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 20:39:56

@Alice from madness: emberként ment be, emberként jött ki. riszpekt!

Fu Szekh Li 2020.12.23. 20:47:33

Tényleg, valaki megnézte ezeket a Jöttem, láttam, buktam adásokat? Mert nekem soknak tűntek ezek a több, mint félórák. Érdemes megnézni?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 20:51:12

@Alice from madness: jobban tisztelnünk kellett volna Gábort emberségéért, lényeglátásáért, és véleményéért

2020.12.23. 20:51:57

@Fu Szekh Li:
Nekem Digoe tetszett Gaben meg nem volt meg

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 20:52:15

@malevil2050: Ezek szerint karácsonyra szamovárt kapsz. Pech.

Kosztarika 2020.12.23. 20:56:12

@Alice from madness:
Gáboré is fent van a rtl most-on.

Kosztarika 2020.12.23. 20:57:27

@ppupu: te neg új púpot, a régi már kicsit avíttos. ;)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 20:58:49

@Kosztarika: úgy szeretem, mikor belekötsz a vastag bőrébe :D

Spitzbaue® 2020.12.23. 21:08:43

Most kezdődött az AMC-n a Grincs. Hát tényleg kiköpött Frufru. :-DDDDD

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 21:13:05

@úgymond olvasó mmkk: @Kosztarika: Megtiszteltek vele, hogy az eszetekbe jutottam, de lepereg rólam ez alantas piszkálódás

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 21:14:16

@Kosztarika: lécccccccciiiiiiiiii :D

@ppupu: én csak megdicsértem a vastag bőrödet :P

2020.12.23. 21:20:58

@Niemandhäuser:
Most miert kell bantani a Grincset?

Gia 2020.12.23. 21:55:09

Apa kezdőődikk...

Gia 2020.12.23. 21:57:03

Lehet,hogy kávét kellene innom.Nagyon nyúlik a szám,pedig ma még tovább is tart a cirkusz.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 21:57:21

Még 5 perc kitartás. Mindenki menjen el pisilni, kakilni, kivern.... ööö ez most nem fontos. Ücsi és rágcsa legyen bekészítve.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 21:57:46

@Gia: Neked ezt engedi apukád nézni? Nagyon liberális...:))

Kosztarika 2020.12.23. 21:57:48

Hééé, itt is kijárási tilalom van? Olyan üres minden, mintha az utcán lennékb8 után. :(

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 21:58:43

23:30-kor pedig on-line röpdoga a történtekből.

malevil2050 2020.12.23. 21:58:46

Sej de,,,, sárgát virágzik a tök.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.23. 22:00:15

Sziasztok, szép estét! :-) Rágcsa az van, minden egyéb is van. :D

2020.12.23. 22:00:21

@Kosztarika:
Nem is lehetsz a zuccan 8 utan

Gia 2020.12.23. 22:00:26

@Bo(a)rder Gamer: Olyan,mintha összekevernél valakivel. :-)

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 22:00:30

@Kosztarika: Beköszönnék, de letiltottál :)

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 22:00:45

Elég amatőr lett ez a szivárványcsaládos reklám.

tvbuzi 2020.12.23. 22:00:55

Itt a lét a tét!!!

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:01:13

@Bo(a)rder Gamer: Beírok a Krétába ha hiányzol.

Товарищ учитель никто не отсуствует

Gia 2020.12.23. 22:01:43

Anikó sokadjára öltözik varnyúnak...

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.23. 22:01:52

AZon gondolkodtam -tudom, tudom, az ápoltaknál ez szitokszó-, szóval... azon gondolkodtam, hogy mi van akkor, ha a Rtl nem Vivit akarja megóvni a kieséstől, hanem Mercikét? Mert ha most Amanda kimegy vele, és Merci a követők nagyságának száma szerint visszajön, akkor védett lesz.
Fru így nem tudja Mercit vinni -leordítaná a stúdióban is-, marad neki Vivien.

Zabkása 2020.12.23. 22:02:12

Sziasztok!
Megjöttem most megint adás alatti csevegni, költözök és végre összeraktam a technikát is, bepótoltam az elmúlt napok adásait és HV-it.
Zanzásítva: ÚristN. Bővebben: Grú uramég, Röni egy igazi inas gyász, Hélium hangja és beszédsítlusa még mindig kiakaszt, Dzsina meg nem szórakoztat, annyira zavar, hogy a TV-t letépem a falról lassan, Bálint okés, Robi szintén, Ami meg igazi CBA eladó tésasszony, azok a fejek... meg az a vákum, ami bent tartja a szemeit a koponyájában, fáj. Moh-t meg sajnáltam, ahogy Fru beleállt, de riszpekt meg okosan csinálta, hogy ráhagyta a faszba, és nem állt bele "gecizni".

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 22:02:13

@ppupu: ja dakladüvajuvam...nem keresek cirillt, bocs.

malevil2050 2020.12.23. 22:02:22

De snájdig ez a fodros szoknya teeeeeeeeee.

Gia 2020.12.23. 22:02:49

Anikónak nem áll jól a távolság,inkább csak közelről mutassák.

Kosztarika 2020.12.23. 22:03:02

@Alice from madness:
A kertkapuig kimegyek és nézem, hogy nem látok senkit. :D

@Bo(a)rder Gamer:
Mikor mondtam én olyat??? Hazug K.... :D

malevil2050 2020.12.23. 22:03:13

@ppupu: Ne is mond, az a tartás te.....

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:04:05

És elkezdődött édes anyanyelvünk megcsúfolása.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.23. 22:04:12

Higiénikánál beakadt az aktív jelző? :D

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 22:04:54

De az nem jellemtelen, aki meg akar hóni, aztán mégis belezabál a kajába?

Zabkása 2020.12.23. 22:05:00

jaj ez a Frú menjen már ki, ez a sok geci meg faszom meg emberkedés, lassan Gina megirigyli, úgy arcoskodik. 100% fehérbigány

tvbuzi 2020.12.23. 22:05:04

Hogy bírják ki röhögés nélkül Frut?

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 22:05:17

@Kosztarika: Igaz, csak azt mondtad, unsz :) Pontatlan voltam, tisztelettel elnézésedet kérem :). Azé' én bírlak.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.23. 22:05:30

@Nátha ellen bálna: Neeem, dehogy. Az ő olvasatában ő nem vett és kész. :D

Gia 2020.12.23. 22:05:32

Idegbe van,vagy mit mondott?

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 22:06:05

Jé, Robinak van egy fülbevalója.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 22:06:18

@ppupu: ez már nincs meg, de ígérem nyomok egy refresht.

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 22:06:56

Még a végén rádumálják Mercire.

tvbuzi 2020.12.23. 22:07:02

Előreláthatóan kell gondolkodni!

Kosztarika 2020.12.23. 22:07:17

@Bo(a)rder Gamer:
Nem téged, AZT a dumát, de azt sem gondoltam komolyan. ;)

2020.12.23. 22:07:31

Nem akarlak befolyasolni, de foglak

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 22:07:36

ilyen "barátok" mellett az embernek nincs szüksége ellenségre.

Zabkása 2020.12.23. 22:08:07

A kommentszekció dohányos részlegétől kérdezném: mire jó, ha végignyalod a cigit? :D

MsIreneAdler 2020.12.23. 22:08:33

@Alice from madness: :D :D
Jaaa nem azéé mondooom :)

Gia 2020.12.23. 22:08:42

Gyaj...ne beszéljék már rá Héliumot..

Mók_Ica 2020.12.23. 22:08:58

@Bo(a)rder Gamer: szó szerint..... fru utálja mercikét, ezért amanda vigye ki ..... még jó, hogy nem akarja befolyásolni....

2020.12.23. 22:09:12

Nem akarlak titeket befolyásolni, ezért ma inkább csak élvezem Amanda szenvedését. Kellemes Karit, 26-án este jövök legközelebb.

MsIreneAdler 2020.12.23. 22:09:29

@Zabkása: lassabban ég elvileg.
(exdohányos :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.23. 22:09:32

@tvbuzi:
90-10

Mert sok tiktokos dade is Mercire szavaz

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 22:09:52

Elrontják a játékot. Azt vártam, milyen jót röhögök, erre ezek az idióták rá akargyák beszélni Mercire. Fogd mán be, Flú.

Kosztarika 2020.12.23. 22:09:59

Gina beszél az illendő viselkedésről.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.23. 22:10:10

Elítélendő az erőszak. :DDDD Rencsike nem zavar?

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 22:10:12

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Viszont, csak ne felejtsd el kiírni szabinak.

Zabkása 2020.12.23. 22:10:12

A ciginyalás az olyan, mint a sörkocogtatás :D

Ego0123 2020.12.23. 22:10:20

Na már kapjuk mi is az ívet..

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:10:50

Huuuuu szerencsétlen Kaszás Erzsi...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.23. 22:11:02

Pokot a sarokbol persze kitudja harapni

2020.12.23. 22:11:25

Villalakoknak szeretettel
youtu.be/9PxSD0I_Tks

Btw a baratnom itt mellettem is kivan Higienikan ugyhogy vicces a helyzet itthon mert mint tudjuk en elvezem a musort

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:11:38

@Nátha ellen bálna: Hát ez az. Ezek a köcsögök szétb@sszák a szórakozást.

SzabadEzANév? 2020.12.23. 22:11:50

Szabad direkt a szabálykönyv kiskapuit kijátszani ezzel az erőszak kiprovokálással?

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 22:12:09

Amandának mán kínos, de nem meri elzavarni Flút.

Zabkása 2020.12.23. 22:12:46

Amanda olyan frusztrált, hogy a villadokinak szerintem ki kéne húzni a műsorból...

2020.12.23. 22:12:49

@Zabkása:
Nem, a sima cigit alapbol nem nyaljuk vegig....amiben van valami azt meg azert mert egyreszt ugy tapad a papir masreszt lassabban eg

Kosztarika 2020.12.23. 22:12:59

Alice!!
Most sem utálhatom őket??

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 22:13:43

@SzabadEzANév?: pont erre gondoltam. PONT EZÉRT nem jár bünti, hogy megbeszélnek egy verekedést, miközben a verekedés eleve tiltott a vellában??

Zabkása 2020.12.23. 22:13:52

@Alice from madness: azt véletlenül ismerem... :D ott nem is kérdezem az okát :P De ez mezeti szigarette, ez inkább ilyen sörkoci-3puszis pacsizás-ciginyalás szentháromság lehet

2020.12.23. 22:13:58

@Kosztarika:
Hat en mondjam meg Te hogy erezz?

Fu Szekh Li 2020.12.23. 22:13:58

Irodalmi est??? Faszomba már...

MmeChauchat 2020.12.23. 22:14:11

bakker.
Az irodalom visszavág.

tvbuzi 2020.12.23. 22:14:17

Tollbamondás 4???? :DDDDDD

2020.12.23. 22:14:43

Na. Hogy raereztem. Itt mar mindenki Petofi Sandor....

MmeChauchat 2020.12.23. 22:14:46

na most Chopin miatt én kérek elnézést

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.23. 22:15:06

@SzabadEzANév?:
Van az a szint ameddig engedik, de Renikenek sok huzasa mar nincs

2020.12.23. 22:15:16

@Zabkása:
Veletlenul. Nekedis meseltek az eltantorito eloadasokon,mi?

tvbuzi 2020.12.23. 22:15:43

Kajak gusztustalan a két páros

Zabkása 2020.12.23. 22:15:59

@Alice from madness: hála égnek nem :D de ha elmondanám, meg kéne, hogy öljelek :D

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:16:20

@Alice from madness: Csak ne beszéljék rá, hogy hívja ki Mercit. Látni akarom Amanda orcáját mikor közlik vele, hogy Vivit felejtse. A többi a botrányok előjátéka az elmegy.

kawazu 2020.12.23. 22:16:24

csak nem beteljesedik a szerelem
ez a csaj nem semmi :D (fru)

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 22:16:24

Elvinném őket színházba, csak keresnék a popcornt meg a nachost.

2020.12.23. 22:16:32

@Zabkása:
Azt olvastam h oleljelek

Gia 2020.12.23. 22:16:38

Amandáék majomkodnak..

Spitzbaue® 2020.12.23. 22:16:48

@Bo(a)rder Gamer: Kibicnek semmi se drága. - gondolom én Grincsre gondolva, és gondolja Grincs is.

tvbuzi 2020.12.23. 22:17:09

A két diplomatikus hölgy :D

Zabkása 2020.12.23. 22:17:13

@Alice from madness: szeretethiányt diagnosztizálok. Megölellek én, de kijárási tilalom van :( egyél egy csokit :D

csodalámpa 2020.12.23. 22:17:27

diplomatikus hölgyek :D :D :D

MmeChauchat 2020.12.23. 22:17:29

azt hiszem kijelenthető, h a fekete nem slankít.

Gia 2020.12.23. 22:17:54

A diplomatikus diplomata hölgyek várják az osz-kárdilyat,de azt a tudósok ellopták..

2020.12.23. 22:18:19

@Niemandhäuser:
Mondtamma' h ne bantsd a Grincset :(

MmeChauchat 2020.12.23. 22:18:31

holnaptól hangosan táncolok

Mók_Ica 2020.12.23. 22:18:33

@Zabkása: sose tettem olyat... nem is értem.....

Zabkása 2020.12.23. 22:18:33

Ez a posztGáborizmus, hogy itt azóta is mindenki TISZTEL minden lófaszt.
Renikét de inasba vágják már megint :D

Spitzbaue® 2020.12.23. 22:18:54

"Azért vannak a jóbarátok" - Dzsinásan és Amandásan, ordítva, középső ujjat mutogatva. Ez igen.

Fermina Daza 0413 2020.12.23. 22:19:16

Rencsi nagyon felfogta amit fru kért

Spitzbaue® 2020.12.23. 22:19:25

Ezexerint a Grincs meg lett pocsékolva?

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:19:26

Azzal együtt a szabálykönyvben nincs olyan, hogy tilos a másikat tettlegesség elkövetésére előre megfontolt szándékkal felhergelni.?

Zabkása 2020.12.23. 22:19:57

Na ha valami taktikai baszás, akkor az ez volt Grú részéről :D

Mók_Ica 2020.12.23. 22:20:04

szarakodik a netünk..... :((((

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 22:20:22

для гребаной жизни

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:20:48

@Niemandhäuser: Kellett a papírzsepi, valami történt. Nem hiszem, hogy a könnyeiket törölgetik.

Spitzbaue® 2020.12.23. 22:21:59

Na Gy. Őzike ma el fog menni a gatyájába.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:22:24

@úgymond olvasó mmkk: Na jó van, látom tudsz te rendes nyelvet is :)))))

Mók_Ica 2020.12.23. 22:22:46

@ppupu: de a reklám után azért kell.......

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 22:22:57

Mindenkinél van csónak otthon??

Spitzbaue® 2020.12.23. 22:23:14

Most jön az, hogy a szülők azt hazudják, hogy büszkék, pedig nem.

Cimili2 2020.12.23. 22:23:25

@Mók_Ica: az nem jó. :(( tegnap is?? :))

MmeChauchat 2020.12.23. 22:23:27

most ne kapcsoljatok a konyhafőnökre.

tvbuzi 2020.12.23. 22:24:13

@Niemandhäuser: ekg
szerintem már el is költöztek másik faluba

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 22:24:43

@ppupu: Я могу ЕСТЬ на любом языке. гугл мой лучший друг.

Mók_Ica 2020.12.23. 22:24:44

@Cimili2: neeeeem.... tegnap a keddi társadalmi életet éltem :)))) de közben olvasgattalak Titeket... :))))

malevil2050 2020.12.23. 22:25:32

Hogy mik vannak , még ilyet.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:25:32

@tvbuzi: olyan jó volt, hogy besza, behu :)))

Mók_Ica 2020.12.23. 22:26:01

@úgymond olvasó mmkk: az gáz, ha én google nélkül el tudom olvasni és még értem is???

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:26:32

@úgymond olvasó mmkk: Szóvál Te minden nyelven tudsz enni. Respect.

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 22:26:39

Szippantós kocsi kell majd a vellába a könnyekhez.

MmeChauchat 2020.12.23. 22:26:49

@Mók_Ica: nem gáz. Eliramlott az élet.

Zabkása 2020.12.23. 22:27:01

@Niemandhäuser: én is ezen agyalok... anyuka, aki büszke a lányára, hogy "faszomgeci a kurva anyád, vigyél ki bazdmeg, azt kint hagylak a faszomba te gyász" versikéket tol a TVbe...

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 22:27:43

@ppupu: te meg a nem letezo es a kihalt nyelveken is tudsz ;)

MmeChauchat 2020.12.23. 22:27:48

@Zabkása: csak így tovább, Ahogy megbeszeltük!

csodalámpa 2020.12.23. 22:28:17

Vajon mivel vette rá Renátó a gonosz törpét a kézimunkára?

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:28:26

@Mók_Ica: Ezek szerint Te is tanultál még oroszt :)

MmeChauchat 2020.12.23. 22:28:31

@úgymond olvasó mmkk: nem a nyelv halt ki, csak a beszélői :D

MmeChauchat 2020.12.23. 22:28:53

@csodalámpa: azt mondta, h nem lesz a TV-ben

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:29:00

@úgymond olvasó mmkk: Я могу говорить на любом языке.

Cimili2 2020.12.23. 22:29:11

kár, h nem tudok majd röhögni amandán, amikor közlik vele, h nem hívhatja ki vivit. csöppet sem fog gondolkozni, lazán mercit fogja kihívni.

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 22:30:16

@úgymond olvasó mmkk: Én magánúton, érgyeklődésből tanultam oroszul, és jól ment, vót érzékem hozzá. De most meg mán elóvasni se nagyon tudom. De biztos hamar visszagyönne, mert a tanárnő csodálkozott, hogy mások mennyit szenvednek a cirill ábécével, nekem meg milyen gyorsan ment.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 22:30:19

@ppupu: lusta vagyok megnyitni a forditot.. szoval was makogsz?

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:30:49

@ppupu: Az orosz nem használja a létigét úgy mint az angol. Szoktam tolmácsolni meg fordítani így van egy kis gyakorlatom :)

kawazu 2020.12.23. 22:31:30

Musor utanra
Nyugodalmas jo ejszakat!!! :)

www.youtube.com/watch?v=RhO5OSLZjl8

tvbuzi 2020.12.23. 22:32:00

Szegény gyerek miért nézi a VV-t?

MmeChauchat 2020.12.23. 22:32:04

és anya, bemutatnám a vejeteket, Renatót

Spitzbaue® 2020.12.23. 22:32:28

Amandát szépen felszopják itt nekünk: már majdnem kedvelem. Ebbe azért Grú segít a legtöbbet, mert az erősebb fájdalom, elnyomja a gyengébbet. 2 hét múéva, ha ezek nem teljesen hülyék, mindenképpen Grú megy. REMÉLEM.

Mók_Ica 2020.12.23. 22:32:50

az milyen, hogy a kislány látja frut ordibálni, gonoszkodni és kekszelni??? :DDDD

2020.12.23. 22:33:14

@Cimili2:
Es nem8? Barki ellen kiesik.

Cimili2 2020.12.23. 22:33:20

@Nátha ellen bálna: ne is emlegessétek az oroszt. abból érettségiztem. :(((

MmeChauchat 2020.12.23. 22:33:31

Bálint ikertestvérei

Kosztarika 2020.12.23. 22:33:39

Ekkora gyerek nézi, hallgatja amit ezek művelnek???

Spitzbaue® 2020.12.23. 22:33:41

@Bo(a)rder Gamer: Abban a családban férfi nem marad meg!

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:34:10

@MmeChauchat: Kevés ember tud már oroszul. Valóban kihalófélben van az orosztudás. Viszont én minden szláv nyelvet 2-3 napos tartózkodás után tudok annyira használni, hogy megértsenek. És ezért mindhol hálásak, és olyan dolgokat is elérek, amit más turisták nem.

Mók_Ica 2020.12.23. 22:34:14

moh család cuki az egyenpólóban :))))

MmeChauchat 2020.12.23. 22:34:26

mo családja ki van blőrözve

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 22:34:27

Daninál felvonul majd a családi vállalkozás.

Cimili2 2020.12.23. 22:34:37

@Bo(a)rder Gamer: azért ez sok mindent megmagyaráz.

Zabkása 2020.12.23. 22:35:30

Azért több hetes bezártság és info nélküliség után ütős lehet egy ilyen videó

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 22:35:40

@Nátha ellen bálna: canes timidi vehementius latrant, quam mordent :)))))

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 22:36:05

És hajrááááá Debrecen!!!

Mók_Ica 2020.12.23. 22:36:12

virdzsi családja mit néz???? virdzsi elég sokszor NEM érzi jól magát.......

2020.12.23. 22:36:39

Ugymond latod, Viraganyukanal a tobbesszam vsz Viragapukara es ora vonatkozott nem az o es a lanya kettosere :)

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:36:57

@Mók_Ica: Azt mégse mondhatják neki, hogy hülye picsa nem szopd le Danit

Cimili2 2020.12.23. 22:36:57

@ppupu: pontosan. :(( a faterom erőltette, h azt tanuljam. a másik a francia volt, azt meg depláne nem szerettem. hiába mondtam, h angolt, vagy németet szeretnék.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 22:37:26

@Alice from madness: nem latom sajnos, mert lobelt gidat nezem az rtl-en :)))

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 22:37:32

@ppupu: Én is azon gondolkodom, hogy abból lehetne a nyelvvizsga, mert lehet oda kell majd költöznöm a svédek elől.

Zabkása 2020.12.23. 22:37:45

Robi imádja a hasonlatokat

Zabkása 2020.12.23. 22:38:36

Amanda tesója miért tekereg?

MmeChauchat 2020.12.23. 22:38:37

Amanda és Virág apukája megegyezik

tvbuzi 2020.12.23. 22:38:44

Amanda mindenre két lapáttal pakol minimum

Spitzbaue® 2020.12.23. 22:38:49

Amanda kész van, mint a lecsó. Mennnyen haza!

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:39:04

@Cimili2: Franciát én is tanultam, nem állt rá az agyam, de azért valamennyi megmaradt. De elbaszott egy nyelv :)

Cimili2 2020.12.23. 22:39:14

amanda apukának kimerevedett a szeme.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 22:39:16

@Nátha ellen bálna: én meg svédül tanultam a főiskolán, csak hogy csalódást okozzak ;)

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 22:39:46

@úgymond olvasó mmkk: Azt mondtam, hogy tanultam, nem azt, hogy tudok.

Spitzbaue® 2020.12.23. 22:39:57

Szerintem jobb lett volna, ha mindenkitől a szülők költöznek be. Jobban jártunk volna.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:40:00

@úgymond olvasó mmkk: Melyik svédet a beást vagy az oláht? :))

MmeChauchat 2020.12.23. 22:40:12

@Zabkása: a tekerges műtéti elmulasztására akarja megnyerni a 36 milkat

Mók_Ica 2020.12.23. 22:40:42

@ppupu: @MmeChauchat: nem néztem a szájukat.... lehet, hogy szinkronizálták őket..... :))))

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:41:10

@Nátha ellen bálna: Márpedig ő aztán tudja, világlátott ember :)))

MmeChauchat 2020.12.23. 22:41:12

Vivi apukája télleg él!

Zabkása 2020.12.23. 22:41:18

@MmeChauchat: ez szép dolog... de ettől még kiszavazom a GECIbe :D

tvbuzi 2020.12.23. 22:41:29

@úgymond olvasó mmkk: svéd? az kell az üffelekhez!!

Mók_Ica 2020.12.23. 22:41:52

@Cimili2: nem az apukája... de ettől még elég elzárkózottan ült ott....... nem akarta ő ezt.....

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 22:41:59

@ppupu: lovárit. bú, most aztán összedőlt a világegyetem :)

Zabkása 2020.12.23. 22:43:02

Na Amanda nem fogja kihívni Vivit, hogy ilyen sokan voltak a videójában...

tvbuzi 2020.12.23. 22:43:06

Vivi a martfűi rém?

Mók_Ica 2020.12.23. 22:43:23

@MmeChauchat: össze is zavart engem ez a videJó.....

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 22:43:42

Ilyenkor azért a többiek is kicsit örülnek a másik örömének, látszik. Csak Fru ül ott okádó ábrázattal Vivi videója után.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:43:54

@úgymond olvasó mmkk: ha a diplomához kellett akkor tök mindegy. Ha néprajz kutatáshoz az is jó :))

Mók_Ica 2020.12.23. 22:44:44

daniella érzelmi zavarba került.... ezért elkezdett elégedetlenkedni.....

úgymond olvasó mmkk 2020.12.23. 22:44:53

@tvbuzi: nincs olyan üffelem, akivel gyakorolhattam vóna (korábbi karrierem során egyik se beszélte, most meg nincs is, aki beszélné), elkopott a maradék tudásom isch.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 22:45:17

Daninak adok most 1 pontot, majd később visszaveszem.

Zabkása 2020.12.23. 22:45:35

Merci spancijai kaputelefonnal csinálták a videjót

Spitzbaue® 2020.12.23. 22:46:17

A Merszike is svéd, teszem fel a kérdést, az a baaaaaaj?

2020.12.23. 22:46:24

Nagymuter meg muter alapjan Merciben is van vono?

Mók_Ica 2020.12.23. 22:46:42

egy szónak is száz a vége...... és ezt NEM egy benti lakó mondta!!!!

2020.12.23. 22:47:28

Tesooo tesooooo tesoooo szeretunk tesoooo

Mók_Ica 2020.12.23. 22:47:38

@Zabkása: hüJJJJJJJJJe..... ezen most nagyon röhögök

tvbuzi 2020.12.23. 22:47:48

@Alice from madness: a száztagú a videóban megjelent

MmeChauchat 2020.12.23. 22:47:58

@Alice from madness: amint említettem volt néhány posszal ez előtt

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:48:24

Cigányasszony nem kap levegőt

2020.12.23. 22:48:46

@MmeChauchat:
En kerek elnezest, hogy nem kovetem folyamatosan a HV torteneseket, tisztelettel elmegyek a pics@b@

Mók_Ica 2020.12.23. 22:48:46

otthon mindenkit egyenkutya vár..... csak mindenhol máshogy hívják.....

Fermina Daza 0413 2020.12.23. 22:48:54

Dzsina mindjárt a földre esik a nagy sírásban

MmeChauchat 2020.12.23. 22:49:04

@tvbuzi: nem fért rá a kepre egészben az egyikőjük

2020.12.23. 22:49:13

@Mók_Ica:
Az egy kutya csak korbeadtak a csaladoknak.
Mert kutyaval gyerekkel...

Zabkása 2020.12.23. 22:49:28

Gina anyuka nem tolta vissza, hogy bazdmeg Gina, ez a való világ!

MsIreneAdler 2020.12.23. 22:49:30

Most nem azért, de itt azért elég sokan kokeró felmenőkkel rendelkeznek :)

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:49:57

@Alice from madness: Cinikus vagy. TŐled bérelték a kutyát ? :-DDD

Mók_Ica 2020.12.23. 22:50:15

fru miért nem csinálja meg a barinője körmeit?? már félig le van nőve dzsina pink műkörme

2020.12.23. 22:50:37

@ppupu:
Fiatal vagyok es kellett a penz

tvbuzi 2020.12.23. 22:50:41

Merkedes odament Fruhoz! Balhé lesz

MmeChauchat 2020.12.23. 22:50:54

@MsIreneAdler: a múltkor felmerült, h nem digó-e mindenki odabenn.

De nem nyitnam újra e késői óran e topicot

2020.12.23. 22:51:11

@tvbuzi:
Nem most megbeszelos osszeborulas van...

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:51:17

@Alice from madness: Megértelek... nehéz a bányászok élete.

Mók_Ica 2020.12.23. 22:51:32

@Alice from madness: kutyát is és a gyereket is körbeadták....

2020.12.23. 22:51:45

@ppupu:
Bezzeg ha sajtkeszito lennek...

tvbuzi 2020.12.23. 22:52:08

Nyugi, csak a klotyóig megyünk

MsIreneAdler 2020.12.23. 22:52:26

@MmeChauchat: oké. De most szerintem már tudjuk az igazságot :)

Mók_Ica 2020.12.23. 22:52:54

@Alice from madness: nem kell szégyelned.... ez azért mégsem a rosszlányok.hu :)))) és táblás képet sem tettél fel....

csodalámpa 2020.12.23. 22:52:56

@Mók_Ica: én is néztem, hogy mindenkinek yorkie-ja van? :D Ugyanolyanra kozmetikázva? :)

2020.12.23. 22:53:06

@tvbuzi:
En inkabb meghivom Jimet az utolso korbe

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 22:53:26

Na mindenki zokogja ki magát gyorsan, rövid szünet lesz. Én inkább rágyújtok.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:53:31

Hiába no. Azért a szülők sok. mindent elnéznek utódaiknak. Megyek is, megverem gyorsan a kölköket, nehogy eszébe jusson valamelyiknek jelentkezni valami hülye műsorba.

2020.12.23. 22:54:00

@Mók_Ica:
Majd most gyorsan csinalok. Berkutya.hu

2020.12.23. 22:54:48

@ppupu:
Kulonosen buszke lehet Gina, Mercedesz, Virag es Fru anyuka, hogy lanyaik kamera elott is megelik a boldogsagot

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 22:55:22

@Mók_Ica: Ne használj ékezetet a címnél, nem fogja betölteni az oldalt...:)

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:55:48

@Ego0123: Ez szlovákul szeretett volna lenni, de ekg :)

pomac 2020.12.23. 22:55:59

azon gondolkodok hogy miért most adták le ezeket az üziket ,még szenteste sincs, talán azt hiszik eldurvulnak a dolog a kihívás után ,nem lesz békés karácsonyuk :)

plutopluto 2020.12.23. 22:56:33

A családtagok antropológiai jellemzői alapjaiban változtatták meg a villa etnikai diverzitásáról alkotott eddigi képemet.

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:56:53

@Alice from madness: Lecsekkoltam még szabad a domain név :))

MmeChauchat 2020.12.23. 22:57:20

@ppupu: eegen, nekem is feltunt, h ezek szerint csak az felelt meg vella lakonak

akiket a szülők arra neveltek h treshrealityben szerepeljenek

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 22:57:41

@ppupu: Már nem sokáig, de utána eladom..::)

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:57:43

@Alice from madness: Mert ők őszinte lányok és nem rejtegetik a boldogságot.

mocskosmacska 2020.12.23. 22:58:26

Azért volt bennem valami bizarr, amikor egyes szülők, nagyszülők elkezdték mondani, hogy ők minden este nézik a kicsi gyermeküket/unokájukat. Főleg Moh és Merci esetében. Szóval a nagyi is nézi az ő lepedőakciójukat? Ahogy még (talán a vv7-ben?) Laci, Dani és Edina rappelte az egyik villatársuknak: "A szűzpöcök életmód megdőlt hamar, ha anyukád látja, az elég bizarr."

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:58:30

@plutopluto: Szóval most lecigányoztál mindenkit? :-D

2020.12.23. 22:58:33

Amugy azert csak yorkit kaptak mert kis produkcio, kis penz, kis kutya....

Cimili2 2020.12.23. 22:58:59

@pomac: mert holnap biztos egymást fogják megajándékozni.

mocskosmacska 2020.12.23. 22:59:08

Az meg soha nem értettem, hogy ilyen videoba minek gyereket beletenni. Amanda húgát pl. nem fogják bullyingolni a suliba a nővére viselkedése miatt?

2020.12.23. 22:59:10

@mocskosmacska:
Moh eseteben remelem a BVben latjak a szexrol torteno megnyilatkozasait is

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 22:59:29

@Bo(a)rder Gamer: Akkor gyorsan lefoglalom a berbaratok.hu nevet :D

mocskosmacska 2020.12.23. 23:00:03

Dani családjának teljesen igaza van, hogy a kishúg nem volt benne a videoban.

MmeChauchat 2020.12.23. 23:00:03

@Cimili2: egy-egy yorkival, fejenként

Mók_Ica 2020.12.23. 23:00:33

amanda meglepődik vagy rögtön mercit hívja ki?

mocskosmacska 2020.12.23. 23:00:59

@Alice from madness: Nagyika mit gondolhat ezközben. Lehet, hogy azt hiszi, hogy a mélytorkoztatás valami fagylatnyalási technika.

tvbuzi 2020.12.23. 23:01:08

Svéd királydráma folytatódik

csodalámpa 2020.12.23. 23:01:15

@Alice from madness: Bálitnál valami bulltype modell volt :)

Cimili2 2020.12.23. 23:01:20

@MmeChauchat: békességben és nagy szeretetben. :DDDDDDDDDDDDDDD

2020.12.23. 23:01:21

En is izgatott vagyok...jujjujj milesz uuuuristeeeen....

mocskosmacska 2020.12.23. 23:01:24

Grincs alapvetően is elég gáz, nem kellene még az a szar a fejére.

2020.12.23. 23:01:49

@csodalámpa:
Odin, neki volt sajatja. Az nem az en erdemem.

tvbuzi 2020.12.23. 23:01:52

@mocskosmacska: azon már túl vannak sztem

Mók_Ica 2020.12.23. 23:02:02

előre félek a holnapi öfitől.... miért vannak kari aji csomagok renáta fején??? ő lett a karácsony király és fru a királynője?

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 23:02:06

@ppupu: ok, tiéd a tartalom, enyém a design. aztán felezünk 30-70-ben, jóó? :)

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 23:02:19

@Alice from madness: Gyere szorongassuk egymás billentyűzetét és szürcsöljünk forró kamillateát.

Cimili2 2020.12.23. 23:02:31

amandának lefog esni a tantusz, ha ancsa közli vele, h a nézők szavazták meg, h mást kell kihívnia??

2020.12.23. 23:02:42

@Mók_Ica:
Mert Fruval epp most ajandekoztak meg egymast.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 23:02:57

Fru lesz a karácsonyfa a villában?

Mók_Ica 2020.12.23. 23:03:04

@ppupu: én is... az arcára kíváncsi vagyok...... bár attól tartok, hogy fru nagyon durván telebeszélte a fejét....

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 23:03:06

@Bo(a)rder Gamer: Engem a pénz nem érdekel, de egye fene, 20%-kot szívesen átengedek Neked.

mocskosmacska 2020.12.23. 23:03:16

Ezek azt hiszik, hogyha valaki harsány, akkor már színes egyéniség is.

2020.12.23. 23:03:20

@ppupu:
Szorongathatjuk a whiskeys poharat? :D

Spitzbaue® 2020.12.23. 23:03:41

A Grú fején az egy palóc fejkötő? Vagy lovári? Minden esetre úgy néz ki, be kötötték a fejét. Bárcsak gézzel tennék ezt a kórházban. Ő egyébként szinte.

csodalámpa 2020.12.23. 23:03:44

@mocskosmacska: amikor elkezdte mondani, hogy kapott fekete pontot magatartásból, arra számítottam, hogy azért, mert leverte azokat, akik csúfolták a nővére miatt....

tvbuzi 2020.12.23. 23:04:06

@Cimili2: Gina nem fogja érteni

pomac 2020.12.23. 23:04:32

nincs benn tükör hogy mindíg ilyen "szopósajkat " fest magának fru ...

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 23:04:33

@ppupu: veled kezdtem a munkafelosztást, így nyilván a megosztást is :)

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 23:04:36

@Alice from madness: Reméltem, hogy valami hasonlóval állsz majd elő. Megtisztelsz :-DDD

mocskosmacska 2020.12.23. 23:04:36

Hiányoltam, hogy Virág, Dani, Renáta és Grincs szerettei üdvözöljék az új vőt/menyt is.

Mók_Ica 2020.12.23. 23:04:37

@Bo(a)rder Gamer: mindig a szájára vetül a tekintetem.... ez a szájkontúr tetkó borzalmas.....mintha sz@rba harapott volna.....

MmeChauchat 2020.12.23. 23:04:38

Fru szája körül ott maradt a kakaó a tejbegrizről

Ego0123 2020.12.23. 23:04:46

@ppupu: megértik a csehek is, oda járok sörtúrákra

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 23:05:43

Bálint mikor lett villamester? Erről én miért nem tudok?

2020.12.23. 23:06:28

@pomac:
De szexi,nem?
Egybol rakivantal egy uveg nutellara :D

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 23:06:31

Bálint Mindzsót parodizálja?

Spitzbaue® 2020.12.23. 23:06:33

Ancsának nem áll jól ez a lilus fegyelmezés. Ancsának kevés dolog áll jól.
Mondjuk, Lilut jobban rühelltem.

tvbuzi 2020.12.23. 23:06:53

Amanda tesz csavart a kihívásba??

mocskosmacska 2020.12.23. 23:06:58

Újabb idegesítő Amanda pillanatok.

2020.12.23. 23:07:10

@Niemandhäuser:
Tobbek kozt ez a ruha es a haj se

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 23:07:29

@Ego0123: Helyes rendes ember vagy, de nem piv hanem pivo :)

mocskosmacska 2020.12.23. 23:07:31

Gábort mi miatt hívjátok Mindzsónak?

2020.12.23. 23:07:44

@tvbuzi:
Persze....hogyne...akkorat fog szolni hogy kopni nyelni nem fogunk tudni...

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 23:07:52

@Mók_Ica: Lehet úgy volt, nincs 7/24 stream :)

pomac 2020.12.23. 23:08:17

@ppupu: ha jól emlékszem appon megszavazták de ne kérdezd melyik nap :)

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 23:08:38

@Alice from madness: Én meg elalszom tőle. Észre se fogom venni.

Cimili2 2020.12.23. 23:08:48

@tvbuzi: ha igen, akkor azért, mert attól nagyon okosnak gondolja magát.

2020.12.23. 23:09:11

@ppupu:
Jo, majd en porgok a fejemen helyetted is es leszek paraszt ketto helyett is

Nátha ellen bálna 2020.12.23. 23:09:39

@mocskosmacska: Egyszer Gábor nagyban magyarázott valamit. Valaki közbeszólt, hogy "olyan ember beszél...", és erre Dani közbevágott: "aki azt se tudja, hogy mi az a mindzsó!".

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 23:09:43

@pomac: Hát velem ez nem lett egyeztetve. Meg fogom állítani a műsort. Irgum-burgum

Zabkása 2020.12.23. 23:09:49

@Niemandhäuser: de ami jól áll neki, abban azért elég jó :D

kipcsak harcos 2020.12.23. 23:09:52

Mi van annak a két hülyének (Fúria és Renátó) a fején és miért?

2020.12.23. 23:09:55

@Alice from madness:
Helyett is is is is is is...Alice bazmeg....szoismetles...

mocskosmacska 2020.12.23. 23:10:05

@Nátha ellen bálna: Köszi. És én sem tudom, hogy mi az a mindzsó.

MmeChauchat 2020.12.23. 23:10:14

egy pillanatra egyszerre láttuk a top 3-at

Múmin89 2020.12.23. 23:10:28

Rencsi fején mi van?

2020.12.23. 23:10:41

@kipcsak harcos:
Uj profilkeped van. Kifejezetten elonyosebb, mint a regi

tvbuzi 2020.12.23. 23:10:56

Én ezeket a hülye beszélgetéseket nem szeretem

pomac 2020.12.23. 23:11:20

@Alice from madness: megtisztelném ha megtisztelne vele :)

2020.12.23. 23:11:23

Most akko Velotrazo helyett:
Irjatok mar be meg 3 napig, hogy mi van Frunato fejen

ppupu #TEAMPINI 2020.12.23. 23:11:23

@Alice from madness: Tökéletes, nem kell csinálnom semmit, de zajlik az élet.

mocskosmacska 2020.12.23. 23:11:31

Amanda teljesen úgy néz ki, mint egy vénlány, frusztrált tanító néni, aki éppen arra készül, hogy az egyedülálló, gátlásos és félénk anyukát a földbe döngölje, hogy milyen hülye a gyereke, és erről az anyuka tehet.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.23. 23:11:47

Nem sok az a rúzs egy kicsit Vivin?