Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10X35 – Szaloncukormágnások és a hóemberkészítő proletariátus

2020. december 19. 16:57 - dmr94

Egyre erősebb az érzésem, hogy Péterünk stylistja olvassa a blogot és úgy válogatja össze a műsorvezető aktuális szettjét, hogy muszáj legyen megemlékeznünk róla. Ezúttal egy a pszichedelikus világ ihlette ingben pompázik és valljuk be, a műsor gyakran felveszi a versenyt egy komolyabb trippel. Elmaradhatatlan a MUNKAHÉT által kiváltott grimasz, mi pedig szavazhatunk ki lesz a kiválasztott.

vv10x35_01.png

A dolgozáson kívül is van élet ha történésnek lehet nevezni a szokásos „párkapcsolati” szenvedést, most épp Mercinél törik el valami és úgy látszik összespórolt már egy doboz cigire, így hódolhat második kedvenc hobbijának a tiktokozás után: a dohányzásnak. A szenvedő fél Renátó, aki részben hasonló cipőben jár bár épp relatív felszállóágban/rózsaszín ködben. Merci száját olyan örökbecsű igazságok hagyják el, mint „számíts a semmire és akkor nem csalódsz” vagy „ha valakinek idő kell ahhoz, hogy kialakuljon valami, az már rég rossz és nem úgy van, hogy tűz”. Sajnáltatják magukat, hogy bezzeg „kint a uccán” mindenki megbámulja őket de amikor érzelmekről van szó, akkor csak játékszernek jók. Mivel a lány nem igazán tudja kifejezni magát, én sem tudom eldönteni, hogy mit is szeretne pontosan ha nem azt, hogy akasszon már be neki ez a Mó gyerek. Azt mondja el kéne engednie a dolgot, Renátó szerint viszont ez úgysem fog menni ha már eddig is jól eláztatták egymást. Ahhoz, hogy ez sikerüljön teljesen el kéne távolodniuk, így viszont csak elölről kezdődik majd újra és újra ez a ragacsos buziskodás. Az egyetlen épkézláb gondolatot akkor hallhatjuk Mercitől, amikor konstatálja, hogy a kinti kapcsolata már biztosan sztornó, leves, kuka. Összességében rohadt unalmas ez az egész, kérjük vissza a munkás szenvedést.

A brigádok kialakulása most reggelre marad, Robi kifejezett jóindulattal próbálja kielégíteni a munkavállalók igényeit, így többé-kevésbé mindenki meg van elégedve, bár gyanús nekik a bérstruktúra és mint később kiderül, nem is alaptalanul. Amanda, Gina, Fru és Robi borítékolást kapnak feladatként, azt hiszem nem meglepő, hogy négyük közül kinek okozza mindez a legtöbb gondot. Egyszem közmunkás virágszálunknak nehezére esik megkülönböztetni a boríték elejét és hátulját de van itt még papírral ujjelvágás is és meglepődés, hogy a papír bizony éles lehet. Robi képes azonosítani a munkafolyamat fázisait és ennek mentén optimalizálni én viszont továbbra is tanácstalanul állok az előtt, hogy miért kell köpeny és hajháló még ezekhez a munkákhoz is, ettől ugyanis biztos nem lesz komolyabban vehető.

A kevésbé szerencsés csapat (Merci, Dani, Renátó és Moh) karácsonyi dísznek szánt hóember figurákat hivatott készíteni, a műszak pedig már az első pillanattól fogva anyázástól hangos, avagy éljen az ünnepi hangulat. A fiúk kézügyessége nincs a toppon, a ragasztópisztollyal is folyton megégetik magukat és Merci értékelése alapján is inkább fájdalmas mintsem nehéz a meló. Dani mondjuk elégedett „válogatott szintű” teljesítményükkel és már az olimpiai részvétel felé kacsintgat de Moh szerint összetett a feladat és a 20 villadella/darab, ami jár érte igencsak kevés. Szarérhugyér dolgoznak de ilyen a napszám – állapítják meg. Az utolsó pár darabot már ajándék jelleggel készítik el, Renátó Frunak kedveskedik, Dani pedig először Bálintot formázza meg, majd Virág hóember mását igen élethűen, a szemölcsöt sem elfeledve.

A délutáni műszak az amerikai álmot hozza el, Virág, Vivi és még az enyhén szólva sem lelkes Bálint is komoly nyugati bérszínvonalon dolgozhat, amikor szaloncukrokat csomagolnak. Összevetve persze, hogy az egy szaloncukorért járó 100 villadella mekkora vásárlóerőt jelent bent és azt, hogy mennyi egy ilyen szaloncukor valós piaci értéke, én komoly gazdasági lufit szimatolok de ez legyen a legkevesebb. Az elején felmerül a gyanú, hogy esetleg a csomagolás minősége lehet a buktató de ezt aztán leszarják és jól is teszik mert raccsolós-selypítős bácsi is baszik rá, hogy egyesével megvizsgálja mindet. Vivi nyíltan vibrátorra gyűjt, nagyon viszket már a pinije és hiányzik neki a szex, azon lamentál vajon mit érezhet a nemiszerve. (A Belevalóban részletesebben is kifejti mindezt és az is kiderül, hogy mikor kapja kézhez vágyott eszközét.) Bálint kurvára unja, a végén már „sajognak a szemei” és Virágnak is kivan a fasza, a héten már megutálta a hagymát, a narancsot és most a szaloncukor is hasonló úton jár. Már látják maguk előtt a főnök lebaszását, amit ezért a nyugdíjas melóért kapnak de akkor Virágnál elkattan valami és dühből kimaxolja a műszak hátralevő részét. Az idő lejártával néhányan megjutalmazzák magukat egy szaloncukorral, Bálint a tarháló Ginának is dob egyet, aki szerint „ezért csak nem büntetik meg”. A lány kifejti neki mekkora kedvence a citromos zselés és meglepő módon karácsonyi hangulata támadt tőle. Robi sunyiban tol be egyet és hiába volt konkrét haditerve rá, a retorzió (és a 39 kamera) őt sem kerüli el, dörren az ezer villadellás büntetés minden érintettnek.

Gusztáv úr uram láthatóan unja már ezt az egész szart, nem végez komoly minőségellenőrzést, a keresetek közötti eltérés pusztán az alapbérekből fakad, így jön létre a díszkészítők alkotta nincstelenek csoportja, a borítékolók kvázi középosztálya és a szaloncukorcsomagolókból álló burzsoázia, akik 30 meg 50 ezer villadellájukból elképesztő luxusban tölthetik azt a pár órát, amíg vissza nem áll az all inclusive ellátás. A nap dolgozója Virág, akinek az ezért járó 5000 extra VD már csak alamizsna. Ez már jobban kiélezi a tegnap hiányolt osztályharcot, Renátó akad ki elsősorban, Moh inkább elismerő és a szerencsés műszakválasztásnak tudja be a többiek sikerét.

Gina folytatja közmunkáját és bár Amanda folyamatosan próbál lelket önteni belé, nem csoda, hogy a villában uralkodó ótvar káosz kikezdi a lány amúgy sem túl erős idegeit. Ablaktisztítás közben mondjuk egész jól elvan, megismerhetjük fejlett technikáját, amivel nem lesz mázgás egy ablak sem. Frunak viszont nem csak a munka büdös hanem a kanapén fetrengve a felmosóvíz szaga is megüti Dubajban süttetett orrát, ami Ginából kivételesen jogos dühkitörést idéz elő és egy fogadalmat is miszerint többet nem szeg majd szabályt.

Vége a munkahétnek, én pedig azon lamentáltam mi lenne ha egy párhuzamos univerzumban a villalakók irodai munkákat végeznének. Amandát látom magam előtt, mint junior bérszámfejtő asszisztens és Fru sem lógna ki a pletykás HR-es picsák közül. Renátót pedig ha más nem, a gyakran villanő kőműves dekoltázsa tenne alkalmassá az asztalok alá hajolgató rendszergazda szerepre. Kommentben természetesen várom a hasonló ötleteket.

vv10x35_57.png

A nézők Renátót tartják legesélyesebbnek a zöld kendőre pedig még nem is látták a holnapi összefoglaló előzetesét. Peti filozofál egyet, hogy azért a 36 millióért ugyan legalább annyit meg lehetne tenni, hogy nem picsogjuk végig a napi 3 óra munkát, hiszen – most figyelj – az álmokat nem adják ingyen! Együttérzést próbál kelteni azon színész-és zenésztársai iránt, akik nem mentek le kutyába egy kereskedelmi tévének sem és most kajafutárként kell biztosítani megélhetésüket. Holnap újra buli és alkohol, lesz esemény bőven de sajnos erről a műszakról én lecsúsztam.

1516 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hereverő heverő 2020.12.20. 18:16:15

@Alice from madness: én beérném egyszerű verébbel is, arra mi a recept, hogy mossak hajat?

hereverő heverő 2020.12.20. 18:17:44

@úgymond olvasó mmkk: rámész Frederik Pohlra. Vagy Kim Stanley Robinsont is előtúrhatod, Aurórával kezdd

Bo(a)rder Gamer 2020.12.20. 18:19:52

@úgymond olvasó mmkk: előveszel egy másikat? melyiket olvasod?

ppupu #Fantom for President 2020.12.20. 18:20:01

@Kosztarika: Miután így belém állt a művésznő, hogy dagadt vagyok, így megvacsoráztam. Most a az alhasi vérbőség állapotában vagyok, és mielőtt még valaki vegzálna: merevedés a most csak a derekamban van.

TheLynx70 2020.12.20. 18:20:38

Sziasztok! Új vagyok. Igaz egy ideje olvaslak benneteket, de le vagyok maradva. Ez a blog ezerszer jobb, mint a műsor. :-) Az első kérdésem az lenne, mi a franc az "ekg" ? :-)

ppupu #Fantom for President 2020.12.20. 18:20:50

@úgymond olvasó mmkk: Szegény Asimov már meghóta magát... Kit öltél meg helyette, Te lány !?

ppupu #Fantom for President 2020.12.20. 18:21:51

@TheLynx70: Hosszú a története, de lényegében: egyetértek veled

hereverő heverő 2020.12.20. 18:22:31

@TheLynx70: szia Hiúz. EKG azt jelenti higy egyetértünk. Aurélió szériájában mondta egy ápolt, azt akarta mondani, hogy egy hullámhosszon vagyunk.

MsIreneAdler 2020.12.20. 18:24:45

@TheLynx70: üdv itt!
Ekg=egyetértés, egy hullámhossz

Én is csak nemrég tanultam :)

TheLynx70 2020.12.20. 18:25:45

@ppupu: Köszönöm! :-) A rövidítés sehogy nem jön ki, de nem gond. Azt hittem egy mozaikszó. :-D

Kosztarika 2020.12.20. 18:27:15

@ppupu: te az alhasadon hordod a derekadat te Quasimodo?

TheLynx70 2020.12.20. 18:27:37

Köszönöm mindenkinek. :-) Nem csalódtam, forró hőmérsékletűek vagytok. :-D

Nátha ellen bálna 2020.12.20. 18:28:45

@Alice from madness: :D :D Oké, majd megírom a megbízási szerződést! :D

hereverő heverő 2020.12.20. 18:30:38

@TheLynx70: én csak meleg, te szép szőke herceg

Kosztarika 2020.12.20. 18:33:05

@TheLynx70: Ne higgy neki
@hereverő heverő nem meleg, hanem egy igazi b.zi. ;))))

TheLynx70 2020.12.20. 18:34:22

Nekem Szrapacska Gusztáv táncáról Les Grossman jutott eszembe. :-) www.youtube.com/watch?v=srH94OR1TbU

TheLynx70 2020.12.20. 18:36:09

@hereverő heverő: Kettő X kromoszómám van... :-D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.20. 18:37:03

@hereverő heverő: felírtam :)

@Bo(a)rder Gamer: leszáll az éj :)

@ppupu: ha én aztat tudnám, kit öltem meg..

@Nátha ellen bálna: biztos, hogy nem nézek vellát. nincs olyan isten.

TheLynx70 2020.12.20. 18:38:02

@Kosztarika: Nem hiszek neki, de tetszik a nick neve! :-D :-D Vizuális tipus vagyok, oszt szinte látom magam előtt... :-)

Fu Szekh Li 2020.12.20. 18:38:41

@TheLynx70: Reméljük eltartott kisujjal iszod a Kopi Luwakot, és van brüsszeli csipkekesztyűd.

Kosztarika 2020.12.20. 18:38:47

@TheLynx70:
Ezt félreverted, hereverő )

úgymond olvasó mmkk 2020.12.20. 18:39:07

@Kosztarika: ne bántsd már szegény trottyos nyugdíjast, hát nem elég büntetés neki a létezés? (nem :DDDDDD)

Cérnahuszár 2020.12.20. 18:40:40

a kopaszság sok mindenre megoldás,
de én csak dünnyögök itt

Kosztarika 2020.12.20. 18:40:54

@TheLynx70: pedig tényleg itt matyizik, virtuálisan persze. Az otthoni titkait nem ismerem. ;)

Hedo a nokedli szaggató 2020.12.20. 18:42:24

@ppupu: rég óta nem hagy nyugodni a kérdés! Amelyik tevének nincs púpja, az nyomorék?

hereverő heverő 2020.12.20. 18:44:02

@TheLynx70: puff neki... De ugye legalább szőke vagy?

hereverő heverő 2020.12.20. 18:46:51

@Hedo a nokedli szaggató: az a homorúteve. Tök homorú mert elvehtette a hép púpját éh moht mindenki lehajnálja hegényt.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.20. 18:47:17

@TheLynx70: és tegnap még azt is elárulta magáról hereverő, hogy a dereka köré tekeri.

hereverő heverő 2020.12.20. 18:48:58

@TheLynx70: csak rá kell nézned az avataromra :)

Kosztarika 2020.12.20. 18:49:09

@Bo(a)rder Gamer:
Fenét. Fel akarta kötni magát, de ahhoz is lézer. :)

Bo(a)rder Gamer 2020.12.20. 18:50:12

@Kosztarika: Több támogatást kartársak most partiban van, nekünk meg támogatni illene :)

TheLynx70 2020.12.20. 18:52:16

@Fu Szekh Li: Eltartott kisujjal iszom a kőbányai homályost, pedig borsodi vagyok. :-)

Kosztarika 2020.12.20. 18:52:43

@Bo(a)rder Gamer:
Persze, oszt majd Fru engem is leugat, hogy stuffolom.

hereverő heverő 2020.12.20. 18:55:06

@Kosztarika: de engem már az Amanda stipistopizott le. Ezért menekültem a cérnahuszár hálószobájába egy szál reggelizőasztalba öltözve.

Kosztarika 2020.12.20. 18:55:28

@TheLynx70:
Tattikázzá, férkőzz a bizalmába és faggasd ki. Aztán persze mesélj.. ;)

Bo(a)rder Gamer 2020.12.20. 18:55:37

@Kosztarika: Ááá, nem várnék Frura egyből kapnád tőlem is. :) De csak mert bírlak. .)
Aláírás: tudodTeazt :))

Cérnahuszár 2020.12.20. 18:56:03

@hereverő heverő: 41 cm
a mérőszalag szerint
most készülök levágatni

úgymond olvasó mmkk 2020.12.20. 18:58:00

ti már megint centiken lovagoltok?

Kosztarika 2020.12.20. 18:58:31

@hereverő heverő:
Akkor bajban leszel barátom, mert Amanda hamarosan szabadul és akit ő stipistopizik annak én nem szívesen lennék a helyében.

Kosztarika 2020.12.20. 19:00:22

@Bo(a)rder Gamer:
Iparművészeti cserépedény
.
...
....

Kötsög felirattal.

...

Bo(a)rder Gamer 2020.12.20. 19:02:27

@úgymond olvasó mmkk: nicsak, egyből felkapta a buksiját a könyvből :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.20. 19:03:21

@Bo(a)rder Gamer: a fél szemem mindig rajtatok. kivéve, mikor este elalszok egy komment írása közben :)))

TheLynx70 2020.12.20. 19:03:41

@Kosztarika: Nehéz új villakóként beilleszkedni, oszt még tattikázzak is. :-O Ha nem csapott bele az istennyila, akkor úgyis baszarinthatom... Nem merek még csúcsány beszélni. :-D Ha nem kellek neki elsőre, akkor maradjon a heverőn. :-) Oszt csak annyi a bűnöm, hogy nem vagyok szőke. :-O

TheLynx70 2020.12.20. 19:05:51

Ja, valós időben nem tudok kommentelni, mert sem előfizetésem, sem tévém nincs! :-D Lehet kéredezni, akkor minek jöttem? :-) Csak! :-D

Cérnahuszár 2020.12.20. 19:07:35

@Kosztarika: jaj most olyan elégedett vagyok

@TheLynx70: épp most szedtem elő a kisfüzetem h jegyzeteljek, hogyan lehet 5 mp alatt heverőt csábítani, nekem nem ment pedig barkácsoltam ezt-azt sörből
mindig kirándul alice-hoz laptopot gyűjteni

Bo(a)rder Gamer 2020.12.20. 19:08:19

@Kosztarika: Tudtam én h nem tudsz kiverni a fejedből. :)

Kosztarika 2020.12.20. 19:08:24

@TheLynx70:
Ilyenek ezek.. Hereverő, Moh..Fálki..
Kerülgetnek, mint forró macska a kását, de beszari mind. :D

Bo(a)rder Gamer 2020.12.20. 19:08:56

@Kosztarika: Ezt nekem is kétszer kellett csekkolnom :)

Cérnahuszár 2020.12.20. 19:09:07

3 napos raguleves amiben gomba van, ehető még vagy ne kísértsem a sorsot?

ppupu #Fantom for President 2020.12.20. 19:10:33

@Cérnahuszár a naív: Edd meg nyugodtan. Nekünk semmi bajunk nem lesz tőle.

Cérnahuszár 2020.12.20. 19:13:32

@ppupu: rögtön megnyugodtam
megyek csinálok sajtos pirítóst

MmeChauchat 2020.12.20. 19:14:27

@Cérnahuszár a naív: sosem tudod meg, míg ki nem próbálod

2020.12.20. 19:15:03

Nolam. Felbolydult a jatszoter, megint uj hus van? :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.20. 19:16:17

@Alice from madness: ne aggódj, női hölgy az új vellalkó, kosztarika nyugton fog maradni :DDDDDD

Kosztarika 2020.12.20. 19:18:21

@úgymond olvasó mmkk:
Már te is kezded?? Mi bajod van Vírem.? Ne állítsá má be ribancnak! Tudod, hogy csak egy pasira gerjedek. ;)

2020.12.20. 19:18:51

@úgymond olvasó mmkk:
Nem aggodnek akkor se ha nem noi holgy lenne :)
Kosztarikanak nagy a ....szive.....igy szeretjuk :)

TheLynx70 2020.12.20. 19:19:07

@Cérnahuszár a naív: Ne kísértsd a sorsot. :-) Egyébként valószínűleg nem lesz bajod, csak a család többi tagja nem jut be időben az illemhelyre! :-D :-D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.20. 19:19:35

@Kosztarika: semmiféle szexuális jellegű tevékenységre nem utaltam, az mán a te bajod, hogy ebbe is aztat fantáziálod bele :D

TheLynx70 2020.12.20. 19:22:45

Én már ettem egy hetes gombalevest is, oszt semmi bajom nem vót. :-) De nem ajánlom senkinek, hogy utánam csinálja. :-) Mordor megyében gyakoriak az ilyenek... :-D És nem fajtárs vagyok... :-)

Bo(a)rder Gamer 2020.12.20. 19:28:39

@Kosztarika: Csak nagyon elhanyagol Téged...csapj már az asztalra, nem ilyennek ismertelek meg :)...Zsepit?

TheLynx70 2020.12.20. 19:39:01

@Kosztarika: Addig jó (nekik) ameddig csak kerülgetnek. :-D Ha felszítják bennem az érzelem lángját, akármi is lehet... :-)

2020.12.20. 19:40:44

Jut eszembe....ma meg nem raktam zenet. De ha mar igy lenduletben vagytok, akkor:
youtu.be/Rnk1oQj2Lbg

Fálki 2020.12.20. 19:42:59

Mindjá' lesz új poszt! :*

2020.12.20. 19:45:08

@Fálki:
Hat neharagudj de ez a munkamoral nem tarthato am igy hosszutavon.
Lehet hogy a Kosztarika a nyakadba ugrik, de a nep lazadni fog es nyilvanossan kell hogy megkorbacsoljunk

úgymond olvasó mmkk 2020.12.20. 19:46:12

@Alice from madness: kezdésnek húsz kolbácsütést a latolnak!

Nátha ellen bálna 2020.12.20. 19:53:47

Jelentem: portalanítottam, felsöpörtem, stb.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.20. 19:55:00

@Alice from madness: csak a szemüvegem csillant a fényben, nem a szemem :DDD

@Nátha ellen bálna: arany ember, mondom én. már csak egy kérdésem van, mielőtt szobrot állítok neked: hogy jobb a pizza, vékony tésztával, vagy vastag tésztával?

Kosztarika 2020.12.20. 19:55:19

@Nátha ellen bálna:
Délután felmostál, most meg söpörsz? :DDDD

Nátha ellen bálna 2020.12.20. 19:57:00

@úgymond olvasó mmkk: :D Klasszikus tésztával szoktam rendelni, és kérem, hogy a szélét töltsék fel sajttal.

Kosztarika 2020.12.20. 19:57:32

@Fálki:
Már köszönni se merek, mert ezek az irigy nőstények azonnal letámadnak.
Azért is:

Bo(a)rder Gamer 2020.12.20. 19:59:47

@Kosztarika: ezek az emojik olyan magas labdák, de most kihagyom, élvezd ki a pillanatot. :)

Nátha ellen bálna 2020.12.20. 19:59:58

@Kosztarika: Valami nem tetszik, hölgyem? Először felmostam, aztán a felmosás után a padlón maradó apró kacatot felsöpörtem. De lehet kötözködni egész nyugodtan, mán megszoktam!

úgymond olvasó mmkk 2020.12.20. 20:00:11

@Alice from madness: ezt elmentettem, köszi :)

@Nátha ellen bálna: kitérsz a válaszadás elől?

Post Modern Prometheus 2020.12.20. 20:01:12

@úgymond olvasó mmkk: Köszi :D

@Nátha ellen bálna: @Alice from madness: Nektek is köszi :D
Kb nekem is olyan hosszú, ± pár cm és az enyém is baromi dús [fodrász csaj mindig leizzad amikor megyek xdd [abban az évi 1-2 alkalommal, mert lusta disznó vagyok, pedig gyorsan nő]], de én az égegyadta világon semmit sem csinálok vele, teljesen nem is egyenes [hullámosnak sem az, valahol a kettő között, helyenként xdd]. Kamasz koromban volt, hogy vasalgattam vagy beszárítottam, de ma már ehhez is lusta vagyok, meg amúgy sem megyek sehova, szóval minek :D:D Úgyhogy szerencsére, vagy sem, ez így magától, mindenféle közbenjárás nélkül ilyen.

@TheLynx70: Hali :D

@Kosztarika: XDDDDD

@Bo(a)rder Gamer: Vigyázni kell, itt a blogmocinak is _úgymond_ füle van :D

@Cérnahuszár a naív: Egyszer mindent lehet

Ha már zene, itt ma ez loopolt: www.youtube.com/watch?v=E17HnEMloDc

Nátha ellen bálna 2020.12.20. 20:02:52

@úgymond olvasó mmkk: Ő is kezdi a kötözködést... Há' nem azt mondom egy hete, hogy klasszikus, vastag tééééészta, aminek meg lehet tőőőőőtteni a szélit sajttal?! Gyájj!

Nátha ellen bálna 2020.12.20. 20:04:46

@úgymond olvasó mmkk: Na mentem porszívózni, császtok! Itt nem becsülik meg az embert. :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.20. 20:05:32

@Nátha ellen bálna: várjávárjá, meggondoltam, kiegyezek a vastag tésztával!

úgymond olvasó mmkk 2020.12.20. 20:11:42

@Alice from madness: a szószom hasonló, mint az övé, de simán elkövetem azt a bűnt is, hogy tejfölt teszek rá alapnak :D

Fálki 2020.12.20. 20:15:47

Bocsánat, az se volt biztos h lesz mai... Reggel 8óta be vagyok táblázva, igy is az NFL rovására ment a HV írás...

kozi001 2020.12.21. 00:08:25

Esküszöm ez a "FELTÖLT" a VV10 minden második szava.

Mintha aksik lennének. :P
süti beállítások módosítása