Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10X33 – A kekszdaráló és a bűzhordó esete az egyszeri villalakóval

2020. december 17. 13:51 - Laura Ingalls

06-20_amanda_a_szepseg.jpg

Megint Anikót kapom, esküszöm hogy hiányzik a túlmozgásos PP. Ráadásul Ancsa úgy látom jelmezes buliba készül, csak azt nem tudom eldönteni, hogy özvegyasszonynak öltözött, vagy Harry Potteres jelmezversenyre megy. Bár oly’ mindegy, mert egyiken sem nyerne. Hiányoltam Pétert, s mintha csak olvasná a gondolataimat Anikó (a múltból, hisz reggel írom e sorokat) megemlíti, hogy Isten Éltesse azt a jóembert sokáig, remélhetőleg jól pihen otthon, amíg Anikó helyette dolgozik. Milyen kedves kis köszöntés ez, nem? Nem.
Onnan indítjuk a mai összefoglalót, hogy a hímzésben és egyéb fárasztó munkákban megrokkant lakók megkapják a hírt, hogy a nézők Bálintnak szavazták meg a nyugi szobát éjszakai alvása helyszínéül. Dani olvassa fel az üzit és nagyon sajnálom, hogy nem tudok hangot kivágni, mert olyan visító hanggal kezdi, amit ritkán hallok férfiaktól. Bálint köszöni szépen, mert hajléktalanból hirtelen kivételezett helyzetű egyénné avanzsált. Amandánk majdnem stroke-ot kap a hír hallatán, nem érti, hogy lehet az, hogy ha Bálint szarban van, a nézők mindig segítenek rajta? Megmondjam? Ezt úgy hívják népszerűség. Sajnos nem hallja mit mondok és a hálóban habzik a szája tovább. Csatlakozik hozzá Frú, Dzsina és Renátó is. Mindannyian ki akarják vinni párbajozni és mind kint hagynák az ziher! Ahha, Amanda szeretné kint hagyni a „gecibe”, Renátó nem fél, Dzsina sem, Frú meg már megint a hazugsággal jön, hogy ő simán más eredményt mondana a párbaj után, hogy féljenek tőle. Édesjézusésmindenszentek csak mennétek és vinnétek, aztán meglátnátok… Dzsina megint Díígót emlegeti és nem fér a fejembe hogyan éghetett be Díígóó ennyire.
Amíg a villa érdemes művészei a hálóban fröcsögnek, Bálint nyugi táncot jár a nyugiban és kiderül, hogy már rég szeretett volna eltölteni odabent egy nyugodt éjszakát a többi nyomorulttól távol, csendben, békességben.

00-2x_ancsa.jpg

01-43_balint.jpg

01-49_ami.jpg

03-23_nyugi_tanc.jpg

Még mindig az esténél tartunk és azt látjuk, hogy az ételre várva vegetálnak kedvenceink. Bálint végső kétségbeesésében odamegy a szemeteszsákhoz, amibe a diótörők a felesleget, héjat, egyebet dobálták és a nappaliban leülve hozzálát kikukázni az esetleg benne lévő dióbelet „Azt mondjátok nincs kaja?” kérdés kíséretében. És tényleg egyre többször látjuk a PAPUCSZOKNI-t Bálinton és én azt kérdezem M I É R T ? Annyira kiábrándító… Frú és Mó is csatlakozik hozzá, együtt guberálnak, éhes ember nem válogat! Azt nem mondom, hogy jól laktak, de fél fogukra azért elég volt. Dzsina mindeközben a fénnyel táplálkozásról filozofál a villa előtt, mingyá’ nekiáll aszongya. A sötét éjszakában mondjuk nem lesz egyszerű. Valószínűleg végül lemondott a fent említett tevékenység kipróbálásáról, helyette csikkezik és Amandával Robit szapulják, meg úgy egyébként is dől belőlük a jóindulat szokásukhoz híven. Robi beleugat mindenbe és mindenhol ott van – kezdi Dzsina. Ha szarni, megyek, ha hugyozni megyek, ha fürödni mennék, ott van! – idegesíti na! Miután kidühöngte magát, még pletykál egy sort Rencsóról meg Frúról, úgy néz ki most már azon az állásponton van, hogy Frú csak taktikázik és nem is szereti azt a gyönyörű férfit. Pedig olyan szeretnivaló, nem?

04-03.jpg

04-09.jpg

04-52_papucszokni.jpg

05-10.jpg

05-11.jpg

06-25_dzs.jpg

Végre nyílik a raktár, a siserehad megrohamozza iziben! Egyből jobb a hangulat, visszaállt a lakók vércukorszintje. Tömik a majmot, alig kapnak levegőt. Fruzsit máskor is láttam, hogy csámcsog és folyamatosan belátni a szájába miközben rág, de most igazán kitett magáért, egy tanulmány amikor eszik. Anyukák, apukák, Fruzsinával lehet ijesztgetni a gyereket, csodálatos. Dzsina odaadja az utolsó falat sajtburgerét Renátónak – pedig Amanda rászól, hogy nem szabad – Rencsi meg elveszi, hisz éhezik. Ebbű’ bünti lesz.

07-58.jpg

08-20.jpg

08-30_merci.jpg

08-53.jpg

09-14.jpg

Rise and shine gyökerek, 10 perc és kezdődik a műszak! A nalancsfacsalók és a madáletetősök kezdik a napot. Dani a villamester, az ő vezényletével kerül ki minden a raktárból. A narancsfacsarás nem egyszerű feladat, mire letelik a három óra fájni fog mindenki kis kacsója. Merci az étkezőasztalnál dolgozik és mozizza az asztalos wannabe-ket, pont rájuk lát. Kiröhögi a fiúkat: fúú de viccesen vágnak gecc’! És őszinte a meglepetés az arcán. Úgy megnézném Merdzsónkat amint összerak egy pöpec kis madáretetőt! Ez a kiscsaj igenis minden nap keményen dolgozik, neki nem büdös a munka. Dani annyira büszke magára, hogy lyukat vereget a saját hátába és már órákat adna narancsfacsarásból. Addig álljál te fél lábon amíg valaki fizet neked ezért barátom.
Robinak saját bevallása szerint könnyen megy „ez a faszerkezetes” dolog, mert 12 évig postagalambot tenyésztett. Hmmm… Mindenesetre Robi mindenben is ügyes, legyen ez a tanulság.
Mó szakértő barátnőjétől tanácsot kér a sikeres munkavégzés érdekében és mikor elkészül egy etetővel beordibál Merdzsónak:
- Büszke vagy rám Merci?
- Igeeen! – Merci kislány hangon.
- Nézd csak! – Mó felmutatja a tákolmányt.
- De ügyes vaaagy! – Merci kislány hangon.
- Mit csinált? – kérdezi Dani Mercitől.
- Semmit. – mondja Merci egy oktávval mélyebben. Epic.
Munka közben Merci magáról megfeledkezve belenyal a narancsba. Ebbű’ is büntetés lesz. Van itt még mindenféle éneklés, ABC éneklés sorrendet be nem tartva, Merdzsó után Vivi is megvágja magát, de amíg Merdzsó gyorsan túlteszi magát rajta, Vivit szinte fel kell locsolni. Dani jótanácsa: facsarjál narancsot gyorsan!, amire Virdzsó rákontráz: sót kell rá szórni nem? De Virágom, ajánlom próbáld ki valamelyik sebedbe beleszórni, azonnal meggyógyul, csak ki kell bírni.
Véget ér a műszak, megkönnyebbülnek a jómunkások. Vagyis könnyebbülnének, de amikor Bálint betrappol két madáretetővel a raktárba (nem szabályos) meglát néhány falnak támasztott lécet. WTF? – szakad ki belőle, Mó, Bálint és Robi haragja lecsap Danira, aki villamesterként nem pakolt ki reggel mindent, a nyomorultak ezért végig az OSB lapokkal és a bútorlapokkal bohóckodtak, nem volt keményfa a madáretetőkhöz. Danit furdalná a lelkiismeret, de Mó és Bálint olyan hosszan kutyapicsáznak, hogy akkor kapják be, hálátlan dögök, örüljenek, hogy volt OSB-jük. Geci.
Ezt a blokkot stílusosan Mercivel zárom: Ha az élet narancsot adott, csinálj belőle narancsLÉT. Nincs több kérdésem.

10-10.jpg

10-23.jpg

10-53.jpg

11-07.jpg

11-35.jpg

11-54.jpg

12-09.jpg

12-43.jpg

13-30.jpg

15-09.jpg

17-55.jpg

Noh, indul a kekszdarálás. A daráló munkacsoport csalódottan veszi tudomásul, hogy egy szétesni akaró műanyag kéziszerszámmal kell a háztartási kekszet darálni órákig. Frú nagyon mérges magára, mert azt hitte ez lesz a legjobban fizető legkönnyebb munka, aztán meg nagyon nem. Dühöng végig és ha ez nem lenne elég, Renátó is beszólt neki, hogy „megmondtam”. Ez a „megmondtam” szó a trigger Fruzsinak, csak ennyi kellett, végig úgy néz Rencsire, mint a véres rongyra. Rencsi meg lovagol a témán, nem engedi el, mert ő nem úgy értette, csak úgy mondta, nem azért mert tudta, hanem mert igaz, meg ez csak egy szó, meg azért szeretsz ugye? Le merem fogadni, hogy Amanda nem azért akar sírva fakadni 2,5 óra után, mert annyira fáj a háta, hanem mert nem bírja hallgatni Flú és Lenátó faszságait.

23-04.jpg

23-59_merci_kekszet_zabal.jpg

24-08_dalalnak.jpg

25-16_flu.jpg

27-14_szeretel_vagy_mi.jpg

Így néz ki a szerelmes nő… jah, nem:

27-22_a_szerelmes_no.jpg

A műszak vége előtt nem sokkal Robi jelenik meg és minőségellenőrzi a kekszet. Abbú’ is bünti lesz. Meg abbú’ is, hogy Dzsina gyorsan leutánozza Robit. Ájj, kárámbá mi lesz itten…
Aztán végül ez a szórakoztató műszak is véget ér. Dzsina mindig tud meglepetést okozni a felkiáltásaival: Tyúú! Begörbült az ujjam! Amanda meg folytatja: Ez mi? Elrohadt, vagy mi a geci?! Vagy mi…

28-34_ami.jpg

28-44_szorakozol.jpg

Munka után újabb feladatot kapnak a gyökerek. Egy hordónyi büdös, zöld színű trutyiból kell kis (kinder)tojásokat kihalászniuk, amikben meglepi van. A meglepi lehet ordas nagy szívás, vagy akár jutalom is. Egyenként járulnak a hordóhoz, vállig belenyúlnak és olvassák a szívhez szóló üzenetet. Az eredmény a következő:
- Renátó mínusz 15 perc munkaidőt húz, ez azt jelenti, hogy az általa választott Dániel fog dolgozni Rencsó helyett 15 percen keresztül,
- Dani 500 VD-t kap ajándékba,
- Merci egyenlege lenullázódik, tehát elvesztette mind a 970 VD-jét,
- Mó mínusz 1000 VD-t húz, kiröhögi, örülne ha lett volna ennyije,
- Frú ajándék kész ételt kap a webshopból,
- Robi bárkitől elrabolhatja az egyik webshopos terméket,
- Dzsina holnap fizeti mindenki büntetését,
- Amanda plusz 1000 VD-t kapott,
- Virág pedig „semmi”-t húzott, nem is ő lenne – teszi hozzá,
- Vivi egyenlege duplázódik, ami azt jelenti hogy ezzel 100 VD-je lett,
- Bálint 1500 VD-t kap, neki jó kör volt.

31-13_dani.jpg

31-14.jpg

31-15.jpg

31-57.jpg

32-06.jpg

32-28.jpg

33-53.jpg

Az utolsó blokkban megkapják a villalakók a jól megérdemelt büntetésüket a szabályszegésekért. Akiknek 1000 VD-t kell fizteniük: Merci, Robi, Vivi, Bálint, Dani, Dzsina és Renátó. Természetesen háborognak mindannyian a falat kekszek és egyéb szabálysértések miatt. Dzsina borul ki leginkább, le akar szakadni a pofája. Csak szakadna már, megnézném.

36-10.jpg

36-18.jpg

36-44_dzsina.jpg

36-59.jpg

Helló najancsosok – köszönti a najancs facsalókat Guszti bátya. Büszke volt a munkájukra, Virág és Vivi jutalmat is kap a kiváló eszközhasználatért. Mutatom az összegeket:

37-37.jpg

37-48_merci_vd.jpg

37-52_dani_vd.jpg

37-57.jpg

38-11.jpg

38-18.jpg

A madáretetősök vérét szívja picit a bátya, de azért mégis kifizeti a munkájukat, mert önhibájukon kívül maradt ki az elküldött faanyag az etetőkből. Egész jól kerestek:

38-46.jpg

38-57.jpg

39-03_virag_vd.jpg

39-07_robi.jpg

39-15_mo_es_b.jpg

A kekszdarálók viszont koppantak, nem volt őszinte a mosoly egyik arcán sem:

39-26_ami.jpg

39-31.jpg

39-34_flu.jpg

39-40.jpg

39-42_dzsina.jpg

39-48_ragacs.jpg

40-14_egyenleg.jpg

A nap dolgozója Dani lett mind minőségben, mind mennyiségben győzedelmeskedett a többiek felett. Holnap ő osztja be a munkát, de jutalmat nem kap. Zárásként mindenki vásárol amennyire a pénztárca vastagsága engedi és akinek kell befizeti a büntetését. Dzsina nem tud értelmesen vásárolni, amint pénzhez jut már tolja is a sajtburger menüt. Gratulálok.
Apropó menü! Robi Frú (talán Big Mac menü) vacsoráját megkívánja, amikor a lány kipakolja az asztalra, s mivel rablást húzott a büdös hordóból, azzal a lendülettel elorozza az ízletes vacsorát. Frú válasza: Nem baj, itt a pizzám. Nem basztál ki velem! - óhuramatyám, a szép magyar beszéd…
A fenti szavakkal búcsúzom. A munkahét azért dübörög tovább és mivel a munka nemesebbé tesz, azt gondolom mire legközelebb jövök a villa tele lesz megnemesült gyökerekkel. Yihaaa!

40-44.jpg

40-58.jpg

41-13_sajtburger_menu.jpg

42-01_rablas.jpg

42-13.jpg

42-51_napi_kerdes.jpg

1129 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HufnágelSteve 2020.12.18. 16:49:37

@ppupu: Ha sci-fi, akkor sokan kimaradtak a jobbak közül is. A.E.van Vogt(Az Űrfelderítő fedélzetén); Douglas Adams(Galaxis útikalauz és folytatásai); Larry Niven (Álompark; Gyűrűvilág); Joe Haldeman (Örök háború); Damon Knigt fanyar humorú novellái; sőt ha már az "Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?" mű említve lett, akkor a szerzője Philip K. Dick (Az ember a Fellegvárban; Ubik; A halál útvesztője, stb), valamint ha az oroszokat is emlegettük a Sztrugackijék ötletét továbbvivő Stalker könyvek (több szerző), Jefremov (A borotva éle), vagy a mostaniak közül Lukjanyenko (Őrség,-sorozat; Kirill-sorozat) és nem orosz, hanem ukrán Marina és Szerhij Gyacsenko (Alekszandra és a teremtés növendékei; Arszen és a játék hatalma) is nagyon jók és olvasmányosak.

Gia 2020.12.18. 16:52:41

Kingtől meg a Langolierek tetszett talán a legjobban.A tortúra is tőle származik,ugye?Azzal csak film formájában találkoztam.Az offért most van aki azt gondolja,hogy "Sorvadj el". :-)

Bo(a)rder Gamer 2020.12.18. 16:58:14

@Gia: Igen, a Tortúra is az övé.

Post Modern Prometheus 2020.12.18. 17:00:26

@Alice from madness: Talán ez: moly.hu/konyvek/steven-taylor-megdobbento-sorozatgyilkossagok volt az, de mérget nem vennék rá. Na, akkor ezt adom is hozzá a listámhoz, egyébként tényleg érdekel a téma, mind a komoly, mind a komolytalan része is [bár a Dexter sorozatot sosem tudtam megkedvelni].

@hereverő heverő: Jó, de ez szerintem zenével is hasonlóan van, mármint X együttes Y zsánerben játszik, akkor azért nehezen okoz meglepetést úgy a Z. albumával, ha csak nem vált zsánert, van jön be egy szubzsáner a képbe. [Bár igazából ezzel most tök ugyanazt mondtam el, gz magamnak :'D.] Viszont LLL-t még nem olvastam, bár kaptam már ajándékba általa írt könyvet, még nem álltam neki, úgyhogy nincs viszonyítási alapom ezzel kapcsolatban. @Bo(a)rder Gamer: Ugyan barátom anno nagy kedvence volt a Cujo meg a Bilincsben is, de én még mindig nem olvastam őket.

Megannyi elolvasni való könyv, megnézni való film/sorozat és végigjátszásra váró játék van, de oly' kevés idő. :D [,,Az idő nem fontos, csak az élet számít."]

HufnágelSteve 2020.12.18. 17:01:49

Ha már off-ban vagyunk és mégis ilyen trasht nézünk, akkor kicsit visszacsatolós fél-off (ha van olyan), kihagytam Cory Doctorow: Kis testvér (a cím is Orwell 1984-re utaló) művét. Hátha valaki kirohan és itt csinál egy kis balhét ;)

Bo(a)rder Gamer 2020.12.18. 17:03:16

@Post Modern Prometheus: A Bilincsben nekem is nagy kedvenc ... és a könyv is jó :)

Bo(a)rder Gamer 2020.12.18. 17:05:44

@Post Modern Prometheus: A Dexter szerintem nem volt rossz (legalábbis az ötlet, történetvezetés, karakterek), nekem egy-két évad erejéig működött, de aztán beleesett a tipikus sorozathibákba.

2020.12.18. 17:06:26

@Post Modern Prometheus:
Ohhhh igeeeen.
Tul sok kony, tul sok sori, es nekem mondjuk csak egy jatek, de oly keves ido :D

Post Modern Prometheus 2020.12.18. 17:19:26

@HufnágelSteve: Ha már Doctorow: egyetemen dramaturgia órán folymatosan a Ragtimeból kaptunk idézeteket, jeleneteket. Minden tanárunknak volt valami becsípődése, ez Gárdosé volt, Bereményi bá' meg folyamatosan Kramer vs Kramerből, Szarvasvadászból és a Casablancából idézgetett meg példálózott forgatókönyvíráson, de már olyan szinten tolta az öreg, hogy elkezdtük strigulázni őket. :D [Ha már úgyis ennyire offba mentünk. :D]

@Bo(a)rder Gamer: Az a bajom a Bilincsbennel, hogy már a szinopszistól rámtör a pánikroham, bár valószínűleg pont ettől jó a történet. :D
Dexterrel csak annyi volt a bajom, hogy amikor elkezdődött a sorozat, én pont akkor függtem az igazi sorozatgyilkosokat [elég bizarrul hangzik, de hát na :D] és valahogy sehogy sem csekkolt ki nálam a dolog, pedig sokan pont ezért ajánlották, hogy nekem biztos tetszeni fog a sorozat, de kb 3 rész után kaszáltam.

@Alice from madness: Az a baj, hogy játékból is évről-évre egyre több van, és valahogy nem akar csökkenni egyik várólistám sem, pedig igyekszik az ember. És mindezek mellett a kis miniatűrök sem festik ám ki magukat, mert lusta dögök. :D

HufnágelSteve 2020.12.18. 17:25:39

@Post Modern Prometheus: Doctorow-ként valóban ő az ismertebb, öregebb és díjazottabb, de nem sci-fi vonalon. Amúgy szerintem a "bentlakó ápoltak"-nál nem a Ragtime, hanem egy másik műve a sűrűbben emlegetett, a Billy Bathgate ;)

2020.12.18. 17:31:00

@Post Modern Prometheus:
Pedig legalabb ok megtehetnenek ennyit.
Sorozatgyilkos fuggoseg nem para, nekem is megvan ugy kisiskolas korom ota, apam rendors volt es hat nem tettek el a Zsarumagazint mikor megtanultam olvasni aztan jottek a konyvek is. Egyik nyaram a pszichopatak buvoleteben telt el :D

2020.12.18. 17:34:03

@Post Modern Prometheus:
Ja a Bilincsbenhez annyit, hogy en kb a feleig olvastam, nekem nagyon vontatott, eletemben csak az Egri csillagokat hagytam felbe altalanosban, a Bilincsben-t es az Amerikai pszicho-t, utobbit abbol az okbol hogy nekem vegtelenul primitiv a foszereplo.

Huuuuu majdnem kihagytam a felsorolasombol Anne Rice Vampirkronikak es a A Mayfair-boszorkányok élete sorozatait.

2020.12.18. 17:35:49

@Bo(a)rder Gamer:
Kihagyom ezt a ziccert mert annyira direkt, hogy meltosagon aluli :D

Nátha ellen bálna 2020.12.18. 17:37:05

@Post Modern Prometheus: Akkor ezek tetszeni fognak, tesa:

John Douglas - Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok

John Douglas - Mark Olshaker: Utazás a sötétség mélyére

2020.12.18. 17:38:30

@Nátha ellen bálna:
Ezeket en is begyujtom, koszi

Nátha ellen bálna 2020.12.18. 17:39:31

@Bo(a)rder Gamer: A Hannibal sorozatot láttad? Három évad.

Nátha ellen bálna 2020.12.18. 17:41:47

@Alice from madness: És ezek valósak. Ha fiktív, akkor nyilván Amerikai Psycho, illetve létezik könyvben a Született gyilkosok film eredeti, Tarantino-féle forgatókönyve, nagyon jó az is.

HufnágelSteve 2020.12.18. 17:42:38

@Alice from madness: Ez is ziccer, de rákérdezek: Csak egy nyarad? Azóta esetleg te is az "erő sötét oldalát" választottad?

hereverő heverő 2020.12.18. 17:44:44

@Post Modern Prometheus: a zene sztem más, mert pont azért szereted azt az együttest mert azt a zsánert játssza, és esetleg nem is tetszene ha változnának. Nálam eklatáns példa erre az U2, Joshua Tree-t imádtam, Zooropa után pedig felejtős lett.
Könyvben azért mindig újat vár az ember, nem ugyanazt a panelekből épült történetet.

Kosztarika 2020.12.18. 17:46:56

Megjöttem, visszaolvastam, szemezgettem. Van pár ajánlat, ami felkeltette az érdeklődésemet, van pár, amit már olvastam. Köszi

2020.12.18. 17:48:18

@Nátha ellen bálna:
Basszus....hat ebbol van a Mindhunter, ezt olvastam mar :(

2020.12.18. 17:49:30

@Nátha ellen bálna:
Az Amerikai psychot hagytam felbe. Az nekem annyira nemtudom. Primitiv.

HufnágelSteve 2020.12.18. 17:50:22

@Alice from madness: Ezek szerint egypártrendszerre kellene gondolnunk, nem egy rendszeres terápiára.

Nátha ellen bálna 2020.12.18. 17:51:13

Ja, és magyar horror irodalom is van ám! Nézzétek meg Veres Attilát (Éjféli iskolák, Odakint sötétebb).

Jómagam nemrég szereztem be Lovecraft összes műveit, három kötet, de azoknak az olvasása még odébb van. Illetve sikerült megtalálnom kamaszkorom egyik horrorját, Richard Laymontól a Vidámparkot.

Sőt, női horroríró, sorozatgyilok témában: Ania Ahlborn: Vértestvérek. Mit ne mondjak... Kemény. A végén a köszönetnyilvánításban írja az olvasóknak: "Szeretlek benneteket, és továbbra is a legsötétebb helyeken fogok kutakodni a ti szórakoztatásotokra." :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.18. 17:53:51

@Brazen01: nesbo rajta van a mit fogok olvasni jovore listamon.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.18. 17:54:44

@Nátha ellen bálna: a masikkal a kedvenc penteki elfoglaltsagomnak hodolok: elvittem a mamat a teecoba, es azzal a fel szemmel olom az osszes embert, aki az auramba maszik.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.18. 17:56:40

@Nátha ellen bálna: az en hangom nem Mercikeere hasonlit, indulatba gyuvok, oszt szaz oktavval melyebbre is megy az alapnal

2020.12.18. 17:57:15

@Nátha ellen bálna:
Verest iden fedeztem fel, imadtam!!!
Totalisan elbuvoltek a Cellofoidak a novellaskotet meg annyira beteg hogy elvezet :D

Bo(a)rder Gamer 2020.12.18. 17:58:15

@Post Modern Prometheus: Ha az embernek mindennel baja van, akkor nehéz a kedvére tenni...csak viccelek :). A Dexterben nekem inkább a lassúsága tetszett, de pl a 24 c sori meg pont a pörgőssége miatt, meg hogy ugye "realtime"-ban játszódott.

2020.12.18. 18:00:07

@Nátha ellen bálna:
Na a Vertestvereket le is szedtem, lehet el is kezdem ma, a BV vegere mindig magahoz ter az agyam es pentek leven olvashatok reggelig :)

Bo(a)rder Gamer 2020.12.18. 18:00:46

@Alice from madness: Tudom. :) Mindig megtisztelve érzem magam, ha leereszkedsz ( :)) hozzám és megtisztelsz a véleményeddel, vagy hozzászólásoddal :)
De lökjed tesa, ne kímélj, bírom a kritikát, de nem felejtek :)

Bo(a)rder Gamer 2020.12.18. 18:01:44

@Nátha ellen bálna: Nem, egyelőre kimaradt, bár a színész nagy kedvenc, uh már csak emiatt is pótolom.

2020.12.18. 18:04:46

@Bo(a)rder Gamer:
Elmult a pillanat es mar soha nem jon vissza.

Szoval a film tetszett, nekem valo vilaga volt, a sztorit normal talalasban biztos nem neztem volna vegig de igy bejott, + elmeny :)

Post Modern Prometheus 2020.12.18. 18:05:01

@HufnágelSteve: Ja, hogy 2 másik emberről van szó, én kérek elnézést, csak a vezetéknevet néztem :D

@Alice from madness: Ugye?
Akkor ez ilyen családi örökség nálatok? Én csak szimplán anyámmal együtt függtem rá a témára, főleg hála a Sigourney Weaveres Copycatnek és a Discoverynek, azt hiszem :D:D
Kötelezők közül én csak a Kőszívűt, de az Egri is nagyon közel volt hozzá, megszenvedtem minden egyes betűt, pedig akkor is szerettem olvasni már.

@Nátha ellen bálna: Már írom is a többihez, most úgyis úgy alakulnak a dolgok, hogy olvasni elég sok időm lesz, számításaim szerint :DD
Hannibál sorozat nagyon jó volt, az a kaja pornó amit műveltek, az zseniális volt.

Pedig az Amerikai Pszichó is listás nálam, a filmet bírom, pedig Christian Bale nem a kedvencem [ezt félve vallom be amúgy].

@hereverő heverő: Lehet, lehet, bár ha valamit megszokok akkor nem minden eseteben örülök ha változtatnak a sémán. Sokszor az általában rossz irányba megy - számomra.

Amúgy pár nappal ezelőtti posztban, valamelyikőtök említett egy Netflixes sorozatot, meg annak az eredetijét, Reality Z és a Dead Set, na a Netflixesre ráraboltam és megnéztem, aztán majd nézem az eredetit is. Nekem volt egy kis 2004-es Holtak hajnala utóérzetem tőle, de egyébként tetszett, úgyhogy köszi annak aki itt ajánlgatta. :D

Bo(a)rder Gamer 2020.12.18. 18:07:44

@Alice from madness: Mondtam előre, h nem a sztori a lényeg és örülök ha tetszett.

2020.12.18. 18:09:29

@Post Modern Prometheus:
Brigante volt, en kaptam oket :D en a Dead Set-et ki is oorgettem, az youtube-on fennvan, csak 5 resz. A masikra meg nem mentem ra.
Ja a szuleim teljesen normalisak bar anyamnak van nemi narci beutese...en vagyok ilyen sotetsegfuggo :D

2020.12.18. 18:10:27

@Post Modern Prometheus:
Amugy ha zombis netflix sory akkor nalam a Daybreak vitt mindent :D

2020.12.18. 18:12:08

@Bo(a)rder Gamer:
Hat meg en, azert 2 ora nem keves :D

Nátha ellen bálna 2020.12.18. 18:14:01

@Alice from madness: :))

Még sorozatgyilok témában, talán Prometheust is érdekli, de ezek filmek. Filmben ritka, hogy jól fogják meg ezt a témát.

X polgártárs (Citizen X) 1995

My Friend Dahmer (2017)

Az ITV stúdió sorozatgyilkosos minisorozatai, eddig 9 volt, az HBO Go vetíti őket. Például idén jelent meg a Des, vagy ott van a 2011-es Felelős felnőtt (Appropriate Adult)

Az Arany Kesztyű (The Golden Glove) 2019

És egyik kedvencem, Jörg Buttgereit remekműve, amire igazi ritkaságként sikerült szert tennem eredeti dvd-n - az 1993-as Schramm: Into the Mind of a Serial Killer.

Nátha ellen bálna 2020.12.18. 18:15:02

@Alice from madness: Elbűvölő éjszakai olvasmány lesz! :D :D

Gia 2020.12.18. 18:16:18

A Stranger Things-et nézi itt valaki?Mindenki el van tőle ájulva,én meg megnéztem 3 részt és semmi hatás. :-/

Post Modern Prometheus 2020.12.18. 18:16:49

@Bo(a)rder Gamer: Ez így van, viszonylag válogatós vagyok. Trónok harcába is az utolsó előtti évad végén szálltam be, addig vezettem a hate traint :D vannak dolgok amikkel kapcsolatban megmakacsolom magam, és már csak azért sem. De a Dexter valahogy nagyon nem gyere be, volt valami a faszi arcával ami rettenetesen ellenszenvessé tette és taszított, úgy meg nehéz megszeretni egy sorozatot, ha a főszereplő nem gyere be.

@Alice from madness: Igen, ő volt az! :D Ja azt láttam, hogy fent van, a Netflixes az 10 rész, ~ 30 perc egy rész, a végére már szinte megtanultam portugálul, bár ez a 3% sorozat nézése közben is így van xdd De most már megnézem majd az eredetit is, kíváncsi vagyok mennyire frame by frame remake. Igen, a Daybreak is jó volt, kellemes csalódás volt, bár semmi elvárásom nem volt, zombissal szinte sosincs. Egyedül a TWD-nél volt, de az más kategória is [volt].

Nátha ellen bálna 2020.12.18. 18:18:41

@Bo(a)rder Gamer: Sajátos a hangulata, nagyon nem egy tipikus sorozat. Akinek bejön, annak bejön. Ezt jól megaszontam. :)

2020.12.18. 18:18:44

@Nátha ellen bálna:
Boztos vagyok benne, nagyon kepes rakattanni az agyam sztorikra, egy csomo konyvelmenyemrol fel kell ideznem, hogy az konyv volt-e vagy film, mert teljesen magam kore tudom kepzelni es a kepek hamarabb megjelennek mint maga az emlek, hogy azt olvastam nincs is film belole.
Viszont ebbol kifolyolag alvaskor is velem maradnak

2020.12.18. 18:20:44

@Post Modern Prometheus:
Nekem a Daybreak abszolute ilyen "nezzuk meg mert ajanlotta a Netflix" volt es tok szerettem vegul :) alapvetoen zombis filmeket se nagyon nezek mert nem a zsanerem valahogy.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.18. 18:21:18

@Post Modern Prometheus: Egyszer én is jártam így, hiába volt jó minden a főszereplőt nehéz áttekerni...

2020.12.18. 18:21:35

@Gia:
Nekem se adta el is kaszaltam reszemrol.
De nekem pl az Az se adta, se a regi se az uj.

Qqts 2020.12.18. 18:24:08

Szervusztok-sziasztok! Triumviiirek S mindenki :)
Nem kapunk friss hv-t?
Ahogy latom sorozatgyilok a tema, en azt nagyon-nagyon-nagyon szeretem, szoval gyorsan visszaolvasok ;)

Nátha ellen bálna 2020.12.18. 18:24:32

@Post Modern Prometheus: Én először az Amerikai Psycho könyvet olvastam el, és később láttam a filmet. Ritka nagyot csalódtam, a film lényegében semmit nem ad vissza a regényből.

Ha kajapornó, épp ma írtam Alíznak a Cruel Restaurant című, 2008-as japán agymenést. :) Még nem láttam, de ez az állapot nem tart sokáig. :D

2020.12.18. 18:25:07

@Qqts:
Helloka, lesz mit

Bo(a)rder Gamer 2020.12.18. 18:25:46

@Nátha ellen bálna: Így van. Az igazi nagy kedvenc sokáig a 24 volt. Tetszett a hideg racionális döntéshozatal a nehéz helyzetekben (még ha csak egy akciósorozatról is beszélünk) és nem a szokványos "nem seftelünk életekkel" nyálasság. Meg azért voltak még érdemei. És csak angolul!!! A magyar szinkron sokat rontott rajta.

2020.12.18. 18:26:03

@Nátha ellen bálna:
Azt meg en vagyok itt betegnek kikialtva :DDDD

2020.12.18. 18:26:49

@Bo(a)rder Gamer:
Neked mi tetszik abban, hogy "nem seftelunk eletekkel"? :D

HufnágelSteve 2020.12.18. 18:27:30

@Gia: Nekem tetszett. Az első évad nagyon valóságosnak tűnt, némi misztikummal, humorral és horrorral vegyítve. A 2. évad elkészültekor jelentették be tudósok a 4. térbeli dimenziót, így szinte előérzetnek vagy reflektálásnak tűnhetett (hvg.hu/tudomany/20180111_negyedik_terbeli_dimenzio_felfedezes_tanulmanyok_fizika_miegakura ).
A 3. éved már inkább csak egy sikeres széria további részekkel kiegészítése, némi előzőekhez fűzött magyarázattal, és viszonylag jól összerakva.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.18. 18:28:18

@Alice from madness: Pont ez az h nem tetszik. Elírtam? :)

2020.12.18. 18:30:10

@Bo(a)rder Gamer:
Ugy ertettem, hogy az eletekkel valo sefteles egeszen tavolinak tunik a mentalitasodtol az eddigiek alapjan es rakerdeztem, hogy akkor mi tetszik benne?

Cérnahuszár 2020.12.18. 18:30:22

@Gia: nekem azért tetszett mert retro korszak, mai technikával

úgymond olvasó mmkk 2020.12.18. 18:30:55

mennyi konyv, mennyi sorozat, otejoeg!

Nátha ellen bálna 2020.12.18. 18:34:06

@Alice from madness: Zombis témában esetleg próbálkozz meg a Kingdom című, középkorban játszódó dél-koreai zombis sorozattal (!), nekem nagyon bejött, két évada van eddig. Mondanom sem kell: nem egy hagyományos alkotás. :)

Bocs, közben sorozatgyilkosos filmből beugrott még egy, ne maradjon ki a felsorolásból: A halál jele (Salinui chueok, Memories of Murder), 2003-as, szintén dél-koreai mű.

És egy nagyon különös film, aztán befogom: Nyers (Grave, Raw), 2016. Annyit elárulok, hogy kannibál vonalon mozgolódik.

2020.12.18. 18:37:29

@Nátha ellen bálna:
Hat....En gondolkodtam el h atadom :D

Kosztarika 2020.12.18. 18:37:36

@úgymond olvasó mmkk:
Ne izgulj, pár bő óra, jönnek a zombik és mi IQ szintünk is idomul majd a vv-hez.
Szerencsére nálunk átmeneti a zavar.
Üdv a másik triumvir tagnak is.

HufnágelSteve 2020.12.18. 18:37:51

@Alice from madness: Az nálam sem jönne össze, mert nálam kókusz nincs (reszelék formában sem), de nálam van rum (eltérő márkák 40.60 és 80%-osak is 1-1 üveggel).

Gia 2020.12.18. 18:38:31

@Cérnahuszár a naív: Retro,de talán az a bajom vele,hogy gyerekek a főszereplők és nem tudok azonosulni velük.Bár érdekes a TWD-el tudtam,pedig zombi sem vagyok. :-)

Nátha ellen bálna 2020.12.18. 18:38:57

@úgymond olvasó mmkk: Mindig annyi minden van, amit meg kellene nézni és el kellene olvasni. :)

Nátha ellen bálna 2020.12.18. 18:39:52

@Alice from madness: Hú, a kókuszgolyó az nagyon finom!! Nekem most dobostorta van itthoL.

Gia 2020.12.18. 18:40:50

@Qqts: Sija!Tényleg nagyon késik a mai hv.Nem gondolod,hogy ez mán tiszteletlenség?

hereverő heverő 2020.12.18. 18:41:17

@Gia: én minden reggel az vagyok.

Bo(a)rder Gamer 2020.12.18. 18:42:08

@Alice from madness: Arra utaltam mindössze, hogy a legtöbb sori nagyon idilli és nem vállal fel nehéz döntéseket, amikkel pl az ember szembesül a való világban. Szeretem a racionalitást a döntések mögött és van amikor igenis fel kell áldozni embereket, mert ezt diktálja a józan ész, legyen szó filmről, soriról, valóságról. Ettől még nem kell h a világa valóságos legyen, fantasy nekem is bejövős, - főleg ha részletes és átgondolt világot építenek, az nagyon beszippant - csak legyen ész a döntések, cselekmény mögött. Pl: a Trónok harcában Ned "feláldozása" nagyon lendített rajta.

Gia 2020.12.18. 18:42:13

@Nátha ellen bálna: Ja.Régen nem volt olyan film amit nem láttunk,most meg képtelenség minden jót megnézni.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.18. 18:43:36

@Alice from madness: nekem is lesz meg egy korom a hetvegen.. csak 2 dolgot nem sikerult vennem: kandirozott naracsot a kandirozott narancsos kekszemhez, meg etcsokit az etcsokishoz. megzavart a tescoban az a sok karacsonyi disz..

HufnágelSteve 2020.12.18. 18:43:51

Netflixre ma rakták fel a Sweet Home koreai horrorsorozatot.

2020.12.18. 18:44:03

@HufnágelSteve:
Nalam van kokuszreszelek. Kakaopor viszont meg mindig nincs se nalam se nalad ahogy latom. De ha van esetleg kola akkor a feher rum mar egy jo Cuba Libre alap, de meg a limerol is lemondok es jolesz a rumoskola is :)

Nátha ellen bálna 2020.12.18. 18:44:25

@Alice from madness: Micsoda megtiszteltetés!! :D

(Jan Svankmajer Alice Csodaországban feldolgozása megvan? Alice, vagy eredeti címén Neco z Alenky, 1988.)

2020.12.18. 18:45:47

@úgymond olvasó mmkk:
Iden likvidaltam a karacsonyt ugyhogy en a legnagyobb nyugalomban semmivel nem foglalkozom, azon kivul, hogy mit fogok nezni/olvasni/tanulni :)

2020.12.18. 18:46:42

@Nátha ellen bálna:
Niiiincs!
Csak az Alice konyveket olvastam, a Disney meset lattam meg a Burton feleket. De felraktam a listara.

Qqts 2020.12.18. 18:54:11

Stranger things-t szerettem, varom a negyedik evadot.

Sorozatgyilok temaert borzaszto halas vagyok. En is az igazi, sorozatgyilkosokat preferalom. Specialis eset vagyok, mert filmben nem johet horror, nem birom se a vert, se a hanyast, se a gyilkolaszast.
A valodi gyilkosokon “szeretek” megbotrankozni. Imadom az ID-t (bar egy ideje nem nezem) konyv ajanlokert euer hala es koszonet.

Tudom, hogy mar letunt tema, de kesei erkezesem okan dobok en is par konyvet:
Kevin Lyon - A sorozatgyilkos (ez mondjuk pont fikcio)
Thomas Müller - Bestiális emberek (nem nagy pukk, de egynek elmegy)
John Douglas - Mindhunter (ezt mar ismeritek a sorozat miatt)
Csabai Márk: Igy oltek ok (szines szagos kemenyfedeles, kulonlegessege, hogy magyarok)
Linda Polman - A halálsor angyalai (kis betekintés a halálsorra, a bent ülőket megszólaltatja, hozzátartozókat, kicsit felvilágosít, hogy mi is történik ott)

Bougie 2020.12.18. 18:54:23

@Brazen01: Jo Nesbø nekem is az egyik kedvenc skandináv íróm, nagyon sajnáltam, hogy elmaradt az áprilisi Könyvfesztivál, ahova jött volna. Jelenleg Søren Sveistrup: A gesztenyeember című könyvét olvasom, nagyon magával ragadó a történet. Ha nem skandináv krimi, akkor Scott Turow, valamint Laura Marshall kötetei nyerték el leginkább a tetszésem. Turow: Az utolsó tárgyalás c. könyve lesz a következő, amit elolvasok, mostanában jelent meg.
@Alice from madness: A sorozatgyilkosságokkal kapcsolatos történetek iránti függőség tinédzserkorom óta nálam is megvan:D Magyarok közül Faragó Ottó: Magyar sorozatgyilkosok (1990-2012) c. könyvet ajánlom. Olvastam Csabai Márk ilyen témában írt művét is, nagyon rövid, összecsapott munka tévedésekkel tarkítva, ennél csak jobbak vannak e körben.
Egyébként nagyon sok jó könyvet írtatok, rákerestem számosra, amiket még nem olvastam, és a nekem tetszőket felvettem az olvasnivalók listájára, szóval mindenkinek hatalmas köszönet:)

Bo(a)rder Gamer 2020.12.18. 18:59:17

@Alice from madness: Csak nehogy elvidd az utolsó harcsahalászlét, mert akkor nekem már nem marad :)

Qqts 2020.12.18. 19:12:31

@Bougie: Igen a Csabai fele konyvvel egyetertek, azert dobtam be, mert magyarok, az altalad ajanlott konyv megy a tobbi ajanlott kincs koze :)
süti beállítások módosítása