Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10X26 – A Feszty-körkép, meg a máltai Szentlélek…

2020. december 10. 13:25 - Laura Ingalls

19-03_nyito.jpg

„Olá misz ámígósz”! 4 hetes röpke kis egészségügyi kényszerszünet után „áj em bekk”! S nem csak én vagyok „bekk”, hanem lassacskán a hogyvótok is, mert mostantól (reményeink szerint) az irományok száma exponenciálisan emelkedni fog az eddigiekhez képest, szóval tartsatok ki, mert összeállunk, mint Lehetegyvéleményem?Gábor haja 3 flakon hajlakktól.

A mai nagyszerű adást Anikónk fogja össze, kezdve a napi kérdéssel: kit hív ki Gabesz? Szerintem akit akar, de másfél óra múlva mindenképp megtudjuk a választ az égető kérdésre.
A villa szerelmeseivel indítunk, szegény Virdzsókám már megint arról győzködi Danit, hogy mennyire szeretne neki bizonyítani és igenis változott mióta a villában lakik és nem kislány – hanem rosszlány – és Dani által (!) változott és et cetera. Az én szemem meg már most tikkel, pedig egy perc telt el az összefoglalóból, de nem bírom hallgatni ahogy Virdzsi mindig lemegy kutyába ez előtt a fasz előtt. Amikor az ágyban könyörgött Virdzsi a részeg Proli Úrnak, hogy adjon neki még egy esélyt, még azt is mondta, hogy „szeretlek”, amire Dani nemhogy nem reagált, hanem rúgott még a szerencsétlen csajba egyet és most is arról vekeng Virdzsi, hogy érzései vannak Dani felé (kiégek ettől a beszélgetéstől), Dani meg csak mosolyog az orra alatt.
A következő blokk sem jobb, Renátó újfent szakít Frúval, mert úgy érzi lejáratja magát. Az a helyzet Rencsi, hogy ennél jobban már nem igen tudod és hidd el, nem Frú itt a legnagyobb baj, hanem az ordenáré viselkedés, amit újra és újra bemutatsz matt részegen. Én inkább emiatt aggódnék. Frú meg adja alá a lovat, nem akarja teljesen elengedni a hősszerelemest és a riportban pironkodva vallja be, hogy talán mégis érez Renátó iránt valamit. Ha lenne egy szelep a fejemen, mint Feuerstein lovagnak a Szaffiban, most kiengedném a gőzt, mert ezektől a szerelmi szálaktól agyvérzést fogok kapni ideje korán. Legalább a kihívásig meg kellene őriznem szellemi épségemet.

01-20_virdzsi.jpg

02-48.jpg

03-38_megint_kezdi.jpg

04-03_rono.jpg

05-11_fru2.jpg

05-43.jpg

A másnap reggel Dzsina és Amanda kapcsolatába enged némi betekintést. Megint úgy keltem. - mondja Amanda a reggeli cigi közben. Dzsina megértően hallgat. Egy aztakurva és húgeci után Gábor jelenik meg, slukkot kér, „megtisztelsz”-szel köszöni meg. Amanda közben az úgykelés következményeként elmegy a mosókonyhába sírni. Dzsina befejezi a cigit és utána indul, nagy ölelés a wc mellett, ők ketten mindent túlélnek, mert erősek. Dzsina a riportban elregéli, hogy Amanda és közte minden a régi, újra összecsiszolódtak. Nem értem mi csiszolta szét őket, de Dzsina azzal magyarázza, hogy nem aludtak együtt és nem beszélgettek emiatt annyit. Mindenesetre ennek vége és újra dúl a lámúr.
Az egységük Vivien ekézésében teljesedik ki igazán. Vivien ugyanis barnító krémet használ, de nem túl ügyesen, foltos a drágám, mint egy boci és narancssárga is. Mint valami Feszty-körkép baszd meg! – mondja durcásan Robinak. Rejtély, hogy mire gondolhat. Magára mázolta a magyarok bejövetelét Árpád fejedelemmel, lovakkal, szürkemarhákkal együtt vagy wtf? Most mi lesz velem? – kérdezi kétségbeesetten. Vivien tragédiája előtt a közönsége értetlenül áll, Dzsina és Amanda nem is bírják a drámát, látványosan kivonulnak. Cigi közben Amanda az atomfizikus habzó szájjal ostobázza Vivit: „A Viviennek szétütném a fejét geci klopfolóval baszd meg!”, mire akadémikus barátnője Miss Nobel ennyit fűz hozzá: „ ÁÁÁ geci semmi nem látszik izé, hogy ő magára fogja erőszakolni hogy izé, olyan hülye emberek vannak, hogy faszom kivan má’ esküszöm." Nem scriptelem tovább, felesleges, ez a két mondat is bőven elég belőlük.

07-09.jpg

08-43_a_dzs.jpg

09-31_vivi.jpg

09-53.jpg

10-20.jpg

11-05_ostoba.jpg

12-21_az_ertelmisegi.jpg

13-09.jpg

Az előző bejátszóban az 5 másodpercre eső gecik és baszdmegek száma vetekszik Dani folyamatos tesózásával és pöcsvakarásával, ezért a készítők nagy kihívás elé állították a játékosokat: két órán keresztül nem lehet káromkodni, minden csúnya szó tiltott, ha pedig mégis sikerül rondán beszélni egy gumilabdát kapnak jutalmul a szájukba a feladat végéig. Bálint menti meg a helyzetet a némaságba burkolózástól cigizés közben, mert kitalálja, hogy játszanak fekete-fehér-igen-nemet. Vivinek mondja, aki elsőre nem túl jó partner, mert csak mosolyog és egy szavas válaszokat ad, ennek ellenére mégis Bálint nyögi ki az első nemet. Tök jó ötlet egyébként és bár az elején csak néhányan vesznek részt, a végére mindenki a nappaliban ül az asztal körül játékosként, vagy kárörvendő megfigyelőként. (Ha valaki nem ismeri a játékot: úgy kell társalogni, hogy közben nem mondhatod ki a fekete, fehér, igen és nem szavakat.) Vivi passzív játékát az asztalnál szóvá teszik, így nem ér, ha nem beszél. Vivi tiltakozik, mire Frú rákiált, hogy de b.meg nem szólalsz meg! Ezzel Frú a fekete-fehérből ugyan nem esett ki, ám a feladatot nem sikerült teljesíteni a 10. percben bedurrantott csúnya szó miatt. A többiek is sorra mondják a csúnya szavakat, főleg akkor mikor valaki provokálja őket, megzavarja őket a fekete-fehérben, vagy amikor kiesnek. Dzsinát Robi provokálja, Bálintot Dani és a legvégére a 85. percben kieső Virág után Gábor marad egyedül, aki nem káromkodott. Egyrészt mert alig szólalt meg, másrészt mert egyébként sem beszél csúnyán. Gábor tehát boldog, hogy mit nyert egyelőre nem derül ki.

14-03.jpg

15-44.jpg

16-10.jpg

17-15.jpg

18-28.jpg

19-35.jpg

20-03.jpg

21-43_robi.jpg

Továbbra is tart az influenszer hét – mondja Anikó a reklám után – és a követők most azt a feladatot kapták, hogy írjanak cikkeket az influenszereikről. A bejátszó kicsit sem érdekfeszítő. Amanda Daniról és Virágról írt cikket, amiben azt fejtegette mi történt a takaró alatt, hogyan könyített Virág Danin. Amanda finoman beszólt Daninak „a villa primitív hülye gyereké”-nek nevezte, amire Dani arca elsőre megnyúlt, de aztán nem csinált végül balhét és szerencsére nem fulladt ez a blokk is kutyapicsázásba. Robi Dzsinának tartott görbe tükröt és viccesen karikírozta a kis akadémikus viselkedését a bulikban és azokon túl. Moh Renónak és Dzsinának is beszólt, ő nem akart vicceskedni, hanem leírta mi böki a csőrét. Érintettek tudomásul vették. Renátó picsog valamit a riportban, szóra sem érdemes. Amanda a szerelmi szálakra ült rá, Renátó és Frú félcsókjáról is megemlékezett. Nos igen, ő csak Dzsinától kap alkoholgőzös puszikat. Bálint Daniról írt, s bár igyekezett humorosan előadni, én jó adag kritikát fedeztem fel a szövegben: „vulgáris, szabadszájú suttyó, nőket nem tisztelő” < - ha ez baráti leírás, én megeszem a kalapom. Férfiként parádézó gyereknek festi le Danit és abban igaza van, hogy olyan, mintha egy kisfiú játszana felnőttet. Csak azt nem értem miért vannak akkor annyira összeragadva…

23-54.jpg

25-03.jpg

27-40.jpg

Megint arról nyilatkoznak a nyomoroncok, hogy kit vigyen párbajozni Gábor. Az eredmény nem meglepő: Bálint, Móó, Virág és Vivi kapták a szavazatokat és azért, mert Gábornak velük volt igazán komoly vitája és ha egyiküket választja ellenfeléül a modorosság királya, azt fixen meg lehet indokolni (Vivi a kivétel, ott a meggyengült villabarátság volt az érv). Gábor kijelenti, hogy Virágot erős játékosnak tartja és úgy értelmezem a szavait, hogy nem is gondolt arra, hogy őt hívja ki. Bálint nem akar tovább Gáborral együtt élni, de nem tartja valószínűnek, hogy Gábor kihívja. Ha mégis, akkor magabiztosan áll majd ki Gábor ellen a párbajon. Virdzsó félti a kis sejhaját, Dani és Bálint támogatják meg, nem kell félni, itt vagyunk melletted. Miután Virdzsó és Vivcsi balra el, Dani elmondja Bálintnak, hogy szerinte Gábornak Virdzsó nagyon gyere be. Mindig Virdzsit lesi, ha az ágyban vannak, ha a fürdőből jön ki, amikor átöltözik, ha bárakármit csinál is, Gábor fél szemét Virágon pihenteti. Dani csak egészen picit akarja birtokolni Virágot és csak egészen picit féltékeny, így nem tudom ezeket képzeli, vagy tényleg így van. Ezt a szinte beteges birtoklási vágyat valamennyire megmagyarázza Dani elejtett félmondata: tudom, mert engem egész életemben csaltak. Szegény Virdzsó mibe keveredett… Dani sokat beszél, egy idő után nehezen követhető, van itt máltai szentlélek, meg felsőbbrendűség, meg Napóleon komplexus, de a vége az, hogy Bálint megígéri ezután nyitott szemmel fog járni és undora ellenére megfigyeli mit csinál Gábor – mert mint kiderült, Bálint nem szeret Gáborra ránézni SE, annyira falramászik tőle.
Közben látjuk, hogy Gábor bevonul beszélgetni Móval a nyugiba, de szerencsére a szerkesztők megkímélnek minket attól, hogy végig kelljen hallgatni a diskurzust. Aláfestő zene kíséretében Mó narrálja, hogy Gábor lyukat beszélt a hasába, nem volt az egésznek semmi értelme, csak a saját hangját akarta hallani és Mó bár az elején próbált bekapcsolódni, de aztán ráhagyta Gáborra és megvárta amíg befejezi a mondandóját.
Közben nem tudom kinek tűnt fel, de észrevétlenül ért véget az unfluenszer hét, mert bár az előbb még Mó és Gábor nyakában ott lógtak a számok, most már mindenki az ágyakon fetreng a hálóban és számok sincsenek. Ziccereket hagynak ki a szerkik folyamatosan és ezt sem ártott volna bejelenteni. Nem vagyok elveszve a bejelentés nélkül, rájöttem magamtól is hogy ennyi volt a hierarchiának, de azért legyen már valami íve ennek a szerencsétlen műsornak!

29-08_mo.jpg

30-37.jpg

31-16.jpg

31-27.jpg

36-44.jpg

38-28.jpg

40-50.jpg

43-12.jpg

Végre kezdetét veszi az élő adás, a lakók kicsípték magukat, mint Szaros Pista Jézus nevenapján és izgatottan várják mi történik ezután. Anikó végig kérdez mindenkit, de ez csak annyira érdekes, mint mikor Mari néni leül 2 órára az évi karácsonyi sálakat megkötni a családnak, tehát semennyire. Az kiderül, hogy Gábor nem taktikázik, hanem szívvel dönt, eddig Amandával nem „szimpatizálták” egymást, de most már szimpatizálják, mert beszélgettek. Azt is megtudjuk Dzsina izgatott, mert izgul és lesznek meglepetések. Gábort rosszul érintette Virág jele, mert ő mindig csak segíteni akart rajta és fogta a kezét és Vivi jele is bántotta, mert Gábor pozitivitálta a kapcsolatukat – jelentsen ez bármit is. Gyerekek én nem bírom tovább hallgatni, mea culpa, de nem bírom, vérzik a fülem, pusztulnak az agysejtjeim. Hogy lehet valakit „kiszűkíteni egy társadalmi körből”? Ti értitek ezt? Én nem akarom ennél is jobban ekézni Gábort, de nem bír egy mondatot úgy elmondani, hogy az igeidő végig stimmeljen, nem tud toldalékolni, keveri az egyes és többes számot, nyelvújít folyamatosan és azért annyira tenyérbemászó ez, mert értelmesnek próbálja eladni magát, mikor süt róla, hogy egy idióta. Korábban azt gondoltam eggyel okosabb, mint az átlagos villalakó, de most veszítettem el minden reményemet. Arról nem is beszélve, hogy a szerencsétlen úgy generál vitákat, hogy az érvelést hírből sem ismeri és a harmadik osztályos Zsuzsika a házi iskolai dispután földbe döngölné, mialatt Gábor végig azt hajtogatná „lehet egy véleményem?”.
Mindenesetre elérkezett a pillanat, hogy meghallgassuk Gábor gondolatait a kihívással kapcsolatban, amit én szkippelek, a fentiekre tekintettel. Aztán szintén szkippelem az Anikóval való beszélgetését a lelki békém érdekében, meg azért is, mert minden kihívást teljesen át szoktam tekerni és kizárólag az utolsó perceket nézem meg, mikor kierőlködik magukból a kitalált szöveget és kiderül ki a kihívott. Itt az utolsó perceket kínok közt hallgatom végig, de szerencsére Gábor nagyon hadar és gyorsan befejezi a bohóckodást, a kihívottja pedig meglepetésemre: Bálint.
Lehet tehát szavazni, Gábor vagy Bálint, Bálint vagy Gábor. Anikó búcsúzik és én is búcsúzom, jövő héten jövök, szevasztok!

44-57.jpg

45-17.jpg

48-23_a_46-17_helyett.jpg

60-56.jpg

66-08.jpg

67-20.jpg

 

995 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hereverő heverő 2020.12.11. 11:44:34

@Cimili2: :))))))))))))))))))))))))))))) Te még csak Z

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 11:48:47

@úgymond olvasó akkor is sztrájkol: Akkor üstöllést kifogást emelek a bírónál, mert egy fős sztrájkbizottság nem járhat el érvényesen. Az egy fős sztrájkbizottságot haladéktalanul fel kell oszlatni, ha szükséges, akkor pacis rendőri erők bevetésével, a közismert "sün" alakzatban.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.11. 11:58:14

@Nátha ellen bálna: és mi lesz, ha nem lesz egyetértés az egy fős sztrájkbizottságban?

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 12:00:49

@Brigante: Akkor békéltetőt kell kirendelni a bizottsághoz.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 12:06:03

@Kosztarika: nincs az a mennyisegu sosav, ami az en feloszlatasomhoz eleg lenne

hereverő heverő 2020.12.11. 12:08:38

@úgymond olvasó mmkk: Én láttam már sósavat vasúti tartálykocsiban. Hidd el, van az a mennyiség.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 12:10:53

@hereverő heverő a sztájktörő: velem egy vasúti tartálykocsi nem tud elbánni.

hereverő heverő 2020.12.11. 12:13:54

@úgymond olvasó mmkk: itt senki sem akarja. Még a @Kosztarika: se, mert a triumvíred.

Kosztarika 2020.12.11. 12:19:17

@hereverő heverő:
Háde milyen triumvír az ilyen? Nem alszik velem, mosmegmá nem is szól hozzám. :(

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 12:21:46

@Kosztarika: éhes vagyok. amúgy nagyezsda tábornoková, és nem hagyom magam, geco!

@hereverő heverő: :)))))))

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 12:32:05

@úgymond olvasó mmkk: én pedig álmos vagyok. Közérdekű bejelentés volt.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 12:33:09

@Nátha ellen bálna: ugye, ugye, iccaka aludni kéne, nem jobbra-balra kommentelgetni!

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 12:36:13

@úgymond olvasó mmkk: De ha nem kell korán aranyat lelnem, akkor én sokáig fenn vagyok. Ilyenkor meg szopacs. De a mai tételt már megtanultam.

Kosztarika 2020.12.11. 12:37:06

@úgymond olvasó mmkk:
Akkor min szórakoznál, te sztrájktörő?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 12:37:09

@Nátha ellen bálna: jézusom, fel kellett kelned 10 óra előtt? mily szörnyűség!

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 12:38:21

@Nátha ellen bálna: És tegnap nem is kommentelgettem, csak szimplán nem tudtam elaludni, képzeld, kotnyeles sztrájkoló.

hereverő heverő 2020.12.11. 12:38:22

@úgymond olvasó mmkk: én egész éjjel aludtam (persze 10 percenként fel kellett kelnem a gyakori vizelési inger miatt, ami az én koromban már minden második férfit kínoz), mégis álmos vagyok. Pedig nem is kommenteltem. A VVt sem néztem, mert a körömgombáimat ápoltam, és a bedugult orromba csöppögtettem, amitől rettentesen megfájdult a fejem, és ezért inkább bevettem egy nyugodt alvást elősegítő gyógyszert.

Kosztarika 2020.12.11. 12:38:46

@Nátha ellen bálna:
Én meg a mai leckét tanultam meg. Mégis inkább enni kell éjszaka, hogy olyan erős legyek, mint Úgymond.

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 12:39:26

@úgymond olvasó mmkk: 10 óra előtt 5 órával keltem, és 4-kor aludhattam el, az kábé 60 perc szundítás.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 12:39:52

@Kosztarika: a kommentjeiteken. mint tegnap is.

@Nátha ellen bálna: bezzeg ha minden nap 6-kor kelnél, mint én, akkó nem lennének alvási problematikáid!

@hereverő heverő: bocs, én szóltam ásókának, hogy szórakoztasson az iccaka..

Kosztarika 2020.12.11. 12:40:16

@hereverő heverő:
Ezt mind elhagyhattad volna, ha iszol egy Redbullt.

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 12:40:43

@Kosztarika: Mire megtanultam a leckét, már új lecke van.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 12:41:04

@Nátha ellen bálna: a kutya engem is megébresztett valamikor fél 5 táján, de a lehető legédesebb hangomon felszólítottam a szundizásra, és láss csodát, hatig nyugtott hagyott.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 12:41:58

@úgymond olvasó mmkk: nyugton hagyott, na, annyira belemerültem a sztrájkbizottság alakításába, hogy nem tudok fogalmazni

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 12:42:08

@úgymond olvasó mmkk: bezzeg ha nem kotnyeleskednél, akkor nem lennél kotnyeles!

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 12:43:00

@úgymond olvasó mmkk: Hányan jelentkeztél a bizottságba? Sokan?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 12:43:32

@Nátha ellen bálna: ha nem lennél szemtelen, nem kellene sztrájkolnom.

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 12:46:03

@úgymond olvasó mmkk: Nnnnnna! Majdmostmég én leszek a sztrájk oka!!

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 12:46:34

@Nátha ellen bálna: annyira vagy a sztrájk oka, amennyire én kotnyeles :P

Cimili2 2020.12.11. 12:48:35

@hereverő heverő: sajnos boomer. :))) vagy nem sajnos, magam sem tudom. :)))

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 12:50:30

@úgymond olvasó mmkk: Na végre, most látom, hogy voltál az anyakönyvvezetői hivatalban, és újra mmkk a becses neved!

Cimili2 2020.12.11. 12:51:35

@úgymond olvasó mmkk: kéne ide egy vagy több sztrájktörő.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 12:56:44

@Nátha ellen bálna: micsoda észrevétel

@Cimili2: ketten is vótak, minimum.

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 13:08:26

@úgymond olvasó mmkk: Aztán én vagyok a szemtelen. Meg kiszólt a gödörből a lyuk, meg bagoly mondja vérebnek.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 13:21:39

@Nátha ellen bálna: bizonyítéknak ott vannak a kommentjeid.

Bougie 2020.12.11. 13:41:41

Amikor már az összes villalakó beköltözött, akkor néztem rá az Instájukra, Virágnak emlékezetem szerint 27 000 körüli, Bálintnak 16 000 körüli követője volt. Nem azt kellett volna szerintem a szerkesztőknek beküldenie, hogy jelenleg mennyi követőjük van, hanem azt, hogy beköltözésük óta mennyivel nőtt ez a szám, nem mindegy, hogy valaki párszáz főről vagy tízezernyi emberről indult. Az Instám privát, naponta sok ismeretlen ember szeretne bekövetni, de akiket nem ismerek személyesen, azokat elutasítom. Robit és Bálintot követem, ők azok, akik első percben elnyerték a tetszésem és eddig nem okoztak csalódást. Az influencerek (véleményvezérek) nagy része nem szolgáltat tartalmat, agyonszerkesztett, filterezett képek mindenkinél, de sehol egy őszinte vélemény a reklámozott dologról, csak az átlátszó reklámszöveg. Legtöbbjük szerintem modern kori humán hirdetőtábla. Teljesen hiteltelen, mikor egyik héten X termék a kedvenc fogfehérítőjük, majd pár hét/hónap múlva már Y fogfehérítőt promotálják, vagy mikor lúgosító termékeket ajánlanak és hosszasan sorolhatnám. Virágnál láttam például, hogy plasztikai sebészeti rendezvényt reklámozott, mikor láthatóan nincs rajta semmi plasztikáztatva, nem hinném, hogy nem találtak olyan személyt, aki alkalmasabb ilyesmit hirdetni. (Semmi bajom a plasztikai beavatkozásokkal, ameddig észszerű keretek között marad vele valaki, az én számból hiteltelen is lenne az ellene való fellépés). Testépítő, személyi edző pasik nagy része is kirak félmeztelen, feszítős képeket melletük egy zacskó fehérjével, képaláírásba kiteszik a kuponkódjukat és kész is. Ezzel csak az a baj, hogy annyian vannak, mint égen a csillag, ha láttad egyiküket, úgy érzed mindannyiukat láttad, semmi egyediség. Nagyon kevés, maximum tucatnyi olyan influencer van, akiket valóban érdemes véleményem szerint követni, akik valóban edukálni kívánnak, hasznos tanácsokat, tippeket adnak azon a területen, amihez értenek és nem minden posztjuk fizetett hirdetés.
Bálintot sajnáltam, láhatóan Vivi nem gyantázott korábban még senkit, intim területen és hónaljnál mindenképp cukorgyantát érdemes használni.

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 13:55:56

@úgymond olvasó mmkk: És csatolni fogod őket az eljárásban? Szegény bíró, mire mindet elóvassa!

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 14:21:08

@Nátha ellen bálna: azért tartják, hogy végigolvassa a vádiratomat.

kawazu 2020.12.11. 14:38:10

@Alice from madness: Koszonom Alice!
Oszinten megtisztelsz :)
Nem vagom az ilyen oldalakat mint s.barat de jo tipp
eddig maskepp szereztem be a reszeket
Am Fru mindig kiemeli hogy o jatszani jott szal valszeg tattika lesz ez a szerelem.
Es eleg kis aljas hogy siman betolta Reno nak hogy nem jaratta le magat
Hat azzal a csokkal nem is de amit utana muvelt az mintha meg sem tortent volna
Szep napot mindenkinek!

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 14:39:55

@Nátha ellen bálna: tisztelt biro ur, kerem hagyja abba a kerodzest, es szolitsa a kovetkezo tanut

hereverő heverő 2020.12.11. 14:44:50

@Bougie: titán combcsont implantátum minek számít? én is plasztikázott vagyok?

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 14:45:43

@úgymond olvasó mmkk: a vellalakók között is van egy példány, az a neve neki, hogy Múú.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.11. 14:49:36

@Nátha ellen bálna: az nem haszonallat.. haszna nincs, maximum allat lehet

PYT 2020.12.11. 14:49:51

@Nátha ellen bálna: Béka szerintem a másodikban volt, mintha spanoskodott volna a későbbi győztessel, aztán később kifalsult, vagy vmi ilyesmi, de ebben volt az első Zsóti, arra határozottan emlékszem. Ő is kezdetben szimpin nyomta, csak aztán később valahogy elfogyott a kraft (és a szimpátiám "felé";))

Tegnap engem meg kommentelés közepette kidobott a blogmoci (vagy az inda, mittomén), és nem akart visszaengedni, már jelszócserét is kértem, és még úgy sem, tökidegesítő volt, aztán egyszer csak minden átmenet nélkül itt voltam belogolva.... Járt más is így esetleg?

PYT 2020.12.11. 14:58:05

@Bougie: tökigazad van, ekg

WICKEDWITCH 2020.12.11. 15:00:57

@PYT: idén velem már többször is előfordult. Én is kértem jelszócserét, a gép kikapcsolás-újraindítással is megpróbálkoztam, de semmi. Aztán egyszer csak beenged...

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 15:01:49

@PYT: Megnéztem, tényleg a másodikban szerepelt a méltán híres VV Béka. Később mulatós albuma is jelent meg, talán még beszerezhető!

2020.12.11. 15:02:12

@Bougie:
Hat meg nem art megfesziteni a gyanta alatt levo borfeluletet, elotte hintoporozni, hogy a borre ne tapadjon ugy stb. De lehet meg akarta kinozni ezt se zarjuk ki :D

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 15:02:41

@úgymond olvasó mmkk: Sok hasznot nem hajt, az egyszer bizonyos.

Bougie 2020.12.11. 15:03:10

@hereverő heverő: Kifejezetten az esztétikai okból elvégeztetett plasztikai beavatkozásokra utaltam a korábbi kommentemben. Tágabb értelemben az általad említett is plasztikai beavatkozás, gondolom, hogy nálad indokolt volt, baleset miatt került rá sor.

2020.12.11. 15:03:34

@PYT:
Nalam login rituale: jelszo megadasa utan kiirja a mindig hasznalt jelszora hogy hibas, majd rakattintok a facebook bejelentkezesre, nem kell megadnom semmit es belep az indaval :D es nincs osszekotve a 2 fiok

2020.12.11. 15:04:12

@Bougie:
Dehogyis. Csak szeretett volna robotzsarusat jatszani

2020.12.11. 15:04:53

@kawazu:
Szivesen :) minden IS fennvan altalaban.

2020.12.11. 15:07:00

@Nátha ellen bálna:
.....azt hittem valami ertekeset linkeltel.....

Bougie 2020.12.11. 15:08:26

@Alice from madness: Ahogy mondod, plusz gyantázás utáni nyugtató krémmel bekenni az érintett felületet. Volt páromnak én csináltam, így van benne némi gyakorlatom:D

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 15:10:09

@Alice from madness: Nem tudom elhinni, hogy VV Béka döbbenetes tehetsége hidegen hagy. Próbáltad már kozmikus kontextusban hallgatni?

2020.12.11. 15:10:35

@Bougie:
Sorstars :DDD
A nyugtato krem elhangzott hogy a Daninak van ugyhogy legalabb az jutott szerencsetlennek. De egy hos, en biztos nem vallaltam volna be.

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 15:13:47

Mi lehet a jó öreg Kismocsokkal?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.11. 15:15:59

Egyedul en kovetem Amandat instan ?

:)

hereverő heverő 2020.12.11. 15:20:12

@Brigante: és @Bougie: és @Alice from madness: Élő szövet fém vázon. De én még T1000 modell vagyok.
Amúgy combnyaktörés biciklizés következtében. De senki nem mondhatja, hogy nem lettem tőle szebb!

Bougie 2020.12.11. 15:26:49

@Alice from madness: Én is azt játszottam fél évig, csak nekem a lábszáramban volt, mára csak fogászati-, illetve mellimplantátumom van.
Akkor leglább Dani megmentette, úgy látszik nem figyeltem kellően:D Azt vallom, mindig jobb a havi egyszeri szenvedés, mint a naponta való borotválkozás és küzdelem az egyre sűrűbb, szúrós szőrszálakkal. Persze ez is egyéni preferencia kérdése.

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 15:36:43

@szociál: Kövesd csak, hadd örüljön mán!

hereverő heverő 2020.12.11. 15:39:32

@Nátha ellen bálna: és @szociál: Aztán óvatosan, észreveszi hogy követitek, hátrafordul, rátok ugrik és aztán egyikőtök se menekül a gyerektartásból.

hereverő heverő 2020.12.11. 15:42:19

@szociál: tudom, köszi. Első voltam odaát, és mire idehoztam volna a linket, @kawazu: már be is másolta.

TMG 2020.12.11. 15:46:23

@Niemandhäuser: Ulti? Ahhoz ész kell... az nem menne a Nyomoroncoknak... bár lehetne egy ulti oktatási hét nekik...

TMG 2020.12.11. 15:55:53

@Bougie: Azért nem mert az ésszerű lenne... így meg befolyásoló... RTLII F.O.

PYT 2020.12.11. 15:57:56

@Alice from madness: ó kösziii, remek tipp, legközelebb én is így csinálom, hála :*

PYT 2020.12.11. 16:00:54

@WICKEDWITCH: ugyanez, ki-bekapcsoltam én is, töröltem a cash-t, semmi, már azon voltam, hogy oké, átmegyek notebookra, aztán egyszer csak megjavult... vicc.

mézescsók 2020.12.11. 16:02:59

Az éjjeli és kora reggeli kommentekre:
@Niemandhäuser: @Nátha ellen bálna: Mindkét hsz-ra ekg. És főleg azért 110 %, mert őszinte volt és megadta a tiszteletet mindenkinek.
@Hannibal Gabter: Nem tekintem az influenszerkedést szakmának, de értek én hozzá? Biztosan van vele valamennyi tennivaló, maguktól nem jönnek a követők, a reklám-dolgok, stb. Te 0 jövőképet írtál, én azt, hogy arra tartanak, amerre fújja őket a szél. Ugyanazt értettem rajta.
@VV Erőlegény: Tény, hogy amit írtam, abba szántam csipetnyi iróniát, de nem sokat. És nem bántottam meg.
Nézőként nekem ez a fiú némi csalódást jelentett. Nem sokat, mert tudom, mit nézek és nem élem bele magam a helyzetükbe, a szerkesztők beleavatkozásait már nem is említem, de a bemutatkozása után mást vártam. Egy komolyabb, tudatos, visszafogott, értelmes fiatalt, amilyen még nem volt egyik szériában sem, és arra gondoltam, akkor most lássuk, ez a mentalitás elég-e egy realityben a nyeréshez, valóban nézhetetlenül unalmas-e? Ehhez képest nem részletezem, mit kaptunk, mert naponta többen leírják a véleményüket Gáborról és inkább többé, mint kevésbé egyetértek velük.
Mindent elrontott, amit elronthatott.
Kata iránti érzelmek - túltolta. Ha annyit mond, van egy komoly kapcsolatom, akkor ennyi, nem kell ragozni és hűségnyilatkozatot tenni a holdvilágnál már az első este. Ettől hiteltelen - nekem. Ha valamit ennyire kell bizonygatni, az rohadtul nem stabil kapcsolat.
Őszinteség - túltolta. Tudod, én is őszinte embernek tartom magam. Annak ellenére, hogy hazudtam már és nyilván még fogok is. Nem csinálok belőle sportot, de előfordult már velem, hogy lódítottam. Kicsit, nagyot, mások vagy magam érdekében, másoknak vagy magamnak. Ez utóbbi a legrosszabb és Gábor magának árt a legtöbbet, ha nem látja be, ő is csak gyarló ember.
Tisztelet - túltolta.Szememben az egyik legnagyobb tiszteletlenség, ha nem hallgatom végig a másikat. Ha megkérem, hogy beszélgessünk, de nem kerül sor eszmecserére, mert a végtelenségig hajtogatom a magamét esélyt sem adva a másiknak, hogy megszólalhasson és hozzátehesse a diskurzushoz a magáét.
Vélemény - túltolta. Véleménye csak neki lehetett, és az sérthetetlen, meglátásai tévedhetetlenek. Meg sem hallotta, hogy mit mondanak a többiek, el sem jutott a füléig, hát persze, hogy meg sem torpant azon, hogy hátha a másiknak van igaza, vagy legalább részben igaza, csak egy kicsit igaza. Ha csak egyszer mondta volna, hogy pardon... ezt benéztem. Csak egyszer...
Feszesség - túltolta. Már-már kényelmetlen volt nézni is, hogy egyszer nem látni lazán eldőlve, egy jó nagyot röhögve, netán kócosan, csipás szemekkel, Emlékezz a tojás reggelijére - szorosan egymás mellé helyezett térdeken a tálca, apró falatokkal, véletlenül sem kérdezve a segítőket, hogy megkósolja-e, mit hoztak össze?
Sorolhatnám napestig, hogy mi minden volt még, amivel szerintem ártott magának. Úgy látom, hogy nem az utolsó két-három hétben, hanem már az elejétől keményen munkálkodott azon, hogy ne legyen hosszú jövője a villában.
És igen, talál magának valami mentséget, hogy miért alakult úgy, ahogy. És nem, ő nem fog hibát találni magában, sőt, egy kíválóan végigvitt taktika eredménye az, ami lesz. Ismerem ezt az embertípust, mindig hibátlan és a történésekben ártatlan. Ha lenne bent egy birka és szembesítenék a ma született báránnyal, a bari lenne a vétkes. Erre fogadást is mernék kötni.

Nátha ellen bálna 2020.12.11. 16:05:25

@hereverő heverő: Valójában nem követjük. Nekem nincsen is instám.

PYT 2020.12.11. 16:08:24

@Nátha ellen bálna: pffff, rohannék és vennék egyet, ha lenne mivel lejátszani... xddd asszem abban a szériában volt az első szekértáborokra bomlás, voltak a buckalakók, akik kint szállásolták el magukat a nappaliban Elvisszel az élükön, és voltak a... többiek. Nem emlékszem, volt-e külön megnevezésük, csak arra, hogy alig vártam, hogy a buckások sorra kimasírozuanak a vellából, és úgy is lett, volt nagy arcra esés Elvis párbajánál... xd

PYT 2020.12.11. 16:12:50

@mézescsók: mega EKG, így, csupa nagybetűvel, minden meglátásodra :)

Mysterious Thinker 2020.12.11. 19:44:00

@MsIreneAdler: Biztos nem szaloncukrot eszeget esténként a VV alatt :P
@username loading: Miért lenne az ciki, ha egy lány nem tud twerkelni? Vagy az manapság kötelező elem? Esetleg felvételi követelmény volt a VV-ba bekerüléshez? :o

Amúgy másnak tényleg nem tűnt még fel, hogy Gábor meleg? Még sosem tévedtem ilyenben és az első adástól kezdve 100%-ig biztos vagyok benne. Ezt a tánca most is csak megerősítette ..

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.12. 08:32:23

@mézescsók: Gábor jellemzésében EKG.

"Egy komolyabb, tudatos, visszafogott, értelmes fiatalt" szerintem most van ilyen a villában, mégpedig Robi, csak ő egy kicsit bohókás, de pl, azt nem hiszem, hogy nem emlékszik semmire a tegnapi estéből, az este közepétől. Valószínűleg csak szégyelli, pedig nem sok mindent csinált sztem.

Kata iránti érzelmek - túltolta. EKG, illetve valahogy hiteltelenül adta elő, pl. tudhatta volna, hogy ha ő már szerepelt Katával egy Anikó showban, akkor mindenki meg fogja tudni, hogy az a 6 év nem volt szeplőtlen, és a nagyobb félrelépéseket ő követte el. Akkor azért az emiatti vezeklését is demonstrálnia kellett volna.

A többi jellemzéseddel is EKG, csak azt gondolom, hogy a kulcsszó az, hogy "túltolta". Az életben nem hinném, hogy ennyire kellemetlen alak lenne, mert ha kell ő azért tud viselkedni, ő szépen be fog süllyedni a feledés homályába. Viszont abban is egyetértek veled, hogy a castingosok most fogják a fejüket, mert így, hogy a második párbajon ennyire simán kiesik, őt is casting hibásnak nevezhetjük. Szerintem tőle ebben a VV szériában komolyabb szerepeket vártak!

mézescsók 2020.12.12. 14:33:07

@VV Erőlegény: Nekem a tegnap esti buliban a csúcs mindenképpen Robi volt. Aki - mindannak ellenére, amit tett (piálás. Ginu-s táncika és szex-imitáció) - legaranyosabb, legszórakoztatobb fazon volt. A más- vagy még aznapos Robi is szerethető volt. A napokban eszembe is jutott az egy műsor láttán, hogy jelenleg a legnormálisabb figura az összes között.Megfigyeltem, hogy bármilyen balhé esetén sosem ő a főszereplő, de mindig megpróbálja oldani a helyzetet és megóvni a többieket a hülyeségtől. Talán a tapasztalata, talán a nemi identitása miatt - nekem semmi bajom a bi-, a transz-, akár az aszexualisással és társaival sem, de gyanítom, ha valaki felvállalja, és amíg felvállalja szív eleget - megtanult túlélési technikákat.
Még egy dolgon röhögtem, amikor Merci megigazította a Fru ölében ülő Renató gatyáját elfedvén ezzel a termetes köműves-dekoltázst. Úgy látszik, nemcsak a nézők szemét bántotta.
Máson nem nevettem.
Mindennel egyetértek. Valóban a "túltolta" kifejezést szántam a kulcsszónak.

Mysterious Thinker 2020.12.12. 15:09:35

@mézescsók: Szerintem Bálint ugyanazt hozza ,mint Robi, csak ő azért érintett a legtöbb vitában, mert tőle valamiért jobban tartanak a többiek.Többet foglalkoznak vele. Szerintem ez részben annak köszönhető, hogy ezeknek az embereknek (sic) benn egy ÉNB-ben feltűnő statiszta is "celeb" és nyilván fosnak tőle és irigylik, másik részről a nemi identitása végett azt gondolják, hogy több lehet a követője, mint egy Robinak (ez abszolút baromság megint). Renátó és Gábor szerintem irigyek is a külseje miatt.Persze lehet, hogy kinti szemmel valakinek nem jön be Bálint,mint férfi, de benn is tisztában vannak vele, hogy a külseje megfelel egyfajta férfi ideálnak.

mézescsók 2020.12.13. 00:10:50

@Mysterious Thinker: Bálint megnyilvánulásai és megjelenése komolyabb személyiséget sugall, bár láttuk az ellenkezőjét is. Robi lazább, humorosabb, könnyebben közeledik és könnyebben megközelíthető.
Nőként nekem Bálint jobban tetszik - sokaknak nyilván ez is szempont a szavazásnál, de én nem szoktam szavazni, úgyhogy ennek semmi jelentősége -, Robiról gyakran Mazsola jut eszembe a bábfilm sorozatból. Ettől függetlenül szerethetőbb figura.
És sajna van annyi homofób ebben az országban, hogy a nemi identitás a szavazásnál számít.
Bár, majd meglátjuk, hogy mi lesz, ha egyszer Robi párbajozik. Nekem tetszene, ha maradna a végéig.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.13. 00:18:20

@mézescsók: Robiban zavar nagyon, hogy x lábai vannak, ez egy kicsit idétlenné teszi.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.13. 00:20:24

@Mysterious Thinker: Bálint beleáll a vitába, Robi kerüli a vitákat, de ez nem jelenti azt, hogy Bálint ész nélkül vitázik. Gábor vitázott ész nélkül, és Dani is szokott ész nélkül vitázni, valamint részegen Renátó.

mézescsók 2020.12.13. 00:39:42

@VV Erőlegény: A lábait eddig nem néztem, de még ma megnézem valahol. Van rá majdnem egy napom!
süti beállítások módosítása