Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10x24 - Virág már nem sír

2020. december 08. 07:36 - Dzsudibí

Bevezetés

Mitulá bátit várják nyomoroncaink, végtelen izgatottsággal kicsiny szívükben, Amanda mindkét cipőjét kirakja, hátha akkor dupla adagot kap, Gina nem biztos benne, hogy a bokacsizma elég lesz, mert mi van ha idén xxl méretű lófaszt kap, és csak összehajtva fog beleférni, Robi fehérjében, futópadban és energiaszeletben reménykedik, Vivi leghőbb vágya pedig egy cicás hajpánt, melyet druszája, VV9 Fekete Özvegy Radicsbaszó Vivien óta én is nagyon hiányolok, úgyhogy remélem megkapja. Nem tudom nem észrevenni, hogy a lakók meg vannak számozva, kedvenc Dánielem meg ajtónállónak öltözve a küszöbön ácsorog egész nap, mivel nem néztem az elmúlt napokat (és hogyvolt sem volt, amiből tájékozódni tudnék), ezért arra jutok, hogy Anikó valószínűleg még mindig nem volt képes megjegyezni a neveket, így segítik a munkáját. A télapó végül nem hoz futópadot, de még csak egy szaros cicafejpántot sem, van helyette viszont szoli, meg csoki, had' hízzanak a nyomorultak.

ke_pernyo_foto_2020-12-08_5_13_47.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_5_14_02.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_5_15_52.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_5_15_53.png

1. Fejezet - A Feladat

Életben kell tartani az insta oldalakat, ha már valakit külön azért fizetnek, hogy további felesleges tartalmat generáljon a világhálón, így a játékosoknak fotókat kell magukról készíteniük hiányos mikulásjelmezben, mely a lányoknak remek alkalom a csecsek kipakolására, a fiúknak meg hogy abban legyenek, amiben amúgyis is idejük nagy részében küzdenek a túlélésért, azaz boxerban. Úgy veszem észre Dániel bakteriálisan felülfertőződött gombás nemi fertőzése nem csillapodott az elmúlt napokban, sőt, kínját Móra kivetítve úgy instruálja a fotókhoz, hogy ő is nyúljon be könyékig a boxerébe, engem meg instant arconbasz a karácsony lehellete. 

dec_-08-2020_07-00-28.gif

2. Fejezet - A Balhé 

Bálint nyíg, hogy mán megint ki baszta be a szárítóba a cuccait, én meg komolyan nem értem, hogy ha már a gyengébbek kedvéért minden ruhán van puska, hogy mit szabad és mit nem, akkor ezek a nyomoroncok hogyan nem képesek ezt értelmezni. De nem akarom túl nagy pofával indítani a reggelt, mert ami a következő néhány másodperc leforgása alatt történik, az meg nekem túl magas: Dani bekiabál Bálintnak a mosókonyhába, hogy Gábor a bűnös, holott nem, mire Gábor visszaszól valamit, amit hiába pörgetek vissza negyvenszer, dögöljek meg nem értek, van benne valami vamzer vagy mamzer, alább a fiatalabb generációs kommentelők legyenek majd kedvesek felvilágosítani, hogy mégis mi a véreres az a mamzer, köszönöm. Szerencsére nem is nekem a legfontosabb, hogy értsem, Dániel felháborodásából pedig arra következtetek, hogy ő A., vagy érti, miről van szó, vagy B., ő sem, de éppen ezért sértésként értelmezi, és kicsit megorwellizálva az elmúlt néhány másodpercet felháborodottan fújja fel magát, hogy mégis ki a fasz szólt itten Gáborhoz? Gábor meg már hiába is próbálná visszahozni a múlt letűnt pillanatait, Dániel igazságérzete sokkal kifinomultabb annál, minthogy olyan apróságok érdekeljék, mint maga az igazság, és megállapítja, hogy ez a Gábor gyerek bizony minden ok nélkül inzultálta őt, és csak a balhét keresi magának. Parádés gyerekek, parádés. 

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_24_18.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_24_17.png

3. Fejezet - A Balhé II. Felvonás

A vitába beszáll Bálint is végül, azzal védené Gábort Dani előtt, hogy minden bizonnyal nem ismert a vamzer szó jelentését (azóta megnéztem google-n, köszi), de Gábornak nem kell a segítésg, ő tudja mit jelent ezt a szó, és szándékosan használta. Dani feje lilul, mert ő megígérte, hogy itt bent normálisan fog viselkedni, ennek szellemében nem hagyja Gábort egy másodpercre sem szóhoz jutni, majd dolga végeztével kivonul, mert meghallgatni viszont nem kívánja, monológjából azonban kiderül, hogy volt egy barátja, akinek a hátába egy vamzer belebaszta a böllérkést, hogy ez most képletesen, vagy sem, az már nem derül ki, de bennem kínzó kérdések egész sora gyülemlik fel másodpercek alatt: akkor ezek a vamzerek köztünk járnak? Eddig mindenki más tudott a létezésükről, csak én nem? Van valami megkülönböztető jegyük, amiből tudhatom, hogy ki vamzer és ki nem? Nincs időm azonban sokáig merengeni, Gábor Bálinttal is balhézik, Gábor szerint Bálint nagyképű, Bálint pedig a hálóba betrappolva, majd az ágyon fetrengve mantrázza magának, hogy ő nem akar mindenkinek megfelelni, mert Ő ILYEN, és kész, monológját Merci izgalmában nyitott szájjal csicsikálja végig. 

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_08_18.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_08_24.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_16_16.png

 

 

4. Fejezet - A Balhévonat Budapest és Zalaegerszeg Között Nem Áll Meg

Bálint helyét ideiglenesen ismét Dani veszi át, Gábor szerint Dani nem bánik szépen Virággal. Dani máshogy látja, szeretgeti, imádja, SZÉPEN BESZÉL VELE, akkor mégis miért sír, teszi fel a fogós kérdést Gábor. Danin nem lehet fogást találni, hát MÁR NEM SÍR, már hozzászokott, csak idő és szoktatás kérdése minden, mostmár szereti, kell neki, egyébként meg minden eddigi könny csak a hiszti része volt, amit Gábor elhitt, mert csicska. Döntőbírónak Virágot hívják, hogy hogyvoltozza már meg ezt a sírást a saját szemszögéből is, és amíg Virág dadogással és magyarázkodással igyekszik ezt a kellemetlen gyengeségét valahogy elmismásolni Dani előtt, addig Bálint teátrálisan kivonul a riportszobába, hogy levegye magáról a lila kendőt. Virág és Dani között végül zsakításra kerül sor, Daninak Virág folyamatosan csalódást okoz, meg az engedélye nélkül beszél, kellemetlen helyzetbe hozva ezzel őt, így kénytelen kiköltözni Virág mellől a nyugiszobába, mert ő egy úr.

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_31_27.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_25_13.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_31_48.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_32_20.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_32_58_1.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_34_54.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_35_13.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_25_52.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_27_02_1.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_27_08.png

5. Fejezet - Foglalkozása: Influenszer

Magyarázatot kapok végre a birkák nyakában fityegő számokra, hierarchia hét van, amit most megcsavarintanak a kedvünkért, az első 3 helyezett, azaz Dani, Gina és Renátó lesznek az influenszerek, akiknek mindent szabad, a többiek meg a követők, akiknek lényegében semmit. Mivel Dániel az első, ezért róla egy kép is kikerül a nappali falára, melyről elég nehéz screen shotot csinálni, annyira rángatják a görcsös röhögésben meggörnyedt nyomoroncok, miközben műértésükről és szépérzékükről a geci szó kizárólagos használatával adnak tanúbizonyságot. Mivel a követők mostantól nem tehetik be a lábukat a hálóba sem, ezért a láb és szájszaggal átitatott egész napos fetrengés azonalli hatállyal áthelyeződik a nappaliba, amitől erősen menekülttábor hangulata lesz a villának. A napi kérdés számomra teljesen értelmezhetetlen, de a legtöbben Bálintra szavazhattak, ha ez érdekelt bárkit is, illetve Péter búcsúzóul beharangozza az RTL új műsorát, azaz jöttem láttam, de beszoptam, ki nem találnátok, de a műsor első főszereplője Digó lesz. 

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_51_22.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_51_24.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_51_27.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_53_49.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_6_54_54.png

 

2155 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.12.08. 13:22:21

@Rugdoll:
Az enyem egy macska de teszt se kellett hozza :DDDD

malevil2050 2020.12.08. 13:23:01

Elfogytak legjobbjaink a hosszú harc alatt. A utóbbi évek való világai az ostobák romos gyülekezete. A régi olvtársakból is már csak mazochisták bírják a kiképzést. Minden évben reménykedtünk , na majd most.... , ez még eddig nem jött el és gyanítom már nem is fog. Valamiért megéri csinálni , gondolom én barom. Akkor hajrá,,,,,

2020.12.08. 13:25:07

@malevil2050: kinek drukkolsz malevil olvtárs?

Sepsidzsi 2020.12.08. 13:25:59

A digòs plusz műsort csak az rtl most+ on lehet nèzni, ami fizetős. Ingyen csak 3 napig lehet megnèzni bàrmit is, csak pàr szecska szar van mindig fenn. Nekem mèg ìgy is jò mert az hbo go pl egyàltalàn nem elèrhető innen ahol vagyok, de az èn teòriàm az az, hogy ezzel a digòs extràval akarnak fizetèsre sarkalni embereket.

2020.12.08. 13:28:00

@Sepsidzsi:
Komolyan Digot ingyen is ruhelltem nem hogy meg fizessek erte hogy lassam :D

2020.12.08. 13:28:30

@username loading:
Nemszereti az idegeneket de atadom :D

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 13:29:23

@Robbie2008: Légy oly szíves, és adj időt a feministáknak! Nehéz eldönteniük, hogy polkorrekt-e betámadni Danit, akinek minden bizonnyal navaho vér is csordogál az ereiben. Szegény femók ugyanígy nem tudnak dönteni akkor sem, ha történetesen arab bevándorlók követik el az erőszakot. Lásd az okádék feminista kussolást/maszatolást a svédországi, franciaországi, vagy rotherhami eseteknél.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.08. 13:29:32

Sziasztok!

Én azt hittem csak vicceltem! De sajnos nem, tényleg egy plankton vezeti a BV-t.... (csak nekem hasonlít egyébként a csak Kristen Stewartra???)

Bálint tökös volt, ha őt hívja ki Gaben akkor neki annyi mint a botnak, de gondolom ez volt a célja a csöpsrácnak.

Kivéve ha Moh-t viszi ki akkor lehet, hogy visszajön (vagy Vivit)

hereverő heverő 2020.12.08. 13:31:59

@Sepsidzsi: Arra a senkire kereslet? Én tényleg öreg boomer vagyok, ha keményebbre főzik a nokedlit már éhen pusztulok - de nem értem hogy lehet kereslet erre a null komma null faszfejre. Mit tud mutatni bárkinek, aki nem egy barlangban él?

hereverő heverő 2020.12.08. 13:34:23

@Nátha ellen bálna: Szar példa. Az erőszak az bűncselekmény, amit Dani csinál az pedig megalázás. Tök mindegy ki erőszakol meg egy nőt (pasit) az akkor is erőszak. Dani pedig szimplán egy fasz. Azaz olyan mint egy fasz, csak kisebb.

2020.12.08. 13:34:29

@hereverő heverő: mit csinál diego amiért fizetni kell?

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 13:34:53

@úgymond olvasó mmkk: Ha jól értesültem, már letöltötted az ebédszünetedet. Akkor mi is volt az a szaloncukor munkaidőben? Érik a bejelentés!

2020.12.08. 13:35:21

Komolyan amugy Balintnak miert tokos huzas a lila ledobasa egy 60-30 parbaj utan ENB multtal 20 ezer+ kovetotaborral?

Ket kimenetele van biztosra ennek a huzasnak, vagy Gaben ki se viszi, vagy ha kiviszi Gaben akkor ugyis O jon vissza.

Eleve nyertes szituba belelallni rohadtul nem tokos de taktikai huzasnak jo volt hogy vagy igy vagy ugy megtovabb erositse a pozijat kint es bent.

Rugdoll 2020.12.08. 13:35:51

@Brigante: hát ha Gabcsi tartani akarja magát a saját szavához, akkor most már Bálintot muszáj vinni. azt mondta vele és Danival nem tud együtt élni. most csak az egyik lila. akkor elvileg a másikat kell vinni.
de kétlem, hogy meglépi.

2020.12.08. 13:36:42

@Hannibal Gabter:
Hat azt mondjuk nem tudhatod de hogy vicces vagyok az ketsegtelen ;) :(legalabbis en mindenkeppen jol elvagyok magammal :D)

2020.12.08. 13:36:44

@Robbie2008:

"-> Azon csodálkozom, hogy ezekben a vérzivataros METOO-s időkben:
a, hogy kerülhetett egy ilyen nőalázó fazon képernyőre
b, hogy kerülhet egy ilyen nőalázó fazon rendszeresen, napi szinten(!) képernyőre
c, hogyhogy nem acsarkodik (jogosan!) a NANE és még 8 nővédő szervezet az RTL székháza előtt a műsor azonnali betiltását követelve..
Ha te komolyan igy gondolod Bro, akkor szerintem még ma hívd fel a NANE ingyenes, anonim vonalát és kérj segítséget tőlük."

Bro... Imádom az ilyen képmutató barmokat mint te. Ha neked ilyen álságos problémáid vannak, akkor menj és nyomd fel a csatornát és ne lökd ide a hülye dumát egy olyan műsorról amit jól érezhetően nem értesz. Egy embert vélelmezel meetoos erőszakolónak meg nőverőnek, amikor az egész műsor egyik alapmotívuma a nők tárgyiasítása, szexuális alanyként való bemutatása? Az ilyen frusztrált seggarcokat bírom, akik a nagy semmiből érkezve kezdik az észt osztani. Alap szövegértési problémáid is vannak, de ennek elemzésétől eltekintek. Neked a Love Island való, látom azóta hiányzik a szkriptelt hazugság. Szánalmas.

2020.12.08. 13:38:04

@Hannibal Gabter:
Semmit nem csinal viszont hogy ezt lasd mostmar fizetni kell erte :D

2020.12.08. 13:38:18

Idegállapotban vagyok. Ilyen lehet egy Gábor rajongó.

hereverő heverő 2020.12.08. 13:39:05

@Hannibal Gabter: Lesz műsor, ahol a kiesett VV szereplőket lehet követni. A fizetős RTL Most -on, ergo fizetned kell ha látni akarod. És ergo, fizet neki az RTL.

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 13:39:31

@hereverő heverő: Ezek szerint nem jól fogalmaztam, nem ment át, hogy csak ironizáltam a mainstream feminista szervezeteken. Amik az említett esetekben elkendőzték, elhallgatták, aztán röhögségesen mentegették a nőtársaik ellen arab bevándorlók által elkövetett erőszakot, de lófa** kis "ügyekben" meg hadakoztak ezerrel. Nekem mindegy, ki követi el az erőszakot, a jelek szerint a mainstream femo vonalnak nem mindegy.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.08. 13:42:21

Szerintem a szerkik nevezzék át a VV10-et, Dani és Virág10-re, úgy is minden róluk szól :)

2020.12.08. 13:42:49

@Alice from madness: most akartam ezt írni, hogy miért van bárki elájulva ettől. Mintha valaki verné a mellét, mert 25 évesen gyorsabban fut mint a nagyoapája. Nem ugyanaz a kategória. Másrészt a játékának értelmét ugyanúgy nem értem, mint némelyik másik játékosét. Bemegy egy olyan műsorba, ahol 80%-ban gyökerek vannak, és “meglepődik”, hogy néha értelmetlen viták zajlanak. Mondjuk mostanában ő is állandóan részeg, nem látok szellemi főlényt a birtokában, nem annyira hangos, mint mások, konfliktushelyzetből többször elsétált. Btw Danit is ő készítette be Moh ellen mikor odasúgta neki a smárolós dolgot. Amivel semmi mást nem csinált, csak generált egy konfliktust . Egyébként nagyon egyoldalú lesz a műsor, szerintem a másik oldal egymás után fog kiesni, a végén annyiból fog állni az öfi, hogy Bálint cigizik, Dani markolgatja magát cigizés közben, Robi takarít, Virág meg alszik.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 13:42:56

@Nátha ellen bálna: reggel negyed órával korábban érkeztem, tekintetbe véve a rengeteg feladatomat, az az egy szem kókuszos szaloncukor járt nekem.

2020.12.08. 13:43:18

@hereverő heverő: Vajon ott dolgozik még aki ezt kitalálta?

2020.12.08. 13:44:54

@Alice from madness: ez ilyen boomer köszönés

2020.12.08. 13:45:09

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Nyugi, a hosszu elet ritka :)

Es azert a bemegyek egy musorba ahol tudom h vetkozni kell meg megalazo feladatokat csinalni es ezt onkent vallalom, meg a belekeveredek egy verbalis abuzussal operalo, velem osszezart pasival es eszre se veszem esszel mi tortenik kozott van kulonbseg.
Az elso onkentes dontes ismerve a kovetkezmenyeket a masodik egy tortenes amibe belefolysz plane Virag szintjevel...

hereverő heverő 2020.12.08. 13:45:16

@Nátha ellen bálna: Így értem. Az a baj, hogy a feminizmus is egy őskori (és akkor valid) ideológia, de a mai leszármazottai már szimplán árucikké silányultak. A metoo mozgalom pedig, bármilyen jót is akart (rávilágítani a hatalmasok erőszakos ügyeire) de annál nagyobbat hasított a ló túlsó oldalán, hogy már mindenki kiröhögi őket - csak az elvakult feministák nem - és itt az elvakulton van a hangsúly.
Minden normálisan gondolkodó ember elitéli az erőszakot, annak minden formáját. És még a kevésbé normálisan gondolkodó emberek többsége is. ERRE kellene a hangsúlyt fektetni, arra, hogy ha erőszakoskodsz egy nővel, akkor annak elkerülhetetlenül bünti (súlyos bünti) lesz a vége, nem peren kívül egy kis alamizsnát odaszórni.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 13:45:52

@Nátha ellen bálna: muszáj volt, mert megint nekiálltam volna felkérdezni a bántalmazással kapcsolatban, és én lettem volna a helikopáter. a szaloncukor elfeledtette velem a kérdést.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.08. 13:46:03

@Brigante:

Új csaj vezette a BV-t ?
Végleg ő lesz vagy csak berakták egy napra ?

2020.12.08. 13:48:05

@hereverő heverő: Ezt célozd annak, aki itt sipákol a nagy semmiből érkezve meetoo-ból kioktatva engem. Kavboj motivációira világítottam rá, cseppet sem szándékoztam védeni a cselekedeteit. Erős túlzás őt nőverőnek beállítani. Virág vele szemben vagy Fru Renátóval szemben ugyanilyen pszicho játszmát játszik. Ennek kapcsán már beszéltünk korábban tök normálisan meetoo ügyben, nem kell idejönni és Gábort játszani.

2020.12.08. 13:48:23

@Hannibal Gabter:
Ez meg egy ilyen Y-os valasz volt ;)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 13:48:28

@Alice from madness: nehogy azt hidd, hogy nem jövök idegállapotba valamitől, és nem kérdezek fel :D

2020.12.08. 13:48:58

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Nagyon becsipodott ez a Gaborkodas nalad :)

2020.12.08. 13:49:31

@úgymond olvasó mmkk:
Na. Ki lehet hozni a sodrodbol? :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.08. 13:50:02

@Hannibal Gabter:

" Egyébként nagyon egyoldalú lesz a műsor, szerintem a másik oldal egymás után fog kiesni, a végén annyiból fog állni az öfi, hogy Bálint cigizik, Dani markolgatja magát cigizés közben, Robi takarít, Virág meg alszik. "

Bent vannak 12-en és most is ezt látjuk :)
Nem mondom hogy jobba nézegetném Amandát és GinaRomaLolobridzsidát, de kezd már kicsit unalmas lenni hogy Dani kamuhisztivel elvisz 50 perc műsoridőt.

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 13:50:09

@úgymond olvasó mmkk: Tőlem kérdezhetöl nyugodtan! Max. kiviszlek, kinn hagylak.

2020.12.08. 13:50:39

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Virag egyebkent semmit nem jatszik egy bantalmazott no tuneteit hozza.
A Higienika parhuzam mar inkabb all.

2020.12.08. 13:51:21

@szociál:
Most akkor Dani is essen ki? :D Triplaparbaj?

2020.12.08. 13:51:23

@szociál: na de pont ezaz. Én ezt nem fogom nézni még vagy 2,5 hónapig

hereverő heverő 2020.12.08. 13:52:22

@VV10 Velőtrázó Vélemény: NEM. Neked címezem. Az nem érv, hogy a másik is hülye, az sem érv, hogy ő kezdte.

2020.12.08. 13:52:31

@Alice from madness: higienika tenyleg pszicho, de ezt a virag jatszik dolgot én sem értem

2020.12.08. 13:52:36

@Alice from madness: A múltkori meetoos beszélgetésre utalva megértem a nézőpontodat, de itt szerintem messze nem ilyen a szitu. Kavboj viselkedése antiszociális és nem tudatos olyan módon, amire egy meetoo szitut alapozni lehetne. Szerintem alapból nem segít a szexuális zaklatás megítélésén és kezelésén, ha kontextusából kiragadva mindig farkast kiáltunk. Nekem bent a villában Fru és Renátó viselkedése a leginkább meetoo vonal.

hereverő heverő 2020.12.08. 13:53:05

@Alice from madness: tripperpárbaj! akinek előbb leesik, az a győztes!

2020.12.08. 13:53:21

@hereverő heverő: ebben tökéletesen egyetértünk

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 13:54:34

@hereverő heverő: Tesák, gecc, ne vitatkozzatok má egy troll miatt, há gecc, bémeg. Látjátok, az az egy beírása volt, és a megfogalmazás is trollos vót. Bémeg. Na.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 13:54:38

@Alice from madness: engem? simán. vannak témák, amikre ugrok :)

@Nátha ellen bálna: ne szemtelenkeggyé'

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.08. 13:55:01

@szociál: párban fogja vezetni Győzivel, de szegénykémnek sokat kell még fejlődnie!

2020.12.08. 13:55:33

@Alice from madness: Mert veszélyes jelenség. Ez az ember egyszer robbanni fog a való életben.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.08. 13:55:38

@Alice from madness:
Az a baj hogy hiába kapnak feladatokat, az is olyan mint a rák, szememen jön ki táskákban ez a tiktokozás :)
Ha nincs tiktok, akkor meg Dani van, rámarkol a brére és elkezd behisztizni mert Virág ránézett valakire, pedig ő nem akar tartós kapcsolatot, de ne nézzen már rá senkire, és különben is minek iszik ez a nő, csak Dani ihat, neki szabad.
Nem csoda hogy a csaj rommá issza magát, pija ingyen van, nincs egy film amit betegyenek, zene se szól, csak az a szar ha jön pósta :)
Kevés a 36 milla amit kap a nyertes, ezekkel a bolondokkal végig vinni durva lehet :)

LaciHogyVoltol 2020.12.08. 13:56:17

Gábor már csak akkor tudna visszajönni, nem csak a párbajról, de ténylegesen a játékba, ha húzna egy nagyot, és kiderülne, hogy direkt tetette a "Bálint-csapattal" magára a jelet és már csak azért is alapon választana magának egy párbaj ellenfelet a Gina-Amanda-Fru-Renátó Központi (Idegrendszert Támadó) Hatalmakból...na az érdekes húzás lenne. De egy Bálint-Dani-Moh-Virág párbajon úgy repülne, mint macska akit kibasztak szarni...egyedül még Vivi ellen lehet esélye, aki mint a poszt screenshot-ja is bizonyítja, minden közönségkérdésen sereghajtó...
Szerkesztői oldalról még Mercike lenne feláldozható, mert lófaszt nem csinál bent, de a hiánya legalább Moh biztonsági játékát felbojgatná, plusz mivel effektíve csak ő kötötte rá Gáborra azt a fránya kendőt, Gábor szempontjából még "erkölcsileg" is bevédhető választás lenne...kérdés, hogy Gábor eljut-e erre a következtetésre szerkesztői súgás nélkül...

2020.12.08. 13:56:43

@szociál: Ha a sötét oldal kihullik pont ez lesz az egyik konfliktusforrás a most még egymással bratyizók közt.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.08. 13:57:07

@Rugdoll: Hát én nem hiszek benne, hogy Bálint ellen lenne esélye... én csípem a srácot de még én se adnám rá a jelet...

2020.12.08. 13:58:17

@Alice from madness: amíg nem vette le az ment napokig hogy vegye le, most hogy levette, meg nem ismerik el - eeeeeeh nem lehet itt senkinek jót tenni

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 13:58:30

@Nátha ellen bálna: na csak várjál, szemtelen kölök. jusson csak eszembe valami, istenemre mondom, felkérdezlek :P

2020.12.08. 13:59:14

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Szexualis zaklatast en nem kialtok, szerintem Kavboj onkepebe a noveres se fer bele, szimplan azt gondolom, hogy kihasznalja, hogy Virag lenyomhato es nem tudatosan (mert amit Dani muvel az nem hiszem hogy tudatos, inkabb termeszetebol fakado) manipulalhato a huzd meg ereszd meggel. Nem veletlen, hogy a legfiatalabb es leglabilisebb ozikere roppent ra. Egy Gina, meg egy Amanda is megzabalna reggelire.

Ez a Virag vonal.

Emellett a suttyosaga ellenere jo meglatasai vannak, alapvetoen a szituk nagyreszeben a konszenzusra torekszik a maga gyoker modjan es amig a Viragos kapcsolat el nem fajult nagy rajongoja voltam ezek miatt.
Ez meg a Dani Virag nelkul vonal

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.08. 13:59:31

@Alice from madness:
Én már nem tudom ki essen ki, de Danit keverjék le ha elkezd megint hisztizni, vegyék azt ahogy Amanda döglik az ágyon Ginával :))

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Lassan már nem tudom melyik a sötétebb oldal :)

LaciHogyVoltol 2020.12.08. 13:59:48

@szociál: Amúgy tök vicces, hogy azért nem nézhetnek filmet, hogy nehogy már valami elterelje a figyelmüket a 0-24 ordibálásról, pedig vicces lenne, ha mondjuk a szerkik a felajánlanák nekik, hogy rendezhetnek egy Karácsonyi film estet, közösen döntsék el mit néznének meg, ezáltal belsőleg kirobbantva az örök nagy-Karácsonyi film vita kérdést, miszerint mi az ultimate Karácsonyi mozi?
A - Reszkessetek betörők
B - Igazából szerelem
C - Drágán add az életed
Szerintem tuti nagyonn veszekedés lenne belőle, mint Renátó két eddigi kiborulása kombinálva.

Ja, és gyengébbek kedvéért a feltett kérdésre az egyetlen helyes válasz a B!

2020.12.08. 13:59:51

@hereverő heverő: Nekem ennyit megért, bőven elfért itt. Nem szokásom elnézően mosolyogni, amikor valaki Cartman az asztalra szarikot játszik. Ha úgy tetszik a Rumcájsz opciót választottam a Lóbelt helyett. :-)

hereverő heverő 2020.12.08. 13:59:52

@VV10 Velőtrázó Vélemény: abban tök igazad van, hogy Dani - Virzsi egy közös megegyezésen alapuló viszony, ahol a bántalmazott fél vagy hülye észrevenni az abúzust, vagy egyszerűen élvezi. Ebbe beleszólni marhaság, azon túl, hogy felvilágosítod virzsit arról, hogy az igazi szerelem nem egészen így fest. De ha ő a szürke ötven árnyalatából tanult, ám legyen neki, és a metoo itt elmehet a paci alá.
Renó és Fru viszonya meg... Ha nem lennének összezárva, Fru már régen hátraarcot csinált volna Renónak, de most nincs mit tenni, azzal főz amije van. Ő cseszte el, hogy nem mondott kerek perec nemet PacniBarbernek, meg jóéjt puszi, meg lábmasszázs stb. Ezt frunak kellene látnia, hogy renó nem érti a jeleket, nem érti az embereket.

2020.12.08. 14:00:43

@username loading:
En eddig se mondtam h vegye le mert yemmi tokos nincs benne ha felallsz egy Ferrarival a Swift melle es bogeted a motort.

De taktikai huzasnak jo mert mindenkepp ove az erkolcsi gyozelem

2020.12.08. 14:01:41

@Alice from madness: Virág viselkedésén nem Kavboj miatt érzed a tüneteket, ezt kintről hozta. Amúgy igen, ezt mutatja. Dani nem is érti, ő leragadt az alkoholista vonalon.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.08. 14:02:05

@LaciHogyVoltol:
Moha ellen vissza jönne Gáborka sztem, és akkor végre mercike elhagyná a hélium lufikat.

2020.12.08. 14:04:02

@Hannibal Gabter: Virág sem tudatosan, de mégiscsak mászik Danira, ebben ő a valószínűsített bántalmazott múlt ellenére ugyanolyan hibás, ne mentsük fel teljesen. Enélkül ugyanis Dani sem követné el ezeket a hibákat, egymást multiplikálják.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.08. 14:04:42

@LaciHogyVoltol:
Karácsonyra tudod mit raknék be nekik mozizni ?
Tarr Bélától a Torinói lovat, szétbasznák a tv-t utána mindenki feladná a játékot :))

2020.12.08. 14:06:50

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Na. Akkor holgyeim es uraim bemutatok egy vitat ami lezajlott es megtalaltuk a kozos pontot, mert ez ekg.

Csak ehhez kellett ket amobanal intelligensebb fel. Ez az amit ne varjatok el bent :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.08. 14:07:45

@Brigante:
Párban Győzivel, vagy felváltva ?
Mert ha párban akkor Győzit megint néznem kellene, és azt nem akarom.

2020.12.08. 14:07:53

@LaciHogyVoltol: Az ultimate karácsonyi movie az Cronenbergtől a Karambol.

hereverő heverő 2020.12.08. 14:09:21

@Alice from madness: Daninak még humora is lenne, ha nem ennyire alpári tahó paraszt módon tenné. Két poénját említeném illusztrációnak: amikor megjegyezte, hogy a virág pont olyan olcsó volt mint Virág, a másik amikor a lányok megkérdezték milyen pakolás az virdzsi arcán, és erre megjegyezte, hogy azt ő pakolta oda. Seggfej poénok, de maga a reakció a helyén volt.
Ezért lehetnek jó meglátásai, ugyanis tényleg nem gonosz. A suttyó poénokról sincs fogalma, hogy ezek mennyire megalázóak egy nőnek.
Dani akkor zuhanna meg, ha lenne benn valaki, aki hasonló alpári módon rászállna, és minden adandó alkalommal elsütne egy poént az ő kárára, és hát nem lehet előállni az ultimate gyere ki a hóra érvvel.

2020.12.08. 14:09:37

@LaciHogyVoltol:
Hat nalam Family guy 9. Evad 7. Resz a karacsonyi mozi. Meg a Taplotelapo :D

2020.12.08. 14:10:22

@hereverő heverő:
Jelentkeznem kellett volna :(

2020.12.08. 14:10:37

@Alice from madness: Ezzel szerintem Moht megkímélte egy párbajtól és egyben megszopatta Gábort, ennyi van benne. Vivivel szemben sem lenne esélye Gábornak, attól még hogy szürkének tartják, többen utálják a srácot és nincs is mivel "támadnia" Vivit.

2020.12.08. 14:10:53

@szociál:
Minden alkalommal parbajt olvasok parban helyett :D

2020.12.08. 14:13:07

@Alice from madness: ja ez vita volt? azt hittem csak beszélgettünk, hiszen nem éreztem, hogy más lenne a konklúziónk csak te máshonnan közelítetted :-)

hereverő heverő 2020.12.08. 14:14:21

@szociál: Nem rossz. Én a a hetedik pecsétet is levetíteném nekik, bár nem értenének belőle egy kukkot sem.

2020.12.08. 14:14:27

@szociál: Győzi biztos párban szeretné. Amúgy meg Győzi nem csupán a rutin miatt, de ezerszer képernyőképesebb szegény csajnál. A műsor a vállalhatatlan, nem José Armandó.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 14:15:21

szerintem vetítsék le nekik a harry potter összes részét.

2020.12.08. 14:16:17

@Alice from madness: Mert felstuffoldat magad. :-)

2020.12.08. 14:17:05

@úgymond olvasó mmkk: a szemüvegtől a köpenyig?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 14:18:12

@VV10 Velőtrázó Vélemény: a feje búbjától a lába ujjáig, a kényes részeket sem kihagyva, úgyis arra élveznek

2020.12.08. 14:21:03

@úgymond olvasó mmkk: Akkor maradok a Cronenberg filmnél, ugyanerről szól. :-)

2020.12.08. 14:30:00

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Ja, itt vagyok full idegbe' Mouni!

Nem amugy nem. Ellentetes allaspontrol indultam csak az emberek szamara altalaban nem kepviselem eleg vehemensen a nezopontomat :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.08. 14:34:26

@Alice from madness: nézd meg a Fatman -t idén karácsonykor :) nekem be van tervezve (Új Mel Gibson film, szerintem hatalmas lesz)

hereverő heverő 2020.12.08. 14:35:41

@Alice from madness: Az én nevem HAL-2000. Miben segíthetek, Dave?

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 14:44:40

@úgymond olvasó mmkk: Báttttya lehetnék az ifiasszonynak, má bocsi. A képen is látható, hogy ébenfekete a frizurád, nekem pedig már őszül a halántékom, deres a búrám.

2020.12.08. 14:45:14

@Brigante:
Leiras alapjan befer Alice karacsonyi klasszikusai koze :D

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 14:48:28

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Hihetetlen, még a végén tényleg meg kell néznem. De ahhoz is le kell tőttenemapplikálnom valamit? Miért kell mindenhez letőtteni valami fost?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 14:49:46

@Nátha ellen bálna: mé, mennyi idősnek teccik lenni, nyócvannak? (ősz hajszálam nekem is van) :P

LaciHogyVoltol 2020.12.08. 14:53:44

@szociál: Szerintem rosszul látod az erőviszonyakat. Moh a #1 eyecandy a tinicsajoknak, locked helye van a fináléban és a végső győzelemre is esélyes, ahhoz hogy a finálé előtt elhulljon Bálinttal vagy Danival kellene párbajoznia, de egyelőre úgy helyezkedik, hogy az ügyesen elkerülje.

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 14:54:33

@úgymond olvasó mmkk: Meg se tudom számlálni az ősz hajszálaimat, kedveském! A magácska korát én már el is felejtettem, én már egy leheletnyivel közelebb vagyok a 40-hez, mint a 35-höz, biza!

LaciHogyVoltol 2020.12.08. 14:55:54

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Nem hinném, hogy a nézőket érdekli, hogy "tudja-e támadni vagy nem", főleg nem a mobilapplikáció 1 szavazat / regisztráció, a kihívástól nyitott szavazás idején a párbaj kezdetére már rég eldőlt, hogy ki megy vissza, az már csak egy ceremónia, kb. mint szépségversenyeken maga a verseny, ott már csak kiszórják a díjakat a döntés már megszületett a interview-kon (meg kanapékon, hotelszobákban :D)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 15:12:26

@Nátha ellen bálna: lyézusom! akkó' ezentúl csókolommal fogok köszönni! :P

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 15:14:17

@úgymond olvasó mmkk: De jó hangosan, a hallásom mán nem a régi!

Ken Adams79 2020.12.08. 15:17:53

@WICKEDWITCH:

Köszi :)

Daninak valszeg Gábor van becsípődve, nem (csak) a vamzer szó...

2020.12.08. 15:19:07

@Nátha ellen bálna:
Fuuuu de oreg vagy ezentul csokolommal koszonok :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 15:19:46

@Nátha ellen bálna: azt hittem, a rossz térgyem recseg, de ezek szerint a te derekadat hallottam

LaciHogyVoltol 2020.12.08. 15:20:40

@Ken Adams79: Tegyük hozzá - jogosan. Igaza volt Bálintnak, ő fogalmazta meg jól a riportszobában, hogy Gábor a saját véleményét általános igazságként akarja szájkaratéval lenyomni mások torkán és ez élőben, összezárva elhiszem hogy rettenet idegesítő lehet. Én már valószínűleg nekiestem volna krumplihámozóval és véresre hámoztam volna Gabenkát...

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 15:23:04

@Alice from madness: nana, te csak vigyázzá', te is hasonló sorsra juthatsz

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 15:24:24

@Nátha ellen bálna: akkor lassan és artikulálva írom a kommenteket ezentúl :P

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 15:24:59

@úgymond olvasó mmkk: két viháncoló, csapongó fruska, már nem is tudlak nyomom követni benneteket

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 15:25:56

@úgymond olvasó mmkk: egyszerre mindig csak egy szót küldj el, és a következőig várj 5 percet

2020.12.08. 15:28:58

@úgymond olvasó mmkk:
Hat mondjuk en alig multam 30 szal ne tulozzunk :D
Lelekben meg sweet sixteen :D jobb napjaimon szemelyit is kernek :P

2020.12.08. 15:29:17

@Nátha ellen bálna:
De minden szot jo hangosan kuldj el

2020.12.08. 15:34:19

@úgymond olvasó mmkk:
Megengedem hogy ezt ne vedd figyelembe :D

2020.12.08. 15:57:00

@Maximista vagyok:
Te is most kommenteltel ide :)

2020.12.08. 15:57:27

@úgymond olvasó mmkk:
En csak munkaidoben vagyok homofiszban

Maximista vagyok 2020.12.08. 16:25:06

Micsoda epic öngólt vert ez a Gábor gyerek!!!

hereverő heverő 2020.12.08. 16:40:48

nemis, mert csak én dolgozom, ti lógósok.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 16:45:24

@hereverő heverő: persze, megint te akarsz lenni itt a helikopáter!

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 17:13:34

@Nátha ellen bálna: minek, hogy heverő akar itt helikopátereskedni? :P

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 17:19:47

@úgymond olvasó mmkk: Hehe! A toláshéjnak a popóreszen, teeeeeeeeee. Gyá.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 17:20:32

@Nátha ellen bálna: tudom, csak jól esik szívni a véredet :P

2020.12.08. 17:20:58

@username loading:
Uristen csak az elso reszbol lattam eddig felorat de teljesen bele vagyok szeretve ebbe a soriba :)
Mondjuk a konyvbe is bele voltam

Cérnahuszár 2020.12.08. 17:28:39

@Alice from madness: mellikről van szó, nem akarok visszakeresni, mennem kell hazahozott melón túllenni

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 17:29:59

@úgymond olvasó mmkk: Mindjárt gondoltam. Amúgy nem zavar, hogy az idős embereket nem zaklatjuk fel kedvtelésből? Meg, hogy tiszteld az idősebbet? Bezzeg az én időmben ilyen nem volt, akkor még az ifiasszonyok nem viselkedtek ilyen csintalanul.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 17:31:21

@Nátha ellen bálna: az olyan idős emberek felzaklatása a hobbim, mint amilyen te vagy.. akarom mondani amilyen öntecciklenni!

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 17:36:06

@úgymond olvasó mmkk: Elnézem az ifjonti hév nyughatatlan szeleburdiságát.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 17:36:55

@Nátha ellen bálna: nagylelkűségedet örökre a szívemben fogom hordozni

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 17:42:45

@úgymond olvasó mmkk: Ilyen szép szavakkal kiérdemeltél egy gesztenyepürét! Nekem ilyenkor már este van, de a fiatalok még szaladgálhatnak, úgyhogy nyolc óráig vehetsz egyet valahol, vagy akár a hozzávalókat is megvásárolhatod.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 17:44:06

@Nátha ellen bálna: nahát, felborzolod a kedélyeimet! tanulnom kell, nem mehetek bótba :(

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 17:47:48

@úgymond olvasó mmkk: Ja kérem, egy fenékkel csak egy lovat lehet megülni!

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 17:55:45

@Nátha ellen bálna: az enyémmel hármat is meg lehetne, de mint aztat tugggyuk, az fizikai képtelenség

WICKEDWITCH 2020.12.08. 18:02:14

@Ken Adams79: hát, igen, ő is, és nem kicsit (és nem csak neki) :D
@LaciHogyVoltol: "Én már valószínűleg nekiestem volna krumplihámozóval és véresre hámoztam volna Gabenkát..." Ez tetszik, erre a műsorra vennék popcornt... :DDD (Bocsi, ma délután nekem fájt annyira a fejem, hogy a világomat nem tudtam, úgyhogy a gonosz boszi szól belőlem :P)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 18:07:37

@Nátha ellen bálna: óvatosan nevetelj , kiesik a protkód :PP

2020.12.08. 18:12:55

@úgymond olvasó mmkk: A hsz-eitek közti részt nevezhetjük generációs szakadéknak?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 18:14:52

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ne kérdezz ilyeneket tőlem, mert elkezdek erről pofázni, és akkor mindannyiótokból helikopáter lesz

Post Modern Prometheus 2020.12.08. 18:28:43

Hali,
Köszi Dzsudi a HV-t :)

Csak úgy a teljesség igénye nélkül idehányom a kéretlen véleményemet :) [amúgy sem tudom mi a konszenzus most az ápoltakról, mert pár napig nem olvastalak titeket - szánom-bánom bűnömet :)]

Én örülnék, ha Gábor menne vissza, mert a bent lévők közel többsége nem :) egyébként IRL ismerek hasonló kaliberű, csak nem ennyire karót nyelt, ellenben sokkal pszichóbb srácot, de szerencsére a pszichóságát nem elsőkézből ismerem, bár első blikkre egyértelmű volt, hogy valami nem klappol nála [ebben valahogy sosem hibáztam még és egyből látom, ha valakivel valami nem okés, csak idő kell, hogy kiderüljön mi is az a valami :D]. Szóval ja, tőlem kap egy szavazatot, mert kívülről engem szórakoztat, hogy a bentiek agyvérzést kapnak 2 mondatától [jó, lehet csak mi látunk belőle 2-t és amúgy van az 10 is :)]. Pláne azért, mert amit Bálint művel, azzal most már semmilyen szinten nem tudok azonosulni. Az amit legutóbb is művelt... Megy a vita, majd fogja magát és a kellős közepén betrappol a hálóba, ahol chilleznek vagy hányan bent, és fennhangon neki áll sipákolni, hátha valaki majd megsajnálja meg kell neki a közönség ehhez, amúgy nincs meg az önigazolása. Ha én is épp bent szundikáltam volna, majd bejön egy ilyen félkegyelmű és felver a faszságával, hát... nem tette volna zsebre amit kap. De egyébként sem értek egyet azzal, hogyha beleállsz valakibe vagy egy vitába akkor azt ne hagyd már ott a felénél, teljesen mindegy mennyire parttalan, ha volt faszod beleállni, akkor vidd is végig, mert a szememben így csak veszthetsz. Egy ilyen vitánál amúgy sincs olyan, hogy erkölcsi győzelem, mert a semmiről folyt.
Az meg, hogy a vamzer szót ennyire nem ismerik [és mint kiderült számomra, a saját haveri körömben is ismeretlen volt tegnapig], azon meg vagyok döbbenve. Élek a gyanúperrel, hogy a Dani sem ismerte a jelentését, vagy keverte valami mással.
Ha meg Dani, ő is offos. Volt egy barátnőm, cirka 10 évig élt együtt egy hasonló kaliberű sráccal, kb úgy is bánt vele ahogy Dani Virággal, teljesen mindegy, hogy hány ember előtt alázta meg folyamatosan vagy csak négyszemközt, teljesen mindegy. Annak idején próbáltunk a csajnak segíteni kikerülni ebből, de egy szó, mint száz, ha ő nem látja a problémát, vagy nem látja úgy, ahogy mi kívülről, akkor sajnos nem lehet. Viszont az állandó panaszkodását hallgatni is rettentő lehúzó volt hallgatni, és egyszerűen fel nem tudtam fogni, hogy mi jó van neki ebben, mert ő mindenét beleáldozta a kapcsolatba, de cserébe csak megalázást kapott. Gyakorlatilag ő tartotta el a srácot, amivel még probléma nem is lett volna, mert a srác állítólag még tanult, de semmi kompenzálás nem volt a részéről. Ellenben meg mi végignézhettük, ahogy a csaj egyre lejjebb csúszik [tök jó végzettséggel, tök jó melója volt, jól is keresett, szerette is csinálni, de annyira lehúzta a srác [mindenhogy], hogy feladta ezt is]. Na én Daniban pontosan ezt a típusú embert látom, és ezért nem tudom egy kicsit sem kedvelni, mert buta, proli, elkényeztetett faszhuzat. Virágot is csak akkor fogom sajnálni, ha majd egyszer magától rá nem jön, hogy nem jó egy ilyen toxikus kapcsolatban benne lennie [mindegy, hogy együtt vannak vagy sem, valami kapcsolat van közöttük], de amíg ezt magától nem ismeri fel vagy mindig visszamegy Danihoz, bízva abban, hogy na majd most más lesz, addig akármennyire is szeretném de nem tudom sajnálni.
Kedvelni egy karaktert sem tudok őszintén bentről, talán Robit egy kicsit, mert még nagyon keveset mutatott magából, és nem tűnik erőszakos karakternek.
De lehet, hogy csak én ülök háttal a tv-nek. :D

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 18:32:42

Sziasztok! Mazochista módon visszaolvastam mindent. :D

@LaciHogyVoltol: Utána pedig felajánlottuk volna a Bodies kiállításra, mint önkéntest. Eskü, megnézném azt a kiállítást, azért is. :D

2020.12.08. 18:32:57

@Post Modern Prometheus:
Te aztan komolyan veszed a kommentelest :D

hereverő heverő 2020.12.08. 18:33:00

Az jutott eszembe Dani lovag kénzsyeres pöcsvakarásáról, hogy el kellene valahogy terjeszteni a villalakók között, hogy aki sokat markolássza a farkát, annak előbb-utóbb elsorvad, mert a vér nem tud benne rendesen áramlani. Minnél több a mogyorózás, annál előbb esik le a szerszám.
Mondjuk valahogy találhatnak egy újságcikket ezzel a szöveggel. Vagy véletlenül valamelyik telefonon.. esetleg a villanővér elmondhatja csak nem szabad elröhögnie, mondjuk Virágnak. És aztán Gabennek is, és ha már ketten mondják, akkor az úgy is van.

És kiváncsi vagyok akkor hova dugná a kezeit ez a tripperkirály

hereverő heverő 2020.12.08. 18:35:11

@Post Modern Prometheus: naaaaa akkor mondd gyorsan a szemembe, velem mi nem okés?

2020.12.08. 18:35:39

@Post Modern Prometheus:
Hatna. Mindennel IS ekg, vegre valaki erti miert Gaben :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 18:36:12

@Alice from madness: látod, ő tudja, hogy kultúrházban van, és viselkednie kell. én még ennyit se tudok, rám kell szólni. gyalázat, megyek kukoricára térgyepelni, közben hamut szórok a fejemre, és közben áradozom a vellalakók szépséges lelkéről.

2020.12.08. 18:36:43

@hereverő heverő:
A segget kezdene vakaraszni alkarkozepig beleturva :(

Post Modern Prometheus 2020.12.08. 18:37:20

@Alice from madness: Hát na, így pár nap után kijött belőlem a grafománia :D

@hereverő heverő: :D:D:D:D
Majd a táblánál szembesítelek

2020.12.08. 18:37:21

@úgymond olvasó mmkk:
:DDDDD
Ne legyel ilyen szigoru magaddal

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 18:37:46

@WICKEDWITCH: Melyikre kaptam nagybetűs EKG-t?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 18:41:04

@Alice from madness: ó, ez nem szigorúság. ez a megérdemelt büntetés, amiért kevés kommentem szól Virdzsi, Amanda vagy Gina szépségéről, Bálint nagyszerűségéről, vagy Gaben látszólagos pszichózisáról. én balga, egész idáig nem figyeltem arra sem, hogy hosszú mondatokon keresztül elemezzem Vivien tujaságát, illetve távdiagnózist állítsak fel Dániel altesti tájairól. ezentúl figyelni fogok erre, ígérem!

hereverő heverő 2020.12.08. 18:42:07

@úgymond olvasó mmkk: ab ovo, bárhol kevés komment szól Virdzsi, Amanda vagy Gina szépségéről. Ez nem a teleshop.

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 18:43:02

@hereverő heverő: várgyá' mán, emmég nem esett le, de lehet ma már nem is fog

hereverő heverő 2020.12.08. 18:43:16

@Kiégett Hobbynyúl: ezt inkább nem képzelem el. öö, lehet hogy mégis :)))))))

hereverő heverő 2020.12.08. 18:43:52

@Nátha ellen bálna: ha benn van a protkód, nem pislogsz.

WICKEDWITCH 2020.12.08. 18:43:54

@Nátha ellen bálna: arra, hogy a feminácik igencsak szelektíven állnak az ügyek mellé. Sajnos nagyon így van...

hereverő heverő 2020.12.08. 18:45:25

Kedves jelenlévő hölgyek, itt hagyom nektek @Nátha ellen bálna: urat, zsigereljétek ki! Én megyek aludni

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 18:45:31

@Nátha ellen bálna: csak feltételeztem, hogy nincs benn, mint az egyszeri kommentelő dániel tripperjét.

@hereverő heverő: gondoltam, ha vellával kapcsolatos kommentjeim lesznek, akkor megfelelek a decens úri közönségnek, mint Moh Mercinek, akiknek majdnem olyan csodás a kapcsolatuk, mint virágnak és dánielnek.

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 18:46:22

@Alice from madness: Te is sokat nyűglődsz ám Mindzsón, csak ellenkező előjellel. ☺️

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 18:47:47

@WICKEDWITCH: Ja, igen! Eléggé visszataszító és kiábrándító.

2020.12.08. 18:48:18

@Nátha ellen bálna:
En szeretnem meg mindig ha bennmaradna mert kevesen szeretnek ugyanezt :D

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 18:50:12

@hereverő heverő: Jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa, mán értem! A protkó itt az üvegszemre utal, vágom, hogy értem, értem, hogy vágom!

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 18:52:36

@Alice from madness: Ezt betudjuk az ifjonti heved (héved, HÉV, höhö) lázadásának.

2020.12.08. 18:53:59

@Nátha ellen bálna:

Magyarorszagon az ifjonti HEVnek mar nyoma sincs, az egesz geppark csereerett :D

WICKEDWITCH 2020.12.08. 19:02:29

@Post Modern Prometheus: abban tökre egyetértek, hogy aki nem akarja, hogy segítsenek rajta, azon nem lehet segíteni. A vitás dologról volna egy kérdésem: azt írod, hogy ha egy vita parttalan, akkor is végig kell vinni. Hogyan viszed végig, ha a másik ugyanazokat a dolgokat ismételgeti, és mondhatsz bármit, ha az nem felel meg a csak az ő fejében létező igazságnak, akkor ignorálja, és ismételgeti tovább ugyanazt? Csak kérdem... :)

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 19:03:49

@hereverő heverő: Biztosan :D, De ha elszeretnéd titkolni, akkor majd én jól letagadom mindenki előtt, hogy neked ilyen irányú érdeklődésed lenne. :DDDDDD

2020.12.08. 19:05:20

@Alice from madness: első évad nekem jobban bejött mint a mostani de biztos csak az újdonság miatt

2020.12.08. 19:07:10

@username loading:

Aaaah az egesz kepi vilaga, a szereplok, az allatok, a sztorihuseg....valamiert nekem az a konyvsori nagyon becsipodott, szerintem szabi alatt ujraolvasom jan. elejen.

2020.12.08. 19:10:41

@Alice from madness: letöltve olvasod? ha igen küldd át :)

2020.12.08. 19:14:07

@username loading:
Epub, mobi, pdf, miben kell? :)
(Amugy megvan az uj stephen king es a csipkerozsikak is )

2020.12.08. 19:22:58

@OriginalBlackMamba: “ Volt egy Dani nevű kutyája, egy labrador..” már mindent értek

2020.12.08. 19:43:49

@OriginalBlackMamba: Ez az anyuka borzasztó. Ennyi baromságot összehordani.

2020.12.08. 19:55:21

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Szerintem semmi baj vele. Nem a mai szeltol is ovjuk modon van Virag nevelve es igy valoszinu jobban meg fogja allni a helyet mint az akit meg nagykamasz meg korai felnott eveiben is gyerekkent kezelnek.

2020.12.08. 19:59:10

@úgymond olvasó mmkk: jaj nekem meg kezd a sori :D

Post Modern Prometheus 2020.12.08. 20:06:11

@WICKEDWITCH: Lehet rosszul fogalmaztam, arra gondoltam, hogy ugyanúgy beleállt ő is a vitába, akkor már ne sétáljon el amikor neki kezd kényelmetlen lenni a dolog. Zárja le valahogy verbálisan a dolgot. Ha parttalan azt akkor is lehet. Ha meg elég esze lenne, akkor csak simán azt mondaná, hogy "oké, Gaben igazad van". És ennyi, riportban meg elmondaná, hogy azért mondta, mert nem volt tovább értelme húzni az egészet. _Számomra_ egy ilyennel sokkal szimpatikusabb lenne bárki, mert ebből úgy érezném, hogy tudja, hogy hova jött, tudja, hogy kikkel él együtt, de beleáll amibe bele kell [mert az igazságérzete mondjuk nem hagyja, hogy ne], épp addig amíg van értelme. De ez csak egy példa volt, nálam okosabb és tapasztaltabb emberek biztos tudnak 1000 másik módot arra, hogy hogyan zársz le egy értelmetlen vitát, gyerekes duzzogás és teátrális ripacskodás nélkül.

@Hannibal Gabter: Erről egy Rém rendes jelenet jutott eszembe [szimplán csak a mondat miatt :D] :
Peg: Akkor elkísérsz a versenyre?
Marcy: Hát őőő... elmennék, de nem megy... Tudod a bingó szomorú emlékeket idéz bennem. Egyszer volt egy Bingó nevű kutyám, akinek tragikus volt a halála.
Jefferson: Nem Gringó nevű macskád volt, aki 100 évig élt?

Spitzbaue® 2020.12.08. 20:07:25

@Post Modern Prometheus: Hát nem vagyunk egy EKG-n: menjen csak haza gaBika, a bentieket lehet, hogy idegesíti és ez neked tetszik, de engem is idegesít, az a baj. És ezt a szrípio-mozgású, pislogó f@xfejet igen is ott kell hagyni vita(?) közeben, ha csak a logikátlan, betanult hülyeségeit hajtogatja. Bálinttal tudok a leginkább azonosulni. És Dani is jólelkü :-D Mondtam én, hogy nem vagyunk egy EKG-n :-DDDDD

De! Szeretem, ha valaki sokat ír, és ilyen kultúráltan kifejti az álláspontját, mit te. Azzal egyetértek, hogy Dani Virágnak sokkal több tiszteletet kell adjon, és a pötsét se vakarja 5 percenként, de nem olyan rossz srác ő. Szerintem Rumcájsz és Lóbeltgizda mellett a harmadik szimpi srác: Renault off, Mú egy nulla, a Büdösgáborról (=büdösbogárról) meg már volt szó.

Szerintem.

Penimegamásik 2020.12.08. 20:11:14

@OriginalBlackMamba: ekg, nekem is felszaladt a szemöldököm erre...

PYT 2020.12.08. 20:12:40

@Alice from madness: hát nem tudom... de számomra, ha egy gyerek még éppen csak nagykorú és már megjárta rosszlányok.hu-t, az nem éppen a jó nevelés bizonyítéka... Hanem annak teljes hiányáról árulkodik.

2020.12.08. 20:13:08

@PYT: ebben mondjuk egyetértek

PYT 2020.12.08. 20:14:13

@OriginalBlackMamba: ekg, van erről szakirodalomban, bőven, hogy az éppenséggel mennyire kártékony...

PYT 2020.12.08. 20:15:51

@Niemandhäuser: mi viszont egy ekg-n vagyunk ;)
@Hannibal Gabter: ennek örülök :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 20:17:04

ugy tapasztaltam, altalaban azok a szulok (legyen akar apa, akar anya), akik elbasztak a gyermekuk neveleset, meg vannak rola gyozodve, hogy ok a legtokeletesebb szulok a vilagon

2020.12.08. 20:17:06

@PYT:
@Hannibal Gabter:

Hiaba gondoljatok ugy hogy egy kiegyensulyozott oszinte szulo gyerek kapcsolatban a szulo mindig mindent IS tud, ez a gyerek szemelyisegen is mulik, mennyire akarja mindenbe IS beavatni a szuleit es mennyire van zarhato szemelyisege.

Penimegamásik 2020.12.08. 20:19:00

számomra eddig Róbertlóbelt az egyetlen aki megfelelne a fődíjra.
René telepi cigány stílje nekem nagyon offos, Mohamanó semmilyen, Merszike idegesítő, Vivi kb ott sincs, Gina és Amanda kiszálltak, Fru kever, Dani képtelen kilépni saját magából, Bálint nekem kicsit túlértékelt, a Gáborgábor meg alapbol olyan személyiségnek látszik, aki nem tudja magát megkedveltetni, szerintem neki a kinti barátai is olyanok, akikkel együtt nőtt fel, egy óvodába jártak stb, és így megszokták, hogy ilyen fontoskodó, okoskodó, de lehet hogy közben kedves meg normális, csak ugye a villalakótársak nem együtt kergették a békát vele, így kb mindig is esélytelen volt..bár a balhékája előtt is

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 20:21:03

@Alice from madness: sajat magambol kiindulva, ha lenne gyerekem, nyilvan orulnek neki, ha beavatna a dolgaiba nagy vonalakban, es szeretne megbeszelni velem barmit. de nem biztos, hogy mindent akarnek tudni. mindenkinek szuksege van titkokra, meg maganeletre.

2020.12.08. 20:21:43

@Alice from madness: én semmi olyat nem mondtam, amire most itt utaltál, nekem is eléggé más a véleményem sok mindenben, mint a szüleimé(régen is így volt), de nem hiszem, hogy a rosszlányos dolgot ennyivel meg lehet magyarázni. Azért az, ha valaki kvnak áll, és nem azért, mert éppen 3 ezer forintja maradt, a gyereke meg üvölt az éhségtől, hanem relatíve rendezett körülményei vannak, fiatal, tettrekész, ott valami nagyon nem oké.

kozi001 2020.12.08. 20:22:41

Ha a spermazabálót viszi, neki szurkolok!

Penimegamásik 2020.12.08. 20:23:19

@Hannibal Gabter: igen, az anyuka interju után valahogy azt érzem, hogy ennek a lánynak nagyon nem itt kéne tartania...

PYT 2020.12.08. 20:27:17

@hereverő heverő: ahaha ez jó xdd ennél már csak egy jobbat tudnék elképzelni, ami talán könnyebben is kivitelezhető, hogy mondjuk a villanővér vagyki behívatná a riportba és elmagyarázná neki, hogy kérem szépen, ez itten egy televíziós műsor lenne, ahol nem képernyőképes a permanens crotch grabbing, ezért azokat a jeleneteket, amelyeken ez látható, sskk nem vágjuk adásba, szal ha képernyőn akar lenni az ápolt, akkor annak azt erősen javasolt elhagyni, és ennyi. Majd figyel rá, ha nyerni akar, nemmolyan bonyesz ez.

MsIreneAdler 2020.12.08. 20:27:46

@Penimegamásik: ugyanez jutott eszembe nekem is, mikor elolvastam én az interjút. Folyamatosan azt kérdeztem közben, hogy biztos erről a lányról van szó? Anyu tuti jó csatornát néz?

PYT 2020.12.08. 20:29:45

@úgymond olvasó mmkk: fogadd legteljesebb ekg-mat erre pls.. :)

csodalámpa 2020.12.08. 20:32:26

@Penimegamásik: EKG. Ő az egyetlen a bagázsból, akinek a fénye halványan átdereng a ködön ami a benti bagázs fejéből gomolyog elő. Bálint hiába talán valamivel értelmesebb a villa átlagnál, sőt talán Gábor is, mindkettő a maga módján rohadt irritáló. Robitól el lehet kapni vicces beszólásokat is, nem csak a folyamatos tesó-gecizést. Nekem az is tetszett tegnap, ahogy Virággal dugdosták el a fehérje szeleteket :)

2020.12.08. 20:33:05

@Penimegamásik: Elolvashattuk, hogy anyuka miként éli meg ezt a dolgot, hogyan éli ki a saját életéből hiányzó dolgokat a lányán keresztül, akiről egy teljesen fals képet lát, mert ő sem azt mutatja az ő életét élni akaró anyának amilyen valójában.

PYT 2020.12.08. 20:35:45

@Alice from madness: a gyerek személyisége pedig erősen szülőfüggő, és itt vissza is értünk mindennek az elejéhez... Tény, hogy nem 14-16 éves korban kell azt elkezdeni, hogy odafigyelek a gyerekemre és bizalmi viszonyt alakítok ki vele, mert olyankor már régen késő. A legelejétől, 0 éves kortól kell kezdődjön ez, de erre is van szakirodalom, dögivel (nekem pedig személyes tapasztalatom)...

Penimegamásik 2020.12.08. 20:37:19

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ekg, nem lepődnék meg ha az anyuka is vmi müvészeti ágban tevékenykedne, és a lányán át akarja, akarta megélni a neki nem járt sikereket..

MsIreneAdler 2020.12.08. 20:37:39

@VV10 Velőtrázó Vélemény: szerintem 18 évesen elköltözni nagyon kemény. Elvileg a suli utolsó évét akkor Pesten járta, ha jól olvastam. A villában meg mintha azt mondta volna, hogy nem érettségizett le. Szóval ez sem stimmel. Meg az is fura, hogy anyu mit gondolt, hogy a (megint csak) elvileg nappali tagozaton tanuló lány miből tartja el magát?

PYT 2020.12.08. 20:38:25

@kozi001: jaaah, már vágom, ha -kóstolót írsz, úgy egyből felismerem, de így egy lányra gyanakodtam inkább ;)

2020.12.08. 20:39:11

Az RTL baromira érzékeny minden rezdülésre a társadalomban egészen addig míg a szent nézettség hajkurászása felül nem írja azt. Pontosabban a jóemberkedésük is ennek érdekében van, amikor arra van szükség.

Post Modern Prometheus 2020.12.08. 20:39:22

@Niemandhäuser: Nem baj az, ha nem értünk egyet, sőt, kifejezetten kíváncsi vagyok arra, hogy mi miatt más a véleményünk :D
IRL én sem lennék egy helyiségben Gáborral, ez fix. Viszont ez egy műsor, és az ahogy közvetve és közvetlenül is felrúgta a szaros bilit, és már lassan egy hete ezen rugóznak, az műsor. Szívesebben nézem ezt, mint azt, ahogy Reni-Fru és Moh-Merci játsszák a lakótelepi Rómeó és Júliát. Vagy azt, hogy senki nem mer ellentmondani Bálintnak és Dani kényszeres pöcsvakarásából is éppen eleget láttam. A többiek meg gyakorlatilag bent sincsenek. De hát majd hétvégén elválik, hogy mi is lesz, egyelőre arra is kíváncsi vagyok kit visz ki és milyen indokkal.

Lehet egyébként Danival kapcsolatban a fent leírt ismereteim alapján vagyok előítéletes, de egyre inkább mutatja sajnos azokat a jeleket, amiket az általam is ismert srác hozott, és én ezzel semmilyen szinten nem tudok megbarátkozni, akkor sem ha nő és akkor sem ha pasi csinálja. Kívülről nézve nagyon toxikusnak hat az egész.
De ha már Robi, a tegnapi kajadugdosási akciója Virággal [vagy Mercivel? nem emlékszem már pontosan] az tetszett, csak kicsit jobban megérkezhetne ő is már a játékba, mert kedves, aranyos ahogy rendet tesz a balhézók után, meg van 1-2 jó kérdése jó időzítéssel és aranyos ahogy nagy szemekkel tud rácsodálkozni a vitázókra, de eddig ez még nekem kevés. :D Persze nem azt mondom, hogy ordítson, mint akit vernek, és aljasodjon le minden 3. percben, de lehet, hogy csak a többiek miatt van így "elnyomva", mert látszólag szeretik bent, csak mi ebből sokat nem kapunk.

@Penimegamásik: EKG

2020.12.08. 20:40:58

@úgymond olvasó mmkk:
Na nekem nagyjabol ilyen a szuleimmel. Fiatal felnottkent meg a nem feltetlenul legalis dolgaimba is be voltak avatva, cserebe a parkapcsolataim az a terulet ami abszolute szaz szazalekosan tabu peldaul. Mert egyszeruen nem gondolom azt hogy ebbe bele kene latniuk. Majd ha valami gaz van es szakitasra kerul a sor utana elmondom mi tortent de menetkozben nem. Mert nekem ez a privat.

2020.12.08. 20:41:48

@MsIreneAdler: Pakson azt mond amit akar a lányáról, Pesten tanul és kész. Sőt még dolgozik is, hogy eltartsa magát. Szorgoskodó lány ez. :-)

2020.12.08. 20:42:19

@PYT:
Nekem nincsenek szakkonyveim csak sajat peldam. De el tudom fogadni azt is hogy mas mashogy gondolja ezeket a dolgokat.

2020.12.08. 20:43:06

Egyebkent ha minden igaz ma elmondja Vircsi hogy keveredett bele a rosszlanyokba szoval lehull a lepel.

MsIreneAdler 2020.12.08. 20:44:27

@PYT: pontosan, tiniként már tényleg nehéz bármit tenni, bár én azt mondom, soha nem késő, és ez nem olyan dolog, amit valaha fel kellene vagy lehet adni. Nyilván nem kell és nem is akar az ember mindenről tudni, de mondjuk a rosszlanyok.hu már azért komoly dolog.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 20:47:50

olvasom az interjút, bocs, ha kicsit csapongok:
- már az első mondattal elbaszta a kedves anyuka, amikor a baráti kapcsolatot többre tartja, mint az anya-lánya kapcsolatot.
- többesszámban beszél, hogy nekik nem volt rossz tapasztalatuk a fiúk terén, nem a lányának nem volt, hanem nekik. ez nekem fura, nem kicsit, hanem nagyon.
- kicsit mintha túlértékelné, és kicsit mintha a saját életét akarná a lányára erőszakolni.
- még mindig többesszámban beszél, hogy ők mit csináltak virággal közösen, nem azt, hogy virág mit csinál. eh.
- anyuka szerint megszokott, hogy a fiatalok így beszélnek egymással, ahogy dani virággal. hát, szakadjon rám az ég ha hazudok, de én soha a büdös életben nem beszéltem vagy beszélnék így egy emberrel se, töknyóc, kiről van szó.
- Dani tökéletlen. szerintem meg egy büdös tahó.
summa summárum: nem ekg-zom a kedves anyukát.

MsIreneAdler 2020.12.08. 20:48:20

@VV10 Velőtrázó Vélemény: igazad van. Igen, az a lényeg, hogy kifele lehessen mutogatni. Szépségverseny, éneklés, szereplés... Lehet ebből lett elege.
Csak most már egy ország látja, hogy mi is az ábra.

2020.12.08. 20:48:27

@Post Modern Prometheus:
Ekg

@Hannibal Gabter:
Nem velemenyekrol van szo hanem arrol hogy onallo entitaskent mennyire engedem be a szuleimet a privat vilagomba. Ami jo esetben van, mert mindenkinek kene hogy legyen azthiszem. Az hogy ki miert all kurvanak...hat nem mindig azok kozul kerulnek ki akiknek dezuros a csaladi eletuk.
Nyilvan zomeben onnan, de kismillio mas lehetoseg is van. Konnyu penz, izgalom, droghasznalat (ami nem, nem fugg ossze a csaladdal mindig) stb.

2020.12.08. 20:48:41

@Post Modern Prometheus: Én azt nem értem, hogy miért akarod rávetíteni te is Kavbojra azt, amit más - bár hasonló - embertársadnál tapasztaltál. Olyan dolgokkal ruházod fel, ami csak vélelmezett. Ettől még lehet igazad, de az alapvetés téves. Nem kell őket megtölteni mástól kölcsönzött tartalommal, mert a legtöbb esetben fals képet fog adni.

Post Modern Prometheus 2020.12.08. 20:48:48

@PYT: +1 ezt tudom támogatni :D

@úgymond olvasó mmkk: EKG és általában ők hangoztatják azt is, hogy "amúgy mi BFF-ek vagyunk ám!"

@MsIreneAdler: Nem lehet, hogy _még_ nem érettségizett le? Nem emlékszem már arra, hogy mit mondott, visszakeresni meg nem éri meg, de lehet, hogy most a VV miatt szünetel a suli? Mindenesetre akkor is érdekes, hogy tényleg senkiben nem merült fel a kérdés, hogy hogyan és miből él egyedül, 18 évesen, mert Tescos árufeltöltő karrierről [ezzel nem a munkakört akarom degradálni vagy az ott dolgozókat] nem dicsekedett.

Gia 2020.12.08. 20:48:49

Nya.Fru anyja is azt nyilatkozta,hogy a lányával a legjobb barátok..

2020.12.08. 20:49:42

@úgymond olvasó mmkk:
Lehet en vagyok elbaszva de en vegig anyuka+apuka szemszogebol ertelmeztem a tobbesszamot.

2020.12.08. 20:50:34

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Mindenkirol csak velelmezett, szerkesztoi utasitasok altal osszevagott kepunk van am :)

2020.12.08. 20:51:33

@Post Modern Prometheus:
Bennem felmerult hogy anyaek besegitenek es nem csont egyedul el hanem baratnovel pl...

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 20:52:08

@Alice from madness: lehet úgy gondolta, én meg csak simán rosszmájú vagyok :D

MsIreneAdler 2020.12.08. 20:54:01

@Alice from madness: na, ha ébren bírok maradni, megnézem. Rohadt kíváncsi vagyok, hogy mi vitte erre rá. Jó gondolom a szokásos kellett a pénz duma lesz. Ennyi idős koromban nekem is kellett, de én marha egy rohadvány mekiben dolgoztam suli után, ahelyett hogy a sarokra álltam volna :)

2020.12.08. 20:54:17

Engem nem irritál Bálint.

2020.12.08. 20:55:16

@úgymond olvasó mmkk:
A kozos dolgok persze az nekemis furi, de nem hiszem h anya skizo lenne mert arrol is beszel hogy volt Viragnak Danihoz hasonlo palija es nem orultek neki. Nem hiszem h Viragra ertette volna a tobbest itt se :D nekem olyan az interju hogy egy anyuka a ket szulo neveben nyilatkozik

2020.12.08. 20:55:54

@Alice from madness: Én azért igyekszem a sorok között olvasni, nem ma jöttem le a falvédőről. Az egymás közti interakciók, a testbeszéddel, mimikával épp eleget mondanak el róluk. Amikor egy baromi unalmas vita van, akkor én a többiek reakcióit nézem a háttérben. Azt is jól le lehet venni, hogy éppen kit vesznek ki a képletből a szerkik, pláne az elejtett mondatokból.

2020.12.08. 20:55:59

@úgymond olvasó mmkk: őt én sem, köszi a szakmai álláspontot

2020.12.08. 20:56:46

@MsIreneAdler:
Kinek mi fer bele.
Ez is egy munka, ha kozos a megallapodas, mondjuk meg atlagon felul dugni is szeret, nem strici futtatja, elmult 18, akkor igazabol az O gyomra dolga.

2020.12.08. 20:58:16

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Akkor viszont valid az allaspont, hogy Te ezt olvasod ki, mas meg mast, nem?

Post Modern Prometheus 2020.12.08. 20:58:29

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Mert pontosan ugyanazt látom tőle, amit x évvel ezelőtt a valóságban is láttam, ahogy az említett srác bánt a barátnőjével. Szóról-szóra. De nem rávetíteni akarom - és a Belgás jelzőket sem érdemli meg, mert többre tartom a Belgát, semmint hogy vele azonosítsam :D -, csak leírtam, hogy én mit látok a tapasztalataim fényében és, hogy ezek alapján mit gondolok róla és számomra milyen ember benyomását kelti. Egyetlen percig sem akartam senkit sem meggyőzni az igazamról, ahogy én látom itt, mi most csak szimplán érveket és ellenérveket ütköztetünk. Nyilván amíg nem találkozom Danival és ismerem meg [vagy bármelyikükkel ha már], addig úgyis az én és mindannyiunk véleménye az egyéni tapasztalataink és előítéleteink alapján fog kirajzolódni a játékosokról. Ez egy ilyen bicikli.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 20:58:55

@Alice from madness: ez nem skizoság, hanem az, hogy nem tekint önálló lényként a gyerekére, hanem csak úgy, mint saját maga kiterjesztésére. meg úgy tűnik, hogy a saját vágyait, álmait éli át rajta keresztül.

2020.12.08. 21:01:14

@Alice from madness: Persze, én csak azt mondtam, hogy attól még, hogy valakire emlékeztet téged egy ápolt azért egyenlőségjelet nem kell közéjük rakni.

2020.12.08. 21:02:09

@úgymond olvasó mmkk:
Lehet. Igazabol egy ujsagcikkbol meg nehezebb barmit megallapitani mint egy mozgokepbol, szerintem. Nincs mimika, nincs hangsuly, a szulokrol egy kep sincs. Nem vonnek le messzemeno kovetkezteteseket.
Illetve kivancsi lennek mi lenne a nep velemenye ha Vircsi anyut nem a VV kapcsan interjuvoltak volna meg, nem velnenk tudni dolgokat a multjarol, nem a VVben tunne fel a neve, hanem orszagos akarmilyen verseny gyoztese lenne.

2020.12.08. 21:03:03

@Alice from madness:
Mmint Vircsinek nem a VV kapcsan etc

2020.12.08. 21:04:11

@Post Modern Prometheus: A kulcsszó az előítélet, igen.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 21:04:37

@Alice from madness: nekem akkor is gáz lenne az, amit először írtam, hogy többre tartja a barátnői kapcsolatot az anya-lánya kapcsolatnál.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 21:09:59

@Alice from madness: Daniról meg Virágról nem tudnék véleményt nyilvánítani, szóval maximum ezeket hagynám ki (azt, hogy D. büdös tahó, meg azt, hogy anyuka túlértékeli a kislányát). a többit fenntartanám. a nem volt rossz tapasztalatunk a pasikkal az a kategória, amikor az anyuka azt mondja a karonülő gyerekről, hogy ma háromszor kakiltunk. a hideg ráz tőle :D

2020.12.08. 21:11:06

@úgymond olvasó mmkk:
En is tobbre tartom mondjuk mert a szulo-gyerek viszony az egy fole-alarendelt kapcsolat. A baratnoi egyenrangu kapcsolatot feltetelez, ket felnott interakciojat. Mert ott kezdodnek a problemak amikor onallo emberkent is belenyomnanak a gyerek szerepbe tarsas kapcsolatoknal...

2020.12.08. 21:14:17

@úgymond olvasó mmkk:
Hat. Mind mas dolgokat latunk bele mindenfelebe.en a tobbesszamot automatikusan ket szulonek ertekelem, lehet tevesen.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 21:15:30

@Alice from madness: mert te nem vagy rosszmájú, mint én :)

MsIreneAdler 2020.12.08. 21:16:49

@Alice from madness: persze, oké. Csak nem szeretem, mikor kábé az egyetlen pénzkereseti lehetőségnek állítják be ezt a tevékenységet. Másrészt ezt egy anya szerintem azért viszonylag ritkán tudja így gondolni, hogy üsse kavics, ez is egy szakma.

2020.12.08. 21:17:54

@Alice from madness: " Mindenkirol csak velelmezett, szerkesztoi utasitasok altal osszevagott kepunk van am :)" pontosan

WICKEDWITCH 2020.12.08. 21:18:26

Bocs, hogy így beledumálok, de úgy gondolom, összehasonlítani nem érdemes az anya-lánya, valamint barátnő-barátnő kapcsolatokat, mert tök más a kettő, viszont egy anya igenis az anyja legyen a gyerekének, ne a barátnője. Mindkettőnek legyen saját barátnője. Szerintem. :)

2020.12.08. 21:20:25

@Alice from madness: ne haragudj, de nem tudom miért lenne automatikusan alá-felé rendelt viszony a szülő gyerek ha már felnőtt a gyerek.

2020.12.08. 21:21:34

@Hannibal Gabter:
Mert a legtobb esetben ez igy van, vagyis a nem reprezentativ peldambol szarmazo tapasztalataim alapjan.

2020.12.08. 21:23:52

@WICKEDWITCH: és ha pl. anya-lánya meg tud mindent beszélni, és nekik ez jó, akkor azzal mi a probléma? Hogy nem "szokványos"? Tényleg nem értem. Nem vagyok fiatal, szüleim meg már rég nyugdíjasok, de bármilyen problémát meg tudok velük beszélni. Nyilván nem fogok velük eljárni bulizni. De az ember barátaival is mást csinál. Egyikkel ezt, másikkal azt, egyikkel erről lehet jól beszélgetni, másikkal másikkal.

2020.12.08. 21:24:00

@Hannibal Gabter:
Helyesbitek, a korulottem lathato peldak alapjan.

2020.12.08. 21:25:42

@Alice from madness: de ha valami így van sokaknál, akkor az jó? Mindenkinek így kell viselkednie? Nem tudom mi a probléma azzal ha ez nem így van.

WICKEDWITCH 2020.12.08. 21:25:49

@Hannibal Gabter: attól, hogy mindent meg tudnak beszélni, még lehet a kapcsolatuk anya-lánya kapcsolat. Mi is meg tudtunk beszélni mindent anyukámmal, amíg élt, mégsem a barátnőmnek tartottam, hanem az anyukámnak.

2020.12.08. 21:28:41

@WICKEDWITCH: és ha neki az anyja a legjobb barátja? Akivel legjobban megértik egymást? Ennyi erővel nem nevezheti barátnőjének mert úgy dobta a gép, hogy vérrokonság van köztük? Ez szerintem egy pozitív jelző. Az, hogy az anyja egyértelmű és cáfolhatatlan, ezt nem is érdemes firtatni. A barátnőnek nevezés mást jelöl

Post Modern Prometheus 2020.12.08. 21:32:03

@Alice from madness: Ez is simán benne van, nem tudhatjuk.

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Igen, ezt tudom is, főleg vele kapcsolatban, de amíg nem ismerem meg személyesen, addig minden amit vélni tudok róla az csak ennek a két dolognak a mentén tud létezni [szerkesztett műsor+az előítéleteim, ami nem minden és mindenki esetében pejoratív]. Ha megismerném, lehet, hogy az ellenkezője derülne ki róla. De ezen kár is amúgy tovább rugózni, én így és ilyennek látom, te meg másképp, összeveszni nem hiszem, hogy fogunk ezen, nem is éri meg.

@WICKEDWITCH: :)

2020.12.08. 21:33:32

@Post Modern Prometheus: EKG. Ilyen erővel pozitívan se lehessen valakit látni a vellából, mert lehet , hogy róla meg csak a kevésbé gáz dolgokat vágják be. Abból dolgozunk amit látunk+ az előéletünk, reflexek még hozzáraknak kicsit.

2020.12.08. 21:37:45

@Hannibal Gabter:
Nem, egyaltalan nem jo attol valami hogy tobbeknel ez a tapasztalatom. Ez meg plane nem. Az a jo ha a szulo tudja onallo felnott emberkent, egyenjogu partnerkent kezelni a gyereket felnott korban plane.

WICKEDWITCH 2020.12.08. 21:39:28

@Hannibal Gabter: nincs azzal baj, ha valakinek az anyja a legjobb barátja, de azok, akik ezt így hangoztatják, általában nem az anya-lánya kapcsolat kiegészítéseként, egyfajta pluszként utalnak erre, hanem az anya-lánya kapcsolat helyettesítéseként. Szóval anyuka nem neveli a lányát (már kiskorában sem), hanem haverkodik és jófejkedik, és ennek a gyerek issza meg a levét. Tudom, hogy ez általánosítás, de nagyon sokszor így van, és valószínűleg ezért kelti ezt a visszás hatást többünkben. :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 21:39:38

a világon csak egyetlen jó dolog van: a tea. (a gesztenyepüré már csak a ráadás)

2020.12.08. 21:40:19

@úgymond olvasó mmkk:
Vagy a kave :) de egy jo tea is dejo :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 21:41:03

@úgymond olvasó mmkk: az állandó szó kimaradt, szóval egyetlen állandóan jó dolgot akartam volna írni, ha tudnék fogalmazni, énvétkem

2020.12.08. 21:42:25

@Alice from madness: @úgymond olvasó mmkk: én most ettem reese's peanutbutter kromet kérem a listára felvenni

MmeChauchat 2020.12.08. 21:43:25

@Hannibal Gabter: jobb híján Hellingerhez folyamodtam, mivel talán magyarázó erejű lehet : "​A család minden tagjának megvan a maga helye. Ez a hely törvénye. Az érkezési sorrend dönti el a helyet a családállítás során. A szülők magasabb helyen állnak, mint a gyerekek, hisz nélkülük meg sem születhettek volna."
Tehát a szülő=barát, bármennyire is hihetetlen, hibás mukodes, sok baj forrása (meg akarjuk pl. oldani helyettük a dolgokat)
vagyis a barat=barát a megfelelő, mivel az nem. hierarchikus v alá-fölé rendelt viszony, szemben a szuloivel.
De még a testver sem = a baráttal.
Sorry!

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 21:45:38

@username loading: nem szégyelled magad, csokoládéval felzaklatni az ember lányát ilyen késői órán.. hogy fogom így nyugodtan végignézni a konyhafőnököt? :D

2020.12.08. 21:46:11

@username loading:
Befer bar fogalmam nincsen mijaz :D

2020.12.08. 21:46:41

@MmeChauchat: tehát ha valaki mondott valamit , akkor az úgy is van, kész. Rendben.

2020.12.08. 21:46:50

Na lassan lehet am trash uzemmodra kapcsolni feleim :D

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 21:47:06

Halihó kommentlakók!
Próbáltam visszaolvasni a mai termést... aztán feladtam. Viszont végigfutottam Virdzsi anyu interjúját (köszi a linket), így legalább a Dani üggyel kapcsolatban valamelyik kollégához hasonlóan én is megvilágosodtam, a kicsi Virdzsinek volt egy Dani nevű labradorja. Innentől minden vili.
Azt még nem vettem le, hogy milyen kézzelfogható bizonyíték van rá, hogy Vordzsi a rosszlanyokon árulta habtestét, de ez most már érdekelne mármint nem szakmai szempontból csak úgy általában :))))
Amúgy mindenkivel egyetértek, Sőt EKG. Rohadt megalkuvó vagyok :)

2020.12.08. 21:47:20

@Hannibal Gabter:
:) Hat nem? Hat de! Besenyoek utan szabadon :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 21:48:08

@kipcsak harcos: nem vagyok oda a sörért, de ha téged boldoggá tesz, ám legyen

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 21:50:38

Bekészítettem a xanaxot, citromfüvet, meg egy üveg jégert, pálinkát, pacalpörköltet és várom a fejleményeket...

2020.12.08. 21:51:01

@úgymond olvasó mmkk: kénytelen voltam, csak ez vezeti le a napiszart
@Alice from madness: guglizd már meg csorogni fog a nyálad

2020.12.08. 21:51:33

Neha hamarabb erkezem az rtl2-re es racsuszok az ENBre. Mindig lenyugozve nezem, hogy az evek soran nem sikerult fejlodnie se a szineszi jateknak, se a kepi vilagnak :D

2020.12.08. 21:52:22

@ppupu: most hogy mondod sós karamellás likőr itt is van

2020.12.08. 21:52:22

@ppupu:
Elmondom mi lesz a fejlemeny. Ugyanaz mint az elmult napokban :D

MmeChauchat 2020.12.08. 21:52:26

@Hannibal Gabter: azt nem tudom sajnos, hogy aki mond vmit, az úgy van-e

simán lehet, h tévedek, de nemigen találsz sehol olyan érvelést, h szülő = a gyerek barátja -
mivel az egyszerűen szerepcsere, szereptévesztés.

És hát az minek.

2020.12.08. 21:52:43

@username loading:
Fuuuuuuuuuu. Barmi ami soskaramellas.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 21:52:57

@kipcsak harcos: akkor te mazochista vagy? :))))))))))

@username loading: van egy csomó csokim itthon, de nem vágyom rájuk. ettem inkább két mandarint meg egy fél körtét desszert gyanánt.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 21:53:51

Ééés akkor felkészülve ropival, kávéval, jöjjenek az ápoltak. Ma már Hozé lesz a BV-ben?

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 21:53:58

@Alice from madness: Így jár aki felelőtlenül kapcsolgat a magyar csatornák között :))))) :-DD

2020.12.08. 21:54:10

@Alice from madness: a képi világ szerintem fejlődőtt , mondom ezt laikusként, mármint az évek alatt amikor láttam valamennyit belőle a BP Timelapse , várost bemutató részek között találtam nekem tetszőt. De a sima kamerakép, amikor veszik fel az eseményeket ugyanaz szerintem is.

2020.12.08. 21:55:36

@Alice from madness: jó fu v rossz fu?
@úgymond olvasó mmkk: ma nagyon jó vagyol

2020.12.08. 21:56:06

@Hannibal Gabter:
Igen igen erre ertettem csak lehan fogalmaztam :)

2020.12.08. 21:56:50

@username loading:
Eloszor nem ertettem milyen fű :D de az fuuuu. Termeszetesen jo. :) Soskaramellas barmi csak jo lehet

2020.12.08. 21:57:28

egyébként volt már közületek valaki énb vagy vv castingon? hogy működik?

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 21:58:31

@Alice from madness: Jó jó, nem is Mezzo tv-re számítok, sima mazochizmus részemről hogy nézem. (Na jó normális sem vagyok teljesen)

2020.12.08. 21:58:51

@ppupu:
Ahhf, ha meg kapcsolgatnek, de csak szimplan bekapcsoltam :D
Vv elotti cigi megvolt, utana jon a ritualis tv bekapcsolas es ez fogad...

2020.12.08. 21:59:38

@ppupu:
Ugye. En is csak a VV-t nezem a tv-n meg hatterzajnak a comedyt :D
Magaskultura.

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 21:59:42

@Alice from madness: A másik színvonalas műműsor a "Gyanú árnyékában"

Mók_Ica 2020.12.08. 22:00:06

szasztok kommtársak..... ideértem.... pedig azt hittem nem fogok..... tud valaki egy jó munkahelyet? váltanék, de gyorsan.....

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:00:20

@úgymond olvasó mmkk: És az a kora délutáni szaloncukor az smafu? Nem köll ám tattikából elsumákolni!

2020.12.08. 22:00:24

@username loading:
Ha meg azt is benyogod hogy 33 vagy Te is akkor lehet az egyik onallosodott en vagy :D

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:00:24

@Alice from madness: Köszi. Nem hittem, hogy ezt mondom, deeee... van isten. :DDDDDD

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:00:52

@Alice from madness: Nálunk a "Két pasi meg egy kicsi" a háttérzaj. Kicist szégyenlem, de ez van

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 22:00:54

@username loading: zokogtam belül. aztán amikor megláttam, mit műveltek a konyhafőnökben a gyöngytyúkkal meg a gombával, már kívül is :DDD

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:01:11

@Alice from madness: Nekem is a Comedy szokott menni. ☺️

2020.12.08. 22:01:12

@Kiégett Hobbynyúl:
Lehet megmutattak h van Gyozonel szarabb, mert szar szar de mar megszoktuk. Ellenben megegy szart megszokni...

Hol van Petiiiiii???

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 22:01:21

@Nátha ellen bálna: a korodhoz képest kiváló a memóriád

2020.12.08. 22:01:21

@ppupu: családi gyanúk titkának árnyékában

2020.12.08. 22:01:52

@Nátha ellen bálna:
Barmi melle a legjobb. Multkor a horror melle ami ment a gepen is duruzsolt halkan a hatterben tompitaskent :D

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:01:54

@Mók_Ica: Hi Móki. VV10 szerki ? szerintem nagy szükségük lenne cserére. Bocsi ez magas labda volt :)

tvbuzi 2020.12.08. 22:01:57

Vandácska mikor vezeti a főműsort VV Anikó helyett?

2020.12.08. 22:02:24

Uuuuuristeeeen NE!!!! Ilyen kegyetlenseget a villadroidok se erdemelnek :(

2020.12.08. 22:02:42

@tvbuzi:
Amikor a megfelelo ember szopja le hozza

MmeChauchat 2020.12.08. 22:02:45

@Mók_Ica: öfi (renceres) írkálása?

2020.12.08. 22:02:53

@Mók_Ica: milyen végzettséggel, milyen munkát szeretnél végezni?

2020.12.08. 22:03:18

Mihez kell annyira a kávé ott bent?

tvbuzi 2020.12.08. 22:03:28

Horror, nincs kávé

Mók_Ica 2020.12.08. 22:03:53

@MmeChauchat: @ppupu: nem ideiglenes állás kell... hanem hosszútávú..... :)))

kávé-gate...... nem kaptak a szponzortól????

bálint és gábor NEM fogja rendezni a vitáját......

2020.12.08. 22:03:58

@Mók_Ica:
Nem tudom miben utazol de nalunk jo. Bar csak a sajat osztalyomrol tudok nyilatkozni :(

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:04:06

@Alice from madness: Van benne valami. Pedig azon kívül, hogy nekem állt össze a Schumacher és a Wanda, azért egy halvány reménysugár fel-felcsillant, hátha. :D

Lehet, visszabújt a röfi jelmezbe.

2020.12.08. 22:04:21

@Hannibal Gabter:
Az eletbenmaradashoz basszus!

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:04:23

@úgymond olvasó mmkk: A koromhoz képest nem vagyok kéménysöprő.

Cimili2 2020.12.08. 22:05:02

Sziasztok! :) megtalálták az eldugott kávét.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:05:03

Kávé nélkül én is ölök. :D Ez kegyetlen.

2020.12.08. 22:05:12

@ppupu:
En mondjuk tenyleg nagyon hisztis tudok lenni, ha nincs. Nem a koffein hanem a rituale miatt

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:05:38

Egy darab kávé az mennyi? Fru szerint egy darab kávé sincs a vellában.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:05:58

@Alice from madness: Hatalmas ekg. Felőlem mindent elvihetnek, de ha a kávét merészeli valaki, annak sosincs jó vége. :D

Mók_Ica 2020.12.08. 22:06:04

@Hannibal Gabter: mindenhol IS van kapcsolatod? :D

robi vicceskedett......

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:06:39

@Alice from madness: Bizony. Olyankor már az sem érdekel, ha nem őrölt szemet rágok el, de a kávé az szent és sérthetetlen.

Mók_Ica 2020.12.08. 22:06:42

@Nátha ellen bálna: kapszula.... hát ők kapszulásat isznak!!! mi mást??

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:07:17

@ppupu: Bátran vállalom, de hidd el, mindenki jobban jár, ha reggel azzal indítok. :DDDDDDD

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:07:17

@Mók_Ica: Szerinted képesek lennének megbírkózni egy kotyogóssal ??? :))))

2020.12.08. 22:07:21

@Mók_Ica:
Mondjuk a kapszulas kave nem kave es az instant se...

Cimili2 2020.12.08. 22:07:53

ki szavaz arra, h gábor alól kiesik a szék?

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:08:18

@ppupu: kizártnak tartom. Néznének, mint rozi a moziban :)

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:08:28

@Mók_Ica: Az nem kávé. A kotyogós, na az az.

2020.12.08. 22:08:31

@Kiégett Hobbynyúl:
Egyszer regi melohelyemen itta meg valaki az ebed utanimat en meg tok keszultem ra. Hat aznap a fonokom is bekenhagyott :D

Mók_Ica 2020.12.08. 22:08:33

@MsIreneAdler: ok, hasonló munkánk van-e vajh? :DDD

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:08:55

Mi az a dzsuva ott a mosdó mellett???

tvbuzi 2020.12.08. 22:09:01

Robikám, ez az igaz

2020.12.08. 22:09:10

@ppupu:
Az, gyarlo, esendo, kavefuggok :D

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:09:11

@ppupu: Aha. Az olyan nekik, mint egy Forma 1-es autó.

Addamm 2020.12.08. 22:09:20

@Alice from madness: Azok is ugyanúgy kávéból készülnek, egyedül az elkészítési mód más. Ha pedig nincs semmi akkor a legolcsóbb instant kávé is életet ment

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:09:33

@Alice from madness: :DDDD Reggel nem szólnak addig hozzám, míg nem vagyok túl rajta. Azt hiszem ez mindent elmond. :DD

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:09:54

@úgymond olvasó mmkk: várgyá, esemény van, Virág színt vall

nicu71 2020.12.08. 22:10:04

háttérben megint Merci héliumhangja...eret vágok mindjárt

Mók_Ica 2020.12.08. 22:10:30

@ppupu: ó... az bonyolult szerkezet...meg fel is robbanhat......

@Hannibal Gabter: legyen, légyszi!!! nekem elég speckó a munkám.....

háttérben megint héliumos mercit halljuk..... kiidegel ez a hang

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:10:34

@tvbuzi: mintha valami felmarta volna a pultot

2020.12.08. 22:10:39

@nicu71: arcán pakolással

2020.12.08. 22:10:57

@Addamm: én csak instantot iszok. Vízzel, feketén

2020.12.08. 22:11:01

@Addamm:
Tudom de megse ugyanaz az iz, allag, kapszulasbol jot meg nem ittam (persze nem probaltam mindet is).
Instant nyilvan ha egyaltalan nincs fozos akkor valoban, de utolso utani lehetoseg

tvbuzi 2020.12.08. 22:11:07

Merci ebben a maszk+cicafül kombóban...

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:11:12

@Mók_Ica: Szépen át tudja festeni a plafont IS. :D

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:11:15

Mercike és Múh mindig bootolnak?

Cimili2 2020.12.08. 22:11:19

daninak péklapát. undorítóan és megalázóan beszél virágról. pffff

2020.12.08. 22:11:34

@Hannibal Gabter:
Persze mert a zuhany alatt kavezva ugyis belefolyik a viz a kutyaseta kozben :)

2020.12.08. 22:11:41

Hoppá alakul ...

nicu71 2020.12.08. 22:12:05

@username loading: és nyuszifülekkel .nem tudom mivel lehetne még ezt fokozni....

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:12:39

Hosszú történet... Ja...

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:12:50

Nem is a rosszlanyok.hu derül ki.

tvbuzi 2020.12.08. 22:12:52

Móék jöttek kagylózni

Mók_Ica 2020.12.08. 22:13:58

virdzsi túltolta a barnító krémet és sárga lett......
magyarázkodik a rosszlány múltja miatt??? vagy mi??

2020.12.08. 22:14:35

@Nátha ellen bálna: de, most mondta hogy van egy tablas kep meg nehany masik

2020.12.08. 22:15:02

Legnagyobb tuja: Merci+moh

2020.12.08. 22:15:06

@Alice from madness:
Csak azt szeretnem tudni ok ezt honnan tudjak....

2020.12.08. 22:15:25

@nicu71: a tiktokon táncolás pl

2020.12.08. 22:15:42

@Alice from madness: de mi az , hogy “táblás” ?

Mók_Ica 2020.12.08. 22:15:44

@Alice from madness: mi az a táblás kép?? el vagyok maradva..... boomer vagyok, na.....

2020.12.08. 22:16:08

Na ennyi, Vircsi nem volt kurva, hanem elkeszultek a kepek es a galans csavonalaradtak....

2020.12.08. 22:16:29

@Hannibal Gabter:
Egy rosszlanyok.hu tablat tart a kezeben

tvbuzi 2020.12.08. 22:16:39

Fiatal voltam, kellett a pénz

Mók_Ica 2020.12.08. 22:16:45

@Hannibal Gabter: ekg és hihihihiih..... éljenek a boomerek :DDDDD

Cimili2 2020.12.08. 22:17:02

@Alice from madness: mi az a táblás kép? felhomályosítanátok?

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:17:07

Most ha jól értem, csak promózra az oldalt, de nem kurválkodott?

2020.12.08. 22:17:18

@tvbuzi:
Azt is elmondta h visszakozott de a sracnal maradtak az elkeszult kepek...

2020.12.08. 22:17:37

Nem rajtad, veled nevetek.

Mók_Ica 2020.12.08. 22:17:38

@tvbuzi: mer' most már öreg...... khm khm .... remélem akkor már nagykorú volt.....amikor a táblát tartotta.....

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:18:05

Mondjuk ebből nem sokat értettem.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:18:13

Hol voltak a kedves szülők? Ez az egyetlen, amit nem értek, de tényleg.

2020.12.08. 22:18:23

Most én jól hallottam, higy Dani azt is mondta, hogy küldték neki a képet?

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:18:31

Indul az infuenza hét, de izgatott lettem. Ja nem

2020.12.08. 22:18:43

Akkor sztem lehet a Viragrol alkotott "mar 18 evesen kurva volt" kepet ujraalkotni :)
Csupan abba csuszott bele amibe rohadtsok nemhogy fiatal lany de felnott no is. Fehernemus kepeket kuldott a pasijanak/csinaltak kepeket es a pasinalaradtak...

2020.12.08. 22:18:44

@MsIreneAdler: egy fokkal jobb. Egyel

Mók_Ica 2020.12.08. 22:18:51

karács.... mikulás volt...... - by daniella..... hihihihihi

osztják a szoli zsetont...... igazságosan.... vagy teZSvériesen..... höhöhöhö

nicu71 2020.12.08. 22:18:55

@username loading: szerintem annyira benne van már a tiktokba hogy szinte már kis sem tud lépni,minden mozdulata a selfiekamerának szól,ottragadt valamiféle nyuszis cicás virtuális térben.

2020.12.08. 22:19:21

@Kiégett Hobbynyúl:
Hat mondjuk a szexualis eletemnel az enyemek se tartottak gyertyat soha...

Mók_Ica 2020.12.08. 22:19:37

@Hannibal Gabter: igen.... nézhetik az instát? vagy mikor és hol küldték?? én is hallottam

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:19:39

@Alice from madness: az a ciki, hogy én láttam olyan cikket, ahova a rosszlányok adatlapja volt befotózva, mondjuk pár perc olyat összedobni

MmeChauchat 2020.12.08. 22:19:39

@Alice from madness: illetve a "szopn*k" táblát.
Én kérek elnézést.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:19:55

@Alice from madness: Igen, valami ilyesmi történt, elméletileg.

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:20:13

@Alice from madness: Biztos elárulná a villában, hogy qrva volt. Azért várgyunk még a képek alkotásával.

2020.12.08. 22:20:19

@Alice from madness: bár jobb a helyzet így, de azért továbbra se mondjuk már, hogy teljesen normális ilyen képekkel keresni a pénzt, de főleg nem egy olyan oldalt reklámozni...

MmeChauchat 2020.12.08. 22:20:43

@ppupu: necces, mer még mindig nincs oltás ellene.

2020.12.08. 22:20:49

@MsIreneAdler:
Mondjuk eleg csak a kepet paintben kicserelni az adatlapon :D

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:20:54

@username loading: jó, akkor nem csak az én fülem ütötte meg a bájos mondat!

2020.12.08. 22:21:13

@Hannibal Gabter: Az mégsem mondhatta be, hogy a hogyvolton olvasta.

2020.12.08. 22:21:21

@Mók_Ica: ha ez így van, akkor ez nagyon gáz, mert akkor konkrétan lehet, hogy látnak olyan kommenteket, ami befolyással lehet a játékra

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:21:33

@Alice from madness: jah, lehet holnap nekem csinál valaki :D

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:21:38

@Alice from madness: Nem is kell, de azért Virdzsi most 18... fura. Azt hiszem, túl öreg vagyok én ehhez. :D

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:21:45

@Nátha ellen bálna: Föl se hozta volna, ha Dani nem látta volna a képet. Dani kezdte el a témát.

2020.12.08. 22:22:02

@Nátha ellen bálna: na akkor csak nem hallok nagyot

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:22:11

@Hannibal Gabter: Tényleg bakker, akkor már Dani is olvass minket

2020.12.08. 22:22:13

@nicu71: persze nyomorult már ebben szocializálódott és innen remél fényes jövőt

tvbuzi 2020.12.08. 22:22:26

Anikó baszki, ne csináld ezt mégegyszer

2020.12.08. 22:22:52

@Hannibal Gabter:
Nem keresett vele penzt ha jol jott le, szar a hang en holnap a dumalast visszanezem.

Bocs boomers, de en ezen nem tudok felhaborodni mert a mostani 10-20 korosztalybol az vethet kovet Viragra akirol soha a budos eletben nem keszult fehernemus kep, esetleg akar kompromittalobb.

Mók_Ica 2020.12.08. 22:22:54

22 perc műsor után hány perc reklám jön?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 22:23:03

mivan mivan? látják az insta kommenteket?

MmeChauchat 2020.12.08. 22:23:42

@Mók_Ica: anno egy barátja küldte át - korábban, nem a műsorán - Daninak, csak most állt össze benne a "kép" (ami táblás)

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:24:09

@úgymond olvasó mmkk: Nem, Dani egy régebbi sztorit mesélt, szerintem most ugrott be neki, hogy anno Virdzsit látta egy haverja által küldött képen.

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:24:13

Minden előjáték nélkül reklám... Anikó már meg sem fenyeget minket, hogy reklám után folytatódok?

2020.12.08. 22:24:25

@Hannibal Gabter:
En is ezt hallottam igy viszont mar fars az egesz ahogy van. Mert Virag kepe a musor kezdete utan kerult elo...

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:24:39

@ppupu: A tegnapi PP belépő után már nem tudok meglepődni.

2020.12.08. 22:24:47

@username loading: nem lett sokkal szimpatikusabb. Nem azt mondta, hogy elmentem Lidl interjúra, és megpróbáltam salát lábra állni, hanem...

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:25:01

@Mók_Ica: 42 (ha olvastad a Galaxis utikalauzt) :))

2020.12.08. 22:25:04

@Nátha ellen bálna:
Sokaig tartott ha ez az abra :D

2020.12.08. 22:25:37

@ppupu:
Hat ez nem EKG hanem ♥️

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 22:25:43

@Nátha ellen bálna: jajj a szívem! nem bírom én eztet a stresszt!

Mók_Ica 2020.12.08. 22:25:48

@VV10 Velőtrázó Vélemény: dani is olvassa a hogyvoltot :DDDDD

@Hannibal Gabter: azokkal a telokkal csinálnak insta és tiktok felvételeket, onnan valahogy felkerülnek ezekre az oldalakra..... hogy a lakók milyen infot látnak a telefonokon, azt nem tudhatjuk.....

LaciHogyVoltol 2020.12.08. 22:26:06

Dani reakciója Virág múltjára: "KURVA nagy!"

Hangosan felröhögtem :D

2020.12.08. 22:26:18

@Hannibal Gabter: jaja nekem sem, sőt a minimál ismertségen még sokáig fognak ők lovagolni kis discos közönségtalik, pár olcsó márka megfogadja arcának amíg meg nem unja

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:26:26

@Kiégett Hobbynyúl: a techikusok felnőttek a beltartalomhoz... :)))

tvbuzi 2020.12.08. 22:26:50

@Mók_Ica: semmilyen infót szerintem

2020.12.08. 22:27:36

@Alice from madness: nem értek én már semmit sem. Meg mi értelme van a műsornak, ha insta kommenteket látnak, meg olvassák a hogyvoltot. Egyébként nem vagyok Macgenius, de nem hinném azt sem, higy valami spéci szoftvert vett a telefonra a retek, hogy instat tudnak csak használni, mást nem.

2020.12.08. 22:27:41

Jaj, feleim, hát nem tudtok Kavboj sorai közt gyomlálni? Virág egy a sok Insta picsa közül. A srác meg be akarta húzni az iparba, amiből elvileg kifarolt végül. De a képek elkészültek. Dani pedig ismeri a srácot, gondolom kapott másokról is ilyen fotókat, mert suttyók egymás közt ezt már csak így nyomják. A névről meg beugrott neki a sztori.

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:27:47

@Alice from madness: Most elpirultam... Csak érzéssel mert asszony sassol :))))))

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:28:12

@Alice from madness: jó, de akkor vegyük 100%-ra, amit Virág mond, mert nyilván semmi, de semmi érdeke nincs abban, hogy picit szépítse a dolgokat... Nem ítélem el, szó sincs róla, meg amennyiben ez történt, tényleg kis buta volt. Na ilyenkor jött volna jól egy szülő.

Mók_Ica 2020.12.08. 22:28:28

@ppupu: nagyon rég.....

@MmeChauchat: és megismerte ill emlékezett virdzsire??? hmmmm..... .belterjes ez az egész csapat......

@Alice from madness: az a probléma, hogy EZ jut először eszébe, mint pézkereseti lehetőség.....

2020.12.08. 22:28:37

@Mók_Ica: na csak ha insta kommentet látnak, szerintem már bőven elég

2020.12.08. 22:28:45

@Hannibal Gabter:
Nem neztem, de sztem nem szifonok vannak bent hanem droidok, es le van tiltva minden kulso kontakt, nyilatkozta a zerteel

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:28:58

@Alice from madness: Sokat látott már, keverednek a zemlékek.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 22:29:01

@Nátha ellen bálna: ilyenkor kávé? ilyenkor? veszélyes életet élsz

LaciHogyVoltol 2020.12.08. 22:29:27

@Hannibal Gabter: Istájukat nem ők kezelik, szerintem egyszerűen csak a felhő szinkronizáció nincs letiltva, így a kapott telefonjukon tárolt fotókhoz hozzáférnek a szereik és azokat töltik fel Instára, de szerintem az ápoltaknak nincs net hozzáférés a telefonjukon...

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:29:46

@Alice from madness: az nekem is rohadtul zavaros, Dani hol és mikor látta a képet ...

2020.12.08. 22:29:46

@Mók_Ica:
Jobban el tudom kepzelni a figyi Virag van itt egy promo vallald mar be, jol fizet, csak nehany fotot csinalunk szitut. Eleg valosaghu.

MmeChauchat 2020.12.08. 22:29:49

@Mók_Ica: az hát... mondta is D. , hogy ja, Ledneczki Virág, már emlékszem is... a névre...

2020.12.08. 22:29:50

@Hannibal Gabter: nem olvassák ne engedd magad megvezetni :D
feltölthetnek videot valszeg - azt el tudom képzelni h azt az egy appot (insta) feltették nekik de az is lehet h videot elkészítenek a feltöltést már a stáb végzi

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.08. 22:30:00

Azt hittem veszem ezt a xart, azt kiderult meg sem.
Szuper hogy ismetles sincs

2020.12.08. 22:30:20

@ppupu: A sztori úgy lenne szép, ha az ipar be is indult volna és Kavboj meg rájött volna, hogy ő volt már kuncsaft.

2020.12.08. 22:30:45

@ppupu:
Hat, akkor viszlat es kosz a halakat :D

PYT 2020.12.08. 22:30:50

Pff, elmondaná nekem valaki, hogy mi is az a "táblás kép"? Ez valami szakkifejezés valamire a szakmában, vagy mi?

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:30:52

@Hannibal Gabter: De nem látják, itt valaki félrehallott valamit, Dani egy régi sztorit mondott szerintem. Videóbírót kérek!! Őrületes izgalmak, kérem szépen!!

Na Mindzsó kezdi az én meghallgatlak, te is hallgass meg mantrát.

tvbuzi 2020.12.08. 22:30:52

Gaben von tenyérbemászó

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:30:58

@username loading: Ne rontsd már el a játékunkat, gonosz vagy

2020.12.08. 22:31:30

@Alice from madness: ezt úgy értetted, hogy a rosszlanyok felirat az photoshop?

Mók_Ica 2020.12.08. 22:31:34

@MsIreneAdler: pont belőlük volt elege és le akart lépni otthonról..... de akkor is.... az én gyerekemnek nem ez az első gondolata, amikor pénzt szeretne keresni.....értem én virdzsit, de mégsem.......elég silány értékrendet kapott.....

2020.12.08. 22:31:52

Igazsag szerint en mar jobban elvezem a HV-t mint a VV-t...

2020.12.08. 22:32:27

@Hannibal Gabter:
Nem, az adatlapot baromi konnyu meghamisitani, akar az egeszet akar csak a profkepet

2020.12.08. 22:32:31

@ppupu: sok az influencer én elleninfluencerkedem de nem pénzért kis csokiért bárki mellett szót emelek

2020.12.08. 22:33:24

Taktikus zsenink már megint zizeg, megy a para, keze-lába mindenfelé, a szemhéja már úgy meglazulhatott a sok pislogástól, hogy lassan fitymacsattogás hangja lesz.

2020.12.08. 22:33:29

@Mók_Ica: ekg, de akkor mi ez az anyakánya barátnő dolog? Az is kamu?

Mók_Ica 2020.12.08. 22:33:51

@Alice from madness: mi is.... ezért vagyunk itt :DDDDD

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:34:04

Számolja valaki a pislantásokat??

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:34:24

@Mók_Ica: nem a saját szülire gondoltam, hanem egy igazira. Na ez az. Mi kell ahhoz, hogy ezt válassza, hogy azt gondolja, ez egy jó pénzforrás.

Mók_Ica 2020.12.08. 22:34:36

@Hannibal Gabter: arról lemaradtam.... mondjuk annyira nem izgat virdzsi élete.....

2020.12.08. 22:34:53

@Alice from madness: rámentem az oldalra, elméletileg van olyan opció hogy ha fake képet talál valaki kap 10 ezret

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:35:06

@username loading: ez egy nagyon szinaptikus és tattikus hozzáállás :)))))

Mók_Ica 2020.12.08. 22:35:10

@MsIreneAdler: ekg ... értettem az előzőt is... az is ekg :D

2020.12.08. 22:35:15

@Hannibal Gabter:
Az van hogy en az adatlapon nem latom Virag nyomat... Linket dobjanak ne kepet. Kepet barmikor osszedobok en is ilyenre mint ez az adatlap

2020.12.08. 22:35:17

Bálint momoásodik

2020.12.08. 22:35:29

@MsIreneAdler: ekg. Nem azt mondta, hogy “normális” munkát keresett

2020.12.08. 22:35:48

@ppupu: féltem hogy kiküldesz a szaunába fél napra kenyéren és vízen

2020.12.08. 22:35:57

@MmeChauchat: ez jó, legyen Vyrág, engem a Virdzsi irritál

2020.12.08. 22:36:02

@Alice from madness: nem is az adatlapra értem, mert az ahogy átom sablon, hanem a táblás kép.

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:36:13

Mindzsó: "mindenki hozta az elvártat"

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:36:34

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Háh, Gaben nem nyugodt Bálintttól. Már magyarázkodik. Ki fog bújni alóla vajon?

2020.12.08. 22:36:41

@Alice from madness: gondolom nem fizet elő aki bemegy a vellába

2020.12.08. 22:36:51

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Marmint nem szereted ha Virdzsit irunk es gondoltad leDanizol minket hatha ugy irjuk ahogy Te gondolod? :)

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:37:40

áhhhhhhh ez a gaben egy igazi energiavámpír

2020.12.08. 22:37:48

jaj de csattog Gábornak, zene ez Kata füleinek

Mók_Ica 2020.12.08. 22:37:53

atavisztikus ez az ellentét...... lóval kártyázni? ezt még nem hallottam..... galambbal sakkozni, no azt hallottam :DDDD

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:38:11

@Hannibal Gabter: jó, nem akarta untatni a társaságot, hogy mennyi helyről visszadobták az önéletrajzát, míg végül ez lett. :)

2020.12.08. 22:38:13

@Hannibal Gabter:
Fiatalsag bohosag. De erdekesebb ajvekolni rajta hogy esetleg kurva volt. En nem tudom elitelni a kepeker mert fogalmazzunk ugy h nekem nem lehetne ra erkolcsi alapom.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:38:22

@ppupu: Az. De ha még egyszer kimondja a tisztelet szót... ez katasztrófa.

MmeChauchat 2020.12.08. 22:38:27

@VV10 Velőtrázó Vélemény: alap az y -
attól trendyek a lemmingek
Mercy
Bálynt
Dany
Roby
Vyvy
Gyna
Amanday
Mohy
Reny
Gaby

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:38:28

Megfigyeltétek, hogy Gabesz tényleg nem is az adott beszélgetésre reagál? Kommunikációs paneleket rak egymás mögé, szinte mintha előre betanulta volma ezeket.

2020.12.08. 22:38:34

Miért pislog ennyit Gaben?

2020.12.08. 22:38:44

Gábortól már nekem is fáj a fejem pedig nem velem beszélget.

tvbuzi 2020.12.08. 22:39:10

Most lefekteti a párbaj szabályait ez a faszkalap

2020.12.08. 22:39:16

@Alice from madness: felőlem bélázhatjátok is

2020.12.08. 22:39:17

@username loading:
Nalam monoton hatterzaj a HVhez :D

csodalámpa 2020.12.08. 22:39:30

Szerintem ki fog találni valamit Gábor, hogy ne Bálintot kelljen kihívnia. Tudja jól, hogy kint maradna vele szemben.

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:39:30

@username loading: ekg. Én már bedugaszoltam volna a száját....

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:39:35

@Hannibal Gabter: Zavarban van és nem tudja kezelni a helyzetet úgy, ahogyan szeretné. Mondom én, hogy bekavarta a lila kendő levétele.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:40:15

@csodalámpa: Naná, de akkor bebizonyosodik, hogy gyáva és csak szájkaratézott addig, amíg Bálinton lila kendő volt.

Mók_Ica 2020.12.08. 22:40:21

@MsIreneAdler: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@Nátha ellen bálna: tényleg betanulta..... ő készült.... ettől merevnek is tűnik.... és nem őszintének

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:40:23

@csodalámpa: azt fogja mondani, hogy nehogy már neki Balint mondja meg, hogy kit vigyen ki, ő nem csicska

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:40:41

Mercinek most olyan hangja volt, mint egy 50 éves láncdohányosnak

2020.12.08. 22:41:15

hét ember tette fel a kezét, egyet észre sem vett bálint

2020.12.08. 22:41:26

@MsIreneAdler: vagy csak simán rákiabálni kussoljál már ember
@Alice from madness: jól baron :D

2020.12.08. 22:41:45

@Nátha ellen bálna:
Ejjelente leveszi a gumiruhat es elobujik Quegmire felesege belole :D

2020.12.08. 22:41:57

@MmeChauchat: Vélemény és nem Véleméni :-P

Addamm 2020.12.08. 22:42:02

Unalmas ez a Mó Merci páros. Mindig mindenből kiakarnak maradni, döglenek egész nap. Kieshetnének végre

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:42:59

Tegyenek már be két fogpiszkálót a szemhéjai alá.

2020.12.08. 22:43:05

@Alice from madness: azt akartam írni: jól bírod - de mindert áír a gép még mindig :D

Mók_Ica 2020.12.08. 22:43:13

gábor nem 100as.... mit akar tulajdonképpen????

MmeChauchat 2020.12.08. 22:43:18

@Addamm: Moh most comingoutol, h tojashéjakon lépdel a béke végett

2020.12.08. 22:43:37

@username loading:
Semmigond, csak felrantottam az egyik szemoldokomet kicsit :D

2020.12.08. 22:43:55

Megint csattog, még egy Moh is megalázza.

2020.12.08. 22:44:00

Most készíti elő moht

2020.12.08. 22:44:02

@Mók_Ica:
Visszaterni Balint keblere

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:44:05

Hol a qrvasmink Merciről? Alig ösmertem meg!

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:44:37

@username loading: lovagol a szavakon a droid. Addig gyötri Moht, hogy már bármit beismer :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 22:44:46

@Nátha ellen bálna: vagy mint a mechanikus narancsban, ki kéne peckelni a szemeit

tvbuzi 2020.12.08. 22:44:47

@Nátha ellen bálna: rezeg a léc a rosszlányok.hun

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:44:49

Na, most nyomtam rá a kihívottra egy szavazatot. Megfutamodik Bálinttól ez már biztos.

MmeChauchat 2020.12.08. 22:44:57

Mercy lemosta a kenyőccsel együtt az arcmimikáját.
Vagy nem is volt neki.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.08. 22:45:00

Ugy nez ki 40%-al kint marad Gaborka

2020.12.08. 22:45:03

Mercinek semmi nem jó, a múltkor senki nem foglalkozott vele, most meg az a baj, hogy mindenki mással foglalkozik.

2020.12.08. 22:45:08

@MsIreneAdler: csodálom lassan a fiúkat h nem vágják bele a mödansziéba

2020.12.08. 22:45:21

Miért kéne erről beszélniük , Gaben? Há részeg vagy?

2020.12.08. 22:45:31

Gáborból testbeszéd tananyag lesz.

Jack stereo 2020.12.08. 22:45:40

Lenèmîtottam,,,nem birom hallgatni ezt a pojácát

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:45:45

Ismétlem magamat tegnapról: megfogni a zakójánál, és úgy lecsavarni, hogy felszántja a vellapadlót, mint bálna fa**a az iszapot

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:45:57

Ott tartok, hogy már én fogom bevallani, hogy igen, én mondtam, én csináltam, csak hagyjon már békén :D

2020.12.08. 22:46:36

még mindig a ki mit mondott kinek a téma :D

2020.12.08. 22:46:44

Mercinek nem is volt kapcsolata, ezzel csak az egéralvázt védte.

2020.12.08. 22:46:45

@MsIreneAdler:
Mondjuk egyebkent ha Mercike nem tolta volna a "kinti kapcsolata" dolgot, par napja meg mar Moh nyakat nyalta baratilag, akkor nem lenne alap erre az egeszre :)

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:46:46

@Nátha ellen bálna: ez a bálnaf@szos megoldás egyre jobban tetszik nekem :)

2020.12.08. 22:47:18

Gábor szemhéja össze van kötve a lábfejével

2020.12.08. 22:47:22

@MsIreneAdler: ezt váltja ki az emberekből szerintem :D

tvbuzi 2020.12.08. 22:47:39

Törpillát felbaszták agyilag

Mók_Ica 2020.12.08. 22:47:59

mercikének igaza van..... gábor minek foglalkozik velük??? műbalhé

Addamm 2020.12.08. 22:48:11

Merci amúgy mit hisz magáról? Róla miért ne lehetne beszélni?

2020.12.08. 22:48:14

Merci elvesztette a héliumtartályát a vitában.

2020.12.08. 22:48:17

ne vegyetek engem a számra
...

Spitzbaue® 2020.12.08. 22:48:42

Ez az büdös szripió tényleg egy vírus. Össze-vissza hazudozik. Idegesítő. Nulla szórakoztatás, 100% idegsítő csúsztatás.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:48:45

Csomagolják már be a kanapéba, könyörgöm. Vagy asztali dísznek.
@Mók_Ica: Gaben mindenkivel foglalkozik, csak Katát felejtette el. :D

2020.12.08. 22:48:49

En remelem Gabor bennmarad azert :) olyan jo kint is bent is latni az indulatokat amiket kivalt :D

Spitzbaue® 2020.12.08. 22:49:41

@Mók_Ica: Gábor most kötözködik, hogy legyen indoka mást vinni, mint Rumcájszt. Evvan.

2020.12.08. 22:49:48

Mercit zavarja, hogy a többiek nem az ő saját magáról kialakított képet visszhangozza. Ez van.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:49:57

Gabennek nem megy ez a majd leuralok valakit stílus. Folyamatosan bukik bele. :DDDDD

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:50:03

@Alice from madness: ez egyértelmű! Mercike az egyhónapos kapcsolatát használja pajzsnak, hogy amikor neki tetszik, bebújik mögé.

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:50:18

Nem értem miért állnak szóba egyáltalán G-droiddal

2020.12.08. 22:50:23

közben a többi szobanövény pislog és tömi a fejét

Addamm 2020.12.08. 22:50:25

@Alice from madness: Nem tudom miért hiszi ezt. Meg milyen magánélet? Könyörgöm, bement a valóvilágba, aki félti a magánéletét az mindenhova megy csak ilyen műsorba nem

tvbuzi 2020.12.08. 22:50:29

@Alice from madness: nem jó, mert engem is idegesít

2020.12.08. 22:50:38

Na hat ez is egy feledhetet... Ize. Felejtheto ofi volt. Mint az elmult 23

2020.12.08. 22:51:09

@ppupu: Szóba áll ő velük ha akarják ha nem...

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:51:23

@username loading: örülnek, hogy nem nekik tolja Gábor ezerrel :D

2020.12.08. 22:51:31

@username loading:
Tv-t nem nezhetnek en is vinnem a kukoricat :D

2020.12.08. 22:51:48

Jajj Gaben játszik megint a kameráknak

Cimili2 2020.12.08. 22:51:59

mi a túróért foglalkozik gábor mindig más magánéletével?? amennyire csíptem az elején, teljesen megutáltatta magát. tuti, h ellene fogok szavazni, bárkit hív is ki.

Spitzbaue® 2020.12.08. 22:52:07

@Hannibal Gabter: Mút viszi, és meg is fogja indokolni. Remélem Bála végig gyávakutyázni fogja azután.

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:52:25

Dzsinu szókincse töretlenül változatos.

Jack stereo 2020.12.08. 22:52:39

Gábor biztos hogy politikus.Abból a tenyèrbemászó fajtából.Remèlem megkapja a 2/3 àt ès hazahúz

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:52:46

@Cimili2: Azért, mert vele nem foglalkozik senki. Kényszeres.

2020.12.08. 22:52:48

@Alice from madness: @MsIreneAdler: de látjátok titokban ginát hogy frusztrálja a dolog :DDD

2020.12.08. 22:52:48

@tvbuzi:
Ize. Es az en igenyeim? :D

2020.12.08. 22:52:59

Már vártam a képnek beszélést.

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:53:09

@Cimili2: én visszakérdeznék, ha az enyémet firtatná, csak hogy érezze a törődést :)

Spitzbaue® 2020.12.08. 22:53:27

@Nátha ellen bálna: Gina egy tuja, csak akkor megy át dögevő módba, ha érzi, hogy lehet gyűlölködni.

Mók_Ica 2020.12.08. 22:53:28

@Niemandhäuser: ok, ettől még baromi idegesítő és műbalhé szagú......

2020.12.08. 22:53:42

@username loading:
Atgondolva idonkent megkernem oket h faradjanak mar ki velem a villarekortanra hogy cigi kozben se maradjak le semmirol :D

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:53:43

Aszongya asszony, hogy Gábor próbálkozik, hátha valakivel összetud veszni, hogy ne kelljen Bálintot kivinnie

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:53:47

@username loading: ő nem úgy volt, hogy Digó után nem eszik??

2020.12.08. 22:53:56

@Jack stereo: az a kétharmad is 49% lesz?

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 22:54:17

@Hannibal Gabter: Már az elsőnél is kicsit szekunder szégyen volt, amikor a beköltözése után nagymonológozott az udvaron, a semmibe révedő tekintettel, pedig 15 perce még Katával volt.

tvbuzi 2020.12.08. 22:54:17

@Cimili2: mert szarnak rá a többiek bent. Nincs bent még egy zárlatos protokoll droid akivel együtt játszhatna.

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:54:22

@ppupu: az asszonynak tökre igaza van.!

2020.12.08. 22:56:00

@tvbuzi:
Szavaztam is Gabenra :P

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:56:23

Kihullok! Leragad a szemem!
Jóéjt mindenkinek!

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:56:34

@MsIreneAdler: De, meg azt is mondta, nem ül Bálinttal egy asztalhoz. :D Vajon melyiket sikerült (nem) megtartania?

MsIreneAdler 2020.12.08. 22:56:52

@Alice from madness: :D. Nem gyütt össze a koplalás :)

tvbuzi 2020.12.08. 22:57:07

Vajon Renó szerelmes még?

2020.12.08. 22:57:27

Na megyek gyerekek, szevasztok, mikor kesz kihívás-párbaj?

2020.12.08. 22:57:35

Kezdem azt gondolni hogy a Robi, Ginamanda es Vivi mar hazamentek es hologramok helyettesitik oket...

2020.12.08. 22:57:59

@Hannibal Gabter: Szerda-Szombat , szerda-vasarnap?

2020.12.08. 22:58:06

@tvbuzi:
Meg szarvasra terepjaro

2020.12.08. 22:58:25

@Alice from madness: tényleg vivi is villalakó

2020.12.08. 22:58:31

@Hannibal Gabter:
Szerda vasarnap. Asszem vagy szombat

tvbuzi 2020.12.08. 22:59:06

Győzőt nem nézem, adios

2020.12.08. 22:59:08

@Nátha ellen bálna:
Aaaaaaah, amig titeket is nezhetlek melle, ahogy elvezitek... :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.08. 22:59:09

@Nátha ellen bálna: mondtam én, hogy óvatosan duhajkodjál

Gia 2020.12.08. 22:59:18

@Nátha ellen bálna: Beköltözés előtt el voltak zárva 10 napig egy szállodában.Igy Gaben nem lehetett Katával.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 22:59:30

@Hannibal Gabter: Szerda-szombat. Ha addig nem szakad rájuk a vella kupolája.

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 22:59:45

Csak szólok, hogy asszony azt üzeni, akiről megtudja hogy Gabenra szavaz annak a továbbikban nem küldünk fénypostán bonbont. Apropó ma pekándiós-cointreau-s bonbon készült.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:00:04

@Nátha ellen bálna: Épp ez jutott nekem is eszembe. :D Lehet, ő kapott egy szabadnapot. :D

2020.12.08. 23:00:17

@ppupu:
Eddig se kertem, ugyhogy nem lehet unmegvesztegetni :D

Addamm 2020.12.08. 23:00:27

@Nátha ellen bálna: 15 perce nem lehetett. A játék előtt 10 napot egy szállodai szobában töltöttek elkülönítve. Ettől függetlenül kínos volt így első adásban ellőni egy ilyet, de lehet 10 nap után akkor először tudott üzenni. Gina "baszdmeg anyu ez a való világ" üzeneténél azért jobb volt

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:00:54

@ppupu: Azok az istenek még nem születtek meg, hogy Gabenre szavazzak. Mindég minden körülmények között az ellenfélé a szavazatom. :D

2020.12.08. 23:01:04

@Kiégett Hobbynyúl:
Juuuuj de jooo lesz szombaton ugyis csajos este lesz szulcsinapcsival :DDDD

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:01:55

@Alice from madness: :DDDDD Csodálatos kiegészítés lesz a párbaj hozzá. :D

2020.12.08. 23:02:17

Addamnak akartam valaszolni de a Ginamanda nyalastol lefagytam....

Kosztarika 2020.12.08. 23:02:38

'stét.
Gábor irritáló, minden lében kanál, mindenbe belepofázok és még büdös is. Pfff Monnyon le, vagyis takaroggyon ki.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:02:47

Most nem tudom elmondani, hogy Hozé ennyire ki van éhezve, vagy csak szimplán perverz.

Spitzbaue® 2020.12.08. 23:02:57

Gy. Őzike a gatyájába fog ma élvezni. Vagy már bele is élvezett.

2020.12.08. 23:03:03

@Kiégett Hobbynyúl:
Ugy indult baratno VV nezese hogy mikor ott aludtam kozoltem h nezni kell mert nezem es visszaneztuk az elso 5ot felesezve :D

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 23:03:03

@Alice from madness: Ha ezt beadják, akkor ma este is fájni fog a fejem

Addamm 2020.12.08. 23:03:05

@Nátha ellen bálna: Látta de nem voltak együtt. Nem mondom, hogy az semmi de nem ugyanaz mintha konkrétan 15 perccel előtte még együtt lettek volna testközelben

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:03:16

@Alice from madness: Attól én is. Visszatekertem, hogy tényleg ez hangzott el, vagy a korral megsüketültem? :D

LaciHogyVoltol 2020.12.08. 23:03:16

Gábor tényleg borzalmasan elviselhetetlen. Én is ott tartottam, hogy inkább kikapcsolom a TV-t. Mr. Őszinte és Egyenes semmi mást nem csinál mint cirkál a villában és mindenkit bekóstol. Amikor meg tetemre hívják a faszságaiért váltig állítja, hogy a többiek könyörögtek neki, hogy ossza meg a bölcsességeit velük. Komolyan mit gondol ez a csávó, az nézők valami tök más műsort látnak?

Amúgy Renátó milyen undorítóan körülnyalta a seggét, csak, hogy 100% biztonságban tudhassa magát, holott amúgy sem volt a veszélyzónában.

Mercikének meg ez a színpadias fortyogás, hogy mindenki jól vegye észre, hogy neki baja van. Amúgy abban tényleg nincs igaza, hogy róla nem lehet beszélni...főleg ha tényleg még erőteljesen okot is ad rá, mert ez a "kint van barátom, de reggeltől estig Moh nyakán csüngök, csak úgy barátilag" iszonyat gáz...

Vivi meg megörökölhetné az előző szériás Lacika láthatósági mellényét, mert ilyen ügyesen még senki sem kerülte ki a kamerákat a villában...kb. még a háttérben sem látszik. Amikor össze-vissza össznépi ordibálás van ő akkor sincs sehol.

2020.12.08. 23:03:20

@ppupu:
Nincsenek szavaim...

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:03:46

@Alice from madness: Szuper. Ezt én kijelenteném a társaságban, kiátkoznának. :DDDDDDD

2020.12.08. 23:04:42

@Kiégett Hobbynyúl:
Megideologizaltam. Hala egnek 23 eve ismer semmin nem lepodik meg nalam :)

HufnágelSteve 2020.12.08. 23:04:46

A tegnapi csajszit szidtátok, hát én ettől a perverz Gőzekétől idegállapotba jöttem 2 perc alatt, a csajt csak kicsit rutintalannak láttam.

2020.12.08. 23:05:13

Teso teso teso teso figyejjman teso tesooooooolokkoo

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:05:54

@Alice from madness: Akkor jó. Ugyan rajtam sem lepődnek meg, de nem hajlandóak áldozni a VV oltárán. Mondhatom én, hogy mi mindenről maradnak le, de nem vagyok túl meggyőző. :D

Gia 2020.12.08. 23:06:30

De kínos lesz ez a hétvégi párbaj...Kár,hogy mazochista vagyok..

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:06:32

Tesó, tisztelet, tisztelet, tesó.... ki fogom törölni a szótáramból...

2020.12.08. 23:06:55

@Kiégett Hobbynyúl:
Nekem csak egy db baratnom van es meggyozo vagyok (nemerdekel Te micsinalsz en nezem) :D

2020.12.08. 23:08:17

En egyebkent most tenyleg visitva rohogok mert ezen nem.lehet mast :D

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 23:08:25

Higiénika majdnem felnyomta az orrába a tollat. Lehet viszketett neki az orrürege.

Cimili2 2020.12.08. 23:08:39

húlye dani belelógatta a tampont a húslevesbe, h mennyire dagad meg. :))

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:09:24

@Alice from madness: De jóóó. Én olyankor mindig gubbasztok a saját kis magányomban, és nézem. :D Amit viszont ma megtudtam, hogy a 74 éves anyósom nézi, mióta nálam hallotta, hogy max. hangerőn megy. (Mikor a szerkik még képtelenek voltak feliratozni a motyogásokat és az aláfestő zene hangosabb volt, mint a duma.)
Totálisan képben van ám mindennel. Menő. :DDDDDD

2020.12.08. 23:09:44

@Cimili2:
Ezen rohogok. Mielott Ginamandaek mielott sirni kezdek

2020.12.08. 23:10:03

@Alice from madness:
Sok a mi, a masodik mielott csak elott

Cérnahuszár 2020.12.08. 23:10:27

hahaha, jöttem megnézni mennyire sült ki az agyatok XDDD

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 23:10:30

Renátó nem szólt hozzá a tampony témához. Győző olyan, mint egy pederaszta pap.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:10:37

@Cimili2: Muszáj volt megvizsgálnia, na. :D Ebből lemérte, mekkora vérveszteséggel járhat az ilyesmi. :DDD

2020.12.08. 23:10:47

@Kiégett Hobbynyúl:
Nekem mama az ezelotti evadig nezte, ez mar sok volt neki :D

Cimili2 2020.12.08. 23:10:50

dehogy foglak követni az instán. a nagy cart!!

Mók_Ica 2020.12.08. 23:11:14

Tibi te bitang-UL????? bazdmeg győző!!!!

Cimili2 2020.12.08. 23:12:15

hizé: a férfiak hová dugják be a tampont? :DD

2020.12.08. 23:12:30

@Kiégett Hobbynyúl:
Van az a piamennyiseg (nalunk mondjuk egesz keves) ami utan a tortenesek nem szamitanak csak Moh meg Balint felmeztelen felsoteste :DDDD

nicu71 2020.12.08. 23:12:30

Ez nem oroszul van te hülye barom Győző.Cirill betűkkel nem tudna az a retardált Dani megbírkózni,latin betűkkel meg nem írunk oroszt.

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 23:12:37

Győző.. a szádba dugjál hármat oszt kussoljál

2020.12.08. 23:12:48

@nicu71:
Most is leirtad h orosz

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 23:13:05

@Alice from madness: Ja, ez az Alice állandóan Gáborozik.

2020.12.08. 23:13:15

@Cimili2:
Dani is azt mondta, hogy O meg nem hasznalt :D

Addamm 2020.12.08. 23:13:24

Győző nem meleg? Nagyon élvezetesen beszél a bentlévők farkáról

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:13:54

@Alice from madness: Megkímélte magát a mostanitól? :D Édes. Anyós meg most kezdte el. :DD

2020.12.08. 23:13:55

@Addamm:
Ahh, neki mindegy :D

2020.12.08. 23:13:59

Szlovák volt, ott volt a proszim (nem az enyém) :-)

Cimili2 2020.12.08. 23:14:10

@Cérnahuszár a naív: totálisan, szerencsére az uccsó 20 percet nem láttam, mert telóztam. :)

csodalámpa 2020.12.08. 23:14:21

Én szeretnék egy tik-tok challenge-et Győzinek, hogy mennyi tampont tud a szájába venni, amennyivel még el tudja vezetni a műsort :D

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:14:41

@Alice from madness: :DDDDDDDD Most nem azt fogják mutatni, de majd jól nem nézünk oda. :D

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 23:14:43

Győzi megtalálta adás előtt Petike cuccát és felszívta

Cimili2 2020.12.08. 23:15:06

@ppupu: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:15:18

@Alice from madness: Az. Meglepett, mikor megkérdezte, hogy a Robi gyerek ennyire házias? :D

2020.12.08. 23:16:28

@Nátha ellen bálna:
Ez most nem jott at, lassul a pingem.

LaciHogyVoltol 2020.12.08. 23:16:40

Robi meg az alsógatyás Gábor között izzik a levegő :D :D :D

2020.12.08. 23:17:01

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Nehazudj. Tudjuk hogy a tied volt.

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 23:17:41

@Alice from madness: Há', hogy ha Kata megtuggya, hogy mekkora Gábor fan vagy, átmegy Hulkba, mint Mercike.

2020.12.08. 23:18:02

Robinak bortonmultja van hogy ilyen jol cserekereskedik?

2020.12.08. 23:18:50

@Nátha ellen bálna:
Ja csak addig rajongok mig bennvan, miutan kiesett megvarom ki a legirritalobb es utana azt fogom tamogatni :D musor legyen az a lenyeg :D

ppupu #Fantom for President 2020.12.08. 23:19:02

óóóó@Alice from madness: Nem sokára jön a a 10 filteres tea :)))

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 23:20:24

Ez borzalmas undi, ahogy ez a lófaszjóska Gáspár lefetyeli a levegőt.

Cimili2 2020.12.08. 23:20:29

markolássza a pöcsét, utána megszagolja a kezét. fujjjjjjjj

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 23:21:23

@Alice from madness: Áhhá! Akkor te csinálod a műsort! Te tattikus!

2020.12.08. 23:21:30

Robi buslakodik a zuhany alatt? :D

Cérnahuszár 2020.12.08. 23:21:36

mekkora ripacs ez a gábor XDD

LaciHogyVoltol 2020.12.08. 23:22:09

Azért Renátó anyajegyéről meg Amanda narancsbőrös seggéről szuperközeit mutatni kegyetlenség!!!

2020.12.08. 23:22:12

@Cimili2:
Jobb mintha maset markolaszna vagy odanyujtana az eppen vele levonek h szagold mar meg :D

2020.12.08. 23:22:46

@Nátha ellen bálna:
Nyam, en csak elvezem bent is kint is :D

2020.12.08. 23:23:11

Nem volt Gianamanda, szeretnek minket a BV szerkesztok!

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 23:23:37

@Alice from madness: És Dani lehetett kóterban? Kikattant a vamzeren vagy min, hogy az megölte egy haverját. Most meg ez a kereskedés.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:23:56

@Alice from madness: Attól még jobban kiégtem volna. Respect nekik.

csodalámpa 2020.12.08. 23:23:58

@Alice from madness: Csirkék, tudtam én, hogy nem merik leadni, kiégtek volna a tv-k :D :D

Cimili2 2020.12.08. 23:24:05

@Alice from madness: utána a fürdőben megsimizte a hónalját és azt szaglászta. :((((((

Nátha ellen bálna 2020.12.08. 23:24:32

@Alice from madness: Huhú, ettől forró lett a hogyvolt!!

2020.12.08. 23:24:51

@Cimili2:
De nem Virag arcat nyomta oda, ez is valami :D

Cimili2 2020.12.08. 23:25:21

na én lépek, jó éjt mindenkinek! :) puszi

2020.12.08. 23:25:23

@Nátha ellen bálna:
Keso van mar ne izgasd fel magad art az idoseknek :D

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.08. 23:27:13

Mára én is lépek. Jó éjt nektek! :-)))

PYT 2020.12.08. 23:30:41

@ppupu: ez a te asszonyod nem egy buta nő, nem cájkológus véletlenül? ;)

PYT 2020.12.08. 23:34:34

@Alice from madness: hálás vagyok érte, a fürdős szegmens is épp eléggé sokkolt, ennél többet, eh, ennyit se akartam látni - tudom, miért néztem oda.. magam sem értem, szégyellem is xd

Post Modern Prometheus 2020.12.08. 23:35:46

@Hannibal Gabter: EKG
,,egyébként volt már közületek valaki énb vagy vv castingon? hogy működik?"
Nekem csak egy ismerős testvérpár volt ott, még talán amikor a VV6-ba castingoltak, de nem igazán vagyok velük beszélőviszonyban, csak volt sulis társak, aztán hallottam.

@Mók_Ica: @Hannibal Gabter: Valószínűleg semmilyen infót nem látnak, azért vannak androidos telefonjaik, mert arra húztak egy saját oprendszert, valami zárthálózatot, és van egy "social media manager" akihez beérkeznek a képek [tegnap mondták is, hogy "el kell küldeniük a képeket amik szerintük jók lettek" és ő tölti fel őket a profiljaikra], ők kvázi nincsenek neten.

@Nátha ellen bálna: Én is úgy hallottam és értettem, hogy egy régebbi történetet mesélt, ami most ugrott be neki [hogy tényleg vagy utasításra, az már mindegy].

@Addamm: EKG

@Alice from madness: EKG továbbra is :D

PYT 2020.12.08. 23:35:51

@Cérnahuszár a naív: rohadtul unalmas már, alig várom a hétvégét...

2020.12.08. 23:39:45

@Post Modern Prometheus:
Posztolni csak pontosan szepen, ahogy a csillag megy az egen... :)

2020.12.08. 23:41:34

Akinek nem volt elég műbalhé, annak itt van ez: index.hu/sport/futball/2020/bl/2020/12/08/bajnokok_ligaja_paris_st_germain_basaksehir_felbeszakitas/

Az emberek beleőrülnek lassan ezekbe a dolgokba.

Post Modern Prometheus 2020.12.08. 23:46:10

@HufnágelSteve: Nekem sem volt semmi bajom a csajjal, majd belejön, elvégre ez a BV, legjobb hely a gyakorlásra :D de Győzikét nem bírja már az idegrendszerem tovább. Esküszöm jobb lenne, ha egy sólet konzervet kitennének az új [áldassák az "asztalos" neve] asztalra, és a két bevágás között mutatnák a konzervet pár másodpercig némán.

Ego0123 2020.12.08. 23:47:12

@VV10 Velőtrázó Vélemény: prdig csak annyit mondott, hogy az a fekete

2020.12.09. 00:00:37

@Ego0123: Igen, negrut (feketét) mondott állítólag - de ott a mikrofon, simán visszakereshető. De most már ezt sem mondhatja, mert ez is sértő. De akkor a BLM is sértő önmagukra.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.09. 06:55:36

Nem nagyon értem ennek az influenszeres és követős hierarchia hétnek a lényegét... A játékosok függetlenül a hierarchia szintjüktől, és a nyakukban lógó számoktól, ott ülnek fetrengenek egymás hegyén-hátán. Ki-be mászkálnak a hálószobába, mindenki azt csinál, amit akar... Akkor most miről szól ez a tematikus hét...?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.09. 07:34:22

Gábor tényleg idegesítő ezekkel az erőltetett vitáival, viszont Merci érvelése is marha idegesítő, hogy róla és a kinti kapcsolatáról nem beszélhet senki, meg a benti kapcsolatáról sem Moha viszonylatában. Ebben a játékban a játékosok bevállalták, hogy közszereplőkké, celebekké válnak, ilyen tekintetben a magánéletük elvesztette magánélet jellegét, és mindenki véleményt formálhat róla. Moha is csak hebeg-habog, miközben egyik pillanatban igazat ad Gábornak (pl abban, hogy ha Merci az ő barátnője lenne kinn, akkor ez amit Merci művel vele benn, már neki sem férne be a barátság kereteiben), a következő pillanatban viszont fel is menti magát, és elhatárolódik a korábbi véleményétől. De tény, hogy Gábor a szinte kényszeres vita provokáló kérdéseit nem egyértelműen teszi fel, és az ő érvelése sem logikus, valamint sokat hablatyol... Mohaával szemben továbbra is visszaszavaznám a villába (nem Gábor mellett állva, hanem Moha és Merci ellenében), Bálinttal szemben viszont határozottan nem !

WICKEDWITCH 2020.12.09. 07:35:43

@VV10 Velőtrázó Vélemény: á, ők mondhatják magukra, mások nem. Nekik mindent IS szabad, mert ők áldozatok. Meh...
@VV Erőlegény: Valahogy bele kellett erőltetni ezt a közösségi médiás marhaságot, mert valamiért idén ezen pörögnek...

2020.12.09. 07:46:15

Ejj. Ne politizaljunkmar pliiiiiiz. Illetve a BLM nem is feltetlenul az, de akkorsene. Sose tudhatod, hogy a nick mogott ki van es kit bantasz meg akaratlanul is esetleg...legyunk mar jobb mint a facebook.

WICKEDWITCH 2020.12.09. 07:47:07

@Post Modern Prometheus: azért a beszédet otthon is lehetne gyakorolni, nem lenne muszáj minket kínozni a folyamattal. :) Ha fölveszi magát, és visszanézi, aztán meg odafigyel erre-arra, már azzal is hatalmas eredményeket lehet elérni... A konzerves verziót még én is nézném. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.09. 07:47:49

@LaciHogyVoltol: Nagyjából EKG! A láthatatlansági mellényt nem csak Vivi kaphatná meg, de Gina, és a Merci-Moha páros is, mert ha Gábor most nem állt volna beléjük nyilván a jövőbeli párbajellenfelét keresgélve, akkor őket sem sokat látnánk a képernyőn. Mercinek nem csak a hangja héliumos, de a feje is eléggé egér formájú. Különben most már azt mondom, hogy Merci ellen is visszaszavaznám Gábort. Legyen csak benn egy provokátor, aki folyamatosan szítja a konfliktusokat. Igazából erre szerződtek a lemmingek, és emiatt nézzük a műsort !

2020.12.09. 07:48:24

@VV Erőlegény:
Majd Mercinek kinn lesz meglepo hogy parezer embernek plane a bulvarnak nem fogja tudni megmondani ki foglalkozhat vele meg ki nem.
Vagy majd osszeterel mindenkit az orszag egy pontjara es eloadast tart rola hogy miert nem lehet rola beszelni?

2020.12.09. 07:49:00

@WICKEDWITCH:
Ez mar igenyesseget feltetelez. Az nem fer bele a BV osszkepbe.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 07:51:31

milyen erdekes, hogy Daninak pont most ugrott be, hogy pont Virdzsirol latott pont egy rosszlanyokos tablas kepet

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.09. 07:57:53

@úgymond olvasó mmkk: Ha nem kamuzott Dani (mert szerintem csak kamuzott), akkor ennek a véletlenszerűségi valószínűsége tényleg közelít a lottó 5-öshöz. Virág csak magára vette, és elárulta magát !

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 07:58:10

@Alice from madness: micsoda csillagállás lehetett tegnapelőtt a vella felett, hogy ez így pont összejött :D jóreggelt.

WICKEDWITCH 2020.12.09. 08:02:45

@Alice from madness: jó, hogy nem már ejj-ejj, mint Higénikától :D, De a viccet félretéve, részemről ez egyáltalán nem politika (bár tudom, hogy az egyik oldalon több van ezekből), nekem a professzionális "megsértődőkkel" van bajom, legyen szó bármiről (bőrszín, nem, vallás stb.) De hagyjuk is, ez tényleg nem ide való, mert könnyen átcsúszhat politikába, és ma olyan jókat álmodtam, és a fejem se fáj. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.09. 08:06:35

@Alice from madness: EKG, de egyébként az a hülye, aki ebbe a játékba úgy jön be, hogy bevallottan van kinti kapcsolata. Gábor játékát is visszaveti ez a Katázás, mert ez is növeli a karót nyelt imidzsét, de ő legalább tartja magát hozzá, sőt a megjátszott hűségével próbál marketingelni. Csak az a baj, hogy túlságosan direkten csinálja ahhoz, hogy ez igazából többlet szimpátiát váltson ki a nagyérdeműben, és a másik problémája Gábornak, hogy nem jó a meta kommunnikációja. Ebből a szempontból Robi messze a legjobb a csapatban !

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 08:11:21

@VV Erőlegény: megjátszott hűség? attól, hogy bement a villába, még nem kötelező megdugnia minden vele szembejövő lényt, legyen akár férfi, akár nő, akár alakváltó gyíkember.

2020.12.09. 08:17:25

@úgymond olvasó mmkk:
A gyikembereket azert de, az kulonlegesseg :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.09. 08:20:50

@úgymond olvasó mmkk: Nem kötelező, sőt én abszolút nem tenném, mert az internet nem felejt, de én be sem mennék a villába, igaz, hogy nem is vagyok már huszonéves. De ha nem lenne kinn kapcsolata, akkor ezekkel a dolgokkal nem lehetne őt piszkálni, és azért ezek a simi-simik, tipi-tapik, esetleg paplan alatti BV-be illő laza pettingek, illetve a kezdetektől ágyban összebújások egy ellentétes nemű játékossal, azért sztem már bőven megütik a barátság extrákkal szintet.... Sztem Mercinek az a szerencséje, hogy Mohának nem jön be kémiailag (a kinnti életben pl. sztem rá sem nézne), így valamennyire vissza tudja még egyelőre fogni magát, de nem tudom mit csinálna, ha komolyabban elkezdene nyomulni éjszakánként?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 08:38:47

@VV Erőlegény: nem tudom, megmondom őszintén, engem a szerelmi szálak érdekelnek a legkevésbé.

@Alice from madness: lehet Róbert nem is a lelkekre bukik, hanem az alakváltó gyíkemberekre, csak nem meri bevallani

Pamutbojt 2020.12.09. 09:05:53

@VV Erőlegény: Én csak azt nem értem, hogy miért mennek bele Gáborral ezekbe az értelmetlen, felesleges vitákba. Miért nem nevetnek egyet az arcába, amikor elkezdni a nagymonológot. Kit érdekel az ő nyomorult véleménye? Nem értem.
Nem tudom, hogy én hogy reagélnék, de tuti nem magyarázkodnék egy ilyen szarkavaró kis lúzernek.

Ármándójózsi 2020.12.09. 09:22:10

@VV Erőlegény: Nézze a kis faszom amiatt a műsort, hogy egy ostoba, szarkupac, műmájer hogyan húz fel embereket, akik magukból kikelve ordítoznak... Ha neked ez a műsor, akkor lelked rajta, de ebből én nem kérek.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.09. 09:31:57

@Pamutbojt: Azt gondolom, hogy nagyon nehéz erre ebben a zárt közegben helyesen reagálni. Kinntről persze látjuk a megoldást,de ott benn lenni azon a néhány nm-en, ahol nem is tudsz kitérni fizikailag Gábor elől, eléggé nehéz.

@Ármándójózsi: Nem vagyunk egyformák. Nekem egy ilyen játékban a tujulás a legnagyobb probléma. Főleg, amikor úgy tujul, hogy közben a játéka totál érdektelen, és színtelen... Akkor inkább legyen bicskanyitogató a stílusú benn, de nem akarlak meggyőzni, szavazz Gábor ellenében!

Spitzbaue® 2020.12.09. 09:43:25

@VV Erőlegény: @Ármándójózsi:
Lesz ott balhé Gáborka nélkül is, nyugi. Ő meg menjen a pitsába...
Mert hiába történik VALAMI, ha olyan zavarbaejtően szánalmas és értelmetlen, hogy lexivesebben elkapcsolnék. A vellalkókkal egyetemben tehetetlennek érzem magam ellene, mivel nem lehet cipővel érinteni az orcáját...

Ármándójózsi 2020.12.09. 09:49:49

@Niemandhäuser: Pont ez az. Csodaországból származó Aliz is annak örül, ha ott bent is és itt kint is mindenki kiakad az adott szereplőn, akit ő vigyorogva visszaszavazna. Tegye. De számomra akkor is ellenszenves hozzáállás bárkihez, az én élvezem a nyomorotokat attitűd...
Egyébként biztos lesz még vita bőven, de remélem nem ugyanazon a színvonalon, mint amit bájgúnár előad.

Spitzbaue® 2020.12.09. 09:51:52

@VV Erőlegény: Merci kapcsolata valami himi-humi másfél hónaposnak mondott, alakulóban lévő valami. Tipikus, "ha megbaxnak ottbenn, nem fog hiányozni" kapcsolat. Maximum. De lehet, hogy csak sima kamu.

Spitzbaue® 2020.12.09. 09:57:37

@Ármándójózsi: Csak attól tartok egy kicsit, hogy szépen elsasszézik Bálint elől. Nagyon úgy tűnik, hogy ilyen irányú lépéseket tesz/fontolgat, és a mai öfi plusz egy nap késés még hátravan. Bárkire (mű)berághatott már azóta.
És az se lett volna megoldás, ha Bálint a kihívás előtt veszi le a kendőt, mert akkor meg azt mondhatta volna, hogy ő már döntött, slusz-passz, és majd Bálintot legközelebb viszi.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.09. 09:58:56

@Niemandhäuser: Akkor húzna egy hatalmasat Gábor, ha nem Bálintot vinné ki, hanem mondjuk Virágot, hogy megszabadítsa Dani elnyomása alól :D . Szerintem hatalmas lenne. Gaben visszamenne, Danit meg kizárnák mert megüti Gábort :) . Ezt mondjuk egy Baukó Éva csont nélkül megcsinálná, de hát Gáborban kevesebb a bosszúvágy ...
@Pamutbojt: azért mert ha benne vagy egy helyzetben rohadt nehéz kívülről nézni a szitut. Látom itthon amikor veszekszünk a semmin... rosszabb, mint a valóvilág.
@VV Erőlegény: a Virágos témához: szerinted Daninak mi a biznisze itt kint? Az a strici mentalitás ami neki van az nem jöhet magától!!! Olyan szinten idomítja Virágot, hogy az már tankönyvebe illő. Odakint szerintem már verné....

Spitzbaue® 2020.12.09. 09:59:03

@Ármándójózsi: @Alice from madness: és azért bízzunk benne, hogy visszaszavazni nem tudja, csak rászavazni :-D

Spitzbaue® 2020.12.09. 10:01:42

@Brigante: Szerintem Virág ellen fikarcnyi esélye sem lenne Gábornak. Szinte csak a mocsár ellen lenne, de azokat nem viszi, plusz MerciMú, de őellenük is döntene az unszimpátia, mégha néhányan itt szeretnék visszaszavazni is.

2020.12.09. 10:05:21

@Niemandhäuser:
Ha visszamegy mindhatjatok h csak es kizarolag miattam "szenved" a nep tovabb :D

hereverő heverő 2020.12.09. 10:05:29

@Ármándójózsi: Oké, neked (vagy nektek) ellenszenves, elmondtad és mi elfogadunk ilyennek. Ő (vagy ők) meg másnak szurkolnak. És ezzel itt vége.

Nem neked szól, hanem _általában_: a legutóbbi HV kommentszekciót is azért hagytam ott, mert vérre menő viták voltak a Zsuzsu fanok és a nem Zsuzsu fanok között. MI A DANI RETKES PÖCSÉÉRT KELL FOLYTATNI? De most tényleg...

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.09. 10:06:47

@Niemandhäuser: én még nem szavaztam pont azért mert várom kire dobja a kéket. Eléggé fura a fiú egyébként. Ahogy áll derékra tett kézzel, mint valami rajzfilm figura...

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.09. 10:09:25

@hereverő heverő: ne akadj ki! A Zsu lobbi nekem is sok volt már, még nem tartunk ott....

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 10:10:46

járjon át benneteket a karácsony szelleme

Spitzbaue® 2020.12.09. 10:11:13

@Brigante: Van egy kb. pont olyan ismerősöm, mint Dani. Ugyanúgy, illetve még jobban erőszakolja verbálisan a nejét, főleg ha iszik, de mindenki, és a neje is elnézi neki. Nagyon jó, nem magas kvalifikációt igénylő vállalkozást visznek ketten, és komolyan szeretik egymást ennek ellenére, illetve ez fel sem jön csak a bulikon néha eljön az a pillanat, amikor elkezdődik a kutyázás. De voltam már velük együtt egy hetet is nyaralni, és akkor hosszú távon is láttam, hogy a beszólogatások ellenére nagyon jól elvannak.
Úgyhogy Daninak lehet jó biznisze idekint, persze nem privát agysebészet pl. virágos, zöldséges, pékség, nyomda, HŐSZIVATTYÚ (mondjuk, ahhoz már kell tudás :-), és Virágot is maximálisan boldoggá teheti. Kis(?) szépséghiba az alázás, de ha Virágnak belefér, ne mi válasszuk őket szét, ugye?

hereverő heverő 2020.12.09. 10:16:33

@úgymond olvasó mmkk: Engem a tegnap esti töltött káposzta szelleme jár át. A hangulata pedig belengi a szobát.

Spitzbaue® 2020.12.09. 10:16:35

@Brigante: Szavazz! "Bármikor megváltoztathatod, átteheted. De csak egy szavazatod van." Én 10 perccel a szombati adás után szavaztam, és csak akkor változtatok, ha a hordából visz, és azok közül is csak Renault, esetleg vaGina esetén. Még a Mandát is inkább nézném, a többiekről nem is beszélve.

Ármándójózsi 2020.12.09. 10:17:27

@hereverő heverő: Igazad van egyébként, de azért ez kicsit más. Viszont elfogadva és egyetértve azzal amit írtál, elengedtem ezt a vonalat. ;)

Spitzbaue® 2020.12.09. 10:18:22

@hereverő heverő: Pedig az a legjobb, mikor itt győzködjük egymást hülyeségekről :-DDD

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.09. 10:18:47

@Niemandhäuser: nem lehet a másik helyet okosnak lenni, ebben igazad van. (off topic: ezt basszák el a vélemény vezérek mindenhol) .

2020.12.09. 10:30:26

@hereverő heverő:
Meg se akartam szolalni ezzel az egesszel kapcsolatban tobbet :(

hereverő heverő 2020.12.09. 10:30:52

@Brigante: árnyalva a képet: néha a másik helyett kell okosnak lenni. A véleményvezérek pedig nem tudják megállapítani ki helyett kellene okosnak lenni.

Jelen esetben Virág helyett kellene annak lenni, de csak egy bizonyos pontig. Ha Virág jól érzi magát a szopórolleren, hát élvezze. Ezt elengedni is kell okosság, ami Gabenből természetesen hiányzik.

hereverő heverő 2020.12.09. 10:31:52

@Alice from madness: Az bölcs. Küldjél nekem is linket léccilécci, PDF-ben ha lehet

2020.12.09. 10:35:58

@hereverő heverő:
Az Ur sotet anyagai alapjat? Irj ram uzit pls

2020.12.09. 10:45:57

Alice a fantasy dealer :D

WICKEDWITCH 2020.12.09. 10:45:59

Arra az érvre, hogy ha ez vagy az kimegy (nem csak Gáborról beszélek, sokakkal kapcsolatban elhangzott már ez), akkor nem lesz műsor: dehogynem lesz. Ilyen színvonalú, amilyen most, akkor is lesz. Ti komolyan el tudjátok képzelni, hogy a lakók majd szépen békésen punnyadnak (itt most a Macskafogó utolsó előtti(?) jelenete jelent meg a lelki szemeim előtt:D), és boldogan élnek, amíg ki nem jönnek? Simán össze fognak ugrani, csak valami más hülyeségen, és lehet, hogy azt az újdonság varázsa miatt egy fokkal szórakoztatóbb lenne nézni, mint huszadjára ugyanazt... ;)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.09. 11:05:30

@WICKEDWITCH: nekem pontosan ezzel van a bajom. Gabennél beakad a lemez és már kezd mellébeszélni a fiú. Szerintem mentálisan megroppant bent! Valószínűleg jót tenne neki ha a Katával lezavarna egy menetet odakint és akkor feltudna oldódni egy kicsit (ahogy gondolom szigorúan misszionárius pózban és közben azt zsolozsmázva, hogy mea culpa, mea maxima culpa).

hereverő heverő 2020.12.09. 11:14:45

@Brigante: vagy hátulról, csizmában és egy nagy Stetson-kalapot lengetve :) yiii-hááááá

Ármándójózsi 2020.12.09. 11:21:23

@Brigante: Valahogy el sem tudom képzelni (meg nem is igazán akarom), hogy ilyesmire vetemedjen a kimért eleganciájával. (Már amit ő annak gondol.)

WICKEDWITCH 2020.12.09. 11:22:00

@Brigante: @hereverő heverő: olyanok vagytok! Most elment az étvágyam... Nem baj, ebédig még visszacsalom valahogy... :DDD

hereverő heverő 2020.12.09. 11:24:48

@WICKEDWITCH: képviselőfánk, tejszinhab, dobostorta, gesztenyepüré, GáborKatán, epres joghurttorta, orosz krém, grillázsos karamella

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.09. 11:25:52

@hereverő heverő: Ismered a Dirty Sanchez figurát? Ha nem keress rá a neten :D

hereverő heverő 2020.12.09. 11:26:44

@Ármándójózsi: " kedves Katám, lennél kedves két imádnivaló ujjacskáddal felhúzni a fitymámat, mielőtt elmélyednék öled forró ámde már kissé borostás közepében? "

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.09. 11:27:16

@WICKEDWITCH: hát igen, lehet, hogy rossz volt az időzítés :D

hereverő heverő 2020.12.09. 11:27:22

@Brigante: hallottam már róla, de fasságnak tartom azt az összeállítást :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 11:30:06

milyenek vagytok, megzavarjátok ittend a dolgozó ember lányát

WICKEDWITCH 2020.12.09. 11:30:48

@hereverő heverő: tudtam, hogy rád lehet számítani :))) Szóval, a karamellát nem szeretem, azt mondjuk cseréljük le egy madártejre, azt az ötödik helyre írt dolgot, amit nem nevezünk a nevén, nem is láttam (becsukott szem, mantra: nemláttamnemláttamnemláttam), és csapjunk elé egy hagymás rostélyost, oszt már jobban is vagyok. ;)

WICKEDWITCH 2020.12.09. 11:31:25

@Brigante: semmi baj, megoldódott... :D

Kosztarika 2020.12.09. 11:36:10

@Niemandhäuser: Lehet, hogy a srác viselkedése téged is zavart, de nyilván nem mentél oda a csajhoz, hogy ne hagyja.
A bemagolt szövegén ( tisztelet, őszinteség stb, amit papagáj, sőt papagájkutya módjára ismételget) az zavar ebben az igénytelen figurában ( mert aki nem higiénikus, nem mosdik, az igénytelen, hiába fúj a fejére 2 tubus hajlakkot), hogy mindenbe beleszól, amihez semmi köze.
Kívülről nem tudjuk hogy mi magunk hogy reagálnánk, én csodálkozom, hogy eddig ennyivel megúszta.

WICKEDWITCH 2020.12.09. 11:36:42

@hereverő heverő: ma pont azt fogok enni AMÚGY :)

Kosztarika 2020.12.09. 11:38:29

@Kosztarika: Ami még az agyamra megy benne: akkor hívjuk ide x-et, beszéljük meg hármasban. Mi a lófasz??? Ő minden kapcsolatban a "harmadik"?????

hereverő heverő 2020.12.09. 11:40:15

@WICKEDWITCH: huh de rég ettem (pedig tihanyban rengeteget betoltunk) és hagymás rostélyost is. Felírom a listára!

2020.12.09. 11:40:56

@hereverő heverő:

Szeretnem idezni a kollega jelen beirasat :D

WICKEDWITCH 2020.12.09. 11:45:53

@hereverő heverő: Tihanyról most eszembe jutott Füred, Füredről a Hatlépcsős, arról meg a velős pirítós... Ahhhh... (távolba révedő tekintet, vágyakozó sóhaj) És most rámegyek az ebédemre, mert az előbb megjött. :)

hereverő heverő 2020.12.09. 11:46:59

@Alice from madness: áhháá leesett. Egyel lejjebb akartál linkelni. Befogom :)

hereverő heverő 2020.12.09. 11:48:46

@WICKEDWITCH: A Hatlépcsős mára tök vacak lett. Igaz, hogy Tihany is, a Gödrös már csak lehúzásban jó. Régi szép idők, minden jobb volt.

Jó étvágyat!

2020.12.09. 11:50:01

@hereverő heverő:

Erre gondoltam, mert nem neked szolt hanem mindenki masnak. Leragott csont mindenki leirta mar h hogyan hamozna meg, utne meg, milyen budos, ostoba, stbstb. Nincs tobb benne. (Es ha en nem trollkodhatok mas se irja le ugyanazt mindennap na, az egoooo kiszolt belolem :D)

WICKEDWITCH 2020.12.09. 11:52:51

@hereverő heverő: igen? Kár érte. :( Már nagyon régen jártam ott, az tény. Akkor marad a nosztalgia...
Köszönöm szépen, megvan. És viszont, ha eljön az ideje! :)

hereverő heverő 2020.12.09. 11:55:09

@Alice from madness: Akkor te félreértettél. Az volt a bajom, hogy a fiúk itt veszekszenek, hogy én ezért szavazom, ő azért nem szavazza. Oké. De ezen ne vesszünk már össze és errefelé haladt a pengeváltás. Te pedig beszálltál.
Ami engem illet, én csak kigúnyoltam a helyzetet és az illetőt akinek a nevét nem írjuk le - így hiszem.

Ármándójózsi 2020.12.09. 11:55:40

@Alice from madness: De legalább elismerted, hogy trollkodtál, így részemről rendben is van a dolog. Mert trollkodni az más, azt bevallottan lehet. :D

hereverő heverő 2020.12.09. 11:57:16

@WICKEDWITCH: nyáron, rögtön miután feloldották a tilalmat voltunk arra. Lehet, hogy ez is közrejátszott, lehet, hogy se szakácsuk se pincérük nem volt rendes.

Ármándójózsi 2020.12.09. 11:57:48

@hereverő heverő: Most olvasom a kis elképzelt idézetedet, szerintem kimaradt belőle, hogy szigorúan csak eltartott ujjal és papírzsebkendővel. :)

hereverő heverő 2020.12.09. 11:58:47

@Ármándójózsi: damaszt. az a minimum az úri fitymákhoz.

hereverő heverő 2020.12.09. 11:59:16

és most a szájamra csapok. vagy az ujjaimra

2020.12.09. 12:03:28

@Ármándójózsi:
Ha elerakom a Trolling alertet akkor nem szorakoztato, elvesz az eszenciaja :D

TMG 2020.12.09. 12:03:55

@Alice from madness: Csajos szülcsinapcsi? Olyat nem lehet... :-)

2020.12.09. 12:06:34

@hereverő heverő:
Ohh, azt hittem az a problema hogy valojaban Gaben ota mindenki ugyanazt tolja mint Gaben minden nap,mert ugyanaz van leirva szinonimakkal 1000*, kiveve aki mas velemenyt tol nagyjabol ugyanigy es ez kezdett kielezodni :)

WICKEDWITCH 2020.12.09. 12:09:35

@hereverő heverő: mi egyetemista korunkban jártunk többször, meg utána párszor voltam, amikor fölmentem haverokhoz, de az utolsó látogatásom is 10+ éve volt. Tavalyelőtt (?) az egyik ismerősöm volt ultrabalatonon, és kiposztolt egy pirítóst, amely ránézésre olyan volt, mint régen. Azért remélem, a receptre legalább vigyáznak... :)
@Ármándójózsi: meg csipkekesztyűben... :D

Ármándójózsi 2020.12.09. 12:10:22

@Alice from madness: Jó, persze ez jogos valamennyire, de nyilván mindenki szeretné kifejezni a saját szavaival, hogy mennyire, ki van már tőle. Ez volt Renatóval kapcsolatban is, amikor kijött belőle az igazi énje. :)

Gia 2020.12.09. 12:12:13

A fiú akiről nem beszélünk azért idekint is felkorbácsolta a kedélyeket. :-)

Gia 2020.12.09. 12:14:37

De vicces lenne ha Reno a nagy fogadkozása után megint más mögé állna be ..

2020.12.09. 12:21:23

@Ármándójózsi:
Renorol egy napig ment a tema kb :D

Na de nem kezdek bele majd csendben szemlelodom es eszem a popcornt, ugyis lesz meg aki veresen komolyan gondolja az oldalfoglalast nem ilyen kis kobold mint en :D

hereverő heverő 2020.12.09. 12:27:05

@Alice from madness: Trollkodni bármennyit bármikor. Véleményt elmondani is bármennyit bármikor, egy-két-sok napon át is. De amikor megpróbálnak meggyőzni, hogy mit és hogyan tegyek, hogy miért vagyok én hülye mert X Y Z, azt nem. A legutolsó VV-Hv is ezért fulladt anyázásba, ki is szálltam még a vége előtt. Ezt szeretném itt és most elkerülni.

2020.12.09. 12:30:01

@hereverő heverő:
Hat nem lenne problema ha villaszintu veszekedesek nem lennenek mert ez az egyik oka amiert a facebookot otthagytam, ruhellem azt a veresszaju viselkedest ami ott megy.
Es a HV meg azert tetszik mert eddig ertelmesnek tunik a nep.

LaciHogyVoltol 2020.12.09. 12:30:42

@VV Erőlegény: Ginára azért nem tennék mellényt, addig jó, amíg látni se látjuk :) Az elmúlt adások végelátatlan Gábor hisztériáinak egyetlen pozitívuma, hogy Gina-Amanda-Renátó kiszorultak az öfikből.
Amúgy én is egyedül Renátó-Gina-Merci mellen szavaznám vissza a Gábort, Amanda még határeset lenne, de őt nézni kevésbé irritál, viszont igazából Amanda nagyobb pszichopata lehet, mint Gaben, belőle egy kinti tömegmészárlást hamarabb kinéznék, így Amandát szívesebben látom bezárva, még a luxusbörtönbe is :D

2020.12.09. 12:32:44

@LaciHogyVoltol:
Amanda idegbeteg mimikaja minden adasidot meger :D

hereverő heverő 2020.12.09. 12:32:44

@Alice from madness: Én nem vagyok értelmes, és én nem vagyok egyéniség sem!

2020.12.09. 12:33:14

@hereverő heverő:
Pedig mi itt mind egyenisegek vagyunk!
Vagy akkor csak Te nem? :)

Ármándójózsi 2020.12.09. 12:35:07

@hereverő heverő: Te magad vagy az értelmetlen tömeg? :DDD

2020.12.09. 12:44:20

@hereverő heverő:
Kedves kis nota :D
De bejon

Ármándójózsi 2020.12.09. 12:48:44

Szavazzunk!!! :)
Szerintetek ki lesz a kiválasztott?
Az én tippem: Moh

2020.12.09. 12:57:56

@Ármándójózsi:
Megtippelni se tudom. Ha ki akar esni akkor Balint, ha benn akar maradni akkor haaaat, nehez szitu.

Spitzbaue® 2020.12.09. 12:58:14

@hereverő heverő: Nyáron családilag voltam a Hatlépcsősben (kb. minden nyáron :-): a pincér feledékeny volt, a kaják nagyrésze éppen, hogy ehető, viszont a velőskenyér jó volt, és az elfogysztott fröccsmennyiség után szép kerek volt a világ. :-D
Gödrösre is járunk, lehúzós, de ingyen lehet fürödni (ha biciklivel mész), és a büfé árak viszonylag egyeztetve vannak Balatonszerte.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 12:58:17

@hereverő heverő: ez most betalalt, ugyhogy megyek is vissza dolgozni

WICKEDWITCH 2020.12.09. 13:01:45

@úgymond olvasó mmkk: nahát, azt hittem, karácsonyi lesz :))) De tetszik. :)

Spitzbaue® 2020.12.09. 13:02:43

@Ármándójózsi: Szerintem is Mú lesz az. GaBika majd kreál egy/több mondvacsinált indokot, hogy miért nem Bálintot viszi. (Azóta is azon röhögök, hogy valamelyőtök írta, hogy vigyázba állt benne a salakanyag :-DDD, amikor Bálint levette a kendőt)

hereverő heverő 2020.12.09. 13:03:34

@Niemandhäuser: Igen, akkor kb egyeznek az élményeink. Velőskenyeret nem ettünk kora nyáron, lehet hogy azt kellett volna :)

WICKEDWITCH 2020.12.09. 13:07:22

@Niemandhäuser: @hereverő heverő: én ott a velős kenyérnél még nem jutottam tovább az étlapon, mert hát azt muszáj, aztán véletlenül mindig lecsúszott belőle másfél-két ebédnyi... :D

WICKEDWITCH 2020.12.09. 13:12:16

Én is leadok egy tippet Múra. Dani lila, Robival szerintem nincs baja, Bálintot nem hiszem, hogy meg meri lépni, kivéve talán, ha tényleg nagyon ki akar menni, bár akkor föl is adhatja. Ki van még? Ja, tényleg, Renátóba beleállt már?

OriginalBlackMamba 2020.12.09. 13:17:29

Megnéztem az öfit, meg elolvastam pár, az adás alatt jött kommentet.

A villalakóknál levő telefonon nincs semmilyen internetszolgáltatás, csak fényképezésre tudják használni a telefont. Amit készítenek (képet) az megy egy szerverre, onnan töltik fel a szerkik (vagy erre kijelölt gyakornok, szociális média szaki, tökmindegy) az instagramra meg mindenhova.

Dani nem most kapta tehát a képet Virágról, hanem amikor a Bálint megkérdezte Virág vezeteknevét és ő elmondta, akkor mondta Dani, hogy neki ez ismerős és utána esett le neki, hogy azért, mert anno valamikor egy haverja küldött a Viragrol neki képet instan, és mivel Virág ugye kint influenszer, valószínűleg akkor Dani megnézte az insta oldalát és megjegyezte...

Gábor szarkavarását én már nem bírom, amint kinyitja a száját idegrohamot kapok ettől az álintelligens stílustól, kb nem jön ki olyan mondat a száján, amiben ne lenne valami hiba, rossz szóhasználat, stb és ez a mű modorosság meg áhhh...

Bougie 2020.12.09. 13:21:59

A tegnapi összefoglaló alapján számomra teljesen egyértelmű, hogy Gaben nem meri Bálintot kivinni, helyette Moh lesz a kihívott, emiatt rúgta vele össze a port, hogy ezt minél jobban megalapozza. Egyik fiú sem szimpatikus egy cseppet sem, de kettejük közül inkább Mohra fogok szavazni, Gaben ámokfutásától már a hideg ráz.

Gia 2020.12.09. 13:36:55

@OriginalBlackMamba: Eh...Dani megvilágosodása Virágról szerkesztői súgás volt.Reagálni kellett a hírekre.Vivi sem véletlen vallott múltkor az erőszakról.Meg akarnak minket vezetni a latlok.Le velül a padlóla,de dulván!

2020.12.09. 13:50:55

@Ármándójózsi: Mindegy, neki Kata mosolya a lényeg.

2020.12.09. 14:11:26

Na en kozben visszaneztem a tegnapi kurva nemkurva videot, igy indul:
V:Ledneczki Virag
D: jajj tesoooo en akkor vagom, ott ribanckodik az instagramon...probalom osszerakni a kepet
(Az instan amugy a tablas kep nincs fent)
B: valahogy vazold fel azt a kepet amit mondtal
D: teso nemmerem
B: provokativ kepek vannak fent
D :jajj tessooo es ott van fenn az instagrammomba

Rohogcseles de mondd el stb stb...

D: de most mit idegeskedsz, van ilyen kep vagy nincs? Mert szerintem van
B: szerinted lehet ilyen?
V: hat csinaltam mar eletemben kepet

Dani es Balint huzzak tovabb...

V: de en tudom mirol beszelsz
D:(szamomra meglepett hangsullyal) igen?

Toltelek dumalas kit mennyire nem zavar a dolog

Haloban az agyon:
V: gondoltam, hogy majd megoldom en az eletemet, nem kell nekem semmi,inkabb erre vetemedek, nem tudom, meggondolatlan voltam basszus,mert persze milyen jo eletem lesz majd meg mittomen. Es nyilvan hivogatTak onnan az oldalrol,en meg mondtam, hogy hagyjuk ezt az egeszet,mert en nem akarom azt csinalni.
D: en nem lattam csak egy ilyen tablas kepet
V: tudom azt hogy melyik keprol beszelsz es tudom hogy van egy ilyen tablas kep, meg volt talan vagy harom azon kivul,de.....nyilvan gaz amit csinaltam...de ezt most nem tudom visszaporgetni
D: kurvanagy
V: ja nagyonnagy. Felvallalom Dehat..mindenkinek lehet ilyen az elete hat most bazdmeg ez van. Szerintem attol meg normalis ember vagyok. Ha el akarsz kerulni megertem

(Dani kozbevakkantasai nem befolyasoljak a sztorit igy az nem mind van benne, de nagyreszt rohoges megertes egyutterzes van most benne)

Balinttal a szaunas szituban Dani osszedoglalja Virag helyett a sztorit.

Virag tovabbi hozzafuzese: hivtak, az az oldal,hogy akkor tenyleg most ezt inditsuk el ezt az oldalt. Es en meg mondtam neki hogy ugye nem. Mert nem. Es kitalaltam a gyereknek 2 napra ra hogy en nem szeretnek amugy meg en maradok itt itthon,
Es hogy nem akarok megse ilyenekbe
B: tehat meggondoltad magad
V: igen, es hat neki megvoltak ugye ezek a kepek es ezekkel tudom azt hogy igy dolgokat csinalt.es nem tudok mar mit csinalni. Nem allt jol a szenam otthon,tenyleg nagyon rossz volt, pszichologushoz jartam, volt hogy anyukammal nem beszeltem, ilyenek. El akartam koltozni, rosszul voltam otthon konkretan.

Ezt kovetoen Dani ujra osszefoglalta a sztorit es kb ennyi volt a lenyeg.

Alice szolgalati perceit olvashattak.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.09. 14:14:24

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Katának addig jó míg Gaben bent van. Kíváncsi vagyok vajon neki van-e még barátnője?

Ha Mú-ra dobja az x-et lehet, hogy Gabenra szavazok.
Van olyan opció amikor inkább őt választanám, mint az ellenfelét.
Ha Danit vinné akkor is Gabenra "savaznék".
Vivi, Gina, Amanda, Fru és Rennátó esetében is rá szavaznék. Nem Gaben miatt, hanem mert annyira antikarakterek nekem, mint a fene. Pedig Röné eleinte nagyon jó volt...

2020.12.09. 14:24:53

Mindenkinek üdv, @Ármándójózsi: is és @Alice from madness: is kedvenceim, remélem szent a béke.
@úgymond olvasó mmkk: küldök egy szaloncukrot

mindenki másnak is egy-egy szaloncukrot

témához nem tudok sokat szólni mert nincs időm olvasni de Gábor hívja ki Mercit vagy Moht (ez miféle nevet választott magának) - ma hív ki v hétvégén? Vagy hétvégén már párbaj?

2020.12.09. 14:30:16

@username loading:
Igy jar aki feluletesen olvas, nem is volt sose nemszent :D
Ma kihivas szombaton parbaj es en ennek alkalmabol Unikornis tortat fogok aznapra csinalni :D

2020.12.09. 14:33:19

@Alice from madness: ú azt meg tudnám enni :D köszi az infokat :) meg minden mást IS

2020.12.09. 14:35:41

@username loading:
Nagyon szivesen mindent IS :D

Gia 2020.12.09. 16:23:10

Öcsém..Digó plázákba jár,hogy megnézze felismerik-e.....Kötsög.
Tudja vki,hogy megbocsátott-e neki a csaja?

2020.12.09. 16:26:56

@Gia:
Azt irjak hogy meg...

Gia 2020.12.09. 16:29:44

Hja!Azt nem hallottátok,hogy Gaben az udvaron magányosan feltette tegnap a Belevalóban a kérdést,hogy" Lenni vagy nem lenni"?
Súgok neki:bent nem lenni.Mennyé haza Katázni.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 16:30:21

@Gia: micsoda szofisztikalt uriember!

Gia 2020.12.09. 16:31:39

@úgymond olvasó mmkk: Egyébként mikor fekete-fehérben mutatták egész jól nézett ki. ☺

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 16:34:32

@Gia: legalabb valaki szepen kerdezi a fentebbvalokat :DDDDDD

2020.12.09. 16:48:28

Igazabol azt kell h mondjam h Digo egeszen emberi a Jottem lattam buktamban. (Igen....nezem....)

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 16:49:30

@Alice from madness: Köszönjük szépen, egy élmény volt a választékos beszélgetést leírva is látni! :) Amúgy tényleg köszi.

Cérnahuszár 2020.12.09. 16:59:40

@Ármándójózsi: szerintem merci lesz a kiválasztott. Valahogy megideologizálja majd miért, de legfőképp basztatni akarja majd moh-t
valahogy nagyon alattomosnak érzem gabent, Gríma Wormtongue.

2020.12.09. 17:06:29

@Gia: A Hamletből az idézzen, aki egy bosszú lehetőségén őrlődik, Gábornak viszont nincs mit megbosszulnia. Ezen kívül, ha Kata az ő Opheliája az még gázabb párhuzam. No meg a nőgyűlölő dán királyfi hogy passzol a sugallni kívánt képhez?

„Hah! egy zsíros ágy
Nehéz szagú veritékében élni,
Bűzben rohadva mézeskedni ott
A szurtos almon –” :-P

Gia 2020.12.09. 17:09:50

@Alice from madness: Nagyon köszi a leírást.Sahajnos nem tudok hinni Virág ártatlanságában.Mind ezt mondják..Egyébként meg az ő hangja kezd legalább annyira idegesíteni,mint a mini Marilyn Monroe Mercié..

Gia 2020.12.09. 17:14:15

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Szerintem túlgondolod.:-)Csak azon filózhatott,hogy akarjon-e egyáltalán bent maradni,de nem képzelte magát Hamlet helyébe.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 17:14:56

@Gia: ha egyaltalan tudja, mi az a Hamlet

2020.12.09. 17:16:34

@Nátha ellen bálna:
Na nektek semmi nemjo, se az ha nem hallani se az ha kivonatozza valaki :D
Szivesen

2020.12.09. 17:17:52

@Gia:
En mar tegnap leirtam errol amit akartam, a videot csak azert irtam ki mert idom es fokepp a kedvem engedte, gondoltam aki tegnap csak foszlanyokban hallotta (mint en) az orulni fog :D

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 17:21:43

@Alice from madness: Dáhonnem jó! (Milyen régen vonatoztam.)

LaciHogyVoltol 2020.12.09. 17:28:28

@Cérnahuszár a naív: Bárcsak így lenne! Egyből repülne a szavazat Gabenre, hogy visszamenjen! :D

Egyébként Mercike szerintem is benne van a pakliban, és ha meglepőt akar húzni, akkor őt választja, de Bálintot és Moht még mindig esélyesebbnek érzem, főleg az utóbbit. Rumcájsz iránt viszonzatlan plátói szerelmet érez, teljesen erre utaló féltékenységi hisztit csapott akörül, hogy Rumcájsz a faszvakarót közelebbi barátjának titulálta, mint őt. Azóta is ennek a tünetet produkálja, mindig róla beszél, őt ekézi, őt támadja, de egy közös párbajba nem menne bele, mert annak végleges szeparáció lenne a vége, azt meg nem akarja...azt is lehetne mondani, hogy Gaben egy féltékeny p*csa. :D

2020.12.09. 17:31:48

@Nátha ellen bálna:
En rovid idon belul fogok :D

Gia 2020.12.09. 17:35:03

@úgymond olvasó mmkk: Tuggyaaaa.A Hamlet az egy puffasztott rizsszelet.Ezt mindenki tuggya. ;-)

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 17:35:06

@Alice from madness: Jó szagú rezeda, hova vonatozol? Nem jó ott, ahol éppen vagy? :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 17:35:52

@Alice from madness: aztan csak ovatosan a kalozokkal, veszelyes letformak

@Gia: tenyleg? en ezt nem tudtam :DDDD

OriginalBlackMamba 2020.12.09. 17:36:07

Na, még egy anya-lánya baráti kapcsolat... és anyukának nem tetszett, hogy Fru levette a melltartót, de “okos lány, biztos volt rá oka”, Renátó pedig szimpatikus neki... ööö, oké....

nlc.hu/sztarok/20201208/vv-fru-edesanyja-valovilag-vv10/?fbclid=IwAR1etXPI4ofE9SAE7VDR7u_djJxTl-IPOhwgnL9WeuDL47RgB4-hJPtcg4M

Gia 2020.12.09. 17:36:58

@úgymond olvasó mmkk: Nézd meg a gugliban. :-)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 17:38:17

@Gia: ja.. ja! tenyleg, nem raktam ossze, hogy ham-let=hamlet. sotet-e vagyok-e?

Cérnahuszár 2020.12.09. 17:39:01

@LaciHogyVoltol: csípném én is, merci nem csinál semmit, nem lenne nagy veszteség, a későbbiekben sem várható nagy attrakcijó tőle. Moh viszont örjöngene, a lila miatt viszont nem lehetne kihívni Grimát a következő körben. Így bálint-dani-moh banda kénytelen lenne gríma csapatából választani és nem grímának kellene elvégezni a saját csapta ritkítását. Az erőviszonyok maradnának, ha az ő csapata is veszít egy embert, de a piszkos munka elvégezve.
Ugyanez virág jelölésével is működik, csak akkor dani őrjöngene. Mind a két srác kibillentése a csaj elvesztésével adná a műsort.

WICKEDWITCH 2020.12.09. 17:39:37

@Alice from madness: köszi! :) Azért van kontraszt anyuka és Virág sztorijai között...
@Gia: ez komoly??? Bakker... :DDD

Hedo a nokedli szaggató 2020.12.09. 17:42:24

@Cérnahuszár a naív: ha Mercit viszi és kinthagyja, akkor kevesebb zaj figja bacni a fülem

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 17:42:59

@Gia: meg a koponyam, amiben a vodk.. akarom mondani a fureszport tarolon

Cérnahuszár 2020.12.09. 17:44:15

@Cérnahuszár a naív: még annyit a fejtegetésemhez, két legyet ütne egy csapásra, mivel kapna egy lilát, nem neki kell lejátszani hogy kiessen vagy bálint, vagy valaki a mostani bandájából. Kockázat most van csak, de megtérülhet, ha csajt hív ki, persze ő nem tudja hogy mind virágnak, mind mercinek piszok sok kövcetője van. A benti rangsor szerint a csajok lent vannak a lista alján.

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 17:50:43

@úgymond olvasó mmkk: Mámegin be vagy bódulva? Eh, fiatalság bolondság!

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 17:51:16

@Nátha ellen bálna: ha tudnad, milyen parti van a fejemben, sargulnal az irigysegtol

2020.12.09. 17:54:13

@Nátha ellen bálna:
Muszaj,vegetert a nagyizas vissza kell jutnom Pestre valahogy :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 17:59:08

@Nátha ellen bálna: megbotránkoztattalak? jó. csak a szívedre vigyázz, ebben a korban..

@Alice from madness: megelőzött a fiatalember, ki sem józanodtam :DDD (amúgy csak simán fáj a fejem, és csörögnek benne a cintányérok, verik a dobokat, szól egy kis tuctuc is, tényleg csúcs ez a parti)

2020.12.09. 18:02:36

@úgymond olvasó mmkk:
Veri a kis cintanyeros majom a cintanyerjait
(Fogadd egyutterzesem, nekem ez volt a vasarnapom)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 18:11:16

@Alice from madness: nagy majomnak kis majom jár :DDDDDDDDDD

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 18:19:15

@Nátha ellen bálna: a budapest parádé ehhez képest kutyaf@sza vót, kérem alássan (áldassék a cataflam)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2020.12.09. 18:26:44

én eskü félnék a bentiek helyében, hogy alszok, és ott áll a Gaben felettem, hogy beszélnünk kell.....

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 18:30:22

@úgymond olvasó mmkk: Idén úgyis elmaradt a Prájd is, ez a színes kavalkád a fejedben bepótolja! :P

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 18:33:21

@Nátha ellen bálna: húzogatod az oroszlán bajszát? bátor :P

Bougie 2020.12.09. 19:07:21

@úgymond olvasó mmkk: @Alice from madness: Éveken keresztül minden hónapban törzsvendég voltam az ügyeleten, olyan erős migrén gyötört, hogy az injekción kívül semmi sem segített. Nem akartam beletörődni, hogy az már így marad életem végéig, így borzasztó sokat olvastam a témában, hogy mi lehet a megoldás erre. Ami nálam bevált: heti 4-szer sportolok, ügyelek rá, hogy minimum 3 liter vizet megigyak naponta, tejtermékeket, finomított szénhidrátokat, alkoholt, koffeint teljesen száműztem, B2, C, D vitamint, vasat, magnéziumot, káliumot, halolajat szedek naponta. Elismerem, elég restriktív, viszont azóta kutya bajom, egyszer nem tört rám migrénes fejfájás. Nem mondom, hogy bárkinek is ezt kell követnie, főleg úgy, hogy sem orvos, sem dietetikus nem vagyok, pusztán nekem ezek váltak be.

2020.12.09. 19:07:59

Az a cintányéros felém is járt ma délután. De orvosoltam.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 19:12:04

@Nátha ellen bálna: nyet :P

@Bougie: nálam ez a covid mellékhatása sajnos.. ki tudja, meddig fog tartani :(

Gia 2020.12.09. 19:22:03

@repuloezustmokus: Szerintem lassan Gabennek kell félnie,hogy a többiek behajintsàk a jakuziba és ráülnek a tetejére... :-)

WICKEDWITCH 2020.12.09. 19:23:20

@Bougie: migrénre még nem próbáltam, azom szerencsére nagyon-nagyon ritkán szokott lenni, de "sima" fejfájásra nem rossz a koffein. Egyszer egy gyógyszerész ismerősöm ajánlotta, hogy gyógyszer beszedése előtt érdemes bepróbálkozni egy kávéval, és nekem sokszor beválik. Csak a nagyon makacs eseteknél veszek be gyógyszert (Quarelint). Csak azért írom, mert tényleg mindenki másmilyen, és hátha valakinek meg ez válik be. :)

WICKEDWITCH 2020.12.09. 19:26:32

@repuloezustmokus: ha ilyen körülmények között lecsapná valaki, azt vajon kizárnák??? :)
@Gia: ja, aztán ott bugyborékolná, hogy "ha én megtisztellek azzal..." :D

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 19:35:36

@úgymond olvasó mmkk: Nem szeretnék kéretlen jótanácsokkal gyünni, és reklámozni sem. Itt gyön a "vessző, de". :) Amit én nagyon ajánlanék a covid utáni regenerálódásra: G-Bomb 2.0; Multi Pro Plus; D3 Forte; Gold Standard Curcuminoids; Omega 3. Mind Scitec, én aztat ösmerem. A Multi Pro mellé mehet további C-vitamin, lehet kapni por formátumban is, és akkor úgy adagolod, ahogy szeretnéd. Ha pedig gyomorpanaszokat is okozott a covid, akkor a ProbFlora szinbiotikumot tunnám ajánlani.

Ez mind csak személyes vélemény, illetve részben tapasztalat, nem szeretném, hogy kirobbanjon valami vita a táplálék-kiegészítőkről. :)

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 19:37:51

@WICKEDWITCH: Szerintem ezt csak úgy tudhatják meg, ha kipróbálják. Remélem, ha esetleg visszamegy a párbaj után, akkor valaki leteszteli ezt. :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 19:38:29

@Nátha ellen bálna: vigyázzá, mert gyön az anti-táplálék-kiegészítő lobbi, oszt a fejedre koppintanak :))))))) (megnézem őket, köszönöm)

Gia 2020.12.09. 19:38:36

@WICKEDWITCH: :-DDD Biztos lenne véleménye..

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 19:41:24

@úgymond olvasó mmkk: :D A G-Bombot kiemelném, mert egy hozzám közel álló személynek, akinél elég kemény lefolyású volt a covid, vettem a regenerálódáshoz, és nagyon jónak érzi! A vírus után még volt egy 2 hetes utóhatás is, és az alatt is segített Neki.

WICKEDWITCH 2020.12.09. 19:41:57

@Nátha ellen bálna: én híve vagyok a kísérletekkel történő bizonyításnak, de szerintem előtte is kipróbálhatnák, akkor még csak vissza se kellene szavazni... ;) :D

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 19:43:11

@WICKEDWITCH: :D :D Vagy előtte, és - amennyiben indokolt - utána is?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 19:43:38

@Nátha ellen bálna: biztos az volt a baj, felkérdeztem a nagyfőnököt ott fenn, hogy ugyan nem lehetne-e, hogy abbahagyja a szisztematikus szivatásomat.. utána kezdett el fájni a fejem. azt üzente, hogy nesze, adok még :DDDDDD

WICKEDWITCH 2020.12.09. 19:50:50

@Gia: és még véletlenül se tartaná magában... :D

WICKEDWITCH 2020.12.09. 19:53:24

@úgymond olvasó mmkk: azért van a jakuzzinak teteje, hogy bent tartsa :)
@repuloezustmokus: álmomból fölébredve én ütök, vagy rúgok... Hangosan... :)))

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 19:57:20

Jstét, már megint itt rendetlenkedtek?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 19:58:59

@ppupu: bálna szemtelenkedik csak szokás szerint..

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 20:05:14

@ppupu: Jó estét! Csak Úgymond Olvasónak megint sok volt a tütü.

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 20:09:36

@úgymond olvasó mmkk: Kihagytad, hogy pernahajder, pedig az a középső nevem.

Bougie 2020.12.09. 20:16:07

@úgymond olvasó mmkk: Ezt én sem tudom, még nem estem át a koronavíruson, átesett ismerőseimnek teljesen változó volt, hogy meddig tartottak a tüneteik. @Nátha ellen bálna: tanácsai hasznosnak tűnnek (van némi átfedés köztünk a vitaminok tekintetében). Márkát nem írtam, jelenleg Myprotein termékeket szedek, ár-érték arányban ez a legkedvezőbb számomra, de a Scitec, BiotechUSA vitaminjait is használtam korábban., azok is jók.
@WICKEDWITCH: A kávé sima fejfájásnál valóban segíthet, migrénnél csak olaj a tűzre, tapasztalataim szerint. Quarelin valóban egy fokkal hatékonyabb, mint egy paracetamol, ibuprofen tartalmú fájdalomcsillapító, de nekem az sem szüntette meg a problémát, csak enyhén csillapította, nem volt elegendő. Minden ember szervezete más, lehet valakinek a te ötleted válik be:)

Qqts 2020.12.09. 20:17:56

Helloooooo Triiiiumviiiirek!

Kis kihagyas utan Qqts indaahaaaúúz!

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 20:21:34

@Bougie: óvatos vagyok a vitaminokkal, eddig szinte az összes "jó nevű" c vitamintól valamilyen allergiás reakcióm lett (legutóbb csalánkiütéses lettem, egy élmény volt)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 20:22:45

@ppupu: mit tehetnék? kiprovokálja a vérszívást.

@Qqts: na végre, a barcelonai könnyező madonna minden erejére! kiabáltam itt neked, hogy gyüjjé mán ki az ágy alól :D

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 20:24:38

@úgymond olvasó mmkk: Az nem attól volt, hogy részegen véletlenül behajtottál biciklivel a csalán közé?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 20:26:18

@Nátha ellen bálna: már megint nyitott szemmel álmodtál napközben, látom. a te korodban éccaka már aludni kéne, nem kommentelgetni jobbra-balra, oszt akkor nem álmodoznál ilyen vadakat kora délután, a szaloncukor után.

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 20:29:57

@úgymond olvasó mmkk: A fél nyolc nekem valóban kora délután, ilyenkor élénkülök fel!

Qqts 2020.12.09. 20:30:59

@úgymond olvasó mmkk: elobujtam, hogy jelenletemmel enyhitsem a kobak fajdalmadat :))
Szeretet energiaaaa!
Minden ember gyógyulása: 88888588888
Azonnali gyógyulás: 19751
Fájdalom kiiktatása: 2190148901519

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 20:31:42

@Qqts: ágy alól kimászás: 426971235 :)

Kosztarika 2020.12.09. 20:32:22

@Qqts: szeva tesó! Rég láttalak. Igaz én is olvasok inkább, mert lassú vagyok, így mindig mindent leìrnak, mire kigondolom. :D

2020.12.09. 20:33:18

Hahh. Tuleltem a vonatot es legyoztem kelenfold aluljarojanak katakombait. Nem szabadultok :D

2020.12.09. 20:33:45

@Kosztarika:
Nem te vagy lassu mi vagyunk gondolatolvasok :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 20:35:05

@Alice from madness: kelenföld az egy kalandos hely. tavaly sokat jártam ott.

Qqts 2020.12.09. 20:36:47

@Kosztarika: csokozoon :)

Kis nemasag, erom nincs vegig olvasni az elmult par nap alkotasait. Pedig nagyon erdekelnenek a meglatasaitok

2020.12.09. 20:37:10

@úgymond olvasó mmkk:
Eleve egy kor alaku teremben eltevedek, szoval nekem barmelyik 1 kijaratnal tobbel rendelkezo aluljaro kesz utveszto.

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 20:37:50

@Qqts: Régen hallottunk felőled tesó... [tökvakarás] szasz... szóval mi a pálya... bakker nem bírok lemenni villalakóba :-))

Bougie 2020.12.09. 20:38:42

@úgymond olvasó mmkk: A helyedben csináltatnék egy nagylabort, hogy kapj egy általános képet a szervezeted állapotáról, működéséről, majd elmennék egy allergológushoz is. Konkrét orvost nem tudok ajánlani, mert úgy rémlik, nem Budapesten élsz.

WICKEDWITCH 2020.12.09. 20:38:51

@Nátha ellen bálna: legyen. Nem vagyok én semmi jónak az elrontója. :DDD

kis.herceg 2020.12.09. 20:38:52

jó estét, máma Schumi lesz a Belevalóban?

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 20:39:19

@Alice from madness: Egy hős vagy. Én egyszer egy kollégát vártam Kelenföldön kocsival. 20 perc volt mire rámtalált... Közben telefonon navigáltuk egymást

Kosztarika 2020.12.09. 20:39:48

@Alice from madness:
Téged ismerve nagyon kell vigyázni, mert ha a mi kettőnk gondolatai összekavarodnak, abból oltári nagy baj lészen.

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 20:39:59

@úgymond olvasó mmkk: Megjött QQTS oszt egyből kinyílt a csípád, mi ?

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 20:40:15

@úgymond olvasó mmkk: Nnnnnnna, megszólalt a helyzet magaslatán álló...

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 20:42:57

@ppupu: a csipát reggel kimosom a szememből.

@Nátha ellen bálna: ha így folytatod, eldugom a protkódat, oszt nyammoghatsz a száraz kenyéren.

@Bougie: köszi :)) a labor idén kimaradt, de allergiateszten voltam. brrrrrrr

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 20:44:48

@Nátha ellen bálna: Megjöttek a Triumvirnyákok, mingyá gyön az ív :)

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 20:45:30

@úgymond olvasó mmkk: Nemsokára gesztenyepürén fogok nyammogni, itt vár a hűtőben. Csak még megtanulom a részvényesek jogait és kötelezettségeit.

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 20:46:00

@ppupu: Majd meg lesznek szórva jelekkel.

2020.12.09. 20:46:31

@ppupu:
Engem is vartak, telefonos navigacio is volt de a szintidom talan jobb volt mint 20 perc :D talan...

@Kosztarika:
:DDD
Kaosz es pusztulat

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 20:47:27

@ppupu: A Triumvirátus kikből áll pontosan?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 20:48:20

@Nátha ellen bálna: fú te.. teeeeeeeeeeeeee :)))) (én is tanultam, még 2 tételem van hátra, de lehetne már szombat 11 óra. kész vagyok idegállapotilag, Mauni-ka)

@ppupu: ja, huszonnegyedike szöszmösz ív a hülyeangolok, angolhülyék körében :)

Qqts 2020.12.09. 20:48:23

@ppupu: semmi kulonos oka nem volt, ido hianyban szenvedtem

Kosztarika 2020.12.09. 20:48:45

@ppupu: húzd meg magad öreg, ne uszíccsá mer' hármas párbaj lesz szombaton. Ott fogsz ülni Gaben és ?? között és ellened szavazok. De addig még ki tudsz engesztelni.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 20:49:34

off: azért ahhoz tehetség kell a konyhafőnökben, hogy olyan alapanyagokat rakjanak össze, mint kecske és csalán, vagy pisztráng és fahéj, bárány és pisztácia.. a hal-fahéj kombinációtól forog a gyomrom

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 20:50:36

@Qqts: pedig látod, ezek itten kóstolgatnak engem állandóan

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 20:51:58

@Kosztarika: Felbomlik a téridő-kontinuum, és megsemmisül a világegyetem. A jobbik esetben csak a mi galaxisunk semmisül meg.

Kosztarika 2020.12.09. 20:56:07

@Nátha ellen bálna:
Egyre gyakrabban érzem úgy, hogy megérett a világ a pusztulásra. :(

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 21:03:06

@Nátha ellen bálna: Tudod bálna, mindent elmond a Triumvirtuálisokról, hogy igazából négyen vannak. QQTS mint alapító, Kosztarika - Ő az erőember a csapatban, látod most is már megaszondta nekem a tutit (most készülhetek a párbajra :-D ), úgymond olvasó mmkk - ő verbális harcos kitartó és rettenthetetlen. A negyedik tag meg úúúú ezért kapok a pofámra, mert nem vagyok benne biztos, de azt hiszem Gina.
Amúgy pár nappal ezelőtt megpróbáltam éket verni közéjük és elkezdtem hízelegni Kosztarikának hátha kirobbantom a csapatból de aztán elfáradtam és feladtam.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:06:30

@ppupu: csapjon magába a tulipános istennyila, mer' én elő nem hívom többet a jövő karácsonyig se!

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 21:08:13

@úgymond olvasó mmkk: Amúgy kicsit mellé ment, én az útkaparó vagyok :)

Kosztarika 2020.12.09. 21:09:53

@ppupu:
Cavington!! Kavarognak benned az események és a helyszínek. El vagy rugaszkodva a valóságtól.
Gina a villában van , a hv szövetségesünk Gia.
Ps: hízeleghetsz, aztat szeretem, csak senki meg ne tuggya!

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 21:10:09

@ppupu: Ez durva! És Úgymond Olvasót nem próbáltad meg gesztenyepürével lekenyerezni? (kis képzavar)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:11:48

@ppupu: nálam a hízelgéssel nem érsz el semmit, tessék máshol házalni :)))) (nem vagyok amúgy cuki)

@Nátha ellen bálna: cöcö, óvatosan..

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:14:00

nekem most esett le, hogy nem a Radics Gigi nevű művésznő énekli a VV főcímdalát? egy világ omlott össze bennem..

Qqts 2020.12.09. 21:16:10

@ppupu: ez most megsimogatta a lelkem. Gyonyoruen osszefoglaltad a brigadunkat.
Veszelyesek vagyunk, hatalmas pofaval kommentelunk, amit ellensulyozunk a bajossagunk. :)))

Es igen! @úgymond olvasó mmkk: jol mondja! NEM VAGYUNK CUKIK!

Ego0123 2020.12.09. 21:16:18

@úgymond olvasó mmkk: Sokat gyakoroltak rá, fejben kell lenni egy csomó receptnek. Feke pali nagyon jó

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:18:38

@Ego0123: nem bírom feldolgozni a hal+fahéj kombinációt még mindig. hajrá Feke Pali :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:19:20

@Qqts: a legszebb az egészben, hogy azt hiszik, mindig ekkora pofánk van :DDDDDD

Qqts 2020.12.09. 21:20:21

@úgymond olvasó mmkk: most voltam fogorvosnal. Minden masodik szavam az volt, hogy “bocsanat”, “elnezest”

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:21:42

@Qqts: a fogorvosnál a létezésemért is elnézést szoktam kérni :D

Kosztarika 2020.12.09. 21:21:47

@úgymond olvasó mmkk: pedig csak itt arctalanul. Hihihi
El tudjátok rólam képzelni, hogy a szőnyeg alatt osonva kérek engedélyt meghunyászkodni????

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:23:04

@Kosztarika: magamból kiindulva bárkiről bármit el tudok képzelni :D

Kosztarika 2020.12.09. 21:23:24

@úgymond olvasó mmkk:
@Qqts:
Én a nőgyógyásznál vagyok nagyon zárkózott.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:25:20

@Kosztarika: nem tárod fel előtte lelked csillagzatját?

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 21:26:50

@Nátha ellen bálna: Na látod Bálna, olyan kis cukik, időnként kitör belőlük a femi nyista, de én bírom őket, szeretem mikor ilyen kis rendesen játszanak a gyerekek.

Qqts 2020.12.09. 21:27:39

@Kosztarika: nogyogyasznal oriasi figura vagyok. Altalaban a dokik probaljak oldani a szitut. Haaat nalam nem. En mondok neki hulyesegeket, hogy ne legyen zavarban

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:29:02

@Qqts: nekem mindig utólag jut eszembe, mit kellett volna mondanom. hesteg cikivagyok.

Kosztarika 2020.12.09. 21:30:21

@ppupu:
Neked egyre sűrűbben kell járni oda prosz Tata. ;)

Qqts 2020.12.09. 21:33:20

@úgymond olvasó mmkk: probald ki, hogy ott milyen viccelodni. Sokkal lazabb leszel.
Eletem elso ilyen vizsgalatanal fogalmam sem volt mi var ram. Bementem, helyet foglaltam, megdumaltuk, hogy miert vagyok ott, majd megkert, hogy tegyem szabadda a feluletet. En szepen felalltam es letoltam, amit le kell. Mire o hevesen tiltakozni kezdett, hogy legyek kedves ezt az oltozoben (ertsd egy meterre talalhato fuggony mogott) megtenni ezt. Mire felhuztam a szemoldokom: Talan a doktorur szegyenlos?!

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:35:47

@Qqts: en annyira zavarban voltam eloszor, hogy felboritottam a paravant, ami mogott oltozni kellett.. elefant a porcelanboltban.. :DDDDDDDDDD

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 21:36:19

@Kosztarika: Na kezdődik... Má megint ez a személyeskedés

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 21:36:31

@úgymond olvasó mmkk: Gondoltam, szólok: most bontom a gesztenyepürét.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:38:18

@Nátha ellen bálna: várjál, várjál, megláttam azt a sok finom madarat meg gyümölcsöt, amivel dolgozni kell a népnek a konyhafőnökben, és zokogok.. mindjárt beszélhetünk arról is, hogy kinyitottam az ablakot, és várom a gesztenyepürét :D

Kosztarika 2020.12.09. 21:38:53

@ppupu: jobban szeretnéd ha ignorálnálak? Na ugye ;)

Qqts 2020.12.09. 21:40:20

@úgymond olvasó mmkk: a szekre felmaszva hanyagul atdobtam a labam azon a ket pohartartos rudon..a doki ram nezett. Majd annyit kerdezett:
Most van itt eloszor?
Mibol gondolja doktor ur?
Majd szo nelkul megfogta a labam es belerakta a sarkam a pohartartoba.
Alig birt megvizsgalni a nevetestol

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 21:43:06

@Kosztarika: Ne ignorjálj abba beléhalok ! hüpp hüpp

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:43:42

@ppupu: a rétes nem hatja meg kő szívem.

Qqts 2020.12.09. 21:45:09

@repuloezustmokus: hmmm
Szerintem biztos, hogy nem Moh vagy Balint.
Talan Merci. Vegulis a kendot o adta ra. Bar egyertelmu volt, hogy nem Mohra teszi..

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2020.12.09. 21:45:50

@Kosztarika: én ott ledobom a textil, aztán felmászok a vizsgálóágyra

2020.12.09. 21:46:02

Hogy a fenebe jutottatok el a nogyogyaszos elmenyekig egy VV forumon? :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:48:05

@Kosztarika: titkos vágyam egy légkalapács, honnan találtad ki?

@Nátha ellen bálna: koleszterin, vérnyomás rendben az esti programra?

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 21:48:16

@Alice from madness: Itt bármi megtörténhet és bármi meg is történt :D

Kosztarika 2020.12.09. 21:49:16

Nem tudom kit fog kihívni a kis büdös, mert kiszámíthatatlan figura. Ami kiszámítható, az a gyávasága, ezért Bálintot szinte biztosan nem.
Szerintem.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:50:15

@Kosztarika: hozzad gyorsan azt a légkalapácsot, megláttam stohl bucit a tv-ben, és kedvem lenne megsimogatni azt a nagy fejét eme csodás eszközzel

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 21:51:57

@Kosztarika: Szerintem ámokot fut és kihívja Rumcájszot. Ha így hogy Rumci letette a lila kendőt, és nem hívja ki a fijúk szét fogják szívatni.

Kosztarika 2020.12.09. 21:52:18

@Alice from madness: a fogorvostól. :DDDD
Egyébként a "zárkózottságot" elfelejtettem idézőjelbe tenni, viccnek szántam - tudom,tudom szar poén- erre elkezdtek tanítani hogy kezeljem lazán. :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:53:36

@repuloezustmokus: meglátom, és átváltozom agresszív állattá

@Kosztarika: mondtam én, hogy nem feded fel lelked csillagzatját, de ezek szerint nekem is idézőjelbe kellett vóna raknom :DDDDD

WICKEDWITCH 2020.12.09. 21:53:48

@úgymond olvasó mmkk: @Qqts: de csillám azért nem volt, ugye? :D

2020.12.09. 21:54:53

@repuloezustmokus: @úgymond olvasó mmkk: ekg, dehát emricsi is szabadon lófrál...amúgy szevasztok

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 21:55:03

@úgymond olvasó mmkk: Agresszív kismalaccá, vagy milyen állattá? :P

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:55:05

@WICKEDWITCH: testem, lelkem ünneplőbe öltöztetem olyantájt (dehogy!) :DDDDDDDDDD

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2020.12.09. 21:55:08

@ppupu: ja a csávoka bele vitte magát susnyásba a folytonos tiszteletmegadással...

Kosztarika 2020.12.09. 21:55:34

@úgymond olvasó mmkk:
Átváltozol? Ne szépítsd általában az vagy ( és nem cuki) ;)

Qqts 2020.12.09. 21:55:36

@Alice from madness: ha azt mondom, hogy a nagy pofankon keresztul, a fogorvoson at vitt az utunk.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 21:56:19

@Nátha ellen bálna: Az agresszív kismalac találkozik az erdőben a jótündérrel.
-Kismalac, amiért találkoztál velem, kívánhatsz valamit.
-Jó estét kívánok!
:P

Kosztarika 2020.12.09. 21:57:37

@ppupu: kezdéskor lelépek, élvezni akarom a műsor minden pillanatát. Szünetben jövök. Vegyétek fenyegetésnek.

tvbuzi 2020.12.09. 21:57:55

Na, vajh ki lesz a phárbajkiválasztott

tvbuzi 2020.12.09. 21:58:42

Jó csak ez a Margó

2020.12.09. 21:59:04

Koszonom mindenkinek a vonalvezetest. Akkor VV :D

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 22:00:15

Na sikerül ma rendesen indítani a műsort ?

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 22:00:40

És yes... véletlenül sikerült

tvbuzi 2020.12.09. 22:01:10

Azt hittem Phetya lesz :(

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:01:13

Sziasztok, szép estét! :-)
Még időben beestem. Yepp, nincs baki a kezdésnél. Ez is valami. :D

2020.12.09. 22:01:48

Szentimentalisan is balheznak? :)

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 22:02:11

Én ilyen krémet anno a gyerek seggére kentem mikor kipállott neki

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:02:41

Egyenesen rémisztőek ezek az arcmaszkok, komolyan. Vajon sötétben világítanak is?

tvbuzi 2020.12.09. 22:02:48

Két hét alatt megváltozott!
360fok?

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:02:57

Most szólok: plusz 20 percet számolni kell a műsoridőre, amíg Mindzsó megnevezi a párbajellenfelét.

Cimili2 2020.12.09. 22:03:02

sziasztok! :)
@Mók_Ica: puszi :)
na lássuk mennyire tökös legény gaben. vajon ki meri hívni bálintot?

2020.12.09. 22:03:10

Nem tudom megszokni azt az udvart

2020.12.09. 22:03:34

@Hannibal Gabter:
Pedig annyira termeszetes :D

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:03:36

@ppupu: Halihó! Kívülálló ellenálló maradok, megszavaztam és megmonologizáltam magammal tegnap óta. :D

Mók_Ica 2020.12.09. 22:03:42

@úgymond olvasó mmkk: @ppupu: @Alice from madness: szentimentális szia nektek :) ez az én vallomásom :)

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 22:03:42

@Alice from madness: Tudom, de a gyerek segge akkor is így nézett ki mikor bekentem neki :-DDD

Spitzbaue® 2020.12.09. 22:04:01

Szavazás: Ön szerint ki lesz a kihívott?
Majd kapcsoljuk a vellát:"Gábor! A nézők szavazatai alapján XY lesz a kihívott. Mivel ez a szavazás arra ment ki, hogy te kit hívj ki, őt kell kihívnod!"
Mercédesz távozása és Virág lila kendője után ilyen kényszerképzeteim vannak.

2020.12.09. 22:04:08

@Nátha ellen bálna:
Ugyanerre gondoltam, hogy vajon belefer a mai adasba? :D

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:04:11

@Cimili2: De ha Mindzsó, akkó nem lehet tökös. Maximum tökkelütött.

tvbuzi 2020.12.09. 22:04:12

De hiányzott már Renó és Fru beszélgetése

2020.12.09. 22:04:31

@Cimili2: dehogy vivi-moh-merci

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:04:32

@Alice from madness: Nem, de gondolom rendesen fel is teszed/kened, nem úgy, mint ők. :D

2020.12.09. 22:05:09

@tvbuzi:
Igen, enelkul mar rosszul aludnek

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:05:38

@Alice from madness: Majd minden lakóról külön elmondja a véleményét. Még Digóról is. És az előző széria lakóiról is.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:05:55

@Nátha ellen bálna: Előre félek tőle, míg barokk körmondatokban elmagyarázza, hogy miért gyáva, és miért is nem, meg miért igen. :D

Mók_Ica 2020.12.09. 22:06:02

@Cimili2: szia cicus :) szentimentálisan :))))

renáta ismét fru körül döngicsél..... ez a fiatalember igazi mazochista.... házhoz megy a lópikuláért..... fru egyébként megkedvelte..... milyen, amikor nem kedvel vkit?????

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:06:17

Fru Reninek: nem próbálkoztál.

2020.12.09. 22:06:22

@Kiégett Hobbynyúl:
Mikor hogy sikerul :D a feketeszenes a kedvencem amiben ugy nezek ki mint a mocsari szorny :D

Higienika kezd visszavagyni Dubajba :D

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:06:28

@ppupu: De csak szépen sorban, különben belegabalyodunk.

2020.12.09. 22:06:30

Na fru is kijátsza majd a szerelmetes kártyát?

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:07:05

@Alice from madness: Ugyan, csak ne nézz tükörbe éjszaka és akkor nem ijedsz meg. :DDDD

2020.12.09. 22:07:06

@Nátha ellen bálna:
Es Anikorol valamint a szerkesztokrol es a belsoepiteszekrol :)

2020.12.09. 22:07:40

Ezek hogy nem fagynak meg ilyen lengén..?

2020.12.09. 22:07:41

@Hannibal Gabter:
Dejo lesz...nezhetjuk 3 villapar agonizalasat. +Ginamanda

Cimili2 2020.12.09. 22:07:42

húh amanda segge fájdalmas. nem is azzal van a gond, h mekkora, hanem hogy úgy mutogatja, mintha 38-as méretű csaj lenne. sose néz tükörbe??

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:08:27

Ginamandáék mintha temetésen ülnének a ravatal mellett... Digo hamvainál. :D Borzasztó.

tvbuzi 2020.12.09. 22:08:46

Ezek egymásét szívják?

2020.12.09. 22:09:16

De jól elbeszélgetett Gaben Gináékkal

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:09:23

Az "olyan" szó kimondásánál miért hiányoznak mindig a lyö betűk? És a "nagyon" szónál a gyök?

Gábor aszongya: megtisztelsz, köszönöm. Mert odaült cigizni. A középső neve: Modoros Mindzsó.

2020.12.09. 22:09:32

Iden Amanda fog csengetni

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:09:42

@Hannibal Gabter: Gyors volt. :D Hogy lepattintották. :D

Qqts 2020.12.09. 22:10:20

@Hannibal Gabter: ezt en is neztem mar millioszor. Atfagyok ahogy rajuk nezek

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:10:34

@Nátha ellen bálna: Lassan azon gondolkodom, hogy ismer más szót is a tiszteleten kívül? :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 22:10:37

@Nátha ellen bálna: tudod mi a kulonbseg a vok meg a vagyok kozott? az agy.

2020.12.09. 22:10:41

@Nátha ellen bálna: ne tudd meg mennyire irritál, mikor meglett emberek is azt mondják, hogy naon. Főleg ha ez naon-naon. Á

2020.12.09. 22:10:55

Daniel meg nem ugrott oda hogy Balint keze Vircsi combjan pihen?

2020.12.09. 22:11:34

@Hannibal Gabter:
En is szoktam am affektalni, siman hozom Mercit :D

tvbuzi 2020.12.09. 22:11:44

Szánalomból nevet?

Mók_Ica 2020.12.09. 22:11:52

az milyen, hogy amanda ostobázza vivit???

2020.12.09. 22:11:55

@Alice from madness: majd Bálint megint beköpi emiatt Virdzsit, ha be lesz bszva, akkor elfelejti, hogy az ő keze volt.

Cimili2 2020.12.09. 22:11:59

persze amanda, mert te kurva okos vagy. ja nem. :)))

2020.12.09. 22:12:21

@Alice from madness: héliumot is szísz mellé?

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:12:30

Amanda: a Vivi bmeg, szétütném a fejét klopfolóval, bazmeg!

Amanda tényleg pszichó.

2020.12.09. 22:12:33

@Qqts:
Egy cigi erejeig nincs olyan hideg. En se oltozok be ha kiszaladok az erkelyre

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:13:19

@Mók_Ica: Kemény. :DDD Szeretem a kulturált beszélgetéseiket. Janem.

2020.12.09. 22:13:26

@Hannibal Gabter:
Nekem nincs rajzfilmfiguraa beutesem de eleg magas a hangom :D plane ha allat is van a kozelben :D

Mók_Ica 2020.12.09. 22:13:44

@Nátha ellen bálna: igen.... és hozzá még tele van jóindulattal is..... pfff

egyébként sztem elbaltázták ezt a "kertet"...... borzalmas lett

2020.12.09. 22:13:49

@Alice from madness: sosem értettem ezt. Szerintem rohadtul meg lehet így fazni, és gondolom nem különösebb tüdőbántalom miatt köhögnek a cigizők nem kevesen ősztől tavaszig.

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 22:13:50

Ha ha ha mindegyik betömött arccal fog szaladgálni, kivétel talán Robi

2020.12.09. 22:14:01

@tvbuzi:
Igen!
Na, Balint a troll :D

2020.12.09. 22:14:36

@Hannibal Gabter:
Hat lehet benne valami :D

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:14:36

Tőled a valóság is messze áll, Mindzsó.

2020.12.09. 22:14:53

Gaben csak azért megy ki cigizni, hogy megfigyelje a többieket 30 centiről

2020.12.09. 22:15:10

@Hannibal Gabter:
Na mondjuk a medve mellett elernem a max hangfrekvenciam. De legalabb elfutna :D

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:15:36

Mercike: a szex nem csúnya szó?

tvbuzi 2020.12.09. 22:16:10

Szopóálarc nem lesz?

2020.12.09. 22:16:12

@Alice from madness: itt a szentendrei szigeten van pár vaddisznó

2020.12.09. 22:16:32

@Nátha ellen bálna: fájdalmasan hülye szegény

Mók_Ica 2020.12.09. 22:16:42

@Hannibal Gabter: az elején is cigizett??? szerintem is csak a megfigyelés miatt megy ki......

Kosztarika 2020.12.09. 22:16:44

Ne adjanak labdát Fru szájába. Kiharapja.

2020.12.09. 22:16:46

@Hannibal Gabter:
Hat attol se oromomben visitanek :D

Spitzbaue® 2020.12.09. 22:17:20

@Niemandhäuser: És azért külön köszönet, hogy a művelt, valószínűleg több nyelven beszélő, valószínűleg diplomás, valószínűleg intelligens, ÉS NEKEM TETSZŐ Mercédeszt kibaszcsizták. Most meg nézhetjük ezt a 6 selejt nőt, akik között Virág a legnormálisabb és Frufru a lexebb... Pfffff.

2020.12.09. 22:18:12

@Alice from madness: normafánál látunk minden évben. Egyik régi ügyfelem meg olyan részen lakik a 12 kerben, hogy szélső telek, 1 szomszédja van, a kerítés túloldalán mászkálnak

2020.12.09. 22:18:29

@Niemandhäuser:
Beke poraira :(
Akarsz rola beszelni? :D

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:18:38

Igazából ez a szellemi szintjükhöz illő játék. :D Igen hamar vége lesz.

2020.12.09. 22:18:57

Ez egy nagyon nagyon rovid jatek lesz

2020.12.09. 22:19:43

A musor hatralevo reszeben mindnek labda lesz a szajaban?

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2020.12.09. 22:19:52

@Kosztarika: szerintem sok mindent megtudnánk a labdahasználatábol...

2020.12.09. 22:20:01

Ezt villanykörtével játsszák inkább

Spitzbaue® 2020.12.09. 22:20:08

@Alice from madness: Tegnap láttam egy olyan nőt az Interneten (ahová Vágási Feri beszált), aki szép volt, viszonylag okos, és operaénekes. Most őrá gondolok... :-D

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:20:48

@Alice from madness: Remélem, igen. Főleg a kihívásnál. Vicces lenne legalább. :DD

2020.12.09. 22:20:50

@Niemandhäuser:
:DDD
Mikozben a VV-t nezed :DDD

Mók_Ica 2020.12.09. 22:20:56

meglepetésre vivi harapta ki a labdát először és nem fru :DDDDDD

Ezek a játékok az ovi kiscsoportban szoktak ilyen élményt nyújtani a játékosoknak......

tvbuzi 2020.12.09. 22:21:07

Sok téren intelligens

Ego0123 2020.12.09. 22:21:21

Virág feje a golxóval!!!!!!!!!!!

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:21:24

Huhú, Virdzsi! Zavarba gyüttem!

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:21:24

Gaben, mint legintelligensebb... ez azért egy nagyon erős jelző volt. :D

2020.12.09. 22:21:45

Hat....remelem a reklamok nagyobbat szolnak...

Mók_Ica 2020.12.09. 22:21:58

@Hannibal Gabter: azt legalább nem tudják kivenni a szájukból, ha beteszik...... :DDDD

Cimili2 2020.12.09. 22:22:12

@Hannibal Gabter: nálunk is itt röfögnek néha az utcákban, mert nagyon közel van az erdő.

tvbuzi 2020.12.09. 22:22:36

Gondolkodni kell, hogy őszinte legyen? Azt hogy?

2020.12.09. 22:22:40

Megint az oszinteseg....

tvbuzi 2020.12.09. 22:23:01

@Cimili2: mikor lesz (vad)disznóvágás?

Mók_Ica 2020.12.09. 22:23:26

figyuzzatok milyen kép van ebben a cikkben :DDD észreveszitek a hasonlóságot? (vagy csak én nézem be? )

femina.hu/hazai_sztar/hobo-felesege-2020/?fbclid=IwAR1onmgL6_PTHq1oiJbOI7CtK5Wg_oTyNUyzD2lnb64e_l685D2YofEOV4I

Kosztarika 2020.12.09. 22:23:29

Bálint ha olvasod: kérdezd már meg VaGinától, miért jár 3 számmal nagyobb férfipapucsban??

2020.12.09. 22:23:32

A Lutz csaladnak is csak egy kicsit billentenem meg elore azt a szeket...

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:23:40

@Alice from madness: a piros székes lakberendezési áruház

2020.12.09. 22:23:52

@tvbuzi: én is mondom már megint miről zagyvál...

2020.12.09. 22:24:23

@Nátha ellen bálna:
Az. Hogy elnek meg ezek ha csak piros szek van?

Kosztarika 2020.12.09. 22:25:31

Vivi kiharapta a labdát!!!
Vigyázzatok fiúk, ha kijön, fogazik!!

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:25:35

@Alice from madness: ezt egyszerre írtuk, nem láttam, hogy a piros székesekről írtál te is

Mók_Ica 2020.12.09. 22:26:15

@Hannibal Gabter: @Cimili2: nyáron a balatonon, révfülöpön és szepezde is, bejöttek éjszaka a házak közé...a kertekbe is..... ott grasszáltak.... nem volt tanácsos éjszaka sétálva hazamenni .....

Cimili2 2020.12.09. 22:26:25

@Hannibal Gabter: Közel vagyok ám hozzád. :)) picit közelebb bp.hez.

tvbuzi 2020.12.09. 22:27:15

@Kosztarika: az enyémet inkább kapja be a fogaskerék

Kosztarika 2020.12.09. 22:27:19

@Mók_Ica:
Bálint Hobo törvénytelen gyereke.

Mók_Ica 2020.12.09. 22:27:25

@Kosztarika: azt hittem csak én tartom ezt rondának..... illetve undi, ahogy hordja...... ekg :))))

Cimili2 2020.12.09. 22:27:46

@tvbuzi: a vadásztársaság szokta kilőni őket.

2020.12.09. 22:27:49

@Cimili2: Tahi-Leány-Szent-Kalász?

Mók_Ica 2020.12.09. 22:28:36

@Kiégett Hobbynyúl: @Kosztarika: ugye, hogy teljesen olyan? :DDDD

@repuloezustmokus: nézd meg a belinkelt cikkben a képet, katt

tvbuzi 2020.12.09. 22:29:02

Rákívántam egy sörre

2020.12.09. 22:29:06

@Mók_Ica: nyilván nem árt velük vigyázni, de a 12 kerben elég jól elvannak. Évente van 1-2 balhé, de nekem ennyi év alatt nem volt még ott balhém velük

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 22:29:27

@Nátha ellen bálna: meg, de minek.. nem tudlak titeket követni ittend

Cimili2 2020.12.09. 22:29:28

éhes vagyok.:( nem akarok csokis reklámot!!

Mók_Ica 2020.12.09. 22:29:50

@Cimili2: balatonon nem lőtték ki...... hagyták őket rohangálni .... mi meg féltünk éjszaka kimenni....

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:29:55

@úgymond olvasó mmkk: a reklámban mutatták a kedvencedet, a Stólbandit

2020.12.09. 22:29:58

@Hannibal Gabter: mondjuk máshol sem, csak lassítanom kellett, mert ment a kiscsalád éjszaka kaját keresni

Kosztarika 2020.12.09. 22:30:04

@tvbuzi: :DDDD
Vagy csak a vér nem válik vízzé. ;)

tvbuzi 2020.12.09. 22:30:21

Anikó beszéljen kevesebbet, kösz

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 22:31:16

@Nátha ellen bálna: kapja be a reklám, stólbandit meg abajgassa egy talicska aprómajom minden létező testnyílásán

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:31:36

@Mók_Ica: Igen. Hirtelen megijedtem. :DDDD

Mók_Ica 2020.12.09. 22:31:48

@Hannibal Gabter: én is tartom a megfelelő távolságot .... :)))

@repuloezustmokus: vaddisznók .....

@úgymond olvasó mmkk: kapsz érte cserébe egy mitkérsz? nápolyit vagy szalonna cukkert?

Cimili2 2020.12.09. 22:32:06

@tvbuzi: influenza hétnek hallottam az influenszer hetet.

2020.12.09. 22:32:44

@repuloezustmokus: én félreértettem, mert én némi hasonlóságot véltem felfedezni a felesége meg kiesett Mercedesz között

Mók_Ica 2020.12.09. 22:32:54

az új udvar mintája olyan,mintha egyóriás lazacszeletet tettek volna alájuk :DDDD

MsIreneAdler 2020.12.09. 22:33:21

Sziasztok!
Félálomban nézek :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 22:33:39

picsaba, hogy nem tudok irni. szaloncukrot.

Mók_Ica 2020.12.09. 22:34:11

@Hannibal Gabter: bálint hasonlít Hobora..... az lett a következtetés, hogy bálint Hobo törvénytelen gyereke

Cimili2 2020.12.09. 22:34:18

@Hannibal Gabter: Nagy-Kevély környékén. :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 22:34:38

@Nátha ellen bálna: en is ilyen szolidan kuncognek, ha megrohamoznak bucit a majmok

Cimili2 2020.12.09. 22:35:01

@Mók_Ica: és igen, télleg hasonlít rá.

2020.12.09. 22:35:02

@Mók_Ica: tudom, csak nekem a csaj vonásai emlekeztetnek Mercedeszamgre. De lehet csak álmos vagyok és rosszul látok

2020.12.09. 22:35:05

@tvbuzi: ekg. Vagy ne beszeljen.

Spitzbaue® 2020.12.09. 22:35:33

Huhuhuhúúú! Renaultnak most betaláltak. Ezért még részegen lesz kapsz! És még egyszer megint.
Nyugi, nem kell Büdösgábort benntartani, lesz itt balhé bőven.

2020.12.09. 22:35:34

@Hannibal Gabter:
Hat meg mar nem mukodik ugy a szemed se ;)

2020.12.09. 22:36:11

@Niemandhäuser:
Varom ha, HA Gaben kiesik, ki lesz a kovi mindenkitirritalo :)

Mók_Ica 2020.12.09. 22:36:30

elpirosodott (vagy inkább elpirult... ).... meglátjátok, ebből a lakóból még igazi úságíró lesz.... hozza a színvonalat.......

Cimili2 2020.12.09. 22:36:34

@Mók_Ica: jó, h írtad, akkor azért nem teccik nekem.

2020.12.09. 22:36:57

@Cimili2: múlthónapban melóztma Csobánkán...

2020.12.09. 22:37:13

Eselyem nincs visszaolvasni reklamszunet elotte

kis.herceg 2020.12.09. 22:37:25

Dani nem 22 éves volt eddig? itt meg már 26-ot mondott Amanda. mondjuk hihetőbb lenne. Digó se volt 26.

Mók_Ica 2020.12.09. 22:37:59

@Hannibal Gabter: az nem ütötte meg a szemeimet..... egyébként kedves arcú nő

2020.12.09. 22:38:07

@Niemandhäuser:
En remelek a fantomkepek felfedeseig :D

2020.12.09. 22:38:10

@Alice from madness: szerintem Bálintcrew egymás után rámegy Ginamandára

nicu71 2020.12.09. 22:38:16

moh -nak gyakran kell ujrauinditani a rendszert,és olyan látványosan lassan bootol...

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:38:21

@úgymond olvasó mmkk: Van, aki így mondja, hogy cukorot. Vagy cukort. Az óvodában hallottam.

2020.12.09. 22:38:58

@kis.herceg: Digó van vagy negyven

2020.12.09. 22:39:03

@nicu71:
Helium hangu lannyal egyutt :D

Spitzbaue® 2020.12.09. 22:39:16

@Alice from madness: Kit is remélsz? Nem emléxem: Virágot vagy Mercit? Akkor emléxem.

MsIreneAdler 2020.12.09. 22:39:28

Most nem akarok bunkó lenni, de Amanda mintha hízott volna... Vagy csak én vagyok gonosz?

Mók_Ica 2020.12.09. 22:39:32

@Cimili2: nem szereted? pedig finom és egészséges is...... csak padló mintának ronda :DDD

2020.12.09. 22:39:51

@Hannibal Gabter:
Vegigmegynek olvastam a ramegyet :D

Cimili2 2020.12.09. 22:39:55

@Hannibal Gabter: oda át szoktunk sétálni, mert tök közel van.

2020.12.09. 22:40:07

@MsIreneAdler: nem, szerintem is és a narancsbőr már egészen a térdhajlatáig tart

Mók_Ica 2020.12.09. 22:40:17

gábor miért ventillál ennyit a szemével??? ez már nem pislogás.....

2020.12.09. 22:40:22

@Niemandhäuser:
Azt hogy Gaben megy vissza :D

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:40:41

@MsIreneAdler: Meg a Dzsinu, meg a Vivi. Divatosan duzzadtak.

2020.12.09. 22:41:02

@Mók_Ica: hűti a levegőt. Split Gábor

Cimili2 2020.12.09. 22:41:02

@Mók_Ica: az egyetlen kaja, amit nem tudnék megenni., meg a tengeri herkentyűket.

Kosztarika 2020.12.09. 22:41:28

@MsIreneAdler:
A legnagyobb baj, hogy szinte minden öfiben benne van a meztelen hátsója, mikor lehajol.

2020.12.09. 22:41:38

@Mók_Ica:
Mert igy liheg.
(Gyanitom egy embernek se esik le :D)

MsIreneAdler 2020.12.09. 22:42:25

@Hannibal Gabter: akkor tényleg hízott (vagy te is gonosz vagy :D)
Mondjuk ott biztosan nehéz tartani egy étrendet. Bár, ha belegondolok, hogy tök ingyen azt főz magának, amit akar....

Mók_Ica 2020.12.09. 22:43:02

@Hannibal Gabter: szerintem vedd magadhoz az apró pici szerszámaidat és állítsd be rebegtetési sebességet a normálisra :DDDDDD

@Cimili2: óóóó...... nem baj, vannak más finom kaják is :DDD pl szaloncukor.... kérsz? :DD

2020.12.09. 22:43:03

@Alice from madness: mármint miylen megfejtésem?

nicu71 2020.12.09. 22:43:31

@Alice from madness: és gyakran kékhalálba torkollik :DD Moh ahogy ott ült most az előbb...:D

2020.12.09. 22:43:36

@Hannibal Gabter:
Ja azt hittem megvan mire utaltam :)

MsIreneAdler 2020.12.09. 22:44:01

@Nátha ellen bálna:
@Kosztarika:

Igen, elég gyakran mutatják, innen vettem észre. A többieken annyira nem latom.

2020.12.09. 22:44:15

@nicu71:
Pingelni se erdemes oket mert mire megjon a valasz a matavos net is betarcsazna :D

Mók_Ica 2020.12.09. 22:44:24

@Alice from madness: akkor viszont nem tud izzadni és ezek szerint nem is büdös..... szóval hazudtak róla :DDDDDDDDDDDDDDDDD

2020.12.09. 22:44:33

@MsIreneAdler: figyelj, lehetne azért alapszinten edzegetni ott. Guggolás, felülés, fekvő, tej-krumpliemelgetés, kérhetnének be ladbát( nem hiszem, hogy elutasítanák a szerkik, mert legalább törtenne valami, esetleg konfliktus is)

tvbuzi 2020.12.09. 22:44:45

Kata otthon feni a kést

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 22:45:11

amugy meg, csak hogy tudjatok, leteznek olyan nok is a foldon, akikhez kepest Amanda kulsoleg egy istenno. mint pl. en. vessetek ezt ugy a fejetekbe, mintbahoflgy en vesek egy baltat stohl buci fejebe, ha meg egyszer meglatom.

2020.12.09. 22:45:58

@Alice from madness:
Senki nem kivancsi ra de azert elmondom hogy Man In Black :)

Cimili2 2020.12.09. 22:46:19

@Mók_Ica: most így egy nagy milka után nagyon jó lenne. :)))

2020.12.09. 22:46:26

@úgymond olvasó mmkk: kommented második részére reagálnék. Hajrá, adom a baltát

Mók_Ica 2020.12.09. 22:46:35

máltai szentlélek..... ammegkiafene???? ki hallott erről a szentről??

jááááááááááj.... két latexhím a nyugiban, 1 kanapén...... nem akarom látni..... se hallani...... :DDDD

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:46:40

"lehet, hogy egy kicsit unni fogom" :DDDDDDDDD

Spitzbaue® 2020.12.09. 22:47:29

Riszpekt Múnak. Én megfojtanám!

2020.12.09. 22:47:35

Legalabb Moh-n ne lenne polo...amit dumalnak annak ugysincs ertelme.

MsIreneAdler 2020.12.09. 22:47:44

@Hannibal Gabter: persze. Meg aztán a kalóriabevitel ezzel a rengeteg piával baromi sok.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 22:47:48

@Mók_Ica: olyan, mint a barcelonai konnyezo madonna

Mók_Ica 2020.12.09. 22:47:52

@Alice from madness: én kíváncsi voltam :))) köszi!!!

@Cimili2: továbbra is ír krémlikőrös.... második dobozt nyitottam ..... :DDDD

2020.12.09. 22:48:14

Úristen mennyit dumál

2020.12.09. 22:48:24

@Hannibal Gabter:
Men csak nyomorult vagyok :D

nicu71 2020.12.09. 22:48:24

mindenesetre a zenei rész ma erős..Mozart Requiem...Mike Oldfield.Nem lehet panasz ,kell is a drámai aláfestés a magvas beszélgetésekhez és történésekhez..

Cimili2 2020.12.09. 22:48:31

@úgymond olvasó mmkk: mint fentebb írtam, nem a méretével van a gond, hanem, h folyton kilóg a segge. míg a többiek hosszú gatyóban vannak, ő rendszeresen mini shortban.

2020.12.09. 22:48:54

@MsIreneAdler: erre meg: gondolom lehet kérni száraz bort meg vodkát

2020.12.09. 22:49:04

@Kiégett Hobbynyúl:
Na legalabb valaki :D
Innentol kiemelt szereplo vagy :D

MsIreneAdler 2020.12.09. 22:49:07

Gábor megvan kire hasonlít!
Ifjú Sheldont látta valaki?? Arra a kisfiúra :D

Mók_Ica 2020.12.09. 22:49:13

@Alice from madness: igen :DDD

@úgymond olvasó mmkk: köszi, most már így tudom :DDD

Spitzbaue® 2020.12.09. 22:49:14

Büdinek hívja Bálint???

Kosztarika 2020.12.09. 22:49:20

@úgymond olvasó mmkk:
De a lelked szép. Halkszavú vagy, mindenkihez kedvesen szólsz , senkit nem beszélsz ki, cseppet sem vagy gonosz.
En meg hazudós vagyok (nemcsak akkor ha iszom ) :DDDDDD

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:50:09

@úgymond olvasó mmkk: Nem akartam bántó lenni! Amandának a testtömege csak ürügy, azért röhögünk rajta, mert pszichokretén.

Spitzbaue® 2020.12.09. 22:50:28

Itt a mondvacsinált ok, feleim!!!! Mú lesz az. Hajrá Mú!

MsIreneAdler 2020.12.09. 22:50:33

@repuloezustmokus: még van hely a villában, a kupola felé terjeszkedhet :D

Mók_Ica 2020.12.09. 22:50:42

fru micsoda kis szarkavaró..... kavarja csak......

Spitzbaue® 2020.12.09. 22:51:02

Frufru meg egy cotton-mouth kötsög.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:51:15

@Alice from madness: :DDDD Kövezzetek meg, de nekem a Sötét zsaruk a Föld körül is tetszett. :D

2020.12.09. 22:51:28

Anikonak mitol lett ekkora a feje??

Kosztarika 2020.12.09. 22:51:36

"Elhangzódott" by Gábor

Nagyon úgy néz ki, Mohát hívja ki.

2020.12.09. 22:51:46

@Kiégett Hobbynyúl:
En mindegyik reszet szeretem :)

Mók_Ica 2020.12.09. 22:52:00

a nézőket nem lehet megvezetni.... bálintot kéne kivinnie gábornak.... így biztos gáborka kint maradása...... :DDDDDDDDDDDD részemről 1 szavazat a kihívottra, bárki is az...

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 22:52:12

@Cimili2: van az a szintu izlesficam, amin nem lehet segiteni.:DDD (peldaul a ferfi tunika)

@Mók_Ica: egyik letezeserol sem tudtam, az a kozis bennuk :DDDD

@Kosztarika: hazudj meg!

Spitzbaue® 2020.12.09. 22:52:23

@MsIreneAdler: Jó a szemed. Vagy a szemüveged.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:52:24

Na, most ugrik a majom vize, mikor kiderül, Gaben mégsem annyira bátor, mint volt addig, míg Bálinton volt a lila kendő. :D Többé nem mossa le magáról ezt, az biztos.

2020.12.09. 22:52:33

@Nátha ellen bálna:
:D
Hajra, probald magad visszahozni :D

2020.12.09. 22:52:41

@Alice from madness: beszéltük már, neki(is) olyan mintha több sót/alkoholt vinne be, vagy valami eü probléma. Teste többi része ugyanakkorának tűnik

MsIreneAdler 2020.12.09. 22:52:49

@Hannibal Gabter: hát azért az sem megoldás hosszú távon. Itt nem egy pohárkáról van szó. :D

tvbuzi 2020.12.09. 22:52:54

Anikót is lemutézom nem csak Győzőt.
Szerintetek a gong után még hány percet beszél Gábor a semmiről és mennyi lesz Anikó vérnyomása?

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 22:53:02

valaki asja ram a szemuvegem, vagy fizessen be egy alapfoku orastanfolyamra

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:53:03

@Alice from madness: Én is. Pedig az utolsó részt hányan szidták, hogy mennyire nem jó. Pedig de.

2020.12.09. 22:53:41

@Kiégett Hobbynyúl: szerintem senki nem gondolja komolyan, hogy Hobor viszi.

Cimili2 2020.12.09. 22:53:47

@Mók_Ica: ekg megen. :)
@Alice from madness: pont ezt néztem én is. néha olyan palacsintaképű, néha meg nem. ki érti ezt? :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 22:54:04

@Nátha ellen bálna: en csak edukacios celu felvilagositast tartottam, nem vettem magamra :)

MsIreneAdler 2020.12.09. 22:54:13

@Niemandhäuser: mindkettő jó,egymást erősítik :) Frura: ekg!

Mók_Ica 2020.12.09. 22:54:51

@Hannibal Gabter: nemrég műtötték.... sztem még annak a nyomait viseli.....

2020.12.09. 22:55:01

@MsIreneAdler: persze, csak úgy értem, hogy én azért iszok száraz fehéret, mert annak ha jól emlékszem 4g/l a cukortartalma max. Szóval attól nem nagyon pakolsz fel hájat

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 22:55:43

@Hannibal Gabter: Ahhoz nyúl, és ezt mindenki tudja. Belesétált a saját csapdájába.

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:56:05

@Alice from madness: Vedd tudomásul, hogy nem kell visszahoznom magam, ugyanis Úgymond Olvasó nem neheztel rám. Mondom én! Aztán hogy ő mit gondol erről, azt nem tudom.

2020.12.09. 22:56:05

@Mók_Ica: előtte is ilyen volt. Amikor elindult a széria, az első pár rész után beszéltük már

2020.12.09. 22:56:24

@tvbuzi:
En kerdeztem elobb :)

2020.12.09. 22:56:54

@Nátha ellen bálna:
Nyugi mert meg megart a szivednek :D

2020.12.09. 22:56:56

@Alice from madness: akkor úgy mondom, száraz bortól nem hízok, egy üveg tokaji aszútól már igen

PYT 2020.12.09. 22:57:01

@Alice from madness: ugye? Én is ezt néztem, és hogy olyan furán beszél, mintha beteg lenne, vagy fájna valamije... Remélem, minden oké vele.

Mók_Ica 2020.12.09. 22:57:03

@MsIreneAdler: jajj..... elképzeltem és felröhögtem :DDDDD

MsIreneAdler 2020.12.09. 22:57:33

@Hannibal Gabter: az alkohol nagy mennyiségben, még ha legszénhidrátmentesebbet választaná is, káros az anyagcserére (is). Tehát Amandának annyit osztana szorozna, mintha a big mac menü mellé light kólát kérne :)

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 22:57:47

@Nátha ellen bálna: De mán tudom, mert elolvastam a válaszát. Úgyhogy kedves Alice, nem gyött össze a tattttika, hogy ellenségeskedést szícccccsá Úgymond Olvasó és köztem.

2020.12.09. 22:58:03

@Hannibal Gabter:
A szaraz feherbor is ures kcal :D csak kevesebb :)

2020.12.09. 22:58:28

@MsIreneAdler: persze, tudom hogy hogy nem életelixír

2020.12.09. 22:58:53

@Alice from madness: na de sokkal. Ezt magyarázom téé

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 22:59:22

@MsIreneAdler: elarulhatok neked egy titkot 100 szem kozt? sose ettem bigmacet

2020.12.09. 23:00:30

Jajj a delelotti lebaszas utan ma olyan asszertivan vagyok...egy csomo lehetosegre nem csaptam ma le hogy kotozkodjek :D

2020.12.09. 23:00:33

Lesz-e “hallotok? Van hang? “?

Mók_Ica 2020.12.09. 23:00:49

no, itt a tetemre hívás..... bátor-e gábor???

PYT 2020.12.09. 23:01:05

@tvbuzi: remélem, Ancsa félbeszakítja majd, van már benne rutinja...

tvbuzi 2020.12.09. 23:01:16

Remélem, akkor megy el a hang amikor G indokol

2020.12.09. 23:01:17

Gabcsinak meg mindig szep a szeme.

2020.12.09. 23:01:40

@Hannibal Gabter:
Barcsak :D de majd szombaton :D

Mók_Ica 2020.12.09. 23:01:41

@Alice from madness: küldök egy simit.... asszertívan :)))

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:01:54

@Alice from madness: Ez tény. Ettől több pozitívumot nem tudok jelenleg felsorolni. :D

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 23:01:55

@tvbuzi: az burger king? azt sem.

@Hannibal Gabter: nem rajongok a mekiert (a fagyi sultkrumplival viszont isteni)

MsIreneAdler 2020.12.09. 23:02:01

@úgymond olvasó mmkk: hát akkor most már szerintem ne kezdd el :D! Abban a kócerájban nincs ott semmi, ami egészséges. A jégkocka sem.

2020.12.09. 23:02:09

@PYT:
Mintha Balintot nem kellett volna lekeverni :D

2020.12.09. 23:02:18

@Alice from madness: @tvbuzi: honnan látod amikor 6000/min sebességgel csukogatja az ablakot?

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:02:32

@tvbuzi: :DDDD Elég, ha feliratozzák.

Mók_Ica 2020.12.09. 23:02:51

@Alice from madness: hiába szép, ha pszicho..... én nem szeretném, ha figyelgetne vele......
jááááj..... fru szereti gábort.....

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:03:13

Híjátok a Guinnesst, gyön a Való Világ történelmének leghosszabb kiválasztása.

2020.12.09. 23:03:25

@úgymond olvasó mmkk: whopper burger king, nem is azt mondom, csak az egy nagyon jellegzetes termékük

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 23:03:29

@MsIreneAdler: szoval a karamellas fagyi sem egeszseges? :O

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:04:12

Már tűkön ülök. Nem fogom kibírni, hogy elmarad a BV, mert Gaben még mindig indokol. :DDD

Ego0123 2020.12.09. 23:04:19

nem szimpatizáltuk egymást

Mók_Ica 2020.12.09. 23:04:25

óóóóóó..... dzsina izgatott.... és miért beszél ilyen vernyákolósan??????

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:04:37

Dzsinu: izgatott vagyok, mert izgulok.

PYT 2020.12.09. 23:04:51

@Mók_Ica: kétlem, én inkább Mohára tippelek, nem véletlenül vitte be az erdőbe "beszélgetni", hogy ürügyet generáljon... Csak azt nem értem, Moh miért sétál bele egy ilyen csapdába sokadjára, önként...

Kosztarika 2020.12.09. 23:04:53

Nem szimpatizáltuk egymást.
Én meg téged nem Gábor.

2020.12.09. 23:05:12

@Mók_Ica:
Figyelgetni engem se digyelgessen mert a feje nemteccik anelkul meg ha ket szem figyelne...minimum furi lenne...

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:05:20

@Hannibal Gabter: Ekg. :DDDD Hoztam gyorsan kávét, hogy el ne aludjak.

Mók_Ica 2020.12.09. 23:05:26

bakker...... minden villabeli nőnemű elkapta a hülyehangonbeszél betegséget mercitől???????? ezt ki szereti hallgatni??????????

2020.12.09. 23:05:26

@Mók_Ica: azt nem ertem én sem. Amikor beszél, mindig illegeti a fejét, meg ilyen furán basztatja a száját, forgatja a szemeit

MsIreneAdler 2020.12.09. 23:05:37

@úgymond olvasó mmkk: ha látnád hogy néz ki az a "fagyi" mielőtt megfagy... A karamella meg hát ja.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.12.09. 23:06:11

még mindig nem érem fel ésszel, hogy lehet vagina csak 26 éves és nem 40.

2020.12.09. 23:06:54

@ミラ: Gina 40, Digó 40, Bálint 35, Fru 30, Merci 14...

2020.12.09. 23:06:56

Nem kedvelem ezt a nagyonszar pettinget a kihivas elott

Mók_Ica 2020.12.09. 23:07:12

@Nátha ellen bálna: ez majdnem olyan, mint a nyugodj meg, attól megnyugszol....... :DDDD

@Alice from madness: fene az ízlésedet :DDDD kirakd a polcra vagy ágy fölé?? :DDD

@PYT: talán mert nem sok minden van a fejecskéjében? :DDD

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:07:15

@úgymond olvasó mmkk: De régen ettem Meki eledelt! Dupla sajtburger, sült krumpli, dupla ketchup, nyami!

Kosztarika 2020.12.09. 23:07:28

Anikó úgy beszél Vivivel, mint egy anya a hülye gyerekével. Tényleg majdnem elaludt a csaj séta közben , vagy nem tud menni magassarkúban.

2020.12.09. 23:07:30

@ミラ:
A hasznalatbol fakado atlagon feluli amortizacio

MsIreneAdler 2020.12.09. 23:07:32

@Alice from madness: pedig gondold el, hogy reggel felébredsz, és ez a szép szempár figyel az ágy végéből..brrrr :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 23:07:54

@MsIreneAdler: egy vilag dolt ossze bennem :( :DDDDD

Mók_Ica 2020.12.09. 23:07:58

@Hannibal Gabter: hamarosan igazi svéd vénasszony lesz belőle......

2020.12.09. 23:08:14

@MsIreneAdler: egy befőttes üvegből

2020.12.09. 23:08:30

@MsIreneAdler:
Lebeg felettem a levegoben mikor ejjel megebredek :D

2020.12.09. 23:08:57

@Mók_Ica: azaz, diego csinál neki 3 puját majd

PYT 2020.12.09. 23:09:10

@Kiégett Hobbynyúl: az még hagyján, hogy ennyit pofázuk, de hogy egyre csak ugyanazokat a köröket futja, és ilyen kvvaunalmasan.... Már az orgánumától ásitozni kezdek...

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 23:09:11

@Nátha ellen bálna: a krumplit ellopom, a tobbit viheted :D

@repuloezustmokus: persze, mert a csoki kakaobabbol keszul, ami bokrokon terem. tehat a csoki zoldseg.

MsIreneAdler 2020.12.09. 23:09:47

@Alice from madness: pontosan :) ilyen romlott tej dzerű izé...

2020.12.09. 23:10:02

@úgymond olvasó mmkk: az autógumi is vegán termék

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2020.12.09. 23:10:43

@úgymond olvasó mmkk: pontosan, plusz a bab az vegán, és az mostanság trendi

2020.12.09. 23:11:01

Dred biro vagy maltai szeretetszolgalat :D

Balint: mert ezt mondtak a szerkik

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 23:11:02

@Alice from madness: kivetelesen nincs miert felkerdeznem, ugyhogy mas szorakozasi modot kell keresnem

Mók_Ica 2020.12.09. 23:11:03

megvan a máltai szentlélek.... az az máltai szeretet szolgálat volt :DDDDDDDDDD

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:11:17

@úgymond olvasó mmkk: nagy adag krumplit szoktam kérni. De mostanában nem szoktam, mert NAON drága. Hat darab dupla sajtburger alatt nem lakom igazán jól. De minimum öt.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:11:20

@PYT: Mást nem tud mondani, azért. Lehet, azt gondolja, hogy ha ugyanazt elmondja 8 féle verzióban, akkor az úgy is van.

2020.12.09. 23:11:37

@Mók_Ica: hÁt gondoltam a lefingott bömösben annyian férnének el ha rendesen ülésre ültetik őket

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 23:12:09

@Nátha ellen bálna: csibefalatokat eszem, vagy wrapot, ha mas nincs :)

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:12:33

@Alice from madness: Éééés Bálint olvassa a hogyvoltot. :DD

Mók_Ica 2020.12.09. 23:12:40

@Hannibal Gabter: csomagtartó??? pláne, ha kombi??? az már az eszedbe sem jutott??? :DDDDD

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 23:12:41

@Alice from madness: mindig munkaidoben vannak olyan felkerdezos temak..

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:12:49

Miféle léc rezeg ALATTUK?

2020.12.09. 23:13:05

Mohbol kezd elszivarogni az elet...hianyzik a falka.

2020.12.09. 23:13:05

@úgymond olvasó mmkk: nekem csak gluténmentes sajtburger játszik

Spitzbaue® 2020.12.09. 23:13:07

Mú oylan mint az egyik gyerekem: aranyos, megúszós, lexarja...

Cérnahuszár 2020.12.09. 23:13:14

nem értem fru ruháját

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 23:13:21

@repuloezustmokus: ennek oromere holnap megeszek egy kinder csokit

2020.12.09. 23:13:39

@úgymond olvasó mmkk:
Szegyelljuk magunkat akik itt logunk akkor is es offolunk :D

MsIreneAdler 2020.12.09. 23:13:42

@Alice from madness: hú hát az nem lenne gyenge. Kielemezné úgy röpke 2 orán keresztül, hogyan alszol, miért alszol :)

Mók_Ica 2020.12.09. 23:13:54

ancsa próbálkozik, próbálkozik..... de sajnos nem vicces.... kicsit lilu fölényeskedő gúnyolódásaira hajaz....

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:14:31

kiviszi Mót vagy Vivit lehet

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 23:14:57

@Alice from madness: szegyellem is, megyek a sarokba gondolkodni

2020.12.09. 23:15:11

@MsIreneAdler:
A szemek nem beszelnek :D

2020.12.09. 23:15:13

@Mók_Ica: “terepjáró” hát gondoltam rá...

MsIreneAdler 2020.12.09. 23:15:26

@Mók_Ica: tényleg Lilu! Engem ezek a mammer pulcsik is zavarnak.

Mók_Ica 2020.12.09. 23:15:32

gábor hogy leszólja bálint kendő levételét...... pffff

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:15:51

Ezt a dumát. Végig hergeli Bálintot, nagy a szája, aztán már csak ő volt a nagyképű. :DDD

Mók_Ica 2020.12.09. 23:15:56

itt a "nem hallunk".....

2020.12.09. 23:15:58

Es mindjart felrobban a HV :D

tvbuzi 2020.12.09. 23:16:06

Vicces, G mondta először Bnek, hogy vigyél ki :DDD

MsIreneAdler 2020.12.09. 23:16:07

Tökméregetésben alulmaradsz Gábor barátom... Csaxolok :D

nicu71 2020.12.09. 23:16:20

@Nátha ellen bálna: én megkockáztatom bálintot.

Cimili2 2020.12.09. 23:16:21

@Nátha ellen bálna: mert sztem beszari és nem meri bálintot.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:16:30

@tvbuzi: Ugye, hogy ugye? Teliszájjal kiabálta többször is.

Spitzbaue® 2020.12.09. 23:17:01

Szegény Lóbeltgizdának nagyon elszakadt a nadrágja a térdénél. Az nem kellemetlen viselet? Én agyfaxt kapnék egy ilyen gatyától.

2020.12.09. 23:17:04

Szívvel hoz döntést

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:17:09

Mindegy, fantomképen a szavazatom. Ott is marad.

Kosztarika 2020.12.09. 23:17:36

Olyan tartása és járása van Gabennek, hogy előbb- utóbb filmen látjuk SS egyenruhában.

Spitzbaue® 2020.12.09. 23:17:40

Büdi csavart tesz bele, kezdi a (ön) szerecsenmosdatást.

Mók_Ica 2020.12.09. 23:17:42

@Alice from madness: ez jóóóóóóóóóó :DDDDD

@MsIreneAdler: szerintem valamit takargat.....

@Kiégett Hobbynyúl: ekg!!! :DDD

MsIreneAdler 2020.12.09. 23:17:49

Móhkuska lesz, de ennél nem lehet tudni.

MmeChauchat 2020.12.09. 23:17:52

ez a zöld pulcsi...

vot má?

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:18:00

@Niemandhäuser: Jó kérdés, ezt sosem értettem, miért jó. Hülyén néz ki.

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:18:16

Kiesik a szemed, Pislogó Mindzsó.

2020.12.09. 23:18:30

@Kosztarika: már itt említette valaki egyik világhírű szerepét, ő volt C3PO protokolldroid a Star Warsban

Mók_Ica 2020.12.09. 23:18:40

@Niemandhäuser: ők meg ízületi gyulladást :DDD borzasztóan néz ki......

2020.12.09. 23:19:05

Öcsém megint monológ

MsIreneAdler 2020.12.09. 23:19:18

@Nátha ellen bálna: és mondja és mondja és mondja....

csodalámpa 2020.12.09. 23:19:28

@Niemandhäuser: de remélem nem a szokásos "Bálint.....kösd fel Moh-ra a kendőt" lesz a csavar :D

Mók_Ica 2020.12.09. 23:19:33

gábor.... utca ajtó, nyílj ki!!!

2020.12.09. 23:19:34

Igazabol amugy halkan hagyom itt hogy a vigyel ki nem egyenlo a kiviszlekkel.
A vigyel ki azt jelenti van h hha problemad van vigyel ki.
A kiviszlek azt jelenti h nekem van akkora problemam h kiviszlek...
Szoval abszolute nem kotelezo Balintot vinnie mert egyszer se fenyegette parbajjal csak kifejezte hogy hogyha problema a szemelye van megoldasi lehetoseg

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 23:19:38

@Nátha ellen bálna: gabor indian neve mostantol pislofo mindzso

Cimili2 2020.12.09. 23:19:47

@Hannibal Gabter: és minyá folytatja bent. :)

Mók_Ica 2020.12.09. 23:20:02

@Hannibal Gabter: és még időt kér..... besza-behu.....

2020.12.09. 23:20:04

Gaben és az előre kitalált panelek. Csak 3-4 perc..

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:20:15

Bmeg, ez hülye. Anikó válaszától majdnem összeomlott.

2020.12.09. 23:20:57

Remélem nem az ezerszer eljátszott X rakd Y kezére a kendőt koreo lesz

Mók_Ica 2020.12.09. 23:20:58

@csodalámpa: hát nagyon úgy néz ki..... biztos ezt is tanulta az mlm ingatlanos tanfolyamon....

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:21:23

Vivot viszi, azért hívta ki őket.

Kosztarika 2020.12.09. 23:21:40

Csípőretett kézzel beszélni valakivel oltári bunkóság.

Spitzbaue® 2020.12.09. 23:21:42

Barom. De szerintem Vivit viszi!

PYT 2020.12.09. 23:21:48

@tvbuzi: én elkapcsoltam, majd szóljatok, kit választott, ehhez a premier plánhoz még a mute is kevés... Te jó ég, most esik le, hogy mi vár ránk majd a párbajnapon.... Na ne!!!!!!!!!!!!

tvbuzi 2020.12.09. 23:21:49

Nem bírom hallgatni

Spitzbaue® 2020.12.09. 23:21:56

Hurrrrrráááááááá!

Cérnahuszár 2020.12.09. 23:22:13

ez volt a nagy csavar? o.O

Ego0123 2020.12.09. 23:22:21

na szavazok egyet Bálintra

2020.12.09. 23:22:29

Na, mindenkinek megfelel a valasztasa? :)

2020.12.09. 23:22:32

Na, akkor Bálint kiesik 70%-al..

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:22:36

Yepp, nem csinált segget a szájából legalább, de itt és most érzékeny búcsút veszek Gabentől. :DDDDDD

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 23:22:40

hoppa, mi? ti meg legyavaztatok mindzsot.

Cimili2 2020.12.09. 23:22:44

hol volt itt az a nagy csavar? hajrá bálint!!!!! tudom, h olvasol minket. :)

MsIreneAdler 2020.12.09. 23:22:55

Na hát ha haza akar menni, akkor haza akar menni Gábor.

kis.herceg 2020.12.09. 23:23:04

ez aztán hatalmas csavar volt XD

2020.12.09. 23:23:06

@Cérnahuszár a naív: ezen gondolkodott 2 napja, dícsérd már meg

2020.12.09. 23:23:07

Azt gondolom az ittlevok egy reszenek valoban meglepot huzott :)

csodalámpa 2020.12.09. 23:23:07

Gáborért szerintem nem fognak ríni a siratóasszonyok :D

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:23:13

@Hannibal Gabter: Igen, ki a stúdióból, vissza a villába. :D Bár a % nekem tök mindegy.

Kosztarika 2020.12.09. 23:23:39

Viszlát Gábor, sá-là-lá-lá- lá.

Cimili2 2020.12.09. 23:23:56

@Kosztarika: ekg egy parasztoroszlán. :DD

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:24:06

@Hannibal Gabter: Amikor kérdezte Anikót, hogy lesz-e 3-4 perce a "csavarra", és Anikó mondta, hogy nem, Gábor majdnem elsírta magát.

PYT 2020.12.09. 23:24:12

@Cimili2: Hip-hip HURRÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!! xddd Ólajtó-effektus jön ;)

Mók_Ica 2020.12.09. 23:24:15

szavazat marad a kihívotton.... most már bálinton....

2020.12.09. 23:24:24

Holnap indul a Dani mozdony :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.12.09. 23:24:29

@Hannibal Gabter: mivanmivanmivan?

csá gábor, legalább nem nyusziként esik ki.

MmeChauchat 2020.12.09. 23:24:33

Bálint leteszi majd ezt a kendőt is

Cérnahuszár 2020.12.09. 23:24:46

na mégis van csavar, de ez valahogy danitól jött.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:25:04

@Hannibal Gabter: Ne már. Ezt a nyomorultat tényleg péklapáttal fogják agyonverni.

2020.12.09. 23:25:08

@Hannibal Gabter:
Nem. De Balint jegyet valtott az elso 3 helyre.

PYT 2020.12.09. 23:25:09

@Nátha ellen bálna: xddddd a challenge egyetlen értékelhető része.. xdddd

Post Modern Prometheus 2020.12.09. 23:25:21

Nem tudom csinált-e valaki, ha igen akkor ignoráljátok nyugodtan [itt a nagy Cyberpunk 2077 lázban nem tudom végig olvasni a kommenteket :D], de ha még nincs, akkor itt van: strawpoll.com/5yhp6c63b
Első párbaj alkalmával elfelejtettem csinálni és kimaradt ez a hagyomány, gondoltam most pótolom :D

MsIreneAdler 2020.12.09. 23:25:37

@Cérnahuszár a naív: mit mondott és kinek? Lemaradtam az elejéről!

mézescsók 2020.12.09. 23:25:55

Szerintem Moh-t viszi ki, mert Bálintot nem meri.
Nőt nem visz, mert egy tisztelettudó, korrekt, őszinte, a szabályokat tisztelő és betartó, udvarias fiatalember nem tartja magához méltónak, hogy a gyengébb nemmel mérkőzzön meg.
És sajnos visszajön.
Továbbá, ha egy picit is tiszteli a nézőket, akkor nem csinál semmilyen csavart, hanem egyszerűen kimond egy nevet.

tvbuzi 2020.12.09. 23:26:05

Merci ebben a szemüvegben stepsister

nicu71 2020.12.09. 23:26:47

@Alice from madness: és Gabesz kiesik mint a huzat.Megkockáztatom a 70 -30at,esetleg még több.

2020.12.09. 23:27:13

@Mók_Ica: veszek 10 ezer telefont, és így 10001 szavazata lesz Gabennek. Az az egy, az Alice szavazata

2020.12.09. 23:27:21

@mézescsók:
Lemaradtal baba. Balintot viszi. Csalodas,mi? :)

2020.12.09. 23:27:45

@mézescsók: pár perccel elkesett a kommented

Cimili2 2020.12.09. 23:28:15

@mézescsók: már bálintot hívta ki.

HufnágelSteve 2020.12.09. 23:28:16

@Hannibal Gabter: Legalább 2, mert én sem bírom az MLM-es értékesítőt.

2020.12.09. 23:29:04

@HufnágelSteve: és akkor ennek ellenére rá szavazol?

Cérnahuszár 2020.12.09. 23:29:08

@MsIreneAdler: hát lehet benéztem, de mintha bálintot osztotta volna dani, hogy gábort ekézi, de közben meg jól elbeszélget vele.

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:29:34

@szociál: Szerintem meg Mercit fogja kihívni.

2020.12.09. 23:29:45

@mézescsók: fogadjunk 1 millióba, hogy Bálintot fogja kihívni

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:30:08

@Cérnahuszár a naív: Ezt szerintem benézted. Mintha Gábornak mondta, hogy élő adásban hogy beszél.

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 23:30:22

Asszony kérdezi, hogy nem vette valaki az Asperger szindróma jeleit Gáboron. De ez most véresen komoly. Mert szinte az összes tünetet hozza.

Cimili2 2020.12.09. 23:30:26

@tvbuzi: neked szántam az ejnye-bejnyét!! :))

pomac 2020.12.09. 23:30:32

@Hannibal Gabter: nem kell telefot venni elég egy , accunt-ból kell több :DD, de szerintem felesleges anni accot nem tudsz csinálni :)

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:30:54

@úgymond olvasó mmkk: én már öreg vagyok az ilyen szavakho, hogy stepsister. Az a táncoslány?

2020.12.09. 23:31:01

@ppupu: lehetséges. Nagyon jók az asszony meglátásai mindig

Mók_Ica 2020.12.09. 23:31:02

@Hannibal Gabter: najóvan..... ebből akarod venni a sok telefont, teeeeeee :DDDDDDDD

PYT 2020.12.09. 23:31:05

@Alice from madness: igen, de így is haza fog menni; bár legalább így most emelt fővel teheti (ha csak a párbajon nem járatja majd le magát)

Spitzbaue® 2020.12.09. 23:31:17

Gy. Őzike kocogásból jön?

2020.12.09. 23:31:20

Hogy néz már ki megint ez a szerencsétlen

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 23:31:22

Bakker Győzi mi ez a melegkék mackócucc

malevil2050 2020.12.09. 23:31:26

Akkor ez el is dőlt. Papírforma , mint a Juventus FC - Nagykálló SE.

tvbuzi 2020.12.09. 23:31:34

@PYT: a nem lejáratással már elkésett

2020.12.09. 23:31:43

Hozen mi az a lopokroc?
(Minden nap orulok neki Vanda ota, megszokott szar alapzaj a szokatlan szar alapzaj helyett)

Cimili2 2020.12.09. 23:31:54

azzal a sállal kéne bekötni a száját hozénak!!

2020.12.09. 23:32:13

@malevil2050:
Vagy a Barca - Fradi, hogy aktualisak legyunk.

pomac 2020.12.09. 23:32:20

@tvbuzi: jó nagy pingje lehet :)

PYT 2020.12.09. 23:32:26

@ppupu: de igen, asszem beszéltük is itt már, hogy autista spektrumon lehet..

Spitzbaue® 2020.12.09. 23:32:35

Renault pofáját szeretném látni, amikor Bála belép az ajtón.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:32:42

@Cimili2: Ne csináld, mert a végén bevágják alá Vanda hangját. Kell az neked? :DDDD

2020.12.09. 23:32:47

@ppupu:
Amugy eskuszom erre a kekre jo ranezni csak ne Gyozi lenne benne

PYT 2020.12.09. 23:33:11

@Alice from madness: én is, ez vicc már, de tényleg xddd

2020.12.09. 23:33:46

@PYT:
Akkor is meghuzta azt amivel elore ekezve volt h nem fogja :)

Mók_Ica 2020.12.09. 23:33:54

sztem sál boltja van valakinek vagy valaki rokonának az rtl-nél....... sál mindig van rajta.....de minek????

2020.12.09. 23:34:12

@Hannibal Gabter:
Ha mar Higienikanak nemlehet

úgymond olvasó mmkk 2020.12.09. 23:34:32

a 24.hu a facebookon reg lattunk ilyen szanalmas beszedet szoveggel kommentalta gaben kihivasat

PYT 2020.12.09. 23:34:36

Őzi a vaGinával konverzál?

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:34:48

@Alice from madness: Eből másképp nem jöhetett ki jól. Itt a becsülete volt a tét. :D Nyúl vagy nem nyúl, esetleg kinyúl. :D

mézescsók 2020.12.09. 23:35:05

@Alice from madness: Nem. Ha mégis, akkor kellemesen. Inkább ezerszer Moh, mint egyszer Gábor. Nem hittem, hogy be meri vállalni Bálintot. És nem gondolom, hogy azért döntött mellette, mert ennyire tökös, hanem azért, mert csapdába került. Olyan sokszor balhézott Bálinttal, annyiszor elhangzott, hogy nem bírnak együtt létezni a villában, hogy elvileg nem hívhatott mást. Csak nem hittem el, hogy meg is teszi ezt a lépést.
Egyébként nem drukkolok senkinek, de szivesebben nézem Moh-t Mercivel, mint Gábort akár szólóban, akárkivel, még Kata fényképével sem.

Cimili2 2020.12.09. 23:35:06

@Kiégett Hobbynyúl: igaz is. :)) mondjuk tvbuzi örülne neki.:DD

Cérnahuszár 2020.12.09. 23:35:15

holnap öltözzön mindenki győzinek

2020.12.09. 23:35:28

@úgymond olvasó mmkk:
Koszonjuk a sajtofigyelest :)

Ez a velemenyszerda eddig nem nagy siker :D

Cimili2 2020.12.09. 23:35:51

@Hannibal Gabter: jó écc!! :) holnap gyere!!

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:36:02

@Cérnahuszár a naív: Jó, de nincs lópokrócom. Az kizáró tényező?

PYT 2020.12.09. 23:36:06

@Alice from madness: jah ja, tény, és ez részemről pozitív; de ettől még ugyanúgy irritál, sajnos...

2020.12.09. 23:36:13

@Alice from madness:
Bar ugyis itt vagy meg egy orat :D

Cérnahuszár 2020.12.09. 23:36:52

@Kiégett Hobbynyúl: fess be valamit kockásra. Trashban nyomjuk

2020.12.09. 23:37:01

@PYT:
Nembaj, azert van itt is musor mert irrital titeket :D

Spitzbaue® 2020.12.09. 23:37:46

@mézescsók: Ebből is látszik, hogy totál vakon van az erőviszonyokat illetően. És taktikailag/agyilag zokni.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:37:53

@Nátha ellen bálna: Ne degradált. Az volt a csavar, hogy kiállította a két delikvenst. :DDD

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:38:26

@Kiégett Hobbynyúl: degradáld... (bevettem a fogalmazásgátlót IS. :D)

2020.12.09. 23:38:36

@mézescsók:
Ez is egy velemeny :) es mindannyiunknak joga van hozza :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.09. 23:38:45

@Nátha ellen bálna:
Kinos volt, azt hittem Anikot hivja ki tul nagy csavart vartam

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 23:38:47

@Kiégett Hobbynyúl: És ezzel teljesen maga ellen hangolta Moh táborát is... Jó kilátások a párbajra.

2020.12.09. 23:39:23

@Niemandhäuser:
Vagy elofordulhat h siman nem akart segget csinalni a szajabol/haza akar menni.

tvbuzi 2020.12.09. 23:39:43

Gábor élvezi a fartémát

Spitzbaue® 2020.12.09. 23:40:07

@Nátha ellen bálna: Én is Vivit írtam. De ez, hogy elhiteti, hogy Múra teszi, oszt meg Bálindra, már Alekoszék idejében is lejárt lemez volt.

2020.12.09. 23:40:28

@tvbuzi:
De azer Balint pucsitott be :D

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:40:36

@ppupu: Amúgy is lesz nagymonológ Katához Alekosz-módra. Szombaton remélhetőleg kézenfogva mennek haza.

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:40:54

Dani: a játék nem volt túl mókás - Gábor is ott volt, ezt ne felejtsük el.

PYT 2020.12.09. 23:41:20

@Alice from madness: hihi, remélem, már nem tart soká - más műsorban inkább részt vennék, emiatt már irkálni ide sincs kedvem, minek ugyanazt a témát rágicsálni.. a Gaben-gerjesztette témák nekem uncsik, mert kamu az egész ember, és a témái is (bocsiiii, magadra ne vedd, plz, téged bírlak;))

Cimili2 2020.12.09. 23:41:45

@tvbuzi: nagyon, fülig ért a szája.

Mók_Ica 2020.12.09. 23:41:47

@Nátha ellen bálna: ezen én is jót kuncogtam :DDDDD

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:41:49

@Nátha ellen bálna: Kár, hogy nem nézők nem küldhetnek be nekik semmit. Küldenék neki sok-sok csavart, hogy legalább élőben is lásson ilyet. :D

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:43:01

@ppupu: Ez még a jobbik eset, ha csak ott fogja meg.

2020.12.09. 23:43:01

@PYT:
Nem veszek magamra semmit :) Gaben nem a szerelmem sem a gyermekem :) azt en is unom h ez a tema, az indulatokon szorakozom jot es pusztan ezert a favoritom :D

Spitzbaue® 2020.12.09. 23:43:18

Én nem akarok itt raszistának tűnni, de ez a kék ruhás műsorvezető, ez nem c*gány?

2020.12.09. 23:43:19

@PYT:
En is birlak, nyugi :)

Mók_Ica 2020.12.09. 23:44:12

@Niemandhäuser: dehogy...... neeeeeem...... dehogynem :DDDD

Kosztarika 2020.12.09. 23:45:11

@Alice from madness: tőlem megtarthatod, le tudok mondani róla.
Katával küzdj meg érte ;))))

Mók_Ica 2020.12.09. 23:45:23

bakker...... renátó,tégy nővé..... ezmiez????

2020.12.09. 23:45:33

Ez az osszevagas azert most vicces :D

2020.12.09. 23:45:58

@Kosztarika:
Kint mar nem erdekes utana valasztok mast :)

tvbuzi 2020.12.09. 23:46:17

Amanda német házvezetőnőnek öltözött

Spitzbaue® 2020.12.09. 23:46:53

@Alice from madness: @Mók_Ica: @tvbuzi: @ppupu: Nem, csak itt nézem-nézem, és ez jutott az eszembe. Mondjuk közben borozgatám.

2020.12.09. 23:47:00

Ma en is igy vergodtem egy gerezd mandarintol :D

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:47:14

@szociál: ekg. Legalább benyögött volna valamit, hogy "én vagyok az apád", vagy akármi. Akkor legalább vicces lett volna.

PYT 2020.12.09. 23:47:18

@Alice from madness: azt vágom, és emlékeztetsz is valakire... ;)
(mi volt a nicked korábbi szériákban?;)

2020.12.09. 23:47:47

Szerkik ma elemukben :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.09. 23:48:36

@Kiégett Hobbynyúl:
Vagy nem hiv ki senkit, csak kisetal a villaajton, az csavar

2020.12.09. 23:48:42

@PYT:
Semmi, csak lestelek titeket mint Gaben :D
Evek ota olvasok hv-t de csak most regeltem es utana a blog beleptetesevel is verekedni kellett.

PYT 2020.12.09. 23:49:00

@Niemandhäuser: akkor már az összes az....

Cimili2 2020.12.09. 23:49:37

@tvbuzi: vivi kihányta a félrenyelt kaját, miközben amanda és fru kiguvadt szemekkel bámulták. fene a gusztusukat.

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:50:22

@Cimili2: akkor kezdtem el enni, amikor Vivi hányni kezdett.

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 23:50:24

@Alice from madness: Gyanús vagy. Téged nem Gábornak hívnak véletlenül? Titkosan?

Ecotrans 2020.12.09. 23:50:47

Hát ahogy az egyik hülye tologatta a virágládában a másikat, és közben alákeverték a két nő vonyítását, én hangosan felröhögtem!

tvbuzi 2020.12.09. 23:50:56

@Nátha ellen bálna: ilyen későn már nem szabad enni

2020.12.09. 23:51:53

@ppupu: Nem Aspergeres, tuti.

ppupu #Fantom for President 2020.12.09. 23:52:06

@Alice from madness: Emberek, a villalakók már nem csak olvassák a hogyvoltot, de írnak is a kommentbe

kis.herceg 2020.12.09. 23:52:16

Dani milyen néven kommentel ide?

2020.12.09. 23:52:19

Najo en is lepek mert holnap nem ram optimalizalt idoben kell kelni :(
Jo ejt!

PYT 2020.12.09. 23:52:21

@Alice from madness: á, okké, már asztem a kroki vagy ;p
amúgy meg jó, hogy jöttél, néha fura érzésem van, a gabenes komikat leszámítva, sokszor mintha magamat olvasnám... ;)))

2020.12.09. 23:52:34

Közben várjam még a csavart vagy induljak inkább érte Ongára személyesen?

Spitzbaue® 2020.12.09. 23:52:42

A szerkiknek segítendő, úgy lehetne kiaknázni ezt a phárbhajt, hogy minden idők legnagyobb vereségét kihozni: pl. 92% vs. 8%.
Szívesen!

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:53:16

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Indulj érte, mert még szombaton sem fog kiderülni, mi lett volna az. :D

Kosztarika 2020.12.09. 23:53:18

@Nátha ellen bálna: te ilyenkor eszel??? 6 után gondolni sem merek kajára. :(

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:54:27

@szociál: De ahogy lefagyott Anikó válaszától, az tényleg gáz volt. Ő erre a csavarra készült. Erre. Készült.

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:55:49

@Kosztarika: Nekem más a bioritmusom, iccaka vagyok elememben.

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.09. 23:56:08

@Nátha ellen bálna: Tiszta sor, akkor Ancsa a hibás. Beléfojtotta a nem tudom mit is.

Nátha ellen bálna 2020.12.09. 23:57:57

Átkapcsútam a Rick és Mortyra.

Cimili2 2020.12.09. 23:59:25

@Nátha ellen bálna: pont mint én. :) csak néha a meló miatt hajnalban kell kelnem. ha meg nem megyek, akkor a cicáim miatt. :) na lépek is, jók legyetek! :))

Kosztarika 2020.12.09. 23:59:46

@Nátha ellen bálna: én is, de nem evéssel töltöm. ;)))))))

Kiégett Hobbynyúl 2020.12.10. 00:00:49

Én is lépek. Jó éjt nektek! :)

2020.12.10. 00:00:50

@plutopluto: Hernádkak, jaja, Szögeczki kisasszony.

2020.12.10. 00:01:39

csavar... ez egy végtelen menetes szár

Nátha ellen bálna 2020.12.10. 00:16:52

@Kosztarika: Hoppá hoppá, hanem mivel?? Amúgy meg nem elköszöntél 2 órája? Aztán Hannibal Gabternek beszél, hogy elköszönés után még itt van. Gyáá.

PYT 2020.12.10. 00:30:40

@Niemandhäuser: az média- akarommondani vv-történeti húzás lenne, adnám ;)

Nátha ellen bálna 2020.12.10. 00:40:04

Soha nem tuggyuk meg, hogy Kosztarika mivel foglalatoskodik éjnek évadján.

kis.herceg 2020.12.10. 00:52:43

én rájöttem, itt az volt a CSAVAR, hogy nem volt csavar! :D

K_Attila 2020.12.10. 00:57:27

Ha Dániel mindig kislányozza Virágot, akkor ő pedofil?

mézescsók 2020.12.10. 04:00:54

Elkésett válasz a tegnap esti hozzászólásokra:
@Hannibal Gabter: Megírtam időben, küldtem is, de a technika ördöge, vagy bármi más miatt későn ért oda. Így már tényleg hülyén jött ki.
Ilyen könnyen nem kapsz tőlem egy milliót!
@tvbuzi: Ma még nem, igaz, csak fél négy van! Este kellett volna, előbb odaér a kommentem.
@Cimili2: Ja, de amikor írtam, még nem tudtam.
@szociál: Ő védett volt, vagy nem? De rohadtul idegesítő párbaj lett volna, süketek párbeszéde, előre tudott eredménnyel. Amúgy jó opció lett volna!
@PYT: Kösz, utólag is!
@Niemandhäuser: Ha párbajozni akart, illetve, ha győzni, későn rajtolt. Előbb kellett volna megmutatnia magát. Így csak közvihart robbantott ki, amiből nem győztesen került ki, a másik "csapatot" sem sikerült szétrobbantania, sikerült viszont "sohavégetnemérős" monológjaival ellenszenvet keltenie. Ez is eredmény persze, csak minuszban.
@Alice from madness: Ezzel tökéletesen egyetértek..

2020.12.10. 05:47:02

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
De bolond vagy Te :)

@Nátha ellen bálna:
Tobb benne a tartalom, nalam is az megy VV utan amugy :)

@PYT: de aranyos vagy :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.10. 06:46:24

@mézescsók:
Gondoltam hogy a blogmotor szivat meg, de magas labda volt ,muszaj volt trollkodni :))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.10. 06:47:56

@K_Attila:
Daninak o mar nagylany, azert nem akar vele kint kavarni mert elmult 18.
Ha 14 lenne akkor minden oke :)

2020.12.10. 08:01:18

Visszanéztem a kihívást, mesterkélt Gábor viszlát :D
hajlá Bálint

arról lemaradtam hogy Daninak miért van lilája ha valaki felvilágosítana, tegye meg

2020.12.10. 08:04:31

tényleg azt mondta Gábor hogy pozitivitáltam? :D

2020.12.10. 08:04:38

@username loading:
Mert O a hierarchiaban az elso, talan

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.10. 08:31:36

Szerettem volna, ha Gábor benn marad, de Bálint ellen nincs esélye. Ha tudatos volt nála ez a kimaxolt kötekedős taktika, akkor azt nagyon rosszul csinálta (időzítés, tartalom, és stílus tekintetében), ha ösztönös, amin nem is tudna változtatni, akkor viszont ezzel a karakterrel képtelenség megnyerni ezt a játékot, jobb ha most megy, mint később. Tegnap is csavarokat, és meglepetéseket láttatott, de egy teljesen sablonos kiválasztással kiállíttatta a két, a fogadóirodák által is legesélyesebbnek tartott játékost, és nem merte bevállalni az azzal járó némi arcvesztést, hogy rárakja a második legesélyesebbre (Moha) a kendőt, aki ellenében szerintem lett is volna némi esélye a visszajövetelre, hanem választotta a hősi halált... Az egyetlen gondolkodó ember a villában (Bálint) behúzta a csőbe, és nem tudott kitérni előle... Csak azt sajnálom, hogy ebben a szériában van még egy Moha-Merci páros egy Gina-Vivi női páros, akik a legnagyobb jóindulattal sem tudják érdekessé tenni a műsorfolyamot, tehát VV nézhetetlenek (értsd casting hibásak). Akiket nem soroltam fel eddig, mint Amanda, Renátó, és Fru mindent egybevéve a középszerű, esélytelen, de nézhető, játékoskaraktereket nyújtják. A maradékban van az abszolút esélyes Bálint, a titkos esélyes Robi, illetve a nyerésre még valamennyire esélyes Dani (nem nálam) és Virág, ők szerintem jó VV karakterek.

WICKEDWITCH 2020.12.10. 08:37:35

Jó reggelt mindenkinek! :) Tegnap a kiválasztást már csak félálomban követtem. Megjegyzéseim/kérdéseim:
1. Tényleg ivós játékot kell csinálni a "tisztelet" szóból. :D
2. Asszem, rászánom magam, letöltöm az appot, és szavazok egyet Bálintra.
3. A testbeszéd szakértőinktől kérdezném, hogy mit szólnak ehhez a csípőre tett kézzel előadott dologhoz a két kiállított emberrel. Ez is egy MLM izé? Mert értem én, hogy domináns helyzetbe akart kerülni, de szerintem ez inkább nevetségesre sikerült. És ez amúgy beválik? Mert ha velem beszél valaki így, akkor az egészen biztosan nem szervez be sehová... Meg bunkó dolog is, @Kosztarika: ekg.

2020.12.10. 09:02:27

@WICKEDWITCH: Nem, ez a 3-4 perces monológra nemet mondott Anikó miatti újrabootolási szakasz volt, szét volt esve.

Közben rájöttem, miért kellett volna neki a 3-4 perc. A lágy tojás és a kemény tojás közti időszak. De baszhatta, mert az ő tojása megzápult.

2020.12.10. 09:03:47

@K_Attila: Nem pedofil, de úgy látom igény az lenne rá.

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2020.12.10. 09:13:14

@username loading: Minden villalakónak fel kellett állítania egy erősorrendet, hogy melyik játékost mennyire tartják erősnek. És összesítésben Dani lett az első, aki emiatt kapott egy lila kendőt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.10. 09:17:41

@username loading: Mert a szerkik valamilyen megfontolásból kiosztották neki ezt a kendőt a belső hierarchia sorrend megnyerése után. A szerkik néha a leginkább rászoruló (Virág) seggét védik be egy lilával, néha meg a legkevésbé rászorulót (Dani). Megjegyzem a riportban elmondta, hogy ő is gondolkodott a lila kendő levételén, de csak nem vette le, pedig úgy gondolja, hogy Gábor ellene is esélytelen, de azért ő Bálinthoz képes csak egy alapvetően gyáva puhapöcs és blöffember...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.10. 09:25:21

@!Márk!: Igen, de a hierarchia sorrend élére kerülő ember miért kap védettségkendőt kintről...? Ezt mi indokolja? Meg egyébként bárki bármikor miért kap ebben a játékban védettségi kendőt kintről, kivéve, ha előre be van hirdetve, hogy ez, vagy az a betétjáték, vetélkedő, verseny stb. a védettségi kendőért van kitűzve. Mellesleg, amit még Bálint csinálhatott volna az az, hogy nem csak, hogy leveszi a védettségi kendőt, de oda is adja valakinek pl. Vivi, vagy Virág, legalább is, amikor a régebbi szériákban szuper képességként kapták a védettséget kintről, akkor ez is lehetséges volt. Ugyanez igaz lehetett volna Danira, hogy átadja a védettségi kendőt a szívszerelmének, Virágnak, mivel a szavazás szerint ő is veszélyben volt... Ezekkel a húzásokkal szerintem a játék elején nem lehet veszíteni, csak szimpátiát nyerni...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.10. 09:27:00

@VV Erőlegény: Ilyen alapon Gábornak is bedobhatták volna a lila kendőt, miután több frontosan kiverte a palávert.

WICKEDWITCH 2020.12.10. 09:27:53

@VV10 Velőtrázó Vélemény: "Közben rájöttem, miért kellett volna neki a 3-4 perc. A lágy tojás és a kemény tojás közti időszak." Ebből én most nem jöttem rá. :( Kérném szépen a megfejtést, ha lehet. :)
Eddig azt hittem, azért kellett volna, mert gondolatban összeállította a beszédjét a szokásos fordulataiból, és az eltartott volna minimum ennyi ideig. Aztán persze, kivonatolnia kellett, amit nem csodálok, hogy nem sikerült, láttam én már tudós előadókat is belebukni ebbe, amikor a tudományos cikkük felolvasása közben rájöttek, hogy nem fognak beleférni a 20 percükbe, és random elkezdtek kihagyogatni mondatokat. Igazi csemege egy tolmács számára (nem). Szóval a zagyvaságot értem, a testbeszédet nem.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.10. 09:31:32

@VV Erőlegény: Utóbbit azért mondom, mert azért Virág is meglehetősen érdekes performansszal került a főszerepbe a nyitóbulik egyikén, és ha nem védik be a szerkik a seggét egy lilával, akkor lehet, hogy Digó helyett róla forgatták volna a Jöttem, láttam, buktam első adását, így viszont a női karakterek között egyértelműen ő az eddigi főszereplő a Danival való nyígásának köszönhetően.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.10. 09:48:24

A VV7-ben volt talán először ez a hierarchia hét, amikor kialakult egy erősorrend mely szerint VV Zsu lett az utolsó, aki egy szép arcú lány volt, de gondolkodásban egyszerű, mint a faék, a villalakók egyértelműen ellene foglaltak állást a legelső párbaj előtt (10-a 2 ellen ment kb a támogatás a kiválasztása után), végül 70 % körül visszajött az első párbajáról egy Vikcsu nevű játékossal szemben (aki a mostani Amanda megfelelője kb), de később sem nyerte el a népszerűséget a villán belül, így utolsó lett a hierarchia szavazáson is. Az a hierarchia hét egyébként a mostani összevisszasághoz képest tényleg szigorú hierarchia szabályokkal ment le, de 3 nap után a szerkik megfordították a hierarchia sorrendet, elsőkből lettek az utolsók, és utolsókból az elsők. VV Zsu lett a királynő, aki hatalmat is akart gyakorolni, de nem tudott úgymond "uralkodni" az alattvalókon, mivel azok lázadozni kezdtek, és folyamatosan ki is toltak vele, majd a riport szobában őszintén elpityeregte magát a tehetetlenségében, ami együttérzést váltott ki vele kapcsolatban kinn, és egy ideig nagyot lökött a népszerűségén. Később átadta a hatalmat Macinak, aki lazított a szabályokon, ezzel oldva a belső konfliktust... Ez a mostani hierarchia hét ahhoz képest eddig nekem értelmezhetetlen...

2020.12.10. 09:51:16

@VV Erőlegény:
Igazabol ugyanaz van mindt eddig. Semmi. Dani eddig is el volt telve magatol most is el van. Amanda hatrasorolasanak lett volna ertelme ha mostmar elol lenne, de nincs.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.10. 09:54:26

@VV Erőlegény: egyetértek veled! Gabennak nem most kellene kiesnie, de Bálint ellen semmi esélye.
Ha Bálint kiesik akkor megy a levesbe ez a széria...
Moh-Merci használhatatlan,
Dani-Virág...
Vivi-Gina-Amanda pffff
Renátó-Fru: jaj anyám, tényleg közép kategória
Robi lazán végigviszi a játékot és becsúszhat a top 3-ba.

Mindegy Bálint kapott egy x-et... szerintem hibát követett el Gaben, ha Mohát viszi ő ment volna vissza.

hereverő heverő 2020.12.10. 10:08:52

Lóreggelt.

visszanéztem, és - semmi. Nem történt semmi. belepörgetve megnéztem a belehalót is, és - semmi.
Úgy érzem, hogy az ide szériában a semmittevés a főszereplő, a villaajtó mindkét oldalán. Mi a tökömnek kell erőltetni, ha senkiben nicsen egy bolhafasznyi kreativitás sem? Miért nem mozgatják ezeket a gilisztákat? Tényleg az az érdekes, hogy Vivi félrenyeli a kaját, és Moh tologálja Robit az udvaron? Szánalmas.

@VV Erőlegény: EKG. Ez a mostani hiearchia hét egy nagy nulla. Minek van egyáltalán, hogy hordaniuk kelljen egy hülye számot? Anno MissKiskun Zsuzsa még palástot és koronát is kapott, az más tészta hogy eszet meg nem. De most?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.10. 10:15:01

@hereverő heverő: Mint titkos EKG FB csoport tag az EKG-t akkor is elvárom minden csoport tagtól, ha nem EKG! :-D

Pamutbojt 2020.12.10. 10:46:48

@Post Modern Prometheus: Jó, bocsi, én el is rontottam. Véletlenül Gáborra nyomtam, pedig egyértelműen Bálintra akartam. Elnézééééést..... :D

Tegnap írtátok Gáborra, hogy egy SS-tiszre hasonlítanak a mozzanatai, ez aztán tényleg nagyon találó. Talán ezért is olyan rohadt irritáló az egész személyisége, ehhez még jön ez az erőszakos igazságosztása....Pfejjj (Amúgy nekem is megfordult a fejemben, hogy enyhén Aspi, mert durván nem enged el dolgokat, és kényszeresen ismételgeti ugyanazt.)

Kosztarika 2020.12.10. 10:53:29

Szép napot kollégák és kolleGINA-k!

Észrevettétek a belehalokban, hogy míg Vivi fuldokolva hány, Amanda jóízűen eszik mellette? Ki ez teeee?

mézescsók 2020.12.10. 10:54:22

@szociál: Így is van. A magas labdákat mmkk le kell ütni!

Spitzbaue® 2020.12.10. 11:07:03

@VV Erőlegény: Anikó már fos9-es volt, FYI.

2020.12.10. 11:10:36

@WICKEDWITCH: A tojásos hasonlat a 3-4 perc említése kapcsán jutott eszembe, ami jól jellemzi azt, hogy pontosan kimérte azt, hogy milyen beszéd kell ahhoz, hogy még mindig a képzelt erkölcsi magasságokban maradjon (lágy tojás), de egyben kellően macsó is legyen (kemény tojás) és ebből az optimálisnak tartott kettő közti tojásállapot jöjjön létre. De ez ki lett lőve, így a tojásai megzápultak.

Mivel alapvető testbeszéd tudást kapnak csak az ügynökök amikor képezik őket, arra már nem képes, hogy amikor kizökken, akkor kontrollálja a testrészeit, ami pont azért teszi feltűnően beszédessé, mert az alapfogásokat alkalmazza. Ezzel az egész emberi sziluettje "fecsegős", amit könnyű olvasni.

2020.12.10. 11:13:22

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Ezen a tojasos hasonlaton megint jot kacarasztam :D pedig elsore is :D

2020.12.10. 11:21:19

Aki aspira gyanakszik Gábornál, az árulja már el, hogy a spektrum egyéb színeit miben látja? Mert szerintem simán pszichiátriai eset az ember, köze nincs az autizmushoz. Nála inkább több van a dolgokból mint kevesebb. A felvett szerep olyan összetett - bár erőltetett - szociális gondolkodást mutat, ami nem jellemző még az aspikra sem. Repeptitív ugyan, de teljesen más módon. Sokkal több köze van a pszichopatákhoz. Egy biztos, orvosi eset.

2020.12.10. 11:22:00

@Alice from madness: Akkor most gondolj bele, hogy milyen rántottát készített a villában. :-P

WICKEDWITCH 2020.12.10. 11:33:00

@VV10 Velőtrázó Vélemény: köszi! Én erre így nem asszociáltam, de már világos. :) Ezeknél az ügynököknél az ilyen alap-testtartások, meg frázisok annyira átlátszóak, nem is értem, hogy tudnak elérni bármit is... Persze, az ügyesebbek ideig-óráig néha bele tudják kényszeríteni az embert egy amolyan védekező/reagáló szerepbe (nem tudom, mi a helyes szakkifejezés), pl. arra a kérdésre, hogy "nem akarsz rövid idő alatt sok pénzt keresni?" ki válaszolja azt, hogy nem? Pedig pont azt kell, hogy "nem, köszi, van elég pénzem", és akkor pislog és tátog, mint hal a szatyorban. Nagyon vicces. :D

hereverő heverő 2020.12.10. 11:54:49

@WICKEDWITCH: Régen ezek még nem voltak ennyire belevésődve a kollektív tudatba. Ezért tudott az amway megőrjíteni sok embert. Volt ismerősöm aki csak azért vágott bele, mert milyen jó termékeik vannak, és nem lehetett lebeszélni arról, hogy ugyanolyan szrok mint a többi csak lényegesen drágább és a fölösleg megy a hülye marketingre. Elmentem vele egy ilyen "előadásra" a személyes okokból (nem akartam kicseszni vele) de egy akkora nagyképű seggfej volt a "mentora", hogy annak már kerek perec megmondtam, hogy szrok a farmra, nekem mindenem megvan amit akarok (ez tök igaz volt) és jó nekem az amit csinálok. Csak annyit tudott válaszolni, hogy "hát el lehet adni a lelkünket a XXXX cégnek (ahol dolgoztam akkor) és gürcölni 8 órában"
Valahogy nem lett biznisz belőlem.

Spitzbaue® 2020.12.10. 11:56:03

@WICKEDWITCH: Igen. És akkor eljutnak egy olyan szintre, hogy - finoman bár, de - megmondják, hogy hülye vagy. És ilyenkor mosolyogva szoktam mondani, hogy igen, hülye vagyok, és megkérdezem, hogy van még esetleg valami, vagy végeztünk? :-DDDD
Bála/Mú/Dani is így kellet volna, hogy leépítse:
Büdi: Őszinte vagyok? BMD: Igen, az vagy.
Büdi: Nem gondolod, hogy ezt így vagy úgy kéne csinálni? BMD: De, igazad van.
Büdi: Engem csak a Virág kért meg... D: A lófaszt, de nem vagyok rád eygébként sem kíváncsi.
Stb.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2020.12.10. 11:59:39

Én szerintem Gábor egy nagyon beképzelt, egoista személyiség, aki számára elképzelhetetlen, hogy vki vmit nem úgy lát, ahogy Ő...amikor felrúgta az etetőszéket akkor arra számított hogy majd jól igazat adnak neki,és mikor ez nem sikerült onnantól meg volt love. Gábor az a tipus akisosemmondja hogy figyelj bocs ezt most elszórtan..Bálint kendolevetelenel is ez volt..azt kommun

És ehhez a személyiségre jön rá az ügynök trükkök tárháza...

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2020.12.10. 12:02:37

@hereverő heverő: mostanság Instagram dmben keresnek fel lehetséges balekokst

Spitzbaue® 2020.12.10. 12:09:24

@hereverő heverő: Én is voltam Amway-es előadáson, szintén nem akartam megsérteni valakit. Ez kb 25 éve volt. És már akkor a józan paraszti eszű emberek azt mondták, hogy "Ja Amway, kösz nem", de az előadó mondta, hogy ez nem Amway, hanem Network21. Én meg finoman: WTF? :-D

De a csúcs az volt, hogy elmentünk egy kb. ingyenhétvégére üdülési jogokat árulókhoz. 2 éjszaka kaja, 1 pohár pezsgő, wellnesshasználat, stb 10 vagy 20 ezerért. Cserébe ugye szombaton részt kellett venni egy másfélórás "előadáson". Én kerek perec megmondtam, hogy csak a potyahétvégére jöttünk, kár belénk a szó. Amíg le nem telt a másfél óra, győzködtek, a végén az eredeti ár kb. 20%-áért akarták ránk sózni. Egy pillanatig sem érdekelt bennünket, nem is mutattunk ilyet. Nagyon megsértődtek, hogy nem szálltunk be. Bár mi végig jókedélyűek és udvariasak voltunk, a fele banda (mert 4-5-en voltak) nem is köszönt mikor eljöttünk. Mi meg röhögtünk és mentünk wellneszezni.
Azóta bebizonyosodott, hogy bárki ilyenbe lépett megszívta. Volt aki ráfizetett, hogy átadhassa :-DDD
Általánossságban: minden MLM-mel értékesített dolog átverés, mert a vezetőkhöz kerülő extraprofitot ki kell termelni. Nincs ingyenebéd!

hereverő heverő 2020.12.10. 12:09:38

@repuloezustmokus: huha, akkor velem kurva nehéz dolguk lesz. Nincs instagramom, pedig megvan mindenem :)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2020.12.10. 12:16:46

@hereverő heverő: akkor nem kapsz olyan üzenetet, hogy a profilod alapján nagyon érdekes személyiség lehetsz,és mi pont ilyeneket keresünk..meg van egy projekt..

hereverő heverő 2020.12.10. 12:17:11

@Niemandhäuser: Persze, és ha valaki tisztában van a hatványozással (talán általános iskola hatodik? egy tanárnő kérem erősítsen meg) az elég hamar ki tudja számolni, hogy pillanatok alatt elfogynak a szóba jöhető emberek.
Az én ismerősöm is Network21 volt. Nekik külön tanították, hogy nem szabad rávágni, hogy nem Amway, mert hiszen azt árultak, szóval azt kell kérdezni, hogy milyen Amway? És mondani, hogy amúgy meg Network21, a 21 század értékesítési formája. Ja, és bár tanult ember volt, de nem sikerült rávilágítanom neki a fenti matematikai ellentmondásra.

hereverő heverő 2020.12.10. 12:19:14

@repuloezustmokus: huh pedig menyire vágynék rá :)) Olyan projekt nincs, hogy érdekesnek találnak, én meg viszek egy halott pontyot és egyenként tarkóncsapom vele a kreatív stábot?

WICKEDWITCH 2020.12.10. 12:22:17

@hereverő heverő: jaj, ilyen amway-es nő nálunk is volt egyszer kiskoromban. A szüleim vettek tőle 1-2 terméket, meg meghallgatták, mert ismerős volt, aztán valahogy lerázták. Ez az erőszakos tukmálás valahogy a családom egyik tagjának se jön be... :) Nem kérdezted meg a mentortól, hogy ő mit foglalkozik a te lelkeddel? Tán még pap is? Aztán erre mit lép. :D
@Niemandhäuser: pontosan így. :)))))

hereverő heverő 2020.12.10. 12:33:25

@WICKEDWITCH: Dehogy kérdeztem, örültem, hogy háromnegyed óra után le tudtam lépni a francba. Azért kiváncsi lennék, mennyire jött be a kis senkinek az MLM, vagy azóta kajaleszedési manager lett a McDonaldsban?

LaciHogyVoltol 2020.12.10. 12:34:52

Amúgy azt tudjuk, hogy Daninak mi volt a kiborulása a kihívás végén? Most Bálintra orrolt meg? Lassan rá is kerülhetne zöld vagy kék kendő, mert nagyon magas lóra hallucinálja magát...

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.10. 12:39:26

@WICKEDWITCH: @hereverő heverő: voltam egy darabig MBI üzleti tanácsadó az egyetem mellett. Ment a fejtágítás ami még elméletben hasznos is lehetett volna (eberekkel való bánásmód, marketing trükkök stb), de amikor rájöttem, hogy a termék amit árulunk egy kalap kaki (kb. 2 hét kellett hozzá még átnéztem a számokat a termék mögött) . Bólintottam és eljöttem ...

Gaben, meg Gaben... nem tudom, hogy néztétek el a Hétköznapi vámpírok című sorozatot. Abban van egy energiavámpír ... akit még a vámpírok is utálnak. Na Gaben egy tipikus energiavámpír ... a folyamatos észosztással szívja az energiát másokból...

www.youtube.com/watch?v=_Dk1YGQjBo8

2020.12.10. 12:40:22

A legjobb amikor a háziorvos árul Forever Living termékeket. Bilincsben vihetnék el őket, csak kevés van belőlük, így elnézik nekik.

2020.12.10. 12:45:01

@Brigante: Érdemes elmenni egy ilyen céghez ügynöki melóra, főleg pénzügyi területen, ha van egy kis időd erre. Olyan ismereteket kapsz meg (persze le kell húzni a fölösleges maszlagot), amire nincs épkézláb tanfolyam vagy csak nagyon drágán. Pár haverral megdumálod, hogy ők lesznek az ajánlásaid, nem kell semmit venniük, kötniük, majd egy sör mellett jókat röhögtök utólag. Aztán tipli.

WICKEDWITCH 2020.12.10. 12:50:55

@hereverő heverő: "kajaleszedési manager" :DDD Ja, amúgy megértelek, hogy szabadulni akartál inkább. Engem egyszer egy ismerősöm akart befírölni egy csodanyelvtanfolyamba (tanárként, vagy igazából nem is tudom, miért). Vele trollkodni se akartam annyira, de csak mondta, csak mondta. Ő egyébként nem beszélt nyelveket (azóta se beszél, mily meglepő), én akkor egy anyanyelv, kettő majdnem anyanyelv, kettő kezdő szintnél tartottam, de hiába mondtam neki, hogy egy nyelvet nem lehet két hét alatt megtanulni, és ha ez így működne, akkor már a világon mindenki beszélne mindenféle nyelveken, csak hajtogatta, amit betanítottak neki. Nagyon fárasztó volt, és kellemetlen volt lerázni.:(

2020.12.10. 12:52:08

@LaciHogyVoltol:
Nagyon magas lora hallucinalja magat, ez jo :D

2020.12.10. 12:53:08

@Brigante:
A legjobb resz amikor megjelenik az irodaban a csaj megfeleloje :D

2020.12.10. 12:54:09

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
En egy edzotermet hagytam ott forever-os ember miatt, o tartotta az edzeseket es annyira nyomatta privatban is h inkabb leleptem :D

hereverő heverő 2020.12.10. 12:59:49

@WICKEDWITCH: Huha, akkor én már nem is merek hozzád szólni, mert csak google translatorul beszélek (ez valami románnak hangzik, pedig nem az)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2020.12.10. 13:00:37

@hereverő heverő: nekem az tűnt fel hogy legtöbbször random irkalnak

WICKEDWITCH 2020.12.10. 13:03:19

@Brigante: több ilyen ember kéne, mint te :))) Nem, ezt még nem láttam, de energiavámpírhoz már volt balszerencsém. Nárcisztikushoz ráadásul. Ugh.

WICKEDWITCH 2020.12.10. 13:09:24

@hereverő heverő: :DDD Azóta az egyik kezdő egy kicsit fejlődött, az egyik majdnem anyanyelvi meg lement passzívba, de most feltett szándékom, hogy ha végzek a mostani melómmal, feltámasztom halottaiból. A román nincs köztük, viszont egyszer egy zöldségpárolót használati utasítás elvesztésének következtében egy román nyelvű youtube video segítségével próbáltam meg munkára bírni, és sikerült, szóval lehet, hogy románul is tudok... :DDD
Ja, google translate: a kínai fogamzásgátlós betegtájékoztatót ismeritek?

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.10. 13:17:02

@VV10 Velőtrázó Vélemény: meg volt 20 évvel ezelőtt. De nem volt pofám lehúzni a kuncsaftokat...

WICKEDWITCH 2020.12.10. 13:18:13

"Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti írásmódban, módosítás nélkül tesszük közzé. „Köszöni a miénk cég hogy ön választja miénk által gyártódott fogamzódás gátlásos pirula. Kérni hogy nagyon fontos ez a tájékoztató hogy Ön elolvasni és utasítások fenntartani. Nem fenntartja miénk cég nem tart felelősség de más esetben nem tart felelősség fenn szintén. Pirula rendszerben nyelése naponként este vagy reggel meggátolódik hogy Ön belees a teherbe. Ha nem rendszerben nyelés, előfordulása Ön belees a teherbe növekedett valószínűséggel bír. A pirula evése vízet követéssel valósul meg, úgy jó. Pirulát megharapni nem kell, a maga teljességében nyelendő bele Önnek szervezetében. Nem használ hashajtó rossz mert Ön teherbe lehet beleesve ha felszívódás előtti hasmegy. Nem hány magatol, nem jó. Teherbe beleeshet ha hány magának ujjától. Van étel gátolja pirula effektus. Nem eszi ilyen etel pirula nyelésének előtte és után 2 óra minimum. Beveszese pirulanak harom hetet egyszerre rendszeres, utana követőt vár, hogy Ön vére folyása kezdődik. Ez általánosságot megvéve egy hét. Egy nap vére folyása követőt pirula ismét nyeldes. Összes idő négy hét ami menzesz ciklus és Ön nyeldes pirula három hét és nem nyeldes egy hét. Ha kihagy pirula nyelése nem csinál szexuális dolog egy hét. Egyéb eshetőség Ön belees a teherbe. Ha kihagy kettő pirula nyelése nem csinál szexuális dolog következő ciklus kezdete egy hét után való. Mellékes effektusokkal van: Ön elhány magát, első esetnél kivérezi magát nem megfelelő időpontnál (dátum), feje szédül, hasa fáj, érének dagadása, fájás Ön testének változatos pontokjai, extreme lehetségesség szőrszálnövekedés Ön testének helyein Önnek kényes és esztétitikátalan. Fontos! Nem nyeldesi pirula annak esete alkalmával hogy Ön korábban beleesett a teherbe és teher állapot azóta fennáll Önnek! Nem nyeldesi pirula annak esete fennforog hogy Ön hím: kizárólagos csak nőstény nyeldes pirula. Nem nyeldesi pirula amikor Önnek mája elégtelen vagy Önnek szíve ritmusosan zavart. Egyéb mellékes effektusokért és kockázat mértékekért kérdeződjön Önnek orvos vagy gyógyszert készítő szakember. Reméljük jól használ. Köszönünk Önnen bizalom neki miénk cégnek, hogy miénk terméket Ön nyeli.”

Bocsi az offolásért, de gondoltam, hátha valakire ráfér a nevetés... :)))

2020.12.10. 13:18:53

@username loading:
Pont ezen gondolkodtam hogy amugy van valakinek olyan, aki melle tenyleg odaallna, nem csak ilyen futottak meg alapon?

2020.12.10. 13:19:22

VV-re visszatérve, ennek az évadnak a rákfenéje, hogy social media verza, ezért nem tud olyan képernyőképes lenni mint azt megszokhattuk. Az ápoltak egyik feléről kiderül, hogy az Instán extrovertáltak ugyan, de ami egy képen vagy TikTok videón elmegy, az a tévében kurvára kevés. Amióta a kezükbe kapták azt a telót, annak pózolnak, nem a kameráknak. Ezért punnyadnak a villában.

2020.12.10. 13:24:50

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Valamelyik beszelgetesnel Gaben kezeben ott a telefon es oda vissza gorgeti...addikcio. en elvennem toluk es utana megneznem mizu :)

Spitzbaue® 2020.12.10. 13:28:35

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Én szeretem eddig ezt az évadot. Több indulatot váltott ki belőlem, mint pl. a foSomás, vagy a bolondZsuzsis: még csak 3 hét ment le, és már hogy utáltuk Mandát, vaGinát, Diégót, Renault (ez már eleve tárgyeset, hülye franciák :-), és most büdösGábort.
Szóval: e ö-öm, bódottá!
Üdv: Törpmorgó :-DDDD

hereverő heverő 2020.12.10. 13:31:35

@VV10 Velőtrázó Vélemény: A pózoláson kívül is lehetne nekik csinálni vaalmit. Meg hát nem lehet 0-24 pózolni a kiba telefonnak, néha enni is kell, néha beszélgetni is kell, néha meg kellene fürdeni és ezek csak a mindennapi nempózolások. Ezen kívül lehetne még katonai hét, túlélő hét amikor nem mehetnek be a házba csak WCre és a kertben kell aludniuk sátorban, tűznél főzni és vizet hozni a csaptól (forrásból), lehetne Öko-hét amikor maguknak kell megtermelniük az energiát szobabiciklin (ilyen Ökohét már volt, de elbaszott trónépítés lett belőle), vagy takarítási verseny, csokievő verseny, illetve Dózsa György emlékverseny, amikor beüzemelt rezsókon kell üldögélni meztelen seggel (állítólag volt ilyen a műegyetem kollégiumi napokon). Vagy legyen cowboy-cowgirl hét amikor terelgetniük kell egymást az udvaron, IKEA-kiságy összeszerelő verseny mint a Love Islandban (talán Merci összerakhat egyet lécekből), ki tudja összerakni Samantha Fox mellszobrát az egyszer már felhasznált legokból, állathang utánzó verseny....

MsIreneAdler 2020.12.10. 13:32:47

Bocsi, de ezzel a telemarketinges, MLM-es sztorival kapcsolatban még offolnék én is egy kicsit. Sajnos engem is többször megtaláltak már. A legemlékezetesebb eset, egy úgynevezett hideghíváshoz kapcsolódik. Meghalt egy idős rokonunk, aki egyedül élt. Az üres házban pakolásztunk pár napig. Naponta minimum háromszor csörgött a teló, gondoltuk csóri boldog boldogtalannak megadta a számot és jól eldumcsizott az ügynökökkel. Mindenki megértette a telefonban, hogy a néni elhunyt, őszinte részvét stb... Na de jött egy nő, aki egészségügyi szolgáltatást ajánlana, és csak mondta, mondta, mint Gábor. Alig tudtam közbevágni, hogy bocsi, de meghalt az "ügyfél". Erre csend lett a vonal túlsó végén, már vártam is, a bocsánatkérést, meg a szokásos szöveget...de neeem, a nő így szólt :
- Értem. De Önnek akkor még nem késő (sic)! Had ajánljam figyelmébe az xxx cég szűrő vizsgálatait....

Lecsaptam :D

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.10. 13:37:54

@hereverő heverő: nekem az a gyanúm, hogy nem unatkoznak a beutaltak, csak a feladatokat nem látjuk, mert az éppen aktuális üvöltözésen van a szerkesztők hangsúlya.

Egy órába szerintem 1.) vagy rohadt nehéz belerakni mindent 2.) vagy nem csinálnak semmit 3.) vagy a szerkesztők, animátorokat kellene fenéken rúgni.

Valahogy az üvöltözésen több a hangsúly, mint kellene.

Ami pozitív az évadban, hogy igyekeznek mindenkit a képernyőre rakni...

hereverő heverő 2020.12.10. 13:39:23

@MsIreneAdler: Még régebben történt, hogy csörgött a telefon, XY cég ügynöke kerete rajtunk Valami Pétert. Mondtuk, hogy ez téves hívás, itt nincs senki ilyen nevű.
Másnap ugyanaz az ügynök ugyanazt keresi, és ugyanúgy nem jó a szám.
Harmadnap ugyanaz az ügynök, keresi Pétert. Nagymamám vette fel éppen, visszaszólt:
A Pétert? Jaj hát a Péter nem tud most a telefonhoz jönni, mert bekakilt és most teszi tisztába az anyukája!
Azóta nem keresték a Pétert.

2020.12.10. 13:41:17

@hereverő heverő: A tematikus heteket általában már kevesebb ápolt esetében szokták ellőni, addig kihullik a férgese. Már jó ideje megy, de még csak két elhullott karakter van. Az más kérdés, hogy a bent lévők egy része is oszlásnak indult már, akiknek max egy zombiapokalipszis jelentene visszautat a játékba. Gina és Amanda simán kivehetők a képletből már most, mert már érdemi interakciót sem képesek kiváltani a többiből. Vivi esetében még korai lenne ezt kijelenteni, bőven van hatása a társaira, de egy újrabootolást kaphatna, hogy ebből kifelé is több látszódjon.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2020.12.10. 13:45:49

@VV10 Velőtrázó Vélemény: az okoz gondot hogy teljesen más elv alapján kell a social médiában tartalmat gyártani mint egy valóságshow van...
Instagramon berendezed a hátteret, dekor, ruha, outfit, fények, probakep, utómunka, gyakran előre csinálnak y fotót, amit aztán fokozatosan raknak ki. Tehát azért nem működik ez az egész vv10 mert egyszerűen teljesen mást igényel...i

2020.12.10. 13:49:43

folytköv a következő posztban

2020.12.10. 13:56:48

@Brigante:
4) plane, hogy az az egy ora jo igazabol 40 percnek...

Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2020.12.10. 14:36:30

@ppupu: Van benne valami, bár az aspergeresek többnyire átlagos vagy átlag feletti intelligenciát mutatnak, Gábort pedig nem lehetne megvádolni ezzel. A többiekhez képest talán intelligens, de ez nem is olyan nehéz. A tünetek mellett szól a ragaszkodása egy belső szabályrendszerhez, viselkedéskódexhez (lsd. "TISZTELET"), a gyenge kapcsolatteremtési képesség, az előre gyártott beszélgetéspanelek, a spontaneitás hiánya vagy az, hogy nem bírja eltalálni, mikor mit kellene mondania. Egy aspergeres viszont (szerintem) nem merne beköltözni idegenek közé, zárt helyre, mert ahhoz óriási bátorság kellene, hogy kilépjen a megszokott rutinból, a komfortzónájából.
Szerintem ő egyszerűen csak egy omega, aki alfának képzeli magát.

MsIreneAdler 2020.12.10. 16:40:20

@hereverő heverő: nem semmi! Mázlitok volt, mi ugye azt tapasztaltuk, hogy egx ilyen vérbeli üzletasszony elől a halállal sem menekül az áldozat :)

Cimili2 2020.12.10. 16:44:04

@hereverő heverő: :DDDDDDDDD kurva jó duma. :DDDDDDD

Hedo a nokedli szaggató 2020.12.10. 17:02:48

Ért valaki a koordináta geometriához? Nem tudom megcsinálni a gyerek háziját :(

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.12.10. 18:30:57

@Niemandhäuser: Az volt, bár néhányunknál fosch9-es, bár igazán németesen vosch9-nek kellett volna lennie. :-D
süti beállítások módosítása