Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X17 - SE VELED, SE NÉLKÜLED

2020. december 01. 19:26 - dmr94

Anikó vár minket, ő is érzi, hogy nevetségesen komolytalan a napi kérdés, jelesül hogy melyik villalakónak lenne a kedves néző legszívesebben a szomszédja. Ha van humoruk, megszavazzák Ginát. Visszautal az előző rész siratóasszonyaira is, akiknek másik szubkultúrához sorolása talán felér egy burkolt cigányozással.

vv10x17_01.png

Az adás újra felirattal indul, én pedig már örülnék, hogy meghallgattattak imáink, ez azonban hamar szertefoszlik. Bálint örül Dani és Virág kapcsolatának, szerinte jó látni őket együtt, a fiún azt veszi észre, hogy szereti a társát de nem szerelemből mert az hülyeség lenne és Virág is kezd érezni valamit felé, TEHÁT HOGY FELÉ. Összességében talán megbocsátható a készítők mulasztása mert ha nincs is végig felirat, amikor igen, akkor olyan bölcsességeket olvashatunk, amiket amúgy nem biztos, hogy realizálnánk.

Fru meglehetősen közel engedi magához Renátót tánc közben, a szégyenlős Merci-Moh páros (a továbbiakban M&M’s) is tátott szájjal nézi őket időnként. Dani nem hazudott, amikor korábban említette, hogy folyton vakarózik ott lent, lehet nem ártana beküldeni egy orvost. Alternatív lehetőségként a szerkesztők arra várnak, hogy valóban elkezdjen hullni a férgese, ahogy az Amandáék manifesztójában megfogalmazódott, ebben az esetben Dani egyértelmű célpont lenne.

vv10x17_09.png

A fosrészeg srác a védjegyének számító antréjával szakítja meg Virág és Bálint beszélgetését jelezvén, hogy baszhatnékja van de ahhoz már nem eléggé kifejlett emberszabású, hogy ösztöneit és mozdulatait a beszédével is összehangolja, így valamiért Bálintot invitálja meg egy párbaj utáni közös fürdésre de közben/előtte/utána egy cigit is elszívna. Szokásos veszekedésük eredményeképp Virág cicabajszot karmol Dani arcára, az este során pedig mindkettejük attitűdje elképesztő amplitúdóval hullámzik az összhang és egymás teljes gyűlölete között. Ha pedig már visszaköltöztek a nyugiszobából a többiek közé, akkor meg is történik amire a Belevaló összes nézője vár vagy egy hete és amennyire a két fiatal romon van, szerintem Győzike nagyobbat élvezett a jelenet láttán, mint ők. Szex előtt a biztonság kedvéért még húzzák egymás agyát avagy „annyira ingyen volt az ajándék rózsa, mint te”. Az aktus live streamjére Merci is 3D-s belépőt vált.

Az állandó faszvakarás valószínűleg Virágot is aggasztja, tol is gyorsan egy biztonsági zuhanyt, majd ott folytatják a verbális agressziót, ahol abbahagyták, olyan klasszikusokkal, mint "ne a sarkadon menjé' má te majomképű" vagy "menjél akkor a faszomba azt verjed a faszod a Mohval". Dani a legvégén csak simán arconböfögi partnerét és bár szerinte Virág nem érzi a súlyát semminek, amit csinál, javuló tendenciát vél felfedezni. Kiemeli továbbá mind a 4 év korkülönbséget kettejük között és jelzi, hogy az apja lehetne a lánynak hiszen neki 4 évesen már erekciója volt.

Renátó agya még mindig Fru táncán jár, újra megpróbálja befűzni őt és úgy látszik a hajvágás megtette hatását, ugyanis a lány közelebb engedi magához, még a lábfétisét is kiélheti és egy jóéjtpuszit is kap. Ha valaki hang nélkül nézné, annak jelzem, hogy Fru öklendezését eközben nem a lábmasszázs váltja ki, hanem Amanda viselkedése. Dani figyelmezteti Renátót, hogy vigyázzon, utóbbi szintén érzi a veszélyt de azért láthatóan büszke, hogy egy ilyen fullos csaj egy hozzá hasonló „dagadt cigánnyal flörtöl”. Lepacsizik Dani faszos kezével, amit az utána még meg is szagolgat, mi pedig kezdhetünk beletörődni, hogy mostantól minden nap a 3 pszeudo-szerelmespár évődésével telik majd az első blokk.

Másnap reggel Gina beszélni (sic!) szeretne a többiekkel, ki akar menni párbajozni, ezen igényével viszont nem arat osztatlan sikert, többen is megjegyzést tesznek, az összefoglalóból sajnos kimarad az előzetes legjobb pillanata Vivitől, aki úgy reagál minderre, hogy ezzel „saját magad alatt vágod a fejszét”. Az ezerarcú Vivien ügyesen Frun keresztül szít balhét M&M's között a srác egy korábbi kijelentését idézve miszerint „akkor veszi őt elő, amikor olyan kedve van”. Természetesen mindenki csak hallotta ezt valakitől („nemmondokneveket”), Fru megkezdi a szarkavarást, Moh szerinte jeleket fog kapni. Merci rákérdez az esetre Mohnál és hisz is neki, amikor az szabadkozik. A fiúk kinti beszélgetése során pedig Bálint comingoutol, hogy bizony ő volt az, akinek Moh ellőtte a titokzatos mondatot, még ha nem is pont ebben a formában.

Digótól a kelleténél jóval nehezebben szabadulnak, egy videóüzenet érkezik a friss kiesőtől, aki Moht szánja trónörökösnek és az őszinték csapatkapitányának, szerinte top3-ban a helye neki és Ginának is. A lakók az égbe üvöltik jókívánságaikat, Gina absztinenciát fogad, aminek hossza végre egy valid közönségkérdés lehetne. Ezután Moh felkérdezi Frut a pletyka miatt, aki semmi konkrétumot nem tud de hát „minden pletykának a fele igaz”. Dobálóznak még egy kicsit a szokásos őszinteség kártyával, amit Merci un meg először miután ő érzi kellemetlenül magát és úgy söpri a magánügy kategóriába a témát, mint rutinos kormánypárti propagandista Borkai Zsolt és Szíjjártó Péter yachtozását.

Anikó gyors fejszámolása legfeljebb nagycsoportos óvodásoknak imponál, de jön is a fél lábon álló verseny, amiről nem tudjuk meg, hogy ugyan mitől csapatverseny, mindenesetre a lányok a fiúk ellen küzdenek miután Dani taktikusan Moht választja magához elsőként. Merci örül a lányok csapatépítőjének, hátha ettől majd nem tépik egymást haját legalább másfél napig, utóbbit már csak én teszem hozzá. Gina 1 perc után kiszáll, teste még biztos nem dolgozta fel korábbi fogadalmát, így nem igazán megy az egyensúlyozás. Vivi is elég hamar ront, Robitól kapunk egy kis kineziológiai gyorstalpalót, bár ő maga sem biztos benne, hogy jól értette, amit egyszer olvasott. Egylábas ugrókötelezése egy második helyre elég, Virágot pont előzi, Frut nem, akinek beszámolója szerint egyre könnyebb volt, ahogy látta a kisesőket. A győztes magának bizonyított, az pedig megint nem derül ki, hogy mit nyert mindezzel Renátó további csodálatán kívül.

Renátó szankcionálása van már csak hátra, Gábor az üzenet felolvasása közben verbálisan ejakulál, hősünk pedig természetesen meglepődik, mintha azt sem tudná miről van szó, büntetése egy különleges mikroport, ami egy biciklis/motoros sisakra rögzített sztenderd mikrofon. A reakciók közül talán Daniét érdemes kiemelni, aki a pizzafutár-kinézeten élcelődik de elhangzik egy igényes „dik a biciklis” felkiáltás is.

Végül pedig nem tudok elmenni az elképesztően ronda szponzorruhák mellett, Renátónak szerintem konkrétan önmagában kellő büntetés az a Cipo&Baxx sapka és a MY77 sem tett ki különösebben magáért a melegítő szettekkel, amikben Gina és Fru tündökölt. Személyes kedvencem mégis Vivi kabátja, aminek mintha WC papír lenne végig az ujjára ragasztva. Tanácsolnám ennek leszedését nem csak az esztétika érdekében hanem, hogy Daninak végre legyen mibe törölnie a lábát Virág helyett.

vv10x17_24.png

3857 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.05. 15:37:44

@kipcsak harcos: mármint úgy értettem, hogy remélem russell elveri bottast

2020.12.05. 15:38:37

@kipcsak harcos: mert az élet nem feltételes módban íródik

kipcsak harcos 2020.12.05. 15:40:57

@úgymond olvasó mmkk: időmérőn van esélye, de a futamon már nem annyira, szerintem.

2020.12.05. 15:43:41

@Hannibal Gabter:
Pedig de, minden nap vegtelenul sok helyzet ele kerulunk amiben a vegtelenulsok dontesi lehetosegeinknek vegtelenul sok kimenetele van. Szoval csak az biztos ami mar megtortent, minden mas egy nagy HA.

2020.12.05. 15:44:54

@kipcsak harcos: és a jövőt szerinted látjuk? Mondom, ez az így meg úgy lenne elmélet maximum elmélet marad. Csak akkor tudunk meg dolgokat, ha már megtörténik.

2020.12.05. 15:45:21

@Alice from madness: ezt miért nekem írod? Pont ezt mondom én is

Bougie 2020.12.05. 15:45:37

@Hannibal Gabter: Mondd azt, amit apukám mond már sok éve, ha a korát firtatják: 40 meg egy kicsi (valójában idén volt 50 éves:D).
@Alice from madness: Teljesen mindegy, hány nap/hónap/év után bújik ki a szög a zsákból, akkor is ugyanezt tudom mondani.

2020.12.05. 15:53:21

@Hannibal Gabter:
Te azt irtad hogy az elet nem felteteles modban irodik. Pedig abban irodik mert csak a jelen egy reszet es a multat tudjuk, a tobbi feltetelek sora. Szoval all a ha igy meg ha ugy :)

2020.12.05. 15:56:23

@Alice from madness: félreértesz, nem így értettem. Az F1 szurkolók mániája, hogy X versenyző Y versenyzőt megverNé, ami egy puszta feltételezés, és csak akkor derül ki, ha egymás mellé ültetik őket huzamosabb ideig. Minthogy ha Kínában születnék újra én lennék a császár. Csak erről írtam, hogy teljesen felesleges ezeken spekulálni

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 16:06:33

Szerintem Baumgartner Zsolt megverné Lewis Hamiltont. :)

kipcsak harcos 2020.12.05. 16:07:18

@Hannibal Gabter: és ha megveri - ma az időmérőn -, de nem huzamosan, akkor mi van?

kipcsak harcos 2020.12.05. 16:07:54

@Nátha ellen bálna: nyilván, csak az a kérdés, hogy miben :D

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 16:13:04

Villeneuve véleményét kell megkérdezni, ő tévedhetetlenül meg fogja mondani, hogy ki kit verne meg. Hozzátéve, hogy ő pedig mindenkit megverne. :)

Félreértés ne essék: én bírom Villeneuve-öt, sőt egy időben nagy kedvencem volt. És az egész autóversenyzői pályafutását (nem csak az F1-et) nagyon érdekesnek találom.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.05. 16:28:24

@Nátha ellen bálna: ahhh Villeneuve :DDDD nagy forma az oreg, csak neha olyan vadakat mond, hogy a fulem ketteall

hereverő heverő 2020.12.05. 16:32:18

@Alice from madness: Én voltam már olyan állapotban, hogy abban se voltam biztos, hogy mi történt. Azóta se tudom...

úgymond olvasó mmkk 2020.12.05. 16:33:33

@Nátha ellen bálna: egy magyar nyelvtanoran biztos megverne :DDDDDD

úgymond olvasó mmkk 2020.12.05. 16:34:32

@Nátha ellen bálna: amiknek mind az a lenyege, hogy bezzeg o :D

kozi001 2020.12.05. 16:40:18

Bírom, hogy mindenki hirtelen sztár ügyvéd a "mikor/hol mondta ezt Moh" üggyel kapcsolatban.
Vicc...
Nyilván a fele igaz!

Spitzbaue® 2020.12.05. 17:36:51

@Hannibal Gabter: Most nyitottam ki a gépet, és hirtelen nem értettem, hogy Merci hogy fog adatokat kapni... :-D És kiről? Aztán visszaolvasva rájöttem, hogy ez egy másik Merci. Mondjuk, elég sokat offoltok...

2020.12.05. 17:41:55

@Niemandhäuser:
Sodrodj az arral. Van annyi ertelme mint a villatorteneseknek :D

Penimegamásik 2020.12.05. 18:34:58

én már rég elhagytam a fonalat...

2020.12.05. 18:39:00

@Penimegamásik:
Toled ez nem is meglepo ;)

Penimegamásik 2020.12.05. 18:47:55

@Alice from madness: kb a Fru, LuxusVasvári Vivien résznél még tudtam mi van..de utána....D

2020.12.05. 18:52:22

@Penimegamásik:
Ilyenkor kell Robizni, toltesz egy pohar italt es ulsz a kaosz kozepen :)

MmeChauchat 2020.12.05. 18:53:48

merciről jut eszembe, h egy krapek bemegy az autoszalonba, és mondja, hogy a kirakatban lévő VW-ről szeretne beszélni.
Erre mondják neki, hogy ez Merci szalon, nincs a kirakatba VW.
Erre a krapi: épp erről akartam beszélni, hogy most már van.

Penimegamásik 2020.12.05. 19:05:30

én ezt az egértapizos feladatot nem értem most sem

úgymond olvasó mmkk 2020.12.05. 19:09:10

@hereverő heverő: olvastam pénteken olyan véleményeket, hogy hiába a szabadedzés eredménye, russell meg se fogja közelíteni bottast. oszt tessék!

2020.12.05. 19:10:10

@Penimegamásik:
Nem is kell ertened semmit eleg ha szep vagy :D

hereverő heverő 2020.12.05. 19:12:16

@úgymond olvasó mmkk: pont mint a Digo béjemvéje. Autó teszi az embert.
Digónak lepattant tizenéves, "a klímát csak tölteni kéne akkor menne" Russellnek vadiuj de kényelmetlen és nincs benne klíma.

hereverő heverő 2020.12.05. 19:13:34

@úgymond olvasó mmkk: szerintem én holnap a verseny alatt elvégzem az ebéd utáni szundikálást.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.05. 19:18:07

Üdv Hogyvolt Népe! A Miku legyen veletek!

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 19:18:49

Nem tudok dönteni:

paradicsomszósz, chiliszósz, kolbász, zöldpaprika, jalapeno, mozzarella

Vagy: erős-tejföl, bacon, tarja, kolbász, hagyma, jalapeno, mozzarella

hereverő heverő 2020.12.05. 19:19:27

@Hannibal Gabter: valahol a neten fellelhető az audi bmw advertisement war - és a Bentley válasza :)

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 19:20:24

Mercike mai drámáját csakis jóllakottan lehet megnézni, különben nagyon felzaklatna.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.05. 19:21:11

@hereverő heverő: ebéd utáni szundikálás este 6-kor? :)))))

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 19:23:51

Ne feledjétek: ma 21 órakor kezdődnek az elképesztő izgalmak, egészen 23 óráig. Onnantól aztán 23.30-ig Gáspár Győző, és 23.30-tól egy minden bizonnyal több Oscarra jelölt alkotás: a Piranha 3D!!

2020.12.05. 19:25:26

@Nátha ellen bálna:
2 oras lesz ma? Lehet kene meg aludnom egy kicsit...

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 19:26:02

@Alice from madness: Neked is nagyon köszönöm a közreműködést! :) Azért hajlok az első felé, mert múltkor a másodikat rendeltem, és már előtte is többször. (Adekvát válasz: akkó minek kérdezed ha tudod, bmeg). :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.05. 19:27:07

@Nátha ellen bálna: pont most akartam érdeklődni felfelé, megelőztél :D

2020.12.05. 19:29:06

@Nátha ellen bálna:
Uuuuu. Vagy egy Monstert. Vagy kettot! Mondjuk ahhoz egy orat kene gyalogolni es mire hazaernek magamhozternek anelkul is :D

Pizzara: ez olyan mint mikor a nok megkerdezik melyik ruhat vegyek fel. Tuti a masik lesz mint amit a pasi mond.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.05. 19:29:27

@Nátha ellen bálna: most meg a szerelmünk lapjai megy.. sírás zokogás. förtelem!

hereverő heverő 2020.12.05. 19:31:08

@úgymond olvasó mmkk: délután volt a hot shots 2, azt megnéztem és sokadszor is végigröhögtem

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 19:31:16

Itt olvashattok egy cikket a Piranha 3D-ről: www.cinegore.net/hu/2011/06/29/piranha3d-2010/

10-ből 8-at adtak rá, idézem a végét:

"A Piranha 3D a hagyományokhoz híven minden klisét megtart: a dilettáns forgatókönyvet, az eleve klisés karakterek egysíkú jellemrajzát, stb… De mindez nemhogy rontana, sőt emeli a hangulatot, mivel egy horror komédiáról van szó, ahol ez esetben az öniróniának nagy szerep jutott. A megvalósítás pedig igencsak kítűnő lett. Szépen lett fényképezve a film, a tényleg rendesen sok gore jelenetet élethű, pöpec munkát végeztek. Az embernek végig bulizhatnéka és fürödhetnéke van a film alatt. Amíg pl. a Dead Snow tipikusan egy téli film, a Piranha 3D igazi nyári horror. Nem egy kítűnő film, nem fog fentmaradni sokáig, de pont azért, mert nem hiteti el a nézővel, hogy többre is képes, megérdemli az elismerést."

Egyébként Győzőnek is rakhatnának be valamilyen piranha-játékot, tegnap említette is valaki. :)

úgymond olvasó mmkk 2020.12.05. 19:32:04

@hereverő heverő: képzeld el, tudom miről beszélsz :))))))

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 19:35:04

@úgymond olvasó mmkk: Ja, hogy minek kérdezgetem, ha tudom? :D

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 19:36:22

Mivel látom, hogy elsöprő az érdeklődés és a tudásszomj, mindenképpen fontosnak tartom azt is megemlíteni, hogy ez a 2010-es Piranha 3D egyébiránt egy remake.

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 19:37:11

@MmeChauchat: De jó! Megyek is óvasni, köszi! :)

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 19:54:27

@úgymond olvasó mmkk: Köszönöm, hogy végre valaki értékeli, hogy összetöröm itt magam, hogy pizzavárás közben filmművészeti információkat nyújtsak nektek!

MsIreneAdler 2020.12.05. 19:57:48

@Alice from madness: egyetértek, hogy nem kell kétfejű sziámi szörnnyé változni egy kapcsolatban. Pl máig furcsállom házaspárnál a közös fb fiókot. Egy ilyen ismerősöm van, illetve kettő..:).

Juhu, van új öfiiii!

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 20:08:46

@úgymond olvasó mmkk: Készült egy folytatás is, 2012-ben. Ez a "Piranha 3DD" címet viseli, és nem más szerepel benne, mint maga David Hasselhoff!

www.cinegore.net/hu/2012/06/17/piranha-3dd-2012/

Szintén 8-as értékelést kapott a 10-ből. Ha kíváncsi vagy rá, december 16-án 22.50-kor vetíti a Paramount Channel. :)

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 20:21:46

@úgymond olvasó mmkk: De a finom részletek miatt meg lehet nézni többször is. :)

41 perce csak azt írgya az oldal, hogy sütik a pizzámat, és "unknown" a kiszállítási idő. Asszem belefutottam valami csúcsidőszakba.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.05. 20:23:32

@Nátha ellen bálna: tegnap én is úgy jártam..fél 6-ra ígérték, és lett belőle negyed 8

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 20:27:47

@úgymond olvasó mmkk: De jó. Mongyuk volt egy ilyen félelmem, hogy nem pont szombat este kéne rendelnem, de eddig mindig nagyon hamar kihozták.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.05. 20:31:32

@Nátha ellen bálna: nekik az a dolguk, hogy kihozzák a rendelésedet, amikor a kis tested óhajtja. és ha a kis tested szombaton óhajtja, akkor mese nincs, dolgozzanak :)

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 20:33:56

@úgymond olvasó mmkk: :D Mindjárt hozzák ezerrel, Mercike drámájára már csak lustán böffentgetek.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.05. 20:34:48

@Nátha ellen bálna: ahhoz kevés a pizza.. valami tömény kell hozzá :D

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 20:39:20

@úgymond olvasó mmkk: A chilis pizza után gesztenyepürét, és a Piranha 3D miatt forró kávét is tervezek.

úgymond olvasó mmkk 2020.12.05. 20:45:39

@Nátha ellen bálna: gesztenyepüré? ne hozd ki belőlem az állatot :))))))

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 20:49:12

@úgymond olvasó mmkk: :DD Közben most meg megálltak a csomagolásnál...

úgymond olvasó mmkk 2020.12.05. 20:50:21

@Nátha ellen bálna: biztos a legszebb dobozt akarják kiválasztani neked :D

Nátha ellen bálna 2020.12.05. 20:53:18

@úgymond olvasó mmkk: :DD Majd mehetek ki a vella alatt, még a végén le is maradok Merci drámájáról.

Mók_Ica 2020.12.05. 21:03:38

szasztok báránkáim..... még mindig itt??? addig nem lesz új nap a villában, míg nincs új posztcsi?? :ooo

Mók_Ica 2020.12.05. 21:06:54

hierarchia hét.... ki lesz a fos9es?

kipcsak harcos 2020.12.06. 23:15:44

Hogy vállalhatja el valaki egy ilyen ocsmány műsor vezetését?
Szerintem senki sem vállalta, így lett Győzi.
süti beállítások módosítása