Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10x3 - Buggyasztott tojás

2020. november 17. 07:36 - Dzsudibí

Tegnap óta megjavították a könyöklőt, így Ancsa nyugodt szívvel nehezedhet rá, míg elsorolja nekünk az összes válaszadási lehetőségünket a napi szavazásra, vagyis hogy ki szerintünk a legőszintébb villalakó, nem tudom nem észrevenni, hogy a felsorolásból véletlenül kimaradt a szoli. Ma reggel Mónak kell ugye reggelit készítenie, aki mindössze két dologtól fél az életben: a főzéstől és a mosástól, elképzelem, ahogy egy háromgyerekes anyuka teljesen átlagos hétköznapját a kegyes halálért könyörögve rettegi végig. A látottak alapján egyébként Mónak nem csak ezektől, de az olvasástól és szövegértelmezéstől is tartania kéne egy kicsit, az instrukciók a buggyantott tojáshoz egy magasabb falú edényt javasolnak, mire Mó magabiztosan markol rá az első serpenyőre, amit meglát, egyébként meg a leírás nem írta, hogy mihez képest magasabb, ugye. Nem kell sokáig várni a nehézségre, a sütőlap fárenhejnben mér, Mó pedig olyan messziről és olyan lendülettel bassza bele a felütött tojásokat a vízbe, hogy ránézésre is kurvajó tojásleves lesz belőle.

kepernyofoto_2020-11-17_4_32_09.png

kepernyofoto_2020-11-17_4_35_44.png

kepernyofoto_2020-11-17_4_38_55.png

Tovább
komment

Való Világ 10x2 - Ginának az összes teste fekete

2020. november 16. 11:44 - Dzsudibí

ke_pernyo_foto_2020-11-16_9_57_45.png

Péter fogad minket, a kreatívosokat idén egy fémforgácsoló üzemből válogatták össze, a napi kérdés, hogy legyen-e Digónak bulija, csak remélni merem, hogy a szavazóknak van annyi humorérzéke, hogy egy nagy kövér nemet szavaznak meg a végére, a kurvaéletbeismár. Egyébként meg szeretnék innen megkérni egy teljesen random rtl-es dolgozót, hogy fogjon már meg egy kurva taknyos zsepit és tömködje be Peti könyöklője alá, mert halálosan idegesít, ahogy minden mozdulatnál dűlborul az egész szar, köszönöm. A beköltözés utáni pillanatokkal kezdünk, aztakurva, defain, halloooood, illetve ezek tetszőleges variációi szökkennek szárba a villa különböző pontjairól, majd Merci és Amanda teszik fel a 20 milliós kérdést a fiúknak, ki az, aki horkol, mert mind a ketten csak teljes csendben és nyugalomban tudnak elaludni. Nem tudom, hogy Digó arakeresése, vagy ez indokolja-e jobban, az

Akkor mégis mi a faszt keresel te itt?

kérdés felvetését. Gábor és Mó azonnal birtokba veszik a dzsakut, Gábor itt a meleg vízben tudta magát életében először elengedni úgy igazán, nagyon nyugasztaló érzés ez neki, és legalább 2 karót ki tudott engedni a seggéből a további bentragadt 10 közül. 

ke_pernyo_foto_2020-11-16_9_21_52.png

ke_pernyo_foto_2020-11-16_9_21_56.png

Tovább
komment

Az ifjú Indiana Jones kalandjai Chapter 16/2 - Tales of Innocence / Morocco, 1917

2020. november 16. 11:38 - Gabba

Amitől tartottunk, bekövetkezett: a pártállam végül bedarálta az Indexet is, kedvenc blogunk ennek következtében nyilván szintén ki fog múlni. A posztolók leléptek, én is sokáig gondolkoztam, mit tegyek, végül arra jutottam, hogy ezt a sorozatot még végigviszem, aztán valszeg más fórumon folytatom munkásságomat. Addig is nézzük Indy barátunk újabb kalandját!

Amint azt a múltkori posztban jeleztem, ez az epizód nem volt része az eredeti sugárzásnak, sőt pár évvel később forgatták csak le. Így került rá a DVD kiadásra párban az előző, Hemingway-es résszel és emiatt öreg Indys bookend sincs hozzá. Az összekötő átvezetésből megtudjuk, hogy a lábadozó Indyt egy Sofia nevű nővér kíséretében elküldték Velencébe új feladatért. Szent Márk tér, gondolák, romantika stb., nem csoda, ha ilyen hangulatban az első új feladat Indy számára Sofia nővér elcsábítása rögtön érkezés után a helyi kórházban (ospedale), ami természetesen könnyen kivitelezhetőnek bizonyul. A sikeres akciót követően Indy az egyik múzeumban találkozik a helyi titkosügynök parancsnokkal, aki nagyon elégedett Indy eddigi katonai- és kémtevékenységével és megbízza egy új feladattal: Marokkóban kell a németek felforgató tevékenységét megakadályoznia.

indiana16_2_01.JPG

Tovább
Címkék: Indiana Jones
komment

Való Világ 10x1 - Dzsubileumi évad

2020. november 15. 12:49 - Dzsudibí

Drága feleim, mielőtt még nagyon belemelegednénk, tereljük az elvárásokat a helyes mederbe, ez a VV10 első hogyvoltja, és még az sem teljesen kizárt, hogy egyben az utolsó is, mert egyelőre nem állt össze a csapat,. Ennek ellenére nekem ma reggel 3.51-kor kipattant a szemem, az agyam pedig az sikította, VV10 HOGYVOOOLT, mert egy elmebeteg fasz vagyok. Olyan ez mint egy kissé meggörbült, rászáradt vérfoltolktól erősen elszineződött heroinos tű, tudod, hogy nem kéne izomból belebasznod a lábujjaid között található utolsó ép vénáid egyikébe, de egy taknyos zsepivel kicsit megtörtölgeted, és végül mégis megteszed, és elégedetten hagyod, hogy testedben szétáradjon az ellazult boldogság kielégültsége, amikor meghallod hogy ez a Valóvilág Pávörd by Bigrádör és érkezik a két műsorvezető. A főcím remélem csak erre a jeles alkalomra más, hatalmas a buli, maszkos fiatalok eksztázisban dobálják magukat a villa udvarán annál a résznél, hogy itt a lét a tét, ki gondolta volna, hogy ennyi évad után még tudnak új értelmet belecsempészni ebbe a szlogenbe. 

ke_pernyo_foto_2020-11-15_4_25_09.png

ke_pernyo_foto_2020-11-15_4_25_26.png

ke_pernyo_foto_2020-11-15_4_26_11.png

Tovább
komment
süti beállítások módosítása