Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10x15 - Ciao tutti, ciao ciao

2020. november 29. 18:02 - Dzsudibí

Itt vagyok, ragyogok kedves feleim, az aggódóknak üzenem, hogy voltunk, vagyunk és leszünk is, max kicsit megritkulva, akik pedig elárasztottak jószándékú üzeneteikkel, hogy hogyan oszthatnám be még jobban azt az embertelenül kurva sok szabadidőmet ami hogyvoltírásra van, hogy ne legyenek ekkora szünetek két iromány között, azoknak ezúton is szeretném mélységes hálával megköszönni a jótanácsokat. Péter eksztázisban vonul be, a VVPBBB10 első párbaja, Digó vagy Bálint, Bálint vagy Digó, két sármos macsó között dől ma el a harc, Péter a gyengébbek kedvéért kiemeli, hogy ebben a kettőben ő nincs benne, pedig sikerült ma is egy egészen kivételesen férfias pizsamát magára öltenie. Gyorsinterjú élőben a nyomoroncokkal, Gina, te miért várod vissza Digót? Mert azt akarom, hogy ő jöjjön vissza. Vivi (akinek a mellei teljesen külön életet élnek), te miért akarod, hogy Bálint jöjjön vissza? Én nem is akarok arról beszélni, mi van ha nem ő jön vissza. Amanda? Digónak itt a helye a villában, Bálintnak nem. Nem tudom nem észrevenni, hogy egyszer sincs a hosszú hosszú évadok óta megszokott HALLOTOK? NEM HALLUNK. VILLALKÓK, HALLOTOK? HALLUNK? NEM HALLUNK. A "BOROTVÁLKOZZ MEG" felratú üzenet pedig csak remélni merem, hogy valamelyik párbajozónak, és nem nekem szól.

nov_-29-2020_16-39-08.gif

nov_-29-2020_16-40-09.gif

nov_-29-2020_16-40-40.gif

ke_pernyo_foto_2020-11-29_14_20_04.png

Na de. Mindig hagyjátok, hogy elkalandozzak, pedig ha nem tenném, akkor akár napi két hogyvoltot is megírhatnék, és még lenne időm szoliba is elmenni. Valami para volt tegnap, amiről lemaradtam, Renátó félrehívja Digót és Gábort, a beszélgetésből próbálom meg magamban rekonstruálni, hogy mi történhetett. Renátó bebaszott, és majdnem megverte valamelyik nőneműt, Digó javaslata, hogy kérjen bocsánatot, még ha nehéz is. Ha meg annyira nehéz, akkor úgy kérjen bocsánatot, mintha magától kérne, és akkor könnyebb lesz, ez nekem sem nagy erősségem, úgyhogy fel is írom magamnak a trükköt a Level 2 fejezetcím alá közvetlenül. A tegnapi balhé kezd körvonalazódni, Renátó ribancozott, meg valakit az intenzívvel fenyegetett a pia hatására, én meg szomorúan elmorzsolok egy könnycseppet a bal szemem sarkából azokra az időkre gondolva, amikor hajnali kettőkor a wc felett térdelve őszinte megbánásig jutottam, hogy azért azt az utolsó 6 tequilát már tényleg nem kellett volna. A végére pedig az is kiderül, hogy a fent említett hölgy Virág volt, és mivel Renátó egy úr, szeretné, ha Virág is jelen lenne, amikor bocsánatot kér magától, ezért kéreti, hogy járuljon elé. Virág jön, és megbocsájt, bár Renátó bocsánatkérése szerinte inkább kötelező kör volt.

ke_pernyo_foto_2020-11-29_14_57_02.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_07_02.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_08_00.png

Reggel van, ami csak egyet jelenthet, Amanda és Gina rádurrant egy üveg fehérborra, majd megállapítják, hogy ez a Renátó azért egy nagy geci, hogy az ellenséggel szóba áll. Hogy a világegyetem mérlege egyensúlyban maradjon, Renátó, Vivi és Gábor rendeltetésszerűen, azaz nagykabátban, szintén piával ücsörög a szaunában, hogy megtárgyalják, mekkora geci ez az Amanda.

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_15_22.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_15_24.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_15_34.png

A nyomoroncok feladatot kapnak, fotókat kell csinálniuk a párbajozókról, majd tárlatvezetés is van, Bálint Digó képeit mutatja be, Digó pedig Bálintét. Bálint a villatündérnek egészen szerényen, lesütött szemekkel ecseteli, hogy ő mekkora telibevert nagy király volt, és ezt ennél jobban az életben még senki nem csinálta, Digó szegény igyekezett, de csak mímelte az ő kifinomult, ízléses humormorzsákkal meghintett produkcióját. A tárlatvezetés közben Amanda spontán covidtesztet reprezentál, valaki kurva büdös, jelenti ki. A téma aztán a cigizés közben visszatér, felsorakoztatva a kölünböző típusú izzadtságszagokat: van a pörkölt, a csípős, a dezodorral meghintett, a sajt, az ecet, én még hozzácsapnám a listához a négyeshatost és a hetesbuszt (a kettő nem keverendő!). A szag kétségkívül Gáborból jött, hoz ítéletet a dohányzó szakosztály rögtönítélő bírósága, merthogy a lába is büdös, a füle is zsíros, és a lábkörmei is rettentő gusztustalanok. Dani már szalad is Gáborhoz instant higiéniai OKJ képzéssel, Gáborkám, füledet pucold meg, hónaljadat szappannal sikáljad, mert nem akarom, hogy beléd tudjanak kötni ilyenekkel. Gábor rákérdez Daninál, ki panaszkodott? Dani pedig tartja magában az infót, ameddig az emberileg lehetéseg (azaz legalább két és fél tizedmásodpercig) - Amanda. 

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_21_54.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_22_25.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_26_44.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_22_41.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_26_15.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_26_29.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_26_25.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_34_28.png

Digó és Bálint irányított szájkaratéja következik, Bálint szerint Digó olyan mint a jeges vízbe mártott hímvessző fasz, ami varázslatos gyorsasággal megy össze, Digó reflexből vág oda rendesen Bálintnak, hogy tessék, egész nap a faszokon jár az eszed. 

"Jöttél a nőveréssel, hogy én nőket verek, meg az ilyen kérdésekkel, nekem legalább van kit vernem, tőlem kérik azt." (Digó)

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_37_49.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_41_30.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_42_18.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_42_35.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_43_52.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_43_38.png

Van még itt buzizás, meg még egy kis faszozás, egy ponton pedig az is kiderül, hogy Digónak már saját egyháza van hívekkel. A vita végén Robi azért rákérdez finoman Digótól, hogy volt-e valami különleges oka, hogy a BUZI szó többször hagyta el a száját, mint ahányszor levegőt vett, Digó pedig nem restell szépíteni:

"Nekem sok buzi barátom van."

Bizonyára mindannyian igen-igen büszkék is ebben a pillanatban, Digó pedig beígér egy kört abból a legendás asszonyverésből Bálintnak arra az esetre, amikor már mindketten a villa falain kívül lesznek. Bálint szerint ez fenyegetés, Digó szerint meg ígéret. Bálint tesz még egy homályos megjegyzést arra, hogy vót valami a takaró alatt Digó és Gina között, mire Ginánál megint beindul az egyszemélyes Mónika show, és megszületik jövendő kortárs beszédének legkönnyfacsaróbb része is:

"Megfogtam a faszát? Bekaptam a faszát? Betette a faszát? Nem. (...) Én hozom azt a döntést, hogy ha baszni akarok, akkor baszni fogok."

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_03_52.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_03_53.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_03_55.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_03_31.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_15_44_16.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_01_29.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_01_30.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_01_31.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_01_24.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_03_37.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_03_20.png

Jön az élő, először Bálint búcsúzik, legjobb pillanatok, amíg a stúdióba ér, és többször meg kell állítanom a felvételt, annyira kedves a szememnek az összeállítás, amit sikerült a mai jeles alkalomra magára csavarintania: fehér garbó fényes fekete zakóval, hosszú ezüstnyaklánc, és az eklektikát finoman seggbebaszó baseball sapka. Digó is búcsúzik, kisfilm, a stúdióba érve akkora örömöt érez, hogy szétszakad, én meg azt mondom, legyen így. Véletlen, vagy nem, de a stúdióban erős többségben vannak Digó hívei, de nem fogok nektek hazudni (nem akarom hogy Digó engem is lebuzizzon), nekem haljak meg, tetszik ez a párbaj, vannak már-már az értelmes diskurzust alulról karcolgató etapok, meg kevésbé értelmes, de legalább rövid kortes beszédek, majd Péter lezárja a szavazást. Feszült pillanatok, Bálint szemén a gyász mintha kicsit még dagadtabb lenne, majd jönnek a fantomképek, és végül lehull a lepel, Bálint mehet vissza, szevasz Digó, nem fogsz hiányozni. Digó szerint Bálint ÉNB rajongói miatt baszódott el a szavazás, de ő már így is nyert, és bár Bálint visszatérése utáni pillanatokból sajnos csak keveset kapunk, a sirató asszonykórus fogalma a mai nappal egészen biztosan újraértékelődik Merci, Gina és Amanda jóvoltából.

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_26_16.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_17_41.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_17_45.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_26_08.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_17_36.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_17_43.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_27_04.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_28_59.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_29_00.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_29_24.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_29_25_3.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_33_12.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_33_47.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_33_27.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_33_50.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_33_50_1.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_33_52.png

ke_pernyo_foto_2020-11-29_16_33_54.png

873 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tvbuzi 2020.11.29. 18:05:59

Köszcsiiiiiii!!!!!!

Dallasbird 2020.11.29. 18:14:59

Hum... hiányzo részek... most rendelhetem vissza a B-2 Spirit köteléket amit az írókra küldtem büntetésből.. elö ne forduljon mégegyszer hogy eltüntök ! xD

2020.11.29. 18:19:56

Jeeeee.

Koszonjuk Dzsudi

Cérnahuszár 2020.11.29. 18:24:48

"akik pedig elárasztottak jószándékú üzeneteikkel, hogy hogyan oszthatnám be még jobban azt az embertelenül kurva sok szabadidőmet ami hogyvoltírásra van,"

látod látod? nyújtod a kisujjad és már rá is raboltak az egész karodra
nincskecmec

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 18:25:02

asztat' olvastam a facebookon egy élet iskolájába járó hölgytől, hogy az emberek azért lesznek covidosak, mert hülyeségeket néznek a tv-ben, ez felzaklatja őket, és ezért legyengül az immunrendszerük. szóval csak óvatosan nézzetek tv-t, meg az ertéelmoston az ismétléseket, mert királyfik meg királylányok lesztek!!!négy!

Post Modern Prometheus 2020.11.29. 18:25:43

Köszi Dzsudi!
Ez így a kétségbeesés szélén [hogy nem lesz több hv] egy igen kellemes meglepetés volt :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 18:26:02

@tvbuzi: elnézést kérek széphen, elvonja a figyelmemet a sok facebookos okosság

Penimegamásik 2020.11.29. 18:27:42

@úgymond olvasó mmkk: ezért fontos hogy megnyugodj, mert attol megnyugszol

Dallasbird 2020.11.29. 18:27:47

@Dallasbird: Komment rögtön,bele se olvastam elötte : aszongya : ha lenne rá módod napi 2 poszt??? hát kérem szépen én azzonal ! a pontos kordinátáit mindazoknak akik hátráltani mernek ebben és légiutántöltésel mennek a spiritek :)

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 18:29:41

@úgymond olvasó mmkk: Engem múltkor egy kedves öregúr (aki szintén nem lógna ki pozitív értelemben egy átlagos Maunikó show-ban a sormintából) arról világosított fel a Facebookon, hogy manapság azért van annyi (Digó után szabadon) "buzi" mert rossz Budapesten és környékén a csapvíz minősége, megisszák azt bebuzulnak!!! Én meg azóta ijedtemben vagy orosz palackozott vizecskét (értsd: vodka) iszok...

Penimegamásik 2020.11.29. 18:33:01

@LaciHogyVoltol: na én meg már vagy 2 éve iszom, aztán mégsem..

Kosztarika 2020.11.29. 18:34:10

Rettegtem, hogy soha többé....

Annyira hiányoztok Dzsudi, KÖSZI!!

Penimegamásik 2020.11.29. 18:34:47

@úgymond olvasó mmkk: a kérdés kinek a hosszu életéjé...

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 18:35:07

@Penimegamásik: Ezt hívják úgy hogy lappangási idő. COVID-nál állítólag 2 hét, buziságnál meg 2 év is lehet :D :D :D

hereverő heverő 2020.11.29. 18:40:13

Köszi Dzsudi, már kezdtem feladni. Az előző poszt 4400 hozzászólása alighanem rekord, uhogy gratula :)

Ego0123 2020.11.29. 18:40:30

@úgymond olvasó mmkk: Most már késő, de ha ezt előbb tudom repülnek a tv-k a kukába.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 18:42:53

@Ego0123: nekem mondod? ha ezt előbb hozza a tudomásomra a tekintetes asszony, akkor nem nézek meg egymás után 3 részt a légikatasztrófákból..

2020.11.29. 18:43:10

@Post Modern Prometheus: ugrott a villalako aldozasos szeanszunk :(

Ego0123 2020.11.29. 18:43:53

@LaciHogyVoltol: De jó, hogy vidéken élek, de jövő héten többször is megyek fel vigyázni is fogok a vízzel, nehogy felfelé heteró, hazafelé meg már csatak buzi legyek és nem tudtam volna, hogy miért. Köszönöm!

Ego0123 2020.11.29. 18:45:34

@úgymond olvasó mmkk: Egyszer repülés előtt néztem ilyeneket, jó, hogy vittem magammal páleszt és a reptéren benyomtam.

2020.11.29. 18:45:47

Köszönjük a pubertás korára megfáradt blogmotor nevében az új posztot. Szvsz egy ideje már nem a posztot hiányolta annyira a plebs, hanem a kommunikációt, hogy egyáltalán várható-e még.

2020.11.29. 18:46:48

@úgymond olvasó mmkk: ha nem a tv-ben nezek hulyesegeket amik felzaklatnak, biztonsagban vagyok?

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 18:47:14

@Ego0123: sose repültem, és mivel ilyeneket nézek, soha nem is fogok

Cérnahuszár 2020.11.29. 18:47:26

@úgymond olvasó mmkk: ez megnyugtat, mivel elaludtam kb az utso 4 részt.

Cérnahuszár 2020.11.29. 18:51:04

bár most rettegni kezdtem hogy a szaloncukrot gépileg csomagolják, vagy kézzel, mert ha igen, akkor megehettem annyi kovidot ami egy elefántnak is elég, szóval légyszi kérdezd ezt meg a tekintetes asszonytó

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 18:51:36

@Alice from madness: szerintem nem, én a laptopon néztem légikatasztrófákat

@Cérnahuszár: akkor te biztonságban vagy

Penimegamásik 2020.11.29. 18:51:44

@Cérnahuszár: jo, de ha közben ment a tv, mikozben aludtal, akkor a negatív hullámok bementek az agyadba, és..

Fu Szekh Li 2020.11.29. 18:52:27

@LaciHogyVoltol: Buzulás vagy nem, én maradok inkább a haveroknál: Jim, Jack néha John.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 18:52:41

@Ego0123: pénztáros lőrinc összes vagyonával se tudnának rávenni

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 18:53:13

@Penimegamásik: Közben elkezdtem aggódni, mi van az ápoltaknak nem szóltak, hogy ne igyanak csapvizet, azt naphosszat vedelik...még a végén szegény Gaben tényleg megvadul és megtöcsköli Rumcájszot a duplazuhanyzóban mikor a szerencsétlen lehajol a szappanért...de rájöttem, hogy szerencsére ez elég valószínűtlen, mert:
1. Gaben (állítólag) nem zuhanyzik
2. az ápoltak csak Viwa Vitamin Water-t önthetnek testük szentélyébe, már ha nem akarnak kínszenvedéses büntetést kapni a szerkiktől...és ekkor megvilágosodtam: Valószínűleg VV Vivi azért szereti ennyire nézni mások pisilését, mert a sok mesterséges vitamintól már olyan neonokat pössentenek, hogy egy vidéki retródiszkó partivilágítása megirigyelhetné...

Cérnahuszár 2020.11.29. 18:55:36

@Penimegamásik: hüpp
akkor már értem a szaloncukros víziómat is
a múltkor vonyítottam a belehalón, elég artikulátlan hangok voltak azok, ezért azt hittem még nem vagyok teljesen hülye.
de nem

Penimegamásik 2020.11.29. 18:55:52

@LaciHogyVoltol: mert védi az orangutánokat a brazil dzsungelben a Gaben

Post Modern Prometheus 2020.11.29. 19:00:31

@Alice from madness: Lesz még alkalmunk, az idő nekünk dolgozik :D

@Ego0123: @úgymond olvasó mmkk: Nem kell aggódni, még egy repülő sem maradt fent [ősi mondás, amit rokonoktól hallottam minden repülés előtt, kvázi ezzel kívánva jó utat :D]

Penimegamásik 2020.11.29. 19:29:41

ma vajon Merci és Moh teste egybeolvadt?

Dallasbird 2020.11.29. 19:35:35

@úgymond olvasó mmkk: Naaaaaa.. hidd el azért AZZAL ! lehet... xD

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 19:41:52

@Dallasbird: piszkos vagyon az, köll a francnak.. meg a pénz nem boldogít (tudom, azért jobb egy ford kugában zokogni a boldogtalanságtól, mint egy g astrában)

ppupu #Fantom for President 2020.11.29. 19:50:25

@Penimegamásik: Ami összetartozik, az összetartozik. Mivel Merdzsó lassan ismét elfelejti, hogy neki elvileg van valami pasija (bár ebben én azért annyira nem hiszek) előbb-utóbb biztos lesz valami "huza-vona". Hogy szex lesz-e azt ugye nem tudhatjuk, mivel haladó társadalmunkban a szex fogalma elég képlékeny :)))

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.29. 20:09:48

Köszi Dzsubi! Életmentő poszt a mai (is)!

Cimili2 2020.11.29. 20:10:10

@tvbuzi: lövésem se sincsen, de remélem ő nyeri meg. :)

2020.11.29. 20:11:52

@Cérnahuszár: es kozben a csomagolok neztek-e tv-t!

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 20:13:24

@Kosztarika: szenyorita dominika, tessen kiszállni a fejemből, dánke

@Alice from madness: tessen vigyázni a cicavízióval

2020.11.29. 20:14:13

@Kosztarika: "kerülsz engem mint Gábor a vizet" :DDDDD

2020.11.29. 20:15:18

@úgymond olvasó mmkk:
Majd valtok laptopra, fo a biztonsag :)

ppupu #Fantom for President 2020.11.29. 20:15:19

@Kosztarika: Már megint szemtelenkedsz büdös kölök! Kimegyünk a poszt falain kívülre, oszt lesz nemulass! :)

ppupu #Fantom for President 2020.11.29. 20:18:14

@úgymond olvasó mmkk: nem ér fenyegetni a tevét... Lila kendőm van. Most találtam a gardróbban

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 20:20:37

@ppupu: én? fenyegetni? kisangyal vagyok

ppupu #Fantom for President 2020.11.29. 20:25:25

Na még másfél óra és megtekinthetjük a siratóasszonyok eklektikus produkcióját remélem bővebben is.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 20:25:52

@Alice from madness: egyedül egy barlangban van biztonságban az ember a teKnika ördögeitől

Ego0123 2020.11.29. 20:29:17

@ppupu: Bekészítem a zsepiket én is.

2020.11.29. 20:29:20

@úgymond olvasó mmkk: meg a vellaban igazabol. De akkor mar inkabb a Jeti tarsasaga, mint Ginamandae.

2020.11.29. 20:30:32

Igazabol arra gondoltam a parbaj napja engem nem is erdekel, csak Balint visszaterese utanrol adjanak be jeleneteket.

Kosztarika 2020.11.29. 20:31:52

@úgymond olvasó mmkk:
Felkössük a gardróbjában a lila kendőjével?

ppupu #Fantom for President 2020.11.29. 20:32:25

@Alice from madness: Szívemből szóltál, mert legszebb öröm a káröröm. Az olyan önzetlen. :))

tvbuzi 2020.11.29. 20:35:48

@Alice from madness: sztem az csak holnap lesz :((((

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 20:37:16

@Alice from madness: remélem csinálnak belőle kisfilmet, azt azért megnézném

Kosztarika 2020.11.29. 20:47:59

Pár napig a három gonosz grácia nem lesz látható az összefoglalóban. A néphagyomány szerint a siratóasszonyok éjszakánként virrasztanak, ergo nappal aludni fognak. Helyettesítésük a villában nem megoldható.
A kellemes meglepetésért szíves elnézésüket kérjük.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.29. 20:48:04

@ppupu: ezt úgy ismertem, hogy a legszebb öröm a káröröm, mert nincsen benne irigység

Kosztarika 2020.11.29. 20:49:48

@ミラ:
Én meg úgy, hogy legszebb öröm a söröm. ,)

gazo 2020.11.29. 20:50:30

Köszi az öfit kedves!

Penimegamásik 2020.11.29. 20:54:44

@Kosztarika: de akkor a belevaloban lesznek?

MsIreneAdler 2020.11.29. 20:59:22

Juhu juhu!
Szép jó estét!
De jó volt egy kis öfi.

2020.11.29. 21:00:36

Én közben a másik csatornán hangolódom, kövezzetek meg, de szórakoztat a tippelgetés. A múlt héten kettőt kitaláltam, plusz tuti Fresh Andi a továbbjutó. Ma eddig Bucit buktam, de még Demcsák és Kempf Zozo a két tuti tippem. A zsűrit hagyjuk, az nem érdekel. De a tv2 érdekes ötleteket is bedob, mint pl Cseh Laci. Nézi valaki vagy csak magamban beszélek? :-)

2020.11.29. 21:01:26

Az off után: Általában az öfi második felében mutatják a párbaj után történteket, nem? Úgy szokott lenni.

Kosztarika 2020.11.29. 21:02:12

@Penimegamásik:
Hangmérnökeink minden belevaló műsorban mindig, minden körülmények között a maximum teljesítményt nyújtják. Sajnos az előzetes hangpróbán kiderült, hogy a technika fejlettsége nem teszi lehetővé olyan adások közvetítését, melyek ekkora decibel hangerőt tartalmaznak. Az asszonykórus lehalkítása pedig lehetetlen küldetés.
Megértésüket köszönjük, üdvözlettel:
Hang Áron

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 21:02:18

@VV10 Velőtrázó Vélemény: én az álarcos énekest nézem, és szégyellem a pofám, de fogalmam sincs, ki manuel :))))))

2020.11.29. 21:06:02

@ppupu:
Joindulatuak vagyunk, mint Villanyoek.

@tvbuzi:
Sajnos szerintem is, de azert bizakodok, hatha sikerul a tavolbol megbuvolni a szerkiket.

@úgymond olvasó mmkk:
Megzenesitve, videoklippkent. :D

En azert beadnam ilyenkor a tv-re nekik masnap a visszateres utani 1 orat, hogy ki kivel mit mond :) Lenne moka kacagas. Es indulhatna az igazi tuleloshow :)

Penimegamásik 2020.11.29. 21:08:17

@Kosztarika: én is félek, hogy azokat a hangmagasságokat az emberi fül nem képes feldolgozni.
viszont most olvastam, hogy a magyar denevérpopulácio felriadt téli álmábol

2020.11.29. 21:08:42

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
a kommentedet mindenkepp neztem. :)
Nalam Showder klub megy, ezzel lazitom el az agyam, hogy a VV-re mar tenyleg elpihenjen es be tudja fogadni a villakommunikaciot.

2020.11.29. 21:09:40

@úgymond olvasó mmkk:
Nem mentem at a pszichologia teszten. :( Azt mondtak szorakoztato musort keszitenek nem a Furesz kovetkezo reszet.

MsIreneAdler 2020.11.29. 21:10:01

@úgymond olvasó mmkk: megnyugodtam, hogy nem csak én voltam úgy vele, hogy akár maradhatott volna a maszk is :D

tvbuzi 2020.11.29. 21:10:20

@úgymond olvasó mmkk: azt én sem tudom ki a manuel.
Remélem, a zebrát meg a malacot ismerem :DDD

2020.11.29. 21:10:40

@Kosztarika: :DDDDD "szolgalati kozlemeny"

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 21:12:19

@Alice from madness: phicsába :)))

@MsIreneAdler: jaaaaaaj, azt hittem kapom majd itt a rosszalló kommenteket, hogy hogy nem tudom :D

@tvbuzi: egy jó tippem volt, a liptai claudia, erre megkoronázta magát :(

MsIreneAdler 2020.11.29. 21:13:21

@tvbuzi: a zebra ÉNB Lali (ő szerintem az egyedüli szereplő, akit ismerek :) a malac meg Kövér Erika szerintem.

2020.11.29. 21:13:56

Na, megvan a harmadik tippem, bár rájött az egyik csapat is. Pataky Attila a kalóz. :-)

2020.11.29. 21:15:15

Amandatol elvehetnek azt a telekomos szoknyat igazan most igy a kepeket nezve. Amugy sem elonyos neki a vizualis kozeg, nem kell fokozni...tudom hogy randa dolog mas kulsejet ekezni, de a szemelyisegere szavak sincsenek.

Kosztarika 2020.11.29. 21:16:18

@Penimegamásik:
Felriadtak a denevérek, disznószemű DijEGO kirepült a villából. Tuti a covid a'la Ungarese.

2020.11.29. 21:16:45

@Cérnahuszár:
Az agyam igy nezhet ki a BV-k utan :D

MsIreneAdler 2020.11.29. 21:17:25

@úgymond olvasó mmkk: hát én személy szerint úgy érzem, mintha már kimentem volna a divatból :)

Penimegamásik 2020.11.29. 21:17:41

@Kosztarika: a denevérek cukik, de most szerintem a síratoasszonyok miatt most bajban vannak

Penimegamásik 2020.11.29. 21:19:21

@MsIreneAdler: azért Kövér Erikát gugliznom kellett

MsIreneAdler 2020.11.29. 21:21:29

@Penimegamásik: pedig ő nem mai csirke...vagy éppen azért? :)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 21:21:30

@MsIreneAdler: sugarloaf erika? mekkora ötlet, basszus :D

2020.11.29. 21:21:39

@Penimegamásik: o nem valamelyik Tilda volt a BK-bol?

MsIreneAdler 2020.11.29. 21:24:18

@úgymond olvasó mmkk: igen, nekem ő tetszett legjobban a sugarloaf énekesei közül. De volt valami kényszerzubbonyos utalás, és a vadvirág klippjében az volt rajtuk.

Mók_Ica 2020.11.29. 21:24:32

@VV10 Velőtrázó Vélemény: én is nézem :)
Patakira nem gondoltam magamtól..... ki lehet a diszkógömb?

MsIreneAdler 2020.11.29. 21:25:19

@Penimegamásik: jólvanna, dörgöld az orrom alá, hogy vén vagyok :)

2020.11.29. 21:28:41

@Mók_Ica: Fejfedő, balesetek, BMX, egyértelműen Zozo, plusz a kutya. Amúgy meg kellően hülye ahhoz, hogy lazán pörögjön ebben a jelmezben.

Mók_Ica 2020.11.29. 21:30:03

@VV10 Velőtrázó Vélemény: fogalmam sincs, hogy ki ő...... egérke, sztem is demcsák zs....
az rtl-en kiderült, hogy kik voltak az álarcok alatt?

Mók_Ica 2020.11.29. 21:31:07

ja, és délután volt a made in hungária.... gondoltam is rátok, amikor megjelent bigai elvtárs béna kisfia..... pp :DDDDD

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 21:31:37

@Mók_Ica: manuel volt a baba, remélem legalább annyit mond neked, mint nekem :D

Kosztarika 2020.11.29. 21:33:10

@úgymond olvasó mmkk:
Kösz, holnap akartam megnézni az rtl most- on. :(

2020.11.29. 21:33:28

@Mók_Ica: Exatlon, Ninja Warrior műsorokban szerepelt. Demcsák is egyértelmű, Prágában született (Városok Királynője), plusz a Farm. Bár Péter Szabó Szilvi jó megtévesztés volt az íjászat miatt.

Mók_Ica 2020.11.29. 21:35:39

@úgymond olvasó mmkk: asszem fogalmam sincs ki ő.... de nem baj :D

2020.11.29. 21:37:00

@Cérnahuszár:
Cookiemonsteeeeeer. Ginamanda is igy fog csapkodni az osszefoglaloban :D

MsIreneAdler 2020.11.29. 21:40:18

@Mók_Ica: juhu, még valaki, aki nem ismeri! Üdv a klubban :)

2020.11.29. 21:42:18

@MsIreneAdler: Én ismerem, de nem értem mit láttak meg benne az X-Faktorban.

Mók_Ica 2020.11.29. 21:43:03

@MsIreneAdler: ezek miatt érzem magam "öregnek" :DDDDDDDDDD

2020.11.29. 21:43:16

@Penimegamásik: "Fejfedő, balesetek, BMX, egyértelműen Zozo, plusz a kutya. Amúgy meg kellően hülye ahhoz, hogy lazán pörögjön ebben a jelmezben." :-)

2020.11.29. 21:43:38

@MsIreneAdler:

Ket test, egy lelek, nulla agy, vegtelen rosszindulat :)

2020.11.29. 21:51:24

Kínzó kérdés: Lesz új asztala Pietro Fucilenek?

2020.11.29. 21:53:56

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Hat megszavazta a nep. A nep akarata pedig szent. Amugy is lazadas lenne ha megszavaztatnak utana meg nem kapna, felhaborodnanak a nezok mint Virag lilakendojen.

MsIreneAdler 2020.11.29. 21:54:16

@VV10 Velőtrázó Vélemény: na az x kimaradt nekem, ott nem láttam.

@Mók_Ica: néha én is, aztán azzal nyugtatom magam, hogy "á tuti nem is olyan nagy sztár, biztos nem is ismert" :)

@Alice from madness: tökéletes név nekik. Még most is felvinnyogtam :D

Mók_Ica 2020.11.29. 21:55:04

@VV10 Velőtrázó Vélemény: megszavazták...... de ha an humoruk a szerkiknek, akkor eljátszák ugyanazt, mint a sárga telefon esetében....és visszaadják ugyanazt :DDDDDD

Mók_Ica 2020.11.29. 21:55:53

@MsIreneAdler: hát sztem nem is akkora sztár :DDDDD

2020.11.29. 21:55:55

@Alice from madness:

Megvadult PP rajongok tornenek be a studioba es sajat testukbol alkotnanak konyoklesre alkalmas butort.

Kosztarika 2020.11.29. 21:56:16

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Lesz, megszavazták neki. A baj csak az, hogy legalább 5 percet elvesz majd a műsoridőből. Ez dühít, ezért (is) szarok Peti asztalára.

2020.11.29. 21:58:03

@Kosztarika: Ahhoz magasra kell tenni a cuccost. :-P

2020.11.29. 21:58:46

De Petinek egyebkent egyensulyzavara van, hogy kell neki az a konyoklo? Meet tegnap tok ugyesen vezetett musort asztal nelkul is.

2020.11.29. 21:59:13

Én betennék egy olyan asztalt, aminek a lapja instabil, mondjuk egy rugóra van rögzítve. Vagy egy baromi sokszemélyes étkezőasztalt.

2020.11.29. 21:59:34

Vagy csináltatnak Mercivel.

2020.11.29. 22:00:21

Na, indul a buli

Mók_Ica 2020.11.29. 22:00:28

na, kezdődik....... cola popcorn bekészítve, a konténer a helyén :DDDD

Mók_Ica 2020.11.29. 22:01:18

kapott egy ugyanolyan asztal, csak kékre van festve :DDD

gazo 2020.11.29. 22:01:31

Kék asztal is megreccsent

2020.11.29. 22:01:35

Mukodott a vudu. Ma adjak be az amokfutast :)

2020.11.29. 22:02:08

Lefestették az asztalt.

Kosztarika 2020.11.29. 22:02:52

Jééé, feliratoznak. :D

Küldjük a további tippeket!

Mók_Ica 2020.11.29. 22:03:06

dancika nem szerelmes virdzsibe...... ezt nagyjából sejtettük....

tvbuzi 2020.11.29. 22:03:35

A SzexTeminátor műsorvezető szerint lesz ma dráma is!!! Jajdejó, azt hittem csak holnap

Nátha ellen bálna 2020.11.29. 22:04:28

Én mán a legelején írtam, hogy Virdzsikének lehet vannak gondjai a pijjjjával.

mocskosmacska 2020.11.29. 22:04:54

Bálintnak kikockázták a farkát. Diegoval nem tettek ilyet annak idején.

Mók_Ica 2020.11.29. 22:05:12

az alkoholos virdzsibe nem tud beleszerelmesedni danikánk....

virdzsi miért járkál be feszt a fürdőbe, amikor a két kandúr megmondta neki, hogy menjen már ki???

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.29. 22:05:12

jó, hogy bálint ilyen kis szemérmes, hogy vircsi ne lássa a farkát, amikor pár százezren már láttuk

2020.11.29. 22:05:35

Csóri Vivit sosem hagyják békén a wc-n?

Kosztarika 2020.11.29. 22:05:42

Milyen választékosan beszél Dani: alkoholtartalmú ital kerül a vérébe.

Nálunk egyszerűen piál, iszik, vedel.

Mók_Ica 2020.11.29. 22:05:48

@mocskosmacska: csak bv-ben nem kockáznak.....

2020.11.29. 22:05:53

@ミラ: en meg nem. Sokat hagytam ki?

Mók_Ica 2020.11.29. 22:07:17

renátó ismét frut próbálja megközelíteni.... lelkileg

2020.11.29. 22:07:18

Renata es Higienika 8000dik felvonas.
DE MIEEEEEEERT????

Nátha ellen bálna 2020.11.29. 22:07:31

Kezdődik, Fru és Renáta.

2020.11.29. 22:08:17

Hopp ott megy a level a buntivel Renatanak mikroport eltakaraser

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 22:08:23

kozvetitsetek triumviiiiireim

Nátha ellen bálna 2020.11.29. 22:09:06

Eddig nem sokat hallottam a mai műsorból. Kritikán aluli a hangtechnika.

Mók_Ica 2020.11.29. 22:09:19

mo és merci a nyugiban...... eksön nélkül telt az éjszaka.....

mocskosmacska 2020.11.29. 22:09:51

@Alice from madness: Itt a csalhatatlan bizonyíték, hogy Bálint beépített ember.

mocskosmacska 2020.11.29. 22:10:19

Moh és Merci nyüglődése kurva unalmas. Senkit nem érdekel.

2020.11.29. 22:10:38

Moh feltotodott, kivirult...vajh deepthroat volt-e?
Na megyek szavazni gyorsan nehogy ne kapjon buntetest :D

Mók_Ica 2020.11.29. 22:10:43

küldjünk büntit renátónak?? én mondjuk nyomok egy igent.... csak mert kedves vagyok DDDD

MsIreneAdler 2020.11.29. 22:10:45

Na most tudtam kiharcolni, hogy csatornát váltsunk.
Uh pont a két szerencsétlen tölti fel egymást a nyugiban :D

Kosztarika 2020.11.29. 22:10:47

@úgymond olvasó mmkk:
Mó és Merdzsó huncutodnak a takaró alatt a nyugiszobában

MmeChauchat 2020.11.29. 22:11:10

petin ugyanaz nyaklánc van mint balinton volt

Mók_Ica 2020.11.29. 22:11:46

off: demcsák zsuzsa volt az egér..... aki kíváncsi volt rá......

Ego0123 2020.11.29. 22:12:29

Jelenleg nincs aktív szavazás! Akkor most mi van????????????????

2020.11.29. 22:12:36

@MsIreneAdler: igazabol maximum Moh tudja feltolteni Mercedeszt.
Fujj de undorito vagyok :D

V Lovegood 2020.11.29. 22:12:37

Gáborom kezdi fel venni a beszédtsílust

Kosztarika 2020.11.29. 22:13:12

@úgymond olvasó mmkk:
Gábor faggatja Renátót, tényleg van- e zsír a fülében, büdös-e stb.

2020.11.29. 22:14:20

Szegeny ember kvize az eldontendo kerdes :)

Mók_Ica 2020.11.29. 22:14:23

@Ego0123: a kvíz fülönvan a kérdés.... ott tudsz rányomni a kapjon-ra :DDDD

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 22:14:32

@Kosztarika: en kozben a friderikuszt neztem az rtl-en, imadom ezt az uj musorat nezni. szentimentalis vagyok.. (a faggatozasra: fuj!)

tvbuzi 2020.11.29. 22:15:05

Mó-Merci tengely, egyik sem akar a másiktól semmit. Muhaha

nicu71 2020.11.29. 22:15:17

@Mók_Ica: uristen ....ugy látszik jol sikerült a rehab .farmot vezet...maszkos műsor... tök happy.

V Lovegood 2020.11.29. 22:15:28

@Penimegamásik: hát ő is elkezdett tesózni :D

2020.11.29. 22:15:38

@Mók_Ica: Meglepődtem. (nem) Szegény Zozó idétlenkedhet tovább ücsörögve.

mocskosmacska 2020.11.29. 22:15:48

De, Merci, Mohban az az érzés vagy, hogy de megkúrnám.

Mók_Ica 2020.11.29. 22:15:49

bááááázzzzd meg..... digo igényesen a törölközőjébe törli a bekrémezett cipőjét...... készül a párbajra.....

tvbuzi 2020.11.29. 22:15:57

Merci túltolja a cukiskodást

2020.11.29. 22:16:00

Engem nem erdekel melyik hogyan erez a masik iraaaant....

2020.11.29. 22:16:27

@Mók_Ica: bosszu, tudta hogy a torulkozo marad, O megy :)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 22:17:00

nekem faj ez a nyuglodes M&M kozott, pedig en csak olvasom

Penimegamásik 2020.11.29. 22:17:04

@Kosztarika: mindjárt feldob egy prezit is róla, hogy olyankor mi történik

Kosztarika 2020.11.29. 22:17:08

@úgymond olvasó mmkk:
Én majd holnap visszanézem ( ahogy az Álarcost is khmmm)

mocskosmacska 2020.11.29. 22:17:21

Diegóból nem láttunk semmi nevetést, sem humort, csak az agressziót. Valamit eltitkoltak előlünk a szerkesztők?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.29. 22:17:32

nem tudok túl sok testvérpárról, akik kiskifliben aludtak valaha 18 évesen...

Mók_Ica 2020.11.29. 22:17:37

@nicu71: kell a zsé..... szépen kezd visszacsorogni a tv2-be...... vajon a mokkába is visszaengedik?

megint elhangzott, hogy digo a humor, a jókedv a villában...... mi miért nem látjuk ezt????

mocskosmacska 2020.11.29. 22:17:48

@Alice from madness: Én is tűkön ülök, hogy megtudjam, hogy mi lesz Mercivel és Mohval.

Nátha ellen bálna 2020.11.29. 22:17:59

@úgymond olvasó mmkk: A Vellában kizárólag emelkedett pillanatok vannak!

Penimegamásik 2020.11.29. 22:18:20

@MmeChauchat: ahaa, akkor azon keresztül kommunikálnak, az rtl azon keresztül adja a feladatot Bálintnak.

Nátha ellen bálna 2020.11.29. 22:18:34

Bálintnak veszettül pszichó feje van.

2020.11.29. 22:18:37

Robinak igaza van, de ő sem csinál semmit.

tvbuzi 2020.11.29. 22:18:40

@Mók_Ica: a ki a Károly a vicces, gondolom...

Mók_Ica 2020.11.29. 22:18:59

@Alice from madness: azt csak titokban remélem, hogy a saját törcsije volt......

@mocskosmacska: ekg

mocskosmacska 2020.11.29. 22:19:23

Gábor a sarkára állt, és megmondta egyenesen, hogy nem kedveli Diegot.

Penimegamásik 2020.11.29. 22:19:31

@V Lovegood: na végre, kezd oldodni a srác

tvbuzi 2020.11.29. 22:19:33

Legyetek szerencsések!

mocskosmacska 2020.11.29. 22:20:02

A "gógyi" szót használja még valaki 60 év alatt Frun kívül?

Penimegamásik 2020.11.29. 22:20:08

@mocskosmacska: de most már minek....vagy most ez még a múlt?

2020.11.29. 22:20:09

Digó valami Énbs csajjal van/volt együtt, jól hallom?

Cérnahuszár 2020.11.29. 22:20:18

öööööö
nem mindegy már digoval mi van?
2 nap kell hogy össze tudják rakni az adást a párbaj utáni eseményekről?

2020.11.29. 22:20:34

Ginamanda a papagajok?

2020.11.29. 22:20:42

Amanda megpróbált nyitni egy terpeszt Bálint felé.

Mók_Ica 2020.11.29. 22:20:43

@tvbuzi: robi is megmondta, hogy kb 5 évaddal elkésett :))))

amanda próbált bálint fel nyitni...... aham.... a lábait!!! höhöhöhöhöhö
amanda és dzsina a két papagáj???

2020.11.29. 22:21:21

@Cérnahuszár: ez mindig így szokott lennil mivel egy napos eltérés van az öfik és a történtek között. Ezek a tegnap történtek

Penimegamásik 2020.11.29. 22:21:34

@mocskosmacska: miért rajzfimnézést látott vki nála? pedig azzal kampányolt a bemutatkozo filmjében, de mikor mutatták, hogy nézi a pindur pandurokat???

2020.11.29. 22:21:57

Ügyesen elszigetelik magukat, biztos sikerrecept: :-)

2020.11.29. 22:21:58

@Alice from madness: Gina meg Digó ha jól értettem

V Lovegood 2020.11.29. 22:22:00

Remélem ez felülmúlja majd a Radics kiesése utáni ribilliót :D

gazo 2020.11.29. 22:22:10

Papagájkutyák, már Tivy is megmondta

Penimegamásik 2020.11.29. 22:22:25

@VV10 Velőtrázó Vélemény: és a lába közével akarja leteríteni??

nicu71 2020.11.29. 22:22:27

hát ez a párbeszéd a kért drámakirálynő között azért ez nem volt semmit!

2020.11.29. 22:22:29

Najo en eldontottem, felvallalom, en birom Peti beszolasait. En is hasonloan ereznek egyszerre szegyent a musor miatt es perverz elvezetet mikor tortenes van :D

Kosztarika 2020.11.29. 22:22:40

Peti a szünet utánra "királydrámát" ígér. Durva az előzetes.

tvbuzi 2020.11.29. 22:22:48

Fru adja az ívet vagy mi

2020.11.29. 22:23:03

@Alice from madness: kezdem én is megkedvelni. Megint jól szólogat be

Mók_Ica 2020.11.29. 22:23:05

@Alice from madness: @VV10 Velőtrázó Vélemény: én is ezeket hallottam :DDDD

gyűnnek a siratóasszonyok...... megjátszós pitsák....és úgy tűnik fru már le is csatlakozott róluk..... reklám után mercikét világosítja fel

mocskosmacska 2020.11.29. 22:23:13

Fru már nagyon fordulna a két országos barátnője ellen.

malevil2050 2020.11.29. 22:23:14

Jajjj , mit tettél primadonna??

MsIreneAdler 2020.11.29. 22:23:24

@Mók_Ica: ja ja nyitni kék... Annyira szánalmas

tvbuzi 2020.11.29. 22:23:35

@gazo: azt nem kárszeg mondta?

2020.11.29. 22:23:35

A VV az egyetlen musor ami kozben jolesik a reklam :D

MmeChauchat 2020.11.29. 22:23:55

vivi belezugott balintba

2020.11.29. 22:24:28

@Trasheater:
Akkor mar klikkesedhetunk :D

Cérnahuszár 2020.11.29. 22:25:22

@Trasheater: na most beadták hogy szünet után jön amire vártam, és rinyáltam
utso pillanatban, mert majdnem kiadtam a 66-os parancsot

2020.11.29. 22:25:28

@tvbuzi: ja az a bűnözőforma gyerek. Már vágom.

mocskosmacska 2020.11.29. 22:25:59

@MmeChauchat: Az könnyen lehet. Bálint jóképű és magabiztos, úgyhogy a nagyon fiatal lányok könnyen megszédülhetnek tőle.

MmeChauchat 2020.11.29. 22:26:08

@Trasheater: mittudom én mi a neve, you know, the raped girl

Mók_Ica 2020.11.29. 22:26:21

@Trasheater: akit megmolesztáltak és nem hittek neki a siratóasszonyok

malevil2050 2020.11.29. 22:27:03

Mici nénnye két élete.

MmeChauchat 2020.11.29. 22:27:22

@mocskosmacska: jaja, meg az empatabbak jobban racsavarodnak ezekre a fölényes pszichopatákra

2020.11.29. 22:28:00

@MmeChauchat: @Mók_Ica: ja jóvan a láthatatlan. Kb annyit szerepelt eddig ma is, mint stohlbuci az rtlen tavaly.

2020.11.29. 22:29:09

@Alice from madness: Ha az XXXLutzra meg a kornyikáló kissrácra gondolok, akkor nem vagyok benne biztos.

gazo 2020.11.29. 22:29:36

@tvbuzi: lehet , én úgy emlékszek Tivy illette így Zserit, aztán engesztelőleg ánuszba molesztálta...

2020.11.29. 22:29:51

@Penimegamásik: Hát eléggé rémes fegyver.

Gia 2020.11.29. 22:30:45

Sziámi savanyúcukor papagálykutyák..

MmeChauchat 2020.11.29. 22:31:02

@Trasheater: vagy mint majka az allamvizsgán

Mók_Ica 2020.11.29. 22:31:22

jön az élvezetes ámokfutás

2020.11.29. 22:31:51

Azért Bálint is pszicho sorozatgyilkos fejű

2020.11.29. 22:32:30

Mi ez a művinnyigás?

Mók_Ica 2020.11.29. 22:32:50

műsírás..... szar színésznő mind a kettő.... dzsina is és amanda is

Penimegamásik 2020.11.29. 22:32:53

szerintem a szerkimerkik akarnak egy Vivi-Bálint romikomit, mert pár napja, hete..volt egy olyan instás feladat,hogy minden tagnak lekelett fotozni azt akivel randiznának, és a Bálint az Virdzsit, meg Vivit fotozta le. és küldte be a szerkesztőségbe áll még a jegenyefa jeligével

2020.11.29. 22:32:59

Uristen majdnem lemaradtam

2020.11.29. 22:33:00

Feltalálták a könnyek nélküli sírást

malevil2050 2020.11.29. 22:33:53

A fülembe forró ólmot öntsetek!

2020.11.29. 22:33:58

Gaben nagyon rápörgött Bálintra

Cimili2 2020.11.29. 22:34:00

nah a ribik magukra maradtak. :DDDDDDDDD

MsIreneAdler 2020.11.29. 22:34:17

Gyáááá.
Ezek egymást hergelik, licitálnak, ki szenved jobban. Mintha apjuk anyjuk meghalt volna, komolyan. Ez borzalmas, szánalmas... Nincsenek szavak.

gazo 2020.11.29. 22:34:29

Na most lesz büntetés, nem ül Ami egy asztalhoz Bálinttal....Autentikusabb lenne Gina ha nem Istenezne, janem Devlázna

MmeChauchat 2020.11.29. 22:34:30

mér könnyeznek a Madonnák?
nem a bosszút kellene forralni?

2020.11.29. 22:34:46

Digő tiszta jólelkű ember

mocskosmacska 2020.11.29. 22:36:15

@MsIreneAdler: Én sem értem, hogy mi ez a nagy hiszti. Csak pár napja ismerték a tagot, és egyébként is hamarosan találkozhatnak vele.

tvbuzi 2020.11.29. 22:36:30

vaGina: vigyél ki engem :DDD

Mók_Ica 2020.11.29. 22:36:41

mennyi ideje vannak bent??? 2 hete?? és már annnnnnyira szeretné látni dzsina a szeretteit... annnnnyira ki van borulva lelkileg...... úgy rínak, mintha nem is tudom kit veszítettek volna el.....

Nátha ellen bálna 2020.11.29. 22:36:42

Jajj mán, ez a két agyatlan hülye

mocskosmacska 2020.11.29. 22:37:13

@MmeChauchat: A fogkefével kellene kavarniuk a szart.

gazo 2020.11.29. 22:37:17

Moha hogy lapít a maradékok között

MsIreneAdler 2020.11.29. 22:37:20

@mocskosmacska: komolyan, mit csinálnak ezek, ha majd tényleg éri őket valami csapás???

2020.11.29. 22:37:30

@tvbuzi: kivinne Ginat valamelyik kinnmarad a masik meg megy utana magatol. De en szeretnem ha ok ketten mennenek Balinttal dontobe. Csak hogy elvezhessek a jatekot :D

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.29. 22:37:35

@tvbuzi: ne vigye ki, mert az egyik visszamegy

2020.11.29. 22:37:38

@Mók_Ica: jaja. Aztán majd 1 hét múlva meg nyomatják egymásnak a kiviszlek és kinn hagylak dumát

Penimegamásik 2020.11.29. 22:37:43

@mocskosmacska: jaj már teso, veled még nem volt olyan, hogy találkoztál a lelki társaddal??? szerintem azért fáj nekik, mert most kiszakítottak egy darabot a szívukbol

Ego0123 2020.11.29. 22:38:27

Megérte fennmaradni!

Cimili2 2020.11.29. 22:38:29

amanda: ezek után hulljon a férgese. ezt az egyet jól mondta. :DD

2020.11.29. 22:38:34

Amandanak megvolt az elso ertelmes otlete

mocskosmacska 2020.11.29. 22:38:50

@MsIreneAdler: Nem tudom, de mintha az édesanyjuk temetésén lennének.

2020.11.29. 22:38:52

Amandaanyuka remélem olvasol itt, büszke lehetsz a lyányodra

MsIreneAdler 2020.11.29. 22:38:55

Úristeeen, mi lesz velük?
Amanda nem fog enni? Jól hallom? :)

Nátha ellen bálna 2020.11.29. 22:39:04

Na Amanda megint kezdi a pszichó szöveget, hulljon a férgese, stb. Picit felhúzzák, azonnal átmegy őrültbe, szaros fogkefézik, rángat másokat, jelekkel fenyegetőzik, stb.

Mók_Ica 2020.11.29. 22:39:20

amanda annnnyira szerethető karakter (nem is)... tudják már a %-ot.... nagyjából sejthetik, hogy ez mennyire jön be a nézőknek.... .még csak el sem gondolkodnak...... téLLeg agyhalottak

tvbuzi 2020.11.29. 22:39:29

@MsIreneAdler: :DDDD
Puskás jól nyomja

mocskosmacska 2020.11.29. 22:39:34

@Penimegamásik: Ennyire pszichopata vagyok, hogy nem érzem át még ezt a fájdalmat sem.

gazo 2020.11.29. 22:39:39

@Penimegamásik: csendben átkúszik maradéknak

2020.11.29. 22:40:06

Moh lehet elobb tolja meg Ginat mint a Mercedeszt :D konnyebb preda plane most

mocskosmacska 2020.11.29. 22:40:09

Ez most olyan party, hogy Gábor vetkőzik?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.29. 22:40:13

hiányoltam, hogy gina visítson, hogy "ki fog ezentúl ujjazniiiiii?"

2020.11.29. 22:40:26

Mindenkinek azonnal kinyitnám az ajtót hogy menjen haza aki két hét után vinnyog, hogy jajdenehéz...

Mók_Ica 2020.11.29. 22:40:48

mo pohárköszöntője :DDDD benyalt.....

Cimili2 2020.11.29. 22:41:05

úgy tuttam, h moha lesz az első nyaller.

MsIreneAdler 2020.11.29. 22:41:25

@tvbuzi: nagyon tetszett, megint kapott egy pirospontot a srác :)

2020.11.29. 22:41:46

“Megmutattae, hogy nem vagy köcsög”

Cimili2 2020.11.29. 22:41:50

@Cimili2: megen egyre gondolásztunk. :) ekg

2020.11.29. 22:42:13

@Cimili2: jaja, de szért Reni is érdekes. Omg Gangnam style megy...

MmeChauchat 2020.11.29. 22:42:15

érzelmi fogyatékosok

mocskosmacska 2020.11.29. 22:42:16

Gina mikor fog visítva kirontani a hálóból?

Mók_Ica 2020.11.29. 22:42:22

magadat adtad, tolod, őszintén játszottál.... az isten segítse az utadat...... digo nem halt meg.... ezt nem mondták meg a két agyhalottnak????

Nátha ellen bálna 2020.11.29. 22:42:29

Egyébként Ti is félpucéran szoktatok bulizni?

2020.11.29. 22:42:31

Jol latom hogy Renata fog megprobalni belepni Dingo helyere?

csodalámpa 2020.11.29. 22:42:40

Renátó már megint kavar...

2020.11.29. 22:42:42

“És a Digó azt akarja, hogy mi ketten toljuk” ezek sültbolondok

Cimili2 2020.11.29. 22:42:49

@Cimili2: @Mók_Ica: az előzőt neked szántam Móki :)

tvbuzi 2020.11.29. 22:43:00

Ma lesz a jelpakolás?

MsIreneAdler 2020.11.29. 22:43:00

@mocskosmacska: kész, de most komolyan, ha meghalt volna Digó, ne adj isten, akkor sem lehettek volna szomorúbbak.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 22:43:41

@Nátha ellen bálna: termeszetesen. valamiben ki kell mulnia az emberisegnek

2020.11.29. 22:43:53

“Nagy arca van Bálint csapatának” by Gina, beszarok, ennyire nem lehetnek elvarázsoltak

MsIreneAdler 2020.11.29. 22:44:01

Figyelitek, hogy Ginamanda feketében vannak?

2020.11.29. 22:44:11

Villanyo is higienikas...remelem sikerul Ginara kirantania a fogai kozul a fel csirket

2020.11.29. 22:44:33

Ez a tattikázás olyan kis vicces a három gráciától :D

Cimili2 2020.11.29. 22:44:37

gusztustalan amanda mit csinál beszélgetés közben?? fogselymezik?? blöeeeeeeee

MmeChauchat 2020.11.29. 22:44:49

@Nátha ellen bálna: nem, én bőrkabátban, alatta semmi, max egy nyaklánc -
de csak ha sokan vagyunk

Mók_Ica 2020.11.29. 22:45:04

renátó még nem meri nyíltan felvállalni.... a mit is??? szerinte nem látjuk mikor kivel és mit beszél???

fordított helyzetben, vajon dzsina és amanda odament volna a másik csapathoz "részvétet" nyilvánítani??? olyan fölényesen vihognának és piálnának....... pffff

2020.11.29. 22:45:10

@MsIreneAdler: neeem, az Amanda osszetevot alulrol a telekom oltoztette

2020.11.29. 22:45:20

@MmeChauchat: én fekete ballonkabátban szoktam

MsIreneAdler 2020.11.29. 22:45:21

Hahóó Digó nem halt meg!

2020.11.29. 22:45:29

@Mók_Ica: lehet szerelmes Robiba is

Penimegamásik 2020.11.29. 22:45:31

@Nátha ellen bálna: persze, sőt az igazi bulikban full pucéran nyomjuk

2020.11.29. 22:45:51

@Alice from madness: Napokig nem jöttem rá ki a Renáta... ezek a specie becenevek :D

Mók_Ica 2020.11.29. 22:46:13

no, fru átlát amandán :DDDD
fru szája elég gázul van kifestve.......

Nátha ellen bálna 2020.11.29. 22:46:41

@úgymond olvasó mmkk: Mennyien pucérkodtok! És a kidobók nem szoktak közbeavatkozni?

Penimegamásik 2020.11.29. 22:46:50

@MsIreneAdler: remélem fekete fátyolos kalap is van

MsIreneAdler 2020.11.29. 22:46:57

@Nátha ellen bálna: nem az én találmányom! De oltári! Köszönet érte:
@Alice from madness

2020.11.29. 22:47:04

@username loading: Renata nem az en erdemem :(
Az en kis nyomorult gyermekeim Higienika es Ginamanda :D

MmeChauchat 2020.11.29. 22:47:11

@Cimili2: előte a kék törcsibe törölközött

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 22:47:29

@Nátha ellen bálna: nem, mert megvakulnak, mihelyst nekiallok kivetkozni magambol

mocskosmacska 2020.11.29. 22:47:59

Jó ez a zene, amit a temetés alá bevágtak.

Mók_Ica 2020.11.29. 22:48:01

dzsina egyre lepukkantabb...... egy szétcsúszott vénasszony....

gazo 2020.11.29. 22:48:10

“Szép volt Digo!” Szép a f@szt...

2020.11.29. 22:48:20

@Mók_Ica: meg ha csak csunyan lenne kifestve. De raadasul vagy hulyesegek vagy ocsmanysagok jonnek ki rajta

Nátha ellen bálna 2020.11.29. 22:48:27

Már unalmas ez a két hülye.

mocskosmacska 2020.11.29. 22:48:40

Nyugi, Amanda, már Digóra sem büszkék.

Nátha ellen bálna 2020.11.29. 22:49:03

@Mók_Ica: Úgy hatvan és Miskolc között.

2020.11.29. 22:49:04

@gazo: en is ezt mondtam tegnap csak a hangsuly volt mas :)

MsIreneAdler 2020.11.29. 22:49:21

@Alice from madness: asszittem már gyászruha van a paplan alatt. Ez a két szerencsétlen nagyon szánalmas, a hattyú halála kutya füle hozzájuk képest.
Hú, Fru nem semmi...

mocskosmacska 2020.11.29. 22:49:34

Fru mi miatt uszítja az asztalost villaanyó ellen?

mocskosmacska 2020.11.29. 22:50:09

Fru elkezdett nyalni Vivinek, Amandát meg oltja. Ez nagyon napraforgó, mint Renáta

Cérnahuszár 2020.11.29. 22:50:28

@mocskosmacska: valahogy váltania kell, nem maradhat a vesztes oldalon. most áldozza amit úgy gondol

2020.11.29. 22:50:56

@Trasheater: ugy erzem itt a HV-n szabadon kibontakozhatok koztetek :D

tvbuzi 2020.11.29. 22:51:11

MICSODA?? GECIS A LEPEDŐ???

Nátha ellen bálna 2020.11.29. 22:51:40

Pszichó Amanda: ide ne merjen feküdni senki a retkes testével.

Puskás Peti: Digó életben van.

MmeChauchat 2020.11.29. 22:51:45

@tvbuzi: talán bevittek valamit kintról

mocskosmacska 2020.11.29. 22:51:46

Már Puskás Peti sem tudja komolyan venni az egészet.

gazo 2020.11.29. 22:51:52

@mocskosmacska: tattika, látja hogy a két borzalomnak kint a helye, biztos eredményű két párbajt akar

2020.11.29. 22:51:52

Az a 16% is csak azert van mert nem tudtak mi a feladat...

argo001 2020.11.29. 22:51:54

A lényeg, hogy Fruska nem nyal senkinek.

2020.11.29. 22:52:24

@tvbuzi: ezekszerint Merci nem nyeli le

Mók_Ica 2020.11.29. 22:52:24

@mocskosmacska: látja, hogy amanda kétszínű..... merciről se beszélt szépen, amit fru hallott, és még azt is mondta, hogy merci és dzsina igaziból sírt, amanda csak megjátszotta

2020.11.29. 22:52:27

Saját magad alatt vágod a fejszét?

tvbuzi 2020.11.29. 22:52:41

Magad alatt vágod a fejszét

Nátha ellen bálna 2020.11.29. 22:52:43

Vivi: akkor saját magad alatt vágod a fejszét!

MsIreneAdler 2020.11.29. 22:52:52

@Mók_Ica: jó hát most trauma érte, ne bánts :)

2020.11.29. 22:53:15

Kezdem azt erezni hogy szegeny Moh ugy erzi ot sose senkise hallgatja vegig.
Beszelgethetne vele errol a Villacicologus

mocskosmacska 2020.11.29. 22:53:16

Na, most Moh végszónak végre mondott valami okosat.

Mók_Ica 2020.11.29. 22:54:03

@Nátha ellen bálna: már többször volt olyan érzésünk, hogy a szerkik olvasnak minket :DDDD

2020.11.29. 22:54:15

@Nátha ellen bálna: szeretném, ha ez lenne a holnapi öfi címe :D

Penimegamásik 2020.11.29. 22:54:24

@username loading: igen, mert az erösebb fejsze elpusztitja a gyengébbet...vagy nem?

mocskosmacska 2020.11.29. 22:54:25

@Mók_Ica: Nos, ez teljesen igaz, de biztos vagyok benne, hogyha diego jött volna vissza, akkor ez higiénianak fel sem tűnik.

2020.11.29. 22:54:35

@mocskosmacska: kicsit felszabadultabbnak tunik ja. Megtalalta azt a VV-ben amit mi is :D

tvbuzi 2020.11.29. 22:55:07

Még mindig a fejszén röhögök

MmeChauchat 2020.11.29. 22:55:23

@Mók_Ica: egyértelmű, mivel az alekoszos hasonlatot is innen vette peti

2020.11.29. 22:55:32

@mocskosmacska: lemaradtm rola, olyan mint tu a szenakazalban. Mit mondott?

Ego0123 2020.11.29. 22:56:31

@username loading: azt hittem rosszul hallok, akkor nem

Mók_Ica 2020.11.29. 22:57:12

@MmeChauchat: lehet, hogy az egyik kommentlakónk vv szerki?? :DDD

2020.11.29. 22:57:22

@Ego0123: végre gyűlnek az aranyköpések

csodalámpa 2020.11.29. 22:57:36

@Alice from madness: tényleg egész jó volt ma Pítör, kezdi megtalálni a hangját, ami ehhez a műsorhoz kell.

Ego0123 2020.11.29. 22:57:46

@Alice from madness: Saját magad alatt vágod a fejszét

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 22:58:56

Pheti, ha ezt olvasod, kuldj nekem is abbol, amit tolsz. koszcsikehhhh

2020.11.29. 22:59:33

@Ego0123:
Ja hogy ez volt Moh :D
Hat na. Van az ugy hogy addig jar a korso a kutra amig viszik .

MsIreneAdler 2020.11.29. 22:59:42

@Mók_Ica: hát nem lennék meglepve, szerintem ez az a fórum, ahol elég aktívan és normálisan folyik a társalgás a témáról.

V Lovegood 2020.11.29. 22:59:49

@mocskosmacska: hát én 20 éves vagyok es szoktuk használni a gógyi szót :D

tvbuzi 2020.11.29. 22:59:51

@úgymond olvasó mmkk: örülök, hogy javul a helyesírásod

2020.11.29. 23:00:48

Mohval egyebkent nincs olyan nagy baj amig nincs rajta polo es csukva van a szaja.

Fu Szekh Li 2020.11.29. 23:01:04

@Mók_Ica: PP biztos, most lebukott :D Ráadásul műsor közben.

Cérnahuszár 2020.11.29. 23:01:35

úristen, úristen azt hittem még lesz valami
jajajaj gyorsan elkapcs

tvbuzi 2020.11.29. 23:01:39

Mi ez a szalag Győzőn? Mr Sweden?

2020.11.29. 23:01:41

Zsuzsu :D
Ez kellett mara.
Gyozoben is van joindulat :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 23:02:24

@V Lovegood: én vagyok gógyi mogyi, te is légy gógyi mogyi, mindenki gógyi mogyiii

Kosztarika 2020.11.29. 23:02:25

@Alice from madness:
Vagy míg meg nem b@sszák a vízhordólányt. :D

Mók_Ica 2020.11.29. 23:02:47

@MsIreneAdler: mer' mi kultúráltak vagyunk :DDDD

ójajj.... jön a bolondzsu...... pffff ...

úrist'n már megint mi van győzin???? vki gyakorolta a kötést? elég elbaszott lett ez a pulcsi/sál kombó

nicu71 2020.11.29. 23:02:50

uristen zsuzsu lesz a vendég a belevalóban.Diszkomfort érzetem van előre is !

2020.11.29. 23:02:52

Ginat adasban ujjaztak de neki a szettett labbal gyantazas hianyzik :D

csodalámpa 2020.11.29. 23:03:01

Hozé ma anyakönyvvezetőnek öltözött?

ppupu #Fantom for President 2020.11.29. 23:03:23

Engem csak az érdekel, hogy Moh és Merdzsó ágyán miért g.cis a lepedő?

2020.11.29. 23:03:26

Győzike kötött pulcsiján egy kötött szépségkirálynő szalag szerű önmagában bele rá kötött valami van - vendég Zsuzsu lesz, ha netán valaki megnézi, ahogy érkezik én menekülök át egy horror csatornára.

Kosztarika 2020.11.29. 23:03:35

Egyre jobban bírom Puskást. Megérdemelte az asztalt.

nicu71 2020.11.29. 23:04:15

@Mók_Ica: én is azt néztem ,olyan mint egy elbaszott anyakönyvezető. Méltó amugy ehhez a mai adáshoz,bolondzsu lesz a korona!

2020.11.29. 23:04:20

@username loading: gyenge vagy. Zsuzsu es Gyozi egyutt az igazi retteges :)

2020.11.29. 23:04:55

@Kosztarika: vagy amig nem jelentkezik a valovilagba

Cérnahuszár 2020.11.29. 23:05:33

@Kosztarika: azzal átverték, az nem új asztal ha csak átfestik
vártam valami vasemberes kütyüt, de semmi...

MsIreneAdler 2020.11.29. 23:06:05

Na ha Győzi nem ripacskodik, egész tűrhetően konferálja fel a szart. Mármint magához képest.
(hátha tényleg olvasnak minket :)

Mók_Ica 2020.11.29. 23:06:24

@ppupu: vagy reggel nedves merevedése volt mohának vagy éjjel spontán volt magömlése......

Mók_Ica 2020.11.29. 23:07:16

robi: megijedeM mindig...... :DDDDDDDDDDDDDDd

2020.11.29. 23:07:26

Kiderult hogy en Robi vagyok...lelekkozosseget erzek a sraccal ezutan a bejatszas utan :)

ppupu #Fantom for President 2020.11.29. 23:07:49

@Mók_Ica: Köszönöm Dr. Mók Ica :) akkor nagy a baj...

tvbuzi 2020.11.29. 23:08:14

Valaki megnyeri Zsuzsut??

csodalámpa 2020.11.29. 23:08:45

Szegény Robi, de azért nagyon röhögtem :D

2020.11.29. 23:08:48

@Mók_Ica: Moki Te mennyire rendes vagy. En egybol azt felteteleztem, hogy Merci erdeme

2020.11.29. 23:09:38

Robi táncolni/csajozni tanítja Danit.
Ha rendőr vagy nem lehetsz olyan mint egy matróz.
:D

Mók_Ica 2020.11.29. 23:09:45

robi tanfolyamot tart :DDDDD

2020.11.29. 23:09:46

@csodalámpa:
eletem filmje :D
En attol is kepes vagyok megijedni ha mellem all valaki, hang se kell hozza :D

ppupu #Fantom for President 2020.11.29. 23:09:49

@Alice from madness: Én is erre gondoltam... Cinikus vagyok máááá

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.29. 23:10:06

Konnyezo Amanda lesz a hatterkepem

tvbuzi 2020.11.29. 23:10:19

Kommunikáció: elkezded kúrni a széken

2020.11.29. 23:10:35

Dani annyira egy szerencsetlen fasz hogy lassan platoian beleszeretek

Mók_Ica 2020.11.29. 23:11:42

@ppupu: neked ezt jobban kéne tudnod.... én csak tippcsiztem :DDDD

@Alice from madness: ha tevőlegesen nem is volt benne része, de azért okozója lehetett.... moha agyacskájában :DDDDD

2020.11.29. 23:12:01

pam pam pam bumm

2020.11.29. 23:12:20

@ppupu: az is en voltam :D olyan ez mint Moh es Merci testveri erzesei

Kosztarika 2020.11.29. 23:13:13

Győzi szinte szó szerint idézte a róla irt posztjainkat!!!
Ezért vett vissza, hála Istennek.

2020.11.29. 23:13:15

@Alice from madness: mire kijön már milrtuszkoszorúban várod az oltár előtt

Mók_Ica 2020.11.29. 23:13:40

bakker....... ez a karbantartó az én szavajárásom!!!!!
mondjuk én csak magyarul használom.......

2020.11.29. 23:13:48

Robi a beszelgetes kozben diszkreten ingerli magat a zuhany alatt :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.29. 23:13:50

@ppupu:

:)

Versenyeztek ki tud jobban bombizni, pedig kb 1 hete ismerik Digot.

ppupu #Fantom for President 2020.11.29. 23:14:12

Ez a Dani gyerek olyan mint egy kölyök komondor. Csetlik botlik, teleszarja kertet... csahol néha, de nem tudsz rá haragudni mert olyan kis bumfordi.

2020.11.29. 23:14:29

@username loading: meg se varom, hogy kijojjon. Bemaszok hozza a kupolan at :D

Mók_Ica 2020.11.29. 23:15:14

hozé ajándékba kapta ezt a kötött szart vmi rajongótól????????

2020.11.29. 23:15:29

@Alice from madness: lehetne hirtelen halállal Amandát kiküldeni és mehetsz hivatalosan is, beszavazunk

2020.11.29. 23:15:31

@ppupu: hat korulbelul egyebkent :D

MsIreneAdler 2020.11.29. 23:15:46

@Kosztarika: az is lehet, hogy az instán írták ám neki! De jól esne a figyelem nekem is :D

2020.11.29. 23:15:50

@Mók_Ica: hepi börszdéj ajándék mindjárt megtudjuk miért

Mók_Ica 2020.11.29. 23:16:02

@Alice from madness: azt figyeltem én is......

@ppupu: ez egy nagyonjó hasonlat :DDD

tvbuzi 2020.11.29. 23:16:13

@Mók_Ica: téged otthon is megfigyelnek a szerkik

tvbuzi 2020.11.29. 23:16:44

Vivi Pinokkiót alakít

2020.11.29. 23:16:59

@username loading: megkapnam Danielt a 36 millan meg osztozunk :D de engem ha bekuldtok szeretnem ha Ginamanda is maradna. Jokat beszelgetnenk. Gyorsan rajonnenek hogy maguktol akarnak hazamenni :)

MsIreneAdler 2020.11.29. 23:17:54

@ppupu: és tényleg. Nem tudtam megfogalmazni az érzést, de akkor ezért van egy ilyen awww a fejemben, mikor meglátom!

2020.11.29. 23:17:56

@Alice from madness: kicsinálnád őket könyörtelenül? :D

Mók_Ica 2020.11.29. 23:18:01

@username loading: igen.... mindjárt elmondja....

2020.11.29. 23:19:04

@Mók_Ica: arra tippelek hogy Viróg nevű lányának névnapjára érkezett az ájóndék pulcsi de Győzike lenyúlta - neki a névnap szülinap mind hepi börszdéj lehet

2020.11.29. 23:19:49

@username loading:
Mondjuk ugy hogy a Balint vonalat kepviselem szemelyisegben, csak nem lagyulok el az elso emberinek tuno megnyilvanulastol (utalva a Danis mubalhe iso elotti vegetvetesre)

Mók_Ica 2020.11.29. 23:20:00

@tvbuzi: remélem nem :DDDDDD

még jó, hogy egyik sem bolondzsuzsu karaktere....... egyébként láttátok, hogy jelentkezett a konyhafőnökbe? ott is hozta a borzalmas formáját...... nem is került be a csapatba.....

ppupu #Fantom for President 2020.11.29. 23:20:01

Zsuzsu közben sokat fejlődött. Már tud beszéd közben levegőt venni.

Mók_Ica 2020.11.29. 23:21:03

@username loading: sztem ezt ő kaphatta.... nem csajos ez a cucc.......

Cérnahuszár 2020.11.29. 23:21:08

@Kosztarika: olvassák?
akkor kérek PP-nek egy ilyen asztalt, direktbe, ha már megszavazta a nép az újat

i.pinimg.com/originals/7a/23/6d/7a236db68bfbae19566ed75f75650aa0.png

na jó lehet háttérkép is a poén kedvéért.

2020.11.29. 23:21:21

@Mók_Ica: azert a bolond Zsuzsu egy fokkal szerethetobb volt mint az orult Amanda :D

tvbuzi 2020.11.29. 23:22:11

Jól megszopatták ezt a Nagy Bencét

Mók_Ica 2020.11.29. 23:22:15

micsoda nyeremény..... biztos kiteszi a falára......

Penimegamásik 2020.11.29. 23:22:17

@Mók_Ica: igen, még az elozo évadba, valami ˇ"tiszai hajó zátonyra futott is kiborult a rakomány "fantázianevu étellel indult, de a chefek kiszavazták

pomac 2020.11.29. 23:23:45

@tvbuzi: ha hozná a futár ki se mennék érte :)

Mók_Ica 2020.11.29. 23:24:03

@Cérnahuszár: ez nagyon állat :DDD

@Alice from madness: engem zsu idegesített...... meglátjuk amanda meddig bírja bent..... egyelőre egyáltalán nem szerethető, amit hoz

2020.11.29. 23:24:03

@Alice from madness: hamar sírnának a gráciák

2020.11.29. 23:24:31

@Cérnahuszár: mondjuk ilyet nekem is megszavazhatnak :)

MsIreneAdler 2020.11.29. 23:25:02

@Mók_Ica: én nem láttam az előző évadot, mivel nyert ez a csaj?

Gia 2020.11.29. 23:25:37

@Penimegamásik: Nem valami vitorlás a szőkeTiszán?

2020.11.29. 23:25:40

@username loading:
Azert eloszor mindkettonek lennek a BFF-je utana meg elintezik ok egymast :D
Oszd meg es uralkodj :)

Mók_Ica 2020.11.29. 23:26:03

@Penimegamásik: jól is tették...... undi volt..... úgy emlékszem ott is hozta a szokásos sírást....

@ppupu: kb 3 perc alatt égne el..... még fűtésre sem jó....:DDDD

Penimegamásik 2020.11.29. 23:26:15

@Gia: az,az, de látványra inkább olyan volt mint amit én írtam

Mók_Ica 2020.11.29. 23:27:25

@MsIreneAdler: nem ajánlom, hogy visszanézd.... kihullana a hajad..... egy nagyon buta és folyton síró karakter volt.....

MsIreneAdler 2020.11.29. 23:27:55

@ppupu:
@Alice from madness:

Kiábrándító :( azt hittem okos csajszi volt, vagy legalább kedves, szerethető

MsIreneAdler 2020.11.29. 23:28:48

@Mók_Ica: de gáz. Akkor nem kehet, hogy ezért hiszik a banyák, hogy ez a nyerő?

MsIreneAdler 2020.11.29. 23:29:46

@tvbuzi: azért lehet meglesem! Majd, ha valami rosdzat csinálok, ez lesz a bünti :)

ppupu #Fantom for President 2020.11.29. 23:29:49

@MsIreneAdler: Azért ez nem az a műsor, ahol az okosság feltétel a nyeréshez :)))

Kosztarika 2020.11.29. 23:29:59

Az jutott eszembe, hogy mégsem kellene Ginamandát kiszavazni. Tudom, tudom, baromi antipatikusak, buták, rohadt gonoszak, DE: mi a legnagyobb szívás? Végigszenvedni a 3 hónapot és a vége előtt kiesni. ;)
Igaz, nekünk kellene nézni őket.
Mégsem jó ötlet, hagyjuk a picsába.

ppupu #Fantom for President 2020.11.29. 23:31:26

@Kosztarika: De azért nekünk igazi cselendzs lenne, nem?

2020.11.29. 23:31:32

@Kosztarika:
Marmint az utolso ket mondatig. Jo gondolat ne vesd el, csak meg kell tanulni elvezni :D

Mók_Ica 2020.11.29. 23:32:21

@MsIreneAdler: elvileg amanda egy vv fan...... de még nem tudom melyik nyerő karaktert szeretné eljátszani......

2020.11.29. 23:32:21

@MsIreneAdler: nem 10 miatyank hanem 5 resz VV egyhuzoban :D

2020.11.29. 23:32:23

@Alice from madness: :DDDDD

Hivatali patkányok

2020.11.29. 23:33:01

@Mók_Ica: ha Bálint bele ment volna lehet egy Mici karaktert hozott volna?

2020.11.29. 23:33:12

@username loading:
en is azt tolom :) annyira jol abrazolja a multiletet :D

Mók_Ica 2020.11.29. 23:33:59

jó éjt mindenkinek!!! aludjatok jól! elteszem magam.... nehogy elkéssek holnap a munkából :DDDDD

2020.11.29. 23:34:02

@Mók_Ica: biztosan nem Attilat. Esetleg egy Aureliot, csak nem a fargat porgeti hanem magat.

MsIreneAdler 2020.11.29. 23:34:56

@Alice from madness: pontosan. A bűn mértékének megfelelő mennyiségű vv adás :)

Mók_Ica 2020.11.29. 23:35:09

@username loading: amanda benézte bálintot.... ők nem egy súlycsoport..... semmilyen szinten....

@MsIreneAdler: terminator :DDDDD

2020.11.29. 23:35:21

@Alice from madness: teljesen visszarepít az irodai milliőbe így fél év home office után :D

2020.11.29. 23:35:36

@Mók_Ica: a sulycsoportjuk lehet egy :)

Mók_Ica 2020.11.29. 23:35:52

@Alice from madness: sírásban már közelít:DDDDDDDDDDDDDDDDDddd

2020.11.29. 23:36:36

@Mók_Ica: szépen vinnyogott utána :D

Kosztarika 2020.11.29. 23:36:41

@Alice from madness:
Ezeket élvezni? Akkor úgy járok, mint Villanyó:
"Többet nem ülök le velük egy asztalhoz, inkább sosem eszek többet"

Ú, ez nagyon elhamarkodott kijelentés részemről, mert szeretek ... enni.

MsIreneAdler 2020.11.29. 23:36:52

Megyek alszok én is! Előtte azért bambizok egy kis hivatali patkányokat.
Jó éjt!

Mók_Ica 2020.11.29. 23:37:04

@username loading: én is nézem :DDDD
ez a HO már több, mint félév......

@Alice from madness: jajjj te :DDDD

2020.11.29. 23:37:26

@username loading:

Nekem nem hianyzik, de alapvetoen eleve heti 4 napban itthonrol voltam. A meetingek kifejezetten elvezetesek lettek viszont miota HO melom van, nyugodtan elmondhatom minden felszolalorol a velemenyem a nema mikrofon aldasos takarasaban :D

2020.11.29. 23:38:17

@MsIreneAdler: jojj lanyom es vallj, mi majd radmerjuk a buntetest.

Mók_Ica 2020.11.29. 23:38:49

@Alice from madness: nehogy eCCer bekapcsolva maradjon..... nálunk már előfordult...... szerencsére nem én voltam......

2020.11.29. 23:39:13

@Kosztarika: en elvezem dehat nekem ott a nickemben is a madness :D

2020.11.29. 23:40:45

@Mók_Ica: ahh, miota egy regi melomban nemitas nelkul lebazdmegoztam egy ordito ugyfelet, azota meg a telefonomat is 3* nezem meg h biztos le van-e rakva mielott kommentalom esetleg a hivas apropojat :) Bizz Istenben es mindig ellenorizd a mute gombot.

2020.11.29. 23:41:00

@Alice from madness: naked sem hiányzik :D de imádom, hogy minden karakterre tudok egy kollégát asszociálni :D a miért halkítanám le résznél majdnem felröhögtem, itthon csak a falat fúrja minden nap valaki :D már több lyuk van mint falfelület

2020.11.29. 23:42:15

@Mók_Ica: tényleg több de remélem még legalább ennyi van benne :D

Mók_Ica 2020.11.29. 23:43:00

@Alice from madness: ezzel én is vagyok.... és @username loading: képzeld, tavasszal csinálta a nagy felújítást a szomszédom..... szerinted mennyire volt idegőlő??? minden mítingbe behallatszott az ütve fúró......

2020.11.29. 23:43:11

@username loading:
Ne is mondd nalunk is vannak ilyen notorius virus lakasfelujitok. Egy idoben allandoan potyogtak a szerszamok es az azonosithatatlan lakasdarabok az erkelyre. Egy ido utan elegem lett es mikor lejottek erte artatlan arccal kozoltem nemtudom milyen leesett fureszlaprol beszel :)

2020.11.29. 23:44:52

@username loading: kicsinálnád helyett kinyalnádat olvastam...

Mók_Ica 2020.11.29. 23:44:56

@username loading: teljesen elkényelmesedtem...... más a reggeli rutinom.....nem kell annyira korán kelni

2020.11.29. 23:46:14

@Mók_Ica: Igen, itt is mindenki ajtót ablakot cserélt és képet polcot fúrt fel egész nyáron :D
@Alice from madness: helyes, nem is jó túl készségesnek mutatkozni :DDD

2020.11.29. 23:46:36

@MsIreneAdler: Azt máig nem érti senki.

Mók_Ica 2020.11.29. 23:46:44

itt is két csajjal akarja egyszerre csinálni..... ajánlom neki a két siratóasszonyt :DDDDD

2020.11.29. 23:47:34

@VV10 Velőtrázó Vélemény: :DDD
én délután szolidabb voltam, vizilovas szaloncukrot olvastam egy hsz-nél, persze így éjfél körül megértelek, már fáradt a szem :D

Mók_Ica 2020.11.29. 23:47:37

@username loading: márciusban betonfalat ütöttek ki....szerinted???

2020.11.29. 23:48:27

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
nalam is van hatara a gusztustalansagnak...Ginamanda nyalasa tul van rajta

2020.11.29. 23:48:37

@Mók_Ica: legjobb a tovább alvás, imádom

Mók_Ica 2020.11.29. 23:50:34

@username loading: na, azt én is..... így tovább is maradok fenn.....

2020.11.29. 23:51:12

@Alice from madness: @username loading: naked - nekem-et írtam de valamiért átírja a gép a szavakat bocs :D

2020.11.29. 23:51:39

Hivatali patkanyok temaban:
munkakedv pont blog pont huuu

Az irodai gerillak kezikonyve, imadom a csavot :)

2020.11.29. 23:52:25

@Mók_Ica: naná :D sőt ebéd után aludni is lehet, addig is kérem ne zavarjanak, meetingen vagyok :D

2020.11.29. 23:53:46

@Alice from madness: áh csak nem találom az autokorrekt kikapcsolást :D

2020.11.29. 23:56:49

@username loading:
Nyilvan nyilvan. Megertjuk ne szabadkozz. :)
Amugy ha Droidos vagy akkor a billentyuzet tetejen ahol irsz jo esetben van egy fogaskerek es azon belul a szovegjavitas resz.
Feltetelezem nem a laptop autokorrektel :)

2020.11.29. 23:59:51

@username loading:
:O hat mindig tanul az ember.
Biztos boldog lennek ha kodolasnal beleirkalna a gep :D

2020.11.30. 00:03:46

@Alice from madness: Amit észreveszek, javítom. :D Amit nem, azt majd kitaláljátok. :D

2020.11.30. 00:06:29

@username loading:
Igy van mindenki azt gondol oda amit akar :D

OriginalBlackMamba 2020.11.30. 01:14:45

Nah végre van időm írni is... vegigolvastam a kommenteket, amik az öfi alatt jöttek, potyogtak a könnyeim :DDDDDDDDD

pkovaks 2020.11.30. 01:35:35

Jol lattam hogy egyedul ribanc A. es ribanc G. nem gratulalt a gyöztes visszaterönek, ja es merci sem ? Egyebbkent mar beindult az atjelentkezes es az ezzel kapcsolatos magyarazkodas... Zsu is exkuzalta magat...

Gia 2020.11.30. 07:06:46

@pkovaks: Gratulálást nem mutattak.Koccintani koccintottak Bálint visszatérésére,de valaki agitálta őket erre.Talán Mó,vagy Renó,már nem emlékszem.

Gia 2020.11.30. 08:02:21

Fru nem azt mondta,hogy Bálintnak gógyija van,hanem hogy gógyéja.Olyan szó nincs is..
Ja és Fruzsina megdícsérte az udvaron Vivit,hogy milyen faca csaj,most jól megmondta mindenkinek a tutit,de mi persze ebből nem láttunk semmit.Az rtl békaphattya.
Úgy fest a kövi párbajozók Vivi és Amanda.Persze ez még 8x változhat.

hereverő heverő 2020.11.30. 08:03:36

Lóreggelt kommtársak. Egyszerűen nincs idegrendszerem visszaolvasni titeket, úgyhogy én most vakon leszek egy darabig. Pedig az előző posztban Gia olyan pompásan összefoglalta az elmúlt történéseket, de sajnos az én agyam is olyan lukas mint MókIca szomszédjának a fala. Lassan tanulok, viszont gyorsan felejtek.
Ha erőt veszek magamon és leküldök egy fél liter kávét, akkor talán lesz energiám visszanézegetni RTLmost. Vagy RTLmajd.
Tegnap olvastam: itt kommentben írta valaki, hogy azért van sok buzi pesten, mert isszák a csapvizet. Basszus... nálunk női víz van, mert amióta cspvizet iszom, azóta teljesen beleszerettem a lányokba.

Gia 2020.11.30. 08:17:53

Off.22 év után véget ér a Barátok közt.Nem kár érte.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.30. 08:30:45

morgen.

a vizsgaidőszak monnyonle, a fejfájás is monnyonle, meg hozéármándó mariastimferfrasse is monnyonle.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.30. 08:36:30

A tegnapi adás korrekt volt végre, a szerkik bele adtak mindent, kifejezetten tetszett Amandáék megzuhanásakor a drámai háttér zene, mint valami szappanoperában, annyire kellett az oda :*
VV fennállása óta nem volt még ilyen túlreagálós hisztiben részünk, annyira ripacsul adták elő, hogy közben a magukat nézegették a tükörben hogy ők mennyira tudnak sírni :))))))))
Hihetetlen rosszindulat van ebben a két hárpiában, kint Renyhe gondolom ezerrel szurkol nekik :)
@Gia:

22 év alatt egy részt nem láttam belőle :)))))
Ha Legyen ön is milliomosban ez lenne a 25 milliós kérdés hogy sorolj fel 3 személyt a Barátokköztből, akkor ott vágnám fel az ereim, egyedül Magdianyu ugrik be, de őt egy világ ismeri :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.30. 08:42:07

@úgymond olvasó mmkk:

Most láttam a tegnapi Grozsan balesetet, ilyet hogy kettétőrik egy F1 gép még nem láttam :O
És milyen gyorsan lereagálták.

Gia 2020.11.30. 08:42:15

@hereverő heverő: Nézzed vissza a siratóasszonyokat a siratószobában.☺Amanda egyedül megtudta számolni,hogy ha két bizalmasából egy kiesett,akkor már csak egy maradt.Fantastic.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.30. 08:42:34

@Gia: ha ez igaz, holnap a nyugdijasok felgyujtjak az rtl szekhazat

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.30. 08:43:38

Mindenekelőtt, köszi a posztot Dzsudibí, most lesz helyünk újra írni valahová a következő kiválasztásig. :-)

Amandáról, és Gináról nekem Hamupipőke két nővére jut mindig az eszembe....

Gina egyébként összességében szerintem egy teljesen felesleges karakter, csak a cigány asszonyok óbégatását tudja hozni, Amandát sokkal érdekesebbnek tartom, felhívnám a figyelmet az arcmimikájára, és arra, hogy érzelmileg mennyire rá tud állni az óbégató Ginára. Szerintem a következő párbaj egy cat fight lesz, valószínűleg Vivi fog párbajozni Amandával, esetleg Ginával. Egyébként most úgy látom, hogy pl. egy Vivi-Amanda párbaj esetében nehezen tudnék dönteni, mivel Vivit kedvelem, de a játékhoz viszont nem sokat tesz hozzá, Amanda viszont folyamatosan szolgáltatja a műsort, és így a játék elején még kár lenne elveszteni. Gina szerintem már hozta, ami benne van, annyit tud, mehetne!

Gia 2020.11.30. 08:44:43

@szociál: És milyen gyors volt Gro!
Már bejelentkezett a kórházból,nem tört el semmilye,csak a kezein és az egyik lábán vannak égési sérülései.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.30. 08:46:07

@szociál: konkretan fel oran keresztul magamhoz se tertem utana, nem hittem el, hogy ezt igy meguszta

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.30. 08:48:03

@Gia:

Ez F1, nem roncsderni, itt azért mindenki profi.

@úgymond olvasó mmkk:

Ezt élőbe nem láttam, Sennáét láttam élőben, az is kemény volt.

hereverő heverő 2020.11.30. 08:48:21

@Gia: Visszanéztem visszakézből. Hát Ama(kon)nda vonyítását a genfi egyezménynek be kellett volna tiltania. Fru szája meg milyen már? Mint aki belenyalt a kakaós bögrébe és rászáradt. Higénika.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.30. 08:49:58

Ezt a Moh Merci kapcsolatot nagyon szét kellene szerintem valahogy robbantani. Szerintem ez Moh részéről teljesen taktikai (igaz, hogy valószínűleg a lány részéről is), azt gondolom, hogy Moh nem érdemli meg, hogy ezzel a simulékony puhapöcs stílussal lenyúljon magának egy nőt, akiben talán még van valami játék potenciál! Igazából nagyon jó lenne, ha valahogy Moh kirepülne a játékból, de sajnos most még nem fog.

hereverő heverő 2020.11.30. 08:52:32

@VV Erőlegény: Szerintem Mohát nem kell még lefejteni az asztalosról. Hagy enyelegjék bele magukat, szépen leválasztják egymást a társaságról és aztán amikor az egyik kiesik akkor lesz a nemulass. Egyikük sem dinamit játékos, tölteléknek meg jók. Legalább tudom már hogyan kell pöcsöt borotválni, erre sosem jövök rá ha Mú kiesik.

Qqts 2020.11.30. 08:59:58

Szevasztok Triumviiireim!

Elso korben isten aldja Dzsudibink praclijait, hogy klaviaturat ragadott, hogy csillapitsa hv ehsegunket. Ismet pazar alkotas! Amen

A Triumviiiireimnek oriasi pacsi, egy iccaka alatt 619 kommentet idepotyogni. Korrekt :)

Termeszetesen nem tudtam vegigolvasni, bar megprobaltam. Gyorsan reagalnek:

ekg
Igen
Nem
Talan
Ebben volt igazsag

Fru palfordulasa erdekes, mi indukalta nala ezt a levalast? Nem ertem. Meg neki is gyakorolnia kell, hogy epp melyik csapattal van. Pl amikor Vivi mondta h kivisz Amandat, arra zsigerbol ravagta, hogy “az a baj, hogy kint is hagyod..vagyis...nem baj” :D

WICKEDWITCH 2020.11.30. 09:01:39

Jó reggelt! :) Na, ez a tegnapi hiszti valami egészen elképesztően szürreális volt. Azt viszont nagyon bírtam, ahogy PP felkonferálta, tényleg megtalálta az ide illő stílusát. :)
Azt még üzenném a szerkiknek, hogy nyugodtan használják még bátrabban azokat a feliratokat. :)
@ppupu: :DDDDDDD Ez zseniális!

Qqts 2020.11.30. 09:03:54

@úgymond olvasó mmkk: igen, igen. A szambol vetted ki a szot :)

hereverő heverő 2020.11.30. 09:04:46

@Qqts: és @úgymond olvasó mmkk: és @WICKEDWITCH:
Hivatkozásul mint fent úgy lent és azonkívül bár hovatovább bármikor. Maradok kiváló híve:
hereverő heverő

Qqts 2020.11.30. 09:06:24

@hereverő heverő: HIIIIVEEEEEM!

Naaaa Ki a Karo...Karooo..ize...Karolina?!!!!!

Qqts 2020.11.30. 09:07:54

Egyebkent Balint nem Rumcajsz..a-a
O biza Torpapa! Egyertelmuen

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.30. 09:09:46

@hereverő heverő: Nem tudom, érzésből nekem Moha jelenleg nem hiányzik. Nem karakteres, és nagyon feltűnően simulékony. A csaj fronton szeretnék egy-két párcserét látni, nem a szex miatt, hanem a dinamikusabb villamozgások miatt. Virágot el tudnám képzelni egyébként akár Robi, akár Bálint karjaiban, akár egymás után valamilyen sorrendben. Szinte biztos vagyok benne, hogy Robinak lesz csaja a villában, ő kétkapus, de itt szerintem nincs fiúból választék. Fru szerintem egyértelműen Bálintra hajt, vagy Bálint közeledésére vár, de mondjuk egy Mohtalanított villában Merci is el kezdene válogatni a maradékból... Gina maximum Renátóval tud egységfrontot nyitni sztem.

Gia 2020.11.30. 09:09:58

@hereverő heverő: Fru túltolta a szájkontúrt,azért volt olyan tsúnya.

2020.11.30. 09:10:47

@úgymond olvasó mmkk: áhh, már nagymuter se nézte :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.30. 09:11:15

@VV Erőlegény: ez rosszabbul hangzott, mint egy brazil szappanopera

mocskosmacska 2020.11.30. 09:11:45

Gina és Amanda nem véletlenül akadtak ki a kiesés miatt. Ezek tipikusan olyan nők, akik mindig csak egy férfi viszonylatában tudják elképzelni magukat. Ők azok, akik minél erősebb férfihez akarnak csatlakozni, mivel úgy gondolják, hogy egy nő ereje attól függ, hogy milyen erős férfihez tartozik.

2020.11.30. 09:13:16

@VV Erőlegény: Moh egyetlen taktikája ebben az, hogy legyen kúrópajti, minden máshoz buta szegény..

WICKEDWITCH 2020.11.30. 09:13:28

@hereverő heverő: @úgymond olvasó mmkk: :)))
@Qqts: AMÚGY trónod is legyen ám, nehogy megfeledkezz róla! :)))

Gia 2020.11.30. 09:14:06

@Qqts: Fru szerintem Digót kedvelte Amidalában meg csalódott ezért pálfordul.Nincs aki összetartsa a csapatukat.

hereverő heverő 2020.11.30. 09:14:37

@úgymond olvasó mmkk: Nem tudom ennyi idő alatt hogyan tudtunk ilyen mély szintet elérni.

@Qqts: Mondtam én! Az előző posztban van is róla kép valahun.

Gia 2020.11.30. 09:16:52

@VV Erőlegény: Áh,Robibi hiába akarja magát kétkapusnak beállítani nem fog az egy lánnyal sem kavarni a vellában.

hereverő heverő 2020.11.30. 09:17:49

@VV Erőlegény: :D :D Hát, minden részben van egy-két brazil.

2020.11.30. 09:17:59

Egyébiránt jóreggelt minden HV lakónak, nem mintha rég jártam volna erre. De mivel minden tevékenységem a digitális világba köt, így boldog vagyok hogy van egy lyuk ami megtöri a meló egyhangúságát :)

Ármándójózsi 2020.11.30. 09:18:04

@Gia: Fru.nak konkrétan nincs felsőajka, kontúr nélkül is ilyen. De mondjuk erről nem tehet, viszont a fogai kuszák, ezzel kezdhetett volna valamit tizenakárhány évvel ezelőtt is, így szerintem ezekkel bukta az én vagyok a legjobb csaj a világon attitűdjét a szememben.

@ VV Erőlegény: Merci???? A másik csaj akitől hányok, no nem a külsejétől, inkább ami belül van. Egyébként pont olyan primitív ribac, így egyben és külön-külön is, mint a tetkói...

2020.11.30. 09:19:21

@Ármándójózsi: meg azzal is kezdhetne valamit amik kiömlenek azok közül az ajkak közül...

Gia 2020.11.30. 09:22:36

Gratulálok a Ginamanda,meg a szabocsi Xenia nevekhez azoknak,akik kitalálták.Vót még egy jó,csak szita a zagyam.

Qqts 2020.11.30. 09:22:40

@Gia: miben csalodott? Idaig egyutt fikaztak mindenkit. Ahhoz a Vivihez megy, akire hanyos emojit pakolt?! Kimutatta a szajkonturja voroset, szamito, ketszinu dog. Aki aztgondolja, hogy Dongo tavozasaval atveheti a “vezeto szerepet”

Amugy (dedikaltan @úgymond olvasó mmkk:-nak) Reno is erre a posztra hajt Dingo-Dongo kiesesevel. Igaz, en nem erzekeltem ot, akkora vezetonek. Azon kivul, hogy orditotta, hogy o Karoly, meg tronozott folyton.

@VV Erőlegény: Moha. Hihi ez jo. Ez tetszik :))
Ma elvileg lesz vmi konfliktusa. Lehet megerkezik a jatekba.

Ármándójózsi 2020.11.30. 09:23:06

@Alice from madness: Jaaaa, az meg a másik. Sunyi, magát rafkósnak gondoló kis kavarógép. Tipikusan az a fajta, aki ha rácsavarodik valakire, annak harangoztak, mert lehuzza, kikészíti és a végén kiköpi.

Qqts 2020.11.30. 09:25:04

@Alice from madness: egy tatongo feketelyuk, ami beszipppppaaaant

Qqts 2020.11.30. 09:28:31

@mocskosmacska: csaponganak osszevissza. 2 nap mulva azt se fogjak tudni, hogy volt bent Dongo nevu jatekos.
Amanda mindegyik fiuhoz odadorgolodzott mar. Gina meg majdnem mindhez..

2020.11.30. 09:28:35

@Gia: Ginamandara thx :)

2020.11.30. 09:31:23

@Ármándójózsi: én ennyire nem tartom jelentősnek a személyiségét hogy Ő itt bárkit megrághatna és kiküphetne. Bár Renátánk játékának szerintem nem fog jót tenni. Mondjuk Renáta játékának Renáta se tesz jót.
Én egyből Higiénikát rángattam volna ki magammal Bálint helyében dehát nekem nem kéne f*szt méregetnem egy párbajjal. De ami késik nem múlik, szerintem gyorsan el fog Ő jutni a kieséshez. Addig se lenne baj ha minél kevesebbet vágnának be belőle.

Ármándójózsi 2020.11.30. 09:33:37

Az a legjobb, hogy a két agyhalott nő (Am, Gi) Bálintot gyűlöli, mert kiejtette a trónos esztergályost, eszükbe sem jut, hogy mi nézők ejtettük ki a picsába. Úgyhogy akár engem is gyűlölhetnének, én jól ellennék vele. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.30. 09:35:59

Azért Moh esetében az, hogy azzal akarja demonstrálni az aktivitását, hogy ő mondja a kortes beszédet az egyik párbajozóért, majd néhány perccel később az azonnali puszízkozós, hátba veregetős köszöntések után pezsgős tósztot is mond a villába visszaköltöző ellenfél vezérért, az túlmutat minden lovagiasságon. Normálisan, elismerem, gratulálok a győztesnek egyszer, mérsékelt érzelemkinyilvánítás mellett, és esetleg néhány nap múlva elkezdek közeledni felé, vagy hagyom, hogy mondja a kortesbeszédet más, mondjuk Gina. OK, mondjuk Bálint ezt azonnal le is vágta. A mocsár azért is hullik szét, mert pl. nem Gina mondja a kortesbeszédet (nem mintha annak bármilyen befolyása is lenne a szavazásra), és Digó nem Ginától búcsúzik el a kiszavazása után a BV-ben.

Gia 2020.11.30. 09:36:25

@Qqts: Hja nem csípem Frut,még mielőtt...Nekem Gábor és Bálint a favorit.

Ármándójózsi 2020.11.30. 09:38:35

@Alice from madness: A kinti életre gondoltam. Erős pszihopatikus beütést látok rajta. Egy manipulatív kis dög lehet az életben és kint kisebb eséllyel is bukik le, mint itt le fog ahogy az előzetesből kivettem. Na meg nem annyira okos, hogy ezeket a kavarásokat finomabban tolja.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.30. 09:40:09

@Ármándójózsi: Egyébként nem azért gyűlölik, hanem azért, mert Bálint nem vette be őket is a csapatába, Amanda mindenképpen, de szerintem Gina is, mert bár ők választottak maguknak csapatot, de ha Bálint jó kapcsolatot ápolt volna velük előtte, akkor odaálltak volna, két nap múlva szerintem már senki sem fog beszélni Digóról a villában, még Gina sem...

mocskosmacska 2020.11.30. 09:40:23

Ha Amanda lenne a következő kiválasztott és kivinné Frut, akkor kinek drukkolnátok?

Qqts 2020.11.30. 09:40:55

@Gia: Gabort en is csipem. Danit egyre jobban. Balint nekem nem gyere be. Szerintem nem is jokepu, meg amugysenem csipem. Nagyon zavar az az ize a szemhejan. Nem tudom mi az, de zavar. Azon gondolkodom, hogy kemeny? Vagy puha? Nem tudok figyelni ra, attol a dudortol.

Ármándójózsi 2020.11.30. 09:40:56

@Gia: Na de Gábor büdös!!! :D
Vagy TV-n keresztül nem számít? :DDD

Gia 2020.11.30. 09:41:13

Bütyök volt a másik telitalálat,rágyöttem.Dani úgy néz ki,mint aki most szállt ki Matula bácsi mellől a csónakból.(Az öreg persze befordult a vízbe Dani szövegétől.. :-) ) A bumfordi kölyökkutya hasonlat is illik rája.

Gia 2020.11.30. 09:43:50

@Ármándójózsi: Nem találták még fel az illatos tv-t,szerencsére.De nem is hiszek Amandahandabandának.

Ármándójózsi 2020.11.30. 09:46:31

@mocskosmacska: Fru-nak annak ellenére amit leítam. Számomra Amanda kitartó öklendezés, ahányszor csak látom, hallom.

Spitzbaue® 2020.11.30. 09:48:26

Kedves Dzsudibí! Köszönöm, hogy nem hagytál cserben bennünket. És nagyon jó a poszt! Küldök érte egy pusz't. ;-D

Hát ennyire jó adásokat, mint mostanában vannak... Szétröhögtem magamat. A Phárbhajon is de a tegnapi rész mindent vitt. Digó a belevalóban már konszolidált volt, de a párbajon undorító, külvárosi proli/cigó (lehet választani vagy kombinálni) stílusban nyomta. Ha kérdezik, hogy miért édemes nézni a VV-t, hát az ilyen győzelmekért: olyan mintha a focicsapatod győzne, csak annál sokkal jobb, mert itt láthatod az ellentábor összeomlását is, míg egy vesztes FTC focimeccs után, nem tanácsos mondjuk FTC-drukkerekkel egy kocsmában tartózkodni (ha nem vagy FTC-drukker, és ezt mondjuk ki is fejezed), és röhögni, hogy kikapott a csapatuk.
Azért nehezen tudom beleképzelni magamat az egyszeri Digó-drukker VV-néző helyébe: mi vitte rá hogy Digónak drukkoljon, és mit érzett, amikor ilyen nagy százalékkal kikapott a közben alpáriba lement kedvence? Szerintem egyébként lett volna esélye, ha laza haveri egyetértésben mosolyogva hajolgat el Rumcájsz sutkái elöl. De hár nem olyan a természete...
A többiek közül is inkább Diégó csapata érdemel most figyelmet:

Amanda: szerintem pszichiátriai eset. Nem tudni, hogy azért-e, mert elhízott, és sok elutasítást kap, vagy azért hízott-e el, mert pszichiátriai eset. Szerintem a múltban az ilyen asszonyok mérgezték meg a férjüket... Jobb is ha nem ül egy asztalhoz a többiekkel. Én a szerkik helyében tartanék egy lövészt nyugtató lövedékekkel töltött puskával a tetőn mindenesetre. Itt írjátok, hogy nem kéne kisenie még, de én a fogyasztói társadalom gyermeke (felnőttje) vagyok, én fogyasztani akarom azt a tartalmat, amikor Amanda szánalmasan kepeszt a bentmaradásért, egyre jobban lealjasodik, aztán csont nélkül kiesik, és Dzsina "elgyászolja".

Ja, Dzsina: tényleg csak annyival okosabb, mint egy tyúk, hogy nem szarja körbe az udvart, bár még ez is megtörténhet. Igazi cigó ajvékolást rendezett a tegnapi öfiben. Ez genetika? Vagy csak annyiszor látta otthon, hogy eltanulta? Én nem biztos, hogy tudnám így csináni, akármennyit gyakorolnám. Riszpekt. (Nem!)

Mú: szinte ő már a harmadik legunszimpatikusabb. Simulékony, megúszós, hazudgatós kis pinabubus, de amikor Virágank vagy Vivinek nekitámadt a horda, azért odatette magát. Merci far(vagy pina)vizén akar a végjátékba jutni.

Fru: azért ő még lenyomja Mút az unszimpátia terén. Ritka jellemtelen egy luvnya. A fogazata is irritál. De jó a teste, az tény. Ugye Dubájna sem az Amanda-félék járnak. Több test kevesebb arc taktikával jobban be tudná lopni magát a szívembe... Illetve az még érdekel, hogy hogyan szívatja Renátát.

Merci: buta, mint a fő'd. Beszopja Mú nyáladzó vekengését, nemsokára a f@xát is. Számomra nem egy érdekes karakter.

Renáta meg kipukkant. Xarkeverére, jellemtelenkedésre, (kéretlen) hírvivésre még jó lesz, de esélytelen a győzelemre.

Hajrá Dani (továbbra is ő a kedvencem), Virdzsi, Bálint. Roberta is nagyon szimpi. Vivi semleges, de van benne potenciál. Lehet, hogy csak pontenciál van benne. Azt hittem, hogy ő lesz az intrikus itt, de egyelőre keveset virított.

Gondolkodom, gondolkodom, hogy ki is van még bent: volt ugye az a kismadár, meg egy-két lapostetű (ja az nem mert mindenki borotvált), ja meg Gábor, az őstuja...

Puskás Peti majdnem bebisilt az örömtől, hogy a két ajvékoló pitsa mit lerendezett:
Jó voltál, Petya! Komolyan szórakoztató kezdesz lenni. Csak az az 500 nős kamu ne lenne a pedigréden... :-DDDD
Egyébként Puskás Petinek gyönyörűen csengő énekhangja van. Régebben kicsit hamiskásan éneket, de sokat fejlődött.

2020.11.30. 09:48:49

@mocskosmacska: Mindenképpen Amandának szurkolok, mert én vállaltan szeretném ha Ginamanda jó sokáig bennmaradna és élvezhetnék azok társaságát akiket utálnak. Direktbe olyanokkal raknám össze őket a feladatoknál is :D

kozi001 2020.11.30. 09:51:13

Most látom a hűtőben az ipari mennyiségű Kinder Pingui-t. :D
Nem csoda h terebélyesednek.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.30. 09:52:42

@kozi001: hogy lehet azt megenni? rejtély

Ármándójózsi 2020.11.30. 09:54:17

@Niemandhäuser: Nagyrészt egyetértek, Dani nálam is jön föl, mint a talajvíz, de azért Bálint szerintem torony magasam kilóg innen, az intelligenciája miatt is. Suerintem (nem szeretnék tévedni, vagy csalódni) de a normál életben is egy jó barát típus lehet.

Bougie 2020.11.30. 09:55:30

@Qqts: Külső árpa van a szemén, párakötés és szemcsepp/szemkenőcs kellene rá , ha 1 héten belül nem javul, akkor egy szemészeti kisműtét során meg szokták nyitni. Onnan tudom, hogy nekem is volt már ilyen bajom. Csodálkozom is, hogy nem viszik ki szemészhez...

Ármándójózsi 2020.11.30. 09:56:09

@Alice from madness: Én meg sem kóstolom, mert a reklámja eltaszított... :DDD

úgymond olvasó mmkk 2020.11.30. 09:59:08

@Alice from madness: akkor edessegen nem fogunk osszeveszni :D

Spitzbaue® 2020.11.30. 10:00:29

@Ármándójózsi: Az nem kérdés. hogy Bálint IQ-ja gy kicsit magasabb, mint a többi lakó IQ-jának az összege. :-D Nem lesz egy rossz szavam se, ha ő nyeri, amennyiben végig azt mutatja, amit eddig.

Qqts 2020.11.30. 10:03:16

@Bougie: barmi is az, olyannak tunik, mint ami faj.
Nekem ranezni is faj. Meg zavar is.
Nem tudom mennyi ido alatt alakul ki, dagad ekkorara, de na. Nyomja a szemet, nem tudja tole rendesen kinyitni. Na!

Ármándójózsi 2020.11.30. 10:03:24

@Niemandhäuser: Ezzel teljesen EKG. Kicsit tartok tőle, hogy túltolja ezt a fölényt és ezzel sokaknak nem lesz szimpatikus. (Megjegyzem, már most nem az a nézők egy részének....)

Spitzbaue® 2020.11.30. 10:03:34

@Ármándójózsi: "Totyogjunk, mit egy pingvin"??? Broáf/Gratula a szagembernek, aki ezt a "rímet" megalkotta.

Ármándójózsi 2020.11.30. 10:06:23

@Niemandhäuser: Igen. (kétkézbetemetős arc gif)

Qqts 2020.11.30. 10:06:43

En PP-t mar elotte is kedveltem. Szerintem jo humora van. Tud onmagan is nevetni.
Tavalyi evadban reagalt a kritikakra is, hogy le kellene kotozni a kezeit, mert annyira vehemensen gesztikulal. Szerintem joarc. Nem is ertem miert fikaztatok ot.

Gyozot ertem, PP-t nem.
Jo-jo, olykor esetlen, az elozes nehez mufaj, de attol meg sztem nem olyan gaz

Spitzbaue® 2020.11.30. 10:08:18

@mocskosmacska: Igazi minden mindegy csata lenne.

Ármándójózsi 2020.11.30. 10:09:04

@Qqts: Csak a kurva nickem ihletője miatt nem nézem a belevalót, és így lemaradok nyilván néhány dologról, de egyszerúen nem bírom elviselni ezt díszfaszt. Egy undorító állat, szerintem.

hereverő heverő 2020.11.30. 10:10:11

@Qqts: EKG. Anikó és Peti is jók. Csikorgósan indultak de belerázódtak. PP bevallottan olvas minket.

hereverő heverő 2020.11.30. 10:11:21

@Ármándójózsi: Pedig láthattad volna Virdzsike ... hogy is mondta Özike: punikáját? vagy ilyesmi. Gábor bement elemet cserélni. Aztán nadrágot is cserélt

Qqts 2020.11.30. 10:12:16

@Niemandhäuser: ezen en is gondolkodtam. Eloszor akkor, fogalmazodott meg bennem, hogy ez genetika, amikor viccelodtek vele, hogy az egyik jatekban a cicis mutatvanya szoba jon. Elmeleti sikon emlitettek meg, ez meg ugy orditott, mintha megtortent volna.
Aztan akkoris megfordult a fejemben, amikor annak az Amandanak ecsetelte, hogy nem tortent semmi, akivel par oraval elotte kitargyalta, hogy mik tortentek a paplan alatt.

Olyan, mint egy elnagyolt karikatura, onmaga karikaturaja. Tokeletesen bemutatja, hogy miert nem sikerult beilleszkedniuk a tarsadalomba

Ármándójózsi 2020.11.30. 10:14:26

@hereverő heverő: OOOhhhh... :( Akkor erről lemaradtam, de kár... :DDD

hereverő heverő 2020.11.30. 10:18:24

szánombánom, de megnéztem ahogy Robi Danit oktatja chippendélnek. Vessetek a mókusok elé, de nagyon röhögtem a két balfaszon :)

hereverő heverő 2020.11.30. 10:18:45

@Ármándójózsi: :DDDDDDDDDD :DDDDDDD nagyon röhögök

Gia 2020.11.30. 10:19:39

Vivient Bálint visszatérte után láttam először szívből örülni és nevetni.

Ármándójózsi 2020.11.30. 10:20:50

Na megyek, mert vár a Valhalla ( A. C. Valhalla), már ha ez itt valakinek mond egyáltalán valamit. :DDD

hereverő heverő 2020.11.30. 10:24:32

@Ármándójózsi: A.C -t a black sails vagy mi óta meguntam. Érdekes, de a STALKERt viszont nem :)

Ármándójózsi 2020.11.30. 10:33:30

@hereverő heverő: Black Flag, de én meg azokat a "korai" AC-ket nem játszottam, csak amióta rákattantak az RPG-s volnalra az Origins óta nyomom rendületlenül. :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.30. 10:38:31

@Alice from madness:
Melyik a higiénika Fru vagy Gábor ? :)

Más

Össze kéne szednie magának Gábort, mert így hamar elfogy, lehet már csak az mentheti meg ha mostantól elkezd udvarolni a Robiradiátornak, tuti bent tartanánk, megnézném a randis vacsis összebújós románcukat :))

Vahjon Mercike meg fogja pakolni Amandát az ez utáni jelölés után, már ha nem Amandát hívja ki bárki is hétvégén ?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.30. 10:40:43

@Ármándójózsi:

Hóban topogós kardozós ? :)

Újra megvettem ócsón a The division 1-et, pont aktuális, pörgetem amíg ki nem jön a Cyberpunk.

Gia 2020.11.30. 10:40:45

@szociál: Merci Gáborra rak,mondta.

2020.11.30. 10:41:43

@Ármándójózsi: A Valhallát én a páholyból szemlélném.

2020.11.30. 10:41:53

Moha egy páfrány.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.30. 10:42:09

@Gia:
Igen tudom most, de kövi alkalommal rá rakna ?

2020.11.30. 10:49:10

@VV10 Velőtrázó Vélemény: mindegy. Moha, páfrány, egyik se csinál semmit

2020.11.30. 10:50:40

@szociál: Gáborét és Robiét? :D

Ármándójózsi 2020.11.30. 10:54:34

@szociál: Az eleje, Norvégiában. Aztán baszós fejszézős Angliában. :DDD

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.30. 11:12:28

@Alice from madness:

Aha a belevalós részeket persze kihagynánk :)
Elég lenne csak az összebújós egymást sajttal etetős Robi Gábor romi románc :)

@Ármándójózsi:
:))
Baszós lesz a cpunkba is ;)

2020.11.30. 11:20:15

@szociál: egy állat vagy, nagyon röhögök, de benne lennék én is :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.30. 11:23:56

nevezzétek át a VV-t mondjuk "A szenvedély nyomában"ra, a szereplőknek meg adjatok három-négy spanyol keresztnevet

Spitzbaue® 2020.11.30. 11:23:59

@Qqts: Én már úgy vagyok vele, hogyha kommunikálnom kell velük, jó előre átgondolom, hogy milyen kérdés vagy kérés, milyen negatív reakciót válthat ki belőlük. Az üldözési mánia és a felsőbbrendűségi érzés egyszerre keríti őket hatalmába ugyanazon dologért: a származásuk miatt. Persze van az értelmesebbjében szekunder szégyenérzet, de általában a legjobb védekezés a támadás elvet vallják, mégha nincs is miért védekezniük. Elég skizofrén helyzet.

Spitzbaue® 2020.11.30. 11:27:55

@szociál: Már írtam, hogy befizetnék egy beteljesült melegrománcra, az még nem volt a VV-ben, az újdonság lenne. 2021-ben a polkorrektség jegyében simán mehet, és az a lexebb, hogy ballib oldalról bele se lehetne kötni, mert ugye ez emberi jog, meg a szegény b*zik el vannak nyomva, stb.
Hahó szerkik: itt az alkalom, hogy megtöltsétek a szennylapok címlapját!

Qqts 2020.11.30. 11:28:46

@Niemandhäuser: szomoru, hogy alkalmazkodni kell ahhoz, hogy az ilyen emberek nem hajlandoak alkalmazkodni. Ezzel nekem nehez kibekulni, nem normalis emberek agyaval nem tudok gondolkozni, mert nem normalisan gondolkodnak.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.30. 11:33:49

@úgymond olvasó mmkk:
Egy mar van, Hoze Armandonak hivjak :)

@Niemandhäuser:
Annyira azert ne buzizzanak, erre meg nem vagyunk felkeszulve, 2020 ide vagy oda :)

2020.11.30. 11:34:31

@Niemandhäuser: én a beteljesülését kihagynám, de inkább Gábor és Robi románca (bár nekem Dani is gyanúsan húz Lóbeltünkhöz az első naptól :D) mint Ginamandáé...

Spitzbaue® 2020.11.30. 11:39:28

@szociál: ja, még Robertáról jut eszembe:
Az mekkora volt, amikor Diégónak az arcába mondta, hogy a "khi a a khároly?" mondás öt vagy hat szériával ezelőtt lejárt.
Bírom, de nem csak ezért, hanem azért is mert greggel meg zsótival elletétben ő nem gondolja azt, hogy a b*zik felsőbbrendűek. Vagy ha gondolja, nem mondja, amiért részemről ugyanolyan riszpekt.

Spitzbaue® 2020.11.30. 11:40:58

@Alice from madness: Csúcs lenne ha Dani proli-úr-macsósága átcsapna egy kis fartúrós románcba. Miért is nem mi szerkesztjük az adást...

hereverő heverő 2020.11.30. 11:41:19

@szociál: Abo ovo a szexualitás nem kellene ide - de hát mit lehet mát leadni, amikor 0-24 a dugás, ujjazás, ki hogy szopik, hány pasival volt egyszerre, szaros lett a vége stb. a téma? Az, hogy két pasi vagy két nő, vagy hetero párok, jelen esetben tökmindegy lenne. Már a vetkőzős feladatok is eléggé szekunder szégyen.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.30. 11:46:16

@szociál: hiaba vicceskedsz, tudod nagyon jol, hogy a buzizast nem kultivalom, ugyhogy ki is leptem a tarsalgasbol ;)

Gia 2020.11.30. 11:47:22

Dulván a padlóla dobom azt,akitől mégeccer olvasom a szekunder szégyen kifejezést... ;-)

TMG 2020.11.30. 11:49:29

Kövezzetek meg, de:
én nem értem ezt az ideállást odaállást.... első kiválasztás volt, valaki mögé állni kellett, mert muszáj. Akkor is, ha csak 60-40%-ban voltál a két párbajozó között....
Kiesett egy ember... most akkor is van két csapat?
Aki eddig Bálint mögé állt az akkor most a "Bálint-csapat" tagja? Mert van olyan?
Nincs. Szerintem ez hülyeség..... vagy akkor Bálint egy király és mögüle nem lehet előbújni?
Mondjuk az gáz hogy bent is így gondolják...
Akkor? Aki Bálint mellett volt örökké alá/mögé fog tartozni és azt tesz amit Bálint mond????
Ez új helyzet, az új kiválasztás/kihívás új körülményeket teremt...
Köpönyegforgatásról és átállásról két személy esetén lehetne beszélni, ha Amanda és Gina állna be Bálint mögé...
Szerintem...

Ez ilyen játék, változnak a viszonyok, változnak a helyzetek, változik minden...

Nem jól látom?

Qqts 2020.11.30. 11:51:03

@hereverő heverő: az utobbi evadokban mar annyi volt, hogy egyszeruen mar nem erdekes. Nem ultet le a tv ele, hogy kajanul vigyorognak a musorvezetok, hogy juj-juj mi tortent a paplan alatt. A szex amugyis termeszetes dolog felnott emberek kozt. A VVben meg tul toltak ezt, mar nem erdekel, sokkal inkabb a parbeszedek, kapcsolatok alakulasai erdekelnek. A bagzasuk, kilogo pocsuk, puncikajuk, csecseik nem hoznak lazba...sot! Uuuuuunalmas

Qqts 2020.11.30. 11:53:23

@TMG: velemenyem szerint sz is koponyeg forditas, hogy azt furom, akivel elotte ket perccel egy masik embert furtam.

2020.11.30. 11:54:12

@Niemandhäuser: nekem első nap nagyon érdekes volt őt figyelni ahogy körömrágva kéztördelve felkérdezte Gábort a cekcuális irányultsága felől és utána elég érdeklődve hallgatta csillogó szemekkel. A műmacsóskodás lehet csak álca :) Mondjuk Dennyöl annyira műmacsó mint én plázacica.

hereverő heverő 2020.11.30. 11:56:02

@Qqts: Így van, EKG. Megfejelném még azzal is, hogy már Iza és Traktoros násza sem érdekelt, Radics és Csoki szimultánja pedig (@Gia: figyelsz?) szekunder szégyen volt. Én éreztem magam kano..kínosan.

Gia 2020.11.30. 12:01:26

@TMG: Igazad van,de Mó és Renó kicsit napraforgó.

hereverő heverő 2020.11.30. 12:02:29

@Gia: Ááá menjünk inkább a kövezésre. Ez tök uncsi.

2020.11.30. 12:06:09

Én egyébként egy olyan valóságsót csinálnék, ahol van egy rendes fullos ház, kerttel, beköltöznek, magukra vannak hagyva, csak a kamerák vannak 0-24 onlány közvetítéssel. Totál random azért jönnének feszültséggeneráló feladatok (1 hétig nem kaptok csak összesen napi 1 doboz cigit stb) és aki legtovább bírja bent, az megkapja a villát meg egy évig további vmennyi apanázst.
Nincs kisavazás, csak a természetes szelekció.

V Lovegood 2020.11.30. 12:10:45

@Gia: mondjuk szerintem Reni jobb kapcsolatban van a Bálint-csapat több tagjával, mint a két hárpiával vagy Mercivel, csak a Dingó kötötte össze őket
Moh is előre mondta, hogy bírja a Bálintot
Fru pálfordulása már bajosabb, elég hirtelen fordult Amandáék ellen és nyalt be Vivinek, főleg a múltori incidens után

hereverő heverő 2020.11.30. 12:10:49

@Alice from madness: De azért ugye lenne benn húsvágó bárd és láncfűrész?

2020.11.30. 12:14:35

@hereverő heverő: :DDD én arra gondoltam hogy lelkiterrorral kiszekálnák egymást, de ez az ötlet se rossz

2020.11.30. 12:16:30

@V Lovegood: Higiénika oly hirtelen fordult hogy egy pillanatra meg is szédült, lsd Vivis beszélgetés, amikor azt találta mondani szépséges nutellával keretezett ajkaival, hogy az a baj, hogy hogyha Vivi kiviszi Ginamanda nagyobbik felét akkor kinn is hagyja. Illetve nem is baj. A nagy forgásban még nem sikerült arccal előre megállapodnia szegénynek.

Sepsidzsi 2020.11.30. 12:23:27

Volt màr beteljesült meleg szerelem, vv kismocsok mikor összejött azzal az előtte hetero csajjal, meg vv szandika is ugye elcsàbìtotta anikòt :) gondolom persze csak a fiùkra èrtődött a dolog.
Viràg hogy folyton fel van izgulva, ahogy Robinak mindig magyaràzza az meg biztos azèrt van mert ahogy az elemcserès videòn tűnt hiànyoznak a nagyajkai, egy merő kidudorodò klitorisz a csùnyàja :) amit dörzsöl a fari vagy simogat a szellő egèsz nap.

Rugdoll 2020.11.30. 12:25:12

@Gia: szabolcsi Xéna, i nélkül. kérem a szemmeli termékem pontos használatát ;)

Rugdoll 2020.11.30. 12:33:21

na, csak szerintem tűnik úgy, mintha Fru száját mintha valamelyik éjjel újra feltöltötték volna? olyan kacsapicsa van az ajkai helynén, hogy csoda, hoy tud még beszélni velük.
katasztrófa. bár én az ajakfeltöltéstől mindig is undorodtam. de a Fru-é konkrétan olyan, mintha egy mexikói eldugott sufniban egy vak Juanita csinálta volna a sertészsírból a nagyanyja használt inzulinos tűjével.

Theriad 2020.11.30. 12:35:49

Visszatértem, köszönöm a sok rajongói levelet, újra köreitekben vagyok.:3

hereverő heverő 2020.11.30. 12:50:17

A holnapi összefoglalót már ma megírom:

A reggeli ébredéssel nyitunk. Pállott szájszag és beragadt szempillák. Gábor egy véletlen mozdulattal leissza Virág rózsájáról a vizet, Renátó erre savanyú arccal közli, hogy ő tegnap belepisilt mert Mó beszorult a WCbe. Gábort ez nem izgatja, megkérdezi, hogy a vizelet oldja-e a fülzsírt?
Amanda és Gina cigarettáznak, 28 geci után nem számoltam tovább. A társalgás Digó pöcse körül bonyolódik, Amanda sajnálja hogy Digó annyira gyorsan felpattant, Ginának pedig pont az tetszik, hogy milyen gyorsan felpattanik nekije pedig még csak beszélgettek. Amanda a bal orrlukából tüzet fúj a kialudt cigire.
Mó és Merci derékig a hűtőben turkálnak. Megtalálják Zsuzsu elveszett képét és Gaben levetett zokniját, az utóbbit agyonverik és bő olajban kirántják. Amanda telepszik a falatozók mellé, de rosszul sül el amikor figyelmeztetik, hogy nem szabadna többet egy asztalhoz ülnie velük: Amanda ledobja a T-Mobil szoknyáját és felfekszik a sonkák közé.
Virág és Dani még a nyugiban alszanak. Ranátó ront rájuk kiguvadt szemmel, de sajnos az a kis szőrős puncika Dani hónaljának bizonyul és behallatszik ahogy az operatőr hangosan röhög a tükör mögött.
Gina mossa Amanda fogát a fürdőben. Bálint véletlenül rájuk nyit mire Gina elteszi a melleit és Amanda gyorsan lesimítja a szoknyáját. Bálint nem jön zavarba, felkap egy hajlakkot és a hónaljára fújja, majd a riportban panaszkodik, hogy tök kényelmetlen egész nap szorosan a teste mellé szorított karokkal létezni.
Játék! Két csapatra kell bomlani, Renátó ezt derékban elválasztva gondolja hiszen az úgy igazságos de a többiek lebeszélik, erre besértődik és Bálint párnahuzatába rókázik.
A csapatoknak három kört kell futniuk a kertben, de mindenki csak a másik csapat egyik tagjának a lábait használhatja. Renátó ordítva helyesel, nekeeeem vóóóót igazaaaam bazmeeeg, de kiderül hogy mégsem. Gaben felkapja Ginát és fut vele két kört, de a harmadik kör alatt kicsúszik a kezéből és mindenki értetlenkedve nez mert Gina jobban liheg mint a Gábor. Robi Bálintot szeretné vinni, de mivel egy csapatban vannak, hát Mót kapja fel, érdekes módon úgy is tud futni vele, hogy mindkét kezével elengedi. Vivi Virágot kapja, Bálint pedig Amandát. Bálint vinnyogva kaparja az utcaajtót miközben Amanda szaglássza az ujjait.

2020.11.30. 12:53:34

@hereverő heverő:
:DDDDDDDDDDD
Amanda Bálint ujjait szaglássza amivel kaparja a vellaajtót?

Spitzbaue® 2020.11.30. 12:53:37

@Alice from madness: Márminthogy vagy te vagy plázacica vagy proliúr annyira macsó, jól értem? @Sepsidzsi: és Danihoz kapcsolódik az is, hogy azért normál helyzetben, ha Virág ott feküdne egy szál pendelyben, nagy ajkak nélkül, férfi legyen a talpán (farkán), aki nem ugraná meg, 1-2 pohár szeszesital után... Habár, egyik reggel Daninak nem pipi volt az az alsógatyeszben, hanem ghecci - szerintem. Azt valószinűleg Virdzsi facsarta ki.

2020.11.30. 12:55:23

@Niemandhäuser: közöm nincs eme díszállathoz se külsőre se belsőre. Úgyhogy Dánielem sem macsó, még csak mű se. Inkább amolyan kisfiú aki próbál nagyfiú lenni. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Viszont cuki :)

kozi001 2020.11.30. 12:56:39

Ciao suttyó Digó!

Spitzbaue® 2020.11.30. 12:56:50

@hereverő heverő: naggyon jó, tisztára, mint az Orgia a Vadászatból. Szinte hallottam a zenét alatta. www.youtube.com/watch?v=DyWuTrKw8p8&lc=UggIMotKaq6YL3gCoAEC

hereverő heverő 2020.11.30. 12:58:50

@Alice from madness: neem, a sajátjait :) És most látom, hogy frufrut teljesen kifelejtettem az összefoglalóból.

hereverő heverő 2020.11.30. 12:59:09

@Alice from madness: neem, a sajátjait :) És most látom, hogy frufrut teljesen kifelejtettem az összefoglalóból.

Kosztarika 2020.11.30. 12:59:22

@hereverő heverő:
:DDDDDDDDDDDDD
Ez zseniális. Hatalmas respect!

hereverő heverő 2020.11.30. 12:59:59

@Niemandhäuser: az ezredes kiad egy parancsot ... mennyi nihilista aloholista.... egyik kedvencem.

CherryChoco 2020.11.30. 13:00:23

Szerintetek Bálint miért takargatta magát Virág előtt, ha lazán fürdik meztelenül Dani mellett? Vajon a többi lány előtt is szégyenlős lenne? Ha igen, akkor miért nem fürdik gatyában, mint a fiúk többsége? Egyébként neki drukkolok, de ezt a tegnapi összefoglalóban nem igazán értettem.

Kosztarika 2020.11.30. 13:00:44

@hereverő heverő:
Biztos eltakarta a szemedet a frufrud. De nem vagy emós, ugye?! :D

mocskosmacska 2020.11.30. 13:01:39

Szerintem, ha Amanda lesz a kiválasztott, akkor Fru ellen van esélye.

Rugdoll 2020.11.30. 13:03:36

@mocskosmacska: szerintem az eddigiek alapján Amanda nem Fruban gondolkozik, hanem Viviben. de szerintem ellene is van esélye.

hereverő heverő 2020.11.30. 13:04:21

@Kosztarika: Emós? Voltam már, de gyorsan kikezelték az SZTKban. Olyan randa kiütések voltak mindenütt.

hereverő heverő 2020.11.30. 13:06:10

@CherryChoco: mert mi van, ha a Virág hirtelen rábukik, ráadásul az ura előtt? Akkor verekedni kell egy szál faszban, egy úriember ilyet csak részegen csinál.

2020.11.30. 13:06:37

@CherryChoco: azért takargatta magát Vircsi előtt amiért fiúk előtt én is takargatnám magam. Mert kultúrált és nem akarja a látszatát se kelteni annak, hogy nemtom. Igazából ezermillió kamera veszik őket körbe. Valójában semmi értelme nincs az ideologizálásomnak és most el is szomorodtam, hogy hasonlóan kezelném a szitut a helyében. (szerintem egyébként fürdőruhában=alsógatyában nem tudod higiénikusra tisztítani magad...)

Közben nekem megvan a nappali dózis is az elmebetegekből, nagymuter Balázs show ismétléseket néz :D

2020.11.30. 13:08:01

@Rugdoll: én megfogadtam hogy bárkit visz ki (amíg az nem Bálint, Dániel, Virág vagy Robi) őt fogom visszaszavazni :D

Spitzbaue® 2020.11.30. 13:08:25

@Rugdoll: Én úgy értettem, hogy jelrakásilag Virág marad a horda kiszemeltje.

Rugdoll 2020.11.30. 13:10:23

@Alice from madness: most olvastam, hogy véget ér a Barátok közt. na csak emlegetni kellett :D

Sepsidzsi 2020.11.30. 13:11:05

@Niemandhäuser: egy kèt pohàr szeszes ital az konkrètan pezsgő volt jägerrel, ami alap recept nàlam egy filmszakadàshoz, mialatt dani dobàlta az oltosabbnàl kòstòlgatòsabb kèrdèseket a szerencsètlen ùjonnan beesett kiscsajra. Pàr òràval kèsőbb daninak se forgott a nyelve, ahhoz kèpest sztem mèg viràg àllta is a sarat.

hereverő heverő 2020.11.30. 13:11:54

@Niemandhäuser: Na ha kiesne Virdzsi, az lenne a szopóág Daninak. Átvitt értelemben persze.

Rugdoll 2020.11.30. 13:12:11

@Alice from madness: Vivinek nincs is hozzáadott értéke a műsoridőnek. szóval mehet haza, míg az oláhpendelyszoknyás asszony kell, hogy tartsa szabolcsi komaasszonyában a lelket, me' az már tegnap hazavágyott, hogy Dijégó nem csiklandozgatja tovább.

2020.11.30. 13:12:43

@Rugdoll: ezt mire írtad? nem ugrik oda a blog

Rugdoll 2020.11.30. 13:13:26

@Niemandhäuser: szerintem ez már idejét múlt gondolat. Merci már azt mondta ő Gábort jelezi majd meg :) a két siratóasszony meg már kivágyik, így simán lehet magukra kérik a jeleket.

2020.11.30. 13:14:13

@Rugdoll: nincsenek ilyen komoly indokaim. én egyszerűen szeretném ha Ginamanda minél tovább lenne összezárva általuk nem kedvelt/rettegett emberekkel, mert ilyen kedves és jólelkű vagyok :D

Rugdoll 2020.11.30. 13:14:56

@Alice from madness: nekem sem, hogy te mire kérdezed :D :D szóval fogalmam sincs melyik hozzászólásoma téma :D

hereverő heverő 2020.11.30. 13:16:01

@Rugdoll: gondolod, hogy mindenkihez odamennek és odabúgják szexi mély hangon a fülükbe:
Engem! Engem! Engem rakj meg te macsó állat, te hím orangután, te vad pecsenyekacsa! Jelelj meg jól, és nem leszek hálátlan!

Rugdoll 2020.11.30. 13:16:38

@Alice from madness: én mindig a tattikát nézem, meg a szerkesztői gondolatmenetet, hogy hogy lehet életben tartani a semmit, ami ott történik :D

2020.11.30. 13:17:15

@hereverő heverő: jjaaaaaa. ja :D éjjel önszántamból nézem a bolondokat a VV-ben, napközben meg mamika nyomatja a Balázs meg az Anikó sót a szobában ahol most nála dolgozom (csoda, hogy még vannak ép agysejtjeim). Lehet egyébként titkon ez bosszú tőle amiatt, hogy a VV-től igyekszem távoltartani, hogy ne omoljon le benne a rólam alkotott kedves értelmes unoka képe :D mert például tegnap amikor nem ebben a szobában voltam, Animal planetet nézett

2020.11.30. 13:18:08

@hereverő heverő: Te vad pecsenyekacsa. Ne haragudj de ezentúl nálam már csak így maradsz :D

Rugdoll 2020.11.30. 13:18:45

@Alice from madness: akkor a mama tudja a kis titkod. mert úgy fest a "szintednek" megfelelő műsort nyomat, ha ott vagy :D szóval napvilágra került az a VV nézés szerintem :D

Rugdoll 2020.11.30. 13:20:13

@hereverő heverő: nem pont így. max ha valami állatos pornós fantáziában gondolkodunk :D

hereverő heverő 2020.11.30. 13:21:14

@Rugdoll: odabenn elmosódnak a határok.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.30. 13:24:23

@Qqts:
Most hogy kiesett Digo kevesebbet halljuk a reggeli merevedésről szóló eszmecseréket.

Qqts 2020.11.30. 13:25:10

@hereverő heverő: szerintem a szerkesztok pont igy nezik estenkent az osszefoglalot. Hupsz, eszre se vettem, hogy kihagytam

Qqts 2020.11.30. 13:29:02

@szociál: nem banom, igyekszem valahogy potolni az urt. Felhivom egy-ket ferfi ismerosom es erdeklodom a reggeli merevedesukrol :D

hereverő heverő 2020.11.30. 13:29:49

@Qqts: Az enyém már a derekamba költözött.

2020.11.30. 13:30:53

@Rugdoll: ja azt tudja hogy nézem, neki nagy szívfájdalma, hogy nem bír addig fennmaradni. én meg boldog vagyok tőle, mert mikor ő utoljára nézte akkor még volt cenzúrázott adás. én meg előtte nem szívesen vállalnám fel, hogy esténként ezen szórakozom :D

Rugdoll 2020.11.30. 13:33:36

@Alice from madness: igen, igen, ezt már tegnap megbeszéltük. csak úgy fest, hogy többet tud eme szórakozásról, mint amit te sejtesz :D

Gia 2020.11.30. 13:40:12

@Rugdoll: Bocsi,tényleg Xéna volt.

hereverő heverő 2020.11.30. 13:41:46

@Alice from madness: Most komolyan: mi ebben a szomorú? Mi mindannyian vállaljuk, hogy élőben vagy netről, de nézzük az adásokat. minket is szórakoztatnak a lemmingek, akármennyire is alpáriak és prosztók de mindig van valami ami miatt lehet őket követni, ad absurdum szurkolni. Ebben semmi kivetnivaló nincs. A nagyid is tudja, hogy azért a mai fiatalok nem olyanok mint a TVben a benti csürhe, mint ahogy a Balázs só kétfogú értelmiségein is csak kacarászik, nem hiszem hogy komolyan venné őket.

2020.11.30. 13:44:52

@hereverő heverő: bárki más előtt egyébként vállalom. sőt, van aki sikeresen miattam szokott rá :) valószínű én féltem túl valóban, de valahogy ez ilyen izé.

hereverő heverő 2020.11.30. 13:45:38

"jájj há rájtakaptam az urram, mikó háturul megtoszta a malacunka' há milyen kóbász lesz mán abbul a malacbu?"

hereverő heverő 2020.11.30. 13:46:58

@Alice from madness: Ez a szekunder szégyen :DDDDD @Gia: :DDDDDDDDDD

2020.11.30. 13:51:46

@hereverő heverő: nem merem leírni ezt a szót mert Gia átmegy Rencsibe a végén :D

Spitzbaue® 2020.11.30. 13:53:08

@Rugdoll: De valami ilyet mondtak a vérbanyák, hogy "tudodkire", "nemmondomkikire", vagy csak én értettem úgy?
Végre! Izgalom a köbön: kire tesznek, kire nem :-DDD Már-már Puskáspeti egy oktávval magasabb hangján kezdek izgulni...

2020.11.30. 14:01:34

Na, váltottunk. Móuni jön.

Gia 2020.11.30. 14:04:37

@hereverő heverő: Nem szólok hozzád többet,bííí! :-)

hereverő heverő 2020.11.30. 14:08:54

@Gia: nemáááá :D :D léccilécci

2020.11.30. 14:12:33

Tud valaki valamit a Netflixen futó Haunting of bly manor c soriról?

2020.11.30. 14:22:46

@username loading: olyannak tűnsz eddig mint akinek hasonló az ízlése úgyhogy hiszek neked :D a trailer tetszett azért is kérdeztem. először betárazom mostmár az OA-t mert rég érik, de utána jó is lesz :)

Rugdoll 2020.11.30. 14:23:58

@Niemandhäuser: hát akkor vagy én elaludtam, vagy más műsort néztünk :D tegnap már amanda akart menni, Gina meg mondta neki, hogy vigye ki őt, mert már kinn akar lenni

2020.11.30. 14:35:06

@Alice from madness: Haunting of Hill House-t láttad? Nekem kicsit ütősebb volt. Viszont Bly Manor rejtelmesebb. Bármi ilyet szívesen megnézek.

2020.11.30. 14:35:39

@Rugdoll: Már lassan két hét után mindenki menni akar, engedjék őket haza nyugodtan :D

2020.11.30. 14:38:25

Nagyon egysíkú a társaság, én hiányolok igazi kis gyöngyszemeket.

2020.11.30. 14:38:47

@username loading: lattam is olvastam is :) a konyv nekem altalaban jobban adja.
Locke & Key?

MsIreneAdler 2020.11.30. 14:44:29

Sziasztok! Szép délutánt mindenkinek!

MsIreneAdler 2020.11.30. 14:48:23

@username loading: bocsánat, hogy belekotyogok, de én is láttam a sorozatokat. Szuper volt mindkettő. A hill house-tól konkrétan pisilni nem mertem kimenni éjjel :) De jó volt. Bár én nagyon parás vagyok.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.30. 14:48:33

Sziasztok!

Most néztem végig a tegnapi adást...
Egy biztos Amanda és Gina nem játszik az esélyesek között a 36 milláért.

Nálam a nyerő kategórában (így hogy Renátó elbaszta) már csak Bálint, Gaben és Mo játszik
A lányok közül Vivi, Virág , Merci lesz az utolsó három aki kiesik.

Renátót, ha jelölik akkor kiesik a fenébe......

2020.11.30. 14:49:17

@MsIreneAdler: na akkor mar ket ajanlas :)

2020.11.30. 14:50:26

@username loading: nekem nagyon adta. Mondjuk en szeretem ezeket a misztikus elvont vilagokat. Nem mintha a nevem nem lenne arulkodo

MsIreneAdler 2020.11.30. 14:51:54

@Alice from madness: a locke & key sem volt rossz, és elvileg lesz második évad!

2020.11.30. 14:55:23

@MsIreneAdler: igen, több képregény van szóval nagyon remélem. egyébként a képregényeket Joe Hill írta, aki Stephen King fia, csak nem apu farvizén akart sikeres lenni. baromi jó könyvei vannak :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.30. 14:58:40

@Alice from madness: a Lock&Key ... a sztori jó, de színészi játék nagyon az alja. A fekete tanár úr az nekem valami rettenetes volt...

Egyébkét nem lenne rossz, de...

MsIreneAdler 2020.11.30. 14:59:03

@Alice from madness: én inkább a fantasy, sci-fi témájú filmeket, sorozatokat szeretem, persze néha belefér más is. Ez a két sorozat annak ellenére, hogy én nagyon félős vagyok, és ha nem muszáj nem kínzom magam szellemekkel, még így is tetszett. Jó a történet, nem ilyen céltalan paráztazás a téma.

Qqts 2020.11.30. 15:00:18

@Alice from madness: Locke & key nekem nagyon bejovos volt, varom a folytatasat

2020.11.30. 15:00:31

@Brigante: húúúú nekem ennyire nincs már meg, akkor néztem meg egyhúzóra amikor kijött (sorozatot vagy kipeckelt szemmel egyben vagy sehogy, éljen az OCD :D). A sztori és a képi világa nagyon tetszett arra emlékszem.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.30. 15:00:49

@MsIreneAdler: A Napkeltét nézd meg, az olyan egyszer nézhetős, mókás, világvége és tinédzserek. Nekem nagyon bejött (egy két apróságot leszámítva)

2020.11.30. 15:01:37

@Brigante: imádtam, szintén várom a kövi évadot.

MsIreneAdler 2020.11.30. 15:01:43

@Alice from madness: a képregény adaptációkat is szeretem. Pl a Riverdale és a Sabrina. Ugyanolyan, mint a VV: letagadom, hogy önszántából nézem :D:D. Asszem ezt hívják guilty pleasure-nek.

Qqts 2020.11.30. 15:03:15

@Brigante: Renato nem csak elbaszta, de kezzel-labbal kaparja magat egyre lejjebb es lejjebb. Az elejen szimpstikus volt. Most mar nagyon nem az

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.30. 15:04:08

@Alice from madness: az nagyon ott volt. Nekem ilyen a V (2009) sorozt volt olyan ami berántott a sorozatok világába. Sajnos csak két évad lett belőle, de ez valami baromi jó lett! Sajnos fejbe lőtték ideje korán. A lezárás meg nem az, hogy megnyomorgatott, basszus , de basszus azóta ki vagyok akadva :) . Rohadt jó sorozat volt, csak ajánlani tudom!

MsIreneAdler 2020.11.30. 15:04:23

@Brigante: ú, na igen, a tinis, misztikus, kissé horroros is a gyengéim. Lásd fent :). Feljegyeztem, kösz a tippet!

2020.11.30. 15:04:57

@MsIreneAdler: ezeket nem láttam, Sabrinába belenéztem, de nem. Ami nekem még más vonal, de szintén beteg, az az Umbrella Academy meg a Doom Patrol, idei évem másik két nagy függése :D

Qqts 2020.11.30. 15:05:27

@úgymond olvasó mmkk: imadlak :) a profilkepeddel, csak ennyit beirni

2020.11.30. 15:06:17

@Brigante: netflix vagy hbo go? (raknám listára :D)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.30. 15:06:21

@Qqts: próbál játszani! Ha a Virágos etap nem lett volna lazán a végén jöhetett volna ki nálam. Csinált baromságokat, de próbál játszani. Én úgy tippelem az utolsó 5 környékén fog kiesni.

Qqts 2020.11.30. 15:09:44

@MsIreneAdler: akkor a Stranger Things is tetszett? Nem kedvelem a mainstream sorozatokat (pl tronok harca) de oket szerettem.

Orange is the new Black?

2020.11.30. 15:11:18

@Qqts: uuuuu az is kurvajó volt!

MsIreneAdler 2020.11.30. 15:12:21

@Alice from madness: igen, mindkettő megvolt. Az Umbrellaban az időutazó kissrác villant nagyot. A doom partrol pedig annyira agyament, hogy pont attól jó.
Kicsit más téma, Kobra Kai! Attól kész voltam :)

2020.11.30. 15:12:26

Én a trónok harcának 4 évad erejéig ellenálltam, aztán nekikezdtem és beszívott. de az utolsó 2 részt nem néztem meg, hogy csak a szépre emlékezzek :D
De abból is sokkal jobb a könyv, bár szerintem már nem lesz befejezve a könyvsorozat :(

LaciHogyVoltol 2020.11.30. 15:13:12

@Brigante: Szerintem túl optimista vagy. Ne feledd el, hogy olyan országban élünk ahol a többség a Fidesz-KDNP-re szavaz, szerintem Amandának a maga, fake őszinteségével van tábora kint. Lehet, hogy sokan utálják, de szerintem lányok közül maximum Virág tudna ellene visszamenni, szerintem Vivi-t (sajnos) simán kint hagyná.

Amúgy is megfigyelhető jelenség, hogy a VV nézők, csak a delusional önjelölt vezérkanok szarvát szeretik letörni (Tivy, Radics, Digó), a prosztó nőket rendszerint sokáig eltolják (Viki, Mici)...

Qqts 2020.11.30. 15:13:13

@Brigante: nekem nem csak a Viragos balhe tett be. Tobbnek gondoltam ot, par jo megmozdulas miatt. Ra kellett jonni, hogy megsem annyira joarc, mint aminek tunt

2020.11.30. 15:13:44

@MsIreneAdler: az nincs meg. Jajaja UA-ban az időutazó srác nekemis a kedvenc, DP-ból meg a múmia (restellem de nincs meg a neve). Viszont annak az új évadának az utolsó részét jól megette a covid :(

úgymond olvasó mmkk 2020.11.30. 15:14:06

@Alice from madness: én a trónok harcára minden második rész megnézése után úgy kiakadtam, hogy aztán hetekig nem voltam hajlandó nézni

2020.11.30. 15:15:25

@MsIreneAdler: kotyogj csak bármikor :)
Én is így voltam a Hill House-al.
Majdnem bármit megnézek már, hogy a home office-t enyhítsem, de ha lehet inkább izgalmasat mint románckodósat.
Kobra Kai-t ha ajánlod ráveszem magam.

2020.11.30. 15:15:29

@úgymond olvasó mmkk: ez aranyos :) jól megbüntetted őket!

MsIreneAdler 2020.11.30. 15:17:24

@Qqts: igen, stranger things. Ott a gyerekek egytől egyig profik. Ha szimpi vokt neked Milli Bobby Brown, akkor nézd meg az Enola Holmes-t! Monjuk én rajongok a Sherlock Holmes-os cuccokért (ha esetleg a nevemből nem találtad volna ki :D)

LaciHogyVoltol 2020.11.30. 15:17:37

@MsIreneAdler: A Sabrina tényleg guilty pleasure de vannak jobb pillanatai (első és harmadik évad vége, második közepe), a Riverdale viszont nézhetetlen, GP-nek is rossz...

Netflix fantasyk nekem valahogy kimaradtak, pedig szeretem a műfajt, lehet, mert a Stranger Things nálam olyan ordas kasza lett 3 rész után, hogy hiába mondják, hogy javul, sosem jutok túl az 1. évad 4. részén, pedig már 3x nekifutottam.

Netflix sci-fi, misztikus vonalon egyedül a DARK volt meg, de azt imádtam. Várakozik még a listámon a Hill House és Blyth Manor, valamint az Ozark-ot is nagyon ajánlgatják, de valamiért annyira nem tetszik a neve, hogy sosem veszem rá magam...

úgymond olvasó mmkk 2020.11.30. 15:17:42

@Alice from madness: egy egész évadnyi időt kihagytam, mikor a vörös kurva megölette shireen baratheont :D

Qqts 2020.11.30. 15:18:06

@username loading: nem tagadom, nem is irtam roluk :D ezt biztosan nekem szantad?

Qqts 2020.11.30. 15:19:32

Van uj HV! Skacoook!

2020.11.30. 15:21:40

@MsIreneAdler: az is nagyon jó :) imádtam! (szintén van belőle könyv amugy)

hereverő heverő 2020.11.30. 15:22:49

@LaciHogyVoltol: Amanda aki 2 pasival is csinálja egyszerre és annyit szopott, hogy kiakadt az állkapcsa, de nem fekszik más gecis ágyába. Mivaan? Milyen őszinteség?

2020.11.30. 15:23:04

@LaciHogyVoltol: végre valaki aki rajtam kívül nem áradozik a ST-ről. engem az első rész se kötött le és annyi más fasza sori van, hogy el is engedtem. Darkot már nekem is ajánlották de eddig nem jutottam el odáig.

MsIreneAdler 2020.11.30. 15:27:37

@LaciHogyVoltol: a ST első évadát nemrég neztem meg, a másodikkal kezdtem :D, lehet ez a titka.
Sajnálom, hogy nem jött be Archie :)
A Dark az jegyzetelós, az Ozarkot én sem akartam, de beszippantott a végén.

@username loading:
@Alice from madness:
A Kobra Kairól még annyit, hogy lehet azoknak nem olyan nagy durranás, akik nem a hype idején nézték a filmet és nem Lindán nőttek fel :D

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.30. 15:37:35

@Alice from madness: ncore, letöltés, szerintem már nem megy sehol. Valaha az AXN-en ment.

2020.11.30. 15:43:27

ohh. hátjó, jó az onnan is :D

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.30. 15:47:20

@LaciHogyVoltol: ha jó Sci-fi kell akkor nézd az Expanse-ot ... na az első 3 évad 10/10-es

Spitzbaue® 2020.11.30. 16:55:29

@Rugdoll: Ugyanazt néztük, igen olyat is mondtak. Mondanak ezek mindent, meg az ellenkezőjét is.

2020.11.30. 17:32:16

@username loading:
@MsIreneAdler:
Na belekezdtem a Bly-ba, azert nalam fekete pont picit hogy a tukorben feltuno alak szinte egy az egyben a Sin City kettoben a pokember altal alakitott pszicho masa. :(
Viszont a ket kiskolok alapbol hatborzongato kisugarzasu, jo lesz ez :)

gala galuska 2020.11.30. 18:45:46

@hereverő heverő: "Amanda aki 2 pasival is csinálja egyszerre és annyit szopott, hogy kiakadt az állkapcsa, de nem fekszik más gecis ágyába. Mivaan? Milyen őszinteség?" Ha dugok, és az ágynemű lucskos lett, lepedőt cserélek, pedig nem is utálom magam (annyira) , az őszinteséghez meg főleg ehhez semmi köze. Amúgy szerintem a fiúk után most már a lányok is felturbózzák a szex-élményeiket. Ötven százalékot le lehet vonni minden sztoriból.

ppupu #Fantom for President 2020.11.30. 18:55:32

@MsIreneAdler: Netflix: Valós halál. két évad van belőle az első szuper, a második háát nemtom. De az elsőt érdemes megnézni

MsIreneAdler 2020.11.30. 20:00:35

@Alice from madness: égve fogod hagyni a kislámpát, meglátod :D Fekete pont ide vagy oda!
süti beállítások módosítása