Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10x10 - 44 perc semmi

2020. november 24. 07:49 - Dzsudibí

Robival indítjuk a mai adást, a villa lakóit leginkább az foglalkoztatja, hogy az új beköltöző a barackot vagy inkább a tojásos virslit részesíti-e előnyben. Vivi nem akar rákérdezni ma még, majd inkább holnap, mert akkor mennyivel jobb lesz, de Danit nem olyan fából faragták, hogy várjon, jobb az ilyesmit tudni időben, félre is hívja Robit a szaunába. Robi alapvetően lányokkal randizik, de a lakók gaydarja nem jelzett be teljesen véletlenül, Robi ugyanis nem nézi, hoyg valaki lány vagy fiú, ő a lélekkel randizik és nem a testtel, VV9 CsillámGregpóni ebben a pillanatban spontán erektál valahol a messzi távolban. 

ke_pernyo_foto_2020-11-24_5_40_47.png

Eközben a hálóban Amanda és Bálint próbál pontot tenni konfliktusuk szövevényes történetének végére, de szemlátomást csak egy halványabb vesszőcske lesz csak belőle, Bálint nem azért tette Amandára a jelet, mert nem kedveli, hanem mert nem mutatja meg, milyen színes karakter is ő, és ez ide kevés, mint VV10-re a hogyvoltíró. Sőt, Bálint tulajdonképp rohadtul meg van bántva A Pacsi miatt, mert fájt a kezének, és fájt a szívének, így a beszélgetés végére eljutunk odáig, hogy tulajdonképp Amanda magyarázkodhat Bálintnak, miért ütött bele olyan sértetten a tenyerébe. 

ke_pernyo_foto_2020-11-24_5_42_34.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_5_42_46.png

Másnap reggel a fiúk Gábort tanítják rántottát csinálni, mert Golden Boy segge alá eddig mindig előmelegítve került be a bársonypárna magától. Az alapoknál kezdünk, a kolbászt előbb ki kell szedni a csomagolásból és nem műanyaggal együtt szeleteljük, a tojásveréshez pedig nincs külön konyhai kisgép, hanem villával végezzük a folyamatot. Tudom, szégyelljem a pofám, de nem tudom Renátó instrukcióit nem áthelyezni azonnal egy homoerotikus oktatófilm szövegkönyvébe:

"Vertél tojást? Az a lényeg, hogy ne pörgesd, hanem verd, selymesen, minél lazábban. Nyugodtan adjál bele egy kis erőt. Még egy kis erőt. Mintha haragudnál rá."

ke_pernyo_foto_2020-11-24_5_55_08.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_5_55_14.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_5_55_17.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_6_15_30.png

Az ebéd sem telhet el izgalmak nélkül, a lakógyűlés témája, hogy Bálint kit hívjon ki. Vég nélküli érvelések pro és kontra hogy akkor most férfi marad-e a férfi, ha nőt hív ki párbajozni, vagy száradjon le a fasza az ilyennek, ki erős, ki gyenge, tudjuk-e egyáltalán itt a nagy bezártságunkban, hogy mégis ki a jóisten erős, a karakter szó mondatba foglalásának száma pedig közelít a millióhoz a beszélgetés végére. Fru a legtaktikásabb, Móra mutatva Digó nevét mondja, ebből meg mindenki vonjon le magának olyan következtetést, amilyet akar. 

Dani és Virág romantikáznak egy tányérra random odacsűrt halom trappista felett, Virág nincs ellene, hogy a kamerák előtt szexeljen, de szeretné hallani a dologról Dani véleményét is, mert önálló gondolata eddigi életében nem sok volt, és mennyivel könnyebb, ha az ember valakihez igazodni tud döntéshelyzetekben. Dani épp ellenkezőleg, ő szeretné, ha Virág mondana valamit, éppen csak szóhoz jutni nem hagyja, a beszélgetés végére Dani remek alkupozícióba kerül azzal, hogy Virág végül mégsem akar a kamerák előtt csattogtatni, de nem biztos benne, de nem, inkább mégsem, Dani meg bomba üzletet köt vele: ha mégis sikerül megdugnia Virágot, akkor ezek után még körbe is kell békaugrásban nyargalnia a villa körül. Szép is a szerelem gyerekek, még mondja valaki, hogy a mai fiatalok nem értenek az udvarláshoz. Dani ezek után a többieknek is vázolja a helyzetet, itt van ez a szerencsétlen nő baszdmeg, azt még azt se tudja eldönteni, hogy akar-e velem dugni, vagy sem, ez egy gyerek baszdmeg, nem nő, hát még egy ilyen egyszerű eldöntendő kérdésre sem tud választ adni, Virág szemében meg minden egyes szóval csak nő a csodálat és a Dani iránt érzett szerelem fénye, ő a való életben is szereti egyébként az ilyen "csipkelődősebb" kapcsolatokat, fejti ki a villatündérnek. Dani a monológja végére éppen csak azt nem teszi hozzá, hogy én szartalak te senki, Virág elégedetten kuncog, milyen vicces fiú ez a Dani, én meg értetlenül ülök a gép előtt reggel hétkor, hogy hoygan tudjuk 2020-ban még mindig összekeverni a csipkelődést a porig alázással. 

ke_pernyo_foto_2020-11-24_6_57_13.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_6_34_18.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_6_47_23.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_6_57_11.png

Sosem találnátok ki, ezek után még mit tartogathat ez a műsor, a fiúknak kell erotikus táncot nyomnia, bennem meg erős az ingerencia, hogy a ctrl c ctrl v billentyűkombináció használatával összeollózzak valamit a korábbi évadok hogyvoltjaiból írás helyett. Őszintén nem tudom, hogy mi kellemetlenebb, ahogyan Robi Gina fejét szorítja a testéhez, hogy Gábor Kata képének táncol, vagy hogy Mó kénytelen néhányszor rámarni a lomposra, hogy valami látszódjon is belőle, úgyhogy beszéljenek helyettem a képek és gifek, én ezennel felakasztom a kabátom a fogasra.

nov_-24-2020_07-32-51.gif

nov_-24-2020_07-32-12.gif

ke_pernyo_foto_2020-11-24_7_14_57.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_7_19_45.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_7_09_42_1.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_7_19_59.png

nov_-24-2020_07-30-16.gif

4405 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hereverő heverő 2020.11.27. 10:42:00

@Qqts: Nobazz... nekem csak a férfi farkas csecse maradt... Oh wait... BAAAAZMEEEEG

hereverő heverő 2020.11.27. 10:43:35

nem nem és nem
nem olvasok vissza
mindenkivel EKG, kivéve akivel nem

kérek egy nőstény farkast karácsonyra

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 10:43:43

@ppupu: legalabb mi tartsunk ossze, ha mar a tojashej ott van a hatso felunkon, ahogy mondtad vala

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 10:46:07

@úgymond olvasó mmkk: Tőlem tartsatok, csak ha kaja van kérem a belőle a részemet. És semmi kibújó... ami jár az jár

Qqts 2020.11.27. 10:46:33

@ppupu: meg szep, hat kicsit kiteszem a labam es kicsinaljatok a Triumvirem

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 10:47:38

@ppupu: nincs osz.. oszko.. ozto.. nem adok akarkinek a kajambol es punktum!

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 10:52:14

@hereverő heverő: nem lesz semmilyen farkasod, mind elfogyott már. Este lehet velük sétálni 8 után. Nagy volt hirtelen a kereslet.
De, ha gondolod okosba intézhetek egyet ;)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 10:52:32

@úgymond olvasó mmkk: egy kivetel van, a @hereverő heverő: de csak azert , mert nala van a tea

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 10:55:00

@hereverő heverő: Kapsz hozzá @úgymond olvasó mmkk: -t meg @Qqts: -t mert őket nem sikerült leszedni a csöcsről :D :D :D

Qqts 2020.11.27. 10:57:33

Amugy azert a legutosebb brancs az itteni komment szekcio, mert halal jol elszorakozunk itt, nem szervezodunk kozonsegtalalkozoba, megis husegesen visszaterunk evrol-evre :D

Mondjuk kifejezetten erdekelne, hogy kik rejtoznek a nicknevek mogott

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 10:58:31

@Qqts: Szenvedjek ??? Hehehe az asszony cukrász, szerinted.... mennyire ráz meg az ilyen. Este 10kor még simán lesüt egy képviselő fánkot, ha rohama van :)))

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 10:59:19

@Qqts: Aki kíváncsi, azt hamar elviszi a lefüggönyzött fekete autó

hereverő heverő 2020.11.27. 11:00:28

OFF.

Balázs Fecó is felkerült a koronavírus halottjai közé.

ON

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.27. 11:01:16

Egyre szimpibb ez a Fru.
Ja nem

Egyre szimpibb ez a Renato
Ja nem

Qqts 2020.11.27. 11:01:40

@hereverő heverő: nem mondod? Pont tegnap lattam vmi ujsag cimoldalan. Nem szeretem ev ez a 2020 :(

Qqts 2020.11.27. 11:02:19

@szociál: egyre szimpibb ez a szocial
Jaaa...nincs ja nem :))

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 11:02:30

@ppupu: ujabban a kedvenc elfoglaltsagom a random idopontokban sutigyartas. mult heten vasarnap delelott csinaltam madartejet, de volt mar, hogy csutortok este alltam neki a piskotanak, mert miert ne

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:03:46

@hereverő heverő: Szegény. Isten nyugosztalja. Ő volt a legkuszább fogsorú kedvencem.

Gia 2020.11.27. 11:06:04

@Qqts: Szija!Hiányoltalak tennap.

hereverő heverő 2020.11.27. 11:06:46

@úgymond olvasó mmkk: Én meg random helyeken szopok farkastejet. És random meg szoktam lepődni rajta, de a farkas nagyon kedvel egy ideje

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:07:47

@Gia: Zért nem volt mert tattitázott. :))

Gia 2020.11.27. 11:08:23

@szociál: Ma meglátjuk ahogy Renátó még mélyebbre ássa magát.Szerinted mi baja lehet?A viszonzatlan szerelem frusztrálja,vagy az,hogy rájött,hogy sok az erős hím bent,akit nehéz lesz legyőzni?

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:09:02

@hereverő heverő: Gondolom fijúú farkas :D. Eszembe jutott a vicc a vadásszal. meg a medvével :D

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:10:02

@Gia: Renátának úgy látszik ásó volt a jele az oviban

Qqts 2020.11.27. 11:10:20

@Gia: de most megjottem. Bar lassan eltunok 1-1,5 orara. De ma stabilan veletek vagyok!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.27. 11:11:31

@Gia:
De miert eshetett Viragnak?
Szittyos volt gondolom.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 11:11:34

@hereverő heverő: akkor te vagy az a férfi, aki meztelenül futkározik az erdőkben, farkas módjára üvöltve, akit bemondtak tegnap a híradóban?

Qqts 2020.11.27. 11:12:13

@ppupu: tattikailag meloztam. De ma tattikailag szabadsagolok :D

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:12:33

@Qqts: Aha... há persze itt hagyod megint @úgymond olvasó mmkk: -t meg @Kosztarika: -t védtelenül. Ügyes-ügyes. Triumvirátus persze...

hereverő heverő 2020.11.27. 11:13:25

@úgymond olvasó mmkk: igen én voltam, amikor kurvára tökön vertem magam a kiskapával.

Gia 2020.11.27. 11:13:39

@Qqts: Megkérdezhetem,hogy mit dolgozol,vagy titokos?

Kosztarika 2020.11.27. 11:13:51

@Qqts: így vagyunk igazi vellalakók, mindenki más "arcát" mutatja, mint amilyen valójában. Csak ppupu igazi tahó. ;) :D

Qqts 2020.11.27. 11:13:53

@ppupu: csak azert, hogyha visszajovok ordithasssak az arcodba 2 centirol

hereverő heverő 2020.11.27. 11:14:13

@ppupu: triumviRÉTES. szerintem jobb ha nem froclizod a @Qqts: -ot

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.27. 11:14:13

@ppupu:
Aso kapa es csengettyu volt az ovis jele Renatanak :)
Mar akkor mindenit felesegul akart venni :)

Qqts 2020.11.27. 11:14:33

@Gia: nyitott konyv vagyok a Triumvireim szamara. Hiteleket biralok :)

Gia 2020.11.27. 11:15:06

@szociál: Én is nagyon kivi vagyok,hogy Reno verbálisan miért bántalmazza Virágot.Talán Virág beszólt neki.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 11:15:20

@ppupu: haggyadmán, tattikailag mindegyikünk tujázik a nap különböző szakaszaiban, hogy szimpatetikussá váljunk a decens úri közönség számára.

hereverő heverő 2020.11.27. 11:15:32

@szociál: akkor ezért jön be neki a kapafogú fruzsi. csengettyű a gatyában, az ásó... azt nem tudom

Kosztarika 2020.11.27. 11:15:41

@Gia: Frusztrált szerelem Fruba. :D

Qqts 2020.11.27. 11:17:02

@úgymond olvasó mmkk: mindennap mas a szellemkommentelo :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.27. 11:17:56

@Gia:
Ugye megemlitett Renatanak higy engedje mar el Fruzsikat, o meg ezt biztos zokonvette , igy finonan.
Remelem Dani bebaszta Reniket a zuhany ala.

@hereverő heverő:
Szeret asni, ennyi :))

Gia 2020.11.27. 11:18:28

@Kosztarika: Furfangos Fruba,aki még rafinált is.Ez Reno veszte.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 11:18:36

@Qqts: én esténként azért szublimálok, mert este mindenki a képernyőn, pardon, a kommentszekcióban van, és eltűnnék a tömegben, oszt odalenne a tattika meg a harminchat milla. :DDDDDD

Gia 2020.11.27. 11:19:49

@szociál: Bálint osztotta Renot az előzetesben az udvaron.Sztem zuhany nem lesz.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.27. 11:19:53

Azert Virag kapja az ivet, lehet a szerkik megszavaztatjak higy adjunk neki meg egy lilat :)
En megszavaznam, Fru lepippantana magat :)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.27. 11:21:34

@Gia:
Tul magabiztos Balint, szerintem o a beepitett ember :)

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:21:59

@hereverő heverő: @Qqts: @Kosztarika: @úgymond olvasó mmkk: NA látjátok így kell csapatot csinálni. Kell egy katalizátor aki(PUPPU), egy önjelölt hangadó (QQTS) , mellé egy megmondóember (KOSZTARIKA), és a cuki aki miatt lehet szeretni a létrejött csapatot (MMK).
Kész is.
:D :D :D :D

Kosztarika 2020.11.27. 11:22:35

@Qqts: a 900 milliárdot nem te osztottad ki, ugye?!

Gia 2020.11.27. 11:22:58

Ez a nézőkkel való lila kendős szavaztatás lehet,hogy egyszeri eset volt.Csak nem játszák be minden kiválasztás előtt..Bár tény,h.most izgibb lett tőle a játék.

hereverő heverő 2020.11.27. 11:23:07

@ppupu: És engem már meg se akarnak ölni? Én már szart érek?

Gia 2020.11.27. 11:24:14

@ppupu: Kikapsz,mert kihagytál,pedig mi alapítottuk Kukuccsal a szövetkezetet.. :-)

Gia 2020.11.27. 11:24:59

@szociál: Szerintem is Bálint egy tégla.

Qqts 2020.11.27. 11:25:12

@ppupu: pifff en meg elhittem h jofej vagyok :D
A lenyegen nem valtoztat, vannak spancik es szerethetoek vagyunk <3

hereverő heverő 2020.11.27. 11:25:38

@Gia: EKG, és bizony meg lehetne játszani minden kiválasztás előtt. Micsoda teperés lenne!

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:25:50

@hereverő heverő: Bocsánat Bástya elvtárs, tényleg.. és még kell a titkos támogató, aki mindig a megfelelő pillanatban lép be a képbe (HEVERŐ), izé fekszik be a képbe. és kimaradt GIA is de bocsi a második kávém előtt kicsit belassult a processzorom.

hereverő heverő 2020.11.27. 11:26:16

@Kosztarika: akkor tessék inkább akasztani :))

hereverő heverő 2020.11.27. 11:26:49

@ppupu: nobaszki, megint egy informatikus

Qqts 2020.11.27. 11:26:50

@Gia: Amire rendszeresen emlekeztetem. Hagyd ra, szenilis :))

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:27:08

@Gia: Azért maradtál ki mert Neked még nem sikerült megfelelő genyaságot kitalálnom

LaciHogyVoltol 2020.11.27. 11:28:21

Én azt néztem tegnap, hogy elég vízválasztó volt ez a párbaj-támogatás. Akik kicsit is vállalható "karakterek" egy emberként áltak be Bálint mögé, a selejt meg ment Digónal. Plusz/minusz Fru, akiért az oxigén is kár...

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 11:29:25

@Kosztarika: megint nagyon szemtelennek teccik lenni szenyorita dominika, felteccettvenni a szemtelen outfitjét mámmmma is?

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:29:37

@hereverő heverő: Ne sértegess, azért mindennek van határa :)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.27. 11:31:55

@Gia:
Cseppet sem szerenykedik, es labrazasa sem nagyon volt a sok jeltol.
Raadasul kihivta Dingot, akinnemnkis falat, Amandaval konnyebb dolga lett volna.
Persze jobb hogy Dingot valasztotta....neki az RTL :)))

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 11:32:13

@ppupu: hazudol! az emberi hülyeségnek nincs :)))))))))))))

hereverő heverő 2020.11.27. 11:32:59

@ppupu: :)))))))))) jó, legyél sírásó.

Tényleg, régen volt egy olyan pozíció a ménesekben, hogy lófaszigazgató. Ugyanis a híres tenyészmének nem jeleskedtek a célzásban, erre volt az említett úriember - neki kellett a bejárathoz illeszteni a béna versenylovak legnemesebb szervét. Nem volt veszélytelen foglalkozás.

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:33:32

@úgymond olvasó mmkk: monnyuk ez igaz... de nem is vagyok információs.. infomániákus... na szóval az kocka

Kosztarika 2020.11.27. 11:34:38

@úgymond olvasó mmkk: egyáltalán nem vagyok fit, se ma se máskor. Nem sportolok és utálom a müzlit.

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:35:21

@LaciHogyVoltol: Amúgy kb igazad van, de mindenképpen emeljük Renátát aki konkrétan egy f@sz.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 11:37:29

@ppupu: informániákus információs :)))))

@Kosztarika: én szeretem a müzlit, mérgezem vele a szervezetemet :(

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:37:39

@hereverő heverő: Érdekes dolgok jutnak eszedbe... manapság inszeminátor végzi ezt a roppant felelőségteljes minkét némileg leegyszerűsítve a folyamatot szigorúan ISO7656:2018 szerint

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:39:15

@Kosztarika: Ettől a vallomástól egyre szimpatikusabb vagy. (figyeljetek... most indul a csapat megosztása majd szétválasztása)

hereverő heverő 2020.11.27. 11:42:31

@ppupu: Megtörtént eset, szétválasztásról jut eszembe. Cirkuszban a bűvész épp nekilát elfűrészelni a lányt a dobozban, amikor beszóltak neki:
Hosszában fűrészeld, úgy már meg van kezdve!

Kosztarika 2020.11.27. 11:45:09

@ppupu: és időnként ellop egy-egy munkadarabot, ahogy az munkahelyről szokás.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 11:49:22

@Kosztarika: én mások tollát szoktam ellopni, hogy aztán 3-4 nap múlva, mikor észreveszem, hogy nálam maradt, sűrű elnézések közepette visszaadjam a tulajának

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:50:27

@Kosztarika: hahaha nagyon jó ( ez most a gátlástalan hízelgés, hogy megindítsuk a delikvens leválasztását a csapatról)

hereverő heverő 2020.11.27. 11:51:09

@úgymond olvasó mmkk: mások tollával ékeskedsz?

... fogadjunk már vártad ezt a rettenttő szellemes beszólást. Szégyellem magam miatta

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 11:51:26

@ppupu: hagyd békén a triumvíremet, különben énekelni fogok.

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:53:03

@úgymond olvasó mmkk: Szóval akkor te voltál?

Amúgy egyszer kaptam vagy 100 db reklám tollat. Kisérletként kiraktam őket egy tartóban az asztalomra. 4 nap múlva 15 toll maradt. Mindezt úgy, hogy saját irodám volt....

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 11:54:44

@ppupu: én mindig visszaadom a tulajának. időnként szeánszt tartunk az irodában, és mindenki végignézheti, milyen idegen tollak vannak nálam, és visszaveheti a sajátját :DDD ami senkinek sem kell, azt kiteszem ügyféltollnak

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 11:57:26

@úgymond olvasó mmkk: Mondtam én hogy Te vagy a cuki a Triumvirátiuakvirátusban. Én tutira nem adok vissza egyetlen lopott tollat sem. Tolldíszt csinálok belőle. Én leszek SokhToll nagy főnök.

mocskosmacska 2020.11.27. 11:59:34

@szociál: Én az énb múltja miatt gondolom beépítettnek. Tényleg túl magabiztos, de szerintem ő egyszerűen ilyen. Egy nagyképű pöcs, de még így is 1 000 000 000 000 000 000x jobb Diegonál és az ő nőstényfalkájánál.

Gia 2020.11.27. 12:00:02

Virág tegnap kissé negatív szövegkörnyezetben egy bohóc emojit tűzött Renátóra,lehet,hogy attól pattan el valami a gyerekben.Vagy Virág felemlegette,hogy az ő csapatukba kellett volna állnia az ígérete szerint.

hereverő heverő 2020.11.27. 12:00:55

@úgymond olvasó mmkk: vagy papagájkutya. Az a menő VV körökben

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 12:01:21

@Gia: Renáta nehezen viseli a kudarcot... egy FRUsztráltabb lesz :)

Kosztarika 2020.11.27. 12:01:58

@úgymond olvasó mmkk: bízom benned, erős szövetsegg vagyunk.

@ppupu: ne erősköggyé, átlátok rajtad. Ha tovább is szemétkecc, kérek kőcsön a lóf@szigazgatótól és feldugom neked. :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 12:02:11

@hereverő heverő: tivadar szelleme köröz a vv villa felett

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.27. 12:04:14

@Gia:
Renáta olyan mint Dr.Jekyll és Mr. Hyde, egyik nap pozitív, másik nap szétesik és retardált.

mocskosmacska 2020.11.27. 12:04:31

@Gia: Amiben igaza is lett volna Virágnak.

mocskosmacska 2020.11.27. 12:05:15

@szociál: Milyen cucc lehet ez? Vagy milyen cuccnak az elvonásai tünetei?

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 12:06:19

@Kosztarika: Oh, Kedvesem, nyitott vagyok minden huncutságra, ha ez kölcsönös lehet. Keressük fel együtt a lóf@szigazgató urat és tanuljunk tőle :D :) :D

Kosztarika 2020.11.27. 12:08:20

@ppupu: jó. De zabot nem eszem!

mocskosmacska 2020.11.27. 12:08:38

@ppupu: Akkor nem Ginánál vagy Amandánál kellene próbálkoznia? Most komolyan mondom, hogy Renátónak valami elvonási tünetei vannak, vagy bent is kapja az anyagot.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.27. 12:08:59

Szerintem Renátó marhára bánja, hogy nem Bálint mellé ment. Viszont valószínűleg azért nem ment Bálint mellé, mert ott vagy Fru... vagy a fene se tudja...

A gyerekben mindenesetre szerintem megpattant valami..., a következő aki párbajra megy ő lesz és Fru-val...

hereverő heverő 2020.11.27. 12:10:22

@Brigante: Ámen. Akkor én már csak egy sört fogok kérni.

mocskosmacska 2020.11.27. 12:11:47

@Brigante: Nekem meg az a tippem, hogy a következő kiválasztás a csajok megszórják Vivivt vagy Virágot, aki viszi Frut, és viszlát Fur.

hereverő heverő 2020.11.27. 12:11:57

@mocskosmacska: Ahogy amanda és renátó izzadt meztelen teste összecsattan... Nem biztos hogy kellene tudnunk róla :)

Kosztarika 2020.11.27. 12:15:24

@mocskosmacska: nekem az is tetszik. Mindegy a sorrend, csak hulljon a férgese.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.27. 12:16:18

@mocskosmacska: ebben is van valami! Érdekes lesz, hogy a status qou, hogyan fog megváltozni a párbaj után.

Ha Dildo megy vissza én az nekem sokk lesz...
Viszont, ha Bálint megy vissza akkor ő a végéig bent fog maradni. Kemény játékos a gyerek, csak semmit nem mutattak még belőle, mert az idiotizmus fontosabb, mint a tényleges játék.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.27. 12:22:25

@mocskosmacska:

Tőlem ha az összes vv lakó az ÉNBP-ben szerepelt volna ,akkor se tudnám, még az előzeteseket is elkapcsolom annyira unszimpatikus mindegyik.
Reklámok között szokták adni hogy az a Joe nevű csávó rázza magát, majdnem kirókáztam a belem annyira gusztustalan :rokazik

Sztem egyszerűen buta Renáta, annyira eltaktikázza magát mint egy szefós, pár napja kiállt Vivi mellett, most meg abuzálja Virágot, nem értem mi járhat a fejében , ilyenkor nincs kontrol, ezt nem vágja hogy gáz amit művel ?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.27. 12:24:32

@Brigante:
Ha visszakerül Bálint akkor ő lesz a VV10 Attilája, hátra dől és mozgatja a szálakat, de amennyire arrogáns megmondóember, még az is lehet, hogy szar kerül a palacsintába és kint hagyja valamelyik a vége előtt pár héttel :)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 12:30:18

mennyi perverz van köztetek, hallatlan

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 12:34:35

amúgy, depressziós vagyok mámma. legyetek ti is depressziósok a napi karácsonyi zenétől, amit küldök nektek ♥ből. ♥ küldi ♥nek ♥esen. muhaha.

www.youtube.com/watch?v=z1rYmzQ8C9Q

kozi001 2020.11.27. 12:37:44

Amikor VV Tirpák Dani beinvitálta Robit a szaunába a nemi identitását firtatva, nekem a "Why r u gae?" interjú színvonal örökbecsű mém jutott eszembe! :P

www.youtube.com/watch?v=p--GfVXfNa0

csodalámpa 2020.11.27. 12:43:47

@hereverő heverő: Fhaszé kell nekem ebéd közben HV-t olvasgatni ....

Gia 2020.11.27. 12:44:03

Picit visszanéztem a tegnapi adást és még egy szó megütötte a fülemet Digótól.Azt mondta,hogy a hívei majd visszaszavazzàk.A hívei?!A jól megérdemelt trónjára?!?
Khi ez teh?

kozi001 2020.11.27. 13:10:55

Amúgy mit akartok a színvonalról!

Hány napja vannak bent 13?
A VV9-ben már ilyenkor a csajok fele megvolt nem? :P

mocskosmacska 2020.11.27. 13:11:09

@Gia: Ezen a szón én is felröhögtem. Nos, Diego bízik benne, hogy az alattvalók nem hagyják a királyt veszni a pártütők által.

kozi001 2020.11.27. 13:14:48

Ahogy Dani meg Virág a nyugiban nyomja ezt az artikulátlan nyammogást amit ők beszédnek gondolnak!

Az ország vezető logopédusai és magyar tanárai is felszívnák magukat, hogy ez lenne ám csak a kihívás!...

kozi001 2020.11.27. 13:15:05

@Gia: A hobó haverjai a Keletinél?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.27. 13:19:32

@Gia:
Az alomra gondolt, a kenelre ahol szaporodnak ezek a béemvések :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.27. 13:20:32

@kozi001:
rejtély miért nem feliratozzák némelyik ápoltat, Danit én se értem annyira Szikorásan nyomatja

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.27. 13:21:35

Meg ha érteném mint mond Dani (mármint a szavakat), nem tudnám kibogozni a tartalmát, mire gondolt a szerző ? :)

2020.11.27. 13:25:29

Az még hagyján, hogy Digo arcáról lefagy majd az idétlen vigyor a párbaj után, de utána még egy katatón állapotban lévő José Armandó is várni fogja. Kivéve ha az RTL belátja, hogy azonnal castingolni kell valakit ennek a baromnak a helyére és addig lecserélik. Bár ezek után rezeg a léc, ki vállalna be ilyen kontenteket?

2020.11.27. 13:28:11

Renátó egyszerre töb loopba is bekerült, én attól félek egy fekete lyuk képződik a végén belőle, ami beszippantja a ma létező világot. Frura kivetette a hálóját, rájött, hogy elbaszta, de nem bírja ezt elengedni. Bálintra pakolt két jelet, rájött, hogy elbaszta, de ahelyett, hogy mögé állt volna ezt is sikerült tetéznie a Digo mellé állással.

2020.11.27. 13:29:49

@úgymond olvasó mmkk: Immunis vagyok a karácsonyi muzsikára. Ha mégis beeszi magát az agyamba egy ilyen dallam, akkor a legnagyobb jóságok közül választok. Pl. ezt: youtu.be/qrMwxe2ya5E

2020.11.27. 13:31:01

Mármint a karácsonyi dallamot felülírom egy-egy zseniális darabbal, látom félreérthetően írtam az imént. Innom kell kávét.

Gia 2020.11.27. 13:31:12

@kozi001: Dani beszédét én csak a riportszobában értem sehol máshol.

kozi001 2020.11.27. 13:32:28

Lányok táncolnak: Belevaló
Fiúk sztriptizelnek: főműsor
me: WUT???

2020.11.27. 13:36:10

@kozi001: és most képzeld el, hogy José Armando sztriptízel és egyből nem gondolkodsz ilyeneken

kozi001 2020.11.27. 13:36:24

Lányok táncolnak: Belevaló
Fiúk sztriptizelnek: főműsor
me: WUT???

kozi001 2020.11.27. 13:37:13

@szociál: Szikorásan. Lol ez jó. És tényleg! :)

Post Modern Prometheus 2020.11.27. 13:41:38

Jó *tessenek behelyettesíteni a megfelelő napszakot*-t!
Mire végigolvasom a kommenteket, már el is felejtem, hogy kinek és mit szeretnék be és- hozzászólni :D
De ezen az RP-s szálon amit behoztatok baromi jól szórakozom, kicsit feledteti, hogy nincs mindig új post :)

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 14:02:02

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Renáta életrajza valszeg egyszerű é s rövid. Az áll benne: Elb@sztam

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 14:06:17

@ppupu: Kigyűtté má a depressszijóóból

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 14:07:53

@ppupu: ez a délelőtti tattikázgatás tett szomorúvá, én ♥ből, pszintén akarom jáccani ezt a lyátékot, oszt ti meg tattikázgattok

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 14:14:53

@úgymond olvasó mmkk: ne szomorúskódjá dik, tattika a zélet sava borsa... süssé sütit az segít.
A madártejet én is szeretem

2020.11.27. 14:16:35

@ppupu: A madártej jó, ha nem az égből gyün.

MsIreneAdler 2020.11.27. 14:17:51

@ppupu: Renátó addig volt jófej, amíg Fruba nem kezdett el belebonyolódni. Az egyik mélypont volt, mikor a határozott visszautasítás után kiprovokálta, hogy Fru kimondja: a testével van a gond. Miért kellett ezt? Miért nem lehet emelt fővel elballagni, amíg lehet?

MsIreneAdler 2020.11.27. 14:18:54

Madárteeeej! De jó ötlet! Még citromhéj is van itthon....hmmm

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 14:18:56

@ppupu: a zélet sava borcsa a szív!!!!!!négy hát még essetudod, gyaaaaaajj

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 14:21:07

@MsIreneAdler: látom te sem érted ezt a tattikát. Na én se... Mint már írtam volt, Renáta egy igazi szerencsétlen f@szfej... Sosem tudja, hogy hol kell megállni.

akkorsem 2020.11.27. 14:22:39

Fru szerintetek turista vagy más minőségben látogatta meg Dubait?
Elmondta a kisfilmjében hogy nem volt pénz fizetős egyetemre,
ellátogatott Dubaiba, majd sikerült autót vennie.

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 14:23:53

@úgymond olvasó mmkk: Világos. Ne olvass annyi kisherceget :D
"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 14:24:17

@akkorsem: Aszem meg is válaszoltad a kérdésedet egyből.

kozi001 2020.11.27. 14:26:59

@MsIreneAdler: Mert otthon mindig megkapta a bögyös Macát?

MsIreneAdler 2020.11.27. 14:39:13

@kozi001: hogy finoman fogalmazzak: ez a Renátó aranyos srác, de azért szerintem nem akkora menő manó, hogy ne legyen hozzászokva ahhoz, hogy visszautasítsák. Azt meg nehezen képzelem el, hogy így 5 perc alatt Fru ennyire megdobogtatta a szívét. Ezért értetlenkedek :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.27. 14:43:38

@mocskosmacska: basszus, alatvalók helyett :D alakváltókat olvastam. ... gondoltam hamár gyíkemberek, minden lehet...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.27. 14:50:11

@WICKEDWITCH: Egyébként a fapadosságot nem is elsősorban a villán belül érzem (ott még úgy ahogy elmegy, bár a hangtechnikával csinálhatnának valamit, mert a párbeszédek 40%-a nem igazán érthető, és ennek egy része a nem megfelelő bemikrofonozás miatt van, a másik része a szereplők makogása miatt) hanem a villán kívül, a stúdióban, a be és kiszavazó show műsorokban, a Belevalóban.

kozi001 2020.11.27. 14:57:20

@MsIreneAdler: Szerintem ez ilyen kivagyiság. Még kevesen utasíthatták vissza. Lehet rég volt a hús piacon vagy keveset próbálkozott.

Penimegamásik 2020.11.27. 15:02:38

@kozi001: szerintem inkább az életvitele

Spitzbaue® 2020.11.27. 15:07:42

Az nemtom, feltűnt-e valakinek, hogy Rumcájsz vágta, hogy szombaton lesz a phárbhaj! Eddig ugye vasárnaponként volt, de egy beépített ember nyilván tudhatja, hogy szombat.

HufnágelSteve 2020.11.27. 15:15:28

@úgymond olvasó mmkk: Hol van még karácsony? Akkor már valami vidámabbat, vegyük át José Alpártahó vagy lehet José Amegmondó szerepét, és valami szexisebbet is nézhetünk, ahol lányok öltöznek Mikulásnak(vagy "Mikulinának") www.youtube.com/watch?v=-I3FAadNNLI
@ppupu: Elég gyakori, hogy az agyból a vér lefelé áramlik más testtájékra, bár az talán meglepő, ha az fél "frufru"-tól történik.
@úgymond olvasó mmkk: Amúgy a "kiskirályfi" nem Digó, ahogy otthon trónol vigyorogva, hogy most sem rózsaillatút alkotott?

azula 2020.11.27. 15:52:24

jóónapot villalakók!
Most sikerült megnézem az uccsó 3 részt. Igazából két dolgot várok igazán: hogy ma este reni mennyire fogja lejáratni magát, illetve a digóhárem arcát, mikor az olasz csődör kiesik bálint ellen. :))

MmeChauchat 2020.11.27. 15:58:25

amikor D megszolal, valahol meghal egy beszédtecinika-tanár

Qqts 2020.11.27. 15:59:59

@VV Erőlegény: fapados az is, hogy olyan hangosan toljak ra az alafesto zenet, hogy nem hallani tole a parbeszedet.

Szerkiiiiik attol alafesto, hogy nem nyomja eeeeeel

Qqts 2020.11.27. 16:00:47

@azula: harmat egyszerre? Azert az eros. Kierdemeltel vmi dijat, hogy eletben maradtal.

Niké88 2020.11.27. 16:02:27

Nem lesz már több hogyvolt?? :(

azula 2020.11.27. 16:07:24

@Qqts: jaja, éreztem én is. győzihez már nem volt erőm, pedig hallottam, hogy nagyokat alakított szerdán

MmeChauchat 2020.11.27. 16:07:45

@Niké88: sajnos nem. Elfogytak a szavak.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 16:10:58

@ppupu: rájöttem! te vagy a kiskirályfi!

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 16:11:26

@Niké88: Szerintem a Vivis epizódhoz a jól bevált hogyvoltos stílus nem passzolt volna, ezért skippelték azt a részt, azóta meg vakarják a fejüket, hogy mit írjanak a maradék semmiről. De ne aggódj, olvasgass itt szorgosan, mindent megtudsz, csak kicsit kaotikusabban.

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 16:12:31

@úgymond olvasó mmkk: Visszagyüttél? hja, more mán úgy hiányoztál

MmeChauchat 2020.11.27. 16:14:22

@ppupu: igen, lehet h van poszt csak nem látszik, mivel a semmiről kellett irni

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 16:18:28

@ppupu: eddig is vótam, lelkem

@Fu Szekh Li: én nem vagyok a coldplaytől depis, csak tudom, hogy általános tiltakozás övezi őket, azért raktam be :D

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.27. 16:20:12

@Niemandhäuser: nem eddig is szombaton volt? mert én megesküdtem volna rá.

Kosztarika 2020.11.27. 16:23:03

Halló, halló villalakók!
Élő adás indul ;)

Spitzbaue® 2020.11.27. 16:26:34

@ミラ: Szerintem, a párbaj mindig vasárnap esténként volt: 8-tól öfi, 9-től PHÁRBHAJ!! Vagy én hülyülök?

Spitzbaue® 2020.11.27. 16:27:49

@ppupu: ..egy kicsit katolikusabban :-DDD

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 16:33:09

@úgymond olvasó mmkk: Kössé mán belém... Na jó... akkor én gyüttem vissza, így mán jobb? :))

Fu Szekh Li 2020.11.27. 16:36:59

@úgymond olvasó mmkk: Most én lettem depis, mert még olyan jó felvidító karácsonyi zenéim vannak, és villogni akartam velük.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 16:44:00

@ppupu: nem kötök, csak jeleztem, hogy néha a hallgatni arany elvét követem (tuját játszok)

@Fu Szekh Li: muti, imádom a karácsonytot :D

Fu Szekh Li 2020.11.27. 17:07:36

F*ck, eltűnt a karácsonyi zene összeállításom :(

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 18:19:06

@ppupu: nos, én dél óta nem ettem, úgyhogy vigyázzzááá, mert vége a pszinteségnek :))))))))

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 18:20:36

@úgymond olvasó mmkk: mé nem szótál? kűdtem vóna. fénypostával

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 18:28:37

Forrás egy kedves ösmerősöm költeménye:

vesztibuláris öningerlés ( 3 )

"ámen? "
" á, nem... "
" nemá' ! "

Tompó 2020.11.27. 18:43:17

Ez mi amúgy...hetente van csak új poszt? Á régen minden jobb vót..

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 18:48:31

@ppupu: közben, mielőtt feltúrtam volna a spejzotot, megérkezett a szállítmány

@Nátha ellen bálna: megjöttél, lelkem? :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 18:54:44

@Tompó: tesztelik a blogmotort, mennyi kommentet bír el egy poszt alatt :)

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 18:56:10

@úgymond olvasó mmkk: Igen, megérkeztem ezerrel. A gesztenyepüré még megvan. :) Már alig bírok magammal az izgalomtól, hogy nehogy Renátó rosszul legyen a mai nagy ordibálás közben.

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 19:05:44

@úgymond olvasó mmkk: Képes vagy lemaradni a mai elképesztő drámáról??

Penimegamásik 2020.11.27. 19:14:27

na ma mily dráma várja

úgymond olvasó mmkk 2020.11.27. 19:27:29

@ミラ: melyiket nézted? nem tudok választani :D

dmr94 2020.11.27. 19:41:38

Sziasztok!
Az utóbbi napok poszthiánya kapcsán úgy éreztem írok egy hogyvoltot én is, olvassátok el nyugodtan, a tegnapi adásról szól:

drive.google.com/file/d/1rQPN-IqZnD7_5srhWG1HNlu4YzkyD1zT/view?usp=sharing

Remélem tetszik, várom az esetleges visszajelzéseket is, hátha a jövőben még kedvet kapok hasonlóhoz.
Képek sajnos nincsenek benne, az rtlmost letiltja a screenshot készítést, erre esetleg tud valaki megoldást/alternatívát? Köszi előre is!

Gia 2020.11.27. 19:55:09

@dmr94: Szuper!Itt-ott kicsit Gáboros,de nagyon jó volt így felidézni az eseményeket.Hálás köszönet,még ilyet!

kawazu 2020.11.27. 20:01:51

@dmr94: Szia ! Elismeresem nagyon jo lett :) Koszonom

kawazu 2020.11.27. 20:08:26

@dmr94: en megprobaltam rtl most on
prt sc nekem mukodott

Gia 2020.11.27. 20:14:47

@dmr94: Nagyon jó meglátás,hogy Amanda egyre súlytalanabb a beköltözés óta és persze nem termetre. :-) Virág meg konkrétan a könnyeit nyeldeste a rózsa után.

Penimegamásik 2020.11.27. 20:26:40

@Gia: Amanda olyan mint egy rossz banya..

Gia 2020.11.27. 20:29:36

@Penimegamásik: Az ő kiakadásait mégis jobban viselem,mint Gináét.Gina mimikája borzalmas.Meg az is amit mond,természetesen.

Penimegamásik 2020.11.27. 20:31:55

@Gia: igen, de Gina nekem inkább buta, Amanda viszont rosszindulatu..szerinem

csodalámpa 2020.11.27. 21:07:01

@dmr94: Korrekt, szerintem folytasd! HV-tól még nem kerestek meg? ;)

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 21:13:05

@dmr94: Jó volt. Holnap is várjuk az összefoglalót. "Nagytétényi út Schopenhauere" ezt megjegyzem :))))

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 21:24:00

Lassan át lehetne költözni valami olyan helyre ahol közösen lehetne megírni a napi összefoglalót :))) + Mellé egy chat és indulna a banzáj.
Kiváncsi vagyok kit lenne benne egy ilyen megoldás?

MmeChauchat 2020.11.27. 21:28:09

@ppupu: lehet ez a megoldás -
mert sixx nem szereti a gerilla öfit a kommentekben

(mondjuk akkor meg írja meg ő ha az emberei passzoltak)

Az is lehet, hogy annyi a jelentkező a megírásra, h nem tud dönteni

Puncylla 2020.11.27. 21:37:11

@dmr94: Tetszik! Csináld tovább!
A prt scr nálam is leszedi a képeket az rtlmost-ról (is).

WICKEDWITCH 2020.11.27. 21:47:35

@dmr94: Nagyon jó lett, köszi szépen! :)))
Bakker, én nem tudtam, hogy a padlizsán a kukit jelenti... (tegnap valahogy erről lemaradtam, biztos pötyögtem) És melyik a kúrós smiley? Van még valami, amiről tudnom kéne???

WICKEDWITCH 2020.11.27. 21:51:18

@VV Erőlegény: igen, a hangtechnika kifejezetten borzalmas. A bv-hez nem tudok hozzászólni, mert még nem vitt rá a lélek, hogy megnézzem. :)))

Gia 2020.11.27. 21:52:23

@WICKEDWITCH: Nem tudjuk,hogy még mit nem tucc,így nem tudunk felhomályosítani. :-)

evacat 2020.11.27. 21:52:28

Ritkán irok, de ez kikivánkozik belőlem:
Annyi "hozzáértő" ember van az RTL-nél, de senkinek nem kattant be, hogy micsoda lehetőség
esett az ölükbe?

Az emberek este nyolctól otthonlétre vannak kényszeritve. A legtöbbjüknek a mamusza tele van
az ezeréves filmektől, bűnügyi sorozatoktól.
Egy ügyesen szerkesztett VV, izgalmas feladatokkal és kibővitett műsoridővel, neadjisten áttéve a főcsatornára minden nézettségi versenyt megnyerne.
S még most is meg lenne a lehetőség a műsor felfuttatására. Egy-két lakót lecserélni valami
irni-olvasni-értelmezni tudóra, felpörgetni a történéseket és mindenki ott ülne a tévé előtt és másnap erről beszélgetnének.

De mintha szarnának az egészre, pont annyit érdekli őket a VV , mint a kis piros asztal.

evacat 2020.11.27. 21:54:20

@MmeChauchat: Sixx már nincs az indexnél, ugyhogy az nem szempont, hogy ő mit szeret.

MmeChauchat 2020.11.27. 21:55:14

@evacat: á!
akkor ezért nincs öfi!

Mók_Ica 2020.11.27. 21:57:35

sziasztok... .ismét itt :)))

Gia 2020.11.27. 21:57:36

@evacat: Azt is tudják,hogy Győzi alkalmatlan és utáljuk,mégis futtatják.

WICKEDWITCH 2020.11.27. 21:57:58

@Gia: hát ez az, én sem tudom, hogy mit nem tudok. :DDD Eddig csak így naivan azt hittem, hogy a padlizsán az padlizsán (bár hogy milyen szövegkörnyezetben lehet rá égetően szükség, az rejtély, mint ahogy sok másiknál is), és csak így biggyesztgettem mindenhová, amit gondoltam, oszt ki tudja, miket hordtam össze... Ide most a befogott szemű majmot tenném, de elbizonytalanodtam...

mocskosmacska 2020.11.27. 21:59:39

Nos, Diego híve!
Hamarosan kezdődik, úgyhogy nézzük!

Penimegamásik 2020.11.27. 21:59:49

@WICKEDWITCH: aztén kuldozgetetted a padlizsanokat jobbra meg balra?:D

WICKEDWITCH 2020.11.27. 22:01:29

@Penimegamásik: nem, azt hiszem, azt még nem használtam eddig, viszonylag ritkán szoktam a padlizsánokról értekezni (megkönnyebbült sóhaj) :D

Post Modern Prometheus 2020.11.27. 22:01:49

@Fu Szekh Li: Nekem Karácsonyi Filmes/Sorozatos Listám van [igen, így nagybetűvel :D], az a lényege, hogy Dec. 01.-től 24.-ig minden napra be van osztva egy karácsonyi film vagy sorozat karácsonyi epizódjai, és aznap mindig az adott filmet vagy epizódokat nézem meg. A lista már vagy 10 éves, de mégis pár évente [az alap kedvenceimet leszámítva] módosul. Egész jó kis hagyomány lett belőle, abban az évben amikor elkezdtem, minimális karácsonyi hangulatom sem volt már előtte lévő években is, és ez így tök jól meghozza. A zenékből meg csak punk/rock/metal covereket hallgatok karácsonyiba. [Sir Christopher Lee karácsonyi zenéi amúgy is kötelezőek :D]

@dmr94: Köszi <3 nem várt meglepi volt ez így :D [próbáld meg a Snap Tool/Képmetszővel, ha Wined van, azt sok oldal még nem tiltja le, csak magát a PRTSC gombot]

@Gia: Igen, valahogy annyira bicskanyitogatóan tud grimaszolgatni miközben magyaráz. Nézhetetlen az egész nő.

@ppupu: Discord? :D

Penimegamásik 2020.11.27. 22:02:10

@WICKEDWITCH: a formás barackokkal is vigyázni

Mók_Ica 2020.11.27. 22:02:19

micsoda kreatív kérdés...... ki akar szavazni bogin és pp anyukáján kívül? én pont lesz@rom, hogy milyen asztal van ott.....

2020.11.27. 22:02:31

Legyen Puskás a stúdióban? A: Ne legyen B: Ki az? C: Nem érdekel

Mók_Ica 2020.11.27. 22:04:30

@Trasheater: ebben a sorrendben szavazok... :)))))

@Nátha ellen bálna: hallom én, csak nem értem..... :DDDDD

tvbuzi 2020.11.27. 22:04:59

Holnap a párbajt is a SzexTeminátor vezeti?

MmeChauchat 2020.11.27. 22:05:02

@Trasheater: minek ment oda/mit tett le az asztalra, as you know

MsIreneAdler 2020.11.27. 22:05:04

@Nátha ellen bálna: ideges vagyok, mert semmit a világon. Ha hangosabbra veszem, a szomszéd megtudja, hogy ezt a szart nézem :D

Penimegamásik 2020.11.27. 22:05:38

@Mók_Ica: egy keményre sikált tölgyfaasztal

2020.11.27. 22:06:16

100-as hangerőn 10 méterre lévő fingás 20-as hnagerő közeli beszéd

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 22:06:23

jajj, kezdik Fru és Renátó a szálkás testet

2020.11.27. 22:06:40

Renáta nagyon gáz, pedig még csak a balhéhoz felvezetés megy

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.27. 22:06:43

be van gyulladva merci mikrodermal piercingje, volt nekem is 7db. au.

mocskosmacska 2020.11.27. 22:06:49

Azt hittem, hogy már elengedték ezt a Renato-Fru vonalat, de nincsen szerencsém.

Mók_Ica 2020.11.27. 22:07:13

renátó tovább fűzi frut...... az meg nem győzi elhajtani.....

digo a két villaszépe között fekszik..... ki irigyli???

MmeChauchat 2020.11.27. 22:07:34

hoppahoppahoppa!
a Zélet értelme by Moh!
"nekem jól esik ha hozzám bújsz, annak ellenére h nem vagyunk együtt" - hát nem? hát de.

Penimegamásik 2020.11.27. 22:08:20

@Mók_Ica: Renátot sem az esze miatt rabolják el az idegenek

MmeChauchat 2020.11.27. 22:08:45

@tvbuzi: vagy szívnak vagy szúrnak

2020.11.27. 22:08:50

Mi volt Ginaval meg Digóval? Nem figyeltem

Mók_Ica 2020.11.27. 22:09:08

dzsina orrlyukai.... óóóóó..... vajon digo ott ujjazta meg??? ezért ekkorák???

megyek a konténerhez......

tvbuzi 2020.11.27. 22:09:36

Digo mit csinált Ginával??

2020.11.27. 22:09:53

Renáto többet iszik már, mint Alekosz. Csak Alek bírta a piát

Mók_Ica 2020.11.27. 22:10:21

@ppupu: ugye? ki digot, ki dzsinát....

@Trasheater: digo megujjazta dzsinát..... ezt onnan sejtjük, hogy dzsina fru fülébe ordította, kb. 5ször

mocskosmacska 2020.11.27. 22:10:22

Baromira nem lehet érteni, amit Virág mond.

2020.11.27. 22:11:22

Semmit nem értek a szövegből. Fáj a fejem, nem bírom hangosabbra venni

mocskosmacska 2020.11.27. 22:11:51

@tvbuzi: Nem tudni. Szexiálisan közeledett hozzá, de részleteket nem tudni.

Mók_Ica 2020.11.27. 22:12:05

virdzsi mingyá büntit kap.... sztem nincs rajta a mikroport......

2020.11.27. 22:13:52

Azér ezzel a viselkedéssel Virdzsike sem kedvelteti megmmagát

Mók_Ica 2020.11.27. 22:14:12

leművelsz felém......renátó megint virdzsi arcába mászik...... sztem virdzsi leoltotta renátót, mert az beszólt neki, hogy szexuálisan viselkedtek danival..... virdzsi szerint renátó irigykedik ..... én ezt vettem ki ebből a fostalicska ordibálásból

MmeChauchat 2020.11.27. 22:14:21

nna.
a erbalis abúzust legalább kristály tisztán hallani, thank you

tvbuzi 2020.11.27. 22:14:57

Mercike élvezi a szitut

mocskosmacska 2020.11.27. 22:15:21

@Penimegamásik: Diego Ginához. Én mindig mondtam, hogy ők tökéletes pár lennének, csak ne szaporodjanak.

Mók_Ica 2020.11.27. 22:16:07

nagyon be vannak baszva.....

csodalámpa 2020.11.27. 22:16:41

Hová tűnt Daemon Hill? Vagyis Proli úr?

mocskosmacska 2020.11.27. 22:16:48

"Pár napig ott volt rajtad az írás" Bazzsa meg, renátó ez kurvára nem kellett volna.

2020.11.27. 22:16:50

Renátó Damu Roland nyomdokain

2020.11.27. 22:17:12

@mocskosmacska: arra gondolt, hogy 3 napig nem zuhanyzott...

Mók_Ica 2020.11.27. 22:17:20

@Penimegamásik: trónol.... :D:DDD

@Nátha ellen bálna: pont ezt kérdeztem én is.....

bakker, dani ott alszik a nyugiban...... bálint bevitte virdzsit dani mellé

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 22:17:27

"Intenzívre kerülsz" - fenyegetés. Azt is mondta, hogy olyan pofont adna, hogy leszakad a feje.

Mók_Ica 2020.11.27. 22:18:09

@mocskosmacska: dzsinán és még másokon is ott volt az írás .....

mocskosmacska 2020.11.27. 22:18:24

Renátó tökéletesen látja, hogy a semmin volt a vita.

MsIreneAdler 2020.11.27. 22:18:52

Hát Renike gyógyszere elgurult. Igaza van Bálintnak, hogy hohy kehet ilyen hülye.

Mók_Ica 2020.11.27. 22:18:55

@Nátha ellen bálna: még jó, hogy nem verne meg egy nőt....

bálit megint kap egy piros pontot......

2020.11.27. 22:19:51

@Mók_Ica: együtt skippelték a zuhanyzást. Amúgy szerintem ilyen nehezen lemosható filcet kaptak. Mercedeszen is, akit elvittek a bontóba rajta is ott volt a felirat

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 22:20:36

"Nem hoztál be gombát a puncidban?" Ez kész...

Mók_Ica 2020.11.27. 22:21:00

@tvbuzi: gyűlik a trash......

@Trasheater: igen, ezt akkor is megjegyeztük.... ott volt rajta is és a bentieken is

MmeChauchat 2020.11.27. 22:21:19

@Trasheater: lehet, h naponta újra satiroztak, hadd égjen bele mindenki retinajaba, hogy mi is mostantól a norma -

aka = tkp az abuzus minden formája

csodalámpa 2020.11.27. 22:21:25

Renátónak az a fő baja, hogy a kanok között a rangsor végén érzi magát. Nem véletlenül állt bele piásan a Gáborba is.

MsIreneAdler 2020.11.27. 22:21:38

Szerintem simán pofonig fajult volna, ha nincsenek ott a többiek.

mocskosmacska 2020.11.27. 22:21:45

Van ember, aki elhiszi, hogy ez Merci és Moh között csak barátság?

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:21:46

Virdzsi rendesen befűtötte Renátát

Mók_Ica 2020.11.27. 22:21:54

bakker...... rentónak nem adom a konténert.... az csak a miénk!!!!

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:22:40

@mocskosmacska: Persze, plátói kapcsolat, Neked vannakkétségeid ?? Ejnye bejnye

Mók_Ica 2020.11.27. 22:23:37

@MsIreneAdler: vagy ha nincs kamera.... a többiek kevésbé zavarták.....

@mocskosmacska: persze, merci barátja :DDDD +drágám, nekem hiszel vagy a szemednek???

2020.11.27. 22:23:37

@csodalámpa: Gáborba is? Erről lemaradtam.

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:23:59

@Trasheater: Állat vagy! A bontóba... Nem mááá :-DDDDDDDD

tvbuzi 2020.11.27. 22:24:03

@csodalámpa: ekg
szarnak érzi magát mióta Fru ledagadtozta

LaciHogyVoltol 2020.11.27. 22:24:10

@Trasheater: Arra utalt hogy Gábor is hazai pályán játszik...

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 22:24:13

Dániel átszuszókázta az egészet.

Mók_Ica 2020.11.27. 22:24:30

@tvbuzi: danin egy trikó volt és nem póló.... de ettől még lehet, hogy dani volt...... mondjuk kb mindegy is

2020.11.27. 22:25:10

@LaciHogyVoltol: mondjuk szerintem is, de nem láttam a konfliktot

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:25:26

@Mók_Ica: Ugye milyen uriember, nőt nem ver csak leönti valami üdítővel.

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 22:25:29

@Penimegamásik: Ezt mondta Renátó. "Nem hoztál be egy kis gombát a dagadt (meg még valamit mondott) puncidban?"

csodalámpa 2020.11.27. 22:25:45

@MsIreneAdler: EKG. Szerencse, hogy Bálint észnél volt, mert a többiek csak moziztak volna, Moh is megpróbált kitáncolni az intervencióból, mikor azt látta, hogy Bálinton kívül nem nagyon lép közbe senki (számomra kicsit csalódás, hogy Robi meg Gábor csöndben maradtak)

evacat 2020.11.27. 22:26:11

Fülessel nézem a vv-t, de még igy se értettem a felét sem.
Bejelentkezzek a fülészetre, vagy a hangmérnök adja vissza a diplomáját?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.27. 22:26:12

@Trasheater: lebuzizta, miután beszólt neki, hogy szopja le. érted, ő mondja másik pasira, hogy meleg, pedig ő engedné, hogy férfi elégítse ki

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:27:12

@csodalámpa: Bálint nem lép közbe egyébként is elvették volna a gázsiját

LaciHogyVoltol 2020.11.27. 22:27:18

Rent iszonyat gáz volt, tényleg ő kezdte meg nem is volt igaza. Ez tényleg az a 14-15 éves szint amikor valakit slut-shamelünk mert szexelt...ha mind az 5 másik pasi megdugta volna Virágot ahhoz se lenne semmi köze, nem tudom mit pörög a témán...egyre sanszosabbnak tűnik, hogy az a 38 csak kamu volt a 0 előtt...

Egyébként lehet hogy Virág egy ribi, meg lehet fent volt rosszlanyokon, de legalább nem rossz indulatú, mint a lakók többsége. Remélem megnyeri a 36 millát (és az odavezető úton párbajon kinthagyja Renátót, Frut és Amandát) a többi meg fortyoghat a levében...

2020.11.27. 22:27:43

Szerintem is pofon+kizárás küszöbén voltak. Btw szerintem ez Virág sara is volt. Értem, hogy játék, meg higy adott esetben így is le lehet szalámizni a riválisokat, de na..

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.27. 22:27:53

renátó idegállapotban bent: ha kint lennénk, mennél az intenzívre (amikor viszi ki virágot bálint)
renátó a riportban: soha nem ütnék meg nőt.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.27. 22:29:05

@Trasheater: na azért ha valaki belém áll, hogy kivertem-e már daninak, mert nekem úgyis mindegy, kinek a farka az és az első nap öten is megdughattak volna, én se hagytam volna magam, márpedig reni így nyitott.

LaciHogyVoltol 2020.11.27. 22:29:17

@evacat: Kedvencem, hogy még Bálint riportszobás dialógja alá (amit azért illene tisztán hallani) is sikerült úgy alákeverni a zenét, hogy alig lehessen érteni...tényleg siralmas munka...

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:29:41

@ミラ: Renáta mongyon le. RÉgebben is voltak nagy balhék a VV-be, de eddig szerintem még a fekete gyerek se jutott el vv9-ben (jó jó megdobta az agyhalál csajt, de az más szitu volt)

MsIreneAdler 2020.11.27. 22:30:09

@csodalámpa: nekem is. Én ilyen helyzetben nem tudnék csak ott ásítozni. Sajnos tapasztalatból tudom, mi a vége általában egy ilyen helyzetnek, ha nem lép közbe senki. Valóban csak Bálint volt képben, de ő ügyes volt szerencsére.

@Mók_Ica: azért nem kellett volna sok. Gondolatban, szóban eljutott odáig, hogy üt.

tvbuzi 2020.11.27. 22:30:27

@evacat: én is fülessel nézem és így is alig érteni. Beszélgessünk el a hangmérnökkel

2020.11.27. 22:31:48

@ミラ: ez teljesen ok, de Virág részéről ez a perceken keresztüli na gyere!(és üss meg) akkor is gáz. Szerintem.

mocskosmacska 2020.11.27. 22:32:24

Diegonak van barátnője? Nem a nagy szerelmet jött be megkeresni?

csodalámpa 2020.11.27. 22:32:42

@Trasheater: Tudatosan hergelte, ez egyértelmű. Mint anno Viki Simont, csak ő el is érte, amit akart.

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:33:49

@Trasheater: Ez mind OK, Csak egy férfiban legyen már annyi tartás, hogy ilyeneket nem mond. Vagy régimódi vagyok????

Post Modern Prometheus 2020.11.27. 22:34:00

@ppupu: Igény esetén össze tudok haxolni egy szervert, vagy a már meglévő szerveremhez bármikor tudok plusz rangokat meg szobákat generálni, de csak ha tényleg nem jönnek a hv-k

@Mók_Ica: xDD én is kérnék egy konténert

@Trasheater: És tényleg [bár értettem volna 1-2 elvétett szón kívül, hogy min is ment a feszülés]

2020.11.27. 22:34:16

@LaciHogyVoltol: én megint ott vagyok, hogy egyiknek sem adnék 36 millát.

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:35:09

Tehát ha vakait kvázi lekurvázunk az vicces f@szság? Mert Renátó szerint ez vicces

Post Modern Prometheus 2020.11.27. 22:35:10

Na előkerült a klasszikus "én ilyen vagyok" meg a "de legalább őszinte". Nagyon tré.

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:36:41

Dani úgy megvédte Virágot, huuu de huuu de

MmeChauchat 2020.11.27. 22:37:00

ÉN IS BESZÉLEK CSÚNYÁN, DE MELLETTE VAN TARTALOM - Dani

MsIreneAdler 2020.11.27. 22:37:22

@Trasheater: itt egyszerűen Renátó meglepődött, hogy Virág nem hátrál meg. Fru egy pillanattal azelőtt pattintotta ezredszerre, elhiszem, hogy frusztrált, és jól esett volna elégtételt venni valakin, viszont ez görény dolog. Azt hitte majd Virágot ledorongolja, azt jó lesz, no rápacsált, mert a kislány nem hagyta magát.

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 22:37:42

Dani letudta a körét, hogy senkivel ne legye konfliktusa.

Mók_Ica 2020.11.27. 22:37:48

ha a vv10et jellemezni kellene az eddigiek alapján, a szekunder szégyen lenne, ami leírná......

mocskosmacska 2020.11.27. 22:38:07

- Kurva anyádat, te csicska, veréb, geci
Amanda: hú, ez nagyon jó

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:39:21

Ível a szinvonal dinóéknál... ja nem, ja de csak lefele

2020.11.27. 22:39:54

@ppupu: Szerintem ez oda-vissza működik. A nő onnantól ne hivatkozzon női mivoltára, ha ahhoz “méltetlanul” viselkedik. Amilyen viselkedest én nőktől biztonsági emberek felé láttam egy-két helyen , az minden volt, csak nem nőies. Nekem az nem pálya, hogy kvaanyázik valaki,meg lelkileg terrorizál, de ha viselni kell esetleg a következményeket, akkor “jajj én egy gyenge nő vagyok”. Undorító volt Renátó, de megint mondom, szerintem erre nem Virág viselkedése a megfelelő válasz.

mocskosmacska 2020.11.27. 22:40:54

Gábor egész jól nyomja. Vagy csak Robi után tűnik jónak?

tvbuzi 2020.11.27. 22:41:50

@MsIreneAdler: minek puskázik ha úgysem érteni mit mond? :DDD
baszki, a riportban egy büfi is belefért

2020.11.27. 22:41:51

Dani büfögött riport közben, miután azt magyarázta, hogy nem primitív.

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:42:04

@Trasheater: Biztos igazad, én még sosem kerültem ilyen helyzetbe. Elfogadom a véleményed, de persze nem értek vele teljesen egyet. De azééé szeretlek tesóó :DDDD

2020.11.27. 22:42:11

Fru még ebben a rapbennis gáz

Mók_Ica 2020.11.27. 22:42:24

@ppupu: @MsIreneAdler: dani a riportban milyen kedvesen böffentett...... ez egy igazi lovag...... pfff

2020.11.27. 22:42:53

Digó team megagigagáz

MsIreneAdler 2020.11.27. 22:43:13

Ez ultra gáz, milyen pedofil? Meg milyen nulla?? :)

csodalámpa 2020.11.27. 22:43:27

Nah Gábort megint lebuzizták...

Mók_Ica 2020.11.27. 22:43:53

a párbaj feladat miért az alázásról szól digoéknál???

2020.11.27. 22:44:28

@Mók_Ica: konkrétan mostmár az egész műsor arról szól

csodalámpa 2020.11.27. 22:44:31

@Trasheater: EKG, a többiek lehet hogy gázabb szöveget nyomtak, de nekem az egész arckifejezése, amivel nyomta végtelenül visszataszító volt.

tvbuzi 2020.11.27. 22:44:43

Fogadjunk, hogy a Gábor lesmárolja Danit

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 22:45:11

Renátót ültessék Fru mellé.

nicu71 2020.11.27. 22:45:21

@tvbuzi: ha lett volna egy csepp joizlés a szerkesztőkben akkor kivágják a bűfit.Dehát ilyet feltételezni ebben a szériában ...hogy is gondolom?

csodalámpa 2020.11.27. 22:45:30

@Nátha ellen bálna: "robival együtt buknak majd a f@szra" vagy vmi ilyesmit halottam

2020.11.27. 22:47:10

@csodalámpa: uhhh megnvolt valami mádörfákkolás is

MmeChauchat 2020.11.27. 22:47:42

Sors, nyiss nekem tért.

Spitzbaue® 2020.11.27. 22:48:56

Na mi van? Lecserélték a szerkiket? Fényévekkel a legjobb rész!!! Folyamatosan mosolygok, de inkább röhögök. Virág rulez!

LilaKendő 2020.11.27. 22:49:03

Azért ha itt választhatnék, én is inkább járkálnék, mint a Mó.
Már gólyatáborban sem jött nekem át ez a fecniadogatás szájjal-dolog. De komolyan, ez kinek jó? Mert szerintem nézni is rettenet. Meg hát itt komoly gond lenne, hogy ki mellé üljek...

(Ja, és persze sziasztok, végre élőben nézem, és nem csak olvaslak titeket, mint az elmúlt 3 évadban :D)

mocskosmacska 2020.11.27. 22:49:08

Kik rejtették el bent azokat a vackokat? Mert valakinek akkor be kellett jönnie kintről.

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:49:41

Éa akkor most ki nyert, és mit?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.27. 22:50:04

@mocskosmacska: szólnak nekik, hogy irány a háló és addig bemennek.

Spitzbaue® 2020.11.27. 22:50:16

Annyira elvált az ocsu a pelyvától. Érdemes volt a televízió készüléket nézni.

Mók_Ica 2020.11.27. 22:50:18

lecserélik, mi??? remélem úgy, mint tegnap a sárga telefont..... höhöhöhöhö

Spitzbaue® 2020.11.27. 22:51:20

Az előzetes még jobb!!!

Spitzbaue® 2020.11.27. 22:51:39

Digóból kibukott a cigó!

tvbuzi 2020.11.27. 22:51:47

Bálint kiidegeli őket

2020.11.27. 22:52:01

@ppupu: nemtudom. Szar a vágás. Egyből bejött a feladat magyarázat nélkül. Rena hányása is két másodpercre megjelent aztán off. Más: digó és Gina már szamurájkardos leszámolást tervez Bálint ellen a Blahán

csodalámpa 2020.11.27. 22:52:11

C tempó élesítve. Jó lesz ez :D

mocskosmacska 2020.11.27. 22:52:13

Bálintnak nem hiszem, hogy pokollá tudnák tenni az életét, ahhoz túl magabiztos, sőt önelégült. Míg Amanda és Gina... hát elég labilisak.

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:52:13

Győzi telefont kapott, PP meg asztalt... Én egy Teslát szeretnék... szavazzátok meg. Légysziii

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 22:52:15

Sorakoznak a tettlegességgel való fenyegetések. Nem beszélve a kaksis fogkeféről!

Spitzbaue® 2020.11.27. 22:52:40

Nekem egyébként vannak echte roma ismerőseim, akik komolyan azt hiszik, hogy ők valójában olaszok. Nem vicc!

Mók_Ica 2020.11.27. 22:53:29

holnap folytatódik a szekunder szégyen......
azért én azt nem értem, hogy digo megujjazza dzsinát a takaró alatt...... aztán kb 10perc múlval dzsina óvatosan fru fülébe ordítja 5ször...... utána digo amandánkeresztül megkéri dzsinát, hogy tartsa titokban a takaró alatt történteket........ és most bálintot fenyegetik ezért????

Spitzbaue® 2020.11.27. 22:54:02

@Trasheater: digó és Gina már szamurájkardos leszámolást tervez Bálint ellen a Blahán
Jájj, more, sukár vágy.

Mók_Ica 2020.11.27. 22:54:18

@ppupu: +1000000 szavazat tőlem :DDDD

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:55:26

@Mók_Ica: Igen... Ezt jól látod... Dinónak a stressztől elfogytak az agysejtjei, szerencse, hogy még levegőt nem felejt el venni. Ja nem is :-DDDd

MmeChauchat 2020.11.27. 22:55:34

@ppupu: a szalagos magnóra gondolsz? tiéd!

2020.11.27. 22:55:43

@Niemandhäuser: rágjam meg a zsacskódat

tvbuzi 2020.11.27. 22:56:05

@Mók_Ica: sztem történt valami más szia a két svéd között

Mók_Ica 2020.11.27. 22:56:44

@ppupu: az is teCCik, amikor a két agyhalott - amanda és dzsina - terveket szőnek..... bosszút állnak digo miatt bálinton..... höhöhöhöhö

2020.11.27. 22:56:56

@csodalámpa: nekem is van olyan, aki spanyolnak hiszi magát, pedig egy pufibb, fiatalabb Joshi barátnak néz ki. Ő úgy nézi a spanyol válogatott meccseit, hogy “mi játszunk”...

Mók_Ica 2020.11.27. 22:57:48

@Trasheater: csak rágd.... nehogy felvágd :DDDDDD

@tvbuzi: majd most a bv-ben kiderül..... vagy nem...... asszem nem is akarom látni....

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 22:59:08

@Mók_Ica: Ugye... szürreális... egy papírlapot nem tudnak önállóan összehajtani... de terveznek... A zombi kommandó amint ott oson szamurájkarddal Rumcájsz után.... hahahah

csodalámpa 2020.11.27. 22:59:27

@tvbuzi: Annak ellenére, hogy tetszik, amit a sötét oldallal művel Bálint, van bennem némi ellenérzés, mint amikor egyszer hobbi egyetemista hobbi csapatként játszottunk egy OB1-es csapattal, le sem írom milyen gólaránnyal kaptunk ki, a teljes meccs alatt 3* jutottunk az ellenfél kapujáig összesen. Annyira nincsenek egy ligában, hogy félelmetes, és valahogy ilyen felállásban nem tudom értékelni, elismerni a győztes felet rossz szájíz nélkül.

tvbuzi 2020.11.27. 22:59:39

Holnap megnézem a Kalifornia álmot

Mók_Ica 2020.11.27. 23:00:17

@ppupu: várom, hogy őszitén nevethessek rajtuk.....

2020.11.27. 23:01:38

@csodalámpa: ez igaz, csak nem Bálint tehet a többiek pronyóságáról

Mók_Ica 2020.11.27. 23:01:46

ó... bazzz...kiégett a szemem...... megint mifasz van győzin????

jön a történet a papílanalól......

Spitzbaue® 2020.11.27. 23:01:51

Béláim az Úrban! A mocsár ma annyira lenullázta magát, hogy már jobban nem kell, de holnap mégjobban... De! Az lenne mostmár az igazi csavar ha Cigó jönne vissza. Bár megbeszéltül itt, hogy most a vírusra való tekintettel, most ne púposkodjank a szerkik. Úgyhogy ne!!!!!

Post Modern Prometheus 2020.11.27. 23:02:47

@ppupu: Oké, majd kiabáljatok, ha kell :D
,,Győzi telefont kapott, PP meg asztalt... Én egy Teslát szeretnék... szavazzátok meg. Légysziii"
Ha elintézed, hogy legyen erről szavazás, biz isten, megadom :D

@LilaKendő: EKG és hali

Hangmérnökök, hangmesterek és mindenki aki a potmétert tekergeti, mondjanak le, mert totál hasztalanok ebben a szériában is.

Mók_Ica 2020.11.27. 23:03:12

dzsinamilyen kedvesen és évődve hívja digot..... ki tudna ennek ellenállni......

2020.11.27. 23:03:19

Amanda is magáhoznyúlt a takaró alatt

MmeChauchat 2020.11.27. 23:03:32

@Niemandhäuser: a mocsár mélysége az eső mennyiségétől is függ

2020.11.27. 23:06:10

Nem vagyok prűd, de Amandaanyuka helyében beköltöznék a legközelebbi barlangba

Spitzbaue® 2020.11.27. 23:06:38

Fru (alias Fura) annyira szereti a cigánylyány társaságát, mint kecske a kést.

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 23:07:07

Szerencsétlen Amanda... Jajj.

csodalámpa 2020.11.27. 23:07:56

Ez a két alja szuka kurvázza a Virágot, háát.

Mók_Ica 2020.11.27. 23:07:56

@Trasheater: remélem ma is felhívja őt hozé és megkérdezi, hogy büszke-e a lányára?

2020.11.27. 23:08:13

Sziasztok hv lakók. Egy hete toporgok a blog bejáratánál, végre beengedtek.
Amugy csak nekem tunik ugy, hogy PP nema segelykialtasokat kuld a nezok fele, mintha zsarolas hatasara vezetne az idei evadot?
(Sry az ekezeteker, hejjjesirraser, telefonrol vagyok meg hat diplomam sincsen. Igazabol TV-m se de azon is csak a spektrum megy)

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 23:08:34

@Trasheater: Igen, borzasztó gáz az Amanda. Amúgy Ginához is agresszíven nyúlt, amikor elvette tőle az üveget, és rángatta a kezét.

2020.11.27. 23:08:43

Gabor mi a faszt csinál? Nem kicsit beteg

MmeChauchat 2020.11.27. 23:08:56

Mit üzensz azoknak, akik száz vagy ötszáz év múlva ülnek szembe veled?

NAGY LÁSZLÓ: "Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket. Emberi szellemük, ha lesz, tudatom velük, üzenem: csak ennyit tehettem értük.”

2020.11.27. 23:10:10

@Alice from madness: jaja, burkoltan minden egyes felvezetőben kritikát fogalmazott meg. Nagyot nőtt a szememben, most indul 0-ról.

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 23:10:54

Minek iszik, aki nem bírgya!

MsIreneAdler 2020.11.27. 23:10:56

De mikor ujjazta meg Ginát Digó? Mikor?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.27. 23:12:42

@MsIreneAdler: az előbb mutatták a paplanos jelenetet.

csodalámpa 2020.11.27. 23:13:07

@Trasheater: Szerintem ment elemet cserélni a mikroportokba, ő a villamester, lehet, hogy bünti lett volna, ha nem csinálja meg.

2020.11.27. 23:13:23

@MsIreneAdler: félórája, de elég fura volt

nicu71 2020.11.27. 23:13:45

ez a belevaló is annyira alpári hogy egyszerűen nem találom a szavakat...Győzi most jelentette be hogy láttuk Virág puniját.Köszönjük nyomorult.

Mók_Ica 2020.11.27. 23:13:48

@Alice from madness: üdv a kommentlakók között :DDDD nekünk sincs tv-nk és mi is csak a spektrumot nézzük.....

@Trasheater: :DDDD ennyi pénzért ne sajnáltassa magát....

most már tudjuk, hogy digo milyen adottságokkal rendelkezik......

MsIreneAdler 2020.11.27. 23:14:17

@Trasheater: hallod, pont így érzem én is, hogy akkor elért egy kezdőszintet ma végre. Valamiért ma mintha lett volna benne élet. Bánom is én, mit kellett szippantgatnia ehhez a back stage-ben :)

2020.11.27. 23:14:17

@Trasheater: nalam azert minden egyes resznel amikor meglatom, hogy meg mindig itt van, sikerul a 0-rol mozdulnia kicsit. Altalaban lefele.

Jezusom Amanda mimikaja barmilyen beszelgetes kozben ijeszto...

2020.11.27. 23:14:27

@csodalámpa: nem értettem, mert 20-as hangon nem halloma szöveget. A röbbimzaj miatt nem vehetem hangosabbra, mert szétdurranna fejem kb. Akkor nem para, virág pinájammeg látszott

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 23:15:03

Amúgy tudja valaki, hogy ez a fa@ miért hívja magát Jose Armandónak? Meg mit Jókai morézik? Lófa@ Jóska.

MsIreneAdler 2020.11.27. 23:15:47

@Trasheater: az igen fürge ujjazás volt akkor, mert nem láttam...

Mók_Ica 2020.11.27. 23:16:30

@Nátha ellen bálna: ezt tuTTa kitalálni magának......ennyi esze van.....

Spitzbaue® 2020.11.27. 23:17:11

gyögyő mindig annyi számot tárcsáz, hogy minimum a Fiji-szigeteket hívja. Hülye f@sz!

2020.11.27. 23:17:12

@Nátha ellen bálna: pont erre gondoltam, mikor megláttam a hombárfejét

Mók_Ica 2020.11.27. 23:17:19

@MsIreneAdler: dzsina tett róla, hogy halljuk...... elég teátrálisan nyögdécselt....

MsIreneAdler 2020.11.27. 23:17:29

@Trasheater: még egy kérdés, Digó tud erről?

2020.11.27. 23:17:44

@Alice from madness: nekem minusz 5-ről indult, most 0. Egy 2-esre még feljöhet.

tvbuzi 2020.11.27. 23:17:44

Barlangból beszél ez a faszkalap?

Mók_Ica 2020.11.27. 23:18:29

@Niemandhäuser: :DDDDDD

dennis és lacika..... ez melyik lacika????

2020.11.27. 23:18:32

@MsIreneAdler: nemtudom, szerintem csak böködte a nyálkás hús kapuját így mellette feküdve.

Spitzbaue® 2020.11.27. 23:18:55

Renáta ma lenullázta magát, illetve inkább mínuszba ment.
VV Dennis: epic.

Mók_Ica 2020.11.27. 23:19:00

kájli minyogot...... :DDDDDDDDDDDDD

2020.11.27. 23:19:09

Ki a tököm az a vv lacika?

MsIreneAdler 2020.11.27. 23:19:09

@Mók_Ica: jaaa az volt? Azt hittem csak poénkodik! Nem vagyok biztos, hogy ez úgy történt azért.

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:19:39

@Mók_Ica: Hülye Győzi azt se tudja ki van kiválasztva :D
A telefon pedig ismét szar

tvbuzi 2020.11.27. 23:19:59

@Nátha ellen bálna: testvérek felismerik egymást?

Mók_Ica 2020.11.27. 23:20:34

óbazzzz...... az a kép győző mögött....... el sem mozdulok a konténer mellől......

MsIreneAdler 2020.11.27. 23:20:57

Ne már, hogy most Danit a pisifoltos gatyájával égetik. Kezdem sajnálni.

2020.11.27. 23:21:03

Ez meg mi a rák volt?

2020.11.27. 23:21:16

@Mók_Ica: igen igen, tudom, kovetem a csapatot ugy 5 evada, ugy dontottem igy a 10. evadban teljes elmenyt szeretnek hv kommentszekcioval egyutt.hat. eddig ez utobbi a legjobb az egeszbol...

Nátha ellen bálna 2020.11.27. 23:21:21

Dani frankón behugyozott. Nem keveset ihatott.

Spitzbaue® 2020.11.27. 23:21:46

Az elejétől mondom: Dani!
Most éppen beficcent a ghecci a ghattyhába... A Virág Renátázását meg részegen átaludta. Khirály! :-DDDD

Mók_Ica 2020.11.27. 23:22:14

@MsIreneAdler: digo max visszakézből tudott volna dzsinához nyúlni....... sztem dzsina dörzsölte magát.... és lehet, hogy digo kezével tette..... ez jutott eszembe.....

@GinaCsöcse: mit tud egyébként győző????

2020.11.27. 23:22:15

Újabb megalázás, Dani “bepisilêse” . Mostmár rohadtul meg kéne büntetni a reteket. Az egesz műsor már csak az alázásról szól.

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:22:33

NA győzi kifújt..... Ez egy állat! sőt kettő ! :D

tvbuzi 2020.11.27. 23:22:59

Úgy vélem az összefoglaló és a belevaló is csúcs volt.

2020.11.27. 23:23:09

@Mók_Ica: hát én úgy nem rudnék senkit megujazni normálisan. Szerintem is csak max úgy történt, ahogy írod

2020.11.27. 23:23:29

Na, megyek, holnap ugyanitt skacok, pá

tvbuzi 2020.11.27. 23:23:33

@Trasheater: nem ez a műsor lényege?

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 23:23:48

Akartok beszélni a Belehalokról? Mert én nem

Mók_Ica 2020.11.27. 23:24:03

@Trasheater: háááááááááááát ez az....... ez már a trash-nél is trash-ebb.....

@Alice from madness: mi is így kezdtük.... :DDDDD

@MsIreneAdler: asszem nem pisi az..... ;)))))

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:24:03

@Mók_Ica: Felvenni a lét a hülyeségekért...
Bea nem szégyenli magát miatta ?

2020.11.27. 23:24:15

En nemertem ezt az ujjazas dolgot. Eloszor a didikiralyno volt bebujva fura pozban a paplan ala es Dingo mindket keze a paplan folott volt. Gina mit muvelt?

Spitzbaue® 2020.11.27. 23:24:47

@Mók_Ica: Gyögyő mit tud? Mint a Rolls Frakció már megénekelte: állva pisál, ülve kakál. Kb. ennyike.

tvbuzi 2020.11.27. 23:25:06

@Alice from madness: én először azt hittem furulyázik Gina

MsIreneAdler 2020.11.27. 23:25:07

@Mók_Ica: nos eléggé ki kellett volna csavarodnia. Inkább csak Gina szeretett volna ezzel turnézni.

2020.11.27. 23:25:14

@GinaCsöcse: Nem. A Gaspar csalad minden tagjanak eleg a sajat szegyene nem tudnak meg egymas viselkedese miatt is szegyenkezni.

PYT 2020.11.27. 23:25:26

@Mók_Ica: ezt akartam én is kérdezni, kik ezek és miért nem teszik ki a képüket, mert ki az t.köm emlékszik már ezekre a senkikre, miután kiette őket a villából a fene?

Amúgy meg egyébként és mindazonáltal megvilágosodtam a mai tartalmas kontent láttán: rohadtul értem már, hogy miért adták megint ennek az elcseszett Hozéármándónak a Belevalót, hát nincs az az épelméjű ember, aki vállalná ezt a full trasht...

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 23:25:54

menjünk aludni... remélem nem az urulógussal álmodok.... Brrrr...

Mók_Ica 2020.11.27. 23:26:09

@Trasheater: másképp nem is lehetett sztem.... vagy dzsina eCCerűen magát szolgálta ki.....

@GinaCsöcse: együtt vannak még???

MsIreneAdler 2020.11.27. 23:26:10

@Mók_Ica: ööö...pfujjj...ne már :D

2020.11.27. 23:26:54

@ppupu: pedig meghallgatnank.

MsIreneAdler 2020.11.27. 23:26:57

@Alice from madness: na ugye! Nem csak nekem nem jön össze!

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:27:02

Győzike egy elbaszott algoritmusú mesterséges intelligenciás bio robot:
Vannak benne információk és véletlenszerűen előjönnek belőle de többé/kevésbé elferdítve...

MsIreneAdler 2020.11.27. 23:27:54

@ppupu: proktológussal jobb lenne? :D

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:28:23

@Mók_Ica: Nem tudom, mintha már váltak volna meg nem... fene tudja ezeknél

Mók_Ica 2020.11.27. 23:28:47

háááááááááááááááááát, nem is tudom mit mondjak...... elég rövid idő alatt elérték az eddigi minimum szint alatti szintet a lakók...... meg a szerkik is..... hozéról nem is beszélve.....

csodalámpa 2020.11.27. 23:28:52

@tvbuzi: Nem tudom, szeretném azt hinni, hogy van egy szint, ami alá nem kéne bemenni, de most komolyan elgondolkodtam azon, hogy még mivel tudnák megkarcolni az ingerküszöbünket. Nyílt, fizikai agresszió kizárva, piásan magukból kifordult, atomjaira hullott emberek mutatása pipa, genitáliák premier plánban pipa, tényleg mi jöhet még?

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:29:40

@tvbuzi: Én is azt hittem, de nem Digo nyögött hanem ő, ezt furcsálltam

PYT 2020.11.27. 23:29:46

@MsIreneAdler: nekem teljesen úgy jött le, mintha a cigányasszony ment volna rá reflexsen a dugóra (munkaköri ártalom lehet), mármint kézügyileg mindenképpen, de mintha szájjal is... Legalábbs innen nagyon úgy tűnt.

2020.11.27. 23:29:53

@MsIreneAdler: pedig eskuszom figyeltem. Esetleg Gina Gino terdehez dorgolte magat...

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 23:30:03

@Alice from madness:
"Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. "

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:30:32

@Mók_Ica: EKG , de hát világjárvány van, azt nehéz überelni !

2020.11.27. 23:30:51

@GinaCsöcse: hat elvezte na. Nem mindenki cuppanhat ra a kiralyi padlizsanra

Mók_Ica 2020.11.27. 23:31:46

@csodalámpa: hannibal lecter......

@PYT: viszont dzsina nyögdécselt, mintha régi pornófilmet szinkronizált volna

MsIreneAdler 2020.11.27. 23:31:53

@PYT:
@Alice from madness:

Ráadásul Digo végig szabadkozik, oda sem akar feküdni. Fura az egész.

ppupu #Fantom for President 2020.11.27. 23:33:08

@MsIreneAdler: ne bassszzz, most már nem merek elaludni

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:33:09

@MsIreneAdler: Igen és hívott még át valakit, talán hogy megvédjék ? :)

Mók_Ica 2020.11.27. 23:33:47

moziverzumon nézzétek meg a bohemian rapsody végét..... wembley koncertnél tartanak....

2020.11.27. 23:34:03

Mondjuk en jelenleg ugy erzem, mintha honapok ota lennenek bent.

Egyebkent Team Lumberjack, de nekem is gyanus, hogy meghivva lett O ide nem bevalogatva. Hosszu evek utan akartak valami Attilahoz hasonlot, csak hat abban az evadban azert masnak is sikerult pozitivhoz kozeli IQ tesztet produkalnia...ellenben iden...

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:34:21

Csak én látom úgy, hogy minden lány erősen ronda arcú benn ?

mocskosmacska 2020.11.27. 23:34:24

Nem nézem a bv-t. Diego és Gina elhálta a szerelmét?

PYT 2020.11.27. 23:34:57

@Alice from madness: nyilván kamuzott egyet, Dugó keze minimum ki kellett volna csavarodjon, ha meg akarta volna ujjazni, de mondjuk, mindegy is. Gondolom, veri az ideg rendesen a két szépséget, hogy nem jut nekik semmi, miközben az utált Virdzsi köszöni szépen, jól elvan a nyugiban a szegényember Árpa Attilájával...

Mók_Ica 2020.11.27. 23:34:58

@MsIreneAdler: miután kikerült a két agyhalott közül az ágyból, azért nagy lett a szája digonak is.....

2020.11.27. 23:35:31

@MsIreneAdler: elore szegyellte magat amiatt amirol nem beszelunk.btw lehet azert kerte Amandat hogy ne beszeljenek rola, mert evekre szolo traumat szenvedett a takaro alatt.

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:36:22

@mocskosmacska: Hát azért ez így nagyon egyszerű lenne !
Valaki közülük csinált valamit vagy nem...
Ennyit lehet róla biztosan mondani.....

csodalámpa 2020.11.27. 23:36:25

@PYT: A mai BV-ből kiindulva még a végén egymásra fognak fanyalodni :D :D

Mók_Ica 2020.11.27. 23:37:07

@GinaCsöcse: én inkább azt figyelem, hogy egyre inkább a lányok a kezdemnyezők és szinte ráugrálnak a fickókra.....

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:37:41

@Alice from madness: Amandának a korához képest jókora segge van!
Ami elővillant a nagy paplan ráncigálásban :D

2020.11.27. 23:37:42

@GinaCsöcse: Azert nem, csak tul sok es tul eros a feny. Meg tul sok a kamera.

MsIreneAdler 2020.11.27. 23:38:58

@ppupu: nem lesz semmi baj. Bár szép álmokat én sem remélek a mai szaradagtól.

@Alice from madness: hát nem tudom, szerintem soha nem tudjuk meg, mi történt ott.

@Mók_Ica: jó hogy. Tisztára megkönnyebbült :)

2020.11.27. 23:39:00

@csodalámpa: attol mentsen meg minket az RTL istene hogy a BVben gatyabaelvezve Gyozo felkonferalja Gina es Amanda nagyobb hosszabb es vagatlan-jat...

PYT 2020.11.27. 23:39:35

@Mók_Ica: jah, hát ezeken szocializálódott, nyilván, mi mást hozhatna? Teljesen az a szint, kb mint a retro Kiszel Tünci életmű még az átkosból, nagyon primitív, és valamiárt azt gondolja magáról, hogy szép, meg üutogatni való... honnan jöhetett ez a nő vajon, és hány éves lehet?

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:40:15

@Mók_Ica: EKG ! Talán úgy érzik mutatni kell valamit, nehogy kiessenek hamar
Kiéhezve még csak nincsenek ennyi idő után...
Viszont az italt nem igen bírják, de azért tolják keményen ha van
A Vivi műsora se volt semmi. Arról mi most a közvélekedés: igazat mondott vagy nem ?

MsIreneAdler 2020.11.27. 23:40:37

@GinaCsöcse: az a baj, hogy a legjobb jóindulattal sem tudok ott bent egy lányt sem szépnek nevezni...

dmr94 2020.11.27. 23:42:31

@Trasheater: előző széria egyik fantomkaraktere
azóta "sikeres" előadóművész :D

www.youtube.com/watch?v=u_OTUl4a1-s

Mók_Ica 2020.11.27. 23:43:20

@MsIreneAdler: az biztos :DDDDd

@PYT: sötét helyről jött ő.... remélem hamar kiesik......nekem nagyon nem szimpi....

@GinaCsöcse: műsoridőt remélnek és ezért mindent beáldoznak.... buták

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:43:51

@MsIreneAdler: VAn pl. eza Renato nem-csaja, aki minden benti lány szerint "gyönyörű"....
ok alakra rendben de arcra.... ha kinytija a száját előnyomul a kusza felső fogsora...

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:44:32

@Mók_Ica: PYT kiról beszéltek ? ( mert mindre ráillik kb. D

PYT 2020.11.27. 23:44:44

@MsIreneAdler: én sem, max Merdzsó, ő helyeske valamennyire (a többiekhez képest erősen), de ő is olyan fura fejeket tud néha varázsolni magának...

2020.11.27. 23:44:50

@GinaCsöcse: bent mi a kozvelekedes vagy itt? :)
A Zertéel pszichomokus szakertoje valami cikkben azt mondta szerinte siman hozza a traumatizalt not es teljesen normalis a viselkedese es ahogy kifakadt belole ez a vetkozes hatasara.
Bent nem hisznek neki akik eddig se, de ha megis igazat mond akkor Villanyo barmikor szivesen meghallgatja.
En szerintem barmi is igaz lehet ugyhogy masokra bizom es Gabenkent beolvadok a temaban a hatterbe.

Mók_Ica 2020.11.27. 23:45:19

@dmr94: óbassssz......téLLeg..... egyébként befutott?? nem hallottam még, de nem is az én sztájlom.....

PYT 2020.11.27. 23:47:15

@GinaCsöcse: igaz is xDD de mi most konkrétan a nicked ihletőjéről értekezünk (amit én majdhogynem abúzusként élek meg, nehari;))

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:48:23

@Alice from madness: Köpjetek le, fossatok a markomba, hányjatok a kosaramba: de
nekem valamiért tetszik a Vivi... de elismerem hogy nem szép
nem tom m lehet velem...

2020.11.27. 23:48:39

@dmr94: maradhatott volna a láthatatlanságnál a vella utan is ezalapjan a zene alapjan....
Lehetett volna sikeres hatterszereplo, aki nem beszel nem enekel nem latszik.

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:50:05

@PYT: Értem, köszi.
A nickemnek története van: Elfelejtettem a régit és ez megihletett a VV10 kezdetén :D
Egyébként volt aki emlékezett rám : moletty voltam régebben :D (azelőtt meg kitudja mi:)

2020.11.27. 23:50:26

@GinaCsöcse: Miket feltetelezel rolunk.Csak a fogkefeddel dofjuk megkavarni a szart.
Vivit birom egyebkent, szerintem O nem kihivni fog ha kivalasztott lesz hanem ritualisan felaldozni az ellenfelet a villaudvaron

Mók_Ica 2020.11.27. 23:51:27

@GinaCsöcse: jó, hogy azt nemmondtad, hogy vessünk a mókusok elé :DDDDD
én toleráns vagyok, felőlem nyugodtan tetszhet neked vivi....nem foglak megharapni

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:52:25

@Alice from madness: EKG, van benne valami pszichopatás vonás...
de ha tényleg olyan trauma érte, akkor sajnálom szegényemet....
viszont kinézem belőle hogy csak behazudja sajnos :(

PYT 2020.11.27. 23:52:42

@csodalámpa: az tuti; már rég megtörtént volna, ha a Kasszáserzsi nem húzódozik, és miután itt más nem néz ki neki, marad a Borsodszépe, szerintem is borítékolható.

Egyébként elhisszük neki azt az ominózus hármasszexet? Nekem ez a durván kamuszagú, nem a Vivi sztorija...

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:53:30

@Mók_Ica: Köszi, mindig is rendes csajszi voltál :)

PYT 2020.11.27. 23:54:32

@GinaCsöcse: én is emlékszem rád (én meg "oh my..." voltam;))

2020.11.27. 23:54:42

@GinaCsöcse: 5 evet dolgoztam behajtason, az emberek a celjaik erdekeben hajmereszto dolgokat kepesek eloadni. Ugyhogy en elhiszek mindent meg annak az ellenkezojet is.

Mók_Ica 2020.11.27. 23:56:25

@PYT: ekg

@GinaCsöcse: de cukker vagy :D köszi :D

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:56:42

@PYT: Kasszáserzsi ez teccik és találó is...
Mondjuk fiatalon és részegen szerintem bármelyik haverommal rámentünk volna egy ilyen
sokfelől dugható húsra !
Volt eset, amikor másnap a haverom kérdezte (aki elment egy lánnyal, lehet csak hazakísérte)
hogy "Te hogy emlékszel nagyon ronda volt ?" :D

LaciHogyVoltol 2020.11.27. 23:56:48

Az is szép volt, ahogy Amanda mondta Ginának, hogy "tartsd tiszteletben, hogy neki barátnője van" arra utalva, hogy Gina ne hangoztassa az ujjazást, még véletlen sem arra, hogy esetleg, ne húzza be az ágyába és ne markoljon rá két kézzel a farkára...a tisztelet az amikor ezt mind megcsinálja, de megtartja magának...

Amit meg Digo az előzetesben meglebegtetett az meg ennek még a tetézése...remélem elég lesz egy frissen leadva a párbaj előtt, hogy valami megalázó százalékkal essen ki...

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:58:27

@PYT: Na hát itt a régi banda :) Lassan beleöregszünk a VV-be, halljátok !

PYT 2020.11.27. 23:58:51

@Alice from madness: én is úgy gondolom, ahogy a pszichomókus, írtam is itt egyből, tuti nem kamu, csak súlyosan traumatizált, és biztos vagyok benne, hogy nem ez az elmesélt eset volt az egyedüli trauma az életében... Szerintem beszélgetett már vele a villapszichológus, mert most stabilnak tűnik, csak visszahúzódóbb lett.

PYT 2020.11.27. 23:59:32

@GinaCsöcse: már rééég beleöregedtünk, hallod xDDDD

2020.11.27. 23:59:42

Csak en erzem azt egyebkent, hogy ez a netto 30 perc osszefoglalo naponta baromi keves?

Ha lenne 0-24 hozzaferes, mint regen a Bár a Viasaton, akar egy Netflixhez hasonlo konstrukcioban(esszeru dijazaser), azt gondolom mas is lenne olyan allat hogy bele-belenezegetne. Es meg a videoablak korulotti terulet is ertekesitheto lenne online reklamfeluletkent.

De ez az idei evad olyan mintha kenyszerbol menne, mert 10.

GinaCsöcse 2020.11.27. 23:59:52

@LaciHogyVoltol: Digónak idegesít a feje, szóval csak essen ki !

Mók_Ica 2020.11.28. 00:00:31

@PYT: nem csodálom, ahogy betámadták.......

@GinaCsöcse: ez adja a sava-borsát a vv nézésnek :DDDDD

2020.11.28. 00:01:33

@LaciHogyVoltol: "tartsd tiszteletben, hogy baratnoje van"
Az, hogy az ominozus baratno adott esetben sokezer nezovel egyutt vegignezte ezt, mellekes is :D

GinaCsöcse 2020.11.28. 00:02:18

@Alice from madness: Valaha, amikor még szénnel és diesel olajjal ment az internet vOLT
online közvetítés ( lehet a BigBránerben), de a mai technika mellet sajnos ez már nem megy...

A belevaló meg tiszta technikai ciki ( győzit leszámítva is )

GinaCsöcse 2020.11.28. 00:04:18

@PYT: Na jó elárulok egy titkot : Én már néztem az 1. BB-t is MacskaJános a bugyiárus cicája
és BB évike szegénykém... és Renátó ...

2020.11.28. 00:04:25

@GinaCsöcse: BigBrada volt az asszem :) Pongo rohangalt bugyival a fejen:D regi szep idok amikor meg nagy szam volt Renato es Evike nasza.

2020.11.28. 00:06:05

@GinaCsöcse: na, EKG :D kozepsuli elsoben mentek, a fel osztalyom azt mondta ahogy betolti a 18-at jelentkezik a VV-be. En proszto modon ugy gondoltam inkabb ujsagiro szeretnek lenni.

GinaCsöcse 2020.11.28. 00:06:53

@Alice from madness: NA és persze Majka ( tudom ő később volt), akit én tisztelek !
Különösen ahogy most közvetített a Vírusól, többet ért mint a félhülye nyunyóka meg
az egész kibaszott törzs !
Tényleg, meggyógyult már Majkusz ?

GinaCsöcse 2020.11.28. 00:08:17

@Alice from madness: És az lettél ? Ma már mindkettő foglalkozás a prosti egy fajtája lett

PYT 2020.11.28. 00:11:34

@GinaCsöcse: én is, és ezt már ki is tárgyaltuk itt valamelyik posztnál, hogy vagyunk így ezzel itt egy páran, igazi reality-veteránok vagyunk, na ;))

2020.11.28. 00:11:55

@GinaCsöcse: ahh, kesobb egy altalanos bufeszakon vegeztem ahol a PR tanar mondta hogy rank bizza, de annyit mond hogy ujsagirot eddig csak tesztvezetesen latott Porscheban. Ugyhogy bevettem vegul kenyszerusegbol a penzugyi szektort. De mar folyamatban van a kivalas, masik regi nagy almom a programozas volt az ujsagiras mellett, ugyhogy amint vegzek felajanlom tudasom az RTLnek egy online kozvetitesi platform letrehozasara xD

GinaCsöcse 2020.11.28. 00:12:01

Allah legyen Veletek, megyek aludni...

PYT 2020.11.28. 00:15:34

@Alice from madness: az de jó lenne... itt a hogyvolton is az volt a golden era, amikor még a vv-hez is volt online és mindig közvetítette valaki, nah akkor volt mit kibeszélni, akkor se az öfik adták a fő dumcsi-alapanyagot nekünk...

2020.11.28. 00:19:01

@PYT: el kell fogni egy VV10 szerkit, vagy tobbet, megzsarolni oket es eloben kozvetittetni veluk a vezerlobol a napi esemenyeket :)

2020.11.28. 00:21:22

Na en is lepek, orulok hogy ilyen kedvesen fogadjatok az uj hust. Kerlek majd ugy dumaljatok ki, hogy lassam :D

PYT 2020.11.28. 00:22:23

@Mók_Ica: sajnos én sem, de azért megdöbbentett, hogy az empátia legapróbb szikráját se lehetett fellelni egyikükben sem (se Móban, se az ajnározott Mercikében!), amikor látszólag érdeklődek, akkor is csak azért, hogy utána kibeszéljék, kiröhögjék (pl Amanda a mosókonyhában, vagy a fürdőben, stb.).. ritka lelki toprongyok ezek a lányok, ez azért engem letaglózott.

PYT 2020.11.28. 00:24:28

@Alice from madness: én emlékszem, hogy az előző széria végén innen páran közönségtaliztak a Rolival, aki most szerkiskedig, ugye, szal... velük kéne egyeztetni, aztán... hajrá! ;) xDD

PYT 2020.11.28. 00:24:56

@PYT: szerkiskedik, nna! :)))

V Lovegood 2020.11.28. 00:26:32

www.google.com/amp/s/nlc.hu/tv_sztarok/20161002/valo-vilag-8-valo-vilag-powered-by-big-brother-vv-krisztian-vv-lori-vv-zseraldin/amp/

Ha már szóba jött a legnagyobb VV-s kiakadás, én itt fostam, hogy valakinek eltörik az állkapcsát.

(Amúgy sokkal szebb a villa dizájnja.)

PYT 2020.11.28. 00:27:20

@Alice from madness: :DDD én is leköszönök, és elmormolok egy esti fohászt a minden hv-k istenéhez, hátha lesz holnapra új poszt.... (lécci-lécci legyeeen!;)

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 00:48:04

@dmr94: Csak belenéztem, hang nélkül, mint vágó annyira vicces nézni, ahogy leszedik ezek a jóemberek a "free transitionöket" és azt hiszik ettől lesz valami minőségi xdd [jó az ilyen jellegű statikus dolgokat tény, hogy fel kell dobni valahogy, de akkor már legalább ne más által készített packokat használj, pláne ha el akarod adni magad, mint előadó :D]

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 01:03:00

@GinaCsöcse: Volt, még a VV-nek is, azt hiszem még a 6. évadnak is volt néha-néha online közvetítése, bár ott már néha necces volt, mert Iza kotyogott rendesen :D

@V Lovegood: ,,de VV Lóri nem takarodott vissza aludni" ezt miért Morgan Freeman hangján olvastam? :D Tudom, hogy láttam ezt az évadot [is], de egy kockáját se tudnám felidézni, az agyam biztos próbál védeni :D [csóró Mici, mekkorát zakózott :'D]

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 01:23:39

Az Öfit már végignéztem arról majd reggel, de most úgy döntöttem megnézem a BV-t is, hogy mi történt Digó és Gina között valójában, de az tényleg felháborító, hogy egy 22 perces műsor 7:40-ig csak arról szól, hogy Győző siratja a régi sárga telefonját és műmájer módom örömködik az újonnan kapott miatt. A másik, amit szeretnék kérni, hogy csináljatok már valamit a hang minőség javításával, mert egyszerűen semmit sem lehet érteni, amit mondanak, csak a nagy üvöltözéseket lehet hallani, meg hang és szófoszlányokat!

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 01:34:35

@V Lovegood: Azt a szériát nem láttam, most megnéztem a videót, amit belinkeltél. Bevallom, röhögtem, amikor a csaj átesett a puffokon, még egyszer is megnéztem.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 02:14:39

@dmr94: Szia jelentkezzél be Dzsudibínél a csapatba. Katt a nevére a posztban, és írj neki privit. Biztos örülni fog, ha belépsz, és segít is neked a screen shot problémában.

Gia 2020.11.28. 06:53:29

@Nátha ellen bálna: Ó,pedig Micinek volt ennél látványosabb borulása is,amikor világosban a nappaliban esett át piásan a kanapén. :-)) Ha valaki lesz oly ügyes és megkeresi és belinkeli azt nagyon megköszönném!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 07:07:17

@VV Erőlegény: Amúgy ígérem, hogy a VV10 alatt nem fogok soha posztot negatívan kommentelni, ha igen, akkor csak pozitív kritikák fognak tőlem HV posztra jönni. Picikét nem értem a többi még aktív posztírót sem a hogyvolton, akik más témában/műsorok hogyvoltozásakor nem ritkán nulla, vagy egy-két hozzászólás mellett írják rendületlenül a posztjaikat, pl. hector-t, hogy miért nem segítenek egy kicsit be a Dzsudibí csipet csapatnak, amikor itt már négy nap aéatt 3000 hozzászólás felett járunk. A magam részéről azt gondolom, hogy nincs szükség mindenáron csilivili posztokra képregényekkel, és mondatonként két poénnal. Én már megelégednék a Chat Gézusan tömörített, egy-két screen-shotos verziókkal is, ha többé-kevésbé össze van foglalva benne a lényeg, vagy mondjuk heti 4 poszt is jó lenne, a hét közi eseményeket két naponta összefoglalva, a szombati (párbaj) napról pedig egy külön posztban tudósítva.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 07:29:00

Vagy mondjuk halló valaki ott az RTL-ben szóljatok már a műsor producerének, hogy különítsen el a költségvetésből, napi 10.000 ft-ot (havi 300000-t) a műsorfolyam végéig, vagy győzze meg erre az RTL marketing kommunikációs részlegét (illetve a konkrét összegről állapodjanak meg sixx-el, vagy Dzsudibí-vel, vagy bárkivel, aki ezt az oldalt ebben a kérdésben képviselheti) hogy legyen valami anyagi motivációja is a posztíróknak ebben a Covid miatti munkanélküli világban, mert jelenleg látható, hogy akadozik a gépezet a full társadalmi munkás konstrukcióban, de azt gondolom, hogy ez a VV szériákon keresztül jól bevált kísérő fórum hasznos szerepet játszik a műsor nézettségének fenntartásában/növelésében. Példának okáért, én kizárólag azért nézem, ezt az egyébként abszolút trash színvonalú műsort, hogy utána itt ezen a fórumon kibeszélhessem azt a hasonszőrű fórumtársaimmal.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 07:35:53

a kommentek alapján ismét egy csodálatos adáson vagyunk túl

Fu Szekh Li 2020.11.28. 07:40:48

@úgymond olvasó mmkk: Azt én még nem olvastam, de ez tegnap jött szembe, s gondoltam, örülnél neki:
www.facebook.com/watch/live/?v=388024752395140

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 07:41:52

@Fu Szekh Li: uuuu aaaaa uuuuuuuuuu! uuuuuu! kosziii

hereverő heverő 2020.11.28. 08:53:44

3016 komment? Szent csacsicsöcs.. én ezt nem olvasom vissza. Valaki léccilécci foglalja össze a tegnap esti történéseket!

Gia 2020.11.28. 09:04:55

@hereverő heverő: Hú,hát amire emlékszem:Digó nyúkált miközben Ginával és Amandával hemperegtek,ettől a kinti nője nem fog kék szemű derűs arcú lenni,ezért hallgatást kért a csajoktól,de későn,mert Gina már hamarabb beleordította a nappaliban Fru fülébe,és az egész villa hallotta.
Renátó ismételten bepróbálkozott Frunál,aki újfent elhajtotta.Reno valszeg ettől jött idegállapotba,lehomározta Gaben,aztán beszólt Virágnak,aki kapott az alkalmon és elkezdte hergelni.Jah,nem voltak józanok,pláne Renátó.A többiek csitították őket,közben súlyos szavak,sértések röpködtek,aztán Bálint felkapta és bevitte Virágot a nyugiszobába az édesen alvó Dani mellé.

Gia 2020.11.28. 09:05:57

Jav:lehomározta GabenT.

Gia 2020.11.28. 09:09:55

Utána a két párbajozó és csapata versenyzett egymással.A rappelős rímpárbajt a suttyók csapata(Dingo és falkája) nyerte,az ügyességit az intelligencsek.Utána Bálint felkérdezte Renátót,aki már picit bánta a storyt.Másnap reggel viszont nem bànta,nem kért elnézést,el lett intézve a szokásos "én ilyen vagyok" szlogennel.Az időbeli sorrend itt a vége felé nem biztos,álmos voltam.

Gia 2020.11.28. 09:13:19

Vót még olyan is,hogy Virág a mosókonyhában megbeszélte a dolgokat a legjobb barátnőjével Robival,meg másnap reggel Dani próbálta elsimítani a dolgokat a maga fura módján,de ezek kevésbé voltak fontosak.Egy a lényeg,Renátó most ne vegyen levegőt,mert benne van a szöaréban..

MmeChauchat 2020.11.28. 09:18:24

@VV Erőlegény: vájjá, kaptunk kommentárt, h @sixx má nem indexes illetékes elvtárs

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 09:18:52

a nap legnagyobb csalódása, amikor meglátod a spájzban a vodkás üveget, kinyitod, hogy szagmintát vegyél (szigorúan a szaglás ellenőrzése céljából), és megérzed, hogy bor van benne.. :(

MmeChauchat 2020.11.28. 09:23:09

ja, PPeti Pilinszkyvel jött, hogy olvassuk. (A hét vicce. Vagy az évszázadé.)

Itt van egy, van benne farkas, ház meg erőszak.

Pilinszky János: Fabula

Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,
a kőművesek simogatását,
de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszívű állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 09:28:38

@MmeChauchat: imadom Pilinszkyt, a kedvencem tole a Ne felj

Gia 2020.11.28. 09:31:19

@hereverő heverő: +Volt még egy játék,torzított szemüvegben kellett vv-s lapocskákat keresgélni az ápoltaknak és egyenlőre futott ki a dolog.
+Bálint megpiszkálta egy picit Mú és Merszi kapcsolatát.Csak barátok,persze..Merci el is odalgott sértetten,hogy eszébe juttaták a kinti Jocikáját.
+Amandának akkora sejhaja van,mint egy tanyasi lavór.Eztet is láttam,de lehet,hogy erről már tudtál. :-D

Gia 2020.11.28. 09:35:56

@hereverő heverő: +1 Ezt nem tudom akarod-e tudni,de Reno az iccaka kidobta a kis Vukkot. :-) Szerencsére gyorsan elkapták a képet. :-)
No azt hiszem elég részletes voltam.Ha bárki úgy érzi,hogy van hiányosság,akkor egészítsen ki.

2020.11.28. 09:40:26

Jó reggelt HV lakók. Ma sincs új poszt a nap alatt? :(

TMG 2020.11.28. 09:43:23

@ppupu: szerencsés vagy...

Gia 2020.11.28. 09:43:40

@Alice from madness: Még lehet,még korán van.Biblia meg este. :-)

MsIreneAdler 2020.11.28. 09:46:38

@hereverő heverő: Gia nagyon jól összefoglalta az eseményeket, így csak itt ott kiegészíteném.
Pl latolgattuk itt, hogy Gina Digó által történő ujjazása hogy a bánatban történhetett, mikor egyrészt szegény srác csak sokadik unszolásra mászott a két lány közé, másrészt úgy és olyan rövid ideig feküdtek ott, hogy roppant kicsavart módon és csupán pár másodpercig tarthatott a bagy aktus.
A másik fontos esemény, hogy Rencinek elmentek otthonról és 3 centiről Virág arcába ordibált. Ha Bálint nem intézkedik, szerintem a csalódottság, a pia és Virág herhelése így együtt egy hatalmas tockosba torkollott volna. Jah, azt is meglepődve konstatáltuk, hogy a többiek nem tettek semmit, néztek ki a fejükből kábé.
Volt még a két párbajozó mellett kampányoló csapatok rap vetélkedője. A villalakók viszont rosszul értelmezték a feladatot, és buzdítás helyett a másik fél alázását tűzték ki fő célnak. Bár ennél a szériánál azon sem lepődnék meg, ha konkrétan ez lett volna kiadva. Mindegy is, az alpáriaskodást természetesen Digó és sleppje nyerte.
A hang továbbra is szar, a konyhában csámcsogókat jobban lehet hallani kábé, mont a beszélgetőket. Peti viszont valami vidámság bogyót kaphatott, mert egész életteli volt.
Hát kábé ennyi.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 10:17:10

@MmeChauchat: sixx, nem Indexes valóban, de szerintem ez a hogyvolt blog sem Indexes, maximum az Index is adott neki felületet a blog részein, vagy néha átvett tőle egy-egy érdekesebbnek ítélt cikket/posztot, de a Hogyvolt blog régebben úgy tudom, hogy részben, vagy egészben sixx szellemi tulajdonában volt. Erre utal talán a pávördbáj Hogyvolt feliratozás is a blog fejlécében. Valójában nem tudom, hogy mi a helyzet, de jó lenne, ha vagy az önkéntes újságírójelöltek jelentkeznének Dzsudibínél, vagy az RTL motiválna anyagilag némileg, vagy ennek valamilyen kombinációja jönne létre. Egyébként még azt sem értem, hogy Dzsudibí miért dobta le a horgonyt egyik pillanatról a másikra és hagyta magára a blogot, legalább egy szolgálati közlemény szerű kommentet küldhetne arról, hogy mire számíthatunk, illetve, hogy számíthatunk-e egyáltalán további posztokra....?

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 10:33:57

@TMG: Mire gondolsz? Miért vgyok szerencsés? Mert amúgy az vagyok, csak hogy tudjam

Kosztarika 2020.11.28. 10:34:05

@VV Erőlegény:
Ugyanezt gondolom, főleg az utolsó mondataiddal nagyon egyetértek.
Mi, akik évek óta visszajárunk ide, ha többet nem is, annyit megérdemelnénk, hogy ideböffentsék, hogy b@sszunk egyedül, vagy "szoptyuk le a gondolataikat".
:(

Kosztarika 2020.11.28. 10:35:16

@ppupu: mer csülköt kapsz vacsorára az asszonytól. ;)

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 10:38:40

@Kosztarika: Mostan vettem egy kis sült erdélyi szalcsit a pijacon, mert diétázok. Ropogott a bőre, koviubival, meg macskapöcse paprikával ettem friss kenyérrel (de szigorúan teljes kiörlésűűvel, mert fő az egészségtudatosság).

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 10:39:27

@ppupu: mán megint kajáról beszél :)))))))))))))))))))))

Kosztarika 2020.11.28. 10:41:04

@úgymond olvasó mmkk: valamit kompenzál ;)

Sziasztok AMÚGY drágáim.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 10:41:50

@Kosztarika: nem is értem, miről beszélsz :))))))))) puszcsi!

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 10:43:34

@úgymond olvasó mmkk: Csak, hogy történjen valami.. A VV-t már körbejártuk ezerrel... Mi újat tudnánk még estig kihozni belőle? Viszont így mindenki láthassa, hogy mi itten amúgy milyen kiegyensúlyozottak vagyunk. Rendesen táplálkozunk, bár ha jól emlékszem Te tegnap nem figyeltél oda erre.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 10:44:52

@ppupu: akkor elmesélem, hogy a felmenőm vörösboros marhapörköltet gyárt a konyhában

Fu Szekh Li 2020.11.28. 10:45:10

@PYT: Azért itt egy perc körül eléggé dolgozik Digó keze a paplan alatt:
rtl.hu/rtl2/valovilag/belevalovilag/gina-tusolas-meztelen-maszturbalas

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 10:45:50

Amúgy, ja csókóltatom a triumphfoszi.. triumptrump. triu.... na szóval tudjátok.

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 10:46:25

@úgymond olvasó mmkk: Mert egy rendes embör... Így is kell azt szombat délelőtt.

Kosztarika 2020.11.28. 10:47:07

@ppupu:
@úgymond olvasó mmkk:

Még jó, hogy nekem nem kell fogyókúrázni mert arany a szívem, drótkötélből vannak az idegeit és acélos a jellemem, így nem lehetek könnyű.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 10:50:54

@ppupu: én azért el tudnék képzelni más elfoglaltságot is így szombat délelőttre, de hát az élet nem gyümölcstorta (ha az lenne, már megettem volna)

@Kosztarika: sose fogyóztam, meg is látszik rajtam rendesen.. de hát, ahogy mondod, arany szív, acélos jellem.. :))))))))))))))))))))

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 10:53:36

@Fu Szekh Li: Szerintem nem lehet látni, hogy dzsinabuti dolgozik magán, vagy Dinosaurus rajta... De valaki tutira dolgozik. Amúgy pont lesz@rom, Dzsibuti gusztustalan, Dinosaurus meg de pláne. Én nagy rajongója vagyok a női nemnek (a női igen meg mégjobban), de Dzsibuti még pucéran sem tudott felizgatni... és egy nagyon gáz. Dinosaurus vizenyős tekintetétől meg egyenesen kiver a víz.

Penimegamásik 2020.11.28. 10:54:43

@ppupu: pedig meg van róla gyozodve hogy olyan extra jo...

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 10:56:51

@hereverő heverő: Hali Heverő. Tényleg szólíthatlak Heverőnek, vagy Verőnek vagy a többit le sem merem írni tesó.

Fu Szekh Li 2020.11.28. 10:57:33

@ppupu: Én se nézem végig mégeccer, de úgy tűnt, hogy Digónak még a válla is rázkódik szkreccselés közben.

Fu Szekh Li 2020.11.28. 10:59:41

@ppupu: Nekem sült kolbász volt frissen reszelt tormával meg almapaprikával vírusölőnek.

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 11:01:20

@Fu Szekh Li: Rendes vagy, fő a dezinfekáció, mert onnan már csak egy lépés a higénikusság, hogy Frunak is megfeleljünk.

Gia 2020.11.28. 11:02:20

@Fu Szekh Li: Gina nem hazudott,volt ott egy kis kötökszövök.Izé,fürge ujjak.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.28. 11:05:31

az még kimaradt az öfitekből, ahogy dani magyarázza a riportban, hogy ő nem primitív, majd akkorát böfög, hogy bepárásodik a kamera.

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 11:05:52

@Penimegamásik: Igen, bár ezzel az ápoltak többsége így van, kivéve a komoly kisebbségi komplexussal küzdő Renátó, akinél mindez súlyosbítva a viszonzatlannal altesti vonzódással komoly FRUsztrációt okozott. :-)
Mostan láthatjuk, hogy milyen komoly gondokat okoz a szex hiánya. Bezzeg Dani! Virdzsi rendesen kiverte neki, Ő meg nyugodt, kiegyensúlyozott, jóízűeket böfög a riportszobába. Látják, élni tudni kell.

Penimegamásik 2020.11.28. 11:07:11

@ppupu: Renatoval kapcsolatban szerintem Robi mondta meg a tutit a mosókonyhában

2020.11.28. 11:08:44

@Fu Szekh Li: és sikerült újra megnéznem...elszomorodtam Gina félmeztelen látványától egy pillanatra.

Fu Szekh Li 2020.11.28. 11:12:39

@ppupu: anno Dennis volt még el így Fannikával. Igaz, ott több volt, mint kézimunka.

Kosztarika 2020.11.28. 11:12:59

Az is elhangzott VaGina és Amanda közötti suttogó beszélgetésben, hogy Disznószemű elővette a farkát a paplan alatt. Vajon milyen tervei voltak e között a két bányarém között, világosban, többedmagukkal egy szobában???

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 11:14:36

@Penimegamásik: Így van Renáta kiesett a szerepéből mivel őszintére itta magát és megszűnt a kontroll.

Fu Szekh Li 2020.11.28. 11:15:04

@Alice from madness: Nyak és derék közt elfogadható. Alatta és leginkább fölötte vannak problémák.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 11:15:59

@Kosztarika: messziről jött ember azt mond, amit akar

@ppupu: :DDDD

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 11:17:18

@Kosztarika: Hááát neki is komoly elvonási tünetei vannak. És ilyenkor már mindegy, hogy ki áll kézre vagy kik vannak ott. Az ösztönlények már csak így működnek.

2020.11.28. 11:21:21

@Fu Szekh Li: de az a baj, hogy csomagban jár az egész, nem válogathatod ki, hogy csak az a része legyen bent :D

Rugdoll 2020.11.28. 11:22:19

@Gia: meg akkora kiszítt tejeszacskós zsírcsecse, hogy azóta nem térek észhez

Fu Szekh Li 2020.11.28. 11:26:26

@Alice from madness: Persze, nem is akarnám kiválogatni :D De látod, Digó csak megpiszkálta. Milyen szép pár ők együtt :D

Rugdoll 2020.11.28. 11:28:27

@ミラ: a Gabika elemcseréjénél, amikor bement Virághoz és Danikához, akkor azok nem dugványoztak? Eléggé össze voltak kavarodva, és Virágon nem volt semmi alulról..

2020.11.28. 11:29:46

@Fu Szekh Li:
igen, esélyesek a királyi címre. Gino akinek a beköltözésekor adtak akkora adag lidocaint h azóta se tud tőle beszélni, épp csak a nyála nem csorog (mondjuk ez a befolyásoltság magyarázat lenne a párkák iránti vonzódásához), meg Gina aki alapjáraton egy erőteljes Bazdmeg édesanyámmal köszönt be első nap :D

Tegnap éjjel még félálomban eszembejutott hogy Digó vajon azért Digó mert Cigó néven necc lett volna futtatni?

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 11:33:10

@Alice from madness: Lehet, amúgy érdekes lenne, hogy ilyen szempontból milyen az arány... vagy gáz vagyok ezzel az ötlettel. Csak mer ebben az évadban nincs afroeurópaink... Meg jut eszembe, volt már valami távolkeleti ápolt az eddigi vellákban? kinai, vietnámi, thai vagy egyéb??

Gia 2020.11.28. 11:34:28

@Rugdoll: Van tőgy rendesen. :-)))

MmeChauchat 2020.11.28. 11:35:28

@VV Erőlegény: EKG és EEG - btw
tényleg furi ez a nagy hallgatás

Gia 2020.11.28. 11:35:55

Renátónak küldeném Rúzsa Magditól a "Szeretni,akit nem lehet" című számot. :-)

Penimegamásik 2020.11.28. 11:36:01

@Alice from madness: olaszos nevet diktált be a jelentkezésnél

Gia 2020.11.28. 11:37:36

@Alice from madness: Aszonta azír Digó,mert olasz.Én semmilyen olaszosságot nem vélek benne felfedezni.Akkó én Puertoricói vagyok.

MmeChauchat 2020.11.28. 11:37:54

@ppupu: vagy vki, aki nem beszéli a magyart (mmint ezek se), csak hogy külföldiül vartyogna

2020.11.28. 11:38:36

Győzőnk is olasz .... meg egész borsod :D

Gia 2020.11.28. 11:38:41

@Penimegamásik: Visszaszívom amit írtam.Fffff..

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.28. 11:40:05

@Rugdoll: á, a felvételek alapján dani annyira kész volt, hogy egy normális erekciót se lett volna képes összehozni, nemhogy betalálni bárhova.

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 11:42:17

Szerintem Ivánt, az ukrán hitel managert kéne beküldeni villába. Sztem pillanatok alatt mindenki a helyére kerülne :-))))

Penimegamásik 2020.11.28. 11:42:18

@Gia: vmi Daniela Piacantelli...

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 11:42:52

@Alice from madness: szerintem a hozé ármándó inkább spanyolos, mint olaszos, de majd megkérdezem a Mariastimferfrasszén, ahova járni szokott

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 11:43:58

Az őszinte romantikus hallgatag srácból kijött az igazi énje, csak inni kell neki adni, máris kiderül milyen ember Renáta.
A vérét nem hazudtolta meg, simán kinézem belőle hogy ütött már meg nőt ittasan.
Vannak csendes részegek, vannak vidám részegek, és vannak mindenkibe bele kötő részegek, Renáta az utóbbi, díjaznám hogy a kövi párbajon őt pakolják meg jelekkel és kiviszi virágot , aki meg kinthagyja 80%-al.
Eléggé szánalmas hogy 1 hét alatt borul a taktikája, mert képtelen hozni azt a karaktert akit elképzelt magának, Renáta és Dingó egy szinten van nálam.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 11:46:34

@Gia:
Én pedig Bikinitől a Megüssem, vagy ne üssem, azon tűnődtemet :)

2020.11.28. 11:51:19

@ミラ: m inden évadra jut egy külföldről ideszármazott honfitársunk ezekszerint :) Aurélio, Kristofel vagy Kristofer vagy mivolt az, stb.

@ppupu: emlékeim egyik valóságsóban sem volt. szerintem nekik nem fér bele a kultúrális hagyományaikba. csak az ilyen olaszos temperamentumú népeknek.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.28. 11:53:34

@Alice from madness: annak idején volt BB renátó is, aki szintén olasz.

csodalámpa 2020.11.28. 11:59:05

@Penimegamásik: EKG. Amúgy Renátó jelleme pont összhangban van a mostani puhos külsejével.

Rugdoll 2020.11.28. 12:04:49

Azért döbbenet volt Rencsi. Hogy Virágot bárki megbaszhatta volna az első nap, még ő a dagadt gané is. És a többiek hallgatták szépen. Róbert arcáról lerítt, hogy szerinte sem oké, amit lát és hall, de nem állt kebelbarátnője mellé. Bálint tökös gyerek volt, hogy beleállt és másnap is kiállt azért, hogy rohadt gáz volt, amit Rencsike nyomatott. Költői kérdésem, hogy ha ő nem ütött még meg nőt, akkor Virágot hogy is gondolta az intenzívre juttatni? Szemmel veréssel? Azt nem sejtettem, hogy annyi esze sincsen, hogy másnap térden csússzon és visszatérve eleve kitalált szerepéhez, bocsánatért esedezzen. Fasza kis széria ez, ahol a 2.héten már majdnem verés/verekedés van, de volt már nem 1x megfélemlítés/fenyegetés és bullying, verbális alázás. Az meg a világ vicce, ahol a csajok olyanokat mondnak, hogy ha Bálint jön vissza, akkor úgy lealázzák, hogy sírva megy majd ki innen. Csókolom, ez itt nem a 3.általános.. áhh, vagy értelmi szintre mégis csak!

Rugdoll 2020.11.28. 12:05:57

@Alice from madness: valóban nem volt még vágott szemű játékos nálunk. Shadi volt még aki ilyen arabis gyerek volt.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 12:13:41

@Rugdoll:
Ezt pofázom mióta, Robi ás Gábor konfliktus kerülők, ülnek mint szar a fűben és csak kummognak.
Legyen már egy kvízkérdés hogy ki a legtujább, és azt küldjék haza a vérbe.

2020.11.28. 12:19:23

@Rugdoll: Szerintem Lumberjack visszajön és szépen egyenként fogják pszichésen szétcincálni a kis labilisokat. Már a kiválasztás után látszott Amanda fején amikor beszélgettek, hogy érti hogy itt ővele most történik valami, csak nem tudja mi. Nem véletlenül nem szeretik a társaságát, félnek tőle, csak ők sem tudják megmondani miért. De pontosan ezért, mert Bálitn 4 elejtett mondatból megkavarja a szart, miközben látszólag "jóindulatúan" viselkedik. Lsd tegnapi Merci és Móh szitu :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 12:21:55

@Alice from madness: Azért a casting szempontjából tényleg válogathattak volna jobb lány eresztést a VV10-re. Testileg egyedül Fru van ott a szeren, de fejben ő is elég gyenge kívül belül. Azért az ultragáz, ha a fiúk többsége még a villában sem fanyarodik rá egyikre sem, akkor sem ha félmeztelenül flangál előtte. Gina, Amanda, és Vivi hiába vetkőznek, ha ezzel sem hozzák lázba még a serdülő fiúkat sem a képernyő előtt. Tegnap a VV-ben Győző felhívta a VV7-es Dennist ( a megboldogult Fanni villa pasiját), meg valami Lacikát (ő rá nem emlékszem), és megkérdezte tőlük, hogy melyik csaj jön be nekik. Mindketten azt válaszolták, hogy konkrétan egyik sem...

Kosztarika 2020.11.28. 12:23:03

@Rugdoll: azt meg kurva gyorsan elfelejtette Reni (is) hogy VaGina mit művelt vele jakuzziban, vagy tegnapelőtt Robi ölében a barinőjével, tegnap meg Digóval. Csak az fáj neki, hogy Virdzsi és Dani...
Ki is a ribanc???

2020.11.28. 12:26:18

@VV Erőlegény: én mondjuk sem nem a jányok sem nem a fiúk esztétikája miatt néztem soha (bár Rencsi testéről, Fru fejéről, Villanya seggéről és bizony Gina csöcseiről is le bírnék mondani :D ), szeretem az emberi játszmákat. mondjuk ilyesmi tudatosan talán Attila óta nem történt bent...én bízom idén abban, hogy majd ha más nem akkor Bálint alakít ezen a téren.

2020.11.28. 12:26:59

@Kosztarika: az ilyen csávóknak előbb utóbb minden nő, akit nem sikerült karórakapni :D

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 12:27:08

@Alice from madness: Szerintem ezt a Digó nevet a Daniele-ből és a gigolo-ból gyúrták össze. Szerintem sanszos, hogyha valaki tudná hogy merre kell keresni az ő hirdetését is elő is lehetne még varázsolni Google catch-ből :D
De legalább rá már nem kell több karakterleütést elpazarolni mert ma úgyis hazaeszi a fene :P

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 12:31:56

@Alice from madness: Én sem a nyálcsorgatás, és a monitor előtti recskázás miatt mondom, de egy-két szerelmi vonal, de legalább is versenyző villarománc, szerelmi hármas, négyes, meg cat illetve dog fight valamelyik jobb csajért, vagy hím példányért, mégis csak érdekesebbé tehetné a játékot, nem...? Itt meg kialakult egy-két párocska, és kész, a többiek meg gubbasztanak egymás mellett. Bálint konkrétan elmondta, hogy egy hét alatt nem volt még merevedése, mert nem érte inger, illetve a stressz...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.28. 12:32:38

@LaciHogyVoltol: a digó egy elterjedt megnevezése az olaszoknak, nem kellett összegyúrni semmit. a "dico" szóból jön, ami magyarul azt jelenti, hogy "mondom", ahogy az olaszok sokat mondogatják, hogy dico, dico...

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 12:36:02

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Elolvastam... Szerintem ez egy másik műsor stábja lehet :-DD

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 12:38:06

@VV Erőlegény: Alakra Merci nem lenne rossz, de ezzel a sok ízléstelen tetkóval meg percinggel már most úgy néz ki, mint akit nagyon meggyötört az élet, pedig ez valószínűleg még nincs így.
Virág se lenne csúnya, nekem a lábai tetszenek, (meg nálam előny ha egy lány úgy fel tud venni egy crop-top-ot, hogy sehol nem hurkásodik be tőle) de tény, hogy elől-hátul lapos. Fruzsinak tényleg jó teste lenne, de ő ihlette az angol "but her face!" felkiáltást...a többi tényleg a kritikán aluli kategóriát súrolja, de lányokból nem is tudom volt-e vállalható külsejű lány a Villa közelében a VV6-os Zsófi óta, aki 7 eseménytelen nap után szimpátia szavazás kereteiben búcsúzott a villától. Szerintem akkor kapcsoltak a szereik, hogy eyecandy-re a nézőknél nem nagyon van igény...

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 12:41:54

Renáta meg tipikus esete, hogy féltékenységből kurvázik. Ha kapafogú Fru csipesz nélkül hajlandó lenne a peckéhez nyúlni (már ha megtalálná a zsírréteg alatt) akkor már rég kicsapatta volna vele, erre meg ő kéri számon, hogy a nyugtszoba magányában, takaró alatt csinált-e valamit Virág Danial vagy nem...ez mint tegnap is írtam tényleg azt a nosztalgikus időszakot idézi belőlem giniből amikor osztályon belül a csúnya lányok ezerrel fújtak azokra a szép lányokra akiknek volt barátja, még akkor is ha az a lány amúgy kedves volt hozzájuk...annak akit senki bottal se piszkálna meg mindig könnyű az erkölcs-csősz szerepében tetszelegnie...

2020.11.28. 12:42:42

@ppupu: EKG

@VV Erőlegény: dehát látod hogy az osztonlények (Renike pl) versenytárs nélkül is hajtanak :D

Amugy kövezzetek meg és vessetek a Villanyóék elé, de szerintem Virág és Dani a saját abnormális kis hozzáállásával kifejezetten a villatörténelem egyik legcukibb párja, mert pont a tirpák nyersségük miatt őszinte a dolog, csak egyiket se tanították meg gyerekkorában valószínüleg, hogyan is kéne érzelmet nyilvánítani.

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 12:47:46

Ahogy meg a részeg Renáta a könyvespolcra támaszkodva nézte, hogy kibe köthet bele és megtalálta a szerencsétlent Gabent (tovább is sértegette volna ha Virág nem védi be), tipikus példája az agresszív, primitív cigánynak, aki bármely nyit téren csak várja, hogy valakibe beleköthessen...szégyen, hogy TV-ben mutogatják, remélem következő párbajon elhullik.

Az meg szintén az ő szegénységi bizonyítványuk, hogy még mindig azt olvassák Virág fejére, hogy lila kendő nélkül most ő menne párbajozni...azért azt elfelejtik, hogy lila kendőt nem a 5x5 méteres kiskertjükben találta, hanem közönségszavazással utalták ki nekik (ők azt sem tudják, hogy elég nyakatekerten volt megfogalmazva a kérdés, de szerintem ha ergó arra kérdeznek, hogy ki kapja a zöldet, akkor is őt szavazták volna meg a bully-ing incident után, maximum nem ilyen toronymagasan). Kíváncsi vagyok-e átértékelik-e a következő kiválasztásig a helyzetet annyira, hogy még mindig ilyen bátran megpakolják Virágot vagy sem...de arra is kíváncsi vagyok Virág melyik kérelmet érzi mélyebbnek: Fru vagy Renátó ekézését...szerintem benne amúgy lenne annyi spiritusz, hogy nem félne olyat választani akit ő "erősnek" tart.

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 12:49:18

@Alice from madness: Ha lefejtjük a Dani és Virág kapcsolatáról az általános társadalmi megszokásokat, (most a társadalom normálisabb felére gondoljunk) és eltekintünk az érzelmi siváráságuktól, akkor pont azt látjuk mikor egy rozsomák pár ismerkedik. De amúgy ja... még igazad is lehet

Rugdoll 2020.11.28. 12:50:42

@szociál: én meg azt hiányolom, amikor szarkavarásnak bejátszottak egy-egy videót nekik egy-két régi szériában, hogy ki kire mit mondott, vagy mit csinált, amit a többiek nem tudnak. Ó, mi lenne itt..

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 12:51:19

@Alice from madness: EKG a Danis-Virágos résszel...

Virág egy ribanc, de legalább nem gonosz, mindig kiáll magáért és a többi ok nélkül basztatott társáért (pl.: Gábor tegnap este). És azokkal is tud jó fej lenni, akik nem azok vele (pl.: tegnapi belevalóban Amanda és Gina)

Dani pedig egy nagy tulok, de a maga módján most megvédte Virág becsületét. Megmondta Renátának, hogy gáz amit csinál, a kézimunka szakkörüket meg hagyja meg a kettejük magánügyének. Szebben is meg lehetett volna fogalmazni a mondanivalóját, de ebben a helyzetben ezt az üzenetet kellett továbbítani, az elvitathatatlan...

Rugdoll 2020.11.28. 12:53:06

@Alice from madness: tuti hogy B.megy vissza. Nagy hozzáadott értéke a műsorhoz Dijégónak nincsen, az szól nagyobbat, ha Bálintost pattintják vissza. Szóval a nagy nők kezdhetik bekérni a Révai nagylexikont, hogy felzárkózhassanak, mire visszatér, hogy mia csuda is történikkörülöttük és ővelük.

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 12:53:34

@Rugdoll: Ezek a bejátszások most üdvözölendőek lennének, de régen én pont azért nem szerettem őket, mert a taktikus játékosokat lőtték lábon velük és ezért tudott elhatalmasodni a "szívből kell játszani" kampány...ez kb. a Való Világ Fidesz/KDNP-féle álkeresztény lépfenéje...

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 12:53:52

@úgymond olvasó mmkk: mert az olyan cuki bújós kis állat... bármikor letépi az arcodat :)))

Rugdoll 2020.11.28. 12:55:30

@Kosztarika: áá, hát a fekete szabolcsi amazon az nem ribanc. annak csak a vére moccant meg, az a.l.a.p. Reni észre sem veszi, mivel az ilyes viselkedéshez van szokva ;)

2020.11.28. 12:55:30

@ppupu: nemtudom, rozsomákos valóságsót még nem láttam :( de ez a két szerencsétlen látszik, hogy nem a kamerának játszik, mármint kettejükről.
Moha meg az Egérlány is aranyos lehetne de ront némileg a képen utóbbi kinti "kapcsolata" amit hangoztat is és az, hogy előbbi meg ezt a 0. naptól felhívás keringőre-ként értelmezte. Szerintem ha mindkettő bennmarad egy dugás utáni bűntudatból lesz itt még egymás anyukájának emlegetése köztük.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 12:58:09

@ppupu: olyan cuki, hogy belehaloooook :)

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 13:02:52

@úgymond olvasó mmkk: Mármint a rozsomák vagy a kis szerelmespárunk?

Rugdoll 2020.11.28. 13:03:04

@LaciHogyVoltol: anno én sem szerettem, pont azért ahogyna mondod. most viszont, mivel 5 évad óta agyhalottakkal van a Vella feltöltve, egy-két ilyen kanyarral csodás kis borulásokat lehetne előidézni.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 13:05:35

@ppupu: természetesen a rozsomákra gondoltam :)

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 13:05:45

@Alice from madness: Egérlány már annyira egyszerű, hogy amíg Bálint rá nem világított, hogy barátja esetleg látja a TV-ben el is felejtkezett róla.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 13:11:52

@ppupu:

Lehet a villában még ilyen cuki a hangja Mercikének, de amint kiteszi a lábát a villából átmegy Szabó Győzőbe :P

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 13:12:30

@Rugdoll:
Még nagyon az elején vagyunk, meg nem az összes VV-ben mutogattak terhelő videókat.

2020.11.28. 13:16:32

@szociál: :DDDDD kifújja a héliumot és kiderül, hogy igazából erőteljes 50-es, dohányos férfiorgánuma van

2020.11.28. 13:21:15

Nagymuter most mondta megint, hogy milyen szemét az RTL, hogy nem ismétli napközben a VV-t, mert szeretné nézni.
Én azért titkon örülök neki, hogy nem nézi...

Rugdoll 2020.11.28. 13:22:38

@szociál: tudom-tudom. csak eszembe jutott. pláne tegnap este, amikor a mai betekintőt mutatták, hoyg verést ígér Dijégó Bálintnak, amiért az ujjazást megemlítette, meg a nőjét. Most ez a baltaarcú tényleg azt gondolta, hogy ezt nem adják majd le a tv-ben, ha ilyen történik? De azért a szabolcsi asszony is lapul, mint szar a fűben, hogy ő 2 perccel az esemény után tele visította vele a villát. Nem nagyon maradhatott ez semmiképpen sem titokban. De aranyos elképzelés, hogyha nem beszélünk róla, akkor kint a nőd nem is látta :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 13:24:43

@Rugdoll: úgy viselkednek (egyem azt az egybites agyukat), mintha nem fognák fel, hogy egy tvműsorban vannak

fingcsavar 2020.11.28. 13:25:40

@LaciHogyVoltol: szerintem meg a castingos félreértette,amikor nagy büszkén mondta a csávó,hogy én cigó vagyok,és digóként írták fel a nevét

Kosztarika 2020.11.28. 13:31:24

KEDVES HOGYVOLT ÍRÓK!

Mi, akik évek óta visszajárunk ide, ha többet nem is, annyit megérdemelnénk, hogy ideböffentsék, hogy b@sszunk egyedül, vagy "szoptyuk le a gondolataikat".
:(

(2 óránként kiteszem, előbb-utóbb csak észreveszik.)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 13:32:26

@Kosztarika: na de kérem, ilyen perverz gondolatokat.. nahát..

Kosztarika 2020.11.28. 13:37:33

@úgymond olvasó mmkk: először is idéztem. Másodszor, hátha ezt a hangnemet értik ;)
Harmadszor, igazam van, vagy igazam van??

2020.11.28. 13:39:54

@Rugdoll: nem tudom mikor nézett utoljára VV-t, de akkor még szerintem főműsoridőben ment, sípolva, blőrözve...

egyébként tényleg hatalmas arc, 78 éves de élénkebb volt a szociális élete c.e. mint nekem (mondjuk ez nem kihívás), nem sír nonstop, hogy mennyi a farhát, nincs "ezekamaifiatalok" sőt inkább "ezekavénemeberek" van :D nincs baja pl a melegekkel sem meg úgy általában a világgal sem. a covid kicsit megrottyantotta szegénykémet, úgyhogy most pár hetet nála töltök, hála égnek bárhonnan tudok dolgozni meg tanulni és közben élvezem a fiatalos világlátását :)

de azért a VV-től igyekszem távoltartani, részben a saját érdekében, részben azért mert kicsit szégyellem előtte :D

Kosztarika 2020.11.28. 13:42:30

@Alice from madness:
A következő az lesz, hogy regisztrál ide. ;) Szeretettel várjuk és jó egészséget kivánunk neki!

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 13:43:55

@Kosztarika: igenis, vettem, értettem :D furcsállom egyébként én is, de hát.. majd lesz valami..

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 13:53:40

@Alice from madness: Én azért nagyon kíváncsi lennék miket mondana nagymamád az eddigiekre.

Rugdoll 2020.11.28. 13:58:30

@Alice from madness: hát akármikor is nézett ilyet, akkor azért van róla fogalma, hogy nem a lánynevelde legfrissebben végzett bakfisainak csetléseit és botlásait követhetjük nyomon, semmint az ifjonti tűzben égő kiskadétokét :D

mindenesetre meg tudom érteni, hogy nem szeretnéd, hogy ezt nézegesse. az enyém 90 éves lesz hétfőn, és a Szulejmán-Paula és Paulina- Barátok közt háromszögben mozog, ami épp elég felháborodásra és zsörtölődésre ad neki okot.

2020.11.28. 13:58:55

@ppupu: majd ha legyőzöm a szekunder és a néha jelentkező saját szégyent amit érzek a VV-zés miatt, megmutatok neki egy részt :D (valószínűleg soha...)

@Kosztarika: sajnos a technikának nagy ellensége, ittvan neki a net, az asztali gép, színes szagos leírás hozzá, de inkább barátnőzik meg kapirgál a kertben. okostelefonja van, mert a család szanaszét él a világban, ugyhogy messengeren tud hívni és hívást fogadni a drágám :)
aztán lehet ez csak álca és titokban valamelyik ős HV-s hozzászóló Ő, minden más csak álca :D

Rugdoll 2020.11.28. 13:59:11

@ppupu: jujj. arra én is. és igen, regelhetne is és nem hogyvoltot írna, csak a kommentejeit falnám <3

Fu Szekh Li 2020.11.28. 14:00:52

@Alice from madness: Rtlmost-on bármikor megnézheti 5 napon belül.

2020.11.28. 14:01:08

@Rugdoll: azért maminál játszik a Farm VIP, Konyhafőnök, Balázs és Anikó show ismétlések, éneklős akármik, sorozatot azthiszem nemnagyon néz mostanában.

2020.11.28. 14:01:53

Majd ha hazakeveredik átadom neki hogy a hv kommentszekció látatlanban nagy rajongója :D

Rugdoll 2020.11.28. 14:03:03

@Alice from madness: szerintem ezek teljesen vállalható cuccok egy nagyinak. <3

2020.11.28. 14:09:18

@Rugdoll: hogyne, szerintem is, ha már szegénykém nemnagyon tud sehova menni most a vírus miatt, legalább ennyi legyen. de félek ha a mostani VV-be belenéz, nagyot csalódik bennem :D persze nyilván tudja, hogy nem atomfizikusok játszanak, de mégiscsak más full cenzúra nélkül, mint amikor még 8-kor vagy 9-kor ment az RTL-en kivagdosva, sípolva, kitakarva. néha még én is pirulok :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 14:20:22

@Rugdoll: az enyém snookert néz, meg konyhafőnököt, meg forma 1-et :DD

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 14:22:18

@Alice from madness: Azért ha Anikó showt néz akkor már nincs messze a VV-től.

Rugdoll 2020.11.28. 14:24:24

@úgymond olvasó mmkk: mekkora király mamik vannak itt kérem! most már igényelném tényleg, hogy valamelyik HV-ozzon <3

Rugdoll 2020.11.28. 14:25:51

@Alice from madness: én mondjuk 3 diplomás első generációs értelmiségi vagyok, és nem szégyellem, hogy trasht nézek :D lehet rajtam is dolgozna egy pszichológus csoport néhány félévet ;)

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 14:28:03

@Rugdoll: Majd szólók anyámnak. 75 éves... egésznap facebook, insta... . Csalási csomagban van, így órákat csacsogunk vele telón... néha még én is elpirulok.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 14:28:13

@Rugdoll: a barátok közt átkerült este 11 utánra, áldassék kolozsi úr, így az már kimarad :)))))

Rugdoll 2020.11.28. 14:30:03

@úgymond olvasó mmkk: :) sajnos van délután is. 11 után már csak az ismétlés

2020.11.28. 14:31:19

@Rugdoll: előtte szégyellem :D barátnőmet múltkor iszogatás közben rávettem, hogy nézze meg velem az első 5 részt, na azóta nézi Ő is :D de előtte nem cink, benne nincs rólam egy okos, kedves, aranyos lány képe :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 14:33:07

@Rugdoll: "véletlenül" olyankor kell kimennie a kutyának a dolgára ;) :DDDD

Rugdoll 2020.11.28. 14:35:56

@Alice from madness: mondjuk ilyen szupernagyi előtt lehet én is gáznak érezném magam ilyen műsorokkal :D

2020.11.28. 14:51:25

@Rugdoll: hát na. van ilyen. de csak előtte, senki más előtt :D azt szoktam mondani hogy van az a szint ami felett legálisan élvezheti az ember a trasht :D

2020.11.28. 14:53:40

Mondjuk egy 65+-os VV edition szerintem nézettségi csúcs lenne.

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 14:56:45

Verőfényes szép napot kívánok a kollektív csapatnak (VV "nem engedném seggbe" Amanda szókapcsolatát idézve).

Most, hogy kinn voltunk labdázni a kutyussal, felfrissült az agyvelőm, és előgyött a jogászkodás. És az jutott eszembe, hogy Diégó barátunk fenyegetőzése Rumcájsz irányában vélhetően kimerítette a zaklatás második fordulatát, ami két évig terjedő szabadságvesztéssel kínálható meg. Csak mondom.

Persze azon el lehet vitázni, hogy a "megütéssel" való fenyegetés az súlyos testi sértéssel való fenyegetésnek minősül-e. Mert a könnyűvel való fenyegetésnél még nem valósul meg zaklatás. Érgyekes dolgok ezek.

Renáta "intenzívre kerülsz", illetőleg "leszakad a fejed" társalgási fordulatai nem éppen könnyű testi sértést irányoztak elő. Itt pedig a megfogalmazáson lehetne vitatkozni, hogy valóban megfenyegette-e Virdzsíniát. Szóval rezeg a léc mindkét esetben.

2020.11.28. 14:57:11

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Majd 30 év múlva be lehet rántani az előző szériák győzteseit egy ilyen éhezők viadalára :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 15:01:42

@Nátha ellen bálna: verőfényes? hol élsz te, ausztráliában? :P

Rugdoll 2020.11.28. 15:01:53

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ott recepteket és horgolási mintákat cserélgetnének és olvasó kört szerveznének? ;)

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 15:02:05

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Nem tudom elképzelni...ahogy a sok mami egymást eltiporva próbálja átvenni a felügyeletet a főzés felett, míg a papik egymás hegyén-hátán ülnek a szaunában azon merengve régen mennyivel jobb volt minden. Plusz milyen feladatokat tudnának megcsinálni? Reggel mindenki kap egy Espresso kávét aztán versenyezhetnek a járókerettel a két WC-ig?

Rugdoll 2020.11.28. 15:03:37

@Alice from madness: jujj, igen-igen-igen. én mellette vagyok teljes mellszélességgel :)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 15:07:40

@Nátha ellen bálna: és ha valaki azon kívánságát foganatosítja szóban a kedvetlen ismerőse felé, amely szerint jobban örült volna, ha a kedvetlen ismerős kedves édesapja a nemi érintkezés folyamata során keletkett testnedveit a kedvetlen ismerős kedves édesanyja uterusza helyett a kedvetlen ismerős kedves édesanyja gigájába helyezte volna a születése előtt cirka 9 hónappal, az kimeríti a becsületsértés fogalmát?

2020.11.28. 15:09:42

@LaciHogyVoltol: nekem mondjuk a 65+ VaGina csöcsmutogatása villant be elsőre, dehát kinek mi :D Aurelió helikopáterezése is érdekes lenne :D

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 15:12:12

Én már egy All-Star évadot néznék meg és most a korona idején adta volna a magát, hiszen nem kellett volna hozzá külön castingolni...

Akiket én úgy gondolom, hogy rá lehetne beszélni, lévén elég sok TV műsorban megfordultak és a saját évadjaikban az érdekesebbek közé tartoztak (nyertesek nem játszanak):

VV1: Oki
VV2: Anikó
VV3: Ágica, Leó, Anett (bár ő elég semmilyen volt már akkor is, de utána elég jót futott a médiában)
VV4: Szandika, Éva, Béci
VV5: nem tudom, ezt a szériát nem néztem
VV6: SIMON (redemption arc), esetleg Viki, de út nagyon utáltam
VV7: na ezt sem néztem
VV8: esetleg Dina a suttyó paraszt faktor miatt, de innen senki nem hiányozna az All-Stars-ba
VV9: Roli, Hunor (csak mert eddig több volt a csaj)

2020.11.28. 15:14:56

@Rugdoll: Lehetne csirke far-hát partit rendezni Éva vermuttal.

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 15:15:48

@úgymond olvasó mmkk: :D Ilyen választékosan, kérem szépen!

Ha nem nagy nyilvánosság előtt említette ezeket a kedves szavakat, akkor nincs becsületsértés. Rágalmazás lehet, de csak akkor, ha legalább egy harmadik személy is jelen volt. Vagy a kedvetlen ösmerős ott se vót, de egy másik személy igen.

2020.11.28. 15:25:38

@Nátha ellen bálna: a tv néző közönség nem elég nagy nyilvánosság? :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 15:27:34

@Nátha ellen bálna: tanultam lyogot, tecciktudni. műkedvelő lyogász volNÁK

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 15:28:08

@Alice from madness: De, elég nagy! :) Ja, mert ez is a vellában történt? Lemaradtam róla. Ki mondotta kinek?

argo001 2020.11.28. 15:31:10

Na most tudom bepótolni a tegnapi részt, Renátó ügyes volt. Ennyire bántja, hogy nem fogja megdönteni az agyhalott Frut?

2020.11.28. 15:34:39

@Nátha ellen bálna: ja el vagyok tájolódva mint egyszeri villalakó az erőviszonyokkal kapcsolatban, most olvastam vissza, nem, nemtudok róla, hogy a villában történ. de ott ennél cifrábbak hangzanak el :D

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 15:35:26

@Alice from madness: Ha a vellában hangzott el, akkó' aztat mondanám, hogy becsületsértés, mert ez inkább a becsület csorbítására alkalmatos kifejezés használata. A rágalmazás tényállítás/híresztelés, vagy tényre közvetlenül utaló kifejezés használata vóna.

V Lovegood 2020.11.28. 15:37:53

"Még jó,h törp papa észnél van. A kis Dulifuli majdnem lezavart egyet Törppillának"

Valaki facebookon a tegnapi afférról :D a Törpapa becenév valami zseniális, kívülről-belülről

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 15:39:32

@Alice from madness: mint egyszeri villalakó az erőviszonyokkal :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 15:42:18

nem hangzott el a vellában az előbb elemzett jókívánság, csupán elemezni kívántam egy nagyon életszerű helyzetet. geco.

csodalámpa 2020.11.28. 15:56:51

@úgymond olvasó mmkk: Ahh, most elmorzsoltam egy könnycseppet, nagymamám már 16 éve nincs velünk, ő nagy F1 néző volt és mindig Schumachernek drukkolt. Imádtam nézni és hallgatni, ahogy nézte és kommentálta a közvetítéseket. :) :( S mindig lecseszett, hogy miért akkor jöttök, amikor F1 van. Simán kint hagyott minket a konyhában ilyenkor :D :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 16:02:53

@csodalámpa: az enyém uncsinak találta Schumachert, sokáig nem is volt kedvence, most Ricciardonak szurkol :D

2020.11.28. 16:08:00

@úgymond olvasó mmkk: na azert vannak itt meg vagany mamak ugylatom :)

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 16:49:50

@TMG: Azt ennyi év után már nem fogom tudni visszaidézni pontosan, de a lényeg, hogy az online közvetítések javarészt miatta lettek lekapcsolva, mert kényes infókat kezdett beleordítani az éjszakába.

@VV Erőlegény: Igen azt, tök jó lenne tudni, hogy mi a helyzet, szerintem mindannyian megértenénk ha nem lenne több poszt, vagy jelenleg nem lenne, esetleg csak szórványosan, de az infó hiánya olyan nem is tudom, szomorú.

@Rugdoll: EKG, bár azt csak halkan teszem hozzá, hogy Virág helyében én is hergeltem volna, hátha tettlegességig fajul és akkor "egyel kevesebb" az ellenfél [ami nem igaz, mert úgyis küldtek volna helyettesítőt].

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Ezt minden évadban megcsinálják, csak eddig ez a legelső beköltöző részben volt benne vagy első BV-ben. Annak meg külön gratulálok a Blikknél aki nem volt képes elforgatni egy képet és ezt így kiadták. xDDD

,,nem ért egyet azokkal a kommentelőkkel, akik szerint a műsor a trash tartalom felé haladna." Valóban nem tart arrafelé, már szériák óta ott van :D

@LaciHogyVoltol: A 6-ban a Zsófis dolog pont fordítva volt, Alexa A Bojlertestű lett kizavarva és az ő helyére jött Zsófi, aki elég sokáig bent volt. Bár szerintem ő sem volt szebb, mint bármelyik egyszeri VV lakó. [Én is csak a Google miatt tudom, mert néha a régebbi szériák lakóira rá kell keresnem, annyira nem tudom már, hogy ki kicsoda volt.]

De várjatok már, Digó nem azt mondtam, hogy csajt ["feleséget"] jön keresni ide? Akkor milyen kinti nőről van szó?

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 16:54:48

@Post Modern Prometheus: Bocsi tényleg, már keverem az évadokat, VV8-ban volt az a Zsófi, akire én gondoltam...

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 16:55:55

@Post Modern Prometheus: Azt mondta, hogy feleséget keres, azt nem mondta hanyadikat :D

Penimegamásik 2020.11.28. 16:57:44

@LaciHogyVoltol: érdekes én arra a csajra nem is emlékeztem..

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 17:01:54

@Nátha ellen bálna:

Renáta és Dinka is szerepelni fog a körözési listán néhány éven belül.
Dinka drogfutárkodni fog, Renike meg családonbelüli erőszak miatt kerül a hűvösre.
Esetleg Dinkánál a csoportosan felfegyverkezve elkövetett huliganizmus ténye is fenn foroghat :)

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 17:06:25

@LaciHogyVoltol: Nem akartam beleokoskodni, csak nem csekkolt ki a VV6 Zsófi valahogy :D de most már látom kire gondoltál, Merci2-vel kezet foghatnának.
Oh ez valóban igaz, nem számszerűsítette őket :D

Cérnahuszár 2020.11.28. 17:08:22

üdv mindenkinek, hánykor kezdődik most az őület? lusta vagyok teletexet nézni

Penimegamásik 2020.11.28. 17:08:24

@LaciHogyVoltol: én arra emlékszem, hogy a széplányok a másik széplányra fújtak, aki szerintük nem is szép, mert nem volt megcsinálva a szemöldöke, körme, stb....és ez mégis hogy tetszhet a fiuknak...na igen mást értenek a nők a szépen mint a férfiak..

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 17:21:20

@szociál: A Dinka az melyik? A Dani vagy a Digó? :)

Érdekes egyébiránt, a kisfilmje szinte csak arról szólt Diégónak, hogy ő mennyire más, mint a külseje. Aztán meg közben meg pont olyan.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 17:27:28

@Nátha ellen bálna:
Nálam a Digo , Dinka, Dingó, Dáridó stb :))

2020.11.28. 17:36:16

Egyebkent en nagyon remenykedem benne, hogy a kis digitalis bennszulottjeink kezebol egy ponton kikapjak a mobilokat...kivancsi leszek, hogy birjak, ha a kozossegi media illuzioja sincs meg.

Viszont ha nem akkor esetleg valaki meghackelhetne a villaszoftvert es egybol lenne 0-24 kozvetitesunk :)

Penimegamásik 2020.11.28. 17:40:40

@úgymond olvasó mmkk: a megnyilvánulás neki nehéz szó..

Magentax 2020.11.28. 17:50:43

Érdekes, hogy az a köcsög Renátó Virágot ribancozza. Gina meg maga a szent szűzmária?
Iszonyat ocsmány a pofája - süt róla a származása - folyton a csöcseit mutogatja, miközben a
takaró alatt bárkivel, bármit....

Én nem tudom, süket vagyok, vagy mi. Max hangerőn bömböl a tévé, mégsem értek egy szót sem a vartyogásukból.
Vagy suttognak vagy az orruk alatt dünnyögnek, Ginának még a riportszobás jeleneteiből sem értek semmit.

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 17:59:06

@szociál: :DDDDDDD és tényleg! [Lehetne már dec. 10!]

MsIreneAdler 2020.11.28. 18:01:56

@Alice from madness: most olvasom, jól nyomja a nagyid :D! Nekem anyukám hasonló korú, ő imád online kártyázni. Egyszer elment egy nyugdíjas klubba, de halálra unta magát, mert hogy ott csak recepteket cseréltek meg pleykálkodtak a szerinte vénasszonyok (egyidősek vele :))

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 18:04:21

@Alice from madness: Kár, hogy be kéne hozzá menni, hogy kivitelezhesd :D

@Magentax: EKG, a hallásomat illetően én is mindig elbizonytalanodom a VV alatt, pedig tudom, hogy semmi baja, de baromi bosszantó és idegesítő, hogy az atmoszféra +50dB-en pörög, a dialóg meg -20dB-en, felirat meg mintha ördögtől való lenne. Pedig volt az is az előzőekben [bezzeg régen minden jobb vót!!!].

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 18:24:30

@Post Modern Prometheus: régen még a régen is jobbvót!!!!!négy!!

2020.11.28. 18:30:12

@Post Modern Prometheus:
ahh. Nem vagyok annyira bator. Villanyo megenne...

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 18:31:03

@Alice from madness: Mondjuk attól én is félnék, elég egy óvatlan pillanat és kész a baj :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 18:31:38

@Post Modern Prometheus:
Jobban varom mint a last of us2-t, pedig az is brutalis volt :)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 18:32:19

@Post Modern Prometheus: amúgy, a kifli tényleg egyre lyukasabb.. :))))))

@Nátha ellen bálna: kinevetel? tetemre hívlak, more

2020.11.28. 18:33:12

@MsIreneAdler: nagymuter 2 vagy 3 nyugdijas klubba jar, farsangoznak, kirandulnak, fellepnek karacsonykor a korussal, segit a templomban stbstb...eleg aktiv eletet el ha nincs beszorulva a 4 fal koze a virus miatt. De azert a musoraira haza szokott erni, az szent (kiveve ha ejszakaba nyulo buli van a klubbal) :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 18:34:42

@Magentax:
Miert a villaba akar becsajozni Renata?
Szinte a kezebe volt a nyeremeny, erre lenullazza magat, pedig ha hozta volna a cuki Reni karaktert meg be is csajozhatott volba kint, igy csak egy novero cigo lesz masok szemeben.

2020.11.28. 18:35:14

Szevasztok, monnyamámegvalaki hogy ma vagy holnap van a párbaj. Google kb olyan szinten hozza a vvs cikkeket, mint Birka Krisztián büntetőügyeit. Semennyire

2020.11.28. 18:35:38

@Post Modern Prometheus: kivinnenek azt kinnhagynanak a gecibe en meg vakarhatnam ki magam belole. Bar legalabb meglenne az app ami a telefonjaikat lekorlatozza, egy villa kaland utan meg batran vetnem bele magam akar hacker keresesbe is a darkneten. A villa nostenyei utan mar semmitol nem felnek :D

2020.11.28. 18:36:36

@Trasheater: ma. Megmonta a Lumberjack

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 18:39:10

@úgymond olvasó mmkk: Memmontam má, hogy ha ki akarol vinni és kinn hagyni, akkó ahhoz először benn kéne lennem a vellába. Most mit tatttikázó ittejnd össze meg vissza?

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 18:41:45

@Nátha ellen bálna: innen a sarokbó' a tuja mögű úgy látom, hogy itten vagy e. vagy csak di.. débá.. délá.. káprázat vagy?

2020.11.28. 18:42:34

@Alice from madness: @csodalámpa: ok kösz regebben ugy emlekszem vasarnsp volt, ezert is ketelkedtem

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 18:42:51

@szociál: Próbálom minél távolabb tartani magam a hypetól, mert az utóbbi x évben amelyik vonatra felültem [film, játék, bármi], ott mindig csalódtam, úgyhogy most szándékosan tartom magam annyira távol, amennyire csak lehet. Mondjuk tudom, hogy ebben az esetben nem kell tartanom ettől, de fő a biztonság :D

@úgymond olvasó mmkk: Rég ettem már kiflit, úgyhogy kénytelen vagyok hinni neked

@Alice from madness: Nagyszüleim is ilyenek voltak, állandóan kluboztak, meg országon belül ide-oda utazgattak [mikor kicsik voltunk minket is sűrűn vittek, mert akkoriban leginkább strandolni jártak], de a Barátok Köztöt minden este meg kellett nézni, az alól nem volt kibúvó! :D
Most, hogy már mamám egyedül van, meg így, hogy be van ő is zárva, azért látszik, hogy unatkozik, biztos segítene ha tudna netezni vagy valami, de nem igazán érdekli, az okostelefonján is azt szereti, hogy tudja lapozgatni a képeket, őt ez a funkció kötötte le :D Ha jól emlékszem a VV-ket ő is nézte amíg nem kerültek későbbi idősávba és az RTL II-re.

Rugdoll 2020.11.28. 18:44:53

Az is elgondolkodtatott, hogy nem zaklatás-e az is valahol, hogy Diégó behuppant a két ducilika közé, majd 2 percen belül előkapta a cerkát, és ujjazgatta a szabolcsi tésasszonyt. Én kb úgy értelmeztem, hogy a tésasszony is csak lesett, kvázi nem dörgölgette a punáját abba az irányba, csak sodródott az eseményekkel. Vagy nem?

2020.11.28. 18:46:48

@Post Modern Prometheus: nalunk okostelo csak messenger hivasokra van nala. Itt most az a megoldas a maganyara hogy ket-harom hetre lecuccoltam ide hozza, hala egnek sulit meg melot is barhonnan tolhatom
Utana majd uncsitesoim a sorosok (de nem uuuugy), aztan januarban megint jovok egy idore. Tavasszal meg mar tud a kertben kapirgalni meg talan javul a szitu is addigra es nem remisztik halalra az embereket tovabb...

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 18:47:27

@Rugdoll: szabolcsi tésasszony :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 18:48:38

@Alice from madness: :DDDD tartok tőle, hogy nem app az, hanem saját fejlesztésű androidon futó op rendszer, nem véletlen nem almás telójuk van :D """véletlen""" a vezérlőben az egyik gépre bedugsz egy Raspberry Pi-t és meg is vagy igazából, konkrétan a vellába be se kell menni :D [nyilván a megfelelő programokat kell futtatni azon a RP-n, de ahhoz én már nem értek, ezeket is csak azért, mert valamikor infós szki-be jártam, de az is olyan régen volt, talán igaz sem volt :D]

Rugdoll 2020.11.28. 18:50:07

@Alice from madness: de jó kis család vagytok <3 jó lehet nálatok maminak lenni

2020.11.28. 18:51:22

@Post Modern Prometheus: akkor ha jol ertem eleg lenne Rolival dugni hozza ha meg szerkeszto XD

@Rugdoll: haaat....oszt' a tensasszony csimpaszkodasa meg a szemelyi szabadsag korlatozasa? :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 18:52:00

@Post Modern Prometheus:
En csak attol felek hogy ps4 pron nem lesz eleg NPC az utcakon .
Pedig ez ps5-n futna jol.
Fura hogy ez 72 giga, egy otvar cod meg 300 pluszos.
Vege az offnak :)

Rugdoll 2020.11.28. 18:52:51

@úgymond olvasó mmkk: ;) hát most komolyan. Nekem van egy teóriám (rasszizmus nélkül, de tényleg) miszerint a szép cigánylányok szülés után 25+-osan tönkremennek és ilyen amorf milói lógós csecsű "Vénuszok" lesznek és megcsúnyulnak. Na Ginát illetően ő már a B oldalon van, pont a tésasszonyos állapontban (pedig valószínűleg sosem volt előtte sem szép, és nem is szült még)

2020.11.28. 18:55:31

@Rugdoll: hat, eletem legszebb pillanatai hozza kotodnek, felig naluk nottem fel, uncsik detto (csak ok az utcaban laknak nem masik varosban), szoval ha arrol van szo, hogy neki baja van, rosszul erzi magat, talan a vilag vegerol is azonnal indulnek hozza. :)
(Es ebben a zimankos rettegtetos idoben nekem is jo ujra kicsit kamasznak lenni am ;) )

Rugdoll 2020.11.28. 18:57:44

@Alice from madness: az is megér egy misét, de ebben az esetben azért tényleg történt "tettlegesség" szerintem beleegyezés nélkül. A másikra mászás, és csöcs villogtatás sem egy oké dolog, de azért nem ugyanaz a fajsúlya. Szerintem.

Rugdoll 2020.11.28. 18:58:55

@Alice from madness: irigyellek. Nekem sajnos nem volt soha ennyire mély kötődésem a nagyszüleim irányába. De azon leszek, hogy majd hozzám így álljanak az én unokáim, ha oda jutunk ;)

csodalámpa 2020.11.28. 19:00:48

@szociál: ő az omega a falkában és azt hiszi, evvel előrébb kerülne. Robit és kimondatlanul Gábort sem veszik figyelembe a kan-rangsorban a többiek.

csodalámpa 2020.11.28. 19:02:01

@csodalámpa: vagyis hát nem kimondatlanul, már két direktlebuzizást is elkaptam eddig, ami rá vonatkozott.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 19:06:05

@csodalámpa:
Ket tuja, ki se nyitjak a szajukat, konfliktus kerules az megy, meg a csokornyakkendo basztatas.
Kivancsi leszek Gabor legszebb pillanataira :)))

Penimegamásik 2020.11.28. 19:09:36

@csodalámpa: dehogy omega, egy nagy nulla. inkább nézek egy tujaerdöt mint egy ilyen állatot. Renato a tipikus helyi vagány csávó a lakótelepi discobol, aki most hogy kiszakították a meleg földböl néz mint borjú a kapura..

2020.11.28. 19:14:24

@Rugdoll: cserebe a szuleim fele kozel se ennyire mely a dolog. Kinek mi jut :) bar egy cseppet se banom.

ON: azert Gina nyogdecselese es Digo agyba visszainvitalasa kimeriti a rautalo magatartas fogalmat, miszerint beleegyezett, szerintem. Es mikor meglatta a takaro alatt a csunyajat akkor se hagyta el nem hogy az ágyat de meg a feje is a takaro alatt maradt. Bar lehet megbenitotta a latvany :)

2020.11.28. 19:16:39

Gaben egyebkent szerintem csak a megfelelo pillanatra vár, hogy a nyugiban tuszul ejtse az osszes lakot majd felgyujtsa az egeszet.

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 19:17:06

@Alice from madness: Anno, még 3310-es Nokián próbáltuk is nekik az sms-ezért megtanítani, ha mást nem legalább elolvasni el tudják, többször, többféle képpen leírtuk, lerajzoltuk, elmutogattuk, visszakérdeztük. De hiába, úgyhogy a messengerrel inkább nem is próbálkozunk. :D
Kb egy 1-1,5 éve költözött el Pestről, így most majdnem szinte unokatesomék rokona, úgyhogy ilyen szempontból azért nincs egyedül, meg most kapott egy cicát, aki egész jól lefoglalja, és mintha az életkedve is visszajött volna, mert van mire zsémbeskednie :D
Hát elég ha csak valahogy bejutsz, maszkos időben még az is lehet, hogy könnyebb dolgod van, ha valahogy megszerzed valaki belépőkártyáját :'D

@szociál: Én viszonylag high-end [többé-kevésbé, de user benchmark szerint UFO kategória még mindig <3] PC-n tolom, úgyhogy ezzel nem lesz problémám, de megértem. Hülye PS5-re még mi is sorban állunk, mert az első eresztésbe nem fértünk bele :) Az a CoD a végtelen tárhely nyígásával meg nonszensz.

@Rugdoll: Ez amúgy tényleg így van!

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 19:17:25

@Alice from madness: off: te nem valamelyik uncsim vagy veletlenul? :DDD

MsIreneAdler 2020.11.28. 19:20:37

@Alice from madness: ja, hát én is meg ő is ilyesmire számított, mikor rábeszéltem a klubbra, de valahogy nem volt buli :)
Azóta sem tudom rávenni, hogy nézzen meg egy másikat. Tavalyig egyébként még dolgozott, úgyhogy volt társasága.

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 19:20:43

@úgymond olvasó mmkk: Egy estibábot látol!

Ottajnd vagy a tuja megett? Beálltál Gábor mögé, vagy mi?

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 19:23:06

@Alice from madness: le le (technikailag kivitelezhetetlen, de sose lehet tudni :D)

@Nátha ellen bálna: esti báb? tehát vannak bábok, amelyek csak este bábozódnak be? húúúúúúúúú, mennyi izgalom

2020.11.28. 19:24:29

@Post Modern Prometheus:
regi teloval O is csak telefonalni tud. Azt mondta az okostelefon szerinte konnyebb mert kepeket kellett neki csak megjegyezni. Messengeren belul meg ugye csak par nev van, tud benne hivni, ha vast felvenni, uzenetet olvasni-irni nem- meg kepeket megnezni amit kuldunk :)
(es csak a messenger ikon van neki kulon kirakva, masra nem is hasznalja am, kartya sincs benne, itthonrol wifirol megy. A regi gombos telefonnal meg telefonal :) ugyhogy meger egyebkent egy probat, nekemis azt mondtak anyamek hogy a mama sose fogja hasznalni azt megis azota sokkal tobbet beszel mindenkivel, mert tudja, hogy ingyen van )

2020.11.28. 19:26:54

@MsIreneAdler: hat, ugylatszik nem egyformak ezek a helyek. Itt tenyleg nagyon sokmindent csinaltak. Sokszor ugy kellett kulon bejelentkeznem hozza. Sokszor meg le is adott h programja van :D

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 19:30:18

@úgymond olvasó mmkk: Ez itt a Való Világ!! Sosem fogy ki az izgalmakból!

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 19:31:19

Üstöllést 3300 hozzászólásnál tartunk. :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 19:32:20

@Nátha ellen bálna: amúgy meg, amúgy. izé, nem tuttad, hogy hö? há'én megfigyelek ittend mindent is, és izé, mindenkit is. a tuja mögött senki se keres, mer' mindenki összetéveszti a tuját a izével, a gáborral.

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 19:34:41

@úgymond olvasó mmkk: Baaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaazz! Ez mekkora tatttttika, tesa!!

MsIreneAdler 2020.11.28. 19:34:59

@Rugdoll: igazából Gina elég keményen invitálta Digót, sőt az ujjazás meg kuki elővétel is láthatatlan volt számunkra, azért megkérdezném Digót, hogy ezt a dolgot megerősítené-e, vagy cáfolja. Ugye Gina szerint már az első napon Renátó is megnyúlkálta a jakuzziban. Minden esetre egy percre sem láttam Ginán, hogy bármi, ami az alatt a rövid idő alatt a takaró rejtekében történt, az ellenére lett volna. Az úgy meg nem zaklatás. Mármint ha örül neki. Szerintem. :)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 19:37:03

@Nátha ellen bálna: van ittend a fűrészporon kívül más IS :D

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 19:38:09

@Alice from madness: Ha bármi oknál fogva lenne nála net bekötve, megérne egy misét, hátha vevő lenne a dologra, pláne a videóchat miatt [főleg, úgy, hogy nem egész másfél hónap múlva dédi lesz]. Ha tudnám milyen előfizetésekkel rendelkezik, már csak a TV-t illetően, mert ugye sok csomagban a minden is benne van és úgy olcsóbb, vagy csak egy korlátlan mobilnetet kötni neki. Elgondolkoztattál most erről, szülőegységgel a napokban úgyis meglátogatjuk [mi is be vagyunk zárva itthon, én meg pláne, és még ha kocsival is, de jól esik havi 1x-2x "kimozdulni"], úgyhogy majd ránézek az opciókra. :D

MsIreneAdler 2020.11.28. 19:43:02

@Alice from madness: na igen. Most meg itt a vírus, így maradtak a szomszédok. Beosztják minden nap, hogy ki a soros (:D) és a kertek találkozásánál kávéznak.
Én is irigyellek, nekem sem volt soha amolyan igazi jó nagymama-unoka kapcsolatom, szerencsés vagy, szuper lehet!

2020.11.28. 19:43:25

@Post Modern Prometheus:
tokjo :) netet es videotelefonalast minden nagyszulonek ezekben az idokben! :)
Nalunk a csalad szanaszet van kulfoldon, hugom sokszor "viszi magaval" a nagyit szanaszet Londonban videotelefonon kirandulva, anyamek ugyanez Ausztriabol. Sokat jelent am. Meg tenyleg arerzekeny reteg, amig csak a mobil volt allandoan aggodott hogy sokba kerul. Miota messenger van siman eldumalgat akar egy orat is :)

2020.11.28. 19:44:06

@Alice from madness:
Latom nagyon tetszik nekem a szanaszet szo...

2020.11.28. 19:49:23

@MsIreneAdler:
Az is jo ha a szomszedokkal tudnak ötyézni, dehat ebben a hideg nyalas idoben azert nem szivesen acsorog az ember a keritesnel orakat. Pedig itt is jo a szomszedsag, mondjuk en eleve birom az idosek nagyreszet :)
Nekem is a 4 nagyszulobol csak vele alakult igy, remelem meg egy 15-20 evig elvezhetem a tarsasagat (termeszetesen akkor ha neki se szenvedes lesz meg ennyi idot a foldon tolteni)

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 19:50:30

@Alice from madness: Mindenképp megfontolandó, pláne most így egy gyors google után kikeresve a szolgáltatójánál lévő infók alapján, semmivel se kerülne többe, mintha a kártyáját töltené fel, sőt. Nem tudom mennyire lenne másabb neki ez, mint a telefonálás, de azt vele amúgy is nehéz kivitelezni, mert még ha te hívod is rád teszi nem egész 1 perc múlva, mert neki dolga van [nem tudja senki, hogy mi, de fontos] :D Vagy nem az a telefonálgató típus, vagy tényleg valami régi matávos dolog él még benne, amikor bizonyos idősávokban mind a két fél fizetett a hívásért [vagy, hogy is volt már], ezt nem tudni. De köszi amúgy, egy próbát mindenképp megér, hátha jobban érzi majd magát ettől is kicsit, meg tud majd képeket küldeni a cicáról :D [nincsenek irreális elvárásaim :D]

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 19:54:09

@Alice from madness: én nem tudom rávenni a mamát az okostelefonra, bár néha elpöttyinti, hogy azért megnézné a facebookomat (a gondolatára is lever a víz :DDDDD). nálunk szerencsére közel van a család, nem is amiatt lenne rá szüksége, hanem a fotók miatt. kap évente kétszer-háromszor nyomtatott fotókat, de kevés neki.

2020.11.28. 19:54:52

@Post Modern Prometheus: ha a mamad kepeket is fog tudni kuldeni akkor tul is szarnyalja nagymutit :)

Na, meg ~2 ora es lathatjuk a nyaj megrokonyodeset amikor Balint bedugja a szakallat a villaajton. Remelem Amandanak elore bekeszitettek a Xanaxot injekcios formaban. Vagy a lonyugtatot :D

2020.11.28. 19:58:25

@úgymond olvasó mmkk: nem kell ravenni mi is hugival ideallitottunk vele bemutattuk oket egymasnak, aztan kozoltuk hogy mi innentol ezen fogjuk hivni. Aztan utana megmutattuk milyen jo, azota szorgosan feltoltve tartja. Igazabol szemetek voltunk, osszebeszeltunk es nem hagytunk valasztast, de sose emlegette hogy megbanta volna :)
Azert meg ma is elofordul, hogy mobilon szolunk ra, hogy vegye fel a messengert :D

Penimegamásik 2020.11.28. 19:59:17

az én nagymamám igazi nagymama aki mindig csekkolja a dolgokat a tabletjén, és lefekvés elött mindig vmi krimit néz 11 oraig..

én most izgulok hogy nehogy Digo menhen vissza..

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.28. 20:00:47

10 ezer kommentnél tarthatnánk egy bulikát

2020.11.28. 20:02:59

Lassan kezd atmenni a kommentszekcio hogyvolt nagyszulokbe :D
Bocs mindenkitol az offolaser :D

@Penimegamasik irigyellek, en nagyon orulnek, ha tovabb nyitna mami a technika fele :) bar akkor hasznalna az RTL most-ot is, mert mutattam neki regebben. Akkor meg latna a VV-t. Es azt meg nem akarom...belegondolva jo ez igy :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 20:03:10

@Alice from madness: asszem repülnénk okostelefonostól :DD

2020.11.28. 20:05:03

@ミラ: jo, en majd reszegen kiosztok mindenkit :)

MsIreneAdler 2020.11.28. 20:05:55

@Penimegamásik: én is izgulok. Eddig nem is gondoltam arra, hogy ne Bálint nyerjen, de ki tudja...

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 20:10:10

@Alice from madness: Nem hiszem, hogy menne neki, csak eljátszottam a gondolattal :D

Azaz, nyugtatóra kapják majd a piát, mert mi sem hat ennél jobban :'DDD

Csodálod, amilyen "nyugdíjas tempóban" jönnek a HV posztok? [Ne bánts Sixx vagy Dzsudi, csak viccelek] :D

@Penimegamásik: Ez mennyire jó már! :D

@ミラ: Benne vagyok, majd élőben kapcsolunk Discordról! :D:D

2020.11.28. 20:16:23

Na rendeltem kaját a mekdöncitől(tudom, szemétkaja, megboldogult nagymamám mondta így), azt hittem vasárnap lesz a párbaj előző szériák alapján. Öfi továbbra sem lesz?

Penimegamásik 2020.11.28. 20:16:40

@Post Modern Prometheus: ja, ja meg vmi kórházas dokurealityt néz, és mindig meséli, hogy kit hogyan mütöttek, meg vágták ki belőle a baltát...

2020.11.28. 20:18:17

@Post Modern Prometheus: elhagytak minket az isteneink, mar a haragjuk lesujtasara sem szamithatunk, nem hogy uj posztra :(

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 20:19:01

@Trasheater: nem szeretem a mekit annyira, de most annyira szomi lettem, hogy nem szállítanak ide világvége alsóba.. úgy ennék egy fagyit meg egy kis krumplit :(

mézescsók 2020.11.28. 20:21:24

@MsIreneAdler: Így volt! Az események után - ha történt ott bármi is - pedig telekiabálta gyorsan a villát, korántsem felháborodva, hanem inkább boldogan, hogy végre történt vele is valami. Kínjukban már így is egymásra fanyalodtam Amandával.
Gina ott sok minden lehetett, de nem áldozat!

2020.11.28. 20:21:55

@úgymond olvasó mmkk:
chipset es gumicukrot tudok neked kuldeni. Nem Meki, de legalabb annyi a tapanyag, cukor, so es adalekanyag tartalma :)

2020.11.28. 20:23:27

@úgymond olvasó mmkk: az állandó lakcímem 30kmes körzetébe nem szálítqnak... itt vagyok a pesti belvárosban, ide szállítanak. Mcdowells+VV trash =éjszaka

2020.11.28. 20:24:12

@mézescsók: a belevaloban tegnap Amanda magahoz invitalta Gina csocset. Egy borzasztoan hosszu pillanatig azt hittem akcio lesz, de hala egnek nem jutottak el tettlegessegig...de valoban kozel vannak mar hozza...remelem ha igy lesz kimarad a rettento hosszu ofikbe es bv-be belerakott anyagbol.

2020.11.28. 20:24:18

Bocs Mcdowells+ VV= Trash este/éjszaka

2020.11.28. 20:24:52

@Alice from madness: kb 10szer volt szajrapuszi/smár eddig

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 20:26:12

@tvbuzi: mércsinálodeztvelem brühühühüüüüüüüü

@Penimegamásik: nem szállít ide senki

@Alice from madness: végülis az is édes meg sós.. hm.. feltúrom a lakást gyorsan :D

@Trasheater: borzasztó.. várom, hogy valamelyik cég észbe kapjon, és felfedezze a környéket, megdobnánk a bevételeiket :D

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 20:26:58

@Penimegamásik: Továbbra is irigykedek! :D

@Alice from madness: Ha bejött volna, azt mondtam volna, hogy fordított szihó... pico... valami ló, és én nevetek a végén, de hát még ez sem triggereli őket :( Lehet valami áldozatot kéne bemutatnunk? *gondolkodik*

@úgymond olvasó mmkk: Én pizzás Fornettivel tudok szolgálni, csak szólj, ha nyitod az ablakot :D

Penimegamásik 2020.11.28. 20:28:47

@úgymond olvasó mmkk: nekem csak kolbászom van, meg csokipuding

2020.11.28. 20:28:49

@Trasheater: egyet lattam tegnap, az is inkabb agressziv mint incselkedo volt...ha kipeckelt szemekkel kikotoznenek ele es muszaj lenne valasztanom akkor meg Gaben es Robi naszat is inkabb neznem mint Ginat es Amandat.....

2020.11.28. 20:30:59

@Post Modern Prometheus: aldozzuk fel a VV szerkesztoseget es foglaljuk el a helyuket. Egybol lenne musor, isteneink kiengesztelodnenek es irniuk is lenne mirol :)

2020.11.28. 20:31:06

@úgymond olvasó mmkk: én pont azért költöztem oda ahova, mert demmi nincs itt. Még csatorna sem.

Rugdoll 2020.11.28. 20:31:21

@MsIreneAdler: mondjuk valóban nem láttam a takaró alá, csak morfondírozgattam itt magamnak. Az meg, hogy ezt a szerencsétlen tagbaszakadt szabolcsi Xénát könnyű erre-arra elkapni, nyilván nem lep meg. Kár hogy a szülők arcát nem mutatják néha napján :)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 20:32:27

@Trasheater: jövőre én is tervezem, addig meg elmegyek a fagyimért :)))))

2020.11.28. 20:32:33

@Trasheater: a VV-t is tavcsovel a szomszed tanyajanak ablakan bekukucskalva nezed :)

Penimegamásik 2020.11.28. 20:33:59

@Alice from madness: na milyen kirekeszto vagy már tesó, hát ki ne akarná nézni ahogy a két villabjuti egymásra hangolodik...

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 20:34:23

@Rugdoll: nehogy hozé ármándó mariastimferfrasse kamerát rakasson az ágyakba

2020.11.28. 20:36:19

@Penimegamásik:
Szegyenlem is magam amikor van ra hely az omiattuk erzett szegyen mellett. :(

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 20:37:38

@úgymond olvasó mmkk: :DDDD

@Alice from madness: Legyen így! Tökéletes a terv, lelki szemeim előtt már látok is egy heist-movies jelenetet kibontakozóban :D

@Rugdoll: "szabolcsi Xéna" xDDDDDD

csodalámpa 2020.11.28. 20:38:03

Nekem tegnap konkrétan kifordult a mogyoróvajas kitkat a számból amikor néztem a Gina-Amanda zuhanyzós jelentet, és ma már csak full egészséges ételeket ettem, vacsorára is bébispenótot paradicsomot és csirkemellet. Voltam én már nagyon dagadt és sok munkám volt abban, hogy ledobjak másfél év alatt 40 kilót, de mostanában elpuhosodtam, mióta bezártak az uszodák ;(

2020.11.28. 20:39:39

@Rugdoll: kellene a VV mellett futtatni egy VV csaladokban osszefoglalok leadasakor rogzitett musort is. Az lenne a ValoVilag.
Anno Pandora szerencsetlen konyvelonk lanykaja volt, nem szivesen hallgatta amikor az ugyfelei ecseteltek mekkora rosszeletu. De nem is szolt kozbe, hogy az O lanykajarol van szo hé. :)

2020.11.28. 20:40:39

@Post Modern Prometheus:
te lefogod oket en intezem a tobbit :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 20:41:54

@Post Modern Prometheus: "amikor megérkeztünk a maria stimfer frasséra, akkor azt láttam, hooooogy (hatásszünet) úristen, ez nem a falunk. láttam emilben (tátott szájas hatásszünet), hogy megijedt (teátrális vállrángás). a zoliba' láttam a félelmet, és zsoltban láttam azt, hogy úristen, hova keveredtünk."

2020.11.28. 20:43:06

@úgymond olvasó mmkk: ijeszto hely a vadaknak a civillizacio

2020.11.28. 20:48:10

Jujj mindjart lathatjuk a bosszuallok VV osztagat akcioban. Engem mondjuk legjobban az erdekel Balint miert van a Rocky Horror Picture Show tagjanak sminkelve. Mondjuk meg igy is millioszor komolyabban veheto kisugarzasa van mint Ginonak...ize...Dinonak....Diégónak

Post Modern Prometheus 2020.11.28. 20:49:17

@Alice from madness: Kittttűnő ötlet [olyan Lockhartos hangsúllyal :D]

@úgymond olvasó mmkk: Ezt miért láttam magam előtt? :D

Na én most balra el, aztán majd a Párbaj/Pávöröd bháj [úgyis ugyanúgy ejtik] után jövök és visszaolvasok, addig is #TeamBálint :D

2020.11.28. 20:51:09

@Trasheater: mindegy az, mar ugysem kell sokaig neznunk :)

2020.11.28. 20:52:12

@Alice from madness: remeljuk, aztan majd a retek belenyul

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 20:53:42

kivételesen itt maradok a buli egy részére, de nem nézem, úh olvaslak majd titeket

2020.11.28. 20:54:04

@Trasheater: csaknem. De majd Amandaek miatt Balint sirva konyorog a riportban, hogy engedjek ki. Mondjuk tudnanak olyat csinalni. Pl ha ketten meztelenul ramasznanak, lehet tenyleg sirva fakadna :D

Penimegamásik 2020.11.28. 20:55:53

@Alice from madness: nem lenne ereje sírni..mert nem kapna levegot sem

Cimili2 2020.11.28. 20:59:52

na helló!! :) hagytatok csokis szupermekfrízt?? nem?? mé nem??

kozi001 2020.11.28. 21:00:53

Amikor már nem tudod hogyan lehetne Győzike műsorát még irritálóbbá tenni...

akkor bekapcsolod csillámpóniGreget...

2020.11.28. 21:01:07

@Penimegamásik: igazad van, lehet elobb halna bele sokk okozta szivleallasba mint hogy sirva konyorogjon

2020.11.28. 21:01:53

Most ha puskás ordít, akkor jobb lesz a hangulat a 20 emberrel megtöltött stúdióban?

Cimili2 2020.11.28. 21:02:12

szerencsétlen pp magánkívül rikácsol.

2020.11.28. 21:02:35

Péterunket jó előre bespurizták úgylátom.
Bar lehet csak a ketsegbeeses hangereje szol belole es a szavai mogott az uvolti "szabaditsatok ki, fogvatartanak, zsarolnak, en nem akarom ezt a szart kozvetiteni"

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 21:02:54

Lelaton 99% digo rajongo, mind gipsy :)

Cimili2 2020.11.28. 21:03:57

tegnap nem voltam/nem láttam. télleg volt szavazás az asztalról? akkor tuti, h olvassák a hv-t.

2020.11.28. 21:04:07

@Alice from madness: nyilván ő is kokszol, mint cölöbjöink 99,9%-a.

2020.11.28. 21:04:23

Ket macso aha...Balint akitol fosik a fel villa meg Digo akitol maximum a bank tart hogy nem fizeti vegig a BMW lizingjet...

mocskosmacska 2020.11.28. 21:04:38

@Cimili2: Dancsó is az asztalon poénkodott a videoiban.

mocskosmacska 2020.11.28. 21:05:34

Diegot körbevették a nőstényei.

2020.11.28. 21:05:51

@szociál: @Cimili2: évek óta olvassák. Sok mindenben megfogadják az itteni tanácsokat. Nyilvan van olyan, amit nem, mert hát nem mi párosoduni a fejesekkel (Ancsa pölö)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 21:06:19

@Alice from madness: ha digo macsó, akkor én minimum giselle bündchen :DDDDDDD

mocskosmacska 2020.11.28. 21:06:23

A nőstényeknek szerintetek valaha le fog esni, hogy a nézők az ő arcaikat akarják látni, hogyha Bálint jön vissza?

2020.11.28. 21:07:03

@mocskosmacska: ő az évtized “celebcsakólódása”nekem

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 21:07:11

@tvbuzi: mer tecciktudni a nappaliban nincsen tv

mocskosmacska 2020.11.28. 21:07:19

Robi kapott egy plusz pontot.

2020.11.28. 21:07:33

@Alice from madness: az e36 osra felvett szemelyi kolcsont jaja

mocskosmacska 2020.11.28. 21:08:23

"vakon vannak".... khmkhm
Fru próbál lavírozni.

2020.11.28. 21:08:27

Digo oszinte. Nyilvan mert ahhoz, hogy egy felvett karaktert hozz, kell az az ize is...tudjatok az a hogyishivjak...esz...

Qqts 2020.11.28. 21:08:56

Sziiiasztok Triumviiiireim!

Elnezest a keslekedesert, elraboltak egy napra, de megjottem. Egyszer elolvasom a torteneseket.
Jol latom elfogyott a HV ennyi volt?
Sajnalom, de koszonet a HV iroknak, akik ideaig kitartottak es dolgoztak ertunk, olvasokert

2020.11.28. 21:09:49

@Qqts: kiwi lennék erre én is

nicu71 2020.11.28. 21:09:52

Puskás megszólta Dani melleit! SZEMÉT!!!!

2020.11.28. 21:10:24

@nicu71: ezt nem értettem btw

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 21:10:33

Fru: mindkettejükkel jóban vagyok, nyilván Digót várom vissza.

Dani visszaszólt Petinek, burkoltan a farokméretre utalt.

MsIreneAdler 2020.11.28. 21:10:41

@Alice from madness: ugye? Már tegnap is nyomattak vele valamit. Én nem vagyok híve az ilyesminek, de nála bevált :D

mocskosmacska 2020.11.28. 21:10:46

Diegot jellemzi, hogy szerinte nem volt annyira gáz Renátó tegnapi műsora.

mocskosmacska 2020.11.28. 21:11:34

Hogy lehet máshogy érteni ezt a pofonos dolgot?

Penimegamásik 2020.11.28. 21:11:43

@Alice from madness: tudod ez olyan mint a fulladozás, ott sincs ero a kalimpálásra..szerintem itt sem lenne

kozi001 2020.11.28. 21:11:46

VV9 Reni nagy haverja, Greg a könnyűvérő nőcskékkel szembeni ellenérzésről beszél... megalol

2020.11.28. 21:11:54

Eloszor azthittem Gaben annyira beleolvad a kornyezetbe, hogy eszre se vettek hogy bement veluk. De beszelt. 3 egesz mondatot. Lehet inditja a gyujtsunk fel mindenkit a nyugiban akciojat

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 21:12:08

Gabor vissza varja Balintot holott Digo csapataba tartozik, erdekesch

MsIreneAdler 2020.11.28. 21:12:15

Félreértette a pofonos dolgot???
Erre kíváncsi vagyok. Erre a beszélgetésre.

mocskosmacska 2020.11.28. 21:13:01

@szociál: Gábor Bálint csapatában van bent, mert annyi madárcsicsergős reggelt beszélgettek át.

2020.11.28. 21:13:04

@mocskosmacska: én értettem, nem azt mondta, hogy pofon akarja vágni, hanem ha már provokálta folyamatosan, akkor arra mondta, hogy ha megcsapná, ahogy Virdzsike “kérte” akkor gáz lett volna. De talán elmondja ő

tvbuzi 2020.11.28. 21:14:02

Virágnak beírtam egy piros pontot

Cimili2 2020.11.28. 21:14:19

inkább mégis szavaztam bálintra. digótól rosszul vagyok.

mocskosmacska 2020.11.28. 21:14:24

@MsIreneAdler: Renátó úgy értette, hogy Virág a veszekedés miatt ideges lenne, nem figyelne annyira és elcsúszna a jeges úton, ami miatt intenzívre kerülne, és ő ettől félti Virágot.

2020.11.28. 21:14:41

Renato komolyan annyira felnott ferfi, hogy masfel masik himnemuhoz sorolt egyed kell melle, hogy eldontse, bocsanatkerest von-e maga utan a viselkedese?

2020.11.28. 21:14:55

@tvbuzi: én továbbra sem... pont azért, mert már volt dolgom sok hasonlóval...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 21:15:00

@Penimegamásik:
Jah romaiak :)

Renike bocsanatketese lepkefing a forgoszelben, kb annyit er.

2020.11.28. 21:15:25

@Alice from madness: szerintem nincs baj a tanácskéréssel

MsIreneAdler 2020.11.28. 21:16:05

Virág basszus egyre elképesztőbb. Érettebb, mint sok "felnőtt" ott bent.
Még jól is látja, mi miért történt, és hogyan kezelje az egész bocsánatkérést, valamint azt is, hogy nem gond, ha a sztorit azért elraktározta.

Cimili2 2020.11.28. 21:16:08

tegnap volt pofozkodás?? kinek a foga hullott ki? :DD

2020.11.28. 21:16:35

@Cimili2: senkinek semmi ilyeemi

2020.11.28. 21:16:55

Gina poloja a Nevermind felirattal epic pont a mai osszefoglalohoz. Pont ennyit er Dingo

gazo 2020.11.28. 21:16:59

Remélem akkor a Diguval a két csaj is kivonul

mocskosmacska 2020.11.28. 21:17:00

Hát, Amanda te is követhetnéd Robi példáját, akkor nem lennél ennyire kövér.

tvbuzi 2020.11.28. 21:17:22

Mit futkos geci?? Nektek is azt kéne

2020.11.28. 21:17:39

@MsIreneAdler: ez igaz, de szerintem abban a szituban, amikor a részeg Reni betalálta kellett volna máshogy viselkednie. Így nekem teljesen hiteltelen

V Lovegood 2020.11.28. 21:17:43

Úgy tűnik Amanda mégse nézett elégg vv-t, ha ennyire nem tanult belőlük
A nézők hülyézésével végérvényesen eldöntenek mindent

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 21:17:56

Amandanak milyen cuki bulldog feje van.
De legalabb joszivu mint Gina :)

Cimili2 2020.11.28. 21:17:57

persze amanda. mert a digónak nem lenne még nagyobb arca?? a szart nem!!

2020.11.28. 21:17:57

@Trasheater: felnott ferfi tudja mar eldonteni hogy volt e akkora paraszt, hogy bocsanatot kene kerni nehanyaktol (nem csak Viragtol, Gabent is lebuzizta pl)

2020.11.28. 21:18:14

@gazo: sajnos nincs akkora szerencsénk

mocskosmacska 2020.11.28. 21:18:38

Amanda és Gina a villa királynőinek képzelik magukat, illetve úgy gondolják, hgoy a villában akkor van jó hangulat, ha nekik jó hangulatuk van.

Ego0123 2020.11.28. 21:18:45

Remélem Digó megy a lecsóba.

Ego0123 2020.11.28. 21:19:21

@mocskosmacska: Így igaz. Majd mi megmondjuk, hogy mi kell a többieknek.

malevil2050 2020.11.28. 21:19:26

Nahh, nyomjunk 1 voksot Bálint gazdára, mer öreg csóka nem rakéta.

Mók_Ica 2020.11.28. 21:19:40

sziasztok, digo vagy bálint? bálint vagy digo? pp idegállapotba' került....pedig nem kell.... bálint megy vissza és kész.... lapozzunk! :DDDDD

Penimegamásik 2020.11.28. 21:19:44

@szociál: egyszer ramírt egy ilyen firenzei....

MsIreneAdler 2020.11.28. 21:19:53

Amanda meg Gina két undorító pitsa :D

V Lovegood 2020.11.28. 21:19:54

A két ribonya kivételével senkit nem fog megviselni annyira Digó kiesése valszeg

2020.11.28. 21:20:04

@Alice from madness: én ezt értem. Szerintem is egyértelmű, hogy “kellett” a bocsánatkérés. De szerintem Virág ebben a szituban legalább 40%ban volt felelős a konténerért.

mocskosmacska 2020.11.28. 21:20:21

@Cimili2: Diegonak nincsen nagy arca, ő csak tisztában van azzal, hogy ő milyen vicces, őszinte meg minden.

2020.11.28. 21:20:29

@Ego0123: inkább a kukába. A lecsót szeretem

V Lovegood 2020.11.28. 21:20:54

Remélem olyan kétségbeesés lesz, mikor Radics kiesett és Vivi & Reni hisztirohamot kapott

2020.11.28. 21:21:02

Ebben az evadban mar nonstop van pia? A fiuknal is tobbszor volt sor, most ezek is boroznak...

Cimili2 2020.11.28. 21:21:20

@Mók_Ica: szijja Móki!! má aszittem ma is igazolatlant kell adjak. :)

Mók_Ica 2020.11.28. 21:21:22

@szociál: ők a villa két legszebbje :DDDDD szépségüknél már csak a kedvességük és szerénységük nagyobb :DDDDD
borzalmas mind a két nő.....

mocskosmacska 2020.11.28. 21:21:39

Amanda és Gina kezd szánalmas lenni, hogy folyamatosan azon susmorognak, hogy kit miért utálnak, és ki kivel mi m iatt beszélhet. Ez a REnátó miért van bent a szaunában már tényleg olyan volt, mint egy monthy pyton jelenet.

tvbuzi 2020.11.28. 21:21:41

Jó ez az évad szerintem

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 21:21:55

Amanda es Gina a ket oreg a muppet showba.

2020.11.28. 21:22:26

@V Lovegood: Azóta Radics valami külhonban prostituálódó csajt futtat/tologat . A lyuksógora, Krisztián meg körözés alatt áll

mocskosmacska 2020.11.28. 21:22:44

@Penimegamásik: A reggeli edzését csinálja, futkározik a villában. Gina és Amanda pedig ezen elhűlt, hgoy "ez meg mit csinál?"

Mók_Ica 2020.11.28. 21:22:49

@V Lovegood: kutai kinga emlékezetes hisztirohamát múlják felül..... az nem volt semmi.... :DDDD

@Cimili2: siettem..... csak gyorsan bevásároltam :DDDDD

2020.11.28. 21:23:01

@tvbuzi: irigyellek, hogy így érzed

Penimegamásik 2020.11.28. 21:23:08

@szociál: hát lehet hogy szótározott a more:D

2020.11.28. 21:23:38

“Nekem legalább van KIT vernem” By Diego Ózdarona

gazo 2020.11.28. 21:23:44

Gina az őszinte....hehehe

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 21:24:03

@Mók_Ica:
Fura hogy nem latjak magukat kivulrol.
Tuti lattak az osszes evadot, csaknnem fogtak fel az agyukkal.
Valszeg Renyhenek szurkoltak.

2020.11.28. 21:24:09

@Trasheater: Virag igazabol annyit kerdezett elsore, hogy miert beszel rondan Gabennel/rol Renata. Aztan mikor atment a srac alpariba nekiallt hergelni. Btw engem ha ferfi nekiallna igy alazni, valoszinu en is nekiallnek hergelni, mert sajnos a verbalis bantalmazasra nemnagyon ugranak vedelemrekelni az emberek...ellenben ha megut az 1* faj de legalabb hivatalosan is bantalmazo.

tvbuzi 2020.11.28. 21:24:12

Amanda mimikája sátáni

Mók_Ica 2020.11.28. 21:24:23

óóóóóóóóóóóóó..... reklám után dzsina kinek hazudozik??? amanda feje epic lesz..... hozok popcorn-t.... colám van :DDDDD

Penimegamásik 2020.11.28. 21:24:26

@mocskosmacska: na legalább tudja miért építettek rekortan pályát a villába

Cimili2 2020.11.28. 21:24:49

gina rendkívül közönséges, ő legyen a második, aki repülni fog.

2020.11.28. 21:25:16

@gazo: bár gymással szemben is tattikázniuk kell, de az idei szêriában talán soha ennyire nem “felejtették el” azt, hogy a nézők döntenek (legalábbis papíron)

Cimili2 2020.11.28. 21:26:13

@Mók_Ica: csak ne a konténer mellett terícccsss meg nekünk! :DD

MsIreneAdler 2020.11.28. 21:26:38

@Trasheater: jó persze. Renci leírta magát, ez egyértelmű. Itt Virág reakciója az érdekes. Pontosan tudja, hogy kicsikart ez a bocsánatkérés, meg nem őszinte, mégis okosan a békesség kedvéért belemegy, mert hosszú távon ez viszi őt előre. Sőt elismeri, hogy ő is túltolta. Nekem most le a kalappal, ahogy ezt a szitut kezelte.

tvbuzi 2020.11.28. 21:26:53

Gina azt mondta ők nem a faszverő csapat, most meg aszondja azzal baszik akivel akar

2020.11.28. 21:27:29

@tvbuzi: mert csak baszik, kezimunka ohne.

gazo 2020.11.28. 21:27:48

Amanda amilyen pofákat vág, úgy tűnik nem bírja elviselni, hogy az első egy két nap után a hangadó ordibáló “főszereplőből” a megmondó tapasztalt vezérkancából lecsúszott a legaljára a svéd barinővel ..... vagy abszolút fel se fogja

Mók_Ica 2020.11.28. 21:27:49

@szociál: az a mi bajunk, hogy nem tudunk az ő fejükkel gondolkodni :DDDDD (ja, nem is)

@tvbuzi: de főleg őszinte.....

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:27:56

Sziasztok ! Most nézema tegnapit!
Ez a Renátó tényleg egy okádék cigó szar !

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 21:27:56

@Mók_Ica: Elöttem tökmag, pisztácia és cola van... én készültem kérem.

ÖÖÖÖ Meglepő, hogy egyesek valósághoz viszonya mennyire képlékeny. Két napja Gina még lelkendezve üvöltötte világgá Frunak, hogy Ginosaurus megújjazta, most meg már nem is. ááá ezek a párhuzamos univerzumok, tiszta sci-fi

tvbuzi 2020.11.28. 21:28:32

@Cimili2: itt fogom a konténer szélét, már belehajoltam kéccer

Ego0123 2020.11.28. 21:28:45

@Trasheater: Gábor mondja folyamatosan, de őt levegőnek nézik.

Penimegamásik 2020.11.28. 21:28:49

@GinaCsöcse: persze hogy az, tipikusan az, egy felfujt holyag

Cimili2 2020.11.28. 21:29:13

@tvbuzi: az se igaz, amit kérdez. :) hol a mekfríz? nem hagytál?

gazo 2020.11.28. 21:29:32

@Trasheater: ekg,
lehet azt hiszik ezek kimaradnak az öfiből, és nem látják hallják a nézők mi van

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:29:40

@Penimegamásik: Nekem meg elsőre szimpatikus volt....
Uram atyám, öregszek ! :D

Mók_Ica 2020.11.28. 21:29:53

@úgymond olvasó mmkk: tessék kicsi lánykám..... zérót iszunk, mer' vigyázunk az alakunkra :DDD

@Cimili2: kicsit messzebb toltam az asztalt..... nehogy zavarják egymást a popcornozók és hánykolódók :DDDD

2020.11.28. 21:29:56

@Alice from madness: akkor megint elmondom. Én ezt értem. Csak éppen más normálisabb országban nem csak a fizikai “erőszak” szamit eroszaknak. Mondom, undorito, ahogy Reni viselkedett, d szerintem erre nem az a megoldas, ahogy Virdzsi hergelte vagy 10 percen at. Tudom, hogy vella, es ott megvedik a szabalyok, de ez egy igazsagtalan vilag. Ha nema vellaban lett volna ez, lehet, hogy Virdzsi ma az intenzíven ébredt volna. Szép eolog a büszkeség, de az egyik legéletidegenebb dolog bizonyos szituációkban. Én is “engedtem már” 60 kilós “digó gyereknek”, mert nem akartam szóváltásnál nagyobb balhét. Inkább arrébb mentem. Aki a “kiállok mindig magamért minden helyzetben” vonalat képviseli, az véleményem szerint meg komolyabb konfliktushelyzetben nem volt.

tvbuzi 2020.11.28. 21:30:22

@Cimili2: Nem kaptam meg!! Balaton szelet nyújt vigaszt..

2020.11.28. 21:30:28

@Ego0123: en megfejtettem. Iden nem sikerult eleg szereplot osszeszedni igy Gabor hologramkent oda van vetitve, a vellalakok nem latjak es nekunk is utolag van szinkronizalva. De a szinkron draga ezert beszel ilyen keveset.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 21:30:44

@Mók_Ica: az enyémnek mindegy, de köszcsiiiii

Penimegamásik 2020.11.28. 21:31:08

@GinaCsöcse: nekem elkezdett büzleni hamar, hogy nem ugy van ahogy van, ahogy mondja.

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 21:31:09

Szegény Amanda és Dzsina, ahogy a délelőtti boruk mellett esélytelenül próbálják megfejteni, hogy aktuálisan mi történik körülöttük.

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:31:31

NEm szóltok, hogy már a mai megy élőben ? :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 21:31:39

@ppupu:
Amennyit a takaro alatt szoszoltek, nem nevezheto ujjazasnak, de teny hogy o azzal menozott Frunal.

Mók_Ica 2020.11.28. 21:31:41

@ppupu: és ne feledjük... ő ha batyni akar, akkor batyni is fog!!!

@tvbuzi: nyugodtan hánykólódj kedves kommenttársunk:DDD

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 21:32:46

De akkor Bálintban továbbra is csak én sejtek némi passzív agresszív pszichopátiát?

2020.11.28. 21:33:04

@Trasheater: vagy ha valoban kurva volt Virag, akkor latott Renatanal ijesztobb dolgokat is...egyebkent a jozan viselkedese kezdeti ezutobbit sejtetni velem.
Bar lehet en dimenzionalom tul es osztonbol agyonveretne magat telleg.

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:33:07

most párhuzamosan nézem....

2020.11.28. 21:33:26

@Nátha ellen bálna: én is nyugi, szerintem ő sem százas

Mók_Ica 2020.11.28. 21:33:35

@úgymond olvasó mmkk: arra vigyázunk, ami van !!! :DDDD

2020.11.28. 21:35:02

@Nátha ellen bálna: nem, en is,de nekem szemely szerint ezert van 1. helyen...nomen est omen :D

Cimili2 2020.11.28. 21:35:05

@GinaCsöcse: hétvégén mindig előbb kezdik.

tvbuzi 2020.11.28. 21:35:30

Ki büdös? Szavazás??

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 21:35:39

@Trasheater: Na, máris nyugodtabb is lettem! (Most például le kupac szarozta Digót, ha jól értettem.)

2020.11.28. 21:35:50

@Alice from madness: franc se tudja. Eléggé alázást “kedvelőnek” tűnik, beszéltük is párszor. Kehet, hogy bevállalná a verést. Nem akarok elítélni senkit, de aki azt csinálja, szerintem nem feltétlenül az erkölcs, meg az érzékenység mintaképe. Sőt..

Mók_Ica 2020.11.28. 21:36:08

digo se nem vicces, sem nem jó..... olyan semmilyen..... mintő maga..... pffff

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 21:37:00

"nagyon hátbaszúrni" az milyen lehet?

mocskosmacska 2020.11.28. 21:37:08

@Nátha ellen bálna: Én is látok benne, de Diego mellett olyan szimpatikusan tűnik.

MsIreneAdler 2020.11.28. 21:37:24

@tvbuzi: nem hallom. Ki büdös???

kozi001 2020.11.28. 21:37:28

@ppupu: Új szótárt kell használnunk a VV-hez.

2020.11.28. 21:37:29

Ugy ertettem Amanda azt mondja "nagyon szarmanias vagyok"...aztan rajottem, hogy szag.

2020.11.28. 21:37:30

“Gábor geci büdös”...pörkölt izzadságszag

tvbuzi 2020.11.28. 21:37:31

Megvan Gábor kommunikációs formája

Cimili2 2020.11.28. 21:37:36

én se értettem. ki a büdös szerintük?

Mók_Ica 2020.11.28. 21:37:39

@Nátha ellen bálna: jól értetted igen:DDD és jó is volt bálint dumája :DD

@tvbuzi: gábor lett a büdös..... na amanda leírja a büdösséget

mocskosmacska 2020.11.28. 21:37:55

Amanda milyen illatú lehet? A kövérek általában rossz szagúak.

tvbuzi 2020.11.28. 21:38:28

Gábor úgy tartja távol magától a nőket

Ego0123 2020.11.28. 21:38:31

Érzik a szagokat, így nem koronásak

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 21:38:45

@Alice from madness: Pedig nekem pont ez jutott eszembe Amandáról a kaksis fogkefe után.

Mók_Ica 2020.11.28. 21:38:50

@Cimili2: gábor ezek szerint ápolatlan.... a lábujjkörmét is elmesélték..... háááát..... dani rendes és bátor is, elmondja gábornak a problémát

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 21:39:04

Dani... ez a csóka kell ide, komilyan

mocskosmacska 2020.11.28. 21:39:05

Esküszöm Dani most szimpatikus.

Penimegamásik 2020.11.28. 21:39:16

@mocskosmacska: ja tuti be van pálva neki a hónalja

2020.11.28. 21:39:52

@mocskosmacska: ja, egyébként nehéz ilyet elmondani valakinek (tapasztalat)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 21:39:59

Gabor tok patent, kozben meg gorenyszagu?
Fura

2020.11.28. 21:40:17

Na mostjön a nyomiskodás

2020.11.28. 21:40:21

@Nátha ellen bálna:
tudom, egyik kedvenc erdeklodesi teruletem. Szerintem nagyon erdekes, hogy alakulhat ki, mitol fugg kibol lesz Ted Bundy es mitol az, hogy mondjuk vezerigazgato vagy ugyved (koztuk is jelentos szamban vannak, meg orvosok, katonak, tuzoltok, rendorok, brokerek stb)

Mók_Ica 2020.11.28. 21:40:22

@tvbuzi: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@mocskosmacska: @ppupu: ez egy elég nehéz feladat..... nekünk volt egy kollégánk.... senki nem merte elmodani neki.....

tvbuzi 2020.11.28. 21:40:27

Daninak is beírtam egy piros pontot

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 21:40:48

jóóóó van gyerekek, árazt hittem az én lábam büdös :-))))

mocskosmacska 2020.11.28. 21:40:56

@szociál: Nekem is ápoltnak tűnik. Kinézetre Amanda és Diego büdös.

nicu71 2020.11.28. 21:41:00

szegény Gabesz! Nem hiszem el hogy büdös! Amanda mondjon le,rohadék .

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 21:41:21

@mocskosmacska:
Ja Dani jon fel, csak ne hogy ugy jarjunk mint Renataval.

mocskosmacska 2020.11.28. 21:41:25

Rtl klub rájöntt szerintetek, hogy Diego nőverési dumája ciki?

MsIreneAdler 2020.11.28. 21:41:26

@Trasheater: szerintem jó volt, ahogy Dani a maga módján szólt Gábornak.

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 21:41:35

@Mók_Ica: Nekem is, és nekem kellett megmondanom neki, mert a főnöke voltam

Qqts 2020.11.28. 21:41:37

Nem akarom elhinni, hogy valoban budos. Nem tunik apolatlannak.

Miiii van itt iden? Nemi eroszak, no veres? Miiii vaaaaan?!

2020.11.28. 21:41:41

Milyen trónon ül Borsodi Diégó?

Mók_Ica 2020.11.28. 21:41:48

@Trasheater: ekg.... pont ezt írtam le én is.... :))

@Penimegamásik: gábort büdinek érezték és dani beszélt gáborral és elmondta neki

gazo 2020.11.28. 21:41:57

Bárcsak ülne trónon Digu, tüzes vastrónon...

Penimegamásik 2020.11.28. 21:41:59

@szociál: fura, de ugye csak azt látni hogy megfésulkodik, de lehet hogy nem mosdik, csak cicamosdást csinált

tvbuzi 2020.11.28. 21:42:08

Digo az IQ fighter és még király is

mocskosmacska 2020.11.28. 21:42:24

@Trasheater: Amit a híve ugrálnak körbe.

Qqts 2020.11.28. 21:42:35

@MsIreneAdler: egyetertek. Szerintem is jon fel Dani. A maga egyszeru modjan joszandeku.

LilaKendő 2020.11.28. 21:42:43

"Nekem legalább van kit vernem"
Milyen szimpatikus ez a Digo.

Penimegamásik 2020.11.28. 21:42:59

@Mók_Ica: lehet rosszat evett, vagy valami anyagcsere probléma

2020.11.28. 21:42:59

@Qqts: foga hiányos ilyen fiatalon, miért ne lehetne ( no rosszindulat)

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 21:43:02

mintha Virág Renáta vitáját hallanám, az egyik hergeli a másikat... az meg beszopja

gazo 2020.11.28. 21:43:07

Degradálás pipa

Ego0123 2020.11.28. 21:43:08

@úgymond olvasó mmkk: Én nem éreztem 1 hétig, bár igaz feleségem nem érzi a szagokat, de az ízeket igen

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:43:30

Ez a Digo is egy marék szar...

2020.11.28. 21:43:48

bálint féltékeny rostás dzsesszikára by diego

MsIreneAdler 2020.11.28. 21:43:49

@Qqts: nem, szerintem sem úgy néz ki. Ez amolyan ovis szarság.

Qqts 2020.11.28. 21:43:53

@Trasheater: hianyos? Digonak a komplett felso fogsora mufog

mocskosmacska 2020.11.28. 21:44:03

híveim..... ez kemény volt

Mók_Ica 2020.11.28. 21:44:19

@ppupu: én rossz főnök vagyok.... nem tudtam megmondani

gyün dzsina féligmeddig szextörténete digoval.....

@Nátha ellen bálna: igen, nagyon kínlódik

Ego0123 2020.11.28. 21:44:33

@Mók_Ica: Mi szülinapjára nagyon komoly tisztasági csomagot vettünk neki

2020.11.28. 21:44:35

“Egy kis buzinak látnak” na itt vágta el magát az ózdi sinter. 70-30-ra megy ki

mocskosmacska 2020.11.28. 21:44:47

Nőverés, kis buzizás. Nagyon nem pollkorrket ez a Diego.

2020.11.28. 21:45:09

@Qqts: hiányos. A bal oldalán két doga fix hogx hiányzik

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:45:22

Na a cigányribanc is ugat már...

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 21:45:27

Digó a buzizással stb. nem feltétlenül szerez jó pontokat.

mocskosmacska 2020.11.28. 21:45:52

Miután BánatGina a tömött nappaliban kiabált ki a megujjazást mit csodálkozik?
Robi rájött, hogy a kis buziás ciki.

Mók_Ica 2020.11.28. 21:46:22

dzsina és digoo az igazi agyhalottak... komplexussal küzdenek....

gazo 2020.11.28. 21:46:25

Dani megint okosan szól

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:46:34

Ahhoz képest, hogy Dani hogy jött be... szinte már szimpatikus :)

V Lovegood 2020.11.28. 21:46:40

Vicces ahogy vért izzadva rugdossa le Digó a százalékát, ebben Amanda & Gina is elsőrangú partner

mocskosmacska 2020.11.28. 21:46:50

@gazo: Dani egyre jobban jön fel.

MsIreneAdler 2020.11.28. 21:47:01

Na hát akkor döntsük akkor már el mi volt, mi nem volt... :D

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:47:14

@Mók_Ica: EKG , mint soxor.
Szerintem Gina és Digó maguk se tudják, hogy mit csináltak :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 21:47:16

@Penimegamásik:
De a cicamosdas pont jo arra hogy nem lesz honalj szaga, ha az sincs akkor szaglik :)

mocskosmacska 2020.11.28. 21:47:26

Igen, BánatGina tudjuk, hogy te azt mondtad Higiénikusnak, hgoy "Diego megujjazott".

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 21:47:45

@Ego0123: egyik tipikus tünetet sem produkálom

2020.11.28. 21:48:10

Digó mire ilyen kemény a 30-as karjával meg az Alekosz hasával?

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 21:48:26

@GinaCsöcse: veled aztán kokettálhat az ember lánya

Mók_Ica 2020.11.28. 21:48:26

@Ego0123: nem volt piszkos.... csak nem volt jó a testszaga... nem jó kaját evett vagy nem tudom....

digo megint fenyegetőzik..... legyen inkább 80-20 ..... digo menjél haza, de gyorsan

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 21:48:35

Hopp, megvalósult egy bűncselekmény. Dani jól mondja.

mocskosmacska 2020.11.28. 21:48:35

Gina szerint akkor mi a fenyegetés?

2020.11.28. 21:48:50

@GinaCsöcse: persze a kék szem ne tévesszen meg . 2020van

Penimegamásik 2020.11.28. 21:48:57

@szociál: amig nem szagoltam meg a csávot addig én nem hiszek semmit, mi van ha csak ki akarják hozni a sodrábol a tujabokrot?

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:49:14

SZerencsére Gina rettenetesen erkölcsös... most mondja :D

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 21:49:27

@Trasheater: Lehet az utcán nála van a kés is.

MsIreneAdler 2020.11.28. 21:49:43

Nem fenyegetés... :D
Gina akkor most miről beszél??

V Lovegood 2020.11.28. 21:49:44

Legalább a szerkiknek van humorérzéke hogy a TDK Joker theme megy Gina ámokfutása alatt

mocskosmacska 2020.11.28. 21:49:49

@GinaCsöcse: A pinába nyúlás nem számít szexnek.

tvbuzi 2020.11.28. 21:49:58

Betette a faszát? Nem!
Megujjazott?? Igen!

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:50:09

"Bakaptam a faszát ? Betette a faszát ?"NEM !Na ugyehogy ugye ! :D

2020.11.28. 21:50:15

@Nátha ellen bálna: az egy dolog. A kés nem tudja, hogy kibe kell beleállnia

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 21:50:25

PszichoAmanda nagyon beszürkült tényleg.

Ego0123 2020.11.28. 21:50:29

@úgymond olvasó mmkk: Jobbulást! 2 hétig feküdtem itthon.

Mók_Ica 2020.11.28. 21:50:33

bakker.... amanda egy nőiciset böffentett, dzsina pedig kedvesen beszél a szexelési szokásairól...megyek a konténerhez.... bazdmeg.....

mocskosmacska 2020.11.28. 21:50:49

Szerintem Villaanyáék előbb fognak sírva kimenekülni, mint Bálint. Elég instabil a két csaj.

2020.11.28. 21:50:59

Amíg Amanda, Gina bent van, addig részemről hajrá Bálint!

2020.11.28. 21:51:11

Mekkora buntetes. Szerintem ha Balint visszamegy akkor Gina es Amanda tuntetoleg adja is fel a jatekot azzal majd jol megbuntetik :)

Qqts 2020.11.28. 21:51:21

Gina maga mondta h megujjazta, meg elokerult a kolbasz. Akkor most mi van?

gazo 2020.11.28. 21:51:31

Hu nem ül le egy asztalhoz Gina Balinttal, micsoda borzalmas jövőkép Bálintnak

tvbuzi 2020.11.28. 21:51:40

Gina infarktust fog kapni

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:51:44

- én a bimbó szégyenlem magam a nevében :D

2020.11.28. 21:51:48

@Mók_Ica: fogom a konténert ha ezzel segíthetek

2020.11.28. 21:52:11

Ki mondja a kortárs...ize...kortes beszedeket?

mocskosmacska 2020.11.28. 21:52:17

@Qqts: Ha Gina azt mondja, hogy nem volt szex, akkor nem volt szex.

Penimegamásik 2020.11.28. 21:52:30

@gazo: hát én a helyében most jol osszehuznam magam az biztos

malevil2050 2020.11.28. 21:52:33

Roma lyány mecsoda roma lyány, hmmm

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 21:52:37

Peti ne zavarj össze minket. Te csak hiszed , hoyg színész vagy

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:52:46

@Alice from madness: Gina 2 perc alatt átáll(na) ahhoz aki visszajön ! Mert egy jellem !

mocskosmacska 2020.11.28. 21:53:02

@Alice from madness: Moh Diegonak, Bálintnak nem tudom kicsoda. Szerintem Robi vagy Gábor lesz az.

Cimili2 2020.11.28. 21:53:08

őszintén kérdezem, amanda beteg?? nem tudom hová tenni ezeket a pofavágásokat.

2020.11.28. 21:53:28

Hat ez ismet egy epuletes resz volt. Vv1-9-og osszesen hangzott el ennyi tettlegesseggel fenyegetozes, mint ebben a masfel hetben?

2020.11.28. 21:53:49

@ppupu: eddig azt sem tudtam hogy valami “énekessel” van együtt, és erről tudnom kéne. Most akkor színész is? Miben “kellett” volna látnom?

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:53:52

Bütyök tudja, hogy ki megy vissza vagy mifasz van ?

2020.11.28. 21:54:19

@Cimili2: olyan, mint akinek a tourette az arcán jön ki

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 21:54:26

De jó, hogy a stúdióba kapcsolásnál annyit dobnak a hangerőn, hogy kapkodok az irányító után. (A reklámokról nem is beszélve.) Apám mondotta eccer, hogy az ő tévéjét mi jogon hangosítják fel. Be kell látnom, ebben van igazság.

gazo 2020.11.28. 21:54:32

@Cimili2: komplexusos rosszindulatú idióta.szerintem a megfelelő kórkép

Mók_Ica 2020.11.28. 21:54:33

@Trasheater: és a hajamat is, kérlek :DDD

@Cimili2: többen is odaférünk.... ne aggódj :DDd

@mocskosmacska: így-így..... drágám, nekem hiszel vagy a szemednek??? amanda pedig elég közel volt az eseményekhez......

mocskosmacska 2020.11.28. 21:54:39

@Cimili2: Szerintem az. És ezzel mentséget keresek a viselkedésére.

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:54:47

@Trasheater: A Bogi annyira énekesnő mint a PPeti színész ! Okádék egy pár

mocskosmacska 2020.11.28. 21:55:03

@Trasheater: Casting, Made in Hungária. Csupa nívós film.

2020.11.28. 21:55:12

@GinaCsöcse: hogynetudná, már rég megrajzolták az animációt meg a százalékokat

2020.11.28. 21:55:19

@Trasheater: egyebkent PP a Nyomorultakban kifejezetten kellemesen jatszott peldaul. De a Macskakban is van a Madachban. Meg a Romeo es Juliaban azthiszem

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 21:55:29

@Ego0123: de most már jól vagy, ugye? :)

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 21:55:35

@Cimili2: Igen, én is így vagyok vele. Az arcán, mindenen látni, hogy valami nem stimműl vele.

Penimegamásik 2020.11.28. 21:55:39

@gazo: én kezdek afelé huzni hogy alapbol ilyen, és nem komplexusos

2020.11.28. 21:56:00

@GinaCsöcse: monnyuk szerintem szarul énekel, meg nem is tud jól angolul, de hát én biztos irigy vagyok az egybitesek szerint

Qqts 2020.11.28. 21:56:08

@mocskosmacska: csak azert nem volt, mert a furge ujjak utan meg o is olyan szinten meg volt lepve, hogy el kellett ujsagolnia valakinek.
Tudod, mint amikor megcsiped magad, hogy elhihesd, hogy nem almodsz :D

Nyuszomuszo83 2020.11.28. 21:56:41

Jó estét! Látom semmit nem vesztettem, hogy nem nézem. Most kapcsolódtam be... Azt hiszem ilyen még talán nem is volt, hogy ilyen szinten fenyegetik egymást. Nem tudom kik ezek a verebek, de ez az évad egy legalja katasztrófa. Az a fekete hajú talán Gina a mocskos szájával tripla nem szív, egyenesen hólapát pozitív. 15 perc alatt 5 konténer telelett. Nem lehetne ezen a mai párbajon az összeset hazazavarni vagy esetleg egy bányában dolgoztatni őket megállás nélkül, hátha hasznuk is lenne??? Sajnálom, hogy posztcsi nincs. Látom az írók is megcsömörlöttek. Kitartás mindenkinek. Néha bekukkantok azért köszönni....

2020.11.28. 21:57:16

Egyebkent nem ertem miert nincs annyi eszuk h ignoraljak Balintot, egyedul akkor nem tudna veluk semmit kezdeni. Osi trukk amikor utalsz ra, hogy tudsz valamit es a masik szepen el is dalolja ugyiskiderult elven...igy fogja leszemezgetni a labilisat a csapatnak.

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 21:57:23

@GinaCsöcse: Áááá...ha te ezt hiszed nem volt még dolgod cigánnyal...olyan ordenáré cirkusz lesz amikor Bálint visszamegy, hogy a fal adja a másikat. Ezek örülnek, ha szerintük sérelem éri őket és verhetik a seggüket a Földhöz.

Aztán majd másnap fogja elkezdeni csókolgatni Bálint seggét.

Amanda a nagy őszinte meg milyen szépen végigbólogatta Gina ordas nagy hazugságait amit a kamerának tolt, holott ő pontosan tudja, hogy mi történt tegnap...

Cimili2 2020.11.28. 21:57:28

@gazo: igen, az tuti, h komplexusos.

gazo 2020.11.28. 21:57:35

@Penimegamásik: lehet, de valami lett vele valaki mutatta itt korábban hogy vékonyka volt, ilyen lett ez meg frusztrálja, akkor nem üvöltözné részegen hogy nem zavarja mekkor a narancsbőrös kufferja

Mók_Ica 2020.11.28. 21:57:41

amanda sajnos rössz lóra tett, hogy dzsinával bandázódik..... sztem ő vmi más karaktert tervezett magának.... hamar elbatyta.....

mocskosmacska 2020.11.28. 21:58:02

Ha Diego kiesik, akkor szerintetek nem fog agresszív rohamot kapni? Vagy felméri, hogy abból nagyon rosszul jönne ki, és meghunyászkodik?

2020.11.28. 21:58:11

@Alice from madness: elhiszem, csak olyan embertől fura a színészet, aki szerintem nem túl jó komm. készséggel van megáldva. De hát a fő narancs seggnyalóról, Nemcsákról is jó véleménnyel vannak sokan

tvbuzi 2020.11.28. 21:58:50

@Mók_Ica: pedig az elején azt mondta, hogy nem szeretné ha egy lapon említenék Ginával

2020.11.28. 21:59:02

@Nyuszomuszo83: Gina meg Digó ellopná a bányát

Penimegamásik 2020.11.28. 21:59:06

@Mók_Ica: a jofej, duci csaj szerepét?

2020.11.28. 21:59:31

@LaciHogyVoltol: ekg ekg és mégegyszer ekg

2020.11.28. 21:59:39

@Trasheater: nem standupos, a szoveget kell jol megtanulnia, a kozonseggel nem beszelt egyik darabban sem :)

GinaCsöcse 2020.11.28. 21:59:46

@LaciHogyVoltol: EKG ! Tényleg ez szokott lenni ! :)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 21:59:55

@Trasheater: megvallom neked itt négyszemközt a tuja mögül, hogy főiskola alatt jó ideig PP egyik nótája volt az ébresztőm hangja. rendszeresen elaludtam, de amikor beállítottam PP-t, mindig negyed órával az ébresztés előtt fenn voltan

2020.11.28. 22:00:16

@mocskosmacska: nemhiszem. Csak a szája nagy a kis 60 kilós tysonnak

Ego0123 2020.11.28. 22:00:18

@úgymond olvasó mmkk: Köszönöm, igen. Köhögés volt kemény, de antibiotikum lenyomta. Az a rossz, hogy nem tudod kire hogyan hat, láz ok, de 2 nap múlva mi lesz nem tudod.

Qqts 2020.11.28. 22:00:21

@Mók_Ica: raadasul azzal a Ginaval, akirol aztmondta, hogy nem szeretne, ha oket egy lapon emlitenek :D

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:01:03

Szinte már gyanús, hogy mindenkivel EKG vagyok itt! Hát nincs köztünk egy hülye se ? :D

Mók_Ica 2020.11.28. 22:01:34

@tvbuzi: annyira jóban vannak, hogy tuti még lesz itt vmi ordenáré veszekedés közöttük....

@Penimegamásik: inkább vmi megmondó, hangadó erős csaj szerepet álmodott magának, szerintem......

2020.11.28. 22:01:46

Ha esetleg Daniel mondana Balint beszedet, tolmacsot kapunk?

Cimili2 2020.11.28. 22:02:03

@úgymond olvasó mmkk: :DDDDDDDDDD majnem leköptem a laptop monitorát. :DDDDDDDD

Penimegamásik 2020.11.28. 22:02:40

@gazo: én azt mondom, hogy az a no alapbol ilyen, és minusz 20 kg-val ugyanugy nekiugrott volna Virágnak az elso nap...szerintem alapbol romlott tej Amanda

2020.11.28. 22:02:43

Bírom, mikor olyan emberek tetováltatnak magukra 6 keresztet, akik szerint Jézus egy színesz volt...

MsIreneAdler 2020.11.28. 22:03:11

@GinaCsöcse: ez nekem is feltünt, hogy milyen hihetetlenül normális és értelmes embeteket fújt ide a szél :)

tvbuzi 2020.11.28. 22:03:13

Dani tud külföldiül

mocskosmacska 2020.11.28. 22:03:17

Bálint szerintem jól látja Moht és Renátot.

2020.11.28. 22:03:26

Hirtelen Dingo csapatbol senkinek nincs baja senkivel barkivel egyuttelnenek :D

Mók_Ica 2020.11.28. 22:03:33

@Qqts: ja-ja

@GinaCsöcse: mindegyik bent van... a trollok pedig még nem találtak ide :DDDD

Cimili2 2020.11.28. 22:03:36

@GinaCsöcse: idővel megérkeznek majd azok is. :DDD

Penimegamásik 2020.11.28. 22:03:38

@Mók_Ica: ja csak azt hitte hogy ahhoz orditani kell

2020.11.28. 22:03:56

@tvbuzi: az oke, csak a nezok nem

tvbuzi 2020.11.28. 22:04:47

@Mók_Ica: már alig várom, hogy ők veszekedjenek

2020.11.28. 22:05:29

Balintot aggasztja, hogy Vircsi utolso nap egy reszeg amokfutassal elbassza neki a pozijat a parbajon.

Mók_Ica 2020.11.28. 22:05:39

renátó már át is áll bálintékhoz......

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 22:05:42

@GinaCsöcse: altalaban az a hulye, aki kerdezi ;) (lavcsi!)

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:05:48

Danit birom... oké nem atomfizikus....

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 22:06:03

Ez a Renáta annyira gerinces ember. Ez igazi jellem

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 22:06:11

Mekkora szelkakas ez a Renike :))))

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:06:14

@úgymond olvasó mmkk: Hogy is mondják manapság ? ADOM ! :D

MsIreneAdler 2020.11.28. 22:06:16

@Mók_Ica: mekkora spion basszus, itt röhögök :D

2020.11.28. 22:06:22

Renatonal nem tartott sokaig hogy forduljon a szellel :D

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 22:06:27

Van gogh Renátóról mintázta a napraforgókat -:))))

Mók_Ica 2020.11.28. 22:06:28

@tvbuzi: nem hiszem, hogy túl sokat kell várnunk ..... csúnya lesz....

2020.11.28. 22:06:46

@GinaCsöcse: ahoz kepest pozitív csalódás. Egyszerű mint a százasszög, de nem rosszindulatú

tvbuzi 2020.11.28. 22:06:47

Renátó a kettős ügynök

2020.11.28. 22:07:02

@GinaCsöcse: egyebkent en is. O egy oszinte ember, mert nem tud mast hozni :)

mocskosmacska 2020.11.28. 22:07:03

"Még mindig nem, baszd meg?" Dani egyre jobb.

nicu71 2020.11.28. 22:07:08

@GinaCsöcse: Neem ,Bütyők ,most nem játszunk! :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 22:07:10

@GinaCsöcse: egyem azt a szolid és visszafogott lelkedet :D

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:07:39

Virág még fiatal, de máris eléggé "nem okos" ...

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 22:07:45

Renátó mikor kieseik a CIA és az FSZB egyszerre keresi majd meg :)))

Mók_Ica 2020.11.28. 22:07:52

bálintot egyre jobban bírom......

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:08:05

Dani Virágról: ha magától nem jön rá, hogy nem kell innia, akkó' igyon, aztán majd egy szál kukiban szaladgál.

2020.11.28. 22:08:57

@Nátha ellen bálna:
Megvan mar miert csak Vircsi kezimunkazott Danielunkon :D

2020.11.28. 22:09:01

Agyvérzest kaptam, vagy tényleg azt ordították a nézőtéren, hogy Robi, Robi?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 22:09:19

@ppupu:
Skizofren Renata, tuti szed ra bogyeszt

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 22:09:28

@Nátha ellen bálna: még ilyen idézeteket kérek, tanulnom kell

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:09:30

@úgymond olvasó mmkk: Észrevetted szívem szottya végre ?! :D
NA PP.. Én Őt is kiszavaznám !

Mók_Ica 2020.11.28. 22:09:43

most mo-n nincs mikroport..... tegnap virdzsin nemvolt...... idén nem kapnak ezért büntit???

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:09:51

Bálinton csodálatos a zakó és a siltes sapka.

2020.11.28. 22:10:21

@Penimegamásik:
most mondta Dani hogy Virag reszegen egyszal kukiban rohangal. Gondolom a kukira nem fanyalodott ra a fiju.

2020.11.28. 22:10:29

“De kár, hogy lemaradtunk róla”. Tudnám kedvelni a puskást, ha nem vállalná el ezeket e retek szar műsorokat egy valag pénzért

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:10:34

@Nátha ellen bálna: Ez jó volt tőle ! És mélyen igaz... átvitt értelemben

Mók_Ica 2020.11.28. 22:10:39

@Nátha ellen bálna: jaja :DDD fel is kaptam a fejem rá :DDD

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:11:05

@Trasheater: És tudnám kedvelni, ha sose látnám sehol ...

Mók_Ica 2020.11.28. 22:11:51

@Trasheater: nekem se vv-vel, se nélküle nem szimpi......

2020.11.28. 22:11:51

@Mók_Ica: szerintem már örülnek a 8 osztályos minimálbéres szerkik, ha nem 60 perc fekete képernyőt hoznak össze

MmeChauchat 2020.11.28. 22:11:54

@Trasheater: nem lenne csoda az agyvérzés. btw én Tibort hallottam.

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:12:11

Ez a bejöveteli üvöltés és sikoltozás... ezt 20 éve nem értem....
Mit örülnek egy ellenfélnek ?

MmeChauchat 2020.11.28. 22:13:04

@Nátha ellen bálna: valamint tangapapucs és garbo időnként

2020.11.28. 22:13:09

@Mók_Ica: nekem se, de tetszik a burkolt kritika. Egyébként pont annyira haszonleső, teljesítménynélküli celeb, mint Majka

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 22:13:35

Amúgy a Puskás idegesnek tűnik...remélem nem azért mert az RTL csak ennyire szerződtette Bálintot és Digót akarják visszaküldeni...Puskás múltkor is kikérte magának a szekunder szégyenérzetet, és lehet most se venné ba a gyomra győztesnek kikiáltani a nőverő-buzizót...

2020.11.28. 22:13:39

Nem lehetne hogy szombatonkent csak kiirjak a parbajeredmenyt a vella tv-re, a vesztesnek van egy oraja elhuzni es a kikoltozeset kovetoen mutatjak meg egy orat live-ban a lemmingeket? Sokkal izgibb lenne

2020.11.28. 22:13:47

@GinaCsöcse: csak felvillant a “taps tábla” 2 ezer forintért muszáj tapsolni

Mók_Ica 2020.11.28. 22:13:49

@Trasheater: ebben is van valami...... :DDD

bálint hogy megcsapkodta a mikrofonját...... immár másodszor is......

2020.11.28. 22:14:35

@LaciHogyVoltol: szerintem Petinek mar az maga problemakat okoz, hogy ebben a musorban van. Dehat aki k*rvanak all ne sirjon...

Nyuszomuszo83 2020.11.28. 22:14:38

@Trasheater: hmmm... Értem. Ginából kinézem, de a másik delikvensből is.

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:14:48

@Trasheater: Ennek ellent kell mondanom : Majka tehetséges, mint repper és mint műsorvezető is

2020.11.28. 22:15:12

@LaciHogyVoltol: akkor nem kell elvállalni ezt a szemetet. Puskás egzosztenciájÁnak 80%-a trashből, szar 0 teljesítményből adódik. Fura lenne, ha most.. vagy most telne be a pohár?!

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 22:15:13

mély őszinte kapcsolatok... ez igen

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:15:15

@úgymond olvasó mmkk: Egyelek meg, nyalom a szemöldöködet :)

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 22:15:59

asszony vagyok:kackackackac hehehehehehhe:D :D :D

Mók_Ica 2020.11.28. 22:16:16

digoról miyen filmet adnak le??? matatás lesz???

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:16:17

@Alice from madness: abban a sztár páros musorban is szar volt a pP

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:16:22

@úgymond olvasó mmkk: Akkor újabb idézet.

Vivi Renátának: mit hallgatózol?

Renáta: Pisiltam, te faszfej.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 22:16:23

Gong az eleje, gong a vege.
Ez hianyzott :)

mocskosmacska 2020.11.28. 22:16:26

@ppupu: És a barátnőjét sem csalta meg.

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 22:16:28

Moh-t egyelőre ne vigyék párbajozni, mert őt a szépfiú kártya sokáig elviszi, kár lenne most kihagyni egy lehetőséget, hogy a Gina/Amanda/Fru triumvirátusból kiszórjanak valakit...

2020.11.28. 22:16:29

@ppupu: hat ki tudja milyen melyen nyult be Ginanak oszinten.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 22:16:32

@GinaCsöcse: vigyázz, mit mondasz, még a végén azt hiszik itten, hogy tattikából romantikázol

mocskosmacska 2020.11.28. 22:16:43

@ppupu: És a barátnőjét sem csalta meg.

2020.11.28. 22:16:57

A ki a károly kijelentése digónak instant kiesés nálam...

2020.11.28. 22:17:51

@GinaCsöcse: a nap viccemegvolt iróniamester

Mók_Ica 2020.11.28. 22:17:59

digo hány éves? tényleg úgy néz ki, mint egy aszott, kivénhedt f@sz......

tvbuzi 2020.11.28. 22:18:06

Minden lyány sirassa a Dígót

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 22:18:07

Ha már igénytelenség...Digónak az a cserfes száj...ez már valami komoly nemibetegség jele vagy mi, mert ilyen vékony ajkakat ennyire tropán én még nem láttam...

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:18:11

@úgymond olvasó mmkk: A régi motorosok tudják, hogy a kapcsolatunk már évadokra nyulik vissza :)

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 22:18:42

cserfes = cserepes, utálom az autocorrected :D

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:18:59

@úgymond olvasó mmkk: Továbbá Digó Bálintnak a nőverésről: Nekem legalább van kit vernem, tőlem kérik érted?

tvbuzi 2020.11.28. 22:19:18

A való életben ő ütni szokott

mocskosmacska 2020.11.28. 22:19:24

@LaciHogyVoltol: Nem vagyok benne biztos, hogy a szépfiú kártya annyira ütős még most is. Igazából Moh semmit sem csinál, csak Mercivel tol valamit, amit nem tudom, hogy mit, de baromi unalmas.

2020.11.28. 22:19:25

@GinaCsöcse: szegyenlem de en meg csak szinhazban lattam. Ott tetszett. Meg az emberkenti megnyilvanulasait is kedvelem a szocmediaban. Nem tudtam h tobb ilyen cuccban is szerepel, meg a filmeket se vagtam.

2020.11.28. 22:19:38

@Mók_Ica: én fiatalosabb vagyok, pedig lehet a fiam lehetne digó

Mók_Ica 2020.11.28. 22:19:51

digo nem szeret szájkaratézni..... persze, hisz se szókincse, se értelme nincs az ilyenekhez......pfff

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:20:31

@Alice from madness: Megbocsátok, mert rendes csaj vagy és mert én meg szinházban nem láttam :)

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 22:20:37

Fiatalabb...fréfiasab...milyen párhuzamos univerzumban él ez? Hozza a Radics / Tivy stílust...

2020.11.28. 22:20:44

Hopp ott volt 50000 bunti a Dingo szurkoloknak, a csavonak az orran nem volt maszk

MsIreneAdler 2020.11.28. 22:20:49

Remélem a Digó drukkerek csak hangosak és nincsenek sokan.

mocskosmacska 2020.11.28. 22:20:52

A trónára fáj a foga? Diego mit szed?

2020.11.28. 22:20:56

Megint milyen trón, meg mikyen férfiasság?

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 22:21:24

@GinaCsöcse: lávcsi :)

@Nátha ellen bálna: uramatyám, remélem kiesik a gecibe. már elnézést kívánok a szóhasználatérr, megyek kukoricára térdelni

2020.11.28. 22:21:34

@Penimegamásik: az pont nemannyira jatszik nalam, de az allat es kornyezetvedelmi promocioi tetszenek.

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 22:21:34

Digónak a sleppje....ránézésre 20 év letöltendő...

mocskosmacska 2020.11.28. 22:21:41

@MsIreneAdler: Én is remélem, hogy csak odaültették Diego bunkó haverjait.

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:21:43

@Mók_Ica: Pont ezt jegyezte meg Bálint is, hogy Digó néz ki idősebbnek.

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:21:44

@Mók_Ica: Már csak annyit fogok írni, hogy "l. Mók_Ica" , annyira én számból szólsz és gyorsabban mint én :D

Kiégett Hobbynyúl 2020.11.28. 22:21:50

Sziasztok! Eddig lelke olvasó voltam, minden egyes évadnál a Hogyvolt VV volt a mentsváram. :D
Most pláne az, mert ezt az évadot már most képtelenség másként elvielni. (Kár, hogy a poszt tolók feladták.) Majd menet közben leírom mindenkiről a benyomásaimat, de most csak a párbajozókról.
Digo: Létezik olyan nőnemű humanoid, akinek ez a fickó az álma? Most komolyan? Én szégyellem magam helyettük és bujdosok el a vackomba.
Bálint: Egyelőre magasan veri a többieket intelligenciában, kis pszicho beütése szerintem is van, de kettejük közül nem lehet kérdés, kinek kell visszamennie.

Már csak úgy, tattikából is, meg amúgy is, hogy a két némber eltorzult fancsali képe örökre beégjen a retinámba.

2020.11.28. 22:22:16

@GinaCsöcse: hat na akkor osszerakjuk ami van es eggyezzunk ki Petire egy 0-ban, na? :D

Mók_Ica 2020.11.28. 22:22:49

@Trasheater: :DDD

@LaciHogyVoltol: ez nagon találó..... ettől még öregebbnek néz ki......
a szemei sem fiatalosak...... meg úgy egészében...... van benne valami erősen taszító.....

Penimegamásik 2020.11.28. 22:22:59

@Mók_Ica: 26-nak tartja magát...de lehet hogy kiszeltuncisen kell szamolni

2020.11.28. 22:23:06

@LaciHogyVoltol: fociultrák meg ózdi sinterek

Cimili2 2020.11.28. 22:23:13

phár pherc és jön vissza pp.

2020.11.28. 22:23:34

@Mók_Ica: EKG, ezen nagyon felrohogtem igy noiesen mint Gina :D

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:23:38

Eddig Digó magához vette a párbajt, és most a reklám előtt Rumcájsz önkéntelen ideges grimaszai is ezt mutatták.

MsIreneAdler 2020.11.28. 22:23:41

Most kicsit nyugtalan lettem. Tökön szúrom magam, ha nem Bálint megy vissza.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 22:23:59

@Trasheater:
Dehogyis SZFE hallgatok kotott pulcsiban :)

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:24:08

@Alice from madness: Legyen (mert bírlak erősen), de azért magamban utálhatom kicsit ? :)

tvbuzi 2020.11.28. 22:24:21

@MsIreneAdler: majd akkor engem is, légy szíves, kösz

Mók_Ica 2020.11.28. 22:25:13

@GinaCsöcse: pedig eskü, hogy én nem te vagyok :DDDD

@Nátha ellen bálna: igen, jót kuncogtam :DDD

@Kiégett Hobbynyúl: üdv a csapatban :DDD jól szóltál :DD

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 22:25:17

@tvbuzi: phesten így beszélnek, hogy phávördbáj phárbaj?

2020.11.28. 22:25:27

@Nátha ellen bálna: nem nehéz, ha diego hallatszik, az ellenfél meg nem. Szerintem megy haza balint. Sajnos

malevil2050 2020.11.28. 22:25:28

Akkor lássuk a fantomképeket......éééééééééééééésssssssss ime: 64:36.

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:25:28

@MsIreneAdler: Azért magadban semmiképp ne tegyél kárt, egyik se ér meg annyit.

Penimegamásik 2020.11.28. 22:25:40

@Trasheater: állitolag...de mondom lehet hogy kiszeltundesen kell szamolni

Cimili2 2020.11.28. 22:26:25

@MsIreneAdler: sztem tök mindegy, h mennyien vannak. csak van egy rémálmom, h svédek mind rá fognak szavazni.

Kiégett Hobbynyúl 2020.11.28. 22:27:06

@Penimegamásik: Kiszeltünci 18 éves vagy 60 éve. Így aztán Digo is lehet 26 simán. Tessék elhinni, hogy ő csak rosszul néz ki. :D

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 22:27:10

Attól hogy most pofázik még kieshet...mondom Radics meg Tivy is így tolta aztán volt ott nagy pofáraesés...

Qqts 2020.11.28. 22:27:13

Az van, hogy nem akartam szavazni, mert nem. Digo viszont olyat nyujtott, hogy kenytelen voltam leadni a voksom...

...Balintra

Penimegamásik 2020.11.28. 22:27:26

@MsIreneAdler: az sok mindent elmondana errol az orszagrol

Mók_Ica 2020.11.28. 22:27:34

@Penimegamásik: azaz +10 év :DDDD

@Trasheater: bakker... ha annyi, lehetnék az anyja is...... de szerencsé(jé)re nem találkoztam az apjával......

@MsIreneAdler: tuti nem..... ezt nem tehetik meg......

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:27:41

most a tenapit nézem és Renáta jozanul is egy szardarab...

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 22:27:43

Na milyen lesz az arány? Sztem 65:35 Bálint javára

2020.11.28. 22:27:56

@GinaCsöcse: hogyne :D legalabb van rola egyertelmu velemenyed. Bennem.mindig olyan ambivalens amikor a VV elejen bekoszon. En is szegyenlem magam a helyeben. Amugy anyukaja es apukaja is szinmuvesz szoval el tudom kepzelni mekkora buszkeseg lehet ez nekik is. :D

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:28:04

@Penimegamásik: Vagy Bud Spencer és Terence Hill felejthetetlen szavaival: Legalább a duplája.

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 22:28:11

Asszonx szerint 52:48 Bálint javára

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 22:28:18

@Cimili2:
Sved cserediakokbol sok van, sztem is szoros lesz.
Talan a kijarasi tilalom Balintnak kedvez.

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:28:42

Dani pedig védi a kisscajt, kiáll érte és nem durva....

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 22:28:47

@tvbuzi: áhhá, zalában a t betű dívik, vazsban a zs, phesten meg a ph

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 22:28:49

Lehet, hogy a vírushelyzetre való tekintettel jó fej akart lenni az RTL és szólt a Bálint családnak, hogy potyára ne jöjjenek ki ide Budatéténybe :D

Reklám alatt követem a live-ot, a nappali ablakom a villára néz :D :D :D

MmeChauchat 2020.11.28. 22:28:56

csoda, h felismerik a maszk mögött a "szeretteket"

2020.11.28. 22:29:18

@Penimegamásik: az mijjjen? 50= 50 ből levesszük a nullát, marad 5. A nullát megszorozzuk 6-tal, elosztjuk Donatellácska apukáinak számával, megszorozzuk a pénzért kamuszerelmet hazudó fiatal fiúkkal 0x10, ami egyenlő nulla+1 mert Győzike ennyi magyar szót tud leírni hibátlanul, az 5 elé berakjuk, így 15?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 22:29:58

@Alice from madness:
Akkor milyen buszkek voltak mikor kiderult 500 csajt geppuskazott le a puskajaval Puskas :)

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:30:04

@Alice from madness: Érdekes viszont hogy a Stholt mindenek után jó színésznek tartom !

Kiégett Hobbynyúl 2020.11.28. 22:30:14

@MÓK_ICA: Köszi. :)
@Penimegamásik: Sok, kérlek alássan, sok. Megszámlálhatatlanul sok(k). :D

2020.11.28. 22:30:42

@ppupu: legyen reszemrol egy 63:37 Lumberjack javara

MsIreneAdler 2020.11.28. 22:30:46

@tvbuzi: nem bánthatlak, sajnálom :(.

@Nátha ellen bálna: nyugi, így négyszemközt, csak neked elmondom, hogy igazából nincs is tököm :D psszt, ez titok

@Cimili2: hát ja, pár dögös latino...mindnek kezébe' ájfón... na neee...ébredjünk, ébredjünk :)

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:31:03

@szociál: AZ igaz lehet szerintetek ? Nekem nem kéne ! Igaz nőse vagyok

2020.11.28. 22:31:19

@Penimegamásik: én már ebből a csodás társadalomból egyszer elmenekültem...

2020.11.28. 22:31:23

@szociál: apa titokban lehet pacsizott vele egyet utana :D

Qqts 2020.11.28. 22:31:49

A nezok kozott van egy srac, akin ugyanolyan satyek van, mint Balinton. O mindket villalakonal allva tapsolt. O osszezavarodott?

Mók_Ica 2020.11.28. 22:32:00

bálint sem egy agysebész.... de vakok között, félszemű a király.....

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:32:13

Digo is egy nagy jellem ! Legalábbis aszongya... én elhiszem

mocskosmacska 2020.11.28. 22:32:29

Diego az első pillanattól tudta, hogy Bálint őt fogja kihívni? A kihívás előtt még azt mondta, hogy nyugodt, mert kikerült a veszélyzónából.

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:32:46

@Qqts: NEm, ő fizetett tapsolo :D

2020.11.28. 22:32:48

@GinaCsöcse: na ot soha semmiben nem lattam a Reggelin kivul :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 22:33:11

@GinaCsöcse: szerintem PP beleszámolt minden nőt, akit valaha látott

MsIreneAdler 2020.11.28. 22:33:30

@Penimegamásik: na ez az, ezért vagyok nyugtalan...

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:33:30

@Alice from madness: de rengeteg szinkronban hallhattad

2020.11.28. 22:33:43

@Qqts: a szakall miatt biztos. Nem tudja megkulonboztetni oket.

2020.11.28. 22:33:55

@GinaCsöcse: én csak filmekben láttam, szerintem nem jó színész, ahogy a magyar színészek 99%-a sem, de színház az más. Én nem szeretem több okból a színházat, én nem tudok az lttani teljesítményekről nyilatkozni. Nameg én Stohlnak a zsebébe egy forintot nem tennék már be azértsem

tvbuzi 2020.11.28. 22:34:15

Nem akarta fizikailag kifejteni

Mók_Ica 2020.11.28. 22:34:33

@GinaCsöcse: szerintem nem igaz

@MmeChauchat: mindegyiken van maszk?

bakker, digo egy agyhalott...... most is fizikai bántásról beszél.... a kinti életben tuti hamareljár a keze......

Qqts 2020.11.28. 22:34:36

“Nem akartam fizikailag kifejezni” VV Dongo

2020.11.28. 22:34:41

@mocskosmacska: nekem is ez jutott eszembe olyan kamu, mint a19-es kári

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:35:33

@Trasheater: MEgértelek Titeteket, de hát én ilyen vagyok , magamat adom mert őszinte vagyok
és nem szoktam szájkaratézni se :D

2020.11.28. 22:35:35

@GinaCsöcse: hat...nezd meg a villalanyokat, mennyire kaphato nehezen a tobbseg a 16-25 korosztalybol, vetitsd le nyaranta X db koncertre, megasztar szereplestol kezdve...akar meg is lehet.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 22:35:39

@Penimegamásik: az osztálytársait anno biztos többször látta

@GinaCsöcse: kinevetel? :D

2020.11.28. 22:35:39

@Mók_Ica: max csajokkal szemben.

Mók_Ica 2020.11.28. 22:35:44

@úgymond olvasó mmkk: a nézőtéren :DDDD

jönnek a kortárs beszédek......

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:35:57

Digó Bálintról: Nagyobb alkoholistának néz ki, mint én.

Amúgy Rumcájsz továbbra is visszahúzódó.

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 22:36:00

@Mók_Ica: Azééé mert nem szereti a szájkaratét. a villánkívül egyből üt.

tvbuzi 2020.11.28. 22:36:11

Jönnek a kortársak.
Mi a tököm múlik ezen??

2020.11.28. 22:36:22

@Qqts: a vellából egyenesen az MTIbe megy

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 22:36:30

Gina úrhölgy micsoda nőies terpeszben ül a kanapén...

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 22:36:33

@Trasheater: én nagyon szeretem a színházat, de szerintem Stohl egy ripacs

2020.11.28. 22:36:36

Eeees Dani mondja a kortars beszedet :D

2020.11.28. 22:36:47

@tvbuzi: nemtudom minek kell ez még mindig. Főleg ilyen szintű

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:36:53

Dani karácsonyi beszédet mond :D

mocskosmacska 2020.11.28. 22:37:12

Ki volt az az észlény, aki Danit jelölte ki a kortersbeszédre?

gazo 2020.11.28. 22:37:16

Na danicicero folyamatosan nyomja a védőbeszédet

2020.11.28. 22:37:25

@LaciHogyVoltol: szonja úrhölgy uutott eszembe a kommentedeől

2020.11.28. 22:37:26

Eskuszom ezt a csavot orokbefogadom. Marmint Danit nem Moh-t :D

MmeChauchat 2020.11.28. 22:37:35

monnyon neked kortars beszédet a Dani

Qqts 2020.11.28. 22:37:38

@Trasheater: BV-be, nem a BeleValoba, hanem a Buntetes Vegrehajtas egyik intezmenyebe

Mók_Ica 2020.11.28. 22:37:51

@Trasheater: még szebb..... :(((( pfff

mo beszédétől hányok...... mit esznek ezen a fasztarisznyán??? milyen humor????

tvbuzi 2020.11.28. 22:38:04

Nem, mi nem ugyanazt látjuk

mocskosmacska 2020.11.28. 22:38:10

Én Diego humorából semmit sem láttam.

Ego0123 2020.11.28. 22:38:15

már tesó lett Digó :)

Penimegamásik 2020.11.28. 22:38:30

@GinaCsöcse: ez az Dani, mondjad, mondjad..

2020.11.28. 22:38:55

@Mók_Ica: egy poént nem láttam még etől a digótól

MsIreneAdler 2020.11.28. 22:39:10

Digó már testvér, aha, mé' nem mingyá sziámi ikrek rögtön?? :D

Cimili2 2020.11.28. 22:39:16

@LaciHogyVoltol: hogy utáltam, ha metrón vagy a buszon így terpesztett mellettem valaki.

tvbuzi 2020.11.28. 22:39:45

Na, már tiszta ideg vagyok.

Rugdoll 2020.11.28. 22:39:49

nagyon ajánlom, hogy Bálint menjen vissza. nem bírom ezt a faszt. de a szabolcsi asszony is, hogy kikelt magából és ugrál, hogy majd a nézők.. jó hogy fényes nappaliban visítottad, hogy megujjazott. nem kellett a paplan alá néznünk :)

Penimegamásik 2020.11.28. 22:40:02

@Trasheater: mert nem érted a humorát, biztos nem vagy elég intelektuális hozzá

2020.11.28. 22:40:02

No csak hogy gyors allastfoglaljak szereplougyileg, nalam Balint a no1, aztan Dani+Virdzsi, Vivi, Gaben, Lobelt.

MmeChauchat 2020.11.28. 22:40:06

Pécs miatt tercier szégyenérzet

Mók_Ica 2020.11.28. 22:40:10

@Trasheater: sztem ők sem..... nem is tudják, mi a humor....

no, lássuk a képeket..... gyorsan, gyorsan...... találtak igazi közjegyzőt vajon????

Qqts 2020.11.28. 22:40:19

@mocskosmacska: en igen. Vicces, hogy azthiszi, hogy tronon ul

tvbuzi 2020.11.28. 22:40:59

Szeretném az új Vámpír Ági fejét látni amikor visszamegy Bálint

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 22:41:15

61% tuti nem lehet Digó...

2020.11.28. 22:41:20

Majdnem bejott a 65/35...

MsIreneAdler 2020.11.28. 22:41:45

Ó bakker, ne már, ne huzzák az agyam.

Mók_Ica 2020.11.28. 22:41:53

bálint!!! helyes :DDD most jöjjenek a benti arcok..... :DDDD

nicu71 2020.11.28. 22:41:59

hu basszus mecsoda különbség 68 32 ez Bálint lesz.

Cimili2 2020.11.28. 22:42:04

Bálint!! :))))))))

2020.11.28. 22:42:06

Na mehet Digó sinterkedni, ha Vagina kijön, akkor meg majd kiállítja őt az utszára

Rugdoll 2020.11.28. 22:42:17

na azééééért!!!!

tvbuzi 2020.11.28. 22:42:21

Digó magárahajolt

Mók_Ica 2020.11.28. 22:42:40

@tvbuzi: igeeeeeen.... amanda és dzsina arcát lássuk, de izibe' :DDD

mocskosmacska 2020.11.28. 22:42:42

Mutassák már Villaanyó és Bánat fejét.

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 22:42:43

Na méltó volt Digóhoz a százalékos arány :D :D :D

2020.11.28. 22:43:04

@GinaCsöcse: ez valódi 2/3 nem narancs

2020.11.28. 22:43:12

EZAAAAAZ!!!!!!!
Villaajto nyilj ki!

Amandaeknak mar keszitik a ketamint :D

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 22:43:16

na majd most nézzük meg a gyöngytyúkok orcáját

Kiégett Hobbynyúl 2020.11.28. 22:43:31

Yepp, van igazság. Na, készítem a tleefonomat, hogy lássam az arcokat. :D
Eskü, az lesz a háttérképem. :D

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 22:43:36

Remélem van annyi humorérzékük, hogy belevágják az ujjazást a búcsúfilmjébe :D

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:43:43

Gina újjatlan lesz... ha értitek :D

Mók_Ica 2020.11.28. 22:43:44

@tvbuzi: hát már dzsina nem könnyít rajta......

ójaj, digo meglepődött...... remélem vki küld neki egy linket ide a hv blogra :DDDD

2020.11.28. 22:43:52

@tvbuzi: mer olyan hülye mint csipkés zoltán

2020.11.28. 22:43:55

Ha van humoruk a keszitoknek beleteszik a bucsupercekbe az agyjelenetet Ginaval :D

MmeChauchat 2020.11.28. 22:44:02

@mocskosmacska: mé? holnap már törleszkedni fognak ezek a jellemóriások

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:44:06

Csak az a gáz, hogy ezek után nem meri kivinni senki Beépített Rumcájszot, és a csatorma simán megnyeretheti vele.

tvbuzi 2020.11.28. 22:44:15

Gyerünk, Vámpír Ági mutasd magad

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 22:44:32

@Mók_Ica: Az lenne az igazi, csak aztán bújdokolnunk kell :))) mert ő nem szereti a szájkaratét

Penimegamásik 2020.11.28. 22:44:32

@tvbuzi: én azon csodálkoznék ha értené

2020.11.28. 22:44:38

@GinaCsöcse: majd Villanyo megvigasztalja. A jelenet utan meg remelem minket is valaki...

Cimili2 2020.11.28. 22:44:38

@tvbuzi: mint ahogy a radics és a tivi sem értették. agyhalottak. :DD

Rugdoll 2020.11.28. 22:44:39

@Alice from madness: jujj, de imádnám :D:D:D:D:D:D

gazo 2020.11.28. 22:44:44

Lesz nagy vernyákolós bebaszcsilájv

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 22:44:48

Pedig milyen vicces volt digo

Ja nem

Tronjat viheti haza

2020.11.28. 22:44:58

@Nátha ellen bálna: én erre azt mondom, hogy még mindig jobb helye van...

2020.11.28. 22:45:18

@Cimili2: na azoknál nem volt nagyobb toprongy

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 22:45:25

"Erre nem fogok választ kapni..."

Dehogy nem, csak olvass el minket te félbolond :D :D :D

Ego0123 2020.11.28. 22:45:28

Egyszerűen bunkó voltál.

mocskosmacska 2020.11.28. 22:45:29

Nem Digo, ezt nem lényegre törőnek mondják, hanem agresszív bunkónak.

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:45:41

@Trasheater: Az oké, de így meg unalmas lesz.

mocskosmacska 2020.11.28. 22:45:56

Egész normálisan viselte.

Cimili2 2020.11.28. 22:46:00

kiskakas voltál baze a szemétdombon!! :DDDDDDDDDD

2020.11.28. 22:46:02

@szociál: MPL-el fogják neki hazaküldeni a mosókonyhában lévő budit?

PYT 2020.11.28. 22:46:24

Na Dugókám, húzhatsz is haza a tróndra, ülhetsz rajta reggelig, csak vigyél elég budipapírt... xDDDD

Mók_Ica 2020.11.28. 22:46:36

@ppupu: nem is érti... vakon van... tiv tivivel álljon össze, mint két kicsi lego.....
amanda és dzsina az érzékenyebbek..... höhöhöhöhö

milyen képe van magáról??? ez besza-behu...... durva

mocskosmacska 2020.11.28. 22:46:36

Mi is látjuk Diego, de mi ezt viccesnek tartjuk. És igen, Diego jól látja, hogy szét fognak esni.

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:46:48

vár téged az utca.... ezen mindig röhögök

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 22:46:52

@Trasheater:
Pajtasai vallon haza viszik budival egyutt

2020.11.28. 22:47:04

Vár teged az utca. Se masz, se munkáltatói igazolás. 50 ezer büntivel indul a valóvilág digónak

PYT 2020.11.28. 22:47:10

@Cimili2: trágyadomb lesz az ;))

MmeChauchat 2020.11.28. 22:47:23

jóvan digo
köszönnyük h itt voltál
vár téged az ucca

Cimili2 2020.11.28. 22:47:29

@Trasheater: és látod, nem tanulnak belőle egyesek.

2020.11.28. 22:47:31

@Nátha ellen bálna: nem lesz amig van kit abajgatnia pszichesen Balintnak :) benn kell melle hagyni Ginat meg Amandat.

Petinel is ottvan azer a karorom :D

2020.11.28. 22:47:36

@szociál: legalább valamit “nyert”

tvbuzi 2020.11.28. 22:47:38

A bv remélem tartalmazza majd a fürge ujjakat

Qqts 2020.11.28. 22:47:39

Amugy a nezok most mind fizetett statisztak? 8 utan nincs koborlas!

2020.11.28. 22:48:54

Nem hat eleg gyorsan a szer Amandaeknal...

tvbuzi 2020.11.28. 22:48:55

Legszebb öröm a káröröm

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 22:48:56

Gina: Úristen... nincs meg az ujjam !!!! jááááj

2020.11.28. 22:48:57

Gabor seggbedurrantja Balintot

Ego0123 2020.11.28. 22:48:58

Tényleg a legjobb rész!!

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 22:49:02

Remélem a BeleValóban mutatják élőben a vergődést...

Moh már átállt...micsoda jellem :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 22:49:16

Ket muveszno sir a kameranak :))

Rugdoll 2020.11.28. 22:49:18

Na a tetemre hívás nagyon megy a szabolcsi Xénának. úgy rí máris, mintha a lépét tépték volna ki a köldökén át

Mók_Ica 2020.11.28. 22:49:22

hiperventillál a két özvegy.....

és mo meg renátó valóban ott van bálint mellett..... khm

2020.11.28. 22:49:28

@Alice from madness: még csak most viszi majd be dillergyőzi a bv után

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:49:35

@Qqts: Lehet megágyaznak nekik a stúdióban.

2020.11.28. 22:49:43

@mocskosmacska: a fognak mar nem is aktualis, meg is tortent a dolog :D

mocskosmacska 2020.11.28. 22:49:44

Merci is beállt a siratóasszonyok közé.

pomac 2020.11.28. 22:49:50

na most lelesik nekik, hogy nem lesz pénz :D jobb ha most kimennek mentik a menthetőt :) a két szellemi toprongy nő...

mocskosmacska 2020.11.28. 22:50:14

Láttátok, hogy Amanda és Gina egy csomag zsebkendővel mentek ki cigizni?

úgymond olvasó mmkk 2020.11.28. 22:50:23

@Mók_Ica: akkor ők nem víg özvegyek, mint a legutóbbi szériában vivi?

PYT 2020.11.28. 22:50:36

Vajákosasszomyok vinnyogását nem kérjük, köszönjük, lehetne az udvarra kikapcsolni inkább?

Mók_Ica 2020.11.28. 22:51:14

@GinaCsöcse: mondjuk úgy is mondta pp..... legalábbis én úgy hallottam..... tuti nem volt véletlen

2020.11.28. 22:51:20

Robi szimpatikus

gazo 2020.11.28. 22:51:33

Robbie de jól mondta

KnitKat 2020.11.28. 22:51:37

Istenem, de gyönyörű képek voltak ezek Amandáról és Gináról.

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:52:00

Ez így viszont tényleg gáz lesz, ha Rumcájsznak elég lesz ülnie egy párbajon, meg se kell szólalnia, a cég meg fixen rádobja a 70 % szavazatot.

Ego0123 2020.11.28. 22:52:09

Ilyenkor megnyugszom, hogy a világ egyensúlyba kerül -néha.

2020.11.28. 22:52:38

Hat basszus eskuszom hogy akarkivel megy ki akar Gina akar Amanda bealdozok en mindenkit. Buntetesbol maradjanak csak bent amig lehet, kiejtve melloluk minden tamaszukat :D

2020.11.28. 22:52:50

Na jóvan gyerekek, holnap tali, egy gyökérrelmkevesebb. Szevasztok, enm vagyok kíváncsi Hozé Ármándóra meg az unokatesójára

Mók_Ica 2020.11.28. 22:53:03

bakker, nagyon jók vagytok...... nagyon röhögök..... :DDDD

PYT 2020.11.28. 22:53:07

@mocskosmacska: valaki úgy látta eddig, hogy különb tőlük? Max visszafogottabb, egyelőre, de semmivel se több náluk, egy és ugyanaz az szint, csak valamivel esztétikusabb csomagolásban...

GinaCsöcse 2020.11.28. 22:53:09

@Trasheater: Nekem is... sunáznám :D
Csak vicceltem mell fétisiszta vagyok

Mók_Ica 2020.11.28. 22:54:06

@Trasheater: jó pihit, holnap aztán gyere este :D

malevil2050 2020.11.28. 22:54:32

Kedves kis mandórák odabent. Bármennyire is nehéz ezt az egész akármit játéknak nevezni de azért illene belőle kb. felkészülni egy kicsikét és megnézni azt h mivel és hogyan lehet netalán nyerni.

2020.11.28. 22:55:14

@GinaCsöcse: Robi viszont lehet sunazna, neki egal, mindegy hogy alul vagy felul lognak a bogyok :D

tvbuzi 2020.11.28. 22:55:20

@Nátha ellen bálna: azért tett ő a 70ért, nagyon jól kihozta az ideget az agyhalottakból

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:56:08

@Trasheater: Igen, direkt sarkítottam. De lehet én nem fogom nézni tovább, ha esetleg már nagyon egyértelmű lesz, hogy Rumcájsz ügynök.

PYT 2020.11.28. 22:56:14

@Alice from madness: nem fognak kimenni, nyugi, Vivi vagy Gaben lesz küldve, tuti, a gyengéket támadják mindig, Virdzsi üeg már nem áll ott egymagában, ott van mögötte Dani mellett Bálint, Robi (aki nekem egyre szimpibb, bevallom, egy őszinte, nyílt tekintetű, jó srácot látok benne)...

ppupu #Fantom for President 2020.11.28. 22:56:19

jócakát kollégák... hosét skippelem, már így is túl sok agysejtem égett ki...

mocskosmacska 2020.11.28. 22:56:42

@Nátha ellen bálna: Tényleg nem kellett megszólalnia, mivel Diego akkor primitív bunkó volt, hogy kinyírta az magát.

Mók_Ica 2020.11.28. 22:56:56

@malevil2050: és nem ártana egy két évad hv-ját és kommentjeit is elolvasni......

Kosztarika 2020.11.28. 22:57:01

Hát Digókám, trónolhatsz.. ott, ahová a király is gyalog jár. :D

2020.11.28. 22:57:18

@tvbuzi: en bemennek kozejuk ha nem mutogatnanak allatkent az orszagnak. Tudnam nagyon elvezni. Hasonlo eszkozokkel mint Balint nagyon jol szorakoznek. Bar en a Danis mucirkuszt is vegigvittem volna }:)

MsIreneAdler 2020.11.28. 22:58:59

@Nátha ellen bálna: hiperventillált, ja :D
Tiszta gáz volt a két luvnya. Azt vártam mikor tépik meg a ruhájukat meg a hajukat a nagy bánatban...

Mók_Ica 2020.11.28. 22:59:01

@Alice from madness: azt nem is értettem, hogy mért "buktatták" le magukat ilyen hamar.....

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 22:59:41

@mocskosmacska: Digó már bent elintézte a vereségét, igen. Épp ezen morfondírozom, hogy most még nem egyértelmű nekem se. Ha egy normálisabb vellalakót is kinn fog hagyni 70-30 arányban, akkor az rtl tényleg hülyének néz ki mindenkit. De reméljük, azért nem ez a helyzet.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 23:00:05

@LaciHogyVoltol: Moh, és Renató a két legnagyobb jellem a villában, felkészül Fru. Megjegyzem most Moh van nálam leghátrább a gusztustalan köpönyegforgatók listáján. Ő mondja a kortesbeszédet Digóért, aztán ő adja az első puszit Bálintnak, majd kb 5.-ként újra sorba áll a puszizkodó sorban, miközben Bálint el sem búcsúzott a másik csapattól, amikor kiment

2020.11.28. 23:00:15

@PYT: en egyebkent (kovezzetek meg erte) de azt gondolom nyerni mentek be. Es mint ilyen nem nezek fiut, lanyt, madarat, tujat. Mindig azt viszem aki ellen a megitelesem szerint visszajohetek. Balint helyeben elsonek Frut vittem volna, bar Digo is behuzhato jatek volt.

2020.11.28. 23:00:28

Körbenézel, s látsz egy házat, mit a Digo elkerül...

MsIreneAdler 2020.11.28. 23:00:46

Amúgy volt itt valaki a komment szekcióban, aki Digónak drukkolt :D?

Rugdoll 2020.11.28. 23:01:36

@Alice from madness: de király lenne. én is bevállalnám így, ha nem lenne családom.

PYT 2020.11.28. 23:01:48

PP-t meg nem értem, miért ekézitek folyton, vsz fejlődött sokat, az irónia, amivel felvezeti az öfikben a bejátszókat, nekem nagyon bejön, és most az élőzést is jól nyomta, már alig bakizik, az utóbbi pár öfiben meg egyáltalán nem, szal szerintem egyre jobb.

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 23:02:22

Ez hülye. Milyen képet képzelt el, amit a nézők láttak róla?

2020.11.28. 23:02:30

Csak nekem van olyan erzesem neha, hogy Moh testbeszede a fiukkal tul kozvetlen?

MmeChauchat 2020.11.28. 23:02:31

@PYT: igazából már csak az asztala szar

Mók_Ica 2020.11.28. 23:02:38

digo külföldről jött haza a vv-ért...... vajon milyen munkát adott fel ezért????
túl szókimondó voltál digo..... aham...... sajnos buta vagy.....

Cimili2 2020.11.28. 23:03:06

hozé felkérdez: szerinted megalázó volt az a százalék? :DDDDDDDDDD

MsIreneAdler 2020.11.28. 23:03:21

@PYT: nekem pl nagyon tetszett, hogy megkérdezte Digótól, hogy hogyan is van azzal a trónnal :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 23:03:27

@Nátha ellen bálna: Hihetetlen hogy mennyire vakon vannak ott benn már nem egészen két hét alatt is. Egyébként első párbajtaktikának még jó volt ez Bálint részéről, viszont, ha nyerni akar később szimpatikussá is kell majd válnia, nem csak okosabbnak lennie a többieknél. Most hallom, hogy Digó Mohtól akar elbúcsúzni. Na ezért esett ki...!

MmeChauchat 2020.11.28. 23:03:51

@Alice from madness: nem.
Bálinttal pl. csaknem egy csók is elcsattant

2020.11.28. 23:04:02

Moh fejben mar reg el is temette Digot :D

gazo 2020.11.28. 23:04:09

Tényleg mély szintre kerültek :)

Mók_Ica 2020.11.28. 23:04:27

@MsIreneAdler: szerintem nem.....

óóóó... mo-tól, a tsótól búcsúzik..... aki már bálinttal smúzol :DDDD

MmeChauchat 2020.11.28. 23:04:47

@Mók_Ica: mer megmongya az őszintét, azé!

tvbuzi 2020.11.28. 23:04:48

@Cimili2: tud ha akar
vagyis ha jót mondanak a fülébe

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.28. 23:04:49

Amanda olyan szep mikor sir mint egy tunder :)

2020.11.28. 23:05:16

@GinaCsöcse: megvan a holnaputani kurvaanyazos balhe, Gina majd kiakad, hogy furgeujjai a havertol koszontek el nem tole.

Mók_Ica 2020.11.28. 23:05:27

őszinte, csupa szív.... olasz..... aham, majdnem....de azért mégsem.....

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 23:05:33

Digó Mohnak a kapcsolatukra utalva: el se hiszem, hogy ennyire rövid idő alatt ilyen mély szintre kerülhettünk.

Nem úgy értetted Digó, de most igazad van!

PYT 2020.11.28. 23:05:39

@malevil2050: ekg és eeg, ez alap kellene, hogy legyen, de ezeknek összesen nincs annyi agyuk odabent, hogy felfognák (kivéve Bálint).

MsIreneAdler 2020.11.28. 23:05:46

Nem tudom nézni a belevalót, de jó, hogy közvetítetek :)

Rugdoll 2020.11.28. 23:06:05

Azt mondja Győző, szakmailag.. ő mint rap szakértő. szeretem :D

Ego0123 2020.11.28. 23:06:33

Ugye Győzi is hülye? Ez csak költői kérdés volt. Szakmailag jó volt. Szégyen.

2020.11.28. 23:06:48

@MmeChauchat: megnyugodtam. Mert ezt mar nem eloszor latom tole

tvbuzi 2020.11.28. 23:07:17

Szakmailag? Adócsalás külföldről behozott autókra?

malevil2050 2020.11.28. 23:07:21

"Szakmailag zseni voltál " jahh,,,, mint te gy. anno. Egy nagy lofax.

MsIreneAdler 2020.11.28. 23:07:29

@Rugdoll: Győzi hentes eredetileg, úgy tudom. :)

Mók_Ica 2020.11.28. 23:07:43

még mindig signetta tollat kapnak a bentiek?? :DDDD

MmeChauchat 2020.11.28. 23:08:02

@tvbuzi: temetkezési vállalkozás?

Ego0123 2020.11.28. 23:08:25

Igazi vesztes vagy. :):):)

2020.11.28. 23:08:31

Szomoruan veszem tudomasul, ellenben felemelt fejjel, hogy Digo valoban rohadtjol porget.
De sok verbelije jol porget :D

GinaCsöcse 2020.11.28. 23:08:34

vagy hogyan tovább ? :D

PYT 2020.11.28. 23:09:04

De ez most komolyan azt képzeli magáról, hogy alfa?? Hol, milyen közegben?
Ezt a gagyi rappelést meg külön vicces nézni a most történtek fényében... xDD

2020.11.28. 23:09:09

Merci álomkarrierje lehet Digo háttértáncosának lenni egy falunapon.

nicu71 2020.11.28. 23:09:32

@Ego0123: olyan felemelő volt ,velük együtt skandáltam ,állva a fotelban! vesztes vagy vesztes vagy!

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 23:09:43

Nna, Diego is megkereséseket vár, meg lemezt akar. Érdekes, hogy ezek a mindenkori vellalakól sosem gondolkodnak munkában.

Mók_Ica 2020.11.28. 23:09:50

jajj..... valaki kíváncsi digo tehetségére??? ha rajtam múlik nem sok pénzt fog keresni ezzel .....

Cimili2 2020.11.28. 23:09:55

benne lesz az is, h gina szerint megujjazta????????

tvbuzi 2020.11.28. 23:10:20

@VV10 Velőtrázó Vélemény: dehát Merci énekes meg tud reppelni is

Ego0123 2020.11.28. 23:10:27

MIért szopkodják ezt a vesztes faszt, már bocsánat.

2020.11.28. 23:10:44

En egyet nem ertek. Ha Digo eredetileg olasz, kulfoldrol koltozott haza a VV miatt, hol van neki is az akcentusa? Vagy magyar, reszben olasz felmenokkel aki kiment lanyokat futtatni svajcba?

tvbuzi 2020.11.28. 23:10:46

@Cimili2: én már azt várom!!!!

GinaCsöcse 2020.11.28. 23:11:37

@Cimili2: Most vilagosodtam meg : JEDI ujjazás volt az !

2020.11.28. 23:11:43

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Gina es Amanda lehetnek a grupiek es meg is van az alomcsapat...

MsIreneAdler 2020.11.28. 23:11:49

@Cimili2: legalább az ő verziója is kiderül! Nagyon kíváncsi vagyok!

Ego0123 2020.11.28. 23:12:13

@Nátha ellen bálna: Pedig a bemutatkozásban az volt, hogy CNC esztergályos, az nagyon jól fizet kint 1 millió havonta, itthon kezdő 600.000

2020.11.28. 23:13:07

@tvbuzi: ja ertem. Tehat akkor magyar, olasz apaval :D

Cimili2 2020.11.28. 23:13:08

@tvbuzi: emléxem is. :DDDDDDDD

PYT 2020.11.28. 23:13:19

@Nátha ellen bálna: na jah, de kb annyi kinéz neki is simán, mint vévé Krisztiánnak manapság... ;P

2020.11.28. 23:13:35

Felkerdezes vaaaan

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 23:13:55

@Mók_Ica: Gáspár elő akarja mozdítani a tázsvír zenei pályafutását.

Mók_Ica 2020.11.28. 23:14:05

megmutatja győzi.....

MsIreneAdler 2020.11.28. 23:14:29

@Alice from madness: az olasz nyelv nem tartalmaz olyan hangzót, ami idegen a magyartól. Szóval olyan durva akcentust nem tud összeszedni. Meg ugye az is lehet, hogy végig magyarok közt vokt.

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 23:14:46

@Ego0123: Valamiért oda mán nem mehet vissza. Gondolom, nem véletlenül jött el.

GinaCsöcse 2020.11.28. 23:15:02

Finomlelkű ez a Gina: Dígóó bááázd meg gyere má !

Penimegamásik 2020.11.28. 23:16:26

@Ego0123: az is volt hogy érzelmes ember, aki szereti a mesefilmeket..

tvbuzi 2020.11.28. 23:17:25

Hívják be Luciát

Mók_Ica 2020.11.28. 23:17:31

digo, magyarázkodhatsz...... no, volt ujjazás......

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 23:17:40

Fruzsi diszkréten lefeszítette magáról Dzsinu kezét.

tvbuzi 2020.11.28. 23:18:17

Jajj, nem jött el a barátnője :(

Mók_Ica 2020.11.28. 23:18:45

és győzi feje? milyen illata volt a kezednek? pfffffffffffff

Nátha ellen bálna 2020.11.28. 23:19:01

Nnnna, nem gyütt el Diggancs barinője a párbajra. Jé.

2020.11.28. 23:19:30

Nem ez dontotte el Digo nyugodj meg. Szimplan a visszataszito gusztustalan jellemed...

Ego0123 2020.11.28. 23:20:00

Bolondos dallamok:)

2020.11.28. 23:20:10

@Mók_Ica: Gyozo lelkesedesetlatva tan frissiben meg is szaglaszta volna ha lehetosege van...

tvbuzi 2020.11.28. 23:20:24

Amanda azt mondta Dugó elővette a szerszámot

MmeChauchat 2020.11.28. 23:20:30

Luca a következő beköltöző

Cimili2 2020.11.28. 23:21:07

@tvbuzi: amanda mint a vízfolyás.

Mók_Ica 2020.11.28. 23:21:12

bűnbánat..... magyarázkodás...... ki tudna ennek ellenállni?? ha luca nem bocsát meg erre a vallomásra, akkor semmire...... pfffffffffffffffffffffff
nehéz....persze..... 2 hétig sem tudta megállni......

PYT 2020.11.28. 23:21:30

@Alice from madness: pontosan, meg amúgy is, volt ott azért még más is, nem csak az a két fránya ujj, már ha hihetünk a szabolcsi cigányasszonynak...

2020.11.28. 23:21:44

A nap kerdese: szet fognak szakadni az eroviszonyok?

tvbuzi 2020.11.28. 23:21:56

@Mók_Ica: dehát csak két perc volt :(

PYT 2020.11.28. 23:22:26

@tvbuzi: vagina is azt mondta

Mók_Ica 2020.11.28. 23:22:29

@Alice from madness: abban biztos lehetsz....... még a fejét is bedugta volna a takaró alá, hogy pontosa lássa,mi is történik......

2020.11.28. 23:22:33

@Cimili2: marmint ugy terul szet vizszintes feluletet erve?

Ego0123 2020.11.28. 23:22:57

Nem őszinte Digó mosolya.

GinaCsöcse 2020.11.28. 23:23:19

5 perc Győzike után PP az ISTENKIRÁLY ! :D

Mók_Ica 2020.11.28. 23:23:19

@tvbuzi: és csak két ujja esett bűnbe....ja, és be sem dugta..... most már tudjuk..... pfff

2020.11.28. 23:23:47

@Mók_Ica: lelki szemeim elott megjelent ahogy kaparja a vezerlo ablakat, hogy azonnal engedjek be a lakokhoz mert ekson van :D

2020.11.28. 23:24:32

@GinaCsöcse: nalatod, mindent valamihez kepest kell nezni :D

Ego0123 2020.11.28. 23:24:52

Jó éjszakát minden kedves Kommenttársnak!

2020.11.28. 23:25:08

@Mók_Ica: a masik harom szegyenkezve felrenezett

2020.11.28. 23:25:22

Milyen rapper az aki két ujjal scratchel?

tvbuzi 2020.11.28. 23:25:29

Ilyenkor kéne online vella

Mók_Ica 2020.11.28. 23:25:34

@Alice from madness: és közben csorog a nyála, nyalogatja a szája szélét..... amikor ezeket konferálja fel a bv-ben, tiszta perverz

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 23:26:07

Luca, bocsáss meg Digónak, mert igazából tényleg nem csinált semmit, csak Gina kapatosan behúzta néhány másodpercig a csőbe. Persze, ha benn marad, akkor valszeg nem jött volna ki villaszűzen, úgyhogy a kapcsolatotok szempontjából jó, hogy most esett ki.

2020.11.28. 23:26:19

@Mók_Ica: jajj nagyon rohogok :D

2020.11.28. 23:26:24

Ahogy Hofiék mondták anno, itt minden lukba Digo kell... or not.

gazo 2020.11.28. 23:26:36

Jó éjt, kétujjas szép álmokat

Mók_Ica 2020.11.28. 23:27:13

@Alice from madness: még arrébb is álltak..... tüntetőleg :DDD

@VV10 Velőtrázó Vélemény: olyan, mint digo :DDD

@tvbuzi: látni szeretnéd a taTTikázás újragondolását?? :DDD

mézescsók 2020.11.28. 23:28:53

@Alice from madness: Hadd ne keressem vissza a kommentek ezreiben a hozzászólásodat (Amanda magához invitálta Digót, már úgy látszott, akció lesz, stb.), én a BV-t csak részleteiben láttam, az Amandás csábítást nem. Erre már nem is fog sor kerülni, hála istennek, de az az igazság, hogy más akciózását sem nézem kiguvadt szemekkel.
Az eredményről meg annyit, bár felőlem mindkettő kint maradhatott volna és egyáltalán nem voltam Digo-fan, hogy Bálint ennyivel nem volt jobb, nem volt érdekesebb, és egy hajszálnyival nem nyert vele többet a játék.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 23:29:39

@MsIreneAdler: Hát azért a nyelv ritmikája teljesen eltér. Pl. Gianni Annioni tényleg jól beszél magyarul, de erősen lehet hallani az olasz akcentusát.

Kosztarika 2020.11.28. 23:29:52

@Ego0123: Nem csak a mosolya nem őszinte. Állította, hogy "csak csipkelődtünk" Akkor volt kénytelen bevallani, mikor a pofájába tolták a felvételt.

Más:

A csapatáról végig azt hajtogatta, hogy közöttük igazi, mély kapcsolat, barátság van. Mikor Győző rákérdezett, hogy együtt marad-e a csapat, azt válaszolta, hogy biztos nem. Tényleg erős az a kapocs. Aha.

Mók_Ica 2020.11.28. 23:29:55

@VV10 Velőtrázó Vélemény: digora üss, még üss, rá üss.....no egy lukkal készen vagyunk.... :DDDD

GinaCsöcse 2020.11.28. 23:30:17

Jó éjt Tsók ! Szép újj világ ! :D

PYT 2020.11.28. 23:30:33

@Mók_Ica: ez hülye...

De amúgy meg jók ezek a szembesítések, kár, hogy a bentiekkel nem játsszák meg ugyanezt a kiválasztások során, az feldobná a műsort; ezeknek meg úgysincs taktikájuk, amit boríthatnának ezzel a szerkik, azt se tudják ki az (szívbű játszanak, na;)) mit egy alomnyi tengerimalac, ösztönből nyomják...

2020.11.28. 23:30:57

@mézescsók: ize.
Oke mindket hozzaszolasra? :)

2020.11.28. 23:30:59

A mai nap emlékére és apropóján küldöm Digónak: youtu.be/x8yymm3DtVA

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 23:31:43

@Ego0123: Mert ez a műsor nem csak a győztesekről szól, és ennyi mindenkinek jár...

2020.11.28. 23:33:18

@PYT: a tengerimalacok nem ilyen rosszindulatuak...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 23:33:40

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Nekem jobban tetszett a kinn a bárány benn a farkas hasonlatod! :-)

2020.11.28. 23:36:44

Az magyarázat lenne Digo akcentusának hiányára, ha nem csupán a foglalkozása lenne CNC-s, hanem Collodi egyik kései rokona egy esztergagépen készítette volna. Fafejű, fatökű, faék egyszerűségű fa... sz...

LaciHogyVoltol 2020.11.28. 23:37:10

Amúgy tényleg nem tudom mit gondolnak amikor próbálnak olyan dolgokat letagadni, amiket kamera előtt csináltak. Mert még ha ő nem is tudta, hogy Gina "diszkréten beleordította Fru fülébe" az igazságot, akkor is arra csak emlékszik, hogy ő megkérte Amandát, hogy tartsa titokban...
Az meg külön vicc, hogy magát tartja "őszinte" embernek, másokat meg "színészezik".

Egyébként ezen én is elgondolkodtam, hogy miért szögezte le ennyire gyorsan, hogy külföldre már nem akar visszamenni melózna, mikor elvileg olyan szakmája van amivel jól lehet keresni...gondolom nem lehetett benne túl ügyes, külföldön is csak a jó munkát fizetik meg rendesen...szerintem annyit CNC-zhetett ez, mint amennyit Merci asztaloskodott...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 23:37:50

@Kosztarika: Nehogy azt gondold, hogy egy esetleges Digó győzelem után a Bálint csapatból legalább 2 ember nem húzott volna át...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.28. 23:43:03

Nagyon sajnálom, hogy nincs már a műsorban a ki-kit vár vissza rész, illetve furcsa volt, hogy nem mutatták a részeredményt a műsor elején !

2020.11.28. 23:43:46

@LaciHogyVoltol: Két ujjal nem lehet jól CNC-zni.

2020.11.28. 23:44:51

@VV Erőlegény: Az KITT kit vár vissza maximum David Hasselhoffot érdekelné.

MsIreneAdler 2020.11.28. 23:44:56

@VV Erőlegény: igen, abban van eltérés. De Gianni Olaszországban nőtt fel, nem tudom, hogy Digó is esetleg, ez kimaradt most nekem. Ha kimész magyarként szerintem nem olyan vészes, mint az angol vagy a francia, esetleg a spanyol.

PYT 2020.11.28. 23:45:42

@mézescsók: dehogynem, egy értelmes arc, aki képes arrra is, hogy mozgassa az egysejtűeket, egészen jól - ez Bálint, a vizenyős tekintetű meg azon túl, hogy fröcsögött belőle a rosszindulat (gondoljunk csak Vivi, vagy Virág esetére, mindegyiknél ott volt és adta a lovat a három "grácia" alá, ha egy gyengébb betámadása volt az aktuális topik, meg amúgy is), mi mást mutatott? A hatalmas jellemét, amikor hazudozik gátlástalanul, vagy a nőverő műmacsót, vagy azt, aki veréssel fenyegeti a villatársát, akit nem bír másként legyűrni..? Még sok is az a közel harminc százalék, amit kapott erre a teljesítményre... Bálint ezzel szemben nem egyszer kiállt a gyengébb, megtámadott villatársak mellett, és nem volt rest odaállni bármelyik agresszor elé és a szemébe megmondani, hogy sok volt, vagy inkorrekt, vagy akármi...

mézescsók 2020.11.28. 23:48:18

@mézescsók: "...Digo-fan, de szerintem Bálint ennyivel nem volt jobb,..." (rosszul fogalmaztam).

Kosztarika 2020.11.28. 23:52:48

@VV Erőlegény: Nem gondolom. De a különbség abban van, hogy ők nem is emlegettek életreszóló, mély barátságot. Amit megtenni 10 nap után nevetséges is.

PYT 2020.11.28. 23:53:04

@VV Erőlegény: minek lett volna, világosak voltak az erővonalak, mindenki beállt amögé, akit támogatott, még úgy is ültek az élő bejelik alatt, teljesen elkülönülve, ki-ki a sajátjaival, szal most ennek zéró értelme lett volna, viszont a részeredmények mutatását én is hiányoltam, kicsit úgy tűnt, mintha gyorsan le akarták volna zavarni az egészet... Ami nem is feltétlenül rossz, mert így kimaradtak a felesleges időhúzó elemek a műsorból; teszem hozzá, hálistennek...

Kiégett Hobbynyúl 2020.11.28. 23:53:41

@PYT: pontoan. Az amőbák pedig azt sem vették észre, hogy simán megforgatta őket egy pillanat alatt.
Amit nem értek, hogy mindegyikük azt állítja, hogy ő aztán nézte az eddigi VV-ket... akkor hogy létezik az, hogy egyik sem jön rá arra, nem jön be a nézőknek az agresszív, domináns, elnyomó, szánalmasan keverőp, pletykás ki ha én nem játék? Persze ha ennyire faék a többség, hogy a józan paraszti esze sincs meg, akkor mégis min csodálkozom? :D

PYT 2020.11.28. 23:56:59

@Kosztarika: erre meg én ékágézok...

2020.11.28. 23:57:51

@Kiégett Hobbynyúl:
Lehet rajon a regebbi adasokat nezve felkeszuleskent (sicc...lattak ovi utan ezelott 100 evvel...), csak ahhoz mar keves, hogy az altaluk oly sokat emlegetett karakter szot onmaga reszerol feltoltse tartalommal es magara vegye...fogalmuk nincs a karakter szo jelenteserol, keverik a karakteressel.

mézescsók 2020.11.28. 23:58:13

@Alice from madness: Igen.
@PYT: Ami aktivítást én Bálintban láttam, az kb. a nullához közelít. Egy hatalmas egoval rendelkező pasinak látom, aki naphosszat a teraszon ácsorog, gondterhelt ábrázattal, ráncolt homlokkal cigizik, naponta 96-szor pacsizik Danival, a cimborával, időnként összenyalábolja a seggrészeg Virágot, néha leereszkedik egy-egy villatársához, akikkel elég magasról beszél.
Ha nem lett volna az ÉNB nem vagyok biztos benne, hogy ilyen százalékkal nyert volna.
Digot egy eléggé undorító alaknak tartom, Bálint nem undorító, csak nem mutatott az ég egy adta világon semmit. Vagy szinte semmit.
Esetleg más tv-t nézek, azért nem látom.

2020.11.29. 00:00:27

@mézescsók: vagy lehet nem kapcsoltad be csak nezted :)

PYT 2020.11.29. 00:01:46

@Kiégett Hobbynyúl: hogy, hogy... há' úgy, ahogy a paplan alatt se történt semmi rosszalkodás, hazudtak, csak mint általában... lehet, előny volt a korábbi vv-k ismerete a castingnál, és bekamuzták, amit kell; vagy, ha láttak is bármit, érteni nem sokat értettek a játék lényegéből; szerintem szimplán csak bulizni mentek be, meg a reményért, hogy majd felfedezik őket, ahogy a vizenyős is mondta a belevalóban...

Kiégett Hobbynyúl 2020.11.29. 00:03:53

@Alice from madness: Pedig a kedvenc szavajárásuk, ami önmagában nézve is nevetséges. Ahhoz sajnos némi ész is kellene.

PYT 2020.11.29. 00:04:16

@mézescsók: én másként láttam, de nem akarlak meggyőzni, ÉNB-t pedig sosem néztem, nem vagyok a célcsoportja, sosem láttam Bálintot sem ezelőtt...

2020.11.29. 00:08:00

@Kiégett Hobbynyúl: igen. Nem is csak a karakteressel kevereik hanem az ember szoval is. Nem jon at nekik, hogy egy cuki karakter (lsd Mercedesz) nem biztos, hogy cuki ember is (emberkent pl egyre kevesbe gondolom cukinak, de az Egerlany karakter ettol meg cuki)

Kiégett Hobbynyúl 2020.11.29. 00:08:22

@PYT: Igaz. A kamerák csak biodíszletek, nem működnek, csak úgy tűnik. :D
Ezért mondjuk a castingosokat is agyhelyen csapkodnám, mert nem igaz, hogy nem derül ki a jelentkezőkről, hogy mind a Majka-vonalat akarják meglovagolni. Ismertség, hírnév, döglés... nulla teljesítménnyel. Valóban változatos elképzelés. :D

PYT 2020.11.29. 00:08:38

@Alice from madness: ez igaz, meg cukik is, úgyhogy jobbnak látom megkövetni őket... ;))

bake 2020.11.29. 00:08:51

azért sajnálom az öreg Diegone kiesését, mert legalább őszintén, szívből lehetett volna utálni valakit, ha visszamegy.

2020.11.29. 00:10:19

@bake: ott van Amanda, Gina, felkeszul Renata, es ki ne hagyjam a sorbol Higienikat. Valogass :)

Kiégett Hobbynyúl 2020.11.29. 00:11:00

@Alice from madness: Bizony. Itt látszik, hogy mennyire nem tudják, mi az, amit hozni tudnak. Legalább nyomokban tartalmazhatna mogyorót... Hiába akarnék madam lenni, ha semmiféle adottságom, képességem, tulajdonságom nincsen meg hozzá. Máris buktam a piros lámpás házat. :D

2020.11.29. 00:13:07

@Kiégett Hobbynyúl: hat latod Amanda is bement egy magat elfogado duci mosolygos karakterkent. Azt kiderult hogy nem hogy ezt a karaktert nem tudja hosszutavon hozni, de lassan siman egy embert se :D

2020.11.29. 00:14:05

@PYT: helyes :D egy allat se szolgalt ra hogy hozzajuk hasonlitsuk a villalakokat :)

2020.11.29. 00:15:46

@Kiégett Hobbynyúl: egyebkent elgondolkodtatott a neved, van egy hobbybol tartott torpenyuszim, vajon O kiegettnek erzi-e magat? Vagy miben eg ki egy hobbynyul? A tul sok cukulasban?

Fu Szekh Li 2020.11.29. 00:17:53

A PP vitához adalékul (most már mindegy, mert úgyis mindenki alszik):
www.youtube.com/watch?v=qd-E2bxnJJw&ab_channel=UniversalHungary
Anno ezen én nagyon meglepődtem.

Kiégett Hobbynyúl 2020.11.29. 00:20:50

@Alice from madness: A duci karakter marad, ezen kívül semmi. Már most minden máz lekopott róla.Innen visszajönni... :D
Nem hiszem, hogy a nyuszid úgy érezné. A név onnan jött, hogy annak idején amikor fórumoztam, sokat volt emlegetve a trójai faló. Akkor lett egy fanyúl nickem, de az a fórum megszűnésével törlődött, a hozzá tartozó email is, így váltottam hobbynyulra. A kiégett a mostani évad "zsenijei" miatt jött mellé.

Kiégett Hobbynyúl 2020.11.29. 00:23:01

@Fu Szekh Li: Ugye? Ki se nézné belőle az embör fia, lánya.

2020.11.29. 00:24:15

@Kiégett Hobbynyúl: Az a tervem királyom, hogy Lancelot, Sir Galahad és én várunk, míg leszáll az est, aztán kirontunk a nyúlból, és leverjük a Franciákat, akik nem csak meglepettek lesznek, de teljesen fegyvertelenek is.

Fu Szekh Li 2020.11.29. 00:25:30

@Kiégett Hobbynyúl: Én se néztem ki. Szóval, van amihez vitathatatlan tehetsége van, de a könnyebb utat választotta.

Kiégett Hobbynyúl 2020.11.29. 00:33:55

@Fu Szekh Li: Sajnos. Kitartó munka helyett gyors meggazdagodás... ez a mai norma.

Mára elköszönök, kivételesen nem lesznek rémálmaim Armandotól sem. :D
Jó éjt!

mézescsók 2020.11.29. 00:55:04

@Alice from madness: Úgy szoktam volna? Ezt se vettem észre. Legközelebb majd ügyelek rá.
@PYT: Bálint győzzön meg. Az ÉNB-t én sem nézem - vagy csak a be sem kapcsolt tv-t bámulom -, de az elején volt róla szó, hogy játszott a sorozatban.
@username loading: Ezzel egyet tudok érteni. A hangyafasznyi különbséggel is.
@Fu Szekh Li: Ez jólesett így elalvás előtt. Kösz.

Addamm 2020.11.29. 01:16:06

Ti egyébként nem gondolkodtatok még azon, hogy jó lenne jelentkezni a műsorba, és okulva az előző 9 (most már 10 lesz) évadból, komoly taktikával megnyerni a játékot? A mostani évadban szinte egy igazi taktikus sincs, mindenki csak mondja magáról. Belenéztem ismét a VV5-be, ezekhez képest brutális amit Attila és Péter már az elején lenyomott.
Ráadásul olyan egyszerű dolgokat kéne csak betartani. Nem kéne nőverésről beszélni, nem kéne buzizni meg agresszívan fenyegetni a többieket. Meg ha valakit nagyon ekéznek, akkor nem beállni a szekálók közé, mert az csak szimpátiát kelt a nézőkben az áldozattal (lásd Virág lila kendője).
Ha jól emlékszem anno Attila elég tudatosan készült a műsorra, pszichológiai könyveket is olvasott és az elejétől a végéig taktikázott. Az elmúlt pár évadban pedig azt gondolják taktikának, hogy aki a leghamarabb szexel a villában az lesz a legérdekesebb.

PYT 2020.11.29. 01:17:32

@Fu Szekh Li: huh, ezt odatette Petya, ahogy kell... Én sem ismertem, köszi, hogy megosztottad, viszont láttam színházban, és színésznek sem utolsó, sőt, érdemes kutakodni kicsit utána;

Én emlékszem egyénként rá még a megsztáros korszakából, bár zsenge korban voltam még akkor én is, de drukkoltam neki nagyon, igen egyedi volt, kitűnt a mezőnyből, mert ő kész performanszokkal állt ki mindig, nem csak szimplán odaállt és énekelt valamit mint a többiek, hanem "előadott", mozgással, dizájnnal, mindennel... Már akkor látszott, hogy tehetséges.

Nem akarom itt agyonhájpolni, mert nem fizet érte (;)), de azért lebecsülni se kéne anélkül, hogy ismernénk a munkásságát, ő nem egy Győzi-szint, na.

PYT 2020.11.29. 01:34:08

@Addamm: azért ez korántsem olyan egyszerű vsz, mint amilyennek hangzik elsőre, mert gondold csak el, összezárva hónapokig 10-12 agyhalottal, akik csak jó esetben agyhalottak, a rosszabb (és gyakoribb) verzióban elviselhetetlenül primitívek, alpáriak, büdösek és kulturálatlanok - belegondolt valaki abba úgy igazán pl, hogy milyen alapszag lehet abban az ablaktalan hálóban? -, és akkor még nem említettük a wc-bwn, fürdőben levő kamerákat, melyik intelligens, magára valamit is adó ember, pláne nő (!) akarja, hogy ilyen intim, kiszolgáltatott helyzetekben lessék árgus szemekkel kitudja kik?

Utóbbi eleve komoly visszatartó erő egy kulturember számára, pedig még arról sem beszéltünk, hogy az internet korában, ami egyszer rögzítése kerül, az világhálón marad az idők végezetéig, és bárki zsarolhatóvá válhat bármikor, bármivel. Nőként pedig énrám senki a büdös életben ne verje a micsodáját a beleegyezésem, pontosabban, az akaratom ellenére, köszönöm (asszem a férjem se díjazná;))

Egyszóval, akadnak itt akadályozó tényezők, bőven...

Addamm 2020.11.29. 01:46:18

@PYT: Ebben van igazság, bár általában arról találhatók meg intimebb képek, videók akik rendesen tolták a meztelenkedést. Aurelio állandóan a farkát prögette mégsem jön szembe napi szinten egy kép róla. Aki meg folyton alsógatyában fürdik azt szinte be sem vágják a belevalóba.
Zsarolni pedig nem tudom hogy lehet ezekkel a képekkel. Ha önként megyek egy ilyen műsorba, és önként meztelenkedek is, akkor elfogadom hogy ezeket a képeket/videókat bárki láthatja később. Nem fognak tudni zsarolni, hogy megmutatják ennek-annak, mert tudom hogy már látták.

Nőként ezzel amúgy nem tudsz mit csinálni, ki tudja hány férfi ismerősöd fantáziájában szerepeltél már eddig is.

A szagokkal egyetértek, bár valamiféle szellőzés csak van, különben egy merő penész meg pára lenne az egész villa.

PYT 2020.11.29. 01:56:54

@PYT: első cirkalmas körmondatomat nem fejeztem be végül, szal, ha az agyhalottakat napi egy órácskában kívülről, nézőként elviselni is megpróbáltatás, milyen lehet ezt bent megélni, 24/7-ben? Sehol egy zug, ahová el lehetne vonulni, még a wc se zárható, nincs mód elsétálni az idiotizmus, a primitív értelmetlen orditozások elől, és kamerák vizslatnak nonstop.... Szerintem ezek a körülmények kizárják, hogy intelligensebb emberanyag jelentkezzen, nem beszélve arról, hogy a nyeremény mértéke is csak az egészen fiatal, egzisztencia nélküli fiatalokat vonzhatja, őket is csak azért mert az éretlenségük okán képtelenek felmérni, hogy milyen károkat okozat egy ilyen szereplés a jövőjükre, karrierjükre nézve.

gala galuska 2020.11.29. 02:09:14

A beépitett embernek betanult viselkedése van, valameddig lehet tolni ezt, én láttam a kényszeredett mosolyai mögött az ürességet. A sivalkodó kis buta lányok nem szimpik, de ők ilyenek. Dani maníros, a Virágja kiesett volna, ha nincs rajta a kendő, Gábor, a karótnyelt végig a sggében marad a karó. Vivi, a kamu-erőszakos történetével leírta magát. Az a csapat egy idő után rájön, hogy Bálint egy mű karakter.

PYT 2020.11.29. 02:12:22

@Addamm: hát, épp a napokban merült fel itt ez a téma, hogy mekkora pofátlanság már a belevalóban azokat is mutogatni a meztelenség-szegmensben, akik nem fürdenek meztelenül, nyilván azért, mert nem szeretnék magukat közszemlébe tenni ruhátlanul, erre nem bevágnak róluk olyan klipeket, ahol épp átöltöznek a hálóban, láthatóan takargatva magukat..?

Oké, aláírsz egy szerződést, eladod magad mindenestől, de épp erről beszéltem, hogy ez az amibe egy bizonyos értelmi és érettségi szint felett nem megy bele az ember, mert bemegyek én esetleg játszani, de mindent nem akarok odaadni magamból. Egy ilyen szerződést nem írok alá, nincs az a pénz, tehát maradnak az agyhalottak, vagy az annyira fiatalk, akik nem látják át egy ilyen szerződés lehetséges következményeit a jövőjük tekintetében.

És a pasik... szerepelhetek én az ismerettségi körömben bárki fantáziaképei közt, igazad van, de azért az egy erősen limitált kör, és hát, más egy fantáziakép, és megint más egy konkrét, kézzel fogható képi anyag, ami mutogatjató, mondjuk a kollégák, beosztottak, alkalmazottaim között.... És máris kellemetlen helyzetben vagyok, sőt, egy komolyabb poziban akár zsarolható is; erre gondoltam.

PYT 2020.11.29. 02:13:44

@gala galuska: vagy nem... meglátjuk.

2020.11.29. 07:24:33

Boldog nemszuletesnapot mindenkinek, aki ma(is) tartja :) Az enyem ma biztosan van.

@mézescsók:
Csak csipkelodok mint villalakok a takaro alatt, ne vegyel mar ennyire komolyan.

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
- A nyúlon túl?
- Nem, a nyúl!

Imadom M. Pythont bar nekem. Blajen elete a nagyobb kedvenc :)

2020.11.29. 07:35:47

@úgymond olvasó mmkk:

De csak mert boldogok a sajtkeszitok.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.29. 07:52:49

@PYT: A hétköznapi zuhanyozás és wc-zés közbeni mutogatás szerintem is teljesen inkorrektség az RTL részéről, én ezt BTK büntetőtétellel súlytanám, akármilyen szerződést is iratnak alá a versenyzőkkel. A hétköznapi alatt értem, amikor zuhanyozni a napi tisztálkodás miatt megyek, wc-zni pedig az alapvető és leküzdhetetlen emberi szükségleteim miatt vonulok el. Nyilván, amikor ezt produkciós célból teszem, pl. direkt performance zuhanyzás közben, vagy mondjuk a történetvezetés szempontjából fontos dolgot teszek a wc-ben, pl. taktikáról sugdolózom, vagy az alkohol miatt hányok, az egy ilyen műsorban belefér, de amikor normál pisilek, kakilok, vagy elvonulva a magányomban önkielégítek, menstruációs tampont cserélek stb..., az nem.

Más: Rájöttem egyet aludva a történtekre, hogy Digó miért Moh-tól búcsúzott el...? Szerintem nyilvánvaló, hogy Ginától kellett volna, de mire ezt a kérdést Győző feltette neki, addig már konstatálta, hogy nem jött el Luca a párbajra, és lesz mit megbeszélnie vele, valószínűleg ekkor már dolgozott benne a reflex, nem akarta még ezzel is tetézni a bajt, így Gina kiesett, Amandától búcsúzzon el a radai rosseb, és a harmadik szövetségeseként Moh jutott eszébe... De akkor is gáz, hogy mennyire vakon volt a szövetségesei és a saját helyzetmegítélése kapcsán. Valószínűleg tényleg azt is komolyan elhitte magáról, hogy ő volt az egyik legerősebb karakter a villában.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.29. 07:59:28

@gala galuska: @PYT: A Nyerő párosban, ahol saját (PP) magát kellett alakítania a párjával, annyira halovány volt, vagy szted nem...? Ebben a műsorban meg az idegesít benne, hogy mintha hiperaktív lenne állandóan előre, hátra lépked a lábával.

2020.11.29. 08:04:00

@VV Erőlegény: pedig az lenne igazi ha mindezt a kezein tenne, nem?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.29. 08:08:04

azt nem értem, hogy ha volt ez a luca-sztori digónál, akkor miért volt az adatlapján egyedülálló?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.29. 08:15:20

@gala galuska: Galuska véletlenül maradtál benne az előzőben. Igazából a kommenteddel kapcsolatban kérdezni, hogy akkor Te most egy Digó párti voltál tegnap ? Illetve Bálinttal kapcsolatban megemlíteni, hogy ő tegnap (hangsúlyozom a játék legelején, az első párbajon) szerintem még akárki ellen visszajött volna (különböző arányú győzelmekkel), de a későbbiekben, ha nyerni akar vissza kell vennie a fölényességéből, mert az egy dolog, hogy jelenleg ő az, aki a legjobban átlátja a helyzetet a villában, tud beszélni, vitákat provokálni, és konfliktust is gerjeszteni, amelyekbe viszonylag hideg fejjel áll bele, és ezzel szinte leuralja intellektuálisan a villát, de a játéka egyelőre nem szimpatikus, és nem játékos. Az a szerencséje, hogy hozzá képest rettenetesen gyenge a mezőny intellektuálisan, csak Robi, és Gábor van valamennyire a közelében, ezzel élnie kell majd, azonban nem szabad visszaélnie, illetve csak ezzel nem fog nyerni, mert ebben annyira domináns, hogy ezt hamar meg fogják unni a szavazók, tehát újabb, eddig nem látott, színeket is meg kell majd mutatnia magából. Most mindenesetre a helyében néhány hétre "eltűnnék" a játékból, mert 5-6 fordulón keresztül nem lesz újból párbaj veszélyben.

MmeChauchat 2020.11.29. 08:24:37

@VV Erőlegény: Rumcajsszal kapcsolatban EKG amit írsz - ugyanakkor ha most felvesz majd egy másik manirt a fentiekből kifolyólag, hiteltelenedik -
ami persze csak bennünket zavarna

MmeChauchat 2020.11.29. 08:27:17

@VV Erőlegény: valszeg marad B. számító pszichopata ként -
s mint ilyen, keresztül taposásra és nyerésre itéltetett

Fu Szekh Li 2020.11.29. 08:30:47

@PYT: Én még arra is emlékszem, amikor Buci tehetséges fiatal színész volt a Katonában. Oda azért nem került be akárki. Ehhez képest most...

Qqts 2020.11.29. 08:31:56

@Mók_Ica: en azt is hallom, ahogy Gina enekli Amandanak: ott a farka! Ott a farka :Dd

MmeChauchat 2020.11.29. 08:38:01

@Fu Szekh Li: maga Buci nyilatkozta Alindának, hogy a mestere, Zsámbéki azt mondta róla :"te kívül-belül rohadsz"

Kosztarika 2020.11.29. 08:41:44

@Alice from madness:

Madárfüttyös, Digómentes szép reggelt mindenkinek!

Alice, neked külön is. Boldog szülcsi napcsit!

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 08:43:35

@Alice from madness: isten éltessen, latol! születésed napja alkalmából mégse doblak padlóla de dulván.

mézescsók 2020.11.29. 08:47:14

@Alice from madness: Nem veszlek és semmi gond.
Boldog születésnapot, és minden jót kívánok, amit ilyenkor szokás.

Qqts 2020.11.29. 08:48:17

@Alice from madness: isten eltessen sokaig :) konfettiiiiii

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 08:51:37

Az eredményhirdetést visszanéztem az RTL Most-on, hogy örömködjei rajta még egy kicsit. :D
Ami így másodszorra feltűnt:

-Puskás tényleg nagyon nem szimpatizálhatott Digóval, mert 3x is elüvöltötte még, hogy "Bálint hatalmas fölénnyel..." csak hogy megforgassa az a kést olasz barátunk fekete szívében...

-Amikor Bálint és "a maradék" bevonult az udvarról a házba, kint maradt az udvaron Moh, Renáta és Fru. Valószínűleg akkor beszélték meg, hogy ezt is Istenesek elbaszták. :D Felesleges volt Digónak "maradékoznia" mert azt már ő is elmondta a stúdióban, hogy 2-en a támogatóiban azonnal át fognak állni, de igazából 3 az a kettő, szóval ergó míg az az 5 ember aki Bálint mögé állt tényleg teljes mellszélességgel mögötte áll, míg az ő 6 emberéből 3 gondolta komolyan...

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 08:55:22

Egyébként amiről kevés szó esett is tegnap az Renáta "double agent"-kedése volt...tud még ez az ember mélyebbre süllyedni? Bálint akkor is jól mondta a riportban, hogy többet ártott vele magának Renáta, mint nekik használt volna.
Egyébként nem tudom miért álltak most bele ennyien Bálint jellemébe, nekem a játéka tetszett, egyedül a párbajon nem volt szimpatikus, hogy ennyire véresen komolyan vett mindent és látszott, hogy mennyire be volt feszülve, még az eredményhirdetés után sem tudott elmosolyodni sem annyira idegben volt...ha a nézői szimpátiára hajt, akkor erre oda kell figyelnie!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.29. 08:56:06

@VV Erőlegény: korrigálnom kell a helyesírásom: jav* "sújtanám".

@MmeChauchat: Nem kell totálisan feladnia a számító pszichopata karaktert, csak egy kicsit tompítania, és visszavennie az arroganciájából, mert, ha nem vesz vissza, akkor két hetente mehet majd párbajozni, és előbb-utóbb ki is fog esni, mert az ő esetében előbb-utóbb valaki ellen tolerálni fogja a közönség, hogy a közösség egy része egyfajta lelki önvédelemből küldi ki. Ha visszavesz egy kicsit ebből, akkor most simán elevickélhet párbaj veszély nélkül legalább 5-6 fordulót. Megjegyzem, lesznek még sztem neki is viharosabb érzelmi pillanatai, amikor pl. lecsapja majd Virágot Dani kezéről, vagy összejön Fru-val, úgy Karácsony/Szilveszter tájékán... Mert azért úgy látom, hogy Virág már mászik rá is, és én úgy látom Frunak sem közömbös, sőt 100% még Vivit sem zárnám ki (ráadásul a nők egyfajta védettséget is remélhetnek a közelében), tehát egy bebaszcsizós bulika keretében simán kinézem ezeket a szitukat. Most, hogy Digó elment szerintem Renátó lesz a mocsár csapat "alfa híme". Bálinték nem fogják befogadni, mert megbízhatatlan, Moh abszolút puhapöcs, lepattanóra hajt, nem falkavezér típus, Renátó Gina vére is. Egyetlen innen-oda elmozdulást érzek, hogy Fru át fog pártolni a másik oldalra, a mocsár úgy fog kinézni, hogy Renátó, Gina, Amanda, Moh, és Merci, a Bálint csapatban Robi, Gábor, Vivi, Virág és Fru lesz, ha lesz valami Virág és Bálint között, akkor Dani átmegy a mocsárba, és persze elsősorban a Bálint csapatban kisebb szorosabb szövetségek is lesznek majd.

mocskosmacska 2020.11.29. 08:58:02

Jó reggelt mindenkinek! Ma hányszor néztétek meg A Videot, amin villaanyóék siránkoznak?

2020.11.29. 09:00:29

Jól számolom, hogy holnap láthatjuk a visszatérés utáni történéseket?

mocskosmacska 2020.11.29. 09:02:03

@VV Erőlegény: Remélem, hogy Fru nem megy át a maradékokhoz. Jelenleg Fru jobban irritál villanayónál is, mert Villaanyónak van egy mentséges, az, hogy szerintem egy beteg ember, de Fru simán gonosz. Bár szerintem be fogják venni, mert itt senki sem túl gerinces.

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 09:02:09

Arra gondoltam, hogy tematikus hétként lehetne "MAKEOVER" hét, mint a Topmodell leszek!-ben :D Mekkora dráma lenne belőle :D

Ajánlott makeover-ek:

Bálint - megfürdetni, megborotválni
Merci - rövid, tüskire nyírni vagy csak visszafesteni barnára és bebizonyítani, hogy úgy már semmi különleges nem lenne benne még külsőleg sem :D
Gábor - megfürdetni, platinum szőkére festeni
Amanda - vörös
Moh - azt az ecsetfejet felül is letolni a 0.2-es géppel
Vivi - szőke, rengeteg hajpótlással, ilyen igazi Giselle Bündchen / Heidi Klum / Elle MacPherson-féle szexbomba hajzat :D

Többit nem tudom, be lehet szállni az ötletelésbe! :D

2020.11.29. 09:02:31

Nanana itt Ti mind kedvesen félreértettetek valamit feleim :)

Nekem nincs születésnapom. Az évi 364 nemszületésnapom egyik alkalmát ünneplem, amit akár Ti is megtehettek :)

Magyarázat:
www.youtube.com/watch?v=Yrjs6U0V5YQ&ab_channel=G%C3%A1borHajdu

Qqts 2020.11.29. 09:03:40

Nekem az az erdekes, hogy a bentlete alatt tobbszor beszelt Digo, errol a Luca lanyrol, de csak most vagtak be rola barmit is, hogy a ket ujjacska tilosban jart. Ez alatamasztja az egyszeri hogyvoltozoban, hogy manipulaljak a musort. Terelgetik a nezot, hogy azt a dontest hozza meg, amit ok szeretnenek...

2020.11.29. 09:04:16

@LaciHogyVoltol: lehet azért nem örült, mert Ő sem tudta még, jó-e neki az, ha visszamegy. Vagy konteo, hogy tudta előre, hogy visszamgy mert lezsírozta az RTL, de ő nem akarja de muszáj neki :D

mocskosmacska 2020.11.29. 09:05:02

@LaciHogyVoltol: Én Mohnak gombfizurát csináltatnék. Baromi hülyén nézne ki benne. Sőt inkább tennék rá hátra hajpótlást, és egy igazi Bundesliga fizuárt kellene viselnie.

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 09:06:20

@Alice from madness: Nem, szerintem az már ma le fog menni. Hiába effektíve 11 felé történt, de pl. a beköltözéseket követő napon is általában a 40 perces összefoglalóból 20 perc volt a beköltözés előtt történtekről, 20 perc meg a reakció, tehát effektíve azt az 1 órát fedte le 11 és éjfél között...ami sokat mond arról milyen izgalmak történhettek napközben :D
(De azt is el tudom képzelni, hogy nem ragaszkodnak a szereik a hivatalos 1 adás = 1 naphoz, és például egy esti bulit nem vágnak ketté, és amik hajnali 2-3 felé történtek azok még simán lemehetnek aznap az öfiben.)

MmeChauchat 2020.11.29. 09:09:41

@VV Erőlegény: kétségtelen, hogy manipulatívan fog eljárni, ami szintén védjegye a pszichopatasagának így ebben az értelemben önazonos marad

- úgy gondolom, a fölenyessége nem fog valtozni, és nem fog visszariadni a Renáta-féle szájkaratétól sem

2020.11.29. 09:10:36

@Qqts: hát ez olyan mint a Moh. az öfikben a karaktere egy cuki kis mafla fiatal fiú, aki Mercivel cukkerkodik. A beleValóban meg lelkesen ecseteli Moh, az ember, hogy szereti ha mélytorok közben csorog a csaj könnye. Szerintem az emberek kisebbik %-a nézi a BV-t mint az öfit

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 09:15:50

@Alice from madness: Igen, Győzike elrettentő hatása miatt :D

MmeChauchat 2020.11.29. 09:22:40

@LaciHogyVoltol: egymás karaktereit kellene megjeleníteniük

csodalámpa 2020.11.29. 09:23:41

@mézescsók: EKG, bár szimpatizálok avval, amit Bálint csinál, pontosabban néhány dologgal, ami csinál Pl. Virág kimentése, Renátó és Digó leoltása, de én nem tudom megkedvelni pont emiatt a fölényes, lenéző attitűdje miatt. Aminek persze van alapja, de akkor sem szimpatikus. Valahogy a suttyó Danit meg a két tuját sokkal jobban kedvelem, mint Bálintot.

csodalámpa 2020.11.29. 09:24:51

@Alice from madness: Moh nekem egy az egyben VV8Soma klón. Még a fejük is hasonlít.

2020.11.29. 09:26:33

@LaciHogyVoltol:

Dánielt megfürdetni, megfésülni, megborotválni, öltönyt adni rá.
Virág: barna haj, kiskosztüm

Gia 2020.11.29. 09:27:08

De jóó,hogy Digó hazatolta a bicajt.Győzinek most jó kérdéseket zümmögtek a fülèbe.Pár napon belül biztos meghívják a skalpolt arcút a Belevalóba és akkor megtudhatjuk,hogy annak a Luca lánynak megenyhült-e szíve (van-e agya).

2020.11.29. 09:28:22

@csodalámpa: a Soma évadot hála égnek csak olvastam. Egyébként más felületeken látva amugy Soma messze nincs akkora kétszínű állat, mint Moh, előbbit ártalmatlannak tartom, utóbbiról el tudom képzelni a BV-k alapján, hogy ha a csaj utolsó percben az aktus előtt mond nemet, az már senkit nem érdekel.

2020.11.29. 09:29:18

@Qqts: Lehet úgy van Dingónak Lucája, mint Rencsinek Fruja...csak az ő fejében van ott bármi is.

Fu Szekh Li 2020.11.29. 09:29:30

Fantasztikus ez a Digo, egy ujján meg tud számolni legalább három dolgot :D
rtl.hu/rtl2/valovilag/parbaj-balint-villa-visszateres

2020.11.29. 09:30:54

@Fu Szekh Li: két ujjával meg egységnyi Ginát

Gia 2020.11.29. 09:31:55

Nagyon tetszett,hogy nem hittétek el tegnap Amandának,hogy Gaben büdi.Edzett,randaAmanda is mondta,talán váratlanul kaptak feladatot.De az is lehet,hogy valaki más elengedett egy kis galambot a tömegben.Gábort sokszor láttuk a zuhany alatt a Belevalóban.Ellenben pl anno VVPácz Vikivel.Mondjuk Danis felvilágosító beszéde olyan Danis volt,az illatozást (a lényeget) pont nem említette.)

Qqts 2020.11.29. 09:41:15

@csodalámpa: en sem vagyok Balint fan, nekem sem kerek vmi nala. Dani nagyon feljott, Renato nagyon lecsuszott, Gabor stabilan kedvelheto szamomra.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 09:43:17

@Qqts: engem Balint a kommentjeitek alapjan nagyon emlekeztet Hunorra az elozo szeriabol, es Hunort finoman fogalmazva sem kedveltem

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 10:06:29

egyébiránt, egyébként, máskülönben, mellesleg, amúgy és különben boldog advent első vasárnapját kívánok a t. kommentszekciónak

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 10:08:04

@úgymond olvasó mmkk: Hunor 100 nap alatt nem beszélt annyit, mint Bálint 14 nap alatt, így a hasonlat lényegét annyira nem látom...Bálintról legalább körvonalazódik, hogy milyen "karakter" (de megutáltatják velem ezt a szót az ápoltak) lesz, Hunor végigülte úgy a játékot, hogy érdemben semmit nem tudtunk meg róla, max annyit, hogy x nap után már bárkinek a szájába beleélvez (értsd: Adri) függetlenül attól hogy a vonzalom legcsekélyebb szikrája jelen van-e benne az illető felé...ennyi alapján szerintem őt kb. se szeretni, se "utálni" nem igazán lehet...

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 10:10:43

@LaciHogyVoltol: azért írtam, hogy a kommentek alapján, mert az öfiket nem nézem, csak titeket olvaslak. simán lehet, hogy tévedek.

Penimegamásik 2020.11.29. 10:20:19

@MmeChauchat: kata létező személy, és tényleg Gaben csaja

mézescsók 2020.11.29. 10:22:43

@Alice from madness: Akkor beszoptam. Azért legyen szép napod.
@csodalámpa: Digo leoltásával maximálisan egyetértek, Renatoéval már nem annyira. Nem mintha nem tartanám kőbunkónak a srácot, de a Kisvirág legalább annyira benne volt az afférban, mint ő. Én nem menteném ki a nőt a balhékból, amit kever, mert nem olyan ártatlan, gyámoltandó kislányka, vigye el a saját balhéját végre. Persze nagyon valószínű, sosem fogja, mert a jelen állapot az, hogy a villa két legerősebb karaktere (Dani és Bálint) simán becsicskult neki, akik mindig kihúzzák a slamasztikából, szóval per pillanat a legügyesebb játékosnak tartom. Nem kell őt megvédeni.
Bálint a szavazási arány miatt (is) hatalmas önigazolást kapott, miért változtatna bármin ?
Emellett nyilván a villalakók most nagyon erősnek tartják és simán elmenetelhet a játék végéig.
Lehet akármilyen konfliktusa, senkinek sem lesz bátorsága kihívni. És ez megint nem szolgál az egoja javára.

Qqts 2020.11.29. 10:28:15

@úgymond olvasó mmkk: nehez utat valasztottal, igy nehez megitelni a dolgokat, de jopofa lehet latatlanban, raadasul hv nelkul. Nem kesze-kusza kommentekbol tajekozodni?

Qqts 2020.11.29. 10:30:03

@mézescsók: nem hinnem, hogy becsicskultak. Inkabb osztonosen vedik a kisebbet, o meg ra is tesz egy lapattal, hogy emiatt barmit megtehet. Ha nem vedenek ot folyton nem lenne ekkora szaja. Szerintem

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 10:32:04

@mézescsók: Én itt a Virág hibáztatást nem tartom helyénvalónak. Először is részeg cigány direkt kötekedni akart, és erre Gábort, a villa legvédtelenebb emberét szemelte ki, őt kezdte el kóstolgatni, pont azért, amit te is megírtál, mert kb. mindenki másnak lett volna olyan ember bent, aki automatikusan védelmébe veszi, míg Gábor ilyen magányos huszár... De Virág végül csak mellé áll, erre kezdett el a cigi embertelen hangon és stílusban kurvázni, ostobázni, igénytelenezni meg fizikai bántalmazással fenyegetőzni. Szerintem senkitől nem várható el, hogy ezt szó nélkül tűrje, Virág annak ellenére, hogy benne is volt pia rendesen teljesen jól viselte és azért olyan alpári mélységekbe nem ereszkedett le, mint amiben Renátó volt. Az meg, hogy ki akarta záratni...simán lehet, hogy benne volt, de én azt is el tudom képzelni, hogy ez a kizáratástól függetlenül csak egy zsigeri reakció volt, ha valaki ennyire részletekbe menően ecseteli, hogy. hogy verne szét, de csak a szája nagy, akkor azért sokszor elhangzik, hogy "na gyere, csináld, ha ennyire kemény vagy"... Nekem ezzel Virág nőtt a szememben, Renátó meg végleg elásta magát...

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 10:34:16

@Qqts: ez mar a harmadik evadom kizarolag hogyvolt posztokkal es kommentekkel :) a rutin meg az evek :DDDD termeszetesen nem mondom, hogy jol latom a dolgokat. erdekes latni egyebkent, hogy ugyanazt nezitek, es megis mennyire mashogy latjatok ugyanazt a tortenest.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 10:35:43

ma nagyon szeretem a latas szot ugy tunik. fogalmazasgatlot szedtem be biztos iccaka alvajaras kozben

Rugdoll 2020.11.29. 10:38:15

@mézescsók: A balhét Renáta generálta, ő állt bele Virágba. Az, hogy utána a kiscsaj nem fogta be, szerintem teljesen rendben van, az, hogy plusz hergelte, ízlés dolga, szerintem jól tette, mert valóban, ha csattant volna egy saller, máris kevesebb egy lehetséges vetélytárssal. Illetve akár célszerű lehet az emberekkel az ilyen Renátó-félék valódi arcát láttatni. Én simán provokálnám ugyanígy, pedig nem tartom magam suttyónak :D
Virág nekem meglepően jól olvas a sorok között, és látja át a többiek valódi arcát, cselekvéseit, mert egész helyénvaló dolgokat állapít meg a Villanővérnek.
Szerintem az sem igaz, hogy Bálint vagy Dani becsicskult volna neki. Az hogy vannak még olyan pasik, akik egy lány mellé állnak alhés helyzetben az igenis warm welcome. Akkor is, ha nem olyan kis szendeszundi ez a Virág. Ez nekem még mindig a lovagiasságot juttatja eszembe, ahol a férfi a nő védelmére kel, és pl. kiviszi egy ilyen szituációból, amiben egyébiránt nemcsak a nő testi épségét, de a Renátó féle "bajtárs" "becsületét" (nehogy nőverő legyen) bevédi, holtt neki is az lenne a kedvezőbb, ha 1-gyel kevesebben lennének.
Azzal sem értek egyet, amit többen írtok, hogy nagyképű lenne Bálint, vagy elszállt. Azt tuti látja, hogy okosabb a bentlévőknél, de ezt a szellemi fölényt nekem nem képviseli bántóan. Nem érzem azt, hogy a Parnasszusról ereszkedne alá, amikor odamond ezt-azt. Az külön buksimit érdemel, ahogyan az őt támogatóktól búcsúzott. Diégó, mi alpári egy paraszt és sokan a kis csapatából. Még jó, hogy azt ment bizonyítani, hogy nem olyan, mint ami a sztereotípia róla. Pedig pont olyan! :D

Qqts 2020.11.29. 10:40:53

@úgymond olvasó mmkk: erre gondoltam en is, hogy mennyire maskepp csapodik le itt, mint amott :))

Penimegamásik 2020.11.29. 10:41:21

most hogy nézem a visszatérést, azon tunododtem, hogy az hangszigetelt ajto e, amin visszament Bálint

Qqts 2020.11.29. 10:41:29

@úgymond olvasó mmkk: nezd, kommentelj, ahogy jonak latod :))

Penimegamásik 2020.11.29. 10:44:14

szegény Gina alig kapott levegőt...

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 10:44:47

@Qqts: azt nem tudom, hogy a belevalot hogy birjatok ep elmevel netto harom masodpercnel tovabb tulelni.. en csak meglatom mr. mariastimferfrasse kepet, es maris rohanhatnekom van :DD

Qqts 2020.11.29. 10:47:16

@LaciHogyVoltol: igen-igen. Egyertelmu volt, hogy Renato ittasan keresett vkit, akibe beleallhatott. Mivel Gabor nem reagalt, ezert Virag lett ennek “aldozata”, bar teny, erosen provokalta is ot.

Nagy valoszinuseggel en is odaszoltam volna Renatonak h alljon le es ne kosson bele masokba, viszont nem provokaltam volna ennyire

Qqts 2020.11.29. 10:48:33

@úgymond olvasó mmkk: xanax egy kis tomennyel. Mondjuk egy deci, huzora

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 10:50:57

@Qqts: kíváncsi vagyok, lesz-e valami következménye ezeknek a jeleneteknek (pl. valaki felnyomja az rtl-t az ortt-nél, pardon médiahatóságnál)

Rugdoll 2020.11.29. 10:54:18

@úgymond olvasó mmkk: szokott lenni. én szoktam olvasni ilyesmit is még évekkel később is, hogy miért függesztik fel mittudomén 30 percre az RTL-t

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 11:00:01

@Rugdoll: értem, hogy miért éri ez meg nekik (nézettség, a negatív reklám is rekám, stb.), de közben meg valahogy mégse

2020.11.29. 11:04:19

@Qqts: nekem is volt olyan évad, amit csak a HV-ról és a kommentekből követtem :D

2020.11.29. 11:08:51

@LaciHogyVoltol:
nőként én már éltem meg egy kapcsolatomban hasonlót és amíg sírtam meg könyörögtem a faszinak, hogy hagyja már abba a balhét, legyen ember, nem használt (elsétálás nem volt opcióm...). amikor beleálltam, hogy na ha ekkora férfi vagy, hogy egy verbális vitában veréssel fenyegetsz akkor ne csak a szád járon, gyere üssél meg, utána büszke lehetsz magadra stb (és bőven számítottam rá, hogy meg leszek csapva, akkor viszont legálisan elvitethetem a francba, mindegy volt csak szabaduljak), akkor visszahőkölt. úgyhogy én még mindig nem tudom elítélni Vircsi viselkedését.

2020.11.29. 11:10:54

@Rugdoll: na. Rugdoll max EKG mindennel

mézescsók 2020.11.29. 11:27:49

@Qqts: Az eredményt tekintve ua. a becsicskulás vagy a kisebb ösztönös védése. Virág azt csinál velük, amit akar. Persze, hogy kisebb lenne a szája. Ügyes ez a lány. Majd még kiderül, neki van a legtöbb esze és érzéke a játékhoz.
@Rugdoll: Fogalmam sincs, melyikőjük kezdte a vitát, de szerintem direkt provokálni valakit - még akkor is, ha az hülye -, annyira, hogy az lehetőleg üssön, az én mércém szerint legalább akkora bunkóság, mint a palávert kezdeményezni. Akkor már egyszerűbb, ha tömegverekedést tartanak a villában, aztán mindenki mehet a dolgára, Aki utoljára esik el, viheti a 36 millát. A vitában pedig Virágot nem kellett félteni, méltó ellenfele volt Renatonak, teljesen egy szinten moogtak.
Kivakarni egy sz...helyzetből egy nőt, akkor ha maga is felelős volt a kakiért, szerintem nem lovagiasság, hanem hülyeség. Elvonatkoztatva a konkrét esettől: akkor is warm welcome, ha a hölgynek esetleg nincs igaza, csak azért, mert nő?
És a félreértések elkerülése végett: nem védem Renatot, mert hülye volt. Hogy Virág nem hagyta szó nélkül, az rendben van. Hogy tovább lépett és átment provokátorba, azzal kapásból R. szintjére került. Ezen a véleményemen nem változtat az sem, hogy mindkettő mattrészeg volt.És ugyanmár, van rá egy fogadásom, hogy nem Renato védelme járt Bálint fejében, amikor kicipelte Virágot.
Ugyanazt a dolgot, személyt, eseményt nem látjuk egyformán, ezzel nincs semmi baj. Én olyannak látom Bálintot, ahogy korábban is leírtam (nagyképű, öntelt, lekezelő, stb.), te meg nem. Ha tévedek, alkalmasint bocsánatot kérek, de egyelőre nem látom okát.

Qqts 2020.11.29. 11:33:17

@Rugdoll: sosem ertem, hogy miert evekkel kesobb lepnek. Kozvetlenul utana, 1-2het alatt vizsgaljak ki es fomusoridoben rugjak rajuk a fekete kepernyot.

Szerkik, a fenyegetest miert turitek? Kuldjetek egy levelet a vella lakoknak, hogy ilyet nem csinalhatnak, mert kovetkezmenye lesz. Mint ahogy annak is, hogyha hagyjatok, hogy fenyegetozzenek. A szavakat idovel tettek kovetik. Tobb villa lakonak lendult a keze. Pl.: Dongo kacsoja, amikor a zokogo Ginaval nem tudott mit kezdeni. Epp akkor megallt a keze, Renato is ugy forgatta azt a poharat, hogy idovel repult volna... szoval kapjatok eszhez!

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 11:36:06

@Alice from madness: Full EKG, én is erre utaltam.

Én ugyan fiú vagyok, de nekem pl. gimiben volt olyan, hogy én lehettem 14-15 éves és 168-170 centi 50 kg és volt egy osztálytársam aki 2 méter 100+ kg. Még csak azt sem mondanám, hogy tartósan rosszban voltunk, olyan semmilyen volt a kapcsolatunk, de egyszer valamiért nagyon belém állt és amikor én már nem tudtam tovább tartani a számat és visszaszóltam akkor elővette, hogy ő "így meg úgy fog szétverni". Erre nekem is ez volt a reakcióm: "Na akkor gyere, mutasd". Én is tudtam, hogy termetéből adódóan tényleg 1 csapással el tud intézni, de még mindig jobb a gyors a fájdalom, mintha elhúzódó lelkiterror lenne belőle. Plusz mint ott a villa szabályzata, kint meg a törvény, esetemben meg az iskola házszabályzata úgyis a fizikai erőszak áldozata mellett áll (bár jelenleg a törvényre ezt már nem mondanám ki egyértelműen), erre appelálni meg szerintem azért nem gyengeség és hiba, meg számítás mert a másik fél meg egyértelműen a fizikai fölényére appelál, az meg ugyanúgy nem az ő érdeme. Az ilyen agresszorok 10-ből 9 esetben elszaladnának egy hasonló súlycsoportú ellenfél elől...

Egyébként tegnap Renátó megint próbálta ezerrel játszani a lelkiismeretes jófiút a riportszobában, remélem a nézők nem felejtenek. Az idő most ellenünk dolgozik, remélem nem ússza meg a második kört párbaj nélkül. De ha tényleg a Rgó csapat Vivit vagy Robit szórja meg jelekkel, akkor sajnos esélytelen, hogy Renátó párbajozzon, így most az lenne az ideális, ha Virág lenne a kiválasztott és ő vinné ki Renátót, remélhetőleg felé tartósabb a haragja, mint Fru felé. (Félreértés ne essen, Fru-ért se lenne kár, de őt meghagynám egy gyengébb játékosnak: Gábornak, Robinak vagy Vivinek párbajra.)

Qqts 2020.11.29. 11:37:37

@mézescsók: egyet kell ertsek. Virag pontosan tudta, hogy mit csinal. Ezt bent is lattak. Mondtak is h elvezte a helyzetet. Azthiszem ez elhangzott. Az, hogy visszaszolt rendben van, utana tultolta.
Ha vedelem, ha nem, mindenkepp helyes cselekedet volt szetszedni oket.
Balint nekem sem szimpi, de ra szavaztam Digo elviselhetetlensege miatt

Fu Szekh Li 2020.11.29. 11:40:43

Nekem az tűnt fel, hogy mennyivel értelmesebbnek tűnik Győző, amikor a kiesettekkel beszélget. Ilyenkor úgy tűnik, mintha a BV többi részében megjátszaná a nagyon hülyét. Hogy ezt magától vagy megrendelésre, nem tudom, mert egyiknek sem látom értelmét, de mégis...

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 11:42:50

@mézescsók: Ez az érvelés ott hibázik, hogy igen, egy nőnek nem kell automatikusan igazat adni, csak mert nő és igen, nő is kezdeményezhet konfliktust, de fizikai bántalmazással fenyegetni már teljesen más tészta, ebben az esetben igenis az a lovagiasság, hogy kimentem a nőt a helyzetből mielőtt odáig fajulnának a dolgok. Egyébként HA igaza lett volna Renátónak el tudta volna intézni Virágot szavakkal is, nem kellett volna veréssel fenyegetni, de nem volt indítéka annak a szidalmazásnak amibe beleugrott Renátó: az egészet arra alapozta, hogy Virág -elnézést a szóhasználatért- kiverte Dani faszát, de ez meg tényleg annyira magánügy, hogy amíg ez takaró alatt a nyugtszobában történt, addig Renátónak ezt sérelmezni tényleg tök felesleges, sértett kisfiús, akinek az legójának fáj, hogy nem az ő répáját cibálták meg...Igen, Virág könnyűvérű, lehet meg escortkodott is, de mivel ő ezt pontosan tudja és láthatóan nem nagyon zavartatja magát emiatt, ezért azzal nem fogsz rajta fogást találni, ha lekurvázod. Én sem sértődök be, ha lekönyvelőznek :D :D :D

Kosztarika 2020.11.29. 11:44:01

@mézescsók: szerinted mi lett volna a helyes viselkedés Virág részéről? Csendben tűrni, hogy alázzák?

Van olyan, hogy nem kell megvédeni egy nőt, mert nincs igaza, "megérdemli", hadd üssėk??? Mert szerintem ilyen NINCS!

Fu Szekh Li 2020.11.29. 11:45:09

@Qqts: Nem csak neked szól: Most az a probléma, hogy Virág játszott? Tattikázott?

Qqts 2020.11.29. 11:45:40

A kis taplo Dani a legempatikusabb es talan a leg egyenesebb a bentiek kozul.
Hiaba volt Digo a cimboraja, megmondta a szemebe, hogy fenyegetozik. A Gabort, meg felrehivta es nem megalazoan figyelmeztette, hogy mik keringenek rola a hata mogott. Nem akartam elhinni, hogy budi volt, de az o magyarazata a riportban nem gyozott meg, hogy nem igy volt. Konkretan aztmondta h orul, hogy az a legnagyobb problemaja a tobbieknek vele, hogy szaglik :( ez szomoru

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 11:47:02

@LaciHogyVoltol: @Kosztarika: ekg

@Fu Szekh Li: szerintem élvezi, hogy ennyire prosztó lehet, a győzike show-ban is ugyanezt csinálta családostul

MsIreneAdler 2020.11.29. 11:47:34

@mézescsók: a többiek mindent leírtak, amit gondolok. Annyit tennék még hozzá, hogy Virág nem kért védelmet. Nem az volt a szitu hogy ő ott emberkedett Renivel, aztán futott a csávókhoz, hogy védjék meg. Ebben az esetben jogos lenne a kritikád. Azt meg meglátjuk, kinek, mennyire fog elszállni a búrája.

@Alice from madness: sajnos nekem is ez a tapasztalatom. Szerencsére eddig csak párszor kerültem ilyen helyzetbe, és ezeket nem a meghunyászkodás segített elsimítani, hanem a határozott fellépés (masom amúgy sem nagyon van, másfél méter vagyok :D).

Fu Szekh Li 2020.11.29. 11:49:53

@úgymond olvasó mmkk: Oks, de ez azt jelenti, hogy tudatosan játszik rá a sztereotípiákra. Csak azt nem értem, hogy miért jó ez a csatornának.

Qqts 2020.11.29. 11:50:35

@Fu Szekh Li: nem, nem. Nem ezt mondom. Virag viselkedese pont olyan kartekony volt, mint Renatoe. Egyik sem volt kulonb a masiknal

@Kosztarika: Szerintem nem irt ilyesmit. Nem is utalt ra, hogy megerdemelte volna azt a beigert verest.

Szerintem itt mindnyajan eliteljuk az agressziot, legalabbis nekem ez jon le a kommentekbol.

Tovabbra is varnam a feloldozast a csatornatol. Szoljanak a lakokra, hogy iden nagyon nem kepernyokepesek. Ilyeneket a valo eletben sem engedhetnek meg maguknak, nemhogy kamerak keresztuzeben.

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 11:51:39

@Kosztarika: EKG abban, hogy mézescsóknak ebben a témában nincs igaza.

De egyébként szerintem van olyan helyzet, hogy megérdemli és üssék, én már voltam szemtanúja pont itt a villa mellett sétálva a Nagytétényi úton, hogy sötétben előttem kb. 10 méterrel haladt egy veszekedő cigánypár és a férfi egy ponton felpofozta a nőjét, aki ettől összegörnyedt a fájdalomtól és a férfi ekkor még bele is rúgott. Na itt én is elgondolkodtam, hogy közbe avatkozzak-e, de egy idősebb férfi egyből odaugrott, hogy megvédje a "hölgyet", aki erre hálából "paraszt geci" felkiáltással kétököllel esett neki a védelmezőjének...na ebben az esetben mondom, hogy megérdemli, hogy üssék
NA DE ETTŐL VIRÁG KURVA MESSZE VOLT. Ő megvédette Gabent, mielőtt még tovább vájkált volna Renátó a fiú szexualitásában, ami valljuk be elég mocsok dolog, mert ha meleg is a srác és titkolja, akkor sem a részeg Renátó feladata "kiugrasztani a bokorból". Szóval a szememben azzal, hogy Virág ezt a szitut felismerte és közbelépett hatalmasat nőtt, az meg, hogy utána nem hagyta magát szidalmazni már szíve joga, csak hogy felfrisstsem az emlékeid ilyen sorok röpködtek, hogy:
"Nem hoztál be a villába egy kis gombát abban a dagadt pinádban"
"Téged az első este bárki megbaszhatott volna"
Na, azért nehogy már emellett az ember mellett érveljünk...

Qqts 2020.11.29. 11:52:38

@Qqts: tenyleg kulon irtam, hogy legembersegesebb? Azonnal adok magamnak 10 kormost

Kosztarika 2020.11.29. 11:53:39

@Qqts: erre gondoltam:
"Kivakarni egy sz...helyzetből egy nőt, akkor ha maga is felelős volt a kakiért, szerintem nem lovagiasság, hanem hülyeség. Elvonatkoztatva a konkrét esettől: akkor is warm welcome, ha a hölgynek esetleg nincs igaza, csak azért, mert nő?" By mézescsók

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 11:56:34

@Rugdoll: Valahol nagyon az elején, ötödik vagy hatodik rész...

Amúgy igen, Moh teljesen más figura az összefoglalóban meg a BeleValóban, egyszerűen tudja, hogy mi az ami még belefér a fő műsorba és olyankor visszafogja magát.

Egyébként Instán nagyon megy Moh és Merci szekere, főleg a tinik köreiben. Sajnos pont ezért kb. borítékolható, hogy mind a kettő legalább az első párbaját meg fogja nyerni...
Azért szerintem nagyon sokat elmond a mai fiatalság "szerelem/kapcsolat" felfogásáról, hogy "cukinak", "imádnivalónak" meg "szerethetőnek" ítélik meg azt a "románcot", amiben a fiú bármilyen csajt röptében megbaszna, akit 10/7 felé értékel, a kiscsajnak meg pasija van, de azért esténként a farát dörgöli egy a kiéhezettségtől állófaszú fiú ágyékához...ez aztán a tökéletes teenager l'amour...

2020.11.29. 11:58:32

" Elvonatkoztatva a konkrét esettől: akkor is warm welcome, ha a hölgynek esetleg nincs igaza, csak azért, mert nő?"

Igen, akkor is, mert nem hagyok fizikálisan, mentálisan gyengébbet a másikkal szemben emberkedni tovább egy pontnál, a saját érdekében. Teljesen mindegy, hogy az illető magának okozta vagy sem, nő, férfi gyerek vagy felnőtt.

Penimegamásik 2020.11.29. 12:02:07

@LaciHogyVoltol: Moh meg Mercike már a VV elött is elég aktív volt instán

Hétkilenced 2020.11.29. 12:09:50

Most néztem meg a visszamenős vidit, hát mi volt az a műhiszti a csajoknál? Nem valami tehetségesek.
Nekem párbaj utáni produkciókban Baukó hempergése vezet, de szorosan utána jön Radics kiesése, mikor nem hitte el... hogy disznók elé gyöngyöt... őt meg sem érdemli ez a csatorna. Azon még mindig röhögök.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 12:09:59

@Fu Szekh Li: ha győző normálisan vezetné a műsort, feleennyit nem beszélnénk róla mi sem. negatív reklám.. szerintem.

2020.11.29. 12:10:37

@Hétkilenced: meg sem érdemelte az RTL. ezt ők is így látták és rövidúton búcsúztak el tőle :D

Qqts 2020.11.29. 12:12:19

@LaciHogyVoltol: ez nem tudatos, igy vagjak ossze az altala nyujtott anyagot

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 12:15:27

@LaciHogyVoltol: senki sem érdemli meg, hogy megüssék, legyen nő, férfi, gyerek, cigány, szlovák, magyar, ruszin, alakváltó gyíkember, kutya, macska, sellő, póni, bármi

csodalámpa 2020.11.29. 12:16:57

@mézescsók: Jah, hát Virágon tényleg lehetett látni, hogy full tudatos volt, hogy hergeli Renátót, nem olyan, mint Gina, akin nincs kikapcsológomb, ha C fokozatba kapcsol :) Ettől függetlenül szerintem nem az a gáz, aki ki tudja hozni az állatot a másikból, hanem az akiből ki tud jönni a gusztustalan állat. Egyszer meccsen én is csináltam egy hasonlót egy centerrel, akit fogtam, kurva idegesítően védekeztem róla, meg talán többször fújt ellene a bíró, mint megérdemelte volna (abban nem volt benne a kezem :) ) és tudtam hogy a csaj eléggé robbanékony, szóval már az első negyed végén akkora pofont kaptam tőle víz felett, hogy majdnem leesett a fejem :D De megérte, mert utána három negyedet végig emberelőnyben játszottunk. Utólag sem érzem magam tisztességtelennek.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 12:18:57

@Kosztarika: az elmebetegeket kihagytam a listából, elnézést :D

Gia 2020.11.29. 12:22:42

A ma esti adásban végre normálisan meg fogják mutatni,ahogy Bálint visszaér és a savanyúcukor házaspár (Amanda+Gina) hajszál híjján harakirit követ el...

TMG 2020.11.29. 12:24:21

@LaciHogyVoltol: biztos volt Virágban annyi pia???? Másnap full korrekten értékelte a történteket a mosószobában Rolival, mint aki nem volt piás.... Rájátszik.... azt nem értem h 18 évesen valaki hogy lehet ilyen rafkós...

Kosztarika 2020.11.29. 12:26:04

@Kosztarika: Esmėt idéztem, most DijEGO-tól.
Tudod, hogy nincs önálló gondolatom ;)

Hétkilenced 2020.11.29. 12:29:51

@csodalámpa: szerintem helyzete válogatja. Ezt én most nem láttam, de valamelyik korábbi vv-ben, ahogy Viki addig provokálta VVSimont, míg az letépte róla a felsőt, az gusztustalan volt. Ha azt mondjátok, hogy amúgy is R kezdett el kötekedni, akkor bizony megérdemli a sorsát.

Qqts 2020.11.29. 12:35:12

@TMG: segits kerlek. Telorol nem dob el regebbi kommentekhez. Melyik gondolatom szorul tisztazasra?

TMG 2020.11.29. 12:36:45

@Kosztarika: Az a baj, hogy ez már nem NŐ és FÉRFI kérdés... sok "nő" éppen visszaél ezzel... Sőt a mai világban amikor lassan mindenki egyenlő nemű???
Tehát a nőnem üt, hanem verbálisan terrorizál... tudatosan felhúzva a fárfit.... ameddig meg nem üt... ez azért már annál sokkal bonyolultabb mint egy klasszikus erős férfi/gyenge nő viszony.
Számító kis nőcskék, (lelkileg) gyengére sebzett férfiak, akik tudják hogy férfinak kellene lenni, csak már ahhoz kevés az igazi nő....

Fu Szekh Li 2020.11.29. 12:40:52

@TMG: Én egyébként nagyon bírom, és néha sajnálom ezeket a lehetne más is karaktereket, akiknél néha felvillan valami olyasmi, amit nem várnánk el tőle. Ez a kiscsaj, az első bulit kivéve, szerintem elég tudatosan játszik, és baromi jó érzéke van ahhoz, hogy ráérezzen a többiekben a hamisságokra, és kiprovokálja belőlük. Nekem teccik amit csinál, kérdés meddig jut el vele.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 12:46:14

@Kosztarika: ja, tényleg. én is doktor guglit szoktam felkérdezni szabáJossan nyelvvel, hogy izé.

2020.11.29. 12:50:28

@Hétkilenced: lebuzizta a soha senkinek nem ártó, tán nem is létező Gabent, amint az fotoszintetizált a kanapén, Vircsi bevédte és ebből gyorsult be Renáta tettlegességgel fenyegetőzésig meg kurvázásdig amir meg Vircsi indult rá és nem szende jó magyar nő módjára tűrte hogy alázzák.

2020.11.29. 12:53:01

@TMG: én meg úgy gondolom a verbál fight intelligencia kérdése. Mint ahogy ha földreküldenek egy verekedésben, jó eséllyel eloldalogsz, de nem kapsz elő egy pisztolyt vagy kést (jó esetben, normális ember), úgy egy vitában is ha elfogynak az érveid azt gondolom nem a köv lépés a tettlegességgel fenyegetés/tettlegesség, hanem az, hogy elismerem hogy nem bírok a másikkal és otthagyom a csába...

mézescsók 2020.11.29. 13:19:34

@Qqts: Pontosan így láttam.
@LaciHogyVoltol: Az erőszak semmilyen formáját sem tolerálom.(szerencsére engem sem vertek még és én sem bántottam élőlényt - na jó, takarításkor kiéve néhány pókot soha) veréssel fenyegetőzni gyengeség. Fogalmam nincs, hogy min akadt ki eredetileg Renato, mint ahogy te is csak találgatsz, hogy az irigység, Dani szerszámának használata lehetett a vita kiváltó oka. Én abban láttam - és látom továbbra is - Virág felelősségét, hogy amikor ez felmerül, akkor a szitut fokozta, hadd mérgesedjen el még jobban a helyzet. Aztán pedig rettenetesen büszke volt magára, hogy milyen jól megadta Renatonak, ugye?
@Kosztarika: Nem kellett volna eltűrnie, hogy megalázzák, de azzal, hogy fokozta a helyzetet, sikerült odáig elkeverednie, hogy megalázzák.
A helyében én valószínűleg azt mondtam volna, hogy ez most nem a legjobb alkalom, hogy megtárgyaljuk, beszéljünk róla holnap. Aztán, ha tovább mondja, akkor meghallgatom és megjegyzem, hogy ez is egy vélemény. Annyi. Semmiféleképpen nem uszítom tovább, mert azzal csak rontok a helyzeten. Kivéve persze, ha az a célom, hogy kiprovokáljam a tettlegességet, mert ha jól csinálom, akkor Renato már csomagolhat is.
Nem hiszem, hogy a konfliktusokat veréssel kell és egyáltalán, hogy el lehet intézni és ez független attól, hogy milyen kromoszómákkal rendelkeznek az érdekeltek. De el tudok képzelni olyan szitut, amikor a fenyegetett kiharcolja magának az abúzust.
És, na bumm, legfeljebb nem vagyok jó ember.
Egyébként eddig - mármint a tettlegességig, akár a szándék felmerüléséig - egyik hozzászólásomban sem jutottam el. Én végig Renato és Virág szájkaratéjától beszéltem.
@MsIreneAdler: Nem is kellett védelemért futnia. Azt már korábban elintézte magának.
Azzal egyetértek, hogy majd meglátjuk, ki, hova, meddig és hogyan fejlődik.

És

Cérnahuszár 2020.11.29. 13:36:39

virágot én egy szerencsétlen kiccsajnak látom, aki odatartja a sunáját mindenkinek csak hogy kedveljék. Soványka, lapos, csak a sunájával és ribancos viselkedésével tudja kiváltani a figyelmet, a szeretet koldusa szegény :(
Most meg küzd hogy ne legyen szerelmes, mert kapott egy virágot életében először. Egy virágért érzelmi cunamija van :(
semmi keresnivalója a vellában. Kell neki még pár év hogy stabilizálódjon, mert amugy időnként fején találja a szöget

gala galuska 2020.11.29. 13:39:55

@Hétkilenced: Simon össze-vissza-hablaty értelmesnek tűnő, de értelmetlen szövege, plusz VV Csárlottal való villa-szerelme, amit a nő megjátszott - engem idegesített. Simonnal a szerkesztők se bírtak, ezért vágták ki - jól jött az a "ruhaletépés". Csakhogy valójában a dagi csaj lerántotta róla a nadrágot-gatyát, ami megalázó, erre kergetni kezdte a csajszit, és a felsőjénél megragadta. Kb kilencven százalékban egy ruha nem szakad el egy ilyen szituban. Viki súlya + gyenge anyag kellett ahhoz, hogy a felső szétreccsent. Mondom úgy, hogy én Vikit szívesebben láttam volna győztesként, mint a helikopetáros Auréliót.

Hétkilenced 2020.11.29. 13:54:05

@gala galuska: ja Simontól én is agyfaszt kaptam, de ez a kizárás dolog viszont nem volt korrekt. Elintézhették volna másképp is.

Cérnahuszár 2020.11.29. 13:56:55

@gala galuska: te tényleg nem értetted amit simon mondott? o.O

2020.11.29. 14:01:09

@Hétkilenced: arénába velük ilyenkor és csak egy maradhat :D

Fu Szekh Li 2020.11.29. 14:12:29

@úgymond olvasó mmkk: Nem tudom, mit tolsz, de ha jó, nekünk is adhatnál.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 14:14:48

@Fu Szekh Li: köszönöm kérdésed, reggel megettem egy lordestint, az előbb meg egy cataflamot.. ezek nem annyira ütősek, mint a flector por, de mostanság ahhoz nehéz hozzájutni ( :DDDDDDDDDD)

gala galuska 2020.11.29. 14:15:55

@Cérnahuszár: Simon szokott VV fórumokon megjelenni, rémlik, itt is volt már. Hozta a formáját. Most csak az erőszakosság téma kapcsán említettem. Most ez a széria érdekel, vagy már nem is annyira. ÉNB Bálintot berakni a VV-be unfair húzása volt a csatornának.

kipcsak harcos 2020.11.29. 14:25:52

@Alice from madness: EKG
Ez különösen jó: "lebuzizta a soha senkinek nem ártó, tán nem is létező Gabent, amint az fotoszintetizált a kanapén"

2020.11.29. 14:34:34

@úgymond olvasó mmkk: Csak egy maladhat. A többit lökjék le a padlóla, de dulván!

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 15:04:48

@Fu Szekh Li: köszi (a zenét is)

@Alice from madness: a padlón hívják tetemle egymást, a veszteseket egyék meg az oloszlánok, a többit taltalékoljuk a kutyáknak

Fu Szekh Li 2020.11.29. 15:33:24

@úgymond olvasó mmkk: Szívesen :) Ha jön még valami karácsonyi zene, akkor továbbítom. Nem tudom, ez érdekel ma?
www.facebook.com/events/422614428767335

Gia 2020.11.29. 15:51:27

Hű,de durva a Forma1..Nézi valaki?

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 15:52:57

@Gia: aztakurva , még mindig nem tértem magamhoz

Gia 2020.11.29. 15:56:08

@úgymond olvasó mmkk: Romain Grosjeannak iszonyat szerencséje volt..

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 15:57:39

@Gia: a jóisten meg az őrangyala vele volt.. hogy szállt ki abból a roncsból élve?

Gia 2020.11.29. 16:08:00

@úgymond olvasó mmkk: Pláne abból a tűzből..Az adrenalin vitte.Idén már nem kellene vezetnie.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 16:09:52

@Gia: nem tudom, visszaül-e egyáltalán

MmeChauchat 2020.11.29. 16:27:07

nah, most már egy öfihez jó vastag arcbőr kell majd

ha egyáltalán lesz

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 16:32:13

@Hétkilenced: Igen a Simon-Viki incidens pont példája volt annak, ahol túlnyomták a "gyenge nő" védelmét (pedig itt is egy 50 vasággyal férfi állt szemben egy vágásra érett kocával). Ott Viki konkrétan kergette Simont az udvaron és amikor a szavaival nem érte el a kellő hatást, akkor le is húzta hátulról Simon nadrágját, neki attól durrant be az agya és keresztbe széttépte Viki felsőjét: ergó ugyanazt adta vissza neki, amit ő kapott. Ott szerintem az RTL is érezte, hogy bár illik megvédeni a nőt minden nemű erőszaktól, de itt nagyon 2 szereplős volt a játék, ezért nem is ők hoztak döntést, hanem rábízták az agyhatottakra, hogy legyen-e kizárás, ők meg szintén "karakter-szépítés" miatt meg mert Simont erősnek gondolták kizáratták. Holott szerintem annak akkor lehetett volna csak igazságos vége, ha vagy nincs büntetés és kölcsönösen kérjenek elnézést, vagy akkor zárják ki mindkettőt...

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 16:41:14

@gala galuska: Én annó azt tartottam unfair-ne, hogy a tehetségkutatókba jelentkezhettek olyanok, akik korábban már voltak másikba, pl.: Kocsis Tibor és Janicsák Veca az X-Faktorba, ahol szintén közönségszavazás volt és nekik már volt egy bejáratott táboruk, vagy hogy olyan műsorokban, mint a Nagy duett vagy Szombat esti láz / Dancing with the Star indulhatnak képzett színpadi színészek, akik tanultak éneklést és táncot, ergó abszolút nem tekinthetőek amatőrnek bennük...szerintem ezek még durvábbak is voltak, hiszen Bálint az ÉNB-ben egy szerepet játszott, itt meg elvileg magát hozza (bár ezt sokan megkérdőjelezik). Nekem valahogy ez sokkal kevésbé problémásabb, és a korábban említették esetében sem verték tömegek az ajtót az RTL-nél meg a TV2-nél, hogy ez így nem fair...

pkovaks 2020.11.29. 16:41:27

@mocskosmacska: ribanc G. es ribanc A. fogadkoznak hogy mi lesz Balinttal ha vissza mer jönni....

Gia 2020.11.29. 16:45:59

@úgymond olvasó mmkk: vazze..Még valaki?Ez egy végtelen F1..

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 16:48:05

@Gia: nem lehetne, hogy visszatérünk a szokásos uncsi versenyekhez? sok ez nekem

Kiégett Hobbynyúl 2020.11.29. 16:58:10

Sziasztok, sziasztok! :-)))
@Gia: Nagyon kemény. Grosjean azt hiszem ezt a napot kinevezheti második szülinapnak.
(Remélem, más nem áll már fejre, Stroll volt az utolsó)

Gia 2020.11.29. 17:01:30

@Kiégett Hobbynyúl: És Grosjeannak 3 gyermeke van...Szörnyű lett volna ha ott marad.

kipcsak harcos 2020.11.29. 17:06:54

@Gia: ezek a versenyzők nem a mi kategóriánk.

pkovaks 2020.11.29. 17:38:54

@mézescsók: Ha szerinted Balint aktivitasa 0, akkor mennyi Gabore ? ? ..... - ? ? ?

gala galuska 2020.11.29. 17:40:10

@LaciHogyVoltol: A felsorolt műsorokból csak az X-faktort néztem. Ott csak elvileg a néző dönt, a zsűri, a mentor számít igazán. Pl Tóth Gabi kb a második élő adásnál mondja, hogy Opitz Barbival akar a döntőben lenni, mit ad isten, ill. RTL+Gabi erőszakossága, úgy is lett. Egy év múlva Barbi nyilatkozza, hogy azóta a kedves mentora rá se néz, pedig ígérte a segítséget. Sőt TG nyilatkozta: Ő NYERT!!
Az RTL-tól továbbá unfair volt engedni, hogy Mercédesz is kiejthető volt úgy, hogy 3 napjából csak kettő alapján szavaztatták a nézőket. Unfair volt a Nők Elleni erőszak világnapján bedobatni Vivivel a sztoriját. Itt mi felháborodhattunk, de sokan a lányokat szidták, akik közelről láthatták a kamu-előadást, hogyan merték észrevenni, hogy nagyon nem okés valami ...

pkovaks 2020.11.29. 17:47:45

Kellene tartani egy közönsegszavazast hogy ki a legtujabb a villaban...es az mehetne is haza (most meg beleferne egy cserejatekos is ha a csatorna akarna, de ha nem akkor nem es maradnanak 1 kevesebben)...

Penimegamásik 2020.11.29. 17:58:32

@gala galuska: ja észrevették...mert annyira zsenik

gala galuska 2020.11.29. 19:16:44

@Penimegamásik: A gyerek nem zseni, még nem tud beszélni, ezért az érzékei kifejlődnek, hogy a hozzá közeledő személy pozitív, vagy negatív kisugárzású. A kutyák, macskák is megérzik. Robit, ha házőrző eb lennék, nem engedném a területre, amit körbehugyoztam. :-D Csapatából csak Daniból nézem ki, hogy a szándékos pokróc magatartás mögött egy jó ember bújik meg.

mézescsók 2020.11.30. 00:19:58

@csodalámpa: A sztori jó. DDD
@pkovaks: Bálinté a 0- hoz közelít. Gáboré a 0.

ratsliveonnoevilstar 2020.12.02. 09:32:46

@gala galuska: vuhuhú :))) a formám, amilyen a formátum :P [nem követem már a történéseket, most tök véletlenül belekattintottam ebbe a posztba kíváncsiságból, és tényleg nem szabad leírni 3x a nevemet, mert megjelenek :DD látod.. februárban ismételték a 6-ost, agyfszt kaptam újra attól, hogy az emberek itt-ott felismertek. amit megtanultam, hogy soha ne nyomjam fullba' a kretént :)) ] "meliora sunt bono inimica" .. már nincs kedvem elszabadítani a hajóágyukat, értelme sincs már, aki érthetné azok a műsor producerei, vagy akik jártak bent ebben a bazári majomketrecben (és figyeltek is). amúgy az a vicces, hogy bármit írnék le - mivel elmebeteg futóbolond fogyatékosként vagyok elkönyvele - a szavaim ,,eltűnnének, mint könnyek az esőben..az időm lejárt". tanultakból szerencsepatkó :)))

hereverő heverő 2020.12.02. 12:54:46

@ratsliveonnoevilstar: erre mind: Lófaszt. Gyere át a rendes posztba, ott olvass jóságokat.

ratsliveonnoevilstar 2020.12.02. 15:15:44

@hereverő heverő: áh, még a végén itt fogok ragadni és hogyvolt-íróként végzem :DD főleg ha elfogy a posztíró gárda. na, asszem egy időre távozom és csendben lecsúszom az ereszen :))) puszi mindenkinek.
süti beállítások módosítása