Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10x10 - 44 perc semmi

2020. november 24. 07:49 - Dzsudibí

Robival indítjuk a mai adást, a villa lakóit leginkább az foglalkoztatja, hogy az új beköltöző a barackot vagy inkább a tojásos virslit részesíti-e előnyben. Vivi nem akar rákérdezni ma még, majd inkább holnap, mert akkor mennyivel jobb lesz, de Danit nem olyan fából faragták, hogy várjon, jobb az ilyesmit tudni időben, félre is hívja Robit a szaunába. Robi alapvetően lányokkal randizik, de a lakók gaydarja nem jelzett be teljesen véletlenül, Robi ugyanis nem nézi, hoyg valaki lány vagy fiú, ő a lélekkel randizik és nem a testtel, VV9 CsillámGregpóni ebben a pillanatban spontán erektál valahol a messzi távolban. 

ke_pernyo_foto_2020-11-24_5_40_47.png

Eközben a hálóban Amanda és Bálint próbál pontot tenni konfliktusuk szövevényes történetének végére, de szemlátomást csak egy halványabb vesszőcske lesz csak belőle, Bálint nem azért tette Amandára a jelet, mert nem kedveli, hanem mert nem mutatja meg, milyen színes karakter is ő, és ez ide kevés, mint VV10-re a hogyvoltíró. Sőt, Bálint tulajdonképp rohadtul meg van bántva A Pacsi miatt, mert fájt a kezének, és fájt a szívének, így a beszélgetés végére eljutunk odáig, hogy tulajdonképp Amanda magyarázkodhat Bálintnak, miért ütött bele olyan sértetten a tenyerébe. 

ke_pernyo_foto_2020-11-24_5_42_34.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_5_42_46.png

Másnap reggel a fiúk Gábort tanítják rántottát csinálni, mert Golden Boy segge alá eddig mindig előmelegítve került be a bársonypárna magától. Az alapoknál kezdünk, a kolbászt előbb ki kell szedni a csomagolásból és nem műanyaggal együtt szeleteljük, a tojásveréshez pedig nincs külön konyhai kisgép, hanem villával végezzük a folyamatot. Tudom, szégyelljem a pofám, de nem tudom Renátó instrukcióit nem áthelyezni azonnal egy homoerotikus oktatófilm szövegkönyvébe:

"Vertél tojást? Az a lényeg, hogy ne pörgesd, hanem verd, selymesen, minél lazábban. Nyugodtan adjál bele egy kis erőt. Még egy kis erőt. Mintha haragudnál rá."

ke_pernyo_foto_2020-11-24_5_55_08.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_5_55_14.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_5_55_17.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_6_15_30.png

Az ebéd sem telhet el izgalmak nélkül, a lakógyűlés témája, hogy Bálint kit hívjon ki. Vég nélküli érvelések pro és kontra hogy akkor most férfi marad-e a férfi, ha nőt hív ki párbajozni, vagy száradjon le a fasza az ilyennek, ki erős, ki gyenge, tudjuk-e egyáltalán itt a nagy bezártságunkban, hogy mégis ki a jóisten erős, a karakter szó mondatba foglalásának száma pedig közelít a millióhoz a beszélgetés végére. Fru a legtaktikásabb, Móra mutatva Digó nevét mondja, ebből meg mindenki vonjon le magának olyan következtetést, amilyet akar. 

Dani és Virág romantikáznak egy tányérra random odacsűrt halom trappista felett, Virág nincs ellene, hogy a kamerák előtt szexeljen, de szeretné hallani a dologról Dani véleményét is, mert önálló gondolata eddigi életében nem sok volt, és mennyivel könnyebb, ha az ember valakihez igazodni tud döntéshelyzetekben. Dani épp ellenkezőleg, ő szeretné, ha Virág mondana valamit, éppen csak szóhoz jutni nem hagyja, a beszélgetés végére Dani remek alkupozícióba kerül azzal, hogy Virág végül mégsem akar a kamerák előtt csattogtatni, de nem biztos benne, de nem, inkább mégsem, Dani meg bomba üzletet köt vele: ha mégis sikerül megdugnia Virágot, akkor ezek után még körbe is kell békaugrásban nyargalnia a villa körül. Szép is a szerelem gyerekek, még mondja valaki, hogy a mai fiatalok nem értenek az udvarláshoz. Dani ezek után a többieknek is vázolja a helyzetet, itt van ez a szerencsétlen nő baszdmeg, azt még azt se tudja eldönteni, hogy akar-e velem dugni, vagy sem, ez egy gyerek baszdmeg, nem nő, hát még egy ilyen egyszerű eldöntendő kérdésre sem tud választ adni, Virág szemében meg minden egyes szóval csak nő a csodálat és a Dani iránt érzett szerelem fénye, ő a való életben is szereti egyébként az ilyen "csipkelődősebb" kapcsolatokat, fejti ki a villatündérnek. Dani a monológja végére éppen csak azt nem teszi hozzá, hogy én szartalak te senki, Virág elégedetten kuncog, milyen vicces fiú ez a Dani, én meg értetlenül ülök a gép előtt reggel hétkor, hogy hoygan tudjuk 2020-ban még mindig összekeverni a csipkelődést a porig alázással. 

ke_pernyo_foto_2020-11-24_6_57_13.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_6_34_18.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_6_47_23.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_6_57_11.png

Sosem találnátok ki, ezek után még mit tartogathat ez a műsor, a fiúknak kell erotikus táncot nyomnia, bennem meg erős az ingerencia, hogy a ctrl c ctrl v billentyűkombináció használatával összeollózzak valamit a korábbi évadok hogyvoltjaiból írás helyett. Őszintén nem tudom, hogy mi kellemetlenebb, ahogyan Robi Gina fejét szorítja a testéhez, hogy Gábor Kata képének táncol, vagy hogy Mó kénytelen néhányszor rámarni a lomposra, hogy valami látszódjon is belőle, úgyhogy beszéljenek helyettem a képek és gifek, én ezennel felakasztom a kabátom a fogasra.

nov_-24-2020_07-32-51.gif

nov_-24-2020_07-32-12.gif

ke_pernyo_foto_2020-11-24_7_14_57.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_7_19_45.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_7_09_42_1.png

ke_pernyo_foto_2020-11-24_7_19_59.png

nov_-24-2020_07-30-16.gif

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Qqts 2020.11.29. 10:40:53

@úgymond olvasó mmkk: erre gondoltam en is, hogy mennyire maskepp csapodik le itt, mint amott :))

Penimegamásik 2020.11.29. 10:41:21

most hogy nézem a visszatérést, azon tunododtem, hogy az hangszigetelt ajto e, amin visszament Bálint

Qqts 2020.11.29. 10:41:29

@úgymond olvasó mmkk: nezd, kommentelj, ahogy jonak latod :))

Penimegamásik 2020.11.29. 10:44:14

szegény Gina alig kapott levegőt...

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 10:44:47

@Qqts: azt nem tudom, hogy a belevalot hogy birjatok ep elmevel netto harom masodpercnel tovabb tulelni.. en csak meglatom mr. mariastimferfrasse kepet, es maris rohanhatnekom van :DD

Qqts 2020.11.29. 10:47:16

@LaciHogyVoltol: igen-igen. Egyertelmu volt, hogy Renato ittasan keresett vkit, akibe beleallhatott. Mivel Gabor nem reagalt, ezert Virag lett ennek “aldozata”, bar teny, erosen provokalta is ot.

Nagy valoszinuseggel en is odaszoltam volna Renatonak h alljon le es ne kosson bele masokba, viszont nem provokaltam volna ennyire

Qqts 2020.11.29. 10:48:33

@úgymond olvasó mmkk: xanax egy kis tomennyel. Mondjuk egy deci, huzora

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 10:50:57

@Qqts: kíváncsi vagyok, lesz-e valami következménye ezeknek a jeleneteknek (pl. valaki felnyomja az rtl-t az ortt-nél, pardon médiahatóságnál)

Rugdoll 2020.11.29. 10:54:18

@úgymond olvasó mmkk: szokott lenni. én szoktam olvasni ilyesmit is még évekkel később is, hogy miért függesztik fel mittudomén 30 percre az RTL-t

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 11:00:01

@Rugdoll: értem, hogy miért éri ez meg nekik (nézettség, a negatív reklám is rekám, stb.), de közben meg valahogy mégse

2020.11.29. 11:04:19

@Qqts: nekem is volt olyan évad, amit csak a HV-ról és a kommentekből követtem :D

2020.11.29. 11:08:51

@LaciHogyVoltol:
nőként én már éltem meg egy kapcsolatomban hasonlót és amíg sírtam meg könyörögtem a faszinak, hogy hagyja már abba a balhét, legyen ember, nem használt (elsétálás nem volt opcióm...). amikor beleálltam, hogy na ha ekkora férfi vagy, hogy egy verbális vitában veréssel fenyegetsz akkor ne csak a szád járon, gyere üssél meg, utána büszke lehetsz magadra stb (és bőven számítottam rá, hogy meg leszek csapva, akkor viszont legálisan elvitethetem a francba, mindegy volt csak szabaduljak), akkor visszahőkölt. úgyhogy én még mindig nem tudom elítélni Vircsi viselkedését.

2020.11.29. 11:10:54

@Rugdoll: na. Rugdoll max EKG mindennel

mézescsók 2020.11.29. 11:27:49

@Qqts: Az eredményt tekintve ua. a becsicskulás vagy a kisebb ösztönös védése. Virág azt csinál velük, amit akar. Persze, hogy kisebb lenne a szája. Ügyes ez a lány. Majd még kiderül, neki van a legtöbb esze és érzéke a játékhoz.
@Rugdoll: Fogalmam sincs, melyikőjük kezdte a vitát, de szerintem direkt provokálni valakit - még akkor is, ha az hülye -, annyira, hogy az lehetőleg üssön, az én mércém szerint legalább akkora bunkóság, mint a palávert kezdeményezni. Akkor már egyszerűbb, ha tömegverekedést tartanak a villában, aztán mindenki mehet a dolgára, Aki utoljára esik el, viheti a 36 millát. A vitában pedig Virágot nem kellett félteni, méltó ellenfele volt Renatonak, teljesen egy szinten moogtak.
Kivakarni egy sz...helyzetből egy nőt, akkor ha maga is felelős volt a kakiért, szerintem nem lovagiasság, hanem hülyeség. Elvonatkoztatva a konkrét esettől: akkor is warm welcome, ha a hölgynek esetleg nincs igaza, csak azért, mert nő?
És a félreértések elkerülése végett: nem védem Renatot, mert hülye volt. Hogy Virág nem hagyta szó nélkül, az rendben van. Hogy tovább lépett és átment provokátorba, azzal kapásból R. szintjére került. Ezen a véleményemen nem változtat az sem, hogy mindkettő mattrészeg volt.És ugyanmár, van rá egy fogadásom, hogy nem Renato védelme járt Bálint fejében, amikor kicipelte Virágot.
Ugyanazt a dolgot, személyt, eseményt nem látjuk egyformán, ezzel nincs semmi baj. Én olyannak látom Bálintot, ahogy korábban is leírtam (nagyképű, öntelt, lekezelő, stb.), te meg nem. Ha tévedek, alkalmasint bocsánatot kérek, de egyelőre nem látom okát.

Qqts 2020.11.29. 11:33:17

@Rugdoll: sosem ertem, hogy miert evekkel kesobb lepnek. Kozvetlenul utana, 1-2het alatt vizsgaljak ki es fomusoridoben rugjak rajuk a fekete kepernyot.

Szerkik, a fenyegetest miert turitek? Kuldjetek egy levelet a vella lakoknak, hogy ilyet nem csinalhatnak, mert kovetkezmenye lesz. Mint ahogy annak is, hogyha hagyjatok, hogy fenyegetozzenek. A szavakat idovel tettek kovetik. Tobb villa lakonak lendult a keze. Pl.: Dongo kacsoja, amikor a zokogo Ginaval nem tudott mit kezdeni. Epp akkor megallt a keze, Renato is ugy forgatta azt a poharat, hogy idovel repult volna... szoval kapjatok eszhez!

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 11:36:06

@Alice from madness: Full EKG, én is erre utaltam.

Én ugyan fiú vagyok, de nekem pl. gimiben volt olyan, hogy én lehettem 14-15 éves és 168-170 centi 50 kg és volt egy osztálytársam aki 2 méter 100+ kg. Még csak azt sem mondanám, hogy tartósan rosszban voltunk, olyan semmilyen volt a kapcsolatunk, de egyszer valamiért nagyon belém állt és amikor én már nem tudtam tovább tartani a számat és visszaszóltam akkor elővette, hogy ő "így meg úgy fog szétverni". Erre nekem is ez volt a reakcióm: "Na akkor gyere, mutasd". Én is tudtam, hogy termetéből adódóan tényleg 1 csapással el tud intézni, de még mindig jobb a gyors a fájdalom, mintha elhúzódó lelkiterror lenne belőle. Plusz mint ott a villa szabályzata, kint meg a törvény, esetemben meg az iskola házszabályzata úgyis a fizikai erőszak áldozata mellett áll (bár jelenleg a törvényre ezt már nem mondanám ki egyértelműen), erre appelálni meg szerintem azért nem gyengeség és hiba, meg számítás mert a másik fél meg egyértelműen a fizikai fölényére appelál, az meg ugyanúgy nem az ő érdeme. Az ilyen agresszorok 10-ből 9 esetben elszaladnának egy hasonló súlycsoportú ellenfél elől...

Egyébként tegnap Renátó megint próbálta ezerrel játszani a lelkiismeretes jófiút a riportszobában, remélem a nézők nem felejtenek. Az idő most ellenünk dolgozik, remélem nem ússza meg a második kört párbaj nélkül. De ha tényleg a Rgó csapat Vivit vagy Robit szórja meg jelekkel, akkor sajnos esélytelen, hogy Renátó párbajozzon, így most az lenne az ideális, ha Virág lenne a kiválasztott és ő vinné ki Renátót, remélhetőleg felé tartósabb a haragja, mint Fru felé. (Félreértés ne essen, Fru-ért se lenne kár, de őt meghagynám egy gyengébb játékosnak: Gábornak, Robinak vagy Vivinek párbajra.)

Qqts 2020.11.29. 11:37:37

@mézescsók: egyet kell ertsek. Virag pontosan tudta, hogy mit csinal. Ezt bent is lattak. Mondtak is h elvezte a helyzetet. Azthiszem ez elhangzott. Az, hogy visszaszolt rendben van, utana tultolta.
Ha vedelem, ha nem, mindenkepp helyes cselekedet volt szetszedni oket.
Balint nekem sem szimpi, de ra szavaztam Digo elviselhetetlensege miatt

Fu Szekh Li 2020.11.29. 11:40:43

Nekem az tűnt fel, hogy mennyivel értelmesebbnek tűnik Győző, amikor a kiesettekkel beszélget. Ilyenkor úgy tűnik, mintha a BV többi részében megjátszaná a nagyon hülyét. Hogy ezt magától vagy megrendelésre, nem tudom, mert egyiknek sem látom értelmét, de mégis...

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 11:42:50

@mézescsók: Ez az érvelés ott hibázik, hogy igen, egy nőnek nem kell automatikusan igazat adni, csak mert nő és igen, nő is kezdeményezhet konfliktust, de fizikai bántalmazással fenyegetni már teljesen más tészta, ebben az esetben igenis az a lovagiasság, hogy kimentem a nőt a helyzetből mielőtt odáig fajulnának a dolgok. Egyébként HA igaza lett volna Renátónak el tudta volna intézni Virágot szavakkal is, nem kellett volna veréssel fenyegetni, de nem volt indítéka annak a szidalmazásnak amibe beleugrott Renátó: az egészet arra alapozta, hogy Virág -elnézést a szóhasználatért- kiverte Dani faszát, de ez meg tényleg annyira magánügy, hogy amíg ez takaró alatt a nyugtszobában történt, addig Renátónak ezt sérelmezni tényleg tök felesleges, sértett kisfiús, akinek az legójának fáj, hogy nem az ő répáját cibálták meg...Igen, Virág könnyűvérű, lehet meg escortkodott is, de mivel ő ezt pontosan tudja és láthatóan nem nagyon zavartatja magát emiatt, ezért azzal nem fogsz rajta fogást találni, ha lekurvázod. Én sem sértődök be, ha lekönyvelőznek :D :D :D

Kosztarika 2020.11.29. 11:44:01

@mézescsók: szerinted mi lett volna a helyes viselkedés Virág részéről? Csendben tűrni, hogy alázzák?

Van olyan, hogy nem kell megvédeni egy nőt, mert nincs igaza, "megérdemli", hadd üssėk??? Mert szerintem ilyen NINCS!

Fu Szekh Li 2020.11.29. 11:45:09

@Qqts: Nem csak neked szól: Most az a probléma, hogy Virág játszott? Tattikázott?

Qqts 2020.11.29. 11:45:40

A kis taplo Dani a legempatikusabb es talan a leg egyenesebb a bentiek kozul.
Hiaba volt Digo a cimboraja, megmondta a szemebe, hogy fenyegetozik. A Gabort, meg felrehivta es nem megalazoan figyelmeztette, hogy mik keringenek rola a hata mogott. Nem akartam elhinni, hogy budi volt, de az o magyarazata a riportban nem gyozott meg, hogy nem igy volt. Konkretan aztmondta h orul, hogy az a legnagyobb problemaja a tobbieknek vele, hogy szaglik :( ez szomoru

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 11:47:02

@LaciHogyVoltol: @Kosztarika: ekg

@Fu Szekh Li: szerintem élvezi, hogy ennyire prosztó lehet, a győzike show-ban is ugyanezt csinálta családostul

MsIreneAdler 2020.11.29. 11:47:34

@mézescsók: a többiek mindent leírtak, amit gondolok. Annyit tennék még hozzá, hogy Virág nem kért védelmet. Nem az volt a szitu hogy ő ott emberkedett Renivel, aztán futott a csávókhoz, hogy védjék meg. Ebben az esetben jogos lenne a kritikád. Azt meg meglátjuk, kinek, mennyire fog elszállni a búrája.

@Alice from madness: sajnos nekem is ez a tapasztalatom. Szerencsére eddig csak párszor kerültem ilyen helyzetbe, és ezeket nem a meghunyászkodás segített elsimítani, hanem a határozott fellépés (masom amúgy sem nagyon van, másfél méter vagyok :D).

Fu Szekh Li 2020.11.29. 11:49:53

@úgymond olvasó mmkk: Oks, de ez azt jelenti, hogy tudatosan játszik rá a sztereotípiákra. Csak azt nem értem, hogy miért jó ez a csatornának.

Qqts 2020.11.29. 11:50:35

@Fu Szekh Li: nem, nem. Nem ezt mondom. Virag viselkedese pont olyan kartekony volt, mint Renatoe. Egyik sem volt kulonb a masiknal

@Kosztarika: Szerintem nem irt ilyesmit. Nem is utalt ra, hogy megerdemelte volna azt a beigert verest.

Szerintem itt mindnyajan eliteljuk az agressziot, legalabbis nekem ez jon le a kommentekbol.

Tovabbra is varnam a feloldozast a csatornatol. Szoljanak a lakokra, hogy iden nagyon nem kepernyokepesek. Ilyeneket a valo eletben sem engedhetnek meg maguknak, nemhogy kamerak keresztuzeben.

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 11:51:39

@Kosztarika: EKG abban, hogy mézescsóknak ebben a témában nincs igaza.

De egyébként szerintem van olyan helyzet, hogy megérdemli és üssék, én már voltam szemtanúja pont itt a villa mellett sétálva a Nagytétényi úton, hogy sötétben előttem kb. 10 méterrel haladt egy veszekedő cigánypár és a férfi egy ponton felpofozta a nőjét, aki ettől összegörnyedt a fájdalomtól és a férfi ekkor még bele is rúgott. Na itt én is elgondolkodtam, hogy közbe avatkozzak-e, de egy idősebb férfi egyből odaugrott, hogy megvédje a "hölgyet", aki erre hálából "paraszt geci" felkiáltással kétököllel esett neki a védelmezőjének...na ebben az esetben mondom, hogy megérdemli, hogy üssék
NA DE ETTŐL VIRÁG KURVA MESSZE VOLT. Ő megvédette Gabent, mielőtt még tovább vájkált volna Renátó a fiú szexualitásában, ami valljuk be elég mocsok dolog, mert ha meleg is a srác és titkolja, akkor sem a részeg Renátó feladata "kiugrasztani a bokorból". Szóval a szememben azzal, hogy Virág ezt a szitut felismerte és közbelépett hatalmasat nőtt, az meg, hogy utána nem hagyta magát szidalmazni már szíve joga, csak hogy felfrisstsem az emlékeid ilyen sorok röpködtek, hogy:
"Nem hoztál be a villába egy kis gombát abban a dagadt pinádban"
"Téged az első este bárki megbaszhatott volna"
Na, azért nehogy már emellett az ember mellett érveljünk...

Qqts 2020.11.29. 11:52:38

@Qqts: tenyleg kulon irtam, hogy legembersegesebb? Azonnal adok magamnak 10 kormost

Kosztarika 2020.11.29. 11:53:39

@Qqts: erre gondoltam:
"Kivakarni egy sz...helyzetből egy nőt, akkor ha maga is felelős volt a kakiért, szerintem nem lovagiasság, hanem hülyeség. Elvonatkoztatva a konkrét esettől: akkor is warm welcome, ha a hölgynek esetleg nincs igaza, csak azért, mert nő?" By mézescsók

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 11:56:34

@Rugdoll: Valahol nagyon az elején, ötödik vagy hatodik rész...

Amúgy igen, Moh teljesen más figura az összefoglalóban meg a BeleValóban, egyszerűen tudja, hogy mi az ami még belefér a fő műsorba és olyankor visszafogja magát.

Egyébként Instán nagyon megy Moh és Merci szekere, főleg a tinik köreiben. Sajnos pont ezért kb. borítékolható, hogy mind a kettő legalább az első párbaját meg fogja nyerni...
Azért szerintem nagyon sokat elmond a mai fiatalság "szerelem/kapcsolat" felfogásáról, hogy "cukinak", "imádnivalónak" meg "szerethetőnek" ítélik meg azt a "románcot", amiben a fiú bármilyen csajt röptében megbaszna, akit 10/7 felé értékel, a kiscsajnak meg pasija van, de azért esténként a farát dörgöli egy a kiéhezettségtől állófaszú fiú ágyékához...ez aztán a tökéletes teenager l'amour...

2020.11.29. 11:58:32

" Elvonatkoztatva a konkrét esettől: akkor is warm welcome, ha a hölgynek esetleg nincs igaza, csak azért, mert nő?"

Igen, akkor is, mert nem hagyok fizikálisan, mentálisan gyengébbet a másikkal szemben emberkedni tovább egy pontnál, a saját érdekében. Teljesen mindegy, hogy az illető magának okozta vagy sem, nő, férfi gyerek vagy felnőtt.

Penimegamásik 2020.11.29. 12:02:07

@LaciHogyVoltol: Moh meg Mercike már a VV elött is elég aktív volt instán

Hétkilenced 2020.11.29. 12:09:50

Most néztem meg a visszamenős vidit, hát mi volt az a műhiszti a csajoknál? Nem valami tehetségesek.
Nekem párbaj utáni produkciókban Baukó hempergése vezet, de szorosan utána jön Radics kiesése, mikor nem hitte el... hogy disznók elé gyöngyöt... őt meg sem érdemli ez a csatorna. Azon még mindig röhögök.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 12:09:59

@Fu Szekh Li: ha győző normálisan vezetné a műsort, feleennyit nem beszélnénk róla mi sem. negatív reklám.. szerintem.

2020.11.29. 12:10:37

@Hétkilenced: meg sem érdemelte az RTL. ezt ők is így látták és rövidúton búcsúztak el tőle :D

Qqts 2020.11.29. 12:12:19

@LaciHogyVoltol: ez nem tudatos, igy vagjak ossze az altala nyujtott anyagot

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 12:15:27

@LaciHogyVoltol: senki sem érdemli meg, hogy megüssék, legyen nő, férfi, gyerek, cigány, szlovák, magyar, ruszin, alakváltó gyíkember, kutya, macska, sellő, póni, bármi

csodalámpa 2020.11.29. 12:16:57

@mézescsók: Jah, hát Virágon tényleg lehetett látni, hogy full tudatos volt, hogy hergeli Renátót, nem olyan, mint Gina, akin nincs kikapcsológomb, ha C fokozatba kapcsol :) Ettől függetlenül szerintem nem az a gáz, aki ki tudja hozni az állatot a másikból, hanem az akiből ki tud jönni a gusztustalan állat. Egyszer meccsen én is csináltam egy hasonlót egy centerrel, akit fogtam, kurva idegesítően védekeztem róla, meg talán többször fújt ellene a bíró, mint megérdemelte volna (abban nem volt benne a kezem :) ) és tudtam hogy a csaj eléggé robbanékony, szóval már az első negyed végén akkora pofont kaptam tőle víz felett, hogy majdnem leesett a fejem :D De megérte, mert utána három negyedet végig emberelőnyben játszottunk. Utólag sem érzem magam tisztességtelennek.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 12:18:57

@Kosztarika: az elmebetegeket kihagytam a listából, elnézést :D

Gia 2020.11.29. 12:22:42

A ma esti adásban végre normálisan meg fogják mutatni,ahogy Bálint visszaér és a savanyúcukor házaspár (Amanda+Gina) hajszál híjján harakirit követ el...

TMG 2020.11.29. 12:24:21

@LaciHogyVoltol: biztos volt Virágban annyi pia???? Másnap full korrekten értékelte a történteket a mosószobában Rolival, mint aki nem volt piás.... Rájátszik.... azt nem értem h 18 évesen valaki hogy lehet ilyen rafkós...

Kosztarika 2020.11.29. 12:26:04

@Kosztarika: Esmėt idéztem, most DijEGO-tól.
Tudod, hogy nincs önálló gondolatom ;)

Hétkilenced 2020.11.29. 12:29:51

@csodalámpa: szerintem helyzete válogatja. Ezt én most nem láttam, de valamelyik korábbi vv-ben, ahogy Viki addig provokálta VVSimont, míg az letépte róla a felsőt, az gusztustalan volt. Ha azt mondjátok, hogy amúgy is R kezdett el kötekedni, akkor bizony megérdemli a sorsát.

Qqts 2020.11.29. 12:35:12

@TMG: segits kerlek. Telorol nem dob el regebbi kommentekhez. Melyik gondolatom szorul tisztazasra?

TMG 2020.11.29. 12:36:45

@Kosztarika: Az a baj, hogy ez már nem NŐ és FÉRFI kérdés... sok "nő" éppen visszaél ezzel... Sőt a mai világban amikor lassan mindenki egyenlő nemű???
Tehát a nőnem üt, hanem verbálisan terrorizál... tudatosan felhúzva a fárfit.... ameddig meg nem üt... ez azért már annál sokkal bonyolultabb mint egy klasszikus erős férfi/gyenge nő viszony.
Számító kis nőcskék, (lelkileg) gyengére sebzett férfiak, akik tudják hogy férfinak kellene lenni, csak már ahhoz kevés az igazi nő....

Fu Szekh Li 2020.11.29. 12:40:52

@TMG: Én egyébként nagyon bírom, és néha sajnálom ezeket a lehetne más is karaktereket, akiknél néha felvillan valami olyasmi, amit nem várnánk el tőle. Ez a kiscsaj, az első bulit kivéve, szerintem elég tudatosan játszik, és baromi jó érzéke van ahhoz, hogy ráérezzen a többiekben a hamisságokra, és kiprovokálja belőlük. Nekem teccik amit csinál, kérdés meddig jut el vele.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 12:46:14

@Kosztarika: ja, tényleg. én is doktor guglit szoktam felkérdezni szabáJossan nyelvvel, hogy izé.

2020.11.29. 12:50:28

@Hétkilenced: lebuzizta a soha senkinek nem ártó, tán nem is létező Gabent, amint az fotoszintetizált a kanapén, Vircsi bevédte és ebből gyorsult be Renáta tettlegességgel fenyegetőzésig meg kurvázásdig amir meg Vircsi indult rá és nem szende jó magyar nő módjára tűrte hogy alázzák.

2020.11.29. 12:53:01

@TMG: én meg úgy gondolom a verbál fight intelligencia kérdése. Mint ahogy ha földreküldenek egy verekedésben, jó eséllyel eloldalogsz, de nem kapsz elő egy pisztolyt vagy kést (jó esetben, normális ember), úgy egy vitában is ha elfogynak az érveid azt gondolom nem a köv lépés a tettlegességgel fenyegetés/tettlegesség, hanem az, hogy elismerem hogy nem bírok a másikkal és otthagyom a csába...

mézescsók 2020.11.29. 13:19:34

@Qqts: Pontosan így láttam.
@LaciHogyVoltol: Az erőszak semmilyen formáját sem tolerálom.(szerencsére engem sem vertek még és én sem bántottam élőlényt - na jó, takarításkor kiéve néhány pókot soha) veréssel fenyegetőzni gyengeség. Fogalmam nincs, hogy min akadt ki eredetileg Renato, mint ahogy te is csak találgatsz, hogy az irigység, Dani szerszámának használata lehetett a vita kiváltó oka. Én abban láttam - és látom továbbra is - Virág felelősségét, hogy amikor ez felmerül, akkor a szitut fokozta, hadd mérgesedjen el még jobban a helyzet. Aztán pedig rettenetesen büszke volt magára, hogy milyen jól megadta Renatonak, ugye?
@Kosztarika: Nem kellett volna eltűrnie, hogy megalázzák, de azzal, hogy fokozta a helyzetet, sikerült odáig elkeverednie, hogy megalázzák.
A helyében én valószínűleg azt mondtam volna, hogy ez most nem a legjobb alkalom, hogy megtárgyaljuk, beszéljünk róla holnap. Aztán, ha tovább mondja, akkor meghallgatom és megjegyzem, hogy ez is egy vélemény. Annyi. Semmiféleképpen nem uszítom tovább, mert azzal csak rontok a helyzeten. Kivéve persze, ha az a célom, hogy kiprovokáljam a tettlegességet, mert ha jól csinálom, akkor Renato már csomagolhat is.
Nem hiszem, hogy a konfliktusokat veréssel kell és egyáltalán, hogy el lehet intézni és ez független attól, hogy milyen kromoszómákkal rendelkeznek az érdekeltek. De el tudok képzelni olyan szitut, amikor a fenyegetett kiharcolja magának az abúzust.
És, na bumm, legfeljebb nem vagyok jó ember.
Egyébként eddig - mármint a tettlegességig, akár a szándék felmerüléséig - egyik hozzászólásomban sem jutottam el. Én végig Renato és Virág szájkaratéjától beszéltem.
@MsIreneAdler: Nem is kellett védelemért futnia. Azt már korábban elintézte magának.
Azzal egyetértek, hogy majd meglátjuk, ki, hova, meddig és hogyan fejlődik.

És

Cérnahuszár 2020.11.29. 13:36:39

virágot én egy szerencsétlen kiccsajnak látom, aki odatartja a sunáját mindenkinek csak hogy kedveljék. Soványka, lapos, csak a sunájával és ribancos viselkedésével tudja kiváltani a figyelmet, a szeretet koldusa szegény :(
Most meg küzd hogy ne legyen szerelmes, mert kapott egy virágot életében először. Egy virágért érzelmi cunamija van :(
semmi keresnivalója a vellában. Kell neki még pár év hogy stabilizálódjon, mert amugy időnként fején találja a szöget

gala galuska 2020.11.29. 13:39:55

@Hétkilenced: Simon össze-vissza-hablaty értelmesnek tűnő, de értelmetlen szövege, plusz VV Csárlottal való villa-szerelme, amit a nő megjátszott - engem idegesített. Simonnal a szerkesztők se bírtak, ezért vágták ki - jól jött az a "ruhaletépés". Csakhogy valójában a dagi csaj lerántotta róla a nadrágot-gatyát, ami megalázó, erre kergetni kezdte a csajszit, és a felsőjénél megragadta. Kb kilencven százalékban egy ruha nem szakad el egy ilyen szituban. Viki súlya + gyenge anyag kellett ahhoz, hogy a felső szétreccsent. Mondom úgy, hogy én Vikit szívesebben láttam volna győztesként, mint a helikopetáros Auréliót.

Hétkilenced 2020.11.29. 13:54:05

@gala galuska: ja Simontól én is agyfaszt kaptam, de ez a kizárás dolog viszont nem volt korrekt. Elintézhették volna másképp is.

Cérnahuszár 2020.11.29. 13:56:55

@gala galuska: te tényleg nem értetted amit simon mondott? o.O

2020.11.29. 14:01:09

@Hétkilenced: arénába velük ilyenkor és csak egy maradhat :D

Fu Szekh Li 2020.11.29. 14:12:29

@úgymond olvasó mmkk: Nem tudom, mit tolsz, de ha jó, nekünk is adhatnál.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 14:14:48

@Fu Szekh Li: köszönöm kérdésed, reggel megettem egy lordestint, az előbb meg egy cataflamot.. ezek nem annyira ütősek, mint a flector por, de mostanság ahhoz nehéz hozzájutni ( :DDDDDDDDDD)

gala galuska 2020.11.29. 14:15:55

@Cérnahuszár: Simon szokott VV fórumokon megjelenni, rémlik, itt is volt már. Hozta a formáját. Most csak az erőszakosság téma kapcsán említettem. Most ez a széria érdekel, vagy már nem is annyira. ÉNB Bálintot berakni a VV-be unfair húzása volt a csatornának.

kipcsak harcos 2020.11.29. 14:25:52

@Alice from madness: EKG
Ez különösen jó: "lebuzizta a soha senkinek nem ártó, tán nem is létező Gabent, amint az fotoszintetizált a kanapén"

2020.11.29. 14:34:34

@úgymond olvasó mmkk: Csak egy maladhat. A többit lökjék le a padlóla, de dulván!

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 15:04:48

@Fu Szekh Li: köszi (a zenét is)

@Alice from madness: a padlón hívják tetemle egymást, a veszteseket egyék meg az oloszlánok, a többit taltalékoljuk a kutyáknak

Fu Szekh Li 2020.11.29. 15:33:24

@úgymond olvasó mmkk: Szívesen :) Ha jön még valami karácsonyi zene, akkor továbbítom. Nem tudom, ez érdekel ma?
www.facebook.com/events/422614428767335

Gia 2020.11.29. 15:51:27

Hű,de durva a Forma1..Nézi valaki?

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 15:52:57

@Gia: aztakurva , még mindig nem tértem magamhoz

Gia 2020.11.29. 15:56:08

@úgymond olvasó mmkk: Romain Grosjeannak iszonyat szerencséje volt..

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 15:57:39

@Gia: a jóisten meg az őrangyala vele volt.. hogy szállt ki abból a roncsból élve?

Gia 2020.11.29. 16:08:00

@úgymond olvasó mmkk: Pláne abból a tűzből..Az adrenalin vitte.Idén már nem kellene vezetnie.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 16:09:52

@Gia: nem tudom, visszaül-e egyáltalán

MmeChauchat 2020.11.29. 16:27:07

nah, most már egy öfihez jó vastag arcbőr kell majd

ha egyáltalán lesz

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 16:32:13

@Hétkilenced: Igen a Simon-Viki incidens pont példája volt annak, ahol túlnyomták a "gyenge nő" védelmét (pedig itt is egy 50 vasággyal férfi állt szemben egy vágásra érett kocával). Ott Viki konkrétan kergette Simont az udvaron és amikor a szavaival nem érte el a kellő hatást, akkor le is húzta hátulról Simon nadrágját, neki attól durrant be az agya és keresztbe széttépte Viki felsőjét: ergó ugyanazt adta vissza neki, amit ő kapott. Ott szerintem az RTL is érezte, hogy bár illik megvédeni a nőt minden nemű erőszaktól, de itt nagyon 2 szereplős volt a játék, ezért nem is ők hoztak döntést, hanem rábízták az agyhatottakra, hogy legyen-e kizárás, ők meg szintén "karakter-szépítés" miatt meg mert Simont erősnek gondolták kizáratták. Holott szerintem annak akkor lehetett volna csak igazságos vége, ha vagy nincs büntetés és kölcsönösen kérjenek elnézést, vagy akkor zárják ki mindkettőt...

LaciHogyVoltol 2020.11.29. 16:41:14

@gala galuska: Én annó azt tartottam unfair-ne, hogy a tehetségkutatókba jelentkezhettek olyanok, akik korábban már voltak másikba, pl.: Kocsis Tibor és Janicsák Veca az X-Faktorba, ahol szintén közönségszavazás volt és nekik már volt egy bejáratott táboruk, vagy hogy olyan műsorokban, mint a Nagy duett vagy Szombat esti láz / Dancing with the Star indulhatnak képzett színpadi színészek, akik tanultak éneklést és táncot, ergó abszolút nem tekinthetőek amatőrnek bennük...szerintem ezek még durvábbak is voltak, hiszen Bálint az ÉNB-ben egy szerepet játszott, itt meg elvileg magát hozza (bár ezt sokan megkérdőjelezik). Nekem valahogy ez sokkal kevésbé problémásabb, és a korábban említették esetében sem verték tömegek az ajtót az RTL-nél meg a TV2-nél, hogy ez így nem fair...

pkovaks 2020.11.29. 16:41:27

@mocskosmacska: ribanc G. es ribanc A. fogadkoznak hogy mi lesz Balinttal ha vissza mer jönni....

Gia 2020.11.29. 16:45:59

@úgymond olvasó mmkk: vazze..Még valaki?Ez egy végtelen F1..

úgymond olvasó mmkk 2020.11.29. 16:48:05

@Gia: nem lehetne, hogy visszatérünk a szokásos uncsi versenyekhez? sok ez nekem

Kiégett Hobbynyúl 2020.11.29. 16:58:10

Sziasztok, sziasztok! :-)))
@Gia: Nagyon kemény. Grosjean azt hiszem ezt a napot kinevezheti második szülinapnak.
(Remélem, más nem áll már fejre, Stroll volt az utolsó)

Gia 2020.11.29. 17:01:30

@Kiégett Hobbynyúl: És Grosjeannak 3 gyermeke van...Szörnyű lett volna ha ott marad.

kipcsak harcos 2020.11.29. 17:06:54

@Gia: ezek a versenyzők nem a mi kategóriánk.

pkovaks 2020.11.29. 17:38:54

@mézescsók: Ha szerinted Balint aktivitasa 0, akkor mennyi Gabore ? ? ..... - ? ? ?

gala galuska 2020.11.29. 17:40:10

@LaciHogyVoltol: A felsorolt műsorokból csak az X-faktort néztem. Ott csak elvileg a néző dönt, a zsűri, a mentor számít igazán. Pl Tóth Gabi kb a második élő adásnál mondja, hogy Opitz Barbival akar a döntőben lenni, mit ad isten, ill. RTL+Gabi erőszakossága, úgy is lett. Egy év múlva Barbi nyilatkozza, hogy azóta a kedves mentora rá se néz, pedig ígérte a segítséget. Sőt TG nyilatkozta: Ő NYERT!!
Az RTL-tól továbbá unfair volt engedni, hogy Mercédesz is kiejthető volt úgy, hogy 3 napjából csak kettő alapján szavaztatták a nézőket. Unfair volt a Nők Elleni erőszak világnapján bedobatni Vivivel a sztoriját. Itt mi felháborodhattunk, de sokan a lányokat szidták, akik közelről láthatták a kamu-előadást, hogyan merték észrevenni, hogy nagyon nem okés valami ...

pkovaks 2020.11.29. 17:47:45

Kellene tartani egy közönsegszavazast hogy ki a legtujabb a villaban...es az mehetne is haza (most meg beleferne egy cserejatekos is ha a csatorna akarna, de ha nem akkor nem es maradnanak 1 kevesebben)...

Penimegamásik 2020.11.29. 17:58:32

@gala galuska: ja észrevették...mert annyira zsenik

gala galuska 2020.11.29. 19:16:44

@Penimegamásik: A gyerek nem zseni, még nem tud beszélni, ezért az érzékei kifejlődnek, hogy a hozzá közeledő személy pozitív, vagy negatív kisugárzású. A kutyák, macskák is megérzik. Robit, ha házőrző eb lennék, nem engedném a területre, amit körbehugyoztam. :-D Csapatából csak Daniból nézem ki, hogy a szándékos pokróc magatartás mögött egy jó ember bújik meg.

mézescsók 2020.11.30. 00:19:58

@csodalámpa: A sztori jó. DDD
@pkovaks: Bálinté a 0- hoz közelít. Gáboré a 0.

ratsliveonnoevilstar 2020.12.02. 09:32:46

@gala galuska: vuhuhú :))) a formám, amilyen a formátum :P [nem követem már a történéseket, most tök véletlenül belekattintottam ebbe a posztba kíváncsiságból, és tényleg nem szabad leírni 3x a nevemet, mert megjelenek :DD látod.. februárban ismételték a 6-ost, agyfszt kaptam újra attól, hogy az emberek itt-ott felismertek. amit megtanultam, hogy soha ne nyomjam fullba' a kretént :)) ] "meliora sunt bono inimica" .. már nincs kedvem elszabadítani a hajóágyukat, értelme sincs már, aki érthetné azok a műsor producerei, vagy akik jártak bent ebben a bazári majomketrecben (és figyeltek is). amúgy az a vicces, hogy bármit írnék le - mivel elmebeteg futóbolond fogyatékosként vagyok elkönyvele - a szavaim ,,eltűnnének, mint könnyek az esőben..az időm lejárt". tanultakból szerencsepatkó :)))

hereverő heverő 2020.12.02. 12:54:46

@ratsliveonnoevilstar: erre mind: Lófaszt. Gyere át a rendes posztba, ott olvass jóságokat.

ratsliveonnoevilstar 2020.12.02. 15:15:44

@hereverő heverő: áh, még a végén itt fogok ragadni és hogyvolt-íróként végzem :DD főleg ha elfogy a posztíró gárda. na, asszem egy időre távozom és csendben lecsúszom az ereszen :))) puszi mindenkinek.
süti beállítások módosítása