Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Better Than Us - Episode One

2020. november 21. 14:30 - hektor_

Ah, kezdeni sosem könnyű egy sorozatot, főleg úgy, hogy gondoltam már legalább egy éve nem írtam hogyvoltot, és rendesen kijöttem a gyakorlatból, aztán lecsekkoltam, kijött ugyanaz az eredmény, azaz már 13 hónapja (ősanyák, szevasztok!). Szóval a Netflixen böngészve szembe jött a Better Than Us, vagyis a Luchshe, chem lyudi című orosz sorozat, aminek már az első része meggyőzött, és úgy kezdem el írni is, hogy még csak hatot láttam, pedig 16 van - ilyen sem volt még, bár 2020 ezekről az "ilyenekről" asszem többet tudna mesélni. Bár vanna benne óriási faszságok, de egyébként ruszkiföld, vodka és erőszak az első reklámblokk előtt, megfejelve high tech robotokkal, kell ennél több? Na, vágjunk is bele, szigorúan orosz szinkron 5.1.

1.jpg

Még az intro alatt előveszik a robotika 3 törvényét: a robot nem árthat embernek; végrehajtja a parancsait, kivéve ha azok ellentmondanak az első törvénynek; megvédi magát, kivéve lásd egyes és kettes pont. Jól megmondta ez az Asimov, na, nincs véletlenvoltozás. 40-es faszi húzza a lóbőrt egy fürdőszobában kanapén, mikor egy digitális hang változatos indokokkal zavarja meg az álmát: ébresztő, apukám, kezdődik az iskola, már mindenki felkelt, csak te vagy másnapos, mire végül a “baleset történt, 5 test érkezik mindjárt a hullaházba” szöveg berreg a mimika nélküli fémfejből. Emberünk, Szafronov erre már kiugrik az ágyból, majd összeveszik a robottal, aki találomra épp ezt az ébresztő mondatot húzta elő a processzorából, ráadásul nem is keltette időben. Sebtiben magához vesz egy sárkányt, és kiviharzik az utcára, ahol egy drón köröz a kocsija felett, de hiába hessegeti a gépet, a karján (!!) már csippan a noti, hogy tilosban parkoltál, barátom, lehet a pénztárhoz fáradni.

Szafronov a kassza helyett az exfeleségéhez, Allához siet, aki nagyon örül, mert a férfi elhozta végre aláírva az engedélyt, hogy az új férjével külföldi kirándulásra vihessék a korábbi alomból maradt sarjakat – ha már új férj, akit Ljova névvel illette, a körmére néz az asszonynak, tán csak el kéne mondani az apjuknak az igazat, nem? De, de, majd elmondom. Szafronovéknak két gyerekük van, a kislány Sonya, őt viszi a férfi sárkányozni, a nagyobb meg már 16 éves kamasz, Jegor, aki szarik az apjára, cserébe ránézésre tudod, hogy ő lesz a végig kurva idegesítő, folyton baromságokat csináló majom, akit legszívesebben jól megráznál – amit a következő jelenetben az iskolatársai meg is tesznek, de az nem derül ki, miért, az viszont igen, hogy az utolsó vacsorát verést kapta, mivel másnap dobbantanak Ausztráliába. Nem volt nehéz kitalálni, hogy az utazás nem csak egy rövid kirándulás lesz a kengurusimogatóba, Alla oda akarja telepíteni az egész családot, volt párja tudta nélkül.

7.png

8.png

… a terv jól ment, egészen eddig:

9.png

10.png

11.png

 A férfi ezek után nem viszi haza a lányukat, de ő elmegy Allához reklamálni, hogyképzelted, mondja, de a nőnek áll feljebb: úgyképzeltem hogy jobb lesz nekik ott, persze meglátogathatsz (:D), új férj csitítaná a veszekedőket, ám senkit nem érdekel, mit dünnyög, Szafronov aztán rájuk csapja az ajtót, hogy Sonya nálam marad, oszt kalap, ti meg csináltok amit akartok.

12.png

Helyszínt váltunk, ideges öltönyös fickónak szólnak a folyosón: Viktorkám, adásban vagyunk, ha befáradnál esetleg? Az adás egy délutáni műsor, a probléma felvetése meg kicsit Mónika show hangulatú, most a kiberszexről lesz szó, legalább van mire elkapcsolni a Hegyi doktor újra rendelről.

Vitát vezényel a műsorvezető, melynek egyik szereplője az orosz Harry Potter, a másik pedig az előbbiekben látott Viktor, akiről kiderül, hogy robot-nagyhatalom, így azonnal megvédi csúcstechnológiás szexmunkásait; hiszen így a szinglik is megkönnyebbülnek, kevesebb lesz az erőszak, és felszámoljuk a prostitúciót, mi kell még? Ez csak egy háztartási gép, nem lehet vele reggel kávézni, se gyereket nevelni, és különben is, ha Olga és Dimitrij érzelmei valódiak, azt semmilyen robottalkefélés nem változtatja meg, hiszen

Nem vagyunk féltékenyek a kávéfőzőnkre sem.

A szegény ember Avengers tornya tűnik fel a párás derengésben, az épület belsejébe lépve a robotrecepciós épp egy tündérrobotot mutat egy családnak, természetesen áruhitelre is megvehető, jó, hogy nem csak karácsonykor nyomják az arcunkba a vegyél hitelt hogy teljen idén is bejglire, amit aztán még Jézus következő születésnapján is tejelhetsz visszafelé a korábbi nyájas pénzintézetnek. Viktorunk érkezik a lifthez, egy terhes csaj ráköszön, mire a férfi bölcsen megállapítja az alsó hangon 8.5 hónapos várandósra nézve, hogy GYES-re megy, ugye? Nem megyek, mondja amaz, a hitelt valamiből fizetni kell. Gyere az irodámba, kacsint oda Vitya a liftbe lépvén, mire a lány fel is hívja a vőlegényét, Szergejt, de az lerázza, és a haverjával folytatott kis csevej alapján gyorsan kiderül, hogy nem ő lesz az apaság mintaképe.

Viktor irodája dugig van luxus-robotribikkel, itt tárgyal egy kollégájával, Maszlovszkyval az új szerzeményéről, amit Szergejék épp most tolnak be az ajtón. A robotot Ariszának hívják, közli hogy használat előtt őt teljesen fel kell tölteni, majd miután kinyitják a dobozát, kilép belőle és be is áll a töltő helyére. Miután a rakodó fiúkat kizavarták, Maszlovszky rákérdez, hogy egyrészt miért a feketepiacról érkezett Arisza, de Viktor terel, a robotcsaj egy prototípus, és a szabadakarat szimulátora képes spontán tettekre, úgyhogy szarunk rá hogy miért nem legalizálták, a lényeg hogy itt van és az enyém, másoknak pedig továbbra is kuss erről.

A kiürült irodába Szergej lopakodik vissza, a haverja inti, hogy húzzanak el innen, de a férfinek nagy a mellénye, úgyhogy belép és fogdosni kezdi a robotmacákat, egészen amíg Ariszáig nem ér, aki közli vele, hogy vegye le a mocskos kezét a csecséről, egyrészt fel kéne töltődnie a móka előtt, másrészt csak családtagként belépve lehet használni – ami iszonyú creepyn hangzik, de végülis senki nem mondta, hogy ő is szexrobot. Szergej kiszól Jurának, hogy jöjjön csak csodát látni, majd megint próbálkozik egy seggfogással, amiért Arisza a földre löki, de a férfi olyan arrogáns, hogy harmadszorra is próbálkozik, mire a robotnál betelik a pohár, és eltöri a gigáját a szexrobotok üres tekintetétől kísérve. Jura, a haver már arra érkezik, hogy Szergej élettelen testét átlépve Arisza leveszi az egyik robotribi kabátját, és távozna – eközben a liftnél Maszlovszky tájékoztatja Viktort, hogy haver, itt szar van a palacsintában, az új robotod kézikönyvéből legalább 20 oldal hiányzik! Ekkor lövések hallatszanak, de mire felérnek az irodába, már csak a földön remegő Jurát találják ott, Arisza lelécelt. Viktor hiába fenyegetőzik pisztollyal, Jura akkor is csak az igazat tudja mondani: a robot megölte Szergejt, majd kabbe gyíkok, én leléptem. Maszlovszkynak eszébe jut valami, de hiába akarja megbeszélni, Viktor idegállapotba került, úgyhogy nem hallgatja meg, hanem felhív bizonyos Glebet, hogy gáz van.

Gleb megérkezik, a várakozásoknak megfelelően kopasz verőembernek tűnik, megerősíti hogy tuti nem Jura nyírta ki Szergejt, Maszlovszky meg végre ki tudja nyögni, hogy Arisza valószínűleg elment másik töltőt keresni (valóban). Az épületet áramtalanítják, és full valid hogy az egész személyzet őt keresi, de a robotcsaj a mentőskocsiba beülve simán meglóg, és ezt senki nem látja. Jurával közli Gleb, hogy mindenkinek azt mondja, Szergejt szívroham érte, majd később a mentősnél zsírozza le ugyanezt 400 000 rubel fejében. Persze Jura amint összefut Szergej menyasszonyával, eljár a szája.

 

Mindeközben Szafronov beszél az ügyvédjével, mit lehetne tenni, de a jogászasszony azt javasolja, legjobb, ha visszaviszi a lányát. Hazaérve Szafronov kérdezi a kislányt, mizu

- Ausztráliáról szóló filmet nézünk. Több mérges kígyó él ott, mint bárhol másutt.

- Á, már értem, miért vágyik oda édesanyád.

Elindulnak Allához, de közben Szergej tetemét meghozták a hullaházba, így Szafronov bedugja a kislányt a kocsiba az atyai paranccsal: 5 perc múlva jövök, addig várj itt. Sonya persze nem azt csinálja, amit az apja mondott, hanem kimegy nézelődni a mentőskocsihoz, ahol Arisza rövid úton belépteti az első számú felhasználójává, sőt, a lehorzsolt kezét is meggyógyítaná, de közben apuka visszaérkezik és mire Arisza elővesz egy szikét, amivel szeretném tudni, mit akart csinálni, addigra csak a távolodó autó rendszámát tudja leolvasni maximum, úgyhogy jobb híján bemegy a hullaházba képeket nézegetni új családtagjáról Szafronov gépén – ha már itt tartunk, mikor elképzeltem, hogy milyen lehet majd a jövő, sosem jutott még eszembe hogy a zár egyébként ismeretlen fogalom lesz, legalábbis itt úgy jön-megy mindenki ajtókon be és ki, ahogy akar.

Szafronovék odaérnek Allához, aki túl könnyen beadja a derekát hogy lemondjanak az Ausztráliába cuccolásról, ennek apuka és kislány is örülnek, Jegort viszont holnap jól elverik a suliban. 38.png

39.png

A doki végre nekilátna Szergej boncolásának, viszont a robotja felhívja rá a figyelmet, hogy valami nem kóser, a papírjain szívroham áll, de a nyaka akkor miért olyan, mint egy meggyalázott szilva? Szafronov megtekintés után hívja Vagyimot, a mentőst, elviszed egy órán belül a halottat öregem, vagy hívom a rendőrséget – csapja rá a telefont.

Ljova pakol, Alla pedig a barátnőjével aki ha jól értem, egyben az ügyvédje is, valami sunyiságon töri a fejét, hogy lehetne megfúrni Szafronov gyerekfelügyeleti jogait.

Befut Jegor, elég zabos, bele is áll az apja arcába hogy engedje el a családot Ausztráliába, apa kér egy hónapot, de a srác faképnél hagyja, úgyhogy Szafronov végül felhívja az ügyvédet; gyerekelhelyezési pert akarok indítani, mennyibe kerül? Valószínűleg a bírósági jogvita ott sem olcsó mulatság, mert mikor Vagyim megérkezik a holttesttért, kiegyeznek 300 000 rubelben, így Szergej porhüvelye maradhat, később pedig Szafronov hívja is az ügyvédjét, hogy van itt della, úgyhogy indíthatja a pert – azonban a hívás közben becsörög Alla, hogy ő lelép Ljovával ma éjjel, a gyerekek meg maradnak az apjukkal.

Rövid megbeszélés róla, hogy meddig elég a kaja, és hol a lázcsillapító ha beteg a gyerek, majd Szafronov megköszöni a bizalmat, Alláék el, a férfi pedig leveszi a cipőjét (na ilyet sem látsz egy amerikai filmben, csak mondom) és lefekszik a nappali asztalára Jegor dühös zenebömböltetésétől kísérve. Később Szafronov a Szépség és a szörnyeteg átdolgozott verzióját meséli Sonyának, majd mikor a kislány elalszik, Jegornak is jó éjszakát kíván; persze csak a lépcső aljáról, hisz egy felbőszült tinédzserrel senki nem akar szemtől-szemben találkozni.

Viktor és Maszlovszky továbbra is kerestetik Ariszát, utóbbi szerint értesíteni kellene a rendőrséget, előbbi meg szimplán egy pöcs, viszont Maszlovszky felpattintja a tabletet, és közli hogy ja, amugy szerinte megvan, melyik része hiányzott Arisza kézikönyvének: a videón a robotlány éppen úgy miskárol ki egy védőruhába bújt faszit, mint szegény Szergejt.

Gratulálok Vik, idehoztad az egyetlen gyilkos robotot.

51.png

...az említett emberölő eközben épp elhúzza Sonya erkélyajtaját (mert persze, hogy a gyereked ablaka kívülről is nyitható).

 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ecotrans 2020.11.29. 09:26:22

De jó hogy ír valaki erről is. Azt hittem csak engem érdekel.
süti beállítások módosítása