Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10X6 - Amanda befenyít

2020. november 20. 14:29 - khar0n

Üdv, én is új vagyok, mint Laura, és kicsit szégyellem is magam, hogy ilyen jó részt kaptam, miután Dzsudibíéknek 5, szerintem elég unalmas nap jutott. Puskás Peti köszönt minket, sok erőt kíván Anikónak, meg nem nevezett ok miatt. Rákeresve kiderül, hogy Anikónak valamilyen sürgős, komolyabb műtétje lesz holnap. Én is kitartást kívánok, bár aki Alekosszal és Baukó Évával közel 5 hónapot élt egy fedél alatt komolyabb emberölési kísérlet nélkül, abban biztosan bőven van kraft. Peti utal Klág Dávid telexes Való Világ kritikájára (aminek sok állításával lehetne szerintem vitatkozni), amiben csurig spurizott Tillaként lett megemlítve.  Amúgy vicc és gonoszság nélkül együtt érzek vele: én is olyan munkát végzek, amire alapvetően alkalmatlan vagyok és én sem töröm össze magam a fejlődésért. Népi hősöm vagy Peti, hajrá.  

1.png

A reggeli ébredéssel indítunk, szokásos ásítozó és nyújtózkodó, másnapos arcok. Amanda vélhetően már percek óta némán, meredten bámulja a zuhanyzásótól üde, még friss Virágot (bocs), aztán kiböki neki, hogy az kisiethetne már a fürdőből, mert előtte még nem tud szarni, hiszen csak tegnap jött be. Több kérdést vet fel ez, mint amit megválaszol, de eseménydús lesz a rész, nem ragadhatunk le mindenen. Például  csak ezután találják meg az udvaron A madarat. Azaz Jenőt, vagy Gyulát: nem tudom pontosan, mert ennél több nevet én már nem tudok megjegyezni, így is vadul puskáznom kellett Virágnál. Nem vagyok ornitológus, de van két, minden állatot megmenteni akaró gyerekem, és tapasztalatból tudom, hogy a „bajba jutott” állatok nagy részének kurvára pont semmi baja, egészen addig, amíg a jó szándékú, de hülye humanoid be nem avatkozik.

2.png

Természetesen a villalakók inkább beviszik a házba a madarat, és közben előemberi hangon visítanak. Tehát pont olyan, mintha az ajtón jött volna be a szárnyas. Az egész jelenet nem sokat érne, ha a sikoltozás hátterében Digó nem mesélne egy dokumentumfilmről, amiben látott egy vélhetően csodatévő, kézrátétellel csontokat összeforrasztó gorillát, ami addig simogatott egy törött szárnyú madarat, míg az el nem repült. Szerintem progresszív gondolat lenne bevonni az egészségügybe ezt a csudálatos képességgel rendelkező emberszabásút. A madár végül tesz egy próbakört a villában, majd végre elrepül a jó fenébe, vele együtt a reményeink, hogy visszakapjuk valaha ezt az 5 percet.

3.png

A következő blokk első felében a lakóknak meg kell mondaniuk, hogy kivel lépnének házasságra, és kivel dugnának. Mercit Mó, Vivit Gábor, Ginát Digó, Frut Dani és Renátó venné el feleségül.  Móhoz Merci, Renátóhoz Amanda, Vivi, Fru és Virág, Digóhoz pedig Gina menne hozzá. Móval Gina, Ginával Mó, Gábor és Renátó, Digóval Merci és Amanda, Virággal Dani, valamint Danival Vivi, Fru és Virág párzana. Illetve még Digó is, aki romantikusabb felvezető után poénból választja Dánielt: szégyellem, de röhögtem. Tehát Renátóval házasodnának össze a legtöbben, és Danit vinné el a többség egy éjszakára. Amanda és Gábor semelyik kategóriában nem kapott szavazatot. Hát! E vidám és lélekmelengető percek után Mó Digóval beszéli meg, hogy ő bizony már nem Vivire, hanem Amandára vágná rá a kiszavazáson a jelet. És hol van még az este…

4.png

Némi szerkesztői ráhatást orrontok, de Dani és Virág kiülnek az étkezőbe pezsgőzni és beszélgetni. Dani szerint a lánynak a tanulás csak kifogás, hogy ne kelljen dolgozni. Virág amúgy 18 éves. Kissé bizonytalan vagyok, de ezek szerint lassan ideje lesz szénbányába küldenem a kölyköket.  A dugásra legkapósabb hím szerint a fiúk és a lányok két csapata már „összebonorálódott”, úgyhogy Virág csatlakozzon a fiúkhoz, mert a csajok úgyis felnégyelik, és a villa sarkaira tűzik ki a testrészeit. Mellesleg Dani, állítása szerint az első nap még nem, de most már összetett mondatokat tud összehozni. Nem akarok szigorú szemétláda lenni, de azért ne túlozznk. A taktikai megbeszélés hamar átfordul verbálpettingbe, és mivel az előző feladatos szexbingó is közös match-el végződött, ráadásul VV Jenő is észak felé repült el, ezért nem nagy merészség dugást jósolni a közeljövőre nézve.

5.png

A szünet után megérkezik Mercédesz: szokásos sikítás, a hangot rutinos mozdulattal némítom le minimum addig, amíg Gina ugrál. Merci kicsit elszontyolódott képet vág, hogy druszája érkezett: üdv a Máriák, Erzsébetek és Katalinok világában!  Aztán jön Bálint, mire Amanda a tőle merőben szokatlan (nem) visításba kezd, a riportszobás vallomásából pedig kiderül, hogy Bálintot legszívesebben egy latex búslakodóban tartaná az ágya mellett a következő jégkorszakig. Digó örül, hogy bejött Mercédesz, mert Mónak pont egy ilyen „30-as plasztik milf” kell. Gondolom Mercédesznek nincs gyereke, szóval pusztán a jobb sorsa érdemes bolygónkon eltöltött 26 évével érdemelte ki a milf jelzőt. Utólag belegondolva már  örülök, hogy életem értelme nem ekkor, hanem Gina csöcsmarkolászásánál (bocs, spoiler, bár Ginából kiindulva amelyik nyájas olvasónak ez spoiler volt, az pörögjön fel, hátul se maradjon le senki) tűnt fel a színen, mert most erős felindulásból engem ölne meg.

6.png

Az új beköltözőknek persze buli jár, Gina óbégatja el a pohárköszöntőt a már megszokott decens stílusában. Engem amúgy ő egy kicsit Nairobira emlékeztet a Money Heist-ből, még ha erősen gyanítom is, hogy ezért kövezés jár. Amanda a buliban lecsap Bálintra, aki az „esőben is robogóval ételfutárkodtam l” tartalmú megrázó történettel fakaszt nedvességet a lány szemeibe. Is. Odacsapódva Gina azzal ajánlgatja Amandát a fickónak, hogy az ő férfias karakteréhez Amanda tüneményes háziasszony típusa illik. Jó barátnő ott segít, ahol tud. Kínos hármas ölelkezésbe torkollik az emelkedett diskurzus.

7.png

Bálintnak ezután valahogy sikerült leműtenie magáról Amandát, és többek között Virággal kezd el beszélgetni. Amanda ezután, és gyanítom ettől, erősen ittas állapotban, finomnak messziről sem nevezhető mozdulattal ereszkedik Mercédesz és Vivi közé a kinti kanapéra, vagy hát nem tudom minek nevezzem a rekortán ülődombot. Amanda elhelyezkedik a két csaj között, majd részegen kiabál, hogy őt aztán nem érdekli, hogy kövér és narancsbőrös. Hát ebben a pillanatban nem pont úgy néz ki, mint aki őszintén leszarja, kicsit meg is sajnálom. Aztán Mercédesszel megbeszélik, hogy elfogadják és szeretik magukat úgy, ahogy vannak. Én ezt készséggel el is hinném, de Mercédesznél már a zsírleszívás és a műcsöcsöcsök sem a testpozitív felfogást bizonyítják, nem beszélve a belevalóban látható amúgy rettenetesen szomorú jelenetről. Ott Mercédesz egy olyan éjszakai falási rohamot produkál, amit szerintem csak fű, vagy komolyabb étkezési zavar generálhat. Mondjuk erről a témáról lehetne komolyabban beszélni egy kísérőműsorban, de a belevaló olyan nyomasztó szennyvízülepítő, hogy a megtekintése után mindig tetanuszt szúrok magamnak.

8.png

Ugrunk előre az időben pár üveggel: Gina már szabadul a felsőjétől (megdöbbentő nóvum), mire Amanda a pultot támasztó Bálinthoz lép, kvázi eltakarva előle a látványt. Bálint lassításra, sőt kikockázásra érdemes ragyogó testcsellel berántja maga elé Virágot, egyfajta humán blokkolónak használva Amanda ellen. Rém kínos az egész, én nem tudom ki fogja megmondani Amandának, hogy a kétségbeesett tapadással minden, helyváltoztatásra képes férfit ösztönös menekülésre fog késztetni. Virág kissé túlöntözte magát, úgyhogy a kásás hangon előadott gyhrejetáncoljálh után koalamaciként ugrik Bálintra, és vonaglik rajta párat. Gábor úgy áll ott mellettük, mint egy fizikaszakos felügyelőtanár a sulibuliban, szerencsére nem kapunk riportszobás hablatyolást arról, hogy egy nagybetűs Hölgy ilyet soha de soha nem csinál.

9.png 

Nekem áll a bimbóm baszdmeg – borul rá Gina Virágra a tánctéren, akinek az arcán ekkor már ránézésre úgy 3-4 szendvics feltétje lehet szétkenődve. Amanda elkapja a maszatos arcú lányt, és berángatja fürdőbe. A következő jelenet annyira nyomasztó, hogy egy tetszőleges Szomjas György film ehhez képest bakiválogatás egy Adam Sandler vígjátékból. Amanda a fürdőszoba sarkába szorítja Virágot, és leszögezi, hogy Bálint most már az idők végezetéig az övé, Virághoz meg úgyis Dani passzol, úgyhogy ne tegyen neki keresztbe. Ne kelljen benned csalódnom – mondja Amanda olyan arccal és hangsúllyal, hogy ha nekem mondaná, akkor 4 kamera előtt hugyoznám magam össze csendben remegve. Amanda közben végig úgy helyezkedik, hogy a toporgó Virág és az ajtó közé lokalizálja magát, elzárva a menekülési útvonalat. Virág jóval bátrabb nálam, így csak annyit ígér meg, hogy ő nem szól Bálinthoz, legfeljebb odatartja a füleit, ha az beszélne hozzá. Hát ennek nem lesz jó vége.

10.png

Végre kiszabadulunk a fürdőből: én olyan megkönnyebbülten sóhajtok fel, hogy azzal egy szuszra fújnám fel robbanásig a fejemre húzott gumit.  Hamar kiderül, hogy elhamarkodott volt az örömöm, mert Amanda még a nappaliban is Virágot űzi, és a renitens gyerekkel szemben eszköztelen tanító néni fenyegető hangjával és tekintetével, ujját Virág arcának szegezve ismételgeti, hogy holnap bizony beszélgetni fognak. Hah, és fél órával ezelőtt még a nyomorult madarat sajnáltuk! Virág viszont eddigre már bátorra itta magát, mert a következő percekben már a feltűnően józan Bálinttal beszélget ismét. Amanda az udvaron vért hány, annak ellenére, hogy Dani nevetve próbálná kicsit lenyugtatni, de ez holtában született gondolat volt, mert a csaj „megyek, mosok a faszomba” kiáltással elviharzik. Legalább így végre kiderül Gábor pulóverének rejtélyes miniatürizálódásának az oka: a lány ezek szerint a ruhaneműk kifőzésével áll bosszút a világon. Senki nem rohan be a mosókonyhába evakuálni a textileket, de nem hibáztatom érte őket: én még a családomat is csak akkor merném megpróbálni kimenteni onnan, ha egy Panzer IV-es lövegtornyában ülnék három szem frontinnal a gyomromban.

11.png

A szerkesztők nem kímélnek minket, így tovább folytatódik Amanda mentális puzzlejének darabjaira hullása, és Vivinek valamint Mercinek ordibálja félig bőgve, hogy vele nem lehet baszakodni, és Virág lenyúzott bőréből fog magának díszes kosztümöt varratni. Mindezt úgy, hogy ezt látva Karras atya Az ördögűzőből  is vidáman menne el egy bordélyba, már minden mindegy alapon. A mosókonyhában Amanda előadja Vivinek és Mercinek, hogy ő itt minden csajnak megmondta, hogy Bálint tetszik neki. Hát még a srác tulajdonlapján is ott a hiteles széljegyzet, mégis milyen büdös retkes lotyó mer vele homályos birtokvitába szállni. Vivi közben pisil, Mercédesz pedig próbálja Amanda fejébe verni, hogy ők nők, akik pediglen nem csúszkálnak a férfiak előtt seggen, mint a féregproblémával küzdő, viszkető seggű kutyák. Az udvari kanapén Gábor, a tőle ismerős laza testtartásban és gesztikulációval elmondja Virágnak, hogy az fiúról fiúra száll, mint méhecskék a virágra, de ez már nekem túl súlyos képzavar. Virág viszont szórakozni jött, érti a játékot és ő különben is őszinte, úgyhogy mindenki leszophatja.

12.png

Dani utalást tesz a riportban valamilyen fürdőszobás incidensre, ahol a lány magatartása erkölcsileg némiképp megkérdőjelezhető volt. Ezt nekünk nem mutatták, mindenki fantáziájára van bízva. Szerintem nem volt Hölgy. A nyugiszobában aztán már Merci is arról győzködi Virágot, hogy tesó részeg vagy, menj haza aludni. Jelen van még Fru, akinek a szerepe kimerül abban, hogy jelenlétével kicsit talán emeli a szoba hőmérsékletét. Merci érvelése nagyjából az őszinteség-tisztelet tengelyen mozog, én amúgy baromira nem értem, hogy ez hogy jön ide. Virág szerint viszont rajta kívül a villában mindenki sunyi, nyálas és kurvára unalmas. Nem csapkodom az öklömmel a párnát, hogy ez mennyire nem igaz… Merci kimegy a többiekhez azzal, hogy részéről a testi sértés lehetősége már egyáltalán nem túl távoli.

13.png

Peti a műsor végén klasszikus műveltségét bizonyítandó arról edukál minket, hogy Árész isten 13 hónapig volt rézhordóba zárva, és addig béke honolt. Gondolom Amanda kinézte magának a háború istenét, aztán a nyomorult oda bújt. Azt is megtudjuk így a végén, hogy szombaton kiesik valaki, és a helyére jön egy új játékos. Gábor és Fru hiányába nem pusztulnék bele, mert lényegében láthatatlanok, de attól tartok nem ők lesznek lecserélve.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.20. 14:41:36

tegnap sebők vilit akartam elverni, ma amandát. kíváncsi leszek, lehet-e ezt még fokoznie-e. e.

linkek1234 2020.11.20. 14:45:14

Szerencsétlen Merci2-t sajnálom. Most tényleg nem tud majd úgy enni két falatot, hogy azt a szerkik ne vágnák be, a fogyásáról szóló snitt után? Igaz, amikor ette a kolbászt, a maci sajtot és a szalámit magába, akkor beugrott egy étkezési zavaros ismerősöm, aki ugyanezt csináltam. Nem evett kenyeret, mert a szénhidrát hizlal, de képes volt egy csomó szalámit csak úgy magában elfogyasztani.

MmeChauchat 2020.11.20. 14:45:20

ez a tele és cikk linkje:

telex.hu/szorakozas/2020/11/18/az-uj-valo-vilag-egy-vegtelen-ceges-buli-tele-idegesito-munkatarsakkal

nem értek vele egyet.
egyáltalán nem tűrhők.

inkább tukkók.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.20. 14:47:30

pszichopata perceink következnek.. szívem szerint megcsinálnám az összes vellalakót a simsben, és belefullasztanám őket a mödansziéba meg a dzsakuba, vagy éheztetném szomjaztatnám őket, majd nem engedném ki őket a fürdőszobába, hogy végül a szégyentől megmurdeljenek.. mint gyerekkoromban.

Penimegamásik 2020.11.20. 14:49:42

ez az Amanda nem hagyja hogy szeressék..na

Penimegamásik 2020.11.20. 14:51:40

@linkek1234: szerintem annak a lánynak az élete erről szól..a folytonos harcról, de képtelen pszchiésen lefogyni

hereverő heverő 2020.11.20. 14:51:59

Ez igen! Az én részemről csillagos ötös, köszi az mai napi adagot.

hereverő heverő 2020.11.20. 14:58:19

@linkek1234: Nem hiszem, hogy folyatódna ez a trend. Merszi2 estefele zarándokolt be a kolostorba, utoljára a szállóban ette kopaszra a svédasztalt és így estefele, két vodka és nyolc tequila után már visszhangzott az űr a pocijában. Kellett valami kalória, nehogy véletlenül reggelre megbüdösödjön a hálóban.

MmeChauchat 2020.11.20. 14:58:51

@Penimegamásik: nyilvan, hisz nem az evés a problémája
hanem az, amit a zabálással akar elnyomni

life_is_like_a_box_of_chocolates 2020.11.20. 14:59:05

Köszi, a Karras atyás résznél hangosan felröhögtem.
Amanda nagy valószínűséggel hozzá van szokva, hogy az ő akarata érvényesül. Most meg, hogy Virág beleköpött a levesébe, lement hisztis óvodásba. Pedig tegnap még nagyon érettnek és bölcsnek találta magát Mercivel szemben.

linkek1234 2020.11.20. 15:00:26

@hereverő heverő: Ja. (Mivel nem vagyok teljesen képben.) Csak feltűnt, hogy Merci2 is kenyér nélkül eszi a maci sajtot és a szalámit, mint anno az étkezési problémás ismerősöm.

linkek1234 2020.11.20. 15:01:37

@life_is_like_a_box_of_chocolates: Ha showt akarunk, akkor Amandát be kell rakni Csernus "Bevállaljuk!" című műsorában. Ha humánusak akarunk lenni, akkor meg el kellene őt küldeni egy szakemberhez.

kipcsak harcos 2020.11.20. 15:16:35

Ez qrva jó poszt lett :)

hereverő heverő 2020.11.20. 15:16:41

@linkek1234: Arra céloztam kissé körmöfontan, hogy talán nem evési zavaros, hanem reggel evett utoljára aztán csak egyszerűen éhes volt, megnézte mi van a hűtőben és megette amit talált. Vagy mert érezte, hogy kissé túllőtt a célon alkoholból és próbálta lecsendesíteni a manókat a fejében.
Ami így tök normális, de nekünk összevágva a beharangozó zsírleszívással visszásnak tűnik. Ezért írtam, hogy nem hiszem hogy folyatódna ez a zugevés. A pezsgős incidens pedig jól mutatta mennyire volt ő is bekészülve a bulika után.

Kosztarika 2020.11.20. 15:20:02

Super hv, gratula Khar0n. Készítsd a ladikodat, mert ha végignézzük ezt az évadot is, megspékelve Győzivel, tuti beledöglünk. Hogy az alvilági viszel-e át, vagy a viccosztályra, rajtad múlik.

mérges nokedli 2020.11.20. 15:29:27

Köszönjük a hv-t khar0n, nekem nagyon tetszett! :)

Spitzbaue® 2020.11.20. 15:31:54

Jóvót a tegnapi rész, de a poszt tette igazán emészthetővé. Szuper!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.20. 15:32:06

király HV volt, egyetlen kritika: gina egyáltalán nem olyan, mint nairobi, utóbbi sosem próbál a testével hódítani, ellenben van esze is. hát hangos, ja, de ennyi. nairobi arc, gina meg inkább csak ehh.

LaciHogyVoltol 2020.11.20. 15:48:18

Egyedül annyit hiányoltam a HV-ból, hogy Virág szájából hangzott el először (adásban) az idei szezonban minden valamire való ValóVilág/BigBrother/Love Island/Éden Hotel/Topmodell leszek! elmaradhatatlan szállóigéje a: "Én nem barátkozni jöttem!" / "I'm not here to make friends!" :D :D :D
Általában akik ezt bevágták sokáig meneteltek, de nem nyertek... :D :D :D

Gia 2020.11.20. 15:50:51

Kharon köszi,szuper amit összehoztál!

Gia 2020.11.20. 15:56:05

@LaciHogyVoltol: A Házasodna a gazda műsor kimaradt,oda se bratyizni mentek a csajok. :-)

hereverő heverő 2020.11.20. 15:58:11

@LaciHogyVoltol: Szerintem a Love Islandra pont barátkozni mentek.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.20. 16:00:22

Köszi a HV-ot.

Szerintem Amandából az általános iskolás konyhás nénik és matek/orosz/német szakos tanárok gonoszsága csúszott ki úgy isten igazából.

Maradni fog a szentem és Virág megy, ha rajtuk múlik. Mondjuk a kislány egy pettyet ki van éhezve, de az vesse rá az első követ aki nem volt 18 évesen ilyen állapotban.

hereverő heverő 2020.11.20. 16:06:07

@Brigante: hogy részegen megkivántam volna Danit, na olyan állapotban sose voltam.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.20. 16:06:53

@Brigante: elvégre már lehet, hogy 10 napja nem szexelt a beköltözés előtt. amúgy olvastad, hogy rosszlányokon megtalálták? :D lehet, csak jótékonykodni ment be a fiúkkal.

Qqts 2020.11.20. 16:07:10

@hereverő heverő: EKG!
Ittasan az ember ugyis osszezabal mindent, amit megkivan, ha kordul a gyomor. Szerintem ez tortent.
A pezsgos zarasnal, nekem a hupszi duma volt a kedvencem

Fu Szekh Li 2020.11.20. 16:17:40

@linkek1234: Azt hiszem, Freud ott röhög a sarokban:
'akkor beugrott egy étkezési zavaros ismerősöm, aki ugyanezt csináltam'
(bocs, nem hagyhattam ki)

Maravillosa 2020.11.20. 16:17:51

khar0n, ez szuper posztcsi lett, kösszépen!

tvbuzi 2020.11.20. 16:21:48

Kurvajó öfi! Remélem, még sokat írsz!

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.20. 16:32:25

@ミラ: nem :) akkor nagy karrier előtt áll ő is....

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.20. 16:36:13

@hereverő heverő: hát... hát... no, most ha Amanda vagy Dani, akkor lehet, hogy inkább sikítva metszem le a nemi szervem....

LaciHogyVoltol 2020.11.20. 16:37:27

Amúgy én is arra jutottam még a poszt megjelenése előtt, hogy tuti Gábort vagy Fru-t tüntetik el szombaton, mert alig szerepelnek.

Még a közönségszavazásos kérdést is furfangosan úgy tették fel, hogy "Ki körül történik a legtöbb esemény a villában?" nem pedig úgy, hogy "Ki a legszimpatikusabb?" nehogy véletlen Amanda vagy Gina essen ki. Amandára szerintem csak a saját anyja szavazna, Ginára a "bazzzdmegannnyuuuu...ez a valóvilág!!!" óta meg ő sem...

LaciHogyVoltol 2020.11.20. 16:40:51

Egyébként ha VV Virágot így, hogy olyan hullarégész, hogy világát sem tudja megcuccolja valamelyik ápolt, akkor az nem számít szexuális erőszaknak? Ok, hogy valószínűleg másnap a csaj csak úgy reagálná le, hogy "OK, no para" mert valószínűleg már annyian jártak benne, hogy már régen elvesztette a kontrollt a számláló fölött, és neki mindegy, hogy a pontos szám akkor 2^n-en vagy 2^(n+1)-n, ahol n tart a végtelen felé...de attól még ezt egy normális néző gyomra hogy veszi be?

Qqts 2020.11.20. 16:45:47

@LaciHogyVoltol: Fruert nem kar. Gaborert szerintem igen.

hereverő heverő 2020.11.20. 16:48:35

@LaciHogyVoltol: amit az előzetesben látni lehetett, az alapján a kis Virág fogja megerőszakolni a békésen szendergő Dani legényt.

hereverő heverő 2020.11.20. 16:51:09

@Qqts: Én Vivire sem vagyok kiváncsi. Orrszőrt bárkiből szakíthatnak. Majd akkor ismerem el a mutatványt amikor ugyanezt a végbelén keresztül teszik.

Cérnahuszár 2020.11.20. 16:56:20

@LaciHogyVoltol: amig beszél és nyitva a szeme, addig legálisnak tekinti az átlag néző, hiába részeg. Ha csak feküdne és tényleg nem tud magáról, akkor lenne balhé. Azt tekintik kihasználásnak csak sztem.

Cérnahuszár 2020.11.20. 16:58:24

@hereverő heverő: akkor eltaláltam a tegnapi kvízt? Látens macsó danira tippeltem
az előzetest a tegnapi adás végén nézted? hol keressem, vagy van máshol is több infó?

Qqts 2020.11.20. 17:04:06

@hereverő heverő: nem ragaszkodom hozza en sem ;)

De a kis Moh maradhat, olyan kolyok kutyus tipus. Kis tacsko :) nekem o a szeretheto hulye kategoria

hereverő heverő 2020.11.20. 17:04:08

@Cérnahuszár: a tegnapi adás végén volt az előzetes, pár másodperc ahogy valaki megmássza a másik valakit. Győzike meg majd szétdurrant emiatt az izgalomtól a belehaló végén, lehet hogy hazafelé megkérte Bejus asszony kezít.

Cérnahuszár 2020.11.20. 17:06:54

@Qqts: Mó nekem a HMCS, (helybeli menő csávó) kategória

hereverő heverő 2020.11.20. 17:06:56

@Qqts: Tulajdonképpen igen, ideális töltelékjátékos aki körül történnek a dolgok. Nem vele, körülötte.

2020.11.20. 17:09:44

Szevasztok gyerekek! Ma lehet nem tudom majd nézni ezt a fost, attól függ mikor érek haza, kérlek tudósítsatok! Köszi

2020.11.20. 17:10:07

@Cérnahuszár: az a hmcs, akire azt mondják, hogy egypofonos

Qqts 2020.11.20. 17:10:58

@Cérnahuszár: nem-nem. O meg nem az. O latja a nagy HMCS-ket es ha egyszer felni szeretne HMCS lenni. :))

@hereverő heverő: Kifejezetten szimpatikus, hogy meg nem helikopterezett. Bar tudom, hogy nem ez a ket veglet van. Az meg, hogy a kepernyon toltott ideje 90 %-ban a pocset igazgatja...meglepoen sok ferfi csinalja ezt

Cérnahuszár 2020.11.20. 17:15:27

@Qqts: a kettő között kevés a különbség, a kifejlett és a junior hmcs-k közt :) Mint cristofóró vagyis izé cristofer, meg soma, meg aurelio
a jelek erősen megvannak

2020.11.20. 17:22:22

@MmeChauchat: Köszi, de... Kifizetem a sünök büntetését ha hepciáskodnának a kis “latolok” . Hőszivattyút telepítünk, nem beképzeltségből mondom, ezért a munkáért többet kapok, mint Bunkovics Őrmester 3 hónapban. Hétfőn is megállítottak kutyasétátatás közben” “hova megyünk” hangzott el Bigyó őrmestertől a kérdés. Mondom neki: “Mármint mi ketten hova megyünk? “Majd a jegyzőkönyvbe is rögzítsük ezt, ha már itt tartunk. Továbbmentek...

hereverő heverő 2020.11.20. 17:27:07

@Cérnahuszár: Aurélio csak nedves álmaiban volt HMCS. Aztán pityereg, amikor végül felébred. Cristofel meg ahoz is ostoba, hogy menő legyen csak utánozza a többieket.
Szerintem a helyi menőség egy James Bonddal kezdődik.

2020.11.20. 17:43:07

@hereverő heverő: ezzel annyira nem ertek egyet, nagyon nem, főleg ha megboldogukt Sean Conneryt is James Bondként hozzuk fel... Nekem a nőkkel kapcsolatos nézetei szívlapát pozitívak, nem érdekel, hogy mennyire degenerált, stockholm szindrómás, családon belüli és gyengébbekkel szembeni erőszakot elfogadó társadalom a magyar.

Cérnahuszár 2020.11.20. 17:44:23

@hereverő heverő: james bond helybeli menő csávó?
ne degradáljuk szegint XD

Cérnahuszár 2020.11.20. 17:49:56

a napokban írtam csak kitöröltem, lehet sokszor vótmá kérdés ez,
tudtok olyat mondani aki jól járt a vv szerepléssel a 9 db nyertesen kívül, + majka, aniko, és valaki még maradt amédiában de nem jut eszembe.
szóval ezen a 12 emberen kívül?
Mindenki csak pórul járt nem,? válallhatatlan történetekkel

2020.11.20. 17:53:07

@Cérnahuszár: nem sokan, többnyire szopás nekik, vagy nem számít, mert már alapból jómódúak(mici) meg van akinek semleges (kinga, csaba, olivér, roli, hunor)

2020.11.20. 17:57:19

@Cérnahuszár: azt meg, hogy akik külföldre mentek mennyivel lett jobb nekik nem tudom megítélni(vera, gergő). Hazaiaik: Vv Zsolti Rtles volt, azóta youtubeból és egyéb szereplesből igen jól él, vv gina szerkesztő lett, cristofel bár legtöbb embernek morálisan nem megfelelően, de kamatoztatta szerintem a hírnevét, nekem az utolsó proli suttyó hazudós kis nyomi majka semmivel nem nagyobb ember. Éva szintén nem a moralitás csimborasszója, de valódi munka nélkül nagyon jól elvan az elmúlt 10 évben.

Cérnahuszár 2020.11.20. 17:57:53

érdekes pszichológia ez, 10% esélyed van valamit megszerezni, mégis belevágsz mert azt hiszed 90%.
egy dolgozathoz, vagy munkához, vagy bármihez nem ülsz oda ennyi eséllyel, inkább magad írod rá az egyest és csinálsz olyat ami sikerül

2020.11.20. 18:01:32

@Cérnahuszár: hát igen, csak a legtöbb dologért az ember nem kap kb 12-15 év átlagfizetést az életben. Ha meg valami rohadt nagy szerencsével beválogatnak, miért ne próbálná meg egy olyan ember, akinek esetleg nem sok veszítenivslója van? Skandináv lottó minimum nyereménye 40-50 millió, minden hárommillióikszedik nyer. Na most ha bekerülsz a vellába, papíron 1:12-1:16 esélyed van 36 millióra.

Cérnahuszár 2020.11.20. 18:07:20

@Trasheater: azért ne próbálja meg mert 90% esélye van rá hogy szarul jön ki belőle :)
kizsigerelik, lemarják az arcát is a népek hogy hogyan viselkedik, leégeti magát, és örökre ott marad. Hónapokat küzd azért hogy eljusson erre a 90%-ra.
csak azért írom ezt, mert a minap szóba került ez a munkatársamnál, és csodálkozott hogy semmi pénzért nem költöznék be, és komolyan gondolom, nem csak a fensőbbség mondatja velem.
ő beköltözne.

hereverő heverő 2020.11.20. 18:08:26

@Trasheater: és @Cérnahuszár: Egy ideig Aurélió is volt a belevalóban, Évával váltották egymást csak aztán a BV bekavart. Elvis egy ideig valami valami TV-ben vezetett negyedrangú műsorokat, aztán eltűnt. Kakkantós Dorka és még valaki lány szereksztő (postás) volt az előző évadban (bazi nagy karrier). Viszont a munkanélküliséghez képest jól jártak mindannyian, nem kell ahhoz a 36 misi, hogy valaki sikeresen kovácsoljon tőkét (aurélió a tökét) a hírnévből. Van viszont aki a hírnévért mindent megtesz, ez Baukó.
Majka szerintem elég sok mindent elért, hogy mennyi munkával és mennyi ésszel az más kérdés. Viszont szeretnék én annyit keresni a saját munkámmal, mint ő a sajátjával - és ha így nézzük akkor ő sikeresebb mint én.
Más tészta, hogy semmi pénzért nem lennék rapper.

2020.11.20. 18:09:55

@Cérnahuszár: mondom, én totál értem mit írsz, csak ha utánanézel a legtöbb vv játékosnak, maximum a mcdonalds krumplisütő karrier néz ki nekik,(no offense), így valahol értem miért próbálják meg. Szerintem nem a normál kis szürke ember mércéjével kell nézni őket. Ismerek párat közülük...

2020.11.20. 18:16:17

@hereverő heverő: Kommented első fele ekg.
Majkás rész: az elmúlt 20 évben többet kerestem mint ő, mint sokezren ebben az országon valódi szakmával, több tanulással évente, mint amit ő egész életében leművelt, valódi értéket teremtve, csak éppen nem mindenki reklámozza, hogy egy fótligeti ikerházban lakik(Petike) amihez 20 év bukvárszarakodása kellett. Messze van ő mindentől ami valódi érték, a gazdagtól meg fényévekre. Bár szerintem valakinek a vagyona nem mérce, csak ebben a suttyó celebvilágban ez a mérce , ezért hoztam fel. Az, hogy ki mennyi zenei alapot lop, meg mennyire kamurapper már nem tisztem rsngsorolni. Maradjunk annyiban, hogy Majka annyira áll távol nemhogy a gengszterségtől hanem egy átlag tökös csávótól, mint Alekosz teste a világbajnok testépítőtől, és most akkor nem megyek bele olyan dolgokba, ami a kis mitugrász patkánynak(Petike) kellemetlen lenne, és elsőkézből tudom..

2020.11.20. 18:16:51

Bocs mogilról írok

Cérnahuszár 2020.11.20. 18:17:35

átlagembereket ne mérjünk szürke ember mércével.
hát jó.

hereverő heverő 2020.11.20. 18:18:05

@Trasheater: Aki előtte krumplisütő volt, maximum az maradt. Nem tudom volt-e valaki aki azért csúszott le, mert a VV-ben szerepelt. Olyat tudunk mutatni aki felemelkedett, a többiek közül többen teremtettek maguknak valamennyire, ideig-óráig stabil egzisztenciát, mint normál kis szürke ember. Nekik ez elég lehet. És vannak rengetegen akiknek se nem használt, se nem ártott a villalét, ők nyaraltak X hetet.

2020.11.20. 18:20:08

@Cérnahuszár: ha nem ment át sajnálom, de akik VVbe szerepeltek, rohadtul nem álagemberek(szerintem, vsgy legalábbis remélem), ez a szintű önzőség, nárcizmus , reménytelenség szerintem nem annyira jellemző főleg együtt

pimasz borz 2020.11.20. 18:24:59

@Cérnahuszár: Nem igazán,a felsoroltakon kívűl.Pont most olvastam,(bár nem tudom mennyire hiteles)hogy az előző szériás Krisztiánt körözik önbíráskodás miatt.Ott volt a Viviennel való adok-kapokja is,hát igen vannak történeteik bizony.Kamatoztatni nem sokan tudták az "ismertségüket".

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 18:25:36

Jó lett a poszt, köszönjük!

Az imc500 írás elgondolkodtató, Amanda megnyilvánulásai akár súrolhatták a kizárhatóság határát.

Penimegamásik 2020.11.20. 18:31:28

a vv-ben szereplés olyan mint egy lottózás

hereverő heverő 2020.11.20. 18:32:19

@Trasheater: Értelek, és hidd el én nem szeretem (ez erős eufemizmus) Majkát. De látom, hogy olyan sikeresen meglovagolta a hírnevet, mint Maya Gold annak idején őt - ezt se sokan mondhatják el magukról, nem? Oh wait...

Szóval hogy mivé lett és NEKI ez mennyire siker, az becsülendő. Ózdi ismeretlen suttyó focistából egy ismert rapperré és műsorvezetővé vált. Mondom, semmi kedvem akár milliókat keresni rapperkedéssel, akár igazi gengszterrap akár vérciki utánzat. Én a saját munkámban akarok (hülye szó) kiteljesedni, és ez sikerült is.

2020.11.20. 18:32:23

@Penimegamásik: amennyiben bekerülsz sokkal nagyobb eséllyel.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 18:33:04

@Trasheater: Próbálok rágyönni, hogy jött a beszélgetéshez, hogy a magyar társadalom, mint olyan, önmagában "degenerált" stb. Vannak emberek, akik ezt mindig elsütik, bármilyen tetszőleges témáról van is szó. (Nem feltétlenül rád gondolok, hiszen nem ismerlek.) Máig nem jöttem rá, hogy ez valamiféle önigazolást jelent-e nekik, vagy mi lehet a lélektani oka.

Penimegamásik 2020.11.20. 18:37:25

@Trasheater: úgy kell kezelni...bekerülsz, ott vagy, eszel-iszol, szarsz-pisálsz aztán lehet nyersz

Fu Szekh Li 2020.11.20. 18:37:31

Úgy tűnik, Dani hagyta magát:

hereverő heverő 2020.11.20. 18:37:50

@Trasheater: oooh ezt a kommentedet nem is láttam pedig nekem szól. Nem a színészről szóltam, hanem a figuráról akit eljátszott X valaki. És mondjuk iróniával hoztam fel épp James Bondot.

MmeChauchat 2020.11.20. 18:38:29

@Nátha ellen bálna: a degeneraltsagot I dunno

de a legfrissebb adatok nem a fele mutatnak, h 9 millió Einstein országa vagyunk:

olvasás-szövegértésben 17,6 százalékról 25,3 százalékra nőtt a funkcionális analfabétáknak is nevezhetők aránya.

2020.11.20. 18:38:58

@hereverő heverő: szerintem alapvetően értjük mi egymást ...Nekem vele kapcsolatban az a bajom, hogy tudom jól, hogy mennyire kamu az élete 80%-a, mint Birka Krisztiáné, meg józan ésszel utananézve tudom, hogy a zenéi egyrészt mennyire lopottak, másrészt mennyire nem önazonosak. Emellett a politikia nyaloncsága mellett sem tudok elmenni. Értem, hogy “kitört” de pont ezaz, hogy sosem volt annyira szegény, mint amit mond magáról, sejtjei 99%-a kamu, Aki meg annyira beszari, hogy a 8. Ker Dióban egy 3 perces klippet nem Mer forgatni, az ne “reppelgessen” ... Na mennem kell , egy Mitsubishi Zubadan rendszert kell szerelnem, jó agyhalált a jóképességűektől 10 után, szevasztok.

2020.11.20. 18:40:28

@MmeChauchat: szuper, ezt tapasztalom, és nem csak az alsóbb rétegekben

MmeChauchat 2020.11.20. 18:42:27

@Trasheater:
Idenre megduplázódott a 17 évesen nem tanuló, nem dolgozók aránya - vajon abból mi is vezet ki/be/vissza... Parabola meg, ha más nincs is, mindenhol van a házakon

és ugye a kovid se segít

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 18:42:35

@úgymond olvasó mmkk: Amúgy, micsoda - úgymond - agresszió ez itt, kérem szépen! (Jómagam Amandának gyuktam volna fel egy chili paprikát, de tiszta jóindulatból, hogy hátha megindítja a késlekedő kakkantást. És addig is nem más vellalakókat terrorizált volna, tehát kész haszon az egész művelet.)

Penimegamásik 2020.11.20. 18:43:24

@Trasheater: és ki ne akarna pénzt nyerni kb nulla munkával?

2020.11.20. 18:44:33

@Nátha ellen bálna: krvára sietek, de másik kommentelő írt ehhez kapcsolódót. Mmeuchat Vélemény: a mainstream media az olyan országokat, ahol szégény emberek laknak magasabb számban, alacsonyabban képzettebbek magasabb számban jobbna tarol a trash. Én már nem vagyok fiatal, nem szeretem a boomer dumát, de mivel embereknek nyújtok bizonyos éoítőipari szolgáltatásokat sok emberrel találkozom. Állítom, hogy többnyire felsőközép-felsőbb osztálynak, többnyire segghülyék.l. Most bocs tényleg mennem kell, mobilon írok, bocs a nyelvtanért majd estleg ezt kibeszéljük máskor

Penimegamásik 2020.11.20. 18:44:34

ebbol a csapatbol nekem Merci2 az aki szerintem nincs rászorulva

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 18:45:23

@MmeChauchat: Az kemény... A 25 százalék tényleg sok! Egy részüket látjuk a vellában. :)

2020.11.20. 18:46:19

@Penimegamásik: szerintem kegtöbb ember. Ezért kezelem amennyire csak tudom helyén ezt az egészet.. csak nem mindegy, hogy 3 hónapig trógerkedik valaki, vagy 10-20-30 évig, és közben azt gondolja/propagálja, hogy valami nem tudom milyen hatalmas dolgot ért el egy adott véglény

hereverő heverő 2020.11.20. 18:47:08

@Nátha ellen bálna: Ha Amandának feldugod, attól Vivi még nem fog tudni kakkantani. De azért meg lehet próbálni, hátha működik.

2020.11.20. 18:48:18

@MmeChauchat: hát látva azt, hogy mekkora nulla lett a ponthatár amfelsőoktatádban= nincs pénze az embereknek taníttatni a gyereküket, a maradék meg bejutl bocs már kocsiban ülök onnan írok telóról, mennem kell, holnap beszélünk gyerekek.

Penimegamásik 2020.11.20. 18:49:36

@Trasheater: én ugy látom, hogy az első szériáknál még az elsőként kieső is el tudott lavírozni jo ideig a médiában....most már azért nem

MmeChauchat 2020.11.20. 18:50:07

@Trasheater: há ja. Megér 1 misét a dolog.
És ott a Pareto-szabály is: ez a 20-25% fogja okozni, vagy már okozza is a problémák 80%-át...

2020.11.20. 18:51:22

@Penimegamásik: hát ja, de átslakult a világ is. Meg a casting.

hereverő heverő 2020.11.20. 18:53:48

@Trasheater: A pénz nem okosít. Ahoz iskola és intelligencia kell. itthhon én azt tapasztalom, hogy a kevésbé iskolázott - és ezért gátlástalanabb, erkölcstelenebb söpredék is elég jól tud érvényesülni, no persze nem az egyenes úton. De te ezt nem látod, mert a te munkádat kifizetik és a pénznek nincs szaga, a véleményedet róluk meg megtartod magadnak. És igen, azt hiszem értjük egymást.
Megjegyzem, egy osztálytársam osztályvezető főorvos, hihetetlen intelligenciával és tudással. Egy apró családi házban él a feleségével és a kislányával egy vidéki kisvárosban (mert a nagyvárosban annyival drágább a lakás). És akkor ezt hasonlítsuk össze mondjuk Vajna Fánkozó Tímea vagy RepedtSarka Kata teljesítményével pl. és megkapjuk azt amiről a VV szól.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 18:56:54

@hereverő heverő: A francba már! Másodszorra tévesztem el, múltkor meg Ginára hittem. :) Ennek az az oka, hogy nem néztem a BeleValót, csak itt olvastam az árnyékszéki drámáról. Így nem tudtam archoz kötni (micsoda veszteség ez nekem), a neveket meg még mindig csak kezdem megjegyezni. Akkor pedig azért járna Amandának a paprika, mert megérdemli. :)

(És Vivi problémája megoldódott? Neki egyébként alapból is sokszor olyan az arckifejezése, mintha szorulása lenne.)

MmeChauchat 2020.11.20. 18:58:48

@hereverő heverő: ez meg már az antikrisztus vagy mi a franc,

szal kevésbé ezósan,
az ertektelenseg törvénye röviden:
minél közelebb vagy a tudashoz annál szarabban becsulnek v fizetnek meg

s minél távolabb vagy tőle, annál jobban ertekelnek

ez a Majka-jelenség (is) -
amely velemenyeddel EKG részemről

hereverő heverő 2020.11.20. 19:00:11

@Nátha ellen bálna: Tudod, némelyik olyan seggfej, sosem tudom melyik oldalukat mutatják.
A kakkantásról azóta nem esett szó, de gondolom GyŐzike lelkendezve ujságolná hogy megszületett a kisded. Tán még be is aranyozná és kirakná a pultra maga mellé, ki tudja.

2020.11.20. 19:00:54

@hereverő heverő: parkolóból írok. Ekg. Ekg. Majd megint ekg. Remélem holnap kifejthetem neked amit gondolok.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.20. 19:01:45

bárkinek bárhova feldugásra felajánlok egy bronz péklapátot.

Cérnahuszár 2020.11.20. 19:02:52

a lottóval nem buksz ennyit, max a pénzed. Itt a jó híredet, esetleg melót mert nem vesznek fel valahova, erre is volt már panasz. Sokat kockáztatsz

hereverő heverő 2020.11.20. 19:03:55

@úgymond olvasó mmkk: ne durvulj! Egyből bronzot? jó lesz eleinte a szálkás is. A bronzot ki kell érdemelni!

úgymond olvasó mmkk 2020.11.20. 19:05:13

@hereverő heverő: a szálkás a környék összes állatorvosának a torkán lement az elmúlt két órában, mire visszahívott a saját orvosunk, úgyhogy az használhatatlan. kénytelen vagyok a bronzzal kezdeni.

Penimegamásik 2020.11.20. 19:05:29

@Cérnahuszár: ja, de én más értelemben használtam a hasonlatot

Penimegamásik 2020.11.20. 19:07:01

Majka pedig számomra ugyanaz mint a Luxusfeleségek..ott sincs luxus, mert nem lehet..

MmeChauchat 2020.11.20. 19:07:19

@úgymond olvasó mmkk: bocs, de kellene tisztázni a péklapát fokozatokat végre - igény lesz még rájuk, úgy latom

úgymond olvasó mmkk 2020.11.20. 19:09:30

@MmeChauchat: bronz, ezüst, arany. a bronz az alap, az ezüstért már dolgozni kell egy kicsit, az aranyat ki kell érdemelni. a konténerünk mellé lesznek állítva. de ötleteket szívesen várok.

Cérnahuszár 2020.11.20. 19:10:18

@hereverő heverő: hahaha most lefejeltem a billentyűt.
etruszkok voltak jók a filigrán munkákban

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 19:10:26

@MmeChauchat: Ez egy támogatandó ötlet! Ha megvan a rangsorolás, akkor már könnyen be tudjuk írni menet közben, hogy melyik esetben melyik lenne alkalmazandó. Ha már az imént emlegettem a paprikát, ne feledkezzünk meg a chili szósszal átitatott péklapátról sem.

Hétkilenced 2020.11.20. 19:12:49

Helló, az öfinknek hála, végül csak elkezdtem nézni - bár az emberanyag miatt nagyon vonakodva. Amit meg lehet állapítani örökérvényű igazságnak a vv-k során: az a kurva szőrös/tollas kabát/mellény talán a vv1 óta kísér minket és soha nem megy ki a divatból.
Csak a farm után szoktam odakapcsolni, így amennyit láttam eddig belőle, annak alapján Ginát és az új szőke flegma kurvát verném agyon. Szerencsére Amandát csak olvasom itt, róla lemaradtam mindig.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 19:15:38

@Hétkilenced: Pedig Amanda pótolhatatlan élmény! Messziről, a tévé képernyőjén keresztül.

MmeChauchat 2020.11.20. 19:16:08

@Hétkilenced: jó, de meg kell adnod, h melyik péklapát fokozattal tennéd meg az agyonverést.
Ez így pontatlan

Cérnahuszár 2020.11.20. 19:20:27

a multkor panaszkodtam hogy sablonos és kiszámítható a játék menet.
persze ötletet nem mellékeltem, most lett valami
amikor nagyon leülepszik a benti erőviszony, és fel kell rázni a játékosokat
lehessen fogadásokat kötni bent a játékosoknak, mondjuk hogy megtippelik a néző szavazások eredményét. Eddig csak a párbajokból tudtak tájékozódni valamelyest nem?
Szóval kicsit kinyitni a lehetőségeket, a jubileumra hivatkozva, kicsit több infót csepegtetni nekik a nézői szimpátiáról, és megkavarni őket. esetleg elválasztgatni a klikkeket kicsit egymástól.
a fogadásokkal lehessen nyerni jobb dolgokat, pl védettség, vagy 2 szavazatnak számit valakié, ilyesmi.

szerintetek?
legyen benne kicsit gamble ezzel a fogadás lehetőséggel, szerencsejáték ne csak egymás marása

MmeChauchat 2020.11.20. 19:21:58

@Cérnahuszár: nagyon jó!

tippem, h mi lesz belőle a végére: egymás marása

úgymond olvasó mmkk 2020.11.20. 19:26:13

@Cérnahuszár: régen volt olyan, hogy nézői véleményeket/smseket kaptak benn, nem? most is lehetne simán olyan (Amandának egy latex búslakodót mellékelve, nehogy eméssze a bánat azért, mert valaki az általa lestipistopizott pasinak üzen)

Cérnahuszár 2020.11.20. 19:26:23

@MmeChauchat: persze, a cél az, legyen feszkó
marják azok is egymást akik addig csapatba álltak

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 19:28:04

@úgymond olvasó mmkk: Na de azért a karóba húzást se felejtsük ám el! A vella udvarán, a jakuzzi körül, micsoda impozáns látványt nyújtana! (Mivel a további ötleteket sokáig sorolhatnánk, inkább csak hivatkozom e helyütt Torrente del Bosque művére: Kínzások és kivégzések története. Illetőleg kiváló forrásként szolgálhat másik kötete is, a "Kínzások és kivégzések Magyarországon". Ez utóbbiban külön fejezet foglalkozik Vlad Tepes bátyánk hobbijaival, aki az emlegetett karóba húzást üstöllést levezényelné a vellában, méghozzá igen figyelemre méltó szakértelemmel.)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.20. 19:29:59

@Nátha ellen bálna: egyik nap Rettegett Ivánról olvastam egy cikket (vagy a múltkoron vagy a 24.hu bbc history rovatában), azért ő is tudna az ápoltakkal mit kezdeni

Hétkilenced 2020.11.20. 19:30:12

@MmeChauchat: én akár strandpapuccsal is.

Cérnahuszár 2020.11.20. 19:30:58

@úgymond olvasó mmkk: ja, de igy ha a fogadással nyernek valami cuccot amivel keresztbe tehetnek a többieknek, akár a saját bandának, még nagyobb káoszt lehet előidézni
és megvan amire vágyom, kiakadnak a játékosok hogy nem lehet csak úgy játszani amire számítanak és amire készültek.

hereverő heverő 2020.11.20. 19:35:45

Nekem végre vége a napnak feleim. Teljen jól az estétek, jó hogyvoltozást! Kabbe gyíkok, én leléptem.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 19:38:07

@MmeChauchat: A vellában mindennek is az a vége. Mindig, minden körülmények között.

A fogadásos ötlet egyébként nem rossz. Bár a vörsenyekkel is nyernek mindenfélit. Amanda például már tajtékozva fenyegetőzik a dupla jelével.

MmeChauchat 2020.11.20. 19:51:34

@Hétkilenced: vagy fagyott ponttyal.
Igaz, azzal zuhanyozni szokás a wellában

úgymond olvasó mmkk 2020.11.20. 19:51:56

@Nátha ellen bálna: a youtube feldobta az ajánlott videók közé a john lewis 2019-es karácsonyi hirdetését, én balga meg rákattintottam. úgyhogy most ellentétes hangulatba kerültem, mint eddig voltam :DDD

Gia 2020.11.20. 20:09:03

A tegnap esti öfiben Bálint majdnem azt mondta a csajoknak beszélgetés közben,hogy összefújta a vellában a szemetet a szél..Időben módosította a szemetet emberekre.. :-)

Cérnahuszár 2020.11.20. 20:12:14

@Nátha ellen bálna: szívesen néznék egy olyan hetet is, ami mondjuk kaszinóhét, las vegas,
lenne rulett, póker, mindenféle.
a játékzsetonokért meg lehetne venni ellátmányt, szállórészt, ilyesmit. (Egyszer volt már játékpénzből vehető dolgok, az tetszett, mert megdolgoztatta a játékosok agytekervényeit).
aki leég az beáll krupiénak, hogy legyen kajája.
aki tud gondolkodni, az pókerezni fog. Aki a mának él, pl gina, az szerintem rulettezni.
ki lehet ismerni a valóságban ki agyal és ki nem, ki taktikázik valóban és ki az aki nem tud tervezni
aki tervez, az szerezhet előnyt megint, nem csak ügyességi játékokkal

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 20:14:04

@úgymond olvasó mmkk: Akkor most kebledre ölelnéd még Gáspár Győzőt is? :)

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 20:20:10

@Cérnahuszár: Akkor van egy sejtésem, hogy nem tolonganának a pókerasztalnál.

Penimegamásik 2020.11.20. 20:20:43

@Gia: nekem ez a Bálint vhogy olyan beképzeltnek látszik

Cérnahuszár 2020.11.20. 20:21:42

@Nátha ellen bálna: a fiúk biztosan, mivel magabiztosak a szellemi kvalitásokban. legalább elválik mennyire reális

Gia 2020.11.20. 20:22:40

@Penimegamásik: Merci2 ma le is egoistázza.Aztán meg sír a kanapén.
Mármint a csaj. :-)

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 20:25:39

@Gia: Na, akkó' abból iccaka zaba lesz.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 20:32:03

@úgymond olvasó mmkk: Na jó, akkor legalábbis nem végeznéd ki.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.20. 20:34:11

@Nátha ellen bálna: a karácsonnyal sokmindenre rá lehet venni, de győzzüke életben tartására.. háááááááát..

linkek1234 2020.11.20. 20:34:26

@Nátha ellen bálna: Szerintem is ki kellene zárni őt. Megfenyegette az egyik játékostársát, az illetve út elállása könnyen kimeríthet valami jogi fogalmat. Az ilyen állfogdosások után a cigány búcsúban a késelés jön.

Penimegamásik 2020.11.20. 20:37:33

@linkek1234: miért kéne? Virág viselje a következményeket, nagyon is megérdemlik egymást Amandával

Penimegamásik 2020.11.20. 20:39:11

@Gia: Én a Moh-nak, és Merci1nek

linkek1234 2020.11.20. 20:52:14

@Penimegamásik: Nekem is egy magától elszállt pöcsnek látszik.

linkek1234 2020.11.20. 20:54:48

@Penimegamásik: Virág hülyén viselkedett, minden pasira ráment részegen. De az csak annyi, hogy max fogom a fejemet, hogy szegénynek milyen apja lehetett. De Amanda cselekedete már egy másik kategória, az egy mentális zavarokkal küszködő, agresszív ember fenyegetőzése volt.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.20. 20:57:39

@Trasheater: @hereverő heverő:

Srácok a világ bőven 80%-a kamu és nagyon jól meglehet élni a kamuból. Lássátok csak a politikusokat! Középiskolás tanár a fele, jogász meg akármi más sikumiku... gőzük nincs a valóvilágról. Életükben egy keresztbe szalmát nem tettek és have 2 millát keresnek brutto...

Tök mindegy, hogy milyen a színük kamu az egész. Akkor már inkább a való világ. Ők legalább 3 hónapig "küzdenek" a pénzért.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 21:02:58

@linkek1234: Jogászként azon gondolkodom, hogy mi lehetne, de így még igazából semmi. Ha visszatartotta volna a Virágot, vagy kényszerítette volna, hogy maradjon ott, akkor rögtön megállna a személyi szabadság megsértése. Amúgy rezeg a léc, mert ha Virág ki akart volna menni, simán lehet, hogy a dömper nem hagyta volna.

De nem is kell jogilag stimmelnie, ha a a VV kizárási gyakorlatát nézzük, az alapján akár beleférne itt is. Vagy ha nem is kizárás, de a szinte megfélemlítő, fenyegető ("ne kelljen csalódnom") magatartás miatt minimum egy büntetés. Például elvenni a dupla jelét, esetleg kopaszra nyírni és megforgatni kátrányban, illetve tollban.

linkek1234 2020.11.20. 21:07:13

@Nátha ellen bálna: Igazából nekem az volt ijesztő Amandába, hogy ha ez a nő megteszi ezt kamera előtt, akkor mit tett volna kamerák nélkül? Lehet, hogy akkor is csak ennyit, de elég bomlottnak néz ki, hogy ne.

Cérnahuszár 2020.11.20. 21:07:47

@Brigante: @Nátha ellen bálna: beszélgessetek csak a jogról XDDDDD

@Nátha ellen bálna: szerintem ez a bálintot stoppolom kamu, egyszer a pamlagos kirohanásnál szerintem majdnem elröhögte magát amanda

MsIreneAdler 2020.11.20. 21:09:17

Nagyon tetszett a poszt! Szívesen foglak olvasni.
Nos igen, Amanda félelmetes. Örülök, hogy nem csak én állok értetlenül ezelőtt a "stipistopi, enyém a Bálint" dolog előtt. Ráadásul úgy vettem észre, hogy semmi kitüntető vagy extra figyelmet nem kapott a fickótól. Úgy viselkedik, mintha már járnának és valaki ennek ellenére rá akarna repülni a barátjára.

Cünör 2020.11.20. 21:09:20

@úgymond olvasó mmkk: ohh, én már csak azért is ha néhány ennyire kreatív retorzió ötletét beolvasnák neki :)

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 21:09:36

@úgymond olvasó mmkk: Na, onnajnd aztán vezetheti a BeleValót!

linkek1234 2020.11.20. 21:10:02

@Nátha ellen bálna: Jó, hogy van közöttünk egy jogász. Majd szólj, légyszíves, ha valamelyik kimeríti a szexuális zaklatás fogalmát.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.20. 21:14:07

@Nátha ellen bálna: a dementorok közé beolvadna, azért nem mondtam azkabat

Cérnahuszár 2020.11.20. 21:17:30

@Nátha ellen bálna: biztos csak a politikus jogászok bitangok

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 21:18:24

@linkek1234: Sasolni fogok, el nem mulasztok egy mozzanatot sem! ☺️ Ezek képesek annyi idő alatt is szexuálisan zaklatni valakit (vagy akár önmagukat), amíg pislog a néző. Vagy lehet egyszerűbb lesz, ha akkor szólok, amikor NEM látok szexuális zaklatást?

Cérnahuszár 2020.11.20. 21:18:39

@Nátha ellen bálna: izé, ugye nem vagy politikus.
tagadd le

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 21:19:42

@Cérnahuszár: Ebben van valami! Politikus nem tudnék lenni.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 21:23:10

@úgymond olvasó mmkk: Közben itt nézegetem a dementorokat guglin, mert nem vagyok járatos a Potter univerzumban. Mit ne mondjak: kellemes társaságot jelöltél ki Győzőnek!

úgymond olvasó mmkk 2020.11.20. 21:25:27

@Nátha ellen bálna: valamelyik évadban a HV írók is dementorozták Győzzükét

linkek1234 2020.11.20. 21:34:35

@MsIreneAdler: Hát, ha én jártam valakivel, és egy lány ráröppent a srácra, akkor sem viselkedtem így.

linkek1234 2020.11.20. 21:35:39

@Nátha ellen bálna: Amelyik egyszerűbb, illetve azt külön jelezd, ha már meg lehet tartani a South Parkból ismert mindenki kontra mindenki pert.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.20. 21:37:24

@Nátha ellen bálna: persze, hogy akadnak . Nehogy valaki magára vegye amit mondtam. Én árról beszéltem, hogy a kamu melóból is szépen meglehet élni, ha ügyesen csinálja valaki...

MmeChauchat 2020.11.20. 21:40:32

@Brigante: középiskolai tanarkepzes és jogaszkepzes van,
politikuskepzes nincs

szóval a minimuma sincs meg, mihez kell/ene erteniük

2020.11.20. 21:45:59

Úgy alakult gyerekek, hogy megtudom nézni majd veletek a mai trash adagot.

2020.11.20. 21:47:47

@MmeChauchat: van sok minden, csak nem mindegy a színvonal...de én értettem mit mondott. 90%-ban tanárok és jogászok alkotják az országgyűlési patkó trógerjeit.

2020.11.20. 21:50:59

Hű gyermekeim. Már a retekre kapcsoltam... ez lenne az Enb? Hat ez valami katasztrifálisan trash

MmeChauchat 2020.11.20. 21:51:59

@Trasheater: simán lehet!
bár még köllene számolni, azt ugy...
elég érdekes lenne AMUGY a kép.
Jómagam csak a mellett érvelek, h a legkevésbé hatékony módon sajátítják el a politikusok a szakmát: utánzassal...
és hát valljuk meg, az se mindegy, kit utanoznak

Cérnahuszár 2020.11.20. 21:53:19

@MmeChauchat: azt adom, nero pl nem jó ötlet.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 21:54:42

@Trasheater: Üdv! Akkor hazaértél a páratlan izgalmakra.

2020.11.20. 22:02:12

@Nátha ellen bálna: jaja, kedves munkatársam elvégezte a munka 95%-át, így itten vagyok

linkek1234 2020.11.20. 22:02:24

Breaking news!!!!!!!!!!! Puskás Peti új asztalt kapott.

linkek1234 2020.11.20. 22:02:41

Nem tudjátok, hogy meg lehet-e nézni, hogy hogy áll jelenleg a szavazás?

2020.11.20. 22:03:20

Van olyan 18 éven felüli nőlény(nem sugarbaby) akimszerint Puskás kisfiú annyira jól néz ki, hogy képes lenne vele lefeküdni?

MmeChauchat 2020.11.20. 22:03:43

@Trasheater: jogász?
tanár? v politikus?

tvbuzi 2020.11.20. 22:03:54

Dani mit keresett ennyire?

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 22:05:11

Arra nem készültem fel, hogy Dani részeg onániájával indítunk.

linkek1234 2020.11.20. 22:05:46

Moh most mit is akar mondani?

MmeChauchat 2020.11.20. 22:06:05

@tvbuzi: nekem úgy jött le, h a pélóját kereste.
de meglett

2020.11.20. 22:06:08

@MmeChauchat: 90%-a az a magyar “demokrácia képviselőinek.

Kosztarika 2020.11.20. 22:06:56

@Trasheater: Állítólag ötszázan vannak.

MmeChauchat 2020.11.20. 22:07:20

@Nátha ellen bálna: egyszerűen fel kell készülnünk, nem lehet lazsalni
ez nagyon kemeny

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 22:08:27

Merci "lebokszolta volna". Alakul ez.

2020.11.20. 22:08:43

@Kosztarika: ezt valami metamfetamintól szétcsúszottnállapotban álmodta

MmeChauchat 2020.11.20. 22:09:25

Uristn, kik ezek? (a faszomba)

tvbuzi 2020.11.20. 22:09:49

Amanda épp hálózza Bálintot

2020.11.20. 22:09:49

Mó is egyre szimpatikusabb, Virdzsike meg mehet vissza Oláh Rikárdó BÉjemvéjét összerakni a rosszcsajokra...

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 22:10:16

Dani folytatja a pöcse gyömöszkölését.

Kosztarika 2020.11.20. 22:11:03

Eszembe jutott egy vicc a politikusok kapcsán:
Mi a különbség a politikus és a ponty között?
Az egyik egy iszapban turkáló, undorító szarkeverő, a másik egy hal.

2020.11.20. 22:11:32

Mekkora korpa van virdzsi fejében hájják meg

nicu71 2020.11.20. 22:11:49

@Nátha ellen bálna: folyamatosan gyürkészi ♥️

MsIreneAdler 2020.11.20. 22:13:53

@linkek1234: na ez az. Felesleges így lealjasulni...

tvbuzi 2020.11.20. 22:15:52

Gina miatt megint beröffentik a Maunika showt

nicu71 2020.11.20. 22:16:11

Renátó milyen jót slszik a szauna deszkán.Cuki.

MmeChauchat 2020.11.20. 22:16:22

a lenyeg,
h tudjuk magunkat kontrollba tenni

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 22:16:44

Na, valaki hiányolta múltkor a gecit a szókincsből. Meg a nyílt kurva anyázás se szokott azért gyakori lenni a vellában.

2020.11.20. 22:16:45

@tvbuzi: Egyre kevésbe szimpatikusak a csajok, egyre inkább a srácok. Rena, Digo, Momstb

linkek1234 2020.11.20. 22:17:03

Diego a maga alpári módján egész szimpi most.

2020.11.20. 22:18:33

Digó jól nyomja

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 22:18:51

Basszus, és még alig pár napja vannak benn...

Kosztarika 2020.11.20. 22:19:29

@MmeChauchat: de csak kiakadás szempontjából.

MmeChauchat 2020.11.20. 22:19:57

@Trasheater: kicsit sántít az érvelés, h nem akarja h emiatt essen ki Gina
mivel mindegyiknek az az érdeke, h a másik kiessen

nicu71 2020.11.20. 22:19:58

@Trasheater: a csajok undorítóak,aki meg nem ,az láthatatlan.A fiúk meg cukik.Még Danit is birom

linkek1234 2020.11.20. 22:20:09

Gina csalódott Renátoban, mert az megkérte, hogy legyen csendesebb. És sír.

tvbuzi 2020.11.20. 22:20:12

Szerintem az lenne a legjobb ha két hónapig nem esne ki senki.

tvbuzi 2020.11.20. 22:20:47

Bálint gyerek is egy balfasz béla.

2020.11.20. 22:20:55

@Nátha ellen bálna: emlékszel, emlékeztek a románcigó csajra, aki Lórival volt együtt tattikából? Az volt ilyen, mint a Gina, az nyomatta a faszságait órákon keresztül levegővétel nélkül.

tvbuzi 2020.11.20. 22:21:55

Kapható már a Tenet a virágboltban??

Penimegamásik 2020.11.20. 22:21:57

@linkek1234: akkor most törli le a Digó a Ginát?

2020.11.20. 22:22:12

@nicu71: esküszöm, Dani is egy hatalmas lapátot érdemel a pofájába, de a csajok 80%-a undorítóbb mint ő

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 22:24:23

@Trasheater: Azt a szériát nem láttam. De az előzőben is volt egy hasonló karakter, a Reni.

Kosztarika 2020.11.20. 22:24:23

@Trasheater:
Ő is, de az igazi tezsvír a Renyhe/Reni, aki Csokira nyomult.

MsIreneAdler 2020.11.20. 22:24:29

Most nem azért, de Daninak milyen kis hetyke férficsöcsei vannak :D, vagy csak én láttam úgy?

Qqts 2020.11.20. 22:24:49

@linkek1234: ezt neztem en is. Bar egyszer mintha megindult volna az a kez egy jozanito pofonra.

tvbuzi 2020.11.20. 22:25:17

Merci2 min akadt ki? Mit mondott Bálint?

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 22:26:53

@tvbuzi: Merci2 lekurvaanyázta az arcába a Bálintot. Aztán Bálint erre addig emlékeztette, amíg végre meg tudta ríkatni.

SzabadEzANév? 2020.11.20. 22:27:04

"ne kövezzék meg magukat, ha nem értettek minden párbeszédet" - mondta Puskás Peti, én meg letöröltem az izzadtságot a homlokomról, mert a habzó szájú halandzsa-magyart beszélő villalakók mondatait valóban kész rejtvény volt kisilabizálni.

Qqts 2020.11.20. 22:28:20

@Trasheater: a parametereknek megfelelek. PP-vel talalkoztam mar eloben, szerintem egy full normalis tag. De a valaszom nem, onszantambol biztosan nem.

2020.11.20. 22:28:26

@SzabadEzANév?: soha nem fogom megérteni, mit látnak benne...

2020.11.20. 22:29:10

@Kosztarika: hú na az nagyon oláh volt

Kosztarika 2020.11.20. 22:30:02

@Nátha ellen bálna: egy rugóra jár az agyunk, ahogy a többségnek itt.

2020.11.20. 22:31:41

Gina húsz évet öregedett külsőre.

Kosztarika 2020.11.20. 22:33:32

Amanda lenyugodott, hogy Virágot nem Bálint dugta.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 22:35:21

"Kollektív csapat." Milyen lehet egy nem kollektív csapat?

Qqts 2020.11.20. 22:35:46

@tvbuzi: ezt figyeld. Komoly gond volt. Balint belul akart aludni, o meg kivul. Ezert hangzott el :D

linkek1234 2020.11.20. 22:35:51

Amanda visszavett a barátkozásból és közeledésből. A fürdőszobai fenyegetés az volt a barátkozás és a közeledés?

MsIreneAdler 2020.11.20. 22:36:12

@linkek1234: uh. Ez annyira gáz beszólás volt...

ppupu #Fantom for President 2020.11.20. 22:38:33

@nicu71: Tudom, hogy nem ez a legnagyobb probléma a villában, de nem lehet, hogy valami viszketegséses betegség ütötte fel a fejét a fiúk között? Daninak nagyon viszketett, tegnap a másik kiskan is vakargatta gyakran. Kéne egy teszt. :D
Amúgy ja... Dani milyen hetyke csöcsei vannak :D :D :D fúúúúúj

MsIreneAdler 2020.11.20. 22:40:13

@ppupu: na jó, akkor megnyugodtam, nem csak én láttam azokat a meredező csecseket :D

ppupu #Fantom for President 2020.11.20. 22:40:16

@Nátha ellen bálna: Ezt a kollektív csapatot is be kéne rakni a szótárba

2020.11.20. 22:40:29

Gábor cringe kapitány

tvbuzi 2020.11.20. 22:41:06

Ez a Gábot annyira merev, tutira viagrával csinálta az apja

ppupu #Fantom for President 2020.11.20. 22:41:20

@MsIreneAdler: Nem lehet hogy látens buzi ööö izé meleg. és hormonokat szed ?

2020.11.20. 22:41:23

@ppupu: szótár=zártosztály

2020.11.20. 22:42:16

@tvbuzi: midikloriánok csinálták

2020.11.20. 22:45:12

@ppupu: nem kell serdülő fiúnak lenni. Elêg ha lemegy egy árlag konditerembe, ott meg vesz egy kis danabolt, instant csöcs

MsIreneAdler 2020.11.20. 22:45:19

@ppupu: nem tudom, hogy meleg-e, vagy látens-e, de valóban, a bébihájat vesztő kamasz srácokat is kenterbe veri az a mell... :)

Kosztarika 2020.11.20. 22:45:27

Diego szája olyan, mint egy elfuserált botox.

nicu71 2020.11.20. 22:45:54

Fruzsi szegény mintha ott se volna...

tvbuzi 2020.11.20. 22:46:05

Adják a lovat Amanda alá

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 22:46:33

Most ez komoly, hogy gyogyós Amanda megetette ezt az agyatlan ökör bandát?

2020.11.20. 22:47:22

@tvbuzi: örülne egy nagy lóizénak

2020.11.20. 22:47:46

@Kosztarika: én is azt néztem, mondom wtf

MsIreneAdler 2020.11.20. 22:47:55

Merci2 véletlenül nem ázsiai? Vagy csak a smink?

2020.11.20. 22:48:02

@nicu71: nincs ezzel egyedül

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 22:49:43

Ezt a Virágot kibaszarintják holnap. Nem értem a szerepét.

ppupu #Fantom for President 2020.11.20. 22:50:17

És Petya megmondta tutit. Csak Virág inteligencs

tvbuzi 2020.11.20. 22:50:29

Akkor meg van beszélve...nyald ki a seggemet.!
Te meg az enyémet..

2020.11.20. 22:50:42

Úristen, hiányzott ez a Manuel gyökérgyerek...

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 22:51:48

Na a ribi helyett bemegy a csippendél.

2020.11.20. 22:51:59

Új nyomorult költözik be. Atomfizikus, akarom mondani egy csippendél.

tvbuzi 2020.11.20. 22:52:04

@MsIreneAdler: hajaz. Biztos az ősmagyar génjeink még benne vannak

tvbuzi 2020.11.20. 22:53:43

Fodrász, bordély, barbár..

Kosztarika 2020.11.20. 22:54:14

Bevettem a nyugtatót, gyün Győző. Fíílek!

linkek1234 2020.11.20. 22:54:52

@Nátha ellen bálna: Szerintem Amanda ilyen felülre nyal, alulra rúg típus. El tudom képzelni, hogy anyásodással rátelepszik azokra, akiket erősnek tart.

2020.11.20. 22:55:51

Emlékszik még valaki VV4 Jerzyre?

linkek1234 2020.11.20. 22:56:15

@Nátha ellen bálna: Egyébként van egy ilyen Amanda szintű munkatársam. A nőkkel kurva bunkó, a férfiakhoz meg megy oda: "jajj, tegnap sütöttem egy kis meggyes pitét, gyere egyél belőle, megmelegítem neked, meg majd elmosom a tányért utánad."

MsIreneAdler 2020.11.20. 22:56:39

@tvbuzi: hogy eldöntsem, látni kellene smink nélkül... Vagy most, hogy jobban belegondolok, azt azért mégsem vállalnám :D

Gia 2020.11.20. 22:56:55

Ez a Virág józanul is úgy hablatyol és darál,mint részegen.Full gáz a csaj..

ppupu #Fantom for President 2020.11.20. 22:56:56

@Kosztarika: Én most 5 percet relaxálok... és aztán jöhet Győző. Kosztarika ne félj Veled vagyunk :)

MmeChauchat 2020.11.20. 22:57:35

@linkek1234: szeretetkurva a definíciója (by Csernus)

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 22:58:14

@linkek1234: Igen, ez lehet. Csak azt nem mutatják ezek szerint az adásokban.

Ha lehet javaslatom a holnapi poszt címére, én Amanda gyöngyszemére a kollektív csapatra szavaznék. Jól visszaadja a mai műsor tartalmát is.

2020.11.20. 22:58:58

@MmeChauchat: azért Csernus is megért volna pár öklöst...

MmeChauchat 2020.11.20. 22:59:16

@Gia: igen, magam sem tudom megkülönböztetni, mikor on és mikor off a csaj

tvbuzi 2020.11.20. 23:00:04

@Trasheater: na! Befutott a fiú a VV után!!
Ekkor csak olyan videója volt amiben kicsapta a gyíkot.

MmeChauchat 2020.11.20. 23:00:07

@Trasheater: sztem kapott is már azóta

2020.11.20. 23:01:07

@tvbuzi: azóta feleségül vett talán valami nőt a kis sugarboyvagymi

MsIreneAdler 2020.11.20. 23:01:13

@linkek1234: ismerős. És ha te pl munkaügyben hozzászólsz a férfi kollégához, akkor már rögtön pletyózik, hogy van köztetek valami. Az, hogy ő nyomul, nem te, az nem számít.... :D

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 23:02:26

@Gia: Igen, és én tényleg nem értem a szerepét. Beküldte volna az rtl egy kis lóvéért, ahogy itt írta valaki? De miért? Lehet megvolt a fél ertéelnek, aztán tettek neki egy szívességet ezzel.

2020.11.20. 23:04:14

@MmeChauchat: Nem lennék meglepve. Én sokáig Amerikában éltem, és tanultam pszichológiát egy Major City egyetemén. Nem végeztem el, de azt megtanultam, hogy amit ő művel, az kb az 1-5@-nál működik, a többi esetben elképesztően kontraproduktív. Én is jártam pszichomókushoz anno egy bizonyos dolog miatt, valószínűleg félholtravertem volna, ha azokat nyomja, amiket láttam tőle...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.20. 23:04:17

@MsIreneAdler: konkrétan dani mellhosszal veri vivit is

Gia 2020.11.20. 23:05:15

@Nátha ellen bálna: Sajnálom Virág szüleit.Szerintem önkéntes karanténba vonultak vagy elköltöztek oda ahova a madár se jár..

Penimegamásik 2020.11.20. 23:05:23

én a Daninál innentől csak a pöcsvakarására tudok gondolni

2020.11.20. 23:05:33

@Nátha ellen bálna: Bálint és Virág full beépített

MmeChauchat 2020.11.20. 23:06:18

@Trasheater: há ja
media geci lett
elkurvitotta a szakmajat
most vezekel

Kosztarika 2020.11.20. 23:06:35

@Nátha ellen bálna:
Orgazmust színlelő bérkurva.
Szopik, nyalik, átkot ugrik pár fillérért.

2020.11.20. 23:06:57

@Gia: hát ha eddig nem tudták rosszjányos múltját. Tudom, nem minden a nevelês, de szerintem többnyire nem lesz csak úgy egy ekkora ordas kva valaki 18évesen

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.20. 23:07:15

@Trasheater: én most is járok, nem szégyen az. az enyém is nagyon más, csernus csak addig vicces, amíg másokat aláz. az előadásai érdekesek viszont. saját terapeutának nem kéne.

tvbuzi 2020.11.20. 23:07:24

Nem nagyon vagyunk rá úgymond büszkék

linkek1234 2020.11.20. 23:12:29

@MsIreneAdler: Tényleg. Mindegyik férfi munkatársra rányomult már, és kb. a negyedüknél elért egy alkalmai kapcsolatot. Utána mindegyik ellen bosszút forralt. Néha arra gondolok, hogy szólnom kellene neki, hogy keressen szakembert, aztán rájövök, hogy totál felesleges. Na, ő teljesen ilyen Amanda.

2020.11.20. 23:13:17

@ミラ: nekem sok időbe telt, mire ki mertem mondani, hogy járok, mert Magyarországon ez kb azt jelenti, hogy kattant, idióta vagy, pedig szerintem nem véletlenül ilyen trágya az emberek mentális állapoa, az emberek nagyrészének szerintem szüksége kenne rá valamikor az életben. Nekem amikor “hazaköltöztem” a szüleim miatt , és újra ebben a retkes banánlöztársaságban kezdtem élni, akkor is kellett, meg amikor életem eddigi legnagyobb traumájakor, amikor terhes volt korábbi barátnőm, és elvetélt... én ezt vállalom, meg azt is, hogy több olyan dolog történt az életemben, ami miatt soha nem leszek olyan, mint ami a közvélemény szerint normális.

SzabadEzANév? 2020.11.20. 23:13:31

Megvan gyerekek! A Gábort riporternek küldték be a villába!

Gia 2020.11.20. 23:13:51

@linkek1234: Ezért jó egyedül dolgozni.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 23:14:03

@Gia: Igen, erről írtam én is korábban.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 23:15:18

Nnna, ezt is megbeszélték, hogy Merci2 esetleg átoperált férfi-e.

2020.11.20. 23:16:24

@Nátha ellen bálna: na és akkor elvégre mire jutottak? Miféle lenne?

MsIreneAdler 2020.11.20. 23:16:31

@linkek1234: ezeket klónozzák, és lepottyantanak egyet-egyet minden kollektívába, de komolyan :D

Gia 2020.11.20. 23:16:35

@Trasheater: Már normális dolog pszichomókushoz járni.Sőt,szinte divat.

tvbuzi 2020.11.20. 23:17:44

Kicsit simogassál már meg amúgy :D

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.20. 23:18:06

@Trasheater: szerintem is így van, jót tenne a legtöbb embernek. én borderline vagyok és hála az égnek nem élek már magyarországon, errefelé több embernek van

2020.11.20. 23:20:06

@Gia: most nem azokról beszélek, akik tényleg divatból járnak, mert xanax kell ahhoz, hogy feldolgozza, hogy a szülei nem adnak negyedmilliót arra, hogy szétbaszassa magát a soundon a szűzkiskány. Én legalábbis azt tapasztaltam eddig, hogy full tabu téma az egész, hiába rohadt sokan betegek, és gyógyszet is szednek, kb hülyének néznek. De valószínűleg korosztálytól is függ. Én VV Virág életkora x2+ jópár év generàcióhoz tartozok..

MmeChauchat 2020.11.20. 23:20:15

hiányzik ifj. Madarász Viktor munkanélküli

MsIreneAdler 2020.11.20. 23:20:29

@tvbuzi: a csávó meg "jajj nee", "hagyd abba" :DD

Kosztarika 2020.11.20. 23:21:39

Virág tette a dolgát, ahogy szokta. Reggel meg az éjjeliszekrényen kereste a lóvét.

2020.11.20. 23:21:50

@ミラ: ha a szüleim már nem lesznek, megyek vissza én is Amerikába, és soha többet nem jövök vissza. Én már hálistennek állampolgárságot szereztem, megtehetem. Sokkal jobban voltam ott, mint itt...

linkek1234 2020.11.20. 23:23:22

@MsIreneAdler: Pedig reménykedtem, hogy több ilyen nincsen.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 23:24:20

@Trasheater: Arra jutottak, hogy csak nem férfi, mert a többi lány akkor biztos észrevette volna.

Gia 2020.11.20. 23:24:42

@Trasheater: Tényleg úgy gondolom,hogy manapság ez már teljesen elfogadott.Viszont anyukàmat (,aki még azt hiszi,hogy ezzel aláírja,hogy hülye) sajnos nem tudom rávenni,hiába tenne neki jót.

linkek1234 2020.11.20. 23:26:02

@Trasheater: Ezt én is észrevettem. Jó húsz évvel ezelőtt én is jártam pszichiáterhez depresszióval és generalizált szorongással. Az évek alatt észrevettem, hogy ez tényleg tabu, mert aki ilyen helyre járt az "nem normális". Mondjuk általában az egyszerűbb emberek állnak így hozzá.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 23:26:07

Jé, így én is tudok énekelni, mint Gáspár Győző! (Ha nem jobban.) Akkor én most énekes vagyok?

MmeChauchat 2020.11.20. 23:27:37

@Nátha ellen bálna:
énekes Vagy
Majka pedig zenész.
Ahogy ezdekigyó győzy is

Gia 2020.11.20. 23:35:56

@Penimegamásik: Azon a videón amit belinkeltèk Virág és a szülei rajonganak egy focicsapatért.Vajon a focisták is rajonganak Virágért?Attól tartok igen.Ha ez esetleg nincs is így akkor is pusztulat ez a csaj.Már ki van égve.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 23:36:02

Pszichiáter témához: és amellett, hogy sokan nem kérnek segítséget, Magyarországon az államilag támogatott, társadalmilag elfogadottá, sőt viccé, poénok tárgyává tett _alkoholizmus_ borzasztó mértékben rontja a helyzetet. Ha Zacher mondása idején még nem is voltunk az egymillió alkesz országa, mára szerintem bőven elértük ezt a számot. És kurva nagy gondok vannak ezen a téren, csak teljesen besöpörte minden egyes kormány a szőnyeg alá. Most meg a járványhelyzet még egy nagyot borított is ezen a krízisen.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 23:38:16

@Gia: Hát nyilván űzte az ipart már korábban is, csak ugye akkor még nem volt fenn a rosszlányokon az életkora miatt. Valószínűleg alkoholista, talán drogozott vagy drogozik is. Elszomorító, mert helyes csaj lenne. Nem tudom, mi vihette rá erre.

MmeChauchat 2020.11.20. 23:40:26

@Nátha ellen bálna:
a másik probléma a nárcisztikus szemelyisegzavar előretörése, nekem az a szakterületem

nagyon érdekes, mert ez az az állapot, ahol a környezet szorul terápiára

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.20. 23:48:27

@MmeChauchat: ehhe, belőlem egy nárci férfi hozta ki a bordi "állatot", ott kértem szakértői segítséget. úgy éreztem, hogy ez az utolsó pont, ahonnan még van visszaút, ha károkat is okoztam addigra.

Nátha ellen bálna 2020.11.20. 23:49:00

@MmeChauchat: Az olyasmi, mint ami az Amandának lehet?

mézescsók 2020.11.21. 01:15:50

Pár adás alapján nekem az jött le eddig, hogy a VV10-ben
- mindig az kér elnézést, akit megsértettek,
- tajtrészeg csak nő lehet, akit viszont a pasiknak kutya kötelességük istápolni,
- a műsor csak feliratozva érthető,
- a korkülönbségek hatványozottan veendők számításba,
- az értelmező kéziszótár a villa kötelező tartozékát kellene képezze.

Sepsidzsi 2020.11.21. 06:31:58

Nekem nem tűnt fel hogy mekkora a nagy:)Merci amìg nem beszèltèk ki, de amikor azt mondta Renàtô hogy majd odajön ès megver minket akkor hangosan röhögtem

Penimegamásik 2020.11.21. 08:11:36

na tessék a Virág nem vesz részt a házimunkábanm, nem akar mosni a mosókonyhában

Kukubenko 2020.11.21. 09:08:22

@linkek1234:
Mit köszöngetsz, te szellemi nudista ?
Ez a munkája.

Kukubenko 2020.11.21. 09:10:37

@hereverő heverő:
"Ez igen! Az én részemről csillagos ötös, köszi az mai napi adagot"
Nem vagy valami nagyigényű.....

Gia 2020.11.21. 09:52:41

Trollszagot érzek..

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 10:14:08

Mai kiszavazón szerintem Virágot megszórják jelennek, Amanda duplán pakolja.
Talán meg is érdemli, mert kommunikálni nem igen tud még józanul sem, nem hallgatja végig a másikat, ez kicsit prosztó, viszont még kisded 18, tudjuk be ennek.
Helyében kihívnám Amandát és kint hagynám :)))
Remélem egy Virág - Amanda párbajon a kiscsajra szavaznak többen.
VV10-et fiú nyeri, lányok már elég ártányok sajnos, pláne VV Renyhe 2.0 Gina/Gia.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 10:22:21

Gábor is biodíszlet szerűen tolja a játékot, ő is kisétálhatna a villán.

Gia 2020.11.21. 10:23:51

@szociál: Villán?Az fájni fog. :-)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 10:25:13

www.instagram.com/vv10digo/

Hát persze hogy Béjemvéje van Digonak, ráadásul fekete.
Hondába vagy Tojciba el sem tudnám képzelni szerencsétlen párát :)

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 10:29:10

@Kukubenko: Értem én. hogy a villa ápoltjainak megértéséhez kell az értelmező kéziszótár VV10-Magyar változata, de kérlek segíts nekem a "szellemi nudista" kifejezés megértéséhez. Légysziiii

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 10:31:35

@szociál: Szerinted a fekete add_ide melegítő susogós ? :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 10:36:07

@ppupu:
Adit szeretem én is, persze ha nem susog :)
De itthon a bömci olyan tömegautó lett, hogy kb annyit látni mint anno zsigulit, az összes "római" a leharcolt bömcit veszi, orrán száján dől az olaj, de legalább ott a tüdő az elején :))
És rákölti a szervizre az összes pénzét szerencsétlen.

Penimegamásik 2020.11.21. 10:40:09

remélem a kislány megy ki, a Virág. nem mos, nem viszi le a szemetet...semmi haszna

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 11:33:16

@Penimegamásik:

Fizimiskára mindegyik béjemvés, csak a Gábor nem, mert ő elektromos rolleres.

Penimegamásik 2020.11.21. 11:37:52

@szociál: nem, Gábor inkább olyan ficsur....megtalálod őt is instagramon
www.instagram.com/vv10gabor/

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 11:43:50

@Penimegamásik:

Látom ő is kondi szolis Józsi volt, csak most összement a mosásba.

Jah Moh-nak csak a neve gáz, egyenlőre , még pár hónap és kiderül mik törnek fel a bezártság végett.
Ginán már első nap látszott hogy Renyhe lesz, színművész lakatos :)

Penimegamásik 2020.11.21. 11:46:16

@szociál: igen Gábor nekem ezért olyan..na..
Moh szerintem max a cuki hulye lesz, de olyan kedvesnek látom

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 11:51:09

@Penimegamásik:

Azért a belevalóba, éppen elcsíptem hogyan mélytorkozná a nőket, nem volt túl cuki :))
Pedig én azt hittem vele nyeretik meg a VV-t, mondjuk még így is neki val a legnagyobb esélye rá.
Digo egyszer úgy bebaszik hogy átmegy állatba, ezzel ugrik a dobogó, Renátó ott lesz a 3-ba....neki se tetszik a neve, ezek a "rómaiak" sose lesznek Tamások vagy Gézák , vagy Ronaldó, vagy Szebásztián :)

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 12:37:48

@szociál: Igen, Moh-nak jót tesz a képernyőidő hiánya, amit a BeleValóban művelt a "mélytorkos szopással" Danival és Virággal az minősíthetetlen volt... olyan prosztóba mentek át, hogy Gina is csak bámult, mint borjú az új kapura... azért értitek milyen cink amikor GINA (!!!) is úgy látja, hogy ez már az a szint, amire nem alacsonyodik le...

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 12:39:01

Gina unokatestvére meg nem hazudtolta meg a "vérét":
Győző: Mi a véleményed Amandáról?
Gina unokatesója: MEGTÉPNÉM!!! XD

úgymond olvasó mmkk 2020.11.21. 12:54:09

@tvbuzi: micsoda igényeid vannak neked az iccaka közepén

Gia 2020.11.21. 12:59:09

@LaciHogyVoltol: De azért azt is mondta,hogy ismerik Ginát,ő ilyen,így kell elfogadni.

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 13:14:37

@úgymond olvasó mmkk: :))

Jé, új profilkép a kiszavazó show-ra. :)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.21. 13:23:58

@Nátha ellen bálna: egy ilyen nagy eseményhez, mint a jubileumi vv10, ez a minimum ( :DDDDDDDD )

HufnágelSteve 2020.11.21. 13:29:13

Üdv mindenkinek! Elkezdtem tegnap óta a felzárkózást a Hogyvoltok hatására, ráadásul a Belevalókat is néztem (jaj nekem, ez így túl tömény volt). Kissé lefáradtam (jelenleg úgy érzem magam, mint akire Matuska Szilveszter rárobbantotta a biatorbágyi viaduktot, és még a leszakadt vasúti szerelvények is rajtam landoltak). Úgy vélem a szereplők többségének a "péklapát" valamely fokozata kijárna. Örömmel közölhetem, hogy a 10. széria villalakóinál a többség műveltségi tesztje negatív lett, EQ-ja és IQ-ja pedig fals pozitív. Győzikének meg járna az összes péklapát fokozat a teljes takarítószer készlettel (seprű, partvis, hólapát, savas és lúgos tisztítószerek) együtt nazálisan és rektálisan, valamint egy kéményseprő felszerelés orálisan az "énekléséért", és az emlegetett, már használt csilipaprika a szemébe dörgölve.

MmeChauchat 2020.11.21. 13:32:21

@HufnágelSteve: to the point.
Atmentél a tű fokán.
Szenvedjünk együtt a tovabbiakban

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 13:37:10

@HufnágelSteve: Elismerésem, ez így töményen nem mindennapi kihívás volt!

úgymond olvasó mmkk 2020.11.21. 13:38:39

@Nátha ellen bálna: eredetileg edgart, a sárkányt akartam beállítani, aztán inkább ez lett. ő túl cuki lett volna :)))

HufnágelSteve 2020.11.21. 13:43:50

@Nátha ellen bálna: Tegnap szabin voltam és térdfájás miatt csak ültem a gépem előtt. Úgy véltem ha agyilag lezsibbasztom magam, akkor nem érzem annyira a fájdalmat. Összejött, mert már úgy letompultam, hogy az étvágyam is elmúlt (pedig az csak betegen, főleg influenzásan szokott).

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 13:49:23

De egyébként eddig nézhetőbb a Dzsubileum, mint a 8-9 volt (7-et nem néztem, a 6-ra meg már nem emlékszem :D) ... mondjuk nem volt magasan az a léc :D :D :D

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 13:50:28

@úgymond olvasó mmkk: Ez egy kitűnő választás volt. És a decemberi adásokra akár még Edgart is beállíthatod. :)

Egyelőre én maradok a jól fésült profilomnál.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.21. 13:51:31

@Nátha ellen bálna: karácsonyra kidekorálom magam tisztességesen, mégiscsak a kedvenc ünnepem

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 14:00:22

Szegény VV Merci (a Kombi, nem a Kupé) pedig mekkora hűtőlerablást fog rendezni, ha megtudja, hogy plasztikai műtétek ide-oda, bizony komoly diskurzust indított a felvetés, hogy ő akkor most transzi-é... :D

Gia 2020.11.21. 14:05:00

@LaciHogyVoltol: Egyenesen beköltözik a hűtőszekrénybe. :-)

Cérnahuszár 2020.11.21. 14:38:42

@LaciHogyVoltol: ahh tényleg, volt valami tegnap arról a Nagy Zabálásról? Tökre nem emlékszem, pedig kíváncsi voltam miért szökőkutazott annyira merci2
győzit kinyomtam, mert már rángatóztam az ágyban és az nem jó jel
basszus újra kell néznem a tegnapit? nem sok mindenre emlékszem, csak arra hogy az elején percekig bámultam aképet és nem értettem mirőül beszélnek

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 14:40:36

@LaciHogyVoltol:

Gina se köpni ,se nyelni nem tudott, pedig ő azt tud :)
Én a VV-t és a BV-t felveszem, Győzikét eltudom tekerni, Puskáspetit meg nem kell ,mert kezd mondani jó poénokat, felnőtt Anikóhoz.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 14:43:22

@LaciHogyVoltol:

Mercike a fiú arcú nő, egyenesen Tájföldről :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 14:45:49

@Cérnahuszár:
Én a párbaj utáni bulit várom, amikor kakaón nyomják a zenét, a hangmérnök meg vagdossa fel az ereit , meg a nézők, mert felirat sincs persze, bonyolult lenne 2020-ban.
Csoda hogy eddig nem blőrözték ki azt hogy dohányoznak.

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 14:46:42

@Cérnahuszár: Tényleg, arról nem tudtunk meg semmit. Amióta a BeleValóban megmutatták, nem került szóba a zaba. Nem láttuk a többi vellalakót sem, amint elképedve állnak a feldúlt, kifosztott hűtő előtt.

Cérnahuszár 2020.11.21. 14:49:47

@Nátha ellen bálna: franc. Pedig vettem volna leckéket a kényszerevésről

@szociál: nem szabadna szombaton dógozni, most annyira nem vagyok képben, ma csak kiválasztás lesz, vagy párbaj is? úgy érzem mintha 4 lovat kéne megülnöm

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 14:52:04

@Cérnahuszár:

Szerintem kiválasztás is meg párbaj is, mert állítólag már ott topog a küszöbön az új villalakó, aki egy nem szép arcú csippendél fiú.

Cérnahuszár 2020.11.21. 14:55:54

@szociál: jaigentényleg
még egy semmirekellő, jó lesz. csippendél olyan kevés volt még

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 15:00:44

@Cérnahuszár: Szerintem először szimpátia szavazás eredménye, 1 szerencsétlen (Fru vagy Gábor?) ki, új fiú be. Utána kiválasztás, gondolom újonc védett és nem is választhat, VV Koca és Renátó meg duplán pakolászik...

Fu Szekh Li 2020.11.21. 15:01:58

@HufnágelSteve: Nem kell annyira sajnáltatni magad, én most egy eszperantó nyelvű operát néztem, az se volt akármi :D

MmeChauchat 2020.11.21. 15:03:16

@szociál: igen
a bagozason magam is csodálkoztam
a trash talkot ha kisipolnák, munka nélkül maradna a hangmernok
szóval a shit most olyan elsöprő, h a szerkik nem ocsudtak idoben

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 15:03:22

Egyébként nekem Merci2 szimpatikus volt addig, amíg a "Kurva anyád"-ozást nem próbálta "Kurva anyám"-ozásra szépíteni...ha már kimondta miért nem vállalja fel? Néha ha nagyon ideges vagyok nekem is kicsúszik, de ha látom hogy a másik zokonveszi akkor bocsánatot kérek érte...de mivel jobb úgy szépíteni, hogy a saját anyádat kurvázod le jó párszor, ahogy ő is megtette? Ezeknek nem fut végig az agyán szegény anyja arca ahogy otthon ül és ezt nézi? Meg ahogy másnap végigmegy az utcán...szegény VV szülők örülhetnek most a kijárási tilalomnak, mint majom a farkának, ha néhány még home office-ban is van akkor meg főleg :D :D :D

Cérnahuszár 2020.11.21. 15:06:22

ha tudom már, kezdenek visszatérni az emlékek, az hogy van hogy nagyon vicces fijúnak tartják bent Diego?-t, mi meg semmi nagy poénkodást nem láttunk?
valahogy elfelejtették ezt közölni velünk a szerkik :D későbbre tartogatják nagy fordulatként?

2020.11.21. 15:08:10

@Cérnahuszár: Ráadásul meleg csippendél.

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 15:09:09

@LaciHogyVoltol: Valahogy ezt én sem tudom összerakni. Oké, hogy felnőtt emberek, meg kell a pénz, meg stb. De ennyire nem érdeklik őket a szüleik, akik mindezt végignézik a tévében?

2020.11.21. 15:09:46

Mai forgatókönyv: Fru ki, Hobi be, Virág széjjelpakolása jellel a kiválasztáson.

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 15:11:55

@Cérnahuszár: Meg ezek szerint azt sem mutatják, hogy Amanda mennyire hat a többi vellalakóra. Vellaanyának nevezték, meg ilyesmik.

Ami a poénkodást illeti, az előző VV-ben Lekvárral csináltak ilyesmit. Állítólag vicces volt, meg produkálta magát. De a szerkesztők semmit nem mutattak róla.

Cérnahuszár 2020.11.21. 15:18:25

@VV10 Velőtrázó Vélemény: virág kapta a legtöbb jelentéktelen jelet, sztem ő megy, nem hiszem hogy ez a kompánia elszakad a zsigeri reakcióktól és ne őt akarják kitenni. Pedig a jelentéktelent kéne bent tartaniuk, de nem lesz ez másképp mint ahogy eddig ment.

MmeChauchat 2020.11.21. 15:18:54

@Nátha ellen bálna: talán büszkék rajuk
hisz valahol a vv-be jutás a szülő ertekrendet is tükrözi

vagy haladobbaknak: lecke
vajon miért fordulnak szembe a csemeték azzal, amit otthon kaptak

Cérnahuszár 2020.11.21. 15:20:15

@Nátha ellen bálna: amandától azért több szreplést láttunk, ő kapott 7 jelentősvagy jelet, de diego is kapott 6-ot, és ő sehol sincs a tudatunkban. Fehér folt, tudtok mondani róla valami emlékezetes szereplést?

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 15:20:39

@Cérnahuszár: De ha Fru megúszná a mai nézői száműzést akkor "Virdzsi" (ahogy Győr hivatkozik rá) tuti őt hívná ki, és már csak szerkesztői utasításra is kint hagyná...

Cérnahuszár 2020.11.21. 15:24:14

@LaciHogyVoltol: na de ezt beszéltük épp, ez csere lesz, nem párbaj. A bentiek kiválasztják ki legyen lecserélve

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 15:25:36

Előző hozzászólásomat folytatva, szóval ha a szereik most gyorsan szeretnének "cut the fat"-elni egyet akkor most Gábort replacelnék és Frut hagynák a párbajon természetesen elhullni Virággal szemben.

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 15:26:38

@Cérnahuszár: Én úgy tudom a bentiek csak az első párbajozót választják ki, a szimpátia szavazás ettől azt hittem független lesz...a 2 órás játékidő is nekem erre enged következtetni...

Cérnahuszár 2020.11.21. 15:29:58

@LaciHogyVoltol: á lehet, már teljesen elvesztettem a fonalat. Többet kellett volna aludnom mint 4 óra :(

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 15:32:56

@úgymond olvasó mmkk: De hiszen az egész dzsubileumi VV egyetlen nagy, folyamatos ünnep! Ami közben van egy karácsony is. :)

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 15:33:23

@Cérnahuszár: Mondjuk előző évadban már vibráltak, hogy a szimpátia szavazáson a két utolsóból megszavaztatták a belsőkkel, hogy ki menjen, de mivel azt már megerősítették, hogy kiválasztás ma mindenképp lesz, így nem hinném, hogy ennyit "agytornáztatnák" ma az ápoltakat, még a végén agyvérzésben elhalálozik mindenki és akkor nem lesz műsor...

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 15:34:40

vibráltak, a faszomat vibráltak, variáltak akart az lenni, csak már túl sokat néztem az ápoltakat és elkezdtem én is felcserélni a szavakat...mind1, ameddig az imponál-improvizálás diverzifikálása megy jó vagyok :D :D :D

MmeChauchat 2020.11.21. 15:35:54

@LaciHogyVoltol: mármint fundamentálontológiaialag mondod, nem?

Cérnahuszár 2020.11.21. 15:38:10

@MmeChauchat: azt olvastam fundamentálornitológia
sóhaj

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 15:38:13

@Cérnahuszár:

Lehet kiválasztás előtt súgni szokott nekik a riportba az RTL, hogy nem lenne jobb ha inkább Fru menne virág helyett ? :)

MmeChauchat 2020.11.21. 15:41:51

@Cérnahuszár: Jenő. a villamadár óta, akár az is

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 16:16:14

@úgymond olvasó mmkk: :)

És a helyzet, ami miatt a környékbeli állatdokik is kaptak a péklapátból, megoldódott, rendben van?

2020.11.21. 16:36:30

@Cérnahuszár: A nézők szavaznak. Virág körül volt esemény, Fru körül semmi. Virág egy párbaj szempontjából is érdekesebb. Mondjuk simán kiesik, ha nem Amandát viszi. Virág tuti lányt visz, Frut elsősorban, de mivel ő lehet a mai kieső, ezért mást kell választania. Most meg nem tudnám mondani kit választana. Logika szerint az őt fegyelmező Amandát kéne, kérdés betojik-e tőle a nagy villaanyói támogatástól. Mondjuk elég konfrontatív és emocionális ehhez. Nekem tetszene, ha ma Fru és jövő héten Amanda menne, felkészül Gina. Utána jöhetnek a srácok.

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 16:40:47

@úgymond olvasó mmkk:

:D Abból itt sosem lehet elég!

Izé, amúgy izé, úgy értettem amúgy az - úgymond - kérdést, hogy az állat, akinek érdekében péklapáthoz folyamodtál a dokik irányában - avagy megkínáltad őket vele -, rendbe gyütt-e? :)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.21. 16:43:30

@Nátha ellen bálna: egyelőre úgy néz ki igen, köszi :) biztos a sok lapátnak köszönhetően

gala galuska 2020.11.21. 17:02:47

Mivel fiú jön be ha a nézők okosan szavaznak Gabeszt küldik haza. Vele nem történik semmi, meg jobb is, ha nem beszél, hótt unalmas. Fru még megtetszhet valamelyik fiúnak, amúgy az első párbajon kiesik. Viszont a csajszik egymást próbálják kiszorítani, és Fru-al nem biztos, hogy foglalkoznak. Volt vmelyik szériában srác, akire láthatósági mellényt adtak a szerkik, ha jól tévedek.

Gia 2020.11.21. 17:16:23

Ma nem lesz HV?
Lehet,hogy Fru Dani miatt is haragszik Virágra.Frunak is bejött a tahó,amerikai stil.

linkek1234 2020.11.21. 17:38:39

Ebben az évadban a fiúk mintha békésebbek lennének, a lányok között meg a hajtépés. Ha ez így marad, akkor a kék osztriga bár lesz a villából.

linkek1234 2020.11.21. 17:41:34

Ezek az MTA tagok azt hiszik, hogy attól lesznek érdekesek, ha összejönnek valakivel. Volt már itt ilyen villarománc, aki bárkit is érdekelt? Nekem egyedül talán a Playmate Dóri - Erdélyi Edina és a Ganxta Laci szerelmi háromszögében volt valami érdekes, de egyébként dögunalom mindegyik akár szexről, aki valami hülye érzelemről van szó. A legrettenetesebb szerintem VV sittes Gergő és VV dj. Seherezádé kapcsolata volt a legunalmasabb.

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 18:20:29

Na most megnéztem Gábor Instáját miután valaki itt ajánlotta...hát tényleg ki nem néztem volna belőle, hogy ekkora pózer :D
Kedvenc képem amin a kidolgozott hátát akarja mutogatni, de ember legyen a talpán aki túllát a ronda ekcémáján... :D
Egyébként ez a 6 éves kapcsolat tuti kamu: 6 éve dúl a LÓVÉ, de sehol egy közös kép? A betaggeltek között sem...

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 18:22:51

@linkek1234: Na de könyörgöm, hát Kismocsok és Rita?? :)

2020.11.21. 18:26:54

@Nátha ellen bálna: Nem kamu, az Anikó showban is együtt voltak bent a csajjal. Plusz harciasan kommentelt a VV FB oldalán.

MmeChauchat 2020.11.21. 18:28:54

@VV10 Velőtrázó Vélemény: pedig úgy volt, h 2020-ban megszűnik a KATA

2020.11.21. 18:32:04

@MmeChauchat: Lehet, hogy nem nemet mondott, hanem nem mondott nemet egy új nemre.

2020.11.21. 18:33:01

@Cérnahuszár: Én magamnak sem hiszek.

2020.11.21. 18:40:24

Mivel még nem lehet a tegnpi hv-vel hangolni az estére, marad a zene alapozásnak:

youtu.be/Y4QbJRAWvRU

MmeChauchat 2020.11.21. 18:41:34

@VV10 Velőtrázó Vélemény: húzós estenk lesz
egyszerre vv meg hv

2020.11.21. 18:46:01

@MmeChauchat: akkor jöhet a jó erős kv

2020.11.21. 18:46:51

@MmeChauchat: ha már bv, josé armandóért elmehetne a bv és bevihetnék valahova

MmeChauchat 2020.11.21. 18:48:05

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
bazz
hv>>vv>>bv>>kv
... aztán hasonlítani fog a szövegünk a villakókéra

2020.11.21. 18:48:58

@MmeChauchat: Azt hiszem írni kellene egy cv-t!

2020.11.21. 18:54:58

@MmeChauchat: A CCTV-ben. Na, azt hiszem kezdek lemenni a VV szintre, alakul ez.

Gia 2020.11.21. 20:17:29

Nix hv? Ez szomorú.Még jó,hogy whiskey van. "-)

linkek1234 2020.11.21. 20:20:47

@Nátha ellen bálna: Hu, róluk el is feledkeztem. Jó, abban még volt valami.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.21. 20:22:44

@Gia: bevetem minden orosztudásom: у тебя есть водка?

Kosztarika 2020.11.21. 20:24:32

@Gia: Egészségedre! Aztán nehogy Virágra idd magad!

úgymond olvasó mmkk 2020.11.21. 20:27:12

@Gia: van? :))))))))

@Kosztarika: ne tessék káromkodni

Penimegamásik 2020.11.21. 20:29:14

@LaciHogyVoltol: na igen erről beszéltem.. a Kata is hasonló karakter nekem

Kosztarika 2020.11.21. 20:29:25

@úgymond olvasó mmkk: Nem tetszik gecc? Kiviszlek, kint hagylak.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.21. 20:30:41

@Kosztarika: majd én viszlek ki téged, dupla jelem van, geco!

Penimegamásik 2020.11.21. 20:33:22

na most mi van? nincs új?

úgymond olvasó mmkk 2020.11.21. 20:34:27

@Fu Szekh Li: nem ismerem az orosz nótákat, bevallom töredelmesen, csak a katyusát

@Kosztarika: anyámat is kiviszem, meg a tiédet is! :DDDDDD

úgymond olvasó mmkk 2020.11.21. 20:51:17

@MmeChauchat: és még a németre (a világ legcsodálatosabb nyelvére) mondják azt, hogy bonyolult

Kosztarika 2020.11.21. 20:55:21

@MmeChauchat: Most idegállapotba kerültem.

Fu Szekh Li 2020.11.21. 20:59:44

@Kosztarika: Ezt kell neki válaszolni: Иди на хуй!

MmeChauchat 2020.11.21. 21:00:40

@Kosztarika: ja bocs
nekem úgy tűnt, vérprofik oroszoznak

Mók_Ica 2020.11.21. 21:01:08

@úgymond olvasó mmkk: szervusz kicsi lyányom :) :)
szép jó estét mindenkinek, ideértem.... :)

Cimili2 2020.11.21. 21:02:13

messze vagy te a bencustól!!

tvbuzi 2020.11.21. 21:02:23

Szevasz Peti! Sziasztok kommentlakók!

Mók_Ica 2020.11.21. 21:02:28

jajjajajjjj..... lesz ma egy cserebogár...ööööö cserelakó... :DDD

Cimili2 2020.11.21. 21:03:29

@Mók_Ica: hali! :) tegnap nem láttam, gondoltam a poszból mindent megtudok, erre új posztcsi nuku. :(

úgymond olvasó mmkk 2020.11.21. 21:03:36

@Mók_Ica: szia mutti, kivittelek, láttad? :)))))))))))) hoztad a konténert?

Mók_Ica 2020.11.21. 21:03:51

tiszta idegbe' vagyok, hogy ki megy haza.......

MmeChauchat 2020.11.21. 21:04:21

Petinek részleges agybénulása van

Kosztarika 2020.11.21. 21:04:21

@Mók_Ica: Merre jártál tegnap este? Remélem nyomós okod volt a távolmaradásra.
Konténer hiányában hánytunk szerte meg szét.

Cimili2 2020.11.21. 21:04:27

@tvbuzi: ő a kedvenced?? :DDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2020.11.21. 21:04:44

@úgymond olvasó mmkk: hoztam, persze.... úgy érzem ma nagyon kelleni fog :DD
hová vittél? remélem nem hagytál kint...... :DDDDDD

tvbuzi 2020.11.21. 21:04:46

Bakker, lemaradtam a kitküldjünkhaza szavazásról

tvbuzi 2020.11.21. 21:05:31

@Cimili2: csak bazi udvarias vagyok

Mók_Ica 2020.11.21. 21:06:03

@MmeChauchat: inkább úgy mondanám, ma csak részleges agybénulása van :DDDDD

uhhh..... missdubaj megy haza???? senki nem fogja az új testét megcsodálni..... szomi lettem

Cimili2 2020.11.21. 21:06:24

hú de izgi volt. ja, nem is :DDDDDDDD

azula 2020.11.21. 21:06:48

nane. én sajnálom. mehetett volna fru helyette

Mók_Ica 2020.11.21. 21:06:55

@Kosztarika: kontérnert küldtem nektek :DDDD nyomós okom volt, sürgős társadalmi életet éltem virtuálisan :DDDD

azula 2020.11.21. 21:06:58

@tvbuzi: ennyi volt az ingyen kaja

gazo 2020.11.21. 21:07:07

Minek küldték be...nyilvan az uccsó kettő az utolsó bah

tvbuzi 2020.11.21. 21:07:22

Otthon kell dézsmálni a hűtőt

Cimili2 2020.11.21. 21:07:28

@tvbuzi: felnézek rád!! :)))))))

Kosztarika 2020.11.21. 21:08:02

@Fu Szekh Li: kinek van most arra ideje. De sejtem

Cimili2 2020.11.21. 21:08:32

@Mók_Ica: ezé kár volt megcsináltatni a body-t. :DDD

tvbuzi 2020.11.21. 21:08:36

Remélem, Amandának nem mondják meg, hogy ő nyert

Mók_Ica 2020.11.21. 21:08:44

lesz búcsúfilmje miss dubajnak??? ahogy csendben tolja az arcába a kockasajtot???

Cimili2 2020.11.21. 21:10:00

@Mók_Ica: eskű, h én is. :)))))))))))))))

Kosztarika 2020.11.21. 21:10:25

De MIÉRT??? Pedig kurvaanyázott is.

nicu71 2020.11.21. 21:10:30

@tvbuzi: dehát ez olyan izé,alig volt valami ideje kibontakozni... És igy nem tudta letörni valakinek a szarvait.Már nem emlékszek kinek is akarta

Cimili2 2020.11.21. 21:10:47

@Mók_Ica: leköptem majdnem a monitort. :DDDDDDDDDDDDD

tvbuzi 2020.11.21. 21:10:51

new bodyról azért nyomhatnának pár zuhanyozós jelenetet, hogy ne vesszen kárba a pénz

azula 2020.11.21. 21:11:12

Amúgy nem tudom volt-e tegnap téma, de ahogy Bálint (? mr éjjelnappal) bűntette tegnap Mercédeszt az elég gusztustalan volt, még akkor is, ha a k.anyád csúnya volt

Mók_Ica 2020.11.21. 21:11:57

@úgymond olvasó mmkk: :DDDDDDDDD
@Cimili2: kidobott pénz.... egyébként igazságtalan volt sztem..... az új beköltőzökre eddig nem lehetett rögtön szavazni... de mindegy, a szerkik így akarták és így lett

azula 2020.11.21. 21:12:10

Renátón az női kabát?

Mók_Ica 2020.11.21. 21:13:13

@Cimili2: szegénykém, hamar szembesül majd a kisfilmjével :DDDD

Mók_Ica 2020.11.21. 21:14:03

asszem holnap kell vennem egy cicafüles hajráfot.... ki kér még?

linkek1234 2020.11.21. 21:14:10

@tvbuzi: valahol meg lehet nézni a szavazás eredményét? Mi a sorrend?

gazo 2020.11.21. 21:15:44

@Mók_Ica: én is, Gusztávra való háromszálasat

Mók_Ica 2020.11.21. 21:15:52

@úgymond olvasó mmkk: neked egyébként is vettem volna :DDDD tudod, hogy mindig veszek neked is, amit magamnak :DDDDD sőt, apádnak is veszek.....

linkek1234 2020.11.21. 21:16:08

MOst kapcsoltam be? Renáta kiről beszél?

Fu Szekh Li 2020.11.21. 21:16:23

Az ember meglátja, hogy hova rakná be...

Cimili2 2020.11.21. 21:16:39

hangosabb aláfestő zene kéne szerkik, akkor végképp semmit nem lehetne hallani!!

úgymond olvasó mmkk 2020.11.21. 21:16:39

@Mók_Ica: én a @tvbuzi: fején is szívesen látnék egy pink cicás hajráfot :))))))))))))))

linkek1234 2020.11.21. 21:16:47

Renato, akarom mondani...

Mók_Ica 2020.11.21. 21:16:50

@gazo: ok :DD akkor te olyat kapol, amelyiken nagyobb a fülecske :DDD csillogós, villogós lesz, jó??? :DDDDD

gazo 2020.11.21. 21:17:49

@Mók_Ica: legjobb és propellerezzenek a fülek. Ha lehet. Legalább azok....:)

linkek1234 2020.11.21. 21:17:53

Dani vicces boxerei mindent vinni fognak.

Cimili2 2020.11.21. 21:18:01

@Mók_Ica: szerinted?? én nem kérek????? :DDDDDDDD

azula 2020.11.21. 21:19:04

én ma arra az asztalnak adnám a védettséget, ahogy kitartotta amandát és vivit

Mók_Ica 2020.11.21. 21:19:12

@gazo: szuper ötlet, olyan lesz :DDD

@Cimili2: elég lesz egy? :DDDDD

úgymond olvasó mmkk 2020.11.21. 21:19:48

@tvbuzi: szexuálisorientális leszel benne, a szőrödhöz kifejezetten passzol a pink

linkek1234 2020.11.21. 21:20:06

Tudom, hogy nincsen rá esély, de legjobb lenne, ha Gina vagy Amanda menne. Az egyik helyettesíti a másikat.

Mók_Ica 2020.11.21. 21:20:13

jajjjj... bálint nem szép.....

tvbuzi 2020.11.21. 21:21:11

Mót választottuk magunknak egymással? Skizó?

gazo 2020.11.21. 21:21:12

Reni, izé Gina miért nem csettintget az ujjáival ?

linkek1234 2020.11.21. 21:21:29

Renato tényleg jól táncol.

azula 2020.11.21. 21:21:33

atyaúristen amandán az a csipke

Mók_Ica 2020.11.21. 21:21:33

@linkek1234: gina vetkőzik, amanda feszkót generál.... így a szerkik bent tartják őket....

Mók_Ica 2020.11.21. 21:22:42

gábor még mindig nem húzta ki a karót a seggéből???

azula 2020.11.21. 21:22:47

karótnyelt gábor barátnőjét megnézném milyen fejet vág, hogy a ribkó virdzsivel nyomja

tvbuzi 2020.11.21. 21:23:01

Ez a Gábor mozgásban (is) a szegény ember Terminátora

linkek1234 2020.11.21. 21:23:07

Gábor tényleg vicces volt a videon, ő volt az egyetlen, aki nem az egyenstílt nyomta.

2020.11.21. 21:23:25

Ennek meg mi a f.sz értelme volt?

2020.11.21. 21:24:01

Gabent le kéne valahogy itatniuk

MmeChauchat 2020.11.21. 21:24:27

@Trasheater: és egyáltalán, kik ezek?!

Mók_Ica 2020.11.21. 21:24:50

@Trasheater: hogy a tiktokon is reklámozzák a vv-t.... így megszólítják a fijatalokat is :DDD höhöhöhö

2020.11.21. 21:25:41

@Mók_Ica: Ja bmeg, nekem nincs Tiktok, nem tudtam, hogy ez lenne az, közben eszek, aztán nem annyira figyeltem

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 21:26:50

@gazo:
:))))
Napkommentye :))
Citerazhatott volna Renyhe ....ize Gina :)

Ezr a jo vv notat igy szetbarmolni azzal a rapper kolokkel pfff :legyint

2020.11.21. 21:28:08

@szociál: hallod megneztem multkor a videoklippet. Mondom ez a rekedthangú száját húzogató mutogató hülyegyerek meg ki és mit keres benne? Aztán utánanéztem

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 21:28:16

@Trasheater:
Lehet Gabor piasan lemelytorkozna mindenkit, levetkozne a jofiu imagot :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 21:29:22

@Trasheater:
Ritka xar produkcioi vannak, osszes egyforma.

2020.11.21. 21:29:30

@szociál: figyelj, most én komolyan kíváncsi lennék, hogy ilyen viselkedéssel mi a francot vár ettől a műsortól?

MmeChauchat 2020.11.21. 21:30:20

@Trasheater:
1) minek ment oda?
2) mit tett le az asztalra?

2020.11.21. 21:30:23

@szociál: én nem nézem már istentudja hány éve ezeket a “tehetségkutatókat” szóval én nem is hallottam róla

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 21:31:12

@Trasheater:
Az eletbe tuti nem ilyen karoba ult Alekosz klon, minusz pia.

MmeChauchat 2020.11.21. 21:31:34

UrisTN, holnap 2 hv?!
Ezért vvalaki felelni fog

2020.11.21. 21:31:34

@Mók_Ica: köszi már bement a lecsó

Kosztarika 2020.11.21. 21:31:51

@szociál: Citerázni nem tud, csak oboázni.

Mók_Ica 2020.11.21. 21:32:12

a mindennegyedikszéken ülő közönség mekkora hangulatot csinál ottan??

2020.11.21. 21:33:02

@Mók_Ica: elég lett volna felvételről bejátszani tapsolást

tvbuzi 2020.11.21. 21:33:04

Fru tök parasztasszonyos sztem

MmeChauchat 2020.11.21. 21:33:34

@Trasheater: kiegészítő kérdés: honnan?

gazo 2020.11.21. 21:33:40

Na lesznek balhék mindjárt asszem.

Mók_Ica 2020.11.21. 21:33:46

@Trasheater: egs :))) akkor most jöhet a pia :DD

Cimili2 2020.11.21. 21:33:47

télleg kéne a vellába szinonima szótár.

tvbuzi 2020.11.21. 21:34:17

Ittas? Mi ez, rendőrség?

Penimegamásik 2020.11.21. 21:34:23

@szociál: Gábor nem jofiu, hanem pózer..egy öszinte pillanat nélkül

2020.11.21. 21:34:30

@Mók_Ica: minnyá legurítok egy sört ja

2020.11.21. 21:34:52

Fúj de undorítóan eszik Danyi

linkek1234 2020.11.21. 21:34:52

Szegény DAni. Mekkora problémái vannak.

azula 2020.11.21. 21:36:13

ez hogy ITTAS VÓTAM az ultimate kifogás mindenre

2020.11.21. 21:36:31

Most amúgy mi ez a mondd meg a szemébe dolog? Össze lesznek zárva hónapokig, miért kéne minden szarért beleállni a másikba.

azula 2020.11.21. 21:37:05

ez a fruzsina meg azt hiszi megnyeri a játékot azzal, hogy ő a takker

Mók_Ica 2020.11.21. 21:37:09

ki látta a "hogyan ne éld az életet?".... na, annak a főszereplője jutott eszembe a rószaszín köntöst viselő nemtudomanevét-ről.... :DDDD

Jaj, el ne felejtsem..... én is higiénikus vagyok

2020.11.21. 21:37:17

Fruzsi HIGIÉNIKUS

MmeChauchat 2020.11.21. 21:37:48

HIGIÉNIKUS!
Mint Winettou, aki megmossa a hóna alját

linkek1234 2020.11.21. 21:37:53

Agysebészek, ha vitatkoznak.

Mók_Ica 2020.11.21. 21:37:59

@Trasheater: okos szerkik által adott okos feladat, feszkó köll a népnek :)))

gazo 2020.11.21. 21:38:22

Fru higénikus és őszinte. Egy higénikus ember. Letörli maga után a budit is szerintem

2020.11.21. 21:38:36

@azula: nem jut eszembe előző szériák valamelyikében is volt valaki, aki hasonlóval érvelt, hogy ő takarít

linkek1234 2020.11.21. 21:38:38

@Trasheater: Én is utálom ezt az én "őszinte' vagyok dolgot. Ez általában a villában azt jelenti, hogy belekötök a másikba mindenért bunkó módon.

tvbuzi 2020.11.21. 21:38:43

@Trasheater: hogy legyen feszkó, vita, kurvaanyázás

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 21:39:14

Fru és Virág most miről beszélgetnek?

2020.11.21. 21:39:33

@tvbuzi: a műsor szempontjából perzse, de bentlakóként nem értem

2020.11.21. 21:40:18

@Nátha ellen bálna: megvitatják ki a HIGIÉNIKUSABB

Penimegamásik 2020.11.21. 21:40:26

@Nátha ellen bálna: hogy ki mosogasson...
Virágot vki kiküldhetné a konyhába

azula 2020.11.21. 21:40:31

szégyen, nem szégyen teamvirdzsi vagyok

Mók_Ica 2020.11.21. 21:40:46

jár a szájuk, de nem sok mindent mondanak...... vagy rosszul értem a konverziót??? :ooo

tvbuzi 2020.11.21. 21:40:57

Letörölte a pultot mielőtt felült

linkek1234 2020.11.21. 21:41:13

Daninak most igaza van, aki belemegy egy ilyen hülye vitába, az magát alacsonyítja le.

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 21:41:14

@tvbuzi: Pont ez jutott eszembe. Vivien italozó életmódot folytat a villában, és szóváltásba keveredik vellatársaival.

azula 2020.11.21. 21:41:18

@Trasheater: ilyenre nem emlékszem, de végülis ez is egy taktika:)

tvbuzi 2020.11.21. 21:41:50

Dani megoldotta a konfliktot

2020.11.21. 21:42:18

@azula: kitakarítja a többieket a vellából

linkek1234 2020.11.21. 21:42:21

"Ha azt mondod, hogy erre a kérdésre nem válaszolok, te tűnsz csicskának." Nem, Amanda, ez csak a te hülyeséged mondja.

Daninak nem semmi az egoja.

Mók_Ica 2020.11.21. 21:42:33

peti nem figyelt... .nem a higiéniáról beszéltek..... ők higiénikusak!!! pfff

gazo 2020.11.21. 21:42:35

#higiénikus lesz?

2020.11.21. 21:42:44

Renato aputest level1000

azula 2020.11.21. 21:42:45

@Trasheater: vállalom, de ezt a frút nem bírom elviselni

nicu71 2020.11.21. 21:43:11

Úristen,ezt a hashtag szart biztos Zsolti találta ki.

2020.11.21. 21:43:15

@azula: én azt vállalom, hogy virdzsit

Penimegamásik 2020.11.21. 21:43:22

@azula: általánosságban, vagy most ebben a szituban?

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 21:43:49

@Trasheater: Eddig nekem ez a kedvenc kijelentésem, vajon mire gondolhatott abban az icipici agyában? Ez a VV10-Magyar szótár egyre égetőbb aktualitással bír :D

Spitzbaue® 2020.11.21. 21:44:12

Bocs, nem értem, hogy miért lehetett benne Mercédesz és Bálint egy egész estéje az öfiben? Sokkal joobb lett volna, ha beköltözésük előtt lett volna a kiszavazás. Akkor is ez lett volna az eredmény.

MmeChauchat 2020.11.21. 21:44:14

mondanám, h ez a firkalas nettó humiliating, csaxolok

2020.11.21. 21:44:39

@ppupu: nemtudom, meg hogy mitől lenne erősebb hátékos aki “nőiesebb”

azula 2020.11.21. 21:45:00

boszorkányégetés

Mók_Ica 2020.11.21. 21:45:10

@linkek1234: elég nagy az arca.....

ez nekem már kicsit bullying...... ahogy és ahová írnak szegény lányra..... tudom, hogy feladat, de akkor is.......

linkek1234 2020.11.21. 21:45:23

Most komolyan ez a feladat? Egy másik embert összefirkálnak sértő jelzőkkel? De Sade márki csak úgy csettingetne.

Kosztarika 2020.11.21. 21:46:18

Virág olyan, amilyen . De most megsajnáltam. Ez nagyon megalázó volt.

Penimegamásik 2020.11.21. 21:46:44

@Mók_Ica: tényleg durva..viszont vhogy..

Mók_Ica 2020.11.21. 21:46:55

bocsi kicsi lány, haragudj és ne felejtsd el!!!! aki a homlokodra és dekoltázsodra ír ilyeneket, azzal szóba sem állnék.....

2020.11.21. 21:47:11

@ppupu: ott azért még nem tartunk

MmeChauchat 2020.11.21. 21:47:14

@ppupu: remélem égnek a HESSTEG MEETOO vonalak

linkek1234 2020.11.21. 21:47:48

Most ágyaznak meg Virág győzelmének. A kiközösített mindig sokáig jutott. (vv9 Roland, vv1 Szabolcs)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 21:47:51

@Penimegamásik:
Az biza, sajnos keruli a konfliktust, ezert nem pakolnak Gaborra, vegig bent tartjak a tujat.

Viragot ezzel csak megerositik, mekkora lamak :))

gazo 2020.11.21. 21:48:05

Virdzsit nyomják fel a nézőknél

2020.11.21. 21:48:26

@linkek1234: jaja, biztos sokáig bent lesz, mert brutál konfliktforrás

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 21:48:28

Virág milyen kis "kultúrált" lett.

linkek1234 2020.11.21. 21:48:33

@Nátha ellen bálna: Erre a feladatra van valami jogi kategória?

2020.11.21. 21:48:40

@gazo: védettséget fog kapni

Penimegamásik 2020.11.21. 21:48:57

@szociál: nekem az gyanus, hogy folyton mozog a szeme

linkek1234 2020.11.21. 21:49:10

Ginán tényleg az van ráírva, hogy csupaszív?

2020.11.21. 21:49:20

@linkek1234: aha. A kifizetjük, mert megtehetjük paragrafus

gazo 2020.11.21. 21:50:16

Ginán jól láttam hogy #megöllekmegöllektegeci volt írva :)

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 21:50:20

@szociál: , @Trasheater: @gazo: Ja ja, de az agyhalottak nem fogják fel, hogy ezzel most csak erősítik Virágot a nézőknél. Cukik.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 21:50:46

@linkek1234:
Csupa sziv es sved cserediak az van Ginan :)

linkek1234 2020.11.21. 21:50:48

Amanda nem vette észre, hogy őt égette le magát legjobban? Diegoban viszont csalódtam, kezd belőle kijönni a rosszindulat elég rendesen.

2020.11.21. 21:51:07

@ppupu: ha felfognák lehet nem lennének VV Material(ok)

Kosztarika 2020.11.21. 21:51:38

Mint a hiénák. Lesben állnak és falkában támadnak.
Tisztelet a kivételnek (ha van egyáltalán) betegesen gonoszak.

azula 2020.11.21. 21:51:41

de hogy ez a digó is úgy viselkedik, mint egy gimis tinilány hehehe megaláztuk denagy gecccooo

Mók_Ica 2020.11.21. 21:51:42

@linkek1234: jól láttad.... és ja, pont olyan....

2020.11.21. 21:51:53

@linkek1234: jaja. Elég gáz volt ez a nem is nő, ember, nem is ember kijelentés

gazo 2020.11.21. 21:52:33

@ppupu: mi lesz itt az iskolahéten pl, úristen.
Majd ha Virdzsi visszamegy valami nagy aránnyal, vagy elég ha megkapja a védettséget, az se biztos hogy feltűnik majd nekik

Cimili2 2020.11.21. 21:52:51

megszórják, utána vigasztalják????

MmeChauchat 2020.11.21. 21:52:51

@Trasheater: kár, h csak a narancs dobalas jár azonnali kizarassal

linkek1234 2020.11.21. 21:52:55

@ppupu: Nem fogják fel. Még a 10. szériában sem. Szerintem azt hiszik, hogyha ők bent imádják egymást, akkor kint is imádni fogják őt.

Mók_Ica 2020.11.21. 21:53:37

@linkek1234: borzalmas ahogy beszél....

egyébként mit tett ez a kisvirág? nem látom őt olyannak, mint zsuzsut az előzőben.... és még zsuzsu sem kapott ilyen csoportos megalázást.....

2020.11.21. 21:53:46

@MmeChauchat: hú azt ki is csinálta?

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 21:54:09

@Kosztarika: A "hiéna" betalált. Tényleg David Attenbourogh csettintene, ha ezt látná

tvbuzi 2020.11.21. 21:54:21

@ppupu: a nézők többsége is agyhalott.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 21:54:22

@ppupu:
Digo most vesztett nehany szavazot :)
Elfelejtik hogy 398 db kamera veszi mindrn mozdulatukat.
Viragot belokik a dontobe, kint hagy mindenkit a parbajokon lehet :)

nicu71 2020.11.21. 21:54:28

Ja,egyébként az új fiúról,aki ma jön imádott Gregünk azt posztolta ki,hogy "Végre jön Robi,alig várom" dejoó....

2020.11.21. 21:54:28

@Mók_Ica: apbe volt baszva mint az atom a bukiban, azt beszólogatott vagy valami ilyesmi

2020.11.21. 21:55:07

@nicu71: mert meleg az új gyerek is?

linkek1234 2020.11.21. 21:55:10

@Trasheater: Az. Diego nemcsak buta, hanem rosszindulatú is. Nálam most úgy esett le az ő szimpátiaindexe, hogy el sem tudom mondani.

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 21:55:27

@linkek1234: Rágalmazás minősített esete (nagy nyilvánosság előtt). Két évig terjedő szv.

Mók_Ica 2020.11.21. 21:55:46

@Trasheater: olivért dobta meg anno az akkori zsuzsi..... ki is zárták

2020.11.21. 21:56:03

@Nátha ellen bálna: de mivel közszereplő, így nemhiszem, hogy megáll...

linkek1234 2020.11.21. 21:56:20

Diego mi miatt hiszi, hogy kint hagyná Virágot? A mai este után elég nehezen tudom ezt elképzelni.

2020.11.21. 21:56:34

@Mók_Ica: jujj az de beteg csaj volt tudom már keverem hogy ki mit dobált kinek

Spitzbaue® 2020.11.21. 21:56:35

Már írtam, hogy Dani jó srác, Virág hajrá!, és most még ajánlanám Bálintot. A többi megjátszós, polkorrekt f@sz. Amanda és Gina III a legalja.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.21. 21:56:46

digó aszongya, hogy nem fogja elkezdeni ekézni virágot, az előtte levő jelenetben meg ott fikázta őt a csajoknak

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 21:57:03

@tvbuzi: Nem baj. Mi itt viszont mind tökéletesek és okosak vagyunk. Ja és szerények :D

Mók_Ica 2020.11.21. 21:57:04

@Trasheater: @tvbuzi: kivéve természetesen minket :DDDD

linkek1234 2020.11.21. 21:57:13

@Nátha ellen bálna: Valszeg valami olyan szerződést aláíratattak velük, hogy a végén nem perelhetnek. Sajnos, mert az lenne az igaz show.

2020.11.21. 21:57:27

@linkek1234: mert azt gondolják, hogy önbizalom+több emberrel jó viszony=nézői szimpátia

linkek1234 2020.11.21. 21:57:51

@Niemandhäuser: Igen. Amanda és Gina III, meg most még Diego is.

tvbuzi 2020.11.21. 21:57:59

@Niemandhäuser: Bálintot miért? Mercédesszel tök gyökér volt

2020.11.21. 21:58:19

@Mók_Ica: ez eddig is egyértelmű volt, nem ért kommentet...

Mók_Ica 2020.11.21. 21:58:27

@Trasheater: aztán csokit is megdobták egy szemöldökcsipesszel..... de ott nem lett kizárás
meg volt még palack dobálás is, de arra nem emlékszem mi volt és kire dobta....

linkek1234 2020.11.21. 21:58:27

@Trasheater: Bírnám, ha kiválasztanák Virágot, aztán ő kivenné Diegot vagy valamelyik hárpiát és kint hagyná.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 21:58:44

@linkek1234:
Leany szavazok talan bent tartanak Diegot ,bar egy ilyen ekezes utan mar nem vok ebben biztos.

2020.11.21. 21:58:56

@tvbuzi: erről lemaradtam, mi vót?

MmeChauchat 2020.11.21. 21:58:57

@Trasheater: istenem, keverem ezeket
a sok kapcsolgatás teszi

Mók_Ica 2020.11.21. 21:59:31

@Trasheater: csak megerősítettem magunkat, jó??? :DDDDD

Ego0123 2020.11.21. 21:59:37

Ez kegyetlen megalázásás volt.

2020.11.21. 21:59:37

@linkek1234: eskü két percet alatt napraforogtam. Diegot felolem kiejtheti. Aldasom adom rá

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 21:59:46

Srácok lehet hogy velem most valami baj van, de egyelőre Virágot bírom a legjobban. Mondjátok menjek orvoshoz, vagy ez többé-kevésbé normális?

nicu71 2020.11.21. 22:00:09

@Trasheater: Sanszos... bár meglátjuk,eddig azonban mindegyik meleg karakter totális zsákutca ,horrorisztikus végkifejlettel.Egyébként a fb kommentelők utálják Virdzsit,és ők,akik szavaznak is ugye...

2020.11.21. 22:00:11

@MmeChauchat: nem kéne pornhubot nézni miközben megy a vv

Fu Szekh Li 2020.11.21. 22:00:13

Csaxólok, hogy ma lehetséges védettséget szavazni. Az lenne az érdekes, ha azt Virág nyerné :)

Penimegamásik 2020.11.21. 22:00:15

most sajnálni kell Virágot? vagy most mi történik?

linkek1234 2020.11.21. 22:00:24

@Mók_Ica: Zsuzsa VV Olivérre. Nemcsak narancs akadt a keze ügyébe, hanem palack is.

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 22:00:27

Na reklám van úgyhogy tudok írni :D

Mercit tuti szerkesztői belenyúlással szedték ki. Valószínűleg a pszichológiai teszten evészavart nem teszteltek, és amikor látták mi történt bent inkább léptek gyorsan mielőtt olyan történt volna bent, ami már rajtuk csattan kellemetlenül...amúgy az is tuti, hogy olvasnak minket mert a következő snittben próbáltak jól megágyazni Fru-nak, hogy emészthetőbb legyen miért nem ő távozott mindeddig 0 adásidővel...
Nem mellesleg Mercinek a hűtőlerablás mellett ott volt még a
"kurvaanyád"-ozás is, mennyi történést vártak még tőle el az alatt a másfél epizód alatt, amiben szerepelt?

Egyébként meg ez a #hashtag-ezés szerintem több szempontból kifogásolható volt. Dolgozik még a stábban egyáltalán pszichológus? Hogy ilyen erős "bulling" hashtageket konkrétan ráfirkálni arra a szegény buta lányra, ez színtiszta bántalmazás. Egyből az jutott eszembe, hogy anno a Topmodell leszek!-ben ezt fordítva csinálták, a bullying elleni harc szempontjából pozitív üzeneteket rajzoltak a testükre, mintegy "empowerment"...
Itt a link a képekhez: realitybitesgames.jcink.net/index.php?showtopic=4238
Na ez ennek a nagyon gusztustalan kiforgatása volt!

Az meg, hogy valaki rá tudta írni Vivire, hogy szerethető...NO COMMENT!!!

csodalámpa 2020.11.21. 22:00:43

Virág egyáltalán nem szimpi, de kb tátott szájjal néztem, mit műveltek vele, nagyon gáz volt. Kismerci, Dani (bármennyire proli, de jóindulatú) és Moh aki a társaságból vállalható. Gábor és Bálint egyenlőre kérdőjeles, a többi kuka.

2020.11.21. 22:01:17

hát akkor utaljunk ki virágnak egy lila kendőt és mehet az arconpörgés ezerrel

Spitzbaue® 2020.11.21. 22:01:19

@tvbuzi: pont vele volt jó fej, nem? Egy kurv@@nyád után szépen, halkan megbeszélte vele, és nem ütötte hátba egy vaslapáttal!

tvbuzi 2020.11.21. 22:01:19

Ez a széles fej nekem bejön amúgy

2020.11.21. 22:01:30

@LaciHogyVoltol: mi volt ez a hűtős meg bálintos sztori? Valaki csak röviden világosítson már fel, köszi

tvbuzi 2020.11.21. 22:02:01

@Niemandhäuser: basztatta amíg elégtételt nem vett

Penimegamásik 2020.11.21. 22:02:04

omg, ez az új fiu annyira filteres..

Mók_Ica 2020.11.21. 22:02:08

virágot megszórják majd jelekkel......
missdubai gegv búcsúzik..... finomak voltak a kaják a hűtőben, sajnálom, hogy többet nem ehetek éjszaka a benti hűtőből, ami tele van mindig......csók puszi pá..... és éljen a covid meg a másfélméteres távolság.....

Kosztarika 2020.11.21. 22:02:11

@linkek1234: várj így lenne. Sajnos korunkban a csoportos gyűlölködés lett divat, ezért kévés esélyt látók rá. Hidd el sajnos sok idióta van a nézők között, akiknek tetszett a jelenet, amin mi felháborodtunk.

2020.11.21. 22:02:22

@MmeChauchat: egy adás alatt az 5 öröm

PYT 2020.11.21. 22:02:32

Pffff de hányadék ez a műsor megint.... (Roli béééémeg!!)
A régi jó falkában támadás a földre került játékosra, imádom. Dehogy. Csóri Virdzsit kezdem megszeretni, a falkától meg undorodni. Hozom a tankönyvit, tudom. De a szerkiktől többet vártam, ez SZAR.
Ennek a főgörény Frunak kellett volna mennie ma, elnéztem volna az öntelt képét, de a többiekét is. Diégó a másik, rosszul vagyok tőle, de nem csak a mostaniért, hanem úgy enbloc az embertől, a feje, a beszéde, az egész jelenség; ránézni, és hallgatni is egyaránt kínszenvedés.

linkek1234 2020.11.21. 22:03:17

@LaciHogyVoltol: Amit tettek az tényleg bántalmazás volt.
Viszont nem hiszem, hogy az evészavar miatt vették ki Mercédeszt. Akkor Amandát vették volna ki, mert neki szerintem tényleg lehet valami mentális zavara, de rendesen.

MmeChauchat 2020.11.21. 22:03:39

@LaciHogyVoltol: dolgozik pszichologus
csak unetikus
és eladta magat

gazo 2020.11.21. 22:04:27

Vagy lehet azert kellett mennie mert két egyforma nevű nem szerencsés. Mondjuk AMG-nek se nevezhették volna át.

2020.11.21. 22:05:04

Valami csaj mondjamár meg a vêleményét Bálintról. Nem értem, hogy Amanda mitől kattant rá ennyire. Úgy néz ki, mint valami bamba hajléktalan.

linkek1234 2020.11.21. 22:06:27

@Trasheater: Amanda szerintem mindenkire rá tud kattanni.

2020.11.21. 22:06:31

@Penimegamásik: meglepően normális mezd lenni a kisfilmjéhez és az első napjához képest

tvbuzi 2020.11.21. 22:06:36

Jön a sajtokkal a film

Mók_Ica 2020.11.21. 22:06:42

@Trasheater: keresem neked, de lehet, hogy most leadják :D

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 22:06:52

Ez az egész szavazás egy nagyon nagy bullshit volt.

PYT 2020.11.21. 22:07:03

Jah egyébként meglep kicsit, hogy Fru mennyire el van szállva magától miss Dubaj_2 létére, hiszen köztudottan nem nyaralni jár oda az átlagmagyar, főleg fiatal lányként...

MmeChauchat 2020.11.21. 22:07:04

@Trasheater: aki épp be van tépve de sír, mer nincs meg a kövi adag

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 22:07:16

@Trasheater: Hát, egyrészt náluk is vannak fokozatok. A legtöbb a közhatalmat gyakorló személyekkel, és a közszereplő politikusokkal szemben megengedett. Virág is lehet közszereplő, de azért a fentiektől messze van.

Másrészt az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy ha a cél a puszta megalázás, bántó/sértő kifejezések használata, és nem a vonatkozó közügyek megvitatása, ott már nem áll meg a véleményszabadság. Szintén nem áll meg, ha az emberi státuszát becsmérlik nyilvánvalóan és súlyosan.

2020.11.21. 22:07:16

Micsoda tartalmas búcsúfilm volt.

gazo 2020.11.21. 22:07:26

Emlékezetes pillanat: bemegy a hálóba....

Penimegamásik 2020.11.21. 22:07:38

@Trasheater: én csaj vagyok, és nekem nagyon nem jon be Bálint..olyan üresfejú szépfiunak látom, aki azt hiszi hogy minden nő ránedvesedik

MmeChauchat 2020.11.21. 22:07:58

@PYT: hanem nyelvgyakorlas vegett

Cimili2 2020.11.21. 22:08:35

tipikusan mindig kiköpi a pezsgőt. mintha hányt volna. :DD

mézescsók 2020.11.21. 22:08:38

Nem volt valamelyik szériában olyan szabály, hogy az utolsó beköltözőre nem lehet szavazni? .Valami rémlik.

2020.11.21. 22:08:40

Na Mó2 beköltözik

linkek1234 2020.11.21. 22:08:57

@Penimegamásik: Nekem sem jön be Bálint. Nagyképű, üresfejű pöcsnek tűnik.

Mók_Ica 2020.11.21. 22:09:03

@Trasheater: sztem borzalmasan néz ki..... a természetéről nem tudok még mit mondani.....

a cserebogár, csippendél fiú!! :DD ezért teCCik gregnek ;)))

Cimili2 2020.11.21. 22:09:07

robi is szakálkóc :DDDDDDDD

gazo 2020.11.21. 22:09:09

Mercédeszt egy Robi kapa váltja...

2020.11.21. 22:09:19

Felrobban a stúdió. 12 ember van ott, abból az egyik az anyja ennek a szerencsétlennek

Spitzbaue® 2020.11.21. 22:09:25

Az új gyerek nem buzi?

linkek1234 2020.11.21. 22:09:27

Felrobban a stúdió, ha ugrálnak benne?

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 22:09:31

És felrobban a studió mert ezért fizetik őket... kezdek agyér görcsöt kapni

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 22:09:51

@Trasheater: Bálint a szegény ember Henry Cavillje, az orra, álla meg haja tök olyan, csak minden más kicsit rosszabb :D

PYT 2020.11.21. 22:09:59

Jaj de jóó, még egy egyen-szakállas... 2020-ban más nincs, csak ez a sok egyforma hajléktalan-szőrpamacsos forma?

nicu71 2020.11.21. 22:10:29

@Penimegamásik: Danit az első nap utálat után átértékeltem úgyhogy most abszolut kedvenc .Tapló,de kicsit se gonosz, és jó a csöcse.

2020.11.21. 22:10:35

Azt hittem már rég nincs igény chippendalere. Mondjuk sosem értettem mi értelme

linkek1234 2020.11.21. 22:10:37

Szerintetek Mindenki Anyja Amanda az új srácnál is próbálkozni fog?

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 22:10:44

@Niemandhäuser: Ez így nem korrekt. Pontosan: Nem hagyományos szexuális érdeklődésű.

MmeChauchat 2020.11.21. 22:10:52

meg egy csip and dale bordély

Penimegamásik 2020.11.21. 22:11:05

@Cimili2: végre egy kis változatosság

Fu Szekh Li 2020.11.21. 22:11:15

Ez es önmagát adja. Valami jobb árut is kínálhatnának.

Spitzbaue® 2020.11.21. 22:11:31

@ppupu: hogy mennek haza? Reggel?

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 22:11:34

@linkek1234: Persze, valószínűleg aláírattak velük valamit. Mondjuk az Alaptörvényben biztosított alapjogok megsértését (pl. emberi méltóság) nem legitimálhatja semmilyen szerződés.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 22:11:54

@linkek1234:
Irakban lenne a studio tuti fel is robbanna, feltucat nezo tapsikol ehh...

linkek1234 2020.11.21. 22:12:02

Huszonéves koromban egyszer volt ChipandDale show. Én nem láttam sem viccesnek, sem erotikusnak. Inkább olyan szánalmasnak láttam azt, ahogy azok a srácok vonaglottak a színpadon.

MmeChauchat 2020.11.21. 22:12:09

@Trasheater: lehet, h 2 anyja van, h többnek tűnjön a közönség

2020.11.21. 22:12:20

@ppupu: d most akkor az vagy nem?

PYT 2020.11.21. 22:13:00

@mézescsók: de volt, lényegében az összes régebbi szériában alap volt ez, most már nem... De mi értelme ennek, minek beküldeni eggyel több embert, ha esélyt nem kap kicsit akklimatizálódni és megmutatnia magát?

Spitzbaue® 2020.11.21. 22:13:02

@ppupu: akkor úgy fogalmaznék, hogy bubó.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 22:13:12

@LaciHogyVoltol:
Bullingot lexarja az rtl, dobalozni nem szabad :)

Penimegamásik 2020.11.21. 22:13:16

@Niemandhäuser: hát szerintem hetero férfi nem filterezi magát ennyire össze, mint az új ipse

gazo 2020.11.21. 22:13:42

Egyenlőre nem egy TivTivy ez a Robi, de még bármi lehet persze...

linkek1234 2020.11.21. 22:13:46

@PYT: Szerintem sem voltak korrektek Merci2-vel.

PYT 2020.11.21. 22:13:58

@Niemandhäuser: igazolással, hiszen munkából mennek ;)

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 22:14:02

@Trasheater: Tököm tudja kezit csókolom nem vagyok szakértő, de várj megkérdezem asszonyt, Ő mindig kiszúrja a melegeket

Kosztarika 2020.11.21. 22:14:20

@MmeChauchat: Mindjárt 3 lesz neki, csöcsre veszi Amanda mama.

2020.11.21. 22:14:21

@linkek1234: mondom én sosem értettem. Amerikában egyszer részegen haverokkal rossz helyre mentünk be. Chippendale show volt, és 21-70 éves korig ment a dolog, mármint a közönség kora volt ez, és ott nem csak tapi volt abban a20 másodpercben sem, amíg ott voltunk

Cimili2 2020.11.21. 22:14:27

@linkek1234: minyá visítani fog, ha nyílik az ajtó. :D

MmeChauchat 2020.11.21. 22:14:35

PPeti gyorsulás ellenit szed

2020.11.21. 22:14:58

@gazo: mútlkor beszólt nekem

tvbuzi 2020.11.21. 22:15:02

Nem tudja hogyan kell lezárni a szavazást! Oda kell érinteni a kezét a papírhoz!

Spitzbaue® 2020.11.21. 22:15:19

Gondolkodtam, hogy egy Mercédesz-Mercédesz párbajon hogy lehet majd szavazni?: huh, ez megoldódott!

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 22:15:26

@Trasheater: Aszongya a beszédje alapján akár lehetne is, de szerinte nem. Én meg nem vitatkozom vele. Ma estére még terveim vannak.

gazo 2020.11.21. 22:15:58

@Trasheater: :) mert biztos szöktetted a málnát :D

tvbuzi 2020.11.21. 22:16:36

Robi jobban járt mint a Merciék, nem üvöltött rá Gina és Amanda

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 22:16:53

Szerintem Robit Gábornak küldték be...majd most kiderül mennyire fog tudni ellenállni a csábításnak :D :D :D

Cimili2 2020.11.21. 22:17:00

lilakendő-virág??

PYT 2020.11.21. 22:17:27

@szociál: eleve ez a másik ember bőrére firkálás, önmagában megalázó, megbélyegző, rettenetes rossz érzetet kelt nem csak az alanyban, de a nézőben is! Nem tudom, ki találhatott ki ilyet, de bontanám a szerződését azonnal.

gazo 2020.11.21. 22:17:29

Hehhe na mondtuk, Virdzsi a védett

Mók_Ica 2020.11.21. 22:17:34

no, ki kapja a lila kendőt? virág kapta, amit előre borítékolhattunk.....

peti rohadt idegesítő.... pffff

linkek1234 2020.11.21. 22:17:34

Virágnak összegbullyingolták a lila kendőt.

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 22:17:39

És a papírforma beigazolódott
A picológus prémiumot kap a stábban

Spitzbaue® 2020.11.21. 22:18:09

@Niemandhäuser: enerváltak... csaxar a mobil...

Cimili2 2020.11.21. 22:18:25

amelyiknek van egy csöppnyi esze, el fog gondolkozni ezen a lilakendős szavazáson.

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 22:18:28

Annyira megalázták, hogy felkeltette a nézők szimpátiáját.

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 22:18:37

A fejeket figyeljétek majd mikor megtudják

2020.11.21. 22:18:41

@gazo: bzdmeg mentem este a kocsihoz, az meg valamiért papucsban egy ház előtt egy belvárosi szűk járdán cigizett. Mondtam neki, hogy állj már arrébb, el szeretnék menni. Belépett a kapualjba, aztán mikor már kb 50 méterre voltam utánamordított hogy én tivynvagyok meg még valamit, de a tivat meg tibinek értettem. Mondom neki nem érdekel milyen tibi vagy.. aztaán tudtam, hogy valahonnan ismerős volt az a fej, utólag jöttem rá, hogy tivy az a tibi

2020.11.21. 22:18:55

Kicsit sem átlátszó retekklub

2020.11.21. 22:19:37

De vicces ez a kispuskás gyerek istenem

tvbuzi 2020.11.21. 22:20:14

Külön örülök, hogy Amandát megszívatta Peti

Mók_Ica 2020.11.21. 22:20:19

@Trasheater: és nem adtál neki egy nagy pofont???

gazo 2020.11.21. 22:20:31

@Trasheater: a papagájkutya negatívja, remélem felfázott a papucsban :D

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 22:20:35

Most mindenkit megkérdeznék szerintük ki kapta

MmeChauchat 2020.11.21. 22:20:49

@Trasheater:
Nagyon ért a feszkó keltéshez!
Ja nem.

Kosztarika 2020.11.21. 22:20:59

Hallottam a csattanást, ahogy Amanda pofára esett.
Most jönnek a többiek.

2020.11.21. 22:21:32

@gazo: hát de hallod áll ott, cigizik, látja hogy megyek abba az irányba és csak áll mintha azt várta volna, hogy majd átugrom

2020.11.21. 22:21:43

Hahaha azok a fejek

MmeChauchat 2020.11.21. 22:21:50

hova kell nézneeem?!?!

linkek1234 2020.11.21. 22:22:23

Rtl klub kihagyta a ziccert. Amanda, Gina, Fru és Diego fejét kellett volna mutatni a név kimondása során.

Mók_Ica 2020.11.21. 22:22:29

@tvbuzi: igen, ez jó pont petinek :DDDD

@Cimili2: nem is kell gondolkodniuk.... peti nem kicsit rágta a szájukba......

linkek1234 2020.11.21. 22:22:54

@tvbuzi: PP-től ez tényleg vicces volt.

2020.11.21. 22:23:49

Na most jön az a szakasz, amikor Virágnak tudnia kell szerénynek lenni

OriginalBlackMamba 2020.11.21. 22:23:57

Hali Mindenki!

Ez a hastag feladat egészen elképesztő volt, szóhoz nem jutok, nem gondoltam, hogy bármivel is ki tud borítani ez a műsor, minden évadot láttam eddig, de ez volt a legdurvább.

Nyilván ez is, meg Virág 29 ezres követőtábora (és a beköltözéskor is már 20 ezer felett volt) is számít abban, hogy lila kendőt kapott.

PYT 2020.11.21. 22:24:12

@linkek1234: én sem, sosem értettem, mit lehet ezen élvezni, engem kifejezetten taszít, az meg, hogy fogdosson meg az ölembe üljön, vagy fogdostassa magát velem, hát, brrrr.... a hideg kiráz a gondolattól is, lejet tőlem akármilyen esztétikus az a férfitest, engem ne vegzáljon, az nekem már bullying. ;P

Kasszás Erzsi-Amandán meg röhögök nagyon, elmehet a dupla jelével... akárhová most akkor xDD

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 22:24:14

@PYT:
Felelos szerkeszto akkor mondjon fel, meg a kreativok.
Mondjuk pont ezzel mentettek meg Viragot :)

gazo 2020.11.21. 22:24:33

@Trasheater: a VVben meg a youtubeon mutatott “teljesítménye” alapján nem meglepő. Retardált barom.

2020.11.21. 22:24:40

@OriginalBlackMamba: mitől van ekkora követőtábora?

Mók_Ica 2020.11.21. 22:24:58

ramóna átigazolt, de a reklámot itt is leadják...... :DDDD xixo és összeragad a szád :DDDD (vagy az a tixo?? :oooo) :DDDDDDD

tvbuzi 2020.11.21. 22:25:13

@szociál: nem Virágot hanem akit kivitt volna párbajra. Szerintem Frut

2020.11.21. 22:25:52

@Mók_Ica: ezt röhögtem én is

mézescsók 2020.11.21. 22:25:55

@PYT: Kösz a megerősítést. Nekem személy szerint nem hiányzik Merszedes, de ez így nem korrekt. Vagy Mohnak van igaza: azért nem mutatott három nap alatt semmit, mert nem volt benne semmi.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 22:26:06

@Trasheater:
Ha van esze, valamennyi, akkor visszafogottan fogja lobalni a lilat.
Azert tuti kikezdik kostolgatjak hatha megint kijon belole a rosszkislany :)

2020.11.21. 22:26:25

Felkészül Gábor.

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 22:26:31

Amúgy én a Frut egy darabig értelmesebbnek gondoltam. Mert eddig még nem volt hosszabb megszólalása.

Mók_Ica 2020.11.21. 22:26:51

azért van most reklámszünet, hogy újra gondolják a taTTikát :DDDD leesett állal cigiznek, tiszta idegbe' vannak..... :DDDDD

PYT 2020.11.21. 22:26:58

@Trasheater: nagyon röhögök, köszike ezt a sztorit, szinte látom magam előtt a fejét... xDDD

Cimili2 2020.11.21. 22:26:58

@Mók_Ica: jah, a hülyéje. mé segít nekik?????

2020.11.21. 22:27:11

@szociál: jaja, most nagyon okosnak kell lenni, hogy ne szúrja el, mert ezzel a többiekből könnyne kihozhatja az állatot, amivel ők leírják, gyengítik magukat

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 22:27:12

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Szerintem is Virág híján Gábort fogják megdobálni szavazatokkal... :(

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 22:27:22

@tvbuzi:
Igazad van, virag ugy is vissza jott volna, Fru kapott meg egy eselyt.

2020.11.21. 22:27:48

@PYT: olyan ferde arckifejezése volt, mint akinek agyvérzése volt

Mók_Ica 2020.11.21. 22:27:51

@Trasheater: ez most már rajta múlik..... mit hoz ki belőle

Kosztarika 2020.11.21. 22:28:13

@Mók_Ica: Ilyenkor kellene élő közvetítés a villából.

OriginalBlackMamba 2020.11.21. 22:28:31

@Trasheater: fogalmam sincs, de némi influencer-tevékenységet véltem felfedezni az oldalán (reklámoz mindenféle termékeket) Ugye elvileg minden villalakó az eddigi, saját instáját használja (de nem mindenki), így Amandánál is pl látható, hogy tényleg mennyivel karcsúbb volt pár éve. Virág instája is a sajátjának tűnik, ugyanis 2018-tól vannak rajta bejegyzések.

Mók_Ica 2020.11.21. 22:28:40

@Cimili2: a fülébe súgták.... :DDDD

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 22:28:55

@PYT: " Kasszás Erzsi-Amandán" iiigeeeen

PYT 2020.11.21. 22:29:01

@tvbuzi: én is, jár ezért a piros pont Pusinak ;)

Penimegamásik 2020.11.21. 22:29:20

@Mók_Ica: nekem továbbra sincs róla jó véleményem, nálam nem került be a kedvencek közé..

2020.11.21. 22:29:27

@OriginalBlackMamba: 18 évesen reklámoz? Miket.

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 22:30:10

Vajon lesz bárki a vellában, akinek leesik, hogy az ő undorító rosszindulatuk miatt kapott lila kendőt Virág? Felfogja ezt valamelyikük?

Penimegamásik 2020.11.21. 22:30:28

@OriginalBlackMamba: ha gonoszkodni akarnék, akkor azt mondanám, hogy tipikus instamodel...

PYT 2020.11.21. 22:30:29

@Trasheater: kb, az adás legjobb része volt eddig xD

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 22:30:33

Amúgy velem most megszerettették Virágot azzal, hogy ennyire rászálltak.
Ez a Fru meg egyáltalán nem szimpi, ő mitől olyan magabiztos, eddig semmit nem csinált csak nagyon csúnyán leszerepelt a műveltségi quizben...kár, hogy azt csak a BeleValóba vágták be...
Úgy néz ki Idén a BeleValó is Győzike ellenére is kötelező néznivaló lesz, mert sokkal másképp festik le a szereplőket ott, mint a fő műsorban (talán más a szerkesztő csapat?)...pl Moh a BeleValóban nagyon gáz, a műsorban meg próbálják szerethetőnek beállítani...

Mók_Ica 2020.11.21. 22:30:46

@Penimegamásik: nem baj.... nekem nincs még kedvencem... lehet, nem is lesz..... most gonoszmóki vagyok

2020.11.21. 22:30:48

@Nátha ellen bálna: csak annak, amelyik nem nárcisztikus szociopata

Mók_Ica 2020.11.21. 22:31:37

@Trasheater: én mást olvastam róla......

PYT 2020.11.21. 22:31:44

@PYT: jaj ezt nem erre akartam, bár ide is jó xDDD

vernal 2020.11.21. 22:31:50

@Trasheater: magamutogató kis pic*a régóta az instagramon. Seggvillantós, ribanckodós képekkel sok instagirl összekapar 15-20.000 követőt.

Spitzbaue® 2020.11.21. 22:31:55

@Penimegamásik: Virág a szegény ember Uma Thurman-je

OriginalBlackMamba 2020.11.21. 22:31:55

@Trasheater: hát ezaz, hogy nem is 18 évesen, hanem már korábban is. Hajvitamint, mobilos kiegészítőt, kajáldát, bort, smink cuccokat, etc...

2020.11.21. 22:32:00

@LaciHogyVoltol: szerintem érthető a magabiztossága, mivel ő egy nagyon higiénikus nő

tvbuzi 2020.11.21. 22:32:35

K. Erzsi megreccsent

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 22:32:37

Amanda annyira idegállapotban van, hogy felállni is nagy kihívás volt neki :D :D :D

gazo 2020.11.21. 22:32:46

Két Mercit nem lophatnak el egy este ugyanabból a mélygarázsból

2020.11.21. 22:32:48

@vernal: túl öreg vagyok már úgy tűnik. Se instám, tiktokot életemben nem káttam stb

Penimegamásik 2020.11.21. 22:32:49

@Trasheater: proteinszelet, hajbalzsam, ja meg a szokásos fogfehérítés

2020.11.21. 22:33:41

@OriginalBlackMamba: atyaúristen. Biztos azért mennék valahova kajálni, mert valami csitri is ott tömte a buráját.

2020.11.21. 22:34:42

@Penimegamásik: csak nem a brightwhite vagy mi a tököm?

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 22:35:00

K. Erzsinél összedőlt a terv. Most akkor kit fog választani?

PYT 2020.11.21. 22:35:46

Juj én féltem Gábort, tudom, egyedül vagyok it ezzel, de én valamiért bírom... ;)

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 22:35:48

Amúgy ha a hashtagezés tegnap volt akkor Vivi akin még tisztán látszik minden azóta nem fürdött??? Miss Higiénia Fru hogy nem murderelte még meg ezért? :D

2020.11.21. 22:35:55

Azta de megborult Erzsi

2020.11.21. 22:36:43

@LaciHogyVoltol: Forgalomból kivont Mercedeszen is látszott. Szerintem csak nehezen jön le

tvbuzi 2020.11.21. 22:36:49

Erzsi nem látott még vévét? Zöld kendő kell

gazo 2020.11.21. 22:37:11

Amanda Liar úgy fut, mintha a Béjvaccsban lenne....

linkek1234 2020.11.21. 22:37:36

@PYT: Nem vagy egyedül. Gábort én is bírom.

2020.11.21. 22:37:43

Volt egy feladat anno.. anno=2 napja

Mók_Ica 2020.11.21. 22:37:52

bálint -> szegény ember kamarás ivánja...... kinézetre.....

tvbuzi 2020.11.21. 22:38:40

Frufru is idegállpotban van

Mók_Ica 2020.11.21. 22:38:43

@Trasheater: milyen vékonyka hangon beszélt.... idegállapotba' került.....

2020.11.21. 22:38:57

Fru, átgondoltad, hogy milyen taxitársasággal mész haza, mint következő kieső? Öhm akarom mondani, hogy kire rakod a jelet...

Cimili2 2020.11.21. 22:39:04

@Mók_Ica: télleg rá hasonlít picit.

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 22:39:14

Viszont a hiénák így most elkezdik marni egymást, mert az áldozat elmenekült

nicu71 2020.11.21. 22:40:12

@PYT: nyugi,én is birom.De ez semmit nem jelent,a kedvenceim azonnal kiesnek.

2020.11.21. 22:40:38

Hú de gyenge beszélőkéje van Danyinak

PYT 2020.11.21. 22:40:41

@LaciHogyVoltol: minden EKG-m a tiéd, Fru és Digó most legalja a szimpátia-listámon, még Vagina is előttük van, pedig az aztán nagy dolog xD

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 22:40:54

@Mók_Ica: Szerintem továbbra is szegény ember Henry Cavill-je, ahogy fentebb is írtam :D

tvbuzi 2020.11.21. 22:41:02

Cuki ez a Merdzsó1

Spitzbaue® 2020.11.21. 22:41:25

A gyökerek nem tudják elengedni, hogy nem tudtak Vircsire rakni...

Mók_Ica 2020.11.21. 22:41:43

jól megszórták volna virdzsit jelekkel...... megborultak a lakók ettől a védettségtől

MmeChauchat 2020.11.21. 22:41:43

ezek kimaradt ak az Eszbontokból
mer oda nem voltak elég ostobák

linkek1234 2020.11.21. 22:42:12

Nem tud kiállni a dolgai mellett. Az tényleg nehéz is.

tvbuzi 2020.11.21. 22:42:27

@Trasheater: mint egy parasztbácsi amikor 8 feles után a pálinkafőzésről beszél

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 22:42:55

De csúnyán sikerült leragasztaniuk a kiesett Mercédeszt a kiválasztó táblán. :D :D :D

MmeChauchat 2020.11.21. 22:42:58

@LaciHogyVoltol: szegény ember szegény embere

MsIreneAdler 2020.11.21. 22:43:01

Most kapcsolódtam be. Igyekszem felzárkózni :)
Miről maradtam le?

Penimegamásik 2020.11.21. 22:43:20

@Trasheater: én a hangjától bealszom...

linkek1234 2020.11.21. 22:43:39

Na, Bálint most kapott egy kis + nálam.

PYT 2020.11.21. 22:43:55

Fru feje...xDDDDDD iszonyat

2020.11.21. 22:44:06

@MsIreneAdler: hűha, várj még 10 percet és valaki leírja

Mók_Ica 2020.11.21. 22:44:23

@LaciHogyVoltol: hát ez egy jóképű pasi..... kevés szakállas kép van róla..... de legyen :D

@Niemandhäuser: nagyon megzuhantak

viszont így kapott amanda is és fruzsika is jeleket :DDDDD

2020.11.21. 22:44:28

Danyi miért van télikabátban bent a szibában?

PYT 2020.11.21. 22:45:14

@linkek1234: nálam is, belemenős egy lépés volt tőle, de Daninak is kijár most riszpekt

linkek1234 2020.11.21. 22:45:30

Kasszás Erzsi azzal fogja kezdeni, hogy miért olyan rossz neki, hogy nem tud Virágra tenni?

MsIreneAdler 2020.11.21. 22:46:03

@tvbuzi: nyihihi :)
@Trasheater: asszem kezdem összerakni. A nagy Merci meg kiment, így nem tudom meg, hogy ázsiai-e vagy férfi-e vagy mi a szösz :)

PYT 2020.11.21. 22:46:13

Ez a Kasszás kinek képzeli magát, hogy így osztja az embert?

Kosztarika 2020.11.21. 22:46:19

Hoppá! Bálint Anyura tett.
Mi lesz most a szerelemmel?? Dupla KO Amandának.

Mók_Ica 2020.11.21. 22:46:40

@MsIreneAdler: missdubaj teste kiesett a nézői szimpátia szavazáson elért utolsó hely miatt, beköltözött csippendél robi.... és virágot jól meg-bullyingolták, és nézői szavazáson védettséget kapott, emiatt megborultak a lakók, újra kellett gondolni a jelrakást

linkek1234 2020.11.21. 22:46:50

Hát, Digo nem jött össze.

Penimegamásik 2020.11.21. 22:46:50

@Mók_Ica: bevallom, hogy nekem ö a nemértemhogymiért karakter..
dani hogy túlöltözik, hol meg kisgatyában

2020.11.21. 22:46:56

Hogy lehet ilyen névvel indulni, mint digó. Következő szériában meg majd indul VV Cigó?

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 22:46:59

Amanda kapott egy jelet a nagy szerelmétől. :D :D :D KURVA NAGY!!!

Frank milyen undorító feje van...

PYT 2020.11.21. 22:47:14

@PYT: mármint JW Gábort, meg úgy általában mindenkit, akivel épp nem szimpatizál...

tvbuzi 2020.11.21. 22:47:15

@Kosztarika: a szerelem gyűlöletbe csap át

Mók_Ica 2020.11.21. 22:47:26

@Trasheater: köntösben mégsem lehet így élőben..... ;))))

Penimegamásik 2020.11.21. 22:47:37

@MsIreneAdler: egyik sem, hanem Fásy Zsülike eltitkolt testvére

linkek1234 2020.11.21. 22:47:51

Mohnak nem két jele van?

MsIreneAdler 2020.11.21. 22:48:21

@Mók_Ica: ahh, csípendél-vendéglátó-borbély robiról elfeledkeztem :) köszi

Mók_Ica 2020.11.21. 22:49:09

@LaciHogyVoltol: az egy egyoldalú szerelem :))) most szakítást jósolok Erzsi részéről

linkek1234 2020.11.21. 22:49:28

@Trasheater: Összekevertem Renátóval.

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 22:49:38

Na Amanda most vajon bosszúból kiküldi párbajozni a szerelmét ha Gina nem rá teszi???

MmeChauchat 2020.11.21. 22:49:49

Fru: akivel nem állok annyira közel

aka: közel áll tőlem ill
távol áll hozzam

tvbuzi 2020.11.21. 22:50:19

Remélem, Erzsit viszi ki

Mók_Ica 2020.11.21. 22:50:47

@MsIreneAdler: szivi :)

@Trasheater: jajjj.....tudom nem polkorrekt, de röhögök :DDDD

dzsinára senki nem szavazott?????

bálint lett a kiválasztott??? pfff... remélem amandát viszi :DDD

Spitzbaue® 2020.11.21. 22:50:51

A gyökerek Bálintra savaztak.

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 22:50:54

Azta a mindenit... Micsoda eredmény. Hu de izgatott vagyok. Ja nem is.

linkek1234 2020.11.21. 22:50:58

Kik tettek Bálintra? Én azt remélem, hogy Dieogt viszi ki.

Cimili2 2020.11.21. 22:51:27

most nem emléxem. bálint a volt énb-s pasi??

MsIreneAdler 2020.11.21. 22:51:31

@Penimegamásik: én is titkolnám, ha az én tesóm lenne :D

MmeChauchat 2020.11.21. 22:51:48

@Trasheater: így szokják mondani a vv-ben

de most bővült a szotar

tvbuzi 2020.11.21. 22:51:52

Győző és new body

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 22:52:05

@LaciHogyVoltol:
Fura hogy pont a szerelme pakolta meg Amandat :)

Fru meguszta baccameg.

Mók_Ica 2020.11.21. 22:52:06

nézzük hozét..... ma fogunk érteni egy két szót abból, amit mond?

PYT 2020.11.21. 22:52:31

Ó Bálint, pedig missDubaj_2 mennyivel nézhetőbb lett volna zöldkendősen, áh... ;)

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 22:52:32

Bálint mint RTL beépített ember szerintem tuti visszamegy bárkit visz...remélem VV Mercédesz zugevősége után Amanda pszichés állapota is szemet szúr a szerkesztőknek és kicsit súgnak Bálintnak kit kell kint hagyni...

2020.11.21. 22:52:53

@szociál: “fura hogy a szerelme pakoltammeg Amandat”....öhm

MmeChauchat 2020.11.21. 22:53:05

@Mók_Ica: sztem osszuk le, fejenként 1 szó

MsIreneAdler 2020.11.21. 22:53:09

@szociál: na na, pont, hogy nem pakolta meg :D.

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 22:53:35

@PYT: Nem baj, legalább undok fejű Fruzsi megmarad Virágnak a második párbajra...zöld kendő nélkül tuti ő lesz a második kiválasztott, ha addig valaki nagyon nem borul meg bent...

2020.11.21. 22:53:46

Ezek az ostobák kiküldtek egy olyat aki most még tuti ver bárkit párbajon.

linkek1234 2020.11.21. 22:54:02

@LaciHogyVoltol: Igen, én is remélem, hogy kidobják, mielőtt valami még eddiginél is durvábbat csinál bent.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 22:54:04

@Mók_Ica:
Gina egy alkaidas, ra nem mernek rakni :)

gazo 2020.11.21. 22:54:18

Na én leléptem további jó estét, győzőt már passzolom

PYT 2020.11.21. 22:54:19

@LaciHogyVoltol: nem fognak, mert építenek Kasszás pszichós kavarászásaira, szerintem hosszabb távon számolnak vele...

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 22:54:36

@Trasheater: Elsőre is értettük, de három a magyar igazság :)

Mók_Ica 2020.11.21. 22:54:36

@MmeChauchat: oké :) és a bv után összerakjuk a műsort? :DDD

MmeChauchat 2020.11.21. 22:54:59

@PYT: így van,
max Gina fog egy hegyeset köpni
azt kibaxxák

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 22:55:06

@MsIreneAdler: A srácok felébresztették a gyanakvásomat, és már én is azt néztem, hogy mintha Mercédesz arca férfias lenne.

Fu Szekh Li 2020.11.21. 22:55:09

@tvbuzi: Szerintem, ha gondolkozik, akkor Frut. Ha Virágot megvédték a nézők, akkor az ellensége gyenge lehet.

MsIreneAdler 2020.11.21. 22:55:22

@Mók_Ica: én meg imádkozom, hogy tartson még a reklámblokk, mert egyelőre nem érzek elég erőt magamban Győzihez... :)

MmeChauchat 2020.11.21. 22:55:53

@Mók_Ica: persze
úgysem volt ma
és akkor bv hv lenne

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 22:56:02

@MsIreneAdler:
:))
Biztos valamin bemorcizott Amanda, ezert van vege a lovesztorinak.
Ami nem is volt az, csak Amanda fejeben :)

PYT 2020.11.21. 22:56:15

@LaciHogyVoltol: asserossz, meggyőztél, bár Bálint még kiviheti... ;)

linkek1234 2020.11.21. 22:56:55

@MmeChauchat: Ok. Nekem a következő:
Gábor: cuki
Moh: éretlen
Gina: közönséges
Amanda: kétségbeesett
Vivi: semmilyen
Merci: egyeninstacsaj
Renátó: jól táncol
Diego: buta
Fru: aljas
Dani: szerethető
Bálint: gerinces
Virág: aktuális áldozat

Spitzbaue® 2020.11.21. 22:57:11

@nicu71: Már első látásra ez ugrott be (ld. feljebb)... De ha nem veri valaki a mellét, hogy fartúró, akkor nekem nincs nagy bajom, sokkal inkább a Greg és Zsótti-félékkel, akik azt hiszik, hogy minenhol hrdetni kell, és a nemtetszés esetleges kifejeződése után diszkriminációt kiáltani....

Mók_Ica 2020.11.21. 22:58:12

@ppupu: a remény hal meg utoljára :)))

@gazo: jó pihit!

@szociál: :DDD

Spitzbaue® 2020.11.21. 22:58:15

@linkek1234: EKG, csak nekem Gábor inkább tuja.

Penimegamásik 2020.11.21. 22:59:26

@Trasheater: semmi baj a lábával..csak az van, amit mondtam, vagy mondani akartam..

PYT 2020.11.21. 22:59:27

@MsIreneAdler: én lehalkítva nézem, csak a klippeknek adok hangerőt, pusztán egészségvédelmi okból...

MsIreneAdler 2020.11.21. 22:59:52

@Nátha ellen bálna: hát elég rövid szerelései voltak, abból nem kandikált ki semmi...de nem győzött meg!

@szociál: krimi az a nő. Miből gondolta ő ezzel a Bálinttal?

@ppupu: jó, csak még egy hüvelygomba reklámot megnézek, és kész vagyok :D

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 22:59:56

@Trasheater: Akkor lehet mégis jól gondolkodtak a vellasrácok.

Cimili2 2020.11.21. 23:00:31

@gazo: ne siesd el!! győző nagyon kúl műsorvezető és rendkívül jó a humora. :DDDDDDDD

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 23:00:38

Nem tartozik a témához, de figyelitek, hogy napok óta a VV előtt egy showder klub bevágás van ahol éppen PP-t ekézik :D

Mók_Ica 2020.11.21. 23:00:42

@MsIreneAdler: tarts ki, itt vagyunk :)))

@MmeChauchat: meg egyébként is szombat van... buli van :DDD igyunk mi is :DDD

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 23:01:06

Szeretettel küldeném mindannyiótoknak _Fru dalát_:

youtu.be/KbsGGoOuEkA

MmeChauchat 2020.11.21. 23:01:11

@ppupu: Kiss Ádám, vot most is

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 23:01:28

Hohoho embörök... Meg jött Hosssééééééé....

tvbuzi 2020.11.21. 23:01:40

A főcímben legalább nem T. Gabi üvölt

Spitzbaue® 2020.11.21. 23:01:59

@Nátha ellen bálna: Én meg azt néztem, hogy hányas a lába: lehet hogy 40 feletti? De ha nő, nekem tetszett. De szerintem nő. Kár érte.

Mók_Ica 2020.11.21. 23:02:05

mit puszilkodik hozé???

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 23:02:06

@MsIreneAdler:
Biztos a haj meg a szakall egyutt bezsongatta ,meg ugye pias is volt.

linkek1234 2020.11.21. 23:02:50

Ginát az imc500 lepukkant Pochahontasnak hívják.

PYT 2020.11.21. 23:02:58

@linkek1234: nagyjából egyetértek, csak nekem Merci_1 uncsi, üres, semmilyen; Kasszáserzsi meg egyértelműen szájkó, pontosabban nárcisztikus pszichopata...

Mók_Ica 2020.11.21. 23:03:30

hestegek nyoma még missdubajon...... úgy tűnik nem elég higiénikus :DDD

MsIreneAdler 2020.11.21. 23:04:20

@szociál: jó, de enyhén szólva látszik, hogy nem egy ligában játszanak, ezt ő valahogy nem érzékelte.

Spitzbaue® 2020.11.21. 23:04:20

@ppupu: figyeltem, de az nem magasztalás, hogy elismételgetik, hogy öccá nő?

Cimili2 2020.11.21. 23:04:41

@ppupu: basszus, előbb is szólhattál volna!! :)

PYT 2020.11.21. 23:04:48

@linkek1234: nekem a Pokahontasz azért durva eufemizmusnak tűnik, még ha hozzátesszük a lepukkantat, akkor is...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 23:05:00

Gyozinel mar szilveszter van, ez a gunya...

tvbuzi 2020.11.21. 23:05:12

Ezek szeretik Győzőt??

Mók_Ica 2020.11.21. 23:05:15

@ppupu: hááááááááát.... lebuktam.... hihihihihi..... bár én inkább az igazi Henry Cavilltől szeretnék puszit :DDD

linkek1234 2020.11.21. 23:05:42

@PYT: Én sem tartom kizártnak, hogy Kasszás Erzsi személyiségzavaros.

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 23:05:54

@Niemandhäuser: Azt mondták a vellaskacok, hogy 41-es a lába. Most a BeleValóban megnéztem, tényleg jó masszívak azok a sunkák.

PYT 2020.11.21. 23:05:59

@ppupu: neeem, de köszi hogy szólsz, most majd figyelem ;)

Cimili2 2020.11.21. 23:06:30

@Mók_Ica: mindig potyázik. blöeeeee

MmeChauchat 2020.11.21. 23:06:45

@szociál: könnyen tisztíthatónak nézem -
mivel higÉnikus vagyok

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 23:07:00

@MsIreneAdler:
VV errol szol lasd Iza es a paraszt fiu szerelmet az sem volt egy ligas :)

MsIreneAdler 2020.11.21. 23:07:35

@Mók_Ica: ő az enyém. Stipistopi, kocc van rollla :D (ő sherlock holmes!!)

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 23:07:53

Ők miért beszélgetnek egymás merevedéséről és szellentéséről?

PYT 2020.11.21. 23:07:55

@linkek1234: na de mi az az "imc500", edukálj légyszi... ;)

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 23:08:04

Digót én letesztelném a szereik helyében megint COVID-ra, hát nem érzi Renátó büdös fingját... :D

2020.11.21. 23:08:09

digonak nincs szaglása, covid tesztet neki

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 23:08:20

@MmeChauchat:
Meg a szemetet is leviszi magatol hasznos holmi :)

Penimegamásik 2020.11.21. 23:08:28

@Nátha ellen bálna: a magassága is megvan hozzá.. a 41-es lábhoz

MsIreneAdler 2020.11.21. 23:09:01

@szociál: ööö...Alekoszt láttam utoljára...szóval nem tudom ki az az Iza!

linkek1234 2020.11.21. 23:09:34

@PYT: Elég rosszindulatú stílusban írnak benne, de valami perverzió miatt szeretem olvasgatni: www.imc500.com/

Penimegamásik 2020.11.21. 23:09:56

Amanda futásán kiégtem...mint aki mindjárt becsurgat

Cimili2 2020.11.21. 23:10:02

nna megy a dicsekvés a merevedésről. uncsi és gusztustalan.

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 23:10:13

És hoppácska!!! Mercédesz: "én nem vagyok pasi".

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 23:10:19

@Penimegamásik: Hagyjátok már szegény Mercédeszt, tuti nem travi...Dubajban azért szerintem konkrétan lecsukták volna...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 23:10:41

@MsIreneAdler:
Aurelios evadban volt Iza, aki elkukdte a picsaba a stabot mikor elmentrk hozza bejelenteni hogy bejutott a vv-be :)

tvbuzi 2020.11.21. 23:10:57

Hát igen, reggel én is ülve pisilek amúgy

PYT 2020.11.21. 23:11:07

@Nátha ellen bálna: és a bőre make up nélkül.... amikor kurkászta a hűtőt és közelit mutattak róla, hát..... csupa kráter és ragya volt sminkeletlenül, szal... bármi is lehet

Penimegamásik 2020.11.21. 23:11:30

@LaciHogyVoltol: szerintem sem az, csak nem egy szerencsés alkat

Kosztarika 2020.11.21. 23:11:36

Nem bírom tovább hallgatni. Tv kikapcs, Kosztarika balra el.
Jó éjt mindenkinek.

Mók_Ica 2020.11.21. 23:11:52

@Cimili2: még nem tudja, hogy fiú volt :DDD

@ppupu: miért?? :DDD

@MsIreneAdler: csak egy puszit.....

MsIreneAdler 2020.11.21. 23:12:26

@szociál: akkor ilyen primadonna volt :). Na mindegy, azért van ott önbizalom Amandánál...

PYT 2020.11.21. 23:12:37

@Cimili2: elg megint Cimilikém :)

MmeChauchat 2020.11.21. 23:12:45

@tvbuzi: lehet, h mostanra az eredeti is így néz ki...

MsIreneAdler 2020.11.21. 23:13:03

@Kosztarika: gyenge vagy :D:D
Jó éjt! :)

MsIreneAdler 2020.11.21. 23:14:05

@Mók_Ica: egyetlen egy. Az arcára csak, ölelés és vállsimi nélkül, a két szemem meg rajtad, végig :)

PYT 2020.11.21. 23:14:12

Ezek a témák, isstenem.... már megint / még mindig

malevil2050 2020.11.21. 23:14:16

Hogy a jó istókba lehet egy ilyen P.P. figura műsorvezető? Hiszen ez Anti és a patikus zabigyereke. VV 10 - szépen megyünk lefelé.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 23:14:37

@MsIreneAdler:
Iza kemeny volt, birtam a csajt mikor kiakadt, igaz a madafakzos kopkodos resze nem jott be.
Csak a szimplan orjongos :)

Cimili2 2020.11.21. 23:14:54

merci2 a fogsorát is lecserélte?

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 23:15:06

Mo itt a belevalóban gusztustalan

Cimili2 2020.11.21. 23:16:00

@malevil2050: már a vv9-et is vezette. sajnos!!!!!!! :((((

PYT 2020.11.21. 23:16:35

@linkek1234: ááá köszi, ilyen is van? ;)

Vaginának "nem sok kolbász járt a szájában", igen, elhittem.... xD

Mók_Ica 2020.11.21. 23:16:45

@MsIreneAdler: közben foghatod még a kezét is :)))

@Cimili2: simán lehet

Penimegamásik 2020.11.21. 23:17:22

@Cimili2: pedig csak az áramot kéne vezetnie

MsIreneAdler 2020.11.21. 23:17:49

@szociál: értem. Amanda akkor még a fasorban sincs.

PYT 2020.11.21. 23:18:16

@ppupu: mindegyikben, hihetetlen, hogy mekkora a kontraszt az öfikbe összevágott énje és eközött...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 23:19:34

@MsIreneAdler:
Njncs.
De Renyhenel noiesebben akadt ki , neki jol allt, nem volt ordoguzes meg hasonlo.

Mók_Ica 2020.11.21. 23:20:05

előkerült a hűtős jelenet :DDDDD

Nátha ellen bálna 2020.11.21. 23:20:29

Remélem, azt nem mutatja meg neki Gáspár, amikor arról beszéltek, hogy pasi.

Amúgy szerintem is nő.

Cimili2 2020.11.21. 23:20:36

m2 örülhet, h kiesett. megúszta, h elhízzon. :PPPPPPPP

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 23:20:50

@PYT:
Igen moh a vv-ben cukker, bv-ben meg artany :)

Mók_Ica 2020.11.21. 23:21:25

egyet azért nem értek.... ha ennyi pénzt belefeccölt a kinézetébe, akkor az arcbőrével nem szeretett volna vmit kezdeni?

Spitzbaue® 2020.11.21. 23:21:42

@PYT: Mert sok f@sz ugyan már járt a szájába, de lehet, hogy a kolbászt nem szereti.

MmeChauchat 2020.11.21. 23:21:46

@Mók_Ica: ez már a korrigált valtozat

Penimegamásik 2020.11.21. 23:21:54

@szociál: de róla elhiszem, amit kell

Mók_Ica 2020.11.21. 23:22:02

@Cimili2: azt mondja még fogyott is....

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 23:22:25

ha ha ha Mercedes Benznek szerencséje volt, csak 3 napot volt bent. Így nem volt ideje összehozni semmit amit megbánhatna.

tvbuzi 2020.11.21. 23:22:31

Minek beszél akik nem tud?

Mók_Ica 2020.11.21. 23:22:42

@MmeChauchat: na, erre nem is gondoltam.....

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 23:22:47

@Mók_Ica: Hát azért azt varázsütésre nem lehet úgy rendbehozni mint ahogy egy műcsöcsöt vagy zsírleszívást le lehet zavarni. Plusz arra easy és gyors fixnek ott a smink...

MsIreneAdler 2020.11.21. 23:23:19

@Mók_Ica: á, majd messziről sasolok! Igaz hatalmas szerelem és tökéletes kapcsolat a miénk, amit nem rontanék el azzal, hogy ő is tudomást szerezzen erről a románcról, az mindent elrontana :)

PYT 2020.11.21. 23:23:53

@malevil2050: az hagyján, de a régi kedvencemet, a dzsungeles-celebes műsort is jól agyonb... szétcseszte, na, bár abban nem egyedül volt bűnös, volt ott egy nála is rettenetesebb női műsvez (aki azóta már a konkurenciánál szerencsétlenkedik, hálistennek)... de azért én kedvelem a Pusit, ha nem is egy Balázs vagy Bencus szintű műsorvezető.. ;)

Cimili2 2020.11.21. 23:24:27

1 jó ebben a belehalokban, h jó rövid. :DD

PYT 2020.11.21. 23:25:29

@Niemandhäuser: óbasszus, hogy erre nem gondoltam, igazad lehet xDD

Cimili2 2020.11.21. 23:27:55

Na további jó miegymást, elteszem magam, hajnali fél 4kor keltem. holnap ugyanitt veletek. :)

PYT 2020.11.21. 23:28:03

@Mók_Ica: hát, a tág pórusokat, hegeket, stb azért nem olyan sima ügy eltüntetni.... Meg biztos gondolta, arra ott van a make up, nem számolt a vv-s szerkik gonoszkodásával, a kis butus ;P

MsIreneAdler 2020.11.21. 23:28:28

@szociál: azért várjuk ki a végét. Lesz még itt nemulass. Főleg ha Ginából is kibukik az intelligenciJa :)

Mók_Ica 2020.11.21. 23:29:07

@LaciHogyVoltol: ezt csak a vastag smink takarja el.... az meg közelről elég kiábrándító tud lenni.

@MsIreneAdler: nem venném a lelkemre, ha emiatt menne tönkre a kapcsolatotok .... így lemondok én erről a Henry-ről :)

PYT 2020.11.21. 23:29:12

Farm VIP-t nézi itt amúgy valaki..?

Ego0123 2020.11.21. 23:30:37

@PYT: ÉN! nagyion tetszik.

Mók_Ica 2020.11.21. 23:30:45

@PYT: igen, igazatok van. egyrészt nem gondoltam arra, hogy ez már a javított változat, illetve arra sem , hogy nagyon sok időbe telhet a tényleges megszépítése.....

LaciHogyVoltol 2020.11.21. 23:32:24

De amúgy Mercédesz a BeleValóban is szimpi volt, vállalta a felelősséget a "kurvaanyád"-ozásért és megint bocsánatot kért érte, plusz Győző trógerságát is jól tűrte, plusz látszott rajta a primer szégyenérzet amiért szerepet vállalt abban a remek kis szösszenetben, ami immáron 24 órán belül a második mélydiskurzus volt a mélytorkos szopás szépségeiről...

MsIreneAdler 2020.11.21. 23:33:50

@Mók_Ica: rendes tőled :)
Egyébként viccen kívül, nálam most ő az aktuális kedvenc. Szóba került, James Bondként is, én drukkolok neki.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.21. 23:34:08

@LaciHogyVoltol: én sajnálom, hogy ő esett ki, a 3 grácia egyike se hiányozna, de azok ilyen szavazásban nem maradhattak alul, mert folyton feszkóznak.

Mók_Ica 2020.11.21. 23:34:31

@LaciHogyVoltol: ekg és lehet, hogy ő járt a legjobban ezzel a kieséssel.....

Mók_Ica 2020.11.21. 23:36:44

@MsIreneAdler: kap tőlem is egy szavazatot..... bár sokra nem megy vele :DDD

PYT 2020.11.21. 23:40:59

@szociál: valamiért bírhatják a szerkik, hogy az ártányos oldalát csakis a győzis szegmensben mutogatják, hmmm... biztos, hogy nincs már ott a Zsóti? ;D

PYT 2020.11.21. 23:41:48

@LaciHogyVoltol: ekg, én is erre figyeltem fel...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 23:43:02

@PYT:
Pedig 22 utan beadhatnak azt is amit a bv-be vagnak.

PYT 2020.11.21. 23:45:13

@Ego0123: nekem is, nem gondoltam volna, hogy ennyire jól összehozzák (és még egyperces "tények"-agymosással sincsenek tarkítva a reklámblokkok, csuda! mondjuk, tőlem lehetne, már teljesen immunis vagyok ezekre, meg se hallom, automatikusan offos olyankor a hallásom;))

PYT 2020.11.21. 23:47:54

@szociál: simán; én azt sem értem, hogy nincsen már délutáni műsorsávos ismétlés, csakis késő este megy az egész, akkor meg minek nekik a 12-es besorolás?? Miért nem eleve 16-ossal adják 22h után?

Spitzbaue® 2020.11.21. 23:49:53

@ppupu: azért ismételgetik :-D

PYT 2020.11.21. 23:50:59

@MmeChauchat: pedig a többi is rendben van, és a VV-s szereplők szintjéhez képest kész felüdülés az ottani diskurzusokat hallgatni, egészen vállalhatóak, sőt...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.21. 23:51:53

@PYT:
Adhatnak 14-el is, mert ahogy manapsag beszelnek a fiatalok...sok ujat nem hallanak :)

Ego0123 2020.11.21. 23:56:03

jók a feladatok is. Ágica szerintem sokat rinyált és "szellemileg" akart megfelelni. A Viszkis mondta jól, egy feladat van: legyőzni a sárgák, akik meg meg vannak győzödve, hogy überfaszák, de döbbentek. Sebők Vili király volt, hozta az átlag, bunkó magyar focistát, közhelyek, meló semmi.

PYT 2020.11.21. 23:57:37

Jah, és azt külön értékelem a mostani szerkiktől, hogy vették a fáradságot, hogy képi bizonyítékkal szembesítsék Mercédeszt a Belevalóban, vagyis megmutassák neki, hogy is volt valójában az az ominózus k.vaanyázás, nem voltak restek kikeresni a felvételt, mint a korábbi szériákban... piros pont

ppupu #Fantom for President 2020.11.21. 23:59:20

Kedves embörök! Jó éjt... és nehogy a VV-vel álmodjatok

LaciHogyVoltol 2020.11.22. 00:00:50

@PYT: Na ez mondjuk megnyugtató. De én már alapból nem nézek TV2-t, nálam ez becsületbeli ügy. :D
Plusz én minden celebes reality-tői ki vagyok, ezekkel értjük fel ezeknek a produkció nélküli ingyenélőknek a pénzgyárát, mint pl. Vasvári Vivien. Valamiért ezektől a hideg futkározik a hátamon...főleg mivel ők még játszák mellé az Úrinőt/Úriembert, hogy nehogy már fold essen az imázsukon. Nekem ezeket a műsorokat nem veszi be a gyomron, akkor már inkább jöjjön ez a vállaltan prosztó, szarásról a mélytorkos szopatásról szóló ingyen szereplő prolikkal eljátszatott "Valóvilág" :D

PYT 2020.11.22. 00:03:00

@Ego0123: az borzalmas volt, tényleg, csakis pörgetve lehetett nézni, de ezt leszámítva eddig jó az egész... mondjuk, nekem már a Viszkistől is kiütéseim lesznek lassan, ha még sokáig osztja ott a népet (és sanszos, hogy így lesz, ki merné párbaj-poziba rakni..?)

PYT 2020.11.22. 00:04:08

@Mók_Ica: juhj... szorítunk neki innen is, gondolom, kollektíven...

Penimegamásik 2020.11.22. 00:05:40

@LaciHogyVoltol: na nekem Vivien az aki vhogy nem képes magába nézni

Mók_Ica 2020.11.22. 00:10:23

@PYT: mindenképpen... bár még nincs szövettan eredmény, ezért "keménynek" tartom, hogy már ráknak nyilvánítják..... de ettől függetlenül, gyors gógyulást neki

PYT 2020.11.22. 00:16:46

@LaciHogyVoltol: nálam is az volt sokáig csak aztán jött ez a Love Bistro nevű főzős műsor, amiben az ex-Konyhafőni Bernáth Józsi volt a séf, akit imádtam már az ős-eredeti rtl-es Konyhafőnökben, és mindenképpen nézni szerettem volna, mert tényleg nagyon kedvelem, és akkor erőt vettem magamon, és elveket félretesz, füleket időben becsuk (mert annál tényleg folyton tolták az egyperces agycsoffasztó szpotokat marsianikóval és gönczigáborral, akiknek a puszta látványától beforog a gyomrom), szal lényeg, hogy eleinte azonnal vettem le a hangot a reklámblokkoknál, mára meg már mondom, szelektívvé vált a hallásom, lassan egy hardcore parlamenti felszólalást is megnéthetnék a kormányoldal részéről, vagy egy pénteki petőfi rádiós tájékoztatót az osztályfőnök részéről.... Na nem, azt azért már mégsem! Passz. Mindennek van határa. xDDD

PYT 2020.11.22. 00:19:36

@PYT: a végét lehagytam, szal, ha már egy műsort üegméztem, odamerészkedtem egy másikhoz is, és tudod, hogy van ez, elszemtelenedik az ember, osztán dobja az elveit - de csakis ebben az egyetlen egy tételben, kasszáserzsi bolthálozatában pl azóta se vásárolok, pedig itt van a szomszédomban... ;)

Ego0123 2020.11.22. 00:22:26

@PYT: Ezért várom a hétfőt

PYT 2020.11.22. 00:22:56

@Mók_Ica: ne is mondd, annyira ijesztő ez az egész, sajnálom szegény Ancsát, olyan fiatal még, ez meg annyira komoly betegség, remélem, tényleg sikerült korán elcsípni...

PYT 2020.11.22. 00:29:42

@Penimegamásik: igaz, de azért mégis odateszi magát itt szépen, egyáltalán nem azt hozza amit a luxifelikben (na azt képtelen voltam nézni, pár rész után offoltam, pedig sixx milyen hogyvoltokat rittyentett belőlük...;)) Á, és emlékezek még az eredeti, viasatos Farmra, amiben a Vivien bátyja (vagy öccse?) szerepelt le csúfosan? Az annyira gáz vilt, haza is ment talán elsőként, önként, ha jól rémlik... Azért van kontraszt kettejük közt...

Penimegamásik 2020.11.22. 00:31:11

@PYT: más a bajom vele, de hosszu

PYT 2020.11.22. 00:37:22

@Penimegamásik: ne már, van itt elég felület nincs olyan, hogy hosszú... ;) Tényleg érdekel (nem szimpatizálok vele egyébként, kicsit sem, csak nem akarok igazságtalan se lenni vele)

LaciHogyVoltol 2020.11.22. 00:43:11

@PYT: Szerintem a Vivi öccse már az RTL-es eresztésben volt, az eredeti Viasat-os történet az még azt hiszem 2002-es történet és parallel ment a Big Brother 1-gyel és a Valóvilág 1-gyel.
Bár egyikből sem láttam szerintem 5 percnél többet, de már Vivien életkorából adódóan nem jön ki, hogy a testvére akkor már 18+-os lett volna...
Egyébként ha már nosztalgia, ki nézte anno VV1 helyett a BB1-et, mint én? :D

PYT 2020.11.22. 00:52:56

@LaciHogyVoltol: én én ééééén!!!!!!! :))) IMÁDTAM az első és eredeti BB-t, német szériákat is mindet láttam, de én néztem párhuzamosan a VV1-et is, tudod, miért? Mert ott már akkor volt élő közvetítés a neten, és akkor köttettük be az első szélessávú Chellónkat, alig vártam, hogy lelépjenek a szerelők és nézhessük... váááá, mekkora fílingje volt ennek akkor! :)

PYT 2020.11.22. 00:55:17

@LaciHogyVoltol: oké, igazad van, már keveredik bennem, én aztán néztem mindegyiket, de még a BÁR 1.0-át is, és az tényleg a Vián futott... ;)

LaciHogyVoltol 2020.11.22. 00:58:16

@PYT: Én általában minden két tényezős versenyben szeretek szigorúan állást foglalni (pl.: Pepsi > Coca, édes > sós, bármi más > Fidesz :D), így nekem nem fért bele párhuzamosan a VV1, még akkor sem, ha a VillaRappet akkoriban nem igazán lehetett kikerülni.
Aztán az RTL ügyes volt, hogy hamarabb indította el a VV2-t és akkor az egyből beszippantott...

PYT 2020.11.22. 01:17:24

@LaciHogyVoltol: ... meg BB2-őt eléggé el is cseszték akkor a castinggal, meg eleve azzal, hogy valami elképesztő létszámmal indították el, túl sok, túl jellegtelen, hasonló karakterrel nem lehet jó műsort összehozni; a VV2-nél viszont jó volt a casting, jó öreg Vitkó Laci már a kisfilmjével jól indított (lakást lelakjuk, kocsit rommá törjük, stb, vicces volt az akkori, trash-ben járatlan énemnek;)) neki szurkoltam amúgy...

PYT 2020.11.22. 01:19:18

@LaciHogyVoltol: nálam Coke › Pepsi, a többit adom ;)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2020.11.22. 07:52:08

3, de tulajdonképpen csak két napi Őfi és Belevaló stb. után kiszavazni valakit úgy szerintem rettentően inkorrekt, főleg úgy, hogy néhányan már közel egy heti műsoridővel rendelkeztek... Sajnálom Mercédeszt, de bárkit sajnáltam volna ebben a helyzetben.

Thats What She Said! 2020.11.22. 08:14:07

O Hello :) azért örülök h a régiek közül vagyunk itt jópáran! És köszönöm én is a hogyvolt íróknak ,h itt vannak és csinálják! Sixxen kívül ki ment még el? Ők egyébként indexesek voltak, akik hogyvoltoztak?

mézescsók 2020.11.22. 08:53:04

A fősodorra visszatérve: a nézők bölcsen döntöttek és a kérdésre válaszoltak. Igy kora hajnalban nem tudom szószerint interpretálni a szavazásra felett kérdést,, de a lényege az volt, hogy melyik játékos szorul rá leginkább a lila kendőre. Virág pedig nagyon rászorult, jobban, mint bárki más.
Teljesen más történet, hogy mivel váltotta ki a játékostársak ellenszenvét. Falkában támadt rá az egész csapat - még az ő Danija is -, ez pedig a nézőknél az eddigi gyakorlat szerint szimpátiát szokott eredményezni.És miután történt, ami történt, többen magyarázkodtak neki, vigasztalgatták, valahogy még valami volt is a sunyiságban, nyári táborozás jellegben, szóval volt valami igaza is.

A jó hírnévhez való jog pedig mindenkit megillet.

A kiválasztás előtt az eredménye előttem teljes homályos volt, csak abban voltam biztos, hogy Anamda, Gina és Vivi nem kerül a veszélyzónába. Jó lenne, ha felfognák végre, hogy nem az az erős játákos, aki hangosabban ordít és mindenbe beleüti az orrát., de szélmalomharcot nem vívok, ez évek óta probléma volt.Amandát nem a hatalmas sszeretnivalósága miatt hívták a villa anyjának - hű, de felkaptam volna a vizet, ha engem anyáznak velem kb. egykorú vagy alig idősebb fiatalok -, de mindenhol ott volt, amellett pedig villamester is volt, ami járt némi - ha nem is számottevő - hatalommal a többiek fölött. Ha nem szórják ki az elején, akkor végigviszi a szériét és még meg is nyerheti bőven. Tud a nézőknek játszani, azonkívül elő lehet hozni megújúlás vágyát. Arról már nem is beszélve, hogy a játékosok az agresszivítása miatt erősnek fogják gondolni, ezért jelekkel nem nagyon szórják meg.

Bálint kiválasztása nem volt nagy meglepetés. Azt a kevés időt, mit bent töltött eddig nem vettem észre, hogy a csapatban való részvételre, ismerkedésre fordította volna és elég nagy arca is van, bár meg kell jegyeznem, Danihoz képest a kanyarban sincs.
Szerintem egy gyöngébb, haloványabb nő lesz az ellenfele (semmiképpen sem Amanda, Gina vagy Vivi) és hacsak nem történik közöttük valami nagyobb balhé, nem hív ki fiút, mondjuk Renatót. Esetleg Gábort vagy M.oh-t.
Győző elviselhetőbb volt a szokásosnál. Most csak kicsit tekintette a Bvv-t saját promóciós műsorának.
Kezdek túl sokat tudni a férfi nemiszervek méretéről és a mélytorkos szexről. Nem biztos, hogy mindezt tudni akartam.

Cérnahuszár 2020.11.22. 09:03:26

jól elaludtam...1200 komment?
akarom én ezt elolvasni?
hápersze.

@mézescsók: a nézők mindig azt védik akit bántanak. Virágot lemarták, így megkapta a kendőt.
@VV Erőlegény: pont ezt gondoltam én is, esélye sem volt. Aztán elaludtam :D (örülök h látlak)

mézescsók 2020.11.22. 09:10:31

Nagy utáltam Dani. Egy kiélt kéjenc jut róla eszembe- pedig emlékeim szerint 22. éves.és ő igazán mindenféle presztizsveszteség nélkül kiállhatott volna Virág mellett. A riportszobában semmi jót nem mond rá, rendszerese felhozza a korát, mintha ez mentsége lehetne neki, de éppen ellenkezőleg: ha ő már nem kisfiú, akkor neki kellett volna több eszének lenni. Pl. nem itatni és nem adni rá a lovat.
Attól is falra lehet mászni, amikor 21-32 éves tojáshéj még a fenekükön. de a babaháj garantáltan a derekukon jellegű srácok, lekislányozzák a 18-19 éves villatársat. Mintha az az egy-két év olyan piszkosul sokat számítana, főleg ha figyelembe vesszük, hogy egyik-mások lányka többet élt/élhetett, mint ők összesen.Lehetett az a tizenegykét év olyan intenzív - és most nem a rosszlánykodásra gondolok-, ami másoknak egy emberöltő alatt nem jön össze.
Ez a Robi gyerek még nyitott könyv. Meglátjuk, mit ír bele.

Gia 2020.11.22. 09:13:56

Annyit szegény embereztetek az este,hogy ide írom akkor,hogy az új Robi a szegény ember Ryan Goslingja. :-))

Gia 2020.11.22. 09:16:23

Bálint arcával meg valami olyasmi lehet a baj,hogy hogy az indián neve simán lehetne Távolülő Szem.. :-D

Penimegamásik 2020.11.22. 09:18:57

@Gia: ha hunyorítok, akkor igen

mézescsók 2020.11.22. 09:22:34

@Cérnahuszár: Én tudom de ők is tudhatnák,mert elmondásuk szerint megnéztek párV-t.A szerkik pedig hülyeséget adtak PP szájába, amikor azt mondatták vele, hogy ebből következtetéseket lehet levonni a kinti erőviszonyokra. Hát, a konkrét esetben nem.

Penimegamásik 2020.11.22. 09:23:37

@Cérnahuszár: na igen, kár volt megsajnáltatni...

Penimegamásik 2020.11.22. 09:29:48

@mézescsók: Nekem Dani olyan volt, mint aki egyáltalán nem tekinti egyenrangú partnernek Virágot

Penimegamásik 2020.11.22. 09:31:54

@Gia: ekg
ma egyébként Renátó és Fru között kialakul a feszültség? Fru kimutatja a fogát?

MmeChauchat 2020.11.22. 09:34:06

@Penimegamásik: meglátjuk, mit képvisel.
Az értékeit.

Cérnahuszár 2020.11.22. 09:35:14

@mézescsók: épp most tartok a lila kendő átadásnál, és igen, pont ezt gondoltam amit írtál, miért nem tudják hogy nem szabad mártírt csinálni senkiből.

@Penimegamásik: azon filózom hogy megkérdezték az új robit hogy mitől fél, hát mondta hogy ő aztán semmitől. Nem tudja magáról hogy nem fogja bírni az ingerszegénységet? ha ennyire extro-nézőfüggő-chippendale? Ettől félnie kellene.

Cérnahuszár 2020.11.22. 09:36:50

@Penimegamásik: dani sztem egy nőt se tekint egyenrangú félnek....ezért annyira unszimpi, látens macsónak tartom

Penimegamásik 2020.11.22. 09:43:31

virágnál meg nekem annyira nem egyértelmu hogy azért kapott lilát mert annyira megsajnálták..persze az is, de más is van

Cérnahuszár 2020.11.22. 10:00:34

@Penimegamásik: mire gondolsz, mi lehet még?
nagyon jót tett a játéknak most hogy lilát kapott, nem a zsigeri döntés jött, hanem gondolkodniuk kellett bent a játékosoknak. Ami nagyon hiányzik a vv-ből. Remélem így marad és akkor élvezhető lesz ez az évad

Penimegamásik 2020.11.22. 10:05:16

@Cérnahuszár: a nézoi kommunikációra gondolok, hogy ahogy én látom, kiolvasom, sokan nem azért akarják bent tartani, mert most megsajnálták, hanem mert tőle várnak botrényos dolgokat, meg azt, hogy végigmegy rajta minden férfi, minden pózból. a nők sajnáljáék, a férfiak meg alázzák..

Cérnahuszár 2020.11.22. 10:22:52

na végére jutottam

fru - zsigerből játszik, szimpi-nem szimpi megközelítés, nem hiszi hogy irányíthat,
bálint - huncut, már most próbálja gyengíteni amandát, pszichikai támadás :)
virág - zsigeri reakció, mi az hogy nem tudnék együttélni....nem így kell kigolyózni a többieket
dani - hülye? a komfortérzetét kergeti?
amanda - hülye? gábort bent kell tartani feláldozhatónak, semmilyen karakter.
gábor - ő is érzelmek alapján dönt? ehh
digo - bevallja hogy nem tud előre gondolkodni? intuíció alapján dönt?
moh - kit kedvelek kit nem? ettől ő hogy fog bent maradni
merci - hmmm. Érzelmek ő is? akit nem ismer arra...
renátó - gondolkodik
vivi - ő is bevallja hogy nem gondolkodik, érzelmek alapján dönt
gina - érzelmek

Gia 2020.11.22. 10:23:49

@úgymond olvasó mmkk: Jó sok.Be sem akarta tölteni a telóm,alig bírtam visszaolvasni..Persze nem volt tegnapi HV.Akkor jobban eloszlott volna.

Cérnahuszár 2020.11.22. 10:26:58

amanda azért tett gáborra mert neki nincs bandája, nem támadhat vissza? igyekszik jóban lenni mindenkivel, hogy elkerülhessen bármilyen kiválasztást?

LaciHogyVoltol 2020.11.22. 11:00:16

Na megéljük itt, hogy Dzsubileumra tényleg megismétli magát a történelem.
Utolsó beköltözőként (ha a helycserés Robit nem számoljuk) megérkezik a helyes pasi, aki bár maga sem egy agysebész, de a többieknél talán kicsit több sütnivalója van. Egyből kivívja a bentiek unszimpátiáját és jól ki is választják elsőnek, visszajön simán aztán még jó néhány párbajra kiküldik...Na kire ismertek rá a leírtakból? :D

Puncylla 2020.11.22. 11:06:55

@Penimegamásik: Én is Virágra szavaztam. Pedig nem gondoltam mindent végig, csak úgy ösztönösen.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.22. 11:08:27

@MmeChauchat: puskás petinek több sütnivalója lenne, mint az ápoltaknak? :DDDDDDDDDDD

Gia 2020.11.22. 11:16:57

@LaciHogyVoltol: Szerintem ha most Bálint visszakerül,akkor jó ideig békén hagyják,nem merik kihívni.

MmeChauchat 2020.11.22. 11:23:13

@úgymond olvasó mmkk: persze.
És ha leall végleg az agyműködése, mehet bv-zni Jókai Hozé Mór helyett

WICKEDWITCH 2020.11.22. 11:31:34

Sziasztok! :) Megjöttem én is. Kb. a hét közepén vettem észre, hogy megint van vv (nem, nem egy kő alatt élek, csak "kicsit" felgyűlt a meló), szóval az ismereteim és a jelenlétem is hézagos lesz még egy darabig...
Na, a tegnapi firkálós feladat baromi gusztustalan volt, sok-sok péklapát annak, aki kitalálta. Viszont Virágnak ettől még véletlenül se kezdtem el szurkolni, azért lássuk be, mindent megtett a többiek ellenszenvének kivívásáért. Ha egy nap után mindenkit le unalmas képmutatózok, akkor ne csodálkozzak már, ha utálnak. Viszont ha magába száll, és tanul belőle, még lehet belőle valami (a játék szempontjából). A többiek részéről viszont óriási hiba volt, hogy mártírt csináltak belőle. Frúból is kijött az ellenszenves picsa (amúgy szerintem az "ápolt" szót kereste azzal a higiénikussal:D), és nagyon nem gondolkodik. Amanda ijesztő. Egyelőre Merci1 az, aki a legszimpibb, de mondom, keveset láttam. A fiúk közül a szakállakat még meg se nagyon tudom különböztetni, Móról meg azt mondjátok, hogy műsortól függ, milyen, úgyhogy egyelőre nem nyilvánítanék véleményt. :)
@LaciHogyVoltol: @MsIreneAdler: én a Tudorok óta csípem, de szerintem Bálint egyáltalán nem hasonlít rá. Ha már angol színész, akkor Tom Burke. :) Amúgy azt olvastam (remélem, csak kamu), hogy a következő James Bond fekete nő lesz. Mármint nem James Bond, hanem a 007-es ügynök. A James Bond filmek sosem izgattak különösebben, de ez a trend kiborít. Pfff...

úgymond olvasó mmkk 2020.11.22. 11:53:27

méghogy bálint meg Henry Cavill, gyammáááááááá

Bougie 2020.11.22. 12:26:44

Rendkívül koraiak és igazságtalannak tartom, főleg a későbbi beköltözőkkel szemben, hogy egy sokak által félreértelmezett kérdésnek köszönhetően kiesett Mercédesz. Nyilvánvaló, hogy egy hete beköltözött játékos több történést generál, mint egy 3 napja beköltözött. Gusztustalan volt a hashtages játék, ilyen szintű verbális abúzust senki nem érdemel meg, mondom ezt úgy, hogy Virág cseppet sem szimpatikus. Bálint a legértelmesebb közülük, bár nagyon kevés képernyőidőt kapott eddig. Szerintem sármos, a szakáll nagyon jól áll neki, sőt, az eddigi szériákból eddig ő a leghelyesebb pasi az én ízlésem szerint. Le is szedtem az applikációt és szavaztam rá, remélem Ginát választja párbajellenfélnek, bár Amanda kiesését sem bánnám. Robira kíváncsi leszek, értelmesnek tűnik a kisfilmje alapján, külsőre pedig Calvin Harris és Ryan Gosling keveréke.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.22. 12:57:29

@WICKEDWITCH:
Virág védelmében csak annyit hoznék fel, hogy Amanda ment oda (piásan) Virághoz (aki szintén piás volt) hogy szakadjon le a palijáról ,aki kb 5 perce lépett be a villaajtón.
Szerintem az alkoholmérgezés határán lehet én is elküldtem volna mindenkit a pitsába, hogy ne már megmondjátok kivel társalogjak.
Ez a 2 nap előny Amandáéknál olyan mintha már fél éve a villában döglenének, vicc :)

Cérnahuszár 2020.11.22. 13:20:04

@szociál: a baj azzal volt h mercédeszéket nem is tették ki műsoridőre. Így nehéz aktívnak találni őket, ha nincsenek is adásban. A szavazás meg arról szólt kit találnak aktívnak, nem arról hogy ki menjen el, ez nem volt világos. A kör bezárul, a csatorna kitett egy olyan játékost aki lehet hogy jó lett volna.

@Bougie: ha ginát választja bálint, akkor nagyon szoros párbaj lesz. Gina most még erős, nem csinált annyira vállalhatatlan dolgot. Több alpárság kell még tőle

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.22. 13:30:15

@Cérnahuszár:
Én nem bánom hogy Mercédesz ment, de a kérdést feltehették volna úgy is hogy ki távozzon a villából, de akkor nem lett volna meglepi.
Minden szavazásnak súlya lesz úgy néz ki.

Gina még maradhat, adjanak neki egy tál bólét, aztán jöhet az ördögűzés :)
Gábor is maradjon, had gyűjtögessék a legszebb pillanatait , ahogy áll és issza a szörpikét, vagy mereng a semmibe :P

gala galuska 2020.11.22. 13:42:42

@Bougie: Ezt a korai kiszavazást talán a 7. szériában találták ki, sose működött rendesen, akkor is egy értelmes csajszinak kellett menni. Mivel a szavazási kedv és a hormonok főleg a 16-18 éves tinilányoknál dúlnak, legnagyobb ellenség egy másik lány nekik, aki esetleg még jól is néz ki, mindig lányt küldenek haza. Gabesz nem hiányozna a bent lévők is mondtak ilyet. Ne bánnám, ha Bálint őt vinné ki.

Cérnahuszár 2020.11.22. 13:53:47

@gala galuska: akkor lehet fru lenne a jó választás bálintnak? Jól néz ki, így a csaj szavazók kinthagyják, őt meg visszaküldik, így meg is tudná bontani a benti csapatot mert sok jel került frura, ő védett lesz, így saját magukból kell választani legközelebb...

Cérnahuszár 2020.11.22. 13:55:32

ja nem, ami késik nem múlik, legközelebb megpakolják virágot, még nem a saját bandából kell választani

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.22. 14:00:13

@Bougie: Gina még korai. Fru-val menne akkor gond nélkül visszajön. Nem tudom ki mondta, talán Éva anno: nem az a lényeg, hogy kit viszel ki, hanem az, hogy vissza menjél.
Ebben az estben, Fru adja magát, Gaben is, a Dani gyereket is kint hagyná Bálint.... én már látatlanban dobtam rá egy x-et :)

gala galuska 2020.11.22. 14:04:53

@Cérnahuszár: Nevet nem mondhat ki, de riportszobában esetleg beszél majd róla, milyen elvek szerint fog választani. Előző szériákban úgy gondolkodtak, férfiasabb dolog, ha egy fiú nem lányt visz ki. Fru túl könnyű préda, ha pl például azt akarja megmutatni, hogy mer kockáztatni.

MsIreneAdler 2020.11.22. 14:16:38

@WICKEDWITCH: ja nem, Bálint csak max kicsit a haja miatt illetve a vakok között félszemű a császár elven lehet a villa Henry Cavillje :)
Hallottam én is, de nem akarom elhinni, hogy fekete nő lesz James Bond... Én szetettem, de nekem Daniel Craig olyan szintű mellényúlás a szerepre, hogy azóta sem néztem. Nulla elegancia van abban a fickóban. Ennyi erővel egy gorillára öltönyt adunk, a kezébe nyomunk egy vodka-martini kokrltélt, akkor az már titkosügynök? Hát nem, nagyon nem :D

PYT 2020.11.22. 14:38:50

@gala galuska: ugyanakkor a kiválasztáskor a Frura szavazó fiúk céloztak valamiféle konfliktusra Bálint és Fru közt, amikor utóbbi vállalhatatlanul viselkedett vagymi, és határozottan rémlik, hogy egyikük (talán Mó) valami olyasmit mondott, hogy bár ő nem volt tanúja az egésznek, de inkább hisz Bálintnak mint Frunak, akinek úgy tűnik, nem a legjobb a renoméja a fiúknál... De ezt még nem adták le, szal a mai öfi után okosabbak leszünk. Ha valami nagyon gáz konfliktus volt közöttük, simán kihívhatja, hiába nőnemű - én ebben reménykedem, taszít nagyon az a lány, vagy Diégó jöhetne még szóba sztem...

WICKEDWITCH 2020.11.22. 14:39:20

@szociál: ebben tökéletesen egyetértek, Amandát én is elküldtem volna a fenébe, továbbá megkérdeztem volna tőle, hogy mégis milyen alapon szeretne parancsolgatni nekem. Még abban is igaza volt Virágnak, hogy ez egy nem egy nyári tábor, de aztán átesett a ló túloldalára azzal a mindenki unalmas, mindenki hülye és ő mindenkit leszar stb. szöveggel.

PYT 2020.11.22. 14:44:04

@szociál: azért nem tették fel így, mert akkor az alpári vaGina ment volna, azt pedig nem akarják, kell a szerkiknek az üzembiztosan szállított trash tartalom (emlékezzünk a villából kirobbanthatatlan Renyhére). És igen, unfair a később éekezettekkel szemben, hogy rájuk is lehetett szavazni egy ilyen kérdésfeltevésnél.

PYT 2020.11.22. 14:47:24

@PYT: Ja, és vsz egy ilyen szavazás kiírása is már eleve unfair, mert kizárólag a szerlesztésen múlk, hogy ki, mennyi műsoridőt kap, a néző pedig abból gazdálkodik, amit láttatnak vele.

Tompó 2020.11.22. 14:52:50

Uff! 100 év után újra itt ...egy ismerős név sincs:( A műsort nem nézem, viszont a bemutatkozó kisfilmeket végigszenvedtem.....azt kell mondjam megöregedtem :) más is van így ezzel? Mind üresfejű, bugyuta élőlény....mind "ismert" akar lenni... hát beszarás, ez nagy életcél:), sebaj, legalább a poszt és a kommentek még mindig jók.

Gia 2020.11.22. 14:53:25

Remélem ma már lesz HV...
Bálint amúgy Vivit is viheti,van ellene esélye.

PYT 2020.11.22. 14:54:59

@szociál: totális ekg az egészre; ami pedig a fürdőszobás Kasszáserzsi vs Viraaag fájtot iééeti, hát igen, a részeg pszicho támadt rá a mégrészegebb újcsajszira, de ezt kettejükön kívül senki nem látta, csak mi, nézők - nyilván ezért is lett annyira egyértelmű a lilakendős szavazás...

Gia 2020.11.22. 14:55:03

@Tompó: Háát...évek óta írkálok itt,de a Te neved sem ismerős nekem.Mindig ez volt?

PYT 2020.11.22. 14:57:45

@Tompó: ez minden egyes szériában ugyanígy volt eddig, nekem semmi új nincs benne... ;)

Tompó 2020.11.22. 14:58:34

@Gia: Igen, de már tényleg nagyon-nagyon nagyon rég jártam erre :) úgy emlékszem kb. 10 éve Baukóék évada volt az utolsó, mikor jelen voltam.

Tompó 2020.11.22. 14:59:22

@PYT: Nyilván igazad van, csak régen fiatal voltam és nem tűnt annyira fel:)

PYT 2020.11.22. 15:01:55

@Tompó: na ez az, ezzel többnyie mi is így vagyunk, szerintem... a neverre viszont én sem emlékszem, bár a vv4 elég régen volt, nem csoda ;)

WICKEDWITCH 2020.11.22. 15:03:59

@MsIreneAdler: Nekem Pierce Brosnan volt az első Bond-élményem, hozzá képest láttam később pár régebbit, amikor vagy 17-18 éve ismételték őket (azért emlékszem, mert az egyetemi albiban szoktuk bekapcsolni talán vasárnap esténként(?) :)), és ha jól emlékszem, egy Daniel Craigeset láttam, de nem nagyon értettem, aztán utána mondták, hogy látni kellett volna az előzőt is... :D De annyira nem fogott meg...

úgymond olvasó mmkk 2020.11.22. 15:11:38

ha van szürreálisabb a való világnál... az rtl 2-n dr. house és arthur weasley dalmatakölyköket lopnak

mézescsók 2020.11.22. 17:11:16

@Penimegamásik: Dani senkit sem tart egyenrangú partnernek, pedig ha jól meggondolom, mint egzisztenciálisan, mind emberileg egy senki. És még ha jól nézne ki? A tegnapi adásban nézegettem. Amikor elfeledkezett magáról, oldalról pont olyan szerencsétlen volt a tartása, mint anno Alekoszé, begörbült hát, kinyomott has, Alekosz legalább a tökeit nem vakargatta állandóan, vagy csak szelektív a memóriám. Nagyon remélem, pofára esik még. Mármint Dani.
@Cérnahuszár: Egyetértek (Dani és a nők, mint partnerek!).
@gala galuska: Sosem értettem, miért dehonesztáló az egy pasira nézve, ha nőt visz ki párbajra. A nő nem feltétlenül gyengébb játékos, hagyott már kint a történelem során párbajon nő férfit. És nem vagyok feminista.

Penimegamásik 2020.11.22. 18:08:06

@mézescsók: ugy értettem, hogy kislánynak tekinti Virágot

mézescsók 2020.11.23. 00:02:07

@Penimegamásik: Kislánynak és a vágy egyáltalán nem titokzatos tárgyának.
süti beállítások módosítása