Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10x4 - Elemezd inkább az aktuális realitást

2020. november 18. 11:26 - Dzsudibí

Ancsa jutott mára megint, akinek rémlik, hogy valami külföldi nevű csávó költözött be tegnap, Di-vel kezdődik, forognak a kerekek, mi a faszom is volt te, DIÉGÓ, csak egy kicsit ment mellé Ancsám, négyes alá. Ancsa aggódik Merci miatt (mondhatott volna ladát is, ötös), ugyanis Vivi, Amanda és Gina úgy döntöttek, Merci ki van közösítve. Amanda szerint Merci az a karakter, aki rácsavarodik más, erős karakterekre, hogy magát erősítse, Vivi szerint Merci buta, Ginának meg az a baja vele, hogy nem bírja ki, ha nem a középpontban van, aranyos, hogy milyen tűpontos leírást adott ez a három nyomoronc saját magáról. Eközben Merci nagyon el van foglalva azzal, hogy Renátóra rácsavarodva a középpontba terelgesse saját magát azzal, hogy óvszert húz a fejére, merthát ugye nem valami okos szegénykém.

ke_pernyo_foto_2020-11-18_9_07_35_1.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_9_07_56.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_9_08_28.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_9_08_33.png

Mivel a pletykakört félbeszakítja Merci és Renátó hallgatózása, Gina kénytelen még egy kicsit a villatündérnek is nyekeregni, hoyg ez a Merci mennyire nem bírja elviselni, ha nem vele foglalkoznak, és bármit, hangsúlyozom BÁRMIT megtesz azért, hogy elcsábítsa a fiúkat, majd ezzel a lendülettel beveti magát az ágyba Renátó mellé sikongatva. Merci kiköltözik, mert nagy a zaj, és egyébként is fél a sötétben gyerekkora óta, mert hát ki a fasz tudja, mik rejtőznek ott, lásd még Gábor rémtörténete kóbor faszokról az éjszakában. 

ke_pernyo_foto_2020-11-18_9_21_46_1.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_9_21_47.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_9_21_46.png

Feladat, a nyomoroncoknak meg kell írnia Digónak, hogy melyik játékostól óvakodjon, Gábor Mercit írja, mert néha hoz teát kérdés nélkül, máskor meg pont az ellenkezője (tehát szól, hogy nem hoz?), Gina nagyon izgul, hogy mi lesz a végeredmény, Renátó szerint nincs miért, mert úgy is lesz olyan, aki őt írta a csecsmutogatás miatt. Attól tartok Renátó megtalálta Ginán azt a bizonyos piros gombot, amitől Gina a másodperc törtrésze alatt gyorsul nulláról cigányra:

"KISZOPJA AMIT GONDOLOK, MUTASSAK MÉG NEKIK CSECSET, BASSZAMEG, GYERTEK,  HÁ NEHOGYMÁ KIVAGYOK, NEM FOGOM EL ITT izé mi az EL izé ÁSNI"

süvölti rekedten, és majdnem olyan nehéz kikapcsolni, mint Tivikénél a papagájkutyázást, de végül nagy nehezesen sikerül vele megértetni, hogy ízi tesa, (még) nem írta ezt senki, csak spekulálgatunk itten. Amanda kapja a feladatot, hogy az anonim leveleket felolvassa, Gina csöcseiről egy árva szó nem esik, azonban két szavazat is érkezik Mercire és Vivire. Hogy erről Amanda mit gondol, azt nem tudjuk meg, mert a műsor hangmérnökei idén is a beköltözés napjára időzítették a három hónapos éves szabadságuk kezdetét, így kép van, hang nem sok.

nov_-18-2020_10-56-20.gif

nov_-18-2020_10-58-13.gif

nov_-18-2020_10-59-36.gif

ke_pernyo_foto_2020-11-18_9_46_00.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_9_46_03.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_9_46_35.png

Fru beköltözése, Digó fogd a söröm tesó arccal indul meg a lány felé, gyors bemutatkozást követően a lányok és a fiúk szétválnak, de Digónak nincs ideje lestoppolnia Fruzsit, mert érkezik a kedvencem Dani is, aki ugye nem nagyképű, csak mindenki másnál jobb egy kicsit. Mó mutogatja körbe Daninak a kecót, a legfontosabbal kezdenek, vagyis azzal a sarokkal, ahová elég ledobni a szaros alsót, és a lányok majd onnan válogatják szét dolgos kezeikkel a mosnivalót, Dani egyetért, valóban ez a legfontosabb, meg hogy tudnak-e errefelé a fehérnépek főzni, mama pici szeme fénye eddig csak a seggét tanulta meg kitörölni egyedül, azt se mindig száz százalékosan.

ke_pernyo_foto_2020-11-18_10_04_51.png

nov_-18-2020_11-01-26.gif

ke_pernyo_foto_2020-11-18_10_06_27_1.png

Renátónak már alapból nem szimpi az új srác, tipikusan ki ha nem én típusnak tartja, szimpátiája csak fokozódik, amikor Dani kifejti, ő azért jött, hogy a családi vállalkozásból kilépjen, és

Ami a hírnévvel kapcsolatos, azt továbbfokozni majd,”

nem fodrászkodással elbohóckodni.  Danikám, a színpad a tiéd, Győzike mellett isteni leszel a belevalóban. A martfűi arisztokrácia legfrissebb generációjának ítélete kíméletlen, Dani egy proli, állapítja meg magabiztosan Vivi Renátónak, az ő finomhoz és széphez szokott szeme messziről kiszúrja az ilyet. Gábor egy végnélküli monológgal próbálja Danit jobb belátásra bírni egy kevéssel később az udvaron, kicsit sok volt, ahogy bejöttél tesó, de majd holnap új nap virrad, a Dani homlokán gyöngyöző izzadtságcseppekből arra a következtetésre jutok, hogy holnaptól tényleg új ember lesz, csak Gábort ne kelljen mégegyszer végighallgatnia.

ke_pernyo_foto_2020-11-18_10_06_58.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_11_14_38.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_11_15_08.png

A villa bejáratánál áll azonban már Virág, új beköltözőnk, aki Paksról költözött Pestre, mert ott több a lehetőség, mondjuk mostanában este 8 után pontosan ugyanannyi. Elfogyott a nyalóka, így Virág már csak egy dekor képkeretet tud nyalogatni a bemutatkozó videójában, de azt legalább többször. Virág szereti a fiatal macsókat (tetkó sincs kizárva!) de alkalomadtán egy-egy sugardaddy-t sem vet meg, ha arról van szó. Virág taktikája az, hogy önmagát fogja adni, Anikó sok szerencsét kíván mindehhez. Virágot a kutya nem várja, pedig ebben a házban akkora kibaszott látók vannak, hogy akárhányszor megjelenik valaki új, legalább egyvalaki mindig üvölt, hogy ÉN TUDTAM, jobb napokon kórusban üvöltenek, mert egyébként elbaszottul kurvára nehéz kitalálni, hogy valaki baszdmeg jönni fog.

nov_-18-2020_11-01-54.gif

nov_-18-2020_11-05-34.gif

ke_pernyo_foto_2020-11-18_10_35_05.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_10_35_08.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_10_32_51.png

ke_pernyo_foto_2020-11-18_10_35_02.png

460 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabkása 2020.11.18. 11:30:20

Pont most fejeztem be a tegnapi részt, feljöttem... semmi... ráfrissítek, erre itt van :D már merülök is bele, csak rebootol az agyam az előző 45 perc után

Akasa a Kárhozottak Királynője 2020.11.18. 11:35:12

navégre! :)
nagy unalmamban elkezdtem VV4-et nézni....úgy a 10. résztől. vonyítok....Béci a tűzhelyjel baszakszik, Alekosz szerint Anikó teste jakuzzi kompatibilis és mingyá' jön Szandika, az örök kedvencem.
szóval lehetne műsort csinálni, csak megfelelő anyag kell hozzá. szetintem a castingot a hogyvolt csapatával kellene levezényelni. itt tartani a beszavazót. :)

Zabkása 2020.11.18. 11:41:18

"Gina a másodperc törtrésze alatt gyorsul nulláról cigányra" :DDDDDDD
Izomból ment az óbégatás, tipik levegőt se vesz, mert maximum az alatt még gondolkozhat valami szón, ami következik. Csak ez nem mindig jön össze, ahogyan most se. Mellesleg a hangjától fára mászom, meg akkora az orrluka, hogy parkolni lehet benne.

Ez az újgyerek te jó ég, ezt kint még nem verték cipóra? Az ilyen viselkedést ez a réteg tockosokkal csicskítva szokta lereagálni.

Fru kis szép cuki lányka, nemtudom még sehova tenni. De egy fogorvos kéne szegénynek, mert gyerekkorában a nyelvével püfölte a fogait belülről... nem jut eszembe a neve ennek.

Ez a Virág egy igazi pinavirág az tuti, szerintem őt reszelik szilánkosra hamarosan.

A mai két versenyző közül Bálintka ahogy látom ÉNB-s volt egy évig, rutinosan fog mozogni a kamerák előtt, VV Mercédesz (most komolyan?!) viszont fősulis ex-dubajlakó plasztikázott cicmic.

Nekem még mindig Renátó az egyedüli, aki a szimpátia apró szikráját megpengeti, de ő is csak egy Olivér light, cukor-és gluténmentes kiadása.

Amanda meg már most egy szarkavaró g*ci :D

pkovaks 2020.11.18. 11:56:19

a Hogyvolt beirasaiba be kellene venni a Belevalokat is...hatalmas proszto dumak vannak ott...Tegnap pl.epuletes tarsalgas volt arrol hogy KI HOGY SZARIK...az elötte valo nap pedig a dugasokrol ertekeztek...vetitettek nagyokat.

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 12:02:05

Tudom. hogy most perverz fasznak fogtok tartani /ja amúgy az vagyok :) /, de 10x04 számomra egyetlen előremutató pontja az volt mikor már majdnem 3 kanca viháncolt Renátínó ágyában. Vártam volna valami folytatást ez ügyben, de hát még nagyon a történések elején vagyunk.
Amúgy érdekes lenne a pillanat, mikor reggel Renátínó hideg verejtékes testtel arra ébredne, hogy ez nem álom tényleg 3 f.szcibáló kanca van az ágyában, akikből legalább kettő szájpenésze a far.ára került. brrrrrr.... És semmi komoly eszköz a villában, amivel rituális öncsonkítást végezhetne el.... De mint írtam ez még csak a kezdet :)

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 12:09:31

Ja igen... szeretném mély meghajlással megköszönni a krónikásnak, hogy szép nyelvünkbe egy újabb szállóige került be a "Gina a másodperc törtrésze alatt gyorsul nulláról cigányra" frázissal.
A Magyar Nyelvújító Mozgalom aranykoszorús tagjává leszel megválasztva. Ja amúgy nagyon beteg vagy, de le a kalappal :) :) :)

hereverő heverő 2020.11.18. 12:12:54

Arra kiváncsi leszek, hogy Dani gyerek fog-e bármit mondani a "családi vállalkozás" mibenlétéről. Annyira hallgat róla, hogy vagy uzsorázás vagy nem is létezik.
Az új merci meg milyen főiskolát végzett?!?! Ezt a fajta diplomát régen bárcának hívták, nem?

azula 2020.11.18. 12:26:50

Engem annyira érdekelne, hogy az ilyen Virágfélék minek mennek be. Az ingyen kaja, pia és némi instagram követő miatt? Mert ilyen kisfilmmel még soha nem nyert senki, valószínűleg nem is fog egyhamar. A nézők utálják az ilyen kis ribkókat és nem hiszem el, hogy olyan hülyék ezek a csajok, hogy erre még nem jöttek rá.

mocskosmacska 2020.11.18. 12:46:55

@azula: Én is csodálkozom, hogy mindegyik lány, hogy próbálja adni a végzett asszonyát, a taktika
királynőjét, aki a férfiakkal a farkuknál fogva bábozik, közben pedig kurva közönségesek, buták és csapódnak egyik kantól a másikig, mert azt hiszik, hogy az megvédi őket. És így tényleg senki nem nyert, de erre még nem jöttek rá. De ez a castingosok hibája is.

tvbuzi 2020.11.18. 12:51:38

@azula: mer inflienszer akar lenni és celeb

mocskosmacska 2020.11.18. 12:52:31

Ezzel, hogy így fújnak Mercire, csak azt érik el, hogy egyre szimpatikusabb lesz a csaj.

Puncylla 2020.11.18. 13:01:17

Unalmas ez, gyerekek!
Majd talán később, amikor már konkrétan kezdik kinyírni egymást.

mocskosmacska 2020.11.18. 13:02:38

@Puncylla: Pedig már alakul a nyírás: Merci kontra babapinisek+Amanda, Renato kontra Dani.

2020.11.18. 13:30:52

Nagyon lightos ez még, de ebben a szezonban ne csesszék el az egészet azzal, hogy az ordenáré nagypofájú véglényeket tolják az arcunkba és a kevésbé harsány, de esetleg intrikusabb, netán egy időzített bombaként funkcionáló halkabbakat idő és robbanás előtt kiszórják. Az előző évadban is nagy mellétrafálás volt Szintike korai offolása. Gina például teljesen felesleges karakter.

hereverő heverő 2020.11.18. 13:47:31

@VV10 Velőtrázó Vélemény: bár az előző évad már a múlt, de honnan lehet tudni, hogy Szintike korai offolása mellétrafálás volt?
A lány 3 napot volt benn, azalatt semmit nem mutatott csak a csupasz testét. Komolyan ez kell?

GinaCsöcse 2020.11.18. 13:49:26

Sziasztok Tesók !
Újra idetaláltam én is....
A nevemet sajnos megint elvesztettem, de látom vannak akik régiek ! :)
Győzike még szarabb ha lehet fokozni
P.Petit pedig rettenetesen utálom

FCUK 2020.11.18. 13:52:07

@mocskosmacska: a végzett asszonya az az érettségizett ribanc?

mocskosmacska 2020.11.18. 13:58:05

@FCUK: Az is. Mindegyik megvan róla győződve, hogy ő az, és ez a nyerésig fogja őt röpíteni.

hereverő heverő 2020.11.18. 13:58:57

@GinaCsöcse: Nem te lennél, ha nem ilyen nevet választottál volna :D

GinaCsöcse 2020.11.18. 14:00:42

Most nézem a tegnapi belevalót....
Éppen itt van SOMA az egyik legokádékabb volt VV szereplő...

Dani szimpatikus neki.... hát ja :D

Szegény Vivi nem tud szarni :(

GinaCsöcse 2020.11.18. 14:02:53

@hereverő heverő: Ezek szerint nem felejtettetek el Ti sem :)
Ez az igazán szép ebben a műsorban....
Remélem mind jól vagytok...
Az a kedves magas lány ( "lóbaszó" jelzőt nem szerette:) köztünk van még ?

GinaCsöcse 2020.11.18. 14:04:27

@mocskosmacska: Jaja és mindenki milyen szép(nek hiszi magát)!

hereverő heverő 2020.11.18. 14:04:31

@GinaCsöcse: avagy @moletty: Úgymond olvasó mmkk, van csak épp nincs.

GinaCsöcse 2020.11.18. 14:06:16

@ppupu: Mondhatnánk : Gina milyen fiatal ás már mekkora cigány !

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.18. 14:07:39

Sziasztok, Szia Dzsubi!

Köszi az írást! A napi humor megvolt mára.
A benti csapat is alakul. Nagy karakterek még nem alakultak ki, de Gaben/Renátó gyerek érdekes, ha a Dani gyerek a hétvégén nem hagyja el a placcot akkor ott is lehet majd háború.

Már most érzem, hogy Gaben mellől egyesével menekülnek majd a játékosok a tömeges öngyilkosság megnyugtató megváltásába.

Az előző évadban Zsu azért volt különleges, mert nem akart egy pasi háta mögött, farkán ülve végig bekkelni a fantasztikus 2. helyért.

Ezért is nyerhetett... (Rolliék marhára eltaktikázták magukat)

GinaCsöcse 2020.11.18. 14:09:22

@hereverő heverő: Tényleg !!! Moletty voltam, hát tesó szégyenszemre te jobban emlékszel mint én:) És igen tényleg MMKK !
Tiszta olyan mint egy 20 éves érettségi találkozó ( már ha jártam volna gimibe:)
Azért mostmár maradok ez a friss nick, mert ez olyan üde, fiatalos és határozott:D

GinaCsöcse 2020.11.18. 14:11:42

@Brigante: Zsu azért elég mély nyomott hagyott bennem is...
Bevallom ha újra beküldenék tiszta lappal tudnám önzetlenül ugyanannyira utálni ma is ! :D

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.18. 14:14:35

Ezt az elmegyek WC-re és kaki/pisi közben tolom a pletyót annyira nem értem.
Attila csinálta jól amikor a szaunába csinálta a titkos megbeszéléseket, mert az üveg ajtó miatt nem tudtak hallgatózni, viszont ő látott mindent.
Nem értem miért nem fedezték fel ezt a trükköt még az ápoltak...

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.18. 14:17:17

@GinaCsöcse: EKG

Az évad 3/4-éig csak tölteléknek képzeltem a lányt. Aztán a végén, hogy jött ki, hogy ő a közösség kedvenc... passz.

mocskosmacska 2020.11.18. 14:18:54

@Brigante: Nekem az volt az érzésem, hogy azért Zsu nyert, mert nyerjen már végre egy lány. Persze kérdés, hogy a nyerés mennyire függ a közönségtől és mennyire az rtl klubtól.

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 14:25:56

@GinaCsöcse: Gina problémáján segíthet, ha egy sámlit a lábai alá tesz. Vagy egyszerűen felguggol az árnyékszékre. A természetes testhelyzet meg fogja hálálni magát! Lehet, hogy szegény azért kajabált annyira tegnap, mert nem tud kakkantani. Nyomja a fejét a feszültség. :)

GinaCsöcse 2020.11.18. 14:28:58

@Brigante: Hát Attila csak egy volt amióta Való a Világ !
Úgy tűnik nekem, most se atomfizikusokat és hálózatkutatókat sikerült összeszedni.
Gabó gyerek még lehet valami, bár még nem tudni, lehet hogy csak csendes de buta.
Az viszont vicces, hogy a Digó szót/becenevet nem képesek megjegyezni.Lehet hogy csak a koruknál fogva kikopott a szlengből ?
Diego -ról Nekem a mammutos kardfogú tigris jut az eszembe, amihez hasonlít is a srác :)

Gia 2020.11.18. 14:30:01

Idén tuti nem csaj nyer..Majd 10 év múlva.
Remélem ennél a Dani gyereknél nagyképűbb már nem fér be az ajtón,és őt penderítik ki elsőre,mert marhára elviselhetetlen..
Gina kellemetes társaságát viszont biztos sokáig élvezhetjük,mert senki nem meri kihívni majd párbajozni.Bárkinek leordítja a haját a sárga földig..

mocskosmacska 2020.11.18. 14:30:31

@GinaCsöcse: Nekem meg folyton a szőnyegáruház.

GinaCsöcse 2020.11.18. 14:30:50

@Nátha ellen bálna: Nem akarnék életre halálra szóló mély-sértődéses vitát provokálni,de
az nem Vivi volt, aki nem tud szarni ?

GinaCsöcse 2020.11.18. 14:31:55

@mocskosmacska: Most hogy mondod, tényleg :D

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.18. 14:33:04

@GinaCsöcse: Nekem a szőnyegáruház. Mondjuk az első tíz percben azt hittem Dildó a neve a gyereknek ...

mézescsók 2020.11.18. 14:33:49

@hereverő heverő: A korai offolás nem mindig mellétrafálás. A VV8-ban egy Vivien nevű colos és nem kicsit ostoba szőkeség az első este minden előzmény nélkül meztelenül lépdelt be a nappaliba a gyanútlanok közé. Az ostobasága lett egyébként a legjobb fegyvere, mert annyi nézői szavazatot hozott neki, szóval nem is volt annyira ostoba.
@mocskosmacska: Zsu nem vetkőzött (annyira), de idiótaságban azért neki sem nagyon maradt vetélytársa.
@GinaCsöcse: És milyen érdekes...mégis mindenki szingli (Merci félig). Vajon miért nem kellenek ezek a csodaszép lányok senkinek?
Virág aranyásó? Honnan tudni, hogy fősulis?

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.18. 14:35:25

@GinaCsöcse: Mondjuk ha valaki a fejem felett állna folyamatosan lehet, hogy nekem is szorulásom lenne :)

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 14:35:51

@Brigante: "Már most érzem, hogy Gaben mellől egyesével menekülnek majd a játékosok a tömeges öngyilkosság megnyugtató megváltásába."

Igen, épp írtam én is a tegnapi alatt, hogy ezt akár intézményesíthetnék is a vellában. Ha valaki rossz fát tesz a tűzre, beküldik a nyugiszobába a jehovatanúval, hogy adjon neki egy fejmosást. És kötelező lesz végighallgatnia, közbeszólás nélkül. :)

Látom, képet itt nem tudok beszúrni. A 24.hu videójában, amikor a kotonfejűeket mutogatták, tűnt fel Gábor pszichopata tekintete, amiről már többen írtatok. Meg ha jól láttam, közben Merci seggére is vetett egy mohó pellantást.

0:22-től látható: 24.hu/szorakozas/2020/11/17/valo-vilag-2020-vv10-vv-merci-vv-renato-ovszer-verseny-parbaj/

Gia 2020.11.18. 14:37:39

@Akasa a Kárhozottak Királynője: Hol nézed vissza a Vv4-et?Én is megnézném újra..

hereverő heverő 2020.11.18. 14:39:40

@mocskosmacska: és @mézescsók: Ha lányt akartak, akkor arra ott lett volna Adri. Eszesebb is volt, meg taktikázgatott is, és nem egy faszi farkán lovagolva akarta megnyerni a játékot.
És én is azt kérdezem, hogy honnét lehet tudni, hogy mellényúlás volt kiküldeni Szintikét? Ez @VV10 Velőtrázó Vélemény: állítása, nem az enyém.

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 14:40:39

@GinaCsöcse: Bocsánat, tényleg Vivi! Amúgy a BeleValót nem szoktam nézni, innen értesültem a megoldásra szoruló (höhö) helyzetről.

mocskosmacska 2020.11.18. 14:49:46

@hereverő heverő: Adri tényleg jobb volt, mint a többi, viszont a férfiakhoz ő is ugyanúgy viszonyult, mint a többi. Sajnos.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.18. 15:25:48

Gina nekem így olyan, mint egy mini Reni.. isten óvjon mindenkit

hereverő heverő 2020.11.18. 15:29:56

@úgymond olvasó mmkk: Az első Gina (Ginu) dettó ugyanilyen volt, ugyanezek a gesztusok, ugyanezek a repkedő nyálcseppek és vérben forgó szemek. Tán a szókincs is ugyanez volt

úgymond olvasó mmkk 2020.11.18. 15:32:44

@hereverő heverő: igen, tényleg.. már csak a g.ci hiányzik a szókincsükből

GinaCsöcse 2020.11.18. 15:34:05

@úgymond olvasó mmkk: HA most a villában lennénk ugrálnék és ordítanék , hogy bejöttél !
(most is csak itthon egyedül ! :)
Hogy vagy szívemcsücske ? Dolgozol még ugyanott vagy máshol vagy home officeban ?
Elnézést az OFF-ért mindenkitől !
Figyeltek egy év alatt milyen sokat finomodtam ? :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.18. 15:35:16

@GinaCsöcse: ugyan, azt kihagytad, hogy finomlelkűen elsuttognád, hogy "TUDTAAAAAAM!" :)))

hereverő heverő 2020.11.18. 15:37:07

@GinaCsöcse: "igyeltek egy év alatt milyen sokat finomodtam ? :D " LÓFASZT!!!!

GinaCsöcse 2020.11.18. 15:37:35

@úgymond olvasó mmkk: Igen erről elgondolkodtam, hogy mi az amit annyira tudtak olyankor ?
Az hogy bejön egy fiú vagy lány ? Habárt ma már bármiféleség érkezhet...

GinaCsöcse 2020.11.18. 15:38:34

@hereverő heverő: Lófaszt figyelitek vagy lófaszt finomodtam ? :D

hereverő heverő 2020.11.18. 15:39:32

@GinaCsöcse: volt benn már malac, kutya, tyúkok... Birkák még nem - azokat most tanítják főzni.

GinaCsöcse 2020.11.18. 15:41:53

Én mostanában az rtlmost-on nézem az rtl műsorait, csak a gecik már ott is bevetették a reklámokat
és ha átkattintok egy másik képernyőre, akkor MEGÁLL az anyab*ó reklám !

De azért ki lehet trükközni : ha csak lapozol egy másik böngésző oldalon akkor nem áll le !
OK min. 2 monitor kell hozzá...

úgymond olvasó mmkk 2020.11.18. 15:44:18

@hereverő heverő: ne sértegesd a birkákat, olyan szép állatok

@GinaCsöcse: nem tudom.. igazából az ordítást, mint műfajt se értem

mézescsók 2020.11.18. 15:46:16

@mocskosmacska: A butaságot (Zsu) jobban kedvelik az emberek, mint a némi ésszel (azért Adri sem volt egy akadémista) kombinált rosszindulatot. Bár csuda tudja, Zsu sem volt híján a gonoszságnak.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.18. 15:54:01

@úgymond olvasó mmkk: banyek, a Renyhe nevére emlékszek, de arcot se hozzá, se Szintikéhez nem tudok adni...

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.18. 15:57:19

@úgymond olvasó mmkk: "nem tudom.. igazából az ordítást, mint műfajt se értem" talán mert nem mondják elég hangosan :)

hereverő heverő 2020.11.18. 16:00:41

@Brigante: Renyhe ott van legfelül a képek között, jobbról a második felső sorban. Mellette jobbról VV ÖzvRibi Vivien, balról Adri, felső sor bal széle pedig Szefós Zsuzsu.

GinaCsöcse 2020.11.18. 16:04:29

@mézescsók: Zsu a buta és gonosz magas szintű keveréke volt.
Viszont nem volt híján a rosszindulatnak sem.

Jut eszembe a "babapini" nagyon megy ezeknél a csajoknál... mi lesz itt ha átveszi a PAx Tv a Belevalót ! :D

NA ez a fenti mondatom többszörösen telített volt rosszindulattal :D:D

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.18. 16:05:17

@hereverő heverő: jó a szemed :) . VV Özvegy Rivi Viv megvan. Jucc eszembe Radicsnak láttam vannak "filmjei" :D nagy művész lett belőle...

GinaCsöcse 2020.11.18. 16:08:06

Jut eszembe : néger,kínai,buzi, leszbikus, nemváltó, gyíkember, alakváltó,vasember, sorosgyörgy stb. NEM LESZ IDÉN EGYSE ?

hereverő heverő 2020.11.18. 16:08:07

@Brigante: filmjei? A youtube-os baromkodásokra gondolsz? Azok voltak már neki a beköltözés előtt is.

hereverő heverő 2020.11.18. 16:11:40

@GinaCsöcse: Szerintem nem lesz. Ma beköltözik VV Műcsöcs Merci és VV Bálint (mondom én, jubileumi bigbrotha, Bálint is legyen a Renátó mellé nekem a föld alól is!) azzal kivan a 13-as létszám.
Mondjuk az alakváltó jó ötet, legyen Daniból vadlúd és húzzon el délre V alakban.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.18. 16:14:57

@Brigante: Nem az emelt szint volt, ezt inkább keresd a a pornhub-on :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.18. 16:19:55

Egyébként csak nekem tűnik úgy, mintha a pasikat ugyanabból az alomból válogatták volna össze?

Kivéve Gaben, mert ő Hannibal Lecter és Harleen Frances Quinzel szerelem gyermeke ....

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.18. 16:20:25

@hereverő heverő: Nem az emelt szint volt, ezt inkább keresd a a pornhub-on :)

úgymond olvasó mmkk 2020.11.18. 16:23:14

@GinaCsöcse: miért érzem azt, hogy a leszbikusnál kiabáltál a legjobban?

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 16:34:04

Érdekes amúgy ez a Lollobrigida is. A kisfilmjében tagoltan hangsúlyozta, hogy mindig, minden körülmények között érvényes alapelve, hogy olyat nem bánt, aki őt nem bántotta. Erre a negyedik adásban kiközösíti a Mercit.

hereverő heverő 2020.11.18. 16:38:14

@Brigante: Keresse a kis faszom :) Nem érdekel az a fattyú semmilyen téren

Bougie 2020.11.18. 16:38:19

Dani viselkedése kritikán aluli, remélem a szimpátiaszavazáson kiejtik a nézők, még boldogabb lennék, ha Ginával is így tennének. Többiek egyelőre elviselhetőek, bár egyikük sem a kedvencem. Minden reményem a 2 új beköltözőben van, a rövid bejátszás alapján rokonszenvesek voltak. Mercédeszt megtaláltam LinkedInen,az adatlapja szerint a JW Marriott Marquis Hotel Dubaiban és az Al Habtoor City Hotelben dolgozott és a Budapesti Metropolitan Egyetemen végzett turizmus-vendéglátás szakon nemzetközi szálloda mendzsment specializációval. Bálint személyében pedig lesz benn egy igazán helyes, érettebb pasi:)

hereverő heverő 2020.11.18. 16:40:07

@Nátha ellen bálna: Merci bántotta, mert bejött a villába, és bántja folyamatosan, mert létezik. Egyszerű ez.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.18. 16:44:01

@hereverő heverő: ezen az alapon nekem rosszabb napjaimon baseballütőt kellene magamnál hordanom, annyi ember létezése bánt :))))))

GinaCsöcse 2020.11.18. 16:51:55

@úgymond olvasó mmkk: azért érzed azt mert rosszindulatú vagy és/vagy ismersz picit :D

GinaCsöcse 2020.11.18. 16:52:46

@úgymond olvasó mmkk: és amint tudjuk, hordasz is rosszabb napjaidon ezt azt....
(ütőt, viperát, boxeert stb. )

úgymond olvasó mmkk 2020.11.18. 16:53:55

@GinaCsöcse: fogd vissza magad, mert dádá lesz :DDD

Gia 2020.11.18. 16:57:46

@Brigante: Gina pedig Béres Ilona és Gregor Bernadett szerelemgyereke..Nagyon rosssssz kivitelezésben...

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.18. 17:01:29

@hereverő heverő: hidd el nekem sem szerepel a bakancslistámon, hogy megnézzem :)

hereverő heverő 2020.11.18. 17:05:54

Kedves komtársak, én most eltűnök a balfenéken holnapig. Az erő legyen veletek és tartsátok szárazon a puskaport.
Sziasztok *integet

GinaCsöcse 2020.11.18. 17:30:42

@Gia: Ahogy olvasom van egy "AHA" élményem ! :D

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 18:06:00

@hereverő heverő: Áhhhá! És mint tudjuk, Merci "néha kicsit sok" is Ginának. :D

Penimegamásik 2020.11.18. 18:15:40

ma ujabb szakállas fickó érkezik?

2020.11.18. 18:34:22

@mézescsók: Adrival (is :)) voltam kétszer buliban. Szerintem tök frankó csaj. Szerintem sok emberről kicsit más jön le bentről részben a szerkik miatt, meg mert elzárva vannak valljuk be elég szélsőséges helyzetben, nehéz nem túltolni dolgokat, nehéz józannak maradni, miközben valójában senkiben sem bízhatsz meg, nincs kapcsolatod a külvilággal, szeretteiddel. Volt szerencsém közelebbről többször találkozni Alekosszal (volt szomszéd) Adrival(közös ismerősök+bulik) Cristofellel (ismerősöm a főnöke volt), Lórival (ismét közös ismerős miatt) . Lórit kivéve mindegyikről az a benyomásom, hogy teljesen átlagos emberek, szerintem aki azt mondja, hogy az ő életéről ne lehetne egy egész bulvárcunamit megkomponálni, az 1. nagyon hamar házasodott, 2. nagyon introvertált 3. fingja nincs a médiáról. Nemhogy 36 milláért, 36 ezer forintért is hadd ne mondjam mit meg nem tesznek meg emberek.

,, 2020.11.18. 18:35:21

Üdv mindenkinek, ezt az évadot idő hiányában kihagyom, viszont be akartam köszönni a régi komitársaknak (nem sorolom fel kiknek, mert nem akarom kihagyni senkit)
Jó szórakozást, puszilom mindegyikőtöket! <3

2020.11.18. 18:36:20

@Gia: Szerintem pedig Horváth Pista és Bangó Margit szerelemgyermeke. No offense

Penimegamásik 2020.11.18. 18:39:04

@Trasheater: na akkor megint nem fogom tudni megkulonboztetni a tobbitol, kivéve Gabor és Moh

2020.11.18. 18:45:55

@Penimegamásik: Jaja. Hallod tegnap egyébként az Rtl/vv oldalat másik ablakban megnyitva kommenteltem, annyira nem tudom megjegyezni a nevüket pár kivétellel . Egyébként én mivel hát Magyarország egy focializmus, még egy elképesztően nagy egyéniséget, egy többiekhez hasonló felnyírt fejű, szakállas, tetovált nb146-os focistát várok a mezőnybe. Bár ezt a szerepet részben lehet Móra osztották.

Penimegamásik 2020.11.18. 18:47:58

@Trasheater: igen, igen kéne még tetovált...szakállas, pasas. annyira hiányzik a csapatból

Penimegamásik 2020.11.18. 18:51:29

a fiuk most etetni fogják a lányokat...elözetes

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 18:52:09

@GinaCsöcse: Ez a kérdés engem is foglalkoztat, egy leszbikus nagyon kéne, meg egy afroeurópai is, az mindig nagyon vidám dolog. Ja... és egy migráncs... na jó ezt hagyjuk ne politizáljuk túl a dolgot :) :)

"Jut eszembe : néger,kínai,buzi, leszbikus, nemváltó, gyíkember, alakváltó,vasember, sorosgyörgy stb. NEM LESZ IDÉN EGYSE ?"

LaciHogyVoltol 2020.11.18. 18:54:16

A ma érkező Mercédesz adatlapja szerint szakmai gyakorlatát Hollandiában végezte, de élt már Dubajban is. Vajon véletlen, hogy sikerült pont a prostitúció európai és közel-keleti fővárosában is élnie már??? :D :D :D

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 18:58:44

@LaciHogyVoltol: Naná, hogy véletlen, miért Te máshogy gondolod? :D

Penimegamásik 2020.11.18. 19:01:02

ez a Dani nagyon negatív sugárzásu, kb mindent lefagyaszt

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 19:06:03

@Penimegamásik: Engem Gina orra is mindig lefagyaszt brrrr....

mézescsók 2020.11.18. 19:21:49

@GinaCsöcse: Azért tettem hozzá a második mondatot, mert eszembe jutottak viselt dolgai.Szóval egyetértek.
A nézők viszont kajálták a vidéki lányka esetlenségét, aki késsel (vagy ollóval? már nem emlékszem) darabolja a csokit, aki az áruházba jár méretkezni, mert nincs szobamérlege, akit folyton kiröhögnek, és akit majdnem halálra dobott a Csoki .

mézescsók 2020.11.18. 19:29:31

@Bougie: Hány éves ez a Mercédesz? És nincs valami megkülönböztető neve?

GinaCsöcse 2020.11.18. 19:30:25

@mézescsók: A nézők nagy része olyan barom mint a bentiek ( lehet hogy mi is,de ez nem biztos:)
ettől a nagy rokonszenv

GinaCsöcse 2020.11.18. 19:32:01

@Penimegamásik: Volt is egyik srácnak valami beszólása, hogy "tele van a pofád... ja a szád" :D

2020.11.18. 19:43:39

@LaciHogyVoltol: Mivan? Másik "pénzért barátnő" Merci is lesz? Szuper

Bougie 2020.11.18. 19:45:11

@mézescsók: 26 éves, Závaczki Mercédesznek hívják , ha beírod a nevét a keresőbe első találat lesz a LinkedIn profilja.

2020.11.18. 19:46:00

@GinaCsöcse: Nem nem. Szerintem legtöbbünk kommentjéből lejön, hogy nem. Azért már bocs, és tényleg nem akarok megbántani senkit, de ez nem jótékonysági műsor. Szerintem az előző szériából Zsuzsunak kisegítőiskola+ többféle szakember kellett volna, mert szegénynek tényleg semmilyen erőssége nincs...Egy igazi toprongy. Mind kommunikációs képességét illetően, mind az általános IQ és egyébként szerintem EQ tekintetében is. De hát abban az országban élünk , ahol Izaura szemműtétére is gyűjtöttek és még sorolhatnám.

2020.11.18. 19:49:18

@Penimegamásik: Na ebből még a végén lesz egy béjemvé. Istenem, remélem ebből nem lesz a két jóképességű között konflikt, ami a félhülye szerkik szerint szerintünk izgalmas.

Penimegamásik 2020.11.18. 19:54:19

@Trasheater: zsu tényleg hulye..és a rossz értelemben

GinaCsöcse 2020.11.18. 20:01:21

@Trasheater: Erre csak azt tudom mondani : EKG !

2020.11.18. 20:02:02

@Penimegamásik: Ráadásul én sokakkal ellentétben semmiféle jóindulatot nem véltem felfedezni emellett. Nem tudtam elhinni neki akkor és ez ugye bebizonyosodott ha jól tudom, hogy "ő majd ad a többieknek is " blabla végül nem.. stb. Szerintem vele a pénztől eltekintve rosszatt tett a műsor. Most ezért majd lehet megköveznek néhányan, de szerintem a hozzá hasonló buta és emellett átlagos de inkább átlagosan rossz ( most a kora miatt is mondom, mert nem mindegy, hogy 20 évesen, vagy 35 évesen néz ki úgy az ember 2 gyerek után ,mint ő) külső párosítással túl sok figyelmet, fedezet nélküli önbizalmat kapott. Megerősítést nyert az, hogy teljesen ok, ha egyébként a kapott anyag által buta vagy+ nem is tanulsz, plusz a meglévő külsődet sem polirozod = nem baj, mert kaptál egy csomó pénzt , egy élet munkáját, mert kb 10 szerkesztő szerint, meg néhány ezer toprongy szerint tök cuki, hogy teljesen életképtelen vagy, meg kiéhezett nőt max képen látó fiúcskák kedves levelei alapján tök jól nézel ki, emiatt egy teljesen torz önkép létrejötte alakul/alakulhat ki.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.18. 20:03:25

@GinaCsöcse: és én még elhittem, hogy finomodtál :D

Post Modern Prometheus 2020.11.18. 20:10:37

Köszi Dzsudi megint <3

Elolvastam a kommenteket, a részhez sokat nem tudok hozzátenni, kissé lapos volt [Danit én is ütném Ginával együtt, vagy Ginával ütném Danit? Esetleg fordítva is jó lehet...].
De kb mindenkivel EKG amiket írtatok eddig!
Azt amúgy tudjuk, hogy még a mai kettőn kívül jön-e még beköltöző vagy beköltözők? Szimpátia szavazásról se mondtak még eddig semmit, nem emlékszem az előzőekben, hogy volt, hogy mennyivel előtte tudtuk meg, hogy majd lesz, vagy csak mondjuk az adott rész elején, vagy az előző végén szóltak, hogy most kell szavazni a kedvencre? [Amúgy másnak is csinál olyat az rtl-es app, hogy megy a szavazás már egy ideje, de nem tölti be? IOS-en vettem ezt észre, kérdeztem olyat aki android rendszerű készüléket használ, neki nem volt ilyen, úgyhogy ha ma is bugos lesz, felrakom androidos cuccra, csak kíváncsi vagyok, hogy mennyire általános jelenség ez.]

Gia 2020.11.18. 20:10:58

Kár,hogy Farm hogy volt nincs.. :-(

Penimegamásik 2020.11.18. 20:12:08

@Trasheater: youtube tele van vvzsuzsu balhés veszekedésekkel...

úgymond olvasó mmkk 2020.11.18. 20:14:14

@Gia: sebők vilit addig ütném, amíg szuszog..

Post Modern Prometheus 2020.11.18. 20:14:15

@Fu Szekh Li: ha lehetne ide képet beszúrni, lenne rá pár okádék kommentem, de látszik már megint összefújta szemetet a szél [jelen esetben, álszent boomer lelkületű embereket]... :'DDD

Penimegamásik 2020.11.18. 20:16:11

@Post Modern Prometheus: szerintem még lesz pár ember..de félek, azok is hasonlok lesznek

Penimegamásik 2020.11.18. 20:22:28

@Trasheater: na akkor értheto...nem a joarc hulye, hanem a másik

Fu Szekh Li 2020.11.18. 20:24:51

@Post Modern Prometheus: Most már legalább nem találnak ide.

Pietrosz Abroszbatosz 2020.11.18. 20:32:01

@Penimegamásik: Jó értelemben is lehet hülye valaki?

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 20:35:34

@ppupu: "Ez a kérdés engem is foglalkoztat, egy leszbikus nagyon kéne,"

Kismocskot vissza a vellába! Ő lesz a rangidős lakó.

Gia 2020.11.18. 20:36:30

@úgymond olvasó mmkk: Én is kiütném.Vili egy óriási lúzer.Jól lejáratta magát.

Penimegamásik 2020.11.18. 20:37:21

@Pietrosz Abroszbatosz: persze, vannak a jófej hulyek, akikkel lazulni lehet

úgymond olvasó mmkk 2020.11.18. 20:40:55

@Gia: jól mondta Terecskei Rita: antiférfi.

nicu71 2020.11.18. 20:50:30

Valaki belenézett már a Farm VIP -ba? Bevallom én igen...

2020.11.18. 21:14:49

@nicu71: Csak VV. Nekem más ilyen szennyműsor már sok lenne. Nekem VV-n kívül legutolsó hasonló formátum az Éden Hotel volt. Egyetlen epizódot néztem abból a műsorból "régebben" amikor celebpárok mérkőztek meg. Német Kristóf, Sóher Törpe, Vajna Timike húga és párja stb. De csak 1 epizódig bírtam.

Gia 2020.11.18. 21:15:53

@nicu71: Pont most (pár sorral feljebb) hiányoltuk a Farm hogyvoltot.Veréb Vilit ekéztük volna ezerrel.. :-)

mézescsók 2020.11.18. 21:21:55

@GinaCsöcse: Ez a dubajozó - ez jó! Nem tudom, mennyire vagyunk hülyék, de ezen a helyen nem volt hatalmas rajongó tábora. Ami persze nem jelent semmit.
@Penimegamásik: @Bougie: Kösz. Ki is néz annyinak, de ez gonosz volt részemről.
@Trasheater: Adrit a játék vége felé méltányoltam inkább, volt a játéknak egy időszaka, amikor szinte teljesen eltünt. Néha nagyon nagy arca volt, máskor meg totál normálisan viselkedett.
Legalább is én így emlékezem. Zsunál nagyságrendekkel előrébb állt nálam. Cristofel, Alekosz ismeretségéért nem irigyellek, nagyon nem bírtam őket. Lóri, nem tudom, hogy miben különbözött a "normális" emberektől, nem hagyott nyomokat bennem, rövid ideig volt bent.
Amúgy azt hiszem, hogy a valódi való világban egyik bent lévő sem különbözik a korosztályuk átlagos darabjaitól.

nicu71 2020.11.18. 21:22:55

@Gia: igen utolag olvastam vissza hogy volt pár poszt

Cérnahuszár 2020.11.18. 21:50:21

Mennyire bírnám ha ez a VV másképpen lenne felépítve mint az eddigiek, és kiborulnának a játékosok, mert egy megszokott stratégiát akarnak követni. Szövetségek építése-bolyban eljutni addig amig már csak a boly darabolása marad hátra. Azokban a megoldásokban gondolkodnak amit eddig láttak. Ha ezt nem tudnák megcsinálni.
Ki rakta ide megint ezt a bilit

2020.11.18. 21:54:24

@mézescsók: Alekosz amikor találkoztam vele mindig kimért, visszafogott volt. Semmi extra. Cristofel meg mindent a pénzért csinált. Mindent. A Veronikás dolgot nem nekem tisztem megítélni, ő azt mondta, hogy nem sok igaz abból, ami megjelent a sajtóban. Ő kb ugyanaz a kwtegória, mint Pumped Gabo. Nem rosszindulatú, csak gyarló és lusta. Minimális energiabefektetéssel minél többet elérni mentalitás. Na most szerintem ez az emberek nem kis részére jellemző. A különbség, hogy ők a reflektorfényben vannak, ott csinálják ezeket. Lóri pedig több embertől kéregetett kölcsön pénzt arra hivatkozva, hogy meg van szorulva, közben meg elment nyaralni tudomisénmárhova. Egy borzalmasan nagypofájú , link alak, Egyébként lehet megy a sittre, mert nem töltötte le a rá kiszabott nem kevés közmunkát. +egyébként pár hete halt meg a barátnője valami autóbalesetben, szóval most viszont rájár a rúd, és nem rosszindulatból mondom.

2020.11.18. 21:54:48

@mézescsók: utolsó mondatod nagyon ekg

etikette 2020.11.18. 21:57:35

Sziasztok, hajra vv10 kiraly a musor. Ja nem, ellenkezoleg. De azert nezem. Meg a farmot is. Lecci nezzetek mar meg Aniko insta sztorijat csak nekem tunik terhesnek? Jesztudely.

2020.11.18. 21:59:01

@Cérnahuszár: igen, én rohadtul hiányolom a krestivitást már szériák óta. Mindig ugyanaz. Éhező hét, sorversenyek, iskola hét stb. Bár ez ismét személyes vélemény, de szerintem az új udvar design egy pszichológiailag nem éppen szerencsés dolog. Hónapokig úgy élni, hogy egy négyzetméter zöldet sem lát az ember, miközben össze van zárva hülye idegenekkel vagy idegen hülyékkel engem taccsra tenne. Olyan, mintha a jelenlegi politikai garnitúra természethez való hozzáállását mintáznák(bocs, hogy idehoztam a térkő és betonmániásokat)

2020.11.18. 21:59:35

@etikette: akkor amiatt van felpüffedve az arca? (Tegnap ezt beszéltük páran)

2020.11.18. 22:01:42

Mercédesz nem Merci. Okk

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:02:11

ejnye anikó. ezt a sok nevet marha nehéz lehet megjegyezni... a megnézium itt már kevés lesz

2020.11.18. 22:02:44

Gábor szőrös nyunyókával eltakarta a paraszemeit

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:02:57

apropó, még nem volt pucér zuhanyzás?

tvbuzi 2020.11.18. 22:03:07

VV Anikót nem bírom megkedvelni.

2020.11.18. 22:03:50

@ppupu: De , Gina mezítelen volt, meg Vivi is megmutatta a tőgyét.

tvbuzi 2020.11.18. 22:04:24

@ppupu: csak Gina vetkőzött le. Többiek bikini

Mók_Ica 2020.11.18. 22:04:46

szép jó estét, itt van a ma esti csevegés?
én is hasonlítok Cameron Diaz-ra, csaxólok :) : )

nicu71 2020.11.18. 22:05:25

@ppupu: az a belevaló privilégiuma.

etikette 2020.11.18. 22:05:33

@Trasheater: errol sajnos lemaradtam. Hat inkabb baba mint pia...vagy kitudja...mert amugy eleg vekony alkat

tvbuzi 2020.11.18. 22:05:37

Vivi bedzsengázott vagy mitől ilyen lassú?

2020.11.18. 22:05:41

@tvbuzi: Én már csak az egyébként alapvetően nem rám tartozó, de mégis közszemlére tett és rámömlő magánélete miatt sem. Ez a Weisz Fannival való pasicsere meg már tényleg a non plusz ultrája ennek a belterjes celebfaszpörgettyűnek..

Mók_Ica 2020.11.18. 22:06:07

@etikette: én csak azt figyeltem, hogy nem olyan pálcika, mint szokott lenni .....

tvbuzi 2020.11.18. 22:06:25

@Mók_Ica: konténert hoztál???
:DDD

Mók_Ica 2020.11.18. 22:07:14

amanda, a nagy tapasztalt :) :)

Mók_Ica 2020.11.18. 22:07:59

@tvbuzi: persze :) nem felejtettem el, eddig őrizgettem gondosan :) :)

2020.11.18. 22:08:22

Figyeljetek már, Mó miért mutogat állandóan ánuszt a két kezével?

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:09:27

Bakker ez a lányos szaunázás beleégettem a retinámban, ma este azt mondom az asszonynak, hogy fáj a fejem. Anima/vagy hogy a pöcsbe hívják bájaitól rosszul lettem

Mók_Ica 2020.11.18. 22:11:07

@Cimili2: szia miau :) puszpusz :***

tvbuzi 2020.11.18. 22:11:25

@ppupu: Amanda ahogy bámul a másikra beszélgetés közben az tök pszicho

2020.11.18. 22:12:32

@tvbuzi: Én is azt néztem. Úgy forgatta a szemeit, mintha valami reptilian lenne

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 22:12:38

Amandával milyen lehet egy óránál többet beszélgetni? Ez valami rettenet!

Mók_Ica 2020.11.18. 22:12:45

Mo besz*pta...

Amanda hol vette a mellényét??? kell nekem egy olyan!!!!!!!!!!!!!

etikette 2020.11.18. 22:13:10

@Trasheater: jajj azt en is figyeltem...valaki bemeselte neki hogy az -“hosszu es egeszseges eletet kivanok neked tisztelettel”-t jelent. A valaki azota is ezen rohog hogy ez a csoro benyalta

Mók_Ica 2020.11.18. 22:13:35

@Nátha ellen bálna: mondjuk ez nagyjából mindegyik lakóra igaz....

Mók_Ica 2020.11.18. 22:14:12

@etikette: :))))))))))))))))))))))))))))))))))

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 22:14:39

Most meg már hazudnak is a Merciről, hogy beleírta a levélbe a gonoszt. Egyelőre nem értem, hogy ilyen rövid idő alatt mi baja lett vele a háromnak.

Kosztarika 2020.11.18. 22:17:42

@Mók_Ica: Möóóki! De örülök neked és a konténerednwk. :) :) :)

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:18:07

Ez mekkora szopás, utoljára a gyerek legójára léptem így rá, az egész kerület felébredt az üvöltésemtől

Mók_Ica 2020.11.18. 22:18:09

@Trasheater: éjaszaka vagy hajnalban.... és nem ordíthatsz, mert felébred a gyerek :)))))

etikette 2020.11.18. 22:18:10

@Nátha ellen bálna: ha gonosz lennek azt mondanam hogy feltekenyek mert a merci sovany ok meg hat na husik...ez boven eleg ok valakit kikezdeni a dunditinivagyokesbemeselemmagamnakhogyigyajo vilagban

Mók_Ica 2020.11.18. 22:18:56

@Kosztarika: én is örülök, jó ismét együtt bandázódni :))))

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 22:18:57

Gábor, mint egy birodalmi lépegető!

Cimili2 2020.11.18. 22:19:21

gábor a pille súlyával milyen könnyedén futkorászik.

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 22:20:11

@etikette: Na, pont ez jutott nekem is eszembe!

tvbuzi 2020.11.18. 22:20:18

Digó hajaz Frankensteinre

Mók_Ica 2020.11.18. 22:21:30

@ppupu: és felébredt a gyerek? :))))

most amanda azért sír, mert megnyert egy ilyen foscsi játékot??? óóóóóó.....

2020.11.18. 22:21:58

Amanda úgy éli meg ezt a legónlépkedésr, mint kb amikor megvettem az első lakásomat ...

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:22:31

Szegény Amanda, hogy elérzékenyült. Képzeljétek mi történne vele, ha kettese lenne az ötös lottón!

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 22:22:39

Ez műsírás. Ez az Amanda szerintem mentális gondokkal küzdhet.

2020.11.18. 22:22:57

Bálint a bejátszás alapján jól kijön majd Danival

tvbuzi 2020.11.18. 22:23:14

new body?? felveszem videóra!

Cimili2 2020.11.18. 22:23:21

nna még 1 szakállkóc fog beköltözni. a zagyam eldobom. :(((((((

2020.11.18. 22:23:27

@tvbuzi: most néztem hogy már őszül. Ő papíron hány éves lenne?

Mók_Ica 2020.11.18. 22:23:40

két mercédesz a villában.... juhuhuhuhu :) :) :)
jöhetnek a ferrarik, lambok, bmw-k.... :) :) oszt indulhat a forma1 :DDDD

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:23:44

@Mók_Ica: Megsem rezdült.... a büdös kölke, másnap egésznap legón térdelt :D

2020.11.18. 22:24:31

@Penimegamásik: Jaja, pityergett a szerencsétlen

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:24:35

@Nátha ellen bálna: Amanda nem küzd a mentális gondokkal, neki van olyan

Mók_Ica 2020.11.18. 22:24:53

@Cimili2: ekkora divat az arcszőr.....

Kosztarika 2020.11.18. 22:25:17

@Mók_Ica: Jó hogy ennyien vagyunk mazochisták és nézzük ezt a szennyet. Pár cihológusnak tudnánk munkát adni. ;)

linkek1234 2020.11.18. 22:25:44

Akkor most Dani és Merci1 is biztosan számíthat 2-2 kiválasztójelre?

Mók_Ica 2020.11.18. 22:25:58

@ppupu: mer' ők még bírják, pici és puha a testük :DDDDD

linkek1234 2020.11.18. 22:26:12

@Kosztarika: Pont erre gondoltam mi délután. Mi a fenéért nézem én ezt a fost?

2020.11.18. 22:26:51

@linkek1234: Hát ha van eszük, összebeszélnek és mindketten Danira raknak, Dani meg az összegyűrt taknyoszsebkendő ellen is kiesik.

Mók_Ica 2020.11.18. 22:27:00

@Kosztarika: dehogyis, én ezzel lazítom az agyam a kemény munka után :))) eskü jobb, mintha innék :)))

Penimegamásik 2020.11.18. 22:27:47

@Cimili2: de legalább más típusu szakálla van...ez is vmi

2020.11.18. 22:28:20

@Mók_Ica: Én megittam már 3 sört, így lehet hogy bealszok, mielőtt 23:00 után bejelentkezik Győzi. Remélhetőleg

Cimili2 2020.11.18. 22:28:51

@Mók_Ica: az oké, de mindnek pont ugyanolyan és mindnek sötét. legalább 1 szőke lenne köztük. Ja, és mind aputestű, h még nehezebb legyen megkülönböztetni őket.

2020.11.18. 22:28:59

@Penimegamásik: Aszongya nem bírja a suttyókat

linkek1234 2020.11.18. 22:29:28

@Trasheater: Szerintem nincsen annyi eszük, max. Renátónak. Amandát a női ösztönök nagyon vezérlik, hogy el kell távolítani mindenkit maga körül, akinek nagyobb esélye van az alfahím spermájára, mint neki.

Kosztarika 2020.11.18. 22:30:38

@linkek1234: Én leginkább a HV miatt. Elhatároztam, csak akkor nézem ha.. és hála (vagy átok ;) Dzsudinak, (meg nektek) nézem.

2020.11.18. 22:31:49

“Szia Szia Virág”

linkek1234 2020.11.18. 22:32:01

Most mi miatt nem visítanak? Kifogyott a kerozin?

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:32:10

Néézd már a szöfke beosont a villába mint egy besurranó tolvaj. persze egyből elhangzott az "én tudtam". Hogy ezek miért nem lottóznak?

Kosztarika 2020.11.18. 22:32:26

@Mók_Ica: Csak vigyázz, nehogy a VV 11-ben ápolt legyél! :D

Cimili2 2020.11.18. 22:32:32

persze, majd piros szőnyeget terítenek eléd. :DD

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 22:32:46

Ezúttal ketten közölték üstöllést, hogy ők tudták.

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:32:46

És a csaj márt ment is wc-be. hiszen csak ott lehet ismerkedni

Penimegamásik 2020.11.18. 22:33:58

@Mók_Ica: tényleg az, kb minden férfi arcán 25-35 kozott van..plusz ugye néha a zord tekintet, ahogy a végtelen hómezöt pásztázza a Megyeri lakótelepen

2020.11.18. 22:34:10

Ennek az arcpiercingizének mi értelme vna amúgy? Nem kényelmetlen alváskor, vagy azt kiveszik estére?

tvbuzi 2020.11.18. 22:35:07

Dani megalkotta a leitatom-megrakom taktikát

Mók_Ica 2020.11.18. 22:35:09

@Trasheater: győzihez nem árt némi tudatmódosító :) :) :) egyébként egészségedre :)

@Cimili2: igen, egyéb egyen figurák......nekem eddig jóval gyerekesebbnek tűnnek, mint az eddigi vv lakók....

@linkek1234: ezek szerint mindenkit? :DDDD

2020.11.18. 22:35:13

Ez a csaj 18 éves? Omg

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:35:58

Virág majd figyel, hogy melyik csapathoz tartozzon. Van már csapat?

Penimegamásik 2020.11.18. 22:36:21

@Trasheater: a fájdalomtól, vagy a boldogságtól..

2020.11.18. 22:36:31

@tvbuzi: aszongya hogy ő ihat már alkoholt? Digó erre: Hát amerikában nem ihatna Dani: hát én amerikai stílben nyomom. Ez a csávó rohadt cringe

linkek1234 2020.11.18. 22:36:46

Milyen család az, ahol egy vv-vel lehet "bizonyítani"?

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 22:37:17

- Éhes vagy?

- Is-is amúgy.

linkek1234 2020.11.18. 22:37:29

@ppupu: A három hárpia csapata.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.18. 22:37:40

@Trasheater: nekem volt több mikrodermál piercingem, az arcomon is. nem tudod kivenni, a bőr alá beépített kis talp lyukas, ideális esetben hozzánő a bőröd alsó rétegéhez. abszolút nem zavaró, amikor megszokod, ahogy a fülbevaló se feltétlenül.

linkek1234 2020.11.18. 22:38:27

DAni és Diego. A két értelmiség.

2020.11.18. 22:38:46

@ミラ: Hú.. és azt ha ki akarod szedetni akkor műteni kell vagy mi?

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 22:39:22

Mercédeszen lehet valami, ami természetes?

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:39:36

Gyerekek! Van ekkora implantátum mint New Bodynak???

Mók_Ica 2020.11.18. 22:39:58

@Penimegamásik: jajjjj... ezt elképzeltem és felröhögtem :DDDDD azt pásztázza... a megyeri lakótelepet :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

bakkkkker.... dubajos bige.... új testtel.... kell az ilyen...... mint egy falat kenyér :))))

linkek1234 2020.11.18. 22:39:59

"Énidő" Atyám az égben!

2020.11.18. 22:40:33

Új csaj is dubajizott. Egyébként tipikusan úgy néz ki, mint a csajok akik ikyen striciformák mellett ülnek németből behozott lefingott “német prémiumokban”

tvbuzi 2020.11.18. 22:40:44

@Nátha ellen bálna: ha valamelyik tuskó ráfekszik

Penimegamásik 2020.11.18. 22:40:55

@Trasheater: na akkor pont jó helyre ment, ebben a müsorban nincsenek suttyók, csupa finomlelkü hölgy és úr..

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2020.11.18. 22:41:12

@Trasheater: hát ki lehet szedni egy kis szikével, berakni is macerás. nekem sajnos nem jól bírja a bőröm a piercingeket, most csak kettő van.

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:41:50

@Mók_Ica: és akkor most nem lesz leszbi csaj? kár

Penimegamásik 2020.11.18. 22:41:55

@Trasheater: de a szemöldöke nem nőtt vissza szegénynek, ahogy látom

2020.11.18. 22:41:59

@Penimegamásik: HÁt de komolyan, ekkora suttyót...

Kosztarika 2020.11.18. 22:42:10

Az új csajszit lestrapálták Dubaiban de már túl van a "renováláson". :D

linkek1234 2020.11.18. 22:42:25

Merci2 majd "megvillantja a tudását". Ez valami eufemizmus a csöcsmutogatásra?

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 22:42:58

Ancsa felteszi a finom beugratós kérdéseket a szexipari munkásnak:

Miről írtad a szakdolgozatodat?

Mióta vagy szingli?

2020.11.18. 22:43:14

Dubajos csaj beszél németül és olaszul. Hát végülis tele van Svájc, Ausztria, Német, Olaszország magyar öhm “modellekkel”

Mók_Ica 2020.11.18. 22:43:21

@linkek1234: és ahol a kihívást egy vv szereplés jelenti..... ?????

2020.11.18. 22:43:40

Gina másodunokatesója az új beköltöző

2020.11.18. 22:44:25

Ez a Bálint milyen “másik műsorban” szerepelt?

tvbuzi 2020.11.18. 22:44:36

@Trasheater: lehet, hogy csak a szolgáltatásokat és a tarifákat tudja idegen nyelven

linkek1234 2020.11.18. 22:45:06

@Mók_Ica: Csak mindig megdöbbent, hogy van ilyen.

Mók_Ica 2020.11.18. 22:45:15

@Trasheater: és igeeeeeeeeeeen, ezt de jól írtad :)))))))

@ppupu: még jöhet vagy bent azzá válhat..... :) szeretnél egy olyat látni?

2020.11.18. 22:45:53

@tvbuzi: ja má hallom a kisfilmben. Akkor ő már kipróbált egyed, beépített szarkavaró lesz

linkek1234 2020.11.18. 22:45:58

@ppupu: Úgy látszik, még annyira nem vagyok vele teljesen tisztában.

linkek1234 2020.11.18. 22:46:15

A futárkodás nem lehet életcél, de a vv igen.

linkek1234 2020.11.18. 22:46:48

Nyugi, Bálint, suttyó emberekkel leszel körbevéve.

tvbuzi 2020.11.18. 22:46:50

Beszólt Auréliónak!

Mók_Ica 2020.11.18. 22:47:11

@Trasheater: nagy a család.... még jönnek más családtagok is vajon? :DDD

@linkek1234: igen, milyen lehet az életük???

jájjj..... ez a Bálint tudja, hogy hová jelentkezett???? nekem úgy tűnik nem nézett még vv-t......

tvbuzi 2020.11.18. 22:47:34

Anikót is lökjék be a régi otthonába!

2020.11.18. 22:47:47

@Mók_Ica: beépitett szerintem...

2020.11.18. 22:48:14

@tvbuzi: a vellára vagy a vályogházra gondolsz?

linkek1234 2020.11.18. 22:48:26

Bálint elsőre eltalálta az ajtót.

Mók_Ica 2020.11.18. 22:48:42

@ppupu: akkor írjunk a szerkiknek :DDDDD

@tvbuzi: szép volt, igen :DDDD

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:49:11

@linkek1234: szócikk a magyar-vv szótárból:
megvillantja a tudását - Valamely intim testrészét megmutatja

Cimili2 2020.11.18. 22:49:45

teljes a létszám?

tvbuzi 2020.11.18. 22:49:54

Elég para lehet így bemenni az ajtón, hogy Gina egyből ráüvölt a delikvensre

2020.11.18. 22:50:20

Tudja valaki ez a széria meddig tart?

Mók_Ica 2020.11.18. 22:50:23

ki volt ancsika szátjlisztja??? a blúza és a kabátja ugyanolyan..... sztem nem szép....

Nátha ellen bálna 2020.11.18. 22:50:48

Először azt hittem hátulról, hogy skót szoknyában megy be. :D

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:51:03

Melyik lánynak lesz elösször pasija? Jó kérdés. Ha csak megdugják az is számít?

Cimili2 2020.11.18. 22:51:09

@Mók_Ica: konkrétan borzalmas. :)

linkek1234 2020.11.18. 22:51:59

"Egy úr vagyok. Egy proli úr" Ez azért jó volt.

Spitzbaue® 2020.11.18. 22:52:05

Ez a Merci2 szimpi, nem? Nem olyan agyhalott, mint a többi.
Amanda lába oszlopos. Nagyon. És sok is.
A többieket nem ismerem még, de hát Gina a legalja egyelőre.

Lesz kiválasztás. Ezek szerint nem volt 14 jelentkező, hogy esetleg legyen egy szimpátiaszavazásos csere...

Mók_Ica 2020.11.18. 22:52:32

@Cimili2: sztem is.... de hát mit értek én a divathoz??? :)))

@ppupu: vv-ben mindenképpen :))))

linkek1234 2020.11.18. 22:52:38

@ppupu: Azt jelenti. Ez is villanyelven van.

2020.11.18. 22:52:50

@Niemandhäuser: Mivel a bejátszóban már Daninak csapta a szelet, így van rá esély, hogy az

2020.11.18. 22:53:15

Mármint agyhalott

linkek1234 2020.11.18. 22:53:17

Amanda nagyon el van tájolva, ha magát tartja a legerősebb játékosnak.

2020.11.18. 22:53:53

@linkek1234: egy minimális önkritika és önirónia csak van ezek szerint

mézescsók 2020.11.18. 22:54:47

@Trasheater: Kösz a bemutatót. Kb. a villában is ilyennek látszottak. Alekosz nem udvariatlan volt, hanem idióta. Cristofelen látszott, hogy laza, és nem a legélesebb kés a fiókban. Lóri meg olyan hamar távozott, hogy nem is érdekes.

Más:
- a versenyhez képest aránytalanul nagy a jutalom,
- a Mercédesz, Merci utónevű hölgyeknek ki kéne találni lassan valami megkülönböztető nevet.

2020.11.18. 22:55:02

@linkek1234: Szerintem még nem kehet ezt megítélni ennyi időmután. Majd két hét múlva.

Penimegamásik 2020.11.18. 22:55:09

ez a Mercédesz nem valami vállalkozócsalád kis picsalánykája?

2020.11.18. 22:56:00

@mézescsók: Mercedes A Class, Mercedes C Class

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:56:35

Egyelőre ez nagyon lájtos volt... Még szerencse, hogy közben olvasom magunkat, így nem volt annyira uncsi

2020.11.18. 22:56:51

@Penimegamásik: de, a kalányos bt internesönel “masszőre”

linkek1234 2020.11.18. 22:57:17

@Trasheater: Tényleg nem lehet, de eddig annyit láttam belőle, hogy futkározik körbe-körbe, a fiúknál próbálja bevetni a csáberejét, a lányokkal meg éppen azt a lányt szidja, aki nincsen ott. Nem valami vonzó személyiség, illetve nem hiszem, hogy ezzel ő lesz bent a legnépszerűbb.

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 22:58:32

Majd írjátok meg történt-e valami a belevalóban... sajnos győzőhöz már nincs türelmem

Cimili2 2020.11.18. 22:58:57

@ppupu: a beköltözők mindig ilyenek. :)

2020.11.18. 22:59:34

@mézescsók: figyelj azért régebben többet kaptak. Alekosz Corvin sétány lakás(ami most 40+ milliót ér )+12 milla +chevy cruze( +1 műsort is kapott) most a nyertes 36 millióból egy békásmegyeri panelt vesz, berendezi, meg vesz egy használt opelt és ennyi

Spitzbaue® 2020.11.18. 22:59:55

@Trasheater: Eddig nem mertem írni, de nekem a Dani is szimpi. Vannak ilyen emberek, akik direkt bunkó(bb)nak mutatják magukat. Lehet, hogy itt nem erről van szó, ha igen, akkor lehet, hogy itt nem fizetődik ki, de hosszú távon szépen lehet az ilyen viselkedéssel aratni, mert a legkisebb enyhülést is örömmel fogadják a többiek. Én már csináltam ilyet régebben, bejött. Bár akkor mai szemmel még nagyon proli voltam. (Lehet, hogy most is :-D)

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 23:00:24

@Cimili2: Látszik, hogy a gyors és nagy mennyiségű média fogyasztás rossz hatással van rám. Egyre türelmetlenebb vaygok

2020.11.18. 23:00:36

@tvbuzi: Először azt akartam írni, de Merci max B Class

2020.11.18. 23:01:11

Na megint a nyomorult van a Belenyalóban, nyomjátok ki a tvt ha kedves az életetek

tvbuzi 2020.11.18. 23:01:14

Baukót ktiltották a tévéből, hogy mindig ez a fostartály vezeti a műsort?

pimasz borz 2020.11.18. 23:01:30

Merci2 arcra csak nekem tiszta Geszler Dorottya? :D

tvbuzi 2020.11.18. 23:02:13

@Trasheater: azt hittem kosárméretről van szó :DDD

Spitzbaue® 2020.11.18. 23:02:18

@ppupu: Tegnap komolyan röhögtem, amikor Hozé Á. halandzsa idegen nyelven beszélt: ismét a totális tehetségtelenség és a nyelvtudás teljes hiánya derült csak ki, de komolyan, annyira szánalmas volt, hogy már szórakoztató.

2020.11.18. 23:02:22

@tvbuzi: a Lifetvn szerepelt a közelmúltban Alekosszal

Mók_Ica 2020.11.18. 23:02:32

győzike elveszítette sportos formáját ....
sárkány éva.... mit a francot keres itt??? majdnem azt hittem, hogy ez a dikk tv.....

2020.11.18. 23:03:11

Már megint a szarásról beszélnek

2020.11.18. 23:03:34

@Mók_Ica: Volt neki sportos forma?

tvbuzi 2020.11.18. 23:03:52

@Trasheater: azt a csatornát még sosem néztem szerencsére

linkek1234 2020.11.18. 23:05:06

@Trasheater: Vivinek ilyen az alteste. A szar nem jön ki, a tampon meg nem megy be.

Spitzbaue® 2020.11.18. 23:05:18

Dani rulez. Jó srác az. Remélem. Vagyis tökmindegy. :-)
Egyébként az egész banda most egy kicsit magasabb színvonalat képvisel, nem?

Mók_Ica 2020.11.18. 23:05:20

@Trasheater: ő úgy gondolta... de le volt fogyva mindenesetre....

Cimili2 2020.11.18. 23:05:23

szerkik, küldjetek már be vivinek hashajtót, mert ez már rohadt uncsi!!!!!!!

2020.11.18. 23:05:51

@tvbuzi: letűnt korok letűnt b kat sztárjai szerepelnek/szerepeltek rajta. Alekosz, Baukó, Hajdu Steve, Fesus Nelly, Birka Krisztián, Demcsák, Kabát, Hajdú Péter, Curtis stb.,

linkek1234 2020.11.18. 23:06:47

Én sem küldtem tovább soha semmilyen kör e-mailt, de nekem nincsenek ilyen problémáim.

2020.11.18. 23:07:13

@Mók_Ica: Tudom. Kokszolt pár hónapig, majd valami zakós testépïtő kategóriát egyedüli indulóként megnyert.

linkek1234 2020.11.18. 23:07:29

@Trasheater: Akkor ő és Vivi meg fogja találni a közös hangot.

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 23:07:56

@linkek1234: Mert Te szerencsés vagy. rajtad nem fog az átok :D

Mók_Ica 2020.11.18. 23:09:07

@Trasheater: kérek olyan cuccot én is :)))) versenyre ígérem nem megyek :))))

linkek1234 2020.11.18. 23:09:15

Gina mintha együtt akarná a "tüzes kis ribanc" és a "Szűz Mária" díjat. És több nőnél is látom ezt.

linkek1234 2020.11.18. 23:10:15

Bármeddig Győző, bármeddig.

Nyuszomuszo83 2020.11.18. 23:11:47

@Mók_Ica: Móki, puszi.
Nem tudok aludni, gondoltam felnézek köszönni.

Mók_Ica 2020.11.18. 23:12:45

@Nyuszomuszo83: szia nyuszi :))) miért nem jöttél hamarabb??

2020.11.18. 23:13:00

Na holnap ugyanitt skacot. Hozé Ármándó mentes álmokat kívánok! Előtte megnézem milyen az, amikor valakimolaszul és cigányul zuhanyzik wtf

Nyuszomuszo83 2020.11.18. 23:13:52

@Mók_Ica: Próbáltam az ember hortyogására elaludni, de nem ment...
De jó hogy itt vagy

Mók_Ica 2020.11.18. 23:14:09

@Trasheater: szép álmokat :))) teCCik az avatar képed :))))

nicu71 2020.11.18. 23:14:50

Gábornak összement a pulovere

2020.11.18. 23:14:52

@Mók_Ica: köszi. Ez még fiatalabb korom egyik előnyösebb képe

Nyuszomuszo83 2020.11.18. 23:15:04

Majd visszaolvasom mit csináltak az ápoltak ma. Legalább alakított vki valami izgit?

Mók_Ica 2020.11.18. 23:16:11

@Nyuszomuszo83: én is örülök a "régi" és új arcoknak :))))

2020.11.18. 23:16:16

“Csao bella szopd le a faszt” By Dani a gyökér

linkek1234 2020.11.18. 23:16:55

Diego simán kitette a bránert.

Nyuszomuszo83 2020.11.18. 23:17:44

@Mók_Ica: Hát még én, de hiányzik Páic Robi, Angora Nyuszi és Királynő is....

Mók_Ica 2020.11.18. 23:18:04

@Trasheater: igen, azt feltűnt hogy nem friss a kép :))))))) ettől még teCCik :))))

@Nyuszomuszo83: még kicsit lassú a tempó.... bemelegítenek.....

Penimegamásik 2020.11.18. 23:18:24

@Trasheater: nekem családilag látszik olyannak...

Mók_Ica 2020.11.18. 23:19:36

@linkek1234: most a csajoknak akartak kedvezni??? eddig mindig csöcsöket és egyéb női alkatrészeket mutogatott győzi a bv-ben....

@Nyuszomuszo83: szépen lassan gyűlünk :)

Nyuszomuszo83 2020.11.18. 23:19:52

@Trasheater: Nekem is tetszik dizájnos darab, szeretem az inoxot...

Mók_Ica 2020.11.18. 23:21:45

én elbújnék, ha a gyerekem be szeretne mennni a vv-be.....

Mók_Ica 2020.11.18. 23:22:28

@ミラ: hát ezt tudták mutatni..... ezzel kell "főzni" :DDDDD

linkek1234 2020.11.18. 23:22:43

@Nyuszomuszo83: Diego és Dani zuhanyoznak, miközben a ciao bellát és valami cigány éneket énekeltek. Dani a szégyenlősebb, alsónadrágban van. Diego simán elővette kamera előtt a bránert. Egyiknek sincsen túl jó teste, én azt hittem, hogy kigyúrtabbak. Győzike verset szaval, de ezt inkább nem részletezem. Übergáz. Győzi Amanda édesanyával beszél. A néninek tetszik Amanda játéka, szerinte már elkezdte a lánya a taktikát. Büszke rá, mert nem tett semmi olyat, amiért szégyenkeznie kell. Szerinte, ha így folytatja, akkor sokáig bent tud maradni - mondja az anyai elfogultság. Szerinte nem kétszínű a lánya, ő így ismerkedik. Anyukának az volt az egyik kikötése, hogy csak akkor dugjon, ha nagyon akar, és csak takaró alatt. Renátó nagyon szimpatikus anyukának, vőjelöltnek is elfogadná.

Mók_Ica 2020.11.18. 23:23:12

tsók nektek, aludjatok jól, álmodjatok győzi menteset :)))))

Nyuszomuszo83 2020.11.18. 23:23:55

@Mók_Ica: ettől neked nem kell félni, nevelés kérdése is

Nyuszomuszo83 2020.11.18. 23:24:25

@Mók_Ica: jó éjt szép álmokat! ☺️

linkek1234 2020.11.18. 23:24:49

@nicu71: Pedig összemérhetnék. Náluk szerintem így dől el, hogy ki az alfa, aki eregetheti a spermáit.

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 23:25:49

@linkek1234: 20 perc 9 sorban. Képzeljétek el, hogy ezért a 20 percért valakinek fizettek. :D

linkek1234 2020.11.18. 23:26:07

@Mók_Ica: Nekem az a fura, hogy minden vv szülő úgy nyilatkozik, hogy ő milyen büszke a gyerekére. Én ha a gyerekem bemenne a vv-be és ott úgy viselkedne, ahogy egy átlag vv szereplő viselkedik, akkor én otthon örlődnék, hogy mit rontottam el a nevelésben.

Nyuszomuszo83 2020.11.18. 23:27:12

@linkek1234: köszönöm a spoilerezést. Így jobb már. Győző... Pfff nem értem mit keres ott sőt egyáltalán tv-ben az a félnótás szerencsecsomag.

ppupu #Fantom for President 2020.11.18. 23:28:04

@linkek1234: Azt mégsem mondhatja, hogy agyonveri mikor kijön a villából

Nyuszomuszo83 2020.11.18. 23:31:50

Örülök mindenkinek, azt hiszem elszivom még a jó éjt cigim és megpróbálom az álom manót hívni vagy fejbe verem magam a kalapácsommal. (fűrészem, csavar behajtóm, és egy csomó vackom van, nem csak Mercike ismer egy két szerszámot - khm.) Jó éjt nektek!

Post Modern Prometheus 2020.11.19. 01:14:52

Nekem ez az új srác, Bálint [?] egyelőre szimpi, aztán majd kiderül, így nettó 2 percből nehéz megítélni, de a hangmester urak és hölgyek monnyanak le, mert ahogy bement a jóember, olyan hangzavar kerekedett, menten a 7-es buszon éreztem magam csúcsidőben...

És amúgy igen, ahogy írtátok feljebb ti is, az, hogy így rászálltak vagy kóstolgatják inkább, a csajok Merci1-et, én - sajnálatból talán, de megkedveltem szerencsétlent. 3 perce nincsenek még bent és már megy a kutyázás, aztán a csaj még semmit nem tett. De az is lehet, hogy az zavarja őket, hogy amúgy egész jól elvan Mohval, meg Renátóval [mindig Rolit akarok mondani/írni, ahogy Digó is következetesen Diego nálam :D] is jól elszórakozik. Legalábbis a mai feladatban a párválasztásnál Moh is örült, hogy Merci1 választotta, meg az előzőben az óvszer fejen való felfújásában is benne volt, és lehet nem tetszik ez a szentháromságnak, hogy míg pl Gina félpucéran sem kellett egyiknek sem, addig Merci1-el meg látványosan elvannak. Úgyhogy csajok közül mostantól hajrá Merci1 a srácoknál meg még elválik, van 1-2 jelölt, ma pl pszichoGábor se volt olyan para, mint eddig...

nicu71 2020.11.19. 01:56:58

@Post Modern Prometheus: én pszichogábort egyre jobban csípom

Post Modern Prometheus 2020.11.19. 01:58:52

@nicu71: Igen az amúgy végre egy tök átlagos, emberi reakció volt, az nekem is tetszett :D
Meg amit Diego [most már így marad xdd] és Moh műveltek miközben a többiek a legokat pakolták össze :D :D nem is értem ezek miért csak a BV-ben vannak, mikor tök jó jelenetek és a mai rész amúgy a verseny részt leszámítva elég lapos volt, itt meg legalább marhultak kicsit és jó is volt nézni

mézescsók 2020.11.19. 02:19:36

@Trasheater: Na, jó, de melyik melyik?
@tvbuzi: Baukó?!?!?! Eszükbe ne jusson! Alávalóbb, mint Gyözö, pedig nem könnyű alulmúlni.
Egyébként az első Belevalóban mondta, hogy lesz váltótársa, de egyelőre nem árulja el, ki az.
@linkek1234: És látod így keletkeznek a címlapos bulvárhírek,. hogy szerelmi szálak szövődnek a VV-ben és Amanda anyukája már a vejét látja Renátóban, stb., pedig csak annyi történt, hogy Gáspár rákérdezett, a kedves mamának ki szimpatikus a játékosok között és elhangzott Renátó neve is. Ggőző rákérdezett, hogy vejének is elfogadná-e, mire először néma csönd, majd krákogás, aztán ismét feltette neki a kérdést, mire kinyögte, hogy hát, igen.Igazából anyuka köpni nyelni nem tudott a kérdésre, aztán rálehelt egy halvány igent. Bár így jár az, aki szóba áll velük.
@Post Modern Prometheus: yÉn is úgy látom, hogy Renató valamiképpen szimpatizál 1.Mercivel, de nem férfiként, inkább idősebb, tapasztaltabb pasiként gyámolítja.
Amikor Gina, Vivi, 2.Merci és Renató - mellettük oldalt ült 1.Merci - arról értekeztek, hogy kik bírják tovább szex nélkül, a férfiak-e vagy a nők, akkor a csajok rákérdeztek, hogy kinek mennyi volt a leghosszabb idő, amíg nem szexelt. 1Merci a kérdésre azt mondta, hogy 17 évig, ami persze a három grácia nemtetszését váltotta ki. Unszolták, hogy de mégis..., nem mondott semmit, hanem Renató mellé állt. Míg a csajok tovább rágták a témát, tisztán hallható volt Renató hangja, ahogy mondta neki, hogy ne izguljon, nem felelhet meg mindenkinek.
És még mindig nem értem, miért olyan nagy baj az, ha valaki 19 évesen nem többszázas trófeával dicsekszik.
Az ellenszenv - gráciák - oka lehet az is, hogy valamilyen módon több lány is (Amanda, Gina, Vivi mindenképpen) szivesen lenne Renató párja , de a pasas inkább hárítani látszik a megtiszteltetést és törődik a lánnyal.

Post Modern Prometheus 2020.11.19. 02:35:15

@mézescsók: Igen, én sem szerelmi szálat látok Merci1 és Renátó között, hanem sokkal inkább haverságot, vagy valami testvér figurát, elvileg Merci1nek amúgy is van két bátyja talán, de 2 fiú tesóról mintha tett volna említést, úgyhogy ilyen tekintetben szerintem ez nem is meglepő, hogy jól kijön a nála idősebb [szinte mindegyik :D] srácokkal haveri szinten.
Azt én is hallottam, és szerintem ahogy benyögte alig hallhatóan azt a 17 évet, az aranyos volt, nekem tetszett :D
Remélem bírni fogja, hogy egyre jobban rá fognak szállni a [féltékeny]csajok, és nem töri majd meg őt, mert ha bírja akkor szerintem sokáig el fog tudni menni, és nem lehet majd azt mondani "srác hátán" meg "bevédték", hanem ónerőből, persze ettől még lehet szövetkezni meg tattikázni, de örülnék ha nem törne meg.

mézescsók 2020.11.19. 03:41:53

@Post Modern Prometheus: haverság, tesóság, igen, ilyesmire gondoltam én is.
A bemutatkozó filmjében tényleg, mintha szerepelt volna, hogy inkább fiú barátai voltak és fiútestvérei vannak. Az a 17 év poén volt és nagyon helyénvaló. Szerintem mindig azt fogják hajtogatni, hogy a srácok hátán jut előre.
Azért gondolom nemcsak ő lesz a célpont. Több nő van bent, akikből szintén lehet potanciális ellenfél bárki a gráciáknak. Aztán az sem tudható, kiből mit hoz ki a játék.

hereverő heverő 2020.11.19. 07:29:08

@,,: Szia szörnycsi :)))

Lóreggelt mindenkinek, mókinak külön is mint új belelépő :) Még jó, hogy itt hagytad a konténert, megyek visszanézni

Nátha ellen bálna 2020.11.19. 07:54:06

Lehet, hogy mégis néznem kellene a BeleValót a jelenetek miatt?

Egyelőre nem tudtam rávenni magam. Bár nem is próbáltam. :) Tegnap hang nélkül ott volt a tévé egy percig, láttam a Gáspár Győzőt, aztán kikapcsoltam, mentem aludni. Hang nélkül is gáz volt. Nem tudom, valahogy az egész figura nonstop szekunder szégyent vált ki, egyszerűen kellemetlen nézni.

mocskosmacska 2020.11.19. 08:24:34

@Post Modern Prometheus: Merci1-el én is úgy vagyok, mint te. A három hárpia fúrása miatt megkedveltem, egyébként semleges lenne.

mocskosmacska 2020.11.19. 08:26:35

@mézescsók: Igen, így keletkeznek. Írsz nekem egy ajánlást, amikor jelentkezem a Blikkhez?

hereverő heverő 2020.11.19. 08:36:22

Észrevételeim a tegnapi adáshoz:

- Amanda fur-fan-gos? WTF??? És végre először használták a szaunát rendesen (értsd: nem baszobának)
- Dani egy értelmes mondatot nem tud kinyögni. Fru szép lány és nem az esete de szép lány és hát szép lány, igen. Mert amúgy szép lány. No és ki a legjobb pasi a villában? Echte faszfej.
- Merci elég jól megérti már magát Múval, ahoz képest meg pláne ahogy menekült előle kezdetben. Érdekes, nem csak én vettem észre Mú állandó pöcsvakarászását, de szerencsére hamar kiestek.
- a Legos feladat óriási baromság volt, mi értelme fájdalmat okozni a másiknak? Faszkorbács a szerkiknek.
- Műmell Merci új testére senki nem kiváncsi, de neki legyen mondva. Ő is fogyni ment be a villába? Bálint pedig egyáltalán nem suttyó emberekkel lesz körülvéve, áááá dehogy. Danival és Diegóval pont jól meg fogják érteni egymást, és a Gina kezéből fog enni.

hereverő heverő 2020.11.19. 09:04:21

@úgymond olvasó mmkk: egy olyan róka, amelyik a járdán emésztődik tovább.
Anikó szerint furfangos, szerintem inkább kétségbeesve próbál mindenkiről mindent megtudni.

pimasz borz 2020.11.19. 09:11:10

@hereverő heverő: Merszi2 fogyni?? Most szivatta le a zsírját az alkalomra..newbody-t még nem látta senki,most debütál Dubááj után. :D :D

úgymond olvasó mmkk 2020.11.19. 09:13:05

@hereverő heverő: furfangos, mint a peleskei bakter :))))))))))

pimasz borz 2020.11.19. 09:19:56

Gina alapjáraton ilyen vagy kap valamit,amitől ennyire kifordul magából?Kajak ijesztő,ahogy rátámad ordítva,visítva és körbe nyalja az aktuális beköltözőt.Fordulnék is ki egyből a helyükben..utca ajtó nyílj ki,de iziben!

hereverő heverő 2020.11.19. 09:23:29

@pimasz borz: Gina legszivesebben egyből megszaglászná az új pasik seggét mint a kutyák.

Niké88 2020.11.19. 09:31:13

Merci 1 -nél a riportban miért írnak mindig Vivit?? Így se tudom megjegyezni ki kicsoda :))

Qqts 2020.11.19. 10:01:13

Joooo reggelt,

segitsetek, csak szerintem rovidebbek az ofik, mint amihez szoktunk?
Kicsit rosszul van vagva szerintem az idei evad. Az elozetesben szerepelt olyan jelenet, amit sem az ofibe, sem a belevaloba nem raktak be (pl Diego eteti Rosalindat)
A mondat kozepen miert adjak be a studiot? (A ket kiskepu furdozese utani beszelgetes, Dani okfejtese arrol, hogy milyen 2 modja van a beleponek)

Qqts 2020.11.19. 10:03:28

@hereverő heverő: azzal az orrlikkal meg csak kozel se kell menni, szippant egy nagyot a villa barmely pontjarol es mindent is erez

hereverő heverő 2020.11.19. 10:15:39

@Qqts: rövidebbek, de én így is imádom őket. Dzsudi nagyon kitesz magáért, és egyelőre ő az egyetlen akitől kapunk is valamit.

Qqts 2020.11.19. 10:17:45

@hereverő heverő: felreertettel. Aldassek Dzsudibi neve, hogy torodik velunk. Remelem erkeznek melle valtotarsak :)

A tv-ben leadott ofikre gondoltam :)

hereverő heverő 2020.11.19. 10:21:18

@Qqts: jaaaa, azok. A franc tudja, néha így is elég 3 perc alatt végigpörgetni a tegnap történteket. Őzikét meg csak akkor nézem ha vezetőszáron hozzák.

Post Modern Prometheus 2020.11.19. 10:26:01

@mézescsók: ,,Szerintem mindig azt fogják hajtogatni, hogy a srácok hátán jut előre."
De mi tudni fogjuk, hogy nem így van :D
,,Több nő van bent, akikből szintén lehet potanciális ellenfél bárki a gráciáknak. "
Igen, most a Merci2re biztos rárepülnek, pusztán vizuális okokból.

@mocskosmacska: Igen, amíg nem szálltak ilyen látványosan rá és csak kibeszélték, addig nekem is csak ilyen "szódával elmegy" kategória volt, de így meg tényleg sajnálom csórót, mert ha sokáig vegzálják így nem durván, de állandóan, az azért kint sem könnyű, nem még ott bent.

Gia 2020.11.19. 10:47:07

@hereverő heverő: Hát ezt az őzikék nevében kikérem magamnak. :-D Győzike egy marha,minimum.

hereverő heverő 2020.11.19. 10:50:44

@Post Modern Prometheus: és @mocskosmacska: A 3 grácia pont elfelejti, hogy bizony fel is kell mászni arra a férfihátra, aki majd elcipel a győzelemig. Nekik egyiküknek sem sikerült btw, Mercike pedig 5 nap alatt becsavarta Mút és Renátót is.
Más kérdés, hogy M1 mennyire fogja elviselni, amikor a háta mögött basztatják. Azt már láttuk (volt-e gonosz vagy sem) hogy ki tud állni magáért viszont jó időben hagyja ott a vitákat és nem szívja fel magát. Kérdés az állóképesség, ha a faszkalap Danit rá tudják venni, hogy M1-et csesztesse, az a surmó képes lenne kizavarni a világból is - szerintem.

hereverő heverő 2020.11.19. 10:53:11

@Gia: hááát.. https://i3.cpcache.com/merchandise/37_550x550_Front_Color-NA.jpg?AttributeValue=NA&c=True&region={%22name%22:%22FrontCenter%22,%22width%22:4.5607915,%22height%22:4.115,%22alignment%22:%22MiddleCenter%22,%22orientation%22:0,%22dpi%22:200,%22crop_x%22:84,%22crop_y%22:0,%22crop_h%22:823,%22crop_w%22:828,%22scale%22:0.3811998,%22template%22:{%22id%22:69848479,%22params%22:{}}}

hereverő heverő 2020.11.19. 10:53:55

@hereverő heverő: uugh. Ennek nem igy kellene kineznie, de mukodik. Elnezest.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.19. 11:02:32

@Trasheater:

" Bár ez ismét személyes vélemény, de szerintem az új udvar design egy pszichológiailag nem éppen szerencsés dolog. Hónapokig úgy élni, hogy egy négyzetméter zöldet sem lát az ember, miközben össze van zárva hülye idegenekkel vagy idegen hülyékkel engem taccsra tenne. "

Vörös-Fekete összeállítás jót tenne az idegeknek, 1 hónapig bírnák, utána kisétálnának a zárt villaajtón :)

Suttogva üvöltő Puskáspeti kellett ide újfent, mint akit torkonrúgtak :)

Gia 2020.11.19. 12:44:35

@hereverő heverő: Nem tudom megnézni,amit küldtél.

hereverő heverő 2020.11.19. 13:06:25

@Gia: nem tesz semmit, egy ozike akit nem jo megsimogatni.

Gia 2020.11.19. 13:41:17

@kipcsak harcos: Danke süni!
Vagyis őzike. :-)

kipcsak harcos 2020.11.19. 14:00:48

@Gia: nincs mit :)
Csak lerövidítettem hereverő linkjét.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.19. 14:32:44

Sziasztok!

Dzsubi bedobta a törülközőt?
A tegnapi beköltözők annyira nem unszimpatikusak. Nektek?

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.11.19. 14:34:04

Hozzá teszem: Dzsubi! Nélküled kevesebbet ér a napom! Ne add fel!

Gia 2020.11.19. 14:34:50

@Brigante: Nekem is szimpik.Talán vittek be egy kis eszet.. :-)

Gia 2020.11.19. 14:36:57

A héten Puskás Petit kell néznünk,mert az Ancsát műtik. :-(

Nátha ellen bálna 2020.11.19. 14:55:33

Korábban én nem írtam ide, de amióta anno felfedeztem, hogy vannak ezek a napi ismertetők a velláról, nagy kedvvel olvasgattam őket. Tényleg jók, és többet érnek, mint a műsor.

úgymond olvasó mmkk 2020.11.19. 14:58:20

@Gia: legrosszabb rémálmaim egyike PP nézegetése

Cimili2 2020.11.19. 15:00:32

@Brigante: reménykedjünk, h lesz új posztcsi. biztos nem ért még rá, h megírja. m2 nem szimpi, de elképzelhető, h később az lesz. azon mindenesetre jót röhögtem, ha kikerül a vellából, mehet megint leszívatni a háját. :DD a másik beköltöző eddig semleges.

Cimili2 2020.11.19. 15:02:35

@Gia: na pp. a másik bizalmaskodóan suttogó. ancsát télleg műtik?

Gia 2020.11.19. 15:04:31

@Cimili2: Igen,és a rákszűrésre hívja fel a figyelmet,így ilyesmi lehet a bajság.

Gia 2020.11.19. 15:06:13

Kinek is volt ismerős a Gábor?
Az Anikó showban szerepelt.A csaja haragudott rá,mert túl sokat bulizott és őt hanyagolta.Khm...

Nátha ellen bálna 2020.11.19. 15:11:16

@Gia: Hoppá, ridikül! Akkor ez a Dzsehova tanúja valami műmájer. Már eleve ki az, aki bemegy az Anikó sóba? Vagy egyáltalán, mi az az Anikó só?

úgymond olvasó mmkk 2020.11.19. 15:12:08

@Gia: nem az ÉNBP-ben? vagy az egy másik lény a belterjes klubból?

úgymond olvasó mmkk 2020.11.19. 15:17:15

@Nátha ellen bálna: a habsburg belterjesség ehhez képest semmi

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.11.19. 15:19:00

@úgymond olvasó mmkk:

Majd ha PP-t beállítják a szélgép elé, és kiderül tényleg csak ráfésüli a haját a kopasz kobakjára, az lesz a te napod :)

Gia 2020.11.19. 15:19:11

@Nátha ellen bálna:Pár éve kezdte az Anikó.Nem futottál még bele?Intenzíven rongyosra ismétlik az összes adást..

Nátha ellen bálna 2020.11.19. 15:26:15

@Gia: a neve ösmerős volt, rémlett valami, de nem ismerem a munkásságát. Viszont feltételezem, hogy mérföldkövet jelentett a mozgókép történetében.

pimasz borz 2020.11.19. 15:33:49

@Gia: Nekem volt ismerős elsőre,de SOHA nem láttam azt a műsort eskü! :D :D De azért kösziii.
Sokat bulizott..jesszus azt elképzeltem:D
Felolvasta egyszuszra az értelmezőszótárt,vagy mi??

hereverő heverő 2020.11.19. 15:53:13

@pimasz borz: és @Nátha ellen bálna: és @Gia: Van az a pénz, hogy korpásodik a hajam. Bemegy az Aunikó showba, ahol ráosztják, hogy te túlbulizod magad, te meg emiatt csomót kötsz a pöcsére, oké? Bólogatnak aztán felveszik a műsort meg a nagy zsét.

Aztán ezzel bekerülnek a nagy örök körforgásba, elkezdik a tápláléklánc legaljaként (mint kis szar) és lépkednek egyre felljebb. Jön a VV, aztán a Belevaló, aztán Álarcos énekes vagy mi a fene, és a végén (mint nagy szar) elveszi őket Nagyő Anikó és műsort vezethetnek Anettkával.

Post Modern Prometheus 2020.11.19. 16:29:49

@hereverő heverő: Volt is erről egy cikk, hogy nagyjából, hogy is megy, ha amúgy nem lenne egyértelmű [de az]. Annak idején Mónika és Balázs showban is volt unokatesóimnak pár haverja /akkoriban voltak 17-8 évesek/ azt viszont már nem tudom, hogy az ő történeteik mennyire voltak légből kapottak.
index.hu/kultur/media/2018/09/26/balazs_show_sajo_david_rtl_most/

mézescsók 2020.11.19. 17:19:37

@mocskosmacska: Számíthatsz rám. Sőt, hamisítok is párat, ha akarod.
@pimasz borz: Én a raktár felé mennék. Talán nem halnék éhen, amíg Puskás Peti megtalálja a kulcsot. A héten lesz ideje megkeresni. Nevetnék, ha felmutatná az egyik adásban!@úgymond olvasó mmkk:
@Post Modern Prometheus: Azt, hogy a srácok hátán jut előre, bárkire rámondhatják, aki jobb nő náluk (Amandánál, Ginunál, Vivinél), márpedig az összes többi olyan.
Merci1-ből meg lehet, hogy kihoz valami meglepőt az állandó b....gatás.

mézescsók 2020.11.19. 17:22:57

Én szeretem egyedül a Puskás Petit????

Penimegamásik 2020.11.19. 17:43:46

@Nátha ellen bálna: én mondtam, hogy szerintem papundekliböl van a Gábor

Penimegamásik 2020.11.19. 17:45:17

@Gia: a feketeszalag alapján bör

kozi001 2020.11.23. 16:47:00

@mézescsók: Én se. Én speciel rühelltem az alkeszt!

mézescsók 2020.11.23. 20:35:30

@kozi001: Már a játék alatt sem kedveltem, de később aztán végképp nem. Lehet, hogy sajnálni kéne, hogy tizenvalahány év után még mindig kétségbeesetten kapaszkodik egy celebkarrierbe.
Alapból talán nem volt buta lány, nem tudom, de mennyi mindent kezdhetett volna magával. Ennyi elvesztegetett energia, idő... és akkor úgy emlékszünk rá, hogy a lúzer alkesz. A nyomorult elcseszte az életét rendesen.

kozi001 2020.11.24. 13:03:25

@mézescsók: Alekosz ebből már nem fog ő már ebből kitörni. (Nem tudom, hogy te róla beszélsz-e? vagy Baukóról)
Eleinte még valamennyire kedveltem bevallom, de a játék közepétől kezdve már nagyon nem.
Az a pénz az érdi kocsmárosokhoz vándorolt.

Majka Anikó valamennyire megragadta ezt. Ők nem.
Trash celebre elég telített a piac Magyarországon. És az ő produktumuk eléggé egy nyári volt.
Barinője Baukó Éva már kint van Amerikába.

A vv4 eléggé jó helyzetbe volt, mert előtte 7 év szünet volt. És a korai VV-kbe az Internet még gyerek cipőbe járt.
Így igény volt rá rendesen. A műsorra nagyobb költségvetés ment. Érdekesebb feladatok, programok. Még színészek is bementek.
A mostaniak sztem fillérekből le vannak forgatva. És száműzve vannak a másod csatira. Színészek már nem égetik magukat vele.
Őket anno megrágták és eldobták. Aki ezt felfogta az továbblépett.
Ők nem...

Ez az adás "lelakatolás" is jelzi szerintem, hogy már nincs túl nagy prioritása a csatornánál.

mézescsók 2020.11.24. 16:20:34

@kozi001: Elsősorban Baukóra értettem, de Alekoszra dettó érvényes. Azzal a különbséggel talán, hogy Baukó valamivel értelmesebb volt (azt hiszem, hogy a közgázon végzett el egy - vagy kettő? -évet), de istentelenül összeférhetetlen, fékezhetetlen természettel "megáldva", hatalmas egoval, orbitális méretű önzőséggel, irigységgel, rosszindulattal, és reggelig nem fogynék ki a jelzőkből. Rühelltem Alekoszt és rá nem tudtam jönni máig sem, mi indokolta irdatlan népszerűségét, a szememben ő is egy szerencsétlen lúzer volt hamis önképpel, és ha a csatorna vagy bárki, akár Olivér, az országos cimborája segíteni akart volna neki, akkor nem külön műsort kap, hanem szakorvosi segítséget.. Szánalmas, az is, aki kihasználta Alekosz és Baukó személyiségi problémáját és az ország közhülyéjét csinálta belőle, és a két érintett is, mert annyira azért egyik sem volt fogyatékos, hogy ne foghatta volna fel, mi folyik körülötte és vele.
Nekik nem volt elég a 15 perc hírnév, hát kaptak többet, és mire mentek vele???
Nem tudtam, hogy Baukó az USA-ban van, Na, azok is...nincs elég saját celebszemetük, hogy importálnak is??? Viszont akkor már ne is engedjék haza!!!
Az első Vv-kre halványan emlékszem, de arra igen, hogy sokkal több mindennel foglalkoztatták a játékosokat, érdekesebb feladatok voltak komoly jutalmakkal (pl. az egyik játékban nyertes játékost színházi előadásra vitték ki, utaztak, külföldön kellett megoldaniuk feladatokat, igen, szinészek instrukciói alapján tanultak be jeleneteket, stb.) Nyilván jóval több pénzt áldoztak rá, de megérte, mert megágyazta a nézettséget, a nézőket érdekelte a műsor.
Lehet, nagyot tévedek, de nem vagyok biztos benne, hogy ha nem az rtl2-n menne a műsor, hanem az 1-en, akkor még mindig tarolna a nézettségi statisztikákban. Természetesen óriási felháborodás, kiátkozás, médiabotrány emlegetése és utálkozás mellett lógna a tv előtt a fél ország minden este.
süti beállítások módosítása