Amitől tartottunk, bekövetkezett: a pártállam végül bedarálta az Indexet is, kedvenc blogunk ennek következtében nyilván szintén ki fog múlni. A posztolók leléptek, én is sokáig gondolkoztam, mit tegyek, végül arra jutottam, hogy ezt a sorozatot még végigviszem, aztán valszeg más fórumon folytatom munkásságomat. Addig is nézzük Indy barátunk újabb kalandját!

Amint azt a múltkori posztban jeleztem, ez az epizód nem volt része az eredeti sugárzásnak, sőt pár évvel később forgatták csak le. Így került rá a DVD kiadásra párban az előző, Hemingway-es résszel és emiatt öreg Indys bookend sincs hozzá. Az összekötő átvezetésből megtudjuk, hogy a lábadozó Indyt egy Sofia nevű nővér kíséretében elküldték Velencébe új feladatért. Szent Márk tér, gondolák, romantika stb., nem csoda, ha ilyen hangulatban az első új feladat Indy számára Sofia nővér elcsábítása rögtön érkezés után a helyi kórházban (ospedale), ami természetesen könnyen kivitelezhetőnek bizonyul. A sikeres akciót követően Indy az egyik múzeumban találkozik a helyi titkosügynök parancsnokkal, aki nagyon elégedett Indy eddigi katonai- és kémtevékenységével és megbízza egy új feladattal: Marokkóban kell a németek felforgató tevékenységét megakadályoznia.

Hamarosan tehát eljön a búcsú ideje, a kórház nővérei egy-egy kis kendőbe bugyolált csomagot adnak át Indynek, fogalmam sincs, mi lehet benne, tán hamuban sült pogácsa. Sofia ezt még megtoldja egy forró csókkal és egy "arrivederci, amore mio" köszönéssel. Indy motorcsónakba száll, ami kiviszi a partok előtt horgonyzó hadihajóhoz.

Útközben Indy az egyik matróztól arról érdeklődik, milyen hely Casablanca, de az válasz helyett csak grimaszol egyet. Ettől féltem, morogja Indy, én meg szíves figyelmébe ajánlom a hasonló című kitűnő filmet Humphrey Bogarttal, bár az igaz, hogy Indynek arra még 1942-ig várnia kell. (Hosszú emlékezetű olvasóim amúgy nyilván vágják, hogy Indy gyerekkorában járt már Marokkóban, ahogy azt a Chapter 1 második felében láthattuk.) Casablancában a Francia Idegenlégió helyi parancsnokától hamarosan megkapja az eligazítást: a Fort Thomas erődbe kell mennie a sivatag peremén, ahol valaki hergeli a bennszülött törzseket a franciák ellen és fegyvereket ad nekik. Indynek minél több ilyen fegyvert kell megszereznie, hogy a sorozatszámokból meg lehessen tudni, honnan származnak. Fedőneve Duvall százados lesz, és a küldetés valódi céljáról természetesen senkinek sem beszélhet. Sok szerencsét, rompez!

A kísérő szakasz vezetője a szakállas Hinkel őrmester, maga német?, lepődik meg Indy. Ez az idegenlégió, itt Európa összes nemzetének képviselőjét megtalálja, feleli az. Lóra szállnak és a csapat elindul az erőd felé. Hosszasan lovagolnak a tűző nap alatt, a sivatag dűnéi közé érve Indy észreveszi, hogy elfogyott a vize. Elkéri Hinkel kulacsát, bár a német figyelmezteti, nem a százados úrnak való, ami benne van. Indy jót húz a kulacsból, majd azzal a lendülettel ki is köpi. Ezmijez?, kérdezi elhaló hangon, mert hogy nem szénsavmentes Szentkirályi, az ziher. 50%-os snapsz, uram, vigyorog az őrmester, ennek meg milyen bélrendszere lehet?, hitetlenkedek
én. De nincs sok idő töprengeni, mert a dombok között feltűnik egy csapat berber és tüzet nyit a légiósokra. El Hadzsi emberei, fedezékbe!, adja ki a parancsot Hinkel.

Azonban hiába vágtatnak, az arabok egymás után szedik le a szakasz katonáit, végül egy szakadék elvágja a menekülés további útját, így Indyék kénytelenek megadni magukat. A berberek saját táborukba kísérik a foglyokat, ahol maga a vezér, El Hadzsi hallgatja ki őket. Kávé helyett pár pofonnal kínálja meg Indyt, de keménytökű hősünk nem mond semmit a küldetésről. Lőjétek le őket!, unja meg a hiábavaló vallatást a főnök, Indy viszont kér egy utolsó cigarettát. Előtte még kortyol egy nagyot a kulacsból, és amikor az alvezér odalép
hozzá az égő gyufával, Indy ráköpi a méregerős snapszot, amitől egyből lángrakap a berber ruhája. Ügyes! A tűz átterjed El Hadzsi szerkójára is, ezt kihasználva a légiósok kirohannak a sátorból, lóra kapnak és usgyí! Egy csapat berber utánukvágtat, Hinkel alól kilövik a lovat, de sikerül felmásznia Indy mögé és úgy menekülnek tovább, ahogy az ismert gyerekmondóka mondja: höc, höc, katona, ketten ülünk egy lóra. Rövid menekülés után végül szerencsésen elérik az erődöt.

A tüzes felfordulásban Indynek sikerült El Hadzsi lovára pattannia, és a nyeregtáska tartalmát most átvizsgálják az erődben: tele van a németekkel folytatott levelezéssel. A parancsnok, Serre ezredes gratulál Indynek, de azért annak jobban örült volna, ha barátunk egy szállítmány fegyvert is hozott volna, mert már hónapok óta ostrom alatt áll az erőd, fogytán a muníció. Ki kell deríteni, ki látja el az arab törzseket fegyverrel, mert Serre gyanúja szerint nem a németek. Alig ér fejtegetése végére, amikor odalép hozzá az altiszt, aki addig a táska tartalmát nézte át és átad pár lapot, amiken sorozatszámok szerepelnek. Ezek francia fegyverek!, döbben meg az ezredes, Indy vigye el a papírokat a főhadiszállásra, ahol a nyilvántartásból ki tudják deríteni, honnan tűntek el. Induljon mielőbb, rompez!

Indy szerencsésen visszajut Casablancába, ahol a fejesek kiderítik, hogy a fegyverek a hedroni raktárból származnak, amit az egyik legmegbízhatóbb légiós tiszt, Bonnet ezredes őriz. Innen látják el munícióval Kemal sejket, a franciák szövetségesét. Tehát vagy Bonnet vagy Kemal az áruló, Indynek ezt kell kiderítenie. Szenzitív küldetés, nem mehet csak úgy oda, de milyen szerencse, hogy épp itt van látogatóban Edith Wharton amerikai írónő, aki nemrég kapta meg a Becsületrendet, mert Párizsban kórházat alapított és támogatja a háborús árvákat. Indyt mellérendelik kísérőnek, így már gyanú nélkül felderítheti, mi a helyzet a fegyverek körül. Bon voyage, rompez!

A jó karban lévő 50-es írónőt hősünk könnyű kézcsókkal üdvözli, lássuk be, Indynek ez valamiért jobban megy, mint a potrohos O1G-nek. Edith maga mellé ülteti a nyitott lovaskocsiban, mert nem szeret egyedül utazni, és a két honfitárs egyből élénk beszélgetésbe kezd, sőt az írónő a tegeződést is felajánlja. Mindenféléről beszélgetnek, de a szó hamarosan a szerelem témakörére kanyarodik, mi másra. Indy elmondja, hogy annak idején Nancy miatt lépett be a hadseregbe, közös kalandjukra nyilván mindenki emlékszik a Chapter 6-ból. Aztán
ott volt Vicky (Chapter 7), aki írónak készült és azért nem ment hozzá feleségül, mert féltette a függetlenségét, majd az előző posztban Giuletta, aki meg máshoz ment férjhez. Miért mindig azokba szeretünk bele, akikbe nem kellene?, teszi fel a mindenkit foglalkoztató kérdést Indy. Erre Edithnek sincs válasza, ő is csak annyit tud, hogy a szerelem irányíthatatlan. Varázslatos dolog, és mindig váratlanul érkezik.

A szimpátia szemmel láthatóan kölcsönös köztük, Indy felszabadultan mesél azokról a városokról és történelmi emlékekről, amik mellett elhaladnak, és arról a tervéről is, hogy a háború után archeológus lesz. És nem is akármilyen, mert van benned tűz, helyesel Edith mosolyogva. Az egyik városban megállnak pihenni és miközben a piacon nézelődnek, egy amerikai újságíró, Lowell Thomas lép oda hozzájuk. Örömmel közli, hogy a hatóságoktól engedélyt kapott, hogy tudósítson a híres írónő marokkói útjáról, észre sem fognak venni, úgy meghúzom magam, nyugtatja meg a nem túl lelkesen néző Indyt és Edithet.

Este vacsora közben szóba kerül Ned Lawrence, Indy barátja, akit Lowell igazi hősnek tart, ezért cikket készül írni róla. Nem biztos, hogy Ned ennek örülni fog, figyelmezteti Indy, de a magabiztos újságíró csak elnézően mosolyog. Szóba kerülnek az újságírói módszerek és a témák feldolgozásához használt eszközök, ahol még a hálószobatitkok sem szentek. De hát maga is ezt csinálja!, veti fel Lowell, de Edith lehűti: az ő regényei fikciók, nem valódi emberekről szólnak, így nem is bántanak meg senkit. Lowellen látszik, hogy nem hatja meg Edith véleménye, a legjobb úton halad, hogy kiváló szerzője legyen akár a magyar Riposztnak vagy Origonak is. Az embereknek joguk van tájékozódni, érvel álláspontja mellett, Edith szerint viszont mindenkinek joga van a magánélethez, abban ne vájkáljon senki.

Hedronba érve Bonnet ezredes köszönti Indyéket, majd karját nyújtja Edithnek, így kíséri a vízipipázó Kemal sejkhez. A kölcsönös udvariaskodások és pár közhelyes mondat után után a sejk kijelenti: Ön rendkívül intelligens, noha nő. Köszönöm, ön meg roppant udvarias, noha férfi, válaszolja Edith mosolyogva. Nagy derültséget vált ki ezzel és a sejk meghívja őket vacsorára.

Addig engedélyt kapnak, hogy szétnézzenek a palotában, a fegyverraktárt is meglátogathatják. Ide csak a tiszttársaim és a sejk személyi testőrei léphetnek be, magyarázza Bonnet. Indy aláíratja vele a Casablancából hozott parancsot, még sosem kellett aláírnom, lepődik meg az ezredes. Miután távozik, Indy elgondolkodó arccal nézegeti az aláírást, amit cselesen egy félbehajtott üres papírlap aljára íratott Bonnet-vel. Cseles.

Vacsora közben zenés folklórműsor szórakoztatja a vendégeket, először férfiak járnak valami dervistáncot, de utánuk lányok érkeznek, és az ő táncuk nagyobb érdeklődést vált ki nemcsak a nézők, hanem a hogyvoltíró körében is. A sejk meglepetésére Mrs. Wharton nem botránkozik meg az erotikus mozdulatoktól, sőt Edith kifejti neki, hogy minden helyi tradíciót fontosnak tart és elfogad. Majd arról beszél, hogy az ő kultúrkörükben gyakran előfordul, hogy egy ember olyasvalakit szeret meg, akit az erkölcsi felfogás szerint nem lenne szabad - közben sokat sejtetően Indyre néz. Hoppácska. Hősünk enyhe szédülésre hivatkozva kimenti magát és kimegy levegőzni, de aztán lépteit a fegyverraktár felé irányítja. Az őrök nem akarják beengedni, de Indy megmutatja nekik a Bonnet aláírása fölé hamisított engedélyt, miszerint Duvall százados bármikor beléphet a raktárba.

Odabent alaposan szétnéz és az egyik járólap alatt talál is egy titkos lejárót, ami a palotán kívülre vezet egy kis épületbe. Ahá, tehát itt csempészik ki a fegyvereket, mehetünk vissza a társaságba, gondolja Indy. A vacsora hamarosan véget ér, Indy karját nyújtja Edithnek és Lowell újságíró figyelő tekintetétől kísérve a szobájához kíséri. (Vagy talán beljebb is, de ezt végül nem tudjuk meg.) Másnap reggel Indy kihallgatást kér a sejktől és Bonnet-tól, és bevallja nekik küldetése valódi célját. Azok ketten természetesen nem hiszik el, hogy áruló lehet a hűséges testőrök és a kipróbált légionáriusok között. Ám Indy időközben azt is kiderítette, hogy minden második hétfőn indul karaván Hedronból, és a kövi ilyen nap épp másnap lesz. A titkos alagútban jellegzetes vörös színű homok van, a palota környékén viszont fehér, így az lesz az áruló, akinek a ruháján megtalálják vörös homok nyomát.

Az összes testőr ruhája tiszta, de Indy nem adja fel: vegyék le a csizmájukat is, mert a homok oda is bekerülhetett. És igen, az egyik szakállas máris menekülne, de elkapják, mint Tani bábit és neki is lehúzzák a harisnyáit. Csizmájából vörös homok szóródik ki, megvagy, kutya!! Ám Indy szerint ez legalább kétemberes munka, úgyhogy a katonák közt is kell lennie árulónak. Bonnet az emberei nevében kikéri magának a gyanúsítgatást, de a sejk parancsára mégis levetik a csizmákat. Megfordítják, és mindegyikből fehér homok pereg ki, a katonák tehát ártatlanok, de mi helyzet az ezredes úr csizmájával? Na húzza csak le szépen, parancsnok!, int neki a sejk, Bonnet dühösen engedelmeskedik. Azonban mielőtt Indy közelebbről megvizsgálhatná a csizmát, Bonnet leüti és harisnyában kimenekül. Tani bábi rulez.

Felrohan az egyik toronyba, Indy a nyomában. A falon két kard lóg, ezekkel csapnak össze, mint Jumurdzsák és Bornemissza Gergely. Csapásokat adunk és csapásokat kapunk, ahogy Virág elvtárs is mondta, csak úgy szikráznak a pengék. A nagy küzdelemben kikeverednek a nyitott teraszra, itt végül egy jól irányzott mozdulattal Indynek sikerül lelöknie Bonnet-t a mélybe, és az áruló halálra zúzza magát. Fin de la comédie.

A küzdelem után lírai búcsú Indy és Edith között, egymás kezét fogva üldögélnek egy padon, az asszony arról beszél, milyen nagy ellenség az idő. Meglátogatsz majd a háború után?, kérdezi könnyes szemét törölve, jó lenne, mondja Indy, de ennél pontosabb időpontban nem állapodnak meg. Edith a kocsihoz megy, közben Lowell újságíró is elköszön tőle és megnyugtatja, nem fog írni egy sort sem erről az utazásról. Mielőtt Edith felszállna a kocsiba, Indy odalép hozzá és két puszit ad neki. Edith azonban nem elégszik meg ennyivel, és széles karimájú kalapja takarásában diszkréten lesmárolja sármos hősünket. Au revoir!