Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Az ifjú Indiana Jones kalandjai Chapter 16/2 - Tales of Innocence / Morocco, 1917

2020. november 16. 11:38 - Gabba

Amitől tartottunk, bekövetkezett: a pártállam végül bedarálta az Indexet is, kedvenc blogunk ennek következtében nyilván szintén ki fog múlni. A posztolók leléptek, én is sokáig gondolkoztam, mit tegyek, végül arra jutottam, hogy ezt a sorozatot még végigviszem, aztán valszeg más fórumon folytatom munkásságomat. Addig is nézzük Indy barátunk újabb kalandját!

Amint azt a múltkori posztban jeleztem, ez az epizód nem volt része az eredeti sugárzásnak, sőt pár évvel később forgatták csak le. Így került rá a DVD kiadásra párban az előző, Hemingway-es résszel és emiatt öreg Indys bookend sincs hozzá. Az összekötő átvezetésből megtudjuk, hogy a lábadozó Indyt egy Sofia nevű nővér kíséretében elküldték Velencébe új feladatért. Szent Márk tér, gondolák, romantika stb., nem csoda, ha ilyen hangulatban az első új feladat Indy számára Sofia nővér elcsábítása rögtön érkezés után a helyi kórházban (ospedale), ami természetesen könnyen kivitelezhetőnek bizonyul. A sikeres akciót követően Indy az egyik múzeumban találkozik a helyi titkosügynök parancsnokkal, aki nagyon elégedett Indy eddigi katonai- és kémtevékenységével és megbízza egy új feladattal: Marokkóban kell a németek felforgató tevékenységét megakadályoznia.

indiana16_2_01.JPG

Hamarosan tehát eljön a búcsú ideje, a kórház nővérei egy-egy kis kendőbe bugyolált csomagot adnak át Indynek, fogalmam sincs, mi lehet benne, tán hamuban sült pogácsa. Sofia ezt még megtoldja egy forró csókkal és egy "arrivederci, amore mio" köszönéssel. Indy motorcsónakba száll, ami kiviszi a partok előtt horgonyzó hadihajóhoz.

indiana16_2_01_1.JPG

Útközben Indy az egyik matróztól arról érdeklődik, milyen hely Casablanca, de az válasz helyett csak grimaszol egyet. Ettől féltem, morogja Indy, én meg szíves figyelmébe ajánlom a hasonló című kitűnő filmet Humphrey Bogarttal, bár az igaz, hogy Indynek arra még 1942-ig várnia kell. (Hosszú emlékezetű olvasóim amúgy nyilván vágják, hogy Indy gyerekkorában járt már Marokkóban, ahogy azt a Chapter 1 második felében láthattuk.) Casablancában a Francia Idegenlégió helyi parancsnokától hamarosan megkapja az eligazítást: a Fort Thomas erődbe kell mennie a sivatag peremén, ahol valaki hergeli a bennszülött törzseket a franciák ellen és fegyvereket ad nekik. Indynek minél több ilyen fegyvert kell megszereznie, hogy a sorozatszámokból meg lehessen tudni, honnan származnak. Fedőneve Duvall százados lesz, és a küldetés valódi céljáról természetesen senkinek sem beszélhet. Sok szerencsét, rompez!

indiana16_2_03.JPG

A kísérő szakasz vezetője a szakállas Hinkel őrmester, maga német?, lepődik meg Indy. Ez az idegenlégió, itt Európa összes nemzetének képviselőjét megtalálja, feleli az. Lóra szállnak és a csapat elindul az erőd felé. Hosszasan lovagolnak a tűző nap alatt, a sivatag dűnéi közé érve Indy észreveszi, hogy elfogyott a vize. Elkéri Hinkel kulacsát, bár a német figyelmezteti, nem a százados úrnak való, ami benne van. Indy jót húz a kulacsból, majd azzal a lendülettel ki is köpi. Ezmijez?, kérdezi elhaló hangon, mert hogy nem szénsavmentes Szentkirályi, az ziher. 50%-os snapsz, uram, vigyorog az őrmester, ennek meg milyen bélrendszere lehet?, hitetlenkedek
én. De nincs sok idő töprengeni, mert a dombok között feltűnik egy csapat berber és tüzet nyit a légiósokra. El Hadzsi emberei, fedezékbe!, adja ki a parancsot Hinkel.

indiana16_2_04.JPG

Azonban hiába vágtatnak, az arabok egymás után szedik le a szakasz katonáit, végül egy szakadék elvágja a menekülés további útját, így Indyék kénytelenek megadni magukat. A berberek saját táborukba kísérik a foglyokat, ahol maga a vezér, El Hadzsi hallgatja ki őket. Kávé helyett pár pofonnal kínálja meg Indyt, de keménytökű hősünk nem mond semmit a küldetésről. Lőjétek le őket!, unja meg a hiábavaló vallatást a főnök, Indy viszont kér egy utolsó cigarettát. Előtte még kortyol egy nagyot a kulacsból, és amikor az alvezér odalép
hozzá az égő gyufával, Indy ráköpi a méregerős snapszot, amitől egyből lángrakap a berber ruhája. Ügyes! A tűz átterjed El Hadzsi szerkójára is, ezt kihasználva a légiósok kirohannak a sátorból, lóra kapnak és usgyí! Egy csapat berber utánukvágtat, Hinkel alól kilövik a lovat, de sikerül felmásznia Indy mögé és úgy menekülnek tovább, ahogy az ismert gyerekmondóka mondja: höc, höc, katona, ketten ülünk egy lóra. Rövid menekülés után végül szerencsésen elérik az erődöt.

indiana16_2_05.JPG

A tüzes felfordulásban Indynek sikerült El Hadzsi lovára pattannia, és a nyeregtáska tartalmát most átvizsgálják az erődben: tele van a németekkel folytatott levelezéssel. A parancsnok, Serre ezredes gratulál Indynek, de azért annak jobban örült volna, ha barátunk egy szállítmány fegyvert is hozott volna, mert már hónapok óta ostrom alatt áll az erőd, fogytán a muníció. Ki kell deríteni, ki látja el az arab törzseket fegyverrel, mert Serre gyanúja szerint nem a németek. Alig ér fejtegetése végére, amikor odalép hozzá az altiszt, aki addig a táska tartalmát nézte át és átad pár lapot, amiken sorozatszámok szerepelnek. Ezek francia fegyverek!, döbben meg az ezredes, Indy vigye el a papírokat a főhadiszállásra, ahol a nyilvántartásból ki tudják deríteni, honnan tűntek el. Induljon mielőbb, rompez!

indiana16_2_06.JPG

Indy szerencsésen visszajut Casablancába, ahol a fejesek kiderítik, hogy a fegyverek a hedroni raktárból származnak, amit az egyik legmegbízhatóbb légiós tiszt, Bonnet ezredes őriz. Innen látják el munícióval Kemal sejket, a franciák szövetségesét. Tehát vagy Bonnet vagy Kemal az áruló, Indynek ezt kell kiderítenie. Szenzitív küldetés, nem mehet csak úgy oda, de milyen szerencse, hogy épp itt van látogatóban Edith Wharton amerikai írónő, aki nemrég kapta meg a Becsületrendet, mert Párizsban kórházat alapított és támogatja a háborús árvákat. Indyt mellérendelik kísérőnek, így már gyanú nélkül felderítheti, mi a helyzet a fegyverek körül. Bon voyage, rompez!

indiana16_2_07.JPG

A jó karban lévő 50-es írónőt hősünk könnyű kézcsókkal üdvözli, lássuk be, Indynek ez valamiért jobban megy, mint a potrohos O1G-nek. Edith maga mellé ülteti a nyitott lovaskocsiban, mert nem szeret egyedül utazni, és a két honfitárs egyből élénk beszélgetésbe kezd, sőt az írónő a tegeződést is felajánlja. Mindenféléről beszélgetnek, de a szó hamarosan a szerelem témakörére kanyarodik, mi másra. Indy elmondja, hogy annak idején Nancy miatt lépett be a hadseregbe, közös kalandjukra nyilván mindenki emlékszik a Chapter 6-ból. Aztán
ott volt Vicky (Chapter 7), aki írónak készült és azért nem ment hozzá feleségül, mert féltette a függetlenségét, majd az előző posztban Giuletta, aki meg máshoz ment férjhez. Miért mindig azokba szeretünk bele, akikbe nem kellene?, teszi fel a mindenkit foglalkoztató kérdést Indy. Erre Edithnek sincs válasza, ő is csak annyit tud, hogy a szerelem irányíthatatlan. Varázslatos dolog, és mindig váratlanul érkezik.

indiana16_2_08.JPG

A szimpátia szemmel láthatóan kölcsönös köztük, Indy felszabadultan mesél azokról a városokról és történelmi emlékekről, amik mellett elhaladnak, és arról a tervéről is, hogy a háború után archeológus lesz. És nem is akármilyen, mert van benned tűz, helyesel Edith mosolyogva. Az egyik városban megállnak pihenni és miközben a piacon nézelődnek, egy amerikai újságíró, Lowell Thomas lép oda hozzájuk. Örömmel közli, hogy a hatóságoktól engedélyt kapott, hogy tudósítson a híres írónő marokkói útjáról, észre sem fognak venni, úgy meghúzom magam, nyugtatja meg a nem túl lelkesen néző Indyt és Edithet.

indiana16_2_09.JPG

Este vacsora közben szóba kerül Ned Lawrence, Indy barátja, akit Lowell igazi hősnek tart, ezért cikket készül írni róla. Nem biztos, hogy Ned ennek örülni fog, figyelmezteti Indy, de a magabiztos újságíró csak elnézően mosolyog. Szóba kerülnek az újságírói módszerek és a témák feldolgozásához használt eszközök, ahol még a hálószobatitkok sem szentek. De hát maga is ezt csinálja!, veti fel Lowell, de Edith lehűti: az ő regényei fikciók, nem valódi emberekről szólnak, így nem is bántanak meg senkit. Lowellen látszik, hogy nem hatja meg Edith véleménye, a legjobb úton halad, hogy kiváló szerzője legyen akár a magyar Riposztnak vagy Origonak is. Az embereknek joguk van tájékozódni, érvel álláspontja mellett, Edith szerint viszont mindenkinek joga van a magánélethez, abban ne vájkáljon senki.

indiana16_2_10.JPG

Hedronba érve Bonnet ezredes köszönti Indyéket, majd karját nyújtja Edithnek, így kíséri a vízipipázó Kemal sejkhez. A kölcsönös udvariaskodások és pár közhelyes mondat után után a sejk kijelenti: Ön rendkívül intelligens, noha nő. Köszönöm, ön meg roppant udvarias, noha férfi, válaszolja Edith mosolyogva. Nagy derültséget vált ki ezzel és a sejk meghívja őket vacsorára.

indiana16_2_11.JPG

Addig engedélyt kapnak, hogy szétnézzenek a palotában, a fegyverraktárt is meglátogathatják. Ide csak a tiszttársaim és a sejk személyi testőrei léphetnek be, magyarázza Bonnet. Indy aláíratja vele a Casablancából hozott parancsot, még sosem kellett aláírnom, lepődik meg az ezredes. Miután távozik, Indy elgondolkodó arccal nézegeti az aláírást, amit cselesen egy félbehajtott üres papírlap aljára íratott Bonnet-vel. Cseles.

indiana16_2_12.JPG

Vacsora közben zenés folklórműsor szórakoztatja a vendégeket, először férfiak járnak valami dervistáncot, de utánuk lányok érkeznek, és az ő táncuk nagyobb érdeklődést vált ki nemcsak a nézők, hanem a hogyvoltíró körében is. A sejk meglepetésére Mrs. Wharton nem botránkozik meg az erotikus mozdulatoktól, sőt Edith kifejti neki, hogy minden helyi tradíciót fontosnak tart és elfogad. Majd arról beszél, hogy az ő kultúrkörükben gyakran előfordul, hogy egy ember olyasvalakit szeret meg, akit az erkölcsi felfogás szerint nem lenne szabad - közben sokat sejtetően Indyre néz. Hoppácska. Hősünk enyhe szédülésre hivatkozva kimenti magát és kimegy levegőzni, de aztán lépteit a fegyverraktár felé irányítja. Az őrök nem akarják beengedni, de Indy megmutatja nekik a Bonnet aláírása fölé hamisított engedélyt, miszerint Duvall százados bármikor beléphet a raktárba.

indiana16_2_13.JPG

Odabent alaposan szétnéz és az egyik járólap alatt talál is egy titkos lejárót, ami a palotán kívülre vezet egy kis épületbe. Ahá, tehát itt csempészik ki a fegyvereket, mehetünk vissza a társaságba, gondolja Indy. A vacsora hamarosan véget ér, Indy karját nyújtja Edithnek és Lowell újságíró figyelő tekintetétől kísérve a szobájához kíséri. (Vagy talán beljebb is, de ezt végül nem tudjuk meg.) Másnap reggel Indy kihallgatást kér a sejktől és Bonnet-tól, és bevallja nekik küldetése valódi célját. Azok ketten természetesen nem hiszik el, hogy áruló lehet a hűséges testőrök és a kipróbált légionáriusok között. Ám Indy időközben azt is kiderítette, hogy minden második hétfőn indul karaván Hedronból, és a kövi ilyen nap épp másnap lesz. A titkos alagútban jellegzetes vörös színű homok van, a palota környékén viszont fehér, így az lesz az áruló, akinek a ruháján megtalálják vörös homok nyomát.

indiana16_2_14.JPG

Az összes testőr ruhája tiszta, de Indy nem adja fel: vegyék le a csizmájukat is, mert a homok oda is bekerülhetett. És igen, az egyik szakállas máris menekülne, de elkapják, mint Tani bábit és neki is lehúzzák a harisnyáit. Csizmájából vörös homok szóródik ki, megvagy, kutya!! Ám Indy szerint ez legalább kétemberes munka, úgyhogy a katonák közt is kell lennie árulónak. Bonnet az emberei nevében kikéri magának a gyanúsítgatást, de a sejk parancsára mégis levetik a csizmákat. Megfordítják, és mindegyikből fehér homok pereg ki, a katonák tehát ártatlanok, de mi helyzet az ezredes úr csizmájával? Na húzza csak le szépen, parancsnok!, int neki a sejk, Bonnet dühösen engedelmeskedik. Azonban mielőtt Indy közelebbről megvizsgálhatná a csizmát, Bonnet leüti és harisnyában kimenekül. Tani bábi rulez.

indiana16_2_15.JPG

Felrohan az egyik toronyba, Indy a nyomában. A falon két kard lóg, ezekkel csapnak össze, mint Jumurdzsák és Bornemissza Gergely. Csapásokat adunk és csapásokat kapunk, ahogy Virág elvtárs is mondta, csak úgy szikráznak a pengék. A nagy küzdelemben kikeverednek a nyitott teraszra, itt végül egy jól irányzott mozdulattal Indynek sikerül lelöknie Bonnet-t a mélybe, és az áruló halálra zúzza magát. Fin de la comédie.

indiana16_2_16.JPG

A küzdelem után lírai búcsú Indy és Edith között, egymás kezét fogva üldögélnek egy padon, az asszony arról beszél, milyen nagy ellenség az idő. Meglátogatsz majd a háború után?, kérdezi könnyes szemét törölve, jó lenne, mondja Indy, de ennél pontosabb időpontban nem állapodnak meg. Edith a kocsihoz megy, közben Lowell újságíró is elköszön tőle és megnyugtatja, nem fog írni egy sort sem erről az utazásról. Mielőtt Edith felszállna a kocsiba, Indy odalép hozzá és két puszit ad neki. Edith azonban nem elégszik meg ennyivel, és széles karimájú kalapja takarásában diszkréten lesmárolja sármos hősünket. Au revoir!

indiana16_2_17.JPG

Címkék: Indiana Jones
31 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2020.11.16. 19:01:52

Indy és a JKÖILF :)

annaaa2 2020.11.21. 11:05:25

"más fórumon folytatom munkásságomat"
A helyszínről majd kérünk szépen jelzést, köszönjük.

Gabba 2020.11.25. 16:31:38

@annaaa2: hát, ha ilyen komoly igény van rá, természetesen :))

@Flankerr: ha jól belegondolok, a rövidítés első három betűje már rám is vonatkozhat...
az utolsó három viszont nem :D

W.Jack. 2020.11.27. 17:42:50

@Gabba: Bizony ám, hogy van!

Flankerr 2020.11.29. 23:48:00

@Gabba: naná hogy van igény :)

Gabba 2020.11.30. 16:39:56

@W.Jack.: @Flankerr: komolyan meg vagyok hatva, de egyelőre végére járok Indynek - itt

Gabba 2020.12.01. 17:21:24

Qrvára off, és nem is szoktam ilyet csinálni, de most muszáj valahová leírnom, mert egész délután ezen röhögök: közeleg a Mikulás, Brüsszelben már látták az ereszcsatornán mászkálva, a gyanakvó gyerekek megtévesztése érdekében Szájer Józsefnek volt öltözve. Népnemzeti kereszténydemokrácia rulez!

telex.hu/kulfold/2020/12/01/brusszeli-ugyeszseg-szajer-taskajabol-kerult-elo-a-drog

W.Jack. 2020.12.01. 17:56:06

@Gabba: Én amúgy is az off topic mestere voltam, ezer éve nem jártam erre, no meg ritkán van ok a nevetésre, és ez valóban vicces :D
Meg ha nagyon akarnánk, akkor még azt is belemagyarázhatnánk, hogy nem is off :)

Gabba 2020.12.02. 02:22:44

@W.Jack.: és a krampuszok csenték bele az ekit is a zsákjába : D

W.Jack. 2020.12.02. 06:38:45

@Gabba: Ehhez kétség nem férhet. A jóságos Mikulás meg a gonosz krampuszok tipikus esete :D

Gabba 2020.12.02. 16:29:08

@W.Jack.:

a nagyobbik középső fiam szerint azért van az egész, mert nem lett megállítva Brüsszel :))

"Meg ha nagyon akarnánk, akkor még azt is belemagyarázhatnánk, hogy nem is off :)"

érdekes ötlet, lsz. fejtsd ki, hogy hoznád össze a nagykorú SZ. J. esetét a poszttal? :)

W.Jack. 2020.12.02. 17:52:09

@Gabba: "a nagyobbik középső fiam szerint azért van az egész, mert nem lett megállítva Brüsszel :))" van humora :)

A kifejtés nem tudom kinek lesz nagyobb büntetés :) Nekem, aki éppen ma jelentette ki / be, hogy idén már 10-én megkezdem a remete-decembert, azaz nem írok idén többet semmiről, csak és kizárólag olvasni fogok. Avagy Neked, ha a feladatban a mókafaktort felfedező énem mégis nekilát. :D

Gabba 2020.12.03. 14:16:23

@W.Jack.: vállalom a veszélyt!
volt régen egy nagyon kedvenc olvasóm, talán hokisról vagy súlyemelőről :P elnevezett nick-kel; ha az ő stílusában írod meg a dolgozatot, biztos jó lesz :)

de ha szégyenlős vagy, jöhet privátban is :)

W.Jack. 2020.12.03. 14:37:32

@Gabba: Az olvasód azóta ezer évet öregedett ( bár a gyereke szerint ebből ötvenet simán letagadhat :D), évek óta abból él, hogy ír (ezáltal rengeteget romlott a stílusa), de már magával ragadta a kapott házi feladat varázsa, szóval van okod a rettegésre :)

Gabba 2020.12.03. 17:22:30

@W.Jack.: többet biztos nem öregedett, mint én :))
rettegni nem vagyok hajlandó, inkább izgulok és várom!

W.Jack. 2020.12.03. 19:18:51

@Gabba: Na jó, most már én is izgulok :D

Pácsó Ármándó 2020.12.03. 19:44:55

@annaaa2: Támogatom Anna képviselőasszony indítványát Tisztelt Országgyűlés, szeretnék egy saját külön linket ehhez a más fórumhoz, ha nemzeti-, vallási- és szőrszínügyileg velem kompatibilis.

@Gabba: Köszönöm az újabb hogyvoltot Mester, bevallom le vagyok maradva a Gabba-összessel, (keményfedeles, bőrkötésű, mélynyomásos technikával készült, minden tizedik oldalon rajz!) ezért még nem tudok érdemben és a mexoKott magas színvonalon hozzászólni! Me disculpo!

@Flankerr: Helló!

@W.Jack.: Szia!

És külön üdvözölném Polgár Krisztina nénit!

W.Jack. 2020.12.03. 20:42:01

@Pácsó Ármándó: Örömmel konstatálom, hogy az író / olvasótábor számos tagja rendben van.

Pácsó Ármándó 2020.12.03. 22:18:12

@W.Jack.: Én is örülök, hogy kíváncsiságod az író / olvasótábor számos tagjának hogyléte felől örömre okot adó visszajelzéseket kapott :)

W.Jack. 2020.12.04. 01:13:59

@Gabba: Még soha ilyen korán nem kezdtem meg az olvasós decembert, de legalább szívesen olvastam. Néha annyira berántott a hv, hogy szinte el is felejtettem, hogy éppen összefüggéseket keresek.
De aztán csak rájöttem, hogy Sz. J. vagy a jó humorérzékkel megáldott sors is olvasta az összes Indys posztot, és ezekből gazdálkodott. :D

AZ IFJÚ INDIANA JONES KALANDJAI CHAPTER 1/1 – MY FIRST ADVENTURE / EGYPT, MAY 1908

Itt még csak elrejtve szerepelt többször is az eresz szó, (Leereszkedik a sírba, összeeresztett kommentelők)

AZ IFJÚ INDIANA JONES KALANDJAI CHAPTER 1/2 – MY FIRST ADVENTURE / TANGIER 1908

Már a keresztény szóba bújt el az a fránya „eresz” fehér emberek mégis kapnak pár „keresztény kutyák” beszólást a helyiektől.

„naranccsal gyeplabdáznak”  hmmmm….

AZ IFJÚ INDIANA JONES KALANDJAI CHAPTER 2/2 - PASSION FOR LIFE / PARIS, SEPTEMBER 1908

Innentől már szinte célegyenesben volt a sztori „
„Indy idegesen pislog az órára, már ¾ 9, kéne indulni a találkozóra, de hogyan? Az ablakon át kimászik a tetőre és némi akadályok után sikerül lejutnia az utcára. 

AZ IFJÚ INDIANA JONES KALANDJAI CHAPTER 3/1 – THE PERILS OF CUPID / VIENNA, NOVEMBER 1908

„A rövidre szabott együttlét végén Indy az ablakon át távozik, ahogy azt a témába vágó szakkönyvek előírják.”

AZ IFJÚ INDIANA JONES KALANDJAI CHAPTER 4/1 - TRAVELS WITH FATHER / RUSSIA 1910

„a párnahuzatba összecsomagol pár holmit, kimászik az emeleti ablakon, az esőcsatornán leereszkedik és az éjszaka közepén elindul a nagy orosz pusztába.”

AZ IFJÚ INDIANA JONES KALANDJAI CHAPTER 4/2 - TRAVELS WITH FATHER / GREECE 1910

A pucéran menekülő apa-fia közül az egyiküknél táska is van, bár hiszek benne, hogy nem drogot cipelt benne  „Jones senior nem ilyen kreatív, ő csak táskájával takarja azt a testrészét”

AZ IFJÚ INDIANA JONES KALANDJAI CHAPTER 5/1 - JOURNEY OF RADIANCE / BENARES, JANUARY 1910

„azzal védekezik, hogy amit tett, az csupán kölcsönös ismerkedés volt a helyi kultúrával” Ez mekkora duma lehetne már, és Sz.J. esetén meg sem lepne

„Szerinte szocialista, ateista és (horribile dictu) hisz a szabad szerelemben, hát ez tényleg skandalum”

Tetszőlegesen cseréljük a szocialista, ateista és szabad szavakat, és tökéletesen ülni fog ez a mondat is.

AZ IFJÚ INDIANA JONES KALANDJAI CHAPTER 5/2 - JOURNEY OF RADIANCE / PEKING, MARCH 1910

„így hát utaznak tovább, az egyik vastag faágról tájidegen farok lóg le,”  Na jó, itt már hangosan nevetgéltem a párhuzamon

AZ IFJÚ INDIANA JONES KALANDJAI CHAPTER 6/2 - SPRING BREAK ADVENTURE / MEXICO, MARCH 1916

„a nagy felfedezésről írt duma természetesen csak púder, valójában jó kis csajozós (értsd: prostizós) hétvégéről lenne szó a mexikói határnál levő Columbusban.

Indy és két társa épp hogy csak ki tud menekülni az ablakon át.”

Ugye ilyen az, amikor az ember külhonban ez kis szexuális kicsapongásban bízik.

AZ IFJÚ INDIANA JONES KALANDJAI CHAPTER 9/2 - DEMONS OF DECEPTION / PARIS, OCTOBER 1916

„sőt idegességében még falra is mászik, szó szerint, a lámpakarba kapaszkodva, mint valami kezdő Pókember”

AZ IFJÚ INDIANA JONES KALANDJAI CHAPTER 13/1 - ADVENTURES IN THE SECRET SERVICE / AUSTRIA, MARCH 1917

Egyetlen menekülési lehetőség van, felfelé! Tetőről tetőre ugrálnak, persze úgy, hogy a Stephansdom tornya mindig látszódjon a háttérben. Végül sikerül lejutniuk az utcára és a csatornán át egérutat nyerniük. (ugyan nem eresz, de azért csatorna :D)

AZ IFJÚ INDIANA JONES KALANDJAI CHAPTER 14/2 - ESPIONAGE ESCAPADES / PRAGUE, AUGUST 1917

„Az irat pár ablakkal odébb landol, Indy kimászik utána a párkányra (štúrovo - bocs), három emelet magasságban, ó, te magasságos!

Szerencsére van a közelben egy másik létra, ezzel felrohan a lakásba, hogy az ablakon át kitolva átmásszon a póznára és így kösse be a vezetéket.”

Egyre inkább hiszem, hogy Sz. J. komoly Indy rajongó, és pánikba esve ezekből az emlékekből merített.

Az kis ablakon szökős történet végét pedig a 400. hogyvoltból (amihez külön gratulálok!) hozott mondattal jellemezve tudom elképzelni:

„csak áll ott miafaszvan arccal”

És ha már végigolvastam és felfedeztem, akkor már ezt is ideteszem, mert jó lenne hinni abban, hogy lesz még olyan, hogy nem a bevásárlási pánik miatt történik ez: „Az éj leple alatt a csapat szétnéz, hátha talál pár értékes dolgot, mint például mit?, kérdezi gúnyosan Indy. Például vécépapírt, az mindig jól jön”

Gabba 2020.12.04. 09:06:08

@W.Jack.: hát ez, ez.... egészen elképesztő és komolyan megható, hogy egységükben vizsgáltad végig az eddigi Indys kalandokat Sz. J. ereszes esete tükrében, megérte várni az elaborátumra :))

És ha már ilyen szépen összegyűlt az olvasói köménymag, én is feladom a passzív decemberre vonatkozó tervemet és Mikulás után jövök a kövi poszttal.

Gabba 2020.12.04. 09:13:11

@Pácsó Ármándó: hola amigo!
pótolni, pótolni, aktívan jelen lenni! :)

W.Jack. 2020.12.04. 14:42:42

@Gabba: Bár 2021 nyara is Mikulás után van, de azért én optimistán úgy számolom, hogy akkor már nem is kell sokat aludni a kövi posztig :)

Gabba 2020.12.04. 17:39:55

@W.Jack.: tudom, hogy nem kötözködni akarsz, és igaz, fogalmazni csak pontosan, úgyhogy Mikulás és karácsony között, még idén - így jó? :)

Pácsó Ármándó 2020.12.04. 19:43:53

@Gabba: De esetleg .... ?

Nem, semmi!

Vagyis ... izé.... , talán mégis ... ?

Nem, felejtsd el!

Szóval nem-e lehetne .... ?

Hát ha már elkezdtem: Azt hiszem szükség lenne további pontosításra is! Például, hogy Mikulás és Karácsony között nappal vagy éjjel?? Mert nem mindegy! Hogymostakkor keJJünk fel az éjszaka közepén, mert jönaGabbaposzt vagy ne? Sokan lehetnek itt dolgozók, akik bérből és fizetésből élnek és hát kialvatlanul nyilván nem úgy teljesít az ember... Szerintem ez fontos szempont. Tegye fel a kezét aki szerint szintén!
Nalátod!

W.Jack. 2020.12.04. 21:12:53

@Gabba: Persze. Tényleg nem akartam kötözködni. Különben is: ezer évente járok erre, elég bután venné ki magát, ha én türelmetlenkednék :)
Nekem a "Mikulás és karácsony között" az teljesen jó behatárolása annak az időpontnak, amikor megint lesz mit olvasni. Köszönöm :)

Igyekszem levetkőzni a rossz szokásokat (csak a jelek szerint túl sok van belőlük), így ellenállok a kísértésnek, hogy rákérdezzek, hogy ugye a 2020-as karácsonyra gondoltál? De akkor most szenteste? Vagy karácsony első vagy második napja? És mindannyian ugyanabban az időzónában gondolkodunk?

Flankerr 2020.12.05. 23:15:27

@W.Jack.: Sírva röhögök a kigyűjtéseden, köszönöm :)

W.Jack. 2020.12.06. 15:59:15

@Flankerr: :)
Változatlanul olyan online olvasnivalót gyűjtök decemberre, amitől nem őrülök meg (mármint az olvasnivaló legyen olyan, ami nem borít ki, nem pedig a december). Nagyon régen olvastam általad írt élménybeszámolókat, de nem hiszem, hogy magamtól visszatalálok a hv. poszt alá, ahol anno említetted. Írsz még?

Flankerr 2020.12.06. 23:20:17

@W.Jack.: Ó. megtisztelő a bizalmad és hogy emlékszel az írásaimra :)
Sajnos történelmileg úgy alakult hogy előbb 2013-ban az ihlet csökkent drasztikusan, aztán 2014 őszétől a sorozatokra fordított időm (ami alapvetően jó dolog mert lett munkám és azóta is van). mára lejutottam oda hogy EGY sorozattal vagyok csak update (ez a Manddalorian), minden más régebbi sorozatomból 2-3-6 évad a lemaradásom :(
Úgyhogy az egyetlen mencsváram a Moldova féle időhivatalos megoldás :D

Pácsó Ármándó 2020.12.07. 16:56:55

@Flankerr: A Mandaloriant én is szeretem, bár még csak az első évadot láttam belőle. Fényévekkel jobb, mint a hivatalos SW részek :)

Flankerr 2020.12.08. 23:59:46

@Pácsó Ármándó: akkor tessék belehúzni: a 2. évad még jobb, nagyobb, izgalmasabb, kiterjesztőbb :)
süti beállítások módosítása