Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Odaát 6x03 - A harmadik ember

2020. április 30. 10:00 - Szencsike

A rendőrségen kezdünk, ami ezúttal mint gyilkossági helyszín mutatkozik be. Az öltözőben egy rendőr épp a műszakja előtti tisztálkodást végzi. Megborotválkozott és úgy tűnik megvágta magát, mert néhány helyen vérfoltos az arca. A folt azonban nem tűnik el, sőt egyre nagyobb lesz, egy kisebb bőrdarabkát is leszed az arcáról. Aztán szép lassan az egész teste vérben úszik, ijedten fordul oda a társához, aki megijed a véres kolléga látványától, majd szegény férfi szétrobban és egy jókora véres pacni marad utána. Ilyen nyitány után nézzük meg Deant, visszatért Lisához, egy szép reggel az ifjú pár szeretkezne egyet, ám Dean fura zajokat hall. Ekkor kiderül, hogy mindez csak egy szépen induló erotikus álom, Dean valójában egy félreeső mellékúton csicsikál Babyben és a száguldó autók zaja ébresztette fel. Egy kis nyújtás után útnak indul, talán Sammyhez. Nézzük Sammyt, a hölgyek örömére megcsodálhatjuk JarPad szépre kidolgozott felsőtestét, miközben edz egy kicsit a motelszobában. A fürdőből egy csinos hölgy tipeg kifelé, vad éjszakát töltöttek együtt, folytathatnák ugyanezt a nap további részében is, de Sammy érdekes módon teljesen fapofával küldi el a hölgyet. Aki egyébként egy igazi fizetős lány volt, de annyira bejött neki Sammy, hogyha legközelebb a közelben jár, ingyen is elmegy vele, egy cetlin átadja a telefonszámát. A lány elmegy, Sammy magabiztosan hajítja a kukába a fecnit, és megcsörren a mobilja. Hát ilyen érzéketlennek se láttuk még Sammyt...

1.png

Dean telefonozik, úton van a Campbell főhadiszállásra, ám Sammy jelenleg a pennsylvaniai Easterben van, jöjjön oda, mert talált egy ügyet a munkamániás kisöcsi, Dean siessen. Szegény bátyus csak azon gondolkodik, hogy mióta lett Sammy a főnök? Nézzünk meg ismét egy rendőrt, a gyorshajtókra vadászik, csak valaki leselkedik utána a bokrok mögül. Az innivalójába önt egy kis vodkát, hát őt is lehetne büntetni, de azt majd a rejtélyes leselkedő teszi meg. Valaki felhívja, elég kényes az ügy, mert egy elhunytról beszélgetnek, a rendőr nem akar ezzel foglalkozni, és ne keresse őt többet. Közben a rejtélyes leselkedő lecsapott a rendőrre, a semmiből hirtelen hólyagok jelennek meg rajta, épp csak sikerül bejelentkeznie a központba, ám pillanatok alatt meghal. Sammy már a hullaház előtt várakozik, mikor Dean megérkezik, épp Bennel telefonál, a gyerek rossz fát tett a tűzre és nem akarja elmondani az anyjának, ám Dean szerint ideje felnőni és vállalnia a tetteiért a felelősséget. Sammy rácsodálkozik, hogy a jövő nemzedéket Dean nevelgeti, hát ő se hiszi igazán. Sammy rákérdez Lisára, meglepően higgadtan vette tudomásul, hogy Dean visszatért a bizniszbe, és Sammy szerint is jobb lesz mindkettejüknek így. 

A hullaházban Sammy összefoglalja, hogy egy rendőr gyakorlatilag elfolyósodott, mindene vérré vált. Viszont nem a vérpacnit jöttek megnézni, hanem a gyorshajtókra vadászó, felhólyagosodott rendőrt. A jelentés szerint extrém allergiás reakcióban halt meg, ám Dean boszorkányságra gyanakszik, Sammy szerint nincs ilyen nyom. Az egyetlen szemtanú a vérpacnivá vált rendőr társa, elmennek hozzá, és mindezt egy kis verseny keretében teszik, összemérik Baby és a Charger erejét, hiába, férfiak és a játékaik... A tanút Ednek hívják, az egyenruhájában nyit ajtót és gyanúsan nem akar beszélni a két ügynökkel, becsapja előttük az ajtót. Sammy egyszerűen betöri, Dean nem is számított erre a durvaságra. Az első gyanús dolog a lakásban, hogy az összes fényképen szereplő ember le van kapargatva. Ed a képek mellett a saját fejét is vakargatja és tudja, hogy két kollégája halála nem normális, rá is ilyen csúnya halál vár, Isten elégedett lesz végre. Egy bizonyos Christopher Birch, az arctalan ember bosszúja miatt haltak meg, ugyanis ez a három rendőr rákent egy gyilkosságot. Ed nagyon katatón, az se zavarja, hogy kiborította az italos üveget, az se zavarja, hogy elkezd vérezni a feje, majd pillanatokkal később az asztalra ájul. Sammy megnézi a pulzusát, halott, Dean fura zizegést hall, Sammy leveszi  a halott sapkáját, Ed koponyájából több szöcske mászik elő. 

4.png

A motelban a srácok már tudják, hogy mivel állnak szemben: a vér, a hólyagok és a szöcskék az egyiptomi tíz csapás részei, bár az agyrágó szöcskék egészen új részlet. A három rendőr egy autós üldözéskor ölte meg ezt a Birch-öt, állítólag „ellenállt a letartóztatásnak”. Ezek szerint Isten pikkel a bűnös zsarukra, vagyis ismét a mennyei bandával állnak szemben, hívják fel Castielt, biztos segít. Sammy már többször is próbálkozott, hogy elérje az angyalt, lehetetlen, nem is válaszol. Most Dean is megpróbálja, kéri Istent, hogy rugdossa le Castiel tollas seggét ide hozzájuk és Castielt is kéri, hogy válaszoljon. Sammy elégedett mosollyal figyeli, hogy a kis szemétláda nem válaszol, erre nem ott áll mögötte a ballonkabátos pacák és talán még hallotta is a szemétládázást. Sammy számonkéri őt, hogy többször is próbálkozott és semmi válasz, Deannek elég volt egyszer szólnia és máris itt van. A Destiel rajongók örülhetnek, ugyanis Castiel szerint különleges kapocs van Dean és közte. Dean meglepődik, de ő is rákérdez, hogy Sammy azért mérges, mert bevállalta a Poklot és jó ég tudja hogyan, de visszatért, és Castiel meg cseszik felelni a kérdéseire. Azért, mert nem tud mit válaszolni, hiszen fogalma sincsen, hogy ki és miért hozta vissza Sammyt. Akkor Isten se lehetett, és Castiel szerint senki se tudja, hogy hol van Isten. Sammy tovább bolygatná ezt az amúgy is kényes témát, így Dean gyorsan parancsba adja az angyalnak, ha Sammy keresi, akkor válaszoljon. Castiel nem azért jött, mert Dean hívta, őt is érdekli a tíz csapás ügy, és annyi biztos, hogy nem a mennyeiek keze van a dologban, mert használtak egy mennyei fegyvert, emberi nevén Mózes botját. Mivel „csak” három áldozat van, Castiel szerint nem használták ki a teljes erejét a botnak, így Mózes biztosan nem gyanúsított. Az Apokalipszis előtt is korrupt volt a Mennyország, de a fegyvereket legalább őrizték. Jelenleg azonban teljes a káosz és több fegyvert is elloptak, a botot is, amit mindenképp meg kell találni. A srácoknak segíteniük kell, az előzményeket tekintve a tesók csak horkantanak egyet, Castiel viszont mérges rájuk, talán berozsdált az emberi viselkedése, de ha nem lesz meg a bot, még több áldozat lesz. Legyen, és mivel az angyalok nem gyanúsítottak, muszáj átgondolni az ügyet, a három zsaruban a közös a gyilkossági ügy.

5.png

Christopher Birch édesapja a sajtócikkek szerint vizsgálatot követel, és otthonában az újságokat bújja, hátha talál valamit, míg az életben maradt másik kb. 15 éves fiával, Aaronnal sem foglalkozik. Castiel a férfi nappalijába hozza a tesókat, Birch papa szóhoz se jut a váratlan vendégek láttán. A tesók tudják, hogy mi történt, a három zsaru Christianra kente az ügyet, de most meghaltak. Apuka elégedett is, megérdemelték, de nem ő volt a tettes. Castiel belenézne a férfi fejébe, de ekkor felbukkan Aaron, kezében egy rövid bottal. Castiel bólint, ez Mózesé, csak úgy tűnik, valaki lefűrészelt belőle egy darabot. Castiel elaltatja az apát, majd elveszi a sráctól a botot. Aaron beismeri, hogy ő ölte meg a zsarukat, és egy angyaltól szerezte meg a botot. A bátyja halála után Istenhez imádkozott, hogy büntesse meg a rendőröket, de Isten nem válaszolt neki. Egy angyal viszont igen és neki adta a botot, hogy igazságot szolgáltasson vele. Deannek gyanús, hogy ennyire simán hozzájutott a fegyverhez, Aaron bevallja, hogy megvette. Nincs az a zsebpénz, amiből egy ilyet ki lehet fizetni, és Aaron nem pénzzel fizetett neki, hanem eladta a lelkét. Na, a tesók ilyenről még nem hallottak, Castiel se tud ilyesmiről, hát elaltatja Aaront és visszaviszi a társaságot a motelba.

6.png

Castiel elmagyarázza a tesóknak, hogy azért kellett elhoznia a gyereket, mert ha egy angyal igényt tart egy lélekre, akkor rajtahagy egy jelet. Castiel le tudja ezt olvasni, igaz, nagyon fájdalmas lesz, de így megtudják ki vette meg a lelket. Dean nem kínozna meg egy gyereket, Sammytől várja a támogatást, de részéről mehet a menet. Máskor kézzel-lábbal tiltakozna egy ilyen ellen, de most különösebben nem zavartatja magát. Dean továbbra is tiltakozik, ám ez az egyetlen megoldás, ha Castiel belenyúl a lelkébe, amivel fájdalmat fog Aaronnak okozni, de nem tud mást kitalálni. Castiel belenyúl Aaron mellkasába és eléri a lelkét jelentő fényt, szegény gyerek felordít, Dean odamenne, ám Sammy visszahúzza őt. Szerencsére nem tart sokáig a kín, Castiel megtudta, amit akart, egy rég halottnak hitt harcostársát, Baltazárt kell keresniük. Sajnos a név kimondása után felbukkan egy másik angyal, Rafael küldte kémkedni és most, hogy megvan a név, megölheti Castielt. A balhé vége az lesz, hogy kizuhannak az ablakon, egyenesen Sammy Chargerére. A kém eltűnt, Castiel jól van, Dean meg örül, hogy tönkrement az autó. Castiel visszatér a szobába, a tesók pedig rájöttek, hogy ismét szemben állnak egy régi ismerősükkel, Rafael arkangyallal. A tesók magyarázatot követelnek, Castiel elmeséli, hogy Rafael akarja irányítani a Mennyeket, de Castiel és sokan mások ezt nem akarják, lényegében polgárháború van odafent, és kellenek az ellopott fegyverek a csatához, lehetőleg Team Castielnek. Ha Rafael nyer, újrakezdődik az Apokalipszis. Castiel a tesók cuccai között keresgél, de mirhát nem talál. Eltűnik, a tesóknak éppen csak leesik, hogy ismét eljön az Apokalipszis, mire Castiel visszatér és az asztalon egy rituálét készít elő, énóki jelet rajzol rá. Dean azon csodálkozik, hogy Castiel erről nem beszélt nekik, az angyal szégyellte magát a testvérei miatt, majd gyorsan vesz egy kis vért Deantől. Egy tálba rakja a mirhát, Dean vérét és meglocsolja szentelt vízzel. Elkántálja a varázsige szavait, majd néhány csendes pillanat múlva bejelenti, hogy megtalálta Baltazárt. Dean előbb Aaront vinné haza, Castiel ezt a rendőrökre bízza.

Később megérkeztek egy nagyon puccos villához, Dean egy erődre számított, nem egy ilyen pofás kis helyre. Castiel gond nélkül bejut a házba, sehol senki, az egyik szobából zene szűrődik ki, és ott áll a híres Baltazár. Sebastian Roché alakítja az angyalt és ő az egyik értékelhető mellékszereplő ebben az évadban, aki miatt érdemes maradni, mert jó sok borsot tör a tesók orra alá. A kém is ott fekszik a padlón, Baltazár bevetette rajta a botot, most békák ugrálnak ki a szájából. Baltazár elég lazán veszi a dolgokat, Castiel többet várt volna egy megbecsült harcostól, minthogy közönséges tolvaj legyen belőle. Közönséges az biztos nem, de tolvajnak kiváló, sok mást is lopott odafentről, miután eljátszotta a halálát. Castielt tiszteli, hiszen ő nyitotta fel sokak szemét, hogy szembe ment a nagyokkal és megakadályozta az Apokalipszist, így rá is számíthat. Castielnek a fegyverek kellenek, ám Baltazár nem adja ezeket. Ő élvezi azt, hogy bármit megtehet, úgyhogy ő is új életet kezdett. Castielnek a fegyverek kellenek, hogy végre eldöntsék ezt az átkozott polgárháborút. Baltazár szerint jobban tenné, ha kimaradna belőle és fogna néhány fegyvert, majd eljátszaná a halálát és szabad lenne örökre. Rafaeltől sem fél, igaz, amint megjelennek az égen az első villámok, ami az arkangyal érkezését jelzik, Baltazár lelép, és üzeni Rafaelnek, hogy bekaphatja. 

11.png

Odakint maga Rafael áll, két csatlósával, akiket elküld szaglászni. Szegény feláldozható statiszta angyalok szembekerülnek a tesókkal, akik felrajzolták a falra az angyalűző jelet, a katonák eltűnnek. Castielt is megtámadják, ő nem akar vele harcolni, de a statiszta igen, vele az angyalkard végez. Mindez hiába, Rafael elkapja és elkezdi agyonverni őt. Castiel nem nagyon védekezik, Rafaelnél ott van egy angyalkard, de az utolsó pillanatban felbukkan Baltazár. A kezében ott egy kristály, Rafaelre mutat, aki sóbálvánnyá változik, majd a teste finom porrá hullik. Baltazár röhög, Lót feleségével is ugyanez történt, csak egy kis jód kell és egy ideig nem kell venni otthonra sót. Rafael nem halt meg, de új testet kell keresnie magának, ami Baltazárnak is előnyt jelent. Ám Baltazár előnye a tesókkal szemben elúszott, Dean meggyújtja körülötte a szent olajat és Sammy kész ropogósra sütni a szárnyait. Csak akkor engedik el őt, ha leveszi Aaron lelkéről a jelet. Castiel a tesók mellé áll, így Baltazár kénytelen engedni a gyereket. Elkántálja a megfelelő varázsigét, Aaron szabad. Baltazár jó befektetésnek tekinti a lelkeket, habár ezzel nem nyerte el Dean támogatását. Castiel elengedi a testvérét, ezzel nincsen felé már tartozása. Dean azonban nem verheti le rajta a mérgét, Castiel eltűnik. 

Később, Baby csomagtartójában kell a hely Sammy cuccainak, és ott van egy régi halloween álarc, Ben wendigónak öltözött be. Dean végre kiböki a nagy kérdést, hogy érzi magát Sammy, ugyanis feltűnt neki a viselkedése, például mikor tiltakozni kellett volna. Sammy habog valami választ, hogy kell az infó, ha előre akarnak jutni, ám Dean nem dől be neki, valami nem stimmel vele. Sammy igazat ad neki, az elmúlt évben csak vadászott, talán elvadult ettől. Dean hisz neki, végül is a Pokolban volt, ott sem bánnak kesztyűs kézzel senkivel, talán Sammy se heverte ki. Dehogynem, Dean az, aki nem heverte ki, ami vele történt annak idején, mert Sammy teljesen jól érzi magát. Vagyis Sammy erősebb lenne Deannél, érdekes megállapítás Deantől, ám Sammy szerint egyszerűen csak különbözik a személyiségük. Dean nem felel, de látszik rajta, hogy kételkedik, viszont most már ismét rajta tartja a szemét, hiszen végre együtt vadásznak.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása