Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Odaát 5x19 - Az istenek kalapácsa

2020. április 22. 12:00 - Szencsike

Lassan itt az évadzáró epizód, és ehhez bizonyos dolgokat le kell rendezni az évad egyik szintén  legemlékezetesebb epizódjában. Egy esős estén kezdünk az indianai Muncie városában. A helyi hotel, az Elíziumi Mezők, eléggé lepukkant hely, évek óta senki sem használja, és gyakorlatilag rozsdásra kopott ott minden. Hamarosan egy szó szerinti isteni csoda segítségével a hely újra a régi fényében pompázik, ehhez azonban fel kellett áldozni egy helyi rendőrt is, belőle készül a vacsora. Később a tesók ebbe a szépre varázsolt hotelba menekülnek a szörnyű vihar elől, nekik kifejezetten minőségi javulást jelent a hely a korábbi szakadt szállásaikhoz képest. A becsekkolást egy bizonyos Chad nevű „recepciós” végzi, ő ölte meg a rendőrt is. Chad varázslatos gyorsasággal elintézi a bejelentkezést és ad Deannek egy zsepit is, mert úgy tűnik a kedves vendég megvágta egy kicsit a nyakát. Van svédasztalos étterem is, és itt a legfinomabb a pite, Deant ezzel megnyerte magának.

1.png

Az étteremben igazi terülj-terülj asztalkám várja a vendéget, mindenféle finomság közül lehet válogatni. Dean kiválasztotta a legfinomabb pitét, majd kiválasztotta egy másik asztalnál egyedül koktélozó Végzet Asszonyát. A nő kerek-perec elutasítja Deant, nem egy súlycsoportban játszanak, szegényt így még sose alázhatták meg. Sammy az asztaluknál aggódik, tovább kellene menniük, ám Dean vétóz, a vihar valóban olyan, mint a bibliai özönvíz, de muszáj pihenniük. Meg fogják találni Lucifert, Castielt és Adamet is, de egy kiégett Sammy nem lesz hasznos segítség. Egy pincérnőt követve bemegyünk a konyhára, itt kiderül, hogy a hotel csemegéi közé az emberi hús is beletartozik, egy levágott kar árválkodik a pulton. A srácok elfoglalják a szobájukat, a folyosón egy házaspár már elkezdte a vihogós, csókolózós előjátékot, Deannek ez ingyen mozi. A szobájuk kész csoda, még csokit is kaptak, a pornókínálatban a Casa Eroticát is meg lehet nézni. Sammynek azonban semmi se jó, túl gyanús egy ilyen szép hotel egy ennyire isten háta mögötti helyen. A szomszédban a házaspár szó szerint faldöngető szexbe kezdett, na ez már Deannek is kezd fura lenni, átmennek hozzájuk. A szoba azonban tök üres, egyedül csak a feldúlt ágyat látni és egy elhagyott jegygyűrűt.

A srácok Chadhez fordulnak, a recepciósok gyöngye állítja, hogy kijelentkeztek. Fura, mert eléggé a dolgok közepén tartottak és itt hagyták a gyűrűt is. Chad biztos a dolgában, a gyűrűt elrakja a talált tárgyak közé, ő megtett mindent a vendégekért. A fiúk kénytelenek kézbe venni az ügyet, ez már túl gyanús, Dean körbejárja a helyet, Sammy figyelje Chadet. Chad elhagyja a pultját, Sammy megy utána, de a férfit mintha a föld nyelte volna el, és valami láthatatlan erő megvágta az ő nyakát is. Dean az EMF-mérővel sétálgat, semmi látványos jelzés, az egyik nyitott szobában azonban ott egy elefánt. Mire Dean agya felfogja a látványt, addigra tovább sétált, de visszatér a szobához, ott azonban csak egy fürdés után lévő pocakos pasit lát, aki mérges, mert kukkolja őt. Egy másik szobában a Végzet Asszonya és a pasija romantikáznak, a nőt még az ajándék nyaklánc se nyűgözi le. Hozzájuk jön be Chad, jelenti, hogy megjött az utolsó vendég, tele a kamra, a híres tesókra pedig odafigyelnek. Chad valódi neve Merkúr, mint a római isten Merkúr, ő vette Dean és Sammy vérét, amit a nőnek ad át....

A tesók visszatérnek a hallba, rajtuk kívül már nincs ott senki. A főbejárat zárva, és végre rájönnek, hogy szándékosan terelte őket valaki ebbe a hotelba. A tesók megnézik a konyhát, elsőre semmi gyanús, mint egy átlagos konyha, a tűzön épp a paradicsomleves melegszik, csak betűtészta helyett emberi szemek úszkálnak benne, Pokoli Hotel. Megvan a fagyasztókamra is, ott tartják fogva a vendégeket, de sajnos nem tudják őket kiszabadítani, mert elkapják őket. A tesókat a konferenciaterembe vitték, és ott kiderül, hogy kik a szálloda VIP vendégei, ugyanis panteon találkozó van. Itt van Ganésa, őt látta Dean elefántként. Vagy épp az északi főisten Odin, a Végzet Asszonyáról kiderül, hogy ő Káli, a pusztítás istennője, itt van Szombat báró Haitiről, Káli pasija pedig a szépséges Baldur, szintén északról. Merkúr behozta a vacsorát, egy zöldségágyon tálalt emberi fejet, a tesók pedig a díszvendégek. A megbeszélés elején Baldur köszönti a díszes társaságot és leszögez néhány alapszabályt: nem ölhetik meg egymást és a helyi szüzekhez se nyúlhatnak. A tesók már érzik a hurkot a nyakuk körül, Baldur közben bejelenti az este fő témáját: a judeo-keresztény társaság elhozta az Apokalipszist. Az istenek társasága sem épp a nagy egymás iránti barátságáról híres, de így a végjáték közeledtével muszáj, hogy összefogjanak. Ráadásul itt van a két főszereplő porhüvelye tárgyalási alapnak. Kezdődhet az isteni brainstorming, hogyan segíthetnek magukon. A kínai istenség szerint meg kéne ölni őket, Ganésa szerint minek, úgyis feltámasztják a tesókat. Odin szerint nincs is veszély, az igazi világvége akkor jön el, ha a Világkígyó megjelenik és őt felfalja egy nagy farkas. A kínai szerint ez hülyeség, Odin megsértődik, szóval elkezdődött az isteni szájkarate. A tesók a veszekedést kihasználva csendben meglépnének, ám Káli figyel és megparancsolja, hogy maradniuk kell. A srácok jó kutyához méltóan maradnak, Káli kijelenti a társaságnak, hogy kizárólag a harc az egyetlen fegyverük, az arkangyalok csak ebből értenek. Szegény Merkúr megpróbál neki ellentmondani, hát ezt nem kellett volna, Káli a pillantásával eléri, hogy fulladozzon szerencsétlen. Baldur szól rá, hogy elég lesz, így Merkúr megmarad. És ekkor érkezik az este meglepetésvendége, Gábriel.

A tesók majdnem kimondják a nevét, Gábriel egy kézmozdulattal elnémítja őket, ne leplezzék le őt. A társaság őt Loki néven ismeri, és neki nem küldtek meghívót. Muszáj a szobában lévő elefántról beszélni, Ganésa felháborodva pattan fel, de ez csak egy metafora volt, a Világvége a legfőbb probléma, amit még ők sem tudnak megakadályozni. Gábriel elküldi a tesókat egy csendes szobába, még a hangjukat is visszakapták. Dean életében kevés olyan helyzet lehet, ahol nem találja a szavakat, nos, ez pontosan ilyen helyzet. Sammy a legközelebbre gondol, menjenek tovább, ha azt mondja, tovább kell menniük. Oké, oké, de előbb innen kell kikeveredni, elsőként a vendégeket szabadítsák ki, és akár néhány rohadékot is meg tudnak ölni, ha szerencséjük van. Gábriel tűnik fel mellettük, mikor voltak ők ilyen szerencsések... Dean egy határozott „bekaphatoddal” indít, ezt Gábriel egy másik alkalommal tenné meg, most fontosabb dolguk van. Dean véleménye az, hogy pont ő hozta el őket ide, de nem, Gábriel ezúttal segíteni akar nekik. Ha maradnak, az istenek vagy megölik  vagy odadobják az angyalok elé őket. Az utolsó tánc azonban nem itt lesz és nem ezen a szép estén. Érdekes, pár hónapja egészen másképp vélekedett, mit érdekli őt a Világvége? Az nem érdekli őt, Káli miatt jött ide, volt köztük valami. Érdekes egy pár lehetett, Sammyt az érdekli, hogy van-e esélyük Lucifer ellen? Hát, kösz, már egy évada ugyanezen tanakodtok fiúk, Gábrielnek sincsen válasza erre. Viszont a srácokat nem tudja kivinni, ugyanis Káli fogva tartja őket, ő vette a vérüket. Akkor legalább az embereket vigye ki innen, de Gábriel ebben se partner. Dean megzsarolja őt, hogy elmondják az isteneknek, hogy kicsoda ez a Loki valójában, és ezek után nincs mese, muszáj nekik segítenie.

9.png

Gábriel beveti magát a macájánál, Káli láthatóan még mindig érez valamit az ő Lokija iránt, igaz, Baldurral sokkal kevésbé komplikált a viszonya. A tesók szemtanúi lesznek egy gyilkosságnak, sajnos nem tudják megmenteni szerencsétlen vendéget Odintól és a haverjaitól. Káliéknál a helyzet változatlan, a nő mindenképp harcolna az angyalokkal, „Loki” passzolná ezt, viszont a kémia még mindig működik köztük, jöhet a csók. A tesók eljutottak a konyháig, Sammy a zár feltörésével foglalatoskodik, addig Dean a kínai istennel harcol. Gábriel megpróbálja megszerezni a fiúk vérét tartalmazó fiolákat, ám Káli ennél sokkal okosabb, megvágja a nyakát. Deannél van egy vérbe áztatott karó, amivel megöli a Kínait és muszáj lenne, hogy Gábriel siessen végre. Sajnos Káli tudja, Loki valójában Gábriel. Az izgalmakat egy Ghostfacers reklám szakítja meg, ugyanis  2010. márciusában elkezdték vetíteni a botcsinálta szellemvadászok websorozatát, akik új kollégát és kolleginákat találtak maguk mellé. Ennyi kis kitérő után menjünk vissza a tesókhoz, Gábriel ott ül az istenek előtt és behozták a tesókat is. Káli rákényszeríti Gábrielt, hogy valljon színt, ugyanis Káli  megszerezte tőle az arkangyalkardot, ami amúgy tiszta olyan, mint egy sima angyalkard. Gábriel bevallja, hogy a mennyeiekhez tartozik, de kitart amellett, hogy Lucifer veszélyes. Káli szerint ő egy kém, Gábriel szökevénynek mondja magát és meg akarja menteni Kálit. Ismeri Lucifert, se Káli, se a többiek nem győzhetik őt le. Káli szerint igen, ugyanis ennek az Istennek a nevében állandóan csak háborúznak, de ők már sokkal régebben birtokolják a bolygót. Káli az egyetlen, aki elhozhatja a világvégét, és látszik rajta, hogy fájdalmas döntést hozott: megöli Gábrielt.

10.png

Gábrielnek vége, a társaság feleszmél a döbbenetből, lám itt a megoldás, hogy megöljék Lucifert. Na, Dean feláll és a társaság tagjait leseggfejezi. Ki mondhatja el magáról, hogy így megsértett egy rakás istenséget, ha nem Dean!? Legszívesebben átvágná mindegyik torkát, de nehéz helyzetben vannak, így segít nekik kinyírni Lucifert, hogy utána ismét egymást gyilkolják. Lucifert ide kell hívni és ezt csak Sammyvel együtt tehetik meg. Ehhez azonban engedjék el a főfogásnak szánt szerencsétleneket. Vagy együtt harcolnak meg az Ördöggel vagy bekaphatják, és ez esetben Dean lesz a főfogás. Sammyn látszik, hogy maga se tudja, min döbbent meg jobban, hogy a tesója beszólt nekik vagy alkut kötött velük. Szerencsére az istenek elengedték az embereket, Dean felügyeli, ahogy mindegyik elhajt a Pokol Hotelból. Baby hátsó üléséről kiszól valaki, Gábriel, mégsem halt meg, ezt még Dean se érti, hogy sikerült. Volt annyi esze, hogy ne az igazi kardját adja oda a nőnek, csinált egy hamisat üdítősdobozokból. Megbízza Deant egy feladattal, szerezze vissza Kálitól a vérüket és húzzanak el. Menni fog ez, hiszen az istennőnek bejön Dean. Na persze, inkább Gábriel legyen végre tökös és segítsen elintézni Lucifert. Szépen elvitatkoznak azon, hogy melyikük a nagyobb képmutató, hisz Dean összeállt azokkal, akiket egész életében üldözött, Gábrielt meg talán érdeklik annyira ezek az istenek, vagy csak Káli, hogy segítsen nekik. Viszont Gábriel nem tudja megölni a testvérét, Dean rákérdez, hogy nem tudja vagy nem akarja, mert nagy a különbség a kettő között.

11.png

Sammy épp azt magyarázza Kálinak és Baldurnak, hogy idehívja Lucifert. Le kell ehhez szedni a bordáiról a jeleket, ám Káli simán összetörné Sammyt. Köszi, jön Dean, leállítja a projektet, ugyanis Gábriel él, a kard kamu volt, Káli ne örüljön. Odakint a recepción becsekkol egy újabb vendég, maga Lucifer. A teste még mindig kis foltos, és nagyon sápadt, szegény Nick már az utolsókat rúgja. Merkúr hívta őt, ugyanis a többi Isten tervez ellene valamit. Lucifer elfilozofál, hogy mennyire lenézi a pogány isteneket, állandó veszekedések, egymás elárulása napi programjuk, nem csoda ha az angyalok könnyedén elvették tőlük a világot. Nemcsak az embereknél, de a démonoknál is rosszabbak és így hívatják magukat isteneknek. Lucifer egy apró ujjmozdulattal kitekeri Merkúr nyakát, és elcsodálkozik, hogy még őt gondolják gőgösnek... A konferenciateremben odakintről kiáltásokat hallanak, a folyóson pedig Lucifer szétzúzza az elé kerülő isteneket, többek között Odinnak és Ganésának is annyi. A pusztítást látva Lucifernek ez meg se kottyant. Sammy érzi, hogy Lucifer már itt van, Káli és Baldur azon filóznak, hogy került ide? Ez már mindegy, Lucifer ott áll előttük és Baldur nekimegy Lucifernek. Ez rossz döntésnek bizonyult, Lucifer egyszerűen átszakítja Baldur mellkasát. A tesók arcán látszik, hogy ilyen erőre még ők sem készültek fel. Káli tűzet okád Luciferre, aki a próbálkozást egy mosollyal jutalmazza, de még sem hatott. Káli megütné Lucifert, de ő üti meg a nőt, aki a terem másik felébe repül el.

A tesóknak sikerült biztonságos helyre húzódniuk és végre visszatért Gábriel. Átad nekik egy Casa Erotica DVD-t, védjék meg, indul Luciferhez. Lucifer a földön fekvő Kálit taposná el, Gábriel az utolsó pillanatban löki a falnak a tesóját. Ott van a kezében egy remélhetőleg igazi angyalkard, felsegíti Kálit, és szól a tesóknak, hogy vigyék ki a nőt. Lucifer csodálkozik, hogy segít egy nőnek, fujj, nehogy elkapjon valami kórságot tőle... Gábriel nem fél Lucifernek beolvasni, hogy ő hatalmas seggfej, és csak azért csinálja, mert Apu undok volt vele, hát cserébe tönkreteszi a kedvenc játékait. Lucifer volt az apjuk kedvence, mindegyiküknél jobban szerette őt, de eldobta őt az emberek miatt és most játssza a hisztis gyereket. A tesók kivitték Kálit és elindulnak jó messzire a hoteltől. Lucifer azt hiszi, hogy Gábriel Mihály oldalán áll, de nem, őt is lecseszné, ha itt lenne. Gábriel az emberek oldalán áll, Lucifer szerint az emberek nem többek egy rakás csótánynál. Gábriel is elismeri, hogy nem tökéletesek és gyári hibásak, de a legtöbben igyekeznek jobbak lenni, jó életet élni. Gábriel az embereket választja, és ezzel visszatért a csatába. Luciferen látszik, hogy megrendítették a szavai, de ha kell, elintézi őt is. Gábriel már elhatározta magát, Lucifer háta mögött feltűnik még egy Gábriel és rátámad Luciferre. Lucifer elkapja őt, és a kardot Gábrielbe döfi. Ügyes trükk, de Gábriel minden trükkjét Lucifertől tanulta, és most is ő az okosabb. Gábriel halott, ezúttal tényleg, mégsem hamis a kard, látszik a szárnya a földön, Lucifer pedig ezt talán tényleg nem akarta megtenni.

Lessünk bele a Casa Erotica 13. részébe, egy elfoglalt üzletasszony a Casa Erotica Hotelban piheni ki a munka fáradalmait és szexis alsóneműben lapozgatja a divatmagazint. Megjött a szobapincér, és visszatérünk a való világba, a filmet egy leállósávban a tesók nézik és azon tanakodnak, hogy miért is olyan fontos ez a film az angyalnak. A szobapincér meghozta a magyar kolbászt, a pincér pedig nem más, mint a mi derék Gábrielünk, hát még pornózott is a szentem... Ágyba viszi a hölgyet, a tesók meg azon gondolkodnak, hogy mi a fene ez... A filmes Gábriel ekkor kiszól a tesóknak, hogy tudja, hogy azon gondolkodnak, hogy mi a fene ez. Ha ezt a felvételt nézik, akkor ő meghalt, és Lucifer ellen így semmi esélyük. De van egy másik ötlete, hogy mit tudnak tenni a tesók. A ketrec, amiből kiszabadult, az odalent van, egyszerűen csak el kell fogni Lucifert és vissza kell zsuppolni oda, csak kerüljék el Mihályt és a csapatát. Ha átgondolták ezeket a részletkérdéseket, Gábriel egy újabb titkot mond, amit még Lucifer se tud. A ketrechez a kulcsai a nagyvilágban vannak, 4 kulcs van összesen, ami valójában 4 gyűrű, a Lovasok gyűrűi. Ha ezek megvannak, meglesz a ketrec is. Gábriel nem fogadna a tesókra, de tévedett már máskor is, és igazat ad Deannek, tényleg félt a bátyja elé állni. A hölgy mögötte már nagyon be van gerjedve, és Gábriel most, hogy kiszáll, lefekszik a hölggyel. A tesóknak kell pár pillanat, mire leesik nekik, hogy mit is látnak, gyorsan lecsapják a laptopot, ennyi volt a pornózás. Viszont a Lovasok gyűrűiből kettőt már megszereztek, már csak a Halálé és a Pestisé hiányzik. Nézzük meg ezt a Pestit, valahol egy erdős vidéken autózik, majd megáll egy kis útszéli benzinkútnál. A boltos odabent épp újságot olvas, mikor egy légy rászáll a lapra, rögtön agyonvágná egy légycsapóval. De ekkor bejön egy nagyon beteg férfi, taknya-nyála összefolyik, és csupasz kézzel törli az orrát. Ezek után simán rátüsszent a polcon lévő termékekre, amiket még jól összefogdoz. Még nézni is rossz a jelenetet, annyira undorító. Választ valami szert, és odaviszi a pulthoz, majd egyszerűen a pultosra is rátüsszent és ráköhög. Érdekes, miután kijön a boltból, már semmi baja sincsen, rengeteg léggyel együtt száll be a kocsijába, majd továbbhajt, hogy tovább terjessze a betegségét.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása