Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Odaát 5x16 - A Hold sötét oldala

2020. április 17. 15:00 - Szencsike

Ebben a részben a testvérek ismét meghalnak, és ezúttal egy olyan helyre kerülnek, ahol élő ember még nem járt. Egy szép reggel kezdünk, és a szunyókáló Deannel indítunk, aki félálomban is a fegyverét keresi. Sajnos ezt valaki elvette és egy jókora mordályt fog Deanre. Remek indítás így reggel, a másik ágyon Sammy is puskával szemez. Két maszkos férfi a támadó, Dean a hangjuk alapján felismeri őket, Roy és Walt, két vadászkolléga. Sammyre dühösek, pár vadász pletykált, hogy Sammy indította el az Apokalipszist, és több vadász szívesen megölné őt ugyanezért. Sammy meg tudja magyarázni, de mindegy, mert Walt lelövi Sammyt. Deannel viszont bajban vannak, ugyanis ő ártatlan, de mivel bosszúállótípus, hiszen megölték az imádott kisöcsit, ezért utánuk fog menni. Roy habozik, Dean megfenyegeti őt, hogy nem ússza meg, ha ebből kikeveredik, és lehet ennyi elég is volt Roynak, így pápá Dean...

1.png

Dean az Impalában ébred fel, ahol a Knockin' on Heaven's Door című dal szól halkan. Hideg van, látszik a lehelete, és mikor kiszáll, szembetalálja magát a 13 éves Sammyvel (ismét Colin Ford alakításában), akinél egy egész doboznyi tűzijáték van. Sammy hívja őt, egy közeli tisztáson kilövik őket, Dean megtalálja a zsebében a régi öngyújtóját, évek óta nem látta már. Már azt is tudja, hogy „mikor” vannak, 1996. július 4. A kis Sammy megköszöni neki az élményt, az apjuk sose engedte volna meg, Dean ötlete volt ez annak idején. Dean most ámulva nézi a kisöccsét, a kevés boldog pillanatok egyike lehetett ez az életükben. A tűzijáték hangjai előhozzák Dean emlékeit arról, hogy Roy és Walt megölték őket. Sammy és a vidámság egy pillanat alatt eltűnnek, majd visszasétál az Impalához. A rádió beindul és Castiel aggodalmas hangon Deant szólongatja. Castiel felvilágosítja őt, hogy ez nem álom, és Dean lassan rájön arra a gyilkosság emlékképei alapján, hogy meghalt. Castiel elmondja, hogy most a Mennyországban van, ám Dean azt se érti, hogy került ide?! Viszont ha ő itt van, hol van Sammy?! Castielnek nincs sok ideje, elmagyarázza Deannek, hogyha követi az utat, akkor megtalálja Sammyt. A rádió elhalkul, Dean elindul Babyvel az úton, ami számára úgy néz ki, mint bármelyik másik út.

2.png

Dean megérkezett egy házhoz, ott lesz Sammy. Bent tényleg ott van a tesó csak felnőttként, és egy hálaadásnapi vacsorán vesz részt, egy szimpatikus családdal. A kis barátnője, a 11 év körüli Stephanie családjával ünnepel, a lány apukája az ilyenkor szokásos infókat akarja róla tudni, ha már a lánya állandóan róla beszél. Szegény lány annyira ideges, hogy képes és megfogja Sammy combját. A felnőtt Sammy erre nagyot ugrik, gyanítom a kis hölgy örült, hogy megtapogathatja JarPad izmos combját. A nagy boldogságba belerondít Dean, nyálas. Sammy otthagyja a családot, ahol észre sem veszik, hogy nincs ott, ugyanúgy beszélgetnek nélküle tovább és reagálnak a szavaira. Sammy is megtudja a nagy hírt, Mennyországban vannak, ő se érti, hogy kerülnek ide. Sőt, azt érti, hogy Dean miért lehet idefent, de ő az elkövetett dolgai miatt közel sem tartozhatna ide. Dean szerint talán azért lehet itt, mert Sammy elhitte, hogy jót cselekszik, de Sammy szerint ez inkább a Pokol jelmondata lehetne. Dean is másnak képzelte a helyet, de ez jutott nekik, még pedig az emlékek, Deannek a július 4., Sammynek a hálaadás. Dean röhög, ha ez Sammy legjobb emléke, pedig ez, csak 11 éves volt, de végre egy igazi családdal tölthette a hálaadást, szemben a sajátjukkal, amikor gyorskaját ettek és az apjuk kidőlt egy idő után a kanapén. Viszont valami történik, elmegy az áram, remegni kezd az épület, és keresőfények kutatják át a területet. A tesók elbújnak, a család közben zavartalanul vacsorázik tovább, a fények pedig eltűnnek. Dean elkezdi bűvölni a rádiót, hogy beszéljen Castiellel, de ő ezúttal a tévéből jelentkezik be. Castiel figyelmezteti őket, hogy Zakariás keresi őket, ne menjenek a fénybe! Mivel a lelkük idefent van, a testük odalent, Mihály és Lucifer könnyedén elfoglalhatja azokat,  így minél hamarabb vissza kell térniük. Meg kell találniuk egy Józsué nevű angyalt, aki állítólag beszél Istennel. A tesók nem akarnak pluszfeladatot, de Castiel meggyőzi őket, hogy talán nekik is fontos lehet Józsué, csak kövessék az utat. Az út idefent az Axis Mundi, ez mindenkinek mást jelent, nekik egy autóút, ez elvezet a kertbe Józsúéhoz, aki elvezetheti őket Istenhez. A tévé kikapcsolt, a tesók pedig egyetértenek abban, hogy most Isten a legjobb lehetőségük, hogy segítséget kapjanak.

Ahogy kilépnek a házból, az út eltűnt, erdő veszi körbe őket. Visszamennek és Dean minden ajtón benéz, még a szekrénybe is, hátha ott talál valami nyomot, hiszen ezek a saját emlékeik, csak ezekkel tudnak dolgozni, hogy valami nyomot találjanak. A szekrényben Dean megtalálja a régi matchboxát, és máris visszakerültek a régi gyerekszobájába. Még a pólója is megváltozott, cuki mackós, aki „szejeti az öjejést”. Nemsokára anyu is jön, Dean jöhet enni. Mary mamának Dean még csak egy pici gyerek, Sammy hiába szólongatja az anyját, ez nem az ő emléke. Sammy sürgeti Deant, hogy menjenek tovább, ám Dean még maradni szeretne. Megcsörren a telefon, John Apu hívja Maryt, a tesók pedig most szembesülnek először azzal, hogy a szüleik tökéletesnek hitt házassága mégsem volt olyan tökéletes. Dean már tudja, mi van itt, veszekedtek és az apjuk pár napra elköltözött. Mary most is ingerült, és mérgesen csapja le a kagylót. Dean odamegy az anyjához és elismétli, amit annak idején kicsiként mondott az anyjának: minden rendben lesz, ő is és apa is nagyon szereti őt. Mary persze jó anyukaként nem zuhan össze, pitét kínál a gyereknek. Sammy most szembesül azzal, hogy Dean már régóta takarít az apja után. Az érzelgősségnek ezzel vége, tovább kell menniük, így elkezdik keresni az utat. Most is benéznek az összes ajtón, az összes fiókba és Sammy talál egy ismerős képeslapot. Ez a képeslap egy régi motelszobába viszi őket, és a hely Sammy emlékei közül való, ugyanis felbukkan egy cuki, aranybarna golden retriever, Bones. Deannek beugrik, hogy ez Flagstaff volt, és Sammy lelkesen helyesel, két hétig tök egyedül volt. Ami Sammynek jó emlék, ugyanez Deannek a legrosszabb, ugyanis Sammy megszökött Dean mellől, aki égen-földön kereste és nem tette zsebre azt, amit ezért az apjától kapott. Dean meg se akarja hallani Sammy bocsánatkérését, azonnal menjenek tovább, úgyhogy Sammynek el kell köszönnie a kutyustól.

Mikor kilépnek a szoba ajtaján, ismét egy új helyszínen találják magukat, Sammy gyanúsan sürgeti Deant, hogy menjenek tovább. Dean megint jól tippel, ez az az emlék, amikor Sammy lelépett Stanfordba. Dean elszörnyed, ha Sammynek ilyen a Mennyország, akkor neki ez a legszarabb élménye. Sammynek azért boldog emlék, mert végre otthagyhatta az apját, ám Dean emlékezteti, hogy nem csak őt hagyta el annak idején. Dean mérges, furcsa elképzelései vannak Sammynek a családról, de valahol Sammy is érthető, Deannek vannak emlékei, hogy milyen a család, Sammynek viszont nincsenek. A veszekedést jobb, ha befejezik, ugyanis Zakariás fényei megtalálták őket, a srácok rohannak be az erdőbe és egy kidőlt fa mögött találnak egy menedéket. Zakariás már ott jár a közelükben, elrohanni a Mennyországban előle, hát nem vall sok észre, ezért se állították meg még a világvégét. Zakariás csettint egyet, nappal van, és az angyal egy seggberúgás után visszafogja őket küldeni, de előbb igent mondanak majd a nagykutyáknak. A tesók elfutnak, de ez elég hülye ötlet volt, Zakariás szinte mindenhol ott van. A srácok kapnak egy segítőt, egy cingár pankrátor várja őket és egy aprócska kalyibába vezeti be őket. Belül viszont igazán tágas kocsma, amit a tesók ismernek is, sőt, a pankrátor is egy régi jó barát, Ash.

8.png

A kocsma Ellen kocsmája, és Ash szerint itt még másnaposság sincsen, úgyhogy bátran az itallal. A kocsma Ash mennyországa, és ő magyarázza el, hogy is működik a Mennyország. Mindenkinek van egy saját kis mennyországa, jelenleg ez több száz milliárd, szóval az angyalok nem törik rájuk rögtön az ajtót. Ez a sok-sok kis saját birodalom, adja a Mennyországot, középen a Kerttel. Néhányan meg tudják osztani a kis világukat, ilyenek a lelki társak. Viszont a legtöbben el se hagyhatják a saját földjüket, ám Ash ebben is kivétel, be tud menni bárkihez, volt már Einsteinnél, sőt megtalálta a Káma Szútra íróját is. És mivel Ashnek van esze, idefent sem lustult el, összerakta az angyalfigyelő rádióját, amit bekapcsol a tesóknak. A gépből fülsértő éles hang szól a tesóknak, de Ash már énóchiul is megtanult. Ebből tudta, hogy a tesók itt vannak, és ismét megkereste őket. Az ismét szó ez esetben azt jelenti, hogy a tesók rengetegszer meghaltak már. Egyikük se emlékszik ilyen kalandra, Ash már tudja, hogy az angyalok törölték az emlékeiket ezekről. Sammy kíváncsi, hogy kiket talált még meg, Ellen és Jo esetleg? Na, ez új infó neki, Sammy meséli el, hogy mi történt velük. Ash igyekszik tartani magát, jobb lesz, ha témát vált, a Winchester-szülőket is kereste, de eddig nem találta őket. Valaki régóta akar velük beszélni, Ash kisétál a kocsmából, és elhozta a srácoknak Pamelát.

Sammy máris az angyalfigyelő rádiót tanulgatja Ash-sel, Dean Pamelával beszélget, aki rögtön egy fejbevágással kezd, amiért a tesók miatt halt meg. Akár nagyobbat is adhatott volna, sőt, még Ash is miattuk halt meg, igaz Ash-nek ezzel nincs baja. Alapvetően Pamelának sincsen, van egy saját kis Meadowlandje, igaz, Deant ez a legkevésbé sem vigasztalja. Neki ez olyan lehet mint a Mátrix, mindenki bezárva egy kis világba, míg odakint zajlik az élet. Sosem fognak megegyezni, mert Deannek ez sose lesz valódi, az számára odalent van. Pamelának viszont tetszik idefent, sőt, tud a Mihály-féle megszállásról is, ha balul üt ki a dolog és meghalnak az emberek, idefent jó helyük lesz Pamela szerint, ám Deant nem fogja meggyőzni. Szerencsére Ash talált egy utat a Kertbe, a tesók mehetnek tovább. Ash indulás előtt figyelmezteti őket Zakariásra, a srácok állnak elébe a kihívásnak. Sammy egy öleléssel búcsúzik Pamelától, Deannek egy hosszú, szenvedélyes csók jut. Ash felrajzolja az ajtóra a megfelelő jeleket, útjára engedi a srácokat a legközelebbi viszontlátásig. A tesók ismét hazajutottak, nem ide kellett volna jönniük, úgyhogy kereshetik ismét az utat. Mary megint itt van, Dean most nem anyukázik, Mary viszont nem hagyja őket elmenni. A nő hasa véres lesz, és elmondja Deannek, hogy mindig is teher volt számára. A szemei sárgává változnak, Dean pedig megszólalni is képtelen. A szoba kap egy zöldes árnyalatot,  és az összes kijárat fallá változik, Mary pedig elmeséli, hogy milyen érzés volt meghalni. Felhólyagosodott a bőre, majd élve megégett és a szaga hasonlított az odaégetett vacsorának szánt húséhoz. Csak most ő égett meg, ő halt meg, de legalább távol volt Deantől. Még egyet belerúg a fiába, mindenki elhagyja őt, és ebben talán Dean a bűnös.

Feltűnik Zakariás is, talán ő kényszeríti Maryt arra, hogy kimondja ezeket a szörnyű szavakat, talán nem, de nagyon elégedett azzal, hogy mit szenvednek a tesók. Két angyal máris lefogja a tesókat, nehogy nekimenjenek már a kopasz seggfejnek. Lehet Mary Zakariás szeretője lesz, kedveli az olyan nőket, mint a drága mama és ehhez még meg is csókolja a nő nyakát. Egy csettintéssel eltünteti őt, jöhetnek a srácok, ugyanis személyes elszámolnivalója van velük. A tesók előtt mindig ő volt a kiváló dolgozó, aztán megkapta ezt két csipszart, akik mindent elrontottak, rajta röhög az angyaltársadalom. Már tökmindegy, hogy igen vagy nem a válasz, Zakariás addig üti őket, amíg mozognak és utána is folytatni fogja a kínzásukat. Egyszer csak felbukkan egy idősebb, afroamerikai férfi, beszélnie kell a tesókkal. Zakariás nem tűri, hogy megzavarják, de az öreg a Főnököt emlegeti, el kell vinnie a srácokat. Ha Zakariás szembe mer szállni a főnökkel is, hát tegye, de nem lesz kellemes a vége. Zakariás megijed, hogy valaki Istennel fenyegeti őt, lehet hogy épp házon kívül van, de egyszer biztosan hazajön, és a kopasz megjárja majd. Zakariás és a két katonája eltűnnek, Józsué pedig átviszi a tesókat a Kertbe.

Ez a Kert lehet Isten Trónterme, vagy épp az Édenkert, de mindenki azt lát bele, amit szeretne, a tesóknak ez a clevelandi botanikus kert, még iskolás korukban jártak itt. A srácok rájönnek, hogy az öreg Józsué, és ő beszél Istennel. Józsué javít, Isten szól hozzá. A tesók szeretnének vele beszélni, de az öreg szerint Isten jelenleg a Földön van, de hogy hol, fogalma sincsen. Józsué talán azért beszélhet vele, mert ő is kertész, és megérti min mehet keresztül, jelen esetben Isten magányos. Dean nem túl együttérző, Sammy egy üzenetet hagyna neki, ám Józsué átadja nekik Isten üzenetét: hagyják békén. Isten mindent tud, a világvégét, azt is, hogy mire kérik a tesókat és azt is, hogy mit akarnak neki mondani. Sajnos a világvége nem Isten gondja, a tesókat már megmentette, ő rakta fel őket a repülőre, visszahozta nekik Castielt és garantált a helyük a Mennyországban, igen, még Sammynek is, tekintve az előéletét. Nem fogja megállítani a világvégét, már amúgy is eleget tett a tesókért. Dean ismét csalódott egy apafigurában, viszont Józsué figyelmezteti, hogy az Ördögöt nem lehet megölni, és Dean hite fogyatkozik: saját magában, az öccsében, az ügyben. Sammy tudni akarja, hogy Józsué tényleg az igazat mondja nekik, az angyal pedig kikéri magának, ő segíteni akar nekik, de ennél többet ő se tehet. Józsué hazaküldi őket, csak ezúttal a tesók emlékezni fognak a mennyei kalandjukra.

Az olcsó motelszobában Sammy ébred elsőnek, majd Dean, ezt tényleg nem felejtik el egykönnyen. Később már ott mélázik mellettük Castiel, ő abban reménykedik, hogy Józsué hazudott, ám Sammy szerint ebben ne reménykedjen. Castiel hite is megingott, csalódott Istenben, így visszaadja Deannek az amulettet. Castiel eltűnik, Sammy határozottan tudja, hogy Deannel együtt megállítják a végjátékot, valahogy, bárhogy. Deannek azonban nincs ereje vitatkozni se, az amulettet sajnos kidobja a kukába, ő már tényleg lemondott a megoldásról.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása