Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

200 első randi – 2. évad – Utolsó hét

2020. április 16. 12:00 - Gillotte

Elérkeztünk a sorozat legutolsó, befejező hetéhez, s ahogy a Lucát megformáló Gáspár Katától megtudtuk, ez a történet így kerek, így bármennyire rajongunk, harmadik évadra nem számíthatunk. E héten minden megkezdett szál elvarrásra került. Kriszti ugyebár együtt van Ákossal, aki papnak készült, és nehéz vele, de azért boldogok. Simon eközben rájön, hogy szerelmes Krisztibe, és egy barom volt, amiért korábban nem merte megmondani neki. Így hát Kriszti elé áll azzal, hogy szereti, s mivel a lánynak vannak gondjai Ákos atyával (a fiú retteg az Úr büntetésétől esetleges paráználkodás miatt) végül Simon mellett köt ki, és milyen jól teszi, ugyanis Ákos közben bőven bűnözik egy másik nővel.

200_utso_2.jpg

Nem annyira magától értetődő ám a happy end, ugyanis Zsigmond a nagy nyaralásban úgy dönt, hogy eladja a rádiót, nem kis fejtörést okozva ezzel Adélnak, hiszen a nő nem akarja, hogy másé legyen a rádió. Két napot kér apjától, hogy zavarba ejtő mennyiségű milliót szerezzen, s ennek érdekében eladja a lakását, felvesz hitelt, eladja a kocsiját, mindent pénzzé tesz, amit lehet. A többiek is segítenek, keresnek olyanokat, akik reklámoznának, vagy partnereket, akik befektetnének. Ugyan az egész pénz nincs meg, mégis rengeteg összegyűlik, így Zsigmond úgy dönt, nem adja el a rádiót. Adélt ez a stresszes eladási história összehozza Áronnal, akivel már régóta működik köztük a kémia.

200_utso_1.jpg

Zita kisebb hisztit rendez kínjában, fél a terhességtől és attól, hogy élete végéig Erikkel legyen, még szakítanak is, ám minden jó, ha a vége is az, úgyhogy kibékülnek és nincs más dolguk, mint besétálni az Ildikó szervezte esküvőre. Mindenki ott van, aki számít: Adél és Áron, Kriszti és Simon, Bence és Lali (akiknek gyerekük végül nem lesz, de boldogok),

200_utso_3.jpg

Na de mi a helyzet Félixszel, Márkkal, na meg persze Lucával? Félix és Luca elvannak együtt, de nem igazán boldogok. Luca rendetlen, amit a pedáns Félix nem tud elviselni, Márk pedig kettejüket nem tudja elviselni, így lemegy a Balatonra pihenni és felejteni. Artúr azt tanácsolja Félixnek, hogy ne féljen szakítani, ha nem boldog, és ezt addig kell megtenni, míg barátok tudnak maradni a szakítás után. Félix hezitál, ám ahogy a fülébe jut, hogy Luca szereti Márkot – és sejti, hogy fordítva is így van – szakítanak Lucával. A történet e pontnál nem ér véget, mert Félix beteljesíti a két fiatal szerelmét: lemegy Márkért a Balatonra, és felcincálja őt Zitáék esküvőjére, így ugyan Luca csak a buli felén kap maga mellé párt, mégis megnyeri a fogadást. Szerinte e nyeremény nem szabályos, de Ildikó mégis odaadja neki a nagyi áhított házát, mert Luca tényleg mindent megtette a siker érdekében, és mint láttuk, félóra késéssel ugyan, de beértek az erőfeszítései.

200_utso_4.jpg

Nagyon fog hiányozni a sorozat, annyi jó színészt ismerhetett meg a nem színházba járó közönség, hogy elképesztő. Kezdve Gáspár Katával, aki akkora átéléssel örült, szomorkodott, vagy épp rettegett, hogy még a kanapén mellettem ülő férfiember is megejtett pár könnycseppet. Az égszínkék szemű Félix, azaz Kékesi Gábor is annyira jól hozta a figurát, hogy sosem tudtam, hogy épp szeretem, vagy rühellem. A visszafogott Márk és Adél, azaz Mészáros András és Sárközi-Nagy Ilona, akik szintén számos módon megnyilvánultak, ha a szerep úgy igényelte. A mellékszereplőket is kivételes tehetségű színészek jelenítették meg, kezdve ,,Macikámmal”, azaz Bencével (Járai Máté) aki olyan kedvessé tudta tenni a sokak által elítélt életformát, vagy épp Kriszti (Bohoczki Sára) akiről nehéz elhinni, hogy nem ilyen kedves kis lökött lány a való életben is. Nagyon jó volt látni a számomra szinkronból ismert Láng Balázst, aki a folyton zsörtölődő, de mégis jószívű Kareszt alakította, és egyik legnagyobb kedvencünk a szenzációs recepciós, Pepe, azaz Vicei Zsolt volt. Csodálatos volt, hogy a sorozat az idősebb színészgenerációnak is lehetőséget adott, hogy megmutassa, méltatlanul vannak elhanyagolva a magyar sorozatokban és filmekben: Trokán Péter, Pápai Erika, Szerednyey Béla és Sajgál Erika mind-mind szívmelengető jelenléttel adtak alaphangot a sorozatnak. Nagyon örülök, ily módon részese lehettem, még sok ilyet, még ilyen jó színészekkel!

 VÉGE

Címkék: 200 elso randi
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A_Rézi 2020.04.21. 16:44:25

Köszi a hogyvoltokat! Nemcsak nézni, de olvasni is nagyon jó volt ezt a sorozatot.
A hölgyek közül Sajgál Erika volt a favoritom, mert Olga életvidámsága még a keményebb helyzetek élét is elvette, és sokszor tompította Ildikó agymenéseit. Az pasik közül Mészáros András vitte nálam a prímet, bár Márk karaktere szerintem hálás feladat lehetett. Amúgy egy másik életben szuper rádiós műsorvezető lenne belőle, szuper hangja van, akár a telefonkönyvet is felolvashatná, azt is szívesen hallgatnám. :)
süti beállítások módosítása