Hogy volt?

A rózsa neve: Krimibe oltott történelemóra a 14. századról

2019. december 15. 08:13 - sixx

name-rose-minks-library-750.jpg

Vannak a kötelező olvasmányok, amiket a tanterv ír elő a népnek, meg vannak azok a művek, amiket a közvélekedés valamiért felemelt arra a szintre, hogy ismerni KELL őket. Ilyen például Umberto Eco 1980-ban kiadott, A rózsa neve című klasszikusa is ami egyszerre olvasható bűnügyi és történelmi regényként, de annyi kulturális, filozófiatörténeti és más utalás (vagy nevezzük rétegnek, mindegy) található benne, amivel jócskán túlmutat az egyszerű bűnügyi történeteken.

Készült belőle filmváltozat a kellemesen dörmögő Sean Conneryvel 1986-ban, Eco pedig 2011-ben kijavította a 31 éves kézirat hibáit, lefordította a latin szövegrészeket (fura, de ezek szerint 1980-ban még el lehetett várni az olvasóktól, hogy megértsék) és modernizálta a szöveget, ami egyébként szerintem eleve túlmutatott egy sima mozifilmes mennyiségen, csak éppen 1980-ban a rendezők nem SVOD-ban, streamingben meg konstans elérhető videótékában, hanem filmben gondolkodtak.

Pedig az alapanyag inkább lassabb, alaposabb feldolgozásért kiált, a Telekom Moziklubban elérhető új verzió (aminek nem mellesleg itt van a hazai premierje is) pedig pontosan ezt nyújtja: 8 részben, részenként közel egy órában meséli el Baskerville-i Vilmos ferences rendbéli szerzetes és hű segítője, Melki Adso történetét, azaz azt a részét, ami egy észak-olasz, de névtelen apátságban játszódik 1327-ben. Akit érdekel a  14. század, és a középkor, ennél a sorozatnál momentán jobb szórakozást el sem képzelhet magának. Az alapfelállásban Vilmos dolga egy  teológiai vita köntösébe öltöztetett hajtépés eldöntése lenne az apátságban, melynek akár egyházszakadás is lehet a vége, szóval elég fontos alakról van szó. Akinek a helyszínen menten akadt még egy rakás dolga, és egyfajta korabeli Batmanbe oltott Sherlock Holmes-ként old meg rejtélyt, tesz rendbe igazságtalanságokat és képvisel olyan eszméket, melyeket akkoriban nem igazán volt divat, de hát ennyi szabadságot adjunk meg a sorozatot alkotó Giacomo Battiatónak.

Fura, de a sorozat pont attól nem lesz (nem lehet) igazán széles körben népszerű, mint teszem azt, a Trónok harca, amitől jó. A részletességtől, a lassú tempótól, és az alkotók abbéli vágyától, hogy mindenre legyen magyarázat, még ha ezt elég hosszasan is kell a néző szájába rágni. Ha megmaradtak volna a sima krimivonalnál (miért halt meg a szerzetes a nyitójelenetben), négy óra alatt úgy is le lehetett volna tudni a sztorit, hogy egy kis történelmi-társadalmi hátteret adnak neki, de a főszerepet játszó John Turturro számára a sorozta egyfajta küldetés volt, kulturális misszió, így inkább áthozta Európába, itt szedte össze hozzá a pénzt, győzött meg színészeket a szereplésre. És ha már valami, akkor ez a valódi gyengesége a sorozatnak, a rengeteg karakter és jellegtelen tucatarcú színész, akiket egy óra elteltével már nem is akarunk megkülönböztetni egymástól. 

A gárda igazán nemzetközi,  Turturro mellett Rupert Everett, Damian Hardung, Fabrizio Bentivoglio, Fausto Maria Sciarappa, Piotr Adamczyk, Tchéky Karyo és Michael Emerson a főszereplői, és ugyan a mellékszereplők között akad mellényúlás, és teátrális szemforgatás bőven, de a látvány, a fényképezés, a zene és a hangulat kárpótolja az embert - Turturro pedig nem először bizonyítja, hogy zseni. 

#szponzorált tartalom

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.