Hogy volt?

Odaát 5x07 - Halálos tét

2019. december 06. 09:00 - Szencsike

Az évad legemlékezetesebb epizódja előtti részhez értünk, ami nagyon jópofa felvezetés lehet a híres, hírhedt 8. rész előtt. Egy házaspárral kezdünk, a férj magánkívül csapja be maga mögött a bejárati ajtót, még a feleségének is elfelejt köszönni. A pasas a fürdőbe rongyol be nagy hévvel, majd valami nagyon fura történik vele. Nagyjából a húszas éveiben járhat, de pillanatok alatt kb. 50 évvel lesz idősebb. Látványos döbbenet ül ki a ráncos arcára, hiszen minden stimmel, kopasz fej, ráncos bőr, beteg szemek, és ilyen korban a nagy megrázkódtatás veszélyes, simán szívrohamot kap és nekiesik a szekrénynek. A feleség meghallja a fura zajokat, a férje után megy a fürdőbe, de ott már csak egy öregember holttestét találja. 

1.png

A tesók a járványügyi hatóság képviselőinek adják ki magukat a hullaházban, a doktornő gyanakvó természet, ilyen korán még sose jött ki a hatóság. Dean vigyorogva előadja, hogy ez már az új vezetés érdeme, a doktornő megvonja a vállát, megmutatja nekik a hullát. A rész elején látott fiatal, öreg ember, a doktornő többször is ellenőrizte, 25 évesnek kellene lennie ennek a ráncos öregúrnak, aki szívrohamban halt meg. Később a tesók Bobbynak telefonálnak, izgalmas ügyet fogtak ki, eddig csak egy halott van és néhány eltűnt személy. Az eltűnteknek is nézzenek utána, lehet összefüggenek. Dean rákérdez Bobby hogylétére, kedves tőle, de az öreg jó barát csak gúnyosan azt feleli, hogy fagyiba fojtja a bánatát, majd lerakja a telefont. Dean amolyan „Bobby még mindig morcos” pillantást vet Sammyre, Bobby pedig a tolószékében ülve merenghet tovább az életén. A tesók elmentek meglátogatni egy idősebb hölgyet, a 60-as éveiben járó férje, Cliff eltűnt, megmutatja a fotóját is. A férfinak van egy tetkója még katonakorából, Sammy az eszébe vési a mintát. Az úr ritkán jár el otthonról, keddenként szokott túlórázni, de mindig hazajön munka után, bármennyire későn is végezzen. Dean kimegy a mosdóba, de ez csak ürügy volt arra, hogy átnézze a férjek gyöngyének a dolgozószobáját. Levelek, egyéb iratok, de talál egy blokkot egy bordélyból, ez a bácsika túlórája. 

2.png

A srácok elmentek ebbe a klubba, látatlanban máris megdicsérik a bácsit, hogy milyen következetes, szinte fájdalmasan könnyű volt őt megtalálni. A bácsi állandóan bérelt szobájából hangos kiabálást hallani, a srácok betörik az ajtót, de az ágyban egy fiatal harmincas, kisportolt srácot és két hölgyet látnak. A srácok bocsánatot kérnek, rossz szobába jöttek, ám Sammy észreveszi a tetkót. Pont olyan, mint a bácsinak, sőt nála van a tárcája is, és Dean leellenőrizte az anyajegyet, a felesége mondta el, hol találja. Az öregből fiatallá változott Cliff kifizeti a csajokat, majd arra kéri a tesókat,  ne mondják meg a feleségének, hogy életben van. Szerencsére Cliffet nem kell noszogatni, hogy meséljen, pókerezett valakivel, de pénz helyett években játszottak. Egy pasas hívta őt meg, adott neki 25 zsetont, valami varázsigét mondott rájuk, ez huszonöt évet jelentett és Cliff nyert és lám, megfiatalodott! Nincs semmi betegsége, ereje teljében van, az egyik lány ingyen jött el vele, igazi csodatévő az a pasas! Teljesen átlagos pókerest ír le, ír lehet, Patricknak hívják, de mindig máshol játszik és ő találja meg a kártyapartnereit. A srácok megköszönik az infókat, Dean részéről élvezze csak a fiatalságát tovább. Ezek után megy a telefon Bobbynak, aki szerint kifogtak egy több száz éves kártyást, aki tényleg megfiatalítja az embereket, ha azok nyernek ellene, de a legtöbben sajnos veszítenek. Profi, több száz éves tapasztalattal, és a tesók szerint jó sok bár van errefelé, bármelyikben ott lehet. Akkor ne dumáljanak annyit, hanem keresgéljenek tovább és Bobby lecsapja a telefont. Viszont Bobby fogja a kocsikulcsát, úgy látszik megunta a tétlenkedést. 

3.png

Dean a sokadik bárba sétál be, Sammynek telefonál, eddig egyikük se járt szerencsével. Dean kér egy kis piát a csapostól, és rákérdez, hogy az ismerőse emlegette, itt játszanak pókert. A csapos nem tud semmi ilyesmiről, de a bőséges borravaló megoldja a nyelvét. Dean a kocsma mögötti zsákutcába megy, és a megadott címről kitolat Bobby. Előbb találta meg a kártyást, mint Dean és sajnos vesztett. Dean persze kiakad, ám Bobby a saját életével azt tesz, amit akar, most 25 éve bánta, meg is öregedett (kb. 70 felett járhat valamivel). Dean ezek után csakarzértis megkeresi a kártyást. Ez a Patrick (Hal Ozsan alakításában) épp a következő áldozatát szédíti, egy középkorú pasast és a csinos huszonéves barátnőjét. A nőt akarja megfogni, ám a pasasnak nem tetszik, hogy ezek flörtölnek. Szerencsére jön Dean, elcibálja onnan Patricket, fontos érve volt, hogy megmutatta a pisztolyát. Egy csendes asztalnál Patrick bocsánatot kér Deantől, ha megbántotta volna a feleségét, barátnőjét, lánytestvérét vagy az édesanyját, de tudnia kell, hogy igazán szerette a hölgyet. Dean nem a csajozási múltjáról akar hallani, hanem vissza akarja kapni a barátja éveit. Ez nem fog összejönni, vesztett, az alku az alku. Dean lelőné őt, de úgy tűnik Patricken nem fog a golyó, de ha éveket akar, hát játszanak egyet. Rendben, ám ott van vele Bobby, két köhögés közti szünetben (időskori tüdőgondok biztos), szinte könyörög Deannek, hogy hagyja annyiban. Deant kemény fából faragták, jöhet a játék, minden szabály világos. 

A játék a pincében kialakított kis asztalnál lesz, Patrick átadja a varázszsetonokat, 25 év a beugró, Dean megemeli 50-re, elismerésre méltóan bátor húzás. Patrick szereti a fogpiszkálót rágcsálni, de a varázsigéhez kiveszi a szájából és elmormolja az igét. Dean átveszi a megbűvölt zsetonokat, az egyik fele Bobbyé, kéri vissza a 25 évét. Ha ennyire akarja, akkor legyen, Patrick elmormolja az ellenbűbájt, a zsetonok elégnek, Bobby újból az 50 év körüli önmaga. És most jöhet Dean játéka, Patrick nagyon élvezni fogja. Később, Sammy visszatér a motelba, hozott kaját is, Deant keresi. Dean itt van, ám egy idős, kb. 60-as úr jön ki a fürdőből, Sammy első reakciója, hogy ráfogja a fegyverét. Nyugi, tényleg Dean az, csak megöregedett, játszott a pókeressel. Dehát Dean azzal henceg, hogy jól játszik, ja, jól is, de most vesztett... Nagyon öreg lett, mint a néni a Titanicból Dean szerint, Sammy inkább Palpatine császárt mondta volna. Begördül Bobby is, ő John McCaint emlegeti Deanre, igazából mindhárom jelző találó. Öreg Dean közben jóízűen befalja a szokásos gyorskaja vacsorát, és Bobbyval veszekednek, hogy kinek is a hibája ez az egész. Sammy jót nevet, mint a Furcsa pár, olyanok, de a „Fogd be, Sam!” az ilyen idős urak szájából még szigorúbban hangzik. Dean szerint Bobby azt hitte, hogy ha nyer a pókeren, akkor visszafiatalodhat és kiszállhat végre az átkozott tolószékből. Ugyan már, hülyeség, Bobbynak nincs ínyére, hogy felhánytorgatják a hiányosságát, ám Dean csak mondja tovább, neki is megvan a baja: járt a Pokolban, egy arkangyal alig várja, hogy megszállhassa, sőt még a farka is berozsdált és korog a gyomra. Nem is akárhogy, még Sammy is hallja, sőt, Dean lerogy a székbe, szerinte ez szívroham. Bobby szerint nem az, a gyorskaját ennyi idősen már nem bírja a gyomra, rakja le a szendót. Szegény Dean fájdalmasan néz maga elé, de nincs idő panaszkodni, hiszen Dean öregsége is már elég nagy baj. Patrick zsetonja lehet a kulcs a megoldáshoz, Bobby minden szóra emlékszik a varázsigéből, meg kell találniuk a zsetonokat. Remek, ezzel végre Dean is visszafiatalodhat, csak előbb fel kell öltöznie.

Dean felöltözött, nagyapa korában is jól fog neki állni a farmerdzseki+farmernadrág kombó. Jön a szobalány takarítani, a vén lesipuskás beveti magát, ám a lányt a nagyapjára emlékezteti, az is cuki vén kujon ennyi idősen. Dean hiúságának nem tett jót ez a kis megjegyzés, jobb ha indulnak. A csapat Bobby kocsijában várakozik, Patrick végzett a bárban, hazasétál, ám ahogy rálép az útra elüti őt egy autó. A rémült sofőr segítségért rohan az útkarbantartókhoz, de mindez csak kamu volt, Patrick él és virul, a baleset csak figyelemelterelés volt, sikerült ellopnia a kocsit. Dean jót röhög, ezt ügyesen csinálta. Patricket követték a lakásához, egy sokemeletes hotelban lakik, és nem fogja ott tölteni az éjszakát. Sajnos Bobby kiesett, nem működik a lift, a tesóknak marad a lépcső. Sammy szinte repül felfelé, Dean légszomjjal küszködve marad le mögötte, nem bírja már ezt a tempót és még csak a másodikon járnak. Végre feljutotnak Patrick szobájához, Dean beszélni se tud a fáradtságtól, csak liheg. Az álkulccsal bejutnak a lakosztályba és kereshetik a zsetonokat. Dean megtalálja a széfet, sima ügy lenne, de a rossz szemeivel csak tekergeti körbe-körbe a tárcsát. Sammy könnyedén kinyitja a széfet, és ott vannak a zsetonok, el is pakolják őket. Sajnos lesz egy kis gond, egy nő megzavarja őket, aki meglepetésre ugyanaz, mint akit Patrick korábban megpróbált befűzni. A nő se az az ártatlan bárány, mint amilyennek tűnt, boszorkány ő is, és a puszta erejével sikerül a srácoknak fájdalmat okoznia. Lám, felbukkan Patrick is, leállítja a nőt, és a srácoknak simán odaadja a zsetonokat, mert ezek értéktelen vackok, csak egyszerű zsetonok, az előadás részei. A mágia nála van, 900 év tapasztalattal rendelkezik benne. Ha meg vissza akarják kapni az éveiket, akkor játszanak érte, texas hold'em. Dean benne van, Patrick felmutat neki egy lapot, melyik ez? Dean annyira rosszul lát, hogy ez Patrick szerint egyértelmű meccs lenne, ha a szeme gyenge, milyen lehet a memóriája... Nem, nem csinál magából gyilkost, viszont Sammy kiállhatna ellene. Dean ezt megtiltja, ha így van, akkor Patrick további jó egészséget kíván neki a hátralevő idejére. A tesók mennek, viszont Sammy kap Patricktől egy fura ajándékot: összecsapja párszor a kezeit, de nem mondja meg, mit adott neki.

7.png

A tesók kiértek végre a hotelből, Sammynek nagyon viszket odalent. Dean szerint ez volt az ajándék, gonorrheát kapott (az angol szlengben the clap-nek nevezik, clap pedig tapsot jelent), és ez bizony nagyon tetszik a bátyusnak. Reggel, Sammy még mindig a játékon gondolkodik, be kell vállalnia a feladatot. Bobby és Dean egyszerre tiltakoznak, ők ketten nagyon jó játékosok, mégis vesztettek ellene, Sammy pedig csak ritkán játszik. Bobby majd leül vele ismét, igaz a tesók szerint, ha ezt megteszi, akkor meghal. És akkor mi van, mi oka lenne élni? Ebből a székből csak néző, nem pedig hasznos segítség. Bobbyből kijön minden feszültség, öreg is, béna is, haszontalanná vált, a vadászatnak vége. Legszívesebben már a kórház után megölte volna magát, de ehhez meg túl gyáva volt. Sammy nem fogja hagyni, hogy Bobby játsszon, más megoldást fog keresni. Dean és Bobby visszatértek a motelba, ám a szobában ott várja őket Patrick barátnője. Egy papírt ad nekik, rajta azzal a varázslattal, ami visszafordítja Patrick tetteit, vagyis mindenki visszaváltozhat az eredeti korába, legalábbis azok, akik még életben vannak. A nőnek mindegy, hogy bíznak-e benne vagy sem, a varázslat valódi. Na és a nő, rá hatni fog a varázslat, nem? Persze, de neki jó oka van arra, hogy segítsen Deanéknek. Egy amulettet szorongat, jobb ha sietnek, mert két nap múlva elhagyják a várost.

8.png

Patrick ismét játszik, ezúttal egy idősebb úr a partnere, megmutatják a kártyákat, Patricknél két király van, ez nagyon jó. Az öregnél két kilences, bedobja a maradék zsetonját, ám Patrick azt mondja, hogy már így is kapott 13 évet, legyen ez a végszó. Hagyta nyerni az öreget, aki megérheti az unokája bát mitcváját, ez korrekt volt. A játék tanúja Sammy volt, még ő is elismeri, hogy ez rendes dolog volt tőle. Viszont itt az idő, hogy játszanak egyet. Eközben Dean és Bobby a temetőben rabolnak ki egy sírt, a varázslathoz kell egy gyilkos állkapcsa. Egyáltalán működni fog? Bobby szerint igen, mivel nincs más lehetőségük, ásson szépen tovább végre. Mivel Dean öreg, az ásás is lassabban megy, ráadásul a dereka is beállt, fáj mindene, isiásza van, borzalmas ez az öregkor, ráadásul Bobby se épp az a támogató barát mint korábban, Dean felírta a képzeletbeli halállistájára őt. Sammy, na elnyerte Patrick tiszteletét, ugyanis meglátta Sammyben a jó embert. Sammy nagyon nézi Patrick fogpiszkálóját, és a varázsló tovább elemzi Sammy lelkét. Szerinte Dean nem is tudja, hogy itt van, Sammyt látva ez szinte biztos is, és ne legyen ennyire jófiú, mert most simán veszíthet emiatt. A játék megy tovább, Sammynek egyre kevesebb zsetonja van és végre eljött a pillanat, visszajött a Barátnő, és egy csókkal eltereli Patrick figyelmét és az ő részéről jöhet egy kis szünet. 

9.png

Sammy kirohan a zsákutcába, ott már Dean várja, elég szar a helyzet bent is, meg Deanéknél is, nekik kellene a varázsló DNS-e, ez meg nincs. De van, megszerezte a fogpiszkálót! Remek, Deanék tegyék a dolgukat, Sammy is játsszon ügyesen, és ne veszítsen. Ez utóbbit egy öregember szájából ilyen körülmények között hallani nagyon szomorú... Dean visszaindul a kocsihoz, és pár lépés múlva a karjához kap, ez pedig  a szívroham egy jellemző tünete. Sammyék folytatják a játékot, Barátnő ott figyel mögöttük. Deanék elkezdik a szertartást, megvan minden hozzá, mindent jól is csináltak, de nem történt semmi változás, Dean még mindig öreg. Sammy nyaka körül szorul a hurok, Patrick rájött, hogy Sammy elcsórta a fogpiszkálót, de azt sosem rágcsálta, az igazi ott bujkált a zsebében. Patrick nem szereti a csalást, és alaposan megszorongatja Sammyt, de szerencsére Barátnő közbelép. Ő volt az, aki átadta a varázslatot, és az amulettjét szorongatja, Patricknek tudnia kell, hogy ez mit jelent. Patrickben egy világ omlott össze, és ez Sammy számára semmi jót nem jelent, játsszanak tovább. Bobby és Dean a varázslaton agyalnak, a fogpiszkáló miatt nem működött, úgyhogy muszáj lesz máshonnan DNS-t szerezni, Deannek újra lépcsőt kell másznia. 

9a.png

A játék épp ott tart, hogy muszáj kockáztatni, Patrick szinte biztos a dolgában, Sammy kétségbeesett, muszáj nagyot lépnie. A hotelban Dean hiába forgatja fel a szobát, sehol semmi olyan tárgy, ami tartalmazná Patrick DNS-ét. Sammy blöfföl, bejön neki, jó néhány zsetonnal gazdagabb lesz, de kezdők szerencséje, ezt Patrick is tudja. Viszont Deannek szó szerint már csak percei vannak hátra, és Sammy hiába nyert, a játéknak még nincs vége. Dean végre talál egy borospoharat, ez jó lesz, csak itt az a bizonyos szívroham. Sammyék, Patrick arra játszik, hogy Deannel zavarja össze Sammy fejét. Sammy viszont tudja, hogy innen csak akkor szabadul, ha mindennek vége, úgyhogy all int mond, játsszák le, Patrick is kénytelen bedobni mindent. Dean eközben összeesett a szobában. Patricknek két ásza van, ez nagyon biztosnak tűnik. Barátnő sír, Sammy meglepődik, hogy boszorkány létére ez igazán emberi reakció. Sammy kiskutyaszemei fájdalmasan figyelik a sorban lévő kártyákat, a két ász ugyan jó, de neki két négyese van, és a sorban is ott van két négyes, vagyis Sammy nyert. Patrick kellemesen meglepődik, rendes faszi ez, Sammy legyőzte őt, nincs vita, úgyhogy Dean visszakaphatja az éveit. Bobby már teljesen kétségbeesetten üvölt a telefonba, hátha Dean meghallja végre és lám, Dean frissen, fitten, vidáman és újra fiatalon vigyorogva tér vissza hozzá. 

Patrick és Barátnő között is lesz egy játék, a nő az amulettjét mutatja meg, a lánya fényképei vannak odabent, az egyik még kisbabaként készült, a másik idős korában. Ő pedig még mindig fiatal, bőven túlélte a lányát, nincs ez rendjén. Patrick emlékezteti őt arra, hogy ez az ő döntése volt, tudta mit vállal be és itt vannak együtt. Barátnő szereti őt, de a családját még jobban, nem bír tovább így élni. Patrick a találkozásuk előtt is feltalálta magát, most is menni fog. Barátnő all int mond, Patrick is, itt az idő kiteríteni a lapokat, sajnos Patrick nyert. Barátnő néhány pillanat alatt megöregszik, ezt már csak Patrick tudja, hogy mennyi van vissza hátra neki. A motelban Bobby Sammyn hüledezik, egyszerűen csak legyőzte Patricket, hihetetlen... Pedig így van, Sammy ügyes gyerek volt, hagyja Bobbyt, hadd eméssze a történteket. Megjön Dean, kezében a gyorskajával, a gyomra újra bírja ezeket. Sammynek védőoltásra kell mennie, hiába, makacs dolog a gonorrhea. Dean kettesben marad Bobbyval, eljött az idő a bocsánatkérésre. Öregedni szar, és ha Bobby helyében lenne, akkor tuti biztos, hogy siránkozna, mondja a jó barát, és Dean pár pillanat gondolkodás után elismeri, hogy igaza van. Viszont Bobby jobb ha tudja, hogy egyáltalán nem haszontalan. Ugyanaz a katona, aki a sérülése előtt volt, és ami a legfontosabb, Sammy és Dean egyetlen családtagja, aki maradt nekik. Dean hallani sem akarja, hogy Bobby meg akar halni, mert nélküle ő sem bírná folytatni. Bobbynak kellettek ezek a szavak, az ő kemény fejébe is végre eljutott az üzenet. Csak hagyják végre abba az érzelgősséget, mert átváltoznak nőkké. Akkor irány hazafelé, Bobby pedig megkönnyebbülten térhet vissza a mindennapjaiba.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.