Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

SURVIVOR 39X07 – Este születtem, de nem tegnap este

2019. december 02. 14:00 - Laura Ingalls

13-03.jpg

Az új Vokai táborában kezdünk, ahol a kiszavazás után a régi Lairo 4-3 arányú fölénybe került. Elaine kicsit magyarázkodik, hogy ő nem úgy akarta (de) és adódott a lehetőség, kénytelen volt. Nem kénytelen volt, hanem hülye lett volna kihagyni, hogy blokkoljon egy szavazatot. Ennyivel nem ússzák meg, Lauren sírva mondja Missynek, hogy elárultál. Missy nyugtatgatja Laurent, elmondja a lányos szövetség dolgot és hogy szüksége van Laurenre. Eközben Elizabeth Aaronnal örül és csatlakozik hozzájuk Elaine is. Őket különösebben nem érdekli hogy érzi magát Dan, Tommy és Lauren, mert a jelennel foglalkoznak vagyis azzal, hogy a négy volt Lairo irányít. Igazuk van. Vagy nem, mert hamarosan jön a merge és a számok alapján a régi Vokai vezet jelenleg 8-6 arányban.01-15.jpg

Eközben az új Lairo 16. éjszakája is nehéz. Bár nekik nem kellett törzsi tanácsra menni, mégsem tudnak aludni. Egész éjszaka zuhog az eső. Reggel gyűrötten nézegetnek körbe és Janet azonnal összekapja őket, hogy let’s tűzgyújtás! Jamal átveszi az irányítást Janettől, de nem jár sikerrel. Sokat próbálkozik, de nem megy neki. Jack felveti, mi lenne ha Kellee próbálkozna, mert nagyon jó a tűzgyújtásban. Ám amint Kellee belekezd Jamal fontoskodva veszi el tőle a kovát és ebből feszültség alakul ki. Annyira udvariasak egymással, hogy szinte észre sem lehet venni a köztük feszülő ellentétet, pedig Kellee-t majd’ megüti a guta, hogy csak úgy lehet tüzet rakni, ahogy Jamal elképzeli, nincs más út csak a Jamalé. Jamal ezzel indokolja miért veszi vissza Kellee-től a tevékenységet: mert eddig ez működött. Jack mégis erősködik, hogy hagyni kellene Kellee-t érvényesülni és végül Jamal rákérdez, hogy túllőtt-e a célon? Az egésznek az a vége, hogy Kellee tüzet gyújt és mi nézők megtudjuk, hogy Jamal általánosságban idegesíti Kellee-t, mert mindenhez így áll és nehéz vele együttműködni.02-38.jpg

02-50.jpg

03-39_kellee_merges.jpg

03-50_tuz.jpgA feszültség reggel fokozódik, úgy néz ki Noura sincs teljesen kibékülve Jamallal. Ők a rizsen vitáznak picit. Kevés rizs maradt a bogrács alján és Noura megkérdezi kevesebb vízben főzték-e? Jamal jelzi, hogy nem azért kevesebb, mert kevesebb vízben főtt, hanem azért, mert kevesebbet főztek. Oké, de akkor is kevesebb van a bográcsban. Jamal erre azt találja mondani, hogy azért, mert Noura többet szedett magának. Nem is kell ennél több Nourának és a riportban habzó szájjal ekézi Jamalt. Ugyanezt a műsort előadja Kellee-nek kiegészítve azzal, hogy minek fütyiskedünk? Szavazzuk ki a francba! Janetnek és Karishmának is elmondja, hogy vegyék kézbe az irányítást alakítsanak egy szövetséget ők nők. Janet azt mondja ez még túl veszélyes, majd a merge után. Janet inkább Deant szavazná ki, mert nem bízik benne. Inkább egy régi Vokai, mint egy régi Lairo.
Csónak jön és Az Ember és hozza a hírt, hogy Janet menni Idol Izland (bár Karishma drágám Island of The Isles-nak olvassa, de mind tudjuk már mi van oda írva – rajta kívül apparently). Az eddig magabiztos Janet pityeregve indul el: félek. Pedig ha tudná, hogy nincs mitől tartani, épp ellenkezőleg…05-03.jpg

05-26.jpg

06-16_scared.jpgJanet nagyon cuki mikor meglátja Sandrát és Robot előjönni és csak három szót mondogat: Oh, my God! Közben pedig elpityeredik örömében. Tátott szájjal nézi Robot és nekem eszembe jut egy nagy hamburgert tenni Rob fejének a helyére a lenti képen, mert ez a sóvár pillantás akár annak is szólhatna. Végül nem teszem.
Szóval: Janet elmondásából Robék számára kiderül, hogy Janet jó pozícióban van a törzsében, bíznak benne. Rob erre elmondja, hogy ebben a játékban nemcsak a mostra kell gondolni, hanem 2-3 lépéssel a többiek előtt kell járni. – Ezt próbálom csinálni én is. – mondja erre Janet. Rob folytatja: mindenki aki idejön hozzánk tanulhat valamit. A mai lecke: kiszámított kockázat. A survivorben számtalan lehetőség van ezt gyakorolni. Bevágják nekünk ez előző szezon végét, amikor az utolsó előtti törzsi tanácson Chris a védettségét Julie-nak adta, hogy aztán párbajozzon Híradós Rickkel tűzgyújtásban. Ez iskolapéldája a kiszámított kockázatnak. Ahogyan megnyerte Chris ezt a tűzgyújtást és ennek folyományaként az 1 millió dollárt, ugyanúgy veszíthette volna el és most Rick Devens nevét olvasnánk a 38. évad nyerteseként. Az embernek folyamatosan elemeznie kell a lehetséges helyzeteket, lehetséges következményeket, mert amint ezt elmulasztja kiesik. Ha az ember a szakadék szélén áll, olyat kell tennie amit egyébként nem tenne. Ennek szellemében tehát ma Rob és Janet játszani fognak, ami segít majd megérteni Janetnek a kiszámított kockázatot. Ha Janet nyer, egy „biztonság hatalom nélkül” előnyt kap. Mit jelent ez? Egy alkalommal az általa kiválasztott törzsi tanácson (egészen addig amíg heten vannak) jelzi, hogy nem akar részt venni a szavazáson és visszamehet a táborba a szavazás előtt. Ha azonban elveszti a játékot akkor ezzel a szavazatát is elveszti a soron következő törzsi tanácson. Akarsz-e játszani? Janet gondolkozik erősen. Tegyük fel megnyerem ezt a játékot és felhasználom az előnyt, eljövök a tanácsról a szavazás előtt. Ezzel viszont veszélybe sodorhatom magam a következő tanácson, mert cserben hagyom a szövetségemet és esetleg nem tudjuk kiszavazni az embert akiben megegyeztünk és a következő tanácson emiatt kiszavazhatnak. Janet sóhajt és hosszas töprengés után úgy dönt nem játszik. Miért? – kérdezi Rob. Most mondta el… azért Janet megismétli: mert ezzel veszélybe sodornám magam a következő tanácson. Rob elkezd mosolyogni. Örül, mert Janet tényleg megértette miről szólt a lecke. Engem meglepett Janet milyen jól végig gondolta és levezette mi történhet. Sandra is meglepődött, hisz Janet volt az első aki gondolkozott és elutasította az ajánlatot. A többiek mind gondolkodás nélkül ugrottak bele a játékba. Sandra azt mondja Robnak, hogy egy nő fogja megnyerni ezt a szezont, csak arra vár, hogy Rob állja a fogadást. Rob azt válaszolja: este születtem, de nem tegnap este. Majd nevetve elindulnak rizset főzni.07-11_erkezes.jpg

07-22_are_you_ok.jpg

10-13_rob.jpg

10-47_janet.jpgJanet érkezését a parton várják a többiek. Van idol? És Janet még a csónakból mutatja, hogy nincs mégpedig azzal, hogy felemeli a pólóját ezzel nagy derültséget keltve a parton lévők körében. Aztán a parton hasonló sztorival jön, mint Kellee, hogy 50-50 % esélye volt nyerni ha játszik, de ha veszít annak következményei lennének és inkább nem kockáztatott. A többiek elfogadják a sztorit, senki sem fog gyanút.11-54.jpg

11-58.jpgVokai, 17. nap reggel: Dan ölelkezése és fogdosása úgy tűnik nem fejeződött be. Éjszaka Laurent ölelte át és mászott rá miközben aludtak. Lauren próbálja Dan furcsaságát meglovagolni és azt találják ki Tommyval, hogy mivel ők hárman vannak veszélyben és Lauren meg Tommy nagy haverok így kézenfekvő busz alá lökni Dant. Tehát Tommy azt mondja Aaronnak, majd Elaine-nek, hogy Dan ki akarja ejteni Aaront. Majd Laurennel együtt ugyanezt mondják Missynek is. Missy átlát a szitán. Lauren és Tommy barátok, Danre akarják irányítani a figyelmet. Missy viszont hamarabb szavazná ki Tommyt, mert logikája szerint ha Tommy kiesne Lauren hozzá szaladna támaszért, szövetségért. Én ebben nem lennék ennyire biztos, mert ha ez megtörténik Lauren nagy eséllyel újra átverve érzi majd magát és onnan nem lesz egyszerű visszahozni a dolgot.13-27.jpg

13-37.jpg

16-30.jpg

16-34.jpg19. nap, védettségi játék. A feladat: a csapatokból 3-3 játékosnak kókuszdiókat kell dobálni egy felfüggesztett kosárba. Ha elég kókusz van a kosárban és lehúzza a súlya, akkor felemelkedik az ellensúly és ez kiszabadítja a következő feladathoz feltornyozott puzzle darabokat. Ezekből a nehéz darabokból kell kirakni a törzs 4-4 tagjának a survivor idei logóját. Aki elsőként végez védettséget nyer, a másik törzs este tanácsra megy. Start!

v9.jpgJamal, Jack és Kellee a parton megbeszélik, hogy Deant szavazzák ki. Ezzel mindenki egyetért és az esti szavazás egyhangúnak ígérkezik. Könnyű szavazás lesz, mindenki ezt mondja. Jamal a riportban elárulja, hogy minden tanácson nála volt az idolja mióta megtalálta, de most érzi először teljesen biztonságban magát. Nourával pacsiznak, hogy „gratula, hogy eljutottál a merge-ig”, mert azt feltételezik, hogy ez az egyesülés előtti utolsó szavazás és Dean kiejtésével stabilizálni tudják a régi Vokai oldalt. Azért ez elképesztően magabiztos kijelentés. Jacknek és Jamalnak Deant is sikerül megnyugtatni, hogy este nem ő esik ki, hanem Noura. A riportban Kellee is elmondja, hogy az esti kieső Dean. Ez neki nem tetszik, mert szívesen dolgozna vele együtt a továbbiakban. Plusz van egy rejtett védettsége ami a mai tanácson használható fel utoljára és nem szeretné elvesztegetni. Majd megmerevedik és így szól „Istenem, épp most kaptam ihletet!”. Ezután pár másodpercig csak pislog, majd elárulja mi jutott eszébe: odaadja az idolt Deannek. Plusz meggyőzi Nourát, hogy Deannek van egy rejtett védettsége és este Nourára fog szavazni. Ha Noura nem szavaz valaki másra, tuti haza megy. Hmmm…zseniális? Ööö… Kellee briliánsnak tartja az ötletet és Dean helyett Jackre vagy Jamalra gondol kieső jelöltként, mert egyikőjükkel sem akarna együtt játszani a merge után. Ha ezt meghúzza nem is fog. Mindenesetre tanács előtt félrehívja Deant, elmondja neki, hogy ő esik ki este, hacsak nincs idolja. Nincs. Nem baj, mert nekem van! És odaadja neki a cuccot, de azt nem tudjuk meg kit akarnak kiejteni. És a Nourával való beszélgetést sem látjuk.23-06.jpg

23-41.jpg

24-47.jpg

24-52_az_mi_v2.jpg

25-42_moment_of_inspiration_v2.jpg27-55.jpg

28-30.jpgA tanács elején Noura kicsit bajba keveri magát. A szövetségekről van szó és azt mondja inkább bízik az eredeti törzsének tagjaiban, mint Deanben. Dean erre benyögi, hogy jól hangzik, de nem te akartad kiszavazni Jamalt pár napja? Noura süketel másról beszél. Jamal megkérdezi: Noura tényleg ki akartál szavazni? Noura még mindig nem a kérdésre válaszol amire Jamal rámutat és nem engedi Nourát kibújni a válasz alól. Végül Noura azt mondja felmerült benne, gondolt rá, de sokkal több munkája van abban, hogy a Vokai egységes legyen és jól tudjanak a jövőben együtt működni, minthogy ezt kockára tegye, szóval egyértelmű hogy Deantől szabadulna meg. Jeff Jack véleményét kérdezi Nouráról és arról hogy ez egy jó dolog hogy Noura ennyire őszinte, mert mindig elmondja mire gondol, tudod mire lehet tőle számítani, nem? De. Jack megerősíti Jeffet, hogy inkább Noura mint Dean, mert Nourában bízhat és inkább a régi Vokai, mint az ismeretlen Lairo.28-57.jpg

29-52.jpg

30-12.jpgJeff Jamalhoz fordul, hogy a mai szavazás után akkor megerősödik majd a szövetségük? Mire Jamal azt mondja még abban sem biztos, hogy itt lesz holnap – azok alapján amit Noura az előbb mondott nagyon tart egy nők alkotta szövetségtől. Egy lányiskolában dolgozik Jamal és nagyon is tisztában van a nők erejével ha összefognak. A törzsben 4-3 az arány a nők javára és fél tőle, hogy ez a csajok fején is átfutott. Röviden a következők hangzottak el Jamal kijelentése után: Kellee kikérte magának a nőszövetség dolgot, szerinte szexista és sértő a feltételezés. Sértő a nem szerinti megkülönböztetés, hogy ez csak nők esetében fordul elő, de ugyanez fordított esetben nincs férfiszövetségként nevesítve. Jamal megkérdezi Nourát volt-e szó nőszövetségről: volt. Köszi. Szóba kerül a mee too és ennek hatása a játékra és azok a lányok akik már ebben nőnek fel és ebben a szellemben fognak jelentkezni a survivorre is. Janet szerint azt feltételezni hogy a nők kizárólag nem alapján kötnek szövetséget, nagyon negatív. Ez lenéző és azt mondja a nőknek nincs agyuk és nem juthat eszükbe, hogy talán Jamal ajánlhat nekem valamit, mint emberi lény. Az az érdekes, hogy korábban Jamalt sértette meg Jack és Jamal arról beszélt, hogy fehér férfiként Jacknek ez fel sem tűnik és ezzel egyet tudok érteni. Ugyanakkor itt van Jamal, aki most a nőkkel kapcsolatban tett hasonló kijelentést és mivel férfi, ő ugyanúgy nem fogta fel, hogy ez másoknak sértő lehet. Megbeszélték, mindenki szeret mindenkit és mindenki tisztel mindenkit, de nekem akkor is az jut eszembe, hogy ez szép és jó, de lassan a nagy egyenjogúság és szólásszabadság és mee too-ság közepette szinte ki sem nyithatod a szádat, mert egy ártatlan kijelentés ezreket sért és ez baromira veszélyes. Átestünk a ló túloldalára és kb. a nyúl viszi a vadászpuskát.33-22.jpg

34-51.jpgSzavazás. Idol van-e? – teszi fel Jeff a szokásos kérdést. Éééés: van! Dean természetesen felhasználja a Kellee-től kapott védettséget és Kellee egész jól hozza a megdöbbent játékost, sőt kicsit túl is tolja, de nem számít, nem veszik észre. Aztán mikor Jeff elkezdené felolvasni a szavazatokat Jamal megkéri, hogy várjon. Na Kellee meglepetése ekkor igazi, de ezt a többiek nyilván nem figyelik ilyen árgus szemekkel. Jamal kiviszi a rejtett védettségét, de nem magára, hanem Nourára érvényesíti. A szavazatok: az első öt Dean. Ezek szerint mindenki tartotta magát a tervhez. Az utolsó két szavazat: Jack. Tehát Dean és Noura – az a Noura akiben Jack megbízik és Jamal meg akarta menteni, mert Deannek azt mondták, hogy rá szavazzon! – Jackre szavazott ahogy Kellee-vel megbeszélték. A survivor 7. kiesője és a zsűri 1. tagja: Jack.38-45.jpg

39-20.jpg

40-18.jpg

40-20.jpg

41-00.jpgA játékosok ezek szerint jól sejtették, ez volt az egyesülés előtti utolsó törzsi tanács és a következő részben megtörténik a merge. Nagy helyezkedésre számítok, remélem izgalmas lesz!

Ezt a részt Rudy Boesch (1. évad) emlékének ajánlják a készítők, aki kevesebb, mint egy hete – november elsején – hunyt el. Isten nyugosztalja.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enzo23 2019.12.10. 01:22:04

@posztreakció:
"nekem eszembe jut egy nagy hamburgert tenni Rob fejének a helyére a lenti képen, mert ez a sóvár pillantás akár annak is szólhatna. Végül nem teszem." LOL :DD
az immunity leírása meg mintha kimaradt volna, nem? :O

39×07

A rész eleje eléggé Janet-centrikus lett: megy I.o.I.-ra, aztán néz Sandráékra, mint gyerek az édességboltban, aztán bölcs és megfontolt módon inkább nem száll játékba egy ilyen “safety without power advantage”-ért (végre valaki!). Ja meg a villantás hatalmas volt :DD Szerencsére a története nem borította fel Kellee sztoriját, de hiányoltam, hogy vajon összebeszéltek-e, vagy nem.

Darabkák:
– Creepy Dan már megint nyúlkál :D Nagy show volt, ahogy utánozták másnap, azt hittem a mellfogásról is lesz kép a posztban :D
– Bírtam, hogy elkezdték megszemélyesíteni a tyúkokat, Tommy aszongya’ “ez vörös, úgyhogy ez vagyok én” :D
– Szerintem kivágták a rewardot, mert nem volt “take a look at the new Vokai tribe” az immunity elején, márpedig Jeff nem szokott ilyeneket elfelejteni.
– Challenge: aztamindenit, de szoros lett a puzzle vége, jóég! 1 darabkán múlott…
– Aranyos jelenet volt Kellee-vel a soundbite közbeni “moment of inspiration”, egyre szimpibb a csaj :)

Tribal közben is sok kis említésre méltó highlight volt (a women’s alliance téma és a játék mint mikroközösség ; Jack kendőjén mászott egy giliszta, amolyan “kiszavazás előjeleként” ; Jamal megmondja Jeffnek, hogy mit kérdezzen Nourától ; Jack elbotlik a fáklyakioltásnál), és persze megint sikerült eltérni az eredeti tervtől – lassan már az éri meg a legjobban, ha elsőként merül fel a neved, mert akkor tuti nem te mész haza. Jamalnak annyi mondatát bevágták, hogy mennyire tuti Dean kiesése, hogy törvényszerű volt az ellenkezője. :D
Kellee-t először nem értettem, hogy mit kever (gondolván, hogy ha tényleg mindenki Deanre szavaz, akkor ők ketten is eldönthetik), de aztán nagyon okosan csinálta: nem kijátszotta a srácra az idolt, hanem odaadta neki, és még közben ő maga is rászavazott, hogy abszolút ne lehessen gyanúba keverni. A legjobb az volt, ahogy igyekezett meglepődött fejet vágni, amikor Dean kijátszotta az idolt :DD Na mondjuk azt nem láttam jönni, hogy Jamal is ellövi az övét, pláne hogy Nourára. De ezek szerint feleslegesen, mert Jack esett ki – ami annyira nem stray bullet, mert felmerült a neve előzőleg legalább egyszer. Öröm neki az ürömben, hogy a merge előtt levés ellenére is ő már zsűritag lesz, elég izgatott is volt az utóinterjúban.

RIP Rudy Boesch :( Nem is tudtam, hogy elhunyt :(

Laura Ingalls 2019.12.10. 09:27:29

@enzo23: ah, nem tudom mi történt, pedig megírtam. Lehet töröltem egy sort a kép előtt és nem vettem észre, hogy a szöveg is eltűnt. Egyébként rövidre fogtam, íme:
"A liláknál Missy, Elizabeth és Tommy dobálják a kókuszt, a sárgáknál Janet, Jack és Dean. A lilák vezetnek és nekik borulnak fel előbb a kirakós darabjai. Nem sokkal később a sárgák is teljesítik az első feladatot és mindkét törzs a puzzle darabok kerethez pakolásán dolgozik. A lilák vezetnek végig, de a kirakózás közben a sárgák gyorsan zárkóznak. A liláknál Elaine, Lauren, Aaron és Dan, míg a sárgáknál: Kellee, Noura, Karishma és Jamal kirakóznak. Nagy az ordibálás, a lilák azt hiszik végeztek és senki sem hallja, hogy Elaine kiabálja, hogy nem jó, nem jó. Tényleg nem jó erősiti meg Jeff és a liláknak ki kell cserélni 4 darabot. Ez utat nyit a sárgáknak a győzelemhez, de amikor az utolsó darabot illesztenék be, az beakad. Annyira beakad, hogy ezen múlik a győzelem. A lilák kijavítják a hibájukat és megnyerik a védettséget. A sárgák lógó orral mennek vissza a táborba."

Már nem emlékszem arra amit írsz "mellfogás", ez akkor volt mikor kibeszélték, hogy Dan nyúlka-piszkál?
Tommyt szerintem többször ugratják a vörös hajával és a szeplőivel, csak nekünk nem vágják be. Elaine is Rednek meg Big Rednek hívja sokszor.

Több apróság változott és elmaradnak dolgok amik régen jellemzőek voltak a műsorra. Lehet ez is ilyen, mert a take a look nem először marad el. Van ez az előzetes az elején és nincs "az előző rész tartalmából", nincs intro sem. Ehhez az évadhoz szándékosan nem forgattak felvezető zenét, pedig az első posztot ezzel akartam kezdeni, hogy lehessen látni az összes játékost. Készült azóta rajongói intro, de nekem nem ugyanaz. Korábban összeszedtem mi változott még, de hirtelen nem jut eszembe más. :p

Jamal egyébként nagyon okos dolgot szokott mondani. Ennek ellenére nekem sok ez a fajta nagyképűségbe hajló magabiztosság. Sokszor úgy viselkedik, hogy "nekem még a seggemben is fejem van".

enzo23 2019.12.11. 00:28:30

@Laura Ingalls: ja nem gond hogy kimaradt, ilyen távolságból már úgyse annyira érdekes :) de azért köszi^^
#mellfogás: igenigen, Missy meg Elizabeth(?) játszotta el asszem :D

Ja, tök hülyeség, hogy nincs previously, helyébe egy ilyen mini-trailer-bevágás a részből, ami nemtom minek van. A rajongói intro meg rohadt profi lett, én azt hittem elsőre, hogy hivatalos.
süti beállítások módosítása