Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Odaát 5x04 - A vég

2019. október 23. 09:00 - Szencsike

Nehéz az élet, ha kiderül, hogy az angyalok akarják a bőrödet kosztümként viselni a világvégére. Most megnézünk egy olyan verziót, ahol valaki igent mondott a ruhára. Dean érkezik meg egy belvárosi motelhez, egy utcai prédikátor az Elragadtatásról beszélne gyakorlatilag bárkivel, de az egyszerű emberek meg se állnak neki. Deant is elkapja, és azt a szerencsétlen kérdést teszi fel neki, hogy gondolkodott-e már Isten vele kapcsolatos tervein? Nem is sejti, hogy a „túl sokat is” válasz Dean egész életére jellemző, különösen az utóbbi pár hétre. Dean később a szobájából telefonál Castiellel, a Coltról beszélgetnek, állítólag a démonok őrzik. Cas éppen egy autópálya mellett ácsorog, alig hallja mit mond Dean, ráadásul a kártyája is lejár. Micsoda hétköznapi dolgok egy angyalnak, de Dean biztosra veszi, hogy a Colt már régen megsemmisült. Nem, Castielnek más infói vannak, menjenek egy közös küldetésre és szerezzék meg a fegyvert ugyanis a Kill Lucifer tervet ezzel lehet végrehajtani. Legyen, Dean megmondja, hogy Kansas City Century Hotel 113-as szobájában van, várja őt, de csak reggel, szeretne egyet aludni. Telefon lerak, Castiel pedig reggelig fog ácsorogni az út mellett. 

1.png

Valamikor hajnalban ismét megszólal az a fránya telefon, ezúttal Sammy az, elmeséli a legújabb híreket, hogy ő Lucifer porhüvelye, és ez elfogadhatatlan. Dean túl álmos ahhoz, hogy igazán megrázza őt a hír jelentősége, másfelől meg nem igazán tud örülni annak, hogy Sammy újra harcba szállna. Egyrészt ott a régi nóta, az egymás iránti bizalom kérdése, másrészt mivel ők lettek az Apokalipszis két vezéregyéniségének a báli ruhái, jobb lenne ha távol maradnának egymástól. Sammy szerint együtt erősebbek lennének, ám Dean szerint ennek leginkább az ellenkezője igaz. Azt a kapcsolatot, ami köztük van, azt fogják elsőként felhasználni ellenük, jobb ha megtartják a három lépés távolságot. Sammynek lenne még mondanivalója, ám Dean részéről nincs semmi, le is rakja a telefont, bár talán a szíve szakadt bele, hogy így kellett beszélnie az öccsével. Valamikor reggel van, és milyen furcsa, az ébresztőóra szét van törve, és a szobában, ahol Dean felébredt, mintha tűz pusztított volna. Az ablakon kinézve az utca sem nyújt szebb látványt, gyakorlatilag szétbombázták az egész várost, csak a romok maradtak.

2.png

Dean elindul felfedezni a környéket, sehol senki, csak a romok. Egy mellékutcából zajokat hallani, Dean odamegy és egy kislányt lát a földön ücsörögni. Szólongatja ugyan, ám semmi jele, hogy a kislány reagálni akarna. A lányka előtt törött üvegdarabok hevernek, Dean leguggol mellé, majd a kislány rátámad, ez komoly, akár ölne is, Dean leüti a kislányt. Megnyugodni sincs ideje, ugyanis a falon meglátja a Crotoan feliratot, ez az a bizonyos démoni eredetű vírus, ami dühöngő őrülteket csinál az emberekből. És lám, a kislány nem volt egyedül, jönnek a többiek, a csordába verődött fertőzöttek. Deannek menekülnie kell, gyorsan szedi a lábát, de egy zsákutca a véget jelentheti, ha nem érkezne segítség. Begördül egy katonai Humvee, amiből lőni kezdik a fertőzötteket, megszólal a Do You Love Me című dal a Contours-tól, addig Dean el tud bújni fedezékbe. Dean az este bújik elő a menedékből, és azt látja, hogy egy kerítésen ott szerepel a karantén dátuma, 2014. augusztus 1., vagyis megint időutazott. Talált magának egy működő autót, azzal útra kel, de se a mobil, se a rádió nem fog jelet. Az anyósülésen felbukkan Zakariás, kezében egy újsággal, címlapon a hír, hogy a vírus elérte Ausztráliát. Remek, a Kopasz intézte el Dean kis kirándulását. Palin elnök elrendelte Houston bombázását, vagyis a kormány még működik, de rohadt nagy gáz van a világban. Elvileg Zakariás nem találhatta meg Deant, nem is, emberi kémeket, szélsőséges keresztényeket alkalmaznak, megmutatták nekik Dean fényképét, és az egyik szólt, hogy hol van. Vagyis a prédikátor a hotelnél köpte be őt, nagyon remek, de most, hogy látta mivé lesz a világ, szépen vigye őt haza. Még nem, nem látott mindent, három nap elég lesz, hogy lássa, hova vezetnek a döntései, ha nemet mond Mihálynak. Ezzel a végszóval ott is hagyja Deant, hadd gondolkodjon.

3.png

Dean Bobby otthonába ment elsőnek, teljesen üres, csak a lomok fogadják, és Bobby bepókhálósodott és lövések utáni lyukakkal és vérrel díszített tolókocsija. Szerencsére a régi rejtekhelyek egyike megvan, ott megtalálja Bobby naplóját, benne egy képpel, ami Chitaqua tábor előtt készült és 5 katonát ábrázol, köztük Bobbyval és Castiellel. Dean megérkezett a táborhoz, ami a régi Nemzeti Gárda egyik telephelye, most leginkább a milícia használja. Sajnos Dean szembesül a lehető legrosszabbal, Baby egy rakás ócskavas. Odamegy a kocsihoz megszemlélni a maradványokat, de valaki leüti őt, ez pedig a 2014-es Dean. Nem tudom, hogy az időutazási paradoxon szerint, ha az időutazó én (a múltbéli) találkozik  jövőbeli énnel, mi lesz, de itt úgy tűnik, hogy semmi probléma, a két idősík képviselője megfér egymás mellett, igaz, felmerült némi probléma. Dean megbilincselve ébred fel jövőbeli énje szállásán, akit nem sok választ el attól, hogy megölje. Csak magával szúrna ki, ha megtenné, és Dean elmondja, hogy nem alakváltó, se más lény, aki képes külsőt változtatni és Jövő-Dean mindezt tudja, kipróbálta rajta az ilyenkor szokásos teszteket. Átkutatta a zsebeit, az összes kis szerszám nála volt, amit Jövő-Dean is magánál hord, magyarázza meg, ha tudja. Zakariás. Ez az egy szó megfagyasztotta Jövő-Dean körül a levegőt, már régóta keresi a Kopaszt. Dean elmeséli, hogy Zakariás utaztatta őt ide, és Jövő-Dean hisz neki, ha mond valami olyat, amit csak ők, Dean-ek tudnak. Rhonda Hurley, 19 évesen, felpróbálták a rózsaszín bugyiját és jó érzés volt. Meggyőző, bár bizarr dolog Deant ebben elképzelni, de szent a béke. Jövő-Dean mesél egy kicsit, a vírus az ultimate weapon a végítélet fegyvertárában, nincs ellenszer, az emberek öldöklő szörnyetegek lettek tőle, 2012-ben érte el a nagyvárosokat. Sam? Jövő-Dean arca megkeményedik, eddig is elég zord arcot vágott, de ez más, igazán mélyről jövő keménység. Sam Detroitban veszett oda, ott történt valami. Nem voltak együtt, már régóta nem beszéltek, mikor az a bizonyos eset megtörtént. Nem is kereste? Másokat kellett megmentenie és most is megy a dolgára, mert a Világvége időszakát élik és sok emberrel kell foglalkoznia. Dean itt marad, megkötözve, az emberek megrémülnének, ha látnák, hogy kettő van belőlük. Dean azt kéri, legalább a bilincset vegye le, nyugton marad. Nem, nem igazán bízik a múltbéli önmagában, talán azért, mert jól ismeri. Dean jövőbeli énjét egy igazi pöcsnek találja.

5.png

Dean találékony fiú, nem üldögél tétlenül, kikaparta a padlóból a szöget és máris megvan a kulcs a meneküléshez. Dean alig tett meg odakint pár lépést, amikor megszólítja őt az aggódó Chuck (egy ismerős túlélte, éljen), mert fogy az ellátmány. Ő a raktárosa a helynek, és azt hiszi, hogy Dean az ő Deanje, meg is lepődik, amikor egy nagyon bizonytalan tanácsot kap. Dean is meg fog lepődni, mert egy harcias amazon támad rá, Risa. Dühös rá, mert megcsalja, Dean nem tud semmit, de Chuck bólogat, az éjjel tényleg egy másik nőnél volt a jövőbeli énje, aki miatt Risa dühös rá. Dean a jövőben is hozza a formáját, viszont Dean Castielt keresi. Szerencsére itt van, de Chuck szerint ő már nem is megy sehova. Castiel alaposan megváltozott, Dean egy csapat nővel találja, akikkel a new age-es lelki közösség tanait beszéli meg, ő a hely szellemi vezetője. Castiel észreveszi Deant, a hölgyeket pedig elküldi fürdeni, készüljenek fel az orgiára. Na, ettől mindenkinek leesett az álla azt hiszem, a hölgyek ábrándos mosollyal köszönnek el tőle. Dean lehippizi Castielt, aki azt hitte, hogy már nem cikizi őt a kis közösségük vezetője, de hoppá. Ez a Dean, nem az a Dean, akit ő ismer. Hála az égnek, hogy Castiel felismerte, hogy ez a Dean időutazó, 2009-ből jött, Zakariás küldte ide.  Nagyon érdekes fejlemény, mint egy betépett, szórakozott professzor, kb. olyan lett a mi Castielünk a jövőben. Dean azt kéri, hogy repítse vissza szépen a saját idejébe, de ez nem fog menni. Sajnos az élet Castielen is nyomott hagyott.

Visszaérkezett a felderítő csapat, Jövő-Dean jót sörözik egyikükkel a kiszállás után, majd váratlanul előveszi a fegyverét. Dean rohanni kezd, szól a katonának, ám Jövő-Dean lepuffantja az illetőt. A katonák döbbenten figyelik, hogy két Dean van, Jövő-Dean biztosítja őket, hogy a másik Deannel minden oké, amit tudniuk kell, azt idejében el fogja nekik mondani. A két Dean négyszemközt veszekszik, azért lőtte le a katonatársát, mert egy fertőzöttekkel teli vidéken jártak és a katonáját megtámadták. Hazafelé jöttek ki rajta az első tünetek, átváltozott volna, jobb ezen túlesni. 2014-ben ez egy megszokott dolog, a társai ehhez hozzászoktak, de a dupla-Dean jelenség az még ijesztőbb nekik. Jövő-Dean igazi parancsnokká vált, Dean fogja be a száját és kövesse az utasításait. Szerencsére nincsen örök harag, egy jóféle whisky felett megbeszélik, hogy Jövő-Dean milyen küldetésre ment ki. Előveszi a táskájából a Coltot, már 5 éve keresi, a mocskok állandóan hurcolták ide-oda, de végre megvan. Ma este pedig meg fogja ölni az Ördögöt. Eljött az idő a stratégiai megbeszélésre, Castiel, Risa hallgatják Jövő-Dean terveit a Colttal. A lány elég nehezen türtőzteti magát, Dean világosítja fel a másik önmagát, hogy a csaj tudja, hogy megcsalja. Dean csak fogja be a száját, a lényeg a Kill Lucifer terv. Pár napja elfogtak egy démont, aki Lucifer belső köreibe tartozik, ő elmondta, hogy hol van a főnökük. Risa kételkedik az infó valódiságában, de Castiel megnyugtatja, hogy a vezetőjük igazán profi módon tudja kiszedni másokból az infókat. Deannek ez a kínzást jelenti, vissza a régi szép időkhöz... Castiel nevet, ő bírja a régi Deant. A terv szerint megvan  a hely, ahol Lucifer berendezte a főhadiszállását, egyenesen egy fertőzött zóna közepén. Castiel részéről világos a terv, keresztül vágnak a fertőzötteken és a démonokon, bemasíroznak az épületbe és hidegvérrel megölik a Sátánt, hipp-hopp meglesznek vele. Deannek is jönnie kell, indulás éjfélkor, Castiel és Risa összeszedik a csapatot. Dean nem érti, hogy minek kell jönnie, de Jövő-Dean szerint nem lesz baja, Zakariás úgyis figyel rá. Dean nem ezt kérdezte, mi a fene folyik itt?! Deannek azért kell jönnie, mert látnia kell, hogy mi lett Sammyből. Nem halt meg Detroitban, hanem kimondta azt a bizonyos igent. Lucifer báli ruhája lett, sajnos Jövő-Dean nem tudja, hogy miért hozta meg az öccse ezt a döntést. Sammy nem tudott kijutni, meg kell ölni Lucifert, Deannek pedig látnia kell, hogy mennyire lesz rossz a helyzet, ha nem változtat. Zakariás visszaviszi 2009-be, mondjon igent Mihálynak és küzdjön meg Luciferrel. Tényleg, ilyen egyszerű lenne, ez a harc több millió ember halálát fogja okozni! Mert ami most van, az jobb?! Jövő-Dean azóta számtalanszor az ég felé üvöltötte, hogy igent mond Mihálynak, de az angyalok nem válaszolnak, ki tudja, hova tűntek. Annak idején legyőzhetetlennek hitte magát, de tévedett, és csak azt tudja tanácsolni Deannek, hogy mondjon igent. Viszont ismeri a múltbéli önmagát annyira, hogy tudja, ezek után sem fog igent mondani.

8.png

Chuckhoz is eljutott az infó, hogy két Dean van, a mi Deanünknek ad egy jó tanácsot, és őszintén mondom, ahány világvégés filmet, könyvet olvastam, mind előjött ez a kérdés, szóval fogadjátok meg ti is: Gyűjtsétek össze a wc-papírt, nagy értéket képvisel! Chuck ezzel búcsúzik Deantől, mert eljött az indulás időpontja. Dean Castiellel ül egy kocsiban, az angyal rákapott az amfetaminra, amivel az abszint hatásait tompítja. Dean örül, hogy a kedvenc angyalkája így lelazult, de még is mi történt, hogy idáig jutott? Castiel röhög, emberré vált. Leléptek a társai, és az ő varázsereje is lecsökkent ezek után, majd szépen eltűnt. Haszontalan lett, egyszer eltört a lába, két hónapig feküdt, nagyon emberi. Hát üdv a klubban, csak hát Cas sokkal menőbb klubba tartozott régen. A tehetetlenség viszont elindította benne a lázadót, hát ez lett belőle, egy emberré vált angyali hippi. A csapat megérkezett a városba, azon belül is a Halálcsillaghoz, egy régi szanatóriumban fogják elintézni Lucifert. Miért kell szinte minden főgonosznak az elmegyógyintézeteket választani? No mindegy, a lényeg, hogy megvan hova kell menniük, Jövő-Dean szerint senki nem számít rájuk. Dean félrehívja őt, túl gyanús neki ez a könnyelműség, mi folyik itt valójában? Nincs itt semmi, ami fontos lenne, ám Dean kész a többiek előtt is feltenni ezt a kérdést, így Jövő-Deannek muszáj válaszolnia. Túl sima volt ide az út, miért? Dean rájön, hogy nem volt senki, aki feltartóztatta volna őket, se fertőzöttek, se démonok, vagyis csapda vár rájuk. Pontosan, a csapat többi része lesz az elterelés, a Deanek meg a hátsó ajtón sétálnak be. Dean ezen felhördül, fel akarja áldozni a saját barátait?! Valami nagyon csúnyán megtört a jövőbeli énjében, ha erre képes, mert ő semmiképp se tenne ilyet. Pontosan, ezért is jutott oda a világ, amit lát. A feladata, hogy megölje az Ördögöt és meg is fogja tenni, bármi áron. Dean ezt nem fogja hagyni, ám Jövő-Dean gondoskodni fog arról, hogy ne tehessen semmit, ugyanis leüti őt.

9.png

Dean a csata hangjaira ébred fel, puskaropogás és kiáltozás hangjai szűrődnek ki az épületből. Dean elindul Jövő-Dean tervét követve a hátsó rész felé, ott a kertben találja meg őt, ahol villámlások tarkítják az eget. Jövő-Dean földön fekszik és egy papucscipős láb tapossa a gigáját, amit csakhamar el is tör a láb tulaja. Hófehér öltöny, hófehér nadrág, fehér cipő, és felé fordul Lucifer, Sammy testében, aki felismeri, hogy ez egy másik Dean. Nem öli meg őt, elég fura lenne, viszont szépen elmeséli, hogy mire is ez a nagy cécó. A Föld Isten utolsó tökéletes alkotása, nem, a bolygó épségben marad, de az emberek... Isten azért száműzte őt, mert nem hajolt meg az emberek előtt. Lucifer Istent választotta a csupasz majmok helyett, akik gyilkolják egymást. A büntetése a Pokol lett, Mihály végezte el a piszkos munkát. Lucifernek végig igaza volt, az ember csak tönkreteszi a bolygót, mégis közülük rengetegen hivatkoznak rá, hogy a Sátán miatt történt az egész. Dean nem fog bedőlni a meséjének, számára Lucifer egy szörnyeteg, egyszerűen csak nagyobb az egója az átlagnál. Lucifer érti, hogy mit látnak benne az angyalok, részéről itt a beszélgetés vége, viszlát legközelebb. Dean legszívesebben lerendezné most, vagy ölje meg, de ha nem, akkor megkeresi a módját, hogy megölje őt. Lucifer figyelmezteti, hogy mindegy milyen döntést fog hozni, mert nem fog igent mondani Mihálynak, vagy tegyen bármi mást, de az fix, hogy eljön az a pont, amikor Sam testében fog előtte állni, ugyanitt lesznek és nyerni fog. Dean sír, téved, muszáj hogy tévedjen, ám Lucifer biztos a dolgában, öt év múlva találkoznak és Lucifer eltűnik. Nem is rossz JarPad, nem is rossz.

Dean kis utazásának itt a vége, Zakariás visszaviszi a saját idejébe, a motelszobába. Dean szidja az angyalt, mint a bokrot, de Zakariás leinti. Látta mi fog történni, mondjon szépen igent és elintézhetik Lucifert, nem fogja felhasználni Sammyt és nem fognak milliárdok meghalni. Dean tétovázik, de a válasza továbbra is nem. Nem tanult semmit az ostobája?! Dehogynem, csak nem azt, amire Zakariás számított. Akkor kezdjék elölről és jobban a fejébe vési... ám Dean egyszerűen eltűnik. Castiel hozta el, az út mellé, ahol türelmesen várakozott, Dean megköszöni neki a segítséget és megkéri, hogy ne változzon meg. A jehovákat kerüljék majd el, akárhová is mennek, Dean pedig végre felhívja Sammyt. A tesók végre találkoznak, nem semmi egy párterápia volt ez, a nagyobb jó érdekében hajlandóak kibékülni, nemcsak a szőnyeg alá söprik a problémáikat, hanem végre hajlandóak őszintének lenni. Ők ketten egymás gyenge pontjai, és ezt mindenki ki fogja használni, de csak jelentik egymásnak a családot és hát együtt maradhatnak csak emberek. Dean végre kimondta, amit Sammy igazán hallani akart, nincs más hátra, mint előre, saját maguknak kell alakítaniuk a jövőjüket, mert nincs más választásuk.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása