Hogy volt?

Az ifjú Indiana Jones kalandjai Chapter 13/2 - Adventures in the Secret Service / Petrograd, July 1917

2019. október 20. 12:00 - Gabba

Az eredeti sugárzás szerinti 2x07 epizód Manhattanben kezdődik, öreg Indy egy fényképkiállításon szemlélődik, címe: Vlagyimir Lenin - Jelenetek egy forradalomból. Közeledik a záróra, a kurátor távozásra kéri Indyt, de az nem mozdul. Hosszan nézegeti az egyik képet, ami zászlókkal, transzparensekkel vonuló tömeget ábrázol, és a tömeg felé oldalról befutó kalapos fiatalembert, majd kijelenti, téves rajta a dátum. A kép ugyanis 1917 júliusában készült és nem októberben, ahogy a katalógus írja. A kurátor biztosítja az öreg kekeckedőt, hogy szakértő történészek munkája a kiállítás, de Indy leinti. Ez a transzparenst tartó fiú a kép elkészülte után még fél percig élt, mondja az elképedt kurátornak és belekezd a történetbe.

indiana13_2_01.JPG

A francia elhárítás vezetője magához rendeli Indyt és a múltkori osztrák akciót felidézve elmondja, hogy Vilmos császár mégis tudomást szerzett Károly különutas békepróbálkozásáról, ezért Ausztria végül nem szállt ki a háborúból. Sikerről tehát nem beszélhetünk, viszont új lehetőség adódik Indy előtt, amit már egy pohár vörösbor mellett beszélnek meg. A téma Oroszország, ahol pár hónapja megbuktatták a cárt. A jelenleg regnáló Kerenszkij kormány a demokrácia kiépítésével próbálkozik és kész bent tartani a háborúban az országot, de ha megbukik, akkor a békét akaró erők kerülnének hatalomra. Ami viszont azzal járna, hogy a keleten állomásozó és így felszabaduló német erőket átdobnák a nyugati frontra. Az ezredes kérdésére, hogy mennyire beszél oroszul, Indy szerényen azt válaszolja: Elég jól. (Az elég jólhoz elég felidéznünk a Chapter 4/1-et, amikor a kis Indy a nagy Tolsztojjal kalandozott, amint arra ugyebár mindnyájan emlékszünk.) A pétervári nagykövetségen ugyanis megürült egy állás, tolmácsra van szükség és ha minden igaz, Indy akcióban is részt vesz majd. Tehát: go east, young man!

indiana13_2_02.JPG

És már itt is vagyunk Szentpéterváron, gyors vágóképek pár látnivalóról, hogy a néző is képben legyen: a Vezérkar épületének diadalíves bejárata, I. Miklós szobra, a Téli Palota előtti tér, stb. (Előre is elnézést kérek, de személyes turistaélmények miatt a posztnak lesz némi idegenvezetős mellékszála. És még egy megjegyzés: Szentpétervár orosz beceneve Pityer, amint azt nyilván minden magyar filmrajongó tudja legalább a Haggyállógva Vászka! c. Gothár Péter mozi óta.) A követségen Indy az első titkárral és egy Brossard nevű fiatal alkalmazottal beszélget a cár bukása után előállt zavaros helyzetről. Brossard szerint a bolsevikok valami akcióra készülnek, de Indy szerint csak dumálnak, hőzöngenek, nem komoly társaság. Különben is ő inkább kint lenne a terepen, nem itt irodakukacoskodna, de az első titkár leinti: rejtjelező ismeretei miatt Indyre itt van szükség. Miután a titkár lelép, Indy kezébe akad egy távirat, amit elolvasva gyorsan felpattan és a pislogó Brossard-t hátrahagyva elrohan.

indiana13_2_03.JPG

Kiderül, hogy orosz ismerőseit akarja figyelmeztetni, akiket szerencsésen utolér az utcán. Szergej és Irina a Téli Palotánál szervezett gyűlésre mennek, ahol a katonaszökevény Szergej beszédet akar mondani a háború ellen. Indy igyekszik lebeszélni, ez nem jó ötlet, összecsapás várható és Szergej, mint dezertőr bajba kerülhet. Jobban jár, ha inkább nyugton marad és meghúzza magát (vagy inkább Irinát - bocs). Érvei hatására Szergej végül megígéri, hogy nem megy el a gyűlésre és megállapodnak, hogy este újból találkoznak majd törzskocsmájukban. Indy később a nagykövet tájékoztatójára megy, aki közli a követségi alkalmazottakkal, hogy a Kerenszkij kormány helyzete elég bizonytalan, mert a bolsevikok folyamatosan erősödnek, amióta Lenin visszatért az emigrációból. Minden információ fontos, a bolsevikokat fokozott megfigyelés alatt kell tartani, mert ha ők kerülnek hatalomra, akkor Oroszország kilép a háborúból. Az pedig azzal járna, hogy keletről a németek átcsoportosítanák csapataikat nyugatra és új erőkkel támadnák Franciaországot.

indiana13_2_04.JPG

A megbeszélés után Indy elmegy a Medve Barlangjába, nem képletesen, hanem ténylegesen, így hívják ugyanis a törzskocsmájukat: Берлога медведя. Szól a zene, tánc, hejehuja, háromtagú zenekar nyomatja a muzsikát és szórakoztatja a sok muzsikot. Az egyik asztalnál Indyt két másik barátja, Róza és Dimitrij várja. Róza, aki egyébként kórházi ápolónő, visszaadja az Indytől kapott kölcsönkönyvet H.G. Wells politikai írásaival, nagyon hasznosnak és érdekesnek találta. Teázol?, kérdezik az oroszok Indyt, nem, mert van esernyőm, válaszolja az vigyorogva. Megérkezik Szergej és Irina is, később csatlakozik hozzájuk egy Borisz nevű férfi, véres kezében vodkásüveget szorongatva. Irina máris odaugrik, hogy szakszerűen leápolja (nem úgy!). Volt egy kis lövöldözés meg bunyó a Téli Palotánál, de Borisz nem ott sérült meg, hanem később, amikor betört egy kirakatot ezért a vodkáért. Ну, на здоровье, húz egy újabb slukkot az üvegből, ily módon belsőleg védekezve a vérmérgezés ellen.

indiana13_2_05.JPG

Kocsmázás után Indy lelép a többiektől és az egyik sarkon felragasztott plakátokat kezdi vizsgálni, majd elmegy a követségre, hogy átolvassa a napközben begyűjtött szórólapokat. Ahá, a kis titkosügynök nagyon fejlődik, a szövegek elemzése után zsebnaptárjában bekarikázza a július 5-i dátumot.

Másnap reggel kiderül, hogy Indy Szergejékkel lakik egy lakásban, az ide érkező Rózát a frissen hajat mosott Irina fogadja. (Törülközővel felcsavart hajáról nekem mindig Mr. Bean jut eszembe, amikor karácsonyi pulykavacsorára várta a barátnőjét és a jószág rászorult a fejére, amit Bean törülközővel igyekezett leplezni.) Irina arra biztatja Rózát, ne csak bámulja Indyt, beszéljen neki az érzéseiről. (Na végre, újra van szerelmi szál a történetben, már hiányzott.) Megérkezik Borisz, egyre több ember van az utcákon, jó kis felfordulásra van kilátás, még O1G grafittifújó versenyt is rendeznek, újságolja. Kaja után a fiúk lenyomnak egy parti sakkot, persze Indy nyer, Irina meg arra kéri Rózát, vigye el valahová Indyt és este 9-ig ne is jöjjenek haza. Róza zavartan pislog, végül elhívja Indyt Mozart hangversenyre a konzervatóriumba.

indiana13_2_06.JPG

Az épület előtt azonban arról értesülnek, hogy a koncert elmarad: Отмено, hirdeti az átragasztott plakát. Ой, ой, боже мой, kútba esett Róza terve, de a lány feltalálja magát: Akkor menjünk el sétálni, nézzük meg a hidakat, javasolja. Na ez szép, tartalmas program, a városban ugyanis több mint 300 híd van, gyerünk. Egymásba karolva sétálnak, nagyon cukik. Az aranyozott szárnyú oroszlánokkal díszített Bank hídon kis pihenő tartanak, itt Indytől két dolgot tudunk meg: édesanyja pár éve meghalt, neki meg ma van a születésnapja. Ó, hát miért nem mondtad hamarabb?, kérdezi Róza, de Indy leinti, nem nagy dolog az egész.

indiana13_2_07.JPG

Már besötétedett, mire visszaérnek a lakáshoz, csak halkan jegyzem meg, hogy júliusban vannak ugyebár a fehér éjszakák, úgy is mint белые ночи, tehát egész éjszaka világos van, én is akkor voltam ott, na de mindegy, ne hasogassunk szőrszálakat. A nappaliba lépve Indyt nagy tömeg, nagy üdvrivalgás és nagy Happy birthday!, illetve С днём рождения! transzparensek fogadják. Ismét szól a zene, tánc, hejehuja, a háromtagú zenekar ugyan az, mint amelyik a kocsmában is játszott. Az est csúcspontja természetesen a torta felvágása, ami Irina szerint forradalmi torta, mazsolával kirakott szívvel a tetején. Milyen dolog már, hogy a forradalmi tortát egy kapitalista vágja fel?, kérdezi Borisz csipkelődve. A hangulatot kihasználva Róza puszit nyom Indy arcára: Csak mert születésnapod van, magyarázkodik pirulva. Irina kijelenti, mivel nekik nincs pénzük ajándékra, történelemformáló eseménnyel lepik meg Indyt.

indiana13_2_08.JPG

A csapat kiáramlik az utcára, ahol egyre nagyobb létszámú tömeg vonul az egyik épület felé, közben természetesen az Internacionálé szól, sokan vörös zászlókat emelnek a magasba. A népek bevonulnak egy nagy csarnokba, a falakat szinte megreszkettetik a "Lenin, Lenin!" kiáltások. És igen, már itt is van, a pulpituson feltűnik Ő, a hős, ki csak népének él! Gyújtó hangú beszédet mond a háború ellen, a béke és a földosztás szükségessége mellett. Felvázolja a nagyszerű jövőt, a kommunizmus és a proletárdiktatúra által jelentett jólétet, amit még a Nyugat (Запад) is meg fog irigyelni. Irináék csillogó szemmel hallgatják a beszédet, Indy arca viszont csak mérsékelten lelkes.

indiana13_2_09.JPG

A nagygyűlés után Indy elköszön a többiektől és lelép. Az egyik sarkon nyomdaépület (типография) áll, Indy bemászik az ablakon és odabent egy csomó bolsevik szórólapot talál. (Ugye, milyen fejlődőképes, hogy rátalált erre is!) A lapok a Kerenszkij kormány megbuktatására és felkelésre szólítanak, sajnos azonban időpont nincs rajtuk. Zaj hallatszik, Indy gyorsan elbújik, az éjszakai őrség jön szétnézni. A nagy rejtőzködés közben Indy véletlenül meglöki és így bekapcsolja a nyomdagépet, na fiú, most rohanhatsz! Az őrség többször is rálő, de nem találják el, barátunk szerencsésen kijut az épületből és elrohan a nagykövetségre. Brossard még ilyenkor is dolgozik, a Putyilov acélgyárról gyűjt infókat, ahol harmincezer ember dolgozik és erős bolsevik fészek.

indiana13_2_10.JPG

Indy csak reggel megy haza, meglepetésére Róza a lépcsőházban várja. A lány bevallja, hogy szereti, a váratlan vallomástól Indynek elakad a szava. Próbál magyarázkodni: Te okos vagy és csinos, de a szerelem olyan mint a villám, nem mondhatod meg, mikor csapjon beléd. (Tehát ismét egy egyoldalú szerelem, de most nem Indy a szenvedő fél.) A kínos beszélgetést Irina és Szergej érkezése szakítja félbe, akik feltekert vörös zászlóval készülnek egy újabb gyűlésbe. Csak nem a Putyilov gyári munkásokkal?, dob egy gránátot félig vaktában Indy, Szergejék meglepődve néznek, honnan tudsz te erről? Majd baráti alapon felvilágosítják, hogy nem a Putyilov gyárba mennek agitálni, hanem máshová, és különben is, Lenin elutazott Finnországba, és amíg nem tér vissza, addig a bolsevikok nem fognak semmilyen felkelést megindítani.

indiana13_2_11.JPG

Újabb megbeszélés a nagykövetségen, Brossard ragaszkodik ahhoz a véleményéhez, hogy  a bolsevik felkelés 48 órán belül ki fog törni. A lábad, az fog, morogja magában Indy. Pedig Brossard nem mond hülyeségeket: egyre többen dezertálnak a frontról, a Péterváron állomásozó haderők és a kronstadti matrózok parancsmegtagadásra készülnek, és több felvonulást, tüntetést szerveznek, mint a cár megbuktatása óta bármikor. Indy magabiztosan közli, hogy ő rendszeresen mozog az aktivisták között és biztosan tudja, hogy egyelőre nem készülnek semmilyen hatalomátvételre, mert még nem elég erősek és felkészültek hozzá. Ráadásul Lenin Finnországba utazott ma reggel, onnan nyilván nem fog semmilyen felkelést levezényelni. Ekkor befut a követségi titkár és megerősíti Indy infóját, a nagykövet elégedett arccal megdicséri kémünket kitűnő felderítő munkájáért. Indy győzelemittas mosollyal néz Brossard-ra.

indiana13_2_12.JPG

Délután Indy még mindig kedélyesen ugratja Brossard-t az elemzői szobában, amikor beront a titkár és közli, a bolsevik felkelés kitört egy órája. A két elemzőt a nagyteremben kialakított válságterembe hívja, ahol égnek a telefonvonalak és térképre viszik fel, melyik középületeket foglalták el a felkelők, illetve a parancsmegtagadó katonák. Az infókból végül az a kép áll össze, hogy a lázadók a központi utasítások ellenére robbantották ki a felkelést, úgy tűnik, Lenin kissé túlfűtötte a kedélyeket. Viszont a kozákok kivonultak a kormány támogatására, úgyhogy vérfürdő várható. Akkor Péterváron tényleg minden vörös lesz, nevetgél a nagykövet a többi diplomatával.

indiana13_2_13.JPG

Indy rájön, hogy Irina és Szergej hazudtak neki, és mégis a Putyilov gyárba (Путиловский завод) mentek lázítani. Biciklire pattan és elteker a gyárhoz, Irináék meglepődnek, hogy itt látják. Indy megpróbálja lebeszélni őket, hogy a Téli Palotához vonuljanak, mert fegyveresek fogják várni őket, de Szergejék most nem hisznek neki. Itt az idő, meg kell ragadni a kínálkozó lehetőséget, még akkor is, ha a vezetők gyávák és nem tartanak velünk, mondják Indynek és transzparensükkel a tömeg élére állva elindulnak.

indiana13_2_14.JPG

Indy fásultan ücsörög az üres lakásban amikor megérkezik Róza. Megdöbbenve hallja Indy híreit az Irináékra leselkedő veszélyről, és táskáját ledobva utánuk rohan, Indy természetesen vele tart. Az egyik kis térre érve Indy megpillantja a tetőkön elrejtőzött géppuskás kozákokat. A felvonulók, élükön Szergejjel és Irinával ekkor érnek a térre, Indy előrohan a sarok mögül, hogy figyelmeztesse őket a veszélyre. A kozákok ebben a pillanatban tüzet nyitnak, Szergejt éri az első találat. Az emberek rémülten szétrohannak, Indy és Borisz behúzza a sebesült Szergejt a közeli templom kapuja alá, de hiába, a srác pár másodperc alatt kiszenved. Irina és Róza zokogva hajol fölé.

indiana13_2_15.JPG

Több mint négyszázan haltak meg azon a napon, mielőtt rájöhettek volna, hogy a forradalom nem most fog kitörni. Július a reményé volt, de október már egy teljesen más történet, fejezi be a jelenben öreg Indy a történetet. Majd még egy pillantást vet a képre és az oldalról berohanó kalapos fiatalemberre mutatva hozzáteszi: Ez meg itt valószínűleg én vagyok. A kurátor elgondolkodó arccal néz a távozó öregúr után.

indiana13_2_16.JPG

Címkék: Indiana Jones
4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2019.10.20. 21:33:46

Irinát elnézve megértem hogy miért ezt a vonalat hozták a poénok most a (szokásosan kiváló) HV-ben :D

A_Rézi 2019.10.21. 12:38:34

Szuper lett a hogyvolt, ismét! :)

Mióta az Indy-s írások elindultak, vártam erre a részre (is). Emlékeztem egy epizódra, amiben öreg Indy egy múzeumban nézeget egy képet, amin ő maga is szerepel, ahogy fut a forradalmi tömeg felé, a haverját meg lelövik - viszont gőzöm nem volt, melyik volt ez a rész.
És íme!!!!
Egy újabb kérdésre választ kaptam. Köszi!

Gabba 2019.10.21. 15:25:19

@Flankerr: Irina pruszlikja volt a döntő motívum ebben ;)

Gabba 2019.10.21. 19:57:45

@A_Rézi: ugye, hogy érdemes ide járni? :)

amúgy az eredeti sorozatból bennem is ez a fényképnézegetős öreg Indys jelenet maradt meg leginkább, meg persze a sorozatnyitó rész vége, amikor lecsúszik a múzeum lépcsőkorlátján