Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

200 első randi – 2. évad 1-5. rész

2019. október 17. 08:28 - Gillotte

Köszöntöm a régi és új Olvasókat a 200 első randi második évadának premier-hetén! Röviden hívnám inkább 200 második randinak az évadot, ami egyből a lecsóba csap, nem vacakolnak azzal, hogy lehogyvoltozzák, mi is volt egy éve. Még jó, hogy vannak jegyzeteim ugyebár, na meg egy férjem, akinek nem olyan a memóriája, mint egy aranyhalé. Tehát ott hagytuk abba, hogy Dénes és a régi barátja motorbalesetet szenvednek, és nem tudni, mi lesz. Nem húzom sokáig: túlélték, Rudinak a karja tört el, Dénesnek pedig mankóra és nyakmerevítőre van szüksége. Sok szabadidő szakad rájuk, Rudi emlékezteti régi barátját, hogy milyen jól rajzolt annak idején, így Dénes újra nekiáll rajzolgatni, de Ildikóról karikatúrát nem mer, mint a többiekről, nehogy sértődés legyen a vége. Dénes tényleg nagyon jól rajzol, így barátja biztatja, hogy lépjen az önkifejezés rögös útjára, hagyja a sebészetet a fenébe, és legyen művész. Ildikó már a gondolattól is rosszul van, mert az kisebb pénzt, kisebb lakást, és kisebb műkörmöket is jelentene…

200masodik_1_1.jpg

Ahogy másra sem, arra sem emlékeztem tisztán, hogy mi volt Márkkal és Lucával, és erre választ sem kapok, mindenesetre valami volt, de az a valami háttérbe szorul, mert Lucára rányomul egy ellenszenves fickó – Jancsi – és úgy elveszi az eszét, hogy másnap már Lucánál ébrednek. A fickónak repülőjegye van, így örül, hogy egy utolsó éjszakát jól tölt el, s elindul a reptérre, ám visszatér, hisz beleszeretett Lucába. A lány elmeséli a rádióban kalandját, de Félix felvilágosítja, hogy ez biza szakállas trükk, nem kéne bedőlni. Luca ellenáll, de belátja, hogy igaza van a rádiósnak, Jancsi csúnyán átverte, úgyhogy kiteszi a szűrét, csövezzen máshol.

200masodik_1_2.jpg

Adél teljesen kivan lelkileg, amiért Gyuri bátyja ki akarja őt golyózni a cégből. Félix, Márk és Luca összefognak Gyuri ellen, s Félix rájön arra, hogy Gyurival nagyon hasonlítanak, csak ,,locsolgatni kell a nárciszt” hogy virágozzék. Előadja hát Gyurinak, hogy vérfrissítés kéne ide, be kéne jutnia az igazgatótanácsba. Igen ám, de családi ágon nem kerülhet be senki. Félix addig fűti Gyurit, míg a férfi ki nem mondja, hogy sebaj, megszabadul az apjától, így bekerülhet az igazgatótanácsba. Milyen kár, hogy ezt a vallomást Félix felveszi a telefonjára, s innen egyenes út vezet Gyuri kirúgásáig. Azért a kedves báty még odaszól Adélnak, akinek ettől, s az utóbbi pár hét stresszétől pánikrohama lesz. Szerencsére Márk ott van, és kórházba viszi, ahol újra összejönnek, ami nem esik jól Lucának (annak ellenére, hogy ő kikosarazta Márkot).

200_masodik_1_3.jpg

Artúr, a pszichológus arra utasítja Lucát, hogy hozzon össze magának egy álom randit a férfival, akiért rajong. Szerencse, hogy elérhető az vágy tárgya, ugyanis Simon apja, Igor Blankvist az, aki az előző évadban is előkerült már, amikor Luca szülinapján énekelt. Egész jóképű fickó valóban, bár legfeljebb tíz évvel tűnik idősebbnek Simonnál. Luca odamegy hát a rádióban a férfihoz, és szokásához híven szerencsétlenkedik, úgyhogy Igor az első nemleges válasz után mégis randizik vele. Össze nem jönnek, de jól elbeszélgetnek, és Luca még azt is eléri, hogy Simon újabb esélyt adjon az apjának.

200_masodik_1_4.jpg

Luca a randik mellett a családjára is szakít időt. Előkerül Melinda, a menyasszonyiruha-tervező, aki az első évadban is feltűnt. Normál, M+-os lányoknak tervez menyasszonyi ruhákat, és úgy gondolja, Luca lenne a legjobb a kampányához, s mellette a húga kontrasztnak. Zita imádja a modellkedést, de feltűnik neki, hogy őt mindig kitakarja vagy Luca, vagy a csokor, így kérdőre vonja nővérét. Luca elmondja neki, hogy neki egyáltalán nem volt kedve ehhez az egészhez, de mivel Zita nagyon szeretne modell lenni, ezért bevállalta, mert Melinda azt mondta neki, hogy vagy bevállalja Luca a fotót, vagy Zitára sincs szükség. Zita nagyon kiakad, de anyja megvigasztalja, és szerinte ebben az esetben értékelni kell Luca önfeláldozását. Zita biztatására Ildikó ezt Lucának is elmondja, és azt is, hogy nagyon büszke rá.

200_masodik_1_5.jpg

Sajnos az idill a családban nem tart sokáig, ugyanis végre kiderül, hogy miért volt Dénes barátja, Rudi annyira ellenszenves már mióta megjelent. Ildikó az elejétől rühelli a férfit, mert teljesen megváltoztatja Dénest, aki hirtelenjében rajzolni akar, és nem sebészkedni. Rudi egyébként befektetési tanácsadó, és be is fektet. Olgának egy halom pénzt termel befektetéssel, és Gézának is ajánlj egy jó ügyvédet, aki egy régi ki nem fizetett munkájával annyi pénzt hoz neki, hogy vígan elköltözhet Ildikóéktól. Csupa jót tesz hát, így Dénes megkéri, fektesse be az ő pénzét is. Rudi ellenáll: ,,nee, barátnak nem fektetek be, nehogy rossz vége legyen!”. Dénes erősködik, be akar fektetni 5 ezer eurót. Rudi végül rábólint, ám azt javasolja, hogy ha már, akkor érdemes nagyobban játszani, így ráveszi Dénest, hogy minden pénzét tegye bele a dologba. Nem okozok meglepetést azzal, hogy Rudinak másnap már csak hűlt helyét találják. Dénes a hét további részét azzal tölti, hogy megpróbálja eltitkolni a dolgot Ildikó elől…

Címkék: 200 elso randi
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása