Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Love Island 1x39 - Szánalmas kiejtés

2019. október 10. 20:02 - 6paw

Takarogy innen - szól a légyre Helga és kajával teli szájjal bassza oda az udavarhölgyi koronáját. Miss Love Island nem beszélhet így - billenti helyére IzomTibi a dolgokat benne. Priviben meghallgathatjuk, hogy annyira be van vadulva Helgától amennyire még soha senkitől, szóval lassan falat bont a brokival.

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_27_57.png

Vad esélylatolgatásba kezd a villa konspirációs női szakasza az Ékszer - Panna - Heni tengely. Kiderül, hogy Norbi szerintük nem őszinte, mert hát Zsaniba volt szerelmes és láss csodát, most itt a Szintia és most meg vele reggelizik. Hogyan lehet ilyen gyorsan haladni? :O

Hestegek zuhannak a szponzortelóba, merthogy jön a Lovi eddigi legdurvább játéka, már megyek is a sörért. Közben Szintia maradhat egy általa kiválasztott kanival bent a villában, gondolom kapcsolatmélyítési célzattal. Közben TC beakad, mert ilyen katatón hangon nyögdécseli hogy pács-pács, gondolom a szolgálati kokó és annak hiánya okozhatja ezt. Norbit választja Szintia, én pedig itt jövök rá, hogy ezt így kell írni helyesen. (ez tuti?)

A játékot valószínűleg ismét nem az M.I.T.-nél találták ki, csináltak egy házi cliffhangert. Beszéljenek a képek, erről sokat mondani nem lehet / nem érdemes. Talán annyit, hogy a lekvár TC -nyeri, ami azért minimum 15x odds lett volna Izommal szemben. 

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_30_05.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_30_17.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_30_42.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_31_04.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_31_06.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_31_22.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_31_24.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_31_27.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_31_32.png

Norbi a randin szervíroz egy nagy tál fagyit. Erre Szinti megkérdi ezt Ő csinálta-e. Üres a villa... dögunalom, ebből tuti nem lesz Akar-lak. 

Megcsodálhatjuk Szintit smink nélkül én spec fel sem ismerem elsőre, kérdezem is a párom, hogy ki ez a nő? Lemaradtam valamiről? 

Mikor már épp elmélyülnék abban, hogy vajon hány éves lehet a csaj úgy 20-45 között, akkor végre megkapja az elmém amire így nap végén vágyok. Igazi durva taktikai férfibeszédet! De előtte egy fontos kis intermezzo: Megtartasz? - kérdezi pajzán kis csengéssel a hangjában Panna Dávidot. Hát hova cserélnélek? - válaszolja tiszta őszinte tekintettel Dávid. Mint a jaltai konferencián, úgy ülnek össze Erikkel, kiértékelni a varrható nőket. Mert hát párcserés történet állhat elő. De az tuti, hogy a Dávidnak Panna továbbá már nem pálya, viszont a Szintia mindenképpen. Erik jó barátként javasolja, hogy esetleg akkor váltson. Dehát akkor kiesik a Panna. Valószínűleg igen, na és akkor mivan? Tudjon róla a Panna! Ebben a műsorban megtanulhattuk, akármilyen tetű dolgot lehet csinálni, ha előtte közlöd a sértettel, hogy tetű leszel!

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_31_54.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_32_01.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_32_06.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_32_15.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_32_16.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_32_19.png

Bele is csap Dávid, de persze fleosan Szintinél méri meg Kossuth rádiót megszégyenítő pontossággal a vízállást. Kiderül a szemafor zöld a szőkeségnél! Több se kell, Jalta 2.0: involválja a két sértettet is. Immár négyen ülnek és beszélik át a területrendezést. Dávid tényként előadja Norbiak, hogy Szinti leválasztja róla. Szinti közli Norbival, hogy a mai randi szar volt, fagyistól mindenestől. Panna rájön, hogy ezzel reszeltek neki. Norbi neuronjai kóvályognak picit a fejében majd emígyen szólal: Vágom, a lehetőséget megadom. Ezzel Panna kiesése szinte biztos, de ha még nem lenne az, akkor majd most. Mert Dávid így szól: légyszi, ha megoldható, Norbi akkor a Pannát válaszd. Szegény mamlasz gyereknél azért ez kiveri a biztit és a maga megfontolt módján, egy majd én tudom kit fogok választanit megenged. Szegény Pannának ez az igazán megalázó. Komolyan sajnálom, többet érdemelt ez a lány. Nyilván megpróbálja megőrizni a büszkeségét és elmegy. Nagyon normálisan reagálta le, innen is üzenem neki: lehet, hogy nem nyerte meg a játékot, de emberként viselkedett és ez az ilyen típusú műsorokban ritkaság. 

Jöhet a nyáltenger, párválasztás. Az utolsó:

Erik és Karola : Kimondja először, hogy szeretlek Karola. Én is szeretlek Erik - hangzik az ovis hangulatú válasz.

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_32_34.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_32_43.png

 

TC és Zsófi: Németh Zsófia Mária, leszel e a barátnőm? Igen. Akkor az én választottam Zsófi. Ennyi. Szeretlek. Uhh

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_32_58.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_33_01.png

Rajmi és Ékszer: vajon alul lehet e múlni a lentieket? Persze, már a közös életnél tart. 15 nap alatt megismerték egymást, nagyon közel vannak! Fél attól Rajmi amit kivált belőle. Szerelmes belé. Nem akarja kiválasztani, hanem MEGKÉRDEZNI HOGY LESZ E A BARÁTNŐJE?? Mi a fasz folyik itt?  Lesz. Szeretik egymást.

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_33_09.png

Izom és Helga: Irodalmi 5 perc , írt egy verset! Amúgy egész jó az eleje: a választásom sokakat sokkolt résznél Karóra a kitekintés egész eredeti. Tibi most kicsit visszatért a Jedi oldalra.

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_33_18.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_33_20.png

Norbi jön, vajon kit választ? Hát ezt a Heni lányt, akiről sokat nem tudok, max hogy olyan a feje, mint bármelyik illatos úti szemétégetőmentinek. Persze elhangzik a durva EZ A SZEMÉLY NEM MÁÁS (a végén hip-hop os hangszínemeléssel). Annyira rohadtul zavaró ez a kötelező felvezető, nem lehetne, hogy a nyomorultak a saját szegényes nyelvkészletükből mondhassák el mit éreznek? 

Háborgásom félbe kell szakítsam, mert Dávid érkezik, hogy bizonyítsa nekünk emberségét. Megtudjuk 3 szabály szerint játszik: 1. Megtalálja a szerelemét. 2. always őszinteség 3. Apja tanácsára, adja magát és büszke lesz rá. Ezen parabolák metszéspontja pedig NEM MÁS MINT (kibaszom a tévét): Szinti. Bizonyította Dávid, hogy mennyire lojális, mennyire emberséges. Pannát ki is írta a sztoriból, bár szegény tényleg túl normális volt ide. Szegény el is sírja magát, bár ez inkább a tehetetlenségből adódó sírás. Objektíven nézve is hernyó görény dolog volt amit Dávid csinált. Nem azzal van a gond, hogy Szintit választotta, hanem ahogy. Ezt mondja szószerint Panna is. Teljesen igaza van. Ékszer próbálja kihasználni a jóbarátnő szerepét. De amikor privibe mosolyogva mondja, hogy kint majd folytatjuk Panna és dob egy puszit én valahogy csak azt látom rajta, hogy boldog, hogy egy lépéssel közelebb került a kamu kapcsolatával a fődíjhoz. (jó Rajmi lehet van annyira hülye, hogy szereti, de szerintem csak oltásból tolja ezeket a nyálas szarokat. Ha igen, akkor nagy rockandroll a faszi :D )

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_33_51.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_34_08.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_34_20.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_34_28.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_34_39.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_34_58.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_35_00.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_36_25.png

El is szabadul Panna távozása után a pokol. Dávid szuperkínos magyarázkodásba kezd. Zsófi bele is áll rendesen, hogy igazából csak azért volt Pannával, hogy bent maradjon. A vita hevében Dávid fel akar mászni a fára. Nem rossz vitatechnika. Ismét jön a ki hallgasson meg kicsodát intermezzo, bár most legalább nem stuckolnak bele mint a zárlatos droidok.

Utolsó felvonása a mai adásnak, Karó és Erik megnyerik a smaci versenyt. Fődíj: Dug-lak alkalmi bérlet. Érdekes ez, mert amíg a VV-ben Özvy rekord idő alatt (48 óra alatt két fasz) járta meg, itt kb már az a cél, hogy bárki más menjen be oda, csak ők ne. Ez a kispolgári szellemiség nem tudom honnan jött, de itt senki nem akarja bevállalni a dubajos életérzést, pedig azért volt itt akitől ez nem állt olyan távol. Na de lényegre, Karó kurva hosszan készülődik. Dumál, iszik, Erik meg ettől feszkós lesz. Végre kettesben, de Erik addigra már xenon mérgezett, mint a 4-es blokk csernobilban. Karola az AZ-5. Bedugja a hiszti grafitot és szét is baszódik az egész éjszakájuk. De vajon ki lehetett Djatlov? Talán a macska? Lényeg, hogy nagy összeveszés, Erik többször próbálja csitítani Karót, hogy ne beszéljen már így vele, de ettől csak növekszik a teljesítménye. A végén pedig faképnél hagyja Eriket, nem túl érett módon. Amúgy ez a vita igazinak hatott és annyiban megnyugatót, hogy tényleg fontosak lehetnek egymásnak, mert megbántani a másikat már tökéletesen megtudják. Talán TC és Zsófi esetében vannak még hasonló mélységek, csak ott magasság nincs igazából. 

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_37_05.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_37_07.png

ke_pernyo_foto_2019-10-10_19_37_15.png

 

 

 

 

195 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hereverő heverő 2019.10.10. 20:44:03

Köszi hatmancs, jó lett! A csernobilos hasonlat nagyon találó.

Itt ragadom meg az alkalmat hogy reklámozzam a tegnapi lovestoryt Lalival. Az RTL megcsinálta a bútorösszeszerelős vetélkedőt amit itt bedobtam pár HV-al előbb és tök vicces lett, érdemes megnézni. Respect a szerkiknek ezért.

Grapy 2019.10.10. 20:53:41

Örülök hogy a Dávidos dolgot nem csak én láttam így, sőt Pannát se. :)

hereverő heverő 2019.10.10. 21:10:58

@Zb74: Valóban, görög volt a falóban.

Hatsumomo21 2019.10.10. 21:11:57

Zsófi feje a vízbeérkezéskor olyan, mintha több napi székrekedés után sikerült volna egy nagyot rottyantania! :D XD

Regina Falange 2019.10.10. 21:21:04

Ezek utan, hogyha egy no igy viselkedik, mint Karó vajon hany pasi ment volna a utana?!

Fredo78 2019.10.10. 21:26:00

Szerintem meg full kamu volt a veszekedés. Az utolsó párválasztás után 1 órával...
Mondjuk takony volt Karola

Fredo78 2019.10.10. 21:32:23

Szerintem full kamu volt a veszekedés.
Mondjuk Karola takony volt...

Regina Falange 2019.10.10. 21:44:15

Remelem ha Erik hazajon, talal maganak egy normalis lanyt. Nagyon szurkolok neki

Thats What She Said! 2019.10.10. 21:45:38

Mi ez a fosch musor ma?! Aranyosak a kiskutyák, de most komolyan felfűznek erre egy egész adást? Ajjjjjh ....

Zb74 2019.10.10. 22:01:30

@Thats What She Said!: Bocs, a kérdésedről a százéves vicc ugrott be:
-Mit eszik Foch marsall?
-Amit Masaryk.

(Ezer bocs, tényleg.)

Grapy 2019.10.10. 22:05:03

Ticiék megint viszik a cukiságfaktort :)

Dávid meg egy bírósági tárgyalás hangulatú "randit" hozott össze. Erre aztán érdemes volt kitenni Pannát :-/

Erik ezzel a kutyaversennyel nagyon cuki :D Nekem eddig bejött a kutyás rész :)

Thats What She Said! 2019.10.10. 22:05:12

@Zb74: jáááj :))) nem ismertem :)

Karcsi igazi dráma királynő .

Grapy 2019.10.10. 22:21:42

Karola nem mondja meg, hogy mi bántja, meg se tudja mondani mi bántja, de ő az áldozat :(
Helga baromi szimpi a tanácsaival :)

megvagyhadnagy 2019.10.10. 22:29:06

Ez a mai adás....pfff. jó lesz ha már vége lesz. PC jegyében tiszi páros nyer. Az utolsó kapcsolja le a villanyt.

huhujje 2019.10.10. 22:30:02

"Ezt csak az tudja kihozni belőlem, akit nagyon szeretek" Jézusfasza, ez pont az a szar duma, mint mikor a férj azt mondja az asszonynak a panel 8-dik emeletén, hogy "látod mit tettél, hát meg kellett, hogy üsselek, annyira szeretlek"

indy0311 2019.10.10. 22:40:52

@Grapy: igen, pont erre gondoltam. Tök szépen lecsitította Karolát, nagyon szimpi volt megint.

Zb74 2019.10.10. 22:49:29

@indy0311: Nna, szóval ez az, ami miatt imádjuk Helgát. IQ+EQ. Nemcsak barackok vannak ott...

GildorInglorion 2019.10.10. 23:18:07

dávid randija olyan volt megint mint ha az eu csatlakozási kérelmet adta volna be. szerintem képtelen érzelmekre kb.

Nethooligan 2019.10.10. 23:47:27

És akkor most mit fognak csinálni a 6 kiskutyával???

d00m 2019.10.11. 00:30:04

Huhh már nagyon irritáló ez az egész, nem is értem minek nézem. Mondjuk egyre kevesebb idő alatt tekerem végig a videót már. A mai részt maximum 5 perc volt. Karola húzzon már el a f.....a :D Nyámnyila Erik ki kéne, hogy b...a amúgy is az ilyen csajok sajnos csak ebből értenek, akkor utána úgy tapadna mint a pincsikutya az biztos a kis Karola. Persze összességében nem éri meg, úgysem egy ilyen nő. Erik meg amúgy annyiból jól fog kijönni, hogy nagyon sok csaj nézi a műsort és majd itthon meg akarják őt vigasztalni a sok sérelemért, lesz teendője az biztos! :D
Nagyon leült a végére az egész, komolyan már a végét várom csak, de minek?

bitfighter 2019.10.11. 00:37:25

Norbi volt a legjobb: "Fúj! Ocsmány." Ezek meg azt hiszik, hogy nem komolyan gondolta :D

kismalacka 2019.10.11. 05:49:59

@d00m: Gondolod hogy Erikért bomlani fognak? Már elég erősen tikkel, ami nem jó jel. Plusz, sok, tömény, fullasztó, olyan mint amikor a gőzkamrában már nem kapsz oxigént.

AkkorlegyenPtr 2019.10.11. 08:44:24

@GildorInglorion: igen, csak az a baj, hogy ő most jött be, látszik, hogy zavarban van a kamerák miatt. Konkrétan randizz egy csajjal, beszélgess, engedd el magad, miközben minimum 2 ember de inkább 3 ott rohangál kamerával, mikrofonnal, kábelekkel, fénybaszokkal... szólnak, hogy várjatok srácok, átmegyünk a másik oldalra,... ok mehet.... és tudod, hogy ezt egy ország nézi majd.. tehát vérciki, ha vmit rosszul csinálsz, fikás az orrod, stb stb stb. Többiek ezt már annyira nem veszik, de az újakon látszik. Dávidon nagyon.

AkkorlegyenPtr 2019.10.11. 08:51:14

Szereposztás:
Réjmondék a cukik, lassan cukros leszek, ha sokáig lesznek a képernyőn
Tibi Helga: ők az intelektüel páros, a kimért, rendesek, okosak (lsd tegnpi Helga vs Karola)
Tc Zsófi: ők a íizi rájder öcsém! Most azon dolgozik az RTL, hogy Zsófit felhozza... több jó dolgot vágtak be róla, illetve TC lehúzása: nő dolga a kakis pelenka ...
Erik Karola: ők a viharos érzelmek, kicsapongás de ész érvek is.. ők a mix. Egy kicsit ilyen is, olyan is... Erik a + Karola a - ... amúgy ők a sav.. gyomorsavam az egekben
Többiek meg... a többiek.. sajnos. Kell a kieső... illetve talán az egyik lesz egy "titkos favorit". Még az RTL sem tudja, hogy melyik lesz, de a recept: szépfiú, az okos, de semmilyen, mellette meg egy jócsaj, aki semmilyen, de szavaznak rá, mert jócsaj

Nakérem, ebből lehet választani, mindenki megkapja a maga kedvencét, mehet a nézecccség az egekbe (ja nem)

Unagi 2019.10.11. 08:59:08

Bár Zsófi előkelő második helyen szerepel a leggyűlöltebb karakterek listáján Karola után, a választás után abszolút igazat adtam neki. Ez a kamu duma, hogy jaj próbálkozott Dávid de most lépnie kell, hogy hátha Szintivel kialakul valami. Ugyanmár. Ennek mi értelme volt?
Annyi taktika tuti, hogy volt a srác döntésében, hogy nem létezik, hogy ezt a párok általi szimpátia szavazás előtt nem érezte már. Nem létezik, hogy kedden még próbálkozom 100%-ig valakivel, előadom a picsogós, adjatok esélyt a bimbózó kapcsolatunknak, majd másnap áááá megpróbáltam, nem váltott ki semmit. Tudta nagyon jól, hogy ez a bent maradásának kulcsa. Itt már bukik a nagy szívből játék. nincs ezzel baj, hogy volt annyi esze, hogy nem a szavazás előtt borítja a bilit, csak akkor vállalja fel tökösen. Szerintem a képlet egyszerű: Dávidnak sosem jött be Panna. Ő volt az egyetlen lehetősége, kényszerből összejött vele, ez a játék elvileg a szerelemről szól, persze, hogy azt fogja mondani, hogy jaj lehet belőle bármi. Nem mondhatja, hogy figyu aranyos vagy, meg emberileg oké, de a bögre kávém jobban megmozgat mint te, ahogy lehet lelépek. Mert akkor kitették volna őket azonnal.
A Szintikére váltás viszont érzelmi alapon volt, eddig bírta egy olyan nő mellett aki semennyire nem jön be neki. Ez viszont taktikailag kva nagy hiba volt, mert a nézőknek nagyon is szimpi volt a jószívű gyerek, meg a kedves egyszerű Panna. Simán döntősök lehettek volna. Ezt rúgta most fel egy hétig tartó "románcért". Mert ugye kérdés nincs, hogy ezeknek sem lesz semmi jövője kint.

Unagi 2019.10.11. 09:14:26

Karola stílusa vállalhatatlan, komolyan nem értem, hogy egy Andi után, hogy bírja egyáltalán a közelében Erik. Tipikus proli picsa, aki azt hiszi akkor van fölényben ha hangosabb mint a másik. Meg ugyanazt az egy mondatot ismételgeti, amiért élből otthagynám a francba, mert így a 6 évesek vitáznak. Amikor Helga próbálta neki tök értelmesen elmagyarázni mi volt a baj, akkor is látszik, hogy érti ő, csak kva büszke, hogy bevallja, hogy ő volt a hülye, inkább ismételgeti, hogy de hát ez semmiség volt. Az eszébe sem jut, hogy lehet a másiknak nem volt semmiség? Ebből is látszik, hogy Karolának Erik csak egy szerelmes hülye, aki bent tartja őt a játékba. Neki Rajmi tetszett, miatta jött vissza, ha Erik nem kezd el felé közeledni, észre sem veszi. Nem hiába húzta ő a bulikázást:) Ha oda meg vissza vagyok a másikért, ahogy Karola állítja, akkor Erik viselkedése a normális, aki szarik a bulira, kettesben akar lenni a "szerelmével". Ezek azok az árulkodó jelek, amiket nem tudnak elfedni, hiába mondogatják robot hangon, hogy "én is szeretlek"...

2019.10.11. 09:16:56

Nem is értettem, hogy a Panna miért került be. Ilyen fejjel gyerekeket lehet ijesztgetni. Örüljön, hogy eddig maradhatott szerencsésen.

*jinx* 2019.10.11. 09:29:36

@roli101: szerintem szép csaj. Főleg a szeme... Emlékeztet Lana del Rayre. Kár, hogy Dávid sumák módon kiejtette, mert vicces okos lány (már amennyit mutattak belőle) :)

Caligula lova 2019.10.11. 09:34:50

@Unagi: Én meg pont kedvelem Zsófit, de szerintem meg ebben nem volt annyira igaza. Dávid ugyanazt csinálta, mint a többi játékos: megpróbálta, nem jött be, váltott. Igen, nyilván már a szavazáskor is érezte, hogy ebből nem lesz semmi és csak bent akart maradni, de hát ezt megcsinálták már előtte százan. Nála azért feltünőbb csak ez, mert utolsó héten van, de a többiekhez képest tök későn jött be, ami eleve hátrány, de akkor pláne nem tudom neki felróni, hogy gyorsan vált. Utolsó pillanatig hezitált (ebből volt a gond), aztán próbálta olyan tisztán, amennyire lehetett. Pannát nyilván lehet ettől még sajnálni, mert szar kiesni meg szerintem neki tényleg tetszett Dávid, de hát ez az életben is így van. Másrészről viszont nem tetszett tőle ez a "megaláztál" dolog, mert ez egy játék, hozzá tartozik hogy néha döntened kell, ha bent akarsz maradni.

Unagi 2019.10.11. 09:39:07

@roli101: ez aztán a míves hozzászólás. Nem egyszer átbeszéltük ezt a fórumon, hogy másokat csupán a külsejük alapján, főleg az arcáról megítélni, amiről senki nem tehet, elég bunkó dolog. Az, hogy valaki milyen arccal születik nem kéne, hogy minősítse. A viselkedése minősít egy embert, a megnyilvánulása, ahogy Téged is minősít ez a hozzászólás:)
Lehet neked nem szép Panna, valakinek meg a felesége lesz. Egyéni preferencia ki mit keres egy személyben, meg persze kinek mi a szép. Lehet Neked is volt már olyan párod, akiről másnak volt ez a véleménye...

Robbie2008 2019.10.11. 09:46:46

@Unagi: Maximálisan egyetértek. Panna remekül fogalmazta meg, nem a Dávid döntésével volt baj önmagában, hanem ahogy ezt kivitelezte, tálalta. Most kiderült, hogy sunyi alak ez a Dávid, meg amikor az apjával takarózott... pfff. Számomra innentől megszűnt, mint lény.

Unagi 2019.10.11. 09:46:51

@Caligula lova: Pont emiatt a végjáték miatt nem értem, kicsit olyan érzésem volt, mintha a szerkik belenyúltak volna, hogy az új csaj mindenképp bent tudjon maradni. Mert ha Dávid nem választja, kiesett volna kemény 1 nap után. Az meg mégis milyen. Ahhoz potenciálisan "jó csaj" kategória, akit néznének a nézők. Erre az egy hétre már nem bírta volna ki Pannával, hogy hátha dobogó közelbe kerülnek? Végülis ez a cél, ő sem gondolja komolyan, hogy ez az utolsó nyögvenyelős párcsere számít valamit. Nekem ez tök logikátlan volt így a végén, inkább látom benne a megrendezett bent tartását Szintinek.

megvagyhadnagy 2019.10.11. 09:52:53

Szerintetek ki lesz a két pár aki kiesik?

Caligula lova 2019.10.11. 09:54:46

@Unagi: annyi vélhető és nyilvánvaló belenyúlás volt már, hogy simán lehet igazad ebben. Ettől függetlenül én is azt csináltam volna, mint Dávid. Panna nem jött be neki, Szinti igen, van még pár napjuk arra, hogy kiderüljön van-e szikra. Nyerni nyilván nem fognak, de én nem tudom mit nyert volna azzal, ha bejut a döntőbe és ott kiesik 4-3. helyen. Jó, beírhatja a CV-jébe, hogy Love Island negyedik helyezés. Szóval én megértem a döntését.

Robbie2008 2019.10.11. 09:55:38

@Unagi: Ez a véleménye, hagy mondja már el. Az ilyen negatív vélemények inkább itt jöjjenek ki, mint a valós életben. Itt legalább nem árt vele senkinek. Egyébként az is minősíti az embert, ha valaki ezt komolyan veszi...akinek tetszik Panna arca, az írja le azt; a többi véleményt meg engedje el.Az nem megoldás, hogy ha nem tetszik amit a másik mond, akkor korlátozzuk a szólásszabadságát.

"Lehet neked nem szép Panna, valakinek meg a felesége lesz." A kettő nem mond ellent egymásnak, tehát simán lehet, hogy Panna leendő férje vonzónak fogja találni összességében a lényét, de pl. külsőleg teljesen más nő a zsánere (hány ilyet látunk).

Grapy 2019.10.11. 09:56:32

@Unagi: ez egy egészen elfogadható magyarázat :) Dávid ettől még unszimpivé vált sajnos, pedig nekem nagyon bejött az elején.

Grapy 2019.10.11. 09:59:00

@megvagyhadnagy: Norbi-Heni, Dávid-Szinti. Őket mutatják a legkevesebbet, ők a legkevésbé érdekfeszítőek...
Talán még esélyes Erik-Karola, mert ez a hiszti már másoknak is sok lehet.

Robbie2008 2019.10.11. 09:59:01

@*jinx*: Habár külsőleg nem tetszik, de őt sajnáltam a legjobban a kiesésekor. Talán a legnormálisabb, legkultúráltabb volt a játékosok közül. Meg bírom ahogy beszél, van egyedi hanglejtése.

Unagi 2019.10.11. 10:06:28

@Robbie2008:
Végülis persze szólásszabadság van, főleg ugye arc nélkül:) Ámen, engedek, írja le bárki hogy kinek milyen csúnya, szép a feje, elnézést, magamból indultam, ki, hogy engem ez nem mozgat, hogy ez számítson egy műsorban, főleg egy "stratégiai" játékban, hogy xy a szebb:)
Engem ami mozgat a viselkedés, stílus, tettek, amikről jól esik beszélgetni, vajon ki mit miért csinál, hogy dönt és minek hatására.
Annak meg örülök, hogy minősít engem, hogy egy ilyen stílusú megnyilvánulás nem tetszik és komolyan veszem, mert erre tanítottak a szüleim :) élőben is ugyanígy felcsattanok, ha valakit ilyen stílusban ér kritika. Úgyhogy bár nem annak szántad, számomra ez bók.

nemyra 2019.10.11. 10:10:40

Erik és Karó játéka itt véget is ér, de legalább nyaraltak egy hónapot Cipruson....
Az a baj aki a vége előtt 1-2 héttel jön kb 0 esélye van nyerni, a régiekkel szemben, mivel a jelenlegi műsorszerkesztés mellett nem engedik őket kavarni, illetve a többiet már ismerik a nézők, volt ideje kialakulni a szimpátiának. Szóval az utolsó 2 hétben elég lenne csak szórni a népet.

pimasz borz 2019.10.11. 10:12:41

@megvagyhadnagy: Norbiék és Dávidék.Pedig Karcsiék is megérdemelnék már szerintem.Várható,hogy a 'régi' játékosok maradnak végig.

Unagi 2019.10.11. 10:14:22

@megvagyhadnagy: Szerintem Norbi-Heni tuti kieső most. Ha kettő pár lesz a második kiesőnek Dávidot-Szintit mondanám, de Szinti miatt lehet még hagyják őket bent vergődni.
Az az izgi, hogy minden párban általában az egyik fél nézői kedvenc, a másik meg közellenség:)
Így nehéz megsaccolni kit utálnak a nézők. Tici-Zsófinál ez van, Erik-Karolánál ez van Andi-Rajminál is ez van, Helga-Tibinél is Helga azért a népszerűbb, ellensúlyozza Tibi hülye döntéseit így. Rajmi-Karola párnál sokkal egyszerűbb lenne a szitu :)

2019.10.11. 10:19:18

@Unagi: Tudtommal ez a műsor arról szól, hogy nem okos, de kigyúrt, esetleg sármos pasik és dögös, jól kinéző csajok megpróbálnak egymásba szeretni külsőségek alapján. A műsor arra a sztereotípiára épít, hogyha jól nézel ki, akkor könnyű párt és boldogságot találni. Ebbe nem illett bele Panna, akivel semmi bajom, de engem taszít a kinézete és a stílusa.

hereverő heverő 2019.10.11. 10:19:40

@Unagi: és @Robbie2008: Ez a véleménynyilvánítás pont olyan, mint amiért megszóljuk Dávidot. Nem azzal van a baj, hogy véleményt mond, nem is azzal, ami a véleménye, hanem ahogy teszi. Mert véleményt is lehet mondani sokféleképpen.

Uram! Önnek az orra..hmm Az orra. Nagy!
Lássa,
Ez szimplán hangzik... Így nincsen hatása!
Mondhatta volna szebben, kis lovag.

Robbie2008 2019.10.11. 10:23:22

@Unagi: Mennyit nézed te ezt a műsort, mert most két játékos viselkedését is fel vélem fedezi a válaszodban :-). Egyrészt te is bedobtad a szüleidet érvként, akárcsak Dávid az apját a választásakor...másrészt azzal érvelsz, hogy magadból indultál ki és nem számít számodra, hogy ki-hogy néz ki a játékban, hanem a tettek, stb. Hmm..nem is olyan rég volt itt egy játékos aki kísértetiesen hasonlóan logikázott.."Jaj hát most ez olyan nagy dolog, ez Nekem nem jelent semmit, most mit zavarja ez őt, hát Nekem tényleg nem jelentett semmit..most az hogy más férfiak seggét markolászom,na hát ez most olyan nagy dolog amikor ez Nekem... " :-).

Mondjuk nagy különbség, hogy te magadtól jutottál belátásra, nem úgy, mint Karesz, akit ha jól emlékszem Helga vezetett rá hosszas beszélgetés által, hogy miért érthető, ha ez zavarja Eriket.

2019.10.11. 10:24:27

@roli101: Panna stílusa taszít!??? Te mit nézel?
És Zsófi meg Karcsi stílusa? Minősíthetetlenül alpári agresszív, a nőiességnek a csíráját sem tartalmazza.

hereverő heverő 2019.10.11. 10:27:09

@Unagi: most Norbi és Heni esik ki, annyira totál semmit nem láttunk belőlük, hogy nyilvánvalóan nem szándékoznak megszerettetni őket a nézőkkel. Aztán jön Szinti és Dávid, maradnak a régi lakók. Majd kiesik Ékszer és Rajmi, marad Erikék, Helgáék és Zsófiék (szándékosan a hangsúlyosabb felet írtam). A végső nyertesre nem tudnék tippet, de ha mindenképpen ki kell mondanom egy nevet: Jehova! nekem már úgyis mindegy...

2019.10.11. 10:33:38

@Daenerys Targaryen: Minden részt megnéztem minden este a feleségemmel. Ez a műsor a szórakoztatásról szól. Nevessünk az buta, de magukat okosnak képzelő embereken. Aki ilyen kinézettel, ennyi idősen nem talált már párt magának, annak gondolkodnia kellene azon, hogy hol rontja el. Netalán ott, hogy a külsőség alig számít valamit egy házasságban.
Egyik lány se üti meg azt a mércét, ami nálam a komoly kapcsolat alapfeltétele, néhány pedig az alkalmi kapcsolati szintet se, pl. Zsófi, Karola, Szinti.
A műsor inkább arra jó, hogy lássuk a párommal közösen, milyen jó, hogy tanulással töltöttünk több időt, nem pedig gyúrással.

Unagi 2019.10.11. 10:42:41

@Robbie2008: heverő értette a lényeget. Nem azzal van a baj, hogy azt mondja valaki neki nem tetszik. Hanem hogy milyen stílusban. A ronda a feje amivel gyerekeket lehet ijesztegetni nem ugyanaz, mint hogy nekem nem jön be. Ez tény.
"Egyrészt te is bedobtad a szüleidet érvként, akárcsak Dávid az apját a választásakor"
Hát ez az én érvemtől olyan messze van mint ide a hold, de te biztos érted. Én csak annyit mondtam, hogy igenis erre lettem nevelve, hogy ha valaki kritikán aluli stílusban tesz megjegyzést egy másik emberre, azért szólni fogok.
A Karolás összehasonlítást meg végképp nem értem, kérlek magyarázd el mi a "kísérteties hasonlóság".
Karola a proli viselkedéséért védekezett azzal, hogy számára ez nem fontos, nem nagy dolog.
Én meg annyit mondtam, hogy számomra az nem fontos kinek szebb az arca,én a viselkedést figyelem. Ha te ebben hasonlóságot látsz, akkor az kemény:D Ebben a nem fontos kifejezés max a közös nevező:D

megvagyhadnagy 2019.10.11. 10:50:06

@hereverő heverő:
....
Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!
...
:)

Unagi 2019.10.11. 10:50:11

@roli101: Nekem pont ezért amit leírtál, hogy ez a műsor mire lett kitalálva, (dögös eszetlen szereplők) volt felüdülés akár Panna, akár Szilvi. Örültem, hogy talán nem 1 bitesek a szerkesztők, hogy nézzen ki jól, oszt jóvan alapon megy a casting, hanem 1-2 izgibb karakter is bekerül. Az más kérdés, hogy amúgy egyik hölgy sem lett végül meghatározó figura, de ez nem a külsejükön múlt.
Én ezerszer jobban örülnék kevésbé mutatós szereplőknek, de izgalmas, rafinált játéknak. Sajna erre elég kicsi az esély a jövőben, amíg az átlag csöcsöket, meg izmokat akar nézni meló után:)

hereverő heverő 2019.10.11. 10:55:18

@roli101: akkor remélem engem is kinevetsz, mert magamat okosnak képzelem, de amúgy tök buta vagyok. Ugyanis én bármelyik lánynak adnék esélyt. De nagyon örülök, hogy nálad sokkal magasabban van a mérce mint nálam. Komolyan!

megvagyhadnagy 2019.10.11. 10:55:32

@roli101:
"Aki ilyen kinézettel, ennyi idősen nem talált már párt magának, annak gondolkodnia kellene azon, hogy hol rontja el"
Bakker. Kevés kivétellel, ők 20-25 éves fiatalok. Helga (állítása szerint) 6 éves kapcsolatot tud maga mögött. 21 évesen. Aztán persze volt itt az ellentét is, olyan srác, aki (állítása szerint) legalább félszáz (esetleg félezer, mindenki mást vélt kihallani) nővel volt együtt.

2019.10.11. 10:57:53

@Unagi: Szerintem ebbe műsorba nem illettek az intelligens, de nem szép lányok és nem kigyúrt fiúk. Az ő szereplésük megmutatta, hogy ezen az értelmi szinten, ahol ezek a fiúk és lányok vannak, felesleges mélyebb dolgokat keresni, csak a szórakoztatás a cél.

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 11:00:50

@AkkorlegyenPtr: engem az érdekelne, h mit mondtak az utolsó beköltözőknek, hogy egyáltalán vállalják, h bemennek. mert oké, szereplés stb hogy bemész 1 hétre, de abból rosszul is ki lehet jönni, meg sem ismernek nagyon és benne van egy nagyon gyors kiesés, ami nem biztos hogy sikkes.

konkrétan pl cintia, ha Dávid mondjuk nem hülye/ninc smegírva, hogy dobja Pannát, azt a nőt akivel a legnagyobb esélye lett volna tovább bent maradni, akkor az a nő konkrétan 1 v 2 nap alatt kihullik, úgy hogy mondjuk védettséget sem kapott, esélye sem volt belenyúlni egy régi párosba, elhappolni egy pasit.
ebben a szakaszban már ha nem túl jó a párod akkor is megtartod, hacsak nem hull az öledbe egy olyan vita/esemény amiből te jöhetsz ki jól. mert ha lecseréled ugye...

szóval h ki az aki így bemegy és miért. pl Heni is. nem is mutatják sokat. mondjuk Dávidékat sem, szóval egy ilyen szavazáson nyilván az esik ki aki 2-4 napja van bent, nem az a ki régóta és úgymond ha nyomi is "de jobban megérdemli" cetlit rá lehet tűzni.

megvagyhadnagy 2019.10.11. 11:01:17

@Unagi:
"amíg az átlag csöcsöket, meg izmokat akar nézni meló után:)"
Szerintem ebből a szempontból elég konszolidált a műsor. Meg a szereplők is, Niát kivéve.
Egyébként soha nem értettem, hogy miért gondolják a szerkesztők, hogy szexel el lehet adni egy hasonló műsort. Felmész a netre, beütsz egy random szót a gugliba, és a második oldalon tuti valami pornó oldal fog szembejönni. Ezerszer jobb nőkkel és faszikkal, mint akik a hasonló műsorokban szerepelnek.

2019.10.11. 11:02:12

@hereverő heverő: Nem vagyunk egyformák. Persze, ha annyi idős lennék mint ők, akkor kicsit másképp látnám a lányokat, bár már annyi idősen is tudtam, hogy szeretek beszélgetni a párommal és ahhoz nem árt, ha a lány is értelmes.

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 11:05:57

@Unagi: egy hétig tartó románc? max 1 nap vagy 2 mert ők szerintem tuti kiesnek "ma".
Lali ugye azt mondja, h a nézők ma szavaztak, az meg kb 2. (már ha adunk esélyt h nem kamu szavazás volt)

szóval csak megerősíteni akartam, h tényleg semmi értelme nem volt.
és itt többniyre taktikai alapon vannak az emberek, akikről úgy sejtik h ott lehetnek a végén. Pl Tibi tuti ezért van Helgával. Cintia nem ilyen, Panna meg olyan volt aki szimpi a nézőknek, ezt onnan is sejthette, h egy régebbi páros esett ki és nem ők, az előző kiesősön.

Unagi 2019.10.11. 11:07:03

@Mindjártkarácsony:
Vagy kapnak már ezért is valamennyi pénzt, vagy az szereplési vágy, hogy a média közelébe kerüljön. Lehet bent lesz 1 hetet, 1 év múlva a kutya nem fog emlékezni rá, de az rtl-nél elteszik a nevét, mint akit lehet hívni a kövi műsorba. Fiatalok még, gondolom a legtöbbnek normális életcél polgári melóval esélytelen, mindegyik a médiában akar mozogni. Dia is gondolom az exek az édennel felkerült valami listára és onnan húzták elő most is. Nem tom már melyik való világos szériában volt egy lakó, aki elmondta, hogy csomóra jelentkezett csak nem jutott tovább. Lali is való világos akart annó lenni, nem jutott be, onnan ment az éjjel nappalba és nézd csak kezdik kikupálni. Egy Cintia, Nia típusú csajnak meg már az is haszon ha nő az insta követőinek száma mire kijön.

hereverő heverő 2019.10.11. 11:09:27

@Unagi: Szerintem bennük meglenne a rafinéria (a csöcsökön és izmokon túl), ha lehetne ebben a játékban bármilyen stratégia. De nem lehet, ki van lúgozva. A szerkesztők irányítják a játékot, akár a vágással vagy leginkább a kiválasztás sorrendjével. Vagy pl. nézzük a beköltözőket, mi történt volna, ha Zsani helyett Szintike billeg be rózsaszín fürdőruciban? Helga sosem tudja meg, milyen a mackónadrág belső fele. Ha az elba..ott gyémántos Máté helyett mondjuk Dávid várja a fiúkat a tipitapi versenyen? Akkor Mekis mosolyogva búcsúztatja Niát, miközben Gábor a kórházban dekkol. Esély sincs a taktikára.

Unagi 2019.10.11. 11:15:58

@megvagyhadnagy:

"Szerintem ebből a szempontból elég konszolidált a műsor."
Igen, meg is lepődtem. Lehet az eredeti formátum nem engedi az olyan szintű lealjasodást mint ami a való világban volt. A szex mint néző mágnest én sem értem, nem értem kinek izgi az ilyen műsorban látott paplan alatt maszatolás. Mert azért kendőzetlen igazi szexet ritkán látunk, ha valaki erre vágyik, annak meg tele a net. Kedveltem ebben a műsorban (ahogy az éden hotelben is) hogy nem beszélnek csúnyán, vagy csak elvétve, nagyon ritkán. Ahogy az az életben is előfordul felfokozott hangulatban. De nem mint a VV-ben ahol a geci és csicska kötőszavak voltak. Ha hasonló casting elvek alapján menne a második évad, annak örülnék. Plusz hátha megfogadtak 1-2 fórum tanácsot, hogy lehetnének izgibb belenyúlások, játékok.

Unagi 2019.10.11. 11:20:00

@hereverő heverő: Pontosan. nem tudom a formátum nem engedi ennyire a kavarást, vagy egyszerűen ennyire vérszegények a szerkesztők. Ezer meg egy helyen lehetett volna úgy belenyúlni a játékba, hogy értelme is legyen (nem ez a szinti-dávid ügy) és drámai hatást érjenek el.
Hol van már az Éden Hotel 1-ben Levi kiesése, ahol mindenki döbbenten állt, főleg miután a srác akiért kiejtette a párja, bevallotta, hogy titkos küldetése volt őket szétszedni. Na ezeket hiányolom.

2019.10.11. 11:22:24

A lekvár TC-hez azért megjegyzés, hogy ő az egyetlen valódi sportoló/sportmúlttal rendelkező csávó, a többi izompubi meg gondolom a segédanyagok bevitelében meg a gyúrótermi tükörbenpózolásban jeleskedett elsősorban, szóval én komolyabb összeget tettem volna Tíciánra ebben a versenyben (meg bármiben, amiben valódi izom kell, nem pedig látvány). És azt se felejtsük el, hogy valszeg Zsófi a legsúlyosabb most a csajcsapatban.

AkkorlegyenPtr 2019.10.11. 11:22:34

@Mindjártkarácsony: nekem az a meglátásom, hogy RTL eltévékettőzte ez az egészet. Lowcost. Nincs rendesen megfizetve egy pszicho stáb, aki érti a dolgát. A végén egy bizonyos forgatókönyv miatt küldik be az embereket. RTL casting addig jutott, hogy Heni vékony, szép, csinos, biztos "dög", majd jól szétrobbant mindent. Szinti is "dög", szétrobbant. Dávid meg a szuperpasi, aki akkora, mint Tibi, meg "katona". (lehet a castingon is ezt tolta).
RTL ezeket mind elhittem, vagy csak a castingoló ennyit értett hozzá. Valójáben Heni belül egy kis nyuszi, Szinti meg lassú. Nem érti, hogy 1 hete van.. pörgés pörgés....
Ez a baj, emiatt lett olyan a vége, amilyen.

Ha egy hozzáértő profi stáb castingol, Szintit a közepén küldik be, Dávidod is, amikor Zsani Tibi megreccsent. Henit kb Alexa helyett.

Alexa nem volt "ide való", és szerintem veszélyes volt, hogy őt így bedobták a mélyvízbe. Simán okozhattak neki maradandó lelki sérülést ezzel az egésszel.

Látszik, hogy reagálnak a visszajelzésekre, kommentekre... TC + Zsófi - volt eddig, most egyből máshogy mutatják Zsófit.

Látszik, hogy nem jól mérik fel az embereket, lásd az üzenet eleje... és ide lehet tenni Karola visszaküldését is. Ő nem volt arra alkalmas, hogy Rajmi Andit szétbombázza. Annál ő egyszerűbb... rafkósnak tűnik, meg bevállalósnak, de nem... csak ha teliszájjal kell kiabálni, az megy... de az igazi genyósághoz ő kevés. Itt is félrement a casting, rosszul modellezték le.

AkkorlegyenPtr 2019.10.11. 11:23:56

@Eugene Horse: bizony. A vizes lufi, ami pl Tibin van nem izom, és még lassít is. Boxban az nem előny :)

hereverő heverő 2019.10.11. 11:26:17

@Unagi: EKG. Had tegyem hozzá, hogy a káromkodásnak és a "csúnya" beszédnek igenis van helye a magyar nyelvben, és én eléggé szabadszájú vagyok (talán ismertek ennyire) mégis nagyon utálom az öncélú csicskagecizést. Hoznám itt példaként Réthy László nyelvészprofesszort, akadémikust (kis kacsintás: aki így nem ismeri, keressen rá a wikin).
A szex pedig... komolyan nem tudom, a mai világban érdekel-e még valakit. Amikor egy valamirevaló akciófilm nem tud meglenni cicik nélkül, teljesen céltalan "hirtelen átkarolta a nyakát és hosszasan megcsókolta majd levette a melltartóját és rátelepedett a férfira" jelenetekkel. Manapság a szex egyre kevésbé tabu, egyre kevésbé szokatlan és sajnos egyre kevésbé intim. És ezzel együtt egyre kevesebbeket érdekel, mert mindennapi lett.

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 11:27:47

@roli101: hú, de jó, hogy nem te döntöd el...

ha nagyítóval megnéznénk az összes bent levőt akkor kb senki sem maradhatna.
Gondolom te sem kerülnél be...

Hatsumomo21 2019.10.11. 11:28:09

@Unagi: teljesen egyetértek! 1 hét alatt mit akarja megváltani a világot?! Teljesen butaság, mondhatni a farka döntött, hogy a számára bejövős csajra váltott. Ha kicsit gondolkodott volna Pannával marad, akkir is ha nem jön be neki. Ha ezt kedvesen meg is beszélik hogy kitartanak így együtt, a nézők is inkább szavazhnának egy 'baráti' de őszinte párra, mint a nyílvánvalóan kamu cejelmesekre. Szóval sztem nettó öngyilkossag volt váltani csak azért, mert az új csajt farkalná, 1 hét alatt úgyse fogja, és még a nyerés minimális esélyét is elvesztette.

hereverő heverő 2019.10.11. 11:29:48

@Eugene Horse: Azért Erik is elég rendesen helytállt, pedig Karó is lehet annyi mint Zsófi. Izom Tibi viszont leszerepelt. Aki pedig legtovább bírta volna ezt a versenyt, az Milán - neki hosszútávfutó izomzata van, a statikus terhelést sokkal tovább bírta volna mint a puffasztott nyulak.

megvagyhadnagy 2019.10.11. 11:29:58

Szerintem a szerkiknek sokszor nem volt választásuk, hogy kit mikor küldenek be. Még a műsor közben is ment a casting, annyira kevés volt a jelentkező. Ha meg lett volna az összes játékos a műsor kezdésére, akkor lehetett volna variálni. Sőt! Kivinni mindet egyszerre, és nem engedni, hogy nézzék a benti műsort, hanem "szűzen" beengedni őket.

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 11:32:02

@Caligula lova: azért a legtöbb páros (kivéve Tibi) amikor váltott szólt időben a párjának h le lesz cserélve, kezdjen el dolgozni a bentmaradáson. Dávid az utolsó kb fél óráig húzta amikor Pannának már esélye sem volt.

Illetve a többiek azért lehetnek elméletben felháborodva, mert azért hagyták bent őket, mert jó páros. Ez volt legalábbis az indok.

Dávid veszte nem is ez hanem hogy a végén már szerintem nem érdemes ugrálni főleg egy újnak, mert egy nála még újabban elméleti esélye sincs.

AkkorlegyenPtr 2019.10.11. 11:32:09

@Hatsumomo21: Pannánál nekem a fürdőruha nem passzolt a személyiségével.
Fülig felhúzott tangás cucc meg a világbéke faszom!

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 11:36:58

@Unagi: na jól van előbb végig olvashattam volna a kommenteket, én megspóroltam volna egyet :)

szerintem ezt az utolsó lányt 1-2 héttel előbb kellett volna beküldeni, mondjuk még Karola előtt.

Ha valaki nem erőszakos, mint pl Nia akkor esélytelen így a végén robbantani. Heni is csak úgy bement statisztának.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.10.11. 11:37:06

@huhujje: jaj bakker, ezt én már hallottam a felső szomszédomtól (pont a 8. :) ))))

Unagi 2019.10.11. 11:38:10

@Eugene Horse: Azt hittem ezt a tévhitet, hogy a gyúrással szerzett izom nem igazi izom már azért elfelejtettük:)
Egy testépítőre sem kiscicák nyalogatják fel az izmot, és nem is chips zabálás közben szúrják a kokszot és attól nőnek:) Aki ezt állítja életében nem találkozott még ilyen életvitelt folytató emberrel. (nem pumped gabókára gondolok, aki 2 hónap alatt esett össze 50 kilóra a cucc elhagyása után)
Sport-sport, mindegy milyen sportot űz az ember, van benne tisztelni való, ha csinálja. A boxolók is ugyanúgy tolják a segédanyagokat, csak lehet nem a növekedés a cél, hanem pl állóképesség kitolása. Ajánlom Dr. Gödény György videóit;)
Lehet röhögni a súlyzót emelgető embereken, hogy juj ez nem is izom, én meg Tici vádliján röhögök:D A sok box mellé betehetne 1-2 lábnapot.

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 11:38:58

@megvagyhadnagy: Dávid-Cintia és Heni-Norbi

amúgy szerintem Norbiban lett volna fantázia, ha ne a mindenkit megdugok szerepet játssza el az első pár napjában és korábban veszi elő az eszét. Volt tényleg 1-2 jó megnyilvánulása, néha jól átlátta a dolgokat.

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 11:40:34

@Caligula lova: talál egy barátot esetleg :)
vagy elhívják őket valami hajj de cukik vagytok műsorba :))
esetleg nyitnak közösen egy konditermet :D

Niké88 2019.10.11. 11:40:54

@Unagi: Én meg remélem ebből nem lesz 2. évad! Mert, pont azok miatt, amiket írsz, számomra még az utsó Éden is jobb volt, mint ez! A LI kb. arról szólt, hogy felszínes, szép emberek pózolnak, parádéznak, meg szépeket mondanak egymásnak, némi bolhából elefánt veszekedéssel a párok között, hát, ez nulla.

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 11:41:44

@Caligula lova: ja és még 1: szerintem Dávid nem olyan jó pasi (jellem, fej) én azt tippelném, h Cintia csak bentmaradásra használta. semmi szikra nincs ott sem, legalábbis a lány részéről.

AkkorlegyenPtr 2019.10.11. 11:43:57

@Unagi: nem a súlyzós edzéssel van a "baj", sőt, hanem a vízmegkötővel, ami miatt kétszer akkora a bicó, mint valójában. Namost ha ez van, akkor bizony az csak optikai tuning.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.10.11. 11:45:04

@AkkorlegyenPtr: genyóság szempontjából eddig a Kitti és Heni volt jó. Én sajnálom Kitti kiesését kifejezetten reality pozitív karakter. Heni, pedig az elején (ha nem volt megírva a szövege) elég rendesen beleállt a dolgokba.

Karola, nem tudom mi a fenét esznek rajta. Gőzöm sincs... nekem az a lány kívül nem begyere. Belül meg ... azt ti is látjátok.

Szerintem TIC+Zsófi fogja behúzni a 20 millát. Mi a véleményetek?

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 11:45:06

@Robbie2008: azzal h leírja h nem tetszik, tök oké. az h mit keres a műsorban hááát. tényleg ennyire erővel minek van ott Dávid, Karola, stb, a kiesettekről nem is beszélve.
Beteg ez a társadalom, hogy ennyire csak a szépség számít, ami gyakran igen megfoghatatlan dolog...

hereverő heverő 2019.10.11. 11:49:16

@AkkorlegyenPtr: amilyen öreg vagyok, már az én faszom is világbéke.

Unagi 2019.10.11. 11:49:22

@megvagyhadnagy: Szerintem az Éden Hotelben ez volt. Ott nem emlékszem pontosan, de mintha nem nézhették volna bekerülés előtt. Mindig ment a találgatás ki kinek a párja.
Ahhoz képest, hogy itt teljesen friss infóval mennek be a játékosok, nem nagyon használta ki egyik sem ezt az előnyt. Láthatták kintről kinek mi a gyenge pontja a kapcsolatban, kiket lehet megpiszkálni. Nem tudom vajon itt a végén csak a nézők döntenek, vagy számít majd a többi játékos szavazata is? Mert ha előbbi, akkor pl le kell szarni a többi játékossal milyen a viszony, lehet robbantgatni, a nézők úgyis kajálják az okosan rafkós karaktereket (lásd V Attila)
Ha szavazhatnak majd a kiesett lakók is, akkor neccesebb, mert nem jó ötlet mindenkivel kitolni. Ebben az esetben nem értem Zsófit, aki mindenkibe beleáll, miközben a végén ezek az emberek mondanak majd felette ítéletet.

2019.10.11. 11:49:27

@Unagi: gondolom TC nem olajozós versenyekre készült :) És igen, a gyúrós izom sosem lesz olyan, mint egy rendes sportoló izma, zavarj ki egy heti öt lábnapos szörnyet meg egy hatvankilós gilisztabelű maratonistát futni, aztán hamar kiderül mi ér többet. Ettől még a gyúrós badit se a szél hordja össze nyilvánvalóan, de nincs pariban egy teremben duzzasztott izom meg egy napi/versenyszerű sportolásból származó izom. Nézd meg a Dávid bicepszét, konkrétan olyan, mintha egy kisméretű gumilabdát tettek volna a bőre alá, ez látványra van, és annak nem is rossz, de megnézném, ahogy beáll két hasas negyvenes kőműves mellé cementes zsákot adogatni :)

Hatsumomo21 2019.10.11. 11:50:05

@AkkorlegyenPtr: igen a felhúzott fürdőruhától én is kivoltam, a Baywatch ideje lejárt.

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 11:51:09

@nemyra: még lehet lesz itt dráma forgatókönyv és kiderül, hogy Karolát gyerekkorában hipnotizálták, hogy ha valaki rákacsint törjön ki belőle az állat és hát Erikünk tikkel, így megzavarodott. de ő most átmegy a parázson, hogy megtisztuljon és egy szál fehér gézruhában szétégett talppal műszempillák nélkül odaáll Erik elé, hogy tegyen vele bármit ő a világon mindennél jobban szereti.

vagy akármi, attól függ a szerkesztők mit akarnak. bármelyik szereplőt 2-3 nap alatt le lehet húzni vagy fel lehet emelni :(

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 11:52:05

@pimasz borz: Karcsi feladhatná a játékot és akkor maradnának Norbiék :)

hereverő heverő 2019.10.11. 11:55:58

@AkkorlegyenPtr: :D adózzunk emlékének egy olyan másfél másodperces néma felállással.

Unagi 2019.10.11. 11:58:12

@Eugene Horse:

jó ez a zavarj ki egy testépítőt futni egy maratonistával azért eléggé részrehajló nem? :)
Akkor ha te autó alá szorulnál gondolom a maratonistát kérnéd, hogy emelje fel feletted a kocsit:) Hiszen neki igazi izmai vannak:D Minden sportolónak funkcionálisan a saját sportja számára fontos izomzata van. Tök hülyeség összehasonlítani. Dávidnak akkor is ilyen bicepsze lenne ha nem súly emeléssel, hanem bálák pakolásával érte volna el, mert ilyen a genetikája. A tested nem érzi, hogy juj ez edzőtermi súlyzó, akkor másképp növök...

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 11:58:32

@roli101: lehet valaki a feleségedre is azt mondja, hogy gyerekeket lehet vele ijesztegetni, már elnézést, de még egy picit lehetne hova tovább tanulni.

hereverő heverő 2019.10.11. 12:04:14

@Unagi: Hajaj, ezt tanusíthatom. Én eléggé kidolgoztam a hasamon a sörizmot, azóta perisztartikára gyúrok.

(nem, én olyan sportot űztem amihez minden izomra szükség volt, egyik sincs kitüntetett helyzetben. És Panna is ezért volt mindenhol izmos, mert a triatlon is ilyen)

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 12:04:27

@megvagyhadnagy: hát figyelj, lehet hogy az okosaknak és szépeknek ez nem gond, ők ránéznek egy másik okos és szép emberre és azonnal kialakul valami, onnantól gondjuk nem lesz.
tanulgatnak jó sokat, hogy ilyen udvariasak és kedvesek,a világra nyitottak legyenek, aztán este leülnek az okosak és szépek és nézegetik a buta de szépeket és jókat kacagnak.
de én csak tippelek, mert én ezt úgysem érthetem... :(

Grapy 2019.10.11. 12:08:12

@Brigante: Én nekik adnám, nekem minden szempontból a leghitelesebb és legcukibb pár. TC nagyon jó vicceskedéseket hoz és egy csupaszív karakter, Zsófi meg ügyesen kavargat ezt-azt a háttérben és igenis tud néha nagyon szerethető lenni, szóval mindketten megdolgoztak azért a fődíjért.

Nethooligan 2019.10.11. 12:10:53

@hereverő heverő: Ugye nem láttad a műsort?
Csak azért, mert elmondták, hogy most 2 pár egyszerre esik ki és a maradék négy pár lesz a döntőben.
Mondjuk elképzelésem sincs, mi lesz az a döntő, gondolom semmi, csak abból a 4 párból lesz majd valaki a győztes, és nem esnek ki, hanem maradnak az utolsó napig, amíg ki nem választják (valahogy) a győztest.

hereverő heverő 2019.10.11. 12:12:05

@Grapy: Zsófinak még van egy bámulatos női ösztöne is, nagyon pontosan látott meg helyzeteket és viszonyokat. Valóban nekik kellene adni a 20 misit.
És róluk el tudom képzelni, hogy meghívnák a többieket egy közös buliba a nyereményből.

hereverő heverő 2019.10.11. 12:14:45

@Nethooligan: de, láttam. Én olyan döntőre gondolok mint anno a VV-ben volt, amikor a maradék 4 finalistából egy kiesik, a maradék 3 megint újrakezd1, aztán az utolsó ő lesz, hagyd el a naprendszert most! És a maradék kettő közül a nyertes: dobpergés, konfetti, kutyaszar.... stb.

AkkorlegyenPtr 2019.10.11. 12:16:18

én is TC Zsófinak adnám.
Ha Zsani maradt volna Tibi mellett és úgy, ahogyan Tibi után játszott (tehát nem Tibibe zárva), akkor 50-50 lett volna. Most Tibiék nekem minden csak nem Love Island. az inkább Love Is Land

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 12:18:12

@Unagi: az is milyen vicces lenne, ha pl nyílt sorsolással dőlne el a sorrend és mindenki tudná, tuti menne a helyezkedés. de ha titkos az is ok és csak te tudod h most mondjuk 3. leszel. akkor lehet teljesen más taktikát viszel.

AkkorlegyenPtr 2019.10.11. 12:18:57

Tegnap volt vmi jelenet, hogy gyerek után is 3-4 szexet akar Rajmi. Ahogy erre reagált Ékszer?! Atyaúristen... fussatok bolondok! Felvett egy Mopsz arcot, megpörgette a szemeit, szinte láttam rajta az otthonkát.. és az a hangsúly.. jaaaj.
Tudom, értem, stb stb.. megint az "ahogy"...

Nethooligan 2019.10.11. 12:21:29

@Unagi: Szerintem nem lesz második évad. A nézettség a béka segge alatt, és én sem biztos, hogy még egyszer nekiállnék nézni. Totál unalmas az egész, és a végére is nemhogy érdekesebb lenne, de egyre laposabb.
Persze az unalmast úgy értem, ahogy te is, hogy hiányolom a kavarást, nincs egy normális játék, nagyjából semminek semmi következménye sincs, egyszóval nulla kreativitás a kreatívok részéről.

AkkorlegyenPtr 2019.10.11. 12:22:06

Az milyen lenne, ha lehetne külön-külön is szavazni, nemcsak párokra.
Látnák, hogy Erik 70% Karolka meg 2%. Na Erik fiam, párcsere? :) Rajmi 2%, Ékszer 20%... tehát Erik és Ékszer többet hozna statisztikailag. Rajmit dobod? Rajmi megér 10 millát Ékszer?..

Unagi 2019.10.11. 12:23:55

@hereverő heverő: Igen Zsófi valóban remek női megérzésekkel rendelkezik, ha tudna finomítani a stílusán, nagyon veszélyes nő lehetne:) Így csak idegesítő.
Bár a kapcsolat jellegével abszolút nem tudok azonosulni, én is nekik adnám. Eriket elrontja Karola, Helgát Tibi. Egy képzeletbeli Erik-Helga verhetetlen lenne. Nem látták át jól a szülők üzenetét:(
Eriket amúgy egyre inkább úgy látom, hogy egy remek korrekt ember, viszont nagyon nehéz lehet vele kapcsolatban. Túlságosan ragaszkodó, el tudom képzelni, hogy szinte megfojt a szerelmével valakit. Féltékeny típus, az elején egy-két esetben Andira is olyan szemmel nézett ha mással beszélt mint egy pszicho. Mindig akkor volt a legszimpibb és legnormálisabb ha szingli volt:D

2019.10.11. 12:24:09

@Unagi: én elsősorban arra gondolok ilyenkor, hogy a teszem azt a hobbibringások nem tömik magukat semmivel, a hobbigyurmások meg jellemzően de, szóval érted, és igen vállalom, hogy nekem a szimpla magában végzett gyúrás tök nem egyenlő bármilyen más sporttal, ez biztos genyóság, sajnálom. Meg szerint a rámesett autót a maratonista meg a Tibi ugyanúgy meg se tudná moccantani, ebben nem látok nagy különbséget, ellenben ha valamilyen életszerű funkcionális tevékenységről van szó, akkor bizony a gyúrós a legtöbb esetben alulmaradna, legyen szó futásról, úszásról, kötélmászásról, vagy egy sima combosabb túrázásról, akármiről. De mondok még egy példát, a pályabringások a bringázás mellett durván szoktak gyúrni lábra is, úgy is néznek ki deréktól lefele, mint egy jobbféle testépítő, viszont egy csak testépítő meg egy pályabringás szerintem ég és föld, ha valódi teljesítményről van szó, vagyis ha mindkettőt kizavarod a pályára tekerni, nem kérdés, hogy ki fog mutatni valamit.

Grapy 2019.10.11. 12:27:26

@Unagi: Igen, annak én is nagyon drukkoltam, amikor volt az ominózus wc-s jelentet, hogy végre megértik és egymásra találnak (Erik-Helga), de Helga elment a Maci mellé, és ezért kár :(

Unagi 2019.10.11. 12:30:48

@AkkorlegyenPtr: jaj tényleg, istenem ezen mekkorát röhögtem:DD
Arról nem beszélve, hogy aki egy kapcsolat elején így áll a szexhez, hogy már előre látja, hogy később neki ez nem lesz olyan fontos, az kemény:D Egy kapcsolat elején úgy érzi az ember, hogy még 40 év múlva is napi 4x fogja kívánni a másikat. vagy hát végülis nem vagyunk egyformák, van akinek tényleg elég a havi 1, csak akkor ezt tisztázni kell, ami meg is történt:D Mondjuk nem is nézném Andit egy szexistennőnek, láttam is Rajmi szemében a pánikot, hogy itt biza nem lesz falhoz b**ás minden nap :D

megvagyhadnagy 2019.10.11. 12:31:09

A gyúrásról. Az előző poszt alatt volt aki megjegyezte, hogy mennyi tojás fogy reggelire. Nem véletlenül :) Hacsak szponzornak nincs magas fehérjetartalmú itala...

AkkorlegyenPtr 2019.10.11. 12:35:39

@Unagi: ".. Rajmi szemében a pánikot, hogy itt biza nem lesz falhoz b**ás minden nap :D"
De lesz. Andika apja Rajmit :)

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 12:38:14

@megvagyhadnagy: valaki írta a minap, hogy Heni állítólag már azelőtt jelentkezett mielőtt Karót visszaküldték jóval..szóval nem tudni, h nem voltak-e elegen vagy csak nem volt igazi koncepció...vagy nem illett bele, vagy csak elcseszték mert látták ki milyen karakter.

Unagi 2019.10.11. 12:41:58

@Eugene Horse:
Az a baj, hogy a hobbi gyúrósnak ezer meg egy fajtája van és a legtöbben a pumped félével találkozik, aminek valóban semmi értelme, és akikről megítélik az egész sportot. A soundra készülő kokszos hülyékről, akik rángatják lent a súlyt, kockás a hasuk, mert 25 évesen kinek nem az és okoskodnak is mellé. Értem én. De mondjuk a normális keményen edző emberek, akik alázattal vannak a sport iránt (tök mindegy hogy ez most a gyúrás) szerintem semmivel sem kevesebbek, mint akik a bicajozás iránt vannak alázattal. Te valószínűleg olyan közegből jössz, ezért tartod őket többre én meg elég sok gyúróssal vagyok körbe véve, ezért értem meg őket jobban:) Meg látom a mindennapjaikat, hogy egyáltalán nem a tükörbe feszengésről szól és míg ezektől a srácoktól sosem hallok lefitymáló megjegyzést más sportokra, addig őket mindenki ekézi, hogy amit ők tesznek az semmi. Értem, hogy sokan nem tudnak azonosulni azzal, hogy míg a bicajosnak a teste egy eszköz a cél elérésében, addig a bodysnak a teste maga a cél. De ezt kisarkítani, hogy látvány izom, butaság. Aki a teremben ki tudja nyomni a 150 kilót, akkor az a termen kívül is ki tudja.

pimasz borz 2019.10.11. 12:42:05

@Mindjártkarácsony: támogatom :D Én szívesebben látnám Norbit a döntőben már.Karcsi csak picsogott sajna,lehet beütött nála a PMS :D
Jó lenne pedig valami fordulat a végére..

Grapy 2019.10.11. 12:43:45

@Unagi: Én pl. ezért nem értem miért mennek a scrácok az ilyen porcelánbaba-szerű lányokra... Jó szex szvsz, Nia, Zsófi, Karola vonalon lehet, mert azokban a lányokban látszik hogy van élet (oké, Karolában olyan amilyen). Biztosan én vagyok az öreg, de a szexben van szenvedély, élet, kölcsönösség, és pl. a csendeske lányokból szerintem ez hiányzik.
Vagy csak ugye nem ezek a fiúk hozzák ki a szexistennőt ezekből a lányokból...

Mondjuk igen, egy tartós kapcsolatbna le tud ülni a szex. Vészes esetben heti 1-2-re is lecsökken, de amikor belemész egy kapcsolatba, az inkább olyan mint Nia-Gábor páros volt, hogy nem szállsz le a másikról, és napi 2-3 is kevés :D *jahajj, szép nosztalgia*

Grapy 2019.10.11. 12:51:07

@Unagi: AMit én a gyúrósokban nagyon tisztelek, az az ahogy a táplálkozásukat mindennek alá tudják rendelni. Voltak szakaszok az életeben, amikor én is csináltam, nagyon kemény. Mondjuk más sportokban is inkább bio-kémiai adagolás ami megy, nem étkezés, de nekem valahogy náluk jött ki legélesebben hogy ez mennyire fontos. (Abs are made in the kitchen)

hereverő heverő 2019.10.11. 12:55:56

@Grapy: Én nem vagyok benne biztos, hogy Nia és Gábor jó példa, mert az minden volt csak nem őszinte szerelem. Sokáig is tartott, majdnem 2 hétig is!
És ami még jellemzőbb: a közös képek teljesen eltüntek Nia instagramjáról (talán 1 kivétel, de nézzék meg a kiváncsiak) mintha a Gábor sosem létezett volna, mintha a lóvé sziget nem tartozna az életbe. Ami nem insta-kompatibilis (szemöldök, szempilla, cici, esemény) azt töröljük és hiphopp nem is történt meg. Beteg nemzedék ez.

Unagi 2019.10.11. 12:55:57

@Grapy: Igen, írtam is egy régebbi poszthoz, hogy egyedül Nia-Gobr párosnál hittem el a vonzalmat. Ilyen a vonzalom. Főleg ha be sem teljesedhet a kamerák miatt. Mikor egymás szájában lennétek napi 23 órát és szerencsétlen srácnak napi 24 órában állt:D Aggódtam, hogy el fog ájulni.
A többiek ehhez képest nyugdíjas kapcsolatot élnek a homlok puszikkal meg egymás mellett fekvéssel. Vagy ha nekik ezt jelenti, hogy "oda meg vissza vagyok érted" akkor nem lennék a párjuk helyében.

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 12:58:46

@Brigante: én az elején mosolyogtam, h egy ilyen fiúcska bekerült, lehet még rendes párja sem lesz. aztán egész vállalható karakter lett. Ehhez azért kellett az is, hogy a többi nem lett túl szimpatikus, illetve aki igen amellett kifejezetten unszimpatikus pár van.
Erik lehetett volna konkurencia egy normálisabb nővel, Helga, (Zsani,) vagy Panna és Heni ha korábban mennek be.
zsófi volt az alul kabriós felsővel a kötelező csöcsfaktor, ő meg hozta a csupaszív fiút. Mondjuk nem hiszem h kint ne szólna vissza durvábban Zsófinak, de bent benyelte ezt is a kapcsolat miatt/ a játék miatt.
(vagy nem vágták be mint a Rajmis beszólogatós jelenetet) nem tudhatjuk.

A kiskutyák miatt Zsófi egyértelműen pozitív lesz feltételezem, szereti az állatokat ez látszik,a szamaragolásnál is ő volt a jobb fej.

Unagi 2019.10.11. 12:59:28

@hereverő heverő: Nem jó példa kapcsolatnak, de ne felejtsd el mindegyik 21-2 éves fiatal. Ilyenkor még tombolnak a hormonok, nem az átbeszélgetett éjszakákról szól egy kapcsolat:) Itt mindenki állítja, hogy megvan a kémia a másikkal, hát a kémia kérem szépen ez. Mikor nem bírsz meglenni a másik mellett. Nem szerelem persze, angolban remek kifejezés erre a crush.

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 13:02:13

@Unagi: viszont volt pár akivel meg kifejezetten jóban volt, pl Szilvi, Zsaniék, dávid.

2019.10.11. 13:02:51

@hereverő heverő: ha van biztosra kijelenthető dolog, akkor az az, hogy Nia a villán kívül szóba sem állt volna, és szerintem azóta sem áll szóba Gáborral, kizárt dolog, hogy beéri egy jámbor pesti taxissal :) Nem mintha akkora szám lenne a rágcsáló fejével meg a közepesnél kicsit jobbra sikerült bolt cickókkal. Egyébként ő szerintem egyértelműen beépített felhajtóember volt, de sajna nem volt elég tehetsége a kakkerkavaráshoz (sem).

Unagi 2019.10.11. 13:06:06

@Mindjártkarácsony: A kutyusokra adott reakciójával nekem is szimpibb lett Zsófi. Karola viszont még lejjebb csúszott. Oké, biztos valami gyerekkori trauma, nem tehet róla, de most komolyan???Kiskutyák könyörgöm...max halálra nyalogat. Eleve az, akiből nem vált ki azonnali gügyögést egy ilyen szőrgombóc, az számomra robot :D Igenis ilyenkor a legszerethetőbb reakció, hogy azonnal fekszik a fűbe hozzájuk és hagyja, hogy össze vissza puszilják.

hereverő heverő 2019.10.11. 13:06:33

@Unagi: Értelek, de nem értek egyet. Én mindig is olyan voltam-vagyok, hogy előbb jöttek az átbeszélgetett éjszakák, aztán a csók, és a végén a szex. Pedig elhiheted, testileg is megvolt az a vonzalom. Mégis, a szexhez, de hívjuk szertkezésnek inkább nekem KELL az, hogy megismerjem a másik felet, hogy valóban a másik felem legyen. Hogy aztán azt tudjam nyújtani, amitől az a másik lesikítja a tapétát a falról.

2019.10.11. 13:08:54

Tartós feladat, no komment :D Tibi a nagy hegy, mi? Lolz.

Dávid gyerek ezt nagyon-nagyon elbaszta. Minden más párnál van egy pozitív és egy negatív pólus. Annak függvényében, hogy melyik pozitív pólus a kedvenced, szavaznál az adott párra.
Ők ketten viszont mindketten pozitív szereplők voltak. Dávid gyerekre Tíciánó megjegyezte hogy milyen tisztelettudó, mert ő nem tapperolja a csajt aki tapperol. Igaz! Utána kaptunk egy nyílt, egyenes, őszinte tekintetet, és stílust tőle. Pannának ha megbocsátjuk a szemöldök problémát, gyakorlatilag teljesen rendben van a csaj. A randin is aranyosak voltak, viccesek, ÉRTELMESEK. Tök jó páros voltak együtt. Hiába később kerültek be, szerintem még a fődíjra is esélyesek lettek volna meglepetés befutókként.
Óriási taktikai önmegsemmisítés volt SZINTIT választani. Csak azé' mer golyóérettebb? Pont emiatt Dávid mindent amit felépített, ezzel az egyetlen lépéssel lenullázott. Vége van.

A magyarázkodás meg a szó szoros értelmében nem volt magyarázkodás. Dávid egyszerűen szükségét érezte annak, hogy megindokolja a döntését.
Én egyébként neki adok igazat. Másoknál is láttuk, hogy megpróbálták valakivel, nem jött össze, váltottak. Nem hiszem, hogy ez főbenjáró bűn, sőt logikus lépés. Simán benne van az is, hogy két nappal előtte még azt gondolta, hogy működhet Pannával, és potom két nap alatt kiderült, hogy hát mégse.
Az meg hogy ezzel kiejtette Zsanit meg Imhotepet? És "nem adott esélyt nekik a szerelem megtalálására"? Ki a faszt érdekel? Inkább kiejtem magam hogy nekik összejöjjön? Ugyanmár.. Ha meg nem volt már akkor se őszinte, és taktikázott kicsit... Akkor mivan? Ha valaki egy ilyen játékban taktikázni merészel, akkor ő lesz a megtestesült gonosz? Mert "csakazőszintesééég"? Ennyire naivak lennénk mi is? :)

A vitában amúgy baromira tetszett egy dolog. Hogy Dávid nettó két másodperc alatt tette helyre Zsófikát, és mondta neki hogy "pofád lapos, Puttana". Így kell ezt, BRAVÓ!! Érdekes módon Zsófi azonnal elkussolt, ebből kiderült, hogy működik nála ez a feltételes reflex, és befogja a pofáját, ha valaki megáll vele szemben, és nem csicskul be a műkeménységnek.
Épp ezt pofázom Tíciánókám, hogy basszál oda - persze verbálisan - az asszonyállatnak, és tedd helyre. Mert ezek alapján pontosan tudja, hogy hol a helye, csak töketlen volt eddig mindenki hogy helyretegye a nősténypittbullt.

Párválasztás. Zsófi, leszel-e a barátnőm? MÉR, eddig mi volt, ha PÁRban vagytok baszki?? A tesókád? :D De amúgy bármennyire nem a kedvencem ez a páros, mégis azt kell, hogy mondjam, aranyosak voltak. :)

Rajmi lement a dobogóról, és MEGKÉRTE Andit, hogy legyen a párja/barátnője? Hát, egy barbár állat vagyok, de komolyan mondom, olvadozott a fekete szívem. És Andi őszintén meghökkenős-de baromira örülős mimikája, amikor azt mondta, hogy szerelmes belé? Mennyire megható volt már baszki. Nagyon édesek voltak, drukkolok nekik!!

Erik/Denerisz. Nem bírom magamban tartani: SZERETLEK! Hogy mivan? :D Tehát már 1-2 napja ezt érzed, de nem akartad mondani még. Tehát 2-3 nap alatt alakult ki a halálig tartó szerelem érzése? Jajjistenem, de kurva gáz :D

Tibi/Helga. Tibikém.. Már a helyesen Ady versként elmondott Őrizem a szemedet se volt az igazi úgy, hogy Juhász Gyula egyik versének a címét adtad neki.
De ez a vers.. Most már tudom mi az a szekunder szégyenérzet amiről annyit meséltetek :D Annyira kellemetlen volt.. Fohászkodtam, hogy hagyd már abba, hagyd már abba. Helga "mosolyán" is inkább az égő kínvigyor jelleget észleltem, nem éppen az őszinte örömöt.
Biztos hogy nem lesznek dobogósok..

Norbi. Na ez baromira tetszett! Norbi beválasztotta Henit. Hogy Panna megőrizhesse a méltóságát. Dobogós a gyerek a szememben. A másik üzenet ezzel a választással Dávidnak szólt, hogy barátom, ha gecchi akarsz lenni, akkor tessék, meghagyom neked a választást, aztán csináljad, nem vagyok a bábod akit ugráltathatsz.

Dávid meg kénytelen volt azonnal szembesülni a döntéssel, mert ténylegesen is neki kellett meghoznia, és ezzel Pannát direktbe kiejtenie.

Dávid/Panna bukó után én úgy gondolom, hogy Tíci/Zsófi és Andi/Rajmi páros között fog eldőlni a fődíj. A többi pár nincs egy szinten velük.

Este, Kúr-lak. Nem gondoltam volna, hogy szellemi párbajban valaha is Denerisznek fogok igazat adni. De amit Erik itt leművelt, az kimeríti a férfihiszti fogalmát. És tényleg negyed óra miatt. És tényleg elmondott bent Denerisz egy kulcsmondatot, hogy "de oké, 15 perc miatt picsogsz itt, de végülis, körülnéztél már? Itt vagyunk, itt a szívecske, itt a pezsgő, itt a táp. Tulajdonképpen mi is a bajod?". És erre Erik nem magához tér, észleli a helyzetet. Nem bazdmeg, mint egy hisztis hülyegyerek, kattog tovább a "de mennyit kellett várnom rád" lemezen. "Hogy itt legyünk végre kettesben, ahol minden szuper, és adott minden". Ja, csak észre kéne venni? És a csajom még a számba is rágja? Nem. Fontosabb az egóm, és az, hogy engem sérelem ért.
Áhh.. Ez nem egy férfi.. Ez egy hisztis seggrázó látens buzi díszfasz. Teljesen leszerepelt itt

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 13:10:15

@AkkorlegyenPtr: az egyértelmű, h Ékszer gyerek előtt sem akar heti 3-4-et Rajmival, nemhogy utána :D

megvagyhadnagy 2019.10.11. 13:10:20

@Unagi:
"A többiek ehhez képest nyugdíjas kapcsolatot élnek a homlok puszikkal meg egymás mellett fekvéssel. Vagy ha nekik ezt jelenti, hogy "oda meg vissza vagyok érted" akkor nem lennék a párjuk helyében."
Őszintén? Én ezt inkább pozitív viselkedésnek tartom. Kamerák, bent lévő többiek, ország, világ előtt nem dugok. Mert vagyok annyira intelligens, és ezzel együtt van annyi önkotrollom, hogy kibírom. Mert ember vagyok, nem pedig egy ösztönös állat.
Az hogy zsófi jó numera lenne? A száját nem tudja kinyitni. :)

Unagi 2019.10.11. 13:12:48

@Eugene Horse: Ez az amit régebben írtunk, hogy a kinti szakmájuknak a játékban nincs súlya. Niát sem érdekelte bent, hogy Gábor taxis, bár tudta. De hát steril környezet, bent nem számít kinek mi a munkája, mennyi pénze van. Le vannak csupaszítva. Mindenki csinos, szép. Gondolom kint, mikor vendégül látta először Niát, és nem az Andrássyn lévő penthouse előtt állt meg a taxi, akkor jött rá, hogy na akkor ez eddig tartott.

hereverő heverő 2019.10.11. 13:19:13

@megvagyhadnagy: nem azt a felét kell a numeránál használni. csak szólok.

2019.10.11. 13:28:06

@Unagi: hát lesz még pofáraesés (meg volt is biztos már), hogy a görög félisten test egy panel hetedik emeletén lakozik anyuval társbérletben:) :)

2019.10.11. 13:29:14

@Mindjártkarácsony: Lehet, de nem is indul olyan műsorban, ahol a szépség elengedhetetlen része a műsornak. Amúgy negyvenegynéhány évesen jobban néz ki a feleségem és többen megnézik, mint az átlag huszonéves csajokat.
Én meg azt hittem, hogy ez a blog a műsoron való röhögésről szól a színvonala miatt, de úgy látom inkább, hogy a szereplők és a hozzászólók nagy része lelki társ.

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 13:35:33

@roli101: a röhögés és a fröcsögés nálam nem ugyanaz...

Unagi 2019.10.11. 13:45:34

@roli101:
"de úgy látom inkább, hogy a szereplők és a hozzászólók nagy része lelki társ. "
:DDD
Hát hogyne, ha valaki empátiát mutat valaki irányába és nem röhög rajta mint a tanult kolléga, az már lelki társ. Tehát Ti a feleségeddel ennyi tanulás után abban lelitek a szórakozást, hogy röhöghettek hülye embereken? Jófej emberek lehettek:D

hereverő heverő 2019.10.11. 13:55:13

@roli101: Már megbocsáss, de az eddigi hozzászólásaid alapján nemhogy nem 40+ éves a feleséged, de még feleséged sincsen. Olyan 17 évesre saccollak.

Robbie2008 2019.10.11. 13:57:47

@hereverő heverő: "Ez a véleménynyilvánítás pont olyan, mint amiért megszóljuk Dávidot. Nem azzal van a baj, hogy véleményt mond, nem is azzal, ami a véleménye, hanem ahogy teszi. Mert véleményt is lehet mondani sokféleképpen."

Erre mindenféle kommentár nélkül:
"Lófaszt." - HEREVERŐ HEVERŐ 2019.10.09. 14:18:33

hereverő heverő 2019.10.11. 14:03:42

@Robbie2008: csak mosolyogni tudok a sértett önérzeteteken.

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 14:13:11

@Robbie2008: hogy lehet megnézni valaki összes kommentjét? vagy ezt 2 napja őrizgeted?

Robbie2008 2019.10.11. 14:19:08

@Unagi: „heverő értette a lényeget. Nem azzal van a baj, hogy azt mondja valaki neki nem tetszik. Hanem hogy milyen stílusban.”

Hagy idézzelek:
„Tipikus proli picsa” UNAGI 2019.10.11. 09:14:26

a, Te csinálhatod, durva stílusban minősíthetsz embereket, de más meg nem?
b, Vagy mindenki csinálhatja, ha az egyéniséget fikázza, de a külső az meg tabu?
Tehát pl. ha Helgára azt írná valaki, hogy mekkora egy (bocsánat) geciláda, az teljesen oké lenne, de ha azt merészelné mondani, hogy a pofikája csúnya, az már felháborító? (értem én, hogy a külsejéről nem tehet, viselkedéséről meg igen az ember; én most a kritika stílusáról beszélek)
c, Szerinted igazságos ez így?

A Dávid azzal érvelt, hogy a döntését támogatná az apja; te azzal érveltél, hogy a szüleidtől tanultad, azt amit épp cselekszel. Azaz a felelősséget mindketten picit letoltátok a szüleitekre, úgymond bebújtatok valaki háta mögé. Nem kell szerintem idekeverni senkit, mond azt, hogy Neked ez az értékrended és kész.

Karola az empatikus készségét a pincében hagyta, amikor volt az Erikes szitu, azaz maximálisan önmagából indult ki, nem próbálta meg a másik szemszögéből átélni a szitut, neki fordított leosztásban hogy esne a dolog.
Te szintén önmagadból indultál ki: „Ámen, engedek, írja le bárki hogy kinek milyen csúnya, szép a feje, elnézést, magamból indultam, ki, hogy engem ez nem mozgat, hogy ez számítson egy műsorban, főleg egy "stratégiai" játékban, hogy xy a szebb:)
Engem ami mozgat a viselkedés, stílus, tettek, amikről jól esik beszélgetni, vajon ki mit miért csinál, hogy dönt és minek hatására.”
és szintén nem gondoltál bele, hogy más embereket meg más mozgat meg és bizony vannak sokan akiknek fontos (a szerkesztők és a nézők és a játékosok közt egyaránt), hogy ki a szebb. Félre ne érts, nem azt mondom, hogy ez így JÓL van, azt mondom csupán, hogy tényszerűen így van (pl. vajon miért szinte csak szép embereket válogattak be a szerk.) és ahogy Karola, úgy te is belemerültél a saját nézőpontodba és másokéról elfelejtkeztél. Remélem érthető így már az üzenetem :-).

Robbie2008 2019.10.11. 14:22:23

@roli101: "Én meg azt hittem, hogy ez a blog a műsoron való röhögésről szól a színvonala miatt"

Egyetértek, ez egy trash reality, ahogy a fantasztikus összefoglalók ezt csodálatosan ki is domboritják; aki más miatt nézi a műsort, vagy olvassa a blogot, hááát lelke rajta...

Robbie2008 2019.10.11. 14:24:58

@Mindjártkarácsony: nem bonyolult. Az eddig olvasott összes komment között ez volt az egyetlen "lófasz" + emlékeztem rá, hogy a napokban olvastam, a többit kitalálhatod.

Robbie2008 2019.10.11. 14:35:57

@Unagi: "Hát hogyne, ha valaki empátiát mutat valaki irányába és nem röhög rajta mint a tanult kolléga, az már lelki társ. Tehát Ti a feleségeddel ennyi tanulás után abban lelitek a szórakozást, hogy röhöghettek hülye embereken?"

Ennek a műsornak, de ennek a blognak meg aztán hétszentség, hogy pont ez a lényege, hogy a szupergagyit látva és azt kifigurázva nevessen egy jót az ember (nyilván nem pl. Panna kiesésére és reakciójára gondolok, az kivételesen igazi, emberi , szomorú volt.). Ha nem hinnéd, kérj írásos nyilatkozatot Dzsudibítől :-).

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 14:47:47

@Robbie2008: oké.
viszont az furi, h te olyan elfogadónak tűntél, amikor valaki igen fröcsögősen minősített vkit, most meg nem vagy az. sőt, leállsz idézeteket keresni, szembesíteni, hogy mégis hogy képzeli.

neked nincs olyan, hogy egy szintig vicces, vállalható az élcelődés, karikatúra stb, aztán már sok?

egy arc nagyjából adott. persze el lehet menni szétplasztikáztatni, és sajnos erre megy a világ olyanok miatt is akik egy nem átlagos arcra elkezdenek azonnal fröcsögni, hogy mit keres itt. érdekes pasiknál nem számít az arc, ott elég gyúrni. azért az mennyivel könnyebb már.
hogy valakit a külseje olyannyira meghatároz, hogy első pillanatban eldőlt minden esélye sincs?
erre írtam, h beteg ez a társadalom, ha tovább megy erre. egy ilyen műsor még ha elég silány és trash akkor is mutathat egy irányt, pl h van benne roma, fekete, szőke, barna. nem csak egy idealizált szépség. Ilyenből alig műsorban.
Mint ahogy Rajmi is roppant népszerűtlen lett a Szilvis beszólásával bent is, kint is, ugyanez történt itt is. Főleg meglepő egy olyan embertől ilyet olvasni aki állítólag nagyon okos, merthát ugye egy Rajmitól ez lehet a várható szint :)

nálam más valakinek a stílusa miatt marhulni...mert pl Karola mi alapján várhatna el több tiszteletet, ha ő simán lealázza a másikat.

2019.10.11. 14:48:13

@hereverő heverő: ez is mutatja, hogy nem szabad messzemenő következtetéseket levonni néhány mondatból.

Zb74 2019.10.11. 14:49:14

@Robbie2008: Én, mondjuk, már eleve azt sem értem, hogy lehet, hogy egyesek a “proli”-t szitokszóként használják. Én még sok olyan embert ismertem a régi öregek közül, aki saját magát nevezte - büszkén és öntudatosan - prolinak, szóval számomra semmiféle negatív konnotációt nem hordoz ez a szó. Szerintem akik pejoratív értelemben használják, azok összekeverik a proli és a lumpenproli jelentését.

Azzal viszont nem értek egyet, hogy ez a műsor műfajilag trash-reality lenne. Lófaszt ;-) ;-) ;-) Ez elvileg egy taktikai játék, mint az ÉH, csak elbaszottabb formátumban. Itt a szereplők többsége (mínusz Karola, Dani, Máté) intelligensebb, mint akikkel a trash-realitykben találkozhatunk. Helga mindenképp, Erik is, még ha neki vannak is bizarr dolgai (Ékszert, ugye, arra kérte, hogy szőrtelenítse az ülepét, Karókát arra, hogy reszelje a sarkát), de valahol még Tibi is, az összes “tik”, “mink” és “kelletett” ellenére. Ékszer is egy kulturált csaj, Imhotep sem tűnt tipikus trashreality-karakternek, és még sorolhatnám. Az elején még én is a béna dumák - ama tipikus “nulla kémiám van bennem feléd”, “jobban szimpatizállak téged” és effélék - miatt ültem le nézni, de idővel komolyan megkedveltem a játékosok egy részét.

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 14:49:37

az írásjelek (is) kissé hiányosak, mielőtt valaki erre érzékeny helyre tenne. bocs :)

Robbie2008 2019.10.11. 14:58:45

@Zb74: Ezek szerint máshol van a határ nálunk toleranciát illetően. Mondjuk én ilyen szempontból nagyon szigorú vagyok, eleve a műsor egész alapkoncepciója (ami óhatatlanul az irányba tereli a szereplőket, hogy átverjenek más embereket) számomra taszító. Ez az első ilyen műsor amit nézek, valahogy belefutottam egy ilyen összef.-ba az elején és annyira pontos és szórakoztató, ahogy az emberi "mocsokságról" lerántja a leplet, hogy látni akartam az adásokat is, hogy még jobban értsem a poénokat :-).

hereverő heverő 2019.10.11. 14:59:45

@Zb74: :D :D :D Nagyon röhögök :D

AkkorlegyenPtr 2019.10.11. 15:03:29

Mi van itt? Küldjünk be ide is kiskutyákat, hogy ne legyen feszkó? :)
Mindenki nyugodjon le a csába...még én is, aztán nézzük a kedvencünket :) kinek a fenék, kinek az olasz család, kinek Erik, biztos van, aki Karola miatt nézi... hmm:) meg aki csak dzsudibit és a gifeket várja :)

Grapy 2019.10.11. 15:13:08

Ja, amúgy mi a tök lesz az ebekkel? Mert még a love story-ban se volt szó róla hogy mit kezdenek velük a műsor után...

hereverő heverő 2019.10.11. 15:13:28

@ConantheBarbarian: Vitatkozom. Ez nem kőkemény, csak trash, bár ahhoz túlságosan scriptelt az egész. Legyen mondjuk a Pumpedék és az ÉjjelNappal szerelemgyereke, akit egy éjjel elrabolt a gonosz Poveredbáj.

hereverő heverő 2019.10.11. 15:15:02

@Grapy: Nagyon remélem, hogy nem csinálnak velük semmit, visszaadják őket a gazdijaiknak, egy messziről is jól látható összeggel.

AkkorlegyenPtr 2019.10.11. 15:15:23

Castingos pszihok még Danit is benézték... Ha emlékeztek... következő rész tartalmából...mutatnak egy 2ajtos szekrényt, kopasz gyerek..dinnye a hóna alatt, kezében 2 üveg pezsgő..és ment körbe az üres villában, mint egy vadászó pitbull..... alulról filmezve, hogy megnagyobb legyen....erre b+ bu gy gy....na.. kőkemény...ja

Robbie2008 2019.10.11. 15:18:39

@Mindjártkarácsony: „viszont az furi, h te olyan elfogadónak tűntél, amikor valaki igen fröcsögősen minősített vkit, most meg nem vagy az. sőt, leállsz idézeteket keresni, szembesíteni, hogy mégis hogy képzeli.”

Utálom, ha valaki álszenteskedik…azaz olyanok kértek számon egy „fröcsögő” embert, akik saját maguk is fröcsögnek (és nem, az nem mentség hogy hát ők „csak” az egyéniségét szarozták egy játékosnak). Ez nekem nem tetszik és szóvá tettem (szóvá is fogom). Szerinted érték az álszentség?

„neked nincs olyan, hogy egy szintig vicces, vállalható az élcelődés, karikatúra stb, aztán már sok?”
De van, nekem ez még vicces volt. Abszolút nem sértődtem meg rajta, mert úgy érzem van valóságalapja amit Pannára mondott, ugyanakkor fel tudtam humorosan fogni, mert nyilvánvalóan túlzás.

„hogy valakit a külseje olyannyira meghatároz, hogy első pillanatban eldőlt minden esélye sincs?
erre írtam, h beteg ez a társadalom, ha tovább megy erre.”
Egyetértek. Viszont ez meg egy műsor, nem a társadalom. És egy ilyen jellegű műsornak szerintem abszolút nem feladata, hogy irányt mutasson (mivel eleve szemét az egész). Kb. mintha pornótól várnánk el, hogy azért romantika is legyen benne :-). Egyébként (jóval) kevésbé előnyös külsejű emberekkel is vannak ilyen műsorok, Házasodna a gazda, régen Delhusa-val meg Benkővel is volt ilyen pártalálós műsor, szóval, aki a belső értékek egymásra találását szeretné látni, az megteheti, egyszerűen elnyom erről az adóról egy másik adóra :-).

hereverő heverő 2019.10.11. 15:42:08

@Robbie2008: Szerintem engedd el ezt a témát. Hagyma, oké?

tomhardynészonja 2019.10.11. 15:55:11

-XY randa, mint a dög.
-Már megbocsáss, de ne legyél már ekkora tuskó, hogy valakit olyanért minősítesz, amiről nem tehet.
-Mi kizárólag spektrumot és mezzot nézünk, azt is háttal, kint a friss levegőn.
-Múlt héten olvastam el épp azt az idevágó, a pszichológia külső adottságok és a kommentelők viszonyával foglalkozó szakágának 4800 oldalas kivonatát, amelyben a világhírű T.J.D.Hoocker és Frost Tapper vívnak igen sziporkázó szellemi párbajt. Bemásolnám nektek azt a mindössze 3900 karakteres részt, ahol pont arról megy az eszmecsere, milyen káros az a felfogás, mely szerint a külső tulajdonságok egy triplatorz tükröződésen mennek át. Íme: (tényleg bemásolja)
-PINA XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
-Elkeserítő hogy milyen műsorokat néznek az emberek :( Titeket komolyan ez szórakoztat?
-Mi gyerekkoromban egy kiszáradt tó fenekén laktunk, brómos teával itattak, szöges léccel vertek, nem volt sem facebook, sem internet, de normális, tisztességes emberek lettünk, mert volt tartásunk. Ezek meg csak riszálni, meg púposkodni tudnak.
-"hogy" elé legközelebb tegyél vesszőt légy szíves, köszi.
-Tőlem mindenki úgy nyilvánul meg, ahogy akar, ahogy a saját erkölcsi értékrendje engedi, DE...
-Ha valaki szívesen nyitna felém, írjon privit! ;)
-Visszakerestem 2010-től az összes kommentedet, és sajnos meg kellett állapítsam, hogy rengeteg ellentmondásra bukkantam. Vegyük is sorban mind a 250 olyat, ahol a külsőségekről esik szó. (tényleg bemásolja, tényleg kivesézi egyesével)
-PINA XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
-Szánalmasak vagytok. Nem tudom, melyik műsort nézitek, de akkor most elmondom, hogyan kellene látni a szereplőket, a viselkedésüket, mert ahogy olvasom, óriási zavar van a buksikban. (tényleg elmondja)
-Kurva vicces vagy.
-Nem vicceltem.
-Ment a blokk.
-Jaj, de beszartam, most akkor drágább lesz a kenyér?
-Nem látom mit írsz, te fatipli, mert blokkoltalak.
-PINA XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

hereverő heverő 2019.10.11. 16:01:30

@tomhardynészonja: XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Leszel a barátnőm, ha elszavalom neked Kosztolányi Dezsőtől a Családi kört?

feldobtad a napomat :))

Nethooligan 2019.10.11. 16:15:51

@tomhardynészonja: :))))))
EKG
Szóval akkor maradjunk annyiban, hogy: PINA XDDDDDDDDDDDDD

pimasz borz 2019.10.11. 17:26:00

@hereverő heverő: mi ez a hagymázás a műsorban amúgy?Azt vágom,hogy Karcsi szereti,de a narrátor mire mondta tegnap?Dolgoztam közben,nem láttam csak részleteket..vissza meg nem nézem már :D

Zb74 2019.10.11. 17:27:34

@hereverő heverő: Hagyma, kiskutyák, világbéke ;-)

hereverő heverő 2019.10.11. 17:49:28

@pimasz borz: Erik És Karó azzal békültek ki, hogy ha bárki azt mondja hagyma, akkor mindketten ejtik a témát, hogy ne legyen belőle sokkal nagyobb veszekedés. Szóval mostantól a hagyma a magic word, ha ezt mondod Karolának, akkor mosolyogva sóbálvánnyá merevedik és nem köpköd random kajadarabokat rád.

Robbie2008 2019.10.11. 18:01:58

@hereverő heverő: Tudnám, hogy az "ezt" alatt melyikre gondolsz, jó párat érintettem. Van olyan, hogy két ember véleménye eltérő, ettől még zajlik tovább az élet, ne told fel idegre.

pimasz borz 2019.10.11. 18:17:05

@hereverő heverő: Dzsízösz :D köszönöm szépen a választ! :)
Pedig úgy köpköd,mint senki :D :D

Chuck Νorris 2019.10.11. 18:19:30

na most akkor kit fognak kiszavazni a nézök? okos rolt és a feleségét, vagy gyurós usagit és a párját? :))
hogyvolt love island

Robbie2008 2019.10.11. 18:20:17

@hereverő heverő: új téma:

Azt mondtam már (ma) , hogy Helga nem valami szép :))))))?

tomhardynészonja 2019.10.11. 18:32:55

@hereverő heverő: ♡♡♡ Igen, szívesen nyitok feléd.

Mindjártkarácsony 2019.10.11. 18:39:09

@Robbie2008: nem feltétlenül álszenteskedés ha valakit az egyik dolog zavar a másik meg nem. csak más értékrend.

ha ugyanaz zavarja másnál, ami magánál nem, az a fogalom: Karola :)

hereverő heverő 2019.10.11. 18:44:33

@tomhardynészonja: Jaj, most úgy érzem, hogy ebből még bármi IS lehet :)

B.U.É.K. 2019.10.11. 18:55:15

Nem tudom, hogy felmerült-e, mert lusta voltam elolvasni az összes kommentet, de talán feldobta volna, érdekesebbé tette volna a játékot, hogy párválasztásnál a játékba kerülés sorrendjében választottak volna. Az első, aki legutóbb jött és legvégül az, aki a legrégebben van a játékban. Nem lett volna gond a robbantás és talán nagyobb csinnadratta lett volna. Nem beszélve a taktikáról. Milyen lett volna, ha Norbi beválasztja Helgát, Karola Rajmit, stb. Lett volna Besenyő-parádé.

Robbie2008 2019.10.11. 18:55:50

Oké, ezt most megtanultam tőled. Ha valaki fikázza valaki külsejét és ezen valaki meg jól felháborodik, akkor mostantól megvan az energiatakarékos standard válaszom: Ne bántsd, hisz csak más az értékrendje! :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

tomhardynészonja 2019.10.11. 19:03:18

@Robbie2008: Erikem lett volna a favoritom, de sajnos Karola piás ámokfutását nagyon rosszul kezeli. Ő sem szent, de szerethető, jó srác. Aztán Pannáéknak szurkoltam. Ott viszont ugye Nemkatona döntött úgy, hogy inkább még pár nap megbizsergető Szintivel, mint összeszorított szájas téblábolás Panna mellett. Tibiék nekem a hűvös, svéd házaspár, a száraz szájrapuszikkal meg homlokcsókolgatással. Rajmi ideges vihorászásától tikkelek, bár Andival tényleg hitelesnek tűnik bimbózó szerelmük. Norbiék elsemmilyenkednek egyelőre, maradnak Zsófiék. Bevallom, csak azért nem bánnám győzelmüket, mert a tegnapi kutyás jeleneteket elnézve kiakadt a cukiságmérőm. Szóval legőszintébben talán Pannáéknak szorítottam volna.

Robbie2008 2019.10.11. 19:06:19

- Mekkora okádék ez a Helga
- Naaa, ilyet nem mondunk, a külsejéről különben sem tehet
- Figyi, nekem ez még simán belefér
- Ilyet akkor sem mondunk, ez taplóság
- De én ezt tényleg igy gondolom, szivből mondom, hogy ocsmány.
- Ja, igy már értem és elfogadom, egyszerűen arról lehet szó, hogy más az értékrendünk :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))).

Robbie2008 2019.10.11. 19:16:52

@tomhardynészonja: Értem, szóval Alfakanca és TC. A tegnapi részt pont nem láttam, igy nem tudom Zsófi mit domboritott...kétségtelen voltak idáig is szimpatikus pillanatai számomra, /igaz, mikromásodpercek voltak ezek:)/, szóval eltudom képz, hogy normális volt. TC-nek én is szivesen odaadnám a dijat, de nekem Alfakanca a legellenszenvesebb játékos, igy összességében még nagyon bizonytalan vagyok őket illetően...Dávid megszűnt számomra létezni; viszont ha lehetne összemazsolázni (meg visszahozni) a győztes kettőst, akkor mondjuk TC és Panna lenne az részemről.

d00m 2019.10.11. 19:19:35

@roli101: Hát igen igen, ez nagy igazság! :D Sose jött be amúgy Dávidnak az a csaj, de most kit választott volna. Szerintem sokkal normálisabb döntés volt, mint hogy be@Unagi: lerondítson bárki kapcsoltába, ha meg tegyük fel valamelyik csaj akarta is volna.

Tényleg nem ide való szint ez a Panna csaj, ettől még a Henike is jobban, pedig az se a legjobbak közül való. Igazából kinézetileg olyan emberekkel kellett volna csak feltölteni a villát, mint Szinti, Nia, Zsófi, Andi (csak szépségkirálynős állapotban, mert azóta már eléggé beasszonyosodott), a Szandi akit nem választottak ki. Srácok közül, Tibi, Erik, Rajmi, Dávid. Biztosan meg lehetett volna még oldani pár ilyen szintű embert, valamint azt is hogy a vége előtt 2 héttel már ne legyen új ember, maximum párcserék. Sokkal izgalmasabb lenne.

hereverő heverő 2019.10.11. 19:35:16

Na kabbe gyíkok, én leléptem.

Nem igérem, hogy leszek még, hisz minek a lélek balga fényűzése?
Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
S rossz robotos a későnkelő.

Szép estét, jó hétvégét mindenkinek.

Gia 2019.10.11. 19:56:04

A műsor legelején Tici nem Karolára várt elképesztően hosszan,mert az nem volt képes elkészülni a közös randijukra?

d00m 2019.10.11. 19:59:43

@roli101: Hehe! :D Igazából kiengedett hajjal vállalható, de nincs azon a szinten mint a legjobb lányok a villában. Nem is értem, mit gondolt a magas göndör hajú csaj, a Panna, Heni pl. De ugyanez igaz Patrikra is, aki oké nyomja ezt a "rocker" stílust, de ebben a közegben gondolhatta volna nem ez kell a lányoknak, hanem a "kigyúrt" jóképű, divatfrizurás srác. Apropó frizura, az szőke hosszú hajú gyerek aki az elején bejött, akkorát röhögtem! Az mit gondolt? :D De nyilván direkt válogatták be,tudták mi lesz a sorsa. Ha játékban vagyok én ennyit kérdeztem volna tőle indításnak: "Figyelj már, neked meghalt a fodrászod?" :DDDD Ha meg azt válaszolja: "nem" az mondtam volna rá: "Pedig ezért ki kéne nyírni!" :DD

A lányoknál aki a szintet képviseli ami ide tényleg kellene, az Szinti, Miss Barack, Nia, a Szandi akit sajnos nem szavaztak be, Zsófi -5 kg a mostanihoz képest és Andi - 10 kg kb a szépségkirálynős formájában. Az összes többi nem is értem mit gondolt, basszus én sem jelentkeznék festő iskolába, mert még a pálcika figuráim is borzalmasak. Amiben nem vagy a toppon, ne erőltesd.

@Unagi: Szerintem nem mondott semmi rosszat roli101, fel kellene mérni mi hova elég. Ez ide kevés ennyi, lehet valakinek tetszeni fog és majd álmai nője lesz, de nem ezeknek a srácoknak. Nyilván nem tartozik a ronda nők közé, de a te érvelésed azokra is igaz azok is elkelnek valakinek csodálatosnak fognak tűnni még ha fura is belegondolni.

@Eugene Horse: Annyit az izom srácok védelmében, hogy Ticián nem azért nyerte meg ezt a versenyt, mert ő neki "igazi" izmai vannak. Minden izom igaz, az is amit szteroid segítségével pakolnak fel. Ott annyi az előny, hogy a szteroid az az a többlethormon hatására sokkal jobban tud hasznosulni a bevitt tápanyag ezért adott kajából hamarabb és több izom lesz, sokkal erősebb izomrostokkal. Akkor még is, hogy lehet hogy Ticián bírta a legtovább? Egyszerű ő bokszoló, és az izmai garantáltan több vörös izomrostot tartalmaznak a karjában bárkiétől főleg a nagyobb izomtömegű emberkétől bent. A testépítés a súlyzós edzés magyarán egyáltalán nem kitartó izommunkára alkalmas izomzatot eredményez, a cél ott a látványosság és méret csupán. Senki nem edz magas ismétlésszámokkal - tehát igyekeznek 6-12 között maradni - így az adott izom erős lesz, de nem igazán kitartó munkára fogható. Tudom jól mert én is edzettem sokáig és ez volt, képes voltam nagy erőkifejtésre "rövidebb" ideig, de mivel nagy volt a tömegem - akkora voltam mint Tibi - tudom miről beszélek. Visszatérve a kis bokszolóra ő eleve úgy edzett, hogy saját súllyal és hosszú bokszoló edzésekkel amit ugye a karnak bírnia kell. Én már az elején gondoltam, hogy ő fog nyerni mert az izmai neki "savasodnak" el majd a legkésőbb. De, ha arról lett volna szó, hogy ki tudja fekvő helyzetben kinyomni a barátnőjét akkor utolsó helyen végez a srác, szóval ez nem ennyire fekete vagy fehér.

@AkkorlegyenPtr: Vízmegkötő? :D Az nem a mosóporoknál van? :DDD Figyelj a Tibi nem gyenge srác, meg a Dávid se és garantálom neked, hogy egyiken sincs sok víz az nem ilyen izomzat. Elég szárazak ők mindketten a testzsírszázalék 10-12% körül mozog. Biztosan használnak persze valamit főleg Tibi, de engem mondjuk ez nem izgat. Ami elérhető egy kiváló adottságú embernek naturálban azt az 1930-as évek előtti évek testépítői és erőemberi tudják csak megmutatni, ugyanis ekkor jöttek elő a szteroidok, mint pl.: Eugen Sandow, Bernarr Macfadden, Bobby Pandour. Ez utóbbi pl szárazabb is tudott lenni, mint bárki aki a játékban van a villában jelenleg. Ők még biztosan nem használtak semmit és a táplálkozásról sem tudtak annyit, sok tojást zabáltak sárgájával együtt ami ugye nem a legokosabb döntés és sok tejet is ittak. Persze ezek egyik sem volt nagy ember és pláne nem rendelkeztek nagy súllyal se a magasságukhoz arányosítva. Szóval a lényeg, ha jó a genetikád lehetséges olyan fizikum, mint a Dávidé de olyan mint a Tibié ekkora magasságnál nem.

AkkorlegyenPtr 2019.10.11. 20:23:53

@d00m: igen, ez a kreatin. Nem egy, nem két srácot ismerek, akik tolják a kreatint, már a bemelegítésnél izzadnak ezerrel. Szép, látványos izmot lehet pattintani vele, csakhát...

wiki: Túl-hidratálja továbbá az izomsejteket vízzel és az izomrostok növekedését és erősödését okozza.

Persze van izom, de víz is. Erre gondoltam.

Zb74 2019.10.11. 20:44:00

@Robbie2008: Ez ma már nagyon kevés lesz ide ;-) Azóta szintet léptünk. Mondd meg a frankót - gyerekeket lehet vele ijesztgetni, vagy nem?

Zb74 2019.10.11. 20:49:24

@hereverő heverő: Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

d00m 2019.10.11. 21:08:19

@AkkorlegyenPtr: Igen az valóban okozhat ilyet, bár szerintem akik komoly szteroid használók nem élnek vele, mert nincs komoly hatása ahhoz képest kb. felesleges. Én jómagam anno használtam kreatint, de nem jött be mert emelte a vérnyomásom, persze az erőmet emelte. A Szteroid részéről elméleti és közvetett tapasztalataim vannak, sosem voltam olyan bátor, hogy használjam őket. Igazából nem éri meg csak annak akinek valóban "tökéletes" a genetikája, jó eredmények tud elérni nemzetközi szinten ami hatására sok pénzt tud keresni és a későbbi felmerülő egészségügyi problémákat tudja kezelni, mert azok lesznek az biztos! Valamint ne felejtsük el azt, hogy nem mindegy tudsz-e majd gyereket csinálni ugye a szteroid teljesen lenullázza a saját hormontermelést és nincs garancia arra, hogy visszajön miután nem használod. Valamint akit eddig ismeretem és használta egyszerűen nem tud lejönni róla, nem fizikai hanem pszichés függőséket okoz ahogy láttam. Ugye csökken az erő, rosszabb lesz a kinézet jelentősen - persze még úgy is átlag feletti - de az ego ezt nem tudja elviselni. Emiatt folyamatosan használják és használják, voltak korábban "vitáim" ezzel kapcsolatban koxosokkal, mert azt kérdeztem valóban megéri a maradandó egészségkárosodás kockázata azért, hogy jobban nézz ki? Szerintem nem.
süti beállítások módosítása