Hogy volt?

Love Island 1x37 - Aztán ennyi.

2019. október 08. 15:35 - Dzsudibí

ke_pernyo_foto_2019-10-08_12_40_26.png

Drága feleim, hát itt vagyunk. Bicegve bár, de befordultunk az utolsó kanyarba, innen már látszik a célegyenes felirat, ha nyálunkat a földön csigaként végigcsorgatva, kezek nélkül fókában kúszva is, de be fogunk érni. Mennyi szerelem csírázott ki az elmúlt 37 napban, és mennyinek taposta le első kis hajtásait a rideg ciprusi hétköznapok húsdarálója! Mondanám, hogy gyertek, emelje fel mindenki kétkezi munkától megfáradt kezeit, és számoljuk együtt össze mennyinek, de a lista ott kezdődik, hogy Mekis 3 perc alatt szerelmes lett Tibibe, Erik szerelmeivel meg önmagában meg lehetne tölteni egy másfél órás podcastot, úgyhogy én ünnepélyesen azt mondom, hagyjuk a faszomba, és nézzük meg, mi történt ma. Lali toppan be a semmiből, bezzeg most itt van, az sms kalevalát meg a nyomoroncokkal olvastatták fel Luna és Milán kieséséről. Lali megjelenése nem azért zavarja Henit, mert ez rosszat jelenthet, neadjisten valakinek azonnal megint távoznia kell, hanem mert nem tudja befejezni a ciprusi zala felvágottal alaposan kibélelt vajas zsömléjét. Mondjuk engem meg Tibi papa piros cicanadrágja zavar, de kurvára, úgyhogy nem szólok semmit.

ke_pernyo_foto_2019-10-08_4_45_48_1.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_4_45_58_1.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_4_46_01_1.png

Lali kérdezi fel a szerelmet hajszolókat - Milyen érzés, hogy valaki hazament? - Szar. Szomorú. Fura. Szomorú. Lali nem hagyja annyiban, és megforgatja még képzeletbeli 22 centis kését a játékosokban - Ráadásul két ember is hazament, ez milyen érzés? - kétszeresen szar, jöhetne logikusan a válasz, de nem. Akkor most duplázzuk meg a dupla szart, mert még két ember kiesik, méghozzá vagy Bence és Zsani vagy Panna és Dávid, mivel ők voltak még a veszélyzónában - viszi be a végső találatot Lali, mert ugye milyen meglepő, hogy ha még az utolsó napokban is egymás hegyén hátán rakásban alszanak a nyomoroncok, akkor bizony komoly hentelés várható egyik pillanatról a másikra. A bejelentést követően Zsófinak majdnem sikerül palástolni hirtelen feltörő érzelmeit. 

okt_-08-2019_13-27-09.gif

 A döntést, hogy ki megy haza és ki maradjon a maradék pároknak kell eldöntenie, Erik szerint lesznek itt pro-k és kontrák, ami nehezíti a dolgukat. Norbi azonnal kapva kap a kínálkozó lehetőségen, nem hajlandó gyásszal és könnyekkel megpecsételni potenciálisan utolsó együtt töltött óráikat Zsanival, hanem legyen emlékezetes és tartalmas mindkettejük számára. Kezdetnek egy laza orál és egy előjáték nélküli kutyapózban végrehajtott ejaculatio praecox jár az eszében, de ha marad idő még másra is, akkor majd megbeszélik a továbbiakat. Aztán ennyi.

ke_pernyo_foto_2019-10-08_4_59_58.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_5_05_46.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_5_07_03.png

Reggelinél Tibi papa osztja ki szépen kiskártyán mindenkinek, mit kell gondolnia a kiszavazásról, és mivel ez a játékosok többségének sokkal egyszerűbb így, ezért nem is veszik a fáradságot, hogy kitaláljanak maguknak valami eredetit, jó lesz, az, amit a Tibi brummogott. Hozzáteszem, nem mondott akkora faszságokat, már ha van ilyen kategória egy olyan műsor keretein belül, ahol vadidegeneknek néhány hét alatt kell életre szóló szerelmet találniuk, és ezt a feladatot vér komolyan is veszik. 

Kész az ágyazás anyu!

okt_-08-2019_13-27-40.gif

Anyád, mennyi mindenre jó ez a vibri!

okt_-08-2019_13-28-01.gif

És akkor jöjjön a maszkulin, tesztoszteronszagú, hónaljnál erősen izzadtságfoltos lávájlend kvintesszenciája: Erik és Tibi folytatják Tíci felvilágosító oktatását, Zsófi maga a sátán, egy pirosszemű gyíkember, aki csak pusztulást és gyászt hoz az emberiségre, de főleg Tícire. Tíci azzal vígasztalja barátait, hogy ők még annál sokkal többet veszekednek, mint amennyit a többiek látnak belőlük, de ezt ők már megtanulták kezelni. Majd összeborulás és sírás, és én annyira de annyira szeretném, ha ennek a műsornak végül az lenne a mindenkori tanulsága, hogy a nők egytől egyig gecik (kivéve Dzsudibí, de a bajusz és a folyamatos káromkodás miatt én amúgy is határesetnek számítok), és Tibi és Tíci kézenfogva vonul be a finishbe Erikkel, ahol hármasban hosszú és forró csókkal prezentáják a nagyvilágnak, hogy bros before hoes. 

ke_pernyo_foto_2019-10-08_5_27_00.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_5_27_21.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_5_27_50.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_5_28_00.png

A kieső párok tagjainak egyenként kell kortárs beszédet tartaniuk, hogy ki mehessen ki randira, hogy még utoljára lehúzzuk a legeslegutolsó utáni szánalmasan vékonyka bőrdarabot erről a "kinek van esélye megtalálni a szerelmet" szlogenről. Zsani szerint Norbival nem volt eddig esélyük, amit Tibor a medve visszamancsból csap le, hogy de, tovább. Hogy Norbi miért mondhat beszédet, azt nem értem, mindenesetre amióta bejött a két lány, azóta tudja, hogy mással esélye nincs a fődíj közelébe kerülni Zsani az igazi, ezért őt tartsák bent. Végül Heni és Bence mehetnek randizni, aminek Heni örül, mert így van lehetősége megismerni jobban Bencét, és nem örül, mert nincs lehetősége jobban megismerni Dávidot. A randi azt hiszem annál a résznél csúszik félre, amikor Bence nőket megszégyenítő gyorsasággal tér rá arra, hogy valaki mellett már megállapodna végre, család, gyerekek meg az Ádáz névre hallgató labradorkeverék, mely infó hallatán Heni azonnal a koktéljába kapaszkodva próbálja meg átvészelni a hirtelen rátörő rosszullétet. 

"Én úgy érzem, hogy picit közelebb érezhetjük egymást magunkhoz". 

ke_pernyo_foto_2019-10-08_5_29_44.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_5_29_18.png

Csacsi öreg medvém!

ke_pernyo_foto_2019-10-08_5_29_31.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_5_37_54.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_5_38_42.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_5_39_09.png

Eközben a villában továbbra is megy a matek, ha Bencééket teszik ki, akkor 4 ember boldogságát teszik tönkre - "Ez a lávájlend, találd meg a szerelmet" - darálja Zsófi a jelentkezési papír fejlécét díszítő propagandát olyan meggyőződéssel, hogy kedvem volna betörni megint a laptop képernyőjét az orrommal, csakhogy a lehető legtöbb fájdalmat érezhessem rövid idő leforgása alatt. Erik szavazata sem kőbe vésett még, csakhogy minimális izgalom a nézőknek is jusson, mert Zsaninak tartozik, viszont szíve szerint meg Pannáék érdemelnének bizalmat. Dilemmáját Norbival is megosztja, amiből mi lesz, NA MI? Hát persze, hogy megint sírás, és a jóisten bocsássa meg nekem, mert szeretem én az érzelmes férfiakat, de ha ilyeneken bőgnek ezek a szerencsétlenek, akkor mi történik olyankor, ha elhagyják a glamúr kuponokat, vagy a kutyakozmetikus belevág a Fifike bundájába?

ke_pernyo_foto_2019-10-08_10_34_25.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_10_25_05.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_10_25_05_1.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_10_25_08.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_10_25_09.png

Elérkezünk végre a választáshoz, a párok együtt adják le voksaikat, Rajmi és Ékszer már tapasztalt szerelmesként ad tanácsokat Pannának és Dávidnak, merre tovább, ha ők is olyan boldogok akarnak lenni, mint az Ékszer házaspár, egy szavazat Pannáéknak. Zsófi a kapcsolatuk szóvivőjeként beszél egy illetőről, aki rosszul érzi magát, és nem csak köztük nem alakul ki 1-2 nap alatt vonzalom, hanem senkik közt, és két embertől valamilyen lehetőséget is elvenne, de igazából két másik embertől ugyanúgy elvette, és napon érlelt rántott hal legyek, ha értem, hogy ki a faszról beszél már megint, mindegy. Tibiék Pannáék mellett teszik le a voksukat, ahogyan Erikék is, ezzel eldől, hogy Zsani és Bence mehetnek haza. 

"Nem adtak esélyt a szerelmünknek Norbival, kár, pedig reggeltől estig ez lett volna."

okt_-08-2019_13-29-21.gif

Ezúttal Zsófin a sor, hogy bőgjön, míg Tíci folytatja ezt a kurva nevörending monológot szerelemről, meg dobogókról, ahol Zsani és Norbi ott lehettek volna, így meg már kuka az egész, mert ugye ezek az erős szerelmek csak és kizárólag Ciprus varázslatos szigetén működhetnek, otthon már nem lesz lehetőség kibontakoztatni az érzelmeket, ha nincs ott a távolban díszes aranyserlegként csillogó főnyeremény víziója. Erik szerint ez nem dobogókról, hanem a SZERELEMRŐL szól, én meg ennél a pontnál kezdek el sugárban hányni ettől a szótól. Norbi úgy búcsúzik Zsanértől, hogy most olyan, mintha együtt mennének haza, csak Norbinak van még egy kis dolga, én csak azon csodálkozom, hogy a változatosság kedvéért ezen senki nem kezd el üvöltve bőgni. 

ke_pernyo_foto_2019-10-08_11_07_54.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_11_09_36.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_11_14_49.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_11_16_22.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_11_16_40.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_11_16_55.png

Na de, van itt nekünk még fölös 10 percünk az adásból, amit mi mással is tölthetnénk ki, mint hogy még az utolsó métereken is beessen egy új játékos szerelmet találni, akivel viszont azért nyilván próbáltak biztosra menni a szerkik is, szőke, jó dudák, végtelen önbizalom, és legalább 3 egész mondatot el tud mondani egyben. Szintia, merthogy így hívják, 21 éves, amely szám belőlem egy árnyalatnyi irigységet vált ki, és még szőke sem vagyok (csak a bajszom, de az is csak ha erősen süt rá a nap), és már egyetemet végzett, amit én némi fenntartással kezelek, de valószínűleg csak az irigység mellékhatása. 

ke_pernyo_foto_2019-10-08_11_24_21.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_11_24_48.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_12_32_06.png

okt_-08-2019_13-30-15.gif

"Nem szimpi nekem ez az új csak, olyan királykisasszonyos" - mondta Karcsi, majd megvakarta viszkető sörhasát, és kiköpött maga elé egy sörszagút.

okt_-08-2019_13-32-44.gif

okt_-08-2019_13-31-41.gif

A következő gifen annyi minden történik egyszerre, hogy külön elemzést igényel. Egyrészről Karcsi "gyere csak vissza Fifike, nem szaglásszuk a szomszéd kutyus seggét, mert szétrúgom a kis picsádat" mozdulata, másrészről Erik halálra rémült, "kérlek csak ne megint az arcomat anyu" tekintete. Priceless. 

okt_-08-2019_13-30-55.gif

ke_pernyo_foto_2019-10-08_12_43_18.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_12_43_31.png

Én nem barátnőt akarok itt szerezni, hanem barátot nyuszikám.

okt_-08-2019_13-35-12_1.gif

ke_pernyo_foto_2019-10-08_13_20_11.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_13_20_32.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_13_20_35.png

Szintinek Erik jön be, aminek legjobban Karcsi örül, Erik pedig szenved. De kurvára.

okt_-08-2019_13-37-20.gif

Nagyon nagyon szenved.

okt_-08-2019_13-37-41.gif

Átjön a fájdalom a képernyőn keresztül is.

okt_-08-2019_13-35-41.gif

191 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oxymore_2 2019.10.09. 10:20:54

@Catus214: Hello, nekem meg az a titkos tippem, hogy kiválasztja Helgát, aztán Tibi válasszon a fennmaradó lányok közül. Így tényleg három ember sorsát befolyásolná. Ha ez az utolsó párba állás, akkor így a négy párból egyet könnyen kiejtethet és végre régi első számú kiszemeltjével, Helgával lehet és közben bosszút is állhat.

hereverő heverő 2019.10.09. 10:25:00

@Unagi: Nem hiszem, hogy lenne esélye. Teszem azt Helga és Tibi eldöntötték, hogy örökkönörökké énatied teazenyém, akkor már csak a pénz miatt is összezárnak. Ha meg mondjuk Erik valóban belezúgott a Karóba, akkor meg azért nincs esélye. Tici és Zsófi szétszedhetetlenek, Norbi éppen mozdítható, de esélye sincs a lóvéra, akkor meg nem éri meg a terpeszt, Panna és nemkatona dettó, de ők ráadásul zártak is. Férfiszemmel nézve nem akkora durranás a Szinti, hogy mindenki egyből rápusztuljon - én pl egy Helgát tuti nem hagynék ott miatta, de talán még egy Pannát sem. Zsófit és Karolát meg alanyi jogon is otthangynám.

pimasz borz 2019.10.09. 10:38:44

Sziasztok!Tegnap Andi és a világbéke.. : "Ha világbékére gondolok,igazából nagyon sok szó jut eszembe: a nyugalom,a GONDATLANSÁG (??).a biztonság,a szeretet,szerelem"..blablabla. :D :D Néha olyan hülyeségeket tudnak mondani..na jó legtöbbször :D

AkkorlegyenPtr 2019.10.09. 10:44:24

@ConantheBarbarian: Sok dologban EKG. Rajmi nekem nem szimpatikus. Ő is hajlamos magas lóról társalogni, lekezelni a másikat. Ezt fel is hozta Andi tegnap, mint "hibát", amit nem szeret Rajmiban. Nyers, lekezelő.
Nekem továbbra is TC-ék kapcsolata az, ami szerintem megállja a helyét a játékban. Nem az én világom, nekem is túl sok, túl "olaszos", de látom azokat az értékeket, amitől ez sokkal több, mint Tibiék jószomszédi viszonya.
Veszekednek, igen, Zsófi nekem sok, de ha kell kiállnak egymás mellett, megvédi Zsófit TC, még ha tudja, hogy bukó is lehet belőle, akkor is kiállt a "család" mellett a maga módján.

Amikor Tibi nekiment Zsaninak, az gusztustalan volt. Ahogy, és úgy... Helga helyében ott léptem volna, de nagyon hamar. Persze, benne volt a csaj kavarása is (már a nevét sem tudom hálistennek), de ezt nem így kell. Az egész jelenet egy vicc volt. de tovább megyek, Helga is gáz volt ott! Nulla reakció.
Vagy kiállok mellette (lsd TCék) és azt mondom, hogy Zsani, én is ott voltam, tényleg ez volt! Vagy nyugtatom Tibit, hogy easy rider, nem kell ezt.... és négyszemközt folytatom.... de az, hogy semmit nem reagált nekem megmutatja a kapcsolatukat, semmi, üres. 2 üres pohár nem lesz tele.

tomhardynészonja 2019.10.09. 10:46:40

@SD9: tényleg, a sarokRESZELÉS! Nem csak kenegette, masszírozta neki a háztartásbeli, de csiszatolta a kérget, hogy kidagadtak kézfején az erek.

A ciprusi napfényben csak úgy szálltak Erikem elhalt hámsejtjei, mint a cseresznyevirág szirmok tavasszal :)))) Fetrengek. Elképzeltem magam, hogy én vagyok az a nő, aki Erikem párja odabent, és Lali kiadja az ukázt: "kényeztesd a pasidat 1 órán keresztül, add meg neki, amire hetek óta vágyik!" Mire az én félistenem odadugja bájos orcámba az ork talpat, hogy "nesze szerelmem, reszejjé, de mintha nem lenne holnap! Sima legyen, mint a segged!" Én meg letérdelek, és a smirglivel dörzsölgetem neki. Hát ott hányom el magam sugárban, majd zokogva borulok Nemkatona ölébe. A szőrtelenítésnél már tényleg csak a bőrkeményedés reszelés romantikusabb, rögtön a pattanásnyomkodás után.

megvagyhadnagy 2019.10.09. 10:47:54

@ConantheBarbarian:
"Mert levert volna egyet Helgának amikor az kb. közölte vele, hogy leszarlak? Vagy mert megmondta Szilvinek ami mindenki másnak a véleménye is volt? Csak nem volt faszuk hozzá, hogy kimondják? Nyilván lehetett volna ezt cizelláltabban, szebben. De legalább őszintén elmondta mit gondol, és vállalta"
Hehe. A baj ezzel, hogy teljesen felesgesen, öncélúan és bántó módon tette mind ezt. Ugyanis a játékot, a szituációt, a helyzetet egyáltalán nem befolyásolta, hogy leszólja Szilvit vagy nem. Azt kellett volna mondania: Tibi, hozzád más lány való, szerintem nem illetek össze. És nem azt, hogy figyusz! Ez a Szilvi valami kurva ronda, ennél te többet érdemelsz. Ennyi. Egy igazi tapló paraszt, hiába nyáladzik Andikánál. A vér nem válik vízzé.

FlowingBubbles 2019.10.09. 10:51:01

Az új csaj nem rossz. Én komolyan azt hittem ő is volt a jachton, szigorúan csak hajókázni persze. Zsófika úgy vonult mint egy tehén akit kiengedtek a karámból. Karola ritka igénytelen... mint valami tanyasi picsa aki beszabadul a kínaiba aztán összevásárol minden csilliógót. Pannának a sminkje nagyon nem sikerült... kb halottas smink. Tibi és Helga már-már kínos. Mondd ki hogy szeretsz... nyád... mert akkor megnyugszol hogy szeretnek? Ne már... ez nem így működik. Tibi szerelmes, az izmaiba és a súlyokba. Azt továbbra sem értem, ha ennyi gyúrós meg személyi edző van egy kupacban, akkor miért nem hajtják a jányokat az elhízás ellen? Olyan belük van hogy jájjjj :D

hereverő heverő 2019.10.09. 10:53:04

@tomhardynészonja: Lalinak azt kellett volna mondania: Karó, itt ez a kispárna, ezen térdelhetsz miközben Eriket kényezteted. Minden másra ott a Black and Decker flex.

bitfighter 2019.10.09. 10:56:36

Az a "kortárs beszéd" szerintem "kortes beszéd" lesz :)

Caligula lova 2019.10.09. 11:07:06

@pimasz borz: Nyilván hülyeséget mondott (bár legalább összeszedetten beszélt), meg a többiek között sem volt egy Ciceró, de azért lássuk már be, hogy nem lehetett könnyű a csajoknak ez az este. Eleve ugye csináltak egy húspiac feladatot. Tök érdekes volt, hogy Zsófi mennyire nem akart kimenni: én azt hittem azért, mert izgult hogy ő még nem csinált ilyet, majd kiderült hogy szépségversenyt is nyert már. Szerintem egyszerűen nem volt kedve ehhez a húspiachoz és lealacsonyítónak találta, amivel egyet is értek. És a legtöbb csajon ezt szintén láttam, főleg a régebbi bútordarabokon.
Szóval végig kellett vonaglaniuk a tv-ben fürdőruhában szexisen dögként, majd egy teljesen idétlen és sztereotip hülyeségben (a szép nők ugye mind a világbékéről fecsegnek, mert ostobák és naivak) kell megnyilatkozniuk úgy, hogy lehet amúgy viszolyognak a nyilvános szerepléstől. És az rtl még rátesz egy lapáttal, és mondjuk a narrátor belepofázik Szintia beszédébe gúnyosan, amivel mondjuk azt is kiírhatták volna a kép aljára, hogy "a csöcseit meg a seggét figyeld a kis kurvának, úgyis csak sületlenségekről csipog).

ConantheBarbarian 2019.10.09. 11:14:43

Helga amúgy kb. annyi faszit próbált már ki mint nagyjából senki más.. De a csaj egy jégcsap. SEMMI érzelem nincs benne. Mintha két robot próbálna valamit, amiről nem tudják hogy hogy kéne csinálni. Borzalmas. Fáj nézni őket. És nekik kéne adni a lóvét?? Helga: kocsi. Aaz igen anyukám. Nagy koponya vagy! Tibi: Budapesten összebútorozna(?) Helgával(??). Aha.. :D 10 millióból? esetleg 20-ból? :D Komolyan Tibikém? :D 4 évre megvan az albérleted ennyiből kb..) Amúgy a Barom gyúrásra költené a pénzt. A Segg meg kocsira. Értelmes lenne nekik adni..

Zsófi+TÍCIÁN
Na, csak ez a páros megérdemelne 5000 karaktert :D Ők a Telepi Repperek! Tipikus külvárosi panel proletárok, akik megpróbálnak érvényesülni a maguk faék egyszerű módján. Értékrendjüket, és előfordulási helyüket mindannyian jól ismerjük.
Zsófi. Szépségkirálynő. Wat? o.O Hol, a gávavencsellői falunap délelőtti horgászversenyén rendezett 4 versenyzős "szépségversenyen", vagy hol? :D
Szájzárral beszél. Annyira ostoba, hogy az már fáj. DE mindezt teszi olyan magasságokból, hogy szinte megtisztelve érzed magad hogy leesik hozzád a porba pár mondattöredék ami kipréselődik a félig nyitott száján. Soha nem értettem, hogy mire ez a nagy fölény? De tényleg?
Egy éretlen kislány. Fogalma sincs a normális párkapcsolatról.
Tícián. Amikor megláttam a nevét.. Gyerekek.. Egyből arra gondoltam, hogy a szülei bizonyára nagy rajongói a középkori Itália reneszánsz korának, és különösen a reneszánsz festészet egy híres alakja ihlette a névválasztást.
De amikor a másik két tezsvír nevei is kiderültek, egy kissé csalódott voltam. Merthát egy Mikelángeló vagy egy Leonárdó inkább erősítette volna ezt a képet, mint egy Kevin, és egy Renátó :D
Gyanítom amikor a tezsvírek Zsófi "megmoderálásáról" értekeztek azt úgy gondolták, hogy édes öcsém verjél le már neki egy sallert, de inkább 3-at! Abszolút ellene vagyok a nőbántalmazásnak, de ha meglátom ezt a némbert, illetve ahogy viselkedik Tíciánóval, elkezd viszketni a tenyerem..
Tíciánó egy nagy gyerek, és valamiért túltolja a behúzom fülem-farkam, és elviselem a nőstényt, hátha megengedi hogy megkúrjam taktikát. Pedig sztem a Szájzárasnak is jobban bejönne ha a sarkára állna és helyretenné. De nem. Hagyja hogy megalázza. Faék egyszerű a gyerek amúgy. Erik szövegéből is annyit fogott fel, hogy "te most lekutyáztál engem??" Kínomban vigyorogtam ennél a résznél.. Valaki mondta valahol, hogy valószínűleg ez a kisvárosi bokszoló réteg lesz az amely feldobta a felszínre a gyereket. De rohadtul nem értek egyet azzal, hogy mennyire jó gyerek már, és jajj csaj ő nyerjen. Ugyanmár...
Ők ketten azok amúgy, akik komolyan vették Laller nagy átéléssel elmondott szövegét, hogy "a szerelem a tét". Meg zárójelbe ott vigyorog 20 milla..
"Felkérdezném" őket amúgy, hogy "dehát gyerekek, akkor ha ti megtaláltátok a szerelmet, akkor ti már nyertetek is, nem akartok hazamenni? Hiszen miért maradnátok, ha a SZERELEM már megvan?". A reakció sztem priceless lenne :D
Ők az a páros, akiknek nem adnék pénzt a kezébe, mert tudom mi lenne belőle. Zsófinak egy pár millás Mercedes, Tíciánónak egy BMW. Tetkó, szoli, mű-mindenféle. És nagyjából a lóvé már el is füstölne. Kezeljük a helyén őket szerintem.

Erik+Karola
Ajajj... :D
Erik. Eriknek nagyon gyorsan megbocsátottuk a seggrázós vonaglást. Szerintem egy Férfi nem csinál ilyet. Éppen ezért ezek csak játékférfiak. Egy Férfit se látok. Főleg nem Eriket :D Amúgy Andival okés volt szerintem. DE. MINDENKI mondta neki, hogy Erik, túltolod, zavarja Andit, vegyél vissza. Akkor és ott ásta el magát nálam. Amikor ebből azt hozta ki, hogy na akkor ráteszek még egy lapáttal. Arra emlékeztek amikor "officially" bejelentette a tűznél, hogy akkor ő most szingli, és szakítanak Andival? És a következő nap kit választott? Na kit? ANDIT BAZDMEG. Nem értettem, hogy akkor ennek így most mégis mi értelme volt? Hogy segget csinált a szájából?
Azóta meg még az is kiderült, hogy Tibivel, és Tíciánóval együtt látens buzik.
Karolával való "kapcsolata" bennem csak mélységes szánalmat ébreszt. Mert amúgy rendben van Erik, és tulajdonképpen ő a szerelembe szerelmes. És nem veszi észre, hogy Denerisz alkalmatlan erre. Tipikus példája annak amikor valaki klasszisokkal jobb parti, de lead az igényekből mert szükség van.
Tényleg, annyira szánandó, és szomorú nézni, ahogy próbálja Deneriszt normális mederbe terelni, beszélgetni, meg megbeszélni dolgokat, de nem lehet. Erőlteti ezt is, és túltolja ezt is. Tulajdonképpen nem fejlődött semmit. Kell neki egy csaj akivel átélheti a szerelmet. De a csaj kb. mindegy milyen, csak legyen.. Én ezt látom.
Karola=Denerisz. Ez annyira egyértelmű, hogy őt csak így fogom hívni. A leginkább toronyhibás. De úgy is mondhatnám, hogy szellemileg alulbútorozott :D Pedig csak fel kéne fognia, hogy milyen jó helyzetbe került. És felhagyni a falusi teliszájas "húzzunk vért" mentalitással. Mónika sóba bármikor helytállna. Kapcsolata Erikkel leginkább Erik felől van. Karola hisztis picsás picsogáson kívül nem tesz ebbe semmit.

megvagyhadnagy 2019.10.09. 11:18:52

@Caligula lova: Ne haragudj, de az egész posztod....szóval, na.
Először is, lassan egy hónapja minden nap, a nap 18 órájában tangában mászkálnak a lányok. A fiúk kb akkor lesték a seggüket amikor akarták. Meg akkor is amikor nem. Ha a lányoknak bármi lealacsonyító lenne ebben az egészben, akkor nem lennének ott. Nyilván tisztában voltak vele, hogy itt biza' egyszál seggben kell mászkálni egész nap. A szépségverseny pedig még mindig a legkulturáltabb esemény volt. A dinnyeösszenyomós feladat pl.....pfej. És érdekes, zsófi babának nem voltak gondjai a kocsimosásnál, vagy akkor sem amikor az új fiúkat kellett taperolni. Szóval, ha zsófi babának gondjai voltak, akkor elég álszent. Nem beszélve arról, hogy vett ő már részt szépségveresenyen is, ahol állítólag nyert is. Zsófibabának inkább az lehetett a baja, hogy érezte, hogy a többi lány mellett ő kb. az elefánt a porcelánboltban, ami mozgást, előadást és a BESZÉDET illeti.

pimasz borz 2019.10.09. 11:19:14

Meglestem a műsor fb oldalát.Tibi testvére elszabadult a zártról és mindenkit ordenáré stílusban sérteget,aki Tibit és Helgát kritizálja. :D Pedig egyre többen vannak ilyenek.Mostanra már szerintem is nyerje TC és Zsófi..

SLayLord 2019.10.09. 11:24:06

A "kortárs beszéd" is VV hagyaték, mint az EKG :)

Szegény Heninek azért szar lehetett megélni, hogy kemény 0 ponttal zárta a szépségversenyt, főleg annak fényében, hogy neki nincs is párja, mert mondjuk még Karola a Rajmitól kapott 1 pontja után is gondolhatja, hogy ha nem let volna a "haza nem szavazunk" rule, akkor Erik gurít rá egy 3-ast...Egyébként szerintem kb. megérdemelt ez a helyezés mert annyi tűz van ebben a lányban, mint egy alpesi lavinában, de mondjuk azért a genéj Karót mondjuk megelőzhette volna.

Zsófinak még nem is a járásával van baj, szerintem nagyon nem vonzó, hogy nincs semi dereka, melltől lefele teljesen egysíkban van a csaj, és a mellek is csak a szilikon miatt domborodnak ki ebből a fatörzs alakból, az arca viszont vitathatatlanul szép…

Egyébként remélem ez nem megint csak a nagy felspannolás a semmire, mint anno Zsani beszéde, amikor azt hittük, hogy dobbant Bence melől és Norbi most tényleg robbantani fog. Én kinézném, hogy szerkesztői utasításra, mivel most bevágták, hogy levileg tök jóban van Erikkel megmondja, hogy ő most bestoppolja Karolát, de csak azért, mert Eriknek több esélye lenne mással nyerni, mert Karó csak kihasználja...na erre megnézném a reakciókat. :D
De akár egy olyat is tolhatna, hogy mivel nála mindig Helga volt a #1, ezért belefingik a nullás lisztbe és azért is szétszedi a Tibi-Helga párost...most azért lehetne rombolni, ha mondjuk már a finálé előtt nem less több párválasztó és nincs esélyük visszarendeződni. Akár olyan alapon is, hogy egy Zsófi-TC vagy Rajmi-Andi páros megkeni 1-2 millióval, hogy kigolyózza az általuk esélyesnek tartott párokat...

*jinx* 2019.10.09. 11:26:56

@ConantheBarbarian: nekem Rajmi nagyon simlis, Andi érzelmei viszonzatlanok. Szerintem nem szereti Andit, csak a 20 milla lebeg a szeme előtt. Amit Tibiről írtál azzal egyetértek, egy nárci fasz.

megvagyhadnagy 2019.10.09. 11:29:43

@ConantheBarbarian: A bent lévők mind fiatalok. De most komolyan, mit vártál, mit fognak a pénzre mondani? Hogy: mielőtt bejöttem a villába, konzultáltam a befektetési tanácsadómmal, így már megvan milyen alapokba fektetem a 10 millát. A maradékból meg nyitok nyugdíj előtakarékossági számlát, de csak azért, mert abból év végén vissza lehet igényelni? Vagy esetleg Tibinek azt kellett volna mondani, hogy Állampapír Pluszba fektetem, mert az az 5. év végén 5-6%-ot kamatozik? Vagy Helgának azt kellett volna mondani,hogy figyu, a jéték végén menjünk egyből a bankba, ahol felvesszük a 10 millás babaváró támogatást, az így összejött 30 millát meg tegyük be a Fundamentába? Fiatalok bakker. És valljuk meg őszintén, 10 millából az ember nem váltja meg a világot. Igen, pont elég egy autóra (nem), utazásra, bulira.

Caligula lova 2019.10.09. 11:31:50

@megvagyhadnagy: nyilván nem kell egyetérteni velem, sőt: én szeretem az ellentétes véleményeket, mert sosem zárom ki annak a lehetőségét, hogy nincs igazam.
Szerintem azért volt a tegnapi lealacsonyító, mert egyrészt nem volt egyenrangú (hiszen a férfiaknak nem kellett ezt csinálni), másrészt egy sztereotípiára épített, amit még erősített is. A dinnyés katasztrófában totálisan egyetértek, szerintem is egyértelműen az volt a legalja.

A Zsófibabázásból ítélve neked nagyon ellenszenves a csaj, én azért találok benne bőven elég rokonszenves dolgot is ahhoz, hogy empatikus legyek vele. Amúgy mindegyik szereplővel így vagyok annak ellenére, hogy alig mutattak belőlük emberi dolgot. De ha mást nem, akkor a játékukat tudom becsülni, mert igazából mindegyik próbálgatott valamit művelni, még ha a műsor szerkesztése (párválasztási sorrend meghatározása pl.) miatt igazából sok esetben csak bábuk voltak valódi lehetőség nélkül.
Amúgy lehet Zsófi valóban a nyilvános beszédtől tartott, meg a többin is inkább ezt láttam gyenge pontnak és nem nagyon hibáztatom őket érte. Egy dolog, hogy egy bekamerázott villában mereszted a segged és próbálsz találni valakit (nyerésre vagy kapcsolatra, mindegy), és egy másik dolog mikor valami nagyobb esemény van (játék, párválasztás, feladat, randi) és tudod, hogy hangsúlyos szerepe van a műsorban. Utóbbi esetben azért szerintem nekem is remegne a hangom, pedig annyira nem viszolygok a nyilvános szerepléstől.
Szóval én nem bántom egyik lányt sem a tegnapi szereplése miatt, mert biztos pokolian izgultak, legalábbis én ezt láttam. Még Andin is, aki azért eléggé gyakorlott és sikeres ebben a műfajban.

ConantheBarbarian 2019.10.09. 11:32:44

Zsani. Kiesett, de pár karaktert érdemel. Nekem egészen szimpi és emberi volt. Az egyetlen negatívum vele kapcsolatban az volt, hogy idiótán vihogott. Tetszett amikor kezdett az önbecsülése felébredni, és kiszaladtak a száján olyanok, hogy "de mégis mit képzel ez a faszfejű Tibi magáról?". Utána meg szemtől szembe helyretette, miután Tíbor nekiment mindenki előtt a joghurtja magasságából leereszkedve. Ezt rajta kívül senki nem merte megtenni még. Mert nagy a Tibi. Istenem, de bemennék helyretenni a gyereket...
Namindegy, kár Zsaniért, kiváló ügynök volt. Úgy ítélem meg, hogy a Tibi utáni játéka a túlélésért ment.

Heni? Hogy ki? Kicsoda?

Panna. Háát. Egészen elmegy a csaj. De amikor először megláttam, felszaladt a SZEMÖLDÖKÖM :D Testileg 80-85%-on áll a többiekhez képest, de a hiányt ÉRTELEMMEL pótolja, és úgy látom manapság ez egy nem akármilyen többlet! Mondjuk a hónaljig kivágott fürdőruha az egy elég vaskos negatívum.. Bárkinél amúgy :D
Dáviddal szerintem tök aranyosak és fesztelenek voltak a kajakos randin, tökre el tudtam volna képzelni hogy itt lesz valami. Azonban Dávid kb. el se mosolyodott most a szépségversenyen amikor Panna érkezett. Tíciánónak jött be jobban a csaj mint az elvileg párjának, azért ez is kemény..
Amúgy nincs vele bajom. De sajnos későn érkezett. Nincs idő kibontakozni, nincs idő megismerni.

Szinti/Xinti/Cinti. Vagy mi a fasz. Háát. Azért amikor megláttam.. Egyet kell értenem vele, hogy veri a mezőnyt külsőben. Olyan 15-20%-kal.. A belsőről majd később. Már ha jut majd neki műsoridő..

Bence aka Imhotep. Zseniális elnevezés, hangosan felröhögtem amikor valaki Imhotepnek nevezte. Telitalálat, még hv is átvette :D Külsőben egy kicsit kevésbé volt passzoló ezekhez a látens buzi díszfasz játékférfiakhoz, de azért rendben vannak azok az izomzatok. Szerintem egész jók voltak Zsanival. (Külsőleg nézve, belső motivációkat és egyebeket leszámítva).
Kár érte, kiváló ügynök volt.

Dávid. A nemkatona. Mér kellett bemondani, ha nem vagy az, hülyegyerek? Hogy menőbbnek tűnjél? De amúgy a legösszeszedettebb játékos. Eddig mindenre jól reagált. Kár hogy nem jutott több idő neki. Sztem lehetett volna befutó. Pannával úgy látom, hogy amilyen jól indult, annyira nem működik most. És nem értem hogy miért.

Norbi. Mit is csinált a gyerek? Kivel is volt? Komolyan mondom nem emlékszek. Zsanival való epizód maradt meg, amikor majdnem smároltak. Lehet ha akkor és ott igen, akkor másképp alakul a játékuk. Nem sok jövőt jósolok neki. Hacsak nem jön össze valamelyik új csajjal. De nincs már idő semmire. Nem lesz a kapcsolatnak ideje hogy kifejlődjön bármi. Tehát nem fognak rájuk szavazni, mert nem lesz hiteles.

Összességében ennyi. Rajmi+Andi hajrá!
Esetleg Eriknek adnék még lóvét, hátha értelmes dologra tudja költeni, talán egy saját bárra vagy ilyesmi.
Amúgy összespanolhatnának a Dávid gyerekkel, annak mintha valami ilyesmije lenne.

Ami nagyon zavar még a műsorban, hogy semmit nem tudunk a szabályokról. Azt se tudjuk hogy hogy fog eldőlni, hogy ki fog nyerni. Semmit a párválasztásról, a sorrendről, semmiről. Laller néha belibben, kibasz pár embert, és ennyi. Semmi koncepció, borzalmas..

ConantheBarbarian 2019.10.09. 11:37:32

@AkkorlegyenPtr: Rajminál figyeltem meg egyedül jellemfejlődést. Nekem őszintének tűnik. Nyilván nem csak érzelem van benne, hanem az is, hogy tudja jól, hogy ha kitart Andi mellett, akkor riválisai lehetnek a villa "legrégebbi" kapcsolatának is, és nyerhetnek.
TC és Zsófi kapcsolata vállalhatatlan szerintem. Két ember egymással így nem viselkedhet. Hogy is mondjam.. Ez egy egészségtelen, mérgező kapcsolat. Rajmiék pedig olyanok mint egy "standard" szerelmespár.

ConantheBarbarian 2019.10.09. 11:40:18

@megvagyhadnagy: Igen, igazad van. De akkor is EGY db dolog van amiért megharagudott rá mindenki. De én annál a jelenetnél azt is éreztem, hogy Rajmi nem ezt akarta mondani, nem így, nem ilyen durván, hanem szerencsétlenül fogalmazott, és szarul jött ki belőle. Utána meg már azért nem akart visszakozni mert az arcvesztés lett volna.

megvagyhadnagy 2019.10.09. 11:42:19

@ConantheBarbarian: Szerintem meg abban a kúltúrkörben, ahonnan zsófi és tíszi jön, ez teljesen elfogadott. Talán nem véletlenül találtak egymásra.

Rugdoll 2019.10.09. 11:46:45

A sarokreszelésnél én is ledobtam a láncot. De az is igaz, hogy a kőbányai panel úrnőjén kívül senki más nem csinálta volna meg. :)
Nálam is mínusz egy pont Eriknek, hogy szembement a saját elveivel, és beállt a menj haza Zsani csoport mögé. Pláne úgy, hogy azt a semmit mondó magyarázatot is magára vállalta, nem hagyta Káróra.
Annyiban jogos a felvetés, hogy volt esélyük Zsaniéknak, hogy az utlsó párválasztó előtt nyifogott mindenkinek, hogy Norbitól bizsereg a nunusa, aztán csak a Bencét választotta. Szóval ha akkor Norbertót mondja, akkor Bence lett volna szingli, de őt is végül befolyásolták (Zsófi monológjai, meg tudomisénhogymi), szóval magának is köszönheti a repjegyet.
Ez a Heni annyira jellegtelen, hogy sok értelme nem volt növelni vele a létszámot, de hát ha már jelentkezett, legyen..
Szintikének van még azért itt talán valami esélye 19-re lapot húzni, én úgy néztem nemkatonagyerek komolyabban gusztálgatta.
És könyörgöm, adjanak már be egy színben passzentos alapozót Pannának, mert amúgy is kemény, transzvesztitikus vonásain csak ront, ha még sminkel is.. (BTW nem is értem, hogy minek a napbarnított pofira alapozó)

ConantheBarbarian 2019.10.09. 11:48:23

@megvagyhadnagy: Nyilván nem egy üzleti terv prezentálását várnám el tőlük :D Csak vízionáltam hogy szerintem mire menne el a lóvé. És értelmetlennek tartanám egykét szereplő értékrendje alapján való várható pénzelkúrását.
10 gurigából nem lehet egy életet megalapozni, ez vitathatatlan. De ha pár maradnak, és 2x10 van, az már 20 guriga. És ha nem Bp a helyszín, akár egy életkezdésre - merthát fiatalok - indulásnak elég lehet.
Ebből a szempontból nekem az éreccségis Soma hozzáállása tetszett, aki nyert 36 pénzt, de még arról az 5 kilóról is közjegyző előtt írt papírt akart ami Pámpednek adott. Meg nem kúrta el a lét azonnal. Mint pl. BB Évi..

hereverő heverő 2019.10.09. 11:50:07

@ConantheBarbarian: és @megvagyhadnagy: Nem ez volt az első afférja, már a Karola körüli kavarás is mindenkinél kiverte a biztosítékot. Nia és Máté (az álpincér) kiesésekor pedig mindenki ki akarta rakni a villából, de Niát még jobban. Akkor többen is mondták, hogy a Rajmi mekkora idióta, de Erik fogalmazta meg legjobban: Rajmi meg menjen a picsába.
Másik, rendkívül ellenszenves megmozdulása Ticiékkel szemben volt, amikor TC és Zsófi megkérték Ékszert és Ékszart egy tisztázó beszélgetésre, na akkor Rajmi folyamatosan bazmegelt és gecikurvaanyázott Andinak. Így SSKK nem viselkedünk.
Szóval szerintem Rajmi egy csótány: amikor nem látod szaladgál, de ha villanyfénybe kerül, rögtön elbújik. Jellemfejlődés ?!?!?! WTF ????

ConantheBarbarian 2019.10.09. 11:50:31

@megvagyhadnagy: Igen, de bízok benne, hogy nem az a kultúrkör fog dönteni, és nem ez lesz a jövőben elfogadott kultúrkör. Objektíven nézve ez egy mérgező kapcsolat.

AkkorlegyenPtr 2019.10.09. 11:51:58

Nekem Panna beszéde tetszett a legjobban... hogy végre nem az számít kinek milyen mobilja meg autója van, hanem, hogy milyen itt, hogy viselkedik.
Ez egy jó észrevétel, és valóban, ezek az "előnyök-hátrányok" nincsenek meg bent.. lásd Nia Gábor.

Rugdoll 2019.10.09. 11:52:51

@ConantheBarbarian: azt azért még megjegyezném, hogy a nyereményadó azért szépen lentebb kap, abból a 10 misiből. Szóval 40 napnyi nyaralgatásra az is sok, ami marad, de olyan bazi sok mindenre nem lesz elég az is biztos, pláne nagyvárosban..

hereverő heverő 2019.10.09. 11:56:51

@ConantheBarbarian: Lufaszt mama. 20 misi nem elég egy életkezdéshez. Az igaz, hogy vidéken vehetsz belőle egy házat, ÉS AZTÁN? Van hol laknod, de nincs hol dolgoznod. A házadat fenn kell tartani, esetleg felujítani. Miből? Elköltötted minden pénzedet.
Arra esetleg elegendő lehet, hogy egy saját mikrovállalkozást indíts, és igen, egy kocsira. Nem kell feltétlenül új, lehet mondjuk 3 éves és NEM prámium. A maradékot meg lehet félretenni vagy elutazgatni. Kis segítségnek elegendő, de elkezdeni minimum a duplája kellene.
Izom jól mondta, még ha nem is igaz: összebútorozni és albérletben elkezdeni lehetne, új hely, új állás és új nő.

megvagyhadnagy 2019.10.09. 11:56:57

@hereverő heverő:
"Szóval szerintem Rajmi egy csótány: amikor nem látod szaladgál, de ha villanyfénybe kerül, rögtön elbújik"
Mivel vidéki vagyok (nem tagadom), ezt a hasonlatot még nem hallottam. Tecc':)

AkkorlegyenPtr 2019.10.09. 11:57:23

@hereverő heverő: illetve, amikor kiadta Niának, hogy mit beszélgettek a srácok egymást közt (Tibi vinné vmelyik csajt, már nem tudom ki volt, talán Luna)... kiadta Niának és bedobta, hogy a név nélküli üzenetekbe írják be.... aztáán, amikor kiborult a bili, akkor meg azt mondta Niának, hogy rossz ötlet volt a részedről!!! Azaz ketten kitalálták a szarkeverést, beledobta a buli a fiúk "titkát", majd ráhúzta Niára. Egy igazi jellem .. TC Alexa féle beszélgetés is valahogy a fülébe jutott, amikor ment a vagdalózás ki kinek az anyukája..... akkor is ő dobta be, hogy Zsófi, amúgy TC-nek volt B terve... majd amikor szembesítette Zsófi (a maga szelíd módján), hogy na akkor lökd, ki volt.... egy Nem tudommal válaszolt és otthagyta Zsófit. Egy igazi jellem... Nekem többek között az ilyen húzásai miatt van fekete listán

Visceroid 2019.10.09. 11:58:50

Ezek a csajok részt vehetnének egy Orbán Ráchel hasonmás-versenyen. Mert az oké, hogy nagydarab férfiak vannak benne, de hogy ugyanakkora lányok is, akiken nem izom, hanem zsír van, az már kicsit ciki.

megvagyhadnagy 2019.10.09. 12:01:19

@hereverő heverő: Helgababának csak több esze van, minthogy Tibibá'-val 3 hét lakatlan szigeteki ismertség után összeköltözön. :) Ahogy látom azért náluk otthon kb. rendben van minden. Ha nem is kőgazdagok, de azért kulturált körülmények között élnek. Én a helyében erősen megfontolnám Tibi ajánlatát. :)

pimasz borz 2019.10.09. 12:04:40

@AkkorlegyenPtr: EKG.Panna jól beszélt és néha egész helyes,ha ha nincs rajta az a vizihullás smink.Nem tucat csaj.

ConantheBarbarian 2019.10.09. 12:07:03

@hereverő heverő: Lufaszt mama. 20 misi nem elég egy életkezdéshez. Az igaz, hogy vidéken vehetsz belőle egy házat, ÉS AZTÁN? Van hol laknod, de nincs hol dolgoznod.

Ezzel vitatkozok. Munkát lehet találni, és szigorúan nézve nem tartozik a pénz felhasználásának körébe. Az igaz, hogy minden pénz elfogy ha nincs utánpótlás, tehát meló kell miután megvetted azt a házat. De megveheted. Nem hitelből, nem kölcsönből.
Nagyon sok helyen azt látom, hogy fiatalok vesznek egy házat hitelből, aztán azt fizetik 20-25-30 évig. És minden kiadáson felül - a fenntartást is beleértve - törlesztő is csökkenti az életszínvonaladat.
Tehát venni egy ingatlant, tehermentesen, igenis egy nagyon jó életkezdés. Melót lehet találni bárhol. És nem nyomaszt a törlesztő réme.

És igen, a mikrovállalkozás az ami a legjobb döntés ennyi léből, ezzel is egyet értek.

hereverő heverő 2019.10.09. 12:07:56

@megvagyhadnagy: EKG. Helga tök reálisan mondta a kocsit, valóban másra nem elég a 10 misi. És marha nagy könnyebbség ha utazni akarsz, gyerekekkel pedig jószerivel elengedhetetlen.

@AkkorlegyenPtr: Igen, ezek is. No meg a hős, aki leirtotta a lepkét a falról (Love Storyban látszott, hogy Andinak sem sikerült, kis kábaság után a molylepke bemenekült a függöny mögé röhögni).

AkkorlegyenPtr 2019.10.09. 12:13:06

@hereverő heverő: kocsi... nem a kocsi a baj... Helga TT-t akar venni... Tibcsi abba hogy fér be? Sehogy! :)

AkkorlegyenPtr 2019.10.09. 12:14:45

@hereverő heverő: jó mondjuk ott az álló férfiasságára hivatkozva skipelte a gyilkolást...vagy félt, hogy lever egy poharat

hereverő heverő 2019.10.09. 12:16:18

@ConantheBarbarian: közeledünk. Nem, nem könnyű munkát találni vidéken - hidd el tudom miről beszélek. Azokon a településeken pedig ahol 20 millió elég egy tehermentes házhoz, amibe ugye csak be kell költözni (berendezni is kell vagy 3 miller) ott meg végképp nehéz lesz. Meg mondjuk nem hiszem, hogy Helga szivesen menne a helyi autóalkatrész üzembe szalag mellé, Tibi pedig traktorosnak. Nem beszélve arról, ha te kazánkovács vagy, de sajnos pont nőgyógyász kellene a faluba-kisvárosba.
Hogy egyet is értsek: ha mondjuk pesten van egy viszonylag jól fizető állásod, akkor mondjuk Vácon vagy Dunaharasztiban, Monoron vehetsz egy kis, tehermentes házikót, és nekilátsz ingázni, valószínűleg jobban jársz mint az albérlettel. Persze, ha anyuéknál laksz mint gondolom Helga, akkor nyilván ezek még a távoli jövő ködébe vesznek

polarbee 2019.10.09. 12:16:24

Bocs, hogy belekontárkodok, mi az az EKG? a gyakorikerdesek-en nem találtam ;)

hereverő heverő 2019.10.09. 12:17:56

@AkkorlegyenPtr: Le kell darálni, akkor kisebb hely kell neki. Vagy vonóhorog és nagyra tátott száj.

hereverő heverő 2019.10.09. 12:19:39

@polarbee: egy régi VV-ben mondta egy helyi gyökér, hogy egy hullámhosszon vagyunk=egy az EKG-nk

AkkorlegyenPtr 2019.10.09. 12:19:55

@hereverő heverő: vagy beülnek, Tibi a hátára veszi a TT-t, láb le és eltekernek mint FrédiBéni

hereverő heverő 2019.10.09. 12:22:08

Még a tegnapi adáshoz: Karó maszkban reszeli Erik arcát. Erik elkottyantja hogy szeretné a csajt bemutatni otthon a családjának. Na ekkor kellett volna Karónak a kamerába néznie egy kis szemöldökrángatással :) Oké, mutass csak be

AkkorlegyenPtr 2019.10.09. 12:34:18

Lehet, hogy megszóltok páran ezért, én így gondolom.
Eddig az életben sem és a médiában sem jött szembe olyan roma srác/csaj akit végülis pozitívan éltem volna meg. Lehet, hogy én járok rossz helyen, de nem volt.
Amikor Gáspár Laci befutott anno, akkor pl őt úgy adták el a nézőknek, hogy a szerény, rendes roma srác szép lélekkel... a műsor után volt szerencsém vele összefutni. Az akkori SAAB szalonban voltam, amikor bejött a kiccsalád. Megnézték a friss 93 Turbo Cabriot.. majd közölte, hogy nem elégsportos ez teee, menjünk át a béjemvéhez. Szerény emberünk átvonult a szomszédba vásárolni. Most a TV2-n van aszem, nem tudom.. de nem kösz.
TC-nél mondom azt most/először hogy ok. Semmi bajom (az elfogadom sem jó szó, mert azt jelentené, hogy én vagyok magasabban.. oké elfogadlak, maradhatsz) azzal, hogy más a habitusa, mint nekem. Nem érdekel, hogy csinálja néha a hisztit, vagy, hogy felpattant a "kutyázásnál". Ő ilyen, én nem. Nincs negatív hatással rám, nem vált ki ez negatív érzést bennem. bárcsak többen lennének ilyenek, vagy bárcsak több ilyen roma srác jönne szembe.. a TVben is. Sok problémát megoldana. Szerintem. (na mindent odaírtam, ami kell asszem :) )

Nethooligan 2019.10.09. 12:35:54

@ConantheBarbarian: "Viszont észrevettem, hogy - már elnézést - de nagyon nagy homály van a fejekben néhány szereplővel kapcsolatban."

De szerencsére jöttél te és megmondod a tutit. :)))
Vagy te a szerkesztő vagy és azt akarod elmondani, hogy mi mit gondoljunk?

Nethooligan 2019.10.09. 12:37:50

@Oxymore_2: Én is azt tippeltem elsőre, hogy Helgát fogja választani. Csak lehetséges, hogy Helga élve felboncolná. Vagy éppen örülne neki, hogy megszabadult ettől a kínos "kapcsolattól". :)))

kismalacka 2019.10.09. 12:40:18

@ConantheBarbarian: A Rajminál mit? Milyen fejlődést? Egy sunyi rókaszemmel nézi az egész játékot, Ékszert csak használja, pedig szerintem Ékszernek valóban tetszik, de ha megnyernék a 20 misit Rajmund azonnal télakolna, főleg mivel Ékszercsalád is rühelli.

Tibi báról már egyszer mondtam, hogy mintha a másik csapatban focizna...egészen hihetetlen hogy mennyire nem képes semmit sem kipréselni magából Helga felé. Mondjuk nincs könnyű helyzetben, mert Helga sem egy olvadozó jégcsap de ez a műmájer mosoly...mintha Jokert nézném.

Zsófi szerintem egy kifejezetten szép lány, és az alakja is rendben van. A kifutón nála sokkal rosszabbak szoktak jönni, elég jól ismerem őket. Csak valóban...ne szólaljon meg, bár a Zsanér kivágásakor egészen értelmes volt.

Nemkatonának Panna egy kényszerpálya, bezzeg Szintikénél úgy izgult mint Oidipusz anyák napján.

Karola tegnap a reszelőjével, maszkkal az arcán egészen pusztító volt. Nem tudom hova tudja még fokozni :(

AkkorlegyenPtr 2019.10.09. 12:45:06

@kismalacka: ahogy néztem a beharangozót.. tudja még fokozni...

Daenerys Targaryen 2019.10.09. 12:45:45

@kismalacka: Helga egész egyszerűen csúnya arcú lány. Hiába szép az alakja, ha az arcát látja állandóan az ember. Az meg egy bamba buta fa-arc.

hereverő heverő 2019.10.09. 12:51:48

@Daenerys Targaryen: Ez nagyon relatív. Nekem tetszik Helga arca, ellenben nem tetszik Szintike en bloc. Mégsem szidom egyikük külsejét sem, mert arról nem tehetnek. Arról tehetnek, ahogy sminkelnek, ahogy viselkednek, amivé fejlesztik, vagy amivé rontják magukat.

AkkorlegyenPtr 2019.10.09. 12:52:31

Helga úgy reagál mindenre, mint amikor a főnök túlórával bent tartja az embereket, majd nyom egy poént, hogy mennyivel jobb itt, mint otthon.

pimasz borz 2019.10.09. 12:54:18

@kismalacka: Erik meg finom jelezte neki,hogy "sok lesz már a cukros lötty"..:D :D Ezen jót nevettem.Karola felszedett néhány párnát magára tényleg :D

SLayLord 2019.10.09. 13:08:33

Azért Nemkatona feje mellett se menjünk el szó nélkül, remélem a mai ofiban lesznek róla közelik...kritikán aluli.
Eleve olyan feje van, mint egy 5 évesnek, de mellé még a tekintete is olyan kifejezéstelen, hogy hagyjuk...ok, hogy testben rendben van (amikor írogatta fel a táblára a számokat férfi létemre megakadt a szemem rajta, hogy milyen durva segge volt abban a nadrágban), de ha én nő lennék nálam ezzel a fejjel nagyon off lenne…
Azt meg nem értem, hogy most miért offolja ilyen erősen Pannát 5 nappal a vége előtt. Szerintem pont az értelmi factor miatt nekik lett volna esélyük hátulról hirtelen az élre törni és meglepetésszerűen elvinni a fődíjat, de most ezzel a viselkedésével szerintem nagyon elvágta ezt a reménysugarat. Úgy látszik az ő esetében az inteligencia is csak álca volt, és csak pár napig tudta fenntartani a látszatot…

Mehet a levesbe...nem bánnám Norbi most visszalopná Pannát, bár erre nem sok esély van, mert a lány nagyon egyenes módon dobbantott mellőle a 2-3-al ezelőtti párválasztón...

hereverő heverő 2019.10.09. 13:13:08

@SLayLord: Pannának nem sok esélye van a magassága miatt, egyedül Nemkatona passzol mellé, az intelligens részhez nagyon nagy EKG

Nethooligan 2019.10.09. 13:15:16

Szerintem a tegnapi volt a legunalmasabb, legüresebb rész az összes eddigi közül. 5 nappal a vége előtt el nem tudtam képzelni, hogy képesek ennyire unalmas műsort beadni, ráadásul még egy fél hadseregnyi ember bent van a villában. Ha így haladunk a "döntőben" 5 pár lesz, vagy hoznak még be pár embert, mert miért ne?

Nethooligan 2019.10.09. 13:16:34

@Daenerys Targaryen: Szerinted. Nekem például kifejezetten tetszik (az arca).

Mindjártkarácsony 2019.10.09. 13:18:00

@AkkorlegyenPtr: az zseniális lenne, ha lenne ennyi ész benne, hogy Karolát csak azért kiválassza, h Erik kénytelen legyen egy új lányt választani. Ha ezt megtenné akkor azt mondanám, h vagy Norbi vagy aki írja a sztorit az nagy ász :)

megvagyhadnagy 2019.10.09. 13:18:23

Valahol megvannak azok a képek, amiket a fiúk készítettek a lányokról a fotózós feladat alkalmával?

Mindjártkarácsony 2019.10.09. 13:20:28

@innovation: ebből jól kijönni szabályokkal sem nagyon lehet, főleg ilyen szellemi színvonalú nőkkel. hogy miért rá szavaztál, tetszik?! Lásd amikor Tibi azt mondta Szilvire, hogy szimpatikus. na abból is mi kerekedett :D

SLayLord 2019.10.09. 13:21:27

Egyébként én sem értem mi itt ez a nagy egyetértés atéren, hogy Szintike magasan very a mezőnyt külsőleg. A teste rendben van, de a feje nagyon mű, a szájfeltöltése neki sem lett egy sikersztori. Inkább azt mondanám, hogy egészében nézve mutatós, de ha közelit kapunk róla akkor simán a semi extra kategória...

SLayLord 2019.10.09. 13:23:20

Egyébként elnézést a betűzésemért, amúgy tudok én írni, csak angolra van állítva a gép és minden szót, ami kicsit is hasonlít egy angolra arra javít így less csak-ból cask, lett-ből let, very-ből very :D

Gia 2019.10.09. 13:34:13

Zsófi tegnap úgy vonult végig a kifutón,mint egy birodalmi lépegetőbe oltott tranveszcica.. :-) Aki ilyen magas az ne vegyen fel túlzottan magassarkú cipellőt,mert nem kecses lesz,hanem dromedár hatású..

kismalacka 2019.10.09. 13:36:23

Valaki tudja, hogy ha ma párosodnak, akkor így kell most már végigmenniük?

Mert akkor ha Norbi robbantana egy Karcsival, Erik meg rácsavarodna Szintikére, akkor lehet hogy a nulláról kilengene a mutató, és kis vért kapna a játék.

Mindjártkarácsony 2019.10.09. 13:38:12

@ConantheBarbarian: helló! miért gondolod h homályban vagyunk s te látod a tutit? Az lejön h Andi rajmi mellett kampányolsz, a többi meg idióta.

Szerintem meg pont Rajmi, elég sokszor kiderült már a fenti példákon kívül is. Ahogy visítozott, hogy ne dobja ki Helga, ahogy a múltkor Andinak káromkodott, h jajj beszélnie kell a Zsófiékkal stb.

De hát elvileg ugyanazt a műsort nézzük és mégsem ugyanazt látjuk :)

helgára nem írnám, hogy segg pl. Andinak meg milyne volt már a feje tegnap?
Mindenkire lehet ilyesmit mondani.

Az meg nem erény ha valaki bunkó és kimondja azt amit a többiek magukban bírnak tartani, mert az is egyfajta értelmi megnyilvánulás ha az ember szűrőt tud tenni a szája elé és nem mondja a képébe azt amin a másik nem tud változtatni és nem is lényeges. Szerintem ótvar volt ahogy Szilvit leoltotta és nem mindenki ért vele egyet, mert szerintem pl nem csúnya nő. És ha az lenne, akkor egy elfogadható és bátor dolog lenne a képébe mondani? Hű.
Az meg kifejezetten érdekes, h pl Zsanira nem mondták ezt, pedig teljesen másképp de szerintem ő sem a legszebb vagy Alexa vagy akárki, egyik sem tökéletes.

Tibi ok, nem hiszem h itt ő lenne az official sztár pár.
Helga szerintem pl minden tekintetben jobb nő mint Andi, de ez eléggé szubjektív. A viselkedése is érthető, nem talált bent senkit akivel ésszel és vonzalom alapján egyszerre jó pár tud lenni, így maradt az ész, az h megpróbál úgy lavírozni, h ő érjen a célba.

hagyjuk a megtalálta a szerelem dumát :)

Robbie2008 2019.10.09. 13:38:44

@hereverő heverő: Helga arca nem szép (azért nem is csúnya). Ettől még persze tetszhet neked.

"Mégsem szidom egyikük külsejét sem, mert arról nem tehetnek." Ezek szerint semmi olyanról ne mondjuk véleményt ,amiről az emberek nem tehetnek? Egyszerűen elmondta a véleményét, hogy szerinte csúnya a Helga arca. Ez számomra semmivel sem felháborítóbb, mintha valaki azt írná, hogy szép.

"Arról tehetnek, ahogy sminkelnek, ahogy viselkednek, amivé fejlesztik, vagy amivé rontják magukat." Itt a pont. Arról masszívan tehet az ember, hogy milyen arckifejezése van...ugyanis a személyisége az embernek kiül az arcára. És kétségtelen, hogy Helga bamba/ buta/ érzelemmentes (~fa-arc) arcot azért nem egyszer szokott produkálni az összevágott anyagokban.

ConantheBarbarian 2019.10.09. 13:40:54

@hereverő heverő: Ohh, bárcsak anyuéknál laknék még és gondtalan kiskamasz lennék.. De sajnos nem ez a helyzet, és már nem is a 20-as éveimet taposom..
Nem értek egyet, hogy nem lehet munkát találni vidéken. Ennyire nem vészes a helyzet. Mindig azt tapasztaltam, hogy ha valaki igazán akar akkor talál melót. Nem álommelót az igaz. De addig is tovább tud keresni amíg csinál akármilyen melót, és legalább van bevétele.
Amúgy meg én is épp az otthonteremtési problémával küzdök, és azért elgondolkodtam, hogy jelen helyzetben mit jelentene +10 milla..

Robbie2008 2019.10.09. 13:42:51

@Nethooligan: Helgának objektíven nézve tényleg nem szép az arca (nem is csúnya), de ettől még simán lehet csomó férfinak suna pozitív.

AkkorlegyenPtr 2019.10.09. 13:45:03

ránéztem a FB oldalra. Vagy a samsung teló van ennyire túlhúzva vagy az rtl kamerái bénák.
megnézel ott egy fotót a környezet is más, az arcok is máshogy néznek ki.

Unagi 2019.10.09. 14:00:53

@SLayLord: Hát szépségversenyeken pont ezt is szokták nézni szerintem, hogy "egészében nézve mutatós" :)

Unagi 2019.10.09. 14:06:01

@Robbie2008: Mondjuk az arckifejezés résszel nem teljesen értek egyet. Engem pl. nem egyszer ér a vád, hogy szomorú vagyok, miközben egyáltalán nem, csak hát ezt dobta a gép, lefele görbülő ajkak, szomorú kiskutya szem, ha csak nézek a monitoromra, vagy magam elé, tuti 10-ból 8 ember megkérdi mi bajom van, miközben kvára semmi, csak koncentrálok:D És nem tudok ennyire figyelni, hogy erőszakosan mosolyogjak, hogy ne tűnjek szomorúnak vagy mufurcnak az arcberendezésem miatt:) Tehát azért ez erős, hogy jaj kiül a személyiség, egy telt, mosolyra húzódó száj, vagy egy nagy nyitott tekintet pl rögtön azt a benyomást kelti, hogy kedves az ember...

hereverő heverő 2019.10.09. 14:09:24

@Robbie2008: Ne, ne mondj véleményt arról, amiről nem tehet. Véleményed lehet, de az úgyis olyan mint a segglyuk: mindenkinek van és senkit nem érdekel a másé. Ha kimondod, azzal itélkezel is, és olyan dolog fölött pálcát törni amiről nem tehet: bunkóság.
Ha azt mondod: szép, azzal viszont dicsérsz.
És ezt teljesen függetlenül mondom akár Helga, akár Karola, akár Erik vagy bárki legyen a téma. Már mondtam: miattam ott dögölhetnek rakásra, ahol vannak, nekem egyikük se szívügyem - de a mai társadalomban elharapózott gyűlölet, individualizmus és tudálékosság, a cinizmus, a nem-elfogadás viszont nagyon is az.

Unagi 2019.10.09. 14:10:33

@Mindjártkarácsony:
"Az meg nem erény ha valaki bunkó és kimondja azt amit a többiek magukban bírnak tartani, mert az is egyfajta értelmi megnyilvánulás ha az ember szűrőt tud tenni a szája elé és nem mondja a képébe azt amin a másik nem tud változtatni és nem is lényeges. " Hatalmas EKG
Hogy ezt mennyi ember értelmezi rosszul, képtelenek felfogni, hogy az őszinteség nem azt jelenti, hogy szűrő nélkül kimondjuk amit gondolunk, megbántva feleslegesen a másikat, majd ha kritika ér jön az "én ilyen őszinte vagyok" bullshit duma. Nem apám, te egyszerűen egy paraszt vagy.

hereverő heverő 2019.10.09. 14:15:28

@ConantheBarbarian: Gondolom mindketten más és más vidéki közeget láttunk, teljesen más egy alföldi kis falu mint mondjuk Győr vagy tetszőleges megyeszékhely. Az sem mindegy, mi a szakmád, mit szeretnél dolgozni. Én speciel abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy bár multinak dolgozom de home officeből, ezért én az ország bármelyik szegletében "találok munkát" - ilyen szempontból nagyon igazad van. Csakhogy sajnos nem ez az általános manapság.
Abban is EKG, hogy ha a megélhetés a tét, akkor bármi munkát elvégez az ember csak ne kelljen a híd alá költözni - és keres tovább.
Viszont nem mindegy, hogy ha találsz egy neked megfelelő munkát - na hogy azt hol és mennyit kell utaznod oda-vissza. Vö. ingázás (MÁV).

hereverő heverő 2019.10.09. 14:16:47

@Unagi: Te most nagyon szomorúnak látszol, valami bajod van?

Robbie2008 2019.10.09. 14:18:14

@Unagi: Pont a műsor, ill. egész pontosan szájzáras Alfakanca kapcsán az egyik kommentelő dobta be a "Resting Bitch Face" kifejezést, amit nem ismertem, de utánaolvasva tényleg van olyan, hogy valakinek nem készakarva látszódik az arcán enyhe unottság-undor-megvetés, hanem egyszerűen alapból ilyenek az arcvonásai.
Ebből kiindulva - nem tudom, hogy milyen nemű vagy,de - hiszek neked, hogy nálad más érzelmekkel, de hasonló a helyzet. "Ti" vagytok a kivételek, amelyek erősítik a szabályt :-); nagy általánosságban tényleg kiül az ember arcára a személyisége (hál isten).

hereverő heverő 2019.10.09. 14:18:33

@Robbie2008: Lófaszt. Te akkor voltál utoljára objektív Helgával kapcsolatban, amikor én a holdon sétáltam.
Milliószor mondtuk: a szépség relatív, mindenkinek más tetszik.

Macropus Rufus 2019.10.09. 14:33:38

21 évesen egészen biztos, hogy nem diplomázott a kiscsaj.

kismalacka 2019.10.09. 14:41:12

@Macropus Rufus: Miért? Az alapszakok 6 félévesek, azaz 3 évesek. Ha 18 évesen felvették, májusban simán diplomázhatott és van egy BA diplomája.

Mate4182 2019.10.09. 14:41:47

4 szabadnap utan mindig az elso muszak legjobb resze hogy egybe olvasok el 4 napnyi Love Island hv-t :D

az uj csaj johetett volna korabban, eleg valoszinu hogy megcsavarta volna a dolgokat. szeintem vitan felul a legjobb kulseju not koltoztettek be utolsonak, de majd meglatjuk eleg e barmire ez a par nap (nem hiszem)

viszont 21 evesen hogy lehetseges lediplomazni? (ezt most ugy kerdem hogy nekem nincs, szoval nem igazan lepodnek meg ha ez tok egyszeru, de valahogy nekem gyanus)

Nethooligan 2019.10.09. 14:45:20

@Robbie2008: Hogy kell objektíven nézni, hogy valami szép vagy sem? Nekem objektíven nézve szép, neked objektíven nézve nem szép, azaz teljesen szubjektív dolog a szépség.

Robbie2008 2019.10.09. 14:48:00

„Ne, ne mondj véleményt arról, amiről nem tehet. Véleményed lehet, de az úgyis olyan mint a segglyuk: mindenkinek van és senkit nem érdekel a másé. Ha kimondod, azzal itélkezel is, és olyan dolog fölött pálcát törni amiről nem tehet: bunkóság.”

Ez egy fórum, ahol az emberek megvitatják a Love Island c. műsorban történteket, ill. megosztják véleményüket a játékosokról, történésekről. Értelemszerűen vannak akiknek bizonyos játékosok tetszenek külsőleg és ennek hangot is adnak és vannak akik ezt olvasva és ezzel egyet nem értve meg ennek adnak hangot. Szerintem ez így teljesen egészséges és normális. Továbbra is az a vélemény, hogy Helga arca nem szép (nem is csúnya).
Nyilván élőben, Helgát is tartalmazó társaságban (hacsak kifejezetten nem kérné Helga maga) csak úgy nem kezdeném rombolni az önbizalmát azzal, hogy elkezdem a külsejét kritizálni; ott magamban tartanám a véleményem. Szóval amit mondasz, az ide a fórum közegre nem állja meg a helyét, mint érv; az „életben” ott igen.

„Már mondtam: miattam ott dögölhetnek rakásra, ahol vannak, nekem egyikük se szívügyem - de a mai társadalomban elharapózott gyűlölet, individualizmus és tudálékosság, a cinizmus, a nem-elfogadás viszont nagyon is az.”
Helga arcának szépségskálán történő elhelyezése és a gyűlölet-indiv-tud.-cin.-nemelf. kombót egy lapon említeni… picit túlreagálásnak tűnik… te nem vagy véletlenül szerelmes ebbe a Helgába? Esetleg bnőd volt :-)?

Robbie2008 2019.10.09. 14:49:08

@hereverő heverő: (bizonyos szint alá nem megyek, bocsi)

Robbie2008 2019.10.09. 14:52:08

@Nethooligan: "A püthagoreusok esztétikai objektivitás melletti érve az volt, hogy a dolgok tulajdonságai között van egy, amelyik a szépséget alkotja. Ez pedig a harmónia, ami a rendből származik, a rend pedig az arányból, az arány a mértékből, a mérték a számból. Harmónia, arány, szám: íme a szépség objektív alapjai. „A rend és az arány – állítják – szép és hasznos, míg a rend és az arány hiánya csúf és haszontalan” (Sztobaiosz, Ecl. IV. 1.40 H, frg. D4, Diels)"

bel ami 2019.10.09. 14:54:27

@Robbie2008: Helgába én vagyok szerelmes, bakker!

Robbie2008 2019.10.09. 14:58:30

@bel ami: Úgy érted, hogy erősen szimpatizálod őt, sőt erős kémia van benned feléje? Legyen neked szerencsés:-)!

megvagyhadnagy 2019.10.09. 15:00:34

@Robbie2008: De mielőtt igaz, mély szerelembe esik, el ne felejtsen nyitni felé....:D

Nethooligan 2019.10.09. 15:04:16

@Robbie2008: Értem. Akkor ezek szerint objektíven szép az arca. Köszi, hogy megvilágosodhattam! :)))

Mate4182 2019.10.09. 15:04:48

btw ez tuti sokszor ki lett itt vesezve de nem mindig nezem at az osszes kommentet, szoval ez meg mindig rejtely

Zsofinak van egy kevenc kifejezese (olyan mint en 4 evesen az elso viccel amit meg tudtam jegyezni, uton utfelen mindnekinek elmondtam) : legyen neked szerencses

ezt gondolom vmi filmbol hallotta, de van ennek vmi hattersztorija?

Rugdoll 2019.10.09. 15:37:42

@AkkorlegyenPtr: Oláh Gergő? Nekem ő szivecske. A mai napig rendes, alázatos srác.

Rugdoll 2019.10.09. 15:44:58

@Mate4182: nem tudom, én sem olvastam erről semmit. Az én gondolatom, hogy saját szerzeménye. Szerintem tudja, hogy nem helyes nyelvtanilag, csak gyanítom egyszer otthon/baráti körben valahogy elsült, és azóta szállóige.
Nálunk például a baráti körben mindig az volt aKenny, aki jobban beivott másnál egy-egy buli alkalmával.

AkkorlegyenPtr 2019.10.09. 16:13:30

@Mate4182: ezt sztem Mekis mondta valakire anno. Beégett Zsofinak

Rugdoll 2019.10.09. 16:21:58

@Mate4182: és @AkkorlegyenPtr: a neten csak az jön fel, hogy ez cigány kifejezés. Szóval szerintem nem a villában egy rosszul használt mondatocska.

Mate4182 2019.10.09. 16:36:37

a napom fenypontja (ebbol nem levonni semmilyen kovetkeztetest hogy milyen otvar eletem lehet ezalapjan :D ) hogy nem cask az egyik HV-ban de itt a kommentekben is szoba kerult milyen jo becenve az Imothep amit en adtam annak a fickonak akinek nem is tudom az igazi nevet de nem is szamit mert mar kiesett :D

mar nem eltem hiaba :D :D

Robbie2008 2019.10.09. 17:45:58

@Nethooligan: Gondolkodtam a válaszodon, hogy juthattál erre a következtetésre, aztán leesett! Egyetlen logikus magyarázat van: egy olyan párhuzamos univerzumban élsz, ahol minden ugyanolyan, mint a mi univerzumunkban, egyetlen különbséggel: Helga úgy néz ki a tv-ben is, mint ahogy az Insta képein :-)) (az a nő, akivé át van ott filterezve/módosítva, tényleg jól, sőt marha jól néz ki). Mivel minden más ugyanaz, ezért nem vetted, nem vehetted észre, hogy valamikor átcsúsztál egy másik síkra. Istenemre mondom, most így ez tűnik a legelfogadhatóbb magyarázatnak :-).

innovation 2019.10.09. 20:07:01

@Robbie2008: Helga eppen az instan nem jo no. A villaban termeszetesebben sokkal jobb. A pofija szep (persze, neha bambul), a haja is rendben, a bore is szep, helyes, kicsi cicijei vannak, jo labak, jo a dumaja. Osszessegeben szep es csinos is. Szerintem. Legyen nekem szerencses :)

AkkorlegyenPtr 2019.10.09. 20:59:59

@Rugdoll: menő :) macskajajban lett volna? Hm

Daenerys Targaryen 2019.10.10. 12:55:16

@hereverő heverő: az tehet róla aki beválogatta. Az arcra kiül azért a belső lelkiség is. És nála csak egy méla állandósult undort látni. Egy jó szava se volt kb senkihez.