Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Love Island 1x30 - A vadászat istennője

2019. október 01. 16:07 - candyperfumegirl

Ezúttal nagyon furcsa epizód jutott nekem. Az adás fele egy vihar a biliben jellegű kavarás nagyon hosszú és fájdalmas kibontakozásával telt (aminek azért voltak tanulságai), a másik fele meg a hozzátartózók üzenetivel, amik helyenként kicsit megbolygatták az állóvizet. Viszont végre voltak valódi érzelmek és emberi reakciók, szóval nem kéne panaszkodnom. A műsor első felének főszereplője az újcsaj, Dia, akinek van egy tetkó a vénuszdombján, és csak olyan fazonú fürdőruhákat vesz fel, amikben ez jól látható – azt hiszem, ezzel el is mondtam mindent, amit róla tudni érdemes.

01_nyitokep.png

 

Mióta Dia bejött - hónaljig sliccelt fürdőruhában és fétisszandálban -, azóta felváltva tekergette az ujjait Norbi és Erik farka körül, de Norbi volt az, akinek ettől az agya végérvényesen levándorolt a nadrágjába, Erik már óvatosabb. Vagy az is lehet, hogy nem jön be neki ez a széttárt lábakkal közelítő direktség, mindenesetre Erik sokat nőtt a szememben az epizód során, mert bebizonyította, hogy a három legfontosabb férfi testrésszel rendelkezik (agy, gerinc és tökök), és ez a vonzerő terén sem mellékes faktor, teszem hozzá. Dia még benyögi Eriknek, hogy ő jön be neki a legjobban, és kezdjen ezzel az információval, amit akar. Ezek után veszélyes kísérletbe kezd, aminek a tétje, hogy mikor robbannak szét Norbi golyói, ugyanis együtt fognak edzeni. Feszít, pucsít, szuszog, nyög megállás nélkül, és amikor ezt is kevésnek ítéli meg, akkor mindenféle kétértelmű szövegekkel bombázza a srácot, végül ráfekszik. Mármint literally, Norbi meg így nyomja a fekvőt, és én tényleg csodálom, hogy nem ájult el a vérhiánytól. A riportszobában előadott ömlengései mindenesetre nem válnak a férfi nem dicsőségére. Dia tangás seggének az állandó látványa és a baszatlanság kombinációja pár lépcsőfokkal egészen biztosan visszavetette az evolúciós fejlődésben, szerintem most már el kéne dugni előle az összes banánt.

A gyúrós előjátékot balszélről végigasszisztálta az újfiú, akit Bencének hívnak, és aki amúgy létezik, csak mondom. Ebben az adásban négy szereplő kivételével eleve tüzes karikán kell átugrani a képernyőre kerülésért, de Bencének jár egy pirospont, hogy mindezt felismeri, és gyorsan rá is megy a Norbi átmeneti agy-fasz felcserélődése okán szalmává vált Zsanira. Olyanokat mond neki, hogy Zsani itt a legaranyosabb, majd olyan szinten zavarba jön attól, hogy a lány befogadónak mutatkozik az ilyen üres frázisokra, hogy megfejeli azzal, hogy fejére csavart törölközővel volt a legcukibb. Aaaaw. Zsaninak viszont senki nem mondott még semmilyen bókot ennek a műsornak a folyamán, úgyhogy pillanatnyilag ennyi is elég a boldogsághoz. Diának sms jön: teljesítse be, amiért bezavarták ebbe a műsorba, vigyen magával két fiút randizni, és kavarjon egy szép egészségeset a szaros fazékon. Erik és Norbi már készíthetik is a tökvédőt.

A randihelyszín nem szar, valami egészen hangulatos barlangfürdőbe mennek, bár állítólag hideg a víz, de ezt ugye mindig praktikus ilyen helyzetben bemondani. Dia már a pezsgő kibontásának pillanatában kijelenti, hogy kettejük közül neki az egyik srác KÖLL, párnak. Az, amelyik jobban felel a kérdéseire. Ez szerintem nagyon igazságtalan, mert Norbit elnézve, ő a saját nevét nem tudná megmondani jelenlegi állapotában. De nem is számít, mert Erik lenne itt a valódi célpont, aki ezt ki is szagolja, és kicsit lehűti a vadászat római istennőjéről elnevezett nőstényt. Van ám egy Karola is valahol a képben, és még nagyon nem győztél meg, hogy le kéne őt koptatnom érted, szóval hátrébb a csöcsökkel. Ugyan, az az affektálós, hagymaszagú picsa, aki nem hallott még szemöldökcsipeszről? Ráadásul nem miattad jött ide vissza, azelőtt meg észre sem vett – Dia ilyen fajsúlyú ellenérvekkel próbálkozik, de Eriknek láthatóan egyre ellenszenvesebb a csaj stílusa, bezárkózik, és ezzel rövid úton kidobatja magát a hármas randiról. (Mellékes, de kínzó kérdés: Norbit az a rengeteg arany baszás, amit indokolatlanul magára aggat, hogy nem húzza le a víz alá?)

Diának így egy kicsit leegyszerűsödött a dolga (mert neki szerintem tényleg tökmindegy, melyik kan lesz a bentmaradás eszköze), akkor majd a már eleve Norbi farka köré tekert pórázt húzza kicsit rövidebbre, gyorsan indítványoz is egy erotikus masszázst. Norbi nem egy profi gyógymasszőr, de Dia hangos nyögésekkel és sóhajokkal biztosítja arról, hogy ilyen jó még sosem volt, mert úgy tudja, hogy a pasikkal ezt kell csinálni.

Közben Erik is hazatér, és még arra is figyelt, hogy leakasszon valahol egy rózsát Karónak, aki (micsoda meglepetés) tangás fürdődresszben várja. Ezeket A magyar helyesírás szabályaival ütlegeli valaki, ha nem teszik ki legalább a fél seggüket a nap 24 órájában? Erik gyorsan beszámol Karónak a rövidre sikerült randi eseményeiről, kihangsúlyozva persze, hogy ő inkább hazajött hozzá. Ami valóban korrekt lépés volt, az meg, hogy elmondta Karónak, ügyes. Na igen, de van még egy Diána is ebben a történetben, aki azonnal Karót keresi a vellába visszatérve, hogy megossza vele az események egy picit átszínezett interpretációját. Az ő verziójában már Erik nyomult rá, de ő rögtön Karolára terelte a szót, hogy figyelj, nem kéne neked a csajoddal is foglalkozni, mire nagy nehezen kinyögte, hogy ja, de, ezért Dia inkább hazaküldte, mert hoes before bros. Meg az anyád picsáját. Ez egy olyan eset, hogy Erik csak egy kicsit fogalmazott úgy, hogy jobb színben tűnjön fel a pszeudocsaja előtt, Dia viszont pont azokon a pontokon csavarja ki a négy sarkából a történetet, amik Karolát triggerelik és Eriket befeketítik, és még Norbit is behúzza tanúnak a nyomaték kedvéért. Norbi nagyon hálás tanú, mert jelenleg mindenre csak azt bírja mondani, hogy „igen Dia, persze Dia, úgy történt, ahogy mondod Dia.". Karola meg a szarkavaró nőnek hisz ebben a történetben, miközben a vella talán egyetlen normális pasija éppen most állt ki mellette... tökéletesen leképezi ez a pár perc azokat a párkapcsolati kisiklásokat, amikor egy igazi gyakorlott kavarógép beletrappol a történetbe.

Szerencsére Erik nem egy töketlen alak, amint lehet, leválasztja az egyre hisztérikusabbá váló Karolát az egyre pofátlanabbul hazudó Diáról, és négyszemközt közli vele, hogy ő nem kamuzott, kóstolgatta kicsit Diát, amikor bejött, de amúgy nem akar dobbantani, és vagy elhiszi, vagy nem, ő nem fog többet magyarázkodni. Majd beleül a naplementébe hatásos pózban, és várja Karót, hátha észhez tér. És halleluja, így is lesz, béke van. Az már mellékes külső vélemény, hogy baromi disszonáns ez a két ember együtt, és érthetetlen, mit akarnak egymástól, de lehet, hogy azért érzem csak ezt, mert Erikek van agya. Dia közben imádkozik még egy kicsit térden állva, hogy jobb emberré válhasson (ha nagyon rohadék akarnék lenni, akkor kiemelném, hogy valószínűleg nem idegen számára ez a testhelyzet), de amikor azzal folytatja, hogy a riportszobában műkönnyek közt adja elő, hogy ő soha nem szokott hazudni, akkor úgy érzem, hogy ehhez még nem a legjobb úton jár.

Sok volt most ebből a négyesből egy adásra, úgyhogy foglalkozzunk egy kicsit az Andi-Rajmi párossal. (Kill me now.) Rajmi térden állva kéri meg Andikát, hogy töltse vele az éjszakát a baszobában, aminek amúgy a hivatalos neve Akar-lak, erre most jöttem rá. Erre azonban még egy kicsit várni kell, mert először is drámai fejekkel végig kell nézni egy tűzijátékot, majd a hozzátartozók videóüzeneteit. Ezen a ponton én kinyitok egy üveg bort, mert a Való Világban az ilyen üzenetek olyan bőgés-cunamit szoktak eredményezni, amitől hogyvoltírók búcsúznak el ettől a műfajtól örökre. Első üzit Helga családja küldi, akik először finoman célozgatva, majd egészen határozottan próbálják lebeszélni a lányt Tibiről... és rábeszélni Erikre, hoppá. Ez egyébként egyáltalán nem rossz észrevétel, egy Helga-Erik páros nyerő lehetne. Zsófi szülei sokkal támogatóbbak. "Hát Zsófikám, ez a Tíci egy arany gyerek, tarts ki mellette, mert annyira cuki, hogy legszívesebben minden vasárnap töltöttkáposztával és aranygaluskával tömnénk, a mama már köti neki a pulóvert !"– kb. ez az üzenet lényege, ki is húzza magát Tíci, ahogy kell. Eriknek az apja csak annyit üzen, hogy „nem csalódtam benned, fiam”, de ez is elég a síráshoz. Van ott csomag, úgy tűnik. Ja, és Zsani megjegyzi, hogy ErikFater egy DILF, beküldhetnék igazán a fiacskája után. Tessék, RTL Klub, fel van dobva a labda.

És nemsokára robban a jó kis bomba, amit azért sikerül cselesen Rajmi anyukájának cukiskodós üzenetével felvezetni. RajmiAnyu láthatón még mindig édibédi kisfiúnak látja az igencsak sunyi döggé cseperedett fiát, akinek ez a kedves kis Andika nagyon jót tett, áldása rájuk. A háttérben bébipónik, kisnyuszik és bolyhos kiscicák kergetnek színes pillangókat vízesés fölött átívelő szivárványon. Igen ám, de most következik Andi családja, akik így virtuálisan is szépen, határozottan beleszarnak a ventilátorba. Andikám, hagyjuk a mellébeszélést, ez a Rajmi egy minősíthetetlen szarember, hazug és kétszínű, és közel sincs úgy oda érted, mint mondjuk Erik volt, akit, hogy lehettél akkora állat, hogy elhajtottál? Szóval R1G, virágaidat locsoljuk, csá. Ettől már kerekednek a szemek rendesen (Tibi kimondottan anyós kedvencének érzi magát így már), és rá is nyomja a bélyegét a párocska esti terveire. Andi és Rajmi ezek után Milán tudálékos bólogatása mellett beszélik meg, hogy ez az üzenet elcseszte-e a hangulatot annyira, hogy a betervezett kúrás útjába álljon. A beszélgetés nagyon döcög, mert Milán a világért nem akar eltakarodni, mire Andi nagy nehezen kinyögi, hogy nincs kedve, mert gyomorgörcse van. Hát ja, Rajmi jelenlétében azt hiszem, nekem is az lenne.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ddeevil 2019.10.01. 16:25:04

De ki az a Timi? :D

candyperfumegirl 2019.10.01. 16:33:13

Tesztellek titeket, hogy ki olvassa végig. :D (Köszi az észrevételt, javítva.)

hereverő heverő 2019.10.01. 16:35:59

@candyperfumegirl: "(Mellékes, de kínzó kérdés: Norbit az a rengeteg arany baszás, amit indokolatlanul magára aggat, hogy nem húzza le a víz alá?)"

Nos azért, mert ekkora hólyag nem tud csak úgy elsüllyedni

hereverő heverő 2019.10.01. 16:43:06

@candyperfumegirl: Szerintem itt sem ezt akartad írni " A beszélgetés nagyin döcög " bár Thomas a gőzmozdony óta én már semmin nem csodálozom

Rugdoll 2019.10.01. 16:43:59

@hereverő heverő: candy felvetése teljesen jogos. Ez a gyerek Píter Ándré poszterek között nőtt fel vajon Tápiószecső mellett és egy idő hurok miatt a kilencvenes évek végén / korai kétezres években rekedt? Vagy a sikeres érettségi kettesre kapott fuxra oly büszke?

candyperfumegirl 2019.10.01. 16:45:15

@hereverő heverő: fuck. :D De jól van, látom, figyeltek. Köszi ;)

Zb74 2019.10.01. 16:49:16

Karesz amúgy szép lány is lehetne, ha ezt az értelmezhetetlen lila+szőke kombót lecserélné, mondjuk, hollófeketére. Igaz, az egyszerűségén az sem segítene, de valamivel jobban nézne ki. Erik nyilván azért ragaszkodik hozzá, mert Helga csak cicázik vele - lásd a kis híján kúrásig fajuló huncutkodást a reteráton -, Hosszú Combban meg bízzon meg az, akinek két anyja van.

Mate4182 2019.10.01. 17:09:22

na! mostmar kicsit atlatom mi tortent, de az tuti hogy ma eloszor olyan less mint soha: megnezem a tegnapit mielott megnezem a mait :O

hestegErikforprezident

hereverő heverő 2019.10.01. 17:24:46

@Rugdoll: arra gondoltam, hogy ekkora hólyaghoz Fort Knox aranykincse sem elég, hogy lehúzza a medanszié aljára. Eléggé visszataszító a pali ennyi smukkal.

mézescsók 2019.10.01. 17:24:59

@Zb74: A ragaszkodáshoz annyit, hogy talán az sem mellékes, az utolsó választáson Erik alatt igencsak rezgett a léc. Karola mentette meg. Nem nagyon hiszek én ezekben a hirtelen támadt érzelmekben, a nyitásban, határtalan bizalmakban, a jobban meg akarlak ismerni bla, bla, bla, szövegekben.

Nethooligan 2019.10.01. 17:32:05

@Mate4182: Azért figyelmeztetlek, hogy a hogyvolt kb jobb lett, mint az adás volt, szóval csak óvatosan! :)))

Zb74 2019.10.01. 17:34:57

@mézescsók: Jogos.

@candyperfumegirl: Amúgy a szép szemű nőknek tényleg jól szokott állni a törölközőturbán ;-)
Nem tudom, miért, talán mert olyankor nem vonja el a figyelmet a szemükről a hajuk ;-) Tudod, hogy a férfiak egyszerre egy dologra tudnak csak figyelni... A Kőhalmi szerint amelyik igazán macsó, az egyre sem ;-) Zsaninak meg tényleg nem a (pót)haja a legnagyobb erőssége, viszont a szeme szép.

hereverő heverő 2019.10.01. 18:12:49

Kedves gyerekek, nekem mennem kell tespednem, ne veszekedjetek, ne legyetek betegek.

Azonkívül egy segg nem csinál sarat, és ki mint veszi ágyát, úgy alussza lányát.

c'ya

Emiliosan 2019.10.01. 18:42:45

Muszáj voltam regisztrálni, mert nem értem Rajmit miért utálja mindenki annyira, hogy azt állandóan ki kell emelni. Csóró gyerek semmi kifogásolhatót nem csinál már rég, eközben Tibi sorra nyomja az undorító megmozdulásait.

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 18:45:57

Szóval R1G, virágaidat locsoljuk, csá. ... ez ütött :))))

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 18:49:52

@hereverő heverő: itt szinte mindegyik biciklisfutár kigyúrt és arany smukk leng rajtuk amikor elhúznak, ez alap... janem

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 18:51:09

ja de tudoom már. ő biciGlis futár.. az más

Noroka 2019.10.01. 19:09:19

@Emiliosan: mert a hogyvolt népe nem felejt csak úgy :)

hereverő heverő 2019.10.01. 19:19:14

@Emiliosan: Mert aki egyszer geci (1RG) az az is marad (R1G). Amúgy nem utáljuk, miattam pl pont ott dögölhet halomba ahol van.

hereverő heverő 2019.10.01. 19:21:21

@AkkorlegyenPtr: Ja errefele csak azért szoktak le az arany nyakláncról, mert a menetszél túlságosan lengette aztán egynek-kettőnek már kiverte. A fogát, persze, és a nyaklánc.

latim 2019.10.01. 19:21:31

Egyértelmű, hogy Erik a Király, már csak egy helyes "asszonka" kéne mellé, akivel megnyeri a játékot. A bentlevők között Andi lehetett volna, de ő már a múlté vagyis Rajmié. A többi játékos hozzátartozóinak üzenetét miért nem láttuk?
Candyparfümegirl, a legjobb összefoglalók legjobbika volt ez, köszönjük! :)

hereverő heverő 2019.10.01. 19:27:13

@latim: a Love Story-ban vannak a többieké - már akinek volt ilyen, mert pl. Imhotep nem kapott, se Norbiciklisfutár, se Miss Sexmánia nem. Alexáét se mutatták.
Gondolom aki nagyon friss, annak még nem vették fel a családjával az üzit. És mivel nem tudjuk mikoriak a felvételek, lehet, hogy PL Helga családja nem is IzomTibit ekézi (dehogynem) hanem pl a jóképességű ogre Danit, aki azóta alulról szagolja a bőröndöket.

Chuck Νorris 2019.10.01. 19:28:55

@AkkorlegyenPtr: az igazán menö biciklisfutároknak, arany bicikliláncuk van, amit a futárkodás után feltesznek a nyakukba és ugy mennek csajozni. vagyis hát nekik nem kell csajozni, mert a futárkodás közben, csomo szerelemtöl kába nö bicikliztik utánuk.

@Emiliosan: az elején negativ szereplö volt, mióta Ékszer seggéböl kandikál ki, teljesen nulla a szerepe, még a karolás sztorival se sikerült bevonni a történetbe. szerintem nem is nagyon foglalkozik vele senki, (nincs is miért) csak froczilásbol fikázz(áu)k.

Rugdoll 2019.10.01. 19:34:11

Valószínűleg valóban okt.13-ig tart még ez a kis csodás műsor. Mert 14-én már rajtol a Nyerő Páros 21:05-kor

Zb74 2019.10.01. 19:39:32

@hereverő heverő: Jaja!

@latim: A műsoridőbe nem fért bele, de kapott üzenetet Tibi, Tici és Zsani is. Ehun van e:
rtl.hu/rtlklub/loveisland/lovestory-fontos-uzenetet-kaptak-szeretteiktol-a-parkeresok

megvagyhadnagy 2019.10.01. 19:47:19

@Zb74: vajon tici tezsvíre mit értett azon, "moderáld meg a csajt"????
A szerkik meg rohadjanak meg, hogy a Tibinek szánt üzenetet kihagyták a műsorból. Szerintem fontos üzenet volt, és Tibi válasza is fontos volt. Érthetetlen miért maradt ki.

megvagyhadnagy 2019.10.01. 19:48:58

@megvagyhadnagy: faxom!!!! Valyon....grrr.... bocs.

W.Jack. 2019.10.01. 19:50:58

@candyperfumegirl: A hv. pazar lett, tízes skálán erős tizenegyes :) @

@hereverő heverő: Vizuális típusként, és mert Thomas a gőzmozdonytól a hideg futkos a hátamon, most sírok. Hangosan röhögve :D

megvagyhadnagy 2019.10.01. 19:53:37

@megvagyhadnagy: ...hagyjuk, nem erőltetem többet...:D

Pillecukor 2019.10.01. 20:20:38

@Zb74: Nagyon köszi! Végignéztem ezt a pár percet. Vicces, hogy mindenki Eriket ajánlja a csajoknak :)
Tibit helyretették a nevelőszülők és burkoltan jelezték neki, hogy maradjon Helga mellett.

Pillecukor 2019.10.01. 20:24:50

@Emiliosan: Tibi is kap rendesen, nemcsak Rajmi. De amilyen idegbeteg hülyegyerek volt, azt nem lehet elfelejteni. Mint ahogy Tibi sem a nagy kedvenc már.

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 21:01:44

@latim: szerintem Zsanival még jó pár lehetnének. igaz ott szerelem nem lenne, de egy jó barátság igen, az meg néha több.

nekem félő, h visszaterelik Andikát hozzá, de remélem Erik nem kér már belőle...

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 21:03:14

@hereverő heverő: nekem azért úgy tűnt elég naprakészek az üzik.

latim 2019.10.01. 21:03:27

Arra nem tért ki - az amúgy fergeteges - hogyvolt, hogy Karola aztán képes volt önkritikát gyakorolni, és bocsánatot kérni Eriktől. (Amire Zsófi zsigerből képtelen.) Ezzel akkorát nőtt a szememben, hogy még az affektálását is hajlandő vagyok neki elnézni.

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 21:05:19

@Chuck Νorris: amikor Nia mögé besorolt, akkor lett igazán ellenszenves. Az elején még elég szimpi volt. Mondjuk amikor Helgának sírt, hogy ki akarsz ejteni?! na az is azért kemény volt...

latim 2019.10.01. 21:12:01

@Mindjártkarácsony: Igen, Zsanival lehetnének a "nyerő páros", korrektül végigvihetnék a játékot, majd a pénzt felmarkolva kint megkeresnék a szerelmet. :)

Chuck Νorris 2019.10.01. 21:23:52

@Mindjártkarácsony: sztem az Nia ellenszenvessége volt, az ideggyengét akkor utáltuk meg, mikor az égimeszelö csajjal szemétkedett.

Chuck Νorris 2019.10.01. 21:25:41

@latim: az egész csak a 15 perc adásidö miatt volt, a bocsánatkéréssel le is zárták a sztorit. ne gondolj bele többet.

Chuck Νorris 2019.10.01. 21:28:33

Tibi szerint Helga épitett falakat, ami lassan omlik már :D
érdekes

masejtik 2019.10.01. 21:29:12

Ezek a nagyképernyős wide screen napszemüvegek nagyon büntetnek....

Chuck Νorris 2019.10.01. 21:31:28

Nyitott könyv két napja van benn, de már a futár combján pihenget. rohadtul reálisak ezek a turbo szenvedélyek a müsorban :)

Chuck Νorris 2019.10.01. 21:35:26

nekem a lányok közül, Alexa percei jönnek be a legjobban a müsorban, rajta (vele) legalább lehet nevetni.

Chuck Νorris 2019.10.01. 21:36:18

@Pillecukor: ja, nem sikerült fellobbantania benne a szenvedélyt, vagy mit mondott? (2 nap alatt) :D

Pillecukor 2019.10.01. 21:38:47

@Chuck Νorris: Ennyi idő bőven elég átlátni a csatahajót :)

Jack stereo 2019.10.01. 21:39:23

Na Karót kivitték szìvhangra, Eriknek lesz egy jó napja :-)

Pillecukor 2019.10.01. 21:39:23

Végre egy jó játék!

masejtik 2019.10.01. 21:45:04

@Pillecukor:
Épp ezt akartam írni én is... végre nem seggrázás vagy izomdurrantás a feladat

Chuck Νorris 2019.10.01. 21:46:14

@Pillecukor: sztem a karaokés is vicces volt minap, kár hogy huszonx nap után jönnek ilyenk a picsamutogatós feladatok helyett. bár jobb késön mint soha

Chuck Νorris 2019.10.01. 21:49:03

a repülögépanyahajó és a fuxfutár drámája nagyon megérintett

Jack stereo 2019.10.01. 21:50:03

Norbi retteg Diától, és minden oka meg van rá. Kibaszott egy manipulátor a csatakanca

Pillecukor 2019.10.01. 21:50:53

Mégsem olyan buta ez a Norbi fiú.
Vajon mi történhetett, hogy ennyire szabadulni akar tőle? Már megint mit nem mutatnak?

masejtik 2019.10.01. 21:53:44

@Pillecukor:
Érthetetlen valóban... pedig a csatakanca hosszúkás valaga nagyon elbűvölte elsőre... meseszép, meg disney... ilyeneket mondott.
Szerintem szimplán rájött, hogy ez a nő fölzabálná reggelire és még büfiznie sem kellene utána...

Pillecukor 2019.10.01. 21:54:38

@Jack stereo: Nekem is úgy tűnt, mintha rettegne vagy félne. Ennyire pszichopata lenne?
Inkább ő essen ki, mint Luna.

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 21:55:42

hányok. mennyi pénz kell ahhoz, hogy Donna lenyomjon egy ilyen műsort? könnyek, ne ejts ki! adj esélyt, hogy megtaláljam a szerelmet. fúj. Mondjuk jól csinálja, be kell vallani.
Mehet Rajmi mellé :)

De hiányzik nekem vagy pár filmkocka...Norbi mikor ábrándult ki Ms. Őszintéből? tegnap még mesés meg disney volt :D

ma meg már lépne tovább..ami tök ok, csak kissé váratlan.

Gondolom még nem lehet kirakni...de jobban örülnék ha a kissé megszürkült Luna maradna.

Chuck Νorris 2019.10.01. 21:57:03

amugy kezdem megkedvelni nyitott könyvet, mert közel álll a tökéletes nötipushoz.
szeret fözni, szeret dugni, a két legfontosabb szempont megvan benne :)

Pillecukor 2019.10.01. 21:57:40

Most magam ellen beszélek, de a riportban teljesen normálisan, összeszedetten beszél a lány, tök értelmesnek tűnik (valószínűleg az is). Csak gondolom az ámokfutása megrémisztette a bentieket. Nem furcsa, hogy egyedül üldögél?
Mindeközben Erik megint Helgával beszélget :)

megvagyhadnagy 2019.10.01. 21:57:48

Még mindig castingolnak? Hova? Kinek? Minek?

mmixvii (mixi) 2019.10.01. 22:00:31

A belépéskor viselt bongyorhaj és köldökig fel és le dekoltált fürdőruha másnapra teljesen eltűnt.
Esküszöm nem ismertem Diára a reggeli rántottaevése közben.

Ami a további kiábrándulást jelenthetette Norbinál az lehet, hogy az Erik-támadás volt.
Mert én az összevágások alapján úgy értelmeztem, hogy Dia hazudott össze-vissza és nem Erik.

Pillecukor 2019.10.01. 22:03:45

Ez most jó duma volt Lunától, hogy mindenki bent szeretné őt tartani, de senki sem akarja választani :)

Chuck Νorris 2019.10.01. 22:04:04

nehogy már Alexa essen ki, akkor már inkább Karola.

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 22:07:12

jaj pont én is ezt akartam, h ne már Alexa. Szegény. Inkább Dia essen ki. Aztán Karola, aztán Luna.

amúgy az ilyen megbeszélések hiányoztak, eddig valahogy nem vágták be, tuti h taktikáznak, h összebeszélnek. Fura h a lányok vagy fiúk nem beszélnek jobban össze.

*jinx* 2019.10.01. 22:07:30

Az új fiú hogy jutott el Dia kapcsán a diznitől a nem leszünk egy pár-ig?

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 22:08:03

@megvagyhadnagy: hátha van még olyan exszereplő, celebecske aki ráér, kéne kis pénz stb :)

megvagyhadnagy 2019.10.01. 22:09:06

@Chuck Νorris: Karola már kiesett. Ja, nem. Vagy igen? :)

MissMothMyth 2019.10.01. 22:09:19

Alexa megsem olyan butus, hogy levagta, h Norbi azert szamoltatja el, mert Lunazna :D

Norbi el is rohant

Pillecukor 2019.10.01. 22:09:25

@*jinx*: Csak találgatunk, mert semmi konkrétumot nem mondott, csak látszott rajta, hogy be van fosva tőle :)

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 22:09:42

@*jinx*: lehet horkol és felhangzott a szobába is...vagy smink nélkül már nem mesés :)

Pillecukor 2019.10.01. 22:10:28

@MissMothMyth: Megva a magához való esze :)

Pillecukor 2019.10.01. 22:11:53

@Mindjártkarácsony: Én is inkább azt szeretném, hogy Dia essen ki. De Alexa olyan kis áldozat típus..

Chuck Νorris 2019.10.01. 22:12:00

@Mindjártkarácsony: Alexának milyen hamar leesett hogy "opcio" került a gépezetbe. néhány dologban olyan kis naiv, de néha nagyon hamar le tud vágni szitukat :)
szomcsi lennék, ha mekis után a másik kedvencem is repülne, föleg ha a sülthal Luna miatt, mert ö az expumpedvvsomafasztuggyakimég né :)

Chuck Νorris 2019.10.01. 22:13:49

@MissMothMyth: shrekdanit is hogy leoltotta párszor, csak makogni tudott a nagy melák :)

Pillecukor 2019.10.01. 22:13:52

@Chuck Νorris: Nekem Luna is szimpi, ugyanolyan lassúdad, mint Alexa :)

Faszombat 2019.10.01. 22:16:02

Csajok, meséljétek már el Andinak hogy a tegnapi "fáj a pocim" dumát hogy lehet jobban eladni mert egy Rajmi is átlát ezen a dumán.Főleg ha az előzmények nem kerülték el a figyelmét.(bár nehéz lenne nem észrevenni az "anyai" befolyást Andika felé)

Jack stereo 2019.10.01. 22:17:01

Milano tul egyenes, szerintem marad Alexanal, Norbi viszont összeszedhetné a tökeit és válassza Sunát, Dia tipli haza pattanást nyomkodni

Chuck Νorris 2019.10.01. 22:18:34

@Pillecukor: luna nem vicces, alexa igen. Luna haza, buenoszájresz! (a'la üvegtigris Csoki) :)

Faszombat 2019.10.01. 22:20:48

@Faszombat: B@sszus, be sem mutatkoztam. :( Most lehet nem is fogok, de szép csendben már képben vagyok.;

Chuck Νorris 2019.10.01. 22:20:56

mekkora béna vágás volt, andi leült, erre mutatják megint a csajok közt :DDD

Chuck Νorris 2019.10.01. 22:22:37

tibi és a nagy szerelem, haggyuk már, zsófit egy nap után nyalta falta.

megvagyhadnagy 2019.10.01. 22:22:43

Van olyan nő a villában akinek Tibi még nem vallott szerelmet? Helgával még egy szájrapuszi sem volt.

megvagyhadnagy 2019.10.01. 22:24:49

Norbi le van nagyon lassulva...és beszart ettől a dia lánytól.

Chuck Νorris 2019.10.01. 22:25:31

a b+ Bambinó te szerencsétlen marha

Grapy 2019.10.01. 22:27:19

Inkább ment volna Luna haza :(

Jack stereo 2019.10.01. 22:27:29

Norbi odasomfordàlt a dobogó szélére, mintha pisztolyt nyomnának a hátához.

MissMothMyth 2019.10.01. 22:27:41

na, Alexat akkor most szavazzuk vissza

megvagyhadnagy 2019.10.01. 22:28:05

Diának kellett volna menni. De az is igaz, hogy alexa ticit akarta. Befeszült volna nagyon.

Cnere 2019.10.01. 22:28:11

A nagy páros, a bugygy Dani meg a Sándorlány haza

Chuck Νorris 2019.10.01. 22:28:43

ideggyenge, ékszer, és tibi kavarta az egészet.

Cnere 2019.10.01. 22:32:56

Szóval Tícián a hibás. Értem én. Ez a választósdi amúgy nem egy atomfizika, de láthatóan páran nem értik meg, ha valaki nem választja őt, akkor megy haza. Eccerű ez, mint a faék.

Jack stereo 2019.10.01. 22:34:31

Egyébként nem rossz gyerek ez a Milano, de csak én érzem úgy, hogy kicsit szikomszá a csávó? Ugy gesztikulàl mint az Alföldi Robi

megvagyhadnagy 2019.10.01. 22:36:44

Jóvan rajmika. Becsüld meg a mai estét.

Chuck Νorris 2019.10.01. 22:36:49

nem sok értelmes nö maradt benn, Zsófi és Zsanér, fiubol meg Erik és Tici. viszont Zsanérnek képlékeny még a párja, a slampos Karolának meg semmiképpen nem drukkolok, tehát maradnak Ticiék akiknek drukkolok.
az öreg maffiózok, Tibi-segges-ideggyenge-ékszer, meg egyre inkább összezárnak, és manipulálnak, egyre ellenszenvesebbek nekem.

megvagyhadnagy 2019.10.01. 22:40:04

@Chuck Νorris: pedig ma nem sokat láttuk őket. Miből gondolod?

Chuck Νorris 2019.10.01. 22:40:12

jajj megint kezdödik ticiék maunika showja, semmi ötlet nincs a tarsolyban a retek klubban.

Chuck Νorris 2019.10.01. 22:42:11

@megvagyhadnagy: ök segitettek Lunának, befüzni a bambinót.

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 22:43:28

@Pillecukor: igen szegény, nem egy megjátszós. én ezt díjaznám benne.

Andi is nagyon ellenszenves volt, ahogy mondogatta, hogy de Alexa nem nyitott volna. hát Luna sem fog egy ilyen Milánnak.

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 22:45:32

@Chuck Νorris: a pali bevette, hogy majd Luna nyit felé, haha...

azért furi, hogy hirtelen megsejtették h párválasztó lesz és Luna is felébredt a tetszhalálból.

megvagyhadnagy 2019.10.01. 22:46:27

Hány páros marad a végére, akikből választani lehet majd?

Chuck Νorris 2019.10.01. 22:49:34

@megvagyhadnagy: senki se tudja, teljesen más a mi LInk, mint az eredeti.
Ott az utolsó 12 napban már nem volt kiválasztás, csak kiesések. a döntöben 4 párra lehetett szavazni.

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 22:49:39

@megvagyhadnagy: gondolom Andi ma nem tudta ellőni megint h most fáj valamije :)

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 22:51:42

@Chuck Νorris:
Erik úgy tűnt nem vett részt a sztoriban, gondolom megpattant. Meg volt egy snitt h a párválasztó után helgával dumcsizik. azért érik az is :)

Holnap meg akkor T-Zs páros jön, féltékenykedés Alexa miatt.

megvagyhadnagy 2019.10.01. 22:52:04

Rajmi romantikus estéje: Andi a legrondább pizsamájában, párnával a kezében bogárra vadászik. Istenem, kár, hogy ezt Erik nem látta :D

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 22:53:52

Diát szerintem egy papírzsepi cég szponzorálja. Holna is lesz majd bőgés.

Valami idegen nő olvas üziket. Dia csak rosszakat kap, nahát meglepő.
igazi érzelmi vámpír a nő. kellett már egy női pszihó is.

megvagyhadnagy 2019.10.01. 22:54:08

@Mindjártkarácsony: az asszem zsani volt, nem helga. Ma este minden lányon hasonló ruha volt.

Thera 2019.10.01. 23:22:22

@*jinx*: Mondtam korabban hogy 12 orara van hitelesitve. Ha egy not tobb mint 12 oraja ismer akkor heveny allergias reakciok jelennek meg nala, és faj minden kontakt.

loveisland 2019.10.01. 23:47:20

@mmixvii (mixi): jól làttad! Ez a Dia egy utolsó,undorító,hazug,......

loveisland 2019.10.01. 23:56:48

@Pillecukor: Megijedt, hogy mekkora szarkeverő a "vadàszat istennője"!!
Ez a nő egy pszichopata..... vagy csak nàrcisztikus?!....mindegy SZAR!!

Nethooligan 2019.10.02. 00:10:46

Karola orvosnál volt. Aha, ezek szerint a ciprusi fodrászokat orvosnak hívják? Vagy hova tűnt az undorító lila haja?

Én többetekkel ellentétben egyáltalán nem sajnálom Alexa távozását, nekem egy nap (adás) is sok volt belőle. Bár ha rajtam múlt volna, akkor Dia és Luna is előtte megy haza.
Viszont mintha a biciklis feladta volna. Aki igazán bejött volna neki, Helga lepattintotta, Zsani sem volt jó, Dia sem. Más meg kb képben sincs, hacsak nem az új csaj, de elsőre nem egy nagy truváj a nő, így lehet nem mozgatja meg a biciklipedálokat Norbinál.

mézescsók 2019.10.02. 00:51:47

Nem sajnálom, hogy Alexa kiesett, egy pillanatig sem sajnálom. Valami erőszakosságot, durvaságot éreztem benne, nem tartottam nőies nőnek és ezt nem a külsejére értem.
Amit nem értek az az, hogy miért kellett bent tartani Lunát? Biodíszlet, lerakják valahova, aztán ott elpunnyad egész nap. Nem tartom kizártnak, hogy Tibinek vannak tervei vele, amit azért gondolok, mert ő volt a "mentsük meg Lunát" akció egyik fő szervezője.

mézescsók 2019.10.02. 00:54:34

Ha Norbi végiggondolta, hogy mi is történt a tegnapi hármas randin, hogy ott mit adott elő és utána mit mondott Dia, akkor nem kellett semminek sem történnie ahhoz, hogy rájöjjön, óriási manipulátor ez a nő. Egyébként úgy emlékszem, hogy az Exek az édenben is Norbinak hívták Dia szívszerelmét. Úgy látszik, ez a karmája.

mézescsók 2019.10.02. 02:20:32

@loveisland: Kösz. Melyikkel kapcsolatban kaptam?

mézescsók 2019.10.02. 02:20:32

@loveisland: Kösz. Melyikkel kapcsolatban kaptam?

mézescsók 2019.10.02. 02:23:05

@loveisland: Nem kétszer akartam elküldeni. A kérdésem arra vonatkozott, hogy két hsz-m volt, de most már világos, hogy a másodikra.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.10.02. 07:01:06

Várható volt hogy csak a Csetgézánál riaszt be az eset, ő szokta össze hányni az összefoglalót :pfff

hereverő heverő 2019.10.02. 08:40:26

@szociál: :DDDDDDDDDDDDDDD

Lóreggelt mindenkinek. Gyertek az új öfi alá
hogyvolt.blog.hu/2019/10/02/love_island_1x31_-

Mindjártkarácsony 2019.10.02. 08:49:16

@mézescsók: én is arra gondoltam, hogy tibinek már biztosan van b és c terve is. ezt a dolgot ő intézte Lunának. Milánó elég balfék.

Alexa nem volt túl jó játékos, de nála elhiszem, h nem irányították annyira. Én ezért sajnálom, hogy kiesett.

Nehezen magyarázható, h Luna miért maradt bent. Főleg h a kiválasztás előtti napokban, órákban sehol sem volt.

mézescsók 2019.10.02. 17:01:54

@Mindjártkarácsony: Tibi vagy inkább a csatorna - tervei hamarosan kiderülnek, mindenesetre Helgával kapcsolatban jelenleg bármit is mond, eg szavát nem iszem.
Alexa engem eléggé irritált, de azal egyetértek, hogy eléggé önjáró volt ahhoz, hogy irányítani lehessen. Egy kicsit azért biztosan.
Luna - változatlanul azt érzem, hogy Tibi miatt tartották bent. Ugyanis sem játékban, sem küllemben nem tesz hozzá a játékhoz semmit.

korxi 2019.10.03. 09:09:44

Érdemben nem tudok hozzászólni, mert nem olvastam el rendesen a posztot és nem nézem magát ezt a szart sem, de az biztos, hogy a képeken szereplő Diát szúrnám, mintha nem lenne holnap!
süti beállítások módosítása