Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Love Island 1x29 - Megjött a szexmániás csaj a másik realityből

2019. szeptember 30. 14:56 - Chat Géza

Harry Potter magyar hagnja már 29 napja narrálja ezt a fost műsort, de még mindig nem tudja megunni a hajnali napsütésben teraszon pucsító párkereső punettik látványát. Ezt ő maga mondja így, jó, nem pont ezekkel a szavakkal. Mindegy, nézzük is meg, de veszettül hirtelen, hogy milyen nagy szerelmek szövődtek mára Kupidó bekamerázott kis kertjében.

Erik Karolával kokettál, majd a PUA akadémián a jelentkezési ív kitöltésénél kibukott flörtölésbe kezd. Erik megkapja az engedélyt, hogy randira hívja Kareolát, mily nagyszerű, úgyhogy a bevált csapaton ne változtass alapon elviszi romantikázni a kerti francia ágyra, ahol megvillantja a hatalmas… tál vörös hagymáját, amit a konyháról lopott. És Karesz ettől állva kezd el huggyozni, annyira megörül, sőt, Erik fel is kerül a námber ván helyre, hogy szervírozta neki hagymás kenyeret.

Tibi meg elviszi randizni Helgát, ahol elkezdtek korongozni, mint Patrick Swayze a Ghostban, esetleg, mint Nagy Ervin a Valami Amerika 3.-ban… csinálták a köcsögöket full romantikában. Az agyagra épített szerelmi kunyhó alapja az, hogy Tibi a legnagyobb vak ablak a szerkezetben. Szerinte Helga bele van zúgva, közben Helga meg biztonsági játékból választotta a hegyomlást, volt már ilyen, kihúzták már egymást a szarból, most is ezt dobta a gép.

ke_pernyo_foto_2019-09-30_8_15_29.png

Ekozben Luna szétfolyva szenved a babzsákfotelben. Átverve érzi magát Tibivel kapcsolatban. Nem mondja ki, de lehet, hogy arra gondol, hogy bezzeg anno VV Somával milyen fasza volt, vagy, ha nem is vele, de Pumped oldalán mennyivel pöpecebb volt púposkodni, mint itt cipruson a sok paprikajancsival. ÉS akkor most jön csak a kegyelemdöfés: Milán kimondja, hogy a tetovált hátú Alexandrát választja asszonyául. Ettől Luna sír egyet Tibi vállán, hogy ez a szingliség neki nem fasza így, mert Tibivel nem taktikából volt együtt amúgy. Az izomagy itt hívja fel ex Pumpedné figyelmét, hogy ennek a játéknak azt a részét is figyelembe kell venni, amiről szól. Szerintem soha senki nem fogalmazta meg még ilyen jól a semmit.

Játékkal folytatjuk: a csávóknak bírkózó ruhába kell bújniuk, ami azért fontos, mert a passzentos anyag miatt a lányok megnézhetik, hogy kinek van buzogány a gatyájában, kinek meg kicsi, de játékos.

Nem az, hogy kicsi a pöcsöm, de ez hogy néz már ki? Anyám meglát?!… Hát ez nem emberi

- mondta Tícián, aki szerint Norbi nagyon nyomorék volt, amikor a lányokat kellett felpakolni az emelvényekre. Tibi szellemileg is toppon volt, amikor elszólta magát, miszerint:

Vigyázz vele, mert nekem terveim vannak Karolával… Mármint Helgával.

Rajmi nyálas szöveget tol, hogy neki Adri a mindene, így már csakazértis fel kell pakolnia a nőstényt a legmagasabb dobogóra, ha Ciprusról roki kártyával tudják csak hazatolni, akkor is.

A világ legszebb lánya, Karola - mondja Erik. Ezzel Tibi azért vitatkozna, mert oké, hogy mindenki rojtosra szúrná, de azért nem úgy volt, hogy a Szépségkirálynő volt neki a mindene? Alexandra is úgy van vele, hogy akar ő a faszt Erik bármilyen listáján rajta lenni, sőt, kapja be, de tövig.

ÉS akkor megjött az Exek az édenben sztárja, a csaj, akinek papírja van arról, hogy szexmániás. Karola meg is állapítja, hogy...

Nem engedi meg, hogy ilyen rosszindulatú személyek csak úgy belepofázzanak a búrájába.

Az esti buliban megy az új emberek felkérdezése, Szexmániás Diána bele is állt Zsófiba. Tícián csak örül, mert ennek aztán stresszlevezető, fitymaszaggató kefe lesz a zuhanyban. Erik kevésbé örül, mert pont a párzás ideje alatt akarná megmosni a pofáját, hogy ne hagymás lehelettel kelljen Despacitóra lassúznia Karolával. A táncparketten le is dobja magáról az inget, amitől Karola csak sikonyálva röhögcsél. 

ke_pernyo_foto_2019-09-30_8_59_04.png

ke_pernyo_foto_2019-09-30_8_59_11.png

Címkék: love island
192 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hereverő heverő 2019.09.30. 15:11:31

Géza Géza, kissé elfelejtetted, hogy beköltözött a villába egy újabb díszfasz is, aki vagy kurvára összeveszett a fodrászával, vagy Imhotepnek öltözött a szerelem szigetén, mert azt hitte az Egyiptomban van

mézescsók 2019.09.30. 15:23:16

Nahát!
Jó volt Géza az öfi!
A műsor kevésbé. Dia nevű képződmény: borzasztó. Idegesítő volt már a hangja is, de a riportszobai hadonászása végképp meggyőzött, hogy nem kedvelem. És ha az a fürdőruha jól állt neki, akkor az ízlésemmel baj van.
Annyira nem érzem a kémiát és az érdeklődés halvány szikráját a Tibi-Helga párosnál, hogy a korongozás már szinte kínos volt. Tibi feldugta az orrát, hogy nem tud Helgával beszélni, mert az mindenkivel van, csak vele nem. Jó szinésznő ez a Helga, na, akárhonnan is nézem.

mézescsók 2019.09.30. 15:25:56

@hereverő heverő: Ez a legkisebb baj, majd megnő az a haj, de mi a neve? Mert annyit sem szerepelt, hogy a neve rögződjön. Lehet persze, hogy nem is érdemes.

Nethooligan 2019.09.30. 15:26:37

Hmmm.
A számítógép kártevőt észlelt
Ezen a weboldalon veszélyes tartalom található.
Kártevő: HTML/ScrInject.B trójai
A hozzáférés le lett tiltva. A számítógépe biztonságban van.

Mindez Firefox/ESET duóval...

Mate4182 2019.09.30. 15:35:22

@hereverő heverő: eleg sok bekezdest meg lehetne tolteni azzal ami kimaradt tegnaprol :D

ettol fuggetlenul koszi az OFIert, a comment szekciobol ugyis ossze tudja rakni a sztorit aki akarja, szoval tokmindegy

innovation 2019.09.30. 15:36:24

Dia fürdőruhája ultragáz volt.
A KisFáraó beköltözése meg... Fog egyáltalán vizet zavarni? Az ofiból is kimaradt szegény :)
Tibi ázsiója meg azért csökken, csökken. Remélem, Helga nem szúrja el...

innovation 2019.09.30. 15:37:32

@Mate4182: Válaszoltam neked az előző kommentfolyamban még a helgás hozzászólásodra.

hereverő heverő 2019.09.30. 15:37:57

@Mate4182: Persze, de azért egy új játékos beköltözése megérne egy említést. Habár igazad van: valójában szóra sem érdemes :)

Berborosz 2019.09.30. 15:39:06

Diának nincs tetkója. Ez hogy lehet?

huhujje 2019.09.30. 15:39:08

Hát én néztem az exek az édenbent, de ez a csaj full nem rémlik. Mondjuk ott a kis tajparaszt Bernikére voltam leginkább ráficcenve.

Mate4182 2019.09.30. 15:43:48

@hereverő heverő: igazabol cask nem akartam azt irni hogy: ha melo mellett nyomod ha nem, ennyire felvarol ne vedd mar a hogyvolt irast haver ... inkabb szolj hogy nem ersz ra es Dzsudibi ir tobbet 45sor nal

de ma szar napom van es ez mar a tegnapi ofi comment szekciojaban is kiderult :D
azert irtam hogy tokmindegy mert a comment szekcio ugyis kivesez minden mozzanatatot a musorbol szoval ha valaki nem is erti az ofi alapjan mi tortent, a kommentekbol megtudhat mindent

@innovation: igen elolvastam, koszonom :) (kicsit tobbszor atragom mielott leirom ezentul :D )

hereverő heverő 2019.09.30. 15:44:55

@Berborosz: kettő is van neki, az egyik a csuklóján, a másik a lágyékán. Tőbbet nem láttam, mert túl sokat kitakart a szemérmes fürdőrucija.

indy0311 2019.09.30. 15:47:54

@innovation: úgylegyen :)
Szerintem ember nincs a Földön, akinek az a fürdőruha jól állna. Ezen a nőn meg brutál szarul néz ki, mert nagy tehénnek látszik benne. De ha a vizuális terror nem lett volna elég pusztító, bedobta az "oh, my Dzsííííízösz" dumát meg a tükörbe nézve az öndicséretet, amitől aztán végleg rámtört az Al Bundy féle "ölj meg, Uram, most" érzés.

nemyra 2019.09.30. 15:52:21

Mi ez a műhiszti Tibkó részéről? Helga nem sokáig fogja tűrni. Amúgy ez a csávó, hiába adja a macsót, egyre jobban unszimpatikus. Ilyen "neki mindent szabad, a nőnek meg semmit" típusú féltékenykedő embertől meg a jóég mentsen.
Az új pasi szerintem hamar ki fog esni, mert nem igazán mutatták felé érdeklődést a csajok. Diána meg most jó helyzetben va, kiderül mire lesz elég. Amúgy jó, hogy helyretette Zsófit, ideje volt már.
Sokan fikázzák a "lávájlendet" viszont határozottan pozitívum, hogy nem bagóznak! Talán egyszer láttam valakinél egy ecigit, de nem pöfékelnek nyakrafőre.

Thats What She Said! 2019.09.30. 15:59:45

@nemyra: amikor pár hete erről beszeltunk, hogy mennyit bagoznak, megállapítottuk h csomó ember cigizik ott bent. Csak nem mutatják. Lefogadom, h meg van nekik mondva, h cigizes közben ne legyen stratégiai duma. Amúgy a dohanyzojuk a teraszon van asszem.

hereverő heverő 2019.09.30. 16:00:02

@nemyra: melyik új pasi esik ki? A névtelen nulla koktélos gyerek, vagy a gay fáraó ?

Zb74 2019.09.30. 16:03:30

Baszki már, Géza, értem, hogy egy lyukas húszfillérest nem kaptok a hv-kért, de milyen dolog az már, hogy a műsor felét kihagyod a öfiből? Miért van az, hogy csak sixx meg Dzsudi meg candy tud hogyvoltot írni?

nemyra 2019.09.30. 16:04:41

@hereverő heverő: gay pharao repül, a Milánó bebiztosította magát éncsakelsőlehetek Alexával

Nethooligan 2019.09.30. 16:06:28

@hereverő heverő: egyelőre több a csaj bent, tehát semelyik.
Szavazás is volt a legszimpatikusabb párra, de az újak abban sem voltak benne, szóval valószínű egyelőre semelyik.

Nethooligan 2019.09.30. 16:08:47

@Zb74: gondolom magasról tojnak a műsora, és esetleg a többiek nem vállalják az egészet, így vagy nuku hv, vagy van ilyen hv.

Ráadásul a trójai miatt csak telefonról látom.

mézescsók 2019.09.30. 16:09:47

@huhujje: Elég korán kiesett, bár személy szerint azt a pár napot is sokalltam, mit bent töltött. Egy Norbi nevű bájgúnárral esett halálos szerelembe, aztán a pasi a játék végéig utána nyígott. Amíg bent volt addig ordítozott, féltékenykedett, a pasija nyakán lógott.

hereverő heverő 2019.09.30. 16:19:46

Na spoilerezek. A holnapi adásban:

Karola és Erik szerelme meghágja a tetőfokot. Épp ezért le akarják hűteni forrongó vérüket, és fifikás tervet eszelnek ki. Leeresztik a gumitukánt, mindketten megesznek egy-egy hagymát, majd a szájszagot belefújják a játékszerbe. Majd beugranak a medencébe és megpróbálnak a tukánból lélegzethez jutni, csakhogy nem sikerül, hamar fel is adják az egészet. Azóta lekókadnak a pálmák amerre elúszik a kaucsukmadár, és a macskák nem mernek a medencéből inni.
Tibi edzés közben beszéli meg Helgával a korongozás tanulságait. Egy hetven kilós súlyzót emelget békaügetésben, közben Helga egy joghurtot majszol és üres tekintettel figyeli az izmok játékát. Reméli, hogy Tibi záróizmai is olyan jól működnek mint a bicepsze.
A mindig vidám, pajkos Alexa pillanatragasztóra cseréli a habfürdőt, minek következtében Trici és Zsófi összeragadnak a tusolóban. Erik siet a segítségükre egy 65 centis húsvágókéssel, de a szerelmesek eldöntik, hogy itt minden megtörténhet, csak tudjanak majd egyszerre pisilni.
Zsani féltékeny. Biciklisfutárja az éjjel dugta mint a lopott biciklit, de reggel Dia tamponjával a fülében ébredt. Számonkérés után elmennek fürdeni, de sajnos a tukán épp arra úszott úgyhogy ketten is feladják a játékot.
Rajmi és Andi Lunát vigasztalja. Rajmi szerint ő el tudna bánni mindkét nővel, de sajnos a szabályok csak egy lányt engedélyeznek és az most Andi, mert tegnap óta közös herpeszük van és ez már egy életre szóló kötelék. Luna nem nagyon érti milyen az a közös terpesz mert ők mindig csak hátulról csinálták Pumpeddel.

Nethooligan 2019.09.30. 16:29:55

@hereverő heverő: Inkább a ma estit spoilerezd, egyelőre az jobban érdekel(ne). Na jó, igazából annyira az sem. :)))

Mate4182 2019.09.30. 16:32:11

amugy a Bartender okosan csinalta hogy egybol rament Alexara. gondolom latta a tvbol hogy mivel lehet ujja kore tekerni (nalam te vagy az elso) es a lany alapvetoen jolelku, huseges lanynak tunik szoval ha cask nem kurja el nagyon, Alexa a musor vegeig imadni fogja hogy o az elso.
es mivel nem balheznak, nem alpariskodnak nem is igazan tunnek fel senkinek (bar ez meg a vegen less negativum amikor a kozonseg szavazza meg a gyoztest, bar azt se tudom mi a pontos metodusa a musornak a vegen)

hereverő heverő 2019.09.30. 16:44:22

@Nethooligan: ugyehogyugye? szinte bármelyik nap lehet ilyen. Vagy még ilyenebb

Nethooligan 2019.09.30. 17:07:17

@Mate4182: szerintem ha beküldtek volna egy lepukkant csöves alkoholistát, aki azt mondja Alexának, hogy nekem te vagy az első és egyetlen, akkor arra is rácuppant volna. Pontosan eddig terjed az agyi kapacitása, hogy felfogja mi a különbség az A és a B között, abban már nem vagyok biztos, hogy ha azt mondják neki, hogy te vagy a C tervem, azt megértené-e.

Mate4182 2019.09.30. 17:17:01

@Nethooligan: ebben is van valami. pont ezert volt jo taktika Bartender reszerol ez a huzas. aztan ki tudja lehet oszinte a dolog. nalam a top lista a lanyok kulsejet illetoen igy nez ki:
Luna
Zsofi
Alexa
maradek
de teny hogy Alexat se kuldenem klimaugyi tanacskozasra

hereverő heverő 2019.09.30. 17:20:52

Kedves hogyvoltlakók, mára belőlem ennyi is sok volt. Sziasztok - ha megnézem, jövök, de nem fogok írni ha nem láttam a következő részt. Sajnos érdeklődés hiányában ez utóbbi a valószínű de aztán majd meglátom, hogy látom-e.

Szép estét, álmodjatok tetovált kopasz személyi edzőkkel, hónaljig felvágott egyrészes fürdőruciban.

Nethooligan 2019.09.30. 17:31:23

@hereverő heverő: Miért akarsz te ilyen rosszat mindenkinek? :)))

Gia 2019.09.30. 17:37:29

Mekkora szerencséjük van a fiúknak,hogy Dia nem hamarabb érkezett és nem kellett őt a tegnapi játékban feldobni az oszlopokra... :-D :-D

Berborosz 2019.09.30. 17:45:50

@hereverő heverő: Akkor helyreállt a világ rendje, megnyugodtam.

nemyra 2019.09.30. 19:48:30

@Mate4182: ha eltujáznak a végéig, ott lehetnek a fináléban...

FlowingBubbles 2019.09.30. 20:13:00

@Berborosz: de van neki koma! jobb combtöve környékén rémlik valami motívum

Kentacsdisz 2019.09.30. 20:17:03

Azt azért Dia védelmében: szerepelt a viasatos Idesüssben is és ott kurva szimpatikus volt, jó kis háziasszonynak mutatta magát és jókat sütött

Hatsumomo21 2019.09.30. 20:21:36

Ma láttam a tegnapi negyed részt és láttam, h asszem Eriknél (?) Karoka lett az első, mert hú de szép és ezt a mozzanatot a Tibi gyerek körberöhögte, h Karó világszépe nanemá'... nekem meg az jutott eszembe, hogy lehet csak azért választotta, mert Karó a legkisebb/könnyebb és nem akart leégni, hogy nem tudja olyan magasra felrakni.

Hatsumomo21 2019.09.30. 20:24:21

Btw azért látok közös pontot a VV-s szubkultúrával: ha bemegyünk valami új helyre/jönnek új emberek sikítva örvendezünk.

Berborosz 2019.09.30. 20:49:53

@FlowingBubbles: Igen, már mások is észrevették. Csak én nem láttam, annyira el voltam vakulva a szépségétől...

Chuck Νorris 2019.09.30. 21:19:07

rtl egyeztethetne a müsorujséggal már 3x fog kezdeni csuszással a lovésziget

Chuck Νorris 2019.09.30. 21:31:27

Luna hasa jó izmos. :)

Chuck Νorris 2019.09.30. 21:37:06

az uj fiunak ugy tünik a kedvenc kötöszava a tök :)
mondjuk annyira nem gáz a csajozós szövege a biciklisfitárhoz, bartender, shrekhez képest

Chuck Νorris 2019.09.30. 21:44:44

erik örült hogy megmenekült a seggbefagyasztó hideg vizböl :)

Chuck Νorris 2019.09.30. 21:52:21

szegény Erik jol kifogta ezt a megjátszós lompos selypitö münőt, Kavarólát :)
most vergödhet közte meg a vihogó Diacula közt :)

megvagyhadnagy 2019.09.30. 21:52:36

Nehogy már az egész műsor erről a diáról fog szólni.?

Chuck Νorris 2019.09.30. 22:05:55

hu de belökném a vizbe ezt a gyökér Karolát :)

megvagyhadnagy 2019.09.30. 22:09:24

@Chuck Νorris: Eleve mir keres itt karola?Kiesett már egyszer.

Chuck Νorris 2019.09.30. 22:11:54

remélem Erik csak vakitott most, és az elsö alkalommal hazarőpiti ékszer2-t :)

Thats What She Said! 2019.09.30. 22:12:34

@Chuck Νorris: mit kavart most Karcsi? Lemaradtam...

Chuck Νorris 2019.09.30. 22:15:59

@megvagyhadnagy: valakit lepippantott a stábbol gondolom. ritka unszimpatikus egy nö, ha férfi lenne és ilyen bután, mászna belém, már csapnám le :)

masejtik 2019.09.30. 22:17:37

@megvagyhadnagy:
Mivel a Csatakanca csinálja a műsort, ezért sokat lesz képernyőn...
Ráadásul rögtön ahogy visszajött a randiról elkezdte Karót bombázni. Utána meg sír a képernyőn, hogy ő jó ember és nem hazudik.
Mondjuk ha úgy is lett volna ahogy mondta... akkor szépen marad a biciklissel, mert hisz úgyis őt akarta (kamu), de nem robbantom AZONNAL szét Eriket meg Karót.
Sunyi alattomos a Csatakanca... mindenki láthatta és ők is látni fogják majd utólag.
Erik-et egyre jobban bírom...:-))

Chuck Νorris 2019.09.30. 22:20:25

@Thats What She Said!: mondvacsinált probléma script, nagyon gázul elöadva, a végén gejl "happy end" éa kész is 15 perc semmi, a mai adásidöhöz csapva.
annyira szar volt, inkább nézném, Rajmi és Éjszer1 szerelmi évödését :D

Chuck Νorris 2019.09.30. 22:22:00

@masejtik: ja meg imádkozik a filodendronok közt. hatalmas :D

masejtik 2019.09.30. 22:24:03

@Chuck Νorris:
Az is a műsor része... vagy ahogy írtad... egész nap ezt gyakorolták ezt a műbalhét és ez jött össze.

masejtik 2019.09.30. 22:26:33

Na... az ékszert csiszolni kívánják...:-))

Chuck Νorris 2019.09.30. 22:26:52

@masejtik: legalább látjuk kik a beépiettt emberek, expumpedné Ribi lemezlovas, expumpednéexsománé, visszatértKarcsi, és Idesüss nyitottkönyvExekDia.

b+ közbe a karma arculcsapott, jönnek Rajmiék :D

Chuck Νorris 2019.09.30. 22:30:09

Tibi Helga mint két gerlepár, most biztos boldog a pórnép :D

megvagyhadnagy 2019.09.30. 22:32:01

A szülőknek csak nem mondják meg mit kell mondani.

Chuck Νorris 2019.09.30. 22:32:38

rokonok olyanok mintha karaokéznának, zene helyett szöveggel

Chuck Νorris 2019.09.30. 22:34:07

Erik papa nem vitte tulzásba a kötelezö szereplést :)

megvagyhadnagy 2019.09.30. 22:37:32

Ez a szülős beszólás kb a legjobb move eddig.

megvagyhadnagy 2019.09.30. 22:41:39

Asszem Erik ázsiója hirtelen meg fog nőni. Kb a legkapósabb faszi lesz.

Chuck Νorris 2019.09.30. 22:43:46

még van idö a játékban, erik még megcsiszolgathatja az Ékszert :D
azért még mindig Hajrá Erik és Alexa (aki ma 0 percst kapott) vagy Tici és egyefene legyen Joefika :)

Chuck Νorris 2019.09.30. 22:47:29

@megvagyhadnagy: vicces volt, ilyenek kellenének, több valós dolog, a kamukavarások helyett.

hereverő heverő 2019.09.30. 22:50:38

@Chuck Νorris: egy gerlepár, vagy két gerle. Két gerlepár az már gruppen

Mindjártkarácsony 2019.09.30. 22:53:28

sziasztok,
szerintetek az hogy van, hogy most lehet szavazni, hogy kik legyenek a b+szobában (gondolom valamikor a napokban) és az előzetesben már az van, hogy megint kiválasztás lesz. akkor az akire lehet szavazni, hogy esne ki?
azért, hogy ennyire kilógjon a lóláb...

megvagyhadnagy 2019.09.30. 22:55:27

@Chuck Νorris: figyelted a reakciókat? Nem volt dadogás meg szavak keresése. Értelmes, összefüggő mondatok hagyták el a villalakók száját. Ezalatt a 10 perc alatt többet tudtunk meg róluk, mint eddig összesen. Helga tényleg kemény, semmi érzelem nem látszott rajta. Erik tényleg érzelmes, Zsófi könnyei is valódinak tűntek. Nekem tetszett. De legfőképpen rajmi arca tetszett amikor kapta az ívet. Gyakorlatilag köpni nyelni nem tudott. Cumi.

Mindjártkarácsony 2019.09.30. 22:56:18

eddig is nagyon kamunak tűnt az összes szavazás, kivéve az a jelentéktelen, semmi vizet nem kavaró, ki a legszexibb stb.
az lenne a logikus, hogy több ideig, hogy minél többen szavazzanak. így viszont egyértelmű, h tök mindegy az eredmény...

Thats What She Said! 2019.09.30. 22:57:57

@Mindjártkarácsony: valószínű akikre lehet most szavazni azok bent maradtak.

Thats What She Said! 2019.09.30. 22:59:19

@Chuck Νorris: na várj csak, Nia is expumpedné?!

Mindjártkarácsony 2019.09.30. 23:00:34

@Thats What She Said!:
hát ez az... :(
akkor minek próbálnak azzal izgalmat kelteni, hogy vajh Dia kiesik vagy sem? Nevetséges :(

megvagyhadnagy 2019.09.30. 23:02:08

@Thats What She Said!: Akkó' Tibibá' kiesett Helga melől? Vagy rajmi melől andika? Ezzel a szavazással elárulták volna az új párokat?

Chuck Νorris 2019.09.30. 23:02:27

@hereverő heverő: neked nem a villában kéne lenned hazudós? Már nagyon vártuk Love Hehét hogy belibbenjen mint uj játékos, erre semmi.
amugy jogos a gerla gate :)

Anak 2019.09.30. 23:02:32

Ööööö valamiről lemaradhattam, a rokonos bejátszást nem láttam, de utána jött a szavazás a Vakarlak párjairól. Utolsóként Rajmi és Karola lett megemlítve. Miért is? Nem Andival van a srác? Vagy már nem? Vagy mivan?

Mindjártkarácsony 2019.09.30. 23:03:29

@megvagyhadnagy:
az biztos.

vicces lenne, ha a csatorna úgy döntene, hogy azt szavaztuk meg, hogy Rajmi megy a szobába Karóval és ha nem is történne semmi, természetesen nem hinné el senki és Andi visszakullogna Erikhez. Mondjuk nekem Andi nem szimpatikus túlságosan.

Chuck Νorris 2019.09.30. 23:04:51

@Thats What She Said!: áliitolag , de azt ne kérdezd, ki volt elöbb, tyuknia, vagy tojásluna :)

Ispy 2019.09.30. 23:08:02

Most már csak ilyen retkes exvanabí celebpalántákat raknak be, tényleg jelentkeznem kell, mert senkit nem találnak, aki hülyét akar magából csinálni. Ez a Karó meg, faszom, már 1x kiesett, akkor boldog voltam...

Chuck Νorris 2019.09.30. 23:08:20

@Anak: lehet Ékszer beleszeret Erikbe, mert a mamája is azt sulykolta, Rajmi meg jobb hiján, megy Kavarólához :)

masejtik 2019.09.30. 23:10:09

Nyilvánvaló, hogy ezzel akarnak izgalmakat kreálni, mert a műsor nem nagyon akar magától menni... ezért kitalálták a Norbi-Helga párost és a Tibi-Csatakanca és a Rajmund-Karola párost a baszaldába. Mivel ezekből 3 stabilnak tűnő párzásba van (Helga-Tibi, Rajmund) ezért el akarják a féltékenység csíráját ültetni.... ugye Norbinak Helga volt N1, aztán a Csatakancát rádobják Tibire, illetve Rajmundnak Karolát... Ebben van némi ráció, hogy lesz műbalhé.

Zb74 2019.09.30. 23:18:39

@megvagyhadnagy: A párokat nem árulták el vele (Rajmi nyilván nem fogja önszántából Kareszt választani Ékszer helyett), de azt igen, hogy Hosszú Comb bent marad. Ami persze enélkül is nyilvánvaló volt. Ahogy az is, hogy a "szavazás" célja, hogy Karola és Rajmi vonuljon a baszobába.

Nethooligan 2019.09.30. 23:30:26

Most komolyan így akarnak műsort csinálni, hogy szétszednek, szétszavaztatnak párokat és beküldik őket a baszlakba?
Meg minek kellett 3 napja szavazni, hogy melyik a legszimpatikusabb páros? Kimehetnek majd fagyizni egyet, aztán visszatérnek és az egyik fele megy valaki mással külön éjszakázni?
Nekem ez nem tetszik, kizártnak tartom, hogy ezek közül bármelyik pár lesz holnap, hacsak a választásba is bele nem nyúlnak.

Mindjártkarácsony 2019.09.30. 23:31:01

és ha őszinte Dia bent marad, akkor Zsani esik ki gondolom...amit azért sajnálnék. bár mással nem nagyon tudom elképzelni csak taktikából, mondjuk azzal sem lenne gond. de nem az a szépség, aki ilyen felszínes fiúkat megfogna.

(azért az is furi, hogy az ő külsejére nem tesznek megjegyzéseket, vagy nem vágják be, mint annó Szilvire)

Mindjártkarácsony 2019.09.30. 23:33:05

@Nethooligan: szerintem az csak kamu volt, h elhidd/elhiggyük, h van értelme a szavazásnak...

ez a mostani szavazás is, igazából mind béna és már miért nem lehet a többiekre is szavazni? annyira átlátszó...

Nethooligan 2019.09.30. 23:34:35

Bár a fiúk választanak holnap, a biciklisfutár simán választhatja Helgát, ha eléggé előre (Tibi elé) teszik.

Mindjártkarácsony 2019.09.30. 23:37:50

@Nethooligan:

az előzetesben az volt, hogy két lány közül kellett választania, hogy ha nem is vele, de kit hagyjon játszani vagy valami ilyesmi. Helgának van párja, szóval nem tőle függ elvileg.

Bár persze holnap még adódhatnak kavarások...de gondolom Tibi azért annyira figyel a megítélésére h még Helgát választja.

Nethooligan 2019.09.30. 23:37:59

@Zb74: ebben van valami, ha van egy biztosnak tűnő pár, azt gyorsan megpróbálják szétszedni. Andiék anyucitól megkapták az elsőt, ha még be is megy Rajmi Karolával a dugólyukba, akkor lesz egy kis műsor...

Nethooligan 2019.09.30. 23:40:51

@Mindjártkarácsony: Norbinak bejön Helga. Ha ő előbb választhat, mint Tibi, akkor Izom semmit nem tehet.
Az meg hogy az előzetesben úgy csinálnak, mintha ketten maradnának nem jelent semmit. Az is lehet, hogy ő tud nehezen dönteni két lány közül és ott áll még az összes.

indy0311 2019.09.30. 23:48:43

@megvagyhadnagy: a Helgára vonatkozó jellemzésed kivételével egyetértek. De az, hogy ő nem sírt, nem jelenti azt, hogy tutira kemény és érzelemmentes. Én pont ilyen fejet vágok, amikor meghatódok, és nem akarom kimutatni. Szerintem simán lehet, hogy ez nála is csak annyit jelent, hogy nem akarta megosztani, hogy mit érez.

Mindjártkarácsony 2019.09.30. 23:56:51

@Nethooligan: úgy értettem én is, hogy ő tud 2 lány közül nehezen választani. ott van Zsani, aki végülis megmentette őt. és most ott van Dia aki b opciónak meg akarta szerezni.

Helgára szerintem nem mondta volna, hogy ha vele nem is, mással még játszhat.

na de valóban kiderül.

Mondjuk Lunát sem tudom ki választaná...ha nem Tibi. de ő meg nem teheti meg, ha először jön, mert ciki lenne.

Zb74 2019.10.01. 00:04:17

@Mindjártkarácsony: Zsani biztos nem esik ki; az előzetesben ott szőkéllik a fejecskéje Biciklisfutár mögött, szóval mire Norbira kerül a sor, addigra ő már ki lesz választva. Gondolom az egyiptomi fáraó zizzen rá. Luna eshet ki.

woofesz 2019.10.01. 00:22:45

@Zb74: Az előzetes alapján szerintem is Luna és Dianáscukor lesz a kettő a végén és Luna megy.

woofesz 2019.10.01. 00:23:37

Az egyetlen ami érdekes lehet hogy Norbi mitől ábrándul ki a Szexmániásból.

mézescsók 2019.10.01. 03:03:54

Nagyon cikinek éreztem Andi anyja és testvérei videó-üzenetét és többet ártott a kedves mama a lányának, mint amit felmérni képes, ha képes egyáltalán.
Ha az én lányom keveredne olyan helyzetbe, mint most Andi, akkor bátorítanám:" okos vagy, szép vagy, ügyes vagy, csak így tovább, az a legfontosabb, hogy találd meg a boldogságot - és bár nekem Erik megfontoltabbnak, komolyabbnak, stb. tűnt -, ha Rajmiban találod meg azt, ami kell, akkor ezerrel drukkolunk neked. És büszkék vagyunk rád, mert eddig semmi olyasmit nem tettél, ami nem lehetne vállalható itt kint is". Ez adna erőt a gyerekemnek és jól esne neki, még akkor is, ha akkora közhelyek, mint a Tadzs Mahal.
Ehelelyett láthattunk három szigorú arcú, megjelenésű, merev párkát, akik a sors fonalát csak fonják, fonják és véletlenül sem néznének kicsi máshova, hogy a nyomorult, akinek a sorsfonalát éppen fonogatják szépen, el tudjon surranni ottan. Mint három szigorú papnő, még jó, hogy kiengesztélésül nem írták elő, hogy 10 Üdvözlégy és haladéktalanul visszakérezkedni Erik védő szárnyai alá.
Kellemetlen helyzetbe hozták Andit, mert bíztató és szerető üzenet helyett penitenciát kapott. Eriket, mert gyanítom, esze ágában sincs ismét Andival eljátszani a szerető párt, sőt, inkább úszna át Törökországba, mint hogy megint egy pár legyenek és ez így van jól. És végül Rajmit is, akire ugyan nem mondták ki konkrétan, de mindenki érthette, hogy megbízhatatlan, nem Andihoz való (azért kiváncsi lettem volna, hogy ha Gergő, a mérnök virít mellette, akkor is ezt mondják -e )
Andit ez az üzenet bántotta, én érzékeny csajnak tartom, piszkosul rosszul eshetett neki. Tkp. senkinek sem ártott a villában, nem vette el senki pasiját, rá sem vetette magát arra, aki másé, nem veszekedett, nem húzta ki magát semmi alól, kulturáltan ért véget Erikkel is a kapcsolata. Hogy ez Eriknek rosszul esett? Hát, persze. Annak mindig szarabb, akit elhagynak éppen, de túllépett rajta.
Gyanítom, hogy Andi anyja és testvérei még nem voltak olyan helyzetben, hogy olyan férfihoz kellett volna kedvesnek lenni, azzal kellett volna csókolózni, elviselni az érintését, hozzábújni az ágyban, ne add isten szeretkeznieó, akiit sen teste, sem lelke nem kíván. A pasi lehet egészséges, jóképű, jótestű, normális (ez azért annál az Eriknél vitatható, hogy megvolt-e) udvarias, értelmes, stb. De ha egyszer nem megy, akkor nem megy. Tapasztalatból irom, tudom, miről beszélek.
Rajmival meg mi a baj? Hülye volt a belépője, bunkón adta elő mindazt Szilvinek, amit mindenki véleménye volt nemcsak bent, hanem itt kint is, és nagyon szerencsétlenkedve kezelte le Nia ámokfutását, amit a nő saját magának intézett el. Amióta Andival van, jószerivel eltüntek. El vannak a maguk kis világában, nem zavarnak sem minket, sem a többieket. Jobb is, hogy az állandó cukiskodásukat nem mutatják, mert nem nagyon érdekel. De mégis: nem tudni, hogy a kinti világban milyen lesz, de a villában a viselkedése teljesen komilfó.Szóval a gyomorbajos, sziklaszilárd erkölcsű, megingathatatlan tisztességű mama elintézte kedves lányának a gyomorbajt, a fejfájást, a napokig tartó fuldoklást, a mellkasában a fájdalmat, a görcsöt az egész testében. Bravó!
És Andi akkor lenne nagyon hülye, ha emiatt szakítana Rajmival.
(A jobbszélső testvér azért titkon kicsit integetett és mosolygott, nála még nincs veszve minden.)
Most Zsófi voltam vagy Karola és puffogtam a semmin, totál érdektelenségtől övezve és hasztalanul.

Thera 2019.10.01. 05:39:45

@woofesz: O 12 orara volt hitelesitve. Mar az elso napi Helga sat is ugy ertettem hogy, egy allo napon at beszelni kellett ezzel az asszonyallattal, és lam megsem jutottunk be az akarlakba egybol. Zsigerileg terhes neki a kommunikacio, csak a meg aznapi megterulesre hajt.

megvagyhadnagy 2019.10.01. 06:47:30

@mézescsók: Én meg úgy gondolom, hogy a szülő miért ne mondhatná meg a gyerekének, hogy drágám, hülyeséget csinálsz. Ez a dolga. Aztán a gyerek majd vagy megfogadja, vagy nem. Mondjuk érdekes összevetni a Helga szüleinek üzenetével. Ők is azt mondták, hogy ügyes vagy, szép vagy (jó a feneked....bár asszem ezt nem mondták...mindegy :D ) de azért nem biztos, hogy a Tibi a jó választás. Helgát ez nagyon nem zavarta össze, azt üzente, hogy nyugi mutti, szemem a pályán. Andi viszont teljesen elbizonytalanodott.

hereverő heverő 2019.10.01. 08:34:49

@Chuck Νorris: Dehogyis, ha engem beküldenének a villába, 35 másodperc múlva mindneki sikítva menekülne a tetőn át. Még a pasik is. Szerelem lenne első látásra, na.

Mindenkinek lóreggelt

hereverő heverő 2019.10.01. 08:37:40

@megvagyhadnagy: és @mézescsók: Szerintem pedig nem csak megmondhatja, hanem kötelessége is megmondani. Persze csak bizonyos határokon belül, de ez a határ minden családban más. Lehet, hogy Andika egyenesen igényli a szülői útmutatást, és sokkal jobban támaszkodik még a szüleire mint Helga.

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 08:40:03

Scripted vagy nem.. ez a "randi" meg utána a hiszti egy vicc volt. Ha belegondolok, Maunika sóban is az ment, hogy bejött a user, kapott pénzt, el kellett játszania, hogy utálja a gyerekét/férjét/szüleit.. és akkor megy a sóbiznic. Ha Mauninak ment... nekik miért ne menne?
Karola tiszta Maunika volt... hagyjanak már ilyenekkel...

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 08:41:33

@Zb74: azt jobban díjaznám.
nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. amikor bement mindenki megrettent aztán végülis semmit nem csinált Luna. Azért a Diánál szimpatikusabb.

az exekből úgy olvastam elsőnek esett ki......

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 08:43:36

@woofesz: lehet leesik neki, hogy ő csak b opció. illetve azért ő ott volt a hideg fürdőben és látta/hallotta mi volt. ki akarna maga mellé egy annyira pofátlanul hazudozó némbert...

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 08:50:58

@mézescsók: két dolog van:
az egyik, hogy szerintem Andinak ez inkább a karrierről szól, vagyis mondjuk hogy nem rombolja le a nimbuszát, esetleg nyer is persze abszolút illendő játékkal. ez lehet a családjának veszélybe kerül Rajmi mellett, főleg hogy tudják nyilván h a fiú nem túl népszerű kint. Ellenben Erik. Mondjuk szegény csávót azért nem hoznám olyan helyzetbe, hogy akkor menjen már vissza hozzá.

a másik, hogy nagyon úgy tűnik, hogy most ez a szál gombolyodik, valahogy úgy tűnik nekem, hogy etapról etapra megvannak a főszereplők és köréjük épül az esemény. most Eriket látom felszálló ágon.
Ha összejönne amit tegnap este tippeltem, hogy Karola Rajmi kerül a lakba, akkor már több mint gyanús a terelgetés.

Erik nekem szimpi, örülnék ha egy jófej csajt találna maga mellé. aki nem Andi...az a kapcsolat eléggé megalázó volt Erikre nézve...

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 08:55:39

Karola sztori annyira szürreális....
1. Eriket azért jobban ismeri, mint p*csadiát
2. Nem azt mondja, hogy Eriknek hiszek, Erik nem hazudna nekem
3. p*icsának ad igazat, azt hiszi el... p*csa NEM olyan nő, aki rámozdulna egy fiúra??!! Miafasz??? Miiii őőő neeem.. fülig felhúzott tangával szinte meztrelenül, meg úgy naa.. szóval miii??
4. Miii?
5. Ölelgeti a p*csát, közben Eriket izzasztja?

Úgy vágtam volna be őket a medencébe, mint a sicc..

Erik b+, hülye vagy?

Ez tuti egy megrendezett fos volt, ilyen egyszerűen nincs!

Hangosan felröhögtem, komolyan, a dijanemolyanlány..
A másik, amin röhögtem, amikor imádkozott ... b+.. na.. szóval.. na b+ neee keresztyénnek teccik lenni? zsidónak? mindegyis.. van egy rossz hírem... ha abban hiszel, hogy meghallgat, azt is hiszed, hogy lát téged... ezzel ne pazarold a drága idődet 2 kufirc között.. sztem

Ez a szavazás meg szerintem arról szól, hogy most tart ott a script a vezérlőben, hogy a régi párokat megzavarják, szétrobbantják.. bejött egy útszéli ribanc, most be kell küldeni őket a kúrlakba, vicces lesz hehehe huhuhu... ennyi

Szerintem semmiben nem akasztja meg a "rendes" párválasztót. Ez csak egy mónika só megint.. hú szavazzunk a ribancra biztos lesz kefe....

Az egészben a szülői üzenetek voltak a legjobbak. Tetszett Zsófis rész meg Rajmis megakasztás... a többi szánalmas, nulla színvonal...

Nem érdekelnek ezek az új senkik..

megvagyhadnagy 2019.10.01. 09:01:08

Érdemes megnézni a friss lovestory-t. Ott lehet látni a többi versenyző családtagkainak üzenetét is. Erik neve más családban is felmerül :D ja és Tici testvérei, Kevin és Renátó (...)

huhujje 2019.10.01. 09:13:26

@AkkorlegyenPtr: Eléggé úgy tűnt nekem, mintha Karola meg az idegbeteg lány már régebb óta ismerné egymást. Nem lennék meglepve, ha max 3 kézfogáson keresztül mindenki ismerne bent mindenkit, mármint a műsor előttről.

Amúgy Tibi meg Helga között csak úgy izzik a levegő!!!! (nem)

Zsófi szülei nagyon szimpik voltak, értelmesen beszéltek, szerintem jól látták a helyzetet, bár rászolhattak volna a lányukra, hogy kevesebbet duzzogjon. :D Andiról kb. az jött le, amit gondoltam, hogy egy visszafogott, kedves KISlány. Erik faterja nem tolta túl a dolgot, de szegény Erik úgy értette a "nem csalódtam benned" kifejezést, hogy büszke rá, de hát azért van a kettő között pár árnyalatnyi különbség, legalábbis szerintem.

Fel nem foghatom, hogy Karoláért miért teper bárki. Oké, cuki arca van, meg erotikus szája, de az agya meg a teste nem bír lázba hozni, és ezek miatt az összkép eléggé messze van az ideálistól. Arról már ne is beszéljünk, hogy visszaküldték Rajmiért, de aztán a tengerparti jelenet után már csak Rajmi 2 perces magyarázkodása volt, utána meg semmi, mintha nem is egy helyen lennének. Nem jön át a "kint a tied leszek" feeling.

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 09:24:30

@huhujje: több vidámság vagy többet mosolyogj.. vmi ilyesmit üzentek Zsófinak... igen, jól látják, szimpatikusak és nagyon okosak, mert nem mismásoltak, nem az érzelmeket adták át, hanem konkrétan megfogalmazták, hogy mi látunk olyan jelenetet is, amit te nem, és akkor is téged védett... Ez kell, ez az az info ami üt, ha van pár másodperced. okos, nagyon okos.

hereverő heverő 2019.10.01. 09:31:00

@huhujje: Édesapám mindig is büszke volt rám. Amikor azt mondta, hogy nem csalódott bennem az azt jelentette, hogy igen, még mindig büszke rám.

indy0311 2019.10.01. 09:36:46

@AkkorlegyenPtr: Norbi is csak lesett a jeleneten :D Mondjuk, azért lehetett volna némi vér a pucájában, hogy megvédje Eriket. Amit Dia a medencében letolt, szerintem minden mércével gusztustalan. De ugyanez igaz az edzés-jellegű jelenetre is, ott is folyamatosan oltotta Norbit meg a másik srácot.

lilalibaluna 2019.10.01. 09:40:46

@mézescsók: Szerintem csak annyiról van szó, hogy látják, Andinak Rajmival nincs nyerési esélye, Eriket pedig már szereti a közönség. A többit én is úgy sejtem, ahogy te.

hereverő heverő 2019.10.01. 09:47:07

@indy0311: Azért Karola is hazudott Diának, amikor azt ecsetelte, hogy Erik azt mondta neki hogy ő (Erik) akart eljönni és Dia marasztalta. Mi pedig láttuk, hogy baromira nem így volt. Szóval Karó hazugsággal próbálja lejáratni Eriket MissSexmánia előtt, ez pedig nem csak nekem nem szimpatikus. Dia és Norbi szép pár lesznek, nem irigylem a baszobácska takarítóit miután ezek ketten kijönnek onnét egy 'romi' este után. Norbi (az ál-biciklisfutár) sem fogja elnyerni a Nobel-díjat (hacsak makaón nem, mint Rejőnél) a szellemi teljesítményével, és ez Diának tökéletesen meg is felel...
Emberek, vessetek a mókusok elé.

indy0311 2019.10.01. 09:54:49

@hereverő heverő: ez kimaradt nekem. Csak beletekergetve nézem az adásokat. De nekem őszintén szólva, ebből a négyesből egyedül Erik szimpi. Értem, hogy miért engesztelgette Karolát, nyilván benn akar maradni a játékban, és nincs más...vagy tényleg lennének iránta érzelmei? Jaj, néha annyira nem értem a férfinépet....olyan sötét az a lány. Mondjuk, Dia tehetséges versenyző, egy nap alatt sikerült jobban megutálnom, mint Niát, pedig róla sem gondoltam túl sok jót.

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 09:56:01

@indy0311: igen, megvédhette volna, de ahogy nézem, amióta bejött Dia Norbi agykapacitása meredeken zuhan... alapvető létfenntartó üzemmódban van: höhöhö p*na.

Cordelia Sanderson 2019.10.01. 09:58:10

Reggelt fiatalok! :)
Komolyan ez a tegnapi adás..... imádom Eriket, nálam abszolút #1, és komolyan kezdek eljutni addig, hogy jót tenne neki ha kiesne, mert ha sokáig van összezárva ostoba picsákkal, lejjebb fogja vinni a sztenderet (szép legyen, de nem kell okosnak lennie) és annyit meg nem ér ez a nyomorult műsor.
Szóval Erik!!!! Kapd össze magad, nincs bent neked való lány! Menekülj amíg lehet! Nem is lesz, akinek egy csepp esze van, nem megy ilyen műsorba. Várunk idekinn!

Azért mondjuk megnéztem volna, hogy Csatakanca és Niácska hogyan reagálnak egymásra. Na az lett volna szép show igazán. Szétkapták volna villát szerintem.

Illetve tegnap még az fordult meg a fejcskémben, hogy lassan minden wannabeceleblányka bennvan, vajon VV Vivike mikor kerül elő? :D Ő igazán a szigetre való lenne.

hereverő heverő 2019.10.01. 10:12:41

@AkkorlegyenPtr: Dia valóban szép nő, és kurva üzemmódba van kapcsolva. Nem csodálom, hogy a jóképességű dzsigoló megorrintotta a lehetőséget, eddig is mindenkit meg akart dugni, most pedig itt van egy tüzelő szuka szélesre tárt lábakkal.
Az más tészta, hogy egy bizonyos IQ és EQ szint felett ez a viselkedés már ab ovo kontraproduktív. És Erik persze felette van ennek a szintnek mind becsület, mind előrelátás terén.
Norbi a jelzők királya: mesés, csodálatos. öööö disney!

hereverő heverő 2019.10.01. 10:14:24

@Cordelia Sanderson: egyszer már feladtam a műsort, mikor Luna becaplatott. Ne kivánd, hogy eret is vágjak magamon, pedig az fog következni ha VVV belibben VV Mókusánusz oldalán

Rugdoll 2019.10.01. 10:15:01

Imádtam, hogy Andinak anyu üzenete után rögvest megfájdult a hasa. Rajmi meg meredt szemmel kamillázott, hogy akkor komolyhogyugrottadugványszoba ma estére?
És az a gyökér új gyerek, meg tartotta a mécsest ezerrel. Nem zavarta, hogy nem hiányzik a kis Ékkőnek :)

hereverő heverő 2019.10.01. 10:21:44

Mindenesetre a tegnap esti adás legjobb pillanatát is Helgának köszönhetjük: Mikor Karó bocsánatot kér Eriktől és a végén összeölelkeznek, Helga a másik teraszról magasba tartott kézzel tapsol nekik :) Priceless, és amúgy nagyon kedves gesztus volt.

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 10:27:46

@hereverő heverő: biztos velem van a baj, de ha rámennék egy kurva üzemmódba kapcsolat nőre kanosan, nekem semmilyen, a disney-hez kapcsolható dolog nem jutna eszembe.
kacsamesék, tom&jerry... na, most, hogy? :)

nekem nem szép, nincs jó alakja és villog a feje felett a piros lámpa.. de ez megint csak én vagyok

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 10:29:00

jó oké, egy eszembejutott.. hókefélke... de ez azért nem teljesen 100% dizni :)

nemyra 2019.10.01. 10:31:53

@hereverő heverő: megfigyelted, hogy Helga kb végig ott volt a háttérben, míg ment a diskurzus?

Rugdoll 2019.10.01. 10:34:23

Nekem félelmetes az, amikor olyan emberrel találkozok, aki elhiszi a saját hazugságait is. És szentül kitart mellette. És ő az áldozat, a sajnálni való, a meg nem értett.
Egyszerűen áll a hátamon a szőr, hogy képes valaki a jóság/őszinteség oltárán tetszelegni, miközben 1. bent is látják páran, hogy kilóg a lóláb 2. itt kint, biztosan. Az ilyen mire számít?
Jajj és Karola.. hát az ifjonti hévvel nem lenne baj. De ahogy a sárkányokannya tolja, az több mint gáz. Ez a másik arcába beleállás, hadonászás, nem hallgatlak meg de magyarázkodj azért hozzáállás.. ez nem fog mást vonzani, csak azt a típust, aki majd egy-egy ilyen jelentenél egy-két lángost kioszt neki (na nem itt a szerelemnek puha pázsitú szigetén).
De plusz egy pontot azért mégis csak megítélek a Tárgárien háznak, hogy bocsánatot azért tudott kérni.

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 10:37:46

@Rugdoll: én a körmét néztem, megbabonázott.... ne mozdulj, hozok egy ollót!

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 10:39:40

Azt néztem hogy Rajminak nem is kell dzsimbe mennie. Mindig rángatózik, mindene mindig mozog... simán leszálkásítja magát... ülve :)

Rugdoll 2019.10.01. 10:43:25

@AkkorlegyenPtr: pedig azt mondta a kis Ékszer mellett ő most nyugodt, kellemesen lévő.. máskor szokott csak ideges lenni meg nyughatatlan. Na akkor milyen teste lenne? :D

Mate4182 2019.10.01. 10:46:31

jo reggelt!

tegnap este vmi gebasz volt az RTL mosttal mert nem tudtuk megnezni az adast. gondoltam leszarom, de aztan most latom hogy porognek a kommentek. Erik megint jo arc volt. volt vmi par robbantas meg baszobaba eroltetes... kihagyok egy adast erre kiderul hogy meg tortentek is dolgok? karma is a bitch

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 10:48:11

@Rugdoll: és ez egy ördögi kör.. minél több izom, annál több rángás... egyszercsak kipukkan a gyerek :)

Cordelia Sanderson 2019.10.01. 10:55:50

@Rugdoll: EKG, de Karola bocsánatkérése nekem kicsit műnek és megrendezettnek tünt.

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 11:00:16

Mindenesetre Erik most érezheti, hogy sokan bírják, úgyhogy dúdolhatja magában a mission impossible zenéjét.. és kereshet egy "értelmezhető" csajt bent... tuti döntő

Rugdoll 2019.10.01. 11:05:49

@Cordelia Sanderson: azért én sem morzsoltam el könnycseppet a szemem sarkából a meghatottságtól átszellemülten :) de azért kinyökögte. Lehet pattintottak egy jó Xanaxot a Hell/Xixo (töktudjamitisznak) üdcsijébe :)

Cordelia Sanderson 2019.10.01. 11:13:54

@Rugdoll: vagy kapott a riportban egy "visszaszavaztak Nyuszika, kapjad össze magad és húzzál vissza Erik mellé fejlesütve és kérjél szépen bocsánatot" - típusu fejmosást.

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 11:21:10

@Cordelia Sanderson: ez egy jó módszer, amivel lehet tologatni őket.
" Nem érzed úgy, hogy itt egy zárt helyen, kamerákkal teli környezetben sokkal érzékenyebben reagálhatunk egy félreértésre is akár? Bocsánatkérés mindig gyógyír lehet mindenre "

Irányították? Nem (de)

indy0311 2019.10.01. 11:22:25

@hereverő heverő: igeeeen, én is láttam, nagyon jó volt. Tök bírom Helgát. És mellette Eriket. A többi mehet a levesbe, bár ez a szülős-üzenős rész mindenkiből kedves reakciót váltott ki, és ez tetszett.

SLayLord 2019.10.01. 11:26:27

A mai kérsz tanulságai:
-Karolának iszonyat szar segge van, vagy cask ez a fürdőruha nagyon előnytelen rajta…
-Tényleg úgy tűnik, hogy minden lányos anyuka egy meleg férfit képzel el a lánya mellé: szépen beszél vele és esze ágába sem junta megdugni… :D (thus the Eric love :D)

Kicsit röhögtem a markomba, mert megérdemelte Rajmika, hogy kicsit meghurcolják, de én sem értettem teljesen, hogy Andi családja miért ilyen negatív vele szemben. Főleg mivel azt mondták, hogy nem őszinte a közeledése Ékszer felé, pedig abból ami lejön a szerkesztett műsorból pont úgy tűnik hogy igen. Azt elmondhatták volna, hogy gyökér, bunkó stb, de amit felhoztak ellene az pont nem állta meg a helyét…

Tibi meg a Helga szüleinek a kommentjét is tök bunkón reagálta le. Ha komolyan gondolná Helgával nem üzengetne a riportszobából így, hogy "kedves anyuka, a maga kislányán is átmentek már páran…" azért egy ilyen odamondásból nem lehet visszajönni egy szülő szemében, még mondjuk a Rajmi nromális viselkedéssel még megtörheti Andi szüleit...

Rugdoll 2019.10.01. 11:36:42

@SLayLord: Tibi vagy kezd mostmár igazán önmaga lenni, vagy kivetkőzni magából. Ez az innenszépnyerni szarság és pökhendi rajkodás nem hiszem, hogy bárkinek szimpatikus lenne. Mindig elfelejti, hogy avégén szimpátijja szavazás lesz..

hereverő heverő 2019.10.01. 11:38:09

@Cordelia Sanderson: Nem hiszem, hogy ennyire irányított lett volna. Azt el tudom képzelni, hogy a többiek nekiestek, hiszen Tici is és Helga-Tibi is figyelte a perpatvart a szomszédból. És mindenki tudta, ki kavarja a vihart a biliben, rászólhattak Karóra, hogy kapjon már az agyához: hiszen ismered milyen a dobogón állni tök egyedül, így nem viselkedünk egy párkeresőben, pláne Erikkel.

masejtik 2019.10.01. 11:43:36

@Rugdoll:
Én Tibi fan voltam ( már ha mondhat ilyet egy pacák:-DD), de be kell látni, hogy most Erik aki messze a legszimpatikusabb mind közül. Pedig elképesztő hátrányból indult azzal amit művelt az elején.
Ótvar a műsor, de ha semmi mást nem tanulhat meg a néző... csak azt az egyet, hogy az első benyomások mennyire változhatnak pro és kontra, ahogy jobban megismeri egyik ember a másikat, már megérte. És ez most független attól, hogy megrendezett-e vagy sem.
Azt gondolom és ahogy elnézem a kommenteket, hogy Erik és Tibi megítélése elég nagy fordulatot vett a kezdetekhez képest.

Rugdoll 2019.10.01. 11:56:33

@masejtik: Abszolút. Én is Tibi hívő voltam. De aztán tényleg akkorát fordult a szitu vele, hogy kösz, kérem a következőt. Nekem már az is érthetetlen, hogy elvileg Lunát ő valamiféle érzelmi indíttatásból választotta. Helgát a kétszeri erőlködés ellenére is leszarta. Majd, amikor a csaj beválasztotta, akkor hirtelen újabb pálfordulással, most már mégis csak oda koncentrál. Hát de bazz, ha neked eddig Luna volt az, akivel akartál valamit, attól mert egy párválasztón Helga bemondott, és összekerültetek, attól el is múltak az érzéseid? Nekem WTF..
Hiteltelen fasz. Benn akar maradni, és sodródik az árral. De most is egy nulla, amit csiál helga mellett. És a másik része, hogy Zsani azért esett ki a pixisből, mert túl könnyű volt. Helga így nem az? Vagy mert nincs smár (amit Tibike csattinott el Zsaninál is..) akkor ez egy fokkal nehezebb?
Erik for president. Imádom a csávót. A kis mókus pofáját. Hát hogy életre kelt ez a gyerek! Van odamondós véleménye, kiáll, beleáll, a csöpögős romantikát lejjebb tekerte. Ujjak csuriba, hogy egy ékszerhez hasonló kislány még besétáljon neki!

hereverő heverő 2019.10.01. 12:04:17

@masejtik: és @Rugdoll: Én Tibit még nem ásnám el. Csak annyit látunk belőle, amit nekünk bevágnak, de attól odabenn még lehet egy tök normális, humoros pasi. A vizimentős feldatnál hárman poénkodták el a dolgot: Tibi, aki szépen lassan levetkőzött, még talán össze is hajtogatta az ingét, aztán kényelmesen megmentette a.. nemtudom kit. Erik, aki igyekezett lassítva futni mint David Hasselhof, mielőtt orrbafújta volna Alexát. És Tici, aki mentés előtt telefonos segítséget kért, és azt hiszem ő próbálta Zsófit az alsó lukon keresztül felfújni (de lehet hogy nem ő, erre nem emlékszem).
Erikkel kapcsolatban óriási EKG. Én már a tipitapi feladatnál láttam a humorát, de akkor még nem derült ki mennyire egyenes is ez az ember. Respect Eriknek.

hereverő heverő 2019.10.01. 12:09:41

@hereverő heverő: És még valami: a videós üzenetek alatt Helga Tibi vállán nyugszik, a mackó meg kedvesen simogatja. Talán mégis csak van bennük őszinteség, a lány részéről egészen biztosan. @megvagyhadnagy: írta fenn: nyugi mutti, szemem a pályán. Hatalmas pacsi!

megvagyhadnagy 2019.10.01. 12:10:40

Tibi egy beképzelt pojáca lett. Ha azt mondjuk, hogy Erik a bent töltött idő alatt felengedett, és most kezdi hozni önmagát, akkor ez Tibire is igaz lehet. Vizont akkor ez cumi neki.
Most kb. úgy néz ki, hogy a Rajmi-Ékszer páros (már ha maradnak egy pár, ugye...), a Zsófi-Tici, a Helga+Valaki és az Erik+Valaki között dőlhet el a meccs. Mondom ezt a tegnapi adással bezárólag megszerzett infok alapján, ha ma lenne a végső választás. Természetesen változhat még minden, de jelenleg a többiekben nem érzem, hogy ott lehetnének a végjátékban. Az hogy Helga és Erik mennyire szól bele a végébe attól is függ, hogy kit vesznek maguk mellé, mert jelenleg a Zsófi-Tici és Rajmi-Ékszer pár nagyon erősnek tűnik. Sajna úgy néz ki, hogy Helgának ez a Tibi-dolog nem jön össze így szerintem soket gyengült.

masejtik 2019.10.01. 12:13:25

@hereverő heverő:
Tibit én sem írom le, sőt... csak ahhoz képest, hogy mekkora előnye volt az összes pacákkal szembe és Erik mekkora hátrányba került... most azért elég nagy a változás kontrasztja.
Jelenleg, Erik után még mindig Tibi az akivel szimpatizálni tudok, no meg persze TC.
A többi az ultra gáz... főleg a dzsigoló Állófarok biciklis futár és a bármixer vagy mi.

Zb74 2019.10.01. 12:17:41

@AkkorlegyenPtr: Ebben most igazat adok neked, EZ a konfliktus szerintem is megrendezett volt. A Szemöldökök Anyjáról már többször megállapítottuk, hogy nem az Akadémia rendes tagja, de magától akkor sem mondana olyat, hogy Hosszú Comb nem az a lány, aki rázizzenne bárkire is...

hereverő heverő 2019.10.01. 12:21:13

@masejtik: EKG. Én mondjuk nem találtam annyira sértőnek a 'nekem is volt megszakadt kapcsolatom, neki is volt' megjegyzést, mert nyilvánvalóan a villabeli kapcsolatokra vonatkozott. Az biztos, hogy sokkal helyénvalóbb lett volna egy 'eddig elnéztem Helga mellett, de most hogy itt van mellettem, már látom mekkora egy pöcs voltam' magyarázkodás. És lehet, hogy volt is, de azt nem vágták be nekünk, másrészt lehet, hogy Izom nem így gondolja, és ezért nem is mond ilyeneket. A Zsanéros veszekedés viszont ultragáz volt, azért mindenképp jár a faszkorbács, lehet Helga szülei is erre gondoltak.

hereverő heverő 2019.10.01. 12:22:47

@Zb74: Na azt a mondatot én sem értettem. Hiszen mindenki látja, hogy Dia bárhova megy a villában, nedvesen csillogó csíkot húz maga után, mint a csigák.

masejtik 2019.10.01. 12:26:07

@Zb74:
Már bocsánat... szinte biztos, hogy a "játék" az irányított valamilyen szinten... lehet teljesen.
De én ezeket hülyének tartom ahhoz, hogy eljátszanak egy jelenetet... esetleg vázolták nekik az instrukciókat és improvizáljatok címszóval küldték őket a csatába. Az is lehet, hogy ezt a veszekedős jelenetet már vagy 5x eljátszották és mi a 6. verziót láttuk az adásban.

masejtik 2019.10.01. 12:30:34

@hereverő heverő:
Azt én se tartottam gáznak, mert nyilván Helga benti próbálkozásaira utalt Izom...
Szerintem Tibin azt látják/látni, hogy igazán ő se tudja mit akar... olyan hidegnek tűnt minden egyes párjával, majd ő tudja és meg is mondja a frankót. Nem láttam egyszer sem igazán csillogni a szemét...és igen ez utóbbi ami igazán szembetűnő számomra.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.10.01. 12:30:53

@AkkorlegyenPtr: azt mondod ilyen nincs, nincs a fenét. Én már jártam így :) amikor betámadnak, se köpni se nyelni nem tudsz

panamcat 2019.10.01. 12:33:33

Diácska fejével nagyon komoly bajok vannak, folyamatosan kompenzál, önbizalomhiányos és frusztrált. Egy szakemberhez kellene elküldeni, aki segít neki, nem a loveájlendre, ahol tovább erősödik a tévképzete, miszerint midenki őt akarja ezen a világon...A többi lányon látszik is, hogy nem tudják hova rakni, tartanak tőle, hirtelen mindenki csendesebb lett, amióta ő bent van. Az eddigi lányok egyike sem váltott ki belőlem ilyen negatív érzéseket, pedig volt ez-az.

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 12:35:31

Helga Erik és Zsófi TC-t várom a fináléba. (vagy Erik mellé valaki, de egy viszonylag új csaj már nem lenne szerencsés a döntőben)
Zsani is jön fel, amióta nincs fék, neki is jó lenne vmi normál pali. .. (Erik?)

Jelenleg nekem a legnagyobb kérdőjel Luna. Hogy vele mi van? Ahogy kezdte meg ami most van.. tematikázhatna, nem kell Tibcsiért sírni, tök felesleges.

Bártender bambinó azzal a fejpánttal.. atyaég... remélem szponzori szirszar és nem otthonról hozott cucc...

mézescsók 2019.10.01. 12:36:36

@megvagyhadnagy: Meg lehet mondani, hogy gyerekem hülyeséget csinálsz, de nem mindegy, hogy mikor, milyen stílusban, stb. A családtól, barátoktól távol, nem könnyű szituációkban inkább támogatásra van szükség. . Nem arra gondolok, hogy Rajmit az egekbe kellett volna dícsérni, de sokkal inkább elvették volna a mondanivalójuk élét, ha valami olyasmit mondanak, hogy bízunk abban, hogy tudod, mit csinálsz és nem felejted el, hogy majd kint dől el minden, stb. Ezzel szemben szerintem Andit egyszerűen ledorongolták.
Rosszindulatú dög vagyok, vállalom, de szerintem egyszerűen Andi külsejére építettek mindent és ne már, hogy egy lúzerrel álljon össze! Az nem baj, ha pszichopata.
@hereverő heverő: Ja, kb. én is erre gondoltam.
@Mindjártkarácsony: Ezzel is egyetértek. Azzal a megjegyzéssel, hogy az Andi-Erik románc idején Erik hozta magát megalázó helyzetbe. Túlzásba vitte a gondoskodást, a kedveskedést, a mi egy pár vagyunk szitut, szerelem, stb. Holott Andi többször megmondta neki - és ezt nem a többi csajnak mesélte,l hanem a műsorban volt a bevágott jelenetek között -, hogy köztük nem lehet több, mert nem érez Erik iránt semmit, nem kölcsönös az érzelem.
Tegnap meg a kedves mama hozta megalázó helyzetbe Eriket, mert mi a frászt lehet erre mondani? Hogy ments' isten a kislányától? Vagy: hogy titokban még mindig szeretem a lánykát, de tudomásul veszem, hogy ez nem kölcsönös érzelem, ezért vérző szívvel ugyan, de lemondok róla a boldogsága érdekében?
A terelgetés meg kínos lépés a szerkik részéről, úgy látszik mást nem tudnak kitalálni, hogy történjen már végre valami.
A benti csajokat szerintem előképzik abból, hogy hogyan lehet bármiből óriási botrányt kavarni (pl. Zsófi, Alexa, Karola) az igazság teljes mellőzésével. Ezek a régi párokat összehozó Akarlakos éjszakák remek alkalmat szolgáltatnak majd újabb üvöltözésekre.
@lilalibaluna: Kösz. Legalább nem egyedül látom ugyanúgy.

Mate4182 2019.10.01. 12:38:41

na baszki az elmult honapban most eloszor van bennem az az erzes hogy meg akarom nezni a tegnapi reszt :D :D hat mit hagytam en ki basszus... szuloi uzenetek. szarkavaras. Erik megint jo arc :D

jo latni hogy a kezdeti nagyon negativan elsult bemutatkozasabol mive notte ki magat. erdekes a balansz a merleg masik oldalan Tibivel aki meg amilyen magasrol kezdett annyira melyen van most.

remelem a mai ofit Dzsudibi irja mert ezuttal tenyleg ebbol kell megtudnom mi tortent :D

Rugdoll 2019.10.01. 12:38:45

@hereverő heverő: én igen. Nálam vége a rajongásnak. Nem a humora lett kritizálva most sem. Hanem, hogy a kedves, tartózkodó, szerelmet kereső úriember imidzsnek annyi. Ahogy Zsaniról beszélt (lelakott szoba?!!), ahogy már-már lekezelő/kioktató hangnemben fölényes távolságtartással, foghegyről kommunikál és a minden érzelmet nélkülöző "udvarlás" Helga felé, nekem elég ahhoz, hogy azt mondjam, köszi öcsém, ülj le egyes. Nincs az a fordulat, ami miatt ezeket elfelejteném neki. Tuti nem szavazok rá, akárkivel álljon is a végén.

Nethooligan 2019.10.01. 12:40:54

Egyelőre tart még a Tibi-Helga, de nagyobb tétet fel mernék rá tenni, hogy nem marad a végéig. Mégpedig Izom miatt, akinek teljesen elmentek otthonról a sok őt "ostromló" liba miatt. (Vagy csak ezt akarja az RTL mutatni nekünk.).
Pillanatnyi állapotok alapján egy Erik-Helga páros mindent vinne a nézőknél. Más kérdés, hogy (talán pont ezért) én nem szeretném őket egy párban látni, még akkor sem, ha pillanatnyilag őket "szimpatizálom" leginkább.

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 12:42:51

megnéztem a lovestoryt vagy mit. Dijána és Imhotep beköltözése, Lali riport.
Imhotep teljesen normális. Kb 5ször csinált volna lábsöprést a libán 1 perc alatt :) látszik az arcán, amikor dijára néz, hogy b+ezhülye... pirospont, ötcsillag egyből

hereverő heverő 2019.10.01. 12:47:27

@Nethooligan: Szimpátia alapján mindenképpen Helga és Erik, de ne felejtsük el, hogy Helgának Izom tetszik, Erik pedig most Karolának vallott szerelmet

Nethooligan 2019.10.01. 12:53:57

@hereverő heverő: Vallottak itt már sokan sok mindenkinek szerelmet, ez kb. semmit sem jelent. Én is észrevettem, nem csak Helga szülei, hogy mindent Erikkel beszél meg, és Erik ezt magában is tartja, nem újságolja el azonnal mindenkinek. Látható, hogy Erik támogatja Helgát, hogy legyen oké neki Tibivel, de ha nem lesz ott normális(abb) kapcsolat simán lehetnek még egy pár.
Helga ha arról van szó, simán váltana rá, Tibinél meg sosem lehet tudni, bejön valaki, megnevezi, hogy neki ő a Nr.1 és már szerelmes is lesz, Erik és Karola pedig megközelítőleg sem lesznek normális pár, Karola eléggé beteg ahhoz.

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 12:54:42

TC tesója Zsoltnak hívja TC-t? What?
Zsani üzenete is jó volt.. pityergés, első reakció: ugye milyen szép a tesóm?!

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 12:56:12

Tibi üzije: mi kaptuk a lehetőséget, mert tudod a 2 lányunk mellett, olyan, mintha a fiúnk lennél.... lehet, hogy Tibi mögött azért van sztori, amit nem tudunk....

Zb74 2019.10.01. 12:57:03

@AkkorlegyenPtr: Ez úgy volt nála, hogy a mesésen kívül nem jutott eszébe más jelző, ezért elkezdett gondolkodni azon, hogy honnan jönnek a mesék.... várjávárjávárjá... megvan, Disney! :-D

Ilyen alapon mondhatott volna Grimmet, Ezópuszt vagy Benedek Eleket is, de hát ő erre asszociált.

Nethooligan 2019.10.01. 12:57:28

Tibi egyébként (az adásokból legalábbis úgy tűnik) belesüppedt abba, hogy neki most Helga a párja, de a világon semmit nem tesz azért, hogy meg is tartsa. Nem beszélgetnek egymással, nincs ott a buliknál, azaz mindenhol van, csak éppen Helga mellett nincs.
Olyan, mint egy nagy mamlasz, akinek fogalma sincsen, hogy hol van, fogalma sincs mit kellene tennie, csak sodródik az árral...

Mate4182 2019.10.01. 12:59:28

en remelem Helga meg Erik nem lesznek egy par (nem csvak a musorban!) mert en tenyleg kedvelem Eriket (mar amennyire kedvelheto valaki a kepernyon keresztul)

en meg mindig azt modnom Erik Alexa mellett tok jol el lehetett volna. en Lunaval latnam meg szivesen akit valamiert tok megkedveltem. ezerszer szimpatikusabb mint amit a Pumpedekben mutatott magabol

megvagyhadnagy 2019.10.01. 13:00:06

@hereverő heverő: Helgának izom tetszik. Most még. Helga nem hallota, hogy beszél mondjuk Zsanival, vagy miket hord össze a riportszobában. Jó, akkor inkább úgy mondom, nem tudjuk, hogy izom beszólásiaból mi jut el miss 512 fülébe. Nem tudjuk, pl. van-e olyan viszonyban Zsanival, hogy ilyet megbeszéljenek. Egyáltalán a lányok, akik kapcsolatba kerültek Tibivel nem szólnak ilyenkor, hogy hohohóóó!? Oké, hogy szeme a pályán, de a szerelem vakká tesz, ugyebár.

Nethooligan 2019.10.01. 13:33:31

@megvagyhadnagy: Én azért azt nem hiszem, hogy olyan nagy lenne a szerelem.
Össze van zárva 10-enX ember, egy idő után az összezártság miatt többet is belegondol az ember egy másikkal való kapcsolatába, mint ami valójában abban benne van. Helgának valószínű tetszik Tibi (kívülről) és lehet azt látja, hogy vicces pali, ennél többet nem nagyon hiszem, hogy tud róla. Ha meg hallja is, hogy valakivel bunkó, azt is el lehet intézni annyival, hogy velem nem volt/lesz az.
Teljesen racionális döntést lehetetlen ott bent hozni. Szerintem. :)))

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 14:11:24

@hereverő heverő: szerintem ott összebeszéltek a fiúk és mindenki viccesre vette a figurát így vagy úgy. A lányok meg hápogtak...

tibi: nagyon nehéz úgy taktikázni, hogy szimpatikus maradjon. pl itt a kommentelők is szeretnének taktikát látni, tibi azt nyomja, de nem kedvelik emiatt. én sem, hozzáteszem, mert hazudozik. ahogy előadja a riportban minden nőnél, hogy aztán ő most lehet hogy tényleg megtalálta az igazit. nem tudom, ha felvállalná, hogy taktikázik jobban tetszene-e.
nagyon kíváncsi lennék tuti vannak bent ilyen jellegű (taktikai) beszélgetések is, csak nem vágják be, helyette mindig nyomják ezt a hú elindultak az érzelmeim dumát...broáf...

egyébként tibi (nevelő?)szülei is jófejek voltak, próbálták helyrebillenteni.

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 14:16:02

@Mate4182:
az rtl bedobta a Donnát (diát), aki eddig a legirritálóbb személyiség. onnan kezdve, hogy súlyosan önimádó...az exek az édenből a leghamarabb esett ki, itt viszont még maradni fog egy darabig úgy tűnik.

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 14:20:52

@masejtik: azért az mekkora pofon lehetett Tibinek, hogy kintről mennyien javasolták a lányuknak Eriket :D most agyalhat, hogy de mit rontott el, ő mindig azt mondja a riportban, hogy szerelmes. Mindig megfontolt. De sosem tűnik őszintének. Szerintem amúgy eléggé okos, csak türelmetlen.

Zb74 2019.10.01. 14:22:51

@masejtik: Én általában amellett vagyok, hogy az egész műsor nem lehet scriptelt, épp azért, mert ezek nem tudnának másfél hónapon át mindennap szerepet játszani. Ezt a tegnapi öfi alatt ki is fejtettem, asszem. De ez a mostani konfliktus annyira életszerűtlen volt, hogy azt mondtam rá, ezt az egyet biztosan megrendezték - még Kareszról sem tudom elhinni, hogy ENNYIRE gyökér.

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 14:29:02

@masejtik: a sok ÉNB-s, egyéb szereplős felhozatal miatt nekem eléggé úgy tűnik. Nem kell szöveget tanulniuk, csak közvetve közvetlenül irányítják őket. ha megmondják, h durrants bele ebbe a kapcsolatba pl és akkor ahogy ő gondolja úgy csinálja.

ha újra fel kell venni egy jelenetet az már nagyon gáz lenne, ha ez kiderülne akkor már nem lehet lemosni, h az egész megírt. max mondjuk párválasztásnál. nem tudom mennyit kell fizetnie valakinek ha titkokat árul el a műsorról, de jó lenne ha valaki egyszer kitálalna :)

egyszerűen vannak olyan jelenetek, amit nem lehet elképzelni, hogy ez így megtörténhetett. Pl a Karolás Diás eset most.

vagy a másik, ezek a szavazások. Nem hiszem el, hogy amikor a 3 leggyengébb párosból szavazni kellett, akkor a nézők az Alexát és a piros orrú ogrét szavazták meg hogy kíváncsiak még rájuk! Mivel akkor ők alig 2 napja voltak bent nem hiszem, h bárki is sajnálta volna ha mennek a levesbe, tuti h vagy Helgáékra vagy Niáékra szavaztak többen. De hát kellett a só...

hereverő heverő 2019.10.01. 14:30:55

@megvagyhadnagy: és @Nethooligan: és @Mindjártkarácsony: Azért nehéz bármiben itéletet hozni mert mi rendkívül kis szeletkét látunk a műsorból. Az agyagozós feladat is 5 percbe bele volt sűrítve, de lehet hogy oda-vissza úton Helga és Izom pont megbeszélték, hogy most így vagyunk, pár maradunk, szerelmesek leszünk, stb. Lehet az is, hogy nem.
De mindkettő elég eszes ahhoz, hogy tudja: csak akkor van esélyük bármit megtervezni, ha nincs a nyakukba akasztva a mikroport. Ezek után nem lenne csoda az sem amit Helga szülei üzentek, és a válasz sem. És ettől még tényleg szerethetik egymást cirógatni, az vesse rám az első követ aki ledobná magáról bármelyiket egy ilyen összezárt mesterséges és ingerszegény milliőben. Nem véletlen, hogy Helga minden reggel nézi a szigetet a távolban...

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 14:37:39

@Rugdoll: törppojáca, szerintem neki egy tükör elég lenne a boldogsághoz :)

hereverő heverő 2019.10.01. 14:38:30

@Mate4182: Erik Alexa mellett 2 nap alatt kapott volna rángógörcsöt, nem egy szinvonalon vannak sem észbeli, sem empátiás vonalon. Eriknek Alexa nem pálya - már csak azt nem értem, Karó miért az neki. Talán ki akarja próbálni a szexrodeót: miközben Karola épp négykézláb élvezi Erik szeretetét a baszobában, a fülébe kell súgni: tudod Karola, a Dia is épp így szereti.
Na és akkor legalább 8 másodpercig rajta kell maradni.

Zb74 2019.10.01. 14:38:34

@Mindjártkarácsony: Az angol LI-ben szereplők közül az egyik bevallotta, hogy az sms-ek felolvasásába rendszeresen belebakiztak, ezért azokat a jeleneteket újra kellett venni (jó lehet ott is az oktatási rendszer).

tomhardynészonja 2019.10.01. 14:44:07

Jaj nekem, Károlina, hát mi van veled? Szinte megsajnáltam, ahogy a csillogós körmű, idegtől remegő kezeivel Erik mellkasa előtt gesztikulált. Erik előtt le a kalappal végtelen türelméért (is). Már akkor is csodáltam, mikor Alexát a duettes feladatnál nem küldte el halál f@szára, amiért az cserbenhagyta, rosszkedvre való hivatkozással. Rajmi arca szórakoztató tanulmány volt, mikor Ékszer benyögte, hogy hasi görcsei vannak, úgyhogy romantikus összebújás a szerelmi fészekben ugrott. Szegény mellette ülő meleg srác is csak kamillázott, meg hajlítgatta a csuklóját zavartan, hogy ez most komoly? Nehezen vette a lapot, hogy illene magukra hagyni a konfliktus helyzetbe került fiatalokat. Tibinek úgy tűnik kitolódik a menzesze, lassan napfénnyel, vízzel, árnyékkal is baja lesz. Afrikában éheznek, ez meg búval b@szott képpel fetreng egyik sarokból a másikba, holott ELVILEG épp szerelembe tudna esni. Milyen a hangulata, mikor nem rínak utána kórusban a leányok? Helga megint előre beszedte a heti xanax adagját, imádom azt a végtelen nyugalmat, ami most belőle árad. Tökéletes kontraszt volt az idegbe' vágódott Károlina kirohanása háttereként. Dajana is megemeltethetné a a nyugtató mennyiséget, mert kezd egy mániás depressziósra hasonlítani, pedig új hús. Hol idétlenül vihogva nyargalászik meg flörtöl, hol bőg, hol állva tapsikol, hol szende szűzként térgyepel a mű banánfa előtt, a Megváltóhoz fohászkodva. Arcocskáját is kikezdte a stressz, pattanások csúfítják el, mint Rajmi homlokát. Vagy az a rendszeres nemi élet hiánya miatt van? 10 tonna sminkcucc között lehetne pár fiola arctisztító tonik, ilyesmi... Zsani cuki, hogy fülig érő szájjal nyugtázta a kopasz közeledését, és próbálja a játékot élvezni. Alexa kezd beleolvadni a környezetébe, Norbi dögunalom, Lunácska olyan, mint egy sértődött gyerek, akinek nem vették meg a hello kittys gumiklumpát. Zsófi-Tíci engem beszürkülő házaspárra emlékeztetnek, akik a párterápia után megpróbálják néha romantikus rózsaszirom szórással, új kombiné vásárlással feldobni a nemi életüket, de igazából már csak a közös vagyon miatt vannak együtt. Klasszikus biztonsági játék. Erik mellé mindenképp magamat tudnám elképzelni. Vinnék neki ágyba reggelit, kézen fogva andalognánk, bekenném a hátát, masszíroznám, megnevettetném, ha szomorú lenne, lecsókolnám könnyeit, és kárörvendő képpel stírölném Ékszer arcát, mikor rádöbben, hogy elb@szta. Mondjuk nem tudom mivel bámészkodnék, mert Károlina valószínűleg még azelőtt kikaparná a szemeimet, mielőtt karomat hátamba szúrja, és bedob a Napba:)

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 14:45:20

@Zb74: na ok egy ilyen szitunál oké, de mondjuk egy veszekedésnél ultragáz lenne újra felvenni :)

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 14:45:51

@Zb74: b u gy gy ? :) itt lement :)

Mindjártkarácsony 2019.10.01. 14:50:53

@hereverő heverő: ez így van. nagyon keveset látunk, tut megy mindenféle bandázás a háttérben ki kinek a barátja, kivel beszélik meg a dolgokat stb. és ahogy írtam, tuti van taktikai megbeszélés is. csak nem teszik be nekünk. eléggé szomorú.

ez lenne a lényeg, hogy az legyen az érzésem, mindent látok. már az éden hotelnél is kiakasztott, hogy a párválasztásoknál robbant a bomba és utólag vágták be, hogy mi zajlott a háttérben. most még ezt is visszasírom, mert itt még ez sincs. egyszerűen nem hiszem el, h pl a Nia senkivel nem beszélte meg annó h Rajmit választja, ami AKKOR nagyon észszerűtlen választás volt és hogy jajj egészen véletlenül Mekis pont Gábort írta a papírra, maikor nem is tudta, hogy Nia másképp dönt, haha...Utána a Nia mondta is, hogy nem engedtem volna, hogy kiessen. szóval tuti volt erről diskurzus, de így kb nulla élmény az egész :(

azt hittem a tv2-nél csak jobban lehet csinálni...

Jack stereo 2019.10.01. 14:58:41

@hereverő heverő: Karola tényleg nem egy jóindulatú lány,de nem hinném hogy hazudott Erikről.Egész egyszerűen csak nem tudta értelmezni Erik szavait,mert egybites.Az ő kicsi fejében már így jött át Erik mondandója.. szerintem...Elvileg semmi érdeke nem fűződne a feszültségkeltéshez.
Ezenkívűl míg a villán kívül volt ,vagy teherbe ejtették,vagy 2 hétig babot evett káposztával,,,,de kegyetlenül néz ki. Segge,hasa eléggé szabadjára lett eresztve.

Zb74 2019.10.01. 15:00:07

@AkkorlegyenPtr: az is igaz
@Mindjártkarácsony: Nia később azt nyilatkozta, h Kittit beavatta, de mást nem.

Rugdoll 2019.10.01. 15:03:57

Dia , amikor még nem volt a level upgrade a jóember leszek/vagyok kurzuson: www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/osszeverte-egymast-az-exek-az-edenben-parosa/0zfg2w3

Nia instájáról eltűnt a Gáborról megosztott első randi, csókolózás, rózsa fotó.. őszintén meg vagyok döbbenve (ja, nem :)

hereverő heverő 2019.10.01. 15:22:53

@Jack stereo: Lehet, hogy igazad van, sőt emelek - valószinűleg neked van igazad. Karola már a randi elején felpattintotta magára a féltékenység szemuvegét, aztán nem tudatosult benne, hogy Erik egyedül jött haza.

AkkorlegyenPtr 2019.10.01. 15:25:53

@Rugdoll: így a régi képeket nézve Dia és Karola egy kifőzdébe járhatnak....

Mate4182 2019.10.01. 15:27:16

@Jack stereo: szerintem a musor elott kemeny felevvel az osszes szereplo bekoltozott egy gymbe ahol van szoli is es gondolom mikor Karoka kiesett, visszatert az eredeti eletmodjahoz, hagyma reggelire meg hasonlok, aztan gondolom varatlanul erte hogy megint vissza kell menni es szexinek kell lenni. gondolom gyorsan belehuzott egy kis kondiba de mar nem volt eleg ideje megint kipattintania magat

Rugdoll 2019.10.01. 15:30:33

@AkkorlegyenPtr: eléggé úgy fest. Jó is ez a magyar konyha :)

Rugdoll 2019.10.01. 15:36:21

@Mate4182: basszus, hát vagy 10-12 napot volt itthon. Nem valami szupi az anyagcseréje :)

Mate4182 2019.10.01. 15:46:13

@Rugdoll: par eve fogadasbol kockasra gyurtam a hasam 3 het alatt (errol szolt a fogadas hogy lehetseges e ennyi ido alatt) azt hittem meghulyulok. normalis esetben ez par honap munkat jelent.

elmentem nyaralni spanyolba par hetre es konkretan kevesebb mint 2 het alatt megszuntek a kockak.

az ember konnyen elpunyul ha nem sportol, nem edz es a kajalasra se figyel

de okoskodok ezekrol ugy hogy kozom nincs a testepiteshez vagy gyurashoz szoval barki nalam okosabb nyugodtan szoljon ram ha tul sok faszsagot irok ! :D

Chuck Νorris 2019.10.01. 15:50:52

@tomhardynészonja: A gumiklumpás megjegyzésed nagyon tetszett, erösen felnevettem, de Tom Hardy tudja, hogy miket álmodsz Erikröl? :) :)

Rugdoll 2019.10.01. 15:57:48

@Mate4182: de A szemöldökökkoronázatlankirálynőjének első körben sem volt azért hejj, de kidolgozott bádi shépje. Mondjuk az is igaz, hogy onnan még még könnyebb a lejtőn gurulgatni lefelé. Dijuskának meg 2-3 éve volt jó teste. Azóta süt-főz és eszeget. De hát nyilvánvalóan nem csak az XS-es lánykáknak van felvevő piaca :D

Zb74 2019.10.01. 16:03:23

@AkkorlegyenPtr: Amúgy ebben a jelenetben ő maga is kifejezetten szép volt. Ahogy felragyogott az arca, ahogy csillogtak a szemei... Nekem amúgy elsőre is szimpi volt Zsani, csak arra az időre vált irritálóvá, amíg a medve oldalbordája volt.

Zb74 2019.10.01. 17:01:44

@SLayLord: "minden lányos anyuka egy meleg férfit képzel el a lánya mellé: szépen beszél vele és esze ágába sem junta megdugni" - írod.
Már nem azé', de épp Erik volt az egyetlen, aki kis híján tényleg megkettyintette Helgát a retyin...

Nethooligan 2019.10.01. 17:12:20

@hereverő heverő: Vigyázz, megy a kő!
Úgy ledobnám Tibit magamról (ha elbírnám), mint a pinty!
süti beállítások módosítása