Hogy volt?

Házasodna a gazda 2x02/03 - Reni vajon tudja, hogy a tanya nem a Westend mellett van?

2019. szeptember 17. 10:13 - nёmere

screenshot_344.png

A kb. két hónap hipp-hopp elröppent, ennyi idő alatt még a legeldugottabb Kalászboruló-alsóról is meg kellett érkeznie az irománynak, ahol az öreg Balogh bácsi szedi össze a leveleket, és viszi át Kalászboruló-felsőre, ahol a kéthetente járó mobil posta összeszedi azokat. Ani előtt ott vannak szépen összekötve a levélkupacok, ma kiderül, hogy a nyolc gazdából ki az a négy, akivel hasít tovább a műsor. Meg is érkeznek sorjában: Botond, Misi, Balázs, Niki és Zsolt, aki persze késik. Négyből eljött öt, elég jó arány. Ani szerint ez azért van így, mert annyira, de annyira nagy volt az érdeklődés, hogy ez így lett. Ennyi. Ezzel még meg is barátkozna az ember, ha Marci benne lenne az ötben. De nincs sehol, és ez a kínzó, hihetetlen tény kétségeket ébreszt a leveleket számoló 536 közjegyző matematikai képességeivel kapcsolatban. Ám sajna ez van, ezt a krecsót le kell nyelni, ebben a műsorban nem lesz Lekvárka. 

hg_01.jpg

Mindegyik gazda hoz magával egy segítőt, Niki persze kettőt, mert mi van, ha a mosdóba is kell menni, ahova a csajok mindig párosával mennek, de akkor meg ki marad a levelekkel. Szóval, mindenki hoz magával írástudót, aki majd segít neki kiválasztani a talicskányi levelek közül AZT a néhányat. Fontos, hogy egyikhez sincs kép, a szavak varázsa hivatott megérinteni a gazdák szívét (meg -mint tudjuk- a külső soha senkit nem érdekel, nem az a lényeg). Mindenki megkapja a pakkját, el is vonulnak átnyálazni őket; személyes kedvencem az ajándék matricás, amit Boti kapott, bár sajna arról több nem derül ki. Vannak köztük mindenfélék, elvileg igazi az összes (tehát nem a gyakornokokkal íratták a szerkocsi mögött a cigiszünetek alatt), de nehezen tudom elképzelni, hogy úgy próbálnék bevágódni valakinél, hogy a volt pasimhoz hasonlítom...azért elsöprően nagy sikerre nem számíthatnék. Végül aztán mindenkinek sikerül kiválasztania néhányat, Ani meg is kapja a papírosokat, jöhetnek a rapid randik! Nagyon kíváncsi voltam, hogy most hány mezőgazdász került be a műsorba (vagy legalább olyan, aki meg tudja különböztetni a gereblyét a fenyőtől), ám most sem kell csalatkoznom: egy sem (na jó, egy kakukktojás van).

hg_02.jpg

Elsőnek Balázs választását láthatjuk, hat hölgyet hívott be a levelek alapján, és a randin szembesült azzal, hogy mennyire van összhangban - vagy épp nincs - a levél alapján elképzelt személy, és a valódi. Mindegyikkel eltölthetett néhány erős percet, és döntenie kellett, hogy melyik hármat viszi tovább. A beszélgetések után Ani odamegy kíváncsiskodni, hogy az őszi árpa vetése előtt vajon meglesz-e a válasz, Balázs épp dilemmában van: nem tudja eldönteni, hogy a szolid, visszafogott, harmincas Ágit, vagy a 150 F-es méretekkel és derékig érő hidrogén szőke hajzuhataggal éldegélő Adrit válassza, aki a ruhája felső hat gombját ha akarná, sem tudná használni.

hg_03.jpg

Nehezen, de megszületett a döntés: Adri. Jé. (Aniból kitör egy "anyád mit fog szólni" röhögés, erre a pillanatra mi is nagyon kíváncsiak vagyunk.) Közli a döntését a csajokkal, a hoppon maradt három méltósággal viseli a kosarat, bár ennyi kamera előtt nem is nagyon lehet másképp. Balázs választása tehát: "van nekem taxizom" Adri, akinek egy rakat vállalkozása van, és az "extrémebb külső" semmi esetre se tántorítsa el a gazdát, mellette igazán kiegyensúlyozott élete lehet, "karótnyelt" Orsi, aki környezetmérnökit végzett, most az építészmérnökit végzi, és szereti a naaaagy gépeket, főleg a kombájnokat, és Evelin, aki fiatal.

hg_04.jpg

Nikihez is megérkeznek a lovagok, nekem kicsit csalódottnak tűnik, amikor meglátja a srácokat. Lehet, hogy a szép csokrokba szőtt szóvirágok mögött hat erdészt remélt, akik sármos villanyászok, ezermesterek, ácsok és favágók is egyben és legalább L-es inget hordanak. Majdnem mindegyik hozott ajándékot is, ami nagyon kedves gesztus, ezek szerint még vannak úriemberek. Bár volt egy áruszállító srác, aki talán már hallott a fizikai munkáról, de Niki a néhány hektáros farm felvirágoztatását mással képzeli el: választottja egy cukrász srác, Norbi, akinek az egyik skillje, hogy közel lakik ÉS remek sütit csinál, Mihály, a személyi edző, aki egy picur datolya pálmát hozott neki ajcsiba, és elég jó beszélőkéje van, végül Jocó, a műszaki manager, aki kinn élt Ausztráliában, és volt ott neki nagy kertje, csak lovak helyett kengurukkal és papagájokkal - csodálkoztam volna, ha mondjuk juhot és csirkét mond, nyilván kenguru, mamám.

hg_05.jpg

Zsoltnak hét hölgy közül kell választania, egész érdekes kis csapatot rántott össze: van itt mandalát gyártó jógamester szakos ingatlanközvetítő, nagy motorokat hajtó kutyakiképző, csinkó bolti eladó (aki azért bukott el, mert nem mutatott kellő érdeklődést Zsolt iránt), macskás call centeres, a magyar nyelvet törő sztyuvi, egy kozmetikus, aki nem is olyan életben, mint a levelében volt, és egy RSG-s műszempillás-műkörmös. MandalásMosolygó Anikó, RSG Kitti és Enikő, a kozmetikus a szerencsés, akiknek Zsolt "fényt visz az életébe" ezzel a lehetőséggel.

hg_16.jpg

A három csaj egy kocsiba pattanva, bokrétával a fejen, ajándékot hozva érkezik meg Zsolt házához, és kénytelenek szembesülni azzal az egyébként nem túl meglepő ténnyel,hogy a gazda semmivel nem készült a fogadásukra. A lakás legalább ki van takarítva, de néhány árválkodó fűszeren és egy eü papíron kívül nincs semmi, így az első randipont a bevásárlás. Nem keserednek el, el lehet verni egy zsák pénzt a boltban, abból baj még sosem volt. Zsolt amúgy nincs a toppon, a cicája dokinál van, nem fest túl jól a dolog.

hg_06.jpg

Balázshoz szállingóznak a csajok, hogy megnyerjék a gazda szívét és beolvadjanak az életébe. Az asszimilációt Adri kezdi azzal, hogy végigtép a falun a német autógyártás egyik méltán híres márkájának kabriójával, majd a vitathatóan visszafogott tűzpiros szerkójában fogadja a melós ruhában elé totyogó gazdát. Úgy tűnik, mintha nagyon odalenne a srácért, bár szerintem megenné reggelire, nem is nagyon értem, mit akarhat tőle. Kap is egy üveg bort, amíg nem jön meg a másik kettő, szürcsölgesd. Adri készült meglepetéssel: elvinné a gazdát naplementét nézni a kabrióval, tudd milyen érzés menőnek lenni, apám!

hg_07jpg.jpg

Balázs meg is lepődik, talán soha nem gondolt még rá, hogy egy csaj elvigye a felső parkolóba egy autóval, aminek még teteje sincs. Megérkezik Orsi is, vesztére megpróbál beszélgetni: "Régóta érkeztél?" Adri a maratoni lelkizést a "hát, ÉN időben elindultam" válasszal le is zárja. Végül megérkezik Evelin is, kezdődhet a vacsi, az alaphangulat már amúgy is csodás. Anya főztje kihűlni látszik az asztalon, mert folyamatosan jönnek a népek, azzal az alig burkolt szándékkal, hogy szemügyre vegyék a három jelöltet, kicsit talán megrendezett a jelenet.

hg_08jpg.jpg

Balázs másnap hajnalban megjelenik, megyek ki az állatokhoz, kinek van kedve velem jönni? Evelin alig lát ki a fejéből, Orsi is nehezen bootol, Adri már pörög, menne a tehenekhez  ki a tanyára hófehér ingben, és cipőben. Az első állomás egy nagy kupac, aminek a tetejéről kell leszedni a valamit bele a taligába egy vasvillával. Balázsnak egyelőre Evelin jön be a legjobban, ezért próbálja kicsit szerepeltetni, de ez a project két dolog miatt elbukik: az egyik, hogy Evelinnek az asztrobiológiához több érzéke van, mint a vasvillázáshoz, a másik, hogy Adri ezt a bénázást kb. 1,2 másodpercig képes nézni, és mikor ezt az örökkévalóságot türelmesen kivárta, kiveszi a másik kezéből a villát, talán a nyelével kicsit fejbe is csűri a szerencsétlent. Ő már sokkal nagyobb elánnal kapirgálja bele a barna miazt a taligába, viszik a bociknak.

hg_09.jpg

Útközben Adri folyamatosan mondja a magáét, őszintén szólva, egyáltalán nem értem, és nem is tudom követni, de ami nagyobb problémó, hogy nem veszi észre, hogy Balázsnak ez már sok, és nem azért bólogat, mert érti és érdekli, hanem, mert fogalma sincs, hogy miről van szó, unja, és reménykedik, hogy így hamarabb szabadul, ha nem kérdez vissza. A széna pakolásnál a csajok mindig úgy állnak, hogy ne legyenek Balázs útjában, hadd dolgozzon serényen, egyedül Adri áll megint be segíteni, csak -ebből a kameraállásból úgy tűnik- majdnem leszúrja szegény tehenet is, Balázs gyorsan leállítja, jóvanazúgy, nem kell agyon igazgatni azt a szénát, megeszik azt úgy is.

hg_10.jpg

Misi rapid randija érdekesen kezdődik, mert a csajok már vonulnak a háttérben, mikor ő még mindig azt magyarázza Anikónak, hogy a lány eltetvesedett mogyoróbokrára milyen bio szert hozott. A szakmázás után aztán csak feltűnik neki, hogy öten várnak rá, és a nagy izgalomban az első csajnál szóhoz sem jut. Szó szerint. Ő Reni, aki már az elején borítékolható volt, hogy bekerül, mivel -bár mindenkit csak a belső érdekel- a csinosak valahogy mindig átcsusszanak a rostán. Elhúzza a mézes madzagot Mihályunk előtt (amikor közli, hogy szereti a férfi nemet, és "mindent" meg is tesz, Misi majdnem az asztal alá esik), de én esküdni mernék, hogy elnyomott egy grimaszt, mikor búcsúzáskor elfordult. Haloványlila gőzöm sincs, hogy mit fog csinálni egy tanyán, vagy egyáltalán tudja-e, hogy Misi tanyája nem a Westend mellett van. A második jelölt az elképesztő hajkoronát viselő Alexandra, aki egyébként hasonló helyen lakik, mint Misi, és lovai is vannak, és Ilona, akiről számomra semmi nem derült ki.

hg_11.jpg

A vonatállomáson Misi igazi gavallér módjára egy szügyig mocskos verdával és három hatalmas csokor virággal fogadja a lányokat, a bőröndök ippeghogy felférnek a platóra, irány a tanya. Útközben próbál sztorizni, meg mesélni, de sajnos mondanivalójának a közepe egybeesett a Reniből kikívánkozó mondatok elejével, így nem tudjuk meg a csattanót. Megérkeznek a tanyára, mióta legutóbb láttuk, azóta idenőtt egy hatalmas terasz jakuzzival, a gazda két hete nem csinált mást, csak rakta össze a haciendát, a csajok el vannak ájulva. Reni nagyon örül, boldog: "mindig is arról álmodtam, hogy egy ilyen hatalmas teraszOM legyen, mindent nagyon a magaménak tudtam érezni". Kijelenthetjük, hogy ő nem számol a másik két versenyzővel. Nem kell sokáig várni az első drámára: nem jön víz a csapból, pedig Reni keze tiszta kutyakaja, és a haja is nagyon hosszú (he??), mindjárt keres egy "öntözőrendszert" és beleáll (hajrá). Alexát és Ilonát kb annyira hozza lázba ez a téma, mint egy, a dán tárgyas ragozás nehézségeiről szóló nyelvtani kerekasztal beszélgetés, Misi is konstatálja, hogy víz tényleg nincs, majd holnap lesz, menjünk tápolni, 20 személyre terítettem.

hg_12.jpg

Botond igazi keresztkérdésekkel készült, ő frankón interjúztat: mi az a három szó, amivel jellemeznéd magad (omg), hogy képzelsz el engem, milyen vagyok, és hasonlók, az egyik lánynál a rendszer teljesen lefagy, ő nem is jut tovább, hanem: Dalma a tanítónéni, akinek tök mindegy, hol él, bárhol tud dolgozni, hisz' gyerek mindenhol van :) , a laza Eszter, akivel a legjobban el tudott beszélgetni, és a kicsit talán merev Tünde. Őket a következő részben ismerjük meg.

hg_13.jpg

Nikihez is haladnak a srácok, mindenki kapott térképet. Annyira tanácstalanul forgatják össze-vissza, hogy kezdem azt gondolni, hogy a gazdasszony a már 20 éve is elcsépelt Burda poént játszotta el velük, nem létezik, hogy ennyire bénák. Tényleg. Vagy a lány igazából a másik hármat választotta, ezeket meg elküldi az Adriára.
Elsőnek Jocó érkezik meg, beverekszi magát a raklap kapun, meggyömöszöli a kutyát (+ pont), és leül a raklap dobogóra a rémesen kényelmetlennek tűnő székre, várják a többieket. Norbi is beesik, Mihály a legbénább, de ő hozott rózsát. Mindenki oda, meg vissza van természetesen a helyért, majd lelankad a lelkesedés, amikor kiderül, hogy hol fognak aludni!

hg_14.jpg

Merthogy Niki egy sátrat gondolt nekik, amit fel is kell állítani. A nagyon gyenge sátor állítós poénok felett elsuhanva a srácok oda is caplatnak a kocsihoz, a platón van a hajlékuk. Összetekerve. Egy kis tanácstalanság lesz úrrá a leendő gazdákon, mert a hálózsákok összecsomagolva nagyon hasonlítanak a 6 személyes sátorra (nem), így az elején nem világos, hogy most sátorvárost létesítenek, vagy valaki benézett valamit. Szétszedik a hurkát, és kezdődik a fejvakarás. Szerintem csak hülyéskednek. Remélem. Kiderül, hogy sem Norbi, sem Mihály nem a természet gyermeke, így a sátrazás is kimaradt eddig. Jocó az egyetlen, aki úgy tűnik, mintha már találkozott volna olyan emberrel, aki már hallott olyanról, aki már látott sátrat, még a füvet is le tudja nyírni a helyén, de le is lécel, mert a minden nap használt aggregátor most nem megy, és az azt évek óta minden nap használó Niki nem tudja, hogy mi a baja.

hg_15.jpg

A másik kettő bevallja, hogy ez nem az ő terepük, így Jocóé a lehetőség, hogy lenyűgözze a gazdasszonyt, működésre bírja a masinát, és még időben visszaér a sátrasokhoz, mert Misi éppen a sátor cövekjeit akarja leszúrni a földbe, mert úgy szerinte egyszerűbb lesz befűzni a rudakat, majd megemelni a formájára. Höhöhö. Nagy nehezen sikerült felhúzni a sátrat, de ezért a mutatványért a Mormotáknál nem kaptak volna plecsnit. Srácok, ez most kínos volt. Este mindenki nyugovóra tér, Misi életében először alszik sátorban, és ha a holnapi randin nem teljesít, akkor valszeg utoljára is. Reggel be is ugrik Jocó verdájába és elmegy az Üvegtigrishez, hogy foglaljon asztalt, mert nagy nap lesz a mai, ma fogja megnyerni Niki kegyeit!

hg_17.jpg

9 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RTB 2019.09.17. 10:46:31

ez az adri nem Drotár adrienn véletlenül?
www.youtube.com/watch?v=e_W4l472Si8
Az a domináns szétdohányzott hang, + 15 kiló

Niki gazdasszony.... kár hogy házas vagyok, érte még jelentkeztem is volna a műsorba.

Chuck Νorris 2019.09.17. 11:56:23

minden gazdához került egy tanyaidegen, Adrit, Misit, meg Renit tuti a csati választotta ki nem a gazdák :)

mézescsók 2019.09.17. 22:51:51

Niki egész biztos, hogy társat keres? A három boldogtalant simán kirakta a legelőre.

Fülig José 2019.09.18. 06:09:36

bazmeg nézem hova lettek a pálmák meg a sziget.... azt rájövök, ezek másik debilek másik díszletben. ennyi van ezekből? tenyésztik vagy mi??

Ser Vazul 2019.09.18. 09:19:58

Nem nézem,ezt a reklámposztot sem olvasom,csak kérdezem. Van még épeszű ember aki elhiszi ezekről a müsorokról h nyomokban nem elöre megirt forgatókönyvet is tartalmaznak??? Gratula annak aki ezeket bármilyen szinten élvezi. Részvétem

Dorinda41 2019.09.18. 12:11:11

Persze, kiválogatták a legszimpibb leveleket és véletlenül sem került a kiválasztott levélírók közé fogatlan Rozika Bivalybasznádról, 45plusszos, túlsúlyos, kétszer elvált anyuka, 60 éves, magát 20-nak érző örök fiatal és társaik, de bekerült a régi motoros celeb Anita és csupa szingli, bájos, kedves, 20 kilóvasággyal együtt pláza cica.
Aham, én meg a római pápa....

Sentiero Acesso 2019.09.18. 18:51:38

@RTB: Persze hogy.

Aki egy nőt képes megütni, nem ember, de... Szóval képtelen vagyok kiverni a fejemből a gondolatot, hogy ha a ööö... kebelcsodát fellöknék hátulról, akkor visszapattanna, vagy egyszerűen kidurrannának a lufik?